2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem számítottam rá, hogy még a végén meg akarnak ölni, pedig ha egyszer valami komolyba tenyereltem, ahogyan Bob is, nem kellene meglepődnöm. Sikerül elzavarni a támadót végül, bár nem egy könnyen, de nem megyek bele semmi komolyabba, inkább a fékre taposok, mert a sötét utcán nekiállni egy komoly autósüldözésnek... nem lenne sok értelme. A másik autó elhajt végül, én pedig gyorsan visszapattanok a kocsiba. Mivel az ajtóban álltam azért annyira durván csak nem ázom meg pár másodperc alatt. A külsőm egyébként sem az a túlápolt fajta, hogy egy kis víz nagy gondot okozzon, úgyhogy maradok az eredeti tervnél és legnagyobb meglepetésemre a támadó autó is ott van a feljárón, ami mögé én magam is beérek. Nem vagyok rest, a kezembe kerül a pálcám mielőtt még elindulnék az eső elől fedezéket keresni. Ha van csengő akkor ennek ellenére is előzékenyen megnyomom, vagy kopogok, bár nem vagyok annyira botor, hogy beálljak az ajtóba. Ha valaki ártani akar nekem, akkor azért nem fogok neki nyílt célpontul szolgálni. Vajon Buck az öreg ennyire jól vezetne és jók lennének a reflexei, vagy a lánya próbált végezni velem? - Hahó! Nem akarok bajt! Talán... nyugodtan is megbezélhetnénk. - próbálkozom egy óvatos bekiabálással. Nem akarom betörni az ajtót, egyébként sem biztos, hogy az illető itt van és nem váltott kocsit, vagy bármi egyéb. Bár nem sejthette, hogy én is ide tartok, de azóta már leléphetett egy hátsó ajtón is akár, vagy épp arra vár, hogy bemenjek és befejezze, amit elkezdett. Vagy így, vagy úgy, az a biztos, ha óvatos vagyok, de nem megyek fejjel a falnak.
Lehetséges, hogy Leroy túlságosan elgondolkozott az elmúlt napok történésein, ezért éri váratlanul a piros sportkocsi támadása. Ennek ellenére teljesen jól felveszi a fonalat, hol belassít, hogy ne tudják leszorítani, hol rágyorsít, hogy nekivágódjon a másik kocsinak, el a szakadék széléről. Mindkettő járgány billeg rendesen, a Ferrarit sem lesz olcsó megjavítatni. A satufékes megoldás sikerül, a Ferrari tovább zúg, mintha azt hitte volna a sofőr, hogy a végtelenségig fog majd menni a párharc, legalábbis addig, amíg Leroyt le nem löki a halálba. Az átok a hátsó ablakot találja el, ripityára zúzva az üveget. Leroy csak annyit lát a távolodó autóból, hogy a sofőrülésen egy fekete kapucnis alak ül, de hátulról, és ilyen távolságról még a testalkatot sem lehet meghatározni, nem hogy a nemet. A piros kocsis merénylő eltűnik a távolban, s közben elkezd szemerkélni az eső, sőt, villámgyorsan zuhogni, Leroy már majdnem bőrig is ázik, mire visszapattan a kocsiba. Jó nagy vihar kerekedik, és mivel eleve este van, a sötét felhők már a csillagokat is eltakarják, csupán időnként az égen áthasító villám ad némi fényt a lámpákon kívül. Megy tehát az eredeti címre, Buckhoz, s legnagyobb meglepetésére a kocsifeljárón a horpadt oldalú Ferrarit pillantja meg. A házban ég a lámpa, az öreg otthon van.
Buck eddig is viszonylag a leghiggadtabb volt a gyűléseken, amiken legalábbis részt vettem, úgyhogy nem gondolom, hogy problémát jelentene számára a látogatásom, aztán persze majd kiderül, hogy nem tévedek-e mégis. Ami viszont biztos, hogy elindulok az üzenetek kiküldése után, mert újfent kérdéseket találtam válaszok helyett. Autóba ülök hát abba, amivel érkeztem is, hogy elinduljak a cél felé. Minél előbb letudom ezt a beszélgetést, annál előbb visszatérthetek Bob házába, hogy megpróbáljam az akták és a szerzett információkkal együtt még párszor átrágni mindazt, amit tudok és persze közben minél kevesebbet agyalni azon, hogy miért motoszkál bennem a gondolat, hogy valami módon Rosenak is köze van ehhez. - Mi a jó franc...? - morranok fel, amikor a mögöttem közeledő kocsi határozottan egyre közelebb jön és nem próbál megelőzni, hanem lényegében összeérnek a kerekeink, ahogyan csikorogva próbál leszorítani. Határozottan rántok egyet a kormányon a másik autó irányába, hogy visszaadjam a kölcsönt és távolabb kerüljek a szakadéktól, aztán egy határozott mozdulattal beletaposok a fékbe. Nem kezdek el manőverezni és a mozgó járműből próbálkozni azzal, hogy eltaláljam a másikat, főleg mert még csak azt sem tudhatom, hogy egyedül van-e vagy sem. Autót vezetni és varázsolni pedig nem könnyű feladat, mert nekem is csak két kezem van. Tehát egy satufékkel állok meg az úton, amennyire a sebességem engedi gyorsan, hogy aztán kipattanva a kocsiból már a kezemben a pálcámmal küldjek egy szimpla és gyors robbanó átkot a másik kocsi után, hátha még sikerül elérnie a varázslatnak, már amennyiben nem fordult meg, vagy állt meg egyáltalán.
Leroy szét tudja küldeni az üzenetek, és megcélozza Buck címét, hiszen azt már eleve tudja. Azt persze nem tudja, hogy Buck hogy fogja a hivatlan látogatót kezelni, de elméletileg mind az öt neurotikus személyiség otthon szokott lenni, mert mindnek olyan a baja, hogy teljesen el vannak idegenedve a hagyományos szociális viselkedési formáktól. Leroy Bob egyik menő kocsijával tart az öreg felé, amikor a késő esti elhagyatott úton egy piros, lesötétetítt üvegű sportkocsi jelenik meg mögötte, egyértelműen olyan szándékkal, hogy leszorítsa őt a spanyol városka nem túl széles útjáról a hegyvidéki szakadékba. A kocsi egyik ablaka picit lejjebb megy, a vezetőt ugyan nem lehet látni, de egy pálca kidugott végén átkok robbannak ki, mintha Leroy kocsiját célozná az illető, vagy legalábbis a kerekeit. Úgy tűnik, a férfi már nagyon beletenyerelt valamibe, és itt az idő, hogy eltakarítsák az útból. Minden reflexére szüksége lesz, hogy megőrizze az irányítást a kocsi felől, de akár vissza is támadhat, ha olyan affinitása lenne.
A gondolataim sorra zsákutcába futnak, vagy rosszabb esetben újabb kérdéseket szülnek. Az ügy bonyolódik és talán tényleg Bob is ebbe tenyerelt bele és emiatt lelte halálát? Túl sok a halány és úgy fest ez az Anderson se jutott még semmire, pedig minden bizonnyal jóval korábban kezdte a kutatást, mint én. Az a kérdés, hogy miért jutnék én többre, ha egyszer nekem még a lehetőségeim is karcsúbbak, hiszen ő legalább elérheti a rendőri aktákat, legalábbis azokat, amik nincsenek titkosítva. - Tehát az erdőben egy fa. - amit senkise látott, de mégis sokan hisznek a létezésében? Újabb talány és persze kérdés, hogy ennek mi köze van egyáltalán a barátom halálához. Buck... talán beszélnem kellene vele, ki tudja, hogy haljandó lenne-e többet mondani arról, hogy mi történt vele, hogy mi a fene van háttérben. Muszáj lenne többet tudnom arról, ami a városban zajlik, mert szinte biztos, hogy köze van a halálához a sok kusza zavaros szálnak, csak még nem tudom, hogy milyen módon. - Köszönöm! - szólalok meg és szólok még utána. Megjegyzem a nevet és fellélegzem, hogy Rose nem hasonlít Buck lányára. Olyna rossz érzésem van, hogy valami módon neki is köze van ehhez a dologhoz, de közben szeretném, ha nem így lenne. Nem tudom, hogy hogyan tudta Bob házának a riasztó rendszerét bekapcsolni, hogy honnan ismeri ennyire a helyet és hogy egyáltalán mi történik vele, ki árt neki. Talán tényleg tud valamit, de sakkban tartják és akárhányszor arra gondolok, hogy valaki bántani próbálja, vagy teszi is ezt nap mint nap, dühbe gurulok. Úgy döntök egyelőre nem látogatom meg Vasquezt, hanem a kapott onfokat elraktározva végül mégis csak Buckot célzom meg. Útközben azért szétküldök egy üzenetet, hogy holnap délelőtt szívesen látnám az egész bagázst egy utolsó ülésre, ahol átbeszéljük a továbbiakat, vagy hogy mire jutottam velük kapcsolatban. Bedobom majd a kapott nevet is, ezt a Nidelmayert, ki tudja milyen hatást vált majd ki, de először megpróbálok beszélni Buckkal, hogy vajon miért van titkosítva az az akta.
- Állítólag az erdőben van egy fa, ami áldott, vagy átkoz hordoz magában. Nem tudok senkiről aki látta volna, de túlságosan sok helyen látni, hogy csak legenda legyen. Nem bizonyított a léte, mégis sokan hisznek benne. – Közben hallani, hogy Vasquez egyre hangosabb nyavajog, eligazít, mintha valami fontos dolog történt volna, és Anderson is veszi a kabátját, elképzelhető, hogy ki kell menni valami helyszínre, mert több auror is készülödik, Vasquez is bekopog hozzájuk az üvegablakon keresztül, de nem nyit be. – Erről szinte semmi információm nincs, Buck aktája titkosítva van, amit még nem értek. – Csóválja a fejét Anderson. Ha Leroy úgy érezte, hogy Rose körül sok a titok, akkor úgy fest, most valami másbe is sikerült beletenyerelni. A kép alapján egyébként Leroy semmi hasonlóságot nem lát Rose és Buck lánya között. – Igen, én is azt hiszem, hogy Senior Moore kezdett valamit kitalálni, rájönni valami múltbéli szörnyűségre, és.. Várjon csak, egy német medimágus, Niedelmayer. Ő kezelte mindkettőjüket. – Itt már tényleg felpattan, mennie kell, kiviharzik az ajtón, de magával viszi az aktát, nem hagyhatja ott. Leroy tehát ismét csak talányok közepette van. Rose nem mondta, hogy mikor jön, ha jön egyáltalán, Buck címét tudja, de Clarke hívta fel még napközben hogy fontos dologról kéne beszélniük. A terápiás csoportot azóta nem hívta össze, pedig Bobnak volt még egy előre kitalált órája, hogy hogyan kéne haladni, lehet, hogy mivel Buck is a csoport tagja, Bob megpróbált volna a saját szakállára a csoporton belül nyomozni?
Elmerengek kicsit a fánk, ami a női alakból indul ki, főleg hogy előjött most a nő, akin állítólag átok ült. Kérdés, hogy milyen átok, mert ha csak rá volt hatással, akkor a halálával vége szakadt, mert a nő már elvileg nem él, a két férfi viszont, akikhez köze volt nagyon is élő. - Mondja mi ez a szimbólum, már sok helyen láttam a városban, lassan úgy érzem túl sok helyen. - fordítom a mappát a nyomozó felé, hogy megmutassam a fára gondolok, ami itt is ki van akaszta, de már nem egy helyen felbukkant és biztos, hogy van valami jelentősége. Sok kérdésem lenne, az aktát lapozgatom azért, de úgy látom, hogy még a Anderson sem tudja pontosan, hogy mi is van a háttérben, főleg ha ő már jó ideje kutat és még sem jutott semmire. És persze kérdés, hogy az egésszel hogyan függ össze Bob halála. Valami csúnya dologba tenyerelt, netán Buck kapcsán derült ki valami, aminek nem kellett volna? - Hogy halt meg a nő és... hogy hívják a lányukat? - kérdezem, ha esetleg az aktából nem derülne ki, vagy hát olyan gyorsan most úgy sem tudom átnézni és már hallani kintről, hogy a morcos nyomozó is megérkezett, úgyhogy nincs sok időnk itt külön diskurzust folytatni. Megnézem magamnak jól a képet is azért, bár mivel a hátát látni, az arca sem teljesen látszik, de hasonlít vajon akár csak kicsit is Rose-ra? Még se mondom ki ezt a gondolatot hangosan, mert valahogy nem akarom a nőt belekeverni, főleg hogy igazából sejtelmem sincs, hogy ha akarnám akkor hol találhatnám meg. - Talán Bob megtudott valamit Bucktól, beszélek az öreggel is, hátha jutok valamire vele. Túl sok a talány, de ha legutóbb a nő halt meg, akkor most miért Bob? Semmi kapcsolat nincs közöttük. - legalábbis elvileg, bár ki tudja, hogy Bobnak nem volt-e bármi módon köze ahhoz a négy évvel ezelőtt történt esethez. Akkor még ezek szerint Buckot nem ismerte, de ismerhette a nőt. - Ki volt a régi terápiás csoport orvosa? - lapozgatok tovább. Kellene egy név, vele is érdemes lenne beszélni, ha még Anderson nem tette meg elégszer.
Szerencsére Vasquez most távol van egy ideig, mert Anderson mintha hasonló kétségek között őrlődne, mint Leroy. Ki is nyit egy mappát, aminek az elején ismét csak az a fa van, amelynek törzse egy női alak, ágai pedig egymásba kulcsolódó emberek. A kérdésre a nyomozó megrázza a fejét, de azért elgondolkozik a válaszon, noha Leroy is kezdi már apránként átlátni. Azért nagyon apránként. – Nem-nem. Buck és a felesége boldog házasságban éltek, még egy lányuk is volt. Ám ennek ellenére Vasquez is kavart a nővel. Mintha a nő mindkettőjükkel boldog lett volna. Nem azt mondom, hogy nem létezik ilyen, de nem csak erről van szó. Buck és Vasquez sok évvel ezelőtt egy terápiás csoportba jártak itt az auror parancsnokságon. Itt ismerték meg őt. És nem, a maga barátja Mr. Moore csak a nő halála után ismerkedett meg Buck-kal. Ez az új csoport alig nyolc hónapos, a nő pedig vagy négy éve halott. – Zárja ki annak lehetőségét, hogy Bob valahogy a régi dolgokba keveredett volna bele. Ám Anderson nem áll meg itt, mutat egy képet a halott nőről, aki bár gyönyörű, tényleg halott, viszont a lapockája felett egy ilyen mágikus rajzolat van a fával. Viszont most beugrik neki valami. Rose-t már látta ruha nélkül, ráadásul fürdőruhában is. A hátán lévő durva hegek között mintha lenne valami ilyesmi, csak a sebek gyógyulása lehet, hogy komolyan elmosta, elhalványította. – A végére akarok járni, úgy érzem, valahogy a doki is valami hasonlóba keveredett. Mintha ez időnként megismétlődne, lehet, hogy egy másolós gyilkossal van dolgunk? Nincs ötlet? – Vasquez lassan végez, már hallani a harsány szitkozódásait, most éppen megint kioszt valakit. Anderson sürgető várakozással tekint Leroyra, gyorsan rövidre kell zárniuk a beszélgetést.
Meglepetten konstatlálom még indulás előtt, hogy Rose ennyire könnyedén rendezi a ház biztonsági rendszerét. Egyelőre igyekszem kikapcsolni a nyomozói ösztönöket és egyszerűen arra gondolok talán csak látta, amikor én csináltam, vagy neki is hasonló van otthon... mármint gondolom nem az erdőben, de nem tudom, hogy azon túl hol lakik pontosan. Az ösztönös gyanakvást elcsendesítem tehát és a rendőrségre indulok, hogy beszéljek a nyomozóval. Vajon jutottak valamire az ügyben? A nyomok alapján, esetleg találtak ujjlenyomatot, amikről én már lemaradtam. Amikor bevezetnek az irodájához leülök szépen és türelmes várakozás marad csak a részemül, remélve, hogy nem tart majd nagyon sokáig. Viszont előkerül a múltkori fickó is, aki tudom, hogy beszélni akart velem, csak akkor sajnálatos módon nem volt rá lehetőségünk. Így most azonnal fel is állok, amikor szól és megvárom, amíg becsukja az ajtót. Sejtem én, hogy valami komoly dolog van a háttérben, amit nem tudott elmondani akkor, főleg hogy még a reluxát is leengedi. Leülök már, de a testtartásomból is látszik, hogy kellően feszült vagyok. Frusztrál ez az ügy, mert még mindig nem tudok igazán semmit és még tippem sincs, hogy ki lehet a gyilkos. Folyton újabb kérdések merülnek fel, a helyett, hogy válaszokat kapnék. - Szóval egy férjes asszonyhoz volt köze a nyomozónak? Ezek szerint Buck már elvált, de a nő meg is csalta, vagy utána jött a képbe a nyomozó? Bob... Mr. Moore, neki nem lehetett köze ehhez a nőhöz? Mit tudunk róla? Bucktól nem hallottam a nevét, miért érzi, hogy bűzlik az ügy? - pillantok a fickóra. Nem mondom, hogy nem találok ebben semmi gyanúsat, de próbálok minden morzsát összeszedni, főleg hogy a morzsgák között még szortíroznom is kell, hogy egyáltalán melyik valódi és melyik nem. Nem tudom, hogy a fickó igazat mond-e és azt sem tudom, hogy ha igen akkor mi köze Bob halálához annak, hogy Buck és Vasquez ugyanazt a nőt szerették. Vagy e miatt nem foglalkozott a nyomozó azzal, hogy ha jól tudom Bobnak volt valami barátnője? Talán ugyanarról a nőről beszélünk, de Vasquez még mindig oda van érte ezért nem akarja belekeverni? Ez persze már eleve többeknek indokot adhat a gyilkosságra, ha a nő volt a kiindulópont.
Leroy valóban jól van, szinte majd’ kicsattan, végre lelkileg is el tudta engedni magát, durván jól aludt, a fizikai többszörös kielégülésről ne is beszéljünk, Rose parfümjének illata még továbbra is belengi az egész házat. Visszakeresve a tegnap esti felvételt, rájön, hogy a felvételek csak huszonnégy órán át elérhetőek, mert ugyanarra a szalagra veszi őket a rendszer. Viszont így még látja, hogy Rose nagyon gyakorlottan mozog a házban, simán kimegy, tudja, hogy mi hol van, és kívülről a kóddal zárja le a riasztót, hogy Leroy biztonsábban legyen. Valóban onnan tudja, hogy amikor együtt érkeztek, látta hogyan nyílik? Kora reggel van tehát, és mivel úgy dönt, hogy nem annyira sürgető Clarke telefonja, és a csoportot se szándékozik most összehívni, bemegy az őrsre. Nincsen nehéz dolga, könnyedén eligazítják, csakhamar azon a folyosón találja magát, ahol Vasquez nyomozó irodája van. Ám ott egy közauror kéri, hogy Leroy üljön le, mert a nyomozó éppen valami tárgyalásban van. Viszont éppen összefut a fekete bőrű aurorral, akik éppen Vasquez tessékelt ki az irodájából, és még a nevét is meg tudta jegyezni, Anderson. És mivel a főnök éppen házon kívül van, vagy elfoglalt, maga Anderson is int Leroynak, hogy jőjjön csak be a saját irodájába. – Áh, végre tudunk beszélni négyszemközt. – Csukja be az ajtót, és leereszti a reluxát, hogy még csak ne is lehessen kintről belesni. Hellyel kínálja a férfit, majd ő maga is leül, de nem az íróasztalhoz, hanem közel húz egy széket, hogy halkra fogja. – Már próbáltam korábban is szólni, a barátja valami komolyba tenyerelt bele. Semmi sem az, aminek látszik. Tudta például, hogy Vasquez és Buck ugyanazt a nőt szerették? Buck felesége állítólag még a magunkfajta varázslók tekintetében is különleges nő volt, aki sokakra volt hatással.. Egyesek azt suttogták, hogy átok ül rajta, és bajt hoz mindenkire, akihez közel kerül. Így hát.. talán jobb lenne lelépnie. De ha nem, akkor segíthetek, rendelkezek már némi anyaggal, és mivel Ön is auror volt, nem civil, bevonhatom a privát nyomozásomba. Egyáltalán mi történhetett Senior Moore-ral? – Andrerson a korábbi egyénekkel eltérően teljesen őszintének tűnik, nem titkol semmit, és meglepően rendesnek tűnik. Lehet, hogy Leroy végre talált egy önzetlen szövetségest? Vagy ha senki sem az, akinek látszik, akkor Anderson sem?
Bár csak néhány óra alvásról van szó, de mégis egészen kipihenten ébredek. Nagyot nyújtózóm a felettébb kényelmes ágyban és persze bár tudtam, hogy így lesz, mégis csalódottan konstatálom, hogy Rose már elment. Milyen szép is lenne, ha nem kellene mindig rohannia, ha többet tudnék róla, és persze hogy hová siet ilyenkor. Csak halkan sóhajtok egyet, aztán fel is tápászkodom, hogy keressek valami tiszta ruhát és még egy gyors zuhany is bejátszik. Csak akkor kezdem felfogni, hogy minden zárva, mint ahogyan kell, amikor már öltözködöm. A riasztó halványan fénylik, tehát be van kapcsolva, de semmi sem jelzett, hogy a nő elment. Furcsa.. nagyon furcsa! Először azért kicsit körülnézek hát. Bob ijedt volt, már-már talán paranoiás is, amennyire bebiztosította ezt a házat, bár mint kiderült volt oka a félelemre. Talán van valahol valamiféle kamera rendszer is, amit visszatuduk nézni, ha nem is most, de egész jó éjszakai időtöltés lehet. Aztán már indulok is, irány az egyik kellően drága kocsi, hogy a rendőrséget célozzam meg. Végül is nem léphetek le egyelőre a városból, viszont talán érdeklődhetek, hogy jutottak-e már valamire. Talán összefutok azzal a fickóval is, aki nagyon szeretett volna mondani valamit, csak nem volt rá lehetősége. - Üdv! Vasquez nyomozó esetleg bent van még? Leroy Sanches keresi. - lépek az első ember elé, akitől segítséget kérhetek az őrsön, ha az a portás, hát akkor a portáshoz. Azért ezúttal is futólag körülnézek, a szememmel azt a fickót is megpróbálom megkeresni, aki legutóbb mondani akart valamit és a fát ábrázoló képet is jobban megnézem magamnak, amíg várakozom, amit legutóbb is láttam. Vajon pont ugyanolyan, mint amit a nőnél láttam, vagy van közöttük különbség?
Amikor Leroy felébred, akkor már este van, esetleg leugorhat a városba, vagy akár beszélhet Sachez nyomozóval, biztos lehet ugyanis benne, hogy a fickó munkamániás, és ilyenkor is elérhető. A rögzítőjén ismét van hívás, ezúttal Clarke-tól, az ügyvédtől, aki szeretne beszélni vele. Korántsem olyan sürgetős a hívása, mint korábban Dale-nek, Richie bátyjának, csak hogy egész nap otthon van ma is, holnap is, ha Leroy gondolja, ugorjon be hozzá, mert beszélne vele. Egyébként most, hogy Rose elment, Leroy ismét egyedül van abban a nagy házban, eldöntheti, hogy mit akar csinálni. Viszont ami nem kicsit furcsa, az ajtó szépen becsukva, a riasztó aktiválva. Vajon Rose honnan tudta, hogyan kell bekapcsolni, amikor távozott? Vagy csak kifigyelte, amikor Leroy beengedte? Ez már csak azért is érdekes, mert csak bentről lehet aktiválni, aztán mégis elment. Lehet, hogy már korábban is járt itt? Mindenesetre Leroy a holnapi napját is megszervezhetné, ha nem akar ülni a babérjain. Bemehet tehát a nyomozóhoz, de akár az a néger rendőr is mintha mondani akart volna neki valamit, mielőtt Sanchez kikiabálta az irodájából. Bob mappája szerint mind az öt neurotikus páciens munkanélküli a betegségük miatt. Sandra egy özvegy gazdag, Clarke-ot kirúgták egy ügyvédi irodából, Buck leszázalékolt nyugdíjas, Casey festő, Richie pedig most iskolába se jár a drog ügyei miatt. Akár fel is kereshet valakit, vagy összehívhatja az egész csapatot, hiszen Bob szerint a következő foglalkozás a szexről szólt volna, és az ebből fakadó neurotikus betegségek alapjairól, tehát lehet, hogy Bob ebbe akarta beleásni magát, hogy megértsen valamit. És Leroy még mindig nem tudja, hogy mit is jelent a fa, amit már kezd rendszeresen látni.
- Igazad lehet... - suttogom mielőtt még minden a feje tetejére állna és a gondolatoknak már nem maradna hely, ahogyan a beszédnek sem. Azért szó se róla Bob nem élt kellemetlen helyen. Nekem csak egy kis szobám van a csehó felett, nem kifejezetten úri lak, de itt szinte minden meg van, amire egy ember csak vágyhat. Hogy itt maradnék-e e miatt? Nem tudom, már megszoktam az életemet, de mégis ez most olyan mint valami nagy utazás, vagy álom, amire nem gondoltam volna, hogy megtörténhet, hiszen pár hete még az is kétséges volt, hogy eljövök-e. Ha nem teszem, akkor most nem lennénk itt, nem találkoztam volna Rosezal és nem változott volna meg hirtelen minden. Nem gondoltam volna, hogy az életem ilyen nagy változásokon mehet át csak úgy a semmiből, de örülök, hogy így történt. Elmerülök a vágy és az érzelmek kettősében, hogy aztán nem sokkal később már odafent a kényelmes ágyban pihenjünk el. A szemem majd leragad, ahogy énekelni kezd. Túlságosan kellemes. Elfáradtam azt hiszem, hiszen már régen volt részem ilyen élvezetekben. Szerencsére nem szúrtam el, pedig féltem tőle, hogy a sok iszogatás odahaza és persze a gyakorlatból való kiesés gondot okozhat. De nem így lett, Rose pedig pontosan tudta, hogy mire van szükségem nekem vagy épp neki. - Kár, hogy menned kell. - sóhajtok még egy aprót, de a szemeim már majd leragadnak, tényleg nem hiszem, hogy ébren tudnék maradni, még ha tudom is, hogy ez azt jelenti, hogy mire felébredek majd ő már biztos, hogy nem lesz itt. Eltűnik, ahogyan szokott, az erdei házába, vagy ki tudja hogy hová és kihez, aki árt neki. Egy pillanatra még újra kinyitom a szemem, ahogy feléled bennem a védelmező. Nem szeretem, hogy néha olyan szomorúság van a pillantásában, amin nem tudok segíteni, mert nem hagyja és mert nem tudom, hogy mi van a háttérben pontosan. Végül persze engedek az ének és a fáradtság kettősének és hogy lecsukódjon a szemem. Jó eséllyel igazán pihentető alvás vár majd rám, amiben már rég nem volt részem.
A lány nem válaszol, csak sejtelmesen méregeti a férfit, végülis azzal, hogy nem mond érdemi konkrétumokat, még nem hazudik. Lehet ezt ferdítésnek is tekinteni. Meglehet Rose csábereje abba rejlik, hogy ő irányít, ami azért meglepő, mert sok lány átadna a határozottságot a partnerének, ellenben ő jól adagolja a félszeg törékenységet a végzetes vonzerővel. A feszültség jó értelemben növekszik kettőjük között, és remélhetőleg ez nem az a helyzet, ami tragédiába torkollalna. Vajon a szép szemek mögött valami sötét titok rejtőzik, vagy Rose tényleg jól mondja és csupán túl egyszerű az élete, hogy érdekes legyen? - Ha jó a szimatod, akkor meglehet, hogy kibogozod a szálakat. – Nevet fel játékosan cirógatva a férfi arcát, utalva rá, hogy egy vérfarkast nehéz becsapni, mert nem csak annak hisz, amit lát, vagy hall, olyan belső ösztönök is vezérlik, ami párosítva egy megfelelő auror indítatással, egész ütős kombináció lehet. – Milyen kis kiváncsi vagy. Idővel.. mondjuk pár nap múlva, rendben? – Kérdezi amolyan egérutat szerezve magának, ami tekintve, hogy Leroy a közelmúltban mennyi mindenen ment végig, kifejezetten soknak tűnik, ám ez is amolyan konkrétumnak tűnik, hiszen eddig Rose mindent betartott, amit ígért, sőt, mindent odaadott magából, amire Leroy csak vágyott, tehát bár sok a titok, de mégis egyenletes ívben mélyül a kapcsolatuk. Talán a lánynak tényleg csak idő kell, hogy meg tudjon nyílni valakinek. Leroynak van egy olyan érzése, hogy Rose sokkal nagyobb veszteséggel él, mint ő maga. – Azt hiszem.. magamat. Összeillünk. Szükségem van rád! – Ez talán egy pontos bók, hiszen az ember bizony önző, szeret olyannal együtt lógni, akivel van közös téma, egymásra hangoltság. Ráadásul ez már nem csupán amolyan testi vágy, vonzalom, sokkal inkább lelki szinten kötödik a férfihoz, mintha nem tudna anélkül élni, hogy teljesítve Leroy minden akaratát. Végül a medence partján elszabadulnak az érzelmek, hogy aztán fáradást nem tűrve Rose tovább hajtsa az érzékek szekerét tovább és tovább, amíg már mindketten szét nem szakadnak a gyönyörteli megerőltetéstől. A medence után egy kis pihentető borozás, majd ismét tovább, immár a hálószobák egyikében. Ott állnak meg, hogy Leroy ki tudja fújni magát, Rose pedig simogatva a férfi haját mellette ül fel az ágyon, hogy énekeljen neki, amolyan altatódal félét. Talán most ez a búcsú, de az biztos, hogy nem végleges. A férfi talán be is alszik, hogy aztán amikor magához térjen, a lány már ne legyen sehol, csupán a parfüm illat marad a párnán, amit Rose használt. Rózsa, hát mi más?
- Ezt nagyon nehéz elhinni. - hogy pont ő ne lenne érdekes? Kevés embert ismerek, aki akár csak egy kicsit is érdekesebb lenne nála, vagy inkább egyet sem. Rose csupa rejtély, csupa kérdés és még a reakcióiban sem lehetek teljesen biztos, miközben pont egy olyan alakot fal fel folyton a szemével, akit a legtöbben próbálnak inkább nem észrevenni, hiszen már jó ideje nem sokat adok a külsőmre, a stílusomról pedig ne is beszéljünk. - Az aztán igazán kellemetlen lenne! De nem tudom, még mindig túl sok a kérdőjel. - hűt igen, és most valójában sokkal inkább rá szeretnék koncentrálni, még ha ennyi bizonytalanság is van bennem, mint hogy bármi másra gondoljak. Az ügyet úgy sem a távolból fogom megoldani és jó eséllyel nem is mostanság,Rose viszont most van itt és ennek kell örülnöm, vagy mondjuk inkább ki nyíltan ezt kell kiélveznem. Azért az mégis meglep, hogy az erdőben szereti tölteni az idejét. Egy ilyen szép és impozáns finom nő sokkal jobban illik a helyi gazdag helyekre, mint az erdőbe. - Idővel megmutatod? - fejezem be helyette én a mondatot. Olyan keveset tudok róla még így is, de jelen helyzetben azért a kérdezősködés is nehéz falat, hiszen a gondolataim kezdenek eléggé másfelé terelődni. Ezzel minden bizonnyal ő is tisztában van, bármennyire is tartok tőle, hogy csalódást okozhatok neki, hiszen már jó rég nem űztem ezt a fajta gyakorlatot, az italozás pedig nem kimondottan segíti elő, hogy az ember jó legyen benne. - Sejtelmem sincs, hogy mit látsz épp bennem... épp te. - suttogom még az előtt, hogy ledobná a maradék ruhadarabokat is és megcélozná a medencét. Hát lássuk be azt már érezhette, hogy túl sokat nem kell ingerelnie, így én is egy székre hajítom a maradék ruháimat, hogy a kellemesen langyos víz felé vegyem az irányt. Gond nélkül belegyalogolok, noha ő csak a szélére csüccsent le. Egy pillanatra még megállok előtte azért. - Csodaszép vagy! - és milyen csalódás lenne, ha kiderülne van valami normális kis családos élete a valóságban, netán valami gazdag pasas... de nem bízhatom el magamat. Egy szép és kedves nőről van szó, miért épp rám várt volna? Mindenesetre könnyedén nyúlok a karjai alá, hogy a hóna alatt megtámasztva emeljem be magam mellé a vízbe és egy kicsit tényleg elfelejtsek mindent, ami a nyomozással, vagy épp az átlag életemmel kapcsolatos. Tudom, hogy sok időnk sincs és csak remélhetem, hogy nem szúrom majd el és annyira még se jöttem ki a gyakorlatból.
- Hidd el, nem vagyok túl érdekes, amikor nem veled vagyok. – Nem nagyon akarja kibökni, de láthatóan semmi testi elváltozás, hiszen az már látszott volna, na persze a sebhelyek sejtetetnek valamit, de azok inkább verés nyomai, semmint valami átváltozásra utaló jelek. Mindenesetre a lány hajlik rá, hogy beavassa a férfit, de talán még nem jött el a pillanat. Most inkább azt élvezi ki, hogy elszakadhat a saját magányából, ami Leroyra is érvényes. Rose pont attól tűnik különlegesnek, hogy gyakorta ott csillog a szemében valami olyan tűz, ami csak akkor éledhet fel, ha van kiért. Mintha önmagában ténylegesen elveszett lenne, ebben pedig nagyon is hasonlítanak. – Azért remélem nem valami Poirot-féle összeesküvés, hogy mindegyikük gyilkos egyben. – Feleli évődően, ő csupán külső szemlélője Leroy nyomozásának, semennyire sem érintett, de láthatóan érdekli az is, hogy a férfi a kényszerű munkát illetően mire jut, tehát ez nem csak amolyan felszínes randi, amiben csupán a jó tulajdonságokat illik kidomborítani. Ahogyan Rose mondta, ha nem csinálnak semmit, csupán beszélgetnek, netán összebújnak, már egészen felnőtt kapcsolatról árulkodik, össztartozásról, szenvedélyről, nem feltétlenül csupán a vonzalomról, vagy a vágyról. – Oh igen, ott is van egy lakom, és csodaszép helyen van. Majd.. – Nem fejezi be a mondatot, hiszen az bármire utalhat, a szokásos kitérő válasz mellett nagyon módszeresen csepegteti csak az információkat. – Nem is akarom, hogy másra koncentrálj. – Húzza magához, bólintva adja magát a csókoknak, a csat szinte magától kipattan. Rose-nak nincsenek is olyan apró mellei, mint a hétköznapi ruha, a fehérnemű, vagy a fürdőruha mutatta volna, csak ügyesen le tudja szorítani, hogy ne legyen annyira nyilvánvaló, hogy mennyire ingerlő idomai vannak. Úgy fest, sokszor nagyon ráerősít a sejtelmes fantizájára. Ahogyan a férfi már a nyakát csókolgatja, a teste ívben megfeszül, a legkisebb édesgetés is ingerlő hatással van rá, behunyja a szemét, de csak hogy gyakorlott mozdulattal nyúljon előre, megoldva Leroy övcsatját, s már gombolja is a nadrágot. Benyúl a már felnyílt résen, hogy rátaláljon a lényegre, hogy gyengéd simogatásba kezdjen. Letolja a saját bugyiját, aztán hívogatóan besétál a medencébe, de most csak lecsüccsen a medence partján.
- Remélem eljön majd a pillanat, amikor elmeséled nekem. - titkok, Rose körül szinte már több a titok, mint együttvéve azok körül, akik után nyomozok, hogy kiderítsem mi történt Bobbal. Nem tagadom érdekel, hogy miről beszél, érdekel, hogy mi van a háttérben, de még sem szedhetem ki belőle erővel, amíg nem mondja el magától. A rossz csak az, hogy közben mégis ott van bennem a félsz, hogy mivel azt sem tudom hol lakik, mindig ő keresett engem, egyszer csak szó nélkül tűnik majd el és én még csak azt sem fogom tudni, hogy önszántából tette-e, vagy mert nem volt más választása valaki miatt. - Talán igazad van, régen élveztem ki bármit is. - az elmúlt évek igazából valahogy csak elteltek, elröppentek a fejem felett, miközben én nem csináltam gyakorlatilag semmit, a kocsmát is Jimmy vezeti helyettem, én pedig mintha nem is léteztem volna. Most Rose mellett úgy érzem, hogy élek és pont ezért nem akarom megpróbálni kihúzni belőle a válaszokat, bármennyire is kíváncsi lennék rájuk. - Egyelőre nem tudom, rég nem foglalkoztam ilyesmivel és mindenki gyanúsnak tűnik, közben pedig egyikük sem. - sóhajtva vonom meg a vállamat. Nem akarok most e miatt aggódni, és tényleg nem tudom még, hogy ki lehet a leggyanúsabb. Szinte mindig az, akivel épp beszélek, vagy akire épp gondolok, így pedig nehéz egyről a kettőre lépni, főleg hogy magam vagyok csak és nincs semmi segítségem, vagy háttértámogatásom. És akkor még itt van ez a fura fa is. Az incselkedésére még fel is nevetek, ami tőlem tényleg igen szokatlan dolog, már nem is tudom mikor nevettem legutóbb az elmúlt évek során. - Az erdőben? - na jó, azért mr tényleg kissé meglepetten szökken fel a szemöldököm, de el is hessegeti a furcsaságot a köetkező mozdulattal. Az inget már én magam dobom le az egyik székre, hogy aztán az ő felsőjét is leügyeskedjem róla. Szó se róla azért nehéz lesz ez a lassú tempó, hiszen igen régen volt ilyesmiben részem. - Tudod így egyre nehezebb lesz bármire is koncentrálnom. - pillantok le, hiszen már jó eséllyel felülről csak fehérnemű van rajta. Ezért első körben lehajolok, hogy megcsókoljam, ezúttal egészen hevesen az eddigiekhez képest, és hogy mennyire fog menni a normális válasz... - Egy félresikerült küldetés során és jelenleg... csupa jó. - mármint a véleményem róla és hát no a kezem már elkalandozik, hogy a melltartó csatjához jussak, miközben a csókról kicsit lejjebb kalandozom, hogy válaszolni is tudjak, de közben azért időnként a nyakát cirógatom az ajkaimmal.
- Ha nem is pontosan, de nagyon közel vagyok ahhoz, hogy tudjam. Nem vérfarkas átok, de én is valami hasonlót élek át ahhoz, hogy tudjam, meg kell becsülni minden percet. – Viszonozza a mosolyt, és még oda is pusszant Leroy szájára. Az látható már az első perctől, hogy valaminek a súlya alatt szenved, de ezzel együtt életvidám, próbál túlélni, arra koncentrálni, hogy ne menjen el az életkedve, és ezt sugallja Leroynak is. Talán nem mond el mindent, sőt, alig mesél magáról, de ahogy megismerik egymást, szép lassan bontakozik ki Rose személyisége, ami nagyjából keveréke a végzet asszonyának, és a törékeny, félénk kislánynak. Vajon melyik lehet igazából az arca? – Oh, szó sincsen róla, nem így értettem. úgy gondolom, hogy rád fér, hogy a sok negatívum mellett egy kicsit el tudd engedni magadat. Sajnálatos, hogy egy haláleset kellett hozzá, de próbáld a jó oldalát nézni, végülis meg is ismerkedtünk. És hogy haladsz a kiderítéssel? – Iszogatja a bort, nem csak azért jött át, hogy összebújjanak, hanem hogy át is beszéljék a nyomasztó múltat, ellazuljanak, vagy csak élvezzék a másik társaságát. Ha Leroynak vissza kell térnie Angliába, legalább előtte hátha több minőségi időt el tudnak tölteni. – Most mondjam azt, hogy szükségem van egy erős kezű aurorra? Nézel nekem egyet? – Vezeti oda kacérkodva Leroy kezét a csípőjére, amivel a férfi azt kezd, amit csak akar. Igaz, hogy Leroy már csak ex, de Rose ezt nem így kezeli, végülis ez is lehet a játék alapja. Azt pedig cseppet sem veszi negatívnak, hogy Leroynak netán a függőségei miatt valami nem sikerül, nem görcsöl rá erre sem. Hátramennek a medencéhez, Rose leteszi a szélére a poharát, és elkezdi kibombolni a férfi ingét, az egymás vetkőztetése bizony izgalmas mulatságnak tűnik. Olykor huncutul felpillant, és ha nyitva az ing, besiklik a keze a férfi mellkasára. – Ez egy elég lényegretörő kérdés. A legtöbbször a városban vagyok, de az erdőben érzem jól magamat. Majd egyszer, ha úgy alakul, megláthatod. De nem most. – Kényelmesen helyezkedik, hogy Leroy is tudja őt vetkőztetni. – Én kérdezek. Kettőt is, de elég csak az egyikre válaszolni. Hogyan haraptak meg, és mi a véleményed rólam?
- Úgy mondod, mintha pontosan tudnád, hogy milyen ez. - válaszolok egy halvány mosollyal, bár ez nem egy konkrét kérdés, de mégis kiérzem a szavaiból, mintha tisztában lenne azzal, hogy mégis hogyan megy ez. A nyílt kérdés viszont tudom, hogy Rosenál nem sokat ér. Ő azt mondja el, amit akar és azt tesz, amit akar. Mondhatnám, hogy nem fair a részéről, de lássuk be, hogy évek óta nem igazán foglalkozott velem érdemben senki sem és igenis nagyon jó hatással van rám, még akkor is, ha a maga módján éli az életét és nem kimondottan avat be a mélységeibe, pedig egyértelmű, hogy vannak kellemetlen dolgok a háttérben. Hogy vajon elfogadom-e a végtelenségig, hogy így tesz azt nem tudom, de egyelőre csak megpróbálom élvezni a nyaralást, és végtére is nem kell feltétlenül előre gondolkodni mindig. - Ha így mondod olyan, mintha az ő életét élvezném ki... - húzom el egy pillanatra azért a számat. - Ezért is kell kiderítenem mi történt pontosan vele. - teszem végül inkább hozzá, mert nem ellene szólnak a szavaim. Talán tényleg jár ennyi, hogy kicsit kiélvezzem ezt a házat, de közben nem tehetem meg, hogy nem próbálok meg rájönni, hogy mi és miért történt Bobbal. Talán igaza is van Rosenak, mert talán ha több időt akarna velem tölteni, akkor könnyen elvonná a figyelmemet arról, ami jelenleg a kötelességem. Így viszont van időm és lehetőségem foglalkozni az üggyel is. - Jól van Rose... igazad van. - tényleg bíznom kell benne, de mégis úgy érzem, hogy muszáj volt elmondanom neki az elmúlt évekről az igazat. Az ivászat, és a kapcsolatok hiánya a jó ég tudja hogyan hatott rám, főleg ha azt nézzük, hogy már nem vagyok fiatal sem. Lehet, hogy nem tudom azt nyújtani, amire szüksége van... azért ettől van bennem egy kiadós idegesség, bármennyire is próbálom ledolgozni. - Hát persze így koncentráljak bármiféle kérdésre. - mosolyodom el újfent, bár még mindig kis feszültséggel, de azért utána indulok, kicsit végül beelőzve, hogy megmutassam a ház oldalánál lévő medencét. Nem kifejezetten úszó medence, de fűtött és ázásra tökéletes. - Ez lenne az, szóval... egyáltalán merre élsz? - leteszem mostmár a poharamat a legközelebbi asztalra, bár egy árva kortyot nem ittam bele, igazából csak magammal hoztam. Az én szintemen az a baj, hogy igen könnyen túlzásba viszem az ivászatot és most ezt nagyon nem akarom elszúrni, főleg ha Rose hamarosan jó eséllyel ledobja a ruháit. Akkor muszáj leszek tartani magamat.
- Az átkokkal és sebekkel megtanulhat együtt élni az ember, de megszokni sosem. – Halovány pillantása arra utal, hogy megérti a férfi hátterét. Lehet, hogy neki is van valami hasonló, vagy csupán ennyire megértő? Nem sokat tudni a lányról, csak annyit, hogy pincérnő, mellette pedig színészkedéssel is kacérkodik. Nem tudni, hogy hol lakik, de valaki alaposan megkeseríti az életét, ennél többet eddig nem volt hajlandó elárulni. Ezt is csak azért, hogy Leroy is meg tudjon nyílni, mert mintha Rose-nak fontosabb lenne, hogy ő segítsen, a saját baja nem tűnik annyira érdekesnek, legalábbis eddig mindig félre tudta tenni. - Akkor jó, nem zavarhat senki. Sajnálom ezt a barátodat, mert vélhetően jó élete volt, de most rád fér, hogy kicsit te is kiélvezd. – Átveszi az egyik poharat, hogy Leroy tölthessen, aztán az itallal a kezében nézelődik, járja körbe a kertet, hiszen már kifelé indulnak, hogy megnézzék azt a bizonyos medencét, meg hát az udvar jó nagy, így ránézésre a ház is bőven sokszemélyes. Ha valaki egyedül él, mi értelme lenne ennyi szobának? Nagyvilági életet élni, vendégeket fogadni? - Akkor legyen a három óra, aztán ha nagyon belefeledkezünk, kicsit ráhúzunk, de négynél semmiképpen sem tovább. – Bólintva mosolyog, ő is egy spontán alkat, hiszen az már észrevehető, hogy nagyon egymásra tudnak hangoldóni, ahogyan elragadja őket a hév, de Rose szeret irányítani, tudatosan kitervelni mindent, igazi végzet asszonya, aki majd eldönti, hogy mi merre hány méter. Kedves mosollyal teszi le a poharat az egyik polcra, és felnéz a férfire, a mellkasára illesztve az ujjait. – Ez olyan szempontból jó, hogy legalább nincsen összehasonlítási alapod, lehet, hogy én is béna vagyok. De majd összehozzuk, ami meg nem fontos, azt nem erőltetjük. Bízz bennem.. – Csókolja meg a férfit lágyan, de most csupán ennyi, és nem több. Felkapja a poharát, és érdeklődve pillant fel. – Hol az a medence? Ebben a melegben nem is butaság megmártózni. És közben jöhetnek a kérdések, amiket az elején említettél, majd eldöntöm, hogy mire válaszolok. – Indul el hátrafelé, hiszen a garázs felől biztosan nincsen, kizásos alapon csak hátul lehet. Vet maga mögé egy kacér pillantást, mintha azt várná, hogy a férfi már most beindultan követi.
Tényleg bizonytalan vagyok. Őszintén szólva idejét se tudom, hogy mikor voltam randin, az eddigiek is igen érdekesen sikerültek, főleg, hogy legutóbb is rohannia kellett, mintha mindig csak adott ideig lenni kimenője. Egyre jobban piszkálja a gondolataimat, hogy ki lehet az, aki korlátozza, hogy kitől függhet ennyire és hogy ki az, aki bátja, hiszen a sérülései alapján nem csak valami féltékeny testvérről van szó, aki nem szereti ha férfiakkal van, mert gondolom ez utóbbi nála eleve nem megy ritkaság számba és most már mégis egyre kevésbé érdekel, ha így is van. - Már megszoktam. - és igazából így is van, bár tény, hogy a telihold kiveszi az erőmet, hogy a farkasölő nem egy kellemes dolog és hogy a legtöbb vérfarkast legyengíti, de nem fogok helyből összeesni sem miatta és Rose jelenléte egyébként is feldob annyira, hogy ne foglalkozzam ilyen apróságokkal, mint egy kis esetleges gyengeség. - Akkor hozom a bort, aztán megnézzük a medencét. Persze igen méretes a fal és a birtok is, itt nincs gond a szomszédokkal. - mosolyodom el és pár pillanat múlva már elő is kapok a természetesen hűtött szekrényből egy üvekkel. Nem vagyok profi italok terén, ami nevetséges lehetne, hiszen mégis csak kocsmát vezetek, de lássuk be, hogy az oroszlánrészét igazából Jimmy viszi, én maximum inni szoktam, de akkor meg majdnem mindegy, hogy mit. Töltök is gyorsan és a két pohárral a kezemben indulok el kifelé intve Rosenak, hogy ebben az esetben kövessen. - Törölközők mindig vannak kint, tuti, hogy van valami bejárónő, de még sosem láttam. És akkor háromig. Engem nem zavarna, ha nem tudnám meddig maradsz. - teszem azért hozzá, letéve most már a poharakat a kinti kis asztalra, az üveget pedig bedobom egy hűtött bortartóba. Minden van itt, valamelyest már azért kiismertem. Mégis kissé bizonytalanul állok meg és cseppnyi hezitálás után lépek csak közelebb Rosehoz. - Tudnod kell, hogy én... Az utóbbi években... Hogy is mondjam, nem igazán volt kapcsolatom senkivel és nem vetettem meg az italt sem. Nem tudom, hogy... - megvonom a vállamat. Azt látta már, hogy a külsőmmel nincs gond, hiszen a szörf megmutatta, hogy nem engedtem el magamat azért durván, de tény, hogy ittam eleget és hogy nem voltam nővel már a jó ég tudja, hogy mióta. Ennek ellenére persze én ajánlottam fel a medence lehetőségét, de mégis úgy érzem tudnia kell, hogy nem biztos, hogy minden úgy sikerülhet, mint... a fene tudja, hogy neki kikkel volt dolga egy ilyen gazdag környéken na.
Rose úgy fest ügyesen vegyíti az aktív és a passzív szerepeket, mintha nem hinne a leosztott nemi hátterekben. Egyrészt vagányul kezdeményező, viszont hagyja, hogy Leroy olykor átvegye a gyeplőt, ilyenkor a nő törékenyen visszavonul, mintha valami porcelábaba lenne, holott már megmutatta párszor, hogy bőven bírja a gyűrődést. Igyekszik Leroy hangulatához maximálisan alkalmazkodni, ez olyan fokú ragaszkodást szül, amit Leroy talán még filmekben sem látott, nagyon egyedi. Nyilván az is benne van, hogy nem véletlenül keltette fel a nő figyelmét, hiszen a férfias külső mellett a pokróc stílus elég jó kombináció, talán maga Rose is arra vágyik, hogy egy ilyen férfi oldalán találja meg a boldogságot. És láthatóan van is benne érdeme, mert Leroy a haláleset ellenére mégis jobban néz ki, ez tény és való. – Remélem ettől még nem vagy legyengülve. Mindenesetre örülök, hogy figyelsz magadra, az ilyesmit nem szabad a szőnyeg alá söpörni. Szegény.. – Feledkezik bele a férfi ölelésébe, úgy tartja, hogy nem kell mindig beszélni, vagy programot szervezni, olykor elég csupán élvezni a másik társaságát. Elégedetten nevet, hogy Leroy most szintén ugyanúgy gondolkolkozik, közben pedig méregeti az esetlenül próbálkozó férfit. – Nézd, nekem egyáltalán nem kell megfelelned. Hiszen jól érzem magamat. A fürdőruha jó lesz, ha megtalálod, de nem szükséges. Itt gondolom a sövény meg a fal úgyis mindent eltakar mások elől. – Feleli sokat sejtetően, törékeny alakját Leroy már amúgy is látta fürdőruhában, amikor a a tengerben fürödtek. Így hát Leroyra van bízva, de nagyon nem úgy tűnik, mintha ebből problémázna. – Nem vagyok olyan vendég, aki ráerőlteti magát másokra, és nem lehet tudni, hogy mikor megy. legyen mondjuk egy rövid randi, amolyan fix két órás. Most van egy óra, akkor háromig. Ha így megfelel. –Felcsüccsen a konyhapultra, onnan várja, hogy akkor most medencéznek, ruhában, vagy sem, na meg be lett ígérve a bor is.
Nos hát a külsőmet már igen régóta nem dicsérte senki, pedig tény, hogy anno még amikor nem volt ennyi szarság a hátam mögött népszerű voltam. A suliban, Bobbal igen lelkesen rohangáltunk a lányok után és nagy bánatára ebben én sokkal jobb voltam. Valószínűleg a kisfiús arc, mellette a cseppet sem hátrányos testalkat és persze a kevert vér ehhez sokat hozzátett. Mondjuk úgy soha sem volt nehézség számomra, hogy partnerem legyen egy iskolai bálon, maximum az okozott néha nehéz döntést, hogy kit hívjak el a lehetőségek közül. De azóta már nagyon sok idő eltelt, és maximum Jimmy tette szóvá a külsőmet és ő sem pozitív értelemben. Tény, hogy azért az utóbbi napokban igyekszem tenni valamennyit az ápoltság eléréséért, bár a szakáll még mindig meg van, a hajam is félhosszú, de határozottan rendezettebb a külsőm, mint mondjuk egy héttel ezelőtt, vagy mint amikor ide érkeztem és ez egyedül Rose érdeme. - A hold? Nem, még néhány nap van teliholdig és ilyenkor már szedem a farkasölőt. - minden bizonnyal, ha még érdeklődik is, akkor tisztában van vele, hogy milyen a vérfarkas lét. Én aztán sosem kockáztatom azt, hogy átváltozzam. Volt rá példa és volt időszak, amikor nem törődtem még azzal sem, hogy rákészüljek erre és van a kocsma pincéjében is egy elég ütőképes szoba kialakítva, ha mégis csak elszúrnám a számolást és nem venném be időben a bájitalt, de erre már jó ideje nem volt példa. Azt utazás előtt pedig felkészültem rá, hogy ez ne okozzzon gondot. - Tökéltes lesz, keresek akkor valamiféle bort. - mosolyodom el, viszonozva a csókot és persze talán érezni rajtam azért valamiféle visszafogottságot most is, bár jelenleg inkább arról van szó, hogy tudatosan igyekszem magamat visszafogni, hiszen Rose a kevés információból is, amit tud rólam sejtheti, hogy már igen régen volt arra példa, hogy én egy nővel akármit is csináljak. - Esetleg kipróbáljuk a medencét? Fedett, és ahogyan Bobot ismerem biztosan akad valahol női fürdőruha is. - teszem még hozzá, bár őszintén szólva cseppet sem lepne meg, ha Rosenak nem lenne szüksége ilyesmire. Közben elindulok a bárszekrény felé, hogy bort válasszak. Ehhez is Jimmy ért jobban, hiszen én nem igazán tudom, hogy melyik milyen. Nem azért iszom, mert finom, hanem azért, mert elfeledteti a gondokat. - Meddig maradsz ma? - pillantok rá a vállam felett, bár láthatja, hogy kellően tanácstalan vagyok, hogy mit is válasszak a sok lehetőség körül, úgyhogy egyáltalán nem bánom, ha esetleg úgy dönt, hogy ebben a segítségemre lesz.
Rose belibben, kislányos arcán érdeklődő, bájos mosoly játszik, legutóbb úgy el kellett rohannia, időre ment, mintha holmi Hamupipőke lenne, aki számára csak időszakos varázslat juthat. Kezdenek már nagyon egymásra hangolódni, és kezdik is már a másikat is beavatni a nyomasztó gondokba, de ha mindent nem is tudnak félretenni, valahol nagyon is perzselő kezd lenni a szenvedély, ami talán nem emészi fel őket. Rose mintha görcsösen kapaszkodna abba, hogy minél többet adjon magából, hogy ne csak egy szép fiatal nő legyen Leroy mellett, hanem támasz is egyben, segítő, védőangyal. Az önzetlensége eddig úgy fest valódi, hiszen nem kérte meg az árát, csupán annyit, hogy ő döntse el, hogy mikor jön, és mikor távozik. Ebben ő a főnök, de egyéb kívánsága nincsen, ez az apró kapaszkodó pedig elengendőnek bizonyul számára. Az eddig fel sem merült, hogy megadja a telefonszámát, vagy a címét, de ennyi titokzatosság talán belefér. – Te is csinos vagy, és kedves, hogy így bókolsz. Nem kínoz a hold? – A csók után végigcirógatja a férfi arcát, lágyan beletúrva a szakállba. Odabújik, érzékeltetve, hogy semmi gátlás nincs benne a testiséget illetően, de óvatosan közeledik, mert tudja, hogy Leroy már megjárta a poklot is, és bár Rose nyomul, de mindig figyel a visszajelzésekre. Körbenéz, bólogat, már korábban is megjegyezte, hogy szép a ház, de láthatóan őt nem a pénz érdekli. – Ezúttal nem készültem konkrét tervvel, gondoltam megismerkedünk egy kicsit. Sütöttem neked. Sose tudjuk kikerülni a gasztronómiát. Szerintem egyedül vagy ebben a nagy házban, és vélhetően nem fogsz nekiállni ebédet csinálni. Kóstold meg, remélem ízleni fog. Jöhet az ital, valami erős, szeretem a zamatos borokat. – A csókot nem csupán pusziként viszonozza, át is karolja a férfi nyakát, belefeledkezve egymás szeretgetésébe, majd előhúzza a süteményes dobozt, amelyből már így is látszik, hogy valamiféle spanyol édesség, a palacsinta és a rétes keveréke lehet. Nem öt perc elkészíteni ezt már ránézésre is lehet sejteni, de hát Rose eddig is szívvel-lélekkel csinált mindent. Nem most kell felbontani, de mondjuk vacsorára jó lehet.
Felrémlik az orvos neve, miközben beszállok a kocsiba. Talán nála is ejthetnék egy látogatást, ő biztosan többet tud a fiúról és a bátyjáról, mint amennyit Bob lejegyzetelt róla, én pedig egyelőre még nem tudok annyit, amennyit kellene, hogy mindent jól átlássak. Ameddig pedig nincsen kellő mennyiségű konkrétumom, addig nem zárhatok ki senkit sem a gyanusítottak listájáról, akkor pedig nem jutok közelebb a megoldáshoz sem. De most megpróbálom legalább részben kiverni a fejemből a nyomozás gondolatait és inkább rendet tenni kicsit, enni pár falatot, hogy rákészülhessek Rose látogatására. Arról volt szó, hogy nem fogunk enni, de hogy akkor mit csinálunk majd, arról egyelőre még sejtelmem sincs. Mármint itt a lakásban nem sok mindent tudunk csinálni, viszont konkrét programot nem igazán volt lehetőségem, sem időm leszervezni. - Nyitom! - már egész jó ismerem a rendszert, úgyhogy könnyedén beengedem az érkező nőt. Ezúttal is csinos, hiába, hogy nem tolta túl az öltözködést, de rajta határozottan minden jól áll. Az ajtót már kitárom előtte, miután végigjött az udvaron a kapu kinyitása után és már ott fogadom. Jó érzés, amikoz a közelemben van, még ha bizonytalan is vagyok, hogy mihez kezdek majd a helyzettel, vagy mit kellene csinálnunk ma. - Ez kérdés? Nagyon csinos vagy Rose! - mosolyodom el. Valahogy mellette ez utóbbi is egyre gyakrabban sikerül, ami számomra igen szokatlan, mármint a mosoly, de tényleg örülök, hogy itt van. - Talán jobb lenne a gondokat most elengedni, de bevallom... nem sok gyakorlatom van ebben és még a házat se fedeztem fel. Azt tudom, hogy van bárpult és a hátsó kertben egy medence is. Mihez lenne kedved? Egy italt elsőre? - viszonozom a csókot, magamhoz is vonom, mielőtt feltenném a kérdéseket. Mondjuk nem hiszem, hogy úgy készült, hogy hozott volna fürdőruhát, de hogy ücsörögjünk csak és beszélgessünk, miközben a gondokat hanyagoljuk... Nem arról vagyok híres, mint aki profi lenne beszélgetés terén és amúgy se sok vidám témám van, bár úgy sejtem, hogy e téren ő sem bövelkedik.
