2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem kerüli el azért a tekintetét, ha a nő egy-két emberel tovább, vagy többször foglalkozik, mint a többiekkel; ha akad, akin jobban rajtatartja a szemét; mintegy ettől függetlenül is azonban ehhez egyelőre nem társít jelentést. Hiszen ennek lehet sok oka, kapásból fel is tudna sorolni nem egyet, de talán tíznél is többet, így ostobaság lenne máris bármit is belegondolni a dologba. De azért megjegyzi a dolgot, s talán egyszer, akár a közeli, akár a távoli jövőben értelmet is nyer mindez, vagy csak egy nagyobb kirakós egyes apró darabkáiként egyszer szerepet kaphatnak eme kis morzsák. De talán soha nem lesz sem hasznuk, sem jelentésük, vagy csak túl későn, végül is bármi megeshet. De azért igyekszik mindent megtenni, megfigyelni, s majd az idő eldönti, hogy minek volt értelme, avagy minek nem. S persze, ily módon az is komoly jelentést hordozott volna, ha a nő visszautasítja őt, ámbár a közös játékukban az talán még az előbbinél is súlyosabb hiba lett volna; olyan, amit a nő sem engedett volna meg magának, akkor sem, ha nincs kedve ehhez az egészhez. Kinek van? Épp ez benne a szép. - Magad sem tudod, úgy érzem, miről beszélsz, ebben az esetben. Az egyik pillanatban minden kötelezettséget elutasítasz, épp csak másoktól várnád el, a másikban már önmagadtól is, részben... - jegyzi meg lassan, jelezve, ő némi ellentmondást érez a nő szavaiban; talán ő maga sem gondolta át eléggé önnön eszméit? - Kötöttségek nélkül a világunk maga életképtelenné válna, s ha nem lenne muszáj megcsinálni olyasmit is, amihez nincs kedvünk... Miből gondolod, hogy végül ás megtenné helyettünk? - végül csak elnézően megingatja fejét. Végső soron, Sheska kvázi fiatal még, fog változni, talán javára, talán nem... De itt és most valamelyest emlékezteti önmagára, még, ha egy súlyos évekkel ez előtti önmagára is, persze. Igaz, nem kívánná a nőnek, hogy azt az utat járja, melyet ő akkor, s végül még inkább hozzá hasonlatossá váljék; hiszen nem járna jól. Legalábbis ő így gondolja. - Gondold át ezt, legközelebb tán megvitathatnánk alaposabban. - teszi azért hozzá, sejtetve, nem kíméli a nőt, már csak azért sem. - Nem ezeket. - jegyzi meg, sejtetve, nem az iskolai bálokról beszél. Bár igaz, nagyon régen ezeket is várta. Nem merte elhívni partneréül Lilyt soha, de mindig vágyakozott, epekedett, hogy egy táncot azért kaphasson... Alig várta a bál napját, és sok egyéb nem is érdekelte, igazából. Aztán a történet új fordulatot vett, s többé esélye sem volt, hogy a lány egyáltalán szóba álljon vele, ő pedig egyre inkább megutálta a bálokat; ahol oly sok boldog pár, felhőtlen diák járt-kelt, nevetgélt, jött össze... Na persze, ha kérdeznék, nem ezt mondaná, sőt, talán még önmaga előtt sem vallaná ezt így be. Egyszerűen csak nem szereti a felhajtást, ami körüllengi ezt az egészet, a felesleges csicsázást és romantikázást, a "karácsony szellemét", és a tizenévesek hada alkotta tömeget, ennyi az egész... - Nem, abban hiszek, hogy bármi alapján hozza is meg a döntését, a házhoz tartozó legfőbb tulajdonságok a beosztás pillanatában megvannak az egyénben. Hogy ez mi egyébbel, s milyen arányban vegyül, az persze eltérő lehet, ámbár engem túl mélyen az már nem foglalkoztat. Sok diák jár ide, és szerencsére nem dolgom mindegyik lelkivilágával, mentalitásával behatóbban foglalkozni. Ennek alighanem kölcsönösen örülünk velük. - vonja meg finoman vállait. Így is van, mit foglalkozzon ő ezzel? Már ami a felszínt illeti, rémesen érdektelen. Persze, a valóság azért más... Ahogyan talán a házakról alkotott véleményét sem fedte fel teljes egészében, de szavai minden bizonnyal az igazság egy részét képezik. Már annak, amit ő igazságnak fogad el, persze. Mert, hogy mások mit hisznek, azt ki tudná megmondani, vagy, hogy mi a valódi igazság? - Ahol a remény kihal, ott nem marad más, mint pusztulás... Az ellenfelet sem tudod fizikailag, vagy lelkileg végleg megtörni, míg a reményeitől meg nem fosztod. - feleli elgondolkodva a kérdésre - Mindazonáltal jól kell megválasztani, hogy miben akarsz hinni. Az például eszement hülyeség, hogy ha egy diákom odajön hozzám a bálon, majd kedvesen, és aranyosan fogom fogadni őt. Reménykedni a valóság ismerete mellett is lehetséges. - teszi hozzá, némiképp magyarázva, ő ezt hogyan is látja, de a kimondatlan kérdésre nem felel. Persze, bizonyára neki is volt már olyan esete, mint amit a nő felvetett, de esze ágában sincs ezt sem elismerni, sem pedig példákkal alátámasztani. Nem, az a mesedélután nem ma lesz, de még csak nem is a közeljövőben, ami azt illeti. Mindazonáltal így nem is kérdez vissza, pedig tudja jól - biztos, hogy mindezt már Sheska maga is megélte, és aligha egyszer, inkább többször. Ez az élet velejárója szinte, amit kevesen tudnak megkerülni. - Azt hiszem, ebben az esetben tévedsz. Pont azért élnek a mának, és élvezik ki, mert maguk is tudják, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek rájuk, és sokuk készen állna hadba menni, ha meghallaná a hívó szót. De addig nem látják értelmét,hogy állandó készültségben legyenek, megtagadva maguktól mindent, amit élveznek. De hát nem ugyanezt hirdetted az előbb, szabadság címén? Tegyék, amit szeretnek? - kérdi ártatlanul, s inkább már bele sem megy, hogy talán a nő maga sem készül rá, hogy a másik oldal, akár a "jóké", akár a "rosszak egy másik csoportjáé" egyszer csak lecsap rájuk. Pedig ezek szerint kéne, méghozzá 24 órában. Persze, abban épp igaza van, hogy ő maga például egy ilyen buli estéjére időzítené a támadást: amikor nem is számítanak rá, és sokan ki is ütik, lefárasztják magukat... A pletykákra vonatkozó szavakra nem reagál már szavakkal, csupán bólint, jelezve, elfogadja őket, ebben most épp egyetértenek, s majd egyszer talán kiderül, hogy ha mélyebben megvizsgálják a témát, az egyetértés még akkor is igaznak bizonyul-e. S, hogy a nő terhes, arról nem tud, ámbár abban ő is biztos, hogy heteken, vagy maximum hónapokon belül mennie kell majd. Hányszor mondogatta már Dumbledore-nak, hogy rakja ki innen... De persze, érti ő, hogy csak így, hirtelen nem teheti meg, a politika, az intrika máshogyan kívánja, így kivárnak, de ettől még ő maga is rajta tartja a nőn a szemét... Hogy is ne tenné, hiszen megbízni képtelen lenne benne, azon egyszerű okból, hogy önmagát látja benne. Márpedig saját maga lenne az utolsó, akiben kész lenne megbízni, ha egyszer szembetalálkozna vele, véletlen. A nő következő szavaira csak egy illedelmes mosolyt mutat, sejtetve, nem fogadja el a választ, nem hiszi el, de itt és most, ebben a helyzetben nem tehet mást mégsem: tudomásul veszi, és igazként kezeli. - Nem árt hát vigyáznod, ha ily' kevéssé bírod az italt. - figyelmezteti hát jámbor módon, még, ha kételkedik is benne, hogy néhány korty, vagy pohár tényleg kiütné Sheskát. Bár ki tudja, mindenkinek megvan a maga gyenge pontja, a nőé lehet épp ténylegesen is ez. Végső soron, nem látta még különösebben italozni, akár ez is lehet ennek egyik oka épp. - Úgy gondolom, egy nem megfelelően feltett kérdésben igen, főleg a bormámor okozta őszinteség közepette. - biccent lassan, ártatlanul, de mást nem fűz hozzá. Ez ügyben talán kicsit elvakult, azt lát, amit akar. S ebben kétségkívül némi féltékenység is van, hiszen önző módon ragaszkodik saját pozíciójához, s a nő egyfajta konkurenciaként jelenik meg előtte gondolataiban. - Csakugyan, de nem erre vágysz... Hanem a kinti szabadságra. - emlékezteti - Bizonyára ott is körbevesznek ezen ismerősök... - veti fel, de igazán erre már nem vár választ. Így hát ahogyan a tánc véget ér, elereszti a kezeit, s finoman meghajtja magát felé. Na nem nagyon, az azért már túlzás lenne. - Örömmel hallom, hogy itt is jól érzed magad... Remélem, hozzájárulhattam ehhez, legalább valamelyest. További kellemes bálozást, Sheska. - búcsúzik hát, s suhan tova, eltűnve a tömegben.
//Köszönöm a lehetőséget ismét! Remélem, még összeakadunk! //
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sheska & Piton 2015-01-22, 10:55
Piton & Sheska
A szavaknak ereje van, ezt mondta. A szavak karddá válnak annak a kezében, aki jól bánik velük.
A figyelmem természetes, hogy főként azokra irányul, akik fontosak nekem, akik érdekel, hogy hogy vannak, de ettől még ugyanúgy elkalandozom másfelé is, hiszen fontos lehet ilyenkor is, hogy milyen információkat szűr le az ember pl. a kollégáiról, vagy épp akár egy-egy diákról, aki értékesebb lehet. Egyébként is szeretek megfigyelni és ez a bál most pont erre megfelelő. Igazából még csak nem is nagyon akartam táncolni, Connorral is maximum csak pár szót váltok majd, de még sem utasíthatja vissza az ember az ilyen... kellemes társaságot, mint Perselus nem igaz? A végén netán még zokon venné. - Attól, hogy valaki szabad még nem biztos, hogy megválik minden kötelezettségétől, bár persze... sose lehet tudni ki hogyan értelmezi a szabadságot. - oh én is tudom, hogy vannak dolgok, amiket meg kell tennem, de mégis csak van egy bizonyos határ, amin belül szeretek mozogni. Tudom, hogy felelősséggel tartozom a gyerekeim iránt és azt is, hogy itt van nekem Rasmus, nem tehetek meg bárkivel bármit, nem is akarok. Ezekkel tisztában vagyok, de mégis szabadnak érzem magam, mert a kötelességeimet én választottam meg, nem pedig mások osztották ki rám, nem feladatokat kapok, maximum kéréseket és ez elég nagy különbség, de persze, ha neki az tetszik, hogy megmondják, hogy mit tegyen, maximum ügyesen kiskapukat keres időnként... hát tegye, nekem ugyan nincs ebbe beleszólásom. - Szóval régen szeretted a bálokat... nehéz elhinnem ezt rólad. - sok mindent hallottam már a kollégáról, és nem hiszem, hogy régen akár az iskolás idejében sokkal lelkesebb típus lett volna, aki szívesen járt efféle bálokra. Nem... nem hinném, szerintem akkor is utált mindent, ami egy kicsit is szép, vagy fennkölt, bár meg tudom érteni, a túlzott csicsa számomra is már inkább a giccs kategóriába sorolható. - Te is abban hiszel hát, hogy a Süveg mindig tökéletesen dönt és az adott házak tagjai csakis egyfélék lehetnek? Szomorú, azt hittem, hogy ennél azért jóval rugalmasabban gondolkodsz a világról... az emberekről. Kevesekre húzhatunk rá csak úgy könnyedén pár jelzőt. - mint ahogy ő sem mondható csak valamilyennek, biztos vagyok benne, hogy a felszín alatt rejlik valami más is, mert ez mindig így van. Mindenki mutat valamit, mindenkinek vannak tulajdonságai, de attól még mindenki változatos is épp annyira, amennyire erre szükség van. A felszín alatt ott a rejtett én, vagy épp a titkos vágyok, talán még abban a kis Hollóhátas lánykában is akad ilyen, bár rendkívül balga lépés lenne részéről, ha naiv remények formájában nyilvánulna meg ez. Igaz, hogy ennek a korban pont talán ez a szépsége, talán valaha még bennem is voltak effélék, csak az átlaghoz képest én korábban nőttem ki belőlük. - Te is tudod, hogy milyen a gyermeki lélek Perselus. Hajlamos reménykedni, néha még mi felnőttek is beleesünk ebbe a hibába. Mást látunk ott, ahol csak a kőkemény igazság van, de az ember már csak ilyen, bizonyára veled is előfordult már... ha nem is túl sokszor. - mosolyodom el. Nem hiszem, hogy ő mindig csak az aminek mutatja magát. Kemény és rideg... na igen, de így nehéz élni, és azért látom én azt a cseppnyi ajakrándulást, amit az a kis csevegés és tánc vált ki a két diák között. Egyelőre azonban jelentést nem társítok hozzá, a felesleges tippeknek mint tudjuk nem sok értelme van. - Nem is tudom, azért nem lenne rossz valamivel több reális világképű ember. Túl sok manapság az álmodozó nem gondolod? Azok, akik azt hiszik a világ nyugodt és már soha nem is lesz semmi baj, akik nem számolnak a rossz jövővel. - ártatlan megjegyzés csupán, szimpla fejtegetésnek hatnak a szavaim, semmi többnek. Nincs benne célzó szándék vagy bármi hasonló. Igazából nem is szántam annak. Őszintén úgy gondolom, hogy a mai generáció túlságosan nyugodt életet él, azt hiszik, hogy így tökéletes, így a jó nekik, hogy tanulnak, élik az életüket, aztán elmennek dolgozni, megöregednek és meghalnak... Unalmas, és semmitmondó cél ez, de mindig akadnak akik többre vágynak, azért is vagyok itt, hogy tudjam kik ezek, kikkel érdemes foglalkozni, akik nem akarnak ebbe a mérhetetlen unalomba belesüppedni. - Természetesen igazad van és persze... a pletykák néha még hasznosak is lehetnek. - bólintok egy aprót. No igen elvileg nekem sincs senkim, gyakorlatilag ezért kell elhagynom a kastélyt pár hónapon belül, mert túlságosan feltűnő lenne a tény, hogy elviekben egyedül vagyok és mellette mégis csak gömbölyödni kezek majd. Túlságosan sok kérdést szülne, amikre nem különösebben lenne kedvem válaszokat kitalálni. - Tudod hogy van ez, néhány korty bor és az ember máris őszintébb lesz a kelleténél. - nevetem el magam finoman. No igen, talán túlzó volt a megfogalmazás, bár különösebben nem érdekel. Az iskolában lévő férfiak nem ütik meg a mércémet és ezen nem fog változtatni az sem, ha ezt bárki zokon veszi netán. Amúgy sem hiszem, hogy kellene, hogy közöm legyen itt bárkihez is. Jól meg vagyok én így magamban, az az igazság, legalábbis amikor itt vagyok. Egyébként is határozott nő vagyok, akiknek nincs szüksége felesleges plusz emberekre maga mellé, maximum egyre... de ő pont hogy úgy fogad el, milyen vagyok, nem zavarja a stílusom, vagy a reakcióim. Egy olyan ember, mint Perselus... lássuk be számomra túlságosan olyan, mint én, zavaró, ha valakivel folyton vetélkedned kell. - Úgy gondolod, hogy egy kérdésben már maga a válasz is benne foglaltatik? Meglepő ezt pont tőled hallani Perselus, azt hittem, hogy ennél azért mélyebbre látsz. - kitérek a konkrét válasz adás elől, de akár veheti ezt másnak is, hiszen csupán egy kérdést tettem fel, ami nem jelenti azt egyértelműen, hogy én arra a régi életre vágyom, szimplán csak érdekel, hogy vajon ő hogyan van ezzel. - Régi ismerősökkel? Végül is téged is ide sorolhatlak nem de? Aztán persze ott van Connor, aki szinte a testvérem. - mondhatni ez egy igen, de nem sorolok fel neki senkit sem, aki gyanús lenne, hiszen Connor tanár, akiről tudjuk, hogy mi volt, de azt is, hogy Dumbledore kezeskedik érte, pont úgy, mint Perselusért... nem olyan nagy dolog, ha velük időnként beszélgetek nem igaz? Közben lassan véget ér a dal, én pedig végül elengedem a partnerem kezét és hátrébb lépek. Még egy apró pukedlifélét is megejtek. - Tudod... összességében nem érzem magam rosszul itt, még ez a bál is érdekes a maga csöpögős unalmassága ellenére is és valahol talán hiányzott a Roxfort. - mosolyodom el, majd még egy biccentéssel köszönöm el a táncot, csak aztán tűnök el a tömegben. Jól esne egy ital, netán egy szendvics és persze érdekel, hogy mi a helyzet Diederikkel és azzal a kis szőkével.
//Köszönöm szépen az újabb kihívást, remek volt! ^^//
Ő alapvetően kedveli a bálokat - olyan értelemben, hogy jók valamire, mert sokakat meg lehet figyelni, lehet kapcsolatokat építeni, véleményt formálni, és így tovább. Csupa olyasmire jók, amik itt és most nem valósulnak meg, legalábbis számára nem. Az iskolai bál egy nagyon sokad rangú dolog az életében, olyasmi, ami leginkább bosszantja, untatja, és úgy általánosságban is a háta közepére se kívánná. Legalább annyira szükségtelen és felesleges dolog, mint az ő személyes jelenléte. Persze azért, ha azt kiszúrhatta, hogy a nő kiket tanulmányoz oly nagyon - Ari, Die, Connor -, azt azért megjegyzi magában, még akkor is, ha egyelőre nem kapcsol hozzá különösebb jelentést. Talán nem is fog később sem. - Én nem hinném, hogy igazán fárasztó megjelenni valahol, majd a megfelelő pillanatban eltávot venni, amennyiben nem érzed a késztetést, hogy maradj. Az a fajta szabadság, amiről beszélsz, veszélyesebb, mint a laza kötöttségek. Ha mindenki teszi, amit akar, szép lesz az élet - talán egy-két napig. De a feladatokat előbb-utóbb el kell látni, és én nem látom akkora előnynek, ha valaki a szabadságra hivatkozva menekül ezek elől, kényszeresen kihúzva magát ezek alól. Valóban ekkora megerőltetés lenne itt lenni? - kérdi ártatlanul. Csakugyan, szerinte a kötelesség azért van, hogy elvégezzék, és az ember felelős, nem csak a munkája felé, de az elvei mellett is elköteleződik, felel önmagáért, a céljaiért, a szabadságában is, ami alól végső soron nem húzhatja ki magát. A túlzó szabadság vágya nem több, mint menekülés. Ettől függetlenül a túlzó kötöttségeket ő maga sem tűri, és talán éppen emiatt is tekinthető ő az iskola rémének. Mert a normák, a laza szabályok, kötöttségek már nem érdeklik. Vagy legalábbis ha önmagáról van szó, akkor nem, másoktól éppenséggel megköveteli a legtöbbet. - Úgy valahogy. Ha véletlenül elkezdeném várni ezeket, akkor még éppen idejében észhez térít, hogy ne tegyem. Meglehet, csupán kiöregedtem már ebből... - nem, tényleg nem táncol rosszul. Nem mert volna szégyent hozni az "otthoniakra". - A Griffendélesek bátrak, de hülyék. Egyszerűen nem ismerik fel a veszélyt, önnön gyengeségeiket pedig hevességgel és fejjel a falnak menetellel kompenzálják. A Hollóhátasok mások... Bármikor visszamondják neked bármelyik általuk ismert könyvet szó szerint, akkor is, ha csak az oldalszámot adod meg nekik, és ezzel ők is tisztában vannak. Ne lenne meg az önbizalmuk hát, hogy ők bármit tökéletesen tudnak? Nagy kár, hogy a lelkiviláguk mégis olyan törékeny, pedig igazán nem voltam durva... Fogalmam sincs, mit várt éppen tőlem szegény. Talán, ha nagyon elkezdek unatkozni, egyszer megsajnálom majd. - érezhetően nem bánja a dolgot. Nem csak úgy tesz, ez nem egy mesteri színjáték, őt tényleg nem hatotta meg a dolog. Astrid majd összeszedi magát, és túllép a dolgon, ennyi az egész, ez elvárható tőle, nem? Ez nem a lelkisegély szolgálat, és senki sem várhatta tőle, hogy majd kedves és aranyos lesz. S persze ő is elnéz Harryék felé egy pillanatra, ajkai kegyetlen fintorra rándulnak egy pillanatra, de aztán uralkodik magán, s rendezi vonásait. Potter... Valahova a pokol egyik legmélyebb bugyrába kívánja szíve szerint, a sors torz humora, hogy mégis tűzbe menne érte, ha kéne. Na nem érte, nem önmagáért, az a fiú semmit sem számít, semmit sem ér. Középszerű és ostoba... Ami a lányt illeti, tökéletesen illene is hozzá. Az se komplett, még akkor se, ha egyszer régen komp akart lenni. Belőle ki is nézné. - Már miért is kéne megsajnálnom? Nem vagyok senkije, és szerencsére ez kölcsönös, így amennyiben nincs annyi esze, hogy békén hagyjon, amikor van erre lehetősége, viselje következményeit. Ha nem tudsz elviselni valakit, akkor hangzatos megoldás, ha nem keresed a társaságát, ha erre még lehetőséged is van, akkor célravezető is... - von vállat. Így is gondolja, ámbár Astridnak nem engedné ezt. Neki már nincs választása, azonban nem kell tudnia erről a tényről. - Az apró csalódások erősítik meg, és készítik fel őket arra, ami a valóságban várja őket. Nem elvárható, hogy mindenki olyan legyen, mint mi. Egy olyan világban talán magad sem élnél szívesen. - feleli, mintegy mellékes tényként valahol. Igaz, szerinte ez egyértelmű is. Valahol azért talán mintegy nevelő, okító töltet lehet szavai mögött, végső soron ennyit talán megengedhet magának: idősebb annyival a nőnél, hogy egy-két intelmet megfogalmazzon, valahol talán ilyen volt talán a kötelességről szóló monológja is. Igaz, annyira azért nem töri magát, hogy formálja a nőt, vagy efféle, s szavai mögött még mindig ott van a puhatolózás szándéka is. Eztán azonban az ő identitása kérdőjeleződik meg, így enyhén felvonja szemöldökét. Ha még Albussal folytatná eme elmés társalgást a nő, azt megértené, esetében egyszer ő is komolyan elgondolkodott ezen, ámbár végül soha nem hozta szóba. Persze esélyes a dolog, hogy talán ő éppen úgy tévedett, mint a nő teszi most. Valójában nem is számít igazán... - Természetesen. Való igaz, hogy nincs sem feleségem, sem szeretőm, ámbár ebből talán kár lenne messzemenő következtetést levonni... Nem igaz? - szegezi neki a kérdést, utalva rá, hogy talán a nőnek sincs épp senkije, vagy legalábbis nem nyilvánosan. Az efféle részlet aligha lehet publikus, hivatalos. - Ha megfelelően kezeled, kifejezetten hasznos is lehet az a pletyka, még akkor is, ha irritáló és valótlan. Ha a kellő emberek is elhiszik, hasznodra válhat még, egyszer. - feleli amaz szavainak második felére, bár ez amolyan mellékes részlet szerinte. Igaz, ezzel talán sokat elárul a gondolkodásmódjáról azért. - Nem, kedves, mindössze kifogásoltam a módot, amelyen mindezt közölted. Szavaid értelme más volt, mint amit kifejezni kívántál - nem érdeklődöm irántad, ettől aligha kell tartanod. Ellenkező esetben azt már észrevetted volna. - feleli, sokkalta burkoltabban közölve, hogy a nő úgyszintén alulmarad az ő mércéje szerint az elvárásoktól. Ez nem feltétlenül a fizikumban keresendő, egyszerűen nem tűrne maga mellett olyan nőt, aki sok mindenben esetleg hasonlít rá. Még akkor is, ha a lány hibázott az előbb - legalábbis ő maga így véli -, az nem kétséges, hogy talán idővel ezt korrigálná, beletanulna előbb-utóbb. Miért is ne tanulna? Neki van annyi előnye az éveket illetően, hogy alighanem mire a nő jutna ebbe a korba, már túlságosan is hasonlóak lennének. Nem, kizárt, hogy elviselnék egymást, ez alighanem kölcsönös lenne ugyanis. Ajkai eztán megrezzennek, ahogyan a nő feleltét hallja. - Ki tudja, én élvezek-e egyáltalán bármit is, de kétlem, hogy úgy tűnnék, mint aki itt érzi igazán önmagának magát. Azonban... Csakugyan, szabadságra, régi életre vágynál? Mily meglepő ezt hallani... - bólint, a nő elszólta magát. Gyanús volt eddig is; ezt pedig ő most már biztos jelként kezeli, melyet az esetleges korrigációs kísérletek könnyedén ronthatnak. - A régi élet megidézéséért, talán néha, ha összejársz még a régi ismerősökkel, enyhül eme vágy, nem igaz? - ártatlan kérdés a javából. Legalábbis, ami a hangját illeti, ami a tartalmat... Mindketten tudják, miről is szól e kérdés valójában, ezúttal ugyanis elég nyílt és egyértelmű.
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sheska & Piton 2015-01-08, 22:18
Piton & Sheska
A szavaknak ereje van, ezt mondta. A szavak karddá válnak annak a kezében, aki jól bánik velük.
A bálokért én sem vagyok kifejezetten oda, unalmasak... semmitmondóak, gyakran még fellengzősek is és olyasmiről szólnak, ami teljességgel értelmetlen és hidegen hagy. Csak azért vagyok itt, mert kell, mert tanárként kötelességem és mert figyelnem kell a gyerekeimre is, hogy ne csináljanak valami gondot, mert azért azt Ari nagyon tud, ha akar. Die pedig... beszélni fogok vele, hogy mi ez az egész ezzel a kis szőke lánnyal, aki azért lássuk be, nagyon nem illik be a mi kis családunkba. - Tudod épp erre céloztam neked legutóbb, az a nagy szabadság azért így nincs meg. Azt teszed, amit elvárnak tőled... elég fárasztó lehet. - végül is én is ezt teszem, de csak most és csak egy ideig, aztán el fogok tűnni szépen ebből az egészből. Nekem ne mondja meg senki, hogy mikor és mit csináljak. Egy valaki teheti ezt meg, de ő soha sem parancsol nekem, ő csak kérni szokott, amit pedig szívesen megteszek neki bármikor. Azért vagyok most is itt, hogy a segítségére legyek, hogy az ügyünkért tegyek minél többet. - Világos, legalább meg van az elrettentés, hogy máskor magadtól se vágyj ide. - mosolyodom el. Végül is... legalább nem táncol rosszul, úgyhogy mondhatom azt hiszem, hogy ennek is meg van az előnye, mármint annak, hogy pont ő kért fel. Legalább tényleg nem unatkozom olyan nagyon. - Híres Hollóhátas önbizalom? Erről se hallottam még, nem inkább a Griffendélesek a bátrak? Bár őket nem kedveled túlzottan nem igaz? - a tekintetem itt persze jelentőség teljesen az egyik általa leginkább nem kedvelt Griffendéles felé siklik, aki történetesen pont egy Hollóhátassal van együtt. Micsoda csodás párosítás! Harry Potter és Luna Lovegood... nem tudok ennél szórakoztatóbb látvány elképzelni, de komolyan. Ember nincs a talpán, aki ezen ne szórakozna remekül, biztosan rendkívül tetszetős lehet a látvány Perselus számára is. - Már majdnem azt hittem, hogy megesett rajta a szíved, de... hová is gondoltam. Egyébként is kölykök, azt hiszik hogy egy apró csalódástól a világ is összedől, de nekik még fogalmuk sincs róla, hogy az élet miről is szól nem igaz, Perselus? - nem azt mondom, hogy én vagyok itt a legöregebb, de sok mindent láttam már és éltem át, ahogy a kolléga is. Nem mondom, hogy lenézem az ide járó diákokat, de azért mindketten tudjuk, hogy ők... hát nem sok mindent tudnak a valódi életről, és egy-egy kisebb törés is akkora csalódást okoz náluk, mintha a világuk dőlt volna össze... szomorú... szánalmas. - Oh, nem hiszek én a pletykáknak, de tudod... néha az efféle kis mendemondák is tartalmaznak hasznos információkat, sőt egy-egy pletyka nagyban meg tudja nehezíteni az ember életét. - barátságos mosoly suhan át az arcomon, ahogy egy újabb lépéssel suhanunk tovább a parketten. Azért így jóval élvezetesebb a bál, ezzel a kis szópárbajjal, amit itt alkalmazunk. Határozottan tetszik nekem a dolog, még egy kicsit arról is elvonja a figyelmemet, hogy mennyire rémesen giccses a dekoráció. Hóesés? Mindenféle felesleges színek? Ettől lesz szép és egyedi... nevetséges! Talán a hibám oka az a pár korty volt, amit eddig megittam, vagy szimplán csak az én figyelmem is lankad néha, netán ez most nem is számít. Nem kell mindig tökéletesen a toppon lenni az ember lányának, olyasmit úgy sem kotyognék el soha, ami igazán fontos lehet. Egyébként is nem maradok már sokáig, ha már látszani fog rajtam az a bizonyos jel, akkor nem maradhatok tovább és nem is fogom bánni. Die és Ari itt lesznek, hogy figyeljenek, én pedig egyébként is Rasmus mellé vágyom már jó ideje. - Sértő számodra, hogy nem vagy éppenséggel az esetem? Ez azért meglep Perselus, hiszen te magad is azt mondtad, hogy nagyok az igényeid nem? - végül is én is csak hasonlót jeleztem, nem azt mondtam, hogy ő, vagy akárki más annyira rémesen gyenge lenne. Egyszerűen csak én másra vágyom, többre, nagyobb erőre. Az itteni felnőtt felhozatal...finoman szólva sem valami nagy szám. Gyengék... vérfarkasok... nem igazán az, amire nekem szükségem van. - A régi élet? Tudod... azért mégis csak más az igazi szabadság, mint itt a négy fala között meghúzni magunkat. Te komolyan ezt élvezed? - nem tudom elhinni, hogy soha egy kicsit sem vágyik másra, hogy neki jó ez az egész. Azt teszi, amit mások, azt teszi, amit elvárnak tőle... ez nem élet, nem olyan élet, ami az embernek jó lehet.
Megmenteni az unalomtól? Ó, hát igen, amilyen hős gavallér alkat, szent missziójának érzi az ilyesmit: aligha bírja elviselni, ha egy nőt unatkozni lát egy bálon. Nos, irónia nélkül is állítható: nem bírja elviselni az ilyesmit. szóval inkább hazamegy. Nem a magányosan unatkozó nő, hanem a bál miatt, igazság szerint, de ez részletkérdés, persze. Volt már bálon, nem egyen, de sosem érezte magáénak ezt az egészet, ez nem az ő világa, kicsit sem. Persze, talán némi alkohol ezen képes lenne oldani, valamennyit legalább, de nem... Itt és most az nem opció, így marad a kelletlen jelenlét, s ha már itt van, próbálja az idejét érdekesen, de legalábbis hasznosan eltölteni. S ami az érdekeset illeti? Rengeteg féle mód van, ahogyan ő azt értheti, nála ki tudja, épp melyik értelemben használja; néha talán még ő maga sem teljesen biztos benne. - Ugyan, csak nem hagyhatom, hogy itt und halálra magad... Túl közel lenne a segítség. - feleli ártatlanul, de aztán csak felsóhajt. - Mondjuk úgy, hogy illő itt lennem, ebből adódóan pedig erősen... Ajánlott. Elég jó a türelmem, de egy ponton azért már sok Albusból, és a győzködéséből, vagy akár utólag a hisztijeiből, és élménybeszámolóiból. - nem mondja ki, hogy muszáj itt lennie, de sejthető, hogy házvezetőként igazság szerint nem díjaznák túlságosan, ha úgy döntene, ő most inkább máshol kapcsolódna ki. Bárhol, csak nem itt. - Másfelől,persze, néha nekem sem árt az ilyesmi, feleleveníteni, hogy miért is nem vágyom ezekre. - teszi hozzá. A nő szavaira eztán megingatja a fejét. - Hárítanék? Ugyan, fogalmam sincs, hogy valójában milyen motivációk hajtották még, nem vitatom, meglehet, ha már így hozta számára a sors, lelkesen és magabiztosan vágott bele... Talán a híres hollóhátas önbizalom, vagy efféle. - feleli egykedvűen, hisz ki tudja? A Hollóhátasok jól és szívesen tanulnak, megeshet, egyszerűen elbízta magát, vagy csak valóban kihívást és lehetőségeket látott benne. Mit tudja ő ezt?! Ő maga is csak egy ígéret miatt mondott igent egyáltalán. Legalábbis ezt igyekszik közvetíteni a nő felé. Ebből a szerepéből pedig nem is esik ki egykönnyen, sőt... - Azt mondod, talán túl durva voltam vele, és egy álmot zúztam össze az imént? Eléggé... Meggyötörten távozott, már kezdtem azt hinni, el is bőgi magát, bár az már igazán nem az én ügyem. Legalább lesz mit mesélnie a barátnőinek, végső soron. A nő kérdése eztán azért láthatóan meglepi, de aztán csak megingatja a fejét kicsit. - Magasak az elvárásaim, attól tartok, és megeshet, nem is lennék képes hosszútávon tolerálni magam mellett senkit sem, ámbár vannak kétségeim, hogy a másik fél képes lenne-e engem tartósan tolerálni, elég nehéz természetű vagyok. Azt nem tudom, miféle pletykákat hallgatsz... - von vállat finoman - De abban biztos vagyok, hogy okosabb vagy, semmint, hogy pletykáknak ülj fel, annál sokkalta jobban figyelsz a környezetedre. Vagy azt kell hinnem, túlértékeltelek... Abban az esetben persze, gondolj rólam, amit csak szeretnél. - teszi hozzá nagy engedékenyen, egyúttal egyértelművé téve azt is, hogy őt aztán a legkevésbé sem hatja meg, ki mit pletykál róla. Az már más kérdés, hogy ha rájön, ki terjeszt effélét, nos... Az illető azt fogja kívánni, hogy bárcsak a lepedőn száradt volna meg. Eztán azonban a nő átlépi a határt. Olyan játékot játszanak most, ők ketten, melyben egyikük sem mond ki semmit, sem önmagáról, sem a csapatáról, melyben játszik, és a másikról sem kérdeznek nyíltan, így nem is sérthetik meg egymást egyértelmű módon. S persze, nem érte őt mély sérelem, melyen évek múltán is keseregne, de felhívja amaz figyelmét, hogy elvétette a határokat: hibázott a játékban! Igazából persze ő ezt nem bánja, arra következtet belőle, hogy a nő mégsem olyan gyakorlott, mit azt sejtette, és alapvetően mégsem lenne oly nehéz kiszedni belőle ezt-azt: aki egyszer hibázik, az hibázni fog legközelebb is. Legalábbis ő erre jut magában, s még az a kissé idegesítő mosoly sem tudja ebben elbizonytalanítani. - Nem tudhatom, másoknak milyen fontos a véleményed, habár ez egy iskola, több százan vannak, akiknek fontos lehet a véleményed, mert meghatározhatja az életüket... Azt nem állítanám, hogy számomra meghatározó lenne, de nem szívlelem, ha szándékoltan sértegetnek. - feleli. Persze, hogy nem, már csak azért sem, mert mások többnyire nem nagyon mernek ilyesmit tenni. Nincs hozzászokva, legalábbis a kollégái felől. Talán éppen ezért is lép ki az eddigi keretek közül ő is, és azt az eszközt használja, amelyet szinte mindig, mindenkivel szemben - a gúnyos, sokszor lekezelő stílust. Ez megszokott és könnyű neki, jellemzően ehhez nyúl első körben, és nem máshoz; semmi olyanhoz, ami megerőltető lenne: igen, ez ügyben ő is a megszokások rabja. Eztán azonban megrezzennek ajkai, kissé gunyorosan. - Tehát hevességet és vadságot hiányolsz az iskolából? Meglehet, a régi élet hívogató tulajdonságai hiányoznak?
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sheska & Piton 2014-12-31, 16:25
Piton & Sheska
A szavaknak ereje van, ezt mondta. A szavak karddá válnak annak a kezében, aki jól bánik velük.
Érdekes... ez jellemzően az a szó, amit sokféle jelentéssel is használhatunk. Óvatos megközelítése annak, ha valami negatívat akarunk nem annyira negatívan feltüntetni, de lehet valami ténylegesen érdekes is, amikor tényleg felkelti az érdeklődésünket. Sosem tudhatod, hogy a másik épp milyen formában alkalmazza, maximum abból, ha a reakciók alapján próbálod azt leszűrni. Ez a bál nem lesz érdekes, ebben biztos vagyok, maximum lehet néhány érdekes momentum benne, amikre hasznos figyelnem, mint mondjuk hogy mit művel Die azzal a szőke kislánnyal és talán még ez a beszélgetés is lehet érdekes a maga módján. Végül is az előző is annak minősült azt hiszem, annak ellenére, hogy nem sok mindenre jutottunk. - Köszönöm, igazán hálás vagyok Perselus, hogy meg akarsz menteni az unalomtól. De te hogy viseled a bált? Csodálom, hogy eljöttél egy ilyen eseményre... nem érzed túlontúl giccsesnek? - mert hát no lássuk be, hogy ő mindig is az egyszerűség híve volt, itt pedig nem minden fekete és nem minden egyszerű, sőt sok a látványos és hivalkodó szín, a csillogás és a látvány. Gondolom tanárként, házvezetőként kötelező itt lennie legalább egy ideig. Ennyit ugye arról a bizonyos szabadságról, amiről már beszélgettünk. - Szépen hárítasz, mint mindig, de azt sosem tudhatod, hogy az ártatlan lánykák ki után kacsintgatnak. Tudod az ő korukban mindenben meg lehet találni az izgalmasat, még egy mogorva professzorban is. Sőt talán... még izgalmasabb is az, ami nem átlagos. - oh, én is tudom, hogy így van ez, hiszen anno kit környékeztem meg? Rasmust... ő pedig azért cseppet sem az a rózsaszínbe öltözött herceg. Nincs szőke haj, se fehér ló, sőt érdes jellem van, ami felém nem nyilvánul meg. Már nem... de azért ő is kemény dió volt az elején és még sem riasztott el. Kár lenne hát azt megpróbálnia bemesélnie nekem, hogy az a lány csupán azért táncolt vele, mert valamiféle fogadást kötött. Persze... ez egy jó fedő sztori, de az arcán nagyon jól látszott, hogy nem volt ott félsz, vagy riadalom, aminek jelen kellett volna lennie, ha mindez igaz. Persze Pitonon nem láttam semmit, érthető, ő ebben profi, de egy fiatal leányzó még nem az álcázás mestere... főleg ha nem kényszerült rá sosem, mint mondjuk én. - Hát akkor ki való hozzád Perselus? Egyáltalán létezik olyan, aki a kívánságaidnak eleget tud tenni? Tudod egy idő után már érdekes pletykák kelhetnek lábra, ha midig az látszik, hogy a női nem nem igazán köt le téged. - szórakozott mosollyal ejtem ki a szavakat. Persze erről szó sincs, nem hallottam még olyasmiről, hogy a tanár úr a saját kapujára játszana, vagy ha még is egyértelmű, hogy csupán rosszindulatú pletyka, ami gondolom őt teljes mértékben hidegen hagyja. Engem pedig különösebben még az sem érdekelne, ha netán mégis igaz lenne. Egyébként is, azért ezt az arcába mondani nem sokan mernék, mégis csak nyílt tény, hogy nem mondhatjuk őt gyenge varázslónak, pedig még azért elég fiatal is, tehát... jobb vele óvatosnak lenni, még talán nekem is. Kár lenne tagadni, hogy ezen a látványos sértettségen rendkívül jól szórakozom, de komolyan. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen apró megjegyzés ezt válthatja ki belőle, ezért nem is tudom eltüntetni a mosolyt az arcomról egy ideig, még a keményebb szavak és az elég jól érzékelhető gúny ellenére sem. - Ez ennyire sértő lenne számodra? Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagyon fontos a véleményem akár neked, akár másnak. - nem veszem fel a szavait és végképp nem riadok meg attól, hogy milyen stílusra vált. A gúny egy tökéletes eszköz arra, hogy tudjuk a másikat egy kicsit sikerült megingatni, mert már olyasmit mondtunk amit nem tud reakció nélkül kezelni. A jól megszokott hidegség most egy kicsit megcsappant igaz? És ezzel végül is célt értem el. - Ilyen fontos ez, hogy számomra ki felel meg? Nem gondoltam volna, de tudod... az én elvárásaimhoz képest itt túlságosan nyugodt a többség. Semmi hevesség, semmi... vadság... unalmas. - csak a szépség és a giccs most a bálon is ez van jelen, de én mást szeretek. Pont azt, ami Rasmusban meg van, az az erő, ami hegyeket képes leomlasztani, az a vadság, amivel akár ezt az egész épületet is porrá zúzhatná. Az itteni tanárok... túlságosan egyszerűek.
Nos, nem tetszhet mindenki mindenkinek, ez így van rendjén. Neki sem Sheska az esete, igaz, ez nem a nő hibája, az már inkább, hogy olyan ruhát választott, amilyet. Neki nem tetszik istenigazán ez a választás, ráadásul egyszerre akar kihívó és visszafogott lenni. Nála ez nem telitalálat, no. Másnál talán az, de ő már csak ilyen - örök elégedetlen. Így aztán különösebb motivációt sem érez arra például, hogy eltüntesse a nőről a ruhákat, nem lenne a helyzet jobb. Illetve talán jobb lenne, de ez így nem derül ki. - Csakugyan... Akkor hát igyekszem tenni érte, hogy ne unatkozz. Legalábbis remélem, elég érdekes leszek számodra, legalább egy-két szám erejéig. - feleli lassan. Az persze nem kérdéses, hogy mindketten figyelnek a környezetükre, s mindkettejük esetében megvannak azok az emberek, akikre különösen odafigyelnek egy-két apróság miatt. Neki is akadnak ilyenek, még, ha kimondatlanul is, sokszor. Ajkai megrándulnak a nő szavai hallatán. Hát persze, ebben az esetben a tánc kap egy furcsa többletjelentést, és mindketten tudják, érzik, miről is van itt szó. A nő pedig jó felé tapogatózik, nagyon is, de ő ennek jelét sem adja. - Nem, attól tartok, az ártatlan lányok nem egy olyan Hercegre vágynának, mint én. Hovatovább, a magamféle hercegek sem vágynak túlzottan az ártatlan, tapasztalatlan lányokra. - közli lassan. - Hiszen táncolni vagy tudsz, vagy nem; és é az a fajta vagyok, aki megköveteli a tudást, nem pedig megtanítja azt. Még, ha ez nem is jelenti azt, hogy elégséges lenne valamit tudni, és kész... - teszi hozzá. Nem, nem bújik össze fűvel-fával, de a pontos kritériumokra nem tér ki. Igaz, Astrid már ennyinek sem felelt meg, még a szó szerint vett táncban sem, ha csak azt a botlást nézzük... - Ugyan, leköti a figyelmemet, ideig-óráig, ha már erre vágyik, de látod,aztán rájön, hogy mégsem ez az, amit akart. Ostoba az, aki effélében fogad, szerintem összetörtem érzékeny lelkivilágát... De mit lehet tenni, bolond, aki azt hiszi, a karácsony szelleme majd megóvja attól, hogy a lelkébe tapossak. Nem... Attól tartok, valóban nem nekem való az efféle naiv csitri, mint például ő. - ért egyet. Szavai részint igazak, s ha valaki eléggé elmélyülten figyelte őket, nem is kételkedhet, hiszen valóban igencsak megtörte Astridot ma, nem volt túl kedves, mondhatni. De hát ő sem lehet mindig az, sőt. És persze a nő ismét jó felé tapogatózik: őt nem érdekli nagyon sok minden, negatív és magába forduló gyakran, pont tesz a családra, és az efféle értékekre. Legalábbis kívülről. Belülről érdekli őt a család, de csak a leszármazási, az, hogy saját családot alapítson, számára nem téma. Az volt, és lehetett volna az még sokáig, de a sors máshogy rendelkezett. Ő pedig nem küzd, vagy lázadozik ez ellen, egyszerűen vállat vont, és eldöntötte, hogy akkor hát nem lesz családja. Soha. Ez ilyen egyszerű. Persze, részint emiatt is, kicsit talán féltékeny, irigy másokra, akiknek ez összejött, és ez leginkább csak akkor mutatkozik meg, amikor dühvel, agresszíven vagy kegyetlenül lép fel valaki, vagy valakik ellenében. Egyébként nagyon ritkán, mondhatni, soha... Eztán viszont megakad, felszalad szemöldöke. Szóval a nő már amúgy is táncolni akart volna, végül eleddig nem tette, mert itt senki sem elég jó hozzá. Főleg a tanári kar tagjai közül nem. Ó, nahát. - Minő bájos, de talán nem túl bölcs dolog már a karriered elején vérig sérteni az egyik házvezetőt, nem gondolnád? - kérdi vészes lassúsággal, és a nő maga is érezheti, hogy időszerű lesz visszakozni; alighanem a játékban, melyben eleddig úgy játszottak, hogy a mögöttes tartalom mindig rejtve jelenjen csak meg, most vétett a szabályok ellen ezzel a nyíltsággal. - De persze, mélységesen sajnálom, hogy nem felelhetek meg elvárásaidnak, fogadd őszinte bocsánatkérésem a teljes tanári kar nevében; ígérem, jövőre jobba összekapja magát a csürhe. - teszi hozzá gúnytól csöpögő hangon. - Bármi egyéb kívánság esetleg? Mond, mi kellhet, hogy eme magas elvárásoknak megfeleljen itt bárki is? Az persze nem is vitás, hogy eztán ha mást nem is, de kávémeghívás például biztosan nem lesz egyhamar.
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sheska & Piton 2014-12-21, 15:44
Piton & Sheska
A szavaknak ereje van, ezt mondta. A szavak karddá válnak annak a kezében, aki jól bánik velük.
Végül is a kolléga egyáltalán nem fest rosszul, de hát az én zsánerem egészen más. Nálam az erős karok jönnek be, de abból is csak egy az, amit igazán értékelni tudok, és ő most nem lehet itt, pedig vele táncolnék a legszívesebben, ehhez kétség sem fér. Még talán nem is voltunk ketten hasonló eseményen, amikor ennyire kicsíptem volna magam, bár igazából nehezen képzelem el, hogy milyen lenne ő egy elegáns ruhában. Valahogy nem passzol a természetéhez, no meg én egyébként sem ruhában rajongok érte, lehetőleg inkább minél inkább ruha nélkül. Azt hiszem neki is csak épp annyira tetszene az, ami most rajtam van, hogy minél előbb eltüntesse rólam. - Oh, hát tudod az ember ha épp unatkozik, akkor azzal foglalja el magát, hogy mindenre figyel, ami érdekes lehet. - mosolyogva rántom meg a vállamat. Na igen, és persze azért is vagyok itt, hogy mindenre figyeljek, ez a dolgom, úgyhogy természetesen mindent észreveszek, azt is hogy Piton kivel táncol, vagy épp hogy Die... ez utóbbi is felettébb zavar. Az a törékeny kislány nagyon nem illik a családunkba, úgyhogy remélem, hogy csak azért van vele, mert nem volt más, akit elhívjon, vagy a kislány annyira butuska, hogy arra jó, hogy mellette legyen, amíg megfigyelheti az környezetét, netán sokakat ismer. - Igen, ezt valahogy sejtettem, nem is nézem ki belőled, hogy ártatlan kislányokat hívsz táncra. - sokat mondóan mosolyodom el. Még hogy nem nézem ki belőle? Mert miért ne tehetné meg? Piton épp olyan rejtélyes, mint én magam, és attól még ugyanúgy férfi, akinek vannak igényei, lehetséges, hogy akadnak a kastélyban olyan lányok, akik az efféle sötét tónusra buknak, ő pedig miért ne használná ki ezt? Nem ítélném el, persze addig a pillanatig, amíg nem Arival játszik, de Ari nem olyan, akivel játszani lehet. - Őszintén meg is lepne Perselus, ha pont egy ilyen naiv, fiatal lány lenne, aki lekötné a figyelmedet. Minden bizonnyal nem a legizgalmasabb beszélgető partner. - mert hát miről fecseghetnek a korabeli lányok? Főleg azok, akik még nem sok mindent tapasztaltak meg az élet árnyoldalaiból, mint mondjuk az olyanok, mint mi. Kétlem, hogy a kollégát kifejezetten érdeklik a karácsonyi sütemények, vagy az otthont töltött ünnepi enyelgés. Valahogy minden távol áll tőle, ami kicsit is pozitív lenne, vagy jó érzésű. Én azért e miatt vagyok más, mint ő. Számomra fontos a család, más nem, de ez az egy nagyon is, értük bármit megtennék és azért egy együtt töltött karácsonyra is vágyom, talán meg tudjuk oldani, legalább egy este mondjuk Assar birtokán. - Nem mondanám, hogy az iskola tanárai közül bárki is megfelelne az én ízlésemnek. Talán túlságosan magas a mércém. - könnyed léptekkel követem le a zene ütemét, az arcomon most is mosoly játszik, az a jó sokat gyakorolt rajta, ami szinte már igazinak tűnik. Az itteni tanárok... nem igazán van köztük olyan, aki érdekes lenne számomra, még egy kicsit sem, maximum csak azért, mert tudni akarok róluk, tőlük valamit, de egyébként engem csak egy valaki érdekel, ő pedig sajnos nem lehet itt. Másnak nem is mondanék igent, még egy kávé meghívásra sem.
Látja ő, kit nézegetett a nő, legalább részben, és látta azt is, hogy Astrid is elnézett időnként Connor felé. Ahogyan persze azt is látja, kivel van Connor: még mindig. Talán nem furcsa ez, de talán mégis, megjegyzi a dolgot magában későbbre, hiszen érdekes dolog is ez. Talán ő és Connor nem különböznek olyan nagyon egymástól: legalábbis bizonyos dolgokban, épp csak akadnak dolgok, amik... Mégiscsak mássá teszik őket. Igazság szerint nincs baja a férfivel - ellenben például Lupinnal -, és ez a szerencséje: ezért sem firtatja igazán, vajh mi is történik ott igazán... Tekintete nem időzik hát sokat rajta, s egy unott körbepillantás után, mellyel felméri a környezetét, megállapodik tehát Sheska mellett, s köszönti. S persze, látja ő, hogy nem valódi a mosoly, habár ez persze már csak amiatt is így van, mert alapvetően kizártnak tartja, hogy az legyen: talán, ha valós lenne, sem látná annak. Igen, ez hibája neki is, mint mindenki másnak: alkalomadtán azt látja, amit látni akar, ami szerencsés esetben egybevág a valósággal, de néha külön utakon jár azzal. - Igyekszik az ember. - feleli a nő dicsérő szavaira. Azok sem őszinték, úgy véli. Persze, hogy jól áll neki a ruha, nyilván nem vesz fel olyat, ami szégyent hozna rá, vagy családjára, de mindkettejük megjegyzése csak a szokásos, szinte kötelező tiszteletkört takarja, és nem valódi véleménynyilvánítást. Valójában túl mélyen nem is foglalkoztatja őt, hogy a nő mit gondol róla ilyen tekintetben; ami pedig őt magát illeti, alapvetően nem rossz az a ruha, mégis, el tudna képzelni jobbat, másabbat. De hát ő mindig is ilyen volt, kritikus és tahó; a pillanat által adott dolgok sosem voltak elég jók számára, de nem is lehettek. Ez a piros... Bár maga a ruha nem túl kihívó, számára ez az élénk piros mégis kicsit már sok. A mérce nem valós, csupán egy idealizált vágyálom, és talán soha nem is volt ennél több. Lily... Igen, számára ő tökéletes lenne akár ebben a ruhában is, ha a nőnek ez tetszene, de bizonyára mást venne fel. Igaz, sose mondaná ki, hogy baja van a ruhával: ebben a viszonyban nem. Másokkal talán szívfájdalom nélkül közölné, sőt, még túlzásokba is esne, bár nem csúnya ruha, de bizonyosan akadna, akinek mást mondana. Gyorsan félresöpri a gondolatait, nem engedhet meg magának ilyesféléket, most nem. Sheska szavai mentén kezét nyújtja hát feléje, s ha elfogadja azt, akkor a parkett felé kíséri a nőt. Ajkain gunyoros félmosoly suhan át, de mégis kissé lemondó a hangja, ahogyan felel. - Remek megfigyelés, nem hoztál szégyent magadra... Ami azt illeti, kétlem, hogy bármelyik diákkal is olyan jó lenne a viszonyom, hogy magamtól táncra hívjam, nem vegyülök velük, legalábbis belső indíttatásból semmiképp. - feleli lassan, de persze az egyértelmű, hogy e szavak magyarázatra szorulnak, hiszen nem zárójelezheti azt, ami máris megtörtént, nem tagadhatja le, ennyire nyíltan hülyének még ő sem nézhet senkit. Nem is teszi, folytatja a szavakat, a magyarázat azonban ugyanaz, mint amit Astrid is kapott: ennek több oka is van, a legfőbb az, hogy igaz. És az igazság sokszor a legegyszerűbb út, ilyen esetekben pláne. - Albus úgy érezte, szent kötelessége megígértetni velem, hogy ha bárki elég bátornak érzi magát ,hogy táncra hívjon, hát azt nem utasítom el ma este; ennyi az egész. Ami a McCaine lányt illeti, állítólag elveszített egy fogadást... Vagy csak a bátorságát akarta fitogtatni, igazából nem érdekel, hogy őszinte legyek. Sok különleges, vagy érdekes nincs benne számomra, ha ez érdekelt volna. - persze, a szavakban ott van kimondatlanul: Sheskában talán van valami: valami érdekes, hiszen őt magától, önszántából hívja táncba! Vagy talán a tánc csak egy furcsa allegória volna? Része a már megkezdett, közös kis játékuknak, amely egy másfajta, szavakkal járt tánc? - Azonban megvallom, engem sokkalta inkább meglep az, hogy eleddig magányos maradtál, holott meg kívántad mozgatni magad. - idézi a nő szavait - Nem akadt tán megfelelő kérő?
Sheska Thorne
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sheska & Piton 2014-12-18, 14:16
Piton & Sheska
A szavaknak ereje van, ezt mondta. A szavak karddá válnak annak a kezében, aki jól bánik velük.
Connor... Connor, mintha csak direkt vágná saját maga alatt a fát. Így is nehéz helyzetben van, hiszen mégis csak megjárta az Azkabant. Sokkal inkább figyelnek rá, mint bárki másra, és ő még sem képes visszafogni magát. Fel sem foghatom, hogy miért nem tud legalább egy kicsit okosabban működni. Nem azt mondom, hogy minden áron neki kell a világ legokosabb emberének lenni, de ha ennyire kanos keressen magának valami nőt a Szárnyas vadkanban és kész... nem lenne az sokkal kockázatmentesebb? Na ugye, hogy de! Még mindig nem sikerült teljesen napirendre térnem a látottak felett, de inkább egyelőre félreteszem a problémát. Egyébként is ez egy bál egy kicsit megpróbálom jól érezni magamat, vagy ha más nem legalább szemmel tartani a gyerekeket. Die és az a szőke kislány... hát komolyan nem értem, hogy a fenébe alakult ki ez az egész. Talán csak nem volt ki, akit elhívjon és kiválasztotta magának a legfurcsább Hugrabugost? Nem igazán méltó hozzánk, remélem, hogy ezzel ő is tisztában van. Már így messziről is látszik, hogy eléggé kis hebrencs leányzóról van szó, aki a tetejében még elég fiatalka is. De legyen, minden bizonnyal tényleg csak arról van szó, hogy valakit el kellett hívnia, hogy itt lehessen és nem volt a célra senki más, ennyi igaz? Ha más nem, hát majd Rasmus beszél a fejével, ha netán mégis buta gondolatok fogannának meg a fejében. Egyelőre a bálon még inkább csak a lézengést választom, a beszélgetés meg volt Connorral, innentől már nincs sok dolgom, talán csak szemmel tartani Arit és Die, no meg úgy általában mindenkit, ennyi elég most nekem. Az ismerős hangot meghallva Perselus felé fordulok. Az arcomra a jól megszokott bájos mosoly költözik, az a nem igazi fajta, legalábbis a figyelmesebbek kiszúrhatják, hogy bájmosoly csupán nem igazi. - Perselus. - biccentek egy aprót, a kezemben tartott pohárból még kortyolok egy utolsót, aztán szépen leteszem a mellettem lévő asztalra. Nem kell ez most, más jelenlétében, ha ő nem teszi ugyanezt, amúgy sem illik enni, inni igaz? - Köszönöm! Meg kell hagyni, te is kitettél magadért. - viszonozom a mosolyát. Na igen, tényleg egészen jól áll neki ez a ruha, bár hát számomra nem épp ez a testalkat, ami igazán tetszik. Ha itt lenne az, aki igazán megdobogtatja a szívemet... Rasmus biztosan rendkívül fess lenne bármiben is, nem hiszem, hogy sokáig viselném ruhában a látványát, ha nagyon kicsípné magát. Az én ruhám azért nem mondható túlságosan kihívónak, bár a színe harsány vörös, de ez passzol a rúzsomhoz is, és egyébként is kedvelem a pirosat néha nap. - Hát hogyne, amúgy is meg akartam mozgatni egy kicsit magamat, de... meglepődtem ám rajtad. Nem is tudtam, hogy ilyen jó viszonyt ápolsz a diákjaiddal, hogy még olyan is akad, akivel táncolsz. - nem vagyok ám vak, pont azért vagyok itt, hogy mindenre figyeljek, azt is jól láttam, hogy ki volt még nem olyan régen a partnere. A fiatal kis szőkeség... nem igazán értem a dolgot, de minden bizonnyal erre is van magyarázat. Talán a családja, a felmenői miatt táncolt vele, kötelességből, minden bizonnyal erről lehet szó.
Miután táncolt Astriddal, kicsit félre vonult, elég volt hirtelenjében a nagy szociális életből. Ivott valamit, magában végiggondolta a beszélgetésüket újra, illetve a korábbiakat, az elkövetkezendőket. Ha találkoznak a szünetben, csakugyan elő kell vennie a jobbik modorát, most nem volt túl kedves, és nem akarja elszúrni a dolgot, ezen a ponton az már veszélyes lenne. De nem gondolja túl a dolgokat, némileg megrágja magában a témát, majd félresöpri, akad jobb teendője is. Múltkor már elkezdett valamit: valamit, amit ideje folytatnia. Akkor diszkréten kerülgették egymást, beszélgettek valamiről, amivel kapcsolatban végül egyikük sem jutott közelebb a másikhoz. Nem tudták meg, amit akartak, és remélik, hogy mindez kölcsönös. De ez az intrika kapcsolódik egy olyan játékhoz, ami a felszínen szinte barátságként tükröződik a külvilág felé, ahol a szavak, mondatok mélyebb, másabb jelentését rajtuk kívül kevesen érthetik, ahol az egyes gesztusok csak számukra jelenteken többet, mást. És most pont ideje van egy efféle, baráti kedvességre, egy gesztus megtételére. Így hát kihúzza magát, s nekiindul a tömegben, mikor kiszúrja azt, akit eddig tekintetével keresett. A tömeg utat nyit neki, ezért nem kell különösebben megerőltetnie magát, ha valaki mégis az útjában maradna, az jobb, ha átértékeli eddigi életét: karácsony ide vagy oda, ma nem vette elő jobbik modorát. Na persze - nem is igen merte volna ezt elvárni tőle senki sem. Reményei szerint. Akárhogy is, de megközelíti a nőt, s ha odaér, hát köszönti: - Sheska! - üdvözli tehát, s végigméri - Elbűvölő vagy ma! - folytatja. Nem bókolás ez, inkább csak a kötelező körök, ámbár talán komolyan gondolja. Igaz, hogy van-e szavai mögött megbújva valami más, az jó kérdés, talán nincs, mindössze a gyanút altatja, néha azt is kell, no. Hiszen szinte már hihető, hogy karácsonykor ő is félretesz minden mást, és megéli az ünnepeket, nem? Na jó, esetében talán nem... Ő maga egyébként nem erőltette meg magát, egyszerű frakkot vett fel, tiszte, ápolt, újszerű, és elegáns. Alapvetően régiesebb stílusú szabás, de illik hozzá. - Megtisztelnél egy tánccal? - kérdi.
//
