Barlang

Barlang

 Nem igazán hiszek abban, hogy a Janette nevű lány módszere sikerrel járna, habár nem is szólok bele, hiszen úgy gondolom, ez az ő dolga. Én a magam részéről sokkal inkább hiszek a varázspálcámban, semmint egy egyszerű husángban. Azért így sokkal, de sokkal több a lehetőségem. Egy hétköznapi pálca vajmi keveset ér kiéhezett, húsevő dögök ellen. Mondjuk, ha a méret a lényeg, akkor egyértelműen előnyben vagyunk. Az én ötletem viszont bevállik és egy röpke pillanatra elégedett mosoly kúszik az ajkaimra. Ezek szerint nem véletlenül mentem át annak idején a vizsgáimon...
A mardekáros lány ezek után beleveti magát a gyógyításba, habár fogalmam sincs, mennyire ért az ilyesmihez. Mindenesetre, talán nem árt, ha mindannyian hasznossá tesszük magunkat, szóval, ahol kell, én is segítek, noha - szerencsére - nem kell életveszélyes sérülteket ellátnunk. Abban az esetben ugyanis fogalmam sincs azt illetően, mit tehetnénk. Részemről is akad egy-két kisebb sérülés, habár azok begyógyulnak majd, noha jelenleg az imént megivott ital miatt jóval lassabban, mint egyébként. Ezt azonban nem bánom, hiszen a fene se tudja, mennyire lenne csapatbomlasztó egy délutáni vérivás a bandában.
A vattacukor-elkapós ötlet hallatán csak úgy vihorászok, mint egy ovis kislány, majd egyetértésem jeléül rúgok még párat a lábammal, hátha feljebb juthatok. Csakis az lebeg a szemem előtt, hogy én is szerezhessek magamnak egy falatot abból a mennyei édességből és hogy a többiek fel ne falják előlem idő előtt a finom falatokat. Kellemetlen lenne, annyi szent, szóval ezúttal az élet-halál harc helyett leginkább a vattacukorért folytatott küzdelem veszi át a szerepet.
Amikor pedig a földet érve magamhoz térek, nos... Azt hiszem, egy cseppet sem kellemes érzés ilyen látványt realizálni magában az embernek, aki eddig mindenfelé lufikat hallucinált. Pislognom is kell párat annak érdekében, hogy elhiggyem, minden igaz, amit látok, majd - nem sokkal később - már a talpamon állok és mindent lövök, amit érek és esetlegesen felénk venné az irányt. A többiek földet érésében egyelőre nem tudok segédkezni, hiszen valakinek tartania kell a frontot ezekkel a bazi nagy galambokkal szemben.
- Hát, ez nem volt valami jó ötlet -  állapítom meg csalódottan, amint a madarak felfigyelnek ránk, majd célba vesznek minket. Igyekszem hát jóvá tenni a hibánkat és mindegyiket még idejében kilőni, csak hát ez nem pont egy emberes munka és a fene se tudja, mennyire tapasztaltak a többiek a célzásban. A hirtelen eleredő eső pedig még engem is alaposan próbára tesz, hiszen vagy én nem tudom kellően jól bemérni a célpontot vagy az esőcseppek térítik el a varázslatomat.
- Waddiwasi! -   kiáltom el magam, majd szegezem pálcám a földön található kisebb faágakra, amelyek a bűbáj hatására a levegőbe emelkednek, majd onnan szétszóródva - remélhetőleg - találják telibe a dögöket. Csak reménykedem abban, hogy egyik-másik olyan erővel repült, hogy ártalmatlanná tegyen pár szárnyas csirkét vagy megnyomorítsa őket egy életre. Legalább céloznom nem kell, habár ezzel nagyobb tárgyakat lehetetlenség feléjük küldeni, de itt és most hiszek a sok kicsi sokra megy elvében.

Waddiwasi: Lövővarázs. Apró tárgyakat lő ki a levegőbe.

Először ezen az estén - vagy már reggel van? egyáltalán másnap vagy harmadnap? az se lepne meg, ha itt másképp telne az idő - először érzem jól magam. Lebegek, mint valami beszívott repülő mókus, majd a levegőben úszok és nemcsak a boldogságban egészen addig, amíg valami vissza nem ránt a realitások talajára.
Majdnem le is morgom a fejéről a hajat első tehetetlen dühömben, amiért kipukkasztotta a szappanbuborékomat, de.. aztán észreveszem, hogy hol is vagyunk, s egy elnyomott sikoly keretei közé szorított hálás pillantással illetem inkább a lányt, s nem meregetek rá gyilkos szemeket.
- O-o-oké, próbálom! - bólintok, s közben jó erősen megkapaszkodom, amennyire csak tudok. Sose voltam egy kifejezett erőművész, a VMS döntőjében sem véletlenül voltam betojva attól, hogy engem is medencébe küldenek, de ott is túléltem, szóval merem remélni, hogy a sportolókéhoz képest gyöszös izomzatom azért mégis a segytségemre lesz. Mert azért tökéletesen tohonya lótojás sem vagyok.
Szóval kapaszkodom, s közben vizsgálódok is, hogy látok-e valamit a dínólábon megcsillanó izén kívül, ami hozzásegíthetne ahhoz bennünket, hogy lejussunk innen, ahol vagyunk. Vagy esetleg ha nem le, akkor el, tehát valami képtelen okból kifolyólag hogyha a lombok közt lelnék menekülési útvonalat azt az ötletet se vetném meg, s nyilván megosztanám a többiekkel is.
- Ez nem hülye ötlet! De előtte.. invito csillogó izé! - próbálom lehalászni ezzel a nem-dínóboltos ékszert a repülő szörnyetegről. Én még mindig hiszek abban, hogy az lehet a kijutásunk kulcsa, hogyha mindenkinek az eltűnt tárgyát összeszedegetjük, szóval bár nem tudom, hogy kié ez a vacak, de egy próbát megér, hátha közelebb jutunk a vélt valóságomhoz.
Aztán, hogyha elért hozzám az az akármicsoda, akkor kipróbálom Janette ötletét, s a hozzám legközelebbi társamat, Padmát próbálom lemobilicorpusozni a földre. Lehet, hogy Juliát kéne, de neki van valami dínószerető kisugárzása, úgyhogy valami aztg súgja nekem, hogy mellette talán kevesebb eséllyel leszek vacsora, ha a dínók fele annyira szeretik őt, mint amennyire ő a dínókat.
- Tudok mászni is, de varázslattal egyszerűbb lenne. - jegyzem meg, ellenben nem merem őt is lebegtetni, amíg nem tudom, hogy Padma épséggel földet ért-e vagy újabb rettenethullám következett a nyakunkba legott.

//Mobilicorpus:
Testek felemelésére, és mozgatására szolgáló varázsige pl. súlyos, mozgásképtelen sérültek esetén.

Invito - begyűjtőbűbáj

készítette ☾

Talán le kellett mondanom a vámpír létem nyújtotta előnyökről, de úgy gondolom, ennyi áldozatot megér a dolog. Legalább mentálisan ott vagyok, szóval a gondolkodás menni fog és ebben a helyzetben - azt hiszem - ez a legfontosabb. A gyorsaságom és a többi pozitívum egy időre oda lett, de a pálcám még mindig meg van és némi előnyt még ebből a fadarabból is képes vagyok kovácsolni. Nem véletlenül vezettem átoktörő irodát. Bár, hogy a dinoszauroszokkal szemben mire is megyek egy kopott husánggal, az már egy teljesen más kérdés. A sérülésekkel azonban jobb lesz vigyáznom, hiszen már nem gyógyulok annyira könnyedén és a fene se tudja, miféle lényeket csalogathat még ide a friss vér szaga.
A lebegés már csak hab a tortán ebben a helyzetben. Jókat kacagok Janette vicces képei láttán, noha más helyzetben aligha engednék meg magamnak egy ehhez hasonló reakciót, hát úgy senkivel sem...  Tita ötlete hallatán, miszerint meg kellene ülnünk őket, csak még inkább elkap az az érzés, hogy ebben baromira igaza van! A lábaimmal igyekszem hát magam előre hajtani, miközben az utánam emelkedő társaim problémája is annyira jelentéktelennek tűnik. És úgy őszintén? Nem is állt szándékomban rajtuk agyalni. Nekem is meg van a saját gondom, még abban az esetben is, ha az itt és most annyira, de annyira semmiségnek tűnik.
- Szeretem a vattacukrot -  jelentem ki a mardekáros lány szavai hallatán. Persze, én nem megölelni szeretném. Sokkal inkább harapni belőle egy hatalmasat. A fene se szeretne vattacukrokat ölelgetni, ha ehet is belőlük.
A zavaros gondolatokból egy lökés ereje penderít ki, mire meglepetten pislogok párat körbe, miközben nem értem, miért is vagyunk mindannyian a levegőben. A fejem immár teljesen tiszta és olyasmit teszek, amit nem kellene: bepánikolok. Fogalmam sincs, miként kerültem a levegőbe, de azt biztosra veszem, hogy a földet érés már cseppet sem lesz olyan egyszerű számomra. A zuhanásom ugyanis egyre gyorsul és éppen készülnék is a becsapódásra, amikor hirtelen megálljt parancsol a testemnek valami láthatatlan erő. Természetesen ez se valami kellemes, de a földet éréshez képest igazán semmiség. Az összes porcikám hasogat, mindenesetre, eme aprócska ténnyel mit sem törődve pattanok fel a földről, majd pillantok fel az ide-oda repkedő csapatra.
- Mindenki le a földre! -  harsogom, amint sikerül realizálnom magamban, hogy mik is azok a repkedő izék. - Halljátok? Tűnés onnan!
Fogalmam sincs azt illetően, ki mennyire van tudatánál jelen pillanatban, de úgy érzem, nem is nagyon érdekel. A pálcámért nyúlok tehát, majd - fedezve a többieket - sorolom meg egy-egy kábítóátokkal azt a madárszerű lényt, amely kipécézte volna valamelyiküket magának. A fákról való lejutás tehát az ő gondjuk lesz, én csupán ebben tudok a segítségükre lenni, miközben jóformán elfeledkezem a saját védelmemről is.

A lábamm,al vagyok elfoglalva, örülök, hogy sikerül legalább a vizes varázslatom és ki tudom tisztítani a sebet. Na nem, mintha sokra mennék vele úgy, hogy bekötözni meg nincs mivel és itt vagyunk egy hülye erdőben, de mindegy, jobb, mint a semmi. Majd legközelebb több eszem lesz és rögtön gyógyító-varázslattal próbálkozom, hátha nem járok úgy, mint a roxforti legendárium szerint egy bizonyos Lockheart professzor, aki kivarázsolta valakinek a csontokat a kezéből ahelyett, hogy meggyógyította volna azt.
Mindenesetre a protegot megpróbálom, az kapufa mert nem sikerül, de még mielőtt levegőt vennék egy újabb varázslathoz megcsíp valami. elsőre fel se fogom, hogy Eileen volt és nemcsak valami újabb ősi állat, másodjára pedig pont nem is érdekel. A szédülés lebegéssel együtt nagyon muri, el is kezdek úszást imitálni a levegőben, először hason, majd hanyatt fordulásban a fejem alá húzom a kezeimet, mintha csak feküdnék a réten. Így látom meg hogy valamik vannak felettünk.
- És ha rájuk ülnénk? Tuti ki tudnának reptetni minket ebből a helyzetből! - dobom be a remekbeszabott delíriumos ötletemet, s Markhoz csatlakozva én is az ég felé kezdem tornászni magam az előbb látott úszó mozdulatokkal. mert akár vattacukor, akár lufi, akár úszó gumikrokodil vagy órási gólya, nekem mindegy. Ha megülhető hát én megülöm! És aztán meg se állok hazáig, annyi szent!

//Nem dobtam meg a mentális ellenállás dolgot

készítette ☾

o

Azért lássuk be, nem ismerek olyan növényt, amely képes lenne csillapítani a vérszomjamat. Talán egy erre szakosodott diák összeszedhet egy-két bogyót a szent cél érdekében, de az édeskevés lenne pont az ilyen fajta éhségre. A dinók vérének megivása pedig egyértelműen kilőve részemről. Nem csupán undorító, hanem minden bizonnyal hatástalan is. És hát ki tudja, hogy egy rég kihalt faj vére milyen hatással lenne a szervezetemre. Elvégre, én is emberből állok, engem is képesek megtámadni a különféle betegségek, pont úgy, mint másokat. Az immunrendszerem pedig nem mindre van felkészülve, még annak ellenére sem, hogy vámpír vagyok.
- A jó anyádat... - szűröm a fogaim között idegesen, amikor a kis dög láthatóan nem adja könnyen magát. Ide-oda kapkod és karmol, néhol határozottan belekarcolva a bőrömbe és némi vért kicsikarva belőlem. Tényleg, ha a saját véremet innám meg? De nem, az hülyeség, hiszen a vámpírok nem véletlenül nem laknak jól önmagukkal. Vadásznunk kell, mások vére éltet minket, nem a sajátunké. Voltaképp, abban se vagyok biztos, hogy az én vérem egyszerű vér lenne.
Ujjaimmal időközben nagy nehezen ráakadok egy kisebb fiolára is, amely legalább az éhségérzetemet tompíthatja egy rövid ideig. A képességeim ugyan eltűnnek, de hát eddig se sok hasznukat vettem ezen a helyen és nem igazán lenne szerencsés nekiesnem a társaimnak, mert annyira korog a gyomrom. Pillanatok alatt lehajtom hát azt a pár kortyot. Nem rögtön szűnik meg ugyan a kínzó érzés és azt se érzem, hogy más lennék, de biztos vagyok abban, hogy ez így van. Szóval, igyekeznem kell, hogy ne sérüljek meg. Még a végén engem visznek vissza holtan.
Azt azért örömmel állapítom meg magamban, hogy a bombarda valóban jó ötlet volt részemről és legalább egy kis előnyt nyerhetünk. A compyk viszont még minden megpróbáltatás ellenére is utat találnak hozzám és néhány helyen belém is kapnak sikeresen. A próbálkozást nem adom fel, helyette igyekszem lefejteni a kezemben tartott dögről az órámat. Hatalmas küzdelmek árán sikerül is a dolog, majd hajítom is el magamtól jó messzire a jószágot. Remélhetőleg csak úgy nyekken majd, amint földet ért.
- Minden rendben? - fordulok azért még Tita irányába, aki láthatóan eléggé megsérült, legalábbis látvány alapján minden bizonnyal. Egyelőre viszont nem foglalkozhatok vele, hiszen a dögevők továbbra is jelen vannak az életünkben. A csípés pedig már csak hab a tortán... Az akció váratlanul ér és hamarosan be is üt az, amit Eileen előtte már beharangozott. A lebegés. Felemelkedem hát a földről, miközben bamba vigyor terül szét az arcomon és úgy szemlélem a tájat, mintha valamiféle képeslapot nézegetnék.
- De jó lenne megölelgetni őket - jegyzem meg mosolyodva, ezzel is a compykra célozva. Amikor viszont észreveszem a felettünk elcikázó árnyakat, felpillantok, majd megszólalok: - Ki engedett lufikat az égbe? - döntöm oldalra kíváncsian a fejem. Már nem érdekel semmi más, csak hogy egyre feljebb és feljebb jussak, egyenesen a vélt léggömbökig. A lábaimmal még rúgok is párat, hátha ez a felhők irányába tol engem...

Dobás: 94

(58 alá kellett volna )

- Engedelmeddel erre még visszatérnék majd akkor, hogyha nem keringnek körülöttünk a dögevők. - hintek egy vigyort Mark felé. Hogy őszinte legyek érdekel ez a vámpírság témakör, de nyilván nem itt kellene nekiálljak faggatni, hogy mégis miben más az a más azon felül, hogy vért iszik. Oké, valószínűsítem, hogy később sem én lennék az, akivel ezt szívesen megbeszéli, de a bennem feléledő oknyomozó-szimat mondatja velem az előbbi szavakat.
Másra viszont nem terelem a beszélgetést, mert a kis bestiák úgy döntenek, hogy kóstolónak néznek, s bár én tényleg próbálom pofán rúgással odébb tessékelni a compyt, amíg a többiek robbantanak, a mocsoknak sikerül végigkarmolni a lábszáramon.
- Hogy rohadj meg! - szisszenek fel, s ahelyett, hogy robbantanék, inkább hátrálok egy kicsit, hogy a többiek mögé húzódva ellenőrizhessem, hogy mégis mennyire kapta szét a lábamat a szemétláda. Az jó hír, hogy úgy tűnik menni tudok, s nem hiányzik a végtagom, de nem szeretném, hogyha elfertőződne itt, szóval első körben felhúzom a nadrágom szárát és egy varázslattal megpróbálom megtisztítani a sebet. Nem egy gyógyítói szaktekintélyről tanúbizonyságot tevő valami ez, de hirtelen a víz is olyasmi, amit többnek és jobbnak ítélek a semminél, szóval a pálcát nem fogó kezemmel kis "poharat" formázok, s arra rámutatva mondom el az aguamenti-t, majd a varázsolt vízzel amennyire tudom átmosom a karmolásrt mielőtt visszatűrném rá a nadrágomat.
Aztán pedig rásegítve a többiek robbantgatásaira bedobok a compyk és magunk közé egy erős pajzsbőbájt, hátha hanyatt vágja a kis bestiákat, s kedvük szottyan eltakarodni innen. Az se baj, ha az eséstől pár kitöri a randa kis nyakát.
- Protego horribilis!
A korábban feltett kérdésem Eileennek pedig még mindig áll, remélem választ is kapunk.

//A dobásom eredménye: 3-4. Karommal kap oda, végigszántja a lábszárat, de csak néhány centin, viszont mélyebben belehánt a lábba.

Aguamenti Vízbűbáj A pálca rámutat a célpontra, amely ettől megtelik vízzel. HP6 Harry Potter ezzel próbál vizet adni Albus Dumbledore-nak, a 6. könyvben. Ugyanitt ezzel a varázsigével oltja el Hagrid és Harry a Hagrid kunyhóján keletkezett tüzet. A varázslatot később többször is használják tűz eloltására. A varázslat neve valószínűleg szójáték, a „növelés” jelentésű latin augmentum keveredése a „víz” jelentésű aqua szóval.


Protego Pajzsbűbáj Egy láthatatlan falat teremt. Elég erővel elvégezve hátra is vetheti a körülötte állókat. HP4 Harry Potter a Trimágus Tusára készülve tanulja meg ezt a bűbájt. Később számtalanszor használják. Hatása erősíthető; három ilyen változata ismert: protego totalum, protego maxima és protego horribilis. A latin „protego”, megvédeni szóból.

készítette ☾

o

Oké, talán tévedek a családfákat illetően, de hát jelenleg nem is ez a legfontosabb dolgunk tudtom szerint. Szóval - bárki is tenné szóvá - csupán egy bocsit kap részemről és ennyivel rövidre is zárom a témát. Nem fogok elkezdeni rajta vitatkozni, hiszen teljes mértékben lényegtelen. Julia és Janette akkor is rokonok, úgyhogy - gondolom - szeretnének vigyázni egymásra. És hát mégis Janette a rangidős, szóval ebben a helyzetben talán nem ártana, ha Julia szót fogadna. Egy bébidínó pátyolgatása ugyanis jár némi kockázattal ránk nézve. Főleg abban az esetben, ha a mamadinó is köreinkben találja a kicsinyét.
Ha én is kapok vizet, akkor hálásan elfogadom, hiszen - hiába vagyok vámpír - a folyadék számomra is éltető elem, bármilyen formában is jusson a szervezetembe. És igen, az éhségemet ideig-óráig képes vagyok csillapítani különféle főzetekkel, szóval most is elkezdek a zsebemben kutakodni, hátha hoztam magammal egy kis fiolával. Nem áll szándékomban a vérbank szerepére felkérni másokat, szóval ez valamilyen szinten életmentő is lehet számomra. Normális esetben elég pár órácskára az egy fiola, bár úgy gyanítom, hogy a főzet hatásának időtartama függ a fizikai aktivitásomtól is. Szóval, ha sokat futkosunk, hamarabb megéhezem. Pech.
- Nem vagyok finnyás, egyszerűen csak van egy határ, amit nem lépek át - dünnyögöm magam elé. Még az emlősök sem képesek teljes mértékben csillapítani egy vámpír szomját. Embervérre van szükségünk. - De annyira még nem vészes a helyzet. Azt hiszem - teszem még hozzá utószóként, hiszen a fene se tudja, mennyi ideig bírom még az éhséget. Lehetnek órák, de akár percek is. Napok azonban semmiképp sem. Főleg abban az esetben nem, ha ennyire igénybe veszi a szervezetünket ez a világ. Kelleni fog az energia és amíg a többiek megoldják, én szenvedek.
- Miattam? - ütközöm meg Tita kérdése hallatán, habár magamban elismerem, hogy mond valamit. - Esélyes, bár én se vagyok halott. Inkább csak más. Ők pedig nyilván érzékenyebbek erre és így akadtak ránk - szűröm a fogaim között  a választ, hiszen számomra se valami szimpatikusak a fejlemények. És ha miattam vannak itt, akkor mégis mit kellene tennünk? Talán valami hőkiegyenlítő-bűbáj vagy valami helyrerakna, hogy ne vonzzam be ezeket az ördögfiókákat.
Az invito sikeres ugyan, de nem pont úgy, ahogy én azt elképzeltem. A kis dög nekem vágódik, én pedig el is ejtem a pálcámat, hogy két kézzel foghassam le és szabadítsam meg az órámtól. A szabad lábammal azért igyekszem a pálcára lépni annak érdekében, hogy semmi se ragadhassa el, amíg ezzel a fattyúval hadakozok. Vergődik és még belém is harap rendesen, de én se hagyom magam. Ujjaimmal folyamatosan az óra csatját birizgálom, hátha sikerül elérnem valamit, miközben a szabad lábammal a gyülekezni szándékozó compy-kat söpröm félre. Egyelőre sikeresen.
- Robbantsatok közéjük! - javaslom a lányoknak, akik talán nálam is nehezebb helyzetben vannak. - Talán a hang elriasztja őket. Vagy ha más nem, akkor legalább mi ritkítunk rajtuk.

(Bombarda: robbanó varázslat)
Dobás: 6 (módosító 2, de nem adtam hozzá érthető okokból )

- Jól van na, azért nem kell ilyen képet vágni! - tárom szét megadón kezeimet.
- fene gondolta, hogy a vámpírok ilyen finnyásak. - vonom meg a vállamat. Én nem tudom azt se így hirtelen, hogy a dínó hidegvérű, tényleg nem vagyok szakértő még csak a sima hüllőkből se, na meg azzal sem vagyok tisztában, hogy a vámpírnak ennyire számít a vér hőfoka. Elvégre én is megiszom a hideg meg a meleg teát is. Ehh! Fura egy népek ezek.
Megakadok kissé a compyk verbális leírásán.
- Ne sértődj meg, de.. akkor ezek miattad jönnek? - mérem végig kissé gyanakodva Markot. El nem tudom képzelni mit akarnának tőlünk a dögevők, hiszen mi mindannyian élünk és ha nem is virulunk, de megvagyunk és határozottan nem hasonlítunk a szó szoros értelmében sem és semmilyen más értelemben sem dögre, ellenben egyre szaporodnak a kis izék, szóval valami tuti idevonzza őket.
- Hacsak nem látnak a jövőbe és tudják, hogy valami olyasmi tart felénk, ami hamar döglöttet csinál belőlünk, akkor nincs jobb ötletem. - teszem még hozzá, mielőtt a srác halálra sértődne itt nekem azon, hogy hullának neveztem tulajdonképpen.
- Ezek megvesztek. - forgatom a szememet Julia és Padma dínómentő-akcióját látva, de momentán nem tudom elengedni a gondolatot mely szerint halálos veszélyben lehetünk.
- Nevezzetek paranoiásnak, de szerintem szarban vagyunk, ha ezek itt köröznek körülöttünk. Expecto patronom! - lendítek egyet a pálcámmal, mert akárhogy is, de ha ez a dementoroktól véd, talán a dínók sem veszik jó néven a jelenlétét és eltakarodnak a környékemről, hogyha megvéd a patrónusom. Én is amondó lennék, hogy húzzunk el innen, de a hová nagy kérdés.
- Eileen! Tudnál megint repkedni kicsit? Megsasolhatnád, hogy nincs-e a környéken valami hely, ahol nagyobb biztonságban lennénk. Esetleg egy barlang? Netán valami épület?

//Expecto Patronum Patrónus bűbáj Megidéz egy patrónust, ami megvédi az idézőt a dementoroktól és a lethifoldoktól, emellett üzenetküldésre is használják. Jól elvégezve egy, a varázslóra leginkább jellemző állat alakját veszi fel. Fontos, hogy minél boldogabb pillanatra kell koncentrálni elvégzése közben, mert annál erőteljesebb lesz hatása. HP3 Remus Lupin tanítja meg Harry Potternek, hogy tudjon védekezni a dementorok ellen. Harry később megtanítja a bűbájt a Dumbledore Serege nevű csoport tagjainak. Perselus Piton volt az egyetlen halálfaló, aki el tudta végezni a bűbájt. Üzenetküldésre is használható. A varázsige pontos jelentése latinul: "védelmezőt várok".

készítette ☾

o