2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Oh... mármint ténylegesen bántottál valakit? - nem tűnik olyan veszélyesnek, vagy csak én nem látom bele ezt másba? Esetleg úgy érti, mint én, hogy bűntudat gyötri. Az öcsémet nem bántottam, de nem voltam ott, amikor ott kellett volna lennem és talán ha nem megyek el szórakozni, akkor most semmi baja nem lenne, mert rá tudok szólni, hogy ne másszon fel a szekrényre. Azóta is bánom, hogy elmentem aznap és ezen már nem változtathatok. Lehetséges, hogy ő is valami hasonló eseményt élt meg és igazából nem tett semmi rosszat, hanem csak nem volt ott, amikor kellett volna és ezért nem tudott segíteni. Kérdés, ha tényleg szó szerint bántott valakit, akkor mi a teendő, de akkor sem nézek ki belőle igazán durva dolgot. Lehet, hogy csak betörte egy másik srác orrát valami haddelhadd miatt. - De pont, hogy nem még többet kellene innod és azt mondtad eljössz a Gyengélkedőre, ha maradok egy keveset. - nem felejtem ám el egyelőre, csak mert ittam már pár kortyot. Eszem ágában sincs annyiban hagyni, hiszen kellene neki egy rendes ellátás. - De miért veszíti értelmét a gyógyital? - kissé ráncolom a homlokomat, amikor ez a megjegyzés is leesik végre és persze nem igazán értem, hogy pontosan mire is akar kilyukadni vele. Lehetséges, hogy nem ember és ezért valahogy a bájitalok nem úgy hatnak rá, ahogyan másokra? Nem tudom, embernek tűnik, bár én is tudom hogy akadnak vérfarkasok, vámpírok az iskolában, de hogy ő is egy lenne közülük... persze bármi lehetséges. Nem csoda, ha most kissé az eddiginél is jobban vizslatom, amit persze könnyen félre érthet. - Értem, azt hiszem és persze nem kell, ha nem akarsz beszélni róla. Tudod a Mardekárosok... az is lehet, hogy megérdemelte. - nem ismerem persze azt a lányt, de miután Hugrabugos vagyok még inkább nem vagyok jóban annak a háznak a tagjaival, azaz inkább ők nincsenek velem. Elég bántóak tudnak lenni és akkor még finoman fogalmaztam. Persze az ember megtanulja idővel egyszerűen figyelmen kívül hagyni a dolgaikat, de okoztak pocsék éjszakákat amikor még elsős voltam, nem is keveset. - Lehetséges, hogy tényleg illenél Griffendélesnek. És egyelőre még nem tudom, hogy milyennek tartalak. - főleg miután csak most veszem észre, hogy a keze már egy ideje a térdemet cirógatja, ami felettébb furcsa érzés és még inkább meglepő, hiszen arról volt szó, hogy elmegyünk a gyengélkedőre, helyette viszont még mindig itt vagyunk és folyton újra tölt. - Tanár, talán, de a gyógynövényekhez nem igazán értek és nem bírom túlzottan a vért sem... de a tanár nem is olyan rossz. És te? Mi leszel később, ha már nem... itt leszel? - azt sem tudom pontosan, hogy itt mit csinál, csak hogy most épp töltöget nekem, én pedig készségesen kortyolgatok a likőrből és észre sem veszem, hogy azért szépen fogy az üvegből. Rá mintha nem is lenne olyan nagy hatással, erre mondta a gyógyitalokat. - Azt hiszem nekem ennyi lassan elég lesz. Mikor megyünk a Gyengélkedőre? - kezdem azért érezni, hogy kissé azért kótyagos a fejem, bár az édes csokis íz elég szépen elnyom minden mást, de azért csak-csak. Időnként oldalra pillantok, mintha csak nézelődnék és persze az öcsém már nagyon türelmetlen. Egy ideig elvolt, nézelődött, de már kezdi unni az ücsörgést.
- Csak nagyvonalakban.. Bántottam valakit, holott előtte nem volt szokásom. Megtörtént, és már nincs visszaút. Mindkettőnk életére kihatással volt, amit tettem, és most.. ezzel kell együtt élnem. – Vagy éppen a halálban ez az emlék kísér el. Mélyebben nem akarok belemennni, ebből is sejtheti, hogy lényegében nem vagyok rossz ember, csak az egóm olyan kibírhatatlanul nagy, amivel nem tudok mit kezdeni, és bizony egyszer elszakadt a cérna. Kár lenne, ha egyetlen súlyos tett alapján ítélne meg, hiszen ez a mostani egy új esély lehet, bár fogalmam sincsen jelenleg, hogy mit kezdjek Aurorával. Ezt a Polly kislányt talán le tudom itatni, attól azért kevésbé lenne lelkiismeretfurdalásom, hiszen itt van velem, kedveskedik, tehát ha letöröm a gátlásait, azt bármelyik buliban megkaphatná, én legalább arra mehetek rá, hogy ő is élvezze. Ha pedig többé nem lesz életem, hátha egy utolsó hancúr is elkísér. Még ha nincs is időm a csábításra, azt majd az ital megoldja helyettem. - Akkor tényleg az vagy. Oh nem, a gyengékedőn nem foglalkoznak az ilyen dolgokkal. A másnaposságra lehet, hogy adnak valami gyógyitalt, ami olyan gyorsan értelmét veszti az esetemben. Többet érsz vele, ha már segítenél, hogy maradsz egy keveset. Iszunk, és jól érezzük magunkat. – Simítom a kezemet az arcára, ezt veheti amolyan kedveskedésnek, hálának, de akár már többnek is. Ha elég naív, akkor még itt nem jut el a tudatáig, hogy lényegében mit is akarok, a későbbiekben pedig az itallal őrlöm fel az ellenállását. Ráadásul nem is kell megjátszanom magamat, ez a legszebb az egészben, őszintén pocsékul vagyok, és most érdemi következmények nélkül akarom elengedni magamat. Na nem, ez a szöszi nem jut majd Aurora sorsára, betudhatja esetlegesen butaságnak, ami vele történik, de fájni nem fog semmiképpen sem, a legtöbb fiatal minimum egy lerészegedős-szexelős buliban részt vesz, ez alól még a szüzikék sem kivételek. - Egy Mardekáros lánnyal.. Ettől még nem kell beskatuyázni, ő maga egyébként nem rossz, csak.. túlságosan erős volt mindkettőnk stílusa, és ő húzta a rövidebbet. De tényleg ne menjünk bele, hidd el, jobb ez így. – Vonom meg a vállamat, hogy most inkább őt hallgassam, hiszen érdekel, nem csak azért vagyok a társaságában, hogy a fizikai vágyak beteljesüljenek, végtére is beszélgetni is jó lehet, más nem nagyon tévedt egyenlőre ide. Ha leszámítom, hogy kicsit bolondosnak tűnik.. egészen értelmes. – Igen, kezdem már megismerni az iskolát. Nem, ha a helyi viszonyokat nézem, akkor griffendéles lettem volna, de máshova jártam. Tudod az a legyőzhetetlen típus. Talán ezért is vesztettem néha rajta. Kedvesség? Mire gondolsz? Engem annak tartasz? – Mosolyom el lágy határozottsággal, miközben finoman cirógatni akarom a térdét, na de nem olyan csikizősen. - Ahogy sejtem, a legtöbb hugrabugos ezzel a kérdéssel megküzd. Talán éppen azzal, amit most teszel. Segíteni másokon.. Tanár lehetnél, vagy gyógyító. Netán valami lélekbúvár.. – Gondolkozom el rajtam, hiszen érdemi társalságt is folytatunk a nyilvánvaló behálózás mellett. Nem válaszolok a kitérő mondatára, én egyértelműen hallottam valamit, de azért jó lenne tudni, hogy nincsenek e tanuk.. Na és persze töltök, még ha csak egy kortyot is ivott azóta..
Látszik, hogy nincs jó formában, pedig nem ismerem, de annyit azért le tudok szűrni az emberekről, hogy lássam mikor vannak totál ki és lássuk be ő most totál ki van és nem vagyok benne biztos még most sem, hogy az a jó megoldás, hogy iszik továbbra is, mert láthatóan az alkohol nem segített a problémáján. Akkor miért gondolja, hogy ha még többet iszik belőle akkor bármi jobb lesz? - És elmeséled? Attól hátha jobb lenne, ha már ilyen nagy a baj. - nem mondom ki, hogy a jelenlegi megoldása úgy fest nem javít a helyzetén, de talán ha beszélne róla, ha beszélgetnénk attól jobban érezné magát. Az öcsém egy kicsit várhat, bár nem igazán örül a dolognak, de végül is... most ez tényleg fontos. Az előttem ücsörgő srác tényleg nincs jól és bár nem én vagyok az angyal, akit most az életébe hozott a gondviselés, de mégis csak segíthetek talán azzal, hogy itt vagyok, de legalábbis figyelhetek rá, hogy ne legyen valami komoly baja, hiszen jelen állapotában jó eséllyel csak ártana önmagának, az pedig nem lenne jó, főleg ha utólag tudnám meg és ott motoszkálna bennem majd a gondolat, hogy én megvédhettem volna ettől. - Mentőangyal? Nem, én csak... rossz látni, ha valaki ennyire rossz állapotban van és ha tudok akkor megpróbálok segíteni, bár a legjobb akkor is a Gyengélkedő lenne. - igen, még mindig erre szavazok, bár a likőr tényleg finom, de elég visszafogottan kortyolgatom. Látszik, hogy nem járok gyakran bulizni, legalábbis mostanában nem szoktam, mert azért mielőtt az öcsém meghalt volt rá nem egyszer példa, csak ha ott van bennem a lelkiismeret-furdalás, hogy ha ott lettél volna akkor minden másképp történik.. Oldalra pillantok épp csak egy másodpercre, most legalább türelmesen vár, ez azért mindenképpen jó, azt hiszem most ő is tudja, hogy ez fontos, mert valakinek az életéről van szó. - Aljas? Pedig nem tűnsz annak, mégis... kivel voltál aljas és miért? - persze arra gondolok talán az illető megérdemelte, vagy ő az a fajta, mint a Mardekárosok. Érthető módon értük nem nagyon vagyok oda, miután velem nem szoktak túlságosan rendesek lenni, meg hát a legtöbbekkel a házamból. - Tudod van itt egy ház, a Mardekár, oda olyanok járnak, akik nem túl... kedvesek, remélem nem olyan vagy. - ki is mondom, talán a likőr miatt, pedig nem biztos hogy más esetben megtenném, mégis felhajtom, ha már koccintásra kerül a sor, ő pedig újra tölt, bármennyire is jelzem ne túl sokat. Azért nem akarok én becsiccsenteni, hiszen el kellene vinnem még a Gyengélkedőre, nem pedig nekem is itt ragadni. - Szeretek olvasni, de még nem tudom miben vagyok jó, ezt... olyan nehéz eldönteni. - na igen az iskolai kérdésekben felettébb bizonytalan vagyok. Nem tudom mi illene hozzám igazán és ha tudnám se lennék biztos tényleg jó lenne. A kérdésére csak zavartan nevetem el magamat, ez már valószínűleg a likőr hatása is egyben, már mint a nevetés. - Oh senkivel, sokat ittál biztosan rosszul hallottad. - végül is elég részeg ahhoz, hogy be lehessen neki adni az ilyesmit. Nem fogom az orrára kötni az öcsém jelenlétét és ezúttal igyekszem nem is rá nézni. Legalább most türelmes, pedig megígértem neki a kinti sétát, de egy kicsit muszáj várnia.
- Valójában én sem. Viszont.. most igen, nagy a baj. – Bólintok, mert tényleg magamba roskadtam. Hiába élek most, ettől még nem igazi élet ez, csupán egy küldetés, hogy akit eleve bántottam, azt bántsam még jobban. Van ennek értelme? Már megbántam amit tettem, és most ezen az úton induljak el megint, hogy kapjak egy új esélyt? Amikor megidézték a lelkemet, annyira görcsösen kapaszkodtam a lehetőségbe, most viszont emberként már ismét érzek, működnek az idegeim, ami viszont azt jelenti, hogy fáj a szívem, és ezt csak úgy tudom elnyomni, ha felejtek. Az ital viszont egyenlőre nem úgy hat, mint kéne, felszínre hoz mindent. A szöszi eltereli a gondolataimat, és bár őt nem bántanám, lehet, hogy soha többé nem lesz esélyem arra, hogy egy kicsit úgy igazán férfi lehessek. Olyan kis tündérnek néz ki, akit nem lehet csak úgy ágyba vinni, de talán az italtól elszáll minden dilemmája. - Aha, így már egy fokkal világosabb. És ide tartozol te, nekem meg nagy a szerencsém, hogy egy ilyen mentőangyal tévedt ide. – Merengek a saját likőrömet kortyolgatva aztán visszanézek rá, tényleg olyan nyugodt, kiegyensúlyozott teremtésnek tűnik, aki mellett nekem is tisztábbak lehetnek a gondolataim, ettől még nem akarom kevésbé, hogy kihasználjam a lehetőséget, hogy egy olyan emlékkel távozzak, hogy ne Aurora megerőszakolása legyen az örökre elkísérő délibáb, hanem ezzal a kis Pollyval töltött hempergés, amit mindketten élveztünk. Mert úgy vélem, működne a dolog, amit ha itallal rásegítünk, elszabadulhatnak az ösztönei. - Magamról? Alap esetben nagyon lazán veszem az életet, szeretem kiélvezni minden pillanatát, de.. vannak hibáim, olyan hibák, amelyek ha egyszer kiemelkednek a többi közül.. Nos katasztrófák indíthatnak el. Ez történt, és nem tudom visszacsinálni. Igazán aljas voltam, olyan aljas, akinek a társaságát alap esetben egy másik házba tartozó valaki nem akarná, ám aki jámbor, az talán. – Koccintok vele halovány mosollyal, és kiiszom a sajátomat, várva, hogy ő is megtegye, hogy aztán automatikusan töltsek megint. – Ez a hely.. amolyan dolgozószoba, noha nem vagyok kutató, csak unom magamat. Könyvritkaságok, izgalmas kötetek mindenfelé. Szeretsz olvasni, vagy inkább másban bizonyulsz jónak..? Tényleg, kivel beszélgettél? – Azért mégiscsak rákérdezek, mert ha őrült, az sem baj, legalább kevésbé fogja híresztelni hogy velem találkozott. Vagy legalábbis nem fognak neki hinni.
- Ezek szerint te viszont igen. Ennyire... nagy a baj? - nem is merem őt igazából nem tudom, hogy mi történhetett, de azért az ember csak nem iszik ennyit akkor, ha nincs jó oka rá. Persze tudom vannak, akik buli címszó alatt akár még meg is teszik, de most itt buliról sincs szó, hiszen nincs itt senki. Az ember akkor iszik ennyit egyedül, ha nagyon neki van keseredve, tehát gondolom esetében erről lehet szó. Csak az a kérdés, hogy vajon mi történt, ami miatt ennyire padlóra került és így sikerült kiütnie magát. Ha nem vagyok itt akár még más baj is lehetett volna, beleesik rosszul mondjuk az üvegbe és tudom is én... esetleg még jobban vagy rosszabb helyen is megvághatta volna magát. - Hát... általában úgy vélik a Hugrabug épp a legegyszerűbb, nincs olyan nagy jellemzőnk, mint a többinek. A vers szerint: A Hugrabugnak nyájas népe békés, igazságos. Oda mész, ha türelmes vagy s jámbor - ez világos. - végül csak picit megvonom a vállamat. Igazából ez igaz rám, nem vagyok túlontúl bátor, vagy hatalomra vágyó, és nem is mondanám magamat folyton könyvekbe temetkező okoskának. Nem illenek hozzám az ilyen végletek, azt hiszem a magunk fajták esetében pont erről van szó, nem vagyunk túlzottan kiemelkedőek, de ezt nem is bánjuk, én legalábbis sosem irigykedtem másokra csak azért, mert teszem azt nekem is többnek kellene lennem, jobbnak valamiben. Jelenleg egyébként is az öcsém foglal le leginkább, nem is nagyon van időm mással foglalkozni. Közben átveszem a poharat és kortyolok kicsit belőle. Elég finom szó se róla, szívesen elnyalogatom egy kicsit, aztán majd úgyis megyünk a Gyengélkedőre. Igazán nem is érezni az édes íz miatt rajta az alkoholt szerencsére. - Nem is tudom mit mesélhetnék még, inkább te mondj valamit magadról. Egyáltalán miért vagy itt? És mi ez a hely? Olyan mint a könyvtár kihelyezett részlege... nem jártam még itt azt hiszem. - fel ugyan nem állok, csak nyújtogatom kicsit a nyakamat és nézelődöm. Tényleg olyan, mint egy könyvtár, elég sok könyv van, már csak ezért is fura, hogy itt van valaki, aki a könyvekkel foglalkozás helyett inkább leissza magát, mert hát lássuk be elég sokat ivott már és most még folytatja, bár ezen a csokilikőrön nem sok mindent lehet érezni szerencsére. Talán rá sem lesz majd túlzottan nagy hatással. Jó lenne, ha azért nem rosszabb lenne a helyzete, hiszen nem azért vagyok itt, hogy még jobban kiüsse magát, miközben velem iszogat.
- Na igen, én is ezt gondolom rólad. Olyannak tűnsz, aki nem tud úgy magába süppedni. – Valójában én sem voltam ilyen, de a halál mint tudjuk mindent megváltoztat. Ahogyan Aurorának is mondtam, úgy eltorzult minden, olyan rémképek törtek rám, amelyek nem engedik elfeledni, hogy a legrosszabb pillanataimban milyen ember voltam. Ha nem tudnám, hogy meghaltam, lényegében bele is őrülhetnék a tudatba, hogy miket kell elviselnem. Remélhetőleg, ha valahogyan vége lesz az itteni létemnek, megszűnik mindez. Fogalmam sincsen ugyanis, hogy hogy bírnám ki ezt az örökkévalóságig. Most viszont itt ez a dögös kis szőke, aki jó társaság lehet, ha redukáljuk a visszafogott viselkedését, s inkább előhozzuk az ösztöneit. Talán éppen az itallal. - Hugrabug? Nem, még nem vagyok tisztában azzal, hogy milyen itt a rendszer, csak sejtem. A legtöbb helyen különféle házak vannak. A tiéd itt mit jelképez? Nos.. Nem, már befejeztem, és látogatóba érkeztem, ha lehet így mondani. Vagyis.. ideküldtek, hogy keressek fel egy régi ismerőst.. Elég csúnyán váltunk el. – Teszem hozzá vonakodva, nem nagyon akarnék a múltamról mesélni, legalábbis amíg józan valamennyire, mert csak az kéne, hogy faképnél hagyjon, akkor a ma esti szórakozásnak biztosan annyi. És ki tudja, hogy mikor téved errefelé valaki. Nagyon nem tűnik úgy, hogy megkezdené az ivást, így jó példával járok elől. Félreteszem a saját whiskey-s üvegemet, s magamnak is töltök a csokilikőrből. Picit felé legyezgetve az édes aromát, végül bele is nyalok. Számomra nagyon könnyű ital, bármennyit meg tudnék belőle inni. De remélhetőleg őt fejbe fogja vágni. És nem fogunk leállni. Picit még nyelvemet is kidugom az egyik kortyot után. - Hát ez isteni.. Na folytasd csak, és közben kóstolj. – Helyekezkedek el mellette a földön a hátamat az egyik könyvesszekrénynek döntve. Még nem zavaró közelségben, de annyira igen, hogy bármikor újratölthessek.
Fura egy alak. Persze én is voltam már bulizni ez tény és való, de nem szokásom ilyen mértékben sokat inni, meg aztán amikor már eleve látod magadon, hogy mennyire rossz passzban vagy végképp nem okos ötlet még ráinni. Ebben a kutyaharapás szőrivel dologban se nagyon hiszek, nem gondolom, hogy ha már most ilyen állapotban van, akkor ha erre még ráiszik, akkor jobb lesz, sőt jó eséllyel csak rosszabb. - De igen, viszont azért ennyire még soha sem volt rossz napom. - na igen, szerintem ő enyhén szólva is túlzásba vitte a dolgot és akkor még finoman fogalmazok, de úgy fest, hogy ez neki nem esett még le, pedig elég szépen beverte a fejét, de mintha nem lett volna számára ez olyan nagy probléma, mint a nagy átlagnak. Lehetséges, hogy már máskor is volt része hasonlóban esetleg és már megszokta, hogy ennyire rossz vége lesz az ivászatnak? Pedig jobb lenne, ha inkább tanulna belőle, de gondolom azt nem fog. Viszont, ha nincs más lehetőség, akkor én is kénytelen leszek itt maradni vele egy ideig, amíg nem hajlandó eljönni velem a Gyengélkedőre és ha iszom egy keveset, akkor megteszi és most ez a fontos. Nem akarom, hogy összeessen, úgy nehezebb eljuttatni a célig, bár mágiával lehet, hogy még könnyebb lenne, mert legalább nem tudna ellenkezni ájult állapotban. - Magamról? Nem is tudom mit mesélhetnék... a nénikém nevel és Hugrabugos vagyok, jól értek a bűbájokhoz és ki kellene találnom rövid időn belül mihez akarok kezdeni magammal jövőre, de egyelőre még nem tudom. És te? Nem láttalak még az iskolában egyetemista vagy? - gondolom ez lehet a magyarázat, vagy vendég diák, bár kissé idősebbnek tűnik, de vannak a felsőbb évesek között olyanok, akik később folytatták csak a sulit és ezért húsz felettiek is akár. Lehetséges, hogy ő is ilyen, vagy tényleg vendég diák, netán egy második szakot is el akar végezni, netán bukott... legalábbis ezzel a mentalitással még ez se lenne meglepő, de az biztos, hogy nem velem egy korú, mert akkor már láttam volna órákon, vagy legalább az épületben, viszont az egyetemisták gyakrabban vannak gyakorlaton, ezért ritkábban tartózkodnak a Roxfortban.
Hiába is magyaráznám a szöszinek, hogy mi is ez a folyosó, s én halott vagyok, aligha hiszem, hogy meg tudná érteni. Viszont a könnyeim felszáradván új játékszerben gondolkozom. Ha csak egy ideig vagyok itt hogy megkeserítsem Aurora életét, senki nem írta elő, hogy közben ne próbáljam meg kiélvezni a számomra adatott lehetőséget. Talán már a következő percben ismét elveszik az életemet, hát nem ragaszkodhatok ahhoz, hogy csak egykori áldozatom nyomában járkáljak, főleg mivel a halál mindent megváltoztat.. Nem volt egy dicső tett tőlem, csak a pillanat hevében történt, de büszke már végképp nem vagyok rá. Viszont hogy ezt nyíltan be is valljam..? Arra nincsen sok esély. - Nem hallottad még azt, hogy kutyaharapást szőrivel? Különben is, mindenkinek lehet rossz napja, neked még nem volt? – Kérdezek vissza, és igyekszem nyugodtan tenni mindezt, pedig a válasz emelkedettebb hangemért kiáltana, de ha rárivallok, akkor talán faképnél is hagy. Nem, ezt a lányt csak úgy erőszakkal nem akarnám megszerezni magamat, de az árnyalt csábítás segíthet, már ha rá tudok segíteni az itallal. Kérdés, hogy a mártírarcom ehhez mennyire támogat. Azt sem értem, hogy hova nézeget állandóan, ő sem teljesen ép, ebben biztos vagyok. Kinyitom tehát a csokis likőrt, és felé legyezgetem kissé a feltörő megyes aromát, merthogy azzal van keverve. Ha nem túl nagy italos, akkor sem tántoríthatja el az alkoholszag, mert az édes csokigőz mindent elnyom. Talán majd a nyelvén picit érezni fogja a szúrást, de nem lesz vészes, ez tényleg lányos ital. Ám abból az erősebb fajta, én csak márkás szeszt iszom. - Milyen kis angyali teremtés vagy.. Hát jó, iszunk, aztán megyünk. – Mielőtt leülnénk, hozok két üvegpoharat is a bárból, és közelebb lépve a lányhoz, noszogatom, hogy csüccsenjen le az egyik piros kárpitos fotelbe. Én magam a karfán foglalok helyet, és töltök mindkettőnknek. Nem csurig, de azért nem is keveset, majd jó példával elől járva már kortyogatom is. – Addig is, mesélj magadról. – Cinkos pillantással méregetem, semmit sem tudok még róla, csak hogy maximálisan jóindulatú. Viszont túlontúl óvatos, és ezt a gátlást mielőbb le kéne bontanunk.
Fura dolgokat mondd, annyi már egyszer szent igaz és nem is értem mit akar ezzel a gonosz folyosó dologgal, de elég csúnyán fest, jót tenne neki, ha egy kicsit megvizsgálnák, mert bár ismerek gyógyító varázslatokat, de nem olyan sokat, hogy ha komolyabb baja történik, mert túl sokat ivott, akkor segíteni tudjak neki és hát lássuk be elég szépen beverte az előbb a fejét. - Szerintem a te gyomrod már így is fel lehet kavarodva, azért estél el. - próbálkozom azért óvatosan, mert nem szívesen hagynám itt szegényt ilyen állapotban, még ha nem is valami bizalomgerjesztő a kinézete, de azért még sem kellene. Nem hiszem, hogy rossz ember lenne, csak biztosan valami miatt magába zuhant, amit meg tudok érteni, hiszen amikor az öcsém meghalt én se kezeltem épp a legjobban a dolgot, bár azért ennyire nem voltam pocsék állapotban. Biztosan valami nagyon rossz történhetett vele, akkor meg főleg nem lenne szép tőlem, ha itt hagynám. Azért a felvetését hallva elgondolkodom, mert nincs rossz illata a likőrnek, még ha tudom is, hogy nem kellene, meg amúgy is inkább neki kellene segítség, nem nekem is inni, de ha másképp nem jön velem... - Jól van, de utána megyünk a gyengélkedőre ugye? Nem szeretném, hogy bajod legyen. - beljebb lépek, bár le nem ülök. Fura ez a hely és látszik is rajtam, hogy furának gondolom, hiszen azért elég szépen be van rendezve és még nem jártam itt. Mégis miért van itt és egyáltalán milyen célt szolgál?
Na jó, most már össze kellene szednem magamat, mert nem vagyok egyedül, s nem hagyhatom, hogy az önsajnálat eluralkodjon rajtam. Férfi vagyok, még akkor is, ha meghaltam. Most újra élek, van testem, és alaposan be tudok rúgni, mint látszik. Ez már aligha visszafordítható folyamat, de halottként mégiscsak máshogyan működök, például meghalni sem tudok megint, így csak érzem az alkohol maróan áldásos hatását, felszabadulnak az érzések bennem, csak az az átkozott felejtés nem megy. Viszont a világos hajú csaj legalább kissé eltereli a figyelmemet, mert úgy tűnik, hogy elűzni nem tudom. Megtehetném, hogy ijeszthetem, de annyit ostoroztam már magamat a halálom után, hogy ezúttal nincs kedvem gonoszkodni. Ha nem akar elmenni, akkor maradjon, hát bánomisén, legalább van társaságom, amíg rám nem un. - Az lehet, ha te mondod. A gyengélkedő nem érdekel, én aztán mindent túlélek. – Ezt már mosolyogva mondom, kissé önirónikusan is, de nem fogom beavatni, hogy mi is történt velem, teljesen felesleges most ezen siránkozni. Ezért aztán veheti úgy, hogy rossz napom van, ezért is iszogattam, és az erős alkohol csípte ki így a torkomat, hogy könny gyűlt a szemembe. Végül meglelem az üveget, de még nem tudom kinyitni, ezért is nyújtom felé, de nagyon nem úgy tűnik, mintha érdekelné a dolog. Feltápászkodok, miután visszakaptam az üveget, és éretlenkedve rázom meg a fejemet. - Kávé? Kell az a fenének.. az csak felkavarja a gyomrot. Akkor ez nem kell? Találok neked mást? – Tolom félre, mert a szekrényeim egyikébe rejtettem egy finom féle likőrt, méghozzá csokoládésat. Annak már a cimkéje is igen hivogató, olyan, mintha fondű lenne, forró, folyós csokoládé, amelynek a közepén egy meggyszem csücsül. A helyére rakom a whiskeys üveget, és gyorsan lecsavarom a likőr tetejét. A szobát gyorsan betölti a finom édes illat. Na vajon ez tetszik neki? – Az édesszájúak kedvence.. Ha iszol velem, utána elmegyek a gyengélkedőre, és megnézem azt a kávét is. Áll az alku? – Sötét pillantásomban most derű villan fel, erre igazán nem lehet nemet mondani. Eddig olyan kis komolynak tűnt, igazán megenyhülhetne már, ha ilyen segítőkész. Pedig nem várom el senkitől, hogy mentőangyalt játszon.
Már lassan azt sem tudom, hogy mennyire keveredtem el, mert kezdem sejteni, hogy ez a hely elég távol van a konyhától, pedig megígértem az öcsémnek, hogy gyors leszek. Tény, hogy le akartam vágni egy kisebb folyosó szakaszt, de nem gondoltam volna, hogy ez a gyors levágás ezt fogja eredményezni majd. Nem tévedtem el kb. elsős korom óta a Roxfortban, most pedig tényleg elbizonytalanodom, hogy nem jó helyen járok, pedig erre lehet a konyha, mégis most nagyon úgy fest, hogy ez valami más hely, főleg ha ezt a srácot nézem, aki szegény felettébb rossz állapotban van és még félre is beszél, bár gondolom ez a sok ital miatt lehet. Hiába kente szét egy részét a falon, amikor majdnem hozzám vágta az üveget, attól még neki se sok fogalma van róla, hogy hol van. Még hogy sötét és gonosz folyosó... ez a Roxfort, itt nincs efféle. - Itt nincsenek sötét és gonosz folyosók, az veszélyes lenne a diákokra nézve, de neked... lehet, hogy nem lenne rossz ötlet elmenned a Gyengélkedőre. Elég rosszul festesz. - oh annyit tudok, hogy a fiúk nem igazán szeretik, ha látják a gyengeségüket és ő még könnycseppeket is mázol az arcán, gondolom a miatt, hogy ilyen nagyot esett. Végül is teljesen érthető, hogy nincs jól, csak nem értem, hogy akkor miért folytatja tovább az ivászatot, ha ez ennyire rossz hatással van rá és szerintem ő is sejti, hogy ennyire rossz hatással van rá. - Oh én nem... nem gondoltam, hogy innék és amúgy is más dolgom lenne. - tétovázom, mert itt még sem hagyhatom szegényt, viszont ha csak úgy lelépek még baja lesz, inni viszont... főleg hogy elég furán viselkedik és persze az egész folyosó kihalt és egy lélek sincs sehol... Végül csak kissé közelebb lépek hozzá, és elveszem az üveget, de miután lepattintottam a tetejét vissza is adom neki. - Tényleg jobb lenne neked a Gyengélkedőn és mondjuk innod egy kávét. Szerintem az már... csak ártana, nem használna. - tényleg nem tartom jó ötletnek ezt az ivási mizériát, sőt nagyon-nagyon rossz ötletnek gondolom. A végén még rosszul lesz és amilyen kihalt a folyosó senki sem fogja megtalálni, azt pedig azért még sem hagyhatom, annyira azért vagyok rendes, hogy ne akarjam hogy itt ájuljon el egyedül, vagy törje össze magát.
Annyira azért nem meresztem a szememet, csak furcsa, hogy úgy tesz, mintha hárman lennénk. Különben is; van nagyobb bajom ennél, küzdök az ébrenléttel, mert az ájulás kerülget. Furcsa ez, hiszen ha meghaltam, hogy is tudnék elájulni? De nem, mégis ez a folyosó különös hatalommal bír, bármi megtörténhet, elájulhatok, lehet hasmenésem, bármi. Kivéve az, hogy megint meghaljak. Ha valaki leszúrna, akkor mi történne? Fogalmam sincsen. Viszont a lelkiismeretfurdalás, az örökös önmarcangolás a múltam miatt. Tudom, hogy már késő bánat átértékelni az életemet, hiszen aligha lehet visszaút. Igaz, hogy Aurora miatt vagyok itt, és majd ha kissé összeszedtem magamat, foglalkozom vele megint, de most ebben a pillanatban nem tudok a feladatomra koncentrálni. - Konyha? Na azt nem tudom.. Ez a folyosó sötét.. gonosz, ha a magamfajták itt tudnak lenni. Mondtam, hogy menned kéne. – Törölgetem a szememet, dacosan elmázolva a feltörő könnyeket, amelyek egyértelműen az önsajnálat jelei. Elűzném a lányt, de mi van akkor, ha ivócimborának használhatom? Elkezdek kutatni a földön egy újabb üveg után, amikor megszólít, s én megállok a csúszómászásban. - Ah itt van! – Találok rá egy elgurult üvegre, aminek még nem vertem a seggére, bontatlan a drága. Eközben mázlisan elkerülöm a szilánkokat is, így alaposan félreértem a lány ajánlkozását. – Naná! Egyedül már alig bírom, gyere csak szöszi. Ha már idetévedtél, igyál velem.. – Támasztom a hátamat az egyik szekrénynek, amin elvileg könyvek vannak, noha nem szoktam túl sokat olvasni, vélhetően azért álmodtam őket ide, mert jó mutatósak az antiknak tűnő szobában. Dühösen rázom az üveget, mert nem tudom lepattintani a tetejét, végül csak a lány felé tartom, hátha segít.
Tényleg nem láthat mellettem senkit sem, akármennyire is mereszti a szemét, hiába viselkedem úgy, mintha egyébként lenne ott valaki. És persze megtehetném, hogy tovább állok, na de milyen dolog lenne, amikor szegény épp most esett el? Talán beverte a fejét és mi van akkor, ha még netán el is ájul? Azért még sem hagyhatom csak úgy itt, mert ha nem jár erre épp senki akkor még netán valami komoly baja is történhet, ha összeesik ájultan, aztán meg nem találják meg. Nem, ennyire azért vagyok figyelmes, még ha kissé szeleburdi is, hogy ne tegyek valakivel ilyesmit, még ha láthatóan nem is valami kedves az illető és üvegeket hajigál mások felé, ami lássuk be szintén nem valami rendes gesztus. - Tudom, de... erre van a konyha. Tényleg nem akarlak zavarni, de nem festesz valamit jól. - még mindig erősen vacillálok, hogy mit tegyek, még sem kellene csak úgy itt hagynom, mert a végén még kárt tesz magában, főleg hogy láthatóan újabb italt kezd el keresgélni, miközben jól látszik, hogy már ez is épp eléggé megártott neki. Vajon miért csinálja egyáltalán? - Szerintem nem kellene többet innod és... ez veszélyes is lehet, mármint a sok szilánk miatt. Segítsek? - na nem azt mondom, hogy italt keresni, de mondjuk legalább eltakarítani a szilánkokat, hogy annyival könnyebb dolga legyen, mert ahogyan most tapogatózik a földön a végén még beletenyerel valamibe. Azért túlságosan közel nem megyek, de a pálcám előkerül, és ha netán közel kerülne egy szilánkhoz azt óvatosan arrébb pöccintem az útból, hogy tényleg nehogy valami baja essen. Igaz, hogy elég problémás a viselkedése, cseppet sem mondható kedvesnek, de ennek biztosan meg van a jó oka, mint ahogyan én is nagyon magam alatt voltam az öcsém halálakor.
Fókuszálok a szememmel, de még nem igazán látom, hogy ki az, csak a mocorgás tűnt fel. A fejemet durván bevertem, ami azért meglepő, mert elszoktam a fájdalomtól. Fogalmam sincsen, hogy itt hogyan, miért van anyagi testem, hiszen eddig a semmi közepén lebegtem, de amikor megjelentem a kastély közelében, valami idevonzott, itt építettem ki az álmaim alapján a saját szobámat.. Élek, már amennyire ez életnek nevezhető. A tarkóm viszont vérzik, ettől a fémes íz a számban. Néhány hangfoszlány eljut a tudatomig, de nem hozzám beszélnek, az tuti. Megpróbálok felülni, de még nem megy. Hunyorgok, sokadjára már tisztul a kép, és egy világos ruhás lányt fedezek fel közeledni, a haja szinte hófehér. Vagy extrém szőke. Valami topmodel lehet, hogy ennyire végletes? Hörögve ropogtatom a nyakamat, csoda, hogy nem törtem el semmimet, annyira elvesztettem az egyensúlyomat. - Ez nem a konyha.. Miért zavarsz?! – Nem mondom, hogy rárivalok, de kissé élesebb a hangom a kelleténél, s láthatja, hogy a kézfejem csurom vér, azzal törölgetem magamat. A szemeimben némi könny is csillog, de ez lehet az alkoholtól is, jó erős lőrét kívántam oda magamnak. Az önsajnálat már csak hab a tortán. Végül mégiscsak megtalálom az érzékeimet, és nem túl kedvesen mérem végig. - Túlélem. Vagyis.. ennél jobban már úgysem eshet bajom. – Sötéten pislogok rá, mintha úgy moccanna, mintha lenne vele valaki, de ennyire nem lehetek vak, senki mást nem látok rajta kívül. Térdre ereszkedek, és kikerülve az üvegszilánkokat, elkezdek keresgélni egy másik üveget. Remélem addig a csaj is elhúz, nincsen hozzá hangulatom.
Nem igazán figyelek most senkire és semmire, hiszen a szendvics miatt jöttem, nem másért, a zaj sem köt le, amit a távolban lévő ajtó mögött hallok egészen addig, amíg nem történik olyasmi, amitől érthető módon azonnal összerezzenek. Nem csoda azt hiszem, hogy amikor nem is oly messze tőlem az üveg a falnak csapódik, a maradék egyértelműen alkoholos tartalma pedig szétfolyik a falon összerezzenek. Persze egyből magam mögé intem az öcsémet, mintha neki árthatna bármi is, de ez ösztönös reakció, pedig tudom, hogy rajta átrepül minden. Óvatosan pillantok csak a vélt irányba, ahol most már azt is meghallom, hogy valaki épp elesett, no meg eljut a tudatomig, hogy jó eséllyel nekem kiabált. Pedig én aztán igazán nem akartam senkit sem zavarni, főleg nem szánt szándékkal. A felszólítás azért betalál és legszívesebben el is tűnnék innen, de miután látom a folyosó végén, hogy az illető épp próbál felállni a földről kissé tétovázva ugyan, de lépek felé párat. Na nem megyek túl közel, hiszen most mondta, hogy tűnjek el. - Mindjárt, csak megnézem jól van-e. - pillantok oldalra az öcsémre halkan súgva neki a szavakat, csak aztán nézek a távoli alakra, aki jó eséllyel már kiveheti az alakomat és láthat rendesen, annyira azért vagyok közel. - Igazán nem akartalak megzavarni, épp csak a konyhába tartok és... gondot sem akarnék okozni, de... jól vagy? Nem verted be a fejed? - elég nagyot esett, bennem pedig van azért annyi jó szándék, hogy ne hagyjam csak úgy ott a padlón, főleg ha netán beverte a fejét, ami tudjuk jól, hogy nem egy kellemes dolog. Igazság szerint, ha bárki elesik mindig az öcsém jut eszembe, biztosan nagyon csúnyán megütötte magát, amikor leesett a konyhában és ki tudja, hogy pontosan hogyan is történt azonnal meghalt, vagy... Nem, ebbe azt hiszem nem is nagyon szabad belegondolnom. El is hessegetem a dolgot, inkább nyújtogatom a nyakamat és araszolgatok közelebb, ha nem szól rám azonnal az illető újfent, hogy tűnjek el.
Kezd már nagyon elegem lenni, a folyosóra alig téved valaki, ezért aligha volt értelme visszajönni. Azzal, hogy elvesztettem a tudatomat, megszüntem létezni, még ha olyan dícstelen véggel is, lezárult minden. Most itt vagyok, és ami elsőre megelégedettséggel töltött el, hogy végre élek, ráadásul ezen a sötét helyen fizikai testem is van, pár nap alatt búskomorsággal töltött el. Tipikusan olyan alak vagyok, akinek kell a közönség. Ha az nincs meg, nem tudom kivel kiélni a társaságra való hajlamomat, a cinizmusomat, az egómat. Marad a pia. Mivel a saját képemre formálhatom a helyet, de élőt nem teremthetek, így bourbonbe folytom a bánatomat, és marcangolom magamat. Van mit végiggondolni, de hogy bármiben hibás lennék? Aligha fogom elismerni. Egykori könyveim ott vannak ugyan, de már életemben sem voltam túlságosan kiművelős fajta, így csak végső esetben fanyalodok rájuk. És most még véletlenül sem tartunk. Már azzal sem szarakodok, hogy töltsek magamnak, üvegből iszok, miközben ücsörgök az egyik bőrfotelemben, a nyitott ajtón keresztül hallok valamit. Hátrébb dőlök a nagy szédelgés közepette, de így sem látok még semmit. Feltápászkodok, és az üveggel egyensúlyozva az ajtóhoz támolygok. Itt ezen a szent helyen emberi alakom van, így a pia rombolóan hat rám. Egyébként sem vagyok túl kedves, ám így a hatása alatt még inkább eldurvulhat a helyzet. - Ki a szar vagy...? Húzzál innen, amíg szépen mondom..! – A kezem ügyében lévő üveget tiszta erőből az alak felé hajítom, azaz csak hajítanám, mert elvesztem az egyensúlyomat, így a dobás íve sem az árnyék felé halad, hanem a szemközti falon, ott törik ripityára az üveg. Én meg szépen dobok egy hátast, de az esést alig érzem, végre szilárd talaj van a hátsóm alatt. Erőltetem a szememet felkönyökölve, hogy az illető végre elhúzott-e. Ha eddig társaságra vágytam, már túljutottam a holtponton, elérkezett az önvádaskodó lélekmarcangolás.
Gyors léptekkel haladok végig a folyosón, meg-megkorran a gyomrom, még az a mázli, hogy a klubhelyiségünkhöz viszonylag közel van a konyha, így bármikor tudok szerezni magamnak valamit, ha épp arra van szükségem. A szőke fürtök csak úgy lebegnek utánam, a cipőm hangosan kopog minden lépésnél, amiből tökéletesen lehet tudni, hogy valaki itt bizony nagyon siet. - Mindjárt ott vagyunk, hozok egy szendvicset, aztán jöhet a séta rendben? - egy pillanatra oldalt pillantok, ahol persze az ég világon senki sincsen, legalábbis egy külső szemlélő az ég világon senkit sem látna, én azonban az öcsémhez beszélek, akit én ott látok loholni mellettem. Ő persze fut, ami egy szellemtől teljesen irreális, de azzal magyarázom, hogy igyekszik úgy tenni, hogy számomra hitelesebb legyen a jelenléte, ezért nem siklik, mint ahogyan egy átlagos szellem tenné. Ő persze csak elmosolyodik, elég türelmes velem szinte mindig, nem kell ezúttal sem rohannom, de én mégis ezt teszem. Na igen, ez van, ha lelkiismeret furdalásod van, még ha nem is tehetsz az öcséd haláláról, de mégis igyekszem mindent megtenni, amit csak lehet, hogy jól érezze magát és úgy érzem, hogy akkor fog igazán menni ez, ha minél több időt töltök vele és természetesen ezen is vagyok. Ezért igyekszem most, mert neki nem kell ennie, nekem viszont igen, de egy szendvics út közben is belefér, aztán már mehetünk is ki sétálni. Egyébként is jó az idő szerencsére, bár ő ebből sem érez sokat, sőt semmit, de ettől még tudom, hogy ugyanúgy szereti a napsütést és a virágokat, ahogyan régen is oda volt értük és még ha csak ilyen visszafogott minőségben is, attól még élvezheti.
- Igen, persze, de... idővel elfogadható és kész. - főleg mert én sajnos nem vagyok az a típus, aki minden áron meg akar felelni másoknak, vagy minden áron bizonyítani akar. Nekem jó így, nem fogom erőltetni, hogy mások érdeklődjenek irántam, főleg hogy most itt van Cedric, aki tökéletesen elég nekem arra, hogy teljessé tegye az életemet. Nem is kell ennél több igazából, pont elég ha az szeret, akit te is szeretsz, miért akarnál megfelelni mindenki másnak? - Konyítok a vérmágiához, de... nem én akartam, ez elég bonyolult és nem is szabad beszélnem róla. - rázom meg a fejemet. Persze ebből még nem tudhatja, hogy pontosan mire is vagyok képes, vagy miért titok, netán milyen erős vagyok e téren, és nem is mondhatok róla többet. Ez a képesség nem nyílt dolog, nekem legalábbis azt mondták, sőt McGalagony kimondottan a lelkemre kötötte, hogy lehetőleg ne is nagyon használjam, ha nem muszáj és így is lesz, mert... megígértem neki, de vannak helyzetek, amikor egyszerűen nem tehetek mást. - Kevés igazán jó példa van a jósokra igazság szerint, de... nem baj, én már elfogadtam ezt. - hogy nem igazán hisznek nekem, hogy az emberek általában azt hiszik tévedek, hazudok. Ez van, nem fogom erőltetni, ezért nem is tudtam először hogyan mondjam el ezt Kylenak, hiszen nála is meg volt az esély, hogy nem hisz majd nekem és csak kinevet, de úgy fest ő legalább komolyan is tud gondolkodni. Talán látta rajtam, hogy én nagyon is hiszek abban, amit mondtam, még ha mások nem is szoktak. - Tudod azért bőven van, akinek még ez sem elég. - félmosollyal vonom meg a vállamat. Nem mindenki egyforma, sokan az álmoknak sem hisznek, de tényleg nincs ezzel gond, elfogadtam és nem várom, hogy bárki változtasson rajta. Az én életem ilyen, volt épp elég időm megszokni a kétkedő és furcsálló pillantásokat már. - Azt hiszem sötét volt a haja és a szeme is, a bőre világos, de az arcát nem igazán láttam és nem volt rajta egyenruha sem, ami segítene, hogy melyik ház tagja. Ha... újra látok új álmot vele kapcsolatban, akkor szólok. - hátha az álmok segítenek, vagy úgy hogy már találkoztam Kyle-lal esetleg más lesz a helyzet és teszem azt könnyebben jönnek az álmok, más helyzetekben, vagy jobban rá tudok koncentrálni arra a lányra, akit figyelmeztetni kell. - Persze, rendben, addig a könyvtárban is kutakodok. Szia! - intek még utána egyet és kivételesen egészen jól vagyok. Nem lett kellemetlen következménye annak, hogy elmondtam egy álmomat, nem érzem magamat rosszul utána, ami azért nagy dolog, szinte sosem volt még ilyen, maximum, ha Cedricnek meséltem. Apropó Cedric... azért előtte még sem titkolhatom el ezt, bár Kyle arra kért, de Cedric nem okoz gondot és vele mindent megbeszélek, ezt sem tarthatom csak úgy magamban. Sokkal könnyebb feldolgoznom mindent akkor, ha nem kell elzárnom, Cedricben pedig maradéktalanul megbízom. Pár pillanattal Kyle után végül én is távozom a teremből, beszélek Cedrickel, ő is segíthet megfelelő varázslatot találni.
//Én is köszönöm, király volt és folytatása következik. //
- Igen, talán igazad van, de ha mások nem veszik a fáradtságot annak érdekében, hogy megismerjenek minket az érdeklődési körünk miatt, akkor az valamilyen szempontból elég frusztráló érzés tud lenni, nem igaz? - pillantok kérdőn Kylie-ra, nem igazán árt megtudni róla egy-két dolgot, ha már az utamba akadt. Miként gondolkodik a világról? Fogalmam sincs ugyan arról az aprócska tényről, hogy vérmágiát használ, ez azért sokkal értékesebbé tenné a szememben, de már így is a kelleténél jobban felkeltette a figyelmemet. Az a riadt tekintet, amikor észrevett... Bárki nevezhet bolondnak, de ez cseppet sem jó jel a jövő eseményeit figyelembe véve. Semmi és senki sem akadályozhatja meg a terveimet, Kylie pedig olyasvalaki, akit minél előbb érdemes lenne a saját oldalamra állítani. Még mielőtt Justice is tudomást szerez az álmairól. - Szánt szándékkal nem? - hökkenek meg, ezen a mondaton valóban elcsodálkozom, még csak nem is kell színlelnem az érzelmeket. - Ezt meg hogy érted? Most tanulmányoza őket vagy sem? Ha az embert érdekel valami, akkor nekiül, kezébe vesz egy ezzel foglalkozó kötetet, majd átrágja magát a lapjain. Ez elég szándékos cselekedet kell, hogy legyen, más út nem igazán járható. A sötét mágia iránti érdeklődés nem lehet passzív cselekmény, ha valaki tanulmányozza ezt a mágiaágat, akkor igen aktívan kell tenni. Ott volt például a Sötét Nagyúr... a világot is körbeutazta annak érdekében, hogy elmerüljön a fekete mágia bugyraiban, ő – ennek hála – igen sok mindent tett le az asztalra. Szóval, Kylie is hasonló hozzám, de mit takar nála ez a „nem szánt szándékkal”-kifejezés? - Mondjuk, a bogaras Trewalney professzor nem igazán jó példa a jósokra – vakarom meg az állam töprengve, nagy eséllyel én is simán kinevettem volna a lányt, ha csak úgy odajön hozzám, majd kerek-perec elmeséli nekem a velem kapcsolatos álmait. Nem igazán lett volna hiteles, de a rémület az arcán eléggé meggyőzött arról, hogy igazat mond. Nekem ugyan nincs jóslástan órám, de hallottam már arról iskolai berkekben, hogy az a Trewalney mennyire szeret túlzásba esni a drámákat illetően, melyeknek legalább a fele humbuk. Kylie azonban más, ő tart tőlem, ami hihető is azok után, amiket látott. Innentől kezdve nincs okom kételkedni a szavaiban. - Tudod, ha azzal jöttél volna ide, hogy kártyát vetettél ki, vagy jósgömbben pillantottad meg az arcom, akkor szerintem én is faképnél hagytalak volna, de az álmok... Ráadásul, látom rajtad, hogy teljes mértékben biztos vagy magadban, akkor csak nem ferdítesz, igaz? Emellett pedig nem esik túlzásokba, csak a lényeget mondta el, nem kezdett el felesleges érzelmi kitöréseket produkálni, sikongatni, ájuldozni... Egyszóval: nem a figyelemfelkeltés ezzel a célja és az, hogy tartsák valamire az iskolában. Természetesen, engem nem kell meggyőznie, hiszek neki, de ha ebből a szempontból vizsgáljuk a dolgokat, akkor ez is nagyon fontos. Ha ilyesmiket tett volna, én bajban lennék, ő pedig őrült. Ennyi. - Nem, nem vagyok olyan – csóválom meg a fejem, az viszont korántsem jó jel, hogy Kylie ennyire Justice nyomába szándékozik eredni. Keresnem kell valakit, aki hasonlít annyira az álmaiban látott lányra, hogy beadjam neki, csakis ő lehet az. Van pár lányka, aki rám ácsingózik, egyet talán rá tudok venni, hogy legyen a segítségemre. Majd azt adom be, hogy Kylie kissé bogaras, rosszat álmodott, ezzel csak megnyugtatni szeretném. Még stimmelne is a sztori, hiszen – saját elmondása szerint – nem sokan hisznek neki. - Az oké, hogy pár pillanatra láttad, de milyen jellemző vonásai voltak? Haja? Szeme? Sötét vagy világos volt? Nem az iskolai egyenruha volt rajta véletlenül? Mert akkor még azt is be tudnánk lőni, hogy melyik ház tagja... Elég gyanús lenne, ha úgy keresnék egy Justice-ra hasonlító lányt, hogy Kylie semmit sem mondott a kinézetéről, ezzel csak magamat buktatnám le. Most kifaggatom, pár nap múltán pedig úgy teszek, mintha a folyosón megpillantottam volna a leendő áldozatomat és bemutatom Kylie-nak, ha továbbra is ragaszkodik a nyomozgatáshoz. - Varázslat? - vonom fel a szemöldököm, ez keményebb dió lesz, mint hittem, hiszen ha mágiát használ a lány, akkor nagy eséllyel nem fogom tudni befolyásolni. Ez baj, méghozzá nem is kicsi, fogalmam sincs, mit tegyek, ha Justice nyomára akadna. Mindegy, ezen majd ráérek akkor töprengeni, egyelőre viszont maradok a saját tervemnél: a Kylie álmában látott lányra megszólalásig hasonlító valakit találni... Ezzel egy kis időre leülnek a kedélyek. Talán. A csendet a szünet végét jelző csengő szakítja félbe. - Na jó, tudod mit? Ha bármelyikünk is jutott valamire, akkor szól a másiknak, rendben? Bagoly vagy valami, ugyanebben a teremben találkozzunk... Most mennem kell, szia! Intek neki egyet, majd sarkon fordulok, végül komor képet vágva indulok el a kijárat irányába. Kylie, Justice, Aurora... Három olyan lány, akik minden bizonnyal komoly akadályok elé fognak állítani. Biztos sikerülni fog így a tervem?
//Köszi a játékot //
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
- Azért valahol igazuk van, sok sötét varázslatokat ismerő, sötét varázsló... veszélyes. -azért ezt csak csendben teszem hozzá, hiszen tény és való, hogy nekem sem esne jól, ha csak azért gondolnának rosszat rólam. Itt van nekem a vérmágia, amiről alig tud valaki, de éreztem én jól, hogy már McGalagony is másképp nézett rám, amikor rájött, hogy milyen varázslatot használtam. Cedric az egyedüli, aki tudom, hogy nem ítél el e miatt és nem néz rám másképp, mert ő tényleg jó ember és értékel engem, akármire is vagyok képes. - Nem, én... szánt szándékkal nem. - megrázom a fejemet, hogy érezze erről nem szívesen beszélek, főleg hogy nem is lehet, no meg őt nem is ismerem annyira, hogy e téren bízzam benne. Nem tudom, hogy milyen ember, de ha azt nézem, amit álmodtam róla, akkor könnyen lehet, hogy veszélyes és jó, ha óvatos vagyok vele, ami azt jelenti, hogy nem kötök bármit az orrára, mert akár még tovább is adhatja. Ha valakit alig ismersz nem bízhatsz meg benne, főképp egy ilyen finoman szólva is komoly dolog kapcsán nem igaz? - A jósmágiát a legtöbben értelmetlennek tartják és nem is igazán hisznek benne. - ami persze valahol érthető, hiszen még én sem vagyok mindig teljesen biztos magamban, de ettől még nem kellemesebb a helyzetem. Sőt kifejezetten pocsék, hogy már kis gyerekkorom óta kell így élnem, hogy folyton mások tekintetét látom, ahogyan furcsállva néznek rám, ahogyan ott van a szemükbe, hogy elítélnek és furának tartanak csak azért, aki vagyok, vagyis amire képes vagyok. De már mondhatni megszoktam és most amúgy sem ezt a fontos, hanem Kyle ügye és az álmom. - De, ha tudnánk, hogy ki az, akkor odafigyelhetnénk rá, vagy... megvédhetnénk, ha valaki mégis ártani akar neki. Mármint nem te, hiszen... nem vagy olyan... - nem kellene pár szó alapján megbíznom benne én is tisztában vagyok vele, de fogalmam sincs róla, hogy vajon veszélyes-e és nem tűnik annak, még segített is nekem, pedig még csak nem is ismert, tehát nem volt rá oka. Nem hiszem, hogy bárkinek is ártana, abban több ráció van, hogy valaki felveszi az alakját, akkor viszont meg kellene védenünk azt a lányt. Utána kellene néznem, hogy kicsoda. - Jól van... megpróbálok keresni valamit, talán van rá varázslat, amivel megkereshetjük, az álmom alapján. - ez is egy opció lehet, de mindenképpen megéri legalább megpróbálni, hátha sikerül, aztán majd meglátjuk. Egyelőre viszont megtorpanok, hiszen most ennél előrébb úgy se juthatunk, de ha ő nyitott szemmel jár, én pedig utána nézek a dolgoknak és ha bármit tapasztalok akkor felkeresem és küldök neki egy baglyot... az úgy jó lehet. De, hogy még Cedricnek se beszéljek erről... előtte nem titkolózom.
- Igen, sok minden függ attól is, hogy ki mire használja. Pont ezért ítélik el azokat, akik a Durmstrangban tanulnak... Mindenki azt hiszi, hogy sötét varázslók gyermekei vagyunk, akik a világot akarják leigázni mindenáron. Nem mondom, hogy annyira a lelkemre vettem volna ezeket a kritikákat annak idején, amikor a Roxfortba érkeztem, de azért igenis kellemetlen tud lenni a szavak többsége. Bántóak, hiszen ez egyáltalán nincs így. Tény természetesen, hogy sok szülő csak azért iratja oda a gyermekét, hogy fekete mágiát tanuljanak, de ettől függetlenül a Durmstrang egy kiemelkedően jó iskola, míg a Roxfort nem tartja ugyanazt a színvonalat. Nagyon sok félvér diák jár ide, akik sajnos kiemelt figyelmet kapnak minden téren, így elég hamar azt érzik, övék a világmindenség. - Te is tanulmányozod a fekete mágiát? - pillantok Kylie-ra, elvégre kihallom a hangjából, amint elbizonytalanodik egy pillanatra, ebből pedig szinte egyből levágom azt a tanulságot, hogy neki is van némi köze ehhez a mágiaághoz. Nem sokan szoktak habozni, amikor a fekete mágiáról és annak használóiról beszélnek, kivételek ez alól azok az emberek, akik szintén benne vannak a dolog másik oldalában is. Kylie nem látszik olyasvalakinek, akit érdekelne ez az ág, de sohasem szabad elsőre ítélni... Talán némileg jobban is belemászott a dolog közepébe, mint azt én hinném. - Érdekes, pedig ők is olyasminek a birtokában vannak, amit a muglik nem hinnének el – vonom meg a vállam töprengő arckifejezéssel, némileg furcsa számomra, hogy ebben a világban akad még olyasvalami, ami mágusok számára is furcsa lehet. A jövőt megjósoló álmok nem túl gyakori jelenségek, de reálisak, számomra legalábbis mindenképp annak számítanak. Miért ne lehetne hihető mások számára sem? Mindenesetre, Kylie jól tudja, mit miért kell tennie, ő nőtt fel ezzel a képességgel, nem én, minden bizonnyal vannak negatív tapasztalatai is a dolgot illetően. - Azért elég durva, hogy van Jóslástan óra is a Roxfortban, de téged elutasítanak, amikor az álmaidról szeretnél beszélgetni másokkal... Mondjuk, azzal is tisztában vagyok, hogy Trewalney professzort is sokan bogarasnak tartják, egy szavát sem hiszik el, néhány tanár pedig szintén osztja a diákok eme véleményét. Szerintem sem sok tehetség szorult a nőbe, de Kylie más, amit ő látott, mindenképp valóra fog válni, ezt pedig csak én tudom, senki más. Veszélyes lenne hát anélkül elengednem a lányt, hogy alaposabban kifaggatnám az álmairól, emellett pedig botorság is. Sokat kockáztatnék vele, de azzal még többet, ha nem próbálnám meg a magam javára fordítani ezt a tehetséget. Elég nagy hasznom lehetne belőle, ami azt illeti. - Megkeresni? - keserű nevetés hagyja el ajkaimat a lány szavai hallatán, majd lassan megcsóválom a fejem, mintha számomra annyira egyértelmű lenne a válasz: - Szerinted mit szólna, ha elé állítanánk azt mondva, hogy te, akit soha életében nem látott, megálmodtad a halálát? A legjobb esetben sem örülne ennek a hírnek, de ami biztos az az, hogy bolondnak könyvelne el magában. Elvégre, te magad mondtad, hogy a többség sosem hisz neked, szóval ez a reakció nem lenne meglepő számomra. A második gond pedig az, hogy elvileg én vagyok a gyilkosa, ergó: tőlem nem ártana távol tartani, nem így gondolod? Kíváncsian pillantok a lányra, mintha valóban számítana a véleménye, noha egyelőre csak egyetlen cél lebeg a szemem előtt: Justice és Kylie nem találkozhatnak egymással. A két lányt távol kell tartanom egymástól, ez pedig nem fog menni, ha kutatómunkába kezdenénk. Én ismerem az áldozatomat, Kylie viszont ezt nem tudhatja meg, veszélyes lenne rám nézve. - Egyelőre jobb lenne, ha senkinek se mondanád el a dolgot. Senkinek – nyomom meg az utolsó szavamat, tényleg ez lenne mindenki számára a legjobb. Kylie értékes fegyver, de ha eljárna a szája, akkor minden bizonnyal lépéseket kellene tennem annak érdekében, hogy elhallgattassam. - Ha álmodnál valamit, akkor engem keress meg, ne mást, velem beszéld meg, nekem meséld el. Talán valaki tényleg majd az én alakomat felvéve próbál meg ártani a lánynak, majd megpróbálok nyitott szemmel járkálni a folyosókon. Talán még idő előtt lebuktathatjuk... Remélem, a lány nem kezd el erősködni azt illetően, hogy ő igenis szeretne részt venni a dolgok mélyebb bugyraiban. Egyelőre elég számomra a két lányt távol tartani egymástól, a többi még várathat magára.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Csak megrázom a fejemet. Semmi gond, persze érthető, ha megpróbál valaki segíteni a másiknak, csak hát ez egy olyan helyzet, amiben nem igen lehet. Nem gond, mert nem is várom el, hogy más oldja meg helyettem az én gondjaimat, nem is lenne elvárható a dolog. Nekem kell az életemet helyre tennem és talán idővel majd sikerülni is fog, de addig is jó nekem így is. Az iskolának idővel vége lesz és majd a való életben kell tudnom igazán megállni a helyemet nem igaz? - Ez igaz. Az ismerete még nem jelenti, hogy valaki gonosz, sőt... néha a használata sem. - talán érezhető, hogy egy pillanatra elbizonytalanodik a hangom, hiszen lássuk be én magam vérmágiát használok. Nem szándékosan, a dolog csak úgy kialakult és nem mondhatom, hogy direkt teszem, de attól még e van és nem vagyok tőle még gonosz, mert nem akarok ártani másoknak, sokkal inkább segíteni, csak hát nem egyszerű, mert sajnos a legtöbben még a mai napig is úgy kezelnek, mintha nagy bajok lennének velem és úgy se mondanék igazat, pedig szimplán csak néha tévedek, de azért az utóbbi időben egyre ritkábban. - A többség nem is igen hinne nekem, szóval ez nem merül fel. - félmosollyal vonom meg a vállamat, bár azért érezni lehet, hogy ez nem egy őszinte mosoly, de ettől még így van. Hiába mondanám el bárkinek is, úgy se hinnék el nekem, tehát sok értelme igazából nem is lenne, pont e miatt nem is verek nagy dobra soha semmit. Úgy se szoktak nekem hinni és amúgy is Cedricen kívül nem igen mesélek senkinek sem az álmaimról, ez pedig azt hiszem túlzottan drasztikus volt és ezért nem mondtam még neki sem. Valahol reméltem, hogy abbamarad és kész, nem kell vele a továbbiakban foglalkoznom. - Csak pár pillanatra láttam és futólag... nem tudom, hogy kicsoda, de talán megkereshetnénk. Ha még sem te akarsz neki ártani, hanem más... Vagy szerinted mit kellene csinálnom? - az a remek kis bizonytalanság most is hamar a felszínre tör. Nem tudom, hogy mit kellene tennem és tőle várok tanácsot, pedig lehet hogy pont nem tőle kellene kérdeznem, hogy mit tegyek. Na igen, erre nem gondolok, mert nem tűnik olyan nagyon rossz, vagy veszélyes embernek. Nem olyan elsőre és másodikra sem, aki bárkinek is ártani akarna, vagy akár tudna. Rendes srácnak hat és valahogy pont e miatt nem feltételezek róla semmi rosszat. Talán tényleg tévedtem és valahogy az ő arcát láttam oda, vagy még nem is ismeri azt a lányt és csak valami kósza álomról van szó, vagy... - És valaki nem vehette fel az alakodat? - oh igen még ez is egy opció lehet, hogy a dolog meg fog történni, de valaki az ő képében akar annak a lánynak ártani. Igen, ez lehet még a kézenfekvő magyarázat, csak épp akkor az a kérdés, hogy ki lehet az és vajon miért tenne ilyet?
- Nem tudom, ez nem annyira a szakterületem, bocsi, ha kellemetlen helyzetbe hoztalak – vonom meg a vállam, tényleg nem az én dolgom lenne, hogy beleszóljak abba, miként oldja meg a mindennapi helyzeteket. Miért zavar, ha nincs önbizalma? Nekem sincs sok, elvégre rettegek attól az embertől, akit éveken át az apámnak tartottam és még abban sem vagyok teljes mértékben bizonyos, hogy összejön a tervem minden apró részlete. Ha kellő önbizalommal rendelkeznék, talán eszembe se jutnának ilyen alaptalan gondolatok, semmiképp sem kételkednék magamban. Így azonban elég gyakran elárasztanak a negatív gondolatok, egyszer-kétszer már odáig is eljutottam, hogy erre nem érdemes semmiféle energiát sem pazarolni, hiszen képtelen vagyok elviselni a közelemben Justice-t. Mindezek ellenére azonban folyamatosan olyan maszkot kell magamra öltenem, mintha élvezném a lány társaságát, ez pedig teljes mértékben kikészít. - Hobbiszinten olvasgatok róla, ennyi és nem több – mosolyodok el barátságosan, habár ez egyáltalán nem igaz, de ezt Kylie nem is igen sejtheti, hiszen nem ismerhet. - Tudod, sohasem árt, ha valaki mindkét mágiában jártas, hiszen a világunknak sem csak a jó oldala létezik. Ez valóban így van, elvégre mindenhol jelen van a rossz és a jó is, a kettő nem tud egymástól teljes mértékben elhatárolódni, olyan nincs, hogy valaki csak jó, esetleg csak gonosz. A Sötét Nagyúrban is volt jóság, elvégre akadt pár olyan ember, aki túlélte a vele való találkozást, mindezt pedig azért, mert pont jó napjában találták meg. Justiceban is minden bizonnyal akad valami, ami miatt szimpatikus lehetne nekem, én azonban szándékosan nem igyekszem megismerni azt az oldalát. A végén még akadályozna a megölésében, márpedig azt nem ártana teljesen tiszta fejjel végrehajtanom. Ha éreznék vele kapcsolatban bármit is, az csak akadályozna, ezt pedig nem engedhetem meg magamnak. - Rendben – biccentek Kylie válaszát hallva, miközben magamban határtalanul megkönnyebbülök. - Tudod, az ilyen álmokat célszerű nem nagydobra verni, hiszen talán olyan embernek is a fülébe jutna, akinek pont nem kellene... Még szerencse, hogy Kylie nem az a pletykás típus, mivel akkor már rég mindenki engem gyanusítgatna mindenben. Az pedig külön öröm számomra, hogy pont belém botlott még jóval azelőtt, hogy bárkinek is beszámolt volna az álmairól. Veszélyes dolog egy hozzá hasonló embert úgy az útjára engedni, hogy velem álmodik, méghozzá ilyeneket... Most mit kellene tennem? Szórjak rá Exmemorian-t? És ha valakinek mégis megemlítette az álmát? Gyanús lenne, ha egyik napról a másikra elfelejtené a dolgokat, egy tanár igazán könnyen utána járhat annak, ki is használta rajta ezt a varázslatot. Írjak apámnak? Mit is mondanék neki a levélben? Hogy van a suliban egy lány, aki megálmodta, amint megölöm a nővéremet, akiről eleve nem is tudhatnék? Nem, itt csakis az a megoldás lehetséges, hogy a lány bizalmába férkőzzek. Sokkal hasznosabb abban az esetben, ha mindenféle ellenállás nélkül megosztja velem az álmait. Jó fegyver lenne a kezemben, annyi szent. Justice mit is tudna felmutatni? A pletykáin kívül nincs semmije. - Valamikor mindennek el kell kezdődnie, nem igaz? - vonom fel a szemöldököm, noha némileg aggasztanak Kylie iménti szavai. Kemény dió, ha semmit sem tudok belemagyarázni a lányba, aki az álmai miatt alapból kevésbé fog megbízni bennem. Nem fog olyasmit elárulni nekem, ami számomra hasznos információ lenne, hiszen aligha segítene hozzá valaki más életének a kioltásához. - Igazából csak megölni? Kylie, a fél Roxfortot nem ismerem, egyetlen barátom van a diákok között, bárki lehet az a lány, akit az álmaidban láttál velem. Fogalmam sincs arról, miként jutnék el odáig, hogy bárkivel is végezzek. Tanácstalan képet vágva csóválom meg a fejem, miközben úgy teszek, mintha én is nagyon törném a fejem a megoldáson, de eközben egészen máshol járnak a gondolataim. Thessát ismerem csak, ő sem tud a szándékaimról, habár nem lenne túl szerencsés, ha Kylie elkezdené faggatni a lányt, elvégre neki már meséltem arról, hogy nagyjából miért is vagyok az iskolában. Kylie pedig nem ostoba, összerakja a kirakóst, főleg amikor rájön, hogy Justice és én testvérek vagyunk. Egyből rosszra fog gondolni, habár miért is ne tenné? - A lány arcát nem láttad véletlenül? Nem volt ismerős sehonnan sem? Meg kell kérdeznem, hiszen Justice is a Hollóhátba jár, párszor össze kellett már futniuk, még ha csak pár pillanatra is. Bizonyára emlékszik rá, ha a rémálma után történt a dolog. Előtte nagy eséllyel nem ragadt meg benne a lány, de utána mindenképp.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
- Talán igen, de ezt nem olyan könnyű megoldani. - csak sóhajtok egyet, hiszen lássuk be az önbizalom nem valami egyszerű dolog, nem terem csak azért, mert azt akarod, hogy legyen. Vagy van, vagy nincs, sajnos nem lesz erősebb, mert én azt szeretném, hogy erősebb legyen és gyengíteni is elég nehéz másét, na nem mintha én ilyet valamikor is tenni akartam volna bárki ellen is. Az enyémet már elég sokan gyengítették, szó se róla, de én mégis úgy gondolom nem tehetek sokat az önbizalom növelésért. Hiszek magamban, már jobban, mint pár hónapja, amit Cedricnek köszönhetek és mellette erősebbnek és többnek is érzem magamat, de azért ez még mindent nem old meg, főleg ha épp nincs velem. - Igen, pont ezért, de ha csak felületesen érdekel, az persze... más. - ez így azért jobban hangzik, mintha tényleg kedvelné a sötét mágiákat. Az azért ijesztően hangzik, főleg ha azt nézzük, hogy mit álmodtam róla. Nem szeretném, ha kiderülne, hogy tényleg valami hasonlóra is akár képes lenne, hogy valakivel végezzen, főleg mert olyan kedves és segítőkész srácnak tűnik egyébként. Elsőre nem néznék ki belőle semmi rosszat, meg aztán ha már sötét mágia... a vérmágia se túlságosan világos és én mégis képes vagyok rá, még sem vagyok gonosz ugyebár. - Nem, ritkán szoktam és nem is voltam biztos, hogy ez nem csak egy visszatérő rémálom. - fel sem merül bennem, hogy azért kérdez így rá, mert fontos lehet az ő szempontjából, nehogy más megtudja, hogy mit tervez. Talán mondhatjuk, hogy naiv vagyok, de ritkán fordul elő, hogy valaki kedves velem, pont ezért nem feltételezek utána az illetőről rosszat, még egy ilyen rémálom után sem, főleg ha azt nézem, hogy tényleg benne volt már azért a pakliban, hogy végül is tévedtem. Erre azért lehetne esély akár most is, bár akkor nem láttam volna olyan sokszor ugyanazt... azt hiszem. - Nem hiszem. A jósálmok nem ilyenek. Mármint... nem kapcsolódik beléjük valaki másnak az arca, ilyesmire még sose volt példa és akkor nem álmodtam volna többször ugyanazt, veled. Maximum nem láttam volna jól az arcot, olyan már előfordult. - persze még mindig nehéz róla elhinni, hogy valakinek ártani akar, de mégis amit mond nem tűnik lehetségesnek. A jósálmok nem így működnek, azokat nem befolyásolja a tudat alatti, ahogyan a rendes álmokat, nem így működnek. - Nincs valaki, akit... nagyon nem kedvelsz? Hosszú, barna hajú lány és esetleg... nem akarod bántani igazából, csak... - nem is tudom, hogy mire akarok kilyukadni. Nem mondom, hogy ő rossz ember lenne, de mi van, ha azért láttam ezt, mert mégis csak van rá esély? Ha felmerült benne, mert valaki megbántotta, rosszat akart neki és végül nem bántaná, hiszen én csak a fojtogatást láttam és azt is azért, hogy lebeszéljem róla, mert még csak felmerült benne, és esetleg egy vita, vagy dühös veszekedés... a harag válthat ki az emberből olyasmit, amibe bele sem gondol, hogy milyen következményekkel járhat és nyugodt állapotában nem is tenné meg.
- Elsőként talán nem ártana egy kicsit több önbizalom – vetem fel a dolgot Kylienak, hiszen látszik rajta, hogy nem szeret a középpontban lenni és a hangját hallatni, a hozzá hasonló emberekból gyakran lesznek áldozatok. Mindenki tisztában van azzal, hogy nem védik meg magukat, elvégre szeretnek láthatatlanok maradni az emberek előtt. - Adok pár tippet, de azokat tényleg meg kell fogadnod... Nem vagyok én olyan nagyon gonosz, szívesen segítek azokon az embereken, akik valamiért elveszettnek tűnnek számomra, talán azért is, mert én is ilyennek éreztem magam, amikor rábukkantam a cikkekre, melyek aztán megváltoztatták az életemet. Kylie pedig semmit sem ártott nekem, soha életemben nem láttam még, de így is lerí róla, hogy nem igazán van oda mások társaságáért. Mindezek mellett pedig komolyan érdekelt az is, hogy miért ijedt meg ennyire tőlem? Mit látok a tekintetében, ami annyira aggaszt? Senki sem ismer, elvégre úgy jöttem ide, hogy előtte alaposan utánanéztem annak, van-e itt esetleg bármilyen ismerősöm. Hiszen, lássuk be, néhány rossz pletyka így is keringett rólunk a környéken és nem is éppen alaptalanul. Ennyit apám óvatosságáról. - Csupán hobbi szinten – válaszolom a lánynak, hiszen látom rajta, mennyire megrémíti az újonnan jött információ, mégis mi lehet a baja? Nem akarom azonban elijeszteni magam mellől, ezért nem is érdemes ecsetelnem a fekete mágia előnyeit, hiszen nagyon sok olyan ember él a világon, aki elutasítja az ehhez hasonló tanokat. Mégis, e mágiaág révén tartunk ott, ahol, ha csak a jó mágia létezne a világon, akkor mi lennénk elnyomva, nem a varázslények. Eszem ágában sincs azonban Kylie előtt reklámoznom magam, valamiért sokkal jöbb ötletnek tartom, ha befogom a szám és nem mondok semmi olyasmit, ami a későbbiekben rossz fényt vethet rám. Ez a lány tud valamit, ami talán veszélyes lehet rám nézve. - Nem igazán szeretnék elmélyülni benne, hiszen elég veszélyes, nem véletlen, hogy ezt nem tanítják errefelé, nem gondolod? Kérdőn pillantok a lányra, választ várva, minden bizonnyal ő sem híve ennek a mágiának, akár a Roxfortosok többsége. Dumbledore szépen kiplántálta belőlük még ama gondolatot is, hogy talán lenne értelme használni, elvégre még csak gyakorlati szinten sem engedi, hogy kipróbálják a tanulók. Kár, hogy a Durmstrangban nincs egyetemi képzés, hiszen ott azért sokkal, de sokkal értelmesebb oktatás zajlana, ezek a nebánts virágok még csak elképzelni sem tudják, milyen egy igazán színvonalas tanóra. Nem ez az idétlen pálcalengetés, nem korántsem így nézne ki a dolog. - Ó – szólalok meg Kylie beszámolóját hallva, most az egyszer pedig nem szorulok arra, hogy színleljem a dolgokat. Meglepnek a szavai, emellett pedig végtelenül meg is könnyebbülök, hiszen nem tudja, ki lesz az áldozatom, így hát értesíteni sem fogja tudni őt. Maga a lány azonban eléggé a hasznomra lehet, ha ügyesen lépkedek a sakktáblán, talán még meg is előzhetem Justicet, ha Kylie a bizalmába fogad engem. Jövendölő álmok? Nem gyakoriak, de nagyon hasznosak tudnak lenni akkor, ha a megfelelő ember kezébe kerülnek. Nálam jobb helyen pedig nem is lehetnének. - Ne aggódj, nem vagyok gyilkos, hiszen akkor már te sem élnél, nem igaz? Miért hagynálak életben, amikor meg akarok ölni valakit, és te az utamban lennél? Beszéltél erről másoknak is? Tudnom kell, kik azok, akik még tudják a kastélyon belül, hiszen ha ennek elterjed a híre, akkor az már valóban komoly veszélyt jelentene rám nézve. Pletykák kelnének szárnyra a folyosókon, szájról-szájra terjednének, onnan már nem lenne visszaút. Ha azonban még időben elkapom azt az embert, akinek erről esetleg Kylie beszélt, nos... talán lenne némi befolyásom a dolgok alakulására. Cselekednem kell, azonban bízok abban, hogy nem mondta el senkinek sem, hiszen bizonytalan jószág, nagy eséllyel nem sok embert fogad a barátságába. Nekem is csak azért mesélte el a dolgot, mert rólam álmodott. - Az esetek nagy részében. De mi van akkor, ha én a kisebbik százalékba esek bele? - felvont szemöldökkel pillantok a lányra, ezzel is jelezve felé, hogy tőle várom a választ. - Bárki tévedhet, mindannyian emberek vagyunk, és persze az is megeshet, hogy valahol láttál már a kastélyban, a tudatalattid pedig csak játszik veled... Esélyes, hogy tényleg meg fog történni a dolog, mivel azonban nem ismered a gyilkos arcát, tudtodon kívül az enyémet illesztetted be a helyére. Olyasvalakiét, akit még nem is ismersz, de már láttál valamerre. Mit gondolsz? Egészen reális magyarázat, gondolatban már vállon is veregetem magam, ez a gondolatmenet nagyon is megérne egy külön gratulációt. Zseni vagyok, nem vitás.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
//
