Bromley, London, Anglia

Az Esküvő & Shanna

Az élet olyan, mint egy kártyajáték.
A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.

Egyetértek Lizzy-vel, hogy nem jó ötlet erre visszajönni, viszont a szükség nagy úr és nem tudjuk, hogy mi áll még előttünk, szóval egyöntetűen leszavazzuk a pusztítást mindannyian.
Nem szívesen ugyan, de megmutatom a kezemet, ami ugyan Ginából az ég világon semmit se vált ki, ám látom Lizzy-n ahogy változik a tekintete és a következő pillanatban már Gerard nyúl értem, hogy magához vonjon. Mint egy macska, akit az akarata ellen ölelnek meg úgy feszülök be, még jó, hogy a füleim emberiek és nem tudom hátracsapni őket. Egy ilyen feszített helyzetben olyan meglepő a mozdulata, hogy az első ösztönöm az, hogy elugorjak, de végül amikor már átölel vagy átkarol halkan felsóhajtok.
- Tudom. Sok mindent teszünk a magunkkal szemben állított elvárások miatt, és nem azért, amit mások mondanak. - válaszolom csendesen, talán csak ő hallja. Azért valljuk be, aki ezt a hivatást választja az tenni akar azért, hogy a világ egy jobb hely legyen és ha valaki sokáig tehetetlen, túl sokat bukik el egymásutánban, akkor kétségbeesetté válik. Kétségbeesetten kapaszkodtam a nyomba és amikor mérlegre tettem, hogy követem és kockáztatom az életem vagy segítséget hívok, de lehet, hogy akkor teljesen elszalasztjuk, akkor az első nyert. Egy nagyon rövid pillanatig még vissza is ölelem a másik aurort, akiről ebben a pillanatban nehéz lenne elhinni, hogy néhány órával ezelőtt még a boldog friss-férj volt, de nem bújok hozzá, nem nyújtom el, mennünk kell tovább.
Amikor Alistairhez fordulok és tőle várom az ütemet csak delegálni próbálok a tehetségeink szerint, ám a fiú egészen zavarodottnak tűnik.
- Mélylevegő. - lépek oda hozzá, egy pillanat erejéig belenézve a fiú szemébe, mintha ezzel akarnám lecövekelni a gondolatait, hogy ne csapongjon, ne veszítse el a bizalmát magában. Legilimentor vagyok és már sok bajba kerültem a társaimmal így vélhetően - remélhetően - eléggé jól hangolódom rájuk ahhoz, hogy észrevegyem, ha valami baj van. Viszont tényleg nem hagyom, hogy ő menjen előre, esetleg közösen eltapsoljuk és elmondjuk az egy-két-há-négyet mindenkinek, de főleg azok után, hogy nem tudta kontrollálni az apai jegyeit és hogy az erőtereket se látta tisztán, biztos, hogy nem kerül előre. Egy darabig sikerül úgy haladnunk, hogy az életveszélyt elkerüljük, azért határozottan nem feladva a kavicsozást és felderítést. Amikor viszont a képességeinket kezdi elszívni és megzavarni, a szemem először macskásra vált, majd furcsa módon egészen hüllősre, aztán a kesztyűm alól kibukkan... néhány pikkely? Aztán minden alkalommal, amikor a zónában feléled a mágia, érzem, ahogy belőlem teljesen kiveszik. Egész életemet a varázsvilágban éltem, még a cipőmet is pálcával kötöm meg, így a varázs teljes hiánya szinte olyan ürességként tátog bennem, mint... mint Jake elvesztése.
- Megérkeztünk. - suttogom csak, de a fejem zizeg a kimerültségtől és a szememet is meg kell futtába dörgölnöm a vibrálás és váltakozás miatt. Előttünk a terem, ahol Daphnét és a kisbabát sejtjük, de amikor észreveszem mellettünk az oldalső helyiséget, mondhatni a börtönt, hátraszólok a fiataloknak. - Gina, próbálj meg bejutni és megnézni, hogy mindenki rendben van-e, fel tudod-e őket kelteni, szükségünk van segítségre, az apám... és mindannyian még akkor is segítségünkre lehetnek, ha pálcájuk sincs. - mondom a lánynak és nyitott kérdés marad, hogy Lizzy és Ali vele akarnak-e tartani, vagy velünk, de én elöl maradba ismét óvatosan, mindig felderítve, hogy a következő zóna valamilyen halálost rejt-e, előre dobva valamit tovább megyek. Nem erőltetek ezúttal mágiát, gyűjtöm a nemlétező erőmet, csak közel akarok kerülni minél gyorsabban, hogy lássuk mi az a kántálás. Ugyan nem voltam ott, de a jelentésekből olvastam, hogy amikor utoljára ilyesmiről volt szó a Testvériséggel kapcsolatban, akkor az idős Grindelwald éppen egy új testet akart elfoglalni így hát... készülök a legrosszabbra, természetesen, miközben a mágiámat megkímélve az íjat idézem meg a kezembe, hogy felhúzzak egy nyílvesszőt lövésre készen, amennyiben kirajzolódik előttünk, hogy mi történik pontosan és hogyan léphetnénk közbe, zavarhatnánk meg őket.

// A mumus hálája - A driádok íja, célzást segítő rúnával ellátott varázs-íj //

 

Nyelek egyet, és sikerül felsóhajtanom. Tudom, hogy Shanna nem szereti magát sajnáltatni, és nem alázkodik meg mások előtt, de most odalépek hozzá, és magamhoz vonom, ha akarja, ha nem. Én igencsak érzelmes alkat vagyok, s hű, lojális másokhoz, s igencsak elrettent, amit most látok. – Nagyon sajnálom. Valóban nem kellett volna egyedül menned, senki nem várta el tőled. – Húzom el a számat, ha Daphne végre megvan, akkor kezdenünk kell az átokkal valamit. El sem tudom képzelni, hogy a főnök lánya valahogy kikerüljön a képből. Tudom, hogy mindig nehéz életünk volt, de volt remény, hogy egyszer le tudjuk zárni ezt az egészet. Az más kérdés, hogy nekünk itt van a kicsi, de komolyan gondoltam, hogy Shanna családtag, és ha jár a happy end, abba ő is beletartozik. – Jól van, nem rohanok. – Fékezek be, mert érzem az ütemet, de érdemes egymásra is figyelnünk, egyetlen vakmerő cselekedet simán halált hozhat. Lizzy és Gina próbálkoznak kitapogatni valami módon, hogy mi lehet a működési elv, de nem igazán boldogulunk. Biccentek Shannának, hogy menjen csak előre, én pedig szorosan a nyomában, hogy vissza tudjam rántani, mert még ha használja is a macskaképességeket, egy halálcsapda ezzel is számolhat. A kanyarig rendben vagyunk, utána viszont egyre rosszabb a helyzet, így maximálisan az aurorlány ügyességében bízom. Néha nagyokat pislogok, ahogyan az erőterek leereszkedése elszívja az erőmet. Vetek egy pillantást a jobb oldalt fekvőkre, de akkor is tovább haladnék, ha történetesen ott lenne köztük Daphne. Elsőként le kell számolni az ellenséggel, csak akkor lehet a többieket élesztgetni, ha már biztonságban vagyunk. Így viszont megacélozom az elmémet, elmormolok egy Stimulát magamra, talán ez még megy, hogy jobban felébredjek. Aztán tovább előre, akár Shanna után, vagy ha ő levállna oldalra, akkor előre megyek. Szótagonként mormolom a Solomontól tanult legerősebb átkokat míg az üres balommal már gyakorlom a telekinézises mozdulatokat, hogy bárkit falhoz tudjak vágni, ha csúnyán néz ránk.

//Stimula: a stupor ellentéte, ájult vagy fáradt egyéneket lehet vele felkelteni, vagy élénkíteni. //


Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]

Az Esküvő & Shanna

Az élet olyan, mint egy kártyajáték.
A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.

Örülök, hogy az omlasztásban egyetértünk, mindenképpen fontos, hogy legalább az ismert utat ne zárjuk le magunk mögött, akármennyire bonyolult volt.
Alistair-t egészen elönti a pánik, az arca kezd megváltozni, én pedig nem feltétlenül tudom, hogy pontosan mi játszódik le benne, miket örökölt az apjától, hiszen még ők maguk se pontosan tudhatják, szóval határozottan figyelek rá, hogy a kimerültségtől csak szavak robbannak ki belőle, vagy más is. Nem arról van szó, hogy elkezdenék félni tőle, de azért egyértelműen jobban figyelek rá, mint eddig. Viszont ahogy a kezemre mutat és Gerard felém fordul sóhajtok egyet. Nem tartottam titokban, de nem is reklámoztam, aki észrevette vagy utánajárt, hogy meggyógyult-e a kezem, az tudta, aki nem, az nem. Viszont az egyértelmű jele volt, hogy mióta Nurmengardból megmentettek csak és kizárólag vékony kesztyűvel fedve látták a kezeimet. Most viszont Gerard felé mutatom, elkezdem lehúzni és kirajzolódik alatta a fekete átok, ami még nagyobb is, mint amekkora akkor volt, amikor rámtaláltak.
- Nem kellett volna egyedül mennem, sem egyedül megpróbálnom kinyitni a kincsestárukat, felelőtlen voltam, mert annyi lebegett a szemem előtt, hogy tennem kell... valamit. Nem a ti hibátok, nem tudhattátok, hogy mekkora veszélybe keverem magamat. - válaszolom Alistair-nek, bár valójában Vanessa folyamatosan mondta nekik, hogy körülbelül miket érez az irányomba, ahogy én is közvetítek Daphne-ról, amikor csak tudok. Egyértelműen nem akarok senkit se vádolni, habár igen borsos ár a tanulópénzért, de cserébe sikerült elpusztítaniuk megannyi felhalmozott fegyverüket, a sárkányt. A másik oldalon viszont ott van Dumbledore, az elvesztett utolsó ereklye, és a kezem...
Alistair jóslatai nem hangzanak éppenséggel kedvezőnek, kicsit összevonva a szemöldökömet reagálok rá. - Akkor az a cél, hogy ennél jobbat hozzunk ki a szituációból. Nincsen még semmi kőbe vésve. - válaszolom, bár a másodikat meg lehetne toldani egy "ugye?"-val, még se teszem. Inkább talán újra egy kicsit a kiállásom, magabiztosságom változik meg és lesz meggyőzőbb mindenkinek, de lehet ezt már csak képzeljük.
Amikor megtaláljuk a kapcsolókat és Gerard visszatér segíteni nekem, mert páros, akkor csak bólintok neki a megfelelő pillanatnál és kikapcsoljuk gyorsan. A familiáris a túloldalon már így is közel jár ahhoz, hogy a pajzsa felmondja a szolgálatot, szóval még pont időben vagyunk. Miután átér mindenki és nem találunk semmit az ovális teremben, csak egyetlen folyosót, kelletlenül, de muszáj elindulnunk rajta. Az egyes oszlop nagyon nem tetszik és ezúttal előrébb helyezkedem el, nem sereghajtóként, remélve, hogy nem pont ezen a ponton fognak minket bekeríteni. Ahogy macskaszemre és fülre váltok, hátha kiszúrok valamit a folyosón és meghallom/látom a furcsa mágikus vibrálást azonnal lassítom a menetet.
- Mindenki figyeljen, nem az volt az egyetlen erőtér, még körülbelül... tíz lehet előttünk, de ezek egy kicsit mások. Az állandó volt, kapcsolóval, ez pedig magától kapcsol ki-be, hallani a mágia zizegését. - osztom meg mindenkivel, és amikor Gerard egy kis gondolkodás és számlálás után megindulna, azért finoman megfogom a kezét. - Próbáljunk meg újra kapcsolókat találni, nézzük meg, hogy melyik zóna milyen hatást fejt ki, vagy hagyjuk az ütemet a dalmágus fiára, mielőtt belelépnénk. Nem pontosan látom, hogy melyik mekkora és mennyi hely van közöttük megállni. - lassítom le egy kicsit a cselekvést, pedig tudom, hogy Alistair jóslatai csak méginkább arra ösztökélték Gerardot, hogy siessen a szerelméhez és a születendő - vagy már meg is született - gyermekéhez. Adok esélyt a fiataloknak random dolgokat dobálni, vagy más ötlettel előállni, Alistair-nek rákoncentrálni a hangmágusi képességeire és nekünk Gerarddal újra kapcsolókat találni, cicák segítségével, vagy nélkülük, mielőtt elindulnánk. És akkor is...
- Ha nem sikerül kikapcsolnunk, akkor is talán nekem kéne előre mennem ezúttal. A nagymacskám ügyessége segíthet nekem. - érvelek, de ezúttal Gerardnál megjelenik egy mentális kopogtatás, hogy hozzátegyem, lehet, hogy Alistair érzi az ütemet, hogy jó a mozgása, de nem vagyok hajlandó egy gyereket akkor sem előre engedni. Ezidáig sereghajtó voltam, de ezen a ponton szeretnék szerepet cserélni vele, és ha az észérv nem elég, akkor a legilimenciám és a frissen szerzett sárkány-aurám csillan meg újra.

 

Úgy látom, hogy a fiatalok már kezdenek bepánikolni, ezért nekünk auroroknak kell észnél lennünk, hogy belőlünk meríthessenek erőt. Miközben lemondóan a vállamra teszem a babafőnixet, én is megrázom a fejemet. – Na nem, nem omlasztunk be semmit. – Értek egyet azzal, hogy akkor simán elvághatjuk magunkat. Sötéten pislogva hallgatom Alistair látomásának részleteit, nem tűnik a legszerencsésebb kimenetelnek, tekintve, hogy a síkvándor fiú nem igazán szokott tévedni. Hát ez nagyszerű. Most aztán tényleg benne vagyunk a szarban, nyakig. A fura emelvény, amit említ, valamiféle oltár lehet? Direkt rabolták volna el Daphne-t a kicsi miatt? Betársulok inkább Shannához, az ásásnak, keresgélésnek van inkább értelme. A macskák előástak nekünk, mi pedig ezen ihletet merítve folytatjuk! – Mi történt a kezeddel? – Most már nem bírom ki, hiszen sejtem, hogy az előző kalandunk alatt történt valami, amiről lemaradtam, de talán itt az ideje. Ha netán Shanna valami halálos kórságban szenved, akkor ideje lenne beszélni róla, hogy van-e megoldás, ilyesmik. Aggódó pillantásomból kiderül; nem csak faggatózom, nagyon is aggódom érte. Az egy dolog, hogy Daphne a feleségem immár, de Shanna is lényegében családtag, akit nem kéne elveszíteni. Beállok az egyik oldalra, megvárva a főnök lányát, hogy ő is rátegye az ujját a másik kapcsolóra, aztán egyszerre mozdítjuk el, mint a tengeralattjárókban a kulcsot. Az erőtér megszűnik, egyel beljebb vagyunk, viszont az ovális terem mögül már halljuk ténylegesen is, amit Lizzy közvetített. Azonban itt is óvatosan lépdelek, hallva a vibrálást, megpróbálok kiszámítani valamiféle ütemet, hogy mikor kapcsol be, és ki, és hogy mennyi van egyáltalán. Mindig igyekszem azonos távolságokat lépni, hogy tudjak haladni az erőterek között. Erőltetem is a szememet, hogy látom e tisztán az esetlegesen megváltozott színeket a levegőben, de a hangra és a távolságra figyelek inkább, hogy át tudjak lépdelni a szünetekben. Bízom abban, hogy ha jól haladok, a többiek a nyomomban tudnak lépdelni, és át tudunk jutni a másik oldalra. A kanyar mögött azért már pálcát húzok, nagyon közel vagyunk!

//A próba megvan legalább 25-tel//

Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]

Az Esküvő & Shanna

Az élet olyan, mint egy kártyajáték.
A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.

Habár sok kísérleti mágiával találkoztam rövid pályafutásom során már is, a látomások tudom, hogy sokszor kuszák és nehéz belőni azt is, hogy mi a múlt, a jelen, vagy a jövő. Mi biztos, és mi megváltoztatható még. Így először a gyíkon legyünk túl, mielőtt rákérdeznék, hogy pontosan mi is történt Alistair látomásában, azon kívül, hogy Daphne már vajúdik, amit az imént meg is osztottam a többiekkel.
- Nem fogunk visszafordulni, és mindannyiunknak ott vannak a szeretteink. - szólok kicsit közbe a beszélgetésbe Alistair és Gerard között, igazából mind a két fél mellett szólva. Nagyon hosszú utat tettünk meg, rengeteg akadályon küzdöttük át magunkat, feszültek és fáradtak vagyunk lassan. Én is érzem, ahogy az egész testem bizsereg a rengeteg mentális és fizikai megerőltetéstől, de muszáj nekem is mély levegőt vennem, mielőtt még kiülne az arcomra vagy a testemre a kimerültség. Igaz csak 2-3 évvel van több tapasztalatom Gerardnál, de ez is elég ahhoz, hogy felelősnek érezzem magam mindenkiért és ne akarjak kimerültséget vagy kétségbeesést mutatni.
Hallgatom mit neszelt meg Lizzy és Alistair felé kapom a tekintetemet.
- A látomásod, egybevág ezzel? Mit láttál még? - hozom most fel, amíg a rácsok előtt vagyunk, pillanatnyi megtorpanással. A telefül fel is mondja a szolgálatot gyorsan, de legalább megint valamivel többet tudtunk meg, azon kívül, hogy sietnünk kell. - Ahogy a közelükbe kerültünk az az első, hogy megtörjük a varázslatot, akármivel is próbálkoznak és biztonságba helyezzük Daphne-t és a kicsit. A többiekről semmi hírünk nincs, de reménykednünk kell, hogy ez azért van, mert csak fogolyként várnak valahol. - mondom a többieknek, aztán sikerül egy embernyi rést hármasban kialakítanunk, hogy át lehessen csusszanni. Viszont a telefül sorsa nagyon nem szimpatikus, szóval nem véletlenül fordulok a macskákhoz, mint utolsó mentsvár. Intek a fiataloknak, hogy azért ne rohanjanak át a lyukon azonnal, főleg, hogy a sárkánygyík el van terelve, tehát most éppen nem vagyunk életveszélyben.
- Ha addig megyünk át, míg ez a gyilkos zóna él, nem leszünk hasznára senkinek. - mondom ki félhangosan. Nem feltétlen értem, hogy Gerard miért fordul vissza a bestiához, akit legilimenciával már én is megpróbáltam elérni, druida képességgel pedig már Gina is, de a macskák által mutatott helyhez lépek, hogy azt vizsgáljam meg.
- Revelio. - próbálkozom meg először ennyivel, hátha valami láthatatlanra bukkantak, de ha nem mutat semmit ki, akkor se hessegetem el a nyomot, hanem elkezdek ásni. Nem kézzel, hanem a telekinetista képességemmel megmozgatva a földet és keresve benne valamilyen mágikus kapcsolót, amivel lezárhatjuk azt az erőteret. Aztán ha ezzel együtt a rácsokat is eltűntetem és hiába hajlítgattunk, akkor azért előre gondolkozom, hogy miután biztonságos távolságba értünk visszakapcsoljam és ne kövessen minket a sárkányszármazék.
- Semmiképp nem omlasztjuk be, egyetértek Ginával. Ha ki tudom kapcsolni és átjutunk, akkor szépen visszakapcsoljuk az erőteret mögöttünk és ugyanígy ki-be kapcsoljuk, ha ezen az útvonalon kell haladnunk visszafelé. - mondom, bár erőteljesen benne van, hogy egyrészt remélhetőleg hallgatnak rám, és nem akarnak átmenni a rácsokon, amíg még él az erőtér, másrészt pedig hallgatnak rám abban is, hogy ne legyen agresszív fellépés. - Ráadásul beomlasztani hangos, még nem biztos, hogy tudják, hogy érkezünk, de azután oda a meglepetés ereje. - teszem hozzá.

// Revelio - ugyanaz, amit Shanna használt a csapóajtó megtalálásához, felfedő varázslat rejtett, láthatatlan dolgokra.
Az ásás és ha talál valamilyen kapcsolót: Telekinézis: 1. szint: Kisebb tárgyak (kődarab, pálca, pohár) mozgatása, lebegtetése. //

 

Ezen a ponton már engedek a nyomásnak, s hátralépek, amíg Lizzy, Shanna és Gina gyengítik a zácsot. Mit sem ér a nyers erő, ha olyan védelme van, amely nem képes engedni a nyomásnak. Vetek egy szánakozó pillantást Alistair-re, és csak megrázom a fejemet. – Ha már eddig eljutottunk, akkor te visszafordulnál, ha ott vannak lépésnyire a szeretteid? – Egyetlen dologgal tudom csak magyarázni a nyilvánvaló kétségbeesést, rajta kívül csupa griffendéles vagy auror van. Ha mardekárosokkal és hugrabugosokkal lennénk telepakolva, már a kútnál elvérzünk. Ám ezen a ponton már csak az számít, hogy közel vagyunk, nagyon közel. Azt mondjuk én sem értem, hogy Shanna mit szeretne válaszként várni a macskáktól, de tegyük fel, hogy tudja, hogy mit csinál. Megtörlöm a homlokomat, amin már kiütközik a veríték, valahogy úgy érzem, hogy a nagyja még előttünk áll. Mielőtt rákoncentrálnék a rácsra, behunyom egy pillanatra, hogy erőt gyűjtsek, s amikor már úgy látszik, hogy sem a tűz, sem pedig az esetleges további gyengítések nem indítottak további csapdákat, akkor a telekinézissel hajlítok. – Gyere Ali, vigyázunk rád, minden rendben lesz! – Húzom magam után a kisfiút, közben pedig Lizzy mellé lépek. – Mi történt? Mit hallottál? – Közben tünődően nézelődöm, a macskák nem igazán mennek tovább, lehet, hogy nem csak a fal láthatatlan, hanem valami halálcsapda lehet a közelben, amit az apró lények értenek, éreznek. Viszont van egy másik gondolatom. Mi van ha..? Ha a sárkány nem csak afféle kapuőr, hanem akár át is tud engedni minket. Lepillantok a vállamon kómázó főnixre, és a tenyerembe veszem. Visszalépdelek párat, hogy látótávolságban legyen az őshüllő, és megpróbálkozom vele. Végülis a főnix afféle lélekállat nálam, képes lehet közvetíteni gondolatokat, érzéseket. Bár fióka üzemmódban nagyon visszafogott, de egy próbát megérhet, amíg a többiek vizsgálódnak. Megpróbálom valahogy összekapcsolni a két legendás lény tudatát, hogy a főnixen keresztül üzenjek. A cél, hogy elmondjam a sárkánynak, hogy nem őt akartuk bántani, ki akarunk jutni a foglyokkal, egyúttal pedig őt is szabadon tudjuk engedni, ha mellénk áll, ha az oldalunkon harcol, vagy legalább megmutatja a fal titkát.


Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]

Az Esküvő & Shanna

Az élet olyan, mint egy kártyajáték.
A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.

Megpróbálunk mindannyian együtt támadni, nehogy valamilyen ballépéssel értünk kapjon az a... sárkányfatty? Sárkány? Sárkánygyík? Én nem is tudnám belőni, de nem is kell. A lényeg, hogy túljutunk rajta és nem fog minket követni. A különös parancsoló aurám valószínűleg szépen lassan elkopik, de még én is kissé meglepetten konstatálom, hogy ennyivel a sarokba tudtuk szorítani. Talán még a társaimról is lerí egy kissé, hogy a szavaim erélyesebben hatottak rájuk is, habár gyakran az enyém az utolsó szó és tőlem várják az utasítást, de azért egyáltalán nem így.
- Szép munka. Maradjunk az összjáték vonalán és minden rendben lesz. - suttogom nekik, egészen halkan, most nem akarok mentális energiát pazarolni az üzenetre, hiszen még mindig előttünk állhat a neheze. Igen, még ezek után is. Az kissé meglep, hogy mindenki milyen gyorsan visszaszerzi a hidegvérét azok után, hogy megtudtuk, hogy Daphnénak milyen fájdalmai vannak és hogy lehet éppen fogságban vajúdik, de legalább a továbbhaladásra összpontosít mindenki. Ahogy tovább haladunk és egy rácsba ütközünk felvont szemöldökkel figyelem a többiek ötletét.
- Előbb a tűz, az felforrósítja, labilisabb lesz az anyaga, talán ezen a ponton én is rásegíthetek, aztán a telekinézissel könnyebb lehet elhajlítani. Törni nem fog, valószínűleg.  - mondom elsősorban Ginának és Gerardnak, akik már munkálkodnának is. Ha kapásból nem pattan le a druidatűz a rácsokról, akkor varázsgyűrűmmel szert tett anyagmágiámmal próbálom tovább bomlasztani a rácsok szerkezetét, hogy Gerard el tudja őket hajlítani, viszont van egy elég erős érzésem, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. Ha mágikus a rács és még zár sincs, lehet, hogy mágikus védelem is van rajta. Ha nem jön be, akkor jön az agyalás. Közben eszembe jut azért, hogy van nálunk két átváltoztatott ember, macska formában, szóval odalépek ahhoz, aki hordozza őket - Gina? -, hogy kinyissam a táskát és belenézzek.
- Ti jártatok már itt valaha? Tudjátok a nyitját? Tudtok bármiről bármit, vagy csak... rosszkor voltatok rossz helyen?  - pillantok le rájuk, hiszen eddig úgy tűnt, hogy értik, amit mondunk, hogy segíteni akarunk, igazából emberek, hátha ezúttal ők tudnak segíteni nekünk és felhívják a figyelmünket arra, hogyan is kéne kinyitni ezt a rácsot. Már átjöttünk egy illúziófalon, egy szakadékon, egy sárkánygyíkon, vagy min, ezt a rácsot is meg fogjuk oldani, én pedig megpróbálom az összes erőforrásunkat mozgósítani, még ha ez a két kiscicát is magába foglalja.

// Szerintem Gerard a hajítot hajlítnak olvasta, de hátha beválik.
Gina tüzes olvasztása után és Gerard feszegetése előtt: Anyagmanipuláló 1. szint (MAGY):  Egyszerűbb anyagokat át tud alakítani hasonló anyagokká (fát papírrá, téglát agyaggá, követ homokká).
A rács fém, bonyi anyag, szóval csak tovább piszkálni akarja és segíteni a többiek erős megoldásába. ^^ //

 

Hiába gondolom azt, hogy rendkívül támogatóak a fiatalok, nem fogunk itt szavazgatni. Egyedül Shanna az, aki esetleg vétózhat, noha az észérvekre hallgatni szoktam, most auror fejjel kell gondolkozni. A sárkánygyík veszélyesebb az átlagnál, mintha valami mágikus mutáció eredménye lenne. Valaki pajzsot lő, valaki támadást, mégis a két aura tudja legyengíteni, kikapcsolni a bestiát, ezért büszke is vagyok magunkra. Bólogatok hát a főnök lányának. – Nincs más hátra, mint előre. – Értek egyet azzal, hogy feleslegesen nem tették volna ide, közel lehet a cél, nagyon közel. Az illúziópatkányok és a kővé változtatás egy olyan plusz, ami hatékony, de már csak vállat rántok rá, ezen a ponton már sietősebbre fogom, noha nem leszek vakmerő. A másik irány lehet, hogy afféle kerülőút, először ragaszkodjunk ehhez a járathoz, térképezzük fel, és csak végső megoldás legyen a jobbra út. A rács sajnos továbbra is azt jelenti, hogy itt kellene valahogy továbbhaladni, hiszen a másik oldalról már valami sutyorgás is hallatszik, ezért amikor a társaimhoz szólok, én is halkra veszem a figurát. – Ti is halljátok? Na és most? – A főnixfióka sem férne át az apró réseken, de a mágikus vibrálás tekintetében valahogy meg kéne ezt szűntetni. Kétlem, hogy egy sima finite megoldaná a dolgainat. Próbáljunk a testvériség fejével gondolkozni? Le akarják leplezni a varázsvilágot, a nagyobb jó érdekében követik Grindelwaldot? Mi lehet a kapocs? A gyűrű természetesen ismét rajtam, még véletlenül sem kéne, hogy a tárgyaim telibe kapják a véla bájt. Furcsa, de amióta átalakult a varázserőm, és az anyagmanipulálás helyett a tárgymozgatás megy jobban, számtalan alkalommal hiányolom a korábbi készségem, talán meg kéne próbálnom olykor feléleszteni. Viszont a mágikus rácsnál talán ez az új is segíthet. Felemelem a tenyeremet, s azért jó messziről, nehogy a képünkbe csapódjon egy mágikus csapda, metsző, vágó mozdulatot intek az ujjaimmal, hogy szétszaggassam a rácsot, akkora rést nyitva rajta, amin átférünk, vagy akár teljesen meg is semmisülhet, ha ügyes vagyok!

//Telekinézis 4. szint: Tárgyak lebegtetésénél, hajításánál a súly maximum 20 kg lehet, és már élőlényekre is hatásos.//



Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]