Bromley, London, Anglia

Az Esküvő & Shanna

Az élet olyan, mint egy kártyajáték.
A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.

- Ezen a ponton minden, amit csinálunk csak kísérletezés... De próbáld meg.  - nyújtom a kezemet Alistairnek, hogy a fizikai érintés útján tudjon rám kapcsolódni, hiszen nem legilimentor, hanem látnok, bármennyire is kiszámíthatatlan az a képesség, valamiért úgy sejtem segít az érintés és ahogy nyújtja a kezét úgy arra következtetek, hogy szerinte is.
A sötétség határvonala nagyon is érdekes, de egyértelműen varázslénnyel van dolgunk így a legilimenciám ellene használhatatlan. Viszont valamilyen furcsa oknál fogva teljesen másként tekintek rá, mint egy elpusztítandó szörnyre, talán a kiscicák miatt, akik valójában emberek, ezen is megesne a szívem, hiszen nem tudjuk, hogy ténylegesen gonosz-e? Mondjuk ez a megingás gyorsan a semmivé foszlik, amikor a félhomályból felszikrázik valamilyen kék lángcsóva és egyenesen belénk csapódik - azaz majdnem, mert Lizzy pajzsa és az árnyékom felfogja, bár ezzel valószínűleg ki is döglik.
- És itt legalább sejthetjük, hogy minél erősebb az akadály, annál fontosabb lehet mögötte a folyosón túl.  - csatlakozom Gerardhoz, én sem akarok visszafordulni. Talán elválhattunk volna, hogy mindkét irányt lefedjük, de akkor meg a gyerekeket, meg saját magunkat sodortuk volna még nagyobb veszélybe, szétmorzsolva az erőforrásainkat.
Elhiszem, hogy Gina tehetséges druida, de nem bízom vakon a képességében, nem kockáztathatunk meg semmit, így csatlakozom a többiekhez, akik nem hajlandóak csak úgy elslisszolni míg ő feltartja a furcsa sárkánygyík-lényt. Ráadásul nem különösebben szakosodtam szag-elfedő varázslatokra,   a hangban is csak a szokásos disaudio-t ismerem, de azt a célszemélyre/állatra kell használni és attól tartok, hogy lepattanna róla. Gerardhoz hasonlóan ösztönösen jön az egész, nem is igazán tudom, hogy pontosan mit csinálok, de egyik pillanatról a másikra egy új képesség kattan bennem, a tavi főzet által megnyitott képességem és egy magasztos félelemaurát kezdek el árasztani magamból.
- Ahogy nekem se fog ártani. A falhoz!  - mondom az elejét a társaimnak, az utolsót a varázslénynek, de úgy, hogy már mindannyian nyakon öntöttük valamilyen aurával, varázslattal, csatlakozom Ginához. - És most tényleg mindenki előre, óvatosan, felfedezve mit véd, de fürgén!  - teszem hozzá, mert körülbelül annyit tudok a sárkányokról, hogy a konkrét támadások általában lepattannak róluk, szóval Lizzy átváltoztatásában sajnos annyira nem bízok. Ezúttal Gerardot szeretném, hogy előre menjen, ha fénylik, ha nem, és én afféle "alfa sárkány" gonosz-nézéssel próbálom a szörnyet a helyén tartani Ginával együtt, míg mindenki át nem ér és azután keresni valamit, amivel ott tarthatjuk, hogy ne kövessen minket. A magunk után leomlasztás olyan drasztikus lenne, hogy nem feltétlen lépném meg, hiszen két járat volt, mi van, ha a fiataloknak igaza van, de ha mindenkinek kifogy a valamilyen aurája és már dühös az állat, nem biztos, hogy a posztján marad.

// Sárkány III., részlet:
Félelemaura: A körülötte lévők tartani kezdenek tőle (mentális ellenállás itt is van), jóval erősebbnek, hatalmasabbnak gondolják maguknál, nem mernek szembenszállni vele, behódolnak, akár tömegek is, akiket ezálltal irányíthat. //

 
 
 Miközben megtámasztom Shannát, próbálok nem pánikba esni. Hinnem kell abban, hogy a feleségem még ebben a hatványozottan nehéz helyzetben is erős tud maradni. Annak ő sem látná értelmét, hogy csak azért siessek, hogy ott legyek a gyerekem születésénél, közben viszont megöletem magamat a kapkodásban. Abba kell belegondolnom, hogy Daphne azt akarná, hogy csak óvatosan, amíg ő tartja a frontot. Ettől még nem visel meg kevésbé, hogy az esetleges fájások már el is indultak. Nem az a cél, hogy tizennyolc órán át vajúdjon, de amíg egyben vannak, addig talán a pocaklakó csendben van, ha netán menekülni kell, és az ember talán a hasára jobban tud figyelni, mint hogy még egy kisdedet is hurcolni kelljen. – Sietünk, ahogy tudunk, de csak tudatosan, átgondoltan. – Mondom Shannának, és ezzel a többieknek is. Nem fogom elveszteni a fejemet, Daphne megtanított arra, hogy a félelem mindig rossz tanácsadó. – Én sem hiszem, hogy ez pont ugyanolyan kutya lenne. – Ali mondatára viszont megrázom a fejemet, ha idetettek valami házörzőt, az nyilván véd valami bejáratot. – Ha már eddig eljutottunk, nem fordulhatunk meg. A másik járat sem biztos, hogy megoldás. Itt legalább tudjuk, hogy valami élővel van dolgunk. – Első körben Ginára hagyom így, hogy próbálkozzon a szelidítéssel, de nem sokkal később mégiscsak kénytelen vagyok a telekinézisre hagyatkozni, amikor a ritka ronda teremtmény kitörni látszik. A lángcsóva kékje végül nem minket talál el, hanem az idézett pajzsainkat, de így sem túl szívderítő, hogy közben fogy az erőnk. Bár vak a bestia, mégis úgy gondolom, hogy az auráját valahol meg tudnám gyengíteni a saját képességemmel, amíg még nem él a sötét. Mivel én állok elől, bízom benne, hogy a társaim nem csábulnak el a hátamat látva. Leveszem a gyűrűt, és hagyom, hogy a véla fény aurája behassa a bestiát. Hátha addig a többiek valahogy le tudják kapcsolni.

//Véla I: szinte már látványosan ragyogó az aurájuk és ennek hála még akár az ellenségeik is megbocsátóbbak velük szemben. A sötét teremtményeket az aurájuk viszont kifejezetten taszítja.//


Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]

Az Esküvő & Shanna

Az élet olyan, mint egy kártyajáték.
A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.

- Daphne ébren van és bajban. Fájdalmai vannak… fájásai vannak…? - mondom bizonytalanul, miután megtámaszkodom a kézségesen odalépő Gerardban. A kezdetekben Gerardra pillantok, ám a végén a gyógyító Griffendélesre, nem mintha ő érezte volna azt, amit én és állást foglalhatna túlságosan. Más támogatását viszont nem fogadom el, az aurorét is csak egy-két pillanatra, kihúzom magamat a saját erőmből, főleg, amikor Ginával afféle oda-vissza gyógyítással támogatjuk egymást, én a Daphne-val való kapcsolatomat akarom feléleszteni és amiatt gyengülök el, ő pedig a klausztrofóbiájával küzd.
Én is nemet intek a felderítésre, együtt kell haladnunk főleg ilyen szűk, beláthatatlan helyen. Nekem sincsen jobb ötletem arra, hogy melyik oldalt válasszuk, mint egy tipp, semmilyen megérzés, semmilyen jel, így elfogadom a balra irányt. Ha tényleges útvesztőben vagyunk, akkor még úgy is tartják, hogy mindig a bal oldalt követve előbb-utóbb ki lehet jutni, mondjuk most nem egy labirintus áll előttünk… valószínűleg. Amikor elindulunk bent nagyon is jó, hogy még mindig össze vagyunk kötve, mert a fény egyre csak fogy és így már nehéz úgy haladni, hogy biztosak legyünk benne nem hagyunk hátra senkit.  A sötét árny, akit magam mellé idéztem még mindig nem volt használva, így csak árnyból árnyba követett, most pedig valószínűleg jóval otthonosabban érzi magát, mint amennyire mi a vaksötétben. Legilimentorként és telekinetistaként és… valami egyébként amúgy is jellemző rám, hogy ne csak a látásomra, hanem egyéb érzékeimre is támaszkodjak, így megpróbálom betájolni a morgás irányát és rájönni, hogy ennek a mágikus sötétségnek mi lehet a forrása. Vajon akad valami a falon, egy rúna, amit nem láthatunk? Ha pontosan tisztában vagyok a társaim helyzetével, akkor megpróbálhatnék néhány alapvető felszínt vágó bűbájt, hátha elkapok egy rúnát a falon, de túlságosan nagy a kockázat. Vagy egy varázslény sajátossága lenne a sötétség teremtése? Ebben az esetben mondjuk őszintén meg vagyok lőve, hiszen az állatokhoz nagyon nem értek.
Ahogy a cicáknál, ennél a morgásnál is a tudatommal próbálom keresni a kapcsolatot, van-e értelmes gondolata, viszont ha tényleg állatról van szó, akkor hamar feladom. Gerard agresszív megmozdulása lényegében a sötétben láthatatlan és hangtalan, úgyhogy én nem is tudok úgy közbeszólni vagy megállítani, de az tény, hogy szívesebben adnék esélyt a bestiamesterkedő Ginának rájönni, hogy mi az, mint azonnal vakon támadni. A helyzethez mérten azért valamennyire örülök, hogy nem lesz az egészből éneklés, mert az én hangom inkább egy macska ekekéje és az oroszlán bőgése skáláján mozog, tehát nem éppen kellemes.
Mindenesetre ha sikerül betájolnom a lényt és nem sikerül mentálisan kapcsolatot felvenni akkor is élesítem az árnyékot, hogy szemem helyett szemem legyen és védelmezzen minket az akármitől is. Én a kötélen maradok és nem is teljesen értem, hogy Gerard miért oldozza le magát pont akkor, amikor nem látunk semmit az ég világon, amikor a legfontosabb, hogy tudjuk egymás helyzetét és ne legyen baleset, szóval erre egy kicsit furcsállkodva felfigyelek.

// Leglimentor a morgásra:
III. Képes lehet már teljes gondolatokat is kiolvasni, ha képezte magát, de természetesen ehhez első körben át kell hatolnia a célszemély mentális védelmén, amit az illető általában észre is vehet, ha erős mentális védelme van, sikertelenség esetén is, hogy valaki turkálni próbált a fejében. (...) Meg tudja határozni láthatatlan emberek és lények pontos helyét. //

 
 
Nem tudom most Ginát is istápolni, ezért hálásan biccentek Shannának, hogy próbálkozik. Vezetnem kell a csapatot, máskor pedig én vagyok az utóvéd, de most érzem, hogy közel vagyunk, nagyon közel! Viszont a termoszt átveszem, amikor Ali is ivott, igenis rám fér, hogy kicsit csökkenjen a stressz, mert már migrénszerűen terjed a fejfájásom, lévén annyira aggódom Daphne és a baba miatt, hogy az már elviselhetetlen. Csak pár kortyot iszom, mielőtt visszaadnám, hátha más is kortyolna. – Jó kérdés. Aktiválódhatott valami csapda. Még nincs vége. – Kicsit megigazgatom a kötelet, ám ha így egymáshoz vagyunk láncolva, le is ránthatjuk a többit valami szakadékba. Mindenesetre a falakat is figyelem, Ginának valahol igaza is van, hogy ennyire be van szarva, hiszen ha egy szűk járatban megtámadnak minket, akkor mondjuk elemi mágiák kizárva, ráadásul bármilyen omlásban, robbanásban ott halunk meg mind egyszerre. Mivel a többiek rám hagyják a döntést az elágazásnál, marad hát a bal oldal. Végülis teljesen mindegy lenne, feldobhatnék egy érmét is, de általánosan jó szabály, ha az ember balra megy. Azt hiszem Ariadné is valamilyen balkézszabályt alkalmazott a Minotaurusz labirintusában, s bár ott volt a fonál, de mégis ki tudott találni az útvesztőből. – Semmiképpen sem. Oda ne hoppanálj, amit nem látsz biztosan. Ha ott magadra maradsz, nem tudunk segíteni. – Hárítom el Ali gondolatait, de azért hátranézek, nagyon nem jó, hogy ha Gina támogatásával mondjuk Shanna is lemerül. Mi lesz velünk az esetleges végső harc során? Odaérünk, de összeroppanunk a leggyengébb varázslatoktól.. Ha Shanna megtántorodna, akkor elkapom, és Elizabeth-re hárítom, hogy támogassa. Főleg miután nem sokkal később ott a sötét szakasz a morgással. Veszek egy nagy levegőt, és leoldozom magamat a kötélről. – Bármi történjen is, maradjatok együtt. És kicsit hátrébb! – Nem sok esélyét látom, hogy pont a véla aurám lesz erősebb, mint ez a mindent magába szippantó fekete lyuk, de meg kell próbálnom. Ez vagyok én, erre tettem fel az életemet, és nem tántoríthat el pont az, ami ellen tanultam. Különben is, sötétet csak fénnyel lehet leküzdeni.. Vagy nem? Mégsem húzom le a gyűrűmet, mert feldereng Solomon régi mondása: kutyaharapást szőrivel! Sötét ellen sötétség.. Mi is a sötét? Valaminek az elfojtása? Fojtás? Automatikusan emelkedik a kezem, ha valami így hörög, akkor van hangszála, tehát torka is. Picit behunyom a szememet, hiszen a sötétben úgysem látnék semmit, és a ritkán használt támadást vetem be. Rákoncentrálok a bestia torkára, és szépen satuba fogom ahonnan hörögni érzem. Hátha ő maga felel a sötétségért.

//Telekinézis 4. szint: Képes távolról, maximum 10 méter, valakit fojtogatni, akár véglegesen meg is fojtani.//

Az Esküvő & Shanna

Az élet olyan, mint egy kártyajáték.
A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.

Megcsóválom a fejemet felsóhajtva, ha nem találok egyszerűbb kapcsolót, ami hidat képez akkor tényleg olyan erős lenne minden Testvériségis, hogy foglyokkal át tudnak repülni a szakadékon? Ez erőteljesen problémás, jó lenne többet tudni róluk, de még akiket fel is jegyeztünk korábban (Jed, Annabelle, az a kopasz, akit Daghdhanak neveznek maguk között) cserélődni látszanak. Csak biccentek arra, amit Gerard a fiókáról mond, bár erősen furcsállom, mert az én familiárisom egyetlen képességét örökölte meg az igazi viharmadaraknak és legjobb tudomásom szerint a Főnixe a Gyógyító könnyel gazdagodott, nem a feltámadással, de mivel mindig nem ez a hely és az idő a boncolgatására fel sem említem. Ráadásul tényleg hálásnak kell lennünk, hogy nem pusztult el teljesen, kivételesen nem nézem ajándék lónak a fogát.
Gyorsan átvetem tehát a kötelet mindenkin, aki hagyja - Gerard és Lizzy biztosan, ha van időm, akkor Gina és Ali is -, aztán igen csak gyorsan vége lesz a kis felfedezésünknek, mert amin leadom a jelet, hogy valakik figyelnek és Alistair elkezdi pusztítgatni a visszatükröződő felületeket, valami életbelép. A pálcás kezem ösztönösen az arcom elé kapom, míg a másikkal a kötélre fogok, amivel össze lettünk kapcsolva, hogy a következő pillanatban kicsit még zavartan nyissam ki a szemem.
- És hova tűntek a tükörből a hamis hasonmásaink? - válaszolok Gerard kérdésére, összevont szemöldökkel, felmérve a környezetünket hátha feltűnik valami furcsaság, például változás a ránk kötözött kötéllel, vagy valaki valamilyen földmágiával a falba süppedt és úgy követ minket. Nyilvánvalóan azok után, hogy idegenek jelenlétét éreztem, akik éppen úgy néztek ki, mint mi, nem tudom csak úgy elengedni és gyanútlanul folytatni az utamat. Amikor az elágazáshoz érkezünk várok, hogy Gerard be tudja-e tájolni Daphne-t aztán rápróbálok a mentális kapcsolatra, ami legilimentorokként kialakult közöttünk Daphne-val, hogy felébredt-e, sértetlen-e, vagy igazából bármit érzek-e az irányából.
- Én se nem fázom, se nem éhezem, se nem érzem, hogy agyonnyomna bármi. - fordulok Ginához egy kissé felvont szemöldökkel. - Klausztrofóbia, ha jól sejtem. Nem olyan rémesen szűk a tér, koncentrálj a célunkra, megtalálni a barátainkat, családtagjainkat, rájönni, hogy hogyan fordítsuk vissza a macskák bűbáját. Szükségünk van rád. - mutatok a cicás táskára, ami ha jól emlékszem nála kéne, hogy legyen éppen. Csak akkor választok irányt, ha Gerard egyértelműen biztos a dolgában, vagy észlelünk közöttük meghatározó különbségeket, hangok, szagok, vésetek, színek, elhagyott nyomok a földön, és így tovább. Viszont mivel Gina eléggé rossz bőrben van, megpróbálom egy nyugtatóbb mentálvarázslatot használni rá, hogy kicsit enyhítsek a klausztrófóbiáján és tudjon koncentrálni a feladatunkra.

// Elmefrissítés, Legilimentor technika, tanult, született, minden is - ezúttal Ginára. A varázslat segít a célpontjának fókuszálni, kitisztítani az elméjét és leküzdeni mindenféle érzelmi bénulást, stb. //

 
 
- Erre megvan az esély, de Shannával értek egyet, szükség lesz a kezünkre. – Intek nemet Lizzy szavaira. Persze könnyebb lenne, ha nem veszítenénk el egymást, ám ezt muszáj konckáztatnunk, hiszen figyelnünk kell a védekezésre. Ám hihetetlen, hogy Shanna ennyire sokoldalú, hogy ilyen megoldást nem csak javasolni, végrehajtani is tud. Elismerő, sajnáló pillantást vetek a fiúra, akinek már a furcsa kinövések is megjelennek az arcán. Elképesztő, hogy ilyen fiatalon mire képes. Nagy hős lesz, vagy ami esetleg rosszabb, a világ igazi ellensége, valami főgonosz. Bízom benne, hogy ezek az ifjonti mentőakciók egy amolyan modernkori Dumbledore-t faragnak belőle. – A tükrök ellen bármilyen ötlet jó lehet, de az biztos, hogy valamiféle átjárót szoktak megtestesíteni, amit érdemes lezárnunk, elvágunk! Azért csak óvatosan. – Átveszem Shannától a fiókát, akit a vállamra ültetek, remélhetőleg kapaszkodni azért tud. – Köszönöm. Hála az égnek, hogy újra tudja kezdeni az életét, és nem kellett tőle végleg megválnom. – Mormolom, hiszen azért egy durva rosszullét végigfutott rajtam, s csak a főnix legendás reinkarnációjának köszönhető, hogy most még itt van velünk. Látom, hogy minden próbálkozik így vagy úgy, s bízom benne, hogy Ali sem szabadít el valamit a tükrök megsemmisítése közepette. Miközben áttetszővé válik a testem, megkapom az üzenetet Shannától, amire nem igazán tudok válaszolni, én nem vagyok ilyen elmeboszorkány, de azért bólogatok, mint aki köszöni megkapta. Nem nézek a tükrök felé, maximum ösztönösen, hogy ne próbáljanak meg hatni rajtam keresztül a többiekre, és óvatosan lépdelek. Ha kötelet szeretnének rám kötni, gond nélkül hagyom, hogy aztán a szemem elé kapjam a kezemet, ami persze értelmetlen, mert az illúziótest nem véd meg most attól, hogy ne nézzek bele a vakuba. Kicsit káromkodom is, hiszen a védelemnek van árnyoldala is. Megrázom a fejemet, mintha ezzel is tudnám gyorsítani, hogy jobban lássak. – Hova tűntek a tükrök? – Kérdezek vissza teljesen értelmetlenül, hiszen a többieknek sem lehet erről több infója. Kezd az egész hely olyan lenni, mint egy halálcsapda. Az elágazásnál azért a pálcámat tájolásra használom, megpróbálok Daphne-re fókuszálni vele, hátha kapok valami mágikus ötletet. Ha igen, akkor arra indulok. Ha nem, akkor találomra balra.


Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]

Az Esküvő & Shanna

Az élet olyan, mint egy kártyajáték.
A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.

Sikerül az összjáték és egyértelműen kikapcsoljuk a csapdát azzal, hogy lenyomjuk a középen álló oszlopot. Amikor középre érek segítek, amennyire csak tudok, ha Gerard már menet közben fel akarná nyalábolni a familiárisát, akkor már akkor átadom, amikor Alistair-rel a fejem felett állnak, máskülönben a túloldalon.
- Úgy tűnik, hogy többnyire sértetlen, csak... fiókává porladt. - mondom, de körülbelül ennyiben ki is fogyott az ismeretem a főnixekről, pláne nem mondhatnék semmi biztosat, ha egy familiáris főnixről van szó.
- Szép munka, egyetlen szusszanás, aztán indulás. - biccentek a társaimnak, nem csak Gerardnak, hanem a fiataloknak is. Sejtem, hogy Alistair nagyon kimerült lehet az emberszállítástól, de a családtagjaink még mindig veszélyben vannak és még mindig nem tudjuk, hogy miért akarnak minket odacsábítani, merthogy én még mindig úgy hiszem, hogy nem véletlenül a mi hozzátartozóink tűntek el és nem véletlenül pont mi ébredtünk fel elsőnek. Ahogy elkezd dúdolni, szolidan elpillantok róla, hagyom, hogy magától nyugtassa meg magát, mégha nem is tudom, hogy most ténylegesen dalmágiához nyúl vagy csak valami megnyugtatóra koncentrál. Sok mindenhez értek, de a hang és dalmágiához nem különösebben, Jade-del vagy más látványmágussal sincsen túl sok ismerettségem, csak a többieken keresztül.
Azért a túloldalon még visszatekintek oda, ahonnan jöttünk, hátha ebből a szögből látok egyszerűbb megoldást az egészre, hiszen még mindig ott van, hogy öt személyt raboltak és hurcoltak magukkal, talán van valamilyen egyszerűbb kapcsoló, amit nem vettünk észre. Nem feltétlenül kéne mindenkinek tudnia repülni, aztán ki tudja, lehet, hogy a Testvériségnél pont ez a beugró...
- Nem hülyeség. Viszont ha megfogjuk egymás kezét, akkor nem tudunk időben reagálni. Esetleg összekötni magunkat, lazán csak, hogy tudjunk mozogni, de ne veszítsük el egymást. - válaszolom a szőke lánynak, abszolút érthető, hogy közel kell maradjunk egymáshoz. A tértágított táskámba nyúlok, remélve, hogy betettem a mászókötelet vagy erősebb köteg zsineget, amit lazán egymásra tudnánk kötni. Mindenki között annyira laza a kötél, hogy térdig leérjen, de ne essünk át rajta. Ha Gerard nem akar benne lenni a kötelékbe, hanem az illúziójával inkább még jobban eltűnne azt is megértem, szóval csak azt kötözöm be, aki akarja.
- Jó ötlet, csináld, ha le tudod olvasztani az ezüstöt, vagy ólomot, vagy akármi is van az üveg alatt, akkor nem zavarhatnak minket össze ezzel az útvesztővel. Valószínűleg erre kevésbé számítanak, mint arra, hogy megpróbáljam összetörni őket. - válaszolom a tündérfiúnak, habár nyilván fáradt és ijedt, határozottan tetszik a gondolkodása. Ha már mind a ketten aurorok vagyunk, csatlakozom Gerardhoz az Illúziótesttel, viszont amint ténylegesen elindulunk be és megérzem, hogy valami gikszer van reflexszerűen megrándulok, viszont nem olyan feltűnően, csak a szemem sarkából keresve, hogy ki és mi a furcsa és hol lehet az eredeti forrása. Ha velünk halad valaki a képünkben, vagy a tükrök mágiáját használva - ki tudja hogy működnek igazából - akkor nem akarom hangosan kimondani a felfedezésem, így mentálisan küldök üzenetet, egyszerre mindenkinek, ami még engem is egy kicsit meglep. Persze már jó pár kaland óta vagyunk együtt, összeszoktunk, de nem mindenkivel kapcsolódtam össze a legilimencián keresztül, most még is egy kollektív tudatos üzenettel próbálkozom. ~ Nem az összes tükröződés vagyunk mi, figyelnek minket és velünk mozognak, legyetek résen! ~ üzenem, és megpróbálom még az irányt is megadni, ha tudom, hátha Alistair egyenesen megpróbálkozhat azokkal a tükrökkel, vagy az ahhoz közeliekkel. Nem vagyok tisztában vele, hogy éppen mire is vagyok képes, de tudat alatt már így is elkezdek tapogatózni az idegenek felé, óvatosan, ha van esély rá, hogy megérzik a szándékomat, akkor visszahúzódva, hogy a meglepetés ereje nálunk maradjon amikor ténylegesen kirobbantunk valami tervet - márpedig úgy hiszem Gerard vagy Lizzy készen áll arra, hogy bele adjanak apait anyait, ha beazonosítjuk pontosan hol van az ellen.

// Illúziótest, copy Gerard-tól, nem szégyellem!

Mentális üzenet, született legilimentor + képzett legilimentor fiatal korától Lumpsluck által + sárkány III. (mostani juti) amivel akár képekben is megmutathatná, hogy hol látott gikszert a többieknek  

Habár már megdobtam, de plusz infó Legilimentor: Meg tudja határozni láthatatlan emberek és lények pontos helyét. //

 
Meglepetten viszonzom Elizabeth pillantását. Ő mindig olyan céltudatos, agilis, nem ismerem őt privátban, hogy tudjam; van érző oldala is. Úgy fest, hogy sikerül megbeszélni Shannával, hogy a főnixem súlya által lenyomja a kapcsolót, akkor közös erőfeszítéssel jók lehetünk abban is, hogy a feltörő tűzcsapdát az elménk erejével kapcsoljuk ki. Miután Alistair eléri biztonságosan a másik oldalt, hagyom, hogy Shanna is menjen, aztán amikor a fiú visszakérdez, akkor nagy levegőt véve megszólalok. – Megköszönöm, ha engem is viszel, nagyon kimerít a folyamatos koncentráció, és ki tudja, hogy mivel kell még szembenéznünk. – Amíg Shanna várakozik az oszlopon, és megszerezzük a fiókámat is, megint derűsebben látom a saját jövőnket. Valahogy tudom, hogy eddig minden sikerült, talán most végre le is tudjuk zárni az egészet. Végtére is bent leszünk a Testvériség főhadiszállásán, ha már Daphne is tud segíteni, akkor elsöpörjük őket. Ez nem a szokásos griffendéles arcoskodás, most valahogy érzem, nem csak a bosszú vezérel, már fel vagyunk alaposan készülve, az elszántságunk pedig nem is kérdéses! – Gyere csak! – Fordulok vissza, hogy Shanna átjutását is segítsem, lenyomjam a kapcsolót, a lányt pedig lebegtetve, a talaj felett tartva húzzam át, hogy átvegyem tőle a fiókát hálás mosollyal. Első körben a vállamra ültetem, varázslényként csak nem szédül le onnan. Önállóan repülni még nem fog tudni egy ideig, de legalább velem van, nem rokkantam bele az elvesztésébe. A következő akadály nem különben riasztó. – Remélhetőleg ez az utolsó kör, aztán jön a konfrontáció, tartsatok ki! – Szólok vissza a többieknek, mert elől haladok. Próbálok nem belenézni a tükrökbe, hiszen azt is el tudom képzelni, hogy elszívják valahogy az erőnket. Most a kapkodás helyett ismét az óvatosságra megyek rá, mert ha bármelyik tükör érzékelőként működik, és valahogy ránk robbant egy varázslatot, darabokban nem tudjuk kiszabadítani a többieket. Nagy levegő, de azért próbálok valami áttetsző külsőt varázsolni, hogy minél kevésbé tükröződjek.

//Illúziótest: auror egyetemista kitalált varázslat. Az auror teste áttetszővé válik, de a jó megfigyelő kiszúrhatja, ugyanis ez nem jelent valódi láthatatlanságot. Előnye, hogy minimálisan torzítja is a fényt, ami ráesik, tehát a célzott támadások nem pontosak.//


Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]

Az Esküvő & Shanna

Az élet olyan, mint egy kártyajáték.
A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.

- Lehetséges.  - válaszolok csak ennyit Lizzy döbbenetére, hogy milyen csapdákat tudnék elképzelni. Még fiatal vagyok én magam is, de már így is elég sokmindent láttam és volt, amit csak úgy élhettem túl, ha nyitott voltam minden eshetőségre és kiszámítottam mi lehet az ellenfelem következő lépése és felkészültem rá. Mindenre persze nem lehet felkészülni, de azért én próbálkozom.
Halványan érzem, hogy Gerard nem érti, hogy mi értelme volt a nyílvesszőknek, de amikor felcsap a tűzorkán és a familiárisa is elég, akkor nekem egyértelművé válik a válasz. Jobb lett volna, ha a nyílak indítják be a csapdát és csak azok porladnak el, nem pedig a főnixet veszítjük el, ahogy még feltételeztem is, hogy meg fog történni.
- Valamit azért elértünk... még ha csak szerencse is volt.  - válaszolom az auror társamnak, amikor egy kicsit összezúzza, hogy az állati társa ilyen komolyan megsérül. Azt persze nem tudom, hogy még lélekállat kapcsolatban is nézte végig az egészet, mert én a saját szemeimmel figyeltem a kimenetelt. Néhány szóval összebeszélünk Gerarddal, de végül nem kell a többiek felé összefoglalnunk, mert Alistair addigra megteszi. A főnök lánya megnevezésekre mint mindig, csak most is felsóhajtok és megingatom a fejem, de nem ellenkezem, végül is szó szerint tényleg a főnökének a lánya vagyok, mégha ilyen formában inkább amerikai őslakosnak tűnök.
- Egyszerre. - mondok csak ennyit neki, és én is rákoncentrálok, hogy a kettőnk telekinetikus erejével lenyomjuk az oszlop tetejét, amiről most már tudjuk, hogy mozgatható, hála a főnixnek. A legjobb kimenetel az lenne, ha azonnal megjelenne valamilyen híd, de a legrosszabbra számítva most egész egyszerűen a táskámból előveszem az esküvőn hordott cipőmet és azt dobom a teljes erőmmel át, hogy a mélybe zuhanva elindítja-e a csapdát. Ha nem, akkor a szárnyas jószágok sorban elindulhatnak.
- Ha nem jelenik meg semmilyen titkos út, gyere vissza, viszont bele kell gondolnunk, hogy ezen foglyokkal haladtak végig. Minden esetre óvatosan a túloldalon is. - fordulok Alistair felé, és az egyik lábammal ki is lapogatok a levegőben a szakadék széléhez, hogy valamilyen láthatlan bűbáj-út nem jelent-e meg.
Ha esetleg az oszlop 15 méternél nincsen távolabb félúton a túloldalhoz, akkor nekifutásból magamtól ugrok el, hogy az oszlopon érkezve már a saját súlyom nyomja le a lépőkövet és felnyaláboljam azt, ami Gerard főnixéből maradt. Középen állva kicsit még rá is tudok segíteni arra, ahogy Alistair taxit játszik és mindenkinek megemelem a súlyát, hogy kevésbé fáradjon el, ameddig egyik oldalról szépen, lassan, de biztonságosan át nem érünk. Ha porrá égünk, senkinek nem leszünk a hasznára. Tehát ha nem jelent meg út, akkor végigállom középen, amíg mindenki átér, aztán megkérem Gerardot, hogy tartsa lent a lépőkövet, amíg vagy átugrok, vagy Alistair engem is át-taxizik.

//Minden, ami ugrással és hajítással kapcsolatos:
Telekinézis
- Tárgyak lebegtetésénél, hajításánál a súly maximum 20 kg lehet, és már élőlényekre is hatásos.
- Maximum 80 kg súlyú embert képes 3-4 méter magasságig megemelni.
- Ugrás esetén akár 5 méterre is felugorhat helyből, és 15 méteres gödröt is képes nekifutásból átugrani.

+ Animágus III. , oroszlán nekifutása és ugrása //