2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Tudom, de te is tudod, hogy nem is csak erről van szó. - én sem kezeltem ezt jól, nem tudtam és talán nem is akartam és hát évekkel ezelőtt történt, azóta talán még akár arra is lehetőségem lenne, hogy visszamenjek a minisztériumba. Lehetséges, hogy most hogy emberhiánnyal küzdenek talán belemennének, hogy visszaálljak aurornak, na de hogy akarnám-e? Túlságosan jól elvagyok magamba fordulva a kocsmában, hogy nem kell foglalkoznom senkivel és semmivel. Valahogy ebbe nem fér bele az, hogy mások problémáit oldjam meg, vagy egyáltalán kimozduljak és emberk közé menjek. Arról nem beszélve, hogy ki tudja, hogy hány kollégám lenne, aki aztán mégis csak úgy gondolná, hogy nagy butaság volt visszavenniük engem, mert nem vagyok aurornak való. - Meglátom, hogy mit tehetek, de már rég nem vagyok olyan jó emberismerő. A hatodik érzék is könnyen megkopik és az enyém már nagyon megkopott. - és persze gőzöm sincs róla, hogy még visszahozható-e, de egy próbát megér. Végül is tényleg ki tudja, hogy nem veszek-e észre valami olyasmit, ami esetleg neki tényleg nem szúrt eddig szemet. Meglátjuk, hogy milyenek azok a páciensek. Az biztos, ahogyan ő is felvázolja nekik, hogy én nem fogok belemenni beszélgetésekbe, vagy megnyílni vadidegenek előtt és kiteregetni a problémáimat. - Üdv! - még kissé esetlenül intek is egyet, de csak ennyire futja végül. Nem akarok igazából beszélni, legjobb lett volna a háttérben leülni és csak figyelni, de a sok szem ami egyszerre rámszegeződik kifejezetten zavaró most. Próbálom azért nekik is jelezni a pillantásommal, hogy tényleg csak hallgatóság leszek és igazán nem akarok zavarni, de gondolom az már Bob dolga lesz, hogy oldja a feszültséget valahogy és megnyíljanak így is az emberek, mert ugye ha nem beszélnek akkor maximum csak a mimikájukat, vagy a testhelyzetüket tudom megfigyelni, ami nem biztos, hogy eleget elárul majd.
- Mert úgyis tudja, hogy ki kell mozdulnod, kiszellőztetned a fejedet. És ebben a városban senkit sem vetnek meg érte, csak mert vérfarkas. Ha tudnád, hogy akiket kezelek, azoknak milyen átkai vannak. De majd megismered őket. – Csóválja a fejét Bob, végülis tudja, hogy Leroy inkább az otthonülős fajta, de nem is bulizásról van szó, hanem hogy ne tévedjen be a bárjába valami exkolléga, vagy valami frissen szabadult egykori fogoly, akit Leroy kapott még el. Ráadásul a vérfarkas már elszokott a nyomozástól, de hátha azzal, hogy beül a csoportba, megjáratja kissé a fejét. Bob bólogat, örömmel veszi, hogy Leroy majd holnap csatlakozik hozzá, ott legalább fizikálisan is meg lehet kissé újulni. Amint végül átöltöztek, kocsiba pattannak, Bobnak van egy Porschéje, ezzel mennek, nem a bérautóval kell. – Igen, hátha neked rezonál a hangvillád. Én már túl jól ismerem őket, egy bizonyos szűrőn át látom a csoportot, mondhatni elfogult vagyok velük. – Hamar átérnek a városon, amelyen már lenyugvóban van a nap, de azért még kellemes meleg van. Egy toronyház egyik fenti irodájában szokott a terápia lenni. Bob kiszállván a liftből hazaküldi a titkárnőjét, és be is lépnek, ahol éppen hallanék még egy beszélgetés hangfoszlányát „olyan, mintha a lányom lenne”. Aztán a csoport már bent ücsörög, négy férfi, és egy nő. – Üdv a csoportnak. Bemutatom a barátomat, és egykori kollégámat, Leroy Sanchezt. Őt is trauma érte, de még nem az a pont, amikor tud róla beszélni, de ha senkinek nincs ellenvetése, akkor ezúttal csatlakozna hozzánk. – A nő amolyan középkorú szöszi, de jól tartja magát, szépen dekoltált, és kedves mosolyú. Bólogat, hogy csak nyugodtan, a többiek pedig nem szólnak semmit, még oldani kell a légkört.
Hogy nekünk mennyire más irányba ment el az életünk! Elég jól csinálta lássuk be. Nálam szerintem, ha nem üt be a krach, akkor se élnék ekkora házban és akkor se tartnék itt. Így meg, hogy beütött még annyira sm. A lepukkant kis csehó, ami nem is rajtam múlik, hogy még működik egyáltalán is kisebb, mint az ő háza, a kis lakásról a kocsma felett meg ne is beszéljünk. Itt meg olyan felszerelések vannak, hogy csak pislogok, hogy miket sikerült összehoznia. Rendesen felvitte az isten a dolgát, annyi biztos, de annyira ismerem Bobot, hogy biztos tett is érte, hogy itt tartson és nem csak úgy az ölébe hullott a boldogság. - A helyzet nálam nem sokat változott, de hát ezt úgyis tudod. Jimmy is ezzel hajtott el ide, hogy engedjem ki a gőzt, de gondolom sejted, hogy ő vett rá... Na jó, valójában megzsarolt. Bírlak haver, de tudod hogy nem való már nekem ez a gőz kiengedés. El vagyok én otthon. - vonom meg a vállamat. Nem akarom letörni, mert végtelenül negatív lenni, de hát lássuk be tényleg nem kimondottan vagyok az a nyaralós típus és nagyon nehéz jókedvet erőltetnem magamra. Igazság szerint azt sem tudom már egy ideje, hogy milyen is az az őszinte jó kedv. Közben azért én is kipakolok, legalább a bőröndöt behozom, aztán az a zuhany tényleg rám fog férni. Még a vezetés is kissé leizzasztott ennyi kihagyás után, szóval a miatt is jó lesz, ha legalább kicsit felfrissítem magamat. - A biciklitúra jól hangzik! - szólok ki a bőröndből, amibe már félig behajoltam. Legalább egy tiszta inget kibányászok, hogy azt mindenképpen átvegyem, ha már eleve veszek egy zuhanyt, aztán el is tűnök a vélt, vagy mutatott irányban. Gyors vagyok, igazából pár perc alatt letudom a dolgot, sose voltam e téren pepecselős típus és a sör is jól esik utána. A repülők sem ittam, a végén még kiszáradok. - Úgy érted hátha kiszúrok valamit, amit te nem? Végül is egy próbát megérhet. - és legalább kicsit megmozgatom az agytekervényeimet. Annyira nem is hangzik rosszul mai levezető programnak a repülés után. Az utóbbi időben azért túl sok okom nem volt rá, hogy megoldandó problémákon gondolkozzam.
- Kösz cimbi. Így harmincöt felé nagyon jó formában vagyunk. Végre sikerült elválni. Némi pénzt félretenni. Óvatosak vagyunk, és csak semmi hülyeség. – Vezeti körbe Leroyt igazán büszkélkedve, és az amerikai konyhás minibárból nyit neki is, meg magának is egy-egy sört. Leroy láthatja, hogy ragyogó tisztaság van, de mivel nőnek nincsen nyoma, még fényképeken sem, elképzelhető, hogy a bejárónő keze munkája. Így hát Bob nagy magabiztosan hozzá is teszi. – Van egy kis barátnőnk. Te biztosan rémesen fiatalnak gondolnád. Különben meg mi van veled? Tudom, hogy most neked sem ártana kiengedni a gőzt. – Bob mindig is nagy haverja volt Leroynak, tud a vérfarkas átokról, és a kirúgásról is. Közben azért ő már öltözik fel, vesz egy sportzakót, és fésüli a haját. – Ugyan. A kocsi biztosítva van, és különben sem fogadnám el tőled. Ha megjavíttatják jó, ha nem, hát nem baj. Inkább arról beszéljünk, hogy neked hogy lesz ebből pihenés. Holnap mondjuk valami biciklitúra? – Azért tényleg türelmes, hogy Leroy is elmenjen tusolni, és csak utána folytatja, ha barátja már menetkész. – Ez a hétfő esti csoport az egyetlen csoportterápiám, a többiek magányos neurotikusok, de úgy vélem találkoznod kéne velük. Na nem azért, hogy magadról beszélj, mert arra még úgyse állsz készen, ahogy látom. De a betegeim súlyosan fusztráltak, és én mint belső ember nem veszek észre valamit..
Azért rendesen kikerekedik a szemem, amikor megérkezem az épülethez. Még ellenőrzöm is a térképen vagy háromszor, hogy biztosan nem rossz címre jöttem-e, de amikor meglátom Bobot kibukkanni az ablakon akkor már biztos, hogy nem rossz helyen járok. Na igen úgy látom erősen más irányba ment az életünk. Neki akkora háza van, amibe az én ócska bárom többször is elférne, arról meg ne is beszéljünk, hogy eleve a bár felett lakom, nem hogy saját házam legyen. Nem irigykedem, igazából erről szó sincs, inkább csak el vagyok képedve, hogy mivel és hogyan jutott idáig, de faggatni se fogom. Azt hiszem talán még a kocsi sérülése se kottyanna meg neki. - Hello Bob! Ez a ház... nem semmi! - teszem azért szóvá, hogy rendesen meglepett a nagy változással, de ennél jobban azért nem fogom feszegetni a dolgot. Azért azt nem mondom, hogy érdekes lehetőség, hogy társaságban legyek, mert a társaság pont az, ami nem különösebben vonz, de mivel én vagyok a vendég... legalábbis megpróbálok nem teljesen otrombán viselkedni. Jimmy kinyír, ha pár óra után kirúgatom magamat. - Oké, végül is ráérek, viszont a kocsiddal történt egy kis affér. Belém jött egy nő idefelé jövet, bár szerintem nála nagyobb lesz a kár. Megadtam neki a címedet, elvileg jelentkezik. Persze ha még sem akkor majd én kifizetem... - valahogy, mert persze sejtésem sincs róla, hogyan tudnék egy ilyen kocsit megjavíttatni, vagy hogy Bob kötött-e rá valami biztosítást esetleg, amikor kibérelte, de nem akarom eleve másra terelni a vétkességet. Én is elég hirtelen végeztem, a nő meg elbambult és őszintén szólva nem volt türelmem kiimádkozni belőle az elérhetőségét.
Leroy tehát elválik Rose-ról, aki egyrészt meg van szeppenve, másrészt volt valami gyengéd kedvesség a mosolyában. A férfi útja a tengerparti házig eseménytelen, alaposan felhivették Bob dolgát az égiek, mert enyhén fényűző luxusban él, több szintes üvegpalotája van, tengerre néző kilátással. Viszont azt már Leroy az elején észreveszi, hogy mindenhol rácsok, kamerák, mágikus, és technikai biztonsági rendszer is van. Bob kidugja a fejét az ablakon, amint látja, hogy a barátja megérkezett. – Mindjárt beengedlek cimbi. – Rányom egy távirányítóra, és a kapubejáró nyílik is, Leroy pedig be tud gurulni. Egy-két perccel később már jön is le a másik ex-auror, aki most tehát lélekgyógyászattal foglalkozik. – Jól utaztál? Mondanám, hogy maradj, amíg még van egy kis munkám, de talán neked is jól jönne, ha társaságban vagy, és ki akarom kérni a véleményed. Sok a csomagod? A leglényegesebbeket pakold csak ki, tusolj le, aztán menjünk. – Bár Leroy pihenni jött, egy koraesti kis valami beleférhet, Bob sem tűnik úgy, hogy kötelezővé akarná tenni, de a kérés érdekes lehet.
Sokkal egyszerűbb lenne, ha itt helyben le tudnánk rendezni ezt az egészet, de a nő csak mondja, csak mondja és én szóhoz is alig jutok, pedig igazán szívesen közeszólnék, hogy ez így azért nem az igazi. Én adom meg az elérhetőségemet, ő meg felszívódik vele, aztán esze ágában sem lesz bármit is rendezni. A színésznő, mint foglalkozás se jelenti azt, hogy olyan sok pénze lenne, mármnt nem itt és most nála, hanem úgy általában. De csak mondja tovább és őszintén szólva nem kell sok, hogy úgy érezzem jobban járok, ha elfogadom, amit mond, mint ha jobban belemegyek a dologba, mert a végén még teljesen lefáraszt a fecsegéssel. - Jól van, jól van! Akkor legyen, megadom az elérhetőségemet. Nem sokáig leszek a városban, de maximum lerendezi a bérlővel. - vagy én, bár gőzöm sincs, ha a nő felszívódik miből rendezem a kocsit ért kárt, hiszen a kis kocsma kb. magát tartja fenn, de érdemben nagy hasznot nem hoz. Csoda, hogy Jimmy még nem pattant meg, azt hiszem csak az apám miatt van még mellettem, mert tudja jól, hogy egyedül képtelen lennék vinni a bárt és akkor rövid úton húznám le a rolót, ezt pedig nem akarja hagyni. De hogy egy ilyen kocsi javíttatását ki tudnám fizetni... az mondjuk kizárt, maximum részletekben évekig, ha Bob vállalja, hogy meghitelezi nekem. - Tessék, de akkor jelentkezzen, mert nem hagyom annyiban. - azért mégis csak auror voltam, egy rendszámot, meg egy arcot megjegyezni nem okoz nehézséget, amit ő persze nem tudhat, de remélem, hogy azt érzi a hangomból, hogy azért ha még se jelentkezne utána mennék a dolognak és akkor már nem úszná meg annyival, hogy csak elég kifizetnie a tartozását, akkor már tuti, hogy komolyabban megütné a bokáját.
Látványosan felsóhajt, megkönnyebülése jeleként, de azt is érzékeli, hogy a férfi hideg, és távolságtartó. A bűnbánó mosoly nem tűnik el a csinos arcról, de máris a táskájában turkál, papírt, és tollat elővéve, amit miközben kiszáll, máris a férfi kezébe nyom. – Kérem írja fel a címét, és a telefonszámát, fel fogom keresni, tényleg megtérítem a kárt. Színésznő vagyok, és egy meghallgatásra rohanok, ezért kapkodtam. Nagyon sajnálom. – A bájos stílusból azért igyekszik visszavenni, és nem hozzáérni ismét Leroyhoz, hiszen azon látszik, hogy nagyon magának való, hősnőnk pedig azon túl, hogy közvetlen a stílusa, igyekszik tapintatos is lenni. – Köszönöm a megértését. Nem tűnik idevalósinak, de ha marad pár napig a városban, akkor becsültesse fel, és fizetem, amit kell, most nincs túl sok pénz nálam. – Azért megüti a fejét a bérlés szócska, és miközben Leroy autóját nézi, a tető nélküli sportkocsi anyósülésén észreveszi a Bob által otthagyott térképet, ezen már fülig ér a szája. – Jól sejtettem. Átutazóban! És tényleg elnézést, de nagyon sietek. Megadhatom az elérhetőségemet, de mi van, ha hazudok? Én fogom keresni, bíznia kell bennem, jó? – Veszi fel ismét a kedves, ártatlan pofit, és ha megkapta a papírra leírt címet, és telefonszámot, akkor elsüllyeszti a táskájába, várva a választ, hogy mindketten mehessenek a dolgukra. Alig leplezve végigméri a férfit, aki hozzá képest egy erős, biztonságot nyújtó idegen, és hát nehéz visszafognia a mosolyát, miszerint emberünk szép látványt nyújt. Ő maga a bájos kis törékenységével mindössze a cuki, titokzatos mosolyt tudja felmutatni. De talán ez is beválik.
Az biztos, hogy e miatt is Jimmy a hibás! Ő dumált rá, hogy eljöjjek erre már eleve úgy indítok, hogy összetöröm a kölcsönkocsi hátulját és majdnem kinyírok egy nőt, vagy ő engem, mondhatni részletkérdés a helyzet szempontjából. Akkor is elég rosszul indul ez a fene nagy nyaralás, tudtam én, hogy nem kellene eljönnöm. Most még ezt is rendezhetem el és mondhatnám, hogy örülhetek, mert a nő legalább láthatóan jól van, de azért annyira még sem nagy az örömöm, mert bár jól van, de attól még a kocsival majd kezdeni kell valamit, meg aztán késéssel érkezem majd Bobhoz is, aki a végén azt hiszi, hogy nem jöttem el, pedig még kocsit is bérelt nekem. Francba! - Én igen. - a bemutatkozás részemről elmarad, csak kissé felvont szemöldökkel figyelem, ahogyan az apró nő szinte már pattog körülöttem és még fogdos is nagy ijedtségében. Nem tudom eldönteni, hogy a fogdosástól neki lesz jobb, vagy nekem akar jót vele, de az még kellemetlenebb, hogy biztosítása sincs. Én mondjuk nem tudom, hogy Bob kötött-e a kölcsönkocsira. Nem én béreltem, de mondjuk ha a nő kifizeti a kárt, kakor majdnem mindegy is, bár nem nézem ki belőle, hogy ekkora pénzt kapna elő a mellényzsebéből, hiszen ez egy elég drága kocsi, nem lesz olcsó rendbe tenni. - Jól van, nyugi... Rose. Nem az enyém a kocsi, béreltem, vagyis bérelték nekem, de ha kifizeti, akkor ezzel sincs gond. Eszem ágában sincs papírmunkával szórakozni, hogy feljelentsem, úgyhogy nyugalom. - azért megnézem, hogy a két kocsi mennyire ment tropára, mondjuk gurulnak-e még, mert jelenleg elég rossz helyen állunk ahhoz, hogy zavarjuk a közlekedőket. Jobb lenne tehát bepattanni és valami nyugisabb helyen rendezni ezt az egészet, mondjuk Bobnál. - Először is üljön szépen vissza és nézze meg, hogy indul-e a járgány. Az enyém valószínűleg igen, hiszen a motor elől van. Elmegyünk valami nyugisabb helyre, megadja az előrhetőségét aztán majd lerendezik a bérlővel. - Bobbal persze, mert én baromira nem azért jöttem ide, hogy mindenféle kocsiügyekkel szórakozzam. Elvileg a pihenés a cél, az pedig nem fog összejönni, ha szerelőhöz rohangálhatok, mert egy apró, de annál idegesebb nőnek sikerült már az első itt töltött órámban belém jönnie. Őszintén szólva nem ezzel akarok most foglalkozni, ez holt biztos.
Mivel a csattanás inkább hangos volt, semmint tényleg komoly ütközés, a férfi biztos lehet benne, hogy nem nagy a kár. Már a visszapillantóból is lehetett látni, hogy a mögötte haladó inkább csak elbambulhatott, nem pedig gyorsan ment, ezért koccant oda. A fiatal nő addig nem mozdul, amíg Leroy oda nem ér, csak amikor már ott van mellette, emeli fel a fejét. Semmi ütésnyom nincs az arcán, sőt, bűnbánóan mosolyog. Van a pillantásában valamilyen gyermekien őszinte kisugárzás, miszerint nem akart baj. – Rendben vagyok. Ugye Ön is? Rose vagyok. – Kipattan a kocsiból, meglepően alacsony, vékony teremtés, s ahogy elsiklik Leroy mellett, mintegy akaratlanul is megérinti a karjánál, amolyan vigaszt adó, és vigaszt kereső mozdulattal, hogy együtt nézzék meg Leroy kocsijának hátulját, de láthatóan a nő nem ért az ilyesmihez, csak szabadkozik. – Nincsen biztosításom. Tudom, hogy ez szabálytalan, meg minden.. – Őzike szemekkel bámul bele a férfiébe, szinte kérlelően. – Ne jelentsen fel! Kérem! Megfizetem a kárt! – Ígéri, s láthatóan szándékozik is betartani az ígéretét. Egyik lábáról a másik lábára áll, mintha bizonytalankodna, de közben nem ereszti a férfi tekintetét a sajátjától.
A jogsim is csak azért van meg mert anno Bob rábeszélt, hogy lesz annak haszna, bár varázslók vagyunk, de azért vezetni mindig van értelme és egyébként is menő dolog. De persze már évek óta nem használtam, hiszen a napi legnagyobb távolság, amit megteszek az a kocsma feletti szobámból kábé a bárpultig tart, ahol Jimmy tölt nekem egy italt, aztán el vagyok az egyik sarokban egész nap is akár. Vagy néha kiugrom a közeli közértbe, de ez elég ritka és ilyesmire nem kell kocsi. Nincs is sajátom, felesleges lenne, szóval nem csoda, ha most kissé meglep a helyzet, hogy vezetnem kellene, miközben már abban sem vagyok teljesen biztos, hogyan is kell. Azért átveszem a kapott kocsi kulcsait. Szép darab szó se róla, és remélem, hogy nem fogom összetörni, amíg elérem a célt, főleg hogy tájékozódnom is kell, meg útvonalat találni magamnak valahogy és azért nem vagyok ismerős a városban annyira, hogy ez térkép nélkül menjen. - Kösz, egyben visszahozom. - ha minden igaz, de ezt már csak az orrom alatt mormogom, miközben bedobom magamat a kocsiba és igyekszem elindítani a járgányt lehetőség szerint úgy, hogy ne fulladjon le egyből. Azért egészen jól belejövök, pár lassú méter után kezd visszatérni a kezembe a régen tanult mozdulatsor, csak a lámpák és a térkép okoz gondot. Épp az utolsó pillanatban sikerül kiszúrnom a pirosat, így nem csoda, ha a mögöttem haladó kocsi egy enyhe koccanással ütközik az enyémnek. - Oh, hogy az a... - nyomom el a feltörni készülő hangos káromkodást, de hamar le is nyugszom, amikor nem jön senki, hogy elküldjön a fenébe, hanem a visszapillantóban azt látom, hogy a mögöttem lévő megfejelte a kormányt. - A büdös francba! - nyitom az ajtót és lendületes léptekkel veszem célba a nőt, mert néhány lépés után már az is egyértelmű, hogy nőről van szó, hogy legalább megnézzem mi a helyzet. Vérzik-e a feje, mert akkor segítség kell, vagy csak az eszméletét vesztette el, netán nem is az én hibám, hanem többet ivott például a kelleténél és azért dőlt ki.
Azért Leroy nehezen fogja tudni elkerülni a napfényes tengerpartot, lévén a repülőtér is ott van, és Bob háza is a közelben található. A repülőút nyugalmas, és eseménytelen, megérkezéskor már egy táblával várják, ahol megkapja a bérautó kulcsát (egy nyitott tetős sportautó), rendszámát, hogy megtalálja a parkolóban, Bob küldött neki egy feltöltőkártyás mobiltelefont, ami mágikus környezetben is használható, lévén a hely bár tengerparti nagyváros, de a mágusok lakta negyedéről van szó, mugliktól teljesen elzártan. Ám nem az angolok túlságosan komoly mágikus visszavonulásáról van szó, itt a varázslók nem süvegben járkálnak, hanem teljesen hétköznapi, mugli ruhában, és bár vannak baglyok, manapság már mindenki mobilozik. Leroy tehát megkapja a kulcsot, még térképet is, hogy merre kéne mennie, Bob pedig már várja. Ám mivel már nagyon régen járt Spanyolországban, errefele meg pláne, nem igazán mondható gyakorlott vezetőnek, de aztán lehet, hogy nem is az ő hibája, mert az egyik piros lámpánál amikor fékez, érzi, hogy zökken egyet a kocsi, nagy csattanás, és hátulról belé jön valaki. Már a visszapillantóban is látja, hogy a mögötte haladó dzsip vezetője valami fiatal nő lehet, aki a kormányra hajtja most a fejét, mintha elájult volna.
Technikailag Jimmy kirúgott a saját kocsmámból. Hallottál már ilyet? Ha rajtam múlik természetesen nem jövök el, de miután komoly zsarolást kaptam a nyakamba nem volt más választásom. Azt mondta ugyanis, hogy ha nem megyek el és nem próbálom meg kiengedni a gőzt, akkor felmond. Őt az sem zavarja, ha visszajövök már egyből másnap, de ha meg se próbálom akkor itt hagy a fenébe és akkor nem lesz senki, aki vigye a boltot, mert hogy tudjuk mindketten, hogy az apám csehója egyedül azért működik még, mert ő foglalkozik vele és tesz róla, hogy legyenek még vendégek nálunk. A fene belé, hogy alapveten igaza van! Úgyhogy nem volt más választásom, mint Bob levele után összepakolni legalább pár cuccot és úgy csinálni, mitha olyan fene nagy élvezettel töltene el, hogy elmehetek a napfényes Spanyolországba nyaralni. A legtöbben oda meg vissza lennének a boldogságtól, de én... hát ettől igen távol állok. - Jól van na, megpróbálom nem utálni az egészet! - szólok még vissza az ajtóból, amikor már megint azzal piszkál, hogy úgy nézek ki, mint aki minimum a saját kivégzésére megy, nem pedig pihenni egyet egy régi baráthoz. Bob rendes fickó, igen laza de annál eltökéltebb volt már az iskolai éveink alatt is, és gondolom neki is lehet épp elég dolga, ha egyszer eddig nem keresett, vagy csak nem mert? Nem tudom, de az biztos, hogy nem fűlik a fogam ehhez a kis nyaraláshoz és nem fogok minden pillanatához jóképet sem vágni, sőt még fürdőnadrágot se tettem be. Egyetleg elhenyélek egy sör társaságában mondjuk a teraszán, lehetőleg olyan helyen ahol viszonylag kevesen járnak. Beleférhet néhány beszélgetés is, meg nosztalgiázás egy másik sör mellett mondjuk este a kandallónál, de nagyjából itt ki is merül a lelkesedésem. Nem akarok vásárolkba menni, sőt bikaviadalra sem, strandra meg aztán végképp. A végén még megártana a túl sok napfény, amitől már határozottan elszoktam, pedig nem is vagyok vámpír, csak egy tönkrement vérfarkas, aki határozottan nincs oda a repülésért sem, pedig most repülnöm kell, hogy aztán bevágjam magamat a bérelt kocsiba. Azt a fennhéjázós mindenkit neki!
