2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Októberrel elérkezdtünk az oldal nyolcadik születésnapjához és a tavalyi évhez hasonlóan ismét pontgyűjtögetős játékkal készültünk, néhány változtatással. Teljesíts az alábbi feladatokból minél többet a hónap folyamán (egész pontosan október 3-től 30-ig, tehát négy héten keresztül), hogy minél több pont üsse a markodat, amik alapján Halloween-re jutalmakat "vásárolhatsz".
Hetente ismétlődő feladatok: - Egy hét alatt legalább 5 IC hozzászólás megírása: 5 pont - Useres fórumba való írás (pl. Beszélgetés kötetlenül, Zeneajánló, Látványtechnika): 1 pont - Karakterfejlődés dobás: 1 pont - Iskolaújság szabadon választott témájába írás: 1 pont - Játékos hozzászólás írása mesére/közösségi játékra: 3 pont - Mesélői hozzászólás írása csoportos játékra (nem feltétlen Kalandmesterrel/Játékmesterrel): 5 pont
Csak egyszer teljesíthető feladatok: - Hozzászólás pörgetés, 10 IC: 10 pont vagy 15 IC: 15 pont (minden IC beleszámít, a heti öt is) - Új helyszín alkotása leírással, képpel együtt: 3 pont (ez esetben nem jár érte az IC jutalom) - Új karakter megalkotása (elfogadás után jár a pont): Saját: 3 pont / Leszel-a: 5 pont / Keresett: 10 pont - Leszel-a... hírdetés betöltése egy létező karaktereddel: 3 pont - Vedd elő a legrégebben használt karaktered / egy karaktert, akinek minimum egy hónapja nem volt IC hozzászólása, és hívj játékra egy ugyanilyen karaktert olyan személlyel, akivel amúgy sincsen sok játékod/szálad: 5 pont
Minden héten hétfőtől vasárnapig gyűjtheted a pontokat és vasárnap (amikor úgy érzed készen vagy a hétre) jelezned kell a fórumban, hogy miket teljesítettél, hány pontot számoltál össze. Ahol megoldható ott linkelj, hozzászólások esetén bizalmi alapon megy, mint a szerencsehétfőnél, de szúrópróba szerűen ellenőrizhetünk. Október 31-én összesítünk és elkezdhetitek "elkölteni" a szerzett pontokat.
Jutalmak (szabadon választott karaktereknek): 1. Ahány pontot költesz, annak a kétszeresét kapja a karaktered +IC-ben 2. Extra kiskapus karakter: 5 pont (új karakterre él) 3. Megdobott RMA/Familiáris/Született tehetség váltás: 5 pont 4. Második RMA hely: 5 pont 5. Második képesség hely: 10 pont 6. Megszerzett Képesség/Képességhely/Varázstárgy/RMA/RMA hely/Fel nem használt jutalom átadása más karakternek: 10 pont (mindenestül, pl. ha a karaktered Vámpír III., akkor átadhatod egy olyan karakternek, akinek nincs Képessége, vagy már van második képességhelye megnyitva és azonnal Vámpír III. lesz, RMA ugyanígy, varázstárgy esetében pedig él a maximum három szabály.) 7. Soron kívüli dobás: 10 pont 8. Soron kívüli dobás -20% módosítóval: 15 pont 9. Megdobott képesség váltása (maximum 15% eltéréssel): 20 pont 10. Kiskapu kiváltás: 20 pont (szeptember 30-ig beregisztrált karakterre él) +1: A szerencse forgandó: Dobhatsz egy 10 oldalú kockával és azt a jutalmat kapod, amelyiket kidobtad: 10 pont (1-es esetében +20 IC)
Ha kérdésetek, véleményetek van az ide jöhet. A heti összesítéseket kérlek ide írjátok be vasárnaponként egyben, hogy könnyebb legyen az adminisztrálás.
az admini gárda nevében: Megan Smith
Az én útaimon
Nem nyílnak virágok, Sötétség vesz körül, Csillagot nem látok...
Hetente ismétlődő feladatok: -Egy hét alatt legalább 5 IC hozzászólás megírása: 5 pont Cody, Rocco, Alistair, Winifred, Gillian - Useres fórumba való írás (pl. Beszélgetés kötetlenül, Zeneajánló, Látványtechnika): 1 pont - Karakterfejlődés dobás: 1 pont (Cody) - Iskolaújság szabadon választott témájába írás: 1 pont - Játékos hozzászólás írása mesére/közösségi játékra: 3 pont (a bál, Nagymese) - Mesélői hozzászólás írása csoportos játékra (nem feltétlen Kalandmesterrel/Játékmesterrel): 5 pont
Csak egyszer teljesíthető feladatok: - Hozzászólás pörgetés,10 IC: 10 pont vagy15 IC: 15 pont (minden IC beleszámít, a heti öt is) - Új helyszín alkotása leírással, képpel együtt: 3 pont (ez esetben nem jár érte az IC jutalom) - Új karakter megalkotása (elfogadás után jár a pont): Saját: 3 pont / Leszel-a: 5 pont / Keresett: 10 pont - Leszel-a... hírdetés betöltése egy létező karaktereddel: 3 pont - Vedd elő a legrégebben használt karaktered / egy karaktert, akinek minimum egy hónapja nem volt IC hozzászólása, és hívj játékra egy ugyanilyen karaktert olyan személlyel, akivel amúgy sincsen sok játékod/szálad: 5 pont
Összesen: 11
I believe in the power of laughter and crying because both are the antidote to hatred and terror.
- Játékos hozzászólás írása mesére/közösségi játékra: 3 pont (All-Star, Nagymese, Teki, Auror, Bál, )
Csak egyszer teljesíthető feladatok:
- Hozzászólás pörgetés, 10 IC: 10 pont vagy 15 IC: 15 pont (minden IC beleszámít, a heti öt is) - Gina: Cody I., Cody II. Armand, Nagymese, Teki 5 db - Eddie: Alba, Mrs. Thendorthien 2 db - Rosie: Sun-hi 1 db - Dany: All-Star, Luca 2 db - Janie: Akadémia, Brandon 2 db - Paulo: Cicaharc, Miley, Bál 3 db => 15 db
Összesen: 24 pont
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"
Hetente ismétlődő feladatok: - Egy hét alatt legalább 5 IC hozzászólás megírása: 5 pont (bőven megvolt, ellenőrizhető) - Karakterfejlődés dobás: 1 pont (Gerard telekinézis 5. szint, sikertlen) - Játékos hozzászólás írása mesére/közösségi játékra: 3 pont (Akadémia) - Mesélői hozzászólás írása csoportos játékra (nem feltétlen Kalandmesterrel/Játékmesterrel): 5 pont (Opál eső)
Én most csak hetiztem, ellőttem IC-re az új helyszínt és még nem szállt meg az ihlet mi legyen a következő, hogy hasznos is legyen. xd
Második hét:
Hetente ismétlődő feladatok: - Egy hét alatt legalább 5 IC hozzászólás megírása: 5 pont (nem akarom listáázniii, bőven megvan, tessék elhinni. xd) - Useres fórumba való írás (pl. Beszélgetés kötetlenül, Zeneajánló, Látványtechnika): 1 pont (Wicked) - Karakterfejlődés dobás: 1 pont (A Mindentlátó szem) - Iskolaújság szabadon választott témájába írás: 1 pont (All-star sport hír és plot hírdetés) - Játékos hozzászólás írása mesére/közösségi játékra: 3 pont (Testcserés) - Mesélői hozzászólás írása csoportos játékra (nem feltétlen Kalandmesterrel/Játékmesterrel): 5 pont (Nagymese)
Összesen: 16 pont
Az én útaimon
Nem nyílnak virágok, Sötétség vesz körül, Csillagot nem látok...
Megint kezdek én, és megpróbálok ezúttal számológéppel számolni.
2. Hetente ismétlődő feladatok: - Egy hét alatt legalább 5 IC hozzászólás megírása: 5 pont (Vanessa, Sienna, Erica1, Erica 2, Sun-hi1, Sun-hi 2...) - Useres fórumba való írás (pl. Beszélgetés kötetlenül, Zeneajánló, Látványtechnika): 1 pont https://roxfortreloaded.hungarianforum.com/t31-beszelgetes-kotetlenul#68030 - Karakterfejlődés dobás: 1 pont (Mindent látó szemmel sok dobás) - Iskolaújság szabadon választott témájába írás: 1 pont https://roxfortreloaded.hungarianforum.com/t4276-uzenofal#67930 - Játékos hozzászólás írása mesére/közösségi játékra: 3 pont (All-Star, Nagymese stb.) - Mesélői hozzászólás írása csoportos játékra (nem feltétlen Kalandmesterrel/Játékmesterrel): 5 pont (Tekik, Akadémia)
Csak egyszer teljesíthető feladatok: - Új karakter megalkotása (elfogadás után jár a pont): Keresett: 10 pont (Frances Russo – keresett Rocco Vivanti ) - Vedd elő a legrégebben használt karaktered / egy karaktert, akinek minimum egy hónapja nem volt IC hozzászólása, és hívj játékra egy ugyanilyen karaktert olyan személlyel, akivel amúgy sincsen sok játékod/szálad: 5 pont (Cosette-Liling Tiltott Rengeteg)
Összesen: (16+15) 31 pont
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
Kihívás első összesítés (10.03.-10.09) A heti és az egyszeri feladatokat is beleszámolva, következőben a teljesített egyszeriseket húzzátok ki!
Alistair Wilson: 26 pont Cedric Diggory: 15 pont Gina Accipiter: 10 pont Grayson Paisley: 0 pont Luna Lovegood: 31 pont Megan Smith: 39 pont Peter Greenwood: 14 pont
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
Hetente ismétlődő feladatok: -Egy hét alatt legalább 5 IC hozzászólás megírása: 5 pont - Useres fórumba való írás (pl. Beszélgetés kötetlenül, Zeneajánló, Látványtechnika): 1 pont - Karakterfejlődés dobás: 1 pont (Cody) - Iskolaújság szabadon választott témájába írás: 1 pont - Játékos hozzászólás írása mesére/közösségi játékra: 3 pont (a bál, Nagymese) - Mesélői hozzászólás írása csoportos játékra (nem feltétlen Kalandmesterrel/Játékmesterrel): 5 pont
Csak egyszer teljesíthető feladatok: - Hozzászólás pörgetés, 10 IC: 10 pont vagy 15 IC: 15 pont (minden IC beleszámít, a heti öt is) Cody - 8 Gilly - 1 Winifred - 2 Alistair - 3 Viggo - 1 - Új helyszín alkotása leírással, képpel együtt: 3 pont (ez esetben nem jár érte az IC jutalom) - Új karakter megalkotása (elfogadás után jár a pont): Saját: 3 pont / Leszel-a: 5 pont / Keresett: 10 pont - Leszel-a... hírdetés betöltése egy létező karaktereddel: 3 pont - Vedd elő a legrégebben használt karaktered / egy karaktert, akinek minimum egy hónapja nem volt IC hozzászólása, és hívj játékra egy ugyanilyen karaktert olyan személlyel, akivel amúgy sincsen sok játékod/szálad: 5 pont
Összesen: 26
I believe in the power of laughter and crying because both are the antidote to hatred and terror.
Hetente ismétlődő feladatok (max 16): - Egy hét alatt legalább 5 IC hozzászólás megírása: 5 pont - Useres fórumba való írás (pl. Beszélgetés kötetlenül, Zeneajánló, Látványtechnika): 1 pont (Látványtechnika) - Karakterfejlődés dobás: 1 pont (Calista - sellő III.) - Iskolaújság szabadon választott témájába írás: 1 pont (CNA fenyegetése) - Játékos hozzászólás írása mesére/közösségi játékra: 3 pont (mindegyik, de Auror volt az első) - Mesélői hozzászólás írása csoportos játékra (nem feltétlen Kalandmesterrel/Játékmesterrel): 5 pont (Nagymese)
Csak egyszer teljesíthető feladatok (max 36): - Hozzászólás pörgetés, 10 IC: 10 pont vagy 15 IC: 15 pont (minden IC beleszámít, a heti öt is) (én napi bontásban vezettem az edevisben, hogy melyik nap hányat írtam, de ha kell összeírom a karikat/játékokat) - Új helyszín alkotása leírással, képpel együtt: 3 pont (ez esetben nem jár érte az IC jutalom) - Új karakter megalkotása (elfogadás után jár a pont): Keresett: 10 pont (Simonetta - vagy négy plot betöltve) - Leszel-a... hírdetés betöltése egy létező karaktereddel: 3 pont (A Rosembergek gyilkosa) - Vedd elő a legrégebben használt karaktered / egy karaktert, akinek minimum egy hónapja nem volt IC hozzászólása, és hívj játékra egy ugyanilyen karaktert olyan személlyel, akivel amúgy sincsen sok játékod/szálad: 5 pont (Jade-Noriko)
Összesítés: Hetente ismétlődő: 16 pont Egyszeri: 23 pont Össz: 39
Hetente ismétlődő feladatok: - Egy hét alatt legalább 5 IC hozzászólás megírása: 5 pont (Gerard, Benjamin, Blaine, Adam, Riley) - Karakterfejlődés dobás: 1 pont (Gerard telekinézis 5. szint dobás) - Iskolaújság szabadon választott témájába írás: 1 pont https://roxfortreloaded.hungarianforum.com/t4276-uzenofal - Játékos hozzászólás írása mesére/közösségi játékra: 3 pont (Nagymese, Tekergők, Anita mese) - Mesélői hozzászólás írása csoportos játékra (nem feltétlen Kalandmesterrel/Játékmesterrel): 5 pont (Opál eső) https://roxfortreloaded.hungarianforum.com/t2547-green-park#67822
Hetente ismétlődő feladatok: - Egy hét alatt legalább 5 IC hozzászólás megírása: 5 pont (Annabelle, Josie, Sun-hi, Sienna, Vanessa) - Useres fórumba való írás (pl. Beszélgetés kötetlenül, Zeneajánló, Látványtechnika): 1 pont https://roxfortreloaded.hungarianforum.com/t4505-az-auror-akademia-megnyitja-kapuit#67826 - Karakterfejlődés dobás: 1 pont (Annabelle familiáris képesség) - Iskolaújság szabadon választott témájába írás: 1 pont https://roxfortreloaded.hungarianforum.com/t4277-iskolai-esemenyek#67820 - Játékos hozzászólás írása mesére/közösségi játékra: 3 pont (All-Star, Kalózos stb.) - Mesélői hozzászólás írása csoportos játékra (nem feltétlen Kalandmesterrel/Játékmesterrel): 5 pont (Tekik, Akadémia)
Csak egyszer teljesíthető feladatok: - Hozzászólás pörgetés, 10 IC: 10 pont vagy 15 IC: 15 pont (minden IC beleszámít, a heti öt is) (Annabelle, Josie, Sun-hi, Sienna-kviddics, Vanessa-nagymese, Alba, Abbie, Tekik mesélői, Wyatt, Kelly, Julia, Vanessa-Vlad, Vanessa-Autumn, Akadémia mesélői, Sienna-Winnie, Sidney farkasos, Justice)
Összesen: 31 pont
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
A hozzászólást Luna Lovegood összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2022-10-10, 11:26-kor.
Admini gárdával leegyeztetve, 3. Pontot használhatod meg nem dobott tantárgy/fami/RMA cseréjére is, illetve 9. Pontot meg nem dobott képesség cseréjére.
Az én útaimon
Nem nyílnak virágok, Sötétség vesz körül, Csillagot nem látok...
Másodszor, az a remek kérdésem lenne, már így az elejénxd, hogy én nekem főleg csere lenne a végén majd. RMA és képességek ügyében, viszont a 70-80%-a nincs megdobva… Bár ez az októberi hónap során még bekövetkezhet. DE! amennyiben nem jön össze, azt is változtathatom -esetleg plusz pont elköltésével, amire még csak dobálok? Vagy mindenképpen csak a megdobottakra érvényes?
Köszi a választ előre is