2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Miközben bringáznak felfelé a hegyoldalon, Bob is kezd kicsit enyhülni, lehet, hogy feloldódik, mivel kezdi elhinni, hogy ha Leroy is ott van mellette, akkor nem bánthatja senki. Nem csupán azért, mert Leroy vérfarkas. Bárki is legyen, aki Bobra lesz, vélhetően akkor akarná bántani, vagy zaklatni, ha éppen egyedül van. Ez most a megnyugvás pillanata. – Igen, többször is tavaly augusztus óta. Valaki a hétfői csoportból. Nem félek, de tartok tőle, hogy az illető komolyan gondolja, bármelyikük is legyen az. Igen, sejtettem, hogy ilyen rövid idő alatt nehéz következtetéseket levonni, csak reméltem, hogy egyikükre legalább berezonál a hangvillád. Vagy a híres szimatod. – Ezt nem csak mint volt aurorra érti a férfi, hanem Leroynak vérfarkasként tényleg lehet, hogy szaglás alapján beugrik valami, valami illat, amit érzett a társaság bizonyos tagjából. De ha nem, hát nem. – Leveleket kaptam, egyre fokozódó fenyegetéssel, hogy álljak le, állítsam le magam, különben végem. Örülök, hogy itt vagy, mert neked is pihenned kell, de azért is, hogy nem egyedül kell ezzel a valakivel szembenéznem. Tudom, hogy neked is inkább regenerálódnod kéne, én meg a saját bajommal traktállak. De mondanál a betegekről egy-két mondatot, hogy mit sikerült megfigyelni? Hátha az enyémet elkerülte valami.
Tény és való, hogy azon túl, hogy időnként azért egy-egy futó edzés lenyomjak nem igen mozgattam át magam az utóbbi... években, úgyhogy az igénybevételt megérzik az izmok. Valószínűleg, ha nem lennék vérfarkas és nem regenerálódnék gyorsan, akkor már holnapra úgy fájna mindenem, mint annak a rendje, de így talán megúszom a dolgot egy gyengébb kis izomlázzal, bár ez persze majd kiderül. A biciklizés szerencsére olyasmi, amit nem lehet elfelejteni, ezért nem sem okoz gondot felpattanni a kétkerekűre, bár azt tényleg kiszúrom, hogy a ház is rendesen be van biztosítva, de Bob még a járgányra is úgy figyel, mintha minimum attól tartana, hogy felrobbanhat, ha ráül... vagy ilyesmi. A kérdésére mégis azért elgondolkodom. Azért a évek és az ital kissé gyengítette az agytekervényeimet és nehezebben forognak már, de az már kezd világossá válni, hogy Bob határozottan tart valamitől.. vagy valakitől? - Tehát erről van szó? Félsz valamelyiküktől. Megfenyegettek Bob? - nem fejtem ki, hogy miből kezd összeállni a kép, de a fene nagy védelem a környezetében és ahogyan most is folyton jár a szeme, mint aki attól tart, hogy itt az egyre kihaltabb kisutakon is valaki nekitámadhat, pedig nem látni senkit se közel se távol. - Nem tudom, egyelőre... mindegyikük épp olyan veszélyesnek tűnik. Persze akad, aki túlságosan egyértelmű lenne, de mindegyikük labilis. Mi lehet az oka annak, hogy bármelyiküktől is félned kell? - na jó, ha eleve kezeltekről van szó, akkor persze akármi lehet a magyarázat arra, hogy végezni akarnak vele, egyszerűen csak mondjuk nem beszámíthatóak és kész és minden támadásnak vesznek. Azért remélem, hogy Bobnak volt annyi esze, hogy semmilyen módon ne follyon bele a kezeléseken túl egyikük életébe sem, mert akkor lehet igazán bajban.
Leroy miután elbúcsúzott Rose-tól visszamegy Bob házába, aki hamarosan érkezik is. Gyors átöltözés, a férfarkas izmai most már kezdenek zsibongani, hiszen az ivászatban nem használta őket, most pedig az úszás, és a szörf után egyből jön a bicikli, lassan elindulhatna valami triatlonon is. Bob gondosan bezárja a ház kapuit, és Leroynak feltűnhet, hogy mennyi riasztó, biztonsági felszerelés van, de a barátja még a saját biciklije láncait, küllőit is megvizsgálja, mielőtt rápattanna. Természetesen Leroynak is hozatott egyet, bár azt nem nézegeti. Amikor biciklire pattantak, akkor is verősfényes napsütés van, de most nem a tengerpart felé mennek, hanem a dombosabb rész felé, hogy keményebb legyen hajtani a bringát. – Na sikerült gondolkozni, hogy kiről mit figyeltél meg? És gondolom kitaláltad, hogy mi a feladat célja, az alapján, amiket tudok rólad. Jó nyomozó vagy, így félszavakból is megértjük egymást. Kitől kell igazán tartanom? – És most nem elméleti szinten, hogy ki az, aki hirtelen haragú, vagy üvöltözni szokott, de Leroy majd biztosan levonja a következtetéseket, s megosztja barátjával, amikre rájött. Elindulnak felfelé a dombok irányába, de Bob szeme mintha gyakorta cikázva, nem ritkán hátra is néz maguk mögé.
Így már azért világosabb, hogy hogyan is tudja pincérnőként az itteni életet élni és miért nem aggódik a miatt, hogyan fizesse ki a kocsi esetleges javíttatását, bár igazság szerint egyre inkább nehezemre esne az ezek szerint ki tudja mennyi örökségét erre költetni vele. Lehetséges, hogy sok van neki, de nem tudhatom és nem is illik rákérdezni. Na persze a jó ég tudja, hogy a bájos mosoly és a lassan már teljesen egyértelmű közeledése nem pont azért történik-e, hogy végül elutasítsam a kocsiban tett kár kifizetését. De most ezen valahogy még sem gondolkodom, mert igazából nehézkes másra koncentrálni, mint arra, hogy érzezhetően tényleg bejövök neki. Ha tudnám kezelni a helyzetet talán mindkettőnknek könnyebb dolga lenne, de nem vagyok éppenséggel hozzáértő. Az utóbbi években megvoltam a magam kis mély depressziójában, már az is új, hogy emberek között legyek. Persze a kocsmába is jártak azért, de nem kifejezetten csinos nők fordultak meg ott sosem. - Ez esetben köszönöm, hogy ebbe a kategóriába sorol. Nem vagyok... hozzászokva. - és azt hiszem ezek után meglep, hogy távozóra fogja, de lehetséges, hogy újfent valami meghallgatásra, vagy hasonlóra siet. Felállok, amikor ő is ezt teszi, szinte már felpattanok a helyemről, pedig nem igazán szoktam kapkodni sohasem. - Talán még előtte is látjuk egymást. - tudom ezt nem így kellett volna. Lehetséges, hogy ha már az elején meghívom, vagy felhívom Bobhoz, vagy most elkérem a számát... de nem, lassú vagyok ehhez és a gyakorlat is hiányzik, hogy ténylegesen lépéseket tegyek. Maximum csak magamat szídhatom, ahogyan követem a kecses alakot, amikor távozik. Persze az ebédet fizetem én, nem várom el, hogy felezzünk, a kezét pedig egy kis hezitálás után végül kézcsókkal illetem, közben egészen mélyen, szinte már kutatóan nézve a szemeibe, és csak aztán engedem el, hogy távozhasson. Érdekes nő az egyszer szent! Én pedig még lehet, hogy visszamegyek a vízbe is, mielőtt visszatérnék majd a házba, ahol zuhany után végül is majd jöhet az a biciklitúra is.
- Még van egy kevés az örökségemből. – Legyint rá a nő, ennyire azért neki sincsen jó dolga, hogy luxusban éljen, bár eleve a városban lakni feltételez valamilyen szintű szinvonalat, de ha csak másoknak dolgozik, az mégiscsak azt jelenti, hogy nem áll legjobban, de nem csillant fel eddig sem a szeme, hogy Leroynak saját kocsmája van. Itt ténylegesen vonzalomról lehet szó, nem pedig arról, ogy különösebben érdekelné a pénz. Még mindig tartja a szemkontaktust, és mivel Leroy eddig nem volt elutasító, az asztal alatt folytatja a dörgölőzést. De csak addig, amíg meg nem érkezik a korai ebéd, mert onnantól kezdve már ő is arra koncentrál, a saját falatjait jóizűen eszegeti. Ebből kifolyólag nem azért vékony, mert önmegtartóztat, szimplán csak ilyen alkat. – Mindenkire azért nem lenne kapacitásom. Csak a legjobbképűbbekre. Remélem nem baj. – Lehet, hogy nem túl megszokott, hogy egy nő kezdeményez, főleg mivel Leroy jó kiállású alak, sosem lehetett gondja a csábítással, de Rose olyan merőn nézi, hogy mintha akár most ebben a pillanatban is egymásra vethetnék magukat. Ám ezzel szemben a nő lassacskán végez, megtörli a száját, ha kell, beleszáll a számlába, aztán feláll. – Mára mennem kell, köszönöm a beszélgetést, és a finom ebédet. Akkor ahogy ígértem, napokon belül benézek. – Susogja évődően, és a kezét nyújtja a férfi felé. Na nem kézcsókra, de Leroy azt kezd a helyzettel, amit csak akar.
Vajon szimpla pincérnőként miből futja neki egy ilyen környékre? Mármint nem azt mondom, hogy itt csak gazdagok élnek, de az azért látszik, hogy nem aggódik azon hogyan és miből fogja kifizetni esetleg a kocsi javíttatását. Tehát vagy szándékában áll felszívódni mégis csak,vagy tényleg nem okoz neki gondot, ami meg ugye egy szimpla pincérnői fizetésből nem annyira megoldott még akkor se ha valaki sokat túlórázik és olyan helyen dolgozik, ahol egyébként is elég sok vendég jut egy dolgozóra, tehát a borravaló se lehet gyenge ugye. - Végül is igen. - elég szűkszavú a válasz, hiszen igen lássuk be tényleg nem panaszkodhatom bőven van mit innom a saját kocsmámban, ami ugye egy elég sarkalatos problémája is az életemnek és amiről ugye le kellene állnom már jó ideje Lehetséges, hogy Bobnak tényleg igaza van és egyszer be kellene ülnöm valami hasonló csoportba, mint akikkel ő is foglalkozik, mert a jelenlegi életvitelem eléggé... problémás? Bár most erre egészen jól sikerül nem gondolni, hiszen most már egyértelművé válik, hogy a lába nem csak véletlenül kódorgott el az asztal alatt, ahogyan azt is sejtem, hogy inni is azért szokott bőven, tehát kihasználhatnám a lehetőséget, ha akarnám... akarom? - Úgy tűnik, hogy ez elég jól is megy önnek... tényleg auror voltam, egyszer régen, de az már nagyon odébb van, talán egy másik életben volt. Most már ott a kocsma, az apámé volt, úgyhogy végülis valakinek egyébként is vinnie kell. - lazán megvonom a vállamat, és sokat nem is kell várnunk, hogy megérkezzen az a tengeri tál, amit aztán eleszegethetünk simán kézzel is, mert az apró kis halak és egyebek szinte nem is lennének ideálisak késsel-villával. - És ön... milyen újönnan érkezett fickót letámad a parton? - hogy most ezt az ütközésre értem, vagy arra, amit a lábával csinál, ezt már rábízom, hogy hogyan fogja és akarja majd érteni, ez már végül is nem számít. Azt hiszem persze én mindkettőre gondolok, mert úgy fest igen nyitott nőről van szó és akkor még finoman fogalmaztam. Tudom Jimmy, ne menjek bele ennyire a részletekbe, csak élvezzem a helyzetet.
- Nincsen vele gond, reggel és éjszaka is aktív vagyok. Amikor kell. – Bólogat a nőci, láthatóan már ma találkozna Leroy-al ismét, de kell valami indok, mint mondjuk a kocsi. Nem tűnik olyannak, aki ne tudna kifizetni egy megkarcolt hátsó lökhárítót, noha kezdő színésznő, vagy pincérnő, de ezen a helyen nagyon úgy fest, hogy eleve azok laknak, akik valahol jól megy. - Akkor nem ártott némi levegőváltozás. Én már elég régóta, szinte amióta az eszemet tudom, már annyira megszoktam itt, de mindig jól esik a változatosság. – Hárítja el kedves mosollyal a mentegetőzést, végülis nem várható el mindenkitől, aki ide látogat, hogy a helyiek nyelvén beszéljen. Szorongatja a deszkát, amíg Leroy kibújik a szörfruhából, és ha lehet ilyet egy nőből kinézni, szinte pasiként mustrálgatja. Szinte élvezi hogy ezzel a pillantással zavarba tudja hozni a férfit, aki felé mintha eddig nem nyíltak volna meg túl gyakran kezdeményező nők. – Jól hangzik, ott aztán bőven kéznél van az innivaló. – Ő maga is úgy fest, hogy olykor szét szokta csapni magát, mert cikázik a tekintete, mintha nagyon a mának élne. Bár lehet, hogy itt mindenki ilyen, talán a hely egyfajta menekülési út is egyben. – Sablonos. Na tessék, most azt hiszi, hogy kiismert. Akkor több dologra nem is válaszolok, hogy megmaradjon a titokzatossági faktor. – Nevet rá a férfire, kicsit elmélyítve a láb alatti simogatást, amely most már egyértelműen nem véletlenszerű összeérés. – A hely tényleg az otthonom, sikerül, ahol sikerül. És Ön? A nevét már tudom, de azt nem, hogy miért jött ide? Pihenni? Gyógyulni? Olyan fáradt, de kedves a tekintete, mintha minimum jelekből akarna olvasni, mint valami auror. Tudja én szeretem kitalálni, hogy mire alkalmas a másik. Csehót vezet, de ez mindig így volt? – Közben megrendelik a koktélokat, ha már Leroy arra vágyik, és Rose sem spilázza túl, legyenek akkor melegszendvicsek, s mindezt elég gyorsan kihozzák.
- Ez így járható útnak tűnik. Tervezünk időnként kikapcsolódni Bobbal, ezért ha teheti inkább a korai órákat részesítse majd előnyben. - javaslom még, hiszen ha mondjuk betoppan pont akkor, amikor valami kirándulással próbálkoznánk, akkor nem találna otthon senkit sem, ami ugye lássuk be nem túl hasznos a megbeszélés szempontjából. Mondjuk lehetséges, hogy Bobnak van valamiféle rendszere erre, de bejárónőt nem láttam eddig még, viszont ugye nem kizárt, hogy valami komoly biztonsági rendszer ne tudná kezelni az esetlegesen akkor érkezőket, amikor pont nincs otthon senki sem. - Hát persze, tudja már elszoktam az ilyesmiről. Évek óta Londonban élek és bár ott is kapható ilyesmi, de nem olyan gyakori, mint egy tengerparti városkában. - magyarázom, hiszen tényleg kissé félresikerült őt értenem. Azt hittem, hogy valami koktélt innan, bár az tényleg nem lett volna logikus, ha egyszer arról beszéltünk, hogy enni kellene valamit. Ezt így teljes mértékben nem gondoltam át, de talán érthető, hiszen a nő egyébként le se nagyon veszi rólam a tekintetét és őszintén szólva ettől eléggé el vagyok szokva. A kis csehóban többnyire a háttérben maradtam és lássuk be bár most a víz egészen jól mondhatni kimosott, de ettől még általában jobban szoktam hasonlítani egy csöveshez, mint egy olyan valakihez, akit ennyire megnéznek a nők. - Oh... pedig majdhogynem mégis. - vonom meg a vállamat. Na igen a gének e téren szerencséssé tettek ez szent igaz, bár nem mondanám, hogy ez azért akkora szerencse lenne, ha azt nézzük, hogy e miatt siklott ki az életem. - Egy kis kocsmám van odahaza, még az apámtól örököltem, de nem mondanám, hogy sok fizikai munkát igényel. Azt hiszem csak szerencsés az alkatom. - na jó, persze ha az ember jobban megnézi akkor rájöhet könnyen, hogy az izmok azok maguktól nem épülnek ki, azok nem a kocsmában való ücsörgésnek köszönhetőek. Mondjuk időnként megmozgatom magamat, futás, vagy csak egy kis erősírtés, amikor nem közeledik a telihold, hiszen olyankor az erőm nagyjából a nullával egyenlő. - Pincérnő, ez olyan sablonos nem? Mármint ne haragudjon, csak a legtöbb színésznő, aki nem fut be... De miért nem próbálkozik máshol? Ez a hely nem tűnik valami filmes paradicsomnak. - nem akarom megbántani, főleg mert amikor leülünk még véletlenül hozzám is ér, habár őszintén szólva ebben a véletlenben egyáltalán nem vagyok biztos azok alapján, ahogyan eddig is mustrált. Mindenesetre valahogy úgy sejtem, ha mondjuk behívnám Bobhoz akkor se különösebben mondana ellent. De hogy az érdekes-e nekem, hogy valami könnyen kapható pincérnővel foglalkozzam, aki színésznőnek képzeli magát... Persze Jimmy szerint hülye lennék, ha nem tenném.
- Akkor a hét második felében arrajárok, benézek, hátha otthon van. – Bólint Rose, ez végülis fix időpontnak tűnik, és mivel Leroy átutazóban van, egyszerűbb így kezelni. Aztán ki tudja, lehet, hogy úgy összebarátkoznak, hogy még itt a tengerparton is találkoznak addig. A városka nem tűnik nagynak, akár mázliból is össze lehet futni. Ami pozitív, hogy a fiatal nő nem kerüli Leroy tekintetét, csak akkor néz félre, ha már túlságosan zavaró lenne, de akkor se félrekapja, hanem kedvesen arébb vonja, mintha csak magára akarná vonni a férfi figyelmét. - Én is ilyesmire gondoltam koktél alatt, de ehetünk, és ihatunk is. Az ebédhez még talán korán van, de ezek a bárok egész nap nyitva vannak, és ahogy mondtam, már most éhes vagyok. – Bólogat nagy lelkesen, ő maga is törölgetve a haját, ami ilyen cukin félhosszú, mintha sose tudta volna eldönteni, hogy megnövessze, vagy ne akarja kezelni. Meg hát ezzel lehet kezdeni valamit, változtatható a frizura. Most éppen a férfiéhez hasonlóan nedves, és csapzott, de ez nem zavarja, hiszen sportoltak. Amíg Leroy lehámozza a felsőt, átveszi a szörfdeszkát, a másik kezét pedig csípőre teszi. – Úgy látom valaki nem a fotelben ücsörgős típus. Mivel foglalkozik? – Kérdezi nem is titkolt áhitattal. A tengerpartnak megvan az a tulajdonsága, hogy nagyjából mindent meg lehet figyelni a másikon, a fürdőruhákból vannak ugyan előnyösebb darabok, de titkolni semmit sem lehet. – Túl régóta. Egy rohanás az életem. Tudja, szinésznő vagyok, de nem sikerül befutni, úgyhogy megmaradt ez hobbi szinten. Egyébként pincérnő vagyok, legalábbis abból keresem a kenyeremet. – Beülnek a Rose által mutatott teraszos bárba, ahol a nő már az étlapot nézegeti, az asztal alatt mintegy véletlenül odaérintve a lábát a férfiéhez. Bár mindketten száradóban vannak, azért ez is egyfajta meztelenség.
- Rendben van, pár nap múlva még én is biztosan itt leszek, ha a barátom még nem unja meg a társaságomat. - na itt már egy elég hevenyészett mosolyt is megejtek. Nem Bob nem zavarna haza, hiszen ő ragaszkodott ahhoz, hogy egyáltalán eljöjjek, úgyhogy ezzel tényleg csak viccelek, semmi több. Én pedig egyelelőre ahhoz képest mennyire nem akartam eljönni egészen jól érzem magamat. Azt hiszem szívesen maradok még egy ideig, és még a társaság is egész jó, meg már érdekel ez az ügy a terápiás csoporttal is, szóval végül is igen, egyáltalán nem volt rossz ötlet ez az utazás. De azért ezt Jimmynek nem így fogom előadni, nagyon elszállna magától, hogy neki aztán mennyire igaza volt már megint. - Egy koktél jól hangzik, de egy melegszendvics se lenne rosz mellé, vagy valami tengeri tál. Legyen egy étterem, nekem úgyis le kell vennem a szörfruhát. - teszem hozzá, hiszen neki valószínűleg elég megtörölközni, de nekem ki kell hámozni magamat ebből a ruhából, amitől már azért egészen elszoktam. Valószínűleg csak azért nem ereszkedett meg a testem és plöttyedtem el, mert a vérfarkas gének egyszerűen nem engedték. Nem nagyon látni pocakos vérfarkast na, na nem mintha amúgy sok vérfarkassal állnék kapcsolatban. Nincs ilyen vérlény klub vagy efféle, bár tuti, hogy akik nem azok simán azt hiszik, hogy időnként így összeverődünk és kibeszéjük a normális embereket. - Igen, most nála lakom. Elég nagy háza van, úgyhogy bőven van hely. Igazság szerint nagyobb a háza, mint a csehóm. - teszem még hozzá, csak hogy még véletlenül se gondolja, hogy ha itt lát, meg olyan drága kocsiban látott, akkor valami pénzes alak vagyok. Bob az, gondolom tapadnak is rá a nők rendesen, de én a csórók táborát erősítettem világ életemben. És mázlink is van a törölközők egészen közel vannak egymáshoz, szóval pár lépést elég tennem, hogy elérjem a sajátomat, amit közelebb hozok, amíg gyorsan kihámozom magamat legalább derékig a szörf ruhából, így már csak a deszkát kell majd a hónom alá csapnom, ha indulunk. A hegeket nem teszem szóvá, úgy vélem illetlenség lenne. - És ön régóta él errefelé? Nem tűnik tőrzsgyökeres spanyolnak. - teszem még hozzá, miközben a hajamat próbálom a végén még valamelyest megtörölni, amitől persze inkább csak úgy nézek ki, mint egy összeborzolt kutya, de sokkal szárazabb nem lesz.
- Mindenesetre ha elkészült a becslés, pár nap múlva benéznék, szeretem én is elvarrni a szálakat. – Amilyen cuki őzike szemei vannak, ahhoz képest érzéki, nagy szája, mintha arra született volna, hogy szeressen, és szeressék. Spanyolokhoz képest elég halovány a bőre, elképzelhető, hogy valamelyik szülője nem latin. Ám talán pont ettől a mediterrán származás miatt tűnik ennyire szenvedélyesnek, érzelmesnek, könnyen meg tud bántódni, de vigasztalna is. Mintha nem tudná kikapcsolni az örökös érzelmi hullámzást. - Ez már jobban hangzik. Köszönöm! – Hálálkodik még mindig a vizet taposra a part felé sandítva, ha már Leroy is kinézett. Elgondolkozik, leárnyékolja a szemét a tenyerével. – Vannak kisebb bódék, de ha megszárítkoztunk, beülhetünk egy teraszos étterembe is. Én magam a tengeri koktélokért vagyok oda, de ha már így velem tart, bármiben benne vagyok, ami jól esik. – Ez is talán kissé kétértelmű volt, de hát ki tudja, ha valaki ennyire kezdeményező, lehet, hogy tényleg csak az ebédre értette, de az is lehet, hogy másra, viszont ezek a jelzések tényleg csak jelzések, Leroy kezében lehet a gyeplő. Elkezdenek kifelé úszni, miközben Rose hallgatja a férfit. – Nekem is van még egy röpke órám, aztán sietek tovább. Akkor nála lakik most, ugye? – Kérdezi immár a parton, törölgetve magát. Vékony, nyúlánk alkat, apró mellekkel, törékeny, de formás külsővel, és ha már kint vannak a vízből, még jobban megmustrálja a férfit. Aki viszont észreveheti, hogy Rosa hátán a fürdőruha alatt régi hegnyomok láthatóak. Régiek, begyógyultak, de a nyomuk megmaradt. Ám lehet, hogy tapintatlanság lehet rákérdezni.
- Talán többet is, a bérlőnek épp elég dolga van, azt hiszem nem foglalkozott eddig még ezzel és a biztosító amúgy is fizet. - zárom végül le a témát és nem erősködöm, hogy na akkor most itt a vízben szerezzen tollat és papírt és adjon valami elérhetőséget izibe. Egyébként is tényleg logikus, hogy ha ki akarta volna húzni magát a fizetés alól, akkor most igyekezett volna felszívódni, de mivel ő maga intett nekem, valószínűleg nem akarja elmismásolni a dolgot. Ha pedig azt nézem, hogy Jimmy hangja szinte, mint valami kis ördög csivitel a fülembe, hogy ne legyek totál tahó a nővel, ha már ennyire kedvesnek tűnik, hanem kicsit engedjem el magamat, legalább próbálkozom a dologgal a magam módján. - Alapvetően teljesen rendben vagyok, de nekem is jól esne valami harapnivaló. Tudja esetleg, hogy mit érdemes kipróbálni a parton? Elég rég jártam erre, azóta biztosan sok minden változott. - nem, azért ennyir enem vagyok jó ebben, hogy egyből vegyem a lapot és a pillantásait is kezelni tudjam, és igazából tényleg nem fáj semmim. Egyébként se volt nagy az ütés a kocsinál, a vérfarkas gének pedig azonnal munkába léptek és mára már végképp nem érzek az egészből semmit sem. - Igazság szerint ráérek, a barátom, akihez jöttem egyébként sem ér rá délelőtt, csak szörfözni jöttem ki. Eszünk akkor valamit? - legyen, ha már a masszázs lehetőségét simán sikerül passzolnom és valahogy fel sem merül bennem, hogy tényeg ennyire nyomulni próbál a nő, legalább a logikus döntést meghozom, enni azért kell és én is már voltam eleget a vízben ahhoz, hogy a reggeli után jól essen valami komolyabb is akár. Vagy legalábbis valami vízparti gyors kaja, mert itt biztos csak effélék vannak. Persze majd odakint úgyis le kell támasztanom a deszkát, esetemben ennyivel azért macerásabb a dolog, bár bizonyára neki is van valahol a parton valami törölközője, amit egy kajálás előtt azért igénybe venne. Totál csöpögve még se ideális sehol sem sorban állni, vagy akár le is ülni.
- Rá, hogyne, de most nálam sincsen sok pénz. Gondoltam pár napot igénybe vesz a felbecsültetés, de szándékomban állt megkeresni. Nem akartam eltűnni. – Jegyzi meg nem magára véve a kötekedős stílust, hiszen ha így lenne, akkor nem jött volna ide, vagy gyorsan elúszott volna, ilyesmi. De láthatólag nem okoz neki problémát, ha valamennyit fizetni kell, lévén a bérautó alig karcolódott meg, kórházi számla se keletkezett, de ami mindennél fontosabb, már legutóbb is alig tudta leveni a szemét Leroyról, s ez most sincsen másképp. És mivel Leroy nem húzza el látványosan a kezét, ő sem kotródik el. - Azt nem szokták kérdezni, aki a balesetet okozza, de köszönöm, kedves a kérdés. Ami azt illeti, a víz kiszíva az ember erejét, kezdek farkaséhes lenni, de mindegy, ez most nem fontos. Viszont ha a válla vagy a háta még be van állva az ütközéstől, azt mondják a kezeimmel csodákat tudok tenni. Segíthetek? – Int a part felé, szívesen megmaszírozza a férfit, a félénk mosoly most mintha átváltana egy kicsit szélesebbre, van a pillantásában egy nem is titkolt érzékiség, amolyan kezdeményező, de a férfira bízza a lényeges döntéseket arany középút. – Tudom, hogy most lenne más dolga is, meg minden, távol álljék tőlem, hogy itt bezavarok, vagy ilyesmi. – Teszi hozzá várakozóan, mint aki szeretné is a dolgot, de nyomulni továbbra sem akar látványosan.
A tömeget sosem szerettem, ezért is megyek hamar a vízbe, hogy ne a parton lévő sok-sok ember között kelljen evickélnem. Ha pedig napozni akarok inkább kifekszem Bob kertjébe, ott legalább tuti, hogy egy gyerek se vág hozzám valami labdát és senki sem rúg telibe homokkal egy esetleges frizbizés közepette. De úgy fest a szörfözés sem zajlik végül eseménytelenül, ugyanis ismerős arcot fedezek fel a vízben és a nő most is épp olyan közvetlen, mint legutóbb, amikor telibe kapta a kocsim... vagyis a bérelt kocsi hátulját. - A címen sem jelentkezett, és ahogy most látom most épp ráér. - na jó, nem akarok én kötekedni, vagy túlzottan ellenségesen viselkedni, de lássuk be nem tett semmiféle lépést láthatóan, hogy rendezze a kárt, vagy jelentkezzen és megadja a nevét, elérhetőségét, amit legutóbb sem tett meg. Ezek alapján őszintén kétlem, hogy egyébként ezt meg akarta volna tenni, bár Bob valószínűleg nem foglalkozik a dologgal komolyabban, mert van mit úgyis a tejbe apírtania, de én nem érezném jól magamat, ha annyiban hagynám. - A kocsi egyébként biztosítva volt, megnyugodthat, ha amúgy is fel akart szívódni. - teszem még hozzá és valahol ezen a ponton érinti meg a kezemet, amire azért meglepetten szökken fel a szemöldököm. Jimmy szinte mintha csak a vállamon ülne és sustorogna a fülembe, hogy ne legyek már ennyire hülye, hogy csak úgy parasztkodom a nővel, amikor láthatóan bántja az eset és még ennyire közvetlen is. Önkéntelen a mozdulat, ahogyan kicsit megmozgatom a nyakamat, pedig semmi bejom nincs. Vérfarkasként lássuk be egy ilyen ütközés kb. meg se kottyan. - Nem... kösz, jól vagyok, remélem kegyednek sem esett semmi baja. - teszem hozzá kissé megköszörülve végül a torkomat. Nem tudom, igazából nem értek hozzá, hogy akkor keményebb egy ilyen ütés, ha te vagy elől, vagy ha hátul, de a logika azt diktálja, hogy az előre rándulás rosszabb lehet, hiszen ott nem véd az ülés sem semmit.
Az időjárással nem lehet gond, ráadásul Spanyolországban nem éppen honosak a cápák sem, úgyhogy tömve van a strand, de csak annyira, hogy még lehessen egymástól mozdulni. Rose is kifelé integet a vízből, és csak mérsékelten riasztja meg a marcona ábrázat, de máris fülig ér a szája, őzikeszemei meg csak úgy ragyognak, ahogyan közelebb evez hozzá a férfi. - Oh nem, most jobban fogok figyelni, kivéve ha arra kér, hogy molesztáljam. – Nevetgél kedvesen, aztán megcsóválja a fejét, közben tapossa a vizet, ami itt muszáj, hogy mély legyen már csak a deszka, és a komolyabb hullámok miatt, de nem kérezdkedik fel, még csak zavarni sem akar. – Ahogy említettem, egy meghallgatásra siettem, amit persze nem kaptam meg, és még a kocsit is összetörtem. De csak tegnap volt, ráadásul a címet adta meg, a számát nem. Hova telefonálgassak. Különben felfegyültette a kárt? – Ha már Leroy közel evezett, tudja, hogy a férfi nem éppen volt oda a múltkori érintésért, de amolyan nyugtató jelleggel hozzáér a deszkán tartott kezéhez, lehet ezt köszönésnek, vagy újbóli bocsánatkérésnek is venni. – És ugye jól van? Nem rándult meg a háta, vagy a nyaka? Nem venném a szívemre, ha valami bajt okoztam volna.
Na jó talán mondhatom, hogy nem volt ez akkora marhaság Jimmytől, hogy csak azért is elrúgdosott ide. Tényleg nem rossz dolog kialudni magamat és valahogy a szörfözés még arról is elvonja a figyelmemet, hogy reggel egy sörrel indítsam a napot. A napsütés is pozitív hatással van rám, már eleve egészen kipihenten sikerül felkelnem, bár kattog egy sort az agyam a tegnap látottakon és hogy vajon Bob pontosan mit akar kihozni ebből az ügyből és mit kellett volna látnom tegnap, vagy mi van a háttérben, de ahogy a kezembe kerül a szörf deszka és belebújok a ruhába egy gyors reggeli után valahogy a fejemből is kiürülnek a nyomasztó gondolatok. - Francba is Jimmy... rühellem, ha igazad van. - morgom csak úgy az orrom előtt, amikor már a hullámok között ülök a deszka hátán és csak hagyom, hogy ringasson a víz és eltekinthetek a távolba, a tenger végtelen és hatalmas kékségébe. Nem is értem, hogy miért nem jöttem ide vissza hamarabb. London sötét esője nem kifejezetten segíti az ember továbblépését, de ez a hely... Egész nap eltudnék itt ücsörögni és csak nézném, ahogyan felkel, majd lenyugszik a nap a horizonton. Milyen aprók is vagyunk ehhez a hatalmas víztömeghez képest! A merengésből az ismerős hang szakít ki. Elég hirtelen kapom a nő irányába a fejemet, még a deszka is majdnem meginog, de van akkor gyakorlatom, hogy végül könnyedén korrigálok és néhány kartempóval felfekve a felületére odatudjak evezni a nőhöz. - Üdv! Nem is kellene meglepődnöm, de most ne jöjjön belém hátulról, az nem segítene a szörfözésben. Ha jól tudom eddig még... nem telefonált. - teszem azért hozzá egy fokkal szigorúbbra váltva a tekintetemet. No azért lássuk be még sem engedhetem el magamat csak úgy teljesen. Vagyok, aki vagyok és az a mennyiségű keserűség, ami ott van bennem nem írtható ki csak úgy hipp-hopp és nagyon könnyen visszatér a felszínre, főleg akkor, ha eleve egy bosszantó ügyet idéz fel, akivel találkozom.
Leroy Bobbal még jól elbeszélget, de aztán a barátjának sietnie kell, de megígéri, hogy majd ebéd után jön, és átbeszélhetik, hogy az egykori aurornak mi alapján kellett körbeszimatolnia. Bob megmutatja hogy hol van a közelben szabadstrand, és ad is Leroynek szörfdeszkát, illetve a méretében ruhát. Varázslattal egyébként is rá igazíthatóak. Tehát ha reggelizett, akkor lemehet a strandra, ahol vannak fürdőzők, de szörfözők, vitorlázók is, Spanyolország ezen része igazán verőfényes, ráadásul a városban csakis varázslók laknak, ezért nem csoda, ha a vízben a varázslat is szerepet kap. Leroy szépen rá tud készülni a szörfözésre, ízlelgeti a hullámokat, amikor a közelben egy ismerős arcot fedez fel, a múltkori fiatal lányt, aki a törékeny alakjához mérten egy csöppnyi fürdőruhában tapossa a hullámokat. - Ah, maga az! Üdv megint. Én vagyok az, Senorita Féktelen. – Mosolyog kedvesen a férfire, és nem akar ráakaszkodni, vélhetően ez egy kisváros, így életszerű, hogy összefuthatnak a vízparton. Azért kicsit közelebb úszik, de nem szándékozik megzavarni a szörfözést, tehát ha Leroy netán arébb siklik majd a deszkával, nem fogja tudni követni. Ám mosolya most is nyílt, kedves, és nem kevés kezdeményező töltetet sugároz. Még mindig sajnálja, ami történt, és annak ellenére, hogy most odaúszott, nem akar nyomulósnak tűnni.
Elég feszült a hangulat, úgyhogy várom már a végét, főleg hogy megkérdezzem Bobtól pontosan mit is kellene észrevennem, vagy mi az, amire gyanakszik. És úgy fest végül tényleg lassan elcsendesedik a terem, mivel a többség nehezen oldódik és miután a fiatal srác dühkitörése után lelépett már végképp nem sikerül érdemben bemutatkozást kicsikarni. Vajom a jelenlétem volt a fő oka a sikertelenségnek, vagy máskor is épp ennyire nehéz ezzel a csapattal? És persze, ha ennyire nehéz akkor Bob hogy bírja a dolgot. - Ezek alapján leginkább az, hogy gőzöm sincs hogy bírod ezt Bob, vagy ezek az emberek egymást. Talán csak a nőben nem, de valószínűleg benne is a frusztrációi miatt, de mindegyikükben ott a rejtett agresszió. Ezek az emberek... veszélyesek a társadalomra. - húzom el a számat,hiszen no azt láttuk, hogy az a Richie eleve nekiment az őt cukkolónak, a többiek meg maximum visszafogták magukat, na de ha nem tudják ezt mindig megtenni? Finoman szólva is problémás a csapat és mivel szakmai szemmel nem tudom nézni, laikusként teljesen irreális összeengedni őket. Tisztelem Bobot, hogy ilyesmivel foglalkozik, én tuti nem csinálnám akkor sem, ha nagy ház a jutalma érte az embernek, mert elég rendesen nagy ára lehet, hogy ezeket az embereket hallgassa és... megússza velük az egy légtérben tartózkodást. Aztán ki tudja mikor vetítik ki rá a problémáikat. - Úgy érted el kellene adnom apám kocsmáját? Nem igazán tudom mit csinálhatnék mást jelenleg. - rázom meg a fejemet. A szörf is jól hangzik holnap délelőttre, elég régen mentem már víz közelébe, de kíváncsi vagyok vajon megy-e még egyáltalán. Remélem nem lesznek sokan, mert tuti, hogy az elején rettenetesen el fogom cseszni és nem szeretem, hogy ha fiatal profi kölykök rajtam vihognak. - Azért javasolj valami nyugodtabb partszakaszt. - még nem volt alkalmam megfigyelni, még az is lehet hogy van saját parti része, ami a házához tartozik. Azért akkor aztán végképp dobhatok majd egy hátast, annyi biztos.
Richie végül nem jön vissza, és Bob is jobbnak látja most berekeszteni a mostani terápiát, mert alaposan elszabadultak az indulatok, majd legközelebb folytatják, és akire most nem volt idő, majd legközelebb. Meg hát Leroyt sem akarja lefárasztani, hiszen most utazott ide, és máris járatnia kell az agyát. Elbocsájt hát mindenkit, és elindulnak lefelé ketten a kocsihoz, Bob autója tényleg egy luxus járgány. - Most csak azt akarom megkérdezni, hogy kiről mi a véleményed, mi jött át. Viszont azt is akarom, hogy ülepedjen, hogy aludj rá egyet, és holnap majd azt is mondom, miért szerettem volna, ha rájuk nézel, rendben? Tehát? – Elindulnak Bob háza felé, a lemenő nap megvilágítja a tengerparti városkát, igazán festői látványt nyújt. Közben Bob nosztalgikusan szólal meg. – Holnap reggel van némi elintéznivalóm a városban, de addig nyugodtan menj le szörfözni, vagy napozni a partra, ha megjöttem, akkor ebéd után mehet a biciklitúra, és elmondom, hogy miért ez volt a kérés. – Foglalja össze az elképzelését, végülis ő a házigazda, de alkalmazkodni nem kötelező, mindig is diplomatikus barát volt, most is szeretne többet megtudni Leroyról, ha már így a közepébe vágtak. – Azt tudom, hogy nem vagy a legjobb passzban, de ebből a kocsmázós dologból ki kéne lépned. Nem éppen egy olyan közeg, ahol gyógyulni tud az ember.
Őszintén szólva sosem érettem az efféle csoportos terápiák lényegét. Mármint bőven elég, ha egy valakinek problémái vannak, de ha már kapásból többnek is és azokat még össze is eresztjük egymással abból semmi jó nem sülhet ki, ahogyan ezt a mostani példa is tökéletesen mutatja. Nem is tudom miért jó ez a dokiknak, bár biztosan van ennek is valam értelme, majd a végén megkérdezem Bobot, hogy mi is pontosan. Ezek az alakok inkább csak egymást szapulják, sőt még ezt a halk szavó srácot sikerül ki is figurázni, hogy aztán elpattanjon nála a cérna, mert elpattan és nem is kicsit. Ez alapján totál közveszélyes, igazából úgy gondolom emberek közé se kellene engedni.. és akkor még a többiekről nem is tudok ennél többet, de ha a kiskölyök ennyire veszélyes... Egyelőre tovább figyelek, időnként halkan megköszörülöm a torkomat, hiszen még csak a nő mutatkozott be, a többiek e téren még váratnak magukra, bár ezek szerint a kiskölyök már nem fogja elmondani élete részleteit, mert erősen kétlem, hogy visszajönne. - Látom már Bob. - pillantok a fickóra. Régi barát, de még mindig nem tudom pontosan, hogy mit is szeretne tőlem, vagy mit akar ebből pontosan kihozni. Vajon történt valami, ami miatt úgy gondolja, hogy a csoportban lévő feszültség oka nem csak a rengeteg probléma lesz, ami mindegyiküknél eleve adott? Na ezt is ugye nem tudom, de minden bizonnyal azért nem közölte velem a részleteket, mert ha mindent tudnék előre, akkor már eleve más szemmel nézném a csapatot. Így függetlenként tudom figyelni a reakciókat, gesztusokat, felmérni, hogy milyen emberek. Mondjuk az eddigiek alapján épp elég problémás mind, hogy ha valami komolyabb zűr van a háttérben az akármelyikükhöz köthető legyen.
Most már szinte a legtöbbek nevét tudja, valaki kerüli a pillantását, valaki pedig provokatív vele, de többé-kevésbé elfogadták, hogy itt van, és nem zavartatják magukat, ugyanúgy hozzák a formájukat. Ez a Clarke, aki az öltönyös tisztaságmániás fazon, eléggé kiosztja a kissrácot, de talán most van idő arra, hogy Leroy is kérdezzen. – Már nyolc teljes hónapja. – Feleli vihogva a lófarkas, akinek még nem derült ki a neve. Bob viszont próbál Richie válaszára figyelni, amíg Leroy elvégzi a megfigyeléseit. – Ak-kor se.. történik semmi-mi, ha.. ha kinyi-nyitom a számat. Úgyis tu-tudom, hogy mindenki buzinak hisz. – Dadogja a srác, nagyon koncentrálnia kell, hogy beszélni tudjon. – Csak ak-kor tudok nor-má-mális lenni, ha be vagyok.. lőve.. – Szedi össze magát valamennyire, mire a lófarkas gúnyosan odanevet. – Na-na.. ezt.. mo-mondd mégegyszer! – A kissrác viszont teljesen átalakul, arcán vérszomjas vicsor jelenik meg, átveti magát a dohányzóasztalon, ledönti a lófarkast fotelestül, és üti, bár nem sok látszata lehet, mert a férfi még a földön fekve is nevet, Buck rángatja le Richie-t róla, Bob pedig felsegíti a lófarkast. A kissrác végül nem bírja, pedig miközben ütötte a másikat, folyamatosan szitkózódott, hogy megöllek rohadék. Végül el is rohan, bevágva maga mögötte az ajtót, noha Sandra még megállítaná. – Richie! – Buck meg csak a fejét csóválva tárja szét a karját Leroy felé. – Ugye maga is jól szórakozik rajtunk. Neked meg köszönjük a helytálló diagnózist Dr. Clarke! Hát kellett ez? – Kérdezi szemrehányóan. – Most nem rólam van szó! – Emelkedik fel Clarke az öklét rázva Buck felé, mintha valami tömegbunyó lenne, de Bob teljesen nyugodt, csak Swatos jelzésekkel int Leroynak, hogy reméli, hogy nagyon figyel. Támogatja Sandrát, aki már szipog, annyira felzaklatta a dolog. – Vissza fog jönni. Hát Leroy, ez a mi kis csoportunk. Casey most mesélsz magadról te? – Kérdezi a lófarkastól, aki még mindig csak nevetgél. Buck viszont visszaül a helyére, de ő is tiszta ideg. – Na mi az, Szent Mihály zörgeti a láncait? – Kérdezi megvetően Clarke. – Az Szent Kristóf volt, te barom..
Megpróbálom elsőkörben a neveket és az arcokat összekötni és persze hozzávetőleg belőni a jellemet. Az látszik, hogy az öreg, aki Buck névre hallgat nem fogja vissza magát, bár úgy tűnik, hogy a többiek se kifejezetten vannak tekintettel másra. Gondolom egy ilyen csoportterápiának részben az is a lényege, vagy haszna, hogy ezek az emberek kénytelenek másokra is odafigyelni, észrevenni, hogy nem csak nekik vannak problémáik, hanem rajtuk kívül is akadnak bőven, akiknek nehézséget okoz az élet, de együtt le tudják küzdeni... Hű, micsoda sablon bla-bla! Nem, igazából sosem hittem az agyturkálásban, most is azért vagyok itt, mert érdekel miben tudok segíteni Bobnak. Egyelőre még azt sem tudom, hogy mi az, ami probléma a csoportban egyáltalán. ~Értem már, miért keres ezzel ennyire jól.~ - fene nagy türelem kellehet ezekhez az alakokhoz. Én egyelőre tényleg maradok a csendes szemlélő szerepénél, nem is szólok bele, hiszen láthatóan egymásba is újra és újra belefolytják a szót, nem is kell ide az, hogy még én is ezt tegyem. A nehézség az és ezt a futó kérdő pillantásomon Bob is láthatja, hogy nem tudom mit is vár tőlem, hogy pontosan mi a gondja és miért kellek ide én. - Mióta van együtt a csoport? - vetek be azért egy kérdést, így rendes hangerőn, mert hát kihívá ez, hogy jelenleg nem tudok érdemben kommunikálni Bobbal, miközben pont hogy szükségem lenne rá, ahhoz hogy jobban értsem és átlássam ezt az egész helyzetet.
Mielőtt még a nő elkezdené a válaszadást, az öregúr közbevág, mintha nagyon nem tetszene neki az egész, hogy előlről kell kezdeni, hiszen már végigjátszották korábban Bobbal a bemutatkozást, meg az első lépéseket. – Én Buck vagyok, és nem mondok semmit! – Végre nem beszél. – Nevetgél közbe a lófarkas, de Bob egyértelműen a megszólított szőke nőre figyel. – Sandra Dorio vagyok, és mindig idősebb férfiakhoz megyek hozzá. De most szabad vagyok. – Kedvesen mosolyog, nem flörtölős szándékkal, inkább amolyan öniróniával, de folytatja. – És folyton a szexen jár az eszem. Meg lopkodok. Apróságokat, semmi fontosat. De teljesen értelmetlenül. Gondolom nehéz mindezt megérteni. Elég? – Kérdezi most mosolyogva Bobtól, aki bólint. – Köszönöm. - Köszi. - A fiatal srác itt bedugja a fülébe a fülhallgatót, és elfordul, láthatóan nem érdekli az egész, de Leroynak azért feltűnik, hogy nem szól zene a lejátszóból. Viszont Bob megszólítja a srácot. – Richie? - Richie! – Vág már közbe Buck is, jóval hangosabban, indulatosabban, mire a fiú kiveszi a füllhallgatót, és mérgesen Bobra mered. – Mi van? – Bob türelmesen kéri meg, látszik, hogy tényleg nagyon diplomatikus tud lenni. – Mondanál magadról valamit kérlek? – Hátha ezzel így tudnak haladni, és Leroy is jegyzetelhet magában. – Nem. – Feleli egyértelmű arroganciával a srác, mire az öltönyös ismét feláll, fújkálja az orrát, és Leroy észreveheti, hogy átlátszó kesztyű van a kezén, mintha tisztaságmániás lenne. – Jó, akkor ha senki nem akar, akkor majd én. – Sandra kérlelően emeli fel a kezét, de az öltönyös mintha meg sem hallaná. – Richie-nek nemi identitás zavara van, és szociális fóbiája. – Jézus mária.. – Forgatja a szemét Buck, a lófarkas pedig nevetve tapsol. – Köszönjük szépen Clarke! - És megígérte nekünk itt a csoportban, hogy nem veszi fel a fülest!!! – Az utolsó szavakat már szinte ordítja, úgy felemeli a hangját. Láthatóan a csoport tagjai egymásra sincsenek tekintettel, öt súlyosan beteg ember, de vajon mit akarhat Bob megfigyeltetni Leroy-al?
Igazság szerint tényleg nem szándékoznék sokat hozzászólni ehhez az egészhez, sőt ha tehetem, akkor elücsörögnék csak csendben. A legjobb az lett volna, ha még a körbe se ülök be, de tény, hogy távolabbról, esetleg egyesek háta mögül nem látnék sokat és főleg nem látnám rendesen a mimikákat, vagy a többiek gesztusait. És most elég rövid időm van arra, hogy felmérjem a terepet, amihez pedig tényleg rá kell koncentrálnom az emberekre. Az már egyből egyértelmű, hogy a fickó nem az a kedves és nyitott jellem, hiszen már-már támadó a megnyilvánulása. - Nekem csak van egy kis kocsmám, már nem foglalkozom komolyabb dolgokkal. - megadom a választ nyíltan, végtére is nehéz lenne bármiféle bizalmi kapcsolatot kialakítani úgy, hogy nem válaszolok. Ha pedig nincs bizalom nem fognak megnyílni minimálisan sem, hogy segíthessek Bobnak a szavaik mögé látni. - Jól, de igazság szerint ez most nem rólam szól, tényleg csak vendégként jöttem és nem vagyok medimágus sem. - próbálom lezárni a dolgot ennyivel, hiszen én tényleg nem akarok beleszólni és nem terápiára jöttem, hogy engem próbáljanak meg feltérképezni itt, meg méregetni, kérdezgetni. Nagyon remélem, hogy Bob tudja majd úgy intézni ezt, hogy a végén ne érezzem magamat kifejezetten kényelmetlenül a sok kérdés kereszttüzében, hiszen nem szeretek és nem is szoktam magamról beszélni senkivel, nem hogy vadidegenekkel. Inkább erre a Sandrára figyelek, hiszen érdekel, hogy vajon mi lehet az ő baja, átka, mert a többiek közül még ő tűnik a leginkább pozitívnak. Az öreg láthatóan ellenséges, a copfos meg bár viccelődni próbált, de látszik hogy nem kevés frusztrációja van, ha egyszer véresre vakargatja magát. Én azért még itt nem tartok, bár tény, hogy nem rombolom magamat rendesen a piával, de azért nem ilyen szinten művelem a saját testem kínzását, ahogyan az a fickó itt a körmeivel.
- Tudom, hogy a repülőút most mögötted van, meg annyi minden szarság, de hátha most el tudsz vonatkoztatni. – Kíséri be a szép tágas irodába a barátját, miközben bemutatja a többieknek. – Gondoltam nektek, és neki is érdekes lehet, ha most becsatlakozik. – Leroy leül a körbe, a kényelmes fotelek egyikébe, de közben észreveszi, hogy egy szemüveges, öltönyös férfi a csoportból a könyvespolcok mellett áldogál, ő még nem ült le. – Maga milyen területen árt? – Kérdezi egy idősebb úr, láthatóan elég határozott jellem, érdekes lehet a háttere, hogy most mit keres itt. – Senki nem lesz megbántva, ha most nemet mondtok. – Közli Bob barátságosan körbenézve, de azért remélve, hogy támogatni fogják az ötletét, mire az előbbi idősebb úr egyből rá is vágja. – Nem Bob! – Ez kissé félreérthetőnek tűnik, senki nem lesz megbántva, vagy már ő ezzel nemet is mondott. Ám az előbbi szépen dekoltált nő egyből fel is szólal. – Nem! Mármint úgy értve, hogy nem mondunk nemet. Üdv Leroy. Hogy van? – Kérdezi amolyan szexis szemöldökfelhúzogatással, mire egy fiatalabb fickó vág közbe. – A két ex-auror. Maguknak is külön terápiás csoportja van? – Erre a magas öltönyös replikázik bele. – Ha Bob már lélekgyógyász, Önnek is van ilyen medimágusi végzettsége? – Az előbbi lófarkas még nevetgél a saját viccén, s miközben egy nagyon fiatal szemüveges srác lopva végigméri Leroyt, mintha várná a válaszát. – Sandra, talán kezdd te a bemutatkozást, úgy mindenkinek könnyebb lesz. – Most minden szem a szöszire szegezőzik. Leroy jelenleg annyit tudott felmérni, hogy a lófarkas nagyon márkás cuccokban van, viszont folyamatosan karmolja a kezét, lábát, mintha élvezné a fájdalmat.
