2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Mi az a módszer? – Kérdez most már ő is vissza. Csakhamar lehullik róluk a Laurana álarc, így nincsen szükség, hogy valami megkülönböztető jelzéssel éljenek, viszont azt még mindig nem tudhatják, hogy Leslie ikre ténylegesen úgy néz-e ki, mint Sophia, vagy valóban olyan, mint Leslie. Ez már Dane-nek is kezd sok lenni, egyet is ért választottjával, na meg különös módon az idegennel, aki Jade társa elméletileg. Sóhajt egyet, s mielőtt továbbindulnának, átkarolja a kis barnát. – Nézzük meg, hogy mit tudunk. Ha már itt vagyunk, szembe kell szállnunk vele, hiszen azt tudjuk, hogy a mi időnkben már senki sem tudja legyőzni. – Bólint, Dorinára nézve, a lánynak az utóbbi időben egyre jobb megszólalásai vannak. A végén még jó ötletnek tűnik, hogy elhozták magukkal. Az igazi persze az lett volna, ha Hiro is jön Ivor helyett, hiszen egy vámpírt jobban ismerhet akár Peter is, így meg van valami síkvándorok, aki minden lépéssel csak kockázatot jelent. Na és persze Spencer hiánya is fájó pont, nem csak azért, mert mindig oly optimista, Sellőként igenis olyan képességek birtokában van, amelyekkel egyel színesebbb lenne a társaság. – Azt értsétek meg, hogy egy csapat vagyunk. Mondhatni, bizonyos értelemben család. Mindenki számít, az erőnk összeadódik. Van esélyünk ellene. Meg kéne nézni a rendházat, betájolni az ékszert, és.. Várjatok csak.. – Dönti oldalra a fülét, valamit tényleg hall, s csendre inti a többieket. A fák mögött mintha valami szentségtelen kántálás hallatszana, s Dane félrehajtja az egyik bokrot. Egy kis házikó áll egy tó partján. A mólón egy apácaruhába öltözött fiatal lány szór színes port a vízbe, amely szivárványszínűen tükröződik, miközben a házikóból zongoraszó szól. Jade-nek lehet talán ismerős, valamilyen sötét dalmágia lehet, ugyanis az apácalány füleiből vér kezd el csordogálni, s sikít közben a szerencsétlen, de azért csak szórja a port a vízbe.
Jadel a közösen sikerül elaltatnunk őket, noha a válaszokat már nem sikerül kicsikarnunk. Ami igazából zseniális lett volna részéről t de tény, hogy elég kiszámíthatatlan mikor billen a mi előnyünkre a mérleg nyelve és a túl sok önállósodott "hasommás" simán lépésről lépésre gyengíthet minden. Ugyanakkor nyilván cseszi a csőrömet, hiszen a legegyszerűbb módszer lehetett volna, hogy beazonosítsuk a helyzetünket és legalább tudjuk mire készüljünk. Gondolatot sem érek el felőlük ami őszintén furcsa, de hát.. Nem sokkal ezelőtt emberré vedlettem.. az valamivel furább volt.. Azt hiszem túl egyszerű lett volna. Végül csak elgondolkozom azon amiket a csapat mond vagy amit innen onnan megneszelek és Dane feltételezése valójában bizonyos szempontból helytálló mármint ami a "gazdatestre" vonatkozik. Csak épp lehet másképp mint azt ahogy ő gondolná. A lelkem és a testem közötti kapcsolatot úgy hozta létre az Alkotónk még a kezdetekkor, hogy a testemmel akármi is történik, idővel újra generálja az eredeti állapotát. Ezt a kapcsolatot fel tudom rúgni én is, ha lemondok a halhatatlan létről illetve... az idők folyamán tudomásul kellett vennem, hogy mindig van egy nagyobb hal, vagy tárgy, ami akaratom ellenére is képes lehet megtörni ezt a köteléket... Ez van. Dane azon szavaira azért támad némi ellenérzésem, amit Sophia ki is mond. Ha mindenről mindent tud, mi meg semmire nem emlékszünk, csak remélhetjük, hogy jó úton járunk, akkor nem Lauranának lesz meglepetésbuli ahogy terveztük. Megingatom a fejemet. Az egész helyzettel sokkal több kockázatot vállaltunk, legalábbis most úgy tűnik, mint kellett volna. Sokkal nagyobb eséllyel dobhatja fel bárki a talpát jelenleg, mint otthon ülve a saját korunkban malmozva és azon aggódva hogy Laurana vajon eljön-e bárkiért... Jade miszerint arra gondol, hogy miattam erősödött fel a társaság elgondolkoztat. - Végül is valamit valamiért alap lenne. - jó lenne ha így lenne. Kicsit kiegyenlítettebb lenne a játszma. Egy kissé flegmatikus lenézéssel azért feléled az önérzetem, hogy egy pár száz éves kis csicska vérfarkas ugyan miféle mágiára tehetett szert, a karkötője által nyert évei alatt..? Amivel... 1-2-3-4-5-6!-an nem bírunk el és kvázi vélhetőleg harmadjára megyünk neki! Jó egy miattam dőlt be, de az nem ér.. - Azért... valószínűleg nem mindenki flangál olyan karkötővel mint ami neki van. Mi lenne ha azt próbálnánk betájolni valahogyan? Mert ez aaa... így néz ki de mégsem, de amúgy kiköpött Sophia, de amúgy ikrek Leslievel és amúgy lehet mindenről tud, legalábbis a tagok szerint rólam tuti... egy kissssé.... kezd sok lenni. - adok hangot Sophia mellé állva gyakorlatilag. - Ráadásul időt utaztunk ezek szerint egy olyan figura miatt, akiről az ég világon semmmit nem tudunk ezek szerint... azt sem, hogy hogyan néz ki, pedig elég biztosnak tűntél benne, hogy a külseje Sophiaéval egyezik... és hogy naagggyon veszélyes... Ennyi erővel engem is ki akarhatnánk nyírni. - tárom szét a karjaimat de végül csak vállat vonok. - Mindegy. Nagyon szívesen leszek az állítólagos Sátán szolgája és bárhol csali ha kell, ennyit biztosan fel tudok ajánlani.
Az ördögi tervem, hogy kihúzzak belőlük még valami információt már azért még is csak túlmegy egy határon, az is szerencse, hogy ennyi embert meg tudok győzni, hogy az őrposztjaikra visszaérve inkább szundizzanak egy jót. - Esélyünk mindig van, Sophia. - próbálok pozitív maradni, hiszen máshogy én nem is tudok működni az az igazság. A lány mellé kerülök, amikor már elmentek az íjászok és megy a tanakodás és a pánik, hogy mit is kéne csinálnunk a külsőnkkel, egymás megismerésével és így tovább... túl sok a kérdés és kevés a válasz! - Kérdezhetek valamit? Ha ez a Laurana az ük-ük-ük-üknagymamád és vérfarkasnak született, akkor te egyszázadrészt született vérfarkas vagy? - billentem félre a fejemet, valószínűleg nem véletlen ütött szöget a fejembe, hogy egy vérfarkas leszármazottja pontosan milyenné is válik, hiszen az én gyerekeim is csak félig emberek. Mondjuk, ha ez a Laurana nem ragaszkodott ahhoz, hogy a vérvonalában vérfarkasok legyenek, akkor Sophia vérében elenyésző az egész, de akkor is érdekes! - Mindig is jól adtam meg a hangulatot a fellépéseimen, de hogy zene nélkül, pusztán szavakkal ennyien hallgassanak rám, az nekem is új. - vallom be Dane-nek, egy kicsit elmosolyodva a többiek dícséretén és elismerő pillantásain. Valahol mindig ott van az elmém hátuljában, hogy nem igazán vesz senki se komolyan, én vagyok az a tag, akit csak mindenki kedvel, de amúgy tökkel ütött és haszontalan, így jól esik, hogy most meghazudtolom a csacska énekesnő skatulyáját. - Talán Ivor miatt van, hiszen ő az egyetlen, aki nem változott át, és volt az a változás is a tónál, talán elvesztett egy adag képességet, de cserébe... cserébe mi lettünk erősebbek? - feltételezem, természetemből adódóan a gyermekeim apját helyezve a piedesztálra, hiszen rajtam kívül mindenki olyan tartózkodó és bizalmatlan vele szemben, márpedig én tényleg úgy hiszem, hogy megérdemelné az elismerést ő is. Az elmélet arról, hogy mindenki aki a kaleidoszkóppal machinál ilyen arcot kap igazából egészen megkapó és ha belegondolunk logikus is, hiszen a kaleidoszkópok úgy törik meg a mintákat, mintha a végtelenségig másolnák le az egészet, szóval... - Szóval számítsunk arra, hogy akárki, aki szembe jön akár ő lehet. Lehet, hogy eredetileg úgy néz ki, mint Leslie és vissza vette azt a alakját, még is csak ikrek, nem? - mondom, vagy inkább kérdezem, hiszen a többieknek volt idejük bontogatni a családi szálakat, de Dorinának, nekem és Ivornak egy kicsit azért hirtelen volt a belecsöppenés a mókába.
Úgy látom, hogy a többiek is egyetértenek benne, hogy nem lenne jó ötlet, hogy a fickók lelépjenek, mert ha véletlenül tényleg összefutnak az igazi Lauranával abból csak bajunk lehet. Túl hamar lebuknánk, már ha még nem buktunk le egyáltalán. Mindenesetre nem moccanok, hiszen eddig is Jade állt ki a csapat élére legalábbis a nyilas fickók ellenében, úgyhogy megvárom, amíg ő próbál cselekedni és rávenni az alakokat, hogy dobjanak be egy szunyát. Kérdés persze, hogy ezzel egyáltalán mennyi időt nyerhetünk. - De akkor esélyünk sincs, ha már eleve tud rólunk. - ijedek meg kicsit Dane felvetésére, hiszen ez egyáltalán nem hangzik jól. Egyébként is már kezd a fejemben egy enyhe káosz kialakulni. Eddig sem én voltam a legokosabb a csapatban, de egyre inkább úgy érzem, hogy kapkodnom kell a fejemet. Időugrás, csavarok, az idegen pasas nem változott át, mi meg igen, közben pedig még a Salemi perek is felmerültek és lehet, hogy Laurana valójában mindenről mindent tud, ami történik körülötte és akkor az egész teljesen esélytelen. Mindenesetre legalább végre kijutunk és megszűnik a zavaró tény, hogy mindenki egyformán néz ki, de amiket Dane újfent felvet, mint tippek, hát komolyan kezd sok lenni. Megtorpanok és látványosan elkerekedik a szemem. - Lehet, hogy az lenne a legjobb, ha visszamennétek és... nem is tudom. Kezd túlnőni rajtunk ez az egész. - sóhajtom. Rólam van szó, mármint nekem akarnak segíteni részben azzal, hogy óvatosan közelítenek Lauranához. Lehet, hogy sokkal egyszerűbb lenne, ha tényleg akkor támadnák meg, amikor még nem veszélyes annyira és akkor nem kellene ilyen sokat kockáztatni. Még, ha Peternek van is valami ötlete, bár nem értem, hogy akkor miért nem mondja el eleve a helyett, hogy csak pedzegetné. Mintha lenne időnk, hogy hosszan tanakodjunk és ácsorogjunk itt még. Minden pillanat számít, nem?
Levágott kéz? Köszi, de inkább egyszerűen a helyén tartanám a sajátomat. Egyéb iránt bestiamester vagyok, nem medimágus. Hogy őszinte legyek fogalmam sincs mit kezdenék egy levágott kézzel. Főleg, ha az a sajátom. Így ezt a rémképet inkább csak igyekszem ignorálni. Bár ezt az egész helyzetet tudnám. De hát az a helyzet, hogy most jobb résen lennünk. - Mint mondtam ez a prüdéria, és vallási fanatizmus kora. A tetoválást is a Sátán jegyének tartották. Főleg nőkön. Valami általánosabb kellene, ami nem okoz közmegbotránkozást, ha véletlen meglátja egy mugli. Mondjuk egy kereszt alakú ékszer? - vetem fel az ötletet. Sajnos elég nehéz olyan megkülönböztető jelet kitalálni, ami nem hívja ránk fel a figyelmet negatív irányba. Abban a korban amiből mi származunk a tetoválás, testékszerek, fura hajviseletek, és haj színek teljesen normálisnak tűnnek, az általános öltözködési szokásokat pedig már meg sem említem. Itt viszont mindez szinte üldöztetés tárgya. Legalábbis a történelem könyvek tanulsága szerint. Sajnos az íjászok formájában hamar találkozunk az "üldözőkkel" is. Igyekszem fensőbbséges, és magabiztos maradni, hogy ne keltsek gyanút a fura helyzet ellenére se nem túl okos mugli barátainkban, de úgy tűnik, hogy Peterrel talán nem a legjobb taktikát választjuk. Így bár szívesen kioktatnám a visszakérdezőt, hogy törődjön a maga feladatával, és ne a mi dolgunkkal, de ezúttal inkább Jadere hagyom a dolgot, aki ügyesen már a parancsokat kezdi kiszedni a barátunkból. Magamban pedig elismeréssel adózok a színészi képességei előtt. Főleg amikor Ivorral együtt elérik, hogy békés hortyogásba fogjanak. Sajnos azonban azt is tudom, hogy előbb-utóbb magukhoz fognak térni. Szóval akármit is akarunk gyorsan kell megtennünk a következő lépést. - Szép volt. - mosolyodom el azért egy röpke pillanatra Jade felé. Aztán Dane és Peter beszélgetésére igyekszek koncentrálni. Noha túlzás lenne azt állítani, hogy mindent átlátok benne. - Felerősödött mágia? - pillantok kérdőn Dane felé. Ebben a pillanatban nagyon is szeretném kipróbálni, hogy a tűzmágus képességem tényleg felerősödött-e, és ha igen mennyire, de szerintem bár ezek a derék emberek itt békésen szuszognak körülöttünk, ki tudja, hogy ki és mit láthat meg. Itt akár a fáknak, vagy épületeknek is szeme lehet. Bár érdekes a felvetés, de ha tényleg sokkal erősebb itt a mágia, akkor ki kell azt is találnunk, hogy miért. Honnan ered az erősítő hatás. - Ha ki tudod deríteni, akkor csináld. - nézek jelentőségteljesen Peterre. - Aztán ki kell találnunk, hogy ne keltsünk ekkora feltűnést. Mivel Rendfőnök asszonynak szólítottak, biztos, hogy van itt valahol egy Egyházi Rend. Talán érdemes lenne ott körülnéznünk. - vetem fel a dolgot. Elvégre a muglik könnyen manipulálhatók, és a saját vallási rendjüket használni, hogy elbújj, sőt felhasználd az inkvizíciót, nos ez olyan gonoszan zseniális ötlet lehetne, amit még apám is megirigyelhetne. Pedig az nagy szó.
- Erről én is olvastam - biccentek Dorina szavai hallatán. - Már az anyajegyek puszta helye is perdöntő bizonyíték volt akkoriban. Mindenesetre, ez talán nem olyan fontos - vonom meg végül a vállam. - Akitől meg szeretnének szabadulni, attól meg fognak. Akár így, akár úgy... És jelenleg egy olyan testben vagyunk, amelyről nem tudjuk biztosra, hogy mit is keres itt és milyen híre van a környéken. Mert ha például üldözik valamiért ezt a bizonyos Lauranát, akkor mi könnyedén bajba kerülhetünk. Ez az egész lehet egy jól összehozott csapda is a nő részéről. Számított arra, hogy lesznek, akik utána jönnek és valami hülye varázslatot végzett el annak érdekében, hogy minket vegyenek üldözőbe, ne őt. Ez csupán egy teória részemről, semmi több, ezért se hozom szóba a feltevéseimet. Bármi lehet még. Tényleg bármi. - Valami kevésbé hangos kellene - jegyzem meg Jade szavai hallatán, aki immár arról filozofál, hogy vajon miként ismernénk fel egymást. Az öltözék nyilván elég árulkodó, de ha Laurana olyan agyafúrt nőszemély, akkor esélyesen ezt is könnyedén orvosolná. - Javasolnám az egyéni tetoválást egy jól látható helyre, amely remélhetőleg el is tűnik, amint visszakaptuk az eredeti testünket - jegyzem meg, majd beszéd közben a saját alkaromra pillantok. Azt mindenki fedetlenül tudja hagyni, még ebben a korban is. És ha feltétlenül szükséges, akkor letakarni se okoz olyan nagy gondot. Mágiával pillanatok alatt el lehet intézni és talán nem is olyan kellemetlen, mint a mugli változat. Úgy tűnik számomra, hogy az én és Dorina magánakciója nagyon nem tesz jót Jade terveinek, szóval inkább befogom a szám és csendben maradok. Bár, talán már teljesen mindegy, mit is teszek tulajdonképpen. Megszólaltunk mindketten, ezt pedig az íjászok is hallották, nyilván nem ostobák annyira, hogy valamiféle légből kapott mesét elhiggyenek magyarázatként. Némileg elismerően pillantok Jadere, amikor előre lép, majd a Laurana által adott parancsokat kérdezi vissza, véleményem szerint teljesen hűen. Ha ugyanis valaki mások felett áll, az tökéletesen így viselkedik. Márpedig, amennyire én ismerem a lányt, tőle elég távol állhat az ehhez hasonló viselkedés. De a terve igenis működhet, ráadásul nem is sokat kell kínlódnunk azért, hogy kinyögjék. - Nyilván valamiféle álcázó bűbáj - vonom meg a vállam. - Bár ehhez a mágiához azért elég komoly tudás kell, nem tudom, hogy Leslie képes lett-e volna ilyesmit tenni. És ha meg is tette, akkor nyilván nem a mi számunkra... Igen élénken él ugyanis még bennem azok a gyerekkori emlékek és Lorelai szavai a nővéréről. Egy elég önző alkatnak ismertem meg, nem hiszem hát, hogy bárki más érdekében tenne hasznosat. Bár, ha az ő érdeke is, hogy keresztbe tegyünk Lauranának, akkor úgy már esélyesebb a dolog. - Vagyis ő is idejött és ezt a külsőt kapta meg? - vonom fel kérdőn a szemöldököm Dane kérdése hallatán. - Igazság szerint van módszer arra, hogy kiderítsük, miként is néz ki valójában - dünnyögöm magam elé. Vadászként számtalan, ehhez hasonló helyzetet kellett megoldanom annak idején.
Továbbra is mosolyog rajta, hogy mindenki mennyire megtartotta a jellemét, Peter még ezen formájában is nagyon nyafogó tud lenni, éppen ezért kérdés, hogy Sophia mennyire érzi magát pocsékul, hogy ő bezzeg nem ilyen. Hárítólag emeli fel a kezét, valóban igaza van a lánynak, hogy kár most a miérteket kutatni. Ha Laurana indította el a boszorkánypereket, hogy így politikai hatalmat is szerezzen, másfelől maga mellé állítsa vagy likvidálja, aki útban van, végülis teljesen mindegy. Azon viszont már Dane is szemforgat, hogy mindig más válaszol, eddig ő szándékosan nem szólalt meg, elfogadta volna, hogy Jade vállalja be az igazi Laurana szerepét, végülis színdarabokat rendez, érzéke van a látványos hazugságokhoz, viszont amikor a többiek is megszólalnak, az mindegyik mozzanattal csökkenti az esélyeket, hogy ezt megússzák békésen, véres harcok nélkül. De ennyi erővel, ahogyan az íjászok elindulnak, Sophia sutyorgása ébreszti rá, valóban nem éri meg kockáztatni, hogy a kis csapat mégiscsak jelent a „rendfőnöknek”, viszont Ivor szavai is ráébresztik valamire. – Ez jó kérdés. Itt várakozunk, közben lehet, hogy már rég tudja, hogy megérkeztünk. – Csóválja a fejét, Jade viszont a meggyőzés képességével nem csak, hogy visszahívja, álomba is altatja az íjászokat, akik bólintanak, és szépen lassan le is heverednek a fák alá hortyogni. – Mintha.. a tó óta felerősödött volna minden mágia, ami körbevesz minket. Korábban is ennyire meggyőző tudtál lenni? – Kérdezi most Jade-től, és azon tűnődik, hogy vajon mi lehet az oka, hogy Ivor nem vette fel Laurana alakját. Nem csak arról lehet szó, hogy az idegen annyira más világból származik, hogy rá nem igazán hat az ilyesmi, sokkal inkább arra gondol, hogy azon a sötét birtokon, mintha valami árnyat is lehetett volna látni, amikor a vérmágiával kísérletezett az idegen. Igen, elveszthette némely képességét, de közben mintha.. valaki nem engedné, hogy a gazdagtestnek baja essen? Vagy az pusztán zsákutca, mint feltételezés? Ám ahogyan ők hatan is megindulnak, távolodván temetőtől, az alakjuk megremeg, és mindenki ismét a régi. Más kérdés, hogy Sophia még barna hajjal is kiköpött Laurana.. – Hát ez meg? – Pillant most Peter felé, amolyan megerősítésként. – Ez nem is.. csapda, hanem védelmi varázs volt? Leslie úgy ruházta fel a kaleiodoszkópot, hogy bárki, aki ide jut, Laurana alakját kapja, hogy a temető kísértetei ne bánthassák? Vagy saját magának tartotta mindezt fent, hogy ha egyszer úgy döntene, hogy le akar számolni a testvérével, ne eshessen baja? -Kölykök.. mi van, ha.. Laurana nem is így néz ki, csak egy megalkotott kép volt Leslie tollából? Ha eleve a varázsszerrel Laurana is ezt a külsőt kapta amikor ide dobta a varázslat? És ha ő le tudja vetkőzni, akkor.. Azt sem tudjuk, hogy hogy néz ki valójában.. – És persze az sincsen megmagyarázva, hogy Sophia miért néz ki így. Túl sok a kérdés. Már megint..
Én aztán simán szexizek akárkinek egy darabig, ha ez kell a túlélésünkhöz, igazán szeretnék segíteni, de azért nehéz elfelejteni a két csöppet, akit hátrahagytunk Spencer bácsinál. A Salem-i előadásra csak futtában figyelek, hiszen nem sok időnk van megvitatni a dolgokat, mielőtt beindul a buli. A levágott kezet inkább igyekszem úgy, ahogy van figyelmen kívül hagyni, mert még a végén kidobnám a taccsot a gondolatra. Nem vagyok éppen egy harcos amazon, én csak egy énekesnő vagyok... Arra, hogy több másolat is lehet kicsit elpislogok. - Ez eszembe se jutott...! És hogyan ismerjük meg egymást? Titkos jelszó? Kézmozdulat? Fütty? - sorolom, de Peter megjegyzésére mint valami tűzről pattant menyecske perdülök meg a sarkamon. - Hé, mi az, hogy ANNYIRA nincs rossz hangom? - kérdezek vissza sértetten, de azért nem nyafka hangon, eszembe se jut, hogy egyébként most Sophia, illetve Laurana hangjáról beszélt, aztán persze az egész beszélgetésnek vége kell szakadnia a hirtelen veszély miatt. El se hiszem, hogy sikerül! A bárdok igen is hasznosak, sütkérezek a büszkeségemben, hogy nem lőttek nyakon és talán nem is fognak - bár lehet, hogy csak időhúzásnak volt elég, hiszen még mindig egy fél tucat Laurana áll előttük, ami igen csak gyanús lehet. Kicsit azért kiver a víz, amikor Peter is előrelép, sőt, Dorina is, hiszen eddig is értetlenkedtek, hogy ugyanúgy néz ki mindenki, de nehezen adom el délibábnak őket, ha meg beszélnek is! Amikor el akarják kapni Ivort és őrizetbe venni nagyon erőltetnem kell magam, hogy ne ugorjak elé hirtelen rájuk sikoltva, hogy azt már nem, mert az nem éppen lenne karakterhű, valljuk be. - Még egy szóra. - lépek előre, magabiztosságot gyűjtve. - Remélem a többire is ugyanúgy figyelnek, amit kértem. Tudja, hogy mit, ne nekem kelljen kimondanom, mondja vissza a parancsaim, szóról szóra. - nézek keményen a szemébe, a hangomat átitatja az a színészekhez - és hangmágusokhoz - illő elhivatottság a karakterem hű ábrázolásával, nem mintha fogalmam lenne, hogy milyen is Laurana, így csak Leslie-ből tudok meríteni. Ivor javaslatára kicsit nyelek, tekintve, hogy a fél családom mugli kicsit hitetlenül nézek rá. - Én nem vagyok valami Jedi, hogy elmetrükköt csináljak, szerintem az már sok lenne, de... - suttogom neki vissza, de ha tényleg képes az ő mágiája felerősíteni az enyém, ahogy az én dalom tette Sophiával, akkor biccentek és megpróbálom. Magamtól eszembe se jutott volna, hogy visszajut az egész Laurana fülébe, de hát azért vagyunk sokan és sokfélék, hogy Sophiáék felvonják a figyelmemet. - Talán ideje lenne lepihenniük, kimerültnek tűnnek mindannyian, talán már amit most láttak is csak egy délibáb, csak egy zavarodott álom... - próbálkozom meg, de kicsit kínosan nézem végig, ahogy távoznak, attól rettegve, hogy bármikor visszafordulhatnak, mert elmúlik a varázs és még is csak jön a nyílveszők garmadája az arcunkba.
// Hangmágus 2. szint, részlet: "Meggyőzés: Hangja olyan rezonanciákat bocsát ki, amivel beszéde meggyőzőbbé válik, mint az átlagé, kisebb dolgokra képes rávenni bárkit. " //
- Jadenek igaza van. Bár Sophia az egész kimenetele miatt "veszélyeztetett" helyzetben van... Azért mi is bele tudunk dögleni és ezt nem kéne. - bólintok egy mélyet komolyan. Mindannyiunknak haza kell jutnia. Mindegyikünket várja valaki vissza. Ez pedig esetemben pár száz évente talán ha megesik, szóval szeretném megbecsülni és nem cserben hagyni az illetőket. Laurana eredendően nem halhatatlan. Ha sikerült még hosszú éveket lopnia egy varázstárgynak köszönhetően akkor valójában járulékos veszteségnek számít a varázstárgy eltávolítása után bekövetkező halála. És a többiek tiszta lelkiismeretére nézve egy ilyen eset könnyebben "a sors kezének" állítható be mint az, hogy oda megyünk és kinyírjuk a francba. - Valószínűsítem, hogy kellően szakképzett varázslók vagytok, hogy egy levágott kéz esetét meg tudjátok oldani, ha véletlen tévednénk, de... jogos a felvetés, inkább figyeljünk. - vonok vállat szórakozottan. Van egy olyan halvány sejtésem, hogy egyik esetet sem fogjuk ennyivel megúszni. Akinek pedig van lelkiismerete annak mindkét esetben meg is fog szólalni. - Érthető. Én is hasonlóan gondolkoztam Leslienél. - biccentek halkan tudomásul véve Jade álláspontját. Hiszen én ugyanez miatt álltam le az ikrével alkudozni. Ennél már csak majd az lesz csodálatosabb, ha kiderül, hogy Laurana valójában a jó és mi vagyunk a rosszak... Bár az Eskü alapján nem kell megölni. Csak nem hagyhatom, hogy Lesliehez eljusson. Szó mi szó elég kellemetlen lenne, ha végül ez lenne a csattanó, de az én gyomrom még gond nélkül bevenné de a többieké.. Engem annyira nem lep meg hogy Jade menti meg a napot, az már inkább, ami az íjászok száján kiesik. A kérdésük hallatán majdnem rávágom, hogy oh kérlek kössetek fel, hogy utána vissza mászhassak értetek a pokolból különösen amikor közre akarnak fogni válik fenyegetővé és nem túl együttműködővé a tartásom, de valójában jelenleg nem akarok nekik ártani, sem cukkolni őket, főleg hogy eszembe jut az, hogy jelenleg valószínűleg tényleg meghalhatnék.. Pillanatra elgondolkozom, hogy őszintén érdekel vahjon így, jelenleg milyen érzés lenne..? De mielőtt jobban belelovalnám magamat egy önkéntes akasztásba inkább a párbeszédekre figyelek és a ki nem mondott dolgokra. Miután távozóra fogják és távolabb kerülnek még azért pásztázok, hátha kihallok a gondolataikból néhány dolgot. Például hogy miért reagáltak úgy Lauranára mintha épp valahonnan vissza kapták volna. De igazából bármilyen hasznos információt örülnék, ha sikerülne elcsípnem. - Azért érdekelne, eddig hol volt Laurana? Úgy reagáltak, mintha vissza várták volna valahonnan. És abból ítélve amit mondott már csak abban reménykedem, hogy a Salemi pereket nem az én felkutatásom ihlette. - sóhajtok fáradtan, amolyan... de jó.. még több lélek lehet miattam döglött meg, de már meg sem lepne-módon. Sophianak biccentek. - Jade.. tudsz segíteni abban, hogy rávegyük, vagy sugalmazzuk nekik, hogy valójában nem is láttak semmit? - teszem fel a kérdést, annyira gyorsan nem haladnak és talán ha Jade hangmágiáját össze kombináljuk a mentálmágiámmal akkor megúszhatjuk baj nélkül.
Ha hallanám fél füllel Jade szavait azért jó eséllyel részben egyetértenék vele. Én se vagyok híve annak, hogy ártsunk bárkinek is viszont... nem tudom, hogy lenne-e bármi más megoldás. Ha Dane jól mondta és az a Laurana később úgyis megőrül, akkor nem hiszem, hogy lenne esély rá, hogy meggyőzzük arról, hogy még se őrüljön meg. Ha pedig visszavinnénk gondolom Leslie kerülne elég nagy slamasztikába. Biztosan okkal küldte ide és valahogy úgy sejtem, ha ez a Laurana rosszabb, mint Leslie akkor nem lenne jó megoldás életben hagyni. - Egyáltalán számít ez most? - pillantok Danere a Salames fejtegetés miatt. Mármint persze biztosan minden fontos, de mégis érdekes, hogy mi köze volt ahhoz? El kellene kapni, ahhoz viszont meg kell találni és ahogy Ivor mondta a szétválás se a legjobb ötlet, de együttmaradni se megoldás. Feltűnés nélkül viszont nem jutunk ki a temetőből, hiába sikerül elzavarni a szellemeket attól még van gond bőven, amit bár Jade megold, de hát nem léphetünk le, ha mind foglyok leszünk rajta kívül. Mindenesetre egyelőre csendben maradok, hiszen most a dalospacsirtán a sor, hogy megpróbálja valahogy kidumálni a csapatot a kellemetlen helyzetből. Gondolom azt úgyse hagyná, hogy Ivornak baja essen, és nem lenne jó ötlet, ha most elkezdenénk ugrálni, hogy megvédjük. Én már nem csattanok fel, mint Peter és Dorina, a fickók viszont megtorpannak és nem kezdik el csavargatni Ivor karját. - Biztosan nem kell segítség Rendfőnök asszony? Legutóbb azt mondtad mindenre figyeljünki, ami szokatlan, rá pedig különösen. Az alapján, amit meséltél róla legalábbis pont róla lehetett szó. - kissé azért méreget minket a fickó, főleg hogy van két Laurana is, akiken nem éppen normális női ruha van, de úgy fest, hogy elég butácskák lehetnek, mert a határozottság azért mégis csak célt ér el náluk és végül eloldalognak, hogy ki tudja hol és merre elfoglalják az őrhelyeiket. - Ez így biztosan nem fog sokáig működni és ha téged ismernek, akkor az még szintén baj lehet. - pillantok Ivorra, hiszen ha tudják, hogy ellenség, akkor biztosan Laurana az emberei tudtára adta, hogy kire kell odafigyelni. Meg aztán mi van, ha ezek az alakok mégis összefutnak az igazi Lauranával és simán elmondják neki, hogy mi történt? - Biztos jó, ha csak úgy elmennek? - vetem fel végül halkan Danenek, meg úgy ámblokk azoknak, akik közelebb állnak hozzám. Persze tudom én, hogy nem lenne jó leszedni itt egy csomó embert és ki tudja hová tennénk őket, de ha elkábítjuk a csapatot, akkor legalább időt nyerünk magunknak. Esetleg beállíthatjuk valami bulizásnak, kapnak pár üveget és úgy tűnik majd, hogy sokat ittak. Gondolom ebben a korban is előfordult az ilyesmi.
Úgy tűnik a videojátékos kérdéseimre nem most fogok részletes választ kapni. Ami nem is annyira baj, mert leginkább csak összezavart. Én nem nagyon ismerem a muglik világát. Szóval bőven lenne mit megcsodálnom róluk, de nem most. Azért hálásan biccentek Ivor felé az összefoglalásra. Érdekesen hangzik, de nincs erre időnk. Szóval relatíve könnyen tovább lendülök a problémán, hogy a jelen akadályaira koncentrálhassak. - Voltak olyan boszorkányok, akik valóban csak megjátszották. De rengetegen valóban áldozatul estek az inkvizíciónak. Sőt rengeteg ártatlan mugli lányt is megvádoltak és megöltek boszorkányság miatt. Elég volt ha szépnek, vagy okosnak született, vagy egyszerűen csak nemet mondott egy férfinek. Ez a prüdéria és vallási fanatizmus kora. - vázolom fel a cseppet sem hívogató helyzetet. Rengeteg korba szívesem visszamennék megnézni, de boszorkányüldözések, és az inkvizíció kora... hát ezt pont kihagytam volna a képzeletbeli bakancslistáról. Ráadásul tudom, hogy ezzel nem éppen megnyugtató választ adok Jade számára, aki vissza akar térni a gyermekeihez. Hiszen itt elég egy furcsa szót rosszkor elejteni, és máris azzal vádolnak, hogy a Sátánt szolgálod mindenféle sötét mágiával. Ráadásul a helyzet is pillanatról pillanatra változik. Lehet tényleg buta ötlet volt ez a vaktában skálázós dolog. Éppen ahogy kijutunk a temetőből máris egy rakás íjász körében találjuk magunkat. Remek. De legalább Jade hangja elég meggyőzőnek hat, amire azért elismerően pillantok rá. Majd Peter is magához ragadja a szót, hogy mentse az igen kellemetlen helyzetbe került Ivort. - A Sátán szolgáját majd mi kivallatjuk a sötét praktikáiról. Ezt a ti tudatlan, gyenge lelketek nem bírná ki. Most távozzatok vissza az őrhelyetekre! - adom ki az utasítást olyan fensőbbséges lekezelő hangnemben, amit a többiek talán még sosem hallottak tőlem. Nem is csoda. Nem szeretem ezt az énemet. Az apám pont ettől a gőgös arroganciától lett olyan, amilyen. Remélem, hogy azzal, hogy nem bocsátkozunk felesleges magyarázkodásba azt illetően, hogy mért nézünk ki ugyanúgy, ráadásul mért van egyeseken nevetséges maskara a helyi prűd viselet helyett (hozzáteszem az én öltözetem sem éppen a kornak megfelelő, noha nem is férfi ruha) csak parancsolunk nekik, azzal elérjük, hogy butának tekintsék magukat, és menjenek a dolgukra. Ez volna a legegyszerűbb megoldás jelen helyzetre. Sajnos azonban így öten egyformán, plusz egy igen gyanús kinézetű férfi elég feltűnő jelenség vagyunk. Ha pedig valamelyik idióta báb gyanút fog, és jelent az igazi Lauranának idő előtt, akkor jó eséllyel mi meg idő előtt végezzük máglyán, ahogy arra Peter volt szíves felhívni a figyelmünket. Szóval jelenleg igyekszem éppen nagyon türelmetlen, és arrogáns, parancsoló arcot vágni, akinek jobb ha azonnal engedelmeskednek. Ez a saját arcommal meglepően könnyen menne, de egy idegen nőével? Csak remélem, hogy így együtt elég meggyőzőek vagyunk. Aztán, ha megszabadultunk az íjászoktól így, vagy úgy, akkor megbeszélhetjük a következő lépést. A legjobb lenne talán ettől a Rendtől álruhát szerezni, és úgy neki indulni a feladat következő részének. Akár kisebb csoportokra bomolva is.
Dorina kérdése hallatán csupán legyintek egyet, mintegy ezzel is jelezve irányába, hogy engedje el a dolgot. Ha később esetleg alkalmunk nyílik rá, szívesen elmagyarázom számára a videójáték lényegét, mi több, bővebb felvilágosítást is tarthatok a muglik világáról, de ennek nem itt és most van ideje. A lényeg, hogy én értem, miről is van szó jelen pillanatban, nagyjából vágom a szituációt. - Ó! - tátom el a szám Ivor felvilágosítása hallatán. Igazán meglep, hogy ez a figura ilyesmiben is otthon van és legszívesebben megkérdezném tőle, mégis honnan tud róluk, de inkább nem teszem. Itt és most jobb dolgunk is van annál, semmint ilyesmit firtassunk vagy beszéljünk meg. Na, nem mintha nem keltette volna fel az érdeklődésem a maga valójában, mert igenis, de. Azért egy pofa sörre meghívnám, hátha tudna érdekességeket mesélni. Vadászként nálam szakmai ártalom az efféle kíváncsiság. Időközben Sophia és Ivor is felveti ama lehetőséget, miszerint szét kellene válnunk. Nekem fogalmam sincs, mi lenne a legjobb ebben a helyzetben. A szétválás sosem a legjobb taktika, de most azért talán mégse ártana meglépnünk. Sokan vagyunk egy helyen, ráadásul ugyanabban a testben is... Ha valóban ott vagyunk, ahol feltételezzük, akkor még egy rakás idegen felbukkanása is gyanús lehet a környékbelieknek, nemhogy ugyanazé a nőé. A szellemek ellen a sárkánygömbös taktika nem válik be és ha lenne időm, most úgy istenesen be is pánikolnék, viszont - szerencsére - nincs hangulatom ezen lamentálni. Dorina szavait is figyelmen kívül hagyom, amelyek a családja birtokában lévő tárgyra vonatkoznak. Nem hiszem, hogy itt és most állna szándékomban körbeadogatni, hogy kipróbáljuk, kinél is működne tulajdonképpen. Bár, tény és való, hogy ő talán némi előnyt élvezne ebből a szempontból. Lehet, érdemes lenne vele is megpróbálni, de az idő vészesen fogy, azok a valamik pedig sebesen közelednek. Ivor szavai hallatán azért kissé megrándul a szám széle, de igyekszem nem magamra venni és kisgyerekként elrohanni valamelyik sarokba duzzogni. Ez egy olyan helyzet, amikor az ember egyik pillanatról a másikra dönt és nincs lehetősége alaposabban végigfutni a tettei következményén. Jelen esetben azon, hogy ha mi menekülünk, Ivornak is azt kell tennie. - Na jó, azért nincs annyira rossz hangja - pillantok Dorina irányába, amint felveti ama lehetőséget is, hogy Jade éneke talán elűzheti őket. Számomra kifejezetten kellemes volt a lány hangja, bár, ha mágiáról van szó, sose tudhatjuk igazán, hogy a bűbáj miatt volt az az érzés, vagy csupán a tehetség miatt. Lehet, Dorina lányként másként ítélte meg. Akár a szirének éneke.... - Ha Salem az ő műve, akkor nem fog minket csak úgy hagyni megpattanni innen - esem egy pillanatra gondolkodóba. - Akkor tuti a máglyán égünk el... Mert nincs az a pénz, amiért cserébe ez a Laurana hajlandó lenne hagyni számunkra, hogy csak úgy kalap-kabát elcammogjunk. Itt nem leszünk képesek némi varázslattal kijátszani a feldühödött csőcseléket, annyi szent. Közben azért felmerül bennem az a gondolat is, hogy talán nem is magát a nőt kellene megcéloznunk, hanem egy számára fontos személyt. Ő is emberből van, de esélyesen túl erős ahhoz, hogy legyőzzük. Kell lennie valakinek vagy valaminek az életében, akiért mindenét hajlandó lenne odaadni. Egy gyerek vagy szerető ebben a korban, a tököm se tudja. Mindenesetre, ezt majd azután vetem fel a társaság számára, hogy kikerültünk a pácból. Egyelőre talán érdemesebb lenne a feladatra koncentrálnunk. - Őt majd mi intézzük! - szólalok meg határozottan én is Laurana hangján, amikor közrefogják Ivort. - Talán még a hasznunkra válhat, szóval érdemes lenne életben tartani - igyekszem végig olyasvalakinek tűnni, mint aki határozottan tisztában van azzal, mit is szeretne. Pedig rohadtul nem. Csak jussunk el a célunkig és a lehető legkevesebb akadállyal tegyük meg azt. Nincs kedvem ismét időutazni... Ha pedig itt és most meglincselik Ivort, akkor elég szépen alánk tesznek minden tekintetben.
Valahol elmosolyogja magát kínjában, mert a Sophia-Laurana külső ellenére a jellemek, a fintorok, gesztusok megmaradtak. Peter továbbra is játssza az alfahímet, Dorina bizonytalankodik, Jade meg Jade. Sophia viszont meglepően riasztó, hogy csupán a haja változott, mert Dane nem képes megtalálni benne a kis barnát, annyira megszokta már minden porcikáját, hogy ha netán ez Laurana lenne, ő aztán nem tudná felfedezni a különbséget. Így különösen ügyelni kell, hogy még véletlenül se szakadjanak el egymástól, különben sosem lehet biztos benne, hogy kivel is állhat szemben. Peter szavaira enyhén belefullad a nyálába, mert sikerül valami nevetést is produkálni, hiszen Sophia csak szemforgat. – Azért azt megnézem, ahogyan Laurana testében mi női bájokat villantunk.. – Rázza a fejét lemondóan, annyira jó színésznek, vagy feminim jellemnek nem tartja magukat. Még ha Jade vagy Dorina próbálkozna ezzel a testtel, az sem lenne egyszerű, hiszen nem ezt szokták meg. Csoda, hogy ötösikrekként nem őrülnek meg jelen pillanatban, de hát a varázsvilág látott már ennél cifrább ügyeket is. – Aha. – Böki ki, hogy akkor a sárkánygömb sem működik, pedig elvileg az ilyen tárgyak lélekre vannak kovácsolva, nincsen szemük, hogy egy másféle külső borul feléjük, de hát nem akarja vitatni Dorina meglátását. Akkor a sárkánygömb ezúttal sem használható. – Azért csak figyeljük, hogy kinek a karját csapjuk le. Ha mi most öten vagyunk, ki tudja, hogy még hány másolata lehet a csajnak. Honnan tudhatnánk, hogy a valódival állunk szemben? – A szerelmének bólint, szét lehet vállni, de soha senkit nem egyedül hagyni, hogy legalább egymásról tudják, hogy ki kicsoda. Jade ötlete ilyen szempontból jónak tűnik, hogy párosodjanak, a hímek pedig vegyenek álcát. így talán jobbak az esélyeik is, ám pont azért egy csapat, szinte család, mert még a hatszoros túlerő sem biztos, hogy elég egy évszázadok óta élő farkasgazdával szemben. – Ezt talán sosem fogjuk megtudni.. Nem lehet, hogy Salem is csak Laurana műve volt? – Dobja vissza a kérdést, hiszen a mugli és a varázstörténelem hasonló, de mégis más. Mi van, ha lényegében Laurana megpróbálta felkutatni azokat, akiket be tud hálózni, és akit nem tudott azt bűnösnek állította be? Lényegében kissé olyan, mint a sziciliai cosa nostra, a szervezett bűnözés. Akit nem lehet megvenni, vagy megfélemlíteni, az halott ember. Végül ki tudnak érni a temető határáig, ahol Ivor a galambot találja,és a fuvallattal leköki az íjászokat, viszont a kürtszó felharsanása nem sok jót jelent, Jade mégis megmenti a napot, ezen Dane lepődik meg a legjobban. Ám igyekszik nem túl buta képet vágni, ne sértse meg ezzel Sophiáját. Az ijászok vezetője közelebb lép, a nyakában kereszt, akárcsak a társaién. – Rendfőnök asszony.. Káprázik a szemünk? Ez az úr adománya? Az pedig.. a sátán szolgája ugye? Felkössük itt, vagy ítélőtárgyalás elé vessük? – Többen odalépnek, közrefogják Ivort, azzal a szándékkal, hogy úgy hátracsavarják a kezét, hogy akár törjön is a csont. Hacsak..
Fantáziából nincs hiány, de így is nehéz követni a felmerülő idővonalakat és szeretném, ha nem feltételeznénk, hogy tényleg meghalt-e az a sok másik énünk és ha most meghalunk mi lesz... Nem is tudom, kicsit megfekszi a gyomromat arra gondolni, hogy akkor az ikrek magukra maradnak, hiába lehet van egy másik idővonal, amin győzedelmeskedünk és ott hazatérünk, vagy nem is tudom. Bár én pontosan tudom mi az a videójáték, hiszen nem vagyunk aranyvérűek és haladunk a korral, nem tetszik, ahogy egy játékhoz hasonlítják az egészet. - Én nem akarom próbálgatni, hogy minden újrakezdődik-e vagy sem, nekem haza kell mennem, most, ebben az életben. - bukik ki belőlem a skálázás után, egy kicsit azért beleszólva a fejtegetésbe. Arra, hogy Sophia szerint a karkötő után lehet meg is halna kicsit elsápadok, hát ezzel akkor nem lettünk közelebb a viszonylag békés győzelemhez. Mágiatörténelemből nem vagyok valami penge, meg úgy egyáltalán történelemből, szóval a Salem-i perekről semmit sem tudok, de... - Azokat a pereket nem csak megjátszották a boszorkányok? - pislogok el egy kicsit, mert mintha ez rémlene egy ősrégi tanóráról. - Tudni akarom az igazát... tudni akarom miért teszi, amit tesz és hogy menthető-e még... én nem akarom, hogy csak úgy... meghaljon. - sóhajtok fel Ivor mellett, először észre se véve, hogy mi történik körülöttünk a felbukkanó szellemekkel, annyira elbambulok. - Megpróbálhatnának a fiúk varázslattal alakotváltani és csak a lányok maradnának, Lauranák, akkor pont párban lennénk és... - agyalok teljesen bebambulva és már akkor kapom fel a fejem, mikor mindenki más lereagált mindent rajtam kívül. Peter sóz, Sophia kísértetvadászkodik, Dorina pedig felém fordul a hangfrekvenciák miatt, amiben igazából teljesen igaza van. Minden élő és holt érző lény reagál a hangra, de még a tárgyak is reagálnak a rezgésekre szóval... - Nem erre szakosodtam és annyi hang van, vaktában skálázni meg... - kezdenék bele, de Ivor magával akar vonni én pedig ezúttal egyáltalán nem ellenkezek, megyek és kész. Viszont amikor a szellemek után még íjászok is megjelennek Ivor pedig valami légmágiával vagy telekinézissel tarol le belőlük egy adagot nyilvánvalóvá válik, hogy több képessége megmaradt, mint amennyire a külsejéből számíthattam volna. Mivel úgy nézünk ki, mint Laurana és... nem is tudom, úgy érzem, hogy lenne esélyem megállítani legalább az embereket, picit megmakacsolom magamat. - Mindenki tegye le a fegyvert, elég volt ebből az egészből, a kezemben tartom a dolgokat a másolataimmal és a férfi már a foglyom! - szólalok meg hangosan, irreálisan hangosan a képességemmel rásegítve, Laurana hangján és kinézetével, bár még mindig túl sok a Laurana és nagyon kicsi az esély arra, hogy a szellemek vagy az emberek hinni fognak nekünk, pláne, ha az íjászok nem is a vérfarkashoz tartoznak - a szellemek mondjuk tuti, ha csak Ivort támadják, minket meg nem.
// Hangmágus 2. szint, részlet: "Meggyőzés: Hangja olyan rezonanciákat bocsát ki, amivel beszéde meggyőzőbbé válik, mint az átlagé, kisebb dolgokra képes rávenni bárkit. " //
Azt hiszem Jade viszonyulása az emberek iránt, valahol irigylésre méltó. Nekem egy pillanatig sem jutna eszembe sajnálni, legfeljebb ha látom benne a lehetőséget leállok üzletelni mint Leslievel. De ha nem emlékeztetne mindenki körülöttem nagyjából folyamatosan az empátia létezésére és fontosságára, vagy az emberek egymás iránti számomra ismeretlen szintű kötődésére... És ha nem lenne bennem a hajlandóság, hogy mindezeket meghalljam és figyelembe vegyem, akkor úgy érzem mind szarban lennénk. Amikor Jade elkezd skálázni egy pillanatra kilel valami, de jelenleg inkább csak amolyan pavlovi reflex, hiszen jelenleg merőben nincs úgy hatással rám sem jó sem rossz értelemben, mint az eredeti formámban... És ez újfent olyan élmény amit egy röpke rácsodálkozással fogadok, bár nem kommentálom, mert vélhetőleg ez csak nekem új és nekem élmény... De nekem nagyon! Csak úgy csillognak a szemeim tőle. Úgy tűnik... van némi haszna az emberi alaknak is. Bár az biztos, hogy ez a nyamvadt kis test nem tudna élő pajzsként szolgálni egy percet sem, ha Jade hangmágiája kiteljesedne. Dane szavaira egyetértően biccentek. Peter feltételezésére nézek rá egy kicsit hosszabban. - Közel sem biztos. Hiszen, a mostani esetből kiindulva, ha emlékeztem volna.. Nem sétálok a saját csapdámba a parton. - Ismerem magamat. A megmaradt hatalmam mondhatni az egyik féltve őrzött mindenem és nem kicsit fáj hogy itt a Földön minden kicseszett sarkon bele futok valamibe ami tovább csonkolja... Nem igazán vagyok hajlandó tőle csak úgy megválni, még ha nagyon nyomós ok is lenne rá. Hiszen sosem éltem nélküle, ebből fakadóan van egy megvetés bennem az iránt a létezési állapot iránt. A gyengeség iránt ami a fejemben az Erőtlenséggel járna.. És talán... némi félelem is. Most is érzem azt a behatárolhatatlan űrt.. Hiszen elképesztően hosszú ideje a részem volt már, de... Közben a másik felem, amit soha nem ismernék el, pont erre az Erőtől mentes pihenőre vágyott. Mert minden ellenére rohadt fárasztó nonstop önuralmat gyakorolni. Önuralmat, hogy "jó" maradj és "értelmezhető" a halandók számára... A szavaim Peter számára minden bizonnyal olaj lesznek a tűzre a remek bizalmát illetően, de mondhatni az életem részévé vált, hogy szinte senki sem bízik bennem. És valahol teljesen jogosan. Nem mintha nem lennék megbízható, vagy szavatartó deeee... van egy sajátos értelmezésem a világra ebből fakadóan pedig szeretem kijátszani akit lehet. Kivéve ha a szórakozást felül írja a tét fontossága. Azért a videójátékos dologra egy pillanatra elmélázok. Pechemre volt már szerencsém cyberpunk és hasonló techno világokhoz egyéb esetben most nagyon hülyén néznék rá. De nem kezdek szóviccekbe, mert esélyesen a társaság nagy része semmit nem értene belőle. - Vehetjük úgy is igen. - Dorina kérdésére azért még röviden össze foglalom - Valóság vagy valósághoz hasonló fiktív szimulációk varázstalan módra. - látva, hogy nem működnek a személyes tárgyak azon kezdek agyalni, hogyan lehetne feloldani ezt az alakváltozósdit. De kismillió dolog tereli el a figyelmem. Jade velem tart, amire én is mellé sorolok, megvárom. Igazából rajta felejtem a szememet egy kicsit, de nem Sophia újdonsült külseje miatt. Aztán halkan felteszek egy kérdést - Hogy érzed, meddig lennél hajlandó elmenni? - ez egy lényeges kérdés, bár így elég rövid és talán nem is egyértelmű, hogy arra vonatkozóan tettem fel, hogy tudom, Jade nem akar Lauranának ártani, ahogy leginkább senkinek. De tudnom kell, nagyjából mire számítsak nála és ha kell tudjak neki segíteni... vagy tisztának maradni. Sophia gondolatára bólintok. - Igen ez elég valószínű. De azért ne igyunk előre. - bár kétség kívül jó lenne ennyiből megoldani. Közben Jade rá is akad minden olyan információra ami elég támpontot adhat a mikor és holra. Bár így csak még bizarrabb minden. Azt pedig már nem mondom ki, hiszen szinte mindenkiben egyöntetűen felmerül, hogy ha Salemben vagyunk és öten is ugyanúgy néznek ki... Lehet nem kéne csak úgy besétálnunk a városba. - Lehet... nem is együtt kellene mozognunk. Főleg ha a nő alakját esetleg ismerik a közeli városokban, falvakban. A franc tudja egyáltalán milyen viszonyban állnak vele.. Cserébe valószínűleg szétválni sem egy életbiztosítás. - mondom ki a gondolataimat, amikor is megakad a tekintetem egy döglött galambon a lábam előtt, amiből áll ki egy nyílvessző. Félre biccentem a fejemet és hamar megállapítom, hogy ez itt bizony túlságosan is friss és már fülelek is és lopva azokat a helyeket hesszölöm, amik alkalmasak lehetnek, hogy íjászok bújjanak meg. Jadenek azért jelzek és nagyon halkan meg is jegyzem. Bár Dane is, vagy akár Peter is simán meghallhatja amit mondok - Lehet nem vagyunk egyedül. - bár én nem pont az elő bukkanó szellemekre gondoltam, így ez szintén félre érthetőre sikeredhet. A felém közeledő kísértetek egyáltalán nem hatnak meg. Sajnos távolról sincs bennem a reflex, hogy vigyáznom kellene az életemre és nem tudok mindennek is puszta kézzel, vagy egyéb módon neki menni így mondhatni szinte megilletődöm amikor Dane elém lép. Majd Peter sietve még körbe is sóz. Amire totális nyugalommal pislogok rá gyermeki ártatlansággal. - Most akkor maradjak a körben, vagy tűnjünk el? Esetleg felsózod az utat előttem? - szívózok vele egy kicsit, de igazából nem áll szándékomban bántani. Alapvetően a só egy jó ötlet lenne... ha csapdába akarnánk ejteni valamit vagy kizárni azt, de jelenleg egy kicsit hülyén veszi ki magát a dolog a szememben. - Jussunk ki! A korabeli temetők körül vizesárok van. Folyóvízzel. Ha azt megsózod, vagy megáldod vagy bármi ilyesmi, utána még alájuk is gyújthatunk. - cuppantok egy olaszosat jóízű kézmozdulattal Peter felé. Végül amikor Sophia színre lép, nos én angolosan lelépek. Lehetőleg, ha hagyja Jadet és Dorinat legalább magammal vonva. Annál is inkább mert alig hogy kikeveredünk a temetőből már hallom a húrok pendülését és a nyílvesszők fütyülését. Reflexből mozdulok és néhány rúnakör rajzolódik ki, leginkább a csuklóim körül majd egy újabb mozdulat következtében mint egy bivalyerős széllökés szépen vissza verődnek a nyílvesszők és innen onnan a temető mentén lévő fákról páran le is fordulnak. Az eredményt látva meglepetten húzom ki magamat és pár pislogással el is hagyja a számat egy - Ó! Wao.. Ezek szerint működik.. - az örömöm azonban nem tart sokáig, ugyanis a fákról lelökött íjászok hamar feltápászkodnak és... Felharsan egy kürtszó ami ki tudja mit jelez vagy kinek.
Azért az megnyugtató talán valamelyest legalább, hogy nem teljesen engem másoltak le, hanem azt a Lauranát, bár az ijesztő, hogy pont úgy néz ki, mint én, vagy én, mint ő. Mindegy is. A tükörben ezt már láttam, amikor Joyce-szal először találkoztam, amikor ugye meg akart ölni, csak nem tudott. - Igen... a hajunk más lett, mint az enyém. - fogdosom kicsit a szőke tincseket, mintha most ez lenne a legfontosabb, de lássuk be ezen a küldetésen én már néhányszor majdnem összeomlottam, szóval kell néha valami kapaszkodó, valami apróság, ami annyira nem fontos és nem épp az élet-halál harcról szól. Ez jelen esetben az, hogy szőke a hajam és komolyan elgondolkodom rajta a többieket nézve, hogy amúgy nem is áll rosszul. Lehet, hogy ha vége lesz egyszer ennek az egésznek, akkor majd kipróbálom a szőkét, vagy a vöröset... Na jó, ez tényleg nem a legfontosabb most és lehet, hogy olyan szörnyű dolgokat élünk most még át, hogy eszem ágában sem lesz arra az őrült nőszemélyre hasonlítani még jobban, mint amennyire amúgy is muszáj. - Ha leszedjük a karkötőt és a miatt hosszú az élete, akkor lehet, hogy egyből meg is hal. - morfondírozom szinte csak félhangosan. Nem én vagyok a legélesebb kés a fiókban, mint tudjuk, de ez még nem jelenti azt, hogy nem filózhatok néha én is. Nem hagyhatom mindig csak a többiekre a gondolkodással járó melót. Legalább hátha értékelik, ha próbálkozom valamennyire. A naplót viszont tényleg elteszem egyelőre, mert a úgyse tudom kinyitni és lehet, hogy vannak benne fontos információk, ha kár lenne most ezzel kínlódni. Lehet, hogy Jade jól gondolkodik és ez a külső azért is kell, hogy átjussunk az esetleges csatlósokon. - Akkor viszont nem biztos, hogy jó, ha együtt vagyunk. Nem fogják érteni, akik ismerik őt. - gondolkodom tovább, ami bár tényleg nem az én asztalom, de no. Én legalábbis tuti meglepődnék, ha hirtelen több Dane kerülne elő. Arra viszont már látványosan elhúzom a számat, amit Peter mond. A női bájainkat. Ez olyan megalázóan hangzik ebben a formában, mintha azt mondaná, hogy az én külsőmet akarja bedobni másoknál, hogy közelebb jussunk valamihez. Tudom, nem vagyok éppenséggel az a tisztalelkű lányka, de hogy kvázi más dobja be az én testemet valami idegen pasasoknak... Biztos, hogy nem lenne ínyemre a látvány. A szellemek megjelenése miatt én is inkább a távozás mezejére lépnék. Megpróbálom újfent a képességemet bevetni és elzavarni őket. Ez végülis már volt, hogy bevált és nem csak vérfarkasok, vagy vámpírok esetén működik. Aztán, ha meg van akkor mehetünk ruhát szerezni, mert egyetértek Dorinával, a jelenlegi külsőnk eléggé feltűnő, főleg hogy a fiúk esetén a ruháik elég furán is festenek rajtam... vagyis Lauranán.
//Kísértetvadász III. Képesek erős ártó szellemeket is elűzni, vagy az akaratukat rájuk kényszeíteni//
Ez a kaland egyre bizarrabbul alakul. Mondhatnám, hogy nincs ínyemre az egész, de jelenleg a kesergéssel nem sokra mennénk. Pedig tényleg meglehetősen fura, hogy a familiárisom valahogy, olyan mintha belém olvadt volna. Érzem őt, mint a lényem részét, mégsem látom. Nem külön entitás, ahogy lennie kéne. Nagyon fura érzés. Ezen pedig igen nehezen teszem magam túl. Akkor is, ha Jade megerősíti, hogy ő is ugyanezt érzi a saját szőrös barátjával. A parás deja vu-s tér-idő mágiákról már ne is beszéljünk. Ha jól értelmezem Ivor szavait, akkor az egyetlen mód, hogy ezt túléljük, ha helyes sorrendben, megfelelő módon győzzük le az elénk kerülő akadályokat. Akkor feloldódik az elménkben lévő gát, és talán pillanatokkal a történések előtt láthatjuk önmagunk, mint a toronyban is. Ergo még több bizarr deja vu, az amire számítanunk kell. Pazar. De ha végeztünk, akkor legalább automatikusan haza kerülünk. - Mi az a videojáték? - nézek értetlenül Peterre, mert nem igazán értem a mondatát, és azt, hogyan kapcsolódik ez az egész ide? Pályák? Mint a mugli autópálya a zajos büdös, guruló dobozaiknak? Szóval engem ezzel leginkább csak összezavarni sikerült. De az is lehet, hogy még mindig nem beszélem tökéletesen az angolt. - Háát, ha a Salemi boszorkányperek idején vagyunk, akkor a helyi muglik a legapróbb és legjelentéktelenebb dolgokat is mágiának vélik, és én nem szeretnék máglyán meghalni. Óvatosnak kell lennünk. És szerezni helyi ruhákat. - vetem fel. Hiszen ha nem épp korhű szerelésben futunk össze bárkivel, abból még komoly gondok lehetnek. Vélhetően még az öltözetünket is a Sátánnak tulajdonítanák. Ha pedig ez a Laurana is itt van, és mágiát használ, ne adj Merlin a muglik előtt, akkor már érthető, hogy szerencsétlenek mért rettegtek annyira a fajtánktól. A tudatlanság, ami félelmet szül, az a legveszélyesebb fegyver. Ezt már a történelem számtalanszor bizonyította. Szóval nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy Dane felvetése helyes lehet, bármilyen borzalmas is. A történelmet pedig nem kéne piszkálni. Számtalan okból. Dane kérdésére bólintok, de mire kinyithatnám a szám, már Peter megelőz, és elő is veszi a gömböt, hogy kipróbálja. - Ebben az esetben vélhetően nekem se működne. Hiába volt évszázadokig a családom birtokában. - nézem elgondolkodva a gömböt. Bár ez most nagyon rosszul jön nekünk. Valahogy használatra kell bírnunk. - Minél előbb vissza kell szereznünk a saját alakunk. - jegyzem meg. A helyiek szerintem amúgy se vennék be, hogy ötös ikrek vagyunk. Ha szabadon akarunk mozogni, akkor kerülnünk kell a feltűnést, és álcázni magunkat. Elvégre nem akarunk az idővonalba jelentősen belepiszkálni, leszámítva, hogy egyetlen sötét boszorkány ténykedését kell megakadályoznunk. Ami elég komplex dolog. Viszont mind ehhez előbb el kell tűnünk az átokverte szellem helyről. Sajnos szellemekkel még nem harcoltam, így különösebb tapasztalatom sincs a témában. Ha vérfarkasok, vámpírok, egyéb kézzel fogható szörnyek lennének, akkor megfékezhetőek is, de jelenleg túl sok értelmes ötletem nincs. Leszámítva, hogy egyszer még kislány koromban az apám mondott valamit arról, hogy a szellemek érzékenyek bizonyos hangokra és frekvenciákra. Ezért nekem sosem kell félnem tőlük. Na, igen. Akkor éppen nem volt részeg. Bár fogalmam sem volt, hogy mire céloz ezzel. Igazából azóta se tudtam meg. El kell ismernem, néha azért voltak jó pillanataink is. Kár, hogy azokat tönkretette a sok rossz. - Az apám szerint a szellemek érzékenyek bizonyos hangokra, és frekvenciákra. Azt nem tudom melyikekre... de esetleg megpróbálhatnál megint skálázni... hátha el tudod őket ijeszteni. - fordulok most Jade felé. Ha véletlen is beletalál, és a holtak legalább egy kicsit távol maradnak, az elegendő lehet, hogy kereket oldjunk.
Ivor és Dorina szavai nyomán azért határozottan fájni kezd a fejem. Nem vagyok valami tudományos alkat, én már ott belezavarodtam ebbe az egész zagyvaságba, hogy "időhurok". Az én asztalom mindig is a fizikai cselekvés volt, a szellemi részét inkább ráhagytam másokra. Jó, persze, ha bestiákról és veszélyes vérlényekről van szó, szinte mindig egyből képben vagyok és be tudok csatlakozni a beszélgetésbe bármikor, de ez határozottan feladja számomra a leckét. Lágyan megmasszírozom hát a halántékomat, miközben lehunyt szemmel igyekszem rendszerezni az elhangzottakat. Elég kevés sikerrel, hiszen továbbra is csak annyit vagyok képes leszűrni, hogy egyszer már visszamentünk, vagyis... talán kétszer? - Pont az imént beszéltetek arról, hogy már meghaltunk, vagyis nálunk az időutazás előnye - vetem ellen Dorina lebeszélése hallatán. - Megpróbáljuk velem a dolgot és ha sikerrel járunk, akkor örülünk, mint majom a farkának, ha pedig nem... - itt tekintetem Ivor irányába siklik: - Te úgyis emlékszel majd, nem igaz? - kérdem meg töprengve. Persze, abban az esetben talán meg se kellene mindent próbálni, de - őszintén szólva - nem ismerem annyira a férfit, hogy teljes mértékben megbízzak benne. Talán tényleg valaki másnak a javára játszik, nem tudom. Hangosan viszont nem mondom ki a gondolataimat, hiszen egyrészt megsérteném vele Jadet, másrészt pedig esélyesen van bennem némi szakmai ártalom az ilyesmit illetően. Ivor pedig határozottan nem egy hétköznapi figura. Mondjuk, Dane ismer már elég régóta ahhoz, hogy sejtse, miért is vállalok magamra ilyesmit. Ha csak egy szikrányi kétely is támad fel bennem másokat illetően, akkor nem bízom rájuk az életem. Ivor pedig... Nos, talán bölcsebb lenne megpróbálni azt a varázslatot, hogy még egy ember emlékezhessen minden egyes mozzanatra. Úgy tűnik számomra, hogy az időutazás még a hoppanálásnál is sokkal, de sokkal cifrább valami. Nem valami kellemes és nem szeretném többszöri alkalommal is megismételni, habár még mindig az elviselhető-kategóriába esik. A földet érés sem tartozik a kedvenceim közé, de ami utána történik... Hát, az mindennek a teteje. Férfiként női testbe szorulni nem minden pasi álma, még abban az esetben sem, ha sok nő szereti ezt képzelni. Szándékomban állt külső szemlélőnek maradni és nem saját magamon érezni azt a két dombocskát, amit Sophia birtokolhat. - Vagyis ez olyan, mint egy videójáték? - kapom a szőke tincsekkel ékesítettem fejemet Ivor irányába. - Jól teljesítünk egy pályát és jutalmat kapunk? Nem hiába a hasonlat, hiszen aranyvérű létem ellenére én is éltem ezeket a mugli holmikat és elég sokat is nyomtam annak idején. Ez az előnye annak, ha az ember sokat utazik az apjával. Mindent is megismer a különböző világokat illetően, nekem pedig volt szerencsém elég alaposan elmerülni a muglikéban. Annyira azért nem vagyok otthon bennük, de sok mágussal ellentétben én nem pislogok zavartan. - Barátai? - tátom el a szám a Jade-Laurana felvetése hallatán. Én ezért annyira nem vagyok naív. - Nos, ha más nem, akkor a női bájainkat bevetve bármit elérhetünk - hümmentek egyet, hiszen legalább ez az egy az előnyünkre válhat ebben a testben. Még továbbra se tudjuk, melyik korban vagyunk, de azt már igen, hogy kinek a testében. - Igen, de... - szólalok meg bizonytalanul Dane kérdése hallatán, immár a felénk közeledő holt lelkekkel fenyegetve. - Biztos jó ötlet itt használni? - vetem fel. Elég erős mágikus tárgy, Laurana ellen hoztuk, fogalmam sincs azt illetően, hogy halottakkal szemben működik-e a dolog. Mindenesetre, előveszem, mire mindenféle parancsszó nélkül felfénylik, mintha csak érzékelné, hogy szükség lehet rá nemsokára. A következő pillanatban viszont ismét a régi állapotában tündököl és semmire sem reagál. - Peter Greenwood a tulajdonosa, nem valami csinibaba - rándul meg az arcom széle. Igen, nyilván ez a mágikus ereklyék egyik hátulütője. Hatalmas erővel ruházzák fel, de csakis a tulajdonosaikat. Laurana pedig nem a gömb tulajdonosa. Igen, a képességeim a régiek, de maga a kinézetem már korántsem az. - Ha ezt túléljük, akkor talán megoldást kereshetnénk az én problémámra is - szólok még vissza, miközben a kápolna irányába tartok. Nem bízom a saját ötletemben, de hátha... Szerencsére találok azt, amit keresek, így fel is kapom, majd sietek vissza. - Csak maradj a helyeden - intem Ivort, majd körbeszórom sóval. - Ha egy kicsit is sérül a kör, bajban leszel. Amíg egyben van, nem férhetnek hozzád - egészítem még ki a mondandómat. Mindegy, mennyi lélek jön ellene, amíg a kör védi, nincs mitől aggódnia. Mi mindenre elég egy kis só, nem igaz?
- Igazából nem tudni, hogy hol jártunk, jelen állapotunkban sehol. Ahogy mondjátok, valami mindig visszarántott ide, és csupán a korábbi énjeink buktak el. – Mormolja, hiszen nem szándékozik meghalni. Nem éppen a legjobb a helyzet, főleg, hogy öten úgy néznek ki, mint Laurana, de meg is tapogatja magát. Na nem a mellét, hiszen Sophia minden porcikáját ismeri már, inkább azt próbálja vizslatni, hogy vérfarkas vagy vámpír maradt e. Jó eséllyel Dorinának van igaza, csupán külsőleg alakultak, kivéve persze a szerencsétlen Ivort aki még a vízparton vált szinte emberré. – Ki tudja, lehet, hogy ez már a sokdik próbálkozás. – Lép oda az igazi Sophiához, megvizsgálva a lány szőke tincseit. Az arc és test ugyanaz, mégis felismeri benne Sophia gesztusait, akinek pedig nagyon furcsa lehet önmaga másolatait ennyi példányban látni. Dane szereti, vágyja a titkokat, de a most Ivor által felvázolt horgonyra csak morrant egyet, éppen itt lenne az ideje, hogy auror legyen, normális életet éljen, olyan, amilyen a szüleinek nem adatott meg. Ám ehhez le kell számolni a farkasgazdával, Leslie ikrével, aki még Lory emlékeiből is kitörölte magát. Vagy eleve Leslie tette, hogy a kis szőke lány ne is emlékezzen a viszálykodásra? Talán ezért szökött el otthonról? – Akkor tedd most el, később hátha találunk hozzá kulcsot. – Feleli Sophiának, aki viszont érezheti, hogy a már korábban bekapcsolt kisértetvadász képessége eddig szunnyadt, csupán a farkaslelket érezte, ellenben itt a temető mellett iszonyatos mennyiségű holt lélek érezhető, sőt közelednek is! Jade skálázására, pörgésére csupán mosolyog egyet, a lányt még ilyen sötét átok alatt sem lelőni. Ráadásul Jade ismét gondolkozik, a karkötő felmerül. Dane eddig bele sem gondolt, hogy egy varázstárgy lehet a nyitja annak, hogy megállítsák azt, aki ekkora hatalomra tör. Tehát Leslie-é lett a kaleidoszkóp, Lauránáé a karkötő? Akkor már csak az a kérdés, hogy mi köze van mindennek ahhoz, hogy metszeteket rajzolgattak a naplóba? Jade megtalálja az alapkövet, de inkább a sírokból tud jobban tájékozódni. A legtöbb sír igen friss, tábláikon a dátum közel azonos, 1692. Salem. – Lehetséges volna, hogy a boszorkányperekhez Lauranának van köze? – Lép mellé Dane, Sophia lelke viszont már dübörög, a földből vagy öttucat holt lélek emelkedik ki, és ki tudja, hogy mi tartja vissza őket. Lehet, hogy Sophia képessége. Vagy a külsejük? Mintha csak Ivor felé reppennének, mintha szét akarnák szedni. Dane elé lép, ekkor többen hátrarettennek. – Sikerült megszerezni azt a sárkánygömböt? – Kérdez Dorina irányába, lehetőség szerint villámgyorsan ki kéne keveredni a temetőből. Aztán az alakjukkal ráérnek foglalkozni később is.
Az az igazság, hogy fogalmam sincsen, hogy a piszkálásom eredménye-e, hogy normálisan meg se tudjuk beszélni, hogy mikor kéne a múltba érkeznünk és aktiválódik az egész. Egy kicsit ijedten sikkantok fel, még össze is húzom magam, mintha fájdalomra számítanék, de azon kívül, hogy a táncos ügyességem cserben hagy és a földön realizálódik újra körülöttem minden, baj nem ér. Ahogy kinyitom a pilláimat és végignézek a sok szőke Sophián Ivor mellett muszáj kicsit megdörgölnöm a szememet. - Álmodom? Miért lettetek mindannyian...? - be se fejezem, mert a többiek is tanakodnak és Ivortól hallom is, hogy ez bizony nem Sophia, hanem Laurana. Elsőre le se esik, hogy én is megváltoztam, hiszen hasonló alkatúak vagyunk magasság és súly tekintetében, ráadásuk eredetileg szőke vagyok, szóval még az sem olyan elképesztően szokatlan, de azért amikor jobban megnézem magam és a szivárványszínűre festett körmeim eltűntek és idegen kezet mozgatok eltátom a számat. Valamiért eszembe se jut, hogy aggódni kéne és örökké tart ez az egész, inkább azt látom benne, hogy milyen fantasztikusan különleges alakváltáson estünk át. Hát, a fiúknak és magának Sophiának valószínűleg kellemetlen ez az egész, de én mosolyogva pördülök körbe és kezdek el skálázni a hangomat próbálgatva, ami persze most szintén Sophiára hajaz. Dane kérdése nem üt szíven, bár a stílus nem a legjobb, de a kíváncsiságom miatt a válasz engem is érdekel. A gitáromat pillanatokon belül keresni kezdem, de úgy tűnik, hogy ott maradt Lawrence-ben, ám a bundás kis barátomról egészen addig el is felejtkezem, ameddig Dorina fel nem vonja rá a figyelmem. A kezeimet a szívemre helyezem, minden probléma nélkül elfogadva, hogy most más testben vagyok, de én vagyok és felismerem az érzést, amiről beszél. - Az enyém is... Milyen furcsa! Lauranává kell válnunk, hogy átjussunk a barátain, akik megvédenék? - feltételezem, még mindig kicsit naívan, hogy akármennyire gonosz és hatalmas veszély, barátai csak vannak. Dane is csinált nagyon rossz dolgokat, még is itt vagyunk neki mi, ahogy Ivor sem éppen patyolat, én pedig mindkettőjüket igyekszem elfogadni úgy, ahogy vannak. A környezet nem túl biztató, de az epikus történetekhez ez dukál, szóval lényegében meg sem lepődöm. Mivel mindenkin maradtak a ruhák így könnyedén beazonosítom a társaimat és Sophia kérdésére felhümmentek. - Nem is tudom... Próbáljuk ki. - mondom és egy elkezdek skálázni, de ezúttal a hangmágusi képességeimet próbálgatva, aztán madárcsicsergést változtatom a dallamot, ha sikerül. Akárhogy is legyen, Ivor megjegyzésére a karpereccel egészen fellélegzek. - Jó lenne, ha elég lenne azt a tárgyat elpusztítani mert... még is csak egy emberi lény... és... nem is tudom. - vonom meg a vállamat, inkább nem megyek bele mélyebben abba, hogy én a szívem szerint a légynek sem ártanék, még akkor is, ha jelen esetben tudom, hogy az életünk biztonsága hozott minket ide és muszáj tennünk valamit. Ahogy Sophia és Dane egymáshoz húzódik úgy én is Ivor is egy egységet alkotunk és követem a férfit, ha kimenne a kápolnából a sírkövek feliratait pásztázni és belőni, hogy mikor is járhatunk.
// Hangmágus 3. szint, részlet: "Képes állati hangok utánzására maximum kutya méretű állatig. " //
Jade jól gondolkozik. Leteszem a familiárisát és a kéz lenyomatomhoz lépek. Nem mondom, hogy nem ver le a víz egy pillanatra ahogy újra végig szalad rajtam pár kép. Sok mindent eléggé félvállról veszek ami magammal kapcsolatos, hiszen hozzá vagyok szokva, hogy a csótányokhoz hasonlóan mindent túlélek, most viszont kénytelen leszek oda figyelni, hogy ne feltétlen menjek neki puszta kézzel dolgoknak mert igencsak megszívhatom. - Nem, 1983 biztosan nem lesz jó már. 1486-ba lett vissza küldve... - válaszolok még, de azt nem teszem hozzá, hogy akkor viszont mégis melyik évre lenne szükségünk. Dorina szavaira megrázom a fejemet. - Az időhurkok máshogy működnek. Rövidebb időintervallum játszódik újra és újra. - aztán átgondolom az életemet - bár ha ciklikus az ismétlődés mint a Roxfortos vonat balesetnél, akkor végül is bármi megtörténhet, de... nem hiszem hogy erről lenne szó.. - Dane kérdésére lassan felé fordítom a fejemet - Mielőtt mindenki azt hinné, hirtelen multifunkciós internet kereső lettem, nem emlékszem. Csupán láttam a kimeneteleket most fent ameddig össze vakartam magamat, így néhány elem helyre került. - Ezt követően a kezeinket a helyükre illesztjük és a szerkezet beindul és bár a részem az utazás most mégis megviseli a frissen emberivé vált szervezetemet és az érkezést követően elájulnom is sikerül. Minden hirtelen mozdulatot mellőzve nyitom ki a szemeimet, miután valamennyire körül kémleltem ülök csak fel. A fejemet a kezembe temetem, amin azonnal szembe tűnik, hogy eltűnt a vágásom. Azért a többieken végig nézve egy kissé kiül az arcomra a meglepettség, ezzel a lendülettel csekkolom is magamat, de nálam semmi. Őszintén örülök! - Nem. Ez nem volt az alkunk része. Csak információkban állapodtunk meg... - egy pillanatra elhallgatok aztán realizálom, hogy bármennyire is faramuci a helyzet, mintha egy emlékem feloldana. - Azt mondta, a szerkezetet sötét mágia alkotta, ha valamit elszúrunk, annak rossz vége lehet. Könnyen felemésztheti a lelkünket, ahogyan a karperec is tette a testvérével. - homlokon csókol a felismerés - Az emlékeim egy része zárolódott valószínűleg a tiétek is.. De ha egy egy döntést úgy hozunk meg, és az események megfelelően alakulnak, akkor az emlékeink feloldhatnak. Így... mindig csak annyival leszünk előrébb, amennyire szükségünk lehet. És.. Lényegében ő sem tud minket túlzottan megelőzni... - bár a szemeim csillognak mert egészen elememben érzem magamat, azért a végére sóhajtok egyet. Mert így meglehetősen sok kockázattal fog járni minden lépésünk. Szeretek mindent, vagy legalábbis sokkal több mindent tudni mint a legtöbben körülöttem. A tudás a mindenem. Most úgy tűnik mégis szükséges, hogy valamennyire mindannyian vakon tapogatózzunk. Megneszelem a közhangulatot, hogy mindenki Sophiara asszociál de meg kell jegyeznem az alapvető különbséget. - A kaleidoszkóp nem Sophiat húzta rátok, hanem Lauranat. - de hogy egyébként mi történt arról fogalmam sincs. Jadet szemlélem, fura mindenkit ugyanolyannak látnom. Eddig bárhogyan is nézett ki az illető, mindig a lényét láttam és legfeljebb akkor körvonalazódott a fizikai váza, ha hozzá értem. Most viszont csak külsőleg látok mindenkit és ez... igazából zavaró. - Amúgy.. ha a karkötő biztosította számára a halhatatlanságot.. Akkor lehet elég lesz leszednünk róla. Ha kell a kezével együtt. Abba végül is még senki nem halt bele.. - morfondírozok, és közben körbe járkálok és mivel egy kápolnában vagyunk, automatikusan az alapkövet keresem amibe bele szokott vésve lenni az alapítás dátuma és általában maga a kápolna neve. De ha már temető, a sírok stílusából, irányából a rajtuk lévő nevekből és évszámokból is tudunk tájékozódni. Noha Sophia az élő iránytűnk lényegében, tutira talál valamit, így már csak hobbiból nézelődöm, vagy épp segítek Jadenek, ha szükséges. Sophia kérdésére csak széttárom a kezeimet. - Nos egy horgonypontunk bizonyosan van, ha beteljesül az Eskü, vissza fog rántani a jelenünk. A többi.. igazából rajtunk múlik.
Bár a naplót sikerül megszereznem, de zárva van, hiába tűnik langyosnak és most nincs időm nézegetni és megpróbálni rájönni, hogy mégis hogyan működhet. Nincs mit tenni, a kezek a helyükre kerülnek és bár akad, aki tippelget és megpróbál mindenféle teóriákat kitalálni én csak fáradtan követem a többieket. Ijesztő belegondolni abba, hogy ha elszúrjuk akkor talán mindennek vége. Nem rég még abban próbáltam reménykedni, hogy minden rendbe jöhet, de helyette csak rosszabb és rosszabb lett minden. Félek és ez látszik is rajtam. Az arcomról süt az aggodalom, főleg hogy sokan vagyunk és a többiek ugyanúgy bajba kerülhetnek és még csak nem is tudjuk pontosan miért. Mármint... miért a mi feladatunk ezt a Lauranát legyőzni? Miért ránk hárul a meló, mert az a Leslie elszúrta és gyakorlatilag miatta erősödött meg a testvére. A naplót szorongatom hát, persze kérdés, hogy amikor megtörténik az ugrás, akkor nálam marad-e. Ha igen, akkor megpróbálom feszegetni elsőkörben, mielőtt rádöbbennék, hogy bizony nem valami tükörszobában vagyunk, hanem mindenki úgy néz ki, mint én, azt az Ivor fickót kivéve. - Ez... nagyon fura. - szólalok meg és próbálom a ruházat alapján beazonosítani a többieket, ami nagyjából azért sikerül is. Bár persze nekik biztosan furább lehet. Azt is azért megnézem, hogy az én hajam is szőke-e, mint a többieké és lőn, ahogyan a szemem elé húzok pár tincset egyáltalán nem olyan sötét barna, mint amit már megszoktam. Vajon ezzel mire ment ki a játék? Miért néz ki mindenki úgy, mint én? És vajon mikor vagyunk és hol? - Itt vagyok és nem lehet kinyitni. - rázom meg a fejemet a naplót szorongatva, lassan feltápászkodva, persze ha még nálam van. - Hogyan megyünk vissza? - Ivornak szegezem a kérdést, hiszen ő emlékezett már próbákra is, tehát neki lehet erről a legtöbb információja. Valami időegyüttállás kell hozzá? Vagy egyszerűen kell egy hasonló helyszín, netán egy nap és egyből visszajutunk? És vajon tényleg mi okozza a külső változást? Azért azt megnézem, hogy érzékelem-e a vérfarkas jelenlétet a fiúkból, és közben besorolok Dane mellé, hiszen ha még azok, akkor talán tényleg valamiféle főzet és akkor annak idővel elmúlik a hatása. Ha viszont ez valami más, akkor nem tudjuk, hogy meddig tart majd és mikor lesz mindenki megint önmaga. - A mágikus képességeitek megmaradtak? - az azért már cifra lenne, ha innentől nem csak a fizikai külsőmet, hanem a mágikus adottságaimat is megkapták volna, főleg hogy valójában nem vagyok kiemelkedő boszorkány. Kisértetvadász igen, és ebben tényleg elég jó is vagyok, de biztos, hogy nem járnánk jól, ha elveszne a csapat sokszínűsége és a többiek tudása, hanem megkapták volna mind az enyémeket egységesen.
//Kísértetvadász III. Egyértelműen érzékelik egy sötét teremtményről, legyen az szellem, vérfarkas, vámpír stb. hogy micsoda és kicsoda és hol van pontosan.//
Sosem szerettem a deja vu érzéseket, vagy a parás tér-idő mágiákat. Gyakran az utóbbiak következménye az előbbi. Viszont már késő visszafordulni. Sokkal nagyobb jelenleg a tét, mint az én kényelmetlen érzelmeim, vagy kellemetlen múltam. Nem tetszik a helyzet bizarrsága, de ez ellen nem tudok tenni. Így érdeklődve hallgatom Ivor szavait, aki szerint már megtettük egyszer ezt. Pazar, akkor ez most egy ismétlődő időhurok lenne? De az nagyon erős mágia. Még az olyan erős mágusok, mint az apám, sem képesek rá, hogy csak úgy csettintsenek, és a maguk javára fordítsanak tér-idő mágiákat. Ráadásul mi ebből semmire sem emlékszünk, csak ő. Mégis hogy lehet ez? - Vagy máris egy időhurokban rekedtünk. Addig ismételjük a visszautat, amíg egyszer csak nem bukunk el. Vagy meg nem töri valami külső tényező a hurkot. Vajon hányszor próbáltuk már meg? - kezdek hangosan töprengeni, amikor Ivor arról beszél, hogy valahogy semmisé tehettük az előző utazást. Bár igazából nem szimpatikus a gondolat, hogy újra és újra megölessem magam ezen a küldetésen, amiből nincs kiút. Hacsak nem változtatunk meg jelentősen valamit, ami az egész kimenetelt jelentősen megváltoztatja. Aztán Peterre nézek, és sóhajtok egyet. - Van egy mód. Kell hozzá egy személyes tárgy. Lehetőleg olyan, ami sokat jelent. Amolyan horgonyként hozzá kötöd az emlékeid. Így, ha a tárgyra fókuszálsz, akkor visszakapod az emlékeid akkor is, ha megint elbukunk, és törlődne minden. De ez egy nagyon sötét varázslat. Sok varázserő kell hozzá, és veszélyes is. Láttam már megőrülni embereket, akik... hmm... rosszul alkalmaztak elme varázslatokat. Még sosem próbáltam elme varázslatot végrehajtani, és nem szívesen kezdeném most. Azt pedig inkább nem akarjátok tudni, honnan ismerek ilyen mágiákat. - mondom komoran. Nem szívesen idézem vissza a Postolache kastélyban bezártan töltöttöm időm. Hercegnő voltam igaz. A rangom miatt, pedig nem sokan mertek az akaratom ellen szegülni. Ám ennek nagyobb ára volt, mint azt a többiek valaha is el tudnák képzelni. Amit pedig tettem... A szökés, és a testvéreim megszöktetése... A politikai menedékjog kérvényezése... ez... tudom, hogy egy nap mindezért súlyos árat fogok fizetni. Ahogy a sárkánygömb miatt is, ami most Peter birtokában van. Végül amikor ráhelyezem a kezem a saját tenyérnyomomra, hirtelen rántást érzek. A jól ismert rosszullét tör rám. Ez az utazás valamiféle brutális módja. Így amikor megszűnik a forgás körülöttem akkor is kell néhány perc, hogy úrrá tudjak lenni a szédülésen, hányingeren, és alapvetően a rosszul léten. Sosem fogom ezt megszokni igazán. Furcsa de az első, ami feltűnik magammal kapcsolatban a familiárisom hiánya. Pontosabban él, de mintha bennem lenne. A tekintetemmel körbe is nézek, hátha megpillantom, de igazából nem. Csak belül valami fura köteléken keresztül érzem őt. - A familiárisom... Jade te is...- nem is tudom hogy fogalmazzam meg a kérdést, amúgy is vannak néha még nyelvi gondjaim, és azán el is akadok, mert hirtelen rádöbbenek, hogy körülöttem mindenki szőke nő lett, kivéve Ivort, akire nagy meglepett pislogásokkal nézek. Tulajdonképpen az is elég tisztességes fázis késéssel jut el a tudatomig, hogy én is átváltoztam. Persze esetemben talán a legkevésbé szembetűnő a dolog, hiszen előtte is szőke nő voltam. Pusztán az arcszerkezetem, és a hajam hossza változott jelentősen. Viszont Dane, és Peter azt hiszem nagyon megszívta. Sokkal jobban, mint mi lányok. Mondanám, hogy röhejesen nézek ki, sőt talán nevetnék is, de most ez nem az a helyzet, ahol ezt megengedhessük magunknak. - Én nem érzem magam gyengébbnek. Igaz, erősebbnek sem. - jegyzem meg Peternek, amikor a fizikai erőről beszél. - Nos, az attól függ, hogy milyen mágia változtatott át. Ha csak a kinézetünk változott, mintha Százfülé főzetet ittunk volna, akkor még farkasok vagytok. Ha viszont ez egy "új" test ebben a síkban... ahol... nos hol és mikor is vagyunk most?
Az, hogy néhány perc erejéig Sophia kezében volt a sorsom, cseppet sem ínyemre való gondolat. Én és ő jelenleg nem vagyunk a lehető legjobb viszonyban, ez a hely pedig képes és olyasmire is ráveszi a lányt, amit normális esetben nem tenne meg. Biztos vagyok ugyanis abban, hogy eszébe jutott, miszerint megöl engem és az életemet csakis Danenek köszönhetem, még abban az esetben is, ha ez nem lett konkrét tényként közölve ebben a "bájos" kis felállásban. Mindenesetre, ezt az információmorzsát elraktározom magamban és igyekszem úgy viszonyulni a barnasághoz a kis kalandunk folyamán, hogy még véletlenül se kerüljünk ismét ilyen helyzetbe. Nem csak magam miatt teszem ezt, hanem a lány miatt is. A bűntudat szörnyű dolgokat képes művelni az emberrel, Sophiát ismerve pedig esélyesen megbánná a tetteit. Legalábbis nagyon remélem, hogy nem haragszik rám annyira, hogy a lelkemet fogadná el csupán bocsánatkérésem jeleként. Az érzés, amely felütötte a fejét Dorinában, bennem is határozottan elkezd mocorogni. Mintha már jártunk volna itt és mintha valamiféle nagyon erős deja vu kerítene hatalmába. Emlékfoszlányok csupán, melyek itt-ott felderengenek bennem, habár egyelőre nem tulajdonítok nekik túl nagy jelentőséget. Könnyedén rázom le magamról, noha a háttérből folyamatosan elő-előbukkan, hogy utána ismét szemet hunyhassak felette. Semmiség az egész, hiszen nem érzem magam időutazónak. Csak emlékeznék arra, ha itt jártam volna, nem igaz? A gyerekkori emlékeim is simán bolondot űzhetnek belőlem és ezt is annak könyvelem el. - Ezek szerint mi már voltunk ott? - teszem fel döbbenten a kérdést Ivor beszámolója alapján. Dorina szavai se csengenek valami biztatóan, egyszóval lassan, de biztosan kezdem kapizsgálni, hogy az érzés, amely révén folyamatosan deja vüként érzékelek mindent, talán nem is szimpla érzéki csalódás, hanem emlékek. - De miért nincs konkrét emlékünk semmiről sem? - ráncolom a szemöldököm. - Mármint, nincs olyan varázslat, amely révén emlékezhetünk, még abban az esetben is, ha ismét elbukunk? Mert nem elég számomra, hogy Ivor emlékszik, hiszen mindenkinek lehetett szerepe ott, még abban az esetben is, ha az a lehető legkisebb is volt. Pillangóhatásnak hívják az ilyesmit és néha tényleg másodpercek alatt dőlnek el a dolgok és halnak meg emberek, csupán azért, mert ez a sorsuk. Talán valamiféle aprócska dolog is ráhatással lehetett a küldetésünkre. Jade hangja hallatán engedelmesen keresem meg a saját tenyérnyomomat, majd illesztem is a helyére a kezemet. Nem nehéz kiszúrni, hiszen rengeteg vágás éktelenkedik rajta és hát másabb a formája is, mint Ivoré, esetleg Dané. Még kész szerencse, hogy nem nőből vagyok, habár náluk azért az ékszer határozottan megkönnyíti a dolgokat. Legalábbis, én így érzem. Amikor beszippant minket a kaleidoszkóp, döbbenten kiáltok egyet, habár abban már nem vagyok biztos, hogy ezt esetleg mások is hallották volna. Amint földet érek, pattanok is fel, habár ez meglehetősen nehéz számomra. Egyrészt a rosszullét, másrészt pedig valami más miatt is.... - Picsába! - adok hangot véleményemnek, amint lepillantok magamra és két kis hetyke mellecskét pillantok meg ott, ahol... nos, nem annak kellene lennie. Mindezek mellett pedig állati furán is érzem magam, amit nem igazán vagyok képes hova tenni. A reflexeim lassabbak, az erőm se a régi, az új testben pedig meglehetősen nehezemre esik a mozgás. Idegen ez az egész helyzet számomra. - Mégis mi a fene történik velünk? - morranok fel mogorván a szőke Sophia hangján. Teszek pár bizonytalan lépést előre, hogy legalább ezt szokjam. - A fizikai erőnkről nyilván lemondhatunk - állapítom meg a nyilvánvalót. - Így elég nagy hátrányba kerültünk. De talán van annyi előnyünk is, hogy így nem vagyunk vérfarkasok - vetek egy bizonytalan pillantást arra a testre, amely eredetileg Daneé volt - legalábbis én úgy sejtem. - Szerinted? Női testben nem vagyok annyira gyors és erős sem, mint az eredetiben, nem is számolok hát azzal, hogy bármi előnyöm is származna majd ebből az egészből. De abban reménykedem, hogy a képességeink többi fele is elveszett, beleértve a farkaskórt is. Talán hátrány, de egyelőre igyekszem előnyként gondolni rá. Ebben a helyzetben ugyanis kifejezetten javunkra válhat még a dolog, tekintettel arra, hogy kinek a nyomában is vagyunk.
Amikor végül Sophia a mágikus fal felemelkedésével hozzájut a kötethez, az bizony mágikusan zártnak bizonyul, viszont kissé langyosnak tűnik, mintha tömény mágiát árasztana magából. Bár külsőre olyan, mint a többi napló, amit Dane már látott, ez mégis különbözőnek tűnik. A férfi tűnődve pillantgat Dorina és Ivor kettőse között, de végül Peternek és Jade-nek válaszol. – Én csak annyit tudok, hogy az ikrek egymás ellen fordultak, Leslie a múltba lökte Lauránát ezzel a játékszerrel. Hogy ezért mi módon borult fel az idő, azt tudjuk. A farkasgazda a múltban élte így le hosszú életét, megannyi leszármazottal, teljesen megváltoztatva a történelmet. Ám ha mindez nem történik meg, akkor Sophia sem élne. – Na meg Joyce, de ez már más kérdés, Dane nem igazán van tisztában Peter afféle romantikus szálávál, de Sophia már inkább képben lehet. – És hogy lehet, hogy te emlékszel minderre? – Veti oda Ivornak, nem törődve azzal, ha netán Jade mindezt zokon veszi. Az idegen körül nagy ütemben gyarapodnak a gyanus körülmények, kezdve azzal hogy megvan a maga külön alkuja Leslie-vel. Aztán mindenki próbálgatja a kézjeleket, többen kétkedően néznek, hogy is lehetne mindezt beindítani, ám a kaleidoszkóp magától pörögni kezd, s mint valami zsupszkulcs, beszippantja őket. Mindenkin, még Ivoron is durva hányinger lesz urrá, tér és idő árasztja el őket lilás ködpamacsok képébe, s mindannyian elvesztik az eszméletüket. Úgy fest, már valóban nem először próbálják meg, de nem tudják uralni az időeszközt, ami vélhetően egyre kiszámíthatatlanabbul működik. Amikor magukhoz térnek, a földön fekszenek, és bár a ruhájuk nem változott, de Ivoron kívül mindenki Sophia alakját viseli. Sophia? Inkább Laurana. Ugyanis szőkék mind az öten. Elképzelhető, hogy Leslie annak idején annyira ráhangolta a kaleidoszkópot Lauranára, hogy az már nem is képes máshogyan működni. Dane felülve megtapogatja magát, és felmorran. Vagyis csak tenné, mert Sophia-Laurana dallamos hangján szólal meg. – Mi a.. Ez is az alkutok része? Te miért nem változtál át? – A stílusból ítélve ez akár Peter is lehet. Ivor testén viszont minden sérülés begyógyult. Igaz, hogy nem tért vissza az erejének elveszett része, de az utazás mivel a lényének az alapját képezi, jótékonyan hatott rá. Ha hőseink körbenéznek, valami kápolna hideg kőpadlójának hevernek, egy kiütött ablakkereten keresztül egy temetőre látnak rá. Pirkad. Már csak az a kérdés, hogy hol vannak. És mikor. – Sophia? – Néz körbe, próbálván beazonosítani, hogy ki lehet kicsoda. A ruhákból azért nem nehéz, bár a törékeny lány testen meglehetősen lóg Dane pólója és halásznadrágja. Fel is segíti az eredetit, de a saját arcán látszik, hogy állati hülyén érzi magát női testben.
