2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Egy dologban vagyok most biztos, hogy nem hagyhatom, hogy leugrjon, vagy leesen, ahogyan azt sem hagytam, hogy megsérüljön. Rövid idő alatt rettentő sokat jelent nekem, hiszen gyakorlatilag kimozdított a már hosszú évek óta tartó melankóliából, ami annyira a részemmé vált, hogy képtelen voltam szabadulni tőle, hiába próbált megtenni mindent azért Jimmy is, hogy jobban legyek. De most újra látom a Napot az égen és azt hiszem lett jövőm, amit nem veszíthetek el, hiszen akkor már talán hazamenni se lenne értelme. Hálás vagyok Bobnak, hogy belekevert ebbe az egészbe, kár hogy nem mondhatom el neki és hogy nem menthettem meg. De ennek az egész nyaralásnak lett valami jó hozadéka, Rose, aki sejtem, hogy most min mehet keresztül és tudom, hogy nem tudom őt meggyőzni, hogy ne ugorjon, ha ő maga nem választja az életet... és persze engem. Végre megtorpan, én pedig feszülten figyelem, hogy mit fog tenni. Talán, ha megtenné inkább ugranék utána, mint hogy megpróbáljam tovább élni az egyébként is silány és értelmetlen életemet. - Akkor most már gyere lesz szépen! - szólalok meg újra és persze megáll bennem az ütő, amikor még meg is csúszik, de legalább már elindul, én pedig amint elérem elkapom, hogy segítsek neki, hiszen egyébként is sérült, a kezeiben szögek voltak, az is kész csoda, hogy egyáltalán feltudott mászni oda. Ahogyan átölelem látom a fényt és érzem, hogy valami változik... változhat, de végül úgy döntök maradok, aki vagyok, aki lettem, hiszen jó eséllyel, ha jelenleg aurorként dolgoznék a Minisztériumban, akkor nem jöttem volna el ide és soha sem ismerem meg Roset. Egyébként is segített benne, hogy elfogadjam magamat olyannak, ami lettem, aki vagyok. Már könnyebben együtt tudok élni a démonaimmal, háttérbe szorítani őket, ha ő velem van. Egyelőre viszont orvos kell és persze aurorok, akiknek elmagyarázzuk ezt az egészet, aztán ha szeretne magammal vinném haza. Nem tudom, hogy van-e, ami ide köti. Az anyja... majd eldönti. Nem erőltetek semmit, ha más nem én költözöm és Jimmy viszi tovább a boltot. Az persze biztos, hogy ha betoppanok hozzá egy ilyen gyönyörű, törékeny lánnyal le fog hidalni rendesen.
//Köszönöm a játékot, szuper volt! Nagyon jó kis keretsztorit adott Leroynak. És boldogan éltek, amíg meg nem haltak. The end! <3//
A lányon még mindig látszik, hogy nagyon hezitál, olyan egyszerű lenne véget vetni a szörnyűségeknek. Ám Dale halálával lehet, hogy már tényleg vége, viszont ő maga, Rose ölte meg, ha nem is szó szerint, hiszen Leroy csapta le a bestia fejét. Ám ha Rose nem segített volna, akkor egyedül a vérfarkas nem biztos, hogy boldogult volna. Neki kellett meghoznia a döntést, hogy többé nem enged a nyomásnak, a saját életét éli. És így történt. Ám vajon képes lehet rá, hogy ne a bátyja árnyékában, tőle rettegve éljen? Ha senki más nincs az életében, aki mutassa az irányt, akkor elég lehet csupán Leroy? aki éppen szerelmet vall neki. – És te is engem. Akkor mégis feloszlott a köd? Sosem terveztem előre, csak.. igen, én is belédszerettem. Azt hittem, hogy mindenkit szeretek egyszerre. Ez mégis valami más. – Még utoljára lenéz, de megrázza a fejét, végre egyszer nem fél, hanem előre indul. Megcsúszik, ahogyan a szél nem csak a hajába, hanem törékeny alakjába kap, de ez már csupán a drámai helyzet, s tovább nem fokozódik. Belefúrja magát Leroy ölelésébe, hogy kitörjön belőle egy megkönnyebbült zokogás. Hogy aztán felnézzen a férfire, forró könnyei eláztassák Leroy arcát, ahogyan egyesülnek egy mindent átható édes csókban. Leroy ha nem csukja be teljesen a szemét, láthatja, hogy alakjukat narancssárga fény veszi körbe, ahogyan a szerelemnimfa ereje átjára őt is. A férfi érzi, hogy a lüktető kín, amely vérfarkasként jellemezte, szép lassan oldódik fel, és tűnik el végleg. Az átoknak vége! Mintha ő maga tudná innentől eldönteni, hogy halandó emberként akarja e tovább élni az életét, vagy a következő teliholdnál ismét átváltozzon, ha megadja magát a sorsának. Ez csupán egy egyszeri alkalom, eldönti, és ha úgy dönt, hogy ember marad, soha többé nem lesz vérfarkas. A lány persze nem tudatosan teszi ezt, csupán olyan ereje van, hogy most minden szeretetével tud segíteni.
//Vége. Köszönöm szépen, nagyon jó ötleteket adtál végig^^//
Nem tudom, hogy mit tegyek, hiszen valahol tény, ha segítségét kér... ha segítséget kérnek, akkor most egészen más lenne a helyzet, de nem tették. Nem is tudom hogy mit várt ő, vagy az anyja. Az őrült testvér majd idővel magához tér és minden rendben jön? Erre egyszerűen mind tudjuk, hogy semmi esély se volt. Bob is azért halt meg, mert próbált segíteni. Én is épp, hogy megúsztam és most nézzem végig, ahogy Rose leveti magát a magasból? Vajon mivel teszek jót? Az én életembe fényt hozott, de vajon ez elég lenne neki a jövőben egyáltalán? Képes lenne megbirkózni ezzel az egésszel És tovább lépni valaha is? Lehet, hogy csak szenvedne az önvád súlytól, de... még se engedhetem csak úgy leugrani. - Csak rémes dolgok történtek veled, de kibírtad és túlléphetsz rajta. Nem tudom hogyan és biztosan nem lesz könnyű, de segítek! - bár tényleg én magam sem tudom, hogy hogyan tudnék segíteni neki, főleg ha ennyire kétségbe van esve és ki tudja a bátyja hányszor és mennyit kínozta, de önzőség azt is számításba venni, hogy nekem mennyit segített? Igen, valójában jó eséllyel az, de ettől még ez van. Ha most leveti magát, akkor nincs mit tenni. Visszamegyek a kocsmába, Bob pénzét odaadom egy árvaháznak és tovább iszom, amíg Jimmy bírja szusszal, hogy vezesse helyettem a helyet. - Kérlek! Engem... engem megmentettél. Önmagamtól, amit nem hittem, hogy bárki megtehet. Belédszerettem, de hisz tudod. - próbálom tartani a tempót, de elszántnak tűnik, vagy hát kétségbeesettnek. Valahogy mégis úgy érzem muszáj megállítanom, de ennek ellenére lassítani kezdek. Hallotta, amit mondtam de ezen kívül mégis mit tehetnék? Ha számít neki, akkor megáll majd vagy lassít, de ha ez nem elég, hogy az életet válassza, akkor mégis mit tehetnék? Nem lenne értelme erővel tartanom vissza, hiszen akkor az egész hátralévő életében szenvedne, azt pedig nem akarom. Neki kell meghoznia a döntést, hogy megpróbál normálisan élni... velem. Ha ez nem elég, ha én nem vagyok elég, akkor nem tarthatom vissza. Tudom, milyen megtört lélekként élni és azt neki nem kívánom.
Rose nem nagyon áll győzködni magát, csak azt láttta, hogy a szerelme és a bátyja birokra kelnek, amiből csak az egyik kerülhet ki élve. Ez azt eredményezi, hogy neki magának is bele kellett avatkoznia, a végét pedig tudjuk; Dale húzta a rövidebbet. Többé senki életét nem fogja megkeresíteni. Rose viszont még így is elborzad attól, ami történt, hisztérikus őrület jelenik meg a tekintetét, folyamatosan azt ismételgeti, hogy nem-nem! Kapkodja felfelé a vasfokokat, hogy mielőbb elérje a világítótorony tetejét, Leroy nem is éri utól, mert a lány nagyon gyors, csak akkor kerül mögé, amikor már Rose a tetőn van, itt még korlát sem igen létezik. Az eső immár nem csak egyik, hanem szakad, olykor villámok hasítják ketté az eget, a szél is viharrá éled, bele-belekapva mindkettőjük ruhájába. Rose lenéz a torony tetejéről, mintha azt fontolgatná, hogy leugrik, követve a két fiútestvérét a halálba, mintha már semmi értelme nem lenne az életének. – Orvos? Bobhoz jártam, de ő sem tudott megmenteni. Az apám is medimágus volt, és látod, ő mit tett velünk? Gondolod, hogy bárki képes lenne meggyógyítani egy bolond lányt? – Rázza a fejét, hátrál, számára úgy tűnik, hogy nincsen más kiút, csak a halál. Vajon Leroy meg tudja menteni? Vajon meg akarja menteni? Rose egyébként elég jól látja a saját helyzetét, annyi tragédia történt már vele, hogy kész csoda, hogy eddig nem lovalta bele magát az öngyilkosságba. A szemében hitetlenkedő fény gyullad, mintha nem értené a dolgot, hogy Leroy miért próbálja őt védeni, lebeszélni. Lehetséges volna, hogy tényleg szereti őt? Vagy mindez csupán a szenvedélyről szólt, ami múlandó?
Auror voltam, ha lenne választásom, akkor inkább citálnám a kapitányságra, de sajnos erre nincs most lehetőség. Próbálok ellenállni, és védeni magamat, ezzel együtt Roset is. Akkor már inkább én végezzek a testvérével, mint hogy ő tegye meg, bár jól esik, hogy kiáll értem és segíteni próbál, de sejtem, hogy milyen komoly harc lehet most benne legbelül. Nem akar ártani a testvérének, de azt sem akarja, hogy engem öljön meg, pedig sajnos mégis csak kénytelen dönteni, én pedig nem tehetek mást, mint kiengedem a vérfarkast. Ezzel tudom megállítani a vámpírt, hogy aztán alig felfogva, hogy mit teszek végezzek is vele. A tisztuló tudatomba már Rose sikolya tolakszik be, de nem tehetek már semmit, vissza se csinálhatom. Pihenésről most úgy fest nincs szó, úgyhogy próbálom összeszedni magamat és újra lábraállni, hiszen láthatóan Rose kikészült és hiába fájhatnak iszonyatosan a kezei a szögelés miatt, mégis mászni kezd felfelé. - Rose! Ne csináld! - fogalmam sincs, hogy mire készül, hogy már nem lát értelmet a létezésben, vagy most fogja fel, hogy sok minden lássuk be az ő hibája volt, Bob halála is történetesen, sőt ha előbb szól, akkor Dale börtönben lenne és nem pedig halott. De ezt már nem lehet visszacsinálni, így nincs mit tenni, csak talpra szökkenek és futólépésben indulok utána, bár talán ezúttal én vagyok, akitől fél, hiszen soha sem látta még ezt az arcomat, a vérfarkast és lehet, hogy ugyanolyan szörnyetegnek lát, mint a bátyját. Lehet, hogy tényleg életem legrosszabb döntése volt ebbe a városba jönni, Bob így is úgyis meghalt, a többi pedig... nem az én dolgom volt. Most viszont mindez nem számít, csak megpróbálom utolérni őt, hátha megállíthatom, még ha nem is tudom, hogy mire készül, de remélem, hogy nem arra, amire gondolok. - Gyere le kérlek! Orvos kell neked... Rose! - kiáltok utána újra, ha egyáltalán figyeli hajlandó rám, vagy hallja a hangomat. Lehet, hogy teljesen kikapcsolt már. - Nem a te hibád, hidd el! - bár egy része azért mégis csak, de ott volt az anyja is, aki szintén nem tett semmit, pedig az ő dolga lett volna, hogy megvédje a családját, a gyerekeit és mégis tétlen maradt. Rose áldozat, még ha rossz döntéseket is hozott, talán nem is lettek volna igazán jó döntések ebben az őrült helyzetben.
Rose-t tehát leteszi, hogy ő maga szálljon szemben az őrült és vámpírrá vált Dale-t. Rose nem akar lelépni, miközben a kettős birkózik, próbál közbelépni, hogy egyiket se bántsa, de Leroy jól sejti, előbb-utóbb választani kell, hiszen ez már tényleg vérre megy. Dale gurgulázva nevet, ahogyan maga alá temeti Leroyt, aki érzi, hogy ha nem engedi útjára a bestiát, akkor itt lehet a vége. Ráfogja hát a kezeit a vámpírra, s ahogyan elengedi magát, érzi, hogy forróság száguld végig a vénáin, az éveken át visszafogott vérfarkas most átváltozás képes, ám Leroy annyira tudatosan fogta eddig vissza, hogy mégsem történik meg. Ennél valami meglepőbb történik, lazán el tudja törni Dale egyik csuklóját, emberfeletti ereje ellenére meg tudja tartani az emberi formáját, de a tudatát is. A vámpír döbbenten kászálódik le róla.. csak rázza a fejét. – Richie.. inkább nekem segíts! – Szól a lány felé, aki viszont a széklábat kettértörve Dale felé sújt vele, miközben Leroy is támadja a vámpír. – Az én nevem: Rose! – A szerelemnimfa még a mozdulat közepette a szilánkot rózsákkal erősíti meg, így döfve bele Dale lapockája mellé a gerincoszlopba a karót, miközben Leroy a következő mozdulatával már ténylegesen átváltozik, ezt már nem tudja uralni, a vérfarkas helyette tépi le Dale fejét. Kezdi ugyan elveszteni a tudatát, így csak egy sikolyt hall, miközben tisztul a kép, ismét ember, vélhetően még nem olyan erős benne a vérfarkas, hogy huzamosabb ideig is maradjon a bestia, hiszen túl sokáig volt elnyomva. Csak azt látja, hogy Dale darabokban, Rose pedig sikoltozva, zokogva kapkodja a világítótorony teteje felé az irányt, mászik fel a fém létra fokain, hisztérikusan vádolja magát, a cél egyértelműen a tető.
Tényleg úgy gondolom, hogy ez most nem az a pillanat, amikor mindent részletesen meg kell beszélnünk. Van, amit értek, van ami még mindig homályos de akárhogy is, most az a legfőbb, hogy mielőbb kijussunk innen és segítséget kérjünk, amit már neki rég meg kellett volna tennie, hiszen akár még Bob is életben lehetne, ha elmondja az igazat az auroroknak és Dale rácsmögé kerül. Persze az anyja is tehetett volna valamit, de ő is inkább védte ezt az őrültet és hányan lelték halálukat e miatt. Dale viszont felbukkan, így végképp nincs időnk arra, hogy ilyesmikről beszéljünk. Kénytelen vagyok letenni Roset, hogy én magam szálljak szembe a nyilván nálam elszántabb alakkal és talán erősebbek is, hiszen bár vérfarkas vagyok, de gyakorlagilag mindig is átokként kezeltem ezt, így aztán sose foglalkoztam azzal, hogy fejlesszem, vagy megtanuljam jól kezelni. - A logikája teljesen zavaros, de ez nem lep meg. - vetem oda, mert hát ez most nem a beszélgetés pillanata és hát lássuk be én aztán nem vétettem senki ellen, maximum az ő őrült gondolatai mondhatják ezt. Rosera próbálok most nem figyelni, mert félő, hogy elvonná csak a figyelmemet, mert látom, hogy szenved. Sejtem, hogy nem lehet egy élmény azt látnia, hogy a bátyjával harcolok, mert ennek most nem lehet vége másképp, mint hogy valamelyikünk itt hagyja a fogát, ha csak nem tudom Dalet ártalmatlanítani, de félő, hogy nem hagy minket elmenni addig, amíg életben, vagy legalábbis eszméleténél van. A fényvarázslat lassítja valamelyest a férfit, de csak annyira, hogy ne tépjen szét azonnal, de így is hamarosan már a hátamon fekszem. A pálcám kirepül a kezemből, így marad a nyers erő, amivel próbálom visszatartani a lényt. Emberi alakban is erősebb vagyok, mint az átlag. Átváltozni viszont nem akarok. Sosem tettem még önszántamból, most is próbálom a végsőkig kihúzni, hiszen írtózom a farkastól. Ekkor hallom meg Rose hangját. Erre már oldalt pillantok, hiszen a kezében pálca villan. - Nem kell ezt tenned! Nem akarom, hogy... inkább tűnj el innen Rose! - nem akarom, hogy utána meg azzal a lelki teherrel keljen élnie a további életét, hogy ő végzett a saját bátyjával, még ha talán nincs is más megoldás. - Hívj segítséget! - hiszen, ha veszítek, akkor még sem hagyhatom, hogy újra a kezei közé kerüljön. Én pedig nincs mit tenni, engedek a bennem szunnyadó farkasnak és ezúttal először megpróbálom nem elnyomni, hanem utatengedni neki. Vérfarkasként jóval erősebb vagyok és a vámpír támadását is visszatudom fogni, vagy akár ellentámadást is indíthatok.
Rose még válaszolna, de Dale feltűnik, így Leroy már csak fejben tudja összerakni, hogy mi történhetett. Rose miközben eljátszotta a testvérét, saját magával is vívódott, vélhetően túlságosan törékeny volt szerelemnimfaként, ezért kitalált magának egy másik, vagányabb személyiséget, akikkel megkörnyékezte a csapatot. Ha így vesszük, nem Rose volt a csalfa, hanem egy hasadt tudat másik énje. Rose pedig belül nagyon félt. És úgy fest, Leroy volt az egyetlen, akivel tényleg ő maga mutatkozott, a férfi feltűnésével kezdett oszlani a köd. Dale ellenben egy igazi őrült, aki végérvényesen le akarja zárni a családi históriát. – Szó sincsen róla. Csak a testvéreimet védtem. Az apám bántotta Richie-t, én pedig megállítottam. Aztán a maga barátja, Bob Moore pedig ki akarta szedni Rose-ból, hogy mi is történt. Őt is megállítottam. Lehet, hogy gyilkos vagyok, de maga sem jobb nálam Leroy. Most már csak az a kérdés, hogy hány darabba tépjem szét. – Rose nyüszít, próbálja kihúzni a tenyereiből a a szögeket, de ez még elég nehézkes. A vámpír ellenben nekirugaszkodik, a fémymágia lassít rajta, és egy durva véres vágást is ejt rajta, de Dale túlontúl erős, vélhetően évtizedek óta űzi a sötét mágiákat. Ujjai végén karmok nőnek, élvezettel öl, a fogai kiugranak vérszomjas agyarakká, ahogyan ledönti a lábáról Leroyt, s megpróbálja átharapni a férfi nyaki ütőerét. Eközben Rose feláll, előhúzza a saját pálcáját, amit még Leroy sem látott nála. A pálca, bár nem lehet most ebben a pillanatban megnézni jobban, rózsaszín fából készült, leveleket mintáz. – Hagyd őt békén Dale! Szeretem! – Ám a vámpír nem tágít, Leroy nyakára próbál rákapni, közben azért szürcsöl egyet a fogai között. – Menj innen Richie! – Már teljesen eszét vette az őrület, és hogy valahogy életben akarja tartani az öccsét. Rose viszont a kettősre emeli a pálcát.
Tényleg úgy gondolom, hogy ráér elmagyarázni a dolgot, ha már biztos helyen vagyunk és ez még nagyon nem az. A testvére egyértelműen őrült, tehát vagy diliházba való, vagy rosszabb... de ezt már nem feltétlenül az én posztom eldönteni, csak annyi biztos, hogy minél előbb el kell tűnnünk innen, hogy Rose biztonságba kerüljön, és ne még nagyobb bajba, hiszen a bátyja láthatóan azt se tudja mit csinál és ki tudja, hogy mikor ölné meg ezekkel a kínzásokkal, ha már nem most is pont ez volt a terve. Azért mindenből nem lehet felépülni, legyen az lelki- vagy fizikai seb. - Bonnie? - rázom meg a fejemet kétkedően, hiszen sajnos egyre inkább úgy érzem, hogy Rose fejében is bőven vannak gondok, hiszen vállalta a szerepet, még ha nem is akarta, aztán pedig másokat is átvert, mert bár segíteni akart nekik, de végig szerepet játszott. Az egész rémesen morbid és nehéz megértenem, de pont e miatt nem ez lenne rá a megfelelő hely. Ott van a nyelvem hegyén, hogy rákérdezzek, én tényleg Roset ismertem-e, vagy inkább Bonniet, de végül nem teszem meg. Ez tényleg nem a megfelelő hely és pillanat, így inkább a kijárat még mindig a cél cipelve a lányt, próbálva azért a pálcámat is magamnál tartani, ha szükség lenne rá. Félek, hogy egy hoppanálás nem tenne jót most Rosenak ilyen sérülésekkel és ki tudja, hogy ezen a helyen egyáltalán nincs-e letiltva az efféle mágia. - Hogy aztán átvegye a helyét, Dale. Nem jobb, mint az apja... - vetem oda, de aztán óvatosan leteszem a lányt, ha más nem akkor a földre, de most nem igazán tudok bármit is tenni, ha még őt is tartom. Úgy csak nagyobb az esélye annak, hogy megsérül, bár mintha még így is aggódna a bátyjáért, aki már évek óta kínozza. Beteg egy család, az már holt biztos. Nem nagyon teketóriázom, mégis csak auror voltam, még ha már berozsgásodtam is egyértelmű, hogy a velem szembenálló vámpír, bár minden bizonnyal erősebb lehet nálam, netán még gyorsabb is, főleg hogy én a vérfarkast évek óta elnyomásban tartom, de a mágiám még talán elég erős ahhoz, hogy ne hagyjam annyiban. Itt már úgy se tehetek mást, gyakorlatilag az életemet védem és talán Roset is, mert ki tudja, hogy ez a Dale őrületében mikor végez a húgával is akár. Fénymágiához nyúlok elsőként, a vámpír bizonyára nem lesz oda érte, sőt a koncentrált és erős fény még sebzi is azon túl, hogy gyengíti a képességeit és meghátrálásra késztetheti.
Tehát a szögek benne maradnak a kézfejében, a lány a férfire támaszkodva, vagy annak ölébe piheg, próbálja elmagyarázni, hogy mi is történt, időként meg is ragadja Leroy ingét, hogy az rá figyeljen. Mert még sosem volt ennyire fontos a mondandója. Leroy annyiszor próbálta belőle kihúzni a titkot, amit most leleplezhetne, de az időpont talán valóban nem a legalkalmasabb. És a lány a könnyeivel küszködve még hozzátesz néhány mondatot. – A csoport.. ők figyeltek rám, ők lettek a családom, viszonozni akartam. Rose nagyon félt így.. Bonnie jelent meg, ő adta meg a viszonzást.. – Ezek alapján a lány kitalálhatott magának Richie-n kívül egy harmadik személyiséget, aki elég erős, és magabiztos ahhoz, hogy gyakorlatilag mindent teljesítsen. Ő lehetett az, akit Leroy Sandra házánál látott, ő volt az, akit Casey lefestett, akit Buck angyalként kezelt, s aki Clarke tekintetében a kényszeres takarítónő volt. Egyik sem szerelmi viszony, mégis, Rose Bonnie-n keresztül tudott viszonozni, boldoggá tenni másokat. Nagyjából csak ezt a pár mondatot tudja hozzátenni, mert a kifele úton bizony megjelenik az, akitől tartottak. A három testvérből a legidősebb, Dale. Pálca van az egyik kezében, a másik kezében pedig egy recézett tőr. Szemeiben őrült fény játszik. – A szerelem talánt önt is elvakította Senor Sanchez? A lassan járj tovább élsz itt nem igaz, ugye? Látom az a ribanc Rose most megint kiszökdös, játszani Bonnie-t. Itt az ideje, hogy véget vessünk ennek, ahogyan apámnak sem hagytam, hogy bántson minket.. – Közeledik felhúzott ínyekkel, morogva, biztos, hogy valami természetfeletti lényről van szó, esélyesen egy komoly vámpírról. Vajon esélye lesz ellene a berozsdásodott vérfarkasnak.. Rose szinte nyüszít a félelemtől, hogy valamelyik szerettének most baja lesz..
A szögek maradnak, mivel nem töröm szét a széket, csak annyira töröm le a karfát, hogy fel tudjam emelni Roset és eltűnhessünk innen, mert most ez az elsődleges és nem a történet. Nem akarom megvárni, hogy az őrült testvér visszatér, mert ki tudja, hogy ez milyen plusz erővel ruházza fel, amivel aztán nem tudok mit kezdeni még én sem. Hallgatom, ahogyan beszél, bár bevallom csak félfüllel figyelek a dologra, hiszen most az a legfontosabb, hogy eltűnjünk innen. - Ez most igazán ráér. Nem tudod hol van? El kell húznunk, mielőtt ideér. Neked orvos kell, ide meg aurorok. - reagálok, de egyelőre most igazán nincs rá idő, hogy mélyebben belemenjek ebbe az őrült históriába. Megpróbálhatnám elmagyarázni neki, hogy kérhetett volna segítséget, hogy komolyabb baj is lehetett volna, pedig így se volt gyenge, ami történt, hogy ha innen nézzük, akkor valahol az ő hibája is az, hogy Bob meghalt, és már nem is ő az egyetlen, akinek vége. Az egésznek itt és most véget kell vetnünk, de ezt úgy tehetjük meg igazán, ha végre kijutunk innen, úgyhogy nem állok meg és nem csak arra koncentrálok, hogy beszél, mert ez most tényleg nem olyan fontos. Persze érdekelnek a történet részletei, de akkor is elmondhatja, ha orvosi kezek közé került és persze ha megúsztuk élve, mert ezek után kétlem, hogy csak úgy kisétálhatunk innen, ha Dale felbukkan. Nem hiszem, hogy elengedné Roset. Rettenet, hogy az anyjuk ezt csak úgy végignézte és nem tett senkit, nem értesített senkit és kért segítséget. Értem én, hogy Dale is a fia, de attól még nem kellett volna engenie, hogy ilyen borzalmakat vigyen véghez.
A lány szinte fel is nyög, szinte nyüszít ahogyan Leroy széttöri a karfákat, ezáltal nem kell kihúzni a szögeket, kiesnek maguktól. össze is csuklana ha nem tudna a férfire támaszkodni. A gyógyítás azért sokat segít, és Rose még szerelem nimfa is egyben, ezért rendelkezhet némi spontán regenerációval ha figyelmet, szeretet kap, ezért a könnyeit törölgetve próbál magyarázkodni, összeszedni magát. - Akkor kezdődött minden amikor Richie meghalt. Dale eltemette őt, de aztán rám parancsolt, hogy Richie gyere ide. Én.. - A lány ismét zokogni kezd de most már le akarja rántani a leplet a titokról, noha már Leroy is rájött de a nimfa úgy érzi fairnek ha ő maga meséli el.- Én mondtam neki hogy Rose vagyok. Úgy megvert, megrugdosott, hogy anya is alig tudott felgyógyítani. De Dale nem adta fel. Addig vert, amíg ki nem kényszerítette belőlem az átváltozást, így lettem Richie.- Vesz most egy nagy levegőt. Esélyes hogy Dale ismerte az anyja húgát akiről tudhatta hogy szerelemnimfa volt. És bízott abban hogy kényszerítéssel de vissza tudja kapni az öccsét. - Egy idő után el is feledkeztem Rose-ról. Éltem Richie drogos, beteg életét. Aztán az aurorok elkaptak, így kerültem a csoportba.- Még mindig nem úgy tűnik, hogy Rose talpra tudna állni bár Dale sem mutatkozik még. Bár ami késik.. ám Rose úgy fest be akarja fejezni a történetet már ha Leroy kíváncsi rá.
A gyanú, ami az erőben férkőzött a gondolataim közé már nem csak puszta gyanú. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy akit látok az bizony Rose, még ha másnak is tűnik és igen jól is álcázza magát. Na de miért csinálta? A pillanat viszont nem ideális arra, hogy faggatni akarjam, inkább tűnnék el innen vele együtt minél előbb. Az már biztos, hogy a bátyja elméje nem ép és az is hogy Rose veszélyben van. Amikor viszont megpróbálom felnyalábolni megakadok. Elképedve fogom fel, hogy nem holmi kötél akadályoz. - Mit művelt veled az az állat? - össze kell szorítanom az állkapcsomat, hogy ne soroljak ennél komolyabb szitokszavakat. Most az a legfőbb, hogy kivigyem, de lehet hogy ha kihúznám a szögeket akkor el is vérezne. - Ne haragudj, ez nem lesz kellemes. - láthatóan nem nagyon érdekel az, amit mond. Eszem ágában sincs itt hagyni. Most nem azon gondolkodom, hogy mi is volt ez az egész, hogy mit csinált másokkal. Az én érzéseim komolyak és ha az övéi nem is lennének azok, akkor se hagynám csak úgy itt prédának. A pálca kerül újra a kezembe, így próbálom a szék anyagát meglazítani annyira, hogy puszta kézzel vérfarkas erővel egy-egy ponton el tudjam törni. Így is tudom, hogy fájdalmat okozok majd neki, hiszen ezt nem lehet úgy, hogy a szögek ne mozduljanak meg, de más választásom most nincs úgy érzem. Ha sikerül akkor a szék darabjai maradnak csak meg, amihez a keze van szögelve, és így már a karomba tudom kapni, hogy leléphessünk innen. - Nem lesz semmi baj, kijutunk rendben? - ejtek meg azért egy halvány biztató mosolyt, de persze én sem hiszem, hogy ez ilyen könnyen megy majd. Biztos, hogy nem sokáig leszünk már egyedül, én pedig ha még Roset is cipelem, bármennyire is semmiségnek tűnik a törékeny kis test, mégiscsak mindkét kezem lefoglalja. Ettől még, ha tehetném egyből Angliáig mennék vele. Ki tudja mennyi ideje szenved már és kínozza napról napra ez az állat.
A törékeny kis alak pocsék állapotban van, a bordái közül biztosan több a törött, csurom vér a nyaka, az arca kipirulva, szinte lángol, s közben fénylik is a sebláztól. Szaggatottan veszi a levegő, ebből esélytelen, hogy ő lehetne az, aki ártani tudna Leroynak. Mégis rémülten próbálná elküldeni Leroyt, de teljesen fiú hangon, mintha valóban fiú lenne, noha a férfi már nagyjából az idős druidanő meséjéből összerakta, hogy mi is történt. Ahogyan Leroy jobban megnézi, sejti, hogy valójában ez mégsem az igazi Richie, hiszen ahogyan az anyja mondta, öngyilkos lett. Valaki eljátszotta a szerepét éveken keresztül, aki az itt roskadozó alak. Leroy fel is ismeri a törékeny testet, na meg a tetoválást, hiszen a szétfoszlott ruhákon keresztül látszik az is. A gyógyítástól jobban van, de nem lehet csak úgy elnyalábolni, mert amikor Leroy emelné, az illető keze nem moccan, mert eddig le volt takarva a rá vetülő rongyokkal. Most már látszik, oda van szögelve a szék karfáihoz egy szögbelövővel. Ám a hirtelen mozdulattól a srác nem csak feljajdul, félre is csúszik az álcája, leesik a paróka, a szemüveg is lejjebb csúszik. Az alakja megremeg, na nem mintha sokat kellett volna változtatnia magán, de az illető metamorfmágus is. Rose az, hát ki más lenne? - Menj innen, kérlek! Csak még rosszabb lesz! – Zokogja a fejét rázva, de a szögektől moccani sem tud. A kérdésre a könnyeit nyeldesve próbál megszólalni. – Nem tudom, nem tudom. Menj, mielőtt visszajön! Ez nem az én ötletem volt, tényleg nem! – A gyógyításnak köszönhetően fel tud már egyenesedni, egy fokka jobban van, de a szögektől nem tud felállni. A vonásaiból már látszik, hogy nagyon jól el tudta játszani az öccse szerepét, hiszen ő maga is fiús, törékeny alkat, ám a szerelemnimfa varázsa vélhetően segített abban, hogy ne is metamorfmágiát használjon, hanem mások kívánsága szerint változassa az alakját. Talán csak Leroy ismeri az igazi alakját, ebből talán vélelmezhető, hogy belé tényleg szerelmes volt.
Nem keresek kapcsolót, az sokáig tartana és túlságosán felhívnám magamra a figyelmet. A szemem valamelyest alkalmazkodik a sötéthez vérfarkasként, de azért előkerül a pálcán is, hogy egy halvány lumost varázsoljak a végére. Nem tudom pontosan, hogy mivel vagy kivel állok szemben úgyhogy nem árt, ha nem csak a farkas látásra támaszkodom. A vér viszont friss úgyhogy sietősen keresem meg a forrást. A kölyök láthatóan nincs jó állapotban. Az igazán furcsa mégis az, hogy mintha lenne valami más is az illatában a sajátján kívül és még csak nem is dadog. Beigazolódna, ami felmerült bennem? - Ki tette ezt veled? A bátyád? Hol van most? - lépek gyorsan közelebb, hogy a szemébe nézzek, hogy jobban megnézzem magamnak az állapotát és azt, hogy tényleg ő e az. A fát ábrázoló jel, ha rajta van az sokmindent elárul és Rose is bőven rendelkezett sebhelyekkel ahányszor láttam őt ruha nélkül. Figyelek azért nagyon a környezetemre, a hangokra hogy nehogy meglepjen valaki. Megpróbálom először kicsit gyógyítani, rendbe tenni a sérüléseket, addig nem biztos, hogy feltudnám állítani. - El kell tűnnünk innen... - morgom szinte csak magamnak az orrom alatt. Nem szívesen teszem, de ha nincs más mód, akkor elteszem a pálcámat és felnyalábolom a székből, ha úgy látom hogy nem tudom kitámogatni innen. Nem vagyok szakavatott gyógyító, csak néhány alapvarázslatot ismerek és azokat is már régen alkalmaztam. Talán a vérzést azért valamelyest csillapítani tudom ea hevenyészett kötést felhelyezni, hogy mielőbb kijussunk és rendes orvoshoz vigyem.
Az biztos, hogy Leroy megfelel az egykor vállalt auror mentalisnak. Ez egy létforma ami nem függhet attól hogy éppen mit dolgozik. Jól látja, aki jó ember az mindig segít másokon. Nem tudja pontosan felmérni hogy mi is történt a múltban ám lehet hogy Rose ugyanezt tette; nem tudott hátat fordítani senkinek. Ezért el lehet ítélni de lehet hogy az átok amivel született hasonló lehet mint Leroy vérfarkas léte. Együtt lehet vele élni, küzdeni ellene de van, hogy elszabadul. De talán gyilkossá nem tette. Hogy mi a helyzet akkor Richie-vel? Ennek utána kell nézni. A raktárépületben alig hall mozgást de valaki nagyon döglődik. A vér egyértelműen friss. Sötét van, lámpa sehol, lehet hogy éjjelre áramtalanitják a helyet de szag alapján Richie lehet az, a rendelőben kezelt srác, aki nagyon is életben van. Bár fura módon mintha keveredne az illatába valami más is. Leroy lassan fel tud sétálni az emeletre hozzá. Látja hogy a srác szinte reszket. Sebláza van, a háta durván megkorbácsolva. Felnéz a székből amiben ül, és bágyadtan néz fel. - Menjen innen.. Kérem! Menjen! Csak azt kaptam, amit megérdemeltem.. - Sirdogálja de most nem dadog, ahogy eddig tette.. mintha már nem feltétlenül tudná tartani az álcát. Lehet hogy Leroynak igaza lesz és ez nem is Richie? Talán soha nem is volt..
Nem tudnék tükörbe nézni, ha most lelepnék. Lehet, hogy már ben vagyok auror de valaha okkal lettem az. Nem fordíthatok hátat a városnak, a lakóinak és Bobnak sem. Ha már nem tudtam megvédeni, legalább ki kell derítenem, hogy pontosan mi történt vele és nem szabad hagynom, hogy másnak is baja essen. Rosenak sem, ha ártatlan áldozat. Ha pedig nem... hát tudnom kell, hogy ennyire vak voltam e. Ha igen és a miatt valami kelepcébe sétálok, akkor azt hiszem meg is érdemlem. De nem akarom elhinni, hogy ártani akarna bárkinek is. Ennyire rossz emberismerő nem lehetek. Kocsiba pattanok hát, hogy a végére járjak ennek az ügynek. Sejtem, hogy vagy kiderül mi folyik itt és lezárom valahogy, vagy úgy végzem, mint Bob és akkor ki tudja még hogy kihal majd meg. Miért érzem azt, hogy a happy endre igazán kevés az esély? Az épülethez érve kiszállok. Az eső most nem érdekel és, ha nem lenne a vérszag, akkor is a kezembe kerülne egyből a pálca, de így meg főleg. Megpróbálom feltérképezni a helyet, legalább nagyjából meghatározni hányan lehetnek odabent, de sokáig nem teketóriázom. A vér szagát követem. Valaki megsérült és csak remélni merem, hogy nem Rose az. Ha az Bob egy páciense, netán egy auror akkor is tennem kell valamit. Sietve próbálom hátha belőni hol a sérült. De azért óvatosan haladok és figyelek minden apró jelre, moccanásra. Ha valaki sérült, akkor az is itt lehet még, aki bántotta.
Kezd nagyjából leszűkülni a kör, hogy mi is történt, Rose talán mindezt korábban tudta, csak próbálta védeni Leroyt. Ám nem lehet kimaradni egy ilyen volumenű, rémséges történetből, hiszen a férfi érzelmileg is érintett. Azt, hogy mi történik, ha mindezt megoldotta, senki sem tudja megjósolni, akár most is távozhatna, de rajta áll, hogy mennyire akar másokat megvédeni, akik akaratlanul keveredtek bele. A druida nő már úgy fest, teljesen össze van zavarodva, eszét vesztette a gyász, csoda, hogy ő maga képes volt elmesélni, hogy miről is van szó. Ám végre valahára Leroy válaszokat kapott. Hogy Dale az, aki megölte az apját. De vajon ő ölte meg Bobot is? Van még valami titok, amire eddig nem derült fény. Talán igen, Richie személyében, hiszen nagyon is élőnek tűnt. Nem ő lett volna? Erre csak akkor derülhet fény, ha Leroy bemerészkedik az oroszlán barlangjába, és szembenéz a sötétséggel. Vajon hol lehet most Rose? A vihar egyre jobban feltámad, ebben nincsen Leroynak szerencséje, a mediterrán spanyol kisvárosban éppen most lehet ez a csapadékos időszak. Kocsiba vágja hát ismét magát, hogy visszatérjen oda, ahol Dale dolgozik, vélhetően a műhely környékén van valami lakrészük is a testvéreknek. A raktárépület felett ott a világítótorony is, mivel tengerpartról van szó, ez jelzi a kikötő hajóknak a part vonalát. Most be is van kapcsolva, viharjelzéssel világít. A raktár előtt nincsenek autók ezúttal, az éjszaka közepén nem dolgozik senki. Viszont a bejárati ajtó félig nyitva, mintha nem rég érkezett volna valaki. S Leroy már a kocsiban ülve egyértelműen vérszagot érez. Valaki durván vérzik..
Kezd határozottan frusztrálni, hogy ennyi a kérdés és mindig újabbakat kapok, még ha most néhány válaszra is fény derült. Fáradok és egyre inkább úgy érzem, hogy nem kellett volna ebbe az átkozott városba jönnöm. Csak belekeveredtem, de talán nem is tehetek semmit, hiszen már nem vagyok auror, ezek az emberek pedig eleve maguknak ásták a saját sírjukat. Összeszorítom hát a számat, mielőtt még valami nagyon csúnyát mondanék, mert hát ahhoz is közel vagyok, hogy kiosszam az idős nőt, hogy ennyire meggondolatlan volt és hogy nem kért segítséget már akkor, amikor még időben lett volna, de jó eséllyel nem sokat érnék vele. Fel se fogná, és hát a múlton már úgyse lehet változtatni. - Legalább annyi sütnivalója lehetett volna, hogy tesz valamit... - jegyzem azért meg egy sóhajjal, de aztán hátat fordítok a nőnek és elindulok vissza a fák között. Nem értem az egészet, mégis hogyan lehetett ott Richie a megbeszélésen, ha egyszer a nő szerint meghalt? Nem lehetett volna ott, ha szellem lenne azt azért észrevettem volna. Nem értem... Egy pillanatig azért elgondolkodom rajta, hogy a gyüléseken milyen is volt Richie. Az az őrült gondolat fogalmazódik meg bennem, hogy mi van, ha... ha Rose az? Mi van akkor ha ez a Dale annyira megőrült, hogy a saját húgát kényszeríti más alakba? Végtére is akkor sem ismertem fel, amikor szőke volt, még az illata sem ragadott meg, pedig vérfarkasként kellett volna. Mindenesetre késő este már úgy se hívhatok össze semmiféle gyűlést. Nem hiszem, hogy lenne haszna ha az aurorokhoz mennék, talán Bob is megtette és mi lett a vége? Mi van, ha valaki falaz ennek a Dalenek? Úgy döntök hát, hogy Dalet keresem meg. Későre jár eléggé ahhoz, hogy talán be tudjak lopózni és körülnézni abban a raktárépületben, ahol már voltam, akad-e ott bármi hasznos, vagy fontos nyom. Ezek szerint Rose is ennek a Dalenek a testvére, talán őt védi, mert mégis csak fontos neki, és nem látja be, hogy jobb lenne, ha egyszerűen szólna a hatóságoknak, vagy ő sem teljesen tiszta, netán már eléggé belekeveredett az ügybe, hogy vaj van a füle mögött, esetleg Dale sakkban tartja? Muszáj tudnom, hogy azon túl, hogy már így is sok port kavart, vajon veszélyben van-e, vagy... ő maga a veszélyes.
- Én nem.. nem tudtam, hogy Rose is nimfa! A testvérem az volt, de honnan is gondolhattam volna, hogy egy druida életében kétszer is születik ilyen csodás teremtmény. Csak most.. amikor elszabadult a pokol, most jöttem rá, hogy bizony Rose miért volt mindig ilyen odaadó kislány.. – Csóválja a fejét az idős asszony, mintha a történelem tényleg megismételné magát. Sejthető most már, hogy a fát ábrázoló mintázatok afféle védő rajzolatok, amivel körberajzolta az egész várost, sőt, még a saját lányát is. – Az apjuk sötét, fenyegető ember volt, de nem volt tudomásom róla, hogy mit tett Richie-vel.. Egészen addig, amíg Richie meg nem ölte meg. Igen, négy évvel ezelőtt, Dale megölte az apjukat, mert nem tudta elviselni, hogy a kisöccse felakasztotta magát.. – Többet Leroy már nem tud belőle kihúzni, a nő a kezébe temeti az arcát. Ha kezd is összeállni a kép, hol lehet Rose? Hol lehet Dale? És ki az, akit most Leroy Richie-nek hisz, ha Richie évekkel ezelőtt meghalt? Valami szellem? Ugyanúgy bejárt a csoportba, mint a másik négy beteg, Bob ápolta is. De ez hogy lehetséges? Leroy viszont hiába is teszi fel a kérdéseit, a nő az önvádba menekül, láthatóan ő túl kevés, túl gyenge, hogy tegyen valamit. Leroy lehetőségei még mindig elég sokrétűek, találkozott már Dale-el, aki nem egy bizalomgerjesztő alkat, de most már sejthető, hogy veszélyes. Ő ölte volna meg Bobot is, ahogyan a saját apjával tette? Leroy vajon merre megy most? A csoporthoz? Az aurorokhoz? Netán magát Dale-t keresi fel a raktárépületben, ahol dolgozik? Az eső ismét elkezd esni, lassan éjfélre járhat, az idős druidanőből már nem húz ki válaszokat az biztos.
A történtet még mindig kusza, de talán lassan kezd összeállni. Tehát egyszer régen már történt hasonló és most a történelem megismétli önmagát. Bob pedig csak belekeveredett az egészbe és talán csak túl sokat tudott vagy túl sokakkal keveredett kapcsolatba, ami zavarni kezdte ezt a Dalet... hiszen ezek alapján ő az egész középpontja, ő a gyilkosunk, aki már sokaknak ártott és aki bizonyára Roset is terrorizálja, ezek szerint a testvérét. - Tehát Rose a szerelem nimfa és eszébe se jutott, hogy mindenkinek nem tehet jót, mert féltékenységet szül. De miért nem tett semmit, ha tudja hogy mi történt? Megvárja míg meg többen halnak meg? Míg végül Rose is úgy jár, mint a testvére? - sóhajtok egyet, var dühös is kezdek lenni. Értem én, hogy Dale is a gyermeke, de már rég be kellett volna látnia, hogy nagyon nincs rendben vele valami. - Hány embernek kell meghalnia ahhoz, hogy tegyen valamit? Hol van most Dale és... Rose? Ő is veszélyben van? - szegezem neki a kérdést egyre jobban figyelve az erdőre és a környezetemre. Nagyon nem lenne jó ha pont itt és most lepne meg valaki, amíg én az öregasszonnyal beszélek. Arra pedig most nem akarok gondolni, hogy ezek alapján Rose a természeténél fogva ilyen. Tehát velem is azért volt, mert annak született, ami mert segíteni akart rajtam is, mint a többieken és valószínűleg ennek nem is lenne képes ellentmondani. Én viszont... biztos, hogy nem lennek képes rá, hogy csak úgy végignézzem, ahogyan másikkal enyeleg, ahogyan másoknak segít. Mint most hogy csak úgy eltűnik, amikor ahhoz van kedvem. Megállítom ezt a Dalet, aztán hazamegyek. Rose amennyi jót hoz ebbe a városba, úgy tűnik épp annyi veszedelmet is.
A nő a kezét tördeli, tudja, hogy Leroynak megannyi kérdés fogalmazódik meg a fejében, s talán ő az aki képes összerakni a kirakós darabjait. Maga mellé inti a férfit, miközben arébb rakja a kancsót. A fa most úgy tűnik, mintha haldokolna a víz ellenére is. Mintha túl sok sötétség venné már körben. – A szerelemnimfák nagyon különleges lények. Nem olyanok mint az erdeik. Nagyon ritkán születik ilyen lény, ha sok a boldogtalanság a környezetében. Igen, Bob csoportjából Buck kiskorában nagyon magányos alkat volt, s körülötte még sokan. Nem fogtak össze, egyedül szenvedtek. A fa tehát magot hozott, de nem látható magot. Megfogant valaki méhében a szerelemnimfa. Amikor felnőtt, először boldogságot hozott.. Ám minél többen váltak a rabjává, annál inkább.. Romlott meg az egész város. Végül megölték a lányával együtt.. Pedig Vaquez nyomozó is őt szerette.. – Bólogat, tehát ez már megtörtént, és valami hasonlóról lehet szó most Leroy idejében is. – Nincsen szó sötét nimfáról Senor Sanchez. Az emberi romlottság önmagában is elég sötét.. Az egész a Dexter családdal kezdődött újra. Az apjuk.. nos az én férjem beteg alak volt. Ő is druida. Ütötte verte Dale-t, amíg az bele nem őrült. Gyereket akartam volna, egy kislányt, aki jóravaló, és meg is született. Olyan lett mint a testvérem, aki meghalt.. Rose imádta a természetet, na meg próbált segíteni Dale-nek. Megszületett végül a legfiatalabb gyermekünk Richie.. Aki viszont.. már fiatal korától kezdve a férjem célpontja lett.. Megrontotta őt.. És én nem tudtam. Hogy is tudhattam volna. Bob jött rá, ő próbálta kezelni, kiszedni belőle, hogy mi is történt. Bob viszont nem tudott a szerelemnimfák fájáról, a sötétben tapogatózott.. Egészen addig amíg Dale meg nem ölte az apját..
Próbálok nem Rosera gondolni, vagy arra hogy csalódtam, hogy nem gondoltam az rendesen hogy mit teszek. Tudtam, hogy nem lehet valami hosszú távú, ha egyszer én hazamegyek, de mégis olyan könnyű volt elmerülni a rég elfeledett boldogságban, ami persze hamar véget ért Bob halálával. És nekem most is a lány jár az eszemben, pedig a lényeg hogy a gyilkosságot derítsem fel. Csak ne lenne ennyire zavaros az egész. Olyasmi lehet a háttérben, amire nem is gondoltam az elején. Elszoktam már ettől, a nyomozástól és a kutatástól és az érzelmek is elvonták a figyelmemet. Ostoba voltam, és most hamarosan már a kocsiban ülve egy fát akarok megkeresni. Abszurd az egész, főleg hogy ha arra gondolom Rose elmondhatta volna az igazat, nem tudom hogy dühös legyek vagy inkább csalódott. Persze már az elején is tudtam, hogy titkolózik de a fene gondolta, hogy ennyire komoly ami a háttérben van. A nénikét meglátva megtorpanok néhány méterre. A pálcámat nem engedem le. Sose lehet tudni, hogy egy ártatlannak tűnő külső mit rejt igazából. Ebben a városban már túl sok mindent tapasztaltam meg ahhoz, hogy lassan minden és mindenki gyanús legyen. - Nimfa? A nő, aki meghalt? És magával vonzott egy sötétet is így érti? - lépek közelebb és leengedem kicsit a pálcát, de el nem teszem. Ez a város túl sok meglepetést rejt. És persze a legnagyobb kérdés számomra mégis csak egy. - Mi köze van ennek az egészhez Rosehoz? Ismeri őt? Ez a fa ott virít rajta is. Ő is veszélyben van, vagy csak mindenki, akinek köze van hozzá? Ha... ha elviszem innen, megvédhetem? - szólalok meg óvatosan, még ha valójában gondolatban fejbe is kólintom magamat, hiszen már megint Rosera gondolok, miközben inkább úgy fest hogy körülötte van mindenki veszelyben. De közben láttam a sérüléseit és hogy fél. Próbált segíteni azt hiszem, de még mindig nem tudom hogy mi köze ehhez az egészhez és végképp nem tudom, hogy hogyan zárhatnám le ezt az ügyet vagy hogy ki ölte meg Bobot. - Bob is járt itt? Tudott erről az egészről? Rájött valami fontosra, azért ölték meg? - tovább faggatózom, mert válaszokra van szükségem. Eddig csak folyton újabb kérdésekbe botlottam. Tudnom kell, hogy mit tegyek vagy hogy egyáltalán tehetek e valamit. Bob elbukott, rám is ez a sors vár?
Mivel nem láthat Rose fejébe, nem tudja felmérni mit is jelentett a lánynak hogy ledobta a ruháit a festőnek. Az biztos hogy Leroyra igazi szenvedélyes szerelemmel tekintett, amiből nincsen minden bokorban. Ha a festő művész is volt, úgy tudta anatómilag vizsgálni, mint egy orvos. Legalábbis ezt tippelheti, talán Rose nem egy céda. Ez ellen szól hogy rengeteg itt a szadomazo játékszer, kötelek, bilincsek, korbácsok, mindenhol. Mindenesetre elsiet, a közeli hamburgeres még késő este is nyitva van. Irány tehát az erdő, mert úgy véli, hogy ha ennek most éjszaka nem jár utána, akkor talán már soha nem fog. Most talán még frissek a nyomok. A józan ész ellenére nem megy az aurorokhoz, sem pedig a csoportot nem hívja össze, mert ha most nem jut semmire, az még ráérhet esetleg holnap is. Egykori auror ösztönei viszont egyre jobban hajtják. Vajon jó ötlet volt a kocsmából így kiszabadulni, s visszatérni a régi életéhez? Elméletileg csak egy vakáció lett volna, most pedig ismét benne van a sűrűjében. Miután már tudja, hogy az erdőben merre lehet az a fa, amelynek sokan a létezését is legendának tartják, elindul a fák között, s érzi, hogy nagyon közel jár. Csupár egy hete van itt, de minden a fához vezet, eddig minden nyom, rejtett utalás azt jelzi, hogy van ebben a városban valami, ami ehhez a fához köthető. Az erdő szinte megnyílik neki, s ahhoz a helyhez megy, ahol a fát sejti. És valóban egy nagyobbacska tisztás közepén, szikláktól övezve ott áll az ősinek tetsző, szinte ezüstfehérbe hajló fa, ágai olyanok, mintha emberi testek csavarodnának egymásba. A fa gyökeinél egy idősebb néni térdepel, gondosan öntözgeti egy kancsóból. Hátra is pillant, a homlokán a fát mintázó tetoválás. Szemeiben könny csillog. – Én nem.. nem akartam, hogy ez történjen, és azt is, hogy belekeveredett. A családom.. ősidők óta imádja a nimfákat, ezért is költöztünk ide, alapítottuk a várost, hátha egyszer majd megjelenik.. Ám a nemes teremtmény sötéteket is vonz magával. Nem tudtuk, hogy közénk is beférkőzik valaki. – Inti oda magához Leroyt, letéve a korsót. Megtörölgeti a szemét, és nagyot sóhajt, láthatóan képben van azzal, hogy kicsoda is Leroy. – Nagy ritkán van, hogy megjelenik egy druida életében a szent nimfa, az egykori királynő leszármazottja. Az anyám gondosan ápolta a fát, és gyermeke született. A méhében fogant meg a nimfa, aki boldogságot hozhat mindenkire. Amíg el nem pusztítják.. – Leroy sejtheti, már csak a kora alapján, hogy az ő huga lehetett az, akibe Sanchez szerelmes volt, Buck felesége. Aki sokaknak nagyon tetszett, amíg meg nem ölték.
Azért nem érint különösebben jól a tény, hogy talán nem feküdt le Caseyvel, de meztelenül ült modellt neki nem is egyszer. Azért mégis csak egy másik fickó nézegette órákon keresztl nem is egyszer. De ezúttal próbálok ettől elvonatkoztatni. Naiv bolond lettem volna, ha azt gondolom, hogy Rosenak elég lenne egy olyan lecsúszott alak, mint én. Casey viszont meghalt, ez hamar kiderül, amikor megtalálom az asztal alatt és valahogy úgy sejtem nem lenne a legjobb, ha itt találnának engem az aurorok. - Hogy lehettél ekkora bolond? - morgom csak az orrom alatt látva a fickó rettenetes kinézetét. Nincs mit tenni, muszáj vagy tovább kutatni, de az a pár falat se sokat ért, amit ettem, habár a mostani vérmennyiség nem igazán tett róla, hogy megéhezzek még jobban. Az a mázli, hogy eleve aurorként azért mégis csak bírom a strapát és a vér látványát is. Azért még futtában körülnézek a helyen, találok-e bármiféle nyomot, még az előtt, hogy idérnének az aurorok, de nem nyúlok semmihez sem, hogy még véletlenül se maradjon itt tőlem ujjlenyomat, de hátha Casey tett el valamit, ami alapján úgy gondolta, hogy már tudja, hogy ki a gyilkos. Aztán viszont lelépek és megpróbálok útba ejten iegy sarki hamburgerest, vagy egy fánkozót, hogy aztán a kocsiba dobva magamat az erdő felé vegyem az irányt. Az aurorokban sosem bíztam teljesen, de mivel tudom, hogy ott sincs minden rendben, nem hozzájuk megyek elsőkörben. A csapatot nem hívtam össze, de amikor hazaérek este még jó eséllyel hagyok egy üzenetet, hogy holnap délelőtt mégis csak találkozzunk valamiféle szembesítésre. Szánalmas, hogy Roset még csak el se tudom érni. Milyen kapcsolat az, ahol ő csak úgy bebillen, amikor akar, hogy aztán felszívódjon. Mekkora idióta vagy Leroy! Szerelmes bolond, de akkor is idióta.
The end! <3//
