2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A lumosra szükség van és tökéletesen hatásos, sikerül jobban belátniuk az ablaktalan termet és ahogy Daphne körbenéz a falakon ajtó se akad. Valószínűleg távolról nem vette volna észre, de ahogy körbejár a Lumossal észrevesz egy kisebb rúnát, ami kísértetiesen hasonlít arra, mint ami az Actoni őrsön volt, amin Rhys-nek kellett jeleznie, ha baj van. Viszont úgy tűnik, hogy még nem aktiválódott, tehát nem attól függ, hogy mikor érkezik valaki ide, hanem valami mástól. Füge alatt nem aktiválódnak csapdák, tényleg pehelysúlyú egy emberhez képest, de nagyon mást nem tud mondani, mint amennyit eddig is láttak, három emelvény, három lezárt piramis és mintás csempék, semmi más nincs itt. Paulo legilimentor képessége csak a társait jelzi, senki mást, egy-egy gondolatot tőlük megsejthet, főleg Cody-tól, aki az egyetlen, aki nem sárkány vagy legilimentor jelenleg. A familiárisa felröppen és körberepüli a termet és tényleg ráhibázik, úgy egészen más látványt nyújtanak a lépőkövek. Viszont hiába, ha nincsen Lélekállat képessége és beszélni sem tud, de azért zizeg.
Ashton viszont ahogy konkrétan felnéz a plafonra és azon keresne nyomokat a Lumos fénye köszön vissza rá és vele együtt a homályos visszatükröződése mindennek körülöttük - és önmagunknak is, természetesen. Bár abban nincs igaza, hogy ne lenne fontos az, ami előttük van, ha további fényt idéznek, mindenkinek tisztán láthatóvá válik minden. A plafon egy hatalmas tükör, amin fentről látszik, hogy a csempék között bizony van rendszer. Habár amikor puszta szemmel néznek le minden mozaik hasonlóan kopottas, matt, a tükörből nézve egyértelműen kiválik néhány élénkebb színű. Összesen három féle ismétlődik, mind a háromból négy darab, ez pedig négy vörös virág, négy hangszer és négy tál.
//Határidő: november 19. Kövi mesélői hsz: november 20. //
- Esélyesen igen. De ki lehet ez? - Csóválom a fejemet, még mindig nem tudom beazonosítani, mert bár nagyon hasonlított Vanessára, nem voltak szárnyai, amennyire én emlékszem. Úgy fest, mi ketten vagyunk Codyval, akit ennyire megrendít, hogy valakit élő elemként használnak, de most a jelenlegi küldetésünk a legfontosabb, vissza fogunk majd jönni, hogy ha még él ez a lány, kiszabadítsuk, s meggyógyítsuk, ha ez még lehetséges. Ugyanakkor komolyan felnézek a hadnagyra, hogy velem ellentétben nincs benne semmi bizonytalanság, dacosan megy előre, mert tudja, hogy mi a szerepe a történetben. Egyértelműen ő a jó reklámarca! Beljebb lépünk, de én még a familiárisomat is sajnálnám elengedni, hogy ő fogja fel a csapda esetleges sebzését, átkát. Ő lélek a lelkemből, nem csak úgy vagyok vele, hogy majd visszaidézem. Viszont vannak különleges képességei, azon tűnődöm, hogy megfagyassza-e számunkra az időt, bár attól félek, a csapda kiagyalói erre is gondoltak. Elégedetten bólintok, hogy a társaim védővarázslata pajzsként állt közénk a gyilkos varázslatokkal szemben, viszont ez még csak a bemutatkozás volt a védelmi mechanizmus tekintetében. - Kizárni valamelyiket? Rendszert keresni? Jókat mondotok.. - Dohogok fejcsóválva, az ereklyék ismerete, a csapdák felfedezése nem így működik. Az ilyen varázstárgyaknak önálló lelkük van, és mindaz, amit itt látunk, érzékelünk, nem is feltétlenül a csapdák készítőinek machinációja. Simán elképzelhető, hogy valamelyik ereklye nyúl ki a tudatával felénk, vagy azért, hogy itt halljunk meg, vagy hogy valami gyenge lelkű gazdát válasszon magának, akit bekebelezhet. Lehet, hogy jobb lett volna a kanapén maradni. Felsóhajtok, és Daphne felé fordulok. - Sajnálom, nem akartam nyers lenni. A padlón lévő jelek cseppet sem biztos, hogy a valódi csapdát rejtik, esélyesen inkább elterelés. - Leteszem a huskyt, de nem hagyom, hogy elkószáljon, inkább felfele nézelődöm, mert hiába a lenti vitrinek a piramis alakzattal, valahogy az jut eszembe, hogy ha már piramisok, az egyiptomi mágusok állítólag nem evilági erőkkel kommunikáltak. Lehet itt szó a túlvilágról, de lehet szó más dimenziókról is. Mi van, hogy ha a lenti rész csupán valami vízió, ami nem is számít, hanem a barlangterem tetején kell valamit találni?
//Sárkány I: Jóval logikusabban, tényszerűbben gondolkodnak, mint az emberek, ezáltal könnyebben rájönnek összefüggésekre, oldanak meg rejtélyeket, gyorsabban tanulnak//
Az erkölcsi dilemmákban általában szeretek az "emberi" oldalra állni. Azonban most nincs sok választási lehetőségünk, és a csapat már határozott. Így átlépünk egymás után sorjában a remélhetőleg a Feltámadás kövét rejtő ajtón. - Visszajövünk. - bólintok Cody felé, valamiféle megnyugtató hangszínnel, amikor felveti még, hogy meg kell menteni az idegent. Igaza van, bár nem tudom még magam sem, hogy ezt hogyan is fogjuk kivitelezni pontosan. De ettől még nem kell lemondanunk róla. Bár az ajtókhoz való kapcsolatról én nem sokat tudok, ez sokkal inkább Cody szakterülete. Azért amikor ténylegesen átlépünk, és a felhúzott pajzs dezintegrálódik csendben hálát adok a saját előre látásunkért. Sajnos azonban ahogy az várható is ennyire azért nem lesz egyszerű a helyzet. Nem maga a sötét, mesterséges környezet a zavaró, hanem maga a tény, hogy itt minden lépéssel aktiválhatunk valami csapdát. - Sajnos nem választhatjuk mindhármat. Kettő tutira csapda. Csak egy esélyünk lesz. - válaszolom kissé elhúzva a számat Ashtonnak. Meggondolatlanság lenne egyszerre mindhárommal próbálkozni. Kettőt valami logika szerint ki kell ejteni. A kérdés csak az, hogy mi alapján válasszunk? - Nem lehetünk teljesen biztosak benne, hogy nem aktiváltunk már csak a jelenlétünkkel is valami néma riasztót. - vonom azért össze a tekintetemet Daphne mondatára. Elég frusztráló, ha sietned kellene, de jobb a lassú, alapos vizsgálódás. Minden esetre mivel nem lehetünk semmiben biztosak, a legilimentor képességemmel azért átvizsgálom a termet láthatatlan emberek, vagy élőlények után. Ki tudja? Elég sötét, és árnyékos hely ez, plusz egy kiábrándító bűbáj és akárhány extra őr elrejthető... Ha viszont nem érzékelek plusz veszélyt, akkor én is leguggolok, a padló mintáját szemügyre venni. Több szem többet lát alapon. Zümi pedig elkezdi körbe repkedni a termet, hátha fentről más perspektívából talál valami hasznosat. Jelenleg az óvatos vizsgálódás az egyetlen, amit tehetünk. Közben pedig csak reménykedhetünk, hogy nem indítunk el valami újabb csapdát. Akár maguk a familiárisok, a kíváncsiskodással.
//Legilimentor III. Meg tudja határozni láthatatlan emberek és lények pontos helyét. IQ: 25 pont Rúnaismeret: 30 pont Mágitatörténet: 40 pont//
"Nem kell tekintélyelvűnek lenned, elég, ha van tekintélyed."
Az erkölcsi dilemma szerencsére nem állja utunkat, habár Cody gyógyító, hiszen annak idején elég szépen helyrepofozta az állkapcsomat, némileg csodálkozom is azon, hogy nem szólal fel az ismeretlen lány/lény mellett. Bár azzal, miszerint később vissza kellene még térnünk érte, mélységesen egyetértek, még ha szavakkal nem is mondom ki. A bűntudatom azért még a fapofám ellenére is odabenn visong valahol, mindenesetre egyelőre képes voltam megoldani és ragasztót tekerni a szája elé, majd egy dobozba belelökni és hatszorosan lezárni. Itt és most mást nem fogok tudni tenni és muszáj egyetlen dologra koncentrálnom annak érdekében, hogy ne elkapkodott döntéseket hozzak. - Úgy érted, hogy egyfajta élő energiaként használják őt fel? - csodálkozom el Cody gondolatmenete hallatán. Az energia viszont véges, vagyis a lány, aki létrehozza ezeket az átjárókat, pontosabban szólva, akinek a segítségével létrehozzák ezeket, egy idő után "lemerül". És mivel az energiát a mágikus-és életereje képviseli, azt hiszem szinte egyértelmű, hogy mivel fog ez járni. Rá se kérdek, hogy mennyi ideje lehet még hátra, hiszen kétlem, hogy erre Cody képes lenne választ adni. Nyilván ő is ismeretlen vizekre evezett ezzel, hiszen ez a jelenség elég ritka... Kétlem, hogy a kis csapatunkból bárki is találkozott volna ilyesmivel. Mivel a fényviszonyok az én varázslatom mellett sem a legjobbak, a saját pálcám végén is fellobban a Lumos, miközben Füge leiramodik a vállamról, majd szaglászik körbe, egyelőre óvatosan. Ha pedig a súlya alatt nem aktiválódnak a csapdák, akkor igyekszik minden olyan pontot feltérképezni a teremben, amelyet mi a méreteink révén nem tehetünk meg. Ismét ráhangolódom tehát, magamban abban reménykedve, hogy a lumosaink és a varázslatom által kibocsátott fény már elég lesz arra, hogy a mókusom képességeivel is láthassak valamit. Amennyiben Ashton felhívja bármire is a figyelmünket, abban az esetben én is aszerint cselekszem, hiába nem vagyunk puszipajtások egymással.
- Már meghoztuk a döntést és az ereklyék jelenleg sokkal fontosabbak. - felelek még futólag Diegonak. Nem fogjuk egyetlen lány miatt kockáztatni a lehetőséget, hogy végre elérjünk valamit a sok kudarc után. Talán kegyetlenség ezt mondani, de igenis akár az is benne van a pakliban, hogy az egész csak figyelemelterelés, hogy szétváljon a csapat. Nem vagyunk elegen ahhoz, hogy ezt kockáztassuk, főleg ha ez a lány fontos, akkor bizony akár őrizhetik is. Persze az sem lenne hátrány, ha ezt a helyet tűntetnénk el, de csak akkor ha előtte legalább egy ereklyét visszaszereztünk. Cody felvetésére csak hümmentek egyet. Nem most van az ideje efféle latolgatásokba bocsátkozni. Talán igen, lehet, hogy Vanessának is fontos szerepe van, különben nem akarták volna annyira megszerezni őt a Testvériség tagjai és nem hozták volna át feleslegesen kitudja milyen kockázatot vállalva. - Várható volt, hogy nem lesz egyszerű, de legalább nincs védelem, ami azonnal riaszt...talán... - a fénypontokra figyelek, ahová lépni szabad egyelőre és azokhoz tartom magamat. Egyelőre nem közelítve az emelvényekhez megpróbálom egy szimpla lumossal körbejárni a helyet, a falakat, hogy van-e bármiféle rúna, rejtett bűbáj vagy hasonló, ami esetleg jelzi valahol valakinek, hogy megjelentünk itt. Az emelvények megszökni úgysem fognak, amíg megpróbáljuk kiismerni a helyet. Az biztos, hogy nem szabad semmit elkapkodni. Biztos, hogy ha rossz emelvényt választunk aktiválhatunk valamit, mint ahogyan akkor is, ha rossz helyre lépünk a köveken a padlón. - Találnunk kell közöttük valami rendszert... - mondom ki az egyértelműt. Talán a jelek is valamilyen módon mutatják, hogy melyik a jó emelvény és persze, ha közelebb megy valaki magukat az emelvényeket is meg kell vizsgálni. Jobb lenne gyorsan végezni, de jelen esetben a kapkodás végzetes is lehet. A lassabb vizsgálódás mellett döntök hát egyelőre. A falak után én magam is szemügyre veszem a padló mintázatát, a színeket, több szem többet lát alapon. Közben Stick is kimászik a mellényzsebemből, a familiárisom, hogy körülnézzen. - Vajon ki tudnád nyitni a zárakat kulcs nélkül is? - motyogom oda inkább csak magamnak, hiszen válaszolni úgy sem tud és amíg nem megyünk közelebb fel sem mérheti őket.
Az idegen lányt egyelőre hátrahagyják, de Cody gondolatmenete Vanessával kapcsolatban még inkább érdekesek Ashtonnak és Daphne-nak, akik látomáson keresztül látták, hogy bár vannak különbségek, de még ténylegesen hasonlít is a két személy. Daphne, Paulo és Cody pajzsa összecsatlakozik és ahogy sorban átlépnek egyre élénkebben felfénylenek és látványosan elkezdenek narancsos izzással elporladni, de érzékelik, hogy akármilyen azonnali mágia csapott volna le rájuk, a pajzs kivédte, csak dezintegrálódott a folyamatban. Egyértelműen nem természetes környezetben vagy barlangban vannak, hanem egy első ránézésre is egyértelműen ablaktalan szürke kövekből kirakott sötét teremben amiben az egyetlen fényforrás a mögöttük hullámzó térkapun át szűrődő fény. Diego varázslata létrejön, Daphne lépteire fókuszálja és a fényük egyértelműen kirajzolja, hogy merre biztosan nincsen taposóakna vagy ahhoz hasonló lépést érzékelő csapda, bár a nő még nem is lépett olyan rengeteget csak elállt az átjáró útjából helyet engedni. A kis lábnyomok további derengő fényt adnak, de még mindig nem a legjobban a látásviszonyok.
Ashton megpróbál azonnal relikviákat érzékelni és abban biztos, hogy mind a három emelvényen a furcsa piramis jellegű vitrinen csapda/átok van elhelyezve, de nem tudja, hogy melyik a Halál Ereklyéje. Mindegyik zárt és átláthatatlan (viszont a képpel ellentétben nem világítanak), nem tudja egyelőre, hogy melyikkel kéne próbálkozni, viszont mindegyik tárolónak mind a négy oldalon ugyanolyan négyzet alakú mélyedés van, amiben biztos lehet, hogy a a kinyitásuk kulcsa. Ahogy Daphne körbetekint elsőre sokmindent még nem lát, viszont Diego fényeinek hála talán a figyelme még jobban a padlóra vetül és észreveheti, hogy tényleg igaza volt a fiúnak, nagyon is fontos lehet, hogy hova lépnek, mert az emelvényekhez közelítve egyre sűrűbben az egyszerű üres mozaik helyett különféle mintásak és színűek vannak elhelyezve.
//Határidő: november 12. Kövi mesélői hsz: november 13. //
- Nos, nekem segített, hogy ne akarjak elkóborolni most. - vonok vállat Ashton történetéhez vissza kapcsolódva, hogy azért valami haszna számomra mégiscsak volt, hogy megosztotta. Daphneval össze találkozik a tekintetünk és viszonzom a biccentését. Ezzel meg is erősít, hogy nem hülyeség megpróbálni enyhíteni bármilyen módon a helyzet másik végén. Azért arra mai megfogalmazódik bennem úgy közben és az utolsó sikoltásra kilel a hideg, megborzongok és érzem hogy a gyógyítói énem nagyon is a lány felé húzna. Az élet felé amin segíteni kellene.. Nem pedig a tárgyak felé. Viszont tudom azt, hogy az ereklyéket elcsaklizni a Testvériség elől.. Igazából fogalmam sincs mit jelenthet azon kívül, hogy fontos. Hiszen brutális áldozatokat szedett értük mindkét oldal és nyilván van velük valami nem túl kedves terv a jövőre nézve. És hogy ha nem náluk vannak, akkor azzal szeretném hinni, hogy szintén életeket menthetünk meg. - Valahogyan mindenképpen vissza kell jönnünk érte később. Nem hiszem, hogy ez színjáték lenne. A kapcsolata az ajtókkal… Az összessel.. Teljesen természetellenesnek érződött. Nem hozzá tartoznak.. Olyan csak mint egy energia mag ami működteti az egészet de nem ő hozta létre... - mondom ki csendesen és vennem kell egy mély levegőt mert elég meredek gondolatom támad - Tudom, hogy ez elég elborult.. De mi van akkor, ha Vanessanak is hasonló “szerepet” szántak? - Mivel nem tudom kinek a számlájára írni így a Testvériséghez kapcsolom, bármennyire absztrakt, vagy ijesztő méreteket ölthet ezzel a már megszerzett háttér ami mögöttük áll.. Talán ez a lány “lemerülőben” van vagy haldoklik és kellett volna nekik valaki más aki átveszi a helyét. Hiszen ennek az egyetlen ajtónak a bezárása is mekkora fájdalmat okozott! Azt már inkább nem is mondom ki, hogy amúgy ezzel is esélyesen fizikai sérülést okoztunk mert nem akarom tovább veszíteni a bűntudatot és főleg nem akarom tovább húzni az időt azzal, hogy újra és újra megtorpanásra késztetem a társaságot, bármennyire is fáj magára hagyni.. - Akárhogy is, legalább már tudunk róla. Jelenleg nem hiszem, hogy lenne jó döntés. Bármelyik utat választottuk, azon sok fog múlni. Tartsuk hozzá magunkat. - mondom ki végül, mintegy magamat is nyugtatva, ahogy Daphne is teszi. És ahogy Ashton is megerősíti hogy ha rajtunk múlik, esélyesen vissza jövünk érte valahogyan. Most viszont abban kell hinnünk, hogy bármit lépünk az hasznos lesz és nem csak egy újabb csaliba sétálunk bele és játszunk újra az ő kezükre… Sorban mindenki áthalad a kapun amire nagyon próbálok nem úgy gondolni mint egy friss nyílt sebre és elvonatkoztatni inkább. Diego utasítása a lábnyomokra jól jön, meg nyilván az is, hogy nem mindenki libasorban tömörül az átjáró előtt. Becsatlakozom Paulo Protego-jába, hogy erősítsük a védelmünket és létre tudjunk hozni egy “félgömböt” a társaság körül.
///Varázserő: 37 SVK: 30 Bűbájtan: 10 Protego Maxima - Erősebb változata a sima Protego-nak. Nem csak egy személy köré hozható létre.
- Nem fontos, egy régi kódexben találtam róla írást. – Hárítom el Daphne kérdését, az ilyen ősi varázstárgyak pont azért nem köztudottak, mert már nincs, aki emlékezne rájuk. Meg hát most nem is tartozik annyira a tárgyhoz, lényegében három másik ereklye miatt vagyunk itt. Én azonban továbbra is úgy vagyok vele, hogy ne válljunk ketté, semmi értelme megosztani az erőnket. Amikor korábban magányos lovag voltam, voltak ugyan hősies tetteim, de a túlerő bizony engem is legyűrt, s most, hogy ilyen fontos a tét, nem akarok kockáztatni. – Igen, az lesz a legjobb, ha még visszatérünk ide. – Mormolom én is, mert ki tudja, ha valóban egy élő, érző női személy sikolyait hallottuk, akkor szörnyű lehet belegondolni, hogy mit élhet át, most éppen pont miattunk, de ha a világ a tét, akkor nem lehetünk ezúttal gyengék, esendők, részrehajlók. Belépek én is Daphne mögött, a husky a karomban, nem akarom, hogy azért tűnjön el, mert önfeláldozón előrement felderíteni. Lesz még rá alkalom, hogy segítsen, most azonban ketten egyek vagyunk. Belépek hát Daphne nyomában, biccentve Diego-nak, elsőre azonban nem indulok meg, amíg a hadnagy mást nem mond. Ő már többször volt hasonló helyzetben, kár lenne vaktában előreszaladni a vitrinekhez. Lehet, hogy itt, ebben a teremben lesz a megoldás, de nekem sokkal inkább tűnik valami olyan halálcsapdának, amely már sokak sírját alkotta a későbbiekben. – Na és most? Egyszerre a három vitrinhez? Vagy csak a feltámadás kövét nézzük meg, már ha itt van? Megnézem, hogy van-e érzékelhető csapda. – Csak egy nagyon picit lépek előre, hogy átlássam a termet. Eleve a kincsek bűvöletében nőttem fel, de a harácsolás és pénz elszórás közepette abban is fejlesztettem magamat, hogyan lehet az esetleges védelmi mechanizmusokat feltérképezni, kiiktatni. Első lépés tehát, hogy mit rejt a barlang, amit nem látunk, drótcsapda, időzített tűzgolyó, átok, bármi, ami a halálunkat okozhatja. Ha találok valamit, felhívom rá a társaim figyelmét, és megkezdem a lehetséges deaktiválást!
//Relikviamester 2. szint: Megérzi az átkokat, csapdákat egy-egy tárgyon.//
Bár alapvetően érdekesnek tartom az ereklyéket, és a róluk való eszmefuttatásokat, még Ashton által említett koronáét is, általánosságban szívesen beszélgetek ilyenekről ereklyevadász szakosokkal, de az élőlények picit fontosabbak. Legalábbis számomra. Egy tárgyakt lehet rekonstruálni, újra elkészíteni, de egy életet nem lehet pótolni. Származzon az az élet akármilyen dimenzióból, vagy világból is. Megértem a régészeket, akik tárgyakat faggatnak, de én jobb szeretek embereket faggatni a válaszaimért. - Már megbeszéltük, hogy együtt maradunk. - sóhajtok fel Diego okfejtésére. - Abból az irányból érzem a lányt, amerre a fonal megy. Nem érzek ártó szándékot, de azt sem tudom megmondani, hogy pontosan milyen messze van, vagy vannak-e útban csapdák. - ismerem el. Ugyanakkor nem tudjuk, hogy vissza tudunk-e ide jönni még vagy sem. De ha tényleg vissza tudunk ide térni, akkor lezárhatjuk magunk mögött az ajtót, és megnézhetjük a lányt. Így van racionalitása annak, amit Daphne mond. - Más szóval mindenki legyen nagyon óvatos. - bólintok rá Daphne szavaira, és lépek mögé, mielőtt átlépne az ajtón. Mielőtt bárki átlépne azért felhúzom azt a pajzsbűbájt magunk elé. Nem tudhatjuk, hogy mi vár ránk odaát. Felfegyverzett őrök, vagy Daphne által említett csapdák? Akárhogy is, az óvatosság nem árt. Aztán remélhetőleg egymás után mindenkinek sikerül átlépnie a kapun sértetlenül, beleértve engem is.
//Protego – Pajzsbűbáj: A pajzsbűbáj az átkok kivédésére használható. A varázsige kimondása után egy halvány, aura szerű pajzs villan fel a használója előtt. A bűbáj fenntartása folyamatos koncentrációt igényel, így addig amíg azt használjuk nem tudunk másik varázslatot végrehajtani.//
"Nem kell tekintélyelvűnek lenned, elég, ha van tekintélyed."
Számomra egyáltalán nem kérdéses, hogy jelen pillanatban az ereklyék élveznek elsőbbséget. Ez egy kegyetlen megközelítés részemről, mi több, szokatlan, hiszen a barátaim mindig mindenben számíthatnak rám, ha szükségük van valamire. Mégis, ha itt és most mérlegre teszem azt, hogy melyikkel mit nyerhetünk, a Feltámadás köve irányába billen a képzeletbeli mérleg nyelve. Ráadásul, még az is esélyes, hogy a sikoly, a női hang is csupán elterelés. Egy utolsó próbálkozás arra vonatkozóan, hogy ne lépjünk át azon az ajtón. - Még áll a lehetőség, miszerint két csapatra váljunk, de ebben az esetben ismét csökken az esélyünk a sikerre - osztom még meg a gondolataimat a társaimmal. - Az egyik csapat a lányt keresi, míg a másik az ereklyét. Tudom, hogy az imént döntöttünk az együttmaradás mellett, de a körülmények folyamatosan változnak - sóhajtok egyet. - Persze, számolnunk kell azzal is, hogy ez csupán egy színjáték és próbálnak az erkölcseinkre hatni. Elvégre, kevés ember döntene egy tárgy mellett, ha valakinek az élete a tét. Talán pont arra játszanak, hogy meggyengítsenek minket... - biccentek végül Ashton irányába, mintegy egyetértve az elméletével, noha véleményem szerint ezt nem feltétlenül az ereklyék okozzák, bár ki tudja. A sikoly és a fonalak valódinak tűntek ugyan, de a mágikus világ rengeteg meglepetést tartogat még számunkra és hát én is látványmágusnak készülök, amely szakmát rengetegen úgy emlegetik, mint az Érzékek Manipulátorát és nem véletlenül. Egy nálam sokkal képzettebb és magasabb fokon álló látványmágus játszi könnyedséggel képes olyan illúziókat teremteni, amelyek majdhogynem a valósággal egyenlőek. Nem csodálnám, ha Grindelwald tartana a bandájában néhány embert közülük. Hasznos mágiaág, azt meg kell hagyni. Végre csend lesz, habár a kérdés, miszerint ez most jó vagy rossz, továbbra is a levegőben lebeg. Ha ezeket a hangokat egy élő ember adta ki magából, akkor most megöltük-e vagy sem? Tisztában vagyok azzal, hogy nemrég még az illúzió pártját fogtam, de a bűntudatot nem könnyű csillapítani. Folyamatosan ott pattog az ember fejében, de azért elhallgattatni megpróbálhatom, nem igaz? Fontos célunk van, amelyet nem tehet csak úgy semmissé egyetlen élet, amikor ki tudja mennyit menthetünk meg a kővel. Követem Daphnét, amint átlép az ajtón és még egy olyan bűbájt is elszórok, amely halvány fénnyel jelöli azt a helyet, ahova az előző ember letette a lábát. Haszontalan kis varázslat, az illúziómágia Alohomorája voltaképp, amelyet szinte lehetetlen elrontani. A srácokkal szoktuk ezt próbán alkalmazni, amikor eldöntjük, hogy előadás közben voltaképp miként is kellene mozognunk a színpadon. Ez afféle "szamárvezető", semmi több, de ebben a helyzetben határozottan hasznos. Elvégre, ha a nő nem aktivál semmiféle csapdát sem a lépéseivel, az már egy jó pont, az a pont biztonságos. - Csak oda lépjetek, ahol a fény mutatja - szólok még hátra a társaimnak, ha létrejön a varázslat, majd én is felvonok magam elé egy pajzsot. Azért mindennel számolni kell, ami elsőre bejött, nem biztos, hogy másodjára is sikerülni fog.
(Kitalált egyetemista, illúzió-szakos varázslat, felfénylő lábnyomok, azt mutatja, hogy előtted pár perccel/másodperccel hova lépett valaki. Az utánad következő lépése felülírja, szóval ha valaki ront, máshova megy a lábnyomXD.)
- Hogy mi? - szakad meg egy pillanatra a saját gondolatmenetem, amikor Ashton valami koronát emleget, ami minden bizonnyel nem lehet olyan híres, mert még sosem hallottam róla, de nem vagyok ereklyevadász, hogy a kisebb tárgyakat ismerjem, amik nem igazán híresek. Inkább marad a metszegetés, bár bennem is akad rossz érzés, ezért hálásan biccentek Codynak, hogy megpróbálkozik a gyógyítói erejét használni, mert azért sejtem, hogy ilyesmiről van szó. Nem tudjuk, hogy a lány kicsoda és pontosan mit érez, de bármennyire is segítnék rajta sokkal nagyobb dolgok forognak most kockán ahhoz, hogy ezzel "húzzuk az időt". A másik oldal mindig egy lépéssel előttünk jár és miért? Mert másféle szabályok szerint játszanak. A lelkiismeret azt mondaná, hogy segítsünk a lánynak, de talán nem tudnánk és időt veszítenénk vele, talán igen, akkor pedig annyi az esélynek és az átjáróknak. - Ha visszatudunk térni ide még, megpróbálunk segíteni neki. - motyogom még miközben a fájdalmas kiáltásokat hallgatjuk. Ezzel mintegy önmagamat is próbálom nyugtatni, hogy bizony tényleg nincs mit tennünk, ezt most muszáj és kész. Az utolsó sikoly hallatán egészen feláll a szőr a karomon, ami szerencsére most nem látszik, de kell néhány pillanat, amíg nagy levegőt veszek, hogy végül a körrel jelölt ajtót célozzam meg, ahogyan ez végül megbeszélésre került. - Ha nem őrzik személyesen bizonyára csapdával, trükkökkel kell számolunk. - mondom mielőtt még átlépnék az átjárón természetesen elsőként szándékozom ezt megtenni. A többiek mégis csak civilek, ha bajuk esne az bizony az én felelősségem, főleg hogy csupán diákok. Azért még indulás előtt felhúzok egy mágikus pajzsot és az árnyékom is megjelenik, ha védelemre lenne szükségem. Az érzékeim élesek, ha ugrani kellene és tényleg épp csak átlépek, utána inkább oldalt navigálok, hogy ne ütközzön belém, aki utánam érkezik, de nem lépek előrrébb ismeretlen terepen többet is.
//Inkvizítor 2. szint: Képes maga mellé hívni egy árnyékot, mintha a saját árnyéka lenne, ami hasonló, mint egy patrónus, szükség esetén harcolni is képes, hogy védje gazdáját. (még a kapu átlépés előtt)
Inkvizítor 7. szint: Rejtett nyomok: Képes olyan dolgokat is észrevenni egy adott helyszínen, amiket más nem venne észre, de a történet szempontjából fontosak lehetnek. (a kapun túl)//
Daphne tűzgömbjének a fényében látják a fonalat egy darabig, az ajtóból a folyosón végigszaladni, míg ki nem kerül a fénykörből és el nem tűnik a vékony szála. Diego elkezdi a bűbájjal módszeresen vágni és Ashton is ignorálja a tényt, hogy a sikoly, a hang, az arc, minden kísértetiesen hasonlít Vanessáéra és a kobold kardjával próbál lecsapni. Képességet elszívni nem tud, egyértelműen a kapcsolat az, aminek Daphne is mondta, a lány működteti az ajtókat ezeken a szálakon keresztül, más képességük nincs. Cody a jelképre teszi a kezét és megpróbál gyógyítóként enyhíteni a fájdalmakon és az egyértelművé válik, hogy minden ilyen fonal elvágása fájdalommal jár, de ugyan valamilyen szinten mintha segítene, mivel fizikai sérüléssel jár, így is megmarad a szenvedés. Az nem egyértelmű, hogyan is lettek létrehozva ezek a kapcsolatok, de az ismeretei alapján egyértelműen természetellenes az egész, nem egyszerűen a lány képessége, hanem valami más. Amikor elpattan végleg a húr egy utolsó fájdalmas sikoltás hallattszik a távolból, aztán síri csend. A sárkányminta megtörik és elfakul, minden élet és mágia elszáll belőle, sikeresen lezárult. Paulo megpróbálja mentálisan belőni, de nem láthatatlan ember, hanem szimplán folyosók választják el tőle, ettől függetlenül az érzése az, hogy ugyanabban az irányban lehet, amerre a fonal halad a sárkányos ajtóból, de nem tudja milyen távol, hány kanyarral odébb vagy hogy van-e előtte akadály.
Többen a feltámadás kövét említik, és ahogy korábban megfigyelték, az ereklyék három ajtaja már aranyosan aktiválva dereng és ha lenyomják a kilincset kitárul. Mögötte egy nyílt hasadást látnak, ugyanolyat, amilyennek a sárkányok városának főterén lévő tűnt, a szélek állandó mozgásban vannak, a túloldal egy része hullámozva fel-felfénylik. Egy termet látni, klasszikus, régies szürke kőből rakott falak, három vitrinnel a közepén, de az üvegen nem látnak át innen se egyéb részletet nem tudnak kivenni.
//Határidő: november 5. Kövi mesélői hsz: november 6. //
Egy kissé gondterhelten veszem tudomásul, hogy én sem találok másik kiutat és ez viszont megpecsételni, hogy tényleg csak a már felnyitott ajtókon tudunk majd kimenni. A csilingelő hangra akármerre vagyok felemelem a fejemet és talán még elkapom én is az aranyló szál jelenségét, viszont ahogy a többiek tovább próbálkoznak jön az éles sikoly amire eléggé kilel a hideg. Azért így utólag eljut a tudatomig az is, hogy Daphne megemlítette, hogy olyan mintha valakiből indulna ki az egész tér… Majd Ashton kontrázott is, hogy az a valaki olyan mintha Vanessa lenne… Most pedig már ott tartunk, hogy lehet hogy ő is rab. Kicsit dilemmába süllyedek és továbbra is a zárt ajtók felé pillantok és kissé elrévedve oda se nézve válaszolok Diegonak. - A Feltámadás köve a körrel jelölt ajtó mögött lesz. - Ashton története húz vissza, hogy ne akarjak elcsászkálni és elveszni az ajtók között, valami kiutat kergetve, hanem végre vissza kavarodjak a többiekhez, és magam is a sárkány ajtóhoz lépjek. És valamiért az az asszociációm támad, hogy ezek a hasadások egy másik értelmezésben olyasmik is lehetnének mint a sebek.. Így ameddig a többiek a kaszabolással vannak elfoglalva én a jelképre/ köré teszem a kezemet és a szememet lehunyva egyszerűen tényleg úgy próbálom értelmezni, mint egy sérülést. Szóval arra koncentrálok erősen és próbálok ráhangolódni, hogy hátha legalább csillapítani tudok a fájdalmon, vagy hogy tényleg “begyógyuljon” és ne csak egy sérülést vagy heget hagyjunk magunk után valószínűsíthetően lelki síkon... Mert valamiért nem igazán tudom fizikális síkon értelmezni ezt az egész jelenséget. Azt a pillanatot próbálom elkapni a “gyógyításra” miután éppen sikerült elmetszenie a többieknek a szálat ténylegesen. Egy próbát mindenképpen megér.
Természetes gyógyító: 5. szint: Súlyos, majdnem halálos sérüléseket képes begyógyítani, ha elég gyorsan kezeli az eset után. Kisebb karcolások szinte azonnal eltűnnek, heg nélkül. 6. szint: Képes halálos sebeket is begyógyítani, ha az illető még életben van, azonban ehhez a saját életerejéből is áldoznia kell. Nagyon végstádiumban lévő seb esetén akár a gyógyító teljesen le is gyengülhet néhány órára/napra ébreszthetetlen kómába süllyedhet. - nyilván nem szó szerint vett fizikális helyzetről van szó, de azért próbálkozikxdd
- Akkor hát együtt maradni, megtalálni a feltámadás kövét. - És ezen a ponton hallom meg a női sikolyt, már ösztönösen indulnék, hiszen a lovagi kódex szinte első pontja a bajba jutott hölgyek megmentése. Végül mégis maradok, mert több dolog is emelett szól. Egyrészt Daphne logikája igencsak erős, a nő, vagy lány megmentésével minden semmissé válna, s most azért vagyunk itt, hogy hogy átlépjünk egy ajtón, de én nem varázslattal, hanem a koboldkarddal kezdem el kaszabolni a szálat. A koboldok munkája amúgy is arról híres, hogy magába szív mindent, ami erősebbé teheti, tehát ha ennek az aranyló fonalnak van bármilyen hatékony tudása, az én fegyverem is erősebbé válik. Kicsit azért bántja a fülemet, hogy valaki itt sikoltozik a közelben, és még csak segíteni sem tudok neki, de rá kell ébrednem, hogy nem biztos, hogy egy élő emberrel van dolgunk. - Az ereklyék, bármilyen formában igen erősek. Egy bizonyos valaki már megtalálta a Hatalom koronáját, és ellen tudott állni a hívásának, ott hagyta végül érintetlenül. Ezek a varázstárgyak annyira egyediek, hogy többjüknek még lelkük is van. Nem tudhatjuk, hogy a Peverell fivérek nem azért haltak-e meg, mert lényegében beleőrültek a hangba, ami a fejükben szólt. Mint ez. - Mutatok körbe magunk köré, hiszen nem tudjuk beazonosítani az irányt. Kicsit elrévedtem a történetmesélésben, nálunk ezek napi mesék voltak, és hát ez egyértelműen a szakomba vág. - Adjuk meg nekik a biztonság illúzióját. - Nem mozdulok a helyemről, csak ahogyan a tűzgömbbel láthatóbbá teszi a szálat, tovább segítek. Nem is teszek mást, amíg Daphne metódusa megerősítést, vagy cáfolatot nem nyer. A Vanessa hasonmást pedig meg kell próbálnom kiverni a fejemből, nem érdemes a múlton rágódni, viszont lehet, hogy egy válasz levelet írnom kéne, hogy legalább az én részemről is lezárjam.Diego szavaira azért ingatom a fejemet, semmi nem szól már amellett, hogy megmentsük a lányt. Csapda, vagy pedig az egyik ereklyének a hatása. Mindkét esetben a biztos halál igérete. A husky pedig ugrásra készen a lábamnál, ha valaki támadna, be tudjon segíteni, vagy ha éppen átmennénk az egyik kapun, ne maradjon le a járatról.
Hiszek abban, hogy semmi sem tart örökké, így nincs elpusztítatlan tárgy, vagy legyőzhetetlen ellenség. Egyszerűen nem hiszek a vert helyzetekben. Talán ha néhány száz évvel később a Star Trek univerzumba születek, akkor én lettem volna az aki átírja a Kobayashi Maru-teszt alap paramétereit. Azonban, be kell látni, hogy nem tudok olyanról, hogy valaha is bárki megpróbálta volna elpusztítani a Halál Ereklyéit. Hogy mért van így, az egyenlőre talán kevéssé fontos, mint maga a felvetés, hogy megpróbálhatnánk. Ahhoz azonban meg kéne szerezni őket. Vagy legalább egyet közülük. Cody felvetésére komoran bólintok. Az új tudás, új mágiaágak megismerésének, felfedezésének lehetősége engem sem hagyna hidegen, ezt el kell ismerni. Csakhogy hasonlóan a Star Trek sorozathoz, engem is felfedezés kíváncsisága, új kultúrák megismerésének lehetősége vonzana, nem a hatalomszerzés. Ebben az esetben nem. Csakhogy az ember gyarló, és igen komoly gondokat jelenthet, ha Codynak igaza van a felvetésével. Márpedig cáfolni aligha tudom. - Nos, ha eldőlt az együtt maradás, akkor valóban a Feltámadás köve lehet a jó választás. - értek egyet ezúttal Diegoval. Indokolnom felesleges, hiszen korábban már megtettem. Ugyan nem félnék szembeszállni a pálcáért akár Grindelwalddal sem, de talán nem ez a megfelelő időpont erre. Bevallom eléggé leköt, hogy valamiféle új egérutat találjak, ha Daphne és a többiek lezárják a sárkányos ajtót, hogy ne figyeljem, hogy pontosan melyikük mit is tesz. Bár az erőfeszítéseimet egyenlőre nem nagyon koronázza siker. Ráadásul kicsit le is maradok az ajtó kapirgászásról, vérről, meg megjelenő fonalról. Nagyjából a fájdalmas női sikolyra és Diego kérdésére kapom csak fel a fejem. Egy másodpercig az is átfut rajtam, hogy talán Daphnénak esett baja, és tőle származott a hang, de szerencsére néhány pillanat alatt sikerül realizálni, hogy nem erről van szó. - Ez esetben mérlegelnünk kell, hogy a lányt próbáljuk megkeresni és kiszabadítani, vagy az ajtón megyünk át előbb. - remek egy újabb választási dilemma. Már csak ez hiányzott. Automatikusan nyúlok a legilimentor képességemhez, és próbálom belőni a lány esetleges irányát. Hátha ezzel megkönnyíthetem a döntést. Illetve, ha sikerül a lányra hangolódni, akkor talán kiderül, hogy tényleg bajban van-e, és igényli-e, hogy megmentsük. Akárhogy is, egyre baljóslatúbb ez a kaland, egyre több felmerülő ismeretlen tényezővel, mint ez a megmentésre szoruló lány is... Egy dolog holmikra vadászni, és ajtókat becsukni, de mivan, ha a beavatkozásunkkal nem csak fájdalmat okozunk neki, de akaratlanul meg is öljük? Valószínűleg, ha ilyen szoros kapcsolatban van az ajtókkal, akkor túl sok ajtó erőszakos elpusztulását ő sem bírná ki. Ez pedig nem egy olyan gondolatmenet, ami nagyon tetszene. Ahogy maga a dilemma sem, hogy választanunk kéne a lány és az ereklyék között... Így most egy kérdő pillantással Cody felé fordulok, hogy ő talált-e valamit, vagy mit gondol erről az egész kialakult helyzetről. Ő mégiscsak gyógyító. Talán jobban ért a különböző típusú fájdalmak veszélyének megítéléséhez.
//Legilimentor III: Meg tudja határozni láthatatlan emberek és lények pontos helyét. //
"Nem kell tekintélyelvűnek lenned, elég, ha van tekintélyed."
Azt mondjuk sejtettem, hogy mindent el lehet pusztítani. Elvégre, még a mágikus világban sem akad egyetlen olyan holmi sem, amelynek ne lenne gyenge pontja. A sebezhetetlenségnek is akad, pedig az egy igencsak irigyelt képesség sokak körében. - Ez igaz - biccentek Cody szavai hallatán. Nyilván én a nehezebb utat közelítettem meg, de voltaképp ez is egy megoldás. Valamiért a mágia általi megsemmisítést helyeztem előtérbe, nem pedig a leghétköznapibbat. Nem állítom, hogy különösebben meglepne Ashton semlegessége a témában, hiszen eddig olyasvalakinek ismertem meg, akinek nem kötik le a figyelmét a rajta kívül álló dolgok. Az pedig, hogy az ereklyék léteznek-e vagy sem... Nos, valljuk be, amíg nem kerülnek rossz kezekbe, addig számunkra édesmindegy. - Remélem, ez a vágy nem minden emberen kerekedik felül - adok végül hangot az aggodalmaimnak Daphne szavai hallatán. Kissé motoszkál bennem a félelem, miszerint maguk az ereklyék vannak ilyen hatással az emberekre és minket is egymás ellen fordítanak, amint ráakadunk valamelyikre. Mindenesetre, ez ellen képtelenek vagyunk védekezni, csakis saját magunkban bízhatunk ezen a téren. Elvégre, a mágikus világ sem ismer mindenre megoldást. - Vele aligha boldogulnánk - hümmentek egyet a gondolataimba mélyedve. A Pálcák Ura tehát kilőve, hiszen ki lenne az a bolond, aki egyenesen Grindelwald ujjai közül csavarná ki azt a "botot". Az aurornő toplistájával egyetértek az ereklyéket illetően. - A magam részéről a Feltámadás kövére szavazok - válaszolom, mintha csak kérdeztek volna. Fogalmam sincs azt illetően, vannak-e korlátai ennek a tárgynak, de Grindelwald élőholt serege sem éppen csábító gondolat számomra. Amíg pedig nem maga a mester őrzi a követ, nem aggódom. A gyalogokat képesek lehetünk kiütni. Amikor meghallom a csilingelő hangot, felkapom a fejem és értetlenkedve pillantok a többiekre, habár a próbálkozásom szerencsére félig sikeresnek mondható, vagyis van esélyünk belépni az ajtón, akárhova is vezet az. A fájdalmas sikoly hallatán összerezzenek és nyelek egy nagyot: - Ezt... ezt én okoztam? - pillantok a társaimra tanácstalanul, hiszen teljesen úgy tűnik számomra, hogy a próbálkozásunk, miszerint bezárjuk az átjárót, valaki másnak fájdalmat okoz, aki esélyesen összeköttetésben van vele. Amikor Daphne megvilágítja a fonalat/a lény egyik hajszálát, engedelmesen hajtom végre azon a metszőbűbájt, mialatt összeszorítom a fogamat és magamban abban reménykedem, hogy ezzel nem ártunk senkinek sem hosszútávon. Az átjárót azonban muszáj bezárnunk, nem hagyhatjuk itt, mert mindannyiunkra nézve veszélyes lehet és nem szeretném, ha a történelem megismételné önmagát és ezúttal egy Grindelwald nevű egyén hajtana minket az uralma alá. - Nos, melyik ajtó legyen az? - futtatom végül körbe kérdőn a tekintetem a kis csapaton, ha sikerül a sárkányos ajtó bezárása és az esetleges női sikoly is elhal. Nincs ínyemre, hogy fájdalmat okoztunk bárkinek is, de ezt kellett tennünk, hiszen máskülönben sok-sok ember is meghalhatott volna...
Úgy tűnik a hirtelen felcsapó ifjonci hév most csendesedik, ahogyan átgondolják a dolgokat, mert bár megadom a lehetőséget, hogy szavazással döntsünk mégis mind azt mondják, hogy jobb együtt maradni, kivéve Paolo, aki gyakorlatilag tartózkodik. A köztes megoldásnak sok értelmét nem látom, hiszen ott úgyszintén csak 2-3 arányban tudnánk szétválni és hát két főnek ugyanúgy igen kevés esélye van bármire is, hiszen a három felé válás esetén is két két fős csapat lett volna. Marad hát az együtt maradás, mint megoldás és persze hasznos lenne mielőbb indulni. Nem tudhatjuk a kapuk meddig aktívak, ez a hely nem zavarodik-e jobban össze, ha folyton változik és azzal a tudással, hogy mindez egy élő lényből indul, aki hasonlít Vanessára, hát nem túl bizalomgerjesztő a helyzet. - Tudtommal nem próbálták még elpusztítani őket, bizonyára mindig nagyobb volt a kísértés, hogy inkább használják. - Cody szavaira viszont már én is elgondolkodom. Igaza van, a pálca szinte biztos, hogy Grindelwaldnál van és nem arról van szó, hogy félek tőle, de lássuk be Dumbledoret kómába küldte, vajon mennyi esélyünk lenne ellene főleg akkor, ha nála van a bozdapálca is? - A feltámadás köve lehet a köztes megoldás, bár lehetséges, hogy épp a köpenyt őrzik a legkevésbé, és már annak a megszerzésével is megfosztanánk attól Grindelwaldot, hogy mindhárom nála legyen. - morfondírozom szinte csak félhangosan miközben az ajtót vizsgálom. Amikor Diego próbálkozik természetesen hátrébb lépek, de aztán feltűnik a tűz láttán a vékonyka fonal a levegőben, épp olyan, amit a látomásban is láttam a lányból kiindulni és a Diego féle varázslat hatására a sikoly is megérkezik. - A lány is rab lehet, ám ha kiszabadítjuk ez az egész rendszer megsemmisülhet. Akkor pedig nem lesz ajtó, amin átlépjünk... - vannak helyzetek, amikor nehéz döntést kell meghozni és ezúttal bizony úgy gondolom bármennyire is kegyetlen állapot, hogy egy élő lényből indulnak ki ezek az ajtók, bizony a céljainkkal ellentétes lenne, hogy segítsünk neki. Többet érhetünk el, ha csak egy ereklyét megszerzünk, vagy elpuszítunk. Nincs mit tenni... a nagyobb jó érdekében olykor áldozatot kell hoznunk? Egy pillanatra mintha még meg is remegnék a saját eszmefuttatásom hatására, de aztán kihúzom magamat és kicsit hátrébb lépek. Csak egy apró tűzgömböt idézek meg, hogy újra jól látható legyen a fonal. - Ha elvágjuk inaktiváljuk ezt a kaput, a sárkány város biztonságban lesz, mi pedig átléphetünk együtt a választott ajtón. - mondom ki végül, ezúttal már határozott utasításként, közben Diegora pillantok biccentéssel jelezve neki, hogy újra mostmár a valószínűleg látható fonalat megcélozva hajtsa végre a varázslatot, sőt ha ez nem elég hatásos akkor akár mind együtt is megtehetjük, hogy addig kaszaboljuk, amíg el nem szakad, bármit is hallunk a lánytól ennek hatására. Én egyébként elsősorban úgy számolok, hogy ide már nem is biztos, hogy visszatérünk, bár ha a kapu nyitva marad és könnyen megszereznénk a köpenyt, akkor még újra próbálkozhatnánk a kővel is. A pálca... ha neadj isten mindkét ereklye sikerül, biztos hogy a pálcát hagynám a végére, ahogyan érthető módon maga Grindelwald is tette.
Aki egy kicsit is jártas a történelemben az mindenképpen tudja, hogy korábban még eszébe se jutott senkinek elpusztítani a Halál Ereklyéit. Hogy ez azért van, mert ténylegesen elpusztíthatatlanok, hiszen ereklyék, nem egyszerű tárgyak, vagy azért, mert amikor valaki megkaparintja akkor valahogy még is inkább ragaszkodna hozzá... rejtély. Az ajtóhoz sárkányvérre nincs szükség és a látomásban szereplő lány tényleg nagyon hasonlít Ashton exére, az angyallányra, aki nagy port kavart mióta erre a földre érkezett. A látomás után Daphne megpróbálja tőrrel először magát a jelet megkapirgálni, de azon kívül, hogy ellenállásba ütközik, az érzékei még kicsit furcsa jelzéseket küldenek, mintha konkrétan valakit sebzett volna meg és egy fájdalmas nyöszörgés lüktetne a fejében, talán éppen azé, akit látta Ashtonnal. A jel ellenálló, amikor tűzzel próbálja meg, akkor se törik meg, ellenben a tűzfény megtörne valamin, egy vékony szálon, ami a jelből szalad kifelé a folyosón. Amikor Diego készenlétbe helyezve az árnyékát odalép és megpróbálkozik egy metszőbűbájjal a sárkányosajtón, akkor mindenki füle hallatára csilingel fel valami, mintha egy hárfa húrját pengették volna meg - az aranyos-ezüstös szál, amit Daphne kiszúrt a tűzfényében, de ahogy az kialudt, újra láthatatlanná vált szabad szemmel. A metszés szerencsés próbálkozás volt, bár még nem pattant el a szál, a jelkép kicsit megrebeg, viszont ezen a ponton már mindenki hall egy fájdalmas női sikítást beazonosíthatatlan irányból. Ha azt próbálják célozni és tovább kaszabolni talán sikerül is betartaniuk az ígéretüket a sárkányoknak, de az biztos, hogy fájdalmat is okoznak neki valakinek.
Cody gondolatmenete, hogy a pálcának van a legnagyobb esélye, hogy egyenesen Grindelwaldhoz vezet határozottan meggyőző lehet mindenki számára. Ő és Paulo is inkább azzal foglalatoskodik, hogy találjanak egy menekülő utat, de az nem olyan egyszerű, hiszen akkor a sárkány felderítő is ezt tette volna. Azért nem merték elpusztítani az ajtót, mert ők nem találtak egy ajtót se, ami felnyílt volna nekik és ki tudja, hogy örökre itt ragadt volna az a szerencsétlen, akit beáldoztak. Már az is a csodával határos, hogy azonnal megtalálták a Háromszög, kör, vonalt és azonnal a Halál Ereklyéire gondoltak. Aztán ki tudja, talán aki keres, talál... Mindenesetre a többség arra szavaz, hogy mindenképpen együtt lépjenek át az ajtókon, a kérdés, hogy a női sikoly képes-e eltéríteni őket az ereklyék összeszedésétől és utána járnak-e annak először?
//Paulo és Cody dobhat a Kockadobások fórumában egy szerencsepróbát, ha megdobjátok, akkor adok egy egérutat, ha valamelyikőtök 01-gyel dobja meg, akkor egyenesen ti döntötök, hogy hova vezet.
Határidő: október 29. Kövi mesélői hsz: október 30. //
Én mindenképpen megvárom azt, ameddig eldöntődik, hogy hogyan és merre tovább. Daphne és Paulo fejtegetésére azért valami szöget üt bennem és a gondolatra még a hideg is kilel - Gondoljatok bele mennyi tudást szerezhettek meg azokon az ajtókon át, amiken sikerült átmenniük.. Hiszen rengeteg új mágiaág bukkant fel és nem most kezdődött.. Már most is elég sok sötét borzalom lett elszabadítva. És ki tudja hány utazó lett kiragadva a saját világából önös érdekre.. - Gondolok Vanessa jelenségére vagy arra, hogy Ivor és Deneira se biztos, hogy véletlenül kötöttek itt ki. Bár az kezd kissé gyanússá válni, hogy mindegyikük egy vérből való szegről végről.. Aztán akarva akaratlanul is felidéződnek bennem az esküvőt övező borzalmas események.. És valahonnan megcsap a szele annak, hogy talán amiatt nem találtam a konkrét kézzel fogható válaszokat a feltámasztásommal kapcsolatban mert annak a tudásnak is az átjárókhoz van köze.. Amióta vissza jöttem keresem a választ arra, hogy mégis mi volt a cél ezzel az egésszel… - A Pálcák Ura.. bár az erejét nem firtatom, de attól csak egy pálca. Gondolom épp úgy képes ketté törni, mint az összes többi. - vetem fel a legegyszerűbbnek látszó megoldást, de abban egyet értek, hogy a másik két tárgyat talán meg lehetne vele semmisíteni előtte. - Én amiatt jobban aggódom, hogy a Pálcák Ura esélyesen Grindelwald kezébe van nőve.. - persze ez csak egy mellék gondolat, tudja a fene. Nekem így lenne logikus, hogy ha a pálcát magánál tartaná, hiszen párbajban nyerte el Dumbledore-tól Alistair elbeszélése szerint. Paulo ciccentésére egy kissé sötéten nézek rá, hogy ő képes lenne kockáztatni egy egész népet és rajtuk keresztül a világunkat, csak hogy mi megmenekülhessünk. De nem adok hangot a gondolatnak, mert nem akarom a közhangulatot ráverni az ügyvédre. Bár bennem is felmelmerült szó szerint az mint benne, hogy kinyissunk egy másik ajtót egérútnak… Ha már itt tartunk, jó lenne olyan ajtót találni.. Ami nekünk egérút is lehet és később akár vissza tudunk jönni rajta ide, tovább a többi ereklyéért. Így magam is az ajtókat kezdem nézegetni és a jeleket rajta, hogy van-e bármi ami ismerős lehet. Bár legfeljebb néhány méterre elkavarodva a többiektől. Közben a szavazás kapcsán én is elmondom a véleményemet. - Ha együtt maradunk és sikerrel járunk, újra lecsaphatunk. Ha szétválunk és elbukunk.. Cseszhetjük. - összegzem egy ártatlan vállvonással ezzel magam is arra téve a voksomat, hogy maradjunk együtt.
Hümmentve bólogatok, ahogyan Diego az őshazáról mesél, engem aztán semmilyen szinten nem mozgat meg, ha anyám onnan is származik, nem érzek késztetést, hogy a vénasszonyt majd a keblemre öleljem. Nem vagyok éppen csapatjátékos, de bízom a Bestia értékítélében, hogy most a másik sárkány mellett van a helyem, a hadnagy pedig olyan hős a szememben, amilyet a kamaszfiúk kitesznek plakátként a szobájuk falára. Lehet, hogy ezt mások nem értékelik annyira, de én abban nőttem fel, hogy védeni, óvni kell másokat, ez a Daphne pedig olyan, mint valami lovagnő. – Megsemmíteni? Hát felőlem.. – Vonok vállat, legyen szó akár a sárkányokhoz vezető ajtóra, vagy a halál ereklyéire. Egyszerű lélek volnék, a kard ember, filozófálni csakis akkor szoktam, amikor a kedvenc romantikus könyveimet olvasom. Habár az utóbbi időben sokat töprengek a sorsomon, a rossz döntéseimet, így most nem is tudom, hogy passzivitásba vonuljak, vagy szóljak bele a többiek társalgásába. – Abban egyetértek, hogy bármilyen kincsről, tudásról van szó, amivel vissza lehet élni, azzal jellemzően szoktak is. – Biccentek végül Paolo felé, s nézegetem az ajtónak. A husky immár a lábaimnál liheg, Daphne irányába afféle megerősítésként nézelődöm, hogy a kardom pengéjével apró vágást ejtsek a csuklómon. Ha Diego jól okoskodik, a sárkány, és a nemesi származás talán számíthat valamit, s úgy érintem a koronás ajtóhoz a vágásnyomot, ha éppen Daphne nem azt piszkálja. Viszont amikor a furcsa látomás rám tör, s megpillantom Vanessát, tényleg pofán vág az érzés, hogy a karma elől nem lehet elmenekülni. Vagy ez nem is ő lenne? Picit mások a vonásai, s ezek az égés nyomok? Megint a hadnagyra pillantok, hogy emlékeztessem magunkat, hogy kiről is lehet szó. – Ez Vanessa Mantova? Hol vannak a szárnyai? – Csóválom a fejemet, kezd az egész egyre inkább olyan méretet ölteni, ami sajnos túlnő rajtunk. Mintha a világméretű összeesküvés immár nem csak a mi valóságunkat érintené. Fura, nagyon furcsa.. – Ő elment a birtokról a közelmúltban. – Dünnyögöm, mert jó eséllyel Daphne azt kérdezi, hogy az aranyló szálakat mozgatja valaki, akit talán eddig még nem is láttunk, s nem biztos, hogy ezúttal Vanessára gondolt. – Ha szétválunk, sebezhetőbbek vagyunk. – Lepem meg magamat is ezzel a döntéssel, hiszen ha egyedül vagyok, hős lehetek, minden dicsőség az enyém. Ám van értelme lovagiasnak lenni, amikor minden elromlik. Nem,valami azt súgja, hogy maradjak minimum Daphne és Diego mellett, s az sem árt, ha Cody ott marad velünk, a lélekdoki jelenléte kicsit még le is nyugtat. Ha a nő végül sikerrel jár a sárkányos ajtónál, egyértelmű, hogy követem. Ezúttal nem hagyatkozom a látomásaimra, inkább a kardomra, de nem fejjel a falnak, hanem Ninával gyakoroltuk, legjobb védekezés a védekezés, kitérésre összpontosítok!
Abban a világban, ahol én felnőttem minden a hatalomról, és annak megszerzéséről szól. Ha van, bármit megtehetsz. Bármit elérhetsz. Ha nincs... nos akkor csúnyán ráfaragtál. Ha pedig Grindelwald is így gondolkodik, akkor nem lepne meg, ha a Testvériségbe tömörített cimboráival keresné a módját a maga kis megalomán terveinek megvalósítására. Talán nem ő hozta létre a sárkány városba vezető kaput, talán nincs közvetlen uralma ezen hely felett sem, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogja megpróbálni az uralma alá hajtani. Én ezt tenném a helyében. - Mindennek, és mindenkinek van gyenge pontja. Nincs olyan, hogy elpusztíthatatlan. Legfeljebb nehezebben elpusztítható. - léteznek nehezen megsemmisíthető varázstárgyak, de elpusztíthatatlan... azt valahogy kétlem. Semmi sem tart örökké. A világ folytonos mozgásban van. Folyton fejlődik, változik, és csak rajtunk múlik, hogy milyen irányba teszi azt. Persze nincsenek illúzióim, ha el is pusztítjuk az ereklyéket, az valószínűleg csak visszaveti Grindelwald terveit. Keres majd másik módot, hogy valóra váltsa a terveit. Vagy ha ő nem, akkor valaki a következő generációkból. Mindig akadnak olyanok, akik az egész tortát akarják, egy szeletke helyett. Ellenben amikor Cody felhívja rá a figyelmet, hogy mielőtt tovább indulnánk elpusztíthatnánk a sárkányos ajtót, csak aprót ciccentve csóválom meg a fejem, jelezve, hogy nem feltétlen tetszik az ötlet, hogy az előtt semmisítsük meg azt az ajtót, mielőtt biztosítanánk egy másik vészkijáratot, ha minden kötél szakad. Bár olykor el kell fogadni a változásokat, de mégsem szeretek hidakat felégetni magam mögött. Ugyanakkor nem is gátolom meg az ilyen irányú törekvéseket. Inkább csak a többi ajtó szimbólumait kezdem nézegetni. Egyrészt mert úgyse tudunk mind egy ajtónál tömörülni, másrészt bár nem biztos, hogy visszajutunk ide, de ha mégis, akkor nem árt egy egér út, ami tudjuk hova vezet. Így megpróbálok valamelyik másik ajtón, valami ismerős, beazonosítható jelet keresni. - Éppen ezért nem is számítok az ellenállás hiányára. - mosolyodok el Daphne szavaira. Ezért is a pajzs. Talán ezúttal én siettem el a dolgot. Láthatólag a többiek még nagyon leragadtak ezen az átmenti helyen. Akárhol is legyen, és akárki is hozza létre. Bár a ki igen csak érdekes kérdéseket vet fel. - Ámbár talán még mielőtt elindulunk egy kiábrándító bűbáj segíthet. - gondolkodom el egy pillanatra. Ha már óvatosság, talán tényleg nem árt a meglepetésszerű támadás. - Van még egy eshetőség. Ha két csoportra vállunk, és két ereklyét szerzünk meg. Ebben az esetben viszont el kell döntenünk, hogy melyik kettőért megyünk. Ha egyért megyünk mindannyian, akkor is. Talán a pálca a legveszélyesebb. A kővel pedig ki tudja kit, vagy mit idézhet meg, még ha csak átmenetileg is. - láthatatlanná sokféle képen válhat az ember. Rengeteg álcázási taktika létezik. De a másik kettő... és ha csak két felé válunk, akkor ki kivel lesz egy csoportban? Codyt ismerem, de hogy a többiekre rábíznám-e az életem? Abban nem vagyok biztos. Talán tényleg jobb ha együtt maradunk, bár akkor kisebb a csapás mértéke is. Megfontolandó.
//IQ: 25 pont Rúnaismeret: 30 pont Mágitatörténet: 40 pont Protego – Pajzsbűbáj: A pajzsbűbáj az átkok kivédésére használható. A varázsige kimondása után egy halvány, aura szerű pajzs villan fel a használója előtt. A bűbáj fenntartása folyamatos koncentrációt igényel, így addig amíg azt használjuk nem tudunk másik varázslatot végrehajtani. //
"Nem kell tekintélyelvűnek lenned, elég, ha van tekintélyed."
Paulo Ashtonnak kifejtett gondolatmenete hallatán azért eléggé megrándul a szám széle, de nem kommentálom különösebben a dolgot. Már maga a felvetés is undorral tölt el legbelül és legszívesebben vitára kelnék vele, de - mint a múltbéli eseményekből okulva tudjuk - ez igenis elképzelhető végkifejlet. Attól, hogy számomra elfogadhatatlan, valós. És ez benne a lehető legfélelmetesebb. - Lehetséges egyáltalán elpusztítani őket? - teszem fel óvatosan a kérdést, hiszen ezekről a holmikról én is hallottam már és talán ez a gondolat mások fejében is megfordulhatott, jóval Paulo előtt is. Mégis, mindhárom ereklye él és virul a mai napig, vagyis vagy elég nehéz semmissé tenni őket, vagy eddig mindenkit elkapott a közelükben a hatalomvágy. - Talán a pálcával a másik két tárgy is megsemmisíthető, de a Pálcák Ura ismét más téma - hümmentek egyet a gondolataimba mélyedve. Nem állítom, hogy lehetetlen, hiszen a mágikus világban azért az ilyen kijelentést szinte azonnal megcáfolja valaki, de - ha lehetséges is - esélyesen nem a könnyebbik út lesz a nyerő. Ráadásul, Daphnénak igaza lehet abban, hogy őrzik őket. És nem hiszem, hogy azok a bizonyos őrök hat esztendős ovisok lennének, úgy nulla tapasztalattal bármiről is. Mialatt Daphne beszél, én koncentrálni kezdek és igyekszem megerősíteni a saját védelmemet. Inkvizítor vagyok, felruháztak a sötét teremtmények elleni harchoz szükséges hatalommal, úgyhogy ezúttal a saját árnyékomat célzom a képességeimmel és igyekszem olyasmit létrehozni, amit eddig még csak nem is próbáltam... A kívülállók semmi különöset se láthatnak rajtam, az árnyékom továbbra is csupán egy árnyék marad, nem több, de ha veszélybe kerülnék, a támadóimat érheti még meglepetés. Fogalmam sincs, ez milyen szintű védelem, de sokkal jobb, mint a semmi. Voltaképp egy állandó pajzs, amelyet az avatatlan szemek még csak fel se fedezhetnek. Egy tégla a falban. Elsőként tényleg a Draconisba vezető ajtóval kellene foglalkoznunk, ha pedig Daphné nem jár sikerrel, akkor lépek csupán mellé és veszem a pálcám a kezembe. Nem igazán reménykedem a sikerben, hiszen egy csapatnyi sárkánynak sem sikerült bezárnia az átjárót, akkor mi mégis mit tehetnénk? Kétlem, hogy drasztikus módszerekkel bármire is mennénk, szóval - ha Daphné át is adja számomra a lehetőséget - csupán egy szimpla metszőbűbájt alkalmazok az ajtón lévő "sárkány emblémán", semmi mást, amely remélhetőleg szintén megkarcolja azt. Talán nevetséges, de kissé reménykedem abban, hogy az ereimben csörgedező sárkányvérre reagálni fog az ajtó és működik majd a dolog. Mindenesetre, ha nekem se sikerül, akkor Ashton irányába pillantok és csupán biccentek számára, hogy esetleg... talán... Ő is sárkány, ráadásul sokan ismerték az anyját is, szóval elképzelhető, hogy egy nemesi család sarja? Nos, még ha az is, akkor se lesz a szememben több, de hátha legalább ennyi előnyt nyerünk vele és rá reagálni fog az átjáró. Elvégre, kapcsolódik Draconishoz, a sárkányokhoz... Az új információ hallatán, amelyet Daphne oszt meg velünk, felkapom a fejemet, hiszen ezek szerint megvan, honnan származnak az átjárók, csupán az illetőt kellene megkeresnünk, aki ki tudja, melyik ajtó mögött bujkál vagy éppen bújtatják. - Én az együtt maradásra szavaznék - gondolom végig, majd teszem le a voksom. - Még az is lehet, hogy néhány ajtó mögött csapda vár minket, ahol az ereklyéket sejtjük... - rágom meg magamban alaposan a szavaimat, mielőtt kimondanám őket. - Ha úgy tetszik, mi vagyunk az egér, a jelek pedig a sajt - vonom meg a vállam, hiszen igenis erre is fel kell készülnünk. Jobb lenne egy emberes pofont kiosztani számukra, de tény, ami tény, nagyobb az esélye annak, hogy valamelyikünk meghalhat.
Inkvizítor 2. szint: Képes maga mellé hívni egy árnyékot, mintha a saját árnyéka lenne, ami hasonló, mint egy patrónus, szükség esetén harcolni is képes, hogy védje gazdáját. Bűbájtan: 30 pont
- Az is lehet, hogy nincs közük egymáshoz, mert nem tudják irányítani az ajtók létrejöttét, nem tudhatjuk még pontosan. Közben pedig ki tudja milyen tudás lehet abban a városban, egy ilyen eddig ismeretlen fajnál. - teszem még hozzá. Gondolom, ha a Testvériség lépéseket akart volna tenni a sárkányok kérdésében, akkor már megtette volna. Nem nyitottak volna kaput úgy, hogy na majd valamikor jövünk, hogy leigázzunk titeket, mintha előre szólnának, hogy elkészülhessenek rá. Nagyobb esélyt látok rá, hogy nem irányított ez az egész hely, vagy legalábbis nem teljesen, azért is érezni olyan instabilnak az egészet ezzel a folyamatos váltakozással. Amikor aztán van, aki már indulna is mindenféle terv és komolyabb átbeszélés után, főleg hogy külön vállva három csapatra kissé felszökken a szemöldököm. - Amikor szinte látni lehetett, hogy mi a végcél óvatosságról beszélünk, most pedig átrohannátok ajtókon, amiknek sejtelmünk sincs mi van a másik oldalukon? Kétlem, hogy a megszerzett ereklyék őrizetlenül hevernének odaát, hiszen az egyikért élet-halál harcot vívott Grindelwald. - csóválom a fejem afféle "fiatalság-bolondgás" nézéssel, hiszen Paolo nem rég még majdhogynem kioktatott a türelemről és a megfontoltságról, most pedig rohanna az ismeretlenbe, miközben ahogyan Cody igen jól elmondja ígéretet is tettünk, hogy elpusztítjuk, vagy legalábbis inaktiváljuk azt az ajtót, ami a sárkányvárosa vezet. Nem tudhatjuk, hogy visszatudunk-e jönni ide akár sikerrel, akár kudarccal zárul a rajtaütés. Így hát bólintok Cody szavaira, bár még mindig azon töröm a fejem, hogy vajon egy ereklyét szerezzünk meg nagyobb sikerrel, vagy mindet próbáljuk meg jóval kisebb eséllyel. Mi lenne a legjobb? Ha egyet elhozunk, ha megpróbáljuk elpuszítani azzal is megzavarjuk őket, de ha mindet... erre mégis olyan kevés esélyt látok. - Jól van, előbb zárjuk le a sárkány városba vezető átjárót. - teszem még hozzá az előtt, hogy megvizsgálnám a sárkányos ajtót, hátha rájövök milyen mód lenne rá, hogy lezárjuk. A nagy robbanás nem lenne a legjobb, ha csak nincs a sárkányknak valami opciója arra, hogy megvédjék a városukat és egy helyre koncentráljanak egy másikuk robbanást. Jobb lenne arra módot találni, hogyan inaktiválhatjuk erről az oldalról. Amikor meglátom a lányt, akit feltűnően hasonlít Vanessára azért egy pillanatra görcsbe rándul a gyomrom, hiszen mégis csak a mi csapatunk engedte szabadon az angyalt. Talán angyallá válása előtt hozták létre a mágiájával ezt a helyet, vagy van belőle... mégegy? Igen kellemetlen lenne, főleg, hogy nem a legjobb mód az egész rendszer leállítására, ha egy lányt kell hozzá megölni. - Mintha ez az egész nem valamiből, hanem valakiből indulna ki, de hogy ő hol lehet... - Ashtonra pillantok, mert ha jól sejtem ő is látta, amit én de hátha többet, sose lehet tudni. Mindenestre továbbra is az ajtónál maradok és egyelőre nincs más ötletem, mint tesztelni, hogy mi van, akkor ha például megpróbálom akár egy tőrrel megsérteni az ajtón a sárkány jelet, vagy megégetni mágiával. Bár koncentrálok, de közben mégis tovább beszélek. - Ha csapatokra oszlunk valaki, ahogyan Diego mondta egyedül marad, de sokkal nagyobb csapást mérhetünk rájuk, viszont ha mind elbukunk, mert kevesen vagyunk nem érünk el semmit. Biztosabb megoldás, ha egy ereklyét szerzünk meg együtt, de kisebb a hatásfoka. Jól van, szavazzunk. Több esély kisebb siker, vagy kevesebb esély, de nagy siker. - bólintok végül és a kísérletezés felénél, vagy a végén ha sikertelen megfordulok, hogy a szemükbe nézzek. Lehet, hogy idősebb vagyok, rangidős is, auror is, de miután a bőrüket kockáztatják van beleszólásuk. Én a magam szavazatát a végére hagyom, de egyelőre az együttmaradás felé húz a szívem, hiszen ott van Hannah, ha egyedül lépek át egy ajtón bizony arra is kisebb esélyem van, hogy viszont látom a lányomat és Gerardot.
//Tőrrel csak kapirgál, egyszerű tűzvarázslattal pirózik, nem dobja egyből telibe robbanó tűzgolyóval. //
Daphne utolsó emléke a Szent Pál Katedrális alattról egy nagyon erős mágikus robbanás, ami elindíthatta a láncreakciót a varázslény familiárisok megjelenéséhez. Valószínűleg nem csak hatalmas pusztítással lehet őket bezárni, elpusztítani, de ez is egy mód. Amikor megérinti furcsa módon olyan benyomása támad, mintha legilimentorként egy elmébe lépett volna bele és kívülről látszik is, hogy néhány pillanatra nagyon koncentrálnia kell, míg a többiek is kutatnak és beszélgetnek. Amikor elkezd létrejönni valamilyen kapcsolat Ashton látnok képessége is jelez, ami arra bátorítja, hogy lépjen a nő mellé és ő is érintse meg az ajtót. Egy közös látomás-megérzésük támad arról, hogy a mindent átjáró mágiának, ami fent tartja ezt a helyet van egy központja, és a központban egy kísértetiesen Vanessára hasonlító lány arca sejlik fel, akiből ezüstős-aranyos szálak szaladnak pókhálóként minden ajtó felé. Annyi a különbség, hogy neki nincsen szárnya és hogy az arcán afféle égésekhez hasonló dombornyomott minták rajzolódnak ki és egyértelműen nincs teljesen tudatánál. Diego létre tudja hozni a másolatokat és kioszthatja a csapatnak, hogy mindenképpen tudjanak kommunikálni akármilyen távolra kerülnek egymástól, főleg, hogy nem minden familiáris vagy patrónus képes beszélni.
Paulo pajzsot idéz, de azon kívül kész lenne már is átmenni az egyik ajtón, annak ellenére, hogy fogalmuk sincsen, hogy mi lehet a túloldalon, de egyértelműen van még mit csinálni itt, amire Cody is felhívja mindenki figyelmét. A bűbája sikeres, megjelenik a pajzs, és ha valóban el akarnak válni, akkor megtehetik, de talán annyira átgondolják még a helyzetet, hogy nem csak elindulnak a háromszöges ajtón Cody-val. Ha persze még is megtennék és ráhagyják a másik három társukra, hogy felfedjék az ajtók titkát és elpusztítsák a Draconisba vezetőt, akkor amikor rárakják a kezüket a kilincsre és a háromszöges ajtónál a Láthatatlanság köpenyére gondolnak, az aranyosan felfénylik és ki tudják tárni.
//Határidő: október 22. Kövi mesélői hsz: október 23. //
Shanna halála előtt Alistairt szinte kérni sem kellett, ha biztonságos közegben, megbízható közegben érezte magát és nem voltunk túl sokan, elég sokat képes volt “fecsegni” miket élt át. Amik persze nem fecsegések voltak, csak ő próbálta ellazázni az utólagos elmesélések alkalmával. Úgyhogy mondhatjuk, hogy igen, jól tájékozott vagyok. Bár nem csak a szőke utazó fióka históriáiból tájékozódom, ha éppen tehetem. Diego válasza kapcsán nagyokat hallgatok és bizony nem fűzök hozzá több kimondott gondolatot. Ha beigazolódni látszik, ami felmerült bennem, és ha szükségét érzem, akkor lehet hogy utólagosan megkeresem őket.. De egyenlőre hagyom a levegőben lógni az egészet. Elsőre azt hiszem Daphne nem fogja befejezni a választ, de valójában csak plusz felfedezést csatol hozzá. A nem működő ajtó és az aurornő szavai is azt erősítik, hogy bizony be lehet zárni őket. Azért kicsit beharapom a számat amikor sikerül bele trafálnom és Daphne ki is mondja azt ami pillanatra belém fagyaszt mindent. Az érmét elfogadom Diegotol és abban is egyet értek, hogy tényleg mindenki magáért felel, de erre már nem is kontrázok. Ashton kérdésére és Paulo eszmefuttatására akarva akaratlanul is a sárkányos ajtó felé pillantok vissza. - Mielőtt bármiért átmennénk, elsőnek szerintem meg kellene semmisíteni a Draconis-ba vezető járatot. Hiszen valójában emiatt hívtak ide minket. Ha most átlépünk az ereklyékért, egyáltalán nem biztos, hogy vissza tudunk jutni ebbe a térbe később. Hiszen nem tudjuk azt sem a város hol van. Ez mindenhogyan egy irányú út lesz. - egy irányú, ami három felé ágazik. A gondolatot mindenkinek címezve mondtam ki. Aztán némi köhintés után még hozzá toldom - Ha lehet választani majd, én a háromszöges ajtón mennék…
//