2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A Hyde Park és a St. James’s Park között terül el, egy fákkal borított rét, ahol padokat helyeztek el a megpihenni vágyók részére. A parkot délen a Constitution Hill, keleten a Queen's Walk sétálóutca északon pedig a Piccadilly határolja, valamint rengeteg étterem, kocsma és pár szórakozóhely, amik java részét varázslók üzemeltetik. Népszerű a fiatal varázslók és boszorkányok körében, mivel ez az a hely Londonban, ahol leginkább el lehet vegyülni a muglik között minden feltűnés nélkül.
Julia esernyője valóban eldobásra alkalmas. Olyan, mintha ónos eső lenne, de a furcsa, sütét anyag teljesen szétáztatja az esernyőt. Azért nem savas, de semmi értelme a feje felett tartani, mert így is bőrig áznak. Ettől függetlenül behúzódik egy kiszögelésbe, ott csak valamennyire ázik tovább. A pisztoly nem ázik át, eleve úgy tervezték, hogy esőben is hatékony legyen, más kérdés, hogy a tervezők aligha gondolhattak egy ilyen égi áldásra. Most a többiek ott nézelődnek a csatornafedél felett, s megtalálják a vadvizi csónakazázás röplapját. A papír valamiért nem mállott szét az eső ellenére sem, de Julia talán mert kissé arébb áll, külső szemlélőként észreveszi, hogy Alana megrezzen, amikor megtalálják a röplapot. A kérdés csak az, hogy miután szemtanuja volt egy véres gyilkossásnak, miért éppen egy ilyen kirándulás hirdetése zaklatná fel komolyabban? Janette viszont miközben elteszi egy műanyag zacskóba, meg tudja vizsgálni, s észreveszi, hogy a röplap alján mintha valami lista is lenne. Családnevek: Kuznetsov, Blunt, Tropps. És még megannyi más név. Titanille viszont vissza tud emlékezni rá, hogy a többi név az aranyvérű áldozatok családnevei. Na de ha ez valami halállista, miért tűnik a röplap nagyon réginek? Olyan, mintha úgy harminc évvel ezelőtti lenne.. Janette továbbra is érzi a gonosz jelenlétét, lehet, hogy a csatornában rejtőző gonosz pont őket figyeli. – Tegnap este jóval sötétebb volt, talán éjszaka támad az a dög.. – Jegyzi meg Alana, mert bár őt nem kérdezték, mégiscsak valami tanácsadóként van itt jelen. Ninon visszamegy az autóba összerakni a részleteket, s ő pontosan tudja, hogy a Kuznetsov az egykori álnevei egyike. Amit az apja is használt egykor. Ám ez borít mindent, mert úgy fest, mégsem csak aranyvérű családok voltak. Olyan, mintha lett volna egykor egy baráti társaság, akikre a szörnyeteg vadászik. Bár.. az áldozatok inkább fiatalok, mint ők maguk. Titanille is találkozik a saját családnevével, és rémlik neki, hogy a felmenői közül volt valaki, aki hozzá hasonlóan igencsak kiváncsi természet volt, talán nyomozott valakik után? Lehet, hogy azt a kirándulóhelyet kéne inkább megnézni?
Janette vérnyomos cetlit talál, s azzal küzd, Ninon meg visszaszáll a kocsiba hirtelen hátraarcot csinálva, szóval a bennem felötlő isteni szikrát első körben Juliához lépve tárom elő. Ha van valami eresz, ami alá be tudunk húzódni, akkor odébb invitálom a lányt, s közelebb hajolok hozzá, hogy ne kelljen kikiabálni a szavaimat. - A családok mind aranyvérűek, ez nem lehet véletlen. Mi van akkor, hogyha a lény a vérre gerjed? Akár átvitt, akár konkrét értelemben? Tehát hogyha valaki megvágja magát, akkor annak a szaga előcsalogatja? Már persze ha valaki aranyvérű. - elmondok mindent, ami felütötte bennem a fejét, majd hogyha nincs ellenére, akkor jelzem neki, hogy menjünk vissza mi is a kocsihoz, mert szárazon tartózkodva, védett helyen azért jobb lenne kupaktanácsot tartani. Ezt Janette felé is jelzem. Nekem az sincs ellenemre, hogyha Alana is beszáll, de őszintén szólva vele most nem számolok. - Jutottál valamire? - kérdezem először Ninont, majd rátérek a magam gondolataira, ha mind hallanak. - Talán arra, aki nem aranyvérű nem is annyira veszélyes a dög. Ilyen alapon én lemehetek, de nem biztos, hogy a saját fészkében volna érdemes meglepni. esetleg ha keresnénk egy jól védhető helyet a közelben, s megpróbálkoznánk az aranyvér-csepegtetéssel? Fogalmam sincs a vérviszonyokról, engem ez sosem érdekelt és nem is tartom számon a nagy családokat meg sarjaikat. És különben is mindenütt lehet balkézről gyerek, szóval nem tudom hogy állnak ezzel igazából a többiek, így a kérdést erőteljesen nyitva hagyom.
Megmutatom, amit csak tudok, persze ettől még senki sem lesz profi, ahogy magamat se nevezném annak. Egyértelmű, hogy úgy nőttem fel, hogy egy szemernyit se távolodtam el a mugli technológiáktól, hiszen vezetni is megtanultam, bár azért a pisztolyhasználat a varázstalanoknál se mindennapi. A visszakérdezésre mielőtt reagálnék beszálnak a többiek is sorban, ahogy autópilóta üzemmódban követem Juliát az esernyője alatt, tehát kétlem, hogy más is beférne alá, de csak ott terem majdnem mindenki. Nem sokon múlik, hogy most már belefejeljek a tenyerembe és felnyögjek, miután az akcentusomat kritizálták, a leírt információmra szóban reagáltak és a suttogásomat mindenki tisztán hallja és azonnal válaszol rá. Értem én, hogy mindenki lány, de jobban terjed az információ, aminek nem kéne, mint a legrosszabb pletykafészkek között a Beuxbatons-ban. Egyértelműen kezd frusztrálni, hogy a szokatlan, de mindig is úgy hittem, hogy eredményes megközelítéseimet sorban eltiporják, de a gyilkosságok, a mágia hiánya és az eső sokkal jobban zavar. Nem mondok inkább semmit az ég világon, csak amikor Julia motyogva hüledezik, hogy az esernyőn átüt az eső akkor reagálok. Az enyém eddig össze volt csukva, hiszen az övé alatt álltam, szóval talán ha most kinyitom és átadom, néhány pillanatra újra védve lehetünk, illetve lehet a lány, mert én dobbantani készülök az esőből. Nyilván ha ilyen rosszak a körülmények nem térképezek kint, nem akarom, hogy kiolvadjon a kezemből a mappa, amit a kapitányságon, vagy rendőrörsön kaptunk. - Na jó, meg kell néznem valamit. - mondok csak ennyit, miután hallom Janette szavait, ami szintén a vízhez kapcsolódik és belehelyezhetném az elméletembe, ha mondjuk egy csatorna lefolyó valahol arra csapódik a természetbe. Bár jelenleg az állandó esőtől valószínűleg minden csatorna szinültig van, csoda, hogy nem áll vízben az egész város már a túltöltődött elfolyóktól. Sietve, legörnyedve, hogy a hátamat érje az eső és ne az elöl tartott mappát vagy fegyveremet visszaszállok az autóba hátsó ülésére. Elkezdem kipakolni az információkat és megnézni, hogy az összes támadás kapcsolata lehet-e a csatornahálózat és ilyen alapon már látszik-e valamilyen minta az esetek sorrendje alapján, ahogy kint próbáltam. Lehet, hogy egy kicsit antiszociális megoldás, hogy faképnél hagytam őket beszállni a páncélozott autóba, de legalább hátra száltam, szóval nem kapnak frászt, hogy itt hagyom őket mindjárt.
Értem én Ninon akcentusos játékát, éppen csak nem tartom időszerűnek jelen helyzetben. S bár Jo után ő a legfiatalabb, azért nem lebecsülendő. Sőt a mugli lőfegyverekről alkotott tudása messze meghaladja az enyémet ezt el kell ismerni. Így nagyon is igyekszem rá figyelni, és megjegyezni, sőt lejegyezni minden mozdulatát, és mondatát a fegyverekről. Később, ha nem leszünk ilyen helyzetben, akkor még hasznos lehet, ha mondjuk felkeresem ezt a lőteret, és tényleg megtanulom jól használni a mugli fegyvereket. Abban ugyan nem vagyok biztos, hogy most kapásból tökéletesen menne a dolog Ninon gyorstalpalója után, amiért egyébként igen hálásan mondok köszönetet. De legalább nem tök hülyén fogom szorongatni a vasdarabot, amikor az életünk múlhat rajta. Azonban amikor a helyszínen az esőben az ernyőink igen hamar használhatatlanná válnak az cseppet sem tetszik. Az esőnek egyre komolyabb hatásai vannak. Nem a jó és természetes értelemben. Azonban amikor felfedezek mégis csak, valami hatalmas csoda folytán valami érdekeset, akkor hangosan vonom fel rá a többiek figyelmét. - Találtam valamit! Egy véres cetli darab. Talán az egyik áldozaté. Ha jól látom valami vadvízi evezés vagy mi. Bevihetnénk a mugli laborba. - bár nem sok fogalmam van róla, hogy az milyen sport, és mi a jó a mugliknak benne. Viszont megpróbálom egy csipesszel óvatosan egy műanyag zacskóba menteni a bizonyítékot, hátha később a mugli laborosok tudnak majd vele valamit kezdeni. Csak reménykedem benne, és fohászkodok minden mágus Ősatyjához, hogy ne málljon szét teljesen a fecni a mozdulat közben. Ha sikeres volt a mozdulat, akkor pedig gyorsan elteszem a zacskóba mentett bizonyítékot a táskámba. - Van itt valami sötét. Legyetek nagyon óvatosak. - nem tudnám pontosan behatárolni, hogy mit érzek. Talán a múlt egy sötét kivetülése, talán valami sötét néz minket. Fogalmam sincs. Csak azt érzem, hogy ez a hely nagyon nincsen rendben. Sokkal körültekintőbbnek kell lennünk. Nem én akarok a következő szervek nélküli áldozat lenni. - Talán mielőtt felhívjuk magunkra a figyelmet, csapdát kéne állítanunk. - vetem fel az ötletet. Azt ugyan nem tudom, hogy mivel lehetne előcsalni. Emberi csali? Friss emberi szervek? Jó ez morbid és nem játszik. De akkor is. A bestiákhoz semennyire sem értek, és szerintem még mindig az lenne a legbölcsebb, ha mozgósítanánk egy szakképzett bestiabefogó osztagot a Minisztériumból. A csapdákhoz sem kifejezetten értek, mármint olyan csapdákhoz, amikhez nem kell pálca, de terv nélkül nem is hívnám a saját nyakunkba azt az izét, aminek olyan fogai lehetnek, mint amit az őrsön láttunk. Plusz a labor munka mindig jobban vonzott, mint a szörnyvadászat, így nem csoda, ha máris visszatérnék a mugli laborba, hátha megtudok valamit a cetlimről. Na meg egy-két mugli trükköt sem lenne haszontalan ellesni abból a laborból az ilyen esetekre.
//Inkvizítor - 1. szint: 10 méter sugarú körben megérzi a sötét teremtmények jelenlétét, pl. élőholtak, átváltozott alakváltók, de nem emberek. Sokkal könnyebben rájön ezek gyenge pontjára, tehát a mesélő ilyenkor akár privát üzit is írhat neki.//
Megpróbálom azért figyelni és fejben lekövetni Ninon mozdulatait, ami a pisztolyt illeti, de hogy élesben menni fog-e és emlékszem-e majd, arról igazából sejtelmem sincsen. Azért valahol remélem, hogy inkább nem kell majd használni, mint kell, de nem lehet tudni, hogy mi vár ránk. Ha nincs más választás, akkor úgyse tehetek mást, mint hogy megvédem magamat, vagy legalábbis megpróbálom. - Na jó, de hogyan? - pillantok én is Ninonra, mert oké, hogy én se akarnék lemenni oda, ahová Alana mutatott, de nem tudom, hogy mégis hogyan lehetne kicsalogatni azt a szörnyet a föld alól. Arra viszont már eléggé értetlenül állok, hogy lassan szó szerint szétmegy az esernyő, aminek az a dolga, hogy védjen az esőtől. Ez azért nem sok jót jelent, hiszen szétroncsolhatja a ruhát is, meg... minket. Rendesen kikerekedik a szemem és megpróbálok keresni valami kiszögellést ház mellett, vagy ilyesmi. Nem attól félek, hogy vizes leszek, inkább attól, hogy nem csak az esernyőt üti át az eső. - Ez nagyon nem normális... - motyogom szinte csak magamnak, vagy Ninonnak, amikor még mellettem áll, ha nem követ eleve valami fedezéket keresve. Az esernyőt egyszerűen fogom és eldobom, nem sok értelmét tartom, hogy még azt is hurcoljam magammal, ha szétment. A pisztolyt pedig megpróbálom azért védeni a víztől, már amennyire lehetséges a ruha alatt, ha az eső átüti az esernyő anyagát is, ki tudja. - Vagy kire, de kétlem, hogy bármelyikünk is szeretne a csali szerepébe bújni. - húzom el a számat, mert hát nem valami szimpatikus az ötlet, hogy kiálljak a csatorna mellé, hogy hátha felzabál a szörny, vagy megúszom. Elég necces és valahogy kétlem, hogy bárkinek szimpatikus lenne a megoldás, bár Alana nem maradt a kocsiba, hiába vetette fel Tita, de azért az meglepne, ha szeretne csali szerepben tetszelegni.
Amikor kiszállnak, akkor Julia kérdést intéz Alana felé, aki készségesen megmutatja, hogy hol lehet a csatornafedél, amely után végül a lény nem támadott, hanem visszavonult. Julia azt is észreveheti, hogy a lány már nem először valami medált morzsolgat a nyakában, rendkívül fontos lehet neki. Az esernyőjük egyébként megintcsak nem tart sokáig, mert az opál eső nagyon tömény. Ugyan nem savas, de az égi áldás teljesen átüti rövid idő alatt az anyagot, akár be is csukhatják az esernyőket, mert csak feleslegesen tartják, így is már csurom vizes a hajuk, mindenki kellően szopott gombócnak néz ki. Alana besorol Julia mellé, készségesen válaszol bármire, most, hogy vannak körülötte, cseppet sem tűnik riadtnak, sőt elégedett, hogy segíthet, és hogy folyik a nyomozás. Janette világító szempárt nem talál, de egy szinte teljesen szétázott papírt igen, amin vérnyomok vannak. Az eső ellenére úgy ahogy olvasható. Egy Londontól nem is olyan messzi folyóhoz, egy vadvizi evezést reklámoz, igencsak veszélyes szakaszon. Lehet, hogy az egyik áldozat hagyta el, aki oda akart volna menni? Janette egyébként érzékel valami nagyon enyhe sötét aurát a közelben, de az jelentheti azt is, hogy itt szörnyűség történt, de alakváltó, átváltozott gonoszt nem igazán. – Hát igen, nekem se sok kedvem lenne lemenni, de ti tudjátok. – Feleli Alana Ninonnak, már ő is teljesen bőrig ázott, az arcára tapad a hosszú haja. Nyilván attól is lehet tartani, hogy megfáznak, ha sokáig maradnak kint. Titának viszont eszébe jut, hogy talán mégiscsak lehet összefüggés az áldozotok között. Közvetlenül, vagy közvetve mind aranyvérű családok rokonai voltak, és talán.. még egymást is ismerhették. Lehet, hogy a szörnyeteg valahogy felismeri a mágiát, és arra támad? Ez nem lehet véletlen. Vagy.. talán a családoknak van valami közös titka, amire a messziről jött lény reflektálni tud? Mit rejthet vajon a mély?
Halottnak a csók ez a fegyverkezelési gyorstalpaló, már olyan szempontbl, hogy továbbra sem hiszem, hogy sokra megyünk vele, de ettől függetlenül azért mindenre odafigyelek és egy köszit is elnyögök Ninonnak, amiért segít ebben. Azt nem itt kell valószínűleg megjegyeznem, hogy az oknyomozás nem jár páratlan bátorsággal - és nem véletlenül utálom a legendás lényeket, meg úgy általában mindenféle gusztustalanb nem mágikus lényeket. Ha Chris itt lenne akkor jóval nyugodtabb lennék, de ennek is megvan az előnye. Legalább őt nem sodorja bajba ez az egész. A kocsiban ha egy mód van rá akkor középre ülnék, de nem nyomakszom a helyért. szóval tulajdonképp mindegy. ernyőt ugyan nyitok, de még így is sikerül ázott kutya hajat összeszednem, amit a kiszálláskori ügyetlenkedés az ernyővel csak fokoz. Nem nagyon szoktam esernyővel mászkálni, mert alapvetően szeretem az esőt, szóval naná, hogy a legmacerásabbat hoztam el otthonról. És mikor akadjon, hogyha nem akkor, amikor a legnagyobb szükség volna rá? - Szerintem ne állítsuk le a motort. Már ha bírja persze. Mondjuk lemerült akksival még nagyobb szarban lennénk, így lehet inkább csak hagyd benne a kulcsort és ne szállj ki velünk. - mondom el Alanának a véleményemet, de auztán inkább a terep megfigyelésével foglalkozom. Ha hallhatom Ninon szavait akkor akármennyire is necces ötlet mégis bólintok egyetértőn. - Már csak az a kérdés, hogy mivel. Tudja valaki, hogy mire gerjedhet? - nézek a többiekre kérdőn. Egyelőre elég tanácstalannak érzem magam, de majdcsak ebbe is belejövünk.
Látom, hogy Julia nem igazán elégedett a válasszal, de nem kérdez vissza, nem folytatja tovább, így hát én sem magyarázok. Amúgy sincs erre időnk, lehet, hogy megsértődött, amiért őket is félrevezettem, de majd elfelejti az egészet, amikor halálos veszélyben kihúzom a csávából a pisztoly durrogtatással. Amikor Janette rákérdez a fegyverre nyilván mindannyiunknak érdeke az összefoglaló, szóval felvállalom az instant kiképző szerepét, még ha én is vagyok Jo nélkül lényegében a legfiatalabb is. Megmutatom mindenkinek, aki figyel a tárat, hogyan kell kicserélni, a kakast, ami kibiztosítja, de csak akkor szabad, ha tényleg látják a célpontot, nehogy baleset legyen belőle, és azt, hogy mit is kell nézni a célzáshoz, mi a biztosabb fogás, és hogy ne rántsák fel a fegyvert a dörrenéstől. Mindenhez én se értek, de ezek eléggé alapok, amik segíthetnek olyanoknak, akik korábban csak pálcát fogtak a kezükben fegyver gyanánt. - És ne áztassátok el, ha lehet. Általában ma már eléggé vízállóak, kivéve, ha konkrétan belevágja valaki őket a vízbe, de azért menjünk biztosra. - fejezem be. Legalább annyit sikerül elérnünk, hogy egy masszív kocsival gazdagodjunk, bár tekintve, hogy egy csapat lány vagyunk és még is utunkra engednek tapasztalt zsaruk nélkül hálát éppen nem fogok rebegni érte. Alapvetően egyáltalán nem vagyok finnyás és vállalnám a bőrig ázást, de ez az eső furcsa mágikus hatással van mindenre, szóval én is szigorúan esernyővel megyek a kocsihoz, az a biztos. Mondjuk így egyik kezünk mindig foglalt lesz, ameddig fedett helyre nem érünk, ami eléggé idegesítő, de jelen esetben szükséges a nagyobb rossz elkerüléséért. Hiába írok én papírra némán, mindenki elkezdi hangosan sorolni, hogy miben jó, de én azért magát a vezetést megtartom magamnak és azt mellőzve szólalok meg. - Eléggé jók a 'heflexeim, mert spohtoltam, de amúgy a pálca és a bájitalok nélkül szintén nem szolgálhatok sok mindennel. Jól r'ajzolok, de nem hiszem, hogy már szükség lenne ehhe. - mosolyodom el, most már mérsékelt francia akcentussal, abszolút érthetően, de tartva magam ahhoz, hogy francia cserediák vagyok és nem beszélem folyékonyan, anyanyelvi szinten az angolt. A Drumstrangos lány ugyan még egyetlen jelet se adott arra, hogy ismerős lennék neki, ebben a korban az ember nagyon sokat változik, de attól még inkább megyek biztosra. A nyelvem hegyén van, hogy megkérdezzem ő ért-e valamihez a vezetésen kívül, de még mindig bennem van az érzés, hogy kerüljem a direkt társalgást vele. Amikor kiszállunk a kocsiból ráakasztom az ernyőt az oldaltáskámra, de besorolok Julia ernyője alá egyrészt azért, hogy ne egyedül távolodjon el tőlünk, ha talál valamit, másrészt azért, mert amúgy is vékonyabb, kisebb termetű vagyok, simán elférünk alatta és így mind a két kezem szabadon nyúlhat a fegyverért, ha kell. - Lehet érdemesebb lenne elérni, hogy kijöjjön, ahelyett, hogy mi mennénk a fészkébe. - mondom halkan, csak a lánynak közvetlenül mellettem. Bár elég undok gondolat valakit csalinak használni, szóval azért nem azt gondolnám, hogy valakit csak úgy ültessünk a bejárathoz és várjunk, de nyilvánvalóan jobb, ha a mi közegünkben történik az összecsapás és nem az övében. Márha egyáltalán tényleg itt fészkel és nem csak egyedi eset volt, hogy itt vadászott. Ha van rá időm, akkor előveszem a térképet Julia esernyője alatt autópilóta módban követve amerre halad, megnézni még egyszer, hogy hol voltak a támadások, vajon mindegyik csatornahálózat mentén egy kijáratnál és egész egyszerűen ennyi lenne a kapcsolat?
Nem vagyok bestiamester, még csak ismerőseim se nagyon vannak azon a szakon. De nem tetszik a feltételezés, hogy az a valami egy fog lehet. Nem akarom tudni, hogy minek a foga lehet? Sajnos azonban van egy olyan érzésem, hogy ez nem az én választásom kérdése. Meg kell fékeznünk a gyilkolást, és talán magát az esőt is. Már ha a kettő összefügg. Az egyetlen baj ezzel, hogy félembernek érzem magam a pálcám nélkül. Ninon válaszát, már amennyiben én is hallom valahol érthetőnek találom. Persze az unokahúgom kérdése ettől még teljesen jogos volt. Ahogy azt is értem, hogy Juli számára mért esik nehezére megbízni Ninonban. Nekem sem tetszik a játéka, amit játszik. Még akkor sem, ha értem miért teszi. Az információkért, amiket esetleg másként nem szerezhetne meg. Nem mondom, hogy nem lennék képes én is így játszani, ha mondjuk teszem azt be kéne épülni a Testvériség egy sejtjébe. De nem tartom túl időszerűnek a játékokat egy olyan helyzetben, ahol bíznunk kell egymásban, és csak egymásra számíthatunk. Alana válaszára nos nem tudom eldönteni, hogy mély tisztelettel, vagy gyanakvással nézzek-e rá. Ha valóban őszinték a szándékai, akkor lenyűgöző az elszántsága. Tényleg. Minden esetre egy kis biztató mosollyal fordulok felé, és sorolok be mellé. A múltja tragédiáira nem akarok különösebben rákérdezni, hacsak nem mesél magától. De talán lehet ez magyarázat a furcsa viselkedésére? Akkor keményebb lány, mint elsőre gondoltam. Minden esetre ez majd hamarosan elválik. Addig meg jobb szemmel tartani. - Lehetséges. Még sosem használtam mugli fegyvert. Van amit tudnunk kéne róla? - válaszolom meg Ninon felvetését a lőtérről, egyben kérdezek vissza is, mert valahogy nekem úgy tűnik, hogy az aki leginkább ért az ilyesmihez. Bennem fel sem merült, hogy elmehetnénk egy helyre, ahol gyakorolhatunk csak úgy is a fegyverrel, mielőtt kimennénk terepre. Szóval a magam részéről én ebben is benne lennék. Minden esetre én az autókhoz sem értek, így nem is jut eszembe ezt vizsgálni. Kaptunk, amit kaptunk. Valahogy úgy tűnt a rendőrfőnöktől ennyi, amit kaphattunk. - Én bájitaltanból, és a feltáró, elemző bűbájokból vagyok jó, bár kétlem, hogy ez most segít. A pálcám nélkül félember vagyok. - ismerem el komoran a ki miben jó beszélgetéshez csatlakozva. Persze egy aranyvérű családból származó boszorkány esetében azt hiszem ebben az információban semmi meglepő sincsen. Mi, akik a varázsvilágban élünk hajlamosak vagyunk túlságosan is a pálcamágiánkra támaszkodni. Ami most ugye az eső miatt egyáltalán nem kijátszható lap. A kocsiban már egyáltalán nem beszélgetek ezen kívül. Igyekszem magamban rendezni az eddig hallottakat, és hát van mit. A helyszínre érve egy esernyőt nyitok ki, és kezdem el felmérni a sikátort. Nem csak, hogy én ne ázzak el, de ha valami csoda folytán találnék még valamit, amit az eső nem mosott teljesen el, akkor azt is védhessem majd az ernyővel. Nem ismétlem meg Juli kérdését, de azért érdeklődve pillantok Alana felé, és az esetleges irányba, amit mutathat. Vagy ha netán még eszébe jut egy-két fontos részlet, ahogy arra korábban utalt. Közben pedig a képességeimet, már amik megmaradtak igyekszem élesíteni, hogy nem-e érzek valami sötét lényt, amit nem kéne. Elvégre sosem lehetünk elég óvatosak, nemde?
//Inkvizítor - 1. szint: 10 méter sugarú körben megérzi a sötét teremtmények jelenlétét, pl. élőholtak, átváltozott alakváltók, de nem emberek. Sokkal könnyebben rájön ezek gyenge pontjára, tehát a mesélő ilyenkor akár privát üzit is írhat neki.//
Csak hümmentve bólintok egyet Ninon válaszára. Bevallom így sem tetszik ez a dolog, hiszen kvázi minket is megtévesztette vele, vagy megpróbálta és nehéz úgy csapatot alkotni, hogy valaki ennyire kilóg a sorból és titkolózik. Nehéz bíznom benne. Persze talán egyszerűen túlságosan naiv vagyok, aminek egyszer már csúnya vége lett, hiszen Brian rendesen átvert a palánkon, de ettől még mindig nem érzem úgy, hogy át kellene ejtenem másokat, vagy hát talán pont e miatt még kevésbé tudom megérteni, ha valaki titkolja az igazi énjét. Nem hiába, igazából nem készülök aurornak, hiába végeztem el az Akadémiát. Sose lennék jó beépített ügynök, vagy ilyesmi, mert nem menne, hogy szerepet játsszak. Én is hátra ülök hát be a kocsiban, a másik két lánnyal, inkább Tita mellé orientálódva, bár ha nem a vöröske ül középen, akkor bizony nem kerülhetem el Ninon közelségét sem, akiről még az is kiderül, hogy tud vezetni. Nem tudom, hogy bízhatunk-e ebben az Alanában, de ha már felajánlotta a segítségét akkor legalább egy esélyt kellene adni neki. Csak nem csapdába akar csalni és azért jött velünk, ugye? - Bűbájok, gyógynövények, a gyógyítás, ami felé mindig is húztam. - felelem én is Tita szavaira, hiszen mégis csak gyógyító szakon tanulok és mindig is ez érdekelt jobban. Nem véletlenül áll tőlem annyira távol a fegyver használat. Nem is hiszem, hogy egy rögtönzött lőgyakorlat elég lenne rá, hogy jól használjak egy pisztolyt, viszont a mágia most kizárva, úgyhogy igazából a tanulmányaimból inkább csak a gyógynövények ismerete lehet hasznos, ha bármiféle növényt lehet találni egyáltalán a föld alatt. Egy esernyőt azért felcsattintok a kocsiig, meg amikor megérkezünk, de egyébként az úton leginkább szótlanul figyelem a csendes kintit tájat, hiszen nem sokan mászkálnak az utcán sem valószínűlg ebben a cudar időben, még ha egyébként Angliában megszokott dolog is az eső, na de nem ilyen sokáig. Halkan sóhajtok egyet, észre sem veszem, hogy hangosabb is lesz talán a kelleténél. Olyan rém nyomasztó ez az idő. Nem hiszem, hogy létezik olyan ember, akinek ne rombolná a hangulatát napról-napra egyre jobban. - Hol tűnt el pontosan az a lény? - pillantok ki az esernyőm alól én is Alana felé, amikor kiszállunk a kocsiból. Ha esetleg nem lenne mindenkinél, akkor besorolhat mellém valaki, de valószínűleg ebben az időben a többség úgyis hozott magával esernyőt. A fene se akar bőrig ázni és hát mágiával sem védhetjük magunkat. Mindenesetre jól körülnézek látni-e még itt bármit, amit az eső nem mosott el. Kicsit körbesétálok, de nem nagyon szakadok azért el a többiektől. Remélen nem szúrok ki valaki egy világító szempárt, hogy valami máris minket figyel. Nem akarnék semmiféle lénynek a mai ebédje lenni.
A rendőrparancsnok már nem megy bele kifejezetten, hogy miért nem tudnak adni akár embereket, ő úgy véli, hogy megadta a magyarázatot, részére lezártnak tekintendő a beszélgetés. Jo visszament, így nem fog csatlakozni a csapathoz, ellenben Alana összeszedi magát, és akár még azt is bevállalja, hogy odafuvarozza a lányokat. Így ő kapja meg a kocsikulcsot, amit nem tesz el, csak a kezében fogja, lévén úgy fest, hogy hamarosan indulnak. – Oh, köszönöm, mindenképpen. Nem szeretném, ha az én lelkemen száradna, hogy ha mások is meghalnak. Hátha a helyszínen még eszembe jut valami. – Feleli a lány igencsak eltökélten Janette kérdésére, és már pakolászik is. A magabiztossága ellenére azért még látszik rajta a sokk, ezért azt nem tudja a szőnyeg alá seperni, de dícséretes, hogy mégis akar tanácsokat adni. Ha beülnek a kocsiba, előtte Ninon még meg tudja vizsgálni, valóban páncélozott a járgány, kissé mattabb a karosszéria, és vastagabb a szélvédő is. Egyértelműen más anyagból van, mint a hagyományos autók. Legalább ennyit segített a rendőrfőnök. – És különben is, volt már tragédia az életemben, talán most hatással lehetek arra, hogy mások ne halljanak meg. – Ejti el, de magától ne mondd többet, csak ha esetleg Janette rákérdez. Beül az autóba (természetesen megint bőrig ázik az, aki nem húz esernyőt), London ismét a sötét, fátyolos arcát mutatja ezzel az állandó felhőzettel. Ha a lányok is beülnek, akkor Alana szépen lassan araszol az esőben, a városon keresztül amúgy sem egyszerű most a közlekedés, rengetegen az eső miatt nem akarnak gyalogolni. Mindenesetre úgy jó fél óra múlva oda is érnek az említett sikátorhoz, Alana leparkol, de kérdőn néz a többiekre, hogy mondjuk járassa e a kocsit, vagy ilyesmi. Mindenesetre ő is kiszáll, esernyőt nyit, és várja az esetleges helyszínelős kérdéseket.
//Határidő június 22, én írok június 23án//
Titanille Blunt
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Green Park 2022-06-11, 19:24
Jogos a kérdés Julia szájából, már ha hallgatom akkor megállapítom ezt. Ha nem, akkor csak furcsán raktározom el magamban Ninon álfranciáskodását. Fura egy lány, az már levonódott bennem következtetésként. Nem tűnik őszinte teremtésnek s mint ilyen a titokzatos személyek mindig veszélyesebbek a többinél. Remélhetőleg ezúttal nem ránk hanem a fogas rettenetre lesz az azért. Nem nyomakodom előre, jó lesz nekem Juliaval és Ninonnal hátul. A kis üzenetre felszalad a szemöldököm. Nem írok alá egy jó tudnit de elraktározom az infót. S hozzáteszem a magamét. - Az átváltoztatástan remekül megy. Julia felé fordulok hátha ő is leírna valamit. Jó tudni mik az erősségeink, hiszen csapatot kell alkossunk, abból is ütőset.
Bestiamester én hírből se vagyok, de azért kicsit felszökken a szemöldököm, amikor a vöröshajú lány, aki alig tűnik idősebbnek nálam azt mondja, hogy a vőlegénye blablabla. Vőlegénye? Ennyi idősen? Elég szörnyen hangzik valakivel összekötve élni le egy egész életet, bár nyilván azért mondom, mert én néhány évente továbbszökkenek egyik helyről a másikra, mindenkit hátra hagyva... persze apámon kívül, bár a bentlakásos iskolákkal igazából őt is, mióta betöltöttem a tizenegyet. - A foga. - kerekedik el a szemem, amikor összeáll a kép és természetesen mindenkinek megmutatom a rajzot, hogy tudják mire számítsanak, hátha valakinek szüksége van vizuálisan a képre és a leírás nem elég. Így legalább a fémszerű kúpot teljesen beazonosítottuk, bár nem mondom, hogy szimpatikusan hangzik egy olyan lény, ami ilyet tud növeszteni. Végighallgatom a parancsnok ellenkezését, ami nekem is éppen olyan gyanús, mint a többieknek, hiszen egy csapat fiatal lány vagyunk. Joanne távozására csak biccentek, hasonló korú volt, mint én, de nagyon szívbajos és igaz, ami igaz, mióta Angliába érkeztem és érzem a mágikus eső nyomasztó érzését, még én is kicsit sötétebben látok mindent. Ha valakit még soha nem hozott össze az élet csontevőkkel, vagy nem képezték botharcra a Drumstrangban, pisztolyhasználatra otthon, akkor lehet nem annyira ideális ez a "kirándulás". - Lehet érdemes lett volna egy lőteret meglátogatnunk, mielőtt azonnal egy szörnyre kell durrogtatnunk. - jegyzem meg, miután távozott a szemtanú összeszedni a holmijait, végignézve a kis csapatunkon, ami már is csökkenni látszik eggyel. Amennyiben Julia akkor kérdez, amikor Alana nincsen a teremben, eléggé szabadon válaszolok, suttogásoktól mentesen, ám ha a lány ott van, biztosan csak úgy, hogy ő hallja, senki más. - Ha valakiről azt hiszik kívülálló, idegen, akár nem érti olyan jól a nyelvet, máshogy viselkednek vele és mást láthat meg a szemekben, de még a szavak mögött is. Tényleg Franciaországból érkeztem, de tökéletesen beszélem az angolt, viszont akcentussal törve talán kicsúszik valaki száján egy rosszindulatú megjegyzés, egy szemforgatás, türelmetlenség, akármi, ami mögöttes tartalommal bírhat. - magyarázom, egészen hosszan, lehúzva a leplet arról, hogy miért ugrálok oda-vissza a francia akcentus között. Velük is eljátszottam, és előttük is levetkőztem, amikor megbizonyosodni látszott, hogy megbízhatóak és hogy képesek lehetünk egy csapatban játszani. Most viszont itt van ez a lány, akinek újra előbb ki kell állnia a bizalom próbáját - legalább is ezt sugallják a szavaim. Az, hogy érdekemben áll franciának tűnni, hogy ne tűnjek neki ismerősnek a Drumstrangból az egy teljesen más történet és független mindentől. Mivel Janette rátapad a szemtanúra, így nem közlöm hangosan, hogy én is tudok vezetni, hiszen akkor vélhetően az anyósülésre kerülnék, túl közel a lányhoz. Ha és amennyiben elindulunk, mielőtt beülnénk a kocsiba körbejárom, hogy mit is kaptunk, bár azért a kocsikhoz olyan profin nem értek, de mugli rendőr apám van, csak meg tudom különböztetni a páncélozott rendőrautót vagy a sima utcait, esetleg egyenesen civil kocsit semmi extrával. Ha beülünk akkor hátra ülök, magamnál tartva a papírokat egy táskában, ha kaptunk akkor abban, ha nem kaptunk, akkor az eredeti táskámban. Előhúzok egy papírt, és mivel vélhetően Tita, Julia és én leszünk hátul, csak ennyit karcolok rá csendesen. Magadban olvasd. Én is tudok vezetni. Csak hogy tudják, csak hogy ne szembesítsenek órákkal később, hogy de hát miért nem mondtam el, mert így is én vagyok a leginkább kívülálló, és Julia már így is kipécézett magának.
- Úgy érzem jelen esetben a vőlegényed szaktudása hasznosabb volna, mint az enyém. - sóhajtok fel a fejemet csóválva Tita megjegyzésére. De mivel más nem ad pozitív megerősítést, ellenben a rendőrkapitány is ellenezné a dolgot, így ezt az ötletet kénytelen leszek elengedni. Noha nem teljesen értem a rendőrfőnök elutasító reakcióját. Hiszen a mugli rendőrségnek is van laboratóriuma, ahol mindenféle szakértő dolgozik. Ez nem olyan, mint egy random képzetlen akárkit bevonni egy veszélyes nyomozásba az utcáról. Ami meg az időtényezőt illeti, lehet várni kellene, de inkább, mint az ismeretlen biztos halálba menetelni vakon és felkészületlenül. A szemtanunk hipotézise viszont lehet érdekes, és megfontolandó. Noha ezzel messze nem altatta el a gyanakvásom. Sőt. Még mindig nem értem, hogy egy olyan személy, aki traumát élt át, miért akarna visszamenni a trauma helyszínére? Nem vettem fel a pszichológia tárgyat, de számomra ez akkor sem tűnik normális viselkedésnek. - Ha igazad is van, nem tudjuk, hogy hogyan hat rájuk. Ez még kiszámíthatatlanabbá teszi a dolgot. De mint említettem, ehhez egyáltalán nem értek. - helyszínelő varázslatokat, bizonyíték elemző trükköket ismerek párat. De a bestiák nagyon távol állnak tőlem. Nem vagyok egy állatbarát. Többnyire. Még ha akadnak is kivételek. Ami leginkább a társaim familiárisait szokta jelenteni. De ez a mágikus eső vélhetően már amúgy is elmosott minden mágikus nyomot. Varázsolni meg amúgy sem tudok miatta. Pedig a legtöbb ilyen feltáró mágia elég bonyolult varázslatokat, és szakértelmet igényel. Egyszerűen félembernek érzem magam a pálcám nélkül. Feleslegesnek, és haszontalannak. A francia lány legalább rajzolni tud. Én azt sem. Nem mintha a fantomképe sok bizodalommal töltene el. Lelkesedéssel meg aztán pláne. Az egyetlen valamelyest pozitív történés, hogy legalább Jo haza ment, és nem kell részt vennie ebben. Noha jobban örültem volna, ha személyesen kísérhettem volna az otthonunkig. Nem szívesen engedem egyedül császkálni ebben az időben. Elvégre mégis csak én felelek érte. Nekem nincs jogosítványom, igazából azt sem tudom mi az. Valami mugli dolog lehet, mint a pisztoly. Igaz, mugli járművezetést sem tanultam soha. Alana viszont meglepően gyorsan jelentkezik a feladatra, amitől még inkább gyanús lesz számomra. Persze nem kizárt, hogy mugli szülei, vagy rokonai vannak, akik beavatták a mugli járművek rejtelmeibe. De valahogy nincs rendben, hogy ennyire segítőkész, és ennyire velünk akar tartani. Nem tudnám megfogalmazni, de ez nem áll össze a szemtanú lánnyal kapcsolatban. - Köszönjünk. Már így is sokat tettél. De biztos jönni akarsz? Veszélyes lehet. - toldom azért még hozzá Alanának címezve. Próbálok úgy játszani a hangommal, hogy az inkább aggodalmaskodónak, semmint gyanakvónak tűnjön. Ráadásul ennek a lánynak még pisztolya sincs. Bár valószínű én sem mennék sokra a sajátommal, lévén még sosem használtam az előtt ilyet. Ami meg Juli kérdését illeti Ninon felé, csak érdeklődve pillantok a francia lány felé. Végül akár elindulunk, akár nem, én Alana mellé sorolok be. Úgy döntök jobb lesz őt szemmel tartani.
Janette kérdésére csak megrázom a fejemet. Nincs ötletem, meg hát most kit tudnánk ebben az esőben értesíteni egyáltalán, aki még közel is van, hogy ne fél napot várjunk arra, hogy egyáltalán eljut hozzá az üzenet és aztán még ide is jöjjön. Persze ettől még rémes ötletnek gondolom továbbra is pisztollyal menni valami szörny ellen pár fiatal lánynak és hát látom jól, hogy ezt mind így gondoljuk. Ninon fura váltásaira azért ráncolom rendesen a homlokomat. Egyszer jön ez az akcentus, máskor meg simán elhagyja. Valami nagyon fura ezzel a lánnyal és ez akárhogy is, de ébreszt bennem egy csepp bizonytalanságot. Bár a képességeim most nem igazán működnek, de mégis úgy érzem, hogy rajta kell tartanom a szememet, hiába hogy nincs mágiánk, de valószínűleg nem sokáig fogom bírni, hogy ne kérdezzek rá nyíltan erre a furcsaságra. Mégis csak együtt kellene működnünk és hát Janette a rokonom, Tita pedig jóval megbízhatóbbnak tűnik, mint egy a francia lány, aki néha az, néha pedig nem is annyira. - Ez komoly? Senki? - kerekedik el a szemem, hogy a pasas ennyire lutasító és még kocsit is csak úgy ad, mintha a fogát húznák. Az viszont meglep, hogy a szemtanú velünk jönne, főleg mert nem rég még szinte reszketett a sokktól. Lehet, hogy komoly helyzetben simán lelépne és ott hagyna minket, bár bevallom én se vagyok benne biztos, hogy ha tényleg szembejönne ez a lény, amit Ninon lerajzolt akkor nem húznám fel én magam is a nyúlcipőt. A többiekre pillantva még mindig láthatóan bizonytalanul próbálom magamat is meggyőzni, hogy igaza van Caramelnek és Dumbledorenak, hogy tényleg itt a helyünk. Végül nagy levegőt veszek és határozottan Ninonra szegezem a tekintetemet, hiszen ő az egyetlen külföldi és akiről a leginkább úgy érzem, hogy kilóg a sorból. - Ha tisztáztuk a csapat egységet, akkor indulhatunk, de előbb szeretném tudni, hogy mik ezek a hirtelen váltások nálad. - nyelek egy nagyot a végén, mert igazából a határozott kiállás elég távol áll tőlem, de most úgy érzem, hogy mégis csak erre van szükség és addig nem vagyok hajlandó elindulni, amíg Ninon nem ad valami magyarázatot. Jó lenne tudni, ha esetleg... nem is tudom, valami módon labilis a lány, mert akkor az ember kevésbé meri a kezébe helyezni az életét és hát ez az egész nyomozás cseppet sem tűnik veszélytelennek. Alanának biztosan megköszöni valaki közben, hogy velünk tartana és vezetné a kocsit, úgyhogy én ezt már nem teszem meg, inkább Ninonra szegezem a tekintetemet. Annak öszintén örülök, hogy Jo elment, bár elköszönhetett volna, de lehet hogy tényleg annyira sokkolta a látvány, hogy erre sem volt ereje. Legalább érte nem kell aggódnunk.
Caramel is távozik, így a négy fiatal már csak a rendőrfőnökkel marad a kihallgatószobában, illetve pár perccel később visszajön Alana is, Jo viszont nem. Elképzelhető, hogy nem csak kávézik, hanem mosdóba is megy, vagy fordítva. A fiatal szemtanu visszaül a helyére, kéri Juliát, hogy ismételje meg a kérdést, hogy aztán megvonja a vállát. – Őszintén szólva nem tudom. Ez az eső nagyon különös, elnyomja a mágikus képességeinket, lehet, hogy a bestiákra is valami módon hatással van. – Pár szóban azért összefoglalja Ninonnak, hogy hogy is nézett ki a bestia, ránéz a skiccre, és az elmondásából kiderül hogy az a fémcső, amit találtak a gyilkosságok helyszínén, az egyik foga lehetett a szörnynek. Ebből kiindulva valami természetfeletti szörnyetegről lehet szó, ami bőven nagyobb mint egy vérfarkasról. Ráadásul ha a foga ilyen, akkor bármit át tud harapni, simán szétszedi az áldozatát. Viszont az a kérdés, hogy a belső szervek miért kerültek eltávolítása ilyen sebészi pontossággal. – Nem, nem szeretném, ha további tanukat vonnánk be, ezt nem engedélyezhetem, és sajnos a saját embereimre is vonatkozik ez. Caramel és Dumbledore önöket delegálta. Esetleg Ms. Johnson önökkel mehet, mint szemtanu, lévén ő is boszorkány, de.. na jó, esetleg egy kocsit adhatok, ha valakinek van jogosítványa, de még sofőrt sem. – Az nem derül ki, hogy nyomozói autóról van szó, vagy sem. Valaki kopogtat, a rendőrparancsnok kinéz, vált valakivel pár szót, aztán becsukja ismét az ajtót. – Úgy tűnik, hogy a legfiatalabb Troops kisasszony nem érezte magát jól, felkavarhatták a hallottak, ezért azt üzeni, hogy visszamegy az otthonukba. Sajnálom, hogy így alakult, de talán jobb is, nem való ez egy ennyire fiatal lánynak. – Foglalja össze békítően a parancsnok, aztán várakozóan nézelődik, ő maga többet nem tud, és nem is akar hozzáfűzni, ellenben Alana megszólal. – Nekem van jogosítványom, és szívesen el is kísérem őket. Titeket. Hátha tanácsadóként jelen lehetek, de így a mágiánk nélkül.. – Ha kinéznek a kihallgató ablakán, még mindig ömlik a sötét szutyok az égből, rendkívül álmosító a helyzet, de Alana tettrekésznek tűnik, nyel egy nagyot, ám úgy van vele, hogy ha már belekeveredett, hátha segíthet megoldani a helyzetet. //Határidő június 13, én írok június 14én//
Hallgatom a szemtanúlány elbeszélését és valamiféle túláradó büszkeséget érzek iránta. Nem ismerem, de az hogy megmutatná a helyet ahol a szörnyűséget látta az bátor dolog és ezt tisztelem. Magam részéről nulla a tudásom a bestiákat illetően, de Julia kérdésére azért elgondolkodom. - A vőlegényem bestiamesternek tanul, de valószínűleg a kérdés nem erre irányult, szóval a válaszom inkább nem mint igen. Chris ugyan Bestiamester lesz, de nem végzett, így igazából ott lennének vele is, ahol a part szakad, hacsak azt vesszük figyelembe, hogy mi is egyetemisták - vagy azok se - vagyunk. Mindenesetre ha kell azért feldobtam a lehetőséget, aztán majd meglátjuk, hogy van-e valakinek igénye arra, hogy elérjük. Bár ha ma kell utána járjunk ennek az esőben hullát csináló csótánynak akkor úgyis sztornózódik a felvetés. - Hogyha a kitinpáncél hajlópontjaira tudnánk célozni akkor mehetnénk vele valamire, de egyébként szerintem teljesen haszontalan fegyver a dög ellen, hogyha ő a tettes. - értek egyet ily módon én magam is azzal az elmélettel, hogy az egy darab pisztoly halottnak a csók lenne. Viszont mivel a lányok majdnem mindent felsorakoztattak ami megvédhet minket én csak egy dolgot teszek hozzá: - Esetleg egy autó mondjuk sofőrrel? Nem mondom, hogy páncélozott, de legalább golyóálló üveggel vagy ilyesmi. A m.. - ugliknak - miszter rendőröknek csak van ilyesmije. - vetem fel. Fedezéknek és menedéknek jó lenne. Még ha nem is tudunk bemenni autóval a sikátorokba vagy az Abszol út minden részére, de ha futni kell legalább tudnánk hol van a mozgó menedék. Aztán persze lehet hogy hülyeség, amit gondolok.
Megkockáztatom, hogy teljes az együttműködés a két oldalról, hiszen szóban választ már nem kapok, betódul mindenki a Durmstrangos lány termébe és megindul a kihallgatás. Hátul maradok, némán, csak figyelve, és ugyan nem látszik rajtam, hogy túlságosan érzelgős típus lennék, de azért ahogy jajong rémülten egy kis együttérzés csak kapargatja a füstös mellkasomat. Nem jegyzetelek úgy, mint Titanille, egészen addig, ameddig nem kezdi el leírni a szörnyeteget, amit látott. Mindenki a lehető legmagasabbról tesz arra, hogy pöfékelek, így hát abba sem hagyon, neveletlenül pattintom le a hamut a földre, még csak hamutálat se kérve. Viszont a szabad kezemmel a jegyzetelő lány felé fordulok, kinyúlva. - Kaphatok egy lapot? - kérdezem, tollat nem kérve, az mindig van nálam, de most a füzetet elfelejtettem. Annyira pedig egyelőre nem vagyok elvezetemült, hogy az ügy dossziéjába kezdjek el rajzolni, bár valójában a fantomkép tökéletesen beleillene az egyik lapjára Amíg a többiek vagy istápolják a fiatal nőt, aki talán csak egy-két évvel járhatott felettem az iskolába, vagy kikérdezik, addig az én fejemben újra és újra visszapörög a leírás, amit adott és serceg a kezem alatt a papír. A dossziét használom kemény alátétnek, amiben az információkat megkaptuk az eligazítóban. A magasság, a kitinhez hasonlított páncél, a nyújtott karmok és agyarak. Minden vonásommal egyre jobban életre kel a skicc, mintha egy képregény lapján jelenne meg a szörnyeteg. Kicsit talán bele is merülök, de fél füllel hallgatom a többieket, egészen addig némán, míg a lány felajánlja, hogy elvigyen minket a helyszínre. - Vá'hj. Egy pillanat'ha. - szólalok meg olyan röviden, ahogy csak tudok, és újra francia akcentussal, bár nem annyira kegyetlennel, mint amivel a társaimnak mutatkoztam be, mintha alig makognám az angolt. A lány felé tartom a skiccet, amit a leírása alapján rajzoltam és egyben amennyiben elhozhattuk a másik teremből a fémszerű tárgyat most megkérem azt, akinél van, hogy mutassa fel, amennyiben nem, akkor egy fényképet veszek elő a mappából, amiben megkaptuk az ügyről már összeszedett információkat. - Hasonlít ahhra, amit láttál? Hova tudnád elhelyezni ezt a táhgya? Kah'rmokkal gondolom nem fogott semmit a kezébe. - vezetem be a talált tárgyat a kérdésbe, hogy végre megtudjuk, hogy egyáltalán véletlen került a bizonyítékok közé, vagy tényleg van valami értelme és köze az egészhez. Persze a rajz lehet, hogy nem pontos, és ha ad bármilyen kritikát, akkor erősebb vonásokkal átrajzolom, de nyilvánvalóvá válhat a többieknek, hogy elég erős művészi vénával rendelkezem és ha fiatal is vagyok, fantomképek rajzolására tökéletesen alkalmas. Mondjuk vélhetően ez nem olyan tudás, amivel akárki őrmesteri fokozatra kerülne, ahogy a ruhám jelzi, de ettől tekintsünk el. Minden esetre gondolom mindenképpen távozik a szobából, de az biztos, ha visszatér, én addig egy tapodtat nem megyek semerre, ameddig nem válaszolt és nem finomítottam a szörnyeteg kinézetén és nem kerültem olyan közel hozzá, amennyire csak lehet. Megingatom a fejemet, amikor öten maradunk és Janette bestiamestert keres rajtunk. - Egyetlen egy ügyben segédkeztem a Csontevővel, de ez nem éppen tesz bestiamesterré. - válaszolom, és huss, a franciaakcentus megint elpárolgott, ahogy a cigim füstje is lassan eltűnik, miután elszívva elnyomom egy hamutálcán vagy eltiprom, ha márvány vagy beton a padló. - Nekem se szimpatikus pisztolyokkal nekiindulni valami csatornának, ahol egy ragadozó nagyranőtt csótány tanyázhat, és akkor még szerencsénk van, ha csak egy. Esetleg kaphatunk magunk mellé néhány testőrt, kapitány? Lehet, hogy jelvényt kaptunk, de akkor is vagyunk, akik vagyunk, egy csapat fiatal diák. - fordulok Juliáról a férfi felé, ugyan én a zsaru apám lévén tisztában vagyok a pisztolyhasználattal tökéletesen, de azzal is, hogy a páncélozott ellenség nem hangozna valami ideálisnak még akkor se, ha mindannyian mesterlövészek lennénk. És nem vagyunk azok, ez nyilvánvaló.
Általában véve kettőnk közül a legtöbbször tényleg Julia, aki empatikusabb az emberekkel. Talán mert őt érdekli a gyógyítás, engem viszont nem. Így tényleg kissé szokatlan a dolog, hogy előbb én istápoljam szerencsétlen lányt. Viszont láthatóan eléggé megviselt szerencsétlen. Akármit is látott, az elég szörnyű lehetett. Szerencsére Jo elmegy inkább kávéért. Bár én talán egyenesen haza küldeném. Értem én, hogy a bácsikám szeretné, ha mind az auror szakmát választanánk, ahogy a családi hagyományok megkövetelik, de az unokahúgom akkor is túl fiatal még az ilyen véres részletekhez. Viszont a lány mondandója, és reakciói nagyok is sokat elárulnak. Miközben Juli újabb kérdést intéz a lányhoz, én továbbra is próbálok biztatóan, és nyugtatólag mellette maradni. Nem erőltetem rá az érintésem, érzem, ahogy összerezzen, de nagyon is figyelek rá. A szörny említése pedig cseppet sem tesz boldoggá, még ha igyekszem is semleges pókerarcot vágni a szavai közben. Nem vagyok jó legendás lények gondozásából. Nem ismerek humanoid szerű karmos izéket. Így halvány lila gőzeim sincsenek róla, mi lehet az, amit leírt a lány, és az sem igazán merül fel bennem, hogy valaki irányítaná, vagy esetleg a lény csinálja az esőt, a vadászatához. Hogy őszinte legyek a helyszínt sincs nagyon kedvem megnézni, amikor a lány felajánlja. Sőt elég fura érzésem van a dologgal kapcsolatban. Az egy dolog, hogy bűnügyi helyszín, de vélhetően az eső már úgyis elmosta a nyomokat. Legfeljebb arra lenne jó a terepszemle, hogy próbáljuk kitalálni, hogy milyen vadászterületekhez kötődhet a lény. Ellenben én inkább úgy vélem, hogy az aki traumát szenvedett el, az inkább kerüli a helyet ahol szörnyűség történt, semmint odavinne bárkit. Inkább szabadulna az egésztől, semmint újra, és újra felidézze. Ez elég különös számomra. Amikor a lány végül távozik, és a rendőrkapitány veszi át a szót, nem jegyzem meg, hogy Caramel sok mindent mond, csak éppen használható dolgokat nem. Nem volna szerencsés a tudtára adni a pletykát, hogy Caramel valójában csak más aranyvérű családok bábfigurája. Amiről, ha kiderülne, hogy igaz, akkor sem lennék egy cseppet sem meglepve. Most viszont kisebb gondunk is nagyobb egy agyhalott politikusnál. - Mindent megteszünk, amit tudunk. De ha a lánynak igaza van, és ez egy veszélyes bestia, akkor talán be kéne vonnunk egy bestiamestert is. Lássuk be, ez nem éppen az én szakterületem. - arról nem is szólva, hogy Julinak igaza van, a mugli fegyvert a legtöbben még használni sem tudjuk. Varázslat nélkül pedig nekimenni egy ilyen dögnek, szerintem felér egy öngyilkossággal. - Tud valamelyikőtök egy megbízható bestiamestert? - nézek körbe a lányokon, mielőtt újra kimerészkednénk az átokverte esőbe. Bár valószínűleg Ninon-nak még nincsenek az országban ilyen kapcsolatai, így inkább Titában, és Juliban reménykedek e tekintetben.
Jesszus, a saját bajommal vagyok elfoglalva, meg a kishitűségemmel és eszembe se jut, hogy ez a lány rettenetes dolgot láthatott és totál ki van. Janette meg odamegy, hogy istápolja, bennem pedig fel sem merült. Kár lenne tagadni, hogy kellően rosszul érzem magamat a dologtól, nem csoda, ha kicsit el is csendesedem, mert én meg csak letámadtam a kérdésemmel. Biccentek inkább a húgomnak, hogy menjen nyugodtan. Tényleg nem neki való ez az egész, nem is értem, hogy apa miért ment bele, hogy őt is ideküldjék. Túlságosan fiatal még. Aztán már a inkább a válaszra figyelek. Az a lény nem lehetett túlságosan barátságos és nem vagyok a legendás lények nagy szakértője sem, hogy bevillanjon mire hasonlíthatott, de lehet, hogy nem is az volt? De hát akkor mégis mi a fene? - Téged akkor ezek szerint nem vett észre? - kérdezem meg óvatosan, mert ha ez egy embereket cafrangoló veszélyes szörny, akkor gondolom nem igen engedett volna csak úgy útjára valakit, aki potenciális áldozat, ha csak nem volt valaki, aki irányította és szándékosan uszítja rá másokra, bár akkor is kis esélyű, hogy hagyott volna hátra szemtanút. Valójában persze nem vonz a lehetőség, hogy megnézzük esőben a helyszínt, ahonnan egy karmos jószág bújt elő, mert ha még mindig ott van... pár pisztollyal nem sok esélyünk lesz ellene gondolom. Nem hangzik valami bíztatóan, szóval nem tudom, hogy miket mondott rólunk a Mágiaügyi Miniszter, de sejtelmem sincs, honnan szedte, hiszn még nincs gyakorlatunk. - Biztosan elég lesz ehhez egy-egy pisztoly? - pillantok a többiekre, amikor a lány már kiment. Hiába dicsér minket annyira a rendőrparancsnok. Nem is értek a pisztolyokhoz, boszorkányként még sosem lőttem és kétlem, hogy olyan lenne célozni vele, mint egy varázspálcával. A többiekre pillantok, hogy mennyire tűnnek magabiztosnak, de én egyelőre nagyon nem. Mi van, ha tényleg összefutunk valami szörnnyel? Nem kellene valami hasznosabb fegyver, ami ütőképesebb? Bár hirtelen nem tudom, hogy mire gondolhatnék, mert hát más mugli fegyverekhez se értek komolyabban. Még, ha ember lenne a tettes, de ha egy kezelhetetlen szörny, akkor is, ha netán ember irányítja... már egészen más helyzet.
A mugli rendőrkapitány még elmondja, hogy két auror már kihallgatta a hölgyet, és lefedte a vallomása azt, amit nekik is elmondott, de az aurorok is tanácstalanok, főleg mivel most ők sem tudnak varázsolni. Így lényegében most mindenki visszaavanzsálódott muglivá. Meg lehet osztani a tapasztalatokat, amolyan több szem többet lát alapon, de nem biztos, hogy be kell vonni húsz embert. A fiatal nő csak kicsit rezzen meg, de segítőkésznek tűnik. Némiképpen dadog is, de a sokktól lehet csak. – Me-meg is tudom mu-mutatni. Annyira friss még az élmény. – Rázza a fejét, és nagyon sóhajtva mocorog, láthatóan nem esik neki jól a kitűntetett figyelem. A haját a füle mögé tűri, ahogyan méregeti az öt fiatal nyomozót, akik még ha csak diákok is, de nyilván okkal küldték oda őket. – Szó-szóval.. Tegnap este az Abszol-út környékén, de még a mugli részen vásárolgattam, már záráshoz közeledett az idő. Hangos morgásra le-lettem figyelmes, és az egyik sikátorból.. Jajistenem! – Temeti az arcába a kezét, mintha még mindig átélné, amit látott. Tita nem fedez fel rajta hazugságot, vagy mesterkéltséget, vélhetően valóban ez történt. Alana nem sír ugyan, de nagyra tágult szemei őszinte rémületről árulkodnak. – Na jó, én hozok magunknak kávét, mindjárt jövök. – Szólal meg Jo, az ő gyomrát azért megfeküdné, ha valami véres részletről lenne szó, és lássuk be, csak tizenhat éves. Rávillant Juliára egy beleegyezést kérő nézést, aztán távozik a kihallgatóból. Miután Jo távozott, Alana megpróbálja összeszedni magát. – Abban a sikátorban valami.. nem evilági ébredt fel. Az esőn keresztül is láttam, hogy közel két év fél méter magas volt.. Humaniodnak tűnő, páncélos, sötét kitinje volt, szeme talán nem is, viszont hatalmas karmai, és agyarai.. – Rázza a fejét, mert még ha boszorkányként az ember találkozik is olykor természetfelettivel, az jellemzően lekorlátozódik a legendás lényekre, netán vérfarkasokra, vámpírokra, de csoda, hogy Alana nem őrült bele abba, amit látott. – Összepakolom a holmimat, és ha.. gondoljátok, meg tudom mutatni, hogy hol láttam azt a csatornát. – Közli végül nagyot sóhajtja, és most elnézést kérően áll fel, távozik, bár elméletileg nemsoká ismét csatlakozik hozzájuk. A rendőrkapitány kiengedi, aztán a roxfortos diákokhoz fordul. – Bizom benne, hogy tudják vállalni, Caramel nagyon jókat mondott Önökről. – Mivel a mágiaügyi miniszter nem sokkal korábban távozott, ezért most csak így öten vannak a szobában, rajtuk áll, hogy merrefelé is indulnak el.
Szerencsére a vérmágia okozta sokk elkerülődik, igazából nem is lesz belőle sokk. Kicsit még mindig meglepő, hogy ennyire lazán kezelik a varázsvilágot a nem varázsos személyek is, de igazából lassan a szakmámból - vagyis aminek még csak ifjú titánja vagyok, de amit élethosszig szeretnék csinálni - adódóan megtanulom, hogy semmin nem szabad meglepődni. Még azon se, ami ennyire bizarr, mint ez az egész szituáció. Hiszen hát mi csak diákok vagyunk, ők meg valódi nyomozók. Még mindig nem értem miért pont minket harácsoltak össze, de tetszik ez a verbuváció. Fontosnak érzem tőle magam. - Lehet, hogy fel kéne őket keresni és alaposan kikérdezni. Meg minden egyéb módon is információt szerezni róluk. - gondolok itt esetleg legilimenciára vagy akármire, kissé tovább fűzve Julia gondolatát. Amikor megjegyzik, hogy van szemtanú, akkor azért kicsit megforgatom a szemeimet és az orrom alatt elmormolok egy "és ezt csak most mondják?"-ot. Boskov elé járulva míg a többiek szóval tartják én inkább figyelek. Azt raktározom el magamban, hogy milyen nonverbális megnyilvánulásai vannak, látok-e rajta félelmet vagy esetleg annak a jelét, hogy valaki belemászott az agyába. Esetleg hogy hazudik-e. Nyilván nem vagyok élő hazugságvizsgáló, szóval csak a tapasztalataimra és a testbeszéddel kapcsolatos szakkönyvekre tudok alapozni, de mindenesetre előkapva egy jegyzetfüzetet sűrűn jegyzetelem azt is, amit mond és azt is, ahogy mondja, amivel köríti a mondandóját nem verbálisan. Ki tudja még mikor lehetnek hasznunkra ezek a jegyzetek.
Titanille, a lány, akinek francia hangzású neve van csatlakozik ahhoz, hogy kicsit diszkrétebben beszéljünk a varázsvilágról, mágiaágakról, habár látom, hogy mások is meglepődnek. Éppen csak az nem, akinek teljesen tudatlannak kéne lennie... a mugli rendőrfőnöknek. Vagy legalább is gondolom, hogy mugli, bár senkinek nincsen a homlokára írva, hogy kvibli, vagy egy boszorkány anyja, apja, közeli kapcsolatú nagybátyja. Mivel még csak egy Beuxbatons-i diáklány vagyok nyilván nem tudok arról milyen szinten olvadt össze ebben az egy-két hétben az aurorok és a varázstalan rendőrök élete, mióta a mágia szó szerint eltünőben van. Csak úgy zárporoznak az ötletek, minél többet próbálunk kiszedni a dossziékból és a jelenlévő két férfiből is, de minden alkalommal vakvágányra futunk. Nem hagyom, hogy felingereljen a tökölés, de azért ahogy az eső elmosta a varázserőnket, úgy az életkedvünket is megtépázta, így hát nehéz lelkesnek tűnni, vagy inkább lehetetlen. Kipattintom az átvett őrmesteri ruhám belső zsebéből a cigimet és kérdés nélkül már a számban is van, hogy a gyújtóért nyúljak. Kicsit így amorf a beszédem, de érthető, miközben Julia gondolatmenetébe kapcsolódom be. - Vannak olyan szörnyetegek, amiknek a látványa őrjítő lehet, de az ilyen lények általában nem használnak eszközt, főleg nem ember alkotta dolgot. Ha ez egyáltalán ember alkotta. - biccentek vissza a tárgyra, amit már jól megbámultunk mindannyian. Mindenkinek meg van a saját elmélete, nekem persze a manga őrülettel az, hogy valaki felcsapott fémkaróval vérfarkas vadásznak és a mugli rendőrkapitányságon nyilván nincsen számontartva, hogy ki vérfarkas. Persze ez az elrugaszkodott ötlet csak egy mesébe illene, amiben minden fekete-fehér, kivéve a vér, és kiderül, hogy a gyilkos valójában egy hős, mert olyan vérfarkasokat vadászik, akik korábban már gyilkoltak és most az esővel sebezhetővé váltak... Mélyen beszívom a cigit, amikor felpattan a tűz és franciásan ignorálok minden rosszalló pillantást és tiltást, hogy nem kéne, ameddig csak tudom. Lehet, hogy elkalandoztam, de azért valami ötletet csak kaptam. - Ezek az információk össze vannak vetve az aurorokéval, vagy minden, amit tudunk, csak a mugli oldalról van? - teszem fel a kérdést, csak úgy biztonsági okokból, hogy ne tényleg arról legyen szó, hogy a kapcsolat a varázsvilágban van és azért nem jöttek rá a rendőrök. Elég randa baki lenne, ha még az angol Mágiaügyi Miniszter is belefolyik, de még is gikszer van az információ áramlásban. Mondjuk még mindig nem vagyok benne biztos miért kell itt lennie személyesen, Miniszter és nem auror parancsnok. A szemtanúra már egészen felélénkülök, de ahogy kimondja, hogy a Drumstrangba járt és nemrég végzett az arckifejezésem egészen kiürül. Belül pedig elönt a végtelen pánik, hiszen ezek szerint talán 1-2 év lehet közöttünk a lánnyal és még a neve is ismerős... és ő nagyon nem Ninonként és nagyon nem franciaként ismer. Utolsónak maradok, tizennégy se voltam, amikor elhagytam a Drumstrangot, már négy év eltelt, de így is a többiek takarásában, némán hallgatom az eseményeket a cigimet szívva, ha még nem próbálta meg senki kilökni a kezemből. Franciaországban nagy divat a cigaretta én pedig betöltöttem a tizennyolcat, szóval... Nekidöntöm a hátamat az ajtófélfának, miután mindenki becsődült és igyekszem eggyé válni a fallal, mintha ott se lennék. Apám megtiltotta, hogy Angliába jöjjek, de azt a legrosszabb rémálmomban se gondoltam, hogy már az első adandó alkalommal megkísért a múltam. Milyen néven is futottam akkor? Aina Olsen, Svédországból...
Úgy tűnik nem aratok osztatlan sikert, a szókimondásommal. Még ha ezen a ponton nem is látom értelmét a titkolózásnak. A rendőrfőnököt már így is beavatták mindenbe. Noha talán naivitás azt gondolni részemről, hogy egy választott rendőrfőnökről, - akit valahova Shawn Griffinnel rakok egy szintre a mugli ranglétrán - nem jut eszembe feltételezni, hogy vérengző gyilkos lehet. Pláne, hogy köze lehet esetlegesen mágikus eredetű gyilkosságokhoz. Szóval igen csak meglepne, ha ez így lenne. Még akkor is, ha mugli rendőr barátunknak a szeme se rezzen az általam használt kifejezésekre. De ezt a tényt inkább tudom be annak, hogy vélhetően tapasztalt már elég sok mindent, és ezek közül nem a mi találgatásaink a legrosszabbak. Ezekkel pedig nyilván sokkal óvatosabban bánnék, ha valami kevésbé beavatott személyről volna szó, vagy titkolnunk kéne a kilétünket. Bár mondjuk egy szakszóval kisegíthetett volna a mugli szerv-árusókról, de ha nem, hát nem. Majd utána nézek. Mert hát itt még túl sok a nyitott kérdés, és semmink sincs igazából a kósza találgatásokon kívül. Legendás lények gondozásából sem voltam valami jó, így ha valóban fog, vagy olyasmi, akkor biztosan nem én fogom megfejteni, hogy mihez is tartoztat. Inkább igyekszek minden használható információt megragadni. Bár a rendőr parancsnok lényegében csak annyit közöl, hogy ők nem találtak semmiről semmit. Ami nem túl biztató, mert nem szűkíti a találgatások tárházát. Amit a többiek reakcióit látva nem itt kéne folytatni. Egyébként sem azért vagyunk itt, hogy fikciókat gyártsunk. Az egyetlen továbblépési lehetőségnek Caramel tanúja tűnik, így szótlanul követem. - Sajnálom, hogy még egyszer el kell mondanod. De minden jelentéktelen részlet segíthet. Az is, ami nem tűnik fontosnak. - mondom együttérzően, ahogy a kanapéhoz, és a lányhoz lépek. Sőt le is guggolok mellé. Miközben gyengéden megpróbálom megérinteni a karját. Próbálok önmagamhoz képest megértő, és kedves lenni. Közben pedig igyekszem felmérni a lány fizikai és mentális állapotát. Milyen a bőre, nem sérült-e meg, van-e benne, vagy a reakcióiban valami különös. Esetleg elhúzódik-e az érintésem elől, ami a személyes trauma egyfajta jele lehet. Most tőle van esélyünk leginkább megtudni bármi hasznosat. Vagy róla. Bár végezhetnék egy bonyolultabb feltáró bűbájt, ami megmutatná az esetleges nyomokat a lányon. Már ha véletlen kapcsolatba került volna olyasmivel, ami nyom lehet. Egy ruhájára ragadt szőrszál vagy akármi. De az átokverte eső miatt ez nem lehetséges, így abban kell reménykednem, hogy szabad szemmel is képes vagyok minden furcsát kiszúrni. Ez pedig jelenleg nem sok.
Nem szedem ki a tárgyat a zacskójából, bár már bizonyára mugli módszerekkel megvizsgálhatták, tehát csak nem okoznánk gondot vele, de Ninon tekintete jóval határozottabb, mint amilyen az enyém valaha is volt, vagy félek tőle, hogy lesz egyáltalán. Azért arra én is meglepődöm kissé, hogy Janette mennyi mindent kimond hangosan, bár tényleg sosem volt gondja azzal, hogy a köz javára bocsátsa a gondolatait, de lehet, hogy vannak helyzetek, amikor nem a legokosabb döntés hangosan gondolkodni. Már csak azért sem, mert egy rendőr is megőrült, és sose lehet tudni, hogy ki a bűnös, vagy mi és mit hall, vagy lát, netán milyen szövetségesei vannak. - Lehet, hogy találomra választotta őket, vagy az egész nem is tudatos? És ha nem is tudatos lény? - vetem fel ezúttal én is hangosan gondolkodva, hiszen talán egy mágikus állatról van szó, bár nem magyarázza, hogy miért tűntek el szervek is, de lehet, hogy... megette őket? Netán valaki egy mágikus lénnyel vadásztat le áldozatokat? Az eső most kapóra jön, ha mindent és minden nyomot elmos, így könnyebb nyomtalanul pusztítani. - Azért jó lenne minden részletet megtudni az áldozatokról, hátha van olyan összefüggés, amire nem is gondolunk. - vetem fel, mert bár vannak aktáink, de ki tudja, hogy ezekben tényleg minden benne van. Tudom is én, lehet, hogy közös varrószakkörre jártak, amiről nincs konkrét feljegyzés, vagy mind ugyanazt az újságot olvasták, netán ugyanattól az utcai árustól vettek reggelente hot dogot. Azért arra felkapom a fejemet, hogy most derül csak ki, van egy szemtanú is. Ez máris még érdekesebbé teszi a dolgokat. Tehát van valami kapaszkodó, és az a lány nem őrült meg... reméljük, de akkor csak segíthet. Vagy ha eddig nem mondták, akkor nem tud semmit? Átkísérnek minket hozzá, bár nem én vagyok a csapat legjobb kérdezője, de azért egy köszönéssel indítok. - Gondolom a legfontosabb, hogy mit látott pontosan, mire emlékszik? - én magam nem ülök le, inkább állva maradok, túlságosan megfeküdték a gyomromat még így egy pillanatra is azok a képek, hogy most még ücsörögjek is. Idegesebb vagyok annál, főleg hogy a helyszínt is meg kell még nézni, annak ellenére, hogy valószínűleg az eső minden mágikus nyomot elmosott már.
