2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Fel sem merül bennem, hogy a közeledő lány suhanna. Véhetlenül elhagyatva érzem magamat, s nem akarok Wini-hez, vagy Sophiához menekülni, az tényleg olyan lenne, mintha sehova nem tudnék menni. Még ha nem is tudok. Szerintem az verhette ki a biztosítékot, hogy amikor Alfred nem volt három napig, mert hazautazott, akkor csak annyit kért, hogy etessem meg az aranyhalat. Az egyik ivászat közepette beborul a táp az akváriumba, s reggelre a nyomorult hal megfulladt. Az eddigi fenyegetőzések így valóra válltak, s Alfred végül már küszöbön a bőröndömmel várt. Amikor visszatámolyogtam, el se akartam hinni, hogy így kivág. Még mindig ég a gyomromban a macskajaj, fémeseket sikerül csuklani, a cuccaim pedig csak úgy begyömöszölve, esik szét az egész, nem csoda, hogy én magam is lecsúszom a fal mellé, és reményvesztetten hajtogatok. Át se öltöztem, valami ócska, büdös póló van rajtam, amolyan hányászínű folttal. Szegény szüleim most biztosan forognak a sírjukban, még jó, hogy ezt nem láthatják. – Te énekelgetsz? Nem rossz, csak éppen most minden bántja a fülem. – Nézek fel rá hunyorogva, szinte égeti a szememet a hajnali fény, úgy kiütöttem magamat. A kastély lassan ébredezik, át is kéne valahol öltöznöm, mert így senki sem fog befogadni. Valakire rá kéne erőltetnem magamat minimum egy éjszakára, vagy megkérni egy hollóhátas prefektust, hogy utaltasson vissza a tornyok egyik hálótermébe. Ciki vagy sem, vissza az iskolapadba. Vagy tényleg menjek le Zonkóhoz, mert a Roxfortból már nem lesz semmi? – Azt hiszem akkor lehetne annak hívni, ha lenne hova. Inkább csak kidobtak.. – Emelem rá esetlenül a tekintemet. Kinyitom az ablakot, amely oly vonzó volt, de csak azért, hogy szívjak egy kis friss levegőt. Ám ez nem az én napom, mert fölöttünk a madárház, egy bagoly éppen akkor ruhaszkodik el a fejem felett, s szó szerint a vállamra tojik. – Az univerzum szarik rám, ez már tagadhatatlan.. – A póló immár a hányástól és a madárürüléktől is bűzlik, sürgősen át kéne öltöznöm, de most még azt se tudom, hogy hol. Valami seprűtárolóban. – Neked meg mitől van ilyen jó kedved? – Pillantok rá vissza, hátha én is ihletet tudok meríteni abból, hogy ilyen jól elvan.
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
Már egészen megszoktam, hogy senki se lát, seki se vesz észre, csak maximum egy-egy varázslény. Én persze mindent és mindenkit látok, úgyhogy kíváncsian fordulok arra, amerről a zajt hallom és látszik, ahogyan kiborul a bőrönd és a tartama a padlóra ömlik. Igazból gőzöm sincs néha, hogy milyen nap van, nem is nagyon foglalkozom vele, egyelőre látok diákokat az itkolában időnként, tehát ezek szerint még nincs nyár. Na akkor mennyire unalmas lesz majd az itt töltött idő! Még nézni se lehet másokat, végképp totál egyedül leszek. Amikor viszont meghallom, hogy a morgós srác az éneklést emlegeti kicsit közelebb suhanok hozzá. Értetlenkedve pillantok körbe, de nem látok senki mást sem a folyosón, aki épp énekelne, akkor rólam beszélt, hallana talán? - Szia! - suhanok mostmár közvetlenül mellé és lepillantok, hogy mit molyol annyira. Nem, természetesen nem próbálok meg neki segíteni, hiszen nem sokat érne velem, mivel nem tudnám felvenni a ruháit és a bőröndöt se tudom megmozdítani. Szóval csak kínácsian várom a reakciót, hogy vajon meghall-e. Annyira izgatottá tesz ez az apróság, hogy fel sem fogom, hogy a megjegyzését akár még bántónak is vehetném. Könnyű énekelni... na persze, ha az embert senki se látja, ha meghalt, ha annyi minden nyomja a lelkét, akkor azért annyira még se könnyű, de úgy tűnik, hogy ő nagyon magára figyel csak, mert fel se néz és ha a ráköszönés hatására se teszi meg, akkor még kicsit meg is köszörülöm a torkomat, hogy megtegye, akkor már tuti, hogy kiszúrja, hogy nincs emberi színem és nem állok a padlón. - Költözöl? - teszem fel a kérdést, amennyiben kialakul valami szemkontaktus és kezd sejthetővé válni, hogy ő lát engem. Gőzöm sincs, hogy ez hogyan lehetséges, de... de jesszus, végre valakivel tudnék beszélni, aki nem házimanó! A manókkal sincs baj, de nem nagyon vesznek tudomást semmiről, csak arról, ami a dolguk, úgyhogy nem valami érdekes társaság. Jó lenne valakivel dumálni, bár tény, hogy ez a srác eléggé pocsékul fest úgy minden szempontból, de... attól még lehet, hogy jó fej, csak épp most pont rossz napja van.
Sophiának nyilván nem mondom meg, hogy kitették a szűrömet a szobából, mert még mozgósítana mindenkit, hogy nekem segítsenek. Őszintén szólva nem kérek mindenki szánakozásából. Vetek még egy elkeseredett pillantást egykori szobatársamra, aztán méltóságon alulinak tartom veszekedni. Teljesen igaza van, kár is belemenni. Együtt végeztük el a hét évet, s mivel már annyira közel voltak a záróvizsgák, már kérvényeztük is együtt az egyetemi szobát. Ám mivel én nem vizsgáztam le, nem is vagyok egyetemista, nem lakhatok itt. Két éven keresztül mindenki megértő volt velem, várták, hogy hátha mégis magamhoz térek, lakhattam itt, de úgy fest, a srác mostanra unta meg, a bulisabb lakótárs reményében szépen kidob. Mára beszéltük meg, hogy összepakolok, de valamiért azt hittem, hogy mégis megkönyörül, inkább leléptem Roxmortsba, egész éjszaka a falu utcáin kódorogtam, sikerült szereznem egy üveg lángnyelv whiskeyt is. Be ugyan nem csíptem, mert nagyon lassan iszogattam, de reggelre, visszatérve már az várt, hogy a delikvens ő maga pakolt össze helyettem, s a sarokba vágta a gurulós böröndömet. Itt-ott azért lógnak ki belőle alsóneműk, pulcsik, ő aztán nem törekedett arra, hogy bármi is el legyen rendezve. Még szóra nyitom a számat, hogy legalább elköszönjek, de már rám is csapja az ajtót. Most aztán.. hova menjek? Wini is hollóhátas, hátha közbenjárhatna a nevemben, hogy visszaköltözzek a hálókörletekbe, de akkor tanulni is kéne.. Elsőre lehet, hogy lemegyek Zonkóhoz, és megkérdezem, hogy ott aludhatok-e éjjel a bolt hátsó raktárában valami matracon. A szüleim pénze a zűrös, és elhúzódó hagyatéki tárgyalás miatt nagyjából csak egy év múlva szabadul fel, a testvéreitől pedig nem fogok kéregetni. Van némi apróm, néhány ezüstsarló, de ebből még egy szobát sem tudok bérelni sehol. Tanulni viszont, és a Roxfort padjaiba visszaülni.. semmi kedvem. Oly csábító ez az emeleti ablak. Aztán úgyse történne semmi, gondolom én. Miért éppen ma sikerülne? Igaz, így még nem próbáltam! Odalépek, hogy letekintsek a mélységbe, de aztán csak legyintek, nekem még ez se sikerül. Visongó nevetést hallok a folyosó másik végéből, legalább valakinek jó napja van. Sőt, nagyon jó. Megpróbálhatnám kizárni a fejemből, de úgyse menne. Mivel úgyis arra visz az utam, kénytelen-kelletlen közeledek, de azért jó nagy ívben kikerülve a lányt. Mivel a szobatársam nem tudta normálisan összezárni a böröndöt, a hideg kőpadló egyik bukkanóján megbillenve az egész oldalra dől, s kiömlik a beletömött tartalma. – Hát ez igazán remek, ennél jobb már nem is lehetne. Énekelni persze könnyű.. – Nem mondom, hogy vádló a hangom, de nem értem, hogy hogy lehet valakinek jó kedve, ha nekem nincs. Ő is rinyáljon, és vegye búsan az életet. Már be is tábláztam magamnak, hogy ha Zonkó engedi az ottalvást, kedvenc hálótársam egy üveg pia lesz, azzal nem lőhetek mellé. Észre sem veszem, ha a lány netán kissé áttetsző, vagy benyúl a falon át. Számomra teljesen emberi, ami abból fakadhat, hogy csak magamra figyelek.
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
Az életben előfordul, hogy bizonyos emberek sorsa valamiképp összefonódik. Néha nem is lehet tudni, hogyan és miért történik mindez. Van, amikor megmagyarázhatatlan, hogy miért találkozol valakivel és mással miért nem. Ki tudja talán elkerülöd a lelki társad örökké, talán sikerül belébotlanod. Ez rajtad múlik, vagy rajta, netán van valami felsőbb hatalom... sors, ami tesz róla? Vajon összefonódhat két ember sorsa akkor, ha épp szinte ugyanakkor következik be életük nagy tragédiája? Lehetséges, hogy egy lány ugyanakkor zuhan le egy buta játék miatt egy halálosan magas szikláról, mint amikor egy fiú egész családját lemészárolják és csak ő marad életben? Mindezt úgy, hogy ha visszatértek volna a téliszünetről akár még találkozhattak is volna, mert a szobatársaik olyan őrült akcióba kezdtek, hogy bizony megismertetik őket egymással. Persze így végül soha sem találkoztak, hiszen egyikük meghalt, bár kicsit később, mint ahogy a zuhanás megtörtént, másikuk pedig a rémes nap után már senkivel sem akart találkozni többé, csak véget vetni önnön életének is, amire képtelen volt azóta is.
Hetek, úgy sejtem hetek teltek el, bár nehéz ezt meghatározni akkor, ha szellem vagy és nincs időbeosztásod és még csak nem is alszol, vagy eszel. Vajon szellemek között alakíthat ki az ember baráti társaságot, vagy csak rá kell jönnöm miért vagyok még itt és akkor eltűnök újra? Nem tudom, hogy melyik lenne a jobb, mármint itt lenni a végtelenségig, vagy pedig eltűnni és nem létezni többé. Gondolkodtam már ezen, de ezúttal nem a gondolkodásnak szentelem az időt. Egyszerűen csak megpróbálom kihozni ebből az egészből a legtöbbet. Végigsuhanok a folyosón, érdeklődve bekukucskálok a konyhába az ajtón átdugva a fejemet, amivel persze a frászt hozom a bent ügyködő manókra. Láttak már szellemet, de azért a semmiből hirtelen megjelenő fej mindenkinek ijesztő lenne elsőre márcsak a hirtelensége miatt is. - Bocsánat! - az ijedtségükön én persze igen jól szórakozom, hangos nevetéssel indulok tovább a folyosón. Megpróbálom megpiszkálni a festményeket, ami persze nem sikerül. Valahogy jó lenne elérni, hogy hatással lehessek a dolgokra. Nem tudom hogyan, de hátha van rá mód. Persze az se lenne hátrány, ha egyáltalán érzékelne valaki a többi szellemen kívül. Nem fair, hogy ők beszélhetnek az élőkkel, engem viszont nem vesz észre még mindig senki. Szóval tovább suhanok a folyosón és mivel ugye senki se érzékel gond nélkül kezek bele egy dalba. Mindig imádtam énekelni, ez nem változott azóta se, hogy meghaltam, bár tény, hogy ott abban a sötét erdőben nem igazán volt hangulatom hozzá. Ott maximum csak néha dúdolgattam egy kicsit, de többre nem futotta. Most viszont bátra kiereszthetem a hangomat, ide-oda suhanva a folyosón, mintha csak ugrálnék a padokra és táncolnék közben. Na persze ez szellemként jóval nehézkesebb, hiszen nem tudok hozzáérni semmihez sem és ha túl nagy a lendület simán átmegyek a falon, de idővel megtanulom majd ezt is koordinálni.
Az addig teljesen rendben, hogy Gilly Dany barátnője volt, a fiú pedig még külön ki is hangsúlyozza, hogy mindez kétszer, de neki akkor se sikerült annyira megismernie őt, mint nekem. Mindenesetre, nem állok le vitatkozni, felesleges is lenne, hiszen már külön mentek, méghozzá végleg. Látszólag legalábbis. Kissé mondjuk pánikba ejt, hogy úgy érzem, nem is szeretném, ha ismét összejönnének. Ennyire ártani szeretnék a saját nővéremnek? Nem bunkóság részemről azt kívánni, hogy ne Dany oldalán találja meg a boldogságot? - Mindenki példaképe – kuncogom el magam, noha egyáltalán nem látom a külső jelenetet. A vajsör azonban megtette a maga hatását, kezdek kissé oldódni és vidámabb is lenni. Mondom én, hogy a kevés is megárt nekem. - Ezt majd mond akkor, ha eléd gurulok – fintorgok egyet, de hamarosan ismét elmosolyodom. Nem gondolom én komolyan a szavaimat, egyszerűen csak szükségem van valakire, akinek kiönthetem a lelkemet. És milyen érdekes, pont Dany talált meg engem... Neki pedig tényleg elmondhatom minden bánatomat, mert úgyis meghallgat és igyekszik megoldást találni rá. Nem nevet ki és vágja a fejemhez, hogy teljesen reménytelen vagyok. - De arra számíts, hogy attól, mert barátok vagyunk, a kviddics pályán nem foglak kímélni – jegyzem meg, miközben visszaadom neki a vajsörös üveget. Bár, ez a nem kíméllek dolog nem teljesen igaz, hiszen nemrég igyekeztem nem a hugrás srác felé terelni a gurkókat. Helyette mindenki mást elég rendesen megsoroztam. Lett is belőle egy-két kisebb sérülés. Amikor azonban Danyre került volna a sor, a gurkó valahogy sose ért célba. Bosszantó ugyan, de tudomásul kell venni, hogy ilyesmi is történik néha. - Mindenesetre, nem szeretnélek továbbra is feltartani és köszönöm, hogy meghallgattál – állok fel a lépcsőről, majd porolom le magam. Ha tanulnia kell, akkor tényleg nem áll szándékomban a kamasz sirámaimmal akadályozni ebben. Néha azonban jól tenné, ha több szabadidőt engedélyezne magának. Így csak bele fog fásulni a dologba. - És ezer hála a vajsörért! - kacsintok rá egy széles vigyorral az arcomon. Tényleg olyan, mintha mi sem történt volna. Holnapra könnyebb lesz, aztán az idő majd szépen elrendezi a dolgokat, ebben biztos vagyok. Ahogy abban is, hogy Corvus társasága egy jó ideig még nem lesz kívánatos számomra. Egy pillanatra azért megtorpanok, még mielőtt végleg búcsút intenék neki, majd át is fut a fejemen, hogy azt a csókot mégis meg kellene próbálnunk. A gondolat azonban, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is illan el szinte másodpercek alatt. Pillanatnyi elmezavar, ahogy Cass mondaná. - Jó éjt és szia! - köszönök el gyorsan tőle, még mielőtt valami más is eszembe jutna, majd sietős léptekkel indulok el a Griffendél-torony irányába. Remek. Úgy tűnik, Corvuson sikerült túltennem magam, most azonban folyamatosan Dany viselkedésén kattog az agyam. Mikor fejezem már be ezt a reménytelen álmodozást? Különben is, a nővérem volt pasijával kavarni nem lenne valami szerencsés... Akkor már inkább a zárda.
- Tényleg nem? A barátnőm volt. Kétszer. - emlékeztetem a dologra, az ujjaimmal kettest formázva. Mondjuk úgy, hogy elsőre az én hibám volt, hogy megbántottam. Mentségemre éppen nem gondolkoztam józanul, mert annyira pipa voltam az apámra, és ő folyton azzal rágott, és fenyegetett, hogy béküljek ki, vagy szakít velem. A második. Nos, azt hiszem abban már mindketten benne voltunk. Valahogy már nem volt ugyanaz, mint előtte. Ettől persze még ugyanúgy kedvelem Gilly-t, de valahogy megváltoztak a dolgok. Elmúlt a nagy lángoló szerelem. Egyszerűen nem úgy nézek rá, mint ott a VMS-en az elején. És ő sem néz már rám többé ugyanúgy. Azt hiszem ennek örökre vége. Még ha a második nem is volt nagy, és drámától hangos szakítás. Azzal nem tudok vitatkozni, hogy az Ollivander név jelent valamit, ha pálca és varázstárgy készítő kurzusokról beszélgetünk. Így csak bólintok a megállapításra. Valahogy nincs kedvem erről a témáról többet beszélni. - Igen. Szép egy lépcsőn kuksoló páros vagyunk. - állapítom meg a tényt. De ketten mindig könnyebb osztozni a gondokon, még a szerelmi bánaton is, mint egyedül. Ennek jegyében újra meghúzom a vajsörös üveget, és visszaadom Lizzynek. Úgy tűnik ez egy ilyen este. Vagy inkább már éjszaka. Bár még mindig fogalmam sincs hány óra. Őszintén? Nem is érdekel. Majdcsak túlélem valahogy Flitwick-től azt a büntetőmunkát, ha holnap megint elalszok. - Látod. Meg is válaszoltad saját magad a kérdést. - mutatok rá készségesen. Ő van ebben a helyzetben, és neki kell mérlegelnie, hogy milyen hatásai lehetnek, annak ha elmondja, és milyen ha hallgat. Ennek fényében neki kell egyedül döntenie. De úgy tűnik ezt már meg is tette. Őszintén? Szívesen megcsókolnám a zavarban lévő Lizzyt. De ebből csak baj, és bonyodalom lehet. Jobb nem kísérteni a sorsot. Így inkább igyekszem elengedni ezt a dolgot is. De képes vagyok rá? - Te plusz kilókkal vagy azok nélkül, de mindenképpen szép vagy. - tessék. Egy újabb bók. Anélkül, hogy átgondolnád, mit is mondasz. - Talán mert pasi vagyok? - vigyorodom el, ahogy oldalba bök. Ezt a Lizzyt kedvelem igazán. Aki ilyen. Ugyanakkor talán klisé, hogy minden pasi csak arra gondol, de na. Kamaszok vagyunk, tomboló hormonokkal. - Azt úgy mondják, hogy: Buttalo giù! De talán elég a finomítottabb verziója is, a "Bocs, de van barátom, és nagyon féltékeny." Erre a legtöbb srác azonnal visszavonulót fúj. Általában. Ha nem, akkor jöhet a kevésbé finom verzió. De talán valami könnyebbel kéne kezdeni. Mondjuk az ábc-vel, és a kiejtési szabályokkal. De nem ma este. - azt hiszem ezzel a magyarázattal megválaszoltam az anyanyelvi tanár kérdést is. Méghozzá elég kimerítően. - Nem túrsz ki egyáltalán. Hagy legyek egy kicsit lovagias. - kacsintok rá. Szerintem ha úgy alakul, akkor nem kérdéses, hogy kié lesz az a kanapé. Erről pedig nem igen kívánok vitát nyitni. Értelmetlen volna.
ϟ”Amit a szemedben látok, az harag és keserűség. Csak a szerelem képes így megsebezni az embert..”ϟ
- Talán, de te nem ismered Gilly nagyon mérges oldalát – döntöm oldalra a fejem, miközben a szemöldököm ráncolom. A VMS óta igyekszem vele ismét jó viszonyba kerülni, erre semmi... Pedig én tényleg mindent bevetettem, de valahogy állandóan rosszul sülnek el a szavaim. - Igen, lecsúsztál róla – biccentek egyet Dany következtetése hallatán. - Gilliet is szerintem nagypapa juttatta be. Az Ollivander név és a pálcakészítő szakma még jár némi előnnyel. Abban viszont egyetértek a sráccal, hogy neki aligha lenne szerencséje, ha megkérné nagypapát. Nem hiszem, hogy Gilly beavatta volna a pasi ügyeibe és a nemrég történt szakításába, de nyilván rákérdezne tőle a Daniel. G. Paisley névre. Ha engem faggatna, füllentenék valamit és kész, de nyilván Gilly lesz a szenvedő alany. Ő pedig szinte egyből elpanaszolna mindent. Kár is próbálkozni. - Én vigasztallak, mert szakítottatok a nővéremmel, te pedig azért, mert engem dobott egy pasi – összegzem a történteket. Mit ne mondjak, kissé abszurd. Sose hittem volna, hogy Dany lesz az, akivel az ilyesmit megbeszélem majd. A VMS folyamán kedves volt hozzám, de én folyamatosan úgy tekintettem rá, mint a nővérem újabb pasijára, akitől viszketni kezd a tenyerem. Csak egy beszélgetés kellett anno hozzá, hogy rájöjjek, ő talán nem is annyira reménytelen eset, mint a többi agyhalott. - Nem is tudom – csóválom meg a fejem tanácstalanul. - Talán az lenne a legjobb, ha mindez titokban maradna előtte. Kissé félek attól, hogy mi lesz, ha megtudja. Főleg akkor, ha ez Gilly fülébe is eljut. Ő se örülne neki. És nem azért, mert talán kavarnak, legalábbis az én elképzelésem szerint, hanem leginkább amiatt, mert világéletemben igyekeztem úgy tenni Gilly előtt, mintha Corvus kifejezetten nem lenne szimpatikus számomra. Inkább csak úgymond eltűrném. Mindig igyekeztem a negatív tulajdonságait kiemelni. És lássuk be, nem volt kifejezetten nehéz dolgom ebben a tekintetben. - Tessék? - kérdezek vissza némileg értetlenkedve, amikor azonban Dany két oldalról megfogja tenyerével az arcom, majd maga felé fordítja, egy pillanatra eszembe ötlik, hogy talán megcsókolni szeretne. Elvégre, hány ilyen romantikus jelenetet láttam már? Rengeteget. A mugli üzletek kirakataiban lévő dobozban mindig így kezdődik a csók. Lelkileg felkészülök hát rá, hogy megteszi és a lelkem mélyén kissé várom is. Amikor azonban végül elengedi az arcom, majd újra az üveg felé fordul, kissé csalódottnak érzem magam, noha tisztában vagyok vele, hogy ez nem lett volna jó ötlet részünkről. - És fogyókúráznom kell majd két kerek évig, mire lemennek a plusz kilók – forgatom meg a szemeim a rám váró megpróbáltatások gondolatától, miközben engedelmesen átveszem Danytől a vajsörös üveget, majd - miután ittam belőle - visszanyújtom. Nem érdekel, miért van nála pótlék. - Nem arra gondoltam, te olasz csődör! - bököm enyhén oldalba a szavai hallatán. - Miért mindig ezt hozod ki a mondandómból? Talán a vajsör rá sincs teljesen jó hatással és ha iszik, kiütközik az olasz vére, ami ebben a tekintetben igazán kezelhetetlen. Nyilván emiatt is csókolt meg majdnem az imént. Ebben a helyzetben pedig nem tehetek mást, minthogy tudomást sem veszek a flörtjeiről. Nyilván józanul eszébe se jutna ilyesmiket tenni és mondani. Mondjuk, ha csak sejteném is az egy éjszakás kalandjait, akkor nagy eséllyel nem venném ilyen könnyedén a dolgot. - Szerintem a Kopj le! - kifejezés kifejezetten hasznos lesz majd számomra – vigyorodom el. - Az olasz srácok igen rámenősek tudnak lenni és gondolom, teszik a hülyét, ha egy külföldi lány szeretné elhajtani őket, más nyelven. Azt azért nem tagadom, hogy minden bizonnyal jól esnek majd a kedves szavak és bókok, de nyilván lesz olyan is, aki ennyivel nem éri majd be. Neki pedig más elutasításra lesz szüksége. Pofont még nem osztottam ki senkinek se, de talán ezzel is bepróbálkozhatom. Mondjuk, a cukrászdában nem lenne szerencsés egy ilyen művelet. Legfeljebb hátrakérem magam a pultból, amíg a tag ott tartózkodik. - Igen, ezt elhiszem, de akkor is fura volt – jegyzem meg. - És te, mint anyanyelvi tanár, segítenél nekem ebben a pár hátralevő hétben? Úgyis addig könyörgöm anyuméknak, amíg el nem engednek. Bár, a kanapén én is elférek, nem szeretnélek kidúrni a szobádból, ha esetleg úgy alakul... Kisebb ás vékonyabb is vagyok, mint Dany, nem kérdés hát, hogy kettőnk közül melyikünk is férne el kényelmesebben egy kanapén. Engem egyébként se zavar, Rómáért cserébe minden kellemetlenséget képes lennél elviselni.
- Nem? - nézek rá kissé sandán. De végül elengedem ezt a dolgot. - Szerintem egyikőtöknek sem kéne menekülő útvonalakat keresni. Bár az a varázstárgy készítő kurzus még engem is érdekelne. De, azt hiszem erről már lecsúsztam. - mondom végül egy kis vállrándítással. Valóban érdekes lehet Gilly kúrzusa, de hát már a lány is majdnem lecsúszott róla, és kétlem, hogy Mr. Ollivander lenne olyan jó fej, hogy helyet szerez a srácnak, aki éppen szakított az unokájával... - Valahogy mindjárt gondoltam. - kuncogok fel, ahogy Lizzy rögtön Rómára csap le Madam Puddifoot kávézójával szemben. Mitagadás megértem a döntését. Egyáltalán nem lehet egy lapon említeni a két lehetőséget. Főleg olyasvalaki számára, aki még nem járt Olaszországban. - Héé, egy pasival ülsz egy lépcsőn, és nem vagy egyedül. Soha semmivel nem vagy egyedül. - csattanok fel némi tettetett sértettséggel. De a mosolyom elárulja, hogy valójában éppen nagyon is jól érzem magam Lizzy társaságában. Aztán a kérdésre kissé elkomolyodok, és felsóhajtok. - Az csak tőled függ. Szerinted jobb lenne nektek, ha tisztáznátok? Mindketten megkönnyebbülnétek, ha megbeszélnétek, és úgy lépnétek tovább valamilyen irányban? - próbálok olyan szörnyen bölcsnek, és érettnek látszani, mint Luca bácsi egy ilyen helyzetben, de az az igazság, hogy megközelítőleg sem vagyok 40 éves érett tapasztalt férfi. Addig van vagy 22 évem. Bár adhatnék mindenre jó tanácsot Lizzynek. Vagy elfújhatnám a bánatát egyetlen szóval, de még én sem találtam meg ezt a kulcs tanácsot, vagy szót. Biztos jó ötlet tőle egy olyan sráctól szerelmi tanácsot kérni, aki a nővérével való szakítást egy rakás egy éjszakás kalanddal igyekezett pótolni? Igaz, az sem biztos, hogy erről Lizzynek van fogalma, vagy hallott bármi folyosói pletykát. - No lám csak. Milyen aranyos vagy, ha zavarba jössz. - vigyorodom el, ahogy látom elpírulni, és megzavarodni. Közben gyengéden, de határozottan fordítom magam felé az arcát. Ejnye Dany... mit művelsz? Ő Lizzy, Gilly kishúga... többet érdemel, mint hogy ő is csak egy legyen az egy éjszakás kalandjaid sorában. Különben is Gilly valószínű kiherélne, ha a fülébe jutna, hogy egy lépcsőn döntöttem meg a szerelmi bánatos húgát. Így végül újra az üveg felé fordulok, hogy felhajtsam belőle a maradékot. És láss csodát az oldaltáskámból előkerül a következő üveg, amit gyakorlott mozdulattal bontok fel, és továbbítom Lizzynek. - Hidd el, hogy a nyár végére már édesség csömörd lesz, és semmire se fogsz tudni ránézni vagy egy évig, aminek cukor tartalma van. Ne aggódja az miatt a torta miatt. - nevetem el magam végül. Ismerve a családom Lizzyt egész nyáron azzal a felsóhajtással fogják tömni, hogy "Jajj szegény kislány, de sovány vagy, hát nem etetnek téged otthon?" Csodálkoznék, ha Lizzy nem szedne fel a nyáron nálunk egy-két vagy több kilót. - Mindenben? Mi mindenben? - vigyorgok kajánul Lizzyre, bár tudom, hogy nem úgy értette. Ejnye Dany. Állítsd már le magad. Lizzy tabu... Abból csak baj lehet, ha az exed húgával kezdesz kavarni. - Azért egy nyelvet nem olyan könnyű megtanulni. Még nekem sem. Idő, sok türelem, és még több gyakorlás kell hozzá. Persze sokat segít, ha anyanyelvi környezetben vagy, és anyanyelvi tanárod van, de akkor sem egy-két hét. Persze értékelem a lelkesedést, és megtaníthatok néhány kulcs kifejezést is. - sokan azt hiszik nyelvet tanulni nem ügy, főleg, ha olyanoknak mint én is sikerül pár hónap alatt. De ez azért nincs így. Sok gyakorlás kell. Ez a legnagyobb kulcs, bármennyire is unalmasan és klisésen hangzik. - Én inkább azt mondanám, hogy minden nyelveterületnek megvan a maga sajátságos dialektusa. - bújik ki belőlem egy pillanatra a nyelvész. De azért abban igaza van Lizzynek, hogy itt bizony egész másképp beszélik az angolt, mint mondjuk az USA-ban, vagy Ausztráliában.
ϟ”Amit a szemedben látok, az harag és keserűség. Csak a szerelem képes így megsebezni az embert..”ϟ
- Én nem nyúztalak vele, ez Gilly asztala – hívom fel Dany figyelmét a tényekre. Maximum csak tanácsot adtam neki, de nem vártam el tőle, hogy meg is fogadja azt. - Az én menekülési útvonalam azért sokkal eredetibb, nem gondolod? Varázstárgy készítő kurzus... Ez annyira Gilliere vall – forgatom meg a szemem. - Tőlem meg nyilván azt várják, hogy majd valamiféle sportkörre iratkozom be. Dobnak egy hátast attól, ha megtudják, hogy Rómába szeretnék menni. Mert azért Róma tényleg különleges hely és ha már Dany felajánlotta számomra ezt a lehetőséget, akkor bolond lennék veszni hagyni. Igaz ugyan, hogy fő célom minél távolabb lenni Angliától, de nagy eséllyel akkor is elmennék, ha mindez nem történt volna meg. Mármint, a szerelmi csalódás és a testvéri civakodás. - Nem kell, köszönöm, számomra Róma tökéletesen megfelel. Különben is, nem szeretem a nyálas-romantikus helyeket. Mindenhol boldog, ölelkező párocskák, akik máskor meg egymás torkának esnek – fejtem ki az álláspontomat, habár tudom jól, hogy egy párkapcsolat nem csak ennyiről szól, de jelenleg így érzek. Komolyan. Egyelőre képtelen vagyok abban a rózsaszín álomvilágban élni, amelyben sokan mások jelenleg is lebegnek. - Tudod, legszívesebben az első, utamba akadó pasival összejönnék, csak hogy ezt ne egyedül kelljen átélnem – sóhajtok egyet, habár ezt egyáltalán nem gondolom komolyan. Danynek abban viszont igaza van, hogy nehéz. Talán túl nagy teher is ez számomra. Jelen pillanatban tényleg úgy érzem, hogy számomra itt a vég és ugyan tudom jól, hogy lesz ez még könnyebb is, mégse túl fényes a hangulatom. Pár nap és sokkal jobban leszek, de addig mit kellene tennem. - Szerinted beszéljek erről Corvusnak? Elmondjam neki, hogy mit érzek vagy hagyjam ennyiben? Segélykérő pillantást vetek a fiú felé, hiszen ő tényleg otthon van a témában, én pedig nagyon nem szeretnék hülyeséget tenni. Nem tudom, lenne-e erőm és bátorságom elé állni, de ha ezzel jobb lenne, megtenném. Még arra is van esély, hogy mindez csak egy félreértés volt, bár ezt nagyon is kétlem. Amint ugyanis meghallottam az Elizabeth Ollivander nevet, szörnyen fülelni kezdtem a lépcsőfordulóban. - Esküvő nélkül is megsüthetné azt a tortát nekem – vetem fel, hiszen szeretem az édességet és igazán jó lenne megkóstolni azt a messzeföldön híres ünnepi süteményt. Úgy tűnik számomra, hogy Olaszország egy igazi, gasztronómiai túra is lesz egyben, szóval nagyon oda kell tennem magam annak érdekében, hogy anyuék elengedjenek. A tanulásnak kell elsősorban nekihasalnom, mert abban biztos vagyok, hogy az év végi vizsgáim eredményei döntő szerepet fognak játszani ebben. - A szobádban? - kerekedik el a szemem, miközben a szívem kihagy egy ütemet, az arcom pedig nagy eséllyel céklavörösre gyullad a gondolatra. Azért mégis csak kamaszok vagyunk, Dany pedig pont most ejtett el pár utalást azzal kapcsolatban, hogy szép vagyok, szóval nem kergetne ki az ágyából, most pedig egyenesen a szobájába invitál? Kell néhány levegővétel ahhoz, hogy ismét magamhoz térjek, miközben ő már a nagyija kanapéjáról beszél. Aha, szóval így. - Én... én azt hiszem... én nem... - hápogok döbbenten az invitálós mondata hallatán. A kezem nem lendül, hiszen a döbbenet teljes mértékben lebénított. Dany helyes srác, nekem pedig ritkán udvarolnak, ergó hamar zavarba lehet hozni ilyesmivel. - Én mindenben benne lennék, komolyan – bizonygatom, amint sikerült úrrá lenni az átmeneti zavaromon. - Ha kell, próbálok olaszul is tanulni, hogy ne legyen olyan hülye akcentusom. Elég gagyi az ilyesmi. Tudtad, hogy az angolok is akcentussal beszélik az angolt? Amerikában teljesen máshogy beszéltünk, az én fülem pedig annyira hozzászokott már, hogy elsőre nem is értettem, mit mondanak, amikor ide kerültem. Pár hónap alatt visszarázódtam, de kemény volt addig szót érteni velük. Némi habozás után veszem csak át Danytől az üveget, majd kortyolok belőle egy nagyot. Erre azért még mindig szükségem van, még akkor is, ha végül a fiúnak kell felcipelnie a toronyig.
A világ tele van érdekes helyekkel, amik csak arra várnak, hogy felfedezzük őket. Szóval múzeumok. Sőt. Tulajdonképpen van Rómában egy kviddics múzeum is. Én is csak tavaly nyáron fedeztem fel. De ez utóbbi információt egyenlőre egy ravaszkás mosoly mögé rejtem. Ha Lizzy tényleg eljön hozzánk, akkor majd elviszem oda. Biztos tetszeni fog neki. A kurta "Is" szócskára kissé felvonom a szemöldököm. Ennél egy hajszállal bővebb mondatot vártam. Az már meg sem lep, hogy sikerült beletalálnom a közepébe. - Szerintem a munkába menekülés helyett egymással kéne beszélgetnetek. Azért cseppet ironikus nem, hogy azzal nyúztok, hogy rendezzem a kapcsolatom az apámmal, amikor ti sem beszéltek egymással. Gilly egy varázstárgy készítő kurzusra menekülne, te pedig Rómába.- nincs semmiféle éle a mondatnak, csak egy észrevétel. Ráadásul kötelességem őszintének lenni a barátaimhoz. Lizzy pedig igen is fontos. Nem csak azért, mert a nővérével jártam. Önmagáért is. Még ha ebben a pillanatban nem is tűnik úgy, hogy ezt elhiszi magáról. - Igen. Tényleg Róma. Bár szerezhetek munkát neked Madam Puddifoot kávézójában is Roxmorts-ban. De ott csak suliidőben dolgozok, és nem hinném, hogy annyira érdekes lenne mint Róma. - mosolyodom el végül. Nem akarom én elvenni Lizzy kedvét a munkától. És az érv is elég jó, hogy kell a zsebpénz. Nos, az én tapasztalatom, hogy az ritkán elég bármire is. Szóval sosem árt, ha van egy plusz bevételi forrás. - Légy egy kicsit türelmes, és minden rendben lesz. Tudom, hogy nehéz ez most, de hidd el nekem, hogy te rendkívüli lány vagy, és majd eljön számodra az igazi. - igen, én látom benne a gyönyörű, és kiforrt Elizabeth Ollivandert. Még, ha ő nem is. Nincs ebben semmi vicces. Minden kamaszban, mint amilyenek mi is vagyunk benne rejlik a kiforrt felnőtt énje, csak még nem érett meg rá. De az idő és tapasztalat majd meghozza. - Ó az én nagy, nyüzsgő, és hangos családommal nem is tudnál kis lagzit tartani. És bizony, hogy imádunk enni. Hidd el, hogy a bácsikám főztjénél még sosem ettél jobbat, és a világon nincs jobb esküvői torta, mint az övé. - vigyorgok kajánul a gondolatra. Még ha csak egy viccnek szánt légmese is. Az viszont azért elég egyértelmű, hogy ki lenne az esemény fő szervezője, és mi lenne a helyszín, ha valaha a távoli jövőben nősülésre adnám a fejem. - A bácsikámnak van vendégszobája, bár ha már kiadta, akkor aludhatsz a szobámban. Valahogy majd kibírom a nagyi kanapéján... Hé! Tudod, hogy te vagy az első lány, akit felhívtam a szobámba? - vigyorgok. Ehh. Dany rossz vagy. Nagyon rossz. Ezt most hagyd abba, még a végén tényleg azt hiszik, hogy flörtölsz. Szinte már érzem a tarkómon a taslit, amit otthon a bácsikámtól kapnék egy ilyen mondatért. Bár ki tudja, lehet a következő pillanatban Lizzytől kapom meg. Pedig még csak egy korty vajsört sem ittam. De ha már így eszembe jutott odanyúlok az elkobzott üvegért, és belekortyolok, majd visszanyújtom Lizzynek. Kár lenne veszni hagyni. Arról meg inkább jótékonyan hallgatok, hogy amik történtek mondjuk úgy, hogy 18+ karikás jelenetek Gilly és köztem, azok nem a szobámban, hanem a Fekete Rigóban bérelt szobákban történtek... - Na jó, komolyan meg. Igen. Mugli. De az anyámon kívül ő az egyetlen rokonom, aki tudja, hogy mi vagyok. Így számára ez nem lenne gond, amíg hajlandó vagy tanulni, és komolyan venni a munkát. De ez a te maximalista természeted ismerve nem lehet probléma. A mugli ketyerékre majd megtanítalak. Csak ne akarj mindent egy nap alatt egyszerre megtanulni. Az úgysem fog menni. Türelem. És igen, létezik ilyen fordító bűbáj, ami segíthet neked. Ezt is megtanítom. Bár nem tökéletes, az akcentus kiérződik, de arra jó, hogy megértesd magad, és te is megértsd, amit veled akarnak közölni. Lényegében. - szedem össze Lizzy elhangzó kérdéseire a választ. - Az attól függ. Miben állapodtok meg a bácsikámmal. Én többnyire pultos vagyok. Dolgozhatsz velem, kint, vagy bent is segíthetsz a konyhán a cukrászoknak. De akár mindkettőt kipróbálhatod, és meglátod melyik megy jobban.
ϟ”Amit a szemedben látok, az harag és keserűség. Csak a szerelem képes így megsebezni az embert..”ϟ
- Múzeumot? - vonom fel a szemöldököm, majd elmosolyodom egy pillanatra. Igen, ez az a Dany, akit én ismerek. Őszintén szólva, ha én pihennék, nem az lenne a fő célom, hogy efféle helyekre járjak, hacsak nem a kviddics a fő irányvonal. Az érdekes lenne. - Is – biccentek egyet kurtán, hiszen a fiú egyenesen beletalált a szándékaimba. Ismeri a nővéremet, ott volt a VMS-en, még együtt voltak, amikor megromlott köztünk a viszony. Gilly nyilván ki is panaszkodta magát neki és én is. Nem csodálkozom hát, hogy Dany ilyen könnyedén kitalálta a célomat. - Most komolyan Rómában lenne a munka? - csillan fel a szemem egy pillanatra, hiszen ott még sose jártam és a kontinensen se. Angliánál messzebb még egyszer se jutottam életemben, Európán belül. Felcsigáz hát a váratlan lehetőség, hiszen azt hittem, Dany a közelben, talán Roxmortsban talált munkát, de Róma... Képtelen vagyok elhinni ezt az egészet! Végül, a fiú szavai szinte egyből visszarántanak a földre és ismét eszembe ötlik minden. - Igazság szerint kell a zsebpénz is – teszem azért még hozzá gyorsan, nehogy azt higgye, hogy csak Gilly a fő oka mindennek. - De ha Rómába mennék, akkor szállás is kellene vagy azt adna a bácsikád? Mert ha igen, akkor simán benne vagyok, de anyuék aligha repesnének az örömtől, ha valami diákmunka révén Rómában kellene szállást bérelniük számomra. Akkor már inkább elküldenének nagypapa boltjába, de igazság szerint az már elég unalmas. Szívesen segítek neki, de ez mégiscsak Róma! Azért a kettőt nem is lehet összehasonlítani egymással. - Nem aggódom, csak elég nehéz az ilyesmi, de ezt te is tudod – mosolyodom el Dany szavai hallatán. Gyönyörű, kiforrt Lizzy Ollivander? Nem tehetek róla, de ezt most kissé vicces hallani. Mindenesetre, romantikus alkat vagyok, mármint hiszek a szőke herceg fehér lovon mesében, de arról Corvus pont az imént esett pofára és egyelőre senki sincs a helyettesítésére. - Csak számíts arra, hogy én hatalmas lagzit szeretnék rendezni. Nagy a rokonság és sokan szeretik a hasukat is, habár szerintem a te családodat se kell félteni. Úgy hallottam, az olaszok imádnak enni – vetem fel, de Dany szavaira azért kissé zavarba jövök, úgyhogy el kell terelnem a témát. Ő és én? Jó, nyilván csak viccelődik, de azért kissé fura ezt hallani és bizarr is, hiszen mégis Gilly pasija volt egy ideig. Mindenesetre, ebbe azért nem kellene ennél is mélyebben belefolynom, hiszen csak félreértések lehetnek belőle. Különben is, a végén valami hülye még azt hiszi, flörtölünk egymással. - Na, de vissza Rómára... - hozom fel ismét, noha talán semmi se lesz az egészből. Anyuéknak még el is kell engedniük, de ezt elég nehezen teszik majd meg, ha nem lesz mellettem senki sem. Szerintem Gilly Danyt nem mutatta be nekik, ami igencsak nagy probléma ebből a szempontból. - A bácsikád mugli, nem igaz? Nem lenne számára gond, ha én ott dolgoznék? Mármint, őszintén szólva, annyira nem ismerem a mugli ketyeréket és olaszul se beszélek. Erre is van valamilyen varázslat? Azt hiszem, nagyjából össze is szedtem azokat a problémákat, amelyek miatt a leginkább aggódom. Boszorkány vagyok, ergó semmit se konyítok a mugli gépekhez, szóval be kell tanulnom. Az ottani vendégek pedig javarészt olaszok, habár nyilván lesznek ott turisták is, de nem csak őket kell majd kiszolgálnom. Várjunk csak! Hiszen még azt se tudom, milyen munkakörbe vennének fel! Hogy én mennyire ostoba tudok lenni néha. - Ja, első kérdés – szólalok meg ismét, még mielőtt a fiú bármelyikre is válaszolhatna. - Mit is kellene nekem ott csinálnom pontosan?
Mit kezdenék a szabadidővel, amiről mostanság csak álmodozom? Annyira meglep a kérdés, hogy el kell gondolkodjak rajta egy pillanatra. - Nem is tudom. Első lépésként mondjuk kialudnám magam. Bár ez elég klisésen hangzik. Aztán talán megnéznék pár múzeumot, kirándulnék, csak úgy jól érezném magam. - válaszolok végül egy kis mosollyal. Ja igen. És biztos nem mennék a munkahelyeim közelébe se. Akármennyire is szeretem a bácsikám. - Azért kérdezed, hogy leléphess nyárra? - vonom össze kissé a szemöldököm. - Nézd, a bácsikámnak mindig kell nyárra pár kisegítő a cukrászdába Rómába. A várost is megmutathatom, meg az ország neveetességeit, de ha csak el akarsz menekülni Gilly és a család elől, akkor nem biztos, hogy ez a jó megoldás. - mondom végül. Pont én mondom ezt, akinek itt az apja egy emelettel felettünk, és képtelen vagyok rá, hogy őszintén emondjam neki a gondjaimat, és tőle kérjek segítséget. - Látod ez a beszéd. Biztos sorban állnak a srácok a helyére.- biztatom Lizzy-t, bár azt nem állítanám, hogy túl boldoggá tett az informácóval Corvusról. A Gilly-vel való pletyka kapcsolattól pláne. De csak egy másodpercnyi fintor fut át az arcomon. Végül nem kommentálom a dolgot. Jobb is ha elengedem a Flint ficsúrt. - Akkor az a pasi óriási mázlista lesz, egy gyönyörű, kiforrt személyiségű Lizzy Ollivander oldalán, akit mindenki írigyelhet. De addig rengeteg időnk van. Tapasztalatokat szerezni is. Én nem aggódnék ez miatt. - tudom én, hogy Lizzy maximalista. De az élet nem az. A szerelem pedig pláne. Az csak megtörténik, amikor meg kell történnie. - Az könnyen meglehet. - nevetek fel Lizzy felvetésére. Ráadásul erre felvetésre muszáj rákontráznom. - Tudod mit! Ha 10 év múlva neked sincs senkid, és nekem se, akkor összeházasodunk, és boldogan élünk, amíg meg nem halunk. - mondják, hogy nem létezik fiú-lány barátság ilyen alkuk nélül. Nos, nekem sok lány barátom van. De Lizzy az első, és egyetlen, akinek ezt felajánlottam, és akinek egyáltalán feldobnám. Még ha csak a hangulat kedvéért is. Vagy talán valami másért is. Tényleg kedvelm a lányt. - Remélem ez sosem fog megtörténni. - ezt viszont komolyan remélem.
ϟ”Amit a szemedben látok, az harag és keserűség. Csak a szerelem képes így megsebezni az embert..”ϟ
Az én fejemből pedig Corvus szavai és fintora képtelen kimenni, szóval nagyon is átérzem Dany problémáját. Engem a vizsgák általában hidegen hagynak, nem szoktam stresszelni magam rajtuk, így hát idegen számomra az a gondolat, hogy minden egyes pillanatban ilyesmin agyaljak. Bár, most azért szívesen cserélnék a sráccal. Inkább rágódnék ezen, semmint szerelmi csalódásom legyen. - És mihez kezdenél azzal a rengeteg szabadidővel? - teszem fel a kérdést, habár inkább csak viccnek szánom a dolgot. - Tudod, azt hallottam, hogy suli mellett még dolgozol is – vetem fel némi habozás után. - Ha szépen megkérlek, be tudnál engem is ajánlani oda? Bármit elvállalok, csak ne kelljen otthon lennem. Vészesen közeleg a nyári szünet, amikor haza kell utaznunk, nekem pedig – Corvus mellett – még Gillievel is szembe kell néznem, ehhez pedig semmi kedvem. A mostani lelkiállapotomban pedig határozottan úgy érzem, hogy nem is bírnám ki a nővéremmel való feszült viszonyt. A szünet alatt nem lesz kviddics és Griffendél sem, szóval ez az egyetlen menekülési esélyem otthonról. A plusz zsebpénz pedig igazán jól is jönne számomra. - Igen, a mardekár csapatkapitánya – erősítem meg Dany gondolatát, elvégre sejtem, hogy nagy eséllyel innen lesz számára ismerős a fiú neve. - Mondjuk, ő nyilván jobban ismer téged, mint te őt. Gilly előszeretettel oszt meg vele mindenféle információt az életéről – vonom meg a vállam fapofát vágva, habár az évek során felmerült már bennem az a gondolat is, hogy ezek ketten esetleg kavarnak. Bizonyossá inkább csak mostanában kezdett válni, amikor Corvust megláttam zavarba jönni Gilly ölelésétől. Egyértelműen tetszik neki a nővérem. Talán csak a pasik működnek így, ezt nem tudhatom, de az elmém hátsó zugában akkor is ott motoszkál ez a gondolat is, csak éppen nem mondom ki hangosan. - Azt hiszem, egy életre megutáltam Corvust – vonom le a következtetést Dany szavai hallatán. - Nem fogok rá várni még évekig, amikor az se biztos, hogy működne a dolog. Könnyen mondok le a fiúról, nagy eséllyel túl könnyen is mások szemében, de ez a mostani eset valóban nagy törést jelentett az én kis szerelmi életemben. Fiatal és tapasztalatlan vagyok az ilyesmihez és most egyáltalán nem érzem úgy, hogy még egy hasonló esetet kibírnék. Legközelebb már tényleg csak akkor fogom megvallani valaki másnak az érzelmeimet, ha már biztos leszek abban, hogy azok viszonzásra találnak. - És ha én csak harminc éves koromban találom meg a nagy Ő-t? - pillantok kissé kétségbeesetten Dany felé. Tizenhat vagyok, a harminc pedig annyira távolinak tűnik számomra, hogy az valami hihetetlen. Egy pillanatra se jut eszembe, hogy addig még simán lehetnek hosszabb-rövidebb ideig tartó kapcsolataim. Nem, hiszen a sportban maximalista vagyok és a való életben is ezt szeretném tenni. Az első kapcsolatom legyen az igazi. Pont. A srác szavai hallatán tényleg elmosolyodom. Kellemes valakitől azt hallani, hogy szép vagyok, különösen úgy, hogy Gilliet is ismeri az illető. A családban Gilly szépsége mindenkit levesz a lábáról, senkinek se jut eszébe az én kinézetemet is dicsérni. Oké, a sportban emelkedem ki igazán, de hé, én is lányból vagyok! - Talán te már meg is találtad, csak még nem tudsz róla, de közben ott van az orrod előtt. És ha szerencsés vagyok, én is ismerem már a sajátomat. Elvégre Corvust is ismerem már gyerekkorom óta, szóval van esélye – teszem hozzá kissé töprengve. - Lehet évfolyamtárs, csapattárs, de akár te is – vetek Dany felé egy széles mosolyt. - Jó, nyugi, ez csak egy felvetés – szólalok meg gyorsan, mielőtt komolyan venné az iménti szavaimat. - Mondjuk, ha nem Gilly pasija lettél volna, akkor talán most miattad sírnám könnyesre a szemeimet – teszem azért még hozzá. Mit ne mondjak, Dany társasága tényleg jól jön és tudok is vele beszélgetni. Neki mindent őszintén elmondhatok.
- Sajnos az én fejemből nem tud kimenni. Lassan már más gondolatom sincs. - kuncogok fel egy kicsit. Nem Lizzy vizsgázik, és nem is várható el tőle, hogy ő tartsa fejben az én vizsgáimat, és kötelezettségeimet. - Köszönöm. Ezt bóknak veszem, de nincs így. Tudod te mennyit kell tanulnom a várakozáson felüliért? Azokról a tárgyakról nem is szólva, amikből a kiválóra hajtok, mint a rúnaismeret. Most jól jönne Gina szuperagya. Igazán kölcsön adhatná. - néha tényleg eszelősen hasznos, és jó lehet, ha valaki olyan könnyen tanul, mint a vöröske. Nekem már lassan rémálmaim lesznek a rám váró házi hegyektől, vizsgafeladatoktól, és tankönyvektől, amik szó szerint üldöznek, és sosem fogynak el. - Flint? - kissé meglep az információ. Ahogy az is, hogy elvben Gilly haverja. Még valami, amit nem tudtam Gillyről. Nem mintha nagyon jól ismerném, vagy nagyon sokat tudnék Flintről. Mindössze annyit, hogy a mardekár kviddics csapatának most ő a csapatkapitánya. Tehát számomra rivális a pályán. Na meg olykor azért okoz kellemetlenséget, amikor a mi edzés időnk közepén állít be egy Piton-os pályahasználati engedéllyel. Komolyan elgondolkodtam a múltkor, hogy felkeresem Bimba professzort és én is kérek ilyen engedélyt a csapatnak az ő edzésük közepén. Aztán meglátjuk mennyire esik majd jól nekik eltakarodni miattunk. Játszhatjuk ezt oda-vissza, csak nem biztos, hogy abból jó dolgok sülnek ki... - Ne aggódj Flint miatt. Kár a könnyekért. Valószínűleg egyszerűen csak éretlen még egy kapcsolatra. A fiúk mindig később érnek. A lányok sokkal talpraesettebbek nálunk. Szerintem két dolgot tehetsz. Vagy megvárod, amíg a kis ficsúrnak benő a feje lágya, és leesik neki a tantusz. Vagy keresel olyasvalakit, aki már most olyannak értékel, amilyen vagy, és aki már most mindent megtenne azért, hogy a barátod lehessen. Én az útobbi mellett döntenék a helyedben. - Lizzy a legkevésbé sem terhel, és ha kell neki egy váll, amin kisírhatja magát, akkor szívesen itt vagyok. Már, ha nem alszom el a lány vigasztalása közben. Az lenne még egy szép baleset. Vagy ha holnap reggel alszom el, és megint a bűbájtan óra felénél esek be a terembe. Sorozatban harmadjára. Na azt már tuti nem úsznám meg valami szép kis büntetőmunka nélkül. - Mia Bella. A szerelem mindenkinek való. Csak van aki hamarabb találja meg, van aki később. Van akinek ezt jelenti, van akinek azt. Fiatalok vagyunk. Éppen csak elkezdtük felfedezni saját magunkat, és azt, hogy mit keresünk egy másik félben. Adj időt magadnak. És el fog jönni az a "lebegős szerelem" is. Ígérem neked. Másokkal pedig ne törődj. Az a fontos, hogy te jól érez magad a saját bőrödben. Te szeress Lizzy Ollivandernek lenni. - bátorítom. Azt hiszem most ráférne egy kis önbizalom erősítés. Bár fogalmam sincs, hogy ilyenkor a lányok mit szoktak egymásnak mondani, hogy derítik fel egymást. Én maximum egy ingyen fagyizást tudnék felajánlani. - Persze, hogy így gondolom. Különben nem mondtam volna. Héj, minek is tépem itt a szám? Tessék végre egy kicsit mosolyogni, akkor sokkal szebb vagy. - karolom át, és húzom közelebb magamhoz. Talán nem illene ennyire közvetlennek lennem vele, de én ilyen vagyok. Fogjuk a rossz olasz vérre. - Látod, ezt is bóknak veszem. Gilly és én talán nem voltunk egymásnak valók hosszú távon. Még sem bánok semmit sem, ami köztünk történt. Tapasztalat. Követtem el hibákat, és ő is. Egyszerűen nem a legjobbat hoztuk ki a másikból. Még mind bizonytalanok vagyunk kicsit, és keressük önmagunk, és az érzéseink, de nincs ezzel semmi baj. Azt pedig, hogy kivel mit hoz a jövő, azt meghagyom a jövő titkának. De azt hiszem, hogy előbb-utóbb mindenki megleli a másik felét. Csak időt és esélyt kell adni neki. - nem is tudom, de nem hiszem, hogy Gilly és számomra van még esély arra, hogy egy pár legyünk. Szerettem volna, de egyszerűen kevés vagyok neki, ő pedig túl sok nekem. De mindezek ellenére még mindig kedvelem Gillyt, és remélem egyszer igazi barátokként tudunk nevetni a Roxforti éveken, ha sok év múlva visszatekintünk a végzős évre.
ϟ”Amit a szemedben látok, az harag és keserűség. Csak a szerelem képes így megsebezni az embert..”ϟ
- Ki is ment a fejemből, hogy te idén vizsgázol – jegyzem meg tárgyilagosan, miközben igyekszem úgy tenni, mintha mi sem történt volna az elmúlt pár percben. Dany társasága azért egy kissé javít a helyzetemen, hiszen máris akad más téma is, amin kattoghat az agyam. A könnyek lassan felszáradnak az arcomon, a fájdalom azonban lassan enyhül, de már így is elviselhetőbb egy fokkal. - Nem hiszem, hogy neked sokat kellene készülnöd rá. Te vagy a legokosabb, akit ismerek az évfolyamodból. Elvégre, Dany – ha jól tudom – elég jó tanuló, sok esélye lehet többre is vinni. Ráadásul, rúnák terén is igen nagy koponya, a nyelvismeretéről pedig ne is beszéljünk. Aki annyi nyelvet beszél anyanyelvi szinten, mint ő, az már nem bukhat meg a vizsgákon. - Corvus Flint – vágom rá habozás nélkül, miközben Dany megölel. Egy pillanatra se jut eszembe, hogy ezt azért talán mégse kellene kikotyogni, hiszen bármikor visszajuthat a mardekáros fülébe. A vajsör kissé elködösíti az ítélőképességemet ebből a szempontból. Danyről eszem ágában sincs feltételezni, hogy ilyesmit kifecsegne, de ha valaki véletlenül erre jár és pont meghallja... - Nem egy szívtipró és fogalmam sincs arról, mit eszek rajta, de megkedveltem. Szerettem – javítom ki magam némi habozás után. - Elvileg Gilly haverja és vele nagyon jóban van, így ismertem meg annak idején – folytatom a történetet, miközben kissé helyezkedni kezdek a lépcsőfokon, amelyen ülünk. Egy jó ideig még itt leszünk, ebben biztos vagyok. - Véletlenül meghallottam, amint velem ugratják, ő pedig egyértelműen tudatta velük, hogy semmi esélyem nála. Ez talált be annyira. Igyekszem úgy beszélni a történtekről, mintha semmiség lett volna az egész, habár kár tagadnom a dolgot, ha már Dany ilyen állapotban talált rám. Mindenesetre, nem szeretném a saját nyomorommal terhelni, hiszen ő és Gilly nemrég mentek szét, ennek tetejében még a vizsgái is közelednek. Nem szívesen lennék most a helyében. - Tudod, én nem hiszem, hogy a szerelem az én asztalom lenne – csóválom meg a fejem kissé reményvesztetten. - A legtöbb fiú csak barát, de senki iránt se érzek komolyabban. Talán bennem van a hiba, talán bennük, de a legtöbb, velem egykorú lánynak már volt vagy van kapcsolata. Ezek után meg pláne nem szeretném ismét átélni ugyanezt – nevetem el magam kissé keserűen. - És ez még nem is volt az a lebegős szerelem, amiről mindenki beszél. Én legalábbis nem éreztem semmi ilyesmit, de ettől függetlenül ütött rendesen. Nem mondanám szerelemnek a Corvus iránt érzett dolgot, mégis fáj. Milyen lehet hát az a fájdalom, amit az ember egy tényleges érzelem után él meg? Pokoli kín. Én pedig köszönöm, de nem kérek belőle. - Komolyan így gondolod? - pillantok rá kissé meglepetten. Nem is csoda, hiszen amióta Gillian lefogyott, kissé háttérbe kerültem. Azt hiszem, ez az első olyan alkalom, amikor valaki, aki mindkettőnket ismer, az én érdemeimet is elismeri. Ez pedig őszintén jól esik. - Tudod, sajnálom, hogy te és Gill szétmentetek. Volt már kapcsolata, de eddig te voltál a legnormálisabb srác az összes közül. Remélem, megtalálod a számításaidat minden téren. Gilly kissé bizonytalan az érzelmeiben és még keresgél. Talán később még minden jól alakul veletek. És igen, ezekben a szavakban benne van annak a lehetősége is, hogy még ismét együtt lesznek. Nem egy olyan kapcsolata volt már a nővéremnek, ahol újra összejött a volt párjával. Nem ismerem Dany terveit a jövőt illetően, de talán örül majd ennek a hírnek.
Nem lep meg túlságosan, hogy Lizzy nem számít rám, és teljesen meglepődik a jelenlétemen. Egy kedves mosollyal nyugtázom a kérdését. - Nyakamon az SVK RAVASZ. - emelem meg picit a könyvem. Nem veszem különösebben tolakodásnak a kérdést. Ellenben kissé megemelkedik a szemöldököm, amikor Lizzy elsőre hárítani próbálja a kérdésem. Semmiért nem sír az éjszaka közepén egy elhagyatott lépcsőn az ember. De aztán végül csak elmeséli a történteket, amik ennyire bántják. - Szerelmi csalódás? Mia Cara, olasz vagyok. Regényt írhatnék a szerelmi csalódásokról. - nem szándékozom különösebben a lányt az eddigi szerelmi kalandjaimmal untatni, vagy az első igazi kapcsolatom, ami pont a testvérével volt, annak buktatóiról beszélni. Mert hát, bármennyire is fáj beismernem a Gillyvel való kapcsolatom sem úgy alakult, ahogy azt a rózsaszín csöpögős tinilányoknak szóló romantikus regényekben szokott lenni. Talán Gilly nem az a lány, akivel leélem majd az életem. De ettől még törődhetek a húgával. Így kap a lány egy vigasztaló ölelést. - Ugyan, ki az a srác? Csak egy éretlen ficsúr lehet, akinek fogalma sincs, hogy mit veszített. Ha nem látja, hogy milyen értékes lány vagy, akkor ő veszített, te pedig nyertél, mert már tudod, hogy nem kell rá az idődet pazarolnod. A bácsikám azt mondaná, hogy... - egy pillanatra eltöprengek, miközben megpróbálom lefordítani a mondatot, de néha egyes nyelvekben nincs igazán jó és megfelelő kifejezés arra, amit ki akarsz fejezni... - "Ne úgy képzeld el, hogy akibe beleszeretsz, az az "igazi". Senki nem születik lelki társnak. Csak valaki mellett lesz azzá." Azt hiszem ezzel, azt akarta mondani, hogy a szerelem mindenkit megtalál előbb utóbb, így vagy úgy. De ahhoz, hogy az igazi legyen, azért mindkét félnek tennie kell, és legjobbat, és a legtöbbet kihozni a másikból. Ne aggódj. Most rossz, de majd lesz más, akibe beleszeretsz, és aki majd ugyanannyira szerelmes lesz beléd, mint fordítva. Aki nem okoz majd könnyeket neked. - tudom én, egy kapcsolat vége sosem jó. Pláne, ha nem is volt igazi, mert a másik fél sosem vett rólad tudomást. De majd jön a következő. Fiatalok vagyunk még. Éppen csak felfedezzük saját magunkat, a saját vágyaink, és érzéseink. És még nincs itt az ideje az életre szóló elkötelezettségeknek. Viszont felszalad a szemöldököm, ahogy arról beszél, hogy csúnya lenne, és szeretne Gilly bőrébe bújni. Hát ennyire nincs önbizalma? Eddig ennél magabiztosabb lánynak gondoltam. - No, mia bella. Nézz magadra. Még itt ülve a lépcsőn kisírt szemekkel is szép vagy. Ne akarj olyan lenni, mint Gilly. Mindketten szépek, okosak, és tehetségesek vagytok, de másképpen. Más értékeitek vannak. Ez pedig tökéletesen jól van így. A népszerűséget pedig túlértékelik. Hidd el nekem. Ha engem kérdezel, akkor azoknak a barátokat keress, akik önmagadért értékelnek, olyannak, amilyen vagy. Mert te így vagy tökéletes. Legyen önbizalmad. - próbálom egy kis mosollyal bátorítani. Úgy érzem most rá fér pár kedves bátorító szó.
ϟ”Amit a szemedben látok, az harag és keserűség. Csak a szerelem képes így megsebezni az embert..”ϟ
Nem hittem volna, hogy bárki is megneszeli az ittlétemet, habár arra se számítottam, hogy lesz valaki, akit érdekel, mi az oka ennek az egésznek. Leginkább azt terveztem magamban, hogy sírdogálok valamennyit, tovább állok, majd lefekszem és elfelejtem ezt az egészet. Persze, csak abban az esetben, ha ez egyáltalán lehetséges... Ezért is lep meg annyira, amikor valaki leguggol elém. Egy pillanatra még sírni is elfelejtek és némileg csodálkozó tekintettel pillantok fel a csuklyám takarásából. - Dany? - szólalok meg némileg reszketeg hangon. - Miért nem alszol? Komolyan, mintha bármi közöm is lenne ahhoz, hogy egy nálam idősebb srác miért járkál a folyosókon, miközben én is idekinn csámborgok. Néhány másodpercnyi értetlenkedés után azonban ismét eszembe jut, miért is vagyok itt tulajdonképpen. Kell néhány lélegzetvétel ahhoz, hogy némileg lehiggadjak és ne törjek ki ismét heves zokogásban. - Semmi, én csak... - húzódom el tőle, amikor letörli a könnyeimet. A vajsörös témát inkább nem is erőltetem, hiszen ez tényleg nem a legjobb módszer erre. Egyébként se leinni szerettem volna magam. - Ismerős kifejezés számodra a szerelmi csalódás? - teszem fel a kérdést egy halvány fintorral az arcomon. Nem szeretek mások előtt beszélni az érzelmeimről, még Gilly előtt sem, de Dany azért valamennyire más ebben a tekintetben. Ő biztos nem nevet ki emiatt, hiszen nyilván élt már át hasonlót korábban. - Azt hiszem, nekem is az van – fújom ki kissé reszketegen a levegőt és az ajkamba kell harapnom, hogy ne váltsak át ismét bőgőmasinába. Ahogy eszembe jutnak a történtek, újra összeszorul a gyomrom, a torkomat pedig a sírás fojtogatja. Tudom, hogy kissé korai még a kérdés, de elmúlik ez valaha? - Tetszett egy srác és ma megtudtam, hogy semmi esélyem nála – összegzem a történteket, amint sikerül kissé összeszednem magam. Tényleg csak tetszett? Nem belezúgtam vagy hasonló? Gyerekkorom óta ismerem már Corvust, még Gilly mutatott be minket egymásnak. Komolyabban csak pár éve kezdett el érdekelni. De akkor aztán tényleg villámcsapásként ért a felismerés, hogy ő igenis egy fiú, aki nem csak barát, mint a többiek. Ő nem Cassius, ő Corvus. Corvust pedig valamiért másként kedveltem, mint Casst. - Tényleg annyira csúnya lennék? - remeg meg egy pillanatra a szám széle. Igen, azt hiszem, ez a gondolat talált be nálam a legjobban. Gilly szép és eddig én se tartottam csúnyának magam, de most valamiért féltékeny vagyok a nővéremre. Kettőnk közül nyilván vele jönne össze hamarabb Corvus. Ez az egész pedig nagyon is bánt. - Tudod, néha úgy érzem, jó lenne legalább egy napig Gillienek lenni – vallom be némi hezitálás után. - Belebújni a bőrébe és megtapasztalni, milyen igazán népszerűnek lenni. Veled még nem történt ilyesmi? Nem jutott még eszedbe, hogy milyen lehet valaki más életét élni? - pillantok kérdőn Dany felé. Jó kiadni az érzelmeimet, a jelenléte kissé megnyugtat, ez pedig azért elég nagy szó részemről. Eredetileg úgy terveztem, hogy mindenkit elhajtok magam mellől, aki idejönne érdeklődni esetleg, szóval ő azért ma igencsak szerencsés. Bár, nyilván akadna jobb dolga is annál, mint engem pátyolgatni.
Sosem gondoltam, hogy lesz olyan, amikor nem arra vágyom, hogy csapjunk össze egy instant bulit a Hugra klubhelyiségében, hanem arra, hogy végre megtaláljam az ágyam. Azt gondoltam néhány éve, hogy az egyetem lesz húzós dolog, mert sokat kell majd tanulni. Micsoda naiv gondolat. A középiskolai végzős évem, ami mindent visz. Rengeteg éjszakai magolás, készülés a RAVASZ-okra, most is egy fekete borítójú SVK könyvvel a hónom alatt sétálok a klubhelyiség felé. Aztán a kviddics csapat. Sosem hittem, hogy valaha a vízilabdát seprűre váltom. Most viszont pár hónapja én lettem az új csapatkapitány. Ami igen megtisztelő, és igen nagy felelősség is lássuk be. Edzéseket tartani, taktikát kidolgozni. Egyesek elképzelni sem tudják mi mindennel jár a sport. Akik nincsenek benne, csak néhány percnyi rövid teljesítményt látnak, de nem tudják, hogy az mögött milyen kemény munka van. Na és a munka hétvégente, és hetente két délután alkalmi pincérkedés. Egyesek lenéznek emiatt, de engem ez nem érdekel. Inkább ez, minthogy az apámtól kérjek. Ja igen. Az apám. Ha mindez nem lenne elég, akkor ott van a vele való törékeny kapcsolatunk is, ami számomra mindig olyan, mintha repedező, már-már olvadozó vékony jégen táncolnék. Egyszóval a bulikirály most csak a túlélésre játszik, és random party-szervezés helyett az ágyára sóvárog. Már nem is nézem hány óra. Azt hiszem kissé elvesztettem az időérzékem. Magamban még mindig az aktuális SVK anyagot ismételgetem, szinte unottan ahogy haladok a klubhelyiségem felé, amikor a konyhaolyosó felől valami furára leszek figyelmes. Mindig jó hallásom volt. Sajnos a zenei érzékem ennyiben ki is merült. Így előbb lelasítom a lépteim, majd a hang irányába fordulva egy kevésbé használt de általam elég jól ismert lépcsőt veszem célba. Éppen csak a lányra nem számítok, akit ott találok. - Lizzy?? Mi történt? Mi a baj? - előbb legugolok a lány elé, és gyengéd, de határozott mozdulattal veszem ki a kezéből a vajsörös üveget, hogy kicsit távolabb tegyem le a lépcsőre, éppen csak úgy hogy ne érje el. - Ez nem a megfelelő hely erre. És nem is a jó módszer. Nekem elhiheted. - majd leülök mellé, egész közel, és gyengéd mozdulattal törlöm le a könnyeit. - Semmi baj, meséld szépen el, ki bántott meg ennyire? - igyekszem gyengéd, és nyugtató hangszínt ölteni. De azért némi aggodalom csillan a szememben a lány felé. Lizzy kedves lány, nem itt kéne pityeregnie egymagában. Szóval valami baj van. Ez biztos.
ϟ”Amit a szemedben látok, az harag és keserűség. Csak a szerelem képes így megsebezni az embert..”ϟ
Már nem is tudom, mióta kóválygom a folyosókon céltalanul, tudatosan kerülve a tömeget. Egy-két órája talán? A lábaim csak visznek, automatikusan előre, végül pedig a konyhán kötök ki, ahonnan egy üveg vajsörrel távozom. Az alkohol jót tesz az érzelmeimnek, talán kissé könnyebben ki tudom adni magamból azt, ami már annyira régóta a vállamat nyomja. Az utolsó óráimra már nem is mentem be, inkább a hálókörletben feküdtem az ágyamon és a plafont bámultam, magamban abban reménykedve, hogy megindulnak a könnyeim. Nem tették, noha tudom jól, hogy túl kell esnem ezen, különben sokkal nehezebb lesz. El kell felejtenem azt, amihez már évek óta ragaszkodom, hiszen ezzel az álomképpel csak ártok magamnak. Corvus. Ő álmaim tárgya már évek óta. Kezdetben csak gyermeki rajongás volt olyasvalaki iránt, aki annyira menőnek tűnt a szememben. Egy-két éve jutottam el arra a pontra, hogy más szempontból is érdekelni kezdett. A legtöbb lánynak ugyan nem ő a szíve vágya, de én valamiért teljesen beleestem. Lassan, csendben, titokban. Ma délután pedig... Jenkins, az az átkozott Jenkins! Nem voltam ott az elején, de nyilvánvaló, hogy megint cukkolta Corvust és most én kerültem terítékre nála. Fogalmam sincs miként, de észrevette rajtam, hogy másként viselkedem a volt haverja közelében, ezt pedig számára is szóvá tette. Corvus pedig egy fintor kíséretében hárította el a feltételezést. Most komolyan ennyire rossz lennék? Olyasvalaki, aki csak egy fintort érdemel tőle? Ujjaim ráfeszülnek a vajsörös üveg nyakára, de ahelyett, hogy azt a falnak vágnám, jó nagyot kortyolok a tartalmából. Az ital fele már hiányzik, ami nem lenne sok egy megtermett egyetemistának, de nekem lassan kezd betenni. Gombócot érzek a torkomban, majd fogom magam és leülök az egyik lépcsőfokon. A hely eléggé kihalt, senki se jár erre, ráadásul késő is van már, én pedig utat engedek a bánatomnak. A könnyek lassan folynak végig az arcomon, de ezzel olyasvalamit rombolnak le, ami bennem már évek óta növekedett. A fiúval való barátságom ezután sohase lesz már ugyanolyan, ez pedig kifejezetten rosszul esik. Csúnyának érzem magam, olyasvalakinek, akinek a neve említése csak egy fintort érdemel. Olyasvalakitől, aki a világon mindennél fontosabb volt számomra. A vajsör elmozdít bennem egy gátat és hangosan zokogni kezdek. A pulcsim kapucniját a fejemre húzom, hogy ha esetleg valaki mégis erre tévedne, csak szótlanul elmenjen mellettem. Elizabeth Ollivander sír? Ugyan, kit érdekel... Féltékenység. Évek óta ez határozta meg az életemet. Semmi gondom se volt, amíg Gilly szinte gurult, de amint lefogyott, szinte rögtön ő került a rivaldafénybe. Szép, tehetséges, én pedig állandóan csak az árnyéka voltam. Belefogtam hát a sportolói karrierembe és kezdtem jól érezni magam Amerikában. Barátaim lettek és már a nővérem sikerei se érdekeltek annyira, hiszen ott voltak a sajátjaim. Mindezek után pedig jött a fordulópont: Anglia. És újra a régi nóta... Gilly itt is tündököl, nekem azonban újfent bizonyítanom kell. A sikereim itt semmit se jelentenek, csak egy nagyotmondó külföldi lányka lettem. Nem igazán érdekelt, de amikor láttam, hogy Gilly és Corvus mennyire jóban vannak, hát az egy keserű pirula volt számomra, amit azonban engedelmesen lenyeltem. Egészen mostanáig.
- Ahogy nekem is. A szüleim válása után túlságosan kapaszkodtam abba, hogy Nora szép, erős, népszerű, akárcsak a képregényeim hősei. Én magam is szerettem volna karizmatikus alak lenni, de azon túl, hogy egy motoron ültem, és nem cáfoltam meg, hogy engem hittek a rosszfiúnak, még nem lettem szuperhős. – Nem zavar, hogy elengedi a kezemet, hiszen annyira jóban mégsem vagyunk. Elindulunk lefelé a faluba, ez a mai vacsorázás kezd igen hosszúra nyúlni, és különben sem szoktam ennyit beszélgetni. Meg hát én magamért tudok felelni, de hogy mást is megvédjek a sötétben? De hát én ajánlottam fel a nyomozást, hát tegyük, pedig a ma este célja az lett volna, hogyan tudjuk úgy féltékennyé tenni a majdnem-pasiját, hogy annak értelme is legyen. – Én is csak véletlenül, hiszen szoktam magányosan ülni mindenféle helyekre, de oda nem engedtek, mondván komoly életkori korlát van. Érted, és vagyok fiatal az az ilyesmihez? – Csóválom a fejemet, hiszen lövésem sincsen róla, hogy akkor most hogyan fogunk bejutni. Egy troll őrizte a bejáratot, de hátha most, hogy Fiona itt van velem, mégiscsak bejutunk valahogy. Azt tényleg nem értem, miért mosolyog ennyire, remélem nem én beszélek valami hülyeséget. A dombok mögött feltűnik a kocsma, most éppen egy botos bácsika igyekszik arrafelé, a kezében valami letakart csomagot visz, ami alól mintha kicsillanna valami. Kincs? Nem értem a dolgot, sőt, furcsálkodva ráncolom a homlokomat, miközben az egyik fa mögül kukucskálunk ki a kocsmára, ami nagyon rendhagyónak tűnik.
▲ music: [/url]Beauty and the beast ▲Note: Just for you ▲
Kedves tőle, hogy próbál meggyőzni, de azért pocsék érzés, ha az ember téved, vagy rájön, hogy nem látott tovább az orránál, pedig megpróbálhatott volna. Persze igaza lehet, hiszen nem csak én voltam, aki nem vettem észre, hogy Norával gondok vannak, hanem ő sem, pedig közelebb áll hozzá, viszont őt meg elvakította a szerelem. Vajon a szerelem ezek szerint tényleg képes ennyire vakká tenné az embert? Ha valakibe belehabarodsz nem látod egyáltalán a hibáit? Ez azért elég rossz, főleg ha aztán téged ejt át és bánt meg, ahogyan ez Jackkel is történt. Egyáltalán nem hibáztatom, hogy ezek után nehezen nyit az emberek felé, pedig velem tényleg nagyon rendes. - Azért mégis csak arra figyelmeztet ez az egész, hogy jobban meg kellene próbálnom megismerni az embereket. - teszem még hozzá, hiszen azért ez most elgondolkodtató. Van elég sok barátom és ismerősöm, mi van ha köztük is akadnak olyanok, akiket nem ismerek eléggé, akiknek vannak olyan meglepő sötét titkaik, amikre nem is gondolnék. Ha jó... azt hiszem nem kellene átcsapnom most meg a másik végletbe és átmenni paranoiásba. A kezét végül elengedem, amikor lassítunk, hiszen az úgy már mégis csak furcsa lenne nem? Kézefogva nem a barátok szoktak sétálni. - Retro kocsma? Nem is hallottam még róla, de rendben, nézzük meg, akármennyire is fura a neve. - egyezem bele és akkor hát irány a cél. Jackre hagyatkozom, hiszen én nem tudom, hogy pontosan merre is van ez a kocsma, de nem mondom, hogy ne érdekelne egyre jobban. Idősek kocsmája.. vajon az itteni idősebb tanárok közül is van aki oda jár? Fura lenne belegondolni, hogy mondjuk Flitwick esténként az asztalon táncol. Persze a gondolatra akaratlanul is elmosolyodom, amit Jack nem tudhat elsőre mire vélni.
Komoran csóválom a fejemet, s ez nem Fionának szól. Ő mindenkivel ilyen csupaszív, kezdeményező alkat, és nem az ő hibája, ha mondjuk valakit félreismert. Mivel még éppen fejezzük be a vacsorát, a rohanás előtt be tudom fejezni a mondatomat, hogy aztán elkezdem elpakolni a tányérjainkat. Sajnos a mosogatás ezúttal a manókra marad. – Kétlem, hogy a te hibád lenne. Ő.. egy olyan oldalát mutatta a legtöbbeknek, ami csupán egy maszk volt. A jókislány álarca. Sokan akkor jöttünk rá, hogy milyen valójában, amikor már nem tudtuk megmenteni. – Gyakorlatilag senki sem volt hibás, és talán már kár is a múltba nézni, majdnem két év telt el, maximum abból a szempontból érdekes átgondolni a történteket, hogy most mit is kereshet itt Agatha néni az érkezésem után pár héttel. Elindulok kifelé futva, de Fiona vissza is zárt, zavartan nevetem el magamat, igaza van, csak azt hittem játszani akar, hogy így felpattantunk. – Hopsz, bocsánat, nem akartam ennyire szeles lenni. – Az összefonódó kezeinkre nézek le, nem sértődöm meg, ha elenged, de ha nem, akkor maradhat így. Igyekszem a szívverésemet lelassítani, és arra fogni, hogy a futástól gyorsult fel ennyire. – Vagy.. nem olyan rég nyílt az erdőszélen egy afféle idősebbnek szóló retro komcsa, a Magányos Remete. Mit szólnál, ha ott kezdenénk? – Talán kissé kinéznek minket onnan, de hátha mégiscsak arrafelé találjuk meg a banyát, akarom mondani nénit.
▲ music: [/url]Beauty and the beast ▲Note: Just for you ▲
Na most derül csak ki igazán, hogy mennyire keveset tudtam Noráról. Azt hiszem a leveleiben főleg azt az oldalát mutatta nekem, amit másoknak nem igazán, vagy szimplán úgy is mondhatnám a rosszat simán eltitkolta, netán nem is volt annyira rossz, csak érdekesebbnek gondolta magát úgy? Azt hiszem ez olyasmi, amit már sosem tudunk meg, de azt még kideríthetjük, hogy a néni mit keres itt és hogy miért járt az iskolánál. - Gőzöm sincs, tudod nagyon úgy fest, hogy alig dutam valamit Noráról. Remélem nem én voltam a hibás ebben. - nem érdeklődtem, nem kérdeztem eleget, nem voltam elég kíváncsi? Nem hiszem, hogy csak magamról fecsegtem volna folyton és amikor időnként látogatóban jártam ott akkor én is láttam, hogyan viselkedik, de azt hiszem a levelei alakalmával aztán ezt el is felejtettem, mintha nem is láttam vona a saját szememmel. Fura tud lenni az emberi agy időnként, annyi biztos, ahogyan én is most simán félre tudom tenni ezt a Sam kérdést, mert segíteni szeretnék Jacknek kideríteni miről is van szó, no meg igen tény, hogy kíváncsi is vagyok. - Butaság, mindenki megérdemli a figyelmet. - mosolyodom el és tényleg így is gondolom. Jack rendes srác és én tényleg segíteni szeretnék neki, hiszen annyit szenvedett már pedig nem érdemelte meg. Nora halála, elvesztése, aztán hogy őt vádolták, elszakadt a családjától, az otthonától. Ezek mind nem jártak ki neki, de hogy valaki segítsen neki szerintem igenis ennyit bőven megérdemel. - Dehogy és ne legyél ennyire gyors, utálok futni igazából. - fogom vissza a kezét, hogy azért ne siessen annyira. Ha versenyről lenne szó igazából simán győzne, hagynám magamat, mert én meg a futás sosem voltunk jó barátok. Mázlista alkatom van és mondjuk tény nem ülök sokat egy helyben, de a sport ossem volt az én asztalom. - Hol kezdjük? A Három Seprűben megszállhatott, bár az alapján, amit mondasz a Szárnyas vadkan jobban illene hozzá. - végül is ha banyának állítjuk be akkor tényleg nem feltétlenül a központibb hely passzol hozzá. Végül is itt az egész délután akár még meg is nézhetjük mindkettőt is.
Mintha Fiona sem tudná eldönteni, hogy ez igazi szerelem, vagy csak fut a srác után, aki rá sem hederít. Elhiszem, hogy ez kellőképpen idegesítő lehet, én drukkolhatnék neki, ha közben nem lenne nekem is gyomoridegem attól, hogy valaki így lekezeli őt. Napról napra jobban kedvelem, és tulajdonképpen így utólag belegondolva már régen is szimpatikus volt, pedig nem beszélgettünk sokat. - Hm… ez mindez érthető lett volna, ha nem fújt volna annyira Norára. Úgy emlékszem, hogy mintha a fiával akarta volna összehozni, de mivel nem jött össze, nagyon nem kedvelte. Azt a fiút nem ismertem, sosem láttam, állítólag beteges alkat volt. Lehet, hogy meghalt, az öregasszony pedig már így tud utazgatni? – Oly megszokott, megnyugtató, hogy odabújhatok hozzá, nincsen egymás felé különösebb elvárás, vagy kényszer, hogy mit is kellene nyújtani, ez talán még a barátságunkba is belefér, pedig az előbb alaposan meglepődött, amikor megpróbáltam megmasszírozni. Tudom, hogy nem vagyok egy túlságosan nyitott figura, de a közelében már igencsak kezdek felengedni. - Kedves tőled, talán meg sem érdemlek ennyi figyelmet. – Sután oldalra döntöm a fejemet, még egy hamiskás félmosoly is jár hozzá, még a hajam is a homlokomba hullik kissé. Nem sajnáltatni akarom magamat, mindössze ilyen bénán jelzem, hogy jól esik, hogy a szerelme elé helyez. Régről ismerjük egymást, de az elmúlt években semmilyen kapcsolatunk nem volt, és előtte is nagyon felületes. Most pedig nagyon kezdjük megkedvelni egymást. Hagyom magamat húzni, a kezem az övébe simul, de gyorsan lehagyom, mintha minimum versenyezni akarnék vele. – Máris le akarod mozogni? – És ismét egy bókot kapok, még a főztőm is illik neki. Hah, hát mi tud ez a Sam, amit én nem? Csak mert cuki? Annyira azért nem, ha le se tojja a leányzót. És már most nézzük meg a banyát? Részemről nem gond, de vajon miért gondolok rá banyaként? Oké bottal járt, most meg már nem, de ettől még nem lenne gyanus. Minden mástól igen.
▲ music: [/url]Beauty and the beast ▲Note: Just for you ▲
Tudom Sam miatt vagyunk itt, de most valahogy mégis birizgálja a gondolataimat ez, amit felhozott és fura de egyáltalán nem tűnik furának... mármint hogy nem a nagy szerelem, ami most az elsődleges és egyszerűen elengedem a dolgot kicsit, pedig épp stratégiát kellene kidolgoznunk. - Tudom és biztosan tévedek. Talán a néni csak utazni akar, vagy így próbál nem gondolni Norára. Biztosan hiányzik neki. - nem akartam én most kiborítani ezzel a felvetéssel, nem is volt szép tőlem. Persze, hogy nem akar még e miatt is aggódni, totál érthető és én se akarnék menekülni a helyében, amikor talán itt most kicsit el tud vonatkoztatni, még a bolton is tudtunk gondolkodni, egyátlalán nem meglepő, ha nem akar a múltra gondolni. Sőt tényleg járna neki egy kis nyugalom, hogy most már ne kelljen gondokkal és bajokkal foglalkoznia, én buta meg itt még rá is hozom a frászt, hogy aggódnia kelljen. Ezért hát gondolkodás nélkül át is karolom a vállát, amikor az enyémra hajtja a fejét. Vajon Nora legalább néha volt vele kedves és gyengéd, vagy tényleg végig csak kihasználta? Olyan rémes arra gondolni, hogy mennyi rossz van mögött, pedig tényleg rendes srác és igazán nem érdemelte meg. - Aggódsz... persze, hogy az a fontosabb, hogy tisztázzuk ezt. Sam... megvár, ha eddig nem tett semmit. - vonom meg a vállamat és fura de tényleg így is gondolom. Sam most nem olyan fontos, hiszen Jack totál ki van, fél és aggódik és most itt van Agatha néni és nem tudjuk, hogy mit akar és miért. Felpattanok hát, miután már készen vagyok az utolsó falattal is és kihúzom magamat a kezemet nyújtva neki. - Köszönöm a vacsit, csodás volt, de most menjünk! Dolgunk van, hogy kiderítsük mi folyik itt és hogy megnyugodj, rendben? - nem is kérdés, segítek ,hiszen ő is kérdés nélkül segített nekem ebben a Sam ügyben, de azt most igazán félretehetjük, egyáltalán nem olyan fontos, mint hogy segítek Jacknak, aki bajban van és aki úgy igazán valahogy olyan érzésem van még sosem volt boldog, sosem becsülték meg eléggé pedig nagyon is megérdemelné.
