2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nos igen, számíthattam volna arra, hogy a professzor úr nem nézi majd valami jó szemmel a kis magánakciómat Jenkins ellen. Bár, az igazat megvallva, hamarabb gondoltam volna azt, hogy Dany fog megállítani, de ezek szerint tévedtem. A bájitalok mesterének reflexei igazán a helyükön vannak, a testem pedig engedelmesen torpan meg. Bosszúsan forgatom hát a szemeim, miközben egy gyilkos pillantást vetek Jenkins irányába, a felmutatott középső ujját pedig legszívesebben kettétörném, mint a ropit. Ó, igen, számolni fogunk és én se leszek az a kislány, akit éveken át terrorizált. Ezúttal túl messzire ment, ideje hát kiállnom magamért. - Hagyj békén! - rántom ki magam mérgesen Dany karjaiból, de a pálcát azért hagyom, hadd vegye el. Érzem én, hogy ezúttal túl messzire lőttem a célon és most nem is a lebukásom ténye idegesít leginkább, hanem Jenkins idióta képe. Mégis miként képes mindig minden helyzetből tisztán kijönni? A falhoz préselt és nekiesett Danielnek is, melynek nyomait unokatestvérem elég szépen viseli. Az alsó ajka felrepedt és vérzik, a többiről pedig inkább ne is beszéljünk. Remegek az elfojtott indulataimtól, de Piton jelenlétében semmit se léphetek. A férfi mondatára a tiszteletről csak dacosan szorítom össze az ajkaim, miközben minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy ne rontsak még ennél is jobban a helyzetemen. A betörés Piton dolgozószobájába igencsak komoly dolog, ezért se léptem meg évekig, most pedig nyakig rántottam magunkat a pácba. Dora, Daniel és én... Persze Jenkinst ezúttal se sikerült magammal húznom a mélybe. Pedig annyira közel álltam hozzá! - Ezt nem teheti! - fakadok ki rémültem, amikor Daniel jelvényére terelődik a szó, majd az egyetemi tanulmányait is érinti némi röpke célzás. - Ő csak megvédte magát, Jenkins ütött elsőként! - folytatom, hevesen gesztikulálva, ujjaimmal hol Noah, hol Daniel irányába bökve. - Én törtem be az irodájába, Danynek ehhez semmi köze, esküszöm! - egészítem még ki a mondandómat. Nem, nem vehetik el az esélyt arra, hogy elkezdje az egyetemet. Elvégre, annyit készült rá hónapokon keresztül, most pedig az én felelőtlenségem miatt várna rá ez a sors? Ez annyira nem fair! De az biztos, hogy nem fogom csak úgy annyiban hagyni a dolgot. Ha kell, magánál az igazgatónál könyörgöm ki, hogy Dany folytathassa az iskolát. Erre pedig - úgy tűnik - lesz is alkalmam a holnapi nap folyamán. - Dany, én annyira sajnálom - fordulok még a fiú felé fátyolos tekintettel és kissé remegő hanggal. Ez most teljesen őszinte részemről. Jóformán, a sírás küszöbén állok, ami nagyon nem jellemző rám, de most... Ez azért igen komoly büntetés és még a mostohaapja előtt is színt kell vallania, akivel így is elég ingatag a viszonyuk. Nem mintha kedvelném a fickót, de nem állt szándékomban ennyire keresztbe tenni Daniel részére. Ráadásul pont így... Mikor nő már be a fejem lágya végre? - Az istenért Jenkins, hallgass már el! - förmedek azért még rá a delikvensre, amikor ő az unokatestvérem jelvényére kezd kitérni. Megkönnyebbülve veszem tudomásul, amikor már csak én és Dora maradunk a folyosón. Dany nyilván egy ideig szóba se áll velem, Jenkins pedig még megemlegeti ezt a napot, ebben biztos vagyok. A házvezetőmnek engedelmeskedve indulok hát el a klubhelyiségünk irányába, nyomomban a szintén letört Dorával, miközben magamban elhatározom, hogy jóvá fogom tenni ezt az egészet és meg fogom akadályozni Dany esetleges kicsapatását. Hiszen én szúrtam el!
Mondani se kell mennyire hízik a begyem, amikor látom miként döngöli a földbe Piton Prof ezt a triót. Főként az olasz korcs ivadékokat. Nagyon kicsi hiányzik ahhoz, hogy kitörjön belőlem a röhögés és ne mászhassak a képükbe egy “szopj le” fejjel. Azt még legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy majd a kis szuka Maroninak ennyire megered a nyelve még a professzorunk előtt is. Ez a kiscsaj valóban nincs tisztában a helyzete súlyosságával, s épp ez teszi szórakoztatóvá a jelenetet. Készülnék azért arra, hogy rám ugorjon ismét, mint egy veszett kutya, de ő röhejes módon csúszik vissza, amikor a professzor taszítja hátra. - Daniel, hát így kell beszélnie egy prefektusnak?- ciccegem lemondó fejcsóválással áldozatképemet elővéve és középső ujjamat mutatom fel neki, amint Piton hátat fordít nekem. Csupán egyetlen másodpercre, hogy Paisley láthassa és szívózhassak az idegrendszerével. Hozzá tettem volna, hogy “ex” prefektus, mivel hogy az, de így is örülhetek, hogy Piton nem az én seggemet veri el, hanem az ővékét. Bólintok hát szavaira. - Igenis, Professzor Úr. - felelem jó gyerek módjára. Tekintetemmel követem a felnőtt távozását, s csak akkor fordulok ismét a legyőzetett csapatra, amikor a tanár úr már nincs a közelben. A rosszindulatú öröm ott ül arcomon egész végig. - Ezt jól elcsesztétek magatoknak, gyökerek. - jegyzem meg a kis társaságnak és vissza se fogom azt az önelégült vigyort, amivel illetem őket. Igazságszolgáltatás a javából és még nem is mondhatja azt senki, hogy én hazudtam valamiben. Néha jó érzés “jónak” lenni. - Mi lett volna abban a poén, Paisley? Amúgy is, rátok fért már egy kiadós büntetés. A prefektus ilyen módon megpróbálta volna eltusolni az unokahúga bűnét… Valóban meg sem érdemelted azt a jelvényt. - sziszegek kígyók módjára, aztán vetek még egy utolsó pillantást mindegyikőjükre. Lenéző, undortól átitatott tekintet köszön vissza rájuk, ha esetleg figyelnek. - A viszontlátásra, dögnép. - intek hát én is, mielőtt eltűnnék a folyosó végén és a gyengélkedő irányába nem fordulnék. Be kell vallanom, hogy Paisley ökle szépen betalált egy-két helyen és rohadt nehéz volt levegőhöz jutnom egy-két alkalommal úgy, hogy ne fájjon. Immáron viszont szisszenhetek fel a fájdalom miatt, mert úgyse lát vagy hall senki már. Maroni viszont egy percig se higgye azt, hogy ez volt az utolsó alkalom. Látni fog még engem és biztosra fogom venni, hogy soha többé ne emelje fel velem szemben a hangját.
//Köszi a játékot mindannyiótoknak! Jenkins most szépen lepattan, amíg teheti.//
Egy valamit tényként kezelhetünk. Legendásan rosszul hazudok. Ebben Jenkins nem téved. Piton pedig pillanatok alatt lát át rajtam, mint mindig. De legalább azt értékelhetné, hogy mennyire hűségesen próbálom védelmezni a családtagjaim. Jó-jó. Tudom. Még az életben nem történt olyan, hogy Piton bármit is értékelt volna, ami az én számból hangzott el. Jenkins mondatára viszont villámló tekintettel nézek rá. - Az egyetlen dolog, aminek a betörése megfordult a fejemben az a te mocskos képed Jenkins! - fortyanok fel, mérgesen. És ez igaz is. Piton pontosan tudja, hogy mennyire kétbalkezes, és reménytelen eset vagyok a tantárgyát illetőleg. Ha el is emelnék valamit, akkor sem tudnék vele mit kezdeni, tehát nem lenne az egésznek semmi értelme. Igaz, Alex tervei egészen más tésztát képeznek. Vélhetően azért próbálkozott ezzel, mert mindenkinek megtiltottam, hogy bármit is eladjon neki, akitől ritka és még inkább tiltott alapanyagokat szerezhetett volna. Amúgy sem vagyok oda a felügyelet nélküli bájitaltan kísérleteiért. Az viszont engem is meglep, ahogy ismét Jenkinsnek támadna Piton jelenlétében. Persze olasz ő is, és rólunk köztudott, hogy igen hevesek és hirtelenek tudunk lenni, ha a családunk védelméről van szó. Ezt pedig a mardekáros ficsúr többszörösen is megsértette az elmúlt percekben. Ha Piton nem lökné hátrébb, akkor én állnék elé, hogy ne kövessen el több butaságot, de a tanerőhöz képest megkésett a mozdulat. Azért oda lépek a húgom mögé, és hátulról átölelve kiveszem a kezéből a pálcát. - Alex. Elég már, ne ronts a helyzeten. - mondom neki csendesen. A baj csak az, hogy ez eléggé megkésett. Piton már megelözőtt. Így nem tehetek mást mást mint, hogy igyekszem valahogy védelmezően Piton és Alex közé helyezkedni, amikor az én nevem is elcsattan. - De az... - tiltakoznék, de rájövök, hogy értelmetlen, így inkább becsukom a szám. Nagyjából egy reumás éticsiga gyorsaságával indulok a fal felé, ahol ledobtam a táskám, és a mellényem, amibe a jelvény van tűzve. Három év alatt az a jelvény hozzám nőtt. A meghatározó részem lett. Nehezemre esik kiadni a kezemből. Még nehezebbé teszi, hogy nem éppen így terveztem befejezni a prefektusi pályafutásomat. Az a mondat meg... Jól felkészültem a felvételire. Nem véletlen vettem felkészítő külön órákat is az apámtól. De ha ez a verekedés bekerül az aktámba, és az is számít... az nem vet jól jó fényt majd rám. Fenébe. Szinte fájdalmas arckifejezéssel nézem ahogy Piton ujjai ráfonódnak a jelvényemre. Az ember azt hinné rosszabb nem lehet, de a denevér tudja tetézni. Szívesen könyörögnék neki, hogy csak az apámhoz ne... csak ő ne tudja meg... de semmi értelme sem lenne, és ezt az örömöt nem adom meg a Denevérnek. Ha mást nem is, de egyesekkel ellentétben én növesztettem annyi gerincet, hogy vállaljam a felelősséget a tetteimért. Jelen esetben a verekedésért, és hogy szokásomhoz híven falazni próbáltam Alexnek. De legalább Pitonnak elég lesz egy levelet megírnia. Hiszen szépen egybe kötheti Alex lopás kísérletét, és az én verekedésem a bácsikámnak címzett levélben. Jenkins pedig fogadjunk, hogy megint mindent megúszhat. A táskámból azért még Piton kezébe adom a reggel elkobzott dolgozatokat, kezd velük amit akar. Tényleg nem akartam először bemártani a kölyköket a házvezetőjüknél, de ha már az én napom el lett rontva, akkor mindegy. Amúgy sem vagyok már prefektus, táhát nincs jogom magamnál tartani ilyeneket. Aztán Dorához lépek, és lényegében visszacserélem vele a pálcáját a menyétemre. Alexre vetek még egy "Erről még elbeszélgetünk" pillantást. - Igazából megelégedtem volna annyival, hogy elküldelek a fenébe, és Alexszel visszapakoltatok mindent, egy kisebb fejmosás kíséretében, de valakinek muszáj volt verekedést provokálnia egy aljas jobb horoggal ugye? - szúrok még oda Jenkinsnek, miközben szándékosan neki megyek a vállának, úgy búcsúzóul, csak hogy érezze a törődést. Aztán elindulok felfelé az említett írodába színt vallani. És már most tudom, hogy ez még fájni fog.
ϟ”A testvérünket meg kell védenünk, még ha haragszunk is rá.”ϟ
A professzor unottan undorodva néz Danielre. Amikor bepróbálkozik a hazugsággal egyik szemöldöke megemelkedik és pillanatra még égnek is emeli a tekintetét. - Lám lám, mit meg nem élünk.. - csóválja meg a fejét majd Jenkins felé fordul aki mintha versenyezne a szóért Alexel. Mielőtt azonban bármit léphetne Alex eléggé meglepi, hogy a jelenlétében így viselkedik és ezt viszont újra csak az követi, hogy Alex egy újabb pálcaintéssel hátrébb lesz taszítva. Nem lök rajta akkorát, hogy hanyatt elvágódjon, vagy bármi falnak, de hogy megakassza a mozdulatban, arra pont jó. - Elég! - lép a lány elé és néz le rá össze szűkült tekintettel. - Úgy érzem, a felelősségérzet és a tisztelet szikrája sincs magában. De remélem tudja, hogy ez nem így működik. - sziszegi az arcába a lánynak. Majd kihúzza magát kezeit a háta mögé fűzi és az emlegetett táskához lép. Bele nézve az állkapcsa össze szorul majd metszőn fordul a kis társasághoz de az arcán ott virít az a rettegett mosolya. - Paisley! Most átadja a prefektusi jelvényét szépen és év végéig vissza sem kapja! Utána úgy is egyetemre megy... már ha megy...- ülteti el szánt szándékkal a bogarat a fülében Danynek. - Így lényegében már nem is lesz rá szüksége. - közli vele hideg nyugalommal, lényegében egész nyájasan. Danieltől köztudottan a falra mászott a proff és eddig annyira nem is talált fogást rajta, de ez most tökéletesen kapóra jött, hogy az eddigiekért is meg úgy mindenért bele taposson és természetesen él is a mostani lehetőséggel. A kezét nyújtja a jelvényért és megvárja ameddig Daniel kiküszködi magából ezt az áldozatot. Amint megtörtént, hosszú pókujjait a jelvény köré zárja és elbocsátólag annyit mond - És most.. takarodjon fel az idősebbik Paisleyhez és szépen mesélje el neki mit csinált! Ha a drága apjának is megpróbál hazudni, tudni fogok róla. - és ahogy azt Dany sejtheti, ez egyáltalán nem egy boldog kimenetelű jövőképhez tartozna. A táskát felveszi a földről és nem is ereszti el. Jenkinsen sokatmondóan tovább siklik a tekintete Alexre. - Tudja, magával kapcsolatban megelégedtem volna egy szigorított büntető munkával és egy Házvezetői figyelmeztetéssel a szülei felé. De attól tartok, az igazgatóhoz is lesz egy útja ahol, ha nem jelenik meg holnap délig, higgye el meg lesznek a következményei. - idegesen némán sóhajt egyet. - Mr. Jenkins bár nem a legkifinomultabb személyek listáját gazdagítja. De ha nem akarja, hogy kellemetlenséget okozzon magának, akkor talán vállalja amit tett, vagy tanácsolok egy még kifizetődőbb opciót; Ne lopjon tőlem! - még jó hogy évek óta az igazán értékes hozzávalókat és készleteit egy belsőbb szekrényben tárolja, de ez nem mentesít senkit a lopás alól. - Miss Maroni, maga távozzon a klubbhelységbe! Ma már nem mehet ki sehová! Mr. Jenkins maga pedig menjen a gyengélkedőre és nézesse meg a sérüléseit. Levélben tudatom mindkettejükkel a büntetőmunkájukra vonatkozó feladataikat. Szintén holnap délig. - tesz egy elbocsátó mozdulatot. Ő itt le is zárta mindezt a mai napra. Vagyis.. a levelet még ki fogja küldeni nekik és azt biztosra vehetik, hogy nem serleget fognak pucolni. Meg persze megírja a leveleket a szülőknek is egy szemrebbenés nélkül.
Alex B. Maroni
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A bájitaltantanár szobája 2021-01-26, 18:38
Daniel ma egy teljesen új oldaláról mutatkozik be számomra, amely más esetben tök menő lenne, de most úgy érzem, kezd kissé túl messzire menni. Jenkins nem az a figura, aki kihátrálna egy verekedésből, inkább viszonozza az ütéseket, amit az unokatestvérem eléggé megbánhat még. Már így is teljes mértékben belemelegedtek, amelyet Dora sikolyai kíséretében követhetek figyelemmel. - Állítsd már le őket! - kapja a szeme elé a kezét, amint Jenkins ökle célba talál Dany orrán, miközben magatehetetlenül toporgok egy helyben. Azt azért be kell látnom magamban, hogy akármekkora is a szám másokkal szemben, az én 160 centim és kitudja hány kilóm még bőven nem elég arra, hogy kigolyózzam ezt a kettőt a balhéból. Jenkinsből pedig még ki is nézem, hogy - ha esetleg úgy adódna a helyzet- engem is megsoroz egy-két ütéssel és még élvezné is a műsort. Ebben a pillanatban veszem észre a lábaimnál Dany állatkáját, majd kapom is fel gyorsan a földről. Tisztán látom rajta, hogy nincs valami jó bőrben és minden egyes alkalommal, amikor a gazdáját ütés éri, megrezzen. Láthatóan fájdalmai vannak, szóval még egy jó ok arra, hogy közbelépjek. Annyit azért még én is tudok, hogy a famíliárisok megérzik a gazdájukat ért sérüléseket. A kis menyét pedig igencsak szenvedhet, hiszen remegve fekszik a karjaim között, miközben fejecskéjét a könyökhajlatomba fúrja. - Dany! - kiáltok oda unokatestvéremnek, mintegy ezzel is tudtára adva, hogy mára bőven elég lesz, de ő a füle botját se mozdítja. Ezután lépek hát be közéjük, miután a menyétet átnyújtottam Dora számára. Azért nem szeretném, ha neki is baja esne. - Nem volt még elég mára? - teszem fel a kérdést villámló tekintettel, amikor Noah arra szólít fel, hogy álljak félre. Ez most komolyan ennyire hülyének néz engem? Tényleg azt hiszi, hogy hagyom számára péppé verni Danielt? Eszem ágában sincs teljesíteni a kérését. Vagy nem is tudom, minek szánta ezt. Még időm sincs realizálni a helyzetet vagy akár csak észrevenni azt, hogy maga Piton tisztelte meg köreinket, amikor máris egy láthatatlan erő mozdít el a helyemről, majd repít el egyenesen a túlsó falig. Meglepetten huppanok hát seggre, hatalmasakat pislogva abba az irányba, amerről a varázslatot sejtem, miközben barátnőm készségesen felsegít engem. Jenkins és Dany ennél azért gyakorlottabbak, ők nem taknyoltak el a földön a hirtelen erőhatásnak köszönhetően. Bár, szívem szerint szívesen végignéztem volna, amint Noah telibe nyalja a padlót. - Igen, pontosan ez történt - bólogatok Dany meséje hallatán, habár - igazság szerint - nem hiszem, hogy ezt Piton bármikor is benyelné. Mindenesetre, amikor Jenkins is megszólal, hirtelen váltok tündériből gyilkos ámokfutóvá. - Te rohadék! - sziszegem felé, miközben ujjaim ökölbe szorulnak és át is fut az agyamon, hogy készséggel átveszem Daniel szerepét a további gyepálást illetően. - Megállítani? A falhoz préseltél, te agyament idióta! Neked mi ebben a megállítás? - háborgom, miközben ledobom a táskám, majd egyenesen őt veszem célba, fittyet hányva Pitonra, Danyre, Dorára vagy akár a menyétre. - Kifilézlek, Jenkins! - teszem még hozzá mérgesen. Ezúttal túl messzire ment. Elsőként beleköp a levesembe, utána nekimegy Danielnek, most pedig ez... Tényleg nem vagyok egy harcias amazon, de a pálca még mindig az ujjaim között foglal helyet, szóval - ha neki nem is mehetek - egy rontást simán ellőhetek még az irányába. Kivéve persze, ha ebben nem akadályoz meg a bájitalok mestere, a vén denevér.
Már nem igazán hat meg a Herbsszel való fenyegetése, hisz' mindannyian jól tudjuk, hogy amelyik korcs ugat, az nem harap. Már pedig ez a sárvérű szuka elég sokat emlegette a "hősét", amivel csak egy gond van. Hol van most? Mert én a többi kotnyeles sz**házin nem látok senki mást. Szépen nekem esik ez a balfék, akiben ugyan van elég erő és még nyomai is maradnak az öklének, attól még élvezem, hogy ennyire sikerült kikelnie magából. Nem igazán húztam még ki nála a gyufát ennyire és meg kell hogy mondjam, igencsak szórakoztató, ahogy próbálkozik. Dühös szemekkel nézek le Maronira és igazából egy centi hiányzik ahhoz, hogy letépjem a fejét a helyéről és kidobjam az ablakon had guruljon le a sziklaszirteken. - Állj félre, Maroni. Még a végén beléd b*sz egyet a hősöd. Szorosabb pórázra kéne venned az ebedet.- vigyorgok gúnytól csöpögő szavaimmal, s utalok itt Paisley fújtató undormányára, mert ami visszaköszön a csaj mögött, az nem egy arc, hanem valami torz retardált. Megigazítom a felsőm, ami jócskán felcsúszott az összecsapásunkkor, majd felkészülök a következő menetre, immáron le sem veszem tekintetem Paisleyről, csak épp akkora erő taszít el minket egymástól, amibe még az agyam is beleremeg. Mi a jószagú atyaúristen?! Sejthető volt, hogy ki lesz, ezért sem ugrok fel rögtön, hogy játszhassam tovább a nagymenőt, inkább az ártatlan szerepbe bújok, aki most jól el tudja magyarázni mi is történt itt valójában. Összeszedem azért magamat annyira, hogy ne tűnjek egy levert harcosnak. Most kezdem érezni milyen erőt pakolt az a korcs minden ütésébe. Ezért még számolunk, seggarc! - És meg is kérte, hogy törjön be az irodájába, Professzor. A táskájában van minden. Én próbáltam megállítani és itt tartani őket, de Paisley Prefektusnak más tervei voltak azzal a táskával.- emelem fel kezeimet védekezően. Nem is lenne annyira nehéz Paisley-t is belemártani a lopásba, hiszen olyan szarul hazudik, hogy az már fáj. - Nézze meg maga, ha bizonyítékot akar.- biccentek egyet a szuka felé, arcomon gúnyos mosoly játszik, ahogy a kis tolvajra pillantok. Minél hamarabb szabadulok, annál jobb. Legalábbis ez aztán már tényleg nem az én asztalom, hanem ezé a három vadbaromé, akik játszák a tökéletes kisdiákot, aztán közbe verekednek, meg lopnak. Na ki nevet a végén? Csendben, zsebre dugott kezekkel várom a Professzor ítéletét. Engem már nem lep meg semmi, most viszont ez a két fattyú is kapni fog végre valami nekik valót. Ideje lenne már felvilágosítani őket, hogy hol van a helyük.
Szívesen mondanám, hogy tudom kezelni Jenkinst, de az igazság, hogy engem ugyanannyira le se szar, mint a többi prefektust. Tök mindegy mit mondok, vagy mivel fenyegetem, esetleg milyen büntetőmunkára küldöm. Most viszont nálam is betelt a pohár. Talán ezért is sikerül a kelleténél jóval hevesebben neki esni. Egyéb iránt, ha félnék egy-két törött bordától nem kezdtem volna vízilabdázni, nem kviddicseznék, és pláne nem jelentkeztem volna a VMS-re. Szóval a legkevésbé sem érint meg Alex méltatlankodásra arra nézve, hogy egyedül is elbánt volna vele. Persze. Láttam. A falnak préselve remekül boldogult nélkülem. Jenkins pedig sikeresen érte el, hogy ahelyett, hogy engedjem simán lelépni, tényleg be akarjam törni a képét. Valahogy annyira tenyérbemászó, hogy képtelen vagyok uralkodni magamon. Ráadásul még aljas is. Még a verekedésben is. Ahogy mi belemegyünk az adok-kapokba, a félre dobott táskámból lassan, nyüsszögve mászik elő a kis menyétem, egyenesen Alex lábához, hogy a nagy gomb szemeit a lányra meressze, hogy tegyen valamit. Elvégre a familiárisoknak ugyanúgy fáj, ha a gazdájuk sérül meg. Én nagyjából ekkor válunk szét Jenkinssel, és ekkor csattan fel Alex is, hogy legyen elég. - Még bele se melegedtem féreg. - vetem oda Jenkinsnek, miközben én is a földre dobom a saját mellényem. Pusztán annyi különbséggel, hogy esetemben a prefektusi jelvény is koppan a hideg kőpadlón. Az egyetlen, ami vígasztal az egészben, hogy Jenkins legalább annyi kék zúzódással gazdagodott, mint én. És még nincs vége. - Ha még egyszer meglátlak a húgom közelébe, agyon verlek seggfej! - az egyetlen dolog, amiben olasz lévén nem ismerek tréfát az a család. Ha a húgomat fenyegeti, akkor azt nem hagyhatom szó nélkül. Jobb, ha megtanulja, hogy ne kezdjen velünk. Szóval éppen félre tolnám, és kikerülném Alexet, hogy a pillanatnyi szünet után újra neki essek Jenkisnek, amikor hirtelen valami hátrébb taszít. Ahogy hátra pillantok, és realizálom az erőhatás forrását, egy hosszú pillanig ledermedek. Remek. Már csak ez hiányzott. Végül lassan kifújom a bent rekedt levegőt, és egy fél lépéssel hátrafelé nekidöntöm a hátam a falnak. Mire fájdaldom végig cikázik a gerincem mentén, és a menyétem is nyiffan egyet. Én viszont csak a kezembe temetem az arcom egy pillanatra. Ahogy végül felnézek, már csak rezignáltan veszem tudomásul, hogy a felrepedt számtól véres lett a kezem, és az ingujjam. Piton hirhedten pikkelt rám, az első öt évemben. Az utolsó kettőben, miután leadtam a tárgyát igyekeztem simán kerülni. De érzem, hogy ez most mindenképpen fájni fog. Jobban, mint a verekedés. - Professzor úr... az úgy volt... hogy én kértem Alexet, hogy keresse meg a professzor urat az irodájában, mert... még reggel rajta kaptam két harmadéves mardekárost, amint házi feladatokat árulnak... de amikor utolértem lent, akkor épp Jenkins terrorizálta a lányokat... - próbálom kimagyarázni a kimagyarázhatatlant. Kb. reménytelenül. Vélhetően sokkal jobban járnék, ha egyszerűen befognám a szám, és hagynám, hogy Alex simán csak följön a saját levében, de a húgom, és reménytelenül próbálom, ki tudja hányadjára kihúzni a bajból. Arról nem beszélve, hogy sosem tudtam hazudni. A legtöbb dolog az arcomra van írva. Pitonnak meg még úgy sem lehet hazudni. Ezt számtalan büntetőmunka alatt megtanulhattam volna már. De a család fontosabb Pitonnál, nem igaz? Egyéb iránt, amit összehordtam Pitonnak az csak fél hazugság. Mondjuk. Annyi igaz, hogy a reggel elkoboztam pár hamis házi feladatott az említett harmadévesektől. Éppen csak nem akartam eddig beköpni őket. De szükség törvényt bont. És Jenkins is éppen Alexet préselte a falhoz, és Dora próbált feltápászkodni a földről, amikor rájuk találtam, szóval ez sem hazugság. Csak annyi, hogy nem kértem semmire se Alexet, mert éppen kideríteni próbáltam, hogy miben sántikál megint. Közben pedig gyilkos pillantásokat vetek Jenkinsre, mint aki bármikor kész ismét neki esni, ha esetleg valami meggondolatlant mondana. Végül ellököm magam a faltól, és csak sikerül Alex mellé lépnem, és valami féle védelmező testtartást felvenni. Nem mintha sok értelme volna ebben a helyzetben. Fenébe. Ez ennél már csak akkor lehetne rosszabb, ha az apám és a bácsikám is megtudná a verekedés részét, amire tényleg nincs jobb magyarázatom, annál, mint hogy nem viselem el, ha valak a családommal kezd.
ϟ”A testvérünket meg kell védenünk, még ha haragszunk is rá.”ϟ
Az árnyak közül úgy lép elő egy hórihorgas alak, mintha épp Drakula kelt volna ki a sírjából. Minden előzmény nélkül bukkan fel a professzor, kezeit a háta mögött össze kulcsolva és meglehetősen fáradtan és metszően néz a civakodó fiatalokra. Magas vézna alakja mint mindig most sem sugároz semmi mást, csak hideg undort. Épp az utolsó órájáról érkezett vissza de valami miatt egyáltalán nincs meglepve, hogy talál itt valakit, legfeljebb, hogy annyian vannak amennyien és épp nemtől és kortól függetlenül is egymásnak feszültek az indulatok. Az utóbbi néhány évben számtalan öntelt, ostoba diák képzeli magát a tolvajok királyának vagy királynőjének, így a zár, amit Alexnek rejtély, hogy hogy sikerült feltörnie és aminek módja minden bizonnyal ki lesz szedve belőle, -független attól, hogy ezt ő akár akarja akár nem- a professzor ellátott egy egyszerű bűbájjal, ami jelez számára, ha valakinek kreatív szándékai támadnának és lényegében a tudta nélkül ott hagyja a "keze nyomát". Így lényegében bármikor elő tudja keríteni a tanerő a delikvenst és eljárást indíthat ellene, ha úgy tetszik, de minimum szigorított büntetőmunkát kap, valaki olyan felügyelete mellett, akit az érintett még véletlenül sem tud átverni, vagy kijátszani. Tehát az a tökkelütött tehetetlen Friccs szóba sem jöhet. Az érkezése azon kívül, hogy borsódzhat a háta annak aki erre érzékeny, lényegében nem igazán feltűnő. Mintha csak túl sokszor mondták volna ki a nevét és ezzel megidézték volna. Így kihasználva az alkalmat, épp ahogy színre lép némán húzza elő a pálcáját a zubbonya ujjából és egyetlen suhintással mindenkit hátrébb taszít egymástól, csak a mihez tartás végett és hogy kizökkentse őket az elharapódzó marakodásból és természetesen megkapja a kellő figyelmet. - Megtudhatnám.. hogy mi folyik itt? - nagyjából olyan hangon szólal meg, és olyan hideg nyugalommal, mint aki helyben kész felkoncolni bárkit. Érezhetően nincs jó kedve. - Ajánlom, hogy káprázatos mesével álljanak elő a történtekre... és arra, hogy Miss Maroni-nak mégis mi oka volt betörnie az irodámba? - merev, szűk, árnyalatnyit gúnyos mosoly jelenik meg pengevékony ajkán - Minden bizonnyal megható lesz a története... - előlegezi meg egészen nyájasan és Alex tudhatja, ha most és itt hazugságon lesz kapva, márpedig Piton tudni fogja ha bepróbálkozik, akkor az bizony nagyon súlyos következményeket fog maga után vonni... Mint a mosolya, amiről minden diák tudhatja, hogy ilyenkor a professzor nem csak egyszerűen dühös, vagy kárörvend, hanem számítani lehet arra, hogy gondoskodni fog az illető(k) átmeneti megsemmisüléséről, minimum fél évre. Körbejáratja a tekintetét a jelenlévőkön és várja a magyarázkodásokat.
Alex B. Maroni
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A bájitaltantanár szobája 2021-01-23, 08:51
Nem tagadom, tényleg bátrabb lettem így, hogy Dany is felbukkant. Tisztában vagyok azzal, hogy most elég messzire mentem a szemében, hiszen látom rajta, hogy igazán mérges, de tudom azt is, hogy Jenkins ebben a helyzetben csak szájkaratézni fog velem szemben, mást nem mer majd lépni. Ó, igen, a mardekár nagymenője tart az unokatestvéremtől. Vagy, ha eddig nem is tette, majd fog. Dany szépen helyreteszi, én pedig hatalmas szemeket meresztve irányába veszem rá, hogy visszatehessem az elcsórt cuccokat Piton szekrénykéjébe. Néhány napig még fújni fog rám, de ezt is elfelejti, mint minden mást eddig. Mindenki boldog lesz. Én legalábbis bizonyára. Azért azt, amit búcsúzóul tett Danyvel, nem nézhetem tétlenül, szóval Dora "Hé, a pálcám!" felkiáltásával kísérve ragadom meg hátulról és taszítom le a földre, minden erőmet beleadva a mozdulatba. Rohadtul nem érdekel, ha megüti magát, ahogy a saját testi épségem se számít jelen pillanatban, de szerencsére sikerül jól elkapnom a mozdulatsort. Sikeresen helyezkedem hát el a dereka felett, térdeimet megvetve a csípője két oldalán, miközben haját megragadva húzom feljebb kissé a fejét, hogy jobban hallhassa minden egyes szavamat, amelyet felé intézek. Dany jól sejti, a család az én szememben is szent és sérthetetlen. Őket még Jenkins se bánthatja. - Ó, igen? - nyomom még erősebben a tarkójához Dora pálcáját, amely ebben a pillanatban is baljóslatúan szikrázik. Normális esetben nem tenném ezt, de igencsak ellepte a köd az agyamat és - az iméntiek alapján - Herbs miatt már aligha kell tartanom ettől a kis vakarcstól. - Ki szeretnéd próbálni? Vagy szóljak Galennek, hogy rendezze a soraidat? - vetem fel a másik lehetőséget is számára, hogy egy életre megjegyezze, kivel is kezdett a mai napon. Igen, számítok arra, hogy ennek lesz még böjtje, ha valahol egyedül akad rám. Ismerem már annyira, de mégis reménykedem abban, hogy Herbs miatt nem mer majd bosszút állni rajtam. Igen, a lehető legjobb ütőkártyám Noah Jenkinsel szemben. - Hé! - csattanok fel, amikor Dany hirtelen megragad a vállaimnál fogva, majd lesegít Jenkins hátáról. Nem örülök ennek, hiszen rohadt módon élveztem a helyzetet, szóval igencsak kapálódzom. Kár, hogy Dany sokkal, de sokkal erősebb nálam. - Egyedül is elintéztem volna! - szólalok meg felháborodva, de pont abban a pillanatban lendül Daniel ökle, Dora pedig olyan nőies sikolyt hallat mellettem, hogy komolyan azt hiszem egy pillanatra, hogy nyúznak valakit. Ha nem az unokatestvérem lenne a verekedés egyik szenvedő alanya, akkor rögtön nekiállnék fogadni és megtenni a tétjeimet, de úgy érzem, ezt nem nézhetem tétlenül. Már csak azért sem, mert nagyon úgy tűnik számomra, hogy Jenkins se hátrál ki a balhéból. - Hagyjátok már abba! - emelem fel a hangom, majd - látva, hogy ez rohadt módon nem érinti meg őket - lépek közéjük a lehető legbiztonságosabb pillanatot kihasználva. Nagyon nem hiányzik számomra egy Jenkins által beakasztott jobb horog, de az még kevésbé, hogy Dany egy iskolai verekedés miatt bukja az egyetemet. - Ennyi szerintem bőven elég volt mára. Mindkettőtöknek - öltöm magamra a legkomolyabb arcomat, miközben az előttem fújtató mardekárossal nézek farkasszemet, magamban abban reménykedve, hogy Daniel nem kerül meg és folytatja tovább az adok-kapokot. - Elmehetsz, nem tartalak fel, de nehogy azt hidd, hogy nem köplek be Pitonnak - szólalok meg határozottan. Oké, nyilván bajba kerülök még a mostani bátorságom miatt, de tényleg reménykedem abban, hogy Galennek van annyi tekintélye Noah szemében, hogy csak miatta kétszer is meggondolja majd, nekem jön-e. Dany pedig... Igen, a mostani reakcióját elnézve itt és most jobban tartok tőle, mint holmi aranyvérű felsőbbrendűséget hirdető félbolondtól.
- Fogd már be, fülsüketítő az ugatásod.- morgok rá, hátha sikeresen lecsillapodik, bár így, hogy megérkezett a prefektusok gyöngye... Igazán nagy lett a szája a mi szeméttelepi korcsunknak. - És még tagadja is.- röhögöm el a sort, mert itt azért tényleg kész szappanoperára vált mind a kettő. - Nézzenek oda, üres szavak egy annál is üresebb embertől. Mondanám, hogy megleptél, de megint a szoksásos sablon szövegedet nyomod, ami baszott unalmas. Van jobb? Lapozhatnánk?- azért is folytatom, miután már ellökött magától. A drágalátos prefektusunk sose tudott kezelni, miért áltatja akkor magát mégis? Tudhatná, hogy esélye sincs, és még így három az egy ellen felállásban is képes lennék tönkre tenni az életüket egy-két törött bordával... Szívesen végig nézném hogyan mentegetőzik a már említett korcsunk a másiknak, de se türelmem, se idegzetem nincs hallgatni a családi vitájukat. Azonban az öklöst még élvezem a végére, azt viszont már nem, hogy Miss Korcs is rám veti magát, mint egy veszett dög. Hogy fog ez neki fájni, ha csak kettesben leszünk... Egy életre meg fogja bánni az ellenem tett próbálkozásait. Már szépen fejteném is le magamról, de annyira röhejes az egész fenyegetése, hogy nem bírom ki anélkül, hogy ne szakadjon ki belőlem a nevetés megint. - Nem vagy te olyan különleges, hogy bárki pálcája működjön nálad, te ostoba!- szórakozott vicsorral nézek fel rá. Egyáltalán nem ijeszt meg a kislányos próbálkozása, s amint prefektusunk közbelép, végre van értelme a titulusának is. Fel is pattanok a földről, fintorral az arcomon leporolom magam, hogy aztán a nyelvemet nyújtsam mindkettőjükre. - Retkes kutyák.- könyvelem el magamat győztesként, csak épp azzal nem számolok, hogy prefektusunk úgy esik nekem, mint bika a vörös zászlónak. Gyere ki a jégre haver! Önelégültség fog el, ahogy érzem az ütéseket. Kellemes, bizsergető fájdalom járja át az érintett pontokat, de én csak vigyorogva tűröm azt. Fájni fáj, csak épp túl szórakoztató ez az egész ahhoz, hogy tudomást is vegyek róla. Amint találok egy pontot, amit nem véd, már lendítem is öklömet, hogy szépen a képébe töröljek egy ütést. Ha ez nem volna elég, balommal még a fülére is rácseszek egy jó nagyot, hogy kibillenthessem az egyensúlyából. Az elszakadásunk pillanatában hátralépek, adva neki is egy kis időt és magamnak is, hogy ledobjam magamról a mellényt. Ha harc, hát legyen harc. Ökleimet felemelem magam elé, s hívogatóan mozgatom meg mutatóujjamat prefektusunk felé. - Elfáradtál, korcs?- vigyorgom adrenalinnal pumpáltan, ahogy végig nézek rajta. Ő kezdte, hát fejezze is be. Ha esetleg a kis rokona megint harci csivavát játszana, csak lazán felemelem irányába mutatóujjamat, majd ide-oda billegetve azt ingatom meg fejem. - Ha még egy lépéssel közelebb jössz, hamarabb bevarrom rajtad a tartózásodat.
Bár mondhatnám, hogy mindig minden helyzetet képes vagyok olyan nyugodtan, és higgadtan kezelni, mint az apám. De az igazság, hogy nem. Fogalmam sincs, hogy képes mindig minden körülmények között a pókerarca mögé bújni, és csupán néhány penge éles sziporkával lekezelni a helyzetet. Nem kellett sok idő, hogy megtanuljam, ha ő megemeli a hangját, akkor már bizony nagyon komoly baj van. Ellenben én olasz vagyok, és olykor túlságosan is harsány. Főleg, ha felhúz egy szituáció. A mostani pedig eléggé felhúzott, ezt tényként könyvelhetjük el. Nem tudom, hogy mi dühít fel jobban. Jenkins tenyérbemászó képe, és gusztustalan viselkedése, főként az unokahúgom és Dora irányába, vagy a tény, hogy Alex megint ki húzza éppen a gyufát azzal, hogy Pitontól próbál csenni. Egyik tény sem segít a hangulatomon. Őszintén, már nekem is kezd tele lenni a hócipőm Alex húzásaival is. Pusztán ő az unokahúgom, és természetszerűleg próbáltam eddig kimosni minden bajból. Viszont azzal is tele bakancsom, hogy akármikor akármerre megyek, mindig össze kell szednem valami riadt, pityergő kis alsóst, akibe Jenkins és a bandája gázolt bele. Elismerem én sem vagyok szent. Nem rég éppen én lógtam ki a suliból kora este, hogy Herbs-szel seprű versenyezzek, aztán meg igyak a Három Seprűben, méghozzá hétköznap. De azért van, ami több a soknál. Most pedig mindkét jómadár messze túl lőtt a célon. - A legutóbbi forrásaim szerint te sem vagy az Jenkins. Ellenben én átrendezhetem az arcod, úgy hogy még a saját anyád se ismer meg, aztán felmosórongynak használhatlak a folyosó padlójának felpucolására, te mocskos kis utolsó pondró. Nem, várj, ez sértés volt a pondrókra nézve. - szinte undorodva lököm el magamtól. Felfordul a gyomrom az ilyen alakoktól. Mondanám, hogy nem éri meg vesződni velük, egyszerűen kár a balhéért, de most a családommal kezdett, és ez nagy hiba. - Köszönöm, de nem vagyok se vak, se hülye. Viszont te jobb, ha eltakaródsz, amíg megteheted. - vetem oda visszafojtott dühvel Jenkinsnek, amíg röhögcsélve hívja fel a figyelmem Alex tettére, meg arra, hogy ez olyan mint egy szappanopera. Amiben lehet valami, csak éppen én nem találom szórakoztatónak. Őszintén? Szívesen kiszabnék valami gusztustalanul undorító büntetőmunkát Jenkinsre, a baj csak az, hogy semmit sem érnék vele. Máskor sem működött a dolog. Szerintem még erre is csak kiröhögne. Számra nem létezik tekintély, vagy tisztelet úgy bárki vagy bármi iránt, és ez az igazi nagy baj. - Ami pedig titeket illet, most... - idáig jutok az Alexhez, és Dorához intézendő feddő szavaimmal, mert betalál Jenkins aljas ütése. Egy pillanatra pedig fájdalmas fintorba torzul az arcom, és kissé meg is görnyedek, ahogy reflexből az ütés helyére tapasztom a kezem. Vélhetőleg szép lila zúzódást hagy majd. Azonban mielőtt reagálhatnék, Alex máris nekiugrik Jenkinsnek. Ismerem a húgom hirtelenségét, és a család még neki is szent, akármennyire is haragszunk éppen egymásra. Amikor viszont ismét levegőt kapok, akkor viszont odalépek hozzájuk, és határozott mozdulattal távolítom el Alexet a vállánál fogva Jenkinsről. - Alex, elég lesz! - vetem oda a lánynak. Csak azért, hogy amint Jenkins szabad, kettejük közé lépve én ragadjam meg a mardekáros srácot és kezdjem ott ütni, ahol érem. Vélhetően pedig ez az a pont, ahol ez a dolog egy csúnya adok-kapok jellegű verekedéssé fajul kettőnk közt. Én azonban legalább voltam annyira fair, hogy szemből menjek neki. Ha Pitonnak éppen most támadna kedve előúszni valahonnan, akkor szép egy jelenet tanúja lehetne. De már az sem érdekelne. Jenkinst végre meg kell valakinek fékeznie, és móresre tanítania, és ha senki nem teszi meg, akkor majd én. Az sem érdekel, ha Piton engem is büntetésbe küld. Nem az első eset lenne. Elsőtől rühell engem. Azt sem tagadom, hogy ezen én sem segítettem változtatni, alsóban nem elég hogy szörnyen kétbalkezes voltam az óráin, de volt jó néhány csínyem is ellene, mosatlan üstök, trágyagránátok az alapanyag raktárában és hasonló kis húzások formájában. Amiket persze mindig volt kedves megírni a bácsikámnak is, hogy még otthon is megkapjam értük a magamét. Persze a bájitaltant leadtam az RBF-ek után, amin éppen csak elfogadhatóval sikerült átcsúsznom, hajszál híján. A csínyekből meg rég kinőttem, így jó ideje nem volt dolgom már a vén Denevérrel. Leszámítva, amikor néha Alexet fenyegetem vele, hogy befújom nála. De sosem teszem meg végül.
ϟ”A testvérünket meg kell védenünk, még ha haragszunk is rá.”ϟ
Elégedett vigyor jelenik meg az arcomon, amikor a bokán rúgási kísérletem sikerrel jár. Sejtem ugyan, hogy ezzel csak még inkább felbosszantom Jenkinst, de ennél rosszabb már aligha lehet, szóval kockáztatok. - Az egy dolog, hogy sértegetsz, de az, hogy már bántalmazol is, felhívás egy keringőre részedről - csattanok fel, hiszen ezt azért nem tűröm senkitől sem. Dobálhatják a szavakat, megszoktam már az évek folyamán, nem is igazán szólok vissza, de Jenkins átlépett egy határt. Ha ezt most hagyom neki, akkor legközelebb még merészebb húzásai lesznek, azt pedig nagyon nem szeretném. - Engedj már el! - szólalok meg ismét, amikor immár a vállaimnál fogva próbál megállítani. Elkap tőle a hányinger, de komolyan. Undorító, ostoba alak, aki többre tartja magát annál, mint amennyit valójában ér. Ezt utálom az aranyvérűekben. Legszívesebben mindet képen törölném, egytől-egyig. És igen, ez alól még Herbs sem kivétel. - Na, mi van, nem tetszik, amit hallasz? - kakaskodom vele továbbra is. Hülye ötlet, nyilván meg is bánom a későbbiek folyamán, de sajnos igencsak kihúzta nálam a gyufát, ebben az esetben pedig nem szokásom átrágni magamban a szavaimat és jobban átgondolni, mit is teszek valójában. Alison miatt már így is elég pipa voltam rá, bár sose hittem volna, hogy valamikor robbanni is fogok. Amikor elém köp, fontolóra veszem azt, hogy most nekiugrok és kiverem az összes fogát, de cselekedni már nincs időm, hiszen a prefektusok gyöngye is befut. Más esetben örülnék annak, hogy itt van és végre vége ennek a rémálomnak, de most... Fenébe! - Dany, én... - kezdenék mentegetőzni szinte rögtön, amint rám parancsol, de amikor megragadja Jenkinst és a falhoz nyomja, úgy döntök, csak élvezem a műsort egyelőre. Dora szerelmes pillantásai unokatestvérem irányába már fel se tűnnek számomra, annyira megszoktam már részéről ezt a viselkedést, ha Daniel a közelben van. - Na jó, ezt ne hidd el neki! - veszem védelmembe magam, amikor a rablásra terelődik a szó. Oké, itt lesz rajtam úrrá a páni félelem egy pillanatra. Ez azért igen súlyos cselekedet részemről is, emiatt küldtem Danynek egy levelet azzal, hogy Roxmortsban várom sok szeretettel. És ha ez a kis köpőcsésze nem bukkan fel, már rég Hisztis Myrtle mosdójában sütkérezhetnék a dicsfényben. - Visszarakom a cuccokat, esküszöm - fogom könyörgőre a dolgot, amint Dany ismét felénk fordul, ezzel együtt elismerve azokat a vádakat is, amelyekkel Noah illetett az imént. - Csak adj egy percet és itt se vagyunk. Piton kinyír minket, ha ezt megtudja - állapítom meg és részemről semmi kedvem sincs újabb egy hónap büntetőmunkához Jenkins idomítatlan majom társaságában. - Úgyse kedveled és ő se téged. Mit veszítenél? Ismerem Pitont, valamiért különösen pipa Danyre, habár az okokat már nem igazán tudom. Mondjuk, különösebben nem is érdekel. Az unokatestvérem nem remekel a bájitalok terén, ezt már sikerült megállapítanom magamban. Talán pont ez lenne az ellentét oka? - Gyáva nyúl! - kiáltok még Jenkins után, aki úgy dönt, hogy ideje olajra lépni. Én azonban ezt nem hagyom, mert ha már volt olyan kedves, hogy lebuktasson, akkor szépen itt is marad velünk és a mi társaságunkban várja be a házvezetőnket. Kikapom hát Dora kezéből a pálcáját és úgy iramodom a srác után. Mivel ő nem rohan, így gyorsan utolérem, majd hirtelen lendülettel ragadom meg és terítem le a földre. Szépen el is helyezkedem a derekán, miközben Dora pálcáját a tarkójához nyomom. Hadd érezze ő is részemről a szeretetet. - Ezt Danyért, te vicsori - sziszegem, egészen közel hajolva a füléhez. Nem szoktam ilyen harcias amazon lenni, főleg nem Jenkins-el szemben, de már úgy is elrúgtam nála a pöttyöst. Ráadásul, az se igazán nyerte el a tetszésemet, amikor Dany bordái közé öklözött. - Most pedig szépen itt maradsz, különben olyan rontást szórok rád, hogy még Piton is elsírja magát, ha meglátja a képedet. Ha kell, egész nap rajta fogok ülni, de innen ő se megy tovább egy tapodtat sem. És nincs az az ember, aki képes lenne lerángatni róla. Most legalább szépen megtanulja, hogy máskor ne köpjön a levesembe és ne emeljen kezet rám. Erre a kettőre nagyon is allergiás vagyok, ami az igazat illeti. Senki, de senki nem nyúlhat egy ujjal se hozzám.
//16+ Obszcén, durva szavak szerepelnek a következőkben//
Fittyet hányok Maroni sületlenségeire, amikor végül csak bokán rúg. Legszívesebben most úgy beledöngölném a képét a falba, hogy a felismerhetetlenségig sérteném az arcát. Megérdemelné azzal a gusztustalan kisugárzásával! - Ezért még megfizetsz, Maroni! Mit képzelsz magadról? Nem tudom elhinni, hogy most képes vagy játszani a harcicsigát! Had áruljak el valamit. Kurvára nem használ semmit.- morgom szinte vicsorogva az arcába, s bár szép próbálkozás volt, újra elkapom vállainak, hogy eszébe se juthasson menekülni. Szépen szorongatom is őt tovább, nem túl finoman, hogy érezze a törődést. - Blah blah blah! Nem mondták még, hogy sokat pofázol? Nem érdekel miket hordasz itt össze. Üres beszéd az egész és kétlem, hogy nekem bármi előnyöm származna abból, ha figyelnék is rád, Maroni!- köpöm neki az arcába, ezúttal eleresztve a faltól, ha már bedobta nekem a joker kártyáját Herbsszel. Bevallom, amíg még idelent tengette a napjait, még meg is fontoltam a vele való lógást, csak emberünk nem éppen az a fajta, aki haverkodik fűvel-fával. Pechemre... Pedig egy Herbsszel az oldalamon megállíthatatlan lehettem volna. Úgy látszik az aranyvérű ficsúrnak jobban esik a sárvér. A koszos, rohadt kis cafka! Csalódtam benned Herbs. Arcomra kiül egyfajta meglepettség, amikor Maroni már tényleg olyan álmokról hadovál itt nekem, amiket egyszerűen nem tudok elhinni. - Ha te vagy Mrs. Herbs, akkor én vagyok a fogtündér. Álmodozz csak, korcs.- köpök egyet elé véleményemet kimutatva a "pozíciójáról", ám ekkor kinek a hangját hallom meg? A másik korcsnak! Annak a retkes szájú, senkiházi Daniel Paisleynek! Arcom szinte gúnyos szórakozottságba rándul hangja hallatán. - Miért kéne úgy tennem? Csak nem te vagy az atyaúristen? A legutóbbi forrásaim szerint nem.- röhögöm szinte az arcába, amikor ő falhoz nyom. Nem kellemes, sőt, rohadtul nem tetszik, hogy ilyen hévvel esett nekem, de attól még szórakoztató, ahogy játssza a hős szerepét. Ha tehetném valami díjra is jelöltetném, mert már túl jó, hogy igaz legyen. Persze nem fogok rá kezet emelni, egyelőre, hátha Piton Professzor is felbukkan és szemtanúja lehet a szitucáiónak. Már előre tudom, hogy Mr. Prefektusvagyok majd kiszab valami büntetőmunkát rám, emiatt nem is aggódok. Azért szurkolok igazán, hogy ezek a kis korcsok lebukjanak itt és most. Akkora vigyor kerülne az arcomra, mint még soha! - Drága barátom, ennyire elvakultan látod a világot? Ha nem vennéd észre, éppen a drágalátos unokahúgod rabolta ki Piton Profot.- könnyeimmel küzdve röhögöm végig mondandóm, miután ő ellökött magától. Kicsit tántorgok, amíg megállok a legközelebbi fal mellett, hogy aztán hasamat fogva nevethessem ki ezt a szégyenletes bandát. - Esküszöm, ez most olyan jelenet volt, mintha egy spanyol szappanoperából szalajtották volna. Nézzetek csak magatokra. Paisley Prefektus, a hős megmentő! A tolvaj unokahúgával és a prosti barátnőjével! Ez oltári!- bökök rájuk mutatóujjammal, s bár viselkedésem hasonlít egy örültére, azért még jót szórakozok a látványon. Könnyeimmet törölgetve halkítom le magam, míg Daniel mögé lépek és le is adok neki egy jobb horgot a bordáira, hátha összerogy egy kicsit. - Jó szórakozást a Proffal, lúzer.- súgom fülébe, amennyibben mozgásképtelenné tettem egy pillanatra, s csak ekkor veszem célba az üres folyosók birodalmát. Részemről ennyi volt, hármójukkal nincs sok undorom foglalkozni. Túl sok szemét, túl kicsi helyen.
Alex sikeresen elterelte a figyelmemet a levelével. Egy darabig. Már az elején éreztem, hogy valami nem stimmel a dologban. Éppen csak nem firtattam. A Három Seprűbe érve azonban hamar tudatosodott bennem, hogy nincs itt. Tehát máshol kever bajt, amitől távol akar tartani. Szóval csak percek kérdése volt, hogy sietve induljak vissza a kastélyba. Ott is lefelé vettem az irányt a Mardekár klubhelyiség, és a bájitalterem irányába. Ámbár magam sem tudom miért pont arra. De valami azt súgta, hogy most Pitontól próbálja majd beszerezni azt, amit nem tudott másképpen. Noha a lépcsőn lefelé még erősen reménykedem benne, hogy csak Dorávál cseverészik a klubhelyiségükben, és elfelejtett engem. Ez azonban elég hiú ábrándnak tűnik. Kiváltképp, amikor befordulok a folyosóra, ahol a kis triumvirátus tartózkodik. Noha még hallótávon kívül vagyok a szemem sarkából épp elcsípem a mozdulatot, ahogy Jenkins a falnak nyomja Alexet, Dora meg épp a földről pattan fel. Bennem meg elpattan valami. Sosem kedveltem ezt a suttyót, de azt végképp nem tűröm senkitől, hogy lányokra emeljen kezet. Legfőbbképen a fogadott húgomra. Akármilyen mérges is vagyok rá éppen. Alex piszkálását, szidalmazását azt a saját és kizárólagos privilégiumomnak tekintem. Ebből pedig nem vagyok hajlandó engedni. S bár mire a trió közvetlen közelébe érek Jenkins már elengedte Alexet, azt a mondatot a mosdóról még éppen elcsípem. Meg Alex tagadó mondatát a feltankolásra. Majd a Herbs-es megjegyzést. Először igazából el sem jut utóbbinak a jelentése az agyamig, annyira pipa vagyok. De ha mégis, akkor sem tulajdonítok neki nagy jelentőséget. Biztos egy tőlem hallott egyetemista névvel akarta lerázni magáról Jenkinst. Ez rá vallana. - Itt maradsz! - szólok határozottan Alexre, és ő könnyen kiolvashatja a tekintetemből, hogy jobb ha engedelmeskedik. Ezt már sehogy nem úszhatja meg. - Te pedig... - fordulok szikrázó tekintettel Jenkins felé, és minden előzetes figyelmeztetés nélkül ragadom meg és falhoz préselem, csak hogy nyomatékosítsam a közlendőm. -...most szépen bocsánatot kérsz a lányoktól az iménti durva viselkedésed, és gusztustalan szóhasználatod miatt, aztán eltakarodsz a büdös fenébe, és nem keresztezed többet az utamat, ha jót akarsz! - rázok rajta egyet, csak úgy a nyomaték kedvéért.- Senki, ismétlem senki nem beszélhet így az unokahúgommal! Ha pedig még egyszer meglátlak a közelében, vagy bármelyik alsós közelében téged vagy a kis bandád annak nagyon csúnya vége lesz. Rohadtul unom, és minden prefektus, hogy pityergő alsósokat szedjünk össze a nyomodban. - lökök még oldalra rajta egy kisebbet, ahogy elengedem. Abban biztos lehet, hogy én nem egy megfélemlíthető taknyos alsós vagyok. Ráadásképp az én prefektusi jelvényem valódi. Nem mintha ezzel az elmúlt három évben kérkedtem volna, vagy nagyon visszaéltem volna vele. Sőt. Tudom, hogy a mardekárosok többsége nem vesz kellően komolyan. Ami általában hidegen is hagy, de ebben az esetben nem. Jobb ha tudatosodik Jenkinsben, hogy nem tehet meg akárkivel akármit. - Veletek pedig számolunk a mai kis csínyetekért. - közlöm a lányok felé fordulva. Ezzel együtt elkövetem azt a hibát, hogy leveszem a tekintetem Jenkinsről. Részemről végeztem a kis senkiházi pondróval. Alex pedig láthatja rajtam, hogy elég pipa vagyok, és talán most jön el a pont, ahol nem csak fenyegetem Pitonnal, de tényleg be is várom a mardekáros házvezetőt. Kezd elegem lenni az ő kis hülyeségeiből is, ami azt illeti. Meg hogy én tartom a hátam folyton helyette is. Noha annyi kedvem van Pitonnal találkozni, mint egy csapat akromantullával. Elvégre Piton hírhedten pikkel rám. Nagyjából az első elsős bájitaltan órám óta. Szerintem örömtáncot járt, amikor az ötödikes RBF-eket letettem, és megszabadult tőlem.
ϟ”A testvérünket meg kell védenünk, még ha haragszunk is rá.”ϟ
Dora nem szalad el, tekintettel arra, hogy mi ketten tényleg kitartunk egymás mellett, szemben az ő bandájának tagjaival. Jenkins és a haverjai általában a szélrózsa minden irányába távoznak, ha forróvá válik a talpuk alatt a talaj. Bár, Noahnak - mint volt már alkalmam számtalanszor megfigyelni - nincs félnivalója. Mintha valaki a háttérből falazna számára vagy nem is tudom, mi lehet ennek az oka. - Hé! - kiáltok fel döbbenten, amikor megragadja az arcomat és a falhoz nyom, méghozzá nem is valami gyengéden téve azt. Ujjaim automatikusan kulcsolódnak a csuklója köré, hogy kiszabadítsam magam. - Ha ezt valaki meglátja, tuti nem úszod meg szárazon, Jenkins! - hívom fel a figyelmét, eközben pedig a jobb lábammal igyekszem célba venni a bokáját, hogy egy jól irányzott rúgással eltereljem a figyelmét magamról. Ha a próbálkozásom sikerrel jár, villámgyorsan kitérek előle, hátha ismét valami hasonlóval próbálkozna. Ha nem, akkor továbbra is marad a nyers, fizikai erőm, ami kb. egyenlő a nullával. Remek. - Miféle igazság? - köpöm szinte a szavakat, majd megtapogatom az arcom mindkét felét, miután elengedett. Igencsak sajog és esélyes, hogy az ujjainak nyoma is ott marad még egy ideig. Dora eközben mellém lép, egyfajta testőrként elállva Jenkins útját, nehogy eszébe jusson ismét nekem esni. Még a pálcáját is előkapja, mert puszta erővel ő se menne semmire. Kár, hogy én nem hoztam magammal. - Az egyetlen bűne az volt, hogy pont veled állt szóba. Jobbat érdemelt volna - összegzem véleményemet. Tényleg sajnálom Alisont, amiért ennyire mellényúlt ezzel a patkánnyal, hiszen ismerte már évek óta, tudta, mekkora tahó. Csak éppen arra nem számított, hogy őt is semmibe fogja venni valamikor. - Ahhoz képest, hogy ennyire bűzlöm, pont te tettél nekem az imént ajánlatot, Jenkins - jegyzem meg, továbbra is farkasszemet nézve vele. - És tévedsz, ha azt hiszed, hogy valakiben csak a származás és a szép külső lehet vonzó. Ő meglátott bennem valamit, amit te sohase fogsz másokban. Azt hiszem, ennél a pontnál igencsak nehezemre esik számomra nem elnevetni magam, de hősiesen állom a sarat. A szerepünk szerint együtt vagyunk, én pedig addig és azzal pumpolom Galent, amivel jól esik. Ha pedig Noah szemében ez egy jó pont, hát kihasználom. Jut eszembe, kellene néhány új ruha... A következő egy-két napban a legszakadtabb gönceimet veszem majd fel, hátha Herbs elvisz bevásárolni. - Dehogy tankoltam fel! - tátogok felháborodottan, mintha már maga a feltételezés is teljes mértékben abszurd lenne. - Jut eszembe, odabenn hagytam valamit - szólalok meg ismét, immár Piton szobája felé véve az irányt. Most szépen visszateszek a helyére mindent és utána Jenkins meg foghatja a fejét, ha nem találnak semmit se nálam. Elmenni nem fogok tudni, mert azt megakadályozná, de a tanáriba csak beenged, nem igaz? - Na, húzz arrébb! - böffentem oda neki. Most, hogy megtaláltam a gyenge pontját, egyenesen a világ urának érzem magam. - És lehetnél egy kicsit kedvesebb is a leendő Mrs. Herbs-szel - viszem be a következő találatot, nehogy elfelejtse, kinek a csajával is van dolga ebben a pillanatban is. Galen, még csak nem is sejted, mekkora előnyhöz jutottam általad!
//16+ Obszcén, durva szavak szerepelnek a következőkben//
Meg sem lep az a nevetséges viselkedés, amit produkálnak mindketten, főleg a földön fekvő. Mint egy béka, úgy terpeszti a lábait, mintha ennek lenni bármi haszna. Azért hamar észreveszi magát és fel is pattan, amit persze ne vegyen készpénznek, mert ha megpróbálna elszaladni, könnyen utána küldök valami bénító bűbájt, nehogy megléceljen. Ha biztosra mentem a kis barátnőnk is marad, csak akkor szentelek több figyelmet a hebegő Maronira. - É-én...N...nem tudo...k b-b-beszélni.- figurázom ki őt, hiszen amióta elkaptam csak hebeg-habog, mint egy szerencsétlen.- Óh... A kicsi Alex azt hiszi a prefektusi pozíció hatalommal jár... Had világosítsalak fel, kislány. Igen is megvan a hatalmam ahhoz, hogy kettőtöket lebuktassalak, tehát had adjak egy tanácsot is. Fogd be a szád, amíg szépen kérem, Maroni.- ragadom meg arcát és nyomom is a falhoz erőt társítva hozzá, hogy érezze a törődést. Gyűlölöm a lepcses szájú, faragatlan kölyköket, akik azt hiszik szembe szállhatnak ellenem. Ellenem! Milyen röhejes egy feltevés! Tekintetébe fúrom sajátomat, ahogy ő továbbra is ellenkezik és szavakkal vág vissza. Ekkor kicsit jobban rászorítok a pofájára, majd el is engedem, mielőtt még letépném az állkapcsát. - Kit érdekel az a szajha? Én csak közlöm a világgal az igazságot és hidd el drága Alex, megérdemli minden percét.- förmedek rá, hiszen az exem felhozatalával igencsak megszaladnak az indulatok. Remek időnk volt, aztán Alison elcseszte nekünk, mert nem volt hajlandó hallgatni rám. Aki pedig nem hallgat rám, az a süllyesztőben végzi. A leggányabb süllyesztőben, ahol örök életére meg fogom keseríteni őt. Maroninak még van arca a képembe mászni, amit egyelőre csak kíváncsi pillantásokkal illetek. Vakmerő, de bolond húzás. Mégis képes meglepni, ahogy előrántja ezt a lapot ellenem. - Herbs? Na és ő tudja milyen egy kis szajha vagy te is? Nem tudom elhinni, hogy lepaktált volna veled. Veled, aki bűzlik a szégyentől. Ezt azért biztosan ő is látja benned.- morgom idegesen, ugyanis ha Herbs tényleg felbukkanna, akkor megint valahol a Tiltott Rengetegben kereshetem meg a pálcámat, mint a múltkor... Amúgy is aranyvérű és felsős, akit azért tisztelek a döntései és eredményei miatt, csak épp az Alexes sztori bűzlik egy kicsit. Teszek egy lépést azért és felemelve kezeimet adom meg magam. - Legyen hát, mellőzzük a kis mosdós látogatást. De ettől még ne hogy azt higgyétek, hogy hagylak lelépni egy szó nélkül. Addig szépen itt szobroztok velem, ameddig Piton fel nem bukkan. Akkor majd szórhatod ki azt a rengeteg kacatot a táskádból, hiszen feltankoltál, nemde?- fonom össze karjaimat mellkasomon és döntöm is hátamat a velük szemben lévő falnak.
Dora úgy hever a földön, mintha muszáj lenne, miközben bűnbánó képpel pillant fel rám, némán tátogva felém a „sajnálom” szót. Na, igen, számítottam én mindenre, de Jenkinsre a lehető legkevésbé sem. Igen kellemetlen meglepetés, őszintén szólva akkor már inkább vetném bele magam önként és dalolva Piton karjaiba, még abban az esetben is, ha biztosra venném, hogy egy krokodilokkal teli medencébe lök a következő pillanatban. Elkapom Jenkins pillantását, amellyel Dora alsóját fixírozza, a lány pedig – ezt észrevéve – igyekszik minél lejjebb húzni azt a meglehetősen kurta kis szoknyácskát, miközben úgy pattan fel, mintha az élete múlna rajta. Röpke kis fintor jelenik meg az arcomon, hiszen ezt igen undorítónak tartom a srác részéről. Bár, miért is csodálkozik az ember, ha egy Jenkins-félével hozza össze a sors? Örül, ha ilyet lát. - Én... - nyitom a szám, habár fogalmam sincs azt illetően, mit is kellene mondanom számára ebben a helyzetben. A szorítása fáj, de nem adom meg neki azt az örömöt, hogy ezt lássa az arcomon. Csak élvezné a helyzetet, ebben biztos vagyok. Alfa hímnek tartja magát, olyasvalakinek, aki bárkivel bármit megtehet. A következő szavaira már nem is válaszolok semmit, némán hallgatom végig, amint kiadja magából az indulatait. Mit ne mondjak, nem is számítottam tőle másra az elmúlt évek tapasztalatai alapján. - Nem megyek – szegem fel az állam dacos tekintettel, amikor maga után vonna, hogy Piton elé rángathasson. A lábam is megvetem, ellenállok a húzóerőnek, amelyet ő fejt ki irányomba. - Nem vagy prefektus, nincs hatalmad – jelentem ki határozottan, minden bátorságomat összeszedve, amit csak ebben a pillanatban képes vagyok előkaparni. Félek Jenkinstől, ez tény, mindig is rettegtem tőle és a hülye kis bandájától, de közben folyamatosan ott volt bennem az a vágy is, hogy közéjük tartozhassak. Hogy kedveljenek, hogy menő legyek. El kell azonban fogadnom, hogy nem abba a világba születtem, így nincs helyem köztük. - Akkor se tenném meg, ha te lennél az utolsó férfi a földön, Jenkins – fortyanok fel indulatosan az ajánlata hallatán. - Undorító, amit Alisonnal tettél és teszel is a mai napig! - fakadok ki, hiszen a szőke mardekáros lány elmesélte a történteket, én pedig úgy érzem, meg kell mutatnom a fiú számára, hogy nem mindenki veszi be a szánalmas kis meséjét a mozis esetről. A többség igencsak együgyü, ha ilyesmit zokszó nélkül lenyelnek tőle. - Velem nem teszed meg ugyanezt – próbálom meg beszéd közben kiszabadítani magam a szorításából. Ha csak egy pillanatra is levehetném a képességeimet blokkoló karkötőt, már nyert ügyem lenne. - Oké, akkor megosztok veled egy titkot – sóhajtok fel, majd lépek közelebb hozzá úgy, hogy csupán centik válasszanak el tőle, végül farkasszemet nézek vele. - Nemrég összejöttem egy fiúval, nem tudom, ismered-e – búgom lágyan, már-már angyali mosollyal a képemen, miközben Dora minden bizonnyal igen meglepett képet vághat az információ hallatán. Na igen, még vele se volt alkalmam megbeszélni ezt. - Galen Herbs – húzom elő az aduászt, miközben Jenkins arcának rezdüléseit figyelem. Igen, most az egyszer nyeregben érzem magam vele szemben. - És nem lesz elragadtatva attól, hogy szexuális ajánlatot tettél a barátnője számára – teszem hozzá a lehető legnaivabb képemet előszedve a szavaim közben. - De majd két ütés között megmagyarázod neki, rendben? Szóval, melyik fürdőben is gondoltad a dolgot? Számítok arra, hogy az információ hallatán meghátrál vagy legalább elenged minket. Galen idősebb nála, ráadásul – ahogy hallottam – volt már némi összezördülése a fiúval, akit azóta is került. Igen, Herbs néhány esetben kifejezetten jól jön számomra, még akkor is, ha olyan irritáló a képe, hogy legszívesebben a Fekete-tóba fojtanám magam, amikor megpillantom felém közeledni.
//Kiírom azért, de obszcén, durva szavak szerepelnek a következőkben//
Egyértelmű, hogy nem fogok szemet hunyni egy ilyen aljas kis lehetőségnek. Ha Maroni még nem ismert meg eléggé, akkor most mindenképpen meg fog. Nem is értem ez a csaj miért ennyire hülye, hogy csak úgy tálcán kínálja fel magát és drágalátos kis szuka barátnőjét. Utóbbit már sikerült a földre löknöm, ezzel is megszégyenítve a rövidszoknyás helyzetét, mert hát az én szemszögemből bizony szépen fel lehet látni bugyiig. És egyáltalán nem szexi a látvány. A retkes kis Maroni felbukkanása viszont rögtön mosolyt csal az arcomra. - Sajnálod? Nem gondolod, hogy ezzel egy kicsit elkéstél?- vonom fel egyik szemöldökömet, míg jobban rászorítok csuklójára, ha fáj neki, ha nem. Nem fogom elengedni addig, ameddig fogást tudok találni rajta és a kis barátnőjén. Ó bizony! Piton ennek rohadtul nem fog örülni. - Azt hiszed, hogy ez ilyen könnyű? Neked még annyi eszed sincs, mint egy aranyhalnak. Jobb lesz, ha ma a kákalagok között alszol, ott legalább szíves fogadtatás vár.- ördögi vigyorral, s szinte már diadaltól csöpögő szavakat köpök irányába. - Most pedig velem jössz. Te is!- vetek egy szigorú pillantást a földön remegő lányra. Egyáltalán nem hat meg, hogy majd beszarik, úgy fél, hiszen ez volt az eredeti cél is. Aki nem fél tőlem, az majd úgyis fog és ez így van rendjén. Amint feltápászkodott a kis ribanc, Maronit el is kezdem húzni magam után a folyosón, hogy biztosra mehessek nem megy el sehova. Másrészt Piton akármelyik pillanatban felbukkanhat, nem szeretném elszalasztani a lehetőséget, hogy beköpjem a bűnbandát. Ám amikor ő üzletről beszél, egy kicsit azért elidőznek gondolataim a lehetőségek során, de aztán csak kiszakad belőlem a röhögés. - Mégis mit tudnál felajánlani nekem, Maroni? Ha csak le nem szopsz a fürdőben, azt hiszem nekünk nincs miről tárgyalnunk. Ezt elcseszted. Nagyon is.- törölgetem a röhögéstől könnybe lábadt szemeimet. Egyszerűen nem tudom komolyan venni ezt a görcsöt. Volt képe engem átcseszni, akkor szépen viselje a következményeket. Amúgy is, nem hiszem, hogy a kis besurranó akciója jól végződne Piton elbírálása alatt. - Tényleg el vagy tájolódva. Totálisan! Szerinted ez lenne az első alkalom, hogy beköpnek a dohányért? Merlinre! Hát ez még jobb buli, mint hittem volna.- az elmúlt évek alatt szinte mindenféle büntetőmunkát kiszabtak rám és úgy vélem minden lehetséges szabályt áthágtam már. A dohányzás a legkevesebb. Mindig elkobozzák az elkoboznivalót, aztán másnap ugyanúgy beszerzünk egy-két dobozzal a haverokkal. Mondjuk az is igaz, hogy régen kapták el a fülemet ezt illetően, de ha be is köp, nem fog meglepetést okozni. A tudat viszont, hogy ő valami sokkal nagyobb szart kavart meglehetősen kellemes. - Szóóóval? Mit gondoltok? Szerintem keressük meg Piton Profot.- villantom rájuk fogpasztareklám vigyoromat, ami letörölhetetlen ragyogással fagyasztja meg másokban a vért.
Az akció sikeres, elég sok hozzávalót sikerül beszereznem, amelyet más esetben képtelen lennék összeszedni. Piton szobájában vannak ritka és értékes bájitalok, ami talán nem is adhat számomra csodálkozásra okot, hiszen mégis egy tanáré ez a hely. Talán még jobb is, mint Roxmorts. Elvégre, ott fizetnem kell értük, ami cseppet sincs ínyemre. Az üzletkötők nem dőlnek be a véla mágiának, pedig gyakran „hagyom otthon” olyankor a képességeimet blokkoló karperecet. Na, mindegy, úgy érzem, ezúttal jól jártam, habár tisztában vagyok vele, hogy nem tehetem ezt meg többé, elvégre cseppet sincs ínyemre az a gondolat, hogy egyszer is lebukjak. Piton szigorú, a betörést még a mardekárosoknak se nézi el egy pillanatra sem. - Itt is vagyok! - trillázom már-már földöntúli boldogsággal a képemen, amikor kifordulok az ajtóból. A társaságunkat egyelőre észre se veszem, annyira leköt az, hogy még szorosabbra húzzam a tatyóm száját. Egyelőre tehát arra figyelek, tekintetemet a padlóra szegezve, amikor hirtelen elkapja valaki a csuklómat. Felpillantva realizálom csak, hogy Jenkins a földön heverő barátnőm előtt álldogál. Határozottan úgy érzem hát, hogy a gyomrom öklömnyire szorulva zuhan le valahova, a szívem pedig veszettül kalimpálni kezd. Lebuktunk! Piton kitekeri a nyakunkat. - Ó! - nyögöm ki félig tátott szájjal a srácra meredve, miközben Dora a hátam mögött tápászkodik fel és porolja le magát. Jenkins talán az egyetlen olyan emberi lény ebben a kastélyban, akivel szemben a nagy szám valahogy megszűnik létezni. És persze, hogy a nemrég történt incidens is rögtön bevillan számomra. Iszonyatosan pipa lehet most rám! - Figyelj, én sajnálom, jó? - indítok rögtön ezzel, hiszen nem kérdés részemről, hogy tudni fogja, miről is beszélek ebben a pillanatban. Elvégre, a hosszú évek során az volt az egyetlen olyan alkalom, amikor szembeszálltam vele. Velük. - Hülye ötlet volt, nem kellett volna – teszem azért még hozzá, miközben eszméletlenül idegennek hatnak ezek a szavak a számból. Soha senkitől se kértem még bocsánatot, kivétel ez alól talán Daniel, de vele is úgy viszem véghez az ilyesmit, mintha közben a fogamat húznák. - Csak engedj el minket és felejtsük el egymást, rendben? - vonom fel a szemöldököm, miközben a szívem továbbra is majd kiugrik a mellkasomból. Jelenteni fogja Pitonnak, ebben biztos vagyok. Beköp majd minket, hogy bosszút álljon. Hogy kitoljon velünk. Hogy utána önelégülten vigyoroghasson, ha meglát minket valamerre büntetőmunka közben. Vagy a kicsapatás... Minden bizonnyal beböfögné, hogy segíthet-e csomagolni. - Esetleg kössünk üzletet – vetem fel végső kínomban. Ebben jó vagyok. Lépten-nyomon üzletet kötök másokkal, mint ahogy legutóbb Herbssel is tettem. Ami valószínűleg nem fog életbe lépni, ha itt és most véget ér az iskolai pályafutásom. Jenkins, te átkozott! - Te elengedsz minket, én pedig nem jelentem, hogy cigizel a folyosókon – bököm ki végül, hiszen tisztán érzem rajta a nikotin szagot, ami már az első pillanatban megcsapta az orrom. Jó vagyok a házirendben – Dany révén – és ugyan nincs benne, hogy tilos ez a tevékenység, de nem hiszem, hogy buksisimogatás járna érte. Ahogy azt se, hogy Jenkins a szeptembert rögtön büntetőmunkával szeretné indítani bandázás, italozás és csajozás helyett.
Június utolsó hete... Milyen mennyei érzés is ez, amikor tudod, hogy megszabadulhatsz ettől a sok vakarcstól és végre az egész iskolát magadénak tudhatod. Egyetlen bökkenő akad csak... A szüleim. Ők ugyan hazavárnak, de én biztosan nem fogom eléjük tolni az arcomat. Maradjanak csak ők meg maguknak és engedjék had éljem az életem békésen. Meg aztán az sem fair, hogy a haverjaim többsége itt hagy a faszba, amikor megígérték, hogy együtt lógjuk végig a szünetet. De minek is álltatom magam. Majd a londoni bulikra is beszökök, hátha. Magukra is hagyom a haverokat, had pakolják össze a cuccaikat, amíg én kiszellőztetem a fejem kicsit. A folyosón haladva farzsebemből előhúzok egy szál cigit, majd nem foglalkozva a körülményekkel rágyújtok. Mélyen beleszívok a szálba, hogy aztán jólesően fújhassam ki a füstöt magam elé. A hamut lazán a folyosó köveire pöccintem. Egyáltalán nem érdekel ki látja, úgysem tudnak kiszabni rám olyan büntetést, amit még ne végeztem volna el. Talán ezért sincs félelemérzetem a prefektusokkal szemben. Nem tudnak meglepni. Ami meglepetésként ér, az Piton Professzor szobája felől felbukkanó lányok tűnnek el. Ajkaim félmosolyra húzódnak, ahogy a cigire ráharapva sasszézok közelebb hozzájuk. Amint a látóterembe kerül az egyikük elönt a szórakozottság és diadalittasan szegem fel államat. Kicsit Dora... Rossz helyen jársz. Kiveszem számból a cigit, majd elpöccintem a földre, hogy a következő lépésemmel széttaposhassam azt. A kiscsaj mellé lépek, aki jelenleg a másik irányba sasol, hátha valaki felé tart. Addig én komótosan füléhez hajolva fújom ki a füstöt. - Boo!- súgom fülébe, mire ő összerezzen és odébb is ugrik ijedtében. Odébb is taszítom őt az ajtótól és ha elég béna, akkor a földre is esik. Látom én, hogy tilosban sántikál, de érezhető a másik csaj jelenléte is. Ismerős, de addig nem esik le ki lehet, csak amikor Piton szobájából belém nem botlik az a kis ribanc Maroni. El is kapom csuklójánál, mielőtt még egy szót is kinyöghetne. -Sakk-matt, Maroni. - szélesedik vigyorom, amint az imént fogott prédámra pillantok. - Csak nem azt hitted megúszhatod ilyen szárazon?
Egy cseppet sem túlzok, ha azt állítom, hogy zseniális vagyok. Egyszerűen hihetetlen, hogy az állandó magolás nélkül is mi mindent vagyok képes megtenni! Dany bezzeg mindig mindenhol a tanulás fontosságát próbálja a fejembe verni, de minek üljek órákon keresztül a könyvek felett, ha közben érzékem van az ilyesmihez? Egyszerűen annyira jó vagyok, hogy még én magam se hiszem el. Betörni Piton szobájába sokak számára lehetetlen feladat, de én és Dora még ezt is sikeresen véghez vittük fél óra alatt. Volt ugyan pár bukkanó, nem tagadom, de semmi se tökéletes és végső soron egész jól vettük az akadályokat. Dora tehát jelenleg is őrt áll a folyosón, ahova én küldtem, miközben szerény személyem villámgyors mozdulatokkal rámolja teli a tértágítással ellátott táskát. Kell is a hely, hiszen egészen szép kis repertoár állt össze a fejemben a főzeteket illetően. Szeretek kísérletezni, ezt pedig folyton Hisztis Myrtle mosdójában teszem, de a készleteim kifogyóban és egyelőre pénzem sincs arra, hogy bármit is beszerezzek magamnak. Meg kell hát kockáztatnom ezt a kis magánakciót, noha Piton ma már nyilvánvalóan ki fogja szúrni a lopást. Bízom viszont abban, hogy nem én kerülök gyanúba a szemében, hiszen rám - ebben a tekintetben - még soha se volt panasz. Danielt is sikeresen lerendeztem, ami az igazat illeti, legalábbis nagyon remélem, hogy működött a tervem. Szeret ugyanis szemmel tartani, valahogy mindig mindent tud rólam, ez pedig rohadt bosszantó tud lenni. Úgyhogy még tegnap küldtem neki egy baglyot azzal, hogy találkozzunk Roxmortsban a mai nap folyamán. A diákok többsége ugyanis jelenleg is a faluban van, szóval a kastély kihalt valamilyen szinten. Dany pedig minden bizonnyal ebben a pillanatban is engem keres a Három Seprűben. Említettem már, hogy egy kibaszott zseni vagyok? A prefektusok maradéka nem sok vizet zavar a szememben, hiszen szegény, ártatlan lelkek nem fognak gyanút fogni, ha esetleg megpillantják Dorát a közelben lébecolni. Drága barátnőm abban az esetben, ha valaki kérdezősködni kezdene, azt a mesét nyomja le a torkukon, hogy Pitont várja, mert büntetőmunkán kell részt vennie. Ez valamilyen szinten még hihető is, hiszen a vén denevér mindenkit ide rendel büntetés esetén. Egyedül Daniel az, aki a lány láttán egyből gyanakodni kezdene. Elvégre, ha Dora jelen van valamerre, akkor én is a közelben leszek. Néha szinte olyanok vagyunk, mint a sziámi ikrek. Egyszerűen nem létezünk egymás nélkül. A biztonsági intézkedéseim ellenére is igyekszem a lehető leggyorsabb munkát végezni. Nem szeretnék lebukni, hiszen annak igencsak csúnya vége lenne, ami az igazat illeti. Talán még ki is csapnának... De egy hónap büntetőmunka még a legjobb esetben is összejönne. Pitonnal pedig nem ajánlatos ujjat húzni. - Ugye még nem jön senki, Dora? - kiáltok ki a lány felé, aki elméletileg a folyosó közelebb eső végén álldogál ebben a pillanatban is, úgyhogy tisztán hallania kell, amit mondok. - Fél perc és végzek – teszem még hozzá, hiszen sejtem, mennyire türelmetlenül várhatja már, hogy elhúzzuk innen a csíkot. Általában benne van a terveimben, de amikor arra kerül a sor, hogy végre is hajtsuk azokat, rettentően sokat képes nyafogni. - Kész! - jelentem be, miközben összehúzom a tatyóm száját, majd azt a hátamra vetve indulok el futólépésben a kijárat irányába. Magamban azon rimánkodom, hogy ne Pitonnal találjam szembe magam hirtelen, mert annak tuti szívroham lenne a vége.
Nem tudtam és nem is szándékoztam volna vitatkozni Pitonnal, mert tudtam, hogy csak rosszul jöhetek ki belőle. - Nem - ráztam a fejem a kérdésre, eztán csak őszinte megbánást mutattam, pedig tényleg használhattam volna pálcát a dolgok összeszedésével kapcsolatban. Bár ami eltört, azt így is egy reparoval hoztam helyre, de részletkérdés. Kicsit azért érdekesek voltak azok a régi cuccok - bár igyekeztem, néhány felkeltette az érdeklődésem annyira, hogy meg is nézzem, miközben elrakom vagy megjavítom... Minden esetre a továbbiakban igyekeztem úgy viselkedni, mint egy kezes bárány, nem állt a terveim közt még jobban magamra haragítani a házvezetőmet. Szerintem már kellőképpen kiakasztottam magával azzal, hogy gyerekkori jó szokásomhoz híven csak úgy elblicceltem egy kevésbé érdekes órát. Úgyhogy engedelmeskedve leültem. - Egészen őszintén? - kérdeztem vissza a kérdésre, leginkább az időhúzás céljából. Valódi választ nem vártam, úgyis tudtam, mi lenne az, csupán ezzel is időt nyertem a gondolataim összeszedésére. - Valójában nem tudom. Gondolom, a professzor úr nem hallgatná szívesen a szokásos diákmaszlagot, hogy lassan év vége van, mindenki fárad, és mindenhová vágyunk már ilyenkor, csak éppen mágiatörire nem - mondtam. Ha ezt akarja hallgatni, azt bárkitől megteheti, felesleges lenne elmondanom, bár azért a tényleges év vége még messze nincs itt. De már érezni az illatát, egy diáknak ehhez jó orra van. - Márpedig valami ilyesmi áll fent, és ezen az sem feltétlenül segít, hogy az egyetemi jelentkezés is a nyakunkon van - tettem hozzá. Ezzel kapcsolatban pedig még kicsit túl magabiztos is voltam; igaz, mostanában tényleg minden tárgyból kicsit lejjebb kapcsoltam, de nem annyira, hogy az kifejezetten rossz legyen és még meglegyen a felvételi. Csak éppen önmagamhoz képest nem megszokott, ezért is lehet feltűnő. De basszus, a hetedik az utolsó évem, ahol még kiélhetem magam az egyetem előtt ilyen téren, még akkor is, ha nem ez volt az egyetlen, amire koncentráltam idén.
Tárgy: Re: A bájitaltantanár szobája 2019-05-03, 23:16
Van-e ellenszere a céltalanságnak?
Az íróasztalánál ül és dolgozatot javít. Lelkesen és roppant kritikusan javítva bele a hibázásokba macskakaparásával, majd az egészre ráír egy nagy T-t bekarikázva. Mindemellett puffog is egy sort magában az említett dolgozaton. Majd Eileen benyit, mire ingerülten kapja fel a fejét és néz végig úgy a lányon, mintha az minimum bele rúgott volna. - Feltartották?... - néz bele Eileen szemeibe kissé lesajnáló hitetlen hangnemben - Mondja mire van a pálcája? Vagy talán az idefelé úton is megtiltották magának, hogy használja? - nem teszi hozzá, hogy a romok eltakarítására meg Hóborc leszerelésére. De mint tudjuk, Perselus különösen gyűlöli a kopogószellemet. Sosem kért tőle, és sosem szövetkezett vele. - Késett. Pedig nyomatékosan felhívtam figyelmét az esetleges mellékhatásaira ami ezzel járhat. - közben a pennát issza teszi a tintatartóba és némán sóhajtva az íróasztala túloldalán lévő székre mutat. - Üljön le! - a hogy van ma kérdést gondosan elereszti a füle mellett. Így is látszik rajta, hogy nyúzottabb a kelleténél. Talán Eileen reménykedhet, hogy az öreg vipera ennek fényében kegyesebb lesz vele. - Árulja el mégis mi ez az új hozzá állás a tanulmányaihoz? Nem tudtam nem észre venni, hogy még azokat a tárgyakat is látványosan semmibe veszi, amik eddig érdekelték. Miért? - össze fűzi hosszú ujjait az íróasztala lapján némileg előrébb hajol és úgy néz Eileenre, hogy abból tudni lehet, most nem egy nagyon jó, kikezdhetetlen improvizációt vár, hanem a nyers valóságot.
Eileen Silsbury
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A bájitaltantanár szobája 2019-04-18, 18:16
Legutóbb ellógtam egy mágiatörit - azért, hogy befejezzem a házimat asztronómiából. Igen, ott volt rá az előző teljes délutánom... de túl szép idő volt ahhoz, hogy ezzel szórakozzak. Zseniális tervnek tűnt, hogy kihagyjam az előtte lévő órát, pont elég idő lett volna rá, hogy gyorsan megírjam az elmaradást, és teljesen abba a hitbe ringattam magam, hogy nem fog feltűnni Binnsnek. Hát, neki nem is tűnt fel - de a fene se gondolta volna, hogy sikerül összefutnom Pitonnal a folyosón, miközben a klubhelység felől igyekeztem a könyvtárba némi segítségért. A könyvtárosnak, vagy egy olyan tanárnak, akivel kevesebbet találkozom, még be is tudtam volna hazudni, hogy lyukasórám van, de a házvezetőmnek... veszett ügy. Szóval begyűjtöttem egy jó kis büntetést - az utóbbi időben másodszor. Már szinte hiányzott, bakker. Pedig újabban nem volt szokásom összeszedni a hasonló délutáni elfoglaltságokat. Így ha akartam, ha nem, kellett egy kis látogatást tennem Pitonnál. Mintha nem lett volna elég, hogy így végül az asztronómia házim se lett kész, így kaptam rá egy H-t. Pedig lehetett volna V vagy K is... De utólag már kár ezen rágódni, legközelebb időben megcsinálom, vagy ha nem és igénybe veszek egy ellógható órát, akkor azt ügyesebben csinálom. Mivel Hóborcnak pont most jutott eszébe, hogy megszivasson azért, hogy a legutóbb segítségét kértem és ő teljesítette is, sikeresen késésben voltam. Miután kiborított egy rakás lomot előttem, amit még pakolhattam is vissza helyette, nehogy valaki azt higgye, én forgattam fel mindent. Nem lehetett volna ezt máskorra időzíteni?! Mondjuk még jó, hogy csak pár régi kacat volt, és nem mondjuk valami trutyi vagy tinta a nyakamba. Szóval ezzel a kis kitérővel végül majdnem negyed órás késéssel sikerült eljutnom Piton szobájába. Biztos voltam benne, hogy ezt is ledolgoztatja rajtam, de talán megér egy próbát, ha különösen szófogadó és mézesmázos leszek ma... - Üdvözletem, professzor úr! Igazán röstellem magam a késésért, feltartottak... - nyitottam be végül a szobába valamiféle bárgyú mosolyt magamra eröltetve. - Hogy van ma? - szándékoztam valami csevegést indítani, ahogy beljebb léptem a szobában, azért egyelőre tisztes távolságra a dolgait rendezgető professzorhoz.
Tárgy: Re: A bájitaltantanár szobája 2019-04-04, 22:58
Van-e ellenszere a céltalanságnak?
Újabb év, újabb pályaválasztás előtt álló diákok. Újabb különcködők, céltalanok, vagy túlbuzgók. Silsbury kihagyott egy órát, amivel nem is lett volna probléma, ha legalább a gyengélkedőre megy, minimum pofavizitre, hogy némi hitele, indoka legyen a kimaradásra. De úgy tűnik céltalan elkalandozottságában erre sem vette a fáradtságot. A kellemetlenebb talán inkább az a rész, hogy mindezek után bele futott Perselus Pitonba lézengése közepette. A tanár pedig órái után meginvitálta az irodájába, noha semmiképpen sem egy barátságos teázásra. Silsbury pont úgy viselkedik, mint aki cél előtt vesztette lendületét, pedig meg lenne benne a tehetség, esze is van. A világ nem változhatott annyit, hogy mindenki célját vesztetté váljon! Még csak háborús helyzetek sincsenek egyenlőre, hogy egyik másik intézmény illetéktelen kezek alá kerüljön és ellehetetlenítse önös érdekekből a fiatalok jövőjét. Ha pedig a változás hullámai mégis össze csapnak, akkor is van egy erőd, ahol túl lehet vészelni. És ez az erőd nem más mint a Roxfort maga. Persze ehhez szükséges, hogy a Roxfort maga is kitartson ínséges időkben. Igaz, hogy Dumbledore kifejezetten visszavonult életet él a Sötét Nagyúr végleges eltűnése óta, de ameddig életben van és jelen van, addig a Roxfort is biztos erőd marad mindenki számára. Gondolatai elterelődnek a Testvériség felé, a Rend felé, Grindelwald felé meg úgy a világban zajló mozgolódások felé, majd ránéz az íróasztalán halmokban álló javításra váró dolgozatokra és az asztala másik felén sorakozó, névcímkével ellátott ledugózott fiolákra, amik a diákok egy egy vizsgamunkájának kivonatait tartalmazzák és kissé megrogynak a vállai. Végül szemet forgat és neki lát felszámolni a rendszerezett káoszt, közben persze azon járnak a kerekei, hogy Silsbury kisasszonynak mégis hogyan keserítse meg a délutánját?! Nyilván ehhez nem árt, ha a delikvens meg is jelenik. Amennyiben nem méltóztatik megjelenni, megnézheti magát következő órán, illetve utána.
)
Jenkins most szépen lepattan, amíg teheti.//
