2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Brighton, Anglia egyik legdélebbi része. A környék letisztult, egészen rendezett, magasabb téglaépítésű bérházakkal tarkított. Ugyanakkor kifejezetten csendesnek nem lehetne mondani, hiszen nincs messze a nyaralóövezettől és annak minden velejárójától. Az utcáról belépve, egy folyosó után üvegkupolás aula fogadja az érkezőket, az egyik falon tele postaládákkal, a szemközti mentén pedig ízléses kanapékkal amik a földszinten praktizáló fodrászat váróját képezik néhány igénytelen, de annál látványosabb cserepes növény társaságában. Az aulából több lépcsőház is nyílik. A bal hátsót megcélozva egészen a legtetejére felmászva, az utolsó folyosón eltéveszthetetlül ott feszít egy magányos zöldre festett ajtó, mézfényű, lerácsozott kicsi, tejüveg ablakkal. Előtte a lépcsőházi korláthoz erősítve pedig egy sokat megélt Kellys Mountain Bike. A lakás az 58-as számra hallgat, az ablak felett akad kopogtató az ajtó mellett pedig csengő is. Belépve egy keskeny előtér fogad mindenkit aki ide téved. Ide lehet letenni a cipőket, felvenni a vendégpapucsokat, kabát, esernyő, táska mindenféle ami induláshoz, vagy érkezéshez szükséges lehet. Ebből kiindulva, az ember azt hihetné, hogy épp ugyanilyen pici lesz a lakás is. Azonban az előtér ajtanán is tovább jutva egy hatalmas, tágas, amerikai konyhás nappali tárul a szemek elé. A jobb oldali falat lényegében majdnem végig a konyha, foglalja el két ajtót leszámítva. Modernebb mugli felszerelésekkel vegyesen. Beépített sütő, mosogató gép, mosó gép, hűtő, fagyasztó, működő elszívó minden jó cucc ami kellhet. Az ablakhoz közelebb eső szakaszon az egyik konyhaszekrény ki lett szedve és a helyére egy raklapból össze szerelt fűszernyövényekkel tele ültetett mini veteményes kapott helyet, szépen sorban, felcímkézetten. A konyhát csak egy pult választja el jelképesen a nappali hatalmas terétől, amit akár ebédlőasztalként is lehet használni a hozzá tartozó bárszékeket birtokba véve. Az ajtóval szemközti falat hatalmas ablakok borítják, amik előtt végig párnázott ücsörgő húzódik és csak azon a részen szakad meg, ahol egy ajtó a nem túl széles, de a lakás külsőleges, látható hosszával megegyező erkényre nyílik. Az ablakok elé dísznövények vannak fellógatva, orchideák, meg néhány húsevő példány is. Persze csak a rovarokra veszélyes egyedek, semmi veszedelmesebb. Itt ott a sarkokat nagyobb méretű cserepesek töltik meg élettel. A mennyezet szegély menti fényeit azonban nem ledek biztosítják, hanem gondosan elszeparált, telepes foszforeszkáló gombák. A bal oldali falon egy ajtón át, lépcső vezet fel az abszolút tetőtérbe. Aminek a két végében egy egy szoba foglal helyet egy keskeny összekötő folyosóval. A tetőtér egyéb területét egy, az alsóbb szintre is leereszkedő üvegház birtokolja. Egyértelműen érzékelhető a térmágia hatása. Az ablakkal szemközti, lényegében a bejárat felöli oldalon a fürdőbe nyílik ajtó és egy plusz külön mosdóba. A fürdőnek egészen más jellegű hangulata van, mint a lakás többi részének. Ugyanis totálisan a török fürdőket idézi. Apró mázas mozaikcsempékkel van kirakva az egész amik mindenféle mintát formálnak. És azon kívül, hogy van egy kellemes szabású zuhanyzó fülke, van még egy áttört- faragott paravánnal leválasztott rész. A zárható paraván mögött pedig ott van egy padlóba süllyesztett kétszer két méteres hagyományos török seggáztató is. Ezen kívül pedig színes üvegű rézlámpások társaságában könnyíthet magán az ember. Vissza térve a nappaliba, a nyers téglafalak, egyhangú nagy felületeit, lényegében lépcsőzetes polcszerűségek, vagy épp hengerek törik meg, amik fura absztrakt divathóbortra is utalhatnának, de a beavatottak számára egyértelmű lehet, a házban van egy kisbestia is ami valószínűleg imád mászni. A lakásnak még akad két másik tere is, de azok mindenki elől gondosan le vannak zárva és csak úgy megtalálni sem igazán lehet. A nappaliban középen egyébként egy egész kanapékomplexum kapott helyet, egy méretben passzoló asztallal együtt.
[You must be registered and logged in to see this image.] Katherine-t néhány pillanatig elveszítjük, ameddig a Próbák urán, tehát az apján lamentál, de ez teljesen jogos. Addig is végiggondoljuk a helyzetet egy kicsit, bár valóban ott lenne a pakliban, hogy ne legyünk annyira eszetlenek, hogy makacsságból azért is ezt az utat járjuk végig, hiába tűnik lehetetlen. Végül követik a stratégiámat, habár nem éppen szimpatikus, hogy a familiáris és a kis sikló nem mehet át egyedül és hogy minden segédeszközünk is porrá omlik, nem csak a mágia. Tegyük fel, hogy csapatkapitányként valahol van már rutinom abban, hogy felmérjem a lehetőségeket és jól delegáljak, így Katherine is hátrahúzza Ginát, hogy Winifrednek adjon helyet. Lehet, hogy úgy reklámozza magát az unokahúgom, hogy tolvajlány, meg megedzette az utca, de valójában Winifred és én sokkal erősebbek, ruganyosabbak, ügyesebbek - és szerencsésebbek - vagyunk, így egyértelmű, hogy egyikünknek az elsőnek kell lennie, míg másikunknak az utolsónak. A kígyót nem erőltetem, tényleg úgy hiszem, hogy a rúnák talán azt a képességemet is kikapcsolták, talán majd később újra megered a villás nyelvünk. Nem vágok fel, nem kockáztatok, összeszedetten, minden felesleges mozdulattól mentesen mászok át a többiek után, hogy végül felegyenesedve én is kifújjam megkönnyebbülten a levegőt. Az alak újra megjelenik, mire kissé felszalad a szemöldököm, hiszen az érvelésében egy hadseregnyi kivetnivalót találok, de cserébe egy kicsit cinkos rókamosoly kerül az arcomra. Mintha csak igazolná ez a bukfences megoldás arra, hogy elfogadjon nekünk egy újabb próbát azt az elméletemet, hogy a Próbák Urának meg van a hatalma akármit kiforgatni a mi malmunkra hajtani a vizet. - Azt mondták, hogy ezek a tündérek össze tudják zavarni a fejeket, emlékeket, lehetséges, hogy gyógyításra is alkalmazhatják a tudományukat. Akármi is tört el az édesapádban a gyásztól, lehetséges, hogy... megjavították. - keresem a megfelelő szavakat, bár így is igencsak leegyszerűsítem a dolgot. Amikor először mesélt a családjáról bennem is felmerült, hogy egyszer talán el kéne kísérnünk az apjához, de sosem tűnt úgy, mintha el akaródzna menni látogatóba, én pedig a szokásomhoz híven nem erőltettem, ahogy semmilyen lelkizéshez vezető programot. - Vagy Benjamint kanyarították vissza? - szűkítem össze a szemeimet, amikor az ösvény végén kirajzolódik a csapat páncélos - egy híjján - és mindenki elkezd tippelgetni. Végül, mintha még itt is csapdát sejtenék olyan óvatosan sétálok be, mintha a farkasom vadászna, azonnal számolom a tündérek számát, felmérem a területet, van-e rejtett rúnakör, ki vannak-e még kapcsolva a varázsképességeink, és abszolút hagyom, hogy Katherine kezdjen el beszélni, az ő próbáján vagyunk. Csak hideg, kimért tekintettel mérek fel mindent és mindenkit a környezetünkben.
Már jó ideje képtelen voltam meglátogatni az apámat, azért is döbbenek le annyira, amikor kezd bennem egyre nagyobb bizonyosságot nyerni, hogy bizony őt látom magam előtt abban a nagy páncélban. De mégis hogyan lehet itt és nem a szanatóriumban, vagy mióta nincs ott? Csak remélhetem, hogy tényleg valahogyan kihozták onnan, helyre tették odabent a dolgokat benne, netán erőt adott neki, hogy segíthessen nekem... vagy ez csak buta vágyálom lenne? Hiszen az elmúlt sok évben sem merített abból erőt a felépüléshez, hogy engem egyedül hagyott, pedig nekem is ugyanúgy iszonyatosan fájt elveszteni anyát és Bellet... Nagyot nyelek hát és elszakítom a tekintetemet a Próbák urától, miközben valahol ott motoszkál bennem a késztetés, hogy odamenjek hozzá, még ha biztosan nem is hagyná, hiszen nem szólhat bele a történésekbe. De látszik rajtam, hogy nehezen szakítom el a tekintetemet és térek vissza a feladathoz, de azt tényleg nem hagyhatom, hogy Gina induljon elsőre. Ha bármi baj történik, akkor nem eshet másnak baja és kész. Corvus logikája viszont helyes. Ő érvel és nem csak elindul elsőként és bizony tényleg jogos, hogy egy sportoló, mint Winnie ügyesebb lehet, mint én, arról nem is beszélve hogy bár én se vagyok egy égimeszelő, de alacsonyság terén is bizony Winnie a nyerő. - Jól van, de kérlek... ha kicsit is veszélyesnek érzed inkább állj meg és majd kitalálunk valamit. Ne kockáztass. - majdnem azt mondom, hogy legyen óvatos, de hamar leesik, hogy amúgy is biztosan az lesz. Fehérke sem indul el akkor csak úgy magában, hanem a vállamra kapaszkodik és csak akkor megyünk, ha együtt indulunk el, szépen sorban. A torkomban dobog a szívem, de valahogy sokkal jobban aggódom, amikor a többiek kúsznak át, mint amikor én magam. Rettenetes érzés arra gondolni, hogy bajuk eshet miattam. Csak azt mormolom magamban időnként, amit Corvus mondott nem rég: Hit és bátorság. - Ez azért félelmetes volt! - engedem el magam kicsit végre, amikor utolsóként Corvus is átér. Őszintén szólva nem sokon múlik, hogy ne öleljek végig senkit sem, valószínűleg csak azért teszem meg, mert megint megjelenik a Próbák ura, de még az előtt, hogy bármit is mondhatnék elmondja, amit akar, aztán eltűnik. - Azt hiszem ő az apám, csak... nem értem, hogyan lehet itt. - motyogom még a többieknek, mielőtt tovább indulnánk a tisztásra, ahol a fürdőnacis fiú, meg a tündérek csapata áll. A fürdőruha úszásra utal, amiben végülis a képességem miatt jó vagyok, habár ezt nem rég majdnem el is felejtettem annyira megbabonáztak a delfinek és a tenger látványa. Gina szavaira csak hümmentve megvonom a vállamat. Őszintén szólva gőzöm sincs, hogy miről szólhat az utolsó próba. - Remélem, hogy nem küzdeni kell, nem akarnék tőle semmit. - pillantok akaratlanul is újra és újra arra a fiúra. Ha azt mondják, hogy csak egyikünk csinálhatja végig, az aztán igazán szemét dolog lenne, de őszintén szólva simán kinézném belőlük. Néhány pillanat múlva azért leesik, hogy valószínűleg mivel ez az egész rólam szól meg kellene szólalnom, azon túl, hogy a barátaimmal pusmogok, vagy esélyeket latolgatunk. - Itt vagyunk, mit kell még tennem azért a nagy igazságért? - mondom ki végül, kicsit megköszörülve a torkomat. Igyekszem valami határozottnak tűnő hangnemet megütni, ami bevallom nem megy a legtökéletesebben, de azért igyekszem.
Meglehet néha túl szertartásosnak, vagy fennköltnek, vagy ilyesmi látszom, de igazából csak valami módon ki szeretném fejezni a tiszteletemet. Jelen esetben a segítő, és tiszta unikornisnak. Persze valószínűleg ha látnám is Corvus grimaszát, maximum megvonnám a vállam. Ellenben, ami már sokkal figyelemre méltóbb az maga az akadály, amivel nem sokkal később szembesülünk. Bár felvonom a figyelmet a mágia semlegesítő jelekre, és Fehérke, meg a kis sikló is visszapattan, mégsem biztos, hogy célszerű lenne egy másik utat választani. Tulajdonképpen úgy gondolom, hogy ha a másik lehetőséget választjuk, akkor is ugyanoda jutunk, csak egy másik típusú próba árán, ami valószínűleg ugyanennyire próbára teszi a bátorságunk, ügyességünk, és elszántságunk. A köteles ötlet egész jó lenne, de sajnos ez sem működik, minthogy a segítő állatok se tudtak előre menni. Ennek ellenére is úgy döntünk, hogy kockáztatunk. Bár az kicsit meglep, amikor Kath visszahúz, hogy ne én legyek az első, aki átmegy a hídon. Azért egy bátorító mosollyal teszem a vállára a kezem. - Nem fog velünk semmi sem történni. Mind átérünk. Semmi baj sem lesz. Veled tartunk a végéig. - engedem el végül. Bár még mindig szívesen mennék elsőnek, hiszen ha tévednék, és mégis lezuhannék, akkor legfeljebb madárrá változom, mielőtt földet érek, vagy rosszabb esetben, ha ez nem megy, még akkor is van egy parányi esélyem a túlélésre a képességem miatt. A többiek akkor még mindig kereshetnek más utat. De úgy fest végül mégis másként alakul a sorrend, egy másik logika mentén. Noha Wini aggodalma ellenére nem hiszem, hogy Fehérkének baja lenne, legfeljebb nem tud átkelni, és itt megvár minket. Hiszen, akkor az előbb már elporladt volna, mint a kötél, de ő és a sikló csak visszapattantak. Ami valószínűleg elég kellemetlen volt nekik, de azért messze nem végzetes. Szóval csak simán beállok a sorba, és én is átalkuszom a magam módján, Kath után. Amikor Corvus is épen ér át, azért kicsit megkönnyebbülök. Nem mondom, hogy volt még nekem is meredek a dolog, noha madárként azért nincs tériszonyom. De azért így is elég ijesztő a mélység, ha a repülési képességed korlátozva van, a talaj meg nem széles és fix. Azért kicsit felvonom a szemöldököm, amikor a Próbák Ura a második bátorságpróbát emlegeti. Ezek szerint a bátorság nagyon fontos lehet a tündéreknek, ha két próba is leginkább erre épít. Viszont nem kommentálom különösebben a dolgot. Kétlem, hogy a tündér vezér pont velem akarna bájcsevegni, főleg, hogy ez inkább Kathről szól. Az ő nem is tudom avatási szertartása, vagy mije. Mi csak valahogy vele maradhattunk. Ami azért önmagában is elég érdekes. - Szerintetek a fiú már túl van a próbán, és csak arra vár, hogy Kath csatlakozzon hozzá, és együtt vegyenek részt valami végső szertartáson, vagy maga a fiú a végső próba, akit le kellene győzni, vagy ilyesmi? - töprengek el félhangosan, ahogy megpillantjuk a páncélosokat, a tavat, és a fiút is, ugyanakkor még elég messze vagyunk, hogy hallótávon kívül legyenek. Bár aztán ki tudja milyen trükkel, mit hallhatnak meg. Az is lehet, hogy nagyon messze járok mindenféle igazságtól, és valami egész más van itt még a dolgok mögött.
A csapat most még nem igazán jut dűlőre, mert nem tudják eldönteni, hogy ki menjen előre, ki maradjon hátra. Kath előreküldi Fehérkét, Corvus pedig a kígyót, de mindkettő gyakorlatilag visszapattan a küldő kezébe. A jó hír, hogy nem porladnak el, de önmagukban bizony nem mehetnek sehova. Corvus kígyója annyira megretten most ettől, hogy ezúttal nem szólal meg. Kathrine megpróbálja felidézni magában az apját, összehasonlítani a Próbák urával, és nagyon esélyes, hogy a kettő egy és ugyanaz. A páncél és a sisak szinte mindent takar, de a szemek és a hang nagyon arra mutatnak, hogy bizony ez az apja. Tényleg igaz lehet, amit Wini összefüggésként kitalált, hogy talán valami alkuval tudtak neki segíteni, hogy tisztuljon az elméje, csökkenjen a gyász, ha bevállalja, hogy levezényli a próbát. Remélhetőleg nem Ailil keze van a dologban, hogy a végén meg tudja óvni az egészet részrehajlás miatt. Wini is kutat az elméjében a pajzsot illetően, arról ugyan nem jut eszébe semmi, de a Siedhe lovagrendről igen. Nem ritka ez a sorozat, jellemzően három plusz egy próbát kell kiállni a jelölteknek. Elméletileg ez most a harmadik, és a végén ha sikeres, akkor senki nem vonhatja kétségbe a próbálkozók elhivatottságát, így megkaphatják a jutalmat, vagy a választ, amit éppen keresnek. A kötelet megpróbálják valahogy átdobni, rögzíteni, az viszont tényleg elporlad, olyan mágia védi a pallót, a hidat, hogy semmilyen más módon nem lehet átjutni, mint térden csúszva, mászva. Wini viszont hiába próbálkozik a kommunikációval, a Próbák ura nem adhat semmilyen érdemi információt, így nem is válaszol, ha éppen nincsen vége egy próbának. A lényeg, hogy el kell dönteni a sorrendet, és elindulni, vagy visszafordulni, más utat keresni. Végül meghatározzák, hogy Wini, Kath, Gina, Corvus lesz a sorrend. Wini át tud mászni a pallón, bár erőteljesen fogni kell a szélét, nem megy szálka a kezébe, mert ez is valami mágikus híd, nem igazi fából készült. Néha kicsit megbillen a lány a széltől, de át tud kelni biztonságosan, hogy aztán a társai is gond nélkül kövessék. A másik oldalon biztos távolból feltűnik a Próba urának alakja, hogy megszólítsa Kathrine-t. – Kiálltátok a Bátorság próbáját. Képes volt kockáztatni azt, hogy a társad helyetted zuhan le, ami életed végéig elkísért volna. Ráadásul nem voltál önző, hogy mindenképpen Te akarjál előre menni. Ez nemes szívre utal. Menjetek hát, a végső próba már vár. – Hangos pukkanással eltűnik, s az ösvény folytatódik, immár lefelé az erdőben. Már messziről látszik, hogy a Siedhe egy tisztás közepén csoportosul, méghozzá egy erdei tó partján. Ezúttal senki sem lovon, mindenki gyalogosan, de páncélban. Látszik közöttük egy fiú, akin csak egy fürdőnadrág van. Ailil is ott ácsorog, dölyfösen szegi fel az állát, várva a Tekergőket.
Teljesen ámulatba ejt a Kígyókirálynő, amit pedig elmond minden szavát elraktározom. Kath szorongatja a kezemet, amit viszonzok is, de a mozdulatom bátorító. Van olyan, hogy nem elég csak tudnunk, hogy nem vagyunk egyedül. Van úgy, hogy kell egy apró kontakt egy másik emberrel, hogy érezzük is ezt. Talán rákérdeznék még a kígyótól, hogy mit jelenthet az, hogy engedéllyel használhatja ha a szabadságot és a rendtől függetlenséget választja? De valahogy most mégsem találom a hangomat, ritka pillanatok egyike... Kath cserébe mozdul és kérdez, még ha érdemi választ nem is kap már.. Az, hogy a Próbák Ura itt is figyelt minket és az ami a pajzsán díszeleg talán elég kéne, hogy legyen.. A csapat mégis nagyon híján van a bizalomnak. Ha az aurorokban nem bíztak, akkor idegen lényegében varázskényekben mégis hogyan tudhatnának bízni? Végül mindannyian kikeveredünk a barlangból épségben Corvus felvetésére a Próbák urával kapcsolatban biccentek, amikor pedig Kath-nek el is mondja a lányra nézek, de mielőtt megszólalhatnék felbukkan az emlegetett így a mondandómat végül neki címzem. - Próbák Ura, a te történeted is része az Igazságnak? - esélyes, hogy nem fog válaszolni, de nagyon koncentrálok, hogy leglalább valami reakciót megérezzek felőle.. És persze ott van az, hogy ez is csak egy illúzió, hiszen Gina anyját is elnyelte a föld a sötét nimfával megszállva... Ha tudom jobban megfigyelem a pajzsát, hogy csak a B kalligráfia van-e rajta, vagy más is. Jóban vagyok a heraldikával így és a szimbólumokkal így talán mást is le tudok olvasni arról a pajzsról. Amikor viszont megindulunk és elérjük a szakadékot a pallóval és észre veszem én is, amit Gina ki is mond első körön megfigyelem azokat a jeleket. Már amiket látok belőlük. - A józan eszem azt diktálja, hogy menjünk innen és ne veszélyeztessük magunkat. Főleg, hogy ha túljutunk a pallón, a hegyoldalba vájt jelek miatt, valószínűleg az egész területen csak átlagos tinédzerek leszünk, minden segítség nélkül. Fehérkét is kétes, hogy át kéne-e vinnünk… Az antimágikus jelek, nem minden esetben azt jelentik, hogy nem tudunk varázsolni, vagy adottságot használni. Van, hogy minden varázslatot megszűntet, vagy blokkol. - toldom hozzá őszintén, kissé széttárva a kezemet, de aztán elveszem a kötelet - De ragaszkodtok ehhez az irányhoz, legyen. Átviszem. Lehet a kijelölt úton is a völgybe jutnánk - biccentek rá egy vállvonással. És magamra erősítem a másik végét a kötélnek, majd ha tényleg jóvá hagyták meg is indulok a lehető leg óvatosabban és valóban úgy, mintha jégen haladnék, bár azért a hason csúszás elmarad, de négykézlábra ereszkedem és úgy próbálok meg haladni nagyon óvatosan.
//Rúnaismeret: 25 pont - Intelligencia: 25 pont - a jelekre, mind a pajzson-ha van, mind a hegyoldalban lévőkre
Fizikum: 22 pont - Szerencse: 20 pont - az átmászást illetően
[You must be registered and logged in to see this image.] Bólintok Katherine visszakérdezésére, tudom, hogy inkább visszhang és feldolgozás, mintsem ténylegesen nem hallotta volna, amit mondunk. Kicsit furcsán veszem, hogy a férfi, a lány gyanítható apja a bátorság próbájának nevezi ezt a kis kitérőt és igen nehéz megfogalmazni, hogy miért. - Mintha még is csak akarták volna, hogy erre kanyarodjunk. Vagy akad néhány dolog, amit teljesítenünk kell és a Próbák Ura egyszerűen megszabhatja, hogy ez megfelelt neki és kész. Hit és bátorság. - összegzem az eddigi kettőt, próbálva kilogikázni, hogy pontosan mi is várhat még ránk. Lehet, hogy régimódi vagyok, de amikor megüti a fülemet, hogy milyen szerzetesi módon köszön el Gina az unikornistól majdnem falnak megyek. Már nem szó szerint, mert épp, hogy sikerült kijönnünk a sötét barlangból, de kerül az arcomra egy grimasz, bár tőle elfordulva inkább Kath-tel és Winifreddel nézek össze. Előre sétálunk a sötétebb út felé, bár a korábbi tapasztalatok alapján lehet, hogy ezzel se térünk le a kijelölt útról vagy egész egyszerűen teljesen mindegy, hogy merre tartunk. Nekem sokkal kedvezőbb ez a völgyes ösvény, mint a másik, bár ahogy egyre közelebb érünk a szakadékhoz és Gina is felvonja rá a figyelmünket, én is megérzem, hogy a kapcsolatom a sötétséggel és a többi képességemmel eltávolodni látszik. Lepillantok a kígyóra egy kissé összevont szemöldökkel. - Lehet, hogy az is elszállt. - jegyzem meg, de azért megpróbálok párszaszájjal hozzászólni a kígyóhoz, hátha még mindig tudok vele beszélni. Ha minden mágikus képesség le van fogva, akkor valószínűleg ez is, bár ettől függetlenül lehet, hogy velünk marad csak konkrétan nem értjük meg egymást itt és most. Ha Fehérke átmegy, akkor a kígyót is lerakom a pallóra, hogy átcsusszanhasson vele, nekik legalább egyszerű lesz a dolguk. Kicsit felvonom a szemöldökömet méregetve a lehetőségeinket, erőteljesen látszik rajtam, hogy nehezebb feltalálnom magam mágia nélkül. Persze a kviddics az fizikai sport is, de ott is egy varázstárgyon suhanunk varázslabdákkal a levegőben. Az egyensúlyom rendben van és nem is kimondottan vagyok nagydarab, bár magas, de ettől függetlenül nem tűnik túlságosan biztonságosnak az egész. - A kötél egyik felét ezen az oldalon rögzítjuk, a legkönnyebb és legügyesebb közöttünk magára köti és áthúzza a másik oldalra, hogy ott rögzítse mellmagasságban is akkor lesz fogódzkodónk, ha elveszítenénk az egyensúlyunkat. A palló teherbírása kérdéses, így egyesével kéne haladni és mint legnehezebb, nekem kéne utoljára mennem, ha letörik akkor legalább mindenki más már átért előtte. - osztom meg én is az ötletem, mivel már az elsőnél is lenne kötél így ugyan az a legveszélyesebb, de az se életveszélyes, mert felhúzzuk, ha baj történne. Persze kérdéses, hogy melyikünk is az, akinek a legkönnyebb lenne átmásznia még fogódzkodó nélkül. - Winifred? - fordulok végül felé, mint sportolótársam, akinek az ügyessége és a rutinja is jobban meglehetne ehhez a mutatványhoz. Persze még mindig ott van az opció, hogy ez már megint egy újabb próba… - Ha most meg az a válasz, hogy visszafordulunk és ez volt az Ésszerűség próbája… - mondom egy kicsit sziszegősen, frusztráltan, összeszűkítve a tekintetem és nézve a környezetünket, akárhol is legyen a Próbák Ura éppen.
A méretes kígyóféle már nem válaszol arra, hogy mi történne, ha nem sikerülnének a próbák, úgyhogy erre egyelőre igyekszem nem gondolni. Felesleges lenne már előre pánikolni a miatt, amit nem is tudunk. Lehet, hogy csak szimplán nem kapom meg azt a fene nagy igazságot és kész. Nem egyértelmű, hogy komoly büntetés, vagy lóvá változtatás lenne a végeredmény. Azért kiszalad egy sóhaj a számon a válasz hiányára és persze, amikor az unikornis is távozik. Azért mégis csak adott egy adag plusz energiát a jelenléte, de indulnék tovább, amíg Corvus meg nem állít. - Egy B betű? - kérdezek vissza, mintha attól kevésbé lenne igaz, vagy pont hogy jobban, pedig Corvus ezt mondta, akkor így van, sőt meg is jelenik az alak, így jó eséllyel én is megbizonyosodhatok róla, hogy ott az a B betű és a tekintete is ismerős. Próbálok koncentrálni, hogy a hangja az-e. Bár szó se róla, hogy apával elég régen nem találkoztam. A baleset után bekerült a szanatóriumba és talán az első évben mentem el hozzá egyszer, de valahogy utána sokkal könnyebb volt tagadásban élni, mint sajnálni azt, ami elveszett. Ha folyton bejártam volna apához, aki úgyse ismer meg és nem szól egy szót se, ha lát, jó eséllyel csak rosszabb lett volna az egész. Ezért benne van a pakliban, hogy már a hangjára sem emlékszem ilyen sok év távlatából, hiszen azóta eltelt már vagy hat év, hogy elkezdtem az iskolát. - Most is jól jöhet az a kötél. - lépek ki óvatosan a szakadék szélére, hogy lepillantsak mennyire mély. Valószínűleg, ha valaki itt lezuhan, annak egyből annyi, lehet hogy még zuhanás közben sokkot kap, de hogy szétplaccsan az alján az holt biztos. Akaratlanul is visszapillantok a másik út irányába, mert ez cseppet sem tűnik megnyugtatónak és én nem vagyok épp nagy kviddicsező sem, bár nincs komoly tériszonyom vagy efféle. A rúnajelekhez nem értek annyira, de én is sejtem, hogy nem csak dísznek vannak a falba vésve. Ha viszont Gina előre szeretne menni, akkor bizony megállítom. - Ez az egész miattam van. Ha... ha bármi történik, ti... ti abbahagyhatjátok. - mondom ki, bár nagyot nyelek és látszik rajtam, hogy az amúgy is hiányos magabiztosságom most sincs a toppon. Nem vagyok annyira béna, de az ügyességemről se vagyok híres azért annyira. A palló pedig nem is tudom, hogy mennyit bír. - A kötelet a pallóhoz kössük és úgy rögzítsük magunkat kisebb darabokban, vagy ide, ha baj lenne? A falnak csapódni se lenne jó, de lehet, hogy ha leesem eltörik a palló a kötél miatt. Mennyire lehet erős? - kérdezem, mert bár vannak a fejemben gondolatok, de sose voltam valami profi önálló gondolatok hozásában. Fehérke közben előre indul, hogy picit megnézze a pallót. Átható pillantása ezúttal bizalomkeltő. Neki azért jóval könnyebb, kisebb és ügyesebb is nálam. Szóval megvárom mit mondanak a többiek, az általam okosabbnak gondolt társaim és csak akkor indulok el, ha kitaláltuk melyik biztonsági rögzítésnek van több értelme.
Nem látok bele Corvus fejébe, de ha legilimentor volnék, lehet hogy valamiképpen megpróbálnám levezetni számára megnyugtatásképpen, hogy ő sosem fog hasonlítani a Sötét Nagyúrra, mert a jelleme, és a döntései egészen mások, függetlenül a birtokolt képességeitől. Ennek a beszélgetésnek azonban várnia kell a barlangban, és az az után történtek fényében. Úgy fest arra nem nagyon fogunk választ kapni, hogy mi történhet, ha elbukjuk a próbát. Talán jobb is ha nem tudjuk, vagy nem számolunk vele. Corvusnak igaza van, csak egy kimenetel lehet, méghozzá, hogy sikerül. - Köszönöm barátom. Menj az utadra békével. - súgom még oda az unikornisnak, ahogy a barlangból kilépve még búcsúszóul hozzám dörgölőzik. A tekintetemmel még követem, ahogy eltűnik a fák között. Hogy aztán már az elő lépő Próbák Ura vonja magára. Bár nem sokat közöl, ami hasznos volna, csak hogy kiálltunk egy újabb próbát. Vajon hány próba van összesen? Mindegyik ilyen kockázatos lesz, mint a baziliszkusszal? Elvégre egy ilyen lénynél sose tudhatja az ember, még akkor sem, ha kifejezetten ért az állatokhoz. Minden esetre abban biztos vagyok, hogy akár látjuk a Tündér vezért, akár nem, ő figyel minket, bármit is mondunk, vagy teszünk most. A találgatásba nem akarok nagyon belefolyni, hogy ki lehet. Nem akarok összeesküvés elméleteket szőni, de még csak esetlegesen hamis reményeket kelteni sem Kathben. Szóval ezt a részt inkább csak csendben hallgatom, miközben a környezetem pásztázom. Ha elindulunk, és eljutunk az igen kockázatosnak tűnő hídig a rám jellemző hideg racionalizmussal próbálom elemezni a helyzetet. - A mágiánk valószínűleg nem működik a hegyoldalba vájt jelek miatt. Vagy megpróbálunk egyesével óvatosan átmászni, akkor indul a következő, ha az előtte levő már átért, hogy ne terheljük túl a hidat, vagy megpróbálunk kerülő utat találni. Azonban ki tudja van-e, vagy mennyi idő veszteség? Meg tudod róla kérdezni a kis barátodat? - pillantok most Corvusra, ha még nála van a kis sikló. Ő legalább egész segítőkész szövetségesnek tűnik. Minden esetre a többiekre hagyom a döntést, főként Kathre, de ha úgy dönt akkor elsőként megpróbálkozom a híddal, és az átmászással. Ha pedig úgy dönt, hogy inkább az ösvény legyen a választás, akkor utolsóként mintegy fedezve követem őket.
Végül minden gond nélkül ki tudnak jönni a baziliszkus barlangjából, itt az unikornis is távozóra fogja. Még bólint egyet Kathrine-nek, aztán odadörgölőzik Gina vállának, aztán eltűnik a fák között. Ahonnan viszont a Próbák ura lép ki, noha nem jön lényegesen közelebb. Méregeti őket pár szívdobbanásnyi ideig, aztán mélyen zengő hangon megszólal. – Kiálltátok a bátorság próbáját! – Ezt valószinűleg arra érti, hogy bemerészkedtek a halálos veszedelmet jelentő kígyókirálynő barlangjába. Ami már csak azért is érdekes, mert ez nem tűnt a tündérek szempontjából előre eltervezettnek. Vélhetően ahogyan a sors hozza, úgy épülnek fel a próbák is. A lovagpáncélos idegen, aki nagyon úgy fest, mintha Kath apja lenne, most ismét eltűnik a rengetegben, de az eddig tapasztaltak alapján úgyis figyeli őket. Aztán felmerülhet a kérdés, hogy nem csak annak akarják-e látni, aki segítené őket? Nem lehet, hogy mindenki valami vágyálmot fogalmaz meg, s most Kathrine apja tűnhetne valami megmentőnek, aki csakis értük van? Talán sosem kapnak erre választ. Viszont Kath megindul a titkos út felé a fényesen csillogó ösvény helyett. Tehát a hegyoldalban hatalmas szakadék tátong a másik barlanggal szemben, amin viszont csak egy egyszerű fapalló köt össze, még térdelve, hason csúszva is nagyon kockáztatos, de meg lehet próbálni. A hegyoldalba antimágus varázsjelek vannak vésve, akárcsak a pallóba. Ha bárki megpróbálkozna esetleg valamilyen titkos adottáságával, észre fogja venni, hogy bizony az sem működik itt. Marad tehát a jó öreg mászás, ha erre mennek tovább. És ha igen, vajon milyen sorrendben, s milyen módszerrel? Vagy visszafordulnak a biztonságot sugárzó fényesebb ösvény felé?
[You must be registered and logged in to see this image.] - Ha legközelebb a láthatóvá válik beszélünk vele. Vagy legalább hozzá, hátha valamennyit reagálhat. - vetem fel Winifrednek még, de az unikornis és a baziliszkusz jelenléte erőteljesen elmossa a korábbi gondolataimat. Nem felejtem el teljesen, csak a háttérbeszorul a benti történések végéig. Próbálok nem arra gondolni, hogy a Sötét Nagyúr tettei nem csak az embereket sanyargatták meg, de ezek szerint még a varázslényekét is, mert akkor még keserűbben ül meg a számban hogy vajon tényleg a hozzá fűződő kapcsolatom miatt értek párszaszájul, vagy az tőlem ered és csak... véletlen. Nem vagyok naiv, úgy kilencvenkilenc százalékig biztos vagyok benne, hogy a gyűrű miatt tapadt rám, de most nagyon jól esne, ha a fejemben észérvekkel meg tudnám győzni magamat arról, hogy semmi közöm Voldemorthoz. Csak tisztelettel bólintok, amikor pártfogóként emeli felém hatalmas, egyébként elképesztően riasztó küllemű fejét a baziliszkusz. Erőteljesen beszorul a levegő, ha egy leheletnyivel kevesebb tartásom és gerincem lenne biztosan még sípolva is szaladna ki a feszültségtől. Unikornis... baziliszkusz... ugyanaz jár a fejemben, mint amit Winifred is megfogalmaz, hogy milyen furcsa ez a kettősség és még is mennyire illik hozzánk valahol. - Nem fogjuk elbukni. - szólalok meg, szinte közbevágva, de ha esetleg kínos csend következne azért megereszkedett vállakkal hozzáteszem. - De azért a következményt tényleg nem ártana tudni. - teszem hozzá, hogy ne a túlzott magabiztosságom vigyen mindannyiunkat a sírba. Pedig komolyan úgy hiszem, hogy ennyi év után már semmi se állhatja az utunkat, végig fogjuk vinni a próbákat hiba nélkül és Katherine-nek végre lezárul ez a fájdalmas fejezet, hiszen megérdemli a válaszokat. A baziliszkusz végzett és hiába vagyok én leginkább összehangolva vele, még én se lennék olyan konok, hogy ellentmondjak a lénynek és tovább nyaggassam így a többiekhez hasonlóan visszavonulót fújok. - Köszönjük. Hálásak vagyunk, kígyók királynője. - köszönök el tőle, meghajtva a fejemet még utoljára. Ahogy elfordulok és a szemem sarkából a sötétben ott van a pajzsos férfi villan a tekintetem, de nem szólalok meg. Felveszem vele a szemkontaktust, már ha ő is lát olyan jól a sötétben, mint én, és biccentek a kijárat felé, hogy barlangon kívülre kövessen minket. Vélhetően magától is ezt tette volna, de talán ez a jelzés elég ahhoz, hogy ne vágja magát tündérbe és ne tűnjön el a szemünk elől. - Katherine. - állítom meg a lányt,. amikor elindulna a titkos útra. Ha szóval nem sikerül, akkor a csuklójáért nyúlok, bár ahogy észrevettem Winifreddel eddig is kézenfogva haladtak, szóval ezt lehet, hogy a húgomra bízom, bár valójában nagyon is egyetértek, én is arra szeretnék indulni, csak még egyetlen percet áldozzunk ennek a rejtélynek. - A Próbák Urának nem csak ismerős a tekintete Winifrednek, de egy B betű is van a pajzsán. - intek felé, remélve, hogy tényleg nem tűnt el, mint a kámfor. Többet nem mondok, egyrészt azért, mert Winifred észrevétele volt az egész, másrészt azért, mert ahogy korábban óvatos voltam a reménykeltéssel az ikertestvérével kapcsolatban, most se akarok semmit se kimondani addig, ameddig nem biztos. Várakozóan nézek, hiszen lehet, hogy nem segíthet nekünk, lehet, hogy hozzánk se szólhat többet, csak megfigyel, de valamilyen jelet csak adhat, hogy tényleg jó nyomun járunk-e vele kapcsolatban. Ha pedig valóban eltűnik, mert valamilyen szabály vagy bűbáj erre készteti, akkor marad a további lamentálás miközben haladunk a titkos úton.
Az unikornisról tényleg nehéz elszakítani a tekintetet, pont annyira amennyire arra rávenni magamat, hogy ránézzek a bazi nagy kígyóra, hiába mondja azt Corvus, hogy szabad. Inkább csak tovább szorongatom Winnie kezét, mintha megpróbálnék belé kapaszkodni, hiába hogy már nem kell aggódni azért hogy elszakadunk egymástól, kövé válunk, vagy helyben szörnyet halunk. Hallgatom, ahogyan a kígyó beszél, próbálok a velünk tartó unikornisból erőt meríteni, de egyelőre nehéz eldönteni, hogy mit is kérdezzek még. Csak akkor ugrik be, amikor a kígyó már távozóra fogja és ezúttal már elengedve Winnie kezét előre lépek, kicsit talán a hangomat is megemelem ijedtemben, hogy voltam olyan buta, hogy a lényegre nem kérdeztem rá. - És mi van, ha nem sikerül? Ha elbukom a próbát csak nem tudom meg az igazat, vagy...? - a kérdésem mintha csak visszacsapódnak párszor a barlang falán kimondatlanul visszahangzik ide-oda. Remélem, hogy nincs komoly következmény, vagy legalábbis a barátaimnak nem eshet baja, ha már velem tartottak. Talán nem is kellene arra gondolni, hogy mi van, ha elbukom ezeket a próbákat, de talán mégis jobb, ha felkészül az ember a legrosszabbra is. Elég sok rossz történt már az életem során és egyikre se volt lehetőségem felkészülni. Talán könnyebb kibírni az ilyet, ha az ember számol vele, nem tudom. Ha kapunk még választ, vagy ha nem, akkor is ideje kifelé cihelőcködni. Nem valami kellemes érzés azért ez a barlang, még ha jó eséllyel nem is lakik itt más, csak a baziliszkusz. Nem lenne érdemes megvárni, hogy netán megkorran a gyomra vagy mégis úgy dönt, hogy eltesz minket láb alól csak úgy unalmában. - Akkor a titkos út? - pillantok a többiekre, amint kiérünk a barlangból. Persze, ha közben Corvus és Winnie szólnak, hogy a próbák ura is jelen van, aki Winnienek valahonnan ismerős, akkor azért arra sandítok én is, de épp csak futólag. Fel se merül bennem, hogy nem csak a szőke lánynak ismerős, vagy hogy miattam az. Tehát indulhatunk a titkos út felé, hogy felmérjük mennyire lesz nehéz arra az út.
Tetszik Corvus gondolata, hogy használjuk ki, ha széthúzás van köztük. Az mindig gyengévé tesz egy csapatot. A miénk pedig elég erős lett ahhoz, hogy ha nem is mindig és mindenben értünk együtt, ha néha vitatkozunk, vagy haragszunk is egymásra, akkor is képesek legyünk ezeken felül emelkedni, és csapatként működni amikor kell. Abba nem igazán tudok belefolyni Wini és Kath közt, hogy ismerhetünk-e itt bárkit, vagy ki van az oldalunkon, ki se. Én nem vagyok valami jó emberismerő. Valsz, ha figyeltem volna is, akkor se tűnt volna fel számomra semmi hasznos ezzel kapcsolatban. Ellenben valami egészen különös érzés, amikor az unikornis felbukkan. Így már valahogy az unokatestvérem cinizmusát is könnyebb figyelmen kívül hagyni. Na nem mintha nem lenne bizonyos szemszögből igaza. Tényleg eléggé a gyenge pontom a sötét, a zárt, és barlang együttállás, amin valószínűleg még az sem segít, ha éppen csukva van a szemem. De ez a gyönyörű és tiszta lény megváltoztatja a dolgok felállását. - Azt hiszem valahogy ráhangolódottam. Vagy megérezte, hogy szükségem van rá. Talán csak segíteni akar, mert ennyire tiszta és jó élőlény. - válaszolok csendesen Corvusnak, miközben közelebb húzódom az unikornishoz. Bár megérinteni továbbra sem érintem meg. Tisztelem ennyire. A csodás lény pedig velünk tart a barlangba is, amitől, mintha minden könnyebb lenne. Legalábbis nincs annyira rossz hatással rám az egész, mint vártam. Vagy mint Corvus várta. Azt is sejtem, hogy miféle megtiszteltetés lehet egy ilyen ősöreg lénnyel találkozni. Nem hogy beszélni vele. Így igyekszem a lehető legtisztelettudóbb formám hozni a lény barlangjában. Bár különösebben nem is szólok bele a beszélgetésbe. Azt hiszem ez most nem az én feladatom, bármennyire is szeretném. Azért az a következtetés, hogy tehát, ha átmegyünk a próbán mindenképpen igazat kell a tündéknek mondani, méghozzá a saját törvényeik miatt, amik kötelezik őket, ad némi megkönnyebbülésre okot. Na nem mintha ettől, minden bizalmatlanságom elszállna. De legalább egy pozitív lépcsőfok. Mondjuk arra továbbra is kíváncsi lennék, hogy mi történik, ha elbukjuk a próbát? De talán Kath, akire jelenleg a Kígyók Királynője figyel talán megkérdezi. Minden esetre a választási lehetőséget is igen érdekesnek tartom, hogy ha Kath átmegy a próbán, akkor eldöntheti, hogy itt marad, vagy visszatér a Roxfortba az életébe. Nyilván az utóbbit választja majd. Egyértelmű, hogy nincs készen visszavonulni egy ilyen helyre, egy ilyen társaságba. Mégis, talán ha túljut a próbán, akkor egy érdekes lehetőség lehet, hogy egy napon majd ha készen áll visszatérhet a saját fajtája közé, addig meg élhet az életét az emberek közt, ahogy neki tetszik. Akárhogy is, kíváncsi vagyok ennek a történetnek a végére. Bár előbb jó volna megtudni, hogy egyáltalán miféle próbákon kell megfelelnünk? Talán megkérdezhetnénk magát a Próbák Úrát, ha már egyértelművé válik, hogy figyel minket, ámbár ez a részlet egyenlőre elkerüli a figyelmemet, hacsak maga Corvus és Wini nem vonják rá fel a figyelmünket...
Az egyértelmű, hogy bár az unikornis Kathrine-t segíti a barlangba lépvén, mégis Gina hívta. Mintha csak a druidalány tudatalattijának kivetülése lett volna, hogy egy olyan lény felé nyúlt ki a tudata, aki képes a sötétségben is fényt teremteni, ezáltal minimalizálva a bezártság nyomasztó érzését. Corvus tehát össze tudja kapcsolni az egyedi nyelvet a tekergőkkel, így már hallják a kígyót. Azt ugyan nem tudni, hogy mitől nem működik a halálos pillantás, de talán nem is fontos. – A tündérek meglehetősen következetes népség, a belső szabályaiknak, hagyományaiknak még a Szelek Urának, Aililnek is meg kell felelnie. A korod folytán jogosult vagy a próbát végrehajtani a társaiddal, és ha végigviszed, akkor a jutalom az igazság és a szabadság lehet. Rám nincsen hatással a varázslatuk, s az alattvalóm, no meg a pártfogód úgy látom jót áll értetek. – Biccent Corvus felé, aki egyértelműen érzi, hogy ilyen megtiszteltetést nem szokott nagyjából senki kapni egy legendás teremtménytől. – A tündérek szemében kétféle beavatás létezik. Vagy velük akarsz élni, és így teljes értékű tagja leszel a rendnek. Amennyiben nem, akkor többé nem zargatnak, viszont engedéllyel használhatod eleid erejét. – Itt a kígyó elhallgat, és lejebb emeli a fejét, visszahúzódik, nincs több mondandója. Az unikornis is idegesen topogni kezd, azért nem érdemes sokáig húzni az időt, mégiscsak egy vérszomjas fenevad fészkében vannak. Corvus és Wini a nézelődés közben észreveszi a Próbák Urát, aki a barlang egyik sarkából figyeli őket. Most már észreveszik a pajzsát is, a B betű kaligrafált változata díszeleg rajta, vélhetően ő küldte a nagyítót is.
//Határidő: hosszabb határidőt adok, hogy a nyaralás után én is utól tudjam magam érni: augusztus 3, én írok augusztus 4-én//
- Szerintem igen.. Nyilván akkor lehetnénk biztosak ebben, ha a sisak lekerülne róla. Én neki egyedül bizalmat szavazok. - mondok egyenlőre ennyit. Amiből érezhető, hogy nem akarok hülyeséget mondani, vagy hiú reményeket kelteni, de fontos figurának tartom. Határozottan. Azért bennem határozottan van némi frász azzal kapcsolatban, hogy komolyan egy baziliszkuszhoz akarunk bemenni… Egészen biztosak vagyunk ebben??? De úgy tűnik, hogy igen, szóval… bár kissé őrültségnek hat, eszemben sincs szétválni a többiektől.. Kath megfogja a kinyújtott kezemet és elindul mindenki. Közben pedig elő kerül az unikornis is és teljesen leköt a látványa egy pár pillanatra, noha amikor Kath elé lépdel és még meg is hajol neki, eleresztem a tündérlányt és csak akkor nyúlok ismét utána amikor a paci tovább megy tőlünk, mintegy vezetve bennünket. - Elképesztő… - suttogom magam elé teljes áhítattal. Azért az unikornis az az élőlény akit ha nem is LLG órák elméletéről, de a mugli folklórból elég jól ismerek és… már azok alapján is kiérdemel tőlem minden tiszteletet. Hát még hogy Kath-et önként szemelte ki. Ez nagyon nagy megtiszteltetés. Örülök, hogy a tündérünknek ilyesmiben lehet része. Mesébe illő pillanat. Szó szerint. A barlangban csak hunyorgok, hogy az unikornis által nyújtott fényt követhessem, de csak akkor nyitom ki a szemeimet, amikor Corvus jelez, hogy minden rendben… Márfelől az is nagyon furcsa, hogy mintha a képessége átragadt volna mindannyiunkra. Amibe azért megborzongok, de aztán.. Amikor kinyitom a szemeimet végül szinte tátva marad a szám, ahogy végig nézek a monumentális élőlényen és még a levegőm is bent reked. Ha Kath keze még a kezemben van, azért érezheti, hogy egy kicsit megfeszülök, de nem annyira, hogy kiszakítsam bármiből, vagy eltereljem a figyelmét a lényegről. Nem is tudom hova tenni ezt az érzést.. Hiszen egy baziliszkusz és egy unikornis van velünk, kíséri az utunkat és ez… - Fény és árnyék.. - dünnyögöm nagyon halkan csak magam elé. Egyenlőre magam sem tanúsítva sok jelentőséget ennek, de ha jobban bele gondolok, az egész utat idáig végig kísérte ez a kettősség… Egyenlőre eszemben sincs bele szólni bármibe, hiszen Kath-hez beszélt az ősöreg élőlény akiről.. talán nem a legjobb, de képtelen vagyok levenni a tekintetemet.. A története amit elmesél, nagyon erőteljes. Mindazon által, azon kívül, hogy a varázslények csodálattal vegyes mindenféle érzelemmel töltenek el, azért megpróbálok körül nézni a barlangban hátha kiszúrok valamit…
//Légmágus 2.szint: Kétszer olyan jól lát, mint egy sima ember, akár sötétben is.
[You must be registered and logged in to see this image.] - Ha széthúzás van, akkor kihasználjuk. A kérdés, hogy melyik oldal a jobb, nem minden a rosszindulatú első benyomás. - jegyzem meg, mintha arra utalnék, hogy letehetjük a rossz csoport mellett is a voksot, ha csak annyiból indulunk ki, hogy bárki, csak Sidhe ne legyen hatalmon. Lehet, hogy mindkettő éppen ugyanolyan rossz. Nem éppen egy pozitív szemlélet, de ezzel nem lepek meg senkit. A Próbák Urára visszagondolva nem tudom pontosan, hogy mire gondol, ki lehetett az, míg ki nem mondja, hiszen nem mi vagyunk a legilimentorok, hanem ő. Így csak várok, hátha Winifred össze tudja rakni és meg is osztja velünk, hogy kinek sejti. - Mert az úgy megy, hogy én is a napon azt képzelem, hogy árnyas völgyben vagyok. - válaszolom, félig felvont szemöldökkel Ginának. Nimfaként komoly előnyeink vannak az elemünkkel kapcsolatban, de azért komoly hátrányaink is és lehet, hogy nem látszik, de valahol a lelkem mélyén az ilyesmi szőrszálhasogatást mind aggodalomból teszem. Rá akarok mutatni, hogy készüljünk rá, hogy ne érjen meglepetésként semmi se. Amikor egy unikornis lép elő hirtelen teljesen belefagyok a mozdulatba, hogy elinduljunk be és megbabonázva kezdem el nézegetni. Alapvetően habár jól kijövök az állatokkal, mindig is így volt, a képességeimnek hála az unikornisok mindig nagy ívben elkerültek, így az, hogy most látok egyet ilyen közelségből, még ha Katherine-hez is csatlakozik egyértelműen, rendesen megdobogtatja azt a sötét szívemet. - Tudod, hogy miért vagy hogyan szegődött mellénk? Te hívtad? - fordulok Ginához, ezúttal azért nem bizalmatlanságból, unikornisokról tudom, hogy tiszta teremtmények és amennyiben nem csak "annak adja ki magát" valami brutális illúzióval, biztos vagyok a jószándékában. Egyszerűen csak érdekel. Ha felénk is fordul azért én is köszöntöm egy főhajtással, de meg nem érintem, kicsit attól tartva, hogy megérzi rajtam a sötétséget is menten felöklel. Az unikornis a barlangba is velünk tart, de ettől függetlenül egyetértek a többiekkel abban, hogy egymáshoz közel haladjunk. Erősen koncentrálok, hogy ráhangolódjak a kígyókkal való kapcsolatomra és a vérmágiára, ami blokkolhatja a képességét, bár ez minden egyelőre elmélet. Lehet, hogy nekem sikerül, lehet, hogy az unikornis jótékony hatása, de a fülem érzékeli, ahogy mindenki által érthetővé válik. Tőlem szokatlanul szelíden és alázatosan szólalok meg, amikor kijavítom magamat. Emberekkel soha, soha nem láthattak ilyennek, még közöttünk se. - Kígyók Királynője. - hajtok fejet előtte is, miközben realizálódik bennem, hogy tényleg rápillanthatunk. - Kinyithatjátok a szemeteket, mindannyian. - suttogom a többieknek, de nyilván az ősöreg lény is hallja. Ha a Roxfort alapítása óta él, ha a Baziliszkusz az iskolában a fivére volt, akkor egy ezer éves teremtménnyel állunk szemben. Ez a nap elképesztően telített, de jelenleg elfelejtem a súlyát és csak a csoda tölt el. Hagyom, hogy Katherine beszéljen, hiszen ő a "főszereplőnk", miközben a Baziliszkusz hatalmasságát figyelem és a környezetünket, amennyire az unikornis be tudja világítani a barlangot. A sötétség az én terepem és most egy kicsit "regenerálódom" a kimerítő, hosszú napunkból, amennyiben nem bukkanok valami furcsaságra a nézelődésben. Egyedül élte le ezt az ezer évet? Csak az apróbb kígyókkal alkalom adtán beszélgetve? Tudom, hogy mi az a magány, de ez a léptéke még nekem is szívfacsaróan hat. Más lehet néhány évet egyedül lenni, mint ezret.
Rettentő nehezen koncentrálok a többiek szavaira, időnként inkább csak elmerengek, pedig azért az ölelésből merítek egy kis erőt, de akkor is olyan fura még mindig ez az egész és nehéz napirendre térnem felette. - Lehet, hogy ismerjük? - kérdem Winniet, de persze fel sem merül bennem, hogy az ismerős szem épp az enyém és ezáltal az apámról lehet szó, nem pedig valamilyen egyéb ismerősről az iskolából, vagy akárhonnan. Az persze kizárt, hogy szétváljunk és Corvus jól ki is fejti, hogy egy sötét barlang meg főleg nem pont Ginának való. Ha még azt is tudnám, hogy mennyire alábecsül minket Winnievel, tuti, hogy nem esne kifejezetten jól és főleg nem segítene az amúgy is hiányos önbizalmamon. Mindenesetre megfogom Winnie kezét és becsukom a szememet is. Bár nekem sem a kedvenc helyeim a sötét terepek, de azért klausztrofóbiám nincs. Azt még mindig nem tudom, hogy jó ötlet-e egyáltalán egy ilyen veszélyes lénnyel bármit is kezdeni, de ez már más tészta. Ha Corvus szerint hasznos lehet, akkor próbáljuk meg. - Hűűűű... - kerekedik el a szemem, amikor még odakint előkerül az unikornis és úgy fest nem Gina hivására jött, mert előttem áll meg, sőt még meg is hajol. Zavartan köszörülöm meg a torkomat és motyogok el valami hello félét, ami gondolom butaság, hiszen nem ért minket... gondolom. Óvatosan emelem meg a kezemet, hogy megsimogassam a fejét, gondosan elkerülve a szarvát, mert mégis csak abban rejlik a varázserejük, ha jól tudom. Aztán csak figyelem, ahogyan előre megy. Egészen feltöltődöm újra, pedig szegény igen szomorúnak tűnik. Azért még mindig meglep, amikor Corvus sziszegve beszél, pedig már hallottam előzőleg is a kígyóval, de itt a barlangban még furábban visszhangzik. Mintha mindenhonnan az ő sziszegős kígyóhangja jönne, egészen libabőrös leszek tőle, de nem jó értelemben. Ezek után meghallom a kígyó hangját is, de már nem sziszegve, bár nem merem kinyitni még a szememet, úgyhogy maximum ha közelít akkor a leheletét érzem. A legjobb esetben is akkor nézek fel, ha Corvus szól, hogy megtehetem. Bár lehet, hogy jobb, ha nem nézek farkasszemet egy baziliszkusszal, meg a fogsorával. - Mire vagyok jelölt pontosan és mi lesz, ha sikerülnek a próbák? Egyáltalán mire jó ez az egész? Tényleg igazat mondanak majd a végén? - nem bízom bennük kicsit sem, úgyhogy nehéz elhinni, hogy tényleg megtudom a teljes igazságot, ha sikerülnek a próbák, főleg hogy láthatóan Ailil azt is igyekszik akadályozni.
Megértem Wini pályás hasonlatát. Nem áll messze tőlem, hogy sportoló hasonlatokba éljem bele magam. A VMS-en kifejezetten élveztem amikor az edző a kezembe nyomta a taktikai mappát, egy-egy szám előtt/alatt. Most viszont nem is húzhatjuk soká az időt az auror barátainkkal, akár befolyásolták őket, akár nem. Akár még mindig hatás alatt állnak, akár nem. Alapvetően Corvusszal is egyet tudnék érteni, hogy minden ilyen szintű befolyásolást büntetnék, nem csak kifejezetten az Imperiot. Valakit kényszeríteni valamire, amit nem tenne, az helytelen, minden milyen fajta mágiát, vagy kényszerítő eszközt használunk. Sőt még Kath kétkedését is megértem a próbával és az őszinteséggel kapcsolatban. Ha eddig csak manipuláltak, és összezavartak, akkor mi a garancia, hogy a próba végén nem ugyanezt teszik majd? Személy szerint egyetlen Sidhe tagban sem bízom meg. - Ha te mondod. Én még nem bízom bennük, és szándékaikban. - hagyom rá a fejtegetést Winire. Talán az ő képességei megsúgnak neki valamit, amit az enyémek nem. Ő jobban ért az emberekhez, érzelmekhez, mint én. Én néhány kivételtől eltekintve az állatokkal és növényekkel mindig is sokkal jobban kijöttem, mint a saját fajommal. Ami azért valahol szomorú is. Válaszolnék Kath kérdésére a baziliskusról, de ezt Corvus megteszi, és nekem felesleges lenne elismételni a szavait. - Druida. Értek az állatokhoz. Ami a többit illeti próbálok uralkodni magamon. Majd becsukom a szemem, és azt képzelem, hogy egy tágas mezőn vagyunk. Úgyse nézegethetjük a Kígyók Királyát. - vonom meg a vállam kissé, amikor Corvus rám néz, és a gyengéimet sorolja. Nem mondhatom, hogy nincs igaza, amikor kételkedően néz rám. De inkább én kísérjem el egy veszélyes lénnyel való találkára, mint más. Azon viszont nem kicsit lepődöm meg, hogy Wini és Kath mennyire gyorsan jelentik ki, hogy ők is jönnek. Ami ellen az egyik felem tiltakozna, ami félti a testi épségüket, viszont a másik felem már rég megtanulta, hogy kár a fáradtságért. Az unikornis megjelenésén szintén eléggé meglepődöm. Főként a viselkedésén. Ellenállok a kísértésnek, hogy megsimogassam. Ezek a félénk vad és szabad teremtmények nem éppen emberkézhez szokottak, és talán nem is kell megszelídíteni őket. Mégis valahogy jó érzés mellette maradni, hagyni hogy ő vezessen végül be a barlangba. Persze, ha közben Wini össze akar minket kötni, az ellen sem tiltakozom. Azért azon meglepődöm, hogy Corvus? ki tudja kapcsolni a halálos tekintetet. Nem tudtam, hogy ilyesmire is képes lehet. Vagy az unikornis ereje segít neki ebben? Az nem kevésbé megdöbbentő, hogy mintha a képessége átragadt volna, mi is értjük a Kígyók Királyát. - Sajnáljuk, ami veled, és a testvéreiddel történt. Mi minden élőt mélyen tisztelünk. - mondom valóban őszintén és tisztelettel a Kígyók Királyának címezve, bár még így is igyekszem kerülni, hogy ránézzek. A kérdések feltevését is inkább meghagyom a többieknek, főként Kathnek, ezúttal.
Mielőtt belépnének a barlangba, már Gina elég régóta próbál összekapcsolódni a természettel, és végre sikerül. Nem csupán az érzékelés, a fák közül egy felnőtt egyszarvú nőstény üget elő, s meghajol a druida előtt, ám nem áll meg nála, hanem egyenesen Kathrine felé indul, hogy a tündér elé térdepeljen le. Mintegy várva, hogy a lány megérintse. Kathrine végtelen szomorúságot érez a tekintetéből, mert hallani már olyan iskolai, folyosói pletykákat, hogy a Tiltott Rengetegből több unikornis is eltűnt már, s bár ez nem az az erdő, vélhetően a varázs teremtményei is kommunikálnak egymással. Az unikornis viszont készen áll arra is akár hogy vezesse őket a sötét barlangban, olyan tiszta teremtmény, hogy a szarva miatt rá egyértelműen nem hat a kővé váltóztató pillantás, és Gina még jobban is érzi magát a jelenlétében, mintha kevésbé hatra rá a bezártás érzés. Wini akár össze is kötheti őket, de megfoghatják egymás kezét is. Corvus érzi bentről a kígyók királyát, a barlang csak egy tágas terem, nem áll mindenféle járatból, de kellően hosszú ahhoz, hogy hogy ha teljes sötétségben botorkálnak, akkor simán el tudnak esni, vagy belebukni valami éles kődarabba, ám az unikornis patája előttük kopog, mintegy mutatva az utat, s arra tart, amerre Corvus is érzi. Valami moccan a sötétben, s amikor a párszaszájú fiú odasziszeg, valami felemelkedik, valami hatalmas test, mindannyian értelmes hangot hallanak. Mintha Corvus különleges adottsága és a kígyó intelligenciája összekapcsolódna, így további sziszegős nyelvre nincs szükség. A hang olyan mintha egy végtelen bölcs öregasszony szólalna meg. – Nem foglak bántani titeket. A Hősök próbájába még én sem avatkozom be, noha érzem az erődet ifjú. – Az unikornis szarva villan egyet, mintha holmi lámpa lenne, s a fényénél megpillantják a kígyót, amely kellően félelmetes, de nem tudni, hogy a lópaci védelme segít, vagy Corvus blokkolása, netán a baziliszkusz valóban képes tudatosan használni a képességét így vissza is fogni. – A béke.. az mindig elkerült az utamon. Mardekár annak idején elárult, és a testvéreink közül csak egyet tartott meg. A legerősebbet. Csoda, hogy el tudtam menekülni, és azóta az erdő felett őrködök. A tündérek.. aljas népség, legalábbis a jelenlegi vezetővel. Te vagy a jelölt, leány? – Emeli a fejét Kathrine irányába, a lány lényegében hallja az óriási kígyó minden lélegzetét, s látja a tűéles fogakat, amelyek akár egy ökröt is be tudnának darálni. – Mit akarsz tudni?
Kath ölelésére nem annyira lepődök meg és könnyebben is veszem, valahogy számítok rá, így viszonoznom is sokkal inkább jön magától és őszintén. Most kimarad a megilletődöttség köre és a hezitálás. Egyszerűen csak szorosan vissza ölelem és valóban segít nekem is most ez a mozzanat. Persze aztán elválunk és kicsit töltődve, jöhet újabb fejtörő és csavar… Az aurorok ha most is bájolás alatt állnak, akkor azt mondják amit mondatnak velük és el fogják hinni hogy az az igazság. És talán mintha megéreznék valami bizonytalanságot ezzel kapcsolatban Gina felől vállat vonva kissé megcsóválva a fejemet mondom ki. - Nekünk jelenleg az a dolgunk, hogy mindenki aki nem független játékos a pályán, abban kételkedjünk. - Automatikusan pályaként értelmezem a területet és “játékosnak” nevezem a “résztvevőket” innentől. Egy kicsit könnyebb nekem ez a formula.. De ha Gina elereszti őket, akkor valóban nincs más dolguk, mint a Corvus által írt levéllel a zsebükben vissza térjenek a többi aurorhoz és akár segítséget is hívjanak. Én pedig hangos töprengésbe fogok és mintha valamiféle megvilágosodás szállna meg - Van egy olyan sejtésem, hogy a Sidhe elkezdett ketté válni. Nem mindenki akarja Ailil uralmát… És.. - a Próbák Ura felé nézek el, legalábbis amerre nagyjából sejtem. - Lehet.. hogy a Próbák Ura fontos kulcsfigura. Talán nyíltan nem tud nekünk segíteni, de szerintem… Ő határozottan nekünk szurkol.. Rémisztően ismerősek voltak a szemei... - Nuada ténykedését nem leplezem le és nem is nevezem meg. Nehogy tényleg valaki rosszindulatú hallgatózzon, és a Próbák Utát sem nevezem meg, hogy valószínűleg Kath apja. Nem akarok neki újabb sokkot okozni, főleg ameddig nem száz százalék, de arra megpróbálom felhívni a figyelmet, hogy ő fontos lehet a kirakósban. - Ráadásul lehet, hogy el sem hagyhatja a posztját.. Talán ha jól teljesítünk a próbán, azzal felszabadulhat… - Agyalok tovább, de a többit már csak magamban. Aztán kiszakít az egészből az, hogy valami sötét barlangba kéne bemennünk.. És amikor kibukik, hogy egy Baziliszkusztól kéne segítséget kérni egy kicsit elsápadok. - Eszemben sincs szétválni! Így is egyel kevesebben vagyunk már! - mondom ki határozottan amikor Gina azt pedzegeti, hogy ő és Corvus menjenek előre. Addig mi mit csinálnánk amúgy is? Várnánk Kath-el, hátha nem zabálja meg őket semmi odabent?! Szó sem lehet róla! Gina eltépi a strandkendőjét, én egy pálca intéssel megpróbálok egy kötelet varázsolni az enyémből. - Lehet nem árt, ha láncot alkotunk. Vagy legalább megfogjuk egymás kezét. Főleg vakon… - ajánlom fel, hogy esetleg össze kössük magunkat, de legalábbis rá fogva haladjunk. Vagy akármi. Persze ha nem él senki az ötlettel akkor csak elteszem a kötelet későbbre és nyújtom a kezemet a hozzám legközelebb állóhoz és a többiekkel tartok a barlangba..
[You must be registered and logged in to see this image.] Részemről nincsen különbség aközött, hogy milyen mágiával befolyásolja valaki ilyen szinten a tudatot. Nyilván csak azért az Imperio, Crucio és Avada van a tiltott átkok közé sorolva, mert ez az, amit "bárki" el tud végezni pálcával. Attól még, hogy valaki máshoz folyamodik ugyanazt a hatást elérve, ugyanúgy bűntetném, sőt, a Minisztérium kimondottan nem szereti a változást a világunkban, szóval talán még jobban. Alapjáraton szeretem, ha mindent megbeszélünk alaposan, de Winifreddel egy kissé elszalad a ló, mintha csak újraélném a csapatépítőt, ahol Robertonak annyi ideig vázoltam a tervet, hogy mire elkezdtük volna már le is járt az időnk. Ráadásul az ő esetében egy jó nagy rész az érzelmekből, elmondása szerint Katherine érzelmeiből fakad, szóval nem tudok azon kívül mit tenni, minthogy félig felvont szemöldökkel kivárom a végét. Főleg, amikor a születésnapos előre lendül és szorosan megöleli a húgomat. - Talán valóban pontosan éjfélig tart, és az elbukottak voltak a lovak, viszont ez velünk úgy sem fog előfordulni. - biztosítom a lányt, bár ez is csak egy feltételezés, lehet, hogy ennyire nem kegyetlenek egymással. Annyira még sem lehet gyakori a tündérség, az aranyvérűek is megbecsülik egymást és szövetségre lépnek állandóan, nagyon ritka, hogy valakit kiutáljanak teljesen: Weasley-k. - Lehetséges, hogy én meg tudom törni az átkukat. - teszem hozzá, hiszen a Vérmágusi képességeim az elmúlt időszakban roham léptekben fejlődtek. - Így is rengeteg segítséggel szolgáltál. Köszönjük. Hogy hívnak? - válaszolom a kígyónak, majd a többiek felé fordulok megosztani, hogy a barlang mélyén egy Baziliszkusz lapulhat. - Először a bátyám mesélt róla, az iskolában amikor ötödéves volt a Sötét Nagyúr elszabadította és mugliszármazású diákokat változtatott kővé, de valószínűleg szándékába állt meggyilkolni vagy elűzni mindet. - mesélem a többieknek, koncentrálva, hogy ne sárvér jöjjön a számra. Ez a kis történelemóra viszont annyira nem fontos, inkább az állat jellemzőire koncentrálok. - A Kígyók Királya, hatalmas méret, méregfogak és halálos tekintet. A történetek szerint a kakas kukorékolás a gyengéje, viszont az halálos, tehát kizárt, segítségért fordulunk hozzá, nem megtámadni. - szögezem le, de azért az információt megosztom, hátha valami balul sül el. Nem mintha számítanék arra, hogy bármelyikünk olyan hitelesen kukorékol, hogy elijesszen egy baziliszkuszt. Gina ajánlkozik, amire kissé összevonom a szemöldökömet, valahogy úgy, ahogy Winifredre néztem, hogy jól van-e. - Barlang. Sötétség. Erdei nimga. Klausztrofóbia? - sorolom egyszerűen, mennyire rossz ötlet, hogy ő jöjjön, de amennyiben nem válunk szét, mindenképpen velünk tart, csak nem annyira támaszkodok arra, hogy nem ütközik ki az egyik gyengesége. Amikor elindulunk befelé, megpróbálok konkrétan rákoncentrálni a nagy lény helyzetére a... vérén keresztül... és miközben haladunk befelé óvintézkedésként megpróbálom megfosztani az átkos tekintetétől legalább annyi időre, ameddig beszélünk vele. - Békével jöttünk, nem akarunk bajt, segítségért folyamodnánk hozzád, Kígyók Királya. - szólalok fel a sziszegős, furcsa párszaszáj hangomon, de tekintve, hogy ezzel felfedjük a helyzetünket fel vagyok készülve a világon mindenre, arra is, hogy hátat fordítsunk és rohanjunk az életünkért. Reménykedve simítok végig a vizisiklón, akit áthoztunk a kapun, hogy kezeskedjen értünk, ha tud.
//
Spoiler:
Ez csak egy kérdés az átváltoztatott pacikkal kapcsolatban, tudom, hogy már nincsenek itt. "Vérmágus, 5. szint: Képes élőlényekre (ember, állat) ható nem azonnali (tehát maradandó, időleges) varázslatokat megszüntetni, kivétel ha azt jóval erősebb mágus hajtotta végre." - gondolom ők jóval erősebbek, de egy kérdést megért.
És a tényleges cselekvés. Vérmágus, 6. szint: Adottságblokkolás: Képes valaki adottságát blokkolni, így azt az illető nem lesz képes használni. A blokkolás maximum naponta egyszer és csak maximum fél órára hajtható végre. - gyilkos tekintete a baziliszkusznak elmegy adottságnak? (adottság" szinonimái: képesség, készség, kvalitás, tehetség, rátermettség, tálentum, hajlam) xd //
Nekem fel sem tűnik, hogy Winnie is morcosabb a megszokottná, túlságosan arra fókuszálok most, amit érzek, ezért is esik annyira jól, amikor megszorítja a kezemet és leesik, hogy így átvette az érzéseimet. Corvus is kedves és támogató, de ezen a ponton már nem tudom megállni és a kézszorongatás helyett odalépek Winniehez és jól megölelem. Nekem is kell ez most, még ha ő nem is feltétlenül igényli annyira a testi kontaktot, mint én. Tudom, hogy a jelenlegi csapat tagjai jórészt sokkal tartózkodóbbak e téren, mint én. Nem is húzom sokáig, de ennyi most nekem is kell és hátha Winnieben sem feszültséget kelt, hanem segít neki, hogy könnyebben higgadjon le. - Köszönöm! - mondom még az ölelés utáni pillanatban. Nem győzök hálákodni, habár abban igaza van a Hollóhátas lánynak, hogy eléggé kiborító ez az egész helyzet és alapvetően szinte semminek se hitetünk, amit látunk. Engem az sem zavar, hogy inni ad az auroroknak, főleg mert úgy fest irányították őket. Nem az ő hibájuk, de amiket Winnie felvet... elég rémes, ha tényleg ilyen sok csavar van a történetben. Igazából ezek után azt se tudom, ha végigcsináljuk akkor tényleg igazat fognak-e mondani. Elég nehéz hinni nekik. - így pedig van egyáltalán értelme? Vagy akkor már kötelessége Aililnak is, hiába akar annyira keresztbe tenni nekem? Közben viszont a sikló sziszeg valamit Corvusnak és Gina valami sötét termetményt emleget, bár a baziliszkusz névre azért kikerekedik a szemem. Nem én vagyok a legjobb tanuló a csapatban, de azért maradt valamennyi Legendás Lények Gondozásáról, ahol mintha említettek volna ilyesmit. - Baziliszkusz? Az nem valami kellemes lény ugye? - őszintén szólva halványak az emlékeim, úgyhogy hirtelen azt sem tudom, hogy miért kell vakon menni hozzá, ezért kicsit talán értetlenkedve pislogok. - Akkor előbb úgy vélitek oda menjünk? Semmiképp se váljunk szét. - teszem hozzá, amikor Gina azt mondja Corvusszal tart. Az a másik út is megvár és ha az a sötét teremtmény nem akar megenni minket azonnal, talán tényleg szolgálhat valami fontos infoval. Szóval, ha a többiek mennek, akkor irány a barlang. Vakon?
Valahogy nekem még mindig nem igen akar összeállni a kép. Persze azért sóhajtva nézek le az aurorokra, és tőlem szokatlan együttérzéssel Kath irányába. Megérteném azt is, ha itt végleg kiborulna, és összeomlana. Mégis valahogy együtt túl kell jutnunk ezen. - Lehet, de nekem ez akkor is túl körülményesen, bonyolultan zavaros. - csóválom meg a fejem egy pillanatra Corvus szavaira. Pedig ha nekem túl körülményes valami, az már művészet, én mondom. Azért valahol szívesen visszakérdeznék Winire is, hogy teljesen biztos-e benne, hogy az aurorok nem ellenünk játszanak? De ha ezt mondja, akkor biztos így van, szóval erre is csak bólintok végül. Megvárom míg Corvus cetlit halász, ír, és helyezi el az aurorok zsebében. Ez után mivel úgy fest tényleg egy oldalon állunk elengedem őket. Bár annyira azért én nem vagyok empatikus, hogy meg is itassam őket. Ez fel sem merült bennem. - Végülis megpróbálhatom. - bólintok Wini újabb felvetésére, hogy a képességemmel hangolódjak rá az erdőre és az állatokra. Amit végül meg is teszek, igyekszem a képességemmel felmérni, hogy milyen hasznos állatok vannak a közelben, melyiküket hívhatom később segítségül, ha úgy alakul a helyzet. Ha Corvus megosztja, hogy a kígyó szerint beszélni kéne a baziliszkusszal, akkor én is megosztom, hogy mit érzek a barlangi járat irányából. - Él ott valami... sötét... de már inkább passzív szemlélődő, mintsem agresszív, vagy veszélyes. Ki tudja, talán már nagyon öreg teremtmény lehet. Ha valóban egy baziliszkusz, akkor viszont tényleg jobb ha vakon megyünk be. Már ha tényleg beszélni akarunk vele. - osztom meg a nézetemet, és közben előhorgászok a táskámból egy strandkendőt, amit ketté tépek és a felét Corvusnak adom, még így is bőven elegendően nagy, hogy körbe tekerhesse vele a fejét, azaz a szemét. Azért lássuk be az emberi ösztönök elég erősek tudnak lenni, és ha hangot hall valaki, akkor ösztönösen fordítja abba az irányba a fejét. Nagyon nem szeretnék egy jobb esetben is kővé dermedt Corvust. Nincs instant mandragóra főzetem. - Talán a kicsi siklód segíthet tájékozódni vakon is. Veled megyek. Már ha nincs ellenvetés. - pillantok az utolsó mondatnál a két másik lány irányába. Végül is ez Kath próbája, neki kell dönteni, de talán könnyebb lehet, ha van elég információnk. És ha Corvussal így szerezhetünk, hát meg kell próbálnunk... Legalábbis én így vagyok vele. Aztán lehet, hogy pont az unokafivérem ágál majd az egész ellen a legjobban.
//Druida 4. szint: Érzékelni képes, hogy maximum 30 méter sugarú körben melyik a legerősebb állat, azt magához hívni, és irányítani maximum 1 órán át.
Erdő nimfa - II. szint Saját elemükhöz kapcsolódó varázslataik/mágikus adottságuk jóval hatékonyabb. (erdei-druida)//
A tekergők nem tudhatják, de az aurorokat nem Imperio-val, hanem valami elmére ható mágiával befolyásolták. Gina ha jobban átgondolja, egyértelmű, hogy a két ló valami átváltoztatott ember lehetett, de nem animágus, kényszerből viselik ezt az alakot. Hogy miért? Lehet, hogy ők is próbát buktak? A Próba ura most nem mutatkozik, amíg a fiatalok az aurorokat faggatják, akiket közben Wini meg is itat. – Sajnáljuk kölykök, rendesek vagytok. Mi magunk is úgy van vele, hogy ennek utána kell járni, hívni kéne erősítést. – Mivel többen a titkos út felé nézelődnek, a kígyó is tekereg rendesen Corvus karján. – Áh, azért nem tudok én mindent úrfi! Talán bessszélnetek kéne az ősapánkkal. Olyan, mint ami a kastélyotokban is élt vagy sok évig! Azért ne szemezzetek vele! Abban a barlangban él.. – Tekergőzik a sötét erdő fái felé, vélhetően nem lehet kiszúrni a járatot, mondhatni titkos, véletlenül nem járhat senki arrafelé. Kérdés, hogy mennyire mernek bemenni valahova, amit egy erdei teremtmény sugall. Viszont sem Corvus nem érez belőle ártó szándékot, sem pedig Gina, mint erdőnimfa. Ahogyan Wini elkezd agyalni rajta, hogy mik lehetnek az összefüggések, a megnövekedett iq-val rájöhet, hogy a tündéreken belül két szekció van, már többen Ailil hatalmának megdöntésén próbálkozkoznak, többek között az a Nuada nevű tündér. És Wini arra is rájöhet, hogy bár a Próba urának arcát sisak védte, a szeme nagyon is hasonlított Kath szemeire, esélyesen az apja az. Az apja, akiről az utolsó infó az volt, hogy valami szanatóriumban élhet. Jó eséllyel Nuada ki tudta tisztítani az elméjét, segített átlendülni a gyászon, és valami célt adni az életének, többek között, hogy támogassa a Próbán a lányát. Gina a képessével minimálisan érzi, hogy bár a barlangban él valami sötét, de talán nem annyira rémes valami, a fák, a növények azt susogják, hogy a lakója passzív, és szemlélődő, már nem túl aktív valaki, vagy valami.
- Én csak a Próbák Urát érzem a közelünkben. - szólalok meg némi koncentrálás után. Gina szavaira elgondolkozom - Könnyen felmérhetjük, hogy milyen állatok vannak a közelünkben, tudtommal remekül rájuk tudsz hangolódni. - fordulok Ginahoz, hiszen ahogy nekünk a familiárisainkkal lélekállat kapcsolatunk, talán Gina is megérezhet bármit a közelünkben, ahogy a lovaknál is megérezte, hogy mágia által átváltoztatott emberekről van szó.. Aztán Corvus felé fordulok és csak biccentek neki a kígyóval kaocsolatban. Igazából költői túlzás volt a részemről és inkább idegesség hozta ki belőlem a vádaskodást. És ez miatt bukik ki belőlem olyan vehemenciával a Parancsnokság védelme is. Corvus kérdésére viszont egy pillanatra a nyelvemre harapok. - Jól. Csak azt hiszem kicsit átvettem Kath dühéből.. - pillantok itt rá, bocsánatkérően - Egyszerűen csak nagyon mocsok dolognak találom, hogy a születésnapjának az ünneplése helyett, jó élmények helyett ilyen helyzetbe keveredtünk és folyamatosan az arcába tolják azt ami fáj, amit elveszített.. És borzasztóan kegyetlen… - önkénytelenül is Kath keze után nyúlok. - Sajnálom ezt az egészet. Akárhogy is, a végére járunk. És Corvus jól mondja, semmit nem szabad tényként kezelni… - Szorítok még egy utolsót Kath kezén, de aztán eleresztem. Az aurorok és Corvus meg Gina diskurzusa alapján pedig valami bennem is megmoccan. - Igazat mondanak. Legalábbis igaznak vélik azt amiről beszélnek. - biccentek rájuk, és ha látom, hogy nagyon ki vannak száradva leszek olyan jó fej és a strandtáskából, ami még mindig nálam van elő veszem az egyik kulacsot, a sajátomat, letekerem a tetejét és ameddig még meg vannak kötve adok nekik egy pár korty vizet… Még ha ez miatt a többiek felől csúnyánnézést is fogok kapni. - Ha ilyen erős elmeirányító varázslattal bírnak, akkor igazából bármit elültethettek bennük, hogy mit mondjanak és igaznak fogják vélni… - töprengek, ezzel kontrázva arra, hogy semmit nem kezelhetünk tényként. - Mi van akkor, ha pont ezaz… hogy Kath-nek joga van a próbához. Joga lenne az igazsághoz, ami a végén várja. Joga lenne esetleg ahhoz is, hogy a közösség része legyen.. Döntésétől függően.. Csak Ailil nem akarja ezt.. Viszont nem bújhatott ki a Próba szabályai alól. Nem akadályozhatta meg azt, hogy Kath részt vegyen rajta, csak késleltetni tudta. Mint amikor azt mondta, hogy éjfélkor kezdődik minden, addig meg menjünk vissza.. Mi van ha éjfélig tart valójában? Nuada szerint a dobozt tényleg meg kellett kapnod, de Ailil addigra már “megmérgezte”… hogy ezzel is elvágjon attól, hogy mi a következő feladat… Talán az aurorokat is ezért küldte Mary után.. Vagyis ami a dobozban volt, lehet Ailil-nál van. - kezdek el én is agyalni és próbálok valamiféle idővonalat és egységet bele vinni az eddigiek alapján az egészbe. Aztán csak hosszan hallgatok, az útválasztásba már nem szólok bele, hallgatok a többiekre ezzel kapcsolatban. De annak örülök, hogy az aurorokat eleresztjük végül és hálásan bólintok is Corvusnak amikor rám néz. Örülök, hogy ennyiben mellém állt.
//// Buddha karkötője (MSZ): A viselője naponta egyszer megduplázhatja az intelligenciáját, ezzel sokkal jobban átlátva az összefüggéseket, rejtvényeket, feladatokat, akár gyorsabban olvashat és jegyezhet meg információkat, ami megragad azutánra is, hogy elmúlna a varázstárgy hatása. A hatás maximum két perc és meséken a mesélő belátása szerint módosíthatja. - Intelligencia: 25pont*2->50pont
[You must be registered and logged in to see this image.] Winifredben és Ginában elültetem a bogarat azzal a lehetőséggel, hogy nem vagyunk egyedül, és valahol ez igazolódni is látszik, amikor a Próba Ura szabadon feltűnik és eltűnik körülöttünk. Ezen a ponton a húgom kirohanása egészen érthető, ahogy a suttogása is jogos, bár úgy hiszem a tündérek a trükkök népe és nem különösebben okozna nekik gondot ez se, hogy kihallgassanak minket. - Én hiszek neki. - válaszolom, amikor a kígyót hozza fel, mint egyetlen igazi információ forrásunk. - Az elme játéka. Ameddig nem érünk a végére semmit az ég világon nem kezelhetünk tényként. - pillantok Katherine felé, de ettől függetlenül nyitott vagyok a teóriákra, azt is én indítottam meg, hogy valami igazság lehetett a levélben és valami köze lehet Katherine-hez is, ha külön ennyit bajlódtak vele. Amikor jönnek a kérdések Winifredtől az ideiglenes familiárisomnak felvonom a szemöldököm. - Kétlem, hogy különösebben bevonták volna bármibe is, de legyen. - és átfordítom párszaszájjal a kérdéseket (mit tud erről az egész próbatételesdiről? Vagy Ailil-ról? Tényleg köze van Kath-hez? És hogy… mit tud arról a két furcsa lóról..?), bár egyértelműen nincs sok meggyőződés az arcomon, színtelen a hangom, mintha csak kötelességből ismételgetném el, ami körülbelül így is van. - Gina, úgy értette az alak, hogy a próba már hat órája megkezdődött, valószínűleg azzal, hogy egyáltalán betette a lábát Brightonbe, nem úgy, hogy már le is késtük. - javítom ki a lányt, bár az igaz, hogy nekem is jó néhány helyen sántikál a történet, az biztos, hogy rokonaik vagy sem Katherine-nek, nem olyan őszinte, nyílt kőből faragták őket és tőlünk nem kapnak majd se tiszteletet, se csodálatot a csapdáikért. Winifredből pedig az auroros megjegyzésemre kiszalad egy újabb kirohanás, viszont ebben már semmi jogosat nem találok. - Jól vagy? - kérdezek vissza, mintha minimum azt hinném, hogy éppen idegösszeomlást kap, őszintén, gúny nélkül a hangomban, pedig tényleg csak ki van akadva és azt adja ki magából. Az alakok elkezdenek beszélni, így a figyelmemet és a sötét, parancsoló kiállásomat rájuk fókuszálom, minél többet megtudjunk tőlük, mielőtt bárhogyan is döntünk. - Tehát ártatlanok vagytok. Egy dolog, ha saját kis közösségben, szinte külön világban a saját szabályaik szerint érnek, de egészen más dolog, ha átnyúlnak a miénkbe, az aurorjainkat befolyásolják és embereket ragadnak el. Ha nem tévedek, az Imperio a tiltott átkok listáján szerepel így akármivel is akarnák tisztázni magukat, ideje, hogy számon legyenek kérve. - mondom, bár még mindig az aurorok fölé magasodom, de a baljóslatú sötétségem már kevésbé irányul feléjük. Jó lenne, ha bízhatnánk abban, hogy az aurorok kompetenciája elég, de úgy tűnik, hogy az elmetrükkökkel szemben már is elbuktak egyszer. Mivel csak a strandtáskám van nálam igen szűkösek a lehetőségeim, de végül belenyúlok, hogy elővegyek egy noteszt és egy tollat és egy üzenetet írok. Ailil, a Sidhe vezetője, elmetrükköt végzett el rajtam, hogy embereket raboljak el, gyerekeket tévesszek meg, amit lehet, hogy elfelejtek, de a bűne ettől még megmarad. Átjáró a tündérek erdejébe a móló munkás öltözőjében. Miután megírtam két példányban belehajtogatom az aurorok mellzsebébe és intek Ginának. - Őket se hiszem, hogy különösebben beavatták. - utalok ezzel arra, hogy korábban Winifred akart olyan információt, amit valószínűleg a kígyó nem tud, most pedig Gina szeretne még kihúzni az aurorokból valamit, aminek vélhetően nincsenek a birtokában. - Engedjük el őket és próbáljanak meg hazajutni minél előbb, erősítésért. Ideje egy korrekt próbára tenni az igazságszolgáltatásunkat. - pillantok egy kicsit oldalt, de most nem az aurorokra, hanem Winifredre nézve. Amikor Katherine megmutatja a két utat, az egyik rejtett, sötét ösvény szakadékkal és fapallókkal, míg a másik aranyosan világító, csábító. - Azt mondják járt utat járatlanért el ne hagyjunk, de egyetértek veled, ráadásul az közelebb is áll az elememhez... titkos út. - adom le a szavazatomat, bár számíthatnak arra is, hogy lázadni fogunk, és lehet, hogy csak megnehezítjük a saját dolgunkat, de ha mindenki egyetért, menjünk arra.
