2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A kastélyban is vannak elhagyatott szobák, amelyek egykor vendégszállásnak, dolgozószobának voltak kiakítva, ám a jelenlegi oktatási rendszerhez, és a diákok elszállásolásához nincsen rájuk szükség, tehát alkalmasint bármire használhatók. Bármire, annak ellenére, hogy ez igen tág fogalom. Bármi olyasmire, ami nem vét túlzottan a jó érzés ellen. Lehet itt gyakorolni, külön órákat adni, beszélgetni, és a titkos szerelmi légyottokra is kiváló hely, főleg ha a gerlepár bekulcsolja a termet. Csak arra kell figyelniük, hogy nagyon bezárkózni nem lehet, de hát a szükség törvényt bont. A termek a birtok parkjára nyílnak, tehát a kilátás is festői. A használaton kívüli termek polcain különféle könyvkötetek találhatóak, akad néhány fotel, és egy kisebb asztal.
Nem látok bele Lioneah fejébe, csupán segíteni szeretnék. Nem úgy, ahogyan a legtöbben kezelnék, de hát testőrnek sem mehet mindenki. Komoly adottságok, és még komolyabb képzettség kell hozzá. Máshogyan látom a világot, meg kell tapasztalnom olyan apróságokat, amin más csupán átsiklik. Ebből tudom, hogy úgy bántották, amit senki nem érdemelne meg, viszont azt is, hogy nem hajlandó segítséget elfogadni. Így a magam módján vonom el a figyelmét, és ha egyszer meg is gyógyul, azt csak magának köszönheti, nem valami külső tényezőnek, akinek feleslegesen hálálkodnia kéne. - Így a saját életed nem változik meg, de legalább leállíthatod. Nem kell további gyilkosságokat elkövetned, vagy ha mégis megtennéd, mert úgy véled, hogy ez az útja annak, aki lettél, akkor sem a bosszú vezeti majd a kezedet. Ölni igenis tudni kell, ám lehet ezt tudatosan is, méghozzá olyan szakmát választva, ahol ez szinte adott is. – Nyilván nem auror lenne, hiszen nem akarna a bátyja útjára lépni, de attól még vannak amolyan jószolgálati feladatok, ahol a saját maga ura lehet, és szinte munkaköri ártalom, hogy vér tapad a kezéhez. Mágusdiplomaták, besurranók, kémek. Ezek mindegyike jól állna neki, hiszen képes a nagyvilág elől elrejteni az érzelmeit, színlelni. Már csak azon kell dolgoznia, hogy olykor előadja a kedves kislányt is, mert azzal még köszönőviszonyban sincs. - Testőrnek lenni tulajdonképpen mindig azt jelenti, hogy más gondját vesszük a nyakunkba. Bárkit is védek, gondolkozás nélkül meghalnék érte. Így érted is, ebben nincsen semmi személyes. Hasonló felelősség, mint amikor egy medimágusnak a kezében van a szíved. Életről döntünk, habozás nélkül. – Ezzel nem akarom, hogy rávilágítsak, hogy az élet az út a gyilkosság helyett, ezt majd vagy megérti, vagy nem, viszont a kérdését úgy érzem nem szabad a szőnyeg alá söpörnöm. – Megnéznélek fiúként, hiszen most is elég fiúsan viselkedsz. Rádfér, hogy a sárban kússz, és fizikálisan is megerősödj, hiszen mindez önfegyelemre tanít, amire akár még szükséged is lehet, noha nem én akarom megmondani neked, hogy mitől lehet jobb. – Elég határozott elképzelésem van bizonyos dolgokat illetően, ám csupán a mentora lehetek, a tanácsadója, ha már egykor annyira tetszett nekem, hogy elvesztettem a fejemet attól a rövidke csókolózástól is. Szerelem volt? Talán. – Ezen kívül még egy. Ami még nehezebb, de tételezzük fel, hogy meg tudod majd csinálni. Viszont amint megvan az első, a te ügyedben is lépünk egy komolyat. Áll az alku? – Emelkedek fel, és közelebb lépek, hogy a kezemet nyújtsam egy halovány mosolyt mellékelve.
||music:In Love Again|| words: 430 || just for you ▲▼
You are always next to me, Even is you are a 1000 miles away.
Arra aztán igazán nem számítottam, hogy így kezeli majd ezt az egészet, hogy ilyen könnyedén rájön, hogy mi történt és hogy mi is az oka annak pontosan, amiért itt vagyok és hogy mindezt ilyen higgadtan kezeli majd. A testvéreim kiakadtak, ami persze cseppet sem meglepő, Scott viszont teljesen higgadt még mindig. Úgy beszél erről, mintha valami apróság lenne, hogy lehorzsoltam a térdemet és pont ez az, ami miatt én sem akadok ki, mert nem akar meggyőzni róla, hogy milyen rossz nekem, csak higgadtan kezeli az egészet és segíteni fog. Már csak az a nagy kérdés, hogy pontosan mik is azok a feltételek, amiket felhoz majd, hogy annak fejében segítsen nekem. - Időnyerő? - megrázom a fejemet, hiszen akár semmissé is tehetném a szüleink halálát, vagy azt, ami történt velem, de... ha nem sikerül, ha minden megváltozik, ha a miatt más valakinek esik baja és nem engem találnak meg? Nem, nem kockáztatom azt, hogy másra ruházzam át ezt az egészet, vagy úgy befolyásoljam a jelent, hogy mire visszatérek rá sem ismerek az életemre. - Felejtésátok... igen, ez jó ötlet, akkor véget vetünk az egésznek és nem keresnek többé. - bólintok végül, hiszen ez tűnik a leglogikusabb járható útnak jelenleg, de ehhez is elébb meg kell találunk azt, vagy azokat, akiktől a levél származik és lehetőleg még az előtt, hogy a testvéreim tennék meg, vagy hogy valakinek valami baja esik mégis, netán valami módon mégis csak eljuttatják az infot a Minisztériumba, hogy mit tettem. Nem valószínű, hogy elnéznék nekem a dupla gyilkosságot csak mert az a két fickó megérdemelte. - Testőrképző fiú ruhában? De miért jó ez neked? Nem elég az öcséd gondját a nyakadba venni? - úgyis tudta, hogy megpróbálom majd lebeszélni saját magamról, ez nem volt kérdés és hát természetesen ezzel is próbálkozom, de végül mégis bólintok, mert ha ez a feltétel, akkor én úgy sem mondhatok rá nemet, ő pedig kétlem, hogy visszaszívná, főleg mert úgy tűnik ez nem olyasmi, amit most így hirtelen talált ki. Lehet, hogy csak az esélyt várta mikor dobhatja be nekem? - Jól van. És a többi feltétel? Sok van...? - és egyáltalán el fogja mondani őket, vagy titkosak és majd szépen fokozatosan. Azért persze kissé most vert hadnak érzem magamat, hiszen sarokba szorított, miután nem segít, ha nem mondok igent, tehát nincs választásom, de... mit tehetnék, ha most ez a helyzet? Egyelőre le kell nyelnem a békát és a cél érdekében elfogadni az alkut és nem kihátrálni belőle később sem. Vajon megbízik bennem annyira, hogy elhiggye nem teszem majd meg, ha ő megtette, amire megkértem és lezártuk az ügyemet?
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem akarom lekezelni azzal, hogy alig reagálom le a reakcióit. Azt már megtanultam testőrként, hogy nem mindenki ura az érzelmeinek, de azokkal mégiscsak kár vitába szállni. Mondhatni vagyunk, akik vagyunk. Egyébként sem élnek már a szüleim, egyetlen támasza én vagyok az öcsémnek, lényegében nekem kell annak a rendíthetetlen kősziklának lennem, aki az érzelmi hátteret, és egyben magabiztosságot is jelenti. Észreveszem, hogy Lioneah szinte kapkodja a levegőt, vívódik magával, hogy nekem mégis el merte mondani, hogy mi is történt vele. Legalábbis érintőlegesen, a többit már én találtam ki. Remélem ezzel nem néz valami arrogáns alkatnak, mintha én mindenkiről megmondanám, hogy mi a baja. - Érthető. – Egy kicsi gyerek mindenképpen veszélyforrás, mint ahogyan az esetemben Jackie is. A picik még nem rendelkeznek kifejezett éntudattal, csak teszik, ami a számukra legkényelmesebb, morális gátlások nélkül, amit a felnőttek már magukra húztak. Ilyen tekintetben Lioneah-nak is megvan még a gyermeki énje, mert akaratos, mégis törődést igényel, noha most éppen azt taglalja, hogy mennyire nem. - Kivéve ha mindegyikkel végzel valami módon, aki az utadban áll. Nem feltétlenül kell gyilkolás útján, léteznek erőteljes felejtőátkok, bájitalok, de akár még az időnyerő lehetősége is, hogy örökre kitöröld magadat, magatokat azoknak az életéből. – Nem mondom, hogy a gyilkolást kell folytatnia, hiszen ha már rálépett arra az útra, akkor miért is fordulna vissza? Nekem is kellett már ölnöm, igaz csakis azért, hogy valaki mást védjek. Ettől még gyilkos vagyok, és ez lehet egyféle teher, Lioneah esetében viszont ez inkább olyan, mint a mugli westernfilmek kalapos, névtelen idegenje, aki azért érkezik a városba, mert látszólag ugyan nincsen tennivalója, de mégis, a cselekedetei olyan láncolatot mutatnak, amelynek a végén valami komoly dolog fog történni. El tudom képzelni Lioneah-t egy cowgirl ruhában, amint éppen egy botot farigcsál. Na nem nyársnak valót, még csak karónak sem jót, de amint végez, bevárja azt, aki hamarosan jönni fog. Ebben az esetben az erőszaktevők, és zsarnokok csoportja jelenti a feketeruhás főgonoszt. - Értem. Ne hidd, hogy meg akarom gyógyítani a lelkedet, mert a sok hangzatos klisé ellenére én tudom, hogy arra csak te vagy képes, bármit is mondjon a medimágia, vagy a mentálhigiénia. Pont, hogy egy időre el kéne felejtened, hogy nő vagy. Eljössz velem a testőrképzőbe, mint az öcsém, Jackie. Tudják, hogy van egy öcsém, igaz, sosem mondtam, hogy hány éves. Fiúruhában, de kemény edzéssel. Akkor meg tudsz erősödni fizikálisan, kapsz némi komolyabb reflexet, és akkor egy ideig nem gondolsz minderre, ami veled történt. Addig pedig segítek kideríteni, hogy ki küldte a levelet, akár még utánunk is megyünk. És ez csak az első feltételem. – Mosolyodom el, hiszen nem akarom kiteregetni a kártyáimat. Egyértelmű, hogy Lioneah iránt érzek még valamit, sőt, nagyon is sokat, de a legtöbb, amit most tehetek érte az, hogy egyengetem az életét.
||music:In Love Again|| words: 430 || just for you ▲▼
You are always next to me, Even is you are a 1000 miles away.
Meglep, nem kicsit és hirtelen fogalmam sincs, hogy mit tegyek, vagy mondjak de végül megtalálom a hangomat és felszegem az államat is, ahogyan mindig teszem. Na igen az önmarcangolás szép kis önkínzási forma és én ezt már évek óta aktívan űzöm. Ő ellenben simán elhessegeti a megjegyzésemet, egyértelműen nem értve vele egyet, viszont nem megy bele jobban, hogy megpróbáljon meggyőzni róla, nem kellene így gondolnom. Újra és újra meglep. Már csak azzal is, hogy magától rájött, de most még azzal is, hogy mintha teljesen kiismert volna, hiszen még csak győzködni se próbál, hogy beszélnem kell róla, vagy ne magamat hibáztassam. Valószínűleg, ha nem is tudatosan, de pont e miatt fordultam hozzá, mert úgy fest, hogy más nem, de ő valahogy tud kezelni. Gőzöm sincs, hogyan csinálja. - A húgom, talán a testvéreim, csak ő a legsebezhetőbb, ezért őt találták meg gondolom. - bólintok végül és mivel nem ment bele és nem akart győzködni, én sem próbálkozom azzal, hogy megpróbáljam lebeszélni arról, amire nem is próbált rábeszélni. Egyszerűen csak úgy beszél róla, mint egyszerű tényekről és nem várja azt, hogy kiboruljak és a vállán sírjam ki magamat. Nem sajnál látványosan, nem érzem azt, hogy meg akarna ölelgetni, hogy elsírhassam neki a bántanomat, hiszen ezt úgy se tenném meg. Erősebb vagyok én ennél, még ha nem is igen mondtam ki ezt eddig ilyen nyíltan, ahogyan ő teszi és persze pont e miatt azért rendesen meg is lepődöm, mert bár végeztem azzal a két alakkal, de valahogy még az én számra se jött soha az igazság, hogy erőszak történt, mintha ha nem mondanám ki, nem is lenne olyan valóságos. - Igen zsarolás. Azt akarják, vagy akarja valaki, hogy adjam fel magamat, mert ha nem teszem a testvéreim sérülnek meg és tudom, hogy mit gondolsz. A bosszú bosszút szül, de nem igazán van választásom. Ha nem teszek semmit, akkor Sashát bántják, legalábbis első körben, ha teszek akkor talán újra lesz valaki, aki beáll a bosszúállók sorába, vagy feladhatom magamat, de... - megvonom a vállamat, mintha valami általános semmiségről beszélnénk, mondjuk palacsinta receptről filozofálnánk. Hát igen, feladni nem igazán szeretném magamat, még ha esetleg a koromat, vagy azt, ami történt velem esetleg enyhítő körülményként is kezelnék, de ha nem? Vagy, ha akkor is komoly következménye lenne? Végül is úgy fest Scott nem él vissza azzal, hogy a kezébe helyezem a sorsomat és ezen talán már meg sem kellene lepődnöm, pedig azért ez ritka dolog, főleg hogy most közöltem vele, megöltem két embert és cseppet sem bánom. - Nincs velem semmi baj, nem kell... - helyrehozni, ez lenne a vége, de végül elharapom a mondatot és magamban tartom a végét. Pár pillanat szünet után végül bólintok, mert úgy sem fogom tudni meggyőzni és ha nem megyek bele, akkor nem segít. Egyedül pedig nem biztos, hogy megy. - Jól van, mit szeretnél pontosan? Nekem a kapcsolataid kellenek és a tudásod. Egyedül nem tudom kideríteni ki küldte a levelet, vagy honnan és nem tudom megvédeni Sashát sem, de te... pont ebben vagy jó. - aurornak készül és testőr is, tudja hogyan kell biztosítani valakit, hogy ne legyen baja. Tudja mivel és hogyan lehet felkészülni és tudja hogyan kell utána járni olyasminek, amiről nekem gőzöm sincs. Na igen minden bizonnyal Nick is tudna épp ugyanígy segíteni, de közben az ő szemében folyton látnám, hogy sajnál, hogy szeretne segíteni, hogy ápolná a lelkemet, Scott viszont még ha netán így is gondolkodik, legalább nem látom rajta.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Kár túlmagyarázni, pontosan tudja, hogy hogy értem, noha nem részletezem, de a pillantásom, a szóhasználatom mindent elárul, ráadásul a magyarázatom, ahogyan tudat alatt kerüli a pasikat, vagy védi magát tőlük. Én mindenesetre nem mérem végig azzal a nőfaló tekintettel, a magabiztosságom nem jár feltétlenül csáberővel. Régen nagyon bele voltam esve egy rövidke ismeretség alapján is, de hogy manapság mit érzek, hogy újra látom? Egyrészt sokkal keményebb lett, másrészt én ismertem kislányként is, és tudom, hogy igenis tud törékeny lennie. Még ha ennyire fel is szegi az állát. - Ebbe ne menjünk bele. – Állom a tekintetét, hiszen egy olyan egyenes embernek, mint én, fel sem merülhet egy olyan dologba neki igazat adni, amiben egyértelműen vétlen volt. Semmilyen körülmények között nem megérthető, ha valaki erőszakoskodik egy nővel. Lioneah pedig pláne nem érdemelte meg, hiszen nem rossz ember. De ha rossz lenne, az ilyesmi akkor sem elfogadható. Még a börtönben is azokat verik meg, akik nőkkel erőszakodtak. Egyszerűen ez nem fér bele. – Most már a hugod is veszélyben van? – Ingatom a fejemet, mert ezt a részét már kezdem nem érteni. Ha nekem az öcsémet fenyegetné valaki, akkor biztosan széttörném a fejét, porrá zúznám a gerincét. Lioneah azért nem tűnik egy veszedelmes alkatnak, de hát a nőket nem is szabad lebecsülni. - Ha jól értem, ezek ugyanazok, akik tudják, hogy megölted a két erőszakolót? Ez mintha valmi zsarolás lenne a részükről? – De lényegében nem is fontos, hogy ki volt, vagy milyen célpontot kell találnunk, természetesen bólogatok, s meg sem rezzen az arcom, hogy bosszút állt. Viszont a bosszú bosszút szül, úgyhogy most megintcsak nem lesz vége ennek az egésznek. Ha Lioneah már egyszer gyilkossá vált, akkor miért is kellek én neki? Valami erkölcsi irányítűt lát bennem? – És hogy gondolnád? Én segíthetek, de az a feltételem, hogy utána helyre akarlak hozni. Van is rá ötletem. Semmi romantikus, vagy lelki terepiára ne számíts, nem így értem. – Tudom, hogy ezeket mélységen elítélné jelen állapotában, én viszont úgy sejtem, tudnék megoldást arra, hogy ne legyen ennyire összetört.
||music:In Love Again|| words: 430 || just for you ▲▼
You are always next to me, Even is you are a 1000 miles away.
Úgy gondolom úgy van rendben, ha már a legelején tisztázzuk, hogy mit lehet és mit nem, azaz hogy el akarom e mondani neki pontosan milyen ügyben is kérem a segítéségét. Talán kénytelen leszek, de ha nem muszáj... Ez olyasmi amiről senkinek se beszéltem soha, még a testvéreimnek sem, csak Sera jött rá a legutóbb történtek alapján, de még azt sem voltam hajlandó érdemben megerősíteni, hiszen ez mégis csak komoly dolog és hát én okkal zárkóztam el a testvéreimtől és ebben még most sem gondolkodom másképp. A szüleim halála, ahogyan elváltam tőlük, amikor elmentek az utolsó alkalmakkor... nem csoda, ha volt amikor úgy éreztem egyszerűen jogos a büntetés, amit kaptam a viselkedésemért és tovább büntettem magamat azzal, hogy elzárkóztam mindenkitől, hiszen úgy sem érdemlem meg, hogy fontos legyek, csak ártok másoknak. Így nem csoda, ha rendesen elkerekedik a szemem, amikor Scott megszólal, még hozzá úgy, mint aki pontosan tudja, hogy miről nem akarok beszélni, mintha minimum a fejembe látna és rajtam nem hatalmasodik el valamiféle üldözési mánia, hogy honnan tudhatja, pedig talán pár hete még így lett volna. Most... miért nem? - Hogy érted... ezt? - azért csak elbizonytalanodom, hogy mégis honnan sejti és persze, hogy mire érti azt, hogy bántottak, hiszen az sem jelenti feltétlenül azt, ami velem történt. Nem csak pusztán megütött valaki teszem azt, ennél sokkal komolyabb és sokkal fájdalmasabb a helyzet, de mintha ő ezzel pontosan tisztában lenne. Egyszerűen látom a tekintetében, hogy ő nem csak arra gondol, netán beszóltam valakinek, aki aztán ellökött, vagy sípcsonton rúgott. Amikor tovább beszél igazából hosszú pillanatokig, talán percekig hallgatok és csak nézem őt, hiszen már egyértelmű, tudja... tényleg rájött abból, ahogyan viselkedem, amire eddig senki másak se sikerült? - Én nem... nem beszélek erről, egyébként is az én hibám volt és megérdemeltem. - teszem még hozzá, most már megemelve az államat és megkeményítve a tekintetemet, mint ahogyan mindig is szoktam. Erős vagyok, másképp nem is bírtam volna ki az egészet és nem is lettem volna képes rá, hogy eddig titkoljam, vagy hogy megtegyem, amit megtettem. - Egyébként sem ez számít. A húgomat bántotta valaki, aki nekem ezt írta, legalábbis jó eséllyel ugyanaz lehet az illető. - áttolom neki a levelet, amiben az az illető leírja röviden, hogy tudja, hogy mit tettem és ha nem ismerem be annak komolyabb következményei lehetnek a családomra nézve. Ezért bántotta Sashát, mert én nem vettem figyelembe a levelet és nem foglalkoztam vele, de most már kénytelen vagyok és... ebben Scott segíthet, a családomat nem akarom belekeverni, nekik így is van épp elég bajuk. - Két fickó volt, akik... tudod... - nagy levegőt veszek, pár pillanatig bent is tartom, hogy rá tudjam venni magamat a folytatásra. - Néhány hónapja én, bár nem egyedül, mert valaki segített, de akkor is én tettem. Lehetőségem volt rá és nem tétováztam, amikor... Leszúrtam őket és élveztem! Nem érdekel, hogy mit gondolsz, csak segíts nekem megállítani azt, aki most e miatt a testvéreimen akar bosszút állni... kérlek. - teszem még hozzá, aztán kihúzom a hátamat és keményen nézek rá. Nem akarom, hogy elítéljen, de ha neki jó így hát tegye. Aurornak készül, tudom, hogy most épp bevallottam neki egy, azaz két gyilkosságot és neki kutya kötelessége lenne ezt minimum jelenteni. Megteheti... én pedig tagadhatok, hiszen nincs rá bizonyíték, de segíthet is. Igen, talán látja, hogy mit tettem most, a kezébe helyeztem a sorsomat, a jövőmet... az életemet lényegében. Bizalom, kétségbeesés, tanácstalanság? Magam sem tudom, hogy mi az oka, de mégis így történt.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Becsukom az ajtót, de nem foglalok helyet, mert ki tudja, hogy meddig kell maradnom. Azaz semmiképpen sem kell, de talán Lioneah nem is itt kíván beszélgetni velem, hanem csak a találkapontnak jelölte ki ezt a termet. Ha jól számolom már egyetemista, mint én, így az éjszaka közepén is leléphetünk méghozzá feltűnés nélkül. Egyikünk sem az az átlagos mardekáros, viszont legalább a beszólogatásra sem kell számítanunk, ha mondjuk átvágunk a klubhelységen. Sosem értettem a házak közötti versengést, de nem is mentem bele, engem aztán nem érdekel jelenleg semmi, csak hogy az öcsémnek minden meglegyen, nem csak anyagilag, érzelmileg is. - Nem kérdezek semmit, mert jó eséllyel sejtem, hogy miről van szó. Bántottak, ha jól gondolom. – Bököm ki, ami már elsőre is feltűnt. Nem vagyok hülye, ráadásul testőrként a diszkréció az alapvetés számomra, Lioneah pedig a korábbi bulizós stílust teljesen mellőzve nagyon komoly volt. Betudhatnám annak is, hogy felnőtt, meghaltak a szülei, ám én mégiscsak jobb emberismerő vagyok, mint az átlag. Legilimenciát sosem tanultam, de a rezdüléseket, amik leszűrhetőek az emberek viselkedéséből, mindenképpen el kellett sajátítanom. – Gondolom érdekel, hogy miből tudom. Észrevettem, hogy gyakorta visszafogod a lélegzetedet, ha elmegy melletted egy srác a folyosón, mintha nem is akarnál kitűnni. A ruházatod olyan szinten visszafogott, mintha még a csuklódat és a bokádat is takarnád, nehogy kivillanjon. Ezek másodlagos nemi jellegek, mégis tudat alatt nagyon is véded magadat. Sajnálom, nem akartam a személyes teredbe nyomakodni, ami nekem nyilvánvaló, az mások előtt általában rejtve marad. – Most mégiscsak leülök egy közelebbi padba, hogy a szemeibe mélyesszem a sajátomat, bár előfordulhat, hogy meglehetősen zavarba hoztam azzal, hogy így kiismertem. Nem akarok arrogánsnak tűnni, lehet, hogy tévedek, de ezt erősen kétlem. Lehet, hogy csak ki akarnám önteni a szívét, de talán így könnyebb, hogy rá tudom vezetni, hogy már tudom a titkát, és nem ítélem el.
||music:In Love Again|| words: 430 || just for you ▲▼
You are always next to me, Even is you are a 1000 miles away.
Türelmesen várok... nem, ez túlzás, eléggé türelmetlen vagyok, hiszen minél előbb túl szeretnék lenni a magyarázat részén. Persze csak annyit akarok elmondani, amennyit muszáj és ha eléggé korrekt, akkor nem akarja majd kihúzni belőlem a részleteket, ha én magam nem akarom önként elmondani neki. Ki tudja, talán majd megteszem alkalomadtán, ha lesz rá erőm, vagy ha nem lesz más választásom, de nem most, nem azonnal, mert most még nem lennék rá képes, így is épp elég volt elmondani a testvéreimnek, még ha azt is a kényszer szülte és nem magamtól tettem, hiszen magamtól nem tettem volna talán... soha? Most sem akarom, hogy Scott sajnáljon, csak segítsen, mert én is segítettem neki és hogy ne kérdezzen a kelleténél többet, mert akkor jó eséllyel sejtheti, hogy kihátrálnék a dologból és inkább annyiban hagynám és megoldanám én magam... vagy megpróbálnám. - Szia Scott! Segítesz nekem valamiben úgy, hogy nem kérdezel olyat, amit nem akarok elmondani önként? - szegezem neki a kérdést mindenféle köntörfalazás nélkül miután felálltam és ő becsukta maga mögött az ajtót. Nem akarom ebbe a testvéreimet belekeverni, még ha ők akarnák is. Sasha még kicsit, láttam, hogy félt tőlem, amikor megtudta, hogy embert öltem. Nick élete rendeződni látszik, nem akarok én lenni az, aki most felkavarja neki megint az állóvizet, hogy újfent bajba keverjem. Sera pedig... így is túl sok gond nyomja a vállát tudom én, hiszen lényegében hármunkra figyel, még ha én nem is igen hagyom neki és sosem mutattam ki, hogy fontos nekem és igenis értékelem, hogy próbálkozik, csak túlságosan erős falakat húztam fel magam köré, amiken nem lehet csak úgy áthatolni. De pont e miatt nem akarom újra, hogy neki kelljen áldozatot hoznia értem, hiszen hozott már épp eleget.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Közel másfél hónap telt el, amióta legutóbb beszéltünk, és én nem is sürgettem azóta sem semmit. Végülis magam miatt iratkoztam vissza az iskolába, nem azért, hogy ismét lássam őt, noha régen eltemetett érzéseket ásott fel a mélyből az, hogy találkoztunk, ebből is kitűnt, nem csak valami kamaszkori furcsa képzelgés volt a részemről, még ha őt meg is lepte, hogy annak idején ilyen hatással volt rám. Na igen, nem tudjuk befolyásolni, hogy ki iránt mennyire vonzódunk, nekem Lioneah amolyan tökéletes szerelem, nem csak holmi részeg csók volt, de hát mindegy is, nem akartam a családjával összetűzni, és most is igazán békénhagynám, hiszen még inkább komolyabb lány lett, mint hittem, és bár egy házba járunk, aligha van közös érdeklődésünk, ez már a múltkoriból is kiderült. Mégiscsak meglep, hogy üzenetet kapok tőle, hogy látni akarna, talán viszonzást vár a múltkori macis szívesség miatt, amiben egészen ügyesen helyt állt, a kisöcsém még az esti alvása előtt visszakapta a plüssét. Ebből is látszik, hogy Lioneah nem egy üresfejű cicababa. Éjfélkor egyébként sincs semmi dolgom, legtöbbször alszom, ha korán le kell feküdni, kivéve ha olyat védek, aki az éjszakai életben szórakozik. Most azonban éppen a testőrakadémiára készülök, így nincsen hosszútávú megbizatásom. Így beállítom a patrónust, hogy ébresszen nem sokkal éjfél előtt, aztán lendületes léptekkel keresem meg a lány által megjelölt termet. Szokás szerint falfehér, amin már nem is kell meglepődnöm, de az átlagosnál is komolyabbnak tűnik. - Szia Oneah. Miben segíthetek? – Zárom be magam mögött az ajtót. Azért kérdezem így, mert azért olyan nagy barátságban nem vagyunk, inkább amolyan szövetségesnek gondolnám magunkat, adok-kapok alapon. Hátha most tudom viszonzozni a legutóbbi szívességet. A legutóbb megmondtam neki, hogy mit éreztem egykor, de attól még nem kell zavarban lennie, már nem vagyok kiskamasz, nem akarom felfalni a tekintemmel. Rajtam mindössze bakancs, farmer, és egy póló van, ami kiemeli szikár, edzett alkatom, feltételezem nem mászkálunk el sehova az éjszaka közepén.
||music:In Love Again|| words: 430 || just for you ▲▼
You are always next to me, Even is you are a 1000 miles away.
Valakivel muszáj beszélnem erről, valakivel muszáj... beszélnem, ha már a testvéreimmel képtelen voltam. Persze valószínűleg velük kellene, miután minden kiderült, de mégis hogyan tudsz a szemükbe nézni olyanoknak, akikéiben csak azt látod mennyire sajnálnak? Sosem akartam, hogy bárki sajnáljon és főleg nem akartam, hogy pont ők. Hogy miért...? Magam sem tudom, de olyan szánalmasnak tűnik így az egész, még inkább, mint eddig, de ha nem beszélem ki magamból csak végképp összenyom az érzés és képtelen leszek valaha is felállni belőle. Ezért is írtam Scottnak, pedig azóta, hogy segítettem megkeresni és visszaszerezni azt a macit annak a kis kölyöknek... nem beszéltünk. Én sem akartam, főleg hogy rá pár napra kaptam meg a levelet és került bajba Sasha, aztán persze minden a feje tetejére állt, majd a nyomozás és az utazás a testvéreimmel. Most viszont nem igen van más, aki meghallgatna és aki meg is értene és aki talán megértené, hogy nem akarok szánakozó tekinteteket és nem akarok mélységes megértést, vagy együttérzést sem. Csak azt akarom, hogy mint eddig olyan legyen, mintha semmi se történt volna, csak utáljanak is kész, hiszen végtére is van rá már bőven okuk, hiszen Sasha is miattam került bajba és ha valakinek ezt az egész helyzetet meg kell oldania az én vagyok és nem keverhetem bele őket is. Scott majd segít, hiszen én is segítettem neki, habár az én ügyem jóval komolyabb és jó eséllyel veszélyesebb is, de... Nagyot sóhajtva lépek be az üres terembe már majd éjfél van, elég késő ahhoz, hogy a testvéreimbe ne fussak bele a folyosón. Napközben nem is igen mozdultam ki az utóbbi napokban a klubhelyiségből, még az órámra se mentem be, aminek tuti meg lesz a következménye, na de végül is a szüleimet nem ugraszthatják, hogy kimaradtam nem igaz? Úgyhogy ez most cseppet sem érdekel. A levél nálam van, a zsebembe gyűrve és persze minden más ott a fejemben. El kell mondanom neki is, legalábbis körvonalakban, ha azt akarom, hogy segítsen, de remélem tudni fogja, remélem érti majd, hogy nem akarok szánakozó tekintetet, nem akarok sajnálatot a részéről sem. Remélem elég lesz az elején elmondanom, hogy nincs rá szükségem, hogy sajnáljon, csak arra, hogy segítsen kideríteni ki küldte a levelet és hogy miért akarja a családomon leverni a balhét, amit rajtam kellene, mert én tettem, amit tettem, nem pedig ők.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Bármit is hisz rólam Summer, igenis vannak olyan helyzetek, amikor legszívesebben a homokba dugnám a fejem. Általában ezek mindegyike az apámhoz kötődik, valamiért ő áll állandóan elő olyan ötletekkel, melyek kiváltják ezt belőlem. Ráadásul, a kapcsolatunk jellege nem engedi meg számomra, hogy nemet mondjak neki... Valamiféle nyakatekert módon fontos számomra a család, bármennyi ellenszenvet is érzek az iránt, aki a legközelebbi rokonom. - Azért némileg könnyebb lenne a helyzetem – sóhajtok egy nagyot, mert hát hiába nem változna semmi sem, akkor is sokat számítana, hogy az érzelmeim nem ugyanazok, mint most. Nehéz, szörnyen nehéz teher ez az egész számomra, már az is csoda, hogy beszéd szintjén képes vagyok elviselni a nyomást. Az óra pedig ketyeg, valamit nagyon gyorsan ki kell találnom ezt illetően. Apám nem fog örökké a válaszomra várni, ennyire ismerem már őt. - Nem voltunk együtt olyan sokat, meg hát nem is volt annyira mély jellegű az a kapcsolat – válaszolom, miközben kissé értetlenül meredek én is Summerre. - Különben is, ki tudja, mi olyankor a legjobb módszer, ha az ember azt szeretné közölni a barátnőjével, hogy az apja arra kérte, hogy ölje meg? Ennyi erővel írhatnék neki levelet is, mert lehet, hogy azt jobban díjazná... Zavartan megvonom a vállam, hiszen nem igen hiszek abban, hogy a romantikus megközelítés olyan sokat segítene a problémáimon. Let élete veszélyben forog, nincs most idő ilyen kis apróságokkal foglalkozni, az a lényeg, hogy időben felfogja a dolgokat. Nem mondom, hogy semmit sem segítene rajtam, ha valamivel gyengédebben viselkedem vele, de abban sem hiszek, hogy akkor lazábban kezelné a dolgot. Ez mindenképp kiborító, teljesen mindegy a közlés módja, mindenesetre igyekezni fogok annak érdekében, hogy valamivel jobb legyen a hangulat. Oké, ez így elég ostobán hangzott. - Gondoltam, hogy nem pont egy embertömeg kellős közepén fogom közölni vele a nagy hírt – mosolyodok el kissé feszülten. - Már csak az hiányzik, hogy mindenki minket figyeljen, amikor Leticia értesül erről az egészről. Szerencsétlen lány így is ki fog borulni, már csak az hiányzik, hogy mindezt olyan sok diák előtt tegye meg. A végén még az egész iskola arról fog beszélni, hogy az új lány valamiért elrohant a partról. Nem mintha érdekelne, mit hisznek, de az viszont sokkal jobban, hogy Let lelkivilága ne boruljon fel a kelleténél jobban. Márpedig az alaptalan pletykálódás sok ember számára keresztbe tud tenni. - Rendben, megyek - Nyomok egy gyors puszit Summer arcára. Nem gyakran szoktam ezt tenni, jóformán csak akkor, amikor valami nagyobb alkalom van, mint például a szülinapja, de most tényleg sokat segített. - Kösz, hogy meghallgattál. És azt is, hogy nem nevettél ki, hanem megpróbáltál segíteni. Mondtál jó ötleteket. Szia! Ezt mondva kinyitom az ajtót, majd célba veszem a Griffendél-toronyba vezető lépcsőket. Fogalmam sincs, merre találom Leticiát, de nyilván valahol arrafelé lesz, vagy legalább az utamba esik valaki, aki tudhat a hollétéről.
//Köszönöm a játékot //
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Summer Reynolds
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2017-06-22, 20:04
Jensen & Summer
Mit tennél, ha el kellene mondanod valamit, de tudnád, hogy a másik úgy se hinné el?
Elképedek kissé a szavain, hiszen ő nem az a típus, aki elmenekülne egy probléma elől, most mégis pontosan erről beszél. Nem csoda, ha csak a fejemet csóválom meg, mert tőle nem ezt szoktam meg. - Jensen... te nem ilyen vagy. Leticia akkor is veszélyben lenne, csak te nem ismernéd, az se lenne jobb, erről kár beszélni. - nem lesz jobb tőle semmi, főleg ha most elkezd efféléken gondolkodni. Mi megoldjuk a problémákat, nem pedig újakat generálunk helyettük ilyen buta felvetésekkel. Ezt is megoldjuk, ha tudok segítek, ha más nem, hát legalább tanáccsal, de abból semmi jó nem sülhet ki, ha siránkozik, ahogyan abból sem, ha megpróbálja eltitkolni. - De hát te már voltál vele, még sem tudod mi lenne a jó megoldás? - nem mondom, hogy nevetek, de kissé értetlenül mosolyodom el. Az lenne az evidens, hogy tudja mit kell tenni, neki még mindig több a tapasztalata, mint nekem. Nem volt senkim, nem kivitelezhető ez úgy, hogy van egy ikertestvéred a tükörben, ezért sosem bonyolódtunk bele ilyesmibe. Ezt persze nem fogom Jensen orrára kötni, de ez miatt főleg neki kellene jobban értenie a nőni lélekhez, mint nekem ahhoz ez hogyan megy. Leticiát elvileg ismeri is, bár gondolom egy nyár alatt nem igen bonyolódtak bele semmi bonyolultba, vagy nehézségbe. Ez végül is teljesen érthető, de ettől még logikus, hogy a testi kontaktus jó lépés lehet, attól függetlenül, hogy egyáltalán hol tartanak, mert hát arról gőzöm sincs. - A tó jó lehet, a lényeg, hogy ne legyen tömeg és megnyugtassa. Van valami, amit szeret? Egy piknik és valami kedvence? - én se vagyok profi az effélében. Nem vittem senkit sem randira és engem sem vittek és efféle vallomásra sem került még sor az életemben, szóval azért nehéz ilyen téren tanácsot adnom, de remélhetőleg azért mégis csak összehozunk valamit. Az nem tetszik, hogy Jensen folyton visszaesik és kétkedni kezd, azt hiszem jobb lenne, ha... - Na jó... szépen indulj és írj neki, hívd el, beszélj vele. Semmi értelme, ha tovább gondolkodsz rajta, hogy mi lehet és mi történhet még. Inkább szépen indítsd el a dolgot és akkor már nincs visszaút. Mi értelme, hogy folyamatosan csak aggódsz? - nem érdemes ezt sokáig húzni, mert újabb kételyek jönnek csak elő benne. El kell indítani a dolgot, akkor már nincs visszaút. Jensen erős, én elég jól ismerem és ha kell akkor kitoloncolom azon az ajtón és a kezébe nyomom a pennát is, hogy elhívja Leticiát. Persze nem lehetek ott helyben, hogy a fülébe súgjam mit kell mondania, de... azért addig a pontig elnoszogathatom.
▲ Telescope ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Leticia és én nehéz beszélgetés elé nézünk, noha erről a lány nem sok mindent sejthet. Most még ugyanúgy éli az életét, mint eddig, bejár az óráira, nevetgél a háztársaival, de hamarosan olyasmiben lesz része, ami mindenre kihat az életében. Summernek igaza van, fontos az őszinteség ebben a kapcsolatban, habár némi fenntartásom még mindig akad ezzel szemben, hiszen azt azért be kell vallanunk, hogy nem mindennapi helyzet az, amikor a párom apja kívánja a halálomat. Főleg úgy nem, hogy saját kezűleg kellene végeznem vele. Azt hiszem, a történet eme pontját nyugodtan kihagyhatom, hiszen Let nehezebben tudna megbízni bennem ennek tudatában. - Azt hiszem, most először kívánom azt, hogy bár ne találkoztam volna vele soha az életben – sóhajtok egyet gondterhelten. Úgy tűnik, ez a cselekmény a mai napom része lesz, hiszen aggasztó dolgok elé nézek. Szeretem a lányt, mindennél jobban, de mégis ki az, aki örülne annak, ha ilyesmi elé állítaná az apja? Beteges dolog, beteges gondolat... Mégis milyen családba születtem, de most úgy őszintén? Sokkal, de sokkal boldogabb lennék, ha nem ismerném apámat. Mondjuk, tőle még az is kitelne, hogy évtizedek múltán keres fel egy ilyen kéréssel. - Ha tehetném, akkor visszamennék az időben és mindent másként tennék. Nem mennék el Spanyolországba és akkor Let és én nem kerültünk volna ebbe a helyzetbe. Ez hazugság, hiszen akkor is ugyanez lett volna a végkifejlet, annyi különbséggel csupán, hogy nem ismerném a lányt. Talán abban az esetben könnyebb lenne? Hiszen akkor is ott lenne a fejemben az a gondolat, hogy pont ő az, aki semmiről sem tehet, aki senkinek sem ártott. Nem, egy fokkal se lenne könnyebb számomra semmi sem. - Hát, én egy érzelmi analfabéta vagyok... azt hiszem – mosolyogva vonom meg a vállam, fogalmam sincs arról, milyen egy harmonikus kapcsolat, hiszen rólam se lehet azt állítani, hogy olyan sok lány lett volna eddig az életemben. Nem vagyok az a típusú pasi, aki mindenkit az ágyába rángat, de olyasvalaki sem, aki hosszas udvarlás után mer csak kezdeményezni a kiszemeltjénél. Azt hiszem, egy arany középút lennék... Pár randi, majd a járás és a dolgok testi része. Summer érzelmi életével még ennyire sem vagyok tisztában, sosem beszélünk róla, habár a zavarát azt észreveszem, de próbálom betudni annak, hogy nem kis dolog az, amiről most szó esett. - Nem értem a női lelket, meg hát gondolom, mindenki mást szeret ilyen szempontból... Talán Leticia nem is fog örülni annak, hogy a kezét fogdosom, amint meghallja az általam közölt tényeket. Esélyesebb, hogy fenyegetésként veszi le részemről a dolgot és pánikba esik. Nem, ennek meg kell adni a módját. Talán tömjem tele előtte nyugtatóval? Lehet, nem ártana, de ennél azért mindenképp kreatívabb megoldás kellene. A romantikus vacsora szintén kilőve, mert egy ilyen tényt egy lánykéréssel egybekötve közölni enyhén kiborító lehet. - Fogok – biccentek egyet Summer kérdését hallva. - Ha már egyszer elszántam magam erre, akkor meg is fogom tenni, ne aggódj. Már csak a helyszínen gondolkodom, hiszen szerintem az se mindegy. Semlegesnek kell lennie, nem fenyegetőnek, de nem is olyannak, mintha az oltár elé szeretném vezetni. Olyan, ami megnyugtatja... A tó erre jó lenne szerinted? Azért jó, ha az ember legjobb barátja szintén egy lány, hiszen ő sokkal jobban megért egy másik lányt, mint én valaha is fogom. Summer csak sejti, hogy mi lenne jó ebben az esetben, hiszen tényleg nem mindegy, mit és hol mondok el Let számára. A Csillagvizsgáló-torony is számításba jött már nálam, de annak is van egy enyhe beütése, amely elég erősen hajaz a romantikára. - És mit tegyek, ha mindezek után már nem fog bízni bennem? - vonom fel a szemöldököm, kezd ismét úrrá lenni rajtam a pánik. - Ha nem kér a védelmemből? Summer, ha ez rosszul sül el, akkor könnyű célpont lesz apám számára! Ismét a kifogások, ismét az akadályok emlegetése. Valamilyen szempontból azért azt is megértheti Summer, hogy ez számomra egyáltalán nem könnyű feladat.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Summer Reynolds
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2017-06-11, 20:25
Jensen & Summer
Mit tennél, ha el kellene mondanod valamit, de tudnád, hogy a másik úgy se hinné el?
Nincs könnyű dolga annyi biztos, de ezt most neki kell lerendeznie magában és igen könnyebb lenne azt mondani, hogy hát fogadja el, ez van, de próbálok nem teljesen önmagam lenni. Eleve igyekszünk átmenetet képezni kettőnk jelleme között Aprillel, hiszen neki se lenne könnyű tökéletesen engem játszani, ahogyan nekem sem őt, sőt... lehetetlen lenne, de ettől még jelen helyzetben magamtól se viselkednék úgy Jensennel, mert ezt most én is tudom, hogy mennyire nehéz helyzet számára. - Az a baj, hogy ezt nem tudom. Akkor derül majd ki, amikor beszélsz vele, akkor tudod meg hogyan viszonyulsz hozzá, én... nem tudom előre megmondani. - bár tudnám, de ez nem olyasmi, amit előre meg lehet határozni, hiszen ő sem tudja hogyan fog majd viszonyulni a lányhoz. Beszélnie kellene vele minél előbb, ahogyan mondtam arról is, ami miatt el kell menniük. Az őszinteség a legjobb út... bár nem nekem kellene ezt mondanom, miután én sem vagyok őszinte a testvéremmel, hiszen nem árultam el neki mi után nyomozok, meg aztán Jensennel sem vagyok az, de ezek... elég más helyzetek, vagy ezt csak magamnak beszélem be? - Igen... legalábbis gondolom. Az érintés fontos, de neked van barátnőd, ezt neked kellene jobban tudnod. - ezen a ponton azért egy egészen kicsit zavarba jövök, bár nem kellene, de azzal Jensen is tisztában lehet, hogy nekem azért nem sok fogalmam van a kapcsolatokról. Nem volt még közöm senkihez sem, tudja jól, nem meséltem neki soha sem pasikról, ahogyan nem meséltem neki arról sem, hogy netán tetszene valaki. Ebben tehát mindenképpen neki van nagyobb tapasztalata. - Tudom, de az a fő, hogy megértetted, beszélned kell vele és fogsz is igaz? - igen, ez a legfontosabb most, hogy tisztázza a dolgokat Leticiával. Most már nem hátrálhat ki, kénytelen elmesélni neki ezt az egész sztorit és remélheti, hogy a lány képes lesz majd kezelni. Az őszinteség a fontos, mert ha már tudja, hogy mi a gond, legalább azt is érteni fogja, ha netán Jensen másképp néz rá, vagy el kell menniük. Legalább megérti és nem kell trükkökkel rávenni.
▲ Telescope ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Summer válaszát hallva csupán komoran megcsóválom a fejem. Én és apám soha életünkben nem voltunk jó viszonyban, valahol mélyen elég gyakran reménykedtem abban, hogy talán nem is vagyok a vér szerinti gyermeke. Eddig semmiféle hasonlóságot nem találtam kettőnk között, egyáltalán nem láttam magam olyannak, mint amilyen ő, ez pedig egy kis megnyugvással töltött el. Most viszont... Időt kértem megfontolni azt, hogy megölöm-e azt a lányt, akit szeretek. Időt kértem, nem vágtam rá egy határozott nemet, ahogy kellett volna! Persze, megvan ennek is a maga oka, de biztos, hogy nem csak mentegetni szeretném magam a bűneim alól? - És mi van akkor, ha nem leszek képes irányítani ezt a dolgot? - felvont szemöldökkel pillantok barátnőmre, elvégre az érzelmek képesek megváltoztatni az embereket. Ott van például Leticia... Vele teljesen másként viselkedek, mint az emberek többségével. Mellette nem vagyok lekezelő, nem kötök bele unalmamban senkibe sem és nem szólom le azokat, akik sárvérűek. Csendben végighallgatom a lányt, nem erőltetem rá az akaratomat. - Mi van akkor, ha innentől kezdve anyám gyilkosának a lányát látom majd Letben? Mert biztos eszembe fog jutni, hiába próbálom itt és most elnyomni magamban ezt a gondolatot, leghátul mégis ott motoszkál, folyamatosan... Egyelőre még könnyű a dolgom, hiszen azóta egyszer sem találkoztam a lánnyal, nem volt még alkalmam négyszemközt beszélgetni vele. Szeretem, ez nyilvánvaló számomra, de egy ekkora horderejű dolog felett nem egyszerű szemet hunyni. Ez kettőnk kapcsolatára igenis hatással lesz még, már csak az a kérdés, hogy képes leszek-e kezelni a helyzetet. Képes leszek-e megbirkózni a gondolattal? - Majd kitalálok valamit – vonom meg a vállam, de abban lassan kezd igaza lenni Summernek, hogy Leticiának is tudnia kell a dologról. Akárhogy csűröm-csavarom a dolgot, mindig oda lyukadok ki magamban, hogy kérdések fognak felvetődni és nem leszek képes végig jól játszani a szerepem. A hazugság szinte minden esetben újabbakat szül, ez pedig egészen odáig fog tartani, amíg le nem bukok a lány előtt. Márpedig, később sokkal nehezebb magyarázkodni, főleg ha Leticia megharagszik rám amiatt, hogy nem mondtam el neki az igazat. - Tényleg? - minden aggodalmam ellenére azért kissé elmosolyodom, úgy tűnik, hogy Summer tényleg beleadja szívét-lelkét ebbe az egészbe, hogy nekem segíthessen. Semmi kötelessége se lenne, de még egyszer sem hagytuk cserben egymást, pont ezért is osztottam meg vele a dolgokat. Féltem ugyan a reakciójától, de megért, ő tényleg egyetért velem, nem tesz fel felesleges kérdéseket, csupán reálisan szemléli a dolgokat. Amikor mondandója közben a lány bizonytalanul pillant rám, csupán biccentek egyet, hogy folytassa. Felesleges ilyesmit boncolgatni, most más a fontosabb, ez csupán részletkérdés. - Ezzel a kis aprósággal is sokat lendíthetek a dolgon? - kérdem hitetlenkedve, amikor Summer ujjai az enyémbe fonódnak. Kissé fura érzés, nem szoktunk ilyesmit csinálni, úgyhogy némileg bele is bizsergek, mintha szerelmesek lennénk... Hamar túlteszem magam azonban a dolog eme részén, elvégre ezúttal nagyobb horderejű témáról van itt szó. - Remélem tudod, hogy ez a te szádból kissé viccesnek hatott? - teszem fel a kérdést Summer számára, de magamban azért elismerem, hogy ezzel talán többre mennék, mint a titkolózással. Mégis, valamiért félek Let reakciójától... Mi lesz velem akkor, ha esetleg úgy dönt, hogy szakít velem emiatt? Mély levegőt veszek hát, majd megszólalok: - De igazad van, el kell mondanom neki. Mindenképp. Ez a szó pedig magában foglalja a szakítás lehetőségét is. Nem hibáztathatom a lányt, ha esetleg valóban megtenné a lépést, mi több, teljes mértékben mellette kell állnom, mert meg kell értenem, mit miért is tesz. - Életem legnehezebb beszélgetése lesz – csóválom meg a fejem, miközben lelkiekben igyekszem felkészülni a lány várható reakcióira. Ki fog borulni, annyi szent... Mindezek mellett pedig arról sincs fogalmam se, hogy nekem miként kellene viselkednem ebben a helyzetben.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Summer Reynolds
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2017-05-26, 17:53
Jensen & Summer
Mit tennél, ha el kellene mondanod valamit, de tudnád, hogy a másik úgy se hinné el?
Nem fogom e miatt elítélni, mert én is úgy gondolom, hogy képes lennék rá. April nem, e miatt nem tud arról, hogy én továbbra is ki akarom deríteni, hogy mi történt a szüleinkkel, hogy ki járt a házunkban és nem fogom feladni. Most, hogy egyetemista vagyok még könnyebb dolgom van, gond nélkül mehetek oda, ahová szeretnék és ezt természetesen ki is használom. Csak a húgom nem tudhat a kis útjaimról, mert tudom, hogy annak nem lenne semmiféle jó vége. Nem akarná, hogy kutassak, mert veszélyes lehet és ő jó eséllyel arra sem lenne képes, hogy végezzen azzal, aki miatt ez lett a sorsunk, aki miatt árvák lettünk. - Ezzel mindenki így van, én sem akartam olyan lenni, mint a szüleim, de óhatatlanul is hasonlítunk rájuk. - csak egy kósza vállvonás a kiegészítése a szavaimnak. Szülők... Jensen azért tudhatja, hogy nem igen szoktam sem én, sem April a szüleinkről beszélni. Azt tudja, hogy megölték őket, ahogyan azt is tudja, hogy volt egy testvérem, aki mindeközben eltűnt, de mindez még az iskola előtt történt, én pedig ezt a témát hanyagolni és kerülni szoktam, mert nem szívesen megyek bele olyasmibe, ami egyébként is bonyolult és egyébként sem mondhatom el a teljes igazat, akkor pedig felesleges lenne belemenni. - A bosszú furcsa dolog, azt hiszem mindenki másképp kezeli, ez nem az apádtól függ, te ilyen vagy és kész. - ahogyan én is ilyen vagyok, e miatt is értem meg őt e téren jobban. April nem fogja megérteni és számon fogja kérni rajtam miért nem próbáltam lebeszélni erről, már előre látom, de nem számít, mert ez az én véleményem és ezúttal én kezeltem ezt az egész helyzetet, ő pedig nem igen tehet mást, mint hogy elfogadja. - Világos, csak kérdés, hogy a lány megérti-e, hogy mennetek kell. - és persze megérti-e a hirtelen távozást, vagy ő menni akar-e. Vajon mi van, ha nem szándékozik vele menni, ha dolga van itt, ha van valami fontosabb, ami miatt nem akarja elhagyni az iskolát? Azért erre is van esély és Jensennek jó lenne felkészülnie rá, különben csak akadályokba ütközik majd és nem is kevésbe. Azaz a legfőbbe, hogy nem megy vele a leányzó és nem fogja tudni magával rángatni. - Oké... megpróbálom. - legyen, ha ezzel segítek és hátha sikerül megoldani ezt a nem épp kellemes helyzetet, bár még nem tudom hogy mit is mondjak, de erre nem igen készülhettem fel. Neki annyival könnyebb, hogy ezt megteheti, felkészülhet legalább arra mit is mondjon. Kicsit azért megköszörülöm a torkomat, bár végül a hang mélyítés ötletét elvetem, hiszen a szavak a lényeg nem hogy hogyan mondom. - Leticia... el kell mondanom neked valami fontosat és kérlek nagyon-nagyon figyelj rám, mert tudod, hogy szeretlek... - itt azért kérdőn pillantok Jensenre, mert eddig azt sem tudtam, hogy van ez a lány, nem hogy azzal tisztában legyek, hogy szereti-e. - Vagy fontos vagy nekem, ami a jobb és persze jó, ha megfogod a kezét, úgy bizalmasan. - kis közbe szúrás és ha már mondom, hát én is megteszem. Közelebb lépek és megfogom Jensen kezét. - Az apám... tudod, hogy nem épp a legkellemesebb ember és ezt most újra bizonyította. Kiderült, hogy ki ölte meg az anyámat és az apám bosszút akar állni rajta úgy, hogy végezzen valakivel, aki számára fontos. Én nem tudtam erről semmit és... az illető a te apád Let és az apám azt akarja, hogy öljelek meg téged, de én... én nem lennék képes erre és nem akarom, hogy bajod essen, vagy az apádnak. El kell jönnöd velem, hogy az apám ne találjon meg, hogy ne essen bajod, mert az én dolgom, hogy megvédjelek. - azért nem vagyok valami magabiztos, de azért mégis csak szép szöveget rittyentettem, legalábbis szerintem. Persze vannak apró részletek, amikben nem vagyok teljesen biztos, mint hogy szereti-e, meg persze nem mondhatja, hogy az nem gond, ha az apád meghal, de te azért éld túl. Ha mégis így lenne, hát akkor majd megvigasztalhatja. Vannak dolgok, amiket jobb... nem elmondani, de egy részét legalább érdemes lenne őszintén tálalnia.
▲ Telescope ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
- Igen, megtenném – biccentek rá Summer szavaira, de közben hálás is vagyok amiatt, hogy a végső következtetést nem nekem levonnom magamról. Bármennyire is tisztában vagyok azzal, hogy habozás nélkül megtenném a végső lépést, mégis nehezen mondom ki, elvégre sok olyan ember akad, akinek ezzel csalódást okoznék. Mégis... ők még csak nem is sejtik, milyen az, ha valaki megöli az anyjukat, majd évekkel később esélyt kapnak arra, hogy bosszút álljanak. Hiába látom anyám szellemét, hiába vagyok képes beszélni vele, ez mégse ugyanaz. Már sohasem zár a karjai közé, nem érezhetem ismét a kedvenc parfümje illatát, melyet minden reggel olyan nagy örömmel fújt magára. Sohasem fog már szigorúan pillantani rám a rossz jegyeim miatt, és már egyszer sem lép közbe, amikor apámmal vitatkozunk. Otthon csupán az üres kúria fogad, anyu már soha többé nem jelenik meg a lépcső tetején, hogy üdvözöljön. A szelleme csupán egy árny, semmi más, nem ugyanaz, a hús-vér test és az energikus személyisége pótolhatatlan. Az, ami esténként néha felbukkan mellettem, már nem teljesen az, ami életében volt és minden évben megkopik kissé, elveszít valamit magából. Kétségem sincs afelől, hogy még pár év és teljesen semmivé foszlik. - Talán nem újdonság, de én nem szeretnék apámra hasonlítani. Világéletemben próbáltam más lenni, mint ő, de vannak helyzetek, amikor ezt képtelen vagyok kikerülni – vonom meg a vállam komoly képet vágva, miközben Leticia arca jelenik meg előttem. Vajon, ha sikerül mindezen túllennünk és velem marad, akkor ő is ugyanarra a sorsra jut, mint annak idején anyám? Talán én is ugyanolyan karótnyelt leszek, mint apám? Ha lesznek gyerekeim, akkor ők is megpróbálnak majd mindenáron távol maradni tőlem, ahogy azt most én is teszem? Lassan megcsóválom a fejem, igyekszem ezzel is elkergetni ezeket a rémképeket, de nem sok sikerrel járok. - Tudod, néha komolyan attól félek, hogy minden akaratom ellenére én is ennyire megsavanyodok a saját bosszúm miatt. Mert abban biztos vagyok, hogy ha valaki ártana Letnek vagy neked, akkor addig nem nyugodnék, amíg a sírban nem látom viszont. Ebből a szempontból megértem apát, de én sose ártanék annak, aki semmiről sem tehet. Gordon McKinney kegyetlen, ezt eddig is jól tudtam, de ez még tőle is messzemenően sok. Tegyük fel, hogy elfogadtam volna azt, miszerint a gyilkos gyermekét kell megölnöm... De miért ragaszkodik annyira az eredeti tervéhez, amikor tudja jól, hogy én és a lány együtt vagyunk. Miért nem változtat ezen a rám való tekintettel? Ennyire még ő se lehet rideg és közömbös! - Dehogy mondom el neki, hülyének nézel? - meredek hitetlenkedve Summerre. - Azt aláírom, hogy két percig sem tartana rájönnie arra, miért is pont most léptem le, de akkor is... Egy kis előnyhöz mindenképp jutnánk ezzel. Gondterhelten fújom ki a levegőt, a lány nem mond ezúttal sem hülyeségeket, de én se adom fel a saját elképzelésemet. Még mindig ezt tartom a legbiztosabb módnak arra, hogy hamar leléphessünk apám szeme elől, mert ha az iskolában maradunk, akkor nagyon hamar megtalálja annak a módját, hogy mégis miként vegyen rá a feladatomra. Határozottnak érzem magam, biztos vagyok abban, hogy képes lennék dacolni apám akaratával, de ő sem ostoba... Valamilyen úton-módon, de bele fog kényszeríteni abba, hogy a saját kezemmel végezzem ki a lányt, mert ez volt az eredeti terve. - Jó, tegyük fel, hogy nem akar velem jönni – biccentek egyet Summer feltételezését hallva. Logikus, előfordulhat, hiszen elég hirtelen ötlet lenne és hát Let nem biztos, hogy szereti a nomád életet. - Akkor mond meg kérlek, hogy mégis milyen úton-módon adagoljam be számára azt, hogy meg kell ölnöm... Játsszuk el! Én vagyok Leticia, te pedig én... Lássuk, mit kellene annak érdekében mondanom, hogy ne hagyjon az első mondatom után faképnél és még utána is megbízzon bennem annyira, hogy megmenthessem.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Summer Reynolds
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2017-05-13, 20:52
Jensen & Summer
Mit tennél, ha el kellene mondanod valamit, de tudnád, hogy a másik úgy se hinné el?
- Tehát megtennéd. - szögezem le a dolgot, de talán meglepi még sem lát az arcomon semmiféle megrökönyödést e miatt. Csak rákérdeztem, mert azért mégis csak érdekelt a dolog, de végül is megértem őt. Ha megtalálnám azt, aki miatt erre a sorsra jutottunk Aprillel, ha kiderülne, hogy ki ölte meg a szüleinket, én is rezzenéstelen arccal és gondolkodás nélkül végeznék vele, ez nem is igen lehet kérdés. April nem, ő nem lenne rá képes, épp e miatt sincs róla halvány fogalma sem, hogy nyomozok az ügyben és próbálom kideríteni, hogy mi történt pontosan. Ő nem tenné meg és ezért jobb is, ha erről semmit sem tud, úgy sem értené meg, vagy rosszul kezelné az egészet, arra pedig nincs szükségem, hogy magyarázkodásba kezdjek, vagy győzködni akarjam, hogy amit én akarok az a jó megoldás és nem pedig az, amit ő tenne. - Mindenki hasonlít valamelyest a szüleire. - vonom meg a vállamat, ezzel is jelezve, hogy elfogadom, amit mondott és nem fogom e miatt sem megróni, sem rossz véleménnyel nem vagyok róla, mert igen én is pont ezt tenném a helyében. Az más kérdés, hogy úgy jóval nehezebb dolga van, hogy a gyilkos pont olyan valaki, akihez köze van, vagyis akihez a barátnőjének van köze és nem is távoli ismerősről van szó. Megértem én, hogy ez most így állati nehéz, de azt még mindig tartom, hogy igenis jobb lenne, ha nem titkolná el ezt és próbálna csak így titokban ügyködni, mert félek abból nem sok jó sülhet ki. - Szóval elmondod az apádnak, hogy elmenekülsz ezzel a lánnyal, neki pedig nem mondod el miért utazgattok és... mi van, ha nem akar menni? - na igen, én nem ismerem azt a lányt, nem sokat tudok róla, de mi van akkor, ha neki más dolga van, tervei vannak, fontos neki az iskola, vagy bármi egyéb, ami miatt nem hajlandó elutazni és ide-oda utazgatni hónapokat miközben azt sem tudja, hogy miért kell ezt tennie. Akkor sem tudja Jensen ezt a végtelenségig eljátszani vele. És ha kiderül mire visszaérnek, hogy az apja meghalt... ha kiderül ki ölte meg, akkor jobb lesz a helyzet? Érdemes ekkora feneket keríteni valaminek, aminek sehogyan sem lehet jó vége?
▲ Telescope ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
- Akkor? - felvonom a szemöldököm, mintha már magát a kérdést se érteném, a legrosszabb viszont ebben az egészben az, hogy nem sokat kell gondolkodnom a válaszon. - Senki életét se venném el jogtalanul, Summer! Nem az én feladatom ítélkezni, de ha valaki tett érte valamit, olyasmit, mint anyám megölése, akkor igen, sokkal könnyebb lenne a döntés... Nem szívesen árulom el ezt a dolgot magamról, a lány még nem is ismeri ezt az oldalamat, de talán némileg megérti a bennem kavargó érzelmek egy-egy szeletét. Leticiát sohasem bántanám, mert szeretem. Nem szerelemmel még ugyan, de ha hagyjuk kibontakozni az érzést, akkor oda is eljutunk, ebben teljes mértékben biztos vagyok. Az apja azonban már teljesen más tészta... Hozzá nem köt semmi, vele képes lennék végezni, ki tudnám mondani az átkot és még Let előtt is képes lennék eltitkolni a történteket. Az természetesen már teljesen más kérdés, hogy utána még meddig lennék képes a szemébe nézni úgy, hogy közben én vagyok az apja gyilkosa. De inkább ez tegye tönkre a kapcsolatunkat, mint az, hogy megölöm a lányt. - Tudod, ezt a rideg közönyt talán apámtól örököltem... - jegyzem meg bűnbánó arccal, mint aki tényleg sajnálja a válaszát, de Summer a barátom, nem szeretném őt becsapni. Talán nem erre számított, talán képtelen elhinni, hogy az apját megölném Leticiának... De ha azt vesszük, ő anyám gyilkosa, emellett már csak nem mehetek el szó nélkül, igaz? Auror, ezt aláírom, számtalan ember életét ontotta már ki a pályafutása során, de anyámat miért kellett megölnie? Senkinek sem ártott, csupán annyi volt a vétke, hogy rosszkor volt rossz helyen. Ezért kellett volna meghalnia? Csak amiatt, mert talán aggódott apámért és utánaeredt? Fogalmam sincs arról, mit kerestek együtt akkor és ott, de valami ilyesmi lehetett a háttérben. - Jól van, bíztam benned – mosolyodok el kissé remegve, elvégre a történtek és apám kérése idegileg eléggé megviselt. Most az egyszer pedig meg sem próbálom ezt leplezni Summer előtt, semmi értelme se lenne. Tudja jól, hogy megviselnek a történtek, mivel személyes kötődésem van hozzájuk. - Tudom, de akkor is... Meg kell próbálnom egy ideig leplezni a dolgot. Egyébként se lenne könnyű közölnöm a lánnyal a dolgot, mivel biztos vagyok benne, hogy ha megtudja, akkor elhagy. Elvégre, más ezt tenné, nem igaz? Senki se szeretne olyasvalakivel együtt lenni, akinek az apja meg akarja öletni. - Nem talál meg minket, ha gyakran változtatjuk a helyünket – vágom rá Summer kérdését hallva, miuközben magamban már körvonalazódik egy terv... - És vannak védőbűbájok is a világon, majd elviszek magammal pár könyvet és megpróbálom a komolyabbakat elszórni. Apámat ismerve még ez sem lesz elég, de meg kell próbálnom, elvégre barátnőm életéről van szó, nem hagyhatom szó nélkül, hogy bárki is ártson neki. - Majd kitalálok valamit – megcsóválom a fejem. - Nem, mégse, tudni fogja, miért megyek el, felesleges előtte mentegetőzni.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Summer Reynolds
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2017-05-01, 19:59
Jensen & Summer
Mit tennél, ha el kellene mondanod valamit, de tudnád, hogy a másik úgy se hinné el?
- De, ha ez a lány nem az lenne, aki fontos neked, akkor...? - azért mégis csak kicsúszik a számon a kérdés, bár tudom, hogy nem kellene még most ezzel is idegesítenem őt, hiszen van épp elég baja e nélkül is, de hát lássuk be azért ez elég komoly dolog. Megtenné, amit az apja kér, ha nem Leticiáról lenne szó vajon? Vagy akkor is ellene lenne? Netán az apját megölné, mert megölte az anyját csak szimplán bosszúból? Vagy azt is csak azért nem teszi meg, mert ennek a lánynak az apjáról van szó és ha másé lenne, akkor gondolkodás nélkül tenne árvává valakit? Azért ez még ha én mindig komoly is vagyok és érzelemmentesebb, mint April, de mégis csak nagyon komoly dolog, főleg ha azt nézem én is árva lettem, mert mindkét szülőmet megölték. - Dehogy! - rázom meg a fejemet. Sosem árulnám el Jensent ez nem is lehet kérdés, esetleg ha át kell gondolnom, hogy nem csinál-e eleve butaságot és csak a miatt mert összességében jót akarok neki... de nem, azért nem kockáztatnám a barátságunkat csak azért, mert nem úgy gondolkodom a témában, ahogyan ő. - De te is tudod, hogy másképp is kiderülhet. - azért sosem tudhatja mi és hogyan szivárog ki, főleg ha az apjának is vannak netán ellenségei. Azzal is számolnia kell azért, hogy esetleg abból lehet valami komoly baj, ha egy idegentől tudja meg a lány és annak még rosszabb vége lenne. - És azt gondolod, hogy az apád, ha igazán akar nem talál meg? Egyáltalán értené miért mentek el hirtelen év közben? - kötöm az ebet a karóhoz még mindig azt mondom az őszinteség a jó út. Meg kell annak a lánynak érteni, hogy nem Jensen a hibás és ha megérti akkor el lehet neki mondani, ha pedig nem... akkor végül is úgyis mindegy nem? Mármint... akkor valószínűleg így is úgyis problémát okozhat közöttük még ezer dolog és ez ha csak később derül ki akkor is ugyanúgy tönkre tehet mindent, sőt még jobban.
▲ Telescope ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Leticia tényleg nem tehet semmiről sem, én is osztom Summer véleményét, ezt egyedül csak apám nem képes belátni magában. Megértem, hogy hajtja a bosszúvágy, teljesen érthető ilyen esetben, de hogy ekkora mértékeket öltsön... Évekig nem beszélt nekem erről a gyilkosságról, anyám halálának körülményeiről, évekig. Most pedig komolyan elhiszi magában, hogy csak úgy fogom magam és végzek azzal a lánnyal, akit szeretek? Anyut is szerettem, de ez akkor sem így működik! - Még ha csak a fejében ment volna félre valami... – sóhajtok egyet bosszúsan, igenis haragszom apámra, amiért ilyen helyzetbe kevert engem... Hát már sohasem lehet nyugtom tőle? Tényleg a világ végére kell menekülnöm, hogy legalább egy napig békén hagyjon? - Akkor a saját kis álomvilágában azt csinálna, amit csak szeretne, a kutya sem szólna hozzá, de nem... Neki köteező rám erőltetnie az akaratát, mintha csak azért, mert a fia vagyok, nekem is muszáj lenne ugyanazt éreznem, amit neki. Szó se róla, haragszom anyám gyilkosára, de az nem Let! Mégis ki tömte tele apám fejét azzal, hogy engem használjon fel a terveihez? Vannak velem szemben elvárásai, sok olyan, melyet nem vagyok képes teljesíteni és melyekhez soha életemben sem leszek képes felérni, de ez... Azt hiszem, ezzel most túllépte azt a bizonyos határvonalat, melyet képzeletben már rég felállítottam neki. Ha nem lenne az örökség, a hatalmas vagyon, melyről képtelen vagyok lemondani, akkor már rég cuccolnék és mennék a fenébe... Ez tart vissza, csakis emiatt nem teszem meg a döntő lépést, na és Leticia... Őt sem hagyhatom magára, ha megteszem, akkor apám fogja magát és végez vele. - Kitől tudná meg? Tőled? - felvonont szemöldökkel pillantok Summerre, biztos vagyok abban, hogy barátnőm sohasem köpne be másoknak, erre semmilyen körülmények között sem lenne képes, pont ez az oka annak is, hogy most beszélek neki erről. - Rajtad kívül senki másnak sem árultam el... Ha pedig valaki mástól tudja meg... Nos, akkor az a valaki vagy apám, vagy pedig valamelyik embere lenne. Nem hiszem, hogy akár egy perc is akadna arra, hogy felfogja a dolgot... Nem, hiszen akkor már késő lenne, a következő pillanatban a lány már holtan esne össze egy vadidegen kezétől. Úgy kell megvédenem, hogy ne jöjjön rá a dolgokra, de ez nem lesz túl könnyű feladat. Ha apámnak nemleges választ adok, akkor minden bizonnyal saját kezébe veszi az ügyet, márpedig én nem sokat érek vele szemben... A mágikus ereje sokkal nagyobb, mint a sajátom, képtelen lennék legyőzni, ha egy párbajra kerülne sor kettőnk között. Az eszén is lehetetlen túljárni, tapasztaltabb nálam, ráadásul ő ebből is él. Üzletember, nap mint nap komoly kihívások elé állítja az elméjét, én viszont... De nem, ha az akadályokra koncentrálok, akkor sohasem leszek képes senkit sem megvédeni másokkal szemben. Úgy kell belevágnom ebbe, hogy megpróbálom a lehető legjobbat kihozni magamból, csakis így leszek képes megvédeni a lányt. - Egyáltalán nem akarom, hogy kiderüljön! - emelem fel kissé a hangom, hiszen ez az egész helyzet hihetetlenül irritáló számomra. Nagyon is tisztában vagyok azzal, mi lenne a helyes, de azt is tudom, hogy milyen következményekkel kell számolnom, ha mindent elmondok Leticiának: - Örökre hátat fordítana nekem, nem gondolod? Én viszont nem szeretném elveszíteni, főleg nem az idióta apám miatt... Nem, nem mondhatom el neki, kell lennie valami más megoldásnak is. Tisztában vagyok azzal, hogy itt nincs semmi más lehetőség, csak az őszinteség, de egyszerűen képtelen vagyok elfogadni ezt a választást. Leticia nem tudhat meg semmit sem, nem futhat össze az apámmal. - El kell mennünk a Roxfortból – huppanok le idegesen egy székre. - Nemrég felajánlottam neki, hogy eljöhet velem nyomozgatni egy kicsit... Talán ez lenne a lehető legjobb lépés a részemről. Elmenekülnénk valamerre, egy biztonságosabb helyre. Itt kell hagynom a régi életem, ezt el kell fogadnom, az örökségemről lemondhatok, de nincs az a pénz, amelyért cserébe megölném Let-et. Mindent el kell felejtenem, ebbe a halmazba viszont nem feltétlenül tartozik bele Summer. Ha a lány tud elég óvatos lenni, akkor tarthatjuk a kapcsolatot.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Summer Reynolds
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2017-04-18, 19:28
Jensen & Summer
Mit tennél, ha el kellene mondanod valamit, de tudnád, hogy a másik úgy se hinné el?
Nem csodálom, hogy ennyire ki van akadva és most nem igazán van hozzá kedve, hogy kutassunk és ez az egész... őrület! Az apja tényleg nem komplett, hogy azt gondolja bármi jobb lesz, ha vérbosszút áll, hiszen nem az a lány tehet az egészről és még hogy a fiát használnál fel... na ez még durvább. - Az biztos, nagyon félrement valami a fejében. - elhúzom a számat, elég pocsék dolog, hogy szegény kénytelen így beszélni az apjáról, de teljesen érthető ebben a jelenlegi helyzetben. Én se tudnám, hogy mit tennék, ha hasonló döntés előtt állnék. Mármint a döntés evidens, csak ugye az apjával is kellene kezdenie valamit, hiszen az nem normális, hogy meg akarná ölni a barátnőjét, de mégis úgy vélem valami mást kellene tennie, mint dühöngeni e miatt és hát lássuk be az esetek nagy részében az őszinteség a legjobb út. Na nem mindig... mint esetünkben Aprillel, de mondjuk 99 %-ban. - De, ha nem beszélsz erről neki akkor jobb lesz? És ha másképp derül ki? Ha másképp tudja meg? - azért lássuk be az még rosszabb lenne, hogy Jensen akár meg is ölné a lány apját, és ha kiderülne ő okozta az anyja halálát. Ez az egész sehogy se lehet jó, mindenképpen valami katasztrófa lesz a vége, viszont ha nem is próbál meg tenni ellene valamit, akkor biztos, hogy semmi jót nem hozhat ki belőle és úgy gondolom, hogy a titkolózás ugyanúgy nem épp a legjobb ötlet. Az újabb ötletre csak elkerekedik a szemem és határozott fejrázás következik. Nagyot sóhajtok, hogy aztán feltornásszam magamat az egyik padra és oda huppanjak le. Töröm én a fejemet, nem is a megoldáson, hanem azon hogyan értessem meg fele az ötletei nem mondhatóak épp a legjobbnak még mindig. - Még mindig az a baj, hogy kiderülhet, ha feljelented akkor ugyan elkapják, de mi van, ha megbíz valakit? Vagy, ha ugyanúgy megtudja ez a Let? Én azt mondom jobb lenne őszintének lenned vele, talán akkor se lesz könnyű, de ha utólag derül ki, hogy nem is próbáltad neki elmondani... - nem, akkor tuti, hogy nem lenne jó vége, mert mindig minden végül kiderül, ha az ember nem olyan ügyes, mint mi az ikertestvéremmel. Jensen persze elég ügyes, de sok minden van itt, ami még gondot okozhat, csak maga az apja is, vagy akármi más és nem lenne okos ötlet kockáztatnia. Sokkal rosszabb vége lesz, ha mástól tudja meg a lány, ebben teljesen biztos vagyok.
▲ Telescope ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Gondolom én, hogy Summerben van némi neheztelés amiatt, hogy ma nem megyünk semerre sem, és még csak egy kis időt sem töltünk az ő ötletének megvalósításával, de őszintén szólva jelenleg nem az a legnagyobb gondom, hogy a lány lelkét pátyolgassam. Ennél nagyobb válságba is került már kettőnk barátsága, megesik ez az évek folyamán mindenkivel, úgyhogy ezúttal sem aggódom. Sokkal jobban aggaszt az, amire apám kér, mert – lássuk be – ez nem az a tipikus apa.-fia program. Mondjuk, már eleve nem is úgy mentem oda, hogy milyen jó lesz egy kis közös ebéd vele, de ez... nem, erre egyáltalán nem számítottam tőle... - Persze, apa-fia program – nevetek fel némi keserű szájízzel Summer szavai hallatán, miközben gondolatban azért belátom, hogy elég betegesen hangzik. Nem mintha bárkinek is rá kellett volna mutatnia erre, hiszen én is tisztában vagyok vele, egyszerűen csak más ezt hallani egy kívülálló szájából. Amikor abbahagyom a nevetést, folytatom: - Mi is lenne annál jobb, mint közösen megölni a barátnőmet? Igazán összekovácsolna minket a későbbiek folyamán, amikor a ránk vadászó aurorok elől menekülnénk. A „beteg” jelző hallatán egyszerűen csak megcsóválom a fejem. Nem haragszom érte, elvégre ez csak egy enyhébb változata annak, amit jelen pillanatban én gondolok apámról. A saját apámról! A tudat azonban, hogy én sem mondtam neki konkrét nemet, eléggé zavar. Persze, az időt szeretném ezzel húzni, logikus érveim vannak erre, de még így is bűntudatom van. Egyszerűen csak rá kellett volna csapnom apámra az ajtót és eljönnöm onnan. Ez azonban nem ment, mivel jól tudom, hogy Leticia ebben az esetben már halott lenne. Így vagy úgy, de apám megtalálta volna a módját arra, miként ölje meg a lányt. - Esze? - felvont szemöldökkel pillantok barátnőmre. - Summer, tudod te kiről beszélsz? Ilyen kérés után szerintem már a Szent Mungóban kellene ápolnia egy sereg nővérnek. Az apám közveszélyes! Kissé furcsa arról vitatkoznom, hogy mennyire tartom betegnek azt, aki évek óta egyedül nevel, de kimondom, amit gondolok. Őrültség az, amire megkért engem, eszem ágában sincs megtenni a dolgot, még hogy megöljem Let-et... Nemrég még csókolóztunk, most meg rántsak pálcát és támadjak rá? Az apjával megtenném a dolgot, elvégre én is megsenyvedtem anyám halálát, még élénken emlékszem arra, milyen volt, amikor közölték velem a halálhírét. Igen, a gyilkosa mindenképp halált érdemelne. Lassú, kegyetlen halált. - Szóljak neki? Szerinted hogy nézne ki az a beszélgetés? Szia, Let, jó a hajad... Ja, és apám arra kért, hogy öljelek meg, de én nemet mondtam. Az apáddal gond nélkül megteszem, de veled nem. Szerinted miként fogadná a hírt? Soha életemben nem kerültem ilyen helyzetbe, így hát elképzelni sem vagyok képes arra, hogy miként reagálna ezekre a szavakra egy normális ember. Remélem azért, hogy Summert nem zavarja a hirtelen kirohanásom, hiszen kissé felemeltem a hangom és kimondatlanul is, de lehülyéztem az ötlete miatt. Általában igyekszem őt nem megbántani, de most valamiért senki lelki nyugalma sem érdekel. Úgy tűnik, előjött bennem a mardekárosok önző énje. - Talán fel kellene jelentenem apámat a Minisztériumban – vetem fel az egyetlen használható ötletemet. - Az emlékeim bizonyítanák a dolgokat. Igen, el kell mennem az aurorokhoz és apámra uszítani mindet. Ők talán időben meg tudnák akadályozni, hogy megölje a lányt. A gond itt csak az, hogy erre sem vagyok képes. A saját apámat adjam fel? Bármire is kért nemrég, ettől még ugyanolyan nehéz ez az egész. Különben is, mire az aurorok megtennék a szükséges lépéseket, késő lesz... Amíg engem hallgatnak ki, addig apám elteszi Let-et láb alól. A bosszúja után pedig már édesmindegy lesz számára, hogy otthon vagy az Azkabanban hajtja-e álomra a fejét. - Mit gondolsz? - megerősítést várva pillantok Summerre, de valójában abban reménykedem, hogy a lány arról kezd el győzködni, hogy ne tegyem meg a dolgot.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Summer Reynolds
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2017-04-10, 20:26
Jensen & Summer
Mit tennél, ha el kellene mondanod valamit, de tudnád, hogy a másik úgy se hinné el?
Oké azért erre tényleg nem számítottam. Nem fogom piszkálni és az a minimális rossz érzésem is egy pillanat alatt elszáll, ami meg volt azért, mert nem jön velem, de hát nem tudhattam, hogy ilyen komoly dolog van a háttérben. Azért ez tényleg elég durva. Azt hittem lesz egy pocsék estéje az apjával, vagy mondjuk nem is tudom megint valami kellemetlen dumákkal jön, amikkel persze nem tud mit kezdeni, de nem helyette ez... hát finoman szólva is nagyon durva. Az apjáról eddig is tudtuk, hogy mondhatni nem teljesen komplett, de erre még álmomban sem gondoltam volna. Ezért természetesen próbálom kezelni a helyzet a maga módján, még ha tudom is, hogy most nem nekem kellene itt lennem, hiszen April sokkal megértőbb tud lenni, viszont jóval kevésbé gyakorlatias is, lehetséges, hogy kiakadna, de nem tudná, hogy mi lenne a jó megoldás, akkor pedig mégis az a jobb, ha én vagyok itt. Áh jelenleg gőzöm sincs, hogy mi lenne igazán jó, vagy hogy van-e ebben a helyzetben bármi kiút, vagy jó megoldás-e egyáltalán. - Persze világos, csak... gondolom ezt ilyen apa-fia programnak gondolná. Ez azért elég beteg... bocs. - na igen, bár most kétlem, hogy zavarja, ha bármi rosszat mondok az apjáról, mert hát jelenleg jót nem lehet mondani. A fickó eleve elég problémás, már csak azért is mert valakit meg akar ölni, a tetejében olyan valakit, aki lényegében ártatlan és semmihez nincs köze, na most nem csodálom, hogy Jensen totál ki van akadva. - Ha egy kis esze is van rájön, hogy ez nem a te hibád és nem téged kell utálnia, hiszen nem te tehetsz róla. Az apádnak ment az agyára ez a vérbosszú dolog és ha szólsz neki védekezhet, vagy... szólhat az apjának, vagy valami. - bár persze az fel sem merül bennem, hogy Jensen igazából ezt nem akarná, mert a bosszú részét akár még ő is támogatná, bár az ilyesmit nem látom indokoltnak, főleg ha azt nézzük, hogy ha nem is esik baja a lánynak, viszont ha megtudja, hogy Jensen is szíves örömest eltenné az apját láb alól... na az már komolyabb váló ok lehetne, pedig ha jól sejtem még elég új keletű ez a kapcsolat, főleg hogy én egy árva szót sem hallottam róla eddig.
▲ Telescope ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Indulás? Nem, eszem ágában sincs ma vagy bármikor máskor is elmenni innen, még akkor sem, ha talán ez lenne számomra a legjobb döntés. Nem hagyhatom magára Leticiát ebben a veszélyes helyzetben, apám bármikor megtámadhatja őt, összeroppannék, ha valami baja esne... Tisztában vagyok azzal, hogy nem lehetek örökké a lány mellett, fizikailag képtelenség, mégis... Bűntudatom lenne, ha abban az időszakban történne vele valami, amikor távol vagyok tőle. - Csak egy perc – fújom ki a levegőt gondterhelten, ideges vagyok, egyelőre még képtelennek érzem magam bármiféle kommunikációra is Summerrel, szükségem van egy kis időre. Nem sokra, néhány másodpercre, de akkor is kell. Teljes testemben remegek ebben a pillanatban is, nem érzem magam felkészültnek, de valamit mondanom kell. Bármiféle magyarázat megtenné, elvégre Summer sohasem faggatna a kelleténél jobban, soha életemben nem tette, megvárta, amíg magam magyarázom el neki a történteket. - Kösz... de most nem ez a lényeg – csóválom meg lassan a fejem, ezúttal tényleg nem ez döbbentett meg annyira. Természetesen, anyu halála nagyon megviselt annak idején, közel álltam hozzá, gyermekként ő jelentette számomra a világot. Az pedig, hogy pont egy auror ölte meg annak idején... Talán nem túlzok azzal, hogy egy világ omlott össze bennem. - Tudod, ha most auror-szakra járnék, akkor szó nélkül otthagynám... Mindig is azt hittem, hogy a sötét varázslókra vadászók nem bántanak ártatlan embereket, elvégre őket védelmezik, anyámat azonban habozás nélkül megölte egyikük. Kétségtelen hát számomra, hogy nem szeretnék egy olyan emberre hasonlítani, aki anyám életét vette el. Pedig mennyit töprengtem annak idején az auror szakmán! - Jól hallottad – biccentek egyet keserű arccal, úgy látom, ez az egész nem csak nekem volt meglepő. Oké, ez jó, ezek szerint nem őrültem még meg. Apám kegyetlen, ehhez már hozzászoktam, de valami egészen váratlan volt számomra, hogy képes egészen addig elmenni, hogy arra kérjen, öljek meg valakit. Tudom, hogy megtörtént, egészen biztos vagyok benne, mégis... valamilyen ismeretlen okból kifolyólag még mindig igyekszem azt hinni, hogy ez csak egy rossz rémálom. - Hát, azt azért nem mondanám... - kerülöm a lány pillantásait, igyekszem nem a szemébe nézni, hiszen egy normális embertől tényleg az lenne elvárható, hogy nemet mondjon, majd faképnél hagyja azt, aki erre szeretné kényszeríteni, én viszont nem ezt tettem. Gondolkodási időt kértem, noha egyáltalán nem akarom megtenni ezt az egészet. Amikor begyógyítja a kezemen lévő sérülést, megköszönöm, majd minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy némileg lehiggadjak. Ezzel leginkább csak ártok, nem pedig használok. Most logikusan kell gondolkodnom, nehogy rosszul döntsek és apám kezére játsszak. - Mert ha konkrétan nemet mondok, akkor apám teszi meg a saját kezével – biccentek egy aprót, amikor Summer is ugyanezt mondja. - Tudod, nem lenne szerencsés, ha neki kellene megtennie ezt a lépést, már csak azért sem, mert ő habozás nélkül megtenné... Lemondó sóhajjal roskadok le az egyik székbe, a kezemnek már kutya baja a lánynak köszönhetően és noha már nem bontok falat a segítségével, de még mindig elég nagy a kísértés. A gondolataim továbbra is ide-oda ugrálnak, megpróbálok egy értelmeset kiragadni közülük, de elég nehéz feladatnak tűnik ez számomra jelenleg. - Meg kell védenem, de hogy tudnám megtenni, ha nem számolhatok be neki minderről? - teszem fel azt a kérdést, ami ebben a pillanatban a legjobban aggaszt. - Ha elmondom neki, akkor minden bizonnyal elhagy és még csak nem is hibáztathatom érte... Elvégre, ha engem szeretne megölni a lány apja, akkor én is ugyanezt tenném a helyében. Mégis, miféle beteges családi viszony ez az egész? Kinek az apja kéri még azt a saját fiától, hogy ölje meg azt a lányt, akivel együtt van?
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
