2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Dale már nem válaszol, de Leroy emlékezete szerint már találkozott Richie gyerekkori orvosának nevével, egy német származású, de helyi medimágus, Niedelmayer. A kertvárosban lakik, amolyan középosztálybeli lehet a cím alapján.Útközben a férfi tud enni valami gyorsabbat, mert Rose kikötötte, hogy most ne közösen egyenek, mert eddig bárhányszor találkoztak, az eredeti autóbalesetet leszámítva mindig ettek, és most nem ártana, hogy kipróbálják, mire mennek, ha éppen nincsen tele a szájuk falatokkal. Végülis ez is próbája lehet egy bimbódzó kapcsolatnak, hogy egyszerűen csak nem csinálnak semmit, együtt vannak, aztán alakul, ahogy alakul. Hamarosan hazaér, picit rendbe teszi Bob egykori házát, szerencsére a kert már teljesen magába szívta a vizet, és bent sem kell nagy rendet tenni, de az is lehet, hogy Bob halála után senki nem mondta le a házvezetőt, mert rend, és tisztaság van, sőt Leroy szennyese is kiteregetve, egy részük már összehajtva egy nyitott szekrényben, hogy megtalálható legyen. Lehet, hogy Vasquez nyomozó küldött valakit, hiszen még pár napig Leroy sem hagyhatja el a várost, mintha egyútt gyanusított vagy koronatanu lenne. Rose nem sokkal később, Leroy érkezése után toppan be, a már megszokott kamerás kapucsengőn át jelzi, hogy megjött. Lehet, hogy hamarosan valami beléptető kódot is lehetne neki adni, bár magától még nem kért ilyet. A múltkori rosszkedvét mintha elfújták volna, bájosan és cukin integet a kamerába, egy szexis és jól szituált kosztüm van rajta, elegáns farmer, ám egy póló is, amin az áll, hogy farkasmániás vagyok. Talán ez jelzés arra, hogy nem felejtette el, hogy Leroy miféle, de nincsen semmiféle ellenérzése ezzel kapcsolatban. Ha Leroy beengedi, akkor a korábbi finomkodást félretéve már pattan is Leroy ölelésébe, hogy egy csókot nyomjon annak a szájára. – Hiányoztam? Jól telt a napod? Vagy most ne beszéljünk a gondokról? – Törleszkedik macskamód, apró mellei a férfi mellkasának nyomódnak, jelezve, hogy nem igazán van szüksége már cseppnyi távolságra sem. Ki hitte volna, hogy az egykori autós koccanás ilyen kötődést tud alakítani? Mindenesetre úgy fest Rose sem akar most szomorkodni, csak őzikeszemekkel néz fel Leroy-ra.
Csendben hallgatom a fickót egy ideig és csak időnként hümmentek egyet. Értem én, amit mond és minden bizonnyal akad benne ráció és mivel nem vagyok orvos nem cáfolhatom hivatalból sem az igazát, de ha tényleg úgy lenne, ahogyan gondolja, akkor nem lenne szükség egyáltalán medimágusokra, agyturkászokra, mert mindent könnyebben meg lehetne oldani otthon nyugodt körülmények között. Richie viszont problémás, ez nekem abból a két alkalomból is látszott és csak úgy az utcán, akárhol a világban is bárki feltudja húzni, hogy aztán kezelhetetlenné váljon, nem igaz? - Rendben van, átgondolom és megértem, hogy aggódik. Sajnos én nem tudom mindezt orvosi szemmel nézni, de megpróbálom megtenni, amit tehetek. - az is tény, ha újra indulna a kezelés talán nem lenne kellemes, ám ha valami rossz történik, mert csak úgy kiengedik a többi átlag ember közé a fiút az sem biztos, hogy jó lenne. Ezt azért nehéz eldönteni, nekem pedig több idő kell, hogy kitaláljam, vagy tanács kell. Bob miatt nem tehetem meg, hogy csak úgy lelépek innen és annyiban hagyok mindent, mert nem az én dolgom. Nem lenne fair a részemről, hiszen segítséget kért tőlem és végül rajta nem tudtam segíteni. - A gyerekkori orvosa? Ő ki is? - megrázom a kezét, de azért ez a kérdés még kicsúszik, és a gondolataim között is kutatok, hogy a fiú aktájában láttam-e vajon erre utalva bármi is, nevet, címet, infot, hogy mi is volt azzal a gyerekkori orvossal, vagy egyáltalán Bob írt-e le bármi fontosat a Richie bátyjáról, ami számomra értékes információ lehet. Aztán, ha mindez meg van, akkor elköszönök, úgy döntök marad a futtában ebédelés, útközben szerzek valahol egy gyors kaját, mondjuk egy gyrost, vagy szelett pizzát, ha lehet, akkor olyan helyen, ahol nem kell parkolót se keresni és úgy indulok csak vissza Bob házába, hogy kicsit rendbe tegyem újra a lakást. Gőzöm sincs, hogy mivel kellene várnom Rose-t. Ahogy láttam Bobnak igen sok mindene van, tehát biztosan találok majd valami italt, amit betehetek addig a hűtőbe, amiből persze én lehetőség szerint keveset iszom majd, mert könnyen elszalad velem a ló.
- Igazán? Akkor duplán hálás lehetek, hogy nem medimágus, és mégis foglalkozik velük. De higgye el, nem sok értelme van. – Rázza a fejét Dale picit hitetlenkedve, de láthatóan nagyon jól esik neki, hogy Leroy még így is megpróbálta összetartani a csapatot, holmi barátságból, lojalitásból. Bólogat, teljesen egyetért a másik férfivel, türelmesen végighallgatja, és csak utána szólal meg, nem is vág közbe. – Ahogy mondja, én vagyok a gyámja, nagyon összenőttünk. Én nevelem gyerekkora óta, ott voltam, amikor apára volt szüksége. Ami Richie-nek fáj, az nekem is. – Hallgat el, mintha kissé vívódna Leroy kérdésével, de mégis hozzáfűzi a saját véleményét. – Richie-t számos fájdalom, sokk érte már. Normális körülményekre van szüksége, családra, amit én adhatok meg neki. Hagyjuk az agyturkászást. A démonait akkor fogja tudni legyőzni, ha távol marad azoktól, akik hergelik. – Picit elhúzza a száját, ő csak gondoskodni szeretne az öccséről, aki nincsen jól, de ha Richie csapatát átveszi valaki, akkor lehet, hogy előlről kell kezdeni minden terápiát, és vélhetően ez Richie-nek sem lenne túl jó. – De ha úgy gondolja, tartson még egy foglalkozást, és a végén döntsön. Nem akarom befolyásolni, mert érzem a jószándékát, de nagyon hálás lennék, ha átgondolná. – Áll fel, és nyújt kezet, részéről elmondott mindent, várja vissza a munka, egyébként pedig már lassan délre jár az idő, tehát az sem árt, hogy ha Leroy lassan ebédel valahol, mert Rose délutánra ígérte, hogy jön, bár konkrét időpontot nem beszéltek meg, tehát lehet, hogy közvetlenül ebéd után. – Csak egy a fontos, ne menjen el a gyerekkori orvosához, az már lezárt ügy, koncentráljunk arra, hogy most jobban legyen.
Oh persze, hogy érzem hogy szinte szikrázik a levegő közöttük és igazából csak arra várnak, hogy tűnjek már el. Egyébként se hiszem, hogy más jelenlétében érdemben kérdéseket tehetnék fel Sandrának, úgyhogy csak a képre kérdezek rá, de nem jutok előrrébb. Ajándék, na de kitől? Egyre jobban érdekel ez a kép, hiszen ha már több helyen is láttam, akkor kell, hogy legyen valami jelentősége. Meg kellene kérdeznem Bob titkárnőjét, hátha ő többet tud róla, vagy Roset délután, talán ő ha már itt él jó ideje látott már ilyet és esetleg van róla információja. Most viszont nem tehetek mást, mint hogy a gyár felé veszem az irányt. Leteszem a kocsit egy megfelelő helyen, aztán néhány kérdés után sikerül kiderítenem, hogy kit is keresek és nem sokára már szembe jön velem, de persze a megszólítást hallva szinte azonnal visszakozni igyekszem. - Jó napot Mr. Dexter és csak Mr. nem vagyok doktor, Bob volt az, én csak segíteni próbálok, hogy ne maradjon a csoportja a levegőben lógva. - vagy hogy is mondjam, hiszen elég egyértelmű, hogy nem foglalkozik velük senki, ha pedig nincs más, aki átvegye őket, akkor legalább ne hirtelen szívják meg, hanem legyen idejük valaki mást keresni legalább, mert hát én nem tervezem, hogy itt maradnék, meg van a magam élete és dolga odahaza. - Én nem vagyok az orvosa, de Richie még nem nagykorú, így gondolom nem ő dönt a saját sorsáról egyelőre, mégis úgy gondolom, ha Bob azon a véleményen volt, hogy szüksége van erre, akkor biztosan így van. Miért akarja kivonni ebből? Az egyértelmű, hogy segítségre lenne szüksége. - ennyit még én is simán levontam abból, amikor találkoztam vele két alkalommal. Richie problémás kölyök és ha nem is a csoporttal, de kétlem, hogy csak úgy normális vagy átlagos életet élhetne. Ezek szerint a bátyja ezt nem fogadja el és valószínűleg nem az én dolgom, hogy beledumáljak abba milyen életet élnek, a családhoz sincs közöm, de tanácsot adhatok, még ha nem is fogadja meg. Talán túl nyersen fogalmazok, de ahogyan az üzenetrögzítőn is hallottam ez a fickó egyébként sem arról híres, hogy köntörfalazzon, akkor pedig nekem se lenne értelme.
Sandra joviális mosolya visszatér, de Leroy jól érzi, a csoportban mindenki dühkezelési gondokkal is küzd, nem csoda, hogy neurotikusok, hiszen állandóan veszekedtek, volt Richie-nek is az a dührohama Casey ellen, Clarke állandóan kötekedik, Buck mindig kétkedik, és gyanusítgat, úgyhogy nem egyszerű Bob munkája. Vagyis csak volt. Sandra végül kedvesen megrázza a fejét, hogy semmi baj, az edző viszont határozottan barátságos, nem fogja kidobni Leroyt, inkább szexelni akarnak most súlyemelés helyett, legalábbis hősünknek ez lehet az érzése. Kifelé megpillantja a képet, de Sandra csak pici magyarázatot fűz hozzá, mert agyban már máshol jár. - Oh, az csak dekoráció, ajándékba kaptam. – Azt nem teszi hozzá, hogy kitől, még az is lehet, hogy ez valami helyi szuvenír, hiszen Vasquez irodájában is volt valami hasonló. Leroy tehát elmegy a gyárba, ahol Dale dolgozik, a külvárosban van, a csoró negyed körül, ami azért is meglepő, mert Bob eleve drága óradíjjal dolgozott, és ha a Dexter tesók közül az idősebb ilyen helyen dolgozik, az más egzisztencia. Viszont lehet, hogy ő a tulaj, mert a gyárra ki van írva, hogy Dexter és gyerekei. Kiszáll, és némi kérdeződködés után már be is mutatják a fiatal férfinek, aki telefonált. Szorgos, ügyeskezű asztalosnak tűnik, mert itt bútorgyártás folyik, fent meg van egy víztorony. - Dr. Sanchez, ugye? Dale Dexter vagyok. Jőjjön csak. – Nyújt kezet barátságos mosollyal, és hátrakíséri Leroyt az irodába, nem tudván, hogy a férfi nem medimágus. Leveti a munkaruhát, ami csak egy overál, alatta farmer, és póló van, le is ül, és hellyel kínálja Leroyt, de nem olyan hivatalos, mintha valami állásinterjú lenne. – Köszönöm, hogy eljött. Bele is vágok. Szeretném, ha segítene kivonni Richie-t a csoportból. Most, hogy az orvosa meghalt, nem akarom, hogy ez is túlterhelje őt érzelmileg. Normális környezetre lenne szüksége.
Pedig rá sem kérdezke nyiltan, hogy mit csinált a gyilkosság estéjén és ennek ellenére mégis majdhogynem kikel magából, de elég hirtelen a változás. Ha nem lennék egyébként is auror lehetséges, hogy kissé visszahőkölnék a hirtelen változás láttán, de végül nem teszem, csak nyugodtan várom meg, amíg elmondja, amit akar. Azért persze figyelek, hogy nem lesz-e szükség rá, hogy mégis csak megvédjem magamat. Ezzel mondjuk nem kerül le a gyanúsítottak listájáról, hiszen nyilvánvaló, hogy nem tudja kontrollálni az érzelmeit és hogy igen könnyen és gyorsan tud váltakozni a hangulata. Az pedig, aki végzett Bobban nyilvánvaló, hogy hasonló lehet, hiszen ha meg akarsz ölni valakit, akkor nem szúrkálod agyon. Az, aki megölte dühből tette, egyszerűen felszakadt nála a cérna és ezek alapján ezt akár Sandrából is kinézném. - Ne haragudjon Sandra, én csak... - kezdenék a magyarázatba, hogy legalább lehiggadjon, de úgy tűnik, hogy nincs időm rá, mert igen gyorsan újra visszavált a bájos mosolyra, amikor pillanatokon belül kopogtatnak. - Reméltem, hogy bővebben tudunk beszélni, tudja másképp nehéz kideríteni, hogy mi történt valójában. A túl egyértelmű néha... nem megoldás. - célzok ezzel arra, hogy csak mert ő Clarkera gondol, az még semmit sem jelent, hogy kiabáltak, vagy hogy a fickó heves vérmérsékletű, hiszen ez alapvetően mindegyikükra igaz. De látom a tekintetén és persze az összenézés alapján is, hogy ha nem megyek magamtól, maximum az az edző teszi ki a szűrömet. Na nem feltétlenül sikerülne neki, de mivel nem vagyok hivatalos személy és még csak az orvosa sem, nem igazán erőltethetem a maradást, bármennyire is lennének még kérdéseim. Megakad a tekintetem még azon a fán, és mielőtt kilépnék az ajtón azért nem tudom megállni a kérdést. - Ez a kép... honnan van? És mit jelent a fa? - hajolok még vissza az ajtóból, amennyiben nem csapják már eleve a képembe, vagy kortol le a nő, hogy hagyjam már békén fontos edzeni valója van. Hát hogy mit ne mondjak el tudom képzelni... Ha kapok választ, ha nem, akkor is tovább indulok természetesen Richi bátyjához a megadott címre. Őszintén a Sandránál látottak után talán nem olyan meglepő, ha közben is a gondolataim közé férkőzik Rose és a remélhetőleg kellemes délután, ami rám vál a jóval kellemetlenebb délelőtt után.
Leroy nem láthat képet a férjről, sőt, mintha amióta Sandra özvegy lenne, teljesen maga képére fordította volna a házat. Ha Casey jól mondta róla, hogy neki mindegy, hogy ki döngeti, akkor igazából még csábosnak sem kell lennie. De azért megteszi, mert nagyon is ad a külsejére, drága műtárgyakkal van kirakva az egész ház, Sandra még otthon is úgy néz ki, mintha a kifutón lenne. - Nem sokat tudok róla, Richie gyakran viselkedik zavartan, de Dale butaságokat beszél, hogy ha el akarja különíteni tőlünk. Nagy ritkán megnyílik, és érdemes ezekért a pillantokért maradnia, hiszen már nem drogozik, igenis látható a javulás. Dale-t nem ismerem, csak egyszer láttam, amikor behozta őt, de akkor mintha a széltől is óvni akarta volna őt. – Vonja meg a nő a vállát, és mivel gyorsan megissza a teáját, töprengően feláll, és a korábbi mosolya már elvész, ahogyan kezdi felfogni, hogy a gyilkosság sokukra kihat. – Nahát. Értem én. Idejön szaglászni. Vér után szimatolni. Miért nem gyanusít valaki olyat, aki tényleg érintett? – Kérdezi most már csípőre vágott kézzel, szinte Leroy felé tornyosulva, a szemeiben vad tűz ég. – Például Clarke-ot! Clarke! Clarke! Az az alamuszi, gerinctelen, csúszómászó féreg! Egyszer hallottam, ahogyan üvöltözött Bob-bal. A hideg futkosott a hátamon! – A végét már szinte üvölti, aztán kinéz az ablakon, mert valaki felsiet a lépcsőn, és már csöngetnek is. – Wow. Ez az edzőm. – Tér vissza a normális hangja, no meg a megszokott kedves mosoly az arcára. – Remélem még látom, és jó lenne tovább folytatni a terápiát. A többieket ugyan nem különösebben kedvelem, de érje el, hogy Richie is ott legyen. – Bólint, és kinyitja az ajtót, gyakorlatilag már biccentve Leroynak, hogy végeztek. Az ajtóban egy napbarnított, rövidnadrágos srác áll, atlétatrikóban. Valóban durván izmosnak tűnik. Már jön is be, de cseppet se zavartatja magát, súlyok nincsenek nála, lehet, hogy a nőnek van valami edzőszobája, vagy ilyesmi. De ahogyan egymásra pillantanak, másféle ezdés is felmerülhet, szinte izzik köztük a levegő. Viszont távozóban Leroy mintha észrevenne egy olyan képet a falon, mint ami Bob széfjében is volt. Ez az a fa, ahol egymásba fonódó emberek vannak, de a Bob féle, és a Sandra féle nem teljesen olyan, mint amit Vasquez irodájában látott. Lehet összefüggés?
Körbepillantok azért a lakásban, felmérve a helyet. Vajon megemlékezik valami módon a volt férjéről? Mondjuk egy kép jelentheti azt is, hogy direkt tette ki, hogy kevésbé legyen gyanús, hogy ő végzett vele... nem lehet következtetéseket levonni, de azért érdemes körülnézni és felmérni a terepet. Biccentek a hálás szavakra és amikor elkészül átveszem a kávét, pár korty után leteszem az asztalra, majd fokozatosan kortyolok belőle, de most egyelőre a nőnek szentelem a figyelmemet lehetőség szerint száz százalékosan. Érdekel, hogy mit tud Richie testvéréről és addig arra is rájöhetek, hogy vajon Bob ügyéhez van-e valamiféle köze, vagy legalábbis hogyan kezdjem a puhatolózást. - Nem lehetett könnyű élete, de a bátyja akkor miért nem akarja, hogy kezeljék. Netán nem épp a legjobb bátyj a világon? - végtére is azt sem lehet kizárni, hogy olyan valaki végzett Bobbal, aki nem akarta, hogy tovább foglalkozzon a csoporttal, mint ez a Dale, így akár még a listára is kerülhet. Kellemetlen, ha a gyanusítottak listája csak nőttön nő, a helyett, hogy fogyatkozna. - Nézze el nekem Sandra, ha jól gondolom ön is sejti, hogy jelenleg mindenki gyanús. Nem tudni mi történt és nem tudom, hogy a helyi aurorok mennyire... fognak ennek utána menni. Ön találkozott már külön is Bobbal? Gyakorta történt ilyesmi? Tudtak róla, hogy van barátnője? - a jó ég tudja mégis csak hetente találkoztak, lehetséges, hogy Bob elejtett olyan megjegyzéseket is, amik fontosak lehetnek, vagy láthattak esetleg valakit, aki a bizonyos barátnő lehet. Egyelőre nem tudunk erről a vonalról semmi sem, pedig akár még jelentősége is lehet, ezért nem akarom csak úgy figyelmen kívül hagyni. Bob érdekes figurákat kezelt, a jó ég tudja, hogy nem volt-e annyira bolond, hogy összeszűrje a levet egy pácienssel, akivel nem kellett volna.
Leroy észrevszi, hogy Sandra rúzsa kicsit el van kenődve, tehát ha ez a Bonnie a barátnője volt, lehet, hogy valami leszbikus vonatkozása is lehet a dolognak. Vagy csak puszit adtak egymásnak? Sandra hellyel kínálja, ő nem rossz kedvű, de azért Leroy azt kiszagolta, hogy a távozó barátnő nagyon pocsék hangulatban távozott. Sandra viszont nyitott, és örül a találkozásnak, látszólag tényleg segíteni akar. - Semmi gond Leroy, én igazán örülök, ha kicsit foglalkozik velünk. Vagy éppen Bob halálával. Ha életben tudjuk tartani az emlékét, vagy a csoport együtt marad egy kicsit, számunkra már az is komoly előrelépés. – Bólint mosolyogva, és gyorsan megcsinálja a kávét, ő maga teát iszik, mert hát nem illik csak úgy egyedül hagyni fogyasztani a vendéget. Most is csinos, tehát ő még otthon is viseli a luxusfeleségek hagyományos magamutogató kosztumjét a hozzá tartozó szoknyával, és magassarkúval együtt. - Egen, Dale eléggé veszélyes ember. Szerintem azt akarja, hogy Richie hagyja abba a csoportba járást. Mindig is tilltotta tőlünk, de.. Richie egy aranyos fiú, a légynek sem tudna ártani, nagyon szeretem, úgy babusgatom, mintha a kisbabám lenne. – Sandra sajátossága a széles, fülig érő mosoly, ami már már vigyorba hajlik, de hát lehet, hogy ez valami neurotikus betegség nála, hogy ennyire vidám, bár Bob halálára szintén kitörő volt az érzelme, nem tud elfojtani semmit. – Nem csak drogos. Tudta, hogy kiskorában szexuálisan bántalmazták? – Kérdezi továbbfűzve a szót, mert mintha ő sem szeretné, hogy Richie számára megszünne a folytonosság, aztán eszébe jut, hogy ugyan Bob is jött volna, de ha Leroy nem orvos, nem medimágus, akkor vajon miért próbál összefüggéseket keresni ennyire. Mintha Sandra azon gondolkozna, hogy őt magát, vagy éppen Richie-t kezdi el Leroy gyanusítgatni, és ez gondterhelt ráncokat varázsol a csinos arcra.
Azért reggel távol állok a friss és üdétől, de bedobom magamat a kellő előkészület és tisztálkodás után a kocsiba, hogy az első látogatást megejtsem. Egyelőre még sejtelmem sincs, hogy mire jutok majd, sőt azt sem tudom jutok-e valamire és nem adom-e fel félúton. Nem vagyok doki, nem biztos, hogy ismerem a megfelelő kérdéseket, és az sem biztos, hogy pont én vagyok alkalmas erre a feladatra, még ha próbálkozni is fogok minden erőmmel a legtöbbet kiszedni ebből a Sandrából. Talán ő a leggyanúsab, de azt aurorként megtanultam, hogy gyakorta a túl egyértelmű pont, hogy nem a jó megoldás, pont az egyértelműség miatt. Elérve hát a házat épp emelném a kezemet kopogtatásra, amikor az igen dekoratív nő kiszalad és őszintén szólva nem úgy fest, mint aki barát, hiszen nem volt kifejezetten jó kedvű. Mondjuk ezek szerint szerencsém van, hogy jókor érkezem és nem zavarok meg semmit sem, bár kérdés, hogy Sandra vajon milyen állapotban van, ha ne adj isten nem jól váltak el. Igyekszem minden figyelmemet neki szentelni, a mimikájának, hogy milyen hatással volt rá ez a mostani a barátnőjével, vagy épp, hogy rám hogyan reagál. - Üdvözlöm és köszönöm nem kérek semmit. Igazság szerint nem vagyok orvos, nem tudok önökkel foglalkozni, de Bob utolsó kérése az volt, hogy ezt még tegyem meg, ezért itt vagyok. - beljebb lépek, de illedelmesen megvárom, hogy hellyel kínáljon, nem akarok csak úgy berontani és főleg nem szeretnék zavarni, vagy olyan helyre ülni le, aholvá nem kellene. - Na jó, esetleg egy kávét, reggel már nem volt rá alkalmam. - teszem végül hozzá, ha még nem ült le, mert igazán ugráltatni sem akarom. - Tegnap felhívott Richie bátyja, fontos ügyben. Nincs róla sejtése, hogy mi lehet az? Nem igazán ismerem a családi hátterét, csak amennyit Bobtól tudok. - na nem mondom, hogy amit olvastam, hiszen az orvosi titoktartás alapján gondolom nem sokat kellene tudnom róluk, de ott voltak azok az akták, amiket természetesen még az éjszaka átolvastam, hogy ne teljesen információk híján induljak neki ennek a napnak. Tudom nem szép, de nyomozás ide vagy oda, mégis csak a délután az, amit sokkal jobban várok. Régen éreztem már effélét és most igen azt hiszem kissé be vagyok zsongva, bármennyire is úgy érzem időnként, hogy Rose túlságosan titokzatos és túl kevés dolgot mond el magáról, de mellette mégis túlságosan nyitott és látványosan közeledik.
Leroy tehát úgy állítja fel a prioritást, hogy Bob akarata kerül előre azzal szemben, amit Richie bátyja Dale sürget. Másnapra a varázslatnak, és a takarításnak köszönhetően már felszáradt a víz, tehát elindulhat. A rendőr őrs tehát kimarad, de mivel Vasquez sem hívta, vélhetően folyik a nyomozás. Leroy megnézi a címet Bob aktájából, és azt tudni lehet, hogy mind az öt neurotikus kellőképpen zárkózott ahhoz, hogy ne nagyon mászkáljanak, de előtte azért odatelefonálhat Sandrához, de mindenképpen otthon fogja találni. De az is lehet, hogy Bob már eleve leegyeztette az időpontokat, hogy számítsanak majd a látogatására. Ráadásul mindegyik eléggé pénzes ahhoz, hogy egy méregdrága medimágust fizessenek, ezért simán házhoz jön nekik bármi, amit vesznek. Leroy tehát Bob egyik autóját kölcsönvéve (vagyis már az övé) elindul a város patinásabb negyede felé. Sandrának egy szép fehérmárványból épült háza van, láthatóan igaz lehet a pletyka, hogy az előző férje elég tehetős volt. Az más kérdés, hogy vajon Sandra tette el láb alól? Amikor kopogtat, kivágódik az ajtó, és elrobog mellette egy vörös, göndör hajú nő, napszemüvegben, élénk rúzzsal, lesietve a lépcsőn, majd eltűnik a város forgatagában. Az ajtóban Sandra jelenik meg. – Tehát mégis Ön az új dokink? Remek. Fáradjon be. Ő Bonnie volt, a barátnőm. – Fűz hozzá magyarázatot, széles a mosolya, láthatóan jó kedve van, és beljebb tessékeli a férfit, intve, hogy foglaljon csak helyet, aztán ő is leül. Persze ha Leroy kér valamit, máris pattan, de nem tudja, hogy mi a látogatás oka. Leroy azt találta az aktában, hogy valami különös kapocs, titokzatos betegség lehet az, amely az öt pácienst összeköti, de lehet, hogy a sorrendnek nincs jelentősége, mégis Bob beszámozta őket. Sandra elsődleges gyanusított lenne?
A taxiban ülve végig Rose jár az eszemben. Olyan sok a kérdés a nő körü, de még sem tudom kiverni a fejemből és az itteni dolgomra koncentrálni, ahogyan azt kellene és persze arra, hogy jó lenne hazamenni. Nem az én dolgom az egész, talán tényleg nem kellene belefolynom, hanem hagynom, hogy a nyomozük végezzék el a munkát, Rose pedig láthatóan nem akar véget vetni annak, amiben él, akkor miért is akarna velem jönni akár... Hova is gondolok, miért jönne velem? Egyáltalán én akarnám? Az tény, hogy meglepném vele Jimmyt, hű, hogy leesne az öreg pultos álla, ha beállítanék lebarnolva, vaskos bankszámlával és egy igen csinos nővel az oldalamon. Szerintem el se hinné, hogy én vagyok, főleg ha még kicsit a fizimiskámat is rendbe tenném előtte. Az biztos, hogy vicces lenne látni az arcát. Akaratlanul el is mosolyodom, elmerengve a lehetőségen, de aztán a fékezés és a taxis szavai visszarántanak a jelenbe. Fizetek, befelé menet egy szárító bűbájjal kicsit még adok a kertnek, de valószínűleg majd kerítek valami kertészt, talán Bobnak volt is, lehet valami telefonszámtömbje, amiből kileshetek ilyesmit. Kétlem, hogy a munkája mellett kertészkedéssel ütötte volna el az időt bármikor is. - Oh remek! - sóhajtok egyet, amikor mondhatni már el is dőlt, hogy annyira nem rohanhatok csak úgy vissza, pedig mennyivel könnyebb lenne! Mégis elmerengek, hogy mi lenne a jó megoldás, Bob biztosan okkal állította fel a sorrendet, akkor pedig Sandrával kellene kezdenem, legalább megnézni hogy van, az eddigiek alapján ő tűnt a legnormálisabbnak... bármennyire is kellemetlen ezt így kimondani, ellenben akár ő lehet a leginkább gyanús, hiszen nő és elég durva az előélete. Ki tudja, hogy valami beteg féltékenységből ne végezte volna ki Bobot. Utána még mindig elmehetek ezekhez a Dexterekhez is, hogy még beleférjen a délután is Rose-zal. Lássuk be sokkal jobban várom, mint a kutatást, de be kell látnom, hogy Bob azért fordult hozzám, mert segítséget várt és ennyivel igenis tartozom neki, hogy nem rántok vállat, azok az aurorok pedig nem úgy tűnt, mintha sok energiát bele akarnának fektetni ebbe az egészbe és jó eséllyel a csoportját is csak úgy szélnek eresztenék. Egyelőre tehát nincs mit tenni, vár rám egy fürdés és egy valószínűleg kellően zaklatott alvás. Az már csak szinte megszokás, hogy körülnézek merre is van a vitrin, hogy töltsek magamnak egy italt, vagy kettőt.
Leroy tehát saját taxival visszaindul Bob házához, ami most már az ő háza. A víz már egész jól felszívódott a varázslatának köszönhetően, de esetleg a kertre ráfér majd egy kis renoválás, hogy ne menjenek tönkre a növények, hogy szinte úsztak. A nappaliban a vezetékes telefon pittyeg, s amint Leroy átlép a küszöbön, el is kezdi lejátszani az egyetlen üzenetet, vélhetően mágiával van megbüvölve, hogy azonnal értesítse gazdáját, amint az közel ér. – Senon Sanchez, itt Dale Dexter beszél, Richie bátyja vagyok. Kérem, hogy a holnap délelőtt folyamán keressen fel az alábbi címen. Az öcsém ügyében szeretnék beszélni Önnel, feltétlenül sürgős, és nem tűr halasztást. Várom. – Itt még bemondja a címet, ami a városka peremén terül el, amolyan ipartelep féleség lehet, füstös gyárak vannak arrefelé, tehát vélhetően a Dexter család valami iparos üzletben utazik. Dale hangja fiatalos, de azért már felnőtt, közel harminc lehet, tehát alapos korkülönbség lehet a két fiú között. A barátságos hangban van egy bizonyos sürgető, szinte kérlelő erő. Ám Leroynak megvannak a választásai, példának okáért követheti Bob listáját is, amin Sandra szerepel először, vele is kéne beszélni, akár összehívhatja a csoportot is, vagy bemehet az őrsre, jelezni, hogy hivatalosan ugyan nem lett feloszlatva a csoport, de technikailag igem. Nem tudni, hogy a rendőrhadnagy minek örülne jobban, hiszen láthatóan a protokol szerint ha Leroy nem válallja a menedzselést, akkor egy másik medimágus lenne a soros, de ha nem találnak ilyet, akkor mindenki mehet a dolgára. Viszont mintha Vasquez is erősítené Bob gyanuját, hogy a gyilkos a csoportból került ki, tehát amolyan tessék-lássék módon fenn lehetne tartani a folytonosságot, hátha kiugrik a nyuszi a bukorból. Az biztos, hogy holnap délután nem tudni mikor Rose is jön, de a délelőttbe egy, vagy talán két ügy fér bele. Dale hangja elég sürgető volt, de ki tudja, Leroynak hátha eszébe jut más szál is.
Sejtelmem sincs, hogy mi van a háttérben és azt is tudom, hogy igazán nincs jogom faggatni, vagy akár utána járni, főleg hogy más teendőm is van még bőven, Bob halálát sem hagyhatom csak úgy figyelmen kívül, főleg hogy úgy érzem azok, akiknek foglalkozni kellene vele nem igazán teszik ezt megfelelően. A csoportját sem hagyhatom csak úgy bajban, az se lenne fair a részemről. Megpróbálok természetesen tenni valamit, de most egészen könnyű kicsit elengedni ezt és nem foglalkozni vele, csak Rosera koncentrálni. Alig mond magáról valamit, mégis ennyire képes elcsavarni a fejemet és magára irányítani a teljes figyelmemet. - De ezúttal is ki kell szakadnunk belőle... és most még nehezebb, mint máskor. - hiszen léptünk egyet előre, meséltem magamról, valamennyit ő is, mégha épp csak érintőlegesen is. És ennek ellenére újra menni kell, érzem minden mozdulatában, hogy már sietős neki. Vajon időben oda kell érnie ahhoz a valakihez, aki ennyire sakkban tartja. Szívem szerint akár még követném is, de tudom, hogy nem lenne fair. Kénytelen leszek megvárni, amíg kiderül valami úgy, hogy ő mondja el, már ha hajlandó lesz valamikor is elmondani magáról ennél többet. Mondjuk, ha nem teszi... úgyis hazamegyek, akkor pedig az egész végetér, ahogy kezdődött, hirtelen. - Akkor ne kérj olyat, amit úgysem tudok megtartani. - mosolyodom el halványan, viszonozva a csókot, kicsit még magamhoz is vonva, ahogyan ő maga is simulni igyekszik, majd végül csak egy halk sóhajt hallatok, ahogyan becsukom mögötte az ajtót. Pár pillanatig még követem a taxit a tekintetemmel, hogy aztán leintsek egyet a saját magam számára is. Dolgom van, bőven van még, kicsit rendbe kell kapnom a ház maradékát, amit elöntött a víz és persze át kell kapcsolnom Bob és a csoportja ügyére. Ott a széf, nem hagyhatom figyelmen kívül, amit találtam. Talán jobb is, ha valami most elvonja a figyelmemet Roseról.
Alig látható csak Rose arcán, de mégiscsak picit megkönnyebbül, hogy a súlyos titokról említést tehet. Mintha valaki tönkretenné az életét, hiszem úgy életvidám lánynak tűnik, de mégiscsak színésző, talán eljássza a dolgot. De az érintési, az érdeklődése, nagyon is valódi, a csókja nem feltétlenül a szenvedélyről, sokkal inkább a vonzalomról szól. Mintha egyszerre akárná megtestesíteni Leroy és a saját maga számára a szerelmet, szexuális vonzódást, és talán nem is kicsit a családi szeretet hiányát, mint egy anya, vagy egy testvér. Az biztos, hogy Rose bár nem mond sokat magáról, és a háttéréről, még nőhöz képest is bonyolult jellem, végletei között megannyi apró részlet bújik, indokai persze logikusan levezethetőek, értelmezhetőek, mégis, mintha valami szomorúság bújkálna a barna tekintetben. - Igen. Talán. Majd egyszer. – Ez nem hangzik túl meggyőzöen, mégis már legalább valami haladás, hogy nem csak a cukormázas boldogsáról tud beszélni, amire egyébként láthatóan nagyon is törekszik. Egy pillanatra odahajtja a fejét Leroy vállára a csók után, de azért már szüntelenül vibrál körülötte a siettség, menni akar, mintha Hamupikőke lenne, akinek muszáj a varázs előtt hazasietni, csak még maradt egy picit. – Veled mégis, egyre több ilyen pillanat van. Ami tökéletes. Mintha senki és semmi nem létezne rajtunk kívül. Tudom, hogy ez még amolyan korai, de akkor is, minden percét szeretem kiélvezni. – Bólogat visszatérő mosollyal, ami azt sejteti, hogy ha nem is tartalmas, amikor együtt vannak, mégiscsak valami komoly kapcsolat van kialakulóban, amit beárnyékol Leroy hamarosan esedékes távozása, vagy éppen az, hogy most ez a gyilkossági ügy. – Tudom, hogy úgysem fogod, de azt is el kell fogadnod, hogy ez az én harcom. – Egyezik bele, hogy néha meséljen valamit, de lehet, hogy ennyi a maximum. Miután Leroy fizetett, kézenfogva elindulnak kifelé, és Rose fejében meg sem fordul, hogy egy taxival menjenek. Ami idefelé egyértemű volt, távozásnál nem lehet ugyanaz. Leint egy taxit és nyom egy csókot Leroy számára, hogy egészen hozzásimulva, öl tájékon picit még dörgölőzve is. – Akkor holnap. – Int búcsút, s beülve a taxiba el is távozik a kellemesen meleg, spanyol naplemente felé vezető úton.
Tehát nem valami pasi van a dologban, vagy legalábbis nem olyan módon. Nem mondom, hogy féltékeny lennék és erről van szó és ezért jó, hogy nem így van, egyszerűen csak úgy érzem fairnek, ha ő is mond magáról valamit és nem csak azt várja el, hogy én tegyem meg. Értem valahol azt is, hogy segíteni akar, de nem vagyok híve az efféle egyoldalú kapcsolatoknak akkor sem, ha Jimmy minden bizonnyal azt mondaná, hogy már megint baromi nagy marha vagyok, hogy nem használom ki a lehetőségeket, főleg hogy úgyis haza fogok menni, mert alapvetően eszem ágában sincs itt maradni. Szép hely, de nem itt van az életem. - Bárkit el lehet hagyni Rose. - rázom meg a fejemet, még ha nem is akar most többet mondani, de ha azok a sérülések is az illető miatt vannak, akkor azért annyi védelmező ösztön van bennem, hogy ne hagyjam csak úgy annyiban, még ha ő nem is akar egyelőre többet mondani ennél. Valaki veszélyes, akihez köze van és mindegy, hogy az rokon, vagy akárki, de ez nem normális így. Bob is addig élete a laza életét, amíg végül bele nem halt. Van annak értelme, hogy Rose is azt bizonygatja nem tehet semmit és a sérülései végül nem csak sérülések lesznek, hanem halálos sebek? - Sokan vannak, akik csak meg vannak, nem lehet mindenkinek tökéletes az élete. - vonom meg finoman a vállamat. Sajnálja, persze sokan, voltak kollégáim, akik próbálkoztak az elején. Eljöttek időnként, javasolták, hogy indítsak valami magán irodát, akár társulnának is, de sok volt mindaz, amit láttam, ami történt, hogy nem tudtam megmenteni azt, akit kellett volna, hogy elszúrtam és ezzel a saját életemet is. Nem tudom, hogy lenne-e értelme megpróbálni kilábalni ebből, hiszen nem biztos, hogy tudnám kezelni a jövőben a hasonló helyzeteket. Talán egy újabb éles szituációban egyszerűen leblokkolnék, az meg nem sokat érne. Viszonozom a kis szájra puszit és még át is ölelem. Egy hatalmas sóhaj, amit elengedek. Nem tagadom, jól esik Rose közeledése és a nyitottság is, amivel hozzám áll. - Jól van, akkor holnap, de tudod, hogy nem hagyhatom ezt csak úgy annyiban igaz? - azért ezt muszáj hozzátennem, mielőtt felállnék az asztaltól, vélhetően vele együtt, hogy az asztalon ott hagyjam az ebéd árát egy kiadós borravalóval és aztán induljunk el. Gondolom taxival megyünk, az a legegyszerűbb, bár könnyen lehet, hogy ő másfelé indul majd, akkor talán két külön taxi kell majd.
Tudja ő, hogy az csak papíron működik, hogy ő a főnök, de ez csak abban nyilvánulhat meg, hogy eldönti, hogy mikor jön, mikor megy, és hogy hova ülnek be, mennyi időre találkoznak, de Leroy lelkére azért mégsem lehet úgy érdemben hatással. Nem tudhatják, legfeljebb sejthetik, hogy mire gondol a másik, de azért nem lehet erőszakot tenni, manipulálni a másikat. Egy bizonyos szintig működik a csábítás, s a vonzalom, ami egyértelműen kölcsönösnek tűnik, de neki is meg kell értenie, hogy ha semmit nem mond, és játssza a titokzatos tündért, akkor csak ellöki magától a férfit. Ezért is bólint, félszegen mérlegelve vesz nagy levegőt, hogy elmondja, hogy mi az, amit nyomasztja. Mintha azt hitte volna, hogy bőven elég, ha csak a jó oldalát mutatja. Mint egy betanult szerepnél. - Ez nem olyan.. Nem szerelmi, vagy efféle kapcsolat. Nem lehet csak úgy elhagyni. – Ez nem kitérő válasz, de már így is komoly küszködésébe telik, hogy mindezt elmondja, s akaratlanul is a csuklójára teszi a kezét, de azért Leroy még észreveheti, hogy a karkötők alatt lila foltok éktelenkednek. Lehet, hogy a hátán lévő hegek is ide köthetőek? Valaki bántja a lányt? De vajon ki? Talán többet most nem mondhat, de megkönnyebül, hogy legalább ennyit tudott közölni, s inkább Leroyra figyel. - Tudtam én, hogy auror voltál. Olyan vizslató a tekinteted. És.. hihetetlen, hogy nem kellettél azok után, hogy másokat mentettél meg. És az hogy meg vagy, nem jelenti azt, hogy jól is vagy. Nem vagy jól. Sajnálom, hogy így alakult. Nagyon sajnálom. – Csak egy apró puszit nyom Leroy szájára, és odabújik hozzá, szinte kérlelően a feje alá, hogy próbálják meg egymást támogatni. Rose egy picit hallgatja Leroy szíve dobogását, majd felemeli a fejét. – Tényleg mennem kéne. Ne úgy érjen véget a nap, hogy csak búslakodunk, legalább legyen mit várni. Ne mindig csak együnk, holnap délután átmegyek hozzád. – Ez már megint egy kicsit tényközlés, de Rose szereti kézben tartani a dolgokat, ismét megjelenik ajkain a mosoly, és készül ahhoz, hogy felálljon, búcsúzzon, csak kivárja még a búcsút Leroy részéről. S nem úgy tűnik, mint aki cseppet is félne egy vérfarkastól.
Értem én őt is, azt hiszem, de mégis ha nem valami egyoldlú dolgot szeretne, akkor mégis mi értelme van annak, hogy csak én beszéljek valamiről, amiről még igazából Jimmyvel sem beszéltem soha? Ő valamennyit persze tud a történtekből, tudja miért tettek ki az auroroktól és valószínűleg kellően ittas állapotban motyoghattam már ezt-azt másról is, de soha sem élt ezzel vissza, vagy kötötte az orromra, hogy tudna bármiről is. Ezzel szemben Rose azt várja tőlem, hogy csak úgy kiteregessem a lapjaimat, miközben ő nem teszi meg és ki tudja, talán az ő problémája nagyobb, mint az enyém. - Akkor is ez így egyodalú lenne. - rázom meg a fejemet. Nem tetszik a megoldása sehogy sem. Ha már merengeni akar a múltról, akkor legyen a dolog kétoldalú, ha pedig nem, akkor... engedjük el a dolgot és kész, tegyünk úgy, mint két normális átlag ember, akik csak beszélgetnek és hagyjuk ki a dologból a magunkkal cipelt gondokat. - Miért nem hagyod el? - legalábbis ez alapján nekem úgy jön le, miután mégis marasztal, hogy valami pasi állhat a háttérben, aki esetleg még bántja is őt, nem csak lelkileg? De akkor miért nem lép le? Vagy attól nem tart, ha más pasikkal látja az az illető, akkor még inkább megkeseríti majd az életét? Amikor viszont a kezei az aromcra simulnak kiszakad egy jóleső sóhaj. Olyan könnyű lenne elengedni magamat, talán még egy csók is könnyedén adná magát, mert láthatóan nem zavarja a több napos borosta, ami már inkább szakállnak minősül, vagy a cseppet sem jól karban tartott félhosszú haj. - Auror voltam, de egy durva rajta ütés során vérfarkas lettem. Ezt viszont nem tolerálták és kezelték a legjobban a feletteseim... úgyhogy átvettem az apám régi kocsmáját. De... meg vagyok. - igazából mindig ezt mondtam Jimmynek is. Meg vagyok, ez tökéletesen lefedi, amikor nem vagy jól, de végülis életben vagy és nagyjából elviseled, amit a sors rád osztott. Persze próbálkozhattam volna, mert csak a tény, hogy az ember vérfarkas még nem teljesen kizáró ok az alól, hogy auror légy, bár jóval több elvárásnak kell megfelelned, ha még így is maradni akarsz. Viszont én ezeknek az elvárásoknak egyáltalán nem feleltem meg, egyedül az ital az, ami elfolytja a keserűséget és a dühöt, ami odabent feszít szinte folyamatosan. Így pedig nem lehetett volna érdemben dolgozni.
Oldalt dönti a fejét, nem akart ő komoly leleplezést, hogy a verőfényes tengerparti városka holmi pöcegödör, de végülis valami olyan paradicsom, ahova az ember felejteni jön, lazítani, de pont olyanok élnek itt, akikre ráfér, hogy szép az idő, hogy hasonlókkal találkozhatnak. Talán Jimmy is ezért támogatta, hogy Leroy eljőjjön, mert elképzelhető, hogy ismerte a helyet. Rose mosolya kissé szomorkássá változik, úgy fest, hiába is akarna segíteni, áttörni a gátakat, kevés idő telt el, a sebek pedig túl mélyek, hogy megindulhasson a gyógyulás. A fizikai vonzalom megvan, de a férfi nem tud felengedni. Ez nem azt jelenti, hogy Rose visszahátrálna, csupán lehet, hogy taktikát vált, lassít, még ha ennek meg is van a veszélye, hogy végül nem lesz semmi a dologból, mert Leroy elutazik pár nap múlva. - Nem, én nem így értettem. Azt akartam, hogy jól érezd magad, hogy legyen valaki, akivel megoszthatod a gondjaid. Ha én is elmondanám, akkor csak a rossz dolgok vennének körbe. Baj, hogy a tiéd fontosabb, mint az enyém? – Ismét mosolyog, ezzel nem akar valami önzetlen angyal szerepében tetszelegni, láthatóan mindent odaadna magából, csak éppen a titkait nem. Leroynak igaza lehet, a városban több az elnyomott negatív emlék, de Rose mégis próbál felülemelkedni, társra találni, csak hát két megkeseredett ember nem biztos, hogy segíteni tud egymáson. - Ne, kérlek! Még maradok egy picit. Legalább egy keveset mondok magamról, aztán meglátod, hogy mihez kezdesz vele. Van valaki, aki megkeseríti az életemet, mellette nem lehetek igazán önmagam, de kénytelen vagyok elfogadni, ha közben tudom, hogy valaki másnak én tudok lenni az, aki szebbé teszi a napjait. Azt hiszem most ennyit tudok erről mondani. – Most mégicsak közelebb ül Leroyhoz, mert bár hamarosan távozik, kislányos félszegséggel fogja a kezébe Leroy arcát, mintegy bújós jelleggel, szeretetre vágyva.
Lehetnék nyitottabb is, hányszor hallottam már ezt Jimmytől. Próbált már nem egyszer kirúgdosni a letargiából, de soha sem ért el vele sikereket. Nem megy ez olyan gyorsan nekem, hogy hopp feltárjam a lelkem bugyrait, főleg hogy a legtöbb problémámmal igazából még én magam sem néztem szemben, úgy pedig még nehezebb lenne beszélni róluk. Igazából nem is tudom, hogy pontosan mi volt rám ilyen hatással, az ami történt, vagy az, ami a következménye volt? Vagy talán mindez együtt véve, de hogy hogyan tudnám csak úgy túltenni magamat rajta, vagy már megtettem csak beleszoktam ebbe az életbe és képtelen vagyok kimászni belőle? Azt hiszem ezért se menne, hogy én vegyek át egy lelkibeteg csoportot, hiszen nekem is van épp elég sötétség a lelkem mélyén. Azért az meglep, hogy ezek szerint itt sem minden olyan szép, amilyennek tűnik csak, mert süt a nap és szép az idő. Az már persze nyilvánvaló, hogy Rosenak is akadnak a múltjában kellemetlen dolgok, de úgy fest, ha én nem beszélek erről akkor ő sem kezd bele, pedig akár még meg is hallgatnám, mert mintha ő lenne a lazább és nyitottabb, neki biztosan könnyebben lenne ilyesmiről beszélni. - Ezért ez így valahol nem fair. Azt várod kiteregessem a szennyest, de te nem teszed. - rázom meg a fejemet sóhajtva egyet. Pedig ő mintha sokkal könnyebben oldódna, de most mégis gyorsan témá váltana, amikor ráterelődik a szó, pedig nagyon szeretne mútlal boncolgatni ,akkor miért nem kezdi ő. Talán nekem is könnyebben menne, ha nem tőlem várná, hogy egyből vázoljam fel a múltamat, amikor most a jelenem is kissé a feje tetejére állt, hiszen Bob meghalt és én még sem vonhatom csak úgy meg a vállamat és mehetek haza, főleg ha azt nézem, hogy ott a csoportja is, akikre ki tudja, hogy ez mennyire lesz rossz hatással. Bár nem találkoztam velük sokszor, de mégis úgy érzem, hogy Bob halála után részben talán az én felelősségem, hogy mi lesz velük, mert mást úgy sem fog érdekelni. - Jól van Rose, végül is akad még bőven dolgom, amit el kell rendeznem. - bólintok végül bár talán kissé kelletlenül. Mindig rohan és olyan érzésem van, mintha elmenekülne csak mert felmerült a komoly téma a beszélgetésben, azaz vele kapcsolatban. Gőzöm sincs, hogy a sok mosoly és közeledés mögött miféle sötét múlt rejtőzik, de az biztos, hogy nem valami apróság lehet, ha ennyire nehezen beszél róla, hogy már menne is inkább.
Bátortalanul, mégis, széles mosollyal bólint, nem mintha kegyeletsértő akarna lenni, hiszen éppen Bob haláláról beszélnek, de azt akarja kifejezni ezzel, hogy nem akar ő tovább faggatózni, végülis Leroy jól látja, nem nyomozó, sőt, még csak nem is érintett. Ha témát akarnak váltani, el fogja fogadni, addig is eszeget, csak elmondta az állásfontját. Csipeget pár falatot, de láthatóan nem éhes, csak azért jöttek étterembe, hogy együtt legyenek, mondhatni legyen valami tematikája annak, hogy találkoztak. Hátradől pár falat után, s a hajával játszik, fürkészve a férfi pillantását, mintha tényleg meg lenne igézve, csak hogy látja. Persze semmi szerelmi bájital, ez inkább valami olyan mélyből gyökerező vonzalom, amire Leroy nem talál magyarázatot. Jóképű, és mázlijára megmaradt az alkata, de mintha Rose-t a lelke érdekelne, és hogy megpróbáljon segíteni. Nem igazi megoldással, inkább a társaságával. Nem tudni, hogy miért akarja ezt, de mintha osztozna a férfi múltjában, és a jelenlegi bánatában, pedig alig ismerik egymást pár napja, mégis valami olyan erős a lányból induló kötelék, ami tényleg meglepő. - Félreismered a helyet. Itt mindenki.. elhagyatott. Én is. De megértelek, ha úgy érzed, hogy menned kell majd, hát menj, és ahogy mondod, akkor koncentráljunk arra, ami most van. – Ismeri el ő is, kénytelen belátni, hogy a férfinek igaza van. Kár lenne ilyen villám ismeretség után máris komoly dolgokra gondolni. Viszont ha így van, és csak röpke idejük van, a gondjaikat pedig nem beszélik meg, akkor egyedül a társaság, s a fizikai vonzalom marad. Ez eddig sem volt gond, Rose amikor csak tehette, megérintette, megsimogatta a férfit, aki mintha eddig csak eltűrte volna ezt, bár az autóban már megfogta a kezét, és úgy összességében itt van, tehát a lány ezt is komoly előrelépésnek értékeli, csak hát ha letelik az idejük, akkor mindez olyan, mintha meg sem történt volna. - Értem én, csak akkor meg felfal belülről, én csak tudom. Legyen akkor így, együnk, és érezzük jól magunkat. – Bólint, ismét visszatérő mosollyal, meg is fogadva a tanácsot, tényleg nem az az erőltetős típus, csak segíteni szeretett volna, ám amikor őt kérdezik, kitágul a pupillája, minth értelmetlen lenne a kérdés, aztán csak megrázza a fejét. – Ugyan, az enyém tényleg nem fontos, és rá is ér. Csak bánt, hogy olyan szomorúnak látlak. Viszont úgy érzem, hogy felzaklattalak. Lehet, hogy legközelebb kéne folytatunk. Hívjunk egy taxit, és elindulok, jó? – Törölgeti meg a száját, csak az estét érzi lezártnak, nem pedig a kapcsolatukat, már ha van ilyesmi. Lövel egy félénk-csábos pillantást Leroy felé, mintha olyan titkot hordozna, amiről nem beszélhet, viszont ez nem változtat semmi. Csak megvárja a választ, de már tényleg indulóban van, egy vékony kardigánt húz elő a táskájából, hiszen kint már kezd hűvös lenni.
Nem mondanám épp a legjobb randi témának a halált, főleg akkor, ha még közeli is és gyilkosság, úgyhogy látszik rajtam, hogy ez most nem az a téma, amibe szívesen belemegyek, inkább csak biccentek, afféle köszönetképp, hogy együttérez. - Egyelőre nem tudni, hogy mi történt, folyik a nyomozás. - teszem még hozzá csendesen, hiszen kár lenne tippelgetni és nem szándékozom felvázolni a lehetőségeket, vagy a fenyegető leveleket. Egyszerűen nem ide illő téma, ezért nem látom sok értelmét és mivel Rose nem nyomozó, igazából kétlem, hogy őt komolyabben érdekelnék a pontos részletek, inkább csak igyekszik nem érzéketlennek tűnni. - Sosem voltam egy sodródós típus Rose. Nem... hiszem, hogy itt maradnék. - nem nekem való ez a hely és egyébként is otthon vár Jimmy a csehóval, azt már megszoktam. Itt túl sok a fény, a vidám ember, egyszerűen nem nekem való a hely. Most is nehezen engedem el magamat, és hát nem is hiszem, hogy az lenne most a kedvenc elfoglaltságom, hogy az engem ért szarságokról számoljak be részletesen. A múltam olyasmi, amit valahogy már félretettem, miért akarnék ennyi idő elteltével még jobban belebonyolódni? Egyáltalán mi értelme lenne? - Vagy csak érezzük jól magunkat és együnk valamit. Miért bolygatnánk azt, ami már elmúlt? Ha ezt akarnám elmennék egy dokihoz. - nem akarok túlságosan visszautasító lenni, de én és a lelkizés olyan távol állunk egymástól, hogy messzebb nem is állhatnánk. Nem tudom, hogy mennyire tudnám kibeszélni magamból a múltat, főleg mert eddig is úgy voltam vele, hogy jó nekem így, semmi bajom, csak változott az életem. - De, ha neked úgy könnyebb, nyugodtan beszélj a problémáidról, ezek szerint akadnak. - teszem azért hozzá egy mosolyfélével. Nem akadályozom, ha könnyíteni akar a lelkén, netán ezúttal nem valami futó dologra vágyik, amiben ezek szerint ha jól vettem ki a szavaiból azért bőven volt már része. Szívesen meghallgatom, de hogy én kifejtsem neki bőven és részletesen, hogy mikor és milyen módon változott meg az addig normális életem... valahogy esélytelennek tűnik.
Rose felvonja a szemöldökét, most tényleg alaposan megdöbben, azt hitte, hogy Bobbal valami kellemetlenség történt, netán baleset, de hogy meghalt volna? Elszomorodik a tekintete, Leroy kezére rakja a sajátját, halkítva, búgóbbá téve a mondandóját. – Igazán sajnálom. – Nem veszi magára, hogy a nyaralás nem úgy alakult, ahogy el lett tervezve, hiszen ő tényleg csak amolyan váratlan ismerős, randipartner, mert ha a férfi pihenni szeretett volna, lazulni, nem túl jó ómen, ha az ember házigazdája a fűbe harap. Most mégse csúszik Leroy mellé, csak a kezét fogja, úgy érzi, a férfinek talán szüksége van a szemtől szembe beszélgetésre, mintsem a bújásra, érintkezni pedig asztal felett, és alatt is lehet. – Megölték..? Amilyen szép háza volt, nyilván sok pénz volt a dologban, vagy olyan pozició, amivel ellenségeket lehet szerezni. - Sajnálkozva rázza a fejét, nem akar belemélyülni a témába, csak annyira, hogy Leroy beszéljen róla, ha akar, de a faggatózás végképp nem a kenyere, arra már rájött a férfi stílusából, hogy Leroy afféle auror lehetett egykor, hiszen őt is olyan komoly vizsglatással méregeti, Rose pedig jó emberismerő ahhoz, hogy tudja, a nyomozók teszik mindezt így. – Pedig lenne rá igényem, de valahogy mindig máshogy alakult. Nem baj, talán majd most. – Ismeri be a lány, és nem zavarja, hogy ezzel kicsit nyomolúsnak tűnik, lefektette már a szabályokat, hogy ő diktál, de egy bizonyos szintnél nyilván nem akar jobban, vagy durvábban, mert az erőltetésnek se sok értelme van. – Ha az ember mindig a körülményekre építene, akkor az túltervezgetés, én szeretek sodródni. Ki tudja, ha valami kiakul, talán el se mész. Vagy én is veled. Miért ne lehetne? – Észreveszi, hogy Leroy kitért a válaszadás elől, de nem sértődik meg. Megrendeli a saját szokásos tengeri herkentyűit, tehát ezért ilyen vékony, mert valamiféle haldiétán lehet, ami köztudottan szuperegészséges. Most éppen rákban utazik. – Ha félretesszük a barátod halálát, akkor is tudom, hogy valami bánt, valami körbelengi az életed. Ahogy az enyém is. Mit szólsz, hogy először a te problémádat oldjuk meg, aztán az enyémet? Így megfelel? Látod értelmét? – Kicsit ugyan manipulatív, de Leroy már eddig is kénytelen volt elfogadni, hogy Rose játssza a végzet asszonyát, és most is a férfi kezébe helyezi a döntést, noha ő maga sugallja azt, hogy mit is kéne tenniük. Rose esetében az örökös érintés vágy, na meg a lélekgyógyászat mintha kéz a kézben járna. Nem csak a külsőségek vonzzák, a beszélgetés, a figyelem számára ugyanolyan fontos.
Nem is tudom, hogy el kellene-e mondanom, hogy Bob nem csak pusztán elutazott, vagy hogy ahogyan ő fogalmazott, nincs a képben. Azért ennél jóval komolyabb dologról van szó, de nem tudom, hogy egy ilyen fiatal nőnek, aki a tetejében első ránézésre még nem sok komoly megrázkódtatást szenvedett el, vagy nagyon jól titkolja, de ha előbbi akkor igazán nem én akarok az lenni, aki felnyitja a szemét az élet ijesztő oldalát tekintve. - Igazság szerint megölték... nem épp úgy alakult ez a nyaralás, ahogyan szerettem volna. - sóhajtok egyet, de azért nem szándékozom elrontani a hangulatot, úgyhogy ennél részletesebben nem szívesen számolnék be az egészről. Bob mégis csak a barátom volt, de egyelőre nem volt időm és alkalmam arra, hogy a halálát ténylegesen meggyászoljam. Nem, azért sírni nem fogok, nem voltunk napi kapcsolatban, nem voltunk annyira szoros barátok és egyébként sem vagyok az az érzelgős típus. Ettől még persze nem hagy hidegen a halála és ha más nem teszi, akkor majd én kiderítem, hogy mi a fene történt. - Oh, ez esetben ennek örülök, az én életemben sincs sok helye a randiknak. - bár azért esetemben nem arról van szó, hogy ne lenne rá időm a rohanás miatt, hiszen a kocsmát lényegében Jimmy vezeti. Egyszerűen nincs rá energiám, motivációm és egyébként is kivel? Akikkel találkozom, általában férfiak, ők járnak a kis csehóba. Olyan csinos nők, mint Rose nem fordulnak meg egy olyan átlagos helyen, ami mondhatni kissé lepukkant is. - Nem igazán vagyok profi a lélekvájkákásban, az az igazság. - pedig ő úgy fest, hogy mindent elég szépen eltervezett, a vacsorát, a helyet és kész kérdésekkel áll elő. Ezek szerint tényleg ennyire süt rólam, hogy az életem a béka hátsója alatt rekedt már évek óta? Tudom Jimmy is ezerszer elmondta már, hogy fel kellene állnom és megráznom magamat, de ez olyasmi, ami valahogy mindig holnapra csúszott és az a holnap nem jött el még eddig egyszer sem. - Egyébként is miért jó neked ez? Úgy értem... nem sokára haza megyek, te itt maradsz, akkor...? - nem mondom ki nyíltan, de igenis talán érdekel, hogy mi van az egész hátterében. A szomorú szemeim, értem én, vagy szimplán tetszem neki és ezért érdeklődik, netán unatkozik és már nem érdeklik a gazdag fickók, akik erre élnek és most valami mást szeretne legalább egy kis ideig. Nem tudom, vajon ő tudja, vagy csak sodródik az árral és azt teszi, ami elsőre eszébe jut és sosem gondolkodik tovább. Én azért más vagyok, bár tudom nem kellene, simán ki kellene használnom a lehetőséget, nem faggatózni, mert felesleges, de mégis nehéz csak úgy megnyílni ok nélkül.
Körbenéz, miközben hagyják el a ház előterét, látszik, hogy ő aztán nem egy bejáró típus, de aztán ki tudja, pincérnőként, színésznőként még a takarításhoz is érthet. Ahogy becsusszan Leroy mellé, és elkezdenek tegeződni, máris ismét fülig ér a szája, hogy így oldottabbá válik a helyzet. – Mindenesetre sajnálom, hogy Bob most nincsen a képben. Valami baj történt? Tudok valamiben segíteni? – Láthatóan arra gondol, hogy a tulajdonos elutazott, összevesztek, baleset történt, ilyesmi, viszont Leroy nem húzódzkodik el, ezért elfogadja, hogy egymás kezét fogják, sőt, több is, mint amit eddig várt. Próbálja a férfi gondolatait fürkészni, minden rezdülésével figyeli a másik gesztusait, mintha a nyilvánvaló vonzalmon túl lenne benne egy nagyfokú megfelelési kényszer. Szeretethiány, és adni akarás is egyben. Mert bár egymás kezét fogják, de azért szorosan Leroy mellé csúszik, a fejét még a férfi vállára is hajtja egy pillanatra, de csak annyira, hogy olykor tudjanak beszélgetni is. – Nem éppen. Egy rohanás az életem, nem szoktam csak úgy.. randizni. Ez most különleges alkalom, meg akartalak ismerni. – Hagyja magát kisegíteni a kocsiból, de utána előre megy, láthatóan még asztalt is foglalt, egy benti sarokba, mert azért szeret elbújni a világ elől, tekintve, hogy már a parton is hogy dörgölőzött Leroy lábához az asztal alatt. Most is valami ilyemsi várható? Rendel némi vörösvort, aztán már az étlapot is nézegeti, valami komolyabb tállal szemez, pedig vékony, madárcsontú teremtésnek tűnik. Lehet, hogy szerencsés génjei vannak, és bármennyit ehet. – Azért figyeltem fel rád, mert olyan szomorú a szemed, mintha mindig a nagyvilágot vizslatnál. Azt már kitaláltuk, hogy auror voltál, de most nem ezért vagy itt. Akkor mégis, mi a baj? Hátha együtt talán pont a te lelkedben tudunk kettesben válykálni. – Megfogja a férfi kezét, és kedves, lelket simogató stílussal mosolyogja meg, hogy tudatosan ő irányítja a beszélgetést. Amolyan végzet asszonyát akar játszani, vagy csak szinésznői húzás?
