2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Azért ennyire nyögvenyelős, mert még sosem volt senkim. Még egy csók sem, tényleg! Liesel volt a legközelebbi barátom, de ez volt a legtöbb, amit egy lánnyal sikerült összehoznom. Erica már biztosan tapasztaltabb, ilyen cuki stílussal, s gyönyörű kinézettel nagyon meg lennék lepődve, ha nem lett volna még senki az életében. Ezért is vagyok zavarban, az pedig nehezítő tényező, hogy tényleg már meghalt, s nem is tudom, hogy miért erőltetem ezt az egészet. – Tudom, csak én annyira szeretném, ha valahogy meg lehetne változtatni. Egy nagyobb eseményt nem, de téged talán valahogy.. – Hiába csóválja a fejét, én azért hollóhátas volnék, olvastam már olyat, hogy egy kisebb szakadást még elbírt az idő szövete. Nyilván nem akarom lebecsülni Ericát, de ha megváltoztatnánk a múltat, hátha nem okozna olyan láncreakciót, hogy megsemmisülne a galaxisunk. Ahogyan közelebb rebben, tudom én, hogy úgysem érhet hozzám, rosszkedvet sem akartam előidézni, hiszen ő az állapota ellenére egy nagyon is életvidám lány. – Én pedig.. nem akarom mindezt rád erőltetni. Te csak.. szeretted volna, ha nem vagy egyedül, és beszélgethetsz, én meg most így kitörő vágyakkal szolgálok. Nem a te feladatod, hogy ezt megold. – Ráznám a fejemet, de valahol azért mégis jól esik, hogy közli, hogy nem viszonzatlan, amit gondolok. Remélem, hogy nem csak azért mondja, mert vigasztalni akar. Amikor megismert, akkor kész roncs voltam, miatta már egészen kezdem összekapni magamat. Eddig ezt még senkinek nem sikerült elérnie, neki pedig csodásan alakul. De remélem ez nem úgy hangzik az én számból, majd az övéből, hogy mindenáron valami fizikai kontaktus legyen. Ha lesz, akkor az a közös akaratunk kellene, hogy legyen. Bízom abban, hogy csak azért ennyire pirulgatós, mert már ő is elszokott attól, hogy méltassák a stílusát, vagy a külsejét. – Szívesen elmennék veled oda.. Tudom, hogy ez csak amolyan átmeneti megoldás, és mégis, megerősíthet minket, hogy tovább gondolkozzunk, hogy van-e bármi ötletünk. Végre célt találtam, és tudod, hogy milyen makacs vagyok. – Bólogatok most már mosolyogva, nem gondolok a negatív körülményekre. Így is voltam már eleget lehangolt, és rossz kedvű, most végre van valaki, aki ha nem is él, de mégis itt van velem. Úgyhogy várakozóan méregetem, hogy mennyire gondolja komolyan, mutatja-e az utat.
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
Lassan kezdem el felfogni, hogy mit is próbál így apránként kinyögni, amire már jó eséllyel eddig is célozgatott, csak nekem nem sikerült felfognom teljesen, vagy csak talán direkt nem akartam megérteni, amit mondani akar? - Úgy érted a halálomhoz? Kétlem, hogy meglehetne változtatni a múltat, akkor bárkit meglehetne menteni. Azt hiszem ez nem így működik. - csóválom a fejemet, mert hát akkor már a családját is visszahozhatná, de ezek szerint mégis az az első gondolata, hogy engem kellene. Újabb jele annak, amit már igazán észrevehettem volna. Hiába a régi családi emlék, mégis csak látom, amikor kimászom a hűtőből, hogy milyen fejet vág. Először már-már azt hiszem, hogy valami baja van, rosszul lett, vagy tudom is én, amíg aztán ki nem mondja, hogy mi is jár a fejében. - Oh... - akadok el és végre a nagy hebrencssség és a sok duma belém szorul és kicsit elcsendesedem, pedig hajlamos vagyok folyton dumálni, ezt már tudja jól. Most még sem tudom, hogy mit is mondhatnék. Vissza akarna hozni, én meg próbáltam ezt a tényt eddig valahogy figyelmen kívül hagyni. Kicsit megköszörülöm a torkomat, bizonytalanul előrelibenek kicsit, de hát mégis mit tehetnék? Meg nem ölelhetem, meg semmi, így végül csak picit lebiggyed a szám és sóhajtok egyet. - Tudod... asszem azért nem találtam neked senkit, mert nem is akartam, csak önző dolognak tűnik, hogy ne legyél mással, mert hát én... - elhúzom a számat és megvonom kicsit a vállamat. Picit még közelebb libbenek, de aztán csak elsuhanok mellette és bizonytalanul pislogva párat újfent sóhajtok egyet. Jól érzem magamat vele és ha nem lenne ez a hülye helyzet, akkor nem is lenne kérdés, hogy lehetne közöttünk valami, de hát így eléggé abszurd az egész. - Tudod nem rég hallottam egy helyről. Állítólag van egy folyosó, a szellemek között jár egy szóbeszéd, ahol, de csak ott megint élőbbek lehetünk. - bököm ki végül, bár felmerülhet benne a kérdés, hogy ezt eddig miért nem mondtam. Hát persze, hogy azért, mert hát nem akartam, hogy bármelyikünknek is rosszabb legyen tőle. Hiszen attól még én halott maradok és neki pont nem arra lenne szüksége, hogy egy szellemhez ragaszkodjon, hiszen nekünk nem lehet közös jövőnk. Ő öregedni fog, idővel befejezi a sulit. Ez csak fájdítaná mindkettőnk szívét. Elég faramuci helyzet, de mégis kibukik belőlem a dolog, bármennyire értelmetlennek tűnik, ha az ember jobban átgondolja a jövőt.
- Nem, nem is volt cél, hogy olyannal randizzak, aki csak hasonlít rád. – Na jó, ez már nyílt célzás. Nem az a célom, hogy direkt valaki mást keressek, aki teljesen más, mint Erica, de az sem jó, ha a nővére lenne a randipartner, mert ha kicsit is hasonlítanak, óhatatlanul is a szellemlány szépségét keresném benne. Volt már olyan a történelemben, hogy a gyász összehozott egy férjet meg egy sógornőt, de én még az esélyét sem akarom megadni, hogy netán Erica nővére tetszen meg. Tetszik a kuncogása is, lassan kezdjük mindketten felfogni, hogy viccelődünk a helyzettel, de nagyon is valódi, bármennyire is próbál hárítani. – Igen, pont, hogy miattad nem akarok elmenni. Kezdenem kéne valamit az életemmel, ha szerinted is így akarnák a szüleim. Nincs valami mód arra, hogy tudomisén, valami időnyerővel visszamenjek oda, ahol történt..? – Próbálok nagy szemeket meresztve arra célozni, hogy én azért nem akarnám elengedni ezt a dolgot, hogy Ericából egyszer hús és vér lány legyen. Ameddig itt van, addig igenis látok rá esélyt. Ennyi erővel persze a családomat is megmenthetném, de attól félek, az túl nagy falat lenne, mindent megváltoztatna, de Erica szellem, és ebben én esélyt látok. – Milyen furcsa, hogy eddig elkerültük egymást. Kiskoromban én is rengeteget költöttem ott. Bár.. lehet, hogy ott voltál, csak akkor nem a lányokra figyeltem, hanem hogy tömjem a fejemet. – Nevetgélek nosztaligikusan. Az egy dolog, hogy Erica sokszor volt rosszul, de látszik is a cuki kerek fejéből, hogy szeretett enni. Nem kövér, még csak nem is dundi, de azért nem vékony, az biztos. Ez is érdekes, hogy korábban sosem volt senkim, most meg olyan vágyakozva nézek egy szellemet, mint aki tudna mit kezdeni a látvánnyal. Lehet, hogy csak azért vagyok ilyen bátor, mert semmi érdemi esélyt nincs rá, hogy történjen köztünk valami, pofon vágni meg nem tud. Azért megbántani nem akarom, de most mit csináljak, ha ilyen vágyakat indít bennem? A jellemét illetően nagyon édes, a külsőt illetően pedig már próbálom sokadjára kiverni a fejemből, hogy mi lehet a ruhája alatt, ami vélhetően úgysem tud megváltoztatni.. Aztán még így rázza a popsiját is, szó szerint elsápadok. Ezt láthatja, amikor kiérkezik a hűtőből. – Erica.. én rád vágyom, nem másra.. Még akkor is, semmi esély rá.. – Csóválom a fejemet, kissé megnedvesítve az ajkamat. Beszélhetünk itt mindenféle finomságról, én aztán tudnék enni, talán el is vonná a figyelmemet, de nem akarom ezzel zavarba hozni, de azt hiszem lassan kimondható. Legalább beszéljünk a dologról, azt viszont nem szeretném, ha emiatt megromlana a kapcsolatunk, és neki ismét magányosnak kéne lennie.
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
Annyira magamra koncentrálok, hogy igazából észre sem veszem, hogy szegény egészen csak belenyugszik abba, amit kitaláltam és nem feltétlenül ő maga is akarja. És biztosan az is benne van, hogy nem akarja elvenni tőlem ennek az elfoglaltságnak a lehetőségét. Az más kérdés persze, hogy igazából nem szánok rá sok időt és eddig mindenkiben találtam valami hibát, amiért nem lenne alkalmas Adrien barátnőjének. - Jaj már! Asszem a nővéremnek már van pasija, és igazából nem hasonlítunk annyira, talán az öcsémmel közösebb génjeink vannak, de ő meg nem lenne ideális barátnőnek. - kuncogok kicsit, mert hát Adrien azt nem említette eddig, hogy érdekelné a másik nem és persze a nem is annyira rejtett bók is jól esik. Arról nem beszélve, hogy Galen erősen kétlem, hogy bármilyen formában szeretne közösködni egy másik sráccal, még a barátkozás is viszonylag távol áll tőle, legalábbis a könnyed laza verziója biztosan. - Azt hiszem értem. Ha most hirtelen suliba kellene járnom, gőzöm sincs, hogy mit kezdenék a helyzettel. De persze azért nem lenne jó, ha elmennél. Eléggé patt helyzet. De tudod én bármikor ráérek, gyakorlatilag semmi dolgom sincs... soha! - próbálom egy mosollyal enyhíteni a dolgot már megint, mintha kényszeresen folyton jobbkedvre akarnám deríteni őt. Lehet, hogy túlzásba viszem, de eddig még nem szólt miatta, úgyhogy addig nincs gond, amíg erre sor nem kerül. Adrien rendes srác és igazán nem akarom, hogy rossz legyen neki. Pocsék dolog látni, amikor el van kenődve és persze önző dolog is, de ha bármi történne vele akkor én végképp egyedül maradnék és az se lenne valami jó. - Juj ez nehéz kérdés. Anya készítette a legjobb tiramisut. Igazából mindent szeretek, amiben csoki van, meg ami édes és persze a sütiket. Zonkónál mindig rengeteg pénzt otthagytam és senki se értette hogy nem lettem a végére rosszul. - itt belesek az ajtón át, hogy aztán jelezze neki, hogy jöhet bátran, én pedig kuncogva suhanok körbe. - Elárulom neked a nagy titkot, sokszor voltam rosszul az édességtől, de nagyon jól tudtam titkolni! Mégis... - itt megint elhallgatok, ahogyan körbenézek, és bedugom a fejemet a hűtő ajtaján, ami kívülről nézve igazán komikus jelenet lehet, hiszen gyakorlatilag a fél testem a hűtőben van, a hátsóm, meg a lábam meg kint és még ahogyan ide-oda nézelődök is bent a popsim ide-oda jár a levegőben. - Sült szalonna és tükörtojás, meg a sültkrumpli. Na ezek iszonyatosan hiányoznak! - fejezem be végül a mondatot, amikor már újra láthatja a fejemet is a többi részem mellett, azaz végre kimászom a hűtőből. - És te? Mi a kedvenc? - nyugszom le kicsit és a tekintetemet ráfüggesztem, hiszen eddig ide-oda suhantam, ami azért erősen megnehezíti a beszélgetést, de azért amikor ő mond valamit, akkor mindig rákoncentrálok, vagy... legalábbis az esetek nagy részében.
Különben is, Erica rosszul gondolja. Az iskolai egyenruha is elegáns, nyakkendővel van kiegészítve, cseppet sem lehetek feltűnő. Ráadásul sokan tudják, hogy jogi családból származom, hihetik, hogy végre felvállaltam, hogy továbbviszem apám bírói örökségét, amihez pedig elengedhetetlen, hogy elegáns legyek. – Pupák? Ez egész aranyos! Nos.. jól van, akkor várok türelmesen, amíg kitalálod. – Nem teszem hozzá, hogy időhúzásnak ez tökéletes, addig is vele tudok lenni. Kétlem ugyanis, hogy bárki olyat találna, aki szépségben, vagy figyelmességben felül tudná múlni őt. Bágyadt pillantással fordulok oldalra, ahogyan előttem lebeg, mintegy karba fonva a kezemet, olyan határozott elképzeléseim vannak. – Nincs véletlenül egy egypetéjű ikertesód? – Ez már talán nyílt bók arra vonatkozóan, hogy külsőleg nagyon is bejön, de hát sajnos ezt nem akarja meghallani az állapotából kifolyólag, ezért vidám nevetéssel hesegetem el a felvetést, kár is erőlködnöm. – Nem tudom, valaki olyan, akinek van valami defektje. Vele meg tudnám értetni, és értetni magamat. – Nyilván nem az a cél, hogy a kiszemelt lány szüleim hozzám hasonlóan halottak legyenek, de például ott van Liesel, akinek a súlyos agysérülés miatt tényleg olyan, hogy nem kell tökéletesnek lennünk egymás szemében. Ez jó kiindulási alap lehet! – Ezzel.. nem akartalak megbántani. Nekem is jó, hogy itt vagyunk egymásnak. Csak valahogy.. én sem tudok tovább lépni. Zonko felajánlotta, hogy dolgozhatok a boltjában, de akkor végképp el kéne döntenem, hogy itt hagyom az iskolát. Téged viszont nem tudnálak csak úgy.. elfelejteni. Talán maradnom kéne tanulni. – Bólogatok, de nagyon nem lenne egyszerű felvenni a fonalat, lévén a hetediket sem fejeztem be. Jó eszű gyereknek mondtak, de tekintve, hogy lassan két éve húzom az időt, már lassan az alap varázsigék se mennek. A pálcám vajon megvan még? -Jó! Tudom, hogy nem túl jó érzés mesélni róla, de te miket szerettél enni annak idején? Tudod én sosem szívleltem a gebe modelleket, egy lány igenis szeresse az ízeket! – Indulok el a konyha felé, és csakhamar oda is érünk, hiszen a Roxfort folyosóit már eltévedés nélkül fejből ismerem, pár lépcsőt megtenni pedig viszonylag gyors útvonal. Várakozom, amíg Erica beles, aztán ha jelzi, hogy nincsen bent senki, akkor be is nyitok. Közben olyan furcsaságokon gondolkozom, hogy ha tudott sírni, mint szellem, akkor vajon a szellemruháját is tudja változtatni?
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
Elgondolkodom a szavain, aztán végül hümmentek egyet. Végülis igaza lehet, miért ne lehetne egy fiú is csinos főleg, ha randiról van szó. Az más kérdés, hogy félreértette és nem ma van az a randi és főleg nem most, de egye fene, elfogadom a csinos megjelenést. Végülis sokkal jobb, mint amikor először találkoztunk és a késes táska volt nála és meg akart halni, meg minden. - Semmi baj pupák, elnézhetted a napot, bár még nincs nap, mert ahhoz előbb találnom kell valakit. Amúgy is neked kell majd elhívni az illetőt, hiszen én nem tudok beszélni velük. Frászt is kapnának, ha hirtelen tudnék! - nevetek fel. Elképzelem Emly arcát, ahogyan megjelenek hirtelen előtte. Hát tuti, hogy falfehér lenne és azt hinné, hogy álmodik. Nem akarok én senkit se ijesztgetni, mármint az esetek nagy részében, mert van, aki simán megérdemli. - Nem is tudom, valamilyen kedves lány. Tudod, akivel jól éreznéd magad, bár igaz, hogy... - elakadok, mert valójában még meg se kérdeztem, hogy neki milyen lány tetszene és lehet, hogy ráerőltetek olyat, aki nem is jönne be neki. - Szóval neked milyen lányok tetszenek? Lehet, hogy ő könnyebb lenne találni valakit. - gondolkodom el, bár valójában jó eséllyel akkor se lenne olyan egyszerű, mert mindenkiben találnék valamit, ami miatt nem alkalmas. Lehet, hogy senki se alkalmas, csak hát ezt még önmagamnak se vallottam be. Lássuk be, én nem lennék jó, hiszen ki tudja, hogy meddig leszek itt. Mi van, ha egyszer csak eltűnök? - Ne mondj ilyet, tudod, hogy nem élni elég pocsék dolog. Hidd el, nincs itt a családod és lehet, hogy te is itt ragadnál. Meg aztán, ha te nem lennél, akkor én... - lebiggyed kicsit a szám. Tudodm ez valahol önzés, de végképp nem tudnék beszélni senkivel sem. A manók nem nagyon figyelnek rám, a festmények unalmasak, a többi szellem meg olyan... szellemszerű, bármennyire is fura ezt így kimondani. - Mi lenne, ha csak sétálnánk egyet? Ne gondolj a reggelre és nézzük körül kicsit mindenfelé. Rég voltam a konyhában, bár nem érzem az ízeket, de elmesélhetnéd milyen, ha csenünk egy kis sütit. Én bárhová betudok lesni úgy, hogy észre sem vesznek, akármit elcsórhatunk! - tér vissza a tőlem megszokott jó kedve és inkább felvidítani próbálom Adrient, mint hogy még lelkiismeretfurdalást is keltsek benne azzal, hogy ha meghalna, akkor bizony itt hagyna egyedül és azt ő se akarhatja. Szóval jobb lenne, ha szépen kitalálnánk valamilyen közöst programot. Az iskolában flangálás például az, még akkor is, ha netán összefutunk valakivel és furán néz, mert Adrien egyedül mászkál nyakkendővel a nyakában.
-Végre! – Amikor mellém ér, szinte nyújtanám ölelésre a karjaimat, ami le is hanyatlik végül, mert hát ugye nem tudunk egymáshoz érni, legfeljebb ő hozzám, ami jeges érzés. Mégis úgy vagyok vele, hogy olyan jó lenne, ha valami módon megvalósulna, hogy érezzük egymást, noha nem akarok ezzel lelkiismeretfurdalást okozni. Látott, amikor elég mélyen voltam, barátkozott velem, pedig neki aztán sírhatok a halálvágyamról, amivel igenis bántó voltam, hiszen ő eleve halott. Valami fura módon mégis teljes értékű kapcsolatnak hiszem ezt, és őszintén szólva nem nagyon kellene más. Persze elmegyek valami randira, amit ő szervez, de mindenkivel ugyanaz lesz a gond; nem Erica! – Oh, nem? Hm… akkor félreértettem. És különben is, nem túlzás, véletlenül sem. Tiszteljünk meg egy lányt azzal, hogy elegánsak vagyunk. – Ha egy lány csinos, miért ne ácsoroghatna egy fiú is a tükör előtt a fürdőben akár órákig? Nem hiszek abban, hogy csak a gyengébbik nemnek kéne odatennie magát. Lehet, hogy ezzel kissé ódivatú vagyok, de apám ugye bíró volt, nagyon adott a megjelenésre, és ezzel én is így vagyok, noha még sosem volt barátnőm, Liesel is csupán amolyan legjobb barát volt egykor. Cseppet sem zavar, hogy Erica kissé fecsegős, bárcsak egyszer oda jutottunk volna, hogy csókkal tudom betapasztani az ajkait. Sosem sürgettem ezt a randi szervezést, de valamiért a mai nap rémlett. Amúgy nem is bánom, ha mára még nincsen senki, hiszen csak vele érzem magamat jól. – Hát igen, aki okos és szép, az könnyen elkel, nem csodálkozom. Miért, szerinted milyen lány illene hozzám? – Nem teszem hozzá, hogy nyilvánvalóan ő, de hát nagyon próbálkozik, hogy összehozzon egy élővel. Ha nagyon muszáj, akkor udvariasságból elfogadom, legalább egy randi erejéig, de nincsen illúzióim. Engem egyedül Erica tud megérteni, mert olykor bizony visszaesek, még ma reggel is azon gondolkoztam, hogy felakasztom magamat, hátha véletlenül tényleg eltörik a nyakam. Azért azon nagyon megütközöm, hogy az a Dora egy lányt figyel, ezen csóválom a fejemet. Nem, én tényleg úgy vagyok vele, hogy a konzervatív elvekben hiszek. El sem tudnám képzelni, hogy utánaforduljak valakinek, akinek mélyebb a hangja, mint nekem. – Hát a randi lett volna, de így.. Viszont mindig szívesen vagyok veled. Reggel pocsék volt, alig tudtam kikelni az ágyból, megint rám tört annak az estének az emléke, amikor meghalt a családom. Próbáltam be és ki lélegezni, elfogadni, hogy még élek, de tudod, ilyenkor.. Bárcsak ne élnék, úgy könnyebb lenne.. – Igazgatom kissé zavartan, kedvetlenül a nyakkendőmet, eléggé el vagyok kenődve, és csak az a vigasz, hogy a szellemlány itt van. Nem kérdezek vissza, hogy ő hogy van, hiszen neki állandó, ami vele történik, de azért mégiscsak kiváncsian, már-már vágyakozva emelem rá a pillantásomat.
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
Bár ez nem jellemző rám, de mégis kissé gondterhelt vagyok a miatt, hogy találkoztam Serával. Főleg, mert ez azt jelenti, hogy ha van más az iskolában, akinek hasonló képessége van, akkor megláthat! Vagy ki tudja, hogy nem változik-e az állapotom és akkor viszont más is. Azért ez aggasztó, hiszen én akarom eldönteni, hogy mikor lépek a testvéreim elé és vallom be töredelmesen, hogy már jó ideje itt vagyok és hogy mit tettem. A legnagyobb baj, hogy legszívesebben sose tenném. Láttam már párszor Fridát és Galent is. Élik az életüket és tudom, hogy ebbe én csak belezavarnék, nem is kicsit. Felszínre törne a bűntudat, meg a szomjorúság, amit már sikerült legyőzniük, akkor meg miért lenne értelme megzavarnom őket ugye? Jobb nekik, ha nem tudják, hogy itt vagyok. Viszont arra gondolni, hogy idővel Adrien majd elmegy az iskolából és én itt maradok úgy egyedül, hogy senki se lát csak a mágikus lények, a festmények és a többi szellem... hát elég riasztó jövőképnek tűnik ez így. - Hát szia! - libbenek Adrien mellé, amikor meglátom a folyosón, bár kissé gondterhelt arca van, de valahogy ez nála egyébként is gyakori állapot, úgyhogy nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget. Majd jobb kedve lesz velem. - Hű nyakkandő? Nem mondtam, hogy ma lesz az első randid. De azért jól áll. Talán picit túlzás lenne tényleg egy randira, de végülis... - fecsegek, ahogyan mindig is szoktam, pedig a nyomasztó gondolatok még mindig ott bújkálnak bennem, bármennyire is igyekszem úgy tenni, mintha nem lennének. Persze könnyebb az ilyesmit szőnyeg alá söpörni, mintha nem is lenne, mint ténylegesen foglalkozni vele. Ez a randi szervezés is már több hete húzódik, pedig én tényleg igyekszem és hát az én ötletem volt, még ha Adrien nem is tűnik annyira lelkesnek. Mégis úgy vélem valami kell neki, ami egy kicsit feldobja a napjait, vagy hát jelen esetben inkább valaki. - Sajnos egyelőre még nincs meg a megfelelő személy, de nagyon igyekszem! Beccának azóta pasija lett, aztán ott van Emily, aki hát... fú nagyon más lett azóta, hogy barátok voltunk, úgyhogy nem illene hozzád. Ja és már napok óta követem Dorát is, mert ő esélyesnek tűnt, de azt hiszem oda van valakiért, mert folyton figyel egy... lányt. - ciccentek egyet és elnézést kérően tárom szét a karjaimat. A legfőbb gond, hogy tudat alatt én magam is valahogy blokkolom ezt az egészet. Talán valójában nem is akarom, hogy Adriennek találjak valakit a régi barátaim közül, ezért van mindenkivel valaki gondom? Lehet, hogy van, ahol csak belelátom a bajt, de hát Emily tényleg nagyon fura lett, konkrétan fekete lett a haja és csak fekete cuccokban jár, és folyton káromkodik. Nagyon megváltozott ahhoz képest, amire emlékszem és kétlem, hogy ez lenne a jó irány Adriennek. Neki egy kedves lány kellene, akivel jól érezheti magát. - Na és hogy vagy? Van valami programod mára? - kérdezem, hiszen nem is biztos, hogy az én fecsegésemet akarja hallgatni az egyelőre nem jól alakuló kerítő hadműveletről.
Legutóbb Erica azt ajánlotta fel, hogy átgondolja, hogy mennyire ismeri a barátnőit, hogy a figyelmembe ajánljon valakit, akit esetleg elhívhatok randira. Kicsit amolyan kerítésnek érzem, hogy így beszervez nekem valakit, ha nem is szó szerint, mert nekem kell lépéseket tennem, ám mivel udvarisságból nem akarom megbántani a szellemlányt, belementem. Bár a fizikai vonzalom tekintetében jó lenne, ha meg tudnám őt érinteni, de nekem valami plátói kapcsolat is megfelelne, de mintha valahogy kitért volna ez alól, mert nem akarja, hogy feleslegesen vágyakozzak, ha egyszer mégiscsak eltűnne. Holott ez is valami.. mesés, nagyon szép dolog. Erica gyönyörű még így a halálon túl is, sajnálom, hogy nem ismertem, amíg élt, mert lehet, hogy vele a családom halálát is könnyebben fel tudtam volna dolgozni. Jut eszembe, amióta őt ismerem, legalább az változott, hogy nem próbálok meghalni, mert az valóban ostoba gondolat volt, hogy a családommal legyek, vagy hogy példának okáért én is szellem legyek, hátha így Ericával örökké együtt lehetünk. Nem is biztos, hogy annyira kedvel, hogy egyfolytában együtt akarna lenni velem.. Pedig csak ő lát engem igazán.. Lehet, hogy van az örökösen megbocsájtó szobatárs, vagy éppen Zonko. Liesel, a legjobb barátom, akinek már megvan a maga baja, élete.. Igen, vesznek körbe páran, de Liesel az, aki mellett mintha mégiscsak teljessé tudtam volna válni. S most mintha.. le akarna passzolni, hogy ne legyen nyomasztó a barátságunk, vagy éppen az, hogy érzünk valamit a másik iránt. Ő nem lát roncsnak, de boldognak akar látni még annak árán is, hogy valaki mással. Miközben öltözködöm, megállok egy pillanatra, hogy ezen eltűnődjek, de aztán megrázom a fejemet, felesleges tapadnom rá, ha ő ezt nem így akarja. Felsóhajtok, s kötök valami béna nyakkendőt, a folyosón fogunk találkozni, és ott beszámol az ötleteiről, aztán a közepébe is csapok, bár nem sok értelmét látom. Próbálok mosolyt erőltetni magamra, bár legbelül inkább csak szorongok. Bárcsak legalább valamelyik szülőm, testvérem élne, akitől tanácsot kérhetnék. Sóhajtok egy nagyot, hogy kilépjek a folyosóra, ahol Erica szokott olykor feltűnni, s remélem, hogy ezúttal is így lesz..
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
Csak halkan sóhajtok egyet, de annyira nem mozgat meg a könyvtárazás. Maximum gyakorolhatok, hogy tudok-e valahogy hatással lenni a könyvekre, hiszen eddig még nem tudtam megmozdítani semmit, de lehet, hogy ha erősen és elég sokat gyakorolnék akkor lenne rá esélyem. Azért mindenképp meg kell próbálni, ha már ő annyira a könyvtárban akar kutakodni. - Jól van, körülnézhetünk a könyvtárban. - egyezem bele, hiszen őt egyértelműen lelkesedéssel tölti el a dolog, szóval akkor miért is ne? Végülis talán tényleg azzal teszek jót, ha legalább valakinek segítek. Nem hiszem, hogy rajtam lehet, de attól még miért ne tehetnék meg Adrienért mindent? Rendes srácnak tűnik, akivel pocsék dolgok történtek és hátha én is jobban érezném magamat, ha tennék érte annyit, hogy jobban legyen. Ekkor jut eszembe, hogy még abban is segíthetnék neki, hogy ne legyen egyedül. Mármint rajtam kívül, mert én bár itt vagyok, de még is csak unalmas lenne egy idő után folyton csak egy szellemmel beszélgetni. Élő emberek kellenek neki, barátok, sőt esetleg egy barátnő, hogy kihúzzák a bajból. - Nem baj! Tök jó fej barátnőim vannak és ha segítek, akkor könnyedén nyert ügyed lesz náluk. Persze ne dobd be az elején, hogy késeket hordasz magadnál... - bököm oldalba csak úgy szellemesen, amitől picit beleszalad a könyököm az oldalába valószínűleg. Elnézést kérő mosolyt villantok rá, ha netán megborzongana miatta, mert tudom én jól, hogy nem kellemes egy szellemmel érintkezni. Egyszer Hóborc szándékosan repült át rajtam, hát még egy órával később is felállt a szőr a karomon. Elég kellemetlen érzés volt, csak hát nehéz az automatikus reakciókat levetkőzni az embernek, még akkor is, ha már csak egy szellem. Tovább suhanok hát és magamban motyogva már azon agyalok, hogy melyik barátnőm is lenne az ideális. Adrien csak annyit hallhat belőle, hogy időnként felhangzik egy név, hogy az ujjaimon számolgatok, mintha csak lajstromba venném, hogy kinél van a legtöbb esélye, vagy hogy kivel egyezhet a stílusa. Ahogyan visszafelé tartunk a kastélyba, időnként azért felteszek egy-egy kérdést a kedves kajájáról, vagy hogy miket szokott csinálni, amikor épp nem búskomorkodik, vagy mit csinált a családja elvesztése előtt szívesen, hogy még jobb párt találhassak neki. Mindjárt itt a Karácsonyi bál, akár el is hívhatná azt, akit végül kiválasztok. Az tökéletes első randi lenne!
//Köszönöm a játékot, szuper volt! Olyan kis cukik. //
Bár technikailag csak másodjára találkozunk, valamilyen szinten pedig csak az első, mert a tegnapit teljesen elfelejtettem Zonkonak, és a szobatársamnak köszönhetően, de a furcsa, beteg helyzet az, hogy Erica nekem totál lelki társ. Akivel tudok beszélgetni, aki megért, aki átlátja a halálhoz való kapcsolatomat, és lássuk be, lehet, hogy ez azért lehet, mert már meghalt. Nem ismertem őt még élőként, de azt el tudom képzelni, hogy amíg élt, nem értékelte különösebben az életét, most pedig próbál valahogy kapaszkodni, jelen esetben belém. Amivel nincs is semmi gond, csak az a borzasztó, hogy nem tehetünk semmit azért, hogy tényleg jobb legyen neki, mert mintha csak unaloműző lennék. Holott nekem nagyon tetszik, és rettentően sajnálom, hogy ez véglegesnek tűnik, hogy halott. Mégis úgy vagyok vele, hogy agyalok rajta rendesen, hátha találok valami könyvet, amiből kiderülhet, hogy miért van még mindig itt. De hogy csak barátok legyünk, hát ezt tudtam kitalálni, de azért mégsem olyan, mint Liesel-el, aki csinos, de meg sem fordult a fejemben, hogy több is legyen, meg neki talán van is valami pasi az életében. Ezért megpróbálok nem nagy szemeket mereszteni Ericára, de mivel szellem, csak nem tud elpirulni. Bár.. sírni is tud! Nagyon érdekes! – Tényleg nem ismerlek annyira, de nem tartalak rossz embernek. Kétlem, hogy azért akarnál segíteni, hogy megváltást nyerjen. A halál nem változtat meg senkit ennyire. De ha mégis büntetés.. Tegyük fel, hogy az, akkor is keresni kéne valakit, valamit, ahogyan rájöhetünk, hogy miért vagy itt. Könyvtár! – De rég voltam már ott, hiszen nem is tanulok, pedig kéne, ha vissza akarok rázódni. De mégis úgy vagyok vele, hogy nekem is életcélt adhat az, hogy ha rájövünk, hogy mi lehet Erica küldetése, vagy éppen büntetése. Elég pocsék sors, de legalább valami módon létezik, és bár a saját magam sorsát illetően nagyon nem vagyok optimista, de szeretném, ha ő mégiscsak boldog lenne. Mint kiderül, ő pont velem akarja ugyanezt. – Ez nagyon kedves tőled, csak éppen én semmit sem tudok eleve az udvarlásról, nem is volt még senkim. Valami ősrégi bálba is az unokatesómmal mentem, vagy a legjobb barátommal, aki történetesen lány. Ha úgy gondolod, hogy szeretnél segíteni, hát próbáljuk meg. – Hm.. más engem tényleg nem érdekel, de ha ezáltal több időt tölthetek Ericával, aki pedig valahogy mégis visszahozható az életbe, hát akkor mindent meg fogok próbálni, hogy ez sikerüljön. Bólintok, ő pedig engem olyan lelkesen suhog körbe, szegény már most tervezget, úgyhogy kiváncsian várom, hogy mi sül ki belőle.
//Szerintem itt zárhatunk, és nagyon cukik^^//
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
Nem tudom, hogy hogyan kezeljem ezt, mert rendes srác és igazából jelenleg tényleg nincs más, akivel beszélhetnék, aki nyitna felém, de ettől még nem akarom azt sem, hogy folyton azon kattogjon hogyan lehetne ezt megoldani, hiszen meghaltam. Tudom, éreztem... ugye? Akkor meg mégis hogy lehetne ezt visszacsinálni? Mind tudjuk, hogy aki halott, az halott is marad és nem lehet csak úgy visszahozni az életbe. Még a mágia sem mindenható, hiába szeretné az ember annyira, hogy az legyen. - Barátok, igen az jó lenne. - mosolyodom el végre, még ha visszafogottabban is, mint amennyire lelkes voltam az elején, amikor újra találkoztunk. Mindig is nehezen kezeltem a problémák és próbáltam egyszerűen csak inkább nem foglalkozni velük. Ez volt a kényelmesebb megoldás és nem kellett aggódnom, vagyfélnem, hogy mi történhet, de tudom, hogy azért ezt a végtelenségig még sem csinálhatom. Néha muszáj szembenézni a problémákkal, még ha ez azt is okozza, hogy az ember kissé elszontyolodik. Ezért is bököm ki, hogy talán tényleg megérdemeltem ezt és nem kellene élnem, hiszen tettem rossz dolgokat, még ha úgy is vettek rá és nem az volt a legrosszabb, hogy Frida bugyiját odaadtam Galen haverjainak. Ennél sokkal-sokkal rosszabb is van a bűnlajstromomon. - Nem ismersz annyira, hogy ezt egyértelműen kijelenthesd, de kedves tőled. Én... nem vagyok benne biztos, hogy ez nem valami indokolt bűntetés. - sóhajtok egyet, hiszen itt vagyok, de közben még sem beszélhetek senkivel sem, aki fontos nekem. Azért ez elég gáz, na nem mintha tudnám, hogy mit mondjak nekik, amikor miattam olyan sokat szenvedtek. Tényleg benne van, hogy talán egyszerűen megérdemlem ezt és kész, akármennyire is rosszul hangzik ez. Mégis elmosolyodom, amikor azt mondja, hogy cuki vagyok. Tényleg jó fej és ki tudja talán vezekelhetek azzal, ha az ő életét rendbe teszem, hiszen tegnap nagyon úgy tűnt teljesen céltalan. Meg akart halni, tele volt a táskája késekkel. Az azért elég morbid. - Na jó, van egy ötletem! - mosolyodom el és felpattanok, azaz inkább csak felsuhanok, hogy szembekerüljek vele. - Barátok kellenek neked és talán egy barátnő sem ártana. Vannak nagyon cuki barátnőim, akikről mindent eltudok mondani neked, hogy bevágódj náluk. Talán ezért látsz csak te engem, mert jóvá tehetem a rossz dolgokat azzal, ha segítek neked visszatérni az életbe. Na mit szólsz? Ne nézelődjünk, szőjünk inkább komoly terveket! - lelkesedem be a saját ötletemen felbuzdulva. Kicsit feldobhatnánk a szociális életét és kicsit életet lehelhetnénk bele. Nekem volt egy csomó barátom és talán tényleg lenne értelme annak, hogy itt vagyok, ha bemutatom pár embernek, vagy hát mesélek neki róluk és így a közelükbe tud férkőzni. Lelkesen suhanok ide-oda, hogy induljunk vissza és vegyük sorra, hogy melyik barátnőm lehetne a legalkalmasabb, hogy esetleg bevágódjon nála. Oh csodás vagy Erica! Máris van életcélod és valaki mással is jót teszel!
A legkevésbé sem a rossz szándék vezetett, amikor úgy gondoltam, hogy menjünk el megnézni a forgatagot, hiszen esetében a mindent a szemnek most az egyetlen szórakozás. Azt akartam, hogy kicsit kiszakadjon az unalomból, mert semmi mást nem csinálhat. Ám egyre gondterheltebbé válik, ahogyan figyeli a tömeget, amely egyre inkább elválasztja az élők világától. Meg sem lep, hogy végül hátat fordít nekik, és az egyetlenbe kapaszkodik, akire tényleg ráhatása van. Felém. - Talán én kapkodok nagyon. Csak érts meg engem is. Azt mondod, tegnap találkoztunk, sokat meséltél nekem, Zonkóék pedig elfeledtették velem. Ma ismét találkozunk, még ha nekem ez az elsőnek tűnik, de.. Sokkal igazibb, emberibb vagy, mint azt hittem volna. Talán csak a magány és az elhagyatottság teszi, ezért szeretném, ha élnél. Viszont barátok így is lehetünk. – Foglalom össze Ericának, noha ezzel sem akarok újabb pocsék gondolatokat elültetni, de azt hiszem ha a szüleim, a családom nem hal meg, akkor nagyon tetszett volna nekik. Én sem barátnőztem előtte, és igen, egy ilyen lányt nagyon el tudnék képzelni, aki vigaszt nyújt, aki vicces, és aki ilyen szép. Olyan érzelmek dúlnak bennem, amit három hosszú év alatt egyszerre öntök szegény lányra, akinek nyilván jól esik az érdeklődésem, másfelől meg lelkiismeretfurdalást keltek benne, hogy nem érinthetjük meg egymást, és tulajdonképpen nem lehet semmi az egészből. Pocsék, hogy nincs megoldás, nem tudjuk a kínos feszültséget feloldani. – Ne mondd ezt, ez már tényleg butaság. Mindenki csinál hülyeségeket, de olyan nincs, hogy nem érdemeljük meg az életet. – Nyelek egyet, lehet, hogy én tényleg szintúgy ezt csinálom, meg akarok halni, csak mert fáj, hogy egyedül maradtam. Odaülök Erica mellé, mintha lehetőségem lenne, hogy átkaroljam, így ez csak elvi gesztus. – Az örökkévalóságig kínozhatjuk magunkat, ettől még nem lesz jobb. Pocsék az életünk, és igen, lövésem sincsen, hogy mitől lehetne neked boldogabb. De.. ha mégis, akkor bármit megtennék érted. [/color]– Egyre kiváncsibb vagyok, hogy mi történt a múltjában, látszik is ez rajtam, hogy nem ivócimboraként tekintek rá, hanem valakire, aki tényleg jókedvet hozott vissza az életembe. Ez pedig nálam nagy szó, lévén az elmúlt években csak kínomban nevettem bármin is. – Talán pont ez. Hogy hagytam, hogy mindenki megutáljon, úgy kezeljenek, mint egy roncsot, mert én is elhittem magamról. Cserben hagytam a legjobb barátomat, ami rászorulna, hogy ott legyek mellette. Van két élő unokatestvérem, és az ő szüleik, de csak kihasználom őket, pedig ők valóban segíthettek volna átlendülni. Talán ezeket el sem mondtam volna senki másnak, csak neked. Látod, ez az egy előnye legalább van ennek a szellemlétnek, hogy használhatjuk élő naplóként a másikat. Na és az sem mindegy, hogy olyan cuki vagy. – Az elejét olyan komolyan, gondterhelten mondom, de a végére egészen elmosolyodom, a továbblépés első lépcsőfoka, hogy képes vagyok beszélni a gondjaimról, s magamhoz képest egész merész bókokat kibökni.
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
Nem is tudom, hogy jó ötlet lenne-e nézegetni most Roxmorts forgatagát. A suliban is csak dühös leszek, ha azt nézem, hogy mások jól érezik magukat, pedig magamnak köszenhetem azt, ami történt igaz? És hát nem másokra kellene haragudnom, de nem tehetek róla. Pocsék érzés nézni az andalgó párokat, meg a jókedvet és hogy ők élnek és minden rendben van velük. Egyszerűen csak jól esik rosszalkodni és elrontani az idilljüket, de innen úgy se tehetem meg. Az iskolában legalább kicsit megborzongathatom azokat, akik túlságosan jól érzik magukat. Lássuk be, talán meg is érdemlem, hogy meghaltam, hiszen nem vagyok éppenséggel jó ember ezek alapján. - Barátok, az jól hangzik. - mosolyodom el végül és bólintok, hogy rendben van, menjünk fel, ha szeretné és nézzük meg a kinti sétálókat, ameddig legalábbis ellátni a legfelső ablakból, hiszen azért a főutca nincs ide olyan közel, hogy mindent belássunk. A Szellemszállás a falu határánál van, nem a központban. Viszont, amikor felérünk nem tehetek róla, de egy sóhajjal mégis csak Adrien felé fordulok újfent. Nem a tömeg érdekel. Olyan rendes srác és valahol bűntudatom van, ha velem tölti az idejét, amikor szerintem simán lehetne valakivel, aki... él. - Tudod, azért sem gondolkodom azon, hogy talán élhetnék valahogy, mert azt hiszem megérdemelem, ami történt. Én... én szúrtam el dolgokat, sok mindent. Sokat hibáztam és... hülye voltam, hogy azt gondoltam nem lesz következménye. - nem, még mindig nem hiszem, hogy képes lennék elmondani neki mindent arról, amibe sikerült belemásznom, hogy a nővéremmel mit tettem, vagy hogy most sem állok oda Galen elé, hogy jobban érezze magát és ne eméssze azért, mert leestem arról a szikláról, de azzal minden mást is be kellene vallanom és arra azt hiszem még nem készültem fel. - Te csináltál olyat, amit megbántál és, ha tehetnéd visszacsinálnád? - suhanok hátrébb és leülök, vagy hát amennyire egy szellem esetén ez lehetséges úgy teszek mintha, egy rozzant szék maradványaira, de legalább alattam nem törik össze, és onnan nézek rá kíváncsian. Azt már tudom, hogy meg akar halni, mert a családját elveszítette, de olyan srácnak tűnik, aki igazából nem tett soha semmi rosszat, tehát nem érdemelte ezt. Ellenben velem, aki szerintem nagyon is azt érdemeltem, hogy meghaljak, mert épp elég rossz döntést hoztam nem túl hosszú életem alatt is.
- Én se tudom, de leszámítva azt, hogy ilyen szellemszerű vagy, élőnek tűnsz. Hollóhátas vagyok, és csak gondolkozom. Mi van, ha nem tényleg haltál meg, hanem kiszakadt a testedből ez az asztrális kivetülés.. – Csóválom a fejemet, én aztán nem akarom hiú ábránddal kecsegtetni, de én mindenkinél többet gondolok a halálra. Természetesen ha a teste már az enyészeté, akkor vélhetően nem tudna visszatalálni, de ha valami módon mégis megőrizte valaki, akkor ki tudja. Ám mivel nagyon meg van riadva ettől a lehetőségtől, nem is nagyon mélyítem el többet a témát. – Akkor ha nem is oldódik ez meg, remélem több időt tudunk tölteni. Veled tényleg érdemes együtt lenni, szeretem a reakcióidat. És a mosolyodat. – És igen, tetszik is, amit így, hogy nincs érdemi következménye, a tudatára is juttathatom, hiszen csak engem lát, nincs választása, nem tud kikosarazni, hiszen úgysem jöhetünk össze. Ez afféle plátói, lírai kapcsolat lehet, annak is igen laza, hiszen nem fejlődhet tovább, de azon kívül, hogy olykor megölelném, nem tudom, hogy hová is juthatnánk. Azért nem lenne rossz, ha olykor ki tudna mozdulni a helyéről, de ha nem, akkor én fogom sokszor meglátogatni. Sietek, amennyire tudok, szinte kiköpöm a tüdőmet. Mehettem volna vele is, de azok a beomlott járatok tovább is szakadhatnak, rá viszont nincsenek hatással. Lényegesen tovább tart így körbeérnem, főleg mivel ő még lebeg is, de nagy levegővételek közötte ujjongok, a levegőbe is ugrok, amint meglátom, pedig alig tudok megszólalni. – Remek, ez már az első lépés! Hátha lesz több is. Gyere fel velem legalább annyira, hogy az ablakból nézd meg a vásárló fiatalokat. Kicsit neked is változatosabb lehet. – Bólogatok végül megértően, hogy tudom, hogy meghalt, ezek csak ötletek, és elhiszem, hogy ettől csak rosszabbul érzi magát, nem kell ezt túlragozni. Viszont hozzá tesz valamit, amin rendesen meglepődök, még el is kerekedik a szemem. – Én nem akartam, hogy rosszul érezd magad miattam. Ez részemről inkább csak, valami hála. Ha barátok leszünk, ez több mint elég. Különben sem volt senkim, nincsen minek hiányoznia, érted. – Próbálom magyarázni úgy, hogy nem vagyok kiéhezve, hiszen nem is volt még csók sem, Liesel is csak a legjobb barátom, semmi több. És az is végülis egy jó dolog, hogy együtt lehetünk, beszélgethetünk. Jó, azért Erica nagyon édes lány, de kár ezt túlgondolni bármelyikünknek is. Ha most nekünk ez a sors jutott, akkor így fogadjuk el. Várakozóan pillantok hát rá, feljön-e megkukkantani a forgatagot.
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
Azért felkapom a fejem a szavaira. Visszajönni? De hát vannak itt még rajtam kívül szellemek és ők is meghaltak. Félig Fejnélküli Nick például elég látványosan. Bár az is igaz, hogy ők hagyományosabb értelemben vett szellemek, ugyanis mindenki látja őket, velem ellentétben, akit meg nem. Annyira szívás ez az egész! - Gondolod? De nem hiszem, hogy ez így működne. Ha az ember meghalt, akkor... - én pedig emlékszem rá, hogy az a lány nekem esett és elsötétült a világ a végén, szóval meghaltam. Aztán meg az a másik elzavarta a szellememet is. Biztosan miatta nem lát senki, csak Adrien, bár nem tudom, hogy miért pont ő a kivétel. Lehet, hogy van valamiféle ezirányú képessége, vagy az a szőke lány lehet, hogy ismeri? Ezt csak akkor deríthetném ki, ha beszélnék vele, de ahhoz el kellene mondanom mindent Adriennek. Ha viszont megtenném, akkor mindent muszáj lenne és akkor tuti, hogy más szemmel nézne rám. Nehéz döntés, bár ha tényleg igaza van és valami módon mégis visszajöhetnék... nem is tudom. - Amúgy tényleg bírlak. - mosolyodom el kicsit, hogy nehogy tényleg azt gondolja csak azért vagyok itt, mert más nem lát engem. Jó azért benne van a pakliban, hogy tényleg nem tudok mással beszélni. A festmények és a többi szellem hosszú távon elég unalmas, a házimanók pedig nem igazán kommunikatívak, sőt kifejezetten fárasztóak tudnak lenni azzal a magas hangszínnel hosszú távon. Amúgy is annyira feladatorientáltak, hogy rém fárasztóak tudnak lenni. Adrien viszont egész vicces és még bátorít is, pedig igazán nem elvárható tőle, hiszen neki is össze kellene raknia az életét. Amíg ő is megérkezik türelmesen nézek körbe. Elég kopott a hely, de legalább tényleg képes vagyok elhagyni a kastélyt és meg se semmisültem közben. Bár furcsa érzés bizserget, hiszen a környező erdőkben leltem a halálomat és talán nincs is innen túlságosan messze az a gödör, ahová elástak. Szívás mi? A családom még csak nem is juthatott hozzá a testemhez, hogy rendesen eltemessenek, csak két lány elásott az erdőben. Vajon tudnak rendesen aludni ezek után? Bár mintha láttam volna már mindkettejüket az iskolában. Amikor aztán Adrien is megérkezik akaratlanul is újra elmosolyodom mennyire lelkes és hogy mennyire rohanhatott, hogy ennyire ki van fulladva. Tök cuki! - Nem elég ennyi? Mégis mit kezdhetnénk a helyzettel Adrien? Emlékszem, hogy meghaltam. Ez... ez van és kész. - húzom el a számat és hiába lép közelebb, én hátrébb suhanok. Én is jól érzem magamat vele, de nem fair, hogy valami buta reményt próbál elültetni bennem, hogy mi van ha. Én már hetek óta itt vagyok és egyedül bolyongok a kastélyban, miért változna most hirtelen minden. - Sajnálom, én csak nem akarok hamis reményeket. Ha neked ez így nem elég, megértem... - fordulok most újra felé. Szellem vagyok, nem fog tudni megérinteni, átsuhanna a keze rajtam, ha próbálkozna. Látom én rajta, hogy többet szeretne, és azt hiszem én is, de ez nem így működik. Az élet kiszúrt velem és nem találkoztam vele azelőtt, hogy elmentem arra a hülye nyaralásra, pedig akkor minden más lett volna. Nem estem volna le, csak mert annyira megakartam mutatni Ansgarnak és Galen többi haverjának, hogy érek valamit.
- Igen, igazad van, csak éppen.. mindig oda lyukadunk ki, hogy te meghaltál, és már minden rossz. Én ezt értem, sőt megértem. De ha nem lépsz tovább, hátha még van rá esély, hogy mégis visszajőjj. – Nem akarom ezzel kecsegtetni, ám valamiért mégis ez ugrik be. Ha nem haladt tovább oda, ahonnan nincsen visszatérés, akkor én úgy képzelem, hogy valamilyen kapuban áll. Hátha.. Nem én akarok csalfa reményt felmutatni, amiben már úgysem hisz, mégis motoszkál bennem valamilyen tennivágyás. Az, hogy én roncs vagyok, aki még éppen rakosgatja össze magát.. Lehetőséget ad nekem, hogy ne gondoljak a saját dolgaimra. És igenis komolyan gondoltam, hogy ha valamilyen plátói kapcsolatunk lenne, az is jobb, mintha mindketten egyedül lennénk. Meg is értjük egymást, nem csak rászorulunk a másikra. Szép, és kedves lány, a maga idegesítő módján. – Az, hogy csak engem látsz, nem feltétlenül annak az elve, hogy unaloműző vagyok. Ha nem tudnálak eléggé szórakoztatni, akkor.. biztos itt hagynál! – Nevetek egy apróbbat, az a jó, hogy vele szemben nincsenek megugrandó küszöbök, nem kell zavarban lennem, hiszen úgy is látott, amikor ki voltam borulva, mégis beszélgetünk, sőt, valahol még érdeklem is. Kétlem, hogy csak azért, mert mindössze engem lát. Nagyon emberi, a lebegést, suhogást leszámítva, hiszen sírni is tud, nevet, oldalba akar bökni. A végén még valami nem megfogható puszit is adok neki, ha csak lelki szinten is, de lehet hatása. Biztosan őrültnek gondolna, aki csak lát, de őszintén szólva, évek óta nem érdekel senki véleménye sem. – Ezzel az eshetőséggel ne is számoljunk! – Érzem, a zsigereimben érzem, hogy működni fog! Amíg ő lesuhan a járatba, én a hagyományos módon megyek, nagyon sietve, félig futva lefelé a faluba, hogy időnként tartsak szünetet. A hoppanálás vizsgáig nem jutottam, ezért a főkapun túl is szaladnom kell. A szellemszállásra igyekszem ahova szinte senki nem jár, elhagyatott épületről van szó, le is verem a gerendákat, hogy odaérjek. Nyilván ő van ott hamarabb, én durván kifulladva, kapkodva a levegőt, de mégis ujjongok. – Ugye, hogy sikerült! És itt úgy találkozhatunk, hogy tényleg kettesben lehetünk. Erica, lehet, hogy még csak most ismerkedtünk meg, a tegnapira nem is emlékszem, de. Jobb veled, mint az elmúlt három évben. Kezdenünk kéne valamit ezzel a helyzettel, hogy megtudjuk, hogy miért is vagy itt. Hátha.. – Döntöm oldalra a fejemet, és kicsit közelebb lépek, noha nem tudom megérinteni, de olyan jó lenne. Azért teszek egy kísérletet.
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
- Lehet, viszont neked még van lehetőséged. - vonom meg esetlenül a vállamat. Nem akarom én se folyton magamat sajnáltatni, de hát lássuk be én nem igazán fogok tudni már ismerkedni, ő viszont még megpróbálhat változtatni és nem csak depizni. Persze gőzöm sincs, hogy mennyire menne neki, de egyelőre nehezemre is esne ebben támogatni. Amúgy se ismerem még annyira és őszintén szólva talán - sőt biztosan - önző dolog is, de szívesebben lennék én a társasága, mint hogy eltűnjön, mert valami csajjal lóg állandóan. Nekem ugyanis nincs más, amíg nem jövök rá, hogy miért nem lát senki, csak ő. - Azt hiszem igazad van, végülis érezhetjük jól magunkat. Nekem amúgy sincs más választásom. - mosolyodom el végre újra és ha lenne közöttünk fizikai kontaktus, akkor még simán oldalba is bökném, ahogyan egymás mellett haladunk, de hát erre most nincs esély, csak kb. csinálok úgy, mintha oldalba bökném. Egészen szórakoztató srác egyébként, ahhoz képes amennyire búskomor volt tegnap. Kifejezetten tetszik ez az oldala. Nevetni is tud és még a viccet se veszi rossz néven. Persze tudom, hogy nem várhatom el, hogy mindig velem legyen, mert neki is van saját dolga... meg hát saját élete, ami nem szó szerint nincsen. Gondolom ahhoz, hogy rendezze a dolgait hasznos lenne, ha foglalkozna a tanulással, meg barátkozna. De azért a köztes időben nem bánom, ha velem is foglalkozik, sőt! - Romantikus? Na ez az oldalad is új! Ha nem találkozunk odaát és visszatudok jönni, de nem látsz többet, akkor tuti, hogy kísérteni foglak, vagy rádumálok valakit, hogy kísértsen! - vigyorodom még el, de aztán átsuhanok a titkos járatba, hogy megpróbáljak eljutni a Szellemszállásig. Simán lehet, hogy teljesen esélytelen, de adjunk egy esélyt a dolognak. Az elején úgy fest nincs gond, nem akadok el és nem tudom, hogy mikor lépem át a határt, de úgy tűnik, hogy sikerül megúszni eltűnés nélkül a dolgot. Egészen fura, hogy nagyobb távokat is betudok járni, de őszintén szólva jól esik egy kis levegőváltozás. Hetek óta a Roxfortban kísértek és kimondottan unalmassá kezdett már válni a dolog.
-Legalább te eljutottál odáig, hogy válogass. Én túl kicsi voltam, hogy ez eszembe jusson, manapság pedig.. a velem egyidősek már jóval érettebbek, és nem depiznek évekkel ezelőtti dolgokon. – Próbálom vigasztalni, hiszen gyorsan el tud menni a kedve, és valóban nincsen értelme, hogy itt bókolgatok neki, ami biztosan rosszul is megy, lévén nem tudom, hogyan lenne értelme. Viszont a tegnapi elfelejtett nap után ma egészen jó a kedvem, végre azt érzem, hogy vagyok valaki, mert a szobatársam és Zonko buta támogatása is csak azt jelzi, hogy nem vagyok egyedül. És mégis Erica az, aki attól függetlenül, hogy lelki roncsnak gondolom magamat, igyekszik ismerkedni, pedig ő sem akar semmit komolyan, lévén halott. Ám pont én, aki mindenkit elvesztettem, egyre jobban úgy érzem, hogy bármennyire is vágytam a halált, egy ilyen lány meg tudja mutatni nekem, hogy a halál nem minden. A szeretteimmel nem biztos, hogy együtt tudok lenni, viszont így valami furcsa plátói kapcsolat felmerülhet. Lehet, hogy egy élő lánnyal sosem jutottam volna el odáig, hogy egymást bátorítjuk. - Áh, nem is tudom, hogy mit akarok kihozni belőle. Talán csak azt, hogy csak mert a függöny két oldalán vagyunk, még érezhetjük jól magunkat együtt. Ez azért csak számít! – Úgy teszek, mintha átkarolnám, de nem érek úgy tényleg hozzá, hiszen csak átmennék rajta, az pedig lehet, hogy neki is zavaró. Néha belegondolok, hogy ő csak az eredeti Erica árnyképe, kivetülése abból, ami maradt belőle, vagy a lélek úgy működik, hogy elhagyja a testet, és itt marad, ha valamiért maradnia kell. Szeretném azt hinni, hogy talán ez utóbbi. Sajnos mégis látszik, hogy a rögeszméi rabja, mert csak az őt érdeklőd kérdésekről tud beszélni, viszont.. mi van, ha ő valami védőszellem, akinek azért kellett maradnia, hogy mondjuk nekem segítsen? Mi van, ha merő véletlenségből közel lehet ahhoz, hogy nem haltam meg? Nem igazán hiszek a karmában, de valami oka csak van, hogy mindössze én látom. – Sosem szoktam kamuzni. Nem emlékszel, hogy az apám bíró volt? Engem szigorú szabályok szerint neveltek, nem szokásom mellébeszélni. Még akkor sem, ha megbántanék valakit. Szívás, de ez van. – Így legalább elhiheti, hogy tényleg tetszene, jól megvagyok vele, pedig állati fura lehetne bárki másnak, hogy egy kísértettel beszélget, ám leszámítva a tegnapi napot, ami már nem is létezik számomra, igenis van kivel beszélgetni, aki megért. Elindulok, de a szellem kilő, én pedig botladozva szedem utána a lépcsőket. – Héé! Ez nem ér! – Érek le most már a szellemszálláshoz vezető alagúthoz. – Itt kell átmenned. Én megyek a hagyományos úton, remélem, hogy oda jutsz, és találkozunk a falu alatt. És tudod, hogy milyen durván izgalmas ez..? Nem tudom, hogy milyen lehettem tegnap, de most egészen feldobtál. Egy halálon túli gyönyörű lány, és én.. Sosem gondoltam magamat romantikusnak, de ez.. egészen az. Na siess! – Miután megmutattam neki a járatot, én végigsietek az iskola folyosóján, hogy felérve a felszínre lesiessek Roxmortsba. Nagyjából húsz perc lehet, a kicsiknek persze majdnem egy órás séta, de az én nyúlánk alkatommal, meg már felnőtt is vagyok, szedem a lábam rendesen. Aztán ha a faluban vagyok, irány a Szellemszállás!
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
- Lehet, bár tudod én valahogy mindig hülyén választottam, ha fiúkról volt szó. - vonom meg a vállamat picit lebiggyesztve a számat. Hát igen ez már az én butaságom. Mindig olyan fiúk tetszettek, akik megszívattak, vagy kihasználtak csak, mint Ansgar, meg persze Galen hülye haverjai, akik hát nem voltak kifejezetten rendes srácok. Talán, ha olyasvalaki felé sikerül nyitnom, mint Adrien, aki jófej és nem az a feltűnési viszketegségben lubickoló rosszarc... de hát ez már olyan mindegy. Sok mindent elszúrtam az életemen, ezzel sajnos tisztában vagyok és ezeket már nem tehetem jóvá, maximum ha sikerül egyszer szembenéznem a hibáimmal akkor bocsánatot kérhetek azoktól, akiknek ártottam, mint a nővérem. - Kösz, de tudod ugye, hogy ez nem tölt el jókedvvel? - azért egy félmosoly mégis megjelenik az arcomon, mert rendes tőle, hogy úgy gondolja, hogy tetszettem volna neki és nem akarom, hogy rosszul érezze magát e miatt, de azért lássuk be, hogy hiába lett volna így, ez maximum olyan mi lett volna ha dolog. Én meghaltam, ő meg az lene a cél, hogy tovább lépjen az életében és éljen nem? Akkor miért jó nekem, ha tudom, hogy jóban lehettünk volna? Idővel ő kijárja az iskolát, én viszont lehet, hogy örökké itt leszek majd. - Hátha anélkül is elmehetek. Ha eljutok a Szellemszállásig akkor lehet, hogy onnan nem mehetek ki. Az úgy még unalmasabb lenne. - nézegetni az ablakból az erdőt. Akkor már jobb a suliban nézni a folyosókon a többi diákot, még ha nem is szólhatok hozzájuk. Elég pocsék ez az egész, de legalább ahogy mondja már tuti, hogy nem rajta múlt ez és nem ő nem akart megismerni. - Igen, már elhiszem egy ideje. Ennyire biztosan nem kamuznál jól. - mosolyodom el, kicsit még fel is nevetek. Nem akarok olyan búskomor szellem lenni, mint a Szürkehölgy, úgyhogy próbálom legalább valamelyest elviccelni a dolgokat, amennyire legalábbis lehetséges. - Azt hiszem igazad van, szerintem sem ez a fontos. Kösz, hogy így gondolog. - torpanok meg a egy pillanatra. Egészen helyes srác, főleg ha nem olyan búskomor a képe. Azt hiszem tetszett volna, ha akkor ismerem, amikor még élek. Ez annyira nem fair! Végül csak egy apró sóhajjal bólintok, gondolatban megrázom magamat és előre suhanok a folyosón. - Rém lassú vagy haver ebben a fizikai valóságban! - nevetem el magamat újra, de azért megvárom a lépcsőknél. Nekem jóval könnyebb suhanni rajtuk, neki azért szedni kell a lábait, ha utol akar érni, de legalább kicsit úgy érezheti, hogy tényleg él, ha kifullad valamelyest. Nekem ilyen gondom nincs. Az meg nem zavar, ha natán kissé megizzasztom, hiszen tegnap már rém pocsék állapotban is láttam, szagokat meg úgyse érzek. A szellem létnek vannak előnyei is.
- Tudod, én mindig úgy véltem, hogy a Griffendél és a Hollóház nagyon hasonló. Céltudatos, agilis. Lehet, hogy jó barátok lettünk volna, ha ismerjük egymást. – Bólintok, hiszen azt akarja sugallni nekem, hogy még mindig nem késő, hogy a lábamra álljak, auror legyek. Auror talán nem akarnék lenni, hiszen nagyon sokan vannak, szerintem unalmas választás is lenne, de bíró lehetnék. A jogban akartam én is elhelyezkedni, és ha úgy döntök, hogy végre felhagyok a torkom vagy a csuklóm értelmetlen nyiszálásával, ha visszamennék tanulnia valamilyen olyan pályát kéne választanom, amely a bírói hivatásra alkalmassá tesz. Nem is tudom, hogy az egyetemen van-e ilyen. – Tudod, azt szokták mondani, hogy a szépség az nem kérdés. A stílus az örök. Neked pedig Erica van stílusod, ez egyértelmű. Tudom, hogy ez már késő bánat, de az biztos, hogy nagyon tetszettél volna. Nem csak a külsőd miatt. Főleg nem a külsőd miatt. – Anyámból kiindulva én is az intellektuális lényként kezeltem a lányokat, csakis olyan lehetett volna a választottam, aki értelmes, akiben mindig ott a késztetés, hogy fejlessze magát. Erica ilyen lány lehetett, amíg élt, hiszen még így halála után is viccelődni próbál, ami egyértelműen annak a jele, hogy figyel a másik rezdüléseire. Szegény! Én meg itt sajnáltatom magamat. Kész szégyen, amit művelhettem vele tegnap. – Ha veled leszek, akkor biztosan visszatalálsz. Talán csak az történhet meg, hogy nem tudsz kijönni a vaskapun. De.. mi van a szellemszállással? Azt mondják, igazi kísértetek nincsenek is ott, csak Lupin miatt lehet építve, hogy ott tudja átvészelni a vérfarkas létet. Viszont.. ha a birtokhoz vagy kötve, mi van a birtok alatti részekkel? Ha az alagúton keresztül ki tudnál jönni..? – S mivel abban maradunk, hogy tegnap nem történt semmi érdemi köztünk, el is engedhetjük a szerelmi dolgot, csak azért jártam körbe, hogy ne kelljen mit szégyelnem, ami alakulhatott. Sajnos rettentő személyiség tudok lenni, ha beiszok. Ha magam alatt vagyok, csak rombolni tudom másokban a rólam kialakított képet. – Áh, köszi, de legalább tudjuk, hogy miért van. Most már elhiszed, hogy nem le akartalak rázni? – Igen, Zonkó jó ötlet lehet, de Erica mégsem hagyja el a korábbi témánkat, ezen azért széttárom a kezemet. – Ha úgy vesszük, hogy csak ma találkoztunk, én pedig szívesen vagyok veled.. Szerintem nem élet vagy halál kérdése, hogy kivel tudunk jókat beszélgetni. – Döntöm oldalra a fejemet, most nekem is több a semminél, hogy tudunk beszélgetni, eszmét cserélni, és ha nem felejtem el őt, ez majdnem teljes értékű kapcsolat lehet. Egykor túl kicsi voltam a lányokhoz, manapság pedig már nem is gondolkoztam semmi ilyenen. Mi van, ha nekem meg olyan párom, szerelmem lenne, akinek nincs anyagi teste? Kicsit irodalmias, de nem elképzelhetetlen. – Hogyne, de akkor megpróbálsz eljönni a faluig?
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
Igaza lehet Azért csak emlékeznénk egymásra, ha tényleg ismertük volna a másikat. Ha neki sem rémlek én, akkor biztosan nem ismertük egymást, de akkor vajon miért lát engem csak ő és más miért nem? Vagy, ha sokáig keresgélek akkor találok vajon mást is, aki lát engem? De, ha eddig nem találtam senkit... bár tény, hogy még nem találkoztam mindenkivel az iskolában, úgyhogy végülis ki tudja! Lehet, hogy többet kellene próbálkoznom. - Griffendéles voltam, mint a... - elharapom a mondatot, hiszen nem sokon múlik, hogy kicsússzon a számon, hogy mint a nővérem Fryda, de eddig nem beszéltem a családomról és hát jó okkal, hiszen nem akarom, hogy kérdezgessen, hogy őket miért nem kerestem, vagy hogy segítsen-e felvenni velük a kapcsolatot. Fryda kiakadna és egyébként is mit mondhatnék nekik, hogyan éltem túl a zuhanást? Sokkal egyszerűbb, ha nem kavarom fel az életüket. Már elfogadták, legalábbis gondolom amennyire ezt lehet, és én nem akarom, hogy most megint rosszat tegyek azzal, hogy kiakadnak, hogy itt vagyok, de még sem. - Oh... köszi! Sose gondoltam magamat annak, mármint... Talán csak sose az tetszett, akinek én tetszettem. - kicsit még el is pirulok, ami azért nem látszik jelentősen egy szellemnél, de azért a hirtelen jött zavar érezhető. Na igen mindig is olyan fiúk után futottam, akik nem érdeklődtem irántam, mint például Ansgar, aki azt hiszem mindig is csak játszott velem, idősebb lévén. Nem épp Galen haverjaival kellett volna ismerkednem, én is tudom, de az ember, amikor fiatal, naiv is és sokszor nem lát tovább az orra hegyénél. - Jól van. Ennél tényleg nem lehet talán rosszabb és csak nem válok köddé... vagy ilyesmi. - bólintok végül az ötletre, hogy nézzük meg vajon ki tudok-e menni a birtokról. Tényleg jobb lenne, mint másokat figyelni egész álló nap. Nem valami izgalmas. Néha kicsit rájuk tudok ijeszteni és gyakorolom, hogy hozzáérjek, vagy mozgassak dolgokat, de nem megy valami jól sajnos. Talán, ha többet próbálnám... Most viszont más a feladat, a szobába érünk, de az a másik srác nem nagyon mond semmi érdemit, hiába veti oda neki végül Adrien, hogy mi is a helyzet. Én is rendesen meglepődöm ezen a szerelmes dumán, hiszen nem is ismerjük még igazán egymást, és ő nem is emlékszik rám. Eléggé abszurd lenne. Mégis meglepetten pillantok rá, már-már kérdőn. - Hű, jól kiosztottad! Megijesszem? - vigyorodom el, amikor kiérünk, de belém is folytja a szót, amikor rákérdez erre a szerelem dologra csak úgy hirtelen. - Nem tudom, csak dumáltunk tegnap... azt neked kell tudni kibe vagy szerelmes, de mivel nem emlékszel... Amúgy se lenne semmi értelme. - vonom meg végül a vállamat és kicsit arrébb suhanok a folyosón. Há igen, lássuk be. Én nem élek. Nem lennék éppenséggel ideális társ a mindennapokban. Mások előtt még csak beszélgetni se tudna velem, mert hülyének néznék, hogy a semmivel trécsel. - És akkor mi lesz? Megkéred Zonkót, hogy adja vissza az emlékeidet? - terelek azt hiszem. Túlságosan komoly a téma és tényleg nem tudom, hogy van-e értelme beszélni róla. Szerelem... szép dolog. Én már többször hittem, hogy az vagyok, csak mindig olyanba, akibe nem kellett volna, de hát egy-egy csóknál tovább se jutottam és valahogy az se volt sosem az igazi. Az a villámcsapás érzés mindig hiányzott. Most meg már mindegy, hiszen nem csókolhatok meg senkit. Szívás.
Nem mindennapi kapcsolat az biztos, hiszen mindkettőnket durván körbevesz a halál. Ő konkrétan halott, mégsem tud elszakadni az élettől, nem tud továbblépni, nekem pedig halott minden közeli rokonom, és oly magányos vagyok, hogy nem ragaszkodnék a folytatáshoz, mégsem tudok meghalni. Hasonlóak vagyunk, csak míg az ő az életbe kapaszkodna, addig nekem már nincsen rá szükségem. Azért ez a találkozás valamennyire mégiscsak elindított bennem valamit, hiszen jól indult a reggelem, aztán kaptam Ericától ezt a leszúrást, ezért most azon vagyok, hogy megtudjuk, hogy miért is nem emlékszem rá. Pedig vele aztán egészen jól érzem magamat, motiválnak érzem a lelkemet arra, hogy segítsek, jobbá tegyem az ő napját is. Ezért is esik elsőre nem túl jól, hogy nem akar küzdeni, és szomorkodik, hogy így a tegnapunk kidobható az ablakon. Holott valahol ez még érdekesebbé is teszi, hogy engem ismétcsak érdekel, hogy mi lehet vele, pedig számomra olyan, mintha most találkoznánk elsőre. Ha tegnap magam alatt voltam, és akkor is, meg most jó kedvemben is szívesen vagyok a társaságában, akkor ez egyértelmű jele annak, hogy van keresnivalónk egymás mellett. – Öhm, nem tudok róla, pedig rád biztosan emlékeznék. Annak idején éppen kezdtem volna érdeklődni a lányok iránt. Milyen házba jártál? Ugye tudod, hogy nagyon szép vagy? – Nem tudom, hogy van-e értelme bókolgatni, hiszen ez aztán egy hamvába halt kapcsolatosdi, de barátkozni azért mégiscsak lehet, vélhetően egyikünk sem fog tudni továbblépni egy darabig. Legalább feldobhatjuk a másik társaságát. – Nem tudom, szerintem egy próbát megérne. Itt úgy sem lát senki rajtam kívül, tehát ha rossz is kimondani, de nem vagy hatással senki életére. Igaz, erre legalább sokan járnak, figyelheted őket, bár azt nem tudom, hogy ez mennyire köt le. Gondolkozz rajta, legalább valami kalandban lenne részed, ha vonz az ilyesmi. - Elindulunk vissza a szobámba, ahol a fáradt, kialvatlan szobatársam fogad. Miközben kérdezgetem, Erica simán átmegy rajta, de a srác csak megrezzen, mintha fázna, közben a lány engem instruál. Hát igen, tényleg csak én látom. Pedig nincsenek tudomásom szerint olyan adottságaim, hogy látom a halottakat. Sőt, rajta kívül még senki nem keresett meg. – Nos pajtás, azt akarom kérdezni, hogy nem hiszem, hogy a tegnapot átaludtam. Találkoztam valakivel, akire nem emlékszem, de ő rám igen. Úgyhogy elő a farbával, mi történt? – A fiú kelletlenül vakargatja a tarkóját, hangja egyértelműen vádaskodóba megy át. – Na ne már, ilyenkor leszel szerelmes? Igen, ki akartam rakni a szűrödet, de Zonkó azt mondta, hogy majd ő ad neked munkát, leköti valahogy a figyelmedet. Beadott neked egy elmeélesítő főzetet, hogy jobban lásd az összefüggéseket, hogy ne akarj állandóan a halálodon lenni. Na és persze blokkolta az emlékeid.. Felőlem.. De ez volt az utolsó eset. – Elhülve hallgatom, merő véletlenségből összenézek még Ericával is. Szerelmes? Ennyire egymásra hangoldótunk volna tegnap? Ezért volt olyan sírós a szellemlány? – Ez akkor is az én életem, és inkább dobj ki, de nincsen jogotok belemászni a fejembe. – Felelem acsarkodva, felpattanva sietek vissza a folyosóra, míg a srác megvonja a vállát, és visszafekszik aludni, láthatóan nem hatotta meg a kifakadásom. Ismét a lányhoz fordulok. – Most.. akkor volt köztünk tegnap valami? Vagy csak szemétkedett?
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
Úgy fest egyikünk se kimondottan könnyű eset, de ha próbálkozunk az hátha segít. Ő megpróbál élni, én meg hát legalább van, akivel beszéljek, hiszen az élet mint olyan már nekem nem adatik meg. Nem tűnik annyira rossz srácnak egyébként, még ha nem is emlékszik a tegnapi beszélgetésünkre, de tényleg látszik, hogy nem az ő hibája. Azért remélem, hogy jutunk valamire, ami az emlékeit illeti, vagy legalábbis hogy kizárjuk, hogy megint elveszíti őket. Fárasztó lenne minden áldott nap magyarázni, hogy honnan ismerjük egymást, de fel sem adhatnám, ha nem tudok mással beszélni. Pech. - Tényleg nem tudom, hogy miért csak te látsz. Meg is lepődtem, de biztosan van valami oka. Nem ismertük egymást ugye? Nem emlékszem rád. - morfondírozom el, vagy esetleg lehetett valami közös ismerősünk, aki emlékszik mindkettőnkre, de tényleg csak tippelgetek, bár annak se lenne semmi értelme. Akkor már miért nem a barátaim látnak, vagy pedig a testvéreim? Sokkal kézenfekvőbb lenne, mint egy ismeretlen srác, akiről semmit se tudok, csak esetleg lehet hogy láttuk már egymást, de nem maradt meg egyikünkben sem a másik arca. Mondjuk eleve rejtély, hogyan kerültem vissza, ha egyszer jó ideig abban az erdőben voltam. Sőt úgy fest, hogy vagy két évig, de nagyon ködös a visszaérkezésem körülménye is. - Látod ezt én sem tudom. Azt sem, hogy veszélyes lenne-e. Nem kellene utána nézni. Mi van, ha eltávolodom az iskolától és valami... történik velem? - kicsit azért elbizonytalanodom, mert oké, hogy kísérletezünk, de nem akarok visszamenni bolyongatni abba az erdőbe. Ez egyáltalán nem vonzó lehetőség, vagy megszűnni létezni teljesen. Mi van, ha végül ilyesmi történne? Azért az ijesztő, hogy tényleg egyáltalán ne is legyél. Valahogy eddig sosem gondolkodtam a halálon, olyan távolinak tűnt, most meg bumm beszáguldott a képembe és nem tudok nem erre gondolni. Ezért is gondolom úgy, hogy jobb neki, hogy életben van, mintha ugyanúgy nem élne mint én. Neki még legalább vannak lehetőségei. Bólingok végül és elindulunk a szobatársával beszélni. Értékelem a furcsa önkéntelen gesztust, de csak egy mosolyt kap rá, hiszen megfogni nem tudom a kezét hiába nyújtja felém. Amikor beérünk a szobába körbesuhanok, de hiába állok meg a srác előtt simán keresztüllép rajtam, amitől persze eleggé megrázkódik. Nem jó érdés átmenni egy szellemen, ezt mind tudjuk. - Látod? Nem lát engem. Kérdezd meg, hogy mi történt. Gyerkünk! Ha már idejöttünk szedd ki belőle az igazat. - pillantok Adrienre, aztán tovább körözök a szobában ide-oda suhanva. Megnézem a könyveket, képeket, amik ki vannak pakolva, a nem túl nagy rendet, de hát fiú szoba, gondolom nem is nagyon lehet mást várni. Bár az öcsém mindig rendben tartotta a cuccait, de az apánk mellett nem csoda. Elég nagyok voltak az elvárásai ahhoz, hogy az ember ne akarjon kockáztatni, hogy esetleg pipa lesz, mert valamit nem úgy csinálunk, ahogy kell. Vajon hogyan reagált, amikor meghaltam?
- Jó, csak én is szinte minden nap rosszul vagyok, és ha véletlenül van egy jó napom, szembesülök vele, hogy kinek ártottam, még ha akaratlanul is. Nem véletlenül kerülök másokat. Nem én vagyok az, aki boldoggá teszi a környezetét. – Húzom el a számat, hiszen nem tehetek róla, hogy valaki elvette az emlékeimet. Csak megtörtént, ettől pedig a szellem-lány teljesen kiborul, amit végülis értek, de ha most vagyok annyira erős, hogy igenis elhatározzam, hogy segítek neki, akkor elhihetné nekem. A holnapra most teljesen feleslegesen gondolunk, hiszen ha megtaláljuk, hogy mi lehet a válasz, akkor már tudunk ellene tenni. - Legalább le tudjuk tesztelni, hogy más láthat-e téged. Tudom, hogy csak én, vagy a festmények, más kísértetek, de.. hátha ezt lehet fejleszteni. Meg kell tudni, hogy miben vagyok más, mint a többiek.. – Bólogatok, és valahol rajta felejtem a tekintemet. Nem vagyok egy csajozós típus, de most nem tehetek róla, jól esik a társasága, és tény, hogy életében gyönyörű lány lehetett. Durva, hogy még így kísértetként is mennyire impulzív. Pedig én aztán inkább meghalni akarnék, a családommal lenni, de most Erica nagyon elgondolkoztatott. Nem is biztos, hogy olyan értelemben van túlvilág, mint hisszük, lehet, hogy csak a nagy semmi, annál még ez a rossz létezés is jobb. – Akkor először próbáljunk beszélni a szobatársammal, aztán.. talán a birtokot elhagyni? Nem akarok ebben is csalódást okozni. És végülis hova mehetnénk? – Vonom meg a vállamat, végülis itt van a szobám, Zonkonál csak dolgozom, de ha Erica legalább valami programot kapna azzal, hogy a faluban nézelődhet, belehallgathat mások beszélgetésébe.. Igen, ma határozottan segítőkész hangulatomban vagyok, örülnék, ha egy kicsit többet tudna mosolyogni, de közben ott a kockázat, mi van, ha ezzel csak rosszabb lesz minden? Éppen eléggé fáj neki a létezés egyhangúsága, legalábbis lelkileg, nem fizikailag, és még csak tenni sem tud ellene. Én lehet a kulcs a javuláshoz, de a romláshoz is sajnos. - Akkor gyere, kezdjük a szobatársammal. Csak aztán ne keseredj el, ha nem lát, én tuti igen! – Nyúlok felé afféle simogató jelleggel, még ha nem is érhetünk egymáshoz, valahol a gesztus is számíthat. Megindulunk, és pár folyosóval később már be is kopogtatok a közös ajtónkon. Elméletileg nem kéne, de mi van, ha ott van a barátnője is? A mogorva srác ajtót nyit, de simán pizsamában van, a csaj sehol. Morrant valamit, aztán sarkon is fordul, Ericáról tudomást sem véve. Leülök az ágyamra, Erica simán mellém ülhet, de várjuk a reakciót, de nagyon nem úgy tűnik, mintha Johnny látná őt.
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
//