2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nos úgy döntök, hogy inkább Jennyre hagyom a téma lezárását. Felesleges volna tovább fűzni ezt az egész témát. Persze annyira azért nem vagyok naiv, hogy azt feltételezzem, hogy csak az izgi lehetséges varázslény nyomok miatt jött. De őszintén, fogalmam sincs, hogy mit is akar, és nem is érdekel, amíg nem áll az utamba. Sőt jelenleg inkább meg kéne tanulunk összedolgozni, de a kapcsolatunk, nos nem épp a legjobban indul. A mardekáros lány éppúgy nehéz eset, mint én. Galen nem túl bőbeszédű, és Julia elég naivnak tűnik. Noha, gyakran én is annak látszom, így még a griffendéles lány bőven okozhat meglepetést. Hamarosan pedig felbukkan az első probléma is a halott lány személyében. Elég nyilvánvaló, hogy mind másképen reagálunk a halott lányra. De valahogy megegyezésre kell jutnunk a dolgot illetően. Míg Julia sikeresen felfedi a lábnyomokat, én a lány levelével foglalkozom. Örömmel látom, hogy a varázslatom sikerül, és a számomra is érthető nyelvre fordítja le magát az iromány, amit természetesen rögtön fel is olvasok a többieknek. - Nos, nincs sok tapasztalatom szerelmes levelekkel, de ez annak hangzik. Viszont minden más találgatás. Legalábbis addig, amíg biztos nyomra nem bukkanunk. Esetleg ennek a Milonak a kilétét illetően. - mondom némileg közömbösen. Feleslegesnek ítélem fikciókat gyártani szerencsétlen lány, és ennek a Milonak a kapcsolatáról, és a lány haláláról. Még ha nyilván van is közük egymáshoz. Ki kell nyomozni a tényeket, és nem kitalálni őket. Ha valamit megtanultam, az az, hogy mindig a saját szememnek, és a kézzel fogható tényeknek higgyek, és ne találgassak a levegőbe. Ezért is vetem fel a kézen fekvő megoldást a problémánkra. S bár szívesen tartanék Galennel, hátha sikerül elkapni azt az Occamy-t, de Jennyt érzem hevesebbnek, és meggondolatlanabbnak, így nem árt, ha őt tartom jobban szemmel. A fenének se hiányzik, hogy a következő akasztott hulla az övé legyen, amit megtalálunk, mert valami meggondolatlan magánakcióba fogott. Van elég ellenségem, nem kell még az ő "befolyásos és gazdag" családja is a nyakamba. - Rendben, akkor Galen és Julia lesz az Occamy csapat, mi Jennyvel a lábnyom csapat. Egy óra múlva ugyanitt, és infot cserélünk. Ha egyik csapat sem talál semmi követhető, és kirívó dolgot, akkor küldünk egy patrónust a helyi auroroknak, és megyünk a saját dolgunkra. - toldom még hozzá, majd Jenny nyomába szegődők, aki már el is indult gyilkos vadászatra. Remek. Ez hiányzott még nekem. Lehet, hogy jobb lett volna otthon maradnom a testvéreimmel? Akkor sosem leszek képes bizonyítani apámnak. Miért ilyen nehéz felnőttnek lenni? Persze a végén még az is kiderülhet, hogy az Occamy, valami ismeretlen lény, és a lány halála is összefügg. Akkor pedig, ha megoldjuk az öngyilkos erdő rejtélyét, az apámnak is el kell ismernie végre. A gondolataimból a fa, és a lábnyomok eltűnése zökkent ki. - Olyan, mintha belecsapott volna egy vill... most már egy Bombarda is. - akadok meg egy pillanatra. - Mindig ilyen heves vagy? Néha nem árt előbb megvizsgálni a környezetet, hogy rájöjjünk a trükkre. - és ha egy varázslény segített átjutni, vagy egyszerűen elhoppanált innen az illető? Akkor felesleges volt ez a robbantgatás. Most viszont már biztos jó messze elijesztettük az összes potenciális állatot. Minden esetre azért nekilátok alaposabban szétnézni, ha mást nem ugyanazt a nyomfeltáró bűbájt is elmondom, amit az imént Julia, és amivel lábnyomokat talált. Hátha én is találok valamit. Lábnyom a torlasz túloldalán, fura toll, pikkely, egy elhagyott tárgy, ami utalhat a felételezett gyilkosra. Bármi...
₪ Dallam ₪ ₪ "Mihelyt vállalod, a kockázat már nem is olyan ijesztő." ₪
Jennifer Brekinridge
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Aokigahara, Japán - Az öngyilkos erdő 2021-06-15, 16:39
Galen reakciójának hiánya nem különösebben zavar. Pasiból van, vagyis valamiért nem érdekli őt a női témák. Jellemző, noha én leginkább ezt egyfajta áldásként kezelem. Nem figyelnek, nem szólnak bele a párbeszédekbe, csak úgy vannak és lekötik magukat. Tökéletes. Voltaképp, az ilyen alakokat kedvelem. Legyenek kéznél, amikor kell, majd lapuljanak meg valamerre, ha éppen nincs szükségem rájuk. - Mindenem meg van, ami kell, köszönöm - szegem fel az állam, némileg dühödt pillantást vetve a szőkeség irányába, ezzel pedig szavak nélkül ugyan, de lezárva az iménti témánkat. A családom befolyásos és gazdag, nincs szükségem mások segítségére. Elméletileg jelenleg is a tanulmányaim miatt jöttem ide, habár valójában nem ez a helyzet, de se Dorinát, se Galent, se Juliát nem avattam be az eredeti céljaimba. Egyiküket sem ismerem annyira, hogy bízhassak bennük. Egyedül elég veszélyes ilyen jellegű kitérőket tennem, de igenis meg kell próbálnom, ha el szeretném érni a céljaimat. A családom keze idáig már nem ér el. Japán egy távoli ország és Mr. Brekinridge befolyásának is megvannak a maga láthatatlan határai. - Nekem mindegy, kinek szóltok, én mosom kezeimet - vonom meg a vállam, habár igenis érdekel, miként került a lány oda, ahova, de ha nem, hát nem. Galen láthatóan mindenképp fura állatokat szeretne lesni a nap minden percében, Dorina pedig engedelmes pincsiként követi. Hát legyen. Felőlem ott is hagyhatjuk, ahol találtuk, hogy mindenkinek meg legyen a maga lelki nyugalma. Még az is megfelel, ha esetleg senkit sem értesítünk róla. - Annak hangzik. A te egyetlen Mito-d - töprengek el egy pillanatra. Erről eszembe is jut, hogy nekem most otthon kellene lennem a vőlegényemmel és nem egy ilyen erdei túrán részt vennem, de végül hamar túllendülök életem ezen problémáján. Caleb remekül el van egyedül is és még fogalmunk sincs azt illetően, miként kellene egymáshoz viszonyulnunk. Egy kényszerházasság sosem valami szerencsés érzelmek terén. - De az is esélyes, hogy valaki csak ide szerette volna csalni - vetem fel az ötletemet. Nem vagyok nyomozó, de a szerelmi drámákhoz módfelett értek, hiszen nem egyszer voltam már én magam annak a központi szerepében. - Egy szerelmi háromszög egyik megbántott tagja csalogathatta ide a lányt a kedvese nevében - fejtem ki a véleményemet, ami talán ostobaságnak tűnhet, de cseppet sem lehetetlen. - A lány pedig jóhiszeműen belesétált a csapdába. Elvégre, más esetben nem jött volna pont erre a helyre. De azért még Mitot se temessük, talán éppen gyilkos hangulatában volt - jegyzem meg gúnyos hangon. A lányka halála nem éppen szórakoztató, de ilyesmi miatt ennyire végzetes lépésre elszánni magunkat... Hülyeség. - Számomra megfelel - vonom meg a vállam Dorina ötlete hallatán, majd indulok meg automatikusan az egyik útvonalon, amerre elméletileg a gyilkos távozott. Nem érdekel, ki követ és ki nem, én akkor is a végére járok ennek az egésznek. A pálcámat egyelőre nem vetem be, hiszen valamiért így sokkal, de sokkal izgalmasabb ez az egész helyzet számomra. Ki tudja, talán aurornak kellene állnom nekem is. - Nocsak! - vonom fel a szemöldököm az első akadály láttán. A kérdés csupán annyi, hogy vajon a gyilkos miként jutott át rajta. Talán ő is mágus? - Bombarda! - szegezem végül pálcám a szilárd akadályra, hátha akkora lyukat robbanthatok a törzsbe, hogy átjuthassak(sunk) rajta.
A Mardekáros és Griffendéles lányok társalgására egyáltalán nem figyelek. Sokkal inkább a környezetünket pásztázom, hiszen azért jöttünk, hogy találjunk is valamit, nem pedig egymás anyagi és családi hátterét boncolgatni. - Had emlékeztesselek, hogy mi nem vagyunk aurorok. Ergo, ennek a lánynak a halála nem a mi problémánk.-vetem oda a szavakat foghegyről Jennifernek. Hiába a ház- és szaktársam, attól még ő is igazán tudhatná, hogy ezzel az egész nyomozósdival most rossz ajtón kopogtat. A továbbiakban is igazat adok Dorinának és egy biccentéssel értek egyet vele az auror parancsnokság felhozatalára. Hiába jártam én is az Auror Akadémiára a nyáron, attól még nem akarom az első önálló esetemet Japánban megkezdeni. Julia ügyesen felfedi a két különböző lábnyomot, mely két út felé vezet. Az csak rajtunk múlik, hogy melyiket tartjuk érdekesebbnek. A levél fordítása amúgy sikerül, s Dorina a következőket olvashatja ki:
Drága Shizuka,
Szeretném, ha el tudnál velem jönni a nyárköszöntő fesztiválra Tokyoba. Rajtad kívül nem ismerek mást és amúgy is hiányoztál már. Végre ismét találkozhatunk. Találj meg Aokigaharában. Várni fogok rád.
A te egyetlen Mito-d.
- Remek... Csak nem valami szerelmeslevél? -grimaszolom, ha Dorina velünk is megosztja az információkat. Továbbra sem akarok belefolyni semmi tinidrámába, mert a végén azon kapom magam, hogy belesétálok valaki csapdájába. Épp elég gondom akadt az elmúlt hónapokban. A kamucsajom, Alex és még a büntetőmunkákat kiosztó Adora sem hagyott nyugodni az év végeztével, ráadásul az akadémia is kivett az erőmből rendesen. Ezt a túrát is inkább egy nyugodtabb hangvétellel akarnám lerendezni. - Felőlem kettéválhatunk, de egyértelmű, hogy a másik út értelmetlen.-vonok vállat végül, majd szó nélkül indulok el az Occamy lábnyomait követve, ameddig zsákutcába nem érek. Az ösvényről letérve a bozótos, térdig érő fű üdvözöl, s hacsak nem találunk valami extra nyomot az Occamyról, akkor a felkutatása szinte lehetetlenséggé válik. Az emberi lábnyomok viszont egy jó ideig követik a kijelölt ösvényt, majd egy hatalmas, több méter átmérőjű fatörzsnél tűnnek el. A fának nincs lombozata, olyan, mintha egy villám csapott volna belé és döntötte ki a felét, ami meg is található a fa túloldalán. Ugyanakkor kidőlt fatörzs és elszáradt lombozata megakadályozza az átjutást az ösvény túloldalára.
Dorina Postolache
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Aokigahara, Japán - Az öngyilkos erdő 2021-05-06, 14:34
Maradjunk annyiban, hogy az én gyerekkorom nem éppen a szórakozásról szólt. Valójában azt sem tudom, hogy milyen egy iskolai kirándulás, hiszen az egyetem előtt magán tanuló voltam. Aztán elszöktem otthonról. Dolgozni kezdtem. Végül beiratkoztam az egyetemre. Ez a rövid és okoktól mentes verziója az életemnek. Így Galen helyett inkább a nevetésben kitörő Jenny felé fordulok. - Nem hittem. De semmi mást sem kaphatsz tőle, amit akarnál. Úgy értem hatalom, politikai és egyéb befolyás, ilyesmi. És igazából, ez mázli neked. Sajnos én nem vagyok ilyen szerencsés. - forgatom meg a szemem. Tudom, hogy apám rajtam keresztül kívánja növelni az amúgy is túl nagy hatalmát. Lassan a saját megalomániájába fog belecsavarodni, ha ugyan nem történt még meg. Ám azt el kell ismerni, hogy igen jól teszi, amit tesz. Hatásosan tartja cenzúra alatt a sajtót, irányítja a rezervátumot, a helyi politikát, és nagyjából mindent, amire csak rá tehette a kezét. Mindezt úgy, hogy a külvilág alig tud róla valamit. - Nem csak a mugli hatóság van. Gondolom van helyi auror parancsnokság is. Vagyis annak megfelelő hely. - vonok vállat arra, hogy a muglik valószínűleg nem sokra mennek majd. Kissé szomorú pillantást vetek a lányra. Egy röpke pillanatra megfordul a fejemben, hogy akár én is lehetnék a helyében. Hiszen mielőtt elszöktem, azért nekem is megfordult ilyesmi a fejemben. Noha azért az élet ösztön, és velem született büszkeségem nem hagyta, hogy engedjek efféle gondolatoknak. - Szép volt. - mosolygok biztatóan Juliára, amikor a varázslata felfedi a lábnyomokat. - És, ha a kettő összefügg? A sietve távozó lábnyomoknak, és a lénynek köze van egymáshoz? - én is látom, hogy ellentétes irányba haladnak, de valahogy akkor sem hagy nyugodni a gondolat, hogy többről van itt szó, mint amit a látszat mutat. Mondjuk úgy, hogy bizonyos szemszögből apám lánya vagyok. Őszintén szólva lénylesre jöttem, nem gyilkosságokat megoldani, de valahogy az a különös érzetem, hogy egyik nincs a másik nélkül. Látom Herbs-en, hogy inkább a lény nyomait követné, míg Jenny a gyilkost. Én pedig a kettejük közt rekedtem, mert mindkettő után utána kéne járni. Egy kisebb sóhajtással kezdem inkább tanulmányozni a lány holmijait. Pontosabban egy fordító varázst küldök a japán levélre. Talán abból is megtudunk valami hasznosat. Már ha el tudjuk olvasni. Sajnos krikszkrakszul nem értek. - Mi lenne ha ketté válnánk? Aztán találkozó egy óra múlva ugyanitt. Közben pedig folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. - vetem fel végül elgondolkodva az ötletet. Nem tudjuk hova vezetnek a nyomok, de talán ha mindkettőt követjük, akkor összerakhatjuk a kirakóst.
₪ Dallam ₪ ₪ "Mihelyt vállalod, a kockázat már nem is olyan ijesztő." ₪
Jennifer Brekinridge
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Aokigahara, Japán - Az öngyilkos erdő 2021-05-04, 17:21
Nem érdekel annyira Dorina családi háttere, hogy ezzel kapcsolatban bármilyen nemű erőfeszítést is tegyek. Ha valóban olyan befolyásosak, amilyennek a szöszi hugrabugos festi le őket, akkor előbb vagy utóbb eljut a hírük a fülembe. Elvégre, az én családom se valami hétköznapi, ráadásul apámnak rengeteg kapcsolata van, szóval esélyesen a kisujjamat se kell megmozdítanom annak érdekében, hogy valami "sötétebb" információt is hallhassak róluk. Itt persze nem a féltve őrzött családi titkaikra gondolok, hanem leginkább a szájról-szájra járó pletykákra. Ilyesmit a nemesek is előszeretettel művelnek, miért lenne hát kivétel ez alól pont az én családom? Anyámat a minden is érdekli. - Ne mond, hogy te azt hiszed, hogy rá szeretnék hajtani az apádra?! - nevetem el magam hitetlenkedve a lány szavai hallatán. Komolyan szórakoztat már maga a felvetés is. Igazán nagy étvágyam van a fiúkat illetően, rengeteg egyéjszakás kapcsolat áll már a hátam mögött, de ez... Ez a feltételezés mindent visz! - Figyelj, angyalom, engem nem érdekelnek a kivénhedt férfiak és az, amit nyújtani tudnának számomra - fintorodom el egy röpke pillanat erejéig. - És még a pénzükre sincs szükségem. Van nekem pont elég - csóválom meg a fejem. Talán nem pont erre gondolt, hiszen konkrét szavakat nem használt, de mégis... Valamiért nagyon ezt vettem le. Ráadásul, velem kapcsolatban szinte mindig mindenki ilyesmit feltételez és már rohadtul kezd elegem lenni belőle. - Szerintem a mugli hatóságok semmire se jutnak ebben az ügyben, de legyen - biccentek végül beleegyezően, de azért Galen kap még részemről egy indulatokkal teli pillantást. - Ez az erdő pedig tele van veszélyesebbnél-veszélyesebb lényekkel. Nem hiszem ugyan, hogy egy olyan akasztotta fel, de felettébb érdekes helyzet - vonom meg a vállam. Ha nem áll szándékukban nyomozni, akkor nem kell megtennünk, hiszen én is valami teljesen másért indultam el ide. Persze, ezzel azért nem számoltam, habár teljesen logikus lett volna az erdő hírnevének ismeretében. - Ezek szerint tévedtem - állapítom meg fapofát vágva, amint Julia varázslata két különböző lábnyomot fed fel a közelünkben. Az Occamy-k felettébb érdekes lények, ez tény és való, de az emberi lábnyom... Fenébe! - Szóval, melyik legyen? Játszunk aurorosat, esetleg madárlesre indulunk? - pillantok körbe a csipet-csapaton. Szívesen erednék a feltételezett gyilkos nyomába, de ha senki sem tart velem, akkor nem leszek annyira hülye, hogy megölessem magam. Talán Dorinát is jobban érdekelné az elkövető kiléte, hiába hangoztatta a hatóságokat. Elvégre, a mostani nyomot is csupán varázslattal sikerült felfednünk. Jelentőségteljes pillantást vetek hát a szőkeség irányába, mintegy ezzel is tudtára adva, miszerint bízom abban, hogy mellém szegődik majd, hiszen Galenre egyértelműen nem számíthatok és valamiért azt is sejtem, hogy Julia is vele fog tartani. Tikk-takk, édesem, tikk-takk!
Dorina kijelentésére csak megforgatom a szemeimet. Valószínűleg ő maga még sosem szórakozott olyan jót, hogy sikítson. Itt most bárminemű esetet szóba lehetne hozni. - Ha meg akarod szégyeníteni a lány családját, csak tessék.- vonok vállat Jennifer ötletére, ameddig várakozok, hogy a lányok végre dűlőre juthassanak. Egy ilyen haláleset után azért nem szívesen mennék tovább egymagamban, viszont eszem ágában sincs segíteni nekik a hulla eltemetésében. A táskában egyébként a tinilány holmijai kerülnek elő, köztük egy muglitelefon "Nokia" felirattal, egy vizespalack, váltóruha, illetve egy megviselt, szakadtas levél, melyet japán kanjikkal írtak. Dorina ötletére jobban vevő vagyok, miszerint inkább a helyi rendőrséget kellene az ügyre fordítani, ők úgyis napi szinten találkoznak ilyen esetekkel. - Egyértelmű.-válaszolom Juliának tömören, hiszen alapból bestialesre jöttem, nem halott lányok esetleges meggyilkolását kinyomozni. Az inkább auror feladat, nem a bestiamesterek nyűge. Julia varázslata fel is fed két különböző lábnyomot. Mindkettő két külön irányba vezet. Az egyik úgy nézhet ki, mint egy hatalmas madár láb karmokkal, de az hamar el is tűnik, amint letér az ösvényről. A másik lábnyom emberinek tűnik, de Dorina és Jennifer is észrevehetik, hogy nagy léptekben haladhatott, mintha futott volna. Elég gyorsan ráadásul... - Ez egyértelműen nem egy mugli lény lábnyomai. Talán egy Occamy. Patanyomok hiányában Hippogriff nem lehetne...-guggolok le a nyomokhoz, hogy jobban szemügyre vehessem őket. Én mindenféleképpen a madárlábas lényt fogom követni.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Aokigahara, Japán - Az öngyilkos erdő 2021-04-12, 13:06
A három Bestiamester
& Julia
Az erdőben a sikoly után eredünk. Rossz érzés fog el, de csak azután erősödik ez érzés tovább, miután Dorina meglátja a hullát. Émelyeg a gyomrom a látványtól, de ennél több nem történik velem. Mi történt vele? Ki olyan kétségbe esett, hogy felakassza magát? -Igen érdemes lenne a helyi hatóságokat hívni. - válaszolok Dorinának egyetértve vele -de nem tudjuk mikorra érnek ide és Herbsnek fontosabb lényles, mint egy halott. - az utolsó szót nyomatékosítva mondom a Galennek címezve. -Jen, nem tudom, hogy levehetjük-e a halottat. A hatóságoknak biztos, hogy a tetthely rongálásnak számítana. - jegyzem meg azt, amit nyáron megtanultam az akadémián. -Mi van benne? - kérdezem meg kíváncsian, hiába bizonyíték rongálás tudni szeretném ki volt a lány és milyen indékok vezettek el idáig. Talán meg erőszakolták, bár ezek a ruhák lehet hogy nem is az ő tépett szakadt ruhái. Lehet, hogy egy öngyilkos vérfarkas lányra bukkantunk, aki akaratlanul tettek azzá amivé. Feléledt bennem a nyomozói vágy, hogy pontot tegyek a kérdéseim végére. -Ha találsz valami hozzá fűződő levelet talán sikerül egy varázslattal lefordítanom. Egy különleges varázslatot próbálok ki, amit az akadémián sajátítottam el. Talán most segítségünkre lesz és felfedi az igazságot előttünk, ha jól végzem el és nem sülök fel. Lehajolok közel a föld felszínéhez és körbe forgok. -Appare Vestigium. Lények vagy akár más emberek itt létét is kimutassam tetthely körül, talán felidézhető lesz, így számunkra halál esete is, ha jól csináljuk. Remélem , hogy Dorina és Galen ismeri a további eljárást, hogyan lehet a nyomokból kiolvasni alakokat és hangokat és nem maradok egyedül. Lassan felállok és körbe nézek, hogy sikerült-e a varázslat. Vajon találunk így valami kézen fogható nyomot? Az is lehet, hogy egy kivégzés helyszínére csöppentünk bele és végleg tönkre tettük a helyszínt a japán aurorok számára. Apám talán dühösen megróna, hogy minek avatkoztam bele más dolgába, de most nincs itt, hogy leszidjon. Talán Josh se helyeselné, amit most tettem, hisz ő is aurorként dolgozik egy ideje. Elbuktam az akadémián. Szégyent hoztam a Troops névre. Most visszaszerezhetem-e az önbecsülésemet, egy ilyen nehezebb szintű mágiával vagy még inkább leégettem magam a két jelvényes mellett?
//Appare Vestigium - felfedi egy varázslat nyomait, beleértve lábnyomokat és más nyomokat. (Scamander használja Párizsban)
Dorina Postolache
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Aokigahara, Japán - Az öngyilkos erdő 2021-04-05, 12:40
Ha Jenny azt hiszi megtudott bármi lényegeset a családomról, akkor nos ki kell ábrándítsam. Amit eddig mondtam, arra magától is rájöhetett volna, ha egy kicsit utána olvas a Derek Postolache névnek. A valódi sötét titkokat megtartom magamnak. Olyan titkokat, amiket elképzelni se tudna. Mondjuk úgy, hogy szemen bökdösni egy alvó sárkányt kevéssé veszélyes elfoglaltság, mint a családunk titkait firtatni. - Érdekes ember. De te nem vagy elég érdekes ember a figyelméhez. És ez igazából nagy szerencse számodra. - sejtem én mit akar apámtól. Egy 50+-os férfiben a Jenny féle lányok már nem a sármot keresik. A mi világunkban minden a pénzről és a hatalomról szól. De ha apámtól remél közelebb kerülni ehhez, akkor Jenny nagyon rosszul számol. - Nem. Iskolai kiránduláson nincsenek sikoltozó hangok. - jegyzem meg Galen mondatára. Aztán úgy tűnik a csapat Jennyvel az élén elindul a hang irányába. Pazar. Nem igazán akar tudni mi az. De a biztonságérzet kedvéért fenntartom a pajzsbűbájt. Aztán megérzem az érintést a vállamon, és egy pillanatra hátrafordulok, megnézni, hogy ki volt az. Aztán egy mély levegővel tudatosítom, hogy biztosan csak egy falevél volt, semmi más. Kicsit megrázom a fejem, és felnézek. Akkor tudatosul bennem a halott lány. Helyi diák lehetett az egyenruhából ítélve. Jenny és Galen szavai közben kettejük közt cikázik a tekintetem. - Szerintem értesítsük a helyi hatóságokat. Ők majd leszedik onnan, és kiderítik, ha nem öngyilkosság volt, és elintéznek minden járulékos dolgot. Mi meg mehetünk a dolgunkra. - teszem meg a magam javaslatát. Elvégre, ha tényleg gyilkosság volt, akkor nem szívesen várnám be azt aki, vagy ami ezt tette a lánnyal, azért, hogy velem is megtegye. Nem vagyok gyáva. De nem aurorosat játszani jöttünk. A helyi hatóságokra tartozik az ilyesmi. Mi meg megkereshetnénk, azt amiért jöttünk. Na meg nem vagyok annyira érzéketlen, hogy csak úgy itt hagyjam szegény halott lányt, van bennem ennyi tisztelet. Viszont így nem kerülünk közelebb egy eddig ismeretlen varázslény felfedezéséhez. Hacsak nem pont az csinálja ezeket a dolgokat. Egy sötét, öngyilkos gondolatokat közvetítő ismeretlen varázslény... hát... egyszerre csábító és ijesztő gondolat. Viszont, ha lerántanánk róla a leplet... azzal talán még apám figyelmét is magamra irányíthatnám. - Minden rendben veled? - pillantok azért Juliára is. Nem tudom mennyi hullát látott eddig, vagy mennyire viseli meg ez a helyzet. A legtöbben hánynak az első hullánál. Én napokig ki se jöttem a nővérem ágya alól. Aztán megemésztettem. Mostanra már nem jelent sokat. Legfeljebb ha belegondolok, hogy a fiatal lánynak minden bizonnyal volt valami családja. Viszont ha ezen kezdek pörögni, akkor nem megyünk még egy darabig varázslény lesre. Pedig azért vagyunk itt. Ez ám a dilemma.
₪ Dallam ₪ ₪ "Mihelyt vállalod, a kockázat már nem is olyan ijesztő." ₪
Jennifer Brekinridge
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Aokigahara, Japán - Az öngyilkos erdő 2021-04-04, 16:32
Galen cinizmusa nem igazán hat meg. Már az iskolában se volt valami szimpatikus számomra, úgyhogy voltaképp fel voltam készülve arra, hogy minimum úgy fog viselkedni, mint akit az imént rántottak ki a fagyasztóból. Teljes mértékben érzéketlen más emberek problémájára és mondandójára. Na, nem mintha én sokkal különb lennék nála, de azért mégis emberibbnek érzem magam. Még annak ellenére is, hogy olyannyira állhatatosan kergetem a vérfarkasos álmaimat. Nos, azt hiszem, tulajdonképpen ebben különbözünk mi ketten annyira. Az álmainkban. Dorina sebhelyeit csupán egy röpke pillantásra méltatom, nem többre. Lenne nekem mit mesélnem számára, de nem szeretném kiadni a családom titkait. A végén még valamelyikük kikotyogná. Ez a kis hugrás csajszi pedig pont olyasvalakinek tűnik számomra, akire nem szerencsés titkokat bízni. Hiszen még a saját családja múltjába is beavat mindenféle gond nélkül! Mit tenne abban az esetben, ha rólunk jutna tudomására egy s más? - Igen érdekes alak lehet az apád - állapítom meg némileg kételkedve a szöszi szavaiban. Ha belőle indulunk ki, akkor bizonyára nem az apjára ütött. Mindenesetre, kedvelem az erős, határozott embereket. Talán csak a hátteremből fakad, nem tudom. De szívesen megismerném a férfit és elbeszélgetnék vele. Úgy kb. mindenről. - Abból a szempontból azonban tökéletesen megértem őt, hogy ne pazarolja az idejét azokra, akik nem érdemlik meg - vonom le a következtetést. Minek is vesződne velük? Csakis az igazi tehetség érdemel figyelmet mások részéről. - Kimondom, amit gondolok. Szívesen megismerném őt - vetek egy jelentőségteljes pillantást a szöszi irányába. Nem, mint férfi érdekel. A minden potenciális veszélyes lény-kifejezés ütötte meg a fülemet. Akinek ekkora hatalma van mások felett, az az én szememben érdekes figurának tűnik. Nem lehet könnyű ilyesmit létrehozni. Egy ekkora birodalmat kiépíteni. Cseppet sem. A sikoly hallatán persze, hogy a hang irányába indulok el. Galen egy érzéketlen valaki, de én ebből a szempontból azért teljesen más vagyok. Nincs hős-komplexusom vagy hasonló, de ha már Japán egyik legérdekesebb helyén vagyunk, akkor talán nem ártana mindennek utánajárnunk, nem igaz? Még abban az esetben is, ha mindez csupán egy ismeretlen állat által kiadott hang volt. Nem én veszem észre a holttestet, de követem Dorina pillantását, ha esetleg felnézne. Az arcom továbbra is kifejezéstelen, nem lepődöm meg, nem hátrálok vissza és nem is undorodom el a látványtól. Maguk a körülmények viszont felettébb gyanúsak számomra. Mármint... Azok a régebbi sérülések... Nem hiszem, hogy ő akasztotta fel magát. - Várjatok még! - szólok a többiek után, ha esetleg távozóra vennék a figurát. Felkapom a lábamnál heverő női táskát, majd kutakodni kezdek benne, hátha kiderül valami a lányról. - Nem kellene eltemetnünk? - pillantok még kérdőn rájuk, hiszen azért mégse áll szándékomban csak úgy itt hagyni, ha már belebotlottunk. Dorina nyilván az én ötletem mellett fog kardoskodni, Galen bizonyára nem, Julia pedig... Hát őt még nem sikerült kiismernem annyira, hogy bármit is feltételezhessek róla. - Ráadásul, talán nem is öngyilkos lett - állapítom meg a kézenfekvőt. Nem áll szándékomban nyomozást indítani, hiszen nem a mi dolgunk, de ez azért mégis csak fura, nem igaz?
Csendben hallgatom, ahogy a két bestiamester között lefolynak az érdemileg lényegtelen beszédsorozatok. Nem ezért vagyunk itt, hogy ismerkedjünk. Arra ott van a Roxfort és a többi hétköznap, ami jelenleg nem foglalja magába Japán legveszélyesebb erdejét. Az emberkimutatóbűbáj működik és akadnak is emberek a közelben, de vajon tényleg valamelyikőjük adta ki ezt a hangot? Ez csak akkor derülhet ki, ha valaki arra tervezi az útját. Dorina megszólalására csak megfordulok és oldalra billentett fejjel nézek rá cinikus ábrázatommal. - Felesleges háborgatni az erdő olyan oldalát, amit kívülről nem látsz. Még egyszer emlékeztetlek benneteket, hogy ez nem egy iskolai kirándulás. Menjetek, ha akartok.- húzom el számat, bár egy-két lépés megtétele után, azért a ködös végtelennek tűnő erdő látványa nem tükröz túl biztató végkimenetelt. Mérgesen fújtatok egyet, aztán a lányok után indulok mégis... Lemaradok azért, de ott vagyok mögöttük, míg a hang forrásának irányába menetelünk. Egyre baljósabbnak tűnik a levegő, s bár a korábbi sikolyt hallhattuk, most síri csend honol az erdőben. Az ösvényen maradva viszont Dorina érezheti, hogy valami megérinti a vállát, csupán egy pillanatig. Egy falevélnek tűnhet, mely szépen letelepedik a lányra. Ha viszont felpillant, a levél irányából egy fiatal női alak lóg a levegőben. Valami kötél tartja fogva a nyakánál, de már nem mozog. Diák lehet az ismerős egyenruhaformából ítélkezve, ám az úgy látszik, mintha itt-ott szét lenne szaggatva és néhol véres foltok lepik be. Régebbi sérülések lehetnek, de az is lehet, hogy nem a lányé, hiszen egyetlen karcolás sincs rajta, hiába a szétszaggatott ruhadarabok és vérfoltok. - Pontosan ezért nem akartam ide jönni....- morgom az orrom alatt, amíg jobban szemügyre veszem a halott lányt, de aztán nem bírok tovább ránézni. A földön még ott hever a táskája is Jennifer és Julia lábánál, melyet ugyanúgy vérfoltok takarnak. Nem igazán szeretnék ebbe belebonyolódni, hiszen könnyen megesik az ilyen Japán öngyilkos erdejében. - Az idei évben elképesztően sokan akasztották fel magukat alapból, nem véletlen, hogy ez a lány is most vetett véget az életének. Valószínűleg ő sikított. Na mehetünk?- fordulnék sarkon, bár az hogy megyünk-e vagy maradunk ez rajtuk áll. Én bestialesre jöttem, nem halott lány nézegetésre.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Aokigahara, Japán - Az öngyilkos erdő 2021-04-02, 22:22
A három Bestiamester
& Julia
Jenny szavaiból hiába érzem ki a varázstalan emberekről alkotott véleménye az enyémmel ellentétes. Megnyugodtam, hogy nem akar emléktörlő varázslatot használni rajtuk. Lehet, hogy pár évvel ezelőtt még én is ilyen módon vélekedtem a muglikról, de Sam átformálta a látás módomat. Kicsit rosszul esik hogy friss auror jelvényesként Galen nem nézne utána biztosra a talán bajba jutott embernek, de valahol igazat is adok, hogy lehet egy állat is, ami kiadta a hangot. Kételyt ültet belénk megvezet minket. Mégis biztosra akarok menni, hogy nincs senki sem a hang irányában bajban. -Rendben. - válaszolok halkan Jennek, aki emberek után kutat a varázslatával. Talán mégse annyira közömbös a muglik iránt. Ha tényleg emberek vannak abban az irányba, akkor Galen nélkül is elindulok abba az irányba egyedül is, de remélem nem kell egyedül mennem. Dorina pajzsbűbája egy fajta biztonság érzetett kelt bennem és elindulok a sikoly irányába, ahogy Jen is teszi. Sietősen lépkedve és felkészülve egy esetleges támadásra valami kábító igével. Lehet, hogy ezzel, Galen szabályaiból, a mindig neki van igazát valamilyen formán megszegjük, de egy ember élet fontosabb számomra, mint Herbs induláskor elhangzott mondatai. Ha nincs semmi emberi jelenlétre utaló jel. Lehet elkéstünk és már halott az imént sikoltozó ember, de így kissé kétkedve Galen követem a további szakaszon. Azon elmélkedve, hogy milyen hátborzongató volt az a sikoly és meg kellett volna nézni mi is volt az. Figyelem a környezetünket, minden távolabbi neszre még inkább szorosan ujjaimat a pálcám köré fonva lépkedek tovább. Vajon valakit vérfarkasok támadtak meg? Merül fel a kérdés bennem, de az igazság az, hogy nem ismerem olyan jól a vérfarkasokat, ahogy a lányok percekkel ezelőtt véleményt alkottak róluk. Fuss, ha vérszomjas állattal találkozol! Hoppanálj biztonságos helyre! Számomra ezek, jutottak eszembe a túlélési könyvekből. Közben a legfőbb dolgot, hogy segíts a bajba jutottaknak elég nehéz betartani, ha menekülésre biztatnak. Nem vagyok egy menekülős típus, de ez a Japán út inkább volt menekülés volt a családom és apám elől, minthogy szembe nézzek érzéseimmel és gondjaimmal.
Dorina Postolache
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Aokigahara, Japán - Az öngyilkos erdő 2021-03-19, 14:42
Jenny és Galen stílusa egy hajszállal túl van azon az arrogancián, amit még elfogadhatónak vélek. Hogy a mardekáros kiscsaj fennhordja az orrát az kétségtelen. De hát én meg nem válogathatok az útitársakban. Sajnálatos módon. - Ó nem. Ez pusztán csak egy egyszerű alapvetés volt. A leckék itt kezdődtek. - húzom fel a pólóm oldalát egy pillanatra, és a csípőmnél így láthatóvá válik egy igen csúnya égési heg. Ezt még kislányként szereztem. Mondjuk úgy, hogy engedély nélkül kószáltam ott, ahol nem lett volna keresnivalóm. Mifelénk pedig igen könnyen és gyorsan történik baj. Nem akarok én versenyre kelni a lánnyal, hogy kinek lehetett nehezebb gyerekkora. Mindenkinek megvannak a maga hegei, amitől olyan, amilyen. De nem árt, ha tisztázódik benne, hogy nem vagyok az a szende szűz, akinek kinézek. - Az apám? Nos... ő csak egész Európa legbefolyásosabb bestiamestere. Minden leendő bestiamester verseng a kegyeiért. De csak kevesen vannak abban a kivételes helyzetben, hogy apám néhány pillantásnál többre is értékelje őket. Netán tanítson is nekik egyet s mást. Legalábbis a felszínen ilyen a Romániai Sárkányrezervátum tejhatalmú igazgatója. - vonok vállat, mintha mindez teljesen közömbös információ lenne. Igen. Én ott nőttem fel, ahova a legtöbb bestiamester szakos csak álmodik, hogy bejuthat. És éppen onnan menekültem egészen a Roxfortig. Onnan pedig... hát ide Japánba. - Vérfarkasokhoz? Nem. Inkább úgy fogalmaznék, hogy köze van minden potenciálisan veszélyes lényhez. Nem tudom, hogy mivel és hogyan tartja sakkban őket, de nincs olyan ostoba vérlény, aki szembe szállna az akaratával. Aki mégis megtette... nos ha szerencséje volt, akkor sárkány nasi lett. - ez pedig apám kevésbé ismert oldala. Nem az, amelyik folyton a nemzetközi sajtó címoldalán pózol, áll jótékonysággal, és a külső tökélyre való megszállottsággal. Senki sem feltételezné, hogy a színfalak mögött egészen más is lapul. Sok minden más. Ami főként a hatalomszerzésről, és korlátlan befolyásról szól. Mert hát a hatalomnak mindig ára van. Erről pedig nem beszélnek az emberek valami szívesen. Lényegében én sem. És itt le is zárnám az apámról szóló témát. Ebben pedig talán szerencsémre de segítségemre siet az a hátborzongató sikoly. Helyettem talán azzal kellene foglalkozni. Galenre, majd Jennyre nézek. Remek. Ketten két felé mennének. Én a magam részéről szívesen mennék Galennel az ellenkező irányba. De nem kéne máris szétszakadni. Amennyiben pedig tényleg emberi hang volt, és ezt Jennynek tényleg sikerül megállapítania, netán el is indul az irányába, akkor minden ösztönöm ellenére őt követem. - Galen várj! Ne szakadjunk máris szét. - szólok a fiú után, ha nagyon gyorsan el akarna tűnni. Nem tudom, hogy Galen és Julia végül követnek-e, vagy Jenny egyáltalán elundul-e bajbajutott ember lesre. De biztos ami nem véletlen egy erősebb pajzsbűbájt továbbra is igyekszek fenn tartani. Ha ketten megyünk megnézni a zajforrást, akkor csak kettőnk köré vonva, ha esetleg mind, akkor mind a négyünket védve vele. Ha esetleg mégsem ember volt, és Jennyvel el sem indultunk felderíteni az okot, azért akkor is fenntartom a pajzsot egy darabig Galen nyomában haladva.
₪ Dallam ₪ ₪ "Mihelyt vállalod, a kockázat már nem is olyan ijesztő." ₪
Jennifer Brekinridge
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Aokigahara, Japán - Az öngyilkos erdő 2021-03-16, 18:44
- Tudod, kislány... Talán ez volt életed leghasznosabb leckéje - pillantok a hugrabugos szőkeség irányába. Fogalmam sincs azt illetően, hol és miféle lények között nőtt fel, de maradjunk annyiban, hogy nem is igazán érdekel. Akármi is akadt az útjába gyerekként, nem érhetett fel az én családom hátteréhez. Igen kevesen tartozhatnak egy olyan famíliához, mint én, szóval talán jobban teszi, ha hallgat. Mondjuk, nem is verem nagydobra a származásomat, az itt megjelent személyek is maximum csupán annyit tudhatnak a Brekinridge-névről, hogy egy dúsgazdag családot takar. A vérfarkas felmenők infója valahol elsikkadt félúton annak idején. Csupán néhány bennfentes lehet tisztában eme titkunkkal és természetesen a minket üldöző vadászok, akiket, nos - valljuk be - fél kézzel hajítunk arrébb az útból, ha szükséges. - Miért, mivel foglalkozik az apád? - kapom fel a fejem Dorina szavai hallatán és most az egyszer igyekszem normális hangnemet megütni vele szemben. Sohase voltam oda a hugrásokért, Danielhez sikerült csupán közelebb kerülnöm néhány röpke alkalom erejéig, de ennyi és nem több. Dorina se lesz a szívem csücske egyhamar, főleg abban az esetben nem, ha állandóan igyekszik a békebíró szerepében tetszelegni. - Köze van a vérfarkasokhoz? - élénkül fel a tekintetem a következő pillanatban, hiszen ez a téma olyasmi, amiről bárhol és bárkivel ezer örömmel értekezem. Minden álmom átalakulni, egyelőre viszont nem adatott meg számomra eme kiváltság. Joyce aligha harapna be, ha arra kérném, Annát pedig mindig is gyengének tartottam. Tőle sohase kérnék ilyesmit. - Ha beléjük is futunk, majd Juliára bízom őket - vonom meg a vállam. Részemről a muglik ügye teljes mértékben le van zárva. Ha Julia úgy érzi, nem kellene az Exmemoriannal bajlódnunk, akkor átengedem számára a terepet. Csináljon, amit szeretne, én nem szólok bele. - Drágám, nekem aztán teljesen mindegy, miben hiszel - csiripelem negédes hangon, amikor Galen igyekszik magára ölteni a lehető legközönyösebb arcát. Ez számomra csupán érdekes történet volt, semmi több. Nem fogok megtéríteni másokat, de részemről nincs kamu szaga a dolognak. Amikor elindul és meghalljuk a sikolyt, szinte egyből a pálcám után kapok én is, habár egyelőre nem lépek semmit sem. Úgy érzem, felesleges lenne több varázslatot bevetni ebben a helyzetben. Egyelőre nem vagyunk közvetlen veszélyben, de talán nem ártana utánajárnunk a dolgoknak. - Azt könnyen kideríthetjük - szólalok meg Julia szavai hallatán, majd mormolom el a következő varázsigét: - Homenum Revelio! Ha valóban ember adta ki az iménti hangot, akkor azt pillanatok alatt megtudhatjuk a varázslat hatására. Persze, messzebbről is érkezhetett a hang, mint hallottuk, hiszen az itt élő varázslények nagyon csalókák képesek lenni néhanapján. De ha tényleg bajba került valaki a közvetlen közelünkben, azt ki fogja mutatni az ige. Csak azután szegődök Galen nyomába, hogy kiderült, mi is történt valójában. Ha azonban egy emberi lény a hang forrása, habozás nélkül indulok hát el a sikoly irányába...
Homenum Revelio: Megmutatja, hogy van-e ember az elvégző körül.
Egyedül azért jóval másabb lett volna a helyzet. Az is előfordulhatott volna, hogy soha a büdös életbe nem térek haza, aminek apám valószínűleg a végére járt volna. Milyen drámai befejezés... Az utolsó Herbs, Frida pedig majd megoldja valahogy. Hiába próbálok vele azóta is dűlőre jutni, úgy érzem, mintha minden egyes találkozásunk alkalmával egyre messzebbre löknénk egymást magunktól... Inkább vállat vonok és az erdőre szegezem tekintetemet.- A nagyon maximum szétszakadás, az az, ha kettes csapatokra oszlunk.- adom ki a javaslatot, hiába hallatszódik szinte parancsnak a számból. Én nem bánom, ha leválunk, úgy legalább több területet tudunk átfésülni és lehet nagyobb valószínűséggel találjuk meg a jakuza csapatokat is, már ha vannak. Jennifer felé fordítom közönytől sugárzó arcomat, majd oldalra billentem a fejemet. - Hiszem, ha látom...- sóhajtom a végére és indulok is meg, kicsit lehagyva a lánycsapatot. Valahol ekkor hallatszódhat a sikoly is, amire rögtön megtorpanok és pálcát ragadok. Julia ködeloszlató bűbájának hála látok is valamit a fák aljából, ám egyelőre embereket nem vélek felfedezni a távolban, pedig a hang igencsak közelről hallatszódhatott. Talán a jobb oldalunkról. - Nem feltétlen szeretnék reggeli lenni.- válaszolom Juliának habozás nélkül. - Ha akartok, mehettek, de kétlem, hogy a tudatlanságotokkal bármerre jutnátok. Másfelől hallottatok már olyan állatokról, akik tökéletesen tudják utánozni az emberi hangot? Lehet az egyik csak játszadozik velünk... Kár lenne érte aggódni.- vonok vállat végül és adom meg a lehetőséget a lányoknak, hogy ő döntsenek. Én mindenesetre most térek le az ösvényről és indulok el a hanggal ellentétes irányban. Egyelőre nincsenek emberek a közelünkben, akik láthatnának, ezért is számít ez egy tökéletes időnek az ösvényről való letérésről. De ha ők sokáig haboznak, akkor lehet már túl késő.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Aokigahara, Japán - Az öngyilkos erdő 2021-03-14, 22:16
A három Bestiamester
& Julia
Annyi biztos kilógok a sorból. Valamiféle feszültséget érzek a Jenny és Dorina közötti, amibe jobb ha nem folyok bele, mert a végén rajtam csattan az ostor. Jen emléktörlés javaslatán csak megrázom a fejemet. Ezt nem fogom hagyni, elég egy erősebb összezavaró bűbáj számukra, hogy kikóvályogjanak az erdőből zavarodottan, homályos emlékekkel. Viszonzom Jen mosolyát, hogy együtt állítsunk fel a táborunk körül a védelmet, amikor megállunk túránk során. Ahogy belépünk az erdőbe és követjük az turista utat, úgy telepszik ránk a csend is. Csak az erdő suttog és beszél sajátosan hozzánk vagy talán csak hozzám. A száraz avar ropog alattunk. Néha egy-két madár füttyött elvétve hallok. Egyre sűrűbb köd telepszik ránk, ami még inkább rejtélyessé teszi a körülöttünk lévő rengeteget. Csak a mi általunk csapott zajt hallom már a lehullott levelek egymással való találkozását a sercegő hangjukat. Egy pillanatra le is csukom szememet, hogy két-három lépést "vakon" lépjek és így a talpam alatt lévő apró köveket és ágak ropogását érezzem és halljam. Galen szavai ébresztenek fel. Szinte biztos vagyok, hogy észre vette, hogy kicsit ráhagyatkoztam az érzéseimre. Bele is vörösödők, hogy ennyire élvezem ezt az erdei csendet, amely igazából sok-sok veszélyt rejt. A sikolytól kirázott a hideg, a lelkemig hatolt a hang. -Lehet, hogy az előttünk lévő csoporttal történt valami. - jegyzem meg halkan, amíg a körülöttünk lévő hangokra, próbálok figyelni. A pálcámmal a ködöt próbálom kissé feloszlatni, ahogy tanultam az elmúlt tanévben, hogy többet lássunk a környezetünkből. Ezzel lehet, hogy egyes lények, előtt célponttá vállunk, de jobb az ha mi is többet láttunk, mint hogy egymást se találjuk meg a ködbe. Talán meg láthatjuk a ködben eltűnt csapatot is. -Galen, utána kellene nézni, hogy jól vannak-e? - aggódok, hogy pont velük történt valami baj. Tudom, hogy a srác dönti el, hogy most hogyan tovább, de azért jobb lenne a lelkemnek, ha szemügyre vennénk a őket. Nem jó, ha megállunk és egy helyben toporgunk. Tovább kell mennünk és én pár lépés előre lépek. Pálcámat magam előtt tartva, hogy esetlegesen, ha valami rám támadna, meg tudjam fékezni, bénítani egy gyors mozdulattal és végülis arra ösztönözni a csapatot, hogy menjünk tovább.
Dorina Postolache
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Aokigahara, Japán - Az öngyilkos erdő 2021-03-06, 21:54
Hát, szerintem senki nem olyan őrült, hogy egyedül vágjon neki egy efféle helynek. A bestiamester foglalkozás sosem a szóló küldetésekről szólt. Nagyjából ez volt az egyik első dolog, amit megtanultam a rezervátumban. A csapatmunka a záloga a túlélésnek. Az viszont eléggé megkérdőjelezhető, hogy a mi csapatunk vajon hogy fog együttműködni. Úgy érzem köztünk nem a legjobb az összhang. Mondanám Herbsnek, hogy ő érezze magát megtisztelve az én jelenlétemmel, de már nem az a hercegnőcske vagyok, aki régen. Az elmúlt hónapokban is sokat változtam. Talán éppen az akadémia miatt is. De úgy döntök, hogy ezt most elengedem a srácnak. Nem fog használni a csapatmunkának, ha azon versenyzünk, hogy melyikünk a lekezelőbb arrogáns aranyvérű. - Egy valamit megtanultam a vérfarkasok, vámpírok, és azoknál százszor rosszabb lények közt felnőve. Sose mutass gyengeséget, mert akkor tuti meghalsz. Jobb esetben is farkasként végzed. Szóval jobb mindenre felkészültnek lenni. - jegyzem meg, talán kissé békülékeny hangnemben, mert hát lehet, hogy én sem a legjobban indítottam. Így inkább középtájt haladva indulok el a kis csapattal. Annyira pedig én sem vagyok ostoba, hogy direkt akarjak találkozni vérfarkasokkal, vagy egyéb szörnyekkel. Épp elég tapasztalatom van már velük, hogy el akarjam őket kerülni. De nem fogom kimutatni a félelmem. - Ez érdekes. Mondjuk szamuráj vérfarkasokkal, vagy a Jakuzával nem futnék össze szívesen, de ettől még érdekes a létezésük, vagy a lehetséges létezésük. Még jó, hogy nem apám előtt beszélgetünk erről. - pillantok Jenny történetére a lányra. Apámról pedig... hát el tudom képzelni, ha hallana szamuráj vérfarkasokról, akkor még őket is megpróbálná az uralma alá hajtani. Na, de ez talán nem is annyira fontos jelenleg. Itt az ideje, hogy elszakadjak tőle, és a magam lábán álljak meg. Nem az ő neve mögé bújva. - Azért jobb lenne nem belefutni muglikba. Kerüljük a bajt amennyire lehet. Láttam már félresikerült Exmemoriamet. Hát nem szívesen teremtenék új mugli legendát arról, hogy az erdő még szellemi fogyatékossá is tesz. - lehet, hogy egyesek könnyű bűbájnak gondolják, de nem véletlen épül rá egy egész szakma. Nem akarok elgügyült muglikat a nyakamba. Noha személy szerint semmi bajom velük. Talán még viccből kedvem is lenne megjegyezni Galennek, hogy ha összekeveri a mókusokat meg a kappákat szakot kéne váltania. Na nem mintha nem tartanám kellően jó bestiamesternek, hogy megtűrjem egy csapatban saját magammal, csak éppen sajátos humorom tud lenni. Ám erre most nem derül fény. A női sikoly nem éppen jelent jó óment, ahogy az sem, hogy szinte semmit se látunk a ködben. Így pálcát húzok, és egy erősebb pajzsbűbájt vonok magunk köré. Biztos, ami biztos. - Csak óvatosan. Nem tudjuk mi volt ez. - igyekszem nyugodtak tűnni. De a hangtól azért még az én gerincem mellett is végig futott a hideg. Úgy fest máris kiderül, hogy mennyire leszünk képesek jól összedolgozni...
₪ Dallam ₪ ₪ "Mihelyt vállalod, a kockázat már nem is olyan ijesztő." ₪
Jennifer Brekinridge
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Aokigahara, Japán - Az öngyilkos erdő 2021-03-06, 10:21
Azt azért szögezzük le, hogy nekem eszem ágában se áll senkivel se versenyezni. Herbs azt fedez fel elsőként, amit szeretne, én leginkább csupán a saját kíváncsiságom miatt indultam útnak. Ha találunk egy új fajt, egyiküket se fogom félrelökni az útból, mert egyszerűen nem fog érdekelni a dolog. Persze, mint minden bestiamestert, engem is érdekelnek a legendás lények, de nem csupán emiatt vagyok itt. Számomra egészen mást jelentenek ezek a dolgok és ez az erdő is. Egy új lehetőséget egy másik élet reményében. Nem érdekel az elismerés és a felfedezés, hiszen csakis magam miatt vagyok itt. A saját önző, önös céljaim végett, ahogy ők is mindannyian. - Örülök, hogy ennyire magabiztos vagy a képességeid terén - jegyzem meg némi gúnyos éllel Dorina szavai hallatán, amikor leszólja a vérfarkasokat. Szó, mi szó, az ilyesmire mindig is igen érzékeny voltam. Köztük nőttem fel, a családom tagjait egy szertartás keretein belül harapják be, eddig egyedül csupán én maradtam ki ebből a ceremóniából. Fogalmam sincs, mi ennek az egésznek az oka, de már igazán türelmetlen vagyok és ha szükséges, én magam veszem kezembe az ügyet. - Azért reménykedjünk abban, hogy nem találjuk szembe magunkat velük - szúrom még oda számára, sikeresen leplezve az indulataimat. Inkább hangzanak úgy a szavaim, mintha tényleg remélném a lehető legjobbakat. Közben pedig a lelkem mélyén igenis azt kívánom ennek a szőke libának, hogy kapja el egy megtermett vérfarkas és tanítsa jól móresre. Igazán megérdemelné. - Ha kell, akkor vállalom az amneziátor szerepét - vonom meg a vállam Dorina szavaira. - Az Exmemorian nem valami nagy ördöngösség - jegyzem meg, noha eddig még soha életemben nem kellett használnom. Még egyszer se beszéltem muglikkal. Lecsúszott, ostoba népnek tartom őket, ahogy azokat is, akik közéjük születtek. Világéletemben ezt nevelték belém, én pedig mélységesen egyetértek eme elvekkel. Hiszen még azt se képesek meglátni, ami valójában a szemük előtt van! - Akkor te vagy az én emberem - vetek egy barátságos mosolyt Julia irányába. Igen, fenn hordom az orrom, de képes vagyok normális hangnemben elcseverészni másokkal, ha egyezik a véleményünk. A lány pedig eddig elég jól teljesít, Dorinával ellentétben. Na, nem mintha a szőkeséggel olyan sok bajom lenne, bár az iménti megjegyzése rendesen szíven ütött a farkasokkal kapcsolatban. - Érdekes lenne, annyi szent - hagyom annyiban Galen feltételezése hallatán, miközben még egy nevetést is magamba fojtok. Nem érdekes, hanem leginkább felettébb vicces helyzet lenne, ha szamuráj vérfarkasokkal találnánk szembe magunkat. - Bár, tény ami tény, néhány itteni vérfarkas beépült a jakuzák világába - vonom meg a vállam, mintha annyira lényegtelen információ lenne ez. - Pár klánt ők vezetnek. A Jamagucsi-gumi család élén is egy vérfarkas áll - osztom meg velük a dolgot. - Mugli alvilág, vérfarkas vezetőkkel. Szinte elképzelhetetlen, de mégis működő szervezet. A jakuza történetét ismerve pedig igen sikeres. A jó taktika csodákra képes, nem igaz? - Ne aggódj, figyelni fogunk - sóhajtok egyet a fiú szavai hallatán. Ennyire ostobák azért nem vagyunk, bár ezt hiába is próbálnám megmagyarázni számára. Nem tűnik olyasvalakinek, aki bárki más képességeiben is megbízna önmagán kívül. A női hang hallatán én is megtorpanok, majd fülelni kezdek. Ki tudja, talán a felmenőim rám maradt adottsága ez, de kifejezetten jó a hallásom. Mi több, kiemelkedően jó. Távoli zajokat is képes vagyok közeliként érzékelni, úgyhogy ezúttal is reménykedem abban, hogy most is képes leszek bemérni, pontosan merről is érkezik a hang. Ami pedig a legfontosabb: állati vagy emberi-e egyáltalán?
Őrült lettem volna, ha egyedül vágok neki ennek az erdőnek. Még a muglihistóriák sem hangzanak túl jól, nem hogy a bent lévő bestiák felfedetlen kiléte. - Japán vérfarkasok... Reménykedünk abban, hogy nem szamuráj leszármazottak.- sóhajtom és teszem hozzá megjegyezve, mert akármennyire is számítunk képzettebb varázslóknak, még nem biztos, hogy a hátunk mögül érkező katanát látni fogjuk, amint átszáguld a testünkön. Nem sok történelmet olvastam a japánokról, de abból a kevésből is leszűrhető volt mennyivel másabb az ő világuk, mint a mienk. - Örülj annak, hogy csak ennyi és most te is itt lehetsz. Érezzétek magatokat megtisztelve.- kezdem a mondandómat először Dorinának, végül a lány triónak szegezem az utolsó szavakat. Nélkülem valószínűleg csak évekkel később fedezték volna fel ezt a területet, meg aztán az sem kizárt, hogy előttünk is voltak már jópáran. Az ilyen jelekre azért figyelnünk kell majd. Julia előtt lépek az erdőbe és először követem a mugliknak kijelölt útvonalat, ami egy fehér szalagot takar. Egy jó ideig követhetjük azt, majd ha már távol vagyunk a turistáktól, akkor letérhetünk az ösvényről is. Előttünk még látszódik egy kisebb turistacsapat, akik lassacskán eltűnnek a távoli ködben és síri csend honol körénk. Egyedül a lépteink zaja visszhangzik, ahogy az avaron át sétálunk. Aztán mintha valami hangos reccsenés megtörné a csendet. Lehet az egy ágreccsenés, amit valami vagy valaki tört le, esetleg csak az elszáradt ágak adták meg magukat. - Lehet hallani különféle zajokat, amik hétköznapinak tűnhetnek. Nem hinném, hogy taglalnom kellene, de jobb, ha figyeltek ezekre is. Nem lenne a legjobb, ha a bokrok közül rátok ugrana egy kappa csak azért, mert azt hittétek egy mókus volt.- szarkazmustól csöpögő hangon szólalok meg újra és töröm meg én a csendet, aztán mintha a távolból egy női hang sikítana fel eléggé vérfagyasztó módon. Meg is torpanok és a távolba révedek. A ködben sajnos nem lehet sokat látni, de az biztos, hogy valami történhetett vagy csak az erdő játszadozik velünk?
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Aokigahara, Japán - Az öngyilkos erdő 2021-03-04, 11:20
A három Bestiamester
& Julia
Nem voltam, hajlandó még egy napot eltölteni Angliában. Szabadulni akartam mindenféle kötelezettség alól és a nyár az utazásról és a nyaralásról szól nálam, szóval más kultúrák felfedezéséről. Szerettem volna a világot látni. A legtávolabbi pontra utaztam volna, ha lett volna olyan, aki velem jön. Az akadémia alatt is néha azon merengtem el, hova tűnhetnék el egy vagy akár pár hétre is. Herbs adta az ötletet és a megoldást is, mikor együtt ültünk le tanulni esszét írni. Japánba sose voltam ez idáig, pedig volt egy japán levelezőtársam két évig. Kijár nekem a szabadság, főleg úgy amilyen helyzetben most vagyok. Kicsit kilógok a csoportból, mivel mind bestiamester szakon tanulnak. Megpróbálok nem a nehezükre lenni és elijeszteni a megfigyelendő lényeket. Pár ruhát csomagoltam be az útra és mivel tudtam, hogy túrázni fogunk így egy bejáratott strapabíró bakancsot hoztam magammal. Amikor reggel bekötöttem, akkor Sam-féle technikával kötöttem meg. Az első randevúink egyike, pont egy túra volt. Tudom, hogy eltanulhatok pár vad kempingezési trükköt, ha merészen velük tartok és nem futamodok meg az első kanyar után, mikor letérünk az kijelölt útról. Ez az egész rejtélyes erdő a tiltott rengetegre emlékeztet, bár a fauna az másabb mint otthon. - Aham minden meg van. Én is remélem. - Biccentek Galen felé a fejemmel. A hátizsákomban van egy tucat kenőcs, üvegcse és több érdekes tárgy, mint medálok, gyűrűk és apró csecsbecsék is előfordulnak. Mielőtt eljöttem utána olvastam több dolognak is erről a környékről. Úgy sejtem, hogy itt is található több elemi őshelyszínt, amikbe egy-egy kicsinyke eszenciát talán begyűjthettek különböző tárgyakba. Megigazítom a karkötőmet, amin kis apró rácsatolt csecsebecsék lógnak. Az elmúlt tanévben a terepgyakorlatokon egy-kettőbe sikerült begyűjteni egy-egy elemi kivonatot. -Vérfarkasokat szerintem is érdemes elkerülnünk, bár szívesen megnézném a jég és szél barlangokat és más érdekes helyszíneket is, ha lesz időnk útba ejteni. - értek egyet Jennel, mikor felhozza a témaként a vadakat. Kicsit kiráz a hideg, hogy megharapjanak és így elveszítsem kontrollomat a testem felett, így is korlátozva vagyok apám által. -Segítek a védővarázslatok terén értek hozzá. Van néhány jó bűbájom. - jegyzem meg, Dorinanak és Jennynek próbálom vissza fogni magam, hogy ne tűnjek úgy, aki magas lovon ül ilyen téren. Nem tűnik vészesnek semelyik szabály sem, hogy ne tartsam be. Bár, nem tudnék mindig igazat adni Galennek. Nem bíznám rá az életemet, sőt nagyon kevés embert nem kérdőjelezek meg mostanában, de csak egyet értően bólintok a szabályaira. Jól tudom, hogy vannak veszélyes helyek és nem véletlenül nem vágott egyedül neki Galen sem. Egy társ mindig jól jön egy kaland során. -Akkor neki vághatunk? - teszem fel a költői kérdést magamnak. Elindulok az erdőbe vezető ösvényen úgy is csak később beljebb térünk le az útról, ahol a mugliknak se tűnik fel. Izgalom lesz úrrá rajtam. Nem is tudom miért, de vonzza a tekintetemet az erdő, mintha hívna engem, hogy fedezzem fel. A szél is azt suttogja: Julia, gyere és játssz velem...
Dorina Postolache
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Aokigahara, Japán - Az öngyilkos erdő 2021-02-27, 18:36
Galennel szaktársak vagyunk, és az akadémián is lépten nyomon egymásba botlottunk. Azt hiszem így valami fura módon, de elkerülhetetlen volt, hogy én is itt kössek ki. Ami azért fura is lehetne, hiszen elég maximalista vagyok, így folyton rivalizálnom kell Galennel az elsőbbségért. Legalábbis én akarok az évfolyam első, és kizárólagosan a legjobb bestiamestere lenni. Ebbe pedig nem fér bele, ha a srác megközelíti, vagy netán lekörözi az én teljesítményem. Úgy bármiben. De főként a bestiákkal kapcsolatban. Így természetesen kaptam az alkalmon, hogy csatlakozzam ehez a kis túrához. Elvégre, ha felfedeznék valami nem ismert lényt, akkor talán az apám is elismerne. Talán egyszer önmagam miatt látna meg, és nem a hasznot, amit a kényszer kiházasításom hozhatna számára. Na meg talán így egy kicsit kiszakadhatok a hétköznapi problémáimból. A testvéreimet az unokanővéremnél hagytam így most nyugodtan koncentrálhatok az előttünk álló feladatra. Otthon már utána olvastam az erdőnek, és mindenféle mende-mondának, amit köré szőttek. Elég érdeksnek tűnt. Ideális hely lesz életünk első kutató útjához. Ami engem illet most igyekeztem praktikusan öltözni. A túrához illő bakancsban, vékony légáteresztő, de bokáig érő terep színű nadrág, és egyszerű fehér poló. A kis hátizsákom tértágított, és minden szükséges felszerelés megtalálható benne. Természetesen sátor, és megfelelő mennyiségű tartós élelmiszer, alap elsősegély felszerelés is. Szóval felőlem akár szeptemberig is itt táborozhatunk az erdő közepén. Hátha akkor találunk is valami izgalmasat. Elveszem a térképet Jennytől. Vele is fura a kapcsolatunk. Vagyis eddig szinte semmilyen kapcsolatunk nem volt, azt leszámítva hogy elég tehetséges ő is a szakon. - A barlanglakó vérfarkasok piskóták lesznek, az otthoni sárkányokhoz képest. - vigyrodom el a lányra. - Amúgy az utvonalat azért kell memorizáni, hogy elkerüljük a muglikat. Bestia szakértőnek, és nem amneizátornak szerződtem. - jegyzem meg, de valamiféle cinkos mosoly játszik az ajkaimon. Noha azért nem veszélytelen, amire készülünk. Jobb az óvatosság. De ezúttal a kalandvágy az, ami vezet. - A rúnamágia nem a szakterületem, de hasznos kiábrándító bűbájokat tudok. - jegyzem meg. Azért tényleg hasznosak tudnak lenni, és nem hiába voltak a magán tanárok annyi éven át. - Ennyi? Apámnak sokkal durvább szabályai voltak, az efféle táborozásokra. - kacsintok Galenre, meg a szabály ismertetésére. Ezt nem lesz túl nehéz betartani. Na igen, apámnak sok szabálya van, és jajj neked, ha vétesz ellenük. De nem volt mindig olyan rossz a kapcsolatunk, mint most. Eleinte bálványoztam őt. Akkor amikor elvitt magával, és sárkányokról, meg bestiákról mesélt. Amikor megtanította a szakma alapjait. Vajon hogy romlott el ennyire minden? Miért nem tud annak elfogadni, aki vagyok? Hát itt és most bizonyítom neki, hogy én is érek annyit, mint bármelyik bátyám, vagy férfi a rezervátumban.
₪ Dallam ₪ ₪ "Mihelyt vállalod, a kockázat már nem is olyan ijesztő." ₪
Jennifer Brekinridge
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Aokigahara, Japán - Az öngyilkos erdő 2021-02-23, 13:52
Úgy érzem, Galen nálam alkalmasabb embert aligha szerezhetett volna a túrára. Az évfolyamom egyik legjobbja vagyok, kiemelkedő teljesítményt nyújtok mind az elméleti, mind a gyakorlati órákon. Ráadásul, ez a kis út az én figyelmemet is kellőképpen felkeltette ahhoz, hogy igent mondjak. A pénz sose volt számomra akadály, hála a családomnak, ezt pedig elég értelmes dolognak tartom ahhoz, hogy belevágjak. Már előtte is rengeteget olvastam a japánok híres erdejéről, amely eddig leginkább a kísértetvadászok köreiben volt igazán népszerű. A tévelygő lelkek, a túlvilágon rekedt szellemek... Engem azonban a bestiák érdekelnek és még valami más is, amelyről még a többieknek se számoltam be. Persze, nem is tartozik rájuk. Egyiküket sem ismerem annyira, hogy beavassam őket. Hiszen még a saját családom előtt is titkolom a szándékaimat, miért lennének hát pont ők mások? Ezúttal a laza, kényelmes, nem túl kirívó ruhát részesítem előnyben, amely nem akadályoz abban, hogy mágikus lényeket követhessek akár az egész erdőn keresztül. A színe se rikító, az emberek feketének látják, ellentétben a bestiákkal, akiknek a tekintete elől elrejt ez a csoda. A bakancsom sárkánybőrből készült, a lehető legjobb anyagból, ha az ember lánya egy hasonló terepre merészkedik. Méregdrága holmi, nem tagadom, de ide kell is. A kígyók marásától legalább biztonságban érezhetem magam, hiszen van itt nem egy mágikus és egyben veszélyes faj is. A hátizsákomban lapul még egy pár sárkánybőr kesztyű is, ráadásul néhány olyan edény, amelybe érdekes jószágokat helyezhetek. Kisebb bogarakat, tündéket például. A varázslattal összezsugorított sátorról inkább már ne is beszéljünk. Nálam van ugyan, de nem áll szándékomban a szabad ég alatt éjszakázni. Mindegy, egy leendő bestiamesternek erre is gondolnia kell. Ha útközben egy érdekes faj nyomaira bukkanunk, akkor ostobaság lenne részünkről visszafordulni és hagyni a nyomokat kihűlni. - Tessék, a hivatalos túraútvonal - nyomok a Dorina nevű lány kezébe egy muglik által felvázolt térképet. - Jól jegyezd meg, ezt nem kell követnünk - teszem azért még hozzá, hiszen mindenki tudja jól, hogy a mágikus lények nem ott rejtőznek, ahol a muglik naponta járnak. Nem, ők az erdő egy sötét, eldugott zugában tanyáznak. Főleg a veszélyes és egyben ritka példányok. Galen szavai hallatán csupán biccentek egyet, ezzel is jelezve irányába, hogy értettem a dolgot. Az nem biztos, hogy be is fogom tartani, de ez legyen az én gondom. Más terveim is vannak. - Személy szerint úgy hallottam, hogy néhány született vérfarkas is rejtőzik ezen a helyen - hozom fel azt a témát, amely engem a leginkább érdekel. Igen, ha felkeresem őket, akkor talán hajlandóak megtenni számomra azt, amit mások nem. Csupán reménykedem abban, hogy a Brekinridge-család neve és hatalma már nem ér el idáig. - Számkivetettek, barlangokban élnek, szóval nem ártana óvatosnak lennünk - hívom fel a figyelmüket a dologra, mintha csak emiatt szólaltam volna meg. - Valamilyen szinten értek a rúnamágiához, szóval a védővarázslatokkal nem lesz gond, de nem venném rossz néven, ha valaki segítene felrajzolni a mágikus kört, ha esetleg le kell táboroznunk - pillantok körbe a kis csapaton. A tudásom ebben a tantárgyban nem a legjobb, az alapok mennek, ez is több, mint a semmi, de a komolyabb ábrák nem. És nem szégyen segítséget kérni, ha elakadunk valamiben. Legalábbis én ezt az elvet vallom.
Két szaktársamat, -Jennifert és Dorinát- voltam kénytelen magammal hívni Japán leghírhedtebb erdejébe, Aokigaharába. Bolond azért még én sem vagyok, hogy egyedül vágjak bele egy ilyen túrába a disszertációm elkészítésének érdekében. Ha van mire alapozni a jövőben, akkor jobb, ha most elkezdem az utazásokat, mielőtt még túl késő és lemaradnék valami nagy áttörésről. Még pedig nem hiszem el, hogy senkinek se jutott még eszébe ez a hely. Ahogy az út szélén állva várok a többiekre, tekintetem elkalandozik a magasan ágaskodó lombok rejtélyes árnyai közé, aztán fejemet az erdő mélyének irányába fordítom. Kora reggel van még, a Nap épphogy csak felbukkant az égen, de a turisták már most szállingóznak be az erdőbe. A köd elég sűrű odabent és még az aszfalt útra is kilóg, egészen az információs iroda épületéig nyúlik. Maga az épület egy kisebb faházszerű kabin, pár ablakkal és egyetlen bejárati ajtóval. Eléggé leharcolt állapotban van, ám ez annak is köszönhető, hogy már évtizedek óta itt áll, jóval távolabb a civilizált területektől. Ha a lányok végeztek a benti információszerzéssel, Julia felé fordulok, akit még az Akadémián volt alkalmam megismerni, s most idáig sodorta őt a sors, hála a nagy számnak. - Mindened megvan? Esélyes, hogy pár éjszakát odabent kell töltenünk, de legyen ez a legrosszabb eset.- sóhajtom elő véve egy pergament, amire nagyjából felvázoltam az útvonalunkat. - Oké, mindenki itt van? Csodás. Először is van néhány alapszabályom, amit jobb lesz, ha mindenki betart. Egy.- emelem fel mutatóujjamat és fordulok a lányok felé. - Sose kérdőjelezzetek meg. Kettő; Nem kóválygunk el egymástól, három; valószínűleg le fogunk térni az útról, de jobb, ha a muglik nem látják ezt, mert jelenthetik, négy; akkor fedezzük azokat az új fajokat.- vigyorodok el a végére. Adok nekik még némi időt a maguk lányos csevegésére, mielőtt eltűnnénk a bokrok és fák mögött.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Aokigahara, Japán - Az öngyilkos erdő 2021-02-22, 20:23
Aokigahara
Az erdő jelentős szerepet játszik a japán mitológiában, mint a démonok lakhelye, emellett az egyik legkedveltebb hely az öngyilkosok körében; 2002-ben 78 holttestet találtak mindazok ellenére, hogy az erdő számos pontján japán illetve angol nyelvű táblák buzdítanak arra, hogy gondolják át szándékukat. A fák sűrűségének és az állatok kis számának köszönhetően az erdő hátborzongató csendjéről is ismert, ezen tulajdonsága miatt kapta a „fák tengere” nevet.
A talaj elsősorban vulkanikus kőzetet tartalmaz, ezáltal nagyon nehéz bármiféle eszközzel, csákánnyal, lapáttal megtörni. A növényzetet főleg fehér cédrus, fenyő és egy puszpáng-féle bukszus alkotja. Helyi önkéntesek nem hivatalos útvonalakat jelöltek ki ragasztószalaggal az erdőben, ezek mentén szokták megtenni az éves „testvadászatot”. A műanyag szalag soha nincs eltávolítva, így kiváló útmutatóként szolgál az erdő turistalátványosságaihoz vezető utakhoz (Jég-barlang, Szél-barlang). Az első pár kilométer megtétele után az erdő sokkal tisztább, érintetlenebb, nincsenek egyértelmű nyomai az emberi látogatásoknak.
Mindemellett felfedezetlen varázslényeknek is nyújt otthont az erdő mélye. Kappák és különféle démonok egyaránt megmutatták már magukat a varázslók szemei előtt, viszont az sem kizárt, hogy ennél sokkal több rejlik a fák mögött.
