2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az ötletelésből annyi derül ki a számomra, hogy a testvérek külön válnak, mindenki más meg szemlátomást a belépés mellett dönt. Kicsit azért zavar a dolog, hogy úgy érzem, teljesen egyedül vagyok, mert nem ismerem a többieket, az egyik lány egyáltalán nem beszél, vele nem lehet mit kezdeni, a másik pedig egész eddig folyamatosan pánikolt, és ha ennyire impulzív, akkor simán bajba keverhet minket. Jó, maga a bajkeverés tőlem sem áll távol, de én megmaradok az iskolai csínytevések és bosszantások szintjén. Szeretnék bizonyítani, hogy képes vagyok arra, amire a többiek, és csak mert előbb hívta őket Vladimir, még nem értékesebbek és jobbak nálam. Amikor a ruhámat átalakítom, teszek pár lépést, hogy szokjam benne a mozgást, nem volt még ilyen öltözék rajtam soha. És bár igyekeztem könnyű anyagot varázsolni, azért nem egyszerű így sem, megvan a technikája. Ráadásul nem akarok egyből kilógni azzal, hogy nem normálisan nézek ki, ha furcsa lesz nekik valami, biztos, hogy bizalmatlanok lesznek irányunkban. Hárman tehát elindulunk az árvaház felé, én tartom magam az eredeti elképzelésemhez, hogy ápolónak jelentkezem. - Jó napot kívánok. Ethel Smith vagyok, ápolónő - nyújtom a kezem, és mutatkozom be egy teljesen átlagos nevet választva. Nagyon nem tetszik, hogy Autumn belecsap a közepébe, mikor azt sem mondja el, hogy kicsoda-micsoda, és faggatózni kezd, mert ezek után azon se csodálkoznék, hogy ha ránk csapnák az ajtót. - Hallottam az Önök intézményéről, és érdeklődni szeretnék, hogy szükség van-e itt a munkámra. Szeretek gyerekekkel foglalkozni. - Leguggolok a kislányhoz, hogy bemutatkozzam neki is, talán ettől szimpatikusabb leszek a számukra. - Szia, Ethel vagyok - mosolygok rá. Neki nem nyújtók kezet, mert elsőre biztosan bizalmatlan, nem vagyok benne teljesen biztos, hogy egy árvaházba mindenki szeretettel bánik a gyerekekkel, főleg nem ebben a korban.
Be kell vallanom, hogy nem annyira figyelek arra, hogy milyen szöveg jelenik meg a levegőben és azt sem igen értem, hogyan fog kommunikálni, amikor fogalmunk sincsen, hogy mugli vagy varázsló területre érkeztünk. Mondhatni folyamatosan “tele van a szemem”, hiszen vagy a környezetünket mérem fel, vagy a ruhámmal szöszmötölök. Az amerikai ismereteim igen végesek, a kanadaiak meg aztán főleg, és ha még beleszámítjuk, hogy visszaugrottunk több, mint száz évet az időben… ereklyevadász vagyok és remek mágiatörténelemből, de azért ezt nem teljesen fedi le a tantárgy, szóval van mit nézelődnünk. - Igaz, lehet, hogy a történet csak körítés volt ezzel a feladattal, de Aspasia halála nem. - válaszolom, mintha jobban aggódnék Gilly-ért, aki hátramaradt, mint magunkért. Én hiszek alapvetően az egységben az erő elvében, csak olyan kevés a bizalom az angyalok között, hogy ha más nem hisz benne, akkor hiába. Jócskán lemaradok, mert igyekszem valamilyen takarásban tovább igazgatni a ruhámat és az istenért se vagyok elégedett vele, miközben a hideg végigszalad a tarkómon, főleg, amikor elkezdem befonni a hajamat és feltűzni. Bevallom Rain válaszára kicsit meglepődöm, talán meg is illetődök. A McCaine család nem éppen szegény és elképzelni, hogy azért szakadjanak szét családok, mert különben éhen halnak eléggé szörnyű gondolat. Végül hiába szöszmötölök és hiába nézegetek magunk mögé is miközben felmérem hova érkeztünk, Gilly nem jelenik meg, így végül bólintok Lioneah-nak, hogy leváljunk a csoportról és külön érkezzünk majd meg. Ha egyáltalán bekopogunk, hiszen valójában amennyiben nem sürget minket az idő akkor szívesen belesnék észrevétlenül mindenki életébe, hátha pont belefutunk egy érdekes beszélgetésbe. Megvárom amíg a három lány elindul az épület felé mi pedig elkezdünk körbenézni, milyen épületek vannak a közelben, ki a közvetlen szomszéd, alagsor, sufni, elrejtett zugok. Kelletlenül törlöm le az arcomról az olvadó hópelyheket, de egyelőre nem élek elemi mágiával, hiszen a húgom az újságíró vonalon indulna el, szóval nemsokára úgy is bemegyünk. - Szívem szerint rájuk hagynám az elvegyülést és kiábrándító bűbáj alatt észrevétlenül mászkálnék, de… - elhallgatok, láthatóan kellemetlen, hogy nem bízom bennünk eléggé. Azt persze nem tudom, hogy már amúgy se válhatnánk köddé, mert valaki kiszúrt minket. - …félek, hogy nem tennék fel a jó kérdéseket. Viszont ha azt akarjuk, hogy komolyan vegyenek minket lehet, hogy valamilyen nagy névvel kéne bemutatkoznunk, vagy akármennyire szexista és idegesítő, azt mondani, hogy az apánknak van kiadója és neki gyűjtjük az információkat. - fonom tovább a nemlétező hátterünket, hogy a lehető legkomolyabban vegyenek minket, amikor úgy döntünk, hogy tényleg bekopogunk.
- Ó! - kerekedik el csodálkozva a tekintetem Sera válasza hallatán az árvaházat illetően. Ezek szerint igazán lemaradtam... Hiába vagyok én magam is árva, nem igazán vagyok képben az ilyen és ehhez hasonló intézményekkel. Szerencsére. - Tudtommal az 1700-as évek környékén - válaszolom meg a MACUSA-t érintő részt. Nem igazán érdekelnek a mágikus világot igazgató minisztériumok, de ha az ember lánya unatkozik és ezt-azt fellapoz az apja könyvei közül, abban az esetben futhat bele érdekes dolgokba. Ez az évszám pedig valamilyen okból kifolyólag nagyon megmaradt bennem, habár az okát már nem igazán tudom. - Szóval elméletileg már léteznie kellene, de mivel közel vagyunk a határhoz, kétesélyes, hogy érintettek-e az ügyben - vonom meg a vállam tanácstalanul. Oké, ezzel nem sokra megyünk. Kanada és Észak-Amerika nem egy és ugyanaz, még abban az esetben sem, ha ezt sokan nem veszik számításba. - Szerintem igaza lehet - biccentek Cheon válasza hallatán. - Esetleg a nevelők szülei is lehettek - tippelgetek. Találgatással ugyan nem sokra megyünk, de az új társunk ápolós ötlete hasznosnak bizonyulhat még. Habár - hacsak nem ütközik akadályokba - én maradnék a kirepült árvánál. Remélem ugyanis, hogy ebben a korban még nem vezettek iratokat az itt élő gyerekekről és ha majd mondok egy nevet, hirtelen "bevillan" számukra valami. Vagy, ha más nem, talán az angyali erőm a segítségemre lehet. Amikor Hella ellép mellőlünk, kíváncsian sandítok utána, majd pillantok meg én is egy fénylő tárgyat a földön, pontosan ugyanolyat, amilyenre ő is szert tett az imént. Ugyanazt teszem, amit a némasági fogadalmat tett lány és hajolok le érte, majd dugom is zsebre azonnal, hiszen pont abban a pillanatban jelenik meg a fekete bőrű nő. A ruhámon változtatni immár késő, habár talán nem annyira kirívó, esetleg könnyebben kimagyarázható. A kabátom szerencsére alapból gombos, alatta pedig egy egyrészes, virágmintás lengébb öltözet található, szóval kissé valóban cidri van, de egyelőre tartom magam és reménykedem abban, hogy - attól függetlenül, hogy a viktoriánus korban vagyunk - az épületben nem lesz gond a fűtéssel. - Igen, asszonyom - felelem a nő kérdése hallatán, majd érintem meg őt futólag és teszem fel a saját kérdésemet, miközben minden erőmmel igyekszem előhívni az egyik angyali képességemet: - Mondja, mi történt itt pontosan? - ütök meg vele szemben egy lényegesebben bizalmasabb hangnemet. Szeretném rövidre zárni ezt az egészet, hiszen többek között Gillian miatt is aggódom kissé, akárcsak Sera...
( Megjelenés: 25 pont. És gondoltam arra is, hogy mivel Autumn a szerelem és a fény angyala, ide megpróbálnám behúzni a Véla I. szintjét, amire természetesen él a korlátozás, vagyis nem a teljes szintet. Idézem: Korlátozással együtt is mindkét nem vonzóbbnak találja őket az átlagnál, ezért könnyebben barátkoznak másokkal, nyílnak meg nekik. Ha vétó, akkor vétó, abban az esetben él a szimpla karizma )
Sera láthatóan ideges, részben ezért is sorolok be mellé, mert tisztában vagyok vele, hogy nem feltétlenül kezeli jól a stresszes helyzeteket, főleg azok után, hogy mi minden történt már velünk az évek során és hát vele. Az meg persze jogos is, hogy kissé ijesztő a mínusz egy fő, no meg, hogy a múltban vagyunk... elvileg, hiszen... - A legutóbbi is szimuláció volt. Ki tudja. És ne aggódj, fel sem merült bennem, hogy ötösével akarnék tömegben mozogni. - pillantok Autumnra a nővérem után, felhúzott szemöldökkel. Őszintén szólva sokkal jobban szeretek magamban dolgozni. A többiek jelenléte maximum okot ad arra, hogy ideges legyek. Nem szeretem másra bízni a hátam védelmét, mert ha a másik elszúr valamit, akkor duplán szar helyzetbe kerülök, ha arra építek, hogy védve vagyok, közben meg még sem. Ezért mennék inkább a nővéremmel. Ő az egyedüli, akire rá merem bízni a hátamat, ha arra van szükség. Mert mégis kire lehetne? A Hugrás folyton pánikol, az új lányt nem ismerem, de az eddigi tapasztalatok alapján a Griffendélesek gyorsan elhullanak, a néma pedig nem valami hathatós segítség. Veszély helyzetben végképp nem fogom az irományait nézegetni, most se nagyon foglalkozom vele. Majd elkezd beszélni, ha akarja, hogy érdekeljen a véleménye. - Ne siessünk úgy, lehet, hogy nem ártana körülnézni, nem? - vetem fel Serának, ha már egyébként is kicsit lemaradunk, akkor nem megyek egyből a ház közelébe. Érkezhetünk persze néhány pillanat lemaradással is, de nekem tetszene az újságíró álca. Az ember sokat kérdezhet, ha riporternek adja ki magát, míg egyszerű rokon, vagy látogatóként már nem annyira. Rábízom hát Serára a döntést, hogy ha velem tart, akkor elkerüljük az ajtóban toporgást és körbejárjuk a házat, vagy mégis csak lemaradva felfedjük magunkat és mint újságíró páros mutatkozunk be. Azért a pillantásom egy másodpercre megakad odafent az ismerős arcon, bár elég fura ennyivel idősebbként látni. Egyelőre azonban nem teszem szóvá, maximum Serának mondom majd el, ha mégis úgy döntünk, hogy kicsit körbeszimatolunk az épület körül.
Tehát az öt angyal közelebb lép az árvaházhoz, közben aki teheti megváltoztatja a ruháját. Talán csak Seraphine marad le így ha Lio mellette marad, akkor ketten maradnak hátra, mert lényegében semmi sem végleges, viszont kapu nem nyílik, Gilly jelenleg nem csatlakozik hozzájuk, aztán ki tudja, hogy a továbbiakban mi a helyzet. Egyébként igen nagy cidri van itt a kanadai határhoz, és a hegyekhez közel, gyorsan az arcukra fagy egy-egy hópihe, ami egyre sűrübben hull. Tehát nem csak az időben utaztak, hanem egy egy bizonyos pontra jöttek vissza. Az más kérdés, hogy Vlad hogyan tudta tartani a kapcsolatot azzal, aki segítséget kért, de hát tudjuk, hogy angyalnak az ilyesmi nem jelenthet akadályt. Mindenesetre ahogyan Hella előreindul, nyilik is az árvaház ajtaja, és több tanító, bentlakásos dolgozó lépdel ki, mintegy intve, hogy jőjjenek csak. A vezetőjük egy fekete bőrű, idősebb nő magát Hellát szólítja meg, de kézen fog egy göndör, barna hajú kislányt, akinek mintha valami korabeli fülvédője lenne. A kislányon Hella észreveszi, hogy mintha a szájmozást olvasná, jó eséllyel nem hall, és néma. Lioneah viszont egy ismerős alakot fedez fel az egyik emeleti ablakban leskelődve: Jessamine az, Uther egyik angyala, ám vagy húsz évet öregedve, közel negyven éves már. Hm.. Lehet, hogy volt valami korábbi kalandozócsapat? Uther is valamit akart az árvaházzal? – Jőjjenek csak kedveseim. A vonattal jöttek? – Mert hát igen, ez valami falu, kisváros lehet, néhány ház található a közelben, picit távolabb egy tavacska is a domboldal alján. Természetesen még vissza lehet hátrálni, vagy éppen beljebb lépni.
[Gilly&Vlad]
- Nem tudhatjuk. Aurornak tanult. Esélyesen így is volt számtalan ellensége. – Vélekedek, kár lenne most messzemenő kijelentéseket tennünk. Kortyolgatom az italomat, s bólintok. Mintha a trükkök angyala tényleg több figyelmet, érzelmet igényelne, mint a többiek, akik már felvették a vonalat, beleálltak abba, hogy meg kell menteniük a világot. – Ez viszont így van, de nem az én játszmámban. A sajátotokban, ahol viszont van rá esély, hogy királynővé válljatok. Nézd, angyal.. A világ így működik, és ezt minél hamarabb elfogadod, annál kevésbé nyomaszt. Nem mondtam, hogy bízz. A saját ösztöneidre figyelj. Az megmenthet! – A kérdése viszont meglep. Engem aztán ritkán szokott bárki az érzéseimről kérdezni, beleértve a lányomat, vagy éppen a szöszi Sadie-kislányt. Leteszem a poharat, s intek, hogy jőjjön csak velem. Végighaladunk az egyik folyosón, ahol benyitok az egyik szobába. Afféle dolgozó, elmélkedő szoba lehet, ide még Sadie-t sem hoztam. Rajzok, skiccek borítják a falakat ilyen vagy olyan nézetből, de mind ugyanazt ábrázolja. Egy sötét árnyalakot, aki feléget mindent. Az egyik képen még az is szerepel, amin egy ifjú angyal lány eleven ég el, míg a rajz másik végében ott a barlang, ahol a közel megőrülő ikre éli túl. Sötét pillantással vállat vonva válaszolok végül. – Sehogy. – Gillian ebből sejtheti, hogy nagyjából évszázadok óta mar az, hogy nem is tudok aludni, mert ha megteszem, semmi másról nem szólnak az álmaim. – Nincs hozzá köze. Azt választottátok, hogy más úton indultok el, felderítitek, amit én adok. A múlt már csak azért is különös, mert ami ott történt, az segíthet megértenetek a saját sorsotokat. Már csak az a kérdés, hogy mennyire boldogulnak nélküled a társaid. Most kell döntened. A kapu, vagy a hazaút?
//Határidő jelenleg még nincs, aztán meglátjuk!//
Gillian Ollivander
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A sötétség angyalai (Jégnász konstelláció) 2023-02-19, 15:23
"A csillagok csak nézik, az angyalok csak hallgatják, mit össze nem beszélünk itt a Földön, arról mi odaát evidencia."
Azért az határozottan meglep, hogy Vlad konkrétan nem hagy átlépni és bezárja a portált előttem. Elsőnek mondhatni még meg is ijedek, hogy oké… a főnök most fog lenyakazni vagy ilyesmi.. De Aztán ahogy megszólal és amiket mond.. Hát alaposan kikerekednek a szemeim. Őszintén nem számítottam erre az egészre. - Talán nem is a trükkök, hanem a kételkedés angyala vagyok.. Ilyen poszt nincs? - próbálom elütni kínosan az élét a helyzetnek, annak ellenére is, hogy én is érzem, talán nem kéne tovább feszegetni azt a bizonyos.. türelmet. Bár a mugli világban.. tudjuk mi lett abból az angyalból, aki mindent megkérdőjelezett és folyamatosan Isten határait feszegette… Erre a szerepre azért mégsem vágynék.. De mivel fogalmam sincs erről az apró és nagyon halvány párhuzamról, így bele gondolni sem tudok. - De hát Aspasia bele halt abba, hogy kilépett. Lehet, hogy veled és a többi angyallal többé nem kereszteznénk egymás útját.. De a történtek fényében akár még ugyanarra a sorsra is juthatnék mint Aspasia. - osztom meg ezt az apró de elég lényeges gondolatot. Aztán csak hallgatok egy rövid ideig. - Akkor.. most tényleg.. beszélhetünk? - teszem fel a meglehetősen hitetlennek ható kérdést. De igazából egy elég pozitív csalódást von maga után. Egy pont Vladnak a bizalom kérdésében.. Már így az eddigiek alapján meg a nem túl kedves előítéleteim alapján. Viszont az, hogy ezt a lehetőséget felajánlja egyben valamiféle bűntudatot is szül bennem. Utálom ezt az értést, mert kiszolgáltatottá tesz. Végül megadóan sóhajtok és kibököm. - Sokminden nyomaszt. És.. nem igazán bízom benned... Olyan érzésem van, mintha gyalogok lennénk csak a sakkban - ismerem el némi szégyenérzettel. Bár fogalmam sincs, hogy a többiek bíznak-e benne, de nálam ez fontos lenne. - Talán.. az egy orbitális probléma esetemben, hogy nagyon földhöz ragadtan gondolkozom. És.. a tragédiákat nehezen kezelem… - pillanatra elgondolkozom és Vladot mustrálom - Te hogyan.. emelkedtél felül a gyászon, vagy a megalázáson? - hiszen, ha jól tudom hosszú évekre egy kút mélyére volt zárva és azért ez egy olyan entitásnak mint ő.. meglehetősen megalázó lehetett. Végül felteszem azt a kérdést is ami a többi mellett hirtelen foglalkoztatni kezd. - Hova küldted őket tulajdonképpen és mi köze annak Aspasiahoz, vagyis.. ahhoz ami történt vele? - legalábbis merem feltételezni, hogy a kettő össze függ. Érzékelhető, hogy még csak most gondolok bele ebbe, hogy a hirtelen felháborodás után elszállt a köd a szemem elől. - A jelenben már nem is tudnánk semmit tenni a helyzettel kapcsolatban? - valamiért az az érzésem támad, hogy Vlad nem csak amiatt választott le, hogy cseverésszünk, vagy hogy kiadja az utamat… Mi van akkor, ha a művelet két frontos kellene, hogy legyen? Persze ez csak annak szól, hogy valahol reménykedek, hogy nem leszek kivágva a kétségeim ellenére sem, mint az a bizonyos macska és az agyam keresi a menekülő utakat.
Szegény angyal nem válogat a küldetésekben. Különösebben nincs kifogásom a kanadai árvaház utáni nyomozás ellen. Aspasia ügyét bármikor felderíthetjük, de az árvák folytonos veszélyben lehetnek most is. Így minden további nélkül lépek át a tér, és mint utóbb kiderül időkapun. Ami elsőként viszont feltűnik, a színek hiánya. Egy pillanatra talán még éjszakára is asszociálhattam volna, de ez valami más. A második pedig, hogy Gillian nincs sehol. Nem tudni, hová tűnt, és miért, vagy hogy később előkerül-e. De talán jelenleg ez annyira nem is számít. Mármint persze, nem örülök a fejleménynek, ahogy a többiek sem. Aggódnék érte? Talán. De attól vagyunk angyalok, és talán csapat is, hogy meg tudjuk oldani az ilyen helyzeteket is. - Ha ennyien maradtunk, akkor így kell megoldanunk. Fel kell készülnünk minden ilyen váratlan helyzetre. - próbálok egy általános nyugtatónak szánt mondatot fellőni. Főleg talán Autumn és Sera megnyugtatására. Nem segít, ha Gillian eltűnésén pánikolva nem koncentrálnak a jelenre. De végül mindenki összeszedi magát, és egész találgatás hadjárat indul meg. A szülők lehettek olyan meddő párok is, akik az örökbefogadás szándékával jöttek ide. De ez talán kevéssé fontos is, ahhoz képest, hogy megtaláljuk a feltételezett gyilkost. Viszont a különböző ötletekre csak bólintok. Újságíró, volt árva, nővér, karitatív támogató. Ezek egész jó kis álcák. Talán mind maradhatna is. Éppen csak talán nem egyszerre együtt mozogva kéne betoppannunk. De végre legalább Autumn is önállóan ötletel. - Igaz, talán nem egyszerre, és nem együtt kéne mozognunk, és megérkeznünk. Főleg a különböző álcákkal. - jegyzem meg. Bár sorrendet már nem akarok felállítani, ki az aki elsőként rontana be a helyszínre nyomozgatni, és kik csatlakoznának később. Esetlegesen talán nem csak magában az árvaházban, de a környéken is szét nézhetnénk addig egy úttal. Ha pedig már itt tartunk, akkor igyekszem a környezetem is felmérni. Ahogy pedig a földön nézelődök, mintha megcsillanna valami egy bokor tövében, alig egy lépésre tőlem. Így odalépek, és lehajolok érte. Mintha valami nyílhegy szerű dolog lenne. Egy rövid ideig nézegetem, és forgatom az ujjaim között, végül egyszerűen elrakom magamnak. Még nem tudom, hogy van-e valami köze ehhez az egészhez, de majd kiderül. Amikor pedig szóba kerül a kor, és az öltözködés, egy pillanatra lehunyom a szemem. Nem vagyok egy történelem szakértő. Nem tudok sokat a viktoriánus korról. Azonban a többieket utánozva én is megpróbálok ruhát váltani mágia segítségével. Ha ezzel megvagyok, akkor lassan sétálva indulok el az árvaház irányába. Végül is nem cövekelhetünk itt ítéletnapig, várva, hogy történjen valami...
Sera megjegyzésére biccentek egyet, majd a szaván fogom, ha tényleg sor kerül arra, hogy én is megkapom a szárnyamat. Biztosan furcsa érzés lehet röpködni, mármint úgy, hogy nem eszközzel tesszük, hanem mi magunk vagyunk képesek a repülésre. Nem tudom, hogy várom-e, vagy szívesebben maradnék a földön, de végső soron, ha lesz is szárnyam, gondolom döntés kérdése, hogy használom-e, és akkor legalább ott lesz a lehetőség erre. Most egyelőre boldogulnom kell enélkül is, remélhetőleg menni fog. Nem hiszem, hogy a nyomozás során szükség lenne erre, de persze nem tudhatjuk, valójában mire fogunk bukkanni. Végül nem én kapom meg utoljára a kermont, a lány, aki megbámult az elején, hozzám jön oda. - Csak tessék - válaszolom neki, és szabaddá teszem a szükséges bőrfelületet. Ketten maradtak, úgyhogy az ijedős kiscsajt szemelem ki, hogy túlessen a dolgon. Mikor mind megvagyunk, átlépünk a kapun. Elég furcsa látvány lehet, ahogy itt állunk a modern cuccainkban, mert az eléggé látszik, hogy nem a jelenben vagyunk, bár abban nem vagyok biztos, hogy mikor. Elfintorodom azt látva, hogy minden fekete-fehér, hát ez eddig nem túl izgalmas, nem szeret-e az ilyen fakó, depressziós színeket, de úgy látszik, ez is a teszt része. Az árvaházba kérdésemet félreértették, mert nem magának az intézménynek a létezését vontam kétségbe, hanem arra gondoltam, hogy ha ennyire nem akarnak bevonni aurorokat, akkor valami plusz jelentősége is lehet a helynek, de már mindegy. Úgyis csak akkor tudjuk meg a választ, ha nyomozni kezdünk. Autumn megjegyzi, hogy a viktoriánus korban vagyunk, ez akkor egyet jelent a dögnehéz ruhákkal, amikben mozogni se lehet igazán, úgyhogy eszem ágában sincs olyan szerepet felvenni, ami ezt kívánja meg. - Én jelentkeznék ápolónak vagy ápolósegédnek. Így el tudnék vegyülni a személyzet között, és talán könnyebben tudnátok bent mászkálni, ha van bent “belső ember” - vetem fel az ötleteimet. Lioneah varázslata jó ötlet, követem a példáját, bár csak valami nagyon egyszerű ruhát alakítanék magamnak, a legegyszerűbb bűbájokkal, mert ha sikerül beépülni, úgyis lesz egyenruha. Amíg Sera nem mondja, nekem fel sem tűnik, hogy Gilly nincs velünk. - Látogatóba jöhettek? - találgatok azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy miért vannak szülők az áldozatok között. - Lehet, hogy sok a gyerek és szegények, ezért volt, akit be kellett adni ide, mert jobban élne itt, mint otthon. - A pénz a varázsló között sem terem csak úgy, amennyit a viktoriánus korról tudok, az az, hogy a muglik között nagy szegénység volt, lehet, hogy ez érintette a varázslócsaládokat is. Nem tudom, hogy Gillyre meddig várjunk, de mivel én vagyok az új, nem szólok bele, majd ha mindenki úgy dönt, hogy kezdjük el, és csatlakozik később, akkor benne leszek én is.
- Ha megkaptad szívesen megmutatom hogyan kell, bár főként ösztönös. - jegyzem meg, persze nekem azért is lehet ösztönös, mert alapvetően is a levegő az elemem. Örülök a hátrányoknak, tekintve, hogy nincsen, ameddig nem vesszük készpénznek a támogatását. Elindul a folyamat és én Gilly-t szólítom fel, aki borzasztóan megtörten reagál az egészre, pedig nemrég úgy tűnt, hogy valami átkattant benne és még is készel áll küzdeni a világért, a szeretteiért. Most olyan nehéz gondolatokat vet fel, hogy egészen meghül a vér az ereimben és kizökkenek az egész nyomozás gondolatából. - Gilly... - kezdenék bele, de Autumn-el ellentétben, aki inkább csak bátortalan, csak fiatal és mondhatni gyáva, ennek a lánynak komolyabb, mélyebb kételyei vannak, amit nem lehet egy "fel a fejjel" lerendezni. A gyenge láncszemeink száma egyre csak nő, viszont Vlad nem igazán hagyja, hogy bármit megbeszéljünk egymás között, már nyitja is a kaput. Azért Rain kérdése egy kissé meglep, hiszen az Árvaház lényegében olyan gyerekeket tart életben, akiket utcára vágtak vagy meghaltak a szüleik és nincsen hozzátartozójuk, tehát valamilyen szinten el tudok képzelni olyat, hogy a jólelkűek nem akarják, hogy bezárassák. Ettől függetlenül szívesebben nyomoznék úgy, hogy a gyerekeket elhelyezték máshová és legalább nekik már nem eshet bajuk, és használhatjuk az Aurorok erőforrásait, de minden oldalt képes vagyok megérteni a konfliktusnak. Minden esetre Hella kommunikációja velünk minimális, és még az is írásban van, szóval kicsit furcsállva hallgatom az ötleteit. Auror hagyaték vagyok, nem ténylegesen aranyvérű, hogy diplomata körökben kelljen tetszelegnek és csak az elmúlt néhány évben vettem be magam a mugli világba, szóval nekem a karitatív szervezet nem sokat mond, sőt, valamilyen szinten a karitatív egyszerűen kínai. Átlépünk a kapun, meglep a látásomban a változás, de az annál jobban, hogy amikor visszafordulok leszámolni mindenkit a kapu bezárul még Gilly előtt. Lehet, hogy a többieket ez nem foglalkoztatja annyira, de mielőtt nekikezdenénk a nyomozásnak azért megszólalok. - Hol késlehedhet? Aspasia halát most néztük végig, Tita elutazott, erre már is még eggyel kevesebben kezdünk el egy küldetést? - jön a költői kérdés, amiben azért egy jó adag aggodalom is van. Mond Vlad bármit arról, hogy elmehetünk, én is csak azért fogalmaztam úgy, mintha opció lenne, hogy Autumn megnyugodjon és magától akarjon választani, de valóban nem igazán az. Aspasia elment erre meghalt, egyértelműen az angyalság miatt, Vlad nem tudta megvédeni vagy nem is akarta, akárki más távozik, annak is eső után köpönyeg és lehet ugyanúgy levadásszák. - A jelenben már létezik árvaház varázslóknak, néhány éve nyílt. Viszont nekem nem üzente semmi, hogy varázsképességgel rendelkezőkről lenne szó, az csak még jobban indokolná az aurorok megjelenését. Bár... nem is tudom hányban létesítették a MACUSA-t és hogy ez a rész a fennhatóságuk alá tartozik e. Annyit mondott, hogy árvaházban vegyesen haltak meg árvák, tanítók, szülők - bár a szülők kicsit kérdőjeles, ha egy árvaházról beszélünk miért vannak szülők? És ha vannak szülők, akkor a gyerekek miért vannak az árvaházban? - vonom fel a szemöldökömet, ezúttal a nyomozásra koncentrálva. - Az valahogy kimaradt, hogy még a múltban is leszünk... - teszem hozzá, amikor Autumn elkezdi tippelgetni, hogy mikor járhatunk. Végignézek magán a terepen, akadnak más lakóházak, mennyire kietlen a környék, mivel közlekednek az emberek, alapvető dolgokat, csak hogy én is képbe kerüljek. Ugyan én nem látom, de a többiek láthatják rajtam, hogy az ajkamon a vörös rúzs erőteljesen kilóg a világból körülöttünk. Mondjuk ruha ügyben én is csak Lioneah-t utánzom le, a szüleink halála után egy ideig a háztartási bűbájok gyakorlása volt ez első prioritásom, de azt nem mondanám, hogy túlságosan értek a szabászathoz. Minden esetre én fehér blúzt és hosszú, földig érő fekete szoknyát formálok, az övemet kissé megvastagítva a derekamon, a dzsekimből pedig amiben érkeztem egy szövetkabát lesz, bár annak tényleg fogalmam sincs hogyan kell pontosan kinéznie, szóval csak az anyaga változik főként és a zippzárból gomb lesz. Elmókolok vele jó darabig, lényegében nem is tudok mással foglalkozni, mert az istenért nem leszek elégedett vele és újra visszatérek a bűbájra, hogy tovább formáljam a ruhámat. Már ha működik a mágiánk egyáltalán és akármi is létrejön. Talán az is benne van, hogy ameddig Gilly nem jelenik meg határozottan ideges leszek, hiszen biztosra nem tudhatjuk mi történt vele, szóval lényegében inkább várnék mintsem elinduljak akármerre.
// Copy Lioneah-tól, csak Varázserő: 36 pont, BBT: 21 pont, ÁTV: 10 pont //
Valóban észreveszem, hogy Sera majdnem kilép közülünk, amikor Vladimir a testvérére helyezi a rúnát, de - még ha meg is tenné - se tartanám vissza. Tisztában vagyok ugyanis azzal, milyen érzés, amikor az ember a családtagjai miatt aggódik éjjel-nappal és senkire se támaszkodhat rajtuk kívül. Nem ismerem ugyan a McCaine-ek hátterét, ahogy arról sincs még csak halvány lila gőzöm sem, hogy mi történt annak idején Lióval, viszont így sem ítélném el Seraphinet. Elvégre, még velem is milyen kedves volt nemrég és mennyire könnyedén képes volt megnyugtatni csupán pár szavával és az érintése nyomán. És ezek után Vladimir egy nagyon is negatív töltetű elemmel párosította őt? Mégis mi alapon? - A kanadai határ közelében? - ragadom ki az egyetlen - voltaképp mások számára teljesen felesleges információt Vladimir mondataiból. Számukra nyilván semmitmondó, de én szintén egy határhoz közeli árvaházból lettem elhozva annak idején. Emlékeim nincsenek ugyan az épületről, hiszen csupán pár hetes voltam az örökbefogadásom idején, de mibe fogadjunk, hogy valamiféle merő véletlen folytán a most emlegetett árvaház címe szerepelne a papírjaimon, már ha egyáltalán még létezik. Ez igazság szerint elég érdekes lehet, már ami engem illet, úgyhogy - most első és egyetlen alkalommal - szinte már rohannék, hogy lássam, mivel is állunk szembe tulajdonképpen. Ha a jövőnk keresztezi ezt az eseményt, akkor esélyesen én is kapcsolódom ahhoz az épülethez. Valamilyen szinten. - Vladimir szavaiból ítélve, mágikus eredetű az árvaház - vonom meg a vállam Rain kérdése hallatán. - Legalábbis feltételezem, ha az aurorok nyomozására is szükség lenne. Nyilván olyan szülők gyermeki vannak ott, akik boszorkányok és varázslók voltak. Nem hallottam még ilyen helyről, de igenis életképes lenne... Hiszen nekem is mennyi bajom származott abból gyerekként, hogy nem voltam képes kezelni a mágikus erőmet! Az egyetlen, amiért szerencsésnek mondhattam magam, az az volt, hogy az engem magukhoz fogadó házaspár is tudott varázsolni. De egy mugli árvaházban, mugli gyerekek között.. Nos, minden bizonnyal akadt volna belőle bonyodalom bőven. - Lehetnék egy volt ottani árva is - vetem fel, hiszen ez is reális lenne. Ha tizenegy éves koromig ott nevelkedtem volna, akkor igenis hihető lehet, hogy az engem nevelő alkalmazott halálhírére hanyatt-homlok rohanva odasietnék és válaszokat követelnék. Elvégre, egy szemernyi emberség csak szorulhatott azokba is, akik a nyomozást folytatják és talán képesek lesznek pár információt elszórni, ha egy gyászoló, fiatal lánnyal találják szembe magukat. Árva, ráadásul most vesztette el az egyetlen anya-apafigurát az életében. A kermon magyarázatára azért fél füllel odafigyelek, de már én is a kapu küszöbén álldogálok és csakis azért nem léptem még át rajta, mert érdekel a hátránya. Hiszen, mi rendelkezünk vele, tudnunk kell róla. Amint azonban a mondandója végére ér, már lépem is át a portál határát, hogy végül az bezárulhasson mögöttünk, én pedig meglepetten veszem észre, hogy a színek kikoptak a világból. Csodálkozva nézek tehát körül, elsősorban mindent a környezetemben, de tényleg: nincsenek színek. Itt-ott mintha felfedeztem volna egy piros villanást, mást viszont nem vettem észre. - Ez... - hebegem áhítattal telt hangon. Voltaképp, már az első pillantással felmérem, hogy miben is van részünk. Időutazás! Az utak földutak, aszfalt nélkül, kocsik helyett szekerek járnak fel-alá, méghozzá igen jó állapotban, ami nem is csoda, ha az ember el szeretett volna jutni napi szinten A-ból B-be. - A viktoriánus-kor! - világosítom fel a többieket lelkesen, hiszen személy szerint engem mindig is érdekelt, bár inkább a korabeli Anglia, de mindegy. Szegény angyal nem válogat. Az épületekről és minden egyébről üvölt, hogy mikor is vagyunk tulajdonképpen. Valahogy, annyira jellegzetes... - Ti ketten igen - biccentek végül Lioneah felvetése hallatán. - De öt újságíró már gyanús lenne és fogalmam sincs, mely öt különböző lap működik errefelé - ráncolom a szemöldököm. - Működött - javítom ki végül magam, majd teszem hozzá: - Én maradok a pár éve örökbe fogadott árva szerepében, aki egy számára nagyon fontos embert vesztett el az egyik nevelő személyében. Tudjuk esetleg az áldozatok pontos nevét? - pásztázom végül körbe a többiek arcát, hiszen elég hülyén festene a helyzet, ha odaállítanánk, mint aggódó rokonok például, de még megnevezni se lennénk képesek az elhunytat. Kutatok tehát az elmémben, hátha Vladimir ezt és még néhány plusz információt róluk valamiféle mágiával elültette odabenn. Hozzá annyira nem illenek a cetlik... Közben persze, ha Lioneah varázslata sikerrel jár, én is megpróbálkozom egy hasonlóval, bár ha ezzel kudarcot vallunk, akkor esélyesen az udvaron szárított ruhadarabok közül kell válogatnunk. Mivel nincs korabeli pénzünk és itt személyre szabták a ruhákat, nem készen kapták azokat az emberek, se időnk, se lehetőségünk nem lenne bemenni egy üzletbe vásárolni.
Egyetértek a nővérem gondolatával, engem is érdekelt volna mi történt Aspasiával. Na nem érzelmi okokból, mint őt, hanem azért, mert minket is utalérhet ugyanaz, hiszen én nem igazán szoktam az itteni időtöltésen kívül a többiekkel együtt "lógni", így nem igen fog komoly védelmet nyújtani a rúna, amit kaptunk. Ettől még persze én is besorolok az induláshoz, szigorúan nem elsők között, mert sose lehet tudni, hogy pontosan hová is kerülünk. Nem vonz a golyófogó szerepe. Azért arra akaratlanul is kissé felhorkantok, hogy a mindig csendben lévő Hella beszélni kezd, de főleg arra, amit mond. - Esetleg hagyd önállóan gondolkoni, akkor hátha van esélye arra, hogy fejlődjön is. - jegyzem meg futólag mielőtt belépnék az átjáróba. Nem sok értelmét látom, hogy lényegében Autumn szájába adja a feladatot, hiszen eddig is úgy tűnt, hogy a lány pánikol és önállótlan. Ha állandóan pátyolgatják, akkor tuti, hogy nem is fog fejlődni és mi van akkor, ha pocsék helyzetbe kerülünk, amikor rajta múlna valami? Én sokkal inkább annak a híve vagyok, hogy dobjunk valakit a mélyvízbe, aztán majd megtanul úszni, ha nem lesz más választása, mint hogy addig segítgessük, amíg sose lesz képes önállóan fennmaradni a víz felszívnén. - Nos, nem biztos, hogy érdemes ennyien együtt mozogni. - vetem fel elsőként, még ha Hella ötlete nyomán a karitatív szervezetbe bele is férne. Valószínűleg azonban Autumn elmondja, hogy mikor vagyunk időben, ami pedig őszintén szólva öt fiatal nő ténykedését nehezen teszi indokolttá, hiszen ebben a korban is még jócskán a férfiak irányítottak mindent. A komolyabb szervezetek élén is ők álltak és nem küldenének fiatal hölgyeket maguk helyett. - Újságíróként esetleg elvegyülhetnénk. - vetem fel besorolva a nővérem mellé, jelezve azt, hogy leginkább vele társulnék, ha netán benne vannak a szétválásban. Egyébként se tudnánk így tömegesen kifaggatni senkit, attól mindenki csak megijedne. Persze közben a pálcámat is tesztelem, hogy mennyire működik itt a mágia. Egyszerű átváltoztatással alakítok kicsit a ruhámon. Bár utálom az ilyesmit, de térdig érő régiesebb szoknya, rondácska aligmagassarkú cipő és persze zárt blúz dukál. Persze, ha nem működik a dolog, akkor valahonnan ruhát kell szereznünk. A táskám nekem is a vállamon, attól biztosan nem válnék meg, hiszen benne van minden felszerelésem, bájitalok és a szokásos kellékek.
Azt, hogy az angyal miért éppen Lioneah-t választja elsőre, megvan az oka. Ismét csak az, hogy ő az egyetlen, aki Uther csapatából megmaradt. És úgy egyébként is erősnek tűnik bármilyen feladatra. Az angyalok végül készek némi ellenérzéssel, de vállalni, hogy magukra vegyék a kermont. – Csak annyi a hátrány, hogy ha egyedül vagy, akkor semmilyen hatása nincs. Ezt mondhatjuk semlegesnek is. Illetve.. csak akkor fejti ki az erejét, ha a társad, vagy társaid az eszméletüknél vannak. Tehát kár csupán a kermon erejére hagyatkozva vakmerőnek lenni, mert könnyen rajtaveszthet az ember. – Az más kérdés, hogy az angyalok csak a kermon esetén hallhatták Vladimir teljes családi nevét, ami már nem csupán az emberi, halandók között használatos, bolgár hangzású név, hanem az angyali családot is. – Mint mondtam, rajtatok áll, hogy kiderítsétek, hogy mi történt ott. – Zárja le a tippelgetés kapuit, és bár Hella máris dob be ötletet, ezt Vladimir nem fogja véleményezni. Ahogyan az angyalok egyesével átlépnek, az utolsóként maradt Gillant visszatartja, sőt, még a portált is bezárja előtt. – Nem akarok rád erőltetni semmit Trükkök angyala. Érzem, hogy nehéz a lelked, és nem csinálod teljes szívből. Ismét lehetőséget kínálok, hogy távozz békével. Nem mindenkinek kötező bejárni azt az utat, hogy netán megmentőnek mondhassa magát. Ha úgy döntesz, hogy távozol, nem keresztezi többet a sorsunk egymást. Még utólérheted a társaidat is, ám ha megosztod velem az aggályaidat, félelmeidet, most megteheted avatatlan fülek hallgatózása nélkül is. – Ül fel a bárpultra, tovább kortyolgatva az italát, várakozóan intve Gillannek. Nem szokott különórákat adni, de tekintve, hogy most Fryderyka is távol van, olykor bizony Vladimirnak is rá kell ébrednie, hogy a hét angyal bár zseniális a maga nemében, mindegyiknek megvan a defektje. Eközben az ötös azt érzékeli, hogy a portál mögöttük bezárul, anélkül, hogy Gillian átért volna. Itt a kanadai határhoz nem messze magasodik az ódon árvaház, amely egy kúria és egy kastély keveréke. A legszembetűnőbb, hogy minden fekete-fehér, de nem egy emlékben vannak. Autumn érzi leginkább, hogy a térutazáson túl időutazásban is volt részük. Elképzelhető, hogy mivel komoly szövetet szaggattak át, ezért tűnik minden ennyire fakónak, a mágia nem tudja jobban kitölteni. Azért egy kivétel van; amennyiben piros van a ruhájukon, az színesben látszik! Autumn sejtése szerint a tizenkilencedik század végén lehetnek. A ruhájuk maradt a sajátjuk, azt érdemes lenne mielőbb valami korabelire javítani. És persze kitalálni az álcát.
//Bár én csúsztam, de marad a határidő február 19, én írok február 20-án. Ha mégsem fér bele, szóljatok!//
Gillian Ollivander
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A sötétség angyalai (Jégnász konstelláció) 2023-02-09, 23:59
"A csillagok csak nézik, az angyalok csak hallgatják, mit össze nem beszélünk itt a Földön, arról mi odaát evidencia."
Össze szorítom a fogaimat arra, hogy mi is az a kermon. Jó hogy vissza nem köpöm az italomat. Bár mindig is mutogattam a dekoltázsomat, de az hogy idegenek tapizzanak, az már lényegesen másabb kérdés! Rohadtul nem örülök ennek! Liot elnézve viszont valami szöget üt a fejembe. Eddig úgy tűnt semmitől nem riad vissza és semmi nem okozhat számára kihívást vagy problémát.. Kissé mintha nem is érezne, csak megvetést és undort minden iránt.. Most viszont ameddig a tetoválás rá kerül egészen másnak tűnik.. Megül a gondolat, hogy mégis mi történt vele ami miatt így reagál erre az egészre..? Lehet nem volt szép tőlem, hogy elkönyveltem hogy taszít a lénye, a kisugárzásának minden porcikája.. A masszív teszek mindenre és mindenkire stílusa! Természetesen az egómat cseszte az is, hogy számba sem vett az első össze zörrenésünk alkalmával és olyanokat szúrt oda, hogy köpni nyelni nem tudtam.. Így simán elkönyveltem egy undok kis rohadéknak. Most viszont ahogy nézek rá, azért látszik rajtam, hogy magamba szállok. Persze továbbra sem érzem magamban az ingert hogy közelítsek hozzá, vagy igazából BÁRKI felé a csapatból.. Ami szintén valahol roppant kellemetlen.. Persze az is egy nagyon durva kihívás, hogy eddig általában az volt amit én akartam. Ha nem, akkor egyszerűen kisétáltam az adott szituból, amit nem tudtam kezelni attól nemes egyszerűséggel elzárkóztam. Brutálisan a komfortzónámon belül mozogtam és egyszerűen hajlandóságot sem mutattam hogy ezen változtatni akarjak.. Hallgatom az egészet és amikor Sera megszólít kedvem lenne sírni. Vladtól végső soron kaptunk egy csomó mindent eddig… Ott vannak a szárnyak, ott van egy különös rma magas szintjének egyetlen aspektusa.. ott van az ismeret, hogy a képességeinket össze tudjuk kombinálni.. és most ez a tsaládi védőrúna.. - Csak.. kissé megülte a gyomromat a gondolat, hogy valóban ilyen lenne a világvége? Olyanokkal vagyunk kénytelenek össze állni, akikhez semmi közünk, de próbáljunk meg össze lapátolni valami túléléshez szükséges hozzáállást..? - elhúzom a számat és valami szomorúság is vegyül a hangomba. De aztán csak megadóan tekerem le a sálkendőmet a nyakamból ami alatt egy nyitottabb nyakú felső van, könnyen le tudom húzni ameddig kell. Csak miután kész vagyunk szólalok meg újra - Nem jó érzés bele gondolni, minden véget érhet pár éven belül. És lényegében minden.. amiért harcoltunk.. Egy kicsit minden értelmetlenné és egyszerre sürgetővé válik... - nyelek egy nagyot de aztán tovább fordulok én is, teszem azt Rain felé - Na jó essünk túl rajta.. - forgatom meg a szemeimet és elvégzem az előttem szólók instrukciói alapján a röpke rituálét amikor a véla lány jelel hogy neki is okés. Bár azért nála kiütközik valami önkénytelen zavar rajtam, de végül csak úgy teszek mintha mi sem történt volna! Arra viszont felkapom a fejemet, hogy “úgy döntöttünk”? Miről döntöttünk és mikor? De inkább csak össze szorítom a fogaimat és nem kezdek tiltakozni, hogy megint egy totálisan spontán helyzetbe leszünk bedobva! Oké hogy azon voltam kiakadva nem olyan régen, hogy ha “angyalok” vagyunk miért nem reagálhatunk a világban zajló eseményekre, de ez az egész árvaházas téma egy kissé megkavar megint! Épp hogy sikerült rá kondicionálnom magamat arra, hogy Aspasia ügyére képes legyek rá nézni! Ha tudom, hogy nem is azzal fogunk foglalkozni akkor nem is ittam volna!! Végül csak kifújom a levegőmet az össze szorított fogaim között és besorolok a többiekhez. Határozottan robbanásig feszül bennem az indulat egy rövid időre és ez az arcomra is kiül..
Én nem igazán furcsállom, hogy az új lány sem az a folyamatosan csacsogó fajta. Igazából jobb is így. A szavaknak súlyuk van. Meg kell gondolni őket, mielőtt kiejted a szádon. Különben elvész a lényeg. Tulajdonképpen sokkal inkább találom meg az összhangot azokkal, akik tudják mit csinálnak, és miért, és csak akkor beszélnek, ha mondandójuk is van, mint az Aspasia féle állandóan lelkesen kotyogó kávéfőzőkkel. Akármilyen csúnya is ezt kimondani. Attól még igaz. Néha még a kicsi Autumn-höz is kell pár mély levegő, hogy ne olyan stílusban adjam értésére, hogy éppen sok, amit művel, amitől sírva szaladna ki a világból. Pedig neki sem hazudok. Felhívom a figyelmét a saját gyengeségeire, és arra, hogy miben és hogyan tud fejlődni. Ez szükséges is, ha a csapat tagja akar lenni. Látom benne a potenciált, amit Vlad is, csak meg kell tanítani fókuszálni csapongás helyett, na meg a kislányos lelkivilágát is meg kell kissé erősíteni, de ha ez megvan, akkor szinte ugrásszerűen fog fejlődni a szemünk láttára. Ebben biztos vagyok. Már most is rengeteget fejlődött, akár látják ezt a többiek, akár nem. Viszont a Kermonról szóló magyarázatot érdeklődve hallgatom. Sera kérdése is nagyon jó, hogy lehetnek-e hátrányai a dolognak? Talán én magam tettem volna fel, ha nem az italommal lettem volna elfoglalva. Minden esetre, nem tiltakozom a megkapása ellen amikor rám kerül a sor. Az túlzás, hogy kitörő lelkesedéssel mutatom a mellkasom akárkinek is, de nem is akadok fenn rajta. Én nem félek attól, hogy úgymond "családdá" nevezzük át a kis társulásunkat. Még ha olykor magamnak is képtelen vagyok bevallani, de mindig is tartozni akartam valahova. Nevezzük falkaszellemnek, ami talán a vérfarkas családomból maradt rám. Azonban még túl kicsi gyerek voltam, ahhoz hogy beharapjanak, aztán pedig el is vesztettem őket, így lettem magányos farkas. Tehát a valahova tartozás gondolata nem igazán rémít meg. Az jobban, hogy mi lesz akkor, ha őket is elveszítem, és egyedül maradok ismét. Persze igyekszem, hogy ne látszódjon az arcomon semmi sem ebből, mégis talán a szükségesnél tovább felejtem a tekintetem a kis Autumn-ön. A kermonok után viszont napirendre kerül a következő feladat is. Az árvaházra, és az ismertetőre egy pillanatra még magamhoz képest is igen elkomorodok. - Nem biztos, hogy jót teszünk vele. Csak a probléma helye fog változni, ha nem fedjük fel, és likvidáljuk a probléma gyökerét. - válaszolom meg Sera megjegyzését a magam írásos módján, arról, hogy hagyjuk bezárni a helyet. Lehet, hogy a gyerekeket egyszerűen áthelyeznék más árvaházakba, de vélhetően velük együtt a problémát is. Semmi sem garantálja, hogy az egész nem kezdődik elölről egy másik árvaházban, ha itt és most nem állítjuk meg. - Felkereshetjük az intézményt egy karitatív szervezet nevében, akik támogatást kívánnak juttatni az árvák gondozására, ám előbb szeretnénk megismerni a helyet. Autumn kereshet helyet a nyárra a kis öcsikéjének, mint aggódó nővér, hiszen nem tudja összeegyeztetni a nyári egyetemi gyakorlatot, munkát, miegymást a gyerekneveléssel. Ez tulajdonképpen nem is akkora ferdítés. - pillantok a hugrabugos, szeleburdi lányra egy pillanatra, miközben felvázolom a saját ötletemet, már ami az álcázást illeti. Nem ritkaság, hogy az ilyen intézmények szorosan együtt működjenek alapítványokkal, segély szervezetekkel. Azon kívül, pedig az ilyen helyeknek mindig szüksége van minden nemű támogatásra. Végül a kapuhoz lépek én is, tulajdonképpen még nincs kérdésem. A többiek pedig eldöntik, hogy tetszik-e nekik az feldobott kis ötletem. Majd az is kiderül, hogy mit találunk ott. Persze nehezebb lesz a rendfőnöknőt úgy kikérdezni, hogy ne fogjon gyanút a nyomozásról, de majd megoldjuk azt is valahogy, ha ott leszünk. A kapun persze akkor lépek át, amikor a többiek is.
- A magassággal sose volt problémám, de repülni még seprűn se nagyon repültem a kötelező elsőéves órákon túl. - Örülök neki, hoy tényleg van, aki szóba áll velem. Ami meg a repülést illeti, nem voltam kifejezetten ügyetlen, csak simán nem hozott lázba az egész seprűlovaglósdi, úgyhogy remélem, hogy jobb, ha az embernek szárnya van. Már ha kapok majd én is. Higgadtságot erőltetek magamra, pedig tényleg érzem, hogy mindjárt elvesztem a türelmemet, ha még valaki odamegy iszogatni, ahelyett, hogy végre csinálnánk már valamit. Két okot tudok elképzelni, vagy az előző bevetésükön történt valami, ami ilyen hatással volt rájuk, hogy ennyire passzívak, vagy eleve ilyen a személyiségük. Az elsőt még talán megérteném, ha nem azt látnám, hogy azért egy-két tettre kész mégis csak van közöttük. Lehet, hogy forrófejű vagyok, és nem tudom, mi várhat rám, de az biztos, hogy azzal semmire se megyünk, ha csak itt ücsörgünk vagy álldogálunk és nem csinálunk semmit, így hát amikor kiderül, hogy mi lesz a feladat, annak ellenére is megörülök, hogy bennem is felmerül, miért nem a halott angyal ügyében fogunk nyomozni, mert tényleg eléggé úgy hangzott eredetileg a dolog. Persze lehet, hogy ez csak valami teszt volt Vladimir részéről. A kérdésemre adott válasza így már nem is olyan érdekes, mert más ügyet kapunk, de ha foglalkozunk még Aspasiával, akkor nem felejtem el, hogy mit is akartam a kérdéssel. Közben sorban megkapjuk a védelmező rúnát. A folyamatot elnézve felmerül bennem is, hogy azon kívül van-e valami tulajdonsága, hogy erősít minket, de Sera már megkérdezte, úgyhogy én csak a választ figyelem. Észreveszem a reakcióját arra, amikor Lioneah megkapja a rúnáját, de nem firtatom a dolgot, legalábbis nem most. Kíváncsi vagyok, milyen érzés megkapni, úgyhogy kivárom a soromat, mivel új vagyok, valószínűleg úgyis utolsó leszek. A feladat részletei felkeltik az érdeklődésemet, de én nagyon is azon vagyok, hogy induljunk már el, úgyhogy csatlakozom a három lányhoz, és a kapuhoz lépek én is, és a kérdésem már nekik is szól, nem csak Vladnak. - Vajon mi lehet olyan fontos egy árvaházban, hogy inkább nem vonnak be profikat, csak ne zárják be? -Elég furcsa, és feltételezem, hogy nem csak egy közönséges árvaházról lehet szó, emögött tutira van valami.
Egy kissé furcsa így, hogy még egy kevésbé-beszédes kevésbé-nyitott taggal bővültünk, de ki vagyok én, hogy bárkire követ vessek. Vagy így, vagy úgy, de azért az egész csapat különcökből áll, sokan nem találjuk a helyünket, még én se, hiába van a családom, hiába van Gray, hiába csináltam végig az Auror kiképzést. Nem mondom, hogy a világ megmentése az egyetlen életcél, ami értelemmel ruházhatná fel a mindennapjaimat, de valami jót tenni, valamit, ami számít, azért még is csak fontosabbá tesz. Ráadásul nekem sincsen olyan sok barátom, akihez nem fűzne vérrokonság, vagy akivel ne töltöttem volna el egy vagy több éjszakát. Szó szerint csak Ashton. És még abban se vagyok biztos, hogy vele nem lett volna meg az a bizonyos szikra, csak sosem léptünk az ügyben, igazi barátra volt szükségünk és nem ágymelegítőre. Ráadásul fiatalok voltunk, amikor először összehozott minket az élet - vagy inkább a gyász - szóval soha nem lett tényleges opció. - Pozitív, határozottan pozitív. Ha nem vagy tériszonyos. - mosolyodom el, kicsit megenyhülve, mert legalább próbálkozik beszélgetni és visszanyitni felém. Talán még se lesz ez olyan nehéz. Persze a mosoly eléggé vérszegény, tekintve, hogy közben Aspasiáról beszélünk, ellenségekről, mágikus kalodáról, egy másik küldetésről, és még valamiféle kermonról is. Ráadásul Autumn is kicsit széthullik a szemeink előtt, nem csoda, hogy átpártolok mellé Rain helyett egy ideig. Próbálom kedves simogatással nyugtatni, éppen úgy, ahogy a húgommal tenném, és láthatóan sikerül is valamit elérni vele. Azért a szavaimmal próbálok a lehető legegyszerűbben fogalmazni, nem akarom, hogy hamis biztonságba érezze magát, azt akarom, hogy tényleg átgondolja és tényleg elhatározza magát. Csak bólintok, amikor elhatározza magát, és visszafordulok Vladhoz, hallgatni a válaszait. Egyértelmű most már, hogy Vladimir olyan világból származik, ahol a rúnapecséttel vértezhetik fel magukat az emberek - vagy angyalok -, hiszen az angyalszárny is afféle varázslat a hátunkon és most is egy rúnát villant. Lioneah-nak nem sok ideje van ellenkezni, a tanítónk már is ott van, hogy bemutassa a folyamatot. Kissé megfeszülök, pedig nem is velem történik, de ott van bennem a mozdulat, hogy közéjük csapjak, hogy megállítsam, hogy eltoljam a közeléből és a pulzusom egészen megugrik. Feszülten figyelem, ahogy Lioneah elviseli az érintést, akármennyire furcsa most a kapcsolatunk, akkor is a húgom és ha tudatosan próbálok most nem is mögé állni, mert szörnyen viselkedik Graysonnal, a testem akkor is az ellenkezőjét mondja. Valószínűleg aki a közelemben áll, Autumn, esetleg Rain még látja is, hogy majdnem előrelépek. - Az előnyei egyértelműek, viszont hátrátnyt nem is említettél. Valóban nincsen, vagy csak jótékonyan elhallgattad egyelőre? - kérdezem, mivel igen csak gyorsan neki is kezdett, valószínűleg azután, hogy Lioneah-án már túl van. Mindenesetre már bele helyeztük a bizalmunkat, így amikor én jövök, nem térek ki előle, bár összenézek néhány pillanatra a húgommal, akivel újra kezdünk elhidegülni. Tovább fordulok Gilly felé, szándékosan azért, mert ugyan kért végül italt, és nem is hátrált meg, nagyon is csendben van. - Gilly? - kérdezek azért rá előbb, odavonva magunkhoz, valószínűleg már furcsa lenne, ha hárman mennénk oda valakihez, aztán négyen, egyszerűbb, ha egyesével érkeznek az emberek. Mondjuk kicsit meglepődöm, amikor azt mondja Vlad, hogy úgy döntöttünk nem Aspasia után kutatunk, hiszen az összes kérdésem vele kapcsolatos volt, ahogy a legtöbbeké is. Kollégám volt, a Minisztériumban számtalanszor összefutottunk és a halála egyszerre kétségbeejtő és egy figyelmeztetés mindannyiunk számára. - Talán akkor be kéne záratni a helyet és hagyni, hogy a gyerekeknek új helyet találjanak, az utcára nem fogják rakni az aurorok. - mondom félhangosan, kissé azért felvonva a szemöldököm. Hella és én is a Minisztériumnak dolgozunk, így igen csak furcsa lesz olyan felhanggal nyomozni, hogy ne vonjunk be aurorokat, sőt, érdemes lesz eltitkolni, hogy mit is dolgozunk. - A hetes szám gyanúsan elkísér minket mindenhová. - teszem hozzá, miközben azért kicsit furcsán nézek arra, hogy néhányan ittak whiskey-t, most meg megyünk nyomozni. Valószínűleg előre tudta, hogy hova fog minket küldeni, így igen csak furcsa, hogy alkohollal kínált minket. Mindenesetre, ha valóban eldöntött tény, hogy amerikába megyünk és nem Aspasia halálával kapcsolatban nyomozunk, magamhoz veszem a táskámat és én is a térkapuhoz lépek, ám várok, ameddig mindenki odagyűlik, nem indulok el, amíg nem hallottam mindenkit.
Csupán fél füllel hallgatom Seraphine magyarázatát a béklyóról, hiszen a gondolataim jelen pillanatban elég messze járnak innen. Elképzelem Aspasia életének utolsó perceit és igencsak uralkodnom kell magamon annak érdekében, hogy ne boruljak ki teljesen. A torkomat a sírás fojtogatja, miközben érzem, hogy a levegővétel is nehezemre esik, a látásom pedig egy pillanatra elhomályosodik. Igazság szerint képtelen vagyok eldönteni, hogy a könnyeimtől vagy az engem meg-megkörnyékező pániktól, amely pillanatokon belül szorítja satuba a mellkasomat. Ez az egész angyalosdi... Vladimir... A bizonytalanság.... Aspasia halála viszont igenis kézzel fogható, megtörtént eset. Amikor belevágtam ebbe az egészbe, még nem volt ennyire valóságos ama állítás, miszerint bajunk eshet(ne), erre tessék, itt van: teljes életnagyságban maga a Halál. Hella intelmét látva igyekszem néhány mély lélegzetvétellel lenyugtatni magam vagy legalább úrrá lenni az érzelmeimen, a legváratlanabb és legnagyobb segítséget azonban Sera érintése jelenti számomra. A mardekáros lány részéről megszoktam már, hogy én afféle "mentorált" vagyok a számára, de ő mindig is kerülte a fizikai kontaktust. Sohasem érintett meg, hacsak nem volt muszáj, az a kéz pedig a karomon... Nem tehetek róla, de szinte egyből az anyám arca ugrik be róla. Ő érintett meg ilyen gyengéden és megnyugtatóan egyszerre, ha valami miatt nem voltam biztos önmagamban, most pedig Sera teszi ugyanezt. - Én... - rágom meg magamban alaposan a szavakat, mielőtt kimondanám azokat. Sera érintése nyomán - hiába a halál angyala - valamiféle láthatatlan, pozitív érzés áramlik át belém és nagyjából ugyanaz játszódik le bennem, mint Gillianben. Félre kell tennem a mostani énemet, egy oldal mellett kell letennem a voksom és bíznom Vladimirban. Ha elfogadtam tőle ezt a mágikus erőt, akkor képesnek kell lennem követnem őt. Nem szeretnék mindig én lenni az a gyámoltalan kislány a szomszédból, aki a környékbeli kölykök cikizése miatt folyamatosan kételkedik magában. Nővé szeretnék válni... Angyallá. Mindent el szeretnék érni, amit a sors számomra rendelt és Serának végtére is igaza van abban, hogy mindannyiunkra szükség van. Nem véletlenül vagyunk itt. - Igen - biccentek végül egyet határozottan és meglehetősen komoly ábrázattal. Valóban úgy érzem, alkalmas lehetek a feladatra. Amikor első alkalommal beléptem ide, én voltam a legügyetlenebb és még mindig én vagyok az, de már sokat fejlődtem, Hellának köszönhetően. Képes leszek rá. - Köszönöm - pillantok még hálásan Serára, majd Hellára is. A kermon magyarázatát Vladimir szájából érdeklődve hallgatom, habár engem - Lioneáhval ellentétben - elég optimistán fogad az ötlet. A mardekáros lány ellentéte vagyok, hiszen én mindig is szerettem volna tartozni valahova, egy igazi családba, most pedig, hogy adott a lehetőség, majdnem leléptem volna? Elfogadom tehát a mágikus jelölést, ahogy a következő feladatot is és immár teljes magabiztossággal lépek át a kapun. Ki tudja, ezúttal talán még én is ügyes leszek.
Látványosan forgatom a szememet, amikor látom, hogy Autumn összeomlik. Csoda, hogy nem vágok közbe Sera szavaiba egy "Te jó ég!" típusú kellemetlen megjegyzést, de inkább arra figyelek, amit Vlad magyaráz és őszintén szólva egyáltalán nem tetszik elsőre. Még hogy velük legyek összekötve? A nővéremmel se a legjobb a viszonyom. Az egész családi mizéria állati távol áll tőlem, de még fogadjak magam mellé totál ingatag alakokat is, akik pár óráként másképp gondolják, hogy mit is akarnak ettől az egésztől, vagy nem kellene-e inkább lelépniük? És mi van, ha pont majd a kulcspillanatban inognak meg és lépcelnek le, amikor az ember arra számít, hogy ez a nagy családi erő megvédi? - Nem tudom, hogy ez mennyire jó ötlet... - lépek először hátra ösztönösen, amikor Vlad elsőként a tetejében engem választ, hogy még esélyem se legyen átgondolni a dolgot. Nem az erősségem a valahová tartozás. Azért vagyok itt elsősorban, mert szeretnék erősebb lenni. Az egész világmegmentése mizéria se épp az, ami érdekel. Ezek után pedig kössem össze magamat másokkal, akik talán totál cserenhagynak majd egy tényleg fontos pillanatban? Az a mázli, hogy gyakorlatilag nem jár mással, csak egymás erősítésével, de ha valami több is lenne ebben, akkor tuti, hogy nem vállalnám. Én aztán nem akarok másoktól függni és ezt a rúnát is inkább csak úgy kezelem majd, mintha ott se lenne. Oldjak meg mindent saját erőből, nem építhetek arra, hogy majd mások jelenléte bármitől is megvéd. - Jól van, legyen. - lépek végül vissza és kicsit lejjebb húzom a pólómat, hogy elérhető legyen a mellkasom egy része, bár őszintén szólva még így is megrezzenek az érintéstől. Nem az én műfajom, főleg hogy nem kifejezetten viselem jól a fizikai kontaktot és csak a nővérem tudja ennek az okát. Elég rendesen be is feszülök, amíg a rúna létrejön, amit persze a parázósabbak hihetnek annak is, hogy fájdalmas az esemény. Az persze nem kérdés, hogy másodiknak Serát választom, ha bárki van ebben a teremben, akiben legalább valamelyest képes vagyok bízni, az természetesen a nővérem, bár mint tudjuk ő is készül lelépni egy pasassal... egy túlkoros pasassal. Aztán már jöhet is a küldetés. Nem kérdezek, mert úgy vélem sok értelme nincsen, de ha jól értem, akkor ez most nem valami szimuláció, mint legutóbb, habár persze ki tudja! Csak, mert átlépünk egy kapun, még nem biztos, hogy valós helyre érkezünk, de kezeljük úgy, aztán majd meglátjuk.
Természetesen nem lepődöm meg, hogy ennyire nem ismerik a rúnamágiát, ám mégis megadom a lehetőséget, hogy tippelgessenek. Nem leszek mindig ott, hogy óvjam a szárnyaikat, Rain ráadásul még nem is kapta meg azt a jutalmat. Nem is most fogja, hiszen indulniuk kell, majd utána ellátom a megfelelő instrukciókkal. Várakozom kissé, amíg bedobják az ötleteket, Autumn szavain igyekszem türelmet sugározni, talán annak is köszönhető, hogy sikerül, hogy a mindig oly szkeptikus Gillian is elfogadta az italt, közben Hellának is töltök, kezd kicsit oldódni a hangulat, noha Aspasia szörnyű halála nem éppen szívderítő. Viszont pont az ilyen események szoktak összehozni egy csapatot, noha még magamban sem ujjongok azon, hogy a csillagok ilyen együttállása éppen kapóra jön. Nem is próbálom Raint úgy beállítani, mintha őt is születése óta vigyáznám, mondhatni nehezebb helyzetben lesz, mert bármi, amit megtudtam róla, igencsak újkeletű. – Nos nem. – Ingatom a fejemet a tippek hallatán, aztán vissza Lioneah-ra. – És nem véletlenül. Van, amire olykor magatoknak kell rájönnie. Mindenesetre ezt most elmondom, és meg is kapjátok. Gólem? Ez már nem is olyan távoli megoldás! – Intek teátrális mozdulattal Seraphine felé, aztán picit meg is tapsolom. - A kermon nem egy kis állat, nem familiáris. Egy ősi tetoválás, címer, rúna, hívhatjuk bárhogyan. A vérségi kapcsolatnál erősebb összetartozást ad nektek. Úgy kezel, mintha egy család lennétek, és ez az ebben a világban nem nem mérhető védelemnek tekinthető. – Kissé széthúzom az ingemet, amire kirajzolódik egy mágikus rajzolat (mintha a Végtelen történet kígyóamulettje lenne). Odalépek Lioneah-hoz, intek, hogy ő is tegyen így, remélhetőleg nem szégyenlősködik. Tapizás nélkül odaillesztem a tenyeremet a szivéhez (nem a melléhez!) és fennhangon megszólítom. – Én, Vladimir Mantov de Viogard elfogadlak téged a családom tagjának. Védelmezzen a kermon ereje. – Elengedem, és ezen a ponton még nem rettent hátra, akkor a bőrén megjelenik a kermon. – Ismételd úgy, hogy választasz valakit, akin mindketten végrehajtjuk a pajzsot, aztán a választottal már hárman, és így tovább, míg mindenki megkapja. – Lépek hátra, nyilván a nővérén fogja megtenni, hogy aztán visszatérjek kissé az italomhoz. – Mire való a kermon? Mindenki más számára láthatatlan, csak én mutattam meg nektek. Ha legalább három a családba tartozó öt méteres sugárban tartózkodik, akkor szinte sebezhetetlenek! Ha csak kettő, akkor is van valamekkora ereje, de nem az igazi, figyeljetek rá, hogy milyen fontos az egység! Sajnálatos módon háromnál több főnél már nincs komolyabb hatása, de az esély miatt érdemes mindenkit kermonnal felruházni, hogy jobban szét tudjatok válni. – Amíg egyesével csináljuk az esetleges kermonos felruházást, elgondolkozva ízlelgetem Seraphine szavait, magyarázatát. – Bárhogy is legyen, most azt választottátok, hogy nem ennek jártok utána, hanem a tőlem kapott feladattal boldogultok. Már amennyiben lelkileg mindenki rendben van. – Biccentek most a szerelem angyal felé. A társaságot úgy raktam össze, hogy kiegészítsék egymást. Nem lehet mindenki olyan kőkemény terminátor, mint Lioneah, nem is ez a cél! – Egyrészt tegezz Rain, mint a többiek, nem én találtam meg. Mondjuk úgy, jók a forrásaim! Nos akkor tehát a feladat. Amerika! – Koccintom a poharamat az Olivander lányéhoz, hogy kissé szót kérjek magamnak. – A kanadai határhoz nem messze van egy árvaház, ahol nem kevesebb, mint hét ember lelte halálát. Árvák, helyi tanítók, és szülők is. Ahogyan a ti sorsotok idővonalát figyeltem, keresztezi a jövőtök ezt az eseményt, ott kell lennetek, hogy felkutassátok, hogy mi történt. Az álcát rátok bízom, lehettek tanítók, érdeklődő szülők, de egy fontos: a hely rendfőnöke nem vonta be az aurorokat, mert úgy fél, hogy bezáratnák a helyet. Kérdés, kívánság? – Intek, mire egy vibráló térkapu jelenik meg, de még nem lököm át őket, mondhatni ez még lehet visszaút, ha valaki nem lenne magában biztos.
"A csillagok csak nézik, az angyalok csak hallgatják, mit össze nem beszélünk itt a Földön, arról mi odaát evidencia."
Mondjuk úgy, hogy örülök, hogy Vlad hajlik rá, hogy itasson és most tényleg szükségesnek is érzem ezt a kissé drasztikus lépést. Pedig nagyon ritkán iszom alkoholt. Lehet a whiskey nem a legjobb ötlet, de már mindegy! Az tuti, hogy valamennyire oldani fog, de részeg nem leszek tőle. A kermot lövésem sincs, hogy micsoda így inkább megvárom azt aki felhomályosíthat róla és nem bocsátkozom találgatásokba. Még több angyal, csak ezek a sötét oldalon.. Fel kell kötnöm a szoknyám derekát az már egyszer tuti! Alapvetően nagyon bosszant, hogy nem tudok ehhez az egészhez úgy hozzá állni, ahogy Lilo vagy Rain, vagy mint legalább Sera aki próbál egyensúlyozni.. Hella-tól sajna kiver a víz, Autumn-al meg nem tudok mit kezdeni… Persze ahogy ezt végig gondolom, hallgatva a többiek párbeszédét és kortyolgatva az italomat egy pillanatra felmerül bennem hogy talán én lettem… megalkuvó.. meghunyászkodó.. Olyan aki inkább az árnyékban maradna, vagy csak nagyon minimálisan akarna a komfortzónájából kilépni. Azáltal hogy egy részemet nagyon mélyen elzártam mintha minimum büntetést érdemelnék érte.. holott ez a felem aki Annahoz is kötődik nagyon erősen.. És erre ráeszmélnem elképesztően elemi és legjobb esetben is dühítő és felüti bennem a fejét a dac! Időnként vágyom rá, hogy újra az a nagypofájú magabiztos szőke amazon legyek aki voltam.. de ha az már elmúlt.. akkor hogyan tovább? Hogy lehetne ezt az egészet a magam részéről ebből az elcseszett állapotból kiszedni? Talán tényleg az lesz a megoldás, hogy egyszerűen.. Bele vetem magamat és csinálom picsogás nélkül! Ennek örömére fel is hajtom az italom maradékát mintha nem lenne holnap. Épp csak nem csapom a földhöz a poharam mint a vakűrök.. Nem teszek fel külön kérdéseket még, mert lényegében mindenki feltette azokat amik bennem is megfogalmazódtak. Így inkább csak várom Vlad válaszait és hogy mikor adja ki végülis az utunkat.
Én központú lennék? Nos igen. De azt hiszem ezzel vannak még így egy páran. Szívesen dolgoznék én csapatban, akár az új lánnyal is, bármilyen meglepő is. Csakhogy ahhoz feladat kell, amin dolgozhatunk, ahelyett hogy itt állunk, és egymást bámuljuk. Vagy idegeljük éppen. Ezért is üdvözlöm Vlad következő felvetését. Nekem tulajdonképpen édes mindegy, hogy Aspasia és a vele történtek után nyomozunk, vagy valami egész más feladatot kapunk. Csak kezdjünk el végre csinálni is valamit. Az hogy az ellenségünk is nevelhet tanítványokat cseppet sem bíztató, de logikus tény. A következő mondat, az ami inkább felkelti az érdeklődem. Ámbár én a magam részéről csak kissé széttárom a karomat, amolyan "Szabad a gazda" stílusban, mert fogalmam sincs mi a jó ég lehet az a kermon. Tőlem lehet valami misztikus rúna, vagy egy szobanövény is. Vagy egy szobanövényt díszítő rúna. Bár gyanítom, hogy Vlad azért valami szobagaznál hasznosabb dolgokat óhajt a kezünkbe adni. Bár a magam részéről én sem fogalmazhattam volna pontosabban ezzel kapcsolatban, mint Lioneah. Lényegében ha óhajtanék bájcsevegni szó szerint az ő szavait ismételném el. Ami lássuk be felesleges lenne. Így is úgy is ki fog ez is derülni. Aztán Autumn kezd megint csapongani, mire veszek egy apró kis levegőt, és a kezemmel mutatom, hogy nyugalom, egyszerre egy dolog. Koncentráljon. Ez az ő nagy baja. Hagyja hogy a fantáziája mindenféle irányba kilökje, és csapongani kezd, így semmire sem koncentrál igazán. Ezt már elmondtam neki párszor. Még azt sem tudjuk mi a szentséges rozmaringvirág az a kermon, nem kell rögtön kétségbeesni. Ami meg az idegesítő öccsét illeti, na a kölyök tényleg gond lehet még. De mielőtt rátérhetnék erre a részre Sera is megtalálja a kis "védencem". Tény, hogy sokat kell fejlődnie, és jellemben erősödnie. De képes lesz rá. Önbizalmat kell gyűjtenie. Így hagyom, hogy ő válaszolja meg Sera kérdését. Csak eztán veszem elő a kis jegyzetfüzetem, és írok bele pár sort, amit kitépek, és Autumn kezébe adok. - Ami az öcsédet illeti. Tereld el a figyelmét. Adj neki valamit, amin rágódhat helyetted. - csak egy tanács, de ha a kölyök bármennyire is hasonlít a nővérére nem lesz túl nehéz elérni, hogy másfelé csapongjon. Hosszú távon viszont nem lenne túl szerencsés, ha egyszer csak a kölyök betévedne ide a nővérét keresve. Amikor pedig Gillian és Vlad megszállják a bárpultot, egy sóhajjal intek, hogy én is kérek egy olyat. Mármint whiskey-t. Nem vagyok az a feladat előtt már bepiálós alkat. Sőt inni se nagyon szoktam, de ehhez a sok emberhez lassan szükség lesz valamire, ami élhetőbbé teszi a helyzetet. Ha pedig meg is kapom, akkor egy apró mosollyal, és biccentéssel köszönöm meg, miközben ha a gesztus megkívánja én is koccintásra emelem a poharam. Az új lány utolsó kérdésére pedig kissé érdeklődve pillantok Vlad irányába. Úgy fest eldőlni látszik, hogy mi lesz a következő feladat a két felvázolt lehetőség közül.
Nem kell mondaniuk, határozottan érzem, hogy azon gondolkodnak, hogy majd beillek-e közéjük, és hasznukra leszek-e. Azért valahol ironikus ez az elvárás, miután vannak közöttük olyanok, akik olyan szinten tesznek a körülöttük lévő világra, hogy csak saját maguk érdekesek. Lehet így is élni, de akkor azt hiszem, jogosan merül fel bennem a kérdés, hogy miért is engem kellene letesztelni. Az énközpontú világnézet tőlem sem áll messze, tényleg nem barátkozni jöttem ide, de azt még én is tudom, mi az a csapatmunka, és én itt mindent látok, csak csapatot meg egységet nem, és az biztos, hogy ennek nem az utólagos felbukkanásom az oka. Persze ennyi idő alatt nem ismerhetek ki új embereket, könnyen lehet, hogy tévedek, de mégis ez az első benyomásom. Ezért is lepődök meg őszintén, amikor a Seraphine nevű mellém lép, és legalább bemutatkozik. Ég bennem a tettrekészség, magam is furcsállom, de tulajdonképpen örülök neki, hogy talán végre elérhetek valami fontosat, túl azon, hogy csak úgy vesztegetem az időmet az iskolában. Ki ne vágyna arra, hogy ne csak egy legyen a tömegből? Nekem vannak ambícióim, még ha nem is konkrétak, de valamit szeretnék elérni az életben. Így hát én készen is állok a kihívásra, de azt hiszem, ez nem feltétlenül rajtam fog múlni, mivel én vagyok az új, hanem meglátjuk, hogyan szavaznak a többiek. A vizet kortyoló lány ezt illető megjegyzésére határozottan bólintok. - Én benne vagyok - válaszolok mégis, mert eszembe jut, hogy nem túl beszédes a társaság, így aztán lehet, hogy a többiek egy szót sem szólnak ezzel kapcsolatban. A kermon szónál először azt hiszem, hogy félrehallottam valamit, de az előző lány kérdéséből kiderül, hogy nem, ez valami olyan, amit feltételezhetően senki nem ismer még közülünk. Azt viszont nem teljesen értem, hogy a másik lány, aki ehhez hozzászól, miért nyom le egy egész monológot arról, hogy nem kell neki állat, mikor még azt sem tudjuk, mi az. Úgy látszik, két véglet van, aki nem beszél, meg aki nem tudja, mikor maradjon csöndben. - Inkább pozitív, vagy inkább negatív? - faggatom Seraphine-t, ha már hajlandó hozzám szólni, kihasználom a lehetőséget, mert egyébként nem a stílusom a némaság, szeretek beszélni, ha van kihez, na meg ez a repülés dolog kifejezetten érdekel, és nem tudom figyelmen kívül hagyni a bizonytalanságot a hangjában. Nem titkolom megdöbbenésemet azon, hogy ő a halálangyal, de nem kommentálom a dolgot, csak valószínűleg elég megütközve nézem, viszont majd biztos kiderül, mi ennek a jelentősége. Én sem vagyok kifejezetten az a harcos típus, már ami fegyverekkel vívott harcot illeti. Most már kicsit türelmetlenebbül várom, hogy a két lány, akik eddig is gyengébb idegzetűnek bizonyultak, kiheverjék az újabb pánikolást, vagy távozzanak, ha már kétszer is fel lett ajánlva a lehetőség. Tudniuk kell, mire vállalkoztak, hiszen ők nem most vannak itt először, mint én. A karomat keresztbe fonom, és nekidőlök a falnak, és ugyan igyekszem nem túl bosszúsan nézni, de nem biztos, hogy sikerül. - Az angyal, akit kivégeztek… - szólalok meg, mert valahogy előrébb szeretném lendíteni a dolgokat. - Maga találta meg, vagy valaki más? - a kérdésem hátterében az áll, hogy ha mégis az lenne a feladatunk, hogy mi derítsük ki, mi történt, akkor van-e ehhez köze például Minisztériumnak vagy bármi más szervnek, mert azt feltételezem, hogy tuti nem hagyták ott a testet abban a szobában.
Megpróbálok egyszerre figyelni a történésekre és valahol legalább minimálisan bemutatni magamat és befogadni az új lányt, hiszen mindennél jobban szükségünk van csapategységre, de a válaszára nem tudom leplezni a meglepettségemet. Nem azért, mert megsértene, hanem azért, mert miután van már a csapatban három nehezebb jellemű elem - Lioneah, Hella, és Gilly sem éppen egyszerű -, hirtelen kaptunk egy negyedik kekeckedőbb lányt. Mintha ez az angyal-szerep vonzaná az önálló, független nőket, csak éppen a szarkasztikus fajtából. Hogy ezek után még több veszekedés lesz-e, vagy kevesebb... az még elválik. Minden esetre akaratlanul is Lioneah-ra fut a tekintetem, mintha azt üzenném, hogy ezt ő is mondhatta volna, de nagyon gyorsan elkapom, ahogy eszembe jut, hogy éppen fasírtban vagyunk. - Érdekes érzés. Már a repülés angyalszárnyakkal. - válaszolom végül, amikor nemet int a kérdésre, hogy megkapta-e már, de érződik, hogy nem annyira meggyőző a hangom. Nem hazudok, csak ez igen komolytalan és felesleges kijelentés aközben, hogy Aspasia rituálés kivégzését látjuk és a világvége közeledtéről beszélünk. - Valamilyen... védelmező? Gólem? - kockáztatom meg a kermont, de be kell vallanom, hogy nekem is ismeretlen. Lehetséges, hogy akármi is legyen, Vladimir világából származik és nem is létezett eddig a mi világunkban, nem tudom. Miután szembetalálkoztam hosszú évekkel ezelőtt Daronel Deneira tinédzser kiadásával egy alternatív univerzumban, ahol ezernyi furcsa humanoid lény - köztük angyalok is - hemzsegett ezerszer színesebb és erősebb mágiával, mint a miénk ebben a világban, kimondottan nyitott elmével járok.
Amikor Vladimir halálangyalként szólít meg egy pillanatra megrezzenek és bukfencet vet a gyomrom, de végül egy kínos mosollyal Rain felé - ami talán azt jelzi, hogy igen, a halálangyal valóban én lennék, tudom, hogy furcsa -, megszólalok. - Tévedhetek, de úgy néz ki, mint egy mágikus béklyó. Több helyen is láttam már a képét, különböző népek mitológiájában. Például Prométheusz béklyóját ehhez hasonlóan ábrázolták, legalább is ami a konkrét fém béklyókat illeti. Ahogy kifeszítették az... az egyértelműen az angyaloknak szól. - válaszolom, de még a saját hangom is kétkedő, latolgató, hogy vajon mennyi igazság, mennyi hasznosság rejtőzik abban, amit mondok. Lehet, hogy csak egy egyszerű másolat, lehet, hogy még csak másolat se akar lenni, csak egybeesés, hogy erre asszociáltam. Egy pillanatra felkapom a fejemet, amikor Gilly felszólal, mintha arra várnék feszülten, hogy tényleg kimondja, tényleg kiszáll, de szinte látni az arckifejezésén, ahogy meghátrál. Viszont az övét legalább a tettrekészség (vagy beletörődöttség abba, hogy szükség van a tettrekészségre) váltja fel, ám Autumn már erőteljesen sápadtnak tűnik és elég gyermetegen kezd el hadoválni háziállatokról és kiskedvencekről is. Nem tehetek róla, olyan baba arca van, hogy hirtelen a legkisebb húgomat látom viszont benne. Tudom, hogy Hella is valamiféleképpen a szárnyai alá akarta venni az ijedt kislányt - hiába korban nem annyira fiatal, hozzáállásában határozottan kislány -, de most akkor is ösztönösen odalépek hozzá, hogy megérintsem a karját és ha van rá szüksége, akár átölelve a vállát egy kicsit visszahozzam a kis lelkét közénk. - Autumn. Vlad most ajánlotta fel, hogy amennyiben tényleg képtelen vagy erre, kiszállhatsz. Én hiszek benne, hogy mindannyiunkra szükség van, de ha te nem hiszel benne, akkor csak veszélybe sodorsz mindenkit. Mindannyian benne vagyunk a pácban és számíthatsz rám bármiben, ahogy én is számítani szeretnék rád. Rendben leszel? - mondom neki félhangosan, mindenki által hallható, de nem olyan hangerő, ami azt jelentené, hogy nyilvános beszédet óhajtok mondani mindenkinek. Ez most neki szól, mert képtelen vagyok végignézni, ahogy egy fiatal lány sokkot kap és széthullik a szemem láttára, akkor se, ha teljesen érthető, hogy a korábbi képsorok és ez az egész világvége, másvilági hatalmak és dimenziók nehezen emészthetőek.
- Ez nem... - suttogom elhaló hangon Seraphine hozzám intézett szavai hallatán, búskomoran magam elé meredve, miközben akaratlanul is legördül egy könnycsepp a szemem sarkából, végigfutva az arcomon, amelyet a kézfejemmel le is törlök villámgyorsan. Nem ismertem Aspásiát, hiszen csupán rövid ideje volt ennek a kis "szektának" a tagja, de egy élet erőszakos vége mindig ilyen hatással van rám, akárki is volt az illető. Eme vizuális effektus után pedig ember legyen a talpán, akiből semmiféle érzelmi reakciót sem vált ki a dolog. Mindezek mellett pedig elég nagy mértékben érint személy szerint is ez az egész ügy, abban az esetben pedig főleg, ha a jelenlegi összeesküvés-elméletünkről beigazolódik, hogy nem éppen alaptalan. Seraphine következő felvetése hallatán megborzongok, tehát összekulcsolom magam előtt a kezem és úgy várom Vladimir válaszát. Egy ugyanolyan csapat, mint a miénk? Nos, ha köztük is ekkora az összhang, akkor nyilván nem kell tőlük tartanunk, habár kétlem, hogy ez ilyen egyszerű lenne... - Egy mit? - pislogok meglepetten a keromon szó hallatán. Sok mindennel találkoztam már a mágikus világban, de eme fogalom kimaradt a szótáramból. - Izé... már elnézést, de... - állok bizonytalanul köszörülve a torkomat egyik lábamról a másikra, miközben tanácstalan arcot vágva nézek körül mindenkin a teremben, Raint is ideértve. Gillian reakcióját elnézve azért a szőkeség kap részemről egy "mély együttérzésem"-pillantást, de ennél többet jelenleg nem tehetek érte. Ahogy senki másért sem. - Nekem nem lehet háziállatom - tárom szét a karjaim, mintha teljesen egyértelművé tették volna számomra, hogy igen, ez egy állat. Magamban nagyjából olyannak képzelem el ezt a bizonyos keromont, mint egy famíliárist. - Az öcsém így is nonstop a sarkamban lohol, alig tudom lerázni magamról, ha pedig mindezek mellé még egy kiskedvencem is lesz, akkor végképp rám lesz gyógyulva - hadarom az ellenvetésemet. - Szóval könyörgöm, mondja, hogy ez nem egy mágikus lény egy másik világból - váltok kérlelő hangnemre, majdhogynem kétségbe esve. Vagy ha az is, akkor remélhetőleg olyan képességgel rendelkezik, hogy képes más állatok alakját magára ölteni, reális kereteken belül persze. Egy macskát még képes lennék kimagyarázni, de Eddie jelenléte a személyes teremben hirtelen elég hatalmasat ugrana... Lioneáhval ellentétben én egyelőre képtelen vagyok a gyakorlásra gondolni. Az a kis önbizalmam is odaveszett jelenleg, amelyet olyan nehezen szereztem meg, a tudásomról pedig inkább ne is beszéljünk... Mindenféle feladat igen nagy koncentrációt igényel részemről, de Aspasia halálhíre gallyra vágott bennem valamit. Valahogy... valahogy nem érzem magam alkalmasnak ilyen hatalmas horderejű küldetésre. Eddig csak szó esett arról, hogy meg is halhatunk, de most mindez valóságossá vált. Ez pedig döbbenetesen ijesztő.
Félszemmel látom, hogy Gillyt mennyire szórakoztatja a megjegyzésem, pedig igazán nem szántam annak, de hát akad aki a cinizmust, persze ha nem őt éri, akkor viccesnek érzékelheti. Állítólag akadnak kiifejezetten erre épülő sorozatok is a mugliknál, na nem mintha ismernék egyet is. Mindenesetre csendben figyelek, bár nem némán, mint egyesek, csak nem beszélek túlságosan sokat. Egyébként is néha sokkal érdekesebbek a beszélgetések kapcsán érkező reakckiók, mint maga a beszélgetés a kérdésekkel, meg az aggódással önmagunk miatt. Én azért nem ijedek meg annyira, hiszen két fickót filéztem ki mondhatni majdnem szó szerint, mert tényleg késsel, úgyhogy ki tudja, hogy az én bosszúmat egyszer nem váltja majd fel annak a két alaknak valami kósza rokonságának a bosszúja épp felém irányulva. Azért az új és ismeretlen szó nekem is felkelti a figyelmemet, bár minden bizonnyal, ha én nem tenném akkor bárki más azonnal bedobná a kérdést, hogy mi is az, amit Vlad említ, de nem teketóriázom. Ha már nem beszélek sokat a csevegések szintjén, akkor legalább időnként kérdezzek egyet. - Micsodát? Lemaradt a magyarázatrész, főnök. - kortyolok egy újabbat a vizemből, bár egész jó vidulok az új lány megjegyzésén, amikor a nővérem ismerkedésbe kezd. Azért ebben van valami, a sulinál tényleg érdekesebb itt lenni, habár esetében tényleg nem jó ómen, hogy a Griffendélesek elég gyorsan kikoptak a csapatból. Aztán majd meglátjuk, hogy alakul az ő helyzete. Legalább nem tűnik elsőre olyan pánikolósnak, mint a szöszke, aki már megint levág egy ismeris szituációt. Mennyivel könnyebb lenne, ha egyszer s mindenkorra eldöntené túl gyenge ehhez, vagy bírja és akkor nem inog meg folyton. Szóval erre csak a fejemet csóválom, bár Vlad kezeli a helyzetet és koktélt kever neki, de nem teheti meg ezt minden kellemetlen helyzetben és gondolom bőven akadnak majd még ennél jóval durvábbak is, mint egy beszélgetés arról, hogy ki és miért akar levadászni minket. -Inkátt térjünk rá, hogy mi a mai feladat. Dobjuk be az új lányt a mély vízbe, úgy az igazi. Szerintem ő is erre vár már. - vetem fel, mert őszintén szólva engem nem érdekel annyira a jövő latolgatása. Ha valaki vadászik ránk akkor is fog, ha beszélünk róla és akkor is, ha nem. Ha az az izé, ami kapunk védelmet ad, akkor minden meg van oldva, de a legjobb úgyis az ha felkészülünk és gyakorolunk, hogy megtudjuk védeni magunkat. Az egész világpusztulósdi meg engem úgy se hat meg annyira, mint a többieket. Egyszerűen még mindig nem hiszek benne igazán.
)
