Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


1999-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy a '98-99-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

Legfrissebb






ϟ Igazgatói iroda
  Today at 16:13
Cody Armstrong


ϟ Hermione&Cormac
  Today at 16:07
Cormac McLaggen

A hónap posztolói
Nox Djarum
 
Megan Smith
 
Cody Armstrong
 
Luna Lovegood
 
Ivarn-vo Inor
 
Leticia Samuels
 
Jade Wilson
 
Grayson Paisley
 
Graves Matlock
 
Georgiana Findley
 
Statisztika

Összesen 575 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Sheree Parks

Jelenleg összesen 33311 hozzászólás olvasható. in 3112 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Astrid & Piton

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
SzerzőÜzenet
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Astrid & Piton 2015-06-19, 00:11




Astrid & Piton

Közös edzés




A magabiztosság furcsa egyveleg nála. Egyfelől valós érzés, önnön képességeinek és tudásának táptalajában gyökerezik, másfelől az ellenfél ismeretéből nyer erőt, a gondolatok, tervek és viselkedés kiismerése teret ad ugyan spekulációknak is, harmadrészt pedig az önámítás is jelen van, még azzal együtt is, hogy talán ez a szó erősen túlzónak tűnhet; a gyengeség érzetét épp úgy nem tűri, mint érzetét.
- Nem szükséges. Akadnak, akiknek nem tartozom elszámolással. - közli, mintegy mellékesen, s ezzel le is zárja a kérdést a maga részéről. Valójában egyes információk könnyedén csavargathatóak, hogy végül úgy tűnjenek, válaszolt a kérdésre. Vagy egyszerűen tényleg nem felel, ha nem tud, vagy épp nem akar. De van annyira beképzelt, hogy meggyőződése legyen, tudna felelni, kérdezzen bárki bármit. Minden bizonnyal ez lesz egyszer a veszte. Vagy ez a lány...
Miért éppen ez? Vajon hiba volt vele kezdeni? Nem, nem... Ugyan.
- Nem, erről nem szeretnék beszélni - ért egyet lassan - Legyen elég annyi, hogy már... Beszéltem a kérdésről Rasmussal, ámbár már akkor is voltak kételyeim, hogy érti-e, amit mondok - nos, nem lehet mindenki felfogóképessége a csúcsra járatva, de a férfié igencsak elmaradozott az elvárhatótól is, legalábbis az ő saját megítélése szerint, és ez átüt a szavaiból, nagyon is. De látszólag többet nem kíván mondani, vagy legalábbis nem most rögtön, s ha később hajlandó is lenne, az nem derül ki - legalábbis nem rögtön...
Már-már közönnyel szemléli a dühöngést, majd a könnyeket, bár mintha valahol mélyen az valamit megérintene benne - régi emlékeket hív elő, de túl mélyen, hogy igazán komoly látszata legyen, csak arckifejezése válik szánóvá, talán megértőbbé, de cselekvésben nem jelentkezik a dolog.
- Megértés? Nem szeretném, ha meghalnál egy ostoba és meggondolatlan lépés miatt, Astrid - mormolja, majd csak halkan felsóhajt, miközben felé indul tehát - Senki sem kötelez a módszereimre, sem arra, hogy válj hasonlóvá hozzám... A kérés egyszerűbb ennél; maradj életben. A többi nem rám tartozik. - hacsak a lány úgy nem akarja persze. De azt érezteti, hogy a lányra hagyná végső soron a leszámolást - már, ha Rasmus túléli addig -, de semmiképpen sem most. Arra nem tér ki, hogy akkor mégis mikor, hogy meddig tartana a színjáték.
- Nem szokásom megölni a szeretteim - mézesmázos hazugságnak tetszhet talán, legalábbis valahol, ámbár az állítás maga végső soron igaz - De talán igazad van - teszi hozzá lassan. Na nem az eliminálásban, persze. - De hidd el, melletted állok. Jobban, mint itt bárki. - hogy e mögött mennyi komoly, valós gondolat és érzelem áll, na abba mondjuk nem menne bele szívesen; de talán a látszat, a megbánó-együttérző, szőr mentén szánakozó hang elég lesz. Azonban eztán jön a csók, a falhoz vágás, majd az újabb csók, a pálca koppanása a földön, s ez némileg tán átrendezi a felállást.
- Tán kellene? - kérdez vissza már-már érdeklődve. Nem fél, ugyan, oka sem lenne rá. Talán pár év múlva, ha kimondva nem is, de magában már hajlandó lenne megfontolni a választ, most egyelőre még nem. - Feltételeztem, nincs rá szükségünk... Vagy azzal szeretnéd? - költői kérdés, bár egyszer, egy másik szituációban talán azt is megnézné éppenséggel. A lány következő szavaira azonban egy pillanatra mintha meglepődne talán, de szinte azonnal mozdul; kivételesen a balja, hogy tenyérrel, leginkább úgy, mint egy gyereket, pofon legyintse a lányt. Nem izomból, nem igazán durván, épp csak, hogy megérezze.
- Ezt nem akarom még egyszer hallani! - morran rá. Nem, ilyen mértékű lemondást, elfogadást, közömbös beletörődést nem vágyik, a legkevésbé sem. Azzal együtt sem, hogy bizonyos szinten pedig elvárja. Végül mégis enyhül, már, ha annak számít az újbóli közeledése, ami nem nevezhető túlzottan finomkodónak, a marást követő szisszenés elmaradása nem hozza lázba, az engedelmesség jussául valamivel finomabbá válik, ajkai most az előzőhöz mérten lágyabban csókolnak a lány nyakába, nyelve már-már finoman érinti a zsenge bőrt. Nem érdemli? Nem, kétségkívül nem.
Az utolsó, csendes kérdés hallgatást hoz magával. Szeretni... Kicsit, nagyon, egyre megy. Csak egyféleképpen tud szeretni, nincsenek mértékei, sem határai. Feltétel nélkül, odaadóan és örökké, kitartása és hűsége szilárd, azzal együtt is, hogy itt van. A szeretete pedig lágy és finom, tapintatossága alanyi jogon jár, de csak egy ember jussa. Csak az övé még úgy is, hogy ő már nincs az élők között.
Lily gondolata szinte varázsütésre szelídíti meg viszont, érintései, csókjai a szenvedélyesség és a lágyság új dimenziójába kalauzolnak, érzékivé és kellemessé válik. Nem néz fel, véletlenül sem, nem teheti; most, egy röpke pillanatra Lilyt öleli, őt szereti, féltő óvatossággal szinte.
A kérdés úgy suhan tova közben, mintha sosem lett volna, elfeledi, tán meg sem hallotta, ahogyan a lányt magát is feledi. Nincs, soha nem is volt. Hiszen soha nem volt senki más sem, csakis Lily. Persze e pillanat sem tarthat örökké, szinte érezhető, hogy gyönge és ingatag, bármi megrebbentheti, s elrepül, messze, ahonnan vissza talán soha nem tér majd.


Vissza az elejére Go down
Astrid McCallie
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 453

TémanyitásTárgy: Re: Astrid & Piton 2015-06-12, 11:07

Piton & Astrid


[You must be registered and logged in to see this image.]Néha nem értem, hogy tud még mindig ennyire magabiztos lenni, hogy úgy érzi, minden kérdésre képes lenne normális, kielégítő választ adni. Én valahogy… mégse hiszem ezt el, szerintem ennyire nem egyszerű ez a dolog.
- Te se számíthatsz minden kérdésre. – felelem, de nem ragozom ezt tovább. Maradjon csak magabiztos, végtére is, ez ő, de én a helyében sokkal jobban odafigyelnék a dolgaimra. Úgy érzem, hogy Rasmus talán Rainát is megkereste, ő az, akire oly nagyon figyel a velem szemben lévő, de persze tagadna, mint mindig, amire most már csak elhúzom a számat. Nem bízik bennem, még mindig nem… vajon valaha fog? Megérjük mi azt az időt?
- Valóban nem, én mégis így sejtem. De ahogy eddig, úgy tűnik, most se akarsz jobban beavatni a dolgaidba. – lemondó sóhaj, miközben egy pillanatra félre is tekintek, de amit ez után megtudok, az már teljesen felzaklat. Rasmus volt az, aki megölte a szüleimet? Ő tehet mindenről, én pedig nem is tudtam? Ott ültem, vele egy asztalnál és bár éreztem, hogy valami nincs rendben, hogy titkokat őriz, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen nagyokat. Perselus pedig nem hogy segítene nekem, még inkább megnehezíti az életemet, olyanokat mond, amiket nem tudok csak úgy elfogadni, nem is értem, hogy várhatja el ezt tőlem. De ahogy anyámat is megemlíti, hogy várnak már úgyis, úgy törik el a mécses. Hogy képes ilyen érzéketlen lenni? Pont most? Ennyire se képes megértő lenni? Azt hittem, hogy legalább egy nagyon picit kellenék neki, talán egy picit féltene, de tényleg túl hülye voltam, hogy képes voltam ez gondolni, elhinni neki romlott szavait, pedig Quinn figyelmeztetett.
- Nem gondoltam volna, hogy ennyire érzéketlen vagy, egy cseppnyi megértés se szorult beléd Perselus! – egyértelmű, hogy nem szeretném Rasmust segíteni, de akkor se lennék képes arra, hogy csak jópofizzak, miközben ott ül az asztal másik oldalán. Ezek után, amiket most megtudtam, képtelen lennék rá, ezt pedig a másik is átérezhetné. Mit vár tőlem? Nem vagyok kém, akit kiképeztek ilyesmire, nem tudom csak úgy elrejteni az érzéseimet, pedig egyre inkább érzem, hogy ez mennyire jó lenne.
- Te is tudod, hogy komolyan gondolom a bosszúmat, de nekem nem működik a te módszered. Én más vagyok, mint te és ennek egyre jobban örülök. – eddig egészen jól el tudtam viselni a dolgait, de most már… most már érzem, hogy kezd eltaszítani magától. Már nem tudok mindent lenyelni, mindent elnézni. Ő neki kéne okosabbnak lennie és előre gondolkodnia a kimondott szavakon, amiknek súlya van és következményekkel járnak. Hogy mi lesz majd akkor, ha látom Rasmust, egyelőre még én se tudom, de Piton tudhatná, hogy nem is vagyok most olyan állapotban, hogy tökéletesen figyeljek arra, amit mond, hiszen mégis csak most tudtam meg ezt a rémes hírt, most derült ki a számomra, hogy ki tehet a szüleim haláláról. Neki se kéne azonnal rám zúdítania mindent, de hát megértést aligha várhatok. De nem lesz kellemesebb eztán se a helyzet, tudtam, hogy mit kapok… Ismét ezzel jön. Igen, igaz, de reménykedtem a változásban és ő is bíztatott, hogy van remény. Lassan úgy érzem, hogy nincs.
- Akkor miért nem teszel el az útból? Úgyse érdekellek, nekem csak ennyi jár úgy tűnik, csak fájdalmat adsz. Alig van hozzám pár kedves szavad, még akkor se vagy erre képes, amikor mellettem kéne, hogy állj, amikor segítened kéne. – igen, ez most az a pillanat. Csak magával törődik, ez egyértelmű, így a visszakérdezésre már csak aprót biccentek, igen, így gondolom. Most se úgy kezelte le a helyzetet, ahogy az elvárható lett volna. Nem bírt volna várni egy fél órát, amíg megnyugszom? Azonnal így kellett rám zúdítania ezt az egészet? Valóban kell ez nekem? Már nem tudom… Mindenesetre fájdalmat akarok okozni neki, megmutatni, hogy nem vagyok olyan gyenge, de az iránta érzett érzéseim se tűnnek ám el csak úgy, így a csók mégis csak kell, ahogy a falhoz vágás is, bár amikor pálcámat eldobja, sikerül meglepnie. Nem gondoltam volna, hogy ennyire zavarja.
- Talán félsz tőlem? – hiszen mi másért szabadítana meg a pálcámtól? De tudom, ez is hülye kérdés, mégis, már nem tudom, hogy mit akar tőlem, már kezdem egyre inkább szükségtelennek érezni létemet. Nem érdekel, milyen erősen fog, tegye csak.
- Persze, mindenért, mindig én vagyok a hibás. Büntess meg, végezz velem, ha ennyire idegesítelek és az utadban vagyok. Úgyse számít már. – jelenleg már semmi se számít, így idézem fel korábbi szavait, amelyek elég mélyen megmaradtak bennem. Ahogy az oldalamba mar, erősen, durván, már fel se szisszenek, nem számít, ha nyoma lesz, ahogy a harapásnál is csak engedelmesen döntöm a másik irányba a fejem, hogy még könnyebben hozzám férjen. Hogy vagyok képes még mindig szeretni a másikat? Nem érdemel ő semmit se, mégse menekülök, mégse akarom eltolni magamtól. Lehet, hogy nem is olyan lányra vágyik, mint amilyen én vagyok, hanem inkább egy szót fogadó kiskutyát, aki minden szavára csak bólogat, aki mindig azt teszi, amit ő kér. Nos, én nem vagyok ilyen. Lehet, hogy csalódott, de nem tudok már többet adni, talán már igyekeznem se kéne.
- Miért nem tudsz legalább egy picit szeretni? - suttogom halkan ezt az apró kérdést. Mit nem adnék azért, ha egy picit is fontos lennék neki, oly boldoggá tenne. Annyira sokat akarnék? Mit kéne még tennem? Kezd összedőlni körülöttem a világ, most mindent annyira negatívan látok, mégis, jobb kezem feljebb vándorol, így túrok bele cirógatóan a fekete tincsekbe, míg másik kezemmel az ing alá merészkedek, hogy hófehér derekára kerüljön simító érintésem. Én nem vagyok most már durva, lágyan, szeretően ölelem őt, bár már magam se tudom, miként vagyok erre képes, hogy mit miért teszek. Lehet, hogy ő jól van úgy, ahogy van, csak bennem van a hiba. Igen, biztosan ezt érdemlem és nem többet, nem kéne hát mindig többet akarnom, talán semmit se, hiszen ki vagyok én? Senki… mindig, mindenkinek csalódást okozok és még a legnagyobb ellenségemet se veszem észre, hiába van az orrom előtt. Talán nem is kéne tovább próbálkoznom, erősebbnek lennem, csak egyszerűen sodródni és bólogatni, ahogy azt Perselus is elvárja és majd a jövő kialakítja önmagát. Némileg úgy érzem összetört az előbb, de legalább most már nem vágok vissza, most már nem ellenkezek vele szavaimmal, ő nyert.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Astrid & Piton 2015-05-30, 01:09




Astrid & Piton

Közös edzés




Hogy mi számít kellemes témának, s mi nem, az igencsak relatív. Ez a mostani mondjuk kétségtelen, hogy egyikük számára sem a szíve csücske, és egyikük sem azért akar róla beszélni, mert jólesik. Ámbár most, hogy így szóba került a dolog, ő maga már nem hagyná csak úgy tovasiklani azért.
- Gondolod, nincs fix válaszom bármilyen esetlegesen felmerülő kérdésre? - vonja fel hitetlenkedve szemöldökét. Merülhetnek fel kérdések, mindig, hiszen ez velejár úgymond, de hogy ne lenne felkészülve rájuk? Ugyan-ugyan, ezt azért senki sem állíthatja. Legalábbis meggyőződéssel aligha. Szkeptikus arckifejezést ölt eztán.
- Nem állítottam, hogy köztük lenne - jegyzi meg, ámbár nem is tagadta, sőt, még most sem tagadja, végső soron - Ámbár legmélyebb sajnálatomra úgy látom, Rasmus barátunk... Nem ért a szép szóból. - már, ha lehet szép szónak venni azt, ahogyan elváltak. Igazság szerint aligha lehet, még ha nem is volt elemien brutális és kegyetlen, de semmiképpen sem volt baráti vagy épp kedves. Ezek után persze talán még ennyire sem lesz.
- De igen képes vagy, és leszel is! - morran rá - Mivel pontosan ezt várja tőled, nyilván nem kívánod kiszolgálni őt... Ugye? - egy fél pillanatig fürkészi a lányt, mielőtt folytatná Másfelől... Rasmus rémesen hülye, de a legkevésbé sem gyenge. Ess neki, és halj meg, anyádék nyilván várnak már - fűzi hozzá már-már lesajnálóan - De ha valóban bosszút akarsz állni, akkor megfontoltabb vagy és ravasz, és nem rohansz a vesztedbe, hátrahagyva mindent. Emiatt pedig... Ha mosolyogva kell ülnöd a seggeden legközelebb, pontosan azt fogod tenni. Mit gondolsz, vagy ennyire elszánt, vagy nem is gondolod igazán komolyan ezt az egészet? - ezúttal már komoly, nagyon is komoly, nyoma sincs az előző hangnemek.
- Az idő fontos dolog. Nem szeretek félkész, vagy hiányos dolgokat állítani... - mintha ezzel magyarázni lehetne mindent. Igaz, szerinte lehet is, szerinte egyáltalán nem kell addig közölni valamit, amíg csak üres feltételezés, ez pedig az. Igaz ugyan, pont az a rész, ami a lányt foglalkoztatott, kész tény... De ezt hajlamos részletkérdésként tekinteni. Épp úgy, mint oly sok minden mást is. S, hogy ne érdemelné meg, hogy bárki is szeresse? A kínzó, sőt, már-már tragikus igazság az, hogy ebben a gondolatban osztoznak a lánnyal - ő maga pontosan ugyanígy vélekedik.
- Akkor nőj fel, és ne hisztizz. Tudtad, mit kapsz. - feleli színtelenül - Másfelől, ha csakugyan nem érdekelne, meg se próbálnék az utadba állni, attól tartok. Vagy egyszerűen eltennélek az útból én... A saját életemmel? Úgy gondolod? - ajkain torz mosoly suhan át. Ó igen, időnként törődhetne épp azzal is. Persze törődik, bizonyos szempontból nagyon is, de másfelől szemlélve... Nos, igencsak siralmas a kép. Persze ettől még kérdéses, hogy valójában mennyire törődik a lánnyal. Valamennyire, a maga torz módján foglalkozik vele, de hogy ez nem elég, az nagyon is jogos panasz, ami azt illeti. Nagy kár, hogy őt ez csak mérsékelten foglalkoztatja.
Azonban úgy tűnik, nem csak őt ismerte félre a lány, ámbár ő nem egyre inkább kiábrándul; illetve ennek nem adja jelét, ellenben a meglepettséggel. Alighanem a fájdalom is inkább ebből adódik, s talán félig-meddig mentális eredetű - hiszen mégiscsak meglepte, sőt, falhoz vágta egy nő, mi több, az egyik diákja, ez megalázó és dühítő. De nem, valóban nem fájt annyira, hogy hazamenjen sírni. Nem, mintha várná ott bárki is, hogy meghallgassa, így ha fájna, is maradna ugyan. Ettől függetlenül is jár a csók, ámbár jár még valami: a lány pálcája, amelyet amint sikerül megszereznie, egy gyűlölködő, megvető mozdulattal odébb hajint, majd a lány felszedi, ha akarja. De nem most; most nem fog kelleni. Már nem rögtön.
A Rasmus-kérdést firtató érdeklődésre azonban nem felel, épp annyira, ahogyan a fájdalmát méltatóra sem, s tán úgy tűnhet, hogy a leány utolsó szavai is süket fülekre fognak lelni, de végül mégiscsak felel.
- Hmm... Én mit akarok? Hisz mindent te provokálsz - feleli, hárítva a felelősséget. Ó nem, minden a lány hibája, ő teljes mértékben ártatlan, úgy ám; szóval a kérdés az, a lány mit akar. Ujjai közben erősen marnak bele a lány testébe, annak oldalánál, most, hogy a pálcától megszabadult, majd kicsit lazít, és lefelé suhan. Tényleg, mit is csinál?
Talán maga sem tudja. Ajkai a lány nyakára suhannak, oda hint csókot, majd harap belé, nem igazán fájdalmasan, de épp eléggé érezhetően.


Vissza az elejére Go down
Astrid McCallie
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 453

TémanyitásTárgy: Re: Astrid & Piton 2015-05-26, 13:43

Piton & Astrid


[You must be registered and logged in to see this image.]Jó lenne néha kellemes témákról beszélgetni, de valahogy úgy tűnik, nekünk ez még mindig nem adatott meg. Valahogy mindig beárnyékolja valaki más a találkozóinkat, nem adva alkalmat arra, hogy boldogak legyünk, legalább egy kicsit is.
- Igen, Téged! Hiszen, ha erre más is rájön, hogy megkeresett, akkor te kapod a kérdéseket és ki tudja, gyanúba keveredhetsz. - jelzem is felé, hogy nem olyan alaptalan ám az, amit mondok. De vajon őt miért érdekelné ennyire ez az egész? Nem vagyok hülye, ahogy kimondja, hogy valaki mást is megkeresett már Rasmus, összeáll a fejemben a kép. Ki az, aki jelent bármit is Perselusnak? A lánya...
- Ezek szerint Rainát is megkereste. Mit akart tőle? - tudom, hogy nincs ehhez semmi közöm se, de ha már így belementünk a dologba, akkor nagyon is érdekelne, ahogy az is, hogy ki volt tehát a szüleim gyilkosa. Ahogy viszont mindez a tudomásomra jut, valami elkattan bennem, képtelen vagyok normálisan, higgadtan kezelni azt, amit megtudok, így természetes szerintem, hogy ilyen szinten kivagyok már most, az pedig nem segít, hogy Perselus még parancsolgatni is akar nekem, megmondani, hogy mit tegyek vagy éppen mit ne tegyek.
- Tönkretenni? És a kedve szerint játszani? Már miért tennék így? De akkor mégis mit vársz tőlem? Csak üljek majd mosolyogva vele szemben és úgy beszélgessek, ha ismét látom? Nem! Én erre nem vagyok képes, én... én nem tudok majd nyugodt maradni, ha ismét látom és tudom, hogy fel fog még keresni, biztosan tudom. - egész testemben remegek, miközben a jövőbeli emlékkép eszembe jut, ahogy ismét meglátom őt. Tartok tőle, de egyben mérhetetlen erővel csapnék le rá, amire csak képes vagyok, bár tudom, hogy hülyeség lenne. Piton is ezek szerint nem engem félt, hanem a nagy tervét, ez pedig továbbra is fáj, de kezdem érezni azt, hogy mit jelentek én neki. Semmit... semmi fontosat csak pótolható láncszem vagyok az életében. De nem hozom ezt ismét fel, értelme se lenne.
- Idővel... persze. - bólintok rá. Mert nekem csak ez jár ugye? Hogy mindent akkor osszom meg velem, amikor a nagyságos úr úgy érzi. Nincs kedvem ezek után még az ölelését élvezni, megtámadnám, de érzem, hogy nem lehet, mégis, a szorításból nincs menekvés, egy idő után pedig már nem is akarok annyira. Miért van ilyen hatással rám? Miért szeretem annyira ezt a férfit? Nem érdemli meg, nem érdemli meg azt, hogy bárki is szeresse.
- Egyre kevesebb dolgot szeretek benned. Most se akarsz segíteni nekem, nem is érdekelnek az érzéseim, a bosszúm, az, hogy miként gondolok Rasmusra, csakis a saját életeddel, saját magaddal törődsz. - nézek fel rá, de hangom nem kioktató, egyszerű összegzés most mindezt. Mégis, akármennyire is utálom, valahol mégis vonz, mint egy rohadt mágnes, így kapom el őt durván, nem érdemel kedveskedést és hamarosan már ajkam az övére tapasztom, majd kerülök a falhoz némi taszításnak hála. Nem bánom a dolgot, most nem, most valahogy bennem is csak az ösztön működik, de azért annyi eszem még van, hogy odafigyeljek a szoba biztonságára. Számomra nem mindegy a dolog, de aztán... némi bosszúszomj is van bennem a férfi iránt, ezért vágom a szemközti falnak, de azért ésszel, nem akarok komoly sérüléseket okozni neki. Látom rajta, hogy meglepi tettem, hogy nem tetszik neki, de nem számít, nekem se tetszett az, amiket mondott, ahogy sokszor bánt velem, ideje törleszteni. Mégis a kérdésemre nem kapok választ, csak sötét, rideg pillantást.
- Ne mondd azt, hogy annyira fájt. - ő már kínzott meg engem, ahhoz képest ez semmi. Mégis, ajkam végül a másikéra talál, a viszonzás megtörténik, de ahogy megérzem a kezemnél a csavarást, kissé felszisszenek a csókba, de nem szakítom meg, a pálcám pedig végül engedelmesen eleresztem, átadva azt Perselusnak. Lehet, hogy jobb most ez így, túlságosan dühös vagyok, észnél kellene maradnom. Ahogy pedig nemsokára már hajamnál is megérzem az első fogást, akkor lassan a csókokat abbahagyom, majd a másik szemeibe nézek.
- Mit akarsz most tenni velem? - kérdezek rá halkan, de szemeim szenvedélytől csillognak. Nem haragszom azért, amiért most így viselkedik, valahogy rendbe kell tennem magamban a dolgokat, ki kell kapcsolnom és bár a kérdésemre még nem érkezett válasz, idővel tudom, hogy fog, így csak ölelem a másik derekát, úgy várok a nagy ítéletre, miközben ajkam ismét csókjára éhezik. De nem, nem lépek felé, most kivárok.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Astrid & Piton 2015-05-23, 01:51




Astrid & Piton

Közös edzés




Távolságtartással fogadja az emléket, és azt is, hogy Rasmus megkereste a lányt. Nem áll össze a kép, sehogy sem, és ez óvatosságot kíván, figyelmességet és körültekintést, mert valahol hiba van a rendszerben. Van egy részlet, legalább egy, ami rejtve marad, és ez megkívánja, hogy megfontolja, mit mond ki, avagy mit nem.
- Csak természetes - feleli hanyagul. Valóban, az egójával sincsen gond, nem ilyen téren, de ez nem a szerénykedés terepe. Egyszerű tény, az ő támogatása többet, mást ér, mint akár egy új tanáré, vagy egy diáké az iskolán belülről. Ez nem egy bonyolult képlet igazából... És ezt bizonyosan Rasmusék is tudják, éppen emiatt is egyre zavarosabb, hogy mit akarhat a férfi.
- Engem? - kérdi szinte mulatva a kérdésen, de aztán legyint. Ugyan, őt nem sodorja bajba efféle esetlen népség - Mert nem te vagy az első, akit felkeresett - von vállat eztán, egy pillanatra elmerengve, hogy talán hozzáfűzzön-e még valamit, végül nem teszi. Elég ennyi, a lány úgyis kérdezni fog majd, ha akar. A következőkre nem felel, csak bólint: így van. Kár ezt ragozni, az önbizalom ott már céltalan egoizmusba csapna át, és azt nem kedveli. Az egoizmus nem feltétlenül rossz dolog - de legyen célja.
Ami eztán jön, az viszont... Nem, nem váratlan, a legkevésbé sem az, ellenben a türelmét próbára teszi. Sajnos tény, hogy bár bizonyos esetekben szinte végtelennek hat, alapvetően sokszor nagyon könnyű őt kizökkenteni a béketűréséből. Tekintete kissé elsötétül.
- De, pontosan így fogsz tenni - közli színtelenül - Nem fogsz a kedve szerint játszani, és nem fogod tönkretenni a felépített munkát. - tényként közli, de hagyja, hogy a lány emésztgesse. Ki fogja várni, míg amaz is erre az álláspontra jut, nem muszáj most rögtön rábólintania, ámbár tény, hogy bár ráér, a türelme nem biztos, hogy sokáig kitart majd. Pedig elvárható lenne, egy valamirevaló kapcsolatban legalábbis.
- Bizonyos kérdésekre még nem tudok válaszolni... Ami ezt a részletet illeti, idővel közöltem volna. - de hogy mégis mikor, azt nem említi meg. Tán szándékozna, de ahogy a lány közelebb jön hozzá, úgy hallgat el, s vet rá egy egészen kifejező pillantást, ami előrevetíti, mi lesz akkor, ha amaz teljesen elveszti a fejét, és szem elől véti, hogy hol a helye. Pontosan emiatt jár az ölelés, igaz, nem kedves,finom és tapintatos - durva, erőszakos ölelés ez, amiből nincs kiút, csak, ha a megfelelőnek ítélt, belenyugvó, feladó válaszreakciót kapja. Ez a magatartás már tetszik neki, ezért enged.
- Nem kell mindent szeretned bennem... De nekem ez az életem, évek munkája, és nem fogom hagyni, hogy ostobaságot csinálj. Sok más területen csinálsz, amit akarsz... - nem mondja ki, de világos a "de". Egyértelmű, hogy itt igényt formál az irányításra, hovatovább, nem is igen enged belőle. És talán világos ezzel együtt az is, hogy eddig miért hallgatott...
A lány következő lépése azonban talán meglepi, pillanatnyi feszülés és tiltakozás után azonban belemegy a dologba, csakúgy, mint a durvulásba, így taszítja amazt a falhoz, hogy ezúttal már határozottan durva módon simuljon ajkával a lányéra.
- Kész szerencse - feleli leheletnyi gúnnyal hangjában. Talán a folytatás is az lesz, ámbár meglehet, most az akkorinál is rövidebbre szabja az előjátékot - vagy nemes egyszerűséggel átlépi -, ha már amaz úgyis mazochista kedvében van. A pálca előkerülése azért nem kerüli el figyelmét, egy pillanatra megrezzen jobbja, de nem nyúl sajátjáért, vagy kap a lány keze után, hogy kicsavarja belőle a varázsbotot, a zár kattanása elfogadható indok, ámbár őt nem zavarta túlságosan eddig sem a dolog. Az ajtó nem tárul fel senki előtt, aki nem ugyanide akar jönni, így ha valaki csak egy wc-t, vagy egy helyet kívánna, ahol elrejthet valamit, a szoba csukva maradna előtte... Aki mégis bejut, az megérdemli, ahogyan azt is, ami idebent várná végül.
Azonban a rászegeződő pálca már meglepi, szemei összeszűkülnek, de nem szól, talán akarna - sőt, akarna ő sok mindent, de az idő szűkös, s ha lenne is ideje egyetlen villámgyors lépést tenni, legyen az bármi is, nem teszi. Értelme sem lenne, de valójában ideje sem, a váratlanság miatt túl sok időt veszít. Az átok gond nélkül kapja telibe, és csapja a szemközti falnak, ahol engedelmesen nyekken egyet, bár az ütés nem elég nagy, hogy rongybabaként hulljon alá, ahhoz azért igen, hogy nagyon is megérezze, ajkait összepréseli, miután az ütést követően a levegő hirtelen kiszökik tüdejéből, ujjai megrezzennek, de nem érinti végül fejét - nem, nem mutatja gyengeségnek efféle jelét. Csak azért se. Igaz, talán a hátának egy pontja jobban fáj, mint a feje, tompa sajgás ez, törés aligha van. A kérdésre nem felel, csak egy szokatlanul sötét pillantással és morranással, ki tudja, mit kíván ezzel üzenni.
Ahogy a lány hozzá lép, viszonozza a csókot ennek ellenére is, de a pálcát megpróbálja közben kicsavarni kezéből, nem épp a legfinomabb, vagy tapintatosabb módon, másik keze a lány hajára fog rá durván, de nem tép bele - egyelőre nem, hagyja neki, hogy nyakára térjen rá... Azonban szinte érezhető, hogy következmények nagyon is lesznek... De attól függően, hogy a pálcától sikerül-e megfosztania a lányt, alakulhat még, hogy mifélék is pontosan.


Vissza az elejére Go down
Astrid McCallie
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 453

TémanyitásTárgy: Re: Astrid & Piton 2015-05-09, 13:04

Piton & Astrid


[You must be registered and logged in to see this image.]Vártam már ezt a pillanatot, amikor végre beszélhetek Perselusnak mindarról, ami történt, így hozom hát szóba Rasmust egy emléknek hála. Tudom, hogy ismeri, ahogy azt is, hogy a szüleimhez is volt köze, de több információra van szükségem. Annyi, de annyi kérdésem van, válaszokat akarok, amiket talán Piton megadhat nekem. Miért keresett meg engem? Mit akar tőlem? És mi köze volt a szüleimhez? Mi köze van egyáltalán a velem szemben lévő férfihez?
- Ettől függetlenül tudom, hogy az egod is a helyén van. - hiszen pont ő ne lenne beképzelt? Nagyon is az... Részben persze van mire. Sheska említése meg se lep, ahogy talán az se annyira, hogy Pitont szeretné maga mellett tudni, de pont Rasmus? Remélem, hogy soha nem enged majd a csábításnak, az... az igazán fájdalmas lenne a számomra. Pont ő nem állhat az a férfi mellé, aki végzett a szüleimmel, azt már nem tudnám elviselni.
- Meg se kéne keresniük, csak bajba sodornak. De te miért akartál beszélni vele? - nem hagyom, hogy csak úgy továbblépjen ezen a témán, igenis tudni akarom, hogy ő neki mi beszélnivalója volt vele, így remélem, hogy válaszol majd a kérdésemre. De amit mond, az se nyugtat meg feltétlen, mintha lenne még valami a háttérben.
- Rajtad nem könnyű fogást találni, ez tény. - szeretném én is úgy érezni, hogy többet jelentek, de már rendesen összezavart, talán nekem is ideje máshogy állnom hozzá. Kihasználnom azt, hogy velem van és próbálni kizökkenni a szerelem érzéséből. Ő ezt nem viszonozza, eszébe sincs kedvesebbnek lenni velem, így pedig csak magamnak okozok fájdalmat, mégis, mérhetetlenül ragaszkodom ahhoz, hogy velem maradjon. Ahogy viszont megtudom a nagy igazságot, a gondolataim is némileg megváltoznak, arcom dühössé válik, kezeimmel durván marok a férfi combjaiba, de nem tart ez sokáig, nemsokára átveszi ennek az egésznek a helyét a dühöngésem, amit a férfi meglepően jól visel, legalábbis egyelőre.
- Tessék? Nem! Arra ne is számíts, hogy csak úgy elsétálok, ha ismét látom! - kezeim ökölbe szorulnak, tekintetemmel pedig állom Perselusét. Nem fog nekem ilyen parancsokat adni, nem vagyok az ölebe, aki mindent megtesz, amit csak mond. Részben irányíthat, de teljesen nem, ilyen témában biztosan nem, ez jobb, ha ő is felfogja. Láthatja is rajtam, hogy határozottan ellenzem az ő parancsát, nem is értem, hogy gondolja, hogy ilyet mond majd nekem... Azt viszont ne várja, hogy majd olyan egyszerűen lenyugszom, megjegyzésére pedig csak morranok, de nem mondok mást. Jó, várjon... egy ideig úgyis eltart majd, de ehhez az egészhez nem volt joga, hogy eddig nem árulta el nekem, így miközben felém tart, egyre mérgesebb leszek. Nem éppen jó taktika ez a részéről ahhoz, hogy lenyugtasson.
- Inkább te mérted fel rosszul! Nem is értem, hogy titkolhattad el, hogy gondolhattad azt, hogy így kell tenned. - morgom felé dühösen, majd nemsokára már el is kapom talárját, de ahogy rám néz, abból érzem, hogyha most támadok, akkor annak komoly következményei lesznek. Egy mazochista énem azt is akarja, hogy üssön meg akár vagy tegyen bármit, de... érezzek némi fájdalmat, mert amit jobbommal tettem, az szinte semmi. Képtelen vagyok lenyugodni, mégis, nem lépek fel ellene erőszakosan, sőt, az öleléséből is menekülnék, ha tudnék, de nem enged, egyre erősebben fog, én pedig végül megadom magam neki, úgy bújok bele karjaiba, miközben még egy mondat elhangzik tőlem, de ahogy erre is visszavág, úgy kapom fel hirtelen fejem.
- Gyűlöllek, amikor ilyen vagy velem! Miért akarsz irányítani? Nem fogom hagyni... nem te döntesz mindenről, ez nem így működik! - mégis, a gyakorlatban sajnos elég nagy részt így van, mégis, a következő lépést én teszem meg. Nem szoktam így viselkedni, de most... túl nagy a harag, mégse akarom őt eltaszítani, se pedig lelépni innen. Egyszerűen csak szeretnék fájdalmat okozni, de egyben kéjt is, mely kéz a kézben jár időnként, így kapom el, karmolom meg tarkóját, harapok bele ajkába, miközben őt csókolom. Eleinte érzem testének megfeszülését, de aztán beadja derekát, nemsokára pedig jön az a bizonyos lökés is. Nem fáj, nem zavar, így nézek kissé ködösen rá a falnál, miközben nemsokára már ismét a csókját érezhetem, mely oly durva, mint szinte soha. Nem bánom, egy picit se, így nyögök bele csókunkba, ahogy rámarkol testemre.
- Ismerős a helyzet... - a fal... a csókok... Mégis, valami még bezavarhat, így nyúlok hirtelen pálcámhoz, majd egy gyors suhintás és az ajtó bezárul. Nem fognak tudni csak úgy bejutni kívülről, nem árt néha bebiztosítani magunkat, ez után pedig ajkam gonosz mosolyra húzódik, miközben a férfi mellkasára célzok, Perselus pedig ha nem védi ki - bár ilyen közel, ilyen helyzetben nehéz lenne -, akkor nemsokára teste a szemben lévő falhoz csapódik - persze nem túl durván, de azért érezhetően. Én se állok le, követem őt oda természetesen, de nehogy már minden úgy legyen, ahogy ő akarja.
- Segítesz nekem elkapni Rasmust? - kérdezek rá ismét elé érve, miközben egy újabb csókkal támadok, én is ugyanúgy durván adva neki, ahogy azt ő adta nekem az imént, majd ez után térek rá nyaka harapására, miközben a pálcám még mindig kezemben van. Annyi ötletem támadt hirtelen... bántani akarom, aztán megszeretgetni, aztán kezdeni előről az egészet...




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Astrid & Piton 2015-04-30, 01:03




Astrid & Piton

Közös edzés




Szokott különórákat tartani, persze. Ritkán, és nem akárkinek - akinek pedig megteszi, az vagy jelent neki valamit, vagy kellőképpen megfizeti. Vagy csak megvan a megfelelő ismerősi, rokoni köre, persze. De ezt a témát nem ragozza tovább, egyelőre nem látja szükségességét, épp úgy, ahogyan a heti áttekintőt sem kívánja most megejteni, ámbár ahogyan a téma Rasmusra terelődik, úgy érzi, sokkalta inkább hétösszegzőt tartana, semmint erről diskurálna. De nem próbál kihátrálni a témából, még akkor sem, ha kezdetben azért próbálta úgy alakítani a dolgokat, hogy inkább csak amaz meséljen, olybá tűnik, ő maga sem menekül.
- Értem, ez... Hihetőnek hangzik. - feleli az első részre, látszólag ezt túl is tárgyalták ezzel. Nem is próbálja megmagyarázni, miért is hihető, vagy esetleg miért nem. A következőkre azonban már muszáj részletezőbb választ adnia, s bár a lelkestől messze áll azért, de mégis megszólal.
- Mert hiába van itt egy-két embere - feleli tehát már-már megvetően - Egyik sem helyettesíthet engem. Ne gondolj beképzeltnek, egyszerűen csak sokakkal szemben én maradéktalanul élvezem Albus feltétlen bizalmát. Sheska, teszem azt, már kevésbé. - nem óvatoskodik a nő megnevezésével, korábban már tett rá utalást, így nem lehet belőle nagy gond, ha ezúttal egyértelműbben is kijelenti, hogy kinek is gondolja a nőt. Mert ez még mindig nem megkérdőjelezhetetlen bizonyosság, de ez részletkérdés. - Azonban én jobb kedvelem, ha nem kell mindenféle meggondolatlan hülyeségbe belefolynom, ezért elvárom, hogy ha valaki efféle üzlettel akar megkeresni, az legalább azzal kikezdhetetlenül tisztában legyen, hogy mégis mit művel... Sajnos ő már ezen kritériumnál elhasalt. - ezek szerint van több feltétele is, de azokat nem nevezi meg, nem kell a lánynak tudnia. Akárhogy is, a válasz közben azt valahogy elfeledi, miért is volt már egyébként is esedékes, hogy beszéljen Rasmussal, vagy csak arra a részre nem vonatkoztatta a kérdést, nem tudni: de nem tér ki rá.
- Az ellenség olyan leegyszerűsítő szó. Nem tartom a szövetségesemnek. - biccent lassan azért - Mert feltételezte, hogy nem azért érdeklődöm, mer nem bírok a tudásvágyammal. Ostoba elgondolás, hogy nyilvánvalóan valamelyikőtök kedvéért kérdezősködöm, hiszen a legkézenfekvőbb természetesen Dumbledore. Rasmus barátunk azonban felettébb elkeseredett módon igyekszik fogást találni rajtam... húgaid pedig fiatalok hozzám, Nicolas pedig... - nem fejezi be, egyértelmű. Eztán bár elhangzik a figyelmeztetés, látszólag feleslegesen, a "támadást" némán tűri, megtanult már így szenvedni, volt rá ideje, és módja is, ámbár eztán némi idő, míg ténylegesen is visszatér a jelenbe mondhatni, így csak kifejezéstelenül szemléli a poharak halálát például, mire végre megszólal.
- De, elsétáltál volna! - morran rá - És ha legközelebb találkozol vele, is így fogsz tenni. - fűzi hozzá némileg sötéten. Ez nem kérés, tanács, vagy egy esetleges jövőkép, ez parancs. Így lesz, kész. Nem fogja egy ilyen kislány áthúzni a dolgokat, nem engedi, hogy ostobaságokat kövessen el. Dühöngjön, ha akar, de ezt jobb, ha most letisztázzák. Addig innen nem mennek el, amíg végül ebben egyet nem értenek majd.
- Nem. Dühönghetsz, ha akarsz, kivárom. - feleli hűvös nyugalommal, látszólag őt nehéz kilendíteni a béketűréséből, ámbár, hogy a türelme valójában meddig terjed, azt kérdéses, mennyire célszerű próbálgatni: hiszen őt ismerve azért sejthető, hogy valójában nem épp végtelen... De fizikai erőszakot nem alkalmaz, egyelőre legalábbis, ki tudja, az vajon kiprovokálható-e nála? A múltkoriak fényében alighanem. Akárhogy is, lassan megmoccan, feláll, és a lány felé lépdel.
- Attól tartok, ebben az esetben rosszul mérted fel a jogaim. - jegyzi meg finoman, és egyelőre nem üvölti le a lány fejét, hogy de, pontosan annyi joga van hallgatni, mint beszélni, ha ugyan nem több. Ráadásképpen, noha valóban van jogköre, feladatai és kötelességei éppúgy, ez pont olyan dolog, amely kívül esik azon dolgok köre alól, melyeket ezek lefednének. A puszta jelenléte is ilyen jelenleg: nem muszáj, és nem is tilos. Egyszerűen csak megteheti, ha akarja. Felvonja szemöldökét, enyhén provokatívan pillant a lányra: Gyerünk, támadj meg, ha mersz. Hangyányi elégedettséggel veszi tudomásul, hogy ez nem történik meg, lám, jól nevelt lány ez, csak egy-két szabályt le kell fektetni már az elején, és utána működnek a dolgok. Talán egyfajta jutalom is az ölelés, még akkor is, ha a lány tiltakozik, minél erősebben tiltakozik, annál kevesebb hajlandóságot mutat rá, hogy engedjen, de ahogyan az beletörődik sorsába, úgy ő is lazul és enged, ujjai szinte ösztönszerűen simítanak végig a lány hátán.
- Nem, még most sem kellett volna. - mormolja. Zavarba ejtő kérdés ez, mert Rasmus akart valamit azzal, hogy rá terelte a gyanút, hogy talán hallgat. Tessék, most akkor nem hallgat tovább - de mi értelme volt? Erre tragikus hirtelenséggel nem talál magyarázatot, pedig igyekszik. Közben elereszti a lányt, úgy érzi, kellően letört a haragos ellenállás, hogy megtehesse.
A lány lépése talán meglepi eztán, leheletnyi hirtelen támadó ellenállást is felmutat, izmai megfeszülnek, de aztán mégiscsak engedi, ez a fajta közeledés nincs ellenére úgy tűnik, s ha már amaz úgyis a falhoz hátrált nemrég, hát az még mindig nem lehet messze, így löki szinte neki - ha tudja -, s követi is persze, nem válik el tőle: csókja vad, sőt - most kifejezetten durva, talán már-már agresszív. Talán más esetben aggodalomra adna okot, de persze ki tudja... Ujjai közben belemarnak a lányba, egyik keze csípője táján, másik kicsit - bő egy-két tenyérnyivel - lentebb.


Vissza az elejére Go down
Astrid McCallie
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 453

TémanyitásTárgy: Re: Astrid & Piton 2015-04-29, 14:52

Piton & Astrid


[You must be registered and logged in to see this image.]Meglep, hogy ezek szerint a férfi szokott különórákat tartani, valahogy én erről eddig lemaradtam. Na nem mintha szükségem lett volna rá, de nem is igazán hallottam még erről, így most kíváncsian hallgatom azt, amit mond, a hetét pedig nem firtatom. Majd ha el szeretné mondani, hogy miért ilyen a kedve, akkor úgyis elmondja, ha pedig nem, nos... akkor tartsa csak meg magának, számomra most van fontosabb dolog is, amiről beszélgetni szeretnék vele. Így hát aprót biccentek a tanításos magyarázatra, majd az emlék megmutatása után rátérünk Rasmusra. A kérdésen egy picit elmerengek, majd végül nemet intek a fejemmel.
- Azt mondta, hogy ismerte őket, bár nem túl mélyen. - igen, így mondta. Viszont ideje, hogy ne csak én válaszoljak a kérdésekre, hanem Perselus is ezt tegye, így fogom meg finoman arcát, jelezve felé, hogy rám figyeljen, majd amikor kiböki, hogy Rasmus őt is megkereste, sikerül meglepnie és vajmi kevésnek tartom a kapott információt.
- Miért? - nem kell bővebben feltennem a kérdést, ez mindenre vonatkozik, tehát nagyon is szeretném, hogy megossza velem a dolgokat. Ezek szerint konkrétan rólam mégse volt szó, csak a szüleimről, de nem áll még össze számomra teljesen a kép. Mit akar mégis Pitontól? És vajon tőlem? Nálam is szóba hozta őt, bár én nem vagyok oly fontos neki, hogy ne dobna el, ha úgy alakulna, ebben biztos vagyok.
- Miért gondolt volna rám csak úgy? Ezek szerint ő a te ellenséged is? - közös lenne tehát az ellenség? Azt mindenesetre jó tudni, hogy Perselus nem tekint barátként Rasmusra, legalább némi információban most már biztos lehetek. Az viszont furcsa, hogy így figyelmeztet... Nem hangzik el ígéret, de az aggódás talán jogos lenne. Mégse aggódik, de akkor miért akar ígéretet kicsikarni belőlem? Teljesen összezavar... de mindez már semmissé lesz, amikor meghallom azt, hogy ki ölte meg a szüleimet. Kezeimmel erősen marok combjaiba, nem törődve azzal, ha fájdalmat okozok, ez jelenleg nem számít és ő is meglepően nyugodtan tűri, semmi ellenkezés vagy megjegyzés. De nem tart ez amúgy se sokáig, jöhet a poharak és a kancsó ellen a támadás, majd pedig ahogy távolabb kerülök tőle, saját magamban teszek kárt, ez... ez szükségszerű, úgy érzem. A kérdésre viszont tekintetem dühösen villan a másik felé, mégis hogy kérdezhet ilyet?
- Ha tudtam volna, akkor nem sétáltam volna el a beszélgetés után... legalábbis nem egyedül. - igen, megpróbáltam volna Rasmussal maradni, elcsábítani valahova és biztosan olyasmit tettem volna, aminél én húzom a rövidebbet, de megtettem volna. Nem vagyok én mindig olyan megfontolt és óvatos, képtelen lettem volna a hátsómon maradni, ezek szerint még Piton se ismer engem igazán.
- Nem! Nem vagyok képes! Már hogy lennék képes megnyugodni? Azt várod tőlem, hogy mindenre nyugodtan reagáljak? Mert akkor arra várhatsz. - morgom oda neki, igen, őt okolva, hiszen ha előbb elmondja az igazságot, akkor talán már tudtam volna, hogy kivel ülök egy asztalnál. Felőlem akár meg is támadhat, megpróbálhat lenyugtatni is, pont nem érdekel, talán az kéne, némi fizikai erő, hogy magamhoz térjek, mert ez most nagyon nem akar összejönni. Figyelem, ahogy felém indul, de nem állok meg, nem nézek bele a szemeibe, egészen addig, amíg ki nem böki a következő mondatot.
- Mert úgy láttad helyesnek? Perselus, nem volt jogod neked dönteni! - nem, ehhez nem volt joga, így dühösen lépek elé és kapom el két kezemmel talárját, de nem rántok rajta, nem teszek mást, csak rászorítok az anyagra. Nem léphetek fel vele szemben agresszívan, tudom jól, a múltkoriból kiindulva jobb, ha tudom, hogy hol a helyem, ha visszafogom magam, de érezze csak, hogy haragszom rá. Ártanék neki, magamnak... bárkinek, aki a közelben van, mert Rasmus sajnos nincs, de legalább most már tudom, hogy ki az, akin bosszút kell állnom. Fel se szisszenek, amikor a kezemhez ér a másik, nem érzem a fájdalmat, egy picit se, az még várat magára, viszont lassan eleresztem a férfi ruháját, és ekkor jön az ölelés, amelynél egyértelműen ellenkezem. Nem, most nem erre vágyom, nem az ő közelségére, hiszen átvert engem... Ha most nem kerül szóba Rasmus, akkor mégis mikor árulja el nekem az igazságot? Miért tette ezt? nem akarom tehát, hogy magához vonjon, de néhány másodpercnyi harc után mégis megadom magam és halkan szusszanok karjai között. Jó, talán erre van szükségem, csak... csak olyan nehéz mindez, így végül fejem is lassan a másik mellkasára hajtom és pár könnycsepp is kigördül, de azokat pillanatok alatt törlöm le, nem akarok most gyengének mutatkozni.
- El kellett volna mondanod azonnal, hogy megtudtad! - jegyzem meg halkan, majd lassan nézek fel szemeibe, miközben az ölelés is véget ér, de nem távolodom el tőle, csak dühösen fürkészem arcát. Majd fel robbanok, testem is remeg a sok indulattól, ami benne van, egyszerűen ez túl sok... Nem is gondolkodom, a következő pillanatban hirtelen nyúlok jobbommal Piton tarkójára, majd húzom magamhoz, hogy egy durva, vad, igen csak követelőző csókot lopjak tőle. Ehhez most jogom van, erre szükségem van, kell, így marok bele tarkójába is körmeimmel, miközben másik kezemmel mellkasánál markolok bele a ruhába és nem érdekel, hogyha agresszívnak tart vagy bármi problémája is lesz ezzel, nem engedem egykönnyen.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Astrid & Piton 2015-04-29, 02:30




Astrid & Piton

Közös edzés




Nem érzi szükségességét, hogy részletezze, miért nincs jó hete, nem tartozik a lányra, vagy csak nem akarja untatni, esetleg oly sok apró, észrevétlen tényezője van, hogy nem is lehetne egyetlen nagyobbat kiemelni...? Nem számít, de az tény, hogy szívesebben van itt, mint egy teljes létszámú osztállyal órán, így nézve persze, hogy mindjárt jobb is.
- Ez mindig is jellemző volt rám, igen... Még, ha megvallom, meg is válogatom, kivel vagyok hajlandó erre sort keríteni, és kivel nem. Erre szerencsére még nem tért ki a munkaköri leírásom. - jegyzi meg szórakozottan, de nem kezdi részletezni, hogy mégis, mit jelent ez a válogatás. Talán csak a csinos szőkék érdeklik? Nehéz lenne megmondani ennyiből, ámbár Astrid félelme aligha megalapozott - az effélének talán mégiscsak híre menne. Azonban nem ragozza eztán a témát tovább, nem is igen lenne értelme meglátása szerint, na meg a következő, amely az ominózus emlék kapcsán felvetődik, leheletnyit fontosabb, semmint az, hogy ő mégis kikre szán a szabadidejéből bármennyit is, és miért.
- Azt mondta, hogy jóban volt velük? - ragad meg az állítás felett, hiszen ha hazudott, akkor... Egy darabig mereng a lehetőségen. Nem tűnik logikusnak, de talán egyszer majd ez a részlet is a helyére kerül. Éppenséggel nem lehetne kizárni, hogy a szülők valamelyike hivatalból épült be, és nem merő ostobaságból, hogy látszólag tényleg jóban voltak... De akkor mi változott? Ahogy a lány hozzáér, csakugyan rá kapja pillantását, de nem tartja ott túl soká mégse. Nem most. Ennek ellenére is beszélni kezd, akkor sem hagyva abba, amikor a lány feláll, s eléje lépdel. Nem, benne sem támadnak egyéb gondolatok, nem most, nem így, itt.
- Rasmus szükségét érezte, hogy felkeressen... Bár megvallom, egyébként is esedékes volt, hogy elbeszélgessek vele. - feleli lassan, de hogy mégis miért, az nem derül ki. Nem tartja fontosnak, hogy erről felfedjen bármilyen részletet is, vagy egyenesen azt tartja fontosnak, hogy ne tegye.
- Nem kerültél szóba, bár valóban érdeklődtem a szüleitek felől - hagyja rá a lányra. Nem Astrid szüleiről kérdezett, hanem McCainékről, teljesen más. - Bár nem lep meg, hogy próbál fogást találni rajtam. - biccent. Így nézve talán Raina is inkább őellene szóló próbálkozás lehet, semmint Gavin elleni támadás? Érdekes fejlemény, egyedi elgondolás, figyelemre méltó azonban, hiszen egy kicsivel talán közelebb visz Rasmus gondolkodásmódjához. - Van pár embere házon belül, de attól tartok, csakugyan vaktában tüzel. Felteszem, a kérdés miatt rátok gondolt. Sasha és Sarah túl fiatal... Talán még Lioneah is. - von vállat. Ostoba logika, egy egyszerű kérdésből messzemenő következtetéseket levonni. Hiszen a gyilkos kiléte bármi egyéb okból is foglalkoztathatja az embert, nemde bár?
- Érted? Remélem, nem kell. - feleli finoman, a lány arcát fürkészve, mivel nem kerüli el figyelmét, hogy nincs ígéret, mégse forszírozza. A marásra megrezzen, de hang nem hagyja el ajkait, csak egy pillanatra összeszorulnak ajkai, aztán azonban ellazul, és teljes kifejezéstelenséggel szemléli a lányt: még akkor sem próbál közbelépni, amikor az önmaga ellen fordul; ismeri már ezt tőle... És legutóbb is elnézte zokszó nélkül. Így nem szól a poharak miatt sem, ámbár nem is tesz semmit, hogy visszakerüljenek az asztalra, tekintetét nem veszi le a lányról.
- És ha tudtad volna? - kérdi, hangja csendes, mégis árnyalatnyi indult kicsendül belőle. Mit tett volna akkor? Megül a seggén, mert az a dolga, azt tette volna, ez nem kérdés. Halkan felsóhajt.
- Mit gondolsz, képes vagy megnyugodni? - "Vagy leszedáljalak?" - de ez már nem hangzik el, és csak eztán moccan meg, szép lassan áll fel, hogy a lány felé induljon, legkevésbé sem kapkodva. - Azért nem tudtad korábban, mert úgy láttam helyesnek, ha megválogatom, mikor mondom el. - teszi hozzá kissé türelmetlenül - Azonban ez tagadhatatlanul olyan fejlemény, amely némileg átszabja a terveket... - fűzi hozzá, világossá téve, ezt meg kell beszélniük, még ma. A lány mellé érve először csak sérült keze után nyúl, szinte alig érintve fogja meg, s vet rá egy pillantást. Nyelve hegyén van a szó, a mondat, "Komolytalan vagy, mégis kinek akarsz ártani?", de nem, nem mond inkább semmit sem, azt a lány nem köszönné meg. Eztán megöleli a lányt, akkor is, ha az tiltakozna, ámbár nem tart sokáig, inkább barátian biztató, de rövid és suta mozdulat; Szedd össze magad! - üzeni kimondatlanul.


Vissza az elejére Go down
Astrid McCallie
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 453

TémanyitásTárgy: Re: Astrid & Piton 2015-04-27, 22:00

Piton & Astrid


[You must be registered and logged in to see this image.]Nem tudom, hogy mi lehet az oka annak, hogy Perselusnak most ilyen rossz kedve van, de bízom abba, hogy a jelenlétem talán némileg javít majd rajta. Szeretném, ha így lenne, hiszen órákon tartózkodóan kell viselkednünk egymásnak, nem tűnhet fel senkinek se az, ami közöttünk van, így talán egy picit én is hiányzom neki... szeretném ezt hinni. Nekem ő nagyon és olykor nehéz kibírnom, hogy ne érintsem meg, amikor elhalad mellettem vagy éppen az én üstöm fölé hajol, megnézve, miként állok az adott bájitallal, de eddig nem volt gond, csak egy-egy apró pillantás, melyet más nem láthat, de többet nem engedtem még meg magamnak, nem is fogok, túl forró lenne a talaj.
- Régen? Ezek szerint időnként szoktál magánórákat is adni? - kérdezek rá kíváncsian és most próbálok nem arra gondolni, hogy egy másik lányt tanított, akivel szintén viszonya volt. Nem fogok erre kitérni, inkább megnyugtatni szeretném, hogy jobb kedve legyen, főleg, mivel az ezt követő témák már nem lesznek ilyen kellemesek. Így mutatom meg azt a bizonyos emléket a férfinek, amiről szeretném, ha tudna és ezzel vezetném fel azt a bizonyos témát is, ami elől nem menekülhet, még ha akar, akkor se. Tudom, hogy tudja mindazt, amit Rasmus mondott, de ki igazából az a férfi és valóban ismerte a szüleimet? Amikor meghallom, hogy Gavin ellensége, sikerül kissé megdöbbennem, de túl sokáig mégse foglalkoztat a dolog, hiszen az okfejtés érdekesebb, így halkan hümmögök fel arra, amit mond. Igen, egyértelműen az a férfi a Három seprűben hazudott nekem, a szüleim jó aurorok voltak, soha se árulták volna el azt, amire felesküdtek.
- Sejtettem, hogy hazudott nekem. Valahogy egyértelműen látszott, hogy ő nem olyan ember, akivel a szüleim jóban voltak. - elég volt csak ránézni és az a kisugárzás... meg amikor hozzám ért, nem, az egyáltalán nem volt kellemes érzés, pedig még csak nem is bántott. Kár, hogy nem sikerült a legilimenciá felhasználnom ellene, akkor minden könnyebb lett volna, de talán majd most Piton segít nekem. Tudja, hogy ki vagy kik végeztek a szüleimmel, ideje hát, hogy elmondja azt, amire jutott, így is túl sokáig halasztotta, mert ezek szerint nem ma tudta meg mindezt, így hát titkolózott előlem. Ezt most mégse vetem fel, előbb inkább ki akarom szedni belőle az igazságot és érezheti rajtam, hogy nem fogok tágítani. Ahogy félrepillant, úgy nyúlok feléje, bár gyorsan, de mégis lágyan fogva meg egy pillanatra a másik arcát, így próbálva elérni azt, hogy a szemeimbe nézzen, ne forduljon el, tudnom kell, hogy igazat mond, majd csak akkor eresztem el, amikor beszélni kezd. Bár mással nyit, mégis, nem sürgetem, csak felkelek, így sétálok nemsokára elé, ez után pedig már elé is guggolok, kezeimmel combjait érintem, de nem izgatóan, most nem ez a cél és barna íriszeim próbálják fogságba ejteni a fekete szempárt.
- Te is? - kérdezek rá hirtelen, meglepetten, de aztán már el is hallgatom, hagyom, hogy tovább beszéljen. Érzem, hogy valami komoly dolgot tett Rasmus, ami miatt Perselus ennyire haragszik rá, de amikor rám tér ki, csak halkan felsóhajtok, de nem távolodok a másik közeléből.
- Valamiért nagyon célozgatott arra, hogy nekem te nem csak a tanárom vagy, hanem több annál. De ezt nem tudhatja, és tőlem se tudott meg többet. Szerintem csak tippelt... - de talán ez volt az egyik oka annak, hogy engem is felkeresett. Talán nem csak azért, mert McCaine vagyok, hanem azért, mert úgy hiszi, talán jelentek valamit Pitonnak. Ez is csak egy ötlet, semmi se biztos, de ha engem bánt, talán azt hiszi, hogy a velem szemben lévő férfinak is árthat. Nem tudom, hogy ez így lenne-e, de azért jobb óvatosnak lennem, ahogy azt már mondta Piton is, nem mindenkinél jó, ha szóba kerül az ő neve, akadnak neki is ellensége. Ahogy viszont elhangzik a figyelmeztetés, némileg megmerevedek, főleg az előzőeket követve, hogy az én felkeresésem miatt felelősségre vonná.
- Csak nem aggódsz értem? - kérdezek vissza, de ígéret nem hangzik el, egyszerűen nem megy. Mégis, próbálok ésszerűen cselekedni majd de mondja már ki azt a nevet! Ahogy pedig megteszi... kezeim erősen marnak bele a férfi combjába, majd hirtelen pattanok fel és dühömben egy pillanat alatt lököm le az asztalon lévő poharakat és kancsót a földre. Nem érdekelnek a szilánkok, semmi se érdekel... Tekintetem teljesen elsötétül, olyan dühöt és haragot érzek magamban. Hogy nem vehettem észre? Hiszen ott ült velem szemben... egymással beszélgettünk és még hozzám is mert érni azzal a mocskos kezével. Hirtelen bal kezemmel jobb kezem kézfejébe marok, durván mélyesztve húsomba körmeimet, így okozva fájdalmat saját magamnak. A fájdalom olykor segít, hátha most is... legalább egy picit.
- Ott volt... olyan közel volt és nem tudtam... És meg akart vezetni, hozzám mert érni... - sziszegem a szavakat, miközben testem is remeg. Pár méterre állok a férfitól, de nem nézek rá, csak magam elé meredek, szinte üveges szemekkel nézve a padlót, de nem azt látom, csakis Rasmust, amikor velem szemben ült. Ő volt az, ő ölte meg a szüleimet és képes volt másra kenni, képes lett volna játszadozni velem.
- Miért nem tudtam előbb? Miért? - nézek most már rá Perselusra, majd a falig hátrálok, kezeimmel pedig hajamba túrok némileg, nem is érzékelve, hogy véres kezemnek hála most szőke tincseim közé is bekerül némi vérfolt, ez már nem számít. Egyszerűen tehetetlennek érzem magam. Ő erős volt, nagyon is erős, én pedig majdnem hittem szavainak, majdnem hagytam magam megvezetni. Hogy volt képes olyasmikről beszélni, mint szeretet? Ő vajon tudja, hogy mi az? Szívem szerint ott ártanék neki, ahol a legjobban fáj... de hirtelen olyan gyengének érzem magam. Mit tehetnék?




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Astrid & Piton 2015-04-20, 01:01




Astrid & Piton

Közös edzés




Ki tudja, mi van a háttérben, nem tér ki rá. De ez a hét alapvetően nem volt a szíve csücske, mit lehet tenni, néha talán még nála is megengedett, hogy ne legyen kedve ehhez az egészhez, még akkor is, ha csak ritkán van ennek látható nyoma is rajta. Talán most sem volt kifejezetten, már a mostani kis panaszkodását leszámítva.
- Jobb - feleli lassan, némileg merengve - Ehhez sokkalta több kedvem van, így... Így régebben is szívesen tanítottam. - érdekes vallomás ez tőle, de nem is megy bele részletekbe, mi az az így, vagy mégis kikre gondol. De, hogy sok lenne-e a lány egy hétig például, na abba ő se akar belegondolni. Talán igen, nem annyira szociális ember ő azért, valójában ez nem is annyira a lány ellen, semmint az emberiség ellen szól.
- Kész szerencse... - hagyja rá a lányra. Nem, a bájitaltanból most elege van egy időre, épp elég, hogy hónapról hónapra szenvednie kell egy halom farkasfattyal. Jövőhétre persze bizonyosan kiheveri ezen tény mentális fáradalmait, de addig inkább forrong magában.
Eztán jön azonban a beszélgetés egy furcsa irányba történő fordulata, ugyanis a téma egy emlékkép nyomán Rasmus lesz, aki... Nos, maga sem tudja, hogy akarja kifuttatni ezt az egészet. Így csak némileg ráncolja szemöldökét, majd finoman tapogatózni kezd, vajh a lány mit tud, s mit nem. A kérdésre finoman vállat von, de hamar belátja, ennyivel vélhetőleg ezt most nem fogja tudni lezárni, így némileg kényelmetlenül, de megszólal.
- Fogalmam sincs, milyen viszonyt ápolt a szüleiddel. Astrid, csak a tisztánlátás végett: ez a férfi Gavin riválisa, és alighanem az volt már évekkel ez előtt is. Ha a szüleid ismerték, akkor az egyértelműen kijelöli a szándékukat és céljukat is, máskülönben attól tartok, mégsem voltak annyira szent életűek, mint hinni szeretnétek. Mindazonáltal... Rasmus nem az értelméről híres, nem hinném, hogy épp a szüleid álltak volna mellette, bármilyen okból is. - végső soron bizonyosan akadnak Rasmus mellett is beépített aurorok, de McCainék híresek voltak, aligha pazarolták volna őket ilyesmire. Ráadásul a haláluk akkor újabb kérdéseket vetne fel - így pedig a legkézenfekvőbb válasz az, hogy nem ismerték egymást. Legalábbis ő magában erre jutott. Azonban egy részlet még midig nem tiszta. Miért kereste meg Astridot, és hozta szóba ezt a témát? Ki akarja provokálni, hogy ő kimondja az igazat - de miért? Erre nem tud válaszolni, és ez nagyon, de nagyon zavaró.
A lány lelkesedését, sőt, jobban mondva követelőzését látva egy pillanatra félre pillant, s nem is felel az első "Ki?"-re, de a második kérdésnél már érzi, ez alól most nem fog tudni teljesen kibújni, bármennyire szeretne is.
- Van ebben az egészben valami, amit egyelőre nem értek, és nem szoktam hozzá, hogy valamit ennyire ne tudjak a helyére illeszteni. - jegyzi meg lassan, de eztán a lány feláll, így tekintete, mi eddig ki tudja, merre árt, felmérve a terem apróbb repedéseit, a sarkokban szövődő pókhálókat, s egyebeket, most visszasiklik a leányra, szavai pedig elhallgatnak, ahogy csupán a lány mozdulatait figyeli, ahogyan az leguggol, kezei pedig combjaira helyezi. Kelletlenül fújja ki a bent tartott levegőt tüdejéből, egy fél pillanatig hallgat, mielőtt megszólalna.
- A közelmúltban beszéltem én is Rasmussal - kezdi, látszólag másik témát felvezetve, mint amelyről a lány kérdezett, habár sejthető, hogy talán mégse beszélne olyan vészesen félre a lány szavai után - Megpróbált... Meggyőzni, hogy kövessem őt, ámbár attól tartok, túlságosan zavaros volt, semmint, hogy jó szívvel igent mondhattam volna. Ráadásul elkövetett egy hibát már akkor is, amit nem nézhettem el neki csak úgy... - megkereste Rainát, és olyasmibe sodorta, amibe nem lett volna szabad. De ebbe nem megy bele részletesebben - Bár megvallom, úgy gondoltam, világosan értésére adtam, hogy kerülje a diákjaim, ha nem akar feldühíteni. Úgy tűnik, nem voltam eléggé... Érzékletes a figyelmeztetéssel. - állapítja meg, inkább magának, semmint a lánynak. Egy fél pillanatig hallgat. - Megvallom... Az, hogy felkeresett téged is, kicsit zavarba hoz, mert nem látom át a célját, de... Úgy hiszem, kénytelen lesz ezért még felelni előbb vagy utóbb. - a lányra függeszti tekintetét, röpke ideig mereng, mielőtt folytatná - Ígérd meg, hogy nem csinálsz hülyeséget, Astrid - kéri, bár, hogy valóban ragaszkodna-e ehhez, vagy csupán a törődés látszatát kelti-e, az egy jó kérdés.
- Ami a szüleid gyilkosát illeti, Rasmus maga az. - teszi végül hozzá, semleges hangon.


Vissza az elejére Go down
Astrid McCallie
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 453

TémanyitásTárgy: Re: Astrid & Piton 2015-04-18, 22:37

Piton & Astrid


[You must be registered and logged in to see this image.]Sejtem én, hogy nem az van a háttérben, hogy én hiányoztam Perselusnak a héten, pedig milyen idilli lenne. Nekem hiányzott, mégse merek a nyakába ugrani és jól megölelni, a mi kapcsolatunk ennyire... nem tökéletes, sajnos. Hogy lesz-e jobb? Talán... de tökéletes soha se lesz, már ha létezik egyáltalán olyan.
- Örülnék, ha tényleg jobb lenne. - jegyzem meg egy apró mosollyal ajkamon, hiszen én bármikor itt lennék, ha szeretné, bár tudom, hogy azért mindig nem találkozhatunk, elfogadtam ezt, mert el kellett. Vajon Pitonnak sok lennék egy idő után, ha naponta több órát velem töltene? Áh, belegondolni is felesleges.
- Akkor ne gondolj most a tanításra, nem azért vagy itt, hogy a bájitaltanról beszélgessünk. - bár most is tanít engem, de azért ez némileg mégis csak másabb, hiszen a párja vagyok, talán szívesen foglalkozik velem, hiszen a nap más ígérettel is kecsegtet számunkra. De előtte térjünk rá arra, ami már egy ideje foglalkoztat, nekem is nehéz hetem volt, Rasmus miatt. A képet tehát megmutatom a másiknak, majd ez után kezdődik meg az a bizonyos beszélgetés, mely nem lesz könnyű, de szükségszerű. Igaz, tényleg azt kérdezte, hogy kicsoda, talán azt hitte, hogy nem árulta el nekem az igazi nevét? Mindenesetre nemsokára kiderül, hogy de, nagyon is elmondta, sőt, elég sok mindenről csicsergett nekem... és még bolond módon azt hitte, hogy nem mondom el majd pont Perselusnak. Vagy talán ez a célja? Hogy elmondjam? Nem tudom... nem látok Rasmus fejébe.
- Azt mondod, hogy nem ismerte őket? Ki ez a férfi Perselus és... milyen kapcsolatban volt a szüleimmel? - úgy néz ki, hogy megtudhatok most bizonyos információkat ettől a férfitól, ahogy azt sejtettem, hiszen Rasmus nem volt velem őszinte, ahogy azt már ott is tudtam, de akkor ki ő? És miért hozta szóba a szüleimet? Vajon tényleg tudja, hogy ki ölte meg őket? És Perselus? Megígérte nekem, hogy utánanéz a dolgoknak, de akkor miért tartja magában az információt, ha tényleg a birtokában van?
- Ki? - kérdezek rá azonnal, ahogy kibuknak a szavak, hogy valaki magára vállalta a szüleim gyilkosságának tettét, de mint hallom, ő még nem biztos, hogy a valós gyilkos. Nem oly egyszerű ez az egész... a francba is. De ha ő mondta ki a végzetes átkot, akár ha csak egy volt egy csapat tagjai közül, akkor is köze van a gyilkossághoz, tehát tudnom kell, ki volt az, ez az első nyom hosszú idők óta, melyen elindulhatok.
- Hogy hívták? Áruld el nekem, kérlek! Ne tagadd meg tőlem a választ! - bízni akarok benne, de azért tennie kell. Most is elmondtam neki, hogy mi történt, azonnal, amint lehetőségem nyílt rá, ennyit megérdemlek, hogy ő is őszinte legyen én velem. A csöndességbe burkolózás viszont nem segít, így pattanok fel a székből, majd lépek oda a másik elé és guggolok le vele szembe, kezeim pedig combjaira kerülnek, amelyekre kissé rá is markolok most, úgy nézek elszántan szemeibe.
- Csak rajtad áll, hogy megbánom-e. Adtál már arra okot, hogy ne bízzak benned, én mégis, továbbléptem azon a veszekedésen. - utalok itt Londonra, amikor némileg elszabadultak az indulatok. Most tehát sok minden függ tőle, így várom hát a válaszát, nagyjából vele egy magasságban, de tudnom kell, nem akarok tovább kételkedni.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Astrid & Piton 2015-04-14, 21:41




Astrid & Piton

Közös edzés




A lány szavaira kissé gunyoros félmosolyra húzza ajkait.
- Hm? Dehogy értem, titeket fűt a tudásszomj. - feleli derűsen, mintha ez amolyan meggyőződése lenne minimum, pedig sejthető, hogy ha voltak is egykoron efféle képzetei, nos, mostanra ezek tévképzetté minősültek, és belőle rég kivesztek. Arra nem tér ki, hogy nem is olyan rég ő maga is diák volt, és vannak elképzelései, milyen is lehet: mindegy is... Ha bizonygatnia kell ezt, akkor már túlságosan is eltávolodott attól a kortól, legalábbis ő így érzi, így meg se próbálja.
- Most, hogy mondod, meglehet, csak erről van szó... Máris jobb - feleli kissé pimaszul eztán, s ki tudja, talán valóban elviselhetőbb lett volna a hét másképp, ha néha szakítanak időt egymásra. Vagy, ha pár dologtól egyszerűen csak megszabadulhatott volna, vagy rásózhatta volna másra, mint teendőt.
- Ettől még néha nagyon elegem van ebből az egészből... - jegyzi meg színtelenül, majd csak vállat von - Soha nem gondoltam, hogy egyszer majd tanár akarnék lenni... Sajnos még most sem. Ettől még a tétlenséget nem kedvelem, bár megeshet, Albus éppen ezzel él vissza. - jegyzi meg, mintha eleddig erre nem is gondolt volna, de alighanem tudja ő ezt jól. De nem is űz mást hozzá inkább ehhez a témához. Ha akarna se, hiszen eztán a lány egy képet mutat neki - egy olyan képet, ami igencsak más irányba tereli a gondolatait, sőt.
- Arra kérdeztem, hogy szerinted kicsoda, és nem arra, hogyén miként emlékszem rá. - feleli, ezzel persze talán túlbecsüli a férfi értelmi képességeit. Legalábbis ő nem tartja sokra Rasmust, ez tény. Eztán azért pár szót mond róla. Eztán hallgatásba burkolózik, ahogyan a lány beszélni kezd, s csak, ha végigmondta, akkor szólal meg.
- Az, hogy ismerte a szüleid, alighanem erős túlzás lesz, ami azt illeti, máskülönben... Ez egy egészen érdekes történetet rajzolna ki róluk. - jegyzi meg. Végső soron lehet, hogy egykor összejátszottak, de McCainék máshogy gondolták egy idő után, és ez lett a vesztük? Vagy csak szép fokozatosan értek Rasmus nyomába ténylegesen is, addig bájologtak egymásnak? Nem, vélhetőleg egyszerűen csak a nyomára akadtak, és meg akarták állítani őt - végül sikertelenül.
Eztán egy fél pillanatnyi szünetet tart, láthatóan hezitál, végül folytatja mégis.
- Utánakérdeztem, mert ezt ígértem. - kezdi tehát, ama pillanatnyi merengést követően - És abban csakugyan igaza van, hogy... Valaki magára vállalta. - Hátradől helyén, és a lányra függeszti tekintetét, kutakodóan - Mindazonáltal mondani sok mindent lehet. A szüleidnek neve volt, végezni velük pedig dicsőség... Bemondásos alapon sajnálatos módon én nem feltétlenül hiszek neki, ámbár... Talán azt azért mégsem kétlem, hogy végül ő mondta ki a végzetes átkot, de nem volt egyedül, és nem ismerem pontosan, valójában mi történt. - például ott találhatta őket csak úgy, haldokolva is, ahol már szinte csak a könyörület szavaként azonosítható a végzetes átok... Ki tudja.
- Szeretnék hinni benne, hogy nem fogod. - zárja eztán szavait, s érezhetően tudna még egy-két dolgot azért, de nem - mégsem mond egyelőre mást, úgy dönt, pont eleget mondott ezzel, vagy talán még sokat is.


Vissza az elejére Go down
Astrid McCallie
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 453

TémanyitásTárgy: Re: Astrid & Piton 2015-04-14, 12:44

Piton & Astrid


[You must be registered and logged in to see this image.]Ritka olyat hallani Perselustól, hogy nincs kedve semmihez sem és nem csinált igazán semmit se egy nap, mert bár még csak egy óra felé járunk, ettől függetlenül bizonyára korán kelt. Én mondjuk nem szeretek felkelni túl hamar, de mégis muszáj, ahogy ma is megtettem, hogy edzek egy kicsit, de ő neki vajon még mik a tervei mára? Akad egyáltalán bármi?
- Legalább most már megérted, hogy milyen nekünk, diákoknak, amikor nincs kedvünk tanulni. - kacsintok rá játékosan, bár persze, ez nem kifogás. Ő is ült már a tanulók padjában, hiszen ide járt annak idején, akár csak most én, de nem hiszem, hogy kitűnő tanuló lett volna. Na de tovább beszél nemsokára, így árulva el, hogy az egész héttel van igazán baja, ez pedig egyre jobban felkelti a kíváncsiságomat.
- Mi történt? Csak nem hiányoztam? - kérdezek rá kíváncsian, bár sejtem, hogy annyira nem, mégis, ki tudja, nem lenne rossz hallani, hogy hiányol vagy legalább a testem... Mindenesetre azt láttam rajta, hogy nem túl vidám az órákon, bár rá ez gyakran jellemző, most viszont nem tűnik túl feszültnek.
- Igen, mindjárt gondoltam. - furcsa is lenne, ha a lustasága győzne, akkor aztán tényleg rámondható lenne, hogy öregszik, pedig még fiatal, én annak látom és csak ez a fontos. Ideje viszont most már rátérni arra, amiért itt vagyok, mert számomra ez a délután nem csak a gyakorlásról szól, beszélnünk kell Rasmusról és arról, amit megtudtam tőle, amit Pitonnal kapcsolatban mondott, így mutatom meg egy emlékképemet, de ez után érzem, hogy ismét ne őszinte velem.
- Rákérdezel, hogy ki ő, amikor tudod jól. - ez szerintem hazugság, mert úgy tesz, mintha ő nem tudná, pedig tudom, hogy tudja és nemsokára ő is elmondja ezt, így biccenek a szavaira, mert ezekről az információkról már én is tudok, összeraktam a képet, bár abba nem voltam biztos, hogy Voldemortot szolgálta, mégse lepődöm meg. Tudtam én, hogy nem megbízható, ezért se támadtam le Perselust, mert inkább neki hiszek, ez egyértelmű.
- Furcsa volt az egész. Egyszer csak leült velem szembe, hogy meghívna egy italra, de a nevét nekem is elárulta, majd ahogy beszélgetni kezdtünk, a szüleim felé terelte a témát, elmondta, hogy ismerte őket. - itt némi szünetet tartok és úgy érzem, hogy most kell befejeznem ezt az egészet. Érdekli, hogy mivel zaklatott fel? Hát rendben, nem titkolom, hiszen eddig se akartam megtartani ezt magamnak.
- Azt mondta, hogy te tudod, hogy ki ölte meg a szüleimet. Megígérted, hogy kideríted és elmondod, de nem tetted meg... Igazat állít? Tényleg tudod? - és ha igen, miért nem árulta el? Nem vádaskodom, nem emelem fel a hangom, nem mondok semmi mást, csak picit csalódottan nézek rá, de tudni akarom az igazságot. - Ő még nem árulta el nekem. El akarta, ha nem mondom el senkinek se, hogy találkoztam vele és azt, amiről beszélgettünk, de én előtted nem fogok titkolózni. - ezen már túlléptünk szerintem. Sok mindent mondtunk el egymásnak, és bár Londonban akadtak dolgok, amiknek nem örültem, mégis, biztos vagyok benne, hogy rá számíthatok, hiszen ki másra számíthatnék ilyen téren? Ő több mindent tud, mint a testvéreim és talán nem vezetne félre. Ugye nem tenné? Hinni akarok abban, hogy többet jelentek már neki, hiszen hónapok óta vele vagyok.
- Remélem nem bánom meg, hogy bízom benned. - enyhe célzás arra, hogy nem verne át. Ő is bízhat bennem, most már tudhatja, hiszen sejtheti, hogy róla nem mondtam semmit, de nemsokára úgyis megnézheti az egész emléket, nem fogok ferdíteni a valóságon.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Astrid & Piton 2015-04-14, 12:01




Astrid & Piton

Közös edzés




Némi unott egykedvűséggel szemléli az ajtót, mintha szuggerálni kívánná - kellett neki annyival hamarabb jönni -, de hamarosan megérkezik a leány valóban. Nem kel fel, lustasága ma győzedelmeskedni látszik, de a csók - azt azért viszonozza, s nem is tiltakozik annak hossza, vagy intenzitása ellen sem. Igaz, egyelőre nem is sejti, hogy van valami, amit talán meg kell vitatniuk - valami, amit ő eddig következetesen elnapolt valahányszor találkoztak.
- Pedig gyakran nincs kedvem... Csak az esetek többségében eszembe jut, hogy ez a tény rajtam kívül meglepően keveseket foglalkoztat. - von vállat. Na persze, mintha ő aztán a köz kedvéért tenne bármit is, és nem azért, mert a munkaköri leírása nem terjed ki a "kedvetlenség okán történő henyélés"-re, ellenben nem egy más egyébre... - Vagy csak elvette a kedvem ez a hét, hihetetlenül hosszúnak tűnt. - jegyzi meg, talán valahol panaszkodik, de nem mond részleteket, nem is számít, épp mi bosszantotta fel a héten, vagy mi nem.
- Nem hangzana feltétlenül rosszul az se, ha már így mondod... De nem, nem szeretem, ha végül teljesen haszontalannak érzem a napot. - habár, hogy az a tény, hogy most itt vannak, például önmagában változtat-e ezen...? Vagy bármi más, ami még történhet ma, na, az jó kérdés. De látszólag túlságosan komoly és fontos teendői nincsenek a nap hátralévő részére sem - vagy csak egyszerűen nem mondja. Ellenben eztán a lány valami egészen másra tér rá, és ez már némileg felkelti érdeklődését. Nagyon is, de pont nem eléggé, hogy végül erővel megszerezze azt, ami érdekli, így a szelíd nyomán nem fokozódik végül, visszavonulót fúj - s helyette kérdez. A leányzó szavaira viszont csak elfintorodik.
- Hazudni? - kérdi végül csak lassan. Nem, eddig még nem hazudott, csak nem mondta el az igazságot - ez nem ugyanaz a kategória, legalábbis nála. Ámbár abban nem lehet biztos, hogy Rasmus mit mondott a lánynak... Így némiképp óvatosabb hangon folytatja szavait - Az, hogy ismerem, költői túlzás lesz, attól tartok. - jegyzi meg azért - A neve Rasmus Halmar, egykoron a Sötét Nagyúr egyik hű szolgája volt... - egy pillanatig úgy tűnhet, folytatja, de végül mégse teszi, úgy dönt, egyelőre pont eleget mondott.
- Eleddig is őszinte voltam, és amit kérdeztem, valóban érdekel. Mit mondott neked, és miként mutatkozott be - ki ő? - aligha ült le a leánnyal szembe, és közölte egy tea mellett, hogy "Szia. A nevem Rasmus, én öltem meg a szüleid. Egy kis tejet?" bár... Lehet, tőle kitelne, nem? Akárhogy is, nem fűz többet a témához, csak várakozóan szemléli a lányt. Hiszen oka van, hogy amaz nem kérdezett nyíltan, hanem e képpel kezdte... Van itt valami. Valami, amit jobb lenne tudnia, mielőtt bármit is mondana.


Vissza az elejére Go down
Astrid McCallie
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 453

TémanyitásTárgy: Re: Astrid & Piton 2015-04-14, 10:27

Piton & Astrid


[You must be registered and logged in to see this image.]Sok minden kavarog bennem, de próbálok felnőtt módjára viselkedni, nem pedig rázúdítani a férfira minden gondolatomat, így kivárok hát, türelmes leszek, hiszen olykor azzal többet lehet érni. Felé lépdelek és bár picit azért furcsa, hogy most ülve marad, mégse problémázok ilyesmin, így kerülök mellé, majd hajolok le hozzá, hogy megcsókolhassam. Hajam némileg arcához hullik, és ahogy érzem a csók viszonzását egy nagyon picit azért elhúzom a dolgot, de aztán leállok, nem teszek többet, inkább a másik székhez sétálok, amely az én számomra lett oda helyezve. Szembefordulok a másikkal, majd beszélgetni kezdünk, egyelőre még igazán alapvető dolgokról, mint például arról, hogy ma nem csináltunk semmi izgalmas dolgot sem, bár ez Perselustól azért némileg meglepő a számomra.
- Nem volt kedved? Ritka tőled ilyesmit hallani. Mi van a háttérben? - kérdezek rá kíváncsian, mert eléggé úgy tűnik, hogy ma amolyan szabadnapot vett ki a másik. Ez a kis különóra más, hiszen velem van, nem pedig egy egyszerű diákkal, akit tanítania kell vagy segítenie neki, így talán ő se munkaként fogja fel, legalábbis nagyon remélem.
- Még a végén kiderül, hogy egész nap lustálkodni akarsz. - tekintetem persze éppen mást sugall. Lustálkodni, mint nem dolgozni, de máshoz akár lenne kedve. Mennyivel egyszerűbb lenne a mi kapcsolatunk, hogyha nem lenne a tanárom, akkor vele tölthetném az egész délutánt, de így nem igazán jelenhetünk meg együtt sehol sem. Mindenesetre én már elfogadtam ezt, de a gondolattal attól még jó néha eljátszani. Viszont akad valami, amit szeretnék megmutatni Pitonnak, valami, amiről tudnia kell, főleg, hogy kérdéseim is vannak, súlyos kérdések, amikre válaszolnia kell, de haladjunk csak sorjában. Nem ellenkezem tehát, amikor tekintetünk összekapcsolódik, majd belenéz a fejembe, én kértem meg erre, mégis, amikor az enyhe nyomást megérzem, szinte azonnal felhúzom azt a bizonyos falat. Nem! Ennyit és nem többet engedtem most meg, nem lesz ilyen könnyű dolga, így amikor végül ő is meghátrál, akkor pislogok csak egy aprót, és hallgatom is a kérdéseit, melyre mosoly kúszik csinos arcomra.
- Mondd meg te Perselus, hogy ki volt az a férfi, hiszen mindketten tudjuk, hogy ismered. Nehezen tudom elhinni, hogy még mindig hazudni akarsz nekem. - csóválom meg a fejem, hiszen egyre több időt töltünk együtt, egyre többet tanulok is tőle, így a hazugságokat is ki tudom szúrni, bár jelenleg nem szükséges ehhez semmi más se, elég csak az, hogy tudom, hogy ismeri, ebben Rasmus bizonyára nem hazudott. Mégse esik igazán jól, hogy nem őszinte velem Piton, de hát mit vártam? Azért még dolgoznunk kell.
- Ideje, hogy őszinte legyél velem, nem gondolod? - kérdezek rá halkan, de szemeimet le se veszem sötét íriszeiről. Nem akarok több hazugságot vagy félrevezetést, ideje, hogy elmondja mindazt, amit tud, különben nem lesz itt igazán gyakorlás. Ha titkolja a szüleim gyilkosának a nevét, akkor azt nem nyelem le egykönnyen... Megígérte, hogy segít, akkor hát váltsa be az ígéretét, mert ha nem teszi, akkor már tudom, hogy a szavai semmit se érnek, azt ő se akarhatja.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Astrid & Piton 2015-04-14, 00:09




Astrid & Piton

Közös edzés




Ő nem tud róla, hogy Rasmus megkereste Astridot - még, bár idő kérdése, hogy más forrásból is értesüljön erről, hiszen figyeltetik a Roxmortsi sörözőket, nem véletlenül. Tudni akarja, Rasmus mikor jön ide, hova megy, kivel beszél és mégis mit - semmiről sem akar lemaradni, pláne nem az efféle, fontosabbnak tetsző részletekről! Azonban kétségtelen, hogy így ő teljes mértékben nyugodtan fogadja a lányt, mivel ilyen kétes információk még nem futottak be hozzá, nincs rá oka, hogy kicsit is feszült legyen, vagy efféle.
Na persze ettől elővigyázatossága megmarad - hiszen ha csak úgy különórát tartana valakinek, nem ide jönne, hanem a szobájába mennének. Itt azonban... Ki tudja, még mik történhetnek. Nem, gondosan előbb érkezik, nem bíz a véletlenre efféle részleteket - sem.
Ahogy a lány belép, nem áll fel, nem tiszteletlenségből, egyszerűen úgy van vele, hogy megengedheti magának kettejük viszonyában már ezt a lusta hanyagságot. A csókot azonban viszonozza azért, nem zárkózik ő el cseppet sem, talán még a folytatásra is nyitott lenne, de nem kezdeményez - tudja ő a sorrendet, nem azért jöttek ma ide. Így csak követi tekintetével a leányt, ahogyan a másik székhez lép. Szavaira biccent.
- Üdítően hétvége van - feleli szórakozottan - Szóval nem csináltam különösebben semmit, nem, mintha ne lenne épp dolgom... - teszi hozzá merengve, majd csak vállat von - De nem volt kedvem hozzájuk, megvallom. - bár kérdéses, mennyire engedheti meg magának, hogy a puszta kedve döntsön afelől, csinál-e valamit, vagy sem. Talán csinált, csak épp nem olyasmit, amire most fel kívánná hívni a figyelmet. Ki tudja. De a lány kérdése félresöpri felszínes lustaságát, mert némi érdeklődéssel fordul a lány felé eztán, s bár látszólag elsőre nemet kívánna mondani, végül csak biccent. Ámbár az most még nem egyértelmű, hogy amaz mire játszik: így kívánja-e a gyakorlást felvezetni tán? De akárhogy is, némi legilimenciát alkalmaz, s hamarost ki is rajzolódik előtte a kép, melyre a lány koncentrál. Egy röpke pillanatig leheletfinom nyomást érezhet - de végül meggondolja magát, mert mégse próbálja az emléket teljes valójában is megtekinteni, visszavonul, s megszakítja a szemkontaktust is.
- Ki ez? És mit mondott, amivel felzaklatott? - kérdi végül homlokát ráncolva, egyelőre a diszkrét tudatlanságot mímelve, mivelhogy inkább a lánytól akarja hallani első körben a valóságot, hogy ő mit tud, semmint belekezdeni a magyarázkodásba, amely során végül elsikkadnának az efféle részletek. Majd sor kerül arra is, bizonyára. Feltéve, hogy a lány elfogadja ezt a játékot - mert azt azért agyon is sejtheti, hogy felismerte ő azt a férfit. De még mennyire, hogy fel...


Vissza az elejére Go down
Astrid McCallie
Reveal your secrets

avatar

Hollóhát

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 453

TémanyitásTárgy: Re: Astrid & Piton 2015-04-13, 13:07

Piton & Astrid


[You must be registered and logged in to see this image.]Ismét elérkezett a gyakorlás napja, amelyet némi izgalommal és kétellyel várok. Megtudtam bizonyos információkat nem is olyan régen és úgy érzem, itt az ideje rákérdeznem Perselusnál a dolgokra. Nem fogom letámadni, nem fogok vádaskodni, szépen lassan szeretném rávezetni a dolgokra, hiszen úgy érzem, hogy a kapcsolatunk jó irányban halad, én... én tényleg igyekszem ezért tenni és talán ő is, nem szeretném lerombolni, hogy aztán ismét építgethessük.
Mivel már egészen kellemes idő van, így én egy fekete rövidnadrágot húztam fel hófehér lábaimra, sportcipővel, felülre pedig egy méregzöld színű, rövid ujjú blúz kerül, mely leginkább a férfi házát jelképezné, mégis, én kellően szépnek találtam ahhoz, hogy megvegyem. Hajam kibontva, szemeim kihúzva, így sétálok el egészen a szükség szobájáig, ahol bizonyára már várni fog rám, ahogy szinte mindig.
Nem aggodalmaskodnék azon, hogy együtt érkezünk meg, hiszen bárkinek tarthatna különórát a férfi, de mégis, így a biztosabb. Kezem a kilincsre téved és nemsokára már be is nyitok a terembe, az ajtót pedig becsukom magam után természetesen. Nem kell körbenéznem, rögtön kiszúrom a másikat, akár csak azt a bizonyos inget is, amelyet még tőlem kapott karácsonyra. Nem gondoltam volna, hogy viselni fogja, de ezek szerint értékelte, ahogy talán a Valentin napi sütijeimet is, amelyeket küldtem neki.  Ajkam mosolyra húzódik, miközben meghallom köszöntését, én pedig természetesen felé indulok meg és nem zavar, hogy nem kel fel a székből.
- Szia! - menet közben némileg elgondolkodom rajta, hogy vessem az ölébe magam vagy miként köszöntsem jelen helyzetben, de inkább csak mellé lépek, majd lehajolva hozzá lehelek édes csókot ajkára. Én nem érem be egyszerű, szóbeli köszönéssel, nekem ennél több kell, nagy az éhségem irányába, ezt pedig már a férfi is tudja, így csak huncutul elmosolyodom, de nem teszek semmi "rosszat" se, inkább megkerülöm az asztalt, majd a másik székben foglalok helyet, szépen felé fordulva.
- Nem csináltam ma semmi különöset. Délelőtt repültem egyet és nagyjából ennyi. Neked? - kérdezek vissza érdeklődve, majd csak ha ő is felelt nekem, akkor beszélek tovább. - Vártam már a délutánt, szeretnék mutatni neked valamit. Megnézed? - nem leplezem azt, hogy egy emlékről van szó, így fürkészem tekintetét, de az biztos, hogy csak úgy nem olvashatja le arcomról azt, hogy miről van szó. Gyakorolni jöttünk ide, és bár közben beszélgethetünk is, van valami, ami talán elsőbbséget élvez. Nem ellenkezem tehát, ha esetleg megtenné a szükséges lépéseket és belenézne a fejembe, így a kép, melyet láthat nem más lesz, mint a Három seprű, ahol egy átlagos asztalnál ücsörgöm, egy cseppet se átlagos férfival, Rasmussal. Láthatóan én nem vagyok éppen nyugodt, komoly témákról lehet szó, de a hangokat Piton egyelőre nem fogja hallani, bár ha nagyon erősködik, akkor bizonyára át fog tudni törni a védelmemen, így mindenre fényt deríthet rövid időn belül.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Astrid & Piton 2015-04-12, 21:57




Astrid & Piton

Közös edzés




Kora délután van épp eme szombati napon, nagyjából egy-két óra körül. Hétvége évén órák nincsenek, így nem kellet különösebben tekintettel lennie arra, hogy mind saját, mind Astrid óráinak vége legyen már, de még pont legyen idejük az étkezés előtt, de minden egyéb dolguk után.
Már korábban megtette ama elhamarkodott ígéretet, hogy lesz majd idő, amikor gyakorolja a legilimencia mesterségét a leányzóval, s ő maga is tudja azért, hogy az efféle ígéretek elől nem lehet a végtelenségig kitérni, még akkor sem, ha már az elején leszögezte: Erre akkor kerül majd sor, ha úgy tartja épp királyi kedve. Nos... Kétélű fegyver ez, hiszen sok mindent megtudhat a lányról, talán nem egy olyan haszontalan dolgot is, ami egyáltalán nemérdekli, de lehetnek köztük fontos részletek is, azonban... Nos igen, a kockázat, hogy a lány jut hozzá olyasmihez, amihez nem kéne, adott. Mert nem zárhatja el minden emlékét, nem hajigálhat mindent egy merengőbe - amit most végül még csak kölcsön sem kért, nem akarta gyanúba keverni önmagát -, így tehát marad a figyelem és az óvatosság. Egész nap erre készült gondolatban, mentálisan.
A szükség szobája felé tart tehát, a megbeszélteknek megfelelően, szinte tökéletesen észrevétlenül suhanva végig a folyosókon, s tűnve el a felbukkanó, majd nyomában hamarosan el is tűnő eltűnő ajtón túl, hiszen nem kívánja, hogy erről sokan tudjanak - ezért is jött kicsit korábban a megbeszéltnél, épp úgy, mint tette ezt az elmúlt alkalmak során is: véletlenül se akar egyszerre ideérni Astriddal, nem akar ezzel is feltűnést kelteni: hiszen ő ritkán jár erre, ha egy diákkal jönne ide, az bizony felkeltené az érdeklődést, és minden kétséget kizáróan új pletykáknak adna szárnyakat.
Persze nem véletlen, hogy nem jár ide túl sokat - ámbár a gyakorlások miatt azért a korábbi szokásánál többet vetődik erre. Azonban ha ezen alkalmakat nem nézzük, nincs egyéb oka, hogy ide jöjjön: a titkai megőrzik önmagukat, nem kell bujkálnia. Vagy csak nem itt.
A helyszín maga egyébként hasonlatos, mint ahogyan eddig is volt, nem mutatkozott ez ügyben túl fantáziadúsnak, de a mai edzés sokkal inkább lesz elméleti és a gyakorlatnak is a mentális verziója, semmint fizikai jellegű, így értelmetlen lett volna sokat variálnia, valami váratlannal előállnia, amit a lánynak idő lenne kiismernie. Így tehát a sarokban most is ott áll az asztal, ezúttal rajta egy kancsó víz, mellette két pohárral. Igaz, most talán két kényelmesebb szék társul hozzá. Ezek egyikéhez telepszik le, dől hátra, lábait keresztbe vetve, s függeszti tekintetét a bejáratként funkcionáló, egyetlen ajtóra, a legidősebb McCaine lány belépőjére várván.
Átlagos öltözetet visel különben, a szokásostól minimálisan eltérő színösszeállítással: a lánytól kapott ing van rajta, s persze a tőle megszokott talár, ettől nem különösebben szokott eltérni az iskolán belül: mondhatni, egyáltalán nem.
- Napot! - szólal meg, mikor az ajtó nyílik, szinte megelőzve a lány belépőjét: olybá tűnik, nincsenek kételyei azt illetően, ki érkezik rajta, ámbár igaz ami igaz, oka sincs, hogy ne legyen biztos ebben. Na meg, ha bárki más jönne... Nos, talán az illető jobban megbánná rövidtávon ezt a tényt.
- Hogy telt a napod? - kérdi, mikor amaz már belépett, s az ajtó becsukódott mögötte. Kérdéses, valóban érdekli-e a válasz, de alapvetően tényleg érdeklődőnek tűnik - talán jó napja van. Még.


Vissza az elejére Go down
Sponsored content
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Astrid & Piton

Vissza az elejére Go down

Astrid & Piton

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

+

Similar topics

-
» Kígyók kódexe

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Kastély és Birtok :: Emeletek (1-7.) :: Szükség szobája (7. emelet)-