A bájitaltantanár szobája

Csakugyan, túltesz önmagán úgymond, de hát a diákokért mindent! Szinte mártírhalált is halhatna lassan... Igazából fogalma sincs, miért is gondolta úgy Albus, hogy neki kéne vezetnie a mardekár házat. Nesze neked bicikli, erre időről időre ugyanazokat a köröket kell lefutnia, meghallgatnia a diákjait, és így vagy úgy, de egy adott útra terelni őket: hogy ez a jó, vagy a rossz, az kérdéses... Kinek mi a jó, nem igaz? Hiszen senki sem akar tudatosan rosszat, mármint önmagának bizonyosan nem.
De ettől még a szentbeszédek neki nem az erősségei, és senkinek sem fogja azt mondani, hogy holnaptól éljen úgy, mintha ő maga lenne a megtestesült szentlélek, de legalábbis Merlin.
Végighallgatja a lányt mindenesetre, mi mást is tehetne. Ez a dolga, senkit sem zavarhat el, aki úgy érzi, hogy épp tőle kéne segítséget kérnie, még akkor sem, ha ő alapvetően úgy gondolja, nem ő a legmegfelelőbb ember erre. Persze, egyes dolgokról talán hitelesebben tud beszélni, mint sokan mások, de... És ott az a de. Minden segítő szándéka ellenére is ott van, ráadásul, ez a bizonyos segítő szándék, nos... Hát, nem teng túl benne, na.
De azért időnként hajlandó megerőltetni magát, hiszen jobb a békesség: mind a diákokkal, mint Dumbledore-ral.
- Mindig megeshet, hogy menekülni kell, és az igazán bölcs, és erős varázsló mindig tudja is, hogy mikor kell... Csak a bolond az, aki mindig az utolsókig ott marad. Mindazonáltal az talán mégsem mindegy, hogy az ember egyszer-egyszer kényszerül menekvésre, avagy a fél életét tölti azzal, állandó jelleggel. - jegyzi meg, rámutatva, hol az elméletben a hiba szerinte. - Győzedelmeskedni lehet egy-egy csatában, háborúban már ritkábban, főleg egyedül. Képes lenne tömegek szívébe férkőzni, és manipulálni őket? Másképp az egész kisebb rendű dolgoknál ragadna meg, és hacsak nem kíván menekülni, mégiscsak kénytelen lesz látszólagos pályát választani magának mellé.
Eztán fél pillanatra ő is elhallgat, mielőtt folytatná.
- Csak védekezéssel nem lehet győzni, auror sem arathat azzal győzelmet. Kivédeni mindent, szép dolog, de az ellenfél ettől még nem fogja legyőzni önmagát. Mindazonáltal a védekezésben éppoly leleményesnek kell lenni, mint a támadásban, sőt: kreatívabbnak kell lennie, mint amilyen az ellenfele. Éppen ez érvényes a támadásra is; ha nem ügyesebb, sokoldalúbb és alkalmazkodóbb, mint az ellenfele, ha nem ismeri jobban a mágia természetét, és nem tudja jobban a kedvére formálni azt, mint akit legyőzni kíván,egyszerűbb, ha másra hagyja az egészet. Aki csak támad, önmaga generálja a saját sebezhetőségét, lehet sikeres - egy darabon... Az első pillanatig, amíg időt nem ad másoknak, hogy valóban támadjanak, és ne csak próbálkozzanak. Azonban... Ez nem csak az aurorokra igaz, attól tartok.
A lány kérdésére gunyoros félmosoly suhan ajkaira, de csupán egy fél pillanatig, ha látható, majd tova is suhan. Érti a kérdést, nagyon is, de kérdéses, hogy akar-e erre válaszolni?
Nos, akar, merthogy felel végül, még, ha kis szünet után is csupán.
- Kétlem, hogy ez az én dolgom lenne, Amesbury. Tanácsot kért, adtam, és adni fogok később is, már, ha úgy érzi, szüksége van rá... De nem az én feladatom bárkinek is az útjába állni, vannak bőven, akiknek erősebb az igazságérzete, mint az enyém.
Mást nem tesz hozzá. Hiszen, mégis... Tán neki kéne közbelépnie? Lebeszélnie bármiről is a lányt már most? Nem, eszében sincs. Csinál, amit akar, ő szabadságot ad ebben; s ebben persze az is benne van, hogy ami most itt elhangzott, az alighanem köztük marad.

- Értem. - közli tömören, egyelőre ehhez nem kíván mást hozzátenni, csak magában megjegyzi ezt az információt, a beszélgetés későbbi pontjain talán még hasznos lehet így vagy úgy, de egyelőre nem kívánja ragozni a témát: ettől még a lány is érzékelheti, érdekelte a válasz, s meg is jegyezte azt.
Felvonja szemöldökét.
- Milyen érdekes, tehát nem csinál semmit sem szabadidejében? - kérdi egykedvűen, érezhetően nem elégedett a válasszal, de végül nem forszírozza ennél jobban a kérdést, hagyja, hogy ha a lány nem felel erre már, hát elsikkadjon a kérdés: látszólag egyelőre elviseli a kitérést, mert, hogy a kérdésre adott választ magát nem hiszi el.
A lány következő szavaira csak biccent, láthatólag őt kicsit sem zavarja, hogy esetleg bántó lett volna, persze, hogy az volt. Gyakorta az, de ő a nyers őszinteség híve, vagy amikor nem, akkor a túlzóan bántó szavaké, de szinte sosem a finom tapintatosság az erőssége: ezt vagy megszokják, vagy... Vagy megszokják, sok más út nincs.
Eztán azonban hallgatásba burkolózik, a lányra függeszti tekintetét, elgondolkodóan, s nem felel egy szót sem, míg a lány végig nem mondja a magáét, egy hosszú pillanatig még akkor sem szól, csak fürkészi a leányt, majd végül mégiscsak megszólal.
- Ez nem válasz arra,hogy mit kíván tenni, miután végzett. - jegyzi meg már-már közömbösen. - Sem egy auror, sem egy más útra tért, sötét varázsló nem élhet sokáig csak támadásból, sem csak védekezésből. Egy háborút egyik sem döntheti el önmagában, hiába is hozna átmeneti sikereket az egyik, ha azt végletesen magas szintre fejlesztik, önnön bukását végig magában hordozná. Hacsak nem remek csapatjátékos, és akad mindig, aki képes kiegészíteni... Noha ez szintén kockázatot is jelenthet. - közli végül csak lassan. - Én nem látom okát, hogy ne lehetne auror, ha az akarna lenni, de ne alapozzon soha se csak egy dologra, aki csak egy dologban jó, legyen bármilyen jó is, jobban jár, ha soha nem hagyja el a biztonságot sejtető helyet, és ott dolgozik, ezt, vagy azt... - fejezi be végül mondandóját. Láthatóan az kicsit sem zavarja, amiről a lány valójában beszél: ártani másoknak... És? Ha egyszer ahhoz ért... - Ha aktív akar lenni, jobb, ha összekapja magát, mert nem csak aurorként ítélné halálra magát másképpen.
Egy kis időre látszólag elgondolkodik, vagy csak hagyja, hogy csapongjanak gondolatai ide-oda, de aztán újra megregulázza őket, s a témára fókuszálja őket. Majd csak szusszant, ahogyan magában döntést hoz tehát, és folytatja szavait.
- Amikor én végeztem, számunkra még nem volt lehetőség egyetemi szakok közül választani, s tovább tanulni, de mi nem is különösebben akartunk több időt itt tölteni. A Sötét Nagyú hatalma teljében volt, és nem egy diáktársammal együtt, alig vártuk, hogy csatlakozhassunk hozzá... De azt nem hinném, hogy véletlen lenne, hogy az akkori csapat nagy része ma menekül, börtönben ül, avagy ilyen-olyan okból kifolyólag, de 'jó útra tért', és tisztes polgárként húzza meg magát valahol, meglehet, nem egy a Minisztériumban, persze... - egy fél pillanatra elmereng; máris sok olyat mondott, amit alapvetően ritkán szokott - Hacsak nem képes átvenni a vezetésüket, és újakat toborozni, kénytelen lesz egymaga kószálni odakint, legfeljebb egy kisebb-nagyobb csapattal... Képes lenne hosszútávon túlélni? Úgy intézni az ügyeit, hogy ne kelljen menekülnie élete végéig?

Lassan biccent a lány szavaira. Igen, tudja ő, hogy akad, amiből a lány úgymond elviselhető, de a kollégák nincsenek igazán elájulva tőle. Habár meglehet, ennek egyik oka az, hogy a viszonyításai alap nála más, nem önmagához viszonyítják, hanem másokhoz, a családhoz. Persze, önmagához, vagy az itteni átlaghoz viszonyítva sem kiemelkedő őstehetség semmiből sem, de talán nem is annyira vészes.
- És kedveli bármelyiket is? - kérdi, úgy tűnhet, tényleg érdekli a válasz, hiszen másképp miért akadna meg ezen a témán, s lenne még több kérdése?
S ahogyan a lány arról kezd beszélni, hogy szeretne-e tovább tanulni, hallgatásba burkolózik, kivárja, míg amaz kiböki, mit szeretne, avagy mit nem, és miért. Egyelőre nem fűz hozzá semmi gúnyosat, vagy megvetőt, lenézőt: nem, tudja ő, hogy tartozik a saját házába járókért, és vannak bizonyos kötelességei, egyfajta felelősség, amit nem háríthat át másra. Sajnos.
- Értem. És, valójában mi az, amit szeret csinálni? Nem tantárgyakat akarok hallani, hanem azt, ami a hobbija, vagy ha nem az, hát akár lehetne az is... Mi az, amit szívesen csinál, amiben kiteljesedik, és amiben ügyes?
Eztán hagyja a témát átmenetileg elsikkadni, majd csak biccent a lány szavaira. Igen, ő maga is sejti, hogy ezzel talán nem lesz nagy gondja, ha mást nem, pénzt alighanem tud szerezni, de mindegy is: ez az ő baja, oldja meg. Ha mindenkit megsajnálna, és osztogatná a hozzávalókat, akár meg is nyithatná a saját készleteit is a diákoknak. Még mit nem!
- Rendben. Igyekezzen az egész bájitallal foglalkozni... Hiába figyel, és old meg remekül egy nehezebb részt, ha elbarmolja az összes többit. Jobb szeretném azt hallani legközelebb, hogy valami sikerül is... - jegyzi meg. Hogy valóban így van-e, vagy csak kezdi unni a "mi nem megy"-listát, az jó kérdés.
Lassan bólint.
- Várni fogom, Amesbury. Ha végleg elakadna, az óra után is jelezheti. - jegyzi meg végül, nagy engedékenyen. Végül is, heti több órájuk is van közösen, ha valami nem megy, jelezheti már akkor is: akkor ő maga is úgy készül majd a következő korrepetálásra. Mert, hogy ezek szerint akar készülni, komolyan veszi a dolgot, ha már elvállalta... Talán épp emiatt nem szokta általánosságban elvállalni ezeket.
Tekintetével követi a lány mozdulatait, ahogyan az szépen összepakol, majd magában nyugtázza, hogy még nem készül menni valójában. Jó, akkor nem kell feltartania, hiszen ő maga is úgy érzi: előző témájuk még lóg a levegőben, talán érdemes még beszélni róla... Igaz, ha nem most, hát legközelebb is visszatérhetnek rá, de meglehet, hogy egy részét mégiscsak jobb lenne még most megtárgyalni.
Egy fél pillanatig elhallgat eztán viszont, ahogyan a lány mondata elhangzik. Igen, nagyon is jól tudja, mit jelent ez - ő ne tudná?
Hátradől helyén, tekintetét a lányra szegezi, és elgondolkodva szemléli.
- Hátrahagyna mindent, hogy innen elmenekülhessen, és ne kelljen szembesülnie az itteni elvárásokkal? Ott, ismeretlenül kétségkívül máshogyan ítélnék meg... - kezdi lassan - De talán az igazi kihívás, a bizonyítás lehetősége itt rejlik. Alapvetően... Nem én leszek az, aki lebeszéli erről, ámbár óva kell intenem mégis. - folytatja végül, komolyan beszél, de mintha gondolatai néha másfelé csaponganának. Akárhogy is, van még mondandója, úgy tűnik. - Az efféle út nem biztos, hogy a megfelelő alternatíváját kínálja a bizonyításnak, hiába jobb valakinél, ha ezt csak sekélyes módon képes kifejezni. A kérdés végső soron csak az, hogy mit akar kezdeni eztán magával? A Durmstrang eléggé lehatárolja a lehetőségeket, azt, hogy milyen lehetőségeket kínál a továbbiakra... De ha biztosan tudja, hogy azt az utat kívánja járni, ez aligha jelent problémát, persze... - nem fejezi be a mondatot. Nem mondja ki, hogy a lány viszont éppen az előbb mondta: ő maga sem tudja, mit akar. Márpedig a gonoszkodás szórakoztató dolog, de nem biztos, hogy egy egész életet rá kellene építeni. Ő maga is megpróbálta... Nem jött be.

- Amennyire hallom, a legtöbb tantárgyban épp annyira kiemelkedő, mint bájitaltanból - jegyzi meg némelyest elgondolkodva - Kíván tovább tanulni? - kérdi. Most először gúnytól mentes, komoly érdeklődésről van szó. Igazság szerint figyel a tanítványaira, amennyire tőle telik, és ez a beszélgetés meglehet, lassan egyébként is esedékes lenne közöttük, akár megejtheti épp most is.
Az a legkevésbé sem hatja meg, hogy alighanem jelen pillanatban a lány őt magát is meg tudná fojtani egy kanálnyi vízben, az ilyen jellegű képességek fejlesztését is a szívén viseli, no...
A lány válaszára lemondó sóhajjal felel csupán: kérdő hangsúly... Nem túl meggyőző válasz. Ha már nem tud valamit, legalább lenne biztos benne, hogy valami nem jó. Na persze, az talán még rosszabb; tudni, hogy pocsék az egész, talán még azt is, hogy hol, de képtelennek lenni a megoldás megtalálására, kivitelezésére. Az sokkalta inkább méltó lenne a szánalomra, és a lehető legkevésbé sem lenne értelme különórákon szenvedni: a belül gyökerező értelmi fogyatékot nem itt kell gyógyítani - mert, hogy nála az már a menthetetlen kategória lenne alighanem.
S, hogy a kérdésre most egyértelmű volt a válasz, a nem, csakugyan megtévesztő lehet, hiszen nála ki tudja: ő tényleg hajlamos keresztkérdést feltenni, sugalmazni, hogy valami helyes lehet, akkor is, ha nem az. Elvárja a magabiztosságot, azt, hogy a diákjai biztosan tudják, hogy amit csinálnak, az jó. Másképpen inkább ne is csinálják, mert a vége épp annyira bizonytalan lesz, mint ők maguk.
S, ha lemondónak is tűnhet, hangja türelmes és nyugodt, nem üvölt, nem tombol: ha mást nem, ez jó előjel. Egy fél pillanatig gondolkodik, mielőtt felelne.
- Felületes. Betanul valamit, amit alkalmaz egy adott dolognál, de nem képes egy másik esetben ugyanazt az eljárást, vagy szabályszerűséget felismerni, és így alkalmazni. - közli lassan. Ez így van, másként nem merülnének fel olyan hibák, amelyeket már rég tudnia kéne: alighanem tudja is, csak itt és most nem képes felismerni és alkalmazni - Másfelől, ha kegyed nem bízik önmagában, és a sikerben, fogalmam sincs, miből érzi úgy, hogy bárki másnak bíznia kéne. Én bizonyosan nem vennék be semmit, aminél a készítő maga is csak Merlinhez imádkozik, hogy legalább halálos ne legyen... Ne az kösse le a figyelmét, hogy mi nem lesz jó, olyan görcsöse figyel egyes részletekre, hogy minden mást elfeled; így kapkod, de a mágia ezen ága higgadt megfontoltságot, kreativitást és türelmet követel. Egy recepten végigmenni nem azt jelenti, hogy kinéz egy pontot, ahol könnyű hibázni, és annak tökéletessége érdekében elfeled minden mást.
Eztán hátradől helyén, és a lány arcát fixírozza.
- A bájital tantermet ritkán adom ki, és többnyire csak jó okkal, de ha kellően jól haladna, megfontolom. Mindazonáltal rendelkezünk egy gyakorló tanteremmel, noha felszereltségében kevésbé korszerű talán, de ezt természetesen, kedve szerint használhatja, mint bárki más - így persze alkalomadtán osztozkodni kényszerülhet; előre lefoglalni ritkán szokták. Megjegyzem... A tanteremhez nem tartozik raktár, a hozzávalókról mindenki maga gondoskodik. - teszi hozzá, így talán egyértelművé válhat, miért is adja ki a tantermet ritkán: alighanem sajnálná, hogy csak úgy, mindenki felélje az iskolai raktárkészleteket. Na meg, magát a termet sem szívesen hagyná, hogy napi szinten robbantsák be...
- Kísérletezzen nyugodt szívvel, alighanem célszerű is lesz addig próbálkoznia, míg rá nem érez, és csak azokkal hozzám fordulnia, amelyekkel valóban elakadt.

- Tartsa meg jó szokását, Amesbury, alighanem a hosszú élet titka a kísérletezés elkerülése kegyed esetében. - hagyja rá gunyorosan. Na persze, egy-két főzetével ölni lehetne, az nem vitás, ámbár ha valaki olyasféle löttyöket letol bárki torkán, akkor akár már égő szurkot is etethetne az áldozattal; így még erre se jó a legtöbb... Nagy kár.
Akárhogy is, szavai nem a legkedvesebbek, és érzékeli is, hogy kiváltja mindezzel a megfelelő reakciót: a bosszúságot, haragot, de ez őt aztán a legkevésbé sem hatja meg.
Épp úgy, ahogyan a sírás sem hatná: ó, hányan sírtak, könyörögtek neki, hogy hagyja végre abba a kínzásukat. Akkor sem érdekelte a dolog. Most se érdekelné. De ez nem derül ki, hiszen nem kerül minderre sor - persze, így jobb is mindkettejüknek.
Helyette csak néma csendben, közönnyel kivárja, amíg a lány megkeresi a megfelelő választ, és igazság szerint a leánynak már ezért a türelemért önmagában is hálásnak kéne lennie, ugyanis nem lenen mindenkivel ennyire toleráns és elnéző. Más ház tanulóját már rég elküldte volna a fenébe, amiért is nem tudja fejből a komplett könyvet - ami persze, bocsánatos bűn, ezért nyilván nem így tálalná adott helyzetben a dolgot.
No de, ami a másik részt illeti, kék löttyöket sem iszik önszántából, de még csak felhívásra sem, így valóban, marad a válasz keresgélése, másképp nem jutnak előrébb: de még csak másfelé se.
Ahogy a lány eldarálja a szerinte megfelelő választ, egy ideig hallgat, sötét szemeinek kereszttüzében tartva Ruth-t, és csak némi tűnődést követően felel.
- Ez nem éppen idei tananyag, Amesbury, mindazonáltal bámulatos, hogy némi utánanézéssel sikerült meglelnie, hogy már az előkészületek során is helytelenül járt el. Tételezzük fel, hogy mindezt kijavítja. - bólint - Ezek után megfelelő lesz az elkészült bájitala? - kérdi. Sejthető a válasz... Nem. Ha eme következtetést a lány s levonja, akkor biccent, majd folytatja - Alapvetően nem is értem: a törölgetés nem egyenlő a szárítással, a porítás során nem tűnt fel, hogy lében tocsog? Így lehetetlen a kellő mennyiséget belerakni, míg léből sok kerül bele, a szükséges porból magából már kevés. De ha csak ennyi hiba lenne, akkor csupán a bájital szaga torzulna, kesernyéssé, kellemetlenné válik. A színe annak hatására torzul, hogy réz- vagy ezüstkanállal kavarja, fa vagy üveg helyett. - közli megsemmisítően.
Majd csak felsóhajt.
- Van még kérdése mára? - kérdi hát. Nem sürget, türelmesnek tűnik, és nyugodtnak, ami azt sejteti: van még idejük, bökje csak ki, ha valami még okvetlenül érdekelné a mai nap folyamán.
Na persze - hiszen alapvetően nem telt el még sok idő, így érthető is, hogy türelmes, annak ellenére is, hogy maguk a kérdések talán már nem indokolják ezt teljes mértékben.

Jobb is, hogy a lány nem kezd sültekkel előhozakodni, kérdéses, mennyire is értékelné valójában... "Ez mindent megmagyaráz, kegyed egyszerűen csak eltévedt. A sütő tanfolyam egy iskolával odébb van." - mondaná, vagy valami efféle választ adna legalábbis, feltehetően.
Így viszont ha mást nem, ezt megelőzte. Egykedvűen szemléli, ahogy a lány nagyjából elhelyezkedik most már az asztalnál - hogy lehet valaki ennyire életképtelen, arról ugyan fogalma sincs -, s nem is igen szólal meg, míg csak a lány nem szól, akkor biccent.
- Mentálisan szintén elérheti a határait, de a fizikaiakat sokszor hamarabb lépi át. - hagyja rá. Egy ideig szemléli a lányt, mielőtt felelne a feltett kérdésre. Hagy időt, hogy ő maga is végiggondolja a kérdést, s csak eztán szólal meg.
- Sok mindent lehet, de van, amit nem érdemes. Ezek hatása könnyedén összeakadhat, néha megoldást jelenthet, máskor tragédiát... Még, ha végzeteset csak ritkán is. - feleli végül. - Egyszerűen a két főzet alkotóelemei nem teljesen kompatibilisek egymással - habár ezt mostanra már igazán illő lenne tudnia, meglep, hogy még nem kelt emiatt a Mungóban, Amesbury... A kettő bevétele közt eltelt időn túl befolyásoló tényező a személy fizikai állapota, ezen belül több tényező is, ezért a pontos kockázatot nehéz megbecsülni.
Gunyoros félmosoly suhan át ajkain eztán, de nem kommentálja a nagy felismerést. Persze, tudta előre, hogy a lány így fog járni, de azt azért nem is sejtette, hogy a mai napig lövése sem volt róla, hogy mégis miért. Ő bizonyosan nem aludt volna addig, amíg erre választ nem kap, de hát, nem egyformák.
- Csakugyan. Másfelől, balra kell kavarni ekkor, függetlenül attól, hogy jobbra szívesebben keverget... - jegyzi meg, mintegy mellékes tényt, habár úgy tűnhet, ezen mégiscsak van némi hangsúly jelen esetben. Egy ideig a lányt szemléli eztán, várakozóan, s talán már épp úgy tűnhet, felelni fog, de végül csak hátradől helyén.
- Nos, bizonyára van valami elképzelése ez ügyben is. - közli hát, jelezve, itt sem enged abból, hogy valami tessék-lássék magyarázatot legalább, de összelapátoljon a lány, mielőtt ő bármit is hozzátenne a témához.
Csakugyan hosszú nap lesz ez.

Elsötétül tekintete, ahogyan a lány felveti, hogy talán eltérő a két főzet hatása. Ha nem lenne az, nyilvánvalóan nem ülnének itt: nem lenne két különböző főzet, így kérdés sem.
- Bámulatos vaslogikáról tesz tanúbizonyságot, Amesbury... - kezdi lassan - Lám, nem volt hiába az a sok évnyi tanulás...
Ahogyan a lány folytatja, biccent, jelezve egyrészt, hogy a megállapítás helytálló, másrészt, hogy legyen oly kedves, és folytassa, ha kell, hát vért izzadva, őt az nem hatja meg, de a válaszokból nem enged.
És hacsak a lány nem kérdez, nem is magyarázza meg szavait sem. A tényt, hogy a lány jegyzetel, tudomásul veszi, s csak, ha befejezte, akkor szólal meg:
- Az asztal egyik rendeltetésszerű funkciója, hogy ráteheti a papírjait, ha írni óhajt... - fűzi tehát hozzá az imént látottakhoz, noha egyelőre már mindegy, ugyebár.
Eztán egy darabig szemléli a lányt, emésztgeti az elhangzottakat, aztán lassan biccent.
- Megközelítőleg helyes a gondolatmenet, ha mást nem, gondolkodik. - feleli, bár kérdéses, ez mennyire jelent most jót. - A sziporka-szirup rövid ideig hat, ellenben függőséghez vezethet, mert hirtelen ürül a szervezetből, a hatása hirtelen szűnik meg, és érezhetővé válik a hiánya... A felpezsdítő-főzet a testre is hat - habár nem lesz tőle gyorsabb, vagy erősebb, csak sokkalta jobban ki tudja használni, meríteni a tartalékait -, könnyű túladagolni, így adott helyzetben könnyedén túlpörgeti az illetőt, kényszeresen cselekedni akar, minél többet, minél gyorsabban... A hatása mentálisan is jelentkezik. Lassan ürül a szervezetből, elég nehéz rászokni... Fizikailag legalábbis. Miben látja ennek okát?
Az persze kétségtelen, hogy ő maga nem töri magát, de annak nem is látja értelmét. Minek? A lány akar levizsgázni, nem ő, ő maga könnyedén levizsgázhatna itt és most is, ha akarna. Vagy csak úgy elmondhatná, amit tudni kell, aztán a lány tanulja meg, ahogy sikerül.
Halkan felsóhajt: na, pont ezért is jó, hogy a lány nem szed ilyesmit, mert alighanem a gyengélkedőn kéne akkor órát tartani. Ő meg nem szívesen menne oda, ahol Anwen van, kifejezetten kerüli azt a helyet azóta. Persze, erről nem beszél senkinek sem, és nem is túl feltűnő: eddig sem volt túl gyakori vendég ott azért.
- Egyfelől túladagolja a macskagyökeret, és azt is rosszkor... A macskagyökér alapvetően nyugtató hatású, csak a megfelelő időben adagolva lehet ezt a hatást negálni: amikor a főzet 80 fokosra hevül, de még semmiképpen sem éri el a 90 fokot. Habár ez semmilyen hatással sincs a füst későbbi színére, de a hatást tönkreteszi... Másfelől, ami a füstöt illeti, a mormoopidae szárnyának reszeléke teszi, mielőtt a főzetbe kevernénk, ezt a guarana bogyóinak nedvével vegyítjük... Penge lapjával szétnyomva elég sok levet ad, s ezt a masszát, ha kellően összeállt, ginsenggel szórjuk meg. Külön-külön adagolva azonban az eredmény nem megfelelő, ezt tapasztalta kegyed is: egyenként lépnek reakcióba a főzet többi alkotóelemével, és más tulajdonságokat hoz elő... Alapvetően a főzet fogyasztható marad, de a hatása eltérővé válik, pánikrohamot, kézremegést okoz, többek között, de a hatása sem tart olyan sokáig.