2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Brighton, Anglia egyik legdélebbi része. A környék letisztult, egészen rendezett, magasabb téglaépítésű bérházakkal tarkított. Ugyanakkor kifejezetten csendesnek nem lehetne mondani, hiszen nincs messze a nyaralóövezettől és annak minden velejárójától. Az utcáról belépve, egy folyosó után üvegkupolás aula fogadja az érkezőket, az egyik falon tele postaládákkal, a szemközti mentén pedig ízléses kanapékkal amik a földszinten praktizáló fodrászat váróját képezik néhány igénytelen, de annál látványosabb cserepes növény társaságában. Az aulából több lépcsőház is nyílik. A bal hátsót megcélozva egészen a legtetejére felmászva, az utolsó folyosón eltéveszthetetlül ott feszít egy magányos zöldre festett ajtó, mézfényű, lerácsozott kicsi, tejüveg ablakkal. Előtte a lépcsőházi korláthoz erősítve pedig egy sokat megélt Kellys Mountain Bike. A lakás az 58-as számra hallgat, az ablak felett akad kopogtató az ajtó mellett pedig csengő is. Belépve egy keskeny előtér fogad mindenkit aki ide téved. Ide lehet letenni a cipőket, felvenni a vendégpapucsokat, kabát, esernyő, táska mindenféle ami induláshoz, vagy érkezéshez szükséges lehet. Ebből kiindulva, az ember azt hihetné, hogy épp ugyanilyen pici lesz a lakás is. Azonban az előtér ajtanán is tovább jutva egy hatalmas, tágas, amerikai konyhás nappali tárul a szemek elé. A jobb oldali falat lényegében majdnem végig a konyha, foglalja el két ajtót leszámítva. Modernebb mugli felszerelésekkel vegyesen. Beépített sütő, mosogató gép, mosó gép, hűtő, fagyasztó, működő elszívó minden jó cucc ami kellhet. Az ablakhoz közelebb eső szakaszon az egyik konyhaszekrény ki lett szedve és a helyére egy raklapból össze szerelt fűszernyövényekkel tele ültetett mini veteményes kapott helyet, szépen sorban, felcímkézetten. A konyhát csak egy pult választja el jelképesen a nappali hatalmas terétől, amit akár ebédlőasztalként is lehet használni a hozzá tartozó bárszékeket birtokba véve. Az ajtóval szemközti falat hatalmas ablakok borítják, amik előtt végig párnázott ücsörgő húzódik és csak azon a részen szakad meg, ahol egy ajtó a nem túl széles, de a lakás külsőleges, látható hosszával megegyező erkényre nyílik. Az ablakok elé dísznövények vannak fellógatva, orchideák, meg néhány húsevő példány is. Persze csak a rovarokra veszélyes egyedek, semmi veszedelmesebb. Itt ott a sarkokat nagyobb méretű cserepesek töltik meg élettel. A mennyezet szegély menti fényeit azonban nem ledek biztosítják, hanem gondosan elszeparált, telepes foszforeszkáló gombák. A bal oldali falon egy ajtón át, lépcső vezet fel az abszolút tetőtérbe. Aminek a két végében egy egy szoba foglal helyet egy keskeny összekötő folyosóval. A tetőtér egyéb területét egy, az alsóbb szintre is leereszkedő üvegház birtokolja. Egyértelműen érzékelhető a térmágia hatása. Az ablakkal szemközti, lényegében a bejárat felöli oldalon a fürdőbe nyílik ajtó és egy plusz külön mosdóba. A fürdőnek egészen más jellegű hangulata van, mint a lakás többi részének. Ugyanis totálisan a török fürdőket idézi. Apró mázas mozaikcsempékkel van kirakva az egész amik mindenféle mintát formálnak. És azon kívül, hogy van egy kellemes szabású zuhanyzó fülke, van még egy áttört- faragott paravánnal leválasztott rész. A zárható paraván mögött pedig ott van egy padlóba süllyesztett kétszer két méteres hagyományos török seggáztató is. Ezen kívül pedig színes üvegű rézlámpások társaságában könnyíthet magán az ember. Vissza térve a nappaliba, a nyers téglafalak, egyhangú nagy felületeit, lényegében lépcsőzetes polcszerűségek, vagy épp hengerek törik meg, amik fura absztrakt divathóbortra is utalhatnának, de a beavatottak számára egyértelmű lehet, a házban van egy kisbestia is ami valószínűleg imád mászni. A lakásnak még akad két másik tere is, de azok mindenki elől gondosan le vannak zárva és csak úgy megtalálni sem igazán lehet. A nappaliban középen egyébként egy egész kanapékomplexum kapott helyet, egy méretben passzoló asztallal együtt.
Nem igazán veszem komolyan a Corvussal való cukkolódást, még ha érzem is, hogy valami baja ban. Úgy döntök, hogy ezt a problémát későbbre halasztom, mondjuk pár nappal a jelenlegi esemény utánra. Legyen az a nap most Kath-é. Bár talán, ha gondolatolvasó lennék, akkor akár igazat is adhatnék Wininek, hogy nem az ajándék, hanem a szándék a fontos. Ettől azonban még nem fog kevésbé gyötörni a saját kisebbségi komplexusom, amit általában a nagy számmal igyekszek kompenzálni. Többek közt. - Nem ér rá. Valami családi dolog. Elég őrült egy családja van. Én a testvérei számát sem tudom követni. - vonok vállat Wini kérdésére. Na nem mintha bele kívánnék folyni MB családjának dolgaiba. Vagy valaha meg akartam volna jegyezni, vagy csak érteni a fura rokonságát. Gondolatban többnyire mindig egész máshol szoktam járni, ha véletlen erről erről fecsegne. Nekem aztán még Corvus mennyasszonya se hiányzik a társaságból. Mármint nincs ellenemre, hogy kapcsolatban van, vagy mi. Csak már így is úgy érzem sokszor, hogy annyi az ember körülöttem, hogy a saját kapcsolatrendszeremtől is fel tudna robbanni az agyam. Nem kellenek plusz fők is a roppant bonyolult képletbe. Inkább csak lelkesüljünk a tengerpart ötletéért. Egészen az emberrablás közjátékáig. Oké, talán Carnivorának igaza volt, és ez bonyolultabb lesz egy eltévedt járókelőnél. Nem jó ez így. Egyszerűen követem a többieket le. Valahogy kétlem, hogy Kath most hallgatna bármilyen józan érvelésre. Hiszen a szeme előtt tűnt el valaki. - Nem bízok a Minisztériumban. De Wininek igaza lehet. - ismerem el kelletlenül. Nem túl sok aurort ismerek, akihez szívesen fordulnék, és akikben megbíznék. Mondjuk az egy kezemen meg tudom számolni őket. Ez pedig elég nagy baj. Már ami azt illeti, hogy milyen időket élünk. Ettől független, beállok Wini elé, ha segítséget akar hívni megteheti. Corvus nem talál vérnyomokat. Valószínűleg sem a nő, sem a támadói nem sérültek meg. Így viszont nehezebb lesz a nyomukra bukkanni. - Nem lesz semmi baj. Az aurorok majd megoldják. - próbálok a földön keresgélő Kath felé egy kis bíztatást mutatni. Bár őszintén szólva magam sem gondolom teljesen komolyan a szavaim. Csoda lenne, ha az aurorok egyszer odaérnének valahova időben, és egyszer jól végeznék a dolgukat. Akkor talán már Grindelwald is rég az Azkabanban rohadna el, az összes cimborájával együtt, ahelyett, hogy a kis gonosz terveit dédelgeti. Közben viszont Kath a földön találhat egy tépett papírdarabot. Amit ha felvesz és közelebbről megnéz, egy fénykép. Méghozzá saját magáról, és az ikertestvéréről úgy 10 évvel ezelőttről. A kép azon vele hiányzik, amin a szülei voltak, de Kath eszébe juthat az a nap. A kedves szomszéd néni fényképezte le őket a 7. szülinapjukkor az akkori házuk előtt. De hogy kerülhetett ide egy ilyen személyes dolog? Wini jelzésére viszont kb. ekkor érkezik meg két középkorú férfi. Nyilván auorok, akik intenek is a fiataloknak, hogy a mugli járta utcáról húzodjanak be két háztömb közé, egy kicsit kevésbé szem elé. Azért Bennek feltűnik, hogy elég sápadt, és kialvatlan mindkettő. Mintha már legalább egy hete folyamatosan műszakban lennének. A kedvük pedig ennek megfelelően nem túl rózsás. - Mi történt? - teszi fel nyilván a rangidős fickó a kérdést, komoran végig nézve a kölykökön. Nyilván nincs túl sok kedve itt vesztegetni az idejét, kamasz kölykök ízetlen tréfáira. Legalábbis a mimikájából, vagyis éppen annak hiányából ez süt ki. Még azok számára is, akik nem legilimentorok.
//Határidő: 2022.12.29. Következő hsz: 2022.12.30.//
Corvus jól sejti a lakáson többféle védő varázslat és bűbáj is van. Főleg hogy lényegesen nagyobb és több a tér benne, mint ami kívülről látszódna. Persze arra maga a tulajdonos sem emlékszik, hogy a “családi” könyvtárat is egy rejtekajtó mögé zárta.. Így ha csak véletlenül rá nem akad valaki, esélyesen örökre a feledés homályába vész… Nem gondolom, hogy az ajándékainknak egyfajta “na kié a jobb?!” jelleget kellene tulajdonítanunk. Mindenki szívből adta amit adott és ez a lényeg! Nem folyok bele a rajz körüli cukkolgatásba. Mindenki örül egy kicsit egymásnak és a levegő megtelik valami kellemes zsizsgéssel. A süteményeknek is örülök, hogy sikerük van. - Tényleg mi történt MB-vel? - kérdezek rá, ha már így szóba került. Vele lényegében totálisan megszakadt a kapcsolatom. Szívből örülök, hogy a tengerpartra a kiruccanást mindenki megerősíti. Corvusnak épp akartam mondani, hogy egy jókora fekete ernyőt láttam a bejáratnál, de megtalálja magától is. - Van nálam egy pakli. Simán játszhatunk ha lesz rá érkezés. - nyugtázom Ben gondolatát. Azonban kicsit felgyorsulnak az események és bár én még a pár palack vizet rakom a tértágított táskámba a strandpléd meg a többi cucc mellé a csapat másik fele már lerohant a lépcsőházban és akkor érem már csak be őket, amikor szinte neki állnak helyszínelni. Corvusnak pedig nem kell célozgatnia sem, elég egyértelműen megfogalmazódik bennem a gondolat és már elő is húzom a pálcámat a táskám takarásában. - Brighton egy üdülő övezet. Anglia egyik legbékésebb és sokszínűbb kisvárosa. - húzom el a számat. Nekem ez inkább mesél arról, hogy miféle időket élünk, semmint a környék általános közbiztonságáról. - Kath, mond el mit láttál pontosan és.. menjetek előre nyugodtan. Jelzek az auroroknak és elmondom nekik mi történt. Nem vagyok benne biztos, hogy ezzel most nekünk kellene foglalkoznunk… De szó nélkül se lenne jó hagyni az tény. - vetek fel egy köztes megoldást és ha Kath-nek ez megfelel és tényleg elmondja mit látott akkor oda fordulok a többiekhez - Gina, Ben, takarjatok ki egy kicsit légyszí’ - kérem őket és ha megteszik, leguggolok úgy téve mintha a táskámban matatnék. Közben a földre rajzolok egy segélyhívó jelet a pálcámmal. Rajtam már nincs nyomjel, így varázsolgathatok sulin kívül is, persze a titokvédelmi elveit betartva. Felállva pedig csak annyit mondok - Nos akkor megvárom a hivatalos szerveket aztán megyek utánatok. - ezzel pedig Corvusnak átadom a táskámat - Van benne extra erős naptej ha kellene… Fényvédős.
//Segélyhívó jel - kitalált varázslat - jelez az aurorok számára, (teszem azt egy nagy méretű -részletes- Anglia térképen) ha nem levédett területen végzik el, “iránytűként” funkcionál, így az aurorok be tudják mérni hova kell/ene menniük.
-Akkor jó, bár én is kevesebbet járok versenyekre. – Rám nem jellemző vidám nevetéssel veregetem meg Wini vállát, mint két régi cimbora. Azért a csokibéka kártya jó sok évig az életem komoly szálát jelentette, és hogy visszatér az egykori legjobb barátném, ez is úgymond fel elevenedik. Mivel már az egész csapat elfogadta, hogy Kathie-vel egy pár vagyunk, a szájrapuszi, a kéz a kézben járás vagy az összebújás senkit nem botránkoztat meg, mi meg nem visszük túlzásba, ennek ellenpárjaként pedig a kis griffendélesemnek sem kell másra féltékenykednie, mert nincsen miért. Bólogatok, bár a teasütikkel jól elvagyunk, Corvus meg én, de azért a torta sem lenne utolsó. A pancsolás is szóba jöhet, én magam amúgy szeretek fürdeni, fröcskölni, vagy kigáncsolni a másikat a vízben, hiszen ott nem esünk nagyot, de mégis vicces, ezért alig várom már, hogy szerét ejtsük. Kath ajándékát, a karkötőt én magam csatolom fel, és ha úgy gondolja, hogy a delfint át akarja változtatni, csak rá kell gondolnia. – Amúgy még nem is gratuláltam. Gratulálok! – Nyújtok kezet Corvusnak Alison kapcsán, akit tényleg nem ismerünk, de szívesen megismernénk, mert olyan, mint Columbo felesége, néha szóba jön, de soha nincs ott. Mindenesetre azért őt már láttuk, a kviddicspályán mindenképpen, tehát nem egy Corvus által kitalált kamu nőről van szó, aki Kanadában él. – Akkor indulhatunk? – Mivel mindenki úgy készült, hgoy Cody lakásában leszünk a part mellett, én hoztam törölközőt, fürdőruhát, és már egészen belelkesültem, hogy az egész napot együtt töltsük. – Oh, igaz, sajnálom! Akkor majd a parton is maradunk, kártyázunk, ilyesmi. – Kacsintok össze Winivel, de közben Kathrine-t karolom át, aki viszont már bontogatja az új csomagot, amelynek nincsen gazdája. Közben többen ki néznek az ablakon, a sütivel a számban én is, de nagyon nem ismerős a nyanyus. Én nem nézek át a nagyítón, ezért csak a kalimpálást látom, de Corvus-szal vagyok kénytelen egyetérteni. – Jaj, nem lehetne inkább csak születésnapozni? – Én aztán tényleg megmentem a világot, de Kathie csak egyszer tizenhét éves. De mégis, ismerem már annyira a többieket, hogy ebből úgyis nekiindulunk. A válltáskámat még le sem vettem, ha mégis fürdeni lenne esély, de felsóhajtva adom meg magamat. Kath előrerohan, mint valami felderítő, és még a nagyítót is nézegeti. – Láttál rajta keresztül valamit? – Kérdezem mert neki kell eldöntenie, hogy mennyire akarunk belefolyni valamibe, amit őt érinti, de mi van, ha nem is neki integetett a nőci? Mindenesetre megyek én is, meresztem a szememet, de gondolatban inkább a fröcskölős-gáncsolós pancsolásra fókuszálok már.
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem látszik rajtam semmilyen megrökönyödés, amikor Katherine és Benjamin ölelkezik vagy akár puszit adnak egymás szájára. Sok idő eltelt és ugyan nekünk Alisonnal társaságban még mindig ott a neveltetésünk, tartásunk, hogy csak szolid érintésekkel vezessem a karomon, az ő kapcsolatuk teljesen más és mindez már természetessé vált. - Ő is szeretne megismerni titeket, talán legközelebb. Úgy gondoltam a mai nap legyen a kis csoportunké, így se tökéletes, hogy Maisie-Bee nem tudott eljönni. - válaszolom, mondjuk valószínűleg ezzel csak felvonom a hiányára a figyelmet, de hát éppen az ilyenekbe nem szoktam belegondolni, nem véletlen egy hullámvasút a barátságunk. Hozzuk a sztereotípiát Benjaminnal, hogy mind a ketten azonnal a pogácsákat, teasüteményeket támadjuk meg, de sebaj, mondjuk azt, hogy még mind a ketten növésben vagyunk, tökéletes kifogás. Nem törődök túlságosan az említett nővel, amire a familiáris morgott, hiszen azért vagyunk itt, hogy a születésnappal és Katherine-nel foglalkozzunk, nem másért. Gyanítom, hogy valamennyire védett lehet a ház, legalább alapvető bűbájokkal, hogy az ablakon bepislogva ne lássák, hogy például varázsolgatunk, ha már egy varázsló lakásába jöttünk. Gina válaszára csak kicsit felciccenek, olyan "napersze" alapon, hiszen mindig is abszurdnak tartottam, amikor valaki a kritikát úgy fogadja, hogy a másik akkor csináljon jobbat. Persze nem akarok kirobbantani semmilyen háborút és nem is akarok most beszélni róla, de nyilván frusztrál, hogy Ginára fújok Cody miatt és éppen Cody lakásába jöttünk el. Viszont legalább nem jelent meg a ház tulaja "meglepetésként", az már tényleg betenné a kiskaput. A tengerpart említésére látványosan megrezzenek, bár számítottam rá, hiszen korábban is volt róla szó, de mint sokmindenben, ebben is én vagyok a gyenge láncszem. - A napsütés és a tengerpart nem éppen az én világom... - kezdek bele, mint akit valami trauma ért, de hát a Barcelonai kirándulás Adorával tavaly szeptemberben tényleg felér egy traumával. Most már tudom, hogy a sötét nimfaság ütközött ki keményen, ami az angol hűvösebb időjárással nem volt olyan elviselhetetlen, de spanyolhonban összeassztam mint egy ezeréves mazsola. Ünneprontó viszont nem leszek, inkább elsétálok még egy pogácsával a kezemben a bejárathoz, hogy a mellette lévő fogasok-cipők rengetegéből elemeljek egy éjfekete esernyőt. - Rendben, menjünk. - megyek bele, nyilvánvalóan a napernyőmként fog szuperálni a darab. Viszont amikor megjelenik a galamb, egy vélhetően újabb ajándékkal, Katherine pedig belenéz, kicsit megrázom a fejem, nem mi voltunk Alisonnal, az biztos. Nem látom pontosan, hogy mi történik, hiszen az esernyő miatt a bejárathoz átcsoportosultam, de amikor felkiált és lényegében elzakatol mellettem meglepetten kapom el a csuklóját. - Hé, ha valakit elvittek akkor lehet nem kéne eszeveszetten lerohanni, együtt menjünk. - mondom gyorsan és el is engedem persze, ha mindenki más is biccentett, hogy megyünk. Egyik kezemben esernyővel, másikban az ingujjam alá csúsztatott pálcával szökkenek le a lépcsőkőn, hogy kiforduljunk az utcafontra, a farkas pedig fent marad és az egyik ablakra felállva bámul ránk lefelé, halkan vonyítva egyet. - Ki küldte a galambot? Az a nagyító volt a csomagban? Mit láttál pontosan? Hol állt, kik vitték el? - kérdezem, hiszen jó adag információból kimaradtam a sütik és az esernyő miatt. Ha esetleg van vércsepp, akkor bevetem a képességemet, de közben félig felvont szemöldökkel nézek Winifredre, mintha azt várnám, hogy ő mondja ki az egyértelműt... nem a mi felelősségünk egy elrabolt random nőt megmenteni, azért jöttünk, hogy Katherine születésnapját ünnepeljük meg. Se a tengerpartra nem jutottunk el, se tortát nem vágtunk, se nem mentünk el a molón a vidámparkba. - Fényes nappal bűncselekmény, ide se költözünk.
// Ha van vér, vérmágus: 3. szint: Adott helyszínen lévő minimális mennyiségű vérből is képes megállapítani pontosan, hogy mi történt ott, afféle képek felvillanásával megmutatkozik neki a múlt. //
Nem is tudom, hogy hová tegyem az örömömet és a lelkesedésemet, ami csak egyre nő, ahogyan elém állnak sorra. Azért lássuk be az első néhány évem nem volt felhőtlen az iskolában, de egész más lett minden azóta, hogy barátok lettünk és már kicsit tényleg eltudom hinni, hogy nem lesz baj jövőre sem, amikor a csapat egy része egyetemre megy, én pedig Bennel, aki annyira édes volt, hogy önként marad velem, még elszöszmötölünk egy sort. Azt is elfelejtem, hogy a bácsikámról nem hallottam egy ideje, csak az ajándékokat bújom. Egyik jobb, mint a másik, úgyhogy nem csoda, ha mindenkit tényleg jó alaposan megölelgetek, Ben még egy puszit is kap a szájára. Ennyi talán már belefér így mindenki előtt, végtére is eltelt már annyi idő, hogy láthatóan Corvus sem érez semmi kellemetlent e miatt, főleg hogy közös ajándékot adott Alisonnal. - Őt is elhívhattad volna. - bököm ki, bár tudjuk mind, hogy nagyon érzékeny vagyok a mi kis csapatunk jelenlegi állapotára, de azt hiszem nem lenne abból nagy baj, hogy beengednénk Alisont. Ezek szerint ez tényleg elég komoly és nem csak egy családi játszma, bár nekem még mindig furcsa ez az egész eljegyzés dolog. A kellemetlen érzéseknek viszont most nyoma sincs, amik a jövőnk miatt ott motoszkáltak bennem eddig. Valószínűleg nem tűntek el örökre, de most túl jó a kedvem ahhoz, hogy teret kapjanak. Ben ajándékát egyből fel is veszem, az édességeket viszont nagy akaraterővel, de eltudom tenni későbbre, hiszen sok finomság van most itt. Az álomfogóban is gyönyörködöm egy sort, és igazából a rajzot sem tartom béna ajándéknak, vagy ilyesmi. Jót derülök Corvus picit piszkálódó megjegyzésein, amit tudom, hogy ezúttal csak viccnek szán, nem kedvrontónak. A könyvecskéket látva pedig elkerekedik a szemem. Hát én ilyesmire tuti nem lennék képes! Az persze még kérdés, hogy kinek adom a másik felét. Ben lenne a logikus, de vele így is minden nap szinte találkozom, viszont talán odaadhatnám Rhys bácsinak, ha találkozom vele. Legalább nem aggódnék, ha jó ideig nem hallok róla, mert ilyen módon tudna nekem üzeni. Ezen még el kell gondolkodnom. - Szerintem is jó ötlet lenne lemenni a partra! - bólintok én is lelkesen, főleg hogy igazából nagyon régen, még kisgyerekként voltam legutóbb tenger közelében, azóta nem igen volt rá lehetőség. Nem egyszerűek a dolgok, ha az embernek pár évente szétzilálódik a családja. Ekkor viszont megérkezik a galamb és meglepetten bontom ki a kis csomagot. Kapkodom a fejemet, hogy ez egyiküktől van-e, aztán arra gyanakszom, hogy talán mégis csak a bácsikám küldhette valami úton módon, így már jóval gyorsaban és lelkesebben használom a nagyítót az ablakon kitekintésre. Azonban nem úgy fest, mintha a bácsikám lenne ott, ezért bizonytalanul emelem integetésre a kezemet a nő felé, de akkor kerekedik ki igazán a szemem, amikor meglátom a támadókat, akik mellé lépnek és egyszer csak eltűnnek a szemem elől dobozostul, mindenestül. - Csak... csak úgy elvitték! Mintha nekem intett volna előtte... lehet, hogy... - elakadok a mondattal és bár lehet, hogy a többiek értetlenkedve néznek, hogy miről beszélek, de zsebre vágom a nagyítót és futólépsben kivágom az ajtót, hogy megnézzem legalább a nő hült helyét, vagy hogy maradt-e utána bármi nyom, erre a nagyítót is bevetem. Ha a bácsikám küldte... hiszen ő mondta, hogy veszélyes időket él, és talán e miatt most bajba került? Miattam? Mert nem akarta elfelejteni a szülinapomat?
Kath megölelget az ajándékra, ahogy közelebb merészkedem hozzá. Mondjuk úgy, hogy vannak, akiktől már hozzászoktam az érzelmnyilvánítás eme formájához. Így egy kis félszeg mosollyal, ölelem vissza. Már ami tőlem telik. Nem vagyok egy MB, aki igazi ölelésguru, de ezúttal belemegyek, és nem is vonom ki magam belőle. Mégis csak egy szülinaposunk van, akit ünnepelni kell, vagy mi. Talán tényleg kellene egy alkalmat keresnem, amikor megbeszélhetem Corvus-szal, hogy mi is a baja velem pontosan? Egyenlőre ugyanis fogalmam sincs, mit követhettem el ellene. Azonban a kekeckedésére csak elvigyorodom, és annyit válaszolok, hogy akkor rajzold le magad te jobban. Bár a testtartásom és mimikám elárulja a srácnak, hogy inkább játékos évődésnek szánom ezt a mondatot. Egy másodpercig sem gondolom komolyan, hogy Corvus tényleg nekiállna saját magát rajzolgatni. Azért talán kicsit szégyellem is magam, hogy nem valami kreatívabbal álltam elő ajándék terén, látva a többiekét. Még Corvusnak is rendesen sikerült túl tennie rajtam a különleges álomfogóval. Jó neki talán volt segítsége, de akkor is. Lássuk be, az ajándékozás nem az erősségem, hiszen Wini könyve, Ben ékszere mind-mind sokkal értékesebb ajándékok az enyémnél. Talán kreatívabbak, és találóbbak is. Azért érthető persze, hogy mindenkit jobban lekötnek az ajándékok megcsodálása, és az édességekre / sós rágcsákra rárepülés mint a morcos macskám jelenete. Azért persze kicsit felkuncogok Corvus megjegyzésére a farkasról. Ami lássuk be, egy mugli városrészben nem éppen hétköznapi látvány. De mindig értékelem, ha az unokatesóm megcsillogtatja a humorát a maga érzelemmentes módján. - Én benne vagyok! Imádom a tengerparot! - lelkesülök fel egy pillanat alatt Wini javaslatára. Nyilvánvaló módon a tengerpart látványára sokkal jobban, mint a lent tébláboló nőé, akit Carnivora annyira nem kedvel. Azonban ebben a pillanatban reppen be az ablakon a galamb a levéllel és csomaggal. Először nem is gondolok semmi különösre. Biztosan Kath egy rokona, vagy ismerőse küldött újabb ajándékot a lánynak, vagy ilyesmi.
Azonban, ha Kath kinyitja a csomagot, - és miért is ne tenné? - és követi a levélke instrukcióit, talán a többiekkel körülvéve, akkor bizony furcsa dolgoknak lehet szemtanúja. Carnivora az ablakban még mindig erőteljesen morog a nő iránybá. Ez még nem is lenne szokatlan a mufurc macskától. Ám ahogy Kath kicsit kihajol az ablakban, és kinéz a nagyítón át, láthatja az eddig is idegesen tébláboló nőt, aki olyan ismerős számára, mégsem tudja honnan. A nő mintha észre is vette volna a lányt, és félszegen integetésre emeli az egyik kezét, míg másikkal szorosan magához szorítja a kis barna csomagját. Lehet eleve Kath miatt van itt? Rá várt? Ám mielőtt a lány ezt megkérdezhetné, hirtelen két férfi lép a nő mellé, megragadják, az asszony kétségbeesetten próbál szabadulni, még a csomagját is elejti, de a férfiak erősen tartják, az egyik felveszi a csomagot a földről, majd egyszerűen elhoppanálnak a kétségbeesett asszonnyal. Nyilván a nő akarata ellenére. Mindeközben Carnivora már feláll, és felborzolva a hátán a szőrt, a fogait kivillantva morog a jelenetre. Lehet nem is a nőre, hanem a támadóira fúj ennyire már jó ideje? Ellenben a többiek, akik talán kíváncsian követték Kath-et az ablakhoz, és a nagyító nélkül néznek ki rajta, csak annyit látnak, hogy a nő felemeli az egyik kezét, majd mintha láthatatlan ellenségekkel tusakodna, és hirtelen eltűnik. Ők bizony nem látták a támadó férfiakat. Az egész jelenet olyan gyorsan zajlik le a szemeik előtt, hogy szinte reagálni sincs idejük. A kérdés csak, az hogy a kis csapat mihez kezd most?
//Határidő: 2022.12.14. Következő hsz: 2022.12.15. //
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Cody lakása 2022-12-07, 00:16
Kathe szülinapja & a Tekik
[You must be registered and logged in to see this image.]Azért a találóan “cefreszag”-nak keresztelt jelenséget egy bizonyos véralkoholszint után már akkor sem fogja tudni elrejteni az ember, ha nagyon igyekszik. Szóval ha csak Gina nem csúszott valóban olyan szintre, hogy ez elkezdjen kiütközni, akkor legfeljebb a viselkedésén lehetne felfedezni, hogy nem józan. Mondjuk nekem fogalmam sincs arról, hogy milyen állapotban van épp és hogy miért, valahogy nem jutottunk odáig, hogy ilyesmikről kezdjünk beszélgetni újra. És előtte sem voltunk épp olyan viszonyban.. Sokkal inkább lefoglalt a másik leokoskodása. Az időnkénti elbeszélései alapján viszont úgy gondolom, hogy az unokabátyja semmiképpen nem adna a kezébe kísérleti szereket. Maximum perpot-ot. De azok nem a kísérleti szerek gyűjtőfogalma alá tartoznak… De azt hiszem mindez most nem is fontos. Kathe reakciójáért minden fáradozás megérte. Széles mosollyal köszöntöm magam is és egy kis tapssal. Bár énekszó nem követi még, hiszen azt a tortánál szokás. Sereghajtóként oda adom én is számára az ajándékot. Egy kisebb tégla alapú csomag, tündérszárnyas masnival. Ha kibontja pedig két tökéletesen megegyező kemény fedeles könyvecskét találhat benne, de mindkettő meglehetősen könnyű és üres. Viszont tartozik hozzájuk egy kis üdvözlő kártya is. - Remélem tetszeni fog és hasznos lesz számodra! - azért jócskán izgulok, hogy tényleg jól döntöttem-e az ajándékot illetőleg, de reménykedem a legjobbakban! Közben persze én is hüledezem a többiek ajándékain, hiszen azok is eszméletlenül klasszak!
Kedves Kath:
Ez a könyvpár a geminio és a próteusz-bűbájjal lett létre hozva. Ha az egyikbe írsz, a másikban megjelenik, ha a másikba írnak, a tiedben jelenik meg. A legelső lapra ha leírsz egy általad választott jelszót, az aktiválja és onnantól csak neked fog megmutatkozni a tartalma és annak, akinek a könyv párját odaadod, vagy a jelszót megosztod. Fogadd sok szeretettel! Winifred”
Engem egyébként sokkal kevésbé zavar az érintés, mint Corvust vagy Ginat. Valójában lenne rá igényem, csak nem szoktam vele foglalkozni. Így, ha sor kerül az ölelésre részünkről is, most egy kicsit talán hosszabban ki is tartom. Hamar átragadt az öröme. A torta pedig valóban, Kath szájíze szerint meglehetősen tartalmas ízvilággal bír, bár nincs minden bele ömlesztve, nagyon próbáltam valamiféle harmóniát bele vinni. De cserébe a díszítésnél hagytam, hogy megszaladjon a kezem.. meg a pálcám is és tényleg őhozzá igazítottam. - A munkám gyümölcse, mármint? - kérdezek vissza egy kedélyes mosollyal Bentől, de aztán kiszélesedik a és cinkos vigyorra húzódik a szám - Oh ne aggódj! Még a régi vagyok. Remélem a te kártyatrükkjeid sem fakultak! - egyáltalán nem csak felületesen érdekeltek anno a kártyák és úgy maga a játék, bár főleg Ben volt aki gyűjtötte őket és áradozott róluk, de a kedvéért megtanultam játszani és maradandó értékként őrzöm azóta is az emlékeket a kis versengős partikról. És anno volt, hogy minden ünnepre valamilyen kártyakülönlegességet adtam neki. Carnivora azonban elég serényen morgolódik és a többiek is le-le reagálják, de hát senki nem akar nagyon moccanni, hiszen még csak most érkezett az ünnepelt. - Igazából volt egy olyan ötlet, hogy mivel az év egyik legmelegebb napjának kiáltották ki a mait és tengerpart mellett vagyunk nem sokkal… Így felmerült, hogy lemehetnénk kicsit, akár pancsolni, miután vissza jöttünk pedig felvágnád a tortát.. Mit gondoltok? - természetesen, ha valaki visszavonulót fújna és mégse akarna sehová menni, az is totál rendben van, csak gondoltam, ha már korábban szóba került, nem hagyom kallódni a lehetőséget. Közben ha Carnivora nem nyugodott meg még mindig és netán a körmeit kezdi az ablakon kocogtatni, arra azért már felfigyelek én is - Akár lefelé menet útba ejthetjük az illetőt is.. -vonok vállat egyszerűen, de úgy tűnik, nem kell semerre moccanni, mert egy galamb libben be egy csomaggal.
Winit évekig nem láttam, sokáig ő volt a legjobb barátom, ezért az előkészületek közepette jó alaposan megszorongatom, noha a kviddics válogatón azért már taliztunk egy cseppet. Alaposan megváltozott, de remélem egyszer még ismét minőségi időt tudunk tölteni, annak ellenére, hogy nekem bejött a képbe a szülinapos. Katie nagyon érzékeny tud lenni, de remélem nem féltékenykedik majd, hiszen ő is tudja, hogy Wini egykor sokat jelentett, de csak barátként. Most Katie nagyon örvendezik, hogy ilyen szeretettel készültünk neki. Én is kivettem a szerepemet a dekorból, mert bár a kézügyességem nem az igazi, szépérzékem nekem is van. S mivel amolyan pasis határozottsággal szoktam a kis csapat élére állni, vagy mint Ginával vetekedő medimágus megmondom a hogyant, vagy a miértet, most is ügyesen koordináltam. Már csak azért is, mert a munka érdemi részében távol voltam, s Kathie-t hoztam, de én ismerem őt a legjobban, tudom, hogy mit szeret. Nagyjából beavattak ebbe a zűrzavaros családi ügybe, amibe nem kérdeztem vissza, inkább félretettem a dolgot, majd a születésnap után levezetik nekünk. – Remélem azért sejtetted, hogy meglepi készül! – Pusszantok bele majdnem a fülébe, hogy csak úgy csengjenek a hallójáratai. A saját kis ajándékom azonnal bontható, mert egy ökölnyi kis színes csomagban Kathie kedvenc édességei, Sav-a-júj cukor, ami kiégeti az ember nyelvét, de a fontos rész maga a karkötő, ami most delfin formát ölt, de egy állatra gondolva azonnal változtatja az alakját, akár még akaratlanul is. Fehérarany, mert a sárga az túl giccses lenne, de tudom, hogy Kathie szereti mindennek megadni a módját. – Nekem totál nem rémlik. – Mondom én is tele szájjal, már a pogácsát eszegetem, noha még a tortát nem vágtuk fel. Lehet, hogy Katie ki akar menni oda? Odahajolok Kathie mögé, amit nézi Alison és Corvus ajándékát, csak bólogatok elismerésem jeléül, mert cukker barátnőm nagyon szép meglepetéseket kapott mindenkitől. Nevetgélek Corvus szavain, én sem veszem magamra a csúnya nézést, csak lenyelem a falatot, hogy Wini mellé lépjek. – Látom beérett a munkád gyümölcse, hogy ilyen ügyes kviddicses vagy. Azért még egy-két kártyacsata van benned? – Tudom, hogy egykor csak miattam kártyázott, de azért jó volt valakivel erről beszélni, aki amolyan értő figyelemmel hümmentett, még ha nem is érdekelte annyira.
Az egyik nyitott ablakon viszont egy ezüst galamb reppen be, a csőrében apró levél, a lábán csomag. Egyenesen Kathrine felé reppen, majd kiejti mindkét küldeményt a lány tenyerébe. Ha Kath kinyitja a csomagot, akkor egy ezüsttel bevont nagyítót talál benne, amin mintha még itt bent is megtörne a fény. A levélke viszont elég rövid: Nézz ki az ablakon vele. Az aláírás csupán egyetlen betű: B.
[You must be registered and logged in to see this image.]Az az igazság, hogy én semmilyen kézművességben nem vettem részt és nem csak azért, mert ki vagyok purcanva az élettől, hanem azért is, mert biztosan csak felidegelt volna, hogy elbénázom, hiszen egész életemben nem kellett ilyesmivel foglalkoznom. Látszódhat is a díszítésen ebben az esetben, hogy úgy fele-fele arányban vannak a kézzel készített dolgok a lányok által és a teljesen tökéletes - tehát bolti - zászlócskák, díszek, lufik, feliratok, amikhez csak galleont kellett villantani. Lehet, hogy szégyellnem kéne magam, hogy amíg a többiek sütöttek, főztek, házilag alkottak, addig én pénzzel oldottam el, de egész életemben ehhez szoktam és nagyon sok mindenben változtam, de ebbe még nem kényszerültem bele. Na, majd ha lemondok a Flint névről és az örökségről... A csúnyánnézésem kizárólag Ginának szól, külön figyelek, hogy a fintorgásom ne forduljon át másra, szóval Katherine-nek nem kell attól félnie, hogy már megint megsértődtem valamin. Tény és való, hogy amennyire távolságtartónak tűnök, éppen annyira sértődékeny vagyok, a bizalmam nagyon ingatag és minden ballépést jócskán megjegyzek - és a mostani ballépése Ginának egyértelműen az, hogy a kérdésem nélkül rohant Cody-hoz pletykálni. Amikor felbukkanok a levedlett kiábrándító bűbáj alól akkor is mosolygok - magamhoz mérten - és nincsen semmi rosszindulatú a tekintetemben. Ugyan nem karácsony van, az ajándékom az egyik asztalon van becsomagolva azokkal együtt, akik oda rakták korábban és nem is tudták volna a hátuk mögött rejtegetni, mint én. Amikor Katherine előre lendül mindenkit megölelni, akkor átkarolom és néhány másodpercre magamhoz szorítom, de már nincsen benne lopott érzelem, nem szívom be az illatát, nem simítok végig a haján, egy év alatt szépen fokozatosan elillant minden, amit érezni véltem és már csak Alisonra összpontosulnak az érzelmeim. [You must be registered and logged in to see this image.]- Gratulálok, hivatalosan lecsukhatnak most már téged is. - jegyzem meg, miközben elengedem, de a szememben ott az a gonoszkodó, de inkább "pajkos" csillogás. Ellépek az asztalhoz és felveszem a körülbelül 30*50 centis lapos csomagot, ami igen csak könnyű és már aközben, hogy átadom kissé csilingel. Ha kinyitja, akkor egy álomfogó van benne, a tollak és kövek még hosszabban leomlanak kibontva. Ha furcsán nézne rám, vagy meglepődne, egy kicsit kelletlenül megvonom a vállam. - Bevallom, kértem egy kis segítséget. Van egy papír is hozzá. - és ezzel egy kis levélke is előbukkan, Alison kézírásával egy születésnapi köszöntő, ami elmondja, hogy ez egy különleges álomfogó, ami egyben kristályfüggő, avagy szivárványfüggő, és ha a nap ráragyog, akkor a krisályok benne prizmaszerűen szivárványszínt szórnak szét. Az aláírás pedig Alison és Corvus, együtt. Ha elolvasta és felnézne, azért halvány pír rajzolódik ki a fakó, szeplős arcomon, még soha nem ajándékoztunk semmit együtt, de hát ennek is el kellett jönnie. A kis közjáték Carnivorával kizökkent, de éppen csak annyi időre, hogy rárepülve a teasüteményre ne toljam be egyhuzamban a harmadikat. - Leküldjem a farkast? Vagy ne hozzam rá a frászt, ha esetleg mugli? - gondolkozom hangosan, de félvállról, nyilván nem fogom csak úgy leküldeni a nem éppen Brightonba illő állatomat, bár a bátyám exe valamikor mesélte, hogy a falkája eredetileg innen származik, de nem hiszem, hogy ez azt jelenti, hogy az ittenieknek meg se kottyan a farkas társaság. Azért én is követem őket és odalépek az ablakhoz arra az egy pillanatra, míg beleszólok, aztán vissza is orientálódok a süteményekhez. Katherine öröme és hálája jókedvvel áttapad rám, így csak mosolyogva figyelem, ahogy a többiek is átadják az ajándékot. Amennyiben látom, hogy Gina rajzot ad, azért kekeckedve beleszólok, hogy szerintem nem sikerült eltalálnia a göndör fürtjeimet és hogy nincs is ekkora orrom.
Azért valamelyest van sejtésem arról, hogy mi is lehet a titkolózás oka, még ha az elmúlt időszakban nem is esett le. Nem én vagyok a legélesebb kés a fiókban, ezt tudjuk és hát épp elég meglepő hír volt, hogy visszatért Winnie és hogy testvérek Corvussal. Az egész elég fura és biztos, hogy jócskán időbe telik majd feldolgozni, de igazán nagyon igyekeztem, hogy ne szegje kedvemet, mert hát tudjuk jól, hogy nagyon a lelkemre tudok venni mindent és már épp elég teher ez a változás is az iskolán belül, vagy hogy jó ideje nincs hírem a bácsikámról sem. Azért most mégis a meglepetésre próbálok koncentrálni és nem a gondokra. - Jól van, igyekszem, de tényleg! - nem a türelmemről vagyok híres, úgyhogy nehéz kitartanom, amíg végül meg nem érkezünk és le nem veszi a kezét a szememről és hirtelen felbukkan mindenki. Halkan felsikkantok, de nem olyan halálra riadt vérfagyasztó sikollyal, vagy ilyesmi, csak úgy örömömben. Szóval hát erre készültek?! Végülis igaz, hogy én vagyok a legutolsó, aki végre betöltötte a szó szerint bűvös tizenhetet. Azért ez elég nagy vízválasztó egy kis boszorkány életében. - Oh jesszus, ezt miattam? - még könnybe is lábad a szemem kicsit. - Srácok... - látom azért, hogy Corvus mosolya talán még a megszokottnál is visszafogottabb, de most nehéz az olyan részletekre koncentrálnom, amik negatívak. Automatikusan fordulok Ben felé, hogy jól megöleljem, hiszen ő van az legközelebb és persze utána egyből Gina jön, amikor megkapom tőle az ajándékot. Jól megszorongatom és ha bárki közelebb merészkedik, akkor bizony ugyanez a sors vár rá, hiába hogy a szobában tartózkodók nagy része nem kifejezetten kezeli jól az effélét. Igazából azt hiszem csak mi vagyunk Bennel erősebben a testi kontaktus kedvelői, de most bizony senki se maradhat ki abból, hogy megszorongassam. Lelkesen bontok ajándékot, hálálkodva köszönöm meg újra és újra. Ezúttal tényleg olyan gondondtalannak tűnik minden, és ki tudja, talán egy nyugodt és vidám nyár vár ránk, annak dacára, hogy milyen rémségek történnek folyton a világban körülöttünk. De hát mindez most olyan távolinak tűnik. Alig-alig figyelek fel tehát arra is, ahogy Gina familiárisa morogni kezd, csak akkor moccanok az ablak felé, ha már mindenkit üdvözöltem, mindent kibontottam stb. Jó eséllyel tehát utolsóként. Alig pillantok csak ki, először meg is fordulok, de aztán mint a villám csap belém a felismerés. Ráncolom kicsit a homlokomat, de aztán megrázom a fejemet. - Talán csak Roxmortsban lakik és ott láttam valamikor... - motyogom szinte csak magamnak, hogy aztán inkább a kaját vegyem szemügyre, hiszen látszik rajta, hogy nagy gonddal és szeretettel készült. Természetesen igazán édesszájú vagyok, úgyhogy egy csokitortával bármikor le lehet venni a lábamról, főleg ha van benne egy kis karamell réteg is, netán valami jó kis száj összeragasztó pillecukor, vagy habcsók díszítéssel. - Annyira jól néz ki minden! Nem is tudom, hogy mit mondjak, olyan hálás vagyok! - nézegetem a tortát, miközben magamhoz ragadok egy-egy pogácsát időnként, vagy apró süteményt, hogy azért kóstoljak is. A nagy izgalomra jól esik enni valami finomat.
Észre veszem én, hogy Corvus mintha a szokásosnál jóval tartózkodóbb lenne, pedig az nagy szó esetében. Legalábbis velem szemben. Csak arra nem jöttem még rá, hogy miért? Tettem, vagy mondtam valamit, amit nem kellett volna? Igazából fogalmam sincsen róla, hogy Cody levelet írt neki. Ellenben valakinek el kellett mondanom a kis lelki nyomoraim. Mindent. Egyedül én már nem bírom elviselni mindezt. Nem megy. Így is többet iszok a kelleténél, és többször a kelleténél, hogy mindent elviseljek. Ennek pedig talán már a többiek is látták a jeleit az elmúlt hónapokban. Még ha gondosan igyekszem is rejtegetni. Szóval szükségem van Codyra. A kísérleti altatóira. És úgy egyáltalán. Ha pedig valakinek elmondok bármit is, akkor neki, elvégre rá is tartozik, hogy van még egy rokona. Ő pedig biztos vagyok benne, hogy van annyira körültekintő, hogy nem híreszteli fűnek-fának a dolgot. Most pedig Wini és Corvus testvér kapcsolat híre az, ami feladja a lelki fejtörőt. Egyenlőre még ez a tény önmagában is sokkol. Nem tudom, hogy miként kéne ehhez viszonyulnom. Mármint persze. Kedvelem Winit, már mielőtt elment egy időre a suliból, akkor is kedveltem. De hogy unokatestvérek is vagyunk? Ezt most még nem tudom hova tenni. Azt is idő volt felfogni, és feldolgozni, hogy Corvus az unokatestvérem. Most pedig kezdhetem az elejétől Winivel ugyanezt. Bár tudom, hogy milyen vacak érzés a hontalanság, mégsem tudom, hogy vígasztaljam Winit. Talán felajánlhatnám azt a külön kis zugot az árvaházban, amit Cody eredetileg nekem akart adni. Én végső soron Rómába is mehetek Luca Maroni házába. Bár az más kérdés, hogy a családja mennyire örülne plusz egy főnek, aki nem is igazán tartozik oda. De ezen még gondolkodhatunk. Talán nem ártana valamikor egy négyes családi megbeszélést tartani, Corvus, Wini, Cody és köztem, hogy mindezeket a dolgokat helyre tegyük. Most viszont itt van Kath szülinapja, és inkább ez köt le, mint a családi drámák. Vagy csak ezzel próbálom elterelni a saját figyelmem. Szóval, amikor Ben és Kath megérkezik, akkor a többiekkel egyszerre ugrom fel a kanapé mögül, és kiáltom el magam vigyorogva, akár csak a többiek. - Meglepetés! - a mosolyom, és nevetésem ezúttal őszinte, nincs mögötte a szokásos kiábrándult cinizmus. Mintha ezeket a Roxfortban felejtettem volna. Csak Kath kedvéért. - Boldog Szülinapot! - lépek oda egy kis zavart mosollyal Kath-hez, és egy kis egy kis piros csomagolású téglalap alakú ajándékot nyomok a kezébe. Nem valami nagy dolog. Igazából csak egy bekeretezett rajzolt kép, amin elég élethűen rajta van a kis csapat minden tagja. Mivel nem nagyon tudtam, hogy mi mást adhatnék.
Mindeközben, ha Wini véletlen a konyhába maradna még pár percet, ahol a tortája, és a többi sütije van, akkor előbb arra figyelhet fel, hogy a Carnivora névre hallgató virágcserép az ablakban furcsa morgó hangot ad ki, majd ha oda is lép megnézni, akkor az is tudatosulhat benne, hogy az elmúlt órákban, amíg itt ténykedett a konyhában, akárhányszor nézett ki az ablakon, mindig látott egy nőt, aki elég idegesen járkált az ablak alatti utcában, mintha keresne valamit, vagy valakit. Ez a nő pedig még mindig ott van. Még mindig idegesen toporogva. A kezében viszont időközben megjelent egy barna kis csomag, egyszerű spárgával átkötve. Ha Wini esetleg a többieknek is szólna, és oda intené őket magához, hogy nézzék meg mi nem tetszik Gina macskájának, akkor Kath-ben ébredhet fel egy fura érzés, ahogy ő is lepillant az ablakból. Mintha már látta volna valahol ezt a nőt valamikor, de mikor és hol? Miért tűnik ilyen ismerősnek? De egyenlőre valahogy nem akar beugrani a dolog. - Ez csak járókelő Carnivora, nem kell mindenkire morogni. - vonja le a talán elhamarkodott következtetést Gina, és már egy vállvonással el is távolodik az ablaktól, hogy a többiek még oda férhessenek. Vagy talán csak nem érdekli az egész jelenet, bár a macskája nem szokott ok nélkül morogni.
//Határidő: 2022.12.06. Következő hsz: 2022.12.07. //
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Cody lakása 2022-11-30, 23:54
Kathe szülinapja & a Tekik
[You must be registered and logged in to see this image.]Corvussal akár versenyt olvashatnánk és jegyzetelhetnénk.. Mégis Ben az, akit így a lazulási időszak beköszöntével egy kis játékra invitáltam, mindketten adtunk egy egy listát novellákról, vagy rövidebb tanulmányokról a másiknak. És évzáróig aki többet kihúzhat a listájáról az kap valami apróságot a másiktól. De ez persze csak amolyan háttérben zajló kihívás semmi komoly. Az utóbbi időben hatalmas volt a szervezkedés, a susmus és igencsak meghatott amikor újra bevont a régi csapat. Igaz, ezen elég sokat lökött, hogy Corvussal legalább a Tekergőknek elmondtuk úgy egy-másfél hete azt amit megtudtunk még korábban Freya-tól. Hogy vér szerinti testvérek vagyunk. Azóta Ginaval is folyamatban van, hogy felkeressük Codyt, tekintve, hogy szó szerint nincs hova mennem a tanév végén és bár a Királyságok Tornája a nyárnak egy részét lefedi, de utána azért lehet, hogy kicsit tolnám azt, hogy munkát vállaljak.. vagyis nem is a munkavállalással lenne problémám, arra igazából kész lennék. Akár valami gyakornoki munkát végezni, mindenképpen a minisztériumban… inkább csak a hontalanság gondolatát akarnám távol tartani magamtól.. Annak pedig én is örülök, hogy hiába derült ki, hogy testvérek vagyunk a hollóval, nem nőttünk össze hírtelen, nem próbálunk érzelmesebbek lenni, vagy kevesebbet versengeni és pályán sem lettünk elnézőbbek egymással. De mindegy is, hiszen Kathe születésnapja bőven túlszárnyal most mindent. Legalábbis az a mennyiségű szervezés amit a többiek köré kerítettek mindenképpen. Mivel mindenki rá volt feszülve arra, hogy mikor mit hogyan, merre, ezért felvetettem a többieknek, hogy Kathet nem feltűnően, de a több időt igénylő előkészülések alkalmával, felkeressem és lefoglalom valamivel. Így nyerek nekik pár órát amikor biztosan nem fogja őket keresni. Én javasoltam, hogy falevelekből lukaszgassunk konfettit, vagy festett újságpapírokból, amikor nagyon bele lendültem még azt is felvetettem, hogy egy pinata is lehetne. Persze a témáját a többiekre bíztam. A kivitelezés meg úgy is közös volt, ahogy az is jó kis meglepetés lesz, hogy ha tényleg megvalósult, miket rejtettünk bele. Ha Ginanak sikerült előbb leszerveznie az unokabátyjával a lakás ügyét, én egy kicsit belaktam a konyhát és mivel imádok sütni főzni ezért magamra vállaltam a torta elkészítését, természetesen csak miután a többiektől megérdeklődtem miféle ízeket szeret egyáltalán. És vegyesen édes-sós aprósüteményeket is csináltam. Ameddig a többiek díszítettek én terítettem és a konyhából tüntettem el a nyomokat. Aztán amikor mindenki nagyon sürgősen elbújik én is gyorsan így teszek, voltaképp a konyhapult mögé guggolok le egyszerűen és amikor hallom hogy belépnek Benjaminnal, akkor a többiekkel együtt ugrom fel és kiáltom én is - Meglepetés! - és megfújok egy ördögnyelv-sípot. Remélhetőleg tényleg csak meglepődik és nem halálra rémül..
Magától értetődő, hogy benne vagyok én is a titkolózásban, de azért ha Kathie-n látom, hogy rosszkedvű lenne, akkor kacsintgatok, cinkos módon megcsiklandozom, hogy legalább sejtse, nem kihagyni akarjuk valamiből, hanem valami készül. Mivel ő még csak a hatodikat végezte, én külön jeleztem Flitwick-nek, hogy semmiből nem teszek le ravaszt, és újra járom majd a hetediket. Az apró növésű varázsló értetlenkedve fogadta a döntésemet, de végül nem erőltette, mondván biztosan megvan rá az okom. Meg is van, hiszen Kathie-vel már össze vagyunk nőve, és csak remélni merem, hogy Wini visszatérése nem indít benne valami féltékenységi lavinát. Régen Wini volt a legjobb barátom, de most már inkább Corvus-szal van többet, még ha mardekáros barátunknak állítólag az a szőke lány a menyasszonya, akivel még egy árva szót sem váltottunk. Ám ez most nem a kérdőrevonás pillanata, Kathrine a születésnapos, ezáltal pedig a főszereplő. Gina ügyesen leszervezi a díszítést, én pedig hozom az ünnepeltet. – Nyugodj már meg, nemsoká ott vagyunk, pár perc! – Miután közeledünk a tengerparti lakáshoz, ott már még inkább közel simulok hozzá, és a tenyeremet mutatva kérem, hogy hagyja, hogy befogjam a szemét. – Óvatosan, majd én vezetlek! – Egyébként egészen elegáns vagyok, még nyakkendőt is vettem. Lássuk be, Treat-nek, amíg bennem volt, igenis volt stílusa, valami ebből megragadt bennem. Igaz, hogy ami nem öl meg, az csak megerősít, és ez most hatványozottan igaz. Minden ilyen sötét kalanddal érünk, én már tényleg kezdek igencsak csinos, magas, vállas lenni. A hajamat is egészen hosszúra növesztettem, már-már sörény szinten van, de amíg Kathie bele tud túrni, s nem zavarja, akkor miért is ne? A saját ajándékom apró, és a neves alkalomra ékszer is a maga nemében, de majd a torta felvágása után. Jó ég, remélem Wini nem felejtette el a tortát! Amikor belépünk, elengedem a szemét, és remélhetőleg nem süketítem meg azzal, hogy én is kiabálok! – Meglepetés! – A dekor amúgy nagyon kedvemre való, amit lehetett, azt én is segítettem mielőtt még elindultam volna. A lényeg, hogy fülig ér a szám, és alig várom, hogy végre ünnepeljünk, igazán ránk fér!
Június eleje az egyetemistáknak még bőven aktív, viszont nekünk már van lehetőségünk egy kicsit lazulni, a vizsgáinkon már nem lehet segíteni, az egyetemi jelentkezések is lassan megindulnak. Ha valaki eddig nem célzatosan csinálta az RBF-t és a RAVASZ-t, akkor bizony már minden mindegy. Én pedig minden nyűgömmel együtt még mindig úgy tanulok és olvasok, mint egy fanatikus, ha az osztályelsőség vagy éppen az iskolaelsőség van kilátásban. Manapság lényegében soha nem látni henyélni, vagy a mardekár kviddics csapattal vagyok, vagy az allstar kviddics csapattal vagyok, vagy Alisonnal, vagy a barátaimmal, vagy egy könyvet bújok pennával a kezemben jegyzetelve, de soha, soha nem csinálok SEMMIT. Továbbra sem álltam a szüleim elé az igazsággal, még mindig ott van a mérlegen, hogy megtagadva a Flinteket egy elképesztő háló csúszna ki alólam az anyagiakat és a kapcsolatokat illetően is. Az igen szomorú, hogy jobbára fel sem merül bennem, hogy azon aggódjak, hogy őket elveszíthetem-e, pedig miután beszéltünk Alisonnal és elmondta, hogy ő már ismeri az anyját, annak az új párját és a lányát is, talán valamiféle irigység lappangott bennem. Mondjuk ezt az irigységet igen gyorsan elpárologtatta a tény, hogy azóta már nem csak távoli sokadunokatestvéreim vannak... hanem egy húgom is. Az év végén megbeszéltük Winifreddel, hogy mivel a baráti körömben mindenki tudja, hogy örökbefogadott vagyok, de csak ott, őt is bevonva elmondjuk az igazságot és legalább előttük nem kell titkolóznunk semmivel kapcsolatban. Így szépen visszakerült a vérkeringésbe és a legnagyobb meglepettségemre közöttünk minden olyan maradt, mint régen. Persze talán nem teljesen ugyanolyan, de nem indult meg valamilyen kényszeredett kínos erőltetése annak, hogy innentől most éjjel-nappal együtt legyünk vagy kiforduljunk önmagunkból. [You must be registered and logged in to see this image.]Ami a bulit illeti, nem vagyok egy túlságosan fizikailag aktív ember a kviddics pályán kívül, mondhatni megtartom az összes energiámat a meccsekre, főleg most, hogy egy-két hét múlva kezdődik az edzőtábor és a nyári játékok. Ráadásul mivel az egész évben minden trauma közepette még hajtottam is magam, mint valami gólem, hát nem csoda, hogy amit csak lehetett, pénzzel oldottam meg ahelyett, hogy felemelkedtem volna a fotelből. Tehát álltam a dekorációkat vagy amire csak szükség van, a szorgos hangyák vételezhettek annyi galleont, amennyit csak akartak. Azért egy becsomagolt ajándékkal én is készültem, nem arról van szó, hogy nem érdekel Katherine születésnapi bulija, sőt, az elsők között voltam, akik azt mondták, hogy jó lenne megünnepelni. Bár a tengerpart nyáron egy sötétnimfának lehet, hogy nem a legjobb hely, a szerencsénk az, hogy Angliában azért még a legnaposabb hely sem egyenlő a porlasztó hőséggel. Legalább is általában. Van egy olyan érzésem, hogy magamat ismerve ma azért is júniusi melegrekordot fogunk dönteni. Ugyan azért annyira résztvettem a szervezésben, hogy sutyorogtam velük még az iskolában, az elmúlt hónapokban egyértelműen ignorálom kissé az újdonsült unokatestvéremet és azért sem különösebben repestem, hogy ahelyett, hogy kibéreltünk volna egy lakást, Cody-hoz jöttünk el. Még mindig nem válaszoltam a levelére és még mindig kicsit bennem a szálka, hogy míg én hónapokig szültem, hogy a menyasszonyomnak hogyan mondjam el, illetve a Flintéknek fél év távlatából se mondtam egy kukkot se, Gina azonnal elpletykált mindent az unokabátyának - unokabátyánknak - az engedélyem nélkül. Pedig életemben egyszer találkoztam vele, akkor is a szemébe hazudtam és párbajoztunk. A bizalom törékeny dolog és Katherine példának okáért pontosan tudhatja, hogy mennyire haragtartó tudok lenni, hiszen ő pedig évekkel ezelőtt Benjaminnak pletykálta el a képességeimet, amikre nem vagyok különösebben büszke és amiket előtte senki mással nem osztottam meg. Lényegében teljesen kinyúlok a fotelben, a hátam az egyik karfán, a lábam feldobva a másikon és fapofával fordulok Gina felé, amikor azt mondja, hogy ideje elbújni. Lustán nézek körbe, hogy ki-merre ugrik, hogy aztán a pálcámat magamra fordítva elvégezzek egy kiábrándító bűbájt, amit majd ha Katherine belép és jön a lelkes kiabálás, persze majd megszüntetek. A viselkedésem egyértelműen Ginának szól, hiszen ahogy megjelenik a páros és megvan az a lélegzetvételnyi pillanat, amíg fogalma sincsen, hogy mi történik, felugrok és megszűntetve a bűbájt hozzám illő félmosollyal kiáltom a többiekkel: - Meglepetés!
Közeleg a nyár és őszintén szólva nem is az a legrosszabb, ami történt az ősök révén, hanem a hetek óta tartó fura érzés. Eddig is kellemetlenül érintett a tény, hogy széthullhat a csapat, hiszen egyedül én nem megyek egyetemre, és persze végülis Ben, aki miattam vállalta, hogy ismétel egy évfolyamot. Persze még mindig nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet-e a részéről, de azt is tudom, hogy annyira cuki, hogy esélyem se lenne lebeszélni róla és talán mélyen nem is akarom. Jól esik, hogy nem maradok egyedül. Egész más lesz minden jövőre, bárki bármit is mond, hiszen a többiek egyetemre mennek, gyakorlati óráik lesznek, és erre még rátett egy lapáttal, hogy hetek óta olyan furán is viselkednek. Hiába kérdeztem Bent, szerinte nincs ilyesmiről szó, nem azért hallgatnak el, mert mondjuk az egyetemről beszélnek és nem akarnak megbántani vele, vagy ilyesmi. Na, de akkor mégis miről lehet szó? Vagy ő se tudja, vagy csak nem akarja, hogy a jelenleginél is rosszabbul érezzem magamat. - De most komolyan, hová megyünk? - kérdezem, miután Bennel elindultunk valami titkos helyre. Lehet, hogy ha egy fokkal okosabb lennék, nem annyira, mint mint a barátaim nagy része, csak egy kicsit jobban, akkor magamtól is rájönnék, de sajnos ez nem történik meg, csak a kétség motoszkál bennem a csapatunk széthullása miatt. Lehet, hogy Ben kitalált valamit, hogy jobb kedvre derítsen, vagy Missyvel beszélt össze, netán valahogy üzent a nagybátyámnak? Rhys is eléggé hiányzik, de tudom, hogy nem futhatunk össze gyakran, hiszen ő mégis csak Londonban él, plusz mugli is, és azok alapján, amiket mondott nem is valami biztonságos az élete. Remélem jól van... Nem könnyű ennyi minden miatt aggódni folyton. Többet kellene nyugodtnak lennem, de hát nem megy. - Legalább azt mond meg, hogy mikor érünk oda, légyszi! - próbálom újra, de tudom én, hogy ha Ben elhatároz valamit, akkor bizony az úgy lesz és nem fogom tudni belőle kiszedni az igazat, ha nem akarja elmondani. Megpróbálok nem a legrosszabbra gondoln, mármint Ben biztos, hogy nem akarna nekem rosszat. Azért persze járnak rendesen az agytekervényeim, hogy miről is lehet szó, hová és miért megyünk és főleg miért ennyire titokzatosan.
Az elmúlt időszakban talán túl sok minden is jutott ki a Tekik számára, hiszen a Roxfort nem éppen az a hely, ahol csak úgy lógatná a lábát az ember némi pihenésképpen, és semmi sem történik. Talán az ősök felbukkanását, és az alagsori szörnyeteget sikerült már valahogy mindenkinek megemészteni. Noha azért az utóhatások valahol még érezhetőek a kis csapatban. Azonban most teljesen más köti le mindannyiuk figyelmét. Vagy legalábbis majdnem mindenkiét. Ugyanis eljött Katherine 17. születésnapja, amivel hivatalosan is nagykorúvá válik. Legalábbis a varázsló társadalomban. A baráti társaság pedig közösen úgy határozott, hogy egy hatalmas meglepetés szülinapi partival kedveskednek a csapat legfiatalabb tagjának. Csakhogy mint, ahogy az lenni szokott, egy ilyen dolog rengeteg szervezéssel is jár, ami talán hőseink elsőre bele sem gondoltak. Így már hetekkel korábban megindult a szervezkedés, persze az ünnepelt előtt szigorúan titokban. Így szegény Kath egy kis ideje már talán megfigyelhette, hogy a többiek időnként elhallgatnak, vagy élesen témát váltanak, ha ő belép a szobába. Néha pedig egyszerűen nem is szólnak neki, ha találkoznak valahol. Persze az is megesett már, hogy hirtelen mindenkinek dolga akadt, amibe nem akarta bevonni szegény lányt. Mindezek pedig biztosan nem estek jól neki, és ki tudja miféle kétségeket indítottak meg benne. Azonban a csapat többi tagja őszintén reméli, hogy ezzel a felejthetetlen nappal, amit csak neki szerveznek, mindezért kárpotólni tudják majd. Legalábbis Gina ebben hisz. Olyannyira, hogy a a maga részéről felkereste Cody-t, és addig duruzsolt neki, amig sikerült kölcsön kérnie erre az alkalomra a Brightoni lakását. Persze szentül megígérte, hogy a buli után kitakarítanak, és tökéletes állapotban szolgáltatják vissza a lakást. Ma pedig végre el is jött a várva várt pillanat. Így Ben elindult, hogy elhozza magával Kath-et. A többiek pedig a lakáson végzik az utolsó simításokat, ki-ki a saját vállalásának megfelelően. Hiszen mostanra már a nappaliban lebeg egy megbűvölt "Happy Birthday Kath!" felirat, színes lufik, girlandok, időnként cukorkákat és édességet köpködő színes papír lampionok úszkálnak a levegőben. Még mintha Cody házi növényei is ünnepi hangulatba kerültek volna, mindegyik kivirágzott. Továbbá még itt van a zene, az egész napra tervezett programok és játékok listája, kaja, torta, rágcsák, és üdítők, ajándékok kérdése is. - Azt hiszem minden meg van. Ben és Kath bármikor itt lehetnek. Bújjunk el. - néz körbe még Gina. Majd saját tanácsának megfelelően ki is néz egy pontot az egyik kanapé mögött, ahol leguggolhat takarásba. Miközben Carnivora az ablakpárkányon lévő hatalmas cserépben heverészik lustán, néhány fűszernövény között. Talán azt gondolja, hogy saját magát is növénynek álcázhatja, a feszült várakozás utolsó pillanataiban.
//Határidő: 2022.11.30. Következő mesélői hsz: 2022.12.01. //
Picit grimaszolok, pedig aki varázslényekkel foglalkozik, az igazán nem lehet finnyás, de azért a lélekcafat nagyon undorítóan hangzik. És idegenül... még soha nem hallottam semmi ilyesmiről, sőt, még a Horcruxokkal se vagyok valami nagyon tisztában, se azzal, hogy hogyan akart Voldemort új testet alkotni - ami végül ugye létre se jött, hála a házimanónak. Nem csoda tehát, hogy ódzkodok mélyebben belegondolni az egészbe, pedig ha Cody-ról van szó, akkor nyilván érdekel, hogy mi az isten történt. - Nem tudhatod, hogy nem volt-e már korábban halott. - próbálok szépíteni, egy bátorító pillantással, de azért valakinek a haláláról beszélni sehogy se jó. Csak bólintok neki, igazából látszik, hogy nem igazán tudnék mit kezdeni a több információval sem. Nem arról van szó, hogy konkrétan buta vagyok, csak meg vannak az érdeklődési köreim és a nekromancia meg testrablás nem tartozik közé. Akkor sem, ha Elena is testrabló volt, bennem pedig a fivérem bújt meg titokban. Egyiknek se néztem utána, hogy hogyan lehetséges, pedig nagyon is fontos volt mind a kettő az életemben. Én nem gondolok bele mélyebben az évszakokba, lehet, hogy szimplán ilyen felületes vagyok, eszembe se jut, hogy bármi köze lenne ennek bármihez. Jó, az cinkes, hogy nem azonnal azzal kezdtem, hogy majd Tita írja meg a megfigyeléseimet, pedig újságírónak készül, sőt, már csinálja is, de fogjuk arra, hogy korán van. És arra, hogy egy barátommal szemben ülök éppen, aki a halálból tért vissza. Van mire fognom a szétszórtságot. - Amúúúgy... szerintem de. Túlságosan elkényeztettem a kis szupersztárt, ki akart sajátítani vagy fingom sincs. Tita az ég világon nem tett ellene semmit, ebben tuti biztos vagyok. - vonom meg kicsit a vállamat, hiszen amikor keresztkérdéseket raktam fel akkor Lizzy se hazudott azért semmit, amivel vádolná a menyasszonyomat, csak szimplán nem akarta, hogy eljegyezzük egymást és kész. Nem tudom mi ez a nagy dráma, hiszen az szóba se jött, hogy egy éven belül esküvő és gyerek legyen, egyáltalán nem rohanunk sehova. A mosolyom őszinte, bátorító, amikor kicsit visszatér a tekintetébe az eltökéltség a szavaimra. Cody mindig is örökmozgó volt, egy hadseregnyi baráttal, kötelezettséggel, tervekkel, eléggé szíven ütne, ha hosszútávon elhagyná magát. Még szerencse, hogy egyelőre csak annyival kell megbirkóznom, hogy barátnője van és nem mesélt el mindent az új életéről mióta felébredt. Mondjuk jótékonyan igyekszem a tudatom hátuljába eldugni ezt a bizonyos barátnőt, mert a biszex ezen a ponton került csak be a szótáramba és ha sokáig kattogok rajta, akkor csak még furcsábban érzem magamat az egésztől. Habár én is egészen más hangot ütöttem meg, Cody válaszával nem csak a hangjának búgása penegt meg néhány húrt, hanem amit válaszol az is egészen költőire sikerül. Néha elfelejtem, hogy milyen kreatív, hogy Jade-del még zeneszövegeken is dolgozgattak néha. Egészen random, ahogy reagálok, de miközben érzem, hogy a testem egy kicsit felforrósodik ahogy a szemeibe nézek a szám kimondja az első gondolataimat. - Tudod, az az idézet a kupakban egészen úgy hangzik, mintha te írtad volna. - mondom, majd pislogok néhányat, amivel egészen kiszakítom magam ebből a zavart állapotból és felhúzom a nyúlcipőt. - Máshogy meg már elég necces lenne, a motorom még mindig LA-ben, olyan keveset mozdulok ki a kastélyból, hogy tök felesleges lenne áthozatni, főleg, hogy a mugli cuccok meggalydulnak és nincs rajta bűvölés. - válaszolom, de érezni, hogy inkább csak azért beszélek, hogy ne legyen csend, de amúgy nem valami fontos információ hajnalok hajnalán a mocimról beszélni. Ahogy felállok még az ajtóban azért visszafordulok az ölelésre és a széttárt karokra és mielőtt még bármire gondolhatnék ösztönösen lépek előre, hogy megöleljem. Felsejlenek a közös emlékeink, a VMS-en a marháskodások a megnyitókon, gálákon, a közös halálközeli élmények. Tudatalatt szippantom be az illatát, ami nem is tudom honnan tudom, de szintén kissé megváltozott. Egészen szorosan tartom néhány pillanatig, aztán elengedve hátra lépek egyet és már nyúlok is a kilincsért. - Akkor... az iskolában találkozunk, Cody. Vigyázz magadra. De most már tényleg. - utalok ezzel arra, hogy egyszer már meghalt, próbálva ráhangolódni a fekete humorára, aztán egy mosollyal el is fordulok és igazából ki se nyitom az ajtót, csak elhoppanálok, de így stílusosabb a távozás.
Egy időre bent reked a levegőm, a szó is meg minden végül veszek egy lassú nagy levegőt. Bár tőlem szokatlanul még egészen röviden foglalom össze. - Abból, amit eddig megtudtam, arra következtetek, hogy miután össze fércelték a lelkem cafatjait... fogtak és bele pakoltak valakinek a testébe... És mivel egyedül vagyok idebent.. valószínűsítem, hogy az illető, a folyamat következtében meghalt.. - nyögöm ki végül és kissé megsemmisülten nézek ki fejemből, de aztán Chris tekintetét keresem, mintegy az épelméjűség kapaszkodóját. Az enyémben most felszínre bukkan egy jelenleg helyrehozhatatlannak látszó, zavarodott törés. Aztán pár pillanatnyi elrévedés után ez a fura kifejezés tova illan és újabb lassú mély levegőt veszek ami után azt hihetné bárki, hogy meg fog nyílni a csap és csak úgy dőlni fog belőlem a szó... - Dee, ha nem baj, ennél jobban most nem akarok bele menni. - egyrészt, tényleg nem egyszerű, másrészt a viszont-első találkozást nem azzal akarom elcseszni hogy berántom a beszélgetést, ezt az egészet fókuszba téve. - Ugyan, majd belejössz - legyintek rá a "bajszom" alatt elvigyorodva a helyzeten. Mert.. valóban elég komikus, hogy Titat "elfelejtette". Egy kicsit furán hat számomra, ez, hogy lehet, neki nincsen. Valamiért az motoszkál bennem, hogy lehet csak még nem találta meg, de ezzel elég elvont módon a Titaval kapcsolatos.. mindent kérdőjelezném meg. A karácsonyt említve pillanatra felmerül bennem, hogy vajon mit fogok csinálni karácsonykor idén és vajon hol leszek..? Esélyesen körbe nézem a barátaimat, aztán Alexal valamerre, ha másképp nem alakulnak a dolgok addig. -Ó! Csak nem féltette az egyetlen bátyusát? - vigyorodom el cinkosan. Nem mintha Titatól annyira félteni kellene Christ. Nem épp egy szociopata alkat. Mégis valamiért, a beszélgetésünk óta először most megkörnyékez, hogy kellemetlenül elnehezülni érzem a mellkasom, de nem tudnám megmondani, hogy miért. Vagyis de, de a féltékenységet mint olyat, természetesen hírből igyekszem agyonverni. Kismillió okból, amik között olyan "mellékes" tényezők sorakoznak, minthogy van valakim és hogy Chris hetero... Milyen szép, hogy erre nem csak neki kell emlékeztetnie magát.. És milyen szép, hogy mindketten tagadunk, ki-ki a maga érdekében. Hátra dőlök hanyagul, egy kicsit fürdőzve a véleményében. - Köszönöm~ Ezért nem mondok le róla. - biccentek párat egyet értően a tekintetembe visszatérő erőteljes elszántsággal. Előtte mondjuk vár az, hogy össze vakarjam magamat és a felelősségtudatomat meg kellő támogatást kerítsek, meg vagy ezer más apró szálra odafigyelni, többek között, hogy a Minisztérium ne vegye támadásnak, se a másik oldal készpénznek. Addig pedig ameddig kitalálom az ezekre vonatkozó lépéseket, van mit "jótékonykodni" a természet ügyében is. Ez a hang... Nem látszik, de halványan bele borzongok. Nézek rá és ott kavarog bennem a gondolat, hogy szeretném lehunyni a szemeimet és megkérni, hogy hajoljon a fülemhez és mondja el ezt újra... nyelek egyet és egy őszinte lágy mosoly bontakozik ki a szám sarkában. - Nem biztos, hogy jó ötlet, pont téged megkérnem; taníts meg újra bízni az emberekben. - nem szánom dorombolásnak, de mivel mélyebb tónust üt a hangom mint régen, jelenleg épp úgy hathat ez a mondat. Még mindig félre csúszik időnként, hogyan is kéne használnom ezt az orgánumot. - De ha bármi van, ígérem szavadon foglak. ~ Aztán lényegében távozóra fogja ez pedig emlékeztet, hogy egyébként nekem is még kismillió dolgom van, úgyhogy az órára pillantok Chris mögött a falon. - A következő vonatig, van még tíz perced. Bár hoppanálással ez könnyű út lesz. - mondom egyszerűen. Érezhetően nem vettem magamra, hogy mennie kell. Felállok hát és össze fogva a köntöst magamon meg is kötöm. És... nos akkor egy ölelésre tárom szét a karjaimat minden feszélyezettség nélkül. Remélhetőleg nem fog idegenkedni ő sem.
Elsőre nem esik le, hogy viccelni akar, pislogok, mint hal a szatyorba, mert azt hiszem, hogy valami amnézia miatt nem tudja csinált-e rosszat. Hát, nem vagyok a feltámadás szakértője, nem véletlenül nem arra koncentrálunk, hogy mesélje el lépésről lépésre mit tudott már meg az egészről és hogyan történt... Ahogy elkezdi még is darálni a bűntetteit már az elsőnél leakadok, éppen csak úgy tűnik, hogy a döbbentségem se tesz lakatot a szájára. - Visszatekerhetnénk az első ponthoz, doki? - vonom össze a szemöldökömet, de igazából mivel azt mondta, hogy közvetetten, akaratán kívül, láthatja az arcomon, hogy egyáltalán nem azért kérdezek vissza, hogy újraértékeljem a sztoriját és elítéljem érte. Csupáncsak itt vagyok, ha beszélni akarna róla. Látványosan a homlokomra csapok, amikor Titát mondja. - Te jó isten, hogy miért nem jutott ez eszembe? Jó szar vőlegény vagyok. - mondom kicsit szerencsétlenül, pedig általában sugárzik rólam a kellemes magabiztosság, de most kissé úgy érzem, mintha hullámvasúton utaznék bizonytalanul. - Lehet, nekem nincsen. - válaszolom, de végül is nem mond akkora hülyeséget. A költészet elég erősen elkerült egész életemben, pedig megtanultam gitározni, de inkább a társaság szórakoztatására, nem azért, mert akkora műkedvelő vagyok. Pedig igazán tudok romantikus lenni, nem vagyok annyira egyszerű mint egy faék, de biztos nem állítanám, hogy értek a műelemzéshez. - Persze, már tavaly karácsonykor együtt voltunk a nagyszüleimnél és már a lánykérés előtt tudták. Először Lizzy-nek mondtam el, de hát, nem repesett. - jegyzem meg, kicsit megvonva a vállamat, de egy kis mosoly kúszik az arcomra. Majd megbékél! Nincs már választása, szóval erről ennyit. Végighallgatom a válaszát és kicsit hitetlenül rázom meg magam. - Politika miatt? Nemár! Pedig nagyon menőn hangzik, erre van szüksége a világnak. Persze... háborúk nélkül... - visszakodok kicsit, nem teljesen gondoltam át. Nem szoktam politizálni, de nyílt titok, hogy a kerületben ahol felnőttem főleg muglik voltak és nem egy barátom is akad közöttük, motorozok is, koncertekre, moziba is járok, mindent csinálok, amit egy mugli csinálna. Csak megfűszerezve azzal, amire a varázslólétemnek köszönhetően képes lehetek. - Szívesen segíten, bármire van szükséged, ezt tudod, ugye? - változik meg kissé a hangom, érdessé, de bennsőségessé, de a kérdésére kicsit megrázom a fejemet. - Az az igazság, hogy el kéne kapnom a következő vonatot vissza Londonba és onnan a Roxfort Expresst, várnak rám a kastélyban. De muszáj volt először eljönnöm, muszáj volt látnom téged. - vagy legalább is azt, akivé váltál. Csírája sincsen bennem a "hálátlanságnak" vagy a "csalódottságnak", hogy máshogy néz ki, hogy egy kicsit azért mindenben változott. Csak végtelen megkönnyebbülés és az a meleg érzés, ami elárasztja a mellkasomat, ha néhány pillanatnál tovább felemelem a már üres kávésbögrémről a tekintetem és a valamivel sötétebb szemein felejtem.
- Most mondanám, hogy ha csináltam is, azt már soha nem tudjuk meg.. - kezdem a hozzám passzoló szórakozottsággal, meg fekete humorral és folytatom valami vallomás jelleggel - De mivel itt vagyok végül is tudok nyilatkozni, hogy nem... - aztán némi pislogás után hozzá teszem. - Bár közvetetten, akaratomon kívül megöltem valakit. Az árvaházi első pár évem alatt loptam a közeli boltból.. csokit és almalevet, meg egy térképet. És időnként súlyos dolgokat hallgattam el. Dee legalább nőket és gyerekeket nem molesztáltam... Szóóval aranyba azért nem kell önteni, de - darálom végig itt azonban itt egy pillanatra megtorpanok, megenyhülten nézek rá és egy kajla mosoly is megjelenik a képemen - jól esnek a szavaid. - egyébiránt teljesen megértem, hogy ki van akadva. Nekem is még mindig új ez az egész, nem hogy neki. Ahhoz képest lényegesen higgadtabban reagált mint sejtettem. - Tita? Példának okáért. Ha már ő is ott volt talán még könnyebben össze is tudnátok rakni. - igaz, hogy Tita oknyomozó riporter és nem szerkesztő, de hátha a kettő nem áll olyan távol egymástól. - Az elég vagány lenne. - kontrázok egy kis mosollyal, minden nyali nélkül. Én is régebben arra vágytam, hogy olyan gyógymódokat fedezek fel amit előtte még nem használtak. Bár szerintem új bestiákat felfedezni és kutatni a jelenlegi repedezett világunkban talán "könnyebb" és esetleg kevésbé meddő küldetés is. És nos igen.. fergetegesen elpirulok de hála annak, hogy rávágja a választ legalább nem áll be a kínos pillanatnyi néma csönd. Amikor viszont feldobja a "rejtélyt" egy kicsit nézek rá aztán egy könnyed mosollyal vállat vonva szólalok meg. Tovább lendülve magam is az egészen. - Nem értek a kupak-bölcsességekhez.. de végül is minden embernek van általában egy szívlelt évszaka, aminek a leginkább várja a vissza tértét.. persze az évszakok változnak is, de lehet ez az ötödik az állandó.. fogalmam sincs. - újfent vállat vonok, bele sem gondoltam mélyebben, de mivel régebben verseket írtam, általában hajlamos vagyok költői túlzásokba esni ha valami megihlet. Az ilyen kis szösszenetek mindig akkor az igaziak, ha az ember saját maga értelmezi.. A többi csak sallang. Képzelem milyen lehetett a családot meg mindenkit végig járnia - Tényleg és ők már tudják? - célzok itt arra, hogy a családi programok között vajon szerepelt-e a lánykérésnek a híre is? Aztán vissza fordítja a kérdést hozzám én pedig egy bocsánatkérő mosollyal biccentek - Tudod, hogy mindig örök mozgó voltam. Ráadásul hiányzik a közeg. Elképzelhetetlenül. Úgyhogy elkezdem a Bestiamestert az elejétől és közben felveszek néhány tárgyat a gyógyító mesterszakáról. - aztán egy két gondolattal megtoldom még bár kicsit lassabban össze szedve. Hozzá hasonlóan iszom a kávémat és tény, hogy egy rövid feketét szürcsölgető olasz kitérne a hitéből, de nem vagyunk olaszok és a kávékultúránk sem hiszem hogy mélyre nyúlna.. úgyhogy senki nem szólhat egy szót sem. - Vissza olvasgattam a pályamunkáimat, vizsgáimra a gyűjtéseket és.. A legtöbb annak kezdeményezésére irányult, hogy a mugli és a varázshasználó módszereket hogyan lehetne hatékonyan ötvözni. Ha gyógyítói pályán maradnék, valószínűleg ugyanúgy ebbe az irányba haladnék mert ebben látok fejlődési lehetőséget, jövőképet... De.. - felfújom az arcomat és egy pillanatra bent tartom a levegőt - a jelenlegi és alakulóban lévő politikai helyzetek miatt.. az ilyen kutatások mellett kiállni olyan felelősség lenne, amire nem biztos, hogy készen állok. - aztán hallgatok egy kicsit, dobolok a poharam falán az ujjaimmal - ..Másfelől egy kissé azt hiszem elvesztettem a kontaktot az emberekkel. A gyógyításon kívül viszont nem értek máshoz, főleg pálca nélkül, de véhgül is Hagrid is ellavíroz, szóval valami talán nekem is teremhet ezen a pályán... - szusszantok egyet és bele kortyolok a kávémba kissé eltűnődve aztán mint akit álmából ébresztettek. - Kérsz reggelit? - fogalmam sincs hogy kérdeztem-e már tőle.
Bár nem szoktam annyira megragadni egy-egy témán, még is amikor arról a vadállatról van szó kicsit nehezebben engedek ki és lépek tovább. - Mit nem volt képtelen megbocsájtani? Semmi rosszat nem tettél egész életedben. - válaszolom, bár lehet nem a legjobb szóhasználat, ha olyannak mondom, aki... már egyszer meghalt és visszatért. De hogyan kéne figyelnem arra, amit mondok, ha egyszer ez az egész még mindig olyan megdöbbentő? Pedig a hanghordozása, a wales-i mormogásai, a gesztusai, az emlékei, mind-mind Cody és nem csak valami kegyetlen trükk. Csak bólintok arra, hogy tisztában van azzal, hogy nem törvényes az egész, nincs az az isten, hogy valaha is feldobnám, teljesen megértem miért csinálta, szabadulni akart minden áron. Ez még a jobbik eset, egy ilyen találkozás sokkal tragikusabban is elsülhetett volna. - Majd lejegyzetelem a lényeget és kerítek valakit, akinek jobban forog a tolla. Az elég menő lenne, ha valami új fajt találnék és kapásból én lennék az egyetlen szakértője. - húzom kicsit ki magam, sikerül szépen lassan átevezni és ez nagyon is megnyugtató. Megüti a fülemet a megjegyzése az elsős Bestiről, de ha már megkért, hogy idézzem fel az idézetet, akkor megteszem. Ahogy a tekintetünk találkozik és vélhetően elvörösödik, amikor az arca felforrósodik, az én mellkasom is megfeszül, de szinte a levegőt se véve válaszom a válaszát. Pedig az előbb még lazán nosztalgiázva idéztem fel... - Hát, ő is azt mondta. Mondjuk az az igazság, hogy annyi módja van szerelmet vallani, nekem ez még mindig rejtély, hogy miért pont ötödik évszak. - vonom meg a vállamat, miután köhintek egyet, mintha ezzel is oldhatnám az érezhető feszültséget a levegőben. Látszik, hogy bár megrázó volt az egész kaland, hajlamos vagyok arra, hogy ne magamba zuhanjak, hanem tanuljak a dolgokból. Ha sikerült megemésztenem a VMS-en történteket, akkor már bármire képes vagyok, ez puszta tény. - Olyan, mint mindig, rohanós végigjárni a régi haverokat, családi programok, egy percet se szusszantam. Viszont visszatérve korábbra, mi az, hogy az elsős Bestisek tananyaga, visszajössz szeptembertől és szakot váltasz? - terelem át a szót rá, előredőlve kortyolva újra a kávéból, amit valószínűleg egy vérbeli espresso ivós olasz az arcomba öntene sértődötten, hogy ez márpedig lónyál, nem kávé.
Biccentek a kérdésére, és látom rajta mennyire felzaklatja, szóval hozzá érek magam is az alkarjához, egy kicsit talán meg is simítom vigasztalóan, kicsit talán biztatóan, hogy naa... elmúlt a vész, biztonságban vagyok, nincs baj. A következő kérdésére azonban némi zavarral húzom vissza a kezemet és fonom körbe az ujjaimmal a poharat és egy pár pillanatig nem is nézek rá. - Nem.. nem a szakításunk volt rá ilyen hatással. - valójában tudom, hiszen ismertem azt az embert.. - Hanem az, hogy képtelen volt megbocsájtani nekem. Aztán alkalma sem maradt már. - hiszen meghaltam.. nyelek egyet egészen kiszáradt torokkal, veszek egy mély levegőt, de a "jégkirálynő" képe megtörik ott, hogy a lélegzetem reszket. - Tudom, hogy hivatalosan.. ezt nem tehettem volna meg.. Egyszerűen csak.. nem akartam bántani, de azt sem, hogy bármilyen formában az életem része legyen tovább. Elég.. volt. - mondom ki a végét nagyon halkan, aztán kicsit én is kávémba temetkezem és könnyedebb részek következnek. És még a mosoly is vissza kúszik az arcomra amikor sztorizik. - Lehet már azóta meggazdagodtál volna. De akár megírhatod egyszerűen cikkben is egy bestiákkal foglalkozó újság számára. Ha netán felbukkannának legalább tudni fogják kit keressenek. - mondom szórakozottan, de inkább bóknak szánom. Hiszen Chris számomra kiváló szakember és még ha új lényekről is van szó, tuti feltalálná magát. - Szívesen veled tartanék a felkutatásában bármilyen lénynek. De azt hiszem az nem tartozik az elsős Bestisek tananyagába... - mondok ennyit, aztán valami történik, mert egészen megbabonázva nézek rá, ahogy felnéz a kávéjából és kimondja amit én pedig azt hiszem most kaptam szívlövést ismét.. Csak nézek rá, még el is pirulok. Nagyjából olyan arcot vághatok, mintha ezt tényleg nekem mondta volna... Érzem, ahogy egyre inkább elönti az arcomat a forróság, a szívem újra kapálni kezd, ez a hülye mondat az agyamba ég, meg az egész kép és.. Na jó hol az a kurva vödör víz?! Szeretnék bele fetrengeni és hisztizni! - Ez eléggé bele talált...hatott. - nyögök ki ennyit - Én tuti igent mondtam volna. - vicceskedem el, vissza térve a könnyed tabuk nélküli szókimondáshoz és rákacsintva a jobbommal imitálok egy csettintős szívlövést neki is. Ez annyira tipikusan nyomi mozdulat a régi önmagamtól, hogy igazából ha eddig bármiben kételkedett volna, hát innentől nem fog. Végül egy apró köhintéssel feldobom. - És.. milyen volt Amerika?
Egy kicsit félreért, mert az az igazság, hogy nagyon nehezen tartom magamban, hogy ne szóljak rá, hogy nem vagyok rá kíváncsi. Mármint, azokra a részekre, amik valami csajról szólnak, miközben Cody nekem afféle példakép volt, aki természetesen tudta kezelni, hogy kihez vonzódik, mindeközben én... Heteró vagyok, heteró vagyok, heteró vagyok. Mondjuk igen idétlen, hogy a mi helyzetünkből táplálkozva közölte a csajjal előbb, hogy meleg, aztán kiderült, hogy még se, de tényleg olyan a fejem, mint akinek az egyik fülén be, a másikon ki. Pedig jellemzően szoktam rá figyelni, csak most... nem akarok. Még szerencse, hogy nem tapasztom a kezem a fülemre és kezdek el PAPAPAPA-zni. Nem akarom tudni, hogy mennyire működik a kémia közte és egy lány között és még az is egy furcsa érzéssel tölt el, hogy ő azt mondja örül nekünk Titával. Viszont a biszexualitás fogalmát jócskán elraktározom a fejemben, ha mást nem is nagyon. - Érzéseket akart kicsiholni belőled? - kérdezem tompán, miközben láthatóan megfeszült állkapccsal hallgatom a történetet. Az ép eszem tudja, hogy már teljesen mindegy, ha egyszer ki lett takarítva a srác feje, akkor nem is értené, ha tarkón csapnám egy péklapáttal és így talán... még jogos se lenne, mert a kitörölt emlékekkel nem ugyanaz az ember, aki velük együtt. Több fronton is etikailag problémás a helyzet, de nem kezdem el fejtegetni, mert az én megoldásom se lett volna sokkal jobb, teljes erőből nekimenni. Tényleg nem vagyok agresszív állat, esküszöm, de ha egy szerettemet fenyegetik, vagy éppen engem, akkor vélhetően azért előbb odacsapok, mint Cody. Meg... sikeresebben is. - Szerinted a szakításotokba roppant bele, vagy mibe? - ötlik még belém azért ez is, mert vajon attól függetlenül, hogy őt kitörölték az emlékezetéből, nem fog-e előfordulni egy másik sráccal ugyanez? Ahogy áttérünk a kalandra tényleg gyorsan darálok, valószínűleg jó pár lényeges dolgot ki is hagyok, de hát korán van még és a kávé és a cukor se gyógyír mindig mindenre. - El én, gondolom kiesett a zsebemből két halálos veszély között. Azóta se tudom honnan szalasztották azokat a lényeket, de lehet le kellett volna írnom a jellemzőiket és megtámadni a könyvkiadókat kibővíteni a szörnyek szörnyű könyvét. A Gilly-s megjegyzésre csak megingatom a fejem és néhány pillanat erejéig az édes-habos kávéba temetkezem, de az újabb kérdésre felráncolom a szemöldökömet. Jó, egyszerű ember vagyok, de valahol a lelkem mélyén romantikus is, persze, hogy emlékszem rá. - Te vagy az ötödik évszak az életemben. - mondom ki a szavakat egy kicsit nosztalgikusan, lágyan, felemelve világoskék szemeimet az italról, egyenesen az új-Cody arcába nézve. Az az igazság, hogy sose értettem az idézetet, mármint annyit igen, hogy gondolom azt üzeni ezzel, hogy fontos neki, de hogy miért pont ötödik évszak...?
Mivel csak a hatalmas gyönyörű kék szemei merednek rám, gondolom ezt vehetem jóváhagyásra arra vonatkozóan hogy érdekli a sztori. Így kissé félszegen, de bele kezdek. - A nyár eleje körül a Maroni rezidencián töltöttem egy hetet. Dany és Alex társaságában. - egy kicsit elhallgatok mert annyi minden történt, hogy össze fogni is nehéz. - Alexel tök jól el voltunk aztán indulás előtt elém állt és bele kerültünk egy olyan szituba, mint én veled.. Annyi különbséggel, hogy bennem tényleg megmozdult valami iránta, de.. soha nem volt lány az életemben szóval ahelyett, hogy valami halál bizonytalanba bele rántottam volna, ahol csak azt éreztem, hogy valószínűbb hogy végül össze töröm semmint happy end lesz így... elvágtam a dolgot azzal hogy meleg vagyok. - Itt kínosan nem nézek Chrisre, persze csak ameddig fel nem találom magamat. - Dee.. ez, hogy én is hasonló helyzetbe kerültem, egy kicsit átértékeltem a te részedet is és.. könnyebben engedtem el. - na jó ezt kimondanom nem éppen olyan könnyedén sikerült, mintha valóban tükrözné az állításomat és ez csak most csapódott le, hogy itt ül velem szemben és.. megpróbáltam.. fuuuuuck.. Sálálálá~ - Végül Alex betoppant a nyár végén és egy darabig kerülgettük egymást, aztán megbeszéltük, hogy ha nem bánja, hogy nem tudok életre szóló távolságokat ígérni.. hiszen valójában fogalmam sem volt, hogy lánnyal működik-e.. se egy kazal gyereket meg ilyeneket... akkor érezzük jól magunkat ameddig tart. És - felfújom az arcomat látszik rajtam hogy amúgy zavarban vagyok - Működik. - mondom ki végül egy kis mosollyal örülve magunknak. Aztán kitoldom még utószónak a margó szélére. - Szerencsére a biszexualitás létező dolog, úgyhogy különösebben egzisztenciális krízisbe sem kerültem. - a kávémba kortyolok. Már csak az hiányzott volna az életemből... Azt meg főleg nem gondolom, hogy Chrisben ez bármit össze kuszálhatna, hiszen heteró és pont. Bennük nincs mit össze zavarni. Látom a hatalmas kérdőjeleket a feje felett és valóban nyomasztó és fárasztó számomra, úgy konkrétan panaszkodva mesélni a történtekről. Meg aztán... tudja Gina, Shanna, Alex, Dany, Tita, Nox a történetet.. és még hányan fogják hallani... én pedig igazából sosem szerettem ennyiszer elmondani ugyanazt, egy idő után már nem lehet több gondolatot sem hozzá tenni ezért egyszerűen úgy próbálok róla beszélni, hogy a személyes érzéseimen kívül helyezem magamat. Már amennyire tudom. Ebből fakadóan helyenként egy kissé tényleg túl könnyelműen mondok ki dolgokat. De Chris valahogy az a személy akiben nem tudok nem bízni. - Ittas volt. Rettenetesen. És... Nem is tudom, olyan volt mint aki bele roppant dolgokba.. - nem próbálok mentséget csiholni Quinn számára, de Chris is leveheti, hogy anno veszettül az ujja köré csavart az a barom - Számon kért, hogy miért nem kerestem. Az orrom alá dörgölte, hogy olyan lettem mint az unokanővérem. És hogy nem csodálkozik mindezen, hiszen én is csak egy Mortimer vagyok.. Aztán újra.. érzéseket akart kicsiholni belőlem és amikor közöltem vele, hogy már nincs rám hatással, engem már nem tud bántani... akkor a fókusza Alexra esett. - hallgatok egy kicsit - Quinn... mindig is tudta, hol kell elkapnia, hogy fájjon, hogy egyedül érezzem magamat és vissza könyörögjem magamat hozzá... - veszek egy mély levegőt és kissé megemelve hagyom az államat. A mozdulatban benne van mennyire megvetem az akkori önmagam aki mindezt készségesen meg is tette. - Egészen addig próbáltam szóval kijjebb rudalni a lakásból ameddig meg nem indult Alex felé. Ott lett elegem és mentem neki és volt erre az a válasza, hogy bevágott a székek közé. - osztom meg a kerek történetet végül. Aztán néhány pillanatnyi bambulás után csak annyit mondok - Hát mindegy.. Nem emlékszik semmire belőlem. Úgyhogy ez a fejezet lezárult. - jelentem ki egy kissé talán hidegebben a kelleténél. De aztán hála égnek tovább terelődik a téma és én felélénkülve hallgatom a lánykérést. Lépten nyomon pedig még el is viszorodom a történet végére. Bár helyenként meresztettem a szememet rendesen. - Elhagytad a gyűrűt? - na jó nem szép dolog ezért kinevetni, főleg ha halál közeli élménnyel néztek szembe, de annyira komikusan darálja végig, hogy egy kicsit be kell harapnom a számat, hogy modoráljam magamat. Biccentek párat - Szép. Őszintén örülök, hogy nem hagytátok ott a fogatokat. Godnolom szegény Gilly nem kapott köszönőlevelet a szervezésért.. - aztán kíváncsian hajolok közelebb és iszom a kávémba - Mi volt az idézet?
Már éppen nyílna a szám, hogy szó szerint azt mondjam, amit nem akar hallani, ezért inkább vissza is csukom, de látszik az elkerekedett szememen, hogy tényleg teljesen meglepett ez a kijelentés. Mondjuk ez még jobban alátámasztja, hogy az a csók hülyeség volt, még csak nem is meleg, talált magának egy lányt, az csak egy partizós szakasza lehetett az életének és már lezárult, ennyi. Nem sokat tudok arról, ha valaki biszexuális, sose mentem bele ki kihez vonzódik, csak elfogadtam és mentem tovább, de még is ez a kijelentés most olyan, mintha eltörölte volna minden korábbi kétségemet. Ha még ő sem tart ki a srácok mellett, akkor az én botlásom semmiség, nem kell itt visszaugrani két évet az életemben - mondjuk neki csak néhány hete volt - és egzisztenciális krízist játszani. - Gargoyle, elnézést. - javítom ki, de nem fél vállról, hanem tényleg bólintva, megértően, még ha nekem idegen is az elképzelés, hogy ilyen távolságot tartsak a családom tagjaival, de hát én nem is mentem keresztül azon, amin ő. Én Annabelle-nek is elég gyorsan bizalmat szavaztam, hiába tudtam, hogy a szüleim elhatárolódnak tőle, bár tekintve, hogy a hírekben láttuk a képét a Testvériséggel és Grindelwalddal azért nyilván mostanában nem fog bekopogni családlátogatásra. - Egyszer már megdolgoztál azért a papírért akkor is, ha nem emlékszel rá. - válaszolom azonnal és bár a nevetését nem tudom viszonozni, hiszen érzem, hogy ideges, azért elmosolyodom. - És szerintem már nyolcadikban kiráztad volna kisujjból a záróvizsgádat, Doki. - teszem hozzá, aztán kicsit felvont szemöldökkel hallgatom a történteket. Persze, tudok Jade-ről és az ikrekről, bár túl sokat nem találkoztam velük, pedig az ember azt hinné, hogy egy szőke ikert érdekelnek a kicsi szőke ikrek, de valójában még azzal se vagyok tisztában, hogy az elmúlt 6-9 hónapban már tinédzserként mászkálnak a Roxfortban. Kicsit sűrű az élet... Nyilván eléggé nyomasztó végighallgatni miket veszített el és hogy mennyire nehéz feldolgoznia azt, hogy újra itt van, de azért a komoly, érdeklődő tekintetem kicsit megváltozik, mikor a "ribanc" részénél jár. Ott lennének a kérdések a tekintetemben, de valójában... akarom tudni? Nem hiszem, hogy segít akármit is, ha arról kérdezek kikkel feküdt össze hol és mikor, ha egyszer most úgy is barátnője van, nem számít. A nyelvem hegyén azért még is csak lenne kérdés, de a Quinn-es sztori túlságosan felviszi a pumpát, hogy tovább folytassam arról a beszélgetést. - Ja, ja, tudom, Aranyvarjú. De még is mit akart? Csak úgy odament, hogy neked essen az a vadtulok? - kérdezgetem tovább, mintha fejben már azt fontolgatnám, hogy mit fogok az arcába üvölteni, amikor megrugdosom. Persze erre sose fog valójában sor kerülni, de még le kell nyugodnom. Még az is eszembe jut, hogy szerintem az amneziálás full illegális, de ez még a legkevesebb, amit megérdemel az a fazon a húzásai után. Remélem kicsit túltöröltek és saláta lett... Na jó, nem, már attól is, hogy ilyet kívántam egy kicsit elfintorodok és elereszt az öklöm, elszáll a hirtelen vörös köd. - Megpróbálom röviden szóban összefoglalni... Gilly szervezett egy VMS reuniont, amiből egy triplarandi lett, amire ő még el se jött, Sid és edzőbá', Dany és Lizzy, jaja, jó nővért hallottál és Tita meg én. Az este végén akartam feltenni a nagy kérdést, készültem gyűrűvel meg minden, erre szokásunkhoz híven belekeveredtünk egy halál közeli élménybe és mire kettőt pislogtunk mindenki a halálán volt infúzión és echte elhagytam a gyűrűt. Szétcincáltan hulla fáradtan térdeltem le valami kelet-európai tudomisén idézetes üdítő fülét nyújtva neki. - hagyom abba a dumát, de azért a fejcsóválás közben is ott van, hogy tényleg ilyen a mi formánk, hülyeség volt úgy izgulnom és szerveznem, tudhattam volna, hogy egyáltalán nem úgy fog menni.
