2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A kastélyban is vannak elhagyatott szobák, amelyek egykor vendégszállásnak, dolgozószobának voltak kiakítva, ám a jelenlegi oktatási rendszerhez, és a diákok elszállásolásához nincsen rájuk szükség, tehát alkalmasint bármire használhatók. Bármire, annak ellenére, hogy ez igen tág fogalom. Bármi olyasmire, ami nem vét túlzottan a jó érzés ellen. Lehet itt gyakorolni, külön órákat adni, beszélgetni, és a titkos szerelmi légyottokra is kiváló hely, főleg ha a gerlepár bekulcsolja a termet. Csak arra kell figyelniük, hogy nagyon bezárkózni nem lehet, de hát a szükség törvényt bont. A termek a birtok parkjára nyílnak, tehát a kilátás is festői. A használaton kívüli termek polcain különféle könyvkötetek találhatóak, akad néhány fotel, és egy kisebb asztal.
A nagy helyzet az, hogy Sadiet egészen másnak látta, mint a többi rellonost, főleg azért, mert ha a lány ugyan nem is mondta ki, azért keresték egymás társaságát. Igaz, kizárólag akkor, ha a Mardekáros lánynak kellett egy vagy több adag drog az Adam féle műhelyből, de akkor nagyon jól eltársalogtak, ahogy most is, Nem zavarja, ha ez a lány nyúl a hajába, vagy, amiket mondd, míg egy másik pincelakónál már bizonyosan valami hátsó szándékot vélne felfedezni. Tudja jól, hogy Sadienek is vannak titkai, mégsem tart tőle igazán, valahogy jól összeszoktak már ők ketten. Azért az ennyire hosszú beszélgetések sem túl gyakoriak náluk, de Sadie még sosem nézte le Adamet, vagy nem mutatta, ami a fiúnak különösen jól esik. A lánnyal kacag, ahogy megemlítik a sampont, Miss. Jones pedig tovább fűzi a szálakat és kérdezz-felelek játékba húzza Adamet, aki szívesen válaszol. Ráadásul nagyon jól elfüstölögnek ketten, egészen addig, amíg Adamet oldalt kisebb vállpuszi éri, majd máris szembetalálja magát a szép lánnyal. - Jól van, de érdekel a pince. Lehet, hogy ha lejutok majd nagyon uncsi lesz, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy ott mi megy. Kár, hogy az egyetemistáknak is tiltott lemenni a házakba – sopánkodik egy kicsit, de nem hagyja magát letargiába vonszolni. A terem is mintha mozogna, legalábbis az a szék a sarokban biztosan fél méterrel arrébb volt, és nem voltak körmei a lábak végén. - Te mondjuk kivétel vagy. De a legtöbb Mardis leányzó úgy néz az emberre, hogyha ölni tudnának a szemükkel, alig maradna más házbéli – húzza meg a vállait a fiú. Sadiet nem sorolja ebbe a csoportba, aminek azért reméli, hogy örül a másik füstölő. Viszont tényleg eléggé kegyetlenül tudnak nézni és bánni is a másikkal a mardekárosok, mintha beléjük lenne táplálva az, hogy gonoszkodjanak, pedig valószínűleg nincs. Kicsit elpilled a lány vállán és élvezi, hogy a terem továbbra sem áll meg, a falikárpitokat, mintha fújná a szél. - Hiszen árulom. Igaz, nem sok embernek, és igazából csak kedvtelésből csinálom, a haszon másodlagos, és főleg az alapanyagokra megy el. Nem vagyok jó üzletember, de mint mondtam, nem is azért csinálom – hiába, Adam talán meggazdagodhatna ebből, de egyáltalán nem érzi szükségét, hogy komolyabban foglalkozzon a drogkészítéssel. Főleg, hogy az ő anyagai, rövid távúak – max 1-3 óra -, és nem okoznak nagy kárt a használók testében. Biztosan elő tudna állítani komolyabb anyagokat is, de neki ez pont megfelelő, a lazulás, vagy éppen a gátlások levetkőzése, esetleg inspirációszerzés miatt. - Hát persze, nyilván nem. De ha mégis kellene. Meg amúgy külön is elszívhatod, hogy egy kicsit helyre tegyen. Vigyázz magadra Sad, hiszen kinek adnám el a cuccot, ha neked valami bajod lenne? Meg amúgy is, jó fej vagy – nem igazán szokott bókolni, de az aggodalmát talán ezzel fejezheti ki úgy, hogy ne tűnjön nyomulásnak. Nem mintha bármi baja lenne Sadievel, sőt, nagyon is izgalmas lánynak tartja, csak valahogy nem tud abban hinni, hogy fordított esetben komoly vonzalom alakulhat ki. Persze erre semmilyen bizonyítéka nincs, de nem is áll rá a gyűjtésére. Ha egyszer helyzetbe kerül, nem fogja lepasszolni az biztos. Most éppen nincs abban, és nem is érzi szükségét annak, hogy helyezkedjen. - Raina és én? Mármint… jaj, dehogy! Mármint én még el tudnám képzelni, hiszen majdnem olyan csinos, mint te – kacsint egyet nevetve, de valójában nem tudna választani, hogy melyikük a szebb lány -, de Raina szerintem karóba húzná magát, ha velem kezdene. A híre legalábbis ezt mondja, és a szóváltásaink sem azt támasztják alá, hogy mennyire imádna engem. Az ő dolga – mondja somolyogva egy kicsit, és tökéletesen tisztában van azzal, hogy Raina szemében ő hol állhat. A bájitalórákon a kotyvasztáson kívül alig kommunikálnak, többnyire semleges és időelütő témákról. Nem hiszi, hogy bármi történhetne közöttük, még egy csók sem, nemhogy járnának… ez felettébb… mulatságos egy kitaláció. Ő is kuncog Sadievel együtt. - Ez kockázatos? Jó, hogy szólsz – nevet, majd újabb slukkot szív, és érdeklődik a bál iránt Sadietől. Egy táncra azért szívesen elvinné, de benne is hasonló gondolatok fogalmazódtak meg, mint a szemben állónak. - Csak nem rendez jelenetet, hiszen nem vagyunk összenőve, és szerintem neki is lesz jobb dolga, mint egész éjjel velem táncikálni, vagy beszélgetni. Bár azért el tudnám azt is képzelni – nem lenne rossz, hiszen akkor valamennyire Raina elismerését is kivívná, ergo egy veszélyes Mardekárosét, és akkor talán más kategóriába sorolnák őt. Vagy éppen ellenkezőleg. Egy bonbon kerül elő, Adam pedig a lány szemeit fürkészi, amik éppen szivárványszínben táncolnak. Ő mosolyog, majd automatikusan beszippantja az édességet, és pár rágás után le is nyeli. - Ennek fantasztikus íze van… vörös rózsák, hmm, nem aprózod el – teszi még hozzá, és már épp hosszas kifejtésbe kezdene, amikor Sadie lépéseket hall. Adam is hallgatózni kezd, ő azonban a saját szuszogásukon kívül semmit sem hall. - Honnan tudod, hogy oktató? A lépésekről felismered mindet? – azért feltápászkodik és körbenéz. Minden csupa füst, esély sincs eltűntetni a bizonyítékot. Ráadásul Sadienél van egy jó adag is, simán lebukhat. - Oké, fordulj el, hogy ne lássa az arcod, majd elintézem – szól és megpróbál elbújni egy sötétebb helyen. Pálcát húz, majd egyenesen az ajtóra irányítja. - Ne nézz rá, nem láthat meg – ismétli meg susogva, majd felidéz egy elsős átkot, és reméli, hogy Sadie megcsinálja, amit kért. Az ajtó nyikorogva kinyílik és egy rövidebb hajú valaki lép be rajta, Adam nem látja, hogy ki az. ~Petrificus totalus!~ Repül a nonverbális sóbálványátok és talál is, az idegen arccal a földre hull, és Adam tudja, hogy egy kicsit bódult is lesz majd a füsttől később, de nagy baja nem lesz, ha itt hagyják. Int a fejébe, hogy húzzanak, majd ő kilép az ajtón és elindul vidáman a hálótermek felé, akár Sadie oldalán. Ha a lány jön, akkor még végignevetgéli vele az utat.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2014-12-23, 18:50
Adammel könnyeden eltársalogtam, már-már olyan volt a közelségében lenni, mintha tényleg egy barátom lenne, egy jó haverom, a bizalmasom, akivel aztán mindenféle témát könnyedén megvitathatunk. Ez persze nem volt így, legalábbis egyáltalán nem tettünk úgy, mintha barátok lennénk, iskolai szünetekben sem kerestük egymás társaságát, mégis, mikor füstölni kellett és átadni magunkat a megváltoz-ohm-nak, egész jó partnerei voltunk egymásnak. Bírtam a hugrás srácot, aki szívesen fecserészett velem szinte bármiről. S tekintve, hogy magamról nem sok információt akartam kiadni, sokkal szívesebben beszéltem róla, a kapcsolatairól, na meg a folyosói pletykákról, s egyéb, érdekes dolgokról. Még viccelődni is jó volt vele, azon kevesek közé tartozott, aki képes volt mosolyt csalni az ajkaimra. - Jó rendben, majd átadom nekik. – Kacagva húztam el kezemet göndör fürtjei közül, s ahogy arra gondoltam, hogy a lányok mennyire irigykedhetnek Adam haját látva, ismét jót derültem. Kíváncsian fürkésztem pillantását, ahogy szóba került az a bizonyos mardekáros helyiség. Igazán jót nevettem minden egyes alkalommal, mikor más házak tanulói misztikumot sejtettek a mardekár falai mögött. - Ki tudja, ha továbbra is ilyen jó minőségű anyagot szállítasz, akkor lehet róla szó, Fürtös. – Nevetve rákacsintottam, majd vállon böktem vállammal, s lepattantam az ablakból, mert már nagyon untam az ücsörgést és a láblóbálást. - Olyan vagy ilyenkor, mint egy kisgyerek. – Jóízűen kacagtam a srác gyermeki érdeklődésén, s végre sikerült megfeledkeznem a gondjaimról. Néha jó érzés volt olyan emberek társaságában lennem, akik nem árasztottak negatív energiát magukból, s kisgyerek módjára tudtak örülni minden apróságnak. Ha öcsém lett volna, bizonyára hasonlót tudnék elképzelni. Pechemre a sors azonban egy nővérrel áldott meg, olyan nővérrel, aki az elmúlt években mit sem törődött velem. Aki elhagyott, s hátat fordított nekem. Hirtelen a borús gondolatokat igyekeztem kitörölni elmémből, nem akartam lehangolódni, mikor már olyan jó hangulatot varázsolt Adam és a cigarettája. - Ilyen jellegű lányok? Mire gondolsz? – Kíváncsian vontam fel szemöldökeimet, már csak azért is, mert valóban érdekelt az, hogy az ilyen jellegű alatt mit gondol. Sok mindent lehetett rám mondani, de nem feltétlenül tartoztam a tipikus mardekárosok közé. Nekem nem volt életcélom fújni minden más színt viselő ház tagjaira, s az sem volt érdekem, hogy elmebeteg módon mindenkinek keresztbe tegyek. Tény, hogy a céljaim érdekében képes voltam sok mindenre és ravasz módon bármit felhasználtam mások ellen, de ez nem jellemezte minden pillanatomat. Meglepődtem, ahogy fejét a vállamra hajtotta, de nem húzódtam el tőle. Feltételeztem, hogy ennél többet nem szeretne, s ami azt illeti, magam sem akartam sokkal többet annál, mint hogy néha kacérkodom a szavakkal őt illetően. Ajkaim közé emelve a szálat újra slukkoltam, majd előre fújtam a füstöt , s közben lehunytam szemeimet. - Érezni, nagyon jó. Neked ezt árulnod kellene, nyitni egy legális üzletet, ahol bármikor hozzáférhetünk. – Bókoltam újfent tehetségének, hisz Adam valóban jó árut készített. A tanulmányi eredményei nem érdekeltek, akár csak az sem, hogy a Hugrabug házát képviselte. Ha ő lenne maga az aurorok fővezére, még akkor is venném a termékét. - Ez micsoda? – Kíváncsian fürkésztem a három szál cigarettát, ami nem igen hasonlított a Megváltoz-ohm-hoz. Tekintetem a srác íriszeibe fúrtam, majd kicsit elhúzódtam tőle és ujjaim közt forgattam a három szálat. Miközben magyarázta, hogy mire is jó a másik füstölő, felkacagtam. - Adam, szerinted azért vásárolom tőled a megváltoz-ohmot, hogy aztán semlegesítsem a hatását? Nagyon édes vagy, tényleg, de nem hiszem, hogy használni fogom. – Ahogy tekintetét fürkésztem, úgy éreztem, mintha kissé aggódna, bár ebben nem lehettem biztos. Ennek ellenére nem akartam megsérteni sem, s végül is, kedves gesztus volt tőle, hogy még erről is gondoskodott. - Jó rendben, köszönöm és elfogadom. Ha szükség lesz rá, használni fogom. – Azzal saját dobozomba csúsztattam a három szálat, majd visszarejtettem azt a zsebembe. - Na , ne aggódj már. – Nevetve paskoltam meg a combját, nem akartam beismerni, de tényleg jól esett a gondoskodása. Azonban, hogy nehogy átmenjünk érzelgősbe, inkább gyorsan véget szabtam a ki aggódik kiért programnak, s kíváncsian kérdeztem rá a karácsonyi bálra. Magam még azt sem tudtam, hogy egyáltalán mit fogok felvenni, de abban biztos voltam, hogy sokak már megtervezték a teljes estjüket. - Ez szörnyű. – Csóváltam meg fejemet nevetgélve, de mikor kiejtette háztársam – Raina – nevét, felpattant a szemöldököm, s majd kiköptem a tüdőmet meglepettségemben. - Várj, te ugye most nem azt akarod mondani, hogy Raina és Te? – Vigyor kúszott ajkaimra, egyrészt nagyon is meglepett az, hogy ez a Hugrabugos srác már lassan minden Mardekáros csajt megkörnyékezett valamilyen módon, másrészt, Rainaról sem gondoltam volna azt, hogy nyíltan mutatkozna egy gyengébb ház tagjával. Persze, egyáltalán nem akartam semmilyen bántó megjegyzést tenni, hisz Adammel semmilyen problémám sem volt. Mégis, meglepett a válasza, nem is kicsit. - Látom, szereted a kockázatos játékokat. – Ejtettem el egy mondatot cselesen, s persze nem akartam azt ecsetelni, hogy Raina általában nem szokott kedves lenni a nagy többséggel. Na nem, mintha én is olyan nagy szent lennék, aki mindenkire vigyorog. Mosolyogva slukkoltam újra a cigiből, végül átadtam Adamnek, hogy Ő is feltöltődhessen ismét megváltoz-ommal. - Látod, ez egy nagyon jó kérdés, még nem választottam. – Nevetve úgy beszéltem erről, mint egy királynő, aki könnyedén választhat bárkit alattvalói közül. Nem is baj, hogy sokan azt gondolták, jó pár kérőm akadt. Ami azt illeti, voltak is néhányan, de valójában egyikük sem mozgatta meg a fantáziámat igazán és abban sem voltam biztos, hogy végig akarnám nézni, ahogy valódi párok bájolognak egymással Karácsony estéjén. - Felírlak a listámra, csak aztán nehogy Raina féltékenységében kitépje a hajszálaimat. – Ismét Adamre kacsintottam nevetve, s még a hajamat is megigazgattam volna. Még mindig meglepett az, hogy ők ketten mennek a bálra, persze mindezt megtartottam magamnak. Közben visszamásztam az ablakba, a zsebemből előhúztam egy kocka bonbont és azt kezdtem bontogatni az aranysárga papírból, mikor Adam fejét az ölemre hajtotta. - Imádom a vörös rózsákat, olyan szenvedélyesek. – Magam előtt máris ezernyi rózsabokrot láttam kibontakozni, vérvörös színben nyíltak meg a szirmok, s mindent beterítettek. - Egy kis csoki, az édes életért – A bonbon egyik felét leharaptam, másikat Adam szájáházot érintettem, s ha a fiú is szereti az édességet, hagytam,hogy megegye. - Úgy táncolnék, olyan jó lenne. – Jegyeztem meg, közben lehunytam szemeimet és magam előtt láttam, ahogy táncolok, könnyedén, légiesen. Balettoztam, hófehér ruhában, kecsesen, úgy, ahogyan egy igazi balerina mozog. Eszembe jutott, hogy apám oly sokszor elvitt kislány koromban efféle balett előadásokra. Hiányzott, s ahogy mindez eszembe jutott, egy apró könnycsepp gyűlt meg szemem sarkában. Hirtelen azonban neszezés hallatszott a folyosóról, s az ajtón túlról mély bariton törte meg a csöndet. - Fenébe, Adam, úgy hallom, hogy valaki közeledik. Valamelyik oktató, hallod Adam? – Megráztam a srác vállát, s ha felült, lepattantam a párkányból. - Ha megérzik, hogy füstöltünk…minket innen kicsapnak. El kellene tűnnünk, de gyorsan. – Ahogy kimondtam a szavakat, a zár kattant, egyelőre azonban nem nyílt tovább az ajtó, odakintről két professzor beszélgetése hallatszott.
Sadie szavai és a Megváltoz-ohm is nyugtatólag hat rá, nem mintha nyugtalan lett volna túlságosan, csak nem láttam még tényleg ilyen kis szétszórtnak a lányt, már a mi a kinézetét illeti. Most, hogy kicsit csillog, és a kisebb szépséghibáit is elmossa a drog, hirtelen már nem is kócos a haja, egészen angyalian néz ki, vagy inkább ördögien szexinek. Adam nem nagyon tudja, melyik lehet a jó megállapítás, de az biztos, hogy tetszik neki. Akkor már nagy baj nem lehet. - Örülök, ha rendben vagy – zárja le a témát, és valóban így is gondolja. Azzal is tisztában van, hogy nincs semmi köze Sad magándolgaihoz, tehát amit megtud, azt megtudja, amit nem, azt meg úgysem fogja, és talán jó is így. Lehet, hogy Adam e szemléletnek köszönheti azt, hogy ennyire jól tud simulni bárki stílusához, mert nem érdekli senki mélyebben. Aki esetleg mégis érdekli, az úgyis elmondja magától, Adam pedig boldog lehet, nem kell kérdezősködnie. Azért azt sem mondhatni, hogy felszínes lenne, igazán akkor tud belemelegedni dolgokba, ha szív, vagy éppen olyan a hangulata. A próbát nem vágta le egyből, de azért egy mosolyt ott hagyott az ajkain. Semmi fölényeset, csak egy kedveset, ami majdnem mindig ott van, szinte a védjegyévé vált, sokan csak „vigyorinak”, vagy „kócosnak” hívták, ezek voltak a legszebb jelzők talán, amiket hallott magáról. A többit nem igazán érdemes meg megemlíteni. Közben Sadie felül mellé, ő pedig visszaadja a pénz felét, hisz ráébred arra, hogy a lánynak van némi igaza, még ha ő maga nem is tudja milyen indokból került elő az ingyenes cucc. Meg is köszöni neki, de a visszakérdezés meglepi, hiszen csak úgy mondott valamit, komolyan nem gondolt még bele. - Egyszer megírhatod a házimat, vagy ilyesmi – vonja meg a vállát hülyén fintorogva, amiből leszűrhető, hogy a komolyságnak még csak szikrája sem volt az ötletben. Szeretné elképzelni, hogy neki csinálják a házikat, ő meg csak fekszik a fűben mondjuk, és minden happy. De aztán rájön, hogy képtelen lenne erre, szóval ez a megoldás mégsem tűnik jónak, ellenben Sad következő kijelentésével és a hozzá csapott gesztikulációjával. - Hú, és mit? – kerekedik el a szeme, és nagyjából annyi létjogosultsága volt a kérdésnek, mint az előző válaszának. Ha a lány akart volna már neki adni valamit, biztosan nála is lenne már, de erre még nem volt példa. Persze az ő kapcsolatuk sosem volt túl szoros, Adam nem is emlékszik pontosan, hogy ennyit mikor beszéltek utoljára. Volt már rá példa, de Sadie sem az a kitárulkozó típus, már ami a dolgait illeti. Hallott ugyan ezt-azt róla, de mindenkiről vannak pletykák, és vele mindig normális volt. Szóval nem hiszi, hogy bármit is kapni fog, de a bogarat elültette a lány a fejében, ebben mindig is jó volt. Témaváltás és Adam rögtön ott találta magát, hogy Bethanról társalog egy Mardekárossal, mintha egészen jó haverok lennének. Ami ugyan Adamtől nem annyira meglepő, mint mondjuk Sadie-től, és egy pillanatra furcsa érzés is fogja el, olyan... mi köze is van hozzá a másiknak. De gyorsan elmúlik ez a pillanat, Adam szívesen beszél a lányról bárkinek, akár agyion is dicsérné, ha kérdezik róla. - Hát ö… de – az őszinteség lassan kibuggyanó patakként tör fel az ajkain, komolyan kérdezi. Hiszen ő tisztában van azzal, hogy Bessel a legjobb barátok már évek óta, és ha úgy lenne, csak próbálkoztak volna már közeledni egymáshoz. Már majdnem kimondja, hogy inkább maradjon kavarógép a lány, minthogy kerítőnő legyen, de Sadie megelőzi őt. Adam úgy hiszi, hogy egy Mardekáros bombázónak inkább az előbbi típus áll jól, nem igen tudja elképzelni a lányt komolyabb kapcsolatban, ami inkább a háza tipizálása, mint közvetlen a zöld talárosé. Aztán jön mégis a kerítőnőség, és szépen végig is hallgatja, majd nagyon kacagni kezd a mondat végén. Hirtelen a szemei elé képzeli a felsorolt jeleneteket, de egyelőre nem igazán hiszi el, hogy egy ilyen történhet vele és a legjobb barátjával. Nem is tudja miért, mert Sadie egészen jól rávilágított az apró betűs részben, hogy nem igazán lenne ennek akadálya, de valami akkor sem stimmel. - Sad, még hogy nem vagy kerítőnő! Tudod, kicsit félek attól, hogy elromlana valami köztünk és akkor már nem lehetünk barátok. Azt viszont igazán sajnálnám, persze lehet, hogy csak egy beszari alak vagyok – nevetgél és a lány vállára hajtja a fejét, ha az megengedi. Elmondja magáról, amit gondol, a Mardis leányzó pedig természetesen nem osztja a véleményét. Ez pedig kimondottan jól esik neki, aki nem hisz abban, hogy egy jó átlagos fiúnál több lenne. A leányzó a haját kezdi el piszkálni és kap is egy sor dicséretet, bár újra nevetnie kell. Micsoda megjegyzés! - Nyugodtan megadom a samponom nevét, ha kérik, megmondhatod nekik – nevet tovább, és a fű lassan eléri a teljes hatást. Azaz nyugodtak, nem feszültek egyáltalán, és minden dolgot élénk színekkel látnak, mi több a jókedvük is inkább a felszínre kerül, Adamnek valamivel jobban, hiszen ő alapból is jókedvű. De, hogy ne csak róla szóljon a fáma, rákérdez Sadie pasijára, akiben biztos, hogy van. A válasz vagy kitérő, vagy pedig arról szól, hogy a lány egy se veled, se nélküled kapcsolatban van éppen, ami miatt nem irigyli egyáltalán. Szerinte az egyik legrosszabb dolog lehet, de ő még nem volt ilyenben, csak el tudja képzelni, hogy milyen lehet. Mivel ennyi a válasz, így Adam nem is erőlteti tovább, a szokásos módon inkább témát vált és rákérdez egy titokra a pincében. - Komolyan leviszel? – kapja fel a fejét és nagyon érdeklődve fürkészi a zöldeskékeket. - Még sosem sikerült belógnom oda, és és és légysziiiii – mint egy kisgyerek, aki tudja, hogy hamarosan megkapja a csokibékáját, amit annyira szeret. Adam gyorsan tud változni, akár komolyból gyerekesbe egy pillanat alatt, csak a megfelelő impulzusok kell, hogy érjék. - Nem túl jó híre van az biztos. Emiatt aztán ne csodálkozz, ha így ítélik meg az egész házat, mármint az ilyen jellegű srácok és lányok miatt – fintorodik el, majd ha Sad nem húzódik el, visszahajtja a fejét a vállára. Tényleg csúnya megítélése van a Mardisoknak, de amíg fogó volt ezt is tapasztalta. Bár Cedric árnyékában csak néha játszhatott, de komolyan úgy érezte, hogy inkább csak a lecsapásával voltak elfoglalva a terelőik, a védelem fogalmáról vajmi keveset tudtak. - Ugye? Még egy kicsit ízesítettem is, érzed? – vigyorodik el szélesen, mert szereti, ha dicsérik a portékáját, amit ő is rendszeresen használ. - Viszont ezt még tedd el – emeli fel a fejét, és kikap egy ódon ezüst cigarettatartót és kiszed belőle három szál lila cigit, ami biztos, hogy nem Megváltoz-ohm. - A hatása semleges, de megtisztítja a véred valamennyire ezektől a szerektől. Akár óra előtt is jó, semlegesíti a hatást is, de ígérd meg, hogy a következő két hétben elfogyasztod – kicsit aggódva néz a lányra, nem szeretné, ha túladagolná magát a lány, vagy ha azt nem is tudja, valami problémája legyen, mert mostanában túl sokat használ. Most Sadie váltja a témát, bár inkább vissza, mint előre. Adam kér egy slukkot, és válaszol is nyomban. - Hát, sajnos már lekérték. Tudod, néha nagyon feledékeny vagyok, és elhappolták előlem. De nem baj, majd ott találkozunk. Rainat viszem – a végét úgy mondja, mintha természetes lenne, hogy Raina egy kedves, aranyos teremtés lenne, pedig egyáltalán nem szokott az lenni, legalábbis másokkal. Adammal még nem volt konfliktusuk, és mostanában sokat vannak egy üsthöz osztva, innen talán a némi bizodalom a lány részéről. - És te kivel mész? Táncolunk majd? – emeli meg a szemöldökét, és mivel már túl van lazulva, befekszik a lány combjára, ha az el nem húzódik, vagy vissza nem utasítja. Alapvetően nem csinálná ezt, vagy előbb megkérdezné, hogy szabad-e, de az anyag túlságosan is lazává tette őt. Ha pedig nem jön össze a művelet, a falnak veti a hátát, egyáltalán nem sértődik meg. - Mi a kedvenc virágod? – kérdezi csak úgy, maga elé mondja a szavakat, látszólag nincs összefüggés, vagy ok, amiért ezt kérdezi. Egyébként ez így is van, csak, amikor rápillantott az előbb, a lány haján látott egy orchideát betűzve, ami nyilvánvalón nincs most ott.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2014-12-08, 18:14
Ha egy pillanatig is csalódott voltam , mert azt gondoltam , olyanná váltam mint egy madárijesztő bányarém, az tova is szállt , amint meghallottam Adam hízelgő szavait. Ez a srác tényleg értett a lányok nyelvén, s ha nem is pirultam bele szavaiba, lelkem mélyén azért jól estek megjegyzései. - Mindenkinek akadnak kevésbé jó napjai, mondjuk úgy, hogy az enyém nem sikerült jól és aludni sem aludtam eleget. Jók az észrevételeid, de ne aggódj, nincs gond. – Rámosolyogtam, pillantásomat végig futtattam a srácon, majd alsó ajkamba harapva íriszeibe fúrtam tekintetem és elmosolyodtam. - Jól van Adam, átmentél a próbán. – Bohókásan rákacsintottam, majd csak azután telepedtem fel mellé a párkányba. Lábaimat csak addig lóbáltam, míg elhelyeztem a dobozokat a zsebeimben, majd meglepetten figyeltem, ahogy a srác ügyes mozdulattal csúsztatja vissza dekoltázsomba az összeg felét. Újra tanult valamit a srác, eddig ezt az oldalát nem ismertem, a végén még kiderül, hogy olyan őserő rejlik benne, amivel bármelyik csajról leolvasztja a bugyit. Mozdulatait kacér pillantással követtem nyomon, s kézfején végig simítva úgymond megháláltam gesztusát. - Ilyen dolgokat? – Felkacagtam, tetszett az, hogy Adam elengedte magát és nem a szigorú díler személyében tündökölt. Megtehette volna, hogy utálkozva pattintja felém a dobozt, majd a kapott összeggel elballag, ám még sem tette. S mi több, még csak meg sem próbálta kihasználni a helyzetét, ami újabb jó pont lett a srác számláján. - Ki tudja, legközelebb lehet, hogy Te kapsz tőlem valamit. – Sejtelmes mosoly kerekedett arcomon, majd kicsit hátrébb húzódtam, hátamat a fal szélének döntöttem, egyik lábamat felhúztam, s a másikat tovább lóbáltam a párkány mellett. Miután magamról nem óhajtottam több belsős infót megosztani és amúgy is jobban érdekelt Adam magánélete, kíváncsian hallgattam a srác beszámolóját a folyosói pletykákkal kapcsolatban. Ilyen dolgokról mindig szívesen beszélgettem, mert az ember lánya jövet-menet, lépten-nyomon mindig újabb és újabb titkokra bukkant. Nem ártott az sem, ha tisztában voltam azzal, hogy mi történik a közvetlen környezetemben. Jelen esetben pedig kifejezetten számított drogdílerem magánélete. Hiszen ha Ő jól van, akkor én is hozzá jutok az anyaghoz, amire szükségem van. Éppen ezért, néha még igyekeztem egy kis hátszelet is biztosítani azokban az esetekben, ha tudtam, lehet a dolgoknak alapja. Kíváncsian fürkésztem minden vonását, pillantását, amint Bessről tartott beszámolót és kicsit még el is mosolyodtam néha, főleg , amikor arról beszélt, hogy neki még tetszene is a hollóhátas lány. Nem ismertem igazán Bethant, ezért se jót, se rosszat nem tudtam volna mondani róla, az viszont egyértelműen látszott, hogy Adam örömmel mesél róla. - Jaj minek? Remélem te sem gondoltad komolyan ezt a kérdést- Felkacagtam, meggyőződésem volt az, hogy Adamnek szüksége lenne egy barátnőre, még ha erről nem is nyilatkozik őszintén. Nem tűnt egy csajozós srácnak, tipikusan párkapcsolat pártinak tudtam elképzelni őt. - Igazán nincs mit, és ne érts félre. Nem vagyok kerítőnő, legfeljebb kavarógép . – Elvigyorodtam, s még mielőtt megszólalhatna, tovább folytattam. - Ha az én véleményem érdekel, szerintem Te és Bethan tökéletesen összeillenétek , a fiú-lány barátságban pedig nem hiszek. És ha figyelembe vesszük, hogy neked még tetszik is, szerintem finoman közelíthetnél felé. Ma még csak egy ölelés, holnap már egy kufirc, az pedig még ezer fűvel is felér. – Kuncogva fürkésztem a srác pillantását, s egek, kezdtem úgy viselkedni, mintha a haverja lennék, aki arra akarná rávenni, hogyan fűzzön be egy csajt a hálójába. Erről egész biztosan a megváltoz-ohm tehetett, na meg az egyre több nevetésről is. Adam további szavaira felhúztam ívelt szemöldököm, majd jól vállon is löktem őt. - Ajj Adam, ne beszélj így magadról, mert így csak a negatív dolgokat vonzod be. Relatív, hogy kinek mi tetszik és biztos vagyok abban, hogy néhány fiatalabb csajszi odáig van érted. Csak figyeld a tekintetüket, amelyik elkapja, az fix, hogy tetszel neki. A randizás pedig fő szabály, szóval hajrá, irány Beth. És ha szeretnéd, kicsit féltékennyé tehetjük. – Újra rákacsintottam, s mosolyogva dőltem hátra. Nem is emlékeztem arra, mikor akartam ennyire jófej lenni egy fiú cimborámmal. Utoljára talán harmadikos koromban voltam ennyire segítőkész, annak is már több éve. Újra slukkoltam a füves cigiből, amitől a hangulatom ezer fokon tombolt, s egyre többször ívelt felfelé mosolyom. Minden sokkal színesebb volt, Adam hangja is lágyabbnak tűnt és kíváncsian fúrtam bele ujjaimat a hajába. - Hogy neked milyen selymes a hajad, ezt több lány is megirigyelné. – Jegyeztem meg, majd újra slukkoltam és megint csak kifújtam oldalra a füstöt. Kérdése nem lepett meg, bár megint csak nevetés bukott ki belőlem, ezúttal inkább keserédes. Nem kerültem a srác pillantását, mélyen fúrtam tekintetem övéibe, de valamiért nem tudtam megosztani vele a pasikról alkotott véleményemet. Talán azért sem, mert ő is csak egy volt közülük. Meg aztán támadási felületet sem akartam hagyni magam után. - A válaszom igen is, és nem is. – Sejtelmes mosollyal még mindig tekintetét fürkésztem. Nem akartam arról fecsegni, hogy igen, egyszerre több vasat is tartok a tűzbe, mert akkor azonnal könnyűvérű ribiként könyvelt volna el. Bár talán már amúgy is ez volt a véleménye, ki tudja. Szerencsére , úgy tűnt, hogy Adam sem akarja feltárni életem minden rejtett zugát, mert részletekbe menő kérdésekkel nem árasztott el, s talán pont jókor érkeztek a Mardekárral kapcsolat kérdései is. - Érdekel, mi? - Kíváncsian fel-le mozgattam szemöldökeimet, majd egészen közel hajoltam a sráchoz és szinte az ajkai elé suttogtam a szavakat, miközben íriszeimet tekintetébe fúrtam. - Ha nem félsz annyira, egy éjszaka leviszlek magammal oda és te magad is megtapasztalhatod. – Mosolyogva kivártam néhány másodpercig, majd felnevettem, s újra hátradőltem, hogy hátam a hideg falnak dönthessem. - Imádom, mikor mindenki azt hiszi, hogy olyan gonosz és sötét dolgok öveznek minket körül. Le merném fogadni, hogy tízből kilenc évfolyamtársad rettegve halad el a házunk mellett. Nem is csodálom, olyanok mellett, mint Draco Malfoy, nem könnyű az élet. – Jóízűen kacagtam, hisz számomra nevetséges volt az, hogy a többség misztikumot vélt felfedezni a Mardekárban. Jó, elismerem, hogy akadtak köztünk valóban bizarr szerzetek, sok sunyi és rafinált kis dög, de azért a nagy átlag szimplán csak a véletlennek köszönhetően került a zöldek közé. - Adam, nem tudom milyen adalékanyagot tettél ebbe, de ez nagyon jó. – Tovább kacagtam, már a hasamat fogtam tőle, nem is nagyon bírtam abba hagyni. - Na és, mész a Karácsonyi bálra? Elvihetnéd Bethant, aztán a többi már jön magától, tudod, egy kis etyepetye, csoki , puncs..- Úgy vigyorogtam, hogy már az arcom is kezdett kipirulni, s azt hiszem, egészen elvette az eszemet az a pár slukk megváltoz-ohm.
Le sem tagadhatná Sadie, hogy miért jött, persze Adam ezen azért sem lepődhet meg, mert az már megtörtént, amikor a szokásosnál jóval korábban kellett a Mardekárosnak a következő adag. Bírta a lányt, és nem érdekelte, hogy Mardekáros, amíg normálisan foglalkoztak egymással. Őt nem nagyon hatották meg, hogy ki milyen házban van, mert egy elvetemült zöldtaláros is tud korrekten viselkedni, míg egy Hugrabugos is lehet normálatlan, akit ütni kellene. Sadie az előbbi csoporthoz tartozik, sőt legtöbbször nagyon kedves vele. Azt persze nem tudja, hogy ő a szimpatikus, vagy a kapcsolat, amiben vannak a kreálmányai miatt, de nem is érdekli, őt mindig a végeredmény érdekli. Az más kérdés, hogy ez nem mindig vezet jóra, de Adam ezzel nem foglalkozik. Bethan is mindig mondja neki, hogy rá fog fázni erre, de olyankor csak csendes vigyorog a Hugrás fiú, a Hollóhátas pedig csak csóválja a fejét. A kérésre odatartja a cigarettát a lány ajkaihoz, aki bele is szív rögvest, Adam pedig megint úgy érzi, hogy jót tett valakivel. Sadie combos mutatványa hatással van rá, a mosoly egy része ennek is betudható. Ez a lány igazán tudja, hogy mi kell a srácoknak, Adam viszont nem használná ki ezt, mert úgy gondolja, hogy a Mardisnál ez simán természetes mozdulat, aztán meg, ha ő véletlenül rányomulna, még rosszul járna. Pedig Adamnak kell az a kis pénz, igaz nem létszükséglet, de hát könnyebbé teszi a kis életét, ezért nem akar Saddel rosszban lenni. - Igaz, hálátlannak tűnök – fintorodik el egy kissé, a lány tényleg nagyon régóta törzsvendége, mondhatni. Sadie tovább folytatja az izgató mozdulatit, Adam pedig nem tud mit tenni ez ellen, elpirul, mosolyogva színeződik finoman pirosra az arca. De tartja magát, és nem teszi meg a lépést, csak néha egy mélyebbet sóhajt. Nem tudja nem észrevenni ettől függetlenül, hogy a zöld-ezüst házas lány, kissé megviselt, nyilván ezért is kell hamarabb neki az áru Adam szerint. Szóvá is teszi, hiszen ő mindig őszinte, még akkor is, ha ez bajba keverné. - Ugyan, ne beszélj bolondságokat. Jó csaj vagy, a csáberőd hatásos, khm – köszörüli meg a torkát, majd befejezi az elkezdett mondatot. – Csak látom, hogy kissé megviselt vagy, például a hajad sem a szokásos, hanem kissé kócos, az arcodról meg látszik, hogy nem aludtál annyit, mint szoktál. Én így még sosem láttalak Sad, csak azért mondtam – mivel épp ott van előtte, finoman végigsimít egy közeli tincsen, majd hagyja leesni a kezét. Egyébként pedig a Megváltoz-ohm halvány csillogást idéz a lány hajára, és a szemei is szinte vakító szépen pillantanak rá. Még szép, hogy nem veszett el a csábereje! Szív egy újabb slukkot, és ha a lány nem utasítja vissza a maradék cigarettát a Mardekáros ajkaihoz illeszti, és benne is hagyja. Sadie felül mellé, talán még a lábát is lóbálni kezdi, ahogy néha Adam szokta, muris jelenet lenne a fiú szerint. Előkerül a pénz is, Adamnek pedig rá kell jönnie, hogy eléggé hatással van a lány, bármennyire is próbálja ezt visszaszorítani. Elveszi a pénzt, de csak a felét, a másikat pedig Sad dekoltázsához teszi. - Igazad van, úgyis mindjárt karácsony, féláron odaadom neked. Majd találok még ki ilyen dolgokat – felkacag. Aztán végül jön a magyarázat a rosszkedvre, vagy a nyúzottságra, ezt Adam nem tudja megállapítani. - Bőven. Én sem mindig szeretem ezeket, gondolom nálad ez hatványozottan igaz – vonja meg a vállát, és azon tűnődik, hogy milyen lehet egy aranyvérű „buli”. Sok unalmas faszent issza a drága italokat és eszi a még drágább ételeket. Nem neki való, számára egy nevetés nélküli nap felér egy temetéssel. Így aztán együtt tud érezni Sadievel. A Mardekáros nem kívánja tovább ecsetelni az otthoni dolgokat, inkább Adam felé tereli a témát. A végén együtt kacag a lánnyal, mert nevetségesnek gondolja a felvetést. Nem annyira jóképű ő, és elhordták már mindennek a csajok is, szóval nem érzi azt, hogy a pletyka túl alapos lenne. Mondjuk ezért pletyka, és mint ilyen sokszor viccesebb, vagy érdekesebb, mint amennyire igaz. Egyáltalán nem akad ki rajta, hiszen Bethan-nel elég sokat lógnak együtt, bár a második dologhoz nem nagyon tud mit hozzátenni. - Hát Bess a legjobb barátom – kezd bele vigyorogva. – Nekem még tetszik is, de nem járunk. Imádom őt, és… nem tudom. Még nem gondoltam úgy rá, mert mindig itt van nekem, és én is neki, ha kell… akkor meg minek járnánk? Oké, vannak még lehetőségek egy mélyebb kapcsolatban, de valahogy megvagyunk mi ketten e nélkül is egymással. Amúgy nem biztos, hogy jó ötlet lenne, hmm, ezen még gondolkodni fogok, kösz, hogy mondtad – őszintén csengenek a szavai, látszik, hogy kissé megakadt, vagy fennakadt valami a gépezetben, ami Adamet működteti. Kissé el is kalandoznak a gondolatai, majd gyorsan visszafordul a lányhoz. - A másik része, hogy összetörném a lányok szívét, meg csak szimplán nem igaz. Senkim sincs úgy, és nem is nagyon randizgatok. Amúgy is kit érdekelnék én, vicces sztori. Persze nem baj, mondják csak, akkor talán több szép lány jön megkörnyékezni, vagy több esélyem lesz másnál. Vannak, akiknek ez tetszik – kuncogok Sadie-re, aki a pár slukktól máris megkönnyebbülve érezheti magát. Mivel ismeri a hatását, nagyjából tudja, hogy hol lehet a lány, és már nem látszik annyira gyűröttnek a szép pofija sem. - És te hogy állsz a fiúkkal? Egy ilyen bombázónak biztos van valakije. Bocs, hogy nem követem annyira az életedet, csak hát ilyenkor lehetne támaszkodni rájuk is. Nem mondom, örülök, hogy hozzám jársz, de na, érted – maga se érti pontosan, hogy hogyan megy ez, de ha neki van valakije, mindig elmondja a bánatát. Aztán lehet, hogy pont ezzel volt a baj legutóbb is Cassienél, hogy túl sokat panaszkodott, már maga sem tudja, hogy mire. - Amúgy a Mardekár pincében tényleg van olyan szoba, ahová ha bemész, akkor egy hétre mehetsz a gyenguszra minimum, mert az őrületbe kerget? – mindig is kíváncsi volt a többi ház fura szobáira, mert biztosan vannak. Ezt a pletykát pedig hallotta már, és szeretné tudni, hogy kihagy-e valami érdekeset, vagy sem.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2014-12-07, 13:02
Nagyon bíztam Adamben, hogy nem tért el a szokásaitól és nem ezen a napon fog nemet mondani kérésemre. A sráctól régóta szereztem be a csodafüvet, ami sokkal speciálisabb volt a mugli drogoknál. Jobban szerettem a srác által készített megváltoz-ohm-ot és mondhatni rendszeres fogyasztójává váltam. Nem csoda hát, hogy azon ritka alkalmakkor , mikor találkozhattunk, ennyire örültem a hugrabugos srácnak. Tekintetemmel nyomon követtem mozdulatait és szinte már sóvárogva pillantottam a két kis dobozra, amit kiemelt a zsebeiből. Azonnal, mohón akartam lecsapni a dobozok tartalmára, de hirtelen eszembe jutott az, hogy ezzel láthatóvá tenném gyengeségemet és okot adhatnék pletykákra. Pedig nem voltam függő, legalábbis váltig állítottam, hogy nem vagyok az. - Igen – Mosolyogva bólintottam, ez a srác képes volt pillanatok alatt elérni azt, hogy igenlően bólogassak. Nem csoda, ha ott füstölgött kezei közt a mámort hozó boldogság. Combjain megtámaszkodva, kacéran hajoltam közelebb, hogy ő illesze ajkaim közé a szálat, míg szívok belőle egy slukkot. Egyáltalán nem voltam zavarban, abban viszont nem voltam biztos, hogy Adam is meg tudta őrizni a nyugalmát. Ki tudja, nem ismertem igazán a srácot, de alapból a férfiakat igen. Azoknak pedig elég volt egy érintés, egy-egy mosoly, egy illat ahhoz, hogy a nők eltekerjék gondolataikat. Mélyen slukkoltam a vidámságot hozó füstölgő szálból, majd oldalra kifújva annak füstjét máris éreztem , hogy a nehéz kövek leomlottak lelkemről. Mosoly húzódott ajkaimra, színesebbnek láttam a környezetünket, s magát Adamet is. - Egyszer adhatnád ingyen is, hisz régóta csak tőled vásárolok. – Mosolyogva húztam végig arcélén mutatóujjamat, s ha nem lökte el kezemet, mellkasára tértem át ezzel a mozdulattal. Hogy el akartam-e csábítani a srácot? Talán. Igazából nem gondolkodtam, megszoktam azt, hogy ha valamit szeretnék elérni, akkor annak a legkönnyebb módját választom. Hogy sokan gondoltak-e rosszvérű lánynak, az elképzelhető, bár csak egy igen szűk réteg tudott arról, hogy milyen módszerekkel próbálom igába hajtani a férfiakat. - Nyúzottnak? Szóval nem tetszem, remek. Már a csáberőm sem a régi. – Kissé csalódottan biggyesztettem le ajkaimat, s Adamnek talán igaza volt. Valóban nem ragyogtam úgy, mint máskor, hiszen anyám levele újabb súlyos köveket fektetett vállaimra. Fulladoztam a kényszer alatt, s csak egyetlen módja volt annak, hogy könnyedséget érezzek. Az pedig nem volt más, mint Adam csoda cigije. Elléptem el Adam aurájából, s felültem mellé. Már nem egyszer kihasználhatta volna az alkalmat, eddig még sem tette meg, s talán ezért is kedveltem annyira. Még ha ezt nem is vallottam be neki. - Tessék, remélem ez elég lesz a két adagra, többet most nem tudtam hozni. – Szavaim közben előhúztam dekoltázsom mélyére rejtett papírköteget és a fiú markába csúsztattam. - Elég, ha annyit mondok, hogy utálom a családi programokat? – Negédes mosolyt villantottam a fiú felé, majd kiemeltem ajkai közül a füstölgő cigarettát, s újra szippantottam egy slukkot belőle. - Nincs kedvem erről beszélni, inkább beszéljünk rólad, Adam. A folyosói pletykák azt zengik, hogy volt egy kis románc közted és Bethan között. De már arról is hallottam, hogy új préda tűnt fel a láthatáron. Mesélj csak, hogy is van ez? Te vagy az a hugrás srác, aki összetöri a női szíveket? – Felkacagtam és érdeklődve fürkésztem a srác íriszeit.
A várakozás percei nem tudni milyen gyorsan teltek, mert Adam és barátja éppen csókolgatták egymást. Azaz, hogy Adam éppen szívta a kedvelt kis cigarettáját, amíg a Mardekáros lány megérkezik. Mivel a kis cetlin, amit egy másodéves hozott – ő is adott neki egy kis bum-bum rágót, ha már ott volt a zsebébe -, nem volt időpont megjelölés, Adam nem tudhatta, hogy a zöldtaláros mikor érkezik. Ha jól emlékszik nem is olyan rég adott neki új adagot, furcsállta egy kicsit, hogy elfogyott ilyen gyorsan neki, de végül is adhatott másnak is, vagy volt valami nagy hepaj a pincében. Sajnálatos, hogy őt nem hívták meg, ha így volt. Eléggé lenyugodott a megváltoz-ohmtól, a kis porszemeknek lába nőtt a sarokba és egymás kezét fogva táncra keltek, ami mosolyra készttette a Hugrás srácot. Rálehelt az ablakra és kis szívecskét rajzolt rá, majd figyelte, ahogy a rajzolat dobogni kezd, de szeme túlfutott az ablakon és a környező gyönyörű kilátást figyelte, amit jelenleg túl kontrasztosan figyelhetett, mintha színégetőbe forgatták volna a tájat. Ezzel elvolt, amíg hirtelen kinyílt az ajtó, és megjött a Mardekáros lány, aki szét is zúzta a jelenetet, minden visszaállt az eredetibe Adam legnagyobb sajnálatára. - Te is nekem Sad – fogadja az ölelést, és ő is átkarolja egy pillanatra a lányt, nem feledkezik meg a finom arcpuszi visszaadásáról sem. Furcsa, ő az egyetlen Mardekáros eddig, aki igazán kedves volt vele, azt nem tudta, hogy érdekből-e, vagy tényleg kedves volt a lány szívének. Azért sejtette, hogy van köze ahhoz, hogy gyakorlatilag a lány dílere volt, de Adamet máshogy rakták össze, ezzel ő nem törődött, igazán a mában élt, és még nem nagyon égette meg magát emiatt. Egyébként most Sadie nem volt valami jó formában, a haja elég kócos volt, a ruhája sem az a pedáns, ami szokott lenni, hirtelen az az érzése támadt, hogy a lány Hugrabugops szeretne lenni. El is mosolyodott gyorsan a fura gondolatra, miközben a lány kacéran végigsimította őt. Mindig szerette, ahogy Sadie közeledett, de nem hitte, hogy a testiségen kívül más lehetne a háttérben, persze nem is tudta, mert soha nem próbálta meg ezt megtudni semmilyen módon. - Természetesen, hoztam neked, ahogy mindig – két kis dobozkát vesz elő, sajnos kissé megcsappant a készlete, nem ér rá egész nap gyártani, és egy picivel hamarabb érkezett a következő rendelés, mint szokott. Neki még van olyan 5 szála, a két dobozka viszont teljes, 21-21 szállal, Adam szereti a számmisztikát, ebből is látszik. - Amint látod – emeli fel a másik kezét, amiben füstölög a cigaretta. – Kérsz? – a lány felé nyújtja, hiszen ő nem változik, most is szívesen ad a csapzott leányzónak. Ha a lány igenlő választ ad, a másik szájába helyezi a félig elszívott megváltoz-ohmot, ha pedig nem a sajátjába. - A szokásos ár, hacsak nincs más, amivel kifizetnél – érdeklődve nézi a zöldeskék szemeket, amiket nagyon szeret a lányban. Nem ismer mást, akinek ilyen különleges lélektükrei lennének, és szereti nézegetni. A kérdésében pedig semmi nincs, a pénz ugyan jól jön, de még sosem kért mást, és most csak úgy előtört belőle a kérdést. Ő pedig sosem fogja vissza magát, sokszor ez a veszte, hiszen megbánthat vele embereket. - Kissé nyúzottnak tűnsz Sad, tudok segíteni, vagy inkább fogjam be? – vigyorodik el a mondat végén, hiába, megtanulta már, hogy a csajok is máshogy vannak összerakva, mint ő. Pedig Sadie a híres Harry Poterrel és a nagy ellenségével Draco Malfoy-jal jár egy évfolyamba, legalábbis régebben elég sokszor volt konfliktus a két srác és bandái között. Biztosan tudna neki mondani érdekességeket, vagy jó kis pletykákat. Ettől függetlenül Adam szívesen segít a Mardekárosnak, ha tud, ezt mindenki tudja róla, hogy egy durrfarkú szurcsókot is besegítene a dobozába, ha azt látja szenvedni, nem féltve saját épségét. De itt nem erről lehet szó, úgy véli.
A hozzászólást Adam Stanton összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2014-12-07, 13:05-kor.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2014-12-05, 19:26
Sadie-Adam
Berobbanva a szobám ajtaján semmi nem állíthatott meg abban, hogy ne forgassam fel a környezetemet, ne törjek , s zúzzak és ne tegyek kárt abban, ami legelőször a kezem ügyébe kerül. Az ajtó hangos csapódását követően a kis szekrény tetején ácsorgó lexikonok közé csaptam, melyek dominó módjára sodorták egymást maguk után, s egyenként puffantak a földön, apró porfelleget prüszkölve magukból. Még csak az sem érdekelt, hogy mit szól majd a szobatársam , ha megérkezik, s mennyire nem fog tetszeni neki a felfordulás. Hisztérikusan túrtam a hajamba, ujjaim eltűntek szőke hajzuhatagomban. Idegesen ültem le az ágyamra, de nem volt maradásom, nem tudtam fékezni az indulataimat, s a következő pillanatban már újult erővel pattantam fel, hogy ide-oda cikázzak a szűkös szobában. Megbolondultam volna, hogy képtelen vagyok fékezni az indulataimat? Lehunyva szemeimet újra magam előtt láttam Maximilien arcvonásait, amint beteges vigyorra húzza ajkait és annak örül, hogy velem szórakozhat. Még hogy karácsonyi partit rendeznek, ezért kötelező hazautaznom, még mit nem! Undorodva gondoltam vissza anyám levelére, amiben tudatta az ünnepi programot, s aminek aljára Maximilien is oda véste förtelmes nevének betűit, s hozzá tűzdelte kedveskedő szavait. Borzalom! Hányingerem volt már a férfi gondolatától is, arról nem is beszélve, hogy anyám vakon élt, észre sem vette mi történik a házában és egyszer sem fordult meg a fejében az, hogy talán valami nincs rendben a férjével. Hirtelen szükségét éreztem egy olyan ciginek, ami mindig lenyugtatott és könnyed képeket idézve gondolataimban feledtette velem a múltat. Azonnal feltéptem az ágyam előtt heverő láda vaskos tetejét, majd csillapíthatatlan , s reszketeg mozdulatokkal kaparásztam a rongyaim közt az áhított, zölddel ízesített füstölgő rúd után. - Francba, fenébe! – Bosszúsan csaptam le ládám tetejét, mikor megszületett bennem a felismerés, s rádöbbentem, hogy már az utolsó szálat is felemésztettem. Szükségem lesz új adagra , szükségem lesz Adamre. Ahogy felgyúlt bennem a következő gondolat, szapora léptekkel szaladtam le a folyosóra, s nyakon csípve az egyik kis ártatlan hugrabugos fruskát, üzenetet küldtem. - Ide figyelj, kapsz tőlem egy tábla csokit és cukorkát, ha most azonnal elmész , megkeresed Adam Stantont és átadod neki ezt a cetlit. – A fiatal lányka kezébe nyomtam a pergament, melyen jól olvashatóak voltak a következő szavak: „A szokásos helyen, hozz többet. S. „ - Ne olvasgasd! Tessék, itt a csoki, szedd a lábad. – Azzal a sóvárgó kölyök kezébe adtam a táblás csokit, s végig néztem, hogyan sprintel a folyosón, kezében a jutalom falatkákkal. Már csak ezért is imádtam ezeket az ártatlan kis másodéves taknyosokat. Egy kis édességgel bármit elérhettem náluk, ha pedig nem azt tették, amire megkértem őket, azt általában meg is toroltam. Míg a lány elsietett, hozzá kellett jutnom némi készpénzhez, s mivel anyám nagyon ügyesen adagolta a pénzemet, kénytelen voltam kölcsönvenni a szobatársamtól. A művelet eltartott néhány percig, nem is voltam túl büszke arra, hogy már lopáshoz folyamodom, de hirtelen nem tudtam előkeríteni egyik fajankó két lábon járó hímet sem némi támogatásért. A legtöbb még kviddics edzésen izzadt, így jól bevált módszerem helyett a szükséghelyzetet választottam. Amint meglett a pénz, sietős léptekkel haladtam azon üres tanterem felé, ahol titkos találkáinknak szenteltünk időt. A folyosón még alaposan körbepillantottam, nincs-e valaki a nyomomban, s miután megbizonyosodtam arról, hogy senki sem láthat, úgy lenyomtam a terem kilincsét és átléptem a szoba küszöbét. Általában nem kedveltem a hugrabugrásokat, mi több, kifejezetten utáltam azt, hogy olyan őszintén tudtak örülni az életnek és levakarhatatlan vigyor úszkált a pofájukon. Adam azonban egy volt azon sárgák közül, akik bizonyos helyzetekben szó szerint megmentették az életemet. Ezért pedig inkább hálával tartoztam, mint heves vicsorgásokkal. - Szia Adam, jó hogy látlak. Hiányoztál. – Mosolyogva léptem közelebb a sráchoz, s magamhoz öleltem őt. Nem azért, mert annyira jó barátok lettünk volna, vagy odáig lennék a két szép szeméért. Egyszerűen csak igyekeztem kihasználni az adottságaimat, s kedveskedéssel fenntartani a figyelmét, hogy továbbra is hűségesen szállítsa nekem azokat a bódító cigarettákat. Még egy puszit is nyomtam az arcára – ha nem húzódott el – s végig simítva a karján, hátrébb húzódtam. - Ugye sikerült hoznod nekem néhány adag megváltoz-ohmot? – Reménykedve fúrtam pillantásomat tekintetébe, majd megigazgatva hajamat, körbepillantottam a helyiségben. Nem lett volna jó, ha bárki szem-és fültanúja annak, hogy mardekáros létemre ilyen hálásan tudok ölelgetni egy hugrabugrást. Még csak az kéne, hogy szóba hozzannak Adammel, akkor aztán füstölöghetnék szégyenemben. - Mi ez a levakarhatatlan mosoly? Te máris szívtál? -
Adam egyvalamit nem szeret: várni. Nem mondhatni türelmetlennek, de valahogy sosem volt erőssége a várakozás, legalábbis ha személyekhez kötődik e cselekvés. Most is éppen várakoznia kell, egy régebbi tanteremben, amit a diákok mindenfélére használnak, szó szerint. Van aki ide jár titkos összeesküvéseket szervezni, vannak párocskák akik a matracon kényelmesen elfetrengenek, vagy éppen egymáson, és van persze Adam is, aki itt szokott túladni a feleslegen, némi pénzt remélve. Aztán ez vagy sikerül, vagy nem. Akire éppen vár az egy Mardekáros lány, Sadie, aki tőle szokta beszerezni azokat a dolgokat, amiket a Hugrabogos elkészít és el lehet szívni. Tényleg nagyon kevés az az eset, hogy Adam pontosan ugyanolyan hatású dolgot kotyvasszon össze, vagy, hogy két teljesen megegyező recept alapján készítsen élményt okozó dohánytermékeket, ahogy ezt ő hívja. Egyetlen olyan van, amihez ragaszkodik, ez a megváltoz-ohm, amit tényleg mindig hasonlóan csinál, és nagyjából ugyanannyira bódítja el a használóját. Persze ez függ attól is, hogy ki mennyire érzékeny az ilyenre, nála még pont jó, akár napközben is szívhatja, alig lehet észrevenni rajta. Persze a szigorúbb tanárok órája előtt ezzel nem játszik, mert még kirúgnák, vagy ami rosszabb elkoboznák a készleteit, olyankor csak sima dohányt szív, mágikus füstszűrővel, ami valóban kiszűri a káros anyagokat, bár a füst, ami lemegy a tüdejébe, nem annyira jótékony hatású, de még mindig sokkal egészségesebb, mint a mugliké. Havonta egyszer szokott „gyógycigit” is szívni, csak az nagyon drága. Ellenben megtisztítja a tüdőt, ha rendszeresen használják. Persze ez Adamnél csak az állapota stagnálást jelenti, de még így sincs semmi baja. Az ő készítményei ráadásul ízletesek is, és nem büdösek, így sokszor hiszik róla, hogy valamiféle erősebb parfümöket használ, és ez így jó mindenkinek. Úgy gondolja, hogy a ravaszabb professzorok tudják az igazat, mégsem említik neki, vagy a tanári karnak, a többi pedig az előző teória tudatában él. Ráadásul néha Trelawney is kér tőle a főzeteihez hozzávalókat, mert biztos forrásból tudja, hogy Adamnek vannak ilyenjei. De ezt még sosem közölte vele rosszindulatúan, mindig kedves volt vele, pedig általában Adam vagy lóg, vagy alszik az óráján, mert nagyon nem vágja az egészet. Bethan pedig nem segít, mert ő sincs annyira oda a Jóslástanért, ezért nem annyira erős benne. Sadie-vel Adam elég rég ismerik egymást, lány két évvel alatta jár, és mint minden Mardekárosban – legalábbis Adam szerint – benne is van valami kis stikli. Egy ideje már viszont szoktak rendszeresen találkozni és akkor Adam ad el valamennyit a lánynak a saját készletéből, és ez nem véletlen. Még nem próbált meg soha mélyen a fejébe nézni, de sokszor törtek rá Sadie erősebb gondolatai, amik legtöbbször csak mélyebb érzések voltak, és általában ezek valamiféle szenvedésre utaltak. Tudja jól, hogy az aranyvérű családok nem egészen normálisak és előfordulhat ott szinte bármi, az emberkínzáson keresztül a fenyítésig minden, és ezért nem utasíthatta vissza. Tudja jól, hogy egy kis fű sokszor okoz örömet, ráadásul van, aminek hosszan tartó hatásai vannak. Mivel ő nem az a típus, aki tanácsokat osztogat – vicces is lenne -, ezért csak teljesíti a kívánságokat, ha éppen arra kérik. Sadieből származó bevétele pedig biztosítja, hogy folyamatosan legyen mit szívnia, szinte semmi másra nem költi ezt a pénzt, csak alapanyagokra. Ezt még Bethannak sem mondta el, persze a Hollóhátas nem is szokott túlságosan kérdezősködni, Adam ezt úgy őrzi, mintha Sad és az ő kis titka lenne, holott csak a Hugrás fiú tud róla. Mivel egy ideje már vár, rágyújt egy [i]megváloz-ohm[/ra], hogy várakozása inkább örömteli, mint unalmas legyen.
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2014-10-21, 17:38
Szabad játéktér, új játék kezdhető.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2014-10-20, 01:05
S, hogy az ő szavai ne a sebekre, a kézre vonatkoztak volna? Még ezt is nehéz megállapítani, noha nem kérdés, soha nem hangoztatja, hány férfit és nőt látott szenvedni... Mocskosul szenvedni, kínok közt vergődve, különféle testnedveikkel vegyülve, míg végül értük jött a megváltásként járó halál. Megborzong egy pillanatra, ahogy elsöpri maga elől az emléket. S persze tudja, hogy szavai kétértelműek voltak, nem véletlenül: sejtette, hogy célt ér velük, nem csak önmagánál, de a lánynál is, legalább. A köszönetnyilvánításra csak biccent, most nem unott, nem mérges, épp csak olyan... Semmilyen. A lány szavait elégedetten veszi tudomásul. - Látja, mégiscsak egyetértünk abban, miért is van itt, és mi lesz itt jövőhéten. Ne várjon tőlem mást, mint ami a feladatom... Akkor nem csalódhat túl nagyot. Ezzel lezártnak tekinti a mai csevejt. Persze, hogy találkozni fognak az órán, miért is ne találkoznának? A lány még csak-csak távol maradhat, de ő maga nem, kár is ígérgetnie hát, hogy ott lesz. Ez nem kérdés. Köszönés nélkül viharzik ki a teremből, mire a lány kilép az ajtón, ő maga már sehol sincs...
//köszönöm //
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2014-10-20, 00:55
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]A kérdésem egyértelműen a sebeimre vonatkozik, nem másra, így a válaszát se fogom fel más jellegű utalásnak. Abban teljesen biztos vagyok, hogy nem én vagyok a világon a legszebb nő, de azért többen megfordulnak utánam, mint ahány nőszemély Piton után… Ezért se értem, hogy mit eszek én rajta. De hát én már csak ilyen hülye vagyok, nekem olyan kell, akit nem tudok megkapni, soha. Vagy talán mégis? A csókkal elbizonytalanított, ahogy tovább kavart ezzel a mai viselkedésével, most pedig még egy üvegcsét is ad nekem? Sejtem, hogy nem lehet a legkönnyebb elkészíteni, nem igazán olvastam még róla, pedig én aztán sok könyvet bújtam már rövid életem során, így természetesen képes vagyok értékelni azt, amit kapok. - Köszönöm! – biccentek végül, majd ez után kerül talárom zsebébe az üveg. Piton távozna, én pedig nem hagyom, nem akarom még elereszteni, egyszerűen nem érhet véget ennyi idő után ez a találkozó, oly rideg, távolságtartó, nem mond semmit, nem tesz semmit… és ahogy kezemre tekint, amelyik az övét fogja… Mintha leprás lennék vagy magam se tudom, így félénken húzom vissza mancsomat és hallgatom végig rövid monológját. - Nem akarok a tanórákon vagy büntetőmunkákon kivétellé válni… - de máshol igen, máshol szeretnék más lenni, ahogy egy hete a konyhában. De azt hiszem, hogy megértettem, az csak egy pillanatnyi kis játék volt, semmi több, így végül csak hátat fordítok a férfinek, majd ez után a taláromhoz sétálok, amit úgy veszek kezeimbe, hogy eltakarhassam vele sebeimet. - Minden bizonnyal majd a következő bájitaltan órán találkozunk. Viszlát! – nem tudok már mi mást mondani, egyszerűen képtelennek érzem azt, hogy értelme lenne őt tovább itt tartanom, így hát hagyom, hogy elmenjen, majd utána én magam is távozok, rá se pillantva az állatokra. Bőven sokat néztem és fogdostam őket ma.
//Kösziiii ezt is. //
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2014-10-20, 00:42
Üveges tekintettel méregeti a sebeket, a két kezet, a vért, s mint, ha itt se lenne gondolatban. A vér látványa őt is messze repíti innen, régi emlékek színhelyére, melyből a kérdés rázza fel. Tekintetét a lányra emeli hát, egészen az arcáig, s visszatér tekintetébe az élet is, de semmi szeretetreméltó: távolságtartó és hűvös marad. - Láttam már szebbeket is, de azért kitett magáért, ha már így kérdezi. - feleli színtelenül. Noha, hogy hogyan is érti a szebbeket, az kérdéses: az irónia szinte elválaszthatatlan tőle, de, hogy vajh itt mégis, szó szerint kellene-e venni, avagy arra céloz, hogy lehetne bőven rosszabb...? A fiola maga amúgy elég könnyű, meglepően légies, de még így is üt azért, ahogyan a levegőben szállva elkapják. Tartalma kicsit felkavarodik, majd rekord sebességgel "nyugszik le". - "Itt és most nem". - feleli szárazon, de hát erre utalt már akkor is: ott és akkor biztos, hogy nem megy, és nem kever ki semmit. - Vegye ajándéknak... És becsülje meg,ritkán ajándékozom. - teszi hozzá. Alapvetően nem kifejezetten drága holmi épp, habár viszonylag ritka, mert ahhoz képest elég nehéz elkészíteni. A legtöbb ember nem vesződik vele hát, majd elmúlik... Akárhogy is, nem vár tovább, nincs itt maradása: megindul kifelé. De ahogy a lány ujjait megérzi magán, megtorpan, először az érintett pontra pillant, meg a vérre, amit szétmaszatolnak rajta épp - az nem foglalkoztatja ennyire, mennyire fájhat ez esetlegesen a nőnek -, aztán a lányra emeli tekintetét, kérdőn. Igazán megállt volna ő szavakra is, nem kell egyből fogdosni... Végighallgatja a lány mondandóját, majd sokatmondóan saját kezére néz, ha azt esetleg a lány ne eresztette volna el idő közben. - A múlt sebeit csak az idő gyógyítja, s nem más... Ettől még nem válik kegyed kivétellé, sem a tanórákon, sem itt. Ne akarjon visszaélni a... Kedvességemmel.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2014-10-20, 00:14
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Valahogy jelen pillanatban nem érzem annyira azt, hogy zavarba jönnék attól, hogy engem néz, ahogy kezeimet figyeli, sőt, inkább valami oknál fogva ismét csak egy kérdés bukik elő belőlem, nem tudok mit tenni, egyszerűen haragszom rá és úgy érzem, hogy erre rá kell kérdeznem. - Tetszik, amit lát? – nem magamra célzok, hanem a véres kezekre, amelyeken oly sok harapás díszeleg. Ő miatta van, nem más miatt, és mint hallom, a jövő héten is folytathatom ezt a remek elfoglaltságot. De ahogy azt már a konyhában is beszéltük, inkább a fizikai fájdalom, sem mint a lelki, azzal nehezen bírkózom meg, ahogy most is ezért vállaltam be nem egy harapást, amit elkerülhettem volna. A fiola csak ez után kerül elő, amelyet én csak kíváncsian szemlélek, eleinte még csak távolról, majd amikor az felém repül, akkor egyszerűen csak kinyújtom kezeimet és elkapom, még akkor is, hogyha picit fáj ez a tett is, és ez után nézem csak meg rajta a feliratot. Most ismét a keresztnevemen szólít, miért? Nem értem… - Azt hittem, hogy nem csinálná meg ezt csak egy diák kedvéért. – nézek most már kicsit bátrabban rá, majd ez után lépek oda taláromhoz, melynek zsebébe belekerül a fiola, így hát persze az anyag is véres lesz, de ez elkerülhetetlen. Még fel is kell majd vennem vagy legalább kézben vinnem, szóval sehogy se úszhatom meg a dolgot, de jobb lesz inkább csak kezeimbe venni, így eltakarhatom sérüléseimet. Mégse teszem még ezt meg egyelőre, inkább csak figyelem, ahogy lassan elsétál mellettem, egészen az ajtó felé, miközben mélyen küzdök magammal. Lépnem kéne vagy inkább maradnom a fenekemen? Nem tudom, de mégis, hirtelen ötlettől vezérelve nyúlok Piton után, kapva el egyik kezét, amely bár most véres lesz tőlem, ez a legkevesebb. A célom most az, hogy rám figyeljen, felém forduljon, tehát ne jusson el az ajtóig egyelőre. - Akárhány sebet ejthet rajtam, attól még nem fogja meg nem történtté tenni a múltat. – utalok a konyhában történtekre, mert úgy érzem, hogy nem véletlenül viselkedik így velem. A sebet pedig nem csak a kezeimre értem jelenleg, hanem a lelkemre is, hogy a tanórákon is engem gyötört, ahogy most a szavaimból és viselkedésemből valószínűleg leszűrheti majd a férfi, hogy nem csak az ital hatására engedtem neki, hogy én még mindig úgy érzek, mint akkor, mégha az okát magam se tudom azóta se.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2014-10-20, 00:00
Érdeklődve szemléli a lányt, ahogy az belemélyed a feladatba, mielőtt megszólalna, hogy félbeszakítsa a feladatot. Hosszú pillanatig elidőzik tekintete a lány arcán, s ahogyan megkerüli a tanári asztalt, szép lassú, de nyújtott lépésekkel, se igen néz másfelé közben. Majd csak megáll az asztal előtt, s neki támaszkodik, de csak finoman, lazán, fél kézzel, és derékkal, tekintetét a lányra függeszti továbbra is, de most már inkább a kezeit tanulmányozza, innen, diszkrét távolságból. A lány mazochista hajlamairól valóban nem tud, habár bizonyára sejti, ha már épp őhozzá vonzódik... - Méltányolom a szorgalmát, de valamit hagyjon jövőhétre is. - feleli közömbösen, noha kérdéses, csakugyan ezt a feladatot kell-e majd legközelebb is folytatnia? Akárhogy is, szabad keze közben talárja egyik zsebébe suhan, ahol valamit ki is tapint, és előhúz. Egy apró fiolát forgat ujjai között, benne valami furcsa, átlátszó, világos kékes színű löttyel. Egy pillanatra leveszi tekintetét a lányról, és ő is szemügyre veszi a fiolát, amivel ujjai babrálnak, mint, ha még sose látta volna... Majd csak a lány felé hajítja, könnyed, jól követhető ívvel, nem túl nagy lendülettel, könnyedén elkapható, habár a fiola maga sem törékeny, hiába üveg. - A kegyedé... Astrid. - mormolja. Apró papírfecni van a fiola aljára ragasztva, "Józanító" felirattal. Sejthető, hogy ez nem a tartalom igazi neve, de a funkcióját talán jól leírja. Ugyanakkor a jelentése, az üzenete mélyen ellentétben áll a szavaival: ideje kijózanodni? Felébredni? Vagy pusztán emlékezett a kérésre, hogy a leány örülne, ha mégiscsak teljesülne ez a vágya...? Akárhogy is, ő maga nem vár választ, megindul kifelé. - Jövő hét szombat 8 óra, McCaine. - veti még hátra, ha amaz nem tartja fel.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2014-10-19, 23:43
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Piton folyamatosan érezteti velem, hogy mi ketten nem vagyok egy súlycsoport, hiszen amíg ő könnyedén zavarba hozhat, játszadozhat velem, addig én erre képtelen vagyok, egy picit se tudom viszonozni neki a dolgokat, őt egyáltalán nem hatják meg szavaim és tetteim se. Hülye voltam, hogy a konyhába mentem aznap este, hogy úgy beleéltem magam a dolgokba, a csókjába, a közelségébe, egyszerűen az egészbe, mégis, akárhogy is bánjon velem, én nem tudom ezt csak úgy elfelejteni, ahogy továbblépni se. Ő azt mondta, hogy majd elmúlik, én még mindig úgy érzem, hogy nem, legyen bármilyen kegyetlen is velem. Egy ideig segít a fájdalom, segít annyira, hogy észhez térjek, hogy vissza tudjam szívni a sírást, hogy ő véletlenül se láthasson meg. Bőven elég lesz majd, ha a szobámba kiadom magamból a feszültséget, mindazt, amit most érzek, így jó pár harapás után rendbe szedem úgy nagyjából lelkivilágomat, majd folytatom a munkát, lassan tolva arrébb a futóférgeket, majd véve ki a halott állatokat a sok közül. A fájdalom mindig segít, segített apa és anya halála után is, bár kevesen tudják azt, hogy volt idő, amikor kárt tettem magamban. Most is bírom, elviselem, mint valami mazochista hajlamú lány, de ez is hozzám tartozik és most eszembe juttatják a régi időket. Talán még akad is valahol abból a krémből, amelyet a gyógyító írt fel az egyik ilyen eset után, amikor túl mélyre haladt egy bizonyos penge. Oh nem, nem vagyok öngyilkosjelölt, de volt idő, amikor nehezen viseltem dolgokat, de ezt a testvéreim soha se fogják megtudni, ahogy mások se, maradjon ez csak az én dolgom. Munkámból Piton szava emel ki, így hirtelen kapom fel a fejem, majd kezeim is kiemelkednek az akváriumból és most, hogy tisztul a tekintetem veszem csak észre azt, hogy milyen csúnyán is néznek ki egyébként szép mancsaim. Vérem lassan csöpög az állatokra, így hirtelen húzom el onnan, az asztal felé, miközben továbbra is csak kezeimet figyelgetem, végül pedig a felém közeledő férfire tekintek. Elégedett lehet, elég rendesen elintézett, jó ideig fognak még fájni a kezeim, így mindent megnehezítve, most pedig… talán össze kéne kapnom magam? A talárom felé sandítok, majd teszek arra pár bizonytalan lépést, de ekkor indul meg irányomba a férfi, ki most mintha engem fürkészne. - Azt hittem, hogy addig kell maradnom, amíg az összes halott állatot ki nem veszem az akváriumokból. – szólalok meg végül, de egyelőre még mindig nem érek hozzá a taláromhoz. Úgy mondom mindezt, mintha Piton nagyon is kegyes lett volna a feladattal, amivel engem büntetett, mintha nem éreztem volna a fájdalmat, amit magam ellen vétettem. Megmondtam, hogy büszkén fogom viselni, bármit is mondjon majd nekem, hát most se fogja panasz elhagyni ajkaimat, de azért a köszönöm se.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2014-10-19, 23:29
Nem úgy tűnik, mint, aki fizikai fogást keresne a lányon, néha ugyan felpillant, de jelét se adja, hogy a lányon kívánná legeltetni a szemét, hogy bárminemű vágyai is lennének, bármi olyat is látna lelki szemei előtt, mik egy férfi és egy nő között történhetnek... Sőt, minden további nélkül hagyja szenvedni a lányt, had csinálja a kiadott feladatot. Persze, hogy ne tudná, mivel jár ez? Hogy ne tudná, hogy fáj, méghozzá pokolian, hiszen egy nagyon érzékeny területről beszélünk... De láthatóan nem érdekli. - Ezt egyszer már hallottam, a kételyeim azóta is megvannak. - közli monotonon, de már fel sem pillant, érzékeltetve, mennyire nem hozza őt lázba ez a dialógus jelen pillanatban. Miért is tenné? Zavarba tudja hozni a lányt, megalázhatja, minden további nélkül, sőt, még a figyelmét is képes teljes mértékben kilendíteni, de miért kéne ennek fordítva is így lennie? Hiszen látható: ő gond nélkül foglalkozik a saját maga dolgaival Astrid jelenlétében... S ahogyan a lány megáll felette, nos, az ráveszi, hogy felpillantson, és... Hogy gonoszabb legyen, mint eddig bármikor a konyhai eset óta. Hiszen oly egyértelmű, mire céloz, oly egyértelmű, hogy tudja azt is nagyon jól, hogy ezzel célba talál, mégsem türtőzteti magát a legkevésbé sem, sőt, utána sem adja a megbánás legkisebb jelét se. S a lány érezheti: még tán jól is járt, ugyanis a véres pergament még csak, hogy szóvá sem teszi... Egy hanyag pálcaintéssel tünteti el a nem kívánt pacákat a papírosról, s fordul vissza a feladatához, hogy újabb hosszú csend telepedjék hát meg közöttük. És ezt a csendet csak akkor töri meg legközelebb, mikor úgy érzi, nagyjából idő van... Mintegy 1,5-2 órával a kezdés után, tehát. - Mára elég lesz. - szól hát, s most már felpillant. Tán csak azért, hogy ha mást nem, végignézhesse, ahogy a lány, csupa vér kezeivel felölti a talárját... Akárhogy is, ő maga is feláll, papírjait összehajtva zsebre dugja, de tekintetét nem veszi le a lányról, ahogy megkerüli az asztalt.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2014-10-19, 23:09
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Vagyok oly naív, hogy azt hiszem, a tanár talán kedvességből hozza szóba nekem azt, hogy mit is esznek ezek a lények, de természetesen hamar rá kell jönnöm arra, hogy ez nincs így. Tudom, hogy mivel tudnám jóllakatni őket, de nagyon úgy tűnik, hogy jelen pillanatban maximum a vérem és az ujjaimról lejövő bőr az, amely az akváriumukba jut. Fáj, nem is kicsit az, amit okoznak, mégse hisztizek rajta, tudom, hogy azt Piton még akár élvezni is tudná, én pedig nem akarok, hogy fogást találjon rólam… Vagyis ne olyan fogást, mint mondjuk a konyhában, amikor magához húzott… Ismét ezek az emlékek, a fenébe. - Nem csak bemagolom a könyveket, hanem át is látom őket, tanár úr. – villantok rá egy angyali mosolyt, de szívem szerint sokkal több is kikívánkozna. Utálom, hogy lenéz, hogy így viselkedik velem, hogy megkeserítette az utóbbi bájitaltan óráimat is, amelyeknek az lett a vége, hogy már tényleg sikerült elrontanom egyes főzeteket, most pedig valószínűleg még több vérembe kerül majd a figyelmetlenkedésem. Na nem, lássa csak a férfi azt, hogy mit művelt, így sétálok oda elé, majd kerülnek mancsaim jegyzeteire, nem foglalkozva azzal, hogy azokat most bepiszkítom saját véremmel. A kérdésemre viszont nem éppen olyan válasz érkezik, aminek örülnék, ezek szerint sehol egy salátalevél, tehát kár is volt ide jönnöm… Az utolsó szavai viszont oly gonoszak és oly nagyon telibe találnak, hogy hirtelen meg se tudok szólalni. - Nem is szokásom. – csak ennyit tudok kinyögni, ezt is igen csak nehezen, majd inkább visszafordulok ahhoz az akváriumhoz, amiben az előbb még válogattam. Ujjaim nagyon nem kívánják már azt, hogy ismét megérintsenek egy ilyen kis férget, így egyre lassabban veszem rá magam, hogy haladjak, de kitartok, de a fájdalom csak nem csökken. Remélem, hogy a gyengélkedőn majd adnak valami krémet, ami eltűnteti a sérülést, legalábbis hamarabb, mintha maguktól gyógyulna be. Az idő telik, én pedig lassan a harmadik akváriumhoz lépek, egyre kelletlenebbül folytatva a dolgomat, miközben ismét eszembe jut az az éjszaka. Akkor más volt ez a férfi, sokkal kedvesebb, most pedig úgy csinál, mintha semmi se történt volna. Bár hallottam az utalást, de ez inkább csak az én kínzásomra szolgál, én pedig nem akarom ezt. Tudja, hogy mit érzek, hát hogyne tudná, beismerte aznap este, de akkor miért csókolt meg, hogyha ennyire nem érdekli? Ajkam picit megremeg, miközben fejem is lejjebb hajtom és kis időre kezeimet lazán bent felejtem az akváriumba. Nekem ez így nem megy, egy kész roncsnak érzem magam, egy szerencsétlenségnek, akivel csak játszadoznak, aki kapott egy kis szeletet a jóból, aztán úgy veszik el tőle, mintha meg se történt volna. Egy újabb harapás, amelyet most már lazán végig is nézek, sőt, hagyom, hogy tovább kóstolgassanak azok a férgek. Fel kell ébrednem az álomvilágomból, a fájdalom pedig segíthet, nem akarok könnyezni, nem akarom, hogy utat törjenek, így próbálom visszatartani, ami egyelőre siker, hiszen a fájdalom kezd visszarángatnia valóságba.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2014-10-19, 22:56
Nos, mindezt ő is tudja, nem véletlenül nehezítette meg a feladatot. Hiszen mi érelme van, ha bárki könnyedén kivitelezheti, erőlködés nélkül? Mitől lenne büntető jellege? Na jó, a többi tanár talán adott volna kesztyűt. De ő nem olyan, mint a többiek, és ez így van rendjén. Akárhogy is, szép lassan ő maga is elmélyed a papírhalomba, s csak néha szakítja ezt meg, hogy egy-egy röpke pillanatra felnézzen, leginkább csak azért, hogy felmérje, dolgozik-e még a lány, és persze, hogy ha mást nem is, de nagyjából jól van-e, illetőleg felméri, nagyjából hol tart. Az egyik ilyennél hangzik el ama bizonyos gunyoros megjegyzés is. - Nem is kételkedtem benne, hogy ne tudná visszamondani a legendás lények és gondozásuk tankönyveit is fejből. - hagyja rá hanyagul, mintegy minősítve is ezzel a választ: bemagolt idézetek, nem több. Nem érdekli. Vissza a munkához... A közeledő léptekre azért épp felpillant, de már késő, a két kéz ott landol az asztalán. Enyhén felvonja szemöldökét, kérdően, jelezve, hogy van itt valami, ami neki annyira azért tán nem tetszik, sőt mi több, ami azonnali magyarázatra is sorul emiatt. Tekintetét a lányéba fúrja. - Bimba Professzornál, feltételezem. - közli ártatlanul. - Nem látom okát, hogy a halottak eltávolítása mellett etesse is őket, ez valamilyen kényszer kegyednél? Elárulom, nem kell mindig, mindenkit jóllakatnia. - teszi hozzá a lehető legpofátlanabb módon. - Ámbár arra sem emlékszem, hogy lett volna arról szó, hogy felfüggesztheti a munkát...
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2014-10-19, 22:32
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]A kiadott feladat rendkívül egyszerű lenne, hogyha használhatnám hozzá a varázserőmet vagy legalább egy kesztyűt, amely könnyítene a dolgomon, de Piton megmondta, hogy ilyesmiről szó se lehet. Kézzel kell hát tennem azt, amit mondott nekem, én pedig bizonyítani akarok, ismételten, bár fogalmam sincs már, hogy miért. Teszem tehát a dolgom, egy rossz szót se szólva az miatt, hogy ujjaim időről időre egyre inkább fájnak, amelyet a kiszáradás és a harapások okoznak. Jobban koncentrálok a feladatra, mint bármi másra, így legalább ki tudom zárni a tanárt, ki kell őt zárnom. Mégis mitévő lehetnék? Nem tudom, hogy mit mondhatnék neki, hogy mit kéne tennem, hogy egyáltalán van-e értelme bárminek is, hiszen elég rendesen a tudtomra adta, hogy nem érdeklem, ez a feladat is arról árulkodik, hogy inkább fájdalmat akar nekem okozni, nem pedig kellemes pillanatokat. Végtére is, jobb ez így, inkább fájjon, minthogy tovább kavarogjanak az érzéseim… Az idő telik, fogalmam sincs, hogy mennyi ideje lehetek már itt, de az első akvárium már tiszta, ott már csakis élő futóférgek vannak, így a következőt csinálom jelenleg, most már sajnos a férfival szemben ácsorogva, mivel nincs nagyon más megoldás, amikor megszólal. Hirtelen nézek fel rá, mivel eddig olyan nagy volt a csend, hogy szinte ki is tudtam kapcsolni, de most csak kikapom kezeimet az akváriumból és úgy hallgatom a másikat, aki ezek szerint tökéletesen tisztában van vele, hogy nem éppen kellemes számomra az, amit csinálok. - Tudom, hogy mivel kell etetni őket, de nem látok a teremben sehol se salátaleveleket vagy bármit, amivel elterelhetném az élők figyelmét. – jelentem ki határozottan, mivel én is tanultam ám róluk, nem vagyok teljesen kezdő. Végül összeszedem magam, majd elsétálva az akváriumtól Piton asztalához lépek, kezeimmel pedig kissé rátámaszkodom, mintegy véletlenül véres ujjaimmal az előtte lévő papírokat érintve. - Ha már ilyen kedves feladatot bízott rám és utalt az ételükre, akkor elárulná, hogy hol találom? – lehet, hogy már ide van készítve, csak nincs szem előtt, tehát akkor mondja csak el bátran, hogy merre keressem és akkor folytatom a feladatomat tovább. Most viszont, hogy ismét ilyen közel vagyok hozzá nem távolodom el, engedek a szemkontaktusnak, amely ösztönösen eszembe juttat ismét mindent. A fenébe is!
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2014-10-19, 22:23
Ő nem maradt távol az étkezésektől, sőt, arra külön odafigyelt, hogy a vacsorákon mindig megjelenjen, mielőtt bárki is a konyhában keresné esténként... És persze a saját óráin is megjelent, nem kerülte a lányt, sem a szemkontaktust, sőt, talán még jobban gyötörte őt az óráin, mint máskor. Jelét sem adta, hogy bármi is történt volna, vagy, hogy annak bármi következménye is lenne a kettejük viszonyában. Ezt erősítette meg a köszönésben is... Így kell lennie, így lesz jó. Tompa biccentéssel veszi tudomásul, hogy a nő megértette a feladatát, s eztán ő is a magáé felé fordul: olvas, néha egy-egy dolgot mintha a papírra vetne. Csak néha pillant fel. Igaz, a lány vetkőző-számán azért elidőzik a tekintete, de mást nem tesz. Ezt követően ár csak ritkásan néz fel, egy-egy rövidebb-hosszabb pillanatra a lányon tartja tekintetét, majd ismét saját dolga felé irányítja figyelmét. Mivelhogy a lány nem szól, hát ő sem teszi, és láthatólag nem izgatja magát azt illetően, hogy esetlegesen a kiadott munka nem olyan kellemes és kényelmes, mint, ha iratokat kellene másolni. De hát, megígérte, hogy valami testhezállót ad... Valami egyedit. Így aztán mély közönnyel viszonyul a helyzethez, és hallgatással. S, hacsak a lány nem szólal meg, akkor hosszú, kínos hallgatás jön rájuk. Ki tudja, mennyi idő telik el ugyanis, mire legközelebb megszólal. Mintegy mellékes tényről, úgy beszél, hangja a végletekig unott és egykedvű. - A fő táplálékukat növények adják, szükségtelen az önnön vérével etetnie őket, noha kétségkívül méltányolják a figyelmességét. Célszerűbb lenne a döglöttekkel foglalkoznia. - jegyzi hát meg, majd tüntetőleg visszafordul a munkájához, jelezve, több figyelmet egyelőre nem kíván a dolognak szentelni. Nem néz fel, nem röhög a markába, határozottan unottnak tűnik továbbra is, egykedvűnek: de persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne valóban szadista... A munka beszüntetéséről például egyáltalán nem ejt szót.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2014-10-19, 21:56
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Fogalmam sincs, hogy mire számítsak ezen a mai napon, de az biztos, hogy egy falatot se voltam képes reggel enni, sőt, még a nagyterembe se mentem le, nehogy véletlenül is összefussak Pitonnal. Kerültem, amíg lehetőségem volt rá, amikor pedig a közös étkezések voltak, akkor se néztem felé. Most viszont itt vagyok, ahogy annak lennie kell, teljesen normális öltözetben, amelybe talán nem köthet majd bele és őszintén remélem, hogy értékelni valahol majd ezt a dolgot. Én szólalok meg először, köszöntve a férfit, kinek hangja mélyen zendül a sötét folyosón, én pedig próbálok mindenféle érzelmet mellőzni arcomról. Szóval ismét itt tartunk… McCaine… és természetesen magázás, mintha semmi se történt volna egy héttel ezelőtt. Mégis mire számítottam? Miben reménykedtem? Olyan, mintha meg se történt volna, nekem pedig ez most… mérhetetlenül rosszul esik. Más fellélegezne a helyemben és örülne ennek az egésznek, de én képtelen vagyok rá, valahogy nem ezt vártam, nem erre számítottam, így aprót nyelek, de egy rossz szót se szólok, csak kinyitom az ajtót, ahol egy rövid időre valóban megállok, de hiába a kérdés, egyelőre érdemi válasz nem érkezik. Belépkedek, majd lassan jobban körbenézek, amikor az ajtó becsapódik mögöttünk. Kissé összerezzenek, de a tanár felé nem fordulnék a világért se, viszont az némileg megkönnyebbülést eredményez, hogy a zár nem fordul, tehát nyitva marad az ajtó. Huhh... Míg Piton elhelyezkedik a tanári asztalnál, addig én csak egy picit közelebb lépek az egyik akváriumhoz, de csak akkor nézek felé, amikor kiböki, hogy milyen feladat is vár rám, és mint aki élvezi a dolgot, úgy jelenti ki számomra, hogy varázslat és kesztyű nélkül tegyem ezt. Ebből is látszik, hogy nem a feladat elvégzése a lényeg, hanem a szadizás, de én erre már tökéletesen felkészültem, már nem is aggódom ilyesmi miatt és nem vagyok egy hisztis lány, nem fogok sikítozni, mert hozzá kell érnem a döglött állatokhoz, inkább csak egy aprót biccentek a másiknak, miközben az akvárium melletti lavorra nézek, ahova bizonyára a döglötteket kell majd betennem. - Értem. – csupán csak ennyit mondok, egy picivel se többet, majd hátat fordítva a férfinek kezdem el nézegetni a felhozatalt. Az a gond, hogy a talár túlságosan is belelóg mindenbe, így némi hezitálás után kigombolom azt, majd levéve magamról terítem azt egy üres székre. Nem nézek még mindig a másik felé, nem akarom, hogy célzásnak vegye, ez után pedig a pulóverem ujjait tűröm fel, könyökig és még egy hajgumi is kerül a hajamba. Én készültem, megmondtam. Így tehát már semmi se zavarhat meg a dologban, én pedig gond nélkül nyúlok bele az első akváriumba és csak egy másodpercre remeg meg kezem, ahogy a nyálkás lények hozzám érnek. Pillanatok alatt kapom ki az elsőt, minden gond nélkül és elégedetten ejtem a halott egyedet a lavorba. Piton ha azt hitte, hogy ezzel ki fog tudni szúrni velem, akkor nagyon tévedett! További pár darab csatlakozik a halotthoz, de a gond az, hogy minél többször érek hozzájuk ezekhez a lényekhez, annál szárazabbnak érzem ujjaimat, így egy pillanatra ujjbegyeimre tekintek, majd inkább kezet váltok egy rövid időre. A gond csak az, hogy ahogy fogynak a halottak, úgy az élők egyre jobban mozognak és amikor pont rosszul érek hozzájuk vagy rosszhoz nyúlok, akkor azért egy-egy harapással megjutalmaznak, amit halk szisszenés követ tőlem. A vérző ujjbegy kellemetlen és hiába cserélgetem időnként kezeimet, úgy tűnik, hogy nem csak kiszáradnak ujjaim, de rendesen hámlani is kezdenek, egyre érzékenyebbek lesznek és a harapások száma is megnő, így némi vér is kerül ebbe a remek szórakozásba, legnagyobb örömömre. Még csak véletlenül se jegyeznék meg semmit se Pitonnak, ezzel az egésszel ő tisztában volt, számolt vele… és méghogy nem szadista? Na meg egyébként is, miért hittem azt, hogy bármit jelentett neki az, ami a konyhában történt? Most mutatja ki igazán a foga fehérjét és jelenti ki számomra, hogy jobb, ha nem álmodozom, úgy sincs esélyem. Annyira felé fordulnék, akár csak egy pillanatra is, de mégse merek, nem akarok a szemeibe nézni, nem tudnék mit mondani, főleg akkor nem, ha szóba jönne mindaz, ami közöttünk történt.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2014-10-19, 21:41
8 előtt nem sokkal indul el lakosztályáról a kijelölt terem felé. Még előző nap odavitette a szükséges eszközöket... Így ma már nem kell kapkodnia különösebben. Könnyed mozdulatokkal halad a teremhez, ő nem aggodalmaskodja túl a helyzetet, ami azt illeti, este is remekül aludt, köszöni a lehetőséget. Ekkor hallja meg a közeledő lépteket, melyeket szinte azonnal követ is az üdvözlés. A lány felé pillant, és biccent felé. - McCaine - üdvözli távolságtartóan, hivatalos formában. Eztán hagyja, hogy amaz előremenjen. Magában jól szórakozik rajta, mennyire zavarban van a lány, mennyire nem mer a szemeibe nézni, és mennyire... Adott most magára. Véletlenül sem vett fel nem illő darabokat, és véletlenül sem díszítette túl magát, mint, aki indokolatlanul tetszeni akar valakinek, vagy mint, aki indokolatlanul tojik az egészbe. Piton a megszokott öltözékét viseli különben, de kisebb csoda is lenne, ha ettől eltért volna, igazság szerint. Következetes ő, na. - Futóférgek. Befelé! - morran rá, ha az esetleg leblokkolt volna az ajtóban. Ő maga is belépdel, az ajtó csapódik, a halk kattanás elmaradása jelzi, hogy az ajtó nyitva marad. Ő maga bentebb lépdel, leül a tanári asztal mögé: jól láthatóan ott őt várja már néhány papiros, alighanem ő azzal kívánja lefoglalni magát. - A mai feladata az lesz, hogy eltávolítsa a döglött egyedeket az élők közül. Természetesen kézzel, varázslat nélkül... És nincs szükség védőkesztyűre. - teszi hozzá az utolsót szinte kaján élvezettel, majd csak int, kezdheti nyugodtan. Szerinte pokolian jól van ez így, egyelőre.
Astrid McCallie
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Üres terem 2014-10-19, 21:13
Piton & Astrid
[You must be registered and logged in to see this image.]Elérkezett végül ez a nap is. Félek, rettegek, szinte aludni se tudtam egész éjszaka, annyira rosszul érint ez az egész. Na nem a büntetéssel van bajom, egyszerűen Piton szeme elé nem merek kerülni, főleg nem kettesben maradni vele egy helységben azok után, ami a konyhában történt és ahogy azóta a tanórákon viselkedett velem. Annyira nem tudom hová tenni, ahogy szívemet se, mely majd kiugrik a helyéről és eszemmel ellentétben alig várja a találkozást, reménykedve benne, hogy ismét kellemesen fog alakulni minden. De hogy is lehetne ez így, amikor egy büntetőmunkáról van szó? Piton időben szólt, hogy ne az ő szobájába menjek majd, hanem az alagsorban lévő egyik üres terembe, mely azért valamilyen szinten pozitív hír volt a számomra, így mégse ott kell vele kettesben maradnom. Az a csók… soha se fogom elfelejteni, még most is magamon érzem és elpirulok már csak a gondolatra is. Sokan furcsán néznének rám, hiszen egy fiatal, csinos lány vagyok, miért érdekel engem pont Perselus? Mindegy is, most nem szabad ezt gondolnom, muszáj kikapcsolnom és inkább arra koncentrálnom, ami vár majd rám. Még néhány lépcsőfok, majd már le is érkezem az említett emeletre, ahol automatikusan fordulok be az egyik sarkon, az üres terem elé, de túl hamar látom meg a professzort… Nagyon úgy néz ki, hogy egyszerre érkeztünk. Bár reggel 8 óra van, mégse vagyok fáradt, inkább feszült, de éber vagyok, az teljesen biztos. - Jó reggelt! – bököm ki halkan, miközben egy zavart mosollyal köszöntöm a másikat, aki ha most felém néz, nem találhat kifogást öltözetemben. Iskolai egyenruhát viselek, tehát hosszú zoknit, szoknyát, felül egy pulóvert, ezeken pedig egy talárt, melyen a Hollóhátasok mintája díszeleg, hajam kibontva, most színes tincsek nélkül omlik végig hátamon, szemeimet pedig minimálisan kihúztam egy kis fekete szemceruzával. Ennyi pont elég, de a lényeg az, hogy megmutassam, hogy ez vagyok én igazából. Ahogy viszont az ajtóhoz érek, gondolom én nekem kéne előre mennem, így kezem a kilincsre téved, majd benyitok. Jobb is befelé nézni, mint a professzor szemébe pillantani, de valahogy egyáltalán nem erre számítottam. - Futóférgek? – kérdezek rá értetlenül, miközben lassan a tanár felé fordítom csinos pofimat. Több akvárium is van itt ezekkel az állatokkal, de fogalmam sincs, hogy mi okból. Én igazából sok más dolgot elképzeltem már, de ilyen lényeket nem. Mi közük nekik az én büntetőmunkámhoz? Ismét inkább az állatokat kezdem el fixírozni, de jól láthatóan feszült vagyok, így minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy még csak véletlenül se kelljen Piton szemeibe néznem vagy akár közel kerülnöm hozzá, abba meg bele se merek gondolni, hogy hozzá érjek… pedig milyen jó is lenne, de már a gondolattól is mintha pirosabbá válna az arcom. Nem lesz ez így jó…
//
//