2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- De hiszen ez... szörnyű. Nem is tudom, hogy bírod ki az apád mellett így. - félelmetes belegondolni és nem magam miatt, hanem hogy valakinek ilyen apja van, hogy így kellett felnőnie mellette és hogy még nem omlott össze teljesen. Nem is tudom hogyan bírta egyáltalán és hogy maradt egyáltalán... ép elméjű, ha mondhatok ilyet egyáltalán. Az én szüleim kedvesek voltak és ehhez képes jó életem volt még annak ellenére is, ami történt. Neki sokkal nehezebb lehet és mindezt kimondani... Hatalmas a késztetés, hogy megfogjam a kezét, vagy megöleljem, de végül nem teszem meg, hiszen csak most találkoztunk, talán azért mégis csak furcsa lenne, de hogy képes ezt elviselni és kezelni, nagy erőre vall, ez biztos. Talán azért láttam őt álmomban, hogy ha tudok valahogy segítsek neki? - Igen veszélyes, de Summernek nem kellene veszélyesen élnie, főleg ha megbeszéltünk valamit. De nem tudom... ő se mond igazat, ha én sem teszem mondhatni kvittek vagyunk? - persze tudom ez nem így megy, csak azért, mert ő nem mond igazat nem kell nekem is ugyanezt tennem, de közben mégis mit tehetnék? Tényleg nem állhatok elé, hogy tudom hazudott, mert ha ezt tette jó oka volt rá és valószínűleg nem mondaná el az igazat ha kérdőre vonnám, akkor pedig nincs értelme megtenni. Többet ér, ha megpróbálom kideríteni valahogy Morgan segítségével. Lehet, hogy úgy se fog menni, de... talán. A köszönésnél már épp nyújtanám a kezemet neki és elköszönnék, amikor egészen más történik, mint amit egy szimpla elköszönésből várna az ember. Először közelebb hajol, ölelést szimatolok, ami még nem annyira meglepő, mert bennem is felmerült, amikor az apjáról beszélt, de aztán más lesz belőle és olyan hirtelen, hogy még reagálni, azaz elhúzódni sincs időm. Nem viszonozom, mert rendesen lefagyok, hiszen lényegében a számra ad puszit, amit nem igazán vártam volna és hát lássuk be miután én vagyok a másodlagos és elég sok időt töltök nem idekint... érthető módon nem igen volt még senkivel kapcsolatom, még csak egy csók se nagyon. Na jó, ez utóbbi volt, egyszer... az egyik buliban, ahol tényleg magam vagyok, ahol nem ismernek igazán és Summert sem. De az is csak annyi volt, mert több nem lehetett. - Semmi gond, csak... mellé ment. - zavartam mosolyodom el és köszörülöm meg a torkomat. - Hát akkor... szia! - köszönök el tőle gyorsan és ezúttal én fordítok hátat és szelelek el a folyosón. Hát furcsa találkozás volt annyi szent. Amit akartam nem lett meg, viszont megtalálom a fiút az álmokból és hát annyi szent, hogy elég sok minden történt mindeközben.
▲ Happy pills ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
- Azt hiszem első körben megölne mindenkit, akivel érintkezésbe léptem. Aztán.. durván megkínozna engem. Végül megölne engem is. – Felelem szaggatottan, látszik rajtam, hogy nagyon küzdök mindezekkel, hiszen nem akarom megrémiszteni az új ismerőst, de még mindig tisztább, ha tudja, hogy mire kell számítanunk. Akaratlanul vontam be, mert elárulta a titkát, én pedig így éreztem korrektnek, hogy viszonozzam a bizalmát, de lehet, hogy a részemről sok volt. Kétlem, hogy Summer őt fizikálisan bántaná, bár ki tudja, nem ismerem az ikertestvérét, és a történetükből is még csak apró morzsák jutottak el hozzám. Ők inkább egy szerencsétlen baleset termékei, míg az én őseim átok áldozatai, ám apám már nem tud mit tenni, a vérszomj eluralkodott rajta, nincsen visszaút, csupán nekem javasolta azt, hogy legyek auror, mert akkor úgy ölhetek, hogy nem kell még mellette menekülnöm is. - Veszélyes? Engem apám szerint pont a veszély tud egy kicsit lekötni. Bár nem tudnék kifejezetten ölni, de talán ezzel elterelném egy kicsit a figyelmét.. Végülis azt mondta tegyek úgy, mintha barátkozni akarnék, nem kell tudnia, hogy valóban így van. Segítenék, csak mi van, ha Summer rájön, hogy tudok rólatok? – Akkor biztosan nem akarná, hogy belefollyak, sőt, talán még Aprilen is valahogy bosszút állna, lennének nagy veszekedések. Pedig Summert kedves lánynak ismertem meg, nem tudom, hogy April miért tartja ilyen szigorúnak. Talán mert kettőjük közül az egyiknek fel kellett vállalni, hogy megvédi a másikat? Igen, ez esélyes, becsülendő tett volt a részéről. - Rendben, ezt meg tudom jegyezni. A legtöbb esetben úgyis szótlan vagyok, és a környezetemet figyelem, fel fog tűnni ez a fülbevaló. Akkor hát.. köszönöm a bizalmat. Felkeresem őt, és meglátjuk. Akkor.. – Nyújtok kezet, hogy búcsúzzunk, de a hirtelen érzelmi kitörések közepette, hogy átszakadt a gát bennem annyi elfojtott szeretethiányos év után, sután hagyom is a kézfogást, mert valahogy olyan érzés éled bennem, hogy talán ő meg akar ölelni, közelebb hajolok, és merő véletlenségből, vagy hívhatjuk automatikus reakciónak is, odapusszantok a szájára. Azon túl, hogy az érzés csiklandozóan finom, gyorsan le is esik, hogy nem ezt akartam, és jó eséllyel ő is. Sebtiben hátrahúzódok. – Oh, bocsánat, ez most nem tudom honnan jött..
- Talán... igazad van, viszont látod mégis érzel, mert ahogyan mondtad nem olyan vagy, mint az apád. Ha megtudná ezt... bántana téged? - nehéz feltennem már csak a kérdést is, mert ez azt jelenti, hogy az apja akár még képes is lenne ilyesmire és félő, hogy akár tényleg így is lenne. Talán tényleg bántani tudná a fiát, csak mert más, mint ő és ezt valahogy nehéz elhinnem, belegondolnom, hogy valaki ilyesmire is képes lenne akár. Az én szüleim mindig is védtek minket, sosem voltunk rosszak úgy igazán, de nem is kaptunk rosszat tőlük. Nem is tudom, hogy Morgan hogyan volt képes így leélni az életét, vagy hogyan bírta eddig. Rettenetes lehetett, ez nem is kérdés. Ehhez képest én nem panaszkodhatom, hiszen legalább volt jó tíz évem, ami csodálatos volt, rendes családdal, szerető szülőkkel. - Pont ilyen. Tudod... pont ettől félek a legjobban, hogy esetleg erről van szó, hogy kutat a gyilkos után, megoldást keres, pedig megbeszéltük, hogy túl veszélyes. - megbeszéltük, ő pedig megígérte, hogy nem teszi, de azóta már sok idő telt el ezzel én is tisztában vagyok. Változott ő is, felnőtt szinte, ahogyan én és talán már nem elég neki ez a fajta élet. Nem is az a része, hogy meg kell osztoznunk, hanem, amikor neki kell bent lennie, amikor nem életi az életét. Végül is érthető módon még egyikünknek se volt senkije, hiszen elég furcsa lenne osztozkodni, sőt... el se tudnám képzelni, főleg hogy még csak nem is egyezik az ízlésünk feltétlenül. - Apró jel? Hát ha én vagyok, akkor úgyis szólok, hogy... én vagyok, nem? - kissé azért elgondolkodom, de mégis homlokráncolva pillantok rá. Tudni fogja, ha én vagyok, nem kell más jel, legalábbis nem hiszem. Ha találkozunk akkor azonnal szólok neki, hogy én vagyok az, bár ha ő lát meg messziről és én nem veszem észre őt? - Na jó. Van egy fülbevalóm, sok kis virág lóg le róla, látványosabb, de Summer ki nem állhatja, az lesz mindig rajtam rendben? - igen ez jó megoldás, a nővérem biztosan nem fogja felvenni, nem lesz félreérthető és akkor Morgan már távolról tudni fogja, hogy én vagyok az.
▲ Happy pills ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
- Valójában te sem, hiszen összeomlottál, és ösztönösen menekültél. De.. tudod, hogy mi a furcsa.. Számomra már az is meglepő, hogy így vigasztalok valakit. Elméletileg semmit nem kéne éreznem. – És pont ez az ikerpár hoz ki belőlem egy olyan váratlan helyzetet, amely jóleső, másfelől rémisztő, hiszen ha van két lány, aki előtt már nem tudom titkolni, hogy mi is vagyok, akkor lehet, hogy a későbbiekben ez tovább romlik, mindenki megtudhatja a titkomat, apám pedig véres mészárlásba kezd. Mielőbb meg kéne állítanom. Viszont a két nővért nem akarom egymás ellen kijátszani, hiszen.. mégiscsak szeretik egymást. Ha vannak titkaik, hát ki vagyok én, hogy beleártsam magamat? - Nem lehet, hogy a te érdekedben titkol valamit? Nem akar megbántani, csak éppen.. Ezzel is véd. Nem ismerlek titeket, hogy ezt úgy igazán eldönthessem. Milyen ember Summer? – Azért ezt érdemesnek tartom megkérdezni, mert én kemény, de kedves teremtésnek ismertem meg, de ha ügyesen titkolózik, lehet, hogy hozzám hasonlóan teljesen másnak mutatja magát. Azt hiszem én nagyon megtaláltam vele a hangot, mert egyedinek tűnt.. De mi van, ha félreismertem, és aljas szándékai vannak? Én komolyan sebezhető vagyok, és lehet, hogy csak jól pofára esnék, ha rá próbálnék meg építeni. Aprilnek viszont hozzám hasonlóan semmi élete nincsen, éppen emiatt lehet, hogy jobban tudunk kapaszkodni egymásba. Már ha ő is igényli.. - Azt hiszem.. szeretnék segíteni. Nem hiszem, hogy túl jó beépített kém lennék, de már annyi titkom van nekem is, hogy ezen nem múlik. Akkor.. a napokban felkeresem őt, és hátha.. Sikerül valahogyan szót értenem vele. De honnan tudjam, hogy mikor leszel te? Meg kéne beszélnünk valami apró jelet, amiből tudom, hogy veled beszélek. Valami apró szalag, vagy különleges fülbevaló? – Hiszem Summer a főjellem, April csak néhanap mutatkozik, és akkor is el kell játszania a nővérét.. De ha jobban belegondolok, én azért fel tudtam most fedni a különbözőségüket, de mi van, ha legközelebb mellétrafálok? Nem akarom átverni Summert, magamra haragítani viszont végképp nem.
- De a te helyzeted mégis más, mint az enyém. Én önként választottam... legalábbis a mostani állapotot. - na igen mert azt nem én választottam, hogy a szüleim meghaljanak, vagy hogy a testvéremmel erre a sorsra jussunk, csak azt, hogy én maradok gyakrabban a tükörben, hogy én leszek az, aki eltűnik és ő az, aki lényegében életben marad. ÉS talán igen ez hosszú távon nem működik így, na de mégis mit tehetnék? Nem lehet már csak úgy megváltoztatni és már olyan régóta élem így az életemet, hogy nem is tudom hogyan kellene sajátot élni. Ő vajon tudna csak úgy hirtelen másképp létezni, mint ahogyan most teszi? Talán rossz ez neki így, de mégis csak megszokta már és változtatni mindig... nehéz. - Semmi baj. Na jó... de, rosszul esik, hogy titkolózik, de biztosan jó oka van rá. - na igen a nővérem általában védeni szokott engem és tudom, hogy oka van rá, hogy nem mondta el hol volt és mit csinált, csak épp még mindig nem értem az okát és nem sok értelme lenne tippelgetni, mert jó eséllyel nem tudnám meg így sem, csak tévútra jutnék. De, ha meg sem kérdezhetem tőle... Mégis Morgannak igaza van, ha nem mondta el, akkor miért mondaná el nekem, ha rákérdezek? Jó eséllyel akkor se mondaná meg az igazat, rosszabb esetben akkor is eltitkolná, tehát nem sokat érnék el vele. - Igen... igazad van, de szerinted te ki tudnád tudakolni nála? Hát... talán megpróbálhatnánk azt hiszem... - nem vagyok biztos az ötletben, de magam sem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás, hogy legyen akkor ő, aki megpróbál rájönni az igazságra, vagy inkább én kérdezzek rá? De igaza van Summer talán akkor se mondaná el az igazat, tehát nem érnék el vele valami sok mindent, viszont így nekem is titkom lesz előtte, ez nem tudom, hogy hová vezet, de félek tőle, hogy nem valami jó dologhoz. Ez pedig látszik is rajtam, nem érzem jól magamat miatta sem, azért mert nem mondott nekem igazat és persze azért sem, mert én is arra készülök, hogy eltitkoljam előtte, hogy ismerem Morgant. Nem gondoltam volna, hogy ez a nap ezt hozza... És még mindig nem tudom miért is láttam álmomban őt.
▲ Happy pills ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
- Azt hiszen úgy, ahogy te. Az idő.. amely eltelik, képes arra, hogy, megszokd általa a helyzetet. – Nem vonom meg a vállamat, ennyire azért nem egyszerű. Ám választásom sincsen most még, és Aprilnek igaza van, alaposan mardosom magamat rendesen, hogy gyilkossá kéne vállnom az apám szemében, de valójában nem vagyok az, nem is visz rá a lélek, hogy bárkit bántsak. Az más, ha csak verekszünk valakivel, és megint más elvenni az életét. Az már visszafordíthatatlan. Nem hiszem el, hogy az évszázadok során senki másban nem merült fel, hogy valahogy meg lehetne törni az átkot. Talán nálam kimaradt, de most retteghetek attól, hogy ha esetleg utódom születik, az vajon milyen lenne? - Sajnálom. – Mondom ki végül, hiszen kész vagyok megnyílni Aprilnek, arra viszont még nem értem meg, hogy mélyenszántó beszélgetést folytassak vele. Talán majd egyszer. Akár már napok múlva. Ha átgondoltam a kettőnk helyzetét. Addig csak nézek rá nagy szemekkel, lényegében egy sorstársat találva benne. Azért is nem mondanám lelki társnak, mert neki ott van az ikertestvére, de az viszont elgondolkoztató, hogy miért is titkolóznak egymás előtt. Most úgy érzem, mintha én lennék a harmadik cinkos, noha nem vágytam erre a szerepre. Viszont azzal, hogy elmondhattam valakinek a titkomat, kénytelen vagyok jóleső érzéssel elfogadni, hogy az illető is bízik bennem. Ám látványosan tartanunk kell a távolságot, nehogy apám megneszeljen mindebből valamit. - De ha elmondod neki, hogy tudod, akkor gondolod hogy elmeséli? Azt hiszem nagyobb esély van rá, hogy ha eddig nem adta a tudtodra hogy merre jár, mit csinál, még inkább leplezni fogja mindazt előtted. Viszont.. ha valahogy én megpróbálnám kipuhatolni nála, ahhoz mit szólnál? – Nyilván nem akarok a testvére ellen összefogni, hiszen tényleg egy bájos, kedvelhető lányról van szó, aki még vigyázott is a hugára, de azért a saját vérünk előtt titkokat hordozni.. nos furcsa dolog.
- Ez nem is lehet dilemma, hiszen rémes és nem is tudom, hogy bírod. Ehhez képest az én helyzetem nem is nehéz. - persze az ez tény, de nem arról van szó, hogy egy apának kell megfelelnem, aki megölte az anyámat, aki egy gyilkos és veszélyes... az ő élete egészen más, főleg mert gondolom attól kell tartania, hogy valami baja lesz, ha kiderül, hogy vannak érzései, hogy netán az apja vele is könyörtelenül végezne, ahogyan megtette azt az édesanyjával is. Így az egész élete lényegében a rettegésről szól, hogy kiderül. Azt hiszem, ha innen nézzük akkor nem is olyan vészes, hogy pont neki mondtam el az igazat magamról, hiszen az ő titka sokkal komolyabb, tehát hogy az enyémet kiadja bárkinek is annak kb. semmi esélye sincsen, mert ha én adnám ki az övét annak sokkal komolyabb következményei lennének. Talán az apja azonnal végezne is vele, vagy egész életében menekülhetne. - Valahol mindkettő. - hát igen én rosszabbul is viseltem, ami történt és könnyebb volt bezárkózni, ő pedig erősebb, valahogy jobban meg tudott védeni engem. Vigyázott rám és egyben egyszerűbb is volt ez így. Sokkal erősebb nálam, hogy viselje a terhet, ha én nem bírom, hát pár napra eltűnhetek a világ elől, ő ezt nem tenné meg, mindig megy előre. - Igen, csak ő van nekem, ezért is nem értem miért hazudott, de... - de közben mégis igen úgy érezném, hogy feldühíteném, ha kiderülne, hogy én tudok róla, hogy hol volt, vagyis nem ott ahol mondta, de mégis meglep Morgan kifakadása. - Eltitkolni? Hogy tudom, hogy máshol volt, mint amit mondott? De akkor nem is tudom meg, hogy hol volt és miért és miért nem mondta el. - mintha meg se hallanám azt a részt, hogy lehetne saját életem, pedig valahol igaza van ez lehetne az én titkom, hogy tudom, de Morgan számára is nagy titok lenne, hogy csak ő tud kettőnkről. És ha kihasználná? Annyira még nem ismerem, bár pont az a gond, ha Summer rájön, talán ő ezt nem kezeli olyan jól mint én és kiakad, ha megtudja, hogy elmondtam az igazat. Bizonytalanul gyűrögetem a ruhám ujját, láthatóan fogalmam sincs, hogy mit tegyek, hiszen Summer az, aki mindig tudja, hogy mi a jó lépés és ő most nincs itt, én pedig hogy egyedül döntsek...
▲ Happy pills ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
- Tudod.. egész életemben ezzel a dilemmával küzdöttem, hogy rémes, vagy a mi családunkban ez teljesen elfogadott. Csak neked merem bevallani, inkább az előbbi. Csak ezt teljesen titkolnom kellett, mert valahogy egyértelmű volt, hogy én is.. – Vonom meg a vállamat kissé objektíven, megszoktam már, hogy így kell viselkednem az apám előtt, és nagyon nehezemre esik elengedni magamat valakivel, aki lényegében nem is ismer, és én sem őt, de hát ha belegondolunk, ez most a nagy titkok leleplezésének éjszakája, talán itt volt az ideje, hogy végre felfedjem mindezt egy másik előtt, és szerencse, hogy ő is egy hozzám hasonló nyomorultba fut bele, noha én elsőre Summerre számítottam. Mindkettő kedves lány, de most úgy hozta a sors, hogy April tudja meg a pontos igazságot, olyan részletességgel, amit még Rachel elől is mélyen eltemettem. Azért kénytelen vagyok elmosolyodni, ahogyan látom, ő is vonogatja a vállát. Oly titkok birtokosai vagyunk, amelyek már önmagukban is katasztrófálisak, sőt, gyomorgörcsöt okoznak, de megtanultunk elvonatkoztatni, legalábbis April arcán a saját megszokott gesztusaimat vélem felfedezni.. - Na ez se a legszebb történet. Akkor te rosszabbul viselted, vagy ő vigyázott rád? – Mindkettő érthető végülis, viszont ez hozzám hasonlóan olyan, mintha valami átok lenne. Csak míg esetünkben oly régre tehető, amelynek az eredetét már nem is tudjuk, addig a két ikerlány tudja, hogy ki tette ezt velük. Engem elkerült az anyám révén, nekik viszont a családjuk nem érintett, csakis ők ketten. Hát ez se sokkal jobb, sőt..! - És akkor most ketten vagytok egymásnak, és kész? – Árvának minősülnek, ezt azért átérzem, mert nekem még testvérem sincsen, apám pedig a legjobb indulattal sem mondható szülőnek, vagy családtagnak. Egy sötét alak, aki meg sem próbál küzdeni a természete ellen, sőt, engem, is arra nevelt volna, hogy beilleszkedjek a társadalomban, mert úgy könnyebb ölni. Hát nem tudom, valahogy engem nem vitt rá sosem a lélek. – Van értelme? Miért dühítenénk fel? Ha már titkok, nem akarod ezt is titkolni? Legalább lenne, ami összeköt minket. Neked is lehetne egyszer saját életed, April! – Nevezem most direkt a nevén. Oké, hogy Summer számomra szimpatikus lány volt, de nem kéne elnyomnia az ikertestvérét, lényegében kisajátítva azt a viselkedési formát, amely így csakis az övé lehet, Aprilnek nem lehet stílusa.
Biztosan oka van annak, hogy vele álmodtam és ezért merem megtenni, hogy végül is elmondom neki az igazat, vagyis... valamiféle részigazságot, mert hát azért lássuk be nem ez a teljes igazság, mégis úgy érzem, hogy így egyszerűbb, mintha hagyom hogy elmenjen, semmi sem derül ki rólam és róla sem, aztán kérdezhetem meg a nővéremet miért volt az állomáson és még ha nincs szerencsém ő sem mond igazat. - Az apád ölte meg? Ez... rettenetes lehet! - főleg ezek után vele élni és úgy tenni, mintha ő is olyan lenne, mint az apja. Nem is tudom, hogy mégis hogyan bírja egyáltalán. Vajon ezek után el kellene mondanom az igazat? Hiszen végül is logikus a kérdés, nekem miért muszáj? Nem tettem rosszat, nem vagyok gyilkos és az apám sem volt az, akkor hát miért nem adhatom önmagamat és játszunk egy személyt a nővéremmel? Ez itt a nagy kérdés igaz? - Ez elég... bonyolult, én meghaltam, legalábbis mindenki így tudja. - finoman vonom meg a vállamat. Értem én, hogy sok a kérdése, és teljesen logikus is, de ahhoz hogy megértse ezt az egészet el kellene mondanom neki mindent, de vajon tényleg bízhatok benne annyira? De talán tényleg okkal álmodtam róla, akkor viszont igenis bízhatok benne. Nincs mit tenni nagy levegőt veszek, felkészülve a legrosszabbra, pedig az nem most fog bekövetkezni és végül csak megpróbálom összefoglalni. - Gyerekkorunkban a szüleinket megölte valaki és mi már arra ébredtünk, hogy egy tükörbe zárt az a valaki engem... de mint kiderült helyet cserélhetünk. Éjfélkor, de mindig csak egyikünk lehet idekint, és én elég sokáig ki se akartam jönni, ezért lettünk... Summer. - azt hiszem ez így nekem is egyszerűbbnek tűnik legalábbis annak tűnt akkor, amikor nem akartam semmit sem a világból, a világtól, aztán már így maradt. Már megszoktam, ha a saját életemet élném szembe kellene néznem bizonyos dolgokkal és nem tudom, hogy arra képes lennék-e egyáltalán. Summer erősebb és bátrabb nálam, valahogy neki ez sokkal jobban megy, ezért hagytam is hogy ő tegye a dolgát, csak most nem tudom, hogy mit tesz és miért nem mondta el. - Nem tudom, csak egy ötletem van, de azt hittem nem foglalkozik vele és feladta már, de... - csak megrázom a tétován a fejemet. Tényleg nem tudom, hogy mi ez az egész, hogy a nővérem miért nem mondta, hogy hol volt, de nem sok más lehetőséget látok mint hogy nyomoz, annak ellenére, hogy azt mondta nem kockáztat. Mi lenne, ha egyszer csak eltűnne? Azt sem tudnám, hogy mit tegyek. Ha elrabolnák nem cserélhetnénk helyet, ha meghalna... azt sem tudom, hogy mi történne. - Beszélni fogok vele és akkor tudni fogja, hogy tudod. Valószínűleg mérges is lesz. - hát igen ismerem Summer jellemét eléggé ki fog akadni, hogy elmondtam a titkunkat valakinek és csak úgy önállóan eldöntöttem, de mégis mit tehettem volna, ha ő is titkolózott előttem igaz?
▲ Happy pills ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Ahogyan fürkészem a vonásait, lényegesen lágyabbak a gesztusai mint a testvérének. Én szeretem, ha egy lány nem játsza meg magát, és Summer olyan keménynek bizonyult, őszintén odamondta a dolgokat, és nekem ilyesmire van szükségem. April diplomatikusabb, kedvesebb, ám úgy vélem, nem engedhetek meg magamnak ilyen bizalmi köteléket, ám ha úgy döntött, hogy beavat élete legnagyobb titkába, az igenis jelent valamit, és ahogy állítja, másokkal nem szokott ennyire engedékeny lenni. Velem miért az? Lényegtelen, erre nem is kell válasz, úgy az igazságos, ha én is megteszem vele, legfeljebb együtt bukunk. - Nem tudom, az anyámra gondolok, ha már nagyon nehéz. Őt az apám ölte meg, amikor még kicsi voltam. Túl erős volt benne az életerő, ezt örökölhettem én is. Családi hagyomány, hogy a férfiak öröklik az ölési vágyat, nálam viszont ez teljesen kimaradt, még ha ez is lenne az elvárás. Hát.. nehezen, de nekem is muszáj. Neked miért muszáj? – Ezt a részét meg én nem értem. Miért kell bújkálnia? Ő is elkövetett valamit, ami miatt úgy kell tennie, mintha Summer lenne? Valami véres múltja van, mint nekem, és ezért az a büntetése, hogy nem is létezhet? Talán nekem is el kéne játszanom a halálomat, és eltűnni, hogy az apám sosem találjon rám? Viszont nekem nincsen ikertestvérem, akivel ezt megtehetem. - Általában? De hát.. teljesen mások vagytok.. És miért neked kell őt? Miért nem neki téged? Vagy.. kitalálni valami közösen játszható jellemet. – Csóválom a fejemet. Értelmes, sőt kedves lánynak ismertem meg Summert a rövid séta alatt, igazán kedvelhetőnek, de valami kell, hogy legyen a háttérben, hogy a saját jellemét erőlteti a testvérére. Önző lenne? Végülis.. valahol mindenki az, ezért nem kárhoztathatom. Csak az okokat lenne érdekes tudni. – Igazából.. annyi történt, hogy valaki le akarta tapizni, a földhöz vágtam varázslattal. Aztán ő ott még nézelődött kicsit, mintha találkozni akart volna valakivel. De ahogyan az ő ismerőse, úgy az enyém sem jött el. Aztán visszajöttünk ide. Mi lehet az oka, hogy nem mondta el neked? Én se beszéljek vele rólad? Te se kérdezel rá, hogy miért nem mondta? – Lehet, hogy a két testvérnek külön titkai vannak? Ez azért furcsa, főleg, hogy ennyire közel állnak egymáshoz.. Így, hogy Aprillel is elkezdtem beszélgetni, ő is érdekes személyiség, sőt, nagyon is empatikus, hogy ha behódol az ikrének ezzel a közös jellemtémával kapcsolatban. Remélem ő sem utált meg engemet..
Magam sem tudom miért, de ha őt láttam álmomban akkor ez mégis csak jelent valamit és akkor talán... nem életem legrosszabb lépése elmondani neki, hogy ki vagyok, legalábbis remélem. Az a baj, hogy egyébként sem magyarázhatnám meg neki másképp a jelenlegi helyzetet, hogy miért nem ismertem meg őt és miért mondtam, hogy álmodtam vele és talán pont ez az oka annak, hogy úgy érzem elmondhatom neki és úgy fest igazam van, mert ő is nagy titkot őriz méghozzá sokkal nagyobbat, mint milyet én, legalábbis egyelőre most nagyon úgy tűnik. - Ez... iszonyatosan nehéz lehet. Persze nekünk sem könnyű, de nekünk muszáj, te viszont... hogy bírod? - titok a titokban, nehéz lehet az élete és gondolom szinte senkiben sem bízik meg, kész csoda, hogy nekem végül is elmondta, de gondolom azért, mert én is rá bíztam a titkomat, ami tőlem is nagy lépés, tőlem pedig még inkább. Azért elég durva, hogy ilyesmi létezik, azt hinné az ember, hogy a mai világban már mindent meg lehet oldani, ha más nem hát varázslattal, de nagyon úgy fest, hogy nem így van. - Szerencsére eddig másnak ez még nem tűnt fel és... általában jól játszom őt, de ha nem figyel senki... az azért nehezít. - tétován vonom meg a vállamat, miközben a folyosón indulunk meg sétálni, még sem kellene csak egy helyben ácsorogni, annak nem sok értelme van és amúgy is feltűnő lenne, meg nem is valami kényelmes. Persze jól esnek a szavai, hiszen Summer van előtérben, én elég ritkán, titokban, ahogyan ő, épp e miatt az én... esetemben eléggé háttérbe szorul. - Nem, nem hinném, hogy közveszélyes lennél, csak nagyon nehéz lehet így az életed. De valamit még tudnom kell, te nem tudod mit csinált Summer a pályaudvaron? - mert erről nem tudok és még mindig birizgálja a gondolataimat és félek tőle, ha eleve nem mondta el nekem, hogy ott járt, akkor arra is bőven van esély, hogy eleve el sem akarja nekem mondani akkor sem, ha kimondottan rákérdezek, hanem csak mondana rá valamit, egy újabb hazugságot, hiszen ezek szerint egyszer már megtette, nem mondta el, hogy hol járt, akkor miért mondaná el, hogy miért járt ott?
▲ Happy pills ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Fogalmam sincs, hogy Summer most miért viselkedik ilyen furcsán, de ha magamból indulok ki, valami biztosan nem stimmel. Jó eséllyel durván megbántottam, amiért kész vagyok bocsánatot kérni, mert érdekel annyira az ügy, hogy utánamenjek, és kiderítsem az igazságot. Lássuk be; nincsen senkim, akivel beszélhetnék, és ez a különös viselkedés felkelt bennem valami vágyat, hogy megosszam valakivel a gondolataimat, aki talán nem olyan mint Rachel, hiszen másodszor nem követhetem el ugyanazt a hibát. A válasza nagyon egyedi, de bármi legyen is a magyarázata, nyilvánvaló, hogy az a korrekt, ha én magam is kitárulkozom. Megfogom a kezét, megrázom, úgy mondom a saját titkomat, és komoly súly gördül le a szívemről, hát ilyen érzés teljesen a bizalmamba fogadni valaki mást. Beavattam, de nem engedem el a kezét, tudni akarom, hogy mihez kezd a rábízott titokkal. Ahogy látom, még ízlelgeti, a gesztusai, a mimikája teljesen más, mint a testvérének, akivel találkoztam. Hát ketten lennének, így már érthető. - Az is. Amióta csak élek, nem is kettős, hármas életet kell élnem, titokkal kell fednem a titkot. – Felelem őszintén, és örülök hogy végre tehetek ilyet, nem kell visszafognom magamat. Még picit el is mosolyodom, észre sem véve, hogy kissé végig is simítok az ujjammal a kézfején, úgy tűnik, hogy a társaságában kezdem elengedni magamat, ami jó jel, mert mindig is tudtam magamról, hogy barátokat akarok, de ha nem tudom visszafogni ezt az érzést, akkor könnyedén kiderülhet apám számára, hogy valami nincsen rendben nálam az elképzeléseit illetően. – Nagyon nem tetszett, amit most az előbb láttam. Tudod.. a testvéred nagyon egyedi volt, olyan erős, és most azt hittem, hogy csak megjátszotta magát. Nincs veled baj, cseppet sem, mert te meg őszinte vagy, csak ezt a kettőt nem tudtam összerakni. Tudod.. engem a viselkedésminták határoznak meg, állandóan tartanom kell magamat, de felismerem, ha valakinek megváltozik a viselkedése. Az ördög a részletekben lakozik, nagyon különböztök. És.. rólam mi a véleményed? Közveszélyes vagyok? – Úgy is érthetném, hogy arrogáns, bunkó, mert így viselkedtem vele, de talán még nem ástam el teljesen magamat előtte. Vagy előttük?
Talán a nővérem nem lenne zavarban, de nem vagyunk egyformák és én nem vagyok olyan kemény és határozott, mint ő. Ezek szerint már találkozott ezzel a sráccal, tehát tud róla ezt-azt és az is lehet, hogy jól kijött vele, e miatt maradt meg a srácban is a találkozás, viszont én nem ismerem és ő sem engedem és az is egyértelmű hamar rájött, hogy nem vagyok olyan, mint amilyen a nővérem, legalábbis akkor, ha időnként elengedem magamat. A tanulság még inkább nem tehetek ilyet és persze a másik Summer nem csinálhat ilyet, hogy nem mondja el, hogy hol járt és miért. Erről még ki fogom faggatni őt, csak hát egyelőre nem tehetem meg, mert még sem hagyhatom Morgant faképnél csak úgy, főleg hogy róla álmodtam és láthatóan ő sem érti az egészet, hogy miért nem ismerem meg és persze, hogy honnan jött ez az egész álom dolog. Őszintén szólva teljesen meg tudom érteni, én is furcsállnék egy hasonló helyzetet, de nincs mit tenni, muszáj tisztáznunk és bár ez hatalmas titok mégis úgy érzem, ha álmodtam róla annak oka van és persze... másképp hogyan magyarázhatnám el neki ezt az egész kis rejtélyféleséget? Amikor válaszol és nem lepődik meg annyira végül én sem húzom el a kezemet annak ellenére, hogy a bemutatkozása elég... érdekes, vagyis finoman szólva is érdekes, hiszen én nem mondtam el minden apró részletet, ő viszont simán egy ilyen komoly valamit. Ölési vágy... na azért az nagyon durva, de ha benne nincs meg akkor ez a lényeg, ezért végül megrázom a kezét és csak aztán engedem el úgy normálisan, nem elrántva, vagy érezhetően megijedve, vagy valami hasonló. - Hát ez elég... durván hangzik így. - ezek után már-már szégyellem, hogy nem mondtam el a teljes igazat, de még sem tehetem, most legalábbis nem, hiszen ez egy komoly döntés, még ha a nővérem nem is mondta el nekem, hogy hol volt és mikor és miért találkozott ezzel a sráccal, én még sem fedhetek fel előtte egy ilyen nagy horderejű titkot. - És... miből jöttél rá, hogy én nem... mármint sejtetted igaz? Azt mondtad más vagyok, mint a pályaudvaron, pedig senki se tudja évek óta, senki se jött rá, hogy ketten vagyunk. - bár tény persze, hogy azért olyanok előtt, akiket mindketten ismerünk jobban odafigyelünk, de vannak apróságok, amik néha-néha eltérnek, mégis még Jensen sem gyanakodott sosem, pedig a legjobb barátunkról van szó és még benne sem merült fel soha, hogy Summer... nem csak Summer.
▲ Happy pills ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Nem akartam zavarba hozni, mégis sikerült. Rachelt leszámítva nem is volt az utóbbi években semmilyen szexuális kapcsolatom, és lám, nála is jól megszívtam rendesen, de mégis abból indulok ki, hogy ha egy korunkbeli egy másik nembeliről álmodik, az bizony jó eséllyel lucskos.. Summer esetében szó sincsen erről, és hogy furcsa legyek én is, ez számomra is megnyugtató. Nem könnyen adom ki magamat, és őszintén szólva nem nagyon tudok mit kezdeni a helyzettel, ha valaki nagyon rám van indulva, fogalmam sincsen, hogyan kéne kezelni. Ezután már lényegesen kiváncsibban fordulok a lány felé, mert eddig is furcsa volt, hogy ennyire megváltozott, de úgy tűnik, hogy sokkal mélyebb titkok vannak, mint amit korábban sejtettem. Szó sincsen drogról, vagy más, viselkedésmódosító szerről. A válasza.. hogy is mondjam, valahogy mindenre magyarázatot ad. Van egy testvére, ő pedig.. csak eljátsza Summert.. Mondjuk nem túl ügyesen, de lehet, hogy csak én vagyok túl jó megfigyelő a saját lelki nyomoromat illetően. Minden valószinűség szerint ő az érdekesebb a két lány közül, hiszen Summer jó eséllyel saját magát játsza, tehát April az, akinek rejtőzködnie kell, és felvenni a másik személyiségét. Vagy eleve rossz úton járok? Mégsem válaszolok egyből arra, amit mondd, hanem elfogadom a kéznyújtását, megrázom, és egyből mondom a sajátomat. Ha valaki ilyen életreszóló titkot bíz rám, anyám vére arra hajt, hogy én is tegyem meg a sajátommal, hiszen ez a lány még véletlenül sem olyan, mint Rachel. - Nekem nincsen testvérem, Morgan vagyok. De az apám, és az őseim egy furcsa átokkal küzdöttek, az ölési vágy hajtotta őket, és apa azt hiszi, hogy én is örököltem, így mindenáron ölnöm kéne. De nem teszem. – Hát ennyi, a teljes igazságot mondtam el, amit még Rachelnek sem. Benne van a pakliban, hogy a lány megugrik, kirántja a kezét az enyémből, de.. van egy olyan érzésem, hogy túlságosan érdekeljük egymást annyira, hogy legalább megbeszéljük a kettőnk dolgát. Érdemesnek tartom rá az ügyet, noha ez kb. sosem fordul elő. Sőt, még ennyire senkinek nem mondtam el.
Bevallom őszintén nem pont így képzeltem ezt az egészet. Igen, megpróbáltam már amúgy is rájönni, hogy kicsoda a srác, akivel álmodtam nem is egyszer, de nem segített semmiféle varázslat, hogy kiderítsem. Aztán persze azt is elképzeltem már, hogy milyen lenne csak úgy belé botlani valahol és megdöbbenni, hogy tényleg létezik, megpróbálni elmagyarázni neki, hogy én már ismerem őt, bármennyire is képtelenségnek tűnik ez, vagy legalábbis tudok róla egy s mást és nem tudom, hogy mi ennek az oka, na de hogy úgy találkozom vele, hogy ő már találkozott Summerrel, aki erről nem szólt egy szót sem... hát ez így azért jóval sokkolóbban hat rám, nem csoda, hogy nem is tudtam mit kezdeni vele és próbáltam faképnél hagyni mert meg akartam kérdezni a nővéremet, hogy mi ez az egész és hogy miért nem számolt be rendesen egy napjáról, mit csinált a vasútállomáson és... - Ez... végül is tényleg igaz. - bólintok egy aprót, de ettől még nem vagyok kevésbé zavarban, hiszen igenis én ebbe így nem gondoltam bele és ha valakiben ez merül fel, főleg úgy, hogy nekem még csak nem is volt eddig senkim sem, hiszen a mi életvitelünkkel ez majdhogynem lehetetlenség számba megy... hát talán érthető a zavarom. - Nem... pontosan erről van szó. - tétovázom, nem tudom, hogy mit tegyek, főleg hogy menni akar, nekem pedig szintén azt kellene tennem, hogy megbeszélhessem ezt az egészet Summerrel, viszont így Summer talán nem is az igazat fogja mondani, akkor pedig hogyan deríthetem ki, hogy miért volt a pályaudvaron? Csak arra járt, vagy... volt valahol? Végül mégis megköszörülöm a torkomat, amikor menni készül, utána lépek hiába indul el és tesz egy lépést. Nincs más út, tudom a szüleik mindig az őszinteségre tanítottak minket, de ők meghaltak, így a tanításaik sem tökéletesek, de most nincs más út, legalább... részben lehetek őszinte. Nagy levegőt veszek és végül a kezemet nyújtom neki. Nincs más mód, ha ki akarom deríteni mik ezek az álmok és a testvérem mit csinált. Talán nem kér bővebb magyarázatot. - April vagyok... azért nem emlékszem rád, mert a testvéremmel találkoztál, de ez elég... bonyolult és rajtad kívül senki sem tud a...létezésemről. - hangosan fújom ki a levegőt és rázom meg a kezét, ha nem fagy be az info miatt. Persze így már kezdheti érteni miért érezte úgy másképp viselkedem, mint a pályaudvaron, viszont nem magyarázhatom el neki miért is bonyolult ez, így akár még azt is hiheti szimplán elment az eszem és két énem van, de talán ez sem baj, az igazat úgy sem mondhatom el csak úgy.
▲ Happy pills ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Nyilván az egész helyzet nagyon furcsa, én sem úgy értettem, hogy nekem az lenne a jó, ha pikáns dolgot álmodna rólam, láthatja rajtam, hogy kissé még meg is könnyebbülök, hogy nem így van. Lehet, hogy mindketten nagyon érzékeny jellemek vagyunk, de ez nem baj. Eddig még nem sikerült úgy igazán megismernem őt, és ez mindkettőnkön múlt. Én nem akarok senkit közel engedni, hiszen láthatjuk, hogy mi történt, amikor Rachel-el megtettem. Elárult, pedig nem is ismeri még a teljes igazságot. Ez a furcsa lány, Summer mindig máshogyan viselkedik, egyszer vagány, máskor érzelmes. Kicsit magamra ismerek benne, mintha ő is szerepet játszana, de nem biztos benne, hogy mit is érdemes mutatnia. Talán bunkó voltam vele, hogy nem volt következetes, de még jóvá tehetem, ha hagyja, ezért is megyek utána, hogy engesztelő jelleggel bocsánatot kérjek. Bár nem is tudom, miért teszem, hiszen miért számít nekem, hogy mit gondol rólam..? Lehet, hogy már unom, hogy állandóan annak kell lennem, aki nem vagyok, a megközelíthetetlen macsónak, hiszen azt olyan könnyű eljátszani. - Jól van na, csak valahogy a másik nemmel furcsát álmodunkról mindenkinek ez jut eszébe. Valahol mélyen te is erre asszociáltál volna, ha én azt mondom, hogy rólad álmodtam egy.. nem túl mindennapit.. – Mentegetőzök, most már picit nevetve, mert nem akarok itt pirulgatást, nem bókoltam neki, meg semmi ilyesmi. De mégiscsak kiváncsi vagyok, hogy miről is van szó. - És különben is, velem sem szoktak ilyesmit álmodni. De mi az, hogy eddig nem tudtál rólam? A pályaudvart ezek szerint tényleg elfelejtetted? Mindegy, lehet, hogy akkor is hülye voltam, amit jobb elfelejteni. – Vonom meg a vállamat, akkor itt most abbahagyom a hibáztatását. Végtére én, aki mindent olyan durván, mélyen élek meg, nem várhatom el másoktól, hogy hasonlóan tegyék. - Mindegy, csak azt akartam, hogy ne haragudj rám, direktbe nem bántok meg senkit, van nekem elég bajom enélkül is. – Bólintok, és intek, ha csak ő nem akar tőlem még mást, akkor megyek, nem zaklatom tovább, úgyse nagyon nyílik meg, akkor miért is erőltessem? Úgy látom, hogy egyikünk sem a kommunikáció bajnoka.. Bizonytalanul teszek egy lépést tőle el, és ha nem állít meg, akkor tényleg távozom.
Nem tudom, hogy mit is mondhatnék neki és azt sem, hogyan kellene ezt az egészet felvázolnom úgy, hogy csak egy kis részét mondom el, lehetőleg csak annyit, ami alapján még nem kezd el kérdezgetni, keresztkérdéseket feltenni, amikre aztán majd nem fogok tudni válaszolni. Így is elég kellemetlen ez a helyzet, főleg hogy Summer nem mesélt róla semmit és főleg, mert nem értem, hogy miért és szeretném minél előbb megtudni, de nem vagyok olyan típus, aki csak úgy faképnél hagy valakit, főleg hogy eddig őt kerestem lényegében, hogy kicsoda és egyáltalán honnan ismerem, miért álmodom vele és most megtaláltam és... nem tudom, hogyan mondjam el neki az igazat, vagy hogy egyáltalán elmondhatom-e. - Pikáns dolgot? - elkerekedik a szemem kissé és, amikor leesik, hogy mire is akar célozni azért azt hiszem érthető módon egy egész leheletnyit sikerül el is vörösödnöm. Én meg a pikáns dolgok... még csak pasizni sem szoktunk pont azért, mert a mi esetünkben az elég sok bonyodalmat szülne. Én még csak nem is csókolóztam soha sem, hiszen máskor ha az illető srác pont a testvéremmel találkozik akkor neki is kellene? Lehetetlen megoldani, inkább egyszerűen effélével nem foglalkozom és kész, így a legegyszerűbb. - Nem tudom, nem szoktam ilyesmiket álmodni és nem is értem... azt sem tudtam eddig, hogy létezel. - eddig rossz válasz, hiszen már azt mondja ,hogy találkoztunk és akkor nem beszéltem neki az álomról. De azért ez olyan téma, ami önmagában is furcsa, plusz a kis szösszenetével zavarba is hozott, úgy pedig még sokkal nehezebb rendesen átgondolni, hogy mit is mondok, bármennyire is igyekszem. - Még sose láttam előtte és igazából azóta sem és hogy hol lehet... fogalmam sincs. Sajnálom. - segítenék én, főleg hogy láthatóan teljesen ki van idegileg és jó eséllyel a lány miatt, csak hát én nem tudom miről beszélt Summerrel és most próbálom ezt a témát inkább valahogy kikerülni, mert akkor egyértelművé válna, hogy gőzöm sincs a legutóbbi beszélgetésünkről, ami sajnos tényleg így van, de erre neki nem kellene rájönnie.
▲ Happy pills ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Nem tudom, hogy miért kezdett el ennyire felgyorsulni.. Én csak úgy mondtam, hogy húzzon el, valójában nem szokásom megbántani senkit. Nem véletlen, hogy én is felhúzom a nyúlcipőt, és utána sietek. Rajta vezettem le, hogy Rachel milyen aljas volt velem, és utána nem voltam túlságosan toleráns Summer-rel, hogy olyan más volt, mint a vasútállomáson. Tetszett az a karakán stílus, most mintha nem is lenne önmaga, de végülis én aztán nem szólhatok egy szót sem, hiszen gyakorta más az, amit mutatok, mint amilyen vagyok legbelül. - Kösz. – Úgy tűnik megbocsájt, noha nem is tudom, hogy miért csinálom, hiszen csak az apám miatt nem kéne, hogy barátaim legyenek. Első sorban őt akarnám elintézni, méghozzá úgy, hogy közben senkinek ne rúgjam fel az életét. De ez a furcsa lány velem álmodik, és ez elég egyedi eset, legalább egy kicsit félretehetem a gondjaimat. Na nem úgy, hogy bárkinek más gondot okozzak vele. Szimplán csak érdekelnek a miérteket. – Igen? Azt meg hogy? Azt hittem, hogy valami pikáns dolgot hoztam elő belőled.. De.. Nem tudhatod hogy néz ki az a céda, nem írtam le neked.. Valami álomlátó lennél? – kérdezem hüledezve, mert még csak az kéne, hogy valóban is tudja, hogy ki vagy mi vagyok. Akkor egyel többen tudnák, noha Rachel nem a teljes igazsággal van tisztában. Szerencsére legalábbis. Jó lenne, ha kiderülne, hogy mit tud rólam.. - És az a másik lány ismerős volt neked? Nem tudod, hogy hol lehet..? Tudod, mondtam, hogy sürgüsen beszélni akar velem.. Ugráltatni akar, de nem találom sehol, szóval ez így feloldhatatlan helyzet. – Most nézem csak meg, hogy egy picit máshogy hordja a haját, de ez is egészen jól áll neki. Viszonzom a halovány mosolyt, sajnálom, hogy bunkó voltam, de olyan szinten ki vagyok idegileg, miért kell nekem mindent ennyire durván, végletesen megélni? Ahelyett, hogy elnyomnám magamban, maximálisan intenzív minden érzés. Köszi anya..
Beszélnem kell Summerrel, de bármennyire is igyekszem még sem tudom őt faképnél hagyni. Persze nem vagyok az a típus, aki csak úgy tényleg szó szerint ott hagy valakit magyarázat, vagy legalább köszönés nélkül, pedig talán most ez kellene, de úgy fest hogy sehogy se sikerül, hiszen jön utánam mindazok ellenére, hogy már elköszöntem tőle és végül előttem áll meg, hogy még csak esélyem se legyen tényleg eltűnni előle. Végül is érthető, az ő helyében én is tudni akarnám, hogy mi folyik itt, hogy miért nem emlékeztem rá először és persze hogy milyen álomról beszéltem, csak hát erről nem egyszerű beszélni, főleg nem az én esetemben, ami még annál is bonyolultabb és persze senki se tud róla, tehát minden részletbe még sem avathatom be. Már csak az a kérdés, hogy mit találjak ki, ami még hihető is, főleg hogy miért nem emlékeztem rá. Még sem mondhatom, hogy összekevert valakivel. Vagy hogy miért nem tudtam akkor hogy álmodtam róla. - Semmi gond... tényleg. - halvány mosoly jelenik meg azért végül mégis csak az arcomon, bár még mindig forognak a fogaskerekek, mert nem tudom mit mondjak, no meg még mindig idegesít, hogy nem tudom megbeszélni ezt az egészet Summerrel. Az a gond, hogy itt most ez a legnagyobb baj, nem tudom, hogy miért volt a vasútállomáson és nem tudom, hogy miért nem mondta el nekem. Elég kellemetlen helyzetbe hozott, finoman szólva is. - Szóval csak álmodtam veled egyszer, de nem hiszem, hogy nagy dolog, csak meglepett. Nem szoktam és olyan furcsa volt. Te voltál benne, most már biztos és egy lány, azt hiszem vitatkozhattatok és előkerültek a pálcák, de aztán felébredtem. - végül is igen ez történt, csak hát volt egy-két plusz részlet, no meg nem csak egyszer álmodtam vele, de azért még sem mondhatok el mindent, főleg mert voltak kellemetlen részek is és azt sem tudom, hogy ki volt az a lány, őt aztán végképp nem ismerem és már biztosan így is fura lesz neki, hogy egyáltalán álmodtam vele, ha csak egyszer találkoztunk... szerinte legalábbis, mert ugye szerintem még egyszer sem.
▲ Happy pills ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Valamilyen szinten nem értem, hogy miért nem emlékszik rám, de ezt betudhatom annak, hogy nem vagyok egy túl kedves alkat, és igyekezett ezt gyorsan elfeledni. Ám azt már végképp nem, hogy ő sem volt túl nyitott, olyan, mintha mogorva lenne, de mint két hasonló lélek, egészen jól elvoltunk. És most, édelgett a macskával, engem is óvni akart, furcsa volt ez a változás. Bőven elég nekem a saját lelkivilágomban eligazodni, hogy mikor mit mutathatok. És lássuk be, nem túl jó ómen, hogy valaki rólam álmodik, akkor komolyabb titkokra deríthet fényt, mint az a nyavajás Rachel. Azt pedig nem akarnám, hogy az igazságra rájőjjön valaki, nem tudnám félreállítani, nem tudok, nem akarok ölni. Most viszont úgy tűnik, a jobb kedvre derült lánynak olyan szinten gázolok bele az érzéseivel, pedig csak nyitni akart felém. Lehet, hogy elfelejtett, de tudat alatt mégiscsak nyomot hagytam benne, és próbált ez alapján elindulni az irányomba, én meg leteremtem, mint valami bunkó. Apám érzéketlensége teljesen átragadt rám, holott én nem vagyok olyan. Valójában jó lenne, ha önmagam lehetnék, de mit kezdhetnék a titkaimmal? Aztán amikor viszakoznék, egyszerűen faképnél akar hagyni. Na jó, ez az a pont, amikor feladhatom az elveimet. Ha már nem hagytam, hogy fogdossák a pályaudvaron, akkor nem lehet én, az aki bántja. Nem ragadom meg a karját, az erőszakos dolog lenne, de felgyorsítok, és bevágok elé. - Sajnálom. Nem vagyok jó passzban, de nem te vagy a hibás. Egyszerűen csak jó fej voltál legutóbb, mogorvább, az igaz, de.. mindegy. Bocsánat. Megbeszéljük az álmodat? Tényleg érdekel. – Bizonygatom, kétféleképpen is bocsánatot kérve. Ha ezek után is faképnél hagy, akkor feladom,
Nem értem, hogy mi folyik itt, hiszen Summer nem mesélt róla. Egy árva szót sem, még csak nem is említett, pedig tudta, hogy fontos. Lerajzoltam, álmodtam róla és erre most itt van és a testvérem ismeri is és még csak nem is mondta? Volt már rá példa persze ritkán, hogy valami kimaradt, de általában olyasmi, aminek nincs jelentősége. Na, de hogy olyan valakiről ne tegyen említést, akivel még beszélt is, aki felismerhet minket, aki aztán majd nem érti, hogy mi történik, mint ahogyan jelen esetben is ez a srác. Ezek szerint találkoztak és a pályaudvaron és nem értem, hogy én erről miért nem tudok. Arról sem, hogy a nővérem a pályaudvaron volt. Egyáltalán mit keresett ott és miért nem mesélte el nekem, hogy tudjam, ha valami miatt fontos lenne? - Oh igen, a... a pályaudvar. - próbálok úgy tenni, mint akinek lassan leesik, hogy ki is ő valójában, mintha nem lenne átlátszó az előbbiek után, no meg az elképedt pillantást se tudom eltüntetni az arcomról. Nem elég hiteles, én is tudom, ezért is akarok elszelelni. Beszélnem kell a nővéremmel, erről az egészről, egyszerűen muszáj. Talán tud valami értelmes magyarázattal szolgálni, hogy miért nem mondta el mi történt és hogy egyáltalán mit keresett a pályaudvaron. De úgy fest hiába igyekszem őt faképnél hagyni nem sikerül, mert utánam jön. Pedig gyorsan lépkedek, mégis besorol mellém és kérdezget. Nem torpanok meg, mintha még próbálnék is gyorsítani a lépteimen, hogy hamarabb elérjük a klubhelyiséget. Ott már úgy is eltűnhetek a szeme elől a saját szobámban. - Semmi különös, biztosan tévedtem. Csak volt egy fura álmom és... nem számít. Én visszamegyek a klubhelyiségbe, szóval te csak csináld... amit akartál. Szia! - gyorsítok a lépteimen, hátha sikerül lerázni. Egy álom... na persze. Több is volt, szinte mindig más egy kicsit, de mégis hasonló, de egyikben sem szerepeltem én, vagy az, hogy már találkoztunk volna. Csak egy másik lány, valami ismeretlen. Volt köztük sokféle, mintha csak képeket láttam volna egy filmből, különböző jelenetek. Arcpirító is akadt köztük, amikről persze még Summernek sem meséltem, mert olyanok voltak, amiknél legszívesebben becsuktam volna a szememet, csak hát azt elég nehézkes, ha eleve álmodsz, hiszen eleve csukva van a szemed.
▲ Happy pills ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Külsőleg pedig egy igen csinos lányról van szó, de mint tudjuk, a látszat nem minden, már csak magamból indulok ki. Kár érte, de csakis magamat okolhatom, hogy próbáltam segíteni, egyáltalán tudomást venni róla, de annyira ki voltam akadva Rachelre, hogy bosszúságomon egyedül az segíthetett, ha valami jót teszek. Ha anyám még élne, biztosan valami angyalnak tartana, holott nem vagyok az még távolról sem, úgy kell visszafognom magamat, hogy ne lépjek apám örökébe, de nem azért, mert gyilkolási vágy hajt, hanem mert beleroppanok a rám nehezedő nyomásba. Ehhez képest most megint keserű a pillanat, hogy a kedves beszélgetőpartner, akire véletlenül szántam néhány percet, most teljesen el van varázsolva, s azon felül, hogy nem emlékszik rám, még buta álmokról is beszél. - A pályaudvaron. Azt hittem, hogy végre találtam egy értelmes embert.. most meg tisztára.. Más vagy, és ez nem tetszik. – Csóválom a fejemet, nem akarok én semmit sem erőltetni, látszik, hogy még ismerősként sem passzolunk egymáshoz, mert nekem bőven elég a saját hangulatingadozásaimon urrá lenni, nem hogy még az ő kettős énjét is kezelni, mert nagyjából meg sem ismer, csak úgy kezel, mintha valami álomlovag lennék, na fúj! Enyhén beteg a csaj, és mellém még a normálisak se nagyon passzolnak, nem veszek a nyakamba plusz nyomort.. - Óh, hát az remek, akkor nem hagyhattam mély nyomot.. – Vonom meg a vállamat, legszívesebben belevágnék a falba, de csak az öklöm törne tőle ripityára. – Úgyse találok semmit.. pedig most nagyon kéne.. Valami.. – Motyogom most én, mert kétségbeejtő, hogy a gondok nem kobzott el semmi használhatót. A Weasley-ktől pedig semmi olyat nem lehet venni, aminek értelme is van. Talán a zavaros fejű csajt kéne kihasználnom, hátha legalább kárpótolhat. Kilépek a deszkák közül, és a vállam felett egy reparoval rakom vissza az ajtót, és besorolok a csaj mellé. – Na és most merre? Milyen álomról hadováltál? Nem szeretem az ilyesmit, jobb az nekem, ha nem vagyok téma, úgyhogy varrjuk csak el a szálakat. Szóval?
Elég furcsa egy helyzet, hogy valaki csak úgy itt mellettem berobbantja az ajtót és a tetejében az a valaki pont az a srác, akit már láttam álmaimban. Nem értem, hogy miért van itt, hogy kerül ide, azt meg pláne, hogy mit akar és miért hiszi, hogy erre a zajra nem jönnek ide hamarosan és persze abból komoly baja lehet, ha ezért még meg is róják. Nem lesz belőle kellemes vállveregetés, de azt hiszem ezzel magától is tisztában van, azért is siet ennyire és azért is néz rám ennyire csúnyán, amiért nem engedem neki, hogy siessen. Gondolom ő se nagyon szeretné, hogy elkapják, főleg nem Friccs miután rendesen nagyon sikerült leamortizálnia itt kb. mindent. - Múltkori beszélgetés? Mikor... mikor beszélgettünk mi? - értetlenkedve ráncolom a homlokomat és persze elengedem most már a kezét is, hiszen elég fura ez az egész helyzet. Egy magyarázat lehet csak, de soha sem csinálunk ilyet és Summer nem felejthette el főleg, ha beszélt is vele, nem csak futólag futottak össze. - Nem értem... - ezt már csak magam előtt motyogom, alig hallhatja. Ha Summer beszélt vele, miért nem mondta. Az rendben van, hogy nem érdekelte az álom téma és nem ismerte fel, de... az hogy nem is mesélt róla, hogy találkozott valakivel. - Azt hiszem már meg van, csak kiment a fejemből egy pillanatra. - zavart nevetéssel igyekszem úgy tenni, mintha kezdene derengeni a találkozás. Végül is talán csak pár szót váltottak és kész, ezért nem mondta Summer, mert aznap sok minden történt és nem jutott eszébe valami miatt. Beszélnem kell vele, sürgősen! Ezt a srácot pedig szépen itt hagyni, az már az ő baja, ha bajba kerül. Persze az álom, de... ha már tudom mi volt, amikor találkozott vele, kevésbé lesz furcsa, hogy beszélek vele és akkor megpróbálhatok rájönni, hogy miért álmodtam vele. Igen, azt hiszem így lesz a legjobb. - Hát akkor neked sok sikert, szerintem... igyekezz. - ellépek mellette, mert itt hamarosan lecsap a vihar és nagy baj lesz, ha Friccs visszaér és jó eséllyel ezt a lármát messziről hallani lehetett. Elsietek hát kifelé, aztán ha nem tartóztat, akkor el a folyosón. Beszélnem kell Summerrel, majd utána beszélek szépen Friccsel is és leadom neki azt a papírt, ez most nem olyan sürgős, vagy is hirtelen kevésbé tűnik fontosnak, mint hogy kifaggassam Summert.
▲ Happy pills ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Nem tudom, hogy mi az oka, hogy az amúgy kedvelhető, szimpatikus lány ennyire más most, ez a cukormázas viselkedés számomra teljesen kiborító. Lehet, hogy valami gyógyszert szed, amelynek kihagyása, vagy túladagolása ennyire megzavarja a fejét, de hát mindegy, nem az én dolgom, már legutóbb is egyértelmű volt, hogy a dumálásunk csak egy alkalomra szól, nekem Rachellel kell törődnöm, megelőznöm apámat, mielőtt még valami véresebb történne. A robbantás nem az én művem, csak ki akartam volna nyitni az ajtót, ehhez képest Friccs sunyi kis védelme az arcunkba füstöl. Nyilván valaki más védte meg így, szerencse, hogy nem lett komolyabb bajunk. Már lépek át a romok között nézelődni, erre megint ott van a nyomomban ez a dinka, és kérdőre is von. - Na jó, neked tényleg baj van a fejeddel. Létezem.. Te meg azt hiszed, hogy képzelődsz? A múltkori beszélgetés nem rémlik? Akkor tisztára aranyos voltál, most már.. itt bájologsz.. – Na jó, hát mégis kimondtam, de szembetűnő a különbség, és még olyan hülyeségeket is beszél, hogy rólam álmodik. Legutóbb tartotta magát, most meg romantikus képzetei vannak? Igaz, hogy vannak érzéseim, de hogy szerelem? Az ilyesmitől mindig is távol tartottam magamat, elég volt az is, hogy Rachellel kavartam, és zsarolni próbál. Francokat fogok mindenféle cuki kislányok álcáinak bedőlni. - Nincs most erre időm kiscicuka, kopj le, bármit is akartál volna itt csinálni, az ráér, álmodozz csak. – Felelem jegesen, picit félretolva, mert megpillantok mögött valami csillogót, ami olyan, mint egy összefűzött hurok.. Valami csapda.. aranyból? Azta.. Kérdőn nézek rá, tényleg nem értem, hogy mit kereshet itt, hiszen a gondokot nagyjából mindenki utálja. Mrs. Norris is csak a macskakaja miatt lehet mellette..
Az az igazság, hogy kettőnk közül mindig is Summer inkább a kutyákat szerette, én pedig a macskákat. Nincs ezzel gond, igyekszünk ezt a kettősséget is úgy megoldani, hogy egyikünk sem mondja ki ezt és mindketten elvagyunk mindkét fajjal, így nem tűnik fel senkinek sem. De amikor nem lát senki... vagy azt hiszem, bár miért ne simogathatnék meg egy macskát, még ha amúgy kb. mindenki tart is tőle, hogy netán beárulja kedvenc párjának Friccsnek. Én persze ebben nem hiszek, ő csak egy macska, nincs összeköttetésben Friccsel ezt az is bizonyítja, hogy amikor a srác a szemem láttára robbantja be az ajtót, vagy is nem ő, mert az alohomora erre nem képes, tehát valamiféle védelem lehetett rajta. Időm sincs hát köszönni neki, aztán az arcunk is tiszta korom lesz végül, de nincs mit tenni, nem igen volt esélyem reagálni. Az arcomat azért automatikusan megtörlöm, aztán nézek csak oldalra a srácra. Épp egy pillanatig látom az arcát, amit persze egyből felismerek. Ő az! Őt láttam álmomban, már nem is egyszer. Erre mondta Summer, hogy ne foglalkozzam vele, mert természetesen semmi jelentősége sincs. Hamar magamhoz térek és bár ellép mellettem, a macska pedig elszelel, én utána lépek és elkapom a vállát, hogy megállítsam. Nem azt a kérdést vágom hozzá, amit várna, hogy mégis mi a fenét képzel... hanem egészen mást. - Te meg ki a fene vagy? Láttalak... úgy értem valójában még sosem, de álmodtam rólad többször is. Tényleg létezel? - előzőleg is mintha kissé furán nézett volna rám, jó eséllyel ez így csak még inkább fokozódni fog, na de arra akkor sem számítottam, hogy tényleg előttem fog állni az, akiről már többször is álmodtam, zavaros álmokat, de elég tartalmasakat. Nem... nem olyan jellegű álmok voltak, semmi romantika, inkább erőszak, félelmetes jelenetek, félelem és aggodalom, fenyegetés... semmi kellemes.
▲ Happy pills ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
