2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Észak-Írország 1536 óta az Egyesült Királyság része és egyúttal az egyetlen alkotó-nemzet, amely nem a Brit-szigeten helyezkedik el. Belfast a legnépesebb városa, egyben a fővárosa, ahol 1970 és 90 között a muglik között a katolikusok és protestánsok ellentéte merényleteket, összecsapásokat szült. Szögesdrótokkal, sorompókkal, helikopterekkel kellett a rendőröknek járőrözniük, hogy fenntartsák a rendet. A városban csak maroknyi látnivaló akad, a Városháza, Operaház, Albert-óratorony, az Egyetem gyönyörű épülete, a város Botanikus kertje és a Korona Likőr Szalon elegáns kocsmáján kívül olyan, mint bármilyen másik kisváros, hiszen a lakossága a háromszázezer főt sem éri el.
A helyi varázslótársadalom is megsínylette a muglik összecsapásait, de minden feszültségüket abba temették, hogy a világhírű "Ballycastle Bats" (Dallycastle-i Denevérek) kviddics csapat sikerét ünnepelték és támogatták büszkén minden létező anyagi hátterükkel. Végül is nagy igazság, hogy nem kell más a népnek, csak kenyér és cirkusz!
A muglik mit sem tudnak arról, hogy a város szélén a Cavehill dombság névadó barlangján keresztül bizony el lehet jutni Észak-Írország és talán egész Európa egyik legkülönlegesebb és legnagyobb Kviddics Arénájába - az egyetlenbe, ami a föld alatt helyezkedik el.
Nem gerjesztenek bennem ezek a gombák túl nagy bizalmat, bár tény hogy talán akkor kellene elkezdenem aggódni azon, hogy nem-e ütött fejbe a gombaspóra, hogyha kedvelni kezdeném őket. Próbálkozok hatni rájuk, de úgy tánik csak akkor óhajtanak kommunikálni, amikor nekik van kedvük hozzá, így a mantrájukat inkább egy idő után figyelmen kívül hagyom és inkább arra fókuszálok, ami körülöttünk megfigyelhető, vagy kirívó lenne. - Eléggé olyan, igen. Nem érzem a friss kinti levegő közeledését. Csak nem a vesztünkbe sodornak minket? Szerinted kár volt rájuk hallgatni? - kérdezem Siennát kissé aggodalmaskodón. Amikor viszont meghallom a síró hangot nekem is azonnal megiramodnak a lábaim. - Hallom, igen. Vajon direkt vezettek ide, hogy segíthessünk a társunkon? - suttogom és közben próbálom kitalálni, hogy ismerős-e a hang és ha igen, akkor kié lehet. Bennem nem merül fel, hogy netalán valami visító szörnyeteg lenne, ahhoz én túlságosan is könnyen - és naivan - bízom meg a mások jóságában (auror szakon mondjuk ez elég vicces hozzáállás, de én se véletlen lettem Hugrabugos), így hát nem latolgatok csak a pálcámat készítem elő, hogyha kell akkor bevethessem a magunk védelmére. És követem a hang forrása felé vezető utat. - Akármi történjék, a fény kerülendő gondolom.. - Sienna mellől nem távolodom el, nem szeretném elveszíteni, így ha ő megállna vagy lassítana, akkor én is azt teszem, ez természetes.
Vessetek meg, de mégis csak egy olasz srác vagyok. Mindenben tudok romantikát találni. Az oda nem illő helyzetekben is. Erre most azonban nincs se idő, se alkalom. A sebem és a fájdalom pedig rövid úton térít vissza a valósába. Valóban Lizzy nem mindig kezeli átgondoltan, és jól a helyzeteket. A vészhelyzeteket mint ez is, pedig pláne nem. De hát az emberek reakciói nem egyformák. Gyakorlatilag nem létezne a vészhelyzet fogalma, ha soha senki nem pánikolna be semmin, mindig mindenki, higgadt és összeszedett lenne. Én ezzel együtt is szeretem Lizzyt. Vagy talán pont ezért. Még ha a hevessége és átgondolatlansága nem is feltétlen válik sokszor az előnyére. Vagy jelen esetben az enyémre. - Superman-től a sziklafalak sérültek meg. - próbálom erőtlenül elviccelni a dolgot. Én azért továbbra is optimista vagyok a saját gyógyulásomat illetőleg. Máskor ez elég hamar szokott menni, még ha nem is rögtön instant megoldásként. De legalább nem vérzek el a köveken. Legalábbis többnyire a vérzés is hamar csillapodni szokott. Lizzy kötése pedig még segít is ebben. - Ne aggódj miattam. - nem. Nem valószínű, hogy egyhamar szólnék, hogy rosszabbra fordult a dolog. Nevezzük férfi büszkeségnek. Legfeljebb, ha tényleg annyira rossz lenne, hogy bicegve se tudok járni. Megpróbálok legalább én nyugodt maradni, és józan. Bár, hogy őszinte legyek ez egyre nehezebb. Talán a vérveszteség, talán a gombaspórák, talán a fáradság miatt. Vagy mind miatt egyszerre. Ez talán nem is számít. Főként, mert amikor Lizzy patrónust idéz, akkor elszabadul az őskáosz. - Sötétet kell csinálnunk! A fényre támad! - kiáltom, miközben éppen csak sikerül elvetődnöm egy földbe csapódó inda elől, ami engem pécézett ki. Hirtelen még arra sincs időm, hogy egy olaszosat káromkodjak. Nem is tudom milyen ösztöntől vezérelve kapom el Lizzyt, és a következő pillanatban a képességem egy eddig ismeretlen oldalához fordulva, ahogy egyfajta pajzsot próbálok magunk köré idézni. Bár nem tudom, hogy ez meddig tarthat ki, és mennyi időt nyerünk vele esetlegesen. És hát azt is hozzá kell tenni, hogy még mindig elég nehezemre esik koncentrálni. Bár talán a félelem, és az életösztön képes fenntartani a képességem. Vagy legalábbis, egy kicsit, amíg találunk valami menedéket. - Fogalmam sincs, de le kell nyugtatnunk, különben pástétomot csinál belőlünk! - mit meg nem adnék most egy kis instant sötétség porért! Na nem mintha már így nem lenne elég sötét a barlangban, hogy az egyedül fény, az maga a foszforeszkáló csápok vagy mi az isten nyílák maradtak. De akkor talán lehiggadna a nem túl barátságos izé. Sajnos sem a növényekhez, sem az állatokhoz nincs egy szemernyi érzékem sem. De a kijáratot jó lenne gyorsan meglelni, mielőtt agyon leszünk csapva szó szerint!
//Relikviamester 7. szint: Védelmező aura: Annál erősebb védelemmel, pajzzsal rendelkezik, minél erősebb/több tárggyal rendelkezik, a pajzs fizikai és mágikus védelmet is ad.//
ϟ”Igyekezzünk végig irányítani a meccset, és ne hagyjuk, hogy az csak úgy megtörténjen velünk!”ϟ
Remélem azért, hogy a többiek is jól vannak. Nem mondom, hogy nem aggódom kicsit, vagy vagyok feszült, amiért nem tudom, hogy mi a helyzet és már biztosan mindenki kellően távol ért. Ki tudja, hogy merre kanyarognak ezek az alagutak. Az is lehet, hogy van, aki teljesen az ellenkező irányba tart és nem tudjuk mekkora a barlang. Persze az is lehet, hogy mi tartunk egyre mélyebbre, mert az egyértelmű, hogy lefelé megyünk. Kezd a dolog elbizonytalanítani, de a lendület mégis csak visz előre és egyértelműen érzi a lábam, hogy az út bizony lejt. - Remélem, hogy egy hegy lábánál lyukadunk majd ki és nem épp a gyomra felé tartunk. - húzom el azért a számat kissé bizonytalanul néha. Tori is csendes, ami érthető, mindketten feszülten lépkedünk és tényleg csak remélhetjük, hogy ha a végén kijutunk, akkor a többieket is kijuttatják a gombák, már ha egyáltalán mi kijutunk ugye, mert még ez sem biztos. Valahogy ide is kellett kerülnünk és meg a hogyan sem tudjuk. Mert hát, a helyzetünk ismerete nélkül a hoppanálás rossz ötlet lenne, de vajon úgy cipeltek ide, vagy úgy dobott ide egy varázslat? Rémes, hogy még ezt se tudtuk kideríteni! - Ugye, hogy olyan, mintha lefelé mennénk? De a levegő nem tűnik frissebbnek. - motyogom. Kezdek egyre inkább elbizonytalanodni és zavar, hogy csak a gombák fura fény segít rendesen látni, és nem használhatjuk a pálcánkat, hogy normális fényt varázsoljuk. Ezek után meg is torpanok, amikor meghallom a sírást. A lábunk zajától nem tudom elsőre teljesen meghatározni, de aztán kezd egyértelmű lenni, hogy valaki bajban van. Az első ösztönszerű reakcióm, amikor már biztos vagyok a zaj eredetében, hogy futólépésre kapcsolok és próbálom meghatározni egyáltalán ismerős-e a hang. Bár, ha az illetővel még nem beszéltem sokat és a sírós vinnyogó hangja eléggé más, mint a normáls beszédé, akkor kis esélye van, hogy megtudom határozni. - Te is hallod ugye? - pillantok azért Torira lassítva kicsit, de remélem hogy ő is mozdul reflexből. Bár sose voltam komoly csapatjátékos, de azért valami miatt mégis a Griffendélbe osztott be a süveg. Valaki bajban van és ha a csapattársunk, ha nem, akkor is segíteni kell ugye? Azért ha már elég közel vagyunk mindenképp lassítok, hogy felmérjük a terepet, kitől jön a sírás. Nem akarok valami barlangmélyi szörnyeteg csapdájába rohanni, aki ilyen hangokkal csalja tőrbe az áldozatait.
Elengedem Daniel romantikára való megjegyzését a fülem mellett, hiszen jelenleg kisebb gondunk is nagyobb annál, hogy a foszforeszkáló gombák fénye mellett beszélgessünk a szerelmes álmaink kiéléséről. Helyette inkább fényt idézek, hogy jobban szemügyre vehessem a fiú sérülését, miközben még csak egy pillanatra se ötlik fel bennem, hogy az aurorok megjelenése még pont kapóra is jöhetne számunkra. Inkább örülök a hiányuknak, semmint aggódnék miatta... Na, igen, nem mindig gondolom át kellően megfontoltan a lépéseimet vészhelyzet esetén. Talán pont emiatt is döntök úgy, hogy gyógyítás helyett inkább igyekszem más, alternatív megoldáshoz folyamodni Dany sérülése esetében. Igazság szerint nem bízom magamban annyira, hogy megpróbáljak olyasmivel kísérletezni rajta, ami akár rosszul is elsülhet. A képességeimet még soha életemben nem használtam súlyosan sérült embereken, leginkább csupán apróbb horzsolásokon, rosszulléteken segítettem. Ott is ösztönösen jött a dolog. Mindennek a tudatos használata már korántsem az én szakterületem. Egyelőre tehát bízom a saját sikeremben és csupán akkor esem neki Danielnek sérülés szempontjából, ha már nem lesz más választásom. Ha mindenki, akinek ilyen képessége van, automatikusan profi is lenne benne, akkor aligha lenne szükség gyógyítókra. - Ne beszélj úgy, mintha te lennél Superman - feddem meg Danielt, hiszen azért egy ilyen komoly sérülés esetében se hiszem, hogy csupán pár nap lenne a gyógyulási idő. Aggódva kémlelem ismét az arcát, hogy a fájdalom vajon mennyire van hatással a gondolataira. Végül az ujjaimra pillantok, de egyelőre továbbra se vagyok képes a gyógyítás mellett dönteni. Nem, amíg Dany magánál van és nincs közvetlen életveszélyben. - Mindjárt végzek - nyugtatom, miközben néha fel-felszisszen a fájdalomtól. Igyekszem gyors és óvatos munkát végezni. - Így ni - egyenesedem ki végül, amint sikerrel járok. - Szólj, ha kicsit is rosszabb lenne - pillantok végül ismét rá. - Akkor megpróbállak meggyógyítani, de egyelőre be kell érnünk ennyivel - fintorodom el egy röpke pillanatra. A levegőben én vagyok a sztár, de a földön járó Lizzy elég önbizalom hiányos, főleg abban az esetben, ha a nővére is mellette van. Gilly külseje és kisugárzása mellett szürke kisegér vagyok csupán. Ezután a patrónusomat idézem meg, amely engedelmesen elő is szökken, bár Daniel szavai hallatán inkább rá koncentrálok már, semmint a falakra, így észre se veszem, hogy mi is les ránk a párducom ezüstös fénye mellett. - Fenébe! - szisszenek fel, amint eljut a tudatomig Daniel szavainak jelentése, majd végül - minden eddigi óvatosságomat latba vetve, helyezem tenyerem a kötés felé, hogy hozzáláthassak a fiú gyógyításához. Ezek szerint a mugli módszer nem lesz elég... A sebet elfedő ruha miatt nem aggódom, hiszen ez eddig sem jelentett akadályt a kisebb sérülések esetében, ráadásul újabb, felesleges fájdalmat sem szeretnék okozni Danielnek azzal, ha lerángatom a sebéről a kötést. - Csak feküdj nyugodtan és szólj, ha esetleg fájna - adom ki az utasítást, miközben magamban azért imádkozom, hogy ne okozzak a kelleténél nagyobb bajt Daniel számára. És nagyjából ez az a pont, amikor hirtelen minden ismét sötétségbe borul, én pedig kíváncsian fordulok hátra, egy szempillantásra megfeledkezve arról, hogy éppen Danielt gyógyítom. A patrónusom addigra már sehol sincs és sejtem, hogy nem távolodott el tőlünk, hanem egyszerűen csak köddé vált, mintha ott se lett volna. A következő pillanatban már a lábunk előtt csapódik valami a földbe, én pedig mindenféle habozás nélkül kerülök Daniel elé, ragadom meg mindkét kezemmel a hónalja alatt és húzom távolabb az előbbi helyünktől. Fogalmam sincs, lábra tud-e állni vagy sem, vagy hogy mennyire tudtam begyógyítani a sérülését, de jelenleg nem is alkalmas az idő arra, hogy ezt felülvizsgáljam. Végül elengedem őt, majd ismét elé állok, magamban abban reménykedve, hogy a hátunk mögött nem támad semmi sem, hiszen egyelőre arra a helyre koncentrálok, ahonnan az iménti támadás jött. - Mégis mi a fene ez? - címzem Danielnek a kérdésemet, miközben a pálcám már lendül is, hogy egy jól irányzott nyisszantó-bűbájjal megszüntessem minden baj forrását. Nagyon remélem, hogy ezzel nem sózok még több bajt a nyakunkba és egy csáp helyett kettő másik nő ki...
-Áh, ez úgysem ház függő. Mindenhol vannak olyanok, akik győzni akarnak. – Vonom meg a vállamat, miközben diskurálunk. Nem ismerem a griffendéleseket, de azt tudom, hogy Siennáben mennyire dúl a versenyszellem. Ha belőle csak öt volt az akkori oroszlán házban, akkor nem csoda, hogy négy éven át nyertek. Egy szerencséjük volt, nem volt itt Roberto Maroni. Én aztán nem szoktam feladni, sőt, úgy hírlik, hogy a makacs tettvágyam másokat is inspirál. Nem tagadom, vannak csapatkapitány ambicióim, de hogy ez szavazással lesz-e kitalálva, azt nem tudom, de akkor bukom az egészet, mert nem vagyok egy kedves ember. Igaz, a kviddicset nem pofára játsszák. Talán a nyers stílusom nem éppen arra ösztönzi a többieket, hogy teljesítsék, amit hirtelen kérek, a fizikai erő itt mit sem számít. Ám ahogyan Sienna tehetsége előtt fejet hajtottam, és lemondtam a posztjáról, a csapatkapitányi szalagért akkor is harcolni fogok! Végül mászás közben leesek, még mázli, hogy a pálcámat nem töröm szét a fogammal, el tudom rakni, de legnagyobb meglepetésemre Winifred nem csak párnát varázsol alám, hanem még utánam is ugrik. – Nem kellett volna.. – Nyögöm ki zuhanás, és esés közepette, miközben egymást rángatjuk a körkörös mozgással, egyedül se csodás meghalni, főleg ha ember gondolat az, hogy mártírhalált hal mellett a másik, mert nem tudna tovább élni a tudattal, hogy a szeme láttára kenődött szét a nemezise. A dugóhúzó a vas gyomromat nem készíti ki, aki kviddicses mondhatni ezen szocializálódott, még az irányt is tudjuk tartani, dacosan célzom meg a sötét lyukat, Winifred meg továbbra is rám van cuppanva. Megdöbbenhetnék, mert ha szétvállunk, akkor legalább dupla az esély, hogy valaki kijut, de végül együtt suhanunk a semmibe.. És igen, természetesen sikoltozunk, szinte már elképzelem, hogy ez a halál. Szorosan Winihez bújok, ami extrém bután nézhetne ki, ha nem lenne vaksötét.. Hogy aztán kibukkanjunk valami teremben, megint átesve egymáson. Én moccanok először átfordulva a vállamon, nagyot nyögve, mert vélhetően fáj minden tagom. – Győztünk? – Hunyorgok egy cseppet az ösztönös mondattal, mint aki egy véres kviddics-meccs után azt sem tudja, hogy mi történt. Remélhetőleg nincs kettőslátásom, vagy epilepsziám a derengéstől. Felsegítem a szőkét is, hogy aztán egymásba kapaszkodva próbáljuk meg lerázni magunkról a szédülést. A lábam remegését igyekszem figyelmen kívül hagyni. – Olvastam már.. – A hangom cérnavékony, így megköszörülöm a torkomat, amolyan Batmanesre mélyítve. – Olvastam már olyan gombákról, amelyek intelligenciája sokkal fejlettebb, mint az emberé. A morel olyan pazarita, amely rákapcsolódhat az ember tudatára. Ha ez is valami ilyesmi, ne menjünk hozzá közel, mert még ránk ugrik.. – Inkább valami kijárat után néznék, de nem kezdem a többiek nevét kiabálni, inkább ráfogok Winifred kezére, hogy ha a derengés adta világ kevés lenne, akkor ne veszítsük egymást szem elől. Tehát óvatosan oldalazva, tartva a távolságot keresem a barlang kijáratát.
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Lizzy betöltve a 17. életévét már nyugodtan varázsolhat, főleg akkor, ha életveszélyben érzi magát, hiszen legrosszabb esetben érte jönnek az aurorok és leszídás közben kimentik őket. Fényt idéz, hogy meg tudja nézni a sebet, ami sikerül is maradéktalanul. Hiába isten adta tehetség a természetes gyógyításban csak egy ruhacsíkot tép, ami kicsit érdekes megoldás ebben a helyzetben. Az érdekes pedig jelen esetben a nem túl effektívet helyettesíti. Daniel a Lumos után még furcsábban érzi magát, nem csak azért, mert sokáig voltak a sötétben és hirtelen a fény, de mintha a fájdalomtól megugrott adrenalinjának köszönhetően már motoszkálás hangját is hallaná. Amikor a szőke lány patrónust idéz, hogy segítséget hívjon egy kicsit kicsúszik még jobban a feje tetejére áll a helyzet, ugyanis a Lumossal Daniel sebére koncentrált, de ahogy a párduc megvilágítja a barlang falát, a falról eltűnnek a foszforeszkáló gyűrűk és a helyükön egy hatalmas, tüskés felszínű nagyon is fenyegetően hullámzó buzogányszerű csáp marad... vagy gyökér? Akármi is legyen a falakból jön ki, nem is egy, hanem legalább három irányból, és a fényre fenyegetően élesednek a tüskék és egészen fürgén, veszedelmesen támadják meg a patrónust, mielőtt az elsuhanhatna a többiekért. Ahogy a patrónus elkezd szó szerint elfoszlani a levegőben, a csápok feléjük fordulnak és az egyik szó szerint a lábuk előtt csapódik a földbe, mint valami buzogány. Az utolsó percben sikerül csak elmozdulniuk előle, mert ugyan Dany vérzése eláll, de a seb, amit szerzett jó két hétig tartana, míg tökéletesen szuperálna magától, szóval a háromszor gyorsabb gyógyulás se instant sajnos! A fenyegetés elképesztően közel jár hozzájuk pedig lehet, hogy már csak néhány percre lettek volna a kijárattól és ez a lény, akármi is legyen, éppen a remény kapujában óhajtja elkapni és tűpárnává avanzsálni őket a tűhelyes tüskéivel.
A páros tippelgeti az okokat, ahogy azt is, hogy most hogyan kéne lenyugtatniuk a gombákat és a fények eloltása és a járatok követésével abszolút sikerül. Ahogy korábban Dany se tudott konkrétan kommunikálni velük, így most sem reagálnak, ugyanazt az üzenetet mondják egyre halkabban, hiszen már nincs rá szükség, úgy is elindultak. Egyre csendesebb minden, a fény mindent kellően megvilágít, ugyan egy kicsit furcsa, hogy nem emelkednek, hanem ereszkednek menet közben. Viszont miért is ne lehetne a járat kijárata egy hegy lábánál, ahogy a városba is úgy sétáltak be, hogy a hegytetőről túráztak le? A spórák ugyan megzavarják az érzékszerveiket valamennyire, de még is percekkel később a levegő is kezd megváltozni és sajnos nem a külvilág friss illatával. Előttük távolból kétségbeesett, búgó sírás üti meg a fülüket, valaki egészen biztosan bajba került, mert minimum olyan, mintha fájdalmában üvöltene, vagy éppen gyászolná egy szerettét, elképesztően rossz hallgatni, viszont a gombák egyenesen abba az irányba vezetik őket, szóval ki tudja, lehet ha sietnek, akkor még tudna segíteni rajta, pláne, ha egy társukról van szó, esetleg az elveszett Ginny, Corvus és Josephine hármas egyikéről.
Winifred Roby után vetődik és sikerül a párnára érkeznie, hogy együtt suhanjanak a kiszámíthatatlan mélységbe, ahol ne felejtsük el, a familiáris nemrég nagyon csúnyán megsemmisült. Ahogy suhannak lefelé az se lenne csoda, ha kicsúszna néhány sikoltás, de persze van annyi lélekjelenlétük, hogy visszatartsák, ha így nem akarják felvonni magukra a figyelmet. Amikor jön az a két bizonyos járat és Roby a sötétség felé húzna, Wini pedig a fénybe, bizony a mágikus párna, amin csúsznak jócskán meginog. Nem csak, hogy kibillennek, de egyenesen elkezdenek az alagút falán körbe-körbe keringeni, mintha valami vadászpilóta adná elő a dugóhúzót. Végül annak köszönhetően, hogy Roby a nagyobb darab és hogy Winifred végül mikor észrevette, hogy ő merre akar menni korrigált, a sötét folyosón úsznak be és néhány pillanat erejéig vak sötétben ereszkednek tovább és tovább a járatban, mintha vége se lenne... Kicsit kétségbeejtő vakon száguldani, de végül lelassulnak ahogy a járat már nem meredek és kibukkannak egy nagyon, nagyon furcsa barlangteremben valahol a mélyben. A bűbáj pukkanva adja fel a szolgálatot éppen időben és hirtelen a földre koppannak és négykézláb, ülve, éppen ahogy érkeztek, nézhetnek körbe a gombaspórával hasonlatosan derengő teremben, ahol középen egy fejjel lefelé lógó legalább két-három méter átmérőjű megagomba lóg számtalan vastag fonállal, csáppal kapaszkodva a barlang plafonjába. Gyengéden ingadozik, ahhoz hasonlóan, ahogy a fentiek táncoltak, de némán, inkább csak úgy, amiből egyértelmű, hogy jobban "él", mint egy közönséges gomba.
// Határidő: 03. 17., éjfél Következő kör kezdete: 03. 18. //
~Megan Smith
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Belfast 2022-03-09, 23:00
Rá legyintek - Csak volt nagyjából négy legendás év még régebben, amikor folyamatosan a Griffendél nyerte a házkupát. Egyrészt jogosan, másrészt ilyen totál spontán pont osztogatást kaptak az igazgatótól és onnantól szállóige lett. - vállat vonok tényleg nem volt mögötte több. Amikor rám förmedt az orron koppintásért pont én pöcsméregettem hogy hogy akarhat Roberto csk-nak jelentkezni amikor még a csapattársai nevét sem tudja.. Persze az a rész esélyesen csak flegmázás volt a részéről, de amiért én "lenéztem ezért", elég erős lenne, ha hasonló gőgből úgy tennék mintha nem tudnám melyik házba jár. Nem mondom, hogy száz százalékig elástuk volna a csatabárdot és nem mondom hogy minden feltételem megszűnt a sráccal kapcsolatban. Esélyesen ha épp újra jön egy helyzet amiben nagyon nem értünk majd egyet lehet könnyen újra borul a bili. De addig újra el kell jutni és mivel ő is próbálkozik én is igyekszem rendezni a helyzetünket. Az orron pöckölésnél, Roby úggy lépett fel mintha meg akarna verni, ami belőlem nem örök haragot hanem inkább egyfajta meglepett, leplezett félelemet, legalábbis pillanatnyi ijedséget váltott ki. Nem vagyok hozzá szokva ugyanis, hogy srácoktól ilyesmi megnyilvánulást kapjak... De mindegy is. Azt a helyzetet mindketten túlreagáltuk a magunk módján. Mindenből tanul az ember. Jelenleg meg főleg kell a hidegvér és hogy inkább ne kicseszni akarjunk egymással. Eleve szorult helyzetben vagyunk, ha most egymás torkának mennénk itt is pusztulhatnánk. Végül is az sem egy rossz taktika ha "pályán"/"éles helyzetben" királyul képesek vagyunk együtt működni. Hasonlóan mint mondjuk most. Azon kívül meg ráérünk kakaskodni és flegmázni a másikkal. Az ilyesmit még akár az előnyünkre is tudnánk fordítani.. Amolyan megtévesztés jelleggel. Ha inkompetensnek tűnik a "párosunk" civilben, talán elhiszik, hogy épp ilyenek vagyunk pályán is. Aztán jöhet a meglepetés! Közben majdnem leesünk és bár elsőre jó gondolatnak tűnt a hoppanálás sürgősen lemondtam róla, amint felmérem, hogy inkább nyaktörés lenne. Roby kontra kontra kontra megerősítése és jelzései kissé megpöckölik a "mutatómat" hiszen nem vagyok hülye, de türelem! Ő is arra gondolt amire én, ennyi az egész. Szóval elkezdünk mászni és szépen haladunk, amikor is bekövetkezik az orbitális baj, Roby lezuhan én éppen hogy alá tudom idézni a légpárna-csónakot és... egy pillanatra megfordul bennem, hogy a franc fog utána ugrani! Aztán már azon kapom magam hogy a lábam és mindenem mozdul és ugrom utána. Közben az elmémben süvölt a "NEMVAGYOKNORMÁLIIIIIISSSÁÁÁÁÁÁÁÁÁ" de kívülről csak össze szorítom a fogaimat és bele kapaszkodom a "mentőcsónakunkba" vagy épp Roby ruhájának vállába miután mellé értem, ki tudja mennyire szerencsésen vagy épp szerencsétlenül. Nagyjából úgy, mintha az életünk múlna rajta. Seprűn zuhanni egészen más élmény, itt ez most nagyon borzalmas. Becsuknám a szememet, de az valószínűleg végzetes lenne, úgyhogy inkább meresztem vadul és elszántan és amikor meglátom a két járatot vészes sebességgel közeledni én automatikusan a világos felé mennék már csak amiatt is amit láttam odalent hogy benyalta a patronusomat, de amint próbálnék irányba dőlni érzem, hogy lényegében Roby meg a másik irányt célozza be amikor ezt sikerül realizálnom egy kissé vadabbul dőlök az ő irányába.. hogy vissza hozzam az általam keltett bizonytalanságot a pályánkban, de nem adok hangot az érzéseimnek vagy a kétségeimnek még mert félő hogy elharapnám a nyelvemet. Arról nem is beszélve, hogy egy sötét járatban ugyanúgy neki csapódhatunk bárminek, hiszen semmit nem látunk!!! Persze aztán... lehet neki lesz igaza.. fogalmam sincs.
Nem éppen szerencsés fordulat a sérülés. Már így is elég cefet volt a helyzet. Nem akarok vészmadár lenni, és Lizzy előtt próbálok optimista lenni, nem hangot adni a kétségeimnek. De az alapján, amit az efféle barlangrendszerekről tudok, megfelelő idegenvezető nélkül biztos halálcsapda. Valahogy ennek ellenére sem akaródzik feladni a reményt. Ki kell jutnunk, és megtalálni a többieket. Nagy hiba volt szétválni. Akkor is, ha én vagyok az egyetlen, aki ezt így gondolja. Együtt kellett volna haladnunk egy járatban. És mivel mi is elég nagy nehézségekkel nézünk szembe, vajon a többieknek is hasonló megpróbáltatásokat kell átélnie? Minden bizonnyal. Ez a gondolat csöppet sem tetszik. Tehát igyekeznünk kell, hogy segítséget hozhassunk. Sajnos a sérülésem eléggé lelassít. Gyakorlatilag csak Lizzybe kapaszkodva, illetve rá támaszkodva sikerül egy olyan szélesebb pontra jutni, ahol már képes vagyok stabilan felülni, és megvizsgálni a sebem. Ami még mindig vérzik, és mindig rohadtul fáj. - Ez egész romantikus lehetne, egy más helyzetben. - pillantok fel a fluoreszkáló gombákra. Ha nem lennék ennyire kimerült, akkor talán még mintát is keresnék a fényekben. De most sürgősebb gondjaink is vannak a gyönyörködésnél. Lizzynek hála hamarosan rendes fény is lesz annyi, hogy legalább a sebet szemügyre vegyük. - Ne aggódj. Néhány nap, és nyoma sem marad. Tudod, gyorsan gyógyulok. Nem soká csak egy kellemetlen emlék lesz ez az egész. - próbálok erőtlen Lizzyre mosolyogni, amolyan biztatólag. Közben pedig azért imádkozom, hogy a gyors gyógyuló képességem ezúttal se hagyjon cserben, és igazam legyen. Legalább a vérzés elállhatna Lizzy kötése nyomán, aminek a felhelyezésekor azért hangosan felszisszenek párszor, és abban reménykedem, hogy elég sötét van ahhoz, hogy ne tűnjenek fel a szőkeség számára szemembe szökő könnyek. - Tökéletes lesz köszönöm. - bólintok még rá a kötésre. Egyenlőre ez is megteszi. Legfeljebb, ha rosszabbra fordulnak a dolgok Lizzy még mindig próbálkozhat a gyógyító képességével. Én bízom benne, ha ő nem is saját magában. Persze sokkal jobb lenne, ha itt lenne Moko. A kis menyét már minden bizonnyal igyekezett volna gyógyítást eszközölni rajtam. Így most még jobban hiányzik. Persze nem csak a képessége miatt. A körvonalak viszont lassan kezdenek elmosódni. Hullámozni. Talán kimerültségtől, és vérveszteségtől már hallucinálok is. Esetleg a spórák mellékhatásaként. - Olyan elmosódottak a falak. Talán pihennem kéne egy kicsit. Te nem látod mozogni a fluoreszkáló falat? - ha a gombák okozzák, akkor Lizzynek is azt kéne látnia mint nekem. De mivel a lábam továbbra is fáj, és az egész testemet ólomnak érzem, egyenlőre nem nagyon próbálgatom a lábra állást. Legfeljebb, ha Lizzy nagyon szorgalmazná a tovább indulást.
//Hosszú élet III. szint: 3-szor olyan gyorsan gyógyul, mint egy átlag ember, legyen szó betegségről, vagy sérülésről.//
ϟ”Igyekezzünk végig irányítani a meccset, és ne hagyjuk, hogy az csak úgy megtörténjen velünk!”ϟ
Tori folyton viccel és azért ez kicsit legalább oldja a feszültséget, hiszen én se tudom pontosan mit csinálok. Gőzöm sincs, hogy a gombát tényleg segítenek, vagy az egész csak valami hallucináció a spórák miatt, amit lenyeltünk. Ebbe azért még belegondolni is rossz, hogy ki tudja, hogy ez a sok világító izé, ami ellen nem nagyon lehet védekezni, vajon milyen hatással van az emberre. - Nem tudom, én is csak tippelgetek. Az is lehet, hogy az egész valami félreértés, vagy.. próba. - bár azt hiszem ez utóbbiban igazán nem hiszek, ahogyan a hangomból is hallani. Nem tűnik úgy, mintha véletlenül kerültünk volna ide, csak tényleg az a legrosszabb, hogy még csak azt sem tudjuk, hogy miért. Úgy azért könnyebb lenne ha legalább valami sejtésünk lenne róla. Bár talán mindegy is és a legfontosabb az, hogy kijussunk. Mondjuk nem tudom mennyire volt jó ötlet különválni, hiszen közben nem tudjuk, hogy mi történt a többiektől és azért aggódom, hogy Roby nem csinál-e valami eszelős butaságot. Kitelik tőle. - Remélem a többiek is jól vannak. - motyogom szinte csak magamnak, amikor leoltunk minden tényt és hirtelen olyan sötét lesz, hogy hiába pislogok az ég világon semmit se látok bármennyire is erőltetem a szememet. Nem is nagyon engedem el Tori kezét, csak amikor már kezdenek a gombák fényleni. Ha tudnám, hogy a szeme hogy fest, hát biztosan nem szívesen néznék tükörbe, pedig annyira igyekeztem ebbő az izéből minél kevesebbet nyelni, de lassan azt hiszem hagyhatom ezt a póló húzogatást. Úgyse tudom megvédeni magamat az apró spórák, vagy miktől. - Oké, akkor kövessük őket. De ha vissza kell jönni a többiekért, vajon visszavezetnek majd? - torpanok meg azért elsőre bizonytalanul. Végülis ha már biztosak vagyunk benne, hogy kijutunk, akkor tudunk nekik üzenni, legalábbis remélem, hogy nem lesz túl nagy a távolság, hogy már ne találja meg őket egy patrónus. Szóval, ha Tori is benne van, akkor elindulok követve a gombák által jelzett utat. Egyelőre mást úgy se tehetünk. Próbálom szagolgatni a levegőt, hátha egy idő után már frissebb, ami azt jelezné, hogy tényleg a szabadság felé tartunk és nem valami banyapók karmai közé, ami a barlangokban várja gyanútlan áldozatait.
- Griffendélnek? – Kérdezem talányos pillantással. Nem tudja, hogy mardekáros vagyok? Gúnyolódik kissé a griffeseken, hogy mennyire törtetőek? Vagy netán sejti, hogy Sienna meg én? Mindenenetre Winifred lényegesen könnyebben fordul át a végletekbe, hiszen amikor beszóltam a pöckölése nyomán, úgy tűnt, örök haragot fogad, s most, hogy kibékültünk, és elkezdtünk összerázódni, már-már baráti viszonyt kezd ápolni. Én azért jóval gőgösebb vagyok, hogy ilyen gyorsan oldódjak, talán mert olaszként eleve mélyebbek az érzéseim, megélek mindent, meglehet jobban, mint mások. Vagy csupán nem vagyunk annyira egy hullámhosszon, mint Winifred gondolja. Lehet, hogy túlságosan hasonlítunk, és így nehéz egymás mellett érvényesülni? Mindenesetre pont azért választottam őt, mert tudom, hogy Sienna mennyire feladatorientált, és netán zavarja, hogy ha nem a kviddicsre, vagy a kijutásra koncentrálunk. Hiába ott a sok lelki mélység, a kapcsolatunk titkos, mintha valami szeretők lennénk, akik csak éjszaka találkoznak. Az már kérdés, hogy ott még nem jutottunk sokra, hiszen ismerkedünk egymással, ám a csapat ellenére lényegesen több időt lenne jó együtt tölteni. – Nem láttam, lekötötte a figyelmemet az a fura sírás. – Rázom a fejemet, még mindig a lány kezét fogva, így tudjuk megtartani egymást. Hüledezek, hogy hoppanálással próbálkozna, az itt kész életveszély. Én vakmerő vagyok ugyan, de nem vállalok életveszélyes kockázatot, itt pedig simán kitörjük a nyakunkat, ha rosszul mozdulunk. Elkezdünk hát mászni, azért én ott is sokszor odanyúlok Winihez, felhúzva, megtartva a derekát, ilyesmit, a pálca a számban. A csúszásnál csak azért nem káromkodok, mert a pálca a számban, de olyan gyorsan történik minden, hogy tudom, hogy le fogok esni, ezért páratlan mázlival még kézbe tudom kapni a varázsszert, s nem törődve a tenyeremmel igyekszem úgy fordulni, hogy ha bármit el tudok kapni, megtegyem. Még esés közben elteszem a pálcát, látom, hogy Wini valamilyen varázslattal kipárnáz, s bár így is zuhanok, lényegesen kisebb sebességgel. Majd megköszönöm neki! A zuhanás tőle függetlenül tompul, sőt, már csúszok, megpróbálok hát irányba állni, hogy inkább a lábamat törjem, ne a nyakamat. Az elágazásnál én automatikusan a sötét felé evickélek, abból a megfontolásból, hogy kisebb eséllyel találkozom ellenféllel, ahol le van kapcsolva a villany.
//10-es dobás//
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
- Igen... Azt hiszem - biccentek egyet Dany kérdése hallatán, miközben hunyorgok is annak érdekében, hogy láthassak bármit is a járatból. Igazság szerint valóban nem vagyok teljes mértékben biztos a válaszomban, de a saját és Dany megnyugtatása érdekében úgy érzem, ezt kell felelnem. Sötét van, ennek révén pedig aligha lennék képes konkrét válaszokat adni számára. - Mennyire súlyos? - teszem fel azért még a saját kérdésemet, hiszen kijutás ide vagy oda, azért számomra továbbra is Daniel az első. Nem áll hát szándékomban kockára tenni az életét, ráadásul jó lenne valami megnyugtató választ is hallani a szájából. Talán ennek az egésznek nagyobb a füstje, mint a lángja... Nyilván túlreagálta, hiszen egy szűk helyen vagyunk, sötétben, bármelyik pillanatban elakadhatunk, ez pedig érthető módon megviseli az ember lelkiállapotát. Csupán bosszúsan felciccentek, amikor elveti az ötletemet, majd megforgatom a szemem, habár ő ezt aligha láthatja, hiszen továbbra is a hátam mögött helyezkedik el. Oké, megbuktam az első vizsgámon, ez tény, nem csoda hát, hogy nem szeretne kockáztatni. Az A-ból B-be való eljutás egyébként is egy igen bonyolult dolog és van amikor gyakorlott mágusok is hátrahagyják egy-egy végtagjukat. Se ő, se én nem vagyunk elég tapasztaltak ahhoz, hogy az ismeretlenbe hoppanáljunk. A járat végül szerencsésen végződik, mi pedig - az eddigiekhez képest - tágasabb helyre érkezünk. Nem nézek se jobbra, se balra, helyette Danielt támogatom egy ülésre alkalmas helyhez, majd nyomom le ellentmondást nem tűrő mozdulattal. Igazság szerint nem varázsolhatnék, hiszen még nem tettem le a vizsgáimat, de a tizenhetedik életévemet már betöltöttem, úgyhogy megkockáztatok egy Lumost annak érdekében, hogy jobban szemügyre vehessem Daniel sebét. A látvány egyértelműen nem valami biztató, én pedig határozottan úgy érzem, hogy ehhez egyedül igen kevés leszek. - Hogy érzed magad? - teszem fel a kérdést enyhén elcsukló hangon, hiszen eléggé aggódom érte, de igyekszem a saját feladatomra koncentrálni. Rengeteg vért vesztett és a képességemmel ugyan összezárhatnám a sebét, de a vérveszteség ettől függetlenül ugyanúgy fennállna. Innia kell, de víz sincs nálam, ráadásul fogalmam sincs, mihez kezdjek ebben a helyzetben. Nem vagyok továbbra sem szakképzett gyógyító, így hát nem kockáztathatok... Egy nagyobb csíkot tépek hát le a ruhámból, majd kötöm be vele szorosan Daniel sebét. - Sajnálom - szólalok meg, miközben jó szorosan összekötöm a ruha két végét. - Vannak ugyan képességeim, de nem hiszem, hogy ide elég lennék - sóhajtok egyet. A gyomrom görcsben, hiszen ez hatalmas felelősség. - Szerintem egyelőre próbáljuk meg ezzel. Mit gondolsz? - pillantok azért kérdőn Daniel irányába. Határozottan nincs jó bőrben, szóval ha nagyon súlyos lesz a helyzet, esélyesen kockáztatok, de addig nem áll szándékomban rontani az állapotán. - Lábra tudsz állni? Ha igen, akkor rám támaszkodva folytathatnánk az utat, bár egy patrónussal üzenhetnék a többieknek is, hogy bajba kerültünk. Bizonytalanul pillantok hát abba az irányba, ahonnan jöttünk, miközben azt fontolgatom, megtegyem-e ezt a lépést. Végül úgy döntök, hogy kockáztatom a kicsapatást és az ezzel járó bonyodalmakat, hiszen Daniel élete sokkal, de sokkal fontosabb ennél. Intek hát egyet a pálcámmal, mire a párduc kecsesen kipattan, egy pillanatra megvilágítva a termet, majd indul el, hogy keressen valakit és elvezesse őt ide...
Dany jól következtet, idegen helyre sérülten hoppanálni még annál is rosszabb lehet, mint hogy kegyetlenül fáj és zsibbad a lába. Vélhetően csúnya vércsíkot húz maga után, de hát úgy se tud megfordulni jelenleg és visszanézni. A reményeik meghallgattatnak, ugyanis a járat tényleg elkezd szélesedni. Dany-nek el kell fogadnia a lány felajánlását és néha tényleg a lábába kapaszkodva húzni magát, legyűrve a férfi büszkeséget, különben még a végén a gyengeségtől ott marad, ahol van, kivérezni. Lizzy annak ellenére, hogy eddig körülbelül vak sötétben tapogatózva csúsztak-másztak - csak annyi fluoreszkáló fénnyel, ami az arcukon megragadt a gombapöfékelésről -, most végre van mit néznie a szűk sziklákon kívül. Kibukkannak egy olyan helyen, ahol az egyik falon bőséggel rajzolódnak ki a minták és világítanak épp olyan színben, mint a gombák a "nagyteremben". Szemetgyönyörködtető is lehetne, ha nem árnyékolná be, hogy azért ezzel a fénnyel se nagyon éri be az emberi szem és éppen csak a göcsörtöket látják a kiszélesedett járatban, hogy találjanak egy helyet leülni és megnézni a sebet. Daniel combja csúnyán felhasadt, a nadrágja átvérezve és a vérveszteségtől elkezdi elárasztani a gyengeség, a minták és formák kicsit összemosódnak, csak Lizzy-t látja tisztán a közvetlen közelében, de a külvilág hullámzik, mintha a gombafényes fal a járatban is mozogna.
Sienna és Tori végül beadja a derekát, mielőtt még a gombák halálra pöfékelik őket sértődöttségükben és a fény-utálatukban. Sienna eloltja az X-eit, Tori pedig megszűnteti a a Lumost, hogy ott maradjanak egymás mellett a gombák mozgásán kívül vaksötétben és lassan síri csendben, ahogy megnyugszanak. Csak pillanatok telnek el, ameddig még azt is nehéz lenne megállapítani mikor van nyitva és mikor csukva a szemük, aztán káprázatosan kirajzolódik előttük minden. Nem csak a lábuk mellett világítanak fluoreszkálva a gombák, de a fejük fölött is, ahogy egymáson is észrevehetik a gombapöfékelés nyomát újra, ahogy korábban Sienna varázslatára a "nagyteremben" látták, csak sokkal élesebben, mert már többet benyeltek kisebb helyen. Siennának még a szemfehérje is kékes színben játszik, ami eléggé földöntúli képet kölcsönöz és Torinak gyanús lehet, hogy nem csak a fények visszatükröződése. A gombák fénye valóban mutatja az utat, megannyi elágazáson keresztül megy a fonál felettük, miközben a földön néha kevesebb, néha több gombácska csücsül, a fejük fölött a szálak állandóak. A kemény, sziklás talaj is puhul a lábuk alatt, ahogy lépnek, talán kezdenek tényleg kiérni és ez már a puha, mindig smaragdzöld fűvel belepett ír föld? Annyi biztos, hogy sajnos fényt még nem látnak az alagút végén, már a gombafényeken kívül.
// Kérek szépen mindkettőtöktől egy-egy IQ+Szerencse dobást a hsz előtt a Kockadobás fórumába és off-ban jelezzétek az eredményt! ^^ //
Roby & Winni - az északi járat
A Winifred patrónusa talán nem is volt olyan erős, hogy nyomot kövessen, így ki tudja, hogy egyáltalán megtalálta volna a többi csapatot, vagy sem, hiszen számtalan barlang volt a főteremben és a járatokban is elágazások. Ellenben a fényével megmutatni a mélységet és a valamit, ami elpusztította egy kis azonnali segítséget jelent a párosnak. Ahogy elindulnak Roby nem oltja el a fényét és nem támaszkodik a gomba kisugárzásra, szóval az teljesen megsemmisül és a Lumos fényétől félig elvakultan mászik, hiszen ott van az orraelőtt a fényforrás a szájában tartva. Kimondottan erős és akrobatikus fiatal, mindannyian azok, így el is érnek az első pihenőig. Winifred ahogy koncentrál, hogy időben megidézze a párnát egyértelművé válik, hogy ha egy szakadékot pihenőkkel kell megkerülni, akkor esélytelen, hogy hetedikesként egy olyan nagyméretű bűbájt idézzen, amit egyetemista korban szoktak elsajátítani. Amikor elindulnak a második pihenőről megtörténik az elkerülhetetlen, Roby lába megcsúszik és végighorzsolva a tenyerét képtelen megkapaszkodni, elkezd zuhanni a mélybe. Winifred gyorsan reagál, alá tudja idézni a buborék párnát, de nem tudja se irányítani, se megállítani és veszett gyorsasággal távolodnak. Mit csináljon? Ugorjon utána? Minden pillanattal, amit habozik, annál távolabbra kerül Roby és az idézet varázslat, ami úgy kezd el funkcionálni, mintha egy felfújható csúszópárna lenne valamilyen kalandpark vizes csúszdáján.
Roby (és Wini, ha gyorsan utána ugrik, vagy Roby magával rántja)
Pillanatok alatt a zuhanás csúszásba hajlik és minél lejjebb ér/érnek annál inkább kirajzolódik a gombafény, köszönhetően, hogy zuhanás közben esélytelen fentartani a Lumost. Nem árt, ha kapaszkodik/kapaszkodnak az életükért, mert elképesztő gyorsasággal haladnak és bizony pillanatokon belül két járat felé veszi a párna az irányt, az egyik vaksötét, a másik dereng a gombafénytől. Valahogy irányt kell változtatnia/változtatniuk, dönteniük a kettő közül, különben a közöttük lévő falterületre fognak nagy sebességgel és igen fájdalmasan placcsanni.
Wini (ha nem ugrik)
Spoiler:
Másodpercek alatt elveszti a tekintete elől Roby-t a sötétségben és ha nem ugrik utána miután párnát idézett alá, akkor sikeresen eljut a következő pihenőig. Már csak egy etap van hátra és át is jutna a túloldalra, de nem tudhatja, hogy Roby-t nem támadja-e meg az, ami a patrónusát hesegette szét illetve hogy hol is fog kikötni a fiú pontosan, ugyanis az istenért nem hallja, hogy lenne egy nagy puff, inkább sok kicsi, aztán egy karcos-érdes zaj, ami egyre jobban elhalkul, de nem hallja a végét egyelőre. A sírás, ami néha-néha felsejlik, most sokkal közelebbről hallattszik, vélhetően a forrása tényleg a szakadék túloldalán van, ahonnan eddig tippelhették.
// Wini, kérlek csak azt a spoilert nyisd meg, amelyik végül érvényes lesz a karakteredre.
Roby: Dobj a hozzászólásod előtt egy 10 oldalú kockával a Kockadobás fórumába. 1 - A pálcád hozzáütődik a falhoz és kellemetlenül szájbavágva és még ripityára is törik. 2 - A pálcád hozzáütődik a falhoz és kellemetlenül szájbavágva és lezuhan, a fénye a távolban húny ki valahol- 3-5 - A pálcád hozzáütődik a falhoz és kellemetlenül szájbavág, de sikerül zuhanás közben megragadnod. 6-10 - Amikor már egyértelmű, hogy nem tudsz megkapaszkodni gyorsan kikapod a pálcát a szádból, nem okoz fájdalmat és nem veszíted el.
Határidő: 03. 10., éjfél Következő kör kezdete: 03. 11. //
~Megan Smith
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Belfast 2022-03-01, 23:52
-Öt pont a Griffendélnek! - ismerem el egy apró mosolyféleséggel. Roby kijelentése valamiért jobban érint mint azt gondoltam volna. Fogalmam sincs miért. És bár a franc tudja, hogy hogyan fogunk innen kikeveredni és mi is van a háttérben, de valaha még egy csapatban akarunk játszani, jobban szükség van a csapatmunkára mint bármikor. Noha kiválóan sikerül elkapnunk egymást teljesen nem foglalkozva ki mit ér épp a másikon, csak azzal, hogy ne zúgjunk telibe a mélybe. Mondjuk nekem leginkább Roby karja válla oldala jutott, a többi meg történelem. Miután stabilan állunk ellövöm a varázslatot. Egy kicsit azért csalódott vagyok, hogy nem sikerült olyan király irányított patrónust létre hozni, ami legalább a többieket ide csalja, ha szavak nélkül is.. Ugyanakkor annak szó szerint fényében amit megmutat nekünk eszem ágában sincs hoppanálni, nem akarok meghalni. Arról nem is beszélve, hogy ahogy egyre lejjebb és lejjebb halad a mókusom egyre több kérdőjel merül fel bennem, arról nem is beszélve ami végül ha jól láttam elkapta!! Azért arra jócskán kilel a hideg. Magával a sötétséggel nincs bajom. Azzal ami a mélységes verem alján lehet már annál inkább.. Vajon tényleg elkapta valami, vagy csak a szemem káprázott?! Meresztem a szememet rendesen de hát valószínűleg tök fölöslegesen, viszont újra idézni annyira nem vagyok biztos benne, hogy akarom. - Elképzelésem sincs.. Lehet valaki arra gondolt, ez az elő selejtező! - csillogtatom meg ismét a nemlétező humoromat aztán egészen halkra veszem a figurát. - Te is láttad azt ami elkapta a patrónust? Vagy csak a szemem káprázott? - közben Roby megosztja úgy nagyon tömören az aggodalmát a hoppanálással és nekem sem kell sokat gondolkoznom, hogy ez mennyire lenne nyaktörő ötlet. Így bár eleresztem, magam sem pattogok. Ezúttal inkább engedek és követem a társamat. Mondjuk mielőtt elindulnék, meresztem a szememet és várok egy kicsit, hogy jöjjön az ihlet és mielőtt bármit is tennék, megpróbálok bekészíteni egy buborék párna varázslatot, arra az esetre, ha valami történne... utána pedig én is mászni kezdek Roby példáját követve.
bekészített varázslat:
//Buborék párna varázslat, kitalált varázslat. - Egy felfújt párnához hasonló varázsbuborékot hoz létre. Kiválóan alkalmas törött csövek eldugaszolására, vagy zuhanás tompítására. Mesélőre van bízva mekkorát sikerül-ha sikerül- idézni belőle - jelenleg Winni akkorára próbálja létre hozni, amekkora a szakadék szája és pár méterrel alattuk. Egy két embert bír csak el mesélő dönti el, hogy mennyi a fennmaradási ideje használatbavétel után Varázserő: 20 pont Átváltoztatástan: 15 pont Bűbájtan: 15 pont
Sienna szavain elgondolkodom. - Simán lehet amúgy, hogy vele van bajuk, de akkor hová lett Corvus meg Ginny? A Weasleyknek tudtommal soha nem volt semmi közük necces dolgokhoz, már legalábbis olyanhoz, ami sötét tannak minősülne. Bár ha azt vesszük, hogy minket itt jól hatástalanítottak és addig se tudjuk az edzőt szemmel tartani ergo ő könnyebb célpont.. hű, azért csak nem ez a helyzet! - gondolom én is végig a lehetőségeket, s legalább annyira keveredek túltolt vágányra, mint társnőm. Viszont hosszan nincs lehetőség és értelem ezen témázni, mert a gombák besérülnek, majd pedig dalra fakadnak, amitől erőteljesen kikerekednek a szemeim. - Hát jól van, de ha sötétben akartok megenni minket, akkor előre szólok hogy nagyon rágós vagyok a nem létező gombafogaitok számára. - szusszanok kelletlenül. megfogom Sienna kezét, kicsit rá is szorítok bátorítón, majd eloltom a pálcám fényét, így maradva teljes sötétben. - Nagyon remélem, hogy tényleg felviláglik majd a gombák szála, mert különben zabos leszek. - súgom oda Siennának s közben feszülten figyelek, hogy látok-e valamilyen gombányi útmutatást, ígéret szerint.
-Úgysem a vér köt össze.. – Felelem tétován, nekem aztán ott van az anyám, aki nem is az igazi anyám, meg a két féltestvérem, akikkel már egészen kezdek összerázódni. Dany is családtagként kezel. Az egyedüli igazi vérrokonom az apám, akinek vannak hülyeségei, de már kezdem őt is megszokni. Most az, hogy Winifred testvéri érzelmekkel viseltet egy fiú iránt, aki aranyvérű, hát teljesen belefér. Én a magam részéről kész vagyok elásni a csatabárdot, Danielhez hasonlóan inkább heves vagyok, semmint haragtartó. Ebben az esetben már csak azért sincs értelme tartani a távolságot, mert fegyvertársak leszünk a csapatba, ha mi nem tudunk együtt dolgozni, akkor mind a hetünket leütik a seprűinkről. Egymás vállát, derekát markolásszuk, ahogyan keressük az egyensúlyt, és még azután sem engedem el, amikor már látjuk a szakadékot. Lehet, hogy ezzel lerántanánk egymás, de vissza is húzhatjuk. Azért nem árt visszább lépni a biztos talaj felé, itt már leválhatunk a másikról. A falat vizsgálom, keresem az esetleges oldalsó hidat, s közben csóválom a fejemet. – Rohadt egy helyzet, az biztos. Ki akart minket ide hozni, és miért? – Én csak azt akarnám megnézni, hogy van-e szakadék, amikor látom, hogy Winifred hoppanálni szándékozik, de tekintve, hogy a patrónusa már megvilágítja a járatot, a hoppanálás inkább zuhanás lenne, ha nem csináljuk okosan. – Ne! Másszunk! – Hárítom el, s húzom el a kezemet, mert őszintén szólva nincs kedvem kitörni a nyakamat. Terelőként távol áll tőlem a tériszony, ám ez tényleg kiszámíthatatlanul magas, és ingatom is a fejemet, ha elvétjük a hoppanálást, akkor nekünk annyi. Ráadásul én sem vagyok éppen túl gyakorlott térmágus a témában. Így hát a folyosóról nyíló vékony sávról elindulva indulok el, olykor hátranézve, hogy tudjuk egymás segíteni a szőke hollóhátassal. Lassan, kockázatkerülően, és néha bizony pihenve, hogy ne erőltessük meg magunkat. A fényforrást a sima lumos szolgáltatja, de a pálcát is tartani kell, ezért ha mindkét kezemre szükségem van, akkor éppen a számba veszem.
[/b][/i][/color]
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Tori szavain azért elgondolkodom, bár gőzöm sincs, hogy egy olyan alak miért is akarna minket félreállítani, mármint sportbéli megfontolásból. Sokmindent mondanak róla, de pont hogy túlságosan ragaszkodik a szabályokhoz, meg aztán... - De hát ez egy barátságos mérkőzés, nincs is másik csapat. - rázom meg a fejemet, hiszen minket hívtak meg ide és nem valami nagy versenyről van szó. Azért mégis csak diák csapat vagyunk, nem érünk fel egy világversenyhez, pusztán csak jó gyakorlat lenne ilyen komolyan képzett játékosokkal játszani és azért a Roxfortnak tényleg komoly hírneve van. Aztán, hogy tényleg működne-e a bocsánat kérés azt nem tudom, de a bűbáj sajnos nem jön be. Mit is gondoltam! Jobban kellett volna figyelnem bűbájtanon, tudom én. Azon viszont, bár én javasoltam, mégis elmosolyodom, ahogyan Tori próbálkozik. Lássuk be, akkor is vicces, ahogyan a gombákat próbálja meggyőzni, mert hát mégis csak... gombák! - És mi van, ha az edzőnkkel van baja? Hallottam olyan pletykákat és olvastam cikkeket, hol a Testvériség tanait támogatta. Mi van, ha...? - elharapom a mondatot és inkább elhallgatok, mintha attól, hogy kimondok egy rossz sejtést egyből valóra vállna, de McLeod csak nem lépne át egy határt. Az edzőnk viszont nincs itt, Corvus Mardekáros, a családja talán kapcsolatban át sötét varázslókkal, de Ginny hogy keveredne közéjük? Talán ők nagyobb bajban vannak, mint mi. Pörögnek a gondolataim, egyre rosszabb irányba azt hiszem, de a gombák egy időre megint visszarántanak a jelenbe és a saját problémánkhoz, mert ezúttal én is hallom a dalt. Torira pillantok, hogy megzakkantam-e, vagy ő is hallja. - Tényleg énekelnek... vagy totál kiütött már a por, amit beszívtam. - szólalok meg bizonytalanul, miközben a pálcám még a kezemben van és azt hiszem tényleg megérne egy próbát, hogy mindent leoltsunk. - Azt hiszem le kellene kapcsolni minden fényt, akkor... mutatják az utat. De azért... - besorolok Tori mellé és megfogom a kezét mielőtt úgy döntenék, hogy egy finitével hatástalanítom az x-eket amikre rálátok innen. Tori meg letudja kapcsolni a lumost, de ha mégis valami nagy gáz lenne, akkor legalább ne kavarodjunk el egymástól. Jobb felkészülni, mint aztán esni pánikba, hogy vaksötétben vagyunk, de azt se tudjuk, hol a másik.
Hát lehet néha unalmasnak tűnik az ereklyevadász szak. Főként, ha sokan abból ítélnek, hogy Binns milyen unalmas mágiatörténet órákat tart, amin ébren maradni is kihívás az emberek többségének. Ennek ellenére azért igen is sok hasznos dolgot tanulunk. Legalábbis én eddig is így véltem. No meg a valós szakma mindig más, mint elméletben a könyvekben olvasni róla. Szóval számomra igen is izgalmas az egyetem, és a tanulás. Jelen esetben pedig ez kifejezetten szerencsésnek mondható. Így legalább a varázslatom sikeres. - Igen. Vagy ha megleljük a kijáratot üzenhetünk a többieknek, akik a fonalat követve szintén kijuthatnak. Jobb esetben. - válaszolom meg Lizzy kérdését. Eszem ágában sincs kiröhögni a lányt. Hiszen még csak hetedikes, másrészt nem is érdekli a szakom. Így nem is kell tudnia olyan bűbájokról, amiket nekünk tanítanak. A bombardára nem különösebben szólok semmit, csak megforgatom a szemem. Nem lenne jó ötlet az tény. De én a tértágításban sem vagyok annyira biztos. Ami hát elég kellemetlen. Főként mert Lizzynek nem is sikerül egy centit se nyernie számunkra. - Azért ne legyél nagyon csalódott. Legalább megpróbáltad. Ez nem ugyanaz, mint egy táskát kibővíteni egy kicsit. - mondom még némileg vigasztalóan, miközben szemügyre veszem a járat méreteit, és végül Lizzy után én is elindulok. Egy darabig minden jól is megy. Bár klausztrofóbiásoknak kifejezetten nem ajánlanám ezt a kis mászós kalandot. Még tiszta mázli, hogy ilyesmivel nem küzdök. Aztán hirtelen valami végig szántja a combomat, mire hangos üvöltés, és káromkodás hagyja el a számat. Ami hát Lizzy számára valószínűleg elég ijesztő lehet. Én pedig néhány pillanatig tényleg csak feketében látok mindent, és könnyeimmel, meg zihálásommal küzdök, semmint hogy a lányra figyeljek. Az aggódása, és a hoppanálási ötlete is csak valahol felületesen, és némi fáziskéséssel jut el hozzám. - Valami belevágott a combomba. Mennyi van még hátra? Látsz valamit, hogy szélesedne a járat? - foglalom össze, illetve teszem fel a kérdésemet a lány számára, bár a hangomban érezheti, hogy ez is eléggé erőlködve megy. Mármint a beszéd. - Innen, nem hiszem, hogy tudnánk hoppanálni. Egyébként sem ismerjük kellően a helyet. Nem szeretnék félig sziklába érkezett hulla lenni. Inkább másszunk tovább, és ha kitágul a járat, akkor megnézzük a sebet.- cefetül fáj a combom, és elég erősen kell koncentráljak, hogy ne itt ájuljak el. Bár legalább vért nem látok, mivel nem tudok lenézni, ez némileg megkönnyíti a dolgot. Ugyanakkor nem akarok próbálkozni a hoppanálással, mert kellően veszélyes és kockázatos lenne innen szerintem. Akárhogy is, ha sikerül kikecmeregni egy annyira széles részre, ahol már fel lehet ülni is akar, és van némi mozgás, és látástér, akkor megpróbálom ülve felmérni, hogy mennyire rossz a helyzet, esetleg úgy fordulva, hogy Lizzy is láthassa.
ϟ”Igyekezzünk végig irányítani a meccset, és ne hagyjuk, hogy az csak úgy megtörténjen velünk!”ϟ
- Szép! - füttyentek egyet elismerően, amikor Dany hibátlanul hajtja végre a bűbájt. Bármennyire is unalmas az ereklyevadász-szak, azért bőven van előnye abban az esetben, ha az embert elrabolják és csupán valamiféle idegen barlangrendszer az egyetlen kijutási lehetősége. Nos, nem mintha ez nap, mint nap megesne velünk... Azt hiszem, az utolsó kalandos kis akciózásom a VMS alatt történt és - mi tagadás - kissé már hiányzott egy ahhoz hasonló élmény. Az egyetlen gond ezzel csupán annyi, hogy az ilyesmit az ember lánya sosem akkor értékeli, amikor pont benne van a kalamajkában. Az emlékek csupán utólag szépülnek meg. - És ez arra van, hogy visszataláljunk? - bököm ki végül enyhén bizonytalanul a kérdést, miközben magamban némileg attól tartok, hogy Daniel minimum kiröhög a tudatlanságom miatt. Nem vagyok jártas a görög mitológiában, sokkal több sportmagazint lapozgattam, semmint mágiatörténet könyvet, de valami mégis rémlik számomra. Bűbájtanból ugyan jónak mondhatom magam, de nem szokásom előre lapozgatni a tankönyvek oldalán vagy más évfolyamok óráiról kíváncsiskodni. - Ne aggódj, nem egy bombardát készülök elszórni - dünnyögöm az orrom alatt Dany aggódó szavai hallatán, miközben már lendítem is a pálcám, hogy egy tökéletes csuklómozdulat után ne történjen semmi... Nem állítom, hogy nem vagyok csalódott a saját sikertelenségem végett, de hát nem is úgy mentem bele ebbe az egészbe, hogy olyan sok elvárást támasztottam volna magammal szemben. Táskát és minden más tárgyat lehet túlméretezni, de a szabad tér tulajdonságai már alapvetően mások. Nagyon ásznak kell lenni bűbűjtanból ahhoz, hogy valaki sikerrel járhasson mindenféle komolyabb alap nélkül. - Oké, ezek szerint marad a négykézláb mászás és az ima, hogy az az extra almás pite ne húzza keresztbe a terveinket - állapítom meg a szemeimet forgatva, hiszen a járatot elnézve akad majd gondunk bőven. Mivel azonban én vagyok a vékonyabb, én is megyek előre, mintegy feltérképezve, merre mennyire szűk a járat és a bajosabb helyeken figyelmeztetem Danielt, miszerint húzza be mindenét, mert kellemetlen lehet számára a helyzet. Már nem sok van hátra, amikor egy kiáltást hallok magam mögül, melyre automatikusan fordítanám meg a fejem, de a szűk hely miatt erre vajmi kevés esélyem van. - Dany? - szólalok meg remegő hangon. Fogalmam sincs, miért reflexből a nevét mondom, amikor egyértelműen nem jöhet más mögöttem, de ez már rossz beidegződés. - Mi történt? - teszem fel végül a kérdést, magamban azért imádkozva, hogy válaszoljon a srác. Itt és most azért elég bajos lenne megküzdeni egy hatalmasra nőtt földigilisztával... - Ki... ki kell jutnunk innen - közlöm vele a nyilvánvalót. - Tudsz hoppanálni? Ez az első épkézláb gondolatom, amint megosztja velem minden problémája forrását. Én a nyár folyamán ugyan megpróbálkoztam a vizsgával, de sikerült megbuktatnom magam rajta, habár senki se tiltja az újabb és újabb próbálkozást... Nem sok lenne már hátra, de ha Dany megsérült, akkor nem szívesen kérem meg arra, hogy kússzon tovább. - Van valami mágikus erő a falakban, de talán sikerülhet - folytatom. - De ha te nem vagy rá képes, akkor én megpróbálhatom - nyelek egy nagyot. Szép halál lenne darabokban, de hát nincs más kiút. - Csak meg kell fognod a lábam és... és mehetünk - biccentek egyet, mintegy magamat is bátorítva ezzel. Baromi erősen kell majd koncentrálni, bármelyikünk is tegye meg ezt a lépést... Ha Daniel esetleg nem lenne képes a hoppanálásra, akkor én mindenképp megpróbálkozom ezzel a falattal, amint megfogja a lábam. Valóban nincs már sok hátra, de ha elakadt és még meg is sérült, akkor nem szeretnék kockáztatni. Legalább teszünk valamit és nem arra várunk, hogy a sült galamb nekirepüljön a nyitott szánknak...
Dany-nek Ariadné fonala hibátlanul megjelenik, szerencséje van a fiúnak, hogy az egyik első varázslat, amit tanulhattak az egyetemi szakon, hiszen még csak körülbelül három hónapja koptatja az ereklyevadász padot. Viszont Lizzy tértágítása sikertelen, mert ember alkotta zsebet, kistáskát viszonylag könnyen meg lehet bájolni gyakorlás után, de minél nagyobb a hely, annál nehezebb. Ráadásul a barlang egyértelműen több ezer éve áll itt és még mágikus kisugárzása is van. Hetedikesként egy milimétert nem tud változtatni a környezetükön jelen helyzetben. Elkezdenek kúszni, hátha alapon, és egy jó darabig sikerül is négykézláb, jó maszatosan előre tolni magukat, de egy kicsit később már ténylegesen kinyújtott testtel kell húzniuk magukat, mint valami gyűrűs féregnek. Viszont ahogy haladnak, már majdnem elérve a pontot, ahol újra tágulna a járat Lizzy Daniel üvöltésére lesz figyelmes, aki még akkor se tudja visszatartani, ha éppenséggel nagyon macsó, ugyanis a bal combját végigszántja valami - talán egy nagyon éles kiszögellés - és megérzi, hogy a vére melegen áztatja át a felszakadt nadrágját. Nincsen egyáltalán hely arra, hogy a lány hátraforduljon nem hogy testtel, de még fejjel se nagyon a vállai miatt, ahogy Daniel se tudja még az előre nyújtott kezeit se lepréselni a lábához, hogy megnézze mennyire durva a dolog, de hogy cefetül fáj, az biztos.
Sienna jól gondolkozik, McLoad tényleg nem is ellenük van, viszont minél többet töri a fejét, annál több balhét tud felidézni vele kapcsolatban. Rúgtak ki olyat, aki mugli sportot mert játszani és abból vett ötleteket, aki onnan választott párt, nem a varázsvilágból, rúgtak ki olyat, aki a varázsvilág aktuális vezetősége ellen beszélt, szóval politikailag is igen bigott és agymosott az emberünk. Tori ahogy gondolkozik azért azt tudja, hogy nem egy bajnokságra érkeztek, hanem egy edzőmeccsi meghívásra, amin csak Roxfort Allstar - Észak-Írország meccsnek kell lennie, nincsen további hozománya. A gombák vannak olyan undokok bizony, hogy szép szóra nem hagyják abba a pöfékelést a legkevésbé sem. Okosabb dolognak tűnik, hogy Sienna sietősre fogja és megindul előre, lehagyva őket, és még egy buborékot is megpróbál, de az a víz hiányában pillanatok alatt kipukkan. Marad a ruha anyag, miközben a dühös kis gombácskák betöltik az egész folyosót és el nem kezdenek táncolni úgy, ahogy a nagyteremben kezdték, valami furcsa hangot kiadva, ami ismételten valamiféle dalnak tűnik és Sienna fejében össze is áll a szöveg, talán azért, mert Torira túlságosan megsértődtek. - Ha szeretnéd, hogy vége legyen, csak bízz bennünk és oltsd el fényed, jobbra, balra, előre, hátra, mindent mutat a gombák szála. - verselnek "táncikálás és pöfékelés" közben, duruzsolva, éppen akkor, amikor a fiatalok egy elágazáshoz érnek. Lehet, hogy már nem próbálkoztak Lumossal, lebegő fény gömbbel vagy ilyesmivel, de Sienna X-ei még mindig világítanak a falakon, tehát nem teljes a vaksötét.
Amikor Roberto lábbal akarja kitapogatni a peremet, akkor Winifred patrónusa megjelenik és a fényével világítja meg kissé a járatot. A jelenés megjelenésével minden gombafény, ami akadt egy csapásra eltűnik, cserébe viszont az "állat" mivel oda szalad ahova csak akar suhanva derít fel mindent. Tényleg van egy vékony sáv az egyik oldalon, csupán fél méter, és a göcsörtös falon erővel és szerencsével talán át is lehet mászni, ám ahogy a királymókus elkezd ereszkedni egyértelműen kiderül, hogy a szakadék eszméletlen mély, annyira, hogy nem is igazán látni, hogy mi, de valami megmozdul az alján... Mielőtt még az a valami fogná magát és egy csapással elpusztítaná a patrónust még kiszúrhatják, hogy a távolban előre akadnak kisebb kiszögellések, afféle "pihenők", ha valaki mászni kezd a falra tapadva, viszont azok is nagyon kicsik. Ha Winifred tényleg úgy dönt, hogy hoppanálna, amikor Roby odanyújtja a kezét, akkor egyértelművé válik, hogy ez nem egy egyszerű manőver, erőteljesen célozni kell és az biztos, hogy ha egynél több "pihenőt" akarna hirtelen megtenni, az zuhanással végződne, főleg, hogy még csak egy éve gyakorolja a hoppanálást. Választhatják a mászást, választhatják a hoppanálást, kiötölhetnek egy harmadik utat is akár, mindennek meg van a maga kockázata, és a sírás a távolból még mindig fel-felsejlik. Ami biztos, hogy ezen a szakaszon, ha nem villantanak fényforrást, anélkül már igazán sötétben álldogálnak, a patrónus elfoszlása után nem látszik az ég világon semmi azon a kis derengő spórán kívül, ami rajtuk van, de az nem tart ki több, mint egy méternél tovább.
// Wini és Roby: Akármit is ötölnek ki, mindenképpen szeretnék kérni egy 100 oldalú dobást a Kockadobás fórumába. Nem adom meg a célszám pontos összetevőit, de az biztos, hogy a Szerencse bizony benne lesz és ahhoz számolok majd még elemeket.
Határidő: 03. 01., éjfél Következő kör kezdete: 03. 02. //
~Megan Smith
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Belfast 2022-02-21, 12:11
Őszintén gondolkozom, hogyan lehetne megoldani azt, hogy normálisan kapjunk levegőt, minden spórától meg dohszagtól mentesen. Egyetlen kombináció jut eszembe, mégpedig a buborékfej bűbáj, és hogy ha létre jönne, talán a buborékon belüli levegőt lehetne tisztázni.. De ezt víz alatt szokták használni.. Meglep Roby kérdése de úgy döntök, nem fogok kitérni előle valami lerázós szöveggel. Az indítás elég csúnya volt mindkettőnk részéről, de azóta próbálunk kulturáltan viselkedni. - Mondhatni, hogy a Roxfort első éve óta. Kicsit olyan mintha lenne egy testvérem. - ismerem el egyszerűen. - Ami valahol elég bizarr, tekintve, hogy Corvus aranyvérű én meg mugliszületésű vagyok és azért mi sem indultunk jól... - de hamar befogom amikor mi kezdünk el foszforeszkálni határozottan elfog az undor. Nem sok olyan esetről tudok, amikor egy látvány, vagy gondolat nyomán émelyegni kezdett a gyomrom, de most határozottan szaltót dob és ez az arcomra is kiül. Az, hogy elfogy a padló a lábunk alól eléggé kizökkent és reflexből kapaszkodom én is Robyba egy kis nyikkanással, meg vad egyensúlyozással. Miután újra stabilan állunk, számomra tökéletesen megfelel a levert kavicsok véget nem érő zuhanása arra vonatkozólag, hogy mennyire mély a szakadék. Amikor meghallom a sírást, elfog egyfajta aggodalom, főleg, hogy nem ismerem fel kihez tartozhat. - Milyen kellemetlen lenne, ha a gombák dalolnak, a túloldalt meg valami még furább bőgicsélne... - De inkább elhessegetem, hiszen lehet tényleg a társaink azok, akkor meg aztán szép lenne itt hagyni őket! Úgyhogy mielőtt tovább mennék felidézem Bennel a kártyás ökörködéseinket, Ginaval a lelkes agyaskodásunkat a könyvtárban, Corvussal az utolsó beszélgetést mielőtt elmentem Amerikába.. És megpróbálom létre hozni a patrónusomat amit, ha sikerült alakot öltenie el is küldök, hogy keresse meg a többieket, és ha kitart, vezesse is a szakadék pereméhez.. Meresztem a szememet hogy látom-e a túloldalt és ha igen, arra hogy Roby nyújtja a kezét adom is az enyémet és egyszerűen a szakadék túloldalára hoppanálnék vele. Én totálisan azt hittem ezért nyújtja a kezét. Bennem meg sem fordul, hogy saját magammal mérjem le, milyen mély az a "verem", úgyhogy ha sikerül a hoppanálásunk, lehet meglepem egy kissé, hogy totál másra gondoltunk.
//Expecto Patronum - Patrónus bűbáj Megidéz egy patrónust, ami megvédi az idézőt a dementoroktól és a lethifoldoktól, emellett üzenetküldésre is használják. Jól elvégezve egy, a varázslóra leginkább jellemző állat alakját veszi fel. Fontos, hogy minél boldogabb pillanatra kell koncentrálni elvégzése közben, mert annál erőteljesebb lesz hatása. /Winifred patrónusának az alakja(ha össze jön) - Indiai királymókus Varázserő: 20 pont Bűbájtan: 15 pont
-Hat az erdekes. Pedig itt van. Nem lehet hogy miatta kerultunk ide? Mert a sajat csapatat akarja az ellenfelunkkel szembeallitani es nem minket? Tehat likvidalnia kellett a csapatunkat amig zajlanak az esemenyek? - vetem fel. Talan kisse eros az osszeeskuveselmelet, de ha mar eszembe jutott hat kimondtam. Azt mar nem teszem hozza hogy talan ha csak idohuzasbol lettunk hatastalanitva akkor maguktol is ertunk jonnek szoval lehet meg kene uljunk a hatsonkon. Az otlet mar a kimondas elott elvetodil a fejemben hiszen az anyjuk pont azat nekik. Nem varunk olbe tett kezzel amig nyereszkednek a helyunkon! A kove valtoztatott gomba akcio sikeres amennyiben a kovet es a valtozast nezem de a vad pofekeles amibe kezdenek dobbent arckifejezest csal elo belolem. -Hogy a rossz nyavalyaba! - huzom el a szamat nemi upsz felhanggal. Sienna felvetese barmilyen furan is hangzik tokre megallja a helyet. Bar azt nem tudom hogy is kene kivitelezzem. Meg jo hogy Dany nem latja. Az elobb kirohogtuk amiert gombakkal beszelgetett es gombanyelves poent tolt. Erre most en js ilyesmire keszulok. -Nezzetek en nem ugy gondoltam! Osszezavarodtam a kopeseitektol. Lehetne, hogy nem puffogtok az arcunkba es mi szepen elosonunk minel messzebb toletek hogy ne zavarjuk egymast? - probalok szepen es bunbanon pislogni a gombak fele. Irto kinosan erzem magam, de tudom hogyha innen kijutunk ez olyan sztori lesz amin biztos evekig fogunk rohogni ha szoba kerul. En amint gombakat engesztelek. Vilagi poen!
Siennával még összenézek, s utána Winifreddel indulok el, így pont lemaradok arról, hogy a dögös, egzotikus levelezőpartner hasvillant, ami mindkettőnek jó így, mert nem hozom zavarba egy komolyabb megbámulással, s én sem hozom kettőnket helyzetbe, amin bárki felkapná a fejét. Elindulunk a másik terelővel az általam megválasztott irányba, még ha tudom is, hogy én nem az elme bajnoka vagyok, hanem az erőé, de hátha kitartanak a saját jelzéseim. Jancsi és Juliska módjára hagyom a jeleket, méghozzá számozva, hátha nem olvadnak le idő előtt a falról. – Mióta ismered? – Vetem oldalra mintegy mellékesen, már a kviddics válogató után is láttam hogy nagyon egymásra vannak hangolódva Flinttel, na nem szerelmi téren, bár ki tudja, ahogyan én sem akarom, hogy foglalkozzanak a dolgaimmal, nem szólok bele, s nem véleményezem másét. – Nem vagyok valami ügyes a patrónusok terén. – Hümmentek egy bizonytalant, ami utalhatna arra nem vagyok egy félős alkat, hogy patrónust kéne idéznem, ám szimplán csak nem a pálcámmal szeretek menőzni. Mindenesetre ha Winifred úgy döntene, hogy megpróbálkozik vele, hát csak tessék. Tüsszentek egy nagyobbat, és pont az orrom kifújása után veszem észre, hogy kissé lazult a dugulás a lány légtisztításának köszönhetően, ezen már elismerőbben felmordulok, értékelem a technikáját. A fény varázslat felmerülhetne bennem, de úgy döntök, hogy ha amúgy is világítunk a spóráktól, hát minek? Olykor hátra is tekintek, hogy a többiek nem kérnek-e segítséget, amikor majdnem lebucskázunk a szakadékba, egymás vállát fogdosva sikerül csak egyensúlyt találni. – Jó kis csapatépítő, mondhatom. – Enyhén szólva is morgok, ahogyan elengedem Winifredet, ennyire nem vagyunk még jóban. Eszembe jut, hogy Elizabeth kifejezetten fúj rám, vele még ennyire sem leszek haver. A sírásra én magam is felfigyelek, de hogy a jó életbe menjünk tovább, ha szakadék van? – Add a kezed. Tarts! – Kérem a szőkeség kacsóját, és megtámaszkodva igyekszem kitapogatni a lábammal, hogy mit is érzek. Vagy mit nem. Mi van, ha ez az egész csak a fejünkben létezik, és Torinak volt igaza? Ha begombáztunk a barlangban, akkor lehet, hogy el se indultunk.. Ha úgy érzem, hogy nincs ott szakadék, akkor nagyon óvatosan rálépek, vagy pedig van, akkor megnézem a barlang fala mellett, hátha van valami vékony sáv, amin végig lehet egyensúlyozni.
||music:Going order|| words: 430 || just for you ▲▼
Tori szavai hallatán inkább maradok a száj és orr takarásnál a pólómmal, még ha így az egyik kezem folyton le is van foglalva a dologgal, mert hát a pólóm csak nem marad ott magától, kendőm meg nincs, hogy felkössem magamnak sajnos. Azért még akaratlanul is vetek egy pillantást Roby után, ahogyan távozik Winnievel. Egyértelmű lehet annak, aki egy kicsit is jó megfigyelő, hogy azért jobban aggódom az ő párosuk miatt, mint a gyorsan távozó Lizzy és Daniel miatt. - Azért óvatosan! - szólok még utánuk mielőtt elindulnánk Torival. A kérdésére elgondolkodom, kutatok a gondolataim között, hogy eszembe jut-e még bármi érdekes erről a McLoadról. - A legfurább, hogy nem is kellene itt lennie, mármint nem az ő csapatával szállunk szembe. - ráncolom kicsit a homlokomat, de aztán Tori önálló akcióba kezd. Bár tény, hogy nekem se szimpik a gombák, de túl sokan vannak, hogy bármit is tudjunk tenni velük, úgyhogy nekem nem jut eszembe piszkálni őket és úgy fest ez a kővérdermesztés dolog se a legjobb ötlet. - Basszus... akármennyire is őrütségnek tűnik, szerintem felhúztad őket. - mormogom és már szinte a szemem aljáig húzom fel a pólómat. Nem érdekel, ha a hasam tiszta fénylő szar lesz, de minél kevesebb jusson át a póló anyagán keresztül a számba, meg az orromba, bár az se lepne meg, ha ez az izé akár a fülünkön át is betudna jutni, kérdés, hogy mit okozhat, ha meg is történik. Tényleg hallucinálhatunk tőle, mint ahogy Tori pedzegette? - Figyi, szerintem bocsánatot kérhetnél... hátha értik. - vonom meg tétován a vállamat, és kicsit gyorsítok a lépteimen, bár nagyon vigyázok, hogy ne rúgjak fel, vagy lépjek rá egy gombára se, ha ennyire kis érzékenyek szegények. De ha nem fejezik be, akkor megpróbálkozom egy buborékfej bűbájjal. Egy órán át kitart és bár víz alatti légzésre találták ki, de talán itt is működik és nem a pólómat kell folyamatosan az orrom előtt tartani.
//Fizikum + Szerencse: 30+25 = 55 alá. Dobás: 94 XD Mit mondhatnék?
Buborékfej bűbáj: Viktor Krum is alkalmazta a Trimágus tusában, víz alatti légzést biztosít egy órára. Bűbájtan 45 pont, Varázserő 10 pont//
Én a magam részéről továbbra is határozottan nagyon rossz ötletnek tartom, hogy szétváljunk, mert semmi garancia arra, hogy ismét megtaláljuk egymást. Még ha x-et, köröket és egyebeket rajzolgatunk a falakra akkor sem. Az ilyen szinte végtelen barlangrendszerek elég kegyetlen csapdák. És pont ez a kegyetlenség bennük. Évekig is bolyonghatunk, hiába jelöljük be a járatokat. Külső segítség nélkül, aki pontosan ismer minden járatot gyakorlatilag lehetetlen kitalálni belőlük. De mintha a többiek meg se hallanák a kifogásomat a dolog ellen. Máris párokat alkotnak, és eltünnek a járatokban. A párválasztásba nem igazán szólok bele. Lizzy amúgy is megtette már. Azért még, ha együtt vagyunk, akkor én is elismétlem szó szerint a gomba-dalt. Bár úgy tűnik a varázslatom bekrepál, és nem jutok közelebb a dolog megoldásához. Vagy csak a dalon kívül nem akarnak megosztani mást a gombák. - Nem tudom. Igazából, csak egy elég kényszeredett, erőltetett nyelvész vicc volt. - vonok vállat Lizzy szavaira. - Lehet. Vagy csak nincs más mondandójuk. - hagyom rá Lizzyre a dolgot, ahogy felállok a gombák mellől. Elvégre valamit tényleg csinálni kell. De legalább a fényeket eloltom, hogy az ne zavarja tovább a a kis pöffetegeket. Ami meg a spórákat illeti, nos nem vagyok valami ász gyógynövénytanból. Szóval nem is aggódom miattuk kölönösebben. Vagy a lehetséges hatásuk miatt. Mert egyszerűen nem gondolok bele. Vagy nem gondolom tovább. Amúgy se nagyon tudunk mit tenni, hacsak nem pusztítjuk el a gombákat. Azt meg egyenlőre nem tenném. Nincs rá okom. Így inkább a járatban indulunk el Lizzyvel. De előtte még egy Ariadné fonala nevű varázslatot lövök el, hogy visszataláljunk legalább a központi csarnokba, ahonnan indultunk. A járat viszont egy idő után egyre szűkebb lesz, ami nem különösebben nyeri el a tetszésemet, de azért annyira nem is meglepő, az alapján, amiket tanultunk róluk. De ahogy Lizzy szavaira megtorpanok határozottan érezni valamiféle fuvallatot a járatból, ami még jó jel is lehetne, ha nem ennyire szűk lenne a járat. Bár talán pont a keskeny rések vezetik ennyire jól a levegőt, ami irányt mutathatna. - Egyenlőre szerintem csak próbáljunk átmászni a réseken. Maximum akkor használjunk bűbájt, ha nagyon muszáj, és olyan pontra jutunk, ahonnan tényleg nem tudunk másként tovább menni. Ki tudja milyen szerkezeti változásokat okozna a bűbáj. Nem lenne jó, ha ránk omlana az egész barlangrendszer. - ugyanebből az okból nem is robbantgatnák, vagy próbálkoznék semmi komolyabbal. Nem szeretnék barlangomlást előidézni, úgy semmivel. Ami elég kellemetlen dolog, mert eléggé korlátozza a lehetőségeket. Szóval egyenlőre csak óvatosan próbálok mászni a barlangban. Maximum, ha tényleg olyan pontra jutnánk, ahol ténylegesen nem férünk át, ott intek Lizzynek, hogy próbálkozzon a bűbájjal, de csak óvatosan. Elég ha annyit tágítunk a járatokon, hogy éppen hogy átférjünk rajtuk.
//Dobás: 1 +/- 1 Szerencse amulett
Ariadné fonala Kitalált varázslat ereklyevadász szakról. Vékony aranyló fonál jelzi az utat a kiinduló ponttól kezdve.
Varázserő:23 Bűbájtan: 24 Egyéb egyetemi tárgyak: Csapdaismeret és térképolvasás, Ereklyevadászat gyakorlat //
ϟ”Igyekezzünk végig irányítani a meccset, és ne hagyjuk, hogy az csak úgy megtörténjen velünk!”ϟ
A kijelentésem nem pont Roby ellen irányult, mármint senkit se állt szándékomban kiemelni a csapatból, de inkább nem állok le vele vitatkozni. Igazság szerint gondoljon, amit csak akar. Nyilván nem leszünk puszipajtások a közeljövőben, de esélyesen a távoliban sem, szóval inkább nem is pörgök rajta. Attól, hogy Daniel unokatestvére, nekem még nem feltétlenül muszáj vele haverkodnom. Szerencsére van egy saját baráti köröm is, ha pedig a nővérem idióta haverjait képes voltam nagy ívben elkerülni annak idején, akkor esélyesen Roby miatt se fog baromi sokat fájni a fejem. Azért Sienna szavain némileg gondolkodóba esem. Erős a gyenge mellé? Észrevétlenül sandítok Daniel irányába, miközben az erőnket latolgatom. Lány létemre sohasem voltam túl gyenge, Dany viszont inkább elméleti ember. Egyértelműen én fogom megvédeni őt, ha támadásra kerülne a sor. Griffendéles vagyok, ennek révén bátrabbnak is tartom magam a srácnál, de hát - mint tudjuk - a süveg néha nem abba a házba osztja be a diákokat, ahova igazán illenének. Bár, esetemben teljes mértékben eltalálta az oroszlánokat. - Olyan tényleg létezik? - ütközöm meg Daniel szavai hallatán és nagyjából úgy pislogok rá, mint az a bizonyos hal a szatyorban. Gombanyelv? De nem, a világon nincs olyan, hogy valaki a gombákkal társalogjon... Hallottam már meséket olyan emberekről, akik értettek az állatok nyelvén, de hogy a növényekén is... Kizárt dolog! - Szerintem nem is értik, amint mondasz - állapítom meg, amint Daniel varázslata befuccsol. Kissé abszurd látvány lett volna, ahogy a gombákkal diskurálgat kedélyesen. Legközelebb mi lesz? Leülünk a fúriafűzzel egy teadélutánra? Tori szavaiig nem különösebben aggódtam a permet miatt, de azért azok hallatán már szerény személyem is igyekszik megszabadulni attól, amitől csak lehet vagy legalábbis kevesebbet nyelni belőle. Eddig valamiért jobban lekötött a gombák együttese, de így... Ha valóban valamiféle hallucinogén anyagot bocsátanak ki magukból, akkor az nagyon nem lesz jó a későbbiek folyamán. Na, nem mintha eddig nem nyeltem volna bőven eleget belőle, szóval nem is értem, miért töröm annyira magam a megtisztulásomon. Végül mindenki elindul, mi pedig belépünk a saját járatunkba, ami egy kis idő múltán szűkülni kezd. Tanácstalanul torpanok tehát meg, majd pillantok Dany irányába: - Szerinted visszaforduljunk? - teszem fel a kérdést, majd nem sokkal később be is villan számomra valami: - Esetleg egy tértágító bűbáj? - vetem fel az ötletemet, habár fogalmam sincs, ebben az esetben működne-e a dolog. Robbantgathatnánk is, csak hát ez egy zárt hely, esélyesen ránk szakadna a mennyezet, szóval ebbe inkább nem mennék bele. Mindenesetre, ha Daniel belemenne az ötletembe, akkor elmormolom a megfelelő igét, amellyel normális esetben a táskámat szoktam ellátni, majd várom a csodát... Barlang vagy sem, azért egy próbát megér, nem igaz?
Dobás: 4 Bűbájtan: 30 pont (A tértágító varázslathoz, ha ellövik )
//
