2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A Hyde Park és a St. James’s Park között terül el, egy fákkal borított rét, ahol padokat helyeztek el a megpihenni vágyók részére. A parkot délen a Constitution Hill, keleten a Queen's Walk sétálóutca északon pedig a Piccadilly határolja, valamint rengeteg étterem, kocsma és pár szórakozóhely, amik java részét varázslók üzemeltetik. Népszerű a fiatal varázslók és boszorkányok körében, mivel ez az a hely Londonban, ahol leginkább el lehet vegyülni a muglik között minden feltűnés nélkül.
Felmordulok, amit lehet nevetésnek, vagy kétkedésnek is venni, lehetnék én kiváncsi, hogy vajon a lány mennyire bírja az iramot, de kétlem, hogy bennem kéne valami edzőt látnia. Inkább elbújnék a külvilág elől, nem akarom felhívni magamra a figyelmet, hogy egy hírességet tréningelek, hiszen rájöttem már, hogy ha éppen nem a véres harcok közepén vagyok, akkor nem árt a háttérben maradni, egyszerű életet élni, akkor nem szerez az ember ellenségeket, akik becstelen merényletekre ragadtatnák magukat. – Nem vagyok nagy gyűjtő, látod, hogy milyen életet élek. De a lovak.. ők a szerelmeim. Távolról származom, ott a vad sztyeppéken nincsen az embernek igazi társai, vagy egy hűséges hátas. Ha amerikai vagy, akkor biztosan ismered a festett musztángokat.. – Nem mondom, hogy olyan kéne, ez csak afféle kapaszkodó lehet neki, de mintha nem döntöttem volna. Nem rázom le, én inni megyek, és őszintén szólva a megkapó látvány ellenére nem izgat, hogy jön-e. És jön, levakarhatatlanul. Meg csacsog is hozzá rendesen. Kell ez nekem, de tényleg? Bőszen hallgatom, nem vagyok a magamutogató kis csitrik pártfogója. Üssek a szájára, hogy itt kérkedik? Kétlem, hogy ő dolgozott meg ezekért az ereklyékért, így a többesszám kissé szánalmas. Hoppanálunk egyet, és már Londonban vagyunk, a Zsebpiszok közben, ahol sötét alakok méregetnek. Na nem engem, hiszen fenyegető alkatom, és villogó tekintetem mindenkit elriaszt, de a hófehér bőrű szőke szépség szokatlan látványt nyújt itt. Ahogy átlépem a küszöböt, le is dobom magam az egyik asztalhoz, rajta viszont picit lökök a bárpult irányába. – Találd fel magad csöppem. – A bárpultnál három marcona alak iszogat, durván mustrálva a lányt. Én mintha ezzel nem foglalkoznék, unottan dobolok az asztalon az ujjaimmal.
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
Valamilyen szinten meg tudom érteni, hogy miért nincs oda a névtelen ismerősökért, de az igazat megvallva, én se nagyon ismerem azt, aki őt ajánlotta. Egy baráti társasággal futottunk össze vele a Három Seprűben, amikor pedig szóba jött a VMS, egyből a mogorva fickó nevét és címét írta le a cetlire. Nagyon ajánlotta őt, én pedig úgy döntöttem, teszek egy próbát. Kisportolt figurának tűnik, magával szemben elég szigorú lehet, ami jelenleg számomra se lenne hátrány. Kell egy erős kéz, csapatban pedig nem igazán szeretek edzeni. Jobb az, ha az adottságaimhoz mérten gyakorolhatnék. Az a Stansson nevű figura pedig aligha ad különórákat, vagy ha mégis, nem eleget. - Ha nem bírom, szólok – felelem reménykedve, hiszen az imént annyira megijedtem attól, hogy talán nem vállalja a felkészítést. Nem vagyok ugyan cirkuszi állat, de abban biztos vagyok, hogy kemény fából faragtak. Nem sok embert jelöltek arra, hogy részt vegyen egy ekkora mágikus sporteseményen, én pedig egy vagyok a sok közül. - Ha megsérülök, leállunk, de igyekszem vigyázni magamra. Komolyan... - győzködöm tovább, de nem vagyok hajlandó egy tapodtat se tenni innen. Nem biztos ugyan, hogy a testi épségem izgatná, de valamiért nagyon nem áll szándékában elvállalni egy ilyen felkészítést. A hangomban nincs könyörgés, nem fogok könyörögni, nem az én kenyerem, de égető szükségem lenne a fickóra. Nem hallottam még róla, de ha már valaki ajánlotta, akkor igenis tudhat valamit, amit más nem. - Akkor mi érdekli? Ereklyék? Pálcák? - faggatom tovább, miközben lefelé terel a lakókocsi lépcsőjén, hogy bezárhassa az ajtót. - Gyűjt valamit? Ereklyékből nincs hiány nálunk, apám elég nagy mániákus ezt illetően, a Gringotts-beli széfünkben rengeteg ritkaság lapul. Néhányat vet, néhányat kapott, megint néhányat pedig személyesen kutatott fel, pénzt és időt nem sajnálva. A pálcák pedig.... Azt hiszem, az Ollivander név elég jó reklám ahhoz, hogy tudja, ritka jó minőséget kaphatna. - Van láthatatlanná tévő köpenyünk, amely több évszázados múltra tekint vissza – csacsogok, miközben hűséges árnyként követem. Ma nem iszik egyedül, ebben biztos lehet. - A lázadó koboldok egyik kardja is a gyűjteményünk része a mai napig. És megvan Grindelwald egyik Durmstrangos tankönyve is, amelybe állítólag sok fontos információt írt valamilyen rejtjelezett bűbájjal. Az utóbbi inkább csak babona lehet, mert számtalan kódtörő próbálkozott már a lapokkal, de még egyiknek sem sikerült a dolog. Ráadásul, Grindelwald akkoriban igen fiatal lehetett, tizenöt-tizenhat éves, nem hiszem, hogy bármilyen gonosz tervet szőtt volna a világ ellen. Természetesen, később még írhatott bele, de miért azt vette volna elő felnőttkorában?
Akkor hát innen az ismeretség. Az unikornist már békén tudjuk hagyni, teljesen visszamerül a lébe, és álomra hunyja be a szemét, most legalább hat-nyolc óra pihenési fázis lesz, nem most fog elleni. Ha a lánynak lett volna némi türelme, akkor hamarabb idejuthattunk volna. Az arcformája alapján hiába az Ollivander név, nem tűnik angolnak. Valahogy olyan más, lazább. Az akcentusa sem itteni, és hát az emberismeretem a második legjobb jellemvonásom. Az első persze a fejszém ereje. – Na ezt hagyjuk. Nem szeretem a névtelen ajánlókat. – Hárítom el ingerültebben. Ha valaki engem ajánlgat, akkor már rég halottnak kell lennie. Ám úgy látom, a lány hasonlóan ingerlékeny természet, mint én, tiszta türelmetlen volt, hogy várnia kell, és most.. És itt döbbenek meg. Tanárt? Én? Még soha nem akart senki tanulni tőlem, és most mintha valami tanítványnak jelentkezne a szőkeség. – Akkor rossz helyen jársz. Sem edző, sem pedig tanár nem vagyok. Visszavonultam már a csatamezőről. Azt, hogy hogyan éld túl a másnapot.. nos ezt mindenki a saját bőrén tanulja meg. – Vetem oda, és már intek is, hogy akár mehet is, de tovább beszél, én pedig a borostámat dörzsölgetem az államon. – Edző.. idomár vagyok jelenleg, oroszlánokat, egyéb fenevadakat, de más dolog egy ember izmait próbára tenni… - Ingatom a fejemet, lehet, hogy nem áll annyira messze amit elképzelt az én hivatásomhoz, hiszen valaki ide küldte, tehát másban is felmerültem, bár kiváncsi lennék, ki a titokzatos ajánló. – Gondolod, ha érdekelnének az anyagiak, itt múlatnám az időt? Ha ennyire protekciós vagy, akkor telik neked sztáredzőkre. Én inkább megyek inni. Ha velem tartasz, akkor felőlem győzködhetsz tovább ameddig csak akarsz. – Veszem is a kabátom, az unikornist itt fogom hagyni, pirkadatig nem lesz vele dolog. Terelgetem is ki a szöszit a lakókocsi kijárata felé, de úgy sejtem, nem szabadulok tőle egykönnyen. Vagy képen vág, és elrohan? Kíváncsi lennék.
♫ Black and blue ♫ ϟ Ruha » Itt is vagyok! » [You must be registered and logged in to see this link.]
- A nagyapám – felelem tömören, miközben nyugtató mozdulatokkal simogatom tovább a lényt, amely végre teljesen lehiggadt. Az arcom meg se rezdül a kérdés hallatán, hozzászoktam már ehhez, itt Angliában pedig már-már szinte mindennapos a dolog. Az Ollivander-név valamiféle kiváltság, de számomra teljesen hétköznapi, ahogy Gillian számára is. Soha, egyikünk se használta ki a hírnevet annak érdekében, hogy előrébb jusson. Mindkettőnk keményen megdolgozott a saját sikeréért. - Igazság szerint, egy ismerősömtől hallottam önről – fogok bele a mondandómba, miközben az arcom alig láthatóan megrándul a kicsi lány megszólítás hallatán. 16 vagyok, a fenébe is! - Tudja, nemsokára megrendezésre kerül a VMS és... Nos, felkészítő tanárt keresek, ha szabad így mondanom. Egy pillanatra elhallgatok és pillantásom a lavór felé esik, melyben az állat vajúdik, így észre se veszem, ahogy körbemér a tekintetével. Talán még szerencse is, hiszen csak kettesben vagyunk itt, ő teljesen vadidegen számomra, a korkülönbségről pedig már ne is beszéljünk... Nyilvánvaló, hogy sietősre fognám a távozást pillanatokon belül. Ha akarna, pár másodperc alatt leteperhetne. Hiába vagyok gyors, ő erősebb és talán fürgébb is a termete ellenére. - Egy edzőt, aki felkészít a versenyre – magyarázkodom, mintha bárki is bővebb felvilágosítást kért volna a szándékaimról. - Mármint, tudom, hogy maga hivatalosan nem edző, de nekem kellene valaki, aki segít a versenyt illetően és... és... - némileg zavartan keresgélem a szavakat, hiszen nem készültem fel arra, hogy egy ennyire fura illető fogad majd. Kissé feszélyezve érzem magam, noha ennek az is az oka lehet, hogy már a legelején csendre intett, amit nem igazán tudtam hova tenni. Ráadásul, alig tudok valamit a fickóról, talán nem is őt keresem, csak véletlen egybeesés az egész, amit a saját bénaságomnak köszönhetek. - Mit szól hozzá? Elvállalja? - bököm ki végül a nagy kérdést, mindenféle háttér információ nélkül, miközben reménykedem a sikerben. Szükségem van a fickóra, talán túlzottan is, mert a csapat mellé kirendelt edző híre nem veri az egeket, ellenben vele. - Tudja, Amerikában elég kiemelkedő sportoló voltam, talán már hallhatott is rólam és képes vagyok keményen dolgozni a siker érdekében. Az anyagiak szempontjából pedig... Nos, kérhet bármennyit. A szüleim fizetik, nekik pedig van pénzük, noha, ha olyan van, akkor én is be szoktam segíteni a saját kis keresetemből nyaranta. Talán a bűntudat miatt, hogy mindig a legjobb edzőket keresem fel, akik azért megkérik a versenyre való felkészítés árát. Amikor Amerikában voltam, nem kellett fizetnem, hiszen elég volt a hírnevem, örültek, hogy velem dolgozhattak, itt azonban lényegesen másabb a helyzet.
Mivel a lány végre követi a parancsomat, és csendben marad, ketten együtt már képesek vagyunk lenyugtatni a vajúdó unikornis nőstényt. Én is simogatom az állat hátát, olykor halkan odasúgok neki néhány bíztató szót, s erre sarkallom a fiatal szőkeséget is, akinek a nevén gondolkozom. Az unikornis végül visszamerül a gyógyító mágikus folyadékba, sőt, be is hunyja a szemét, álomba szenderül. A csikó úgy fest nem most pár órán belül fog megszületni. Még várok pár percet az ütemes simogatás közepette, aztán elengedem a fehér szőrt, s a vendégem felé fordulok. - Ollivander.. Mármint a pálcakészítő rokona? Mi dolgod van itt kicsi lány? – Sőt, már kész nő is egyben, ahogy látom. De hogy miért keres fel egy pálcakészítő rokona, amikor nagyjából én sosem használtam pálcát, az rejtély. De nagyon célzatosan jött, mintha tudná, hogy ki vagyok. Vagy ki voltam egykor. Nyilván nem ölhetek meg mindenkit, aki kicsit is gyanus, hiszen elképzelhető, hogy az új életem kapcsán keres fel valaki. Végtére is már négy éve itt vagyok Angliában, magam mögött hagytam a Rasmus-os, Sybellás korszakot. Ez az Elizabeth csinos, vékony lány, de azért ingerlő idomokkal rendelkezik. Van kettőnk között egy jókora korkülönbség, de hát egy igazi férfit ez hol érdekel? Jól megnézem magamnak, hiszen ez a kopogása környékén elmaradt. Már jó ideje nélkülözöm a nőtársaságot, és ez kiül a pillantásomra is.De azért csak vissza a tényekhez. Feljebb emelem a tekintetemet a melléről, s kiváncsian várom a mondandóját. Hátha meg tud lepni.
Némileg rosszallóan pillantok a férfira, amikor ismét csendre int, hiszen fogalmam sincs, hogy ebben az esetben miként kellene közölni vele a mondandómat. Talán írjam le? Elég okos ötlet lenne, a gond csupán annyi, hogy se toll, se jegyzettömb nincs nálam. Kutakodni pedig csak nem fogok más holmija között, nincs igazam? A gondolatátvitel pedig tudtommal nem létezik, úgyhogy ez is halva született ötlet részemről. Nincs hát más megoldás, mint végigvárni, amíg végez a dolgával, ami ekkora csendet követel másoktól. Figyelem, amint fürgén a sarokban felállított lavórhoz pattan és a némileg talán riadt lényt próbálja megnyugtatni az érintésével. Aha, szóval emiatt kell az a bizonyos némaság... Ahogy a mozdulataiból leveszem, az ismeretlen lény éppen egy másikat próbál a világra hozni, én pedig pont rosszkor toppantam be. Mintha Chris említést tett volna annak idején arról, hogy mire is van szükségük az állatoknak vajúdáskor... Félhomály, nyugalom, csend és egy biztonságos hely, ahova elvonulhatnak. A férfi minden követelménynek eleget tett, ezek szerint nem ez az első szülés, amit levezet. Vagy volt egy jó mentora. Amikor észreveszem, hogy talán rám is szükség van, némileg habozva és bizonytalanul sétálok oda a nőstényhez, majd kissé félve érintem meg a hátát, mintha bármelyik pillanatban megtámadhatna. Nem tagadom, tartok némileg a varázslényektől, hiszen gyerekkoromban volt egy kisebb incidensem az egyikükkel, noha semmit se tettem ellene. A fájdalom azóta természetesen már elmúlt, de Legendás Lények Gondozása alatt én vagyok az, aki a lehető legtávolabb áll a veszélyesebb jószágoktól. Jó, azért nem mindegyik hozza rám a frászt, de a nagyobbak aligha állnak közel a szívemhez. Kissé remegő kézzel simogatom hát a nőstény hátát, miközben fel se tűnik számomra, hogy a fickó gyanakodva méreget engem. Nem is feltételeznék róla semmi rosszat, hiszen csupán edzőnek kérném fel, így hát egy cseppet sem gyanakszom. Fogalmam sincs, milyen ember is valójában, hiszen, ha lenne, akkor nem jöttem volna el idáig. Egyedül meg főleg nem lépek be a birodalmába, ahol bármelyik pillanatban megtámadhat. Ráadásul, hatodik évfolyamra járok a Roxfortba, mit árthatnék neki? Nem ismerek komolyabb varázslatokat, pillanatok alatt lefegyverezhetne, ha úgy alakulnának a dolgok...
Azonnal a szám elé teszem az ujjamat, és csak magamban szisszenek fel, hogy a lány a külön kérésemre mégis megszólalt. Nem egy okos teremtés, hiszen nem az volt a cél, hogy suttogjon. Mégsem tehetem csak úgy a szájára a tenyeremet, mert ha felsikolt, akkor az unikornis nőstény is megriad, másrészt a szőkeség a nyakamra hoz mindenkit. Így csak beljebb intem, és becsukom az ajtót, hevesen rázva a fejemet. A nőstény már emelkedik fel, mintha ki akarna kászálódni a lavórból, de annak semmi értelme nem lenne, mert akkor nem tud tovább vajúdni, bele is pusztulhat, ha a bébi szarvas lény áttöri a szegyét. Inkább odapattanok mellé, s gyengéd simogatással tolom vissza a jó meleg vízbe, odaintve magamhoz a lányt, hiszen már rá is szükség lesz, hogy ketten simogassuk vissza az állatot, amely bizonytalanul méreget mindkettőnket, de végülis a betoppanó vendég nem tűnik veszélyesnek, engem meg már ismer, így visszahanyatlik, de nincsen megnyugtatva. Talán ha kérésemre a lány is odagugol, és simogatni kezdi az állat vízből kiemelkedő hátát, akkor sikerülhet az eredeti állapotot felvenni. És talán majd később beszélhetünk, de acélos tekintetemből látszik, hogy ez most nem az a pillanat. Méregetem én is őt, mert nem tudom hová tenni. Elkotyogta a nevét is, de sosem találkoztunk, még véletlenül sem ismerős. Ám úgy mutatkozott be, mintha pontosan tudná, hogy ki vagyok. Vajon a régmúltból ismer? Tudja, hogy ki voltam? Ez kérdéseket vethet fel, és talán el is kell hallgattatnom. Pedig jobban szeretem a nyílt harcot, mint csendben a tanuk eltűntetését, de hát ha úgy alakul, kénytelen leszek..
Nem sokat kell várni az ajtónyitásra, szinte már a következő másodpercben fel is bukkan a férfi, akit keresek. Legalábbis, remélem, hogy ő az. Személyleírást nem kaptam ugyan, de csakis ő lehet, hiszen szemmel láthatóan jó kondiban tartja magát a kora ellenére is. Már éppen nyitnám a szám, hogy elmondhassam számára, milyen ügyben is keresem, amikor csendre int. Váratlanul ér a dolog, meg is lepődöm hát, miközben tőlem teljesen szokatlan engedelmességgel elhallgatok. Nem vagyok olyan alkat, aki mások utasításait maradéktalanul követi, szeretem felrúgni a szabályokat, de jelen pillanatban a meglepetés ereje sokkal nagyobb. A lehető leghalkabban, már-már szinte automatikusan lépek be a szűk térbe, a lakókocsi belsejébe. Csupán egy futó pillantást vetek körbe, észre se veszem az unikornist, majd lehuppanok az egyetlen szabad felületre, egy hintaszékbe. Feszengve hallgatok, miközben magamban azt mérlegelem, mit is kellene tennem, ha meg sem szólalhatok. - Elnézést, én... - formálom olyan halkan és óvatosan a szavakat, amennyire csak lehet. Csak most veszem észre a lavórt és a benne fekvő valamit, amiről nem tudom pontosan megállapítani, mi is lehet, hiszen a lény nagy része a víz alatt van. Nyilván köze van a némasági fogadalomhoz. Mindenesetre – ha a férfi nem int ismét csendre – folytatom a mondókámat. - Elizabeth Ollivander vagyok és... - Ismét szünetet tartok, zavar, hogy nem beszélhetek normális hangerővel, szinte már feszélyez, úgyhogy fejemmel az ajtó felé biccentek: - Nem beszélhetnénk odakinn esetleg? Némileg idegesít ez az óvatosság, ráadásul a férfit sem ismerem, szóval nem szívesen vagyok vele együtt egy ehhez hasonló, szúk helyen, ahonnan esélyem sincs a menekülésre, ha esetleg bekattanna valami miatt. Nem tűnik veszélyes alaknak, de nem is kötelező annak lennie, a legtöbb sorozatgyilkos se néz ki annak. - Mármint, ha nem kötelező mellette lennie – vetek egy bizonytalan pillantást a számomra ismeretlen lény felé, miközben magamban igyekszem kitalálni, hogy vajon mi is lehet. Chris nagy eséllyel tudja a megfejtést, ő igazi állatbolond, én inkább a versenyszellemet örököltem a felmenőimtől. Nem mindig előny, de ennek jobban örülök. Valahogy nem áll szándékomban varázslényeket hajkurászni, ahogy néha ő is teszi.
Az unikornis nőstény lassan ellik, de lehet, hogy csak hajnalba. Egy a lakókocsim sarkában elkülönített sarokban rendeztem be neki egy fekhelyet, egy mágikus lavór, ahol úgy le tud hengeredni, hogy csak a feje, és a háta lóg ki a vízből, és az ellést megkönnyítő főzetekből. Afféle állatidomár is vagyok a mindenes munkám mellette, mondhatni egy szocializáltabb munka ez, mint Rasmus nevében fejszével betörni az ellenség fejét. Mert hát Rasmus már halott, az a Jed ajánlata nem volt számomra szimpatikus, de ez az Alaric.. egészen jóféle tervei vannak, amiből nem akartam kimaradni, ezért amíg építi, szövögeti a szálakat, addig dolgozom a cirkuszban, mint valami alvó ügynök, várva, hogy mikor lesz rám érdemi szükség. A koponyalékelő fejsze is megvan még, ha kellene. A hajamat levágattam, a szakállam is manapság csak borosta, de ettől még legbelül ugyanaz vagyok, aki voltam, csupán felveszem a fonalat, hogy itt modernebbnek kell tűnni, hogy megtévesszük az ellenfelet. Más ez mint Mongólia vérgőzös sztyeppéin. A tetoválásaim viszont látszanak, azokat aligha ismeri fel bárki is, kidomborítják amúgy is férfias izmaimat, és csupán árnyalják a képet, miszerint cirkuszi dolgozó vagyok. Valaki kopog. Elnyomok egy káramlatot, mert a nőstény unikornis már fel is emeli a fejét. Mondtam, hogy ne zavarjanak! Bőrnadrágban, és atlétában nyitok ajtót. A küszöbömön álló lányt nem ismerem, de azonnal a számra illesztem a mutatóujjamat, hogy meg ne szólaljon, csak jőjjön be. Nem fog beszélni, mert most teljes csend kell. betessékelem, hogy aztán óvatosan becsukjam magunk mögött az ajtót. A lakókocsi belülről nem nagy, még rendezettnek sem mondanám, de le tud ülni a hintaszékbe, míg én visszaülök a priccsemre az állat mellé, akinek a hátára teszem a tenyeremet, mire visszateszi a fejét, és vajúdik tovább.
Bizonytalanul lépkedem a szekerek között, miközben tekintetem tanácstalanul siklik körbe. Nem jártam még ehhez hasonló helyen, noha gyerekként a szüleim elég gyakran elvittek minket a cirkuszba, de ez most azért mégis más... A színfalak mögé senki se vitt be annak idején, úgyhogy itt voltaképp teljes mértékben el vagyok veszve. A cirkusz dolgozói itt élik a mindennapjaikat, itt vannak elhelyezve az általuk hozott varázslények is, melyek körül jelenleg elég nagy a felbolydulás, ahogy elnézem a távolban rohangáló alakokat. Nyilván etetésidő van. Halovány mosoly siklik át az ajkaimon, amint elképzelem Chris arcát, ahogy belép ide. Nincs oda a fogságban élő lényekért, nem helyesli az ilyesmit, de nem hiszem, hogy ellen tudna állni bármelyik cirkuszi lénynek is. A papírcetli, melyet jelenleg az ujjaim között szorongatok, egy nevet és egy futólag rajzolt térképet tartalmaz, amely remélhetőleg elvezet a célomhoz. Egy ismerősöm adta, ő ajánlotta a fickót, aki ugyan nem edző hivatalosan, de a srác szerint ért néhány dologhoz. Nos, nekem annyi bőven elég. Amióta Angliába érkeztünk, eléggé eltunyultam a kastélyban, kiestem a napi edzéseim ritmusából, ráadásul egy-két ocsmány kiló is felszaladt rám az állandó henyélés miatt. Na, nem mintha a súlyom izgatna, inkább az aggaszt a legjobban, hogy már egy egyszerű lépcsőzéstől is kiköpöm a tüdőmet. Még Gilly is leelőz, a fenébe is! Ráadásul, nyakamon a VMS is, kerek egy hónap van hátra a versenyekig, a roxforti edzések pedig korántsem olyan intenzívek, mint amilyennek lenniük kellene. A többiek szinte állandóan kiharcolják a korai befejezést, én pedig egyedül képtelen vagyok edzeni. Próbáltam ugyan megbűvölt labdákkal játszani, de hamar meguntam a dolgot. Egyszóval, kell valaki az életembe, aki felügyel, hogy tényleg azt teszem-e, amit kell és kellően szigorú is mellette. Vetek egy futó pillantást a gyermeteg térképre, majd egyet a szekértáborra, végül elégedetten biccentek. Elméletileg jó helyen vagyok, noha nem igazán lehetek biztos a dolgomban. Minden szekér egyforma, nincs köztük különbség, csupán egy ütött-kopott névtábla díszeleg az ajtón A.M. monogrammal. Ez eddig stimmel, de az A.M. sok nevet takarhat. Adam Mallik, Adrian McKay, stb... Mindenesetre, nagy levegőt veszek, majd határozottan kopogok párat, maximum elhajtanak a fenébe.
Off: A cirkusz természetesen rejtve van a muglik elől
A tűzoltó, azaz Freddie nem ereszti el a lány csuklóját, sőt, finoman még a könyökét is megérinti, miközben mosolyogva bólint. Árad minden tagjából a nyers erő, ezzel együtt viszont mégsem lesz alfahím, sokkal inkább egy kedves fickó, aki szeret csak úgy másokat megmenteni. Ezúttal Miával hozta össze a sors. – Ez igazán gáláns cselekedet volt a részedről. Nem mindenki szaladt volna oda, hogy akár saját maga is kizuhanhasson. A hölgy biztosan rém hálás neked, vagy ha nem, én mindenképpen az vagyok. Ügyes voltál. – Itt most tényleg elengedi Miát, mert a társai már kezdenek felszálingózni a tűzoltó autóra, ráadásul a mentő is elvitte már a nőt, sok ma még a megmentendő lélek, így Freddie is megy tovább. – Örülök, hogy találkoztunk, remélem még látjuk egymást. – Itt már tényleg búcsúzik, pedig benne van, hogy minimum, hogy valami elérhetőséget cserélnek, de az idő szűkében ez mégsem történik meg. Még egy utolsó kacsintás, aztán felszáll ő is a kocsira, aztán eltűznek.
Azért nem tehetek róla, de vetek egy cseppet sem kedves pillantást a pincérekre, amikor elindulok lefelé a lépcsőn és előtte épp szembe találkozom velük, hiszen elég egyértelmű, hogy szándékosan akkor érkeztek meg, amikor már nem igazán számított a jelenlétük és ez finoman szólva is nem korrekt dolog. Hát ennyire nem számít az ember élet? Lehet, hogy egy vadidegen nő, de meg is halhatott volna és ezek szerint ezek az alakok könnyedén hagyták volna, hogy kizuhanjon az ablakon? Legalább a hős tűzoltó nem teketóriázott egy pillanatig sem és, amilyen mesés a mosolya? Hát nem mondom, hogy nem remeg meg kissé a térdem és hogy mindent hallok abból, amit mond a nőről. Valahogy a háttérben már elmosódott alaknak tűnik a még mindig kissi szipogó szoknyás alak, akit igyekeznek megnyugtatni, de hát majdnem itt volt a vége, szóval nem csoda, hogy azért nem megy ez olyan könnyen. - Oh hát én persze, hiszen velem semmi se történt. - mosolyodom el. Én épp csak segíteni próbáltam még, ha láthatóan nem is értem el ezzel túlzottan nagy sikert, de remélhetőleg legalább az ért valamit, hogy megpróbáltam és nekem már az is elég. - Hello Freddie! - nagyot nyelek és nem tehetek róla, de pár pillant múlva lesütöm a tekintetemet, amitől kissé sikerül visszatalálnom önmagamhoz, de a kezemet még mindig nem húzom vissza, pedig biztosan kellene, habár nem úgy fest mintha bárki is furcsán nézne ránk a miatt, hogy még mindig ugyanúgy a csuklómat szorongatja. Ennek két oka lehet. Vagy ez mindennapos nála, vagy mindenkinek van más dolga, mint velünk foglalkozni. Remélem a második. - Nagyon gyorsan ideértetek, szerencsére. Akár... meg is halhatott volna. Biztosan nagyon megijedt szegény. - mondom tovább, mert hát mindig is nehezen tudtam csendben maradni és miután most még kellően zavarban is érzem magamat, még annyira sem megy.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
A pincérek komoly fáziskéséssel érkeznek meg Mia mögött a folyosóra, nem akaródzik nekik részt venni semmiféle mentőakcióban, nem fizetik meg őket annyira, hogy kockáztassák az életüket, így most csak tessék-lássék hümmögnek, hogy már nincs ezzel dolguk. A nőci még riadtan kapaszkodik a tűzoltóba, akinek a tekintete Miáéba fúródott, de már minden levegővétellel jobban megnyugszik, ahogyan az erős karokba kapaszkodik. Alig pár perc az egész, és már lent is vannak, a lány ruhája sem szakadt el, pedig a tűzoltók híresek arról, hogy az emberélet az elsődleges, kocsikat vágnak fel, ruhákat tépnek el, de itt most semmi külsérelmi nyom nem keletlezik, így mire Mia leér, addigra az ablakon kiszédült lányt már egy másik tűzoltó, és egy pszichonéni nyugtatgatja, hősünk pedig levéve a tűzoltósisakot, széles, és továbbra is lehengerlő mosollyal várja, mintha nem lenne számára elég az, hogy csak egy lányt ment meg. - Senki nem sérült meg, és mindenki jól van. Remélem te is. – Simán letegezi a Miát, mintha még ez a közvetlenség is a szexepilje lenne. Vagy csupán felesleges itt hivatalos hangnemet megütni, mert elég kicsi a korkülönbség a férfi javára. Közelebb lép, ráfog Mia csuklójára, és bólint. – Életjelek rendben, ügyes voltál, hogy addig is elvontad a figyelmét, amíg odaértem. Jár a tűzoltói különérdem díj. Freddie vagyok. Vagy Fred. – Még mindig nem engedi el Miát, a gyengéd érintés egyszerre biztonságot nyújtó, és érzéki. A többiek lassacskán végeznek, de mintha kettőjük számára megállt volna az idő.
Bentről senki sem jön, pedig van már pár pincér és ennyire nem lehetek halk, vagy ők ennyire nem törődömök? Nincs időm most különösebben e miatt puffogni, szóval marad az, hogy igyekszem valahogy elérni a nőt, de kezdek kétségbeesni, mert nem megy és annyira koncentrálok, hogy még a szirénákat sem hallom meg igazán, így enyhén szólva is meglep, amikor előkerül a fickó a létrán a maga enyhén szólva is jó kiállásával. Hirtelen köpni-nyelni se sikerül, miközben igen profin oldja meg a helyzetet, szedi le a nőt és indul el vele lefelé és... mintha nekem is le kellene mennem? Lenne még dolgom, de ez valami olyan pillantás volt, aminek nem igazán lehet nemet mondani, már csak a miatt is, mert ez a fickó... Jó ég! Nagyon nyelek, igyekszem összeszedni magamat, mert azért bőven ott van még egy jó adag ijedtség is bennem, aztán feltornászom magamat az ablakból és sietős léptekkel indulok el lefelé. Jó eséllyel mire leérkezem a nőt már minimum mentőben ücsörögve találom a jól ismert takaróval betakarva vizsgálják, hogy mennyire sokkos stb. Én pedig a tűzoltót keresem a tekintetemmel elsősorban és ha sikerül megtalálni, vagy eleve elém toppan, akkor... - Jól van, nem sérült meg? - persze a nőre gondolok elsősorban, bár a kérdés ilyen formán nem feltétlenül egyértelmű, de jelenleg úgy érzem az is csoda, hogy sikerült megszólalni. Léteznek ennyire szép szemek? A fene essen bele én sose voltam az a típus, aki csak mert valaki jól néz ki, meg egyenruha van rajta máris kiszárad a szája, de most mégis pontosan ez a helyzet áll fenn. Mi a fene?
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
A fiatal nő még tudja tartani a párkányt, és nagy mázlijára a beakadt ruhája sem engedi el, de úgy fest, már valaki lentről riasztotta a tűzoltókat, mert már hallatszik is a sziréna, s míg Mia a nőt nyugtatgatja, aki felfehér már a riadalomtól, de hálásan bólogat Miának, éppen csak annyira, hogy ne billenjen meg az egyensúlya. Odaadja a kezét, ezzel tud egy fokkal jobban is kapaszkodni, és a szirénázó tűzoltó meg is áll a ház előtt, gyorsan elkezdik felfelé csavarni a létrát, amin egy jóképű, de még inkább jó kiállású alak állja a szelet, tényleg látszik rajta, hogy minimum arra született, hogy másokat mentsen meg. Lentről kapja a fülére a javaslatokat, utasításokat, ám egymaga is bőven profinak tűnik ahhoz, hogy látszódjon, közel sem most csinálja először. Megcsinálja a biztosításokat, és a karjába kapja a fiatal nőt, kiszabadítva a beakadt ruhát is, hogy az még csak el se szakadjon. Vet egy bájosan kedves mosolyt Mia felé is, mintha mindez oly természetes lenne, hogy cseppet sem inog meg a londoni hűvös szélben. Már indulnak is lefelé, de int a fejével az illető, hogy Mia is jőjjön le, talán meg akarják nézni, nem kapott-e sokkot, jól van, minden rendben van vele. Nyilván neki nem kell leugrania, bár lent már ki van feszítve a kényelmes háló, ő simán lemehet a lépcsőn a földszintre az épület elé. Vajon tényleg csak kihallgatni akarja a csinos tűzoltó, vagy amolyan sármos kacsintás is volt a tekintetében?
Finoman megkocogtatom a mikrofont, amitől persze besípol a fél terem és néhány már megjelent pincér szúrós tekintettel néz rám. Mázli, hogy a vendégek még nincsenek itt, mert ez vér ciki lenne nem? Nem vagyok profi ebben, de úgy érzem, hogy annyira nem nehéz, legalábbis öt perce még úgy éreztem, de azért van bennem bőven bizonytalanság, főleg ha azt nézzük, hogy még mindig itt senki, de ha megjönnek a vendégek és mégis valami baj beüt... Na ez az, oké, hogy valamit megszervezek, viszont aztán az esetleges problémákat kezelni... na abban nincs semmi gyakorlatom, pedig azt várnák tőlem, hogy legyen. És persze elég egyszerű volt felvenni a fonalat valamiben, amit valaki más szervezett meg már majdnem teljesen és nekem csak az utolsó simításokat kellett végrehajtani. De, hogy egyedül menne-e... Bár, ha azt nézzük Cece se kifejezetten tanulhatta ezt, inkább gyakorlatban szerzett tapasztalatot és gondolom sok nagyszabású eseményen volt mindenféle fickókkal és így volt hol ellátnia a trükköket. Nekem ez eleve nem megy így, hiszen nem voltam még nagy rendezvényeken, szóval tanulnom kell, viszont gyorsan tanulok és precíz vagyok, úgyhogy van esély. Meglátjuk túlélem-e az estét. A mikrofon persze újfent besípol, amikor pont végigpillantva a folyosón meglátom a nőt és kissé hirtelen dobom le az eszközt az asztalra. Az újabb szúrós pillantásokat már meg se nagyon látom, csak sietősen iramodok az ablak felé. Persze Cece magas, szóval bár volt a szekrényében jónéhány magassarkú, nem vállaltam be és jó döntés volt, mert most futás közben tuti, hogy finoman pofára estem volna a folyosón, így viszont egy majdnem lapos talpú cipőben iramodok meg az ablak felé és igyekszem kihajolni amennyire megy. Hát igen pálca nélkül ez marha nehéz feladat lesz, főleg hogy nem az ügyességemről vagyok híres. Mármint én, de Cece magas és erősebb is nálam, talán van esély. - Tartson ki és kapja el a kezemet! Valaki segítsen! - kiáltom el magamat, hátha egy közelben lévő pincér esetleg meghall és ha ideér nem azzal foglalkozik majd, hogy az amúgy is számomra kissé rövid szoknya ezen a fekete kivágott ruhán kissé az ablakban lógásból felcsúszott. E miatt majd ráérek később zavarban érezni magamat azt hiszem.
Zene: Girlfriend || Jöhet a menet || [You must be registered and logged in to see this link.]
Mia az új testével együtt újféle munkakört is kapott, és mivel senki nem tudja róla, hogy valójában kicsoda, így ha nem akar lelepleződni, akkor élnie kell az előző tulajdonos életét. A halott lány cuccai között talál egy viszonylag időben közeli eseményt, Cecilia valami környezetvédős konferenciát szervezett a napokban, méghozzá London azon részén, ahol kifejezetten tiltott a mágiahasználat, még leplezve is nagyon nyomós indokkal szabad, mert állítólag ebben a negyedben egykor Dumbledore és Grindelwald sokat csatázott, és olyan varázslatos erők szabadultak el, amelyek komoly kárt okozhatnak, ha valaki mágiával táplálja őket, úgyhogy itt még a boszorkányok és varázslók is csupán mugliként járhatnak el. Mia Cecilia képében pakolássza éppen össze a kitűzőket, és minden egyebet, amit a tárgyalóteremben talál, amikor segélykiáltást hall az irodaház egyik kinti folyosójáról. Mivel a tárgyaló ajtaja nyitva, láthatja is, hogy egy fiatal nő kapaszkodik a párkányon, vélhetően botor módon kiült az ablakba dohányozni, de vagy megszédült, vagy egy erősebb szélroham meglökte, de most csodával határos módon meg tudott kapaszkodni, és nem esik még le, viszont felhúzni sem tudja magát, mintha beakadt volna a ruhája, ami tartja is, de nem is engedi el.
- Egynél többet? Azt hiszed préda vagyok? – Most én mosolyodom el. Ha préda lennék, akkor minimum küzdöttem volna az életemért, így viszont behódoltam valami izgalmasnak, ami következhet. Azok után, amit a szobámban rejtegetek, úgy véltem, megérdemlem a büntetést, hogy akár meg is öljön a vámpír, nem ez következett, beteg elmém úgy fest élvezte a csontig hatoló harapást, hogy szinte el akarta szívni belőlem az életet, és úgy fest, én is hatással voltam a férfira, mert nem növelte a fájdalmat, inkább átalakította valami kéjessé, amihez egyébként a korom folytán fiatal lennék, az más kérdés, hogy már igenis érdekel a kéj, mint fogalom. Soha nem hagytam, hogy bárki is így hozzámérjen, lényegében Marcus-szal vagyok hozzá a legközelebb, még ha nincs is eldöntve, hogy mit akarunk egymástól. Stryker sem kapott meg, vele csak mutatós párt alkottunk. Az éhes tekintet mindenesetre bezsongat, nem fogok elmenni a Lana-féle bunkózásba, hogy mégis mit képzel magáról. Előtte valahogyan nincsen kedvem megjátszani magamat. - Még? Mintha pattanásig feszülnének az idegeid szívem. Ennyire ki vagy éhezve? – Kérdezem provokatív felhanggal, felőlem aztán bármilyen fenyegetően nézhet, nem az a lány vagyok, akinek van vesztenivalója. Ha bánt, ha megöl, mindez benne van a pakliban. Azért vagyok itt vele, mert itt akarok lenni, ám túlságosan is szeszélyes vagyok, ez bármikor megváltozhat, itt hagyhatom, meggondolván az egészet. Sokszor pont azért nem tudom, hogy mit akarok, mert nem éppen normális életet élek, Styker sem volt egy ideális pár, az apámról pedig ne is beszéljünk, jó helyen van ott, ahol hagytam. - Kihasználni az időnket? Vigyelek el valahova szórakozni? Netán táncolni? – Úgy érzem nekem kell átvennem a kezdeményezést, mert nagyon ködösen fogalmaz a drága. Így ha nem vet fel semmilyen érdemi lehetőséget, hát nekem kell. Előredőlök a székemben, kellemes dekoltázsomba éppen beleláthat, de kiváncsi vagyok, meddig tudja tartani a szemkontaktust. Tudom, hogy gonosz játék ez, de hát ki mondta hogy én jókislány vagyok?
♫ Nice to meet you ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Randi? ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Hogy ellentmondás-e, amit teszek, az megkérdőjelezhető. Tény, hogy van igazságalapja a dolognak, amit Svetlana felvázol, de abban is van realitás, amit én. Két lehetséges kimenetel, és mindketten másként elmélkedünk róla. Alapesetben nincs ezzel semmi probléma, de úgy tűnik ő igencsak komolyan veszi, ami egy kissé meglep, még ha nem is mutatom ki. Kettőnk közül ő szokott az lenni, aki a határokat súrolja, de úgy tűnik, jelenleg felcserélődtek a szerepek. - Az iskola nem feltétlen vadászterület, az igazgató komoly felügyelet tart minket. Talán, még ha akarnék, sem tudnék egynél több diákot levadászni. – A feltételes módot meghagyom, amint a második kérdésére is csak szélesen elvigyorodom, de szó nélkül hagyom. A mosolyom is igencsak sokat sejtető, nem feltétlenül kell szavakba öntenem, hogy mit gondolok. A kuncogására felvonom a szemöldökömet, nem teljesen ilyen reakciót vártam a szavaimra, de ez is felettébb szórakoztató tud lenni. Úgy tűnik valamit forgat a fejében, ami szinten tartja az érdeklődésemet, mégis, ahogy kissé előredől, először a mellkasára siklik a tekintetem, majd tova, egészen a nyakára. Kiéhezett tekintetem sokat elárul, ahogy felpillantok a szemeibe. Némi tétovázás után nyitom csak szóra az ajkam, biztosítva, hogy semmilyen, jelenleg kelletlen reakciót mutassak. - Még tudok várni. Későbbre gondoltam, a nap hátralévő részét úgy terveztem, hogy a városban töltjük. – Nekem is vannak meglepően normális terveim, még ha én magam kissé furcsán is szoktam az emberekhez állni. A mondandóm elejét ugyan érthetően kihangsúlyozom, de a vége felé már visszaváltok a megszokott semlegességbe. Nem szokásom feleslegesen erőltetni a dolgokat. Amolyan ötletfelvetés az egész. A véletlen kérdésemre a válasza viszont éppen kedvező a terveimhez képest.- Értem, akkor érdemes kihasználni az időnket... – hátradőlök a székemben, a mellkasomon karba fonom a kezeimet, amint viszonozom az érdeklődőnek vélt pillantását. Sok minden felvetődik a fejemben, mint lehetőség, de mindhez ketten kellünk. Az már kecsegtető ugyan, hogy a vacsorám biztosítva van, de vajon csak az egyik, a vámpíri szomjam kielégítése is megteszi, vagy az emberi igények sem feltétlenül elhanyagolandók...
first real date ◊ zene ◊ 317[You must be registered and logged in to see this link.]
Felvonom a szemöldökömet, ellentmond nekem? Nocsak.. Azt hittem, hogy kellően behálóztam már, hogy behódoljon bármilyen kérdésem merül fel. Ehhez képest tartja a véleményét, s nem tudom eldönteni, hogy azért, mert vámpír, vagy mert olyan határozott férfi, aki képes még az én szeszélyes természetemet is kordában tartani, bár tudnám. Így hát az asztalra illesztem a könyökömet, és kérdően pillantok rá, levéve a napszemüveget, rágcsálni kezdem a végét. - Tényleg nem tudtam, számomra nagyon is úgy tűnt, hogy tisztában vagy azzal, mennyien odafigyelnek rá. Az iskola a vadászterületed? S én vagyok az űzött vad? – Kérdezem őszinte provokációval a hangomban, ám ajkaim tövében finom mosoly bújkál, mindig is szerettem húzni az idegeit. Ezek afféle próbák, hogy lássam, meddig hajlandó lenyelni a stílusomat. Valahol igenis ez a mércéje annak, hogy komolyan vegyem. Eddig nagyon jó úton halad. Finoman kuncogok, kezd érdekessé vállni, hogy nem a tisztességes fajtával üzletel. Hát én sem vagyok egy szent, de szerencsére nem lát a fejembe, nem tud a sötét mágiával megbűvölt ovális tükörről sem. A gúnyos nevetése belőlem is mosolyt csal ki. Tetszik, hogy ennyire titokzatos, hosszútávon igenis jóban lehetünk. Akár még annyira is, amilyen nagy szemeket mereszt rám olykor, sejtem én, hogy nem csak a véremre pályázik. Amikor ismét megszólal, akkor nyelek egy nagyot, szerencsére tényleg nincsenek most a közelünkben. Itt az ideje, hogy nyíltan rákérdezzek. - Rám szomjazol? Lehet róla szó. Most akarod? – Kissé előrehajolok, no nem azért, hogy a dekoltázsomba belásson. Nem vagyok túlságosan eleresztve nagy keblekkel, a modelleknél pont így a jó. Ám a mutatóujjamat ráillesztem a nyaki ütőeremre, ahonnan úgy pár héttel ezelőtt oly élvezettel szürcsölgetett, és finoman kopogni kezdek ott rajta, csak hogy felkeltsem az érdeklődésemet. - Tulajdonképpen ma egészen sokáig. Úgy intéztem, hogy az elkérőmet nem érvénytelenítettem, amikor lemondták a mai fotózást. Ezek pedig éjszakába nyúlóak szoktak lenni. – Hunyorítok érdeklődően, nagyon is kiváncsivá tett, hogy milyen tervekkel tud előállni. Végülis ő a férfi, nem dönthetek helyette. Meg még a tanárom is, és felnőtt is. Mit ragozzam?
♫ Nice to meet you ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Randi? ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Könnyedén leállít pár szóval, és az ő, vagy az én szeszélyemnek köszönhetően, de ismét megindulunk. Nem is tudom pontosan, hogy most melyikünk irányítja az egészet, kissé olyan, mint egy kötélhúzás. Hol az egyikünk, hol a másikunk kerekedik fel. Egymásért, egymás ellen. Egész szórakoztató gondolat, érdekes is lenne kibontani, de semmi szükségességét nem látom jelenleg egy ilyen bájcsevejnek. Talán, majd később, ha úgy hozza a programunk, akkor lehet beavatom a sajátos elképzeléseimbe. Nevezzük is felvezetőnek, ahogyan elkezdem tervezgetni vele a nyaramat. Ez már nagy szó. Nagyon is nagy, legalább is tőlem biztosan. Nem szokásom igazodni másokhoz, egy nemes gesztus a részemről, ami, mintha süket fülekre találna. Bár, valahol igazat is adok neki, de nem érzem kelletét az ilyen szintű aggodalomnak. - Lehetetlen. – Belenézek a nagyra nyílt szempárba. Bámulatos milyen vonzó a tekintete, még így a napszemüveg takarásában is. Mégis, egy bódult kifejezés helyett inkább egy incselkedő játszik az arcomon. A kijelentésem is önbizalomról tanúskodik, bár ezúttal nem az ő irányába, sokkalta inkább az előbbi téma kapcsán. - Talán nem tudod, de ismeretlen vagyok errefelé. Vámpírként élek, teljes mértékben. Csak az iskola falai között szoktam nappal éber lenni, és csak a diákjaim ismerhetnek. Nem igazán közösködöm a mágus társadalommal, maximum egy-két ereklyevadásszal, de közülük sem a tisztességes fajtával. Az én ismeretségem nem a te köreidben fog felbukkanni. – Felnevetek, kissé gúnyosan, szárazon. Eddig csak sejthette, hogy milyen az életmódom, de most beavatom a magánéletembe. Egy kis szeletke a sok titok közül, ami jelenleg még körbeleng. Ezen viszont, jobb esetben az idő majd segít. Ahhoz viszont ki kell addig bírnia mellettem. Ez lesz majd a nehezebb része. Mégis, ebben a pillanatban csak egy félmosollyal reagálom le a biccentését, és, ahogy megkerülöm a saját székem, lepillantok a lábaira. Talán nekem szánta, abban az esetben csak dicsérni tudnám, ellenben a sok kíváncsi szempár kellően kedvetlenné tesz ahhoz, hogy még csak szóvá sem tegyem a dolgot. Egy gyors pillantással, egy sötétebb kisugárzással könnyedén semmissé tehetem azt, amit a lány bája előidézett. - Te biztos nem. Én megtehetném, de amire én szomjazom, az nem hiszem, hogy az étlapon szerepel... – és, bár elpillantok a távolodó pincér felé, éhes pillantásom hamar visszatéved a lányra. Az ínyencség itt ül előttem, de játszi könnyedséggel utasítja el a közeledésem. Többet vár, valamit viszonzásul, feltételezem én. A nők mindig ilyenek, csak annyi, hogy Svetlana felettébb szórakoztatóan éri el ezt a viszonzást nálam. Ahogy pedig lekönyököl az asztalra és figyelni kezd, kissé feszültem viszonozom a pillantását. Nem szeretem, ha bámulnak, vagy inkább azt a viszont érdeklődést, amit kelt bennem. - Mára meddig is vagy szabadon? – fut ki a számon ez az egyszerű kérdés. Nevezzük inkább hangos gondolkodásnak. Nos, nem mintha előre tervezgetnék, de nem vagyok egy olyan típus sem, aki csak úgy nekivág a semminek. Szeretem tudni, hogy hol vannak a határok, és addig szépen beosztani mindent.
first real date ◊ zene ◊ 668[You must be registered and logged in to see this link.]
Tudom én, hogy az oroszlán bajszát huzogatom a viselkedésemmel, de hát ha úgy vesszük; egyszer élünk. Talán pont ez a szemtelenségem húzta ki Robinnál is a gyufát, bár az a srác eleve gyenge volt, olyan vérmérséklettel, hogy bármikor elszakadhatott nála a cérna. Akkor azt mondta, hogy megöl, és ez az ígérete még mindig függőben van, csak annak köszönhetem, hogy nem tette meg, hogy a saját barátai tépték le rólam. Az állam azóta is sajog. Vajon milyen kimenetele lenne egy Marcus-Robin összecsapásnak? Na nem mintha ilyen romantikus álmokat kergetnék, hogy két alfahím megküzd a kezemért. Mindkettő eszköznek tekint, használati tárgynak, ki ezért, ki azért. És ez cseppet sem érdekel, tudom, hogy mennyit érek, éppen ezért már nem is nagyon izgat a dolog. Érzékelem, hogy a legtöbbek szemében csupán valami csinos csomagolás vagyok, és senkit nem érdekelnek a mélységeim. Még Marcusnál sem vettem észre, hogy túlzottan tudni akarná, hogy ki vagyok, a véredényt látja benne, na meg a szép, incselkedő diáklányt, és nem is nagyon lehet vele beszélni lelki dolgokról, nem éppen az empátiájáról híres, ezért aztán csak tőmondatokban számoltam be neki az exemről, hogy legalább tudjon róla, hogy ha feltűnne a képben. Viszont az, hogy a tanárral lehetek, aki még ráadásul vámpír is, bevallom nagyon érdekel, ám jégkirálynő külsőm nem erről árulkodik, igyekszem megtartani a távolságot, hiszen nem érzem úgy, hogy én volnék az, akinek lépéseket kéne tennie. - Nem, nem tudja, de ha felismer téged valaki, és mondjuk leprofesszoroz, hát máris lebuktunk, erre nem gondolsz? - Kérdezem nagyra nyíló óceán szemekkkel. Felé fordulok egy pillanatra, szeretem eljátszani a törékeny hercegnőt, noha ő pontosan tudja rólam, hogy mennyire kemény tudok lenni. Évődő félmosolyal simitok végig a karján, ahogyan vigyorog, igen, vannak következmények, mi viszont talán lehetünk bátrak. Biccentéssel köszönöm meg, hogy kihúzza a széket. Lecsüccsenek, feltéve a lábamat a másikra. Jó az idő, kivillanó hosszú lábaimra nem kevesen odanéznek. - Nem bűnözünk? Legyen akkor.. egy lime-os tea. – Mégiscsak britek vagyunk, na de hogy egy pohár víz.. Ez aztán a randi. A könyökömet az asztalnak támasztom, úgy figyelek a tanár úrra. Nagyon érdekelne, hogy mára mik is a tervei velem. Már kifejezte szándékát, hogy szívesen inna belőlem, na de azt ki is kell érdemelni.
♫ Nice to meet you ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Randi? ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
A kellemes sétából egy szempillantás alatt csinálok valami komolyabbat, valami izgalmasat, majd ugyanúgy merülök vissza az előbbi hangulatba. Tény, hogy Svetlana szeszélyes, de ezek alapján, valamennyire talán én is. Bár nem szívesen ismerném be. Komolynak és megingathatatlannak tüntetem fel magamat, de a vámpír ösztönök minden egyes alkalommal kizökkentenek. Arról nem is beszélve, hogy Svetlana minden egyes incselkedő megmozdulása is csak a tűrőképességem határait súrolja. Szegény lány, ha csak egyszer is sikerül átlépnie azt a határt... Azután már nem leszek túl megértő és kedves a szemében. Ha elengedem magamat, egy új oldalamat fogja megismerni. Az lesz az a pont, ami majd eldönti a kettőnk dolgát. Elvégre, ha bírni fogja, és tetszik neki, minden zökkenő mentesen megy tovább, de ha nem, egyszerűen nem fog tudni megmaradni mellettem. Erre pedig van esély, elvégre, még elég fiatal. - Jól van, értettem – kuncogok, miközben kiegyenesedem és elengedem őt. Tényleg szórakoztató, ő cseppet sem fél. Kíváncsivá tesz, hogy vajon mit láthat bennem ennyire érdekesnek. A vámpírságomat, a külsőmet? Sok más nincs, ami érdekelhetné őt. Pontosabban, van, csak ő a részletekről még nem tud annyit. Ismeri a tanárt, ismeri a vámpírt, de azt, hogy ki vagyok a vámpíri ösztönök és a kötelességtudat mögött, azt talán annyira még nem. - Akkor pedig nem is vagy messze. Ebben az esetben csak az édesanyád jelenti az akadályt... Bár, honnét is tudja, hogy én egy tanár vagyok? Elmondtad neki? Tudod, én új vagyok a környéken, ne ismernek túl sokan. – Pimasz a vigyorom, miközben beszélek. Persze, lehet félni a következményektől, de jobb előbb rendesen végig gondolni. A kávézó felé pillantok, amit mutat, és egy néma sóhaj hagyja el a számat. Napfény... Mindegy, Merlinnek hála, London elég felhős, hogy ne legyen túl sok belőle. Amint odaérünk, udvariasan kihúzom neki a széket, majd helyet foglalok vele szemben úgy, hogy a nap úgy helyezkedjen, hogy csak a hátamat érhesse az erősebb fény. - Én egy pohár vizet, a hölgy pedig... – pillantok Svetlanára, amint befejeztem a mondandómat a pincérnek, aki odalépett hozzánk felvenni a rendelést. Amint pedig ő is elmondta, hogy mit szeretne, azután pedig a pincér távozott, ismét ráfordítom a teljes figyelmemet. Kíváncsian várom a válaszát.
first real date ◊ zene ◊ 351[You must be registered and logged in to see this link.]
A kapcsolatunkat még mi magunk sem definiáltuk. Biztos vagyok benne, hogy nem az a zsarolható fajta. Tudom a titkát, és kész, de ezzel nincsen fegyver a kezemben. Tanár-diák kapcsolatnál mégis több van köztünk, valami körvonalazódik, legyen az barátság, vonzalom, vagy akár csak érdeklődés. Ha úgy alakulna, hogy nem lesz köztünk semmi, akkor örülhet, hogy ihatott belőlem, nekem meg pár találka erejéig volt egy intellektuális beszélgetőpartnerem, hiszen lássuk be, a velem egykorú srácok katasztrófálisak, de még a pár évvel idősebbek is. Marcus mellett hiába vagyok most Lana-hangulatban, biztos, hogy őt mindez nem érdekli, uralja a szeszélyeimet. Ha bárki mással kellene beszélgetnem, úgy a sárba tipornám az önbecsülését, hogy egy hétig sírna a paplan alatt. A vámpír viszont eljátsza itt nekem az alfahímet, amire fel tudok nézni még gőgös vélalányként is, azért egy férfi igenis legyen férfi. Ahogyan oldalra billenti a fejemet, és a lehelletével illet, akaratlanul is megborzongok, élvezem a sötét játékot, amely köztünk zajlig. A szavai ellenben megfeszülésre kényszerítenek. - Azt majd én eldöntöm, ne bízd el magadat. – Húzódom el annyira, hogy lássam a tekintetét. Nem félek tőle egy pillanatig sem, így nem merül fel bennem a megtorlás lehetősége. Tudom, hogy ha nagyon akarna, találhatna mást is, én viszont nehezen kutathatnék fel egy vámpírt, akinek csak játszani kellek, nem pedig vacsorára. Mégis, szeretem húzni az agyát, játszani az oroszlán bajszával, hiszen tudom, valamiért mégiscsak én vagyok a nyerő. A miértekkel most nem foglalkozom, a külsőm nyilvánvalóan számíthat, ám az is felmerült bennem, hogy a sokak által utált, szeszélyes lányt akarja betörni. Ez még kétséges, hogy vajon neki sikerül-e. A pillantásom érdeklődő, más nem fedezne fel benne semmilyen mélységet, a férfi viszont már ismer annyira, hogy nagyon is érdekel, csupán a saját elveim miatt tartom a távolságot, hogy még úgy tűnjön, nem döntöttünk kettőnkről. Az viszont biztos, hogy hagyom magam átölelni, és amikor megindulunk, én is odaillesztem a tenyeremet a derekára. Felnézek rá, ahogyan oldalt pillantok, egy picit lejebb csúsztatom a szabad kezemmel a napszemüveget, hogy lássa is a pillantásomat, de nem veszem le teljesen, mert azért nem akarnék én sem ismerősökkel lenni. Szívesen felajánlottam volna, hogy segítek a dolgozatok és beadandók javítgatásában, ám ha boldogul, most mit erőltessem? - Londonban leginkább az Abszol-út környékén, de Roxmortsban is előfordulok. Néhány mugli magazinba is szoktak kérni, de oda ritkán vállalom el, nem akarok nagy feltűnést. Világhír azért nem kell, még csak az kéne, hogy rájőjjenek, hogy boszorkány vagyok. – Ez utóbbi szavakat már csak susogom, nem akarom nagy dobra verni. Az egyik kávézó felé mutatom, és a derekát picit arra vonom, nem mintha erősebb lennék nála. Körülnézek, hogy hol vannak üres helyek, és lecsüccsenek az egyik asztalhoz, hogy elkezdjem nézegetni az itallapot. - Hogy gondolod megoldani? A fotózásokon sokszor ott van anya. Az nem lenne gyanus, ha te mint tanár megjelennél? – Kérdezem érdeklődve. Nyilván jó lenne találkozni, de nem én akarom erőltetni, vagy a megoldást a kezébe adni.
♫ Nice to meet you ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Randi? ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Hogy mennyire lehet komoly ez... Jó kérdés, de felesleges rajta gondolkodni. Sohasem voltam az előre gondosan kitalált dolgok embere, mindig is a pillanatnak éltem, a véletleneknek és az izgalomnak. Azzal, hogy tanár lettem, minderről lemondtam, és talán ez az egyik oka, hogy, amint lehetőség adódott, lecsaptam Svetlanára. Egy tanár-diák kapcsolat meglehetősen felborzolhatja az idegeket. Másokét, és a miénket is, csak annyi, hogy mi élvezetünket lelhetjük ebben a kalandban. És, bár fogalmam sincs, hogy előttem milyen férfiakkal volt dolga, őszintén szólva, hidegen is hagy, érzem, hogy ő nem lesz olyan, mint a többi lány, akiknek a vérét szívtam. Ők, egy idő után, elkezdtek görcsösen ragaszkodni, függni tőlem, mondhatni rám erőltették magukat. Ezért is ugrottam mindig minél gyorsabban a következőre. Ő viszont mást, nem hódol b. Elcsábít, majd ellök magától és az egész újra kezdődik elölről. Szeszélyes, és ez teszi igazán szórakoztatóvá. A kivillanó felsőrész természetesen odavonzza a tekintetemet. Vegyesen a férfi hajlamok és a vámpíri ösztönök. A kecses, fehér nyakvonal ízletes, míg lejjebb haladva inkább élvezetes gondolatok kelt bennem. A szavaira viszont felemelem a tekintetemet, hogy a szemébe pillantsak. Az éhség több formája is megcsillan még a pillantásomban, de ezeket a gondolatokat meghagyom későbbre. - Nem hát – kuncogok, halkan, kissé talán semlegesen. Szokás szerint kevés érzelem tolul a hangomba, mégis, a tekintetemmel, ahogy végigmérem őt, talán elég sokat elárulok. Nincs semmi olyan szándékom még, inkább csak a szórakozottság az, ami most lerí belőle. Az előbbi gondolatokat félreseprem egyelőre. - Nem használok megoldókulcsot, ami kell, minden itt van. – A mosolyom sanda, a mondandója végén elgondolkozom. Annyiféleképpen tudnék erre reagálni. Végül pedig az éhség uralta reakcióm az, ami előtör. Megállok, a derekánál fogva magam felé fordítom, majd az álla alá nyúlok, hogy egy kicsit félre billentsem a fejét. Közelebb hajolok hozzá, hogy érezhesse a leheletemet a nyakán, amint elkezdek beszélni. Felfelé haladok, a füle felé, ahogyan a mondandóm végéhez érek, elhalkul a hangom. A járókelőknek, akik éppen elhaladnak mellettünk, semmi köze ehhez. Hagyom, hogy csak ő hallja mindezt. - Így is eléggé a hasznomra vagy... – Még egy mély levegőt veszek, így közel hajolva hozzá, erősen érzem az édeskés vérének illatát. A szemem egy pillanatra átvált feketébe, ahogy kiegyenesedem. Pár napja ehettem belőle utoljára, így mondhatjuk, hogy elég éhes vagyok. Ezzel pedig biztosan tudtára adtam, hogy egyrészt milyen szándékaim vannak a mai napra. Ezek után pedig, visszatérve a beszélgetéshez, elengedem az állát, lazítom a szorításon a derekán, és újra megindulok. Talán úgy hathat, hogy csak andalgunk, de azt terveztem, hogy beugrunk valahová. Van pár kocsma a környéken, ahol nem feltétlen számít a kor, és persze varázslókocsmák. Előnyös, bár van némi olyan hátránya is, hogy akár egy ismerőssel is összefuthatunk. - Hmm, megoldható. A fotózásaid hol is szoktak lenni? – Nem érdekelt, így eddig nem kérdeztem, de, ha a vér utánpótlásomról van szó, azt hiszem érdemes megtudni. Mást nem, felbukkanok, és kihasználom azt a vámpíri bájt, amiért olyan sokan odavannak. Ha muglikról van szó, őket nevetségesen könnyű meggyőzni, ha pedig varázslókról... Nos, mindenre van megoldás.
first real date ◊ zene ◊ 489[You must be registered and logged in to see this link.]
