2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem mondanám, hogy nem lep meg a sárkányok titka, de egyben valahol roppant érdekesnek, és szórakoztatónak is tartom. Megvilágít pár dolgot a fejemben, amit eddig egyszerűen nem értettem. Na nem mintha ettől megkedvelném Rocco Vivantit, vagy megérteném, vagy nyugodt lélekkel nézném, ahogy Alex körül legyeskedik. Még mindig tartom magam ahhoz, hogy Alex jobban tenné, ha elkerülné a Vivanti családot. Messze. Nagyon messze. Mégis van egy olyan belső sejtésem, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű menet. Minden esetre ezt nem most állok le megvitatni, és főleg nem Diegoval, akinek tulajdonképpen köze sincs semmihez. Így a bátyjáról tett megjegyzésre csak vidáman bólintok. Noha azért kicsit szöget üt a fejemben, hogy ha ennyire nem keverednek más fajokkal, akkor Rocco mit akarhat egy fél véla lánytól? Azonban ezt itt és most félre teszem. Nincs itt az ideje ezen elmélkedni. Inkább az ajtókat figyelem, és hallgatom, hogy mire jutnak a többiek. Idő közben a mókussal együtt Zümi is visszatér a közelünkbe. A Szent Pál Katedrálist mint helyszínt ismerem, jártam már ott, de vélhetően nem a kapu közelében, amiről Daphne beszél, és vélhetően nem is a jó időben, tekintve, hogy akkor még kisfiú voltam. A Halál Ereklyéinek említésére valahogy különösen rossz előérzet fog el, de a pillantásom akaratlan is az ajtókra vetül, és elcsípek egy kisebb jelenséget. - Az ajtók akkor nyílnak ki előttünk, ha már egyértelműen tudjuk hova vezetnek, és ez alapján is nyílnak meg új térkapuk. De ha kb. végtelen számú hasadás van, és nem is mind működik már, akkor ki tudja, hogy meddig képes fenntartani magát egyáltalán ez a hely? - gondolkodom el elég hangosan ahhoz, hogy mindenki hallja. Majd Ashton kérdésére pedig elég egyszerűen válaszolok. - A hatalom. Méghozzá a korlátlan hatalom. Gondolj csak bele. A Halál Ereklyéivel élet és halál ura lehetsz. Ha irányítás alá vonhatsz egy egész városnyi sárkányt, és bármire kényszerítheted őket, például hogy városokat, földrészeket égessenek fel, rettegésben tarthatsz, és uralhatsz általuk akár egy egész bolygót is. Elképesztő megalománia kell egy ilyen tervhez. - csóválom meg a fejem baljóslatúan elkomorodva. Mintha az iménti derűm egy pillanat alatt vált volna köddé. Valami gyomorfacsaró módon olyan érzésem van, hogy valami ilyesmire célozgatott óvatosan a vezető sárkány nő is, mielőtt átküldött a kapun. Többnyire pedig ezért is van, hogy igyekeznek inkább kimaradni az emberek háborúiból. Jó nem származhatna belőle, ha beavatkoznának. Egy bólintással elveszem az érmét Diegotól, jelezve, hogy ez jó ötlet volt, és ezzel egy időben én is pálcát húzok. Méghozzá egy igen elegáns fehér, rezgő nyár pálcát. Ha pedig ez megtörténik, azt rend szerint valaki nagyon meg szokta bánni. Jobb szeretek csak érvekkel hatni másokra. - Ha megtaláljuk az Ereklyéket, talán a legbölcsebb az lenne, ha egyenesen elpusztítanánk őket, ahelyett hogy megpróbáljuk megszerezni. Van olyan hatalom, amit senkinek sem szabadna birtokolnia. Másrészt amíg léteznek, ennek sosem lesz vége. Mindig lesz valaki, aki megpróbálja megszerezni őket, és rosszra használni. - vetek fel még egy gondolatot. Ami furcsán hangozhat pont egy olyan nyíltan, és bevallottan ambiciózus és hatalomvágyó embertől, mint én. De még én is képes vagyok belátni, hogy a megalománia egy ponton túl nem vezet semmi jóra. Már csak az a kérdés, hogy milyen felosztásban lépjünk át a kapukon. Amit lényegében a többiekre bízok. Én pedig magam és az esetleges társam? köré idézek egy egyszerűbb pajzs bűbájt, mielőtt átlépnénk az egyik aktivált kapun. Elvégre sose tudni, mi vár majd ott ránk... Nem számítok rá, hogy őrizetlenül, csak úgy ott hagynak nekünk ilyen fontos tárgyakat.
//Protego – Pajzsbűbáj: A pajzsbűbáj az átkok kivédésére használható. A varázsige kimondása után egy halvány, aura szerű pajzs villan fel a használója előtt. A bűbáj fenntartása folyamatos koncentrációt igényel, így addig amíg azt használjuk nem tudunk másik varázslatot végrehajtani. //
"Nem kell tekintélyelvűnek lenned, elég, ha van tekintélyed."
Láthatóan senkit se lep meg különösebben a hír, amivel szolgálok számukra, ez pedig némi csalódottságot okoz. Egy igen nagy titkot lepleztem le, voltaképp egy nagyon fontos szabályt szegtem meg ezzel, erre kiderül, hogy mások révén már igenis mindenki találkozott hasonló jelenséggel. Ha nem lenne a veszély, hogy valaki az uralma alá hajthat minket, talán még ki is plakátolhatnám a Roxfort falain, akkor se kapná fel rá a fejét senki sem. - Igen. Hasonló - biccentek végül Daphne kérdése hallatán. Személyesen nem ismertem azt a Vanessa nevű angyalt, viszont sokat hallottam róla, szóval valamilyen szinten képben vagyok. - Hogy ugyanaz-e a világ, ahonnan érkeztünk, nem tudom - csóválom meg végül a fejem. - Több volt a mágia, mint itt, szóval elég nagy az esélye, de bevallom, sose jutottam el odáig, hogy személyesen is felkeressem és elbeszélgessek vele erről - ül ki némi bűnbánat az arcomra, hiszen ő valószínűleg tudhat erről. Bár, hogy a titkomat vele is megoszthattam-e volna... Néha tényleg üdítő érzés kívülállókkal nyíltan beszélni erről, pont ez lehet az oka annak is, hogy most is csak úgy ontom magamból a szavakat. Mondjuk, mindig is sokkal bőbeszédűbb voltam, mint Rocco. A bátyám esélyesen még ebben a helyzetben is csak a legfontosabb információkat osztaná meg velük, nem foglalná őket "barokkos körmondatokba". - Tudtommal nem örökbe fogadott gyerek, úgyhogy nyilván ő is az - vigyorgok egy sort, akár egy pimasz kölyök. - A Vivanti család minden egyes tagja sárkány, nem keveredünk más fajokkal - teszem azért még hozzá. Talán úgy hangzik, mintha felsőbbrendűnek gondolnánk magunkat, de ez nem igaz. Egyszerűen csak szeretnénk fennmaradni. Én követem a hagyományokat és nagy eséllyel csakis a saját fajomból választok párt magamnak egy örök életre, de még bárhogy alakulhat a sorsom. Ki tudja, Frankiért cserébe még ezt is felrúgnám. Cody kérdése hallatán azért az irányába fordulok és némileg töprengően ráncolom a szemöldököm, mialatt az arcát fürkészem. - Igen - felelem végül, noha nem hagy nyugodni a gondolat, miszerint tud valamit. - Némelyikünk képes lenne teljes mértékben elvegyülni az itteni sárkányok között, ha felvenné az eredeti alakját, bár én ezt még nem próbáltam. És remélhetőleg nem is lesz szükségem arra, hogy átalakuljak, hiszen még soha életemben nem cselekedtem hasonlóan és némileg tartok is tőle. Ashton ugyan játszi könnyedséggel tette meg ezt, én azonban nem szeretnék kockáztatni. A nagykönyv szerint ez a vérünkben van, a kisujjamból kellene kiszopnom, mégis ódzkodom ettől az egésztől. Füge nem talál semmit sem, szóval hamar visszatér hozzám és kapaszkodik újfent a vállamra, majd telepedik meg ott, hatalmas szemeit az éppen ügyködő Daphnéra szegezve. - Kettes csapatokra válva lenne esélyünk, de egyikünk még így is egyedül maradna - kezdek el matatni a zsebemben és veszek elő belőle néhány galleont, majd a pálcámat rászegezve mondom ki a varázslatot: - Periculum! - mormogom, majd - ha sikerrel járok - majd - ha sikerül a varázslat - szétosztom azt a jelenlévők között, abban az esetben is, ha úgy döntenénk, hogy együtt maradunk. - Próteusz-bűbáj - magyarázom, habár sejtem, hogy mindenki ismeri. - Ha valaki veszélybe kerülne, ezzel tud jelezni. Gyorsabb, mint a famíliáris - pillantok bocsánatkérően az állatkámra, aki úgy csapja el a fejét, mintha minimum értené, hogy ezzel éppen leszóltam őkelmét. - És abban igazat adok Ashtonnak, hogy mindenki magáért tartozik felelősséggel. Ha egyszerre megyünk, csakis egy ereklyét fogunk tudni megszerezni előlük, ami csupán fél pofon. Ha már csattan, csattanjon nagyot - szavazok én is a csapatokra bontásra. Bár azt, hogy egy személyt hagyunk-e majd egyedül menni, nos ezt a döntést Daphnéra bízom. Két ereklye is több, mint kettő, azért nem lenne ínyemre bárkit is a halálba küldeni.
Bűbájtan: 30 pont Periculum: Próteusz-bűbáj. Valamilyen utánzást hoz létre, akár tulajdonságét is. (Hermione ezzel kezeli a hamis galleonokat, hogy azok jelezzék a DS következő találkozásának időpontját, ha Harry átírja a dátumot a saját érméjén. Felforrósodással is párosul, így jelezve az új időpont megjelenését, vagy annak változását.). Diego úgy próbálja ezt megalkotni, hogy ha esetleg szétszakadnának, az érme útján képesek legyen kommunikálni, ha a mentális kapcsolat valami miatt felsülne .
Örvendetes, hogy végre Diego veszi a lapot, és távozik. Vannak az összeköttetésnek előnyei, de az örökös fontoskodásnak nem. Ha majd valamelyikünk bajban van, akkor vissza lehet kapcsolódni, de jelenleg ez nem merül fel. Az pedig cseppet sem érdekel, hogy büszkének kéne lennem a származásomra. Az anyám emléke oly keserű, s ha ő volt sárkány, nem tudom semmi boldogítóval összekapcsolni. Mindenesetre a Husky a közelben repked, de a többi familiárishoz hasonlóan most már lejjebb kell ereszkednie, ha nem akarja magát beverni a plafonba. Ahogyan felmerül, hogy a másik bandatag is sárkány, Rocco, Diego testvére, ez még logikus is, már bennem elkezd motoszkálni a gondolat, hogy talán Frankie is? Miért vették volna magukhoz? Együtt nőttek fel, és nem lenne furcsa, ha a lány nem is tud róla, hogy micsoda a másik kettő? Vagy tudott, elfogadta? Akkor lassan én is elmondhatnám neki? Úgy fest, hogy ez még további nyomozást, utánajárást igényel a részemről. - Én már csak azt nem értem, hogy mi köze van a Testvériségnek, és a Halál Ereklyélinek a sárkányokhoz. – Hümmentek vállvonogatva, hiszen első körben nem nyitok be az ajtón, mert találomra felesleges, ha többiek viszont találnak összefüggéseket. A hadnagy szavaira azért jól hallhatóan nyelek egyet, még ha meg is írta a bocsánatkérő levelet, nem jó érzés rá visszagondolni. Talán én láttam többet a kapcsolatunkba, mint ami volt, s ő inkább azt az utat választotta, hogy hátrahagy, megtalálja önmagát. Meglehet engem is féltett, de pont az ő példájából kiindulva nem látom értelmét a nagy hősködésnek, hiszen azzal is csak megbántunk másokat. – Köszönjük. – Felelem végül mindenkinek a kettőnk nevében, noha cseppet sem érzem, hogy Diegoval kicsit is összetartoznánk. Amíg a nő beszél a többiekhez, picit behunyom a szememet, hátha megszáll az ihlet, hogy mi lehet a szisztéma, talán a megtörtebb emblémás ajtókon át járkálnak az ellenségeink? – Én azt mondom, hogy aki itt van, az tartozzon magáért felelősséggel. Végülis nem törölgethetjük az orrukat állandóan. – Nyitom ki a pilláimat, szeretném megerősíteni Daphne-t abban, hogy aki a levelet kapta, okkal kapta, s bármennyire tiszteletreméltó, hogy pajzsként akar előttük működni, de talán ezen a ponton már felesleges.
//Látó I: I. Képes érzékelni apró rezdülésekből, ha valami rossz, vagy nagyobb változás várható, de nem tudja meghatározni, hogy pontosan micsoda. Mesélőtől kaphat spontán bevillanásokat, afféle intuíciós megérzést a közeljövővel kapcsolatban. Nem konkrét látomást inkább pl. hogy ne menjen egy adott helyre, vagy pont, hogy menjen.//
Ha eddigi életem során és persze a munkám során sokszor tétováztam volna és küldök előre familiárisokat vizsgálódni akkor bizony lett volna alkalom, hogy egyszerűen elkésem és kész. Épp elég lehetett Gerardnak végignézni Shanna halálát. Tudom, hogy igyekszik nem gondolni erre, de nekem biztosan felmerült volna a gondolataim között nem egyszer, hogy ha vajon gyorsabb vagyok... ahogyan bizony nekem is eszembe jutott már, hogy ha erősebb vagyok, ha nem hagyom, hogy elraboljanak, akkor Shanna most élne. Ezért is emelem csak meg az államat, amikor a kölyök, hiszen annak néz ki számomra, még szinte vissza is felesel, amikor felajánlom neki a távozás lehetőségét. Arról nem beszélve, hogy jól látszott, hogy odaát csak ajtók vannak. Ajtók, amik olyan helyekre vezethetnek, amik fontosak. Meglelhetjük a helyet, ahol a pisztolyok készülnek! Netán visszaszerezhetjük az erekélyéket, vagy magát Grindelwaldot találhatjuk az egyik ajtón túl, netán védelem és testőrök nélkül... Mégis miért tátováznék? Ez egy iszonyú nagy lehetőség. - Mint Vanessa, az angyal lány? - kérdezem, ha neadj isten Diego nem tudná kiről van szó, hiszen Ashton nagyon is, Cody pedig eléggé világlátott és jól éresült, de valószínűleg a másik két fiú is tudja ki az a Vanessa, hiszen a lány vagy két évig élt a Roxfort birtokán elég látványos angyal szárnyakkal. Azt nem tudom, hogy ugyanabból a világból származnak-e, de ahol angyalok vannak, ott akár még emberi formát öltő sárkányok is lehetnek, bármennyire is különös helyzet ez. Láttam én már ezt azt, mint épp magát Daronel Deneirát, vagy épp ott volt Ivor. Nem fogok padlót különösebben ettől az információtól, inkább csak elraktározom magamban. - Természetesen nem fedem fel a titkot. - teszem még hozzá, hogy én sem adom tovább, ha arról van szó, hogy sárkányok, akik emberi alakot képesek ölteni. Ha jól sejtem ez is épp annyira nem tartozik a Minisztérium egyes tagjaira, mint hogy hol lehet Vanessa. Gerard sem hiszem, hogy tudja, de én bizony nem is faggattam ki őt erről, amikor legutóbb visszatértek és bizony a lány nélkül a nagy robbantgatás után, ahol Dumbledore kómába került. Végül Codyhoz fordulok a kérdései hallatán, no meg mert úgy fest, hogy elég jól tapogatózik. - Régen volt és talán az az ajtó már nem is... - akadok el, amikor kiszúrom a színtelen ajtókat néhol, amiken a jel is meg van törve. - A Szent Pál Katedrális alatt láttam, de már lehet, hogy az is zárva van, sőt mivel láttam biztosra veszem. Akadnak ajtók, amik már nem működnek. - lépek oda egy olyanhoz, amelyik már láthatóan élettelen, vagy hát mágiátlan egyértelműen. Megérintem, megpróbálom megvizsgálni, hogy vajon mivel törték meg a varázslatot. Elég megsérteni a mintát rajta? Túl egyszerű lenne. Rúnákkal működik, vagy sem. A pálcám is előkerül és megpróbálom feltérképezni, hogy milyen mágiát alkalmaztak rajta legutóbb ha mágiával törték meg az átjárót. Azt is csak félfüllel hallom, hogy kattan a zár. - Remélhetőleg ezt csak itt érzékeljük. - odaát nem kezd el kavarogni valami kapu, ami épp bekapcsolt, vagy maximum energiára fűtött fel. Az kellemetlen lenne. Szóval, ha a vizsgálódással meg vagyok, akkor azért megnézem az aktiválódott kapukat és elismerően biccentek Cody felé. Ha megszereznénk, ha visszaszereznénk a három ereklyét azzal biztos, hogy elég nagy pofont adnánk a Testvériségnek, főként Grindelwaldnak. Elég nehéz nem gyűlölnöm azt az embert, hiszen majdnem megölte Hannat és miatta halt meg Shanna. Szívesen bosszantanám azzal, hogy lenyúljuk előle az ereklyéket. - Amíg nincs róla sejtésük, hogy megtaláltuk a titkos hátsó bejáratot... Veszélyes lehet és nektek egyáltalán nem kötelező részt venni benne, de tenni akartatok valamit, most itt a lehetőség. Nagy pofont adhatnánk nekik, igazán nagyot! - fordulok a kis fiú csapat felé. Nem a legjobb ötlet, erősítéssel okosabb lenne, főleg, hogy három ajtó van. Nem lenne jó ötlet szétválni, tehát ha egy helyen végeztünk, a másik kettő már felkészültebb lesz, ha csak nem intézzük el, hogy ne tudjanak hírt adni azok, akik odaát vannak. Összevont és profi támadás képzetlen, fiatal srácokkal. Tudom, hogy mit mondana erre Griffin parancsnok. Meggondolatlanság, de még se hagyhatjuk veszni a lehetőséget csak úgy!
Bár felkészülnek mindenre, nem lép be senki egyik ajtón se, pedig talán éppen olyan egyszerű onnan ide kerülni, mint ahogy ők érkeztek a sárkányok városából. A levegőben a mágia pulzál, minden ajtóból, de az egész helyből is, aminek talán van egy központi helye de egyelőre egyáltalán nem tűnik fel. Egyelőre csak egy körülbelül két és fél méter magas beltér, amiben különböző irányban folyosók nyílnak és rengeteg különböző anyagú, mintájú ajtó, mintha valamilyen hotel lenne az ezernyi járattal. Elkezdenek felderíteni és közben a sárkányok színt vallanak, de közben azért Diegonak eszébe jut, hogy Draconis "csak" ezer éves őshaza ezen a földön, a mondák szerint egy egészen más világból érkeztek, egy még több varázslattal rendelkező világból. Cody-nak megerősítheti, hogy van olyan sárkány a fajából, aki ki tudja használni, hogy mennyire hasonlít az evilágihoz a mintája és így szabadabban repülhetnek a varázsvilág területén - bár egy sárkány mindig feltűnő jelenség. A familiárisok túl magasra nem tudnak repülni, folyosók és ajtók sorakoznak, nem lehet fentről belátni a területet, ha Diego akar a familiárisa szemével látni akkor csak még több ajtó és még több folyosó tárul elé. Amikor Ashton előveszi a levelet sajnos nem történik semmi, az a meghívó volt a városban, nem több, maximum össze tudja hasonlítani hogy ugyanúgy néz ki a sárkány a levélen és az ajtón. Daphne az első, aki észreveszi, hogy az ajtók között némelyiknél - nagyon kis számban, minden huszadik - valami nem stimmel, az embléma meg van törve és az ajtó kissé elfakulva, kiüresedve. Azt ígérték, hogy lezárják a sárkánykaput, és ez azt jelentheti, hogy ez tényleg lehetséges.
A formák közül semmi sem változik érintésre, nézelődésre, egészen addig, ameddig Cody ki nem mondja az ereklyéket. Három különböző ajtón van a minta, a háromszög, a kör és a vonal, mind a három elkezd derengeni és valami kattan, mintha a zár feloldana. Paulo az ismeretei alapján egyértelműen meg tudja erősíteni, hogy az alapján nyílnak ki a kapuk, hogy mikor tudják, hogy mi vár a túloldalon és az alapján nyílnak meg új kapuk, hogy talán végtelen mennyiségű hasadás jelent már meg a világok között. Ami erősen kétségbeejtő lehet, hiszen ki tudja, hogy mikor mondja a világ szövete azt, hogy elég volt és mikor fog széthullani minden. És ezek szerint amögött a három ajtó mögött... tényleg a három Halál Ereklyéje lenne?
//Határidő: október 15. Kövi mesélői hsz: október 16. //
A familiáris és az önfeláldozás kérdésére már csak szusszantok egyet. Bár egy pillanatra némán magamba szállok és elgondolkozom azon, hogy mennyire lehetek elcseszve, ha amúgy én is inkább a familiárisomat küldtem volna előre… Inkább egy részemet, semmint Daphnet úgy egészben.. Aki.. Akiért egy pillanatra felmerül bennem valamiféle aggodalom. Bízom az ítélőképességében, elég szarból mászott már ki akár egyedül akár többedmagával, vagy mentette meg a vezetési képessége Alistair, Gina, vagy Lizzy seggét… Egyszerűen a tettrekészsége egy pillanatig vakmerőségnek látszott. Látszik, hogy elszoktam az aurori közegtől akiknek az ilyenek már.. “rutin eljárásnak” mondhatóak a munkájuk során. Átlépve viszont konstatálom, hogy a pajzsra nem lesz szükség, de hát sosem lehet tudni. Csendben szemlélődöm csak az illatra fintor kerül az arcomra, de csak mert próbálom beazonosítani és hova tenni. Az ajtók között kezdek nézelődni, a jeleiket figyelem és közben hallgatom a többieket, persze arra ügyelek, hogy ne nagyon szakadjak el tőlük, főleg amikor felhívják a figyelmet arra, hogy szaporodnak. Arra, hogy átlépve a kapun, miután a főninéni már nem hallja őket le rántják a leplet, igencsak meglepetten pislogok rájuk. Ashtonnal össze találkozik a tekintetünk. - Titeket láthatólag jobb szívvel fogadtak. Talán vissza is térhettek később ide. - ebben pedig benne van, hogy ők talán megismerhetnek mindent ami most még új és esetleg ijesztő, vagy idegen vagy épp Diego esetében láthatóan régóta vágyott. Közben pedig mintha egy másik felismerés vagy még csak feltételezés kezdene körvonalazódni bennem. Bár ennek a furcsa érzésnek, egy nagyon fiatal Mennydörgőhöz van köze.. - Bocs a kérdésért, de az eredeti formátok.. van, hogy hasonlít a világunkban honos sárkányokéhoz..? Mármint, úgy nagyon. - muszáj rákérdeznem a tekintetem is kissé zavarodottá válik, mintha lenne valami konkrétum a kérdésem mögött, nem csak tippelgetés ezúttal, de egyenlőre nem merek ennél jobban bele menni mert lehet hogy az egész csak vaklárma a fejemben. De azért próbálom az eddigi elméleti ismereteimhez hozzá igazítani azt, amit élőben láttam. Meg mernék esküdni, hogy tényleg volt eltérés.. Mintázat.. tüskék, taraj, viselkedés... Hirtelen fontosnak tűnik minden apróság ami felett eddig elsiklottam.. Menet közben viszont ahogy az ajtókat nézegettem eszembe jut utólag valami - Lehet túl egyértelmű lenne, de mi van akkor, ha a kör, háromszög és vonal rejti az ereklyéket? Talán nem csak együtt van értelmük.. - amikor viszont elérek a virágos ajtóhoz hümmentek egyet - Az esküvő helyszíne…? Esetleg a Völgy? - tűnődöm a többiek számára is hallhatóan aztán Daphnehoz fordulok - Mikor találkoztál ilyen térkapuval? Mi történt és hol? Voltak másik kapcsolódó helyszínek?
Nem különösebben érdekel, hogy Daphne vagy Ashton számára mi szimpatikus, vagy mi sem, ha választ akarok egy kérdésre. Vagy éppen nem rohannék fejjel a vesztembe, csak mert megkérnek rá holmi ismeretlenek. Rendben, elég érdekes ismeretlenek sok titokkal, ezt el kell ismernem. Ami magát a választ illeti nem a legszerencsésebb, de talán nem is legrosszabb. Majd kiderül. Úgyfest a csapat tűzről pattantabb felét úgysem lehet lassításra, és némi óvatosságra bírni. Ami meg a familiárisokat illeti egyszerűen csak vállat vonok. Nem tekintem őket feláldozható veszteségnek, de kisebb a kockázat számukra egy felderítő, információ szerző megfigyelés, mint számunkra. Nagyobbak, láthatóbbak, lassabbak, és sokkal könnyebb célpontok vagyunk az állatoknál. A kockázatokat pedig mérlegelni kell, ehhez pedig előzetes információkra van szükség. - A megfontoltság, és elővigyázatosság nem egyenlő a gyávasággal. - jegyzem meg azért Daphne és Asthon csipkelődésére. Nem, nem fogok megfutamodni. Sok minden vagyok, de gyáva nem. Asthon pedig nem is tévedhetne nagyobbat az önfeláldozással kapcsolatban, de nem állok neki felvilágosítani erről, vagy további magyarázkodásokba bocsátkozni. Felesleges volna. Majd rájön, hogy mekkorát tévedett velem kapcsolatban, vagy nem. Jelenleg ez számít a legkevésbé. Legfeljebb Codyval találkozik egy másodperce a tekintem. Végül is akármennyire is szeretnék, vagy sem, de átlépek én is a kapun. A helyet felmérve a mágia mindenütt ott van. Mindenben vibrál. - Egyenlőre nem érzek magunkon kívül más jelenlétet. Ez azonban nem jelenti, hogy ez nem változhat meg. - teszem hozzá Daphne óvatosságra intő szavaihoz. Idő közben, amikor Diego mókusa felfedezni indul, Zümi is követi a levegőben a mókust, mintegy láthatatlanul is vigyázva rá. Na meg hátha ő magasabban kiszúr valami mást, amit a rágcsáló nem. Ami engem illet az ajtókat, és a mintáikat veszem sorra. Hátha találok bennük valami logikát, vagy ismerős szimbólumokat, mondjuk rúnaismeretből, amivel kezdhetünk valamit. Egészen Daphne újabb kérdésééig, amire azért érdeklődve kapom fel a fejem. Vagyis nem a kérdésre, inkább a válaszokra. Aztán váratlanul elnevetem magam. Nem rosszindulatúan, inkább mint aki valami nagyon szórakoztató dolgot fedezet fel. Bizonyos mértékig így is van. - Bocsánat. Úgy érted... akkor a bátyád, az a Rocco is... ez sok mindent megmagyaráz... Érdekes. Igazán érdekes. - fordulok vissza Diegotól a soron következő ajtó tanulmányozásához, még szórakozottan a fejemet csóválva. Nem úgy tűnik, mint akit különösebben megráz a felismerés. Sok vad dolgot hallottam, és láttam már... de ez... Másképp alakultak volna a tengerparti események, ha akkor tudom, amire most jöttem rá? Nem valószínű. Ettől lesz még érdekesebb a dolog. - Felteszem ez nem olyan információ, amit mindenki orrára kellene kötnünk. Megnyugodhatsz, és a testvéred is. A magam részéről megtartom a kis titkotokat. - fűzöm azért még hozzá. Azért ez egészen más megvilágításba helyezi a dolgokat. Nem csoda hogy a vezető öreglány nem akart információkat megosztani velem...
//IQ: 25 pont Rúnaismeret: 30 pont Mágitatörténet: 40 pont//
"Nem kell tekintélyelvűnek lenned, elég, ha van tekintélyed."
Mit ne mondjak, kellemes végkifejletet jelentene számomra Ashtonnak egy kiadós migrént okozni a folyamatos mentális információcserével, de úgy döntök, ezúttal - kelletlenül bár -, de kilépek a fejéből. A villámló tekintete cseppet sem ijeszt meg, több kell ahhoz, hogy az alsómba piszkítsak, ezt azért tisztázzuk. - Sajnálom, de Füge marad - csóválom meg a fejem Paulo javaslata hallatán, majd simítok végig a vállamon kapaszkodó mókus fején, mire az hálásan dugja buksiját a tenyerembe, mintha csak sejtené, hogy elég veszélyes lenne őt átküldeni azon a térkapun. Ragaszkodom mindenhez, ami közel áll a szívemhez, fontos számomra a családom, a fajom, a barátaim, a lelkem egy darabkájáról pedig inkább ne is beszéljünk. Sohase küldeném át az ismeretlenbe, még abban az esetben sem, ha ezzel a világot menthetném meg. Hallgatom a nő válaszát és követem a tekintetét, amint az Ashtonon állapodik meg, mialatt felrémlenek bennem Beast professzor múltkori szavai és szokatlan viselkedése is. Némán sóhajtok tehát egyet, ennél mélyebben nem merem boncolgatni a témát, főként nem az "idegenek" előtt. Cody már így is olyan kérdéseket tesz fel, amelyekkel kapargatja a felszínt. A fajunkról nem tudhat, de a közösség láttán és az elmondottak alapján szépen találgat. Számomra valamiért nem is kérdés, hogy kövessem Daphnét és Ashtont a térkapun át, főleg nem az iménti "tisztelgés" láttán. Még kissé el is érzékenyülök, szóval istenesen az ajkamba kell harapnom annak érdekében, hogy ne kezdjek el sírni mindenki szeme láttára. Laza vagyok, nem veszek sok mindent komolyan, a sértések csak úgy leperegnek rólam, de ez... Fogalmazzunk úgy, hogy akadnak bizonyos életkörülmények/helyzetek, amikor az ember - bármennyire is igyekszik tartani magát - csak úgy "összeomlik". Annak érdekében tehát, hogy ez ne következzen be, vágok egy hátraarcot és lépem át az ismeretlen küszöbét. Szerencsére senki sem támad ránk, hiszen engem teljes mértékben felkészületlenül érne a dolog. Az elmúlt percekben olyan érzelmi sokkon estem át, amelytől még most is kong a fejem és a lelkem is, időbe telik majd összeszedni magam ezek után. Az orromat egyből meg is üti az illat, amely a levegőben terjed, én pedig igyekszem beazonosítani annak az eredetét, hátha alapon. Maga a terem esélyesen túl van töltődve varázslattal, hiszen rengeteg az átjáró, amelyek létrehozásához szükség van erre. Nem állítom, hogy felkészületlenül ér Daphne kérdése, az azonban annál inkább, hogy Ashton máris megválaszolja azt. Egy csalódott sóhaj hagyja el az ajkaimat, végül lehunyom a szemem, mintha csak azt latolgatnám, mennyit osszak meg velük. Ha más nem, a feladatunk után töröljük az emlékeiket és mindenki megy a dolgára, de elhiszem, mennyire nem lehet kellemes számukra vaksötétben tapogatózni. - Sárkányok - szólalok meg végül, majd némi habozás múltán teszem még hozzá: - ...vagyunk. Nem a ti világotokból származunk, de egy ideje már köztetek élünk. Képesek vagyunk emberi alakot felvenni, de nagyjából olyanok vagyunk, mint az általatok ismert lények - feszül meg az állkapcsom, jól láthatóan nehezemre esik erről beszélni, ráadásul az is rendesen b*ssza a fülemet, amit Ashton nemrég kijelentett. Büszkének kellene lennie arra, ami benne szunnyad, erre eldobná magától? - Az imént látott hely Draconis volt, a fajom őshazája - árulok el egyelőre csupán ennyit. Beszéd közben azért Füge is hasznossá teszi magát és amint érzékeli, hogy a hely biztonságos, mászik le rólam, majd egyenesedik fel és szimatol a levegőbe, mintha szintén a vibráló illatokat szeretné a helyére tenni magában. Végül eliramodik, hogy körbenézhessen és ahol csak esélye van rá, előreszalad, de mindig csak egy kis szakaszon, nem távolodik el tőlünk, mintha csak érezné, hogy ez nem lenne jó ötlet. Igyekszem a szemével látni, bár kissé nehéz koncentrálnom, hiszen olyasmit fedtem fel az imént, amiről azt hittem, soha senkinek se fogom megtenni...
’Kiszállnál végre a fejemből?~ - Horkantok vissza gondolatban, s villámló szemeket szórok Diego-ra. Jelenleg nincsen szükségem audiokommentárra, amit nem is kértem. Sosem szívleltem, ha valaki a helyes útra akar terelni. Magányos farkas vagyok, egyedül jártam eddig is az utamat, pont az volt benne a kihívás, hogy sikerre vittem egymagam is a küldetéseket, nem kellett senkivel osztoznom a rivaldafényen. Most azonban, hogy a Bestia Diego-ra bízott, a másik sárkány szinte atyáskodik fellettem, amíg jól pofán nem vágom. Anélkül, is össze tudunk dolgozni, hogy így rám tapadna. Karbafont kézzel várakozom, dacosan állva az idősebb nő tekintetét. Nem csupán neki, az egész világnak szól most a stílusom, amelyet lehet utálni, de a múlt bizony visszaránt, nem ereszt, s amíg nem tudok túl lenni a történteken, örülhetnek, hogy övék a kardom. Paolo kérdésén én is meghökkenek.. A husky lényegében a lelkem kivetülése, nem egy feláldozható gyalog. – Majd észben tartjuk hogy mennyire önfeláldozó vagy.. – Vetem oda az öltönyösnek, hogy aztán a következő sokk ismét a nőtől jőjjön, aki egy nagyon ismerős történettel áll elő. Egyébként is bonyolult a családi históriám, amit lényegében mindenki csak féligazságokból ismer. Az apám Merlintől, az első komolyabb, ismert varázslótól származtatja magát, míg anyám, amíg élt, valami nemesi, már-már királyi vérvonalról beszélt. Mindkettőt marhaságnak tartottam, úgyis a jelen a fontos, nem az a fontos, hogy ki volt a felmenő. Csak az számít, amit teszek. Éppen akkor hallom meg a nő szavait, amikor átlépek. Az anyám.. anyja? A nagyanyám? Hát ez remek, most aztán alaposan eláshattam magamat. Francba! Nem csoda, hogy még morcosabb képpel bukkanok ki a másik oldalon. Gyorsan visszatekintek a térkapura, de ezzel a résszel kell most foglalkoznunk. El is indulok az egyik ajtó irányába, látótávolságban maradva a hadnaggyal. Ösztönösen teszem rá a tenyeremet a koronát formáló ajtóra, az valahogy anyámra emlékeztet. Ocsúdok, összerezzenek, ahogyan a nő megszólal, aztán kelletlenül biccentek. – Mintha a hely újrarendezné magát, és állandóan változna. Nem lesz egyszerű megtalálni az utat. – Lépek hátra a többiek irányába, s a számonkérő kérdés hallatán Diego-ra sandítok. Felesleges ezen a ponton titkolózni. Ha egy a célunk, az életük függhet attól, hogy mennyire bízhatnak bennünk. – A Tökivel mi is a kintiek közé tartozunk. Legalábbis ami a vérséget illeti, én nem ismerem őket. Számomra ez az egész még új. Nem akarom ezt az erőt. – Csóválom a fejemet, és inkább kiküldöm helikopterként a huskyt, aki fel is reppen, látok a szemén át, s próbálom összegezni magamban a kirakóst. Hátha beugrik valami testvériségis ajtóminta, vagy akár a sárkányokkal kapcsolatos. Elő is veszem a levelet, hátha most áttetszik rajta valami, amit eddig nem vettem észre. Olykor azért Cody felé pillantok, ő tudja, hogy a kéretlen stílusom mögött mennyire elveszett vagyok.
Nem kifejezetten tetszik, hogy Paolo gyakorlatilag elismétli a kérdésemet, majd még a döntésemet is felülírná. Azért erre kissé felszökken a szemöldököm, hiszen én is megkérdeztem átlépett-e már valaki a kapun és talán lehet annyi aurori tapasztalatom, hogy nem rohanok fejjel a falnak - legalábbis nem mindig -, főleg hogy már láttam ilyen kaput és a vibrálás alapján is látszik, hogy egy központi elosztó lehet. Arról már nem is beszélve, hogy én sosem feláldozható apródként gondoltam a familiárisomra. Mint mindig most is a zsebemben lapul. Segítség, a részem is egyben, de sosem küldeném előre. - Minden bizonnyal megmutatják neked az utat, amennyiben távoznál. - pillantok végül Paolora és a válaszokat még megvárom, miként jött vissza az közülük, aki végülis átment, de aztán a magam részéről egy biccentés után távozom. Még motyogok valamit arról, hogy talán Vanessát is ilyen úton hozták ide a saját világából, de ezt már szinte csak saját magamnak mondom, alig-alig hallható. Pajzsot sem húzok a magam részéről, bár a pálca azért a kezemben van. A munkám része, hogy bizonyos fokú kockázatot be kell vállni és bizony előfordul, hogy az a kockázat nem is olyan kicsi. Ahogy átérünk egyből egyértelművé válik, hogy nincs itt senki, aki veszélyes lenne ránk, ám ez nem jelenti, hogy nem is jelenhet meg senki, így a pálcám a kezemben marad biztos, ami biztos. Felmérem a terepet és körülnézek kicsit. Különféle szimbólumokat látni, amik egyelőre még nem tudni mit jelentenek. A sárkány azért jóval egyértelműbb lenne, ha tudnám, hogy odaát egy sárkányvárosban jártunk, de ki tudja, hogy még ezen kívül hová nyílik ajtó, főleg hogy mintha... - Lehetséges, hogy nő a számuk? De vajon mi hozza létre őket? - vetem fel immár hangosan gondolkodva, hiszen mintha csak káprázna a szemem, mintha tényleg egyre több ajtó lenne. Vajon ezt valami okozza, netán nem is szándékos, csak a Testvériség bukkant rá még előttünk és használják? Az is lehet, hogy ők maguk sem ismerik az egészet teljesen, vagy épp nem ismernek minden ajtót. Azt sem tudhatjuk melyik vezet olyan helyre, ami veszélyes. - Mindenki legyen óvatos. Nem tudhatjuk mikor lep meg minket valaki valamelyik átjáró irányából és nem tudjuk melyik nyílik veszélyesebbnél veszélyebb helyekre. - teszem még hozzá most már határozottabban, mintegy utasítást adva, bár bizonyára van annyi sütnivalójuk, hogy óvatosak legyenek, de mégis csak az én felelősségem, hogy itt vannak most. Hiába önálló egyetemisták már, akkor is diákok és nem szeretnék egyikük szülőjének sem magyarázkodni, hogy miért nem térnek haza a következő iskolai szünetben. Megpróbálom hát jól megvizsgálni a helyet padlótól a plafonig, hogy pontosan hogyan néz ki, érezni-e valahonnan komolyabb mágiát, ami az ajtókat létrehozza, akár teljes randomitással. Persze a jeleket is figyelem, látok-e olyat, ami összefügghet olyan helyszínnel, ahol már jártam, mint ahol én magam is láttam átjárót ezelőtt. Lássuk be egy négyzet, vagy háromszög kevesebb útmutatást ad, mint egy sárkány alak. - Többet tudtok, mint amit elmondtatok igaz? Vagy... amit elmondhattatok? - pillantok kis kutakodás után Ashton-Diego párosra, hiszen egyértelműen éreztem, hogy ők valahogy kötődnek ehhez a különös népséghez, akiknél jártunk és Ashtonon is túl sokszor állapodott meg az idős nő tekintete. Ellenben a kérdésemben mégis benne van az is, hogy ha úgy döntenek a titok túl nagy, akkor ne avassanak be, eltudom fogadni.
//Inkvizítor 7. szint - Rejtett nyomok: Képes olyan dolgokat is észrevenni egy adott helyszínen, amiket más nem venne észre, de a történet szempontjából fontosak lehetnek.
Legilimentor III.: Technikailag lehetetlenség neki hazudni, megérzi, ha valaki nem mond igazat és ez ellen csak igen magas mentális védelem és koncentráció nyújt védelmet.//
Daphne kérdésére egy aprócska fájdalmas grimasz szalad át az idősebb nő arcán. - A gyászunkban nem osztozol, így számodra talán nem is fontos a név. - feleli tartózkodóan, de egyértelmű, hogy valóban gyászol, pedig egy olyan társáról van szó, aki az elveikkel ellenében is csatlakozott egy harchoz. Cody kérdései egyértelműen éppen úgy megválaszolatlanok maradnak, mint korábban Pauloé a történelmükről, hiszen ezzel ő is elkezdhetné leszűkíteni a kört és gyanakodni a (faj)társaikra a varázsvilágban, amit egyértelműen nem akarnak. - A becsülete kötötte oda, de nem Grindelwaldhoz. Amikor a fia még csak aprócska gyermek volt egy varázsló megmentette az életét és a hála ezek után hozzá vezette a régi élete helyett. És most, életért életet adott. - folytatja, és újra Ashtonra pillant, akinek nemrég Beast közölte a részvétét a szülőanyja iránt, aki nem igazán volt soha az élete része. Van azért valamilyen kivételezés a levegőben a párossal szemben, még ha némely kérdése Diegonak nem is a "legokosabb". - Igen, már lépett át közülünk felderítő, de nem tudott onnan biztos kiutat találni a visszaúton kívül, így nem volt lehetősége bezárni. Úgy hisszük, hogy az ajtók a hasadásban különböző újabb térkapukhoz vezetnek, ahogy mondtátok, akár más világokba is, de csak akkor nyílnak ki, ha valaki megfejti, hogy mi rajtuk a jelkép és hova vezethetnek. Így sikerült visszatérnie. - foglalja össze a nő, mielőtt még Daphne átlépne, hogy minden információt átadjanak amit csak tudnak. Lehet, hogy elutasítóak a rájuk irányuló kérdésekkel kapcsolatban, de ők kértek segítséget, szükségük van rájuk, szóval a főterükön éktelenkedő hasadással kapcsolatban nincsen semmiféle titok. - Járjatok szerencsével és köszönjük. - mond azért ennyit Daphne felé fordulva, fejet hajtva, úgy ítélve, hogy ő a vezetője a csoportosulásnak, mielőtt átlépne. Amikor Diego átlépés előtt még hátrafordul minden szem rátapad és egy emberként emelik fel a fegyverüket és utána koppintják a páncélos mellkasukhoz fémesen csörögve. A nő elmosolyodik, de szavakkal már nem szólal meg, ellenben Ashton és Diego egy mentális üzenetet kap. ~ Ha nincs más választásotok, ha az életük forog kockán és érdemesnek ítélitek őket, segítsetek rajtuk és mondjátok el. Az én édes Adalinám is így akarná. ~
***
Átlépve nem érkezik támadás, nincs szükség pajzsokra. Egy teremben állnak, amiben ózonos, mágikus illat vibrál a levegőben és körülöttük megszámlálhatatlan mennyiségű ajtó van, minden más anyagú, formájú, és mindegyiken van egy kis embléma. Ha visszafordulnak akkor mögöttük is ajtó van egy aprócska sárkányvésettel rajta, ezen tudnának visszamenni illetve ezt kéne eltűntetniük és akkor vélhetően a másik oldalon a hasadás is megszűnne. Minden ajtó zárva van, akadnak egyszerűbb és bonyolultabb formák is, például négyzet, kör, háromszög, hatszög, csak egy vonal, vagy virág, különböző állatok, korona, elképesztő, szinte nyomasztó mennyiségű és mintha kicsit még szaporodnának is a folyosók és az ajtók nézegetés közben.
//Határidő: október 6. Kövi mesélői hsz: október 7. (aztán visszatérünk majd a hétfőkre 15 határidő, 16 mesélőivel)//
Valahol sejtem, hogy Ashton most eléggé neheztel rám, sőt talán még engem is képmutatónak ítél majd innentől, de akárhogy is, határozottan hálás vagyok neki, amiért nem kezdeményez további vitát. Egyéb helyzetben ez egy érdekes nézőpont feltárás is lehetne a helyzet kapcsán... A nő válasza hallatán azért jócskán magamba szállok. Viszont egyenlőre nem akarok messzemenő következtetéseket levonni. Követem a nő tekintetét és az, ahogy Ashtonon megakad újabb kérdéseket vet fel bennem. Vajon ő tudja miről van szó? Diego a másik, aki mintha nem lenne teljesen elveszve itt. Újra a nőhöz fordulok - Vannak olyanok akik közületek valóak, de nem itt születtek? Olyanok, akik nem “kijárnak” a közösségből, hanem a külvilágba keveredtek? Gondolom, ha a titkotok megőrzése a hagyományotokhoz tartozik, akkor ti is gondoskodtok róluk valamiképp. - gondolok itt olyasmire, mint ahogy a fiatal magukra maradt varázshasználókat is jó esetben össze szedi egy idősebb varázshasználó. Jó esetben.. Másfelől az is sokat elmond egy közösségről, hogy mennyire foglalkoznak a körön kívüli társaikkal. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha nyíltan rákérdeznék, hogy kik is ők valójában nem igazán kapnék választ. De hát… - Kik vagytok tulajdonképpen? - próba cseresznye.. Amikor viszont a hasadáshoz érünk és Daphne magyarázatot ad, nos az én arcomra határozottan kiül a meglepettség. Egy fedél alatt laktam egy ideig egy sötét boszorkánnyal és egy síkvándorral, de azért szemtől szemben állni egy ilyen hasadással elég nyugtalanító érzés. Ha kettő már van belőle, gondolom van több is. Ha pedig sikerülhet bezárni valahogyan, arra a tudásra jó lenne emlékezni.. Viszont ha tényleg olyan fontos, hogy megvédjék a titkukat, gondolom ők is élnének valamiféle amneziálással, miután segítettünk… Azon magamban rendesen fennakadok, hogy Daphne csak úgy átlép rajta, aztán Asthon is követi, majd Diego is... Egy pillanatra Paulo tekintetét keresem, de aztán csak mély levegőt veszek, mintha víz alá merülni készülnék.. ami hülyeség mert már igazából nincs is szükségem ilyesmire merüléshez! A mókusom elő tolja az orrát és a zsebem szegésébe kapaszkodik az összes fogával amije van, rákészül hogy ha kell akkor aktiválja a mágikus és a fizikális védelmet. Az én kezembe is pálca kerül és átmegyek a többiek után felkészülve, hogy pajzsot tudjak vonni magunk köré, ha és vagy az elé, akinek épp szükséges.
bekészített vari(k):
//Fami képesség bekészítve szükség esetére - Pajzs: Képes létrehozni egy mágikus pajzsot önmaga és gazdája köré, mely védi őket fizikai behatásoktól. A pajzs néhány percig aktív. - Mágikus védelem: Hasonlóan, mint a pajzs védelmet biztosít, ám ez mágikus támadásokra hat, azokat nem engedi át.
Varázserő: 37 SVK: 30 Bűbájtan: 10 Protego Maxima - Erősebb változata a sima Protego-nak. Nem csak egy személy köré hozható létre. A rá leadott varázslatok (ha nem volt elég erejük megtörni) nagy, visszhangos robbanásokat idéztek elő. Ez a varázslat volt a Roxfort köré idézett pajzs magja is. Esetenként a védőbűbáj áttörhető.
A magam részéről tökéletesen egyet tudok érteni Cody szavaival, amikor példát hoz fel az oldalválasztás, vagyis annak hiánya mellett. Noha ezt hangosan nem kommentálom tovább. Úgy érzem felesleges volna tovább borzolni ezzel is a kedélyeket. Így is érzem, hogy mindenki kellően feszült már. Ami Ashton-t illeti, nos nem szoktam hozzá, hogy bárki csak úgy olvasni próbáljon a gondolataimban, így valószínűleg gyorsan falba ütközne csak, ha meg is próbálná. De még ha valahogy látná is a gondolataimat, és szóvá is tenné, még akkor sem kérnék érte bocsánatot. Egyszerűen másként látjuk a dolgokat, és másként értelmezünk, definiálunk bizonyos viselkedési mintákat. Ennyi. Nincs ezen mit túl ragozni. Bölcsebb, ha inkább az előttünk álló problémára koncentrálunk egymás gondolatvilága helyett. Nem mondanám, hogy felvillanyoz a gondolat, hogy esetleg Grindelwaldnak erős szövetségesei akadhatnak, ha maga mellé állít innen valakit, vagy csak rátalál erre a helyre, és kényszeríti valahogy a helyieket, hogy segítsenek neki. Ezt mindenképp jobb volna megakadályozni. Már csak az erőegyensúly miatt is, ha már itt tartunk. Bár az nem teljesen világos számomra, hogy mitől is ennyire különlegesek a helyiek. De valami módon azok, ez biztos. Az elég egyértelműnek látszik, hogy vannak helyiek a házakban, pusztán elég zárkozottak, hogy ne akarjanak semmilyen módon sem megmutatkozni előttünk. Igaz, itt mi vagyunk az idegenek. Szóval nekünk kell tiszteletben tartani a helyiek értékeit, és szokásait. Így természetesen amikor a csapat vezetője jelzi, hogy kulturális kíváncsiságomra csak egy nemleges válasszal tud szolgálni, némileg szomorúan ugyan, de tudomásul veszem, és tiszteletben tartom a döntését. A térkapu látványára azért egy pillanatra eltátom a számat. Én azonban még sosem láttam ilyet élőben. Legfeljebb könyvek lapjain. Abban egyetértek Daphne-val, hogy nem maradhat itt, be kell zárni. Azonban az átlépést azért nem kapkodnám el ennyire, mivel nem tudjuk, hogy pontosan hova vezet a járat, és köszönöm, de én nem szeretnék valami párhuzamos tüköruniverzumban ragadni, ahol eggyel több van belőlem a kelleténél. Persze az is lehet, hogy gyerekkoromban túl sok scifit láttam. Amin hát egy dolog, ha csak szórakozol a moziban, és más ha belecsöppensz. - Volt már valaki, aki megkísérelt átlépni közületek rajta? - pillantok a helyi vezetőnkre a kérdéssel. Elvégre bármilyen információ hasznos lehet, amit a vendéglátóink már megtudtak erről a térhasadékról. - Nem kellene előbb felderítenünk, mondjuk a familiárisokat előre küldeni, mielőtt átlépünk? - meglehet Daphne számára felesleges buta akadékoskodásnak hangzik a kérdés, de szerintem jobb óvatosnak lenni, mielőtt besétálunk az ismeretlenbe. Ahol akár csapda is várhat. Minden esetre, ha mindenki átlép, úgy utolsóként, én és Zümi is. Átérve pedig szinte rögtön a képességem kiterjesztésével igyekszem felmérni, hogy van-e itt még valaki rajtunk kívül. Akár látható, akár láthatatlan formában. Akárhol is legyen az az "itt".
//Legilimentor III.szint: Meg tudja határozni láthatatlan emberek és lények pontos helyét.//
"Nem kell tekintélyelvűnek lenned, elég, ha van tekintélyed."
"Draconis. Az őshaza. Ha úgy tetszik, a sárkányok fővárosa." - bombázom mentálisan Ashtont azzal az információval, amire sikerült rájönnöm a látottakból és azt hiszem, kezdem magamban összerakni azt is, hogy miért nem lépnek közbe. Sötét, szörnyű folt is akad a múltunkban, amelyre nem vagyunk valami büszkék, még abban az esetben sem, ha semmiért se voltunk felelősek. Mégis, egy ember az uralma alá hajtott minket, ennek révén pedig rengeteg ember halálát okoztuk annak idején. Büszke nép a miénk, nem hajtunk fejet mások előtt, nem pusztítunk el világokat, még abban az esetben sem, ha meglenne hozzá a képességünk. Félő, hogy Grindelwald is van olyan szinten, hogy újfent igába hajthasson minket és fegyverként használhasson fel minden egyes sárkányt, teljes mértékben érthető hát számomra, hogy miért is maradtak semlegesek és nem avatkoztak közbe. Túl nagy a tét, ha mi is színre lépnénk, abban az esetben megvan az a kockázat, hogy csak ártunk, nem pedig használunk az ügynek. "Ne áruld el, hogy mik vagyunk. Várd, amíg ők el nem árulják." - figyelmeztetem azért Ashtont. A szőke nő esélyesen tudja rólunk, a társaink pedig egyelőre nincsenek beavatva a titokba. Nyilván nem véletlenül. - Grindelwald mennyit tudhat rólatok? - teszem fel a kérdést, szándékosan megnyomva a "rólatok" szót, mintha én magam nem is lennék része ennek az egésznek, mégis szeretném kideríteni, hogy a sötét mágus vajon tudomást szerezhetett-e minderről. Ha egyikünkkel sikerült szövetségre lépnie vele, még az se jelenti automatikusan azt, hogy értesült minderről, de ugyanúgy elképzelhető az is, hogy valamilyen szinten be lett avatva. A kérdés csupán annyi, hogy mennyire. - És a társatok szövetségre lépett vele vagy kényszerből társult mellé? - nyelek egyet, hiszen ebben az esetben az is elképzelhető, hogy egy fajtársunkat sikerült az uralma alá hajtania, ez pedig valamilyen szinten arra is magyarázatot adna, hogy miért csak most léptek közbe. Grindelwald olyan bombát dobott le, amiből már ők se maradhattak ki. Mégis, egyelőre semmit se tudok a körülményekről, a nő csupán annyit mondott, hogy a Testvériség mellett vesztette az életét. Nem szövetségben velük, hanem mellett. Ez pedig mindkét opciót magában foglalhatja. Mindenesetre, ha ezen túl vagyunk, Ashtont esélyesen újfent megkérem egy találkozóra. Eddig csak a gyakorlásra helyeztük a hangsúlyt, de az elmélet ugyanolyan fontos, ha nem még jobban. Tudnia kell, hogy mit miért teszünk. A térkapuhoz érve én csupán a szemöldököm ráncolom, még soha életemben nem volt szerencsém hasonlóhoz, de mindez olyan, mint egy kis leselkedő lyuk a bejárati ajtókon. Az pedig, hogy ezt a helyet valaki szemmel tarthatja, sőt, mi több, Daphne szavaiból ítélve még át is jöhet rajta, cseppet sem tetszik számomra. - Ki nem hagynám - kúszik egy csibészes mosoly az ajkaimra Ashton kérdése hallatán. Nem veszem magamra a "Töki" megszólítást, gondolatban én is aggatok rá gúnyneveket, bár azért a Segg*rc Kapitányt jelenleg a képébe vágni igen bunkó lenne részemről. A "Töki" ehhez képest aranyos, szóval egyelőre ráhagyom. Majd ha nagyon arcoskodni kezd, majd zsebre vághatja a többi mellé. Elindulok tehát a portál irányába, habár félúton megtorpanok, így bárki utolérhet és megelőzhet, miközben visszafordulok és egy ideig elidőzik a tekintetem az épületeken, miközben a szívemet valami ismeretlen erő morzsolgatja odabenn. - Én... - nyögöm ki, magamban realizálva, hogy olyan honvágy gyötör, amelynek jelen se kellene lennie, hiszen soha életemben nem jártam itt, mégis a fajtársaim... a családom... Sokan itt élnek, itt leltek hazára és noha szeretem Szicilíát, az nem a mi világunk. Itt lenne a helyünk. Fogalmam sincs, milyen úgy élni, ahogyan élnem kellene/lehetne, hiszen titkolnunk kell mindent, még Frannie és Camille előtt is, ez pedig néha nagyon nehéz. - Megteszek minden tőlem telhetőt - szólalok meg végül, enyhén rekedtes hangon, majd fordulok ismét sarkon és sietek a társaim után, miközben a mókusom úgy vájja a kis karmocskáit a vállamba, hogy rendes esetben felszisszennék, ezúttal azonban fel se tűnik számomra a fájdalom. Átlépek tehát a térkapun, ujjaim között ismét a pálcámmal, habár, ha egy Testvériségist is sodor utamba a szél, hát esélyesen puszta kézzel vágom a falhoz...
Még szerencse, hogy nem olvasok most Paolo gondolataiban, mert ahogyan én látom, gondolom, a passzív-agresszív viselkedés az, amikor valaki nem nyilvánítja ki ősszintén, nyíltan valakivel kapcsolatosan a dühét, a haragját, hanem ezeket az érzéseket következetesen igyekszik eltitkolni, elfedni. Ehhez képest én, na meg a hadnagy is, teljesen nyíltan kérdezünk rá. Nincsen ebben provokáció, de egyértelmű állásfoglalás a részünkről, hogy mindez helytelen. Amúgy sem szívlelem a képmutatást. Cody szavaira viszont csak szemforgatok, nem ugatom le, mert segít helyrejönni lelkileg, de azért ennyire nem kell védeni olyanokat, akiket nem is ismerünk. Szép dolog, ha valaki védi a gyengébbeket, én is ezt teszem jellemzően, de ez inkább csak mentegetés, hiszen a lovagok nem tűnnek gyengének. Úgy vélem, hogy ilyen ütőerővel bármiből is kimaradni inkább alantas viselkedés. Állom a nő tekintetét, aki mintha mondani akarna valamit, de végül mégsem teszi. Kihívóan szegem fel az államat, s csupán csóválom a fejemet, jobb is, ha nem mondd semmit, amivel csak rontana a megítélésén. Viszont amikor elindulunk, már kezdem érezni az edzettség hiányát. Ugyan kiváló a fizikumom, de elég régóta csak pihengetek, bánkódok, ezért most is rendszertelenül kezdem venni a levegőt, elszoktam az érdemi mozgástól. A francba! A hasadás nekem is ismerős, a Testvériségis arcok gyakorta dolgoztak térkapuval, sőt, időkapuval, de nem akarom Daphne szavait újraértelmezni, inkább csak ráerősítek. – Akár másik világba is vezethet. – Nem tudom, hogy mennyire emlékszik, de Vanessát ő is ismerte, kikérdezte, és valahogy nem tudom mennyire éreznénk magunkat konfortosan egy olyan helyen, ahol angyalok és démonok mászkálnak, mindezt teljesen hétköznapian. Az, hogy sárkány vagyok, még számomra is teljesen új, aligha tudom kihasználni. – Akkor te is jössz Töki? – Kérdezek vissza Diego felé a most ráaggatott gúnynévvel illetve, noha nem kenyerem az ilyesmi, de lássuk be, annak idején amikor rám talált, a tökömbe kívántam őt, s azóta is csupán kolonc, még ha Bestia rá is bízott. Valahogy aligha hiszem, hogy legjobb barátok leszünk, nekem amúgy is Seraphine az. Ő bezzeg ilyenkor kiélvezi az akadémiai díjazással összefüggő elismerést, rivadalfényt. És már megintcsak a francba! A huskyt mindenesetre odahívom magamhoz, ölbe veszem, amint oda repült, aztán a nő után átlépek a kapun. Aztán bármi is várjon a túl oldalon, ugrásra készen, a látó képességeimet kicsit kiterjesztve mozdulok, hogy azonnal tudjak reagálni, ha valami veszélyesbe botlanánk.
Valahol Codynak igaza van, de ezt most csak szemvillanással nyugtázom. Van abban valami, amit mond, de a saját szemszögemből nézve ezt igen nehéz ugyanígy látni, de nem most állok le vele erről eszmét cserélni. Tudtommal akadtak már mágusok, akik beleszóltak a mulgik harcaiba, de abban talán igaza van, hogy egy ilyen megmozdulás akár el is döntheti egy harc kimenetelét, ám egyben kockázatos is, mert fel is fedheti a varázsvilágot. Ha jól sejtem ezek az akárkik is a rejtőzködésük miatt sem szólnak bele semmibe, mert nehéz úgy belefolyni egy ügybe, hogy az ne rántsa le a leplet egy ilyen helyről, mint az itteni, ami egyre inkább úgy sejtem teljesen rejtve van mindenki elől. Az itteniek is úgy bújnak el mintha minimum félnének, vagy tartanának tőlünk. - Gondolom nem fogod elárulni, hogy ki volt. - jegyzem meg, de úgyis sejtem a választ. Persze akaratlanul is azon kezdek gondolkodni, hogy kiről beszélhet. Nem csak a mi oldalunkról haltak meg a csatározások közepette, de őszintén szólva nem hiszem, hogy egy kvázi névtelen Testvériségi tagról beszélne. Egyelőre nem asszociálok a sárkányra, arról pedig még mindig nem tudok, hogy közülünk ketten is már sejthetik/tudják, hogy ezek az emberek bizony nem emberek. Én egyelőre még csak azon gondolkodom, hogy miféle különlegességük lehet, ami miatt ennyire mondhatni mások fölé emelik magukat. Lassan elérünk a főtérre, ahol meglepetten veszem észre a kaput, ami ismerős is, bár nem ma volt, amikor egy ilyennel találkoztam. Csoda, hogy még nem jött át rajta senki, ha ez itt van. - Láttam már hasonlót, térkapu, de ezek szerint igen komoly mágiával hozták létre, ha nem tudjátok bezárni. Talán csak az tudja, aki kinyitotta, vagy csak a másik oldalról lehetséges. - gondolkodom. - Átlépett már rajta valaki, hogy megnézze hová vezet? - kérdezem, bár úgy sejtem, ha ennyire vigyáznak az inkognitójukra, akkor nem hiszem, hogy kipróbálnának egy térkaput, ami ki tudja, hogy hová vezet. Azért közelebb megyek, hogy amennyire lehet átkukkantsak rajta, hogy azért ne szippantson be. - Lehetséges, hogy valamiféle központi elosztóhoz vezet? Onnan bárhová... - elakadok, mert bármennyire is ellene voltam a nagy semelegességnek most mégis az kezd körvonalazódni bennem, hogy ez nekünk is hasznos lehet. Ha a Testvériségnek akad egy központi terme és onnan ajtók nyílnak mindenfelé, ahol fontos érdekeltségeik vannak akkor akár sokkal nagyobb csapást is mérhetnénk rájuk mint eddig. Könnyedén bejuthatnánk bárhová, ahová eddig nem, megtalálhatnánk ezeket a helyeket, vagy végső soron ha megsemmisítjük a központot akkor jócskán visszavetjük a közlekedési, akár menekülési lehetőségeiket. Kész csoda, hogy nem kezdek el homlok ráncolva fel s alá járkálni. Tudom, hogy a legjobb az lenne, ha nem egyedül lennék itt, mint hivatalos személy, de nem látok rá semmi esélyt, hogy ez a rejtett nép engedné, hogy több auror jöjjön ide és minden bent futólag látott ajtót feltérképezzünk, akár összevont támadásokat indítsunk... De ha csak egy ajtót találnék, ami olyan helyre vezet, ahol már erősítségt hívhatok... - Ez a felfedezés a mi harcunkban is hasznos lehet, ha engeditek felmérném, hogy mi van odaát. Amennyiben lehetséges ezt a kaput végleg bezárnánk odaátról mielőbb. - fordulok végül újra a nő felé. Nem a legjobb megoldás fiatalokkal együtt dolgozni újfent, de nincs túl sok lehetőségem és ezúttal legalább egyetemistákról van szó, akik amúgy is tenni akartak valamit, azért vannak itt. Tehát, amennyiben a nő nem mond mást, vagy valaki nem akar kifejezetten maradni, én bizony nem sokat teketóriáznék, hogy átlépjek ezen a kapun és mielőbb felmérjem, hogy mik a lehetőségeink odaát.
Megoszlik a csapat véleménye a pártatlanságról, de erre számítani is lehetett ez érződik a hangulatból ahogy lepereg a nőről minden elítélő megjegyzés, pedig jó lenne, ha együtt tudnának működni. Diego a családi történetekből merít és egyértelműen a sárkányok rejtett városában vannak, mondhatni az "őshazában", Draconisban. Ezer évvel ezelőtt egy különleges mágus olyan hatalomra tett szert, hogy nem csak a kígyókat, de a sárkányokat is a hatalma alá tudta hajtani, az ő fajtársaival egyetemben és szörnyű pusztítást végzett. Ennek az emlékét eltörölték az ismert történelemből, a sárkányok még jobban elszigetelődtek, viszont maguk között ez egy ismert történet, a titoktartásuk egyik alappillére. - Minden erőnkkel azon voltunk és vagyunk, hogy a lehető legjobban elszigeteljük magunkat mindenki elől, az aktuális gonosz, Grindelwald elől is. Viszont már csak remélhetjük, hogy nem talál meg minket, miután egy közülünk a Testvériség mellett vesztette el az életét. - válaszol végül Cody-nak, bár furcsán megakad a tekintete Ashtonon is, mintha még mondani akarna valamit a fiúról, aki nemrég tudta meg, hogy sárkány és hogy a szülőanyja meghalt. Ezen a ponton azért már mindenkinek, aki nem sárkányvérű nagyon furcsa lesz, hogy mi az istenért is olyan különlegesek ezek az emberek, hogy egész háborúk kimenetelét változtathatnák meg és ennyire bújdosnak. Hiszen még mindig nem mondta ki senki se, hogy sárkányok, se a csoport vezetője, se a társaik. Daphnenak sikerül pszi üziznie, egy kis zizegő érzés van a levegőben, mintha a képessége korlátozott lenne némely irányban, de a csapaton belül mindenki nyitott rá így mindenki hallja. Habár egyeseknek hízelgő lehetne Paulo érdeklődése a kultúrájuk felé, a nő csak egy egyszerű nemet ingat a fejével, nyilvánvalóan minden történetet megtartanak maguknak, minden szorosan kapcsolódik a titkukhoz. Viszont a nézelődés közben azért látszik mindenkinek, hogy a házakban vannak emberek, csak rejtőzködnek, gondosan behúzogatják a függönyt ahol halad a csapat. Egyre magasabbra kaptatnak a városban míg el nem érnek egy főtért, ami már távolról is látszik, hogy bársony kordonokkal van körbezárva. Eredetileg egy nagy szökőkút lenne a középpontjában, de jelenleg egy nagyon kellemetlen látvány tárul a szemük elé. Mintha egy hasadás lenne térben és időben, egy szakadás, ami kettévágja a díszes szökőkutat is és furcsa fénnyel pulzál. A csapatból egyetlen egy ember volt ehhez hasonlónak szemtanúja és az Daphne, a Szent Pál Katedrális alatti katakombákban.
- Tudjátok, hogy mi ez? Nem maradhat itt, túlságosan veszélyes. - jutnak el végtére ahhoz, hogy mi is az a nagy változás, amit nem sikerült egyedül megoldaniuk még nekik sem. Pedig, bár a történelmükről, kultúrájukról nem hajlandóak mesélni, Paulonak feltűnik, hogy bár régies jellegűek az épületek, olyan gyönyörűen vannak összerakva és olyan magasra tör az üveg és a fém, hogy egyértelműen mindent komoly mágiával hoztak létre. Akadhat nem kevés tudásuk, ez még is kifogott rajtuk. Ha közelebb lépnek megvizsgálni, akkor néha-néha felvillan egy terem a másik oldalon, rengeteg, különböző színű, formájú, anyagú ajtóval.
//Határidő: szeptember 29. Kövi mesélői hsz: szeptember 30. //
Úgy döntök, hogy elengedem a pajzsvarázslatot a válaszok után és ahogy hallgatom a nőt. Daphne és Asthon reagálására újra megszólalok, de most inkább kérlelően fordulok feléjük. - Tudom, hogy igazságtalannak tűnik, de gondoljatok arra, hogy mi sem választunk oldalt a varázstalanok háborúiban, csak ha az a mi határainkat is érinti.. - nyilván itt is vannak kivételek, ezt én is tudom. Ez után viszont össze préselem a számat és próbálok nem feleslegesen anekdotázni, hiába van kismillió gondolatom. Pedig szívesen hozzá tenném Daphnenak, hogy csak próbáljon belegondolni mi lett Vanessaval? Nem felejtettem el a veszteségeinket, az életveszélyt és azt a megannyi szörnyűséget ami az utóbbi időben halmozódott, még úgy is hogy sok mindenből ki is maradtam.. De ez nem jelenti, hogy nem informálódtam a világunk alakulásáról utólag. Lényegében ebben a helyzetben én is próbálok pártatlan maradni. Hiszen a házigazdáink nem támadni akarnak, vagy kárt okozni, hanem segítséget kértek. Ahogy haladunk tovább, hagyom magamat elveszni mindabban amit látunk, persze az feltűnik, hogy sehol senki. Mivel úgy nyilvánult meg a Roxfortot védő varázslatokról, hogy azok csupán szemfényvesztések, ezt a néptelenséget annak a számlájára írom, hogy valami illúzióval fedhetik el az övéiket előlünk. De közben azon tűnődöm amit az idős nő mondott és közben néhány dolog leülepszik bennem. Pédául az a rész, amit az elején mondott és az amikor arról beszél, hogy vannak akik azért kijárnak közülük.. Felé fordulok, neki címzem a mondandómat - Grindelwald tudott rólatok? Vagy amiatt kell a segítségünk mert volt aki oldalt választott közületek és ez kihatással lehet rátok is.. és úgy.. mindenre? - nyilván ha tévedek majd kijavít.
Egyetértően kell bólintanom Cody szavaira. Mivel maga Thorne professzor személyesen nem avatott be engem a mélyebb indétékaiba, ezzel kapcsolatban nem is bocsátkoznék mélyebb találgatásokba. Azt hiszem jelenleg az egész helyzettel kapcsolatban Cody véleménye és hozzáállása áll a legközelebb az enyémhez. Egyenlőre persze az új barátainkat is amolyan kíváncsi semlegességgel szemlélem. Nem tudok róluk sem eleget még. Nem bízom meg bennük feltétel nélkül, de nem is ítélem el őket élből a semlegességük miatt. Inkább egyszerűen érdekel, hogy mi az, ami miatt ennyire zárkózottan élnek? Ezen felül Codynak abban is igaza lehet, hogy a semlegesség nem feltétlen ugyanaz, mint a passzívitás. A kérdések úgy tűnik eléggé fárasztják a házigazdánkat. Nyilván, inkább hagyna meg mindent a maga idejére. Hiszen előbb utóbb kénytelen lesz részletesen is beavatni a terveibe, főként azokba, amik minket is érintenek. Éppen ezért csak tiszteletteljesen bólintok a válaszokra, jelezve a páncélos nőnek, hogy megértettem a mondandóját. Noha szívesen visszakérdeznék még, hogy "Mit is látunk meg?", de lenyelem magamban ezt a késztetést, és úgy döntök türelemmel kivárom, amíg a nő saját maga nem fedi fel előttünk azt a bizonyos dolgot, amit mutatni akar. Egy biztos, nekem nem áll szándékomban semmilyen megkötött alkut felrúgni, ha már a szavamat adtam valamire. Gondosan ügyelek a hírnevemre, és a megbízhatóságomra. Szóval, ha másban nem is, egy valamiben itt mindenki biztos lehet. Ha valamire Paulo DiNardi a szavát adja, az úgy is lesz. Az már más kérdés, hogy soha nem megyek bele semmilyen alkuba, üzletbe, megállapodásba, de még csak egy kósza elejtett kis ígéretbe se, a tények előzetes, részletes ismerete nélkül. Jelenleg pedig a vendéglátóink szemszögének megismerésében az egyszerű, semleges türelem jobb megközelítés lehet véleményem szerint, mint Ashton és Daphne passzív-agresszív hozzáállása. Néha nem kell siettetni a dolgokat. Azok megtörtének a maguk idejében úgy is. A bizalmatlanságra sem akarok ráerősíteni. Inkább egyszerűen figyelem az utat, majd a szemünk elé táruló látványt. Értékelem az építészeti stílust, és a szobrokat is. Sőt némelyik szobor előtt el is bámészkodnék, ha a házigazdáink, és az általuk diktált tempó megengedi ezt. Sőt Zümi is érdeklődve röpköd ide-oda, már amennyi teret még engednek neki rá. - Lenyűgöző. Szívesen meghallgatnám egyszer a kultúrájuk, és a történelmük részleteit. Persze, csak amibe nem kényelmetlen beavatniuk. - jegyzem még meg a feltételezett vezetőjüknek. Érdekes nő annyi biztos. Nem tolakodnék oda, ahol semmi keresnivalóm, de azért érezheti, hogy valóban érdekel, és tisztelettel fordulok felé, és a népe felé. Megadva mindenre a nyitott lehetőséget. Legfeljebb egy "nem"-mel rövidre zárja ezt a beszélgetést. Bár ebben az esetben talán egy picit csalódott lennék, de elfogadnám a döntését. Elvégre ez egy igen zárt közösség lehet, ennyit még én is érzékelek. Noha, ez Grindelwald ellen egyszeri szövetségnek tűnik, - ami rendben is van így, ahogy választ kaptam a kérdésemre - semmi másnak, azért ezen túlmenően is érdekelhet a kultúrájuk.
"Nem kell tekintélyelvűnek lenned, elég, ha van tekintélyed."
A kérdésemre nem kapok konkrét választ, úgyhogy inkább ráhagyom a faggatózást. Mivel a minket körülvevők mindegyike sárkány, így azzal töltöm az időmet - bárhová is menjünk - hogy nézelődöm, hátha kiszúrok valamit, amiről anyám meséiben hallhattam még évekkel ezelőtt. A családunk minden egyes tagja sárkány, vannak hagyományaink az "óvilágból", ahogy meséink, mendemondáink is. Anyám pedig előszeretettel mesélte ezeket, ahogy a sárkányok városában tett látogatását is, amikor még kisebbek voltunk és fogékonyabbak az ilyesmire. Igyekszem tehát mindezeket felidézni és amit csak felismerhetek - úgymond - azonosítani. Ki tudja azonban, hogy mennyire hasznosak ezek az információk, hiszen a mesék az igazságon alapszanak ugyan, de eléggé kiszínezve, ráadásul szájról-szájra terjednek, nem csoda hát, hogy néhány ember még költ is hozzá. Azt hiszem, ez az egyetlen olyan alkalom, hogy őszintén sajnálom, amiért szabadidőmben nem ültem neki és lapozgattam át a régi könyveket, amelyek a sárkányokról szóltak. Érdekel a múltunk, a világ, ahonnan jöttünk, de én már egy teljesen másik világban élek, egy másik élettel, amit élnem kell. A kérdések megválaszolása után mindannyian útnak indulunk végül, én pedig mindent - de tényleg mindent - szemügyre veszek. Ezek az emberek mind a "népem" tagjai, én pedig jelenleg is egy olyan földet taposok, ahová még nem sok hozzám hasonló fiatal tehette a lábát, persze csakis abban az esetben, ha igazak a sejtéseim. Elvégre, még az is előfordulhat, hogy továbbra is ugyanabban a világban vagyunk, ahol élünk, egész egyszerűen csak alakult itt egy sárkány-kolónia teljes titokban és annyira elzárt közösség, hogy még mi sem hallottunk róluk. Tényleg kiszúrom, hogy rajtunk kívül egy teremtett lélek sincs a környéken, habár egyelőre ennél sokkal, de sokkal jobban leköt az épületek stílusa és a történelmi jelek, bár azért néha-néha próbálkozom - ha lehetséges - ablakokon keresztül bepillantani egy-két épületbe, hátha a többi lakó ott húzta meg magát az idegenek elől. Ha én is benne lettem volna a sűrűjében a történteknek, esélyesen Daphne és Ashton véleményét osztanám, hiszen valóban sokaknak kellett eddig meghalniuk, ahogy áldozatot is rengetegen hoztak, ezt pedig csak úgy tétlenül szemlélni, mert valaki pártatlan szeretne maradni, noha tudna mit tenni... Mégis, a tudat, miszerint ők is sárkányok, felmenti a szememben mindannyiukat, hiszen egy olyan titkot kell cipelnünk, amit eddig még csak nagyon kevés ember előtt fedtünk fel ilyen-olyan okok folyamán. És egy-két személy életébe ily módon belépni még kezelhető, de a mágikus világra befolyással lévő dolgokat is megakadályozni már bőven túllép egy bizonyos szintet.
Dühösen horkantok Diego válaszára, valahogy nagyon nem értem, hogy miért kell neki mindig békítő, csititó szerepben fellépnie. Hiába gondolja bárki azt, hogy a világ nem csak végletekből áll, szerintem igenis döntést kell hozni. S azzal, hogy valaki teljesen kimarad emberi sorsok alakításából, valahogy nem tudok megértő lenni. Paolo már érdekesebb kérdést feszeget a felvetésem kapcsán, ugyanis nem akarnék időszakos társulást, hogy utána ha végeztünk a küldetéssel, mégiscsak ellenünk fordulnak, hátba szúrnak. Ezért is esik jól, hogy maga az auror hadnagy van velem egy véleményen, úgy fest, már ő is sokat veszített, s nem akar felesleges köröket. - Úgy van, nagyon könnyű azon filozófálni, hogy mi milyen kárt okozhat. Feleslegesek a díszes páncélok, ha valaki nem megy csatába. - Ingatom a fejemet, engem aztán nem győztek meg. Ha bármi hasonlóságot is érzek belőlük, csak azért enyhülök kissé, mert az anyám is sárkány volt, de őt sem éreztem sosem gyávának, visszahúzódónak. Beérünk hát a városba, amely viszont nem mutat más lakót, csak a minket kísérőket, de értem a célzást, ezért visszaintem a huskyt, aki most már mellettem repülget, olykor bizony hangosan felugat, hogy őt ne korlátozza aztán senki. Igyekszem Jennings hadnagy közelében maradni, ha már ezt kérte, de nagyon nem tetszik ez nekem. Első körben feleslegesnek látom bármilyen felfedező mágiát alkalmazni, lehet, hogy tőlem ez naivitás, vagy csupán a hit, hogy ha eddig nem ártottak, most sem fognak, de valahogy szeretném azt gondolni, hogy minden rendben van. Mindenesetre az idegenkedő kifejezés ott ül az arcomon, olykor jelentőségteljesen összenézek Diego-val, akit ugyan nem szívlelek, de fura módon összeköt minket a Bestia parancsa, ezért akár együtt is mozdulhatunk, ha szükséges.
Jónéhány kérdés elhangzik, mintha mindenki úgy érezné, hogy muszáj feltennie a magáét. Én nem faggatózom tovább, végtére is biztosan tisztában vannak vele, hogy muszáj érdemi információ morzsákkal ellátniuk, mert vaktában azért mégsem ugorhatunk fejest az ismeretlenbe, valami idegenekkel, akik elvileg jót akarnak, vagy legalábbis nem akarnak rosszat. Azért innentől jobban rajta tartom a szememet Ashtonon és Diegon, mert igen furcsa az érzés, ami megcsap velük kapcsolatban. Mintha közük lenne ezekhez az ismeretlen alakokhoz és ez egyelőre még nem tudom, hogy mit jelent, főleg mert úgy fest ők sem tudják kicsodák, hasonlóan értetlenek, mint mi, de akkor hogyan lehet közöttük kapocs? - Tehát mindegy mennyi vér folyik, amíg nem a maguké. - jegyzem meg azért ezen a ponton már én is kissé epésen, bár szinte csak félhangosan, de azért hallhatóan. Nem tetszik ez a fene nagy pártatlanság, főleg mintha a nő még feljebb is húzná az orrát az eddiginél is jobban, csak mert más is szóvá tette ezt. Nekem azért nehézt lenyelnem ezt a békát, amikor tudom, hogy mik történtek az utóbbi években, hiszen benne voltam a sűrűjében. Nem sokon múlt, hogy elveszítsem a lányomat, Shanna még csak nem rég halt meg és még sorolhatnánk hosszan, hogy mennyit vesztettek már sokan, kezdve csak a kómásokkal a Szent Mungóban. Nehéz szimpatizálni ezzel a hozzáállással. - Jól van, lássuk akkor. - megtehetném, hogy tovább fejtegetem miért is nem tudok ezzel az egésszel egyetérteni, vagy számon kérem a nőt, hogy miért vár segítséget, ha ők nem segítenek nekünk, de egyelőre elsősorban az érdekel, hogy mit akar pontosan. Azért igyekszem nem ámuldozni a látvány miatt, de nehéz nem körbenézni a különös várost látva. Még mindig kérdéses számomra, hogy mennyire bízom ezekben az idegenekben, főleg mert láthatóan ők sem teljesen bíznak bennünk. - Maradjunk együtt. - súgom a hozzám legközelebb állóknak, de ha ebben a mentális lényektől körülvett közegben megy, akkor ezt pszi üziben is elküldöm. Nem tudjuk még, hogy mire számítsunk. Azt sem, hogy mi van, ah azt mondjuk netán, hogy nem. Csak simán visszaküldenek, vagy a különös város emlékét is kitörlik vajon? Jobb, ha vigyázunk egymás hátára, amíg nem tudunk részleteket és úgy gondolom, hogy azokat úgyis akkor tudjuk majd meg, ha megérkeztünk oda, ahová tartunk.
A nő szavakkal nem válaszol erre, de egy bólintással felel a kérdésre, valóban Dumbledore-ról beszél, és mivel egyetlen személyt mondott, ezért nem az egész családra gondolt, hanem kimondottan a volt igazgatóra, aki a Nurmengard óta a halál mezsgyéjén táncol. A két legilimentor serényen megnyitják az elméjüket, de a többi katona páncélos, rostéllyal az arca előtt, annyi látszik belőlük, hogy figyelnek éberen és egy-kettő még a röpködő husky-t is leköveti. Sehonnan nem érez Paulo egyértelmű fenyegetést, csak óvatosságot, távolságtartást, bizalmatlanságot, mintha csak önmagukat tükrözné a helyzet. Amikor Daphne rákoncentrál először nem érzi ki a létrejövő mentális kapcsot Ashton és Diego között, csak abban a pillanatban, amikor Ashton először viszonozza egy szóval. Mivel sárkányképességet használnak így inkább csak egy furcsa érzése támad, mintha ők ketten kivülállóbbak lennének, mintha inkább azokhoz tartoznának, akik körbeveszik őket, de nem konkrétan tudja megmondani, hogy miért. Az egyensúly és pártatlanságra tett megjegyzését Ashtonnak egyértelműen nem értékeli se a nő, se a páncélosok, de mielőtt felelhetnének Cody is közbeszól és bár talán lenne még mit mondania, visszafogottabban válaszol. - A pártatlanságunk nem csak a mi érdekünket szolgálja, hanem mindenkiét. Nem szólunk közbe, mert akármelyik oldal mellett tennénk le a voksunkat, több bajt hozhatna az egész világra, mint amennyit segít az ügyük elérésében, ami általában amúgy sincsen semmiféle hatással rám és a népemre. - válaszolja azért, de vélhetően, ha nem lenne a varázsló csapat segítségére nagyon szüksége, akkor itt se lennének és bele se menne ilyesmibe. Lehetséges, hogy alapvetően is nehéz a nőt kielégíteni, de Diego kérdéseire csak kicsit ismerősen-szigorúan megvillan a tekintete, mintha azt üzenné ezzel, hogy a lehető legbutább kérdést kapta a legváratlanabb személytől. - Egy olyan helyen, ami mellett a Roxfort helyzetét védő búbájai is csak gyermeteg szemfényvesztésnek tűnhetnek. Nem azért hoztunk el titeket ilyen bonyolult utakon, hogy aztán elmondjuk. - rázza meg a fejét, aztán már kissé talán belefáradva a sok kérdésbe a következőhöz fordul. - Egyszeri szövetség, nem fogunk belefolyni mélyebben a háborúitokba, de ezt nem ignorálhattuk. Az pedig, hogy miért ti... Habár mi elszigetelten élünk itt, ez nem jelenti azt, hogy közülünk senki se járná a világot. Azt hittétek, hogy az iskolátok vezetőségváltásának, a dementorok megjelenésének, Grindelwald hatalmának gyarapodásának párhuzama után fogtok nyomozni, szervezkedni. És valamilyen szinten, éppen ez fog történni itt is. Ha valaki megszegi az alkut... már a kérdés is bizalmatlanságot szül, amiből így is van mindkét félnek elég. Ha meglátjátok, megértitek. - fejezi be végül a magyarázást és int, hogy induljanak tovább az ösvényen és egy csodálatos, mesébe illő palotaváros rajzolódjon ki. Az őrök kísérik őket körbevéve, az összes familiárist is a közelbe parancsolják, hogy senki se szóródjon szét, de még mindig nincs semmi szó arról, hogy konkrétan foglyok lennének vagy veszélyben lennének.
Hosszú fémesfényű és üveg épületek szöknek az égbe, egyértelműen nem a modern kort igézi, rengeteg szobor és motívum, gazdag építészet és történelem, de... ami feltűnik mindenkinek, hogy ezen kívül a csapaton kívül senkit az ég világon nem látnak (sárkányt se a képről), pedig egy konkrét városban kaptatnak felfelé a központi területek felé. Természetesen lehet még kérdezgetni menet közben, csak ahogy korábban mondta, az idős, de szikár nő nem óhajtja rabolni senki idejét, beleértve sajátját se.
//Határidő: szeptember 24. Kövi mesélői hsz: szeptember 25. //
- Azt a lehetőséget se felejtsük el, hogy Thorne professzor lehet nem önként ült az igazgatói székbe.. - vállat vonok, az egész valóban csak találgatás. És személy szerint reméltem, hogy valamit kideríthetünk az új igazgató és a dementorok körüli helyzetről. De egyenlőre úgy tűnik valami nagyon mást találtunk. A pajzsot sikerül megvalósítani a biztonság kedvéért, de Daphne megerősít abban valamennyire hogy nem gondolok akkora hülyeséget amikor azt mondtam, hogy talán kivételesen nem kell ellenségekre számítanunk. A házigazdáink pedig egészen hamar megmutatják magukat. Hallgatom a felvezetőjüket és valami a gondolataim közé kúszik. A pajzsot ha képes vagyok rá még fenntartom egyenlőre. Ashton szavaira viszont egy kissé meglepődötten bukik ki belőlem - A semlegesség nem jelent egyet a passzivitással. Ismertem olyat, akinek elég hatalma volt, hogy mindenki jobban járt, hogy ő is a semlegesség mellett döntött. Az egyensúly pedig elég sokmindennek a kulcsa. - Igyekszem inkább tisztelettel hozzá tenni a gondolatot az övéhez, nem leszólni vagy ilyesmi. Hiszen ez is egy vélemény, csak csodálkozom hiszen Ashton elég sokszor merít lovagi útmutatásokból. És valahogy kétlem, hogy azokban elítélnék az egyensúlyt.. Persze nem értek hozzá így tovább nem is firtatom. Ezt az egészet sem most kéne megvitatni. Paulo gondolatmenetére már nem reagálok, de van egy olyan sejtésem, hogy ha a szövetség alapjai, amik a születésünk előtt megköttettek, egészen eddig ki tudtak tartani, akkor ez után is ki fognak tartani. Vagyis.. tőlünk függ. - Honnan tudjátok, hogy mi kik vagyunk? - teszem fel a kérdést az idős nőnek címezve.
Ami engem illet, én nem szeretek találgatni, bizonytalan pletykákra alapozott teoriákat gyártani még úgy sem. Nem tudom, hogy miért nem a vénasszony kapta az igazgatói széket, de nem is akarom különösebben megfejteni az okát. Azt sem állítanám, hogy az új igazgatónő Grindelwald oldalán áll, bár az ellenkezőjét sem. Mindössze az iskola hangulatában beállt változások azok, amikben biztosra mehetek, és amik nem tetszenek. Óvatosnak kell lennem, hogy ne dőljön össze egyik pillanatról a másikra a kis felépített kártyaváram. A dementorok jelenléte egyértelműen semmi jóra nem enged következtetni. Viszont mivel nincsenek egyértelmű hiteles személyektől származó, hiteles információim, tekintve nem rendelkezem belső kapcsolatrendszerrel Grindelwald emberei között, nem túl könnyű döntést hozni a következő lépésről. Azt viszont még én is tudom, hogy veszélyes volna a politikai hatalom közelébe egy Grindelwald félét említeni. Nagyjából, mint egy varázsló Hitler. Ezt jobb volna meggátolni, bármilyen eszközzel. Cody óvatos, és védővarázslatot hoz létre, amit teljesen meg tudok érteni. Noha én sem érzek semmiféle ártó szándékot. Bár az igazat megvallva semmit sem érzek, ami meglehetősen szokatlan, és idegen érzés. Így amikor új barátaink elénk toppannak, azért szemügyre veszem őket. Hányan vannak, milyen a mimikájuk, a testbeszédük. Nem csak a vezetőjüké, a többieké is. Az önmagában is árulkodó lehet. Igaz nem húzok pálcát, és semmi agresszív nincs a testtartásomban sem. Inkább amolyan semleges várakozás. Ashton szavira azért egy pillanatra elidőzik rajta is a tekintetem. Nem tartom időszerűnek a passzív-agresszív játékot. Legalábbis még, amíg nem tudunk többet. Sokkal többet. Ez a hangnem viszont nem biztos, hogy a célra vezető hangnem. Néha bizony jobb egyszerűen hátra lépni, és kimaradni bizonyos dolgokból, hogy később előre léphessünk. A semlegességnek is megvan a maga szerepe. Az élet pedig nem fekete vagy fehér. Néha a szürke zónában is kell mozognunk. Így nem ítélem meg, vagy éppen el újdonsült ismerőseinket. Legalábbis a teljes kép, és a mögöttes igazságok ismeret nélkül nem. Sokkal célra vezetőbbnek tartom Daphne és Diego kérdéseit. - Tegyük fel, társulunk. Ez egy ideiglenes, amolyan az "ellenségem ellensége..." típusú átmeneti szövetség lenne, vagy valami sokkal mélyebb, és hosszútávúbb együttműködés, ami túlmutat a jelenlegi helyzeten? Mi történne, ha valamelyik fél megszegné ezt az alkut? - kérdezem, viszonylag semleges hangon, mint aki tényleg csak a lehetőségeket latolgatja. Tulajdonképpen így is van. Elvégre egyértelmű döntéseket ráérünk akkor hozni, ha már tisztában vagyunk a helyzettel, és a választási lehetőségeinkkel.
"Nem kell tekintélyelvűnek lenned, elég, ha van tekintélyed."
.
