2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.]A tegnapi nap könnyebben eltelt, mint ahogy azt gondoltam, mégis, lelkemnek fáj, hogy Piton olyan rideg és távolságtartó volt velem szemben. Valamiért azt hittem, hogy más lesz, hogy a konyhában történtek után legalább egy picit nyit majd felém, de nem tette. Persze nem azt vártam tőle, hogy a büntetőmunkát ne hajtsa be rajtam, de utána? Inkább elment és úgy nézett rám, mintha a közelében se akart tudni, pedig még mindig élénken él bennem az, amikor magához húzott és ajkával az enyémet érintette. Még mindig ezen agyalok, de szükségem van erre, ahogy némi friss levegőre is, ezért is léptem le a diáktársaimtól, hogy egy kicsikét magam lehessek. Friss levegőre vágyom ugyebár, így talán egyértelmű, hogy az erdei ösvények felé vezetnek lépteim, nem gondolva bele abba, hogy esetleg baj is érhet. Roxmorts elvileg biztonságos hely, hét év alatt még soha se volt itt problémám, így mindenféle aggodalom nélkül haladok egyre tovább és tovább, majd térek be a fák közé, amelyeknek törzseit csak kis időre érintem, amíg elhaladok mellettük. Szeretem a természetet, így kezd is jobb kedvem lenni, amely egészen addig tart, míg egy kábító átok hirtelen el nem talál. Nem tudom még eleinte, hogy kitől származhat, ahogy azt se, hogy mi történt, csupán csak jó pár perccel később térek magamhoz egy ébresztő bűbájnak hála, mely pont a kábítót semlegesíti. Cseppet kába vagyok, így barna szemeim lassan nyílnak ki, és nemsokára már érzékelhetem csuklóimnál a fájdalmat. Egy magas ághoz vannak felkötve kezeim, így szó szerint lógok a levegőben, a csomó pedig elég erős ahhoz, hogy lehetetlenség legyen nekem csak úgy kibújtatni belőle kezeimet, sajna nem vagyom gumiember és rendesen zsibbasztja is a karomat. - Hol vagyok? Mi… mi történik? – motyogom halkan, mire egy kopasz férfi jelenik meg előttem, kaján vigyorral képén, majd ez után érzem meg a pofont arcomon, amitől majdnem kettőt látok belőle hirtelen. - Úgy tűnik, hogy csipkerózsika felébredt. Kezdhetjük a szórakozást, Anton! – egy bajszos, vállig érő, barna hajú, nagyjából szintén 30-40 év körüli férfi lép még be a képbe, ki pillanatok alatt tépi szét felsőmet egy könnyed mozdulattal, majd ez után kezd el övemnél turkálni. - Ne! Mit művelnek, eresszenek el, segítség! – hangzik kétségbeesett kiáltásom, mely elég hamar ha el, ahogy egy újabb pofon boldogtalan tulajdonosa leszek és mivel nemsokára egy éles penge kerül bordáim környékére, így jobbnak látom tényleg elhallgatni. Próbálok kapálózni, lábaimat összezárni, de a két férfi lényegesen erősebb nálam, így nem tart nekik túl sokáig, amíg teljesen fehérneműre nem vetkőztetnek, így csak a fekete melltartó és bugyi marad rajtam, miközben testemen libabőrök jelennek meg a hidegtől, szemeimből pedig könnyek hullanak. Nem! Én nem fogom megengedni, hogy bántsanak, ezt nem tehetik meg velem, nem erőszakolhatnak meg, azt nem élném túl. - Kérem, ne csinálják, én nem tettem semmit… - a magyarázkodás itt se használ túl sokat, az éles penge pedig már oldalamon szánt végig, nem túl mélyen, de vérem mégis megered, és a fájdalomtól fel is kiáltok némileg. - Jobb, ha hallgatsz kiscicám, vagy a következő mozdulatommal kiszedem a bordádat.- súgja a fülembe, amelytől azonnal hányingerem lesz, de a tőr még mindig ott van testemnek szegezve, így ahogy azt mondták, elhallgatok, miközben némán kell tűrnöm, ahogy undorító kezeikkel engem érintenek. Szerencsére az intim helyeket még kihagyják, miközben könnyeim már patakokban folynak, de nem merek megszólalni, semmit se merek tenni, mivel a másik férfi kezében is megjelenik az éles penge, amellyel most melltartóm körül játszadozik, várva a megfelelő pillanatot, hogy elvághassa azt a ruhadarabot és leszedhesse rólam, onnantól kezdődik számukra csak igazán a játék.
- De… én szeretek akkor is mindent tudni. – kötöm az ebet ahhoz a bizonyos karóhoz, de aztán hamarosan már ki is jelenti számomra a férfi, hogy megtartaná magának az információt. Eddig is tudtam, hogy azért nem mondja el, mert nem akarja, mert túl bizalmas lehet, én pedig… kideríthetném. Hát persze, könnyedén, de… nem erőszakoskodom, nem akarok pofátlannak tűnni. - Rendben van. Akkor majd máskor elárulod. – jelzem felé, hogy el fogok én még jönni ide hozzá nem egyszer és nem fogja tudni a végtelenségig eltitkolni előlem otthona pontos helyét. De ez ráér még a későbbiekben, nem fenyegetés volt ez, inkább egy rejtett ígéret, mert nem itt ér véget az, ami még szinte el se kezdődött. - Értem… majd talán idővel változik és lesz olyan. – nem célzok én itt semmire se, nem fogok hiú reményeket kergetni ilyen szinten. Még csak most kezdjük egymást úgy igazán megismerni, én csak szeretnék jót kívánni neki, nem számít, hogy kivel találja majd meg a boldogságot, de megérdemli. Túl jószívű vagyok? Meglehet… de ez vagyok én, és talán ezt valahol mégis képesek néhányan értékelni. - Én nem a következményektől félnék, egyszerűen nem tartom éppen normális viselkedésnek az ilyet, ahogy mondod. – bólogatok is hozzá aprókat, majd végül lezártnak tekintem a témát. Felesleges talán tovább ragozni ezt, ideje rátérni a kellemesebb dolgokra, mint például egy hátmosás, amire végülis sor kerül. - Ezzel mire akarsz utalni? – meglep a válasza, sok mindent mondat magával ez a két mondat, én pedig tudni szeretném, hogy pontosan miként kell értenem. Nem fogok találgatni, meghagyom neki, hogy kifejtse, majd csak ez után jön szóba a bolt, na meg az, hogy én mennyire húztam fel magam. Nem húztam fel, egyáltalán… ennél tudnám jobban is. De hogy priusza van? Mégis mit takarhat ez? Ahogy elárulja azt, hogy járt már az Azkabanban, és minden bizonnyal nem látogatóként, őszintén meglepődöm, mert én ezt… hát én ezt nem tudtam róla. Lehet, hogy van, aki igen, de én nem. A kezén lévő jelre pillantok egy rövid időre ösztönösen, majd egy aprót nyelek. - Borzasztó lehetett… - még egy ok arra, hogy mitől is vált ilyenné. A mai nap már nem ez az első olyan információ, mely hozzátesz jelenlegi jelleméhez. Nem kérdezgetem róla, nem hiszem, hogy most akarna arról beszélni, így inkább ezt tiszteletben tartom, legalábbis egyelőre. De később szóba fog még ez is kerülni, ebben biztos vagyok. - Én sose gondoltam azt túl érdekesnek, hogy betörjek valahova. – na nem mintha szükségem volna rá. Elég sok pénzt hagytak ránk a szüleink és bár öten vagyunk testvérek, jut mindenkinek elég, úgy érzem. De Piton életét… nem ismerem. Nem tudom, hogy milyen gyerekkora volt, még azt se, hogy vajon aranyvérű-e. Oly sok mindent nem tudok még róla, de minden érdekelne. Mégis, időt kell adni ehhez, ezt tudom én is, most már egyébként is egyre fáradtabb vagyok, így történik meg az, hogy elalszom a férfi ölében, de csak rövid időre, egy gonosz álom pedig nemsokára tesz róla, hogy felébredjek. Nem maradok mellette, nem reszketek tovább és bújok hozzá, nem akarom ilyesmivel terhelni, inkább… inkább most magam vagyok egy kicsit, a saját gondolataimmal, addig ő legalább nyugodtan meg tud fürdeni. Csak amikor Piton is kimászik a vízből, akkor nézek fel rá és felelek neki ösztönösen. Nem titok, ha már lebuktam ezzel, akkor végülis megtudhatja, de minden részletbe nem avatnám be, ha nem muszáj. - A te szüleid élnek? – bukik ki belőlem halkan a kérdés, majd amikor ismét az időre fogja, akkor csak egy szomorú mosoly fut végig az arcomon. – Múltkor is ezt mondtad… tapasztalat? – szavaim most már halkak, miközben egyre inkább elveszettnek érzem magam. Ez az álom nem kellett volna, mégse menekülhetek megint Piton karjaiba, ha akart volna, már megölel, de ő nem vágyik erre, én pedig… erősnek kell maradnom, ahogy mindig is. - Aludjunk vagy még nem vagy álmos? – nem tudom, hogy mit szeretne, beszélgetni még egy kicsit vagy lepihenni, ezért meghagyom neki a választás lehetőségét. Döntsön csak ő az este folytatásáról, bár amilyen fáradtnak tűnt az előbb, érzem, hogy mit fog felelni.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-11-06, 12:56
Piton & Astrid
Könnyed erdei séta
Felsóhajt, s megcsóválja a fejét - ő is. - Már hogyne lenne? Van az a tudás, amit jobb nem tudni inkább... Hidd el. Nem muszáj mindig mindent tudni, még, ha ez talán nem is egy kifejezetten ártalmas tudás... Jobb szeretném megtartani magamnak. - feleli végül, éreztetve, hogy ez a legtöbb, amit hajlandó kibökni. Na persze, nem lenne nehéz megnevezni a pontos helyszínt, hisz mibe kerülne...? Mégse akarja. Valahogy... Túl közel engedné a lányt, közelebb, mint tette már most is, és ez a gondolat riasztja. Ennek fényében pedig nem is mond hát többet, hiába minden kérdés. A következőre vállat von. - Nekem is vannak közelebbi barátaim, akiket szívesebben látok, akkor is, ha nem jelentik be jöttüket előre, és vannak, akiknek akkor sem örülök felhőtlenül, ha előre tudom, hogy érkeznek. Ez már csak ilyen... Hogy akkor kinek örültem volna? Magam sem tudom, ki tudott volna igazán megörvendeztetni. - feleli, jelezve, nincs senki, akit kifejezetten várna, bárcsak betoppanna. Van ilyen, persze... Már hogyne lenne, de ő sosem fog már eljönni. A többiek pedig nem érik el jellemzően ezt a szintet, amikor már bárhol, bármikor örülne nekik. Gunyorosan ciccent erre. - Persze, hogy nem rontanál be, hozva az ajtót is... - kezdi lassan - Kevesen mernék vállalni annak a következményeit. Jobb kedvelem, ha a másik fél a kultúra alapjait, és egy-két normát épp képes magáévá tenni. Na persze, ez rá magára nem vonatkozik különösebben. Ő nem erőlteti meg magát, ha az illemet kell bemutatni... Egyes sémákat hoz, ahogyan azt kell, de a teljes repertoárt ritkán mutatja be, egyszerűen a másik fél ritkán érdemes rá, hogy megerőltesse magát kicsit is. - Néha bele kell, ha csak átmenetileg is. Másképp magunk előtt zárjuk el az utat... - feleli, habár mintha nem a jelen helyzetről beszélne mégsem. Érdekes dolog ez, hiszen alighanem a jelen helyzetre is ráhúzhatóak a szavai, a néma belátás, miszerint a fokozatosságba bele kell menni, mert ez a lány mégse teljesen olyan, mint egy-két másik... Mégis, mintha valami egészen másról, távoli dologról beszélne, de nem fejti ki, mire is gondol ezalatt pontosan. Talán semmire, talán... Talán valamire mégis. Megingatja kicsit a fejét eztán. - Ugyan. Ha szeretnél, se tudnál igazán kegyetlen lenni... De ez így van jól, persze. - mormolja csak, mintha ő maga se értene egyet igazából a korábbi "nyűgösködésével", panaszkodásával. Persze, hogy nem ért, túldramatizálta a helyzetet, ez már akkor is egyértelmű volt. Ő ilyen, habár ez néha tanárként is látszódik, kétségtelen, alighanem kevesen ismernek fel rajta egy-egy elemet is akár, hiszen kevesen figyelik őt meg különösebben; inkább menekülnek, vagy idealizálják. Egyik sem jár igazán jó úton persze, de ez abszolút az ő bajuk, ezekkel a részletekkel pedig ő maga nem akar foglalkozni. Felvonja szemöldökét, aztán csak legyint. - Hát persze, hogy nem. - hagyja rá, de érezhetően nem így gondolja. Hangsúlyából, hanghordozásából világosan kiderül, hogy csak nagyvonalúan ráhagyja a lányra, de egyúttal érezteti is ezt a tényt. Eztán egy pillanatra mintha meglepődne a kérdésen, de aztán vállat von. - Megjártam Azkabant, kedves, egyesekkel ellentétben, én nem tudtam magam teljes mértékben kimagyarázni... - mormolja kissé sötéten, ezek az emlékek beárnyékolják azért mindennapjait, ahogy eme pillanatokat is. Na persze, mellette kiállt Dumbledore, neki nem kellett igazán kimagyaráznia magát, mert az igazgató megtette helyette, és... Kezeskedett érte. Ez utóbbi motívum persze az, ami a problémát magában hordozza. - Ha a boltkifosztás rész érdekel, azzal csak az amatőrök buknak le, egyfelől, másfelől már kinőttem abból a korból, amikor ez érdekes kalandnak ígérkezhetett. Hogy a lány esetleg meg tudná-e akadályozni, ha mégis a fejébe venné? Aligha, de ebbe nem megy bele. Ha igazán elhatároz valamit, kevesen állhatnak az útjába, de ez épp afféle dolog persze, amit ha ki is gondol, aligha lenne igazán mélyen gyökerező elhatározás, semmint hirtelen, spontán ötlet. De talán akkor sem tűrné, hogy az útjába álljanak, az sértené az önérzetét, a büszkeségét, ha egy lány képes lenne meggátolni egy efféle, amúgy szerinte nem túl nagy dolgot akarna kivitelezni. Eztán viszont a hallgatás marad csak, főleg, mikor Astrid felriad. Nem, nem akarja megzavarni, látja, érzékeli ő is, hogy a lány nincs teljesen itt fejben, hagyja hát, had merengjen. De aztán úgy dönt, ideje mégiscsak megszólalni, a választ szép csendben kivárja, s tompa biccentéssel jelzi, hogy tudomásul vette. Közben gondosan maga köré csavarintja a törölközőt. - A szülők elhalálozása valóban nagy csapás lehet... - feleli lassan, de csak mérsékelt együttérzés cseng ki szavaiból. Vagy még élnek a szülei, vagy csak nem rázta meg különösebben a haláluk, esetleg csak jól leplezi, nehéz lenne megmondani... - Idővel talán jobb lesz. - teszi végül hozzá. Az a talán mégsem túl biztató: de ezügyben nem hazudik. Lehet, jobb lesz, de lehet, hogy soha nem múló veszteség, fájdalom marad hátra. Ilyen ez...
Kérdésem mindig akad, szerintem soha se fogok kifogyni belőlük, de ez most tényleg nagyon érdekel. Vajon hol vagyunk pontosan? A válasz viszont nem túl kielégítő, ennél többet is elárulhatott volna. - Nem, nem igaz. – ellenkezek vele, fejemet is megrázva közben. Ismerhetne már ennyire, én vágyom a tudást, tehát ezt is. – Nagyon is érdekelne, hogy pontosan most merre vagyok. – de mint hallom, csak annyi választ ad, hogy Észak-Angliában. Nos… ez nem túl sok, de végülis beérem ennyivel, egyelőre és inkább az ajtótörésről kérdezgetem tovább, az is eléggé érdekes téma. - Hmm, kit láttál volna szívesebben? – akkor már tovább puhatolózok, mivel fogalmam sincs, hogy kivel milyen kapcsolata van. Az biztos, hogy párja nincs, különben én most nem lennék itt, vele, de vajon kire utalhatott? És hogy én megtenném-e ezt vele? Ő is sejti, hogy nem így köszönteném. - Szerintem tudod rólam, hogy én kopognék, ha erre járnék, nem rontanék be csak úgy. – billentem oldalra a fejem, miközben fürkészően figyelem a férfi arcát. Azért érdekes, hogy kinézné belőlem ezt a fajta viselkedést. Nem ragozom viszont ezt most tovább, most úgyse lényeges, hogy mi lesz a jövőben, a jelen a fontos, így hát a fürdés is. Én nekilátok, míg Piton láthatóan lustul. Ilyennek se látni őt igazán, számomra ez újdonság, ahogy ma nem egyszer lepett meg, úgy nagyon úgy tűnik, hogy képes többször is megtenni ezt. - Milyen kedves, hogy így beletörődsz a sorsodba. – ezt majd máskor simán az orra alá dörgölhetem. Fejben jegyzetelek ám, miközben mosollyal az arcomon mosom meg hátát, de másra nem vagyok hajlandó, ezt pedig közlöm is vele. Valamilyen szinten a fokozatosság elve vagyok, így is túl sokat kapott már ma tőlem, túl sokat látott és adtam neki, amikor lehet, hogy meg se érdemli. De nekem is jó volt, nekem is szükségem van erre és most ez a lényeg, ez számít igazán, hogy jól érzem magam vele, és őszintén szólva nagyon is tetszik ez a kötekedős énje, ő így teljes, nem akarnám megváltoztatni. Az lenne furcsa, ha egész este kedves lenne és teljesen kifordulna önmagából… az szerintem nem is lenne az igazi, nem tetszene, nem tudnám úgy értékelni, ahogy talán mások igen. Nekem így jó Piton, ahogy van. Na jó, azért vannak apróságok, amiken változtatnék, de most nem fogok arra gondolni, inkább az én kegyetlenségemre térünk rá. Hát ilyet… - Nos… az enyém is látványosabb. – öltök ismét nyelvet, nem véve magamra azt, amit mond. Mindketten tudjuk, hogy nagyon messze állok még én is a kegyetlen kategóriától… de ő tud az lenni. Azt a büntetőmunkát se felejtettem el és őszintén szólva érdekelne, hogy mit tervez a következő alkalomra. Ez az együttlét után képes lenne fájdalmat okozni nekem? Bántani? Ugye nem? Csak nem tesz maga ellen. Mégse most fogok erre rákérdezni, ráérünk még, nem rontanám el a pillanatot és ezt a remek csipkelődést, amellyel a másikat jutalmazzuk. Éhes vagyok, de túlélhető a dolog, bár tény, hogy szeretek enni. Na de a bolton azért picit kifakadok, amelyre meglepő módon egy kedvesnek tűnő mosoly a válasz. El se hiszem, hogy ilyen reakciót váltottam ki belőle, így meglepetten pislogok rá, majd jön a válasz. - Mi? Dehogy, én nem húztam fel magam, ez nem így van! – kissé kihúzom magam, így bizonygatva, hogy ez tényleg nem történt meg. Ennél jobban is képes lennék ám felhúzni magam, szóval ez még semmi se volt, bár tény, hogy a lazább énemet eddig ő se ismerte. Eddig mindig tanárként álltam hozzá, ahogy ő hozzám diákként, ez a kapcsolat, ez a beszélgetés most teljesen más közöttünk, így olyan dolgok és kiderülnek a másikról, amelyeket eddig nem tudtunk vagy nem érzékeltünk közvetlenül. - Eszem ágába se lenne kifosztani egy boltot és neked se hagynám… De… hogy-hogy priuszod van? – természetesen először arra gondolok, hogy kifosztott már egy boltot, de ez annyira írreálisan hangzik. És hogy miként akadályoznám meg Pitont, ha ezt akarná tenni? Nos… improvizálnék, néha beválik. Na de most maradunk a kádban és éhesen, mert rendelni nem sok kedvem lenni, jobb, ha senki se tudja meg, hogy itt vagyok, így elhelyezkedek a masszír után Perselus ölében és amikor magához húz és cirógatni kezd, egyre jobban ellazulok, végül pedig kis időre el is alszom. Nem tudom, hogy mennyi idő telik el, de a rémálmok nem hagynak nyugodni, talán este se fognak, amikor már az ágyban fekszünk, nem tudhatom, de a hirtelen mozgás és felriadás bekövetkezik, én pedig meglepő gyorsasággal távozom a kádból és nem is nézek most a másikra. Nem tudnék mit mondani… egyértelműen rosszat álmodtam, ezen nincs mit tovább ragozni. Inkább a törölközőket veszem elő, majd egyet szépen magamra is tekerek, ez után pedig várom a másikat. Bár felé nézek, tekintetem ködös, az álomban járok, egyáltalán nem azt figyelem most, hogy miként fürdik, mert bár máskor érdekelne, most… most nem megy. Csak akkor „ébredek fel”, térek vissza a valóságba, amikor már előttem áll és a törölközőt veszi el, így lassan kiengedem kezemből a puha anyagot, majd hagyom, hogy elvegye azt. A kérdésre viszont lassan mégis felnézek rá, azokba a fürkésző szemekbe, de nem válaszolok azonnal. - Anyám halála óta. – végül szemeimet lesütöm és ösztönösen érintem meg jobbommal bal alkaromat. Semmi se látszik már ott, tökéletesen sima a bőr, mintha tényleg soha nem történt volna semmi probléma se vele, de mindez a mágikus kenőcsöknek köszönhető, melyek nyom nélkül tüntették el a hegeket mindkét kezemről. Szégyellem magam, amiért ilyen gyenge voltam, de… muszáj volt, mintha így könnyebb lenne. Nem megölni akartam magam, eszem ágába se jutott ilyesmi, csak ahogy vérem távozott, úgy mintha a fájdalmam egy része is ment volna vele. Éppen ezért se fájt igazán a büntetés, amit Piton adott nekem, a sok-sok harapás, ezért felejtettem ott kezeimet is egy időre. A fizikai fájdalom enyhítette a lelkit, amit akkor okozott, mindig ebbe menekülök, milyen szánalmas. Végül mint aki ismét álomból ébredt, úgy kapom fel a fejem, kezeimet pedig hátam mögött kulcsolom össze és egy mosolyt varázsolok arcomra, úgy téve, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, de megszólalni nem tudok, jelenleg egyetlen hang se jön ki a torkomon.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-11-05, 23:39
Piton & Astrid
Könnyed erdei séta
Előfordulhat benne 18+
Gunyoros félmosoly suhan át ajkain a kérdés nyomán. - Nem muszáj mindent tudnod pontosan, nem igaz? Észak-Angliában vagyunk. - kérdi hát, jelezve, ha nem muszáj, ebbe nem menne bele. Függetlenül attól, hogy máris itt vannak, valahogy... Mégse szívesen fedné fel, hogy hol vannak pontosan. Hogy ez a környéknek, a városnak, vagy egyáltalán a vélt magánszférájának szól-e, az kérdéses. Őrizne valamit itt? Aligha erről van szó, végül is, elég ritkásan jár erre, már saját bevallása szerint, aztán persze ki tudja... Na persze, nem lenne igazán nehéz dolog kimondani... Mégse teszi. Eztán csak lemondóan sóhajt. - De, piszkosul zavart, hogy őszinte legyek, habár ez nagyban köszönhető a személyének is. Van, akit szívesebben láttam volna... - megingatja a fejét - És gondolod, hogy díjazni fogom? - persze, ez csak amolyan költői kérdés a részéről. Alapvetően mindig eljön egy pont, ahol el kell válniuk, rendszerint a roxforti évek végén, és ő többnyire nem örül a viszontlátásnak. Ilyen ő, mit lehet tenni. De valójában talán a nyári szünet alkalmával sem lenne felhőtlen az öröme, ha egy nap arra kelne, hogy valaki szó szerint rátörte az ajtót. Akárhogy is, eztán csak néma szemlélődésbe csap át a dolog részéről. Nincs kedve aktivitást mutatni ez ügyben, megmarad a nézelődés szintjén, bizonyos mértékig érzi ő, hogy hol a határ, míg más dolgokban még méregeti. Az más kérdés, hogy nem fogadja el őket, teljes mértékben, legfeljebb csak ideiglenesen. - Ki hitte volna, ez esetben, hogy ilyen mértékben a megszokások rabja vagy? - kérdi ártatlanul, majd csak vállat von. - Megszokás, gondolom. - feleli gúnyosan, mert hát, akkor alighanem neki is lehetnek megszokásai, amiktől nem tér el, már csak azért se, soha. Mert így szokta. Másokkal is kötekedik persze, nem a lányt tiszteli meg ezzel külön, de ebbe nem megy bele. Ha amaz ettől akarja különlegesnek érezni magát, tőle aztán, csak tessék... A következő kérdésre csak legyint. - Ugyan, ha már itt vagy, már úgyis mindegy. - feleli nagy önfeláldozó módon. Hiszen mit lehet tenni, már nem fürödhet igazán egymaga, nemde? - Persze, hogy te. Nem is én, ha én vagyok ugyanis, az... Nos, látványosabb. - zárja le a témát kicsit sután. Na persze, sejthető, milyen is az, ha ő kegyetlen. És még a diákjai szokták kegyetlenséggel vádolni, ugyan... Ő olyankor épp, hogy csak minimálisan gonosz, de még az se. Épp csak nem kedves. Eztán csak szinte derűsen elmosolyodik. Furcsa ez tőle, sőt, határozottan szokatlan, de ha mást nem, megfiatalítja az efféle mosoly, így tényleg annyinak hat, amennyi igazából. - Hogy felhúztad magad, pedig csak felvetettem. Másfelől, persze, hogy kibírod, ha én fosztom ki, az problémásabb, nekem priuszom van. - Jegyzi meg szarkasztikusan. Tényleg kifosztaná a boltot? Vagy egyáltalán, csakugyan erre biztatta a lányt?! Csak nem... Akárhogy is, eztán hagyja, hogy a lány pár pillanatra elbóbiskoljon, de ahogyan felriad, és kimászik a kádból, csak kifürkészhetetlen tekintettel néz utána. Ő maga gyorsan végez a mosdással, s kiszáll a kádból ő is, elvéve a törölközőt a lánytól, s maga köré csavarintva. - Melyikük halála óta? - kérdi csak, mintegy mellékesen szinte, de mégis úgy érződik, érdekli a válasz... Vagy csak jó lenne azt hallani, hogy érdekli, fene tudja nála, igazából. Akárhogy is, olybá tűnik, nem meglepett, sőt, még csak azt sem feltételezi, hogy ez egyedi, ritka eset lenne. Valamiért még abban is biztos, hogy valamelyik szülő halála óta tart a dolog - igazából ezt már csak tippeli, de ebbe nem megy bele. Majd amaz kijavítja, ha téved.
Nem tagadom, de meglep az, hogy Pitonra valaki csak úgy rátöri az ajtót, de sejtéseim szerint egy halálfaló lehetett. Más miért tenne ilyet? De vajon mi történet bővebben? Ki volt az az illető és mit akart? Jó pár kérdést felteszek hát a másiknak és most már egyre inkább meglep az, hogy bármire felel nekem, igazán kellemes érzés, hogy képes vagyunk normálisan társalogni. - Hmm, tényleg, hol vagyunk most? Azon kívül, hogy a házadban. – most, hogy ezt így szóba hozta, hirtelen fontos kérdésnek tartom, mivel fogalmam sincs arról, hogy hova hozott. Egyedül nem is nagyon tudnék messzire menni innen, egyelőre hoppanálni még nem vagyok képes, de majd idővel. Mondjuk szerencsére nem is kell ilyesmiken gondolkodnom, nem fog magamra hagyni, holnap reggel pedig visszatérünk a Roxfortba, de furcsa is lesz. - Szóval annyira mégse zavart a dolog. Egyszer talán majd én is beköszönök így. – kacsintok rá játékosan és persze sejtheti, hogy ezt nem gondolom komolyan. Én nem hiszem, hogy rátörném az ajtót, azért ez tőlem eléggé távol áll, de azért ki tudja, hogy én is megjelenek-e nála évek múlva. Az még messze van. Bár Piton bemászik mellém a kádba, mégse érint meg, nem tesz mást, csakis figyel azokkal a fekete szemeivel, amelyek még mindig zavarba ejtenek. Furcsa így fürödni, hogy közben néz, olyan, mintha csak neki szánnám ezt a műsort, mely eléggé szégyenlősre és rövidre sikeredik, igyekszem minél hamarabb megmosni magam, bár tény, hogy odalent több időt tölt el kezem, hála annak, hogy együtt voltunk. Próbálom őt kizárni, másfelé nézni és miután végzek, akkor térek csak rá a férfira, aki ismét többet szeretne, mint amennyit kaphat… jelenleg. - A szoktam az nálam azt jelenti, hogy így csinálom, nem azt, hogy nem mindig. Miért kötekedsz mindig velem? – kérdezek rá ártatlanul, bár azt jól látom, hogy nagyon is élvezi a dolgot. És hogy ő is magában szokott fürdeni? Na ne mondja… én is. - Akkor ne mossam meg a hátad, mert most is magadban fürödnél? – angyali tekintet, én rajtam nem fog múlni, nem érzek rá hatalmas késztetést, hogy mindenképpen megtegyem, de hogyha végül mégis rábólint, akkor kap egy kis hátmosást, majd pedig némi masszírt. - Kegyetlen? Én? – jó, ez azért már meglepő, mert nem, én nem vagyok az, vele ellentétben, mert mindketten tudjuk, hogy ő bezzeg tud az lenni. És hogy van bolt is? – Persze, majd most azonnal, az éjszaka közepén elmegyek megkeresni egy boltot, ami talán már nyitva sincs úgy, hogy azt se tudom, hogy hol vagyok. Egyébként mugli pénz nincs is nálam. Szóval ki fogom bírni! – mit gondol rólam? De mégis csak jobb érzés ez a kapcsolat, ami most kialakult, ahol már én is meg merek szólalni és meg is szólalhatok, elmondva őszintén a véleményemet, amit normálisan kezel, nem pedig kiforgat és büntet. Eszem ágában sincs tehát magára hagyni, főleg nem most, amikor én is oly fáradt vagyok, szóval maradok itt, vagyis pontosabban nemsokára a férfi elé mászom, de onnan már nem nagyon szándékozom máshová haladni. Ő csak magához húz, kedvesen cirógat, miközben az ölében fekszem, így némi mozgolódás után teljes kényelembe helyezem magam és a fáradtság rajtam is úrrá lesz. Fel se tűnik, hogy a csukott szemeknek hála és annak, hogy most kivételesen csendben vagyok egy kis időre elnyom az álom, így halkan szuszogok, testem teljesen a másikra nehezedik és szívverésem is egyenletessé válik. Mégis, bár csak pár percről van szó, nemsokára hirtelen remeg meg egész testem, szemeim felpattannak és én is némileg megugrom. Ez után nézek körbe, mint aki nem tudja, hogy hol van, a szívem is hevesen dobog, kissé szaporábban veszem a levegőt is, majd végül nedves tincseimbe túrok. A francba… már megint ezek a rémálmok és pont most… Jobb lenne néha nem álmodni. A víz lehűlését én is érzékelem, de most nem nézek a férfi szemeibe, csak lassan mászom ki, nem mondva semmit se arra, ami történt, nem gyerek már, sejtheti, hogy valamiféle álom volt az, amely megzavart, mely felébresztett, így nemsokára már a kád mellett állok picit dideregve, és amint szereztem egy törölközőt, már be is bugyolálom vele magam, addig a férfi úgyis tisztálkodni fog, én pedig egy rövid időre a tükörbe nézek, majd ez után fordulok Piton felé, várva, hogy ő is végezzen, kezemben pedig szintén tartok egy törölközőt, amit neki szánok. Így ha kiszáll a kádból, akkor lassan felé nyújtom azt, egy pici mosollyal arcomon, mely most nem a legőszintébb, még mindig az előző álomban járok.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-11-05, 01:31
Piton & Astrid
Könnyed erdei séta
Előfordulhat benne 18+
Nála sose tudni. Megkapta, amit akar, most pedig eliminálja a lányt, ki tudja... Kitelne tőle. Vagy nem?! Akárhogy is, most békeszeretőbb oldalát veszi elő, habár van neki másmilyen is. Most kedves és nyugodt, szinte kiegyensúlyozott is. Talán csak a fáradtság teszi, habár ki tudja. A Roxfortban hiába fáradt, csak kiállhatatlanabb lesz tőle. Szórakozottan elmosolyodik, a lány arckifejezését látva. - A kopogás egyedi módja, kétségtelen... Habár kétlem, hogy sejtette volna, hogy én lakom itt, nem szokásom reklámozni, pontosan hol lakom. Alapvetően nem szívlelem a vendégeket, főleg nem a váratlanokat. - az újabb kérdésre vállat von finoman, mintegy azt sugallva, nem számít különösebben, mint tett: nem másképp, mint sok más esetben tett volna. - Felteszem, meghúzni magát valahol, vagy csak találni még egy áldozatot aznapra, esetleg a kettőt egyszerre. Mit szóltam volna? Imádok nosztalgiázni... - feleli, majd csak felsóhajt. - Ő tipikusan a nehezebben kezelhető kategória, maradjunk ennyiben. - az erdei jelenetet nem hozza fel, habár sejti, hogy a lányban is felvetődik az emléke. Eztán viszont csak elvan a szemlélődéssel, jó lesz ezt a képet valamikor felidézni, vagy efféle. Vagy ha nem, hát így járt. Akárhogy is, azt épp érzékeli, hogy feszélyezi a lányt vele, úgyhogy már csak ezért is csinálja, ha mást nem. S persze, akárhogy hangzik is, az sejthető, hogy eszében sincs felölteni a tanár karakterét, itt és most. Groteszk lenne és torz, alighanem ő maga is leginkább csak szenvedne abban a szerepben most, mert szinte összeférhetetlen a helyzettel. - "Szoktad". Tehát mégse mindig... Nos, én is magamban szoktam fürdeni. - jegyzi meg, mintegy mellékesen. Ó, hogyne tudná, hogy fájdalmat okozott? Alighanem azért csinálta. Ki tudja, mennyire élvezi az effélét, de szándékosan gyötri a diákjait, ehhez kétség sem férhet: effélét az ember nem csinál véletlenül, nem szándékoltan. Még ő sem. - Milyen kegyetlen. - feleli kissé gunyorosan. - Ha éhes vagy, igazán nem állok utadba. Harmadik sarok után jobbra a bolt. - teszi hozzá már-már negédesen. Na persze, nem hangzik irreálisnak, hogy nemigen tart itt semmit: miért tartana? Alighanem csak nyaranta lakik itt... A lakás maga is ezt sugallja: ritkásan lakott, szinte már elhanyagolt. De eztán csak kiélvezi a lány kedveskedését, egye fene, ma beéri ennyivel is, eztán csak magához húzza, s lassan, ráérősen simogatja itt-ott. Tud ő ilyen is lenni, de jobb,ha a lány még most élvezi ki: az ideje nagyobbik részében megközelítőleg sem ilyen, és a lánnyal sem lesz, feltehetőleg. Akárhogy is, hagyja, hogy amaz ficeregjen kicsit, ő nem zavarja meg a lányt akkor sem, ha netán elbóbiskolna egy pár percre. Igazából ő csak akkor fog lényegében megmoccanni, ha a víz kezd túl hideggé válni: akkor jelzi majd, hogy lassan elég lesz a jóból - és persze akkor majd kissé sietősen, de átmossa magát. Egye fene.
A fürdőbe érve én személy szerint nem kérdeztem volna rá a pálcára, hogy mit keres az most itt, mivel tudom, hogy Piton nem ártana nekem, ma legalábbis biztosan nem, a jövő pedig kifürkészhetetlen ugyebár, de ha már ő megmagyarázza a dolgot, akkor miért ne kérdezősködhetnék még jobban? Még szép, hogy megteszem. - Rádtörte az ajtót? – nézek rá nagy szemekkel, mint aki nem akarja elhinni a történetet, de ha már belekezdett… hát még szép, hogy folytassa is. – És te mit szóltál hozzá? Szóval… hogyan reagáltál, mi történt? És mit akart? – hű, hirtelen igen csak sok kérdés jutott az eszembe és most már nem is félek feltenni őket. Tényleg érdekel, hogy ezt hogyan kezelte a másik. Ez után hallom a további magyarázatot, amire most már csak egy aprót bólintok és nekem is automatikusan az erdős jelenet jut az eszembe. Ott biztosan nem volt túl könnyű a dolga, de megmentett és csak ez számít. Megkezdem a mosakodást, így magamat nemsokára tisztának tudhatom, bár némileg azért feszélyez idő közben Perselus tekintete, de túllépek rajta. Érzem rajta, hogy fáradt, tudom, hogy nem vágyna most folytatásra, ezért is gondolok némi kedvességre, amit most igazán megérdemel tőlem. Ő is kedves, most… most olyan, amilyenre nekem is szükségem van, még akkor is, hogyha mindez csak álca, én őszintének érzem. Igen, naív vagyok és nagyon meg fogom még bánni, de most… carpe diem. A hátmosáson többet viszont nem szándékozom neki adni, bármit azért nem teszek meg érte, nem akarom, hogy ezt érezze,a gunyoros szavaira viszont most csak felkuncogok. Nem veszem magamra, hiába ő a tanár, én pedig a diák, most mellélőtt. - Rám ez nem jellemző. Én egyedül szoktam megírni őket, nem kockáztatnám, hogy mások miatt hibázzak. – némileg maximalista vagyok, de ezt a férfi is tudhatja, hiszen már évek óta tanít, ilyen téren ismer és ezért is viseltem olyan nehezen tőle a múlt hetet, amikor mindenbe belekötött, amibe csak tudott. Fájt… nagyon, de nem akarok most arra gondolni és arra se, hogy ez esetleg megismétlődhet. Ennyire nem lehet kegyetlen velem, akkor csak eltolna magától, azt pedig talán ő se akarja ez az este után. - Oh, ezt most úgy mondod, mintha olyan idős lennél, akinek ez nehézséget okoz. Én is elfáradtam és még éhes is vagyok, te mégse segítesz nekem. Szerintem egyedül is meg fogod tudni oldani a fürdést. – nem is tudom, az már talán nekem is sok lenne, az már nagyon sok odaadást jelentene, ha én ezt tenném, ez pedig még nincs jelen. Na meg, tényleg én is fáradt vagyok, és miközben én folyamatosan kedveskedem, ő ezt egyelőre nem teszi meg. Érje be tehát a hátmosással, némi csókkal és egy kis masszírral, nem lehet azt mondani, hogy én nem igyekszem, hogy nem vagyok kedves vele. Az időt már rég nem figyelem, nem számít, csak kellemes érzést szeretnék kelteni a másikban, némi feszültséget eltüntetni és csak ez után mászom előre, bele az ölébe, úgy nagyjából. Tehát elé ülök végülis a kádban, majd amikor a férfi átölel és magához húz, akkor még jó, hogy nem kezdek el dorombolni. Jól esik a közelsége, hogy még mindig nem tol el, így szemeim is lehunyom némileg, amikor megérzem vállamon a fejét, majd a kedves simításokat. Én se vágynék most töbre, de erre igen, ez most… mérhetetlenül jól esik. Kis kezeimet az ő kezeire csúsztatom, így néha végigsimítok rajta, miközben halkan szuszogok, most mindenféle mást mellőzve. Ez a pillanat most így tökéletes, kellemes… nagyon jó. Képes lennék akár el is aludni az ölelésében, így nem nyitom ki szemeimet, csak finoman bújok hozzá, mintha a világon itt lennék a legnagyobb biztonságban. Jelenleg ezt is érzem. Milyen jó lenne így maradni, milyen jó lenne, ha Perselus is ilyen maradna velem… annyira félek, hogy ez az álom véget fog érni, ahogy visszaérünk a Roxfortba. Nem… nem akarok most erre gondolni, próbálom kiüríteni elmém és csak pihenni. Ki se akarok szállni innen. Egy kissé a másik felé fordulok jó pár perc után, de csak féloldalasan, hogy fejemet teljesen nyakához fúrhassam és egy puszit is hintek idő közben vállára, nyakára.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-11-05, 00:16
Piton & Astrid
Könnyed erdei séta
előfordulhat benne 18+
Nem tartja magát idősnek, valóban, de azzal épp tisztában van, hogy több, mint a duplája a lány életkorának. Sőt, ha nagyon összekapta volna magát,lehetne épp az apja is. Nos, ez a gondolat azért fájó, ő tényleg azt hitte, hogy Anwen gyereke akár az övé is lehet. Életkorából adódóan ez nem igaz szerencsére, de... De csakugyan megijesztette a gondolat. Akárhogy is, méregeti a lány arckifejezését, mintegy reakció után kutatva, de nem kommentálja, akármit lát is a lány arcán átfutni. Így aztán már nem is áll útjába viszont, csak követi a lányt - ha már nincs más, amit tragikus sebességgel el kéne intéznie. Így aztán csak belép, persze, hogy nem kopog, a saját házában nem hajlandó. A pálcát leteszi valahova, majd csak bemászik a kádba hát. Vállat von finoman a kérdés nyomán. - Törte már rám az ajtót régi jó ismerősöm nemrégiben... Például. - sóhajt. - És megvallom, alkalomadtán nehezen kezelem az efféle helyzeteket. Jobban kedvelem, ha előre tudok kalkulálni a helyzettel, és el tudom dönteni, mi legyen, s hogyan. Na igen. Nem szereti a véletlenre hagyni a dolgokat, abban túl sok a kockázat. Remekül alakította a szerepét mindig is, de gondosan meg is volt tervezve szinte minden lépése, s az improvizáció épp csak akkora szerepet kapott, amekkorát muszáj volt: neki így volt a legegyszerűbb mindig megfelelni, mindkét oldal előtt, nagyjából. A hirtelenség, spontaneitás habár kezelhető, mérsékelten, de hosszútávon bosszantó, főleg, ha túl gyakori. Ilyen volt az erdei jelenet is. Habár végül nem bánta meg, hogy felfedte magát - egyelőre... Talán két nappal később már mást fog gondolni, mondani erről. Azt csak egy hanyag pillantással veszi tudomásul, hogy a lány pálcája itt van: alapvetően nem kimondottan érdekli, igazság szerint, habár jobb így, mintha valahol kint lenne, de ezen túlmenően nem foglalkoztatja. Így aztán nem is mond mást ezügyben már, csak azt szemléli, ahogyan a lány mosdik, s ha nem is kéne, nos, neki akkor is akad egy-két érdekesebb gondolata a jelenet láttán. Mit lehet tenni, az előzőekben csakugyan kiélte magát annyira, hogy ne vesse magát rá a lányra, de azért a szemlélődés lehetőségét kihasználja. S, ahogy a lány végül rákérdez, hogy ne segítsen-e neki is... Kissé felvonja bal szemöldökét, ahogyan a feleletet meghallja. - Sok minden menne egyedül is, mégsem egyedül csináljuk. Például ti a házi feladatokat... - feleli gunyorosan. - Te mondtad, hogy fáradt lehetek, csak nem vennéd a szívedre, hogy megerőltessem magam? - kérdi hát, nagy ártatlanul. Na persze, majd pont ez lenne az, amit már nem képes megtenni, túl megerőltető lenne. Alighanem így van. De azért néha neki is szabad túldramatizálni a helyzetet, nem? Akárhogy is, eztán hagyja, hogy a lány foglalkozzon vele: némileg feszes, merev, van min dolgozni, habár akadnak nála rosszabb esetek is azért, nem igazán görcsös: legalábbis úgy érezni, hogy ez nem egy évek óta érlelődő dolog. Halk szusszantással veszi hát ezt tudomásul, s engedi, ó, hogyne engedné, végső soron, jól eső dolog ez. Így nem löki el a lányt akkor sem, ha az végzett, s valahogy az ölébe mászik, csak hátradől, s engedi, hogy amaz elhelyezkedjen. Akkor átöleli, s magához húzza egészen, állát a lány vállára támasztja, egyik kezével néha végigsimít a lány oldalán, hasán, most már nem kanyarog el kényesebb testtájak felé viszont: tudja ő, hogy van, amit nem kell erőltetni. Talán majd reggel. Meg aztán, most végső soron tényleg fáradt - igazából ő sem vágyik most rá, hogy mindenáron legyen ennél bármi több is. De így szinte már romantikus: bárki kérdezné, nyugodt szívvel mondhatja, hogy persze, hogyne lett volna "romantikus", "érzelmek fűtötte" kapcsolata. Az meg kit érdekel, hogy ez esetleg egyoldalú volt? Az már mellékes dolog.
A magyarázkodás velem együtt jár, nem hiszem, hogy Pitonnak sikerülne ezt kiölni belőlem, de talán feladja majd és beletörődik, elfogad így, ahogy vagyok. Ha pedig mégse… hát akkor küzdjön csak meg, ha igazán formálni akar. Viszont ha már szóba jönnek az évek, akkor igazán kezdek kíváncsi lenni arra, hogy vajon Piton mennyire is számít öregnek és csak remélni merem, hogy nem tévedek igazán. Nem azért, mert kellemetlen lenne, hanem azért, mert egy 50 éves férfi már tényleg idősnek számít, azt beismerem… nem mintha bármit is nagyon megváltoztatna, hiszen már lefeküdtem vele, már… már odaadtam mindent, amit tudtam, jelenleg. Végül elárulja, hogy nem ment nagyon félre az a tipp, így csak egy aprót biccentek, de nem kommentálom. 36… majdnem az apám lehetne, és tényleg sokkal idősebb nálam. Nem ijedek meg ettől, nem érdekel, elraktározom az információt és kész, inkább megindulok a fürdő felé, ahol folytathatjuk az estét, de szerencsére időnk az most már van, nem térünk vissza ma a Roxfortba. Piton nem húzza az időt, nagyjából ahogy bekerülök a kádba, ő is megérkezik, mindenféle kopogást mellőzve – természetesen -, így lassan végig is pillantok rajta, most már nyugodtan szemlélve meztelen testét, melyet eddig még igazán nem néztem meg magamnak. A pálca is természetesen feltűnik, már hogy ne tűnne, de nem kérdezek rá magamtól erre, ő kezd magyarázkodásba, mire most már elmosolyodom. - Megértettem. Miféle meglepetés? – ha már ennyire szóba hozta, akkor gondolom beszélni is szeretne róla, hát hajrá, mondja csak bátran. – Egyébként itt van az én pálcám is. – fejemmel az egyik szék felé bökök, ahol ruháimon ott pihen a pálcám is, hiszen az mindig nálam van, így most se felejtettem máshol, csak itt, a fürdőben, biztos helyen. Persze tudom, hogy nem szereti senki se más pálcáját használni, de a szükség olykor nagy úr tud lenni. A pálca végül biztos helyre kerül, a férfi pedig be mellém a kádba, mely továbbra is zavarba ejtő a számomra, én mégis, megpróbálok némileg tovább lépni ezen a szituáción és elkezdem mosni magam, de ahogy engem figyel, úgy néha félénken pislogok csak fel rá. Talán tetszik neki, ahogy fürdök? Ugyan… most voltunk együtt, miért gondolna ismét ilyesmire? Lassan odalent is megmosom magam, hiszen szükséges, így ismét megérzem, hogy kissé fáj még mindig az aktus után, de talán holnapra már rendbe lesz. Óvatos volt… a maga módján, így nem kell feleslegesen aggódnom. Viszont mégse tudok teljes nyugalommal csak magammal foglalkozni, így egy kérdést intézek Perselus felé, amelyre a pimasz kérdése most mosolyt csal az arcomra. - Más szerintem menni fog magadtól is. – persze ha megkérne rá, akkor… szívesen eleget tennék a kérésének, de nem fogok minden utalására azonnal ugrani, ennyire még nem vagyunk jóban. Vagy mégis megtenném? Fogalmam sincs… Lassan végül kezeim elkezdik hátát mosni, de ahogy haladok, úgy ajkaim végül mégis csak rátalálnak érzékeny nyakára, amiről tudom, hogy tetszik neki, ezt eddig is észrevettem és most is könnyű olvasni a jelekből: fejét oldalra billenti, felsóhajt. Elégedetten veszem tudomásul, hogy nincs ellenére közeledésem, így miután a hátát megmostam, finoman kezdem el masszírozni vállait. Értek hozzá, tudom, hogy kellemesen csinálom és ha van csomó, azt is ki fogom masszírozni belőle… Így a vállakat a nyak és a hát is követi, már ha nem állít meg, ha nem zavarja e kedves gesztus. Nem tudom, hogy mennyi ideig kedveskedhetek így neki, de miután végzek, némi helyezkedés után talán meglepő, talán nem, de ismét az ölébe mászom, méghozzá úgy, hogy hátamat mutatom neki, fenekem pedig talán minimálisan öléhez ér, úgy dőlök finoman hátra hozzá. Itt végülis igazán pihenhetnénk némileg, így fejemet testéhez fúrom, amennyire ez ebben a pózban lehetséges és rábízom a folytatást, hogy viszonozza-e a hátmosást, a masszírt, bármit vagy sem. Nem sértődöm én meg, ha nem tesz semmit, csak hozzá akartam bújni, ha már befeküdt mellém a kádba és ennyi talán még belefér. Odafent se taszított el magától.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-11-03, 21:35
Piton & Astrid
Könnyed erdei séta
előfordulhat benne 18+
Az elsőre nem felel, már megint értelmetlen magyarázkodás csak, és nem más. De ezt már épp elégszer kifejtette, nem megy bele már megint, hogy lassan ezekből elég lesz. Emlegetheti majd elégszer úgyis, olybá tűnik, a lány képtelen ezektől elszakadni. Hanyag nyugalommal kivárja, hogy amaz tanulmányozza, s végül mondjon valamit, majd csak lassan biccent, ha amaz felelt a feltett kérdésre. - Majdnem. 36 múltam. - közli csak, nem fűz hozzá mást, bőven elég ennyit mondania, úgy érzi. Van, amit lehet ragozni, de minek? Így mást nem is fűz már hozzá, hagyja, hogy a lány előre menjen, és ha mást nem, hát gondolkodjon az előbb elhangzottakon - életkoron, Quinnen, vagy amin sikerül. Az étkezés lehetőségét ő egyelőre nem hozza fel, ha éhes is, bár ezt lehetetlen lenne megmondani esetében. Így aztán elválnak útjaik egy pár röpke percre, az újratalálkozás élménye pedig meglepetésszerűen, de egyből újabb kérdéseket vet fel. Felsóhajt. - Megmondtam, ért már meglepetés. - közli, ismételve önmagát, habár talán most már egyértelműbb, mire gondolhat. Igen, törték már rá az ajtót, legutoljára Shenzi... De ezt a témát nem fejti ki, van, amit nem kell nagyon elemezgetni, nem az a fajta tény, amit érdemes nagyon elemezgetni. Voltak kellemetlen meglepetései már az életben, és talán egyszer majd mesél egy-kettőről, de nem ma. Így hát csak némán bemászik a lány mellé a kádba, neki aztán nincsenek erkölcsi vagy morális aggályai ezügyben, és a legkevésbé sem szégyelli magát. Igaz az is ugyan, hogy az eddigi kapcsolatai... Másmilyenek voltak. Jobban mondva, mind hasonló volt szinte, megvezetett és kihasznált lány, üres, érzelmek nélküli játszadozás, de épp emiatt is, nem fürdőzött velük, ez a szituáció számára is új, de nem menekülhet el mindig az újdonságok elől. Sok estben megteszi, túlságosan a megszokások rabja, nem véletlen: az évek, mióta a Nagyúr eltűnt, rajta is fogtak. A dolgok hasonlóan zajlanak mindig, megszokottan, és az újdonságok szinte már riasztóak néha. Akárhogy is, ő láthatóan nincs zavarban, s nem is kezdi magát mosni, ő végig a lányt szemléli, ahogyan az nekiesik a feladatnak. Láthatóan őt ez sokkalta jobban leköti, mint bármi más, így például jelét sem adja, hogy neki kívánna állni ő is a mosakodásnak, vagy bármi effélének. Remekül elvan a kádban, csendben, némileg gondolataiba süppedve is talán. A kérdésre furcsa, kicsit távoli mosoly suhan át ajkain. - Csak a hátam? - kérdi, kifejezetten pimaszul. Ilyen is tud lenni? Akárhogy is, de nem ellenkezik. Ha a lány így is a hátával kezdi, nem tiltakozik, hagyja, had csinálja. S, ahogy a lány ajkai a nyakához tévednek, felsóhajt, enyhén félrebillenti a fejét, lehunyja szemeit. Jó, csinálja csak... Ezt el tudná viselni, éppenséggel.
Tudtam én persze, hogy ez a kérdés nagyon is illetlenül fog hangozni, pedig tudom, hogy mi az az illem, hogy mit szabad és mit nem, elég jól megtanítottak erre a szüleim, de… azok után, ami közöttünk történt úgy érzem, hogy ennyit igazán megkérdezhetek, most Piton se úgy van jelen, mint a tanárom, hanem mint valami más, mint egy férfi egy nő mellett. - Tudom és sajnálom, csak… érdekelne. – ismerem be, bár nem is véletlenül hangzott el a kérdésem és mivel tippelnem kell, így halkan hümmögök fel, miközben magamban konstatálom, hogy ezek szerint annyira nem zavarta a kérdésem. Arcára vetül pillantásom, úgy méregetem az ismerős vonásokat, mintha nem láttam volna már oly sokszor, fekete szemeim és ajkán pedig picit el is időzök, még mielőtt kibökném a választ. - Olyan 30 és 40 év között gondolnám… tehát mondok egy 35-öt. – vajon közel állok? Vagy nagyon messze? Mondjuk így is a duplája az én koromnak, de ez nem meglepő. Tudtam eddig is, hogy nem 20 vagy 25 éves, de nem is kell annyinak lennie, én így vonzódom hozzá, ahogy van, nincs mese. A Quinn-es témát is hamar átbeszéljük, majd ez után határozom el, hogy ideje fürdeni. Piton is fáradtnak tűnik, én is tudnék aludni, bár enni is isten igazából, azt mégse teszem szóvá, de az biztos, hogy addig nem tudunk igazán pihenni, amíg nem fürödtünk le. Én érzem, hogy kell, hogy szükségem van rá, hiszen odalent… szóval nem is kell részletezni, így nemsokára magára hagyom, majd a fürdőben találkozunk újból. Én már a kádban vagyok, amikor ő lassan felém közelít és nem tehetek róla, most nézek először így végig rajta, teljes egészében és ez tényleg némi pironkodásra késztet. Ez van, ilyen vagyok… de idővel talán természetesebbnek fog hatni és változik ez az egész. - Értem. Csak meglepett, hogy ide minek pálca. – pislogok felé aranyosan, mert őszintén szólva nem gondolom úgy, hogy ártania kéne nekem, hogy bármi miatt is szükség volna még arra. Inkább csak lassan beljebb csusszanok, amikor érzékelem, hogy a férfi is csatlakozni kíván hozzám ebbe a hatalmas kádba és nem tehetek róla, továbbra is zavarban érzem magam a jelenlétében, a közelében, ahogy bőre az enyémhez ér, ahogy egy kádban vagyunk, én pedig lassan kezdem el mosni magam, kezeimet, majd felső testemet, végül pedig lábaimat és természetesen odalent is. Kerülöm a másik tekintetét, ez most nem különszám akar lenni neki, igazából nem tudom, hogyan kéne kezelnem ezt a helyzetet, így miközben én már szépen haladok, lassan mégis felnézek rá egy idő után. - Megmossam a hátad? – ártatlan, kedves kérdés, mindenféle hátsó szándékot mellőzve és hogyha esetleg igent mond vagy előrébb dől, akkor lágyan bevizezem a hátát, majd el is kezdem megmosni azt. Ez az egész helyzet már alapjába véve is igazán intimnek mondható, legalábbis nekem az, talán még romantikus is, én pedig… hát nem tudok ellenállni, nincs mit tenni, így melleim lassan a másik hátához nyomódnak, ajkam pedig ismét nyakát csókolja. Nem kéne, hát persze, hogy nem, hiszen már végeztünk, de valamiért ez az egész helyzet ezt hozza elő belőlem, így kis kezeim tovább mossák őt a már felismert tusfürdővel, ajkam pedig ha hagyja, akkor nyakát csókolja körbe, harapások nélkül, csak finoman. Most pihenhet igazán, nem zavarom én meg benne.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-11-02, 22:04
Piton & Astrid
Könnyed erdei séta
Talán célozgatás is volt, persze, de ha már ki tudja dumálni, miért is ne tenné? Valójában a határait próbálgatja, és azt, hogy mit tehet meg, mit nem, és mi az, amit gond nélkül érhet el, mennyire lehet a lányt könnyen megvezetni, avagy hol, mennyiben kell megerőltetnie magát... Gunyorosan elhúzza ajkait. - Egyfelől, nem illik a másik korát firtatni... - jegyzi meg lassan - Másfelől, ugyan, mennyinek gondolsz? - kérdi végül csak ártatlanul, kissé tán pimaszul: sejthető, erre a kérdésre nincs jó válasz igazából. Igazából tényleg érdekli, menyinek gondolhatja a lány. Végső soron, azzal ő maga is tisztában van, hogy többnek tűnik, mint amennyi, ennek meg is voltak, vannak a maga okai, némelyiken már késő változtatni, némelyiken lehetne, de nem érdekli. Na persze, azt sejti épp, hogy a lány nem tévedhet épp 20-30 éveket, legalábbis akkor aligha töltötte volna vele az előbbi perceket olyan simán... - Kinek mi a nehéz... - hagyja rá a lányra a következőket, nem kíván a témán tovább rágódni. Alapvetően őt nem érdekli annyira Quinn. Felületesen foglalkoztatja csak a helyzet, és inkább csak bosszantó tényezőként tartja számon, meg valahol a "szánalmas" listán, esetleg. Igaz, esetében elég sok ember kerül arra a listára. S eztán már nem is igen kommentálja a lány szavait, inkább maradna nyugton, csendben, békében... Az ritkán adatik meg, ezért jólesően hat. De a lány sietteti azt a fürdést, ám legyen. Elhúzza ajkait. - Kicsit, talán. - hagyja rá végül. Még, hogy ő fáradt... Nem, kizárt. Persze, pokolian az, de erről nem akar szót ejteni. Akárhogy is, eztán megmoccan, s ellátja magát, üzen az igazgatónak, majd levonul hát a fürdőbe. A lány pironkodásán, elfordulásán láthatóan remekül szórakozik, sőt, ezt most meg se próbálja leplezni. Ahogyan magát sem takargatja különösebben, neki nincsenek efféle gátlásai olybá tűnhet. Azt épp észleli eztán, hogy a lány megakad a pálcán, egy már-már elnéző pillantást társít ehhez. - Egészséges paranoia... Ért már meglepetés. - magyarázza meg tömören, érezhetően nem kíván most belemenni, mégis, miféle meglepetések. Van, amiről jobb nem túl részletesen beszámolni, végül is. S persze, ha már itt van, akkor bemászik a kádba a lány mellé, nem fog állni felette, és kivárni, míg felszabadul a kád! De a távolságot egyelőre tartja, már, amennyit ilyen helyzetben lehet, persze: nem túl tolakodó jószág ő, na. Egyelőre. Majd máskor talán már az lesz, ki tudja, de most szinte már jólnevelt.
Én tényleg célozgatásnak vettem szavait, mivel Pitontól nem állna távol az ilyesmi, de úgy tűnik, hogy most tényleg nem annak szánta, mivel nemsokára meg is magyarázza nekem, hogy nem érzi úgy, hogy annyira öreg lenne hozzám képest. Hmm, ez újabb kérdéseket vet ám fel részemről, de igyekszem most csak mértékkel kérdezni. - Hány éves vagy? – tudom, hogy nem illik ilyesmit kérdezni, de… érdekel. Nincs mese, tudni szeretném, hogy mennyi év van kettőnk között. Piton elég fiatalnak néz ki, legalábbis az én számomra ő minden, csak nem öreg, de ezt ő is sejtheti, különben nem pont hozzá vonzódnék oly nagyon és nem pont neki adtam volna oda magam. A beszélgetés viszont kezd negatívabb irányt venni, amikor szóba hozza az én szeretett barátnémat, akit természetesen megvédek úgy, mint ahogy a testvéreimet is. Ők fontosak nekem és bár tudom, hogy a férfi szavai között van bőven igazság, mégis… ő az én kicsi Quinn-em, aki úgy tökéletes, ahogy van. - Elfogadom a véleményedet, tudom, hogy azon nehéz változtatni. – bár arra kíváncsi lennék, hogy eddig rólam milyen kép volt a fejében és hogy vajon az változott-e valamit. Talán igen… talán nem, Piton kiismerhetetlen a számomra, de talán idővel jobban megismerem. Kissé felkuncogok azért a férfi megjegyzésén, ahogy magát nevezi, mint egy gonosz tanárt a pincéből, ugyanis ez igazán viccesen hat. - Nekem nem vagy az, sajnálom. – a gunyoros megjegyzést pedig most eleresztem a fülem mellett. Eszem ágában sincs jelenleg fennakadni rajta, túl jó volt most ez az együttlét, ahogy az is, hogy most közel lehetek hozzá, nem akarom elrontani a pillanatot, a Quinn-es téma így is némileg már megtette a hatását. Ideje lenne viszont lefürdenünk, még mielőtt lefekszünk aludni, és bár picit éhes is vagyok, mégse fogom ezt szóba hozni. Kibírom holnapig, ha úgy alakul, nem akarok túlzásba esni a kéréseimmel máris. Viszont nekem úgy tűnik, hogy Perselus mintha némileg fáradt lenne, így egy édes kis csókot lehelek nyakára, miközben lassan mászom ki az öléből. - Nem kell ehhez legilimencia, úgy is tudom, hogy az vagy. – látom és érzékelem rajta, de most majd pihenhet. Én viszont úgy érzem, hogy ideje tényleg megmozdulni, bármilyen kellemes is itt most vele, így indulok meg a fürdő felé, aprócska jelzéssel, hogy akár követhet, bár őszintén szólva nem tudom még, hogy megteszi-e. Persze csak a fürdőben jut eszembe, hogy a törölközőt fent hagytam Piton szobájában, de mindegy, van itt még másik és talán nem esz meg érte, ha még egyet befogok majd. A víz telik, én pedig nemsokára már be is mászom, miközben nem zavar az, hogy még nincs teljesen tele a kád, majd megtelik… idővel. Ez után nyílik ki az ajtó, így barna szemeimet arra is kapom, miközben némileg elmosolyodva figyelem meg a felém tartó férfit és most van lehetőségem arra, hogy szépen végig is nézzek rajta. Ismét elkap egy picit a zavar, főleg, amikor odalent figyelem meg, így pironkodva kapom el szemeimet és zárom el lassan a vizet, amikor úgy érzem, hogy ennyi már talán elég lesz. A pálcán ugyan kicsi időre megakad a tekintetem, nem nagyon értem, hogy miért van az nála, de mivel leteszi, így nem is kérdezek rá, inkább csak picit felhúzom lábaimat, mivel fogalmam sincs, hogy Piton közös fürdőt szeretne-e vagy inkább utánam jönne. Cseppet kérőn tekintek fel rá, de kérdés nem hagyja el ajkamat. El tudnék én képzelni most sok mindent, finom hátmosás, közös fürdőzést, de… nem merek. Még én se ismerem őt ilyen téren, nem tudom, hogy milyen, így rábízom a döntést és megkímélem magam a kellemetlen megjegyzéseitől.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-11-02, 01:39
Piton & Astrid
Könnyed erdei séta
Magában elégedetten veszi tudomásul, hogy a lány elfogadja a válaszát. Így van, fogadja csak el, mindenféle tiltakozás nélkül, bizakodjon csak, időnként majd talán meg is erősíti, hogy jó úton jár, csak így tovább... De többet nem kell tőle várni. Megmondta előre, ő nem ad. Bizalmat se igen, de ennek hamis látszatát szívesen, ha ez hozzájárul bármihez is. Eleddig ez nagyon is jól működött, ezután is fog. - Célozgathatnék, ha úgy akarnám, de azt hiszem, olyan vészesen nagy korkülönbség talán mégsincs köztünk... Vagy legalábbis nem szeretek túlzottan öregként gondolni magamra. - feleli szórakozottan. - Persze, a tizenéveimet már épp magam mögött hagytam, az kétségtelen... Nem, nem is igen tűnik most olyan ijesztőnek, habár nem is próbál annak tűnni. Most sokkalta nyugodtabbnak és kiegyensúlyozottabbnak hat, habár kérdéses, ez mennyire valós kép az esetében - egyáltalán, szokott-e bármi valósat is mutatni? Mindez persze, ha mást nem is, azt épp garantálja, hogy a Roxfortban ő bizony, gond nélkül fogja felölteni a szokott arcát, és fog tanárként fellépni, amikor, ahol kell. Igaz, már az erdei jelenet is sejtette, neki ez túl jól megy... S ki tudja, mikor önmaga. - Szép dolog, védd, ha akarod, és tudod... De ez ügyben nem tehetsz mást, mint, hogy elfogadod a véleményem, változni nem fog. Ha akar, majd változtat, magáért, nem miattam, persze. Ha nem, akkor marad ilyen, nem az én dolgom, szerencsére. Utálok ilyenekkel foglalkozni, igazság szerint. Nem az erősségem épp. Némileg elégedetten veszi tudomásul, hogy a lány visszakozik. Helyes. Ez ügyben nem tűr kioktatást. Ő ne tudná, milyen elárulni valakit? Az egyik legfélelmetesebb embert árulta el, és élte túl, úgy, hogy sokak szerint ez messze nem bűn, inkább dicsőség. Ő ne tudná? És persze, a másik oldal ezt nem pont így élte meg, még akkor sem, ha igyekszik úgy keverni a lapokat, hogy ne legyen egyértelmű, kit is árult el. Persze, a dolog oly jól sikerült, hogy alighanem egyik fél sem bízik benne igazán. Ez lenne a járulékos veszteség? Felsóhajt,kicsit megingatja a fejét. - Az emberek változnak, ő is fog, idővel muszáj lesz neki, az élet rákényszeríti. A ti dolgotok, hogy ekkor épp milyen viszonyt ápoltok majd... - hagyja némileg rá a lányra. A dolognak ez a része a legkevésbé sem érdekli, igazság szerint, tőle aztán Quinn bele is pusztulhat abba, hogy képtelen változni, de változhat épp bármelyik irányba, amíg őt nem érinti az ügy, nos, addig nem is zavarja. - Én nem leszek számára semmivel sem több akkor, mint vagyok most. A gonosz, rémisztő tanár a pincéből... - ironizál némileg, de aztán hagyja a témát tovaúszni, nem ragad le rajta. Sőt. Elégedetten szusszan, s engedi ki a bent tartott levegőt. - Remek, bíztam a megértőképességedben. - mormolja, minimális gúnnyal talán. Akárhogyan is, eztán csak átöleli a lányt, jelezve, nem haragszik igazán, valójában Henderson maga sem izgatja őt a legkevésbé sem, amíg nem tud semmiről. S, ha ez így is marad, akkor részéről minden rendben van, mondhatni. - Előbb-utóbb minden bizonyára. - hagyja rá a lányra csendesen. Igazából ezt a helyzetet el tudná épp viselni már, csendes és nyugodt pihenéssel... Talán szüksége is lenne rá, valójában, de nem tehet meg mindig mindent csak úgy, még ő sem. Enyhén félrebillenti fejét, hagyja, hogy a lány hozzáférjen nyakához. - Hm? Ugyan... - mormolja. De, elfáradt. Igazság szerint az egész hete fárasztó volt, tele stresszel, feszültséggel, és rohanással. A mai nap sem volt sokkalta jobb, az erdei jelenet... Nem, ő sem tudta a végét, ezúttal nem volt ideje előre eltervezni az egészet, és az is kifárasztotta némelyest. Na meg az előbbiek... De nem panaszkodik, eszében sincs. Az megalázó lenne, szinte. Az utolsó szavakra nem felel, hagyja, hogy a lány kilépjen az ajtón, s csak az után moccan meg. Pálcájáért nyúl, mellyel először is eltünteti nyakáról, válláról, hátáról az esetleges nyomokat, válla esetén a sebeket. Halkan felszusszant eztán, s feláll, kinyújtóztatja tagjait. Pálcájának következő intésére abból kirobban az ezüst őzsuta, majd hamarost el is tűnik: Dumbledore-hoz megy, egy szűkszavú jelentéssel, mely szerint csak holnap reggelre várható. Nem meglepő ez, máskor is előfordult már, hogy kimaradt estére, de reggelre előkerült, ha kellett. Egyelőre arról nem ejt szót, hogy még a reggeli előtt beszélniük kellene, úgy véli, jobb, ha azt majd csak élesben közli, hiszen most még talán "nem is tudhat róla", hogy találkozik halálfalókkal. Igen, jobb lesz azt időben hajnalra, kora reggelre tenni. Eztán az esetleges vért, s egyebeket eltünteti a padlóról, illetve az ágyról, ha jutott oda is, és a lány után indul, könnyed, nem túl kapkodós léptekkel. Ütemesen és ruganyosan jár, korábbi merevsége oldódott. Nem húzta olyan nagyon sokáig az időt - habár útja kis híján másfelé vezet, de úgy dönt, az még ráér -, így alighanem még az előtt odaér, hogy a kád megtelne vízzel. Nem kopog, csak belép. A fürdőszobában egyébként a kád és a csap törtfehér - és nem mai darab, de legalább tiszta -, míg a plafon sötétre lett festve. A padló egyszerű parketta itt is, noha valamiféle bűbáj óvhatja, mindenesetre habár kopottas, régi, de nem csúszik, és nem is rohad, például. A falon csempék vannak, halványkékesek. Közelebb lépdel hát a kádhoz, különösebb invitálás nélkül is, pálcáját, amit valahogy magánál "felejtett" - tényleg paranoiás lehet, de Shenzi látogatása óta nem bízik már abban sem, hogy a lakása szent hely lenne -, lerakja valahova.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-11-01, 11:44
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]A bizalmat ki kell érdemelni, ezt én is tudom, nem várhatok hát csodákat, hogy máris megbízzon bennem. Idővel majd talán… Piton válasza is erre utal, én pedig csak egy apró biccentéssel veszem tudomásul és igen, naív módon meg se fordul a fejemben az, hogy esetleg mindez hazugság lehetne. Hiszek neki, szinte mindenben… milyen nagyon meg fogom én ez miatt szívni, de hát egyelőre még nem látok tisztán. Nekem most jó ez így, ahogy van, és amíg én így gondolom, addig probléma nem lehet. Na de a rosszabb téma csak ez után jön, Quinn-el kapcsolatban, mivel ahogy kedves barátnőmről beszél a férfi, az picit se érint jól. Nem örülök neki és én meg fogom őt védeni, bármi áron, bárki ellen, nem számít az, hogy kinek az ágyában voltam, a barátságunk mindennél fontosabb. - Célzásnak éreztem. – ismerem be, de aztán többet már nem mondok. Persze, azt állapít meg, amit csak akar, így se értem magam, hogy miért is lettem ilyen bátor vele szemben hirtelen. Sokkal másabb vagyok, mint amilyen a konyhában voltam, de… ez is én vagyok. Most nem félek, most valahogy érzem, hogy erre nincs ok, most nem a tanáromként van jelen, itt nem, bár nem kicsit lesz majd furcsa, ha visszatérünk a Roxfortba és úgy fog viselkedni velem, ahogy eddig, ahogy nekem is azt kell majd tennem. De ez ezzel jár, felkészülök majd rá. Piton empátiája után pedig további szavak hagyják el ajkaimat, természetesen Quinn-nél maradva, ő pedig végig is hallgat engem. Mondjuk miért ne tenné… ismerhet már engem annyira, hogyha valamit el akarok mondani, azt el is fogom. - Ő a barátnőm, egyértelmű, hogy minden helyzetben meg akarom és meg is fogom védeni. – még akkor is, hogyha tudom, Piton véleménye tényleg nem fog változni azért, amit én mondok. És hogy barátnőm tesz-e majd érte, hogy más legyen? Nem… nem fog. Miért tenne? Ő neki Perselus csak egy tanár, nem több ennél, akivel nem is kell jóban lennie, na nem mintha akarna. Végül a keményebb szavak is elérnek hozzám, így némileg szőke hajtincseim közé túrok, majd lemondóan sóhajtok. - Soha se mernélek kioktatni és nem vártam ilyesmit. – talán csak egy nagyon picit. De inkább most ezen tovább lépek, hiszen van még mondanivalóm, de amikor röhögni kezd, oly ridegen, zavaróan, akkor csak ismét dühöt vált ki belőlem, nem többet ennél. Mégse szólok közbe, hagyom, had mondja el mindazt, amit szeretne, ő is mindig végighallgat, ennyi kijár. Hogy tévednék? Nem… nem tévedek, csak talán nem fogalmaztam elég világosan, de igaza van, Quinn túl sok mindentől fél, én pedig szeretnék ezen segíteni, de nem tudom, hogy képes vagyok-e rá. Lehet, hogy ehhez még én is kevés vagyok. - Talán egyszer majd megváltozik, én itt leszek neki, hogy segítsek. – na nem mintha én annyira bátor lennék mindig. Én is olykor gyenge vagyok és félénk, ezt Piton is tudhatja, de igyekszem. Mondjuk ma, amikor megtámadtak… nem tudtam megvédeni magam, semmit se tudtam tenni a halálfalók undorító játékával szemben, így hát én se vagyok sokkal jobb, de most… most biztonságban érzem magam és ez számít. De rendben, Quinn egyelőre még nem fog tudni arról, ami történt, viszont a férfinek ez nem elég. - Megértettem! – szólalok meg végül, némileg beletörődve. Tudom, hogy nagy a kockázat, hogy Piton miért ragaszkodik ilyen nagyon ehhez az egészhez, így muszáj megtennem azt, amit kér. Nem tudódhat ki ez az egész, ő tényleg a tanárom, aki nem is akármilyen tanár, nem tehet meg bármit. Inkább örülök és értékelem azt, hogy most kaptam belőle egy szeletkét és máskor is fogok, ezt már az előbb letisztáztuk, de vannak bizonyos szabályok, amiket be kell tartani. Ezt igazából magamtól is tudtam, már eddig is, csak Quinn… Talán ahogy ő is időt kért tőlem, én is kérhetek ő tőle. Végül egyre inkább belefáradok ezekbe a témákba, a szex után nem esik túl jól ez az egész, így inkább a másikhoz bújok, mintegy érezni akarom, hogy azért minden rendben van-e, nem haragszik-e rám és amikor átölel, akkor nyugszom csak meg. - Ha szeretnéd, akkor idővel majd úgyis megismersz. – bólintok egy aprót, majd mosolyodom el némileg azon, hogy tudja már egy ideje, hogy beszédes lány vagyok. De a fürdést most már talán meg kellene ejtenünk, így amikor meghallom a szavakat, egy kis mosollyal arcomon puszilom meg nyakát, egy apró harapással megfűszerezve ezt. - Csak nem elfáradtál? – piszkálom játékosan, majd ez után kelek fel, most már ismét energikusan, majd fordítok hátat neki. – Akkor előre megyek! De ha csatlakoznál… - és most ahogy ő szokta, úgy én hagyom nyitva a mondatot, melyet egy édes kacsintás követ és már itt se vagyok. Nem leszek rossz kislány, nem nyitok be más ajtókon, nem kezdek kutakodásba se, egyenesen a fürdőszobába megyek, ahol ismét megengedem a kellemesen meleg vizet, majd nemsokára már el is merülök benne. Igen, ez most nagyon is jól esik. Vajon Piton is csatlakozni fog hozzám? Csak nem alszik el ott ücsörögve… ennyire egyáltalán nem idős.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-11-01, 01:53
Piton & Astrid
Könnyed erdei séta
Nyomokban 18+
Ő nem foglalkozik részletkérdésekkel, így például a Jeggyel se. Igazság szerint eszébe sem jut, hogy esetleg meg kéne magyaráznia - számára természetes, évek óta ott van, volt ideje megszokni, megbarátkozni vele, és a ténnyel, hogy az bizony, örökké ott marad. Itt és most fel sem merül benne, hogy esetleg épp ez lenne az, amit időszerű lenne megmagyaráznia. Igazság szerint sok egyéb dolog van, amit esetleg meg kellene magyaráznia, de azokat sem kezdi el magyarázgatni - ilyen ő, no. Ha nem kérdezik, minek? A lány szavaira biccent. - Itt és most így gondolom. - feleli, ő maga is hagy hát lehetőséget rá, hogy ez idővel változzon. Na nem azért, mert szerinte fog, hanem azért, mert ő maga is ajtót nyit a lány reménykedésének, hogy ez majd alakul, hogy egyszerűen csak nem ismerik egymást eléggé még... Nem is fogják, igazság szerint. Kizártnak tartja, hogy túl közel kerülne ehhez a lányhoz, vagy bármelyik másikhoz, akár. Egyik sem Lily, és őt egyik sem érdekli igazán mélyen. De a remény - az hatalmas fegyver, és ezért él is vele. Tudatosan helyezi hát kilátásba, hogy van értelme, oka reménykedni a lánynak, és ez csak átmeneti állapot: legyen kitartó. Ó, ő nem veszi ezt magára, épp csak bosszantónak tartja: nem azt, hogy őt nem tartják megértőnek, tényleg nem az. A bosszantó része ennek az, hogy Quinn így olyan információkhoz jut, amelyekhez nem lenne szabad... És ez már csakugyan zavarja. Megingatja a fejét eztán. - Mondtam én olyat, hogy te is kislány lennél? Csak azt mondtam, hogy én nem vagyok az, és ezt a megállapítást talán megengedhetem magamnak. - feleli gunyorosan. Hiszen, ő még csak azt sem mondta ki, hogy Quinn az lenne! Persze, ettől még az szerinte... Eztán csak szórakozottan legyint. - Sose tartottam magam kifejezetten empatikusnak, ehhez nem kellett túl mély önismeret azért. Igaz, nem is töröm magam ez ügyben különösebben már jóideje. - jegyzi meg, de csak mintegy mellékes tényt. Eztán felpillant a lányra, ahogy érzékeli a változást. Mintha... Elmosolyodna, látván a lány hirtelen gerjedt dühét. Végighallgatja persze azért, mielőtt bármit is mondana... - Igazán nemes gesztus a részedről, hogy így véded, de semmi szüksége rá. A véleményem adott, és ezen csakis ő tud változtatni, ha akar, vagy épp képes rá... Kár törnöd magad. - kezdi lassan, de aztán némileg megkeményedik a hangja, ahogy folytatja. - Rengeteg minden van, ami nem bűn, az árulás sem az, amíg jól választod meg, kit árulsz el. - közli hűvösen - Erről talán többet tudok, mint ti, hát ne akarj kioktatni! Ha el akar árulni, el is fog, a megbízhatóságába vethetsz hitet, de ne várd, hogy asszisztáljak hozzá. - közli hűvösen. Eztán viszont... A lány képébe röhög, nemes egyszerűséggel. Röviden, hidegen nevet fel, majd szórakozottan pislog a lányra. - Ez aztán a frappáns védőbeszéd. Most kezdjek magyarázkodni? Ilyen vagyok. - közli, érzékeltetve, nem fog. A legjobb védekezés a támadás, talán, de ő ezt nem kívánja magára venni. Másfelől, ezzel egyúttal azt is mondja, hogy ha szándékos, ha nem, mindez nem esik olyan messze attól, aki ő maga valójában. De persze, fene tudja. - Ami Hendersont illeti, - következetesen így hívja, úgy tűnik, nem csak Astrid esetében nem hajlandó keresztneveket használni, alapvetően - alapvetően úgy hiszem, tévedsz. Nem tőlem tart, hanem a világtól magától... És én nem szívesen bízom az életem olyanokra, akik jellemükből fakadóan megbízhatatlanok; ha téged itt és most szeret is, hozzám akkor sem köti semmi. Hogy te milyen egyéb gondjaid, bajaid bízod rá... Az persze nem az én ügyem, nem kívánok beleszólni. Elsötétül tekintete eztán. - Ha ő maga is azt mondta, még ha szavak nélkül is, hogy nem akar erről hallani se, hát ne erőltesd. - közli nyersen, epésen. - Nem kell róla tudnia, most épp úgy, mint később. Az igazság... Részleteivel traktáld, ha szeretnéd, de én nem kívánok ennek a mesének a részese lenni. A legkevésbé sem bízom benne, hogy az elméje épp oly zárt, mint a személyisége... Hanyag mozdulattal öleli át végül a lányt, ha már így odajött hozzá, kissé megadóan, miközben valamelyest megkésve bár, de reagál annak előző szavaira is épp. - Ezt csak te tudhatod... Mindössze felhívtam rá a figyelmed, hogy ne értékeld túl a tudásom, ez ügyben ne. Nem ismerlek olyan mélyen még. - mormolja, most már sokkalta nyugodtabban, visszatérve a korábbi, kezelhetőbb állapotához. - Csakugyan, ezt a részletet már régóta tudom. - hagyja rá, de, hogy mégis milyen régóta, arra nem ad magyarázatot. Régóta, kész. Eztán csak felsóhajt, de nem moccan a helyéről. - Le kéne. - hagyja rá, szinte már nyűgösen. Talán tud lusta is lenni...? De az is meglehet, hogy igazából ő maga is fáradt, csak nem mutatja? Végső soron, az sem kizárt, különösebben sosem látni őt fáradtnak, de néha csak az pedig...
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-11-01, 00:08
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Örömmel hallom, hogy végül itt tölthetem majd az estét, most nem vágyom vissza a Roxfortba, jó kicsit máshol lenni és valahogy… jó Piton közelében lenni. Fene ért engem, de most már egyáltalán nem tartok tőle, nem érzem azt, amit régen, amiről oly sokan beszélnek… Egy másik énjét is megismerhettem és olyan információkat tudhattam meg róla, amiket nem hiszem, hogy mindenki tud. Na meg az a jel a karján… igen, beszélnünk kell majd róla, de előbb másra tér ki, méghozzá túl hamar, és még a legilimenciához se rest folyamodni, így csikarva ki belőlem a választ. Bízhatna bennem, felelnék, ha kérdezne, de ő nem teszi és nem is akarja, világos. - Akkor azt hiszem, hogy erre nem érdemes semmit se mondanom, mert te már eldöntötted. – bólintok rá, nem ragozva tovább a témát. Ha nem bízik meg bennem, akkor nem fog, de talán az idő majd megváltoztatja mindezt, ha pedig nem… nos, akkor én kevés voltam ahhoz, hogy a bizalmát élvezhessem. Azt viszont mintha némileg magára venné, hogy őt nem tartom olyan megértőnek, mint Quinnt, hogy neki nem akarnék mindent úgy elmondani, ahogy a barátnőmnek, hiszen ők ketten oly mások, össze se hasonlíthatóak. - Hmm, szóval kislánynak tartasz? – ha már a barátnőmre ezt mondta, akkor talán rám is igaz mindez, hiszen csak egy évvel vagyok idősebb nála. – Nem is olyan régen ez még nem úgy tűnt. – ha kislánynak tartana, akkor nem akart volna lefeküdni velem és bizony a viselkedése nem arról árulkodott, hogy nem nőként kezel. Ez után viszont csak aprót biccentek, igen… az a fránya empátia. - Legalább beismered a hibáid. – ki hitte volna, mert én ugyan nem. Piton direkt viselkedik így, neki megfelel ez. Én viszont más vagyok, máshogy gondolkodom, más barátaim vannak, más életem, én hiszek Quinn-ben, abba, hogy örökké barátnők maradhatunk, de… valahol Perselusnak is sikerül elültetnie bennem egy negatív gondolatot. Tudom, hogy olykor naív vagyok, való igaz, így picit le is sütöm szép szemeimet, majd cseppet meg is dermedek a kemény szavaktól, így barna íriszeim ismét a férfi arcára vetülnek. Kezeim idő közben ökölbe szorulnak és oh, ha nem ő mondaná mindezt és ha itt lenne a pálcám… vagy ha meg merném pofozni, most úgy istenigazából megérdemelné. - Rólam azt mondasz, amit csak akarsz, de a barátnőmről nem! Ő nem gyenge! Erősebb, mint sokan mások és teljesen megbízható! Soha se árulna el, soha se ártana nekem, egyszerűen félénk és visszahúzódó, ami nem bűn. – testem is megremeg némileg, annyira, de annyira dühít az, amit Piton mondott, mégse találom rá jelenleg a megfelelő szavakat, hogy visszavágjak. Quinn tényleg nem a legerősebb lány, de én így szeretem, ahogy van és hiszem, hogy mindez halálig tarthat. - És persze, hogy vannak saját gondolatai, ahogy az se meglepő, hogy tart tőled, ahogy oly sokan az iskolában, de szerintem ez neked nagyon is tetszik. Ne mondd, hogy nem direkt alakítottad ki ezt a képet magadról. – hű, nem tudom, hogy honnan szedtem a bátorságot ezekhez a szavakhoz, de Quinn sérelmeit majd én helyre fogom hozni, kiállok mellette és valahogy… a férfival való együttlét megerősített, valahogy másnak érzek most mindent. Mindenesetre én már látom, hogy Piton nagyon más, mint amilyennek sokan hiszik, de lehet, hogy megint csak naív vagyok. És ez a sok-sok kellemetlen kérdés. - Én nem tudom, hogy mi lesz a jövőben, de bízom benne, mert ő megérdemli, nem játszaná el. – én pedig hiszek neki. Nem fogja máskor felkeresni Pitont, nem hiszem, hogy megtenné. De a bogarat elültették azért a fülembe, mégis, kitartó maradok és eltökélten nézek bele a férfi szemeibe. Megvédem azt, aki fontos nekem, Pitont is megvédtem, amikor Quinn véleményezte őt negatívan, én már csak ilyen vagyok. Amikor viszont az utolsó célzó szavak is elhangzanak, csak elfordítom picit a fejem, kezeimet is kinyitom, majd pár másodpercig csendben maradok. - Én… szeretnék vele mindent megosztani… - kezdek bele, majd végül lassan a férfi szemeibe nézek. – De egyelőre hallgatok. Túl negatívan reagálta le a csókot is, talán tényleg jobb lesz, ha még nem tud róla. – de tudni fog, szeretném, ha tudná. Végül lassan az ágy szélére kerülök és ha már ez a bizalom most ennyire fontos téma nálunk, hát elárulom Pitonnak azt, hogy én mennyire őszinte voltam vele eddig, hogy milyen sok mindent tud már most is, de mintha nem értékelné, mintha nem hinne nekem… - Rosszul gondolod, többet tudsz, de nem vitatkozom ezen. – nincs értelme, nem akarok vele tovább veszekedni, éppen elég volt, én… én a közelségét akarom érezni, ezért is ölelem át nemsokára, miközben melleim ismét testéhez simulnak, én pedig némileg bele is fészkelem magam most az ölébe. Szükségem van erre, ő pedig szerencsére nem tol el, hagyja, hogy megtegyem ezt a lépést. - Szerintem az már nem titok, hogy szeretek beszélni. – mosolyodom el némileg, miközben finoman hátrébb húzom a fejem, majd ez után simítok végig egy picit mellkasán. – Szerintem le kéne fürdenünk. – állapítom meg, bár ki tudja, hogy még milyen témák várnak ránk ma este. Lehet, hogy a fürdés még odébb van? Hamarosan kiderül, de egyelőre én nem mozdulok a másik öléből.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-31, 23:22
Piton & Astrid
Könnyed erdei séta
Nyomokban 18+
Ki érti a nők logikáját, sose tudni, épp mire vágynak, egy éjszakás kalandra, vagy tartós, romantikus kapcsolatra... Igazából egyre megy, ő egyiknek se örül istenigazából, de mind a kettő jó valamire. A lány kérdésére csak biccent, nem érzi, hogy meg kéne magyaráznia. Végső soron... Marad, megy, a helyzet nem lesz sem jobb, sem rosszabb: így is, úgy is elő kell állnia egy remek magyarázattal majd, és alapvetően a napja sem lesz sokkalta jobb, avagy rosszabb. Igaz, ha a lány marad, akkor egész este játszhatja a színjátékot, de talán később kevésbé kell majd. Az elején nem árt, hiszen valamivel meg kell kötni a lányt, minél inkább el kell mélyíteni benne a vágyat, hogy maradni akarjon, élvezni ezt a "gyümölcsöző kapcsolatot", idővel a puszta megszokás, a félelem, a vágy, vagy ami épp, de itt tartja külön megerőltetés nélkül is. Ilyen ez. S persze, a fürdést ő maga sem feledte el, tudja jól, hogy kell - nem is halogatja ő annyira, igazából, épp csak... Akadnak előtte fontosabb dolgok. Legalábbis számára fontosabbak. - Tehetnék, de nem szoktam. Ez afféle hiba, amit már régóta nem követek el... - feleli színtelenül. - Senki sem kap több bizalmat, mint, amennyit épp szükséges. - teszi hozzá. Ez persze már így is túlzó, van, aki még annyit sem kap, mint amennyit talán kéne. Így járt. És persze, akad kivétel... Aki többet kap, semmint azt igazán kéne, de ez az elenyésző kisebbség. Azok, akiknél ha időnként akad is néhány intő jel... Nos, ő maga is ember, hibákkal. De igyekszik limitálni a hibákat. Finoman megvonja vállait. - Nem vagyok tizenéves kislány, akadhatnak dolgok, amiket soha nem fogok megérteni. - hagyja rá, de érezhetően ezzel meg is adta, hogy milyen témákat lehet rábízni Hendersonra, s milyeneket nem. - Mindenesetre, a megértéssel nincsenek komoly gondjaim, még ha az empátiám néha nem is elsőosztályú épp... Felhorkan eztán, érezhetően a következő mondattal a legkevésbé sem ért egyet: alighanem az eddigi eszmefuttatásban ez a gyenge láncszem. Ez az, ami a legkevésbé sem éri el a célját nála. Hát persze, ő is bízott sok emberben, akiben nem kellett volna, és hitt ő rengeteg mindent sokakról, hát, azt se kellett volna. Nem akar rosszat? Még. Sose ártana? Most. És két hónap múlva? - A naivitásod bámulatos... - kezdi. Egy pillanatra el is mereng, mielőtt folytatná - De az emberek nem ilyenek. Sose tenné? Szinte meghatódtam. Henderson egy gyenge jellem, akit bárki úgy söpör félre, ahogy épp nem szégyelli... Szeretetéhes, és ha valaki megadja ezt neki, onnantól úgy mozgatja, ahogy épp akarja. Vagy gondolod, sose fogtok összeveszni? Nagy csapás ért, nyilván remekül megérti, őt is érte efféle, azóta sem épült fel belőle... De ezek nem tartanak örökké, és nekem semmi okom sincs, hogy bizalmat fektessek egy labilis, kiszámíthatatlan lányba. Valójában... Másnak sem tanácsolnám. - közli hát. Szavai hűvösnek hatnak, de valójában a hangja inkább semleges, legalábbis ahhoz képest, amit az ember elvárna tőle ilyen esetben: nem hideg vagy megvető, inkább amolyan... Lemondó, vagy színtelen. Gunyorosan ciccent. - Lám, igen, vannak önálló gondolatai, cselekedetei... Még, ha igazán nem is mert hozzám szólni. - jegyzi meg lesajnálóan, de, mintha valahol remekül szórakozna a jeleneten, amely felidéződik benne. - Miből gondolod, hogy később nem hoz kellemetlen helyzetbe? Miből gondolod, hogy nem fogja úgy hinni, ezzel tesz jót? Persze, fiatal vagy, talán még sosem ért efféle csalódás... Majd fog, ha nem felőle, hát mástól, de én nem kívánok ennek elszenvedő alanya lenni. Hát igen. A túlzott jóakarat. Megvédeni a gonosz bácsitól a kedves, aranyos kislányt... De ha ő bukik, akkor Quinn is, ezt már most eldöntötte, még, ha nem is beszél róla. Igaz, azt nem határozta el, mivel torolná meg a dolgot, de nem hagyná annyiban. A régi dolgok... Nem, sosem múlnak el teljesen. Van, ami nem változik. Annyira. Akárhogy is, ez persze egy nyílt célzás: Quinn nem tudhat meg többet, mint amit már tud. Soha. Különben... Nos, ki tudja, milyen következményekkel járna az, és annak talán már Quinn lenne inkább a szenvedő alanya. Vagy legalábbis ő is. - Felteszem, megérted, hogy... Ő sem tudhat mindent. - zárja le a témát: egyelőre legalábbis. Felpillant a lányra, ahogy az megmozdul, és az ágy szélére ül. Megingatja a fejét, ahogy a lány elmondja, amit akar. - Túlzásokba esel. Tudok ezt-azt, mert elmondtad, és meghallgattam, minthogy kötelességem... Ez nem jelenti azt, hogy mindent tudnék rólad. Kósza dolgokat mondtál csak, talán magamtól is kitaláltam volna, hogy megfordult a fejedben, ha nagyon összeszedem magam. Nem annyira egyedi dolgok ezek, nem lehet megítélni belőle igazán mélyen senkit. Hiába személyes dolgok, egy-két gondolat csak... Nem tudok sokkal többet, mint amennyit tanárként akaratlanul is megtud az ember. Már épp felelne, de a lány megmozdul, s odajön hozzá. Halkan felsóhajt, nem akarja őt összetörni. Legalábbis itt és most még nem kéne, ez még nem a szakítás perce, hanem a kezdeté. - Bizonyára találnánk olyan témát, de igyekszem majd észben tartani, hogy szívesen fecsegsz. - feleli kissé csipkelődve végül.
Egy kisebb, édes mosolyt csal elő belőlem Piton a szavaival, hogy örül annak, hogy szeretném folytatni azt, amit ma elkezdtünk. Én azt hittem, hogy ez egyértelmű, én miért akartam volna egy egyéjszakás kalandot? Soha se gondoltam ilyesmire és eztán se fogok. Viszont ha már itt vagyok nála és oly sok minden történt ma, úgy érzem, hogy itt akarok maradni, vele tölteni az estét, beszélgetni, majd… igen, hozzá is bújni. Arra számítok, hogy majd el leszek küldve, bevezető szavai is erre utalnak, de aztán mégis csak kiböki azt, hogy maradhatok, tehát nem zavarom. - Egyre megy? – kérdezek rá azért erre az apróságra, mivel nem igazán értem, hogy mire utalt ezzel. – De ez esetben maradok. – mindenesetre majd még egy fürdést megejtek nála ez az aktus után, de nem azonnal, pár percig szusszanhatunk úgy hiszem. Viszont miután ezt letisztázzuk, meglepő változás történik, Piton nem hazudtolja meg magát, amit megtudhatna szép szavakkal, egyszerű kérdésekkel, azt is inkább mágia útján veszi el tőlem, biztosra menve, hogy megtudjon mindent, mi érdekelheti. Quinn az én egyik gyenge pontom, soha se akarnék neki rosszat, nem szeretném ebbe belekeverni, hiszen tudom, hogy retteg Pitontól, sokáig a közelében se mer lenni, nem akarom, hogy át kelljen élnie a férfival bizonyos beszélgetéseket, itt vagyok én, én szívesen megteszem. Mesélek tehát, elárulom azt, amit tudni akar, így bököm ki a csókot is nemsokára, majd amikor a szemkontaktus megszűnik, némileg fellélegzem. Zavart… nagyon rossz volt az előbbi érzés, ez lerí rólam és főleg a szex után, de nem panaszkodom, csak elmondom azt, hogy mit miért tettem. - Megértem, de… tehetnél kivételt. Bennem bízhatsz! – bár nem vagyok olya erős, aki bármit kibírna, ha kínoznák, ha az elméjét befolyásolják, erre most is megvolt a tökéletes példa, de… igyekeznék. Tudok én fejlődni, mindig is kitűntem több diáktársam közül, tehát még van remény. És Quinn-re visszatérve… nekem szükségem van rá, ő mindig meghallgat, megért, tanácsokat ad, őt érdeklem, míg Pitont úgy érzem, hogy nem. Mégis, a mostani mondandója olyasmit sugall, hogy ő nagyon is meghallgat engem, eddig is megtette, ez után is meg fogja. És… igen, ez tényleg így van. - De ő meg is ért… - azt viszont nem mondhatom, hogy ő nem bánt meg, hogy ő nem mond olyanokat, amik nekem fájnak. Mindketten megteszik. Talán igaza van Pitonnak és én is bízhatnék ő benne jobban? Beszélhetnék neki máskor is a dolgaimról? Szeretné vajon ezt? Ettől függetlenül a legjobb barátnőmet soha se helyettesítheti, ahogy senki más sem. - De igazad van, meghallgattál eddig, de ahogy te is mondod, nem minden érdekelt, míg őt érdeklem. – nem ragozom tovább, oly sok mindent tudnék még ehhez az egészhez hozzáfűzni, de már nem akarok, egyszerűen nem tudom, hogy megérné-e. - Ő nem tenne olyat, amivel nekem árthat. – Perselus még bennem se bízik véleményem szerint, így Quinn-ben hogy bízhatna? De jogosak szavai, ismételten. Tényleg arra kérem, hogy ő is bízzon meg benne és így bennem is, hogy nem lesz gond. Tudom a tétet, tudom, hogy veszélyes, de… mit tehetnék? Ember vagyok, hibákkal és reményekkel, én érzem, hogy nem lesz baj, nem lehet baj. Tekintetünk eztán ismét találkozik, így hallhatok arról a bizonyos találkozóról. Aprót nyelek, majd végül biccentek is. - Nem tudom, hogy miért tette. Én nem kértem semmire se, én nem is akartam, hogy ilyesmit tegyen, ezzel csak nekem okozott kellemetlenséget. – okoz most is, hiszen most jött el az a pillanat, hogy Piton mindezt szóba hozta. Sajnálom ezt a dolgot, értem én, hogy ezért nem akarja Perselus beavatni Quinnt a dolgokba, nehogy az én védelmemben eljárjon a szája. Tanácstalan vagyok, nem tudom, hogy mit kellene tennem, de én… nem tagadom meg a lánytól a bizalmat. Nem lenne képes elárulni és ilyet tenni. - Megértem. Most már mindent tudsz. – végül lassan felülök és az ágy szélére csusszanok, lábaim pedig a padlóra kerülnek, miközben a takarót még mindig magam előtt tartom, jobb annak ott, hogy nem fedi fel bájaimat. - Én nyitott könyv vagyok a számodra. – kezdek bele halkan, majd kissé magam elé nézek, mint aki a múlton mereng. – Nem tudom, hogy miért alakult így, de többet tudsz rólam, mint a testvéreim vagy mint a legjobb barátnőm. Olyan dolgokat is elmondtam, amiket… amiket senkinek se akartam és mindezt tudatosan tettem. – végül szép szemeim a másikéba fúródnak, és Piton is tudhatja, hogy nem hazudok neki. A bosszúról, a halálból való feltámasztásról, mindenről csak ő tud… - Ezek tudatában is úgy érzed, hogy bármit elhallgatnék vagy kihagynék, ha rákérdezel valamire? – végül térdeim finoman koppannak a padlón, miközben a másikkal szembe kerülök. Ajkam apró mosolyra húzódik, majd eleresztem a takarót, nem foglalkozva tovább vele és hirtelen ötlettől vezérelve ölelem át a másikat. Vágyom a szeretetre, a törődésre, talán jobban, mint sokan mások és nem tudom, hogy miért, de ezt akarom tenni, közel akarok maradni hozzá és előhozni belőle a bizalmat. Én miért adtam meg neki ezt máris? Miért vagyok vele ennyire őszinte és nyitott? Már lassan én se értem önmagamat…
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-31, 13:39
Piton & Astrid
Könnyed erdei séta
Nyomokban 18+
Jelét sem adja, hogy arról kívánna mesélni, hogy milyen gyakran hentereg nővel, úgy érzi, ez olyan téma, amiről szükségtelen beszélnie... Olyasmi, amiről jobb hallgatni, hiszen esetében nem egy boldog árkapcsolatról van szó. - Igencsak kínos lenne, ha szükség lenne. - hagyja rá. Annyira azért nem lehetett borzalmas... Elégedetten biccent. - Örömmel hallom. - feleli, ennyivel egyelőre lezárva a témát. Ha majd aktuálisabb lesz, talán felhozza újra. S, hogy mi az igazi kihasználás? Szerinte ez az egész az, de neki így teljesen megfelel: másképpen nemigen tudná csinálni, így viszont könnyedén. Noha épp érzékeli, hogy a lány nem mond többet, neki ennyi is bőven elégséges volt, a lényeg kiderült, vagy nem? Felvonja szemöldökét. Vele maradni még...? Phahh, sok minden lehetne jó, de akinek ép esze van, az bizonyosan nem akarna vele maradni, főleg nem egész estékre. Na persze, az kétségtelen, hogy ez ritka és egyedi alkalom épp - a Roxfortban nem engedné, hogy egy diákja ott aludjon nála; személytől, indoktól függetlenül hajítaná ki. - Az ember a legritkább esetekben teheti, amit szeretne... - feleli hát színtelenül, de mégiscsak biccent. - Maradj, ha akarsz, egyre megy. Eztán azonban nem szólal meg, egyetlen szót sem halat, míg a lány be nem fejezi mondandóját - legalábbis a számára lényegi részt. "Tud a csókról" - eztán ő elfordítja a lányról a tekintetét, legalábbis a szemkontaktust megszakítja egy pillanatra, a nyomás megszűnik... A lány magyarázkodhat tovább persze, ha akar, ezt már rábízza. - Egyes dolgokban nem bízom senkiben, ne vedd magadra. Szakmai ártalom. - hagyja rá, mintegy mellékesen, majd csak elgondolkodva réved a lányra. S persze, nagyon is jól tudja ő, hol vannak azok a pontok, amikről a lány nem akart beszélni, a legkevésbé sem. Persze, ha kérdez, felelne, de kérdéses, mennyit... - Amennyire rémlik, eleddig meghallgattam mindent, amit meg kívántál osztani velem, függetlenül attól, érdekelt-e, vagy sem. Habár meglehetősen röpke időről beszélünk ahhoz, hogy ezt túl meggyőzően állíthasd... - végül csak legyint, ez a legkevesebb, talán. - Bízhatsz benne... - ismétli eztán a lány szavait vészes lassúsággal. - A gond ott kezdődik, hogy engem is arra érsz, hogy bízzam benne. Jobban mondva, persze, nem kérsz... - javítja ki magát, hiszen a lány egy szóval sem említette a dolgot eleddig. Lehunyja szemeit, szusszant, majd csak ismét a lányra pillant, habár ezúttal hátsó szándék nélkül. - A barátnőd megkeresett valamelyik nap. - jegyzi meg, mintegy mellékesen, mintha csak az időjárásról beszélne épp. - Felteszem, tudsz róla te is, persze... - így nem is ragozza túl a kérdést, hagyja lógni a levegőben, majd a lány megmagyarázza, ha kívánja. Az utolsó szavaira azért még épp felel, noha talán megkésve: - Felelni, nem hazudni egy dolog, bárki képes rá... De alkalomadtán én nem kedvelem a kimaradó részleteket.
Őszintén érdekelne, hogy Piton számára milyen volt ez az együttlét, hiszen fogalmam sincs róla, hogy mihez van szokva vagy hogy milyen sűrűn éli ki testi vágyait egy-egy nővel. Amikor pedig felel, hát… nem vagyok megelégedve ennyi válasszal, így tovább kérdezősködöm, de most csak egyetlen szóval, a felelete viszont meglepő. Konfúziós bűbáj? Minek kellene olyasmit bevetnie? - Nem érzem úgy, hogy szükség lenne olyasmire. – szólalok meg halkan, majd ez után folytatja. Mintha egy rejtett kérdést vélnék felfedezni szavaiban, mintha érdekelné, hogy megbántam-e, hogy milyen volt. Valóban érdekli vagy csak én értelmezem így? - Én semmit se bántam meg és… azt se bánnám, ha lenne folytatása. – így formálom meg a szavakat, de az őszinte igazság az, hogy én nem egy alkalomra gondoltam. Az lenne az igazi kihasználás… Akinek odaadtam a szüzességem, attól szeretnék többet is, máskor is vele lenni, érezni közelségét, teste melegét. Tehát részemről nagyon is örülnék a folytatásnak, ha jobban megismerhetném őt és ebből a rövid beszélgetésből úgy érzem, hogy Piton sincs másképp a dologgal. Elmondanám, hogy milyen volt, hogy miként éltem meg, de… félek. Félek attól, hogy visszatérne a negatív férfi, akit minden hidegen hagy és ezzel összetörné a pillanatot teljesen. Éppen ezért se mondom tovább, egyszerűen nem merem. Csak felkelek, majd felmászom a puha ágyra és ott húzom magamra a takarót, éppen eleget meztelenkedtem ma már, és a meleg ágynemű most csak kellemes érzéssel jár át. Jó lenne itt maradni, nagyon is. - Pedig én szeretnék… Nem akarok még visszamenni a Roxfortba és jó lenne veled maradni még. – mellette aludni, vele ébredni. Túl sokat akarok egyszerre? Nem tudom, de nem mutatom jelét annak, hogy elfogadtam a válaszát, nem megyek vissza a fürdőbe, tisztálkodok meg és öltözök fel, maradok az ágyban, a másik felé figyelve. Eddig is szívesen néztem bele azokba a számomra nagyon is igéző, fekete szemekbe, így most se nézek másfelé, főleg nem egy ilyen aktus után, így eszembe se jut, hogy máris, szinte azonnal irányítani akarna, parancsolni nekem. Az elkomolyodást természetesen észre veszem, de még mielőtt bármire is rákérdeznék, már el is hangzik egy szó. Quinn... Értetlenné válik kissé a tekintetem, nem tudom, hogy mire akar még utalni, de amikor folytatja, akkorra már az én arcom is némileg komolyabbá válik, így harapom be finoman az ajkamat. Bár érzem, hogy nem akarok beszélni, mégis megteszem, nincs választásom. - Elmondtam neki azt, hogy mit érzek. – kezdek bele és ettől már ismét kezdek zavarba jönni. Hogy mit érzek… ez oly veszélyes mondat, nem tehetek róla. Próbálok ellenkezni, valahogy ellenállni a másik erejének, de nem megy. - Miért kényszerítesz? – főleg ezek után. Inkább tette volna fel normálisan a kérdést, akkor se hazudtam volna neki, de ez így annyira rossz. Végül nem hagyom ennyiben, hiszen ez nem a teljes igazság, Piton pedig azt szeretné hallani. - Elmondtam neki a konyhai találkozást nagy vonalakban. Hogy… megbüntettél és pontot vontál le tőlem, hogy együtt ettünk és ittunk egy kis bort… - itt megakadok, nem, nem akarom ezt, de mégis csak kibököm, miközben kezeim némileg a takarót szorongatják. Nem tudom elzárni a gondolataimat, annyira nem megy és ez egyre inkább kiül arcomra is. - Tud a csókról. – nyögöm ki végül fájón. Nem akartam elárulni, egyáltalán nem, de most már kibukott belőlem. Tudtam… szinte biztos voltam benne, hogy Piton erősebb, mint amilyennek gondoltam, most pedig ez már teljesen biztossá vált a számomra. - Ő a legjobb barátnőm, soha se mondaná el senkinek se, bízhatok benne és nekem is szükségem van valakire, akivel megoszthatom az érzéseimet és a gondolataimat, ha már Téged nem érdekel. – nem kérek bocsánatot, eszem ágában sincs. Quinn-el évek óta jóban vagyunk, ő is mindent elmondott nekem, van elég titkunk. - De senki másnak egy szót se szólok, megígérem! Én nem vagyok pletykás lány, csak szükségem van arra, hogy valaki meghallgasson, mégha meg nem is ért. – és ebből már a tanár is sejtheti, hogy Quinn nagyon is furcsálja a viselkedésemet, az érzéseimet, mindent. Félt, nem meglepő, jól is teszi bizonyára. Lassan az ágy szélére mászom, közel kerülve Pitonhoz. Érezze csak, hogy nem menekülök előre, egyáltalán nem és tekintetemet se irányítom el róla, bár nem tudom, hogy menne-e egyáltalán. - Nem kell bevetned az erőd, nem hazudok neked. Ha kérdezel, felelek. – nem félek tőle ilyen téren, ez a mai nap után megbizonyosodtam a felől, hogy nagyon is kellenék neki, hogy tetszem neki, és meg is mentette az életemet. Ezek után pont neki akarnék hazudni? Úgyis rájönne, de nem, nincs bennem ilyen szándék.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-31, 01:31
Piton & Astrid
Könnyed erdei séta
Nyomokban 18+
Ahogy a lány elfekszik rajta, halkan szusszant, de nem löki le magáról. Igazság szerint kicsit ő is fáradt, így sok kedve sincs hajigálni ide-oda, biztos benne, hogy idővel magától is elkotródik, mert kínossá válik majd a jelenet. Mert, hogy azzá fog, így az első alkalom után, mégiscsak a tanára... Nedvekkel, vérrel nem foglalkozik amúgy. Egyébként is illő lesz megtisztálkodni, ez már nem oszt, nem szoroz. Egyébként sem túl finnyás, ó, ha most mesélni kezdene, mi mindent látott ő már, kiömlő beleket, kiforduló csontokat, férgek járta belsőségeket... Az idő múlását ő is csak módjával követi, kihasználja, hogy van ideje pihegni kicsit. Talán egy ideig most nem lesz eztán... Dumbledore nem lesz felhőtlenül boldog, és holnap ilyenkorra már ő maga se feltétlenül. Az unalmas hétköznapok ellenére is, a gondok, bajok hirtelen sűrűsödnek, olyan mértékben, amilyenben korábban nem volt jellemző, és nehéz őket igazán áthidalni, ámbár muszáj. A kérdésre gunyoros félmosoly jelenik meg ajkain - gunyoros, de talán őszinte, legalább. Bámulatos, még így is mennyivel fiatalabbnak tűnik a hatására, holott csak egy halovány, fránya kis félmosoly... Talán nem is olyan idős?! - Vannak dolgok, amik nem csak rajtam állnak, és már kinőttem abból a korból, hogy konfúziós bűbájt vessek be. - feleli nagy ártatlanul, mintha ez másoknál esetleg opció lehetne, egyébként. Habár ki tudja, az erdei jelenet után... - Habár talán nem bántad meg... Annyira - hogy ne akarnád ismét. De nem fejezi be a mondatot, hagyja lógva, majd a lány úgyis eldönti. Legalábbis meghagyja ennek látszatát, valójában a lánynak nem sok választása van, de ebbe nem megy bele. Tekintetével követi a lányt, ő maga csak felül, hátát a falnak veti, és vesz egy mélyebb levegőt. - Ahogy mondod. - feleli gunyorosan. "Nem alhatsz itt", csak kérdés nélkül. - Én legalábbis nem látom okát, hogy maradni akarj. Persze, mondani rengeteg dolgot lehet, és az is kétségtelen, hogy a teljes igazságot senki sem fogja hallani tőle, mert nem fogja. És a lánytól sem, vagy annak... Nos, súlyos következményei lesznek, méghozzá mindkettejükre nézve. Eztán elkomorodik, s noha eddig sem volt épp vicceskedő, de határozottan komollyá válik hangja, eltűnik a gúnyolódó él belőle. Tekintete igyekszik elkapni a lányét, hiszen az eleddig nem kerülte a szemkontaktust különösebben: ha sikerül, akkor most először, de némi legilimenciához folyamodik: átható pillantással tanulmányozza a leányt. Persze, ha a lány netán nem akarna csak úgy a szemébe nézni, hát feláll, vagy csak felhúzza egyik lábát: mozdulatot tesz, hangot kelt, ami odavonzhatja a tekintetet... - Henderson. - szólal meg. Nehéz értelmezni persze ezt az egyetlen szót, így, ebben a formában, lóg a levegőben: kijelentésnek elég kevés, a lány bizonyosan nincs jelen... - Mit mondtál neki? - folytatja hát, érthetővé téve, mire is akar kilyukadni. Nem ment a lány után, akkor: nem verte ki belőle, mennyit tud, de az bizonyos, hogy egy afféle, beszari kis bolond nem jött volna utána... Nem kezd el neki magyarázni semmit, ha ne tudna valamennyit. ÉS ez a tény felettébb zavaró, míg akkor hajlamos volt átnézni a felett, mostanra kicsit máshogy látja a dolgot.
Az aktus a végére ér, a férfi eléri az orgazmust, én pedig csak kissé fáradtan fekszem el rajta. Nem vagyok túl nehéz, így nem hiszem, hogy ez gondot jelentene a számára, maximum a kényelmetlen padló lehet a probléma, de egy rövidke időt véleményem szerint mindketten kibírunk. Amikor kicsusszan, akkor némi nedve és vérem is kiszivárog belőlem, de nekem ez jelenleg fel se tűnik, ez ezzel jár úgy gondolom, nem is problémáznék rajta. És hogy miből sejtem, hogy nem zavarja az, hogy még mindig rajta fekszem? A simogatástól, ahogy ujjai nemsokára hátamat cirógatják, én pedig egy rövid időre még szemeimet is lehunyom. Nem tudom, hogy mennyi ideig élvezem ezt csendben, de aztán megszólalok, ugyanis van valami, amire választ szeretnék kapni, így nézek bele a férfi szemeibe, aki nemsokára felel nekem. - Talán? – kérdezek vissza halkan, őszinte kíváncsisággal és meg se szólalok a válaszáig. Utána se tudom, hogy Pitont érdekli-e egyáltalán az, hogy én miként éltem meg az első szexuális élményemet, némi gyereknek az anyja se… szokták mondani, így én most mélyen hallgatok erről. Ha valami érdekli, akkor rá fog tudni kérdezni ő is, ha pedig nem érdekli… akkor meg minek beszéljek feleslegesen? Még egy picit rajta maradok, majd ez után lassan lemászom róla, de nem megyek ám messzire, csak fel a puha ágyra, ahol magamra húzom a takarót. Fáradtnak érzem magam és igen csak álmosnak, ez pedig egyértelműen látszik is rajtam. - Nem aludhatok itt? – kérdezek rá halkan, a másik felé pillantva. Sejtem, hogy meglepő lesz a kérdésem, nem hiszem, hogy pont erre számított a férfi, hogy vele akarok majd még maradni, de olyan jó lenne… És végülis, mondhatunk mást is a Roxfortban, nem kell tudniuk, hogy mikor támadtak meg pontosan. Így is úgy is hazudni fogunk valamilyen szinten, hiszen se erről nem beszélhetünk, se pedig arról, amit én megtudtam a tanárról. Nem fogok árulkodni, de szerintem ezt ő is sejti. Egyébként úgy fekszem az ágyon, hogy ő is kényelmesen mellém fér, igazából várom is, hogy csatlakozzon, jó lenne hozzá bújni, kicsit még a közelében maradni legalább, mielőtt ez az álom véget érne.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-29, 23:08
Piton & Astrid
Könnyed erdei séta
18+
Pedig ő nagyon figyelmes ám! Már ahhoz képest, amit el lehet tőle várni, mert az átlaghoz mérten nem kifejezetten. A tény, hogy a lány nem gátolja, kifejezetten pozitív, máskülönben kérdéses, mennyire lenne fájdalommentes a dolog... Vagy legalábbis nem csak kicsit fájna. A kapott csókot épp viszonozza is, ettől ő még csakugyan, nagyon is jól tudja, mi a jó neki, ebből nem enged. Utána még kicsit szuszog azért, majd csak kicsusszan a lányból, eleget időzött ott. Ujjai ismét végigsimítanak a lány hátán, most már sokkalta finomabban, nyugodtabban, mint korábban: már nem mar bele, tényleg csak simít. Inkább ösztönös mozdulat, semmint szándékos kényeztetés ez a részéről, ámbár ki tudja: végső soron, meg akarja tartani a lányt, kell a látszat. A lány kérdése zökkenti ki legközelebb ebből a néma pihegéséből, s egy pillanatig csak őt fixírozza az a fekete szempár, mielőtt ajka bármi hangot is hallatna. - Megadtad, amit adhattál - kezdi lassan, jelezve, ő ennél többet nem várt kifejezetten: ennyit azonban igen. A leesős jelenetre nem tér ki, alighanem az zavarta a leginkább. Mostanra úgy tűnik, átsiklik felette. - Épp elég volt ahhoz, hogy talán akarjam legközelebb is. - fejezi be végül. Valójában nem tudja, más szűz lánytól ennyit várhatott-e volna, többet, vagy épp kevesebbet. Nemigen szokott szűz lányokkal kezdeni, s ha volt is már dolga vele, nos... Az nem köszönte meg neki, mondjuk így. De az már olyan rég volt, a múltba vész. Akárhogyan is, ő nem kérdez rá, hogy a lánynak milyen volt. Habár a szavaiból úgy érződhet, ő úgy gondolja, a lány majd elmondja magától... Ha meg nem, bizonyára nem is számít.
Én az apró gesztusokat is nagyon sokra tudom értékelni, így természetesen a mostani simogatást is, hiszen a mai napig nem gondoltam volna Pitonról, hogy ilyesmit tenne, hogy megsimogat, pedig nem először teszi, én pedig egyre jobban oda leszek érte. Nem tudom, hogy mennyire fog élvezetet nyújtani számomra ez az éjszaka, de bízom a pozitív jövőben, hogy lesz ez még máshogy is, már az is sokat jelent, hogy idáig jutottunk. Viszont tényleg szeretném, ha Piton is élvezné ezt az egészet, ha megfelelnék neki, ezért is kérdezek rá a pózváltásra, még akkor is, hogyha némileg félek tőle, hogy milyen lenne az, amit kitalál vagy amibe be akar avatni. Mégse kerül erre sor, maradok rajta, megfelel számára ez így, tehát gyorsítok a tempón, miközben érzem, hogy ő is csatlakozik most már, egyre gyorsabbá téve a tempót, mely kissé ismét fáj, de ez már nem olyan, mint eddig, most már sokkal jobban viselem, sőt, némileg élvezem is. De nincs lehetőségem kitapasztalni a továbbiakat, mivel a férfi egyre szaporábban veszi a levegőt, és én is sejtem, hogy mi következik most. Nem lassítok, majd ő tudja, hogy miként jó ez az egész, hiszen mégis csak ő volt már eddig nővel, én pedig még nem férfival. A nagy pillanat végül bekövetkezik, így én is finoman előre hajolok, hogy egy csókkal koronázzam meg ezt az egészet, majd ez után lágyan a másikra fekszem, egyelőre még nem szállva le róla. Érzem, ahogy lassan a keménység kezd alább hagyni, így a mozgást is egy kis idő után teljesen megszakítom, majd amikor Piton is így tesz, csak hallgatom szívverését teljes nyugalommal. - Milyen volt? – kérdezek rá halkan és őszintén érdekel rá a válasza. Nagyon rémes volt velem? Vagy azért mégse? Végülis… elélvezett, csak nem volt olyan rossz, de érdekelne, hogy ő miként élte meg ezt az aktust.
