2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Tárgy: A bájitaltantanár szobája 2014-09-28, 21:04
First topic message reminder :
A bájitaltantanár szobája
Piton professzor szobájában mindig félhomály van, a falak mentén bájitalos üvegek vagy színes lében úszkáló döglött állatok és növények sorakoznak. Piton a szoba sarkában egy nagy szekrényt tárol, ahol többek között a privát bájital-hozzávalóit tartja.
Finoman felnevet a férfi szavaira, és megcsóválja a fejét, rosszallóan. - A gyönyörű barokk körmondataid, és a diplomáciai érzéked nem húz ki a jelenlegi helyzetből, bár kifejezetten szórakoztatsz vele. - mosolyog, majd odaáll a férfi mellé, félig mögé, egyik kezével a széken támaszkodva, másikkal az asztalon, hogy megnézze, mit nem lát a férfi. - Persze, hogy ugyanaz. Ami pedig az apró betűs részt illeti, az áll benne, hogy semmilyen reklamációt vagy fellebbezést nem fogad el a Parancsnokság, mert az aláírásoddal igazolod, hogy jelen irat minden pontját elolvastad. De ez sem változott a legutóbbi alkalom óta. Tudod, mi a protokoll. Engedd le a pennát, és vedd a fáradtságot, hogy megkockáztatod annak veszélyét, hogy esetleg tintás lesz az ujjbegyed. Signáld és már itt se vagyok. - sóhajt fel, és még nem jutottak el addig, hogy a nő nagyon körülnézzen, vagyis nem jutott el addig Mad, hogy észre vegye, hogy lett neki kikészítve valamiféle élelem, mert nem jött olyan régen, és a formalitások mindig elsőbbséget élveznek. Főleg egy hosszabb rohangálós kör után. A kopogásra pedig felegyenesedik, és összeszedi a papírokat, majd amikor Gina belép, érzékeli a kézmozdulatot a férfitól, így csak nekitámaszkodik egy kissé a falnak, vagy esetleg valamilyen könyvespolcnak, de csak alig észrevehetően, és onnan figyel a lányra. Aki szintén jelzi, hogy nem zavarja, sőt, utána még intéz is hozzá néhány szót, így aztán főleg nem igyekszik ki a szobából. Talán jobb is így. Ahogy Piton feláll, és a könyvespolchoz lép, Madeleine tekintete azonnal követi, és érdeklődő kíváncsisággal figyeli hol a szavait, hol a mozdulatait, majd pedig Gina reakcióját. Annak ellenére, hogy közel állt ahhoz, hogy obskuráló legyen, nem látja kifejezetten, hogy nagyon erős érzelmi ingadozásai lennének. Ami kifejezetten jó és pozitív dolog, hiszen amíg nem látszódik kívülről, addig nincs nagy veszély. Látott elég csúnya dolgot, és ha erősen visszagondol, akkor obskurálót is látott, és nem csak a raktári fényképeken, de valahogy a lány túlságosan is stabilnak tűnik. Noha lehet, hogy eközben belül hatalmas vívódásai vannak, amik attól még, hogy kifelé nem látszanak, valós és nagy küzdelmek. Mad csak a lány zavartságát, majd jelenbe történő visszatértét érzékeli. - Jó éjt, Signorina. - ejt meg egy gesztust a lány felé, mikor látja, hogy elindul a kilincs felé, és noha nem látszik kifejezetten határozottnak és céltudatosnak, sőt, erősen árnyéka a múltkori alakjának, úgy fest, nincs más, amit most el szeretne mondani. Éppen ezért Mad sem marasztalja, ahogy a szavakból és a jelenetből sejti, van mind elmélkednie, van mint gondolkoznia. Jobb, ha ezekkel a gondolatokkal hagyja, had dolgozzon, így egyszerűen elfogadja a bocsánatkérés újabb formáját, és hacsak Pitonnak nincs mondanivalója, vagy Ginának nem jut más eszébe,akkor ő maga is hagyja a kissé megbűvölt lányt távozni.
Csupán a tekintetemmel jelzem a tanárnő felé, hogy részemről maradjon. Valahol a mondandóm egy része neki is szól. Hiszen tudom, hogy az utóbbi időben vele sem viselkedtem éppen fair módon. És ezt sajnálom. Tudom, hogy a professoressától is kiérdemelnék egy alapos büntetőmunkát. Így a bocsánatkérés épp úgy felé is szól, mint a professzor felé. Ámbár tény, hogy a Prof.-ot jobban ismerem. Jobban bízom benne. De talán adnom kéne a nőnek is egy esélyt. Tudtam, hogy a Professzor nem fog könnyen megbocsátani. Nem fogja visszavonni azt, amit az éjjel ítélt. Be kell vallanom jogosan. Ő nem az a fajta, akit puszta üres szavakkal kenyérre lehet kenni. Ez tény. Figyelem a tekintetemmel, ahogy a könyvespolchoz lép. A szavaira pusztán bólintok, jelezvén tudomásul vettem őket. Nem fogok könyörögni a versenyért. Nem ez a módja. Piton valószínűleg az értelmetlen nyafogásommal együtt vágna ki az irodájából. Így meg sem fordul ilyesmi a fejemben. Egyszerűen csak tudomásul veszem az ítéletet. Nem fogok kibújni a felelősség alól. Amikor azonban előkerül a könyv, amit a kezembe ad, akkor nem kis meglepődéssel nézek fel hol a Proff-ra, hol a könyv borítójára. Talán ez az első alkalom, amikor könyvet ad, főleg a sajátjai közül. Egyszer elég hidegen kifejtette, hogy ne őt nézzem könyvtárnak. Az pár emelettel feljebb van. Nem is firtattam a dolgot azóta. Nem is tudom, hogy mit mondjak, vagy hogyan reagáljak. Tény, hogy könyvekkel elég könnyen kenyérre kenhető vagyok, de ez most... nem tudom minek szól, és hova tegyem. Kissé összezavar. Oké, meg sem próbálom leplezni a tényt, hogy Piton, ha akar elég könnyen össze tud zavarni. Még mindig. - Kö... köszönöm.- nyögöm ki végül, bár nem tudom, hogy ez-e a helyes kifejezés a jelen helyzetre. Ebben sem vagyok biztos. Valahogy most a legkevésbé sem emlékeztetek az éjjeli vagányra. Mintha az egy másik lény lenne. Egy jóval sötétebb, és gonoszabb lény. Egy lény, ami részem, ugyanakkor halálra is rémít, hogy az. Nem tudom, hogy valaha képes leszek-e legyőzni ezt a sötét és gonosz ént. Csak azt tudom, hogy küzdenem kell ellene. Legalább azon kevesekért, akik még mindig hisznek bennem, és abban, hogy képes lehetek változni. Egyszerűen csak meg kell próbálnom, és kész. Leplezetlen kíváncsisággal húzom végig az ujjaim finoman a könyv borítóján, mint valami értékes, éppen csak meglelt kalózkincsen. Szinte még ha mindig gyermek volnék, akinek az apja hetente adott új könyveket. És ahogy az apámra gondolok ismét érezem, hogy a mellkasomba kúszik az a hideg, és könyörtelen én, jégmarkával összeszorítva a kétségbeesetten verdeső szívem. A könyörtelen én, aki vérbosszút követel. Megijeszt a gondolat, hogy képes lehetnék ilyesmire. Nem tudom, hogyan kontrolláljam a rám törő vegyes érzelmeket. Legszívesebben egyszerűen elszaladnék új kincsemmel a markomban. Fogalmam sincs mi tart még itt. A proff. kérdése és lényegében elbocsátó mozdulata térít vissza a jelbe. - Nem, én... csak köszönöm, és sajnálom még egyszer. - némiképp zavart, zavarban lévő válasz, ami tulajdonképp mindkét jelenlévőnek szól. Aztán lényegében elég bizonytalan léptekkel indulok meg az ajtó felé, hogy távozóra fogjam, alig várva a találkozást a biztonságot jelentő kilinccsel...
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Perselus.Piton
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A bájitaltantanár szobája 2019-03-05, 02:15
Mad, Piton & Gina A diófa is lassan növekszik
Hogy az elmúlt megközelítőleg egy évben hányszor is írt alá ilyen nyilatkozatokat meg iratokat azt inkább számon sem tartja. A megbűvölt pennát hagyja dolgozni, rá sem néz már. Helyette van más amivel bajban van épp. Voltaképp egy apró betűs részt igyekszik beazonosítani hol távolabb, hol közelebb tartva magához a nyomtatványt. Hoppá, mintha Perselus látását kifárasztotta volna a hajnali atrocitás. - Engedd meg, hogy hangot adjak a véleményemnek, miszerint ezekkel két dolgot lehetne csak tenni, amennyiben hasznát akarnánk venni; az egyik, miszerint kiváló tüzelni való lenne belőlük karácsonykor, vagy a fagyhalál szélén. A másik opcióval bár nem kérked senki, mind tudjuk, mekkora haszna lenne az ilyeneknek - és itt meglenget egy köteg papírost - ha az ember kifogyott a puhábbik papírból! - Perselus meg a körmondatai... - Inkább segíts kérlek elolvasnom ezt a részt! Egyszerűen nem látom... - morran mellé egyet kedvetlenül hunyorít aztán inkább feladja és félre dobja egy ingerült sóhajjal - Különben is, megkérdeztem, hogy ugyanaz áll-e benne, mint az előző ötben. Azt mondtad igen. Én pedig úgy éreztem, vagyunk már olyan bizalmi viszonyban, hogy ne vonjam kétségbe a szavaid. Egyszer elolvastam. Ha az apróbetűs kitételeken nem változtattak, akkor bocsáss meg kedves Madeleine; továbbá nem érdekel. - Egyébként az olvasó sarok alacsonyabb asztalán, van kikészítve friss tea, tej, és némi hideg élelem. Madnek szánta, hiszen tudta, hogy a nő egész délelőtt miatta is mászkál. Ez a minimum amivel várja. A továbbiakat meg majd megbeszélik. Az más kérdés, hogy ami miatt egész délelőtt rohangált Mad, azt, most nem hajlandó tüzetesen átolvasni, mondván tudja mi áll benne... Ekkor azonban kopogtatnak. Perselus megvárja azt a pár pillanatot, ameddig Mad össze rendezi a papírokat. Majd megadja a belépésre az engedélyt. - Szabad! - cseppet sem valami kedves, vagy barátságos a hangja. Semmi kedve Madeleine-en kívül más emberi élőlényekhez. A nap folyamán tartott óráin is hű volt régi hírnevéhez. Mikor meghallja az ismerős tónust és meglátja a lányt... nos az arca látványos torzuláson megy át, akár egy újszülöttnek. Pont sikerült épp nem gondolnia Ginara. Mindazonáltal némán hallgatja a monológot. Egyetlen egyszer sem szakítja félbe. Hagyja hogy elmondja amit akar. Madnek azért jelez egy apró kézmozdulattal, hogy ha nem siet, akkor inkább maradjon. Csak ujjait fűzi össze maga előtt az íróasztala tetején. Fel sem áll, nem köszönti, nem üdvözli, csak hallgatja. Azért erős túlzás, hogy mindent ő erősített volna a lányban. Például a barátokat biztos, hogy nem ő volt aki hangsúlyozta. Tény, hogy kiemelte Gina számára, a szocializálódás, az ő esetében jó hatású lenne, viszont a barátok fontosságát, vagy miértjét nem tudta volna hitelesen vázolni. Hiszen neki nem voltak igazi barátai, Mad egy teljesen más fogalom. És annak idején az egyetlen barátja is más fogalom volt. Ennek a pontnak a mélyítése bizonyosan nem rajta múlott, de végül is elfogadja, hogy Accipiter az ő számlájára írja. Ahogy a többit is ezúttal. A végére azért enyhül valamennyit az ábrázata is. De mint tudjuk, nem az akit kenyérre lehet kenni ennyivel. Kihúzza magát, majd lassan emelkedik fel az asztalától, elgondolkozva csücsörít egy rövidet végül a könyvespolcához lép, így voltaképp háttal kerül Madnek is és Ginanak is. - A nevezését, a határidő utolsó szakaszáig felfüggesztve tartom. Addig van ideje bizonyítani és egyenlíteni a házának is. Azt azonban meg kell jegyeznie - és itt levesz egy könyvet a polcok egyikéről. - Mindezek, szélbe szórt hamvak csupán, ha nem érti meg; a cél önnön maga. Nem az én jövőmet építi. - azzal Gina kezébe adja a könyvet és megállva előtte lenéz a kölyökre. - Mást óhajt közölni? - amennyiben nemleges a válasz, lényegében tesz egy elbocsájtó mozdulatot.
Madeleine Eastwick
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A bájitaltantanár szobája 2019-03-03, 21:21
Az, hogyha az ember valaki másnak a felügyelőtisztje, rengeteg papírmunkával jár. A délelőttöt Mad a Minisztériumban töltötte, majd beugrott még a Parancsnokságra is, és, csak hogy teljes legyen a kép, ebédre éppen beesett Roxmorts egyik fogadójába, hogy gyorsan bekapjon valamit, mert fél kettőre megbeszélte Perselussal, hogy találkoznak, és aláírja a szükséges jegyzőkönyveket, meg a jelentés néhány papírját. Vannak ugyanis nyilatkozatok, amiket időről időre meg kell újítani, ami persze nem nyűg, a nő számára legalábbis, néha azt veszi észre a férfin, hogy sokkal jobban unja, és néha már-már idegesíti. A mai délutánon is elég morózusan fogadja a dolgokat, mire Madeleine csipkelődve jegyzi meg neki, látva, hogy nem nagyon repes az újabb kötegektől. - Ne legyél már ilyen, Per! Még arra sem veszed a fáradtságot, hogy saját kézzel írd alá, nézd meg! Itt lebeg a toll, akár fel is dobhatnám az aktákat a levegőbe.. legalább egyszer nézd át őket. Úgy csinálsz, mint valami harmadikos az első mágiatörténet óráján. - fonja össze maga előtt a kezeit, miközben zöld szemeiben játékos fény csillan meg, és egyik lábát még lazán fel is húzza, nekitámaszkodva a falnak, tisztes távolságban az íróasztalnál ülő férfitól. De nem is kell közelebb mennie, a szavaiban és a gesztusaiban minden benne van. Ekkor kopog valaki az ajtón, mire odafordítja a fejét, és ahogy Perselus beengedi a bizonyos valakit, Madelein ellöki magát a faltól,és az íróasztalhoz lép, hogy összeszedje az aktákat. - Signorina Accipiter. Gondolom személyes ügyben keresi a professzor urat, úgyhogy akkor én nem is zavarok. Ezekkel visszajöhetek később is. - egy könnyed mozdulattal rendezi össze az aktákat, és veszi őket kézbe, majd várakozóan a lányra, majd a férfire tekint. Ha tényleg személyesen akarnak beszélni, akkor nem akar a felesleges harmadik lenni, és szívesen távozik. Amennyiben azonban marasztalják, úgy az aktákat a kezében fogva támaszkodik vissza kissé a falnak, és onnan figyeli a jelenséget, meg a párbeszédet, de első körben - ahogy a bájital tanteremben is volt - nem akar beleszólni. Hacsak nem derül ki, hogy neki is céloznak bizonyos szavakat. Amikor Gina felé fordul, és a házpontokra terelődik a szó, akkor elismerően biccent egyet, mint aki ezzel teljes mértékben tisztában volt eddig is. Mert tudja, hogy a lányt ezek nem hagyják hidegen, csak szereti a nagylányt meg a keményet játszani néha. Akkor is, ha ezzel túllő a dolgon. Semmiféle harag nincs benne alapvetően.
Meglehetősen hosszúra nyúlik a mai nap. Nyilván a tegnap éjszaka miatt. Vagy mert a fél napot McGalagony irodájában töltöttem. Vagy mert a maradék időben a többi Griffendélest, meg úgy általánosságban minden ismerősöm próbáltam elkerülni. Valahogy mégis mindig a rettegett pincefolyosók közepén találtam magam, egy bizonyos ajtó előtt. Épp csak kopogni nem volt bátorságom. Nesze neked nagy Griffendéles. De nem tudtam. Ha csak a felét tudtam volna... Mért hallgatott előttem mindenki? De azt hiszem kár már ezen agyalni... Aki hibázik, az tudja helyrehozni nem igaz? Végül késő délután csak sikerül rászánnom magam életem egyik legkínosabb pillanataira. Bekopogok, és amennyiben pozitív válasz érkezik belépek. Ismerem a helyet, elég időt töltöttem már itt. Most mégis szívesebben lennék máshol. - Üdvözlöm Professzor úr, Professoressa!- nem tudom eldönteni, hogy jó-e vagy sem, hogy itt találom a tanárnőt, hogy akarom-e vagy sem, hogy a fültanúja legyen ennek az egésznek, de talán még jó is hogy így van. Inkább egy pontot fixírozok valahol magam előtt a földön, semmit hogy felnézzek rá. És Piton nagyon is jól tudja, mit jelent tőlem ez a fajta viselkedés. Ez most más lesz, mint az éjszakai. Nagyon más. De kell egy kis idő, hogy összeszedjem a széthullóban lévő gondolataim, amiket kimondani is kínosan fáj. Végül mégiscsak megemelem a fejem, a szemkontaktusig. Ha tegnap éjjel elég bátor voltam, akkor most is le kell nyelnem a békát, és annak kell lennem. - Sajnálom. Én csak... Én csak bocsánatot akartam kérni a tegnap éjszakáért, és az összes többiért. Szóval sajnálom.- nem, ez nem az a fajta üres fecsegés, amit azért mondanak a kölykök, hogy megússzanak valamit. Ez most valódi, és komoly, és mély. - Beszéltem McGalagony professzorral. Én... olyan ostobának érzem magam. Én nem tudtam, fogalmam sem volt... - honnan is tudhattam volna. Ha korábban elmondják, akkor a tegnap éjjel aligha történik meg. Bár meg nem történté tehetnem. Bár visszaszívhatnám a szavaimat, legalábbis jó részüket. - Szeretném, ha tudná, hogy komolyan gondoltam, hogy felnéznek, és tisztelem magát. Magukat.- javítom ki magamat, ahogy a tekintetem a professoressára vándorolt, majd vissza a proffra. Talán ezért is fájt annyira a hallgatásuk. - Egyszer azt írta, hogy "Továbbra sem üdülni jár a Roxfortba, az, hogy közben fejlődik a jelleme, szükséges mellékhatás." Szeretném, ha látná mennyit fejlődtem, és változtam. Tanulni kezdtem, mert azt mondta megbirkózom a nehezebb feladatokkal. Barátkozni, mert azt mondta a barátok fontosak. Letettem a cigit, mert azt mondta képes vagyok rá. Neveztem a VMS-re, mert azt mondta sportoljak, és a bájitaltan versenyre, mert meg akartam nyerni magának. Azt akartam, hogy büszke legyen rám, és arra hogy egyetemi ösztöndíjat akarok szerezni, és felépíteni egy normális életet.- nem, nem volt falra hányt borsó. Figyeltem, akkor is, ha úgy tűnt nem. Nagyon mélyről indultam, és nagyon messze jutottam, attól aki voltam. Még ha tegnap nem is tűnt így. - Sajnálom, hogy csalódást okoztam. Én mindent megteszek, hogy bebizonyítsam, nem volt hiába, és megéri a belém fektetett munka. Én.. csak ennyit akartam.- igazából nem tudom mit remélek ettől, vagy mért nem fogom menekülőre, mert minden bátorságom ellenére most menekülnék inkább. - És számít. A házam, és a pontok. Mert ők az otthonom, és a családom, és mert nekik számít. - fordulok a tanárnő felé. Nem magam miatt, de a többi Griffendéles miatt számít. Tudom, hogy iszonyú sokat kell majd hajtanom, hogy behozzam, és elfelejtsék, de ennyivel tartozom. Ez az én saram, és nekem is kell feltakarítani.
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Janette Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A bájitaltantanár szobája 2018-10-11, 11:32
Piton proff. & Janette
Az elmúlt majdnem négy évben semmi másra nem vágytam, minthogy visszatérhessek a Roxfortba. A régi barátaimra, a régi klubhelyiségemre, régi tanáraimra, a régi házvezetőmre vágytam, meg úgy mindenre, ami az ódon kastélyhoz tartozik. Most viszont, hogy itt vagyok úgy fest mégse megy zökkenőmentesen a visszailleszkedés. Talán túl sokat változtam, és az itteni dolgok is sokat változtak. A sok ismeretlen diákról, és ismeretlen egyetemi tanárokról nem is szólva. Például itt van ez a Rennes is. Borzalmas nő a merev szabályaival, és állandó röpdolgozataival. Ha ez így meg tovább a végén még meg fog buktatni. Pedig még csak szeptember van. Én pedig semmi esetre sem okozhatok csalódást a családomnak, és magamnak sem. De az egyetemi szakosodás utáni tárgyak úgy tűnik sokkal nehezebbek, mint amire emlékeztem. Régen olyan könnyű volt kitűnőnek lenni bájitaltanból. Most meg az elődadások felét sem értem. Egy szőke buta libának érzem magam, ha csak rá gondolok. Ezt pedig nagyon utálom. Így pár hét tanulásban lévő nyűglődés után kezdek rájönni, hogy ideje segítséget kérni. Csakhogy Jacobot nem akarom minden bugyuta kérdésemmel zaklatni, bár biztosan segítene, ha kérném, de előtte sem akarok csődöt mondani. Átkozott aranyvérű büszkeség. Most azonban kénytelen leszek ezt lenyelni. Ezért vagyok itt, Piton professzor irodája előtt. Elvégre akármennyire is kellemetlen a modora, mégis ő az egyetlen tanár, akit ismerek az egyetemi tanárok közül, ő a házvezetőm, és így leginkább ő az akitől segítséget kérhetek. Mély levegőt veszek, összeszedem a bátorságom, és kopogtatok az iroda ajtaján. Amennyiben választ, és bebocsátást kapok, belépek a helyiségben, és jól nevelten köszönök. - Üdvözlöm Professzor úr! Zavarhatok néhány percre? - igyekszem az illemtudóbb énemet elővenni. Talán mázlim lesz, és nem veszi nagyon rossz néven a zavarást. Bár biztosan csalódhatott már bennem a múlt heti pocsék beadandó dolgozat miatt. Pedig régen tényleg jó voltam bájitaltanból. Valahogy akkoriban minden egyszerűbb volt...
ϟ Bármennyire vágyjál is segíteni, ha tudatlan vagy, többet ártasz, mint használsz. ϟ
Amandine Earhart
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A bájitaltantanár szobája 2016-05-05, 10:10
Igazából már az elején sem nagyon gondoltam, hogy McGalagonyt át tudjuk vágni, de mondjuk hátha ő is eléggé utálja Pitont ahhoz, hogy úgy tegyen mintha elhinné, és elengedje a büntetést... na, ez a számításom se jött be, de legalább megpróbáltuk. Csodálkoztam is, hogy Harry belement a mesébe, pedig simán bevallhatta volna kapásból az igazat, és akkor én néztem volna ki rosszabbul, mert még hazudtam is. Így körülbelül ugyanakkora bajban vagyunk, legalábbis az én szememben, de lehet, hogy a tanárnő máshogy gondolja... Azért kicsit a szememet forgatom, mikor Harry kijelenti, hogy kölcsönösen nem kedvelik egymást Pitonnal... ahogy hallottam, ez az ezért eléggé egy finomított verziója az igazságnak, de ezt alighanem McGalagony is tudja. Amikor hirtelen csinosnak hív, az azért váratlanul ér, és egy kicsit meglepve méregetem. Ezt majd talán később megbeszéljük, bár nem biztos, hogy örülni fog neki, de egyelőre McGalagony jobban érdekel. Elvigyorodom, mikor Harry egyetért velem, de gyorsan le is kopik az arcomról ahogy a tanárnő arcára pillantok. – Nem, tanárnő... Piton professzor valóban nem hiszem, hogy egyetértene. - Egy kicsit kuncogok amikor McGalagony rá is pirít Harryre a csinos megjegyzésért, de a szám elé kapom a kezem, hogy azért valamennyire elrejtsem. Most éppen büntetést kapunk, nem igazán van helye nevetésnek, vigyorgásnak, bár persze ez nem azt jelenti, hogy könnyebb visszatartani. Az igazság az, hogy még meg is könnyebbülök, mikor McGalagony kijelenti hogy hozzá megyünk büntetőmunkára. Egy ilyen húzás után sokkal szívesebben bámulom majd az ő arcát, mint Pitonét, az egyszer biztos. Ha hatalmas szerencsénk van, talán nem is fogja megmondani a házvezetőmnek, hogy pontosan mi történt... Elég rendesen fintorgok, amikor McGalagony elkezdi részletezni a büntetőmunkát. Nem mintha ott nem kellett volna már ilyesmit csinálnom, szóval legalább nem ez lesz az első alkalom, de ez nem sokkal könnyíti meg a dolgunkat. Mikor a tanárnő kinyújtja a kezét, mostmár mindenféle vita vagy szépítés nélkül adom át a talárt. – Igenis tanárnő. - Ahogy elhesseget, Harryvel el is pucolunk, és csak a sarkon fordulok oda hozzá. – Hát, ez nem jött össze. Találkozunk a büntetőmunkán. - Nem kéne, hogy esetleg még valami más tanár is elkapjon így takarodó után, szóval nem maradok sokáig. Egy intéssel köszönök el, és szépen be is slisszolok a saját klubhelyiségünkbe - Harrynek meg persze még végig kell mennie az egész kastélyon, hogy visszajusson a tornyába, ami minden bizonnyal érdekes kaland lesz... bár nem érdekesebb, mint az eddigiek.
Zene || Köszönöm a játékot!!! <3 || [You must be registered and logged in to see this link.]
Minerva McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A bájitaltantanár szobája 2016-04-06, 07:11
*Szép, szép ahogy próbálnak javítani a helyzetükön de sajnos kevés McGalagony professzort nem lehet megvezetni, talán pár pillanatra, de átlát ő a szitán hamar és akkor jaj a diáknak. Azon csodálkozik magában, hogy eddig is megpróbálták, pedig ismerhetik mind a ketten, természetesen főleg Harry hiszen az ő házvezetője, és nem egyszer húzta ki a csávából amikor a barátaival "véletlenül" belekevereett valami galibába. Sosem egyszerűbe persze, hiszen egy Griffendéles igyekszik a legnagyobb mocsárba süllyedni, elvégre onnan dicsőség szépíteni. Harry eddigi pályafutását tekintve ez a mostani még nem is olyan vészes, feltehetőleg nem fogja veszélybe sodorni sem a diáktársait, sem az iskolát, nem derít fel semmilyen bűntényt, és hála az égnek Tudjukki orra alá sem törhet már borsot. * -Ne hízelegjen Ms. Erhart! *Pirít rá a lányra mielőtt még tovább magyarázna. Mindent csak ne hízelgést, nála ezzel nem mennek semmire. A töredelmes vallomás azonban már elég hihető, ám attól még fennakadnak a szemöldökei a professzornak, hihetetlen, hogy minden évben kitalálnak valami lélegzetállítóan merész húzást, csak hogy megtréfálják Piton professzort. Magában azért elmosolyodik, de azt is tudja jól, hogy Piton humorérzéke egyenlő egy zsákmányától megfosztott, egy hete éhező oroszlánéval. Ha sikerült volna a csínyük, nem valószínű, hogy megússzák egy ejnyebejnyével. Néha ráesik a pillantása Potterre és megfogalmazódik benne a kérdés, hogy egy ilyen kényes helyzetben mi9 csodálnivaló van a lány fülén, de természetesen nem teszi szóvá. A vallomás végén Potterre néz és várja az egyetértést avagy az elenválaszt, hogy talán még sem úgy volt minden ahogy a mardekáros lány mondta. Nem csodálkozna azon sem, egyik mardekárosban sincs szemernyi lelkiismeret furdalás ha a másikat, főleg egy griffendélest lehet bemártani, azt Piton már az első hónapban kiirtja belőlük. Ám mintha most nagyon is egy húron pendülnének ami további csodálkozásra ad okot. * -Piton professzor nem így gondoklta volna. *Teszi hozzá azért a miheztartás végett, Perselus biztosra vette volna, hogy az egész holmiját feltúrták és akkor nekik végük. A nyári szünetig büntetésben lettek volna a felügyelete alatt, ám így megússzák majd néhány nappal. *-Csinos? Szóval önnek elég egy szép szempár és máris elcsábul Mr. Potter? Módfelett sajnálom, hogy az enyém nem elég ahhoz, hogy azt tegye amit kérek. *Azt nem mondhatják, hogy McGalagonynak nincs humora, és mindezt képes rezignált arrcal mondani, pedig most minden csak nem érzelemmentes. *-Megérte volna? Nos, sajnálattal közlöm, hogy erről most lemaradtak, ám cserébe megkapják az én arcomat amint nézem magukat a büntetőmunka végzése alatt. Remélem azt is értékelni fogják. *Harry még szépít a bocsánatkéréssel, bár valószínűleg nem sokat nyom majd a latban amikor a professzor kiadja a feladatukat. Szemüvege felett néz felváltva a két diákra, hagyja hosszúra nyxúln i a csendet, bár már tudja mivel bünteti őket a kis mókájukért. Végül megszólal.* -Nos, hogy Ms. Erhartnak ne kelljen csalódnia a büntetőmunkát illetően és Mr. Potter se maradjon ki ha már a csínynek ennyire készségesen a részese volt, mától kezdve egy héten át a kastély összes mosdóját maguk takarítják. Nincs pálcahasználat, csak kétkezi munka, vödör, rongy és kefe. Ellenőrizni fogom és ne akarják, hog Piton professzort kérjem meg erre, ha már az ő talárja volt benne a maguk kis mókájában. Minden bizonnyal azt is ennyire élvezni fogják. *Kérdőn pillant rájuk, bólogassanak csak válaszul. A szóban forgó talára pillant még és a kezét nyújtja, hiszen eddig nem kérte el és Amandine sem adta oda neki, ott volt nála a bizonyíték. Az sem jobb ha Piton éppen akkor érkezik amikor McGalagony kezében van a talárja, akkor már neki kell magarázkodnia de nem fogja magára vállalni a két diák bűnét.* -Most menjenek vissza a körletükbe, már takarodó van, és ha már itt tartunk a házszabály megszegése miatt tíz-tíz pontot levonok. Mr. Potter ugye magának nem kell mondanom mit jelent ez számomra? *Ha már a köpeny a kezében van elhessegeti a két diákot ő maga pedig visszaviszi a helyére Piton talárját, bár biztosan nem tudja úgy a helyére tenni ahogy volt, ezért a professzorban felmerül gyanúja annak, hogy valaki ott járt, másnap iszonyú mérges lesz és akinek aznap órája lesz vele nagyon megjárja.* //Én ki is lépnék ebből a játékból, köszönöm a lehetőséget, hogy kibontakozhattam, a jövőben pedig bárhol, bármikor, bármelyik karakterrel szívesen játszom. Ha kellek Lavendernek írjatok, oda minden nap belépek. Nagyon élveztem a játékot, remek kis karikkal! //
♫ Zene ♫ ϟRuha ϟ Remélem azért nem csalódott Mr. Potter ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A bájitaltantanár szobája 2016-04-03, 13:43
Amandine még egy kicsit próbálkozik, de végül mindhárman belátjuk. Nem sikerült McGalagony-t rászedni egy kicsit sem, nem ma kezdte az mindjárt látszott. Meg engem is rajtakapott már többször is, sőt úgy is, hogy nem is volt ott. Na, ez a művészet. Most meg megpróbáltuk a lehetetlent, de legalább senki sem mondhatja, hogy feladtuk gyorsan. Nem is válaszolok McGalagonynak, inkább Amandine fülét nézegetem, sokkal érdekesebb most mindennél. Szépen folyik le a vaj onnan, ha képletesen értjük. Végül kitálal, és nem hoz könnyű helyzetbe, bár egy mardekárostól ez elvárható, hogy nem menti ki a másikat. Egyébként pedig nyakig benne voltam, így nem is igazán érdekel a tény, hogy nem viszi el egyedül a balhét. Végül is korrekt volt, nem kente rám, ez már azért valami egy zöldtalárostól, nem? Egy csinos zöldtalárostól. - Igen, így volt tanárnő. Amikor Amandine mondta, hogy mi lenne a terv, rögtön igent mondtam, mégiscsak Piton professzorról van szó, akit… mondjuk úgy, hogy kölcsönösen nem kedveljük egymást. Amandine pedig mardekáros és még csinos is. Ennek a hármas kombinációnak lettem a szerencsés áldozata – vonom meg a bal vállam, és egy kicsit bele is pirulok a mondandómba, de az áldozat szót macskakörmökkel illusztrálom a kezeim által. Talán nem a legjobb ötlet volt, de így hihetőbb, mint a „szóltak, oszt jöttem” verzió. De tényleg, mennyi ideig babrálhatok még ki Pitonnal? Lehet, hogy jövőre már nem is látom… milyen sajnálatos. - Szerintem is megérte volna – értek egyet, és mivel tudom, hogy a professzor nem így fogja gondolni, szívesen megosztom az ismert nézeteimet. Hát ennyi, elkaptak, pedig még csak bele sem kezdtünk a mókába. Mindenesetre Amandine a „jó arc” mardekárosok lista élére került a naplómban. - És elnézést kérünk, hogy megpróbáltuk átejteni McGalagony professzor – ezt a legőszintébben mondom, ahogy csak tudom. Remélem használni fog valamennyire.
Azért McGalagony engem is tanít már hat éve, így sajnos pontosan tisztában vagyok a szigorúságával - és azzal is, hogy másokkal ellentétben ő nem kivételezik a saját házával, szóval ebben a szituációban Harry ugyanolyan kemény büntetéssel számolhat, mint én. Ami persze az enyémet nem teszi könnyebbé, de tudod hogy van a mondás a szomszédról meg a tehenéről, na... Piton persze nincs a teremben, én meg eljátszanám a hülyét, hogy biztos hazament, de kezdek rájönni, hogy esélytelen a dolog. McGalagony alighanem már a dinoszauroszok hazugságain is átlátott, szóval nem éppen a legjobb alany az improváziós gyakorlataimra. Azért kíváncsi vagyok, Harry mivel jött volna elő, ha rábízom a dolgot, de a gyors reakcióidőm miatt ezt már sosem fogjuk megtudni. – Én ezen is nagyon sokat gondolkoztam, tanárnő! Egy olyan kiváló boszorkány, mint Ön... - Az igazság az, hogy ezt már tényleg ba-- izé, szóval ebből már nem nagyon jöhetünk ki jól. Felsóhajtok. Az egyetlen megmaradt opció az, hogy előadom a teljes igazságot, méghozzá olyan köntösben, hogy talán egy kis empátiát keltsek a tanárnőben... – Oké, szóval... Az volt a terv, hogy kölcsönvegyük Piton professzor egyik talárját, és egy kicsit... megfürdessük? A tóban? A talárt, nem a professzort, bár... - a hajára ráférne, az biztos – Csak egy ártatlan csíny lett volna, tanárnő, esküszöm! Nem nyúltunk hozzá semmi értékeshez vagy fontoshoz. - Én simán bemártom Harryt is, hiszen lehet, hogy magában a hetekig tartó tervezésben és kutatásban nem volt benne, de szó nélkül beleegyezett a csínybe amikor megkértem. Nem kenem rá az egészet, de az biztos, hogy fogom hagyni hogy kihúzza magát alóla. Persze Griffendéles, ők elvileg bátrak, meg becsületesek... de ki tudja, abból a bátorságból mennyi marad a saját házvezetőjével szemben. Azért a Mardekáros dac még bennem is megvan, és miután befejezem a történetet, felszegem az államat. – Őszintén, tanárnő, szerintem az professzor arca teljesen megérte volna a büntetőmunkát. - Így, hogy nem sikerült... Az már egy másik dolog.
Zene || Amíg nem csapnak ki addig jók vagyunk || [You must be registered and logged in to see this link.]
Minerva McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A bájitaltantanár szobája 2016-03-21, 09:08
*Azt nem lehet McGalagonyra mondani, hogy nem igazságos és nem ad második lehetőséget. Bizonyos esetekben kettőnél többet is, a mostani azonban csak egyet érdemel de sajnálatos módon sem a merdekáros lány, sem Harry nem használja ki. Utóbbiban kissé csalódik, de hát mire is számított, hogy majd mindent töredelmesen bevallanak? Még nem egészen világos mit keresnek Piton szobájában, de biztosan nem Perselusnak visznek másik talárt, ismeri ő a bájitalok nagy mesterét, jobban mint bárki gondolná és biztos benne, hogy soha nem kérne meg egy diákot arra, hogy a holmijai között turkáljon. Talán Hóborc is tudja ezt, talán csak annyit „érez”, hogy a diákok nyaka körül szorul a hurok, ezért is nevetgél olyan jó kedvűen, ám nem sokára meg lesz fosztva az előadás élvezetétől egy jól irányzott varázslat folytán. A professzor épp csak egy pillanatig foglalkozik a kopogó szellemmel, és már adja is meg a lehetőséget az újabb szépítésre de hosszabb lesz ez az este mint ahogy remélte. Harry Potter általában gondoskodik a tanárnő esti meséjéről.* -Igen, sajnálatos módon tudom Ms. Erhart. *Bólogat a lány felé megerősítve a szavait. Ő ne tudná, hogy melyik diák mikor mászott le arról a sokat emlegetett falvédőről? Hiszen ő írja minden évben a leveleket, mindenkinek oda címezve ahol épp lakik, tehát sok mindent tud a diákokról már azelőtt, hogy a Roxfortba érkeznének és ezt Harry Potter tudhatja a legjobban. Sok évtizedes pályafutása alatt talán ő volt az egyetlen akinek az értesítésével annyi gond volt, na persze a mugli családtagok mindig is problémásak de a Dursley család mindenkin túltesz. Az, hogy elkíséri őket a tanteremig halvány fogalmazás hiszen ő jár az élen apró, siető lépteivel, a talárja csak úgy lobog utána mint egy nagy sötét felhő. Ott aztán átadja a kezdeményezést a rosszban sántikáló diákjainak, kis jóindulattal ez akár harmadik esélynek is mondható és közben azért szurkol magában, hogy Piton ne legyen bent mert akkor kénytelen lesz a már eltervezettnél nagyobb büntetést adni Harrynek ami ugye az ő háza kárára jutna. Nem látszik rajta mennyire megkönnyebbül mikor az ajtó túl feléről nem jön válasz a kopogásra és Amandine hangjára, persze roppant kíváncsi, hogyan vágják ki magukat ebből a lehetetlen helyzetből. Persze ő mindig talál kis gubancot egy-egy történetben.* -Valóban Mr. Potter, Piton tanár úr mindig mindent meg tud oldani. Nos, akkor ön szerint miért is küldte el magukat a szobájába? *A professzor szemöldökei kissé megemelkednek mikor Harryre néz válaszra várva, majd ugyanígy fordul Amandine felé aki épp Piton kivételes nagyságát reklámozza.* -Ms. Erhart azon nem gondolkodott mielőtt megszólalt, hogy talán én sem vagyok véletlenül házvezető? Elmondaná végre valamelyikőjük, az igazságot? Roppant hálás lennék. *Az utolsó mondatát kissé megnyomja, ez az a pillanat amikor a két diák joggal gondolhatja azt, hogy McGalagony professzor nem szó szerint értette azt amit mondott és háláról egyáltalán szó sem lesz, annál inkább valamilyen frappáns büntetőmunkára számíthatnak. *
♫ Zene ♫ ϟRuha ϟ Az sem mentené meg magukat Potter ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A bájitaltantanár szobája 2016-03-20, 10:53
Eljött a pillanat, hogy elkezdjünk imádkozni az isteneknek, Merlinnek, a szent mandragóráknak és még ki tudja minek. Amandine nem tudom, hogy mennyire ismeri McGalagony professzor szigorát, meg azt, hogy átlát az ilyen hazugságokon. Ha nem tudnám, hogy ez az, még lehet, hogy nekem is sikerülne, csak nem érdekelne. Jó, mondjuk csak egy talárt akartunk kidobni, meg ilyesmi, de a professzor természetesen nem hisz nekünk és megállít minket. ~ Na, ennyi volt. ~ Itt a vége, fuss el vége, ahogy a mugli mesék legtöbbször végződnek, lebuktunk. De egy mardekáros, nem azért mardekáros, hogy ne legyen ravasz, Amandine nem enged, folytatja tovább. Ez most azért baj, mert Piton szét fog szedni minket, ebben biztos vagyok. Na, mindegy, nekem tartanom kell magam a szavamhoz, mert McGalagony eléggé belátó is, talán az ő jóindulata megment majd mindkettőnket. Inkább ő büntessen, mint Piton. Meg sem szólalok, úgy érünk oda, mikor Amandine bekiált Pitonnak, hogy meghozta a talárját. Hát nem tudom, hogy mennyire van tisztában ezzel, de ha kijön talárba full bukó lesz az egész, és ami még rosszabb, belemegy a játékba, hogy még jobban kibabrálhasson velünk. Próbálok semlegesen állni a dologhoz, de ha hallgatok az még gyanúsabb. - Igen, meg szokta tudni oldani. Lehet, hogy van neki egy pót talárja, nem hiszem, hogy emiatt küldött el – szándékosan nem teszem hozzá a „minket” szót, mert a mondat így is vonatkozhat ránk, de így kicsit ki is vonom magam a felelősség alól. Nem azért, mert gyáva lennék, de szándékosan szembemenni két házvezetővel… nem a legjobb ötlet. Emelett McGalagony tudja, hogy simán szívatja Piton a gyerekeket ilyen-olyan indokkal, így talán még jobban építhetek az empátiájára. Jobb lett volna így utólag, ha lekapom a lányt és akkor csak azt mondjuk, hogy itt találtunk olyan helyet, ahol biztosan nem zavarnak meg minket. Igen, talán hihetőbb lett volna, de késő bánat… A hírnevemnek nem ártott volna és egy csók sem jön rosszul, haha.
Hogy megéri-e nekem ez... Az igazság az, hogy Pitonból nem nézem ki, hogy olyan sok pontot vonna le a saját házától ezért a csínyért. Ha rájön, hogy én voltam, sokkal valószínűbb hogy büntetőmunkát ad. És hogy ez megéri-e a hosszú délutánokon át tartó üstsikálást? Ha sikerül, akkor simán. Persze megfordult a fejemben, hogy ha nagyon akarja, akkor ezért ki is csaphatnak, de azért mégis bízom benne hogy a saját büszkesége megakadályozza majd drága házvezetőmet abban, hogy a saját diákjával ilyet műveljen. Azzal nem számoltam, hogy esetleg Pitonon kívül más kapna minket rajta... Persze, hogy Hóborc csak röhög Harry támadásán, sőt, még hangosabb lesz tőle, így csak egy szúrós pillantással jutalmazom a mutatványt. Máskor talán be is szólnék, de most egy kicsit máson jár az agyam, például azon, hogy ha tényleg elkapnak, akkor hogy dumáljam ki magam... Elő is adom az ott kitalált történetet, és szerencsére Harry ahelyett, hogy ellentmondana neki, megerősíti a sztorimat. Még ígyse valami hihető, de mégiscsak jobb, hogy mindketten ugyanazt hazudjuk. - Ahogy Harry mondta. Aviszontlátásra! - Már pucolnék is elfele jó gyorsan, még mindig a talárral a kezemben, de azért nem futva, hiszen az túl gyanús... Ó, a francba is. Igazából nem számít, mert ennél gyanúsabbak már szinte akkor se lehetnénk, ha megpróbálnánk. Megtorpanok mikor McGalagony utánunk szól, és angyali ártatlan arckifejezéssel fordulok vissza, hogy halljam, mit akar. - Kedves Öntől, hogy aggódik, professzorasszony, de higgye el, nem félünk Hóborctól. Lehet, hogy idegesítő, de azért nem tegnap jöttünk le a falvédőről, tudja? - Persze mostmár mindegy, úgyse fogja meggondolni magát és egyedül elengedni, de azért próbálkozni sosem árt. Megfordul a fejemben, hogy talán jobb lenne elmondani az igazat, de aztán végülis arra jutok hogy ha Harry nem cse-- izé, hogyha Harry nem rontja el a sztorit, akkor jobb végigvinni. Szóval bólintok, Harryre pillantok, és ha minden igaz, a tanárnővel hármasban megindulunk a bájitaltanterem felé. Jó lesz ez... Megoldjuk. Valahogy biztos. Fő a magabiztosság, ahogy Harry is próbálkozott. - Piton professzor? Megjöttünk a talárral! - Mondom hangosan a tanteremnél, de nem nyitom ki az ajtót. Elvégre Piton a történet szerint nincs teljesen felöltözve, és hát biztos szégyenlős. Türelmesen várok a válaszára, ami persze nem jön. - Lehet, hogy megoldotta máshogy... Egy olyan remek varázsló, mint ő... Nem véletlenül házvezető, igaz?
Zene || Megjegyzés || [You must be registered and logged in to see this link.]
Minerva McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A bájitaltantanár szobája 2016-03-16, 21:30
*Hóborc nevetve hussan el Amandine hessegetése elől, majd még éktelenebb hangon kerüli el Harry támadását, végül az egyik fenti sarokba lebeg és onnan nézi a fejleményeket. Félhangosan dúdol valami régi gyerek dalocskát, olyat amivel a varázslógyerekeket szokták ijesztgetni. Táncol, körbe forog míg McGalagony meg nem érkezik és a frászt nem hozza a lányra. akkor azonban megdermed de csak azért, hogy ne maradjon le egyetlen részletről sem. A professzor csak egy pillantást vet a kopogószellemre, figyelmét leginkább a beléütköző lány foglalja le. Apró, minden füllentést leleplező gombszemei pislognak az orrára csúsztatott szemüveg felett, türelmetlenül várja a magyarázatot s közben Harry sem marad ki a vesébe látó tekintet sugarából. A lány nevetésére csak egyik szemöldöke ugrik fel figyelmeztetően. * -Igen Ms. Erhart? *A rövid kis szünetet arra használja fel, hogy látszólag feleslegesen kérdez vissza és noszogatja szavaival a lányt. Ennek is megvan a maga jelentősége, a diákok általában zavarba jönnek és egészen mást mondanak mint amit akartak, vagy belezavarodnak a mondandójukba. Általában, mert általában nem mondanak igazat ilyen helyzetekben. A történet sántít, jobban mint egy háromlábú kentaur, de mivel a professzor mindig igazságos, megadja a lehetőséget Harrynek a szépítésre. A fiúra néz, arra a fiúra akit egykor az ő közreműködésével rejtettek el a vérszerinti családjánál, akit a szabályzat ellenére begyömöszölt a kviddics csapatba, akit a háttérből gyakran támogatott függetlenül attól, hogy milyen sok bosszúságot okozott és persze rengeteg aggódást. Persze mindig kifizetődött. Ám most nem valószínű, hogy világmegváltó vagy éppenséggel hősies, megmentő akció előkészületeinek volt félig-meddig szemtanúja. Potter füle mögött vaj van, annyi, hogy azzal egy szekérderéknyi kenyeret meg lehetne kenni. * -Nem figyelt. Nem meglepő. *Szúrja az akadozó szavak közé a véleményét. A további magyarázkodásra azonban újra megugrik a szemöldöke, majd a visítozó Hóborc felé lendíti a pálcáját amiből tűzcsóva robban ki, egyenesen a szellem felé. A hátsóját el is találja, Hóborc pedig sértődötten eltűnik egy horkanás kíséretében.* -Én viszont nem vagyok olyan biztos benne Potter. Piton professzor kedves szavainak? Álljanak csak meg! *A hangja vészt jósló, a professzornak nincs szüksége olyan tettekre mint Pitonnak, nem kapja el a távozni készülő Harry gallérját, még csak a pálcája hegyével sem érinti meg a fiú vállát. * -Úgy gondolom jobb lenne ha elkísérném magukat. Csak, hogy ne mászkáljanak egyedül a folyosón. *Mintha megrebbent volna az ajka, talán egy kárörvendő mosoly? Ugyan, a professzor nem tesz ilyet.*
♫ Zene ♫ ϟRuha ϟ " Majd én megmondom miben sántikálnak! " ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A bájitaltantanár szobája 2016-03-15, 23:29
- Persze, hogy tudom. De ha neked megéri, nekem pláne – főleg úgy, hogy én csak asszisztálok igazából. Az más kérdés, hogy ha elkapnak, senkit sem fog érdekelni, hogy én valójában mit tettem, és ő valójában mit csinált. A lényeg, hogy tilosban járunk, ráadásul az egyik legveszedelmesebb tanár szobájába akarunk betörni, illetve ha Amandine-on múlik be is fogunk és onnan már nem lesz visszaút. De nem baj, megéri egy kis bosszúságot okozni, főleg, ha minden rendben lesz és gyorsan lelépünk. Sikerül a művelet bejutunk a szobába. - Szép volt – biccentek elismerősen, és megállok az ajtófélfánál odabent, onnan kukkantgatok ki, hogy közeledik-e valaki. De ezzel egyidőben próbálom nézni, hogy a lánynak mennyire sikerül megtalálni a talárt. Szerintem pillanatokon belül megszerzi, és akkor végre lehagyhatjuk ezt a baljós jelet. Ha Trelawney professzor itt lenne, már elkerekedne a szeme, ugyanis a baljós jelekből új érkezik, Hóborc, aki röhögve figyelmeztet, hogy mindjárt lebukok. - Persze, hogy jön… - bosszankodom. – Stupor – lendítem a pálcám Hóborc felé, de az résen van, és arrébb röhögi magát. Amandine közben megtalálja a talárt és el is kezd kifelé menni, amikor is megjelenik az én házvezetőnőm, McGalagony professzor. Na, ő a másik, akivel ilyen esetben nem szeretek találkozni, mert bár jó lelkű, a szigorúságért nagyjából tízszer állt sorba. - Dehogy is tanárnő, eszemben sincs. Én éppen – már jár az agyam, hogy hogyan is mentsem ki magunkat, amikor is Amandine egy nagyon furát mond. Próbálok nagyon csöndben maradni és figyelem a lányt. Ha a tanárnő feleannyira járatos az emberismeretben, mint én – márpedig egészen nagy mestere vagyok ennek, mostanság jöttem csak rá -, akkor talán rájön, hogy a kedvenc mardekáros barnám – most már az lesz -, nem éppen az igazat mondja. Már, ha meg nem erősítik ebben a hitben. - Nos, igen, valami ilyesmi lehetett, mert nem nagyon figyeltem – húzom el a szám, de ebben semmi meglepő nem lehet. Simán hihető, hogy nem figyelek egy órán, vagy csak nem a tanárra... – Csak a nevem és, hogy menjek segíteni, és ki állna ellen Piton professzor kedves szavainak tanárnő? Én nem, az biztos – mintha kissé félelem is kúszott volna a szavaimba, és nagyon nem is kellett színlelnem. Eleget táncolt már az idegeimen a zsíros hajú ahhoz, hogy tudja, pontosan milyen érzés, ha nem csinálnak meg neki valamit. - Úgyhogy mennénk is gyorsan, ha szabadna professzor – kedvesen elmosolyodok, és már el is indulok, hátha Amandine is megérti a célzást. A határozottság fontos, ha jól akarsz csinálni valamit. Nagyon remélem, hogy megússzuk az egészet.
Tudományos célzattal? Ez a gyerek tiszta hülye. Vagy csak borzalmas a humorérzéke, igazából a kettő nincs annyira messze egymástól. Mindenesetre erőltetek egy vigyort, elvégre most mégiscsak együtt kellene dolgoznunk itt. Igazából kicsit meglep, mennyire izgatott lesz a Piton szobájába való betörés gondolatától, de... annyira mégsem. Tudom, hogy nagyon sokan nem bírják Pitont, és Potter alighanem a legelső a listán. Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az első aki kitalálta, hogy valami csínyt kövessen el a tanár ellen. - Azt ugye tudod, hogy ebből már alapból magunkra haragítjuk? Innentől már szinte tök mindegy, mit viszel el. - De azért teljesen hülye én sem vagyok, tudom, hogy van különbség egy pótolható talár, meg mondjuk egy ritka bájitalhozzávaló között. Én is jártam már Piton irodájában, így nem igazán töltöm az időt bámészkodással. Elő is veszem a talárt a szekrényből, és már mennék is kifelé, azon gondolkozva, hogy vajon mit csináljunk vele. A tóba beledobni tűnik a legviccesebbnek. --Aztán hirtelen megjelenik Hóborc, és meghűl bennem a vér. Kicsit ironikus, hiszen bajba akar keverni minket, mégis figyelmeztet, hogy baj közeleg. - Szerinted jön valaki? - suttogom gyorsan Harrynek, elvégre ennyiből nem lehet tudni, hogy Hóborc csak hülyéskedik, vagy tényleg erre jár egy tanár. Reflexből próbálom elhessegetni Hóborcot, pedig tudom, hogy nincs semmi értelme, de az nem is jut eszembe hogy a pálcámért nyúljak. Lehet, hogy varázsló vagyok már egy ideje, de nem így nőttem fel, és egyébként is főleg a bájitalok az erősségeim. Még mindig az van bennem, hogy ha harcolni kell, akkor ököllel. Már épp ledobnám a talárt, és mondanám Harrynek, hogy inkább fussunk, de ahogy kilépek a szobából, rögtön belefutok McGalagonyba, és... Oké, nem tehetek róla. Tisztában vagyok vele, hogy ez egy nagyon komoly és veszélyes helyzet, és ha nem sikerül kimagyarázni magamat akkor lehet, hogy kicsapnak a francba. De ahogy a tanárnő sikítozó mandragórákat emleget, majd külön letolja Harryt, egyszerűen kitör belőlem a nevetés. Na nem hosszan, inkább csak egy olyan felhorkanás, amiről rögtön próbálok is úgy tenni, mintha meg sem történt volna. - McGalagony professzor! Ne aggódjon, minden rendben van. Egyszerűen az történt, hogy... Piton professzor a bájitaltanteremben rendezkedett, és egy otthagyott félresikerült bájital felrobbant... Szóval megkért, hogy vigyünk neki egy másik talárt, mert így nem nagyon tud kijönni a folyosóra, ugye megérti... - Jobban belegondolva alighanem csak rosszabbá teszem a helyzetet a hazugsággal, de a szavak gondolkodás nélkül ömlenek ki a számon. Védekező-reflex. Maga az arckifejezésem még eléggé meggyőző is, de a történet maga eléggé bugyuta, az improvizáció nem mindig az erősségem. Csak abban reménykedem, hogy Harry nem fogja elrontani az egészet valami hősködéssel, vagy még rosszabb, az igazsággal.
Zene || Megjegyzés || [You must be registered and logged in to see this link.]
Minerva McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A bájitaltantanár szobája 2016-03-09, 07:19
*Takarodó után - természetesen - több diák mászkál a folyosókon mint tanítási időben, a prefektusok pedig gyakran szemet hunynak saját házaik diákjainak csellengése felett. Talán túlzás, de nem véletlen, hogy McGalagony professzor még elindul az utolsó ellenőrző körútjára. nem ő az egyetlen, fel van osztva ki melyik részt ellenőrzi a kastélyban, általában a saját házuk táján járnak körbe, ám gyakran előfordul, hogy a professzor máshol is megfordul; elvégre az iskola igazgatóhelyettese. A másik ok amiért néha még a pincébe is le szokott nézni az a sajnálatos tény, hogy a Griffendéles diákok valamiért mindig Piton professzor körein belül érzik magukat a legjobban és nem hiányzik senkinek, hogy a mostani remek előnyüket lefaragják pár száz ponttal, amit Piton professzor minden bizonnyal örömmel eszközöl ha fülön csípi őket. Szó szerint. Csak reméli, hogy nem futnak bele a hasonlóképp éjszaka járkáló mogorva tanárral. Noha későbbre tervezte a pincelátogatást, másképp kell döntenie, mivel a negyedik emelet környékén feltűnik Hóborc és kacagástól elfúló hanggal - már ha van ilyen a kopogószellemeknél - kárörvendően közli a professzorral, hogy néhány diák tilosban jár. Már megint. Már megint Harry Potter. Hóborc kicsinyes bosszúi kiszámíthatatlanok, általában jobban szereti "saját kezűleg" eszközölni az orr alá való bors törést, de most úgy tűnik nagyobb élvezetet lel abban, hogy más végezze el a munkát. Persze közvetve tevékenyen részt vesz benne, elvégre beárulta Harry-t, de ő már csak abban fog gyönyörködni mikor McGalagony professzor megjelenik a diákok háta mögött és azok minden bizonnyal megőszülnek az ijedtségtől. A professzor tehát egyelőre hagyja az emeleteket és egyenesen a pincébe indul Hóborc nyomában.* -Hess innen, elég volt. Ha nem tűnsz el bezárlak egy üvegcsébe. *Emeli is a pálcáját s bár többször megpróbálta már Hóborcot valamilyen formában kivonni a forgalomból, az csupán rövid időre sikerült. A kopogószellem sértődötten pöffent egyet mint a Roxfort expressz, majd elszelel Piton szobája felé, s végül el is tűnik a professzor szemei elől. Nem úgy Potter és Earhart elől, előttük ugyanis megmutatkozik fél perccel McGalagony érkezése előtt. Hangosan nevet, körberepkedi őket és még arra is veszi a bátorságot, hogy összekócolja Harry haját, de elkapni magát nem engedi, hiába kapkodnak - ha megteszik - csak a levegőt markolják. * -Baj lesz Potter! Jön a vész te meg elvész, lápi banya igéz a lelkedet felemészt! Brrrrrr! *Csúfolódik velük és pöffent, morog mintha még nyálat is köpködne de ez ugye nem lehetséges....azért úgy tesz mintha, hátha megijednek tőle.Persze valamilyen bűbájjal időlegesen megtámadhatják, de az már nem sok vizet zavar az ő történetükben. McGalagony professzor az orra alatt mormogva lép be a nyitott ajtón át Piton féltett szentélyébe, majd kiköpi a szívét attól a heveny infarktustól amit a látvány okoz. Potter Piton szobájában éjnek évadján, egy mardekáros lánnyal. A vékony szemöldöke úgy ugrik fel a homlokára mint a csokibéka mikor kibontják a dobozból. Egy röpke pillanatra megfordul a fejében az a bizarr gondolat, hogy csak rosszul lát, hallucinál, esetleg valamilyen téveszmén alapuló látomása van ahogy Trelawney professzorral szokott történni. Ám mindez a remény halványabb a híg töklénél is.* -Mr. Potter! Ms. Earhart! Mégis mi a jó sikítozós mandragórát keresnek itt éjszaka? Potter maga mindenáron a sírba akar küldeni? *Szigorú tekintete felváltva tapad a diákokra, leginkább Harryre, s bár a pálcáját nem szegezi egyikőjükre sem, azért elég fenyegető ahogyan a kezében tartja. Hóborc a szoba egyik felső sarkában röhög, hacsak nem sikerült túl jól egy ráküldött bűbáj vagy átok.*
♫ Zene ♫ ϟRuha ϟ " Majd én megmondom miben sántikálnak! " ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A bájitaltantanár szobája 2016-03-08, 13:23
Persze, egyből jön a visszavágás, oké, teljesen megérdemeltem. Tényleg nem sok keresnivalóm van itt és tényleg szoktunk ezt-azt művelni a toronyban. De nehogy már neki álljon feljebb, amikor most ő a rossz kislány és nem én a rossz kisfiú! Hová fejlődik ez a világ! - Igen, de csak tudományos célzattal – ezt már nem sikerül komolyan kinyögnöm, a mosolyom elárulja, hogy mennyire tudományos a felmászkálásunk a tetőre. De hát ha onnan király a kilátás, miért ne járnánk ki? Mert nem szabad? Ugyan már! Nincs más hátra, mint előre, és meg is lehet lepődni. Amandine be akar törni Pitonhoz, ami nagyon felemelő érzés. Komolyan soha sem gondoltam volna, hogy egy mardekáros ilyen tettre vetemedik. Pont pitonhoz és pont betörni és és és… nincsenek szavak, hogy ez mennyire lenyűgöző. Biztos nem minden zöld-ezüst nyakkendős kedveli a házvezetőjét, de, hogy ilyen dologra vetemedjen, azt még legmerészebb álmomban sem gondoltam volna. Hacsak nem ez valamiféle beavatási szertartás, és meg kell csinálnia. Ha nagyon gyanakodnék, akkor rám irányuló szívatásnak is vehetném, de nem teszem. Az már túl nagy agymenés lenne tőlem is. Még azt is megbocsájtom neki emiatt, hogy nem tudja Neville nevét, és láthatóan nem is érdekli. Próbálkozását siker koronázza, az ajtózár kattan, a bűbáj nem tűnik fel, vagy csap ki az ajtóból. Piton ilyen óvatlan lenne? Jó, nem vagyunk már elsősök, de azért többet vártam a vén varjútól. Persze ez így sokkal jobb, hiszen így bejutunk, és ellophatjuk a talárját. Személy szerint a kedvenc lúdtollát lopnám el, vagy egy kicsit megdézsmálnám a rejtett bájitalkészletét, de az nagyobb kihágás, jó ez így, mert ki tudja, hogy lebukunk-e, ha nagyobb dolgot viszünk el. Piton nem arról híres, hogy rálegyintene, nagy erőkkel keresné. De egy férfi talárja bárhol elkeveredhet, így ez nekünk elégtétel, neki apróbb bosszúság maximum. - Máshoz ne nyúlj, nem kéne magunkra haragítani – próbálom figyelmeztetni Amandine-t, lehet, hogy nincs is rá szükség. - A hölgyeké az elsőbbség – vigyorgok rá, és besurranok utána. Voltam már itt, és nagyjából semmi sem változott. Piton kínosan ügyel a rendre, így ha megtaláljuk a ruhásszekrényt, akkor mindenképpen meglesz a talár. Hacsak magával nem vitte…
A Nagy Harry Potterről hall az ember mindenféle dolgot, de sokkal kevesebben vannak, akik valójában beszéltek is már vele. Azért kíváncsi vagyok, milyen lehet, még akkor is ha muglik között nőttem fel, szóval ez az egész Voldemort dolog igazából sosem volt annyira "igazi" nekem mint a legtöbb diáknak errefelé. Legelőször azután hallottam róla, meg az egész háborúról, hogy az iskolába jöttem - és akkor, elsős koromban, a másodikos Harry Potter inkább csak valami lúzer kölyöknek tűnt, ha engem kérdeznek. --Elsőre persze visszaszól a drága, de visszatartom a szemforgatást, elvégre mégiscsak jobb lenne most egy szövetséges, mint valaki, aki beárul. Ha el akarsz valamit az életben, akkor fel kell ismerni, hogy mikor kell inkább befogni a szádat, így ezt teszem ahelyett hogy kiosztanám. De azért egy kommentet mégsem tudok megállni. – Persze, ti szívesen másztok fel a tornyok tetejére naponta többször. Nem tudom, hogy vagytok vele, de nekem teljesen megfelel a pince. - Bár néha kicsit sötét van. Úgy hallottam, a Hugrabug klubhelyisége elég kényelmes, és közel van a konyhához is... de alighanem két nap alatt megőrülnék attól a rengeteg sárgától. Igazából ez sokat megmagyaráz azokról a Hugrabugosokról, akiket ismerek... Azon azért kicsit meglepődök, hogy Potter rögtön belemegy a dologba, de hát na, igazából ebben reménykedtem. Rávigyorgok, és még egy kacsintás is becsúszik mielőtt gyorsan visszalépek az ajtóhoz, és tovább próbálgatom rajta a kikeresett bűbájokat. Valamelyiknek csak sikerülnie kell, de nem lehet elsietni... Ha elrontom, akkor szinte biztos, hogy elkapnak. – Jah, persze, az az. - Igazából nem érdekel, hogy hívják, mivel még csak nem is egy évfolyamban vagyunk. A szemem sarkából látom, hogy Harry egy kicsit arrébb áll, én pedig szorgosan dolgozom az ajtón... – Várj... Azt hiszem, megvan! - suttogom diadalittasan, és a vigyor nő az arcomon ahogy a meglökött ajtó szépen kinyílik... Már csak a talárjait kell megtalálni, és reménykedni, hogy nem túl zsírosak.
|| Ennek rossz vége lesz... || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A bájitaltantanár szobája 2016-02-28, 09:22
A mardekárosokkal mindig vigyázni kell, sosem tudhatja az ember, hogy mire számíthat tőlük. A legtöbbjüktől azért lehet tudni, de mind olyan beképzelt, mint Malfoy, és nem is mind aranyvér mániás. Amandine-ről viszont tényleg keveset tudtam, azért mert sok diákkal vannak közös óráink, még nem mindet ismerem. Ráadásul a Mardekár is nagyon összetartó ház, így legtöbb esetben nem fújnak egymásra, ha nem muszáj. Sajnos hiába lopakodtam, a lánynak éles fülei vannak, ebből is az jött le, hogy valami rosszban sántikál. Persze, ha Piton szobája előtt, az engem nem zavar, sőt még szorítok is neki, hogy sikerüljön. Persze a visszaszúrást, ami még jogos is, megkapom. - Miért? A folyosó tiltott hely a többi házbéli számára. Vagy Piton ajtaja? Az mondjuk igaz, hogy a többi ház, nem szívesen van itt és csakis muszájból – fintorgok, és egy hangyányit lejjebb eresztem a pálcát. Nem úgy néz ki, hogy egy hirtelen haragú zöld-ezüst talárost kaptam meg, hanem egy higgadtabbat. Legalábbis egyelőre. Hirtelen hangnemet vált és a mondandója felkelti a kíváncsiságom. Hiába, ha Piton ellen kel valaki kisebb dolgot elkövetni, hát Merlin szakállára, benne vagyok! - Nagyszerű ötlet és persze őrködöm neked – nem nagyon tudok többet hozzáfűzni, csak egy kaján vigyort és bólogatást kap. Jól tudja, hogy mennyire kedveljük egymást. – Longbottom – javítom ki, még ha nem is fogja érdekelni, Neville jó gyerek, és szívesen megtanítom mindenkinek a nevét, csak, hogy ha már szidják, a rendes nevét. Valószínűleg Amandine felületes ismerője, de talán később nem, szóval jó, ha tudja, hogy hogyan hívják Neville-t. Egy kicsit félrehúzódok az ajtótól, és beállok egy sarokba, ahol nagyjából takarásba lehetek, és ráláthatok a folyosókra. Most jól jönne a köpeny, de nem akarom, hogy a kelleténél többen tudjanak róla, így vállalnom kell a lebukás veszélyét is. - Csak siess, Amandine – suttogom neki messziről, pont annyira, hogy ő meghallja. Az biztos, hogy segítek neki, majd ha bejutottunk is, nem fogom itt hagyni. Amúgy érdekes, hogy egy mardekáros nem szereti Pitont, állandóan őt éltetik. Viszont teljesen megértem.
Perselus Piton szobája közel van a Mardekár klubhelyiségéhez. Ez egyrészt jó, mert nem kell a muszájnál több időt a tilosban töltenem, és gyorsan vissza tudok osonni majd, ha végeztem. Másrészt rossz, mert nagyobb az esélye, hogy belebotlok valakibe a saját házamból... és valljuk be, simán lehet, hogy kitagadnak a Mardekárból azért, amire készülök. Na jó, nem... de kétlem, hogy sokan értékelnék. --Az ajtó persze tele van védőbűbájokkal. A legtöbbnek utánanéztem a könyvtárban, és elgyakoroltam az ellenvarázslatokat. Nagyon óvatos vagyok, nehogy véletlen bekapcsoljak egy riasztót, vagy ilyesmit, de sajnos keményebb diónak bizonyul az egész, mint amire számítottam. Persze, sejthettem volna, hogy egy tanár szobáját azért komoly bűbájok fogják védeni... talán kicsit túlbecsültem magam, de ezt nem fogom bevallani. Hirtelen lépteket hallok, és megfordul a fejemben, hogy Piton jön vissza, szóval gyorsan arrébb lépek és úgy teszek, mintha csak békésen várakoznék. A közeledő rögtön rámförmed, és felszalad a szemöldököm. Még soha nem beszéltünk igazán, de azért a híres Harry Pottert könnyedén felismerem a félhomályban is.[You must be registered and logged in to see this image.] - És ahhoz neked mi közöd van? - kérdezem először barátságtalanul. - Mardekáros vagyok, az alagsorban, a házvezetőm ajtaja előtt... szerintem nekem sokkal több okom van itt tartózkodni, mint neked, nem gondolod? - Aztán persze eszembe jut, hogy Potter az egyik Piton által legjobban utált diák, és erősen kétlem, hogy ő pozitívabban fordul a tanárhoz. Lehet, hogy taktikát kellene váltanom, és akár még hasznom is lehetne ebből... Gyorsan körbepillantok, majd közelebb lépek és halkan szólalok meg, kicsit hadarva. - Figyelj, tudom, hogy te se bírod Pitont, ugye? Hallottam, hogy állandóan téged piszkál órán, meg azt a fiút... hogy hívják? Longotton vagy valami? Csak valami kisebb csínyre gondoltam, beledobjuk a talárjait a tóba, vagy ilyesmi... De kifogott rajtam az ajtó, több idő kell. Jó lenne, ha őrködnél.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A bájitaltantanár szobája 2016-02-26, 13:29
Lassan eljön a takarodó ideje, a Griffendél hálótermei pedig nagyon messze vannak még. Érzem, hogy nem fogok visszaérni időben, de a térkép majd segít elkerülni a problémás helyzeteket. Áldom az ikreket, hogy nekem adományozták, többek között ezért is segítek nekik pénzzel, hogy menyjenek a kísérleteik. Még akkor is, ha ez Hermionének nem tetszik, szerintem pedig marha vicces dolgokat találnak fel. De most nem azért vagyok ilyen távol, mert az ikrek bűnös üzelmei ezt megkívánják, hanem azért, hogy megtaláljam Edevis tükrét, amit Dumbledore elrejtett előlem, még elsőbe. A múltkori kis emlékkiruccanás Hermionéval nagyon mély nyomot hagyott bennem. Szeretném még egyszer látni a szüleimet és elbúcsúzni tőlük, és akkor talán egy kicsit meg tudnék nyugodni. Sajnos Hermione elvette az emlékeket és eldugta előlem – eddig semmilyen keresőbűbájjal nem találtam meg, pedig kerestem rendületlenül, még össze is zörrentem vele egy kicsit -, így nem maradt más, mint Edevis tükre. Sajnos bárhol lehet, a kastély pedig hatalmas és tele van tiltott területekkel. Amióta találkoztam Bolyhoskával, azért kétszer is meggondolom, hogy ilyen helyekre bemenjek-e, vagy inkább hagyjam, de most eléggé eltökélt vagyok ahhoz, hogy ne foglalkozzak ezzel. A legutóbbi hely egy elzárt pinceszakasz volt, de csak néhány jelentéktelen varázslénnyel találkoztam ott. Persze egy elsőst mondjuk biztosan legyőztek volna, ha arra kóborol, de nekem nem volt megerőltető elszöknöm előlük. Azért a harc eléggé kétesélyes volt, viszont a hátráltató átkok remekül működtek, amíg vissza nem zártam a folyosórészt. Azóta is ott dörömbölhet az a néhány furcsa, számomra csikóhalra emlékeztető valami, aminek maró köpése volt Majd utánanézek a könyvtárban ezeknek, vagy megkérem Hermionét, hogy ő tegye. Á, mégsem, mert akkor rögtön kérdezősködni kezdene, majd jönne a tipikus leszúrós tekintet. Most nincs erre szükségem, ráadásul neki kell előbb kedveskednie felém, hogy megbocsájtsam, hogy eldugta előlem az emlékeket. Nem egyszerű az élet Voldemort nélkül sem. Mindenesetre visszafelé tartottam a pincei folyosón, ahol elő kellett vennem a térképet, hiszen ez már Piton birodalma. Nem adom meg neki azt az örömet, hogy elkapjon. – Esküszöm, hogy rosszban sántikálok! – suttogom és rábökök a térképre. Lassan megjelennek a barnás pergamenen a folyosók és az azokon közlekedők. Láthatóan kevesen tartózkodnak már a hálókörleteken kívül, de én most igazán a pincerészre vagyok kíváncsi. Többen a Mardekár és a Hugrabug bejárata felé tartanak, csak néhány lézengő jár másfelé, láthatóan mindenkinek sietős. Piton lakrészének folyosóján viszont igen kihalt a helyzet, kivéve egyvalaki, aki pont a bájitaltan tarnár ajtójánál álldogál. - Amandine Erhart – ejtem ki a nevét magam elé, de ezt senki meg nem hallhatja, mert még egy sarokra vagyok ettől az ajtótól. ~ Vajon mit kereshet ott ilyenkor? Pitonról így is vannak mendemondák, de, hogy este végeztetne valakivel büntetőmunkát? Azt hiszem talán nincs is a kastélyban. Nos, igen, azért róla sokat tud az ember, ha találkozott már vele… ~ Nem igazán kedveljük egymást, ha mondható így. De, hogy Miss Erhart mit kereshet ott, rejtély számomra. – Csíny letudva – suttogom, és a falak megfakulnak, minden kis részlet eltűnik a pergamenről, amit gondosan összehajtok, és elsüllyesztem a zsebembe. Láthatóan nem mozdult a lány, amíg néztem őt a térképen, kíváncsivá tett. Lehet, hogy Piton csak szívatja, olyan időpontra kérette, amikor tudta, hogy nem lesz ott, a diák meg hagy várjon… A biztonság kedvéért pálcát húzok, és úgy lopakodok a lány mögé. - Házat, nevet, évfolyamot! – szólok rá erélyesen, sajnos annyi eszem nem volt, hogy egy prefektusi jelvényt bűvöljek magamra, de a hatás biztosan megfelelő lesz így is. A pálcámat készenlétbe tartom, mert úgy látom, hogy egy Mardekáros leányzó lehet, tőlük pedig bármi kitelik. Nem ismerem személyesen őt, a nevét is csak néha hallottam egy-egy órán. Sajnos az életem a Roxfortban eléggé szaladgálós volt, így nem jutott elég időm a gyengébbik nemre. Bár szerintem nem olyan gyengék, ha engem kérdeznek…
A hozzászólást Harry Potter összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2016-02-26, 15:34-kor.
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A bájitaltantanár szobája 2015-08-29, 22:33
Szabad játéktér, új játék kezdhető.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A bájitaltantanár szobája 2015-05-30, 23:28
Gabrielle & Piton
Fenékig!
Ha ismerné a lány gondolatait, talán egy-egy ponton azért kijavítaná. Nem azért utálja, mert vérfarkas. Ámbár igaz, Lupin tett róla, hogy kellően rasszista hozzáállás alakuljon ki benne, az akkori kisfiú puszta léte generálta a gyűlölködést és a megvetést, amelynek magjait nem irtotta ki bámulatos "megtérése" a jó oldalhoz sem - nem, szárba szökkentek, és virágzásuk kérlelhetetlenül bekövetkezett, amint az akkori kisfiú immáron férfivé érve visszatért a Roxfortba, hogy itt tanítson. Magával hozta a gyűlölet újabb hullámait is, de erről tudnia kellett: épp csak ez a lány az, aki persze tudatlanságra van ítélve ez ügyben. Jobb is ez így. - Meg kell adni a módját. - von vállat. Nem a kreativitáson van a hangsúly, a gesztuson és a jelentésen, amit az hordoz. Ezekben a dolgokban egyáltalán nem kell kreatívnak lenni. Ámbár a tény az tény - vélhetőleg nem lesz vacsora, utolsó épp annyira nem, mint első. Ezt pedig mindketten tudják. Ámbár meg kell hagyni, annak örömére, hogy a lány végre eltűnik innen, talán beleférne akár egy közös vacsora is. Végső soron, eme tényt alighanem mindketten meg akarnák ünnepelni. - Ez esetben úgy tűnik, félreismer. - feleli, ezzel zárva a kérdést. Nem kezd magyarázkodni, hogy milyen is ő igazából, sem tanárként, sem máshogy. Érdektelen igazából, a fontos az, hogy pontlevonás megtörtént - és a lány jobb lesz, ha elgondolkodik az okokon. Legalábbis ő így látja, más megvilágításból pedig nem hozza lázba a jelenet. Hogy a lány nem mutat félelmet, az dühíti, de a szomorú tény azért kimondatlanul, de ott lebeg köztük: nem tehet vele semmit úgyse. Nem itt, nem most. De talán amúgy se. De azért kívánja, hogy az első gyakornoki napján csinálja ki egy halálfaló. Milyen szép is lenne. - A legőszintébben kívánom, hogy sikerrel járjon - feleli negédesen. Csak tessék, próbálkozni szabad, ahogyan elbukni is. De a gyűlölködésből visszavesz, vagy legalábbis kevésbé mutatja ki, mint az iménti kitörésekor. S hogy valójában szót emelne-e a lány ellenében a Minisztériumban? Nem, igazság szerint aligha. Persze lenne kihez mennie, tudna kinek szólni, de hogy ez valójában mire lenne elég...? Nem akarja igazán kideríteni, túlságosan is ott lebeg, hogy a végén őt magát is elővennék, és akkor nem győzne lapítani, mert akad helyzet, amiben nincs más lehetősége; a múlt meghatároz... És nem lemosható, örök bélyegként ég az ember szívében, vagy épp bőrén, karján. - Befolyás és aranyvér... Nemrég épp kegyed ítélte el azokat, akik épp ugyanezeket helyezték előtérbe. - ártatlan megjegyzés csupán - Majd elválik, ki mentorálja. - ha ugyan mentorálja majd bárki is, teszi hozzá magában - Rossz emlékek. - feleli tömören, kétséges, hogy mondana-e ennél többet, ha amaz kérdezné, azonban valami kétségtelen tény: ezzel máris többet mondott, mint a hosszú évek alatt bármikor. Azzal együtt is, hogy a szavakat nehéz értelmezni, vajon pontosan mit is takarnak. - Nem félek. - fűzi még hozzá kissé hűvösen - Kegyedtől épp annyira nem, mint mástól, ami halált ígér... Vagy bármi hasonlót. - komor tényközlés ez, semmint vad bizonygatás. Szinte érződik a mögötte meghúzódó indoklás: Nekem nincs vesztenivalóm. De nem, ezt esze ágában sem lenne kimondani már. - Azért nem tett, mert ügyelek rá, hogy meg is igya a főzetét, Mercola, és nem azért, mert magától tenne ezért bármit is. Szép dolog vállalni magunkat... De talán dicsőbb önmegtartóztatást gyakorolni. - a lány szavaira azonban elsötétül tekintete, ahogyan újfent az ő múltját kezdi a lány hánytorgatni - Hogy Albus Dumbledore miért érzi úgy, hogy itt a helyem, semmint ott, az csak rá tartozik. Ha meg kívánja kérdőjelezni döntését, azt attól tartok, nem nálam kell megtennie. Bizonyosa szívesen társalog kegyeddel a témáról. - közli vészjóslóan nyugodtan. Igaz, biztos benne, hogy a lány nem megy el az igazgatóhoz, ahogyan abban is, hogy ha mégis, hát akkor sem tud olyat mondani, ami Albust rávehetné, hogy beutalja őt egy kellemes dementor-látogatásra. - És úgy érzi, az ital fogyasztása, az öntudat megőrzése egyenértékű az önmegtagadással, önmarcangolással? Sajátságos. - jegyzi meg gunyorosan azért. Saját meglátásában az öntudat önkéntes feladása megközelítőleg sem pozitív és dicső tett, legyen annak oka bármi. Kordában tartani egy ilyen bestiát pedig lánccal lehet - méghozzá törhetetlen, mágikus lánccal -, vagy bájitallal. A lány választhat: de az bizonyos, hogy a sima, segítség nélküli "uralkodok magamon" nem járható út. - Úgy gondolja? Ki kell ábrándítsam, Mercola. Nekem egyetlen szavam sem volt az iskolában tartózkodása ellen. - jegyzi meg szenvtelenül. Nem, persze, hogy nem, mindig Lupin az, akit ostoroz, akit ki akar paterolni innen. És persze ha ő megy, mehetnek vele a hozzá hasonlók is, de ez már részletkérdés. Az azonban tény, hogy ő az, aki megfőzi azt az istenverte főzetet, és ő az, aki nem szól, hogy miféle átkozott bestiák lepték el az iskolát már megint, pedig ha kitudódna... Ó, akkor ő lenne itt a legártalmatlanabb, a szülőkhöz képest, akik tömegével követelnék a fattyak eltűnését, vagy vennék ki gyermekeiket az iskolából. Eztán a csend egy röpke pillanatra fészkel köztük ugyan, de a madár hamarosan szóra nyitja csőrét, tovaűzve a csendet. A nyitótéma meglepő, de hamar tovasuhan, mert többet egyelőre nem mond róla. - Pontosan úgy kezelem. - feleli színtelenül. Úgy kezeli, tényleg. Mint a többi, átlagos diákját, és nem úgy, mint a mardekárosokat, vagy mint azt az egy-két kivételezettet, akiket egy-egy röpke időre kitüntetett figyelemmel kezel ezért, vagy azért. Ez persze alighanem fájó, neki is fájna, ha a másik oldalon állna. Illetve... Akkoriban fájt volna. Most már ki tudja. Eztán csak leül, vet egy pillantást a lány felé, és az italt is felméri, mennyi van még belőle, de ezúttal sem fűz hozzá semmit, nem siettet. Még. - Nem gyűlölöm - feleli szárazon. Ha tényleg, szívéből gyűlölné, az ezerszer rosszabb lenne. Ó nem, gyűlöl egyes részeket, nagyon is, ezt ugyan nem tagadja... Nem is lenne értelme. A lányra emeli tekintetét. - Meglehet. - kezdi színtelenül - Ámbár attól tartok, kegyed mégsem tenne meg bármit. - fűzi hozzá színtelenül - Nekem sem öröm a havonta érkező tortúra, még kevésbé a hosszas órákat rabló bájital... - vagy a hála, amit sokan elfelejtenek tanúsítani - De természetesen... Ha bármivel úgy érzi, hozzám akarna fordulni - nem, dehogy érzi úgy, éppen ezért is meri megtenni az ajánlatot - Meghallgatom, mint a többiek esetében is. - tanácsot nem ígér. Igaz van, aminél nem is kell adni, elég hallgatni. A lánynál főleg: nála még hallgatnia sem kell majd soha. Hiszen amaz mégis miért akarna épp hozzá fordulni bármivel is? Na ugye.
Gabrielle Mercola
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A bájitaltantanár szobája 2015-05-10, 21:24
Eléggé defektes lennék, hogyha pont ehhez a tanárhoz vonzódnék. Eszem ágában sincs szavaimat komolyan gondolni, mivel Piton professzor az egyik utolsó férfi a földön, akihez hozzányúlnék. Válogatós vagyok, ez tény és való, de nem a végtelenségig, mégis, ő olyan szinten unszimpatikussá vált az évek során, hogy nem akarnám, hogy közöm legyen hozzá. Pusztán azért ilyen velem, mert vérfarkas vagyok, pedig... ő még nálam is rosszabb, hiszen mindaz, amit tett, az felejthetetlen. Én vele ellentétben nem öltem és nem kínoztam meg senkit, még csak farkassá se változtattam egy embert se, tehát mondhatjuk úgy, hogy nem ártok a társadalomnak. Büszke vagyok arra, ami vagyok, büszke vagyok arra, hogy kik a szüleim és nem érdekel az, hogyha mindez valakinek esetleg nem tetszik, de ő a házvezetőm, nincs joga ilyen szinten kimutatni. Talán pont ezért is élvezem annyira azt, hogy hónapról hónapra kénytelen kettesben találkozni velem és elkészíteni nekem a bájitalomat. Gyűlöli ezt csinálni, ebben biztos vagyok, ahogy abba is, hogy nem lesz itt se terítő, se pedig vacsora... nem kicsit lenne meglepő fordulat a professzortól. - Egy utolsó vacsora, milyen... kreatív. - biccentek, jelezve, hogy értem a célzást, pontosan azért lenne az a vacsora - már ha lenne -, mert örökre megszabadul tőlem. Igazán csodálatos elgondolás, bár nem hiszem, hogy erre valaha is sor kerülne. A bájcsevelynek viszont hamarosan vége, így dől el a kupa az asztalon, majd történik meg hamarosan a pontlevonás is, ugyanis nem fogok meghunyászkodni előtte, azt elfelejtheti. Egyébként nem hat meg az, hogy pontokat vont le tőlem, csak meglep, hiszen mégis az ő házához tartozom, bármennyire is sajnálja ezt. - Csak ismerem már ennyire. - hiszen jó pár éve ide járok már, még szép, hogy ismerem, ahogy mindenki más is a Roxfortban. De mulatságos nézni, ahogy a professzor egyre idegesebb lesz és bár próbál olyan választ adni, amilyet kell, mégis, a hangsúlyából és nézéséből egyértelműen érezhető, hogy mire gondol igazán. Én csak bűbájosan mosolygok rá, mintha az ártatlan bárány lennék, nem pedig a farkas és amíg más most fülét-farkát behúzná, én csak határozottan húzom ki magam, semmi félelmet se mutatva. - Így lesz, megvalósítom az álmaimat, ebben biztos lehet. - kedves mosoly, ezzel pedig ismét jelzem felé, hogy nem véletlenül választottam az auror szakirányt, auror válik majd belőlem, nem is akármilyen és már tudom is, hogy kihez jelentkezem majd, hogy ki lesz a mentorom. Nem adom lejjebb Mercury Arkell-nél. De Piton persze azt hiszi, hogy az ő szava többet érne bárki másénál, mindig ezt gondolja, pedig a Minisztérium már nem a Roxfort, ott nem félnek tőle, ott neki kellene összehúznia magát. - Azt elfelejtette, hogy az én családom is eléggé befolyásos és aranyvérűek vagyunk. Bár apám és én is vérfarkasok vagyunk, mégis, higgye el, megfelelő auror fog mentorálni ahhoz, hogy ne lehessen probléma a jövőmmel. De mondja csak, miért gyűlöli ennyire a vérfarkasokat? Én nem adtam Önnek okot erre... a végén még azt fogom hinni, hogy fél tőlem. - hiszen mi oka lenne erre az egészre? Mi a baja a fajtámmal? A havi főzeteknek hála teljesen ártalmatlan vagyok, ezt pedig ő is tudja. Lehetne ezt máshogy is, miért nem könnyíti meg a saját dolgát is? Még a végén megőszül... De azért nem kímélem szavaimmal, felhozom neki mindazt, amiről tudomásom van, hogy mit követett el, hiszen kettőnk közül neki kellene szégyenkeznie. Látom ám, mennyire feldühíti mindaz, amit mondok, mégse tér ki rá, inkább témát vált, ahogy az sejthető volt... ez a legegyszerűbb, végülis. - Eddig se öltem meg senkit és nem is tettem vérfarkassá, szóval a vádjai hiábavalóak. Mindenkinek vállalnia kell azt, amit elkövet és bűnhődnie érte, mégis, Önt Dumbledore védi, azért nem került még az Azkabanba, pedig mindketten tudjuk, hogy ott lenne a helye. Én akkor se tettem kárt senkiben se, amikor nem fogyasztottam el az italt, az pedig az én dolgom, hogy nem átokként élem meg a kórt, amit örököltem. Vajon, ha Ön született volna így, akkor miként viselné? Én nem érzem úgy, hogy saját magamat se szabadna elviselnem azért, ami vagyok, inkább megbékéltem vele, ennek több értelme van, mint az önmarcangolásnak, de javítson ki, ha tévedek. - miért kéne sajnáltatnom magam és sírdogálnom azon, aki vagyok? Hiszen erősebb vagyok az átlag embereknél és gyorsabban is gyógyulok, az érzékszerveim is élesebbek, egyszerűen csak kordában kell tartanom a bennem élő farkast, ami eddig sikerült is, hiszen ebbe születtem bele, így élek már oly régóta, nem okoz hát számomra nehézséget. Tudom, hogy sokan félnek attól, amik, de én elfogadtam, és jogom van így élni, addig pedig főleg, amíg nem ártok másoknak. - De pont a maga fajta emberek miatt üldözik a vérfarkasokat, az előítéletek miatt, pedig nem tehetünk róla, hogy ilyenek vagyunk. - végül inkább inni kezdem az italt. Kezdem unni ezt a témát, nem is kicsit, de nem vetek fel újat, nekem a néma csönd is megfelelne, de úgy tűnik, hogy Piton máshogy látja. Meglep a téma, amivel indít, így felé kapom a tekintetem, úgy figyelem azt, amit mond. Igen, hallottam a szervezkedésekről, de túl sok mindent még nem tudok, de minden idők kérdése. - Ahogy Ön se a megfelelő emberrel viselkedik már évek óta úgy, ahogy nem kellene. Ha úgy kezelt volna, ahogy a többi diákját, megkapná tőlem a tiszteletet, de amíg így bánik velem, ne várjon tőlem se mást. - jegyzem meg, miközben tekintetemmel követem őt a székéhez, így némileg felé fordulok, úgy folytatom az italom elfogyasztását. Igen, az ő hibája... Kiskoromban jól esett volna, ha segít, mellettem van, mint a házvezetőm, de már akkor is éreztette velem, hogy nem vagyok több számára, csak egy utolsó féreg. Akkor hát mégis mit vár? Tiszteletet és szót fogadást? - Annak idején bármit megtettem volna, hogy a kedvében járjak és szeressen, ahogy a többi Mardekárost, de mindig gyűlölt és sokáig nem tudtam, hogy miért. Nem meglepő hát, hogy én is vágyom arra, hogy mielőbb elmehessek innen, rossz házba kerültem, rossz házvezetőhöz. - végül elfordítom tekintetem, ennyi talán most elég. Az italnak a fele elfogyott, a másik felét igyekszem legyűrni, de mozgolódó gyomrom miatt muszáj mértékletesen inni, talán ezt még a velem szemben lévő férfi is tudja, mégis csak bájitaltan tanár.
Ha kellek Lavendernek írjatok, oda minden nap belépek. 
Nagyon élveztem a játékot, remek kis karikkal! 
//
◊ 
