2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A Nagyteremben minden háznak és a tanároknak is külön-külön asztala van. Persze nem főbenjáró bűn, ha nincs épp valamilyen ünnep, esemény, ha valaki nem a saját házának asztalához ül, maximum rossz esetben a háztársai nézhetnek rá ferde szemmel, ha épp kevésbé toleráns típusok.
- Pedig bármi megtörténhet.- vonok vállat végül. Egyelőre úgy vélem sületlenségeket beszélek és ő is nagy marha, ha el is hiszi ezeket. Én öltem meg a nővéremet... Nem pedig valami sötét erő, arról bizonyára már tudnék. Bár minden porcikám azért könyörög, hogy tényleg ne én legyek az igazi tettes, mégsem tudok felmutatni semmi bizonyítékot a másik ellen. Létezik egyáltalán vagy ezek mind csak találgatások és tapogatódzás a sötétben? - Kísértetvadászok sem hiába léteznek, Ramsay.- komolyodik meg hangom, ahogy a vezetéknevére teszem a hangsúlyt. - Tényleg nem akarnád megtudni mi történt velük valójában? Legalább a menyasszonyodról? - vonom fel egyik szemöldökömet kissé gyanakvó pillantásokkal illetve őt. Erica-t legalábbis először én magam szeretném látni, nem pedig Caevan előtt megidézni, még a végén tényleg kitudódik, hogy én öltem meg őt. Itt a menyasszonyáról van szó és nem tudom mennyire sikerült lezárnia a múltját, de Frida életébe rohadtul nem passzolna bele egy halott ex, aki egyszer csak felbukkan a jövőben. Nem hinném, hogy a nővérem túl jól viselné. A bunyó befejeztével fellélegzek. Nem vagyok én az a harcos típus, aki szívesen mocskolja be a kezét egy kocsmai verekedés miatt. A végére intek egyet Caevannek, ám én még nem térek vissza a Roxfortba. Ki kell egy kicsit szellőztessem a fejem és átgondolni a ma este elhangzottakat. Remélhetőleg nem mondtam neki semmi olyat, amiről gyanút foghat.
- Ki tudja.. ennyire sosem mertem belegondolni. Egész mostanáig. – Én azért nem vagyok ily vidám, hiszen Frida nekem kezd egyre fontosabb lenni. Ha pedig ő is beleillik a profilba, valaki véres játékába, hát nem árt, ha a testvérével összedugjuk a fejünket, hogy mielőbb rájöjjünk, kik is vagyunk ebből a kirakósban. – Nem is tudom.. Aki meghal, az nem szokott csak úgy visszajárni. Gondolj csak bele! Az aurorokra semmi szükség nem lenne, csak néhány halottlátóra. Nem, kétlem, hogy ez ilyen egyszerű lenne. – Nem akarom én lehurrogni, ám benne van a tekintemben a kettős félsz. Victoriát holtan látni, ráadásul ha Erica igencsak hasonlított Fryderykára, enyhén sokkot kapnék ettől a látványtól. Nem, jobb, ha ők már békében nyugszanak, az élők pedig teszik a dolgukat, s utánanéznek, aminek csak lehet. Nem jutunk tovább a merengésben, kizökkent a rideg valóság, valaki most úgy képzelte el a péntek estejét, hogy provokálni való ellenfeleket keres magának. S hiába próbálom lerúgni magamról a másikat, közben Galen is kap egy gyomrost a széktől, így nem a mai lesz a legszebb emlékünk. Ha még a tűzzel sem tudta őket távolt tartani.. Én még ahhoz sem értek. Valami isteni szikrától vezérelve sikerül ágyékon rúgnom a másikat, aki nyüszítve engedi el a torkomat, de mint kiderül, nem csak én találtam be, Galen is ráesik a nagydarabra, még jó, hogy már másztam ki alóla, ellenkező esetben belefúródtam volna a talajba. Elkapom a segítő kezet, talpra keckergek egy köszi rebegéseként, s elsietünk a kijárat felé. – Halasszuk ezt máskorra cimbi, zsúfolt már így is ez a mai nap.. – Szerencsére a társaság nem követ minket, inkább csak uralni akarták a kocsmát, és mi voltunk az útban. Bosszúsan intek neki, aztán elindulok a dolgomra, hát van mit átgondolnom.
//Köszi a játékot, nagyon tetszett^^//
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Miben függhetnének össze? Valami sötét erő megszállta őket és véget vetettek a saját életüknek?- veszem röhejesre a figurát és fejcsóválva hajtom csak le italom nagyját. Ha össze is függenek, az azt jelentené, hogy Erica nem miattam halt meg. Ezzel azért egész nagy haladást érhetnék el Frida szemében is, bár azóta se sikerült kiderítenem mennyit tud arról a bizonyos napról. - És mi van akkor, ha meg tudnánk kérdezni őket? A szellemüket erről? Csak nem hazudnának az igazságról.- tűnődök el egy pillanatig. Ez nem azt jelenti, hogy olyan sokat haladtam volna a szellemidézéssel. Még mindig feszegetem a határaimat és aligha találok valami kézzel fogható nyomot a tervem sikerességéről. Már egész jól beleképzeltem magam a nővéremmel való találkozásba, de aztán ezeknek az izomagyú vadállatoknak természetesen most kell ide dugniuk a pofájukat. Meglepetten nézem, ahogy Caevan a földre kerül és ott folytatnak le valami szumóbírkózást. Én inkább a tűzzel tartom magam távol az ellenfelemtől, bár ez se sokat hat, amikor az felkapja az egyik széket és erőből nekem vágja. Nem sok esélyem van kikerülni a felém repülő faszéket és kicsit ki is hal belőlem a szusz, amikor gyomron vág. A kezemből elalszanak a lángok, ahogy kicsit összébb rogyok. Ki gondolta volna, hogy egy szék ennyire tud fájni? Aztán mire felegyenesednék már jön is nekem, mint egy buldózer. Arra van elég levegőm, hogy megpróbáljak félreugrani, csak épp a lendülettől szépen Caevan ellenfelére zuhanok, ezzel talán még kisegítve háztársamat is. Kapva kapok az alkalmon, felrántom Caevant a földről és a kijárat felé kezdem el cibálni, hátha sikerül időt nyernünk azzal, ameddig ezek a gyökerek a földön fetrengenek. Ha sikerül kiérnünk, akkor megpróbálok egy apróbb tűzlabdát még mögénk dobni, valahol a bejárat környékére. Ha ez megállítja őket, akkor remek, nyert ügyünk van. Ha nem... Nos, akkor legalább idekint törhetünk össze mindent. Bár ahogy elnézem valamelyikük van olyan bátor, hogy átlépje a még alacsony lángokat. A következő mozdulatával viszont egyenesen leterít minket a földre, mintha csak tollpihéből lennénk. - Hát...Ezt nem éppen így képzeltem el.- nyögöm a teher alatt Caevannek.
- Még. Ahogy mondom. A szüleim elvárták volna, hogy vegyem feleségül Victoriát, hogy egyesüljön a vagyon, a hírnév, s a kapcsolat. Ebből nem lett semmi. Meghalt, akárcsak Erica. Mi van.. ha a kettő összefügg..? – Ha ő itt szemtelenkedik, akkor akár ki is ugraszthatom a bokorból a nyuszit. De nem, kétlem, hogy Galen olyan összetett személyiség lenne, hogy aljas játékokat játszon a három családdal, közben pedig leveleket, meghívókat küld. Az a mágikus filmecske a kviddicspályán... képzett, komoly varázslóról árulkodik. Na nem zárhatjuk ki, hogy Galen összejátszik valakivel, de mégis úgy gondolom, hogy nincsen benne. Más az értelmi szerző. Már lent a faluban folytatjuk az eszemcserét, ahol vesztünkre, vagy a trió vesztésre sikerül belénk kötniük. Savanyú képet vágva azon tűnődöm, hogy még ez se tud kialakulni, hogy rendesen ellazuljunk, megbeszéljük a minket érintő átfedéseket. Nem vagyok éppen egy fizikai kontantusba, verekedésekbe kerülök alak, mardekárosként inkább a ravaszságot értékelem. Vajon Frida hogy kezelné, ha látná, hogy verekedtem? Menőnek tartaná, vagy elszörnyedne, hogy milyen brutális vagyok? Emberünk szépen beleboxol a pultba, ezen már én is felszisszenek, pláne azon, hogy Galen milyen bátorsággal fordít neki hátat. Csak én vagyok ilyen betoji, vagy mindenki született griffendéles? – Engeem? – Kérdezek vissza meghökkenten. Hát én aztán kinek ártottam? Mindenesetre eltolom magamat a pulttól, látva, hogy úgyse maradhatok ki, s nem vagyok annyira dőre, hogy figyelmen kívül hagyjam a kötekedőket. Ha meg akarnak támadni, legalább tompítsam a sebesüléseket. A rám rontó alak elől próbálok ugyan kitérni, de úgy a földre teper, hogy esélyem sincsen arébb lépni, lendületből a földre kerülünk. Kapaszkodok belé, mint valami koala, esetlen balommal pedig az oldalát püfölöm, mintha bármit is haszálna. Célba találok, de ott van rajtam a szinte mázsás súly, s ellenfelem még próbál fogást találni rajtam, a nyakam irányában. A másik ellenben kissé bizonytalankodva méregeti Galen tenyerén a lángnyelvet. – Intézzük el férfimódra!
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nagyterem - asztalok 2020-12-28, 19:53
Caevan & Galen
“What goes around, comes around”
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem hiszem, hogy ő tudja, vagy legalábbis maximum csak sejtheti, de nem épp felhőtlen viszonyban nőttünk fel a nővéreimmel. Az ugyan igaz, hogy apámnak simán köpök bármiről, ha esetleg Frida szarba nyúl, bár tételezzük fel, Caevan esetében nem erről van szó. Adok hát egy esélyt neki, s vagy együtt működik, vagy fülét-farkát behúzva oldalog el. Idősebb nálam, de nem fényévekkel, ez még nem indok számomra, hogy úgy bánjak vele, mintha valami bölcs varázsló lenne. Ráadásul a nővéremre pályázik, ami tökéletes ürügy arra, hogy megtudjam Frida mennyit tud rólam. - Még.- vigyorgok szemtelenül, majd csak megingatom fejemet. Minden így kezdődik. A "még" az a titkos szó, az a fránya kis trükkös szó, amivel haza tudja vágni az életét az ember. Kedvemre való, hogy egy ital mellett diskurálhatunk és nem a nagyteremben kell tovább játszanom, csak azért, hogy kihúzzak valamit belőle. Meg aztán úgyis az alkohol beszélteti az embert. Hátha ez a Ramsay figura is meg van áldva ezzel az előnnyel vagy épp hátránnyal. Mindenesetre nem tervezek sokat inni, hiszen a lángnyelv whiskey igazán fejbe tud vágni, ha nem mértékkel fogyasztjuk. Már épp szóra niytnám számat ivótársam és leendő sógorom felé, amikor egy bűztől és undortól csöpögő hang zökkent ki a "meghitt" pillanatból. Rosszmájúan húzom el számat és vetek egy unott pillantást az irányába, s csak akkor veszem észre a felém érkező, izzadt kezét. Nem mondom, hogy jók a reflexeim, de pánikhelyzetekben mindig sikerül valamit alkotnom. Épp időben hajolok félre tőle, csupán csak súrolja az arcomat. A nagy lendületben szépen bele is boxol a pultba, ami a hatalmas koppanást követően nem lehetett túl kellemes. Persze nem szeretnék jelenetet rendezni, ezért nem ütök vissza vagy teszem még kellemetlenebbé a helyzetét. Én még józan vagyok, ő meg... Talán már túl sok volt neki és kétlem, hogy olyan jó célzóképességgel bírna jelen helyzetében. - Bocs, de nem költöm a pénzem senkiházikra.- vetem oda és fordulok is vissza Caevan felé, amennyiben tehetem. Ugyan valami azt súgja nem lesz egyszerű délutánom és ezek a bűzbombák fogják megkeseríteni az itt töltött perceimet. És lám, ekkor bukkan fel hármójuk közül egy köpcösebb alak, aki ugyanolyan tajrészeg, mint a másik.- Nem hallottad mit mondott neked? Perkálj kölyök, vagy a haverod bánja.- vaskos ujjával bök rám, majd Caevanre. Úgy látszik nem akarja kihagyni a buliból őt se. Fel is húzza kardigánja ujját, majd felénk kezd el trappolni, mint egy feldühödött törpe. Eközben az öklét csókolgató fickó is kezdi összeszedni magát a korábbi kitérésem következményeiből és lendíti meg öklét ismét, míg a köpcösebb Caevant veszi célpontjául. Bevethetnék egy egyszerű bűbájt, vagy megpörkölhetném a seggüket, csak egyelőre még nem teszek le a békés megoldásomról. Csak épp hiába szólnék bármit, olyan, mintha a falhoz beszélnék. Kelletlen grimasszal kerülöm ki ismét az öklét és formálok tenyeremen egy aprócska lángot, amennyiben esélyem nyílik rá, el is eresztem azt a nadrágjukon, ám egyelőre csak várom, hogy összeszedje magát és újra próbálkozzon.
- Ez igaz. Rendben, adjunk egy esélyt a dolognak. – Bólintok végül, Frida kedvéért megérheti, csak éppen annyi titok van.. Ám ha az ember nem kockáztat, csak elszúrja az életét az örökös bizonytalansággal. Frida valóban tetszik, nem ártana jóban lenni a testvérével, ám a zaklatónk minden létező módon tönkre akarja tenni a mindennapjainkat. Nem árt, ha van egy szövetségesünk, s tételezzük fel; Galen nem akar rosszat. – Köszi. Én még senki felé nem köteleződtem el. – Vonom meg a vállamat, talán ez kissé sok információ lehet neki, hiszen nem vagyunk éppen barátok, vagy közeli ismerősök, hogy csak így kibukjon, de ha már szóba került, igenis elmondom, hogy nincsen összehasonlítási alapom, nem látom az árnyoldalait annak, ha valakinek csak egy lány van az életében. Bólintok, tudom, hogy neki meg a huga halt meg hasonló körülmények között, azt elméletileg balesetnek tudjuk be, noha annyi fura körülmény van már a Ramsay és a Herbs család körül, hogy lassan már én csak kapkodom a fejemet. – Na legalább valami. – Mosolyodom el, szokott ő dicsérni is ezek szerint. Kezdeti negatív gondolataim lecsengőben vannak. Sajnálkozva húzom el a számat, hogy ilyen pánikolósan indítottam, és még csak meg sem nagyon magyaráztam, hogy miért kezelem ennyire ellenségesen, úgy véve, mintha mindent számonkérne. Volt benne ilyesmi is, ám még mindig élek, s senki nem írkált vérrel különböző ritulálékra meghívókat. Egy ital mellett még jobban el fogom engedni magamat. – Felelek. – Ha ez az igazság pillanata, nem akarom magamat az esetleges figyelő zaklató vizslató szeme előtt kellemetlen helyzetbe hozni. Megrendelem a már előre kigondolt lángnyelv whiskeyket, ám három rosszarcú fickó feláll az asztalától, és felénk indulnak. – Az úrfik fizetik a mi körünket is, nemde? – Kérdezi az egyik borgőzős szájú fickó Galent, szinte ütésre emelve a kezét, hogy ha a háztársam netán ellenkezni szándékozna. Automatikusan ökölbe szorul a kezem, mégis elhülve nézem, hogy mi történik.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nagyterem - asztalok 2020-11-30, 17:47
Caevan & Galen
“What goes around, comes around”
[You must be registered and logged in to see this image.]- Öhm. Nem. Valószínűleg nem. De tekintve, hogy háztársak vagyunk és a nővéremmel is lógsz, nem kellene annyira idegennek lennünk.- vonok vállat. Fogalmam sincs mi jár a fejében, de maga a védekező, mondhatni provokáló hangneme nem igazán nyeri el tetszésemet. Ezzel is csak azt igazolja, hogy valami van a háttérben. Valaki, aki közrejátszott az életében és nem túl szép véget írt neki. - Ó, dehogy. Frida maga a földre szállt angyal. Egészségetekre, ha tényleg alakul valami köztetek. Csak nehogy megbánjátok a végén. Az elkötelezettség haza tud vágni egy életre.- teszem még hozzá, szimplán kifejezve véleményemet a párkapcsolatokról. Volt egy-két lehetőségem belekóstolni abba az érzésbe, és meg kell hogy mondjam, egyáltalán nem voltam odáig érte. Jobb szeretek szabadúszó lenni, amíg meg tudom tartani a szabadságomat, nem pedig egy másik személyhez vagyok hozzáláncolva, mint egy kutya. - Mi az? Le akarnád csekkolni mi van ott? - kérdezem némi nehézséggel, tekintve, hogy engem sem túl szép emlékek fűznek ahhoz a helyhez. Ugyan az elmúlt hetekben Erica-t hajkurászom, hátha akad valami módja a felélesztésére, vagy legalább beszélhetnék vele egy pillanatra. Meg kell békélnie velem kapcsolatban és Fridanak is bizonyára hatalmas öröm lenne, ha el tudna búcsúzni nővérünktől. - Tetszik a gondolkodásod. Ám legyen.- állok fel a padról, hogy kövessem a kapukig és egy könnyed megoldással elhopponáljunk a Szárnyas Vadkanig. Felpillantok a fából kovácsolt kiírásra, de ekkor rögtön megcsap az alkohol erős, mégis mámorító illata. Túl sokat iszok az utóbbi időben, de kell is az idegeimnek. Úgy érzem néha, mintha egy műsor főszereplője lennék, akit állandóan madzagon rángatnak ide-oda. Lehet tényleg így van, de most legszívesebben lehajtanám az első italt, amit elém tolnak, így hát követem Ramsay-t a pultokhoz és helyet foglalok mellette. - Nos? Felelsz vagy mersz?- vigyorgok rá, tekintve, hogy a korábbi megjegyzése szerint pocsék játéknak számít. Így is lehetne mondani, de egy ital mellett már sokkal könnyebben nyílik meg az ember. És ki tudja, már most is kiszedtem belőle egy apró morzsát Fridával kapcsolatban, akkor mégis mi gond lehet a későbbiekben? Ami jobban aggaszt, az a különös viselkedése és jelenségek, amikor szót ejtek a menyasszonya haláláról és a sziklás környék titokzatosságáról. Lenne ott valami? Vagy tud valamit róla? Rengeteg a kérdésem, de megadom neki a kezdőlökést.- Kivele. Mi az, amit tudni akarsz. Biztos van valami. Vagy akár mesélhetnél arról a napról.
- Ha így is lenne, szerinted pont egy idegennel osztanám meg mindezt? – Kérdezek vissza provokálóan, ám a szemem villanásából, s az apró bólintásból láthatja, hogy más az, amit mondok, meg amit jelezni akarok. Tegyük fel, hogy nem Galen a titkos levélíró. Akkor pedig Fridán kívül nem árt egy szövetséges. Ám itt oly sokan vannak, figyelnek, lehet, hogy hallgatóznak is. Miért leplezném le magam, hogy máris aktív nyomozásban vagyok, hogy felfedjem a zaklatónkat? Ráadásul jobb, ha úgy tűnik, mintha lekoptatnám Galent, mert ha látványosan bevonom, s netán ártatlan, ő is célponttá válhat. Elméletileg már így is eszközként használták fel, hogy Ericát megöljék, s a balesetet rákenjék.. - Mindenféle? Nekem nem úgy tűnt, mintha nagyon pasizós lenne. Különben pedig nincsenek módszereim. Előre elrendelt házasságom lett volna Victoriával, aki meghalt. Nem szokásom senki után futni. Ezidáig. – Na jó, most tényleg kiböktem, hogy Frida és köztem voltam valami szikra, azt viszont már nem teszem hozzá, hogy én magam voltam az, aki annyira betojt, hogy faképnél hagytam a szöszit. Galen olyannak tűnik, aki simán betöri az ember orrát, ha úgy érzi, hogy megbántották a testvérét. – Több mint furcsa. Valaki mostanság imád sziklák közelében mászkálni.. – Húzom el a számat kényszeredett vállvonással. Sajnos nagyon is egybevág a profil, de amíg nem küldtek nekem egy vérrel írt levelet, s nem találkoztam Fridával, addig csupán marad a méla gyász, holott csak egyszer láttam Victoriát. Ám az utóbbi hónapokban már magamtól is azon tűnődtem, hogy öngyilkos lett volna, mit akart volna elmondani az eljegyzés éjszakáján? Aki meg akar halni, az nem mutatja annak jeleit, hogy rájött valamire. – Felelsz vagy mersz? Pocsék játék lenne két fiú között, de ha már ezt akarod.. Menjünk le a Szárnyas Vadkanba, a Lángnyelv-Whiskey talán rásegíthet erre.. – Egyezek bele, jobb dolgom most úgy sincsen. Nem vagyok egy nagy piás, de egy háztársról van szó, Fryderyka bátyjáról, hát mi történthet? Ha valaki figyel minket, akkor már úgyis késő. Legalább addig sem vagyok egyedül, és ki tudja, talán előrébb juthat a nagy találgatás. Ha a srác is jönne, akkor megindulok a Roxforti nagykapu felé, onnan már tudunk hoppanálni a faluba.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nagyterem - asztalok 2020-11-16, 17:35
Caevan & Galen
“What goes around, comes around”
[You must be registered and logged in to see this image.]Üldözési mánia? Kissé gyanúsan vagy inkább érdekesen viselkedik ez a srác. Neki aztán mégis mi oka lenne így érezni? Valaki meg akarja keseríteni az életét? Ha igen, akkor az biztosan nem lesz kellemes, ha Frida is a közelében van. A balszerencse áradása alapból nem egy jó előny, főleg, ha a mi családunkat nézzük. Édesanyánk halála, Erica halála, s most ez az elviselhetetlen légkör a nővérem és köztem. Csak remélni merem, hogy még nem tudja az igazságot, bár utóbbi időben minden jel arra mutat. Sejthet valamit... - Mi okod lenne így érezni? Van valaki odakint, aki a vesztedet akarja?- szökik fel szemöldököm. Kénytelen vagyok rákérdezni puszta információszerzés gyanánt. Nem ismerem őt annyira, hogy tudjam Frida milyen közegben mozog. Még a végén itt teljesen elvakítja őt a nagy Rómeója.- Egyedi. Hm. Én nem ezt a szót használnám, de leld örömöd benne.- vonom meg vállamat, aztán az asztalon lévő még nem szétcincált ételek felé sandítok. Éhen halok, legalábbis a szemem mindenféleképpen megragad az ínyencségeken. Csak akkor pillantok ismét Caevenre, amikor újból szóra nyitja száját. - Ugyan, kérlek. Nem szállok én rá senkire. Csak tudod, amikor a nővéred nem hajlandó veled beszélni, de mindenféle más pasassal igen, az azért igencsak fájó tud lenni, nem gondolod? Szimplán kíváncsi vagyok a módszereidre, ez olyan nagy baj volna? Ramsay, lazíts egy kicsit. - vigyorgok rá, s bár látom az arcán megjelenő mosolyt, mintha értené korábbi célzásomat. Jó napot fogott ki, ezért nem kell attól tartania, hogy majd én keresztbe teszek neki és elrontom a napját mert Frida kisöccse pont így tartotta jónak. Nem. Talán a mai nap azon kevesek közé tartozik, amikor még egy normális beszélgetés is lezajlódhat velem. Na persze normális kereteken belül. - Nos, üdv a Herbs családban. Velünk sosem fogsz unatkozni...- jegyzem meg keserűen. -Anyánk már rég távozott tőlünk, Erica halála viszont még friss. Furcsa, hogy a mennyasszonyod is hasonló balesetben vesztette életét. - váltok át komolyabb hangnemre, mikor elkezdem hasonlítgatni a két incidenst. Párhuzamot kellene vonnom, vagy hagyjam a fenébe? Sosem lehet tudni milyen részletek szaladnak ki az ember ujjai közül. - Dehogyis!- szalad ki belőlem egy nevetés kérdése hallatán, mintha nekem jogom lenne engedélyt adni az ő kis romantikus létükre, vagy akármi is legyen az, ami köztük van. - Inkább mesélj magadról, Ramsay. Biztosan van valami, ami a vállaidat nyomja. Tegyük fel így. Te mesélsz valamit magadról és én is választ adhatok bármilyen kérdésedre. Na? Vagy ehhez nem vagy elég bátor?- szúrok oda, hátha elég indokot adok számára, hogy belemenjek ebbe a kérdezz-felelekbe. Már nem csak Frida van a képben, hanem a menyasszonya és Erica hasonló halála, ami nem hagy nyugodni. Meg aztán még apám levelének szavai sem hagyták még el elmémet, ami csak plusz pontot ad a lelkiállapotom labilisságához.
- Talán igazad van, kissé üldözési mániám van mostanság. Én nem állok sorba senkiért, bár az igaz, hogy Fryderyka elég.. Egyedi lány. – Vonom meg a vállamat, én aztán nem akarok azon idegeskedni, hogy kivel kell hősi párbajt vívnom a szeretett lány kezéért. Egyébként sem megy nekem ez az egész romantikus vonal, ha van valaki, aki szerelmet, biztonságot tud neki adni, én nem állok az útjukba. Különben is, Victoria halála óta megvan a magam baja, nem akarok még a hátamba merénylőket, akik meg engem akarnak eltakarítani holmi érzelgős versengés miatt. Viszont ez a Galen eléggé nagy hangú, nyíltan felvállalja, hogy ha esetleg ezzel nem lesz túl szimpatikus. Ez a haverozás olyan közvetlen, mintha nem csak hogy egy házba járnánk, még barátok is lennénk. - Hát őszintén szólva számomra ez nem feltétlenül egyértelmű. Vagy ha azt mondod, hogy sokan állnak érte sorba, mindenkire rászállsz? Nem a lovagkorban vagyunk, ahol a férfi családtagok kiállnak a lány becsületéért. Szerintem elég nagylány, hogy eldöntse, hogy mit akar. – Pattintom le a véleményét, nem kell ezzel egyet értenem. Ám a szám szélén mégiscsak megjelenik egy apró mosoly, mintha ugratna. A drámai hangsúly valóban túl van játsszva, lehet, hogy csak hülyéskedik, és meg akar mindössze ismerni jobban, mint amennyire mint tanulótársak felszínesen tudunk egymásról. – Tulajdonképpen csak egyszer találkoztunk, igaz, az elég hosszú beszélgetés volt. Főleg a családi tragédiákat elemeztük, de édesanyátokról nem esett szó. Sajnálom, hogy sorozatos veszteség ér titeket. – Hümmentek kissé megilletődötten, főleg Frida az, aki össze lehet most esve, hogy már csak Galen, meg az apjuk van számára. Ez már duplán csonka család. Ám bíznom kell benne, hogy tényleg nem a fiú a gyilkos, mert ha csak játszik velünk, akkor valóban beteg elméről van szó. Ám az, hogy mindkettőnkről tud, és láthatóan egyre komolyabb részleteket, nem túl bíztató előjel. Inkább baljóslatú. Óvatosnak kell lennem, és Fridát is ezzel bízni meg. – Ami Ericával. Egy szikláról zuhant le. Csak éppen itt nem balesetnek, hanem öngyilkosságnak állapították meg. – Felelem kimérten, és most már valóban a levél maradékára sandítva, de mivel Galen nem megy bele a részletekbe, én sem forszírozom többet. – És mit meséljek? Adjam szavam, hogy csakis tisztességesek a szándékaim?
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nagyterem - asztalok 2020-11-02, 16:43
Caevan & Galen
“What goes around, comes around”
[You must be registered and logged in to see this image.] - Haver, itt egyáltalán nem erről van szó. Ne vedd ezt fenyegetésnek, inkább tanácsnak. Biztosra tudom, hogy a nővéremért még mások is sorban állhatnak, ezért nehogy elhappolják előled. Ki tudja...- vonogatom vállaimat egyszerűen. Ahogy gondolja, bár elég feszült a helyzet így is, ami azt sugallja, hogy valami többről van szó a háttérben, amiért ő ilyen elővigyázatosnak és búsnak tűnik. Nem mintha bele akarnám magam ártani, de ha tud valami világrengetőt, arról nekem is tudnom kell. Kíváncsiság... Rossz szokás néha, de áldás a legtöbb esetben. Nem érzem magam feszélyezve a kutakodó szempár közelében, ez is csak arra vall, hogy valamit rejtegethet Fridával kapcsolatban. Hogy mi az és miért őrzi azt ilyen bőszen, azt még nem tudom, de Merlinre esküszöm ki fogom szedni belőle. - Ez egyértelmű nem? Mégiscsak a nővérem, naná, hogy nem tetszik, ha valaki megkörnyékezi őt. Vagy nem így van? Van testvéred egyáltalán? Tudod miféle érzésekkel jár az?- kérdezem már-már drámai hangnembe mártózva, hátha ezzel is csak fokozom a helyzet súlyosságát. Persze ezek üres szavak és én sem gondolom halál komolyan, hogy majd pont Frida szerelmi élete fog érdekelni. Az már sokkal inkább érdekel, hogy miféle dolgok hangzottak el, s vajon van-e valami gyanú a tetteimre. Mert ha akárki megtudja a történtek részleteit, akkor csak moshatom kezeimet. - Frida nem mesélt az anyánk haláláról? Hah... Ez rá vall. Ugyan régen történt, de azért elfelejteni nem tudja azt az ember.- adok választ rögtön szinte félvállról, majd csak nagyokat pislogok rá szavai hallatán, mint akit épp derült égből villámcsapásként ért a hír. - Menyasszonyod? Mi történt vele?- nem mintha különösebben érdekelne a csaj kiléte, de kezdünk belemászni valami izgalmas, ám sötét múltba, amiből már végképp nincs kedvem kimászni. Apám levele viszont már más tészta. Attól a legnagyobb örömmel válok meg. Ismerem már az öreget, de azért ez elég kellemetlen időszak ahhoz, hogy haza kényszerítsen. Caevan kérdésére csak unottan pillantok fel rá. - Apám levelét? Vagy azt hitted valamivel tilosban járok?- gunyoros mosolyra húzom ajkaimat, majd csak legyintek egyet, hogy ne vegye túl komolyan kurta szava járásomat.
- Jól hangzik.. Mintha én olyan ember hírében állnék, aki másoknak ártani szokott. – Rebegem keserűen. Van elég bajom, ráadásul a titokzatos levélküldő mintha azt akarná sugallni, hogy Victoria nem öngyilkos lett, ahogyan Erica sem balesetbe halt bele. Erre még Galen is burkoltan fenyegetőzik, legalábbis annak lehetőségét vetíti elő, hogy ha a hugával barátkozom. Romantikus szálról nem is mertem vélekedni, sőt, amilyen ostobán viselkedtem, egy majdnem elcsattant csók közben szaladtam el. Amikor Galen megszólított, azt hittem Frida elmesélte neki, a bősz bátyó pedig ezért akar bosszút állni. De mint kiderült, Galen csak félhomályban tapogatózik. Próbálja a joviális, barátkozós arcát mutatni, de mi van, ha eleve ő írta mindkettőnknek a levelet? Bár.. mi köze lenne Victoriához? Hacsak nem ő volt a szerelme? Kettőnket előre elrendelt szándékkal adtak volna össze, de Victoriának lehetett valaki, aki ellenezte volna mindezt? Akkor pedig Galen Victoria és Erica gyilkosa.. Szememben félszeg láng gyúl, de még nem öntöm szavakba a gyanumat. – Ez.. enyhén szólva is úgy hangzik, mintha távol akarnál tudni Fryderykától.. – Most mégis kimondom, amire gondolok, ez már alig titkolt provokáció, mintha adni akarna nekem valami egérutat, és jobban teszek, ha élek vele. Az elejtett mondatokban, a menekülj, de vigyázz a hátadra.. Kezd összeállni a kép. – Kettőt? Én a menyasszonyomat Victoriát, griffendéles volt. És igen, hallottam Ericáról. – Fonom most tartózkodóan karba a kezeimet. Galen ha akarna, el tudna csalni a többiektől, s bevallom nagyon is érdekel hogy mik lehetnek a motivációi. Ha jól okoskodom, most Frida is veszélyben lehet.. – Mit égettél el? – Kérdezem megütközve, lehet, hogy valami rossz hírt kapott.. Nehéz eldönteni, hogy mindez csupán félreértés, és nem akar rosszat, vagy színjáték az egész, s a beteg állat már két lányt taszított a mélybe..
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nagyterem - asztalok 2020-10-23, 17:05
Caevan & Galen
“What goes around, comes around”
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem kell sokat kérdezősködni, a vezetékneve elég hangzatos és nemes családra vall, de ha nem is hallottam volna egyet s mást a folyosókon, akkor is tudnám, hogy bizony Fridával lóg a legtöbbet. Legalábbis nem nehéz észrevenni, ha az ember nyitva tartja a szemét. Az ilyen jelekre mindig is könnyen felfigyeltem, csak épp nem ástam magam bele igazán. Így sikerült Paisleyvel is egy oldalra kerülnöm és többet megtudnom a nővérem állapotáról, mert azért a Bagolyházas találkozónk nem éppen úgy sikerült, ahogy azt gondolná az ember. Nekem még mindig ott van a gombóc a torkomban és a hatalmas kő a szívemen, melyek napi szinten nehezítik meg az életem. Már lassan ott tartok, hogy feladom az életem. A rövid "nem"-jére csak elvigyorodok és megcsóválom fejem. Csak nem most fog lelépni, főleg, hogy úgy tűnik felkeltettem az érdeklődését a nővérem baráti körét megemlítve. - Nem feltétlenül, de akadnak egy páran. Vigyáznék a hátamra a helyedben.- vonok vállat. Nem tartozik rám a nővérem élete annyira, hogy mélyebbre ássak benne, viszont azt még én is tudom, hogy elég közkedvelt személyiségnek számít a suliban. Mindenki empátiát mutat Erica elvesztése miatt, bezzeg hozzám egy árva lélek sem szól. Nem is bánom, ha valakiből kibukna a sajnálat, még a végén felébreszti az amúgy is lappangó bűntudatomat. - Hosszú éveket hagysz magad mögött. Nekem ez csak a nyolcadik, de már besokkoltam ettől a helytől. Menekülj, amíg tudsz és kezdj valamit az életeddel. Vagy ne, de akkor itt fogsz megrohadni.- nem igazán érdekel mit akar a kis életével, nekem bőven elég lesz az a tíz év ebben a börtönben, utána valamit kezdek a bestiamester szakommal, mert kétlem, hogy ne tudnék elhelyezkedni vele bárhol. Ráadásul érdekel a téma is... Ellenben Caevan tipikusan egy jó fiúnak tűnik, a bűnt üldözve szebbé tenné a civilek hétköznapjait. Milyen kedves... - Nos, elvesztettünk egy családtagunkat, sőt, kettőt, ha nagyon visszaakarunk menni az időben. De ez gondolom már nem titok előtted, igaz? Nem csoda, ha a gyászos évek alatt elhidegülünk egymástól.- szavalom el válaszomat neki, sokkal inkább alátámasztani próbálom a helyzetem, hogy ne tűnjek annyira rossz arcnak, ám nem tudhatom Frida mit pakolt ki elé, ezért résen kell lennem. Gyorsan átfutom az apám által írt sorokat, ám ezúttal sokkal dühösebb hangszínben fogalmazta meg mondandóját. Sejti, hogy valami nincs rendben és idén nyáron mindenképp hazavár. Ha pedig most sem megyek, annak következményei lesznek. Dühtől forrongva gyűröm össze a papirost, majd egy aprócska lángot gyújtok tenyeremen, hogy felégethessem nem tetszésem okát.
Fogalmam sincsen, hogy honnan ismer, azon túl, hogy háztársak vagyunk. Frida talán neki is mesélt rólam? Vagy a titokzatos levélíró Galent is bevonta az eseményekbe? Mindenesetre igyekszem visszamenni a kötekedő stílusból, s elfogadni a kéznyújtását, noha a gyanakvó fintor nem tűnik el a szám körül. Meg is vagyok feszülve, abból kiindulva, hogy milyen magányos alak voltam eddig, semmi romantikus kapcsolat, most mintha megfelelési kényszerem lenne Galennel szemben. Vagy csak rendre akar utasítani, mert faképnél hagytam a hugát? – Nem? – Kérdezem halovány mosollyal, manapság minden bokorban ármányt sejtek. Mi van, ha Galen tényleg megölte a hugát, méghozzá szándékosan, és ő ijesztget kettőnket? Akkor Fryderyka sincsen biztonságban. Ám ezt csak úgy tudom kideríteni, ha maradok, s figyelek a jelekre. Eltompítom a lelkemben zajló jeges félelem hangjait, s leülök ahova mutatja. – Állnak? Sok barátja van? – Nem feltétlenül a fiúzásra gondolok, ám igen, valahol érdekel, hogy vannak-e udvarlók, netán konkurrensek. Bájos lánynak tűnik, s jelenleg az köt minket össze, hogy valaki a múltunkban vájkál. Komoly a szimpátia köztünk, ha csak nem utált meg, hogy úgy megijedtem a hirtelen támadt fellángolástól. Vajon Galen mennyit tud? Frida elmondta neki, ami kettőnk között történt? – Mondanám, hogy unalmasan, de ez a végzős évem az egyetemen. Ha nem vesszük a mesterképzést. Még nem döntöttem el, hogy maradjak-e. Helyszínelőnek akarnak hívni a varázsbűn üldözési osztályára. – Lehet, hogy ez alapján én vagyok a jófiú, és csak mert különleges érzékem van a rejtjelekhez, mennem is kéne. Ám az egész családi mizéria közepette lehet, hogy az iskola kellő mentsvárat biztosít még két évig. Majd eldől. Viszont Galen tekintetéből süt, hogy mindez csupán felvezetés valami komolyabb téma előtt. Nem csoda, hogy megfeszül az álkapcsom, a háztársi azonosság nem kellő indok az ismerkedéshez, hiszen akkor korábban is megtehette volna. – Beszélt rólad, de nem is tudom, nem álltok túl közeli kapcsolatban. – Fridáról beszélek, ez egyértelmű, de kiváncsi vagyok, mi lesz a reakciója, az majd sok mindent el fog árulni a továbbiakról.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nagyterem - asztalok 2020-10-06, 22:30
Caevan & Galen
“What goes around, comes around”
[You must be registered and logged in to see this image.]Apámtól kapott levél ellenére inkább szóba elegyedek Caevannel. Nem igazán ismerem a srácot, csak annyit, hogy egészen sokat szaglászik Frida környékén, ráadásul egy aranyvérű család sarja, ami nem jelent rosszat, főleg, ha a Mardekár csapatát erősíti. Ritkán látom, ezért sem volt még alkalmam leszólítani. De most végre van egy közös nevező. Frida. - Haver, nem kell lelépned, nem én vagyok a mumus. Ülj csak le és relaxálj.- paskolom meg a padot egy invitáló vigyorral képemen. Nem célom elüldözni őt a helyéről, de ha már itt van és engem is erre vitt a sors, miért ne kérdezősködhetnék? A napokban egyre több apró morzsát sikerült kiderítenem nővéremről, persze Paisley nem volt túl nagy segítség, ő tényleg a békülésről hadovált, ami értékelendő, ám jelen esetemben nem hiszem, hogy egy 'bocs" elég lesz. A kézrázást követően savanyú arcot vágok szavai hallatán. - Ugyan kérlek, hát ezt nézed ki belőlem? Itt egyáltalán nem erről van szó. Szeretem megismerni azokat, akik közel állnak a nővéremhez, pláne, hogyha még háztárs is az illető, nemde?- vonok vállat könnyedén, míg a levél bontogatásába fogok. Pár hét már eltelt a levelem óta, s az, hogy apám ilyen hamar válaszolt, eléggé gyanús vonalakat von maga után. Valami van a háttérben? - Nos? Hogy telnek a mindennapok?- kérdezem fel sem pillantva a levélből, de azért szemem sarkából még szemmel tartom Caevant, s ha netalán mégis menekülőre fogja, akkor jobb is lesz, ha felkészül, mert nem fogom meglógni hagyni. Túl keveset tudok róla ahhoz, hogy csak úgy elengedjem a témát, főleg most, hogy ilyen jól kapóra jön a társasága Fridát illetően. Aljas dolog volna, amit teszek? Talán. Valószínűleg ez a srác még köpni is fog a nővéremnek, de ennyi kockázatot még vállalok. Semmi sem tiltja meg, hogy ne beszélhetnék azokkal, akikkel Frida jóban van.
Éppen elég gyanakvó vagyok Victoria halála óta, s a levél érkezése mindent felbolygatott. Na azon túl, hogy jól beszartam, és kiderült, hogy valaki esetleg megölhette a menyasszonyomat, semmilyen atrocitás nem ért, sőt, Fryderykával is megismerkedtem, ami mindenképpen pozitív lezárása volt az estének. De azóta úgy érzem, hogy valaki figyel. A könyveimbe temetkezem jellemzően, ám a gondolataim gyakorta elkalandoznak, ki akarom deríteni, hogy mi is történt azon a végzetes eljegyzési vacsorán. Aztán ezek a gondolatok rendszerint visszatérnek a griffendéles szöszire, aki akaratlanul is befúrta magát a lelkivilágomba. Nem érzem magam felelősnek mindezért, hiszen Victoriával a predesztinált házasság érdekből köttettett volna, és még utólag sem érzem megcsalásnak, ha netán gyengéd érzelmekkel viseltetnék az új ismeretség iránt. És itt szakít félbe az evés közben a testvére. Felnézve tolom el magamatól az asztal, s felemelkedek. A bőrzsekim zippzárja még nyitva, de a külső cidris levegőre szándékozom menni, lassan felhúzom. – Híres-neves? – Pillantok körbe, nem szokásom én magamra vonni a tekintemet. Jó fizikumnak örvendek, ez a boxnak köszönhető, de kötekedő nem vagyok. Ellenben ez az alak, már az éles hangvételből is érezhető, provokálni jött, és kell neki a közönség. Lepillantok a kezére, és kényszeredetten fogadom el. – Sz’asz. Caevan. Most jön az a pont, hogy ha bántani mered a hugomat, kitekerem a nyakadat dumát nyomod le a torkomon, vagy mi? – Ezzel ugyan nem ismertem el, hogy lenne köztünk valami, de biccentve vonom félre, nekem nem kell komoly hallgatóság, de a kezében lévő levél megüti a tekintemet. Ő is kapott valami zsaroló, titkolózás levelet, mint mi? Bárki is áll a sötét tettek mögött, úgy fest, egyre több alanyt dob be a darálóba. Remélem, hogy Frida helyét átveszi ez a Galen, ő pedig kimaradhat belőle. Ha már részt kell vennem bármiben is, akkor legalább a csajszi mentesülhessen. Vagy Galen nem is a zaklatónkkal kapcsolatosan kapott levelet? Azért megnézem magamnak a srácot, bár nagypofájúnak tűnik, de hogy ő ölte volna meg Ericát? Kétlem. Ilyen balesetek nincsenek!
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Nagyterem - asztalok 2020-10-01, 15:42
Caevan & Galen
“What goes around, comes around”
[You must be registered and logged in to see this image.]Máris baglyom érkezett apámtól a múltkori levelem óta, melyben ismét leírtam neki, hogy a nyári szünetet a Roxfort falain belül szándékozom eltölteni. Eddig még semmi gond nem adódott belőle, ám most feszülten szorongatom kezemben a Herbs család pecsétjével lezárt papirost. Lassú léptekkel közeledek a Nagyterem felé, mialatt diákok sokasága cikáz végig a folyosón, majdhogynem átesve rajtam. Idegesen morranok fel és már kiáltanék is utánuk, hogy benőjön a feje lágya mindnek, de inkább csak ökölbe szorítom a kezem. Van nekem most fontosabb dolgom, mintsem alsósokat móresre tanítani. Amint a Nagyteremhez érek beljebb fáradok és a Mardekáros asztalhoz szlalomozom ki utamat. Nem sokan tartózkodnak itt rajtunk kívül, de ahogy elnézem egy-két egyetemistát is ide sodort a szél. Kaján vigyorra húzódnak ajkaim, amikor valahol az asztalok végénél megpillantom az aranyvérű Ramsay család sarját. Kapva kapok az alkalmon, így mellé sodródok és nagy lendülettel vágódok le mellé a padra. Apám levele várhat egy kicsit. - Ki ez, ha nem a híres-neves Caevan Ramsay?- nagy hanggal szólalok fel, hogy a lehető legfeltűnőbb lehessek és sokan meg is nézzenek. Hallottam egyet s mást róla, de legfőképp azt tudom, hogy valami van közte és Frida között. Valami szoros kapocs, vagy talán egy jó barátságból született párkapcsolat? Nos... Elég kellemetlen, hogy alig tudok valami a nővéremről, de ha már itt vagyunk, vesézzük csak ki a dolgokat. - Látásból vagy hallásból már ismerhetsz. Galen Herbs, a csodálatos Fryderyka Herbs kisöccse. Örvendek a találkozásnak.- egyik kezemben a levél, a másikat pedig felé nyújtom udvariasan, hogy kezet rázhassunk. Nem várom el tőle, mert ha a helyében lennék, simán gyanakodnék valamire. Mindig is ilyen voltam. Számító és fölényes, hiába jár felettem egy-két évvel, nem fogom másképp kezelni, mint akárki mást. Max annyit változtatok a felálláson, hogy Fridát is belevonom a beszélgetésbe, hátha arra majd ráharap.
- Talán, ha pedig nem, maximum eljövök. Addigra úgyis elmente ka versenyre, úgy elég unalmas lesz itt. - húzom el a számat egy pillanatra, pedig szó se róla nem lenne nehéz barátokat szerezni, ha elég nyitott lennék hozzá, sőt akár könnyen be is pasizhatnék, de az ilyesmi végképp nem az én terepem. Ha nem lesz itt egy rokon se az iskolában, akkor azért sokkal nehezebb lesz majd elfoglalnom magamat, főleg hogy nem pár napról van szó, hanem hetekről, ha csak nem esnek ki ideje korán, de még se lenne szép, ha puszta önzésből azért drukkolnék, hogy minél előbb megszakadjon számukra a versenysorozat. - Persze, egy próbát megér, majd mondd el mire jutottál. - mosolyodom el kissé talán mintha zavartabban a kelleténél, de inkább a salátáman nézegetem, szinte piszkálom, hogy ne látszódjon azért teljesen a zavarom. Annabelle néni, ha jól tudom nem tartja a kapcsolatot senkivel és a testvérei se keresték már jó ideje, szóval erősen kétlem, hogy Lizzy jutna bármire is, amikor pedig elköszön őszintén szólva fellélegzem. Nem vagyok túl jó abban, hogy ne mondjak igazat és kifejezetten nyomasztó volt ez a beszélgetés úgy, hogy kénytelen voltam Lizzynek hazudni, vagy legalábbis ferdíteni és kitérni a válaszok elől. - Köszi, neked is! Remélem megtalálod Gillyt! - intek még utána. A kényelmetlen téma miatt jó, hogy megy, viszont összességében meg nem szeretek egyedül ebédelni és még a salátám nagyrésze meg van, bár nem sok kedvem van enni azok után, hogy nem mondtam igazat. Amikor pedig leesik, hogy épp a Griffendéles asztalnál ülök ugye és nem ide tartozom, aztán pedig egy barna hajú nyúlánk srác mintha nagyon errefelé pislogna.. Hát amikor feláll a tányérjával és elindul célzatosan felém, hogy gondolom együnk akkor már együtt, akkor úgy pattanok fel mint aki most jött rá, hogy szöget tettek a hátsója alá. Még egy falatot benyomok a számba, aztán ott hagyom a félig megevett ebédet és lelécelek, ezzel megakasztva szegény mozdulatát. Láthatóan, ahogyan félszemmel hátrapillantok még érzékelem is, hogy csalódottan leül ott, ahová épp sikerült eljutnia.
- Hasonló esetben engem is meglepett volna – állapítom meg, miközben nagy nehezen leerőltetem a torkomon az utolsó pár falatot. Ha ma még nem kellene edzésre is mennem, akkor ezt az étkezést minden bizonnyal kihagytam volna, de most szükségem van az energiára. Nem eshetek össze a pályán, mert üres a gyomron. Ciki helyzet lenne, annyi szent. - Talán még jól is fogod magad érezni ott – mutatok rá, elvégre Charlotte ugyan nem szereti azt, ha ő az est fénypontja, de igazság szerint nagy eséllyel lehet majd ott valaki, akivel összebarátkozhat. Polly elvesztése megviselte, ez igaz, de nem gyászolhatja őt örök életében. Most kapott egy újabb lehetőséget arra, hogy barátokat szerezzen és ezt ki kell használnia. Talán ez a csajszi pont emiatt is hívta meg az esküvőjére. Nem ismerik ugyan egymást, de esélyes, hogy úgy érezte, tudna enyhíteni némileg a gyászon, még akkor is, ha ez csupán ideig-óráig tartana. - Hát persze – mosolyodom el negédesen, noha az ehhez hasonló közhelyeket nem igazán kedvelem. Sőt, ami azt illeti, eddig Charlotte se fogadta el ezt a magyarázatot. Most mégis van valami, ami miatt ő is ezt a nézetet vallja. Talán tud valamit? De ha ez a helyzet, akkor engem miért hagy ki ebből az egészből? Nem mondanám tovább a szüleimnek, bármit is mondana. Tényleg nem. - Naponta megy ide-oda? - vonom fel a szemöldököm, hiszen valóban, egy nap igen kevés lenne arra, hogy egy bagoly megtalálja őt, de csak akad néha olyan alkalom, amikor pár nappal tovább marad egy helyen. Elvégre, mindenkinek szüksége van egy helyre, ami állandó az életében. Talán Annabelle néninek is van egy lakása, ahova alkalmanként visszatérhet és pár napot eltölthet. - Azért majd anyut is megkérdem, hátha a nővéri kötelék jelent még valamit számukra – fintorodom el egy pillanatra, hiszen személy szerint el se tudom képzelni, hogy valaha is olyan rosszban legyek Gillievel, hogy ne álljunk szóba egymással. Talán anyu és Annabelle néni szoktak beszélgetni, még abban az esetben is, ha nem túl sokat. Elvégre, nem ők ketten voltak rosszban, ott leginkább Charlotte apukájával volt probléma. Vagyis, a nagy korkülönbséggel. Anyu elmesélése szerint ugyanis otthon mindig a nénikém kapta a legnagyobb figyelmet, ami a két idősebb testvér számára nem volt valami szimpatikus. - Na, mindegy, azért jót beszélgettünk – szólalok meg, majd úgy pattanok fel a helyemről, mintha égő parázsra ültem volna. El is döntöm magamban, hogy holnap az első dolgom egy kis kutakodás lesz. Ha más nem, akkor legalább Annabelle néni tartózkodási helyét meg tudom állapítani egy egyszerű bűbájjal. Ha sürgős baglyot küldök, talán utol is éri. - További szép napot. Megyek és átöltözöm, nemsokára edzés. Szia! - búcsúzom el unokatesómtól, majd egy zsemlét felkapva indulok el a lépcsők felé. Most komolyan, miért ennyire bonyolult dolog egy családfakutatás?
- Én csak futólag, párszor beszéltem vele, ezért is lepett meg a meghívó. - Polly volt a népszerű, neki volt sok barátja, én inkább csapódtam hozzájuk, hiszen nem vagyok annyira nagy dumás, mint ő volt. Lehet, hogy Polly emlékére kaptam a meghívást, vagy csak abból a pár beszélgetésből megkedvelt annyira, hogy úgy gondolta jót tenne nekem egy kis szórakozás, ha már elveszítettem a legjobb barátnőmet. Gőzöm sincs, azt hiszem ez akkor derülhet csak ki, ha odamegyek és megkérdezem, csak hát egyedül elmenni egy csomó jó eséllyel idegen közé... - Itt Angliában, nem kellene sokat utazni miatta szerencsére. Lehet, hogy elmegyek, megnézem és ha nem tetszik valami lelépek. - morfondírozok, hiszen ez jó megoldás lehet és akkor mégis csak adtam egy esélyt legalább a dolognak, ha nem is maradok ott végül. Chris úgyis azt mondaná, hogy érezzem jól magamat és szórakozzak! Persze ezt ő könnyebben mondja, aki eleve olyan típus, aki imád szórakozni, de én sokkal jobban el vagyok a könyveimmel, mint a bulikon, de abban igaza van, hogy nem ülhetek folyton a könyvtárban, mert tényleg nem fogok soha senki újat megismerni. - A szüleink, biztosan jót akarnak nekünk. - vágom rá gyorsan a sablon választ. Hát persze én se hagytam annyiban, főleg Polly halála után kellett valami, ami lefoglal, de arra nem számítottam, hogy sikerrel is járok. Az viszont kissé meglep és talán még levegőt venni is elfelejtek egy pillanatra, amikor Annabelle nénit említi. Fenébe! - Oh szerintem őt nem lehet megtalálni. Apu szerint sokat utazik és még rendes címe sincs. - na igen, én se találtam volna meg, ha ő nem akarja, bár ezt persze én nem tudom, csak a saját szerencsémnek tudom be, hogy találkoztam vele végül. - Értem már, akkor írj neki levelet. - vetem fel az ötlet, bár nem tudom mit szeretne megbeszélni Gillyvel, hogy egyáltalán levéltéma-e a dolog, de ha egyszer nem éri el másképp, egy próbát megérhet, vagy kérhet tőle kifejezetten egy találkozót, amikor ketten lehetnek, hogy beszéljenek. - Tényleg nem tudom Lizzy hogyan lehetne megtalálni. - rázom meg a fejemet. Nem teszem hozzá, hogy talán nem is olyan fontos ez, hiszen nem rég még én is épp eléggé rá voltam kattanva erre a családkutatás témára, csak hát én elengedtem, főleg azért, mert sikerült egyről a kettőre jutnom, mégha nem is az én érdemem a dolog.
Na tessék, megint sikerült érzékeny témába nyúlnom. Ismertem azt a Polly nevű lányt, bár csak futólag, semmi közelebbi, a halála pedig talán Charlotteot érintette meg a legmélyebben, mármint a szülein kívül, természetesen. Azt hiszem, az Angliába költözésük óta lett kissé jobban, Amerikában már csak szenvedett, főleg az Ivermornyban. Sok közös emlékük lehetett a régi iskola falai között. - És te mennyire ismerted? - teszem fel a következő kérdést, noha magamban azt feltételezem, hogy elég jól, hiszen, ha meghívta az esküvőjére, akkor csak nem voltak idegenek egymás számára. Főleg abban az esetben nem, ha egyébként se szeretnének nagy felhajtást. Gondolom, rokonok, családtagok és közeli ismerősök lesznek jelen a rendezvényen. - És hol lesz ez az esküvő? Amerikában? Angliában? Feltételezem, hogy a tengerentúlon, elvégre Polly leginkább onnan ismerhetett embereket. Bár, azon se lepődnék már meg, ha esetleg Angliába kapott volna meghívót az unokatestvérem. Manapság nagyon nagy divat, hogy külföldön tartják meg a hatalmas rendezvényeket, leginkább a nagyzolás miatt. Lehet, pont ez az oka annak, hogy Charlotte senkit se vihet magával... Egy amerikai számára jól hangzik, hogy az esküvője Angliában volt, de a költségek senkit se kímélnek. Ebben bezzeg filléreskednek. - És te ezt ennyiben hagyod? - csodálkozom el kissé, elvégre Charlotte nem az a fajta ember, aki ilyesmit egy vállvonással elintézne. Elvégre, ha nem adnak információt, akkor az egész családfakutatásnak lőttek. És hiába csak egy egyszerű hobbi, az embert ez eléggé kellemetlenül tudja érinteni. - És mi lenne, ha nem őket kérdeznénk? Van még egy testvérük, nem igaz? Talán vele kellene beszélnünk. Annabelle néni. Anyu nem sokat beszél róla, régen láttam már utoljára, talán csak pár éves lehettem és fogalmam sincs, merre tartózkodik mostanában, de ő talán ad némi felvilágosítást, ha szépen megkérem. Elvégre, neki talán nem érdeke, hogy titkolja előttünk a dolgokat. Ez azért sokkal járhatóbb út lenne, mint az eredeti ötletem volt. Csak egy bagoly és kész. A kérdés már csak annyi, hogy merre lehet mostanában... - Tudod, milyen. Mindig megy valamerre – vonom meg a vállam egy laza mosollyal. Gilly az a fajta lány, aki két percig nem képes megülni a hátsóján, a barátnői pedig folyamatosan elrángatják bulizni, vásárolni, pasizni, pletyizni, táncolni, stb. - Különben is, alig van egyedül, úgy meg nem szeretek vele beszélgetni, hogy mellette vannak azok a cicababák – túrok bele beszéd közben az ételbe. Félre is hívhatnám ugyan, de azok a sutyorgások és nevetgélések, amit minden alkalommal levágnak kettőnk beszélgetése közben... Komolyan idegesít. - De térjünk vissza a felvetésemre. Annabelle néni, mint lehetséges informátor. Anyu és apukád nem igazán beszélnek róla, de ő az egyetlen olyan rokonunk, aki közelebb vihetne minket a megoldáshoz. Talán. Mert azért az se biztos, hogy megtudom a tartózkodási helyét vagy hogy egyáltalán szóba áll-e még velünk. A saját testvérei sem igazán törték magukat a kapcsolattartás érdekében. Nem igazán lenne hát köteles szóba állni velünk.
Igen tisztában vagyok azzal, hogy az unokatestvérem nagyjából olyan ívben kerüli el a könyvtárakat, ahogyan én a sportpályákat. Sosem voltam kifejezetten sportos alkat, sőt az ügyességemről sem vagyok híres, még egy kis tériszonyom is van, szóval már az is kínzó nekem, ha azt kell néznem mások seprűn repülnek, nem hogy nekem kellene ilyesmit művelnem, de hát mások vagyunk. Engem nem vonz a sport, de azért az kellemetlen érzés, hogy minden rokonom elmegy arra a nagy sporteseményre. - Épp ráértem és végül is érdekes volt. - köszörülöm meg kissé a torkomat zavaromban, hiszen azért lássuk be a kérdése már-már bántónak is mondható, hiszen teljesen ledegradálja, ha engem ez érdekel, csak mert őt meg nem. Én se képedek el rajta, hogy mégis mi viszi rá az embert, hogy seprűre üljön, vagy hajnalok hajnalán edzésekre járjon ugye? - Nem, a lány Polly barátnője volt. - igen Pollyt említve még a torkom is kiszárad kissé. Róla határozottan nehezen beszélek, hiszen meghalt, megölték és én totál kikészültem utána. Ha nem jövünk ide el Chrisszel nem is tudom, hogyan lábaltam volna ki az akkora totál depresszióból, ami magával ragadott és lehúzott jó mélyre. - Chris nem ismeri, de biztosan oka van, hogy így találták ki. Talán nem akarnak olyan nagy tömeget. - ami mondjuk totál logikátlan. Olvasott vagyok, de nem a logikámról vagyok híres, csak a szimpla elméleti tudásról. Ha az ember kis esküvőt akar akkor a családtagokat hívja meg, nem pedig olyan alig ismert ismerősöket, mint mondjuk én is. Polly még oké, ő tényleg jóban volt a menyasszonnyal, de én talán csak kétszer találkoztam vele és akkor se beszéltünk kifejezetten sokat. - Öö.. gondolom igen, de valami miatt mégse szeretnek erről beszélni. Biztosan okuk van rá. - vonom meg a vállamat finoman és beletemetkezem kicsit a salátámba. Annabelle néni a lelkemre kötötte, hogy ne beszéljek róla senkinek sem, és én tartom is ehhez magamat. Hogy az én ügyességem miatt sikerület-e rábukkannom, vagy sem, arról nem tudok, de persze ha ő őszintén válaszolna erre a kérdésre bizonyosan jól szórakozna, hiszen természetesen ő akarta, hogy találkozzunk és ő is Chris miatt, nem miattam. - Miért keresed ennyire? Ilyen ritkán találkoztok? - oh hát nekem ez fura, mégis csak az ember a testvérével gyakran van együtt. Én legalábbis Chrisszel szinte minden nap beszélek akkor is, ha más házba járunk, mert mindig van valami fontos, ha más nem akkor igyekszünk együtt ebédelni, vagy vacsizni. Jó tény néha azért előfordul, hogy nincs ideje, de az azért elég ritka szerencsére.
Valamilyen szinten sejtem én azt, hogy Charlotte számára nem sokat mondanak az iménti szavaim. Nagyjából úgy áll a sporttal, ahogy én a divattal. Látom, hogy másokat érdekel, de engem valahogy hidegen hagy. Elég bambán néznék vissza rá, ha hirtelen a legújabb márkákról kezdene el nekem csacsogni. Mindenesetre, már az jól esik tőle, hogy nem torkolt le szinte azonnal. Eszem ágában sincs végig a sportról beszélgetni, de ezt most jól esett kiadni magamból. - Ki írna tanulmányt ilyesmiről? - pillantok kissé megütközve az unokatestvéremre, noha nem véletlenül lett pont ő hollóhátas a családból. - És mi vett rá arra, hogy végigrágd magad rajta? Igen, azt hiszem, ez itt a leglényegesebb kérdés. Mert addig az oké, hogy Charlotte egy zseni hozzám képest, hiszen annyira tájékozott a dolgokban, de ez még számomra is unalmasnak hangzik, nem hogy neki! Oldalakon keresztül ilyenekről olvasni elég nagy marhaságnak hangzik, de az ő részéről meg se lepődöm ezen. Talán ő is ugyanezt gondolja a levegőben való repkedésről. - Esküvő, ahova nem vihetsz magaddal senkit sem... - rágom meg a szavait alaposabban. Én is voltam már egy-két ilyen rendezvényen és tapasztalataim alapján elvárt dolog, hogy az ember párban menjen hasonló helyekre. Gilly-aktuális pasi, Charlotte-Chris. Tökmindegy, hogy ki a másik, csak legyen veled plusz egy fő. Személy szerint mindig random emberkéket találtam meg a problémámmal, akik még örültek is az ingyen kajának. - Elég szokatlan. Biztos nem mehet veled senki sem? És hogyhogy csak téged hívtak meg? Chris nem ismeri az illetőt? Talán csak félreértés az egész vagy elírás. Még a legjobb helyeken is megesik az ilyesmi. Egyszer Gilly egyik táncoklevelére véletlenül az én nevemet írták rá. Irtó ciki volt, hiszen még csak nem is hasonlít a két név... A nővérem fél napon keresztül ki volt bukva a tévedésen, én pedig nem győztem őt kerülni, mert vigyorogtam, mint a tejbetök. A szervezők persze elnézést kértek a tévedés miatt és javították a hibát. Kellett egy teljes hét, mire minden visszazökkent a rendes kerékvágásba Gillian részéről. Addig persze füstölgött, mint egy égő kanóc. - Bosszantó, hogy ők látszólag tudnak valamit, amit nem osztanak meg velünk – forgatom meg a szemeim. - Annyira csak nem lehet rossz, hogy ne tudjunk róla. A családban én vagyok a legfiatalabb a magam tizenöt évével, bőven vagyok annyi, hogy ne kíméljenek. Ráadásul, eszméletlenül kíváncsi is vagyok, szóval a nagybátyám konok szótlansága csak azt éri el, hogy részemről igenis még nagyobb lesz bennem a vágy, hogy kutakodjak a családi titkok után. Legalább találnának ki valamiféle hazugságot! Még az is jobb, mint ez az éntudokvalamitamittenembibibi felállás. - Roxmorts! - csapok kissé drámaian a homlokomra. - Úgy tudtam, hogy oda kellene mennem megkeresni... Na, mindegy, nyakon csípem én még. Hiszen feltett szándékom lebeszélni Gilly-t az utazásról, elvégre ez mégis csak egy elég veszélyes rendezvény, én pedig nem szeretném, ha a pálya széléről nézné végig, ahogy én és Chris veszélybe sodorjuk magunkat. Még kész szerencse, hogy Charlotte nem szándékozik velünk tartani, hiszen ebben az esetben még őt is győzködnöm kellene.
Sose voltam jó sportok terén, bár nem vagyok kétbalkezes, de valahogy nem vonzott az efféle versengés és nem is vagyok kimondottan sportos alkat. Igazából nem is értettem meg az efféle törekvéseket másoknál sem, de azért igyekszem Lizzy szavaira mély együttérzéssel bólogatni, mint aki érti, hogy miről beszél. - Sajnálom! Úgy tudom, hogy vannak olyan állítólag bevált módszerek, amikkel ilyen módon motiválják a sportolókat. Azt hiszem olvastam róla egy tanulmányt pár éve. - ráncolom kissé a homlokomat, miközben próbálom felidézni a cikk további részeit is, de igazából nem mélyültem el benne, mert nem feltétlenül értek egyet azzal, hogy ilyen módon lehetne valakit motiválni, habár tény és való, hogy az esetek nagy részében állatólag bevált. Akinél meg nem, az kihullott az edzéseken, így azt írták eleve azok maradtak csak meg, akik kellő lelkierővel viseltettek és így jöttek létre az igazán ütős csapatok. - Oh semmi különös. Képzeld kaptam egy meghívót egy esküvőre, de nagyon fura, mert nem lehet senkit sem vinni, bár csak Christ tudnám, ő meg nem ér rá. - húzom el kicsit a számat. Azért nem mondom, hogy össze vagyunk nővel az ikertesómmal, de azért elég jóban vagyunk és megszoktam már, hogy odahaza is mindig pátyolgatott, most viszont el fog menni egy hosszú versenysorozatra, és valószínűleg jópár hétig nem fogunk találkozni, maximum levelezünk majd. Nem túl lelkesítő a dolog. A családfatémát érintő kérdésre csak megrázom a fejemet. - Nem igazán. Aput már sokszor kérdeztem, de nem igazán nyitott a beszélgetésre, nem tudom, hogy merre induljak tovább. - meg aztán lássuk be már jutottam valamire, de Annabelle néni a lelkemre kötötte, hogy senkinek se beszéljek róla, mert nem örülnének neki, ha tudnák, hogy találkoztam vele és tartjuk a kapcsolatot. Még Chrisnek se mondtam róla egy szót sem, ami iszonyú nehéz tud lenni! De, ha egyszer megígértem, akkor megígértem. - Múlt héten mentünk el vásárolni Roxmortsba, amikor roxmortsi hétvége volt. Nekem is mondott valamit, ha jól emlékszem még fel is vetette, hogy menjek el, ketten jobb lenne beállni szurkolni, de nem hiszem, hogy nekem való. Nem vagyok jó táncban. - én sokkal jobb vagyok elméleti síkon, mint az ilyen gyakorlati dolgokban. Nem hiszem, hogy valami szurkolói ugrabugra menne nekem. Ettől még persze segítettem Gillynek ruhát válogatni, meg hát nekem is kellett valami erre a fura esküvőre.
Charlotte ma is tökéletes, mint mindig, én pedig kissé keserűen figyelem hát, amint néhány fej reflexből utána fordul. Nem mintha annyira érdekelnének a fiúk, itt leginkább csak az a probléma, hogy kezdem érezni, mennyire nem jutottak ki számomra a lányos gének. Egyszerűen képtelen vagyok jól érezni magam a csinos göncökben, szóval állandóan fiús ruhákban virítok, aminek meg is van a következménye. A srácok magukkal egyenrangúként kezelnek, soha egy bók se jut számomra és még Corvus se tekint rám lányként. Igen, azt hiszem, ez zavar a legjobban az egészben. Mit meg nem adnék azért, ha egyszer ő is így fordulna utánam! - Öhm... - pillantok le kissé zavartan a krumplira, amit szinte folyékonyra sikerült törnöm a villámmal, majdhogynem pillanatok alatt. - Semmi-semmi, csak fafej az edzőnk, ennyi az egész – jegyzem meg, miközben ismét lehuppanok a székemre. - Kíváncsi vagyok, miként kovácsolja majd össze a csapatot ilyen hozzáállással. Mások érdemeinek leszólása nem éppen szerencsés hozzáállás. Nem fejtem ki azonban bővebben Charlotte számára a véleményemet, hiszen őt talán nem is érdekli az ilyesmi. A VMS mindenkit lázban tart ugyan, de nem a versenyzők és az edző közötti ellentét. Ezt nekünk kell megoldanunk. Nem áll szándékomban hát őt is komolyabban bevonni az ügybe, hiszen kívülálló. Ha ezt mi nem vagyunk képesek rendezni, akkor talán kár is nekifutni a VMS-nek. - Na és mesélj, mi újság – szólalok meg ismét, amint sikeresen leadta a rendelését. Igazság szerint én aligha lennék képes salátán eléldegélni, főleg a sportolói háttér miatt. Össze is esnék, ha ennyivel kellene a pályára lépnem. - Haladsz valamerre a családfa kutatásoddal? Ó, igen, ő is eléggé bele van mélyedve az ehhez hasonló témákba, annyi szent. Ritkán szoktunk együtt dolgozgatni rajta, hiszen nem sűrűn töltjük együtt a szabadidőnket. Ő és Gilly sokkal jobban megtalálják a közös hangot, habár Gillyt nem igazán érdeklik a papírmunkák. Egyszer hoztam fel számára, hogy üljünk neki együtt, el is jött velem, de csak a divatlapokig jutott. - Én személy szerint elakadtam – szólalok meg ismét. - Igazság szerint már semmire se megyek a könyvtárral, a Minisztérium Levéltárába pedig nincs bejárásom. Megvonom a vállam, mintha annyira nem is izgatna a dolog, holott szinte fizikailag rosszul vagyok attól a tudattól, hogy talán ennyi az egész és nincs tovább. Jó lenne rájönni, mit is szerettek volna eltitkolni a világ elől azzal, hogy itt-ott belepiszkáltak a családfánkba. Talán egy királyi család utolsó ága lennénk? Szuper lenne! Az egyik felmenőnktől elvették a trónt, holott a mi családunkat illetné és jelen pillanatban is két hercegnő ül egymással szemben, akik mit sem tudnak az egészről. - Találkoztál mostanában a nővéremmel? - teszem fel a kérdést, majd enni kezdek. - Úgy hallottam, ő is kijönne velünk, de még nem futottam össze vele, így alkalmam se volt rákérdezni. Talán az unokatesóm többet tud erről, szóval Gilly-t megkerülve több információhoz juthatok a szándékait illetően. Véleményem szerint a szurkolás teljesen felesleges, de a fiúkat talán motiválná a dolog. Nem mintha a versenyszám közben erre koncentrálna az ember...
//
)