2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Szerző
Üzenet
Jacob Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Konyhafolyosó 2018-11-27, 16:58
Jake & Jamette
Nagyon szépen, már már rutinosan ignorálja Janette nem releváns kérdését vagy kérdéseit, és nemes egyszerűséggel és laza eleganciával tereli be szépen a megfelelő folyosóra, majd a klubhelyiségbe. Főleg, amikor konstatálja azt a bizonyos mosolyt, meg nézést, ami sosem jelentett jót. Nem akarja megvárni, mi fog belőle kisülni, éppen ezért egyszerűen hagyja a lányt, és nem fűz hozzá sem igent, nem nemet, hanem befárad utána a nem éppen üres szobába. - Nem áll szándékomban. Mindenkinek kell egy hobby. - mondja a hajpiszkálós témára, mintha valami nagyon komoly, tudományos dolgot mondott volna, miközben leül az egyik asztalhoz, ahol a lány cuccai vannak, és békésen hátradől a székben, majd lazán diktál néhány dolgot, meg összeír, és amíg Janette dolgozik, addig ő a tűz ropogását nézi, meg a lányt, ahogy dolgozik, meg néha a kisebbeket. Akkor is épp őket nézi, amikor Janette kikel magából és eléggé leordítja a fejüket, mire Jake csak elmosolyodik, és finoman biccent a kicsiknek. - Azért ez nem egy könyvtárszoba. - jegyzi meg, miután a két kicsit sikerült elüldöznie a zöld hajú lánynak, majd átveszi a papírt, amit megoldott, vesz a kezébe egy tollat, persze zsebből előhúzva, és kijavít egy-két dolgot. - Izgulsz és kapkodsz, nem figyelsz.. a bezoárkő őrleményt milligrammban és nem grammban adjuk meg. Az ópium pedig mákból készül, az üröm mérgező. De kezdetnek nem rossz.. - azzal visszanyújtja a lánynak a papírost, aztán a könyveire pislog. - Megvan még az elsős bájitaltan könyved? Nyisd ki a mérgező anyagoknál, és fussuk át a besorolásukat, meg a veszélyességi szinteket. Mi az, ami kis dózisban gyógyít, nagy dózisban halálos? - kérdezi, mivel a tekintete megakadt a régi könyveken, hogy az elsős ott van-e, azt hirtelen nem látja, de nyilván itt kell lennie, mert azt mindig használják. Ott tanultak meg rendszerezni, így az egy alap kódex igaziból. És ha pótolni akarnak, akkor pedig a legjobb dolog, amihez visszanyúlhatnak.
Szeretek Jake társaságában időzni. Főleg mert mindig tud valami érdekeset mondani. Már amikor néhány tőmondatnál többet sikerül kihúzni belőle. Sosem volt igazán szószátyár alkat, de ez nem is baj, hiszen így legalább hagy engem érvényesülni. - Familiáris? Ez igazán érdekes. Mesélj még erről... Lefogadom, hogy az intézeti nevelőnőim roppant illetlen dolognak tartanák, ha lenne egy ilyenem. Bemutatsz a farkasodnak? – azzal a sunyi mosollyal nézek rá, a nevelőnőket említve, amiből Jake már kiskorukban leszűrte, hogy valami turpisságra készülök. Emlékszem egyszer saját készítésű ragacsos gyantazselével helyettesítettem Jake nővérének hajbalzsamát, mert buta bohócnak nevezett, és megsértődtem. Persze Jake rögtön tudta, hogy én voltam, mégse fújt be. Igazából bármit kipróbálnék, és bármiben benne lennék, ami a maradi szatyrok szerint illetlen, és nem méltó egy hölgyhöz. Csak, hogy bosszantsam őket. Bár ha teljesen őszinte akarok lenni a tanulmányi gondjaim egy részét talán pont az okozza, hogy amíg ott voltam, többet járt az eszem a nevetséges szabályok elleni lázadáson, mint a tanuláson. Ugyanakkor az is biztos, ha tényleg előkerülne a farkas, biztos rögtön barátkozni, simogatni kezdeném, és jobban érdekelne mint a tanulás. Holnapi dolgozat ide vagy oda. - Nem tudnál leszokni a hajam piszkálásáról? – teszem fel a költői kérdést, miközben játékosan lökök egyet unokatesómon. Igazából tudom a választ. Persze, hogy nem. Amikor lediktálja a feladatokat világ nagyot sóhajtva neki látok a megoldásoknak. Annyira koncentrálok, hogy még a hajam is belekékül. Aztán... - Hé! Nem dugulnátok be?! Valaki tanulni próbál. - pirítok oda néhány megszeppent másodikosra, akik kissé harsányabbak voltak a kelleténél. Csöppet sem barátságos hangszínnel. Persze a kicsik inkább gyorsan ki is oldalognak a klubhelyiségből, nehogy tovább bosszantsanak. Jól is teszik. - Kész vagyok. - jelentem be végül az eredményt. Ámbár azt nem mondanám, hogy elégedett is. Lehet, hogy ezek alap egyenletek, de igen csak megdolgoztattak, és erős a gyanúm, hogy bizony néhány hibám is van benne... éljen a lemaradás.
ϟ A család az, akiért harcolsz, és akik hajlandóak érted harcolni. ϟ
Jacob Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Konyhafolyosó 2018-11-05, 15:41
Jake & Janette
Nem véletlenül ő a (nagy)bátyj, mindig is hatással volt a lányra, és nem baj, ha ez a kapcsolat meg tud maradni ezen a szinten, ilyen formában. A házőrzőre, meg az apja allergiájára elmosolyodik, és finoman vezeti a lányt a klubhelyiség felé. - Hallottál már a familiárisokról? Olyanok, mint a régi boszorkányos történetekben a famulusok, csak van néhány különleges képességük, ha megfelelő komponensből készíted el őket. - tart egy kis hatásszünetet. - Az enyém Remus, egy másfél méter marmagasságú fehér farkas. - és ezzel mintha le is zárná a beszélgetés ezen szárát. Nem akar sokat mondani a dolgairól, mert akkor mire fog rákérdezni a lány? Meg ha most elkezdi magyarázni, hogyan is kell egy familiárist létrehozni, ami egyébként annyira nem bonyolult, mint az ember elsőre gondolná, akkor erősen eltérnének a témától. Meg ez inkább kísérleti jellegű, képessége például egyáltalán nincs - ellentétben Griff sasmadarával. Jake azonban annyi energiát nem ölt bele a dologba, inkább segédként kezeli az állatot, és tanulmányozza, mintsem, hogy nagyon képességekkel lássa el és harci kutyát generáljon belőle. És így valahol az édesapja allergiája is le van tudva - ráadásul mivel Jake a Roxfortban él, nem nagyon találkozik az apjával, Remus meg főleg, de mivel mágikus lényről van szó, főleg nem hipoallergén. Az átlátszóság kérdésére csak megborzolja a lány haját, de nem vészesen összekócolva, és belépnek a klubhelyiségbe. - Csak ismerlek, szokj hozzá. Na lássuk csak.. - ráncolja homlokát, szemöldökét, meg egy kicsit az állát is megvakargatja, némán, nem hümmög hozzá, nem mosolyog, és a professzoros dologra sem reagál. - Diktálok először pár egyszerű egyenletet, aztán jöhetnek az összetevők. Megnézzük, hol károsított meg pontosan ez a lány nevelő borzalom.. - morogja egy cseppet bosszúsan, majd, ahogy ígérte,néhány alapvető egyenletet diktál le, amiben inkább mennyiség átváltások az izgalmasak, meg arányszámok, amiket még bájitaltanon vettek, hogy mennyi kell adott anyagból, ami még nem robban fel, mikortól válik veszélyessé egy-egy por, mekkora koncentrátum veszélyes bizonyos mérgező növényekből.
Számomra nem igazán kötődött össze az auror gyakornoki munka, a levéltár, újságcikk keresgélés. De végül is ez is az információ szerzés egy módja, és az auroroknak minden információra szükségük van. Na meg tekinthetjük ezt az én hercegnősségemnek is, hiszen számomra az újságok mindig is a szórakozást jelentették, és főleg divat és sztár pletyka lapokat olvastam. A házőrzőre azért felpislantok rá egy sunyi kis mosollyal. - Csak nem vettél egy kutyát? Apád allergiája hogy van? – nem tehetek róla de a házőrző szóra a kb. 5 éves Jake ugrott be, aki az apjának könyörög egy kölyökkutyáért, de nem kap, mert az apja allergiás a szőrére, és különben sem segíti az auror szakmára való felkészülést. Ami azt illeti lehet hogy egy kis időbe fog telni, de úgyis át fogom látni a suli társadalmi kapcsolatrendszerét. Újra képbe kell kerülnöm, hogy ki, kivel hogyan és merre, de ez csak idők kérdése. Persze aztán visszakanyarodunk az undok tanulás témához. Na jó, igazából nagyon is jól esik Jake törődése. Tudtam én mindig, hogy rá számíthatok, és minden bizonnyal szívesen segítene, ha kérném. Csak, hát már nem vagyunk kicsik... és hát fogalmam sincs mikor lett ciki segítséget kérnem az unokabátyámtól, pedig régen minden apróság miatt, hozzá szaladtam. Persze amikor üzletet ajánl, akkor felpattanok és magamhoz ragadom a csokis kekszes tálam. - Te aztán tényleg tudsz motiválni. Vagy csak ilyen átlátszó vagyok? – Vigyorodom el, és Jake biztos lehet benne, hogy megfogott a javaslattal. De hát nem is ő lenne, ha nem így lenne. Néhány kislányosan kajla mozdulattal érem be, és karolok bele ismét, ahogy kilépünk a folyosóra, megcélozva a klubhelyiséget. Természetesen a jegyzeteim és könyveim hűséggel várnak rám az egyik kandalló melletti kis asztalkán, ahol hagytam őket. A kekszes tálat a kupac tetejére helyezem, és alulról húzok ki, egy füzetet, persze elég óvatosan, és ügyelve, hogy építményem de dőljön dugába. Majd levetem magam a fotelbe, felhúzom a térdeim, és ártatlanul pillogok fel Jakere. - Szóval Professzor úr, hol is kezdjük?
ϟ A család az, akiért harcolsz, és akik hajlandóak érted harcolni. ϟ
Jacob Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Konyhafolyosó 2018-10-29, 10:59
Jake & Janette
Nem olyan elképzelhetetlen azért a dolog, de tény, hogy nem gyakran teszi meg. Bár a levéltárakban egyre jobban ismeri ki magát, hála a gyakornoki időnek. Valamiben legalább jó a srác, meg valamire legalább jók ezek az unalmas, adminisztratív munkák is. Bár az biztos, hogy nem tudja elképzelni, hogy valakinek ez jelentsen örömöt, és ez legyen élete hivatása, de elég sok furcsa ember mászkál a világban. Minden esetre azt leveszi, hogy a lány jobban örül, ha tőle hallja a dolgokat, de azért annyit beszélni.. még családban sem szokott a fiú. Ami a szobát illeti, könnyed, hideg hangon szólal meg. - Van egy házőrzőm, így ha akarnál, de tudnál megzavarni semmit. - kortyol bele a kávéjába, mintha csak az időjárásról csevegnének, nem pedig arról, hogyha Janette be akarna törni csak úgy, akkor annak minden bizonnyal veszélyes következményei lennének. Bár egy kutyaféle még mindig barátságosabb, mintha azt mondta volna, külön kopogószelleme van, úgyhogy inkább ne kíváncsiskodjon. Aztán csak elmosolyodik. - Ugyanott lakom. Shanna egyébként is Hollóhátas, hiába vagyok egyetemista, a házak és az iskola, meg a klubhelyiség szabályai rám ugyanúgy vonatkoznak, mint rég. Sajnálom, ha ezzel elrontom az örömöd. - villannak meg a szemei sejtelmesen, játékosan. - Tudom Jane, de ebben talán nem is kell keresni nagyon. Ügyes lány vagy, ha nyitott szemmel jársz, úgyis rájössz, mi zajlik körülötted. Nekem ehhez nem sok érzékem van, de bevallom, nem izgat annyira. Örülök, hogy jó bőrben van és tudunk kutatni, ha úgy alakul. - és részéről tényleg nem érdekli más. Nem az a fajta, aki mások életében, érzelmeibe, ne adj isten szerelmi életében vájkálna, vagy azt csekkolná ki kivel barátkozik éppen. Viszont, mint báty, ahhoz nagyon is érzéke van, hogy kínos témákra lépegessen páros lábbal egy ugrótorony tetejéről. A lány szavaira pedig finoman de határozottan emeli fel a kezét. - Szó sem lehet róla, ehhez ragaszkodom. Nekem ez úgyis csak hobby, és rég láttalak téged is. Ráadásul nem helyetted fogom megírni a dolgozatokat, és nem helyetted tanulom meg a dolgokat. Ha tetszik, vedd úgy, hogy ez nekem valamiféle tanítási gyakorlat. - vonja meg finoman a vállait, majd ahogy a lányt hallgatja, eszébe jut valami, így lehúzza a kávéját, és kissé előre dől. - Ajánlok egy üzletet. Úgyis jobban tudlak motiválni, mint a vén holló.. minden jól megértett képlet és minden helyes válasz után kérdezhetsz valamit. Vagy az elmúlt időszakból, vagy rólam és Shannáról. Na gyere! - mosolyodik el szélesen, majd ahogy feláll, megborzolja a lány zöldes haját, és mintha meg se várná, hogy beleegyezik-e, vagy nem, mert érzi, tudja, hogy sikerül elkapnia a lány kíváncsiság-gyengepontját. A konyha ajtajából fordul vissza. - Na, jössz vagy maradsz? Hozhatod a kekszes tálad is. - és ebben a gesztusban benne van az is, hogy bár Piton lángelme, de a szociális érzékenysége eléggé közelít a nullához.. alulról.. és lehet, hogy nem örülne annak, ha újabb korrepetálásra vágyó kislányok sorakoznának fel nála. Meg van valami olyan belső Troops indíttatás is Jake-ben, hogyha Janette már felkészülten megy át esetleg Pitonhoz, az nagyobbat dob a presztizsén, mármint a lányén.
Egy rövidke percig furán méregetem Jake-et. Valahogy nem tudom elképzelni, ahogy válogat a Reggeli próféta és a Krónikás cikkei között, de aztán elmosolyodom. - Tényleg? Ez irtó rendes lenne tőled. De lehet izgalmasabb, ha te meséled el a legújabb sztorykat. – vigyorgok rá sunyin, és belekortyolok a kávémba, majd egy újabb keksz majszolásába kezdek, miközben kedvenc unokatesóm is jóízűen eszi a szendvicsét. Hogy hiányoztak ezek a kis kötetlen együttlétek. - Ha még ugyanaz a szobád, mint 4 éve, és nem kérted át magad egy új szobába, kettesben a Griffin lánnyal. A világért sem zavarnék meg semmi olyasmit... – húzom egy kicsit, miközben egyszerre vigyorgok rá sunyin, és őszinte ártatlansággal. Azt hiszem ez az én specialitásom. Ugyanakkor jól esik a lehetősége, hogy mindent kiadhatok magamból neki, ami az elmúlt években felgyűlt bennem, és lenyelni, titkolni kényszerültem. Elvégre kiben is bízhatna jobban az ember lánya, mint a saját testvérében. Tudom, hogy csak unokatesók vagyunk, de Jake mindig is olyan volt, mint egy igazi védelmező, szerető báty. - Nem nagyon szeretem azokat a dolgokat, amiknek nem látom az értelmét. – húzom el finoman a számat, de végül is annyiban hagyom ezt a témát. Később részletesebben kifaggatom az alsós mardekárosokat Piton új keletű... hmm... pozitivitásáról, meg erről az egész Testvériség, Millenium káoszról. Bár lehet ezekről magát a Griffin lányt kéne faggatni, és közben kipuhatolni, hogy mióta is, és hogy is van ez a dolog kettejük közt Jacobbal. Félre értés ne essék, örülök Jake boldogságának, és velük vagyok, amíg az unokatesóm tényleg boldog, de ha végül kiderül, hogy a Griffin lány csak szórakozott vele, vagy kihasználta vagy ilyesmi, akkor kikaparom a szemét, ebben biztos lehet. Aztán persze előkerül a tanulás téma, amit a legkevésbé sem akartam, de Jakenek érzéke van rátapintani a dolgokra. - Nem akarok szakot váltani. Igazából még mindig szeretem a bájitaltant. Csak tudod, most kicsit olyan, mintha eggyel magasabb osztályba járnék, mint amire fel vagyok készülve. Nagyon rendes vagy... de azt sem szeretném, hogy te maradj le a kísérleteiddel, gyakornoki dolgaiddal, mert engem korrepetálsz minden szabad idődben... Azt szeretném, ha büszke lennél rám, hogy képes vagyok megállni a helyem. - Jake számára talán kevésbé fontos, hogy ki mit gondol, de ugyanakkor azt is jól tudja, hogy számomra mindig is nagyon fontos volt, hogy mit gondolnak rólam az emberek, főleg a családom. Nem akarom rontani a családunk hírnevét azzal, hogy kibukok a suliból. Ugyanakkor el kell ismernem segítségre van szükségem, bármennyire is utálom ezt a gondolatot. - Esetleg talán... megkérem Pitont, hogy segítsen... végül is a házvezetőnk, és messze nem annyira rémes, mint a szipirtyók a magán boszorkányképzőben. Viszont azt hiszem neki is kéne esnem a tanulásnak. Rennes holnap megint dolgozatot írat, és nem sülhetek fel újra. A végén még tényleg egy lusta semmirekellőnek fog tartani, és kidob az órájáról. Szerintem elég borzatsztó nő, túl sokat vár el. - az utolsó mondat beillik egy panaszos nyafogásnak is. - De azért örülök, hogy te jól vagy, és boldog a Griffin lánnyal. Legalábbis nagyon remélem, hogy az vagy. Azt hiszem jobb lesz, ha visszamegyek a klubhelyiségbe a tankönyvemhez. - sóhajtok fel, de valahogy nem akaródzik elindulni. Pedig lassan tényleg villantani kéne valamit annak a Rennesnek a korábbi énemből...
ϟ A család az, akiért harcolsz, és akik hajlandóak érted harcolni. ϟ
Jacob Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Konyhafolyosó 2018-10-23, 11:19
Jake & Janette
Vannak örök érvényű dolgok, amik jó, hogy nem változnak, az évek múlásával sem. Ezek teremtik meg a biztonságot a világ mozgásában, változásában és forgatagában. Éppen ezért nem is akkora nagy baj, hogy Jake és Janette között mintha megállt volna az idő, legalább a sok elveszettség között van egy biztos pont mindkettejüknek. Valami édes nosztalgia. Akkor is, ha keserű témákban vágnak bele. Jake finoman húzza el a száját, miközben a lány mellett sétál, majd csak leülteti a konyhában valahova. Maga sem tudja, hogy inkább robotolna-e végtelen ideig gyakornokként, vagy hagyná, hogy az apja elhelyezze valahol. És ezért is szereti annyira jelenlegi kedvesét, aki pont ugyanúgy gondolkozik ezekről a dolgokról. Mindketten szeretnének saját erejükből felkapaszkodni valameddig, és azt szeretnék, hogy maguk miatt ismerjék el őket, ne a családjuk árnyéka vetüljön rájuk. - Majd összeszedek néhány nívósabb újságcikket ha gondolod, bár már a Reggeli próféta se a régi. De a Krónikás még megbízható. - mosolyodik el,látva a lány kiakadását, meg vörösödését. Csak nézi unokatestvérét,és csendben mosolyog, a panaszáradatra pedig csak egy finom biccentéssel válaszol. - Tudod, melyik a szobám, és ha annyi időm nincs is, valamikor kerítünk rá alkalmat. - jelzi, hogy a lány sem menekült, meg ő sem határolódik el egy hosszabb beszélgetéstől. Bár az biztos, hogy a lány fog többet csevegni, de ez jellemfüggő. Jake sose volt az a szószátyár típus. - Sok mindennek nincsen értelme, és mégis zajlik körülöttünk. - sóhajt fel, majd bevágja azt a bizonyos nézést, és igen, esze ágában sincs tágítani mellőle, amíg Janette ki nem böki, hogy mi a problémája pontosan. Bár nem a testvére, mégis közel álltak egymáshoz, a családjaik mintha egy klánban éltek volna, így bár a vérségi kötelék nem olyan szoros, az érzelmi szál egészen szoros. És ahogy a fiú gondolta, már meg is ered a lány nyelve, amire igyekszik nagyon erősen koncentrálni, bár ehhez egy kis kávéra is szüksége van így abba bele-belekortyol, miközben hallgatja a lányt. Végül megfontoltan teszi le az asztalra a kávésbögréjét. - Nos két dolog lehet. Vagy korrepetállak és elmagyarázom neked az anyagot, amit nem értesz, vagy átjelentkezel egy másik szakra. Ez a két eset lehetséges. A családot meg a szégyent meg szerintem engedd el.. ha elég jó kerti törpe riasztót tudsz keverni, máris a család büszkesége vagy. - húzza el a mondandó végét egy félmosollyal a vicc kategória felé, hogy elüsse a dolgok élét. - Rennes nem olyan veszélyes, csak elvakult a tudománya iránt, de ha átvesszük a dolgokat, akkor nem lesz gond, hamar megérted. Majd megnézem, mikor van egyszerre lyukas óránk az órarendben, és oda beiktatunk pár korrepetáló órát. - és ezzel a maga részéről megoldottnak tekinti a dolgot, aztán vagy beválik a terve, vagy nem. Ami azonban a lány-témát illeti, ott finoman, sunyin somolyog. - Nem is örült neki. - és egy pillanatra visszagondol azokra a nagy veszekedésekre, meg otthoni botrányokra, és hogy ennek ellenére miért is somolyog? Maga sem tudja. Talán, mert egy nagy tehertől sikerült megszabadulnia, mely mind a karrierére, mind az életére kihatással van. Nehezen, de sikerült megszabadulnia a családi nyomástól, és saját maga miatt, szabadon döntenie arról, kivel és milyen szakmában szeretne elhelyezkedni. Persze maga sem gondolta, hogy majd pont Shanna mellett fog kikötni, de mivel legjobb barátok voltak, nem is annyira rossz gondolat, és csak az apja van kiakadva, az anyja egészen szereti. De ha nem szeretné is, Jake-t már az sem érdekelné. Befalja a zsemlét, és tovább kortyolgatja a kávét, majd felpislog unokahugára.
Jól esik ez a kis gyerekes hajkócolás, és lökdösődés. Tulajdonképpen bárki másra talán rondán reagáltam volna, ha a hajamhoz nyúlt volna, de Jaketől valahol ez egész más. Olyan családias. A mi családunk meg már csak ilyen. Érdeklődő pillantással hallgatom Jake unott válaszát az aurorságról. - Nyugi, hamar teljes értékű auror leszel. Ahogy apádat ismerem tuti elintézi, hogy a ranglétra tetején kezd a pályád. – húzom egy kis mosollyal. Persze tudom én, hogy Jacob jobban szeret a bájitaltan laborban egyedül kísérletezni, mint bűnözőket hajkurászni terepen, és mekkora a nyomás a szülei részéről, hogy minél jobb eredményekkel végezze el az auror szakot. Úgy értem kizárólagosan az auror szakot. Számukra tényleg nem létezik más szakma. Végül is leülünk ott a konyhába ülünk le egy asztalhoz egymással szemben. Amikor Jake belefog a Millenniumi sztoryba elkerekedik a szemem, sőt még a hajam is belevörösödik a döbbenetbe, a mimikám tökéletesen leírja az érzéseim. - Millenniumi botrány? Testvériség? Miféle őrült gondolat, hogy felfedni a varázsvilágot? Ezt nem gondolhatják komolyan... Őrültek... – az arcomra kiül egy undorodó, döbbent fintor. Nem rémlik ezeknek valami olyasmi az alsós mágiatöri könyvekből, mint nem is tudom Salemi boszorkányperek? Más se hiányzik nekünk még, mint egy Varázsló-Mugli háború... Na nem mintha bajom lenne a muglikkal, csak szerintem minden úgy van jól, ahogy van. A muglik is a saját világukban, meg a varázshasználók is a saját világukban. Felesleges és értelmetlen ezt a működő rendet felborítani. - Ne is emlékeztess arra a rémes helyre. Ha a mindent el akarnék mondani, még holnapután délután is itt ülnénk. De annyira rémes volt, hogy még a gondolatra is szükségem van egy nagy adag csokira. – be is kapok egy csokis sütit alátámasztandóan a mondandóm. Ugyanakkor Jake már most biztos lehet benne, hogy hosszú panaszáradatra számíthat, ha egyszer belefogok a mesébe. - Pitont érte a botrány? De mi köze lehet ilyen elmebetegekhez? És mi az hogy jobban néz ki az Azkaban után, mint előtt? Ennek semmi értelme sincsen Jake... - fakadok ki végül, mert úgy fest itt már végleg elvesztettem a fonalat. Szerintem igen is megártott az a 4 év Rita Vitrol nélkül. Egy rakat dologról gőzöm sincs, és úgy érzem, mintha minimum a Marsról jöttem volna. Ez egyszerűen kibírhatatlan. Ráadásul természetesen Jake esze ágában sincs hagyni, hogy elsumákoljam a tanulás témát... - Jajj, ne nézz már rám így! Tudod, hogy utálom, amikor ezt csinálod... - persze, nyilván valóan nem sokáig tudom állni a tekintetét. Szokás szerint. Mintha semmi sem változott volna az évek alatt. - Oké, oké. Szóval, egy távoli kis lány iskolában voltam valahol a Havasalföldön. Egy elég zárt internátusban, szigorú, és zárt szabályokkal. Szerintem a nevelőnők attól síkitófárszt kapnának, ha azt látnák, hogy egy fiúval ülök éppen egy asztalnál kettesben, mert az minő illetlenség! Most képzeld el azt a szörnyű helyet. Semmi hírek nem jutott be a falak közé a külvilágból. Ezért is érzem magam egy tudatlan szőke libának. Másrészt az oktatás csúcsa ott nagyjából a háztartástani bűbájokra, és kertitörp riasztó főzetre koncentrálódott. Ami hasznos persze, ha egy 3 gyerekes családanya vagy, de nem igazán készített fel arra, ami itt várt. Az előadások felét sem értem, csak ülök kukán, mintha évekkel le lennék maradva mindenki mástól. Ráadásul van az a szörnyű nő Rennes... már rémálmaim vannak a röpdolgozataitól, és a fenyegetéseitől, hogy kibuktatja a lustákat, és alkalmatlanokat... én... nem akarok szégyent hozni a családunkra... de mi lesz, ha nem tudok felzárkózni, és megfelelni az elvárásoknak? - látszik rajtam, hogy ez bizony tényleg nagyon aggaszt. A családunk hírneve is, meg maga a tanulás is, ami azelőtt annyira könnyen ment, most meg mintha már az alapok sem lennének meg... Annyira, hogy bele is szőkülök a gondolatba, amitől az arcom kifejezetten sápatagnak tűnik éppen. Ugyanakkor Jake mégiscsak mond valami érdekeset. - Griff? Szóval van barátnőd... Várj... Csak nem Griff, mint Griffin? Azaz Shanna Griffin? A szüleid tudják? Azt hiszem ennek nem nagyon fognak örülni... - kicsit lassabban rakom össze a dolgot, mint régebben, de azért van amit nem felejt el az ember. Shanna Griffint ugyan csak hírből ismerem, meg láttam már a folyosón, de a családja, és mi családunk... nos finoman szólva nem nagyon vannak oda egymásért... Vajon mért támadt ezzel kapcsolatban olyan Rómeo, és Julia érzetem? Remélem annal azért sokkal jobban fog ez elsülni...
ϟ A család az, akiért harcolsz, és akik hajlandóak érted harcolni. ϟ
Jacob Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Konyhafolyosó 2018-10-20, 16:07
Jake & Janette
Cseppet sem zavarja, egy fél pillanatig sem, hogy Janette mennyire tiltakozik a kócolás ellen, ez egy ilyen család, ilyen kölcsönösségekkel, és nyilván semmi rossz szándék nincs benne. A lökdösődést nem folytatja, hagyja hogy a lány gyerekes legyen, de tény, hogy elég rég találkoztak, így nincs ezzel semmi baj. Ahogy belekarol, lassan indulnak meg a konyha felé, közben pedig Jake csak semmitmondóan vonogatja a vállait. - Nem mondanám rossznak, de tény, hogy nem egy álom-meló. De ezt azt hiszem, nem kell magyaráznom. Ettől függetlenül egész kellemes. Amitől meg rossz, az a gyakornokság maga.. Tudod, a ranglétra aljáról lassú út vezet felfelé, rengeteg olyan munkával, amin át kell esni, de nem az én esetem. - magyarázza, és tényleg nem érzi magát annyira rosszul. Ami nehéz, az tényleg az, hogy még nem teljes értékű auror, így a vizsgák meg az aktamunkák nem tartoznak a kedvencei közé, sőt. A háta közepére se kívánja őket, de tény, hogy legalább nem mindig a frontvonalban van. Abba Griff is beleőrülne. A család meg már csak ilyen, vannak kiemelkedő tehetségek, de szerencsére nem sok, minden ágon elég egy-egy ilyen. Még a végén mindennapi és megszokott lenne, elveszne a különlegessége. A konyhába érve ilyen gondolatok kavarognak benne, és ahogy a sütikre vetül a tekintete, tovasiklanak szemei az órára, aztán a megjelenő házimanóra, akitől rendes egy szalonnás-rántottás zsemlét, és kihúzza az egyik széket, amire kellemes mozdulattal lerogy egyszerűen. Nem akar visszamenni a klubhelyiségbe, itt most kevesebben vannak és ez kifejezetten szimpatikus a számára. Amíg azonban a kávét meg a zsemlét várja, kivesz egy csokis kekszet, megnézi, majd bekapja, és úgy válaszol a lánynak. - A Milleneumi botrányról biztosan hallottál, minden ezzel volt tele. A Testvériség azóta van címlapon, van egy banda, aki fel akarja fedni a muglik előtt a varázslóvilágot. - és várja a reakciót, majd a pletykalapokra elmosolyodik. - Nem árt neked 4 évnyi kiesés Rita Vitrol írásaiból azt hiszem.. de merre voltál, hogy ilyenek nem kerültek a kezedbe? Pedig nem tudsz nélkülük élni .. - húzza kicsit a lányt, majd folytatja a maga mondandóját. - Lényeg, mi lényeg, hogy Pitont érte a balhé közepe és ereje, ezért egy évre felfüggesztették. Dumbledore se tudott mit tenni. De mostanában meglepően jól néz ki. Jobban, mint az Azkaban előtt. - nem vájkál senki magánéletében, de tény és való, hogy Perselus Piton mintha kivirult volna, és ez minden bizonnyal nem azért van, mert visszajöhetett tanítani. Vagy ha igen, akkor még furcsább ember, mint amilyennek Jake megismerte. Amikor Janette elnéz mellette, majd gyanúsan témát vált, elég hirtelen, akkor csak felvonja szemöldökeit, és esze ágában sincsen hagyni ezt az egészet elúszni. Több szempontból sem. - Ja, persze.. Apám még egy bukásra álló nyegle Hugrásnak is azt mondaná, hogy menjen aurornak. Érdemes megfogadni a tanácsait. Neki nem létezik másik szakma. - húzza el a száját, miközben előredől a széken. - De mi ez a kamu, hogy inkompetens vagy? Mi történt az elmúlt években veled? Ha meg nagyon nem érzed a magadénak, bármikor átjelentkezhetsz máshova. De azért élből ne utasítsd el. Vagy már elmúlt a nagy szerelem? - kérdezi, miközben eléggé vallatóan nézi Janette-t, ahogy ezt régebben is csinálta amikor a lány sumákolt, és valamit nem akart elmondani. Ilyenkor Jake mindig ezt a nézést veti be, mert tudja, hogy a lány nem képes sokáig állni. A pillanatot pedig a megjelenő házimanó töri meg, aki lerakja a két kávét, Jake-nek pedig a szendvicset, aki egy laza bólintással köszöni meg, majd visszanéz unokatestvérére. - Griffnek pedig majd később mutatlak be, bár ismered. Nos? - toldja hozzá, mellékes információként, miközben megragadja a szendvicset, és a visszakérdezés után jóízűen beleharap. Kifárasztotta ez a bóklászás.
Olyan megnyugtató érzés Jake jelenléte. Mellette mindig biztonságban érezhettem magam. Most is hagyom, hogy ő vezessen a folyosókon a konyháig. Már nem is tudom megmondani mióta vártam erre. Hiányoztak a beszélgetéseink, a kis játékaink. A közös bájitaltan kísérleteink. Igaz akkor még gyerekek voltunk. Mostanra fiatal felnőttek lettünk, a dolgok megváltoztak, és talán mi magunk is. Mégis. Mintha megint szertelen kislány lehetnék. - Hé, a hajam! – nevetek rá, és játékosan meglököm a vállammal az övét. - Ennyire rémes az auror szak, és a gyakornokság? – érdeklődve pillantok rá, tudom én, hogy Jake számára nem lehetett egyszerű a szakosodás dolog. Elég nagy a családi nyomás ilyen téren. Ezt még én is érzem magamon. A másik dologra, ha nincs se a Parancsnokságon, se a laborban ne is keressem, arra csak komolyan bólintok. Megértem én, hogy mire érti. Én metamorf vagyok, ő szellemeket, és ki tudja miket lát, és milyen veszélyekkel kell szembe néznie. Azt hiszem kettőnk közül én jártam jobban, ami a képességeket illeti. Sokkal jobban. Ahogy sikerül bejutni a konyhába szinte rögtön magamhoz ragadok egy tál csokis kekszet, és magamhoz mérten kedvesen, és udvariasan kérek két kávét az egyik házimanótól. Nem igazán tudom, hogy Jake valami értelmesebb ételt szeretne-e, és itt leülni egy félre eső asztalhoz, vagy inkább visszamenne a szerzeményekkel a klubhelyiségbe. Úgy döntök, most az egyszer rá hagyom a döntést. De jobb, ha nem szokik hozzá túlságosan. Ez csak a viszontlátás öröme. - Hogyhogy Pitonnak volt egy kiesése, és visszatért? Hol volt? Úgy tűnik tényleg sok mindenből kimaradtam. Be kell szerezzek visszamenőleg 4 évnyi csajos pletykalapot. Tudod mennyi olvasnivaló az? –somolygok rá, éppen csak annyira, hogy ne lehessen megmondani mennyire gondolom komolyan, hogy pletykalapokkal tölteném az értékes időmet. A kérdésre, hogy merre folytatom, egy másodpercnyi kis szünet következik, és inkább elnézek unokatestvérem mellett, semmint rá. - Méregkeverő szakon. Bár lehet mégis meg kellett volna fogadnom a szüleid tanácsát, és aurornak menni, ahhoz talán nem vagyok inkomp... vagyis mindegy. Hagyjuk. Inkább... nem is tudom, van barátnőd? Jársz mostanában valakivel? - váltok szinte túl gyanúsan témát. De tényleg érdekel a kérdés.
ϟ A család az, akiért harcolsz, és akik hajlandóak érted harcolni. ϟ
Jacob Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Konyhafolyosó 2018-10-14, 17:23
Jake & Janette
A lánytól igaziból teljes mértékben megszokta ezt a fajta közeledési stílust, így semmi probléma nincs vele. Ha nem támadná le egy öleléssel, talán számon is kérné, vagy elgondolkozna, nem beteg-e a leányzó. Éppen ezért vissza is öleli a lányt, aki nem sokkal, de fiatalabb nála, és a kérdésre, hogy merre is volt, egy kissé mintha elhomályosulna a tekintete, aztán csak összeborzolja a lány haját. - Az attól függ, mikor kerestél éppen. Sanyarú gyakornokságomat töltöm a Parancsokságon, vagy éppen a Laborban kutatok. Ha egyik sem, nos.. akkor jobb, ha nem is keresel.. - gondol vissza a folyosóra, amin mindig olyan kedves halottakkal sikerül beszélnie és csevegnie.. már amikor. Természetesen teljes mértékben tisztában van azzal, hogyha más menne le, hamar eltévedne, illetve ha ő rossz irányba fordul és ismeretlen járatba vagy egy erőszakosabb itt ragadt lélekbe botlik, akkor esélye sincs kikeveredni onnan. Elég halálos, életveszélyes játékot játszik gyakorta, de ez az élete. És edzenie kell,fejlődnie, és minél jobban megtanulnia használni a képességeit. A konyhára meg a kávéra finoman bólint. - Az nekem is jól esne, azt hiszem. Kerítünk valami harapnivalót, és akár még mesélhetek is. - somolyog, miközben megindul a lánnyal, akinek hagyja, hogy belekaroljon, saját lépéseit pedig igyekszik a másikéhoz igazítani. - Az a helyzet, hogy ezek az ódon falak nem sok izgalmasat tudnak mesélni, tudod, sok diák, sok tanár, és ettől az évtől még Piton is visszakerült, volt egy kis kiesése. Lupin helyett pedig egy nő vette át a tárgyait. Ami meg az egyetemet illeti.. te most fogsz szakosodni, ugye? Hol folytatod? - kérdezi, mert ahhoz, hogy mesélni tudjon, kell néhány támpont. Meg persze nem árt, ha majd a lány is alaposan elmeséli, mi is történt, meg hogyan is keveredett most elő.
Visszatérni a Roxfortba, olyan mintha haza tértem volna. Mégsem olyan nagyon könnyű nekem visszailleszkedni az itteni élethez. Talán túl sokat voltam távol. Ez alatt az idő alatt másra sem vágytam, mint a családomra, a barátaimra, és a Roxforti szabad életemre, a sok értelmetlen szabály nélkül. De most úgy érzem túl sok mindenből maradtam ki, és ami még rosszabb a tanulásban is igen elmaradtam. Felkészületlennek érzem magam az egyetemi szakhoz, és szaktársaimhoz képest. Persze ezt a nagynénémnek, és a nagybátyámnak sosem vallanám be. Sőt még Jacobnak se szívesen. Tudom, hogy az unokatestvérem biztosan segítene, ha kérném, de egyszerűen nem sülhetek fel a családtagjaim előtt. Ráadásul az édesapám miatt is szörnyen aggódom, amióta csak megtudtam, hogy eltűnt, és senki sem hallott róla semmit az elmúlt években. Vajon én látom még valaha? Életben van egyáltalán? Megőrjít ez a bizonytalanság. A tehetetlenség. Annyira, hogy bár tudom tanulnom kellene, hogy behozzam a lemaradásom, de mégsem megy a koncentráció. Így egyszerűen elindultam a folyosókon, hogy a konyhából hozzak magamnak egy kávét, és valami nasit a klubhelyiségbe. Amíg a folyosókon sétálok, addig sem gondolkodok olyasmiken, amiken nem tudok változtatni. A baj csak az, hogy a Roxfort mindig a zeg-zugos változó folyosóiról volt híres. Azt hiszem rossz helyen fordultam be. Pedig esküdni mernék, hogy ez a folyosó vezet a konyhához. Épp elgondolkoznék, hogy visszafordulok, amikor ismerős hangot hallok meg. Rögtön széles mosollyal fordulok a fiú felé, akihez a hang tartozik. - Nocsak, nocsak. Hát téged is látni erre felé? Már kerestelek, de nem találtalak meg. Merre kószáltál? – a visszakérdésben van valami játékos pajkosság. Közben odasétálok unokatestvérem mellé, és átölelem. Ez talán kissé túl közvetlen, de Jake kénytelen tőlem elviselni, hogy ölelgetem. Különben is annyira örülök a jelenlétének, és ez rám van írva. Már szerettem volna vele találkozni, és kicsit elmélyültebben beszélgetni. Sok mindent megtudtam Jacob szüleitől, de vannak dolgok, amiket tőle szeretnék hallani, és annyi mindent mesélnék neki. Jelenleg neki jobban örülök, mint a kávé és nasi lehetőségének, na nem mintha lemondanék erről. - Épp a konyhába készültem egy kávéért, meg valami nasiért. Nincs kedved elkísérni? Mesélhetnél, mi mindenből maradtam ki, amíg távol voltam. – karolok bele, és nem úgy tűnik, hogy egyhamar megszabadulhat tőlem.
ϟ A család az, akiért harcolsz, és akik hajlandóak érted harcolni. ϟ
Jacob Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Konyhafolyosó 2018-10-13, 09:38
Jake & Janette
A sötétség folyosói természetesen teljes mértékben lezárt folyosók és szakaszok - bizonyos diákok számára. Ami azonban a srácot illeti, neki nem egyszer gyűlt meg a baja ezekkel a kesze-kusza ösvényekkel, így lassan már odáig jutott,hogy nagyjából kívülről tudja, mi merre van. Persze amikor egy-egy szellemet követ, az könnyen tévesztheti meg, így nem lehetetlen, hogy eltévedjen, de a járatok nagy részével már teljes mértékben tisztában van. Ha úgy tetszik, ott szokott gyakorolni, ott Griff nem találja meg, és nem kérdezi, milyen rémségeket látott már megint. Muszáj magát edzenie és szinten tartania. Ahogy azonban az egyik szellemet követi, valami kifejezetten ismerős alakba sikerül belebotlania. Fél szemmel látja meg a folyosóról, ahogy az alak eltűnik a Konyhafolyosók felé, amik egyenesen a Hugrabug hálótermeibe torkolnak. És neki itt valami nem tetszik. Összébb húzza magán pulóverét, amit a hideg miatt vett fel, mert az alagsorban és főleg a szellemek között mindig lehűl a levegő. Hiába nem hat rá a szellemek jeges érintése, a kinti klímát azért megérzi ettől függetlenül, és a kövek is eléggé ontják magukból a hűvöset, évszaktól függetlenül. Tehát nekiindul, és kissé megszaporázza a lépteit, hogy utolérje azt a furcsa alakot, aki első ránézésre nem ismerős neki, de van valami abban a járásban és abban a fejtartásban, ami összetéveszthetetlen. Ahogy meglátja a fordulóban, immár a Konyhafolyosók végén a lányt, erősen megköszörüli a torkát. - Nocsak, nocsak, ki tért vissza.. Már megint valami rosszban sántikálsz? - vágja zsebre a kezeit, miközben finoman megveti a lábait a folyosó közepén, mintha csak el akarná állni az útját valakinek. - Tudod, hogy ezer közül is felismerlek, nem kell az álca. - pech, ha az embernek olyan unokatestvére van, aki elég közel áll hozzá, és megtanulta, hogy ne a külsejéről, hanem a járásáról és a jellegéről ismerje fel a másikat. Meg a kisugárzásáról. Persze mindez nem jelenti azt, hogy Janette okvetlenül valami rosszban sántikálna, vagy be akarna törni a Hugrásokhoz, vagy csak egy esedékes bosszút akarna beteljesíteni, de Jake már tudja, hogy nem árt néha a lány körmére nézni, mielőtt valami butaságot csinálna, vagy csak meggondolatlan lenne. Kiállásában ettől függetlenül semmi agresszív, támadó vagy számonkérő nincs, sokkal inkább afféle testvéri rajtakapás ez. Akkor is, ha csak unokatestvérek.
Bár valahogy el sem tudtam volna képzelni, hogy csökkenhet, de mégis úgy fest végül csak csökken a a zsibongás odalent, amikor már újra padlót érzek a talpam alatt. Nem mondom, hogy szédülök, de úgy istenesen elfáradtam. Egy csók még ennek ellenére is belefér és persze az alkohol és a fáradtság nem csoda, ha nem elsősorban arra ösztönöz, hogy mondjuk elkezdjek felöltözni, hanem az első lépéseim és a pillantásom valamiféle kanapét keres, ahová ledőlhetek kicsit. Igaz, hogy itt nem igen lesz ágy, de jelenleg jó eséllyel nem is nagyon érdekelne komolyabban, hogy hol alszom, csak az a fontos, hogy aludjak egy kicsit, mert kellően álmos vagyok, ahhoz hogy se perc alatt kidőljek és ez jól látszik is rajtam. - Nincs véletlenül egy takaród? - pillantok rá álmoskásan és cseppet révetegen is. Látszik rajtam jól, hogy egy pillanat alatt el tudnék most aludni, bőven elég lenne csak elnyúlni a padlón, maximum azzal tisztában vagyok azért, hogy a padló valószínűleg kellően hideg lenne és talán annyi józanság még van bennem, hogy azért ezt csak ne vállaljam be, bármennyire is úgy érzem most, hogy istenesen ki vagyok melegedve. Így hát marad a kérdő pillantás és persze a tekintetemmel is keresgélek, hátha látok valahol valamit, amit magamra teríthetek, mert azért itt nincs olyan kellemesen meleg, lassacskán érezni lehet egyértelműen.
Nem vagyunk ugyan szerelmesek, de ez a mostani helyzet mindkettőnknek különleges. Nem fogok belemenni abba, hogy a szöszi miért is ért meg, de kell lennie valami titkos gondolatnak, amelytől most ő is el akar vonatkoztatni, és csupán élvezni a pillanatot. Velem. Az a másik lány számomra, és Polly titka sem számít most, csakis az, hogy alkohollal megsegítve ugyan, de kitárulkoztunk egymásnak, itt most főleg a testiség mutatja az irányt, de azt hiszem nem lehetne annyira részeg, hogy hagyná letámadni magát, ha nem akarná legalább egy kicsit. Főleg, hogy ő kezdeményezett, legyen szó sajnálatról, vagy vágyról, látta rajtam, hogy mi is motoszkál a fejemben, és ez az ő oldaláról is teljesen tartható volt. Azt hiszem sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor a mellére vonta vissza a kezemet, vagy csak úgy rám ült, hogy a vágytól elfúlva szinte felnyársalhassam, előbb az ujjammal, majd a férfiasságommal. Ahogyan a szűk járatot összepréseli körülöttem, akaratlanul is a levegőt kapkodom, nyilvánvalóan dögös érzés egy tapasztalatlan lánnyal lenni, hiszen még nincs úgy bejáratva. Nekidöntöm hát a könyvespolcnak, és úgy rohamozom, mintha minimum feltörő kosként akarnék bevenni egy várat, elszántan, gátlások, és visszatáncolás nélkül. Azért arra figyelek, hogy ne okozzak fájdalmat, vagy csak aprót, ami még a kéjbe is belefér, de tudom, hogy legalább annyira akarja mint én, így a ritmust minden különösebb gond nélkül már együtt diktáljuk, néha kissé belassítva, ám nem megállva. Olykor a szikrázó kék szemekre téved a tekintetem, mintegy megerősítként, hogy mindez nem erőszak. Visszajelzéséből, a kipirult arcából, s a zihálásából felbátorodom egy utolsó vad lehengerelésre, hogy végül együtt jussunk el a csúcsra, bevárva szükség esetén a másikat. Ha már végképp kifulladtunk, akkor marad az elválás, még akár ki is támogatom a folyosóra, vagy ha ki tudok menni, akkor addig, amíg a mágia engedi. Én emlékezni fogok rá, ő inkább csak halványan, de nem is baj, amit akartam, már megkaptam, egy utolsó üdvözítő élményt, bármi is legyen majd Aurorával. Már nem félek a démonok szeme közé nevetni.
Mondhatnám furcsának is, hogy más valakiről beszélünk, miközben épp engem csókol, de semmi értelme sem lenne, ha most ezen akadnék fenn és egyébként is kellő mennyiségű alkohol van bennem ahhoz, hogy az efféle zavaró gondolatok most ne jelenjenek meg, vagy ha netán akár csak egy pillanatra fel is merülnek igen hamar távozzanak. Mondhatnánk ezt szerencsének is, de jelenleg inkább tudatosan történt így, tudatosan Ryan által, hiszen így sikerült elérnie, hogy belemenjek abba, amibe valószínűleg nem mentem volna józan állapotomban, hiszen bár tény, hogy voltak bulizós, lazább időszakaim, az is tény, hogy az öcsém halál óta ebből jelentősen visszavettem. Talán e miatt is könnyebb elengednem magamat. - Megértelek. - suttogom, hiszen tudom én milyen feladni. Az öcsém halál után bezárkóztam, nem kicsit. Csoda, hogy fel tudtam állni utána. Valószínűleg csak azért, mert újra látom őt és megint velem van, így azért valamivel könnyebb. Ha tudnám, hogy valójában csak én képzelem... na igen az úgy más helyzet lenne, jó eséllyel újfent finom összeomláshoz vezetne a dolog, de most ez igazán nem számít, ahogyan semmi más sem. - Nem törődöm.- nem, ezúttal tényleg nem gondolok abba bele, hogy ő rossz fiú lenne, pedig ha a gondolataim tiszták lennének, akkor számorma is egyértelmű lenne, hiszen ezúttal sem épp a jó oldalát villantja meg azzal, amit tesz, azt azért lássuk be. De nem számít, jelenleg legalábbis ez nem fontos most annyira, csak az a fő, hogy itt jól érzem magamat és ahogy magához von, ahogyan a mozgásom egyre fokozódik csak egy inkább. Na igen szűz nem voltam, de már hónapok óta az ég világon senkihez nem volt közöm és ez azért érződik is, hiszen elég könnyen ráhangolódom a dologra és igen bár elnyomtam de igényem is lett volna rá, vágytam arra, hogy valaki mindent kitöröljön a fejemből és most ő épp ezt teszi. Egészen elmerülök a kéjben, amikor egy pillanatra megtöri a mozgást, amikor megmoccan. És egy pillanat múlva már arra eszmélek, hogy áll, úgy értve már a lábán, én pedig a könyvespolcnál találom magamat, ahová szorosan présel oda, és immár erős ostrommal tör előre, ami csak fokozza az eddig is elég intenzív nyögéseket, amíg már kezdem érezni, hogy az a bizonyos holt pont igen közelivé kezd válni. Szorosan kapaszkodom a vállaiba, a fejemet a polcnak szorítom, hogy az utolsó intenzívebb nyögés immár erőteljesebb élvezettel teli sikítássá alakuljon, amikor jön a tűzijáték. A testem szinte remeg a vad akciótól és erre még jó eséllyel rátesz egy lapáttal, amikor ő is eléri a célt és még erősebben feszül meg bennem. Az biztos, hogy ebből nagy alvás lesz és az is, hogy jó eséllyel, amikor az alkohol ürül és felébredek, bár kellemetlen fejfájás fogja kísérni a következő órákat, viszont kétlem, hogy ez a vad lüktetés egy hamar elmúlna.
- Én már azon a ponton vagyok, amikor már fel is adtam. De.. majd átgondolom. – Csókolok az ajkai közé, és merőben érdekesnek tartom, hogy miközben csókolózunk, ő pedig már szinte sikamlós a vágytól, amit én gerjesztettem benne, egy másik lányról beszélünk. Meglehet, nagy szemétség volt tőlem, hogy ezt a Pollyt magamra rángattam, hiszen segítőkész, kedves lány, és nem is érdemelném meg alap helyzetben, hogy velem legyen, Aurorának viszont már magamtól is segíteni akarnék, hiszen csak úgy rázódhat helyre. Pollyval pedig ha már leitattam, egy kellemes élményt kell átélnem, hogy neki is jó legyen. Talán fejfájósan ébred majd, de úgy, hogy igazán ki lesz elégülve, ez pedig magabiztos mosolyt csalhat majd az arcára, még ha nem is emlékszik rám. Vagy csak foszlányokban. - Pedig nagyon is. Csak éppen.. A végén már túl rossz. Ne törődj vele. – Rázom a fejemet picit, és folytatom a csókot, immár a combját simítva, s ahogyan lekerül róla felső, gyorsan lepattintjuk a melltartót, ő pedig rólam hámozza le a pólómat. A bőrünk összesimul, mindketten lángolunk a vágytól. Győzködöm magamat, hogy ez mind Pollyban is ott volt, csupán a gátlásait oldottam fel azzal, hogy rásegítettem a finom lilőrrel. Egymás ajkába sóhajtozva sikerül átadnunk magunkat a küszöbön álló kéjnek, s miközben a lányba merítem az ujjaimat, finoman megmozgatom azt, ahogyan a csípőjével már rá is köröz. Halkan nevetek, hát élvezi. Igen, ez való nekem, így lehetek csak erőm teljében, amikor azt érzem, hogy igazán rám vágyik egy lány. Alkoholtól függetlenül. Ahogyan végül belé hatolok immár a férfiasságommal, olyan mélyre kerülök, mint talán még senkiben, ez azért is lehetséges, mert teljes súlyával rám nehezik, nincsen semmi ellentartás. Csoda, hogy annyi nélkülözés, és lelki szenvedés után nem jutok el máris a csúcsra. Polly maga diktálja a tempót, amihez könnyű alkalmazkodni, de most én akarom őt uralni. Ezért a hátsójánál fogva egész egyszerűen felhúzom magunkat, és az előbb kigondolt pózva döntöm neki a könyvespolcnak, még támaszkodnia kell, csak belém kapaszkodnia. Jó keményen odavágok neki még bent is, fájdalom nélkül pusztán nyers erőből felszúrva a dárdámra, hogy lüktető hatalmammal elérjem azt a végpontot, ahonnan már nincs tovább. Rátapadok a nyakára, mintha az életet akarnám kiszívni a testéből, ez bizony holnap kérdésekre adhat majd okot, de legalább elismerően mérik majd végig. Ez a nekem való póz és pillanat, felhúzott combjainál fogva erősebb lökésekkel szedem szét, formás kebleit a mellkasommal préselve semmivé.
- Soha semmi sem mindegy, csak ha feladjuk. - persze tény, hogy azt a legkönnyebb, én is majdnem megtettem, amikor meghalt az öcsém és a mai napig magamat hibáztatom miatta, de... ettől még nem teheti meg az ember, hogy csak úgy annyiban hagyja a dolgot. Most nagyon el van kenődve, de nincs belőle tovább lépés, ha nem tesz azért, hogy valamikor is jobb legyen. Persze az első lépés akkor is az lenne, hogy a Gyengélkedőre térjen be, hiszen ott tudnák rendesen megvizsgálni, de ez a vágyam lassan egyre inkább elmosódik, ahogy újabb és újabb korty ital csúszik le a torkomon. Nem mondhatnám, hogy erőszakkal tölti belém,csak ügyesen csempészi az újabb adagokat a poharamba és én szinte észre sem veszem, hogy megtörténik, főleg mert az édes ital egyébként is igazán finom. És ki tudja talán még szükségem is van rá, hogy egy kicsit elengedjem magamat, na persze az az elején eszembe sem jut, hogy nem csak kicsit fogom elengedni magamat, hanem elég... nagyon. - Szóval rossz fiú lennél? Odakint a padlón nem úgy tűnt... - bár persze valahol talán mélyen, amit most az alkohol jótékonyan nyom el nagyon is sejtem, hogy tévedek. Ha egy külső szemlélő látna most minket valószínűleg az ő állítását igazolná, no meg azt mennyire ellentétesek vagyunk. Az ő sötét tónusa mind ruházatban, mint a bőrét, vagy a hajszínét, a szemét tekintve, szöges ellentétben áll az én világos bőrömmel, a szőke hajjal, a hűvös kék szemekkel. Feketén a hófehér? Hogy is szól a dal? A hajába túrok annak ellenére, hogy időnként el- elkotyog egy-egy apró információt, ami miatt segítenem sem kellene neki, nem hogy az ölébe mászni, de most a komolyabb gondolatok elég távol szállnak tőlem és a tiszta gondolkodás sem az erősségem. Nem csoda, ha egy cseppet sem ellenkezem, amikor lassan lekerül rólam a felesleg és már a bugyi vékony anyaga is félresöprésre került, sőt én magam kérek újra az édes likőrből, hogy aztán lekapjam róla is a felsőt. Érzem, hogy szinte már csak attól, hogy érzem mennyire feltüzelt állapotba került lüktetek odalent. Na persze erre jócskán rátesz a profi ujj-játék is, ami egy pillanatra félbe szakad, amíg megküzd a nadrággal. Na igen, ha felállna könnyebb lenne, de azt hiszem az most mindkettőnknek kellemetlen időhúzás lenne. Persze valamelyest felemelkedem, hogy könnyebb legyen a dolga, azaz a kiszabadítási procedúra és akár egy kicsit a csípőjét megemelve lejjebb tornázhassa a nadrágot hátul is, hogy mégis csak kényelmesebb legyen. Sok idő persze nem telik el és még jó, hogy azért annyira magamnál vagyok, hogy közben ne kezdjek el szédülni, de hamar újra sikerül stabilabban leülni, azaz ráülni és persze itt már erőteljesebb nyögés következik, hiszen cseppet sem panaszkodhat, ami a méreteket illeti és ebben a pozícióban aztán igazán mélyen hatol belém. Kell is pár pillanat, amíg megkapaszkodom benne, hogy aztán szépen megkezdjem a mozgást is. Ütemesen fel és le, csak szépen fokozatosan gyorsítva a tempót, főleg hogy már így is kellően tűzbe hozott és ez mégis csak egy iskola, bár most a félsz igen halványan pislákol csak bennem, hogy esetleg meghall minket valaki és hát lássuk be egyre inkább van, mit meghallani.
- Talán még mindig fontos, de lehet, hogy csak tépelődöm rajta. Aligha van visszaút, úgyhogy ebben a percben most mindegy. – Rántom meg a vállamat, ezúttal igazat szólok. Sokkal jobban érdekel, hogy a szöszi mit és hogyan reagál. Hamvas virágszálnak tűnik, és cseppet sem fél tőlem annyira, mint azt feltételeztem volna. Lehetséges, hogy ha más körülmények között találkozunk, egy hosszabbacska ismeretség után önként megteszi, ital nélkül is, ám mivel azok, akik visszaküldtek, igencsak rövidre szabták a másodlagos életvonalamat, így muszáj kiélveznem, hogy még valamilyen pozitív emlékkel távozzak. Annyira párosíthatom a dolgot, hogy ezúttal valakinek gyönyört is hozok, hiszen az erőszak nem út, ezt az egyetlen alkalomból is leszűrtam. Az alkohol felszabadítja Polly vágyait, és bízom benne, hogy nagyon is élvezni fogja, amire gondoltam vele. - Sajnálatos módon türelmetlen voltam, azt hittem, hogy minden csak rajtam áll. Édes tőled, hogy nem nézed ki belőlem, de hát rosszfiúnak is lennie kell valakinek. – Hümmentek, mert még mindig a témánál vagyunk, de észre sem veszem, az ártatlan kislány mégiscsak segít átgondolni a múltat, így talán még a lelki dolgokat is könnnyebben zárom le. Igen, találkoznom kell Aurórával, és ha lehetséges, segíteni neki. Az ő élete fene tudja, hogy milyen lett, azóta nem is láttam. Biztosan nem pozitív emlékként gondol rám, noha egykor még a szerelmi vallomásokhoz is közel álltunk. De a fenébe is, ez most nem az a pillanat, amikor rá kell gondolnom, hiszen már kőkeményen ágaskodó férfiasságommal majd szét szakítanám a kis szőkét, azaz csak módjával. Úgy, hogy mindkettőnk öröme benne legyen. Ahogyan rámarkoltam a mellére, már átfutott rajtam a forróság, szinte benne éreztem magamat. Gömbölyded idomai másfélék, mint Aurora teste, de felesleges is most az összehasonlítgatás. Ahogyan az ölembe mászik, adja is magát a helyzet, hogy alá nyúljak, mintegy bevezetendő a későbbi mozdulatokat. A mostanival az övét segítem, lepattintom a felsőjét, s miközben ő az enyémet húzza át a nyakamon, már le is hámozom a melltartóját. Gömbként gyűrve az egyik mellét a másikkal már egyre mélyebbre fúrom az ujjaimat, amikor észlelem, hogy itt azért nincs túl nagy akadály, hiszen a lány nem szűz, csupán visszafogott alkatnak tűnt. Ahogyan köröz a csípőjével, már simogatom is belülről, és kívül is az ékét, s az ajkát harapdálom, tettre készségemet érezheti, hiszen az ágyékunk szinte egymásnak feszül. Gyorsan kihúzom az ujjamat belőle, és a kemény rúd felett próbálom oldani az övemet. Sikerül ahogy sikerül, nem fogok vele együtt felállni, bár megtehetném, hogy felkapom, és mondjuk nekidöntöm a polcnak, de oly közeli már a lehetőség, hogy a forró tagot úgy ahogy van, egyetlen gyors, de határozottan célzó mozdulattal tövig merítem benne. Zihálva kapkodom a levegőt, erre már érdemes lesz emlékeznem.
- Ez kedves tőled, hogy segíteni akarsz neki. Talán még mindig... fontos neked nem? - oh nem mondom, hogy féltékeny lennék, hiszen mi csak beszélgetünk, egyszerűen csak érdekel. Lehetséges, hogy kedveli azt a lányt, aztán megbántotta és most bánja a tettét és szeretné jóvá tenni. Ezért nem kellene itt iszogatnia, hanem inkább elmehetnénk a gyengélkedőre, hogy jobban legyen és akkor beszélhetne azzal a lánnyal. Persze erővel nem tudom rávenni a dologra ezzel én is tisztában vagyok, de még mindig ott van a meggyőzés lehetősége és azért ezt mégis megpróbálom. Akkor neki is jobb lenne és nem kellene innia, ha jobban érezné magát. - Pedig még nem is ismersz igazán, de akkor is köszönöm. Nehéz elhinni, hogy valakit... megbántottál. Biztosan véletlen volt és nem szándékos. - talán az ital beszél belőlem és talán azért nem fogom fel, amiket mond, hiszen most is ott van egy-két elejtett szó, mint a vonzó célpont, ami egyértelműen előre vetíti, hogy mit is akar valójában tőlem, de valahogy ezt most fel sem fogom. Sőt helyette én magam kezdeményezek és csókolom meg, hogy aztán újra kérjek a kellemes italból, ami azt sem tudom, hogy már jóval ütősebb, mint amiből eddig kortyolgattam. És mire feleszmélhetnék, bár fel sem eszmélek már én magam vagyok, aki az ölében van és én magam ösztönzöm rá, hogy tegye, ami csak jól esik. Sajnálatból, vagy az alkohol matt, vagy mindez együtt? Nem számít és úgy fest, hogy neki se nagyon jelenleg, hiszen egy pillanatig sem tétovázik. A blúz lecsúszik a vállamról, a gombokat se nagy kihívás kipattintani innentől, hogy csak a melltartó maradjon, bár sejthető, hogy az se soká, róla ellenben a felső egy pillanat múlva lekerül, hiszen én magam cibálom le róla, amikor egy kicsit is lehetőséghez jutok. A sóhajaim szinte már zihálássá korbácsolódnak, hiszen igen az egyenruha szoknyája van rajtam, alatta csak a vékony anyagú bugyi, amin át tökéletesen érezni, hogy mennyire felajzott már ő is alattam. Ezért is kívánom újra az édes italt, ami meglepő módon nem az üvegből érkezik, hanem egy korty épp tőle, ami persze nem sikerül tökéletesen. A kicsorduló maradék végigsiklik az államon, le egyenesen végig a nyakam mentén, le a mellkasomra, ami végképp arra ösztönöz, hogy akaratlanul is gombolni kezdjem a blúzt, nehogy az is csokis legyen. Hamar lekerül rólam, miközben újra a csókjába von, hogy aztán arra eszméljek már a bugyimban matat. Mit benne, alatta. Halkan felnyögök, amikor időnként beljebb is siklik, a mozdulat pedig már ösztönösen érkezik, ahogyan a csípőm ügyes körzéssel alkalmazkodik a mozdulatokhoz. Azért ebből talán sejtheti, hogy nem ez számomra az első alkalom, maximum nem vagyok az a cafka típus. Volt már egy barátom, bár nem vittem túlzásba, de buliztam már azért nem egyszer és erre is sor került. Nem lesz hát annyira kellemetlen, sőt.
- A megbánásom önmagában még nem számít. Jóvá kell tennem, ha ez lehetséges, segíteni neki. Rendezni az életét. – Pont nem ezért vagyok itt, de Aurora nem érdemelte azt tőlem, még ha ritka ostobán is viselkedett, már az elején kategórikusan el kellett volna küldenie, hiszen nem csak egyszer próbálkoztam, de alaposan húzta az idegeimet, hogy majd hamarosan, majd valamikor.. Na nem, azért az én egóm sem tart örökké olyan erősen... Viszont az én hibám volt, megbánni lehet, de az édeskevés lesz. Szerencsére Polly olyan megértő, és lássuk be, azért jobb lenne egy ilyen végső élménnyel szembenézni az álomdémonokkal, hogy egy lány kéjesen sikoltozik rajtam, vagy alattam, mintsem az átkozott erőszakolós rémképpel, ami inkább járt röpke kielégüléssel, és lelki töréssel, még számomra is. Hiszen abban a pillanatban, hogy megkaptam amit akartam, már utáltam is magamat érte. Túl jó pasi vagyok ahhoz, hogy ne kapjam meg ami jár, sok másik lánnyal könnyedén sikerült volna. A kudarcélménnyel nem tudtam csak szembenézni, ezért pattant el a húr. Csábítgathatnám Pollyt is, de se kedvem, se időm nincs rá, az alkohol most mindent megold, felgyorsít, és ha még élvezi is majd, akkor mindkettőnkben felszabadulhat valami. Vélhetően enélkül nem biztos, hogy belemenne, de hát.. Ez megesik. - Pedig így van. Egy szép lány csak azért mert szép, még nem lesz vonzó célpont. Kell valami plusz, ami benned ez a gondoskodó vidámság.. Melletted az ember ösztönösen biztonságban érzi magát. – Na jó, már megint őszinte vagyok ezzel is. Nem volt nehéz megtalálni benne azt a vaditó törékenységet, amit ki akarok élvezni, és azt hiszem olyan lány, akiben ha elszabadulnak a vágyak, képes lesz a testét úgy használni, hogy kellemes élményben legyen része, talán nem fogja magát utálni érte józanul. A csókunk elsőre évődőbb, mintha vigasztalna, ami lelkileg is jól esik, a türelmetlenségemet a háttérbe szorítom, csupán véletlennek álcázom, hogy a keblét fogom meg, de máris jobb a kedvem, amint átveszi a kezdeményezést, hogy aztán hagyja magát letámadni. A kezeimbe fogom a ruganyosan hullámzó kebleket, vad csókokkal borítva, harapdálva az ajkát, rácsippentve a bimbójára, hogy máris magamnak akarjam őt. A sóhajai célba találnak, úgy érzem, olyan kemény vagyok, hogy nem ütközhetek majd ellenállásba. Ahogyan átkarolja a nyakamat,én az övére hajolok rá, hogy lejebb húzzam a válláról a felsőjét, és a nyelvemmel végigcikázzak a kulcscsontján, megízlelve-nyalva a bőrét, hiszen ezen a ponton már aligha kell úgy tennem, mint aki csak sodródik az árral. Már én irányítok. Miután hugrabugos szoknya van rajta, könnyedén be fogok jutni majd alá. Ingerlően simítok végig a combja külső részén, hogy aztán amikor az ölembe másszon, egy pillanatra halk nevetéssel válaszoljak. – Még van.. – A kezem ügyébe kerül vissza a kupak nélküli üveg, meghúzom, pillanatnyi szünetet adva a csókunknak. A számban tartogatok egy kortyot, amit nem nyelek le, s lány fölé hajolok. A sajátomból csurgatom át az övébe. Az égős-csokis íz az ajkai közé omlik át. Azért csak ügyesen, a fuldoklás enyhén lelohasztaná a vágyunk. Ha sikeresen lenyelte a kortyot, akkor ismét megcsókolom, magamra húzva, s elenegedem az üveget. Miután itt van az ölemben, szétnyitom a combját, hogy rám tudjon ülni, s a bugyijához nyúlva egész egyszerűen félrehúzom a vékony fehérneműt, lágyan érintve a szemérmét.. Lágyan? Minek azt? Célirányosan tapintom ki az érzékeny kis gömböt, hogy simogatni kezdjem. – Nagyon... – Olykor bizony kissé be is nyúlok, de aztért még módjával, hiszen kis kezdőnek tűnik, és az erőfalat nem ujjal akarom áttörni.
- De azért az számít, hogy megbántad, talán neki is számít. Ha engem valaki megbántana, de aztán azt mondaná, hogy sajnálta... azért igenis számítana. - aprót bólintok, hogy még meg is erősítsem magamat. Persze tény, ha tudnám, hogy pontosan mit tett az ellen a lány ellen... igaza van jó eséllyel már nem lennék itt, de igazából csak arra gondolok talán nagyon megbántotta az illetőt, esetleg valami olyat mondott neki, ami nem volt szép tőle, vagy dobta és e miatt az illető eléggé kiakadt. Az fel sem merül bennem, hogy ennyire durva dologról lehet szó. - Igen, akinek pedig még megy is, az még jobb! Lehetnél akár színpadi látványtervező, vagy csak egyszerűen szebbnél-szebb tűzijátékokat tervezhetnél. Mesés lenne! - mindig is csodáltam azokat, akik igazi nagy látványosságokat képesek véghez vinni, úgyhogy szerintem ez neki is menne, már ha nem iszik ennyit, meg persze ha szereti is csinálni, akkor még jobb. Végül is az effélét tényleg élvezheti az ember, hogy látványos, csodás dolgokat csinál és ő elég nyitott alaknak tűnik, passzolna hozzá. Persze ehhez nem kellene rossz kedvűnek lennie, de ha túllendül ezen a fájdalmat okozott másnak dolgon, akkor egyből minden jobb lesz, legalábbis szerintem. Az viszont azért eléggé meglep, hogy sikerül pont a mellembe kapaszkodnia, amikor segítenék neki felállni, ám én is visszakerülök mellé se perc múlva, mert hát neki nem sikerül felállni - legalábbis lábra -, és nekem sem olyan egyszerű, mint ahogyan hittem. Nem csoda, hogy kissé zavarban vagyok, az alkoholnak hála pedig kibukik belőlem a nevetés, miközben ő láthatóan pocsékul van. - Ezt még senki sem mondta... köszönöm! - újra felnevetek, valami miatt nem akar elmúlni egy könnyen a dolog, és talán a zavarodott állapot miatt lehet, hogy egyszerűen csak fogom és azért, hogy sikerüljön őt jobb kedvre deríteni a mellemre teszem vissza a kezét, amit az előbb visszarántott. Úgy fest, hogy ez hatásos, mert az ujjai gyorsan reagálva mozgásba is fognak, ami akaratlanul is hatással van rám és egy halk sóhajt hallatok, immár félretéve a nevetést és helyette inkább megcsókolom, amit mintha először még óvatosan viszonozna csak, aztán mégis felbátorodik. Szegény... tényleg nagyon össze lehet törve. Nem szép attól a lánytól, hogy nem hajlandó megbocsátani neki, ha egyszer megbánta, amit tett. - Az... rémes lehet... magányosnak lenni... - sikerül egy-egy szót kipréselni magamból, de egyértelműen nehezen megy, hiszen szinte már neki présel a könyves polcnak, ami a hátam mögött húzódik, amilyen szenvedéllyel csókol immár, miközben a keze már feljebb jár, amit szinte észre sem veszek, az ujja ügyeskedése viszont a mellemen csak erőteljesebb sóhajokat idéz elő nálam, így hát nem is csoda, hogy a karim lassan minden fejben lévő ellenkezési késztetés ellenére is a nyaka köré fonódnak és immár csukott szemmel adom át magamat az élvezetnek, azaz egyelőre még csak a csóknak, hogy pár pillanat múlva kicsit hátrébb vonjam a fejemet, hogy végre levegőhöz sikerüljön jutnom. - Van még abból...a finom likőrből? - a szívem hevesen kalapál és ahogyan véletlenül lejjebb siklik a tekintetem azonnal kiszúrom, hogy hogyan dagad a nadrágja. Beharapom az alsó ajkamat és akaratlanul is ott felejtem a tekintetemet, amitől persze a szívem csak még hevesebb fokozatra kapcsol. - Nagyon magányos... lehetsz. - végre csak elszakítom tekintetemet és talán még addig sem jutott el, hogy újra töltsön nekem, újra az ajkaira tapadok és szinte már az ölébe mászva szenvedélyesen csókolom meg.
- Megbántam, de azt hiszem jelentősen befolyásoltam a további életét, így.. Visszacsinálni már nem lehet, csak hogy másokkal ugyanezt ne tegyem. – Na jó, azért nem fogom elmondani Pollynak, hogy mi is történt Aurárával, mert a végén még felpattanna, és itt hagyna. Na jó, ez nem biztos, lehet, hogy megértően próbálna lelkizni velem, de hogy nem lehetne csak úgy elcsábítani, az egészen valószinű. Pedig nekem most ez a célom, hogy ha már visszatértem az életbe, és az alku tárgya még nem mutatkozik, legalább kiélvezzem ezt a kis időt. Nem, tényleg nem akarom bántani a szöszit, csak a kedvemet lelni benne, méghozzá úgy, hogy ő is élvezze, legalább egyszer utoljára lehetne egy kéjjel teli éjszakám, még ha amúgy nem is a legelegánsabb leitatni valakit. Ám úgy okoskodom, hogy az ital mindössze törli a gátlásokat, és felszínre hozza az ösztönöket. Így ha Pollyn azt látom, hogy szélesedik a mosolya, akkor nincsen ellenére, ami történik. - Hogyne szeretném. Végülis izgalmas dolgok, ha belenyúlunk a valóságba, megváltoztatjuk a nézők érzékeit.. Igen, ez az én világom. – Elvégre most is ezt csinálom, csak mágia helyett a jó öreg alkoholt vetem be. A félénken zavart pillantásra csupán mosolygok, mintha hálás lennék a társaságért, hogy kitart, és itt iszik velem, pedig más dolga is lehetne. Egyre kevesebbszer kapkodja másfelé a tekintetét, úgy fest bármire is koncentrált, sikerült elvonnom egy jó időre a figyelmét. Bevetem a nagyágyut, a keményebb italt, és a látványos összeomlást, aminek meg is van az eredménye. Egyre lazábban, oldottabban viselkedik, és amikor indulnánk, beujjítom, hogy mennyire magam alatt vagyok. A válaszreakció igazán elégedettséggel tölt el, nem csoda, hogy pillanatok alatt meg is keményedek odalent. Nem tudtam igazán kiélvezni, hogy letapiztam, mert ez csak egy véletlennek tűnő mozdulatnak kellett, hogy látszódjon, hiszen azért Polly még részegen sem hülye. Viszont nevet, ami azt jelenti, hogy furcsamód mégis jól esett neki, és vissza is kérdez. – Oh semmi gond, legalább vidám vagy. Szépen nevetsz.. – Sütöm le a szememet, mintha olyan nagy probléma lett volna amit tettem, és csak akkor emelem fel a tekintetemet, ahogyan visszahelyezi a kezemet a mellére, itt már jóval bátrabban markolok rá, igaz még csak finoman gyümöszkélve. – Azt hiszem valahogy pont így. Nagyon magányos vagyok, és muszáj lenne tovább lépnem. – Mondom ki, és hagyom magamat megcsókolni. Legalábbis elsőre, hogy aztán nyitva tartsam a szememet, és ezúttal én csókoljam meg. Először finoman, majd szétnyitva az ajkait, tovább ízlelve őt, átadva az erős csokis ízből a saját nyelvemről is, amelyet az előbb oly annyira imádott. Szenvedélyes körzésbe kezdek a keblén az ujjaimmal, mintegy rátalálva a mellbimbójára, de csak ügyesen, hogy mindig éppen annyira érintsem, hogy még ne legyen csiklandós. A térdén felejtett másik kezem pedig már a combját simogatja. Elég nyilvánvalóan odapréselve őt a hátunk mögötti könyvespolchoz.
- Nem szép dolog megbántani valakit, ez tény, de... ha megbántad az úgy mégis csak más. - egy visszafogott mosolyra telik csak, mivel elvileg már mennem kellene, meg hát neki is jó lenne végre a Gyengélkedőre jutni, bár ez a csokis íz tényleg annyira finom, hogy oda meg vissza vagyok érte. Már csak az a nagy kérdés, hogy vajon mivel bántotta meg azt a lányt. Erre persze nem kérdezek rá így nyíltan, meg hát nem is rám tartozik, arra pedig persze nem gondolok, hogy konkrét fizikai bántalmazásról volt szó, ilyesmit nem nézek ki senkiből sem, mert amúgy nem tűnik ijesztőnek a srác. - Aham... értem. - nem egyáltalán nem értem, mi az, hogy nem iszik többet, de kevesebbet sem. Elég fura egy meghatározás, már csak azért is, mert kissé én már sokat ittam és így nehéz megérteni, hogy mit is akart ezzel most kifejezni. Egyelőre viszont nem próbálom megérteni, maradok az időnkénti kortyolgatásnál, bár mintha nem igen fogyna a poharamból és bár nem szoktam ilyet mondani, de mégis bólintok, mert hát igen a Mardekárosok nagyon is tahók tudnak lenni és az még nem kifejezés, mintha bármit vétettem volna ellenük, pedig én aztán semmi rosszat nem tettem. - Az azt hiszem illene hozzád, mondjuk a látványmágia, persze ha szereted a bűbájokat, meg persze szeretsz szerepeli, mert az nem árt. - azért csak odasiklik a tekintetem, ahogyan a térdemet simogatja, és valahol mélyen tudom, hogy zavarnia kellene, de közben meg... még sem zavar? Kissé zavartan pillantok rá, de nem lököm arrébb a kezét, annak ellenére, hogy talán kellene. De miért kellene? Végül is csak kedves velem, a poharam sem üres sosem, úgyhogy nincs ezzel nagy baj nem igaz? Azért csak felállok, mert jó lenne indulni, de amikor a kezemet nyújtom neki ő nem épp a kezemet fogja meg. Na ettől azért csak benn akad a levegő, annak ellenére, hogy én is most hajtottam fel a maradék pohárnyi likőrt és persze amikor visszahuppan a földre valahogy automatikusan én is visszahuppanok mellé, miután persze a keze lekerült a mellemről. Nagyot nyelek és zavartan nézek körbe, mert fura... nem hallok semmit, főleg nem azt, amit várnék, mondjuk az öcsém nevetését a fura helyzeten. Sehol sincs és ez... fura és mégis Ryanra figyelek inkább. Ryanre, aki pocsékul van láthatóan. - Oh én... Miért is segítsek? - összeszorítom a szememet, kissé megköszörülöm a torkomat, mintha a szavakat keresném, aztán egyszerűen csak elnevetem magamat. Elkerekedik a szemem és gyorsan a szám elé kapom a kezemet. - Bocsánat, én nem... nem akartam, csak... - újra felnevetek, mert pocsékul van és rossz a kedve. Érzem, hogy jobb kedvre kellene derítenem és hát tudom én jól, hogy a fiúknak mitől lesz jobb kedvük. Gyorsan kattog az agyam, hogy mégis mi lenne a legjobb megoldás, így aztán gyorsan a keze után nyúlok, ami az előbb eltévedt és a mellemre teszem megint két ártatlan pillogást mellékelve hozzá. - Ne haragudj, nem akarlak kinevetni. Tényleg... sajnálom és hogyan segíthetnék? - újabb pár pislogás, de a következő pillanatban már azon kapom magamat, hogy finom csókot lehelek az ajkaira. Nem erőteljeset, se nem vehemenset, vagy rámenőset, csak egy óvatosat, a kezét immár elengedve, mert hát meg tudja tartani ő is, persze ha ott akarja hagyni, ahová tettem.
- Nem tudtam, hogy bántás lesz belőle. Akartam, de nem úgy.. Egy lányról van szó, vagyis volt. A párom volt, de nem úgy alakultak a dolgok, hogy az mindenkinek jó legyen. Rég volt már, de a múlt nem ereszt. – Nem mondom ki hogy ez végülis fizikai, vagy lelki bántás volt, én tudom, hogy mindkettő, de a kis szöszit felesleges most részletekbe menően beavatni. Persze jól hangzik, hogy megkönyörül rajtam, de akkor miért adná be a derekát, ha mást bántottam? Ha nem vagyok jó ember, akkor egy ilyen naív teremtés miért akarna velem ágyba bújni? Nem, csak az működhet, ha valahogy túllépünk ezen, és elcsábítom. Vissza kell szereznem a magabiztosságomat, és most itt talán utoljára jól kell magamat éreznem. Talán nem egy tisztességes eszközzel, de ha felébred, talán emlékezni sem fog rám, csak fájni fog a feje. Hiszen finom leszek, gyengéd, talán még nyomot se hagyok igazán. Tetszetős lányka, de mivel Aurorát nem is láttam még, lehet, hogy pár órán belül el is tűnök az éterben. - Nem iszok többet. De nem iszok kevesebbet se. – Mosolyodom el őszintén, na igen, én meg a paktumaim. A kiccsaj még túlságosan józan ahhoz, hogy így kérdőre vonjon, de már kezd kissé pirosodni az arca, azért mégis hat rá, hogy nem szokott inni. Velem ellentétben.. Most akkor halott vagyok, vagy sem? Mert itt és most nekem is felpezsdül a vérem a whiskeytől, és most ráiszom ezt a finom likőrt, igaz ez utóbbi inkább valami pancs, nem több, de Pollynak azért remélem gyorsan bejut a vérébe. Tulajdonképpen eljött az idő, hogy észrevétlenül egy hasonló cimkés erősebb likőrre cseréljem, ezt meg is teszem, miközben ő hittől csillogó szemmel próbálja menteni a lelkemet. - Igen, lehet. A mardekárosok nagy tahók.. – Jó, akkor még nem is volt mardekáros Aurora, csak amióta itt van, de legbelül azért pocsék érzés ráhúzni a vizes lepedőt. Ám ha most ez hoz győzelmet, hát némi lelkiismeretfurdalással de megteszem. Ennél már úgyse süllyedhetek mélyebbre. Viszont azon alaposan meglepődök, amit az én beállítottságomról mond. - Talán a sport miatt. Ki tudja.. – cirógatom itt a már említett módon a térdét. Nem csiklandozó jelleggel, inkább mint aki nagyon hálás a társaságért, a lelkizését, és ezen a ponton mélyen a szemébe nézek, oda se pillantva, hogy töltök, már automatikusan tele lesz a pohara, immár az új, fejbevágósan durva likőrrel. Ez is édes még, és nem vehető észre a különbség, hiszen már megittunk vagy három pohárral, az alkohol mellékízét eddigre már megszokta. - Azt hiszem valami látványosba fogok fogni, úgy tudom itt van olyan szak is. Ha gondolod, hát induljunk. – Felhajtom a saját italomat, ezzel is sürgetve őt, de csak miután megtette, akkor veszem ki a poharat tőle is. A keze után nyúlok, de merő véletlenségből a keblére téved a kezem. – Oh, bocsánat, ez hogy sikerült.. – Húzom vissza a tenyeremet, és úgy teszek, mint aki kótyagos állapotba került. Szinte visszacsuklom, mintha olyan borzasztó nehéz lenne most elindulni. – Igazad van, minden az én hibám, és még az ital is.. Nem megy ez nekem, segíts... – Húzom magamhoz, mintha valami elveszett kiskutya lennék. És közben gonoszul azon agyalok, hogy vajon fejbevágta e már a második kör. Azaz a negyedik..
