2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A Nagyteremben minden háznak és a tanároknak is külön-külön asztala van. Persze nem főbenjáró bűn, ha nincs épp valamilyen ünnep, esemény, ha valaki nem a saját házának asztalához ül, maximum rossz esetben a háztársai nézhetnek rá ferde szemmel, ha épp kevésbé toleráns típusok.
Azért sokat javult a helyzet azóta, hogy elhagytuk Amerikát. Chrisnek igaza volt, bár nem mondom, hogy ezt eddig sokszor elmondtam volna neki, de azt hiszem tisztában van vele, hiszen az itt töltött hónapok azért nagyban hozzájárultak, hogy sikerült túltennem magamat ezen a Polly ügyön és legalább már nem minden percemet a könyvtárban töltöm. Arról még gőzöm sincs, hogy elmegyek-e az esküvőre, amire tegnap kaptam meghívót, ezt még ki kell találnom, pedig elég érdekesen hangzik, de a lány Polly barátnője volt, én alig ismerem, nem is tudom, hogy miért hívott meg. Egészen elgondolkodva lépkedek be a Nagyterembe és, ha Lizzy nem szólna kifejezetten, akkor valószínűleg simán elbambulnék annyira, hogy ne vegyem észre, csak leüljek a Hollóhát asztalához. Érdekes ez a versenysorozat, amire menni fognak. Chrisnek már kifejtettem, hogy miért tartom nagy butaságnak, mert hogy baromi veszélyes és Annabelle néni is azt mondta, hogy dumáljam rá, hogy hagyja ki a versenyt. Azt hiszem e téren el fogok bukni, mert nagyon lelkes a bátyám, de azért próbálkozom. Már egy csomó könyvet elolvastam a témában, hogy felvázoljam neki miért is veszélyes annyira. Ezek után végképp rossz érzés, hogy az unokatesóink is mennek. Lényegében csak én maradok itthon, de szerintem ha nézőnek elmennék tuti, hogy kiugrana a szívem a helyéről és lesz olyan kör, ami még az esküvőt is üti, két helyen meg úgy se tudnék lenni egyszerre. De azért nem lesz jó, hogy itt maradok addig is rokonság nélkül. Felkapom hát a fejemet, amikot meghallom Lizzy hangját, és az asztala felé veszem az irányt, hogy leüljek végül vele szemben. Nem tudom nem észrevenni, ahogyan a Hollóhát asztalánál egy korombeli srác láthatóan csüggedten sóhajt egyet. Hát igen, tudom, hogy ennyit számít a külső, Polly jól a megtanította és persze azért nagyban növelte az önbizalmamat, hogy ilyen reakciókat kapok. Magamban el is mosolyodom mielőtt leülnék Lizzyvel szemben. - Szia! Hű.. mit vétett ellened az a krumpli? - szökken fel kissé a szépen ívelt szemöldök, ami természetesen tökéletesen áll, mint mindig. Gilly elég jól megtanította a sminkelés alapjait, azóta már persze sokat fejlődtem és Polly is rengeteg tanácsot adott, úgyhogy egészen gyorsan elkészülök reggelente, annak ellenére, hogy mindig tökéletesre belövöm a külsömet. - Csirkemell pirítva, nyári vegyes salátával. - adom le én magam is a rendelést. Igazából sose volt gondom az alakommal, de tanulva abból, hogy Gilly mennyi küzdött a súlyával azért jól meggondolom, hogy mit eszem, hogy még véletlenül se kerüljek olyna helyzetbe, mint ő.
Nem tagadom, kissé fáradtan lépkedek a nagyterem felé ezen a késő délutáni órán, miközben igyekszem elnyomni pár ásítást is. A VMS-re való felkészülés nem a legkönnyebb, időnk se sok van, szóval eszembe jutott már, hogy keresnem kellene valakit, aki vállalja a felkészítésemet. Ez a Stansson egy tahó, iszonyatos edzéseket tart és néha még az se hatja meg, hogy nekünk tanulnunk is kellene. A tanárok szerencsére szemet hunynak a felkészületlenségünk felett, de nem lenne valami kellemes azzal kezdeni a hetedik évfolyamot, hogy körmölök, mint egy őrült, mert lemaradtam a hatodikos tananyaggal. Szóval, ismét a könyvtárban töltöttem a napomat és ma kivételesen nem a családfakutatásnak szenteltem eme értékes óráimat. Különben is, lassan már semmire se jutok a roxforti könyvekkel, szóval talán nem lenne hülyeség nekiindulni a Mágiaügyi Minisztérium Levéltárának. Ott aztán olyan anyagok lapulnak, hogy még én is könnyen megszerezhetnék bármit. Mivel azonban nem vagyok minisztériumi dolgozó és engedélyem sincs, esélytelen, hogy az Ollivander nevet felhasználva megkapjak mindent. Ráadásul, sok olyan rejtély van a családfámon, ami talán okkal lett eltüntetve annak idején, ennek révén pedig aligha örülnének annak, ha valami kis mitugrász megpiszkálná a dolgot. Sajgó végtagokkal vetem hát le magam a Griffendél asztalához, majd húzom közelebb magamhoz az egyik megjelenő tányért. Igazság szerint nem sok étvágyam van, szóval leginkább csak piszkálom az ételt, habár nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy ennem kell a következő edzésem előtt, különben elég hamar kiesek a sorból. Ez pedig elég nagy szégyen lenne részemről, főleg azért, mert elvileg élsportoló vagy mi a fene lennék, még akkor is, ha aszerint a tahó szerint ez nem sokat nyom a latban. Megmutatom neki, eskü megmutatom, hogy Amerikában nem véletlenül voltam annyira felkapva. Letörlöm a képéről azt a gúnyos arckifejezést és becsomagolva küldöm vissza oda, ahonnan jött, bárhol is legyen az. Elizabeth Ollivander nem olyasvalaki, aki eltűri, ha lenézik az eredményeit. Szinte észre se veszem, hogy a főtt krumplimat már darabokra trancsíroztam a villámmal, miközben ezernyi apró Stanssont képzeltem a helyére. Sóhajtok hát egy hatalmasat, majd nagyot kortyolok a töklevemből. Elég sok indulat van bennem mostanában, ami leginkább a VMS-nek tudható be, ezt pedig csak tetézi az edző személyisége is. Le kell higgadnom és szemet hunynom felette, hiszen minden álmom egy hasonló verseny, nem kockáztathatom hát, hogy összeférhetetlenség miatt kidobjanak a csapatból. - Charlotte! - pattanok fel a helyemről szinte rögtön, amint megpillantom az unokatestvéremet, majd lelkesen integetni kezdek felé. Gilly és ő jobban összepasszolnak, de valamiért most jó lenne beszélgetni vele valamennyit. Chris mostanában elérhetetlen számomra, amit azért észre is veszek és ez kissé lelombozó tud lenni. Legalább az egyikükkel legyek jóban. - Hé! Itt vagyok! Nem sokan vagyunk a Nagyteremben, szóval nem kell attól tartanom, hogy bárkit is zavarnék a hangoskodásommal. Plusz abbahagyom, amint a szőkeség idejön. Azért nem vagyok legilimentor, nem tudok gondolatban üzenni neki.
Sosem voltam arról híres, hogy agresszív lennék, vagy hogy sarokba akarok szorítani bárkit is az akarata ellenére, de tudom, hogy most nem nagyon lesz más választásom. Ha nem is itt, nem is most, de egyszer szembe kell néznie azzal, amit tett, és addig is muszáj közel maradnom, mert nem akarom, hogy legközelebb már egy halálhírrel kelljen elé állnom, miután a teliholdas éjszakán elveszti a fejét. Elzárkózik, tagad, én pedig érzem a szenvedést és a bizalmatlanságot a szagán, akárhogy próbálja leplezni, legalább is előbbit. Az utóbbit lehetetlen, hiszen egészen távolságtartó, annak ellenére, hogy sosem tagadtam, hogy én is farkas vagyok, hogy egy szakra járunk, és vélhetően az előző nyolc évét is itt töltötte, tehát ismernünk kéne egymás hírét - valamennyire. És én ismerem is, csak nem a legelőnyösebb oldalát. Ha az a lány, Megan most halott lenne... Nem erőltetem tovább, a hiúz familiárisommal egyetemben szépen felállok és elköszönök, az utolsó szavaimmal azt üzenve, hogy figyelni fogom, és ha készen áll beszélni, én itt leszek, de nem fogom kényszeríteni semmire, hiába van olyan nagy bajban. Több, mint tíz éve vagyok vérfarkas, akár a képességemmel is kényszeríthetném, de az nem én lennék, soha nem tennék ilyet, amíg nem tudom, hogy csak baleset volt-e az egész, vagy szándékosan tette...
*** JÁTÉK LEZÁRVA ***
// Lassan két hónapja írtad, hogy néhány nap és jön a reag, de nem érkezett, szóval a játékot lezárom, ha egyszer aktívan visszatérsz talán egy másik alkalommal folytathatjuk. //
♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem neheztelek rá, mert nem ér hozzá a familiárisomhoz, sőt, kicsit megkönnyebbülök, hiszen nagyon féltem őt, lehet, hogy én teremtettem, de még se tudok másként tekinteni rá, mint igazi élőlényre, igazi társra. Mikor Nicolas teljesen elzárkózik és menekülőre fogja, akkor a hiúz, aki már így is ott ült előtte felemelkedik, és beugrik elé, mielőtt elfuthatna. - Sajnálom, de ez elől nem szaladhatsz el, Nicolas. - szólal meg egy szelíd hang, de nem az enyém. Én nem állok fel, onnan nézek rá nagy, együttérző, szomorú szemekkel. Most, hogy láttam, hogy milyen ideges, még biztosabb vagyok benne, hogy nem szándékosan alakult át, és nem valami hidegvérű gyilkospalánta, hanem csak valami irtózatosan félrecsúszott, és most… most fél. Szörnyen félhet. Ahogy én is féltem az első átalakulásoknál, amiket az iskolában töltöttem a szüleim nélkül. Évekbe telt, míg képes voltam elérni, hogy megtartsam a tudatomat, és addig lánccal kötöztem magamat le, a teljesen elfojtó bájitalokat elutasítva. - Ülj vissza, kérlek, sokkal egyszerűbb lenne mindkettőnknek. Emma vagyok, mesterszakos gyógyító, és egyben vérfarkas is, mint te. - folytatom teljesen nyílt lapokkal és őszintén. Nem emelem fel a hangomat, mert az egy dolog, hogy rólam mindenki tudja, hogy vérfarkas vagyok, de ő nem biztos, hogy ilyen magabiztos a mivoltában. Lehet hallott már rólam, lehet, hogy nem, hiszen hírességnek nem mondanám magamat, csak a bajkeverők általában észben tartják a nevem, és ha megsérülnek én ott vagyok, hogy segítsek. Ahogy Nicolasnak is itt vagyok, még ha nagyon úgy tűnik is, hogy élből el akar utasítani.
Kezdtem ismét a jelenben lenni és próbáltam nem elkalandozni, ami mostanában nagyon jellemző volt rám. A hiúz közelebb húzódik ezzel pedig azt mutatja, hogyha megsimogatom ahogy a lány is mondta akkor nem lesz semmi baj. Nagyon aranyos dolog tőle de én mégsem érek hozzá az állathoz inkább most kihagyom. Nem azért kérdeztem mert megszerettem volna simogatni csak érdekelnek nagyon az ilyen állatok és, hogyha mondjuk szorosabb baráti kapcsolatot ápolnak a lánnyal akkor biztos megkérném, hogy segítsen nekem készíteni egy saját familiárist. - Miről akarsz beszélni ? Egyáltalán ki mondta neked, hogy én ki vagyok? Nem értem mit akarsz. Ne haragudj de most nem nagyon érek rá csevegni. - nem viszonoztam a kedvességet mert féltem attól, hogy arról az esetről tudd valamit és megakar fenyegetni . Bár egyáltalán nem tűnt olyannak mint aki fenyegetni akar én akkor sem bíztam benne. Elkezdtem össze pakolni a cuccaim ezzel jelezve neki, hogy én akkor megyek is innen és hagyjon békén. Féltem attól, hogy azt fogja mondani, hogy a lány meghalt és nem igazán voltam felkészülve erre a beszélgetésre illetve arra a tudatra, hogy én egy gyilkos vagyok. Valamiért jobbnak láttam ha saját magam jövök rá a dolgokra.
Kicsit elkalandozott, de ez engem nem zavar meg, ugyan kíváncsi vagyok, hogy mi járhat a fejében, az arcáról nem nagyon lehet leolvasni pontosan, de egészen biztos vagyok benne, hogy ez nem egy vidám éber-álmodás. Türelmesen várok, míg visszakerül a jelenbe, még halkan fel is kuncogok a zavartságán és végül kedves mosolyba szelidül a kuncogásom. Vissza se kérdez, hogy nekem mi a nevem, de azt hiszem ez nem azt jelenti, hogy tudja, azért híresség nem vagyok, inkább csak ennyire el volt varázsolva. - Igen, persze. Ha szeretnéd hozzáérhetsz. - ajánlom fel, amit nagyon kevesen tennének. Hiszen a familiáris eléggé személyes dolog, mindenki egyedit hoz létre magának, a lelkünk egy darabja. De én szeretem az embereket, nyílt vagyok, barátságos, így hát ha számítok rá, hogy valaki a familiárisomhoz érne, akkor nincsen problémám. A hiúz odahúzódik Nicholas közelébe, de azért a fejével nem bújik hozzá, nem kezdeményezik, csak jelzi, hogy eltűri, ha végigsimítana rajta. - Beszélnünk kéne valamiről, Nicholas. Szerintem sejted, hogy miről. - mondom neki, halkan, bizalmasan, egyáltalán nem akarom letámadni és szembesíteni azonnal, hogy bepánikoljon. Azt nem tudom, hogy nem emlékszik semmire és hogy azon pánikol, hogy megölte-e Megant, pedig akkor biztosan azzal kezdeném, hogy semmi baj nincs! Illetve baj az van, hiszen nagyon nagy hibát követett el, de nem ártott a lánynak, szerencsére.
Éppen kezdtem elmélyülni a tanulásban amikor hirtelen beugrott ismét egy kép a lány volt akit megtámadtam. Ugyan az az emlék de most mégis élesebb, sokkal jobban látom az arcát és mostmár azért kezdek rájönni, hogy ez nem csak egy álom volt. Nem az nem leh... - Tessék? Nagyon el kalandoztam, olyannyira, hogy észre sem vettem, hogy egy lány szólított le és ült le mellém. Kedves csinos lánynak tűnt, és valahonnan ismerős volt az arca, biztos láttam már néha.Talán a nevemet kérdezte? Mintha azt hallottam volna. De honnan tudja ez a lány azt, hogy én kivagyok? Mit akarhat tőlem? - Igen, Nicholas vagyok - válaszoltam kissé összezavarodva és közben mutattam neki a kezemmel, hogy nyugodtan leülhet. Most elsőnek vajon kérdezzem meg a nevet én is vagy kérdezzek rá, hogy mit szeretne tőlem? Erre nem voltam felkészülve nem szoktak engem mindennap csak úgy idegen lányok leszólítani. - Az egy familiáris? - fogalmam sincs, hogy miért pont ezt kérdeztem meg de mihelyst megláttam az állatot egyből kicsúszott a számból a kérdés. Régóta szeretnék magamnak én is egy familiárist csak fogalmam sincs, hogy hogyan kell létrehozni. Talán ő segíthetne majd, de elsőnek is tudjam meg, hogy mit szeretne tőlem.
Nagyon meglepődtem, amikor Megan egyszer csak megjelent és félrevont, hiszen az évekkel ezelőtti incidens óta nem beszéltünk, és az a lány amúgy is alig szól bárkihez magától. Egyértelmű volt, hogy valami komolyról van szó, és ahogy abban a néhány szóban összefoglalta... Napokig követtem a fiút a szabadidőmben, csak hogy megnézzem a szokásait, hogy rendben van-e, hogy mutat-e bármi agressziót, hogy megtudjam, hogy kicsoda. Hugrabugos, a gyógyító szakra jár, általában ennyinek elégnek kell lennie, hogy a diákról elkönyveljük, hogy bizonyára tisztaszívű ember, és minden baleset volt, ugye? De ha az is volt, akkor is elképesztően nagy bajba keveredhetett volna, ha Megan nem hozzám jön, hanem feljelenti. Az egész iskola tudja, hogy büszke vérfarkas vagyok, azt is, hogy a bajbakerültek angyala, hiszen mindig védelmezem a bajba jutottakat, és ha valaki mondjuk a Tiltott Rengetegben tett kirándulás után nem akarja megütni a bokáját, hogy véresen beesik a Gyengélkedőre... akkor megkeres engem. - Nicholas? Nicholas Ryan, ugye? - kérdezem meg, egy kedves mosollyal az arcomon, és lassan leülök mellé, nem akarom agresszívan megrohamozni, megadom az esélyét, hogy nemet mondjon. Bár nem igazán tudom, hogy akkor mi lesz, hiszen muszáj beszélnem vele! A neve sok emléket ébreszt bennem, hiszen Nicholas és Ryan nevű aurort is ismerek, ha nem komoly dologról kéne beszélnünk, még mulatságos is lehetne és fel is dobhatnám, de... Az arcomon végtelen kedvesség és érdeklődés, de olyan kíváncsiság és aggodalom, ami egy ismeretlentől nagyon meglepő, márpedig hiába járunk egy szakra, sok év van közöttünk, eddig még nem beszéltünk. A hiúzom szelíden ül le a lábamhoz, már sokaknak van familiárisa, így nem kelt nagy feltűnést.
Már egy hét eltelt azóta, hogy megtörtént az átváltozásos dolog, de egyszerűen azóta sem jutott eszembe semmi, hogy mi történhetett az este. Pedig folyton próbálkozom és végig pörgetem az agyamban a történteket de nem jut eszembe sok minden. Nem hiszem, hogy ártottam volna annak a lánynak mert akkor biztos lett volna következménye hisz előbb utóbb a Roxfortba minden kiderül. Mégis olyan fura érzésem van, olyan mintha mindenki engem bámulna folyton és rólam beszélnének. Vagy csak lehet be beszélem magamnak? Ez csak lehet a bűntudat lenne? - Mindegy...koncentrálnom kell. Készülnöm kell az órákra, pont ez miatt nem tudok mostanában figyelni mert folyton ez jár a fejemben. Rajtam kívül nem sokan vannak most a teremben ezért döntöttem úgy, hogy most itt könyebb lesz a tanulás mint a klubhelyiségbe ahol mindig rengetegen vannak. De meg az nem is lenne baj, ha legalább csendben lennének akkor lehetne ott tanulni. Egyáltalán nincsenek tekintettel az emberre. Mindegy most jó lesz itt, aztán meg úgyis mennem kell még a könyvtárba is hisz találnom kell még valami infót a vérfarkasokról. Meg kell tanuljam valahogy irányítani, ha úgy járnák mint múltkor akkor nehogy megint megtámadjak valakit. Mert most lehet, hogy megúsztam és nem tud róla illetve nem sérült meg senki de ez mindig nem lesz majd így. Bár az most sem biztos, hogy nem tud róla senki, és az sem, hogy a lány jól van. Vagy lehet álmodtam ezt az egészet? - Francba.
Demetrius Peverell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nagyterem - asztalok 2019-12-20, 02:35
Meliora & Demetrius
A sértés és a pillanatnyi bosszúság azért elég különböző. Miss. Argent jelenleg csak felettébb felbosszantott. De ahogy nézem, az, hogy nem mentem bele a játszadozásába, őt is felbosszantotta. - Ez a tény engem kifejezetten örömmel tölt el. - jelentem csak ki egyszerűen, majd miután kipördül és elköszön, csak magam is illedelmesen főt hajtok. Nem fogom vissza tartani, ez nem az a helyzet. Hiszen, tanár-diák vagyunk és valójában egyikünk sem kívánta ezt az elrendelt helyzetet. - Magának is! - köszönök el magam is végül, majd mielőtt bárkinek feltűnhetne, hogy pár nélkül maradtam, sürgősen lelépek. Jót tesz az üres hideg folyosó csöndje. Noha pillanatra belém nyilall az az illat, amit akkor éreztem, amikor a haja megcsapott, érzem a tincseit bőrömön és ekkor bizony kilel a hideg. Össze rázkódom és lerázom magamról az egészet. Majd terveimet tartva, célirányosan az elemi terembe tartok a ma esti ellenfelemért!
köszönöm a játékot!! Kíváncsian várom a folytatást! jól sikerült felbosszantaniuk egymást. ////
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Bells ● A Karácsonynak örülni illene? ●
Az előbbi kérdésére választ nem igazán kap, mindössze felesleges lenne magyarázkodni vagy éppen elmondani. Érdekelne, hogy vajon miért lepődött meg, ha nem az miatt, amit mondtam, de... nem fogok rákérdezni, egyszerűen már nem akarok kérdezgetni, inkább más vizekre evezek vele. - Nocsak. - végül csak sikerült kicsit megpiszkálnom az alvó oroszlánt és csak akkor sikerül észrevenni, hogy feszült, ha nagyon figyelünk rá. Én látom, legalábbis érzem, bármennyire is próbálja leplezni és a mosolyom kiszélesedik az arcomon. - Kezdem azt hinni, hogy sikerült megsértenem. - nem mintha bánnám, legalábbis nem a megsértése, sokkal inkább a felhúzása volt a célom, bár lényegtelen az idegessége miből is fakad. Mégis csak megtalálta a hangját és a véleményét, bár nagyon nem tetszik, hogy semmilyen válaszokat ad. Igazából ezzel az egésszel nagyon nehezen tudok mit kezdeni és talán kissé bennem is fel megy az a pumpa, amit nem szeretem, ha piszkálnak. Az előbbi mulatságom lassan átcsap valami másba, bár ennek a legapróbb jelét sem adom, főleg nem neki. - Ha attól fél, belőlem aztán semmit sem vált ki. - persze a megvetésen kívül, de erről nem is igazán kell tudnia. Egy újabb kérdés, amire valószínűleg nem fog választ kapni. Kezdeményezek egy pörgést, ami közben kezét elengedem és vele szembe kerülök. Pukedlizek egyet illedelmesen. - Köszönöm szépen a táncot professzor, további szép estét. - zárom le mindössze ennyivel és amint ellépek tudom, hogy sok diáklány akar majd vele táncolni. Én közben a tömegben próbálom megkeresni a barátnőimet.
♡
Demetrius Peverell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nagyterem - asztalok 2019-12-20, 01:42
Meliora & Demetrius
- Miből, vagy miért gondolja úgy, hogy a külseje miatt ütközött ki a meglepettségem az érdeklődési körére vonatkozóan? - számomra egyáltalán nem kézenfekvő a dolog, mert nem kapcsoltam össze a kettőt. - Kezdem úgy érezni, hogy nem csak provokál, de olyan felé terel, ami nem volt terítéken. - a véleményemet akarja hallani, kicsikarni és ha mást nem ezzel a módszerrel sikerül is. Hiszen utálom, ha navigálnak! - Izgalmas lehet dolgokat a szavak mögé képzelni, és izgalmas lehet más szájába adni a várt szavakat, de ez nem fog így működni. Legalábbis nálam biztosan nem. - Épp elég megítélésben volt részem a külsőségek miatt, zsigerből kerülöm. Az, hogy biztos népszerű vagyok a diáklányok körében, csak szusszantok. Bár nem látszik, de ez után az egész est után biztosan a tervek között szerepel, hogy neki megyek egy gyakorlógólemnek és addig ütöm ameddig mozog. Utána meg a zongorámnak esem neki! Lógva hagyhatom a kérdést, de akkor jön az a rész, hogy az agy micsoda csodálatos képzelőerővel is van megáldva! Az meg mint tudjuk egészségtelen lehet. Valahol látszik, hogy tisztában vagyok vele és mélységesen rühellem. - Az imént, azt nehezményezte, hogy semleges és megfontolt válaszokat adok csak. Mindennek meg van a maga szerepe. A semleges és megfontolt válaszoknak például az, hogy ne legyek senkire sem nagyobb hatással, mint bármely más tanár lehetne a diákjaira. Egyszerű a képlet ha végig gondolja. - válaszoltam is meg nem is. Burkolt is maradt és egyenes. Mint egy; Jól megfontolt, semleges válasz. Hallgatom tovább, még mindig egyetlen lépést sem léptünk mellé, egyetlen fals mozdulat sem hagyott el minket. Hallgatom az okfejtését. Ködösít. Tehát valamit neki is van mit titkolnia. Nem társul rosszindulatú gyanú bennem. Legfeljebb kíváncsiság, de mégsem kérdezek rá. Végig hallgatom. A mondatai között van valami amit ismét sikerül megragadnom és egészen addig nem is szólalok meg, ameddig az utolsó kérdés el nem hangzik tőle. Utána is pár pillanat megfontolt csönd következik. Aztán csak annyit mondok; - Mi lenne a csokorban, ami magát szimbolizálja?
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Bells ● A Karácsonynak örülni illene? ●
Eleinte csak kis ostoba játéknak indult, de most már kifejezetten élvezem a helyzetet és a provokálását is. Másfelől az is tetszik, hogy ennyire meglepődik az előbb elhangzottakon. Egyszerű és kézenfekvő a kérdés, ami kicsúszik a számon. - Ugye milyen rossz, ha egyből véleményt vonatkoztatunk valakiről a külsője alapján. - húzom még kicsit az idegeit vagy legalábbis nagyon remélem, hogy azt teszem. Sokat nem kell gondolkodnom azon, hogy mit mondjak neki vagy éppen mit tegyek. - Lefogadom, hogy népszerű a diáklányok körében. - jegyzem meg kis éllel a hangomban, amivel próbálom vele sejtetni a megérzésemet, de lehet nem is fogja felvenni, ki tudja. Tele van meglepetésekkel, nem egysíkú szerencsére. Vártam, hogy félbeszakítson vagy legalább próbáljon valamit mondani, de figyelmesen hallgat, nem szakít félbe és még csak nem is háborodik fel. Megmarad a higgadtsága és a nyugalma, ennél több kell úgy érzem, de amivel elérhetném, az elég undorító és lealacsonyító lenne magammal szemben, szóval... maradnak a szavak. - Valahol sejtettem, hogy nem vak és ostoba, már elnézést. - többet akartam tudni a gondolatairól, még többet és jobban beleakartam látni a véleményébe, ezért zene volt a füleimnek, amikor újra hangoztatta a véleményét. - Kérem professzor. - kuncogok egyet, majd pedig élvezem a pörgetést és annak elragadó varázsát. - Az élet nem fekete-fehér, ezt tudja ön is. - felelem neki komolyabban. Talán éppen egy olyan oldalamat és szeletemet mutattam meg, amilyet nem terveztem, legalábbis nem ilyen hamar. Nem engedhetem, hogy ezt ellenem tudja fordítani, még csak nem is látszik rajtam, hogy meggondolatlanul szövegeltem. - Ahogy virágok, úgy családok közt is van különbség. - elég, ha csak egy olyan képet mutatok neki, amit könnyedén bevesz és valahogy már belejöttem abba, hogy könnyen elhitessek valamit másokkal. Újabb pörgetés és érkezés és egy újabb kérdés is párosul hozzá. Csak egy magabiztos és határozott mosoly terül el az ajkamon. - Nincs szükségem maszkokra. Én bátran merek önmagam lenni és hallatni a hangom. - felelem neki, de nem sokkal később ismét szóra nyitom az ajkamat. - A kérdés az az, hogy ez a mersz önben is megvan?
♡
Demetrius Peverell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nagyterem - asztalok 2019-12-20, 00:35
Meliora & Demetrius
- Érdekesen hangzik. - összegzem tömören a véleményemet arra, hogy az SVK és az átkok maguk voltak azok, amikben otthonosan mozog. A mondat hangsúlyában van valami olyasmi felhang, hogy szívesen hallanék erről többet, de nem fogok rákérdezni, mesél ha akar. Gyenge kifogás? A tekintetem metszővé válik, rövid időre laposan nézek rá. Egyszerre van benne rosszallás, és egyfajta szavak nélküli figyelmeztetés. A szám sarkában megtartom a mosolyomat így az összhatás valóban különös fürkésző és sunyivá válik. Azért hogy enyhüljön inkább kitekintek a körülöttünk lévőkre és valóban hamar felenged. Ahogy tovább hallhatom, mert a figyelmem továbbra is az övé, hagyom hogy kifejtse a véleményét, felfigyelek valamire a játszi provokálásában, mert az lassan de biztosan lecsapódott, hogy provokál. Szembe nézek vele újra higgadtan és egy különös mosollyal, ami idő közben vissza tért. Egyrészt a mosoly szól annak, hogy meglehetősen tetszik a tájékozottsága. Van benne valami elégedett kellemes csalódottság és bujkál benne még valami. - Különös, hogy maga is épp ebben a hercegnői és ficsúri közegben éli a valóságát, ahol mindenki váz. És a vagyon, az örökség, a szép ruhák és a csinos pofik már elvárásként nehezednek mindenkire aki ennek valóban meg akar felelni. Az előre elrendezett életekről már ne is szóljunk! - hagyok némi szünetet, majd egy ki és vissza pörgetésnél valamivel közelebb vonom, de még bőven megtartva a tanár- diák egészséges távot. - Meglepően sok indulat van magában ez iránt a réteg iránt. Holott maga is ebben fürdőzik. - újabb pörgetés, vissza pörgetés ezúttal háttal érkezik vissza hozzám, a haja egy része az államat és a nyakamat csapja meg. - Az élet egy álarcos bál. Maga milyen új maszkot választana ha tehetné?- a kérdésben csak kíváncsiság csendül, semmi más.
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Bells ● A Karácsonynak örülni illene? ●
Sokan nem nézik ki belőlem, hogy ilyeneket szerethetek, mindenki csak egy egyszerű kis hülye picsának gondol, akinek biztosan valami kis egyszerű és nagyszerű tantárgy a kedvence, amit nem is értek... miért ítélnek a külső alapján, sosem a borító alapján ítélkezünk, hiszen a belső tartalom éppoly gyönyörű lehet. Azonban képmutatás lenne azt mondani, hogy én sem szoktam ritka esetekben így viselkedni... A reakciója alapján látom, hogy valóban megleptem őt. - Szükségem volt e rá? - ezen még sosem gondolkodtam el, sose mentek tettlegességig a bántások és sértések, inkább a verbális részét alkalmazták. - Nem, mindössze ezekben voltam a legjobb. - felelem őszintén a kérdése, majd oldalra pillantok. A professzor asszony csak büszkén nézi a táncunkat és gondolom valahogy a ruhám is benyomást tett rá. Rámosolyogok egyet én is. A következő felvetésemre éppúgy reagál, mint számítottam, nem borul ki, higgadtan kezeli a helyzetet. Érdekel... érdekes, kíváncsi vagyok, hogy ez csak maszk vagy éppen védelmi mechanizmus, kiakarom próbálni, hogy meddig mehetek el, hol lehetnek a határok. - Ugyan professzor, ez egy elég gyenge kifogás arra, hogy nem tudja jól megosztani a figyelmét. - az a mosoly, az a kicsit kötekedő és csipkelődő mosoly ott virít az arcomon. Majd folytatja én pedig figyelmesen figyelek és hallgatom a szavait. - Teljesen semleges és megfontolt válaszokat ad. Mondja ki, hogy mit gondol. - nézek a szemébe és komolyan beszélek, ha pedig nem érti a neki címzett szavakat, akkor később tisztázni fogom őket, de még nem jött el ennek az ideje. Csak bólintok egyet, valóban van igazság a szavaiban. - Én úgy gondolom, hogy maga is jól látja a helyzetet. Az iskolát és a termet olyan ficsúrok és hercegnőcskék töltik be, akik mindenbe fosnak, hiszen a szüleik pénzével mindent megvehetnek és ehhez a kormány is kellőképp korrupt. - jelentem ki határozottan, de csak éppen annyira hangosan, hogy csak ő hallhassa. - Itt egymásnak mindenki csak egy húsdarab... egy váz és az adja a rangsort, hogy ki mögött mekkora tőke van. - talán nem éppen okos dolog politizálni és nem éppen nyerő, hogy most tör fel belőlem az eddig elnyomott gyűlölet és harag. Csak megrázom a fejemet mosolyogva, mire göndör fürtjeim táncot járnak a fejem körül. - Felejtse el... Nem helyén valóak voltak a szavaim, elnézést.
♡
Demetrius Peverell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nagyterem - asztalok 2019-12-15, 22:08
Meliora & Demetrius
Inkább elengedem a fülem mellett az a szócskát meg úgy az egész mondatot egy szemöldök ráncolással. Elsőre vonakodik, másodjára mégis válaszol, hogy mi is volt a kedvence. Tényleg meglep vele valahol. - Azért volt a kedvence, mert szüksége volt rá, vagy mert valóban érdeklik és szereti művelni ezt a tárgyat? - bukik ki belőlem a kérdés, bár nem tűnik olyannak, mint akinek szüksége lett volna rá bármikor is. Nem tudom hova tenni magam sem, csak egy megérzés volt. Az, hogy nem vagyok hajlandó valóban kimozdulni a komfortzónámból, vagy ez csak a látszat, az nagyon jó kérdés lenne, de ez majd úgy is kiderül a jövőben. Avagy nem. Szusszantok egyet az utolsókra, elkezdtünk elkalandozni kicsit furcsa vizekre. - Persze, egy kapcsolathoz két ember kell. De a tanár és a diák viszony nem két emberről szól. Hiszen nem magántanulókról van szó jelen esetben. Ez pedig legjobb esetben is, ha fakultatív az adott tárgy, legalább hat, tíz embert jelent. - avatom be, hogy ez nem ám úgy működik ahogy azt sokan gondolják. - A tanár figyelme oszlani fog. Nyilván ha nem érdekli a saját tárgyának oktatása sem, nem való tanárnak. Mert a tanítványait magára hagyja. Ettől függetlenül nem a tanár miatt kell szeretni, vagy választani egy egy irányt. Lévén, a szak elvégzése után, a tanár nem lesz ott. - és itt tartok egy rövid kipörgetésnyi, meg vissza forgatásnyi időt. Hiszen közben figyelünk a táncra is. - Jó tanács, amit tesz, azt tegye magáért, ha tanulmányokról van szó. - végszó gyanánt pedig csak annyit biggyesztek hozzá. - Elvégre a tanárnak nem az a dolga, hogy végigpátyolgasson egy a szakma szempontjából elkötelezetlen és motiválatlan személyt. Abból bukás, vagy szakmódosítási javaslat lesz. - talán valóban van benne valami, hogy szeretnék semleges vizeken maradni a diákokkal. De ez azt hiszem érthető is! Mindazon által magam is igazat is adok neki, és közben kiegészítem kivételesen készségesen az esetleges ismereteit. Nincs benne sunyi rosszindulat ezúttal sem gúnyolódás. Bár nem lettem barátságosabb sem.
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Bells ● A Karácsonynak örülni illene? ●
Látom a kezdeti értetlenséget rajta és látom, hogy egyáltalán nem érti a helyzetet. - Mindenkinek teljesen mások a hajlamai, lehet, hogy ez önnek a különlegessége. - sose lehet tudni, hogy kit milyen dolgok érdeklik és hogy kik milyen helyzetet élveznek valójában. Természetesen nem gondolom, hogy a professzor direkt hozza magát ilyen helyzetbe, de hát... jól esik cukkolni kicsit, ez azon ritka alkalmak egyike, amikor ezt szabadon megtehetem és tudom, hogy csak minimális következményekkel fog járni. Még mindig ragaszkodom ahhoz, hogy ő egy olyan személyiség, aki nem szereti magát valóban kellemetlen helyzetekbe hozni, inkább a kényelmes és teljesen semleges módszerekhez alkalmazkodik. Azt már nem merem állítani, hogy szavaim és piszkálódásaim nem fognak következményekkel járni, de... egyszer kénytelenek leszünk felelősség tudattal viselkedni. - Ez legyen az én titkom. - kacsintok rá, de teljesen semlegesen, még csak incselkedés sincs a tettemben. Remélem nem fogja félre érteni. Kérdésére elmosolyodom és csak a szemébe nézek, talán a válaszom megfogja lepni őt és nem is számít rá. - Sötét varázslatok kivédése és az átkok. - bár ennek is megvolt a maga oka, hiszen semmibe vettek engem, mert nem voltam aranyvérű. Ott egy senki voltam, egy lábtörlő, amibe mindenki próbálta beletörölni a lábát, de itt... itt végre lehetek az a személy, aki lenni akartam, olyan életem lehet, amilyenre mindig is vágytam, még ha csak szavakban is. - Amúgy nem tapintatlan, ne féljen. - mondom neki kissé barátságosabb mosollyal az arcomon. Nem kell félnie, biztosan a tudtára adnám, ha valami nem tetszene nekem, sőt... nem csak szimplán a tudtára adnám, még az eszébe is vésném a lehető megmaradandóbb módszerrel. Kicsit más vagyok, mint az itteni lányok. Csak némán figyelem őt, még egyáltalán nem áll érdekemben félbeszakítani őt és befejeztetni vele a mondanivalóját. Bőven úgy érzem, hogy ez belefér, sőt. Tetszik, hogy nem egy beszari és alamuszi alak, akivel nem lehet semmit sem kezdeni. Csak némán végighallgatom a véleményét és elmerengek rajta, valóban próbálom rendesen megemészteni a hallottakat. - Mint ahogy minden kapcsolat, úgy a tanár-diák is két félen múlik, hiszen az egyik teljesen feleslegesen ad bele mindent, ha a másik nem tesz bele semmit sem. Mindenhez két ember kell, ha az egyik kiszáll a másik hiába erőlködik. - ez volt a legsemlegesebb válasz, amit hirtelen adni tudtam, így se neki, se magamnak nem adok igazat végül. Tényleg úgy gondolom, hogy minden két emberek múlik, így tehát... egyiknek sem felelőssége, ha a másik mulasztása miatt céltalanul tengődik az életben.
♡
Demetrius Peverell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nagyterem - asztalok 2019-12-15, 19:58
Meliora & Demetrius
Nem véletlenül hoztam magamat ilyen helyzetbe? Milyenbe? - Szóval állítása szerint, élvezem ha tapintatlan, indiszkrét helyzetbe hozom magamat. - keresem a racionalitást az állításban de csak hümmenek egyet. - Igen különös benyomása lehet rólam. - a kör tovább megy, siklunk mintha vízen táncolnánk. Bevallom kezdem élvezni. Mindig is kedveltem a páros táncokat és ezúttal valóban jól esik. Hiszen olyan partnerrel hozott össze a sors fintora, aki maga is ért a tánchoz, és hála az égnek, nem nyűgözi le a puszta létezésem! Nem szimulálok semmit és nem is lepődöm meg. Tisztában vagyok vele, hogy ezek a legnépszerűbbek és csak biccentek egyet. - És magának mi volt a kedvence? - jön az újabb kérdés. - Már persze csak ha nem súrolom ezzel a "tapintatlan" kérdésköröket. - toldom hozzá mert hát ki tudja milyen állítással találom szembe magamat újra. - Ne aggódjon az én korosztályomban épp úgy megfigyelhető ez a jelenség, mint a magáéban. Az ilyesmi nem korosztálytól függ. - szögezem le elsőre, de nem úgy, mint aki mentegetőzik, igazából nem is tűnt fel, hogy bele tenyereltem a "sztereotip generációs különbség" témába. Aztán ha már a véleményemről kérdez, miért ne lehetne intelligens vitát folytatni. - Régebben a céltalanokat is pályára állították és akkor azt csinálta amit mondtak neki. Döntöttek helyette aközül a pár jól bejáratott szakirány közül amik rendelkezésre álltak. Most sokkal több a lehetőség és van igény az önálló döntésekre a vállalkozó szellemű emberekre és ezzel együtt sokkal nagyobb az igény magára az önállóságra is. A szakoknak valóban az kell legyen a céljuk, hogy a hallgatóiból a maximumot hozza ki, főleg ha gyakorlati is nem csak elméleti. De szakoknak és a tárgyaknak meg van a tanmenete. A cél azonban ami motiválja egyáltalán az életre az embert, legyen bármilyen fiatal, az őbelőle kell, hogy fakadjon. - vállat vonok. Elmondtam a véleményemet. - És maga miként vélekedik erről?
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Bells ● A Karácsonynak örülni illene? ●
Csak figyelem őt és fürkészem, próbálom őt megérteni, de teljesen olyan, mintha maszkot viselne, mintha ellentmondana magának tettek és szavak nélkül. Szélesebb lesz a mosoly, de nem kedvességet sugároz, sokkal inkább pimasz és sunyi lesz. - Ugyan, mindketten tudjuk, hogy szereti az ilyen helyzeteket, nem véletlen hozta magát ilyenbe... - továbbra is az arcát fürkészem és figyelem. Hallottam pletykákat más háztársaktól, hogy mennyire dögös és jól néz ki. Igazából semmi különleges nincs benne, mégis magára vonja a lányok figyelmét... egyértelműen köze van a vélákhoz. Kérdése nem lep meg... vagyis nem kéne meglepnie, mégis váratlanul ér engem és nem hittem volna, hogy ennyire érdeklődő lenne. Bár az is megtörténhet, hogy csak valahogyan próbálja elütni az időt. - Meglep, hogy ennyire nem tudja... Látványmágia és tánc, ezek voltak a legfontosabbak. - kétlem, hogy ne tudná, nagyon is kétlem, ha pedig meglepettséget szimulál, akkor már biztos leszek benne, hogy "hazudik". Tudtam, de még mennyire tudtam, hogy ide fogunk kilyukadni. Nem lesz nehéz rákontrázni, egyáltalán nem, sőt. - A maga korosztálya kicsit más oktatásban vett részt, más oktatókkal teszem azt másfajta professzorokkal. - kezdek bele, egyáltalán nem vagyok szégyellős, így a fejemet se fordítom el, amikor rám néz, csak figyelem őt és mosolygok. Tartom magam ahhoz, hogy nem fogja felhívni magára a figyelmet egy kis pimaszkodásra. - Lehet a mostani professzorokkal van a baj, hogy nem ébresztik fel a diákokban rejlő vágyat és akaratot egy szakhoz való ragaszkodáshoz. - vonom meg a vállamat, mintha egy teljesen ártalmatlan megjegyzést tettem volna. Csak figyelem a többieket, hogy végre már mások is csatlakoznak. - Mi a véleménye?
♡
Demetrius Peverell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nagyterem - asztalok 2019-12-13, 17:22
Meliora & Demetrius
Az én arcomon is mosoly van, bár az enyém inkább hideg és távolság tartó. - Na látja pont ezért! - jelentem ki jelezvén hülyeségnek tartok ennyire bele kérdezni valaki életébe, akivel valószínűleg ez után a keringő után egy hagnyi közünk nem lesz tovább egymáshoz. Persze ettől függetlenül figyelek rá most. Figyelek a mozdulataira, meg az enyémekre is. A gesztusaira és amit mond. - Önöknél mi volt a menő? - kérdezek vissza mert mintha egyszerre vetekedne benne valami kettősség az egesszel kapcsolatban. A következő kérdésre, vagy inkább kijelentésre csak szembe nézek vele. Valóban az arcomra van írva, hogy a fél társaságot legalább a pokolba kívánom. - Nem cáfolom. Sok a balfácán és az idegesítő kullancs. A fele társaság azt sem tudja miért választja azt a szakot amire megy. Nincs pályaképük se sokszor jövőképük és ez taszít. - jelentem ki egyszerűen, határozottan, fáradt undorral az ajkamon. Lassan felebred a terem a bambulásból és a rosszindulatú vagy egyéb fiatalkori rivalizáló pusmogásból, végre elkezdenek beszivárogni más párocskák is és a tánctér elkezd feltöltődni. De valahogy még mindig mi vagyunk a vezető páros hála tökéletes dinamikánknak.
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Bells ● A Karácsonynak örülni illene? ●
Valahol elkeserítő, hogy senki más nem akar csatlakozni a tánchoz, hiszen... akkor sem minket figyelnének, lényegesen oldottabb lennék és könnyedebb lenne a társalgás is. Egyrészt nincs bajom a figyelemmel és azzal, hogy sokan figyelnek, már megszoktam... csak az a baj, hogy ezek a pillantások inkább irigyek és ítélkezőek, mintsem csodáló vagy éppen támogató. Másrészt pedig úgy gondolom, hogy az elbűvölt ruhával kicsit magasra tettem a lécet. Mosolyogva figyelem ő, bár a mosoly legkevésbé neki szól, inkább a figyelő tanároknak, hiszen az az elvárt, hogy minden diák és tanár között súrlódásmentes "viszony" legyen. Bár bizonyos "súrlódást" eltudok képzelni egyes tanárok és diákok közt, de mindegy... - Egyáltalán nem indiszkrét, sokkal inkább tapintatlan. - vonom meg alig láthatóan a vállamat, majd fintorgok egyet. Az ottani ház sokkal nagyobb volt, sokkal nagyobb felületen kellett takarítani és rendet tartani. - Ott minden nagyon más, nálunk nem a kviddics volt a menő. - mondom neki pár másodperc elteltével, ha még érdekli. Bármennyire is töröm a fejemet, egyszerűen semmilyen ésszerű kérdés sem jut eszembe, lehet hogy csak megszokottal kéne előrukkolnom? - Gondolom nem lehet egyszerű a sok idiótával foglalkozni. - mondom neki kuncogva és még mielőtt bármit mondhatna, újra szóra nyitom a számat, nem szeretném ha ellenkezne, bár valahogy úgy érzem osztja a véleményemet az egyetemi nyomorékokkal kapcsolatosan. - És ne próbáljon meg ellenkezni, az arcára van írva, hogy a legtöbb embert a teremben komplett idiótának nézi. - valahogy élvezem, hogy biztosan nem fog fellépni a pimaszkodásom ellen. Egyértelmű, hogy nem hozná magát jelenleg olyan kellemetlen helyzetbe, hogy felhívja ránk a figyelmet... Csak nem képes elrontani egy ünnepséget.
♡
Demetrius Peverell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nagyterem - asztalok 2019-12-11, 22:54
Meliora & Demetrius
Valóban sikerül meglepnie. A ruha valahogy mindig elkerül a lábunk alól és sértetlen marad. Könnyeden siklunk és a legtöbben csak ámulnak és néznek minket, egyenlőre nem nagyon csatlakozik más a keringőben, miénk az egész tér. - Gondoltam beszélgetést kezdeményezek és nem a tanulmányairól kérdezem, hanem valamire reflektálok, amiről előtte ejtettünk szót. Talán kevésbé indiszkrét, mintha rögtön azzal indítok, hogy "és hiányzik Franciaroszág?" - közlöm mintegy vállalva ezáltal, hogy egyébként nem tudok róla szinte semmit. Honnan is tudnék? Nem tanítom, nem is valószínű, hogy fogom és nem is tartozik semmilyen formában a fennhatóságom alá. Még csak azt sem mondhatnám, hogy büntető munkára vagy bármire hozzám volt osztva. Az egyetlen információm, hogy Franciaországból jött át és hogy a süveg hosszan hezitált, mikor a házat kellett kiválasztani.
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Bells ● A Karácsonynak örülni illene? ●
Vannak véletlenek, de ezt nem szeretném betudni annak, biztosan már kigondolta ezt, hogy büntessen engem. Múltkor volt egy kis nézeteltérésünk McGalagony professzorral, lehet hogy ezt tekinti a büntetésemnek. Nem sokszor volt alkalmam táncolni, sőt... nekem igazából sose tanította meg, hiszen a szüleim szerint teljesen felesleges, úgysem előkelő körben megyek férjhez. Szerintük én csak a gondnok lánya vagyok és az is maradok... Vettem egy mély levegőt és kihúztam magam. Voltam már ennél rosszabb helyzetben és szerencsére megtanultam keringőzni, amikor nem figyeltek. Egyszerűen felvonom a szemöldökömet és úgy figyelek rá. Alkalmas, direkt olyat választottam, ami megfelelő lenne az alkalomra. - Megfog lepődni. - mondom neki egyszerűen, majd felvesszük az alapállást, én kecses vagyok, könnyed, nem szeretném, ha kisugározni a nemtetszésem a dologgal kapcsolatosan. Csak egy tánc, egy rövid és egyszerű tánc, nem kell túlzásba sem esni. Talán McGalagony professzornak is le fog esni az álla. - Nem nézem olyan töketlennek egyelőre, hogy nekem kelljen vezetnem. - felelem neki hasonló hangnemben, mint ahogyan ő is szólt hozzám. Nem félek tőle, jelenetet biztosan nem fog rendezni és valószínűleg tanítani sem fog soha, hiszen végképp nem választanám az elemista szakot. Könnyen mozogtunk együtt, teljes harmóniába voltunk, jól vezetett, biztos vagyok benne, hogy ha nem tudnék táncolni, akkor vele könnyedén menne. Azt hittem majd csak csendben befejezzük a keringőt és nem szólunk egymáshoz tovább, de másképp lett... meglepett. - Nem csak egyszerűen úgy vélem, hanem tudom és érzem. - jelentem ki határozottan. Ha valaki gyakran van a figyelem középpontjában, akkor kiismeri mások nézését, egyből tudja majd, hogy mire gondolnak. Nem véletlen szokás mondani, hogy a szem a lélek tükre. - Miért is foglalkoztatja ez ennyire? - egyszerű visszakérdezés csak, mégis csak érdekel, hogy őt miért érdekli ennyire a dolog.
♡
Demetrius Peverell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nagyterem - asztalok 2019-12-09, 01:07
Meliora & Demetrius
Gondolom én is. De határozottan és egyszerűen állok előtte, nem úgy mint aki "gondolja kénytelen eleget tenni valaminek". Bár gyűlölöm az egész felhajtást, nem szokásom vissza rettenni az új kihívásoktól. Ennyire azért tartom magamat rugalmasnak. Elfogadom a kezét és én is csak úgy válaszolok, hogy ő hallhassa. - Alkalomhoz illő, keringőre meglátjuk alkalmas-e. - megindul a zene, a kezem pedig pontosan három ujjnyival a dereka felett az oldalán foglal helyet. - Ha megengedi, hogy vezessem, ígérem vigyázok rá. - közlöm vele egyszerűen némiképp kekeckedve és egy kissé talán arrogánsan. Majd meg is indulhat a tánc. Meglepően könnyen mozgunk együtt, legalábbis én így érzem, holott arról sem esett szó közöttünk, hogy bécsi, vagy angol keringő lesz-e amivel nyitunk. Evidens lenne az angol, de ki tudja. Egyikünk sem angol valójában. - Szóval mi volt ami miatt úgy vélte, van aki kételkedik a ruhájában? - térek vissza halkan, hogy csak egymás közt maradjon amit mondunk. Nem mellékesen lenyűgöző látvány lehet kívülről ahogy körbe táncoljuk a teret, hála Meliora különleges, megbűvölt fátylainak.
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Bells ● A Karácsonynak örülni illene? ●
Meglepettségem lassan elmúlik és igazából magam is kezdek megnyugodni vagy éppen elfogadni, hogy megint magamra sikerült vonnom az emberek figyelmét. Talán pont jókor jött, hogy megszólított és a megjegyzése is elég pozitív hatást keltett bennem vagy nem is tudom... pont kizökkentett engem abból a merengésből, amit jobb is volt abbahagyni. Remélem a puncs olyan finom lesz, mint amilyen finoman néz ki. Kortyolok egyet belőle és ízlelőbimbóimnak igencsak tetszik az íz. Idén is nagyon jól sikerült. Jogosak a kérdések és igazából mindkettőre teljesen egyszerű és ésszerű válaszokat tudnék adni, de mégis a hallgatást választom. Felesleges lenne nekiállnom magyarázkodni és valószínűsítem, hogy csak kötelező kedvességből kérdezett vissza. Nem igazán hiszem, hogy annyira érdekelte volna a válasz, inkább csak még egy kortyot ittam az italból és vártam a többieket. Siethetnének most már igazán. Másodpercekkel később megérkezik a felmentősereg és ahogyan látom még a professzor is visszament a helyére, majd heves csevegésbe kezdtünk a csajokkal, ameddig McGalagony professzor beszélni nem kezdett. Csak figyeltem és hallgattam egészen addig, ameddig a nevemre nem lettem figyelmes és hirtelen... azt sem tudtam, hogy miről volt szó. Elég gyorsan arrébb vonultak az emberek és már előttem is állt a professzor... akivel az előbb váltottam pár szót. Pukkedlizek egyet, ahogyan illik. - Gondolom kénytelen vagyok. - jegyzem meg halkan, hogy csak ő hallhassa azt, amit mondok. - Csak a szoknyámra ne lépjen professzor. - bár lehet azt hiszi viccnek szánom, de halálosan komolyan gondolom. Ha tönkreteszi a ruhát, akkor én is tönkreteszem valamijét, mondjuk nem tudom mijét, de... még van időm kitalálni, ameddig be nem következik a baj, csak ne legyen úgy.
jól sikerült felbosszantaniuk egymást. 
////
