2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A csapat tehát elindul a járatban. Egyszerű létra vezet le, de nem túl mély az egész. Shanna a macska ruganyosságával akár le is ugorhat. Kb. akkora az egész magasságra, hogy éppen elférnek állva, a legmagasabb feje felett pár centi üres tér van csak. Elég kellemetlen érzés lehet egyébként, akinek majdnem eléri a feje a plafont. Az ember ilyenkor ösztönösen behúzza a nyakát. Szélességre nagyjából ketten lazán elférnek egymás mellett, de a legkényelmesebb tényleg a libasoros megoldás. Ketten már egy nagyobb lendületnél simán orrba lehet vágni a mellettünk lévőt. Gerard bár anyagmágus volt, de már nem annyira az, úgyhogy a gyűrűvel így elsőre nem sokra jut. Nem varázstárgyakról van szó, így nem tud ráhangolódni a másikra, főleg nem akár látni is rajta keresztül. Shanna esetén megmarad a kapcsolat, de még mindig azt érzékeli, hogy Dahpne nincs magánál. Arra van esélye, hogy ha magához tér, akkor valószínűleg arról majd tudni fog. A ruha darab egyébként tényleg nagyobb eséllyel szimplán leszakadt, mert nehezen fért el a lejáratnál. Nincs rajta vércsepp és mivel Daphne ki van ütve nem valószínű, hogy dulakodott volna. Simán csak egy élesebb kiszögellésbe beleakadt és leszakadt onnan, mert egy menyasszonyi ruha azért a legtöbb esetben nagyobb, mint az átlag kisestélyik. Felébreszteni nem sikerül senkit sem. Valószínűleg olyan erős volt a szer, hogy vagy komoly ellenanyag, gyógyítói tudás, vagy szimplán idő kell hozzá, de egy stimula nem elég. Maximum üzenetet hagyhatnak. Gina familiárisa azt talasztalja, amit a többiek is méretek terén, amikor leér, ugrik valószínű, mert a létra nem biztos, hogy fekszik neki. A varázslata halványan pislákolva hamar kialszik. Valószínűleg még nem elég képzett hozzá, de egy sima lumossal tud operálni és látnak annyit a folyosón, amennyi kell, a macska szem és a tündér látás meg simán megoldja a problémát annál, akinek ilyesmi van. Shanna igyekszik átvizsgálni a járatot. Az egyértelmű, hogy eléggé vadi új. Jó eséllyel akkor húzhatták fel, amikor véglegessé vált egyáltalán hol lesz az esküvő. Mágiával azért könnyebb ásni, mint kiskanáll, ha börtönből szökik a mugli. Érzékelni lehet, hogy varázslattal meg vannak erősítve a falak is, úgyhogy nem hullik rájuk törmelék sem, ám kérdés, hogy a varázslat tartós, vagy addig volt rá szükség igazán, amíg azok végigjutottak rajta, akiknek készült. Azt mind látják, hogy a járat egyenes, egyelőre nem látni elágazást sem, fény nem pislákol a végén, úgyhogy lehetséges, hogy hosszan nyúlik a mélybe, vagy ki tudja, hogy hol és milyen módon végződik. Ahogyan haladnak előre egyszer csak simán falba ütköznek. A járatnak vége, se fel, se oldalt nem látnak ajtót, kijáratot, de nincs itt senki, úgyhogy valahol távoztak az elrabolt személyekkel. A falon nincs jelzés, csapdát sem érzékelnek egyelőre. Ali kiszűri a zajokat, zavaró gondolatokat, a hangokra koncentrál. Szinte hallja a pók mászását is a falon, és mintha az is beszivárogna a fülébe, ahogy a mágia vibrál körülöttük, ami védi a falakat az esetleges beomástól, de ez a vibrálás egyre gyengébb pillantról-pillanatra, ahogyan haladnak előre. Csak akkor erősödik fel, amikor elérnek a járat végéig. A szemközti fal szinte hallja, ahogyan varázslattól bizsereg, bár ennek is egyre csökken az ereje.
mesélő: Luna Lovegood
//Kérés fiúk lányok (tudjátok, akinek inge ): Varázslás esetén kérlek tűntessétek fel, hogy a vari milyen mágiaágra épül (ez a fénypászmánál teljesen hiányzik) és mellé kéretik beírni, hogy az adott mágiaág, varázsképességek stb. hány pontosak. Mesélőként ezek azért fontos infok, hogy eldönthető legyen mondjuk egy nem egyetemista milyen okból akar egyetemi felsőbb éves varázslatot elnyomni, vagy csak, hogy mindenki igyekezzen a kaptafánál maradni. A varázslás, mint olyan így is épp elég univerzális egy mese során, ezért igyekezzünk a karakterhű mágiákat alkalmazni. Köszi-köszi!
Határidő: február 27. Én írok: február 28.//
Alistair Wilson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bromley, London, Anglia 2023-02-21, 00:06
Az esküvő & Alistair
[You must be registered and logged in to see this image.] Talán kissé késve tűnik szembe, vagy épp eszmélek rá, hogy a keresztapám épp Daphne-hoz ment oda utolsó mozzanatként és ő sincs épp ott. És anyát sem találom, így aztán nem is tudok tenni a kényelméért vagy tudom kifejezni szavak nélkül az aggodalmam egyetlen apró megmozdulással… A gyomromat megüli valami egészen elemi. És a néhai lövés helyére fogok reflexből… Mintha pszichésen még mindig hatással lenne rám, különösen hogyha erős érzelem üti fel bennem a fejét.. A jegyeim azonnal végigszaladnak rajtam és mellette a libabőr is lever. Minden szőke pelyhem égnek áll a gondolattól. És a többiek szavai sem segítenek amikkel azt erősítik, hogy itt bizony valami reváns-ról lehet szó.. Apa elvesztése is olyan közeli… Muszáj néhány mély levegővétellel lenyugtatnom magamat. Közben a többiekhez keveredek és hallgatom a válaszaikat és nézem mit is csinálnak, de valahogy olyan kusza az egész.. Végülis nem kereshetek mindenben jeleket.. Nyelek egyet és a többiek közé sorolok, a lányok után. Nekem sincs igazán szükségem a fénypászmákra, hiszen megtapasztaltam már a tündérlátás előnyeit.. Amit most is alkalmaznék. - Gondoljátok, hogy valóban bosszú lenne csupán? - valamiért, Grindelwaldot egyáltalán nem nézem olyannak, aki csak így… hobbiból bosszút állna. Akkor sem, ha veszteség érte… Lizzy jól mondja Christopher a vére… de ő is. És legutóbb is vissza lépett a megsemmisítésünktől.. Pedig az után, hogy a Bodzapálca hozzá került, minden esélye meg lehetett volna rá. A keresztapám tehetséges gyógyító. Talán Grindelwald is megsérült ahogy Dumbledore.. csak nem kényszerült gyógyálomba.. Jade pedig.. - Talán tényleg jó lesz odafigyelni a csapdákra. Anya tehetséges drágakő mágus és dalmágus. Illuzionista. Akit brutálisan lenéznek általában. - ismerem el. Őszintén szólva valamiért az miatt kezd borsódzni a hátam, mert mi van akkor, ha valahogyan a szeretteinket fordítja ellenünk? És szinte bele zsibbadok a gondolatba, hogy vajon mi lesz az ár? Akarva akaratlanul is eszembe jut ahogy Jed-et felnyársalja az a vasdarab.. és elnyeli a sárkány lelkét.. A pálcámat is késve szedem elő és a ruhámon egyáltalán nem változtatok semmit a többiekkel ellentétben. Én összesen a gondolataimat akarom lecsendesíteni és ide koncentrálni a járatra és annak minden apró rezdülésére.
//Tündér: I.: Teljes sötétségben is kiválóan látnak, a szemük alkalmazkodik a környezet fényviszonyaihoz, de sötétben az egyéb képességeik gyengébbek.
Hangmágus: 1. szint: Képes kiszűrni elméjéből a zavaró zajokat, így koncentrációt növelve.
//
A mumus hálája:
Mágikus adottság gyűrűje (Anyagmanipuláló 1. szint) (3x lehet használni)
Az élet olyan, mint egy kártyajáték. A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.
- Semmi, úgy éreztem, hogy van valaki, aki el akarja rejteni a gondolatait, aztán az érzés elmúlt és életbelépett a... gáz. Azért párologtak el a pezsgők, mert nem éppen csak pezsgő volt, gondolom. - válaszolok Alistairnek, miközben elkezdünk kutatni Ginával a nyomok után. Megértem, hogy kell néhány pillanat, míg mindenki visszanyeri a hidegvérét - főleg Gerard -, bár az az igazság, hogy vélhetően teljesen nem is fogjuk. Hollóhátasként és legilimentorként büszke voltam mindig is arra, hogy az érzelmeim nem szólnak bele az ítélőképességembe, de ez Jake óta lényegében a feje tetejére állt. Számtalanszor látták rajtam a kétségbeesést, az összeomlást, és most is igyekszem a kialakult feladatra fókuszálni, de amikor Lizzy visszatér a listával, szó szerint belefagyok a mozdulatomba. Ismerős nevek, de mi lehet a kapcsolat közöttük? A maguk nemében mindannyian szerepet játszottak az esküvőben és... mindannyian kapcsolódnak hozzánk. Pont az ötünkhöz, akik elsőként tértek magukhoz. Elég erőteljesen rászorít apám eltűnése a szívemre, de ha átadjuk magunkat a pániknak abból semmi jó nem származik. Amikor megpróbálom megnyugtatni a gondolataimat és megérzem a kapcsolatot, amit az Üzenettel véletlen létrehozhattam Daphne-val, furcsán visszacseng bennem a kapcsolat Vanessával és az, hogy azóta sem igen hallottam az angyallányról. - Érzem őt, de nincs magánál, talán még nem ment ki a szervezetéből az altató. - fordulok Gerard felé, legalább az megnyugtató, hogy tudjuk, hogy nem az volt a szándékuk, hogy megöljék akiket elragadtak. Habár igen nehezen tudnék elképzelni bármi mást az aurorparancsnok tekintetében... Amikor felpattan a járat kallantyúja a varázslatom hatására egy kicsit fellélegzem, nyomon vagyunk. Viszont mielőtt lemásznék, újra megszólalok.
- Ahogy Lizzy mondja, az eltűnésük nekünk szólhat. És ebben az esetben lehet, hogy az egész egy csapda, hogy oda kerüljünk pontosan, ahova ők akarják. Ez nem jelenti azt, hogy nem megyünk. Csak óvatosan. - sóhajtok fel kissé, igazából mással is meg lehet mindenkit indokolni - Jade-en kívül, ő egy kissé kilóg, hiszen csak egy zenész -, de mindenképpen aggodalomra ad okot, hogy ötünkre öten tűntek el. Hagyom, hogy Lizzy felvegye a ruhát, habár Gerarddal ellentétben én inkább azt tippelném, hogy csak a ruha nem szűk járatokra volt szabva, fennakadt, leszakadt, vélhetően Daphne is elernyedt és könnyedén elrabolhatóvá vált, mint mindenki. Ruganyosan, macskaszerűen leugrok/lemászok a járatba elsőként, követve az elvet, hogy egy auror elöl, egy auror hátul. Nincs szükségem a fénypászmára, a szemem két pislogás között cicaszemmé változik, aminek még annyi fény is elég, amennyi a bejáratból átszűrődik. Nem indulok meg azonnal, elkezdek körbenézni hány járat van, egyértelmű-e az út, hagyhattak-e hátra csapdákat vagy nyomokat, aztán megpróbálok rákoncentrálni a kapcsolatra Daphne-val, ha esetleg Gerard ereklyevadász-relikviamester varázslata nem jönne össze. A gondolatmeneten maradva kissé felvonom a szemöldökömet, hogy egy hetedikes diák nem Lumos-t használ, hanem egy egyetemista szintű fényvarázslatot, de már inkább nem mondok semmit, nem akarom tudni, hogy ez a csapat - segítőkész- lázadó mikor és hova lóg be.
// Animágus III., Alakváltás nélkül is használhatja az állati alakja állati képességeit, pl. a macska sötétben látását, vagy egy kígyó hőérzékelését. - oroszlán //
Azt nem tudom, hogy milyen "lelki szemetesláda" vagyok, de szeretem a megszokásaimat. Lizzyt, pedig már megszoktam. Bár tudom, hogy együtt jár Dany-vel, számíthatnék is arra, hogy majd az egyetemen, ahol már nincsenek olyan szigorú szabályok egy szobába akarnak költözni. Valahogy ez mégsem jut eszembe. Talán mert Ramsey óta hanyagolom a pasikat. Most inkább igyekszem magamhoz térni és a helyzetre koncentrálni. - Én találtam egy ismeretlen mérgező begóniát, pedig minden virágot mi gondoztunk Codyval. - jegyzem meg arra, hogy ki milyen furcsasággal találkozott. Lizzy pedig nekiáll névsort böngészni, amíg én lábnyomokat. Azonban, amikor Cody hiányához ér érzem, hogy megfeszül a gerincem. Elveszíthetem? Másodjára? Nem. Ilyesmi nem fog megtörténni. Megtalálom. Kerül, amibe kerül. Azonban kissé kellemetlenül szalad végig rajtam, hogy legutóbb Corvust vesztettem el, most pedig Codyt, mintha az unokafivéreimnek miattam lenne állandó veszélyben az élete. Ez pedig cseppet sem tetszik. Persze, tudjuk a paranoia régi jól ismert társam. Ugyanakkor tudom, hogy a többieknek sem könnyebb. Igaza van Lizzynek, mintha mindenkit célba vettek volna, mert mindenki szerettei közül eltűnt valaki. - Nagy hiba volt. - jegyzem meg komoran, miközben pálcát húzok. Olyan erővel sikerül megmarkolnom, hogy még az ujjaim is teljesen belefehérednek. - Többen voltak. A lábnyomok egyenesen a tánctér közepére vezetnek, és ott nyomtalanul eltűnnek. - fordulok Shanna felé, amikor megkérdezi, hogy mire jutottam. Utána magam is a tánctérre lépek, hogy megvizsgáljam hogyan lehetséges ez. De Shanna gyorsabb és ügyesebb is nálam, legalábbis elég gyorsan sikerül előhívnia a csapóajtót. Remek. Mibe fogadjunk, hogy egy szűk és sötét lejárót rejt, ha felnyitjuk. Amit igyekszek is megtenni, minden habozás nélkül, ha felfedezem a kallantyút. Ha sikerül, akkor Carnivora óvatosan merészkedik előre, akármit is találjunk az ajtó alatt. Ha egy sötét és kivilágítatlan lefelé vezető lépcső vagy járat az, akkor még néhány fénypászmát is idézek, mielőtt belépnénk. - Hát akkor előre. - mondom határozottan. Mert jól lehet Gerard nem szeretne minket veszélybe sodorni, de nincs az a pénz, amiért én számunkra fontos embereket hagynék hátra. Nincs olyasmi, ami visszatarthatna, hogy megtaláljam az eltűnteket. Főként mert egyikük számomra is fontos és szeretett személy.
//Fénypászma: Lebegő fénygömböcskék, amik a megidézővel együtt mozognak, vagy akarata szerint változtatnak helyet, fényt adva sötét világítás nélküli helyeken.//
♫ Végtelen tudás - Infinite energy ♫
Elizabeth Ollivander
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bromley, London, Anglia 2023-02-16, 11:18
Nem igazán áll szándékomban Ginát kiábrándítani, de eddig is sok időt töltöttem Daniel szobájában, szóval szóba került köztünk, hogy a következő tanév kezdetével beköltözöm hozzá. Ezt ugyan még nem közöltem a lánnyal, hiszen - bármennyire is mutatja ennek az ellenkezőjét - tisztában vagyok azzal, hogy örül a társaságnak. Van kinek panaszkodnia. És voltaképp nekem is. Bár, Gina nem éppen a legjobb lelki szemetesláda, de még így is örültem a hallgatóságnak. - Nyilván igazad van, de akkor is jó lenne tudni a hiányzók neveit - biccentek egyet Gina megjegyzésére. Én se hiszek teljes mértékben abban, hogy megkerülnek a tettesek, hiszen az túl szép lenne, de nem is bocsátanám meg magamnak, ha még csak a biztonság kedvéért se mennék végig a vendégek listáján. Ráadásul, nem hiszem, hogy Daphne vagy Gerard díjazná azt, ha csak egy embernek is baja esne az esküvőjükön. Aláírom, az se szerencsés végkifejlet, hogy Daphne eltűnt, de rajta kívül másoknak is nyoma veszhetett. Gerard természetesen a feleségéért aggódik leginkább, hiszen vele együtt a születendő gyermeküknek is nyoma veszett, szóval részéről érthető valamilyen szinten a pánik és aggodalom, ahogy az is, ha néha nem teljesen figyel oda. Shanna utasításának természetesen eleget teszek és mindenkit megpróbálok magához téríteni, akiről tudom, hogy auror. Ha fel is ébrednek, magyarázkodásra esélyesen nem sok időnk van, szóval pusztán annyit közlök velük, hogy a menyasszony és rajta kívül még pár vendég eltűnt, a többire esélyesen maguktól is rájönnek, amint körbe néznek. Nem állítom, hogy minden egyes auror vendéggel képben vagyok, de azért van pár ismerős arc. - Én csak szólni szerettem volna egy pincérnek, hogy foltos a gallérja - fintorodom el az emlék hatására, Alinak címezve a válaszomat. - Gondolod, hogy mindenkinek szándékosan terelték el a figyelmét vagy néhányunké puszta véletlen volt? - ráncolom a homlokom, hiszen az számomra teljesen egyértelmű, hogy Shannát és Gerardot szánt szándékkal vezethették félre, de én, Gina és Alistair aligha jelentünk bármiféle veszélyt is másokra nézve. Egy foltos gallérú pincér mindenhol előfordulhat, bár az, hogy szinte tudomást sem vett rólam... bosszantó. A vendégekre és a listára koncentrálok tehát teljes figyelmemmel és lassan, de biztosan megállapítom magamban, hogy kik is tűntek el pontosan, amikor pedig Chris nevéhez és hiányához érek, egy pillanatra görcsbe rándul a gyomrom és a pánik akaratlanul is kezd megkörnyékezni. Elvégre, ha tényleg a Testvériség keze van a dologban, akkor reális, hogy Christ is elrabolják, aki Grindelwald leszármazottja. Bár, hogy vele mihez is kezdenek pontosan, az számomra rejtély. - Christopher Graves, Cody Mortimer, Shawn Griffin, Jade Wilson - sorolom végül a neveket, Shannára és Alira, no meg természetesen Ginára is vetek egy "sajnálom" pillantást. Tényleg együtt tudok érezni velük, hiszen az én unokatestvérem is eltűnt, szóval már akkor se tudnának hazaküldeni, ha esetleg felmerülne bennük a gondolat. - Chris Grindelwald dédunokája, szóval ha valóban az ő keze van a dologban, akkor emiatt a kapcsolat miatt vihették el őt is - jegyzem meg, egy kissé lejjebb véve a hangerőt, hogy még véletlenül se hallja meg senki más, aki nem tudhat erről. Sőt, még egy dolog eszembe jut: - Jóformán mindenkinek eltűnt valakije, szóval esélyesen nem csak Daphnén és Gerardon kívánnak bosszút állni. Minket is célba vettek. Ha pedig esetleg jeleznek a csapóajtóval kapcsolatban, én is odalépek, majd lehajolok a menyasszonyi ruha darabjáért és kissé alaposabban körbenézek, hátha találok-e rajta vércseppeket. Ha Daphne esetleg dulakodott és megsebesített valakit, akkor talán létezik olyan mágia, amely pár csepp vér révén elárulhat számunkra valamit. Ha pedig mégse... nos, abban az esetben legalább sikerül megtudnunk, hogy valaki megsérült és hogy milyen mértékben is tette azt.
Persze, hogy teljesen ki vagyok bukva, hiszen életem szerelme, a feleségem, gyerekem anyja eltűnt! Nem is eltűnt, biztos, hogy elrabolták, nem is lehet kétséges. Már csak azt nem értem, hogy ha ártani akartak nekünk, miért nem öltek meg? Váltságdíj? Kétlem, hogy ez a pénzről szólna. Valaki kínt akar nekünk okozni? Nem csoda, hogy gyakorta felmerül már bennem, hogy vonuljunk inkább vissza, foglalkozzunk magunkkal, a világ baját pedig megoldja majd más, akinek nincsen egyéb életcélja! – Igaz, igaz! - Felelem feldúltan Lizzynek, és keresek valami listát, bár aligha hiszem, hogy ezzel közelebb jutunk a valósághoz, hiszen bárki is tette, elég profi volt, hogy álcázza magát. Mégsem ülhetünk ölbe tett kézzel, bólogatva igazat adok hát Ginának is. Anyámat próbálom Stimulával ébresztgetni, na és persze a többi aurort. Sajnos a két védelmező, Solomon és Rhys lőtávolon kívül vannak, tehát nem tudnak most azonnal jönni. – Mindegy, próbáljunk meg kitalálni valamit. – Én magam nem vagyok legilimentor, viszont Shannáról tudom, hogy ő az, ezért egy pillanatra sem tévesztem szem elől, hátha valahogy össze tudnak kapcsolódni, és akkor minden pillanat számít! Természetesen én is észreveszem, hogy többen eltűntek, így amikor Shanna öltözködik, én mágiával valami kényelmesebbet öltök fel, hiszen most nincsen helye és ideje az ünneplésnek. – Köszönöm, kedvesek vagytok! – Felelem most már neki, azon viszont elgondolkozva, amit Alistair jelez, de nem ugrik be róla semmi. A jeggyűrűmre illesztem a pálcámat, hiszen azért mégiscsak anyagmágus voltam egykor, meg hát az ékszer mondhatni a lelki összetartozás jelképe, a párja Daphne ujján van. Megpróbálom összekapcsolni a két gyűrűt, hátha a párja be tud számolni róla, hogy mit is látott, mi történt, ami támpont lehet. Közben azért ha Shanna szól, akkor a titkos járat kinyitásában is segítek, közben persze összeszorul a szívem, amint a fehér menyasszonyi darabot találjuk, dulakodott a drága! Mindenesetre a már megszokott felosztásban hiszek, egy előre, egy hátra, Shanna most mehet elől. Lizzyt, Ginát és Alit nem rángatnám bele, de nagyon tettrekésznek tűnnek. – Remélem egyszer végre békés életünk lesz! – Sóhajtok fel, hátra maradva, és pajzsokat, védővarázsokat húzva fel, nézzük meg, hogy hova vezet a járat!
//Tárgyösszekapcsolás (anyagmágia, egyetemista kitalált varázslat): két összeillő tárgyból (pl jeggyűrűk, fülbevaló, két tőr) szettet alakít, és az egyik a másik nélkül is tudja közvetíteni, hogy mi történt a hiányzó darabbal.//
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Gerard utasítása tényleg nem a legjobb, de a kiborulása okot adhat a logikai bakira, hiszen ez egy sátor. Bár van egy bejárat, de ha valaki nagyon akar azért ki tud jutni a ponyva alatt, még ha laposkúszásban is kell azt tennie. Solomonnak sikerül üzennie, bár a férfi valahol Alaszkában horgászik épp, így még hoppanálással se tud azonnal visszatérni, hiszen elég nagy a távolság és a mágia sem old meg mindent azonnal. Rhys pedig, aki még mindig rejtőzködik bár kicseng, de nem veszi fel elsőre. Kelly ellenben még alszik, így őt sem tudja a mosdóba küldeni, bár valószínűleg sejti, hogy nem erről lehet szó. Lizzy talál egy nyílt vendéglistát az asztalon a pezsgők mellett, amik elpárologtak, az viszont igen hamar feltűnik mindenkinek, hogy bizony tényleg nem csak a menyasszony hiányzik. Eltűnt ugyanis néhány hozzájuk közel álló ember, Chris, Cody, Jade az auror parancsnok, Shawn Griffin is. A többiek pedig még mindig húzzák a lóbőrt. Shanna gond nélkül át tud öltözni. A kintről beszűrődő fények így nyár lévén nem mondanak annyira sokat. Nem teltek el órák, tehát nincs még sötét, de nap azért más szögből süt, eltelhetett egy fél óra, óra, vagy kettő is akár, mindenesetre több idő, mint néhány perc az biztos. Az üzenet ötlete tényleg bizonytalannak tűnik, de valamilyen csoda folytán, vagy talán mert régóta ismerik egymást és mindketten kiemelkedőek legilimencia terén egy pillanatra érzékeli Daphnet. Egyértelműen nincs magánál jelenleg, de életben van és Shanna úgy érzékeli, hogy rá tud hangolódni erre a kapcsolatra, hogy érzékelje később, ha a nő magához tér majd. Gina a lábnyomokat vizsgálná, bár sajnos tényleg le vannak téve térkövek, hiszen a puha föld nem alkalmas az asztaloknak, csini cipőknek. Azért annyit nagyjából le tud szűrni, hogy jártak itt többen is, szinte felvillannak a cipőtalpak nyomai a szeme előtt. Bár pontosan nehéz meghatározni föld híján, de az egyértelmű, hogy többen is voltak és a legfelső nyomok nem divatos cipőktől származnak. Akár követni is tudja őket egészen a sátor közepéig, ami bizonyára későbbi tánctérnek lett meghagyva, de itt megszűnnek. Nagyjából ekkor ér ide Shanna a varázslatával, ami bizony kimutatja az egyébként másképp (kézzel, megfigyeléssel) fel nem fedezhető rejtett ajtót. A térkő itt is tökéletes, de az auror lány varázslata megmutatja a határvonalat és megjelenik egy kallantyú is, amivel simán ki is tudja nyitni. Nincs mágiával lezárva, vagy csak időlegesen volt, azt nem tudni. A lejárat szélén pedig felfedezhet egy apró leszakadt darabot egy fehér menyasszonyi ruhából.
mesélő: Luna Lovegood
//Határidő: február 20. Én írok: február 21.//
Alistair Wilson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bromley, London, Anglia 2023-02-13, 19:55
Az esküvő & Alistair
[You must be registered and logged in to see this image.] Ahogy félre állok a pezsgős asztalokhoz, hogy úgymond ne maradjak feltűnő és körül tudjak nézni az emberek között, semmi gyanúsat nem találok, csak maga a kitöltött pezsgők vonzzák magukra a tekintetemet. Mire felfogom, hogy mi történik valószínűleg, már megtörténik a baj és elhomályosul minden. Egyetlen pillanatra sikerül az abroszban megkapaszkodnom, az asztallap helyett, de az eszméletlenség és öntudatlanság miatt az ujjaim is hamar engednek, így talán nem rántok magamra különösebben semmit.. Mire magamhoz térek, az asztal mellett fekszem a földön és a többiekkel ellentétben én valahogy nem sietek a felállással. Így utolsónak ülök fel és kukucskálok ki az asztal mellől… - Hát.. nem pont így képzeltem el azt, hogy valaki asztal alá kerülhet az italtól.. - motyogom magamnak, de végülis feltápászkodom és feltűnik, hogy az italoknak a poharakban hűlt helyük. Körülnézve persze eszmélek, hogy mindenki Daphnet keresi.. Én azért anya miatt is aggódom egy sort, szóval az alvók között őt keresem és ha megtalálom, valami kényelmesebb pózba próbálom ültetni, vagy fektetni és csak megsimítom a haját.. Talán jobb ha ezt most ők átalusszák így nem kezdem el élesztgetni.. Kicsit még kótyagosnak érzem magamat de a többiekhez botorkálok és hümmenve hallgatom őket. - Láttam, hogy mindenki megindul valamerre, mielőtt bekövetkezett volna a baj.. Ki mit látott, vagy tapasztalt? Mi az utolsó emléketek? - még az orrnyergemet dörgölgetem, de azért megosztom én mit tapasztaltam. - Nekem bevillant egy virág képe.. egy hervadt virágé.. - persze én is aggódom Daphne miatt, hiszen a többiek “csak” be lettek kábítva, ő viszont eltűnt! Noha ez nem jelenti, hogy kevésbé aggasztana a helyzetük.. Bár ami eszembe jut Daphneval kapcsolatban, az cseppet sem lehet megnyugtató senkinek és egy pillanatra elgondolkozom, hogy kimondjam-e egyáltalán.. - Mondanám.. hogy talán kilátásba kerülhetett egy új kiválasztott.. Csak.. ezúttal Grindelwalddal kapcsolatban.. De ez elég elborult lenne.. - a kiválasztott alatt technikailag Daphne születendő babáját értem.. Persze ez a megszólalásom talán pont annyira kiborítóan is hangozhat, hogy Gerard végül lecsapjon érte… De talán tényleg semmi értelme.. Bár erősen kattog bennem a gondolat, hogy Grindelwald megfontoltabbnak tűnik annál, semmint hogy pusztán bosszúból ilyesmit csináljon. - Vagy… lehet.. hogy elterelés.. - mondjuk ez megint csak ingoványos terep. És lehet még annyi értelme sincs, mint az előző feltételezésemnek.
//
A mumus hálája:
Mágikus adottság gyűrűje (Anyagmanipuláló 1. szint) (3x lehet használni)
Az élet olyan, mint egy kártyajáték. A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.
Elindulok az emberek között miután elköszönök Daphnetól, de mintha az egész teremből elpárolgott volna az érzés, nem találok rá a személyre, aki gyanúsan viselkedett. Illetve még azt se, csak gyanúsra gondolt. Halkan felsóhajtok, ahogy elkezdek visszafordulni Daphne felé, hiszen Gerard is magára hagyta és Alistair se biztos, hogy sokáig akarná szóval tartani, de a sóhajtással csak még több kábító gázt szippantok be. A folyamat gyors, de így is először csak megingok, elkezd elmosódni a szemem előtt a menyasszony asztalának képe és kétségbeesetten küldök neki egy mentális figyelmeztetést, hogy baj van, meneküljön... De túl késő. Amikor magamhoz térek azonnal talpra ugrok, olyan gyorsan, hogy ahogy elkezdek körbe forogni, hogy mi történt, majdnem vissza is hanyatlok. Egy hiányzó személy egyértelmű és azonnal felszólal bennem a vészharang. Szólnom kellett volna neki azonnal, hogy valami történt, még ha nem is tudtam, hogy micsoda, a megérzéseim láthatóan helyesnek biyonyultak, Daphne nincsen sehol. Nyilvánvaló, hogy amikor Gerard visszatér és összenézünk átérzem minden létező félelmét, de hozzá hasonlóan próbálok nyugodtnak mutatkozni. - Az egész násznépet elaltatták, Gerard. - válaszolom, mintha ez egyenes válasz lenne arra, hogy úgy sem lesz a női mosdóban. Ha van a sátornak olyan ablaka-ajtaja, amin természetes fény jön be, megpróbálom megtippelni mennyi idő telhetett el, legyen nappal vagy éjszaka, aztán bólintva Lizzy-nek megszólalok. - Jó ötlet végigpörgetni a listát, Daphne egyértelműen eltűnt, de mások is lehetnek, akiket elsőre nem veszünk észre. Próbáljátok meg Stimulával felkelteni az aurorokat, de egyelőre csak az aurorokat, nincs időnk mindenkire. - válaszolom, miközben bűbájjal próbálom felfedni, hogy mi történhetett, míg álomba szenderültünk. A tértágított táskámból előkerül a ruha, amit magammal hoztam éppen efféléktől tartva és egy pálcaintésre megtörténik a design váltás.
Szó szerint egy bűntett helyszínén vagyunk, így úgy is kezelem és helyszínelő varázsokkal kezdek, persze úgy, hogy ne trappoljak bele abba, ha Gina valamit ki tud olvasni az esetleges lábnyomokból, bár valóban félő, hogy lerakott padló van hogy ne süppedjen a földbe asztal, szék, magassarkú. - Találtál bármi nem odaillőt, Gina? - kérdezem először a lányt, de követem és én is körbejárom a területet Daphne környékén. Keresem, hogy hol jöttek be, hol mehettek ki, hogyan épülhettek be, bár most már igen valószínű, hogy valaki más alakjában érkezett egy elkövető minimum és őt hallottam ki. A parancsnok lányaként, azok után, hogy legutóbb alig éltem túl - és az átoksebem talán még halálos is -, azért megkérdőjelezhető, hogy vajon engem miért hagytak hátra, miért nem használnak afféle túszként, de bevallom ennek a "hibának" örülnöm kéne. - Revelio! - lövöm el a varázslatot, amivel elrejtett tárgyakat, járatokat, mágikus nyomokat, sőt, megváltoztatott külsőt is le lehetne leplezni, de jelen esetben nyilván a korábbi verziók lennének fontosak. Talán akad egy mágikus nyom, vagy egy járat, de ha nem, akkor is messze vagyunk az ötletek végétől, módszeresen fogunk végigjárni minden eshetőséget, míg meg nem találjuk Daphne-t. - Meg fogjuk találni, épen és egészségesen. Ígérem. - fordulok Gerard felé, egy hosszú, komoly pillantás erejéig, miközben a bűntudat mardos azért is, mert elhagytam a menyasszony oldalát és azért is, mert irigyeltem a boldogságukat.
// Daphne-nak, tudom, hogy túl késő, de megpróbálta, szóval berakom: Telekinézis: Üzenet: Képes társainak üzenetet küldeni úgy, hogy erre nem kell varázslatot, azaz cselekvést elpazarolnia, tehát ez nem számít cselekvésnek, mellette varázsolhat is.
Maga a cselekvés: Revelio: - Egy bűbáj, amellyel rejtett tárgyakat, üzeneteket, láthatatlan dolgokat és átjárókat, vagy bármilyen más, titokban írt üzenetet és rejtett jelölést lehet felfedni. (canon-varázslat)
Az isteni közbeavatkozás aranymedálja:
Spoiler:
Csakis mesékben használható, akkor viszont minden hozzászólásod végén a kockadobások fórumában dobhatsz, és ha 96-00 között dobsz száz oldalú kockával, akkor valami extrajó dolog történik veled, pl különleges nyomot találsz, amit amúgy a mese vége felé találna valaki, de az is lehet, hogy azt sosem találná meg senki. Vagy éppen elkerülsz valami nagyon veszélyes átkot. A mesélő ebben szabad kezet kap.
Hát, ha Ali engem kérdezne, akkor nem csodának, hanem a saját korrepetálásomnak tudnám be a sikert, hogy nem bukott meg. Persze ettől még igaza van, nem árt, ha javít a koncentrációján, és a jegyein, hogy esélye legyen arra az aurori egyetemi képzésre. Nem mindenki megy ám át az egyetemi felvételi vizsgákon. Még én is izgultam az enyémen, pedig elég felkészültnek éreztem magam, ami a gyógyítás alapjait illeti. Most pedig még várom a döntésről szóló levelet. Tudom, hogy nem kéne izgulnom, hiszen minden "szakmai" kérdésre tudtam a választ, és a motivációimat is igyekeztem értelmesen megfogalmazni, de mégis. Ez egy egész életet meghatározó dolog. Minden esetre remélem, hogy Ali képes lesz összeszedni magát, és eléri a célját. Ahogy azt is, hogy Lizzynek is sikerült a felvételi. Jó lenne, ha továbbra is szobatársak maradhatnánk. Nem akarok mást megszokni. Jelenleg viszont inkább csak az esküvőre próbálok koncentrálni. Vagyis a kiszúrt fura begóniára. Nem szoktam hozzá, hogy ne emlékezzek minden növényre. Ez pedig határozottan nincs meg. Így nem csoda, ha végül a tálcámmal együtt elkezdem vizsgálgatni. Nem is mert rosszra gondolnék, inkább tényleg csak üdvözlő kártyát keresek. Csakhogy kártya helyett egy tüske akad bele az ujjamba. Ami már határozottan gyanakvásra ad okot. Ennek a dísznövénynek nem kéne ilyesmivel rendelkeznie! Mármint normálisan. Az sem tetszik különösebben, hogy az ujjam zsibbadni kezd, ahelyett, hogy mint máskor mindig egyszerűen nyom nélkül tűnne el róla az a jelentéktelen kis karcolás. Aztán még elkapom a tekintetemmel, hogy az átok növény valamiféle permetet kezd eregetni, de mielőtt bármit tehetnék, vagy figyelmeztethetnék bárkit is, koppanva hullik a földre az ezüstszín tálcám, velem együtt... Nem tudom, hogy mennyi idő telik el, mire lassanként, nem túl kellemes helyzetben, és pozícióban kezdek magamhoz térni. Elég nagyot koppanhattam. Nem mintha ez számítana ebben a helyzetben. Viszont egy durva másnapossághoz tudnám hasonlítani a jelenlegi állapotomat. Elsőre nem is sikerül felállni. Ahogy hirtelen mozdulattal felpattanék, hogy körül nézzek, vissza is huppanok, és fejembe is belenyíllal a szúró érzet, mint amikor egyszerre túl sok inger éri az ember kb. összes érzékszervét, amitől azok túlterhelődnek. - Szerintem, aki akart már lelépett. Ki tudja meddig voltunk kiütve. - jegyzem meg Gerard és Lizzy párbeszédéhez, bár talán teljesen feleslegesen, miközben az orrnyergem masszírozom. Aztán lassan újra neki futok a felállásnak. Első körön pedig igyekszek körbe nézni a sátorba, és minden ájult embert stabil, biztonságos pozícióba helyezni, ha kell ellátni. Nem lenne jó, ha valaki véletlen a saját levesébe fulladna meg, vagy csak elvérezne, mert szerencsétlenül esett pár pezsgőspohárra. Na és persze cseppet sem bíztató, hogy Daphne -főként az állapotában- egyszerűen eltűnt. Talán az egész, arról szólt, hogy őt rabolják el. De minek? Bosszú? Akárhogy is, a fejetlen rohangálással nem megyünk semmire. - Nem lehetne valami nyomkövető bűbájjal, vagy ilyesmivel bemérni valahogy Daphnét, mondjuk egy személyes tárgya segítségével? - teszem fel végül Shanna és Gerard felé a kérdést. Igazából nem tudom, hogy ezek hogy működnek pontosan. Kell-e valami tárgy, vagy ilyesmi? Vagy van-e egyáltalán ilyen. De valahogy a kiskorú varázshasználókat is nyomon követi a minisztérium. A saját embereivel is megteheti. Feltételezem. Akkor is, ha nem vagyok elmerülve a speciális auror varázslatokban. Legfeljebb majd Shanna és Gerard kijavít, ha nagyon nagy butaságot kérdeztem volna. Ha pedig már minden ájultról meggyőződtem, hogy rendben lesz, akkor a földet kezdem el vizsgálni lábnyomok, vagy bármilyen eseteges nyom után. Már ha nem lett le térkövezve a helyszín. Különös tekintettel Daphne eredeti helyének környékére. Hátha bevillanhat valami.
//Druida - 6. szint Természeti lábnyom: Képes maximum 2 napos lábnyomból megállapítani, hogy pontosan ki, mikor járt itt és mit csinált. Képek formájában bevillan neki.//
Bennem egy pillanatra sem fordul meg az, ami jelen pillanatban Alistairt rágja legbelül. Valamiért a pincér ruháján éktelenkedő foltot nem könyvelem el magamban egyfajta rossz ómennek. Természetesen azonban nem is veszem észre, hogy rajtam kívül mások is megindulnak egy másik irányba. Ha én is összességében szemlélném a dolgokat, ahogy Ali is teszi, akkor minden kétséget kizáróan bennem is felütné a fejét a bizonytalanság és rossz előérzet, egyelőre azonban csakis egyetlen cél lebeg a szemem előtt: ma mindennek flottul kell mennie. Gerard és Daphné esküvőjén legalább a személyzet legyen makulátlan. Elvégre, elég szépen belerondítottunk már a munkájukba a Vanessás-üggyel kapcsolatban, ennyivel tartozunk nekik. Hatalmas felelősséget vállaltak értünk akkor is, ahogy azt Gerard is tette nemrég velem kapcsolatban. Ezek szerint ők bíznak bennünk, nem szeretnék tehát csalódást okozni számukra. Még abban az esetben sem, ha az én feladatom csupán a felszolgálás lenne. Az első gyanúsabb momentum számomra az, hogy a foltos gallérú srác nem igazán áll velem szóba, majd jön a következő, immár sokkal világosabb mozzanat: a nyakamon érzett apró szúrás, amelyről szinte azonnal a mugli filmekben ellőtt kábító-vagy halálos nyilak jutnak eszembe. Értetlenül pislantok tehát párat, majd nyúlok ujjaimmal ahhoz a ponthoz, ahol mindezt éreztem, de időm már nincs arra, hogy ellenőrizzem, miszerint vérzek-e, ugyanis a következő pillanatban már a földre zuhanok, holott ebből már semmit sem érzékelek... Fogalmam sincs, mennyi ideig tartott a kábulat, de amikor magamhoz térek, az első dolgom az, hogy körülnézzek, miszerint hol is lehetünk pontosan. Némileg megkönnyebbülten sóhajtok fel, amikor realizálom magamban, hogy még mindig az esküvő helyszínén vagyok. Sokkal aggasztóbb azonban az itt-ott ájultan heverő emberek látványa, akik közül néhányan egyenesen a tányérjaikra hajtották fejüket álomra. Mi a fene? - Dehát... egy sátorban vagyunk! - jegyzem meg, amikor Gerard arra utasít, miszerint zárjunk le minden kijáratot. Aggódva pillantok körbe, mintegy Daphnét keresve a tekintetemmel, hátha egyszer csak előbukkan a semmiből a hatalmas pocakjával és a menyasszonyi ruhájában. - Hány vendég és alkalmazott volt jelen? - szegezem végül Gerardnak a kérdést. - Talán nem csak Daphne tűnt el - teszem azért még hozzá, mintegy világossá téve a kérdésem célját. Nyilvánvaló, hogy a férfi a feleségéért aggódik elsősorban, aki ráadásul terhes is, de ki tudja, hány embernek veszett még nyoma vele együtt. És azok, akik minket elkábítottak és másokat elraboltak, talán beépültek a személyzet soraiba. De akár vendégként is részt vehettek az eseményen, ki tudja... Amint Gerard megválaszolja a kérdésemet, nekiállok körbemenni a vendégeken és megszámolni azokat, akik még mindig alszanak. Csak reménykedni merek abban, hogy nem tértek néhányan már magukhoz és álltak neki csámborogni. Jó lenne némileg képben lenni a létszámmal, már csak azért is, hogy tudjuk, kiket is gyanúsíthatunk voltaképp ezzel az egésszel. Mondhatnám ugyan, hogy Daphné valamiért lelépett, de ezt kiváltotta valami... Valaki vagy valakik elkábítottak minket, akik vagy a vendégek vagy az alkalmazottak között voltak. Tehát, ha a Gerard által közölt létszám passzol, akkor plusz fők voltak, ha azonban nem és Jadenél meg Codynál van egy vendéglista, akkor arról képesek lennénk kigobózni, hogy vajon ki(k) lehettek a tettesek.
Természetesen nem az a cél, hogy kérdőre vonjam a szakácsot, mert lehet, hogy csak túlcukrozta a levest, emberek vagyunk, megesik! Viszont már a konyhába érve erősödik a furcsa érzés, és egész egyszerűen lehanyatlok. Remélhetőleg nem esek át senkin, és nem verem be a fejemet. El sem tudom képzelni, hogy mennyi idő telt el, de valami nincsen rendben. Feltápászkodom, és a pálcámmal néhány stimulát nyomok magamra, hogy mielőbb kitisztuljon a fejem. Magától értetődő módon Daphne-t keresem, de ő sehol. Felsegítek, akit csak lehet, főleg Shanna és anyám felé orientálódom. – Nem láttátok? A mosdóban van? – Kérdezem aggódó, sürgető hangsúllyal, remélve, hogy velem tartanak, hiszen mégsem akarok csak úgy berontani a női wc-be. Nem tudom, hogy a hirtelen jött rosszulllét honnan származik, de biztosan nem csak engem érint. Próbálom megőrizni a hidegvéremet, és már mennyiről odaszólok Lizzynek. – Zárjátok le a kijáratokat. – Ha valaki most akarná elvinni Daphne-t, akkor sürgősen akadályozzuk meg, vagy ha valaki tudhat, látott valamit, akkor az ittenieket kell kihallgatni. Semmi kedvem ehhez az egészhez, és nagyon remélem, hogy ez csak a Team Jady (Jade&Cody) menyasszony szöktető akciója volt. Bár aligha hiszem, hogy a dinnyepocakos Daphne-t ilyen játékba lehetne manapság bevonni. Úgyhogy reményeim szerint Shannával és anyámmal a női mosdó felé száguldok öles léptekkel, még pálcát sem húzok első körben, csak várom, hogy bemenjenek, körülnézzenek. Addig én kint őrködök, vizsgálom a környezemet, de olyan lelkivilággal, hogy ha valaki hülyeséget kérdez, akkor biztosan felpofozom, mindegy, hogy fiú, vagy lány. Előhúzok egy érmét, amin keresztül még Solomonnal üzengettünk, és leadom a vészjelzést, hogy azonnal jőjjön. Előkapom a mágiával megbuherált telefont is, és Rhyst is hívom, hátha kicseng. Neki azért lassabb lesz elérni. Ha nem érem el, akkor üzenetet küldök, hogy életbevágó, hogy jőjjön. Ciki, hogy egyiket sem hívtuk meg, na de mindennek megvan a maga miértje. Ha nem jönnek, akkor pedig a következménye is.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Mindenki elindul a maga útjára. Gerard a konyha felé orientálódik. Shanna körbeszaglász, miközben az elméjét is igyekszik kiterjeszteni. Lizzy a pincért célozza be, hogy kicsit félrevonja, amíg Gina a félreeső begónián keresgél. Ali a pezsgős részleget vizsgálja. Elsőre egyikük se jut semmire. Gerard nagy sürgés-forgásba botlik és először szinte senki nem is foglalkozik a jelenlétével, Shanna a levest lapátoló embereket látja csak, az érzése mintha megszűnt volna hirtelen. Gina nem talál kártyát, viszont ahogyan keresgél valami megszúrja az ujját, pedig ezeken a növényeken nem szokott tövis lenni. Lizzy bár félrevonja a pincért, de az illető nem igazán akar foglalkozni vele. Ali nem lát különösebbet a pezsgőkön, bár mintha kezdene túl sok lenni bennük a buborék. Az események pedig szinte egyszerre indulnak be. Gerard, ahogyan igyekszik a szakácsot megkeresni néhány pislogás után egészen álmosnak érzi magát. Lizzy csak egy szúrást érez a nyakánál, Ginának pedig az ujja kezd el zsibbadni, de még látja, ahogyan a begónia mintha gőzölni kezdene, áttetsző permet indul el felőle, mint ahogyan az Ali mellett lévő pezsgős poharak buborékai is utat találnak ki a pohárból. Akik ettek a levesből álmosan hanyatlanak az asztalra, a többiek pedig a külső hatásoknak hála dőlnek el pillanatok alatt, ha pedig valaki mindkettőből kapott... Gerard a konyhán megúszta a levegőben terjedő altatót, Shanna és a személyzet (Lizzy, Gina és Ali) nem evett a levesből, így elsők között kezdenek el ébredezni. A hely teljesen rendezettnek tűnik. A pincér természetesen már sehol, ahogyan a begónia sem, a pezsgő pedig simán elpárolgott a poharakból. A fejük kótyagos, elsőre forog a világ, amikor próbálnak felállni. Kell pár pillanat, amíg sikerül normálisan megállniuk két lábon. Ha valaki nagyon kapkodni próbál, akkor tuti, hogy elsőre még el is esik. A vendégek mind a helyükön vannak, de a többség még alszik. Egy valaki hiányzik csak, a menyasszony nincs ott a helyén, ahol Gerard és Shanna hagyta. Cody próbál ébredezni a hűlt helye mellett kisebb-nagyobb sikerrel.
mesélő: Luna Lovegood
//Határidő: február 13. Én írok: február 14.//
A hozzászólást Kalandmester összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2023-02-14, 13:29-kor.
Alistair Wilson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bromley, London, Anglia 2023-02-07, 10:46
Az esküvő & Alistair
[You must be registered and logged in to see this image.] - Majd viszek valami nyomozós társast. - dobom be inkább csak viccnek szánva jókedvűen, arra vonatkozólag, mintha ezzel csak el lehetne terelni egy profi figyelmét és segíthetne “otthon tartani” Daphnet. Shannan látom, hogy meglepem, de a mosolyát viszonzom. Örülök, hogy az évek alatt sikerült vele is kapcsolódnom. Nem vagyunk itt különösebben régóta a nővéremmel, de cserébe az első pillanattól szinte benne voltam a sűrűjében. És most ugyan valamennyire terheltnek érzem magamat, azért volt meg van is időm általában feldolgozni amit kell. A szakkal kapcsolatban pedig számomra a Deneira-s ügy lezárásával meg is született a végleges döntésem. És Shannanak igaza van, elég ideig szívtam a fogamat az Akadémia miatt is, sőt, még ha menet közben ki is esett és inkább csak a felmenői nyomására vállalta be, borzasztóan féltékeny voltam Adora-ra amiatt az egy év miatt! Ráadásul tudom, hogy ez minden bizonnyal megismételhetetlen lehetőség volt.. Így pedig nincs más hátra, mint kivárni a hagyományos utat.. Mondjuk nem árt néhány tárgyból felhúznom magamat, mert apa távozása után, csoda hogy idén nem buktam meg semmiből! Mindenesetre a köszöntő köröm után visszatérek a többiekhez és valószínűleg megindul a felszolgálás is. Közben pedig mintha bevillanna valami.. és bár leteszem a két tál levest két vendég elé és pár szavas protokollszerű szóváltásba is kerülök velük, de aztán hamar lelépek. És visszafelé már azt keresem, hogy hol hervadhatott el bármi is? Azért a hervadt virág szimbolikája nem túl kellemes… Persze lehet nincs jelentősége.. De a pezsgős asztalhoz orientálódva, egy pillanatra megállva, egyszerűen csak a mozgásokra figyelek és próbálom kiszúrni a nem oda illő, vagy gyanús elemeket. Amikor meglátom, hogy Gerard felpattan és a konyha irányába megy, ahogy Gina és Lizzy is megindul valami után, de egyikük sem a vendégek közé. Lehet csak a paranoiám, de azért egy kicsit megüli a gyomromat egy érzés. Csak ma ne! Csak ma ne legyen már semmi galiba!
Cody-nak nincs ki felé elszámolnia, így ha csak nem megy oda hozzá valaki valamikor kérdésekkel, ő egészen biztos, hogy nem fog magyarázkodni. Jelenleg Gerard-tól és Daphne-tól kért engedélyt személyesen arra, hogy Chris jelen lehessen. Ők tudnak róla, hogy számára ez miért fontos. De jelenleg valószínűleg nem tűnnek többnek az avatatlanoknak, mint ami amúgy is ismert velük kapcsolatban, hogy jó barátok. Persze aztán ki tudja, kihez mi jutott már el.. A fiatal gyógyító végül Jade keze alá dolgozott inkább, de azt cserébe nagyon lelkesen. Első sorban anyagilag támogatta az esemény megvalósulását és Jade leleményessége miatt sikerült félre tenni is, nem is keveset, amit amikor eljön az ideje a lagzin, jó szívvel adhat át a párnak. Észre véve, hogy mintha mindenki szétszéledne a menyasszony körül, oda megy Daphne-hoz. - Igazán gyönyörű volt a szertartás. - ejt meg egy mosolyt - Ha bármire szükségetek lenne, szóljatok! - ezzel egyben kész egy kis beszélgetésbe is elegyedni az aurornővel, ha nyitott ilyesmire ameddig Gerard vissza nem ér. Benne személy szerint nincs balsejtelem. Nem ilyesmi miatt ment oda Daphne-hoz sem.
//Jóslástan:20 (+10)= 30pont - virágszimbolika ismerete -hátha üzenetjelleggel bírhat- már ha felismerte milyen virágról van szó.
//És ha már így offba bekerült- ha még érxd A mumus hálája: Mágikus adottság gyűrűje (Anyagmanipuláló 1. szint) (3x lehet használni)
Az élet olyan, mint egy kártyajáték. A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.
Habár annyira nem friss hír, Chris nem feltétlenül akar még a mélyére menni a beszélgetéseknek, inkább a tettek beszéljenek és majd egyszer eljön a pillanat, hogy valami családi rendezvényen már Cody-val jelenik meg, habár a szülei még teljesen tudatlanok a világ másik oldalán Los Angelesben.
Elképesztően hat, hogy mennyire szalad az idő, én még is jobbára egy helyben toporgok a lelki talpraállásomat tekintve. Néha vannak jobb napjaim, a mai is ilyen, ahogy munkába temetkezve is képes vagyok elvonatkoztatni, de az, hogy új életet kezdjek, hogy tényleg megfogadjam amit mondott Jake, lépjek tovább, éljek boldogan, ma először tűnik úgy, hogy talán képes lehetek rá. Mégha legbelül még mindig szinte összeroskadok a fájdalomtól, amit természetesen nem mutatok. Visszamosolygok Daphnera, mellette látom, ahogy Gerard majd szétpukkan az örömtől, olyan örömittas az arca, mintha már is a lagzi végén lennénk és végigkoccintotta volna az estét mindenkivel. Kicsit meglep, hogy Alistair afféle beszéddel áll elő, de az a legkevésbé se, hogy az asztalt megkerülve megöleli őket. Pontosan tudom, hogy a fiú milyen lelkesen jelentkezett volna az Auror Akadémiába, ha a korhatárt éppen csak egy kicsivel lejebb jelölik meg, de ebben a korban még igen nagy különbségek vannak a 16 és a 17 között. Habár jócskán elmondhatjuk, hogy az Auror szak elsőseihez képest a többségnél sokkal többet bizonyított már, ha ezt az utat választaná kijárva az alap hét évet semmi se áll az útjába, ahogy Lizzy-nek se. Nem arról van szó, hogy protekcióval rendelkeznének, hanem arról, hogy már számtalanszor helytálltak. Azért a látogatásra egyelőre nem feltétlenül ugrok rá, persze, mindenképpen el fogok menni, de nem vagyok annyira babás. Jacob volt az, aki arról álmodozott, hogy családot alapítunk és ígérte, hogy majd ő otthon marad velük míg én megmentem a világot. Amikor viszont felé fordul és nekem is intéz néhány szót egy kicsit megilletődve nézek vissza rá. Egyke vagyok, de ennek ellenére soha nem voltam igazán magányos, ott volt nekem Jake és rajta keresztül még négy testvért nyertem - még ha Josh-sal nem is jöttünk ki sose, őt is ide számolom. Viszont az elmúlt években érthető módon leapadtak az új kapcsolataim, új barátaim, így habár ritka alkalom, nem tudom mit válaszoljak, csak egy kicsit elmosolyodom hálásan. Ahogy végignézek az embereken és koncentrálok a saját elmém sötétebb részének elzárására, bizony belefutok valami zavarra az erőben. Az elmúlt néhány kalandunkon voltunk már álom az álomban, Deneira elméjében, Daphne nem is Daphne volt, így nem csoda, hogy érzékenyen reagálok. Kissé megfeszülök ültömben, aztán annyi időre elengedek, hogy végignézzem amint Gerard körbesétál, majd Daphnehoz fordulok. - Csúnya dolog magadra hagyni, de keresek valakit a tömegben és Merlinre nem találom. Körbesétálok gyorsan, tartogatom a helyet a főételre és a tortára. - mondom neki, egyetlen egy szavamban sincsen valótlanság. Csak nem pontosan tudom kit keresek. Persze, ha éppen Daphne az, akinek titkai vannak, mivel tudom, hogy hasonló képességekben vagyunk kiemelkedőek, maradok. Viszont ha nem, lehajolok a székem alá, hogy a rátapasztott tértágított kistáskát a felszerelésemmel magamhoz vegyem, aztán elkezdek körbesétálni az asztalok között. Néhány ismerős és ismeretlen arcnak löszöngetek, jó étvágyat vagy jó szórakozást kívánok, hiszen tanúként talán nem olyan furcsa, hogy biztosra akarok menni, hogy mindenki megtalálta a helyét és jól érzi magát. Ginának és Lizzy-nek is biccentek köszönésképpen, miközben körbesétálok, hogy letapogassam az amúgy is szűk násznépet. Minden biztosítva, mindenre felkészültünk, és még így is paranoiásan kezdek el pásztázni ahogy valami gyanúsat érzékelek. Persze, ha valami tényleg fontosra bukkanok akkor mindenképpen figyelmeztetem Daphnet - akár mentálisan, de azzal valószínűleg átszivárog hozzá a mai nap fájdalma is, nem csak az öröme - és vissza is térek mellé megvédeni egy szempillantás alatt.
Jade-nek eszébe sincsen rászolni egy rúzsfoltos ingre, lehet, hogy az ilyesmiben van egy kis hibája, ami az illedelmességet illeti, hiszen minden gyönyörű, mindenből kihozták a maximumot, de innentől az a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát és neki ebbe a felszolgálók is beletartoznak, ha közben minden flottul megy. Márpedig egyelőre még nem volt elakadás a kiszolgálásban, így ha egyszer-kétszer eltűnnek csókolózni, jól érezni magukat, ám legyen!
// Legilimentor (Nem tudtam kiszűrni mi kell, végül is az egész kb. ugyanaz, hogy tapogat)
Spoiler:
I. Képes érzékelni, ha láthatatlan személy/lény van vele egy légtérben, de nem tud irányt meghatározni, csak tudja, hogyvan ott valaki más is. Ezáltal azt is érzi, ha valaki figyeli/követi őt. Érzékeli mások hangulatát, nem azt, ami az arcukra van írva, hanem, amit valóban éreznek, szomorúságot pl. a mosoly mögött. Ha tudatosan fejeleszti a képességet, akkor jóval pontosabban tudja meghatározni ezeket az érzéseket. Ezáltal erősebb a beleérző képessége, empátiája, mint egy átlag embernek. II. Képes meghatározni a láthatatlan személy/lény irányát, hogy merről honnan figyelik. Elkaphat néhány kósza gondolatot, ha rákoncentrál valakire. Nem konkrét gondolatolvasás, inkább csak az erősebb gondolatok részei juthatnak el hozzá. Könnyebben olvas a mimikában, mint egy átlag ember, nehéz átejteni, vagy hazudni neki, hiszen érzi a szavak mögötti valós tartalmat.
Jut eszembe A mumus hálája: A Driádok íja Az íjat csak Gina Shanna használhatja és az, aki vérrokonságban áll vele vagy engedélyt kapott tőle. Az íj az erdei nimfák távolsági fegyvereként tud funkcionálni a jövőben és célzást segítő rúnával van ellátva. (3x használhatom) //
Nem állt szándékomban Lizzyre a frászt hozni. Tényleg. De azért vigyorogva nézek rá, ahogy kilépek a virágok takarásából. - Bocsi. Rendben. Jade-nek nem kell aggódnia. Minden rendben lesz. Megnézem, hogy elkezdhetjük-e felszolgálni a leveseket. - válaszolom Lizzynek egy kis idétlen mosollyal, amitől egyáltalán nem lehet benne biztos, hogy célt is ért. Mármint a lopakodásra vonatkozólag. Sajnálom, de a véremben van. Szeretek nem feltűnő lenni. Ezek a virágok pedig igazán optimális környezetet biztosítanak hozzá. Szeretem őket. Az ilyen helyszínek mintha hozzám tartoznának, vagy valami különös módon lennének jó hatással rám. Itt érzem magam elememben. Leszámítva a kislányos zavart az esküvő tényétől. Még mindig nem tudom, hogy milyen formában illene kifejeznem a gratulációmat az ifjú pár számára, ha illene egyáltalán. Viszont, mielőtt visszaindulhatnék a konyhába még Ali is megtalál egy dícsérettel. - Köszönöm. Tényleg sokat foglalkoztam velük. Szeretem ezt csinálni. Mármint virágokat gondozni. - mosolyodom el, talán kicsit zavarban, mert nem szoktam hozzá a bókokhoz, vagy elismeréshez, vagy úgy egyáltalán az ilyen helyzetekhez. Erre mit illene válaszolni? Azt azért nem teszem hozzá, hogy bizonyos módon még jobban is szeretek virágokat gondozni, mint emberek közt lenni. Az pedig, hogy ez meglepi Alit, ha hallanám amit gondol ezzel kapcsolatban, csak annyit mondanék rá, hogy van még pár oldalam, vagy trükköm, ha tetszik, amit még nem fedtem fel. Ez csak egy kis szelete Gina Accipiternek. Engem viszont az lep meg, ahogy Ali beszédbe kezd. Nem tudom, hogy ez jó-e, vagy illik-e, vagy nekem is kéne-e mondani valamit Ali után? Én egyáltalán nem biztos, hogy erre így képes lennék. Talán jobb ha maradok az eredeti tervnél, és az est folyamán keresek egy pontot, amikor nagyjából egyedül van a párocska, és akkor mondok nekik egy-két szót. Semmi különöset, csak hogy gratulálok. Az esküvőhöz, meg a babához is, ennyi. Végül csak megkezdődik a levesek felszolgálása. Éppen leteszek egy vendég elé egy adag sütőtök levest, amikor az egyik sarokban feltűnik, hogy valahogy nem ismerős az a cserepes begónia. Azért még jó étvágyat kívánok a számomra ismeretlen vendégnek, és az üres tálcámmal egy pillanatra körbe nézek a termen, hogy kiszúrjam merre lehet az unokabátyám. Most még nem is gondolok semmi különösre. Lehet csak Cody rakta oda azt a virágot, csak elfelejtett szólni nekem. Ő is sokat foglalkozott a virágokkal, nem csak én, lehetett olyan, ami elkerülte a figyelmem. Vagy egyszerűen csak egy másik vendég akar így gratulálni a párnak, bár ez megint csak nem tudom mennyire lehet szokás? Azért a tálcámmal együtt a begónia felé kezdek somfordálni, hogy megnézzem közelebbről is. Hátha van rajta valami gratuláló kártya, amit esetleg átadhatok róla Gerardnak és Daphnénak. Végül is, tényleg hagyhatta itt akárki ilyen céllal. Legalábbis amennyit én tudok az auror esküvőkről, tőlem lehetett így is.
Chris nem igazán fejti ki az álláspontját a felbontott jegyességével kapcsolatban, én pedig nem állok le bővebben belemenni a lelkivilágába ezzel kapcsolatban. Tartja magát és ez jó. Ráadásul, Cody személyében legalább nyert némi támaszt, szóval ezt is pozitívumnak könyvelem el magamban. Ha egyedül lenne, esélyesen ezt az időszakot eléggé maga alatt vészelné át csupán. Talán ez is az oka annak, hogy eljött erre az esküvőre. Hogy lefoglalja magát, kikapcsolódjon, ne kattogjon folyamatosan ezen az egész dolgon. Egy szakítás mindig fájdalmas, hiszen magunkban mindenképp el kell gyászolni az elvesztett személyt, még ha nem is halt meg. - Gina! - lepődöm meg enyhén emelt hangon, de korántsem kiabálva, miután egy mini-szívrohamot visszanyeltem magamba. Tisztában voltam azzal, hogy valahol itt van a szobatársam is, de hogy ennyire közel lett volna... Hát, a fene se hitte. A tálcát, ami tele van italokkal, még éppen sikerül nem elejtenem, de azért enyhén kileng, éppen egy vendég közelében, aki még csak mit sem sejt arról, hogy majdnem le lett öntve több adag pezsgővel, gyerekpezsgővel és miegyébbel. - Nem, nem kell kösz - felelem a kérdése hallatán, noha ezúttal nem morgolódva. - Bár, egy dolgot megtehetnél... Ne lopózz máskor így a közelembe. A végén még nyakon öntök valakit... - célzok itt a majdnem kis balesetemre. - De az ételek szervírozásánál légy kéznél. Jade szeretné, ha minden flottul menne - teszem azért még hozzá, hiszen az italokkal el-elboldogulok, de az ételek már egy teljesen más tészta. Nem mindent lehet csak mágiával megoldani, hiszen az se mindig feltétlenül elegáns. Ali beszédét is figyelmesen végighallgatom, igyekszem nem bezavarni egyik ünneplő szavaiba sem, szóval próbálok annyira láthatatlanul felszolgálni, amennyire csak lehetséges. Amikor pedig a srác visszasorol mellénk, kap részemről egy elismerő pillantást. Személy szerint aligha hiszem, hogy nekem ez ment volna. Már akkor a torkomra fagyott volna a szó, amikor mindenki engem néz. A levesek felszolgálása teljesen simán megy, mondhatni, ennél alapabb már nem is lehetne. Nem is olyan nehéz ez, ha az ember odafigyel... Már éppen helyezem vissza az üres tálcámat a többi közé, hogy utána figyelhessem, ki mikor végez és elvihessem az üres tányérokat, amikor tőlem elég távol, de megpillantok egy másik pincért is, akinek a fehér gallérján valami maszat éktelenkedik. Egy kis ideig azonban nem teszek semmit, helyette várok, hátha Jade vagy Cody helyreteszi majd az illetőt és elküldi ruhát cserélni, hiszen ez nem az én dolgom, végül azonban elindulok a srác irányába, hogy jelezzem neki, miszerint itt valami bibi van... Azért mégse jelenhet meg így egy esküvőn! Ha pedig sikerül is odaérnem, abban az esetben lágyan félrevonom a karjánál fogva, majd halkan, kulturált hangnemben közlöm vele, hogy a szükségesnél eggyel több szín van a ruháján.
Természetesen semmi kifogásom nincsen ellene, hogy Lizzy vagy Gina ilyen vagy olyan minőségben megjelenjen. Ugyan hozzánk képest szemtelenül fiatalok, Alistair még inkább, de egyértelműen itt van a helyük. Nem érzem zavarban magamat, hogy most már nekik is nyilvánvalóvá válik, hogy mi van köztünk Daphne-val, Shanna meg természetesen az egész történetet ismeri, Nox-tól kiindulva. Kicsit vegyes lett a társaság, hiszen Chris is itt van, meg Cody, Jade, de őszintén szólva mindenkinek örülök. Az, hogy Shanna ennyire megnyílt, csak azt húzta alá, hogy milyen fontosak vagyunk neki, mint ahogyan ő nekünk, ezért keresve sem találhattam volna jobb tanut. Na és persze Jade és Cody, akinek örökké hálásak lehetünk az esemény megszervezéséért. Próbálok nem sóhajtozni minden percben, hogy ez milyen jelentősséggel bír, most már házasok is vagyunk, felvettem a nevét, úgyhogy egyik mámoros pillanatból esem a másikba. Kicsit azért mégis hivatalos ez az egész, hiszen a saját munkahelyünkön vagyunk, őrök is vannak, de mégis érezni a két bohókás szervező keze nyomát minden apróságban. – Nekem meglepetés volt, köszönjük szépen, nagyon kedves tőled! – Felelek, próbálom nem egérszerűen elvékonyítani a hangomat. Tudom, hogy anyám kicsit fiatalnak érzi magát nagymamának, Daphne-t pedig túl idősnek hozzám, de sebaj, ez legyen az ő baja. Én már annak is örülök, hogy itt van, a többi pedig már egészen jól kialakult eddig is. S bár Lizzy, Gina is csupán amolyan segítőként van most jelen, intek az őröknek hogy hozzanak még székeket, hogy ők is helyet tudjanak foglalni, kapjanak a tortából. Közben azért Alistairt is hallgatom, olyan megható, hogy ez a kisember mennyire felnéz ránk. – Igen, azt hiszem egy csapattá értünk, ahol mindenki tud a többitől tanulni. És ami a legfontosabb, túléltük! Ez maradjon is így! Természetesen bárki jöhet látogatóba, előzetes bejelentkezés után. – Teszem hozzá Alira kacsintva, hiszen babának, mamának, de még a friss apukának is pihenni illik olykor, nem pedig a csecsemőt mutogatni. Ám minden megbeszélés kérdése. A furcsa édeskés levest kortyolgatom, de valami fura mellékízt érzek, ezért inkább eltolom magamtól, hiszen nem akarom a nászéjszakán összefosni magamat. Felpattanok inkább, intve Daphne-nek, hogy mindjárt jövök, és megindulok a konyha felé, netán egy érdeklődő kérdéssel felelősségre vonva a séfet, hogy mi is történhet a kevergetés kapcsán.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Shanna kérésére természetesen mindent biztosítottak, ahogyan azt elrendelte, a Jade féle meglepetésnek pedig hatalmas sikere volt és igen még az egyébként oly gyakran komoly Daphne is meghatódott a kedves meglepetéstől. Bizonyára a várandósság teszi. Egyébként minden nyugodtnak tűnik, a vendégek csendesen várják végig a köszöntőket, megmosolyogják Gerard zavarát, ami a szereplést illeti, de Kelly azért megszorítja kicsit a kezét, amikor leül. Mégis csak egy nagy nap, amikor akármit is tesz, akkor is a középpontba kerül. Ez erről szól és hát lássuk be az édesanyja mindebből kimaradt, bár gyereke van, de sosem volt esküvője. - Köszönjük! És nagyon köszönöm, hogy eljöttél! Már csask három hét, ha minden igaz. - pillant Daphne először Shanna felé, mert azért bármennyire is örömteli ezt a nap, attól még jó eséllyel mindenki tisztában van azzal, hogy ez mennyire nehéz lehet Shannának, hiába telt el már sok idő azóta, hogy Jake a Szent Mungóban fekszik. Ám a legrosszabb, hogy így még lezárni sem képes magában. - Mi sem tudtunk róla, de csodás meglepetés volt! - a mosoly már-már az arcára van fagyva, ami nem is csoda, hogy aztán meglepetten pillantson fel Ali megjelenlésére. Cseppet sem zavarja, és valójában még az is felmerült, hogy meghívják őt a vendégek közé, hiszen mégis csak Jade fia, és hát nem véletlenül vitte neki Daphne a karkötőt. Volt már elég közös kalandjuk ahhoz, hogy akaratlanul is szorosabb legyen a kapcsolat még a korkülönbség ellenére is. - Természetesen szívesen látunk, meglátjuk meddig bírom majd otthon. - nevet fel kicsit Daphne, de aztán Gerardra pillant, hogy kicsit átadja neki a szót és várjanak kicsit, hátha akad még valaki, aki bármit szeretne mondani. Amennyiben nem, természetesen elindul a vacsora felszolgálása. Elsőként természetesen sütőtök-krémlevest szolgálnak fel, hogy utána választani lehessen a lazacos, vagy a bárányos fogások közül. Azonban mindenki egy-egy kis apróságot észrevehet, miközben érkeznek a levesek. Mindegyikük eltérőt és ki tudja, talán már csak az üldözési mánia adja, hiszen elég sokminden történt velük eddig, amikor együtt voltak egy helyen. Gerard egy egész leheletnyit édesebbnek érzi a levest, mint amit megszokott, de persze talán csak a szakács felejtette ki a megfelelő mennyiségű sót véletlenül. Shanna egy pillanatra vibrálást érzékel a mágia fonalán, mintha valaki a teremben igyekezne kiemelkedő okklumenciával védeni az elméjét, de talán az illető csak megcsalja a feleségét és nem szeretné, ha erre rájönne bárki is, vagy lenyulta az otthoni dugi csokit, ki tudja. Alinak épp csak egy pillanatra bevillan egy hervadt virág képe, mint valami igen gyorsan jött és távozó látomás, de még csak a helyszínt se látja, hogy hol is lehet az a virág. Gina kiszúr az egyik sarokban egy derékmagasságú cserepes begóniát, amire valahogy sehogy sem emlékszik, de hát annyi virággal volt mostanság dolga, hogy egyáltalán nem biztos, hogy mindet megtudta jegyezni. Lizzy egy pincért fedez fel a terem másik végében, akinek kicsit piszkos a gallérja, mintha rúzsfoltos lenne, de innen alig látszik, pedig ilyesmit nem illene egy esküvőn, de hát lehet, hogy szegény csak kapkodott az öltözködésnél, vagy nehezen szakad el a barátnőjétől.
mesélő: Luna Lovegood
//Határidő: február 6. Én írok: február 7.//
Alistair Wilson
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bromley, London, Anglia 2023-01-29, 23:37
Az esküvő & Alistair
[You must be registered and logged in to see this image.]Anya és keresztfater azért kitettek magukért! Daphne és Gerard pedig gyönyörűek a mai napon! Az egész lagzinak a hangulata nagyon meghitt, kedves és gyönyörű. Valójában még magára a gyermekük megszületésére is alkalmas lehetne.. Ha jól láttam valahol a háttérben akad egy elsősegély-gyógyítós sátor is és ha jól tudom, Shanna irányítása alatt, legalábbis javaslatára lettek elrendezve a kijáratok és minden óvintézkedés amit csak akkor tud felfedezni az ember, ha ki van élezve rá a szeme. Mindenki más számára, ez csak egy gyönyörűen, nagyon ritmikusan össze szervezett esemény, csodálatos díszekkel. Lizzy mellett vagyok én is valamennyire de fejben nagyon nem itt vagyok így fel se tűnik, amikor a közelünkbe keveredik Chris vagy Cody... Csak a szemem sarkából érzékelek valamit, mintha Cody vissza intene Shannanak, de egyébként Jade mellett cirkál főleg, meg erre-arra ellenőrzi, hogy minden a tervek szerint halad-e. Mint mindig amikor valahol nagyon ott kellene lennem, most is kicsit külső szemmel látok mindent magam körül. Nemrég volt a születésnapunk a nővéremmel és anya bármennyire is igyekezett, bármennyire is feltaláltam magamat, az elmúlt idők eseményei miatt nagyon meg kellett erőltetnem magamat, hogy mindenkivel megfelelően sikerüljön jópofiznom. És az egész részemről átment abba, hogy bár szívesen vonultam volna el még én is Amara-val és Sun-hivel, mégis maradtam inkább a tömegben és próbáltam mindenkivel lepacsizni, hogy anya ne érezze annyira megbántva magát. Hiszen elemi energiát fektetett az egészbe! Később persze azért hagytam egy levelet az asztalán, amiben megköszöntem az egészet. Mert voltaképp valahol éreztem mit is akar ezzel kompenzálni, de aztán erőt vettem magamon és a levélben leírtam minden mást is számára. A sárkányos, fiaskóm után úgy éreztem fontos tudnia, hogy mennyire sokat jelent, hogy velünk van. Még akkor is, ha ez a kapocs nem tökéletes vagy nem minden téren összehangolt.. És ahhoz, hogy ezt kifejezze, nem kell ezer idegen arc. Elég az övé. És ez az egész akkor is fontos, ha már fiatal felnőttkorba lépünk. Mondhatni már már kirepülünk lassan. Vagy épp ő lép tovább az új pasijával.. Egyszer csak Ginara figyelek fel, aki mint egy jó kommandós bukkan elő a virágok közül, mintha eddig nem is lehetett volna látni. - Hallottam hírét, hogy a te kezed is benne van a virágokban nyáriszünet óta. Gyönyörűek lettek. - nézek rá elismerően. Azt nem teszem hozzá, hogy amiket hallottam azok alapján egy egészen új énje bontakozott ki előttem a vöröskének. Virágokkal foglalkozni valahogy számomra mindig egy nagyon igényes finom munkát, sok figyelmet és gondosságot jelentett. Amiket talán kicsit bunkóság, de totálisan nem néztem volna ki belőle. Végülis lerakom a tálcát ami épp a kezemben volt és épp csak egy poharat veszek magamhoz. Tudom, hogy csak felszolgálóként vagyok jelen és vissza is fogok térni ahhoz amiért itt vagyok mégis Shanna után elkap valami ami miatt úgy érzem fel akarok szólalni. Úgyhogy magam is megkocogtatom a poharat és megköszörülöm a torkomat. Ha esetleg rám szegeződnének a szemek azért pillanatra behúzom a nyakamat és a jegyeim is pillanat alatt kiütköznek. De ekkor egy bátorító kezet érzek meg az egyik vállamon. A keresztapám néz vissza rám egy bíztató mosollyal. Nyelek egyet és oda is lépdelek a már asztalhoz ült párhoz. Annyira izgulok, hogy remeg a mosolyom. - Szeretnék én is gratulálni!.. Furcsa mert.. egyszerre örülök nagyon, érzem magamat meghatva és azt hiszem szomorú is vagyok egy kicsit… Már ha lehetséges egyáltalán ennyi mindent érezni egyszerre… - nevetem el magamat halkan kicsit még mindig túlságosan zavarban, de aztán csak megtalálom a hangomat. - Örömteli és meghatott, hogy megismerhettelek titeket. Hogy a legjobb tudásotok szerint, nagyon sokat segítettetek. - nyelek egyet, itt egy pillanatra kipillantok Shannara is. Nem igazán vagyok tisztában azzal, hogy ilyenkor csak a párt illik-e kizárólagosan megszólítani vagy mást is.. - És egy kicsit szomorú vagyok, hogy innentől minden valószínűleg nagyon megváltozik majd.. - egy pillanatra elhallgatok, de aztán csak megemelem a poharat. - Daphne, Gerard! Nagyon sokat tanultam tőletek és ezért hálás vagyok! - persze az én poharamban valami alkoholmentes szörp van csak de elég is. Ha hagyják, az asztalt megkerülve én minden szívbaj nélkül megyek oda hozzájuk és hajolok be a képbe megölelni őket. - Remélem azért néha majd bepofátlankodhatok meglátogatni titeket. - próbálom elpoénkodni, hogy voltaképp nagyon bennem van, talán ez az utolsó nagyobb közös esemény amin mind ott vagyunk és hogy ez voltaképp engem személy szerint elszomorít.. Aztán csak hogy ők hallhassák teszem hozzá ártatlanul - Végülis a lakást már tudjuk hol van… - Végül… jöhet a taps nekik és mehet tovább a köszöntések sora. Én pedig, ha már leült a figyelem kicsit rólam, Shanna vállát is megérintem és ha hagyja őt is megölelném. Neki már csak halkan mondom ki - Köszönöm neked is. Olyan vagy mint egy nagytesó. - egy kicsit nehezen, de eleresztem és vissza sipircolok a feladataimhoz. Történetesen vissza sorolok Lizzy-Gina mellé, némiképp lehajtott fejjel mert a jegyeim még mindig látszódnak és lehet a vendégeket jobb lenne átlagos arccal megközelíteni amikor idő lesz..
Az élet olyan, mint egy kártyajáték. A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.
Nem volt kérdés, hogy engedélyezik a Parancsnokságon az esküvőt, főleg azután, hogy az apámat kérték fel levezényelni. Ugyan azok után, hogy a legutóbbi esküvő, amire áldását adta a miénk volt Jake-kel három évvel ezelőtt, és hogy a múltban is gyakorta váltak árvává az auror szülőkkel rendelkező gyermekek azért a felhőtlen boldogságról nehéz beszélni. Viszont ilyen az élet, mindannyian elfogadtuk a kockázatait a hivatásunknak, ahogy annak is, ha ebből a közegből választunk párt. Amikor először hallottam a gyermekáldásról és a házasságról túlságosan erős volt a fájdalmam ahhoz, hogy örüljek nekik, de azóta hónapok teltek el, sikerült lenyelnem a keserűségemet és a mérhetetlen féltékenységemet. Hiszen ezek mi is lehetnénk Jake-kel. Mostanra már mi is vállalhattunk volna gyermeket, habár nálunk mindig is az volt az egyeszség, hogy ő marad otthon a kicsivel és én hamar visszatérek dolgozni, az ő esetükben ez nem tudom pontosan hogy lesz. Először úgy gondoltam, hogy csak tiszteletből, barátságból jelenek meg, hiszen attól tartottam beárnyékolnám az életük egyik legboldogabb napját. Hiszen tudom, hogy nekem az volt a legboldogabb napom és már nem is lesz több, hiszen gyermekkel az én jövőmben már semmiképpen nem is számolok. Nem csak azért, ami Jake-kel történt, hanem azért is, mert az átok, ami elfeketíti a kezemet, amiért ma is hosszúujjúban és finom kesztyűben jelentem meg, talán nem is visszafordítható. Viszont amikor Gerard megkeresett és felkért tanúnak valami átkattant bennem. Elsírtam magam, ahogy előttük még soha, de amikor elapadtak a könnyek egy kis megkönnyebbülés maradt és az érzés, hogy ha nem is érzem úgy, azzal, hogy az ő életük fejlődésének a része lehetek, az enyém is megy tovább. Legördült a mellkasomról valami, mondhatjuk úgy, hogy felnyílt a szemem, habár soha nem leszek már az a lelkes, cserfes, hadseregnyi barátot felvonultató élenjáró fiatal lány, aki vakon hajt a Parancsnoki székre, ha nem egyenesen a Mágiaügyi Miniszterére. Az, hogy Daphne egyedül sétált végig furcsa büszkeséggel töltött el, láttam, hogy milyen volt gyerekként, ismerem a hátterének nagy részét, és bár nekem mindig ott voltak a szüleim, hogy támogassanak, el tudom képzelni milyen lehet erős, független nőként végigcsinálni ezt és nagyon is példaértékűnek látom. Azért a Parancsnokságon akadt egy kis meglepetés, amikor az igenek után kibukkantak Jade Roxfortos növendékei és rázendítettek a számomra ismeretlen, de a mugli világban éppen ikonikussá váló romantikus számra. A helyszínen Jade ezúttal tényleg megfogadta, hogy csak a meghívottak lesznek, csak és kizárólag azok, akiket az ünnepeltek látni akarnak, tanult a gyerekei bulijából, amire fűt-fát meghívott, csak hogy sokan legyenek arra számítva, hogy minél több, annál jobb. Gyorsan és lelkesen csapott le a szervezés lehetőségére, ugyanis azon túl, hogy a romantika élteti, már alapból gondolkozott egy esküvőszervezésen, csak az befuccsolt, hála Cody-nak. Viszont ez egy másik történet. Végigszalad a tekintetem a helyszínen, ahova érkeztünk, nincs mit tenni, azonnal azt keresem, hogy követték-e a kérésemet a helyszín biztosításával, bűbájok, strázsáló aurorok, kijáratok, miközben megakad a tekintetem a már említett Mortimeren, aki mellett felbukkan Chris. Amikor egy Mortimer és egy Grindelwald sétálgat gondtalanul az auroroktól hemzsegő lagzin... Érdekes kép, még be kell fogadnom. Végül azért intek nekik, látom, ahogy Chris csak egy vállvonással és mosollyal válaszol Lizzy-nek, hogy minden a legnagyobb rendben, de nem különösebb meggyőződést érzek felőle. Igen, hallgatóztam kicsit legilimenciával, miután évekkel ezelőtt Ivornak olyan részletesen előadtam, hogy illetlenség. Amikor Gerard befejezi a köszöntést csatlakozom a tapsolókhoz, sőt, a pezsgős poharamat is megkocogtatom egy kanállal. Végtelenül szkeptikus vagyok már, a kijelölt székem alján ott pihen egy lényegében kommandós ruha fegyverekkel karnyújtásnyira, de mivel egyelőre minden rendben, odahajolok a párhoz - vélhetően a közelükbe vagyok ültetve, hiszen én vagyok az egyik tanú. - Gratulálok még egyszer, nagyon szép volt a szertartás és ez a helyszín is. Már nagyon közel a következő nagy nap, ugye? - fordulok itt Daphne-hoz, a pocakjára utalva. - Nagyon csinos vagy, szinte ragyogsz. Tudtatok arról a kis éneklésről vagy meglepetés volt? - kérdezek rá, utalva a gyerekek "All You Need is Love" előadására. Szeretnék gondtalanul örülni nekik, de azért erőteljesen koncentrálok az okklumenciára, hogy Daphne semmi rosszat véletlenül se érezzen meg tőlem. Azt akarom, hogy boldogok legyenek, ma és örökké, amennyire ezt a mi életünkkel el lehet érni. Nem kell, hogy az őket köszöntő tanúból aggodalmasságot vagy éppen a felélénkülő gyászt érezzék. Nem akarok önző lenni, vagy legalább is nem akarom, hogy tudják, hogy képtelen vagyok nem az én esküvőmre emlékezni Jake-kel, aminél mondjuk el se jutottunk a lagzi helyszínére, mert az igen-ek után azonnal hívásunk volt.
Nem mondhatnám, hogy az esküvők, és a nagy felhajtás, ami ezzel jár az én világom lenne. Ha valaha kislányként részt is vettem ilyesmiben, az már rég a feledés homályába veszett. Most mégis itt vagyok. Főként igazából Cody miatt. Bár valahol azt is el kell ismernem, hogy kezdem megszokni Gerardot és Daphne-t is. Ez pedig az ő napjuk, had legyenek csak nagyon boldogok. Tényleg ezt kívánom nekik, még ha az én számból ez szokatlanul is cseng. Daphnén mostanra elég szépen látszik, hogy állapotos, és remélem, hogy ő és a babája is jól lesz, és csak egészséget kívánhatok nekik. Bár sejtem, hogy már a Roxfortban is ez miatt maradt vissza, csak azt nem értem, hogy akkor mért nem mondta el. De végül is ez az ő dolga. Most csak igyekszem a jobbik énemet elővenni a kedvükért, aki csak kedvesen mosolyog rájuk, és a vendégeikre. Bár ezen túlmenően nem tudom, hogy mit kezdhetnék a jelenlegi helyzettel, amitől kicsit zavarban is vagyok. Talán itt sem lennék, ha Cody nem kér meg, hogy segítsek neki a szervezésben. Azaz főként a virágokkal. Együtt mentünk el megvenni a magokat, hagymákat, együtt ültettük el őket, és én nagyon sok időt töltöttem a gondozásukkal. Valódi féltő szeretettel törődtem minden nap a mostanra teljes díszben pompázó virágokkal. Időnként még beszéltem is hozzájuk, hogy milyen csodálatosan szépnek kell majd lenniük, mert egy nagyon fontos esemény részesei lesznek. Tudom, egyesek flúgosnak tartanak, amiért beszélgetek a növényeimmel, de én hiszek benne, hogy a maguk módján érzik, talán meg is értik ezt. Cody már néhányszor rajta is kaphatott ezen. Most is éppen egy rózsaszín virág szirmain pihentetem az ujjaimat, ahogy kilesek az éppen beszédet mondó Gerardra. Engem sosem érdekelt az auror szakma, ha hiszitek, ha nem, az egyetlen vágyam, hogy békében éljek a növényeimmel, és állataimmal. Így nincs is miért köszönetet mondjak, de talán illő volna valamikor megkeresni a párt, és gratulálni nekik. Vagy a fene se tudja mi ilyenkor a szokás. Lehet egyszerűen jobb lenne hagyni őket a családjuk körében ünnepelni. Igazából egyikük rokonságával sem vagyok tisztában, még annyira se mint Lizzy, de talán tapintatosabb volna őket hagyni, hogy egymással osszák meg ezt az ünnepet. - Segítsek? - pillantok ki Lizzyre is, bár már biztos vagyok a morgolódó válaszában, így egy kis sóhajjal kilépek a virágok közül, amik közé eddig igyekeztem beolvadni, hogy a szőkeséghez csatlakozva segítsek a vendégsereg kiszolgálásában.
♫ Végtelen tudás - Infinite energy ♫
Elizabeth Ollivander
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bromley, London, Anglia 2023-01-26, 16:10
Egy ideje már tudok Cody és Chris kapcsolatáról, hiszen az unokatestvérem megosztotta velem, de még mindig képtelen vagyok hova tenni magamban ezt az információt. Mármint, Codyt kedvelem még most is, szóval bátran kijelenthetem, hogy semmi bajom sincs a melegekkel, de Chris? Az a Chris, aki Amerikában még hajtotta a lányokat és eljegyzett egyet? Most komolyan egy emberről beszélünk? Tisztában vagyok azzal, miszerint Titával felbontotta az eljegyzését, de azt soha életemben nem hittem volna, hogy egy fiú mellett fog kikötni. Ráadásul, egy olyan illető mellett, akivel egy ideje már ismerik egymást és semmi jele sem volt ennek az egésznek. Dehát mégis mi történt? Mi mozdulhatott meg Chrisben Cody iránt? Ezer és ezer kérdés suhant át a fejemben, miközben ő közölte velem ezt a tényt, de mindet feltenni már nem volt időm... Napestig boncolhattuk volna a témát, amit azonban nem szerettem volna. Nem az én dolgom Chris érzelmeit megkérdőjelezni, hiszen ő az egyetlen, aki tudja, mi is játszódik le benne pontosan. Ráadásul, amikor Daniellel kapcsolatban kerestem fel, ő sem ítélt el engem. Most tehát rajtam a sor, hogy mindezt viszonozzam. Ha vannak is kétségeim a dologgal kapcsolatban, megtartom magamnak. Az idő nem csak a sebeket gyógyítja be, de az emberi kapcsolatok felett is ítéletet mond. Ha Cody számára az igazi, hát legyen. - Hé, minden rendben? - teszem fel némileg aggódva a kérdést az unokatestvéremnek címezve, ha esetleg a közelemben lenne, miközben a vendégeknek terítünk a pavilonnál. Tisztában vagyok azzal, miszerint az ő esküvője is nagyjából ebben az időpontban lett volna, erre most egy másik párosén vesz részt. Daphne és Gerard.... Az olyannyira várt auror esküvő. Személy szerint mindenképp részt szerettem volna venni rajta, de mivel csupán a szűk, családi kört hívták meg, ezért esélyem se lett volna rá más úton-módon bekerülni. Na, nem mintha különösebben bánnám... Gerard segítségével sikerült bejutnom az auror-szakra, az ő ajánlása nélkül ez a jegyeim révén aligha sikerülhetett volna, vagyis ez a felszolgálósdi részemről egyfajta hála. Az biztos, hogy fizetséget nem fogok elfogadni tőlük. Ezt a részt majd leegyeztetem Codyval és Jadeel. Igazság szerint nem tudom, miként működik az ilyesmi, ha működik egyáltalán. Nemsokára azonban a vendégsereg is szépen lassan csordogálni kezd, szóval egyelőre félre kell tennem magamban az anyagiakat érintő kérdéseimet és helyette minden figyelmemmel a feladatomra koncentrálni. Miközben teszem a dolgom, azért szemet szúr számomra a Gerard mellett helyet foglaló nő is. Nem ismerem a családját, ahogy azt sem tudhatom, hogy az illető a férfi anyja lenne, hiszen korban stimmelnek. Hamarabb nézném a testvérének, semmint az anyjának, úgyhogy nagyjából erre is tippelek. A szülei nyilván már nem élnek és csak a testvére vehet részt a ceremónián, ahogy a felesége esetében is. Mármint, annyival azért tisztában vagyok, hogy Daphne árvaházban nevelkedett, de azt már nem tudom konkrétan, vannak-e testvérei. Gerard beszédére fél füllel azért odafigyelek, miközben igyekszem minden vendég kérését teljesíteni, noha eltökélt szándékom, hogy - amint ritkul a munka és lesz egy kis szünetem - személyesen is odalejtsek a férfihoz köszönetet mondani az ajánlásáért. Nem sok alkalmunk volt beszélni azóta, ezért tényleg remélem, hogy mindez itt és most sikerülni fog. Küldtem már neki egy köszönőlevelet, de az azért mégsem ugyanaz...
Mondanom sem kell, ez életem legszebb napja, ennél már csak az lesz jobb, ha megszületik a kicsi. Annyi felesleges kanyar után végre révbe ért az életem, Daphne is megúszta a baba születése előtt a rázós ügyeket, most pedig kaphat pár hónap nullahuszonnégyes szolgálatot, pelenkával, szoptatással, és minden velejárójával. Igyekeztem úgy intézni, hogy még egyben legyen a kedves, ezért mágiával volt érdemes megoldani, hogy a görögdinnye pocakon ne szakadjon szét az esküvői ruha. Részemről Shannát kértem fel tanunak, hiszen a legrégebbi harcostársam. Még akkor is, ha tudom, hogy neki a házasság elég kényes téma Jake miatt, de bíztam benne, hogy tud örülni a boldogságunknak! A sógort nem igazán ismerem, noha ő is Griffendéles, mint én voltam egykor, de talán majd idővel ez változni fog. Mindenesetre majd írok egy köszönő levelet Shanna apjának, hogy engedélyezte, hogy a szertartást házon belül tudjuk megtartani. A gyors szertartás után végre egy pár vagyunk, úgyhogy nem véletlenül dagad a mellkasom a büszkeségtől, ráadásul most már én is felvettem Daphne nevét, remélve, hogy nem bántom meg régóta elveszett, majd megkerült anyámat. Aki viszont elfogadta a meghívást, noha voltak fenntartásai, hogy Daphne mennyivel idősebb nálam, de hát a lényeg, hogy én boldog legyek, nem? Átvonulunk immár a lagzi színterére, nyilván nem lesz ez olcsó, de Codyn már legutóbb is láttam, hogy nem csak a szervezésbe akar beszállni a szívesség viszonzása tekintetében. Jut eszemben, nem győztem számtalanszor hálálkodni neki meg Jade-nek, hogy ezt az egészet összehozták. Amikor anyám, Kelly kicsit csendre inti a társaságot, én is magamhoz veszem a poharamat, s felemelkedek. – Köszönöm anya. Nehéz most mit mondani, a tettek emberek vagyok. Köszönöm hogy eljöttetek, köszönöm, hogy megszerveztétek, és Neked kedves, hogy vagy nekem. Szeretlek! – Nem tudom, hogy mi mást mondhatnék, nem szeretem a rivaldafényt, nem véletlen, hogy mindig átengedtem Daphne-nek a karriert. Most csak enni, és táncolni szeretnék, kisebb beszélgetésekbe bonyolódni, nem nekem való, hogy beszédet mondjak. Úgyhogy lehajolok Daphne-hoz, egy csókot cuppantva a szájára, hogy helyet is foglaljak. Ha csak nem bombáz valaki keresztkérdésekkel.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
A nyár már javában tart és bár talán kissé sietősnek tűnik az esküvő, de szó sincs róla. Akik ismerik a párt, tudják jól, hogy már az előtt is felmerült a dolog, hogy kiderült a turpisság miért is ment kevesebbet terepre Daphne. A pocakja már jócskán nagy, így a nyolcadik hónap végén bizony nem csoda, de a ruha, amit választott inkább kiemeli az állapotát, pirospozsgás, boldog arcát, mint sem bután festene így. Egyébként is, ki lenne az, aki bármi rosszat mondana egy menyasszonyra? Maga a szertartás két auror lévén a Parancsnokságon zajlott. Természetesen ki mást kérhettek volna fel a levezénylésére, mint magát az Auror Parancsnokot, hogy összeadja őket. Sokakat meghívtak, főleg rokonokat és barátok és persze kollégákat is jócskán. A szertartás maga nem volt hosszú, nem is szánták annak, csak gyakorlatilag a kötelező kör, hogy hivatalos legyen. Daphne szülők híján bizony vállalta, hogy egyedül lépdel az oltárhoz, bár felmerült, hogy az öccsét kéri fel kísérőnek, de még túlságosan friss a kapcsolatuk ahhoz és nehezen is indult, hogy ez reális legyen. Talán részben ez azt is szimbolizálja, hogy egész életében a maga ura volt, nincs hát senki, aki átadja bárkinek is. Ez az ő döntése, így... ő adja át önmagát. A gyors szertartás, fogadalmak elmondása után a meghívóban megjelölt hely a cél. Oda már nem hívtak meg minden kollégát, csak a szűkebb családi és baráti kört elsősorban, így nem mindenki távozik a kandallókon keresztül, hogy London külvárosába Bromleybe érkezzenek meg végül. A hely csodásan fest, a fő szín a fehér, a virágok rózsaszínben, lilában pomáznak. Csodaszép kert ad helyet az esküvőnek. Rossz idő esetére és a vacsorának egy kisebb zárt pavilont választottak, ami körül több sátrat is felhúztak, hogy az esetleges tánc, éjszakába nyúló partizás már kint a friss levegőn történhessen meg. Sorra érkeznek meg a vendégek. A személyzet, néhány pincér és házimanó kísérik őket a helyeikre, amik természetesen névvel vannak ellátva. A központi épületben tehát mindenki helyet foglalhat, hogy utolsóként a pár is megérkezzen és a központi helyen foglaljon helyet és megkezdődhessen hamarosan a vacsora az esetleges köszöntők elhangzása után. Gerard jobbján Kelly büszkén feszít. Talán az első pillanatokban meglepte a tény, hogy újdonsült fia, akivel szinte egykorúnak néz ki házasodik és még apa is lesz, de eltelt már azóta jónéhány hónap és elfogadta a helyzetet. Büszke... nagymama lesz hamarosan, így magához is ragad egy pezsgős poharat, hogy egy kis kanállal megkocogtassa az oltalát. A vendégek hamarosan elcsendesednek, és a tekintetek Gerardra vetülnek. Vélhetően néhány szót várnak tőle a vacsora előtt, és persze bárki szóra emelkedhet, akinek mondandója akad.
): Varázslás esetén kérlek tűntessétek fel, hogy a vari milyen mágiaágra épül (ez a fénypászmánál teljesen hiányzik) és mellé kéretik beírni, hogy az adott mágiaág, varázsképességek stb. hány pontosak. Mesélőként ezek azért fontos infok, hogy eldönthető legyen mondjuk egy nem egyetemista milyen okból akar egyetemi felsőbb éves varázslatot elnyomni, vagy csak, hogy mindenki igyekezzen a kaptafánál maradni. A varázslás, mint olyan így is épp elég univerzális egy mese során, ezért igyekezzünk a karakterhű mágiákat alkalmazni. Köszi-köszi!
