2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Diego természetesen vissza lét a szándékától, amikor a zidárra mindenki azt mondja végül, hogy maradjon. Nincs idejük ennél több szót ejteni róla igazából. De abban biztos, hogy nem fogja engedni, hogy a hangszer elhagyja az üvegvárost.. Ahhoz túlságosan veszélyes, hiába lehetne felhasználni Grindelwald ellen. Pauloban forog a gondolat, hogy azonnal lelépjen, de az emlékfiola nála van és túlságosan hajtja a kíváncsiság, hogy mégis mi van benne így hamar billen a mérleg nyelve a maradás mellett, meg aztán.. valószínűleg a sárkányok sem hagynának neki azonnali távozást.
Mielőtt magamhoz térnék kicsúszik a számon hogy - …Chris… - sóhaj- …igen, a felső fiókban.. - de aztán kegyetlenül belém áll a felismerés, hogy a párna amin arcom tesped, nem az ő mellkasa és nem is az ő szívverését hallom, hanem a saját véremet érzem dübögni a fülemben… Az élmény zavarba ejtő és kellően kijózanító, pillanatra arra sem emlékszem, hogy igazából miről szólhatott amiről álmodtam.. Csak a párom émelyítő hiánya marad bennem. Szó mi szó, sokszor ébredtem már úgy, hogy fogalmam sem volt hol vagyok, csak ezek általában vagy a masszív álmatlanság vagy a bulikon, pub-okban társaságban elfogyasztott ezmegaz számlájára voltak írhatóak. Vagy a feltámadás számlájára… vagy néhány kóma és ájulás számlájára… De sosem fogom megszokni. Akkor sem, ha tudtam mit vállalok. Legalábbis ami a képességem visszahatását illeti. Hogy utána mi történik, vagy hogy tényleg hasznos volt-e… Az már csak akkor derül ki amikor a többiekkel beszélhetek. Felismerem, hogy egy Gyengélkedőn vagyok és amikor meglátom az őrt akkor felkecmergek és megkérem, hogy had találkozzak a társaimmal. És ha már úgy ott van az az őr, biztos, hogy a szívélyes segítségét fogom kérni, hogy a legmagasabb üvegtoronyba fel tudjak mászni én is. Nem tudom, hogy szerencsésnek nevezhetem-e magamat, amiért nem maradok le a borzalmas emlékről. De a tekintetem azonnal Daphnera téved. Ameddig mindenki a távozáshoz készül, én megpróbálok a szőke sárkánynő közelébe kerülni és kérni, had beszéljek vele. Ha ezt megtehetem, elmondom neki, hogy a párommal találtunk két gyermeket, akik szintén sárkányok és nagy vonalakban elmondom, hogy hogyan találtuk őket és hogy a szüleiket megölték.. Rákérdezek, hogy ismerte-e őket, vagy tudott-e róluk bármit? Persze, ha esélyem sincs beszélni a város vezetőjével akkor minden mindegy. A Vadkanba vissza térve azért valamiben meg kell kapaszkodnom a zsupszkulcs utóhatása miatt, de Daphne szavaira, a kimondottakra és a kimondatlanokra is egyaránt össze szedem magamat és végül oda lépek hozzá és megölelem a nőt ha engedi. - Úgy lesz. - fogadkozom, aztán eleresztem, biccentek neki és próbálok nem gondolni arra, hogy az ő távozása, az ő eltűnésük, épp olyan űrt fog hagyni maga után nem csak bennem, de a világban is, mint Shanna. Próbálok arra gondolni, hogy vele ez nem olyan végleges lesz mint Shanna-val. Próbálok arra gondolni, hogy igenis hatással lehetünk a világunk alakulására, ahova ők is vissza térhetnek majd végül.. Ashtont is már csak egy percig tartom csak fel ameddig Daphne távozása után- Majd… beszéljünk később. A reményről amit fellobbantottál. Kár lenne veszni hagyni. - mondom kissé erőtlenül, de a kezemet nyújtom neki, hogy végül tényleg leköszönjünk és mindneki menjen a dolgára. A Vadkanból kilépve elnézek a kastély felé, aztán el az utca végén lévő gyógyító kunyhó felé és egy fáradt sóhajjal a gyógyítós kunyhót választom. Első dolgom, hogy Chrisnek küldjek egy baglyot, minden aláírás vagy bármi nélkül, csak annyival hogy: “Kérlek, gyere a Roxmorts-i gyógyító kunyhóba”
///Nagyon nagyon nagyon köszönöm a mesét és az egészet, a szálat amibe Lill-t bele szőtted, ahogy Daphne-ékat elhelyezted, nagyon örülök, hogy részese lehettem.
Azon azért kapkodom a levegőt, hogy Diego ott hagyná a zidárt, amiért mi most vért izzadtunk. A nimfa most teljesen leköti a figyelmemet, ahogyan elkapom a kitűzőt, ezért nincs időm búcsúzkodni a Vanessa-klóntól. - Mindig van megváltás, csak keresni kell. - Értek egyet, ezzel megígérve, hogy rajta leszek az ismételt megmentésén. Átlépünk, amíg az angyal is marad, s csak a másik oldalon nézegetem meg a kitűzőt. Odamutatom Daphne-nek is, bár azt hiszem ő már teljesen azzal van elfoglalva, hogy végre lezárjuk ezt a mostanit, úgyhogy inkább zsebrevágom, hogy átadjam a köpenyt. Kicsit nosztalgikus, birtokló vágy kerít hatalmába, ahogyan eljátszadozom a gondolattal, hogy megtartom, de lehet, hogy csak az újdonsült titok, a sárkány származás miatt vagyok ilyen mohó. Természetesen ez csupán gyermeki akarat próbálgatás, és minden hezitálás nélkül átadom, hogy még egy kicsit beszélgessek a nagyanyámmal, kezdem legyűrni a kezdeti ellenérzéseket. Felmegyünk a merengőhöz, hogy ott aztán baljós dolgokat halljunk. A támogatásomról biztosítom a hadnagyot, hogy én aztán nem fogok pofázni, ha ide akarnak költözni. Nyilván lesz bezártság érzés bőven! Végül aztán távozunk vissza a Vadkanba, hogy ott búcsúzzunk el. - Köszönök mindent. Nem gondoltam volna, hogy végül találok valami új célt, s most úgy fest, mindenkinek tennie kell azért, hogy ez jobb világ legyen. Ég veletek! - Köszönök el a társaimtól, hogy jobban megvizsgáljam a kitűzőt, ugyanakkor furcsa hiányérzetem támad a dobos lány iránt, de elhessegetem a dolgot azzal hogy csupán remek barát, szárnysegéd! Azért a koncertje tényleg érdekelne. Viszont az új kardot ideje lenne egy kicsit megnézegetni, akár megmutatni Ninának, hogy már ezzel gyakoroljunk!
//Köszönöm szépen a játékot, nagyon tetszett, szép lezárás és remek átvezetés volt! Már gyűjtöm az ötleteket, ha egyszer engedtek mesélni //
Diego felvetésére határozottan nem a válaszom. A Zidár még hasznos lehet. Túlságosan erős ellenféllel állunk szemben, aki rendre olyan eszközökhöz nyúl, amiket még csak nem is nagyon értünk és lelkiismeretfurdalás nélkül használ bármit és bárkit a céljaira. Szükség van rá, hogy legyen valami komolyabb is a kezünkben ellene, és a zidár úgy érzem, hogy ilyesmi, még ha veszélyes is, ha visszakerül az ő kezébe. Elfáradtam és talán nem jól gondolkodom, de a családomat is féltem épp eléggé, hogy úgy érezzem kell valami plusz a kezünkbe, hiszen a pálca még mindig náluk van és még ki tudja mik, amikről nekünk sejtésünk sincsen. Visszatérve a sárkányvárosba végül kis hezitálás és az első elutasító gondolatok után a beszámolás mellett döntök, főleg miután felajánlják a merengőt és egyértelműen nincs más választásunk, mint hogy ők is megtudják mit rejt az emlék. Bár nem szándékoznak beleszólni a mi csatáinkba, de mégis úgy érzem valamilyen szinten mégis csak belefolytak már azzal is, hogy itt vagyunk, vagy épp hogy a rögtönzött kis csapatunk két tagja is lényegében közülük való. Amikor viszont végigpörög az emlék megdöbbenek, bár az érzéseim ennél sokkalta vegyesebbek. A düh, az aggodalom és mindezek különböző formái vegyülnek most a gondolataim közé és ebben a pillanatban bizony úgy érzem jó gondolat volt megőrizni a zidárt. Meg kell védenem a lányomat, még ha kezdem is sejteni, hogy ez mivel is jár pontosan. Megszólalni ugyan nem tudok, de amikor meghallom a sárkánynő hangját, hogy menedéket ajánlanak rápillantok és lassan bólintok. Kívülről a többiek csak annyit láthatnak, hogy a tekintetem ugyan kemény, az ujjaim ökölbe szorulnak, de az arcom mégis holt sápadt. - Köszönjük! Milyen módon tudunk ide visszatérni? - kérdezem még meg, hiszen ez azért igen fontos kérdés, mivel az hamar egyértelművé válik bennem, hogy nem maradhatunk a Troofin házban, hiába kezdtük már egészen szépen belakni a magunk számára leválasztott részt. Furcsa belegondolni, azt hiszem Gerard még örülni is fog ennek, hiszen ez lényegében azt jelenti, hogy le kell mondanom a munkámról, de nem tehetek mást. Bármennyire is erős az elmém, bármi lehet a kezükben, amivel mégis képesek rávenni arra, hogy elmondjak hol van a lányom, amivel őt és egy egész városnyi különös sárkánylényt is veszélybe sodornék. - Az ereklyéket itt hagyjuk. - pillantok Ashtonra, hiszen a köpeny nála van. A zidár, a kő, ami még az erszényemben lapul, de most átadom a sárkánynőnek, vagy valamelyik emberének, akire esetleg mutat, és persze a köpeny is itt van a legnagyobb biztonságban. Végül visszatérek a kiindulópontra, ha már tudom, hogyan térhetek vissza ebbe a különös városba immár nem egyedül, hanem harmad magammal, valószínűleg még a mai napon. - Legyetek a jövőben még sokkal óvatosabbak! - itt először Codyra pillantok, aki úgy érzem, hogy ezúttal túlzásba esett, bár Ashton is néha túlontúl vakmerő volt. Azt a kérést pedig nem mondom ki, de remélem, hogy látják a tekintetemből, hogy azt, ami elhangzott, amit láttak a sárkányok városával kapcsolatban és persze a családomról nem mondhatják el soha senkinek. A titoknak titokban kell maradnia... bármi áron. Végül sietősen távozom, hiszen csomagolnunk kell és távozni a legnagyobb titokban és a leggyorsabban, hogy végül talán már holnap az újságok csupán annyit cikkezzenek majd, hogy a Jennings család nyomtalanul eltűnt.
//Ahh nagyon tetszett a mese! Szépen felépítetted, a sztori is szuper volt és látszik, hogy mennyi minden van, amin már egy csomószor agyalhattál, hogy összeálljon, vagy már pedzegetted, hogy most bedobhasd. Le a kalappal! Köszönöm a távozási lehetőséget Daphneéknak és az uccsó záró akkordját, szerintem királyra sikerült! //
Cody szavaira a lány egy kicsit furcsán néz, egészen pontosan a "jelenben" részre. Hiszen a jelen nagyon is szubjektív egy ilyen helyen, egyáltalán nem biztos, hogy az idővonal azon pontján bukkan majd ki, amire a gyógyító számít. A világ a látomásban egyértelműen hasonlít arra, ahol Ivor hajdanán hátrahagyta, ahol végül elérte a vég, ha éppen ugyanoda fog visszatérni lehet, hogy csak tovább megy a történet... ami Lillnek a jelen, Cody-nak már múlt.
A nimfa nagyot nyel, látszik rajta, hogy az ellenkezése tényleg abból gyökerezik, hogy kevés esélyt lát magának, nem feltétlen abból, hogy Ashtont hazugnak akarná beállítani. Ő kimarad a látomásból, szóval erőteljesen nem érti az egészet, de az az igazság, hogy nincs hova rohannia így csak vár és amikor megjelennek a kapuk és a sajátja mögött ismerős tájat lát, meglódul. Még vet egy pillantást vissza Ashtonra és végül egy gyors mozdulattal dob felé valamit. Nem kell megijedni, nem egy rejtett fegyver, egy kitűző a jellegzetes Grindelwald jelvénnyé vált Halál ereklyéinek szimbólumával. - Egyszer már megmentettél, ha nem hívsz magaddal biztos, hogy kinyír ez a hely... de meg kell mentenetek még egyszer. Találj meg. - mond ennyit, és bár felnőtt férfiről beszélünk, a hangja nem csak, hogy komoly, de még egy cseppet esdeklő is. Ki tudja, hogy mi fog történni vele a túloldalon, amikor körbe lesz véve Testvériségesekkel és valahogy ki kell dumálnia magát hogyan is élte túl, miközben a társait elemésztette a Semmi.
Diego felveti, hogy eldobják a zidárt és itt hagyják elpusztulni, de Ashton és Daphne is inkább megtartaná, hogy fegyverként használják vagy biztosra menjenek az elpusztításával a későbbiekben. A kérdés persze felvetül, mi van azzal, hogy a nagy hatalmú tárgyakat végül még is mindenki megtartja, mi volt azzal, hogy jobb lenne megtörni a végtelen körforgást? Lill elfogadja Daphne segítségét, ki tudja mikor járt egyáltalán utoljára szabadon és mielőtt behátrálna a hasadásba magamögött még utoljára újra hálásan biccent, a tekintete még el is homályosodik az elérzékenyültségtől. - Siessetek. Nekem kell átlépnem utoljára, ahogy eltűnök, minden eltűnik. - mondja a nőnek, elengedi a kezet, ami támogatta és abban a pillanatban, hogy mindenki átért a hőseink oldalán, ő is eltűnik.
Epilógus
Habár egy órát biztosan eltöltöttek azon a helyen, ahol voltak, még is ahogy elözönlik őket a sárkányharcosok meglepetten, a vezető, akiről ezen a ponton már nyilvánvalóvá válik, hogy Ashton nagyanyja elmondja nekik, hogy csak pillanatok teltek el itt. Annyit érzékeltek, hogy a főtéri kapu bezárult, aztán már jöttek is az új hasadáson vissza. Cody-hoz azonnal odarohan egy itteni gyógyító, felnyalábolják és első körben elviszik a saját Gyengélkedőjükre, bár ezen a ponton még mindig nagy a biztonság és még ájultan és kap maga mellé egy őrt, ha magához tér akkor se csámborogjon. A csapat tehát összegyűjtötte a Láthatatlannátévő köpenyt, a Feltámadás kövét, a Zidárt, a Halál ereklyéi kitűzőt (amiről Ashton a relikviamester képességével megtudja, hogy egy kulcs vélhetően egy Testvériségi főhadiszállásra), és az emlékes fiolát. Természetesen elvárják, hogy valamilyen információval azért szolgáljanak, hogy hogyan és miért tértek vissza éppen ide, mi történt a kapukkal, de cserébe megvendégelik őket és felajánlják a legmagasabb üvegtorony tetején lévő Merengőjüket. Nyilvánvalóan úgy, hogy a város vezetője, a szőke sárkánynő is jelen lehessen, ebben nincsen beleszólásuk. Mire ide ér a történet már Cody is magához tér, bár kimerült, kérvényezheti, hogy csatlakozzon a többiekhez és lássák az emléket.
Az emlék: Daphne-nak azonnal egyértelmű lesz, hogy mit lát, a Troofin házat, ami elméletben rengeteg védelmibűbájjal van felszerelve és ahova a kisbabájukkal költöztek Gerarddal a szörnyűségek után. Tényleg nincsenek a határokon belül, de figyelnek, és az egyikük annak tűnik, aki a szörnyű varázslatot kántálta, amivel Grindelwald elszívta Hannah erejét és megfiatalodott. Egy kis vágás és ezúttal beszélgetni is kezdenek. - Amit elkezdtünk be kell fejeznünk. A gyermeknek meg kell halnia, nem fogunk addig nyugodni, míg Grindelwald magába nem szippantotta minden erejét. Hozzá tartozik. Nincs visszaút. - hangzanak a szavak, amik mindenkiben hideglelést okoznak, de főként az anyában, aki ilyen traumatikus körülmények között szülte meg és veszítette el majdnem azonnal, miközben még Shanna is belehalt a megmentésükbe. Habár a sárkányok leszögezték, hogy nem fognak belefolyni a háborújukba, akkor is nemrég vesztette el a második lányát a nő, így nem kell eltelnie többnek egy percnél, hogy végül Daphne-nak és a családjának menedéket ajánljon, akár az ereklyékkel együtt. Ennél a városnál biztonságosabb hely az egész világon nem létezik - legalább is így vallják.
Végül ahogy jöttek, úgy mennek, a Szárnyas vadkanba repíti őket vissza a zsupszkulcs miután természetesen mindenkit megeskedtek, hogy soha, soha nem beszélnek a sárkányok városáról, a saját érdekük is, ha az lesz a búvóhelye az ereklyéknek és a kicsi Hannah-nak. Cody-nak határozottan szüksége van még egy-két éjszakára a Gyengélkedőn, csoda, hogy a látomásra sikerült magához téríteni, de szerencsére mindenki más nagyon könnyen megúszta a kalandot. Hogy mi következik ezután? Ez még a jövő zenéje...
// Köszönöm szépen a részvételt, remélem tetszett, a végére sajnos nagyon meghosszabbodtak a hozzászólásaim, ahogy bogozgattam a gordiuszi csomómat. <3
Ashton és a Griffendél kardja: A párbajban magába szívott képesség miatt kitalálhatsz egy víz-jég képességet, akár azt, hogy a kard megfagyasztja amihez hozzáütközik, hogy meggyengítse, áttörje, akár mást, az ötleteket majd írd le és megbeszéljük.
A jutalmakkal pedig kicsit később érkezem majd! //
Volt egy időszak, amikor nagyon gyakran volt alvás paralízisem, de ez most azért kicsit más és szerencsére halálra sem rémülök tőle, bár határozottan meglep, hogy bele kerülök az álomképbe. - Ha lesz rá lehetőséged… a jelenben keresd Ivort… - mondok csak ennyit és egy biccentést ejtek meg elköszönés gyanánt magam is. Ez után pedig voltaképp elsötétül minden nálam.
Diego a zidar megpendítésével megindítja a folyamatot viszont mielőtt átlépne a járaton, Daphne-ra néz - Ez a hely úgy is megsemmisül. Én ezt itt hagynám. - és igazából talán nem is vár megerősítésre a nőtől, de hangot adott a gondolatnak, hogy ha esetleg az auror másképp gondolja, megakadályozhassa. Ha nem kap semmiféle ellenállást, akkor egyszerűen a széthulló térbe vissza lendíti a hangszert. Az Őshazába vissza érve, a történtek után határozottan feléled benne valami és kezdi megérteni az anyja mit akar tőle. És kezdi látni, hogy ha azt az utat választja, akkor lényegében minden jövőkép és álmodozás megszűnik számára ami a bandához kötötte eddig. Tudja, hogy döntést kell hoznia és tudja, hogy ez a döntés sok mindent fog romba dönteni. Nem igazán tetszik neki a gondolat, hogy ne mondjanak el mindent, de jelenleg hallgat Daphnera. Valahol úgy van vele, hogy úgy is fog még erre járni….
- Félreértesz. Csak annyit mondtam, hogy mások hibájáért nem tudok felelősséget vállalni. Az, hogy valaki csak hiteget, manipulál, csábít.. Nos én nem ez vagyok. Én magam is csak azt tudom közvetíteni, amiben hiszek. Azt, hogy van még remény, hogy mindannyian békében éljünk, hogy találjunk megoldást, amiben neked is van helyed, és szereped. . - Engem most nem érdekel a nehéz természetes, és az esetleges provokáció. Végre, hosszú idő úgy érzem, hogy van mit tennem, van kiért élnem, s ebbe most beletartozik a nimfa is. Nem szándékoztam legyőzni, megalázni, viszont a hirtelen támadt ötlet úgy fest - bár kétkedéssel párosul - célba ért. Még mindig bizonytalankodik, de azt hiszem ez érthető, hiteltelenné is vált volna minden korábbi döntése egy azonnali pálfordulás nyomán. - Nem én hozom ezeket a döntéseket, és hidd el, bár a kard a fegyverem, első sorban a tárgyalásban hiszek. - Ami igaz is, a lovagiasság sokszor nem a csatamezőn vagy a sárkány torka előtt dől el. Olykor bizony elég csupán a gesztus is, hogy megvédjünk valakit, kiálljunk másokért. Viszont az idő most nem alkalmas a közhelyek puffogtatásán túl a mélyebb beszélgetésre, mert Diego pengeti a hárfaszerű ereklyét, s amikor karba kapom Codyt, én is ott vagyok valami furcsa álomvilágban, amelyről eddig csak sejtettem, hogy a hadnagy végső kenetként használja. Feloldozásként, megnyugtatásul. Nem akarok beleszólni a jelenés elköszönésébe, hiszen eddig Ms. Jennings tartotta szóval, de amikor így valaki bocsánatot kér, úgy érzem, nem ő a hibás. Valaki felhasználta az erelyét, tehát én nem hibáztathatom. Cody súlya szinte semmi, s most nem vagyunk abban a helyzetben, hogy élesztgessem. Nem tudom azt sem, hogy a nimfa tud-e velünk jönni, hiszen a kapukat mi aktiváltuk, viszont így, hogy megmarad az élete, nem sérült meg, tényleg esélye van a jövőben máshogyan dönteni. Ha Daphne előre enged minket, akkor Codyval a karomban már megyek is, aztán a nimfára bízom, hogy próbálkozik-e velünk jönni. Az angyali teremtményt még utoljára megcsodálom, hogy aztán átlépjek a sárkányvárosba. Lehet, hogy eleve meg kéne keresnem azt, aki a nagyanyámnak tűnt, de Daphne mellé lépek, hiszen át kell beszélnünk a történteket. - Én azt mondom, hogy ez így több mint siker! Köszönjük a támogatásodat hölgyem. Ha úgy hozza a helyzet, hogy szembe kell szállni vele, számíthatsz rám, és most már Griffendél kardjára is. - Ez most csupán afféle megjegyzés, nem teszem le Codyt a földre, hátha a sárkányok ismét ránk találnak, és tudnak némi éltető gyógyítással segíteni, hogy magához térjen a medimágus.
Különös ez a kettős helyzet itt és ott is lenni egyszerre lényegében, de a legnagyobb meglepetésemre elég jól viselem, pedig ilyesmit még nem csináltam sosem. Nem is voltam benne biztos, hogy egyáltalán lehetséges-e, de most már legalább tudom, hogy igen. Halkan sóhajtok egyet, amikor majdhogynem bocsánatot kér, pedig nem tehet arról, hogy megtörténtek dolgok, amiket rajta keresztül tudtak véghezvinni, hiszen mindvégig itt volt rab, már ki tudja, hogy mi óta. - Igazán nem tehetsz róla, kényszerítettek és.. rettenetes lehetett itt. - felelek csendesen, mert hát a kinti érzékelésem bizony jelzi, hogy a hely körülöttünk lassan tényleg végleg összeomlik, így hát le kell válsztani magunkat nem sokkal Ashton csatlakozása után erről az emlékről, gondolati világról és visszatérni a jelenbe, amikor megnyílnak a kapuk, amiken már visszatérhetünk a kiindulási pontra. Az alakot, akit Ashton magunk mellé állított meghagyom neki, én csupán odabiccentek és ha kell, akkor segítek Lillnek fizikailag eljutni a kapuhoz. Bár kapott most Codytól egy adag adrenalin löketet, de a jó ég tudja mennyire áll a lábán. - Köszönjük! - mondom még ki mielőtt a saját kapunkhoz lépnék. Kettő meg van és azt hiszem ez is bőven több, mint amit megtehettünk, főleg hogy ott a zidár, plusz az emlék is, amit elhoztunk és még nem tudjuk, hogy vajon miről is szól. Amikor tehát mind megtették, igyekszem utolsóként maradni és lépni át a kapun, lévén mégis csak csupa civil jött velem. Az utolsó pillantásommal még figyelem Lil eltűnő alakját is és remélem, hogy tényleg hazatér és ha túl nem is élheti, ami vele történt, de legalább nyugodt körülmények között érheti el a vég.
A sárkányvárosban kibukkanva persze nem tudhatjuk, hogy mi vár ránk és őszintén szólva én azért még mindig nem bízom bennük maradéktalanul ahhoz, hogy megosszak mindent arról, ami történt. Amennyiben tudom a tekintetemmel ezt sugallom a többieknek is, hogy bizony részletes beszámolót ne adjunk csak úgy, végtére is arról volt szó, hogy nem akarnak beleavatkozni a dolgokba. Már csak azon morfondírozom, hogy vajon mihez kezdjünk a kővel és a palásstal, vajon hová rejthetjük el, vagy hogyan semmisíthetjük meg őket, hogy újra nem lophassák el. Plusz mielőbb találni szándékozom egy Merengőt, hogy kiderüljön mit rejt az emlék, amit találtunk.
- Köszönöm. Talán most... talán veletek vége lesz ennek a pokolnak... - mondja a szőke lány, amikor Daphne együttérzésből azt mondja sajnálja, egyértelműen végtelenségnek tűnt neki, mióta kínozták, mágikus elemnek használták. Minél több erő áramlik át hozzá Cody-ból annál több remény csillan meg a szemében, ki tudja, hogy mennyi ideje először van reális esélye a szabadulásának. Persze tekintve, hogy nem emberi lény, ki tudja, hogy hosszú távon is megmarad-e a löket vagy csak afféle mágikus adrenalin élénkíti most fel. A látomás megmarad, még akkor is, amikor Daphne a valóságra tekint és Lill ott is felnyitja a szemét, mintha párhuzamosan léteznének itt is, ott is, ráadásul a kapcsolat Cody-val őt is bevonja. A fizikális világban már teljesen elgyengülve afféle paralízist él meg, se nem tud mozogni, se nem tud beszélni, ám itt ebben az idegen, gyönyörű világban, ami vélhetően a lány elméjében létezik, talán még van néhány másodperce. Így hát ezen a ponton már hárman állnak ott.
- Most akkor csak elhitetted velem, vagy tényleg van számomra remény? - kérdez vissza, igen nehéz természete van, bár lehet, hogy csak azért, mert a másik oldalról érkezett és éppen elárulja az évtized legerősebb sötét varázslóját és a szakadozó falak mögött szó szerint nincsen semmi, csak halál. - Akkor legyenek szabályok arra, hogyan tanuljanak rólunk és mi tanuljunk róluk, én se akarok háborút és halált. Csak igazi életet. - válaszolja, és itt megvillan, hogy jócskán van benne jóindulat és tisztesség, csak nagyon elkanyarodott a rossz irányba az élete. Ashton egyértelműen látja az omladozó helyszínen, hogy nem lenne hova kitörnie, egy tér és idő nélküli zsebdimenzióban vannak, ha elpusztul fizikai építmény, ha már csak a sötétség veszi őket körbe, akkor ők maguk is meghalnak, illetve megszűnnek létezni. Ahogy Ashton megérinti Cody-t, hogy felsegítse, akkor ő is bekerül az szép, másvilági rétre, ahol már egy életteltelibb Lill-t lát, aki így, a szálak nélkül, habár nincsen szárnya, de újra fájdalmasan Vanessára emlékezteti. Négyen állnak tehát odabent, de egyszerre mindannyian - talán kivéve Cody-t - érzékelik a valóságot is. - Sajnálok mindent, amit rajtam keresztül követtek el, soha nem akartam ezt az életet, ha ezt lehet életnek nevezni. Soha nem fogom elfeledni, hogy miattatok sikerülhet hazatérnem... apám már biztosan vár... - mosolyodik el kicsit.
Amikor Diego megpengeti a varázstárgyat abból pulzálva szakad fel a mágia és az energia egyenesen Lill-t célozza meg. A szálak, amik ezernyi ajtóhoz vezettek minden világva elkezdenek elpattanni gitárhúrszerű pengő hangon. A hangzavar egyszerre afféle mennyei hárfajáték és fülsiketítő, fájdalmas káosz. A lány felsóhajt, nagyon mélyen, nagyon hosszan, a jobb kezével int jobbra, ahol egy hasadás nyílik elegáns ajtó nélkül, majd a bal kezével balra ugyanezt, míg a háta mögött kinyílik egy harmadik. A jobb Draconisba vezet, nem pont a főtér közepére, de egyértelműen az üvegvárosba, a bal oda, ahol a nimfa belépett először, a háta mögött pedig az
a világ van, ahonnan elragadták. Az alakja egészen aranyosan felragyog miközben létrehozza az utolsó járatokat és ezen a ponton a mentális kapcsolat mindenkivel megszakad, Cody-val is. A fiú ezen a ponton végleg elájul, de Ashton már tartja, így nincsen nagyobb veszélyben, mint bárki más. A hely körülöttük elkezd dezintegrálódni, pillanatokon belül már nagyrészt csak halált ígérő sötétség veszi őket körbe, szó szerint nincs választásuk, mint menekülni. Ahogy Lill is tartja a kapukat ameddig csak lehetséges, de elkezd hátrálni, hogy az utolsó pillanatban ő is hazatérjen, ki tudja hány év, évtized, évszázadnak érzett szenvedés után.
// Hát ez az idő is eljött, a következő hozzászólásom lesz a záró+epilógus. <3
Határidő: március 3. Utolsó mesélő HSZ: március 4. //
Azt nem mondom, hogy száz százalékosan tudom mire vállalkoztam, de azt tudom, hogy az életerő megosztás a véren keresztül mint közvetítő anyagon át, annak aki ad, elég megterhelő. De azt is tudom, hogy nem halálos és nem is végleges, fel lehet belőle épülni. A folyamatot nem tudnám sötétnek tekinteni, lévén annyit vesz el, amennyi szükséges, az ájulásommal pedig az egész amúgy is megszakadna. Hiába a vér a közvetítő anyag és az elgyengülés, nem tudnám olyasminek tekinteni, mint mondjuk azt a fajta életerő szipolyozást, mint amit Grindelwald művelt velünk akaratunk ellenére és tudtunkon kívül. És nos igen, a csapat felé is meg van annyi bizalmam, hogy nem hagynának hátra azzal, hogy “papírnehezéket nem cipelünk…” Akkor is igyekszem bízni, talán kissé naivan, ha az események közepén kipattant egy elég feszült beszélgetés a “szükséges veszteségekről”. A látásom és a hangok kezdenek eltűnni és az érintés és tér érzékelésem is kezd tompább lenni. A szemeim szorosan zárva és azért akad egy kellemetlen grimasz arcomon. Épp csak nem rogynak össze a lábaim így amikor Daphne végül leválaszt, ha képes lennék rá biztosan megköszönném, ahogy Ashton felnyalábolását is. Ha eléggé magamnál lennék talán még azon is elkezdenék kissé kótyagosan tréfálkozni, hogy és akkor most melyik küszöbön fog átvinni Griffendél lovagja..?
Diego elő szedi az ereklyét és ahogy végig néz rajta, a szemében tisztet és iszony kettőse csillan fel miután Daphne megosztja újra hogy vélhetőleg mire is való és hogyan használható. Kézbe fogja ahogy a basszusgitárját szokta próbákon és kiürítve a gondolatait Lillre koncentrál, a szálakra hogy elengedjék a lányt, vagy épp ő engedje el őket, aztán pedig az otthon gondolatára koncentrál, bár ez számára valamiért határozottan inkább Draconis. Önkénytelenül is az őshaza elevenedik meg előtte. De hát, végülis az volt az, ahol beléptek ebbe a térbe….
Nem igazán értem a keserű felcsattanást, ezért kissé magasba is emelem a tenyereimet, mint aki megadja magát. - Ő csak azért névtelen, mert nem én voltam az, aki elhitette vele, hogy van még számára remény. Na és persze én még nem olyan régen keveredtem ebbe az egészbe. - Vallom be, mert szép és jó, hogy a kard így megmutatta magát nekem, viszont eddig magányos farkas voltam, aki sárkányok ellen fordulva menti meg a hölgyeket, Frankie amolyan mesebelinek írta ezt le, s talán igaza is van. Most azonban nagyon is az utca emberéért harcolok, aki csak szabad akar lenni, nem titok között élni. - Azért kellenek a szabályok, mert a muglik félnek attól, amit nem ismernek, elindulna a diszkriniáció, háborúk, hogy ki és miért nem született varázslónak. Mindegy, van még időd átgondolni ezt az álláspontot is. - Foglalom össze első sorban a saját álláspontomat, azonban a pálcánál bólintok. Nyilván a bodzafa pálca egy sötét mágus kezében legyőzhetetlen fegyver, és persze a sors iróniája, hogy az maradt utoljára. Nem hiszem, hogy így, hogy az exigazgató kómában van, bárki szemtől szembe állná a sarat Grindelwald ellenében. Amikor az agonizáló, a végét járó lányra vetem a pillantásomat, el is kapom, annyira szörnyű így látni valakit, még akkor is, ha a hadnagy derekasan próbálkozik feladni az utolsó kenetet, vagy a sztárgyógyító megpróbálja a lehetetlent. Nem is tudom, hogy én mit tehetnék, kissé tehetetlennek érzem magamat, hiszen a nimfát faggatva nem jutok előre, az ősi kard most lustán pihen a tenyeremben, csakis a lánytól remélhetünk valami útmutatást. Vajon át kéne változnom sárkánnyá, hogy a rohamosan összeomló folyosótengerről elreptessek mindenkit? Félő, hogy még repülni sem tudnék, nem vagyok ebben gyakorlott. Vagy az egész úgyis ösztönösen jönne? Most még nem kockáztatok, maximum a végső esetben. Belepillanthatnék a jövőbe, de már az is kellően fáraszt. Végül a lassan összecsukló Cody mellé lépek, eltéve a kardot a hüvelyébe, s felnyalábolom a gyógyítót. - Fordul a kocka, most én segítek neked. - Biccentek Daphne-nek, hogy ha bármilyen kapu nyílna, vagy mehetünk valamerre, részemről rendben, hozom Codyt.
Nem vagyok gyógyító és ha jól sejtem már nincs remény számára, ezért maximum csak megkönnyíteni tudom a távozást. Rettenetes belegondolni, hogy ezek az emberek gyakorlatilag bármire képesek, bárkit beáldoznának a nagyobb jó érdekében. Nem létezik, hogy a Testvériség minden tagja tud ezekről a tettekről és mindegyikük el is fogadja. Gondolom elég sokan a mai napig szemfedővel élnek, vagy szándékosan szemethunynak, vagy tényleg nem tudnak bizonyos dolgokról. Nem tudom most igazán másra figyelni, hogy Ashton mit beszél az átala velünk hozott alakkal, aki felé persze nem sok bizodalmam van annak ellenére, hogy én bizony igen jól ismerek olyat, aki afféle kiugrott Testvériségi tag, nem is egyet. Most mégis a legfontosabb ez a kettős érzés, mintha egy kellemes, békés, ám különös helyen lennék, mellette viszont itt is és tudom, hogy közen körülöttünk omlik össze minden. Mégis muszáj nyugalmat erőltetni magamra, hogy koncentrálni tudjak. - Nagyon sajnálom, hogy ezt kellett átélned. Ilyet igazán senkinek sem szabadna, főleg mások önös érdekei miatt. - mondom, bár tudom, hogy most igazán nincs itt az ideje, hogy mondhatni megpróbáljak mások miatt bocsánatot kérni, hiszen nem én tettem ezt, nem is akarnék sosem. Valószínűleg azért érzékelem, hogy Cody segít és a hely valamennyire javulni kezd, de az előbbi sérülések után sejtem, hogy ez a fiúnak se tehet túlságosan jót. - Meg kell próbálnunk, ha a zidár segít, mindenki hazamehet. - bár az agyam hátsó szegletében még ott motoszkál a gondolat, hogy mégis csak megpróbálhatnánk megszerezni a pálcát, de milyen áron? Lil itt halna meg egyedül, kínok között, Cody pedig ki tudja, hogy mennyire gyengülne le, ha tovább próbálná tartani benne az életerőt. Elpakolom hát ezt a gondolatot jó mélyre és nem foglalkozom vele többet, inkább kiszakadok a jelenésből, bár a lánynak, ha képes vagyok még tartom az álmot, hogy kényelmesebb legyen neki ez az állapot. Aztán viszont Diegohoz fordulok, hiszen nála van a hangszer. - A zidár bármire képes, ha megpendíted és Lilre koncentrálsz képes lehet minket és önmagát is eltűntetni innen, hazaküldeni mielőtt az egész hely megsemmisül. - magyarázom el Diegonak, de nem mozdulok el a lány mellől, tartom a fizikai kontaktust, hogy az elméjében maradhassak, ha így megosztva képes vagyok rá. Diegonak adom hát ki a feladatot, hiszen nála a hangszer, közben pedig ha látom, hogy Cody lassan falfehér, akkor leveszem a kezét Lilről, hogy hagyja abba, amit csinál, mert neki már úgyis vége és ideje eltűnnünk innen.
Amikor Ahston kisszakérdez a Testvériségis nimfa szinte gúnyosan, feladóan felnevet. - Látod, ennyi lesz belőlem is, valami névtelen meghurcolható alak. - válaszolja csak, fogat csikorgatva, de az az igazság, hogy arra nem áll készen, hogy meghaljon Grindelwaldért, így még is követi őket, bár erősen bizonytalan, hogy tényleg van-e esélye új életet kezdeni. Daphne ahogy körbenéz nem csak más bolygóra, lehet, hogy más időre, térre, univerzumra vezető utakat sejt. Azzal eddig is tisztában volt, hogy Vanessa , Alistair, Amara, Ivor, mind megjártak más-más világokat, univerzumokat vagy időket és lehetnek mások is. Kicsit hasonlít a terem a viking mitológiára, ugyanis ahhoz hasonlóan kilenc irány van (abban kilenc világ), de ki tudja hogy van-e más összecsengés. A pajzs "dugasz" létrejön a járatban, ahol bekúsztak, de egyelőre senki se dübörög rajta, viszont a helyszín továbbra is omladozik, egyre több sötét, energiát és életet kiszipolyozó "semmire" nyitva ablakot az omlás mögött. Cody-t a bólintér kicsit összekapja és a stimula segít abban, hogy jobban koncentráljon az ébrenlétre és ne szédelegjen annyira. A vérpótlót felhajtja és megállítja a familiárist, mielőtt teljesen eltűnnének a felületi sebek, ami kicsit meglepő a familiárisnak és vélhetően a társainak is.
Daphne képes előidézni egy helyet a lány gondolatfoszlányai alapján, egy egészen békés világról, talán arról, ahol utoljára élt, talán arról, ahol legboldogabb volt. Miközben a tudata összekapcsolódik vele szinte egyszerre látja magát vele a jelenésben és a valóságban is, ami persze elképesztően sok koncentrációt igényel és egészen egyedülálló. - Nem tudom, hogy képes vagyok-e bármiben is segíteni nektek, túlságosan gyenge vagyok. Lehet, hogy... lehet, hogy velem fog elpusztulni ez a hely és vele együtt ti is mindannyian. Úgy sajnálom. Soha nem akartam ezt, rab voltam, ki tudja milyen sokáig. Csak vissza akarok jutni, apám már biztosan aggódik, már biztosan visszaért... - elhallgat, így a jelenésben, csak Daphne-val beszélve sokkal érthetőbbek a szavai, bár a valóságban továbbra is hullik szét minden. Egészen addig, míg Cody úgy nem dönt, hogy megpróbálja megosztani az életerejét vele. Fokozatos a változás, de egyértelmű. - A zidár nem csak, hogy rávehet bárkit szinte bármire, de olyanra is képes lehet, amire nem gondolt volna soha. Magamtól képtelen lettem volna létrehozni a helyet, a zidár mondhatni felszabadított egy olyan képességet, amiről nem is tudtam. - mély levegőt vesz, ahogy szívja magába Cody erejét a szeme a látomásban egészen felfénylik, de a valóságban is kitágul és ragyog. - Ha használjátok, megpendítitek felém, akkor talán haza tudok mindenkit vinni oda, ahol eredetileg beléptetek ebbe a térbe. Talán... talán én is hazatérhetek arra a helyre, ahonnan engem elragadtak. Ashtonnak kicsit vonakodva válaszol a nimfa. - Fogalmam sincs... mármint, hogy mi ez a hely és hogyan működik. Annyit tudok, hogy a kapukat használtuk gyors feltűnésre és eltűnésre és hogy a pálca természetesen Grindelwaldnál van, soha nem válik meg tőle. De ez az egész... - elhallgat, és kissé megbámulja a fiatal(nak tűnő) lányt, borzalom van az arcán és nagyon is őszintének tűnik. - Nyilván én se azért csatlakoztam, mert annyira szeretek átkokat lövöldözni, vagy mert támogatnám, hogy... ilyen... nem is tudom pontosan, hogy mi ez, de ezt az egészet. Csak azt akarom, amit majdnem mindenki, szabadon élni, eltörölni a határokat. - mondja, az már más kérdés, hogy ki vált a vezetőjükké és az mit akar igazából elérni. Valószínűleg hosszútávon több infót is tudna adni, csak most a fejük felett lebeg a megsemmisülés és nehezen koncentrál a részletekre. Ezen a ponton egyre feltűnőbb, hogy Lill erősödik, Cody viszont szó szerint kezd elgyengülni, a mágikus vérátömlesztés hiába gyógyító varázslat, igencsak sötétnek tűnik, ha azt nézzük, hogy önmagát áldozza fel. Még magánál van, de alig, ezen már a stimula se segít, amit már el se tudna végezni, beszélni, de még cselekedni se tud, szóval teljesen rábízza magát a társaira és arra, hogy akármi is lesz, magukkal cipelik majd, közel az ájulás.
//Cody következő körben cselekvésképtelen, ha nem hagyja abba, akkor pedig előreláthatóan elájul egy körön belül. Ha bevállalja, akkor Paulo és Diego NJK, szóval bátran irányíthatóak helyette, csak beszéljétek meg chaten.
Határidő: február 25. Kövi mesélői hsz: február 26. (hétfő) //
Egyértelműen meg lesz az eredménye annak, hogy nem figyelek eléggé a familiárisomra, hogy épp csak megkapaszkodott a vállamon és egyáltalán nincs még cselekvőképes állapotban. Az átok végig szánt a hátamon és belém fagy minden szó és gondolat, a levegőm is bent reked, így Daphnenak sem tudok válaszolni az épp csak kimondott feltételezésére. Jó hogy a nyelvemet nem harapom el, és szinte rögtön érzem ahogy csuklik össze a lábam magam alatt. Egy pillanatra olyan erős a fájdalom, és a hírtelen támadt félelem, hogy azon is elgondolkozom hogy a gerincem vajon ép maradt-e, vagy a bordáim..? De legalább Paulo elkap és Diego is jön. Egy pár pillanat kiesik, nagyjából mintha részeg lennék, de aztán magamra találok valamennyire újra miután a terembe érünk végre. És Daphne familiárisa mellém szegődik gyógyítani. Nem mondom, hogy nem remeg a kezem.. És persze feljön bennem egy adag bűntudat, hogy Chrisnek ezúttal nem is írtam hol leszek, az utolsó infója az, hogy Roxmortsban a gyógyító kunyhóban Lio-val tartjuk a frontot.. Ehhez képest esélyesen megint kórházba küldöm magamat. Whiskey odamászik a kis bólintérhez egy rövid ismerkedésre, de inkább csak figyeli mit csinál. A gyógyítós táskámból elő túrok magamnak is egy vérpótló főzetet és le is húzom. Aztán megpróbálom össze szedni magamat, talpra állni újra. Elmormolok magamra egy Stimula-t, hátha jobban magamhoz térek. Daphne familiárisát pedig megállítom a gyógyításban, finoman jelezve, a kis lény felé felmutatva a kezemet, mielőtt teljesen össze zárná a sérülésemet. - Köszönöm kishaver, ennyire megteszi. - a tenyeremet azért nyújtom neki, hogy utána oda léphessek Daphne másik oldalára, vissza eresszem a familiárisát hozzá, aztán Lil mellé pozícionálok, felé fordulok. Nem várom meg a válaszokat a nimfától. Elindítom a gyógyítói folyamatot, ha kell többszörösen neki futok és újra próbálom. Igyekszem ráhangolódni, egy kicsit átszellemülni és lecsillapítani a kétségeket. Viszont innentől nem mondok nagyon semmit, arra koncentrálok, hogy kitartsak ameddig szükséges. A hátamon lévő sérülés maradékát arra használnám, hogy vért nyerjek magamtól, nincs rá kapacitásom, hogy még vagdossam is magamat érte, ha már így alakult, megpróbálom hasznosítani a károkat is…
//Varázserő: 37 Stimula: ösztönző, serkentő varázslat vérpótló főzet: Feltölti a testet vérrel, ha pl. egy sérülés következtében sokat vesztett az illető.
Természetes gyógyító: 7. szint: A vére mágikus vérátömlesztéssel 24 órán belül képes visszahozni az életbe a holtakat. 6. szint: Képes halálos sebeket is begyógyítani, ha az illető még életben van, azonban ehhez a saját életerejéből is áldoznia kell. Nagyon végstádiumban lévő seb esetén akár a gyógyító teljesen le is gyengülhet néhány órára/napra ébreszthetetlen kómába süllyedhet. - tudom, hogy Lil-nek nincs fizikális sérülése és még nem is halt meg, de hátha összességében lesz valamilyen “eredménye” a műveletnek, nem csak visszahatása.
Miközben félfüllel hallom Cody vagy éppen Daphne motyogását a régmúltról, igyekszem elraktározni a hallottakat Lilről vagy éppen a zidárról, tart a harcunk. Végül meglepetten engedem le a kardomat, holott a lovagi lét lényege, hogy valami erkölcsöt adjunk a világnak. A víznimfa esetén talán ez hat, lehet, hogy csak túl lelkesítő vagyok, ám az is felmerülhet, hogy most nem akar meghalni, látványosan veszíteni, s csak időlegesen áll mellénk, hogy legalább kijusson innen. – Hogy kinek? – Kérdezek vissza értetlenül, mert inkább már Codyra figyelek, hogy sürgősen le kell lépnünk. Intek a korábbi ellenfélnek is, hogy lépjen be mellém, szaladjunk, hátat azért még nem fordítok neki teljesen, az a biztos. Mivel azt gondolom, hogy a többiek látták, hogy mi történt, nem fogok magyarázkodni, legfeljebb majd balgának gondolnak, hogy egy ilyen kockázatot futok meg, hogy egy esetleges áruló tart velünk. Valahogy hinnem kell abban, hogy még visszatérhet, rossz eszmék rabja lett, de meggyőzhető. Odasietek Daphne mellé, most már jobban megnézve a rab lányt, aki valóban nagyon Vanessás. Nem csoda, hogy annak idején úgy magával ragadott, mert eszményi lény, de ő azért nem teljesen ugyanaz, akivel egy rövid ideig társak voltunk. Nem állok le a lánnyal beszélgetni, inkább a nimfához fordulok, mert tudom, hogy a másik Vanessa, vagy éppen Lil, ahogyan Cody hívta, nyilvánvalóan szívfájdító emlékeket ébresztene, s különben is, egy lányt szenvedni látni, pocsék érzés lenne. – Na itt az idő. Ha a megváltást választod; hol lehet a harmadik ereklye? Egyáltalán mi a megoldása ennek az egész helynek? Mit tegyünk? – Kérdezem az új szövetségest, fejjel kicsit biccentve Lil felé, hogy nyilván az ő szenvedéseit is oldanánk, ha lehet, Cody nem biztos, hogy bármilyen jó medimágus is, nem tud rá hatni, Daphne hadnagy azért derekasan próbálkozik. A nimfa láthatja a tekintetemből, hogy nyílt, őszinte, a kérdéseim nem kihasználásra irányulnak, állom a szavamat, ő is jöhet velünk, eltörölhetjük a múltját, remélve, hogy nem tett drasztikusan gonosz dolgokat.
Szorult helyzetbe érkezünk, hiszen csak abban reménykedhetünk, hogy ez a lány, aki láthatóan szenved képes valahogy kaput nyitni nekünk, hogy eltűnjünk innen. Megnézem azért a többi átjárót, ha a miénk volt a Föld, akkor a többi másik bolygóra vezet? Persze nem lenne sok értelme, hogy teljesen más világba kerüljünk, ahol talán még lélegezni sem tudunk, bár ha random átdobnánk az ereklyéket az egyiken, legalább Grindelwaldnak nem lenne könnyű dolga megtalálni... Egyelőre viszont a jelenlegi helyzetre fókuszálok, a kishavert Cody mellé helyezem, hogy gyógyítani kezdje, én magam pedig egy erősebb pajzsot idézek a járathoz, amin útjöttünk, hogy ha utol is érnek ne legyen olyan könnyű átjönni rajta. Aztán azért mégis csak felkapom a fejemet arra, amit Cody előzőleg mondott, amikor előkerül a zidár. Bárkit rávehet bármire... - Akár Grindelwaldot is, hogy odaadja önként a pálcát... - motyogom szinte csak magamnak, de azért hallhatóan és talán egy kis kérdő éllel a hangomban. Az erős varázsló vajon nem lenne képes ellenállni a hangszernek? No meg, ha közben jönnek vele egy csomóan, akkor már nehezebb a dolgunk, bár ha van annyira elvakult, hogy úgy gondolja nem kell mellé több tucat támogató, hanem egyedül is ellátja a bajunkat... Egyelőre nem megyek bele jobban a dologba, de mégis ott motszkál a gondolat az agyam hátsó szegletében. Vajon érdemes lenne megpróbálni azt az "all in"-t, vagy ne akarjunk túl sokat, ha már két ereklyét megszereztünk? Végül inkább a lányhoz lépek és megpróbálom magamra irányítani a tekintetét. - Mit tegyünk? Hogyan tudunk kölcsönösen segíteni egymásnak? - ha lenne efféle képességem, akkor megpróbálnám elvenni, vagy enyhíteni a kínjait, de erre nem vagyok képes, maximum megpróbálhatom mentesíteni attól, hogy beszélnie kelljen, netán az utolsó perceire azt láttatni vele, mintha egy kellemes helyen lenne, esetleg ott, ahonnan elragadták, ahol a legjobban szeretett lenni, hogy békésebb halála legyen a kínok közti elpusztulás helyett.
//Legilimentor IV.: IV. Torzítás: Képes egy, vagy kisebb csoportnyi célszeméllyel azt láttatni, amit akar, ezzel akár láthatatlanná téve magát és/vagy társait rövid időre.
Plusz ugye elmeolvas, ha a lánynak ezzel nem okoz plusz fájdalmat.//
Daphne biztonságosan halad abba az irányba, amerre Cody magyarázott, a pajzsáról lecsúszik minden csóva, ami összevissza süvít mellettük a levegőben. Diego is pajzsot idéz és végül visszafordul, főleg, amikor látja, hogy Cody egy kicsit bajba kerül. Whiskey ugyanis erősen kótyagos, nem tud képességet használni azonnal, így amikor Cody istápolja Paulot, és elkezdi felkanalazni és gyógyítani is, beszélni is, szó szerint esélye sincsen még védekezéssel is foglalkozni. Majdnem ugyanabban a pillanatban, hogy Paulonak enyhül minden fájdalma és már csak kimerültség marad a korábbi sérülésből, Cody-t kapja el az átok, méghozzá egyenesen hátulról, ahogy fordulna támogatni tovább Paulot. Hirtelen a dinamika megcserélődik, Cody lábát hagyja el az erő a fájdalom miatt és hirtelen a másik támogatja. Diego odaérve felkarolja másik oldalról és hogy beérjék Daphne-t, akinek a familiárisa azonnal elkezd ügyködni a gyógyító sérülésein, de a mély vágás beletelhet még egy kis időbe, ahogy Paulot is több fázisban kellett Cody-nak rendbetennie. Fáj, de tud mozogni, még ha a megerőltetéstől rosszabb is, márpedig nemsokára jön a mászás. Diego pedig vállalja, hogy kezébe vegye a zidárt, ha Ashton beéri őket és majd odaadja, bár lehetséges, hogy nem feltétlenül kell bármilyen zenei érzék a varázstárgy használatához.
Ashton nem marad le sokáig, a párbaj tovább halad, a pengéik csikorogva szinte szikrázva ütközik újra és újra, és Griffendél kardja tagadhatatlanul állja a sarat. Az első felszólításra, csak amiatt, mert erős varázstárgy bukkant ki a "bóvli" koboldkardból. Egyáltalán nem csorbul ki a jeges kardhoz ütközve, sőt, minden összecsapásnál a víznimfa fegyvere gyengül egyre jobban és jobban, míg már egy hajszálra van attól, hogy eltörjön. Amikor látja, hogy már tényleg közeledik a veszte és Ashton még azt is felveti, hogy csatlakozzon, kicsit meglepetten lazul a marka a fegyveren. - Ezt mond annak a nyomorult Ronan Idrissnek, a szerencsétlen halvérű mellétek állt, elárulta a saját ikertestvérét is, kicsapták a Roxfortból és a Minisztérium is jól megkínozta, hogy aztán kidobja a rendszer valami megtűrt selejtes civil státuszba. - válaszolja, nagyon úgy tűnik, hogy ismerte Ronant és Jude-ot, különben miért tudna ilyen részleteket. Látszik rajta, hogy egyébként... egyébként velük tartana, csak fél, hogy ugyanazon fog keresztül menni, mint más Testvériségből kiugrottak, két tűz közé szorult szerencsétlenek. Viszont erősen ösztönzi, hogy elkezd a hely szétomlani és hogy a társa teljesen megkergülten lövöldöz - viszont haladni nem tud, szóval az első kanyar után, ha elindulnak, már hiába -, még felé is, szóval végül a kardja semmivé foszlik és tényleg csatlakozik hozzájuk kissé behúzott nyakkal, bizalmatlanul nézve feléjük.
A folyosó végül szűkül, egészen addig, míg mindenkinek már térden kell haladnia, hogy a másik oldalt kibukkanjanak egy kör alakú teremben, ahol Paulo és Cody járt már. A teremben középen a szőke lány van, a hajából és a testéből haladnak ki a szálak, amik életben tartják az összes átjárót. Nagyon hasonlítanak a vonásai Vanessára, de ilyen közelségből egyértelműen "csak" rokonságban állnak, nem ő az. A teremben körben több járat is van, mindegyik felett különböző ismeretlen nyelveken írás, egyetlen egyet tudnak elolvasni, azt, ahonnan ők érkeztek, egy elképesztően régies rúnaírással Föld van ráírva, ami arra utal, hogy itt vannak az ő világukba vezető ajtók. A lány nagyon rossz állapotban van, szó szerint remeg és rázkódik és ezzel együtt az egész hely is egyre instabilabb, az arcán kövér könnycseppek csorognak le, ahogy már szó szerint haldoklik, erős fájdalmakkal. Először észre se veszi őket, mintha a tekintete fakóbb lenne, mint első látogatásra, mintha szó szerint annyira elhagyta volna az erő, hogy már az érzékei is csődöt mondanak és megvakult. Vélhetően ereje teljében aranyos ragyogással gyönyörű látvány lehetett az egész, de jelenleg természetellenesnek és taszítónak tűnik a kifeszült szenvedése.
// Határidő: február 16. Kövi mesélői hsz: február 17. (szombat) //
Daphne-nak még ledarálom, hogy nagyjából össze foglalva mire bukkantunk és mi lehet a feltételezett megoldás (az egyik) arra, hogy hogyan juthatnánk ki innen. Aztán jön egy jól irányzott rúgás, amit én is megérzek és kissé fájón rándulok össze. De Whiskey hála Merlinnek elég strapabíró kis dög úgyhogy még ki is használja azt, hogy épp a levegőben van és felém vitorlázik el, hogy a vállamra érkezzen. Én pedig gyorsan irányt váltok és intek is Diegonak, hogy ha kibukkant a köpeny alól annyira, hogy lássam merre van, ha nem látom akkor szóban szólok neki, hogy jöjjön velem. Whiskey aktiválja a pajzsot és mágikus védelmet miközben Paulo-hoz sietünk, hogy össze szedjük és két oldalról megtámogassuk. Mindezt úgy, hogy közben Ashton a víznimfával küzd és véd lényegében minket. Én pedig már menet közben próbálom helyre tenni, ezúttal már ténylegesen gyógyítani is egy újabb varázslattal Paulo vágott sebeit. És amint oda sodródunk újra Daphne-hoz megpróbálok válaszolni a kérdésére. Vagyok olyan szerencsés és azt hiszem tettem is érte, hogy azt merjem mondani a gyógyítás a véremben van mára már, így esélyesen az kevésbé terhel meg hogy közben beszéljek is valami teljesen másról. Bár esélyesen minden vágásnál, hogy teljes értékű legyen, újra kellhet idéznem a varázslatot, így azért lesznek megszakítások a válaszomban, de még az előtt be akarom fejezni, hogy a járatban oda keverednénk, ahol másznunk kell. De persze igyekszem minél gyorsabban elmondani, hogy miről van szó.. - A lány… Ivor legidősebb lánya, akiről úgy tudta, hogy meghalt. Lill képes átjárókat nyitni szabadon. Haza tudna valószínűleg juttatni minket. - azért közben ha úgy látom is, hogy végeztem még megkérdezem Paulot, hogy fáj-e még valahol? Ha igen, akkor nyilván folytatom a gyógyítását, ha nem, akkor a kezébe adok egy adag vérpótló főzetet, hogy húzza le. - Azt mondta a zidar félelmetesen nagy erejű ereklye. Bárkit rá lehetne venni vele bármire. - itt azért Diegora pillantok, hiszen ő a gitár-hiro.. Valószínűleg rajta kívül más nem ért ilyesmihez közülünk. - A szálak olyanok, mint a húrok, ha megpendíted őket hangot is adnak, szóval… gondolom a zidarra is reagálnának.. De ennél többet nem tudtam kilogikázni. - csóválom meg a fejemet. Aztán Ashtonra szalad a tekintetem és a nimfára. őszinte jó érzés telít el, amikor lényegében béke jobbot ajánl az ellenfelének, lényegében függetlenül attól, hogy a másik hogyan fog erre reagálni. De aztán a lebegős nőci neki áll varázsolgatni és mindenfelé repked a kaszabolás. Bennem pedig megfagy a vér - A szálak…! - motyogom önkénytelenül. Persze nem dermedek le, sokkal inkább rohadtul mehetnékem támad! Engem elvileg véd a familiárisom, valamennyire-talán, így Ashton és a víznimfa, és a lebegő átkozódó közé idézek egy pajzsvarázslatot. Diego talán megpróbálkozhatna egy Immobilussal, vagy sóbálvány átokkal, de egy levegőben kapálózó ember annyira nem egyszerű “célpont”. Viszont ahogy a kaszaboló átkok röpködnek még oda is szólok Ashtonnak és a nimfának - Mennünk kell! Gyertek! - ha a varázslatok eltalálnak véletlenül egy vagy akár több szálat is… Nekünk nagyon annyi! Szerencse, hogy a falakra nem figyelek épp.. Remélhetőleg sikerül elpucolnunk mindannyiunknak, aztán újra jöhet a toldozás foltozás. Már ha persze vagyok olyan állapotban én is, hogy ezt kivitelezni tudjam. Ha a víznimfa velünk jött, természetesen őt sem hagyom ki a sorból. Mindannyiunkra szükség lesz esélyesen most. És talán még jól is jöhet valaki észjárása a “másik oldalról”.
//20 - 6 = 14
Cody L. Mortimer carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
Fél füllel hallgatom Cody magyarázatát a lányról, aki egymaga kulcs, és menekülőút is egyben, de engem nem az eszemért fizetnek, hanem azért, hogy én legyek a megmentő. Frankie most biztos nem értené a dolgot, hogy miért nem magamat mentem, de ő már elképzelni sem tudna itt, miért nem bulizok inkább. Talán azért, mert ha mindenki így gondolkozna, akkor hagyhatnánk a világot káoszba süllyedni. Természetesen megértem az ő álláspontját is, nem vagyunk egyformák, de pont a különböző stílusunk miatt kezdünk barátkozni, egészen jó hatással van rám. Most azonban a fegyvereké a szerep, azt várom, hogy a koboldkarddal szépen összecseng a másik, ennél azonban sokkal váratlanabb dolog történik. Elsőre majdnem elengedem a markolatot, hogy ne szakadjon bele a kezem, de a penge a repedés mentén nem csak lemállik, szétesik, alól egy másik fémdarab tűnik fel. – Mi.. a jó… ég ez..? – Kérdezek összenézve az ellenfelemmel, aki szintén le fagyva, de aztán két kézre fogva kicsit megrázom a kardot, hogy leessen róla a maradék plusz réteg. Lendítek vele egy párat, próbaképpen megsuhintom, és kezdem elhinni, hogy ez tényleg az, aminek látszik. Bosszankodhatnék, hogy akkor az egész vagyonom ráment a kobold munkára, ami nyilván átverés volt, de hogy kerül hozzám ez a legendás kard? Griffendéles vagyok, az tény, de manapság nem éppen hősies, ehhez képest a kard megmutatta magát nekem, engedelmesen simul a tenyerembe. – Azt hiszem, ez eldőlt, feladod? – Az illető viszont továbbra is támad, ez aztán tényleg bátor. Hagyom, hogy a kard vezessen, a saját stílusomat kicsit hátrébb léptetem, mert tudom, hogy ha eggyé válok a pengével, akkor abból csak jó sülhet ki. Sebesíteni, lefegyverezni akarok, és mivel Paolot már Cody elrángatta, a többiek után sietni. De ezt csak akkor tehetem meg, ha hátat tudok fordítani. – Gyere velünk, soha nem késő megtérni! – A párbaj közben elvileg nem sok értelme lenne beszélni, de mint tudjuk, ez mindig is így volt, esélyt ad arra, hogy ne csak fizikai, pszichikai csatát is vívjunk.
//Szerencse: 10 - 20=-10
Ashton P. Blake carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
Az események gyorsan pörögnek és most nincs idő igazán sokat latolgatni, átgondolni, így amikor Cody szól megállítom Diegot, hogy még se vágjuk el a szálat, pedig mennyivel könnyebb lenne, ha nem jönne még három ellenfél, így is elég zűrös már a helyzet. Azért egy falat felhúzok közvetlenül az ajtó elé a földmágiámmal, ami itt talán még erősebb, mint odaát is volt a föld alatt. Ha átjönnek felkenődnek rajta és nekünk már ez is hasznos időnyerés lehet. A felkenődés és az ezáltali feltorlódás fájdalmas is lesz és plusz idő, amíg áttörik a falatt. Azért a nyakamat próbálom behúzni menekülés közben és felhúzok egy mágikus pajzsot. Megpróbálok talán kicsit nem tudomást venni arról, hogy ahol a fal leomlik szó szerint nincs semmi, csak a feketeség. Jó eséllyel, ha ez a hely eltűnik, akkor egyszerűen megszűnünk mi magunk is létezni. Gerardnak egyszer már szembe kellett néznie az elvesztésemmel, amikor egy hónapra felszívódtam és gyakorlatilag a saját temetésemre értem vissza. Nem akarom újra ilyen helyzetbe hozni. Ha van is visszaút, ha elnyelne minket a sötét, jó eséllyel időbe telne megtalálni, már persze ha lenne egyáltalán. - Hogy segíthet a lány, ha ide van kötve? - kérdezem még Codyt futtában, ha kell persze akkor segítek Paolo támogatásában, de valószínűleg Ashton és Diego elég kell, hogy legyen erre, mégis csak ők az erős sárkányok, bár egyelőre nem tudom, hogy ez emberi alakjukban mit is jelent pontosan. Annyi biztos, hogy nem állunk jól, hiszen Grindelwald bármikor megérkezhet és nem fogja értékelni, hogy két ereklye is válunk van, és bármennyire is kecsegtető lenne a lehetőség, hogy a harmadikat is megszerezzük, annyira még én sem vagyok botor, hogy ilyesmivel próbálkozzam. Sietve követjük hát Codyt, hogy a lánytól kérjünk segítséget, vagy mi segítsünk neki és ezáltal magunknak is? Ezt még egyelőre nem tudom, de igyekszem bízni Cody ítélőképességében, hogy nem csak azért nem hagyta, hogy bezárjuk az ajtót és egy másik kiutat keressünk, mert nem akar ártatlan áldozatot hátrahagyni, hanem tényleg tudja, hogy ez a jobb megoldás. Ha sikerül eljutni a lányig kisebb/nagyobb sérülésekkel valószínűleg elsőként a saját magunk toldozása-foldozása, gyógyítása következik, ha valaki komolyabban megsérült, aztán Codyra bízom magunkat, hogy mi is a terv, hogyan tűnhetünk el innen minél előbb.
//20-szerencse (21) = -1
Daphne Jennings carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
Daphne lő még egy stuport arra, aki a falon koppant, tuti, ami tuti, Ashton pedig fürgén közbelép, mielőtt a kardos alak lecsaphatna Paulora rövidre fogva a fiatal életét. A sárkányságával ismerkedő lovagi palánta sikeresen becsúszik a képbe és felemelve a kardot hárítja a csapást. Viszont... a kardja fájdalmasan megreped, ahogy a vélhetően víznimfa fagyasztó fegyvere meggyengíti az acélt, ami most egyértelműen nem tűnik kobold munkának. Viszont ahelyett, hogy csak úgy kettétörne vagy kicsorbulna, teljesen más történik. Egy felső réteg szó szerint lepereg róla, hogy alatta elkezdjen pulzálni egy olyan varázstárgy, amiből egyértelműen érzi, hogy ereklye. A kard pengéjén jellegzetes rúnák futnak végig, a markolata gazdagon díszített és élénk vörös gombban végződik a keresztvassal együtt: Griffendél Godrik kardja!
Cody-nak tehát sikerül Grindelwald előtt becsuknia az ajtót, viszont úgy robog át a többiekhez, hogy Daphne hiába próbálná meg elfedni magukat az ellenség szemében. Illetve magát és Diegot el tudja, hiszen Diegonál még a köpeny is ott maradhat, de Ashton lovagi rendje a nyílt párbajt diktálja, Cody pedig lényegében több percig varázsol és beszél. Paulo sebei összehúzódnak, viszont ez a távolsági bűbáj erőteljesen vészmegoldás csak, így is látszik rajta, hogy alig van magánál és kimerülten pajzsot vonva védi magát a rá támadó nőtől ameddig azt le nem támadja a két familiáris. A cukormókust fájdalmasan felrúgja a nő, legalább 2-3 métert repül, viszont nem tud közben varázsolni, se az apró billywig ellen megfelelően védekezni. A méreg bejut a szervezetébe és kellemetlenül elkezd lebegni, ami alkalmat ad arra, hogy Cody felnyalábolja Paulot, ugyanis a srác biztosan nem fog segítség nélkül sehova az ég világon elindulni, főleg nem szaladva.
Sikerül megállniuk mielőtt az ajtót életbentartó mágikus szál elszakadna és helyette egy fallal lezárni, hogy az ottani hármas nehezebben tudja őket követni. Viszont mivel már egyszer elkezdték elnyesni és Daphne legilimentor képessége nagyon magasszintű, a három ellenfelükkel, aki itt van helyben szó szerint el tudja hitetni a nő, hogy átvágták az utat és hiába várnak onnan erősítést, nem is próbálják majd kinyitni a járatot, teljesen elhiszik, hogy le lett zárva. Két ellenfelük maradt így, hogy egyelőre nincs több ajtó, amin érkezhetne erősítés: a párbajozó nimfa, aki erőteljesen meghökken, amikor a nimfa fegyvere végül Griffendél Godrik kardjával csattan össze, aki láthatóan ennek ellenére sem akarja még mindig feladni a párbajt, mert megpróbál megpördülni és újra lecsapni, ezúttal egyértelműen Ashtont célozva, nem Paulot. Illetve a lebegő nő, aki erősen vérszemet kapott és az irányíthatatlan lebegés közben átkokat szór minden irányba, akkor is, ha eltűnnek a szeme elől a Torzítás vagy a láthatatlanná tévő köpeny alól, miközben menekülnek. Ugyanaz a nyiszálós átok, amivel Paulot megsebesítette az imént.
Daphne megpróbál újabb ajtókat felismerni, ám Cody terve azzal, hogy az egész helyet működtető lánytól kérnek segítséget esélyesebbnek látszik, viszont valószínűleg, ha az nem jönne össze, akkor képes lenne összefüggést találni az ajtók elhelyezkedése között, csak időbe telne, ami most nem feltétlenül van nekik, mert az újabb nyiszálás - Grindelwald ajtaja - megint megrázta a helyet és minden megint gyengébbnek, fakóbbnak tűnik, sőt, fizikailag is elkezd omlani a fal és mögötte ott a... semmi... Szó szerint, semmi. Akárkinek odaszalad a tekintete egy ilyen omlásra, csak egy végtelenül nyomasztó, üres érzése van, mert nincs ott tér, nincsen ég vagy föld, még talán "sötétség" se, csak a téren és időn kívüli nagy büdös semmi.
// Ashton és Griffendél kardja: A kard nem tud "elveszni", a megszerzése pillanatától mindig visszajut a kezébe varázslatos módon, ha lefegyverzik a forgatóját vagy más ragadja magához, akkor is, még szóval se kell hívni, csak rá gondolni. Átvág minden varázstalan anyagot és némely varázslattal átitatott vagy megerősítettet is (ezt mesélő határozza meg). Minden mese végén a legyőzött ellenfelek alapján új képességre tehet szert egyeztetéssel, magába szívva az erejüket.
Mindenkitől kérek egy dobást a hozzászólás végén. Célszám: 20-Szerencse. Ha a végeredmény nulla alá menne, akkor is 01 automatikus balsiker, hogy hol talál el az átok menekülés közben a következő hozzászólásomban lesz megjelölve. (NJK-knak majd én dobok mesélői előtt)
Határidő: január 10. Kövi mesélői hsz: február 11. (kivételesen vasárnap!) //
Eleve a helyzet, hogy ennyire közel vagyunk mindenhez, feldobja az adrenalint bennem és a sprint miatt is dobog a szívem rendesen, hát még amikor a nyíló ajtó túloldalán szembe nézek Grindelwalddal… Na ez pont nem egy olyan szemezés, amire számítottam vagy vágytam volna és remélhetőleg nem fog vissza köszönni álmaimban… De a hatására egyszerűen totális errort fog az agyam és amikor realizálom, hogy biztosan előbb fogok oda érni mint ő, miközben rávágom az ajtót egyszerűen kiszakad belőlem egy - Hahh! Biztos, hogy nem ma! - esküszöm hogy nem állt szándékomban gúnyolódni vagy bosszantani, már persze annál is jobban, hogy a pofájába vágtam az ajtót… vagy ilyesmit művelni, szóval remélhetőleg legalább nem hallotta már.. Persze cselekszem is közben, elmetszem az ajtó csapkodás után íziben azt a szerencsétlen szálat és Lill sikolya egy kissé bele ég az agyamba ami arra jó, hogy a lényeggel foglalkozzak-többnyire. És persze látom a tőlem nem messze kibontakozó jelenetet.. Viszont ezek szerint elég távol vagyok, hogy rám tökéletesen senki se figyeljen.. És igazából ahogy megközelítem őket, nem a fiatalabb nőcit támadom, hanem Paulot veszem célba egy seb összehúzó segítő varázslattal, hogy legalább ne vérezzen így hirtelen. És neki is aktiválja magát a familiárisa, meg igazából az enyém is a fiatalabbik nőre szalad-kapaszkodik fel ha tud és minimum vállon- tarkón- lapockán harapdálja-csipkedi, mindig olyasmi helyet keresve, ami a nőci keze elől úgymond vakfolt maradhat.. és amilyen gyorsan csak tud, le is iramodik-ugrik róla utána, biztos helyet keresve. Valószínűleg ez és Daphne Stupporja esélyesen elég lesz leszerelni.. Remélhetőleg. Viszont amikor meglátom, hogy Daphne és Diego mire készül kissé hevesen tiltakozva, integetve, hogy NE TEGYÉK próbálok a közelükbe sietni, remélhetőleg egyetlen hadakozó sem fog az utamba állni már.. - Ne Ne vágjátok el! Arra! - mutatok el lényegében a Paulo mögötti járat irányába. - Csak tűnjünk el innen minél hamarabb! Álcázással, vagy akárhogyan csak menjünk! A lány a kulcs és a zidar! Valószínűleg a többi Utazót is azzal csalták “ide”. Ha jól értettem, azzal vették rá, hogy átjárót nyisson, eljöjjön onnan ahol élt és elfoglalja az elem szerepét, ami működteti az átjárókat.. De haldoklik és Vanessa-t akarták a helyére! Valószínűleg a művelet fordítva is működni fog, csak valakinek a zidarral kell majd valamit csinálnia... Ő képes átjárókat nyitni, ha le tudjuk választani a szálakról, ha életben tudom tartani közben… ő a kiút innen és onnantól minden átjáró megszűnik. Az összes egérútjuk megszűnik! - darálom egy szuszra szinte. Az utolsónál egészen reményteljesen cseng a hangom még a szemeim is élénken felcsillannak.. Aztán hirtelen emlékeztetem magamat, hogy miért is akarom, hogy siessünk. És mintegy mellékesen vallom be, mintha csak egy antik vázát törtem volna el valaki irodájában - Jah igen.. és a pálcás ajtó halott.. Rácsuktam az öregre.. de valószínűleg bárhonnan felbukkanhat hamarosan újra, vagy akár nem csak ő...
Elsődleges szak: Gyógyító- végzett kitalált -meditéc varázslat: Vérzést elállító - sebösszehúzó varázslat - olyan amit tízenöt méterig lehet alkalmazni szövetséges karakterekre. Minél távolabbi a célpont, annál kevésbé hatékony. Gyors segítség lehet, de mindenképpen utókezelést igényel. Az épp csak “friss” varrosodástól - vérzés elállásától, a félig gyógyult hegesedésig terjed a hatásfoka.
familiáris: Whiskey - cukormókus- kiváló kúszó- mászó kicsi emlős, fürge és ha megharap az fáj, ha nem tudod mi mászik rajtad para is lehet.- haha - de legalábbis bosszantó - igazából csak figyelemelterelne
Paulonak: Fizikum: 20 Varázserő: 20 SVK: 40 Egyetemi belekóstolásos téma Aurorrol: Párbajmágia (gyakorlat) Vedekezö, késleltetö varazslattal probalkozna ha látja ertelmét még
familiáris: Billiwyg - láthatatlanul csípné meg a csajszit Láthatatlanság: Értelemszerűen a familiáris képes mások számára láthatatlanná válni, csak a gazdája látja. A láthatatlanság ideje bármennyi lehet. Csípés: A billywig csípés szédüléssel és lebegéssel jár. A túl sok csípés napokig tartó, irányíthatatlan lebegést okoz, súlyosabb allergiás reakció esetén pedig az elemelkedés krónikussá válhat. Egymás után egyszerre max. háromszor tud csípni, utána kell egy fél nap, mire újra termeli a mérgét.
Tudtam én, hogy nem vagyok az orgyilkosok gyöngye, de szerencsére a gyorsaság és a meglepetés mellettünk van, így a kábítás sikeres lesz! Majd utólag megköszönöm Daphne-nek az ötletet, úgy fest, hogy egy auror sem feltétlenül mindig szemből támad, ráadásul így egyszerűbb is kiütni valakit, mert a nyílt harcban az ember mindent bevet, hogy a bőrét mentse, én viszont nem akarnék feltétlenül ölni, vagy sebesíteni! -Hogy micsodaa? Na remek, ez a mi formánk.. Most aztán benne vagyunk a szarban.. nyakig! - Nem vagyok egy káromkodós alkat, de örült volna a szívem, ha nem hallok olyan információt, hogy az évszázad sötét varázslója van a nyomunkban. Végül továbblépünk, hiszen a láthatatlanná tévő köpeny is megvan, a végén még úgy térhetünk vissza a sárkányvárosba, hogy kimaxoltuk a küldetést! Mindenesetre a sikeres rajtaütés után elmosolyodom, hosszú idő után (leszámítva a Frankie-vel töltött időt) végre úgy érzem, hogy ismét van célom. A következő helyszín azonban nem ilyen fényes, nem találom sehol Codyt, ellenben Paolo elveszítette a szememben azt a fenenagy magabiztosságát, hiszen pálca ide vagy oda, most lehet, hogy itt a vége! A kardot megpillantva végre egy méltó ellenféllel találom magamat szembe. - Őt bízd rám. - Vetem oda a nőnek, aztán előhúzom az eddig nem túl hasznos koboldkardot, amire ráment a családi örökség, vagyok, s felgyorsulok oylan tempóra, hogy még meg tudjam védeni az öltönyös ficsúrt. Szinte akaratlanul aktiválódnak a sárkány képességeim, lényegesen hatalmasabbnak, félelmetesnek, szinte legyőzhetetlennek tűnök, a kardos alak hiheti akár azt is, hogy valami hős, félisten öltött most alakot, aki ellen esélye sincs!
//Sárkány III. Képesek teljesen valóságos képeket vetíteni a másik fejébe. Elhitethetnek vele bármit, miközben az illető meg se moccant. Mentális ellenállás van ellenük. Félelemaura: A körülötte lévők tartani kezdenek tőle (mentális ellenállás itt is van), jóval erősebbnek, hatalmasabbnak gondolják maguknál, nem mernek szembenszállni vele, behódolnak, akár tömegek is, akiket ezálltal irányíthat.//
A Codytól érkező továbbított üzenet nem hangzik valami jól, ám most nincs idő ezen merengeni. Nagyon remélem, hogy van ötlete, hogy intézi és hogy ha igaza van akkor a lány segíthet kijutni, mert az nem kérdés, hogy ha odaát leszünk gyakorlatilag csapdába kerülünk, főleg mert nem tudjuk, hogy melyik ajtó vezethet olyan helyre, ami biztonságos. Az egyetlent, amit tudtunk bezártuk, a fene a jó szívünkbe! - Grindelwald úton van, időt kell nyernünk. - mondom még Ashtonnak és Diegonak mielőtt átlépnék a kapun, vagy szinte vetődnék, remélve, hogy ők is jönnek utánam és nem kapja őket hátba a kilógó lábak miatt egy átok sem. Amennyiben meglátom az érkező két fiatalt a köpeny részleges takarásában, megpróbálom felmérni az odaát látható fejetlenséget. Nem állunk jól, főleg mert eddig bizony Ashton kardja volt a leghatásosabb, hogy ajtókat zárjunk be vele, erre viszont most nincs mód, hiszen Paolo élete egy hajszálon függ. Így hát én magam fordulok vissza az ajtóhoz, hogy bevágjam magunk mögött és Diegora pirítsak. - Be kell zárnunk a járatot! - remélhetőleg ennyi idő alatt a félig alélt alak még nem tér magához, de akkor is jobb egy ellenség, mint még két-három pluszban. A kardos alakot meghagyom Ashtonnak, ha kell akkor egy Stuport beiktatom a falnál éledező felé, de elsősorban a Diego féle kaszabolással igyekszem elmetszeni a fonalat, ami a kaput tartja működésben, amin átjöttünk. Diego ugyanezt műveli. Egyelőre mással nem tudok foglalkozni, ám amennyiben sikerül bezárni minden ajtót és leszerelni minden ellenfelet szusszanok néhány másodpercet, hiszen ki kell találnunk, hogy mi a megoldás és merre van a kiút, már ha van. A kő nálam, a köpeny Ashtonnál, a pálcát pedig nincs annyi őrület bennem, hogy megpróbáljuk megszerezni Grindelwaldtól, hiszen önmagában is erős varázsló, de nála van a legerősebb pálca is. Még ha egyedül is jönne, mi pedig öten (Paolot látva inkább négyen) vagyunk, az is kevés lehet. - Ötlet, hogy merre tűnhetnénk el? Hogyan segíthet a lány? Mi segíthetünk rajta? - darálom gyorsan a kérdéseimet elsősorban Cody felé, még mindig kissé kapkodva a levegőt, az ásás, a rohanás és a harc után. Közben azért megpróbálok a közelben lévő ajtókon végignézni, hátha van bármilyen jel, ami ismerős, ami akár a már látott helyek egyikére vezethet, aminél úgy sejtem biztos helyre juthatunk, ahonnan könnyebben feltudunk szívódni. Amennyiben lelépni nem tudunk, akkor a lépéselőny jegyében az érkező/érkezők szemében megpróbálom üresnek láttatni a helyet és eltűntetni magunkat.
//Inkvizítor 7. szint:Rejtett nyomok: Képes olyan dolgokat is észrevenni egy adott helyszínen, amiket más nem venne észre, de a történet szempontjából fontosak lehetnek.
Vagy
Legilimentor IV. Torzítás: Képes egy, vagy kisebb csoportnyi célszeméllyel azt láttatni, amit akar, ezzel akár láthatatlanná téve magát és/vagy társait rövid időre. //
Diego engedelmesen követi az ötleteket, lumosról pajzsokra vált, ha kell. Daphne szó szerint érzékeli, hogy miután mögöttük berobban az igazi bejárata a földalatti helyiségnek, a három alak felől dől a megrökönyödést. Ha azt vesszük, akkor tiszta pillantást senkire se mértek mióta csak megjöttek és akármerre haladnak, sehol sincsen senki. Fusztráló és lelassítja őket, de tudhatják, hogy könnyen kimutatható a helyszínből, hogy pillanatok ezelőtt volt-e itt valaki, szóval nem adják fel. Kimásznak a járat tetején nagyon közel a kapuhoz, Daphne kiábrándító bűbáj alatt, a sárkány srácok pedig a köpeny alatt, de jogos Ashton félelme, nem olyan kicsik, hogy ne látszódjon ki semmilyük, főleg, ha még ki is akarnak varázsolni alóla. Körülbelül egyszerre fordulnak vissza a támadók is a járatból és az egyikük ki is szúrja a két pár lábat a földön a kidöglött-kiégett már közepesen hólepte virágok között, de Ashton még időben kiüti egy Stuporral, mielőtt rájuk mutathatna. Persze így is ahogy átugranak a kapun észreveszik a turpisságot, de már csak annyit tudnak tenni, hogy vélhetően csaholnak utánuk.
Paulo megpróbál mentálisan támadni, egyszerre viszont csak eggyel tud elbánni, a negyvenesnek tűnő nővel a csoportosulásból. A nő tekintete szó szerint kiüresedik, zavarttá válik, aztán lassan a falnak dőlve elkezd lecsúszni a földre, mintha hirtelen az állás művészetét is elfelejtette volna. A másik kettő felkapja a fejét, a harmincas férfit még le tudja kapni - bár csak hátrataszítja, el nem ájul - a talonba tartott taroló átokkal, de a másik, egy fiatalabb nő nagyon résen van és már amikor a pszicsapás becsap a társa irányába már azonnal lendül. A pálcából vörös, agresszív átok robban és Paulo felsőtestén kirajzolódik három mély kaszabolás és a ruháját átáztatja a vér.
Daphne, Ashton és Diego átlépnek a köpennyel a kapun és arra érkeznek, hogy itt is három ellenség volt, de egy tehetetlenül a földön, egy a falnak dőlve szedi összemagát, egy pedig pálcát vonva párbajozik Pauloval és véresen megsebesítette. Mögöttük az ajtó és vélhetően pillanatok kérdése, hogy még két-hárman érkezzenek, a réti-üldözők. Ashton figyel fel arra először, hogy a férfi, aki a falhoz lett kenve nem pálcát ragad, amikor kiegyenesedik, hanem egy kard rajzolódik ki a kezében és elszántan elvicsorodik felszívva magát egy támadásra, talán éppen halálosra, befejezni Paulot.
Cody átsprintel a másik ajtóhoz, amit Lill Grindelwald kapujaként jelölt meg és az ajtó már szó szerint nyílik, amikor odaér. A megidézett madarak rajban csivitelve röppennek át, a túloldalon pedig kegyetlenül porrá is válnak, ahogy átlátva a másik oldalra a gyógyító fiú szembe találja magát Gellert Grindelwalddal, aki csupán tíz-húsz lépésre volt már a kaputól. Egyetlen szívdobbanásnyi időre még össze is néznek, a férfi egyszerre meglepett és dühös, aztán ahogy bevágódik az ajtó előtte és Cody elmetszi a kék szálat, sikoly hallatszik a távolból, amit mindenki tisztán hall. Az egész hely megremeg a hasadások szívének fájdalmától és tudhatja, hogy most még egy hatalmas pofont kapott a lány a végelgyengülés útjára. Viszont a kapu, ami keresztül Grindelwald érkezett volna, bezárult. Kérdés, hogy hány helyszínről tud még és mennyi idő, míg más irányból közelíti meg őket, hiszen hónapokig gyűjtötték az ereklyéket és nyilván nem óhajt megválni tőlük.
// Határidő: január 31. Kövi mesélői hsz: február 1. //
- Ha jól értem, bármilyen Utazót ide csalhattak vele.. Téged.. Vanessa-t, Ivort.. - tűnődöm el hangot adva a gondolatnak, de nem teljesen kérdezem, inkább amolyan hideglelős megvilágosodás, főleg ha esetleg még rá is bólint. A helyzet pillanatok alatt átértékelődik újra amint Paulo vissza ér a hírrel, én pedig kivételesen nem tervezek, nem agyalok. Tudom mit kell tennünk. A társaink és mi nekünk is csak akkor van esélyünk kijutni, ha vissza is sikerül ide jutnunk… Ehhez pedig el kell vágnunk Grindelwald útját valahogyan. Lillmanä az ezüstös után megpendít még egy szálat és miután kimondja a nevet csak bólintok egyet. Össze harapom az állkapcsomat és bizony megindulunk visszafelé. Ameddig a járaton mászunk vissza azért halkan oda mondom Paulonak - Váljunk szét.- és mutatom is, hogy ki merre menjen. Mikor pedig elég közel kerülünk, és átadja Daphne üzenetét nagyon nagyon halkan üzenek én is Paulo pedig remélhetőleg továbbítja ~ Grindelwald úton. A folyosón is vannak, de intézzük. A lány a kiút! ~ ez után pedig egy utolsó össze nézés még az ügyvéddel ha végzett és biccentek, hogy csináljuk! Paulo pedig ahogy ez tőle elvárható, nem aprózza el. Nem lép elő a rejtekéből, de a három tagra koncentrál, egyik kezében a pálcáját tartja, ha valami balul sülne el többnyire azonnal tudjon reagálni. De a másik kezét is emeli, mintha csak a kis csoportosulás elméjét akarná megmarkolni, hogy csapást mérjen rájuk. Amióta az eszét tudja él a képessége használatával. Bízom benne, hogy van elég gyakorlata.. Ha meg mégsem.. talán kimenti, hogy mindig azzal hencegett mekkora párbaj király.. Remélhetőleg mert ameddig ő ezzel manőverezik én konkrétan lesprintelem azt a 20-30métert. Szerencsére elég hosszúak a lábaim és talán elesni sem esek el bennük.. Akárhogy is, a pálcás ajtóhoz akarok eljutni, becsukni és ha sikerül akkor a kékes fonalat elmetszeni. Ha látótávolságon belülre kerül, és főleg ha nyílik, vagy tárva nyitva van, már megpróbálkoznék egy Turdula átokkal. A vagdalkozás pedig tudom, hogy baromi kockázatos és nagyon fog fájni… De fogalmam sincs mi mást lehetne csinálni. Nem igazán van most idő tervezgetni. Persze csak nagyon nagyon remélem, hogy sikerül megelőznöm az öreget..
//Cody: 6. szint: Természeti pajzs: Képes maga és max. 2 társa köré erős védőpajzsot létrehozni, ami mindenféle alacsonyabb szintű mágiát felfog és a magasabb szintű tűzmágiák ellen véd. - Paulora dobná rá a másikat.
Varázserő: 37 SVK: 30 ÁTV: 30 BBT: 10 Turdula - rigóidéző átok - feketerigókat idéz meg, amelyek rátámadnak az ellenségre. - ha az ajtó nyitva/nyílik, a madarakat átröptetné a járaton, hogy pár pillanatot nyerjen, vagy legalább figyelemeltereljen vagy bármi.
(ha eljut az ajtóig):
Duro - kővé változtató varázslat - az eltalált “tárgyat” kővé változtatja (a kinézete nem változik) - akár csak egyetlen icipici szakaszon, hogy könnyebben “elroppanthassa” a szálat Diffindo - vágó - metsző bűbáj - a célzott “tárgy” elszakad
Paulo: Legilimentor (született) IV. szint: Pszicsapás: Hasonló végleges varázslat, mint az exmemoriam, amennyiben a legilimentor úgy akarja. A célpont elméjét gyakorlatilag lenullázza, ezzel jó időre kiütve. A regenerálódás annál tovább tart, minél erősebb/tapasztaltabb a legilimentor.
Paulo: Varázserő: 20 SVK: 40 (ha valakit nem sikerülne megbénítania) Reducto – Taroló átok: Tárgyak szétrombolására, emberek „letarolására” használt átok.
Stupor – Kábító átok: Az átokkal megállíthatjuk illetve elkábíthatjuk ellenfelünket.
//
//
