2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.]A tegnapi nap könnyebben eltelt, mint ahogy azt gondoltam, mégis, lelkemnek fáj, hogy Piton olyan rideg és távolságtartó volt velem szemben. Valamiért azt hittem, hogy más lesz, hogy a konyhában történtek után legalább egy picit nyit majd felém, de nem tette. Persze nem azt vártam tőle, hogy a büntetőmunkát ne hajtsa be rajtam, de utána? Inkább elment és úgy nézett rám, mintha a közelében se akart tudni, pedig még mindig élénken él bennem az, amikor magához húzott és ajkával az enyémet érintette. Még mindig ezen agyalok, de szükségem van erre, ahogy némi friss levegőre is, ezért is léptem le a diáktársaimtól, hogy egy kicsikét magam lehessek. Friss levegőre vágyom ugyebár, így talán egyértelmű, hogy az erdei ösvények felé vezetnek lépteim, nem gondolva bele abba, hogy esetleg baj is érhet. Roxmorts elvileg biztonságos hely, hét év alatt még soha se volt itt problémám, így mindenféle aggodalom nélkül haladok egyre tovább és tovább, majd térek be a fák közé, amelyeknek törzseit csak kis időre érintem, amíg elhaladok mellettük. Szeretem a természetet, így kezd is jobb kedvem lenni, amely egészen addig tart, míg egy kábító átok hirtelen el nem talál. Nem tudom még eleinte, hogy kitől származhat, ahogy azt se, hogy mi történt, csupán csak jó pár perccel később térek magamhoz egy ébresztő bűbájnak hála, mely pont a kábítót semlegesíti. Cseppet kába vagyok, így barna szemeim lassan nyílnak ki, és nemsokára már érzékelhetem csuklóimnál a fájdalmat. Egy magas ághoz vannak felkötve kezeim, így szó szerint lógok a levegőben, a csomó pedig elég erős ahhoz, hogy lehetetlenség legyen nekem csak úgy kibújtatni belőle kezeimet, sajna nem vagyom gumiember és rendesen zsibbasztja is a karomat. - Hol vagyok? Mi… mi történik? – motyogom halkan, mire egy kopasz férfi jelenik meg előttem, kaján vigyorral képén, majd ez után érzem meg a pofont arcomon, amitől majdnem kettőt látok belőle hirtelen. - Úgy tűnik, hogy csipkerózsika felébredt. Kezdhetjük a szórakozást, Anton! – egy bajszos, vállig érő, barna hajú, nagyjából szintén 30-40 év körüli férfi lép még be a képbe, ki pillanatok alatt tépi szét felsőmet egy könnyed mozdulattal, majd ez után kezd el övemnél turkálni. - Ne! Mit művelnek, eresszenek el, segítség! – hangzik kétségbeesett kiáltásom, mely elég hamar ha el, ahogy egy újabb pofon boldogtalan tulajdonosa leszek és mivel nemsokára egy éles penge kerül bordáim környékére, így jobbnak látom tényleg elhallgatni. Próbálok kapálózni, lábaimat összezárni, de a két férfi lényegesen erősebb nálam, így nem tart nekik túl sokáig, amíg teljesen fehérneműre nem vetkőztetnek, így csak a fekete melltartó és bugyi marad rajtam, miközben testemen libabőrök jelennek meg a hidegtől, szemeimből pedig könnyek hullanak. Nem! Én nem fogom megengedni, hogy bántsanak, ezt nem tehetik meg velem, nem erőszakolhatnak meg, azt nem élném túl. - Kérem, ne csinálják, én nem tettem semmit… - a magyarázkodás itt se használ túl sokat, az éles penge pedig már oldalamon szánt végig, nem túl mélyen, de vérem mégis megered, és a fájdalomtól fel is kiáltok némileg. - Jobb, ha hallgatsz kiscicám, vagy a következő mozdulatommal kiszedem a bordádat.- súgja a fülembe, amelytől azonnal hányingerem lesz, de a tőr még mindig ott van testemnek szegezve, így ahogy azt mondták, elhallgatok, miközben némán kell tűrnöm, ahogy undorító kezeikkel engem érintenek. Szerencsére az intim helyeket még kihagyják, miközben könnyeim már patakokban folynak, de nem merek megszólalni, semmit se merek tenni, mivel a másik férfi kezében is megjelenik az éles penge, amellyel most melltartóm körül játszadozik, várva a megfelelő pillanatot, hogy elvághassa azt a ruhadarabot és leszedhesse rólam, onnantól kezdődik számukra csak igazán a játék.
Nem tudom, hogy mit hoz számunkra a holnap, de abban egyre biztosabb vagyok, hogy ez nem az utolsó együttlétünk lesz, mivel bár feszengek, mégse utasítom el, egyszerűen nem akarom megtenni. Átgondoltam a dolgokat úgy érzem és ha ezt esetleg meg is fogom bánni a jövőben… akkor hát legyen. Carpe diem… én ennek élek, Piton pedig vigyázni fog rám, legyen bármilyen is, mégis, biztos vagyok benne, hogy nem csak durr bele a közepébe lesz, az egy szűz lánnyal egyébként is nehezen menne, ő pedig tudja azt, nagyon is jól, hogy még eddig senkivel se voltam, mégis, megfelelek neki. Mással sokkal könnyebb dolga lenne, de úgy tűnik, hogy engem választott, pedig láttam ám nem egy Mardekáros lány tekintetében, hogy miként falnák fel ezt a férfit, én pedig… én egészen múlthét szombatig nem mutattam ki mindazt, ami lassan alakult ki bennem, de úgy tűnik, hogy nem kell megbánnom akkori bátorságom, legalábbis még egyelőre nem. Még nem kezdeményezek, még nem veszek részt aktívan a játékban, egyelőre még új minden, de nem kell az miatt aggodalmaskodnia, hogy olyan leszek, mint valami fa, annál sokkal jobban kedvelem őt. Lábaim végül zöld utat engednek neki, így picit széjjelebb nyitom őket, hagyva, hogy Piton ujjai feljebb vándoroljanak, de arról nem tehetek, hogy izgulok… hogy félek. Erős akarok lenni, de nem vagyok szajha, én más vagyok, mint amilyen nőkkel bizonyára eddig dolga volt, amikor pedig meghallom nyugtató szavait, nem tudok mit tenni, szinte lelkemet simogatja, hogy odafigyel rám, ahogy a csókjai is, melyekkel nyakamat ajándékozza. Most én billentem odébb a fejem, így szőke tincseim egyik oldalról a másikra kerülnek, miközben szemeim lehunyva engedek meg magamnak most egy jóleső, kellemes sóhajt, egyik kezem pedig Piton hajába túr. - Igyekszem. – lehelem halkan a szavakat, mert tényleg igyekszem ellazulni, a csókjai pedig segítenek, az apró harapásoktól pedig édes libabőrök jelennek meg a nyakamon, ajkam pedig mosolyra húzódik. Egyáltalán nem zavar, hogy harap, hogy esetleg picit talán durvább akarna lenni, én így akarom őt, ahogy van, amilyen ő maga. Végül ahogy ujjai lassan megindulnak felém, ismét némileg befeszülök és cseppet fel is szisszenek, a férfi pedig érezheti, hogy egyszerre csak egy ujja fog becsúszni, kettő az egy picit később, ha némileg tágít. Szűk vagyok, nem is kicsit, de a nedvesség alakulóban van. Mégse szeretném, ha itt történne meg az első alkalom, ez annyira… nem olyan, mint amit elképzeltem, legalább egy ágy legyen a közelünkben, ezért is nézek lassan a másik szemeibe, majd kérdezek rá a dologra, mely igazából egy rejtett kérést takar. Nem nézek másfelé, csakis felé, miközben megérzem, hogy ujjait kihúzza belőlem, majd mellemet is elereszti, így jön a kellemes simítás, mely után egy hálás puszit nyomok nyakára. - Nekem mégis csak ez az első, így… igen, szeretném. – végül felkelek, hiszen meg kéne indulnunk, csak még nem tudom, hogy merre. Talán a fürdő mellett valamelyik ajtó rejtheti a hálót? Piton felé nézek kérdőn, majd ha megmutatja, hogy merre, akkor követem vagy éppen előtte sétálok, ahogy alakul, majd ha megérkezünk az említett helységbe, akkor csak egy pár másodperces körbenézést engedek meg magamnak, ez után viszont már a másikkal szembe is fordulok, úgy nézek fel rá, magas alakjára, és most én teszem meg a következő lépéseket. Kezeim felsője alá csusszannak, az alját fogják csak meg, így szedem le róla lassan azt, amit visel, még mindig némi pírral, de láthatóan határozottabban cselekszem, mint eddig, így ha a másikat sikerül megszabadítanom felül mindentől, akkor a ruhákat leteszem valami székre, asztalra, akármire, ami a közelben van, majd lassan, ismerkedően simítok végig felső testén. Még soha se voltam így senkivel se, nekem még minden új, de apró mosolyom arról árulkodik, hogy nagyon is élvezem a helyzetet, hogy nem fogok elmenekülni előle, így végül ajkam nemsokára apró csókokkal ajándékozza meg Piton testét, a nyakával kezdve a felső teste felé haladva, de csak fent csókolom, a hasáig nem megyek le, bal kezem pedig derekát, hátát simogatja, míg jobbom nagyon lassan halad le a nadrág felé, amelyen át most megérintem kemény férfiasságát, majd finoman markolok rá, úgy pillantok fel a szemeibe. Nem akarok csalódást okozni, ebbe se, ahogy másba se, nem akarom, hogy bénának tartson, igazán szeretnék igyekezni, így picit megmozgatom kezem odalent, lassan masszírozva Piton férfiasságát, miközben ajkam egy újabb csókot kezdeményez.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-21, 23:40
+18
- Csakugyan. - hagyja rá, érezhetően őt nem hozza lázba a téma ennél jobban. Figyelmeztette, most már oldja meg maga. Az pedig jó kérdés, hogy egyáltalán eleresztené-e a lányt, ha az ugyan akarná, ezen a ponton? Talán nem... Azzal pedig a legkevésbé sem foglalkozik, hogy az mennyire is örül épp. Az pedig aztán végképp nem az ő baja, hogy a lány hogy fogja feldolgozni a tényt, hogy nem több, mint unaloműző, egy játékszer, amelyet néha megkívánnak, hogy percekre bár, de elűzze a mindennapok fellegeit... Aztán odébb lökjék, míg újra érdekessé nem válik. Na persze, ezen kár is aggódni: itt és most nagyon is érdekesnek találja a lányt. Azt ugyan érzi, hogy a lány bizonytalan, de látszólag nem érdekli: egyelőre nem. Túlságosan belelovalta magát a lehetőségbe, igazság szerint rég volt nővel. Túlságosan is régen ahhoz, hogy most megakadjon olyan apróságokon, mint, hogy a lánynak lövése sincs, mi történik, és egyáltalán akarja-e, hogy ez történjen... Így aztán halad tovább, mint, ha így is jó lenne, habár sejthető valahol, hogy egy ponton túl elvár majd némi aktivitást: nem guminőre vágyik, azt találna magának bárhol. Partnert akar... De azt nagyon is. S persze, az kétségtelen, hogy a lány már akkor elrontotta az egészet, mikor így lépett elé, hiszen ő maga már akkor biztos volt benne, hogy ez felhívás keringőre. Ő pedig nem mond nemet... Itt nem. Önkényesen úgy döntött, itt nem érvényesek rájuk a szabályok, most nem tanár, nem rendtag, és épp úgy nem is halálfaló, most csak... Perselus Piton. Ritka az ilyen alkalom... De akad. S ahogy a lány lábai engednek, szinte egyből úgy is dönt, hogy ez felér az abszolút megerősítéssel, hogy az ajtók nyitva, tehet, amit akar. - Sss... Ne feszülj ennyire be. - mormolja csendesen, tán ez a mértékű feszesség valahol már mégiscsak zavarja. Közben apró csókot lehel a lány nyakára, ha már annak feje úgyis a válla körül van, majd csak végignyal nyakának vonalán, itt-ott bele is harap, habár nem akarja nagyon kiszívni... Ezért valamelyest épp óvatos. Most épp. Ujjai közben, ha már célt értek, párszor végigsimítanak rajta a lába közt, kívülről... Majd úgy dönt, akár belülről is felmérhetné a terepet. Nem kedveli húzni, halasztani a dolgokat, így két ujjal belé is hatol. Eztán viszont elhangzik az a bizonyos kérdés. Egy fél pillanatig megütközve pislog rá, szemlátomást neki aztán bárhol megfelelő lenne, az asztalon épp úgy, mint itt, de aztán halkan szusszant, ujjai pedig eltávot vesznek a... Melegebb közegükből, másik keze pedig átvándorol a lány hátára, s végigsimít rajta, némileg nyugtató jelleggel tán. Igazából megkockáztatható, hogy ebben ő maga is tapasztalatlan - ő nem szokott szűz lányokkal kezdeni, abból csak a baj van úgyis... - Ha ragaszkodsz hozzá... - Feleli, kissé fogszívósan, a tegeződésre nem reagál, alighanem nem bosszantja különösebben. Nem, nem kíván itt és most tanári tisztjében megjelenni, ez kétségtelen.
Nem igazán értem, hogy miért tanácsolja nekem ezt Piton, hogy miért érdekli egyáltalán az, hogy kivel vagyok kedves és kivel nem, hogy ki érdemli meg és ki nem. Én egyszerűen ilyen vagyok, szeretek kedves lenni az emberekhez és nem szívesen szerzek ellenségeket, bár tény, hogy ez időnként elkerülhetetlen. - Ez szerintem már az én problémám. – nézek bele mélyen a férfi szemeibe, jelezve felé, hogy ezzel neki tényleg nem kéne tovább foglalkoznia. Egyelőre még bátor vagyok, még nem gondolok bele igazán abba, hogy milyen veszélyt is tartogat számomra ez az egész, amelybe egyre jobban belemerülünk. Piton őszinte velem, nem fog jobban kedvelni, nem leszek neki fontosabb, én pedig… hagyom ezt? De miért? Nem fogom bírni, ezt már most tudom, de valamiért… nem akarok menekülni, itt akarok maradni vele, és érezni a közelségét. Viszonozza a csókot, sőt, ő maga kezdeményezi, miközben érintéseivel határozottan adja a tudtomra, hogy nagyon is tetszem neki. Nem volt igaz mindaz, amit az erdőben állított, számára nagyon is jó vagyok, ebben egyre biztosabb leszek, főleg, amikor fenekemnél megérzem a dudorodást, amelytől még jobban zavarba jövök, már ha képes vagyok ezt még fokozni. Még soha se láttam még csak egy meztelen férfit se, nem hogy éreztem volna, miként kerülnek izgalmi állapotba, így csak zavartan pillantok le a másik mellkasára, de ekkor keze már combomon vándorol, simogat, ismerkedik, amelyet csak lassítani próbálok, de nem megállítani. Lehet, hogy tényleg nem jó ötlet ez így, ahogy az se volt az, hogy csak így kisétáltam hozzá, nem szabadott volna, mégse merek már ellenkezni, sőt, egyre inkább vonz ez az egész játék, ahogy ő irányít és vezet. Érzem az erősebb fogást, ahogy utal arra, hogy ne ellenkezzek, így picit félénken pillantok szemeibe, miközben próbálok lazítani, amelyben a csók azért sokat segít, de mégis, még bőven van bennem tartás, így eleinte még nehezebben tud Piton keze beljebb férkőzni, de aztán lassan leomlik a védelmem, lábaim végül picit lazábbak lesznek, széjjelebb nyílnak, így a férfi könnyedén hozzám férhet, ismerkedhet testem azon pontjával, miközben én még mindig nem merek megmoccanni se. Merev vagyok egyébként, de próbálom lazábbra venni a dolgokat, mégse merném én is elkezdeni őt vetkőztetni, egyszerűen nem tudom, hogy mennyit engedhetek meg magamnak, még oly bizonytalan vagyok. Piton viszont helyettem is eléggé magabiztos, így nemsokára ujjai célt érnek, így rázkódom meg és fejem inkább a másik vállára hajtom, láthatóan félénk vagyok ebben a helyzetben és most semmi frappáns megjegyzésem sincsen, csak engedem neki, hogy ott érintsen. Életemben először tesz velem ilyet egy férfi, így ismeretlen az egész, annyira új az élmény, hogy ajkamba harapva hunyom le szemeimet és engedem neki, hogy folytassa. Kellemes, nagyon is és finom, nem durva, jólesően borzongató, bizsergető, így nagyot nyelek, miközben ajkam szinte teljesen kiszárad és odalent is megérezheti a másik, hogy én is kezdek izgalomba jönni, erre pedig némi nedv az tanubizonyságot. Mellem megérintésénél viszont lassan felnézek a másik szemeibe, de most már láthatja rajtam is a szenvedély jeleit, hogy nem fogom leállítani, tegyen bármit is velem. - Nem megyünk a szobádba? – ez nekem az első alkalom, mégse egy nappaliban képzeltem el. És hogy miért merem tegezni? Valahogy ez pont olyan helyzet, amikor ő nem a tanárom, én pedig nem a diákja vagyok, amikor nem vagyok képes magázni és Piton professzornak hívni Perselust, most… most ő csak az a férfi, aki kényeztet, akire minden porcikám vágyik és azt akarom, hogy az övé legyek, a magáévá tegyen.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-21, 22:18
Figyelem! A hsz nyomokban felnőtt tartalmat tartalmazhat, fogyasztása csak saját felelősségre javallott!
Valóban, beszélt, habár nem olyan nyíltan: nem mondott el mindent, és nem is volt minden pontban őszinte, egyes részleteket a lány fantáziájára hagyott, míg másokról teljes mértékben hallgat. Persze ezt a lány nem tudhatja, és igazából nem is akarja felhívni a figyelmét eme tényre: neki így kényelmesebb. Ha amaz azt hiszi, mindent tud, és amit tud, azt is teljes szélességében, addig nincsenek kérdések. Jobb így... Mind a kettejüknek. Megingatja a fejét. - Mert olyanokra pazarolod, akik sose fogják megérdemelni se... - mormolja. Így is gondolja... Ő maga sem érdemli meg, és viszonozni se fogja istenigazából soha. Ez pedig előbb-utóbb úgyis elég sok csalódást, bánatot fog okozni, akkor is, ha nem mélyebb kapcsolatokról beszélünk, csak hétköznapokról. Viszonozni? Nos, az efféle közeledést épp viszonozza - de többet nem ad. Neki ennyire van szüksége, és nem többre. Igazság szerint a többit elfogadni is csak nehezen tudja. A következőre csak biccent - valójában muszáj lenne, de nem feszegeti mégsem, hagyja elsiklani a témát. - Majd fog. - hagyja rá egykedvűen az utolsót, de mással nem kommentálja a dolgot. Mr csak azért sem, mert időközben akad más, ami kitöltheti a figyelmét, ami sokkalta érdemesebb rá, hogy foglalkozzon vele, semmint ezek a felületes témák. Kit érdekel, mennyire fog ez a lánynak fájni, előbb vagy utóbb? Megmondta előre, hogy fog, mossa kezeit, a többit oldja meg maga. És lám, máris itt az intő jel... Ő megmondta előre, hogy nem húz határokat, erre tessék, a lány máris elvárná, hogy mégiscsak tegye meg. Nem... Ő nem fogja megtenni. Már csak azért sem, mert lassan tényleg elragadja a hév, és ezt a tényt a lány is érezheti, nagyon is, hiszen eléggé közel kerültek egymáshoz, így gond nélkül racionalizálhatja, hogy a férfi nadrágja kezd... Igencsak szűkké válni számára. S valamivel mintha szaporábban venné tán a levegőt is... Ujjai kicsit belemarnak a lány combjába, ahogy érzékeli a leheletnyi ellenállást, noha nem hatja meg túlzottan, legalábbis megállásra nem készteti. A kapott csókot viszonozza azért, oda se nézve siklik tovább keze, újra végigcirógatva a lány combját, fokozatosan egyre bentebb-fentebb tévelyedve, remélve, a lány amúgy is lazít majd tartásán erre: de ha nem is lazít, akkor is érezheti, hogy az ujjak olyan tájak felé kalandoznak, amerre talán nem kéne... De úgy tűnhet, neki más elképzelései vannak arról, hogy mit kéne, avagy mit nem. Alapvetően őt nem hatja meg, hogy a lány szűz, vagy sem, hogy az első nekifutások alkalmával talán nem illő ennyire... Céltudatosan haladni. Megmondta, őt ezek a részletek nem érdeklik. Így juthat el egészen a lány szeméremdomb tájékáig, hacsak az idejében nem lép, hogy ezt megakadályozza... Odajutva azonban megpróbál szép lassan bár, de a lábak közé suhanni... Másik keze közben elereszti hátsóját, az fentebb siklik, és mert ő olyan nagylelkű, tudomásul is veszi, hogy a törölköző kettejük közé áll - hát azon át markol rá a lány jobb mellére baljával...
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-21, 12:20
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Én úgy érzem, hogy mindenki megérdemli a kedvességet, a törődést, Pitonnak pedig szerintem nagyon nagy szüksége volna rá. Nem enged senkit se közel magához, pedig akkor talán az ő élete is kellemesebb lenne, nem ilyen szomorú, amibe belekerült. Még mindig meglep, hogy nekem képes volt elmondani ezt az egészet, mindent, őszintén, pedig eddig nem tűnt túl nyíltnak, de úgy tűnik, hogy ez a mai nap mindent megváltozatott. És hogy sajnálná? - Miért sajnálná? – én csak a kedvességre utaltam, nem másra, ezt pedig véleményem szerint a férfi is sikeresen felfogta. – Mi okom lenne másokkal nem kedvesen viselkedni? – kérdezek rá végül enyhén felvont szemöldökkel, mert ezt tényleg nem igazán értem. De a vonzódás csak egy férfi felé áll fenn nálam, ez pedig oly egyértelmű, Piton is tudhatja, érezheti rajtam. Nemsokára az ölében kötök ki, újra, mert szükségem van rá, akarom, hogy valaki megnyugtasson, kedves legyen velem, és biztos vagyok benne, hogy lassan viszonozva lesz az, amit adok, mégha egyelőre még mereven feszeng, akkor is. Az erdőben történteket viszont nem szívesen elevenítem fel, így most se esik túlságosan jól, amikor Piton újból felhozza, ahogy azt is, hogy ő is beszállhatott volna. - Muszáj arról beszélnünk? – nem vagyok még túl rajta, egyáltalán nem, ennyi érzés pedig igazán lehetne benne, hogy legalább ilyenkor elhallgat, legalább egy napig, ha nem tovább, de ma már így is éppen elég dolgon mentem keresztül. Végül jön a jótanács, ahogy megpróbál még egyszer eltolni magától, de csak szavakkal, tettekben ezt nem jelzi. - Kitartó vagyok és nem félek a veszélytől. – nézek bele határozottan szemeibe, mivel ez így igaz, legalábbis egyelőre így érzem. Most képtelen vagyok reálisan gondolkodni, tudom, hogy hallgatnom kéne rá, menekülnöm inkább és minél távolabb lecsüccsenni, rá se nézve szinte, de nem tudok. Vonz magához, mint valami mágnes és bár időnként eltaszít, teljesen nem sikerül neki, a tegnapi nap folyamán se ment. Végül elcsattan az első csók, amelyet most már a tanár kezdeményez, miközben határozottan érint meg, von magához. Még mindig félek némileg, nem tudom, hogy mire állok készen és mire nem, de eszem ágában sincs elutasítani, sőt, nemsokára már én követelem az újabb csókot, miközben teljesen hozzábújok, mint valami édes kiscica, de a rajtam lévő törölköző felső részét azért lefogom, nem hagyom, hogy levegye rólam, az valahogy… olyan gyors lenne, nem? Arra viszont nem számítok, hogy Piton az apró jelzésre máshogy fog reagálni. A helyett, hogy folytatná megkezdett tettét, inkább a törölköző aljához téved keze, majd érinti meg combomat, most már közvetlen közelről, ruha nélkül, amelytől egy kisebb remegés fut át testemen. Eddig még soha, senki se érintett így, ahogy pedig belső combomra találnak a hosszú ujjak, úgy jövök egyre jobban zavarba, miközben lábaimat is finoman összébb húzom, de nem tudom feledni érintését, mely szinte éget, felperzsel, oly jól esik mindez. Nem gondoltam volna, hogy ez a férfi lesz életemben az első, aki ilyesmit tesz velem, én viszont nem merek nála kezdeményezni, olyat tenni, amit egy tökéletes partner tenne, de talán nem is várja el, úgyis szeret irányítani és tudja, hogy nem értek a férfiakhoz, hogy még nem voltam eggyel se. Másra kéne koncentrálnom, nem feszengni tettén, mivel szívem is kezd kiugrani a helyéről, és annak nem lesz túl jó vége, így végül inkább próbálok belefeledkezni egy újabb csókba, melybe egyre jobban belejövök és bár ajkam némileg fáj a pofonok okozta sebtől, hamar túllépek rajta és ha lehet, még közelebb húzódom tanáromhoz, már amennyire ez egy szék esetén lehetséges.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-21, 03:12
Ezt ő maga is tudja, de persze azt is, hogy az iskolában nyílt titok: az SVK tantárgyra sokkalta inkább ácsingózik, mint a számára megadatott bájitaltanra... És alighanem senki se kételkedik benne, hogy eme vágya nem véletlen. Habár kétségtelen, arra nem ad jelet, hogy a lánynak óvakodnia kellene, hogy futnia kéne, amíg még tud... Alapvetően komolyan gondolta, nem akar ártani a lánynak, itt és most legalábbis nem: nincs rá elégséges oka. Ellenben az is kétségtelen, hogy ha agresszió nincs is benne, vagy legalábbis visszafogja, valami más van: valami, amitől egyenesen görcsössé válik szinte... - Sajnálnám, ha azt mondanád, mindenkivel ilyen vagy... - feleli. Természetből fakad... Persze. Hangyányi elégedettséggel veszi tudomásul, hogy a lány ha mást nem, látszólag megérti legalább azt, mit is jelent vele kezdeni... Végső soron, ő mindent elmondott, amit amannak tudnia kell, így hát a lelkiismerete tiszta. Megadta a döntés szabadságát, figyelmeztetett előre: ez olyan kapcsolat, aminél az első perctől tudható, hogy fájni fog, sőt, talán elejétől a végéig folyamatosan fájni fog... - Ugyan, alighanem díszszerepet kapok ott is... Ha kérek. - jegyzi meg, szinte már-már ártatlanul. Felsóhajt. - Nem az én házam tanulója vagy, de vannak bizonyos kötelezettségeim... Így az is, hogy megóvjalak az egyértelmű veszélyektől, ha módomban áll, vagy tanácsot adjak, ha mégis hozzám fordulnál - és ennek kapcsán azt tanácsolom, inkább fordulj máshoz... A magamfajta ember az egyik legrosszabb választás... Elvesz, de nem ad, akkor sem, ha előbb-utóbb ennek hiányát érzed. - mormolja erre. Elnézően mosolyog a lányra: nem, nem fog. Ő ilyen... És az ő szíve nem kiadó, már lakják. Lily... Azonban nem felel szavakkal, kár lenne. Hazug lenne mind, amit mondhat, és megkíméli ettől a lányt. Próbálkozzon, ha valóban akar, alighanem közösen fogják élvezni ennek perceit... Ideig-óráig. A csókot viszonozza, de azért érzékeli a finom, szinte a jelzés értéket sem elérő gesztust... Csakhogy ő megmondta, itt nem fogja meghúzni a határokat. Keze lentebb suhan hát, a törölköző mentén, egészen a lány combjáig, addig, ahol a rögtönzött "ruha" végződik, s végigsimít a lány combján, ujjaival érintve annak kínosabb részeit, pontjait is. Olybá tűnhet, őt nem hozza lázba a lassúság, fokozatosság eszméje... Neki járna több is, megjegyezte: már azt is egyfajta szerelmi vallomásként értelmezte, épp csak akkor még hajlandó volt átnézni e felett. Most hajlandó kihasználni.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-21, 02:42
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy Piton vajon hogy forgatja a pálcáját, eddig még nem sűrűn állt módomban látni, miközben használja, de valahogy sejtem, hogy halálos lehet vele, olyan, akivel az ember nem szívesen kerül szembe. Mégis, valamiért nem félek attól, hogy bántana, ő is megmondta, hogy nem fog, kétszer is, így valamiért biztonságban érzem magam mellette. Nekem számít az, hogy ő mit él át, mit gondol, de úgy tűnik, hogy szavaim nem érik el éppen azt a hatást, amit szeretnék kiváltani belőle, így végül nemsokára már az ölébe kerülök, úgy próbálok kedveskedni neki, remélve, hogy mindez bármit hat, megolvasztja legalább kissé azt a bizonyos jeget, lebont valahány téglát abból a falból, amit felhúzott maga elé, de mindez valószínűleg csak hiú ábránd tőlem. Ő neki én nem számítok semmit, csak egy diák vagyok, ahogy azt már oly sokszor megmondta, én mégis, képtelen vagyok ezt elfogadni, az a csók után egyszerűen nem megy, ahogy most is érzem, hogy feszült, miközben az ölében vagyok, igenis kiváltok valamit belőle. - Talán kell bármi ok hozzá? Természetemből fakad. – mosolyodom el lágyan, mivel másokkal is kedves vagyok, ez volnék én. Miért kéne hát bármit mondanom, ami miatt ezt teszem? Végül elhangzik tőlem az a bizonyos vallomás, amelynek soha se szabadott volna kitudódnia, de egyszerűen ebben a helyzetben már nem tudom tovább magamban tartani, Piton pedig mintha védeni akarna, védeni saját magától, attól, hogy biztosan fájdalmat fog okozni nekem, mivel nem óhajt semmit se viszonozni. Fáj ezt hallani, nem akarom azt, hogy holnap már ismét kemény és durva legyen velem, hogy talán soha se talál viszonzásra az, amit én gondolok, így lassan szemeibe nézek, majd végül lemondóan biccentek. - Értem… - hangom megremeg némileg, érezheti, hogy nem örülök igazán a hírnek, mert valamiért azt hittem, hogy egy picit talán más vagyok számára, mint a többiek, de tévedtem. Hallgatnom kéne arra, amit mond, keresnem mást, bárki mást, aki elfeledteti őt velem és úgy tenni, mintha ez az egész meg se történt volna, ahogy a konyhai eset se. - A halált vágynám a helyett, hogy az a két halálfaló eljátszadozzon velem. – erre gondoltam, nem másra. Ő viszont ismét csak eltolna, legalábbis szavaival, amely már némileg hat, mintha elkezdene meggyőzni arról, hogy igaza van. - Nagyon meg akar óvni önmagától. – szólalok meg halkan, de még mielőtt esetleg kimászhatnék az öléből, ő fenekemet érinti, majd ez után érzem meg oldalamnál is a simítást, mely most már előidézi rajtam a jól ismert pírfoltokat, miközben a férfi arcát tanulmányozom. Nem… nem akarom azt, hogy csak egy báb legyek, mégis, ahogy ajka az enyémre talál, egyszerűen megszűnik körülöttem a világ, szemeim lecsukódnak és ösztönösen simulok hozzá, bele érintésébe. Annyira vágytam a csókjára, annyira akartam ismét érezni, így kezem finoman simít végig arcán a csók közben, mely egyre követelőzőbb, vadabb lesz, amit én igyekszem kellően viszonozni is, végül amikor levegőhöz jutok, barna szemeimet a másikéba fúrom. - Nem akarom azt, hogy soha, semmit se jelentsek. – igénylem én is a kedvességet, hogy törődjenek velem, hogy legyen valaki, akinek számítok, akinek kellek. Nem akarok csak röpke szórakozás lenni, ezt pedig el akarom mondani a másiknak is. – Meg fog változni a hozzáállása! – mondom magabiztosan, mert úgy érzem, képes leszek hatni rá, muszáj valamiben reménykednem, elhitetnem magammal, hogy van remény, mivel most már én is érzem, hogy nem nagyon van menekvésem. Most először én kezdeményezem a csókot, eleinte finoman, lágyan, majd végül ahogy azt Piton is szeretné, durvábban folytatom, időnként édesen meg is harapva a másik ajkát, belemenve a játékba, amit ő kezdeményezett, de mégis, meghagyom neki a domináns, az irányító szerepet, miközben ösztönösen fogom le kezeimmel a törölközőt, hogy még csak véletlenül se kerülhessen az le rólam. Mindezt persze ártatlanul teszem, csak felkaromat szorítom melleimhez, mintha csak így tartanám a kezeimet, de az igazság az, hogy félek attól, hogy hová vezethetne ez az este, így próbálom megtartani a határokat, hogy szépen, lassan, fokozatosan haladjunk, tehát talán egy picikét én is vezetném ezt az egészet, bár kérdés az, hogy ezt Piton mennyire fogja hagyni nekem.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-21, 02:19
Kifújja a bent tartott levegőt, kissé kelletlenül pillant a nőre. Ha másképp jár el, alighanem már az elején olyat helyzetet teremt, amiből csak a pálca, és az agresszió jelent kiutat... Leginkább a gyilkosság, másként hamarost híre megy, hogy egyértelműen letette névjegyét az egyik oldal mellett. Ezt nem engedhette meg magának, és ő mindig is jól alakított... Ha épp muszáj volt, persze.Ez nem fért bele, és nem fogja eltűrni, hogy ezt egy tizenéves lány kérje számon rajta... Egy embernek tartozik elszámolással a tetteit illetően, egynek, és nem többnek. - Persze, hogy nem lett... - veti oda szinte epésen. - Az életösztönük azért jó, egyik se szívesen kerülne szembe velem, nyíltan, szemtől szembe... Elutasítóan morran egyet csak, ahogyan érzékeli a lány arckifejezését. Nem, nincs szüksége sajnálatra, részvétre, és egyebekre. Eddig sem volt, és ezután sem lesz, nem fog elgyengülni, és a legkevésbé sem fog ezektől függeni. - Soha többé nem fog ilyet hallani tőlem. - ígéri szenvtelenül. Na persze, ezt pont úgy mondja, ahogyan gondolja: soha többé nem fog erről beszélni, de maga a gondlat, ami a szavak mögött meghúzódott, az érzés nem múlik. Túl mélyre ette már magát a szívébe... És soha, semmi nem lesz képes onnan kitépni ezt. Csak azt sajnálja, hogy mindezért Lilynek kellett meghalnia... Neki kellett az életét adnia az ő tévedéseiért. Egyes dolgok pedig nem megbocsáthatóak, és ez is ilyen. De erről nem fog beszélni. Bármily nyíltnak tűnjék is, a pokol bugyrai közt ajtó feszül, és a legmélyebbek felé vezetők zárva maradnak; van, amiről nem hajlandó beszélni, utalás szintjén sem. S úgy ölti vissza a ridegség álarcát is, mint, ha régi jó ismerőst ölelne keblére; az a művi könnyedség, amely az erdőben megmutatkozott nála, szinte már elképzelhetetlennek tűnik... Jó játék, nem lehetett más: szinte elképzelhetetlennek hat, hogy esetleg valóban a természetéből fakadt volna az, amilyennek ott látható volt. S, ahogy a lány ujjai kicsit szorosabbra fognak, ő is érezheti, ehhez a hideg közönyhöz, elutasításhoz alapvetően merevség társul: habár sokszor ruganyosnak és könnyednek tűnik, itt és most kétségkívül feszes és merev. - Mi oka lenne kedvesnek lenni? - kérdi válasz helyett színtelenül, de nem taszítja el a lányt magától. Halk koppanó hang jelzi, ahogy lerakja a poharát, noha egy hosszú pillanatig utána néz, mint, aki vágyik még a nedű társaságára, d nem tölt utána. Ma még el kell számolnia Dumbledreral, aki már az értésére hozta korábban - nem tűri, ha eközben neki lövése sincs arról, egyáltalán hol van, és miért... - Alighanem találna nálam megfelelőbb alanyt is, kedves. Olyat, aki alkalomadtán képes viszonozni is azt, amit kap... Tőlem ezt ne várja, semmilyen formában. - teszi még hozzá, mintegy jelezve, ez nagyon sok mindenen nem fog igazán változtatni. Sőt, szinte semmin se. - Nem is olyan rég még azt mondta, inkább a halált vágyná a helyett... - jegyzi meg, mintegy mellékesen. - Egyébként se hinném, hogy én vagyok az ideális arra, hogy... Tapasztalatokat gyűjtsön. - teszi hozzá, ámbár kérdéses, hogy ezen a ponton még engedne-e ellenkezést, kibúvót. Olybá tűnik, mégiscsak hagyja, hogy elragadja a hév, egyik keze a lány hátsóján talál fogást, amit nem is oly régen még kritika alá vont... A másik az oldalán simít végig, a törölköző széle felé közelítve. Nem hezitál sokat - és nem is ad sok időt az esetleges visszakozásra: hamarost a helyzet nagyon hasonlóvá válik, mint nem is oly régen a konyhában: ajkai a lányéira suhannak, s csókot lop tőle: épp úgy nem óvatoskodik, finomkodik, mint akkor, ámbár valamivel talán... Vadabb? Durvább?
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-21, 01:43
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Igaza van, erre szépen lassan döbbenek rá, ahogy egyre régebb óta tart a beszélgetésünk. Tudnom kell elfogadni a dolgokat, a tényeket, hiszen ha Piton máshogy reagál, lehet, hogy még a végén tényleg rosszul jártam volna, ahogy akár ő is. Így volt talán a legjobb, még akkor is, hogyha nehéz lesz túltennem magam mindezen, de talán idővel… idővel talán menni fog. - A lényeg, hogy nem lett nagyobb baj. – mondom ki végül ezeket a szavakat, mert talán tényleg ideje elfogadnom a tényt, hogy megmenekültem, nem pedig itatni tovább az egereket, legalább egy kicsikét erősebbnek kellene lennem. Piton erős, hozzám képest nagyon is az, de hát oly sok mindent megélt már eddig, én pedig csak lassan döbbenek rá erre az egészre, így bár hiába sajnálom, ő mintha ezt nem akarná elfogadni, mintha véletlenül se akarna senkit se közelebb engedni magához a kelleténél. Én mégse adom fel, tudatni akarom vele azt, hogy van remény, mert mindig kell, hogy legyen, de amikor elárulja nekem azt, hogy önmagát nem tudja elviselni, úgy dermedek meg. - Ne mondjon ilyet! – nem jó ezt hallani se, főleg nem egy olyan lelkületű lánynak, mint amilyen én vagyok. Nem akarom látni, hogy szenved, hogy fáj neki mindez, de most már érthető a rideg álarc, amelyet mindig magán visel. Úgy legalább nem ismerheti meg senki se és nem kell az érzéseiről beszélnie, nem nyílik meg, nem úgy, mit most nekem. Én pedig ezt képes vagyok értékelni, szeretném, ha tudná, hogy én hálás vagyok azért, amit tett, hogy mellette vagyok és nem árulom el, így kerülök mellé, majd fogom meg kezét is egy rövid időre, de láthatóan nem akarja elfogadni szavaimat, én pedig nem győzködöm tovább, úgy ülök bele az ölébe, mintha ez a világon az egyik legtermészetesebb dolog lenne. Én… én nagyon kedvelem őt, nem akarom így látni, inkább bántson ismét engem, sem pedig önmagát. Kezeim tehát szorosan ölelik őt, miközben nedves tincseim is bizonyára arcát fogják érinteni, végül pedig ajkam nyakára talál, melynél érzem az engedélyt, ahogy arrébb billenti kissé a fejét. Hogy mire vágyom? Ezen már azt hittem, hogy túlvagyunk… - Miért nem hagyja, hogy valaki kedves legyen magával? – kérdezek rá halkan, majd még egy puszit lehelek nyakára, félénken, kedvesen, és hangom is szinte suttogó, lágy. Nem akarom elereszteni, egyáltalán nem, és nem is fogom. - Azt pedig szerintem mindketten tudjuk, hogy mire vágyom… hogy mit érzek, Perselus. – annyira egyértelmű, és biztos vagyok benne, hogy ő is tudja. Éppen ezért is volt velem az elmúlt egy hétben olyan elutasító, olyan gonosz és bántó, de én elviseltem, mindig elviselem, a vágyaim viszont nem változtak. Én se vagyok normális, tudom jól, főleg, hogy ő tényleg jóval idősebb nálam, ő mégis csak Piton, de nem tehetek róla. Nem mindig mi döntjük el azt, hogy ki iránt mit kezdünk el érezni, még akkor se, hogyha ez miatt csúnyán meg is égethetem magam. Ajkam a nyakánál pihen, egyik kezem viszont lágyan cirógatni kezdi a másik hátát, mintegy nyugtatóan, hogy nincs semmi baj. Nem tudom, hogy mikor voltak vele utoljára igazán kedvesek, törődőek, de én meg szeretném ezt adni neki, akkor is, hogyha ő eltaszít magától, szeretném, ha érezné, hogy valaki igenis képes önzetlen is lenni, akárhányszor is bántsa.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-21, 01:22
Elfintorodik, ahogy a lány ismét megszólal. - Hinni rengeteg mindent lehet! - vág a szavába; azonban nem hangzik idegesnek, vagy dühösnek, a hangja tökéletesen kifejezéstelen: olyannyira nélkülöz mindenféle érzelmet, hogy ez már önmagában sejteti, leírhatatlanul sok lehet mögötte... - Mit gondol, mennyire hiteles, ha látványosan mindent megteszek kegyedért? Valóban... Nem maradt más, csak a hit, sajnálatos, hogy néha ez mégoly félrevezető is... - közli. Szinte érezhető, minden palástolás ellenére is, hogy talán érzékeny pontjára tapintottak. Vagy csak eleve nehezen viseli a vádaskodást? Akárhogy is, végső soron uralkodik magán, talán még jobban is, semmint azt bárki elvárhatná tőle. Kicsit megrezzen, aztán csak legyint szabad kezével, hangyányi türelmetlenséggel is. - Sajnáljon mást. Ez az életem, nincs szükségem részvét-tolulásban szenvedők ömlengésére. Egyesekkel ellentétben ÉN tudom a kötelességem. - közli szinte nyersen, majd csak leveszi a lányról a tekintetét, és saját poharát kezdi fixírozni, mintha olyat látna benne, amit egyébként soha máskor, ezért aztán ez a dolog abszolút érdemesnek mutatkozik rá, hogy hosszútávon tanulmányozza. - A terhet? - kérdi szarkasztikusan közben - Magamat nem bírom elviselni, Astrid... Magamat. - suttogja, szinte nem is hallható, amit mond, s úgy dönt, időszerű lesz meginnia poharának tartalmát, ezt az adagot már nem felezi, úgy ahogy van, tünteti el. S talán ez legékesebb bizonyítéka - nem, hogy itt és most ideges, de talán már leírhatatlanul régóta az... Noha tagadhatatlanul jól leplezi, végső soron, habár kétségtelen, időnként hagyja ezt a feszültséget megmutatkozni, keserűségével vegyülve - s erről alighanem rengeteg tanítványa tudna beszámolni, így, vagy úgy... És persze ez történik most is, az amúgy szinte tökéletes, makulátlan álarcon több ponton át is átüt egy-egy érzés, s, hogy ez mennyire tudatos...? Eztán viszont megakad, kissé kitágulnak szemei, ahogy a lány leguggol elé, és csak pislog rá, láthatóan ezt a gesztust nem kifejezetten tudja hova rakni, kezét is elfelejti elrántani... - Szükségtelen, kötelességem megvédeni a diákjaim... - közli végül csak szenvtelenül, mintha csakugyan ennyiről lenne szó. Eztán viszont elhallgat, szinte ösztönösen billenti enyhén félre fejét, némi teret engedve a lánynak, s halkan szusszant, mielőtt bármit is felelne. Ujjai közben elfehérednek az üres poháron, másik keze nyugton marad, ott, ahol épp van. - Nem erre vágysz, Astrid... - mormolja, idézve egy korábbi beszélgetésüket. - És én nem garantálhatom, hogy itt épp úgy meghúzom a határokat, mint a Roxfortban... - teszi hozzá, mintegy figyelmeztetőül: ez itt most az ő terepe, és megeshet, hajlamos elfelejteni, milyen is a kettejük közti viszony elviekben. Megeshet... Mégiscsak lenne kedve játszani a lánnyal, épp csak... Ő nem akarna osztozkodni.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-21, 00:54
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Jelen pillanatban nem tehetek arról, hogy így kiborulok, oly sok minden ért ezen a napon, hogy muszáj kiadnom magamból, muszáj lenyugodnom és most Piton van itt, aki meghallgathat, aki ott volt, aki tudja, hogy mi történt, hogy miért is viselkedem most így. Talán ezért is elnézőbb most velem szemben, mert tökéletesen tisztában van azzal, hogy milyen instabil a lelkivilágom jelenleg. Úgy érzem, hogy előbb is segíthetett volna, hogy nem szabadott volna hagynia mindezt, ő mégis ezt tette és ugyanúgy végignézett rajtam, mint az a két másik férfi. Nem kellett volna így történnie. - Én azt hittem, hogy… - nem kell kimondanom, egyértelmű, hogy mire gondoltam, hogy azt hittem, ott meg fognak erőszakolni, én nekem pedig esélyem se lesz a védekezésre. Rossz így egyedül ücsörögni, annyira nehezemre megy feldolgozni ezt az egészet és arra most már nem is mondok semmit, hogy eddig nem úgy tűnt Piton, mint aki nem szeret fenyegetőzni. Nagyokat nyelek, miközben még egy vád éri a másikat, aki most meglehetősen jól tűri és remekül hárít, pont úgy, ahogy kell. Az ital felé nyúlok, melynek talán nem örül, de most megteszem, nem törődve azzal, hogy nem lettem megkínálva belőle, most nem érdekel. - Még soha se történt velem ilyesmi, amit… amit nem tudok egykönnyen feldolgozni. – adok indokot én is arra, hogy miért tettem meg most ezt a lépést és hogy miért ürül ki oly hamar az a pohár. Nem töltök többet, nem áll szándékomban, én is tudom, hogy van még mit megbeszélnünk, tudnom kell azt, hogy Piton kinek az oldalán áll, tudni akarom, hogy nem tévedek vele kapcsolatban. A válasza viszont megfelel, sőt, túl sokat is mond hirtelen, így világosodok meg teljesen, tudom meg azt, hogy mindent azért tesz, hogy az álcája megmaradjon, és ezt még akkor is megteszi, ha nagyon nem akarja. Szörnyű lehet. Talán igazából neki nehezebb is mindez, mint én nekem, most kezdem el csak átlátni ezt az egészet, így az üres poharat az asztalra csúsztatom, majd végül megszólalok. - Sajnálom… Sajnálom, hogy ezt kell tennie, nem is tudom, hogy bírja elviselni ezt a terhet. – nem vagyok hülye, kezdem egyre inkább átlátni a dolgokat, ő pedig beavat, elmondja mindazt, amihez semmi közöm, amit jobb lenne, ha nem tudnék meg soha, mégis, talán megbízik bennem? Mi másért felelne hát a kérdéseimre? Ideges, ez tisztán látszik, akár csak én magam, mégse tudom, hogy mit tehetnék, hogy mit kéne tennem. Csendben hallgatom annak a történetét, ami régen volt, hogy ismerte a két fickót, majd végül még kibököm azt, hogy nem tudtam egy ideig eldönteni, hogy vajon tényleg segíteni fog-e vagy sem. De segített és most már minden tiszta. Nem ismertem félre, egyáltalán nem. - Igaza van! – lassan felkelek, majd picit bizonytalanul a másik mellé sétálok, de most nem nézek le rá, hanem lassan guggolok le a férfi széke mellé, miközben kis kezeimet felé nyújtom és amelyikbe nem fogja a poharát, azt veszem mancsaim közé. - Sajnálom, amiért most magára támadtam és vádaskodtam! Én… én nagyon hálás vagyok, hogy ma megmentett, Ön nélkül most már inkább a halált akarnám, sem mint azt, hogy tovább éljek. – ismerem is be, majd hirtelen emelkedem fel, eresztem el a férfi kezét és Piton azt veheti észre, hogy nemsokára már az ölében vagyok – ismét -, és kezeimmel nyakát ölelem át, így bújok szorosan hozzá, miközben még mindig halkan szipogok. Vagy talán ismét? Fene tudja… de védtelen voltam, ő pedig megvédett. Csak ölelni akarom, el nem ereszti, szükségem van erre, arra, hogy valaki megnyugtasson, kedves legyen velem, valaki ölelésére… közelségére, így végül ajkam lassan érinti meg a férfi nyakát, melyre egy rövid csókot lehelek, de mást nem teszek, eszem ágában sincs elengedni.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-21, 00:35
Szkeptikusan szemléli a lányt, és hallgatja végig annak kitörését. Szinte biztos lehet benne, hogy más esetben ennek komoly következményei lennének, ó, de még milyenek... Itt és most viszont nyugodt marad, és szinte teljesen közömbösen, reakciók nélkül hallgatja végig a lány kiborulását, s csak, ha úgy érzi, a lány átmenetileg legalábbis, de befejezte, akkor szólal meg. - Megtettem, amit módomban állt. - közli szenvtelenül. - Habár voltak kósza reményeim róla, hogy maguktól is ráébrednek, hogy valójában nincs ehhez kedvük... Nem kedvelem, ha fenyegetőznöm kell. - feleli, félig-meddig tán választ adva a sok becsmérlő szóra is. Félig elfordítja tekintetét eztán a lányról, s hagyja, had sírjon, ha akar: ezért most nem érkezik lekezelő megjegyzés... - Ha így lenne, eszembe sem jutott volna leállítani a dolgokat, attól tartok. Nem véletlenül ítéltem úgy, hogy ez afféle tett, amelyben nem lelek örömet... A lány pimasz szavaira csak egy lekicsinylő pillantással reagál első nekifutásra, s már úgy tűnhet, nem felel szavakkal, most mégis megteszi - S, ha jól sejtem, otthon nem szokott alkoholizálni... A ház urával épp úgy nem, mint csendes magányában. - de mást nem fűz a témához, nem ragaszkodik hozzá, hogy tegye csak le a poharat, nem hisztizik a témán tovább. Voltaképpen egy pohárról van szó, elnézi. Többet talán már nem nézne el viszont - a téma megköveteli a józanságot... Igaz, ezt a követelményt önmagával szemben nem tartja ennyire fontosnak, de hát, ő is esendő. - És kegyed is tudja, hogy csak egy jó válasz van. Bolond, aki mást mond. - inti hát le. Eztán csak furcsa, keserű, szomorkás mosoly suhan át ajkain, de talán az első igazán őszinte reakció ez tőle a mai nap folyamán. - Kedves, hogy ennyire megbízik bennem, és abban a képben, amit alkotott rólam, akinek hisz... Gyakran vágyom rá, bár én is ezt tehetném. Fájdalmas lecke ez... Nem mindig teheti meg, amit akar, úgy, ahogyan akarja, és néha olyat is meg kell lépni, amit a legkevésbé sem akarna. Márpedig ez a döntés most nem csak rajtam áll... Hátradől a székében, ujjai, mik az előbb egy hosszú pillanatra megpihentek, ismét a poharát kezdik birizgálni. Ideges lenne? Akárhogy is, ennek más jelét már nem adja, míg az erdőben szinte vágni lehetett volna a levegőben a feszültséget, most ez az egy intő jel árulkodik arról, nyugalma nem oly kikezdhetetlen, semmint azt arcának rezzenéstelensége sugallni hivatott. - Szép volt, rég volt, elmúlt... Hosszú évek óta nem láttam őket, és a legkevésbé sem hiányoztak, ha ez érdekli. Soha nem rajongtam értük túlzottan, nem az eszükért tartják őket, de időnkét elviseltem őket a közelemben... Hiszen mellettük az ember könnyedén képes kitűnni, és fiatalon hajlamos megszánni a mérhetetlen szerencsétlenségüket. Hajlandó voltam tanítani őket egy-két dologra, csakugyan. - hagyja helyben a megállapítást végül. Az utolsó megjegyzésre ragadozómosolyt villant a lányra. - Igazán elismerő... - szól - Ámbár ennél több jelet nem adhattam, hogy maradjon nyugodt... Talán nem az eszükről híresek, de azért van, amit még ők is képesek megfejteni.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-21, 00:10
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Ez az egész este után nem kéne így viselkednem, nem szabadna ilyen bátornak lennem Piton jelenlétében, de mégis, képtelen vagyok elhallgatni és nem kimondani azt, amit gondolok. Oly nagyon megbántott engem, nem csak tegnap, hanem ma is, amit nem érzek jogosnak, akkor most mondja a szemembe a dolgokat bátran, már kezd úgyis mindegy lenni. - Előbb is közbeléphetett volna! Azt kellett volna tennie, nem pedig hagyni… - és itt ismét eltörik a mécses, ahogy visszagondolok a jelenetre, amikor majdnem megfojtott az az Anton nevű halálfaló, míg a másik lazán lehámozta rólam a melltartómat is, amit Piton oly nyugodtan végigszemlélt. Csoda, hogy nem várt még tovább, szóval jogos tőlem a felháborodás, hogy miért nem tette meg azt hamarabb, szóval nem érzem úgy, hogy annyira zavarta volna. - Maga is remekül szórakozott rajtam! – adom ki tovább a dühömet, mert erre most szükségem van. Nem ezt érdemlem, nem így kellett volna lennie. Megtörlöm szemeimet, nem akarok sírni, egyáltalán nem, mégse tudok csak úgy lenyugodni, ezért is töltök magamnak az italból, nem érdekelve, hogy a másik mit mond erre. - Azt mondta, hogy érezzem otthon magam. – pillantok fel rá egy rövid időre, ez pedig pontosan azt jelenti, hogy azt teszek, amit szeretnék. Azzal viszont nem számoltam, hogy ez ilyen erős lesz, de talán segít lenyugodnom, muszáj lesz, hogy segítsen, mivel most komoly kérdések jönnek, tudnom kell azt, hogy ki ez a férfi, mert ha esetleg ellenség, akkor… nem, azt nem tudnám elfogadni. - Ön is tudja, hogy a kérdést miként értettem… - felelek az okoskodásra, mely más esetben más reakciót váltana ki belőlem, talán ismét zavartan sütném le a szemeimet, hagyva, hogy kioktasson, mint tanár a diákját, de most merőben más a helyzet, nem vagyok képes elfogadni csak úgy bármit. De Dumbledore megbízik benne… vajon jól teszi mindezt? És vajon mi lesz holnap? - Nem bánthat egy ártatlan embert, Ön nem ilyen! – a poharam lazán ürítem ki, mintha csak víz lenne és bár igen csak rosszul esik, valahol mégis jól. Nem érdekel, hogyha hatni fog, hasson, most csak az érdekel, hogy Piton ki is valójában. - Úgy beszélt azokkal a férfiakkal, mintha barátok lennének, mintha még külön tanította volna őket… - kezdek bele zavartan, miközben kezemmel a törölközőm szélét kezdem piszkálni, mely combom közepéig ér csak nagyjából. – Félelmetes volt és egy időre én se tudtam, hogy segíteni fog-e vagy sem. – végül szép szemeim ismét a másikra vetülnek, most pedig tudhatja a tanár, hogy attól féltem, hogy tényleg bántani fog. Valószínűleg nem érdekli az, hogy mit hogy éltem meg, hogy milyen lelki állapotban vagyok jelenleg, de én ezt nem tudtam még feldolgozni, még most se tudom, pedig nagyon igyekszem.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-21, 00:00
Ő csendben kivárja, míg a lány fürdik. A legtöbb esetben nem engedné ezt, sőt, szinte tombolna már a gondolat hallatán is, de most nem zavarja. Neki is időt ad, hogy rendezze gondolatait, fejben újra átélje a múlt egy-egy pillanatát, hol észvesztően régieket, hol a közelmúltat, felidézze, és magában mérlegelje, mik hangzottak el, avagy mi nem, mit mondhat el, mit nem, s mi az, ami már így is kitudódott. Ahogy a lány végzett a fürdéssel, kommentálja is hát a helyzetet, leginkább már csak azért is, mert valóban: tudott volna ő még várni... - Már az erdőben is zavart, másképp nem léptem volna közbe. - feleli színtelenül, jelezve, ha megszokottnak és természetesnek vette volna a jelenetet, akkor egyszerűen tovább sétál, jelét sem adva annak, hogy egyáltalán ott járt: egyúttal fel is hívja erre a figyelmet. Nyugodt szívvel elmehetett volna... Vagy épp beszállhatott volna a játékba. Hiszen a lány maga mondta, több is járna neki. Eztán csak felszalad a szemöldöke. - Nem rémlik, hogy kínáltam volna. - jegyzi meg szúrósan, majd csak elégedetten horkant, ahogy a lány szinte kiköpi a nedűt. - Csakugyan... A lány kérdésére a plafonra szegezi a tekintetét. - Alapjaiban rossz a kérdés. Halálfalókhoz...? Lehet hűséges bárki is annyi emberhez egyszerre? Akarhat affélét bárki is? A Roxfort pedig... Egy iskola, magában nem jelent semmit, épp olyan üres helyszín, mint a Három Seprű. Másfelől, felteszem, mind a ketten tudjuk, melyik a jó válasz ebben az esetben... Így nyilván nem is mondhatok mást. Albus Dumbledore maradéktalanul megbízik bennem, alighanem okkal. - szólal meg, némi hezitálás után. Eztán viszont egy torz fintor fut át ajkain, majd csak lehúzza a poharának tartalmát, s egyúttal újra is tölti azt, mielőtt bármit is mondana erre. - Erre egyelőre csak spekulatív válasszal szolgálhatok, attól tartok. A holnapi estét még... Alaposabban meg kell fontolnom, semmint, hogy elhamarkodottan tényeket közölhetnék róla. De ha a többi momentum érdekli, megjelenek a közös étkezéseken, megtartom az óráimat... Átlagos napnak ígérkezik.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-20, 23:44
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Ez az egész után igazán semmi humorom sincs magamra venni Piton szavait, így csak ciccegek egyet és ezzel ott is hagyom őt a nappaliban, nem foglalkozva tovább vele. Nekem is le kell nyugodnom, túl sok mindenen mentem át ma, mégis úgy érzem, hogy sírással már kiadtam magamból, legalábbis egy időre és most nincs kedvem ismét gyengének mutatni magam, ettől függetlenül bőrömet úgy dörzsölöm, hogy némileg piros is lesz. Nem akarom, hogy még egyszer ilyen kezek érjenek hozzám, tiszta akarok lenni, majd amikor mindez sikerül, akkor térek csak vissza a másikhoz, lassan sétálva ki hozzá a törölközőbe csavarva, amelyre ismét tud mit mondani. - Talán zavarja, hogy így lát? Az erdőben nem úgy tűnt, mintha érdekelné. – vetem oda neki és igen, most kezdem csak el felhozni a témát, miközben fenekem leteszem a kanapéféleségre, lábaimat összehúzom, hogy véletlenül se mutassak többet, mint kellene és ez után teszem fel a nagy kérdést, amire sejtettem, hogy milyen válasz fog érkezni. Az üvegre tekintek, amely az asztalon van és most kérdés nélkül nyúlok egy üres pohár felé, majd töltök ki magamnak az italból. A józanító főzet egyébként persze pont nincs nálam, Roxmortsba nem vittem magammal, de most szükségem van arra, hogy igyak valamit, hogy tényleg kikapcsoljak, mert ez a mai nap túl durva volt nekem. Nem tudom tehát, hogy mit iszom, csak ajkamhoz emelem a teli poharat, majd lazán iszom belőle egy nagy kortyot, de aztán felköhögve kapok torkomhoz. - Ez nagyon erős! – nem szoktam én ilyesmit inni, amit a másik is már nagyon jól tud, mégis, nem futamodok meg tőle, tudom, hogy most a pozitív hatását fejthetné ki az alkohol. - Maga kihez hűséges? A halálfalókhoz vagy a Roxforthoz? – bár engem megmentett, mégse tudom, hogy mit kéne hinnem, ahogy van valami, ami szintén érdekelne. – És mit fog tenni holnap? – itt most már ajkamba harapok és még egy korty whiskyt iszom, amely kellően végigmarja torkomat, de most ez nem számít. Hallani akarom az igazságot, mindent tudni akarok. Piton is meg fog kínozni valakit? Bántani fog egy embert, esetleg el is szórakozik vele úgy, ahogy velem akartak? Már a gondolattól is a hideg futkos a hátamon.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-20, 23:33
De még milyen messze jár gondolatban... Szinte megijed a ténytől, hogy valaki egyáltalán van a házban rajta kívül. Összerezzen, és szinte automatikusan nyúl vissza a szerephez - ahhoz a szerephez, amit a leggyakrabban ölt magára, és amellyel emiatt aztán szinte már egybeforrt. Tanárként minősíti hát a lányt, és nem túl hízelgően, noha a szörnyű az egészben az, hogy mindezt tán még komolyan is gondolja. - Igencsak gyér szaktudása lehet, ebben az esetben. Szinte szégyellem, hogy tőlem tanulta... - kommentálja, de mást már nem fűz hozzá. Egyébként a fürdőszobában jellemzően csak oda illő és való holmik vannak, igaz, akad több is, ami eléggé hasonlít egymásra. Mind hasonló, ha nem ugyanolyan, henger formájú tégelybe zárva, csupán színük, szaguk, esetleg állaguk, ami eltér, na meg a mennyiség, ami az adott tárolóban rejtezik. Akárhogy is, olybá tűnik, szerinte elvárható, hogy az ember ezt meg tudja különböztetni... Legalábbis érdemi segítséget nem kíván nyújtani. Ő maga különben még mindig - vagy már megint, ki tudja - a széken üldögél, mikor a lány kilép, dolga végeztével. Ő nem váltott ruhát, ugyanazt viseli, mint akkor, mikor megjöttek, igaz, így talár nélkül furcsán festhet: nemigen mutatkozik ő így, sőt... Ujjai között a pálca helyett most már egy poharat forgat, az félig tele van, vagy legalábbis félig üres. Az asztalon a hozzá tartozó üveg áll, ez most épp whisky, egy fiatalabb darab. Tekintetét a lányra veti, s felvonja szemöldökét. - Kivártam volna, míg felöltözik. - jegyzi meg, mintegy mellékesen, de aztán kelletlenül bár, de a lány kérdésére is felel. - Az túlzás lesz, hogy szeretnék, attól tartok. - közli, de a hangjából hiányzik az elutasító él, sejthető: ha nem is akar, de fog. Azonban arra nem mutat hajlandóságot, hogy magától bele is kezdjen, olybá tűnhet, kérdés nélkül ez a beszélgetés nem fog előbbre mozdulni. Ő legalábbis kissé elgondolkodva tanulmányozza a lányt, ujjai pedig a poharat babrálják: kicsit tán kevésbé kontrollálja magát, azt, amit kifelé mutat, tán az otthoni környezet miatt. A leány egyébként leülhet, különösebb gond nélkül, hiszen ott a pamlag, üresen áll...
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-20, 23:13
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Ha már Piton ide hozott, akkor talán nem bánja, hogyha elmegyek fürdeni, és lemosom magamról annak a két mocsoknak az érintését, melytől még mindig a hányinger kerülget. Ahogy meghallom az útbaigazítást, meg is indulok a megfelelő irányba, de ott akad némi problémám, amelyre akkor döbbenek rá, mikor már nincs rajtam éppen elegendő ruha, így marad a másik megoldás, a törölközővel való takargatás. Piton viszont mintha valahol máshol járna, mivel ahogy megszólítom, láthatóan kizökken valamiből, majd ez után jön a szokásos kioktatás, melyre valahogy most nagyon nincs szükségem. - Astrid! És jobbnak láttam megkérdezni, még mielőtt valami más szert kenek magamra. – enyhe célzás arra, hogy fogalmam sincs, hogy mi minden található nála és nem szeretnék negatív meglepetéseket. Mindenesetre az ajtó kissé hangosabban csapódik be mögöttem, majd kezdem el vizsgálgatni a tégelyeket, így némi idő után rálelek a megfelelőre, tehát jöhet végre a jól megérdemelt fürdés. Fogalmam sincs, hogy miféle tusfürdő ez, de elég bizarr már a gondolat is, hogy Piton illata fog körüllengeni, hiszen mégis csak az ő holmijával fürdök. Kicsit bele is feledkezem a szimatolásba, majd végül nekikezdek a fürdésnek, majd jó negyed óra telik el, mire az ajtó ismételten kinyílik, én pedig mezítláb sétálok vissza a nappaliba, nedves testem körül egy törölközővel, hajam pedig vizesen keretezi csinos arcomat. Csak néhány csepp víz hullik alá a padlóra, de egyelőre még nem óhajtom visszavenni szakadt gönceimet, így miután a nappaliba érek, csak körbepillantok, valamiféle kanapé féleség után kutatva, de ha az nincs, akkor maradok állva és úgy nézek ismét a tanárra. - Szeretne beszélgetni arról, ami történt? – kérdezek rá halkan, de mégis lényegre törően, magabiztosságot tettetve, de a gond az, hogy nagyon is máshol jár az agyam, méghozzá rajta. Nem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe kerülünk, főleg nem a tegnapi nap után, akkor olyan más volt, de én már talán nem is lehetnék ennél jobbna összezavarodva, már ami Pitont illeti.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-20, 23:05
Felvonja szemöldökét, majd csak türelmetlenül legyint erre. - Kétlem, hogy beható ismeretekre lenne szükség ehhez. - feleli egykedvűen. Nem kell minden második férfival henteregni, hogy az ember lánya túl legyen egy-két felületesebb kapcsolaton, és rájöjjön, hogy a szavak nagyja mázos hazugság. De ez nem az ő dolga, végső soron, nem fűz magyarázatot sem az előbbi szavaihoz, sem a pár perccel korábbiakhoz. Az külön jólesik neki, hogy a lány elfogadja a válaszát, és egyelőre nem firtatja a kérdést. Jobb is így, ő maga sem akarja ezt nagyon firtatni egyelőre. Magában azon tűnődik, vajh mit mondhat el, és mit nem. Igazából már így is túl sok mindent mondott ki... De mégse mehetett vérre egyből a két idiótával. Már mindegy... Ahogy megérkeznek, belesüpped hát a székbe, és szinte megszűnik létezni, tudva, hogy a lány úgyis oda lesz egy darabig... Mikor amaz mégis visszajön,s rápillant, ő épp üveges tekintettel réved a bal ezére, az alkarjára, egészen pontosan. A fene tudja, mégis mit láthat ott... A hangra összerezzen és felkapja a fejét, összeszűkülnek pupillái, s egy fél pillanatra olyan, mint, akit megzavartak valami nagyon fontosban... Vagy épp titkosban. Alighanem csak a gondolataiban, igazából - mi másról is lehetne még szó? - Elsős tananyag, McCaine, ha nem képes magától felismerni, borítékolom, hogy nem megy át idén a vizsgáin... - közli, mint, ha csak élete legidiótább kérdését hallaná valamely óráján. Mindenesetre válasszal nem szolgáltat...
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-20, 22:46
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]A probléma az, hogy amíg az a két halálfaló felkötött és levetkőztetett, Piton majdnem mindent látott már belőlem, nem szabadott volna, nem voltam én erre felkészülve, hogy pont ő… Szóval kész katasztrófának érzem, és most, hogy ismét megnéz és amit mond… Nem tudok hinni neki. Eddig nem ezt mondta, nem ezt mutatta irányomban, de amikor kérdez, akkor végül bólintok neki, hogy igen, annyi múltam, de a következő kérdésére csak zavartan piszkálom meg hajamat. - Nem értek a férfiakhoz. – ismerem be, de ezt már eddig is tudhatta a másik, hiszen tudja, hogy szűz vagyok, ami azért meglepő lehet, hiszen az én koromban sok lány már nem az és tényleg nem vagyok én olyan csúf, hogy ne vegyenek észre. Na de most nincs kedvem ezen agyalni, véletlenül se, így inkább a Roxfortról esik szó, majd pedig arról, hogy mit is mondanánk Dumbledore-nak, aki talán átlát rajtunk, de vajon Pitonon is teljesen? A válaszával egyelőre még beérem, még nem puhatolózom jobban, tudom, hogy ez a hely nem megfelelő rá, de később nem fogja megúszni azt, hogy elmondja, mi volt az, amit láttam, ahogy viselkedett. Egyszerűen nem fogom ennyiben hagyni, össze fogom szedni minden bátorságomat vele kapcsolatban. A hoppanálást követően viszont egy olyan helyszínre érkezünk, amelyben nem hiszem, hogy túl sok diák járt volna már előttem, így őszintén meglep, hogy elhozott magához. Igazából sok mindenre számítottam, de erre csak nagyon minimálisan, még akkor is, hogyha el akartam egyszer jutni ide. És hogy érezzem otthon magam? Ha már így felajánlja, akkor akad valami, amit szeretnék, méghozzá egy forró fürdőt venni, úgyis van még bőven időnk. A kérdésre elég rövid választ kapok, először egy pálcamozdulat történik, melytől a szekrény új helyet vesz fel és egy szűkebb folyosó nyílik meg előttem. - Köszönöm! – gondolom ott fogok majd találni törölközőt is, így ahogy mondta, arra megyek, amerre kell, nem pofátlankodok be másik ajtón, egyelőre még nem tennék ilyet, ehhez illemtudóbb vagyok. Így végül kinyitom a fürdő ajtaját, majd még mielőtt besétálnék, egy pillantást vetek Pitonra, végül eltűnök az ajtó mögött, amit becsukok magam után. Lassan csúsztatom le magamról a férfi talárját, majd pedig megengedem a vizet és amikor kellemesen meleg lesz, vetkőzni kezdek, ez után pedig felmérem a terepet. Egy törölközőt készítek az egyik székre, majd ez után kezdek a tusfürdő keresésébe, de akárhogy is nézem, csak néhány tégelyt látok, címkék nélkül. Mivel már sikerült levetkőznöm, így csak magamra csavarom a törölközőt, majd kinyitom az ajtót és kipillantok a folyosón, egészen Piton felé. - Piton professzor, melyik tégelyben van tusfürdő? - véletlenül se szeretnék mást használni, nem lenne vicces, én pedig egy bájitaltan tanár lakásán vagyok, szóval jobb az óvatosság. Ha megkapom a választ, akkor csak ez után merülök el a vízben, méghozzá teljesen. Kis időre tehát a kád ellep, így szőke tincseim is csurom vizesek lesznek és csak néhány másodperc múlva jövök fel a felszínre. Nem sietek, tehát el fog tartani egy ideig, amíg itt végzek…
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-20, 22:28
Valójában nem lát semmi olyat, amit ne látott volna már... Így legfeljebb "felfrissíti az emlékezetét" épp. Gunyorosan ciccent a lány szavaira, majd csak megszólal, tele szarkazmussal... - Tizenhét múlt, igaz, kedves? És még minden esetben hisz a férfiaknak? - ingatja lemondóan a fejét, de mással nem kommentálja a lány kérdését: nem megy bele, hogy az tán már megint provokálja, és hogy tán már megint túl kihívóvá lett hirtelenjében. Tán meg kéne gondolnia magát, és ha eleddig el is utasította a lehetőséget, hogy... Játsszon a lánnyal, most mégis bele kéne mennie? Szó szerint?! Eztán csak morran egyet a kérdésre. - Amit kell. - feleli színtelenül, és nem mond ennél többet: érezhető, hogy amíg itt vannak, bizonyára nem is fog ennél többet kimondani. Hoppanálnak. A lányra pillant, lopva, reméli, nem fogja telibe hányni a nappali közepét, igazán szerencsétlen jelenet lenne... Minthogy ez elmarad, a székhez lép, s lezuttyan rá. A megnyilvánulásra tompán vállat von, csakugyan, akad néhány... Egykedvűen szemléli a lány arcán a meglepettséget... Na persze, soha senkit nem hozott még ide. Egy diákját sem, és nem véletlenül. Ez túl mélyen hatol az intim szférájába, amit nem enged meg egy diákjának sem, és nem véletlenül. Na persze, akadnak kivételek: Draco például járt már itt... De őt sem ő hozta ide, és az egy teljesen más eset, más kérdés. A lány kérdése nyomán csak lemondóan elhúzza ajkait, mint, aki máris megbánta a kijelentését, de int pálcájával az egyik irányba - a szekrény elmozdul, nem minden zajt mellőző módon, feltárva egy rövidke folyosót. - Balra. - kommentálja, de mást nem fűz hozzá. A fehérre meszelt, amúgy elég szűk, viszonylag alacsony mennyezetű folyosón három, egyszerű ámde vastagabb, barna színű fa ajtó van: egy szembe, egy jobbra, és egy balra.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-20, 22:03
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Bár a férfi meggyógyított, mégis, úgy érzem, hogy nem lenne jó ötlet máris visszatérnünk a Roxfortba, egyébként se tudom, hogy miként juthatnánk el oda észrevétlenül és ott hogyan lenne tovább. Én erre tényleg nem állok készen, egyáltalán nem, ezt pedig most próbálom megosztani a másikkal is, aki meglepő módon most végignéz rajtam, mely ismét zavarba ejt. A talár ugyan rajtam van, de azért láthat néhány részletet, többet, mint eddig, a válasza viszont őszintén meglep. - Az előbb nem éppen ilyen véleménnyel volt a testemről. – bököm ki bátran, és rögtön meg is bánom, ahogy elhagyják a szavak ajkaimat. Miért hozom én ezt szóba? Miért beszélek én ilyesmiről? Nem szabadna, be kéne fognom, így most hasonlóan teszek, miközben Piton a magyarázkodásra tér rá, hogy kinek kellene és kinek nem. - És Ön mit fog mondani? – kérdezek rá halkan, kíváncsian és sejtheti, hogy ez a kérdés elég sok mindent jelent. Milyen történetet fognak előadni? Az igazságot? Vagy azt némileg megszépítve? Talán nem ártana, ha ezt megbeszélnék és Pitonnak most az a nagy szerencséje, hogy én mellette állok, nem fogom elárulni azt, amit ma megtudtam róla, persze csak abban az esetben, ha őszintén elárulja nekem, hogy mi volt ez az egész. De még nem most, előbb tényleg el kéne tűnnünk innen valami biztonságos helyre. Kezem kezébe kerül, amelyre finoman rá is szorítok, jelezve, hogy tényleg komolyan gondoltam azt, hogy máshova kellene mennünk, ő pedig mindezt csak egy pillantással jutalmazza, ez után pedig jön a hirtelen rántás, amelynél a levegő is bennakad egy rövid időre. Elég sokszor utaztam már így a szüleimmel, de most ez az egész után nem gondoltam volna erre, így amikor lábaim ismét talajt érnek, némileg rátámaszkodom a professzorra, de csak rövid időre, amíg minden helyre rázódik. Ez után nézek csak körbe a sötét, picit se barátságos helyen. - Mennyi könyv! – az első dolog, amit kiszúrok és azonnal felragyognak szemeim. Áh, dehogy vagyok stréber… Lassan, bátortalanul teszek beljebb néhány lépést, miközben körbe is fordulok és ez után hallom meg a meglepő mondatokat. Piton ezek szerint a saját otthonába hozott… Igazából soha se képzeltem el, hogy hol élhet ő, milyen körülmények között, de elég meglepő számomra az, amit látok. És hogy érezzem otthon magam? Ezt komolyan mondja? - Akkor, ha szabad… elmehetnék lefürödni? Le akarom mosni magamról azoknak a férfiaknak az érintését… - remegek is meg, miközben lassan átölelem magam. Őszintén most még a bort is elfogadnám ez az eset után, de egyelőre nem hozom szóba, inkább az érdekelne, hogy merre van a fürdő, mert láthatóan nem merem igazán otthon érezni magam, hogy egyedül induljak felfedezőkörútra, szóval Pitonnak kéne megmutatnia vagy legalább útba igazítania.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-20, 21:37
Nos, kétségkívül, hát még, ha nevetve csatlakozott volna az invitálásra, és mind a hárman átmennek a lányon, így, vagy úgy! Biztosan egyedi élmény lett volna... Akárhogy is, magyarázkodni nem kezd, és nem is adja jelét, hogy szeretne, holott alighanem ő maga is tudja, érzi, hogy itt bizony kelleni fog. Érdekes ez - a lány magától magyarázkodott eddig mindig, szinte pánikszerűen, akkor is, ha épp nem volt szükséges, ezzel szemben olybá tűnhet, neki külön kérvényre van ehhez szüksége, mert magától még akkor sem tenne ilyet, ha nem csak értelmetlen kibúvó lenne, hanem valóban indokolt, sőt, szükségszerű magyarázata a történteknek. Szusszant, s a lányra pillant annak szavai nyomán, kéretlenül is, de újból végigmérve őt, fürkészőn, kihasználva, hogy nem takarja túl sok minden... Olybá tűnhet, most viszont elidőzik egy-két kényesebb ponton a tekintete, mielőtt felelne. - Nem látom okát, hogy szégyenkeznie kéne. - feleli közönyösen, mint, akit a legkevésbé sem hatja meg a helyzet. Habár, hogy a szavai pontosan mire vonatkoznak, az kérdéses... - Ahogyan válaszolni sem kénytelen a legtöbbeknek. Ami azt illeti, úgy vélem, az igazgató úron kívül senki sem lesz, akinek kötelező lenne felelnie... És elsősorban vele is nekem kell elszámolnom. - közli. Mostanra talán valamelyest rendeződtek benne a dolgok, mert ha mást nem is, hát visszazökkent a magázódásba. Összepréseli ajkait, ahogyan elgondolkodik, érezhetően a lány olyan kérés elé állítja, amelynek nem szívesen tesz eleget. Azonban... Ő sem akar magyarázkodni. Legalábbis nem többet, mint az feltétlenül szükséges. Nem húzódik el különben, noha egy furcsa pillantással épp jutalmazza az érintést. Nincs ő ehhez hozzászokva... A legkevésbé sem. Hirtelen rántás, előjel, figyelmeztetés nélkül, a helyszín elmosódik. Az új helyszín szinte rögtön feltűnik... Piton házában vannak. Zárt térben tűnnek fel, egy nappaliban, egészen konkrétan. Egyértelműen azt sugallja a hely, hogy ritkán lakják, ebből adódóan kissé elhanyagolt: a bejárati ajtó szinte közvetlenül egy szűk nappaliba nyílik, ami némileg sötét gumiszobára emlékeztet. Minden falat plafonig érő könyvespolcok takarnak, tele jórészt fekete vagy barna bőrbe kötött, régi kötetekkel. A mennyezeti lámpa gyertyáinak halvány fénykörében egy ócska pamlag, egy régi karosszék és egy rozoga asztal áll. S ők ketten ennek közepén állnak... Ő maga elereszti a lány kezét, lemondóan sóhajt, odalépdel, és lerogy a székbe. - Érezd otthon magad. - veti oda egykedvűen, szinte megsemmisülten.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-20, 21:13
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Igen, tény, mindig lehet még rosszabb, de valahogy most már nem érzem úgy, hogy ez így lesz. Piton segített, még akkor is, hogyha közben folyamatosan bántott engem, a lelkem, de legalább megmentett attól a két halálfalótól, így pedig megőrizte testi épségemet, mégha nem is teljesen. Sokkal nehezebb lenne, ha megerőszakoltak volna, bele se merek ebbe gondolni, így hát hálás vagyok azért, amit tett és bár nem tudom, hogy mindaz, amit hallottam tőle, igaz-e, de talán nem is most kéne rákérdeznem erre. Rám is tartozik úgy hiszem, ahogy Pitonnak se mindegy, hogy beszélek-e erről az esetről esetleg egy másik tanárnak, szóval idővel úgy érzem, hogy minden sorra fog kerülni közöttünk, de előtte még a gyógyítás. Nem hittem volna, hogy tényleg segít rajtam, hogy ilyen szinten rendbe hozza sebes testemet, amely közben bár továbbra is lát, láthatóan nem figyel, érdektelenül fürkész, csakis a feladatára koncentrál. Kezdem felfogni, hogy nem jelent neki semmit se az, amit én nyújtani tudnék, túl kevés vagyok én ahhoz, hogy az ő engem akarjon, de akkor… mi volt az a csók a konyhában? Az jelentett valamit, senki se csókol meg csak úgy egy másik embert, mert miért ne alapon, főleg nem egy tanár, akinek olyan a híre, mint Piton professzornak. Végül a sebeim rendbe jönnek és nemsokára már szakadt ruháim is rajtam lesznek, így lépek oda bátortalanul a másikhoz, majd teszem fel neki a nagy kérdést arra utalva, hogy akkor miként haladunk tovább. - Nem akarok a Roxfortba menni… így. Én nem állok erre még készen és a sok kérdésre. – mindenki kérdezne, ez egyértelmű. Kisírt sebek, véres ajak, csúnya nyak, Piton talárja, mely alatt szakadt cuccaim találhatóak. Jobb lenne inkább este visszatérni, amikor fellopózhatok majd a klubhelyiségbe, nem pedig még most. - Vigyen el máshová… kérem. Nem érdekel, hogy mi bölcs döntés vagy mi nem. – végül kezem lágyan az övéhez ér, szép szemeimet pedig a fekete íriszekbe fúrom. Bár azt akarja, hogy ne érezzek így, ezzel mégis elérte azt, hogy ne tudjam egykönnyen kiverni a fejemből.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-20, 21:00
Ő sem szól többet, hisz értelmetlen. Magában azért vadul pörögnek a gondolatai... Holnap, nincs túl messze. Időszerű lesz lélekben felkészülnie, mert ezt nem hagyhatja figyelmen kívül, és igazán jól sem jöhet már ki mindebből. Kifürkészhetetlen tekintettel pillant eztán a lányra, jelét sem adja, hogy bármit is kiváltana benne a látvány. Talán csak túl sok ilyet látott már...? Vagy csak valóban profi az érzések, érzelmek elrejtésében? Esetleg tényleg ennyire hidegen hagyja? Akárhogy is, nem mutat különösebb érzéseket, érzelmeket a látvány okán. Kifürkészhetetlen, megfejthetetlen marad, az egyetlen, ami érződik, a türelmetlenség, a feszültség, ami viszont szinte a levegőben vibrál, és nem a lány állapotának, kisírt szemeinek szól elsődlegesen. S láthatóan nem hatja meg az sem, hogy a bizalom, mintha sose lett volna, tűnt tova. Nem, nem így tervezte, a legkevésbé sem, de azt azért sejtette: el fog jönni a pillanat, amikor a felé táplált, alapjában véve indokolatlan bizalom előbb-utóbb meginog. Miért is ne inogna? Ne megy diákja van, aki jónak, és legbelül kedvesnek tételezi őt, de jellemzően mind rájön, hogy téved. Előbb,vagy utóbb. Aki persze nem, nos... Meglehet, időnként velük szemben visszaél a helyzettel. De ez egy másik történet. - Mindig lehet rosszabb... - feleli, szinte suttogva, és a lánynak lehet egy olyan érzése, hogy nem is annyira neki, semmint saját magának címzi a szavakat. A lány remegésén, pironkodásán nem akad fen, tán észre sem veszi, ahogyan azzal se foglalkozik különösebben, hogy mennyire akarja elrejteni magát a fürkésző tekintet elől, avagy mennyire nem. Eztán elmélyed a gyógyításban. Alapvetően nem ütközik igazán nehézségbe: sok sötét varázslat van, amely feladja a leckét, némelyik gyógyíthatatlan sebet okoz akár, de ezek nem ebbe a kategóriába tartoznak. Ezek afféle sérülések, amelyeket különösebb gond nélkül tud orvosolni, még, ha a koncentrációját épp igénybe is veszi a dolog, és olyannyira oda fókuszál erre, hogy még a befejezést követően is csak késve reagál a lány szavaira, pár másodperces csúszással biccent csak ugyanis a köszönömre. Majd végigtekint hát a lányon, de az láthatóan most már jobban foglalkozik önmaga takargatásával, komoly baja tán nem lehet... Így feláll, és valóban elfordítja a tekintetét róla, meghagyva neki a lehetőséget, hogy had öltözzön fel, amennyire csak teheti, s takarja el magát, már, amennyire épp sikerül. Megrezzen, ahogy a lány újra megszólal, holott azt persze érzékelte, hogy melléje lépett. - Nem tudok a Roxfortba hoppanálni, attól tartok, sok más helyre pedig értelmetlen lenne vinnem... Vagy legalábbis nem feltétlenül bölcs döntés. - feleli, egyértelművé téve a válaszát: ha rajta múlik a döntés, ő könnyen lehet, igenis a séta mellett teszi le a voksát.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Piton & Astrid 2014-10-20, 20:31
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Úgy tűnik, hogy Anton most már csak száját húzza csak el, nem felelve arra, amit Piton mond, nem óhajt rá válaszolni, és eléggé egyértelmű az is, hogy miért. Ő akár a saját családját is feláldozná azért, hogy ő megmeneküljön, számára nem jelent az ilyesmi semmit. A beszélgetés pedig nemsokára olyan irányt vesz, amelynél jobbnak látják távozni, inkább egy másik alkalomra bízná a további erőfitoktatást, mi pedig kettesben maradhatunk. Nem… én már nem bírom azt, ahogy Piton hozzám szól, ahogy velem beszél és viselkedik jelenlegi helyzetemben, ennyi lehetne benne, hogy legalább inkább nem szól semmit, de nem is bánt tovább. Lehet, hogy még mindig csendességet vár tőlem, mégse hallgatok, egyszerűen elég volt, most már nem bírom tovább, így amikor végül felém néz, akkor kisírt, piros szemeimmel találkozhat, amelyben most már csak az erős félelem és a teljes megalázottság olvasható ki, a fájdalom, a pozitív érzések pedig mind eltűntek, melyek egykor benne voltak. Nem tudom már, hogy mire számíthatok a másiktól, így amikor Piton beszélni kezd, már fogalmam sincs, hogy hihetek-e neki. Valahol hiszek… akarok hinni neki, akarom hinni azt, hogy ő az az ember, akit sejtek a komor külső mögött, így nem távolodom el, amikor elkap és a földre segít, de mégis képtelen vagyok megmaradni állva, ezért kerülök térdre a földre, rám pedig a másik talárja terítődik, melyért egyébként hálás vagyok. Nem akarom azt, hogy tovább nézzen. Az utasítások természetesen eljutnak tudatomig, mégse tudom teljesíteni őket és nem azért, mert tegnap Pitonnak hála oly sebesek lettek a kezeim, hanem azért, mert a kötél miatt szinte nem is érzem őket. Ahogy viszont felém hajol, úgy remegek meg látványosan, miközben nyelek egyet. - Rosszabb se nagyon lehet. – az eddigiekhez képest, amik most történtek velem. Ahogy viszont talárját elhúzza rajtam, így nézve meg a sebet és egyben láthatja meg mellemet is, ismét vörössé válik az arcom, de a pálca már a sérülésemhez kerül, melyre némileg felszisszenek. Nem akarom, hogy lásson, annyira nem akarom, mégis, képtelen vagyok már ellenkezni, kezdek bízni abban, hogy tényleg segít nekem és ezt bizonyítja a halk kántálás, majd pedig az, hogy a fájdalom egyre kevésbé érezhető oldalamon, a seb összehúzódik és már csak a vér marad a helyén. Ajkam megremeg, miközben végül kezeimre tér rá, amelynél folytatja a gyógyítást és legnagyobb meglepetésemre a sebeket is eltűnteti, amelyeket valamilyen szinten ő okozott. Fáj, kellemetlen, mégse húzom el mancsaimat, mivel érzem, hogy segít, ahogy nemsokára az élet is kezd visszatérni a végtagjaimba. - Köszönöm! – mondom halkan, lassan nézve bele a másik szemeibe, ki nemsokára végigtekint rajtam ismételten, amire most már ösztönösen húzom össze magamon a másik talárját és csak ez után kezdek el lassan öltözködni, de azért igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni. Segített nekem, megmentett és meg is gyógyított, tudtam, nem szabadott volna egy pillanatra se kételkednem. Lassan sikerül annyira összeszednem magam, hogy fel tudjak állni, így picit erőtlenül lépek oda a másik elé, aki láthatóan feszült még mindig. - Hoppanálni fogunk? – teszem fel a nagy kérdést, mivel elég valószínű, hogy úgy tudjuk a legkönnyebben elhagyni ezt a helyet, de azt én is tudom, hogy az iskolába nem vihet el, oda nem tudnánk hoppanálni, de akkor a kérdés az, hogy vajon hol fogunk kikötni ez után? Vagy inkább gyalogolni szeretne? Nem lenne túl biztonságos és túl egyszerű se, nincs bennem jelenleg annyi erő, hogy ez menjen hosszú távon.
