2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Brighton, Anglia egyik legdélebbi része. A környék letisztult, egészen rendezett, magasabb téglaépítésű bérházakkal tarkított. Ugyanakkor kifejezetten csendesnek nem lehetne mondani, hiszen nincs messze a nyaralóövezettől és annak minden velejárójától. Az utcáról belépve, egy folyosó után üvegkupolás aula fogadja az érkezőket, az egyik falon tele postaládákkal, a szemközti mentén pedig ízléses kanapékkal amik a földszinten praktizáló fodrászat váróját képezik néhány igénytelen, de annál látványosabb cserepes növény társaságában. Az aulából több lépcsőház is nyílik. A bal hátsót megcélozva egészen a legtetejére felmászva, az utolsó folyosón eltéveszthetetlül ott feszít egy magányos zöldre festett ajtó, mézfényű, lerácsozott kicsi, tejüveg ablakkal. Előtte a lépcsőházi korláthoz erősítve pedig egy sokat megélt Kellys Mountain Bike. A lakás az 58-as számra hallgat, az ablak felett akad kopogtató az ajtó mellett pedig csengő is. Belépve egy keskeny előtér fogad mindenkit aki ide téved. Ide lehet letenni a cipőket, felvenni a vendégpapucsokat, kabát, esernyő, táska mindenféle ami induláshoz, vagy érkezéshez szükséges lehet. Ebből kiindulva, az ember azt hihetné, hogy épp ugyanilyen pici lesz a lakás is. Azonban az előtér ajtanán is tovább jutva egy hatalmas, tágas, amerikai konyhás nappali tárul a szemek elé. A jobb oldali falat lényegében majdnem végig a konyha, foglalja el két ajtót leszámítva. Modernebb mugli felszerelésekkel vegyesen. Beépített sütő, mosogató gép, mosó gép, hűtő, fagyasztó, működő elszívó minden jó cucc ami kellhet. Az ablakhoz közelebb eső szakaszon az egyik konyhaszekrény ki lett szedve és a helyére egy raklapból össze szerelt fűszernyövényekkel tele ültetett mini veteményes kapott helyet, szépen sorban, felcímkézetten. A konyhát csak egy pult választja el jelképesen a nappali hatalmas terétől, amit akár ebédlőasztalként is lehet használni a hozzá tartozó bárszékeket birtokba véve. Az ajtóval szemközti falat hatalmas ablakok borítják, amik előtt végig párnázott ücsörgő húzódik és csak azon a részen szakad meg, ahol egy ajtó a nem túl széles, de a lakás külsőleges, látható hosszával megegyező erkényre nyílik. Az ablakok elé dísznövények vannak fellógatva, orchideák, meg néhány húsevő példány is. Persze csak a rovarokra veszélyes egyedek, semmi veszedelmesebb. Itt ott a sarkokat nagyobb méretű cserepesek töltik meg élettel. A mennyezet szegély menti fényeit azonban nem ledek biztosítják, hanem gondosan elszeparált, telepes foszforeszkáló gombák. A bal oldali falon egy ajtón át, lépcső vezet fel az abszolút tetőtérbe. Aminek a két végében egy egy szoba foglal helyet egy keskeny összekötő folyosóval. A tetőtér egyéb területét egy, az alsóbb szintre is leereszkedő üvegház birtokolja. Egyértelműen érzékelhető a térmágia hatása. Az ablakkal szemközti, lényegében a bejárat felöli oldalon a fürdőbe nyílik ajtó és egy plusz külön mosdóba. A fürdőnek egészen más jellegű hangulata van, mint a lakás többi részének. Ugyanis totálisan a török fürdőket idézi. Apró mázas mozaikcsempékkel van kirakva az egész amik mindenféle mintát formálnak. És azon kívül, hogy van egy kellemes szabású zuhanyzó fülke, van még egy áttört- faragott paravánnal leválasztott rész. A zárható paraván mögött pedig ott van egy padlóba süllyesztett kétszer két méteres hagyományos török seggáztató is. Ezen kívül pedig színes üvegű rézlámpások társaságában könnyíthet magán az ember. Vissza térve a nappaliba, a nyers téglafalak, egyhangú nagy felületeit, lényegében lépcsőzetes polcszerűségek, vagy épp hengerek törik meg, amik fura absztrakt divathóbortra is utalhatnának, de a beavatottak számára egyértelmű lehet, a házban van egy kisbestia is ami valószínűleg imád mászni. A lakásnak még akad két másik tere is, de azok mindenki elől gondosan le vannak zárva és csak úgy megtalálni sem igazán lehet. A nappaliban középen egyébként egy egész kanapékomplexum kapott helyet, egy méretben passzoló asztallal együtt.
Oké, határozottan kezdi felkelteni az érdeklődésem ez a különös figura, annyi szent. Még csak meg sem hatja, hogy szemtől-szembe kis híján lebuziztam őnagyságát, helyette inkább bóknak könyveli el. Sok fura egyén rohangál a világban és ő az egyik közülük. Igazság szerint köpni-nyelni nem tudok a reakciója hallatán, de a döbbenetemet igyekszem inkább magamban tartani. Úgy őszintén? Néha szeretném ennyire lazán kezelni a dolgokat, ahogy azt ő is teszi jelenleg. - Oké, akkor innentől ezek a szabályok élnek - jelentem ki, de azért meghagyom az esélyt a közbevágásra is, ha esetleg valakinek nem tetszene a dolog. Moira irul-pirul, láthatóan nem szokott hozzá az ilyesmihez és talán nem is valami szexi fehérneműt rángatott magára, ahogy azt például én is tettem, de nem ellenkezik. Inkább igyekszik kibújni abból a csigaházból, amelyet az évek folyamán maga köré emelt. Pedig határozottan kedves arcú lány. - Meg is fogom tenni - fújtatok egyet kissé indulatosan Rocco szavai hallatán. Dany ebben az esetben már rég elvonszolt volna Andrea közeléből, mert ha én nekiesek, ott kő-kövön nem marad és még korántsem bizonyos, hogy én jövök ki jobban a helyzetből. A fizikai erőm igencsak kevés és egy kis hajdobálással még senki sem nyert cicaharcot. Andrea ingyen műsora már meg se lep különösebben, a fiúk füttyögését hallva pedig inkább úgy teszek, mint aki mentem elhányja magát. Most komolyan ez kell nekik? Ilyet én is tudok! Annyi különbséggel, hogy nem vagyok Andreához hasonló, könnyűvérű ribanc. Tudom, csúnya dolog ilyet mondani vagy csak gondolni másokról, de ettől még tény marad, hogy ő az. Hiszen úgy is viselkedik! - Mutathatok többet is négyszemközt - búgja negédesen és itt érkezik el az a pont számomra, amikor határozottan felfordul a gyomrom. Csupán egy bukfencet vet, semmi többet, de attól függetlenül még jelen van. Az émelygés egy új válfaját ismerem meg a szőkeség szavai hallatán. Ez most komoly? Hiszen egy másik pasival érkezett ide, akinek nemrég még a szájában keresett valamit! - Undorító vagy - hagyja el a számat a vélemény, ő azonban rám ügyet sem vetve pattan fel a helyéről, majd indul el lemosni a sminket magáról. Egyébként határozottan nincs csúnya arca festék nélkül sem, de kétségkívül sokat dob rajta az, hogy alapozót ken rá mázsaszámra és a mészbe hempergeti bele a szemhéját. - Reménykedjünk abban, hogy Juan nem fog így meglátni, mert különben esélyesen faképnél hagy - fűzöm hozzá, amint ismét helyet foglal köreiben. Könyökömet a térdemen megtámasztva, államat a tenyeremben pihentetve figyelem őt. - Elméletileg én jönnék a pörgetéssel, de helyette... - vonja magához Roccót, hogy ledughassa a nyelvét a torkán. Ha a srác hagyja, megcsókolja, ha azonban nem, csalódott pillantások tömkelegét kapja tőle a későbbiek folyamán. A kimeneteltől függetlenül azonban szinte azonnal megcsillan a tekintetem, amint megpillantom Codyt közeledni. Még azelőtt elkapom az üveget, hogy bárki is megszólalhatna. - Én jövök! - jelentem ki magabiztosan, miközben a srác helyet foglal, majd pörgetem meg a játékmestert. Juan a pultnál marad és onnan figyeli a műsorunkat, látszólag szemet hunyva ama tény felett, hogy a csaja valaki más kedvében szeretne járni. Az üveg nyaka végül Codyra mutatva állapodik meg, én pedig izgatottan helyezkedem. - Nos, felelsz vagy mersz? - teszem fel a nagy kérdést vigyorogva és igazság szerint mindkét válaszra meg van már a magam verziója.
Az az annak tűnik dolog meg sem hatja. Sokkal szórakoztatóbbnak találja. - Hát köszi, ilyennel sem bókoltak még, de majd kipipálom. - mondja kedélyesen. Úgy tűnik tökéletesen tisztában van magával és az hogy ki mit mond vagy gondol róla nem sokat mozgat meg benne. Nincs benne olyasmi, hogy bármit is bizonygatnia kéne, pedig a legtöbb srác, ha kvázi lebuzizzák őket ilyenkor hajlamosak kétségbeesetten a tökökhöz nyúlni, hogy meg van-e még... mintha a kettőnek lenne ráhatása egymásra. Rocco azonban otthonosan mozog bármi is érje. A közbevágásra bólint egyet a srác. - Természetesen marad. - Alex kiegészítését jóvá hagyja. - Jaja pont így! - Aztán Andrea lerombolja a játék családbarát koncepcióját egy pillanat alatt amire Rocco azért felkapja a fejét, de csak türelmesen kivár. - Azt hiszem van némi kockázata két ilyen kistigris között a létezésnek. De senki nem rendelt hajtépést, legfeljebb pizzát, úgyhogy hátrább az agarakkal. Majd szét szedhetitek egymást, ha kiporgetitek a másikat. - vigyorog rá először Andreara könnyeden aztán Alexre is. Úgy konkrétan viszont nem reagálja le a csajok majdnem hajba kapását. Bár olasz, de úgy tűnik a lazább, hidegvérűbb fajta. Bár valahol kétségkívül leköti a lányok cicaharca. A pörgetésnél Andrea kerül sorra és önkéntesen leveszi a felsőjét mire azért a társaság másik fele aki nem kvázi kiröhögte lelkesen füttyög neki. - Bár a vetkőzés csak arra az esetre szólt, ha valamit nem csinálsz meg, dee - füttyent egyet ő is - ki vagyok én, hogy elrontsam az ingyen műsort? - tárja szét a kezeit. Végtére is így legalább senkinek nem kell a pár utcával odébb lévő sztripp bárba mennie. Egyetlen pillanatra gondolkozik csak el - Szeretném smink nélkül látni azt a gyönyörű arcodat. - ha Andrea meg is tenné, valószínűleg akkor sem fogja hanem inkább passzol, csak hogy még valamit levehessen magáról. Bár az Alex által hozzá tett kis résznek köszönhetően így Andrea gyakorlatilag igen hamar ki fogja ejteni magát... vagy simán leszarja és csak azért is tovább megy. Juan amikor vissza adja a szalvétát vetek rá egy pillantást, amikor hozzá is teszi, hogy a neve meg a címe felkúszik a szemöldököm és cseppet sem úgy nézek rá, mint egy megzsarolható kis passzív csicska. - Igazán kedves, de a herpeszgyűjtés nem tartozik a hobbijaim közé. - a továbbiakra csak támasztom a pultot tovább aztán egy hanyag sóhajjal szemet forgatva, mint aki bele fáradt az ilyen idióták lekoptatásába csak annyit mondok. - Tudod mit? Szolgáld ki magad.. Nekem lejárt a műszakom. - azzal felveszem a két tálcát és a kis társaság felé veszem az irányt. Ennél jobban nem megyek bele. Higgye azt, hogy nyeregben van. Csak a mai napot kell kibírnom aztán soha többé nem kell látnom. Mert hogy a büdös francért nem fogom keresni az is hót ziher! Majd ha annyira akar valamit megkeres a Varjúban és majd akkor elrendezzük, ha lesz mit. Biztosan nem fogok házhoz menni senkinek.
- Hát te egy ritka fura figura vagy - tájékoztatom Roccót az őt érintő véleményemről, szemtől-szembe felvilágosítást adva számára arról, hogy mit is gondolok róla tulajdonképpen. Kissé elfintorodom arra, ahogy képen röhög, de annyira nem érint meg, hogy faképnél is hagyjam miatta. Nem. Alexandra Bianca Maroni nem olyasvalaki, akit csupán ennyivel le lehet rázni. - Mert annak tűnsz - felelem szemrebbenés nélkül. Azt inkább már nem teszem hozzá, hogy miért is vontam le magamban ezt a következtetést. - És meg kellett kérdeznem - vonom meg a vállam, immár határozottan zavarban. Talán tényleg beszélnem kellene Lydiával erről a vélaság dologról. A gond itt csupán annyi, hogy abban az esetben simán hazarángat férjhez menni, az pedig annyira nem jó buli. Moira Calebbel tart, méghozzá sugárzó mosollyal az arcán. Innen is látom rajta, hogy szimpatikus neki a srác, szóval végül is a Cody által hozott banda mindegyik tagja megtalálja a neki való hölgyeményt. Mondjuk, ez egyáltalán nem baj, hiszen egy ilyen buli többek között az ismerkedésre is való. A pult irányába sandítok tehát, ahol Cody továbbra is az italokkal ügyködik, majd sóhajtok egyet. Úgy tűnik, most egyelőre Rocco lesz a társaságom. - Meddig? - vágok közbe Rocco feltételei hallatán. - Mármint, a fehérnemű marad, igaz? - teszem fel az engem leginkább foglalkoztató kérdést. Az ugyanis majdhogynem bizonyos, hogy nem áll szándékomban meztelenre vetkőzni. Ahhoz még nem ittam eleget. - És akin már csak egy bugyi és melltartó van - fiúk esetében gatya - az kiesik. Eddig mindenkinek világos? - pillantok az egybegyűltekre. Moira félénken biccent egyet és pont ugyanebben a pillanatban jelenik meg Andrea is, aki egyértelműen kiszúrta magának Roccót, ugyanis a srác másik oldalára ül le, miután eltolta az éppen aktuális szomszédján. Tömény parfüm illata lengi körbe, én pedig erős késztetést érzek arra, hogy nyakon öntsem valami olyasmivel, ami semlegesíti azt a bűzfelhőt körülötte. - Ejnye, Alex, azt hittem, ennél sokkal bevállalósabb vagy - szólal meg Miss Szilikon, én pedig előrehajolok, hogy jobban láthassam őt, majd egy olyan gyilkos pillantást vetek irányába, amilyet még nem látott a világ. - Annyira büszke vagy magadra, itt az alkalom, hogy csilloghatnál, erre... - rosszallóan csóválja meg a fejét, majd kap elő egy kézitükröt, hogy ismét szemügyre vehesse magát. - Remélem, jól kivakoltad magad, mert Juan szinte lenyalta rólad a sminket - jegyzem meg ridegen. - Bár tény, hogy a pasidon sokkal jobban áll, mint rajtad. Ahogy minden más is - célzok ezzel Juan fura hajlamaira azon a téren, de inkább nem firtatom tovább a témát. Tény, hogy Cody is meleg, de ezek szerint köztük is elég nagy különbségek vannak néha. - Nekem legalább van pasim - kap elő beszéd közben egy rúzst, majd keni ki a száját, végezetül pedig elégedetten cuppant egyet. - Neked mi jutott? Semmi. A kis szóváltásunk után fáradt sóhajjal billenek vissza a helyemre, majd némán figyelem, ahogy az üveg pörögni kezd. Valahogy sejtem, hogy nálam fog megállni, hiszen ez annyira tipikus... Végül azonban Andrea irányába mutat az üveg szája, én pedig kérdőn meredek a csajra. - Hát persze, hogy merek, édes - rebegteti a szempilláit egy varázslatosan csábos vigyort is mellékelve a válasza mellé. - És tudod mit? Ezt én le is kapom - hámozza le magáról a felsőjét, hogy csupán a melltartója foglaljon helyet rajta. - Csak a látvány kedvéért - kacsint még egyet a szavai mellé. - Már megbocsáss, de ezeknél még egy felfújható strandlabda is eredetibb - röhögöm el magam, mire a társaság nagy része követi a példámat. Andreát azonban valahogy sose hozta zavarba az ilyesmi. Kíváncsian fordul Rocco irányába, azt várva, vajon milyen feladatot sóz a nyakába. Juan átveszi ugyan a szalvétát, de ahelyett, hogy letörölné a képéről a rúzsfoltot, előránt egy tollat, majd ráfirkant valamit. - A nevem és a címem - tolja vissza Cody elé. - Csak a biztonság kedvéért, ha esetleg szeretnél tőlem valamit - egészíti még ki a mondandóját. - Persze, semmi se kötelező és igen, akkor jön az a rész is - biccent végül egyet, olyan képet vágva a szavai mellé, mintha ez valamiféle szükséges rossz lenne, amin, ha akarna, se tudna változtatni. - Igazán vidámnak tűnik, kár lenne elb*szni az éjszakáját - teszi azért még hozzá szórakozottan. - Passzolj nekem egy sört és már itt sem vagyok - szólal meg végezetül, láthatóan arra készülve, hogy ő is csatlakozzon a bulihoz.
Rocco széttárja a karjait arra, hogy mindig lenne egy rosszabb. - Oww a kihívások a gyengéim! - vigyorodik el. A következő kérdésre egy pislogás erejéig néz Alexre majd nemes egyszerűséggel, jóízűen pofán röhögi. - Nem tudok róla. - ad végül választ. Amivel lehet, hogy Alexet most teljességgel össze fogja zavarni, de ez őt leginkább sosem zavarta. - Miért? - jön a kontra kérdés ártatlanul érdeklődéssel. A Moirat lekérő srác Caleb, elég közvetlen, de nem nagyon rámenős. Megvárja ameddig a lány eldönti mit akar és örül amikor velük tart. A srác simán kérdezgetni kezdni mindenféle általánosabb dologról, próbál vele beszélgetést kezdeményezni. Egyenlőre úgy konkrétan nem rá akar mozdulni, inkább csak a társaságba bevonni. Bár kétségkívül a második fele is benne van a pakliban... csak később. Roccot azért annyira nem egyszerű a karjánál fogva elvonszolni sehová. Nem egy nagydarab figura, inkább csak magas, de mintha sokkal szilárdabban állna a lábán mint azt Alex elsőre gondolhatná. Ettől függetlenül azért meginul ő maga is és le is ül a kis búgócsiga mellé. A kérdésre pedig már nyúl is az üvegért és a szájához emeli mintegy mikrofont a társaságon oda vissza járatva a tekintetét. - Hölgyeim és uraim! A házibuli egyik fénypontja következik! Kérem készítsék be kérdéseiket, izzanak az agyak, szivatni ér! És ami a legfontosabb, aki valamit nem teljesít, az vetkőzik. - aztán előzékenyen Moirana néz - Vagy kitalálunk valami mást. - tovább siklik a tekintete - A szabályokat mindenki ismeri igaz? - jön valami igen innen onnan - Nem hallom! Mindneki ismeri a szabályokat?? - itt már egészen lelkes igenek jönnek de tovább húzza a társaságot - Na még egyszer, tudtok ti jobbat is! - mindenki simán üvöltésben tör ki és sikongat is párat. Rocco Alexre néz egy pillanatra, megemeli a szemöldökét szórakozottan aztán pörget elsőnek. Akárkit is pörget ki állát a kezébe támasztja, a könyökét meg a térdére és előrehajolva teszi fel a bűvös kérdést - Felelsz vagy mersz kedves? - nemtől függetlenül simán le"kedvesezi" az illetőt. Amikor Juan olyan kis somolyogva segítséget kér, azt látom, hogy mit akar valószínűleg, de eléggé lepereg rólam és reflexből egy pattintós választ kap tőlem amikor még azt is megjegyzi, hogy van gyakorlatom benne. A pult alá nyúlok - Persze. El sem hinnéd milyen gyakorlatom van, hogy egy szépen hajtott szalvétát átadjak annak akinek kell. - és meg is teszem oda nyújtom neki a szóban forgó papírtörlőt. Eszemben sincs így itt mindenki előtt leállni a sráccal úgy, hogy az előbb még Andreanak adott gyomortükrözést. De a következő kérdésére a mosolyom kissé megfeszül és az arckifejezésem is átalakul. Most, hogy jobban megnézem valóban ismerőssé válik az arca és nem telik sokba hogy realizáljam az egyik szinte törzsvendégről van szó, csak a pulthoz nagyon ritkán jön oda személyesen. A tekintetem messze kihívóvá válik és megjelenik bennem a tartás is amit eddig elökörködtem. - Nem. De gondolom most jön az a rész, hogy te majd felvilágosítod. - a hangszínem maradt kedves, de van benne egy kis nyálkás él ami azt sejteti. "Remélem nem azért jöttél, hogy baszakodj srác".
Cody csak ne aggódjon, nem áll szándékomban még a vele való tánc előtt a pad alá inni magamat. Esetleg majd utána. Amikor pedig a fülemhez hajol, egy röpke pillanatra még a lélegzetem is elakad és apró libabőrök jelennek meg a testemen. A közelsége ilyen reakciót vált ki belőlem akaratlanul is. A tekintetében egyenesen elveszek, a mostani állapotomban nem is vagyok képes elszakadni az övétől még egy pár pillanat erejéig. Csak lamentálok azon, hogy voltaképp mit is mondhatott az imént, és nekem miként is kellene erre reagálnom. - Re-rendben - térek végül észhez egy zavart mosoly és bizonytalan biccentés kíséretében. Ha nem ittam volna, most nem lennék ennyire nyuszi, de az alkohol bizonyos gátakat lerombol, én pedig az érzelmeim elfojtásában csakis józanul remekelek. Pár pohárka itóka után már boldog-boldogtalannak is szerelmet vallanék, aki csak egy kicsit is szimpatikus számomra. Igencsak esélyes, hogy jobb lenne Codyt is kerülnöm, ha nem áll szándékomban totálisan hülyét csinálni magamból, de szinte mágnesként vonz maga után. Én pedig megyek, amerre ő tart, mi több, lényegében még egy mély szakadékba is utána ugranék jelen pillanatban. Nem is bánom, ha Cody azt hiszi, hogy Andreát nem én hívtam. Ennek a csajszinak voltaképp olyan a lába, mint egy gyakran járatott könyv lapjai. Bárkinek kinyílik... Egy ideig töprengtem is azon, hogy jó ötlet lenne-e Miss Kacsacsőr számát is tárcsáznom, de végül győzött az az énem, amelyik ragaszkodott ahhoz, hogy ő is megjelenjen. Igazság szerint még most se tudom eldönteni, hogy helyesen döntöttem-e. Valahogy nem vagyok kíváncsi a cuppogásukra. - De mindig van egy fokkal rosszabb, nem igaz? - vonom fel a szemöldököm egy kíváncsi mosoly kíséretében, majd fogok kezet vele. A tekintetét állom, mi több, egy ideig én is tartom vele a szemkontaktust. Észreveszem, hogy rá se úgy vagyok hatással, ahogy a legtöbb pasira, ez pedig némi reménnyel tölt el legbelül. - Bocsi, ha tahó lennék, de meg kell kérdeznem... - harapok ennél a pontnál némileg bizonytalanul az ajkamba. Nem biztos, hogy szeretném hallani a válaszát, de némi reprezentatív közvélemény-kutatásnak alá kell vetnem őt. - Te meleg vagy? Mert meg kell kérdeznem, hiszen az eddigiek alapján csak Cody volt az egyetlen olyan ember a világon, akire semmilyen hatással sem volt a vélaságom. És ő meleg. Ergó, rájuk van valamiféle beépített radarom, amelyet itt és most élesben is tesztelhetek. Tehát, ha a srác igennel válaszol, akkor egy olyan nyomkövető van elrejtve bennem, amely érzékeny rájuk. Remek! Végre van egy képességem, amelynek ugyan semmi haszna sincs, de el tudok vele hencegni az összejöveteleken. Mialatt felteszem a kérdést, az egyik haverja máris megcélozza Moirát, amely cselekedetet én némileg döbbent arckifejezéssel nyugtázok. Össze is akad egy másodperc erejéig az ő és az én tekintetem, miközben némán hápog irányomba, miszerint mitévő legyen. Semmi tapasztalata sincs a fiúk terén, az pedig, hogy egyenesen odamegy hozzá egy, szinte teljesen lesokkolja. Én azonban biccentek csupán neki egyet, mintegy arra bátorítva, hogy mozdítsa meg a hátsóját és csatlakozzon, ha szeretne magának valakit. Moira pedig határozatlanul ugyan, de követi a srácot, majd lehuppan az egyre bővülő körbe. - Tipikus olasz - sóhajtok egyet, miközben Rocco megcsókolja a kezem, majd további szavak helyett karon ragadom és cipelem magammal én is a körbe, hogy utána egymás mellett foglalhassunk helyet, hacsak neki nem áll szándékában a haverjai mellé ülni. - A házigazda nemsokára csatlakozik - jelentem ki magabiztosan. - Ki kezd? - tekintek a középen helyet foglaló üres üvegre, mintegy megadva mások számára a bátor hős szerepét. Na, nem mintha annyira be lennék tojva egy ilyen játéktól, de nekem feltett szándékomban áll Codyt kipörgetni, ő pedig jelenleg még nincs itt. - Ó! - lepődik meg Juan Cody információja hallatán, majd automatikusan nyúlna oda a kezével, hogy letörölje azt, de félúton megakad a mozdulatban és sármos félmosoly terül szét az ajkain, miközben végig Cody tekintetébe fúrja a sajátját. - Nem segítenél leszedni? - teszi fel a kérdést sejtelmesen, már-már nem titkolva azt, hogy voltaképp mi is vonzotta őt a pulthoz. Egyértelműen nem az italok érdeklik annyira. - Nyilván van gyakorlatod az ilyesmiben - kacsint egyet bájosan. Ő egyértelműen felismeri a hozzá hasonló alakokat. Esetleg csak járt volna a Varjúban? Cody talán felismerheti az arcát is, ha jobban szemügyre veszi. - A kis barátnőd tudja, mivel foglalkozol valójában? - bök fejével Alex irányába, aki immár a többiek társaságában üldögél a körben és jelenleg az üvegért folytat vérre menő harcot a Moira nevű lánnyal. Láthatóan mindketten elég jól belejöttek a játékba...
A tánc említésére egy széles mosollyal válaszolok - Naná! - csak álljon még a lábán addig mire oda kerül a sor. A sráccal az interakcióját csak egy nevetéssel nyugtázom. Oké... remélem azért Alex nem fogja a későbbiekben a lovat adni a haverjai alá, hogy na vajon mit nem mernek még megtenni? De nem kommentálom, csak megingatom a fejemet, hogy hagyja csak. - Majd holnap foglalkozunk vele, ne aggódj! ~ aztán a füléhez fordulva, csak hogy ő hallja emlékeztetem - Abban állapodtunk meg, hogy buli után ne látszódjon hogy buli volt nem most. - szembe is nézek vele jelentőségteljesen hasonlóan vidám, csillogó tekintettel, hogy tuti vegye a célzást. Senkitől nem várom el, hogy vigyázban álljon. De persze ezt Michaelnek nem kell tudnia. Ő jó ha vigyáz magára. De persze vele is csak szívózok, eszemben sincs ünneprontani. Alex reakcióját megmosolygom. Őszintén szólva a párosra azt godnolom, hogy nem is Alex hívta őket, hanem valaki hozta magával. Egy házibulin simán megesik hogy az barát szólt a haverjának, a haver meg az ismerősének. És a fél társaságról végül azt sem tudod ki volt. Rocco miután átvette Alexet tőlem és megkapta a válaszát, elereszti a derekát végül és csak a kezét tartja meg a lánynak. Úgy néz vissza szembe vele. Aztán közelebb hajol mintha titkot akarna megosztani, de mégis tart egy egészséges távot. Minden szégyenérzet és finomkodás nélkül esik ki a száján egy dögvigyorral - Nem hiszem hogy te lennél, mert az ördögöt már megfektettem. - egy pillanatra elveszik azokban a csillogó szemekben, de érezhető, hogy ahogy Codynak sikerült, ez a srác sem válik agyatlan zombivá és amit mondott sem Alex vélasága váltotta ki. A következő kérdésre körül néz azokon akikkel érkezett és kedélyesen fejjel biccent nekik, hogy jöjjenek ők is. - Még szép. Az mindig vicces. - a társaság ezen fele korban nagyjából 20 körül lehet, de egyiknek sem derogál, hogy vegyüljenek a fiatalabbakkal. Az egyik srác rögtön a kis templomi mimózát közelíti meg és invitálja be őt, is ha esetleg nem jött volna magától. A bemutatkozásra, ha már úgy is a kezében volt Alex keze hamiskás mosollyal meg is csókolja. - Csak semmi csődörözés. A nevem Rocco Vivanti. - Alex neve hallatán azért egy pillanatra látszik rajta az elgodnolkozás de nem mondja ki. Inkább csak elereszti a lányt és mehetnek üvegezni. Egyébként szépen beszéli az angolt. Nagyon kicsit van csak akcentusa. Nehéz lenne nem észre vennem, hogy valaki figyeli a mozdulataimat. A Varjúban olyan radarom van erre, hogy az félelmetes. Elég lazára vettem hazafelé a stílust, mégpedig egy bohém, színes ing képében, mélyen kigombolva, hetykén feltűrt ujjakkal, csuklóimon a szokásos karkötőimmel, az egyik kedvenc övemmel, meg lennvászon nadrágommal. Miután a tálcákat össze raktam elkapom a tekintetét a srácnak és a pulton megtámaszkodva mindkét kezemmel felteszem a kérdést egy bárpultosok gyöngye mosollyal a képemen. - Segíthetek? - végignézve rajta egy pillanatra össze szalad a szemöldököm, de a mosoly a fejemen marad - Maradt egy kis rúzs a szád szélén. - jegyzem meg mintegy mellékesen, a sajátomhoz érve a hüvelykujjammal, csak hogy rámutassak neki hol.
Azért én se henyélek ám, amíg Cody nyomja az ipart, hiszen szinte órákon át csüngök a telefonján annak érdekében, hogy estére összegyűljön a társaság. Igyekszem csupán a közelben lakó emberkéket meghívni és nem több ezer kilométerről iderángatni a bandát. Vannak barátaim, még abban az esetben is, ha eme ismeretségek többsége nagyon is felületes. Leginkább azért tartom őket, hogy kéznél legyenek, amikor szükségem van rájuk. Így ismerkedtem meg Andreával is, a szilikonpicsával. Tipikus plázacica, szőke műhaj, műszempilla, pink-imádat ezerrel és az a kényeskedő stílus, amelyet annyira utálok. Mégis, a csaj elképesztően népszerű pár emberke körében, én pedig hozzájuk csapódtam, ha már a suliban nem vagyok képes kiélni magam ebből a szempontból. Személy szerint engem Andrea eszméletlenül irritál és normális esetben távol tartanám tőle magam, de hát itt semmi se normális. Elvégre, másfél-két éve még Jenkins bandájához is hajlandó lettem volna hozzácsapódni annak érdekében, hogy nézzenek valakinek. Igen, ahhoz a bandához, amely a származásom miatt folyamatosan a földbe döngölt. Tehát mire Cody betoppan, már elég szépen birtokba vettük a lakását, ami az igazat illeti. A zene és én is pörgünk ezerrel és egészen az ajtónyitásig a srácokkal rázom a rongyot, de amint megpillantom Dany sztárgyógyítóját a küszöbön, már tolok is félre mindenkit az utamból, hogy pillanatokon belül át is ölelhessem. Jó, a sörre azért vigyázok, annyira nem sietős a dolog, hogy annak egy cseppje is kárba vesszen, de azért kapkodom azokat a bizonyos virgácsokat. Szinte észre se veszem, hogy mások is jöttek vele, hiszen itt és most csakis ő köti le minden figyelmemet. - Táncolunk majd? - teszem fel csillogó tekintettel a kérdést, amikor megpörget, a következő pillanatban pedig már igyekszem talpon maradni. Kissé megszédülök, úgyhogy egy apró lépést megejtek oldalra, majd vissza. Mindenesetre, még ez se zökkent ki abból, hogy ne meredjek rá a lehető legbűbájosabb mosolyommal, ami becsiccsentve csak még jobban megy. A szemeim úgy csillognak, akár két kib*szott partigömb. Csak merjen nemet mondani! A néhány barát említésére azért vetek egy-két bamba tekintetet az új emberkék irányába, de nem kommentálom különösebben a jelenlétüket. Na jó, egy köszönésfélét kapnak tőlem is, de igazság szerint továbbra is Cody jelenléte köt le teljes egészében. - Jaj, ne csináld már haver, véletlen volt! - tátog Michael bosszankodva, miközben nekiáll összeszedni a nagyobb szilánkokat. - Ne kamuzz, az előbb fogadtunk, hogy meg mered-e tenni! - szólok még hátra neki, akaratlanul is elárulva magam ezzel. Kell azért néhány másodperc, mire az agyam feldolgozza ama tényt, hogy már megint előbb járt a szám, mint az eszem. - Azt hittem, nem meri - teszem végül hozzá, a lehető legártatlanabb képemet előszedve mellé. - Majd holnap feltakarítok - tartok végül Codyval a pult irányába, de azért egy újabb üveg sört még nyakon ragadok és felkapok az egyik asztalról. Csak halkan elnevetem magam, amikor Cody megpaskolja Michael arcát, de közben olyan áhítattal meredek rá, mintha ő maga lenne a mindenható. Ez igen! Az én pasim! Vagyis nem, de lehetne... - Még jó, hogy csak a nyálukkal és csak a parkettát - forgatom meg a szemem, miközben kénytelen-kelletlen, de útjára engedem Codyt. Nagyon magam mellett szeretném tudni, azonban, még mielőtt meggondolhatnám magam ezzel kapcsolatban, már fogja is meg valaki más a derekam, hogy megtarthasson. Szembefordulok hát az illetővel, a szavai hallatán pedig még szélesebb lesz a mosolyom. - Talán. De én maga vagyok az ördög - paskolom meg az arcát, pont úgy, ahogy az imént Cody tette Michaellel. Angolul válaszolok számára, hiszen az olasz jelenleg nem menne a bevitt ital mennyisége miatt. Még így se vagyok teljesen profi benne. Érteni értem, amit mond, de hogy meg is szólaljak rajta... Inkább nem égetem magam, ha nem muszáj. - Na, te olasz csődör, van-e kedved üvegezni? - teszem fel számára is a kérdést, magamban abban reménykedve, hogy - ha már Cody haverja - akkor beszéli is a nyelvet. - Alexandra Bianca Maroni - mutatkozom be azért végül, hogy ne tűnjek annyira tahónak, mint általában szoktam, a nevem alapján pedig elég hamar levághatja, hogy én is olasz vagyok. Időközben azért Cody észreveheti a szeme sarkából, hogy Juan már pár perce őt fürkészi a távolból. Andrea jelenleg nincs mellette, nyilván elment megigazítani az elkenődött rúzst az ajkain. A srác pedig lassan, de biztosan sétál a pult irányába, végül veti le magát az egyik bárszékre és immár teljesen nyilvánvaló, hogy valamit szeretne. Egyelőre azonban nem szólal meg, csupán némán figyeli Cody tevékenységét, tekintetével majdhogynem falva a srácot. Engem jelenleg túlságosan is leköt Rocco ahhoz, hogy észrevegyem, mi folyik a közelemben.
Elnevetem magamat. - Nyugi, tudom, hogy meg kell beszélnünk mi hogy legyen. - mondom egyszerűen. Bár meg nem ígértem úgy konkrétan, de mivel bele egyeztem, nem feszegetem. - Tudom mi történt eredetileg de... - egy pillanatra elgondolkozom jó ötlet-e erről beszélni. - Volt egy fiatal nő a birtokon, mindent is megcsináltak vele.. A kutyának jobb sora volt mint neki. - aztán vállat vonok - Voldeort utolsó időszakában a Halálfalók mondhatni egymás ellen is fordultak. A minisztériumi pereken rengetegen adták fel egymást hogy mentsék a saját bőrüket és hivatkoztak az imperióra a megtorlástól vagy az Azkabantól való félelem miatt. De volt aki csak biztosra akart menni, hogy ha a Nagyúr mégis vissza térne kikre számíthatnak a hátramaradtak. - mesélem de közben azt érzem, hogy a világ akkorát fordult és minden már ősrégi történelemnek érződik. Pedig.. most volt annyira nem is régen. - Végül annak a fiatal nőnek a keze volt benne, hogy a birtokra érkező Halálfalók árulónak bélyegezték a Mortimereket és ámokfutást rendezve felgyújtottak mindent.. - nyelek egyet és egy kicsit elbambulok néhány csendes percre. De csak azt érem el, hogy jó pár dolog vissza idéződik és az egésznek igazából még csak nem is ez a gyújtogatás a kiakasztó része. Azt viszont már nem igazán tudom kimondani mert kiráz a hideg annyira, hogy a vállaim is össze rándulnak és a nyakam is bele mozdul. Egy önkénytelen mozdulattal fogom át jobb karomat a balommal, de megállom, hogy teljesen össze fűzzem őket. Így inkább "ölelő" a mozdulat semmint elzárkózó. Aztán csak megdörgölöm a karomat hogy kihozzam magamat az egészből és veszek egy jó mély lassú levegőt. - Na mindegy. Szóval.. megjátszották a halálukat hogy el tudjanak tűnni és azóta is szökésben vannak. És... De.. sajnos nagyon is közük van hozzá, de ha nem baj ebbe nem mennék bele, mert én is totál ingoványon állok ezzel kapcsolatban és nincsenek is válaszaim épp csak... irányok.. - részemről egyenlőre ezt itt le is zárnám még ha a testbeszédem fel is oldott újra. Bár egy kissé vérszegényre sikeredik de Alex kap egy mosolyt a 10 vagy 20 évre. - Nem hiányzik, hogy emlékezzek rá. - mondom ki teljesen őszintén. Persze ha el akarom kapni azokat a nyomorultakat akkor muszáj leszek emlékezni, de szerencsére nem ezeken pörgök. - Túlságosan szabadnak éreztem magamat miután kikerültem. De azt hiszem valami nagyon mélyen elcsesződött bennem, mert patrónust idéznem mindössze egyetlen egyszer sikerült egész életemben... - na ez is egy olyan dolog amiről amúgy nem szoktam beszélni. A sérült emberek gyakran ijesztőek a legtöbbeknek. Azt gondolják, nekik kell megjavítaniuk minket, vagy foglalkozniuk a mi "nyomorunkkal" is.. De én személy szerint sosem akasztanék ilyesmit senki nyakába. Nagyon nem. Mégsem tudnám megmondani most miért mondom el ezeket Alexnek. Hallgatok ismét hosszabban addig hallgatom őt. - A Mortimerek... túl sok ember életét tettek tönkre vagy keserítették meg aktív éveikben. Emiatt óhatatlan volt, hogy bele fussak olyanokba akik sajnos érintettek voltak ebben... - veszek egy levegőt, de végül csak egy apró szemöldökráncolásra futja meg egy fejcsóválásra - Amiatt vettem vissza a nevemet mert egy személy, akinek a családja áldozata volt a Mortimereknek média botránnyal fenyegetett... Egyébként őszintén nem érdekelt volna, de a sokadik ilyen volt és az idők folyamán az egyik legdurvább szarrágás. - vállat vonok ismét, lerázva magamról az egészet. És jótékonyan kihagyva a szituációból, hogy ez a bizonyos személy Quinn volt.. Azért a Galenhez való hasonlóságra már inkább elmosolyodok és kissé méregetve Alexet mondom ki a pillanatnyilag nem létező fantom szakállamat basztatva - Nem is tudom.. Rómában minden szívbaj nélkül nyitogattál rám te is... - egyébiránt nem ismerem a szóban forgó srácot.. vagyis Frida miatt meg mert aranyvérű a Herbs nevet ismerem, csak soha életemben nem beszéltem a sráccal anno sem. Aztán sikerül alaposan zavarba hoznia de egy teljesen őszinte immár szemérmetlen, szórakozott választ adok rá. - Csak kissé hirtelen ért a kérdés. A legtöbb heterot nem szokták érdekelni még csak ennyire sem, egy meleg srác vadabb éjszakái.. - másfelől egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy Alex tényleg kíváncsi lenne ilyesmire. Nem tabusítom, ez érezhető, egyszerűen tényleg csak hirtelen ért. Másfelől ha közölném, hogy az Európai/Balkáni stopp alatt mit műveltem.... és most mit művelek a Varjúban szerintem kitérne a hitéből. Na mindegy... Ezt követően elröhögöm magamat és rálegyintek a pálcás dologra. - Az igazság az, hogy én se sokat. Majd újra kell beszélnem Ginaval. Felettébb nagyon szeret titkolózni... - dünnyögöm hetykén keresztbe vágott karokkal. - Na jó! vissza a bulihoz és a főzőcskéhez! - össze is csapom a kezeimet és innentől ameddig nem kell elkezdenem össze készülnöm meg elindulnom valószínűleg ezekkel fogunk bíbelődni. Lényegesen jobb is lesz a hangulat hogy a múltam kikerül a képből sőt..!
***
Munka után úgy döntök, hogy nincs kedvem teljesen egymagamban haza menni, úgyhogy körbe telefonálok néhányakat, akikről tudom, hogy még így hajnalban is tutira ébren vannak és sikerül is elérnem Roccot és a bandáját, akiket volt szerencsém a nyáron megismerni egy koncertjükön. Eleve valami társasággal voltak de egyáltalán nem bánták a körök egyesítésének ötletét. Épp poénkodunk valamin félig röhögve félig sztorizva amikor megérkezünk és belépve Alex nekem csapódik és ahogy hozzám is bújuk a testem és az agyam épp úgy reagál amire nem feltétlenül számítottam, ugyanis jólesően megborzongok és nem nemes egyszerűséggel az agyamból egy pár pillanatra kiszorul minden. De végül is vissza ölelem, meglapogatva a hátát majd elvéve tőle az üveget. Nem nézek rá mennyi a nyál és mennyi a felmelegedett, szénsavból már kifogyott pia az üveg alján egyszerűen csak megpörgetem Alexet, aztán felhajtom a maradékot. - Látom jól vagytok. Hoztam még néhány barátot. - Alex újra rám cuppan és a pillanatból csak a falon csattanó üveg zaja zökkent ki és amikor a tag eltátogja a bocsikát meg Alex is leteremti, azért jó szándékkal kiegészítem, csak hogy jegyezze meg hol a picsában van. - Michael igaz...? Üdv itt! Tudod ez az én lakásom. És ha még egy üveget szétvágsz a falon, holnap megetetem veled a szilánkokat. - Alexet magammal vonom, igazából nem zavar, hogy rám csüngött. Michael mellett elhaladva pedig csak hogy nyomot hagyjon benne a mondandóm megpaskolom az arcát. - Szóval csak óvatosan... - nem durván, csak hogy érezze a törődést. Megpróbálhatnék vele farkasszemet nézni, de igazából jelen percben leszarom. Majd holnap feltakaríttatok a delikvens kis pernahajderekkel. A társaság akik velem jöttek közben mindenkivel lepacsiznak, rögtön vegyülnek. Alexet megpróbálom lefejteni magamról - Nincs gáz. Hozok inni mindenkinek és én is jövök... Meg szerzek egy törülközőt alájuk, mielőtt feláztatják a nyálukkal a parkettát. - biccentek fejjel Andreaék felé kedélyesen. - Addig Roccora bízlak oké? - ezzel át is adom a tagnak aki a derekánál átkarolva át is veszi Alexet. - Ciao cara! Non sapevo ci fossero angeli qui. - dorombolja kissé rekedtes vidám hangon. A szavai nagyjából annyit tesznek hogy "Nem tudtam, hogy vannak itt angyalok." de mivel olaszul szólalt meg, így Alex hamar otthonos terepen érezheti magát. Én pedig a pulthoz lépve elő szedek kb annyi üveget ahányan vagyunk és le is pattintgatom a kupakokat, felpakolom őket egy tálcára, egy másikra Úzót és feles poharakat dobálok egy két zsonglőrösebb mozdulattal pillanatok alatt és már mozdulok a zenére amit belőttek a háttérbe Alexék. Csekkolom a társaságot és a sörök mellé dobok még néhány mentes italt is hátha van aki azt preferálná. Nehogy már bárki is kimaradjon! És nagyjából pont ennyit terveztem itthon az italokkal foglalkozni. Szóval ha csak fel nem tartanak én a két tálcával vissza lavíroznék a felelsz-vagy-merszes társasághoz.
- Előbb a buli - szögezem le, még mielőtt konyhai gyorstalpalót szándékozna tartani részemre. - Tegnap este megígérted, emlékszel? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. Megígérte egyáltalán? Erre azért nem emlékszem tisztán, habár tudok elég meggyőző is lenni, ami az igazat illeti. Úgyis addig nyaggatom, amíg nem tarthatok egy "kis" összejövetelt. Már így is eléggé izgatja a fantáziám a dolog. Vajon mit fognak szólni az angliai haverjaim, ha megpillantják Cody lakását? És a csajok, ha megpillantják Codyt? Tuti eszi majd őket a sárga fene, ha benyögöm, hogy nincs tapi, mert a srác meleg... Istenem, látni akarom az arcukat, amikor ezt meghallják! Már emiatt megéri a fáradtságot. Kész szerencse, hogy nem hallom Cody gondolatait, hiszen - bármennyire is nem jövünk ki Lydiával - mégis az anyám, ő hozott a világra és igenis kötődöm hozzá. Még szeretem is a magam módján. Tisztában vagyok azzal, hogy nem indulhat az Év legjobb anyukája-díjért, de olyasmit hallani másoktól, miszerint csakis a hasznot látja bennem... Hát, mit ne mondjak, egyértelműen rosszul esne. Talán csak én szeretnék szemet hunyni efelett, nem tudom, de egyelőre sokkal jobban érzem magam szemellenzővel. Szerethetőbbnek. - Oké, tudom, hogy nem szeretsz a szüleidről beszélni, de szerinted mi történt? - teszem fel a kérdést, amely jelen pillanatban leginkább érdekel. - És nekik nem lehet közük ehhez...? - célzok ezzel az új testére. Igen, tudom, ő a másiktestbenvagyokhaggyábékén-srác, de akkor is... Érdekel. És vagyok annyira tuskó és érzéketlen néha, hogy csak úgy nekiszegezzem a kérdéseimet másoknak. Igen, még egy ehhez hasonló helyzetben is. Mert miért ne tehetném tönkre az emberi kapcsolataimat, ha már vannak? - A lényeg az, hogy sikerült túllépned a múltadon és jobb életet kezdened - állapítom meg a magyarázata hallatán. - 10 vagy 20 évesen, mégis mit számít az, ha vannak kellemes emlékeid? - Oké, a kérdés költői, de akkor is érezheti, mire szeretnék célozni ezzel. Talán élete első kilenc éve nem volt valami kellemes, de ha utána sikerült megtalálnia a számításait, akkor tényleg jobban járt azzal, hogy maga mögött hagyta a múltját. - Ó, Rómeó, mért vagy te Rómeó? - sóhajtom bele a levegőbe azt az egyetlen sort, amelyet képes vagyok felidézni, mert eleget hallottam már hozzá. Egy kissé talán még túl érzelmesre is sikeredett, hiszen végig Cody szemébe mélyedve mondom a szavakat, ez így pedig... khm... eléggé félreérthető. Ő pedig tudja, amit én tudok, mármint, amit még nyár elején vallottam be neki és totál azt hiheti, hogy még mindig tart, ami igaz is, de nekem ideje lenne végre lapoznom. Mégis sikerül elpirulnom a szavaim után és fogalmam sincs arról, miként leplezzem a zavaromat. A tekintetemet szinte rögtön el is kapom újdonsült lakótársamról, hogy a négylábú energiabombát kiszúrhassam valahol, de persze, hogy Ori is csak ahhoz ért, hogy mikor legyen útban, mint a legtöbb macska általában. - Eskü, én nem fogom megtenni - emelem a szívemhez a kezem. És egyébként tényleg. - Fogalmam sincs, ki a családod. Kik. Nem ismerem őket és nem is érdekel. Te egy tök rendes srác vagy és valahogy rohadtul hidegen hagy, honnan is jöttél eredetileg. Cody vagy, Dany barátja, nem több és nem kevesebb - Dehogynem több. Az arcomon egy alig látható, halovány fintor fut át, miközben ezt kijelentem, de nem kommentálom tovább. - Ez azért némileg érthető - jegyzem meg, tőlem olyannyira szokatlan komolysággal a hangomban. - Ismerek embereket, akik hasonlóan viszonyulnak a családjukhoz és igen, a te eseted elég komplikált, de valahol mégis ugyanaz - sóhajtok fel gondterhelten. Nem vagyok pszichológus, de jól értek a kéretlen tanácsok osztogatásához. - Galen például az apja elvárásainak szeretne megfelelni mindenáron, amibe határozottan beletartozik az is, hogy egy öntelt kis pöcs, akit legszívesebben felrúgnék műholdnak. És valahol sajnálom őt is, tényleg, de közben meg annyira arrogáns és beképzelt, hogy az már felér a szememben egy kínzással. Pedig tud rendes és kedves lenni, de ha csak a színjáték kedvéért, akkor talán hagyjuk is egymást békén. - Én és ő semmiben sem hasonlítunk - tiltakozom erélyesen, hiszen már csak a puszta gondolata is kikészít. Galen és én? Egyformák? Ugyan már! - Látom, te nem az a fajta srác vagy, aki felvág a lányok előtt a teljesítményével - állapítom meg tárgyilagosan a reakciója láttán. De egyébként jó is, hogy nem részletezi különösebben. Valahogy... nem az, hogy nem érdekel, milyen lehet az ágyban, inkább csak az, hogy nem érdekel, milyen másokkal. Pont. - Hát ebből nem sokat értek - billentem enyhén oldalra a fejem. Nem különösebben tudok a halála és a visszatérése körülményeiről, ergó ez számomra csupán hablaty, semmi több. Mindenesetre, hagyom, hogy elmagyarázza, majd elinduljon a munkába, hogy nekem is legyen időm felkészülni. Hát, úgy mindenre. Pár órával később...
- Codyyyy! - csapódik valami puha hozzá, majd az én arcommal találhatja szembe magát, amint kissé lejjebb pillant. Szorosan ölelve tartom őt, bal kezemmel egy sörösüveg nyakát szorongatva. Hááát, mit ne mondjak, nem vagyok már szomjas, maradjunk annyiban. Persze, annyira sokat még nem ittam, de a fizikai kontakt másokkal meglepően könnyen megy néhány sokadik kortyocska után. - Buli van! - jelentem ki magabiztosan, csillogó tekintettel meredve rá. - Igyál! - nyújtom irányába az üvegemet, majd tolom az orra alá, nehogy kihagyja eme fergeteges lehetőséget. Két korty van már csupán benne, de vele szívesen megosztom. Na, nem mintha annyira könnyen szomjan halnánk ennyi pia mellett. Valaki pedig a távolban - a hangokból ítélve - most tör darabjaira egy üres üveget a lakás falán. Az arcom megrándul a hang hallatán, de a mosolyom továbbra is töretlen marad. Majd holnap rendbe hozzuk... Bár, sok kár nyilván nem érte. Csak erősebb a fal, mint egy üres üveg, nem igaz? - Michael, b'zdmeg! - morranok az alakra, aki suta vigyorral a képén lép arrébb, majd tátog el Cody irányába egy halk bocsikát. - Megbeszéltük a házirendet, nem? Ez NEM AZ ÉN LAKÁSOM! - ismétlem el a nagyjából ennyiből álló szabályzatot. És igen, tényleg csak ennyi. - Sajnálom - bújok ismét Codyhoz, mint valami kismacska. A szeretetéhségem ilyenkor ütközik ki rajtam a legjobban. - Holnap rendet teszünk, eskü... - egészítem még ki, nehogy a végén azt higgye, ennyiben hagyom a dolgot. Elengedni azonban még eszem ágában sincs, maximum akkor lépek csupán engedelmesen hátrébb tőle, ha lehámoz magáról. Nem messze tőlünk egy szőke szilikonpicsa és egy Juan nevű egyén gabalyodnak éppen egymásba egy vad és érzelmektől mentes csók erejéig. A cuppogásuk már most az idegeimre megy, szóval esélyesen némi ér is kezd elpattanni a halántékom közelében. Egy Moira nevű szemüveges, kötött pulcsis lány irigykedve figyeli őket a sarokban üldögélve. Nos igen, ő a 30 éves korára is szűz marad-típus. Az anyja rendszeresen viszi templomba, nekem pedig fogalmam sincs arról, mégis miként volt képes legalább ide eljönni. Kevin és Christian ötlete nyomán pedig lassan, de biztosan kezd kibontakozni egy felelsz vagy mersz-játék is, egyre vadabb kérdéseket intézve a résztvevőkhöz. Egyelőre csupán öten vagy hatan lehetnek ott, de feltett szándékom nekem is hozzájuk csapódni. - Jössz? - intek fejemmel a kis társaság irányába. A megbeszéltek szerint Cody ma a pultban lesz, de ha lenne egy kis kedve kikapcsolódni, felőlem jöhet. - Kíváncsi vagyok, mit alkotnak - kuncogok fel halkan, majd pislantok az Andrea-Juan duó irányába. Remek, ezeknek ma éjszaka fergetegesen jó dolguk lesz.
- Nincs ezzel semmi gond. Akár már ma is elkezdhetjük. - dobom be az ötletet. Hümmentek egyet az anyja kapcsán. Nem akarom én bántani, de nem igazán keltett bennem szimpátiát eddig egyetlen megmozdulása sem. Persze a maga módján gondoskodott Alexről meg minden de valahogy olyan nagyon fals felhangja van az egésznek. Másfelől felnevelni valakit, -aki csak úgy mellékesen a vér szerinti gyereked- azért hogy utána hasznot húzzon belőle nekem annyira nem illik bele a szerető szülő kategóriába. Oké, hallottam olyasmiket Lidyáról, amik miatt Alex becsüli, de... szinte egyszer sem hallottam olyasmit mesélni, ami úgy jó élmény lett volna vele. Amit úgy mesél el, hogy boldogan gondol rá.. És ez nekem egy kicsit beszédesebb mint a többi tényező. Elsőre hallgatok, de aztán kimondom, hiszen már nincs jelentősége lényegében. - A birtokot megtámadták. A hivatalos állás szerint a tűzvészben Lilitha és Gargoyle is meghalt. De... ezt nem mindenki hitte el. A nevet, amit választottunk, egy Filedius hasonló bűbájjal látták el. Az egyik nevelőnő ugyanis boszorkány volt. Az árvaházba került varázsló és boszorkány gyerekek miatt dolgozott ott. Hogy ne vesszenek el a varázstalanok között. - érezhetően csapongok de azért megpróbálom össze szedni az emlékeimet, élményeimet. - Így védve voltam attól, hogy később rám találjanak... - elhallgatok mert kismillió dolog rohan meg, de aztán pár pillanat múlva nyelek egyet és folytatom. Nem fáj, nem szenvedek meg ilyen hülyeségek, csak... furcsa erről beszélni. - Mivel nekem is jobb volt így.. megszoktam, hogy életem első nyolc-kilenc évét lényegében... úgy veszem mintha nem is létezett volna. - ismét hallgatok egy hosszabbat aztán egy mosolyszerűség szökik a szám sarkába és a szemeim is mosolyra húzódnak. Alexre nézek és egyszerűen csak jön magától. - "Csak neved ellenségem, nem magad. S te önmagad vagy és nem Montague. Mi Montague? Se kéz, se láb, se kar, Se arc, se test... Ó, válassz más nevet! Eh, mi a név? Mit rózsának hivunk, Bárhogy nevezzük, éppoly illatos. Ha Romeót nem hívják Romeónak, Szakasztott oly tökéletes marad Akármi néven... Dobd el hát neved! És egy élettelen szóért cserébe - Tiéd az életem!" - nem ám csak ledaráltam. Imádom ezeket a sorokat és ez nagyon is érezhető volt abban, ahogyan "elszavaltam". Igen. Júlia sorait mondtam most épp vissza. Halkabban ugyan de folytatom a gondolatmenetet. - Én is azt gondoltam, hogy a név nem én vagyok. Nem a múltam és nem a családom múltja. Viszont valahányszor kiderült, hogy Martimor vagyok minden olyanná vált, mintha a név el lenne átkozva. Rengeteg kapcsolatom ment tönkre és rengetegen akarták leverni rajtam a felmenőim szarságait. - veszek egy levegőt, nyitom a számat, aztán csukom. Keresem a szavakat. Az emlékeket ismét. Annyi minden kavarog bennem. - Brutális.. megfelelési kényszer alakult ki bennem és egy időben folyamatosan úgy éreztem tényleg nekem kell vezekelni minden hülyeségért. Tisztára mosni mindent. Valami olyan nyomot hagyni a világban ami megtöri a név átkát... - szerencsére mondjuk azóta pont leszarom, hiszen meghaltam és kismillió olyasmi történt, ami miatt nem jutott energiám ezekkel vagy az ehhez kapcsolódó problémákkal foglalkoznom. És végül vállat is vonok az egészre megcsóválva a fejemet. - Mindegy. Már vége. Nem érint meg. Nem függök tőle. - mondom ki végül magamhoz képest egészen keményen. Tényleg így is gondolom. Túl sok minden történt. Átalakult a fontossága a szememben. Elmosolyodom Alex álmain. - Szerintem ezek nem butaságok. Ezek olyan... "címkék" amiket mi választottunk szabadon. És amiket a legtöbbször megpróbálnak elvenni tőlünk utána. Ennek ellenére mégis kiirthatatlanul élnek bennünk. Ha szükséges átértelmezve, újra gondolva. Hiszen ezek a mi álmaink. - na jó lehet nem ártott volna még pár óra alvás... szerencsére tovább terelődik a téma mielőtt ennél is gecikínosabb lenne a helyzet. Én pedig le is csapok rá. Nem szoktam ennyire.... ultranyálas lenni mások előtt. De... azt hiszem meg is van az egyik dolog miért nem szeretek az érzéseimről és a gondolataimról beszélni. A legtöbb túl lágy.. túl érzelmes, túl mély, túl... túúúúúúl... hagyjuk! - Hahh! Úgy érzem Galen és te ebben hasonlítotok. - vágom rá a rányitós részre. - Mindenesetre az egy igencsak félre sikeredett varázslat lehetett és... még jó hogy nem történt valami komolyabb veletek. - ismerem el. Mondjuk erősen elgondolkozom, hogy mégis miféle varázslat lehetett az, hiszen voltaképp én is valaki más testébe kerültem... csak... egy kicsit más módon és esélyesen végleg.. - Esélyesen jó pár nyarad lesz még, ahol pótolhatod. - csúszik ki a számon kedélyesen, pedig lehet nem kéne a lovat adnom alá... Az éjszakákra viszont megtorpanok és egy pillanatra mondhatni "zavarba" jövök. - Mmmegesett... - pedig általában nem szoktam ennyire terelni ezt a témát. Hiszen... mi a francért csinálná másért az ember, merthogy ezek általában jó élmények. Jó meg néha rém cikik de az más kérdés... Most mégis nagyon furcsán érint, hogy felhozta. Az utolsó kérdésére bele visszhangzik a fejembe a válasz amiből végül csak annyit mondok: - Igazából nem emlékszem. Gina azt mondta, az Árvaház megnyitója előtt, mielőtt... meghaltam volna, oda adtam egy.. barátomnak. Egy kissé zavaros volt, de... elvileg odaát.. a Függönyön túl, ameddig a darabjaimat keresgélték... előkerült a pálcám abban a... abban a barlangtóban ahol megfulladtam. - nyögöm ki sűrű pislogások és nyeldeklések közepette. Majd kissé vontatott, gépies mozdulattal nyúlok a poharam után, hogy igyak egy kortyot, de őszintén szólva a számat alig találom pillanatnyilag. - Állítólag, az egyik kulcs volt.. - teszem még hozzá aztán inkább iszom még.
- Hidd el, ez a te érdeked is - jegyzem meg vidáman, amikor belemegy a kezdjünk az alapoktól-ötletembe. Mert egyébként tényleg. Ha nem szeretné, hogy felgyújtsam a konyhát, vagy akár az egész lakást, akkor kénytelen lesz alkalmazkodni. Talán elsőként a tűzhely alkalmazását mutathatná meg számomra részletesebben. Minden baj forrása. Úgy őszintén? A bécsi lakásunkban szerintem anyám még életében nem használta azt a kis szerkezetet. - Véla - adom meg a kurta választ Cody megjegyzése hallatán. - Tudod, ő az a típus, aki a jég hátán is megél, minden rossz tulajdonsága ellenére is - ismerem el. Szeretem az anyámat, hogyne szeretném, hiszen mégis van némi kötelék köztünk minden ellentétünk ellenére is. Egyszerűen csak a hülye felfogásával van bajom. Miért nem képes elhinni, hogy én is talpraesett vagyok? Nem kell neki a kezébe vennie a jövőmet annak érdekében, hogy boldoguljak. Ami pedig a pénzt illeti... Ő is simán szedhet össze gazdag palit, aki feleségül veszi. Miért mindig én legyek az áldozat? - És miért nem maradtál a Lysandernél? - teszem fel a kérdésemet. - Miért volt jobb a Cody Armstrong? A neved nem egyenlő veled és a múltaddal - csóválom meg a fejem. Bezzeg én is szeretek felvágni anyám Heller-családnevével, amely az osztrák nemesek körében még a mai napig nagy tiszteletnek örvend. A nagyszüleim még annak ellenére is a begyepesedett arisztokrata vonalat képviselik, hogy már minden vagyonuk odalett. - Én kb. ugyanannyi idős koromig szerettem volna hercegnő vagy sellő lenni - nevetem el magam az emlékek hatására. - Elég buta álmaim voltak. És ami azt illeti, még vannak is a mai napig... Sok minden, köztük Cody az egyik, de nyilvánvalóan hamarabb számíthatok arra, hogy anyám példáját követve fogok kapcsolatból-kapcsolatba ugrálni. Ja, nem, ez már nem esélyes, hiszen Lydia ebben a tekintetben elrendezte az életemet öregkoromig. Amit viszont én nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagyok. Nyilván valami életképtelen alakot szemelt ki az egy szem lányának, aki örül, ha nem kapcsol automatikusan hátramenetbe. - Az remek lenne! - csillan fel a tekintetem, miközben izgatottan fészkelődöm a helyemen. Kényes vagyok ugyan, de ha ruhákról van szó, akkor nem zavar az, ha mások levetett cuccai azok. Jó, oké, én is jobban szeretem a drága és márkás holmikat, Galent le is lejmoltam rendesen még a nyár elején, de ugyanúgy tudok örülni ennek is. - Famíliárist szerettem volna idézni vele - felelem a következő kérdése hallatán, miközben az utolsó falatot is összekaparom a tányérról. - Elméletileg bájitalokkal is lehet és mivel Danyvel fasírtban voltunk, másként kellett boldogulnom... Mert ugyebár énvagyokavilágura-Herbs sokkal inkább el volt foglalva a nyár folyamán azzal, hogy megszámolja, hány szőrszál ékeskedik a babapopsira hajazó állán, semmint az állítólagos menyasszonyát pátyolgassa bármiben is. Szóval, ez végül is az ő hibája volt, nem az enyém. Egyértelmű, nem igaz? - A fürdőben estem neki, Galen pedig szeret másokra rányitni, ennek révén pedig szépen át is kerültünk a másik testébe - fintorodom el az emlékek hatására. Az a kis idő egyáltalán nem számított valami kellemesnek. Fiúként létezni, úgy hogy közben lány vagy... Pfff... - Egy olyan nyár nekem is jól jönne legalább egyszer az életben - mélyedek el kissé a gondolataimban a válasza hallatán. - Gondolom, volt egy-két vadabb éjszakád is - állapítom meg közömbös hangos, mosolyogva. Nem vagyok féltékeny, hiszen miért is lennék? Inkább csak kissé letört, de az az egy-két hónap, amíg emésztettem az információt, rengeteget segített elfogadni a gondolatot, miszerint mással lesz együtt. - Miért? - szeppenek meg az utolsó mondata hallatán. - Hova lett az előző?
- Okés. Az alapoktól indulunk. - igazából, valóban csak úgy érdemes. Örülök, hogy kijavítja magát és egy kicsit már arra kondicionálja inkább, hogy igenis képes rá. Az anyja megoldására azért kitágulnak a szemeim rendesen - Te jó ég.. nem teszem fel a kérdést, hogy hogy van még életben... - azért az ennyire konyhabarbár dolgoktól ki tudok futni a világból. Már csak amiatt is, mert az árvaházban nagyjából ugyanez volt a szint, bár ott a szűkös költségvetés miatt, nem az igénytelenségből fakadóan. Arra mondjuk, hogy a mikró mire való egy kicsit elnevetem magamat. De csak úgy szolidan. - Nyolc éves korom utántól egy mugli árvaházban nevelkedtem. A nevelőnő adta a Cody nevemet. Az Armstrongot pedig a Holdraszállás kötete miatt választottam. Nagyjából tíz éves koromig űrhajós akartam lenni. - osztom meg vele jóízű nosztalgiával. - A nyarakat pedig onnantól, hogy vállalhattam diákmunkákat, mugli kávézókban töltöttem. Sok minden van ami mégmindig meg tud lepni a varázstalanok dolgai közül, de a nagy része nem idegen. - tény és való, hogy rengeteg minden van, amit nem tudunk egymásról. De most mondhatjuk, hogy lakva ismerszik meg az ember. Kikerülhetetlen lesz, hogy ne legyen tanúja a hülyeségeimnek meg úgy mindennek és ez azt hiszem visszafelé is igaz lesz. A nyelvöltését egy vigyorral fogadom. - Ott a pont. - ismerem el. - Ó! Ömm.. ha gondolod majd átnézhetjük a szekrényemet. Van egy csomó uniszex cuccom amit amúgy is leselejteznék. - vetem fel hetykén egy vállvonással. De tisztában vagyok azzal, hogy van akinek marhára nem derogál mások cuccát, vagy akár csak second hands cuccokat felvennie. - Mi lett volna az eredeti főzet? - teszem fel a talán nem is olyan fontos kérdést, és bár nem illik egy kicsit nem tudom nem megmosolyogni a helyzetet. Még jó hogy csak ennyi történt velük. - Ebben nem kételkedem. - ismerem el, mint azt már tegnap is tettem. Alex bárki tökeit letépi ha arról van szó. Bár ez nem jelenti, hogy nem érhetik meglepetések. Kellemetlen meglepetések. Az afférba csak amiatt nem kérdeztem bele, mert Alex is lerázós hangulatban említette meg, amolyan... mint ami nem is volt fontos. Viszonzom a mosolyát aztán annyit hozzá toldok. - Csak képzelj el egy nyarat, amikor... igennagyon kevés dologra mondasz nemet. - ha bele gondol, talán körvonalazódhat számára, hogy miről is van szó. De ennél jobban nem megyek bele valóban. A növényes bulára harsányan elröhögöm magam. - Rennes. Rennes tanárnő. És igen tervben van. Csak jussak vissza. Még a pálcát is újra meg kell tanulnom forgatni. Még.. pálcát is kell szereznem..
- Nekem bármi megfelel, amíg te készíted el - vetem irányába a lehető legbűbájosabb mosolyomat. A lényeg az, hogy a bonyolultabb ételekhez ne engem tegyen oda, mert ott minden lesz, csak egészséges étkezés nem. Az egy dolog, hogy értek a bájitalokhoz, de egy hétköznapi rántottát összedobni már elég bonyolult feladat számomra. Még a szendvics megkenése is felér egy balszerencsés hadművelettel! Hát igen, Lydia sosem erre fektette esetemben a hangsúlyt. Szép legyek és engedelmes, ez a lényeg. Ennek révén pedig kifoghatok majd egy gazdag és nemesi férjet, akinek a szakácsai majd főznek helyettem is. - Kedvem éppen akad, csak... - és itt jönne a folytatás, miszerint tehetségem már annál kevésbé, de inkább megmakacsolom magam és nem mondom ki a mondat második felét. Eljöttem Lydiától, ergó kezdhetnék új életet és el is felejthetném azt, amit eddig sulykolt a fejembe minden mással kapcsolatban. - Oké, majd kezdjük az egyszerűbb ételekkel, rendben? - vetek rá egy kérlelő pillantást, mivel tényleg nem ártana a nagyon alapoktól felfelé indulnunk a tésztafőzésig pl., amely az én szememben felér a mesterszinttel. - Azt hiszem, az egyetlen dolog, amit főztem, az a kávé és a tea volt. Anyám is csak felbont otthon egy konzervet, majd bevágja a mikróba - fejezem be, de azért még jónak látom hozzátenni: - Mugli találmány, ételeket melegít újra pár perc alatt. Tényleg, Cody vajon mennyire ismeri a muglik világát? Mert az rendben, hogy én otthonosan mozgok benne, hiszen apám családja varázstalan, Danielt leszámítva, de Cody... Az ő szülei mágusok voltak, noha pont, hogy az őrültebbik fajtából. Legalábbis, a kórházi esetből kiindulva ez esett le számomra nyár elején. Még mindig nem ismerem eléggé, emiatt pedig van bennem egy enyhe hiányérzet. Irigylem Danielt, amiért ő sokkal, de sokkal több mindent tud róla, mint én. - A sztereotípiákkal ellentétben nem minden vélaszármazék divatguru - öltöm rá a nyelvem, hiszen ez a megállapítás él rám is. Galennek sikerült valamennyire kipofoznia, de amint elkerültem tőle, ismét előtérbe kerültek a szememben a kényelmes, sportos ruházatok. - Jobban szeretem a fiús viseletet, szóval maradok annál - vonom meg a vállam némi töprengés után. Kényelmetlenül érzem magam a mélyen kivágott dekoltázsú ruhákban, ahol minden rám hívja fel a figyelmet. Már így is folyamatosan megbámulnak az utcán, nincs szükségem ennél is több kíváncsi tekintetre. - Ez jól hangzik - biccentek egyet az ajánlata hallatán. - Bár, Galennel egyszer sikerült testet cserélnem egy recept miatt, szóval remélem, ez nálad nem fog megtörténni - ismerem el az "apróbb" kis hibámat. - Valami idióta pöcs átejtett a palánkon, de egyszer kapjam a kezeim közé... - meredek magam elé némileg indulatosan, miközben elképzelem, mit művelnék a taggal. - Hülyére verni már nem fogom tudni, de azért akad egy-két ötlet a tarsolyomban. És hogy megtenném-e? Simán. Tisztában vagyok azzal, hogy nincs sok esélyem mások ellen, hiszen nem vagyok valami fenyegető alkat, de ha elborul az agyam, akkor felfújom magam, mint egy cuki gömbhal, majd robbanok. Jenkinsnek is nekimentem a folyosón és másnak is neki fogok. Lány vagyok, de nem pont az ijedős fajtából. - Sűrű és őrült? - vonom fel a szemöldököm. - Nem vagy valami bőbeszédű ezzel kapcsolatban - csóválom meg végül a fejem nevetve. - Mindegy, nem faggatlak, ha nem szeretnéd - engedem el a dolgot, hiszen ő se állt neki boncolgatni a kis afféromat. Talán nem szeret ilyesmikről beszélgetni. - Ezek szerint mégis visszajössz? - élénkülök fel egy pillanat alatt. - Ez szuper! - bólintok is rá egyet, mintha az én véleményem annyira sokat érne abban a bizonyos latban. - Bemutathatnál akkor annak a növényes bulának - vetem fel a következő pillanatban. - Akit Daniel említett a nyáron.
- Rendben. - biccentek a kajás dologra. De azért sejtem, hogy ha elmegyünk kaja alapot venni, azért meg lesz a határozott véleménye, hogy mit szeretne meg mit nem. Abban viszont igaza van, én kaja szempontból a félegészséges híve vagyok. Időnkénti bűnözéssel. Szakmai ártalom, hogy igyekszem figyelembe venni a szervezetem igényeit és közben úgy össze rakni, hogy jó érzés legyen megenni a kaját. - Hm.. mit szólsz mondjuk a töltött tésztafélékhez? - vetem fel, hiszen azok finomak is, tartalmasak is már ahhoz képest hogy tésztáról beszélünk. És vicces, hogy a lasagnét mondja, amit egyébként utálok elkészíteni mert -szerintem- sokáig tart, de tény, hogy bármilyen kaját szívesen elkészítek, ha tudom, hogy valaki örülni fog neki. A cukrászkodáshoz viszont annyira nem értek. Ha valami olyasmit akarok enni, bevallom inkább elmegyek egy tisztességes cukrászdába és haza hozom onnan. - Épp akartam mondani, hogy ha van kedved, szívesen megmutogatok pár dolgot és akkor te is tudsz csinálni magadnak amikor amit akarsz. - megtoldom egy mosollyal - És szuper lenne. A terep adott, és alap is lesz úgyhogy csak bátran. - ha esetleg szégyenlős lenne és inkább egyedül menne neki igazából azt sem bánom. A konyhai szennyesekre nem él az mint a házibulis maradványokra. Maximum ne égjen le a lakás, de aligha hiszem, hogy ilyesmitől tartani kellene. Azért ha a házibulit rá merem bízni, a főzőcskét is. Meg szívesen segítek is neki vagy csinálhatjuk együtt. Én inkább gondolok úgy magunkra egyenlőre mint lakótársakra akik jóban vannak. Igyekszem az egyéb érzelmi résztől elhatárolódni. Biccentek a ruhákra - Rendben. A ruhákat mondjuk amúgy is rád bíztam volna.. A sztereotípiákkal ellentétben, nem minden meleg ért vagy érdekli olyan szinten a divat... - vallom be és valahol kelletlenül de megkönnyebbülök. Annyira nem szeretek egész napos ruha shoppingokat tartani. Megesik... - Érzékeny a füle a zajokra, kicsit jobban mint a legtöbb cica. Gondolom a sérülése miatt. Az a része a lakásnak pedig teljesen hang tompított. Ott nyugiban lehet. - bólintok rá párat a macsekkal kapcsolatos helyzetre. És örülök, hogy betarthatónak érzi. - Nem lesz gond ne aggódj. - adom meg a bizalmat. - Mit szólsz, ha azt mondom; segítesz néha átültetni, vagy palántázni, meg ezt azt, cserébe fel is használhatsz belőlük ha főzőcskézni van kedved. Van egy nem túl nagy, de erre alkalmas műhely az üvegház mellett. Jól szellőzik és automatikus oltórendszere van. Hasznos. - osztom meg hátha így több kedve lesz hozzá. Azért feltűnik, hogy hiába kapott engedélyt lényegében mindenre, az utolsóval kapcsolatban inkább mintha csalódott lenne, semmint örülne.. Amikor vissza kérdez egy pillanatra lever a víz, de hála égnek nem azt hozza szóba, hogy és én szoktam felhozni embereket..? - Elég... sűrű és kissé őrült volt. - szépítek egy kurvanagyot. - Mondjuk úgy, hogy kiengedtem a fáradt gőzt. - széttomboltam az arcomat. És vicces, hogy Alexnek azt mondtam nodrog.. a nyáron szerintem az után, hogy eljöttem tőlük, nem sok józan pillanatom volt. Kivéve az előző pár hetet már. - Úgy két és fél hete jöttem haza és kerestem fel a régi munkahelyemet, ahol pultoztam. Elég simán fogadtak.. Meg... elkezdtem tanulni. Augusztus végén felzárkóztató vizsgát teszek. Ha szerencsém van, szeptemberben vagy októberben vissza térhetek a Roxfortba...
- Kösz - pillantok rá némileg meglepetten, majd zavartan elnevetem magam. Cody lakásában otthon lenni? Na, ez az, ami baromi furán hangzik számomra. Pedig akadt már egy-két meredek dolog az életem folyamán, annyi szent. - Olasz tésztaételek minden mennyiségben - felelem végül Cody kérése hallatán. - Őszintén szólva, ha lasagnét készítesz, máris megvehetsz kilóra - toldom azért még meg az iménti információhalmazt. - Nem vagyok válogatós - Dehogynem. - Bármit megeszek, amit elém tesznek. Még azt is, ami mozog... Igen, nyilván azért kell Danielnek állandóan órákon keresztül belém könyörögnie a falatot. Nem eszem meg a paradicsomot, mert nem elég piros. A sajtot sem, mert hizlal. Igazság szerint csakis édességeken élnék, a nap minden percében. Mondjuk, apám mellett nem volt különösebben nehéz dolgom azzal, hogy rákapjak a süteményekre. Mindig is édesszájú voltam, habár nem hiszem, hogy Cody akkora örömét lelné a cukrászatban. - De egyébként néha én is főzhetek - túrok villámmal a zöldségek közé, miközben felvetem az ötletemet. - Nem vagyok egy konyhatündér, igazság szerint nagyjából olyan a tudományom ezen a téren, mint Danyé, de majd próbálkozom, jó? - vetek irányába egy sugárzó mosolyt. Elég kellemetlenül érintene, ha minden egyes nap ő készítene számomra ennivalót. - Majd veszek ki a könyvtárból egy receptkönyvet. De egyébként te is megtaníthatsz, ha ez esetleg nem okoz gondot számodra. Apámat sose kértem meg ilyesmire és különösebben nem is érdekelt a téma, de Codyval kapcsolatban teljesen mások az értékrendjeim. Együtt fogunk lakni iskolakezdésig, szóval már most olyan az egész, mintha ő a pasim lenne. Ami persze lehetetlen, hiszen meleg, de maga az élethelyzetünk dettó ugyanolyan, mintha úgy élnénk együtt. Ami tök szuper meg minden, de mindeközben elég fájdalmas is számomra. A közelsége felemészt, hiszen az érzelmeim még nem sokat változtak vele kapcsolatban. Azt hittem, sikerült annyira elfelejtenem, hogy minden normális lehessen, de ez nyilván csakis a távolság szülte illúzió volt csupán. Alex, te isten barma! - Öhm... - egyelőre mindent elpakoltam - szólalok meg bizonytalanul és amúgy ez igaz is. Elég allergiás vagyok a külsőmre, úgyhogy minden piperecuccomat belehajigáltam a bőröndömbe, ami csak fellelhető volt a polcokon. - Ruhám van kevés - ismerem el kelletlenül. - Nem volt elég időm csomagolni, kikaptam párat a szekrényből és nagyjából ennyi - vonom meg a vállam végezetül. - De azt majd én szerzek magamnak, nem kell venned - nézek rá szigorúan, még mielőtt felmerülne benne ez a marhaság. Nem fogom pumpolni csak azért, mert segítőkész. Nem állítom, szeretem embereket pénzzel lehúzni, de csakis azokat, akik megérdemlik. Cody pedig egyértelműen nem olyan ember. Ráadásul, nekem kellene rá vigyáznom, nem fordítva. Elvégre, nem véletlenül találtam meg pont én azon az utcácskán. - Oké - bólintok egyet a feltételek hallatán, habár drogozni nem szoktunk. Tényleg nem. Ha apám egyszer is észrevenné rajtam, Bécsig pofozna, ebben teljes mértékben biztos vagyok. Utána pedig Lydia venné át tőle a terepet, vissza Rómáig. - Sejtettem, hogy Ori nem híve az ilyesminek - mosolyodom el szélesen. - Ezek még szerintem teljes mértékben betartható szabályok - állapítom meg végül a gondolataimba mélyedve. - Majd igyekszem - sóhajtok egyet, hiszen a takarítás nem pont az én terepem. És igen, hajlamosak vagyunk káoszt hagyni magunk után, de kik nem? Eddig viszont egyszer se voltunk olyan terepen, ahol én laktam, de Cody lakása ezek után egyértelműen az én felelősségem. - Rendben, segítek - biccentek egyet beleegyezően. - Bár, a növénytermesztéshez én nem értek kifejezetten. Az egy dolog, hogy kell a bájitalokba, az pedig egy másik, hogy Bimba tárgyából soha életemben nem remekeltem különösebben. Érdekelnek a növények, amíg meg kell szereznem őket, de az, hogy én gondozzak minden gazt... Nem! - Ó! - nyílik el a szám egy pillanatra, miközben valami kissé összetörik bennem. Valamiért abban reménykedtem, hogy nemet mond és akkor élne bennem a remény, miszerint mégis van valami, de így... - Öhm... oké - felelem végül meglepetten. Legszívesebben teljes erőmből megráznám, hogy ébredj már ember! Valamiért azonban mégse teszem. Ezek szerint tényleg muszáj lesz elfelejtenem. - És a te nyarad? - nyögöm ki végül, minden erőmet összeszedve. - Mi történt veled? Tisztában vagyok azzal, hogy sok helyen megfordult és ezt kissé irigylem is tőle. Én egész nyáron a cukrászdában nyomtam az ipart és Devan volt az egyetlen színfolt az életemben azon a nyáron.
Hát igen, most Alex az újdonság, őt zaklatta egész este. Jelenleg Ori engem le se tojt. - Vedd úgy, hogy itthon vagy. - mondom egy szolid mosollyal arra, hogy nem öltözött ki. És szó mi szó, kettesben vagyunk... Kettesben... A szó ott visszhangzik az agyamban, de szerencsére nem annyira, hogy minden mást kiszorítson onnan. Azért kiszökik belőlem egy köhintésnek álcázott röhögés az anyja ötleteire. - Remélhetőleg olyasmi nem kerül a kajába. - össze pofozom a kaját, mikor pedig leülünk enni, valami isteni szikra kapcsán felvetem. - Majd írd össze miket szeretsz enni, mert van egy olyan sejtésem, hogy valamelyest eltér az ízlésünk. Meg van-e szükséged bármilyen... tisztálkodó szerre vagy ilyesmire, esetleg öblítő, bármi ami eszedbe jut és úgy érzed szükséges írd össze és elmegyünk együtt megvenni őket valamikor. - mondom minden kerülgetés nélkül. Nem sajnálom tőle sem a tusfürdőt, sem a sampont, sem az öblítőt, de lehet ő más illatokat preferál és nem feltétlen akar egy hónapot az én "szagomban" tölteni. Mondjuk a neszeszerre, ha elfogy valamije simán adnék neki pénzt. Nem mondom hogy nem értek hozzá... már csak abból kifolyólag is, hogy doki vagyok vagy mi, de mégiscsak ő tudja mikor mire mit használ. A házibulira biccentek. - Rendben, de van pár feltételem. - mondom két falat között. Aztán feltartom a mutatóujjamat. Lenyelem a falatot és folytatom - Senki nem jöhet bedrogozva és nem hozhat fel senki drogot. Füvet sem. A pia rendben, a cigi rendben. Vannak hamutálaim is és én is szoktam néha. - falatozok tovább. Iszom egy korty narancslét majd felmutatom a második ujjam. Még mindig nem szoktam meg hogy idegen kezet látok magam előtt, bár a régihez hasonlóan hosszú vékony ujjaim vannak most is. - A macska a buli idejére a szobák területére, meg a folyosóra legyen beterelve, amit le is zársz. - ezt követően pedig felmutatom a harmadik ujjamat, nem mellékesen Angol hármast mutatok, vagyis mutató-középső-gyűrűs, sokan nem tudják, de az Angol koronát jelképezi, nem mintha ez jelenleg olyan kurvafontos lenne. - A lakásnak a buli után úgy kell kinéznie, ahogy volt. Bútorokat mozgathattok, az nem zavar, de mosatlan, szemét, hányás vagy piafoltot nem szeretnék. Bárki aki akar, vagy szükséges, tud itt aludni. A kanapé kihúzható és matracok is vannak, majd megmutatom hol. - leengedem a kezemet és befejezem a reggelimet. Pohárral a kezemben dőlök hátra. - Ha ezt tudod tartani, annyi házibulit rendezel amennyit akarsz. Én péntek, szombat, vasárnap néha csütörtökön is dolgozom délután vagy éjszakánként. Ha ez megoldható ezekre a napokra szervezd a bulikat. - elgondolkozom hogy mi van még - Jah igen, néha lehet megkérlek majd, hogy segíts az üvegházban, de egyébként azt csinálsz amit akarsz. Illetve a könyvtárat is majd megmutatom.- nem áll szándékomban kisgyerekként kezelni, másfelől ez pont elég felelősség. Ha helyt tud benne állni, akkor nincs miről beszélnünk, jó értelemben. Majd Danynek is fényezem kicsit cserébe, persze ezt Alexnek meg nem említem mert tuti tiltakozna vagy csak azért csinálna mindent utána... Ezt meg.. nem akarom. Csinálja maga miatt. Az utolsó kérdésére pár pillanatra elgondolkozva nézek rá végül széttárom a kezeimet. - Felnőtt nő vagy. Azt csinálsz, ami jól esik. Csak kérlek, némi ésszel! Rendben? - nem térek ki arra hogy VÉDEKEZZETEK mert nem akarok pl egy vetéltetéshez asszisztálni. Szó sincs róla, ha valakinek olyan az élethelyzete és meghozza a döntést, az ő teste, az ő élete. Senkinek kurvára nincs joga megmondani a többit. Csak szentül hiszem, hogy egyetlen kamasz lánynak sincs szüksége ilyen élményre csak mert a srác baszott odafigyelni bármire. Nem vetem fel azt sem, hogy egyébként ha van kérdése tegye fel, mert valahol sejtem, hogy Alex nem szívbajos, már csak Dany anyjának feltett kérdéséből kiindulva sem... Másfelől... igazából rohadtul furcsa lenne Alexel erről beszélgetni. - Szóval nem. Nem zavar. - vagy mégis? miért csak az után merül fel ennek az ellenkezője bennem, hogy kimondtam? És egyáltalán miért molesztálja a gondolataimat az, hogy Alex. Itt. Nálam. Random emberekkel...?
Igen, az a három-négy óra alvás engem például egész egyszerűen az öngyilkosság határáig kergetne. Imádom délig húzni a lóbőrt, habár Cody lakásán ez nem igazán megy számomra, hiszen maga a hely egyelőre még teljesen idegen számomra és a macska... Ori hajnali három-négy körül ámokfutásba kezdett, én pedig úgy döntöttem, ideje lenne távoznia ideiglenes lakosztályomból. Fél órás kergetés után sikerült is kitessékelnem őfelségét, végül visszatérnem az ágyamba és ismét mély álomba merülnöm. Ez se tartott azonban sokáig, hiszen Ori rövid idő múltán megunta a kintlétet, én pedig kénytelen-kelletlen engedtem vissza magamhoz. Az ária, amit rendezett, alaposan megtépázta az idegeimet és a dobhártyámat. Úgy érzem, az idei operákat simán ki is hagyhatom a négylábú kedvenc előadása után. Nincs is más hátra, mint előre, szóval kikászálódom az ágyból, majd útba veszem a fürdőt, hogy némileg friss és üde lehessek a mai nap folyamán. Tegnap rengeteget utaztam, utána jött Cody lecseszése az ablak miatt, maga a tudat, miszerint ismét láthatom... Nos, testileg és lelkileg is megviselt ez a helyzet, nem csodálom hát, hogy a tükörbe nézve legszívesebben elsírtam volna magam. Igaza volt, tényleg szarul nézhettem ki tegnap. Mármint, magamhoz képest. Más ember örülne annak, ha úgy nézne ki jobb napjain, mint én a rosszabbakon, de mégis rólam van szó! Meg is mosom hát az arcom, mintha az annyira sokat segítene a jelenlegi állapotomon, majd kapom magamra Cody egyik tiszta ingét. Jelen pillanatban ugyanis se lehetőségem, se kedvem ennél jobban kiöltözni. Egyrészt órákig tartana, másrészt pedig teljesen feleslegesnek érzem. Nem egy bálba megyek, csupán a konyhába. - Köszönöm - pukedlizek egyet a dicsérő szavak hallatán. A Galennel kötött üzletemnek hála ez már egészen jól megy. - Gondoltam, nem öltözök ki, ha nem gond. Kettesben vagyunk - helyezem magam kényelembe a széken ismét, miközben Cody ténykedését figyelem. Engem különösebben nem zavar a ruha hiánya, egy szál fehérneműben is simán ellejtek mások orra előtt. Meztelenre ugyan már nem vetkőznék, de a tolerancia-szintemhez képest még túl is vagyok öltözve. Különben is, látott már fürdőruhában is, akkor meg? - Anyám hülye ötleteire például kifejezetten allergiás vagyok - fintorodom el, természetesen szándékosan félreértelmezve az iménti kérdését. - De egyébként ne sajnáld - legyintek egyet. Ha csak sejteném, mi jár a fejében velem kapcsolatban... Kissé csodálkoznék rajta, tekintettel az elutasítása tényére, de igen, abban igaza van, hogy ha szavakba is öntené, csak olaj lenne a tűzre. Méghozzá arra a tűzre, amelyet jelenleg is szándékosan nyomok el magamban, hogy ne legyen a kelleténél is kínosabb ez a szituáció számunkra. - Megpattantam anyámtól. Szerintem ez már most übereli az összes eddigi nyaramat - felelem teljesen ártatlan képpel szemlélve a tevékenységét. Igazság szerint nem vagyok valami nagy rajongója a tengeri herkentyűknek, de Codyra való tekintettel inkább csak erőt veszek magamon és falatozgatni kezdek. Mások esetében már rég visszatoltam volna a lazaccal megpakolt tányért az orruk alá, miszerint inkább adjanak valami mást, de Cody... Nála értékelem, hogy ennyit fáradt a reggeli elkészítésével kapcsolatban. Ő egyértelműen más számomra, mint a többi ember. És ha ezt szavakkal nem is fejezhetem ki számára, akkor megteszem tettekkel. - Házibuli? - döntöm enyhén oldalra a fejem, kíváncsi tekintetet vetve irányába. - Rómában és Bécsben sose rendezhettem, szeretném kihasználni az alkalmat - teszem hozzá, mintegy magyarázatként. - És amíg nem korlátoznak a személyes szabadságomban, addig nincs semmi gond velem - bizonygatom reflexszerűen. Egyébként meg tényleg. - És van néhány haverom, akikkel péntekenként össze szoktunk ülni beszélgetni némi ital társaságában. Nem részegedünk le, ne érts félre - csóválom meg gyorsan a fejem. - Csak dumálunk és egyebek... Ezt a részét inkább nem fejtem ki számára részletesebben, de tény és való, hogy azért nekem is vannak hát... hm... vágyaim? És nem, nem feküdtem le egyikükkel sem, de a smárolás igenis megy már Michaellel és - ha Codyt már nem is sikerül megkapnom - talán vele még juthatok valamire. Futó kapcsolat, semmi több, de időtöltésnek teljes mértékben ideális lenne. Érzelmileg ugyanis teljesen hidegen hagy a srác. - Apropó... - kapom fel a fejem, mintha csak most jutna eszembe a dolog. - Ha esetleg megismernék valakit, aki... aki... sz'al érted... Zavarna téged, ha esetleg... - itt inkább elharapom a mondatot és a jelenlegi szobám irányába pillantok, amely révén Cody is elég hamar leszűrheti a lényeget. De legalább látja rajtam az igyekezetet, miszerint szándékomban áll elfelejteni őt. - Nem hiszem, hogy ez megtörténne, csak a biztonság kedvéért kérdem. És tényleg, hiszen mellette eszem ágában sincs pasizni, de a fene se tudja, meddig jutunk el és apácának azért mégse áll szándékomban leszerződni.
Arra amit mond simán rávágnám, hogy "jó ég Alex ne legyél már hülye!" de mielőtt kiesne ez a számon sikerül bele gondolnom, hogy Chrissel kapcsolatban én nekem nagyjából ugyanez volt... Amikor közölte hogy dehát ő hetero és utána hozzám vágta, hogy részegen lesmároltam kihasználva a helyzetet, -amit végül sikerült tisztáznunk, de azért eléggé rányomta a helyzetre a bélyeget - ezek után én is úgy éreztem, hogy inkább bár ne mondtam volna semmit és totálisan be voltam szarva, hogy úristen most basztam el a barátságunkat és úgy mindent is és tuti nem akar majd innentől látni... Az más kérdés, hogy maga tény, hogy meleg vagyok ezt erősítette, hiszen melyik hetero srácnak ne élne a fejében a sztereotipia hogy ez egy ilyen... "fertőző dolog és úristen amúgy is..." Nyivlán ostobaság ilyeneket feltételezni Chrisről, hiszen ő is egy nyitottabb figura, de azért na... akarva akaratlanul megfordulnak ezek az emberben... Így voltaképp csak magamba szállva hallgatom Alexet. - Semmi ilyen nem állt rajtuk, de... igazából jobb hogy elégetted. Lehettem volna körültekintőbb. - ezzel viszont lényegében ezt a részt lezártnak tekintem. Sok szó esett róla és igazából csak a bűntudat meg a bocsánatkéregetés mélyül mindkettőnkben. Mondjuk legalább tisztáztuk amennyire tudtuk. Szemet forgatok. - Inkább, legközelebb számítok rád, és kiteszek egy borítékot valamelyik konyhaszekrénybe, de... a lakást ne túrd szét. Az nagyjából annyira hiányzik, minthogy a macska a cipőmbe hányjon. - szögezem le. És inkább tényleg megelőlegezem a dolgot ha már így alakult. Feltartom a kezeimet megadóan a vélabájas dologra. - Végig stoppoltam a nyarat szóval ezt a részt megértem. Deee... azért féltenélek.. Még akkor is, ha tudom, hogy bárkinek letéped a tökeit puszta kézzel.- ismerem el egy kis szívózással megtoldva. És ez végül is így nem is lecseszés, de benne van, hogy annyira nem díjaznám feltétlen ha ehhez folyamodna és valóban eltűnne az éterbe. Én még a pultnál maradok amikor ő már a macskára vadászik és azért el el nevetem magamat a próbálkozására. - Van jutalomfalat a hűtőben neki. Arra tuti elő bújik. - bár mire ezt kimondom már előkotorta a kanapé alól. Félénk kis dög, de ha már kézben van, elég hamar hajlandó idomulni. Maximum amiatt izeg mozog mert kíváncsi és mindennel is játszik. De egész jól tűri a nyúzást. Ha sikerül elslisszolnia Alextől a nagy játék hevében simán megfejel ezt azt ami épp az útjában volt a jobb oldalának. Szegénykémnek az a sérült fele. De egy egy fejrázás vagy prüszkülés után már nyargal tovább és Alex kergetheti újra. A körmei vágva vannak úgyhogy nem kell annyira tartani attól sem, hogy letépné a karját. - Dany hallgatni fog rám. Ne aggódj. Biztosítom, hogy jól vagy. De jelenleg kell a tér. Biztos vagyok benne, hogy meg fogja érteni. Igencsak csalódnék benne, ha egy ilyen helyzetnek a súlyát semmibe venné. - mondom egyszerűen a kajámat befejezve én is. Elpakolok ha maradt valami, a többit meg a mosogatóba teszem és el is mosom. A francnak van kedve holnap ezzel szöszölni. - Köszi. Mára kissé kihajtottam magam és nem számítottam senkire. De holnap pótoljuk. - teszem a csöpögtetőre a cuccokat meg törlöm el ami olyan aztán csak háttal a mosogatónak támaszkodva hallgatom még amint leköszön. Biccentek egyet, hogy tudomásul vettem az ő álláspontját is. - Rendben. Szembe a lépcsőn fel és balra. Jó éjt!.. hajnalt.. - én még elszívok egy cigit az erkélyen meg elmászom fürdeni csak aztán teszem el magamat.
***
Magamhoz képest átlagos időt sikerül aludnom, mások számára ez a három négy óra minden bizonnyal sikítófászért kiáltana. Reggel szintén kint vagyok az erkélyen, de ezúttal egy jó tea társaságában az egyik babzsákfotelbe vetettem le magamat és olvasok. Mire Alex kijön a fürdőből viszont már a konyhában vagyok és épp reggelit csinálok. A Pult megterítve vár mindkettőnket. - 'Reggelt! - dobok egyet a wokban a zöldségen aztán nézek csak végig rajta, hogy felhívja a figyelmemet az ingre és... csak a kiváló modoromnak köszönhető, hogy nem bámulom meg. - Áh, megtaláltad az egyik kedvenc nyári ingem. Jól áll. ~ tény hogy meleg vagyok. De Alex valamiért képes volt mégis kiváltani belőlem... nem épp közömbös érzéseket. Meg például azt, hogy lopva újra végig nézzek rajta. Őszintén örülök, hogy a reggeli merevedésemen már túl vagyok. Khm.. inkább fűszerezek. Vagyis mielőtt megtenném felteszek egy fontos kérdést - Van valamilyen allergiád? - A nyara kapcsán vegyes érzések fognak el. És egy kicsit még hiányérzetem is támad, főleg amikor az utolsó mondatot kimondja. De végül is nem feszegetem. - Remélem a nyár hátralevő része jobban fog telni. - mondok végül csak ennyit. Aztán lekapcsolom a tűzhelyet és kiszedem mindkettőnknek a kaját. Lazac, grillzöldséggel, vajas pirítóssal. Jóféle narancslével. Csak remélni tudom, hogy nem utálja a halat meg az ilyesmit.. Miután pedig mindketten pulthoz ültünk felteszem a következő kérdést. - Mi az, amit biztosan szeretnél, ameddig itt vagy és esetleg rendszert csinálnál belőle? Amit szeretnél, hogy én is figyelembe vegyek.
- Igazság szerint én is reménykedtem abban, hogy nem fogod rám csapni az ajtót, csak hát... - harapok bizonytalanul az alsó ajkamba és vonom meg a vállam. - Nem igazán tudtam előre megmondani, mire számíthatok. Azok a kis cetlik, amelyeket átdugtál az ajtóm alatt, mind el lettek égetve anélkül, hogy elolvastam volna őket. Fogalmam sincs, mi állhatott bennük. És igen, eszembe jutott, hogy azt írtad le, miszerint soha többé nem szeretnél látni. Nyilván buta gondolat volt ez részemről, hiszen Cody nem ilyen, de az ember lányában még így is van egy kis félsz, amikor olyasvalakinek a közelébe merészkedik ismét, akinek jóformán szerelmet vallott már egyszer. Zavarba ejtő számomra ez az egész, még úgy is, hogy Cody esélyesen nem kezeli annyira tragikusan a helyzetet, mint én. Fiatal vagyok, ennek révén az ilyesmi elég kínos helyzet számomra. Cody viszont már megélt egy-két hasonló helyzetet ahhoz, hogy helyesen gondolkodjon az ilyesmiről. - Kölcsön - javítom ki, hiszen némileg túlzásnak érzem a kirámolás kifejezést. - Megadtam volna - teszem azért még hozzá. - És nem is vittem volna el mindet, csak annyit, amennyi a további utamra szükséges. Aminek fogalmam sincs, mi lett volna a végső célja. Talán Dora, habár fogalmam sincs arról, merre lakik a barátnőm. Ez azért elég fura, hiszen évek óta ismerem, de még egyetlen alkalommal se jártam náluk. Mindenesetre, jelenleg nem igazán áll szándékomban találgatni és lamentálni. Annyira talán nem is fontos. - Nem arra gondoltam, hogy lefekszem velük - csóválom meg gyorsan a fejem, még mielőtt teljes mértékben félreértelmezné a szavaimat. - Inkább csak megkérdeztem volna tőlük, hogy segítenének-e számomra. A karperecem nélkül - mosolyodom el hamiskásan. Nem szeretem használni a képességemet, de vannak helyzetek, amikor kénytelen vagyok ilyesmire fanyalodni. Sokkal könnyebb a dolgot, mint másoknak. - Elvittek volna egy kis darabon és ennyi. Mindenki boldog lett volna. Főleg én, hiszen így maradhatott volna pénzem és még nem is kellett volna hazamennem. Codynak visszaküldtem volna a kölcsönt, utána pedig egy életre elnyelt volna az éter. Danielt nyilván sajnáltam volna, de a kényszerházasság se olyasmi, amibe szívesen belementem volna. - Oké - engedelmeskedem Cody tanácsának, majd állok neki a palacsintának. Pár falat eper után azonban már megtelik a gyomrom és hát az a macsek se hagyja nyugodni a fantáziámat. Le is csusszanok hát a székről, majd állok neki minden egyes eldugott és macskaszimpatikus helyre belesni. Ha jól alakul, akkor ma este már lesz egy alvótársam is. - És Dany rohadtul semmibe venné a szavaidat, ha rólam van szó - fújtatok egyet, miközben megpillantom azt a kis gyönyörűséget, majd némi csata után húzom ki a kanapé alól, végül pattanok fel és immár a fehér cukipamacsot is a karomban tartva fordulok ismét Cody felé. - Idejönne, hogy beszéljen a fejemmel - teszem hozzá, a lehető legszorosabban tartva a kis szeretetbombát a kezeim között. - Ja, igen, hát persze - motyogom némileg csalódottan, hiszen én tényleg a mai éjszakára szerettem volna azt a bulit. Mindegy, akkor majd holnap. - Hagylak aludni - biccentek egyet megértően. - Én és Ori el leszünk - simogatom meg a kis szőrlabda buksiját az ujjaimmal. - Semmi gond, a lényeg az, hogy még idejében leszögeztél mindent és nem hagytál feleslegesen reménykedni. Az sokkal rosszabb lett volna - egészítem még ki a mondandómat. Igen, ha teljesen beleszeretek és álmodozni kezdek, annak nem lett volna szép vége. - Majd holnap reggel elmesélem, most hagylak aludni - szólalok meg előzékenyen. - Szóval, ha nem bánod, akkor én most befoglalom a szobát - vetem fel az ötletet, majd az igenlő válasz után indulok el csupán az új szobám irányába, alkalmi túszomat magammal cipelve.
###
Másnap reggel magamhoz képest is korán kelek, majd indulok el a fürdő irányába, ahol van szerencsém néhány inget is megpillantani a szárítón. Egyet gyorsan le is kapok, hiszen nincs nálam pizsama, szóval magamra is terítem. Elég hosszú, a combom közepéig ér, a mellkasomnál azonban kissé szét is van nyílva, ezzel némileg kissé nagyobb bepillantást engedve a melltartómra, de miért is zavarjon a dolog? Cody meleg, mint a Góbi-sivatag, ergó nem érdeklik a bájaim. - Jó reggelt! - lépek be a konyhába, ahol már ott találom a srácot, aki nyilvánvalóan korábban kelt, mint én. Nem mintha ez annyira nehéz mutatvány lenne... - Kölcsönvettem az egyik ingedet, ha nem gond - szólalok meg, miközben leülök a pulthoz. - A nyaram pedig... - térek vissza a be nem fejezett társalgáshoz. - ...egészen kellemes volt. Egy ideig. Megismertem egy srácot, majd szétmentünk. Voltaképp ennyi. Más nem igazán akad, amiről mesélhetnék számodra. Nem volt túl eseménydús, hacsak nem vesszük alapul Lydia felejthetetlen mutatványát. A Pierres támadásról pedig nem áll szándékomban beszámolni számára. A végén még baromi felelőtlennek tartana engem.
- Elismerem Igazad van. Az ilyesmi rohadtul kétélű.. De az is igaz, hogy effektív nem haragudtam rád egy percet sem. És ha olyan helyzetben vagy, hogy kvázi elhúztál hazulról, mindannak ellenére amiket eddig lenyeltél... nem mondtam volna azt, hogy "így jártál old meg!" - aztán inkább csak veszek némi levegőt és magamban hozzá teszem a többit. Látszik, hogy lenne még mit mondanom, de azt hiszem túl tárgyaltuk. Hiszen kurvára megértem és nagyon nem kellene "értetlenkednem". Én Christ azóta sem tudtam felkeresni, mert... fogalmam sincs mit váltana ki belőlem a viszontlátás és a többi szarság mellett egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy még az is kellene. Pedig... Áh.. inkább bele sem gondolok. - Jó igen. Baromira jogos. És tényleg az lett volna.. - pillantok el oldalra majd vissza. Ezen nincs is mit ragozni, pont úgy lett volna ahogy mondja. A folyosós dologra lassan, türelmesen kiengedem a levegőmet és inkább a konyhában szórakoztatom magamat. Valahol nem tudnám azt mondani, hogy nem tartom cukinak a zavarát. De inkább nem kommentálom, mert csak olaj lenne a tűzre. És mint megállapítottuk, az egyikünknek sem lenne jó. Valahogy nekem azzal, hogy valaki nyitott ajtónál, vagya a susnyásban egy kiránduláson pár méterre tőlem csurgat, sosem volt problémám. De lehet amiatt mert srác vagyok. Azért egy kicsit betikkel a szemem amikor a felforgatott lakást említi és még az első falat palacsintám szájbavételével is megtorpanok. - Most komolyan azt mondtad nekem szemtől szemben, hogy mindenképpen kirámoltál volna? Wao... - ennek örömére inkább nyomok még egy kis tejszínhabot a kajámra. - Értékelem az őszinteségedet, de ugye tudod, hogy kaptál volna egy halom "Bazd meg Alex" levelet... - ha már kiteregette a lapjait, én is kiteregetem, hogy ez egyáltalán nem egy olyan gondolat, amit jelen pillanatban akár viccként is tudnám értékelni. Arra pedig azért elég komolyan nézek rá amikor kiböki hogy a képességével akart volna pénzt szerezni kitudja milyen módon. - Azért kiváncsi lennék, mivel mentél volna oda hozzájuk? - teszem fel a kérdést és érezhetően nem költőinek szánom. - Nézd, örülök, hogy itt vagy, nem baj hogy ide jöttél. Viszont azok amiket most elsoroltál, mint alternatíva... Remélem te is érzed amit én ezekkel kapcsolatban.- ennél jobban viszont nem áll szándékomban bele menni vagy egy komplett kiselőadást tartani neki. Főleg, hogy valószínűleg még mindig kellően paprikás és szomorú és simán kitelik neki még egy tányértörős vitára. Amire se neki se nekem nincs szükségem. Ráadásul oda lenne, hogy itt megnyugodhat és biztonságban van. Biccentek - Igen egy kis tépett fülű félszemű gyönyörűséget. A kocsik alatt bujkált egy parkolóban. Ééés... biztos, hogy elő lehet, de előbb egyél. - mosolyodok el. Hallottam ám a gyomrát. A macska meg mindenhogyan megvárja. Arra, hogy ne is szóljunk senkinek nézek rá hosszabban de végül rábiccentek. - Ha írnék bárkinek is, akkor maximum Danynek tenném. - ismerem el kelletlenül. - De neki is leszögezném, hogy ne rohanjon ide, hagyjon levegőhöz jutni és megírnám, hogy a nyár hátralevő részét Alex itt tölti nálam. Pont. Ezzel nem nyitok vitát. - azért azt nem hiszem el, hogy Lidya hagyná a francba és előbb utóbb nem keresne fel aurorokat, hogy az egy szem gyerekét megkeressék. Nekem pedig nincs kedvem a német hatóságoknak magyarázkodni. Szóval Alex tiltakozhat, de egy levél mindenképpen menni fog Danynek. - Nincs mit. - biccentek neki egy kicsit élénkebb mosollyal. Bár amikor felhozza a házibulit egy pár pillanatig csak pislogok mint hal a szatyorban. - Előtte... holnap leülünk és kitalálunk valamiféle házirendet rendben? - tudom hogy a házirend szó Alex halála lesz és talán a mondat többi részét nem is fogja értelmezni továbbá, de talán eljut hozzá, hogy vele együtt akarom össze rakni nem csak az, hogy akkor innentől az én szabályaimat kell követnie. - Egyébként lehet róla szó, csak... holnap térjünk vissza rá. Ma már kirohad az agyam. - el is nyomok egy fáradt ásítást amit egy nyújtózás meg a széken való hanyatt támaszkodás követ. De rövid időn belül leengedem a kezeimet. - Nem voltál önző állat. Én is lehettem volna figyelmesebb az érzéseidre. És nem zavarsz. Nézd, én.. ez nem egy olyan dolog amit kértem. Nem is én választottam. Őszintén szólva ha lett volna lehetőségem, akkor biztosan nem ezt az utat választom. - de aztán inkább elterelem a témát. Hallgatni és figyelni mindig is jobban szerettem mint én beszélni magamról vagy a saját dolgaimról. - És... ezen kívül neked hogy telt a nyarad?
- Miért ne gondolnám? - kérdek vissza szintén értetlenkedve. - És mégis mit vártál tőlem? Hogy majd az elutasításod után nekem még lesz kedvem a közeledben lenni? - pislogok párat. - Meg kellett ezt az egészet emésztenem és az nem ment volna úgy, hogy közben végig mellettem vagy. Neked is kényelmetlen lett volna. Mert tényleg, de tényleg szeretem, bármit is jelentsen maga a szó és az érzelem. Eddigi életem folyamán még egyszer se voltam szerelmes, habár Galen iránt éreztem ugyan valamit, de az eltörpült a Cody iránt érzett érzelmek mellett. Elsöprő és hirtelen, nagyjából olyan, mint amikor valakit megcsap az áram. Képtelen voltam uralkodni magamon és talán Rómában nem is állt szándékomban ezt tenni. Mára azonban... Nos, azt hiszem, sikerült valamilyen mértékben elfogadnom azt a tény, miszerint meleg, habár ennek a helyén kezelése még továbbra is okoz némi fennakadást a rendszerben, de majd igyekszem. - Erre még csak gondolni sem szeretnék - nyögöm ki rákvörös arccal, amint eszembe jutnak az emlékek. Hát ezt most tényleg muszáj volt felhoznia? Tény, hogy nem vagyok egy szégyenlős fajta, de hogy akkor és ott mi ütött belém, arról fogalmam sincs. Össze voltunk ugyan nőve, mint borsó meg a héja, de akkor is... Iszonyatosan GÁZ! - Hát akkor, ha más nem is, de találtál volna egy végletekig felforgatott lakást - vonom meg a vállam, továbbra is ártatlan képet vágva. Annyi szent, hogy mindent feltúrtam volna a szent cél érdekében, még a ruháit is szétdobáltam volna a földön, hátha azok alatt tartja a keresett értékeit. - Mindegy, bizonyára akadt volna valaki, aki a segítségemre sietett volna - összegzem végül a gondolataimat. Az ellenkező nem mindig mindenben a segítségemre van, ezt talán nem is szükséges bővebben kifejtenem Cody részére. Tudja, mi vagyok és miként viszonyulnak hozzám a srácok. - Anyám szeret kiabálni, én pedig olyasvalaki vagyok, aki nem hagyja magát - szólalok meg. - Volt ott ajtócsapkodás meg tányértörés, szóóóval... Sejtheted - tárom szét a karjaim. Elég durva jelenetet rendeztünk egymással, amint közölte velem, mi is a helyzet tulajdonképpen. Én és a házasság? Felejtse el! - Egy cicát? - kapom a fejem jobbra-balra egy csillogó tekintet kíséretében. - Nem lehetne előcsalogatni? Imádom ugyanis a macskákat, legszívesebben egész álló nap dögönyözném őket, most pedig, hogy tudom, Cody is tart egyet... Nekem szükségem van arra a szőrlabdára! - Persze, még térképet is mellékeltem GPS-koordinátákkal, hogy bármikor ide találjanak - forgatom meg a szemem egy halvány fintor kíséretében. - De nem, senki sem tudja és szeretném, ha ez a továbbiakban se változna - vetek egy könyörgő pillantást Cody irányába. - Szóval kérlek, ne szólj nekik, rendben? Nem szeretnék visszamenni Bécsbe... Mert abban az esetben meg lesz tartva az eljegyzés, de menyasszony nélkül már nem fognak tudni mit kezdeni a helyzettel. Ha nem jelenek meg, nem lesz semmiféle hivatalos esemény, na, nem mintha attól magának az eljegyzésnek a ténye nem állna továbbra is fenn. Csupán a hivatalos verzió tolódik el pár héttel/hónappal. Anyám nem adja fel egykönnyen. - Nagyon hálás vagyok érte - mosolyodok el a válasza hallatán, miközben határozottan meg is könnyebbülök. - És tényleg bocsánat, hogy a te nyakadba varrom magam a nyáron történtek után, de Rómába nem mehettem. Majd igyekszem a lehető legkevesebb vizet zavarni. Egyébként... - rágom meg a kérdésemet, mielőtt kibökném: - Te házibuli-kompatibilis vagy? Ennyit a csendes lakótárs-énemről. Talán nem illene már rögtön egy buli felvetésével indítanom, de ha egyszerűen annyira király ez a kecó! Muszáj mindenkinek megmutatni, nem igaz? - Tudom és hálás is vagyok érte - fújom ki a levegőt. - Ez a nyári dolog pedig... Sajnálom, hogy egy önző állat voltam. Tényleg. Teljes mértékben megértem, hogy mi a helyzet és igyekszem túltenni magam ezen az egész hülye helyzeten. Nem fogok zavarni, ígérem. Érzelmi szempontból valóban nem, de a fizikai jelenlétem az egy teljesen más tészta. Olyan vagyok, mint egy Duracell-nyuszi, szinte képtelenség engem leállítani. Nem mintha hagynám is magam.
- Miért gondolod, hogy nemleges választ kaptál volna? - torpanok meg értetlenkedve Jó... igaza van egyébként.. tökre megértem, hogy miért gondolja ezt, túlságosan is... Úgy érzem nem tudok elégszer bocsánatot kérni és közben... nem is biztos, hogy többször akarok, olyasmi miatt amiről nem tehetek. Nem tudom mit kellene még mondani. Bánt az egész idióta helyzet. De ezen nem tudok változtatni és közben érzem, hogy jobban járunk talán mind a ketten, ha tartjuk is azt a távot ami közénk zuhant mint a Berlini fal... Egyáltalán nem kerüli el a figyelmemet az a kis mondat meg ami követi, de túl fáradt vagyok és a szituáció sem feltétlenül alkalmas arra, hogy mélyebben bele gondoljak, vagy feldolgozzam hogyan érint mindez vagy hogyan kéne reagálnom rá. Így jelenleg szegény pár néma jelentőségteljes pillanaton kívül egyenlőre nem kap erre többet tőlem. Azért arra viszont, hogy nem volt megtervezve már össze vonódik a szemöldököm, de nem amiatt, mert nem hiszem el, sokkal inkább mert tényleg szöget üt, hogy baj lehet. - Nyitott ajtónál pisiltél nagyjából mindig ameddig nálatok voltam és közben beszélgettünk. - nézek rá rezignáltan de azért már valamiféle humorszerű élcelődéssel - Szerintem ennyi igazán bele fért. - tárom szét a karjaimat, majd fonom is össze őket "szigorúan"(hahahaén és a szigor..) Oké a következőkre megint csak pislogok mint borjú az új kapura pedig volt már azért szerencsém Alex stiklijeihez. Végül csak karba fonom a kezeimet a mellkasomon. - Nos ezt eléggé megszívtad volna, ugyanis a legtöbb varázslóval ellentétben, nem tartok itthon készpénzt. És különösebben tárgyakat sem halmozok. - amiből értéket tudott volna csiholni így hirtelen azok leginkább a növényeim vagy a kész főzeteim. De előbbit kötve hiszem, hogy neki állt volna átbogarászni hogy miféle ritkaságok vannak itt és hogy melyik eladásával tudna többet leakasztani bármelyik ezzel foglalkozó Abszolúti figuráról. A főzeteimet meg nem épp nyilvános helyen tárolom. - Zűrös? Miért mi történt? - azért így már kezdem kapizsgálni, hogy miért nem volt tervezett ez az út. Alex eléggé sokat bír és eléggé hajlamos vissza térni ahhoz a tűzhöz ami egyszer már megégette így az, hogy kvázi elmeneküljön hazulról... komolyan elgondolkozom, hogy nagy a baj. Bár amikor vissza kontráz, hogy én is szarul nézek ki sikerül elröhögnöm magamat - Mit vársz a sokadik átmelózott nap után? - tárom szét a kezeimet. Amikor vissza kérdez azért egy pillanatra belém áll az ideg de csak a fáradtságtól és egy lapos pislogással el is száll. - Amíg felsöpröd. - erősítem meg, nehogy a végén ráfogja, hogy nagyot hallott. - Egy szőrös török csoda... - húzom az agyát geci módon amikor kihallom az élt a hangjából. Aztán mielőtt felrobbanna gyorsan hozzá teszem. - Mentettem egy ragdoll kölyök cicát a Török utam során. Eléggé szégyenlős, de majd elő bújik. - vonok vállat és már tálaláshoz pakolok meg szedem elő a palacsintát, szelek némi epret, elő szedem a tejszínt meg a nutellát és mindent oda pakolok a pultra egy egy pohár hideg, szódás gyümölcsszörppel. Aztán magam is oda ülök az egyik bárszékre. A figyelmemet pedig neki szentelem. Azért arra amivel elő rukkol eléggé kikerekednek a szemeim. - Várj.. tudja bárki, hogy hol vagy? - szalad ki belőlem az első kérdés. A hajamba túrok és meg is állok mindenben - Hát ez kurvagáz. Már bocsánat, de... utálom amikor még mindig úgy viselkednek a szülők, mintha a középkorban lennének. Nincs egyetlen kicseszett nemesi érték, ami a jelen korra is vonatkoztatható lenne?! - érezhetően a helyzet amit felvázolt erősen az a kategória ami nálam kiveri azt a bizonyos biztosítékot. De aztán folytatom az utamat és elkezdek össze dobálni egy palacsintát. - Ne hülyéskedj! Maradhatsz suli kezdésig. Nem gond. - mondom végül szinte rávágva amikor azzal jön hogy majd valahol elcsövel. Tudom milyen mindig máshol ébredni és aligha hiszem, hogy Alexnek most erre lenne szüksége. Még akkor is ha így... ha így rohadtul egy kupacban leszünk.. minden ellenére Alex érezheti, hogy nem csak udvariasságból mondom, vagy mert megsajnáltam. - Elférsz bőven. Még külön szoba is van.. Családira lett tervezve anno... - mondom egyszerűen, fürkészve, aztán csak kibukik belőlem egy kicsit vigasztalóbb hangon. - Hé, nem vagy egyedül ezt ugye tudod..? ~ rá is biccentek megerősítésképp, mert valami azt súgja sokkal nagyobb a baj, mint ahogy Alex csak így vidoran kicsapta most. Tudom, hogy mennyire mélyen érző.
- És azelőtt vagy azután kaptam volna meg a nemleges választ, hogy elindultam feléd? - pillantok rá kérdőn. Őszintén szólva az esélyt se szerettem volna megadni számára, hogy azt írja, maradjak a seggemen. - Látni szerettelek volna - dünnyögöm leginkább magam elé, némileg halkabban, mintha szeretném is, meg nem is, hogy Cody meghallja a mondandómat. - Te vagy az egyetlen olyan ember, akivel őszintén meg tudom beszélni a problémáimat, még akkor is, ha... ha... - akadok el egy másodpercre a szavaim közben. Nem áll szándékomban kimondani azt, hogy nem szeret, de egyértelműen az lenne a mondatom vége. Végül folytatom ugyan, habár az előző szavaim vége némán lóg továbbra is a levegőben: - Különben is, ez nem volt előre megtervezve - vonom meg végül a vállam, mintha annyira nem is érdekelne semmi. És egyébként meg tényleg... Rohadtul nem érdekel semmi és senki, Cody szerény személyén kívül. Mert ő legalább meghallgat és nem küld vissza azonnal Bécsbe, majdhogynem a következő járattal. Rómában ugyanis esélyesen ezt tennék velem. - Hát ez elég undi hasonlat volt, de köszi - fintorodom el a szavai hallatán. - De legközelebb igyekszem észben tartani és majd előtted a nénit felzörgetni, hogy egyáltalán itthon vagy-e. Esetleg írhattam volna neki is - esem látszólag gondolkodóba a szemöldökömet ráncolva. - Rendben, akkor én most átmegyek hozzá és megkérdem tőle, miként telt a nyarad, amióta nem láttalak - próbálom meg egy kis humorral jobb kedvre deríteni, de azok után, hogy így kiakadt, nem hiszem, hogy túl sok sikerrel járna a próbálkozásom. Inkább el is hallgatok, mert ezek szerint ma este nagyon meg fogja gyászolni azt a nyomorult ablakot. - Csak nem ülhetek itt egész nap - pislogok rá a lehető legártatlanabb tekintetemmel. - Valamikor tovább kellett volna állnom és... Jó, oké, ez határozottan nem volt jó ötlet részemről - engedem le a vállaimat megadóan, amint némileg jobban átgondolom a jelenlegi helyzetemet és Cody iménti szavait is alaposabban sikerül átrágnom magamban. - Igazság szerint terveztem némi készpénzt is kölcsönvenni tőled, ha esetleg nem érkeztél volna meg záros határidőn belül - ismerem el, miközben felkészülök a lehetséges kiakadásra is. - De mindenképp írtam volna neked, hogy én voltam és megadom. Csak otthon zűrös a helyzet és meg kellett pattannom - sóhajtok egyet, mintegy megadva a magyarázatot ittlétem okára, amiből Cody már sejtheti, hogy ez nem csak egy szimpla összeveszés Daniellel-kategória. - Annyira csak nem, mint te - vágok vissza enyhén csípősen, amikor megjegyzést tesz a kinézetemre. Az ilyesmire elég allergiás vagyok, ami az igazat illeti, eme tulajdonságom elől pedig Cody se menekül. Pedig ő az egyetlen olyan ember a világon, akit nem áll szándékomban megbántani semmivel sem. Mégis, most sikerült átlépnie egy határt. - Amíg felsöpröm? - biccentem félre a fejem, enyhén hitetlenkedő tekintettel. Most ezt komolyan az én nyakamba szeretné sózni? - Ki az az Ori? - hozom fel a következő kérdést, miközben lelki szemeim előtt máris megjelenik valami világos bőrű-és hajú norvég istenség. Ezekkel egy fedél alatt? Ajjaj... - Rendben, megcsinálom - adom meg magam egy sóhaj keretein belül, majd ragadom meg a kellékeket és látok neki a házimunkának. Különös, hiszen otthon sohasem látnák ilyesmit a kezemben, szóval nyilván szokatlan látványt nyújtanék Dany számára. - Kész is - pattintom fel a szemetes fedelét, majd öntöm bele a lapát tartalmát, végül támasztom le egy random helyre a két jómadarat. - Áh, semmi különös, csak lett egy vőlegényem, akit baromira nem kértem - vonom meg a vállam a pult irányába sétálva, mintegy megadva Cody számára a válaszomat. - Anyám talált egy jómadarat, akit palira vehet és akihez hozzáadhat feleségül - huppanok le az egyik székre. - Bááár, ismerve az ő szerelmi életét, talán még jobban is járok - könyökölök fel a pultra beszéd közben. - Mindegy, a lényeg az, hogy eljöttem otthonról és akaratlanul is itt kötöttem ki - felelem végül. - A ma éjszakát szeretném itt tölteni, ha lehetséges, holnap pedig tovább is állok - darálom el a mondandómat. - Meglátogatom egy-két barátnőmet.... Igazság szerint fogalmam sincs, merre is mehetnék innen tulajdonképpen, de teljesen logikus és érthető lenne, ha Cody a nyáron történtek fényében nem látna valami szívesen a közelében. Egy szerelmes kamasz rengeteg bonyodalommal jár, főleg abban az esetben, ha Alexandra Bianca Maroninak a becses neve. - Igen. Mindkettő jól hangzik - mosolyodom el a palacsinta és a nutella szó hallatán. Baromi éhes vagyok, ezt pedig a gyomrom is hallatja pillanatokon belül. Voltaképp már fél napja nem ettem semmit sem és egyébként sincs nagy étvágyam, de most egy fél disznót is képes lennék helyben megenni.
- Küldhettél volna valami levelet vagy akármit, hogy úron vagy! - egyébként nem ordibálok, bár egy frissen ébredt elmének bizonyosan annak hat a hangerő amit használok. - Mondjuk becsöngethettél volna a szomszédba... szembe például a néni egy igazi stalker, szerintem azt is jegyzi ha elfingom magamat, nem hogy azt, mikor megyek meg érkezem... De akármi mást is csinálhattál volna ezen kívül! - arra hogy majd holnap szólok valakinek felhorkantok. - Alex! Ez akkor sem járja bassza meg! - forgatom meg a szemeimet már egyel mérsékeltebb hangon. - Imádlak, te is tudod, de a tököm gondolta, hogy kivered az ablakomat... És ha még Angliában sem vagyok akkor mit csinálsz? Tárva nyitva itt hagyod a lakást kivert ablakkal amikor olyanod van, vagy mi a franc? - igen, zaklatottabb vagyok mint egyébként ez elég nyilvánvaló. - Oh ne haragudj! - kapom a szám elé a kezemet és kicsit hangszínt is váltok. - Én kérek elnézést amiért nem vagyok jófej egy átmelózott nap után amit azzal is végig jópofiztam akit szívem szerint a wc-be folytanék... A frászt hoztad rám, azt hittem kirámolták a lakást vagy ilyesmi... Annyira hiányzott most az az ablak, mint hogy a macska a cipőmbe szarjon... - hát.. nem most nem kertelek, egy kicsit tényleg úgy érzem magamat de arra ügyeltem, hogy úgy fogalmazzak, az ablak miatt álltam idegbe, nem amiatt, hogy itt van. Aztán veszek pár mély lélegzetet és nézek Alexre és ahogy nézem, fokról fokra lehiggadok és felmerül bennem, az a kérdés, hogy amúgy miért is van itt? És felüti a fejét bennem az aggodalom. Végül letámasztom a seprűt a kanapéhoz, a lapátot rácsíptetve. És egy újabb sóhajjal nézek rá. - Szarul nézel ki... Ameddig felsöpröd, csinálok valami kaját... Nem lenne jó ha Ori bele lépne... Szóval légyszí'..! - célzok arra, hogy jobban örülnék, ha nem majd hanem kivételesen most csinálná meg. Egyéb körülmények között nem érdekelne.. DEAMACSKA - Meg vigyázz magadat se vágd meg. - dünnyögöm még már már a tőlem megszokott módon és bevonszolom magamat a konyhába első körön benézve a hűtőbe hogy mégis mi a franc van itthon. - Kaja közben pedig elmesélheted hogy csöppentél ide.. bőrönddel együtt. - Ami ha már így eszembe jutott, becsukva a hűtőt érte is megyek, hogy ne az immár "nyitott" előtérben legyen, hanem beljebb hozom. Aztán vissza megyek a hűtőhöz hogy újra bele bámuljak, majd isteni szikrával teszem fel a kérdést, kisandítva az ajtó mögül, neki támasztva az arcomat a szélének. - Kérsz palacsintát? ..Van nutella.. - ez részemről felér egy békejobbal.
Észre se veszem a lakásban lévő cicát, pedig nekem külön beépített radarom van az ilyen kis szőrpamacsokra. Imádom ugyanis a macskákat, ha lehetne, mindet összeszedném az utcáról és hazavinném. Alba kapott ugyan egyet még szeptember előtt, én viszont egyelőre csak álmodozhatok róla. Sajnos, kétlaki életem van, se Bécsben, se Rómában nem lehetne hosszabb ideig és egy állatot ilyesminek kitenni... Nos, minden, csak nem bulis. Különben is, tudtommal a macskák különösen érzékenyek a környezet változásaira. Azért arra a kávéfőzőre rászabadulok és amíg más csak vakarná a tarkóját, hogy mihez is kezdjen vele, én szépen rendezem sorait. A cukrászdában nagyjából hasonló masinák vannak és néhanapján még nekem is kell kávét főznöm, ergó értek az ilyesmihez. Ráadásul, megéri a fáradtságot, mert iszonyatosan finom kávét készít. Rutinos mozdulatokkal teszem hát a dolgom, miközben még csak nem is sejtem, hogy egy négylábú pamacs követi figyelemmel minden mozdulatomat a ház egyik titkos szegletéből. Ó, ha csak sejteném! Végül elnyom az álom és békésen szendergek a kanapén. Nem sokat aludtam az elmúlt pár napban, szóval ezúttal még az se ébreszt fel, hogy valami bökdös a mancsával. Még a képembe való szuszogást is végigalszom. Igazság szerint megedződtem Dany mellett, hiszen ő is általában csupán kemény percek munkájával képes életet pofozni belém. Jó alvókám van, ezt párszor már volt alkalmam bizonyítani az elmúlt évek folyamán. Arra se térek hát magamhoz, hogy Cody időközben hazaér és benyit az ajtón. Mondjuk, olyan halkan teszi, hogy egy éppen munkálkodó betörő se venné észre, nemhogy egy olyan, aki még elaludt a kanapén... - Jaj, most komolyan muszáj ordibálni? - térek magamhoz Cody felcsattanása hallatán és ha lenne nálam egy takaró, még azt is a fejemre húznám, de jobb híján most csak egy párnát kapok magamhoz és szorítom a füleimre. - Nem volt nyitva az ajtó és nekem nincs kulcsom a lakáshoz, mégis mi mást tehettem volna? - puffogom bele álmosan a kanapé felületébe. - Majd holnap szólsz valakinek, aki helyreteszi - nyomok el egy ásítást, majd ülök fel a helyemen, miközben inkább magam mellé hajítom a párnát. Elég nyúzott fejem lehet, hiszen a fáradtság most ütközik ki rajtam a legjobban. Ha nem pihenem ki magam, igen mufurc tudok lenni, ami az igazat illeti. - Így kell fogadni egy régi ismerőst? - pislogok párat, amikor a táskáját indulatosan dobja a kanapéra. Komolyan nem értem, mi baja... Nemhogy örülne annak, hogy ismét lát, erre egy nyamvadt üvegen problémázik. Mit tett volna abban az esetben, ha tényleg elvittem volna némi készpénzt magammal? - Órák óta várok rád és nem állt szándékomban a folyosón aludni - veszem elő az ártatlan kiskutya-pillantást, amit Danytől lestem el kislányként és amint megpillantom a kezében tartott partvis-lapát duót. - Nahát, feltakarítasz? - csillan fel a tekintetem. - Ne fáradj, majd később elintézem - legyintek egyet. Sajnos megszoktam már, hogy a pasik mindent megtesznek a kedvemért és emiatt pont nem jut eszembe, hogy amúgy baromira nem vagyok hatással Codyra és pont hogy nekem vette elő azt a két jómadarat. - Kérsz egy kávét? - csiripelem lelkesen, felkapva a kanapé mellől az üres bögrémet, majd indulok el a gép irányába, ügyet sem vetve Cody esetleges mérgelődésére. Nem ég a ház, vagyis minden a lehető legnagyobb rendben van. - Na és, hogy telt a nyarad? - teszem fel a kérdést, kezemben immár egy újramelegített feketével, ismét a srác irányába fordulva. Örülök, hogy ismét láthatom, noha az üvegen rendezett műsorát kissé túlzásnak érzem. Nem történt semmi komoly, betörő helyett pedig engem talált itt. Járhatott volna sokkal rosszabbul is.
️️️️️️️️️