2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Inkább, ha tényleg létezik akkor az a lány tartja egyben, vagy maguk az ajtók és minél több semmisül meg, annál kevésbé bírja a hely maga. - pillanto Diegora, amivel tudom pontosan, hogy mit mondok, hogy ha vége ennek a térnek itt, akkor a lánynak is. Viszont még mindig nem biztos, hogy ez nem egy kiváló csapda, vagy figyelemelterelés. Talán az a lány nem is létezik, hiszen Vanessa megszökött és szárnyai vannak. Ő talán csak egy csapda, vagy az érzelmekre akarnak hatni, hogy megpróbáljuk megkeresni, ha bejutunk ide valahogyan, ahogyan sikerült is. Én legalábbis Grindelwald helyében holt biztos, hogy helyeztem volna el valami plusz védelmet ide, hiszen használták ezt a helyet, nem is keveset. Nem hagyták volna csak úgy őrizetlenül, ha valakinek sikerül megtalálni, akkor gond nélkül oda mehessen, ahová akar. Ez egyszerűen nem logikus, vagy ezzel nyugtatom magamat, de talán a kettő egy és ugyanaz. Paolo kismonológjára azért egy pillanatra megtorpanok, de össze kell szorítanom a fogaimat, hogy ne válaszoljak azonnal. Ennek a kölyöknek halvány sejtése sincs róla, hogy én már mennyit veszítettem az életben, hogy miken mentem keresztül és hogy mit kockáztatok azzal, hogy tovább megyek. Várnak otthon és sejtelmem sincs róla, hogy ha meghalnék vajon Gerardban a szomorúság lenne erősebb, vagy a harag, hogy nem fordultam vissza időben és ezzel elhagytam őket. És akkor arról nem beszéltünk, hogyan próbálom magamban elnyomni a gondolatot, hogy ha az a lány létezik, nem kellene itthagyni meghalni, mert már épp eleget szenvedett. Na, de ha nem... ha nincs is ott? Cody nyugodtabb reagálására biccentek, míg végül Ashton vállára teszem a kezemet, aki erősebben reagál Paolora. - Nincs időnk, de katonák sem vagytok. Nem kell azt tennetek, amit mondok, ha úgy döntötök keressétek meg azt a lányt, ha létezik, de én nem veszíthetek több időt. - mondom ki végül higgadtan, hiába tombol odabent kismillió érzelem. A munkám egyben azt is jelenti, hogy ezeket kezelnem kell, elnyomnom, ha épp arra van szükség és most bizony ez kell. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem sokkolt, amikor szó szerint kitépték belőlem a gyerekemet, akkor nem képtelen voltam higgadt maradni. Ha a jótékony ájulás nem üt ki, valószínűleg Shanna halálát is végig kellett volna néznem és még mindig nyomna ennek a tehernek a súlya is, így csak a következményeket ismerem, ami nem teszi könnyebbé. De vannak helyzetek, amikor nincs időm ilyesmin merengeni. Felhúzom a pajzsot, az árnyék megjelenik mellettem, hogy aztán el is porladjon, amikor átlépünk hárman a virágos mezőre. - Talán igaza lehet Codynak és láthatatlan a köpeny, vagy az egész hely illúzió. - Ha kell azért Ashtonnak átadok egy kabátot pl, még ha női is, ha netán Diego nem teszi meg, ha esetleg kellemtlen helyeken is leszaggatódott volna a ruha róla. Nem vagyok zavarban, ilyesmire most egyszerűen nincs idő. Egyelőre megpróbálom felmérni a helyet, szimpla finitével próbálkozom, és persze a legilimenciát is bevetem, hogy jobban letapogathassam.
//Legilimentor I.: I. Képes érzékelni, ha láthatatlan személy/lény van vele egy légtérben, de nem tud irányt meghatározni, csak tudja, hogyvan ott valaki más is. Ikvizítor 7. Rejtett nyomok: Képes olyan dolgokat is észrevenni egy adott helyszínen, amiket más nem venne észre, de a történet szempontjából fontosak lehetnek. + Sötét lények érzékelése//
Az üvegcsén nem akadt felirat, így egyelőre nem tudhatja, hogy kinek az emlékfoszlányát szerezték meg és miről, de az értesülése jó, a Roxfort mindenkori igazgatójának és a Minisztériumnak biztosan van merengője, az már rajtuk múlik, hogy melyiktől fognak segítséget kérni, de egyelőre nem is biztos, hogy tudnának innen, vagy az ereklyék helyszíneiről hoppanálni. Diego sárkányságából adódó logikus gondolkodása inkább azt súgja, hogy a lányhoz kapcsolódik a helyszín és a kapuk elgyengülése, nem az ereklyékhez magukhoz, így mondhatni nyugodtabb lelkiismerettel vadászhatnak tovább. Amikor pajzsbűbájjal próbálja a mennyezetet megtámogatni a varázslathasználata egy kicsit meredek, hiszen ez csak arra jó, hogy a törmelékek ne zuhanjanak a fejükre - egy ideig -, ténylegesen egyben vélhetően nem tartja hosszútávon. Nem építésznek tanul, hanem zenész, így sajnos tényleges mérnöki bűbáj nincs a repertoárjában. Paulo ellentart a parancsnak és Cody is az ismeretlen megmentése felé hajlik, így néhány pillanat még eltellik, mielőtt átlépne a kapun, aki akar. A varázslata egyértelműen magasfokú és néhány pillanatig úgy néz ki, hogy nem lesz belőle semmi. Talán azért, mert a résztvevőknek ténylegesen össze kell kapcsolódnia és akad egy-két ellentét, talán másért. Végül még is csak a két legilimentor és a két sárkány érez valamit, mintha a mentális képességeik egy fokkal javultak volna. Paulo és Daphne pedig ezzel még egyértelműbben érzékeli a fájdalmat, a kétségbeesést, a kimerültséget az ismeretlen lány felől - és rajtuk keresztül Diego és Ashton is. Még mindig igazinak tűnik.
Daphne átlép, Ashton és Diego pedig követi. Óvatosan haladnak, a nő árnyéka azonnal lesben, és mivel ezúttal senki sem idézett mágikus pajzsot, ezúttal az inkvizítor varázslatok fognak ekként funkcionálni. Daphne és Diego árnyéka szinte szimultán porlad el, ami igen furcsa jelenségnek tűnik tekintve, hogy többé-kevésbé testetlen ígézetek voltak és ma már nem tudják őket újra ídézni. Csak a szerencse fia Ashton, hogy a helyszín csapdája fizikai támadásként csapódik le ő pedig életében talán először ösztönösen használja a sárkányok keményített bőrét és bár a hajának, szemöldökének, szőrzetének egy része megpörkölődik és a ruhájának egy része leporlad róla - fantáziádra bízom -, komolyabb baja nem esik. Ezúttal egy teljesen más helyre hozta őket a kapu, egy nagyon gazdagon virágzó rétre, ahol ezernyi szín keveredik, egészen kellemes, sőt, gyönyörű a látvány. Távolban néhány facsoport, néhány domb, de ameddig a szem ellát szabad tér mindennemű út és ház nélkül. És természetesen semmi nyoma a Láthatatlannátévő köpenynek.
Miután a többiek átléptek a kapun Paulo és Cody hátramarad. A mardekáros fiú tisztábban tudja követni a mentális jelenlétét a szenvedő lánynak, mint korábban, hála a kis plusznak, amit Cody támogató varázslatából és a többiek elejéből kaptak mindannyian. Hosszú ajtók sora mellett kell elsétálniuk, nagyon ritkán akad megtört mintával rendelkező ajtó, de többségében épek, csak valamivel fakóbbak, mint érkezésükkör. A rengések megmaradnak, se nem erősödnek, se nem gyengülnek, ami arra utalhat, hogy egyelőre nem kell attól tartaniuk, hogy rájuk szakad az egész. Néhány perccel később még mindig érzi az irányt, viszont egyetlen ajtó vagy folyosó se akad ami pontosan oda mutatna, csak egy-egy folyosó jobbra és balra, viszont ki tudja, hogy melyik - ha egyáltalán egyik - kanyarodik majd a jó irányba.
//Határidő: december 21. Kövi mesélői hsz: december 22. //
Nem vagyok én annyira görény, mint azt Diego összességében tartja rólam, sőt, a normál üzemmódban kifejezetten vidám, s közlékeny stílusom van. Ismét megrezdülök a lány vagy nő sikolyára, de azt hiszem tényleg lehet benne valami, amit Cody mond. Mi van, ha direkt azért alkották ezek a hanghatásokat, hogy ha egy mentőcsapat behatol ide, akkor érzékenyen reagáljon arra, hogy kin nem tudnak segíteni. Az egész tulajdonképpen valami halálcsapda. Ami kezd lényegében aktiválódni, ahogyan a hely elfárad. Átmegyünk tehát a háromszöges ajtóhoz, a husky kaffog párat, ugrásra készen várakozik most a lábamnál, hogy megiramodhasson. – Értettem. – Biccentek Daphne felé, ismét elrakva a kardot, közben pedig bólogatok Diego-nak, akivel most a Bestia után a hadnagy is összeoszt. A huskyt óvatosan elengedem, miután beléptünk Daphne mögött, s én magam is elkezdem a mozgásérzékelők felfedezését, illetve mindenféle életérzékelő varázslatot szórok körbe, ami minket természetesen nem érzékel. Ereklyevadászként résen kell lennem, hogy mibe is botlok. -Érzem, ugyanakkor.. – Hallgatok el, mert itt jön szembe Paolo monodrámája, amit már csak a hossza miatt sem szívlelek. Nem én hozom meg ugyan a döntést, de úgy vélem, nem árt, ha véleményt formálok. – Egyrészt nem vagyunk katonák, de nekem is van morális iránytűm, alapesetben senkit sem hagynék hátra. De gondold csak meg, ha egy várost egy katasztrófa fenyeget, mielőtt őket megmenthetnéd, időt pocsékolsz előtte, hogy a kiserdőből megmentesz valami lányt, aki egyébként lehet, hogy veszélyes fenevad? Nem vagyok auror sem, de mond neked az valamit, hogy járulékos veszteség? Én ugyanis azt is hallottam, hogy az aurorok mindig számolnak úgy tíz-húsz százalék lemorzsolódással, az ugyanis még bőven belefér. Megmentjük, ha tudjuk, de nem minden áron. – Kicsit azért itt visszalépek Cody mellé, jól tudja, valamellyest képest vagyok megorrontani a jövőt, és ha Daphne nem vétózza meg, közösen összekapcsolhatjuk az elménket, hogy feltérképezzük a helyet. Nem vagyok semmi jónak az elrontója, s Cody már számtalanszor bizonyított, hogy nincsenek rossz ötletei.
Bár bennem van az adrenalin és a “könnyen jött” siker kissé részegítő hatása mégis.. Paulo szavai nélkül is érzem a súlyát a lány helyzetének. És ha ő nem mondaná ki, én fogalmaznék meg valami hasonlót. Így amikor Daphne kiosztja a feladatokat esetemben is némi visszakozás fedezhető fel, bár nem amiatt mert bármit is mérlegre tennék, vagy mert megkérdőjelezném az erkölcsi hozzá állásunkat. Végül egy sóhajjal mondom ki időnként Ashtonra nézve. Hiába ért el egy szintet a barátságunk, sosem beszéltem neki arról, hogy mik voltak a “balesetem” körülményei vagy úgy egyáltalán ezzel kapcsolatban.. De aztán én is végül Daphne felé fordulok amikor megszólalok. - Tudom milyen hátra maradni. És tudom milyen bele halni. - akármennyire nem akartam, akkor is elő szivárgott. Eleinte csak rémálmaimban.. De el kellett fogadnom, hogy azok bizony valós emlékek. Ennél többet viszont erről nem mondok. Így is elég nyomorult kifejezés ülhet az arcomon. Inkább megoldást próbálok találni. Mert meg sem kérdőjelezem, hogy az ereklyék miért fontosak. A világunk jövője lehet a tét, rengeteg emberélet mellett! Ugyanakkor, számomra kizárhatatlanul itt van az érem másik fele is. - Ha azon az ajtón átmegyünk, esélyesen nem fogunk tudni vissza jutni, vagy ha mégis, lehet hogy itt ragadunk. A már lezárult ajtókból ítélve, amikhez nem mi nyúltunk, ez a tér mások előtt is ismert volt. Nem tudjuk, hogy ki előtt. - tárom szét a kezeimet, mintegy nyitva hagyva a témát mégis egyetlen fontos gondolatot próbálok kiragadni a rengeteg kavargó közül. Ráadásul gyorsan, hiszen az időnk baromira fogytán - Talán nem véletlen, hogy a Testvériség mindig lépéselőnyben volt.. - De az is azért érzékelhető, hogy inkább valamiféle tervvel próbálok elő állni, nem csak teórizálok. - Ti mind értetek a legilimenciához, mentális kapcsolódáshoz. Ha jól emlékszem Ashton a jövő rezdüléseire is érzékeny.. Akárhogy is, létre tudok hozni egy kapcsolatot. Legalábbis megpróbálhatom. - ismerem el - Ha sikerül egyesíteni a képességeiteket, akár le is leplezhetjük, hogy csak a hely szórakozik velünk, vagy tényleg egy valódi életről van szó. És akár meg is találhatjuk. - hallgatok el és komolyan nézek Daphnera meg úgy mindenkire egyesével, hogy aztán vissza térjek Daphnehoz. Nagyjából egy juhászkutya kitartásával. És ott kavarog bennem az is, hogy lehet ideje tényleg szétválnunk, ha beigazolódik bármi is. Közben pedig azt az asztrál-mentál mágiát készítem elő legalább fejben, hogy amint bele mennek, hogy megpróbáljuk, már elkezdhessem a varázslatot hozzá. A pálca végig a kezemben volt, de nem mozdítom, ameddig nem kapok engedélyt mindenkitől. Shanna temetésén azt mondtam, nem akarok olyan jövőt, ahol a terror az úr! Azt mondtam harcolni akarok a magam módján. Nekem ez valahol azt jelenti, hogy tápláljuk a reményt! Ínséges időkben az ilyesmi épp úgy frontvonalnak számít, mint valóban élesben élet-halál párbajba bocsátkozni. Most mindkét út magába foglalja azt, hogy vissza kaparintsuk a reményt. Bár egységben az erő és csábító, hogy úgy minden könnyebb lehet… Mégis igyekszem bízni abban, hogy egy szétválás esetén is helyt tudunk állni és eléggé kompetensek vagyunk, hogy ne kelljen választanunk! Ha tényleg találunk valamit a lánnyal kapcsolatban végülis, azért még hozzá teszem Daphneék számára. - Ami a köpenyt illeti.. talán túl kézenfekvő, de.. én kihasználnám az adottságát és láthatatlanná tenném. Akár valami trükkös közegen belül, amibe bele tud olvadni. Mint mondjuk vízbe, vagy ilyesmi.. De felteszem az öreg azért fifikásabban gondolkozott. - mondom ki már most a gondolatokat a következő Ereklyéhez mielőtt még tényleg szétválnánk, vagy mégis mind egy irányba mennénk tovább.
//Varázserő: 37 Átváltoztatástan: 30 Bűbájtan: 10 Kitalált szimbolisztikus varázslat - Ha mindneki bele megy akkor létre hozna egy mentális összekapcsódást a többiek között, és ha nagyon fainul sikerül, akkor amolyan “asztrális-mentál” csáp(ok) jönnének még létre, amivel a többiek tudnak tapogatózni.
Kapcsolódó egyetemi tárgy: Asztrál-mentál mágia (Szimbolisztikus) Lélekmágia (-//-) + saját kutatások, tapasztalatok a témában
Azt nem mondhatjuk, hogy túl egyszerű lenne megszerezni a tárolók tartalmát. Mégis úgy tűnik, hogy sikerül összedolgoznunk, és még magamat is meglepve tudom megszerezni, amit kell. Papírba csomagolom az emléket, és elsüllyesztem a zsebembe. Egyenlőre azonban nem tudjuk, hogy miért, és mennyire is fontosak a megszerzett tárgyak, de nem is ez a legsűrgetőbb. Épségben kéne kijutni velük. Úgy tűnik viszonylag könnyen, és akadály nélkül sikerül visszajutni arra a köztes, ajtókkal teli helyre, ahonnan érkeztünk. Sajnos én sem elvágni a láthatatlan zsinort, se az ismeretlen lány fájdalmának enyhítésében nem tudok közreműködni. Ellenben így is gyorsan feltűni a változás. Mintha egyre instabilabb lenne ez a hely. Akárhol is vagyunk éppen. - Igen. Határozottan érzem. - bólintok Diegonak a kérdésére. - Akár az ereklyék, akár a lány gyengülő mágiája tartja egyben ezt a helyet, mindenképp össze fog omlani, és mi mindenképpen csapdában leszünk a végén. A késleltetés sem szól örökré. - talán pedig éppen ezért kellene igyekezni, és látom, hogy Daphne szeretne minél többet kihozni a helyzetből, minél több ereklyét eltulajdonítani. Csakhogy néha hasznosabb egyszerűen visszavonulni. A kevesebb néha több. Bár hasznos lehet, hogy Diego statikai bűbájokkal próbálja megtámasztani a helyet, de kétlem, hogy néhány percnél többet tudna ez adni nekünk a végén. A gondolat pedig, hogy itt hagyunk egy talán haldokló ártatlan nőt, cseppet sem nyeri el a tetszésemet. - Igazán nem akarok akadékoskodni, a nagyapám arra tanított, hogy soha ne tagadjak meg egy katonai parancsot. Viszont ugyanakkor arra is, hogy soha nem hagyunk hátra senkit. Főleg nem ártatlan civileket. Így erkölcsi kötelességem felhíni rá a figyelmet, hogy annak a nőnek az élete, akihez a szálak vezetnek talán tőlünk függ. Ha most nem mentjük meg, talán már késő lesz. Már így is győztünk. Elvettünk három értékes tárgyat. Vajon érdemes kockára tenni ezt a további kétes sikerélt, talán egy ártatlan civilt feláldozva a sikerért? És ha így teszünk, akkor miben vagyunk mások, mint akik "A nagyobb jó" érdekében gyilkolnak? - pillantok Cody felé, talán megerősítést várva, az iménti aggályaimra. Hiszen ő gyógyító, az élet védelmére esküdött fel. Én jogász vagyok. A törvényre esküdtem fel. Márpedig rendületlenül hiszek az alapvető emberi jogokban, mint például az élethez való jogban. S bár egy pillanatra Codyban keresem ehhez a társat, a szavaim egyértelműen Daphnénak szólnak. Félre értés ne essék, nem vagyok gyáva. Nem félnék párbajozni akár egy tucat Testvériségissel sem, csak hogy feltartsam őket, amíg a társaim elmenekülnek az eddig megszerzett cuccal. Időnként pedig lelkiismeretlen ügyvédnek gondolnak, aki gátlástalanul, már-már kegyetlenül használja ki a képességeit, hogy összezavarja, és ellehetetlenítse az ellenséges tanukat, pusztán a győzelem érdekében. Őszintén? Azzal se lenne problémám, ha egy elfogott Testvériségis agyát úgy kellene kifacsarnom, és információt nyernem belőle a képességeimmel, mint ahogy Luca bácsi szokta a citromot, a legendás almáspitéjéhez. Elvégre azok csak terroristák, olyanok, akik ellen a nagyapám egész életében küzdött. Terroristákkal pedig nem tárgyalunk. Legfőbbképen nem alkuszunk. Nem jár nekik a szép bánásmód. Azzal viszont már van egy aprócska gondom, ha valakit, aki minden bizonnyal nagy bajban van, magára kell hagynom. Ellenben Daphne a parancsnok, és rajta áll a döntés, és én nem bírálhatom felül. Ha a szavaim fényében átgondolja a dolgot örülök, és megpróbálom megérezni, hogy merre is kéne indulnunk a sötétedő folyosókon. Ha nem, és megerősíti a korábbi parancsot, akkor követem át a kapun, és felvonom azokat a védő varázsokat, pajzsbűbájt magunk köré, illetve a legilimenciámmal továbbra is igyekszem felmérni az esetleges láthatatlan, de hívatlan vendégeket...
"Nem kell tekintélyelvűnek lenned, elég, ha van tekintélyed."
Őszintén meglep, amikor Ashton az én(!) szavamra engedelmesen intézi a megoldást, habár van egy olyan sejtésem, hogy ez sokkal inkább szól az ereklyének, semmint nekem. Mindenesetre, azt hiszem, ez egy jó pont részére. Legalább vannak helyzetek, amikor képes ő is félretenni a személyes ellentéteit és valóban a csapat hasznára válni. Hagyom tehát, hadd vegye át tőlem a hangszert, nem akadályozom benne, ahogy abban sem, hogy azt a táskája mélyére süllyessze. Hiába nőttem fel mágusok között, hiába szoktam hozzá ahhoz, hogy a képtelenségből is képesek létező dolgokat alkotni, a látvány, amint Ashton egy hangszert ejt a tatyójába, még az abszurd helyzetünk ellenére is mosolyt csal az ajkaimra. Végül engedelmesen követem a csapatunkat, néha idegesen hátra-hátrapislogva és ugrásra készen állva, nehogy a lehető legváratlanabb pillanatban bukkanjanak fel a hátunk mögött... Az ujjaim úgy feszülnek a pálcám köré, mintha minimum szélviharban kapaszkodnék egy fába és félő, hogy ha elengedem, azzal az életemmel fizetnék. Kész szerencse, hogy itt és most senkinek sincs kedve a hátam mögé osonni és rám ijeszteni, mert igen nagy a valószínűsége annak, hogy az illetőt "Mungóra" átkozom. Amint visszatérünk az érkezési/indulási pontunkra, megtorpanok és némileg zavartan állapítom meg, hogy némi változás állt be a mágia pulzálásában. - Ti is érzitek? - pillantok automatikusan le, a talpamra, amely alól enyhe rezgést vagyok képes kiszűrni. - Nem lehetséges, hogy az ereklyék mágiája tartja egyben ezt a helyet? - teszem fel a kérdést. - Ha mind a hármat elvisszük, esélyesen ránk omlik az egész... - összegzem. - Vagy ha ránk nem is, de nem tudhatjuk, visszatérhetünk-e még ide. Az utolsó teremben csapdába leszünk zárva - jelentem ki, mialatt megpróbálom felmérni, vajon milyen bűbáj lenne ide a legalkalmasabb. A mennyezet köré ugyan vonhatok pajzsot, hogy ne szakadjon ránk és nyomjon agyon minket a törmelék, de a lábunk alatt érezhető vibrálás egyértelműen arra utal, hogy itt minden borulni fog. - Értettem - biccentek, mintegy leokézve a hadnagy utasításait, de azért - még mielőtt belépnénk a következő ajtón - csak ellövöm a mennyezet alá azt a pajzsbűbájt, magamban abban reménykedve, hogy lesz valaki, aki képes lesz a talajjal is mit kezdeni. A mi mágiánk esélyesen nem lesz annyira tartós, de ha már csupán néhány percet nyerünk és nem esünk csapdába az utolsó ereklye termében, már nyert ügyünk van. A vállamba erősen kapaszkodó Füge és én is harci készültségben állunk, amint áttérünk a következő terembe és mérem fel a terepet - egyelőre csupán a szememmel. A mókusom - ha nincs semmi látható veszély sem - kissé nyújtogatja a nyakát, nagyokat szimatolva, hátha képes lesz kiszűrni valamit a levegő útján is. Figyelem a reakcióit, hiszen, ha esetleg megijedne, ellenségre számíthatunk és hát azt se szeretném, ha valami láthatatlan méreg lenne körülöttünk és emiatt Füge pórul járna.
Azt tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgunk az ereklyék elpusztításával, de azért pár gondolatot megért. Egyébként sem ez most az elsődleges, előbb jussunk végig, ameddig lehet, majd aztán a végén meglátjuk, hogy mihez kezdjünk azzal, amit sikerült megszerezni. Még azt sem tudjuk, hogy milyen haszna lehet a zidárnak, vagy hogy mit rejt az emlék. Ehhez egy merengő is kellene, az pedig épp nincs kéznél. A Roxfortban biztosan van, a jelenlegi igazgató irodájában, a Minisztriumban is bizonyára akad, agyalok, hogy hol van a legközelebbi elérhető merengő. Ennyi idő van, amíg a szálat elvágjuk, ezzel újfent fájdalmat okozva a lánynak. Bármennyire is a feladatra koncentrálok azért mégis csak érzem, ahogyan végigcikázik a hátamon a borzongás a sikolya hallatán. - A késleltető rúna, amit elhelyeztem odaát nyerhet annyi időt, hogy még az előtt a köpenyhez érjünk, hogy rájönnek a gyűrű már nincs a helyén. De az biztos, hogy ott már csekélyke időnk lesz csupán. - felelem, és amikor az átjáró lezárult már lépek is a következő ajtóhoz. Ha csak néhány perc előnyünk van, már az is számít. Sőt talán ide már nem is leszünk képesek visszatérni, de ezt nem mondom ki hangosan. Bőven lehet, hogy mindeninek ott van a gondolatai között, hogy a hely lezárulhat, akkor pedig a lánynak sem segíthetünk, de ezt ezúttal muszáj kockáztatni. - Odaát, bármi is vár ránk, védőrúnát keresek, ha van bármilyen más bejárata a helynek, ami a láthatatlanná tévő köpenyt őrzi, le kell zárnunk, hogy azzal is időt nyerjünk. Ha rejtvény lesz Cody... foglalkozz vele, ez úgy tűnik neked megy a legjobb, Paolo védővarázslatok, Ashton és Diego felderítés. - most nincs idő rá, hogy odaát kezdjünk el tanakodni, hogy ki mihez kezd. A helyet le kell védenünk, és elsősorban gyorsan és felosztva a feladatokt kell tevékenykednünk, hogy legyen idő rájönni a köpeny vajon milyen talány, vagy rejtély védi, ha csak nem egy szörnnyel kerülünk szembe, mert akkor egyértelműen nincs mit tenni, mint harcba bocsátkozni. A pálca kezemben, pajzsot varázsolok és az árnyék is feldereng mellettem mielőtt átlépnék a következő kapun. Amint átlépek, mint legutóbb, hogy ne akadályozzuk egymást oldalt húzódom. Felmérve a terepet és amennyiben akad ilyesmi a falakat vizsgálom, vidőrúnákat keresek, csapdát, időzített mágiát és persze plusz bejáratot a kapun kívül, amit azonnal le kell zárni.
Daphne agyalgat a mágiatörténeti ismeretein, de a Halál Ereklyéit még a Bölcsek kövénél is sokkal régebben alkották és még pontos nyoma sincsen, hogy ki. A mondák alapján maga a halál, ha viszont a realitás mezején akarunk maradni akkor vélhetően az Perevell fivérek egyike (vagy mindegyike közösen) lehetett, Antioch, Cadmus és/vagy Ignotus. Viszont az eszébe jut, hogy mielőtt Grindelwald jelképévé tette őket és a nyomukba szegődött, volt más is, aki hitt benne, például a Lovegood család, de talán mások is, mondjuk az ereklyevadász szakról, vagy az azt okító tanárok közül. Ashton varázslata tökéletes, miután megjelenik Diego árnyéka is át tudja emelni tőle és nem kell megfogniuk a hangszert és teljesen biztonságosan teszi el - ha Diegonak nincs ellenvetése. Paulo papírba csomagolja a fiolát, Daphne pedig a hopp-porhoz ejti be a gyűrűt. Szerencsére semmi gonosz mágia vagy átok nem csapódik le, viszont a visszaszámlálás megindult és sietniük kell kifelé. Egyértelműen azonnali lett volna az érkezése az ellenfeleknek, de Daphne előrelátó volt annyira, hogy átér mindenki és már be is csukják az ajtót, még se látnak érkezőket. Ahhoz, hogy megtörjék a kapcsolatot és lezárják az ajtót ugyanúgy kell ellátni, elvágni azt a vékony, szabad szemmel láthatatlan szálat, ami a messzeségbe, a lányhoz vezet. Cody csitítja a fájdalmát, de az nem fizikai így nem tudja mindentől megóvni. Amikor a húr elpattan és a szimbólum az ajtón kihúny, újra felhangzik a kétségbeesett, fájdalmas sikítás a távolból. A háromszög alakú jellel ellátott ajtó csak néhány méterrel van odébb, egyetlen percbe tellik, míg átsétálnak hozzá, de ez a tér, akárhol is legyen térben és időben, ezúttal kissé másként fest, mint mielőtt bementek. Minden folyosó valamivel sötétebb, minden ajtó, valamivel kopottabb és egy szelíd, de állandó rezgés érezhető a talpuk alatt, mintha a hely mágiája kezdene kifújni, kifáradni... haldokolni...?
//Határidő: december 12. Kövi mesélői hsz: december 13. //
Megpróbálkozunk azzal amit Diego és a többiek gondolatmenete alapján ajánlok és úgy néz ki, hogy sikerül is. A szívem nagyot dobban minden egyes alkalommal, amikor látom, hogy tényleg sikerül összehangoltan cselekednünk és tényleg össze tudjuk szedni mindhárom tárolóból a benne rejtőző holmit. Noha engem meglep az emlékfiola és a hangszer előkerülése. De tény, hogy a virág jelentése volt számomra egyedül egyértelmű. Nem gondoltam, hogy a másik két tároló mintázata ténylegesen a mintázatához ennyire szó szerint kötődő tárgyat rejthet. Őszintén szólva engem rögtön az emlékfiola kezd foglalkoztatni. Persze arra figyelek első sorban amit csinálunk és igyekszem nagyon résen lenni. Most minden pillanat számít. Visszafelé az átjáróhoz, igyekszem a már megjelölt nyomainkba lépni, ha még látszódnak és nem csak úgy átrohanni az egész helységen.. de tény, hogy így visszafelé már inkább a tempón semmint az óvatosságon van a hangsúly.. Valószínűleg mindenkinél. Nem húzom az időt viszont mielőtt átlépnék az átjárón utolsóként, egy röpke pillanatra vissza nézek a helységre. Ha tényleg sikerült mindannyiunknak átérnie, és semmi nem maradt utánunk, én becsukom az ajtót és a rajta lévő jelre teszem a kezemet, mielőtt a többiek ismét neki esnek a fonálnak. Épp úgy, ahogy a sárkányosnál is, próbálom a gyógyítói képességemet bevetni. Azért koncentrálás közben kiszalad belőlem egy nagyon halk -Sajnálom.. - félig önkénytelen, félig pedig szeretném hinni, hogy amit teszünk, az a másik oldalról is megérthető.. feltéve, hogy a lány valóban ott van valahol. Akárhogy is a többiek felé fordulva azért kimondom amire gondolok. - Innentől számítsunk rá, hogy esélyesen elvesztettük a meglepetés erejét.. - legalább minket ne érjen csúnya pofon. Nem lenne jó elveszíteni, amit sikerült megszereznünk. Ráadásul rendkívül motozza a fantáziámat, hogy mi lehet az emlékfiolában. Ha valóban csak a következő ereklye irányába fogunk tudni kijutni innen, akkor kismillió százalék, hogy a harc előbb utóbb elkerülhetetlen lesz. Persze nyilván megpróbálhatunk elhoppanálni majd, viszont a hirtelen jött siker mellett feléled bennem az is, hogy nem biztos, hogy sikerül mindent megúsznunk egy levegőből. Bárcsak mégis!! A mellkasomat megüli a remény akkor is, ha tudom ez egy ilyen helyzetben mennyire nagyon törékeny dolog tud lenni.
//Varázserő: 37 pont 5. szint: Súlyos, majdnem halálos sérüléseket képes begyógyítani, ha elég gyorsan kezeli az eset után. 6. szint: Képes halálos sebeket is begyógyítani, ha az illető még életben van, azonban ehhez a saját életerejéből is áldoznia kell. Nagyon végstádiumban lévő seb esetén akár a gyógyító teljesen le is gyengülhet néhány órára/napra ébreszthetetlen kómába süllyedhet.
Egészen összehangolt csapatként oldjuk meg a feladatot, itt akaratlanul is elmosolyodom. Amennyire nem akartam részt venni ebben az egészben, meg fújok Diego-ra, most valahogy minden összejön. Jó, azért ne kiabáljuk el, de egy ilyen tapasztalt vezetővel, mint a hadnagy, egyszerűen nem veszíthetünk! Most úgy látom, hogy a lassan de biztosan metódus meghozza a gyümölcsét, rájövünk a képek logikájára, és hogy hogyan lehetne magunkhoz venni őket. A folyamat tehát kinyitja a rejtett kincstárat, én pedig szavakba is öntöm a sikerélményt. - Ez szép volt! - Ahogyan Diego felém néz, máris pattanok. - Na igen, az ilyen "kincsek" tekintetében van egy ide vágó varázslat. Az ereklyék, világok sorsát megváltoztató talizmánok sokszor csápként nyúlnak ki a megtalálójuk elméje felé, ezért a vizsgálatukig el kell szigetelni őket. Sterilzatio! - Próbálok rá a zidárra, remélve, hogy a pálcámból sötét burok pattan ki, hogy bevonja a hangszert. Ha sikerrel járok, akkor már puszta kézzel is megfoghatom, s tehetem el tértágított táskámba. - Jövök, jövök! - Lépek Daphne mögött, eltéve a pálcát, de kivonva a kardot. A koboldok által kovácsolt fegyver eddig csak szerintem volt különleges, még nem mutatott komolyabb tudást, de bízom benne, hogy megérte eladni a birtokot, csupán néhány könyvet megtartva. Ha vissza tudunk érni a főfolyosóra, akkor ha a hadnagy úgy kéri, hogy vágjam át a fonalat, akkor megteszem, jelenleg azonban csupán őrt állok, biztosítok. Illetve Diego-t méregetem, tudom, hogy sokszor cinikus vagyok, és provokatív, de a fene a Bestiába, lehet, hogy igaza lesz, s tudunk egymással együtt dolgozni. Maximum mélyen eltemetjük Frankie témáját.
//Semlegesítő burok: ereklyevadász egyetemista varázslat. Célja, hogy a nagy hatalmú ereklyék, ősi relikviák köré védőburkot von, utána már meg lehet érinteni őket. A varázstárgyak nem tudják kikapcsolni, mert a burok lényegében nem érintkezik velük, csupán leköveti az alakjukat, mintegy hártyaként körülöttük. //
Hangszerek, halál virágok, emlékőrök, azt hiszem elég messze keveredtem a komfortzónámtól, akármennyire is jó vagyok történelemből. Bármikor idézek Hammurabi törvényoszlopáról, vagy a tizenkét táblás törvényekből, de ez határozottan más tészta. Szóval nem bánom, ha különbözőképpen fogunk neki értelmezni a jeleket, és jelentéstartalmakat. Cody javaslata tűnik talán a legcélravezetőbbnek, így neki válaszolok a felvetésére.Bár mondjuk a balra tartást nem feltétlen értem, alapvetően jobbkezes vagyok, így természetes lenne jobbra tartani, de talán az iránynak is szerepe van, amire a gyógyítósrác éppen rátapint. - Egy kevés igen, de egyszerre többet még nem próbáltam. Sőt a mobilomnál nagyobb darabokat sem. De valóban jobb az óvatosság. Már ami a nyúlkálást illeti. Szóval próbáljuk meg. - én ugyan csak az újságokat olvastam, így nem is lehetek teljesen tisztában Shanna Griffin korábbi egészségügyi állapotával, vagy a halálának pontos körülményeivel, csak annyit tudok, amit a nyilvános lapok is lehoztak. Ennek ellenére az ereklyevadász szakos hallgatóktól hallottam már hajmeresztő történeteket elátkozott ereklyékről, és azokat védő csapdákról. Szóval határozottan üdvözítem a gondolatot, hogy ne kézzel nyúlkáljunk. Noha maga a feladat elég komplikáltnak tűnik, hogy esetlegesen egyszerre több tárgyat tartsak levegőben, illetve közben még ne tévesszek lépés irányt, és ütemet - felteszem egyszerre kell mozdulnunk mind a négyünknek - se. Szívesen mondanám, hogy csak a tárgyak kiszedésére kell koncentrálnom, lépegessenek a többiek. Viszont láthatólag Daphne is azon a véleményen van, hogy ő nem szeretne a köveken lépkedni. Persze nem árt, ha valaki figyeli a rúnákat, esetleges aktiválódó csapdákat, de ez így nehézzé teszi a dolgokat. - Azt megköszönném. - fogadom el Diego segítségét végül. Jobb is lesz ez így. A zenéhez amúgy is jobban ért, és könnyebb lesz csak a fiolát megtartani. Persze a fémes csattanásra határozottan örülök, hogy a kezem nem volt útban. Bízom Cody gyógyító képességeiben, de... ne kísértsük a sorsot. - Mindenképpen tedd azt, mielőtt hozzáérnél. - válaszolok Diego második kérdésére is. Ki tudja mivel van még elátkozva esetlegesen az a tárgy. Jobb az óvatosság, és nem itt várnám be Grindelwaldot, és a csatlósait. Magam is karnyújtásnyira húzom magamhoz a fiolát, de mielőtt megfognám egy jegyzetfüzetből tépek ki két lapot, és azokba csomagolom be, mielőtt zsebre tenném. Ezt követően egyetértek Daphnával, hogy ideje távozni innen. Az már más kérdés, hogy érdemes-e a következő helyet is megpályázni? Meddig kísérthetjük szabadon a sorsot? És ha riasztott egyfajta némariasztó, hogy kinyitották a tárolókat? Én bizony már komoly őrséggel, vagy éppen csapdával fogadnám a másik két helyen az érkezőket. Néha a kevesebb több. Persze örvendetes, hogy a tárolókkal kapcsolatban tévedtem, és kettő nem üres csapda volt, mint feltételeztem, de ettől függetlenül sem kell felesleges kockázatokat vállalni. Pontosabban van hogy megtehetjük, és van hogy nem. Előbb azonban innen jussunk ki, és zárjuk le a járatot magunk mögött...
"Nem kell tekintélyelvűnek lenned, elég, ha van tekintélyed."
Nem vagyok ismeretlen a muglik világában, hiszen sok mugli származású haverom akad, így hát valahonnan rémlik az "internet"-kifejezés, amit Paulo emleget, de hogy mi is az pontosan... Arra azt hiszem, jobb, ha nem kérdezek rá. Azért a következő ötlete hallatán csupán rosszallóan horkantok egyet. Szedjük fel a csempét? Nem vagyok én jártas az ilyesmiben! - Talán csak valamilyen úton-módon kapcsolódik az emlékekhez és az elmúláshoz - tippelgetek Ashton szavai hallatán, hiszen egyelőre mást képtelen vagyok elképzelni. - Bár, a halál ereklyéinek szimbólumában a háromszögön belül található egy zidárhoz hasonlatos motívum, ha a kört és a pálcát jelképező vonalat vesszük csupán - hümmögök, amely gondolatmenet csakis abban az esetben helyes, ha valóban az a hangszer a zidár, amelyre én gondolok. Gitározok, képben kellene lennem, de hát a gyakorlat és az elmélet mindig is két külön utat képviselt. Elvégre, az egy dolog, ha valaki jól rajzol és még be is fut vele, ez viszont nem vonzza automatikusan maga után azt, hogy penge művészettörténetből. Dél-Amerikát saccolom a zidár eredetének, de legalábbis mindenképp egy spanyol ajkú közösséghez vagyok képes társítani. - Lépek - felelem Cody kérdése hallatán, magamban azért ujjongva egy sort, amiért ezúttal én voltam valakinek a "múzsája'. - Az én árnyékomat is bevethetjük, ha szükséges - teszem azért még hozzá, amikor Cody Daphnéhoz fordul. - Ahogy láttam, egyeznek a képességeink - toldom még meg az aurorra pillantva. Mielőtt beléptünk, én is aktiváltam az árnyékomat és noha nem tudom, képes-e megfogni fizikai tárgyakat, egy próbát mindenképp megérhet a dolog. Igyekszem minden figyelmemmel arra összpontosítani, hogy ne rontsak el semmit sem és együtt lépni a társaimmal. Mint egy béna néptánccsoport, de komolyan... A fémes, éles csattanás hallatán azért összerezzenek egy pillanatra és kapom a tároló irányába a tekintetemet, de szerencsére senki se sérült meg. Ezek szerint Daphne hadnagy árnyéka esetében működik a dolog. - Segítek! - jelzem azért Paulónak és - ha igényli - az árnyékom már indul is, hogy legalább a zidárt magához... magamhoz vehessem. Ha pedig sikerül a mutatvány, egy egyszerű lebegtető bűbájjal tartom a levegőben, ami oké, de hosszabb távon nem éppen szerencsés, amikor egyszerre kell átkozni és hangszereket reptetni. Bár, ha nekiirányítanám valaki fejének... - Szerintetek mennyire lenne jó ötlet egy ruhadarabba csavarni? - pillantok végül kíváncsian a társaimra. Tudtommal elátkozott tárgyaknál működik az ilyesmi, a kérdés számomra csupán annyi, hogy előtte szórnak-e rá valamiféle védőbűbájt? Ashton tudtommal ereklyevadász, vagyis képben kell lennie ezzel, úgyhogy hatalmas, kíváncsi szemeket meresztek rá, mintegy szó nélkül is jelezve, hogy várom a választ, bár azért némi kellemetlen bökdösést érezhet mentálisan is. Daphne utasítása hallatán biccentek egyet és nem állok neki a lány és az ereklyék között dilemmázni. Tehát, ha minden a helyére került és az ereklyék is érintésmentes környezetbe lettek helyezve - legyen az bármi - húzok nyúlcipőt engedelmesen. Hogy beszari lennék? Nos, nem tartom magam annak, de azért ember legyen a talpán, aki egy ilyen helyzetben nem dönt az usgyi-járat mellett.
Ha Paulo elfogadja Diego segítségét: Inkvizítor 2. szint: Képes maga mellé hívni egy árnyékot, mintha a saját árnyéka lenne, ami hasonló, mint egy patrónus, szükség esetén harcolni is képes, hogy védje gazdáját.
Cody felvetése elég jónak tűnik és mindenképp ez a gyorsabb megoldás is, hogy ezzel kezdjük. Ha még sem működne, még mindig megpróbálhatunk mást, de ha igen, akkor bizony így tűnhetünk el innen a leghamarabb, ha már beindult a riasztó. Bólintok hát, az oszlopokat nézve messziről, amíg meg nem üti a fülemet az újabb felvetés. Ez teljesen jogos, nem lenne okos ötlet puszta kézzel benyúlni. Egy dolog a védelem, de minden bizonnyal csapda is védheti a tárgyakat. - Igen, úgy vélem képes megfogni valamit. - válaszolok most már szóban is. Nehéz most sokat beszélnem, legalábbis én ha már elkezdek komolyabban koncentrálni, akkor már nagyobb kihívást jelent mindent szavakba is önteni. Most pedig óvatosnak kell lennünk és összedolgozni. - Maradok a rúna mellett, ha mégis elfogyna az idő és még valamit lehetne tenni. - mondom, hogy az ugrálást inkább a fiatalabbak végezzék el, én magam pedig tényleg megpróbálhatok még egy utolsó eshetőséget, ha arra lenne szükség, ha netán mégis kifutnánk az időből. Figyelek hát, figyelem az eseményeket, és amikor az első tároló felnyílik az árnyék már suhan is, hogy kivegye a gyűrűt. Én is érzem, ahogyan megrezonál, hiszen sötét varázslat ez, ami képes visszahozni a holtakat az életbe. Hazudnék, ha nem merülne fel bennem, hogy mi lenne, ha használnák... de ismerem a mesét, a józan eszem tudja, hogy nem lenne semmi értelme. Elhessegetem a gondolatot és inkább azon kezdek el gondolkodni olvastam-e már bármit arról, hogy van e mód, vagy kell-e valami különleges dolog a megsemmisítéséhez. Ha jól tudom a bölcsek kövét is végül megsemmisítették, talán arról hallhattam, hogy hogyan és lehet jó kiindulási alap. Félek tőle, hogy nem lenne elég egyszerűen csak tűzbe dobni, vagy rácsapni valamivel, hogy darabokra törjön. Mégis csak egy komoly ereklyéről van szó, ami már igen régóta léptezik. Ha csak úgy el lehetne pusztítani, talán már más is megtette volna. - Meg van! - szólalok meg akaratlanul is, amikor az árnyék visszahúzódik mellém, de egyelőre még nem nyújtom ki a kezem a gyűrűért, csak egy kisebb tasakot csatolok le az övemről, amiben történetesen hopp-por bújik meg és egyszerűen a por mellé beejtetem a gyűrűt az árnyékkal, amíg a többi tárgy is meg nem lesz a telekinézis és a további ugrálásoknak hála. - Tűnjünk el és zárjuk le a kaput. Amint átértünk, megkeressük a fonalat minél rövidebb idő alatt és elvágjuk. Aztán megyünk tovább, a köpeny után. - akár még továbbra is reptetheti Paolo a másik két tárgyat, de az sem kizárt, hogy megfogják őket. A csapda része a lecsapódó vágó élek voltak sejtésem szerint, így valószínűleg nem okoz majd gondot, ha valaki hozzáér a másik két tárgyhoz. A gondolat megnézéséhez egy Merengőre lesz szükségünk, de úgy vélem ez most nem a legsürgősebb feladat. Ha már tudják, hogy bejutottunk, nem sok idő, amíg egy másik átjárón be nem jutnak a központi elosztóhoz. Akkor pedig már nem mehetünk tovább. Ha gyorsak vagyunk talán a köpenyt még megszerezhetjük. Mohó lennék? Be kellene érnünk egyel? Most mégis hajt az adrenalin, nem akarnék csak úgy visszavonulni egy győzelem után. Amennyiben tehát zökkenőmentesen átjutunk, megvilágítva megkeresem a fonalat, ahogyan az előbb is sikerült, hogy mielőbb elvágjuk azt akár Ashton kardjával, akár metsző átkokkal és irány a következő ajtó, a köpenyért, a háromszög forma.
Ahogy Dapgne kimondja a zidárt és feltekintenek a tükörre, akkor a hangszer négy csempéje fénylik fel, eltalálták. Viszont a fontossága a tárgynak még erősen kérdőjeles, bár nem csak Daphne-nak cseng ismerősen a név, hanem furcsa módon Diegonak is. Talán csak azért, mert a zidár tényleg hasonlít a mugli szitár megfelelőjéhez hangzásban, de valamiért talán ennél többről van szó. Amikor a nő megnézi a méreteket akkor tökéletesen azonos a csempe mérete a lyukakkal, viszont időigényesebb lehet az a terv, hogy egyszerre feltegyék és behelyezzék. Ashton dünnyögése dalolása nem talál be, a zár nem reagál a zenére, bár kreativitásból ötös. Első körben tehát végül a rálépéssel próbálkoznak, amire először Diego, majd szépen sorban mindenki továbbgondolja és Cody egy kész tervvel áll elő, hogy mind a hármat egy pillanaton belül összeszedjék - ha helyes a megoldás. Az árnyék képes megfogni egy tárgyat, de négy ember amúgy is elegendő, így megválaszthatják maguk között ki lép, és ki figyel a történésekre ötödikként.
Kimondják a pókliliomot, a tükröződésben felfénylenek, rálépnek, és középső oszlopon a zár felfénylik és kirajzolódik a négy virágminta,amin állnak. A piramis alakú szerkezet csúcsa elkezd virágként kinyílni és a mélyén egy vérvörös párnán egy füstös szürke-fekete kvarcköves gyűrű lapul, ami mindannyiuknak ismerős lehet. A feltámadás köve. Az árnyék kiragadja, de valamilyen furcsa rebbenés szalad végig a sötét sziluettjén, mintha valamilyen fájdalmat vagy zavart élne át az érintésétől. Egy inkvizítor varázslat hozta létre és egy a kő minden, csak nem tiszta és jó. Daphne pedig a szeme sarkából észreveszi, hogy a rúna és a bűbája aktiválódott, a visszaszámlálás megindult.
Balra tartva kimondják a Merengőt, és rálépnek, ahogy az előzőt "elengedik" az azonnal visszacsapódik, olyan fémes hanggal, ami azt jelzi, hogy a falai vélhetően pengék és le is tudnának metszeni egy végtagot. Rálépve a Merengő csempékre a bal szélső is kinyílik, abban elsőre nem látni semmit, olyan apró a kristályfiola az alján, Paulo könnyedén kiröptetheti. A Zidár szót kiejtve és tovább lépve az utolsó, jobb szélső csúcsa is elkezd virágként kinyílni és igen gyorsan felbukkan benne egy hangszer, hiszen lényegesen nagyobb tárgy, mint az előzők. Halványan ismerős Daphnenak. Látta már egy vitrinben, amikor az összeomló St. Pál Katedrális katakombáiból kimenekülve egy járaton keresztül egy antik boltban kötöttek ki. Ezt is ki tudja röptetni Paulo, ha koncentrál és óvatos, akkor a fiolát és a hangszert is a levegőben tudja tartani érintésektől mentesen is. Elindítva a folyamatot tehát pillanatokon belül kifosztották a rejtett kincstárat és a Feltámadás kövével, a Zidárral és egy Emlékfiolával lettek gazdagabbak.
//A gyűrűhöz nem jár cikesz, csak illusztráció, a zidárt még szülöm, következő körben lesz illusztráció hozzá. Egyelőre csak egy hosszabb nyakú pengetős hangszert képzeljetek.
Határidő: december 3. Kövi mesélői hsz: december 4. //
Daphne szavai most mindennek még inkább nyomatékot adnak. És nagyon próbálom össze rakni, hogy mégis mi történik itt. Minden apróságra figyelni. - A pókliliom lesz a Feltámadás kövének a jele itt. - mondom ki a többiek gondolatmenetére is reagálva, meg ami bennem is megfogalmazódik menet közben. Ashtonnak a dicséretére még megejtek egy bizakodó mosolyt, viszont nem állok le sztorizni. És a többi jel kapcsán sem kezdek el találgatni melyik melyik Ereklyéhez tartozhat. Ha az elméletünk beválhat, igazából nincs is értelme. Daphne és Ashton zidár/szitár szavára is keresem a reakciót és Ashton amikor felhívja a figyelmet a mennyezeten lévő tükörre és látom a jeleket egyértelműen felvillanni hírtelen kattan bennem valami. Főleg amikor Diego kimondja a végszót. - Igazából már meg is fejtettük. - jelentem ki amennyiben a hangszer nevére tényleg ugyanúgy reakciót kapunk ahogy a többire - Nem a jelentéstartalmuk volt a lényeg, csak a nevük. Öten vagyunk. Négy-négy van mindhárom piktogramból. Szerintem Diego útját kéne megpróbálni. Oda állunk a pókliliomos csempékhez, és amikor kimondjuk és felvillan, ráállunk. Az ötödik meg kiszedi a követ a tárolóból... - azért még felmérem, hogy milyen messze vannak egymástól az elcsúsztatással az azonos csempék és egymás után a mennyezetet nézve még egyszer kimondom mindhármat egymás után, aztán a többiekre nézek. - Ha egy meg van, talán tovább tudunk majd lépni a következőhöz is teszem azt balra tartva... és akkor talán mindhármat ki tudjuk szedni.. - még elmotyogok egy “bár ez így már nagyon egyszerűnek tűnik”-et, de azért ha a többiek benne vannak és látom rajtuk, hogy ők is átlátják mire gondolok, nem csak még inkább össze zavartam őket, felteszem a kérdést - Ki lép és ki megy a szajréért? - talán egy kicsit beüt az ami Daphnenal is elkövetkezett, hogy tényleg lehet esélyünk megszerezni az ereklyéket.. és talán tényleg alá tudunk lendíteni a Testvériségnek! A szívem nagyot dobban. És azt próbálom latolgatni hogy kinek lenne a legjobb esélye a követ, vagy akár bármelyiket kiszedni - Daphne.. néha láttam, hogy az árnyékod olyan mint egy védelmező vagy mint egy patrónus.. Képes rá, hogy fizikai dolgokat is megmozdítson? - aztán Paulora nézek töprengve - Ha jól emlékszem neked is van tehetséged a tárgyak mozgatásához.. Talán meg tudjuk úszni anélkül, hogy konkrétan bele kéne nyúlia bárkinek is a tárolóba. - Shanna kezének állapotára vissza emlékezve átgondolandónak tartom, hogy ki hova nyúl.. De lehet, hogy Ashton, vagy Diego elő tudnak állni valami számomra ismeretlen sárkány képességgel, vagy bármi mással, esetleg van náluk valami tárgy ami szintén hasznos lehet. Jó lenne kicsit előre látni most, hogy egyáltalán tényleg szükséges-e ennyire óvatoskodni, vagy hogy mennyire lehet egyenes utunk innentől, de hát azt hiszem ez nem kívánságműsor.
Lényegében mindenkinek megmutatom, hogy mit láttam fent, így azért egy fél fokkal több esélyünk van, hogy a tükröződő plafonban jobban kirajzolódik az egész minta sor, de még mindig nem vagyunk beljebb, hogy van ugyan kapcsolat a virág és az ereklyék között, de mi lehet a tényleges kulcs. - Zidár? Az úgy hangzik, mint a szitár és a gitár keveréke. - Morzsolgatom a szót, nem tudom, hogy hol hallottam már korábban, de nagyon ismerős, bár az is lehet, hogy csupán képzettársítok a többi hangszerhez. A lényeg, hogy amíg nem vagyunk biztosak a dolgunkban, addig nincs értelme mozgatni, vagy lépkedni, mert átmegyünk valami egyiptomi temetkezési helybe, s következő csapat már a mi csontjaikból okulva óvatosabb lesz. - Ah, erről még nem is hallottam, okos! - Dícsérem meg Codyt a pókliliom ötlet kapcsán, ez őszintén szólva eszembe se jutott, hiszen lovagként az életet védem, hogy akit lehet óvjunk meg a túlvilágtól. Továbbra is számolgatom a csempéket, mert bár egészen jó a logikám, most még tényleg nem látok tényleges összefüggést a csempék és a szimbólumok között. - A hangszer ami nagyon kirí, mert a merengő a múltat és a tapasztalást jelentheti, a virág tehát az elmúlást és az ereklyéket, de mi lehet a pengetős? Lehet, hogy az egész tényleg valami kotta? - Próbálok dünnyögve dalolni, néha elejtek egy Pókliliom és egy merengő szócskát, hátha valami hamiskás dallam kijön belőle. Mindenesetre jobb most vesztegelni, semmint sietve, kapkodva összepréselődni, ha mondjuk ránk omlik ez az egész kóceráj. A huskyt azért óvatosan körbereptetem, hátha a plafon tükröződésében a szemén keresztül még inkább észreveszek valamit, amit eddig nem.
- Én csak akkor, ha nincs időm, és nincs egy könyvtár, vagy internet a közelben utána nézni és végig gondolni a dolgokat. Esetleg egy ilyesmiben nálam jártasabb ereklyevadász, vagy még inkább szimbolisztikus. - vonom meg kissé a vállamat Diego morgására. Azért valahol örülök, hogy még nem lépett rá a csempére, és még semmi visszavonhatatlan nem történt. Tényleg jobb ezt végig gondolni. Bár talán már tényleg kezd sok lenni az agyalás. Annyi információ száll a levegőbe keresztül kasul, hogy még nekem is igencsak koncentrálnom kell, hogy miről is van szó éppen. Amin persze nem segít, hogy ez nem éppen a kifejezett szakterületem. Se zenéhez, se virágokhoz nem értek. A merengőről ugyan hallottam már, mint mágikus tárgyról, de látni még sosem láttam. Na igen, talán annak is megvannak a maga hátrányai, ha az ember mindenre külön szakértőket tart, akik helyette nyomoznak. Én a száraz jog, és a mások számára eszméletlenül unalmas paragrafusok királya vagyok. Értek hozzá, hogy felismerjek az embereken bizonyos jeleket. Tudom, ha valaki hazudik, vagy titkolni próbál valamit, megérzek dolgokat rezdülésekből is. És tudom, hogy fordítsam ezt a magam hasznára. Azonban a csempéknek nincsenek emberi rezdülései. Így marad a találgatás, mielőtt próbálkoznánk. - Póklilom, Zidár, Merengő. Olyan dolgok, amikkel eddig nem sok dolgom akadt. De mi van, ha az összes csempét fel kell helyezni az oszlopokra, de meghatározott sorrendben, mint egyfajta biztonsági kód. Talán ha ismételgetjük a szavakat, megkapjuk a sorrendet a tükörben nézve. Persze még mindig kérdés, hogy ráállni vagy pakolni kell-e inkább a csempéket. - próbálom tovább gondolni a többiek ötletelgetését. Aztán felpillantok a tükörre, és úgy kezdem ezeket a szavakat ismételgetni. Hátha történik valami. Vagy ha felfénylenek, abban találok valami rendszert is. Jobb ötletem nincs, és még akár Ashtonnak is igaza lehet, hogy a megoldásnak köze van a Halál Ereklyéihez, vagy akár magához a Halálhoz, vagy elmúláshoz, mint fogalom. Viszont Daphneval egyetemben, én sem szeretnék összevissza kapkodni, hogy mentsük az irhánk, lehetőleg a szajréval együtt, csak mert a rossz próbálkozás a nyakukra hozta az ellenséget. - Talán igazad van. A virágokhoz nem nagyon értek, csak annyit tudok, hogy mindnek meg van a maga jelentése. - pillantok vissza Codyra. Hiszen ez már tényleg nem az én asztalom. A Függönyön Túli világról sem nagyon tudok mit mondani. Már önmagában is meglepő információ, hogy Cody kisebb vöröskéje járt ott. Az pláne, hogy még életben mászkál ezek után. Bár azok után, hogy Cody is visszatért a halálból, éppen csak más testben... nem kéne már semmin meglepődnöm. Viszont Codynak meg abban lehet igaza, hogy az ábráknak valahogy a Testvériséghez is közük van. Baljósan agyzsibbasztó ez így...
//IQ: 25 pont Rúnaismeret: 30 pont Mágitatörténet: 40 pont//
"Nem kell tekintélyelvűnek lenned, elég, ha van tekintélyed."
- Utálom a fejtörőket... - motyogom azért gyászos képpel magam elé és sötét tekintettel, mert az oké, hogy leülök egy könyvvel a kezemben és bemagolok mindent, ami le van oda írva, de az ilyesmit nem lehet tanulni. Vagy van hozzá tehetsége az embernek vagy nincs, nekem pedig nagyon nincs. Ami fura, mert sárkányként meglenne hozzá a képességem, mégse használom ki azt eléggé. Talán csak lusta vagyok agyalni, ki tudja... Jobban szeretem a kész tényeket. - Hm? - pillantok Codyra, amikor ráfog a karomra, bár eszem ágában se volt fejjel a falnak rohanni, majd figyelmesen hallgatom a magyarázatát. - A Függönyön túlra? - nézek szét kissé értetlenkedve, hiszen számomra nem ismerős maga a név, ahogy az sem, hogy mi történt itt annak idején. Amerikába nem minden jut el, ami Angliában már-már teljesen természetesnek hat hírek szempontjából. Mint az az undorító fekete puding... Még akkor se ettem belőle, amikor a roxforti vacsorákon az asztalra került. Igazság szerint már a látványától is rosszul leszek, amint tudatosul bennem, miből is tevődik össze tulajdonképpen. - Vagyis a virág kapcsolatba hozható az elmúlással, a halállal - szűröm le Cody mondandójából a lényeget. Ezek szerint visszautalás a halál ereklyéire. A tekintetem végül a tálon köt ki, majd szólalok meg hangosan, jóformán az se érdekel, ha hülyeséget mondanék: - A merengő voltaképp a múlt őre, nem igaz? - tippelgetek. - Az emlékeké, amelyet nem akarunk elfeledni - fejtem ki bővebben, bár elég bizonytalan hangon. Ezek alapján a két motívumnak lenne értelme, de a gitár vagy zidár nyilván kakukktojás, hacsak Daphne nem válaszolja meg a gyógyító srác kérdését. - Talán a pókliliomra kellene koncentrálnuk - jegyzem meg végül némi habozás múltán. - Köze van az elmúláshoz, mi pedig pont emiatt jöttünk, nem igaz? Mennyi csempe van belőle összesen? Négy-négy mindegyikből? - kérdek rá, talán némi megerősítést várva a társaimtól. - A tükör... - pillantok fel a gondolataimba mélyedve. - Nyilván nem véletlenül van ott. Esélyesen az a kulcs a zárhoz. Akkor kellene ráállnunk a virág szimbólumra, amikor a szóra felfénylenek? - agyalok egy sort, bár tényleg tartom magam ahhoz, hogy nem rohanok a vesztembe és hagyom, hogy a többiek döntsenek. Én csak kimondtam, amit gondolok, de hogy ez bármilyen szinten is helyes-e...
Elmolyolok egy ideig a rúnával, de muszáj is rákoncentrálnom, mert nem lenne jó, ha egy rossz mozdulatnak hála előbb riasztana be. Így se ússzuk meg, hogy végül jelezzen valahol, valakinek, de legalább időt nyerhetük és már ez is valami. - Nem a legjobb most a feszültségkeltés, de nagyon úgy tűnik, amint próbálkozni kezdünk bekapcsol a riasztó és talán csak néhány percet tudok nyerni még pluszban. - köszörülöm meg a torkomat, miközben tippelgetnek és próbálkoznak, de szerencsére még senki sem kezd el tippek alapján ugrálni a köveken. Az lenne az igazán feszült helyzet, ha az első ötlet rossz, utána pedig kapkodni kell, hogy mégis hogyan úszhatnánk meg az idő előtti lebukást. A legjobb lenne harc nélkül megszerezni azt, mi kell, még ha tudom is a józan eszemmel, hogy erre vajmi kevés esély van, de mégis ott a remény, hogy talán mégis. Elvégzem hát a szükséges behatást a rúnán, hogy nyerjünk egy kis időt és csak aztán fordulok meg, hogy felmérjem hol is tart jelenleg az ötletelés, jutottak-e már valami használhatóra. Azért azt sejtem, hogy az én felvetésem nem a leghelytállóbb, mégis csak tipp és nem is teljes mértékben odakoncentrálok. - A zidár lenne? - mondom ki végül az utolsót, amikor Cody fejtegetése jónak bizonyul, mert a kiejtett szavak hatására felvillannak bizonyos jelek. Az is átszik a plafonon, hogy összeáll az egész kép, ám még mindig nem pontosan értem, hogy vajon hogyan lenne lehetséges, hogy itt van mindhárom ereklye és akkor vajon mi a negyedik szimbólum, hiszen az oszlopokon négy hely van. Valahogy akaratlanul az eddig jó úton elindult Codyra pillantok. - Ha felszedünk egy csempét megbontjuk a padlón lévő jeleket, valószínűleg beindulna a riasztó, tehát bármihez is kezdünk gyorsan kell cselekedni az első mozdulattól. Jobb lenne több verziót kitalálni már előre. Felszedjük a csempéket, ha mozdíthatóak és az oszlopokra próbáljuk őket négyesével? Vagy...? - sejtelmem sincs, hogy mi a jó megoldás, inkább csak hangosan gondolkodom, de egyelőre nem teszek semmit, mert ha beindul a buli, akkor már nem állhatunk meg gondolkodni. Felmérem persze, hogy egyáltalán a földön lévő csepmék méretben passzolhatnak-e az oszlopokon lévő helyekhez, mert ha nem akkor ennek már kevesebb esélye van, habár láttunk már alakváltoztató varázslatot is.
Daphne kiválóan gondolkozik, vérbeli nyomozóként. Rengeteg tapasztalat áll már mögötte és amikor szemügyre veszi a rúnát a páratlan bűbájos képességeivel képes késleltetővarázst helyezni rá. Egyértelműen akkortól riasztott volna be, amikor valaki megpróbálja megoldani a kirakóst és kinyitni a mágikus tárolókat az oszlopok tetején, de a bűbájnak köszönhetően nyerni fognak néhány percet (játéktechnikailag három kört). Amikor Diego rá akar lépni az egyikre, Cody megállítja míg meg nem tudja osztani velük az elméleteit, hogy megfontoltan döntsenek. Ha megpróbál énekelni vagy hozzákopogtatni a dobverőt a falhoz akkor nincsen reakció, valószínűleg nem az a megoldás, hogy zenével nyissák ki a tárolókat, viszont ahogy megfigyeli a csempéket a rálépésük bizony lehet a megoldás. Csak nem mindegy mire és mikor! Ahogy Paulo próbálja megfigyelni a szimbólumokat nem talál különösebb jellegzetességet, nem látta őket korábban, de egyértelműen ugyanaz a személy alkotta, mert a stílusukban van valami hasonló, egységes, bár ez jelen helyzetben talán nem egy hasznos információ. Ő különböző mintákat választana ki, Diego gitárja közelében egy virágosat, de mivel megvárja mindenkinek a reakcióját, nem lép rá. Viszont már a belépéskor mindannyian látták, hogy minden oszlopon négy csempének a helye van, a földön viszont háromféle, tehát nem jön ki a matek, a zárak néggyel működnek.
Cody-nak ugyan az univerzum általában nem válaszol az okfejtésekre, csak a társaik, mégis ezúttal szerencséjük van. Főként azért, mert miután felfedezték, hogy a plafonon egy tükör van, amiben sokkal élénkebben, színesebben válnak szét a fontos minták a többi egyszerű csempe közül, a szavaira mágikus reakciót kap. Igaz nem ő látja, hanem Ashton, de akárhányszor kimondják, hogy Pókliliom felfénylik a tükrökben az a négyes teljesen harmónikus egységben, akárhányszor mondja ki, hogy Merengő, ugyanez történik, egyedül a hangszer fajtájára nem jönnek rá, mert a gitárra nem történik semmi. A minták kirajzolódását tekintve az összes négyes elcsúsztatva egy négyzetet rajzol ki a középpontban az oszlopokkal és ezen a ponton egyértelművé válik, hogy a három csempe a három varázstárgyat rejti, ami a mágikus tárolókban lehet. Hallgatva az okfejtéseket és a tényt, hogy a Feltámadás kövére gondolva nyitották ki ezt a kaput, a két sárkány, Diego és Ashton fejébe belenyilal az egyértelműen rezonáló kapcsolat a virág szimbólum és a halál ereklyéje között. Persze mások is függetlenül végig gondolva összeköthetik, de ők mindenképpen.
//Határidő: november 26. Kövi mesélői hsz: november 27.
Egy kis illusztráció a csempékhez, a kék csík a merengő, a piros a liliom, a lila a hangszer a zseniális paint tehetségemmel:
- Bocsánat, teljesen igaza van hadnagy, elragadtattam magamat. - Nem akartam én túl okoskodó lenni, valahogy tényleg van bennem egy gőg, ami az utóbbi időben keserűséggel is párosult, ami nem a legjobb duó. Ám itt van a példaképem, akinél semmiképpen sem vagyok okosabb, így a tippelgetésem megmarad ötlet szintén, és hallgatok inkább rá. Cseppet sem érdekel, hogy Diego mit gondol, netán kinevet, neki aztán nem tartozom számadással. - Én sem értek különösebben a hangszerekhez. Ütemet tudunk adni, vagy énekelni. - Próbálom kiszámolni, hogy a kirajzolódó csempék vajon mekkora részét teszik ki a teljes padlózatnak. A tükrök megmutatják ugyan, hogy melyik élénkebb, de sorrendet, vagy szisztémát még nem tudunk belőle kitalálni. Akaratlanul is Diego felé nézek, ebben esetleg ő lehet a profi, hiszen van az a bandájuk Frankie-vel. Vele ellentétben én nem vagyok lenéző, inkább csak érdeklődő, mindenki a képességeinek megfelelően kell, hogy érvényesüljön! - Annyira.. más az, ami alapján ez a három szimbólum jelentést tartalmazhat. Érzékek, művészetek, a lehetőségek végtelenek. A Halál ereklyéihez lenne köze? Vagy csak egy szép dallam? - Lehet, hogy túlbonyolítjuk, és ilyenkor persze nincsen velünk egy szimbolisztikus. Annak idején bennem fel sem merült, hogy ne ereklyevadász legyek, hiszen a kincsek felkutatása afféle családi üzlet volt mindig is. Lényegében már Merlin sem ok nélkül kereste az Excaliburt, én meg itt szerencsétlenkedek a csempékkel, na nem mintha lebecsülném a helyzetet, mert simán lehet, hogy ez is valami halálcsapda. Próbálom azzal összekötni, hogy ajtók nyitása különböző világokra, a rendszert működtető lány sikolyai.. Valami ok-okozati összefüggésnek lennie kell. Azonban nem siethetünk, mert csak egyetlen rossz lépés és kalap-kabát. - Merengő? - Kérdezek vissza Cody-nál, ez nem is ostobaság, de még mindig nem vagyunk sokkal közelebb. Még mindig a csempéket számolgatom, főleg a tükörben, mert ott látszik jobban, hátha kiad valami alakzatot, helyes sorrendet.
Egy kissé elveszek a megfigyelésben és a környezet felméregetésében, annak ellenére is, hogy talán én mozdultam a legkevesebbet az után, hogy mind átjöttünk. De ebben a pillanatban még nyugodtnak érzem magamat.. Szóval Paulo valószínűleg irányomból sem érzékelhet semmi intenzívet. Egészen addig ameddig rá nem akarnának lépni a kövekre mert akkor egy kicsit előre mozdulva próbálom őket megállítani, épp csak a karjukra fogok - Várjatok egy kicsit! - főleg amikor Daphne is szól, hogy lehet most maradjunk az óvatosságnál. Még a kezeimet is széttárom amolyan ‘Ííííziii srácok’ mozdulattal. - Az ott egy vörös pókliliom. - nem mutatok rá, hiszen mind látjuk a virágos csempét - sokszor nevezik a “halott ember virágának” vagy “mennyei virágnak”. Utóbbinak az értelmezése, “mennyei, vagyis a másik világ”… - mondom ki csendesen tisztelettel bár kissé megborzongva. Valahogy elég konkrét dolog jut eszembe és meg is osztom a többiekkel. - Gina mesélt róla, hogy amikor vissza tértek a völgybe.. ahova az Expressz zuhant anno, ott is ilyenek nőttek. És ahhoz, hogy átléphessenek a Függönyön Túlra meg kellett enniük a virágok szirmait… - nyelek egyet és próbálom vissza nyerni a nyugalmamat - Erősen mérgező, így könnyen a túlvilágra juttathat bárkit. - próbálom járatni a kerekeimet és a virágról szóló történetek közül kiszűrni azokat, maik nekünk hasznosak lehetnek. - Van egy neve, ami “nefelejtsvirág”ként értelmezi. Arra utal, hogy az emberek elfelejtik, hogy a való világban hogyan kell boldogulni, és a másik világba húzódnak... - és itt akarva akaratlanul is kissé elbicsaklik a hangom és Daphne tekintetét keresem, nem mondom ki, de a lélegzetemmel szinte érezni lehet, ahogy Shanna neve távozik.. Egyetlen pillanatra megül a gyász, ami ugyan egyre tompábban van már csak bennem, időnként felszínre bukkan. De aztán Paulora nézek lerázva a rossz érzést - Virágnyelven is egyedi jelentése van. A pirosnak szenvedély, függetlenség, újraegyesítés, lemondás és szomorú emlékek.. Az utolsó szomorú emlék állítólag onnan ered, hogy az emberek pókliliomot ültetnek a temetőkben, hogy megóvják a szeretteik testét a kártevőktől... - közben átterelődik a figyelmem a másik két szimbólumra és úgy döntök a fenti gondolatmeneten megyek tovább. - A tál szerintem egy merengőre utal. Dumbledore irodájában.. - Itt Ashtonra nézek rá - Vagyis, Thorne professzor-éban van egy. - utolsónak pedig a hangszeren gondolkozom el.. - Nem vagyok benne biztos, de.. szerintem az nem egy gitár.. - itt ismét Daphne felé fordulok, de nyilván bárki kapcsolódó gondolatát szívesen fogadom. Minél többen gondolkozunk rajta annál előrébb juthatunk. - Tételezzük fel, hogy mindhárom ábrának köze lehet Grindelwaldhoz is, vagy a Testvériséghez, vagy az átjárókhoz.. Nem volt egy ehhez hasonló hangszer, a Testvériségen való rajtaütések közül bármikor is bármelyik helyszínen? - én vagyok annyira különc, hogy képes lennék az öreghez mondjuk úgy, kissé elmebeteg módon, de szentimentális dolgokat is társítani és a jelképekben akár még személyes utalásokat is keresni...Még akkor is, ha esetleg neki semmi köze nincs az előttünk álló csapda megalkotásához… De ezt inkább nem mondom ki már. Inkább hagyom, hogy mindenki azt lásson a megosztott gondolataimhoz amit jónak vél. Főleg, hogy lehet baromira nagyon mellé lövök az egésszel és akkor azért.. Lehet nem árt ha valaki leállít mielőtt egy egész teóriasorozatot gyártok. Ezen kívül megpróbálok valamiféle rendszert bele látni a csempék számába és sorrendjébe, akár a mennyezetet bámulva, akár azt ami előttünk látható az alapján.
//azon kívül, hogy megpróbálja megakadályozni a srácok csempére lépését, amiket mond azok szólnak a mesélőnek, de nem tudtam azt hogy emeljem kixd Intelligencia: 30 pont Gyógynövénytan: 45 pont - a virágszimbolikába a versírás miatt is bele volt szerelmesedve Számmisztika: 25 pont
Talán igaza van Daphnénak, és még semmi végzeteset nem aktiváltunk. Talán. Így most a fejtörőkkel kell boldogulnunk valahogy. Viszont ha elrontjuk, akkor ki tudja mit szabadítunk el. Szóval nem kellene hibázni. Akkor sem, ha egyenlőre megnyugtató a gondolat, hogy saját magunkon kívül nem érzékelek életjelet. Még. De ki tudja mikor változik ez meg, és minek a hatására. Ezért is értek inkább Daphne szavaival egyet, semmint Ashtonnal. Itt semmi sem biztos, jobb mindent végig venni és megvizsgálni, hogy megfelelően cselekedhessünk, és ne fejjel rohanjunk a falnak. Vagy éppen a Testvériség csapdájába. Noha én nem készülök ereklyevadásznak, csak ismerek néhányat, ebből fakadóan pedig nem is ismerem behatóan az ereklyék lélektanát -már ha van nekik olyanjuk? - de az elkapkodott ösztönreakciókból még semmi jó sem született a történelem folyamán. Tehát én maradnék a padló vizsgálatánál. Főleg amikor Zümmi hangosan zizegni kezd a fejünk fölött, én pedig önkéntelenül pillantok fel rá, és a felfedezésére. A tükör plafon látványa el kell ismerni egy pillanatra le is nyűgöz. - Szép volt. Ügyes vagy. - mondom azért a kis kékségemnek, aki visszatér hozzánk, hogy most már inkább minket repkedjen körül. Kivéve persze Codyt, akire mintha még mindig neheztelne kissé. Bár ha véletlen sikerül is elkapnom tőle néhány gondolat foszlányt, ezt nem teszem szóvá. Ahogy senki esetében sem. Van hogy bölcsebb fenntartani a pókerarcot. - A zenét sajnos passzolom. - legalábbis, ami a hangszeren játszást, vagy éneklést illeti. Persze megpróbálhatnám azt az illúziót kelteni a többiekben, hogy jó hangom van, és értek a zenéhez, de valójában nem. Az alapműveltségem legfeljebb a klasszikus zene hallgatásáig, és néhány híresebb zeneszerző, mint Bach, Vivaldi, Mozart egy-egy életrajzi elemének felidézéséig terjed ezen a területen. Szóval a zenével kapcsolatos kibontakozást inkább meghagyom Diego számára. - Hát ha a szimbolikát nézzük, a víz, már ha az van a tálban, az élet, bölcsesség és kegyelem jelképe számos vallásban. Virágszimbolikával számos dolgot ki lehet fejezni. Például a négy elem együttes hatását, bölcsességet, szépséghez, költészethez való kapcsolódást. A gitár főként az érzelem kifejezés szimbóluma, mint magány, béke, félelem, harag, szenvedély stb. - gondolkodok el hangosan, bár nem tudom, hogy ez mennyiben fog segíteni a tényleges megfejtésben. Minden esetre tovább gondolkodom, hogy konkrétan ezeket a mintákat láttam-e már valahol. - Várj! Talán egyszerre kellene egy-egy élénkebb csempére lépnünk. Vagy ugyanazt a mintát és ütemet követve egymás után. Elvégre az egymással való harmóniát valahol mindhárom jelkép magában hordozza. - szólok azért még rá Diegora, mielőtt rálépne a gitáros csempére. Ugyanakkor besorolok mellé, méghozzá az egyik virágos csempe elé. Azért viszont megvárom a többiek véleményét a korábbi okfejtéseimről, esetleg jelzést, mielőtt bármilyen lépést további tennék.
//IQ: 25 pont Rúnaismeret: 30 pont Mágitatörténet: 40 pont//
Csalódottan konstatálom magamban, hogy Füge és én nem jutottunk semmire, úgyhogy némileg gyászos hangon hívom vissza őt, mire újfent a vállamra iramodik, majd a buksiját az arcomhoz nyomva igyekszik bocsánatot kérni a vélt haszontalansága miatt. Vigaszképp megsimogatom, nem hibáztatom őt semmiért és nem is élő pajzsként küldtem előre, bár igen, benne volt a pakliban, hogy alatta is aktiválódik valami, sose mondhatom biztosra, hogy nem. Ha minden a rosszabbik irányba futott volna, nálam sz*rabb alak nem is lett volna a világon, szerencsére viszont nem így lett. Végig aggódtam érte, de mérlegelnünk is kell és nem mindig az a helyes döntés, ami erkölcsileg megfelelő. Elvégre, nemrég hátrahagytunk valakit, aki segítségre szorult volna, ez már rég nem a jóról vagy rosszról szól. Sejtettük, hogy ez nem lesz egy könnyed, nyári séta, mindez pedig elsősorban a döntéseinken ütközik ki. Nehéz út előtt állunk, de ezt már akkor vállaltuk, amikor beléptünk ide... Ashton stílusán már meg se lepődöm, valamiért számítottam arra, hogy ez a mindenkinéljobbvagyok-mentalitás kiütközik rajta majd itt is. Inkább el is engedem a fülem mellett a kioktatását, bár azért a példaképének tartott Daphne szavai hallatán somolygok egyet. Nem konkrétan ugyan, de elég szépen odaszúrt Ashtonnak, ezzel talán némileg le is törve a szarvát. Elismerem, esélyesen többet tudhat rólunk az ereklyékről, hiszen ereklyevadásznak készül, de a közlékenysége nem éppen a legmegfelelőbb. - Én gitározom, de félő, hogy nem hoztam magammal - sóhajtok fel kissé csalódottan, hiszen úton-útfélen magamnál tartom a hangszeremet, de persze hogy most nincs nálam. Bár, ki is hozná el egy ilyen helyre? - Talán az ének is megteszi - jegyzem meg bizonytalanul. Ebben ugyan Rocco a profi, de nekem sincs botfülem, éppen csak nincs olyan jó hangom, hogy bárki is pénzt adjon ki érte, de azért tömegoszlatásra se használták még. Végül bevillan számomra valami és a hátizsákomból egy pofás kis dobverőt emelek ki. Frankié, a válogatás után volt szerencsém rátalálni, szóval talán nem bánja, ha kölcsönveszem egy kis időre, mielőtt visszaszolgáltatom számára. - Esetleg ez - forgatom meg ujjaim között a dobverőt. - Nem kimondott hangszer, de ha eltalálok egy ritmust, talán megteszi majd - nyomom meg azért a talán szavacskát és nézek körbe azt illetően, hogy vajon milyen felületet is foghatnék be biztonságosan. Mondjuk, mivel Frankié, vigyázok rá, mint a szemem fényére, ez nem is kérdés. Egyelőre tehát nem rohanok fejjel a falnak, nem állok neki őrült módjára "dobolni". - Bár, a legbiztonságosabb az éneklés lenne, ha valóban szükség lenne valamiféle zenére - állapítom meg. - De az is lehet, hogy mindegyikünkkel kapcsolódnak valamilyen szinten. A gitár velem - bizonytalanodom el, hiszen fogalmam sincs, ki tette volna ide ezeket és mikor, noha a mágikus világban az ilyesmi részletkérdés csupán. Talán a terembe lépve aktiválódott valami, ami alapján a mozaikok létrejöttek, noha elég kopottak. Próbaképp rá is lépek az egyik gitár mintára, hátha reagál a jelenlétemre valamit, de ez egy elég harmatgyenge próbálkozás részemről. Nem vagyok jó az ilyesmiben, ezt azért valljuk be...
Intelligencia: 23 pont Szerencse: 10 pont Agyalós dobás: 07
A hozzászólást Diego Vivanti összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2023-11-20, 11:38-kor.
Nem hiszem, hogy ebben a helyzetben az lenne a hasznos, ha mindenki hangosan gondolkodna, ezért is nem az ábrákkal foglalkozom elsőkörben, hanem e téren utat adok a fiataloknak. - Talán nem, hiszen a kapun bárki bejöhet, csak nem kapcsol be mindig azonnal és akkor értelme se lenne a talányoknak és trükköknek... - felelem Paolonak, de hogy a logika szól belőlem most, vagy inkább a remény, hogy még nem buktunk le és akkor igenis akár lenne esélyünk más ereklyét is megszerezni... ezt én magam sem tudnám megmondani. Arról nem is beszélve, hogy necces azon agyalni megszerezhetünk-e mást is, ha egyszer jelenleg még itt is tanácstalanok vagyunk, hogy mi is lenne a teendő. Amikor viszont megtalálom a rúnát megköszörülöm a torkomat, amennyiben épp figyelik a plafont és a jeleket. - Azaz, még biztos, hogy nem buktunk le, ezért még óvatosabban. - mert nem tudni, hogy az ismerős rúnát mi aktiválja. Nincs itt senki, tehát nem érintésre aktiválódik jó eséllyel, mármint nem a rúnát kell megérinteni hozzá, mint mondjuk egy mugli tűzjelző esetén, viszont ettől még lehet bármi, amihez hozzáérne, akár csak az egyik emelvény is, amitől jelet küldene és akkor bizony pillanatok alatt itt lenne valaki, vagy inkább valakik, akik plusz védelemül szolgálnak az ereklyének és ezzel együtt le is buknánk. Ashton kissé lekezelő szavaira azért akaratlanul is felszökken a szemöldököm és ha nem a rúnát vizsgálnám jó eséllyel szóvá is tenném a dolgot, de e miatt egyelőre megússza a dolgot. - Ezen a helyen jelenleg semmi sem biztos, de kétlem, hogy a jelek véletlenül lennének a padlón, inkább vélem őket talánynak, amiből rájöhetünk melyik a jó választás. - szólalok mostmár meg, amikor mintegy mindenkit elülírva úgy beszél, mintha mindenkinél okosabb lenne, vagy annak gondolná magát. Nem hiszem, hogy jelenleg tippelgetéssel sokra mennénk, ezért... - Inkább vizsgáljunk meg minden lehetőséget, amíg nem tudják, hogy itt vagyunk. - az idő sürget ugyan, de ha azért rontjuk el, mert kapkodunk, hát annak sincs semmi értelme. Azért én is felpillantok, amikor a fény hatására meglátom a plafonon az ábrákban, hogy bizony van bennük valamféle rendszer. Hümmentek egyet. A kirakósok és a logikai feladványok nem feltétlenül az erősségeim, de azért akaratlanul is elmerengek. - Talán, ha valakinél akad valamilyen hangszer... - vetem fel, mert hát nálam nincs, de nem kizárt, hogy más tud valami zenei hangot csiholni esetleg. A piros virág akár a tüzet is szimbolizálhatja, a tál pedig a vizet, folyadékokat? Akár lehetséges, hogy érzékeket jeleznek, hallást a hangszer, szaglást a virág és ízlelést a tál? De mégse nyalogathatjuk a padlót, vagy az oszlopokat, hogy az ízlelésünket teszteljük. Megrázom a fejemet és inkább visszafordulok végül a rúnához, hogy megpróbáljak rájönni a pontos működésésre. Láttam már, hogy Rhys hogyan aktiválta, megpróbálok hasonló rúna jelet keresni a teremben, akár az oszlopok környékén, amivel összeköttetésben lehet, és egyben azzal is megpróbálkoznék óvatosan hogy képes vagyok-e aktiválni, netán késletetni a hatását akár egy időzárral, amivel ha mégis bekapcsol nyerhetünk még néhány plusz percet.
//Rúnaismeret: 36 pont, Bűbájtan: 53 pont Időzár: Kitalált rúnavarázslat, mely kombinálható egy meglévővel. Képes egy aktiválódott rúna hatását késletetleni a rúna erősségétől függően néhány percig.
Inkvizítor 7. szint: Rejtett nyomok: Képes olyan dolgokat is észrevenni egy adott helyszínen, amiket más nem venne észre, de a történet szempontjából fontosak lehetnek.//
Egyelőre csak egy hosszabb nyakú pengetős hangszert képzeljetek. 