Piton & Astrid

Tárgy: Piton & Astrid 2014-10-20, 01:14

First topic message reminder :

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]A tegnapi nap könnyebben eltelt, mint ahogy azt gondoltam, mégis, lelkemnek fáj, hogy Piton olyan rideg és távolságtartó volt velem szemben. Valamiért azt hittem, hogy más lesz, hogy a konyhában történtek után legalább egy picit nyit majd felém, de nem tette. Persze nem azt vártam tőle, hogy a büntetőmunkát ne hajtsa be rajtam, de utána? Inkább elment és úgy nézett rám, mintha a közelében se akart tudni, pedig még mindig élénken él bennem az, amikor magához húzott és ajkával az enyémet érintette. Még mindig ezen agyalok, de szükségem van erre, ahogy némi friss levegőre is, ezért is léptem le a diáktársaimtól, hogy egy kicsikét magam lehessek. Friss levegőre vágyom ugyebár, így talán egyértelmű, hogy az erdei ösvények felé vezetnek lépteim, nem gondolva bele abba, hogy esetleg baj is érhet. Roxmorts elvileg biztonságos hely, hét év alatt még soha se volt itt problémám, így mindenféle aggodalom nélkül haladok egyre tovább és tovább, majd térek be a fák közé, amelyeknek törzseit csak kis időre érintem, amíg elhaladok mellettük. Szeretem a természetet, így kezd is jobb kedvem lenni, amely egészen addig tart, míg egy kábító átok hirtelen el nem talál.
Nem tudom még eleinte, hogy kitől származhat, ahogy azt se, hogy mi történt, csupán csak jó pár perccel később térek magamhoz egy ébresztő bűbájnak hála, mely pont a kábítót semlegesíti. Cseppet kába vagyok, így barna szemeim lassan nyílnak ki, és nemsokára már érzékelhetem csuklóimnál a fájdalmat. Egy magas ághoz vannak felkötve kezeim, így szó szerint lógok a levegőben, a csomó pedig elég erős ahhoz, hogy lehetetlenség legyen nekem csak úgy kibújtatni belőle kezeimet, sajna nem vagyom gumiember és rendesen zsibbasztja is a karomat.
- Hol vagyok? Mi… mi történik? – motyogom halkan, mire egy kopasz férfi jelenik meg előttem, kaján vigyorral képén, majd ez után érzem meg a pofont arcomon, amitől majdnem kettőt látok belőle hirtelen.
- Úgy tűnik, hogy csipkerózsika felébredt. Kezdhetjük a szórakozást, Anton! – egy bajszos, vállig érő, barna hajú, nagyjából szintén 30-40 év körüli férfi lép még be a képbe, ki pillanatok alatt tépi szét felsőmet egy könnyed mozdulattal, majd ez után kezd el övemnél turkálni.
- Ne! Mit művelnek, eresszenek el, segítség! – hangzik kétségbeesett kiáltásom, mely elég hamar ha el, ahogy egy újabb pofon boldogtalan tulajdonosa leszek és mivel nemsokára egy éles penge kerül bordáim környékére, így jobbnak látom tényleg elhallgatni. Próbálok kapálózni, lábaimat összezárni, de a két férfi lényegesen erősebb nálam, így nem tart nekik túl sokáig, amíg teljesen fehérneműre nem vetkőztetnek, így csak a fekete melltartó és bugyi marad rajtam, miközben testemen libabőrök jelennek meg a hidegtől, szemeimből pedig könnyek hullanak. Nem! Én nem fogom megengedni, hogy bántsanak, ezt nem tehetik meg velem, nem erőszakolhatnak meg, azt nem élném túl.
- Kérem, ne csinálják, én nem tettem semmit… - a magyarázkodás itt se használ túl sokat, az éles penge pedig már oldalamon szánt végig, nem túl mélyen, de vérem mégis megered, és a fájdalomtól fel is kiáltok némileg.
- Jobb, ha hallgatsz kiscicám, vagy a következő mozdulatommal kiszedem a bordádat.- súgja a fülembe, amelytől azonnal hányingerem lesz, de a tőr még mindig ott van testemnek szegezve, így ahogy azt mondták, elhallgatok, miközben némán kell tűrnöm, ahogy undorító kezeikkel engem érintenek. Szerencsére az intim helyeket még kihagyják, miközben könnyeim már patakokban folynak, de nem merek megszólalni, semmit se merek tenni, mivel a másik férfi kezében is megjelenik az éles penge, amellyel most melltartóm körül játszadozik, várva a megfelelő pillanatot, hogy elvághassa azt a ruhadarabot és leszedhesse rólam, onnantól kezdődik számukra csak igazán a játék.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-20, 20:10

Egykedvűen biccent a férfi szavaira. Így van, nem tartozik, igazán remek, hogy így egyetértenek valamiben. Láthatólag megnyugszik kicsit, eddigi, hirtelen lobbant dühe mintha nem találna táptalajra végül mégse, ellentétben azzal, akit az óráról a lány is ismerhet, nem kezd tombolni, nem válik idegesé, szinte átmenet nélkül szelídül vissza: lám, ilyet is tud...
- Én senkit sem adtam fel a szabadságomért, Anton... Kevesen mondhatják ezt el magukról. - jegyzi meg színtelenül, mintegy célzásképpen is: vajon a férfi mit tenne, ha felelnie kéne? Letöltené a büntetését, vagy feladna bárki mást? Na persze, nála ezek közül egyik sem volt opció, nem kellett sokat időznie Azkabanban, és nem kellett neveket se sorolnia, neki volt, aki kezeskedett érte... De ezt a részletet egyesen elfelejti ebben a kérdésben.
Eztán már nem mond többet, némaságba burkolózik, míg a két férfi el nem tűnik, és csak ekkor moccan meg. Mintha ő maga is meglepődne rajta, hogy a lány verbálisan is reagál szavaira, mint, ha nem is számított volna rá, hogy amaz válaszolhat egyáltalán a hozzá intézett szavakra. Felsóhajt.
- Nem bántalak... Erről már korábban beszélgettünk. - feleli a lány szavaira. S eztán csak minden további nélkül oldja el a lány kötelékeit, és segíti a földre. Látványosan nem is néz felé eztán, különösebben nem foglalkozik vele: vár, hogy amaz összeszedje magát, és a ruháinak a maradványait... Csak a lány következő szavai, amik ebből az állapotából kizökkentik, ekkor ugyanis feléje pillant.
Nem válaszol szavakkal, csak felsóhajt, és lehajol hozzá, különösebb kérdés nélkül nyúl a nő felé.
- Maradj nyugton. Nem lesz a legkellemesebb érzés. - szól színtelenül, és valahogy kedvetlenül. Eztán már nem vár választ, elsőre a lány oldalán a vágáshoz simítja pálcájának hegyét, ehhez persze félrehúzza a kérdéses területről azt a kevéske anyagot, ami épp takarja, a legkevésbé sem szívbajos módon, láthatóan őt nem különösebben foglalkoztatja, hogy etikailag esetleg megkérdőjelezhető, amit épp művel: nem kér engedélyt, és nem is szól előre, mit fog tenni, úgy jár el, mintha alanyi joga lenne hozzá, és láthatóan fel sem merül benne, hogy amaz esetleg majd tiltakozni fog. Halkan, de dallamosan, ütemesen mormol valamit - már, ha a lány nem lépett közbe félúton -, egy réginek hangzó bűbájt... A seb szép lassan, nyom nélkül tűnik el. Eztán a lány kezére tér át, ennél már más bűbájt használ, de megmondhatatlan, mit, mert szavak nélkül teszi. Az viszont kérdéses, hogy eközben mennyire figyel a külvilágra: a korábbi feszült figyelmét feladja, látszólag azzal sincs tisztában, hogy hol van egyáltalán, koncentrációja teljes mértékben az előtte lévő feladatra összpontosul: ha a lány akarná, alighanem gond nélkül meg is támadhatná, talán még azt sem észlelné idejében. Ami a kezét illeti, elsőre a lány ujjait hozza rendbe, különösebb kérés nélkül, de aztán a keringést is helyrehozza: ez a legfurcsább érzés mind közül. Míg a vágott seb furcsa, néha szinte égető, alapjaiban véve rém kellemetlen, enyhén szúró érzést keltett, ez bizsergető, de érezni, ahogy az élet visszatér belé.
Ekkor egy hosszabb lélegzetvételnyi szünet következik, tekintete a lány nyakára vándorol, de úgy dönt, az maradhat így, vagy legalábbis nem moccan, hogy azzal is kezdjen bármit is, helyette csak teljes egészében végigpillant a lányon, akadhat-e még bármi, ami a továbbiakban hátráltatná őket a haladásban, és fontos lenne helyrehozni...? Közben egyúttal hátrál egy fél lépést, és felegyenesedik.
Ismét körbepillant, a korábbi feszültsége szinte azonnal visszatér, mint, ha most tudatosulna benne is, mennyire figyelmen kívül hagyta a környezetét az imént.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-20, 11:17

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]A beszélgetés folyamán Anton egyre bizonytalanabbnak tűnik, így némileg elgondolkodik Piton szavain, majd végül vállat von. Úgy tűnik, hogy csak el akarta mondani valakinek azt, hogy ő még hisz benne, hogy minden a régi lesz.
- Igazad van, nem tartozol nekem beszámolóval. – több kommentárt nem fűz ehhez, inkább rólam folytatják a beszélgetést, melyet még hallani is fájdalmas, főleg ebben a helyzetben, főleg Pitontól ezeket a szavakat. Ki kéne már ábrándulnom belőle, nem vonzódhatom egy olyan férfihoz, aki így vélekedik rólam, ennyire nem csinálhatok hülyét magamból. Gondolataimat ismét a tanár szavai szakítják félbe, kiről most már kezdem én is egyre kevésbé tudni, hogy vajon kihez húz. Erről beszélnem kéne Dumbledore-ral… ugye? Mégis, képes lennék elárulni azt, aki iránt így érzek? Ha tovább folytatja alázásomat, akkor talán igen.
- Ne essél túlzásokba Perselus, én csak érdeklődtem. Mint te is tudod, nem egy ember árult már el eddig minket, sose tudni, hogy ki lesz a következő. – zárja le ezt a témát és most már tényleg hozzám közelít, hogy némi fojtogatást követően kezdjék meg azt, amiért itt vannak, én nekem pedig vajmi kevés esélyem van ellenük. Nem értem, hogy Piton miért hagyja ezt, hogy miért kell megvárnia, amíg tovább vetkőztetnek, amíg további fájdalmakat szenvedek el, mert bár leállítja őket, de nem akkor, amikor kellene, így végképp megsemmisülök a köteleken lógva, miközben a két halálfaló eltűnik, egy másik időpontban egyezve meg a férfival. Nem tudom már, hogy Piton ezek után mit tervez, ezért is szólalok meg esdeklően, de a kemény szavakra most már muszáj ajkamba harapnom.
- Elég! Fejezze be, ne bántson tovább! – kész, én már nem bírom tovább. Pitonban úgy tűnik, hogy annyi emberi érzése se maradt, hogy legalább jelenlegi helyzetemben békén hagyjon. Inkább hozzám se szólna, de ezt nem tudom már elviselni, így is kezdem egy kész emberi roncsnak érezni magam, így amikor közelebb lép hozzám, most már az eddigieknek hála ismét összerezzenek, félve nézve már ő rá is, de ahogy kezeimet eloldja, úgy enged a kötél, majd csusszanok le és ha nem kapna el, akkor elég valószínű, hogy most még össze is törném magam. De nem ez történik, meglepő, de a földre segít, így térdeim a kemény földön landolnak, a talár pedig rajtam, így húzom azt magamra, mintha egyetlen védelmem lenne az életben és zokogok halkan, összetörve. Fejem előre bicsaklik, szőke tincseim pedig a földet súrolják. Kész… én nem bírom ezt tovább… Fogalmam sincs, hogy most minek köszönhetem ezt a nagy kegyet, hogy kaptam valamit, amivel eltakarhatom magam, de képtelen vagyok egy ideig megmoccanni, kezeimbe pedig egyelőre még nem akar visszatérni az élet, csak mint egy babának, úgy lógnak a földön. Kell pár perc, amíg a vérkeringésem helyreáll, ezt igazán tudhatná a másik is, így amikor rám förmed, akkor próbálkozom csak meg ujjaim mozgatásával, de azok még egyelőre nem engedelmeskednek. Igen, kínos lenne… ő csak erre tud gondolni, de már nem tudom, hogy az mennyire számítana, így is elég rémes nekem már ez az éjszaka.
- Nem tudom… - kezdek bele halkan és ha esetleg felém néz, akkor láthatja, hogy kezeim furcsa pózban vannak. Nem érzem őket, még muszáj várnunk egy kicsit, mert így képtelenség felöltözni. Én se akarok már itt maradni, de jobbnak látom nem nagyon mocorogni, mert akkor a talár lecsúszik rólam és ismét meztelen leszek, tehát Pitonnak most várnia kell addig, amíg használni tudom kis kezeimet, én próbálkozom mozgásra bírni őket… Bizonyára egy idő után rendbe jön valahogy, így akkor magamra szedem a cuccaimat – legalábbis ami maradt belőlük -, így hát a valamit alig tartó melltartót, majd rá a pólót, mely cafatokban lóg már így is rólam és az itt-ott szétvágott nadrágot is, ez után pedig jöhet a cipőm is. A talárt se óhajtom visszaadni még, túlságosan is sokat mutatok az nélkül, így húzom össze magam előtt a rám jóval nagyobb ruhadarabot, majd remegő lábakkal próbálok meg felállni, ami nagyon nehezen, de sikerül. Ajkam is véres a pofonoknak hála, hiszen szépen felszakadt számnál a bőr, ahogy oldalamon se áll el a vérzés, de nem panaszkodom, egy rossz szót se mondok, csupán csak a földet nézem, véletlenül se pillantva most már a professzorra. Bár nem az ő hibája, hogy ebbe a helyzetbe kerültem és meg is mentett, mégis… idő közben rendesen megalázott ő is a szavaival, a nézésével, mindennel, így képtelen vagyok most máshogy viselkedni és a sírást is elég nehezemre esik abbahagyni, így hiába törölgetem piszkos arcomat, a könnyek tovább folynak…

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-20, 03:44

- A remény él... De döglődik, Anton. Talán mi még hűek vagyunk a régi eszmékhez, de vajon hányakról mondható még ez el? Valóban úgy hiszed, hogy épp én lennék az, akit el kéne számoltatnod? - szinte megrovó. Eztán csak elhúzza ajkait.
- És a hajszínen nem is látsz túl, hát persze. - hagyja rá egykedvűen, de látszólag nem kíván tovább vitázni a kérdésen. Ha nekik ez a fixa ideájuk, ám legyen... Már nem próbálja meggyőzni őket, hogy ez talán házimanónak, ha beillene, de lehet, hogy annak is csak nagy jóindulattal.
- Meglehet... De így már most unom, holott el se kezdtétek. Valójában, ha mozizni vágyom, elégséges csak nyitott szemmel járnom az iskolában. Kiábrándító, hiszen szórakozást ígértél... - jegyzi meg már-már csalódottan.
Elsötétül tekintete. Most először hasonlít arra a Pitonra, akit a Roxfortban látni, és ismerni...
- Nem érdekel, hogy mit gondoltál, Anton. Tudod az igazat, hát terjeszd! Van merszed számon kérni engem, elvitatni a hűségemet, majd úgy beállítani, mintha ez az egész ENGEM zavarna? - dörren rá. - El tudok, és el is fogok számolni azzal, akivel kell: ezt üzenem minden kételkedő számára.
Eztán láthatóan megnyugszik, a hirtelen lobbant haragja elillan, helyette unalom veszi át a helyét, némán kivárja, míg amazok "ügyködnek" kicsit, mire úgy dönt, hogy most már aztán végképp elég lesz.
- Mondtam egy szóval is tán, hogy azóta ez megváltozott? - ingatja a fejét, de testtartása alapvetően fenyegető. Ujjai könnyeden simulnak pálcája markolatára, és egész lénye ugrásra kész: kétség sem fér hozzá, hogy elég lenne egyetlen rossz szó, hogy azt támadásnak vegye...
- Ott leszek... Gyűjtsd össze valamennyi kételkedőt, mert nem áll szándékomban egyenként show-műsorral kedveskedni mindegyiknek. - veti még oda, majd hagyja, hogy a két "társa" kereket oldjon. Halkan felsóhajt, és kissé mintha ő maga is összébb zuttyanna, ahogy hirtelen megszűnik a nyomás rajta. Kifújja a levegőt, szabad kezével hanyagul elsöpri haját a szeméből, majd csak a lányhoz lépdel.
- Ne könyörögj így, feltüzeled az indulataikat, de legalábbis meghatni nem fogsz senkit. - mormolja, de pálcáját megemeli, és leoldja a lányt, majd a földre segíti, s eztán... A lány érezheti, ahogy valami landol rajta. Piton talárja, egészen konkrétan. Ő maga nem néz a lány felé, valahova a távolba réved, vagy talán keres valamit: akárhogy is, a lány irányába egy kósza pillantást sem enged meg magának. Valójában sejthető, hogy nem érzi biztonságban magukat, kételkedik benne, vajon tényleg kettesben maradtak-e...? - Szedd össze a ruháid, és öltözz. Igencsak kínos lenne, ha most ránk találnának... - utasítja. Talán azok a ruhák így, maszek módon nem teljesen helyrehozhatóak persze, de annyira, hogy valamit felvehessen, míg hazaér, megteszi...
Tegezi a lányt, de talán fel sem tűnik neki: idegesnek tűnik, és ez olyasmi, ami a lehető legritkább esetekben, ha látszik rajta. - Nem akarok sokat itt időzni... - Annak azonban jelét sem adja, hogy itt és most magyarázkodni szándékozna. Igaz, láthatóan feszült, és szinte nem is figyel a lányra egyáltalán. Könnyedén meglehet, hogy ez eszébe sem jut talán?

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-20, 03:22

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Piton ahogy azt már eddig is bebizonyította, most is remekül csavarja úgy a szavakat, hogy ez a két sültbolond rendesen elgondolkodjon rajta és talán némileg igazat is adjon neki. De Bob továbbra se túl beszédes, Anton viszont annál inkább.
- Igazad lehet… Ettől függetlenül a remény tovább él. – mintha szüksége lenne arra, hogy higgyen valakiben, valakiben, aki képes irányítani, vezetni őket, ismét összekovácsolódni, hiszen a halálfalók már szétszéledtek, ő pedig Bobbal jól láthatóan kísértik a sorsukat. Rólam viszont nem akarnak leszállni, nekik megfelelek, míg Pitonnak úgy tűnik, hogy nem – vagy csak mondja -, fogalmam sincs már, hogy mi az igazság, de nem esnek túl jól a szavai, pedig azért elég szép testtel születtem, nem érzem úgy, hogy hiba lenne bennem, de talán fel kéne fognom azt, hogy neki egyáltalán nem vagyok én az esete, már ha túlélem ezt a mai napot.
- Én a szőkékre bukom, mint látod, nem a barnákra. – mutat is felém, majd néz végig rajtam, de akárhogy fixíroz, nem lát rajtam semmi hibát se, de Piton tovább folytatja, én pedig szinte nem is hiszek a fülemnek. Olyan dolgokat mond és úgy, ahogy soha se vártam volna tőle, most itt tényleg nem tanárként mutatkozik meg és őszintén szólva ijesztő az, amit mond. Annyira szívesen megszólalnék, a nyelvemen van valami, de nem, képes vagyok befogni még mindig, miközben hol Pitont, hol pedig a többieket nézem. Bárcsak tehetnék valamit ellenük… akármit.
- Abban igazad lehet, hogy nem túl nagy kihívás, bár talán küzdött volna, ha adunk neki némi esélyt, de jobb ez így. – nem kockáztattak, ezt pedig a férfi is tudhatja. Antonnak régen is ez volt a módszere, az egyszerűbb út a nehezebb helyett, hiszen máshogy nem biztos, hogy túl sok esélye lett volna. Végül olyasmit mond, ami Pitonnak mintha nem tetszene, így fejét rázva tiltakozik szavai után hirtelen.
- Nem úgy gondoltam Perselus, természetesen igazad van. Csak azt hittem, hogy zavarnak a pletykák. – mentegetőzik, tudva, hogy ki az, aki azért erősebb nála, ez pedig most elég szépen megmutatkozik előttem. A dominancia ugyebár… Na de ez a magyarázkodás után végül úgy döntenek, hogy elég volt a beszédből és nagyon is a lényegre térnének, így Anton durván kapja el a nyakam, melynek helyén talán még a nyoma is ott marad, miközben Bob a melltartómmal játszadozik. Mivel levegőt alig kapok, így esélyem sincs segélykérően a tanárra nézni, ki láthatóan nem sieti el a dolgokat, így nemsokára már csak egyetlen bugyi marad rajtam, így formás melleim is megmutatkoznak, a hideg miatt pedig rózsaszín bimbóim is ácsingózva nyomódnak kissé neki Antonnak, aki Piton megszólalásakor ereszti csak el torkomat, majd lép hátrébb tőlem egy lépést és mered a férfira. Ahogy képes vagyok levegőt venni, ezt azonnal megteszem, majd köhögni kezdek, miközben fejem is előre bicsaklik. Teljesen megszégyenítettek, szinte teljesen levetkőztettek, bántottak, Piton pedig láthatóan nem törődik vele, így bár rettenetesen zavarban vagyok, nem bírom megállni azt, hogy ne sírjam el magam ismét. Nekem ez már túl sok, ezt már nem tudom elviselni, hogy így kell lennem mások előtt, hogy ki tudja, mit tesznek még velem. Már az se hat meg, hogy tárgyként vagyok kezelve, csak eresszenek el, csak jussak ki innen.
- Megküzdenél ezért? Eddig nem mutattad ki, hogy érdekel… - mutat felém megdöbbenve, de érezhetően nem óhajt harcba szállni Pitonnal, sejti, hogy annak nem lenne túl jó vége. Amikor pedig saját átkaival jön, akkor végül úgy dönt, hogy elteszi a fegyverét, mire Bob is így tesz a késével és el is lép tőlem.
- Rendben van Perselus, vidd a lányt, de holnap este jelenj meg ott, ahol régen gyülekeztünk és ne feledd azt, amit most ígértél! – zárja le ennyivel a beszélgetést, úgy tűnik, hogy bár tudja, hogy nincs esélye, azért próbál keménynek mutatkozni. Még egy utolsó pillantást vet rám, majd megigazítja nadrágját, mely bizonyára már eléggé szűk neki és ez után dehoppanálnak. Jaj annak a lánynak, akit az éjszaka folyamán elkapnak…
A sírás nemsokára még erősebben jelentkezik nálam, képtelen vagyok már visszafogni, úgy remegek a félelemtől és ettől az egész helyzettől. Bár a két férfi elment, de Piton még itt van, aki most többet lát belőlem, mint kellene.
- Kérem… engedjen el. – hangom könyörgő, esdeklő, miközben képtelen vagyok már ránézni, csak ki akarok szabadulni és eltűnni innen minél messzebbre. Mondjuk ahhoz szükségem lenne a férfi segítségére is, hiszen minden ruhámat szétszedték és bár a sportcipőm az még egyben van, mégis szétfagynék és így nem túl valószínű, hogy vissza tudnék menni a Roxfortba, ezt még Piton se várhatja el tőlem, hogy ilyen állapotban, ennyi öltözetben átsétáljak az egész varázslófalun, majd pedig az iskolán. Jelen pillanatban nem érdekel az, ami itt történt, amiről beszélgettek, azt bőven ráér majd később is megbeszélni úgy hiszem.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-20, 02:57

- Én azt hiszem, hogy a Sötét Nagyúrnak van vége... És azt látom, hogy senki sincs, aki a helyére tudna, vagy akarna lépni... Nevezz borúlátónak, ha akarsz, de eleget vártunk. Hol van a várakozásnak a vége? - kérdi szkeptikusan, mint, ha valóban évek óta várakozna, de már maga sem tudná, hogy mire.
Felhorkan erre, és ismét végigméri a nőt.
- Hát hogyne. Tele van bögyös barnával Roxmorts, de neked pont ez kellett. Még a segge is olyan... - lefitymálóan húzza el ajkait, sejtetve, mi is a véleménye. - De, ha ti erre buktok... Legalább bármi kihívást rejtene. Már attól sikít, ha csak ránézek, ha hozzáérnék, összetörne. Kiábrándító, semmi több. - közli, összegezve a véleményét, ami alapjaiban véve nem túl hízelgő.
- Kell? - ismétli vészjósló lassúsággal. - Anton, drága barátom... Ha lesz, aki újból összefogja a régi csapatot, hát szíves örömest bizonyítok majd neki, de amíg csak a csontok felett acsargó kutyák verik nyálukat, nem érzem azt, hogy különösebben bizonygatnom kellene. Ismersz, nem az én természetem az... Én nem csúszok-mászok mindenki előtt, egyenként, hogy megnyerjem őket magamnak. Egy urat szolgálok, és nem többet: neki pedig mindent el fogok mondani, amit csak tudnia kell. Ez a vágy éltet, a gondolat, hogy egyszer újra szabad lehetek... Igazán szabad.
Felsóhajt, és megingatja a fejét, közben ő maga is közelebb lépdel a hármashoz. Közönyösen végignézi, amint megszabadítják a nőt a melltartójának utolsó darabjaitól is, csak akkor szólal meg.
- Attól tartok, nem értettél tisztán. EZT itt, elviszem. És nyilván nem kívánsz... Megküzdeni érte velem. - fűzi hozzá, most először némi fenyegető él vegyül hangjába - hisz nem véletlen, hogy oly sok éven át az ÉN átkaimból éltetek... Kegyes vagyok, és hajlandó vagyok olyat mutatni, amire ti magatok is éheztek, felfedni azt, hogyan is érdemes mindet valójában csinálni... Hogyan művelik ezt a hozzáértők. De nem ezen... És legmélyebb sajnálatomra, de azt kell mondjam, a személyes jelenlétemben a Roxfort diákjai tabunak számítanak. Habár... Arra nincs ráhatásom, hogy a többivel mit csináltok, amíg nem velem kívánjátok megosztani...

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-20, 02:42

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Úgy tűnik, hogy a férfi még hisz abban, hogy egyszer Voldermort tervei valóra válnak, hogy minden olyan lesz, mint régen vagy talán olyan, amilyen az elképzelésekben voltak, így némileg felhorkan Piton szavaira.
- Inkább én nem tudom eldönteni Perselus, hogy miért hiszed annyira, hogy végünk. – benne úgy tűnik, hogy még él a remény, talán ez az egy dolog az, ami még élteti, ezért teszi azt, amihez mindig is értett, mert ez nélkül talán már nem lenne számára igaz élet az, amit most művel. Mindenesetre most nem fog leragadni ennél a témánál, sokkal jobban foglalkoztatom jelen pillanatban én őket, mert most, hogy elkaptak, meg is akarnak kapni, játszadozni velem, fájdalmat okozni és ebbe természetesen Pitont is belevennék, ha már éppen erre járt. Nem sajátítanak ki, ők szívesen osztozkodnak.
- Alacsony igényeim? Mindenkinek mások az igényei. – húzza ki magát és ő annyira láthatóan nem ért egyet a másikkal, ő számára én annyira azért nem vagyok selejtes termék, bár tény, hogy elgondolkodik némileg a tanár szavain, hogy talán igaza lehet, lehet, hogy jobbat kéne szeretnie helyettem. Végül szóba jönnek a pletykák, én pedig természetesen fülelek, mivel minden érdekel, amit a másiktól most megtudhatok és amit mesél, az ösztönösen mocorgásra késztet, pedig már egyre kevésbé érzem a szoros csomó miatt kezeimet, talán ujjaimat már meg se tudnám mozdítani, annyira lezsibbadtak. Nem, én nem vagyok itt biztonságban, talán Piton tényleg besúgó? Nem… bíznom kell benne, muszáj.
- Igazad van… a Nagyúr bízott benned és tényleg hasznunkra válhatsz a Roxfortban, de ezt mások előtt is bizonyítanod kell. – hiszen a Nagyúr már meghalt, az emberek pedig egyre többet kételkednek, éppen ezért is kér Anton némi bizonyítást, amely egyértelművé tenné a dolgokat. Én viszont tovább figyelek, így a „régi szenvedély”-nél csak egy nagyot nyelek, bele se merek most már gondolni abba, hogy Piton milyen kínzásokat is ismerhet. Tényleg azokhoz képest a kezeimen lévő sebek szinte semmik. És hogy mi igaz abból, amit velem kapcsolatba mond és mi nem, arról már fogalmam sincs, csak lassan dideregni kezdek a hidegtől, miközben testem is egyre inkább lehűl.
- Külsős áldozatot? Ne számíts arra, hogy eleresztjük ezt a lányt, ha nem tetszik, hát keress másikat és hozd ide. – úgy tűnik, hogy kezd fogyni a türelmük, így végül Anton hátat fordít Pitonnak, majd nyakamat elkapva húz magához, erősen rászorítva, amitől hirtelen levegőt se kapok, míg Bob csak felröhög a háttérben, úgy sétál mögém és éles késével melltartóm pántjait kezdi el vagdosni, csak szépen lassan, kihasználva a játszadozásra a lehetőséget, így csak vállaimról esnek le a pántok, a hátsó az utolsó lesz úgy néz ki. Lábaimmal próbálok kapálózni, rugdosni, de csak még erősebben kezd el szorítani ennek hála, így hörgök némileg, próbálva levegőt kapni, felköhögni, bármit. Pitonnak tehát úgy tűnik, hogy másik áldozatot kell keresnie magának, ha ő is szórakozni akar, de ez a kettő nem igazán téríthető el a tervüktől.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-20, 02:28

Elégedetten veszi tudomásul, hogy a lány befogja a száját. Helyes, maradjon is így. Egy-egy rosszkor elejtett szó igencsak megnehezítheti az amúgy is elég kényes helyzetet.
- Vissza, hogyne. A Nagyúrnak vége, Anton, és elég idő telt már el... Oly sokáig hittük halottnak, hisszük ma is, te úgy látod, ez épp most változik meg? Nem tudom eldönteni, naiv vagy, vagy jóstehetség? - kérdi kicsit csipkelődően. Nem gúnyos vagy lesajnáló, mint, ami hasonló helyzetben szinte biztos, hogy egy diáknak igencsak kijárna... Sőt. Sokkalta emberibbnek hat most, így: mintha itt érezné elemében magát, mintha itt kellően felszabadult és könnyed lenne ahhoz, hogy ne érezze kényszerét, hogy folyamatosan támadja, megalázza a másikat. Vagy legalábbis ne ezt a kettőt...
- Milyen alacsony igényeid vannak mostanában... - ingatja a fejét lesajnálóan. - Régen azért többet adtál a látszatra. - jegyzi meg, szinte már sajnálkozva. Felsóhajt.
- Szeretnék én sok mindent... - hagyja rá. Ezt egyszer már a lány is hallhatta, de ő ismerheti a mondat végét is, amit most viszont nem mond ki, hagyja a levegőben lógni a mondat végét.
- Csak a legbolondabbak hisznek a madaraknak, Anton. - jegyzi meg enyhén gunyorosan. - Már a Nagyúr idején is hallhattad ezt, oly sokszor... Ő megbízott bennem, hát te bízz meg az ő ítéletében. Jól játszom a szerepem. Mit gondoltál, a bukása után ott hagyom a vénséget? Szerinted mi véd meg engem évek óta? Ha kitenném onnan a lábam... Ó nem. Másfelől, így alighanem sokkalta hasznosabb vagyok. Olyan dolgokat tudok, amelyeket egy új vezető álmodni se merne... Hagyjam ezt hátra, csak azért, mert néhány madár mindenfélét csiripel? - kérdi teljesen értetlenül. Számára ez evidens, és a tőle telhető legmeggyőzőbben adja elő magát. Eztán csak megingatja a fejét.
- Szívhez szóló ez az invitálás, ami azt illeti, megvallom, egy röpke pillanatra majdnem magával ragadott a hév... A régi szenvedély. - feleli szinte ábrándozva. - Azonban attól tartok, nem lehetek partner, itt és most. A szerepem kényelmes és stabil, nem hagynám magam mögött egy ilyen... Satnya húsdarabért. Ami azt illeti, a lány a Roxfortba tartozik, így attól tartok, magammal kell, hogy vigyem. Dumbledore ágyelőt csinál belőlem, ha ez a fülébe jut... A diákjai fontosabbak neki, mint az önnön golyói, úgy hiszem. Ámbár... - megcsillannak szemei - talán ha találtok egy külsős áldozatot... Akkor talán megmutathatom nektek, itt és most, hogy hogyan is űzik ezt a játékot a profik.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-20, 02:12

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Egyetlen pillantása elegendő ahhoz, hogy elhallgassak és azonnal kisebbnek érzem magam, mint eddig bármikor. Csendben maradok tehát, meg se szólalok, mivel jelenleg be kell látnom, hogy ő az egyetlen reménységem, én pedig hiszek benne, hogy nem lesz baj, hogy… hogy talán megment. Viszont az, ami előttem lezajlik mégis oly furcsa, olyan, mintha… mintha Piton is közéjük tartozna, mintha jó cimborák lennének, olyanok, amilyennek nem kellene lenniük.
- De még visszatérhetnek. – hangzik rögtön a kontra és bár Tudjukkinek már vége, ettől függetlenül a gonosz soha alszik, örökké a háttérben fog munkálkodni. Piton tekintete végül rám vetődik, lassan néz végig rajtam, amelytől egyből kényelmetlenül kezdem el érezni magam, arcom vörössé változik, miközben szemeimet inkább lesütöm. Nem… nem akarom, hogy így nézzen, hogy így méricskéljen, de a szavai azok, amelyek még jobban fájóak, mint az, ahogy rám nézett. „Ez?” Szinte már emberszámba se vesz, de nemsokára már kezemre tér rá, így lassan felemelem a fejem, mivel most kezd megfogalmazódni bennem az a tény, úgy igazán, hogy talán valami csel lehet a dologban. A kezeim még mindig nagyon sebesek, hiába a gyógyító krém, nem tesz egy nap alatt csodát, így a két ex-halálfaló már arra is kapják tekintetüket, majd végül vállat vonnak.
- És? Nincs szükségünk a kezére ahhoz, amit tenni akarunk vele. Elég csak a teste és a szája. – vigyorog kajánul, miközben azért szívesen megosztana engem Pitonnal is, láthatóan örülne neki, ha a férfi is csatlakozna, mintha valami különleges kínzást várna el tőle.
- Akkor a közös múlt emlékére nem szeretnél játszadozni vele egy kicsikét? – aprócska teszt ez, amelyhez még Antonnak is van esze, és egyértelműen azt várja, hogy valahogy Piton ártson nekem. Rábízza a döntést, de addig nem valószínű, hogy nagyon tágítana a dologról, miközben azért a beszélgetésük se áll meg.
- Azt csiripelik a madarak, hogy elárultál minket. De ugye ez csak rossz pletyka Perselus? – vonja fel szemöldökét, mire Bob láthatóan a pálcája után nyúl, még mindig bizalmatlanul, Anton pedig a késével felém mutat, de szerencsére nem érint meg közben vele.
- Bizonyítsd be, hogy ez nincs így, itt a lány! – mintha a közös múlt során már nem egyszer csináltak volna együtt ilyesmit. Ez lehetséges volna? Piton is egy volt közülük vagy talán még mindig hozzájuk tartozik? És ő is bántott… erőszakolt másokat? Nem… ezt képtelen vagyok elhinni, így ajkam is megremeg, miközben tekintetem könyörgővé válik, mégse mondok továbbra se semmit, nem kockáztatok.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-20, 01:57

Vet a lányra egy suta pillantást, ahogyan az megszólal, és ebben minden gyilkos indulata benne van: Hallgass!
De ezt nem mondja ki, eszében sincs, helyette ismét a két "idegen" felé fordul. Ajkain szinte jóleső mosoly suhan át, az újralátás örömére. Mesteri színjáték. Ellöki magát a fától, és közelebb ólálkodik, könnyeden és lazán: jól láthatóan nem érzi magát fenyegetve. Na azért nem megy túl közel, de kellőképp ahhoz, hogy egyértelművé váljék, ő itt ma díszvendég, és nem célpont. Egyelőre legalábbis.
- Ó igen, elég rég volt már... Elmúltak azok a régi szép idők. - ért egyet közben elmélázva a kérdés felett. Eztán a lányra pillant ismét, mint, ha csak most venné észre először, hogy ő is itt van, és úgy mustrálja végig tekintetével, mint, aki még sosem látott nőt, de legalábbis, mint, ha a piacon kilóra kívánná megvenni. Elhúzza ajkait, mint, aki halom kivetnivalót lát benne.
- És jobbat nem találtál? Tényleg EZ volt a legjobb mind közül? Elég satnya, attól, hogy idősebb... Láttad a kezeit, ha mást nem? - jegyzi meg lefitymálóan. - Ó, kedves az invitálás, mindig jól esik, ha egy régi jó barát hajlik rá, hogy felelevenítsük a közös múltat... - feleli negédesen, majd csak felvonja szemöldökét.
- Jó ideje keringenek rólam érdekes pletykák, ha már így mondod, de kérlek, avass be! Mi lehet oly' érdekes, mely nem, hogy eljutott hozzád, de még elbizonytalanítani is képes volt? - kérdi, s még közelebb lép hozzájuk, majd újfent megáll.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-20, 01:45

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]Úgy tűnik, hogy legrosszabb rémálmom válik most valóra, mivel ahogy ismét magamhoz térek, egy olyan mulatság veszi kezdetét, mely nem történhetne meg, főleg nem itt, Roxmortsban, de sejtem, hogy ez a két férfi miért pont engem választott, miért pont egy diákot. Gyűlölik a Roxfortot, gyűlölnek minket, én pedig hiába próbálkozom szavakkal vagy tettekkel védekezni, csak még tovább rontok a helyzeten és a pofonokon kívül nemsokára már az éles kés is végighasít oldalamon, vért fakasztva hófehér bőrömön. Fáj… iszonyatosan, és bár bírom a fájdalmat, de nem ilyen helyzetben, nem kiszolgáltatva ennek a két férfinek, akik igazán jó bulinak látják azt, amit velem akarnak tenni. Lélekben megpróbálok felkészülni a felkészülhetetlenre, amikor a képbe egy harmadik alak is besétál és szinte el se tudom hinni azt, hogy kit látok. Szemeim elkerekednek, miközben halkan csak ennyit nyögök ki.
- Piton professzor? – mintha nem hinnék annak, amit látok. Ő… mégis mit keres itt? Ahogy nézem, észlelem a kezében lévő pálcát, amely némi bizalmat ígér a számomra. Talán ő segíteni fog, ugye megment engem? Annyira nem gyűlölhet, hogy hagyja, hogy azt csináljanak velem, amit csak akarnak, az nem lehet… Elpirulni viszont ebben a helyzetben már nem fogok, pedig bánt az, hogy így lát, majdnem meztelenül, hiszen alig takarja formás testemet valamit, de jelen pillanatban ez a legutolsó, ezen ráérek később is aggodalmaskodni.
- Perselus, milyen rég láttalak! – válaszol neki az Antonnak nevezett férfi, én pedig egyre inkább meglepődöm azon, amit látok, hogy szinte barátként köszöntik egymást. Mi… mi történik itt? És Piton szavai…
- Ő már nem olyan fiatal, mint a többség és igazán megtetszett nekünk. Csak nem csatlakoznál hozzánk? – a kopasz arrébb is áll az útból, így a két is elhúzva bordám környékéről és röhögve mutat felém, majd csap rá fenekemre, jelezve, hogy remek játékszer leszek én a számukra, mire én csak remegve nyögök fel. Nem merek megszólalni már, nem tudom, hogy mit mondhatnék vagy mit nem.
- Nem, most csak Bobbal jöttünk le ide, de örülök, hogy újra láthatunk, bár elég érdekes pletykák keringenek rólad… - most mintha egyik férfi se akarna hirtelen annyira velem foglalkozni, most még Piton érdekesebb nekik, de nem viselkednek vele támadólag, sőt, nem is túl okosak, mivel egyáltalán nem sejtik azt, hogy esetleg ma este még ők üthetik meg a bokájukat.

Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-20, 01:32

Zaklatott mostanság. Nem csak a diákok, az órák, de úgy általánosságban a légkör, ami zavaróvá vált számára. A dolgok alakulása persze kedvező, végső soron semmit sem engedett ki végzetesen az ujjai közül, amit nem szabadna, de hát ehhez ért, legalább. Akárhogy is, szüksége volt egy kis pihenésre, így kivételesen, de ő maga is elment Roxmortsba. Ritkán jár erre, drága kirakathely, nem több, de néha neki is kell innen ez-az.
Nos, most beszerezte, sőt, a sikátorok mélyén még egy kurta-furcsa üzletet is bonyolított egy hozzávaló ügyében... De mára ennyi. Az erdő felé baktat, hogy sétáljon kicsit, és végre megszabaduljon egy időre a diákoktól. Hiába húzódik a szobájának mélyére, ez a szabadság ott nem adatik meg. Az, amit itt érezhet, sokkalta üdítőbb, mint bármit, amit a négy fal biztosíthat. Na félre ne értse őt senki, ő nem egy természetszerető erdőjáró, egyébként. Mindössze most jól esik neki kiszakadni a...
Kiáltás?
Lemondóan sóhajt. Alighanem két-három diák zördült össze, és persze, hogy megint neki kell majd közbelépnie. Egykedvűen veszi arra a lépteit, nem siet különösebben, nem látja okát. Ellenben szinte hangtalan üzemmódra vált, ahogy mindig szokta: nem kedveli, ha meglátják, vagy hallják, és előre eltorzítják a képet, ami fogadja őt. A valóságot szereti látni és megítélni, ráadásul így a meglepetés erejével hat felbukkanása, és és legalább egy-két diákra a szívbajt hozhatja. Ha mást nem, ezen elszórakoztathatja magát: sekélyes örömforrás, de ez van.
Mint egy igazi nagyvad, olyan most. Szokásos öltözékében talán denevérre hasonlít a legjobban, mégis, hangtalanul suhan, hosszú, nyújtott léptekkel, ütemesen és könnyedén, olyan ruganyossággal, melyet ember ki nem nézne belőle. Ahogy közeledik, lassít.
Olyan látvány tárul elé, amelyre a legkevésbé sem számított, és amely egy hosszú pillanatra megakasztja, így a játék kezdetét van szerencséje végignézni, már, ami az első késszúrást - jobban mondva vágást - illeti.
Az egyik fa törzsének támaszkodik, hanyagul, ujjai pálcája markolatára simulnak, észrevétlen elő is húzza azt, de nem lép fel támadólag, amíg nem muszáj. Ismeri ő ezt a két alakot, de még mennyire... Igaz, rég nem találkoztak már. Még a Nagyúr idejében találkozott velük párszor, de az utolsó egy évben már akkor se sűrűn látta őket: ők megmaradtak azon a ponton a hierarchiában, ahol akkor voltak, míg őt Dumbledore puszta közelsége is megemelte, kiemelve ezek közül a... Szemetek közül.
Megköszörüli torkát.
- Igazán bájos, Anton, mostanában diáklányokkal kezdesz? - szólal meg. Nem támadó a hangja, de meglapul benne mégis valami fenyegető él. - Igazán bájos... Szinte sajnálom, hogy engem meg sem hívtatok! Ó, ha én előre tudom, hogy ma buli van! Van más is itt? - kérdi, elővéve egy olyan énjét, egy olyan hangszínt, hanghordozást, amit Astrid alighanem soha nem hallott még tőle. Nemmegvető, vagy lekezelő ezekkel az emberekkel szemben, hanem régi ismerősként köszönti őket... - Ha csak sejtem, hogy ilyen közel vagytok...

Tárgy: Piton & Astrid 2014-10-20, 01:14

Piton & Astrid

[You must be registered and logged in to see this image.]A tegnapi nap könnyebben eltelt, mint ahogy azt gondoltam, mégis, lelkemnek fáj, hogy Piton olyan rideg és távolságtartó volt velem szemben. Valamiért azt hittem, hogy más lesz, hogy a konyhában történtek után legalább egy picit nyit majd felém, de nem tette. Persze nem azt vártam tőle, hogy a büntetőmunkát ne hajtsa be rajtam, de utána? Inkább elment és úgy nézett rám, mintha a közelében se akart tudni, pedig még mindig élénken él bennem az, amikor magához húzott és ajkával az enyémet érintette. Még mindig ezen agyalok, de szükségem van erre, ahogy némi friss levegőre is, ezért is léptem le a diáktársaimtól, hogy egy kicsikét magam lehessek. Friss levegőre vágyom ugyebár, így talán egyértelmű, hogy az erdei ösvények felé vezetnek lépteim, nem gondolva bele abba, hogy esetleg baj is érhet. Roxmorts elvileg biztonságos hely, hét év alatt még soha se volt itt problémám, így mindenféle aggodalom nélkül haladok egyre tovább és tovább, majd térek be a fák közé, amelyeknek törzseit csak kis időre érintem, amíg elhaladok mellettük. Szeretem a természetet, így kezd is jobb kedvem lenni, amely egészen addig tart, míg egy kábító átok hirtelen el nem talál.
Nem tudom még eleinte, hogy kitől származhat, ahogy azt se, hogy mi történt, csupán csak jó pár perccel később térek magamhoz egy ébresztő bűbájnak hála, mely pont a kábítót semlegesíti. Cseppet kába vagyok, így barna szemeim lassan nyílnak ki, és nemsokára már érzékelhetem csuklóimnál a fájdalmat. Egy magas ághoz vannak felkötve kezeim, így szó szerint lógok a levegőben, a csomó pedig elég erős ahhoz, hogy lehetetlenség legyen nekem csak úgy kibújtatni belőle kezeimet, sajna nem vagyom gumiember és rendesen zsibbasztja is a karomat.
- Hol vagyok? Mi… mi történik? – motyogom halkan, mire egy kopasz férfi jelenik meg előttem, kaján vigyorral képén, majd ez után érzem meg a pofont arcomon, amitől majdnem kettőt látok belőle hirtelen.
- Úgy tűnik, hogy csipkerózsika felébredt. Kezdhetjük a szórakozást, Anton! – egy bajszos, vállig érő, barna hajú, nagyjából szintén 30-40 év körüli férfi lép még be a képbe, ki pillanatok alatt tépi szét felsőmet egy könnyed mozdulattal, majd ez után kezd el övemnél turkálni.
- Ne! Mit művelnek, eresszenek el, segítség! – hangzik kétségbeesett kiáltásom, mely elég hamar ha el, ahogy egy újabb pofon boldogtalan tulajdonosa leszek és mivel nemsokára egy éles penge kerül bordáim környékére, így jobbnak látom tényleg elhallgatni. Próbálok kapálózni, lábaimat összezárni, de a két férfi lényegesen erősebb nálam, így nem tart nekik túl sokáig, amíg teljesen fehérneműre nem vetkőztetnek, így csak a fekete melltartó és bugyi marad rajtam, miközben testemen libabőrök jelennek meg a hidegtől, szemeimből pedig könnyek hullanak. Nem! Én nem fogom megengedni, hogy bántsanak, ezt nem tehetik meg velem, nem erőszakolhatnak meg, azt nem élném túl.
- Kérem, ne csinálják, én nem tettem semmit… - a magyarázkodás itt se használ túl sokat, az éles penge pedig már oldalamon szánt végig, nem túl mélyen, de vérem mégis megered, és a fájdalomtól fel is kiáltok némileg.
- Jobb, ha hallgatsz kiscicám, vagy a következő mozdulatommal kiszedem a bordádat.- súgja a fülembe, amelytől azonnal hányingerem lesz, de a tőr még mindig ott van testemnek szegezve, így ahogy azt mondták, elhallgatok, miközben némán kell tűrnöm, ahogy undorító kezeikkel engem érintenek. Szerencsére az intim helyeket még kihagyják, miközben könnyeim már patakokban folynak, de nem merek megszólalni, semmit se merek tenni, mivel a másik férfi kezében is megjelenik az éles penge, amellyel most melltartóm körül játszadozik, várva a megfelelő pillanatot, hogy elvághassa azt a ruhadarabot és leszedhesse rólam, onnantól kezdődik számukra csak igazán a játék.

Tárgy: Re: Piton & Astrid

» Piton & Astrid
» Astrid & Piton
» Astrid & Piton
» Sheska & Piton
» Sheska & Piton