2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem akarom, hogy úgy érezze, hogy Wyatt csupán a fejemben létezik. Valaki, akit lehet okolni a rossz döntéseim miatt, akire rá lehet fogni, ha valami balul sül el. Holott éppen ellenkezőleg, a fiú, most már férfi, sokáig támpontot adott, s így, hogy túlélte a gyerekkori vérengzéseket a kempingnél, a lényem egy része újraéled általa. Ismét Maggie-nek szólít. Igen, Maggie-ként valaki más voltam, független a családomtól, az elvárásoktól, olyan szabad tudtam lenni. És mégis, magányos Annaként is önmagam vagyok, már kezdem felépíteni azt, aki talán lenni szeretnék. Aurornak lenni egyébként is önálló feladat, nem építhetek arra, hogy valakinek fontos legyek, hiszen ha elveszít, akkor a szívét törném össze. Talán ezért is vagyok ennyire tartózkodó Gilian-nel? Vagy.. tulajdonképpen nem vagyok, mert magamhoz képest egészen kicsinosultam, s repesve vártam a rosszullét ellenére is ezt a ma estét. Látom rajta, hogy mennyire készült, a feltörő gyomorbajomat igyekszem elnyomni, pedig már a fejem is úgy hasogat, de még mindig nem tudom a miértjét. – Mint te, ugye? Kicsit mintha magadról is beszélnél. Ahogy mondod, tudod, hogy mi nem volt jó, de félsz, hogy ha változtatsz, talán rosszabb lesz? – Magam sem tudom miért, előrenyúlok, és egy szőke tincsét illesztem az ujjaim közé. Olyan selymes! Az én szőkésvörös hajkoronám élénksége ennek a közelébe sem ér. Zavartan engedem el, de talán barátnők között ez nem vészes, hiszen legutóbb meg a vágyainkról beszéltünk. Igaza lehet, lehetőség aztán bőven van, hogy az ember társakra leljen, de ha Gilly nincsen, akkor talán be se fogad senki. – Oh nem akarok én csak rosszakat mondani Joyce-ról. Ez így olyan egyoldalú. Csak az én számból hallva olyan, mintha szörnyeteg lenne. Másokról a hátuk mögött beszélni amúgy sem túl menőségi. Hülye, hülye Anna! – Ostorozom magamat, nem akarom én a családomat szidni, főleg így fennhangon, csak mert mások vagyunk. Nem csoda, hogy a szöszi mardekárosssal olyan közvetlen tudok lenni, mert mindig táncba, játékba hív, mellette megered a nyelvem, felszabadul a gyermeki énem, most ahogyan a nyakába is ugrok hátulról. Most nem esek zavarba, felhőtlen nevetéssel mászok le róla, miután még az asztalra is felcipelt. – Milyen jó erőben vagy. Vérfarkasnak sem lennél utolsó. – Szuszogom, és el sem engedve a kezét, amiben nincsen kártya, méregetem a lapok hátát. – A valóságban távol állnak tőlem a csalfa tettek, de ha.. ez egy játék, hát legyen, én leszek az, aki mindenben csalódott, és jobban megéri neki gazembernek lenni. Igen, köpök mindenre, és mindenkire! Te ki leszel? – A fülem végéig elvörösödöm, ahogyan kedvesnek hív. Talán csak egy bátorító megszólítás, még olyan édes tőle, hogy nem hanyagol el ő is, sőt, azzal, hogy így beleerőltet mindenbe, ostobának tartom azokat a fiúkat, akik nem értékelték őt.
"Minden emberi félelem alapja: egy korábban becsukott ajtó – félig nyitva."
Anna egyáltalán nem veszi el a kedvemet, voltaképp még meg is hozza, hogy tovább kérdezősködjek, de ha ezt megteszem, sohasem fogunk játszani, így csak biztosítom, hogy az, hogy a múltjáról mesél egyáltalán nem veszi el semmitől a kedvemet. - Biztos megjön majd az esze. Mindenki képes változni. Talán csak fél valamitől és emiatt nem mer lépni.. - találgatok hátha. Bár csak Annaval az előző beszélgetésekben merült fel a neve a srácnak mindössze, így lényegében ennél több információm nincs róla. Nem tudom milyen személy. De Anna úgy tűnik nagyon is kötődik hozzá és ez egyenlőre nekem elég. - És tuti, hogy lesz még részed csapathoz. Rengeteg olyan esemény van mostanában, amivel a tanárok is, meg mindenki igyekszik mindenkit csapattá kovácsolni... Talán a külvilágban történő események miatt. - gondolkozom el egy kicsit. Aztán jön a Joyceos rész és én kicsit kiakadok. Elhúzom a számat. - Ez nem túl igazságos... - aztán össze vonom a szemöldökömet, de nem dühből vagy ilyesmi, csak tényleg.. olyan furcsa ez. - Ahogy így hallgatlak, elég nehéz lehet alfának lenni, ha ennyire senki sem akarja. Ilyen brutális felelősséggel járna? Vagy ennyire teljes embert.. farkast kíván? - kíváncsiskodom, hiszen jószerivel a született farkasokról semmit sem tudok. Mármint.. persze tanulunk a harapottakról, meg említés szinten ott vannak a születettek is, de az, hogy hogyan is élnek valójában... Arról nincs sok jegyzés. - Ez egyáltalán nem baj! - igyekszem megerősíteni egy mosollyal. - Nem hangzik barátságosnak. - kontrázok és feltámad bennem, hogy már most ismeretlenül sem kedvelem a nővérét. Mi az hogy így bántja meg lenézi?! Mekkora hárpia.. Feléled bennem, hogy olyan jó lenne, ha tehetnék azért, hogy Annat jobban elfogadja a családja. Hogy ne csak egy eszköznek lássák.. Legalábbis amiket eddig elmondott abból nekem ez jött le. Aztán közben nevetgélünk is, egy kis bú egy kis derű és ez tök jó. Végül oda érünk és elő kerül a játék is. Ő pedig a nyakamba veti magát. Van bennem erő a tánc miatt, anno a szurkolócsapatban tett edzések során meg élesben is gyakran lendítettük egymást a levegőbe egy egy formáció során, vagy épp kaptuk el, így nem okoz gondot hogy megtartsam. Csak sikkantva nevetek fel, automatikusan a lába alá kulcsolva a kezeimet. Közben persze szíven csap a közelsége, a suttogása, és nem utolsó sorban a lapockáimnak simuló idomai. - Te is felderítesz! - mondom ki még a pillanat hevében nevetve és vele együtt lépek fel az egyik székre, aztán pedig a tölgyfa asztal tetejére. Ott leeresztem a hátamról és megfogva az egyik kezét széles keringő mozdulattal, nem pont keringőre, de játékos táncra invitálom. Lehajolok a játék dobozához, és kiveszek belőle néhány kártyát. - Nos kedves, mi és ki kívánsz lenni? - a kártyákat felé fordítva takarom el velük az arcomat mintha csak legyező lenne. - Bátor ősi lovag, vagy úrhölgy aki végig hajózta egész Északot és most a szárazföldeken teszi próbára hősi hírnevét? - közben lényegében úgy mozdulok, hogy egy kicsit vezetve fél kézzel, meg a lépésekkel, bele vigyem a táncba őt is. A másik kezemben a legyezőnek használt kaszt-kártyákat lengetem akár egy erre született primadonna. - Esetleg egy titokzatos utazó, aki érti az állatokat és a természet szavát? S az ő nevében küzd egy szent hely védelmében, netán ő maga őriz kincseket? - megpróbálom megpördíteni, csak úgy amennyire természetesen az asztal engedi, meg amennyiben ő is benne van. - Vagy talán egy kártyaforgató trükkös figura bőrébe bújnál inkább, aki nem kíméli senki erszényét? - végig kérdezgetem incselkedve lényegében az alap kasztokat és a végén úgy fordítom Annat, hogy egymással szemben álljunk meg, épp csak pár centi legyen az arcunk között, meg a kártyalapok, amivel csak a szemeimet nem takarom ki. Élénken csillognak és örömöt, jókedvet sugároznak. Azt hiszem készen állunk a játékra!
- Ez olyan menőn hangzik. Én legutoljára gyerekként voltam ilyen csapatban, amikor még falkánk volt. Hát igen, Wyatt jó alfa lehetne, de ő nem akar senkit bevonni, jó neki, ha játssza a magányos farkast. – Húzom el a számat, noha nem akarom Gilian kedvét elvenni, ők tényleg annyira sikeresek voltak, nekem pedig ez is csak a magányt juttatja eszembe. Végül hajgumi híjján az öklömbe zárom egy nagyobb csomó tincset lófarokként, hogy ne izzadjon a tarkómra a hajam. Legalább egy hajpántot hozhattam volna, ám annyira izgatott voltam, hogy ismét találkozunk. Elgondolkoztató kérdéseket vetett fel, főleg a vágyainkról. Ezekről gondolkoztam, s nem is tudom, valahogy, annyi év után hagytam szárnyalni a fantáziámat. Ezúttal nem csak a könyveim főszereplőjének helyébe gondoltam magam, hanem egy hús-vér ember szükségeleteiről, érzéseiről merengtem. Gilly vajon hogyan juthatott oda, hogy szinte undorodik magától? Szeretném, ha mosolyogna, hiszen ha jó kedve van, akkor lelőni sem lehet, engem is vidámmá tesz már pusztán a jelenléte. Azt elképzelni sem tudom, hogy miért pirulunk el oly gyakran, amikor ez afféle barátság, ám amikor az ajkaimra nézett, különös fuvallat lengte be minden porcikámat, áramütésként rezdültem meg tőle. – Oh ne gondold, Joyce az elsőszülőtt, neki mindent szabad. Sőt, amióta elköltözött otthonról, próbálnak a kedvében járni, hogy majd vegye át a testőrséget, legyen ő az alfa, de.. valamiért nem akarja vállalni. Bár tudnám, hogy miért. – Csóválom a fejemet, ám ez még véletlenül sem jelenti, hogy én felmerülnék, hiszen nem is vérfarkasnak születtem, és amúgy is én vagyok az, aki jobb, ha meg sem szólal. – Fogalmam sincs, hogy működik. Nem tudom, hogy miért baj, ha még csak a kezemet sem fogta meg senki. Többről pedig nem is álmodtam. – Vonom meg a vállamat ábrándos, önironikus mosollyal. Már megfogadtam magamban, hogy Gilly előtt nem játszom a mártírt, de mindig ide lyukadok ki. Inkább örülnöm kéne, hogy jól elvan velem. – Nem, szerintem sem, inkább csak lenéz engem. Tudod van egy olyan arca, amivel bárki előtt el tudja hitetni, hogy milyen aranyos, kedves lány, valójában pedig.. vérszomjasabb, mint bárki a családban. – Lépdelek Gilly mellett, csak nem jut vissza Joyce-hoz, hogy ilyeneket terjesztek róla, ám mivel a mardekáros szöszi afféle bizalmasom lett, talán fel sem merül, hogy kiadná a titkaimat. Jólizűen elmosolyodom végre, amikor meghallom a kacaját. – Akkor mesélj csak, mi ez a kincskeresős játék? Talán végre valami nekem is menne! Fel vagyok villanyozva. – S gondolván egyet, hátulról a nyakába vetem magam, hogy felugorjak a hátára. Ami viccesen nézhet ki, lévén én picit magasabb vagyok. – Jó kedvre derítesz. – Susogom a fülébe valódi, éledő vidámsággal.
"Minden emberi félelem alapja: egy korábban becsukott ajtó – félig nyitva."
Talán, ha korábban ismertük volna egymást, egyáltalán nem így alakult volna, de a múlt az nem túl sűrűn megmásítható. És most is inkább egyszerű véletlennek köszönhető, hogy a folyosón aznap össze találkoztunk. Persze ki tudja ki mennyire hisz a sorsszerűségben.. Mikor Anna arcára nézek, meg kell állapítanom, hogy csak egy ostoba nem tudna róla olvasni, vagy valaki olyan, aki mérhetetlen tagadásban él és.. nem akar. Még nem. Mikor megosztja velem a hétpecsétes titkot, imitálom is a cipzár behúzását a számon. Közben persze hatalmasat nézek és halkan rákérdezek - Mi történt? - hiszen rögtön felrobban bennem a kíváncsiság bomba, persze az arcába azért nem mászom. Elég komolynak hangzik ahhoz, hogy ne akarjam csak úgy elengedni a témát. Legfeljebb ha megkér rá. De ha már az kijött a száján, hogy egyébként veszélyben van, talán mond többet is. És bár nem ismer, eléggé tartom a számat. Általában érzékelem, mi az amit el szabad mondani és mi az amit nem. Persze a téma közben gyorsan tovább terelődik, de remélem nem veszik el félúton. Félúton a konyha felé... - De igen. Elég zúzós volt! - csacsogom büszkén kihúzva magamat kissé pipiskedve, hogy hát igen egy szupersztárral van dolgod! A VMS-sel kapcsolatban sosem tudtam mást érezni. Egy kissé mindenki családdá avanzsált ott. - Néhány része nagyon durva volt, de remélem lesz még hasonló valamikor. Igazából jót tett! - az egy nem teljesen pontos megfogalmazás, hogy jót tett, valójában teljesen felforgatta az életemet. Arra, hogy a gyomra nincs rendben azért kicsit aggódva nézek rá, de végül is ő érzi. Nem fogom az asztalhoz szegezni és lenyomni a torkán valami gyomornyugtatót. Lizzyvel megtenném. De Anna szerencsére nem ő. Abba persze bele sem gondolok, hogy Anna vérfarkas, tehát amúgy könnyen kiszabadulhatna még ha egyébként csak az egészsége érdekében itatnék vele bármit. Kicsit elgondolkozom azon amit mond aztán lassan foglalom össze magam előtt is - Nem érzem elkopottnak.. Inkább talán csak a pszichés részét... Vagy nem is tudom. Olyan mintha nem fizikailag lenne velem baj. - igen még mindig bajként gondolok erre az egészre, de talán tény, hogy ideje abba hagynom ezt a játszmát mert láthatóan sehova nem vezet... Viszont arra, amit a nővére mondott neki felhördülök - Jó ég hogy lehet ekkora bunkó?!! - fakadok ki teljesen őszintén és még csak bocsánatot sem kérek, amit remélem nem fog zokon venni, mintha minimum engem ért volna sérelem. - Azért remélem tudod, hogy ez szerencsére nem így működik, csak be akart szólni... - hála égnek nem ennyire egyszerű petefészek rákot "kapni". És amúgy is varázsvilágban vagyunk. Már amikor a mugli orvosi könyveket is átnéztem mi a bánat bajom lehet akkor akadtam rá a rákra is mint egyáltalán a muglik számára létező betegségre... A hideg is kiráz! És őszintén örülök, hogy olyan világban élünk, ahol ez gyógyítható... Persze erre ráébredve eléggé megsajnáltam a varázstalanokat de... nincs mit tenni. Két külön világ és két különböző módon igyekszik megoldani a problémát. - Jó tény, hogy csak könyvben olvastam róla és nem fogok érteni hozzá, de ez a kór szerencsére a varázshasználókat valószínűleg elkerüli és, vagy van rá gyógymódunk mert én még senkivel nem találkoztam akinek ilyen baja lenne... - engem ennyi nagyjából képes volt megnyugtatni ezzel kapcsolatban, nevezzenek naivnak. - A mugli kórok egyébként nagyon ijesztőek.. - mondom még mintegy mellékesen aztán elgondolkozva engedem el a dolgot. Hiszen beérünk a konyhába, ahol is szerencsére van egy nagy, üres tölgyfa asztal! Mindennél jobb! Így aztán elő is veszem a táskámból a nem is olyan lapos, és nem is olyan kicsi, de doboz dobozt és az asztalra is pakolom. Még megvárom, hogy ha akarna valamit mondani, arról ejtsünk szót, de ha úgy látom, hogy nem, akkor csak össze csapom a tenyerem kezdésképp és hallatok egy játékos gonosz kacajt.
Megint nevetek, lassan ki lehet cserélni a rekeszizmomat, s egy újat rendelni helyette. Fáj ugyan a hasam, és görcsbe is rándul a jókedv jeleként, kezdem mellette elfelejteni a rosszullétemet. Ha kicsit költői akarnék lenni, ő a gyógyít minden bajomra. Ha ismertem volna gyerekkoromban, akkor biztosan örök testvériséget fogadtunk volna, ám most.. A legutóbb is a számat nézte, nekem beszél a vágyairól, holott nekem aztán lövésem sincsen az ilyesmiről. Legalábbis csak elméletben. Mégis olyan jólesően fészkelődök mellette mindig, most, hogy össze vannak kulcsolva a karjaink, itétlen mosoly állandósul az ajkam tövében, hófehér bőröm immár míves tükörként mutatja minden érzelmi változásomat, csak egy ostoba nem tudna belőle olvasni. – Bár én is megnézhetném. Tudod egy régi barátom rám parancsolt, hogy ne is hagyjam el a kastélyt jelenleg. Veszélyben vagyok, de ez hétpecsétes titok. – Remélem Gilian nem is adja tovább. Kétlem, hogy Billy embere lenne, akkor már régen belefojtott volna a medencébe. Én azt hiszem bízhatok benne, ezért merek ilyen bátor lenni vele. – És tényleg, nem ti nyertétek az egész bajnokságot? – Nyílik tágra a szemem, tudtam, hogy a szőke lány igen magabiztos, kissé talán magamutogató alkat, ami miatt csodálom de rendesen, és most pedig beigazolódik, láttam már róla cikket a Szombati Boszorkányban. Akkor nem csak látásból volt ismerős. – Oh, hagyd csak, majd a játék elvonja a figyelmemet. – Vagyis inkább Gilly, de az más kérdés. Nem akarok most a rossz közérzetemmel foglalkozni, még olyan szinten sem, hogy a gyógyítással foglalkozni, máskor is voltam már pocsékul. Kutathatnám az okát, de őszintén szólva most van jobb dolgom is. – Ez csak tippelgetés. Túl sokszor.. használod. Tudod, a jó kard is elkopik. Nálam meg pont az ellenkezője. A nővérem szadista módon mindig azzal bánt, hogy petefészek rákot ha sosem... – Vonom meg a vállamat, és el is húzom a számat. Nincs senkim, hát istenem, ez van! De hogy emiatt rosszul is érezzem magamat? Miért kéne mindenkinek olyan ügyesnek, vagy bátornak lenni? És ha szimplán csak úgy vélem, hogy elbénáznám? Lehet, hogy akivel ha összejönne, úgy érezné magát, mint most Gilly. Ebben az is benne van, hogy a párjai nem figyeltek arra, hogy tényleg élmény legyen, ne csak valami.. unalmas együttlét sokszor. – Ne is figyelj rá, inkább lássuk a kincskeresést. – Legyintek kitérően, és már alig várom, hogy leüljünk játszani, el tudjam törölni a szüleim, Wyatt, Joyce, és úgy mindenki más emlékét legalább pár órára.
"Minden emberi félelem alapja: egy korábban becsukott ajtó – félig nyitva."
- Aligha hiszem, hogy ilyesmi elő fordulhat. - nevetek fel a fejleégetésre. Nem valószínű, hogy ettől tartania kell. - Bár Hallooween-kor hatásosan hoznád a Fejnélküli lovast az is biztos! - igaz, hogy neki levágták, nem leégették, de részlegkérdés. Nem zavar, hogy vigyor helyett, szinte vicsorog. - Régebben lehetett kapni olyan forró bájitalt a téli búcsúkban, ami faragott tök fejet varázsolt a sajátodból. Nagyon vicces volt. - mesélem neki lelkesen közben össze karolva elindulunk a konyha felé. Ha ő nem tudja az irányt, majd én vezetem, kicsit össze koccanva, amire újabb kacagás szakad ki belőle. Nem túl hangos, de nagyon őszinte. Olyanok vagyunk mint két részeg viháncoló tyúk, de olyan jó érzés ilyen lököttnek lenni. Aztán Lizzyt szóba hozva kicsit modorálom magamat. - Van. Elizabeth Ollivander. Ha olvasol sportlapokat, akkor szinte tuti, hogy találkozhattál vele, legalábbis a VMS, meg a quiddics kapcsán. Miatta járok ki szurkolni meccsekre. Ő is Griffendéles. Egy időben még a suliújságban is benne volt. - osztom meg vele, bár azt nem teszem, hozzá, hogy mostanában már nagyon csúnyán eltávolodtunk de nem akarom elrontani a hangulatot, vagy panaszkodni. Meg aztán, akárhogy is érzek, mái napig tényleg miatta járok főleg a meccsekre. Szóval így hirtelen csak ennyit osztok meg. - Szegény gyomrod. A konyhában a manók hátha tudnak adni valamit rá. - dobom be az ötletet így lefelé menet már a lépcsőkön. Aztán kitér arra a témára ami igencsak meglep. És én viszont minden prűdség nélkül kérdezek rá tőle némi vigyorral. Nem tudom miért szórakoztat, hogy ilyen kis szégyenlősen fogalmazott. Olyan cu...Nem! Nem Gillian! Csak jópofa. - És mire jutottál? Miért érzek így a szexel kapcsolatban? - tényleg érdekel ez kívülről, az ő számára hogy nézhet ki. Bele gondolva, rajta kívül, nagyjából senkinek nem beszéltem arról amiről előzőleg neki. Mindenki csak annyit lát belőlem, hogy egy khm..kelendő csaj vagyok a srácok körében, de nem kavarodok komoly dolgokba. Soha senkinek nem indokoltam meg a döntéseimet vagy osztottam meg vele a kételyeimet. A srácok amúgy is érzékenyek, ha azt látják a lányon, hogy nem ment minden úgy mint nekik... Néha úgy megmondanám nekik, hogy márpedig ez nem teljesítményverseny! De inkább Annara figyelek. Kíváncsi vagyok mi jár a fejében.
Rájövök, hogy nem szabad annyira önzőnek lennem, hogy csak tartom magamat, ezért viszonzom az arcára a puszit. Oly természetes ez az egész, holott korábban még barátaim sem voltak, barátnőm pláne nem, így nem tudom, hogyan kell egymás között viselkedni. Az egykori falka emléke úgy megkopott már, az amolyan játékos verengés volt, még emberi alakunkban is egymásnak ugrottunk gyakran, froclizva, odatámadhatva, hogy megmaradjon a belső, lelkes feszültség. Ez Gillyvel egy másféle kapcsolat, ahol még szoknom kell hogy valaki kiváncsi a véleményem. Sosem voltam dadogós alkat, legutóbb viszont gyorsabban gondolkoztam, mint hogy kimondhattam volna, ezért abba futottam bele, hogy keresem a szavakat. Gilly jelenléte oly inspiráló, hogy megannyi ötlet kezd szárnyrakapni bennem ha csak megmoccan, ha beletúr a hajába, hirtelen azt sem szoktam tudni, hogy melyik szálon is induljunk el. Ez a mostani is már úgy kezdődik, hogy kellemes, langyos fuvallat jár át, mintha fáznék, ha nem vagyok vele. Halovány bőröm úgy kipirul, mintha allergiás lennék. Mindez jóleső, cseppet sem viszkető allergia, mégis átölelem magamat a karommal, már megint nem tudom hová tenni a zavaromat. Amint megráz, összerezzenek. Ilyen kis fájdalom még szinte bele is fér. – Előfordul. Amíg nem égeted szénné a fejemet. – Buggyan ki belőlem a félhangos nevetés, s máris a szám elé kapom a kezemet, mintha a fogaimat takarnám, holott ez csupán pótcselekvés. Nem fogom őt megenni, mintha valami mesebeli farkas lennék. Ösztönös védekezésem arra irányul, hogy nem szoktam tiszta szívből ennyire örülni, most saját magamat is megijesztem vele. – Nem is tudtam, hogy van testvéred. – Sorolok be mellé, ahogyan egymásba karolunk. Én sem vagyok magas, nála kicsit nyúlánkabb, de nem kell lenéznem annyira rá, hogy az zavaró lenne. Kiváncsian tágítom ki amúgy sem kis szemeimet, lassan úgy nézek ki mint egy manga szereplő. Fogalmam sincsen mi az útcél, el is rontom az irányt, megkoccantva a csípőnket. – Hopsz.. Nem sok. Valamivel én is elcsaphattam a gyomromat, mert fájdogál rendesen.. Azon gondolkoztam, amit legutóbb mondtál. Hogy miért érzel így az elmúlt éveid.. hogy is mondjam.. szerelemi gyakorlatiait illetően. – Természetesen nem a szerelemről, hanem a szexről beszélek, csak ilyen nyakatekert, prűd módon tudok fogalmazni. Inkább aprót biccentek, hogy inkább meséljen ő.
"Minden emberi félelem alapja: egy korábban becsukott ajtó – félig nyitva."
Magam is a tükör előtt azért omlottam kissé össze, mert nem randinak értelmeztem, mégis valahogy tudat alatt úgy készültem össze rá, mint egy.. randira. De egyenlőre az aktív tagadás szintjén tartok azzal, hogy a srácokhoz térek vissza újra és újra, mert attól várom a csodát - és az át nem gondolt, pusztán érzelmi alapon kiütköző reakcióim a két meghatározó állapot, mint mikor Anna ajkaira siklott a tekintetem... Egész életemben a megszokott normák szerint definiáltam magam és egyáltalán nem foglalkoztam ilyesmikkel, szóval.. legfeljebb a saját kétségbeesett érzéseimre tudok hagyatkozni. Hiszen fogalmam sincs mi van akkor ha "azonosítom magam". Sosem beszéltem senkivel ilyesmiről, sőt egy kissé még gúnyolódtam is, ha valakinél nyilvánvaló volt hogy a saját nemét preferálja... Szóval.. a masszív tagadás él bennem. Annaval csak nagyon jóban lettünk, mert.. nem tudom, néha van ilyen. Talán végre, Amerika óta, meg Ben, Corvus és Sasha óta lesz újra egy igazi barátom..
Megérkezek végre és köszöntjük egymást. Nagyon örülök, hogy nem gondolta meg magát ameddig várt rám. - Ah semmi durva, csak oda kell rá figyelnem. Veled minden rendben? - kérdem csicseregeve, hiszen szegény olyan mintha épp elalélni készülne. Az, hogy puszira tartja az arcát viszont felderít. Nem gondoltam, hogy kedveli az efféle interakciót, szóval nem akadok meg rajta, automatikusan fordulok oda hozzá és adok puszit neki. Az egyetlen ami zavarba hoz, és az eddigi mantrámat felrúgja műholdnak az a szívverésem megugrása mikor a bőrünk még ha nagyon apró felületen is de össze ér. Ha be vagyok zsongva, kiskorom óta hajlamos vagyok spontán statikus töltést kicsikarni magamból, mintha túltöltődne a mágia bennem. Szóval esélyes, hogy szegényt meg fogom rázni meg magamat is. Amire megilletődötten kapom a számhoz a kezem de épp hogy elhajolva maradok tőle aztán önkénytelen rövid kuncogás tör ki belőlem. - Jahj ne haragudj. Néha feltöltődök.. - érzem, hogy ahogy ő is, kipirulok. De aztán csak távolabb helyezkedem tőle, hogy kapjon levegőt - meg amúgy én is. Össze karolunk amit kifejezetten díjazok és cinkosan rámosolygok. - Pontosan! Kincskeresni fogunk. Régen sokat játszottunk ezzel a húgommal. - Most csekkolom még csak a köztünk lévő magasságot! Én határozottan talajcirkálónak számítok a 165 centimmel.. Ha tudnánk, hogy pont itt a banya szobra mögött van egy átjáró Roxmortsba még akár oda is mehetnénk a konyha helyett, de én sajnos nem tudok róla így ha csak ő spontán fel nem dobja akkor irányba állok így össze karolva vele és a konyha felé meg is indulnék. - Ah néha jó a lapos talpú. - felelem könnyeden. - Mesélj mi minden történt mióta nem találkoztunk? - szegezem neki jókedvűen. Bár nem találkoztunk olyan régen, de elvileg azóta volt egy ciklus is.. persze lehet benéztem, nem figyeltem a teliholdat bevallom. A furcsa pánikszerű állapotnak ami a hálókörletben rám tört, már nyoma sincs kívülről.
Nekem aztán semmit nem kellett lemondanom. Fura éjszakám volt, az tény, aztán bejött Joyce meg a barátnői, s kiderült, hogy valami rém tömegeket vont bele egy kollektív rémálomba. Ám tekintve, hogy már lassan második napja pocsék a közérzetem, ki tudja, hogy miért, holmi rémálom engem nem tud kizökkenteni a szenvedésből. Fura is volt a nővéremtől az érdeklődés, nem szokása, hogy figyeljen másokra. Különben pedig egyedül Wyattnek ígértem meg, hogy vigyázok magamra, hogy ha egykori falkatagunk visszatérne, és engem akarna bántani, legalább a Roxfort területén legyek védett. Ám Gillianen kívül aligha érdeklek mást, ezért a fizikai remegést félretéve inkább várom a megbeszélt időpontot. Nem tekintem randinak a dolgot még akkor sem, ha legutóbb úgy nézte az ajkamat, hogy már belebizseregtem, de még mindig ott tartok, hogy butaság bebeszélni magamnak ilyesmit. Csupán barátkozni akart, biztosan erről van szó. Hajat mosok, és egy szebb pulcsit veszek, meg szoknyát, harisnyával. Talán a szoknya kicsit rövidebb a szokásosnál, a hajamat kibontva hagyom, csupán egy pánttal fogom le. Nagyjából úgy nézhetek ki, mint egy pillangókat hajszoló öt éves. Nem is tudom, hogy mit várok magamtól, vagy magunktól. Semmi smink, úgysem értek hozzá, ám végül mégis megkérem az egyik hálótársat, hogy valami apró füstöt húzzon a szemem alá, hátha nem dörzsölöm szét. Most még csupán barátkozunk, ám miért érzem úgy, hogy egyetlen találka alapján is olyan jóban lettünk, hogy lehet, hogy ez egy randi? Elsápadok, hófehér bőrömön, szinte szétszaladnak az apró szeplők, lévén kissé vörös is vagyok. Nekem.. még egy csókban sincsen tapasztalatom. Mit várna tőlem? Lehet, hogy csak túlgondolom, hiszen eddig fiúk voltak az életében, s csak mert besokkalt, elég ha csupán szünetet tart, rám sem úgy nézett, biztosan félreértettem valamit. Már messziről érzem az illatát, még ember alakomban is olyan a szaglásom, mint egy vérebnek. Az orromba nyomakodik az édeskés virágillat. Az illat azonban mégsem közeledik, már kezdek aggódni, mégsem megyek elé, ha meggondolta magát, akkor kivárom, míg esetleg távolodik, én már akkor is megmondtam neki, hogy nem kötelező velem múlatni az időt. Nem is tudom, hogy az izgalomtól, ám erősödik valami idegen érzés legbelül, mintha szétfeszítene. Mintha elfelejtettem volna valamit.. Mégis feltűnik a szoborka mellett, engem már teljesen kipirulva talál, nagy levegőket véve nyugtatgatom magamat. Egy erőtlen mosolyt lövelek, megrázva a fejemet. – Semmi baj. Ráérek. Remélem semmi komoly. – Magam sem tudom miért, de odatartom az arcom, hogy pusziljon meg, mintha minimum régi barátnők lennénk. Talán azok is vagyunk, olyan ösztönösen jön! - Hogyne. Nem is tudtam, hogy milyen társast hozzak, végül nem hoztam semmit, mert ha már te javasoltad, akkor gondoltam hátha van ötletet, amit szeretsz. Térkép? Kincskeresünk? – Bólogatok belékarolva, már kezdenek jönni ezek a fizikai érintések, mint amikor a szaunában összeért a vállunk. – Miattam nem kell.. tudod kiöltözni, vagy semmi ilyesmi. Légy önmagad. – Kezdem elnyomni a rosszullétemet, főleg, ha ő sincsen túl jól, akkor ne terheljem a saját nyűgömmel, azért jöttünk, hogy jól érezzük magunkat. Ő pedig máris jó hatással van rám!
"Minden emberi félelem alapja: egy korábban becsukott ajtó – félig nyitva."
A gondolataim szerte szét kavarognak, vagy jobban mondva zsongnak. Bezsongtam volna? Totálisan. Anna óta hiába volt hogy lett volna megbeszélt tali egy két emberrel némi mókázásra, egyszerűen lemondtam. Sosem mondtam le pedig még semmi "randit"! Ennyit arról, hogy csak folytatnom kell amit eddig és majd helyre kattan bennem valami. Őszintén szólva mondjuk azóta nem gondolkoztam ezen, csak.. simán örültem, hogy megismerhettem Annat. Mindent össze készítettem egy táskába a mai társasozós találkozóhoz. A hajamba arany szálakat fonok és ezúttal felkontyolom a hajamat, csak lazán a tarkómra. Persze egy két huncut tincset, vagy, hogy legyen ami keretezze az arcomat, ilyeneket meghagyok. Imádom a ruhakülönlegességeket, most mégis egy átlagosabb hangulatú szettet szedek össze magamnak. Fekete, magas derekú forrónaci, egy bő kötött mustár színű, v-nyakú pulcsi aminek feltűrtem az ujját és csak egy sporttoppot húztam alá, meg egy elegánsabb bakancs fekete harisnyával és kész is van minden! Kiválasztom a méregdrága, évek alatt össze gyűjtögetett parfümjeim közül a legkevésbé erős és az egyik legkellemesebb illatút. Hiszen nem akarom szegényt megfullasztani. Fogalmam sincs hogy érzi az illatokat. A második fújásnál azonban a tükör előtt állva valami elkezd bennem körvonalazódni, ami miatt egy érzés végig kúszik a gerincemen és úgy hat rám, mintha a kedvenc bakelitemről ütnék félre a tűt.. Leengedem a kezemet és a benne tartott üveget és... a mosolyom eltűnik az arcomról és egy pár rövid pillanatig, nagyon ijedtnek és nagyon egyedül érzem magamat. Furcsán hirtelen száll el a jókedvem és miután kissé rezignáltan a helyére teszem a díszes parfümös üveget, a mellkasomban egyre erősödő szorítást kezdek érzni. Az nem lehet, hogy most csapódna le az a rengeteg elfojtott félelem és kétely és önemésztés! Ne már! Ne most! Most mikor.. mikor végre van valaki aki vár rám és.. Szu-Sza kislány! Sosem ülök le a földre csak úgy, de most mégis megteszem. Igaz a Roxforti közös hálókörlet földjére ülök csak le de akkor is! A szívemet masszírozom mert piszkosul fáj a mellkasom és közben a légzésemet próbálom rendezni. Jól esne talán sírni, de az pont nem jön.. És nagyon jó lenne minél hamarabb össze szednem magamat mert ha így meglát valaki az rögtön a gyengélkedőre fog zavarni! Szóval... Semmi mást nem tehetek, minthogy össze szedem magamat valahogyan...
***
Lelibegek a megbeszélt helyszínre. Egy bő negyed órát kések. Szégyen szemre! Késni sem szoktam! Mindenesetre már biztosan ott van, lehet azt hiszi felültettem!.. Felültetni mondjuk randinál szokták egymást az emberek... Mielőtt túlszaladnának a gondolataim és teljesen össze zavarodnék csak ráintek lelkesen fülig érő mosollyal. - Szia! Ne haragudj, én öm.. egy kicsit rosszul lettem. Néha baj van a cukrommal és hát.. szégyen nem szégyen imádok mindent ami tocsog a csokiban vagy a cukormázban... diabétesz jeee... - lengetek meg egy képzeletbeli zászlócskát és füllentek egy orbitálisat. Mondjuk tény hogy ezzel van problémám bőven és tényleg érzékeny a cukrom. Nem csak az ingatag súlyom miatt. - Figyelj csak.. Mit szólsz ha átmegyünk a konyhába? Ott van nagy asztal meg minden. Készültem pár dologgal és nem árt, ha lesz hol kockákat dobálnunk, meg a játék térképét kiterítenünk meg ilyenek. Mit szólsz? De ha van jobb ötleted természetesen nyitott vagyok rá. - mondom egyik lábamról a másikra állva. Ha látom hogy esetleg néz csak rálegyintve megjegyzem - Nem nem kell pisilnem, csak ritkán vagyok lapos talpú cipőben és nagyon fura... - az arcom melletti tincset csavargatom aztán vidoran rákérdezek - NNna mi legyen?!
A macskák köztudottan szeretnek játszani, mindennel, ami mozog, és ami elkapható. Különösen ha unatkoznak. Láthatólag velünk ellentétben pedig Carnivorát nem köti le nagyon a beszélgetés témája. Arra pedig, hogy csak máskor kap madarakat, csak türelmetlenül, panaszosan nyávog egyet, és a mancsával megint megböki Adora kezét, mintha biztatni akarná, hogy de most... - Hagyd békén. Azt mondta máskor. - szólok rá végül, bár nem kifejezetten szigorú éllel, vagy hangoskodva. Még mindig nem a jó helyen vagyunk, a jó időben. Nem szeretném ide vonzani mondjuk Pitont, miközben épp Jenkins megszívatását tárgyaljuk ki, Adora nénikéjét meg még úgy se... Ami meg a macskát illeti, nos kissé sértődötten, de abbahagyja Adora piszkálását, amikor tudatosul benne, hogy most nem ér célt. Inkább pont szemben velünk a másik falhoz sétál, és lustán ledől a tövébe, hogy becsukott szemmel ott pihenjen. Aztán inkább a következő felvetésén gondolkodom el, hogy kiket is kéne bevonni? Ben szerint Kath-nek is szólni kéne, én személy szerint kedvelem a lányt. Fogalmam sincs mi az a húg, vagy testvér, de majdnem úgy. Valahogy most mégis kicsit mást gondolok. - Szerintem minél kevesebb embert kéne bevonni. Annál kisebb a kockázata, hogy valami hibát vétünk. Én talán csak Corvust vonnám még be, és senki mást. Nem kell feleslegesen bajba keverni, azt akit nem muszáj. Bár tény, hogy hmm... megszoktam már pár embert, akiknek lehetnek hasznos ötleteik, például Kath-et is, de talán nem feltétlen jó a túl sok ember, és a túl sok ötlet sem. - osztom meg velük a véleményem. Igen, vannak akiket egész megkedveltem, mint Lizzy, Gilly, MB, még az a szőke Gaby is a múltkori után, de tényleg bele kellene rángatni őket is? Ők is kockáztassák a lebukást, és a nem kívánt következményeket? Vagy csak túl aggodalmaskodó, és anyáskodó lennék? A fene egye meg! Minek is kellett megkedvelnem az egész kis bandát... most félthetem az ő bőrüket is, a sajátomon túl... - Személyes bosszú... hmm... már amit tervezünk is az valahol. De értelek. Nincs szükség túlkapásokra, és ebben igazad is van. - értek egyet Adorával, de bennem mégis megmozdul valami. Valami, aminek nem kéne. Valami sötét. Bosszú... és akinek csak ennyije maradt az élettől? Nem, abba a tervbe őket nem fogom belevonni. De néha kissé megrémít a tény, hogy vannak napok, amikor csak a keserű bosszúvágy az egyetlen, amiért még lélegzem, és teszem, amit kell. Azt hiszem túl ritkán engedek meg magamnak olyan pillanatokat, amikor nem ez mozgat. - Én szívesen kiállnék vele egy-egy ellen, de ez már lefutott maraton. Engem nem tekint egyenrangúnak, és felesleges bármit is mondanom neki, de akár csak simán megvernem is. Ezért kell egy jobb terv az észhez térítéséhez. - sóhajtok fel. Igen, én már próbáltam a Ben által javasolt egy-egy elleni dolgot. Nem lett tőle rózsásabb a helyzet. Sőt. Szerintem "csakazértisből" még rosszabb. Amit komolyan nem értek. Ezért kell a terv, és a csapatmunka. Nem vagyunk kivégzőosztag, de kell végre valami drasztikus lépés, ha másként nem megy. - Apropó maraton. Késő van. Azt hiszem talán folytathatnák friss és vagy több fejjel holnap. Még megfuttatom odakint Carnivorát a madarak helyett, aztán... - nos bolyongok tovább hajnalig. Mint mindig. Talán pirkadat előtt alszom egy keveset, aztán a szokásos hajnali futásom a tó körül tusolás és reggeli előtt. Ez jó programtervnek ígérkezik. Már ha nem botlom senki nem kívántba. És Adorát vagy Bent sem keverném bajba, azzal, hogy hajnalig itt tartom őket. Nekik velem ellentétben sikerülhet még normálisan aludni az éjszaka. Már megszoktam, hogy nincsenek gardedámok velem éjjelente. Csak hátra hajtom a fejem a kőnek, és várom, hogy a többiek elinduljanak. Vagy ha nem, háát ki tudja mi lesz abból, de akkor talán nem itt kéne bevárni a tanári őrjáratot... van biztosabb búvóhely is egy folyosónál.
Az nem zavar, hogy Carnivora velem máshogyan viselkedik, végülis nem vagyunk egyformák, lehet, hogy Adora valami olyan célpont ebben az esetben, akivel lehet dörgölőzni, bújni, ilyesmik. Lehet, hogy az utóbbi időben kissé elidegenedtem mindenkitől, és a macska nem ilyen játszótársat kívánna magának. Hallgatom nagy csendben Gina beszámolóját, én sosem tartottam őt rossz embernek, csak néha sokat beszél, és rettentően magányos. Mindezzel együtt a szívem csücske, nélküle talán nem is létezhetne a világom. - Kathrine-t én mindenképpen megkérném, de ha úgy látjátok, hogy csak Corvus, abban is benne vagyok. – Jegyzem meg kelletlen pillantással, Jenkins a szememben nem szálka, most pedig olyan, mintha egy gonosz bosszúhadjárat kiagyalója lennék, csak mert társközösséget vállalok a lányokkal ennek kitalálásában. Nem is tudom, úgy vagyok vele, hogy ha már eljutott idáig az ötlet, akkor csináljuk, tegyük meg, és egyet kell értenem, a pálca elkobzása lenne az első. Kissé önbíráskodásnak tűnik a dolog, és aligha hiszem, hogy tanulna az esetből. Bár.. Corvus is úgy került a csapatba, hogy mind ellene fordultunk. Jenkinsre is ez várna? Bár Gabrielle-t csak egy picit utáltam, mert ő volt az új lány, ráadásul rettentően hasonlít Sashára, de mindig bővül a csapat. Lehet, hogy egyszer Adora is velünk fog bandázni? Ráadásul kedves volt tőle, hogy nem förmedt rám az előző véletlen tapi miatt. – Én sem volnék annak a híve, hogy huszan menjünk ellene, nem vagyunk kivégzőosztag, sem boszorkányüldöző klán sem. Az egy az egy elleni megleckéztetés lenne a fair, de rátok bízom a döntést. – Megtapogatom a mappámat, részemről lassan indulnék, mert holnap reggel verseny lesz, és még éjszaka át is kéne néznem a paklimat, csak elcsacsogtuk a délutánt Kathrine mostohájánál, teleettem magam linzerrel, így a békakártyák háttérbe szorultak. Ma majd most!
[You must be registered and logged in to see this image.] Elnevetem magam Gina okfejtésén miszerint Carnivora a madárkák miatt hízeleg nekem. Édes egy állat, tényleg imádom a cicuskákat. - Majd máskor Vora. – Vakarom meg a füle mögött remélve, hogy azért nem pártol el tőlem, amiért nem kapja meg azonnal, amit akar. Olyan jó meleg a teste, én meg reszketek a fáradtságról. Nem baj, mindjárt vége ennek a műszaknak és akkor csak tudok egy pár órát aludni. Vagy megiszok megint pár liter kávét. - Ebben igazad van. – Bólintok rá a Capitulátusra. Nem olyan nehéz dolog, az viszont már érdekesebb, hogy ki legyen a narrátor. Fiú vagy lány? Működik-e az, hogy a legmélyebb hangú beszéljen vagy ez lényegtelen? Csendesen hallgatom a másik lányt és egyre inkább tartom magamat szerencsésnek azért, mert olyan életem van amilyen. S az is eszembe jut, hogy Ginának kéne beszélnie, mert eléggé hátborzongató a hangja…Vagy csak mondandójától ráz ki a hideg állandóan. Amikor Ben szóba hozza az egyeztetést rábólintok a dologra. Amúgy is tervben volt, bár kicsit bizonytalan vagyok azzal kapcsolatban, hogy kiket kéne/akar bevonni. - Nem az a lényeg, hogy mi a mumusa. Ez nem személyes. – Rázom meg a fejemet, de be kell valljam engem is furdal a kíváncsiság. Fontosnak érzem leszögezni, hogy nem ellene szól a dolog, ami eléggé gyanús. Mégis személyes lenne? Csak nem tudok róla? Pedig nem is volt semmi bajom Jenkinssel, engem sosem bántott. Gondolataim közül a másik vörös megjegyzése húz vissza. - Nincs baj, én sem szeretek ott időzni. – Vonok vállat. Nem egy jó ómen, ha ott találkozunk. A múltkori is eléggé kikészített. Még mindig viselem annak a következményeit… - Akkor ki kéne találni, hogy kikkel szövetkezzünk, de jól válogassuk meg az embereket. Nincs szükség olyanokra, akiket elvisz a személyes bosszújuk és magán akcióba kezdenek. – Jegyzem meg komoran. Annak végzetes kimenetele lehet, ha valakit elkap a gépszíj, s hirtelen az akció tragédiába torkollik. Fáradtan sóhajtok és a falnak döntöm a koponyámat. Mennyi tervezés egyetlen ember miatt. Jenkins helyében nagyon megtisztelve érezném magam…
- Talán igazatok van. Bár jobb ember nem lettem az évek alatt, csak más. Talán felnőttebb. - de ha így is van, akkor sem tudom, hogyan tehetném meg, amit Ben kér. Hogyan lépjek ki a saját árnyaim mögül? Mindezekkel együtt sem kereshetek mentségeket magam számára. Jenkins pedig még nem értette meg a tettei következményeit. Talán szembesíteni kéne vele, hogy ha jobb nem is, de egy kicsit felnőttebb, józanabb ítéletű ember legyen. - Szerintem azt akarja, hogy megint bűvölj neki színes madarakat, amiket elkaphat. Bár az kérdéses, hogy ez mennyire lenne jó ötlet? Itt és most valószínűleg egyáltalán nem lenne az. - vetek egy lapos pillantást Adora és a látványosan hízelgő macska felé, aki szándékkal dörgölődzik a lányhoz, és a puha mancsaival játékosan böködi Adora karját. Bennek talán feltűnhet, hogy ezt Carnivora vele sosem csinálta, sőt soha nem látta így viselkedni a macskát. Valahol kiérzem Adora megszólításából, hogy nem akar látványosan lesajnálni, de mégsem tudja mi mást mondhatna, ezért inkább elharapja a dolgot. És valahol ezért hálás is vagyok neki, amit csak egy apró félmosollyal megtűzött biccentéssel jelzek felé. Aztán máris a lány ötletére koncentrálok. - Hmm... de akkor előbb meg kell szereznünk a pálcáját. Semmi értelme, ha kb 10 másodperc alatt megsemmisíti a mumust, ami lássuk be harmadéves anyag. Ugyanakkor nagyon oda kellene figyelnünk, hogy ne dilizzen bele a saját félelmeibe. Azzal nem segítünk, ha egyenesen a Mungo zárt osztályára küldjük. Plusz valakinek el kell vállalnia a narrátor szerepét is. Fontos, hogy tudja mi miért történik vele, minek a következményeként, ha úgy tetszik. Valamint hogy kiutat kínáljunk, ha megígéri szépen, hogy eztán jó fiú lesz, és nem bántalmaz többé senkit. - egy pillanatra megállok, és elgondolkodom, hogy folytassam-e? De végül veszek egy mély levegőt, és úgy döntök, hogy megosztom velük, hogy mért gondolom ez utóbbi gondolatomat olyan fontosnak. - Az intézetben, ha megvertek, vagy bezártak, akkor nem is magát a büntetést gyűlöltem a legjobban, hanem azt, hogy nem tudtam miért? Mi rosszat tettem, és mit kellett volna tennem? Mert senki nem mondta el. Így, gyakorlatilag mintha csak az egész a levegőben lógott volna, és minden ok nélkül történt volna random időnként, és ott volt a bizonytalanság, hogy sosem tudtam mivel teszek rosszat, és mivel nem. Egy idő után pedig nem is érdekelt, mert mindegy volt. Jenkins esetében nem ezt akarjuk elérni, hanem hogy belássa, hogy hol hibázott, és ennek fényében változzon. - ez egy újabb olyan pont, amiről nem szívesen beszélek, de annak fényében, amire készülünk, talán nem árt, ha az én szemszögemből is tisztán látják a dolgokat a többiek. Egy darabig csendben elmerülök a gondolataimban, aztán Ben felvetésére felnézek a srácra. - Igen, ezt kéne tennünk. De azt jól át kell gondolnunk, hogy kiket vonunk be. Minél többen vagyunk benne, annál nagyobb a kockázat a lebukásra. Nem hiányzik egy kéretlen látogatás Adora nénikéjének irodájában. Már bocs. - értek egyet Ben felvetésével. Legalábbis részben. Ha rajtam múlna akkor csak Corvust vonnám még be a kis trionk mellé. Akinek nem feltétlen szükséges, az jobb is, ha nem keveredik bele. Már saját érdekből is... Akkor ha balul üt ki valami, akkor is őszintén tagadhatnak. Ugyanezen okból nem vonok be senkit az Ansgarral való ügyeimbe, és a kis tervezett bosszú hadjáratomba.
Természetesen jól esik, hogy Gina elfogadja az ölelésemet, és még hozzám is bújik. Nem olyannak ismertem, aki rajong a fizikai kontaktusért, de velem már van olyan kapcsolatban, hogy tudja, nem ártok neki, s nem élnék vissza a helyzettel. Hallgatom, miközben a múltjáról, és a Teszlek Süveg házválasztásáról beszél, de szerintem nem azért lesz csak griffendéles, mert hősies. Rengetegen vannak, akikben csupán a potenciál van meg, vagy a vakmerőség, netán a csapatban dolgozás esélye. Szerintem semmi gond nincs azzal hogy ő oroszlán lett, nálam is vannak okosabbak, mégis hollós lettem. Adora biztosan olvasottabb nálam. – Ne ostorozd magad Gina. Abba gondolj bele, hogy már nem az vagy, aki az árvaházban voltál. Most már itt vagyunk neked, szeretünk, és támogatunk. Ki kell lépni a saját árnyékodból. Talán ennek a Jenkinsnek is az kellene, hogy felnyissuk a szemét, hogy a bandát kedvelni kell, és nem kínozni. – Mosolygok a lányokra, vidáman bólogatva Adorának. Kicsit eltávolodom most Ginától, hogy a szemükbe nézhessek mindkettőjüknek. – Szerintem egyeztetni kéne a többiekkel, Kathrine-nel, Corvus-szal, és bárkivel, aki még benne van. Mi lehet Jenkins mumusa? – Kérdezem elmerengve, mert jó tervnek tűnik, de ezt alaposan meg kell szervezni, na meg valahogy alibit szerezni magunknak, hogy a későbbiekben ne tudja ránk bizonyítani. Kiváncsian méregetem a lányokat, elindultak a fogaskerekek is az én agyamban is, de nem ezen a késői órán fogjuk felkelteni a többieket. Sőt, kezdek is lassan álmos lenni, hiába ittam kávét, attól még alszom, mint a bunda.
[You must be registered and logged in to see this image.] - Lehet, hogy igazad van, de tisztán jó és tisztán rossz sem létezik. – Válaszolok Gina kétségeire önmagában. Örömmel veszem a familiáris közeledést. Imádom a cicákat. A nagyok, a piciket és minden további alfajt. Nekem is van egy, aki a varázstenyésztése miatt örök életére pici marad. Anya hozta haza, amikor letartóztattak egy illegális varázslény tenyésztőt, aki varázslényeket és „normális” állatokat próbált keresztezni. Szóval a cicám egy sima orosz kék macska és egy jobberknoll keveréke. Az utóbbi állat nyomán Jules pici testű, szőrzetét kék pettyek tarkítják és halála napjáig néma lesz. Egyébként teljesen macska jellegű; nincsenek tollai vagy szárnya, mint ennek a hallgatag a madárfajnak. Ránézésre semmi különleges nincsen az én Julius Justice-omban. Igen, ez a neve. Nem tehetek róla, hogy 7 évesen nem tudtam dönteni melyik tetszik jobban, szóval szegény kandúrom alliteráló nevet kapott. - Sajnálom srácok. – Nézek a két árvára, s hirtelen nagyon hülyén érzem magam amiért ennyire kiborultam a saját kis pórias problémáim miatt. Főleg azután, hogy Gina szemléletes betekintést kínál egy árvaházban folyó dolgokról. Egyenletesen simogatom a nagymacskát, már ha engedni, inkább a magam nyugtatására, mint az övére…Érzem, ahogy a düh forrong bennem és egyre nehezebben veszem a levegőt. Az én életemben sosem volt helye ilyesfajta igazságtalanságnak. A családom csodálatos és legfőképpen igazságos. Meg van a magunk baja ugyan, de az emellett teljesen eltörpül. - Gina… - Szólalok meg, de egyszerűen nem találok szavakat. Lesajnálni nem akarom, nem hiszem, hogy jól viselné vagy szüksége lenne rá. Egy darabig csendben próbálom kitalálni mégis mit mondhatnék, ami segítene vagy hasznos lenne, de Gina következő szavai szöget ütnek a fejemben. Börtön. Hát persze. - Esetleg bezárhatjuk a lenti tömlöcök egyikébe. Ha tudunk szerezni mumust, akkor még hatásosabb lesz a dolog. – Nem akarok olyannak tűnni, mint azok a rémes nevelőnők, de Jenkins nem egy ártatlan gyerek. Megérdemel valamilyen büntetést, regulációt. Vajon ettől rossz ember leszek? - Mit gondolsz Ben? – Valahogy úgy tekintek a fiúra, mint az autóban lévő fékre. Ha valaki reálisan láthatja a helyzetet az ő. Én talán túlságosan elvakult vagyok, Gina pedig inkább a jövőre gondol és nem a jelenre. Persze, tisztelem a következetességet, de nem tudhatjuk biztosan, hogy felnőtt ként is ilyen lesz-e a Mardekáros srác.
Nem tudom mit is mondhatnék. Ha lenne nálam egy üveg vodka valószínűleg most húznám meg. Vagy csak rágyújtanék. Ben és Adora előtt mégsem vagyok biztos, hogy megtehetném. Így amikor a srác magához húz, akkor egyszerűen csak hagyom neki. Bele dőlök, és a vállára hajtom a fejem. Ami elég fura érzés, tekintve sokaktól még csak el sem viselem az érintést. Bent mondjuk úgy, már megszoktam. - Nincsenek jó, vagy rossz okok. Nem lehet rossz tetteket jó okokkal igazolni. Felelősek vagyunk a cselekedeteinkért. - sóhajtok és felülök. Felhúzom a térdeimet, és átkarolom őket. Carnivora pedig Adora ölébe telepszik, ha lány hagyja. - Azt nem tudom mért kerültem a Griffendélbe. De ha világ minden emberén segítenék sem törölhetném el a múltam, vagy azt amit még csak tervben követtem el, de meg fogok tenni, ha alkalom nyílik. De ha ez számít titeket kedvellek. Ezt nem felejtem el. Nem mintha képes lennék a fejetésre. - inkább elhallgatok. Már így is jóval többet mondtam, mint kellett volna. Egyszerűen csak hallgatom amit Adora az elsősősökről mond, és Ben meglepett csodálkozását a fenyegetésekről. Mennyi ártatlan naiv gondolat. Irigylem őket értük a két társam. Persze ők nem éltek át sok mindent. Bár Bennek nem túl könnyű az utóbbi időben, árvának lenni soha nem ez. Ezt nálam jobban senki sem tudja, és érti meg. - Velem másként volt, amikor elsőben ide kerültem. Pontosan tudtam hogy működnek a fenyegetések, és zsarolások. Ezért is voltam kezdetektől szálka Jenkins-ék szemében. A baj, hogy addigra már túl sok mindenen mentem át. Megtanultam, hogy senkiben nem bízhatok, és senkire sem számíthatok önmagamon kívül. Az árvaházban nem azért vagy igazán magányos, mert nincsenek rokonaid, akikhez haza mehetnél. Azt még elviselnéd. De nincs senki, aki kiállna melletted. Aki megvédene. Akitől segítséget kérhetnél. Amikor utoljára próbáltam segítséget kérni 8 éves voltam, és a nevelőnő addig vert, amíg már sírni sem maradt erőm, aztán bezárt egy szűk, sötét szekrénybe. A nevelők minden nap megvertek. Gyakran minden ok nélkül, és azt kellett mondanom, hogy csak leestem a lépcsőről. Eleinte azt hittem az én hibám. Ha jobb lennék... ha jobban viselkednék... de igazából mindegy volt, mit tettem vagy mit nem tettem, és mindez csak a kezdet volt. Mire ide kerültem, addigra már nem hittem, hogy lehet ez másként. Vagy hogy többet érnék egy felmosórongynál, amibe kedvedre törölheted bele a lábad. Nem szóltam a tanároknak Jenkinsékről, mert nem hittem, hogy hinnének nekem, vagy segítenének. Nem hittem, hogy létezik felnőtt, aki nem olyan mint... amit korábban tapasztaltam. Időbe telt újra megtanulni bízni. Még most sem megy könnyen. - ritkán beszélek ilyesmikről ilyen mélyen. Akkoriban, amikor bekerültem az árvaházba csak egy gyerek voltam, akit úgy rángattak át egy országhatáron, hogy nem is értette mi történik körülötte. Válaszok nélkül. Mire kikerültem onnan, addigra pedig szinte semmi nem maradt az egykori reményteljes okos, vidám, és ártatlan kicsi lányból. Semmi nem maradt a gyermekkorból. - Jenkins messze nem a legrosszabb, akivel összesodort az élet, de még pár év, és könnyen az lehet. Szóval talán igen, ideje valakinek tükröt tartani elé. Megmutatni neki, hova vezet ez az út. Oda, ahonnan én csak feltételesen szabadultam, de bármikor visszakerülhetek. Még csak jó ok sem kell rá. A börtönbe. - tudom, hogy ez mennyire távolinak hat részükről, vagy kevéssé reálisnak. De ha gyerekként nem tartod rossznak a kisebbek piszkálását, akkor felnőttként sem fogod rossznak tartani a zsarolásokat, és fizikai erőszakkal kényszerítéseket, és rosszabbakat.
Lassacskán elrakom a kártyáimat, s a mappát a hónom alá csapom. Örülök, hogy Adora nem vette zokon a véletlen balesetet, én pedig magamban igyekszem jó mélyen eltemetni, hogy mekkorát égtem most. Fiatal vagyok még, de azért időnként már felmerül bennem ez az, ráadásul a lányok korábban is érnek, ő pedig biztosan megszokta már, hogy jól megnézik maguknak. Hálásan bólintok, akkor lapozhatunk. - Gina, én ezt máshogy látom. Nem véletlenül kerültél a griffendélben. A szüleim halála óta én is árvaházban érzem magam, mert a nagybátyámban semmi szeretet nincs, de ne hidd, hogy nincs benned szeretni, vagy kedvelnivaló. Másokon segítesz, és nem jópofiban mérhető, hogy mennyire vagy jó ember. Én bírlak, és mások is. – Adom meg a saját véleményemet a vöröskének, aki talán azért beszél ilyen sokat, hogy bizonyítsa legalább szellemi oldalról, hogy hozzá akar tenni a világhoz, pedig szimplán csak kellemes a társasága, nekem nem kell több. – Félnek, hogy megfenyegeti őket? Ez durva, erről nem tudtam. Vagy talán nem akartam meghallani. És van valami tervetek? Nem szokásom konfrontálódni senkivel, de ha szükséges, beszállok, ha meg akarjátok leckéztetni. – Kitárom a kezemet, s mivel amúgy is Gina és Adora mellett ücsörögtem, magamhoz húzom a vöröskét, úgy vélem mintha mostanság a megszokott szintnél is nagyobb szerethiánya van, csak szereti játszani a kemény lányt.
[You must be registered and logged in to see this image.] Ben magyarázata teljes mértékben helyes, de jelenleg irreleváns. Úgy tűnik nem nagyon akar megnyílni vagy megnyilvánulni a másik lánnyal kapcsolatban. Nem hibáztatom; sok embernek nehéz úgy beszélnie valakiről, ha mellette ül. Csendesen hallgatom Ginát és meglep, amit hallok. Egyetlen dolog jut csak eszembe, amit mondhatnék, de nem vagyok biztos abban miként fogadj majd, így inkább megtartom magamnak. - Biztosan, jó okaid voltak. – Biccentek felé, majd érdeklődve figyelem a tényleg eléggé lenyűgöző szettet. Jó magam is tartok párat, de inkább csak azokról, akiket személyesen ismerek/ismertem. Nem igazi gyűjtögetés, de jó érzés látni az ismerősöket amikor gondolkodok. Sokszor kérdezem magamtól, hogy vajon mit tenne Dumbledore, s olyankor mindig segít a döntésben, ha a kártyára pillantok. Annyira elmerülök a gondolatban, hogy észre se veszem a pillanatnyi kontaktot. Amúgy sem zavar, ha valaki véletlen hozzám ér, persze nem örülnék neki, ha lépten-nyomon taperolnának. De Bennél betudom az igazlomnak, hogy dicsekedhet a gyűjteményével. Én is ilyen lelkes lennék, ha itt valakit érdekelne a bakelit gyűjteményem. - Nem történt semmi. – Mosolygok rá a magam visszafogott örömével. A vidámságot meghagyom másnak, nekem jobb dolgom van. A mosoly viszont azonnal elillan az arcomról mikor válaszol. - Ginával értek egyet. Én sem kedvelek mindenkit ugyanúgy. S természetesen nem fogok senkit sem bántani azért, mert mondjuk a családomat rágalmazza. Az a Mardekárosok sportja. Jenkis vagy a bandája személyesen ellenem nem tettek semmit. Ez nem személyes bosszú, de tetteivel eléri, hogy a diákok ne bízzanak a tanáraikban. Hiszen azzal ahogy áskálódik a háttérben, úgy tűnteti fel a professzorokat, mintha nem érdekelné őket egyik diák jóléte sem csak a jegyeik. Pedig mind tudjuk, hogy ez így van; csak a kicsik félnek elmondani nekik a történteket, mert megfenyegeti őket. – Lendülök bele megint, de ezúttal igyekszem visszafogni magam. - De most komolyan; elsőben ide jössz és bizonyítani akarsz magadnak, a családodnak, a tanároknak vagy a többieknek. Nem fogsz a profokhoz rohanni, ha valaki terrorizál, mert meg akarod oldani. Elhiszed, hogyha csak ezt az egy dolgot megcsinálod, akkor vége lesz és soha többé még csak gondolnod sem kell rá…De mind tudjuk, hogy ez nem így van, mert Jenkins újra megkeres. – Végig hátra dőlve bámulom a padlót magam előtt. Nem tudom miért értem ennyire ezt; sosem bántottak, fenyegettek meg. Talán egy előző életemben? Lehet túl sok oknyomozó mugli műsort láttam a nyáron.
Vállat vonok, egy amolyan nekem mindegy módra, amikor Adora tiltakozik, hogy az ő dolga a járat helyre hozása. - Bármikor. Csak szólj előre, hogy kikérhessem a termet a Denevértől. - általában nem sokat jelentenek számomra a szabályok, de Pitont jobb feleslegesen nem bosszantani. Már így is bosszantóan gyanakvó velem szemben. Kissé fura hallani, hogy mit gondolnak rólam, vagy az antihős szerepemről. Így érdeklődve pillantok hol egyik, hol másik társamra. Végül egy kis sóhajjal megrázom a fejem. Közben Carnivora elhelyezkedik az ölemben, és halk búgó hanggal kezd dorombolni. - Nem vagyok jó. Még csak nem is hangzik jól az antihős szerep. Ha volt is valaha egy ártatlan kislány hős álmokkal, azt lassanként napról napra ölték meg, az álmaival, és reményeivel együtt. Aljas és önző szándékokból olyasmiket tettem, és olyan mélyre süllyedtem már, amit el sem tudtok képzelni. Erre pedig nem lehet kifogás, hogy csak életben akartam maradni. Még ha így is volt. Én már nagyon régen elbuktam. Az árvaházban mindenkinek van egy kitalált nem létező rokona, aki eljön majd érte. A javítóban, a fiatalkorúak börtönében pedig mindenki ártatlan mindenben. Nekem is voltak kitalált rokonaim, én is állítottam, hogy ártatlan vagyok. Nem volt igaz. Bűnös voltam minden vádpontban, amiért lecsuktak. Most sem vagyok ártatlanabb, csak jobban játszom a szerepem. - válaszolok csendesen. De nem nézek rájuk. Inkább egy foltra bámulok a macskám bundáján. Lassan a kezemmel cirógatom a füle tövénél. Az egyik felem szeretne megváltozni. A lehetőségeket keresni, és nem a bosszúval foglalkozni. De ez nem ilyen egyszerű. Egy nap talán megtudom az igazságot. Egy nap talán lezárhatom a múltat, és új jövő felé nézhetek. De nem ma. Addig pedig szeretném távol tartani Bent és a többieket a lényem sötétebb oldalától. Egy nap, ha már véghez vittem a bosszúm, akkor meggyónom valakinek a bűneimet. De nem most. Nem addig, amíg el sem követtem őket. - Bennél nagyobb kártya cápát nem ismerek. - ezt tulajdonképpen bóknak szánom. Meg talán egy kis elterelésnek magamról. Kis mosollyal nézem Ben szerencsétlenkedését a kártyák mappájával, meg Adorával. - Nem kedvelek mindenkit egyformán. Sőt kevés embert kedvelek. Azért nem is bántanám Jenkins-t, mert nem kedvelem. De Adorának van igaza. Kezd elegem lenni belőle, hogy ha belépek a klubhelyiségbe, ha a könyvtárba megyek, vagy ha kint sétálok valahol a birtokon tuti belebotlok egy Jenkins elől bujkáló alsósba. Az sem épp egyedi, hogy éjjel ha a folyosókon sétálok, akkor Jenkins által fenyegetett, zsarolt kölyköket kell visszaküldenem aludni. Kezd elegem lenni belőlük, és abból, hogy Jenkins után takarítsak. Pedig kb. annyi együttérzés van bennem, mint egy marék döglött lepkében. A vinnyogó törpéknek meg tanulni megvédeni magukat, ahogy nekem is meg kellett tanulnom, de amit Jenkins művel, az most már átmegy egy határon.- igyekszem érzelemmentes hangot megütni. Mégis valahol benne van, hogy nagyon is átérzem a vinnyogó törpék helyzetét. Volt idő, amikor én is ilyen kis szánalmas vinnyogó törpe voltam, akit sokat bántottak. Most már nem mernek velem csak úgy kekeckedni. Néhány Jenkins féle néha a nyelvét köszörüli rajtam, de ennél messzebbre már jó ideje nem mernek menni. Meg van az oka, hogy mért.
Körbeadogatjuk a kávés termoszt, én egyébként is éjszakai bagoly vagyok, nem zavar, ha most nem fogok tudni aludni, egymástól meg csak nem kapunk el valami szájbacit. Visszarendezgetem a maradeék lapokat, és érdeklődvefelnézegetek olykor a térdemre fektetett mappából a járatot, és Jenkinst illetően. – Antihős? Ez.. állati jól hangzik. Csak tudod szerintem akkor lesz valaki antihős, ha megvan benne a hősies potenciál. A bukott hősök ezzel szemben azok, akik egykor valami jót tettek, de aztán megkísértette őket valami, és gonoszok lettek.. – Csacsogom a témától függetlenül, aztán csodálkozva méregetem Ginát, mert nem értem a hangsúlyt. Kathrine-nel nem járunk, vagy ilyesmi, bár tényleg jó sok időt töltünk együtt. Mondjuk abban igaza lehet, hogy Kath csak miattam kártyázik, mondhatni ha jól érezzük magunkat egymással, akkor mindegy, hogy mi a tárgya. – Csokibéka kártyákat, ezeket például egy eredeti első kiadásos gyűjtői dobozból bontottam. – Lépek Adora mellé, talán kissé túl közel emeleve hozzá a mappát, és sikerül úgy hozzáérnem, hogy ha nem is a tenyeremmel, de a kártyatömböt fogva úgy az ujjaim szélével úgy kebeltájon. – Hopp, bocsánat. – Vörösödök el, és magamban végigjátszok egy rém fura jelenetet, ami eddig talán még nem is jutott eszembe sosem; nem vett fel melltartót? Miért jut ez eszembe egyáltalán? Jó ég! Becsapom a mappát, és inkább visszacsüccsenek kettőjük közé. – Megleckéztetni? Nem tudom, miért is kéne? Ti talán mindenkit ugyanúgy kedveltek? Én nem, mégsem szoktam tudomisén habot kenni a kezére álmában, és addig csikizni az orrát, amíg teljesen magára nem keni az egészet. Nyilván zseniális tréfamester vagyok, de.. megleckéztetni..?
[You must be registered and logged in to see this image.] - Nemnem. Az én hibám, nekem kell megcsinálom, csak legyen végre egy szabad estém. – Mosolygok Ginára. Egészen megkedveltem lányt, de tényleg. Remélem az érzés kölcsönös, annak ellenére, hogy beomlasztottam a járatot és most még a bajaimmal is őt nyaggatom…Vagyis őket, bár Bent nem ismerem olyan jól, de gondolom mind a háztársi szolidaritás, mind az esetleges büntetéstől/pontlevonástól/lebukástól való „félelem” itt tartja. Állítólag jófej srác, de nem vagyunk nagy kebelbarátok. No, nem mintha én bárkivel is az lennék. - Csak még én nem. – Horkantok fel önirónikusan. Lehettem volna okosabb, ügyesebb, de ezen már késő rágódni, ami volt elmúlt. – Ha időnként vendégül látsz a denevér barlangjában az már nagy segítség. – Idézem fel az első találkánkat. Feltehetőleg miatta nem buktam le és lettem még több büntetőmunkára ítélve. - Nem mondanálak aljasnak. Antihős lehetsz, de eléggé heroikus a viselkedésformád. Kaotikus jónak mondanám a stílusodat. – Ezen már sokat gondolkoztam, hiszem hallomásból egyáltalán nem olyan Gina, mint amilyennek tapasztaltam. Jól esett kimondani a gondolatmenetem végét. - Mit gyűjtesz? – Kérdezek rá kicsit zavartan, a mappából nem tudom megmondani, hiszem akár lehet mugli baseball kártya is. A nagybátyám azokkal seftel. Nem igazán felnőttes… - Lehet nem vagyok egyedül…De meg kell oldania valakinek a Jenkins helyzetet. Corvussal kevesek vagyunk hozzá, mivel nagyon egy rugóra jár az agyunk, így nem láthatjuk az összes lehetőséget. – Mormogok elgondolkozva. – Nem akarom az egész iskola pályafutásomat azzal tölteni, hogy utána takarítok. – Hollóhátas vagyok, így elég könnyen belebolondulok a dolgokba. Mint például Jenkins megállításában. - Neked mi a véleményed Ben? – Nézek a fiúra, mert hallgatása nagyon is beszédes. Én viszont eldöntöttem, hogy meggyőzöm az igazamról. Ginával nem lesz baj. Két mondat és segít nekem. Bár lehet elbízom magam, de ahogy mondtam viselkedésileg jó ember, így könnyű rávenni jó dolgok megtételére.
Mit tehetnék, ha egyszer olasz vagyok, és az intravénás kávéadagolás tart életben. Meg sem próbálom tagadni a koffein függőségem. Szóval egy kis mosollyal veszem el Adorától a termoszt, és belekortyolok. Jól esik a meleg ital. Nem zavar a cukor hiánya. Őszintén, sokkal keserűbb dolgokat is le kellett már nyelnem pár korty kávénál, ami jelenleg igencsak jól esik. - Kösz. Életmentő vagy. - mosolygok rá Adorára, és átadom Bennek a termoszt. Követem Adorát, és amikor leül a földre, akkor mellé telepszem. Egy darabig csak hallgatom. Nem igazán akartam kellemetlen helyzetbe hozni. A járat dologba esküszöm véletlen trafáltam bele. Fogalmam sem volt, hogy ő meg valami barátnője volt a szerencsétlen, akire ráomlott a járat. Már csak a végeredménybe futottam bele ma délután, amikor leindultam a faluba. - Semmi. Majd helyre hozom a járatot. Nem olyan vészes a szerkezeti károsodás. Csak ma nem volt időm, meg kedvem hozzá. Ezért alternatív utat választottam. - vonok vállat Ben kérdésre a járatról. Majd Adorához fordulok. Bár az együttérzés, sajnálkozás stb... nem igazán az én asztalom. - Nyugi csajszi. Már mindenki volt bajban a nagynénédnél. Én szinte mindig. Előfordul. Nem a világvége. A büntetőmunkában nem, de a tanulásban segíthetek, ha szükséged van rá. - ajánlom fel neki. Ennél többet jelenleg tényleg nem tehetek érte. Viszont nem árt jóban lenni egy prefivel. Vagy kettővel, ha Corvust is számoljuk. Hasznos lehet még. Ami meg a járatomlasztó szabályszegést illeti, talán kissé meglep, hogy ilyesmire adta a fejét a minta prefi, de nem ítélem el érte. Mindenkinek megvannak a maga ilyen-olyan simlis ügyei. Adora mért lenne kivétel? - Jenkins egy f*sz, akit ignorálni kell. De már tudok róla. Corvus-tól. Levelet küldött. Szerintem valami hőskomplexusos igazságharcosnak hisz. De az igazság, hogy inkább vagyok aljas antihős, mintsem igazi hős. Pusztán csak bizonyos okokból néha beleálltam Jenkins-be és a bandájába, amikor kisebbeket pécézett ki. Véletlen. - megcsóválom a fejem egy kis sóhajtással, mint aki nem is érti, hogy kerülhetett szóba ilyesmi. - De ha meg akarjátok leckéztetni Corvussal... netán megváltoztatni... nos benne vagyok, mert az én bögyömben is benne van már, de nem lesz egy könnyed és vicces játszma. A szükségtelenül aggreszív seggfejek nos... nem számít mitől is seggfejek, nem változnak könnyen. Még én sem. - jegyzem meg. Ez a keserű igazság. Bár én szeretném az gondolni magamról, hogy sosem voltam szükségtelenül kegyetlen, és aggreszív, de kár volna tagadnom, hogy gyakran uralkodik el rajtam a saját temperamentumom. - Ahha... - nézek inkább amolyan "hiszem is meg nem is" tekintettel Benre. Persze, mert Kath-et hirtelen érdekelni kezdték a kártyák... nem ez inkább MB szórakozása. Tulajdonképpen MB az egyetlen lány ismerősöm, akit ez érdekel. De végül is nem firtatom a dolgot. Ben és Kath dolga, hogy mikor, miért, és hol találkozgatnak. Ehhez semmi közöm. - Héé, csajszi. Nem vagy egyedül. Nem kell mindent, mindig egyedül megoldani. Sok időbe telt, amíg ezt a leckét megtanultam. - fordulok vissza inkább Adora felé.
Nem csoda, hogy úgy elgondolkoztam, hiszen sosem láttam Kathrine nevelőanyját sírni, vagy így kiborulni. Fiatal anyuka, ikrekkel, és ráadásul özvegy is, de olyan fiatal, hogy hozzánk hasonló diákból lett medimágus segéd. Eddig azt hittem, hogy szépen viseli az élet terheit, hiszen ott vannak a gyerekei, de ahogy a múltkor kiakadt, csoda, hogy Kath szépen le tudta kezelni. Nem mondom, hogy hiszti volt, mert két kisgyerekkel biztosan nem könnyű, de én csak ücsörögtem, és csináltam, amit Kath javasolt, például a bújúcskázást. De akkor is elgondolkozató, hogy Kathrine életébe betoppanhat egy új rokon. Ha belegondolok, nekem egykor szerető családom volt, és még az unokatestvéremet Sashát is át tudtam hívni, most meg mindenki hallott. Felpillantok a prefektus hatalomfitogtatására, Adora viszont szimpatikus, kedves lány, és hát egy másik vöröske, Gina is kitűnik a szobor mögül, Adora pedig bele is kezd a gyónásba. – Én csak kávét kérek, köszi. – Ha Gina is ivott, átveszem én is a termoszt, bár ha keserű, akkor csak pár kortyot, szeretem ugyanis az édeset. A vöröskék között sunnyogok szótlanul rendezgetve a kártyáimat, ez nekem egy kicsivel több információ a kelleténél, nem szoktam meg, hogy valaki, akit amúgy nem ismerek, csak úgy elkezdi a sérelmeit sorolni. – Aha. És végül mi lett a járattal? – Lehet, hogy nem vagyok túl empatikus, hiszen kicsiként elkényeztettek, a gyász pedig lassan ugyan már kezd oszlani, de ettől még nem vagyok egy trécselős alkat. Jenkins pedig nekem nem ártott, hát nem fogom szidni, főleg nem a háta mögött. – Én csak.. Kathrine-nel találkoztam, megmutattam neki.. a.. szóval tudjátok! Az új szettet!
[You must be registered and logged in to see this image.] Összeszalad a szemöldököm, amikor két különböző ember, két különböző irányból válaszol. Gina és Ben. Őszintén, egyiküktől sincsen nagy kedvem pontot levonni; Bennek igaza van, nem vagyok hülye, hogy a saját házamat büntessem. Gina meg a barátom. Legalábbis azt hiszem. - Parancsolj. – Nyomom Gina kezébe a termoszomat, bár van benne tej is, de arányaiban nem sok. Cukor meg nincsen, mert hát az élet keserű, miért ne lenne a kávé az? Elpirulok, amikor Gina megemlíti a járatot. Azt hittem a manók helyre hozták vagy valami olyasmi…Basszus, lehet vissza kéne mennem, megszerelni a vázat és eltakarítani a törmeléket. Na, nem mintha annyi időm lenne mostanság. Sóhajtok egyet a fiú kérdésére. - Rengeteg dolgom van, mind fizikálisan, mint mentálisan. – Fáradtan lerogyok a földre, arra számítva, hogy ők is követik példámat. – Esetleg, ha megígéritek, hogy nem mondjátok el senkinek, ami itt elhangzik, akkor szívesen megosztanám veletek a gondjaimat. – Nézek a másik kettőre. S amennyiben rábólintanak a dologra veszek egy mély levegőt és a kezeimet bámulva belekezdek a mesélésbe. - Miattam és egy másik lány miatt omlott be a járat. Pár hete. – Nem mártom be Lizzy-t, felesleges lenne. Bűnbánóan rámosolygok Ginára. – Bocsi… Alapvetően nem lett volna baj, de a lány megsérült, így nem tudtunk elég gyorsan és feltűnés mentesen vissza settenkedni a hálókörletekbe. A nagynéném elkapott minket és egy nagy adag bűntetőmunkát zúdított a nyakamba, mélységes csalódásával egyetemben…Illetve, gondolom, hogy eszembe se jusson még egyszer kiszökni; extra esti ellenőrzést is kell végeznem, én helyettesítek mindenkit, akinek éppen valami baja van és nem tud járőrözni. Szóval tanulni is alig van időm… Egyik ilyen járőrözésen Corvus Flinttel osztottak be, akivel elkaptunk egy csapat harmadévest. Szegényeket Jenkins terrorizálta, s azóta ezen rágódok. – Fejezem be a problémáim felsorolását. - Elnézést, de nincs sok barátom és már nem bírom egyedül ezt a terhet. – Csukott szemmel a falnak döntöm a fejem. Nem akarok rájuk nézni, nehogy szánakozással találjam szembe magam…Már csak az hiányzik a bajaim tetőzéséhez.
