Bromley, London, Anglia

 

-Sajnálom, kicsit ki vagyok borulva, mint látod. – Ölelgetem a babát, hogy odamutassam a fiatal szőke aurornak, így nem is látom, hogy Daphne is próbál éledezni. Túl nagy veszteség ez most mindenkinek, hogy Shanna meghalt, s most már Jake sem térhet vissza. Azt látom, hogy Julia is nagyon meg van rendülve, s amit mond, abból összerakom, hogy ő lehetett Jake egyik huga. Bólintok, s ahogyan a szőkeség megérinti a babát, érdeklődve, szinte elámulva figyelem, hogy mi történt. Hiába indulnék, látom, hogy már Alisitair is beájul, Julia pedig térdre esik, ezért én is inkább leülök hozzájuk, hogy az egyik kezembe véve a kicsit megfogjam Daphne kezét is, hogy legalább rámosolyogjak, halványan gyászosan. – Shanna.. feláldozta magát értünk. Megint nem nyertünk. – Foglalom össze, hogy odamutassam neki a babánkat, legalább ez erőt önthet belé. Hogy aztán a szöszi felé bólintsak. – Köszönjük Julia, hogy ideértél, hogy segítettél, mindenben. – Sóhajtok, elég nehéz harc áll még előttünk, immár Shanna nélkül, de őszintén szólva én már inkább a családomnak élnék. Viszont esélyes, hogy Shanna is szép lezárást érdemel, azt akarná, hogy kapjuk el a gonoszt, ha már beáldozta magát, hogy némi időt nyerjünk. Ám Daphne gyenge, fel kell épülnie, s elképzelésem sincs róla, hogy a fiatalok hogy állnak, vélhetően nem túl jól. Elbuktunk, és hogyan nyerhetnénk, ha ennyire meg vagyunk roppanva testileg-lelkileg? Azon viszont kicsit felvidulok, hogy Solomon is megjelenik, ez is mutatja az ügy komolyságát. Intek a fejemmel, hiszen most mindkét kezem tele, próbálom magamat tartani, hogy ne szökjenek ismét könnyek a szemembe, aztán várom, hogy mindenkit összekaparjanak. Napokkal, vagy talán hetekkel később segítek Shanna és Jake temetésének szervezésében, az biztos, hogy mostantól minden más lesz.

//Nagyon köszönöm a játékot, csúcsszuper volt, és egy komoly lezárása egy korszaknak. Tudom, hogy még lesz egy záró-záró mese, de ez most durva fordulat volt^^ Ügyik a mesélő lányok nagyon!//


Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]

 

Csak fél szemmel látom, hogy Alistair is megérkezik, neki sem lesz egyszerű feldolgozni Shanna halálát, de legalább abban segíthet, hogy összekaparjuk Daphne-t, s kimentsük a babát. Viszont mellette egy szőke lány is megjelenik, akinek az istennek nem jut eszembe a neve, Jane, vagy valami ilyesmi. Bevallom őszintén nem kísértem figyelemmel az akadémiát, akkor is volt elég bajunk, na meg az esküvőt, baba dolgokat is terveztük, szerveztük. Annyi eszem még nekem is van, hogy nem szállok szembe Grindelwalddal, aki kezén szinte ott szárad még Dumbledore vére is, ennyire vakmerő sem vagyok, na meg élnem is kell, hogy végre boldog család legyünk! – Áh, üdv.. Jane? Grindelwaldot meg tudtam vakítani, de esélyünk sincs ellene. A főnök lánya feláldozta magát, hogy mi megmenekülhessünk.. – Eddig jutok, hogy aztán odalépjek a babához. Semmi undor nincsen rajtam, szegény csöppség nyilván nagyon megszenvedte, hogy az öreg el akarta szívni az erejét, de akkor is az én gyerekem. Legfeljebb majd karakterszínész lesz! Felnyalábolom, magamhoz szorítom, hogy mielőbb elsiessünk innen, vissza a többiekhez, ahol remélhetőleg ők is életre tudták pofozni a társaikat. – Semmi baj kicsim, itt van.. apa! – Én sem tudom hirtelen, hogy mennyit érzékel a mondandómból, egyáltalán hall-e, de most nem tudom még Daphne-t is felkapni, csak Jane felé bólogatok hálásan, hogy itt van, bárhogyan is ette is a fene. Valahogy ki kéne lebegtetni is az asszonyt, remélhetőleg a szőkeség ebben tud segíteni, hogy elinduljak visszafelé a jobb oldali járatba. – Gyere Ali, kaptunk segítséget is, lépjünk le mielőbb! – Azért visszanézek Shanna teste felé is, nyelek egy nagyot, nyilván őt is hozni kéne. Vagy előbb visszamegyünk a többiekhez, és majd felnyaláboljuk együtt? Mielőbb le kéne lépni, mert ha Grindelwald visszatér? Nézelődöm a teremben, nincs innen kijárat? Visszafelé nem akarnám megint a csapdákon átvágni magamat a csecsszopóval a karomban. Igyekszem egy picit lenyugodni, és odatartom a kicsit a szőke lánynak. - Nem tudom, hogy mi történt vele.. Valahogy az életereje átment a gonoszba.. - Fűzöm hozzá még magyarázatként, elsőre inkább nem mozdulok, Daphne-nek is magához kéne térnie!


Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]

 
Shanna sosem értette meg, hogy miért gondoltam rá így, hogy a Főnök Lánya, és ebben a pillanatban még nem is tudom, hogy nem lesz esélyem megmagyarázni. Ám talán abban az ölelésben s a pár kedves szóban minden benne van, amit érzek, még ha nem sejtem, hogy ez valójában az én búcsúm. Első körben Daphne-hez vezet az utam, hiszen a kicsi még a búra alatt van. Azt vizsgálom első körben, hogy a kedves szenvedett-e belső sebeket, vérzik-e még, hogy aztán eldöntsem, hogy is lehetne megsemmisíteni a búrát, ekkor ér a gondolat Shannától, akivel össze is villan a tekintetünk. Az auror szakma olyan hivatás, ahol bármikor vége lehet a dalnak, mindenki erre készül. Viszont mégis vagyunk annyira hősiesek, hogy mégsem gondolunk bele úgy igazán. Ez lehet az oka, hogy láttam ugyan már Daphne-t veszíteni, sőt még Solomont is, de mindent túléltek. Az, hogy Shanna így búcsúzik, ledermeszti a tagjaimat, a karjaimban Daphne-vel a kupolára pillantok, hogy aztán lassított felvételben lássam, hogy az aurorlány a saját élete árán töri meg a varázst. Bármennyire is epikus lenne felkiáltanom, hogy NE, ez most nem az a pillanat. Szótlanul emelkedek fel, és ebben a csendben most minden benne van. Mert ez többet ér most bármilyen kétségbeesett kiabálásnál. A pillantásom tükrözi a döbbenetet, rémületet, hogy akár az életünket is fel kell áldoznunk, s talán az sem elég. Azonban azt is hordozza, hogy mennyire tisztelem a barátom áldozatát, hősként halt meg. Nyelek egyet, ökölbe szorul a kezem, Shanna azért halt meg, hogy mi élhessünk, ezért komolyan kell vennem az áldozatát.  Veszek egy nagy levegőt, hogy Shanna mellé lépve legugoljak, elvéve az ő pálcáját, amely talán most engedelmeskedhet, ha érzi egykori gazdája és a köztem lévő kapcsolatot. Felemelkedek a varázseszközzel, s tudom, hogy semmi esélyem. A sötét varázsló ellen egy tucatnyi auror is eleve vesztesként indulna harcba, főleg így az ereje teljében. – Conticinium!  – Suhintok, mert bár megtehetném, hogy vakmerőn támadok, de itt most az a cél, hogy megússzuk ép bőrrel. Ha sikerül a varázslat, biccentek Jacobnak, de most ki kell találni, hogy mi a következő lépés. Daphne-t valahogy magához kéne téríteni. Biccentek Jacobnak, amolyan elszoruló torokkal, s közben a barlangot figyelem, olyan pontokat, ahol Grindelwaldra lehetne omlasztani a járatot. Már csak azért is, mert nem akarom itt hagyni Shanna testét. A mellkasom nehéz, mintha félrenyeltem volna, muszáj lenne támadnom, de most még örülök, ha nem szúr a szemem, sírás környékez, de tudom, hogy Shanna felképelne, ha most nekiállnék nyafogni.

//Conticinium: kitalált auror varázslat. Olyan fényvarázs amely ellen nincsen védelem, ugyanis az áldozat szaruhártyája előtt kapcsolja ki a fényt, így az teljesen vakká válik úgy kb 5 percre. A varázslat közismertebb neve: Éjfél//

Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]

Az Esküvő & Shanna

Az élet olyan, mint egy kártyajáték.
A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.

Kicsit beleborzongok Gerard szavaiba, hiszen az elmúlt években gyakrabban éreztem magam csak munkatársnak, aurornak, és nem igazán volt esélye senkinek megismernie azt, aki valaha voltam. Egy lelkes, vidám, baráti kapcsolatokban és hobbikban bővelkedő lány, akinek habár életcélja volt, hogy az apja nyomdokaiba lépjen, de nem csak ennyi volt az élete. Amikor meghallottam, hogy Gerard a főnök lányaként hivatkozik rám az is elvett belőlem, az érdemeimből, az egyéniségemből és összemosott a hivatással és a nevemmel. Az, hogy most az ölelése és a szavai is újra megerősítik a megbecsülésemet nagyon jól esik.
Már úgy érzem, mintha egy karnyújtásnyira lenne a cél, amikor mögöttünk valamilyen baki folytán pont idegen pöcköl Alistair és képtelen vagyok tartani a kezemet, Gerard pedig szó szerint elveszíti a pálcáját. Zavarodottan merevedek meg, de úgy, hogy ne éppen egy halálos zónába fagyjak bele. Nem sokon múlik, hogy hátraforduljak számonkérni mi is történt pontosan, de ami kirajzolódik előttünk minden kérdést elmos. A mágikus íj a földön koppan mellettem, habár a varázslat vibrálása és a felolvasó mágus hangja mellett valószínűleg nem csap nagy zajt, szinte néma.
Ahogy meglátom a mágikus kupola alatt a csecsemőt és Grindelwaldot, a földön pedig Daphnet meghűl a vér az ereimben. Valószínűleg inkább pánikolnom kéne, de az, hogy a Testvériség életerő szipolyozáshoz fordult egy ártatlan csecsemőt használva... az, hogy akár bele is halhat Gerard és Daphne babája, aki még csak most látta meg ezek között a szörnyű körülmények között a napvilágot... Annyi halált, fájdalmat, bánatot hozott magával a Testvériség, de ez egy további elképzelhetetlen határt lépett át.
Ellépek Gerard mellől, ösztönösen helyet adva neki, hogy Daphne-hoz rohanhasson, de én egyetlen pillanatra se veszem le a tekintetem a mágikus kupoláról. Ennyi elég is ahhoz, hogy néhány másodperccel hamarabb értsem meg, hogy mi az egyetlen út ahhoz, hogy minél hamarabb megtörjük a sötét szeánszot.
Gyorsan mozgok, minden megmaradt erőmet, amivel csak rendelkezem beleadom, legyen az a fizikai vagy a mágikus gyorsaságom a fehér oroszlántól vagy az erőm, amit a tó tündérétől kaptam. Nem baj, ha elered a vérem, nem baj, ha kiül a homlokomra a veríték, ha a szemeim üvegessé válnak, mielőtt legördülne belőle a megerőltetéstől néhány könnycsepp. Nem fogom végignézni, ahogy egy ártatlan csecsemő éveit veszi el az a szörnyeteg, nem fogom végignézni, ahogy a pár, akinek az esküvőjére érkeztünk, akik magát a reményt testesíthetnék meg a családjukkal darabjaira hullik. A gondolat, hogy elveszítik a gyermeküket, mielőtt még egyáltalán Gerard a karjaiban tarthatta volna túlságosan elképzelhetetlen. Döntöttem, talán már akkor, amikor a Szent Mungóban magamhoz térve megláttam a terjedő fekete foltot a kezeimen. A mosoly az arcomon igazolja az elhatározásomat és azt, hogy Alistairnek - vagy aki a fiú bőrébe bújt annak - igaza volt, ezt a látomást nem lehetett elkerülni.
~ Ne bándd. Minden döntésem ehhez az úthoz vezetett. Büszke vagyok rá, hogy veletek küzdhettem a sötétség ellen, de engem már vár a Függönyön túl... ott az igazi otthonom. ~ száll a mentális üzenet Gerard felé, de valójában az összes társam felé, akire csak képes vagyok ebben a rövid másodpercben még utoljára rákapcsolódni.
Nem csak hozzáérek a búrához, hanem a kezeimet kereszetve magam előtt teljes erőmmel vetem be magamat úgy, hogy zuhanás közben - ha a burok nem vet vissza - a felolvasást végző mágusra essek, és ha esetleg az áttörés pillanatában megnyílik a lehetőség, hogy még egyszer, utoljára lesújtsak a képességeimmel, mindent felszabadítva, megteszem.

// Mentális üzenet: legilimentor+sárkány

A varázslatot fenntartó mágusra:
Nagymese képesség:
Ha közel kerül valakihez képes hosszútávon kikapcsolni egy képességét, az ellenfél erejétől függően, de akár órákra is. (RMA/Született/Faji Képesség/Deneira szerzett képességei) Célzatosan csak akkor tud kikapcsolni, ha más okból kifolyólag ismeri az illető képességeit, pl. tudja, hogy vérfarkas. Egyébként random a dolog, a mesélő dob, hogy mit kapcsol ki.
+
Telekinézis 6. szint:
Blokkolás: Képes célszemély testét teljes mozdulatlanságig blokkolni, természetesen mentális ellenállás van ellene, de az illető minimum lassabb lesz, kevésbé tud varázsolni, vagy teljesen inaktívvá válik.  //  [/color]

 

Nem az a cél, hogy olyat erőltessek Shannára, amit nem akar. Ez most csak úgy jön belőlem, neki is kell gondoskodás, ha rá szorul, ha nem. Aztán mégis meglep, mert a befeszülés ellenére visszaölel. Talán szégyenkezhetnénk, hogy felnőtt auror létünkre most ennyire kiadjuk magunkat érzelmileg, de nem érdekel. Egyre inkább érik bennem a gondolat, hogy ha Daphne és a kicsi végre biztonságban vannak, akkor egy időre fel kéne hagyni a sötét varázslók üldözésével, és végre lehetne magunkra koncentrálni. – Azért köszönöm, hogy vagy nekünk! – Felelem szintén suttogva. Aki nem hall minket, akár még intimnek is megítélhetné a helyzetet, de egyértelműen tiszta ez a barátság. Készítem a pálcámat, hogy bárki is jőjjön szembe, ott már ne kegyelmezzek, de ami történik, arra aligha számíthattam. Amíg Elizabeth Christ keresi suttogva, és Gina a könyvét bújja, addig valami a kezemnek csapódik. Csak azért nem kiáltok fel, hanem megnyikkanok, mert az adrenalin dolgozik bennem, és bármivel szembenéznék. Csak annyit érzékelek, hogy Shanna karja is lehanyatlik, automatikusan oda nézek, aztán vissza a pálcám maradványaira. Felnézek, hogy ki  tehette ezt, mert még csak az irányt sem tudom behatárolni. Most ketten vagyunk a főnök lányával, a társaink lementek jobbra. Pillanatok alatt felmérem, hogy a pálcámnak annyi, még jó, hogy az elmémet nem sikerült kikapcsolni. – Jól vagy? – Kérdezem a lánytól, első körben inkább a balomat emelve a telekinézisre, az az erő belőlem származtatható. Shanna mögött érkezve veszem észre Grindalwaldot, de nem rontok rá, pláne nem puszta kézzel. Viszont még levegőt venni is elfelejtek, amikor meglátom a babát, aki mintha a saját életenergiájával táplálná a vén gonoszt, na meg a kedves van elterülve, mint egy béka. Mégis sikerül visszakerülnöm a megfelelő légzési kerékvágásba, és Shanna mögött lépdelek. Azt hiszem semmi értelme nincsen annak, hogy beszélgessünk a sötét mágussal, hiszen ezek után már nincs miről. – Megnézem, hogy mi van vele, készüljünk fel! Gyűjtsünk erőt! – Szólok oda a lánynak, hogy odamegyek Daphne-hez, aki a kupolán kívül van. Valahogy kell egy kis lélegzetvételnyi idő, hogy összekapjuk magunkat, addig megnézem az alélt kedvest.  Aztán valami szörnyű sejtésem támad, ahogyan egyre jobban átlátom a varázslatot, amely védi a duót, valami dezintegrációs pajzs lehet, és aki hozzáér.. Na nem! Remélem Shanna nem csinál semmi meggondolatlant, remélem, hogy hallgat rám. Tehát első körben Daphne-t nézem meg, hogy egyáltalán él-e.



Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]