2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Egy kicsit a számra forr a szó, amikor Erica kimondja, hogy lelökte a lányt. Ehhez képest az, hogy én egy holt lelket űztem el, vagy legalább is holtnak tűnt lelket, valahol az én szememben még is csak kisebb bűnnek tűnik, mint a tényleges gyilkosság. Ez nem jelenti azt, hogy esetleg ki is akarnám mondani, rá akarnék mutatni, hiszen egyértelműen vívódott és a lehető legtovább húzta és emésztete, hogy megossza velünk. Viszont Cody-hoz hasonlóan, amikor Adrien megpróbálja elmismásolni az egészet mondván, hogy ismerjük Ericát - bár ez erős túlzás az esetemben például - és úgy se direkt volt, erőteljesen elkezd felkúszni az idegesség a tarkómon. Talán még tikkel is egyet a vállam, de magamban tartom és nem mondok ki semmit. Ha itt és most kimondanám a véleményemet, akkor lehet, hogy Adrient a rózsaszín ködben alig érintené meg, viszont Ericának szükségtelenül taposnék a már így is pocsék lelkivilágába, hiszen nem csak kihasználták, hogy megöljön valakit, de utána majdnem meg is halt és már talán évek teltek el azóta, hogy nincs igazi élete, ami biztosan vehető már bűntetésnek. És Cody szavaira kissé bólintva, Erica tisztában van azzal, hogy amikor visszatér nem lesz ünnepelt hős. - Vannak olyan mágiák, amikkel emlékekhez is hozzá lehet férni, de lehet, hogy ez már felesleges továbbgondolás és minden, amiről itt beszéltünk csak egy tévút. Mi lenne az a szó, amihez kötődsz, amiről felismerhetnénk? Valami, amihez erős emlék és érzelem köt, a gyerekkorodból? - fordulok Ericához, bár valahol érezhetővé válik, hogy egy picit nehezen kezelem Adrien felszínességét a gyilkossággal kapcsolatban. Nem különösebben tudok tanácsot adni semmivel kapcsolatban, sokat olvastam ugyan az ereklyevadász szak első egy-két évéig, de nem éppen ilyen témában. Minden, amit Cody elmond nekem egzotikus és furcsa, már-már hihetetlen mese számba megy, mintha a Bogar bárd meséit verselné. - Megértem. Nem elég csak ismételgetnem, hogy sajnálom és hogy segíteni akarok, itt vagyok be is bizonyítani. Amikor pedig visszatérsz, végigkísérlek az igazságügyi utadon is. - válaszolom Ericának arra felelve, hogy bennem nem bízott eléggé. Tényleg én ismerem a legkevésbé, Cody-val ki tudja mennyi időt töltöttek el a függönyön túl együtt, Adrien pedig a párja, én vagyok a kakukktojás, akihez csak a rossz köti. Akkor is, ha én voltam az, aki miatt pontosan tisztában vagyunk vele, hogy még él a teste és visszatérhet. - Én elhiszem. - lepődöm meg kicsit, amikor a gyógyító fiú a mandragóra kivonat mellékhatásairól kezd el beszélni. A gyógynövénytan sosem volt a kedvencem, sőt, szó szerint az achilles sarkam, a bájitalokat se tudom elkészíteni, éppen annyira értek hozzájuk, hogy tudjam mit mikor mire kell használni és ennyi. Így egyáltalán nem tudom, hogy most arra utal-e, hogy az valamiféle drog, vagy miért fogalmaz ilyen furcsán. - Talán tényleg egy jóstól kéne segítséget kérnünk. Kylie a háztársam volt és a minisztériumban is dolgozik, talán jobban megmagyarázhatná valaki, aki tényleg szimbolisztikus és született látnok. - vetem közben, mert egy kicsit kezd sok lenni ami félresikerülhet, hiszen már rúna védőkörre van szükség meg érzelmek vihara szippantja be, egyik se azt üzeni, hogy sétagalopp. Csak az a baj, hogy Erica már ennyi embert se szívesen avatott be, szóval szinte már a szemeim előtt látom, ahogy lendületesen nemlegesen rázza meg a fejét. - Menjünk le Roxmortsba, hátha az elhatározással természetesen ébred majd fel a vonzás. - teszem hozzá, persze ez nem azt jelenti, hogy azonnal szaladnék felkészületlenül a vesztünkbe, de mondjuk kivenni egy szobát az egyik fogadó emeletén is opció, ha más hely nem jut eszünkbe "főhadiszállásnak" Roxmortsban. Ahogy Erica elkezd visszagondolni és a szellem-kísértetvadász kapcsolat közöttünk szorosabbra fűződik és bevillannak a képek a szám gyengéden eltátva kezdek el kissé bámulni. - Ahogy beszélsz róla... én is látom a falakat, én is érzem a dohos pince szagot. - mondom ki meglepetten és ezzel még magabiztosabban sejtve, hogy Roxmortsban egy biztos helyen még többre juthatnánk. Persze, ha leszavaznak, akkor itt fogok megpróbálkozni azzal, hogy tovább élénküljenek az emlékek mindkettőnk számára, míg rá nem jövünk merre találjuk meg a kunyhót.
Sera telibe rá kérdez. Erica után, Adrienre csendes nyugalommal megjegyzem - Emberi életről beszélünk. Erős azt mondani rá, hogy nem fontos. - hiszen ennyi erővel Erica sorsát is épp így félre söpörhetnénk. Ez után viszont Sera felé fordulok - Amint vissza tér, elég sok felelősség fog várni rá. A folyosói beszélgetésből nekem úgy tűnt, ha apránként is, de képes lesz őket vállalni. - az utolsónál mondjuk Erica felé biccentek, mintegy bíztatásképp. Ennél többet viszont ehhez az egészhez nem fűzök. Annál is inkább mert a gondolatra amit megosztok velük Elenaról mindenki kellően elszörnyed. - Tudtommal nincs két teljesen ugyanolyan. De meríthet asztrál és lélekmágiából, nem ritkán vérmágiából. Szimpátiamágia, tárgymágia, és vegyülhet rúnamágiával.. Meg.. sokminden mással. - Megejtek egy néma, gondterhelt sóhajt. - Elena esetében egy legalább három generációt megélt Afrikai boszorkányról volt szó. Ő több testet is tárolt valamiféle álomszerű állapotban. És ő emberi részekkel dolgozott. Mint vér, csont és haj. Emlékszem.. végül Elena eredeti koponyáját kellett megtalálni és megsemmisíteni. Tele volt rúnavésetekkel.. És még utána is egy jó hajtóvadászat következett a szelleme után… - próbálom járatni a kerekeimet és vissza emlékezni mindenfélére. Nekem még mindig közelebbi emléknek számít mint azoknak akik végig életben voltak a bajnokság óta. Hiába a “hidegfejűség” okkal nem beszélek arról, hogy ilyesmik tudatában vagyok. Hogy ilyesmik után egyenesen kutatok - Az eddigi ismereteimet hozzá vetve és.. a saját esetem kapcsán amire jutottam; a halál protokollja szerint a varázslat nem végrehajtható agyhalál állapotában, vagy biológiailag halott test esetében… A test “előző tulaja” pedig visszavonhatatlanul megsemmisül miután a varázslat megszilárdul. Ez az idő lehet pár óra, de akár egy év is.. - hallgatok el és hiába akarok tárgyilagos maradni a torkom szárazon kattan és a mondat vége egyszerűen elcsuklik. Úgyhogy hallgatok is egy jó kört tisztelettel - De Elena amikor testből testbe próbált menekülni, hamar sikerült megakadályoznunk mindig és semmi baja nem lett a “megszállottjainak” és viszonylag könnyen magukhoz is tértek. - csak hogy valami “jó hírt” is mondjak a sok szörnyűség közepette…. - Amennyiben tényleg ilyesmiről van szó, egy közös jelzés remek ötlet! - csapok le a gondolatára Adriennek. - Bár lehet olyasmit kellene kiötleni, ami Erica lényére reagál… Már.. arra az esetre, ha nem emlékezne mindenre azonnal. - tudom, hogy ez borzasztóan ünneprontóan hangzik, de nem kéne elsiklani felette. Amikor viszont a jósálomra terelődik a szó kissé megilletődök és kelletlenül megingatom a fejemet - Én inkább annak a számlájára írnám, hogy egy speciális altató keveréket használok, aminek az alapja mandragóra gyökér-kivonat… - kelletlenül felhúzom a vállaimat és szinte majdnem védekezően tárom szét a kezeimet egy pillanatra - A mandragórával készült cuccoknak elég furcsa mellékhatásai tudnak lenni, ha hírtelen szakítod meg a “kúrát”… - nem feltétlenül szégyellem, hogy ilyesmire van szükségem, de azért nem kellemes elismerni sem. - Az utóbbi egy hónapban egészen aktívan átszivárgott valaki az altatómon is.. Amolyan emlék-álomként. Nem tudtam, hogy Erica az. De a Függönyön túl már találkoztunk, meg volt a kapcsolat valójában, csak.. “fel kellett idéznem”… Bár bevallom, mivel nem emlékeztem, nem tudtam azt sem, hogy őrá fogok rátalálni újra. - Adrien viszont szóba hozza az álommágiát és rám is néz, viszonzom a tekintetét és járatni kezdem a kerekeimet. A Mungóban egészen gyakori a gyógy álomba helyezés, aminek tudtommal kismillió válfaja van. Próbálok olyan utakat találni a gondolataimban amik azért pont hogy oldhatják ezt az igen sötét helyzetet és nem csak valami újabb szörnyűséges “megalkuvással” léphetünk előrébb. Ennek örömére elkezdek kutatni a gyógyítós oldaltáskámban. Időnként könyékig elmerülök benne minden zavar nélkül. - Ha már szóba került a mandragóra és az álommágia.. - Adrienre nézek - El tudok készíteni most egy főzetet ami pár percre a megfelelő állapotba “lök”. És el tudom végezni a szükséges varázslatot is. De nagyon nagy szükség lesz egy rúnákból felépített védőkörre köréd. - Serara sandítok kérlelően - Ami nem hagyja, hogy az asztrális sík érzelmi szférája beszippantsa, vagy a mágusunk a túloldalon bármit megneszeljen... Miután megtaláltad Ericat, jó esetben egy negyed-fél órára nagyjából össze kapcsolódtok. Fizikálisan érzékelni fogod őt… Legalábbis a szívverését, olyasmiképp akár egy iránytű. - itt viszont komolyan szembe nézek Adriennel - A buktató ott van, hogy az “álomban” a saját érzelmeid viharában kell megtalálnod őt. - innentől viszont hallgatok és figyelek, hátha másnak van más ötlete. Meg úgy egyáltalán ki mit gondol, vagy vállal be.
Szeretném elhinni azt, hogy Erica is vonzódik hozzám, s nem csupán abba kapaszkodott, hogy senki más nem látja. Már csak azért is, mert úgy fest, hogy többen is vannak, akik látják, mégis szeretné, ha segítenék, és egymás életének a részei maradjunk. Így hát üzennem kéne Zonkonak, hogy nem fogok ma éjszaka raktározozni, hanem más dolgom akadt. Elsőre pergament veszek elő az egyik fiókból, s meg is írom a pár sort, hogy tudom, hogy megbízhatatlan, link alak vagyok, de most tényleg fontos ügyből mondom le a mait. Ahogyan Cody mesél, egyre jobban elfehéredek, pedig amúgy sem vagyok kreol alkat. Megborzongva ingatom a fejemet. – Szörnyű! Ebbe bele sem gondoltam, hogy még élsz itt van valahol a tested, de más akarja használni. Meg kéne beszélni valami kódszót ha mégis fizikailag is találkozunk veled, hogy tényleg te vagy-e az. – Vetem fel az ötletet, mert ha valaki ennyire manipulatív, ahogyan Cody, majd Erica lefesti, hogy az arctalan idegen mikre nem képes, valahogy eszembe ötlik, hogy végre tényleg megölelhetem a szellemlányt, nem is tudván róla, hogy valaki csupán úgy néz ki, de valójában nem is ő. – Ugyan, ez most nem fontos. Meghalt, hát meghalt. Mindannyian ismerjük már Ericát, legalábbis szerintem eléggé hogy fel tudjuk mérni, hogy milyen ember. Nem gyilkos, szándékosan biztosan nem. Lehet szó zsarolásról, kényszerítésről, rossz döntésről. – Aki velejéig romlott, vagy tényleg gonosz, az nem próbált meg engem vigasztalni a nagyjából minden rokonom halála kapcsán. Aki képes ölni úgy igazán, az egy gonosz lélek lenne, ha közben empatikusan támogat valakit. El is vetem ennek legkisebb lehetőségét is. A pergament közben befejezem, s összecsavarom, feladásra kész, de most tettrekészen besorolok Erica mellé, mintha csak át akarnám karolni, de mivel most nem vagyunk a folyosón, ez csupán lelki megerősítés, semmi több. – Ha nincs a temetőben, akkor azt a kunyhót kéne megtalálni.. Azt mondtátok, hogy én vagyok a szív, s ha Ericáé még mindig dobog, valahogy rá kéne hangoldónom, ha ez lehetséges. Ez nem mentálmágia, hanem asztrál. Ismerünk olyan varázslót vagy boszorkányt, aki.. tudomisén.. ért az álommágiához..? – Pillantok Codyra, ő már az ispotályban is igazi ezermester gyógyító volt, meglepne, ha most nem lenne ötlete. Kinyitom az ablakot, s integetek a madárház felé, hogy felfigyeljen rám egy holló a kastély ezen oldalán. Nincs benne hiba, pillanatokon belül fel is tudom adni Zonkonak a sajnálkozó lemondást az éjszakai műszakról.
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
Adrien mostmár jobban veszi az akadályt, aminek azért örülök, mert így én is megnyugszom legalább valamelyest, hogy nem kell a miatt is aggódnom, hogy megbántottam őt, pedig az végképp nem volt a célom. - Igen, én... lelöktem. - bólintok lassan Sera kérdésére végül. Na nem mondom, hogy amúgy odamentem és megnéztem a szétroncsolt hullát, de hát elég magasból esett, szóval tuti, hogy meghalt, mert mégis hogy élhette volna túl? Meg hát nem futottam vele később össze sehol, hogy mondjuk a képembe vágja, hogy megakartam ölni, csak nem sikerült. Cody szavai végképp meglepnek, hiszen azért ez tényleg elég durva. Erre nem is gondoltam, bár bevallom nem volt még időm részletesen átrágni az egészet, hiszen eddig azt sem tudtam, hogy tényleg lehetséges a visszatérésem. Elsősorban Adrien hitt ebben, én pedig igyekeztem lebeszélni róla, hogy ne reménykedjen feleslegesen. - Tényleg elég durva, és a mindenki halottnak hisz, aztán véletlenül összefutna valakivel, aki ismert... Bár, ha sok év múlva teszi. - húzom el a számat, mert lehet, hogy simán csak idősebb korában tenné meg, hogy még újabb éveket nyerjen ezáltal. No meg, ha elmenne jó messzire, akkor annak az esélyét is kizárná, hogy véletlenül összefut valakivel, akit ismertem. Azért borzongató belegondolni, hogy a testem valakinek a vésztartaléka és valószínűleg most azért vagyok csak itt, mert Sera elűzött. Vajon, ha nem teszi, akkor az erdőben bolyongtam volna azóta is, vagy idővel egyszerűen köddé válok? - Nem tudom. Lehet, hogy nem akartam eddig eléggé. Butaságnak tűnt, ami úgyis esélytelen, de talán tényleg lehetséges, ha Cody is azt mondja. Benned... nem bíztam eléggé. - pillantok Serára, bár azért nincs a tekintetemben elnézést kérés, hiszen mégis csak elűzött. Mondjuk való igaz, hogy jelenleg az ő barátnőjének a tette is más színben tűnik fel, hiszen én is kioltottam valakinek az életét és nem hirtelen vámpíri agyalborulás miatt, hanem akarattal és előre átgondoltan. Ha nem lennék szellem most biztosan megborzonganék kicsit, így inkább csak megpróbálok racionálisan gondolkodni. - Halványan emlékszem, hogy a kunyhó kívülről kicsinek tűnik, de amikor odavitt alig voltam eszméletemnél, amikor pedig elszöktem kába voltam és sérült. Bent viszont tágasabb, mert én egy majdnem ekkora szobában feküdtem és amennyire láttam nem az volt az egyetlen szoba. Sőt talán pince is volt. Néha olyan pince szagot éreztem. - próbálom felidézni, hogy mi az, ami fontos lehet, de nem tudok túl sok részletet sajnos, azt pedig csak remélhetem, hogy ha felidézem a helyet és a testemre koncentrálok, akkor tényleg megtaláljuk a kunyhót. Sera egyébként úgy érzi, hogy talán a tette miatt is kötelék van közöttünk, hiszen ő űzött el a függönyön túlra és bizony lehetséges, hogy képes lenne felerősíteni az érzékelésemet, ahogyan láthatóvá is tudott tenni Adrien számára is. Sőt akár még az emlékeimre is rátud hangolódni, ha engedem és rákoncentrál, mert bár ő nem látta a helyet, de ahogyan beszélek róla teljesen véletlenülszerűen Sera előtt is be-bevillan néhány kép a kunyhóról.
Az előítéleteknek a szakokkal kapcsolatban általában van igazságtartalma, de úgy látom Cody nem csak nyílt és segítőkész, hanem hidegfejű is, ami talán a gyógyítóság velejárója, mert hozzám hasonlóan próbálja kilogikázni a miérteket. Még soha nem tapasztaltunk ilyesmit, bár még mindig Cody feltámadása a lehető legközelebbi, amiről valaha is hallottam. Persze, jócskán közel állok a szellemekhez és a halálhoz, de ez nem jelenti azt, hogy külön kutattam volna ilyen irányba korábban. Látom, hogy Erica milyen ideges és elhagyatott, ami éles kontrasztban van azzal, hogy előttem mennyire dühös, titkolózós és vagdalkozó volt. Őszintén bevallom, hogy valójában egyáltalán nem ismerem a lányt, csak egy aprócska szegmentjét, amit megmutatott. Így csak csendesen, türelmesen, kicsit aggodalmasan figyelem a beszélgetést, amikor kibontakozik, hogy mi is történt és Adrienről is kicsit kirajzolódik, hogy milyen önbizalomhiányos és hát, kölyök még. Úgy tűnik, mintha mindenki azonnal továbblépne azon, hogy Erica meggyilkolt egy lányt, Adrien azonnal kimenti, hogy zsarolták, de nekem nagyon úgy tűnik az elmondásából, hogy manipulációról ugyan szó van, de azért lökte le, mert a nővérét védte, nem azért, mert bárki kényszerítette. - Tehát… megtetted? És a lány tényleg belehalt? - kérdezem meg a fájdalmas, de nagyon fontos kérdést. Nem akarom összetörni, tudom, hogy milyen érzés a bűntudat, ő azt hitte a nővérét védi, én azt hittem Sheree-t védem, bár nálam már egy lélekről volt szó, akinek halottnak kellett volna lennie, de ez nem lehet kifogás. Amikor a VMS kerül szóba Cody-tól kicsit felvonom a szemöldököm, a hasonlóság akár tényleg hasznunkra is válhat. - Akkor lehet, hogy hasonló képességekkel rendelkezik és azért tartotta meg Erica testét, hogy vész esetén elfoglalja? Milyen szörnyű varázslatra van ehhez szükség? - kérdezem, hiszen ugyan én is rendelkezem olyan képességekkel, amikkel mások ritkán, de ilyennel még nem hozott össze a sors. Valahol szerencsére, valahol pedig hasznos információ lenne, ha már tudnék róla. Most muszáj kicsit egyszerűsítenem, összefoglalnom, visszakérdeznem, hogy ne értsek félre semmit, de elég egy bólintás, ha jól értettem az egészet. - Voltunk már a Roxmorts-i temetőben, ahol lennie kellett volna, akkor nem érezted a tested igazi irányát, mi változott? Az álom, ami lehetett afféle jós-álom Cody-val? - vonom fel a szemöldökömet, hiszen már akkor pedzegettem, hogy testnek és léleknek kell lennie valami kapcsolatnak, még se sikerült rálelni. Mindenesetre gondolkozom, hogy van-e olyan aspektusa a kísértetvadászságomnak, amivel egy lelket még több erővel tudnék felruházni, de ez erősen ingoványos terület. Végülis, a túlvilág jelei alapján könnyebben szoktam értelmezni a jeleket, nyomokat, nem odaillő dolgokat az ilyen témakörben (Képességleírás).
Amikor Sera felteszi a kérdéseket, a vázolt kép ezen formája valamit felkavar bennem, holott Erica amit elmesélt abból én személy szerint nem következtettem ilyesmire, bár nem is kérdeztem ez pedig valahol megüli a gyomrom. Pillanatra kellemetlenül kilel a hideg és ránt is egy aprót a gerincemen az undor. De igyekszem amennyire tudom elpalástolni a hirtelen támadt viszolygásomat és pillanatnyi aggodalmam. Másfelől valami furcsa lappangó indulatot vált ki belőlem, ahogy Erica kicsit úgy reagál, mintha “számot kellene adnia”, hogy nem történt semmi _olyan_.. De összességében egy a lényeg és erre fókuszálok; Örülök, hogy Ericanak nem kellett még ilyesmit is elszenvednie! Ahogy visszakozni kezd és ahogy átöleli magát, emlékeztet arra a visszatérés után mennyire rohadtul egyedül éreztem magamat én is, pedig.. akkor már képes voltam a fizikai kontaktra… mégis úgy voltam vele, hogy soha többé nem fogom megtalálni a helyemet újra. Borzasztóan féltem mindentől és mindenkitől. Régi barátoktól, új arcoktól egyaránt. És sok kérdésre még most sem tudom a választ.. Ahogy Sera, egyenlőre én sem rohanok semerre. Hiszen valóban jó lenne tudni, hogy mivel vagy kivel állunk szemben. Most jöttem vissza kicsivel több mint egy éve a halálból. Nem szándékozom vissza menni. - Minden részlet számít, most még itt vagyunk a kastélyban, ha bármire szükségünk lenne, most még érte tudunk menni és kölcsön tudjuk venni. Ahogy Erica arról beszél a tag mennyire ügyesen bánik a szavakkal eszembe jut Nox és az, hogy ha menet közben nem kedvel meg és nem mond le arról, hogy kihasználjon… Ha nem kezd el változni és kihasználás helyett bizonyos értelemben “védelmezni” a maga kifacsart módján amikor hozzá keveredtem, akkor valószínűleg én is igen sok olyasmit megtettem volna, amiről most minden bizonnyal azt kívánnám bárcsak elfelejteném! Épp elég hogy az életemben így is vannak generált, direkt szürke zónák… Hosszú évek amikkel nem tudtam mit kezdeni még mindig, hiába vagyok rajta gőzerővel, hogy jobban legyek. És persze van olyan kiesett időszak, ami a “baleset” miatt generálódott.. Ahogy viszont hallgatom a beszélgetést és forognak a fogaskerekek menet közben össze találkozik a tekintetem Erica-éval és biccentek neki, aztán megosztom a gondolatot amire jutottam. - Bevallom a helyzet emlékeztet egy Elena nevű boszorkányra… Még a VMS alatt találkoztunk vele és ő is furcsán hatékonyan tudott manipulálni embereket. Szinte mintha megigézné őket… De ami a lényeg, testrabló volt. - az arcom és a tartásom egyaránt zárkózottá válik és bár át nem ölelem magam, de keresztbe fonom a karjaimat magam előtt a hangom pedig egészen tompán cseng - Elméleti síkon elég sokat foglalkoztam ezzel a témával az utóbbi.. nagyjából másfél évben és úgy.. a válfajaival. Simán benne van a pakliban, hogy a testedet egyszerűen már csak tárolja… Egy következő életre.. - persze ezzel együtt számomra egyértelmű, hogy az illetőt nem érdemes lenézni, hiszen közel sem biztos, hogy a végét járja, vagy legyengült lenne. Voltaképp ha meg van a megfelelő “tárolási” rituáléja, bármikor képezhet “biztosítékot” magának - Ha ez a helyzet, ez olyan szempontból nekünk kedvezhet, hogy a tested valószínűleg tökéletesen sértetlen… Persze ott van a másik opció is, hogy valami teljesen másról van szó, de.. így első benyomásra erre tudok gondolni. - közben Adrien reakcióján, úgy az egészre, magamban őszintén megkönnyebbülök. Nem is tudom miért.. Talán szurkolok nekik..? Az emlékeimben az után kutatok, hogy hogy is volt Elenaval? Hogy is sikerült legyőznünk..? Már azon kívül, hogy végül Chris ikrének az obskurusként való manifesztálódása elkapta, amikor Elenanak épp egyetlen test sem állt már rendelkezésére…. De azért pár lépcső megelőzte ezt a végkifejletet.. Bár mondhatnám, hogy Sera kiűzi a mágust a testéből, Erica meg leboxolja amikor egy síkra kerülnek, én meg Adriennel újra élesztem! De tartok tőle, hogy ez közel sem lesz ennyire egyszerű, hiába a “szentháromság”…
Mindamellett, hogy rengeteg szörnyűség is elhangzik, amire gyorsan reagálnom kell, vannak benne fontos momentumok, amik innentől pozitívan határozzák meg az életemet. Természetesen nem az, hogy kölyökképű vagyok, azon nem tudok változtatni. Sőt, még talán viccesen furcsa is, hogy ennek ellenére olyan vágyak feszítenek Erica közelében, amin nehéz uralkodni, szerencsére a folyosó felfedezése óta nem is kell. – Oh, értem. Így azért már kezdem átlátni. – Bólogatok, hiszen Erica nem hazudott, tényleg csak én látom az átlagos élők között, de Cody egyszer már meghalt, ezért van köztük valami kapcsolat, Seraphine pedig esélyesen valami médium, aki a túlvilággal kommunikál. És az, hogy Cody úgy említ, mint a szeretett személyt, amit Erica is megerősít, ezen már jobban elpirulok, mintha mások előtt kéne beszélnem a szerelmedkeseinkről. Még nem mondtunk ki semmi szeretleket, de nyilván annak indult, valami plátói vonzalomnak, egymásra utaltságnak, hiszen megérinteni sem tudtuk egymást, maradtak hát a nagy beszélgetések. – Nem akartam csalódottnak tűnni, mert még véletlenül sem vagyok az. Örülök, hogy találtál barátokat, akik látnak, én sokszor olyan tehetetlennek, bénának éreztem magamat, aki nem tud mit segíteni ebben. – Azért van bennem egy nagy adag lelki nyomor is a szüleim halála óta, s Ericába úgy kapaszkodtam, mint fuldokló az utolsó levegőbe, s remélem nem érzi azt, hogy én kihasználtam, hiszen ahogy elmondja, ez az ismeretlen alak még gyilkosságra is kényszerítette. – Ne vádold magad, zsaroltak, manipuláltak, nem a te hibád! Helyrehozzuk valahogy, ha sikerül visszatérned az életbe! Tudtam én, hogy nem véletlenül maradtál! – Lépek most mellé, s bár megérinteni nem tudjuk egymást, a mozdulat azért megvan, amit majd a folyosón pótolunk, nyélbe ütünk. Nem vagyok nagy varázsló, viszont Zonkotól van rengeteg apró buta tárgyam, amiket máris elkezdek bedobni egy hátizsákba, mint Csalipálca, robbanószerek, téves tájolók, és hasonló játékok, de ki tudja, hátha hasznukat tudjuk venni. A másik kettő igen felkészültnek tűnik, lehet, hogy nekem csak annyi lesz a dolgom, hogy ott legyek, erőt adjak. – Akkor tehát azt a helyet kell megközelítenünk, ahonnan érzed magadat? El tudod hagyni a birtokot? – Kérdezek vissza, hiszen a szellemszálláson már voltunk Roxmorts közelében, de tegyük fel, az iskolai alagút a Roxfort része, de ha messzebb van az a helyszín, akkor el tud valahogy jönni?
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
Érzem én Adrien hangjából, hogy bizonytalan és amikor meg is szólal hát én is még inkább az leszek, hiszen olyan, mintha most még azért is kellemetlenül kellene éreznem magamat, hogy nem mondtam el mindent időben. Pedig azt hittem, hogy örülni fog, ha azt a hírt hozom, hogy tényleg talán lehetséges, hogy valahogy visszahozzanak, hiszen ezt szerette volna. Csak azért nem beszéltem neki Seráról, mert túl sok kérdést vetett volna fel és azokat mind meg kellett volna magyaráznom. Arról nem beszélve, hogy nem akartam reményt kelteni benne, mert én még most sem vagyok biztos benne, hogy sikerülhet. A Codyval való találkozás tette fel arra bizonyos i-re a pontot, ami pedig épp csak nem rég történt. - Én csak... nem akartam hiú reményt kelteni benned, de ha... ha úgy érzed csalódtál és itt maradnál inkább, azt is megértem. - idegesen ölelem át magamat, hiszen jelen állapotomban ezt úgyse teheti meg senki sem. Tény, hogy elég pocsék érzés az egész. Már eleve iszonyú nehéz volt elmondani az igazság egy részét is, pedig ez még nem is minden, de ahogyan Cody mondta jobb ezeket óvatosan adagolni, mert hiába szeretsz valakit és ő is téged, egyáltalán nem biztos, hogy mindent megért, vagy elfogad. Ettől még persze, amikor Cody a mondandójában a szeretett személyhez jut, aprót bólintok, de mégis kicsit félve pillantok Adrienre. Az elmúlt pár hónap még ebben a fura helyzetben is csodás volt, de egyáltalán nem biztos, hogy olyan erős kötődés alakult ki közöttünk, ami minden próbát kibír. Talán újra élő testem lesz, de ő a többit nem fogadja el. Nagyot nyelek, próbálva kiverni a fejemből a negatív gondolatokat és inkább Serára pillantok. - Igazából nem tudom, hogy férfi, vagy sem. Soha sem láttam az arcát. A hangja alapján talán nő... szóval nem történt semmi _olyan_. - pillantok Adrienre, de épp csak egy másodpercre, mert még mindig nem tudom pontosan, hogy most éppen milyen érzések, vagy gondolatok kavarognak benne. - Szóval sajnos nem sokat tudok róla, de tudom, hogy sokmindenre képes és ügyesen bánik a szavakkal. Nekem... nekem... - elakadok és ezúttal Codyn állapodik meg a tekintetem. Idővel úgyis minden kiderül, azt mondta, és Adrien már most is úgy fest, hogy nem tudja mit kezdjen a helyzettel. Ha most elmondom a legnagyobb hibámat, akkor talán el is megy. Érzem a gombócot a torkomban, amitől csak még nehezebb szavakat formálni. Egészen suttogósra válik a hangom is. - Le kellett löknöm egy lányt egy szikláról. Azt mondta, hogy rossz ember és hogy folyton a nővérem ellen áskálódik és... megérdemli. - hadarom már szinte a végét, igyekezvén magyarázkodni. Hát igen a sors furcsa fintora, hogy én magam is egy szikla szirken csúsztam meg és zuhantam a mélybe. Mi ez, ha nem megérdemelt végzet? - Azt nem tudom, hogy miért mentett meg, talán még akar tőlem valamit. - teszem még hozzá finoman megvonva a vállamat, de lopva újra és újra Adrienre pillantva, hogy vajon mit fog reagálni. Tudom, hogy butaság volt, lelökni valakit csak azért, mert valaki azt mondta, hogy rossz ember, de ő nagyon ügyesen tudott suttogni a fülembe és elég meggyőző is volt. Persze nem voltam túl határozott, amikor megtettem és gyorsan el is szaladtam a helyszínről, és persze kiadós lelkiismert furdalással küzdöttem hetekig, vagy hát a mai napig. - Azt hiszem megtudnám találni a kunyhót, ha megpróbálom érzékelni a testemet, ugye? - siklik a tekintetem újra Codyra, egy kis megerősítést várva. Azt is éreztem, hogy a sír valahogy nem vonz magához, amikor Serával ott jártunk, csak akkor még nem figyeltem erre. Ha viszont a füst gomolyag tényleg valami módon ő volt, talán tényleg tudja, hogy próbálkozom és bár többen vagyunk, de... nem biztos, hogy ez elég.
Adrien elképesztően kölyökképű, kicsit talán annyira is, hogy az egészen meglep. Pedig olyan rémesen fiatal nem lehet, még is hirtelen olyan aggastyánnak érzem magam, a legkevésbé sem zavar meg, hogy nincsen teljesen felöltözve, hiszen a szememben szinte kisfiú. Ericára fókuszálok, arra, amit mondani akar. Próbálok türelemmel lenni, hiszen annyiszor kérdezgettem mindenről és mindig bezárkózott, témát váltott, esetenként szó szerint elmenekült a válaszok elől. Most végre meghallgathatjuk a történetét, hogyan jutottunk el idáig. Bennem is ugyanazok a kérdések fogalmazódnak meg, ami valószínűleg mindenkiben. - Mit tudunk még arról a férfiről? Beléd szeretett és képtelen volt elengedni, ezért tartana magánál, kómához hasonló állapotban? Egyetemista, felnőtt, tudod, hogy mihez ért és mivel lephetnénk meg? - kérdezem, szorítkozva arra, ami segíthet nekünk, mert... mert a gondolataim egyre inkább sötétebb árnyakat vetnek. Nem akarok belegondolni, hogy mit kellett tennie, ahogy abba se, hogy miért tarthat magánál valaki egy félholt tizenhat éves lányt és miért ölne meg egy hozzá hasonlót, csak hogy elvarrja a szálakat. A hideg futkos a hátamon és ez látszik is rajtam, hiszen látványosan megborzongok. Persze arról fogalmam sincs, hogy lényegében így Cody válaszolt arra a kérdésre, ami nekem szólt, de cserébe én feltettem azokat a kérdéseket, amiket ő akart - vagy egy részét. Tehát Adrien kérdésére arról, hogy miért is vagyunk itt, mi is a szerepünk nem is válaszolok, hiszen Cody készségesen megteszi összefoglalva hogyan találkoztak Ericával és hogy én kit minek jelöltem meg, mielőtt beléptünk volna. Az én kapcsolatomat nem is kell elmondanom hozzá, bár még mindig kellemetlenül érint, hogy újra kimondja, hogy elűztem. A szemem sarkából azt figyelem, hogy a pasija erre hogyan is reagál, de valószínűleg csak nemrég kelt vagy már félálomban volt éppen elalvás előtt, ki tudja, de nem reagál sehogy, egyáltalán nem vádló vagy megvető a tekintete felém, csak veszi a cipőjét és kész. Határozottan tettrekész, úgy tűnik, hogy nem azok közé a Hollóhátasok közé tartozik, akik kutatással kezdik és amikor csak biztosak a dolgukban akkor mernek megindulni. Amilyen speciel én vagyok... vagy voltam. Az auror akadémia és az elmúlt év sok mindenben gazdagította a magabiztosságomat, de még így is azért látszik rajtam a vonakodás azzal szemben, hogy hirtelen rohanjunk is a vesztünkbe. Valamit azért csak tudnunk kéne arról, hogy pontosan milyen körökbe került Erica, hiába van bennem egy kis belső vita, hogy akarom-e tudni, vagy sem. - Erdő, de nem a Tiltott Rengeteg, és hogy Roxmortsban találkoztunk össze mind arra utal, hogy az akörüli erdőségben kéne keresnünk a válaszokat. - teszem azért hozzá, bár látszik a testtartásomon, hogy én bizony még nagyon nem indultam meg semerre. Persze nincs azért követelőzés a tekintetemben a válaszok iránt, inkább afféle szelíd könyörgés, hogy avasson be minket mindenbe, hiszen tényleg az életünket kockáztatjuk érte. Aki egyszer ölt azért, hogy eltussolja a gaztettét, az többször is megteheti - vagy legalább is megpróbálhatja, csak reménykedhetünk abban, hogy elegen leszünk a feladatra. Az már egy jó dolog, hogy nem egyedül akarok segíteni Ericának, több szem többet lát, és úgy tűnik egészen másokhoz is értünk, ha egy akadály kerül elénk négyen négyféleképpen kutathatunk a megfelelő megoldásért.
A cukormókus és mosómedve úgy érzem jóban lesznek. Végül mind belépünk a szobába. Erica amikor láthatóvá válik Sera által, kíváncsian fogadom és arra is kíváncsi vagyok, hogy vajon képes lesz-e elmondani azt, amit nekem elmesélt. Ameddig a végére nem ér igazából csak csendben figyelek. Mondjuk csak most kezd világossá válni, hogy Sera barátnője akiről Erica végig beszél valószínűleg egy fiatal vámpír lehet. De ezt a felismerést egyenlőre megtartom. Hiszen a kerek történetet hallgatva ez csupán egy apró részlet. Adriennek vissza biccentek, de csak mintha inkább köszönteném, nem arra utalnék, hogy előzetes ismertségünk lenne. Igazság szerint elég régen találkoztam már vele és a folyosókon is jól elkerültük egymást, de örülök, hogy most újra látom és látszatra, lényegesen jobban van, mint volt. Eszemben sincs kisajátítani a hogylétével kapcsolatos érdemet, hiszen tudom, most már tudom, hogy egy kapcsolatnak mennyire brutális ereje tud lenni. Bár az igaz, hogy fogalmam sincs Ericaval hányadán állnak, de azon a fura folyosói ablakpárkányon ülve nagyon is fontosnak tűnt számára. Akárhogy is, miután Erica össze foglalta az eddigieket nyugodt hangon szólalok meg. - A Függönyön túl bár találkoztunk, nem emlékeztem rá tisztán, csak néha álmomban voltak bevillanások. Nem tudtam, hogy itt van ő is és csak Seranak hála látom mostmár… - egészítem ki az odaátos részt Adrien számára. - Ma este megpróbáltam vele tudatosan felvenni a kapcsolatot amolyan.. Asztrális-álom formulában. - biccentek a szellemlánynak - Ahol találkoztunk, olyan volt mint egy Roxforti folyosó. Volt egy ablak.. az ablakon túl pedig egy erdő. De nem hasonlított a Tiltott Rengetegre. Miközben beszélgettünk, pedig felbukkant egy füstoszlop.. Mint amikor egy kunyhóból száll a füst. - tárom szét a kezeimet magyarázat közben, kicsit megadóan, hogy hát igen, meglehet, hogy ez annak a kunyhónak a füstje volt amit felkeresnénk... - A kapcsolatnak akkor szakadt vége, amikor ez a füstoszlop elkezdett az ablakhoz közeledni és alakot ölteni.. Talán nem jelent semmit, de lehet, hogy bizonyos szinten oda a meglepetés ereje… - mondom ki azt ami talán elég aggasztó lehet, főleg, hogy Erica épp az imént vázolta, hogy a tag veszélyes és nem kis kockázatot vállalunk. Amikor pedig Adrien elbizonytalanodik, hogy miben tudna segíteni - Hárman lennénk a “feladatra”. És Sera remekül megfogalmazta. - majd rá is mutatok - Lélek, mint a kísértetvadász és Híd - majd magamra - Test, mint a gyógyító - majd Adrienre - És Szív, mint a szeretett személy. - hagyok egy szusszanásnyi időt ez után, mintegy apró nyomatékot adva annak, hogy Adrien szerepe nem törpül el, csak mert mi Seraval néhány infóval korábban találkoztunk. A nyelvem hegyén van, hogy Ericát már olyan kérdésekkel bombázzam, amik segíthetnek egy kicsit felkészülni, miféle ellenféllel is kell majd szembe néznünk, esetleg miket tanult el tőle, mire emlékszik, mikkel foglalkozott, milyen mágia ágakat érintett amiket felismert… és így tovább. De egyenlőre pihentetem mindezt, mert úgy érzem, most Adrien számára kell egy kis plusz idő. Hiszen… mégis csak azzal törtünk rá, hogy amúgy hali, lehet vissza tudjuk hozni a barátnődet… Reméljük jössz te is! Szóval egyenlőre csendben maradok és figyelek, Sera mellé sorolva. Adrien átöltözése nem hoz zavarba és nem amiatt, mert átlagos az alkata, inkább csak… Nem bámulom meg más pasiját… Másfelől gyógyítóként rengeteg testtel találkoztam már. A pasi öltözőkben sincs különösebb szégyenlősködés általában.. A többiről meg.. nem beszélünk.
Gyorsan fel is pattanok, amikor Erica nyomában – még ha nem is szó szerint mert ő a falon át kukkantott be – másik kettő jön még. Gyorsan kiderül, hogy ők is látják a szellemlányt, akiről egészen eddig csak azt hittem, hogy kizárólag én. Volt valami különleges ebben a kapcsolatban, hogy rám van utalva, ugyanakkor ezt sosem használtam ki. Mégis váratlanul ér, hogy nem egyedül jön, mert legalább felkészíthetett volna rá, hogy keresett más barátokat is. Örülök annak, hogy előrelépés van az ügyében, csak éppen kapcsolatok terén enyhén szólva is tapasztalatlan vagyok, lehet, hogy eluralkodott rajtam a birtoklási vágy. – Oh, hát többen vagytok? Hogyhogy? – Bólintok Codynak, hogy igen, vele már ismerjük egymást, tud a sebezhetetlenségről, próbált is segíteni, hogy hogyan érdemes kezelni, hogy nem tudtam a családommal együtt meghalni. Igen, mondhatjuk, hogy szerepe van benne, hogy jobban vagyok, noha Erica vitte el ebben a prímet. – Akarom tudni, hogy hogyan használt ki, vagy hogy mit kellett megtenned? – Kérdezem bizonytalanul, vélhetően mindegy most már, hiszen Erica belehalt a dologba, de a visszaút nyilván nem lesz egyszerű. Már csak azt nem értem, hogy mit kellene tenni, úgyhogy amúgy is jámbor arcomon egyre inkább bizonytalanság ül. – Fogjuk rá, hogy nagyjából értem. Én.. miben tudok segíteni? Vagy csak szólni jöttél, hogy ma nem tudunk találkozni? – Kérdezek vissza a szellemlány esetében, mert tényleg furcsa, hogy én azt hittem, hogy egyáltalán nem boldogulunk, most pedig kiderül, hogy tőlem függetlenül nagyon sok dolog van a háttérben. Mások előtt nem akarom számonkénrni, és lehet, hogy csak én gondoltam túl a kapcsolatunkat, vagy csak nem akart terhelni, hogy még nálam is sötétebb múltja volt. Mindenesetre ha nem is tudok segíteni, mégis veszem a cipőmet, és átveszek egy pólót is. Cody pasi, Erica már látott ruha nélkül, Seraphine pedig csak nem jön zavarba egy pasi felsőtesttől, nem vagyok különösebben izmos sem, úgyhogy csak a nagy átlag. Lehet, hogy valahogy azt a lányt kéne levadászni, aki nem tudta visszafogni magát Erica esetében?
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
Egyre csendesebb vagyok, ahogyan közeledik a pillanat, hogy legalább a történetem egy részét kénytelen vagyok elmondani nekik és ők még csak nem a családom. Ha nekik kellene, azt hogyan viselném? Szinte érzem a szorító fájdalmat valahol belül, pedig egy szellem bizony nem érez fizikai dolgokat. Na jó kivétel az a bizonyos hely, ahol Adriennel találkoztunk már néhányszor. Nagyon furcsa lesz mindez élőben, ha összejön. Aztán persze ott van az is, hogy mi van, ha miattam bajuk esik? Cody rendes, Sera tisztára akarja mosni a lelkét és azért segít, Adrien... szeret. De mégis hogyan viselném el, ha ezek után bajuk esne? Bemegyünk hát mind, Sera magyarázatot ad, hogy kikkel jöttem és hamarosan már jó eséllyel Cody is lát engem. Az arcomon Adrien jól láhatja, hogy mennyire gondterhelt, hogy nem tudom, hogyan kezdjek bele, pedig tudok, hogy muszáj lesz megtennem, bármennyire nehéz. - A pontos időt nem is tudom... - kezdek bele elsőként Serának válaszolva, habár ha nem lennék halott és jobban foglalkoznék azzal, hogy mikor milyen nap van akkor tudnám, hogy bizony a mai az, amikor leestem arról a szikláról. A halálom napjának azt tudják a testvéreim, de valójában Sera arra a napra emlékszik, amikor vagy egy héttel később a barátnője megtámadott és valójában akkor meg sem haltam, hanem helyettem az a másik lány. Egy újabb áldozata ennek az egész káosznak, amibe sikerült beletenyerelnem. Nagyot nyelek és idegesen suhanok a szoba egyik végéből a másikba, bár aztán csak megállok, mert a végén megfájdul a nyakuk, ahogyan próbálnak folyamatosan követni. Lesütöm kicsit a szememet, aztán nagy levegőt veszek. - Cody szerint lehetséges, hogy visszatérjek a testembe, mivel nem találtuk meg a sírban Serával, tehát valahol lehetséges, hogy tényleg még kötődöm az élethez. - magyarázom először igazából Adriennek, hiszen ő az, aki jelenleg nem sokat tud arról, hogy miért vagyunk itt, bár eddig is felvetette párszor a visszatérésem lehetőségét, de mindig lebeszéltem, hogy kár lenne feleslegesen hiú reményt táplálnia ez ügyben. - Ami fontos, kérlek... egyikőtök se kockáztasson. Akihez el kell mennünk elég... veszélyes. Ő ölte meg azt a lányt helyettem és nem ő volt az egyetlen. - pillantok Serára, hiszen ő tudja pontosan miről beszélek. - Az egész nagyon zűrös. Van valaki, aki kihasználta bizonyos érzéseimet, én meg bedőltem neki. Egy idő után nem volt visszaút és tennem kellett neki olyasmit is, amit nem... nem akartam igazán és, amit rettenetesen bánok. Aztán volt a baleset, amikor a családom tudta szerint meghaltam, de akkor még nem történt meg. Halványan emlékszem csak arra a hétre, de megpróbált talpra állítani. Amikor már képes voltam rá elmenekültem. Valamennyire emlékszem merre volt a kunyhó és egyáltalán nem biztos, hogy most is ott van a testem, de talán... Szóval elmenekültem, de Sera barátnője volt, akibe futottam és gondolom a felnyílt sérülések miatt nem tudott megálljt parancsolni magának... - elakadok egy pillanatra, mert az erdőben töltött idő odaát nem tűnt két évnek, úgyhogy az eset, amikor Sheree megtámadott sem tűnik olyan messzinek és még elég élénken él bennem. - Nem sok élet maradt bennem akkor, Sheree, Sera barátnője azt hitte meghaltam, de Ő megint megtalált és egy másik lány ölt meg helyettem. Sera pedig elűzte a lelkemet, ezt a részt már nagyjából tudjátok. Codyval odaát találkoztam. - teszem még hozzá Adriennek magyarázatként, hogy tudja, hogy honnan ismerem Codyt, bár még mindig nehéz megszoknom, hogy most máshogy néz ki, de idővel majd biztosa menni fog.
- Persze, hogy fontos, abból tanulhatunk, hogy mikre vagy képes és mi legyen a következő lépés. - válaszolom, egy kicsit meglepetten, hiszen én jó hollóhátas révén és mert a testvéreim miatt mindig a közelben akartam maradni, igazán az ereklyevadász szaknak is, ahogy mindennek, az elméletére feküdtem rá. Persze, ami Sashával történt aztán az átváltozásom olyan úton idított el két éve, hogy valószínűleg a korábbi énem fel se ismerne. Viszont minden élménnyel erősebb és több lettem, nem felejtettem el a korábbi kutatásokat. Nem erőltetem azért a kérdéseket, sietve követem, amíg össze nem találkozunk Cody-val. Bólintok a Serára, azonnal bizalmat szavazok neki, hiszen a híre szerint csodálatos gyógyító és rengeteget megélt már, jót és rosszat is. Lehet, hogy McCaine révén ódzkodnom kéne egy Mortimertől vagy legalább gyanakodni, hogy mennyi az igazság és mennyi a számítás a híréből, még sem teszem, főleg, ahogy visszamosolyog. - Igen. A test, a lélek és a... szív. - mondom óvatosan, mert fogalmam sincs, hogy a fiú tudja-e, hogy miért éppen Adrienhez tartunk vagy azt, hogy azon kívül, hogy ő látja Ericát, szerelembe is estek. Persze a részleteket én se tudom, hogy milyen komoly a kapcsolatuk, de ennyi is elég. Amikor odaérünk türelmesen bólintok a szellemalakos lánynak, suhanjon át, lesse meg, hogy mi a helyzet és csak azután következik a mi bekopogásunk. A mosómedve egyébként éppen olyan nyitott, mint én, ha nem jobban, szóval könnyedén odatolja a nedveskés orrát a másikhoz. - Bocsánat, hogy rád törtünk. Sera, ő pedig Cody, segíteni szeretnénk. - intek a bongyorhajú fiú felé, mert lehet, hogy mi tudjuk, hogy ki az az Adrien, de nem feltétlen tudja ő is, hogy mi kik vagyunk és a gyógyító ártatlan játékából én arra következtetek - helytelenül, hiszen másodperceket volt hajlandó várni Erica, míg kiugrottám az ágyból és felöltöztem, perceknek nem is hívnám -, hogy nem ismerik egymást. Ezzel már is dugába dőlne, hogy őszintének tűnt és azonnal bíztam benne, még ha ez afféle jóindulatú fehér hazugság is. Amikor záródik az ajtó mögöttünk koncentrálok a képességemre, hogy Erica mindenki számára látható legyen. - Most már megosztod, hogy mit tudtál meg ma, miért éppen ma próbálunk megtalálni? - kérdezem a lánytól, de ha nem mondta el Adriennek, amiket megtudtunk a testéről és a reményről, hogy visszahelyezhetjük bele, ha megtaláljuk, ez most csak még nagyobb meglepetés lesz neki. Mondjuk eléggé árulkodó, hogy nem csak beszélgetni érkeztünk, ugyanis mondhatni az akadémiai edzőruhában érkeztem felszereléssel az oldalamon, eszközökkel, bájitalokkal, könyvekkel a témában - ami mondjuk nem sok akad!
Ameddig várom az érkezőket azért egy pergamen darabra megírom Chrisnek, hogy “Bele keveredtem egy helyzetbe, de igyekszem épségben kikeveredni belőle.” Aláírás helyett pedig csak annyit írok oda, hogy “Szeretlek”. Ezt követően a tenyeremen tartva ráintek a pálcámmal a pergamenre, mire az fecske formára hajtogatja magát, majd… elrepül a címzetthez. Mindig is szerettem az állatszimbolikát. A fecske pedig egyértelműen az ígéret a viszontlátásra részemről. Nem mondom, hogy ez az üzenet a világ legmegnyugtatóbb “utolsó mondata”.. De legalább nem egy kurva hang nélkül tűnök el egy kétes ügy kapcsán. Mert bár elég nagy elánnal indultam neki, most sem gondoltam meg magamat, idefelé mégis számot vetettem és nos.. igen. Elég sokat veszíthetek így abszolút nem áll szándékomban meghalni. Ez viszont nem jelenti, hogy nem is fogok segíteni, ha már egyszer sikerült utolérni Ericat végre és kiderült, hogy miért volt visszatérő vendég az álmaimban olyan gyakran. És most össze állni látszik egy csapat is. Szóval innentől úgy gondolom már csak előre vezet az utunk. Sera kedvessége pedig nekem is mosolyt csal az arcomra és egy biccentéssel fogadom az egész gesztusát - Akkor csak Sera. - kicsit hülyén nézhet ki ahogy utána valóban Ericat próbálom betájolni. Sejtem, hogy így látnia nem csak egy vállvonás, de remélem képes lesz elfogadni. Aztán megindulunk Adrienhez is. Mintegy bezárva a kört. - Bele gondolva, az, hogy hárman leszünk a feladatra egész jó számnak tűnik.. - tűnődöm el mintegy Seranak címezve. Nem vagyok egy hatalmas bubus számmisztikából, de az, hogy egy egy varázslathoz igenis számít a varázslatot végzők száma, az még megvan. Az ajtónál előre engedem Serat, és vélhetőleg Erica megy legelőre. Addig a cukormókusommal kapcsolatban figyelek fel az apró ismerkedésre közte meg Seraphin mosómedvéje között. A kis erszényes összeszimatol a banditamaszkos társával, de nem ugrik fel a nyakába, ahogy Gina macskájának szokott. A jelenet leköt addig, ameddig várunk, hogy Sera kopogjon, Adrien pedig elő kerüljön és amikor ez megtörténik, kicsit megilletődötten nézek végig a srácon.- Oh! Hogy te vagy Az az Adrien.. - bukik ki belőlem egy meglepett, kicsit zavart arckifejezéssel a felismerés - Kicsi a világ. - ismerem el, de aztán Serara pillantok félszegen, majd Adrienre, majd a.. levegőre, célzásképp, hogy Ericat se felejtettem el, csak hát nem látom szegényt.. - ..Akkor gondolom ideje, hogy megbeszéljük miért vagyunk itt. - egyrészt, nem feltétlenül akarom részletezni a helyzetet. Hiszen az, hogy Adrient elláttam a Mungóban az egyik sikertelen próbálkozása után és beszélgettünk a sebezhetetlenségéről ez nekem amolyan orvosi titoktartós rész, szóval ha akarja Adrien vázolhatja az ismertségünk eredetét, ahogy neki kényelmes, de én nem fogom. Másfelől gyorsan vissza adom Seranak a szót inkább, hiszen elvileg sietünk. Egyébiránt nem vagyok biztos abban sem, hogy most mi is fog következni, bár vannak sejtéseim, mert Jake-el voltam anno terepen és emlékszem, hogy képes volt láthatóvá tenni olyasmit is, amit más nem láthatott.
Azért már nem vagyok annyira roncs, mint Erica előtt. Nincs minden rendben, hiszen alig több mint egy éve halt meg a teljes családom, viszont van valaki, akit tényleg érdeklek, akivel el tudok beszélgeti, és akivel.. Lássuk be, ő a barátnőm, akivel már felfedeztünk ezt azt! Ha valaki kérdezné, hogy a szellem az számít, én azt mondanám, hogy igen, hiszen azon a fura folyosón minden valóságos, és megtettük, nem is tudnék ennél igazibbat elképzelni. Azóta arról is leszoktam, hogy vagdossam magamat, hiszen elég buta dolog lenne ha véletlenül mégis meghalnék, de én továbblépnék, mert akkor igazából elszakadnék Ericától. Akinek ígéretet tettem, hogy valami módon megoldjuk, hogy visszahozzuk az életbe. Na nem azt mondom, hogy már bejárok tanulni, viszont hoztam pár könyvet a könyvtárból, és amikor nincs nagy forgalom Zonkónál, akkor előveszek valami vaskosabb olvasmányt a túlvilági létről, és lapozgatom, hátha írnak olyan esetről, amikor valaki vissza tudott fordulni az életbe. Még véletlenül sem gondolom, hogy Erica jutott volna valamire, hiszen az utolsó információm szerint csak én látom, ezzel ki van nekem szolgáltatva, amivel sosem éltem vissza, de alaposan meglep, hogy csak így benéz. Nyilvánvalóan látott már ruha nélkül, tehát semmi rejtegetnivalóm, a szobatárs az utóbbi időben gyakorlatilag a nőjénél van, és nem az én fejemet akarják látni, úgyhogy magam vagyok, felkönyökölve dobálgatok valami bogarat papírgalacsinokkal, várva arra, hogy közeledjen az indulásom ideje, mert egy órán belül kezdődik a műszak. – Oh, Erica, mijáratban? Nem este tali? – Pattanok fel ülő helyzetbe, hogy értetlenkedve meredjek rá. Egy kedves mosolyt azért kap, legyen most még egy lopott óránk, legfeljebb elkések? Egye fene!
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
Nekem aztán gőzöm sincs az ilyen elméleti dolgokról, szóval Sera kérdésére csak simán megvonom a vállamat, mert nem tudom, hogy mi a jó válasz. Lehet, hogy úgy van, ahgy mondja, de én eddig még abbna sem mertem hinni, hogy tényleg visszatérhetek valahogy. Ez az egész nem totál kínai! - Fontos a hogyan? Mármint ez van, gondolom akkor ez a lényeg. - lehet, hogy lehetnék ennél kíváncsibb is a dolgokra, vagy az elméletekre, de hát a legkevésbé az érdekel most, hogy milyen módon kapcsolódtam Codyval álmában. Az sokkal jobban frusztrál, hogy el kell mondanom dolgokat, amikre még mindig nem készültem fel. Mi van, ha Adrien majd azt mondja, hogy ő nem is akar segíteni valakinek, aki ennyi hibát követett el? Rettentő pocsék érzés lenne, ahogyan netán Fryda pillantásával szembesülni, ha tényleg bevallom neki az igazat. Félelmetes. Megérkezünk hát a célhoz, ahol már ott van Cody, aki tényleg furán néz ki így... másképp. Ezt még tuti, hogy meg kell szoknom. Egy kis gát persze még most is van bennem, de tudom, hogy semmi értelme nem lenne húznom az időt. Mint a ragtapasz, jobb lesz mielőbb leszakítani. - Lehet, hogy van egy szobatársa, ha esetleg ott van előbb jobb lesz kihívni. - mondom Serának, aztán elindulok a folyosón. Azóta, hogy itt vagyok és sokat beszéltem Adriennel, azért egészen jól odafigyelek arra, hogy ne menjek át bárhol falakon, ajtókon, hiszen ők nem tudnak ilyen módon követni. Voltam már Adrien szobájában, habár nem a törzshelyem, főleg mert nem egyedül lakik ott, de könnyen megtalálom. Először bedugom a fejem, hogy egyáltalán egyedül van-e, csak aztán jelzek Serának, hogy kopoghat és persze csak akkor érdemes megpróbálnia majd láthatóvá tenni engem, ha Adrien egyedül van, vagy már elhívtuk valami nyugis helyre.
Amikor hátrahőköl még jobban bocsánatot kérek és elfordulok tőle, ameddig meg nem nyugszik a szívverésem és vissza nem alakul az ijedt vámpírarcom normálissá. Nem lehet kellemes pont neki ilyen arccal szembe néznie, akit Sheree megtámadott és ezzel elindította ezt az egész láncolatot Erica, mint most már tudjuk, majdnem-halálával. - Rendben, persze, sietek. - válaszolok csak ennyit, amikor elhessegeti jó pár kérdésem. Egyértelmű, hogy a kedvére akarok tenni, kiengesztelni, segíteni, nem mindenkinek a gyomra venné be, hogy az éjszaka közepén kiugrasztják az ágyából és alig avatják be, hogy egyáltalán miért. Én még sem morgok, fürgén összekészülök és minden lehetséges felszerelést magammal cipelek, ami aurorként vagy ereklyevadászként a kezemre áll. - Amikor együtt voltatok a Függönyön túl talán a lelkeitek kicsit összekapcsolódtak és bevonzottad a lelkét... álmában? - vonom össze a szemöldököm, ez olyan elméleti, még soha nem láttam példát rá, de lassan bele kéne törődnöm, hogy ilyen az életem. Állandóan olyan dolgokba tenyerelek, amiről korábban még életemben nem hallottam és nem is hittem volna, hogy ilyesmi létezik, mint évekkel ezelőtt, amikor átmentünk egy másik világba megállítani Daronel Deneirát mielőtt a mi világunkban elpusztította volna London belvárosát... Még most visszagondolva is azt üvölti az agyam, hogy Miiii??? Talán felelőtlenség így szaladnom, gondolnom kéne a húgomra, az angyalokra, még is viszi a lábam az elhatározás, hogy segíteni fogok. - Éreztem, hogy ha valakinek van esélye kitalálni egy módot, akkor az ő lesz. Hiszen hallottam vele mi lett, nem feltámadt, nem is csak úgy visszaszállt a lelke a testébe, ami veled a cél, hanem... valami nagyon sötét dolog történhetett. - nem rázkódom meg, nem ráz ki a hideg, de azért őszintén nem pontosan tudom, hogyan történt az meg, hogy egy másik testben éledt újjá. Ez nincs úgy a faliújságra kiplakátolva és mivel nem személyesen ismerem, csak látásból, nyilván rá se kérdezhettem sosem. Látszik a tekintetemen, hogy igazából nem is kérdőjelezem meg azt, hogy ez az egész veszélyes lesz és hogy tényleg mennem kéne-e, hiába jogos, hogy a mérleg egyik nyelvén a bűntudatom van, a másikon lehet, hogy az életem, ha nagyon veszélyesre sikerül a helyzet. A mosómedvém kocogva jön velünk, a kis körmei kopognak a folyosón, de talán annyira nagy zajt nem csapunk, ahogy sietünk, hogy bárki felébredjen rá. Amikor befutunk aztán Cody is megjelenik bólintok neki. - Igen, a barátaimnak csak Sera. - mosolyodom el, mert nálam a szövetség Erica megmentésére egyenlő a barátsággal. Amikor látom, hogy a tekintete próbálja belőne, hogy hol lehet Erica, akkor egy kicsit elgondolkozva a lányra pillantok, aztán vissza Cody-ra. - Igen, azt mondta, hogy majd egyszerre mindenkinek mondaná el. - ismétlem meg Erica korábbi szavait, de látszik, hogy kicsit forognak az agytekervényeim közben. - Mutatod az utat, ugye? - kérdezek rá a lánynál, hiszen közel állnak egymáshoz, előttem csak Adriennel beszélhetett, fix, hogy lógott már a szobájában és tudja, hogy hol van. Tudom, hogy nem szabad már azzal kezdenem, hogy kifullasztom az erőmet, de egyértelműen könnyebb lenne megbeszélni mindent, ha mindenki lát és hall mindenkit. Erica főként úgy reagált a képességemre mindig, mintha tényleg egy szellem lenne, így ha látom, hogy mindenki egyetért és elmegyünk Adrienért, akkor amikor bekopogunk megpróbálom a lányt mindenki számára láthatóvá tenni, még ha csak a közvetlen közelemben is működik, akkor is nagy segítség.
Nem mondom, hogy az ébredés egyszerű volt.. Ez volt az eslő sikeres asztális út, amivel kapcsolatban azért elég bizonytalan vagyok egyenlőre és amint lesz időm rá, biztos, hogy tanulmányozni fogom és beszélni róla a témát érintő professzoral. Persze.. diszkréten. Az a folyosó amúgy is elég para.. Bár ebből fakadóan valahol le is nyűgöz. Végülis miután úrrá lettem a tagjaim reszketésén és sikerült elvergődnöm a szoba mosdójáig, némi arcmosás meg össze gondolás után megsürgettem magamat. És már a folyosón rohanok menet közben csatolva az övemet, fűzve a bakancsom, meg bújba bele a bestis dzsekimbe, aminek szerencsére a zsebeiben egész sokminden van, ami egy váratlan helyzetben segítség lehet. A fogaim között tartom a tértágított, medis oldaltáskám pántját, ameddig befejezem az “öltözködést” és minden helyére nem kerül. De aztán csak oda érek a Púpos Boszorka szobrához, ahova megbeszéltük a talit. A cukormókusom a falon, a szegélyeken megkapaszkodva szaladt szaporán követve. De amikor megállok, csak a vállamra ugrik vitorlázva és ketten nézünk két felé mondhatni össze hangoltan, keresve, hogy Erica jelezzen. Vagy esetleg Sera felbukkanjon és mehessünk Adrien-ért. - Halihó, remélem itt vagy valahol.. - mondom is ki egyszerűen egy bizakodó arckifejezéssel körbe pillantva. Tökéletesen beigazolva Erica gondolatát, miszerint mint egy idióta, szólongatva rápróbálok, hogy hátha itt van csak én nem látom... Persze amikor meglátom, vagy meghallom Serat meg a mosómedvéjét, esetleg azt, hogy a levegővel beszélget, oda sétálok hozzájuk és a banya szobránál meg tudunk állapodni mindketten. - Seraphine McCaine igaz? - szólítom meg és nyújtok kezet is neki. Hiszen hivatalosan sosem találkoztunk vagy beszéltünk - Cody L. Mortimer. - A bemutatkozásom Ericanak is szól, hogy én vagyok az, még ha másképp is festek mint ahogy azon a fura folyosón találkoztunk. Valamivel magasabb is vagyok, a hangom is mélyebb, lágyabb, de én vagyok az. A tekintetemmel pedig önkénytelenül is Sera körül pásztázom a levegőt egy pillanatra. Tényleg nagyon furcsa, hogy nem látom.. - Gondolom irány Adrien és utána bővebben értekezünk. - ameddig nem találkoztunk össze mindannyian addig nem is kezdem el fejtegetni, hogy van-e terv vagy bármi arra, hogy merre kellene mennünk és hogyan menjünk? Bár esélyes, ha erre sor kerül, valószínűleg meg fogom említeni a thesztrálokat.
Sietve próbálom megkeresni Sera szobáját, mert sejtelmem sincs, hogy Cody mennyi idő alatt ébred fel teljesen és mennyi idő kell neki, hogy odaérjen a megbeszélt helyre. Jobb, ha sietek, és nem ő vár és kérdezget, hogy ott vagyok-e, miközben még nem. - Sera, kelj fel! - szólalok meg cseppet sem visszafogott hangon, amikor átsuhanok az újabb ajtón és végre őt látom meg, nem valami random lányt. Azért nem volt egyszerű menet megtalálni még úgy sem, hogy gond nélkül végig tudok menni az összes szoba falán, vagy bármilyen ajtón és nem is lát meg senki, így nem is hozom rájuk a frászt. De végre meg van, bár persze hátrahőkölök rendesen, amikor felülve elég riasztó a feje. - Jesszus! - bár nekem nem tud ártani, hiszen hivatalosan részben halott vagyok, vagy mi, de ez még nem jelenti, hogy nem baromi ijesztő a kinézete. Aztán már kérdéssel kezd, én pedig nem is tudom, hogy mit mondhatnék erre, főleg úgy, hogy ne kelljen mindent kétszer elmondanom, mert kénytelen leszek színt vallani Adriennek is, ahogyan majd Serának, bár persze e téren Adrien aggaszt jobban. Azért a stílusom nem változott, szóval eléggé elkezdek szemforgatni, amikor dőlnek belőle a kérdések, hiszen kettőnk közül ő még mindig úgy tudja, hogy ő a rossz, aki elűzött csak úgy a barátnője miatt. - Igen olyasmi, de majd egyszerre mindenkinek elmondom. Nem ezért jöttem. Gyere már, öltözz! - szólok rá sürgetően és már az ajtó felé suhanok, pedig szegénynek még rendbe kellene nagyjából kapnia magát, hiszen most ébresztettem fel. Nekem azért könnyebb dolgom van, nincs szükségem sem alvásra, sem másra, így reggeli készülődés sem kell. Ettől még ugyanolyan türelmetlenül várok, ha tudnék akkor még dobolnék is az ujjaimmal az ajtófélfán, nekidőlve, de hát ez nem opció, ha szellem az ember lánya. - Beszéltem Codyval, most egész hosszan és mintha nem álmodott volna, hanem gyakorlatilag jelen volt a folyosón, mint valami asztrál kivetülés, vagy ilyesmi. Nem sokára a vár a Púpos boszorka szobránál, de kellesz te is, mert ő ébren nem lát és szólni kell Adriennek. Cody szerint lehetséges, hogy visszatérjek a testembe, de... veszélyes is lehet. - ebből még úgy is tűnhet, mintha szintén Cody szerint lenne veszélyes, de azért Sera hallhatja a hangomból, hogy ez már inkább szerintem van így, tehát vannak részletek, amiket kész vagyok felfedni előttük, hogy feltudjanak készülni arra a bizonyos veszélyre, ha segíteni akarnak. Adrien nem kérdés, de Sera és Cody egyáltalán nem köteles vállalni a kockázatot miattam, bár Serát azért erősen motiválja a lelkiismert furdalás. Szóval, ha készen van végre, akkor sietősen suhanok át az ajtón és próbálok lehetőség szerint nem falakon, hanem normális emberek számára is közlekedhető úton sietve reppenni az említett szoborhoz, ahol Cody már lehet, hogy ott is van.
Olyan lendülettel ébredek, mint aki rémálomból ébredik, még a fogam is hegyesen türemkedik elő a számból és a tekintetem is egészen sötét. Szörnyen aludtam, pedig azt hittem, hogy mióta kiadtam a lelkemet Graysonnak és főleg, mióta kiderült, hogy Erica él, képes leszek összeszedni magamat. Viszont még ezek mellett is rám nehezedik még vagy három irányból a nyomás, az iskola, a parancsnokság az... angyalok... A legtöbb éjszakát nyugtalanul, zaklatottan alszom végig, és most őszintén a pánik kerülget, amikor Erica megjelenik. Az első döbbenet után persze már fogom is a holmimat, az iskola diákjai által olyan nagyon kedvelt tértágított táskát az ereklyevadász eszközeimmel, térképekkel, mesterkulcsokkal, az auror bájitalokkal és felszerelésekkel, pálcákkal és most még a kis mosómedvémet se hagyom hátra, minden segítség jól jön. - Nem akartam rád ijeszteni, csak kicsit megijesztettél. - mondom, már igazából másodszorra, pedig lehet, hogy Erica nem is kapott frászt a vámpír külsőmtől, csak én fújom fel nagyon. - Mit tudtál még meg? Gondolkoztál rajta, hogy miért lehetett olyan fontos, hogy téged ne keressen senki, annyira, hogy Phoebe-t kelljen... helyetted... - elhallgatok, nem mondom végig inkább, így is tudja, hogy mire gondolok. A lány, akinek a sírját már kétszer szentségtelenítettem meg azért halt meg, hogy Erica testét eltűntethessék, de azt még nem tudjuk, hogy miért is. - Olyan furcsa, hogy Adrien ébren lát, pedig nem olyan, mint én, Cody pedig álmában a függönyön túli kapcsolatotok miatt. - gondolkozom hangosan, én vagyok az egyetlen, akinek "hivatalosan" látnia kéne, de Erica nem igazi szellem, a teste még életben van valahol, csak rá kell találnunk, így a szabályok zavarosak nagyon is. Nem hozom szóba, hogy találkoztam Sheree-vel, hogy elmondtam, amit megtudtam, mert tudom, hogy Erica nem fogadná el a jelenlétét, sőt, Sheree se akarna itt lenni és segíteni. Nem tudom pontosan mi játszódik le benne, szégyelli talán, nem akar a szemébe nézni, de a lényeg, hogy én itt vagyok és készen állok arra, hogy mind a kettőnk nevében segítsek. Konkrétan úgy öltözködöm, mint aki bevetésre indul, nem veszem félvállról az egészet, az biztos, hogy hiszen akárki ragadta el a testét, megölte Phoebe-t és lehet, hogy másokat is, és még egyáltalán nem tudjuk, hogy miért. Hallgatom a válaszait, merthát remélhetőleg mostanra tudja, hogy tényleg bízhat bennem és tényleg fontos, hogy elmondjon mindent, amíg az egyetemi szobámból megtesszük a távot a púpos boszorka szobrához, amit megbeszéltek találkozóul. Még kissé ugyán néha nehéz koncentrálnom, most ébredtem, de próbálom elhessegetni minden más bajomat és csak az itt és mostra koncentrálni, Erica ügyére. A mosómedvém jó szokása szerint nem igazán mutatja, hogy valójában hasznos szerzet, léptennyomon félálomban elbotlik a saját lábában, puhán gurul pár métert aztán újra talpraállva botorkálni, majd ügetni kezd a nyomunkban hűségesen.
- Mondjuk, érthető, ha nem szeretnéd, ha a kelleténél több gondot vennének a nyakukba veled - ismerem el Eddie érvelése hallatán. - Ha bármi gondod lenne, fordulj hozzám nyugodtan - toldom meg azért egy kis mosollyal. - Semmit sem ígérhetek, de ha van annyi időm, szívesen segítek neked. Mint általában minden diákomon. Hamisítottam én már roxmortsi kimenőt is, csak lemehessenek. Jó, nem teszek meg akárkinek akármit... Csakis abban az esetben vagyok jótét lélek, ha valakin látom az akaratot. Ha egy diák továbbra is szemtelen és hanyag vagy újra meg újra ugyanabba a hibába esik, nincs kegyelem. Sok mindent el lehet velem játszani, de azért esetemben is akadnak határok. Tehát Eddie is biztos lehet abban, hogy ha még egyszer én csípem nyakon, akkor vége a mókának. - A felnőtteknek más felnőttek mondják meg, hogy mit tehetnek és mit nem - javítom ki a srácot, hiszen finoman fogalmazva is egy álomvilágban él szegénykém. - Nekem az igazgató osztja ki a feladataimat, szóval nem mondanám, hogy én magam mondom meg, mikor és mit akarok csinálni pontosan. Ezt az éjszakai járőrözést is szívesen kihagytam volna... - intek egyet fásultan. Nem kedvencem ez a napszak, ahogy senki másnak sem, de ha tartozásokat szeretnék behajtani, muszáj jó pontokat zsákolnom. Palmer professzor pedig ezzel az adósom lett és - noha még nem tudom, miben is pontosan, de - előnyre tehetek szert. Talán elég nagyra... - Én osztom számukra a ceruzát, amivel javítanak. Csalásgátló bűbájjal van ellátva - mosolyodom el. - Dolgozatíráskor is megkapják, szóval a ceruza nem fog, ha puskáznak és onnan tudják a választ vagy ha más módon próbálnak meg előnyre szert tenni. Ne kérdezd, miként működik, mert én sem értem pontosan - vonom meg a vállam szórakozottan. Kimondtam rájuk a bűbájt és mindenki boldog. Ez a tanár-szak egyik hatalmas előnye... Olyasmit is tanulok bűbájtanból, amely egészen hasznos. Magának a varázslatnak viszont nem mentünk bele mélyebben a mechanikájába. Gyanítom, hogy a legilimencián alapul, de ez csak egy kósza tipp, semmi több. - A testvéreid nem lehetnek a gyámjaid? - teszem fel a kérdést. Amikor én voltam gyerek és laktam az árvaházban, akkor nagyon sok, a felnőttkort betöltött árva igényelte a gyámságot a testvére felett, hogy kivihesse őt/őket onnan. Nem állítom, hogy rossz élete van ott az embernek, de a családi légkör folyamatosan hiányzik. - Nyilván áron alul tudjátok majd bérelni - állapítom meg, miközben szórakozottan játszom egy nemrég felvett ceruzával. - De ha más nem, rengeteg ilyesmit célzó pályázat is akad. Akár az ösztöndíj. Egyetemi szakokon lehetséges igényelni. Ha tartanak a diákok egy bizonyos átlagot, akkor nem szokott gond lenni. Természetesen ez a pénz nem fogja fedezni a kiadások többségét, mint amilyen az élelmiszer és hasonló, de mivel év közben a Roxfortban laknak, leginkább nyárra kell összeszedniük magukat annyira, hogy a nagyobb testvérei elmenjenek dolgozni. - Hát, ezt közösen kell megbeszélnetek - pillantok Eddiere. - Nyilván majd eldöntitek. Nekem viszont most mennem kell - állok fel az asztalom mögül: - Fülön kell még csípnem pár diákot, akik hozzád hasonlóan gondolkodnak - kacsintok egyet, miközben a srácot a kijárat irányába terelem, de még így is megcsap vele kapcsolatban az a fura érzés, amit képtelen vagyok hova tenni. - Hát akkor, jó éjt, Eddie! - búcsúzom el tőle, majd zárom le az ajtómat egy bűbájjal, végül a pálcámat a taláromba csúsztatom, majd indulok el egy random irányba, hogy újabb kósza lelkeket gyűjthessek össze a magam számára...
- Lehet, de nem szeretném, ha azt gondolnák, hogy gondjaim vannak. Nagy vagyok már, meg kell tudnom oldani egyedül mindent. Éppen elég, hogy nem vagyok még nagykorú és az árvaházzal és egyebekkel is el kell intézniük a hivatalos dolgokat, meg ilyenek. - vonom meg kicsit a vállam. Nekem megkönnyíteni kell az életüket, nem megnehezíteni a mindennapi kis gondjaimmal. Arra a kérdésre is csak megrázom a fejem, hogy nincs semmi gond köztünk. Persze azt leszámítva, hogy Autumn a szokottnál is titokzatosabb, és állandóan túlzásba viszi az anyáskodást. De ez már igazán nem tartozik a tanárnőre. - A felnőtteknek könnyű, nekik senki se mondja meg, hogy mit csináljanak. Szeretnék már felnőtt lenni. - nem igazán gondolok bele a saját szavaimba. Talán azért sem mert már kezdek nagyon fáradt lenni, és kakaó ide, vagy oda kezdek nagyon laposakat pislogni, és ásítozni. - És ha nem jól javítják ki a dolgozatokat, vagy ott is plusz pontokat adnak egymásnak, ahol nem kéne? - nézek fel kicsit csodálkozva. Talán túlságosan is szó szerint véve a példát. Meg lehet, hogy nem is kéne ezt megjegyeznem hangosan, hiszen én tuti így próbálnék segíteni a mellettem ülőnek, hogy ne kapjon rossz jegyet. Nem igazán értve, hogy ez csak egy példa, ami arról szól, hogy a felnőttek élete se fenékig tejfel, ahogy azt gyerek szemmel látjuk. - De azért meg lehet próbálni. - vonom le a következtetést a prefiséget illetően. Én biztosan meg fogom jövőre év végén próbálni. Igaz addig még van másfél évem, de akkor is. Ez egy hasznos tipp, tehát mégsem volt teljesen hiábavaló ez az apró kis lebukás. Talán még ha elég sokáig húzom el ezt a dolgot, akkor a tanárnő megunja a társaságom, és mégsem büntet meg. Jó lenne. De már aludni menni is jó lenne. A szüleim meg nagyon hiányoznak. Nem szoktam titkolni azt ami velük történt, de azért nem is beszélek róla olyan szívesen. Valahogy mindig szomorú leszek tőle, és nem értem, hogy mért kellett ennek történnie. - Nem hiszem, hogy Autumn-nek eszébe jutott volna. De egy lakás biztos, hogy drága, és nem is biztos, hogy engem elengednek oda az árvaházból. Én még nem vagyok felnőtt. Vagyis hivatalosan még nem. - gondolkozom el, de azért érződik, hogy nagyon is szöget üt a fejemben a dolog. Ha külön lakásba mehetnénk a testvéreimmel, akkor megint olyan lenne, mintha igazi család lennék. Igaz, apa meg anya akkor is hiányozna, de legalább nem az árvaházba kellene haza menni nyárra. - Jó! Megmutatom Autumn-nek, ő biztos tudja majd, hogy mit kell csinálni. Csak nem tudom, hogy az egyetem mellett tényleg képesek leszünk-e kifizetni. - lelkesedek fel, és bizonytalanodok el szinte egyszerre. Nem is tudom. Lehet ezzel is gondot okozok a nővéremnek, hogy ilyenekkel zaklatom? De ugyanakkor ez nagyon jó is lenne!
- Normális esetben egyetlen családtag sem jelent gondot a rokonai számára - csóválom meg a fejem Eddie szavai hallatán. - Szerintem még örülnek is, ha velük beszéled meg a gondjaidat és nem holmi idegenekkel. Teszem azt... velem - mosolyodom el halványan. - Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de van valami gond köztetek? - vonom össze töprengően a szemöldököm. Nem áll szándékomban beleütni az orrom a családi ügyeibe, de talán tudok számára segíteni. Elvégre, elég sok diák fordult már hozzám, ha gondjai adódtak otthon, akár a szüleivel, akár a testvéreivel. Egy tanár lelki szemetesláda is egyben, én pedig sohasem voltam rest ebben a szerepben is részt venni. Nem tanítom ugyan a fiút, de ugyanolyan diák, mint a tanítványaim. - Tudod, néha olyasmit is meg kell tennünk, amit nem szeretnénk - világosítom fel őt a való életről. Most még cuki, hogy ennyire tiltakozik olyasmi ellen, amit nem szeret, de nem élhet örökké abban a hitben, miszerint csak azt kell majd tennie, amihez kedve támad. - Ha lesz majd munkahelyed, ott is a nyakadba varrnak olyan feladatokat, amelyekhez semmi közöd sincs. De ha megfelelően aknázod ki a lehetőségeidet, akkor akár le is passzolhatod másoknak - próbálom némileg felvidítani. - Én például gyűlölök dolgozatokat javítani, úgyhogy néha azt teszem, hogy megkérem a diákjaimat arra, hogy cseréljenek dolgozatot a mellettük ülővel és javítsák ki egymáséit - hozom fel végül példaként a saját, önzőnek hangzó cselekedetemet. Mégis, így rengeteg időt megspórolok magamnak, hogy a növényeimet gondozhassam és tanulmányozhassam. Hiszen még a mai napig imádom őket, ráadásul mindig találok valami új fajt, amelyről még nincs sok ismeretem. Néha maguk a diákok ajándékoznak számomra ritka példányokat, amelyek az én szememben kincset érnek, számukra azonban csupán gond lenne a további nevelésük. Látom, Eddienek képtelenség elmagyarázni valamit, ha nagyom belelovalja magát a dologba, így inkább nem is állok le tovább vitatkozni vele. Ha prefektus szeretne lenni, hát tegye, erről úgysem ő dönt majd. Ha alkalmasnak találják, mindenképp azzá válhat. - Akad, aki semmit sem bíz a véletlenre és jelentkezik. De igen, erről a házvezetők döntenek, szóval nem sokat számít - sóhajtok egyet. Nem áll szándékomban szavakkal is kimondani, de az Eddiehez hasonló önszorgalom még semmit se jelent a végeredmény szempontjából. Ráadásul, az ilyen és ehhez hasonló kis kihágások eléggé hátravetik szerencsétlent. Amikor a szüleire terelődik a téma, kissé kínos csend áll be a beszélgetésünkben, én pedig nem zavarom meg a kakaója bámulásában. Nem lenne helyes. Hagyom, hogy inkább magára találjon és helyrerázódjon. Az ő korában még így működik a dolog. Tizenéves kamasz, aki nem tudja a helyét a nagyvilágban, érthető tehát, ha az érzelmeit sem sikerült még teljes mértékben lerendeznie. - Nem tervezik, hogy valahol kibérelnek egy lakást? - vonom fel a szemöldököm. - Azt hiszem, a Mágiaügyi Minisztérium fogad el pályázatokat erre vonatkozóan - kezdem el beszéd közben kihúzogatni az asztalom fiókjait. - Kell is itt lennie egy tájékoztatónak... - motyogom csak úgy magamnak. - Óh! - egyenesedem ki végül, majd rántok elő egy brossúrát. - Parancsolj! - helyezem le az asztalra. A kis lapon a Fiatalok lakhatási támogatása felirat olvasható már messziről. - Úgy tudom, előnyt élveznek azok, akiknek nem áll rendelkezésükre más anyagi háttér - magyarázom. - Esetleg megmutathatnád a nővérednek. Ha már betöltötte a tizenhetedik életévét, pályázhatnátok...
- Talán nem utasítana el, de... én nem akarok gondot és terhet jelenteni neki. Autumn-nek sem. - rázom meg a fejem. A testvéreimnek van elég baja nélkülem is. Jó, tény, hogy nagyon érdekel, hogy az utóbbi időben a nővérem mitől változott meg ennyire, és mit titkol olyan makacsul előttem. Mert tudom ám, hogy valami van. De gondot, és bajt akkor sem szeretnék okozni neki. Igazából azt sem értem, hogy a jegyeimen mért rugózik annyit. Elég lenne, ha a saját jegyeivel foglalkozna. Én majd foglalkozok a sajátommal, hogy ne bukjak meg semmiből. Alexhez is azért járok bájitaltan korrepetálásra. - Utálok takarítani, és pakolni. A háztartási bűbájok lányoknak valók. - fintorodom el egy pillanatra. Nem. Köszönöm szépen, de nem vagyok kislány, hogy ilyesmiket csináljak. De még csak házimanó sem. Bár szerintem ők cuki, és vicces lények. Bár talán túlságosan is alázatosak. De ez biztos azért van, mert nagyon sokáig nagyon rosszul bántak velük a varázslók. Sajnálom is őket ezért. Nekem ha egyszer lesz is házimanóm sosem leszek vele gonosz. Bár igazából soha senkivel nem szoktam gonosz lenni. Segíteni szeretek, nem bántani másokat. Annak nem is tudom, hogy mi az értelme. Mármint azon kívül, ha a családodat próbálod megvédeni. Ha például Autumnt bántaná valaki, annak gondolkodás nélkül átkoznám ragyásra a képét. Az sem érdekelne, hogy az illető esetleg nagyobb nálam, és én még rosszabbul járhatok. - De ezekben én is tudok segíteni! Szeretek segíteni. Úgy mindenkinek. - vágom rá gondolkodás nélkül, amikor a tanárnő elkezdi ecsetelni, hogy mi még egy prefektus dolga. Én prefektus akarok lenni, és kész. Persze szerintem mindenki az akar lenni. - Jelentkezni? Nem a házvezetők döntik el egyedül, hogy kik lesznek a prefektusok? - pislogok párat meglepetten. Ha lehetne jelentkezni, akkor szerintem az egész évfolyamból mindenki jelentkezne. Jó, mondjuk tavaly évvégén hallottam, hogy Daniel, Alba unokatesója elég nagy bajba került, amikor verekedett Alex miatt, - jó monduk azt a Jenkinst én is utálom, és szerintem biztos megérdemelte, mert folyton beleköt a kisebbekbe - és Piton elvette a prefektusi jelvényét. Pedig Daniel nem is mardekáros. De azért az más, mint a prefektus választás, nem? Ha pedig újra és újra büntetőmunkán kötök ki, akkor McGalagony biztos nem engem választ majd. Pedig többnyire mindig csak segíteni akarok, amikor ilyen idétlen helyzetekbe kerülök. - Igen, persze. - bólogatok hevesen. Hiszen ha apa osztagparancsnok volt, akkor én is lehetek az, nem igaz? Mondjuk azt már nem gondoltam egészen végig, hogy valószínűleg ő sem parancsnokként kezdte a pályafutását, hanem fokozatosan léptethették elő. Főleg, hogy azért már nem volt annyira fiatal. Szerintem pedig igazán kedves és jó dolog lenne ha szemet hunyna. Akkor lenne esélyem még prefektusnak lenni. Ha McGalagony nem tudná meg. - Semmi baj. Egyszer majd biztosan megtaláljuk azokat akik ezt tették. Ezért is leszek parancsnok, aki minden bűbájt ismer. - mondom, bár most érezhetően csendesebb vagyok, és hosszabban nézem a kakaómat, mint kellene. Végül persze bele is iszok. De aztán megint csak bámulom. Nyilván nem könnyű ez senkinek sem. - Árvaházba nyilván. Senki nem akar három kamasz gyereket egyszerre a nyakába venni. Csak a szüleink voltak ilyen jók hozzánk. Bár a testvéreim lassan már nem is annyira kamaszok. Egyetemisták. - igen, a szüleink csak örökbe fogadtak mindhármunkat, mert nekik nem lehetett saját gyerekük. Ők ilyen emberek voltak. Nagyon kedvesek, és jók. Mindig segítettek másokon. Apa megmentette az életem, és haza vitt magához, hogy befogadjon, amikor pici babaként megtalált abban a narancsos ládában. Nélküle talán már nem is élnék. Éppen ezért nem értem, hogy mért akarhatott bárki is ártani nekik.
- Szerintem nem utasítana el, ha szépen kérnéd, esetleg felajánlanál számára valamit cserébe - állapítom meg. - Mint említetted, csakis egymásra számíthattok, szóval nem hiszem, hogy állandóan nemet mondana - mutatok rá a tényekre. Ha nekem lett volna egy testvérem, minden bizonnyal igyekeztem volna a segítségére lenni minden tekintetben. Igaz ugyan, hogy Eddie jobban ismeri a sajátjait nálam, de kétlem, hogy ennyire kevés idejük lenne a legkisebb családtagra. Mármint, az egyetem kemény dolog tud lenni, főleg abban az esetben ha mellette sportol és színészkedik is az ember, de néha nem árt egy kis pihenőt is tartani, pontosan az emberi kapcsolatok elhanyagolása végett. - Kössetek alkut. Ő lemegy neked Roxmortsba édességért, te pedig megteszel neki valamit, amire neki lenne szüksége, de a tanulás elveszi az idejét. Nem is tudom... - ráncolom a homlokom. - Ha például egyetemista és van külön szobája, akkor esetleg rendet rakhatnál nála - hozom fel végül a példát. A világ cserealapon működik, erre Eddienek is rá kell jönnie. Ha szeretne valamit, tennie kell érte. Igaz ugyan, hogy a testvérei mindezt megtehetnék számára ingyen is, de tökéletesen érthető, ha inkább a tanulást helyezik előtérbe. Elvégre, mindez az ő javukat szolgálja. - Az iskola működtetése és a tantestület segítése, mindezek mellett az elsősök iskolai életbe való bevezetése. Az iskolai rendezvények lebonyolításáról pedig inkább ne is beszéljünk - válaszolom meg végül a kérdését. Egy prefektus feladata igen sokrétű, szóval itt nem elég annyi, hogy valaki jó bűbájtanból. Nagyjából nem árt, ha mindenhez is ért, hiszen a gólyák leginkább hozzájuk fordulhatnak segítségért, ha egy-egy adott tanár éppen nem ér rá. Sajnos, ennyi diák mellett nem mindig akad időm még egy fél perces feladatra sem. Van ugyanis, amikor éjszakába nyúlóan javítom a dolgozatokat, esetleg felügyelek a büntetőmunkánál vagy a tanulószobán. - De ha esetleg gondolod, akkor jelentkezhetsz rá, amint eljön az ideje. Mi fontolóra vesszük és eldöntjük, alkalmasnak tartunk-e minderre - szólalok meg végül ismét. Igazság szerint nem egy olyan diák akadt már, aki jelezte a házvezetője irányába, hogy szívesen vállalná eme feladatot, mi pedig mindig örülünk ennek. A házirend nem tiltja az ilyesmit, de minden esetben a tantestület egybehangzó véleménye kell. - Parancsnok? - szökken fel a szemöldököm a nagyratörő tervei hallatán, de végül csupán halványan megmosolygom a gondolatot és nem koppintok az orrára azzal, hogy ahhoz igen nagyot kell villantania, hogy tapasztalat nélkül is rögtön egy osztag élére helyezzék be a minisztériumban. Van még ideje erre rájönni bőven. És hát szomorú igazság, hogy néha még a teljesítménye ellenére is megelőzi valaki más, mert éppenséggel egy fontos embernek a rokona. Bármennyire is szeretnénk azt hinni, a Mágiaügyi Minisztérium se mentes ettől. Elhiszem, hogy nem pont ez volt a terve, amikor nekiindult kirámolni a Mézesfalás pincéjét, ahogy azt is, hogy a kis barátja sem örülne annak, hogy lebukott, de sajnos ez így alakult. Még mindig szemet hunyhatnék a történtek felett, de ezt nem gondolom valami jó ötletnek. Ha valaminek nincsenek következményei, akkor annak nincs foganatja sem... - Ó, ez... rettentően szomorú - halkul el a hangom, miközben egy bekeretezett képre pillantok, amelyen a csupán egy napos kisfiam látható. Az első és egyetlen kép, amely róla készült még a beláthatatlan szörnyűség előtt. Nem állok azonban neki részletezni a saját tragédiámat, hiszen nem célom rálicitálni Eddiere. Mindkettőnknek szörnyű veszteséget kellett átélnie annak idején és ehhez semmi sem fogható. - Sajnálom, hogy szóba hoztam - kérek végül tőle bocsánatot teljes szívemből. Nyilván én se repesnék a boldogságtól, ha a fiamról kellene mesélnem valakinek. - És utána hova kerültetek? - terelem végül a témát egy - remélhetőleg - jobb irányba. Talán mindezek után jól alakult a további életük és túlléphettek életük eme fejezetén. Nekem is rengeteget segített a Roxfort abban, hogy elfelejtsem, voltaképp nincs is hova hazamennem.
)
