2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A történet ami kikerekedik bennem is felkavar valamit. Leginkább dühöt. - Erre mondják azt azt hiszem, hogy minél nagyobb hatalma van valakinek, annál nagyobb a felelőssége is.. És ez az illető érzelmeire is vonatkozik! - De ezt az utolsót már csak a fogaim között szűröm. - És ahogy most sem, abban az esetben sem hagyunk magadra. - kontrázok Corvus szavaira. Viszont amikor elkezd szétesni kicsit megesik rajta a szívem és a dühöm el is illan, inkább Kath-re koncentrálok. Itt akarok most lenni neki, ahogy a többiek. Egy pár pillanatig feszengek amikor azt látom, hogy az apja Kath-nek mégis visszavonulót fúj és valahol olyan érzés kezd kerülgetni amire azért nyelnem kell egyet és a vissza úton a gondolataira kicsúszik a számon - Azért apukádat is fejbe dobtam volna egy papuccsal így az utolsó megmozdulása miatt.. - de össze préselem a számat egy pillanatra, hiába vagyok időnként empatikus, máskor egyszerűen ami a szívemen az a számon és nem gondolkozom. - Mindenesetre ha úgy döntenél, hogy vissza jönnél, és szeretnéd, hogy veled tartsunk.. Valószínűsítem hogy mind itt leszünk. - Ha már kevésbé vagyunk olyan lelkesek, mint mikor még csak az ajándékozás volt kilátásban, azért jól fog esni szerintem mindnekinek egy kis csendes pihenés és nassolás.. Bár azért ez után az unokabátyánk lakása felé menet ott motoszkál bennem az is, amit a tündér mondott Ginanak, vagyis amit ő válaszolt rá neki.. Akárhogy is, ha a csapat még kapható rá, miután kicsit sikerült leülepednünk, Bent is sikerült beavatnunk hogy mi minden történt, én kezdeményeznék egy beszélgetést ami rólunk szól… Arról, hogy ki merre megy jövő évtől. Ez után pedig Corvussal megpróbálok beszélni arról, hogy indítványozzuk az edzőnél vagy akárkinél, hogy had hívhassuk meg a többieket a meccsre.. Ha nem is az első naptól, de ott lehessenek..
//Nagyon köszönöm a mesét és azt, hogy részt vehettem rajta. Érdekes volt tele fordulatokkal és megható elemekkel. Voltak benne cuki részek is. Jó érzés volt nem kő horror történetben részt venni. Tetszett ez a plussz nagyon amit Kath a történetéhez kapott. Kíváncsi leszek, hogy elő kerül-e az itteni szereplők közül is néhány a későbbiekben. Nuada, Ailil, a Szelek Urának a fia, és természetesen Kath apukája
[You must be registered and logged in to see this image.]Úgy pereg le rólam Winifred szóvicce, hogy fel se fogom, hogy viccelni próbált, csak bólintok, hogy igen, hogy utána tovább fordulhassak Katherine apjához és Nuadához. A képességeimmel megpróbálom lenyugtatni a túltöltődő lányt, de gyanítom, hogy Winifred ölelése vagy ahogy Gina megszorítja a vállát az, ami igazán célba ér és nem én. Amikor bocsánatot kér csak megingatom a fejem, egyáltalán nincs miért, mindenki táncolt már a töréspont közelében, még én is, pedig általában hidegnek és számítónak hathat ahogy mindent igyekszek megérteni, megfigyelni mielőtt reagálnék. Persze kivétel az, ha éppen szócsatázunk, akkor pörögnek az elmés riposztok. - Nem lepne meg, ha viszont látnánk, akármilyen helyszínt is jelent a számüzetése. - teszem hozzá, amikor még utolsót kérdez a lány, bár ki tudja, hogy egyáltalán kap-e rá választ. Az apja olyan gyorsan el is hagyja, hogy a majdnemhogy féltékeny gondolatom, hogy bárcsak az enyém került volna elő egy kicsit megfakul. - Te tényleg vissza akarnál térni ide? - lepődök meg egy kicsit, összevonva a szemöldökömet az unokanővérem felé fordulva, mert ugyan nem sérült meg senki, sőt, rengeteg mindent meg is tudtunk, akkor se itt van a helyünk a tündérek között. Vajmi keveset tudok az igazi felmenőimről, arról az ágról semmi sem maradt fent, így egyértelműen a figyelmem a nimfák és különösképpen a Mortimerek felé összpontosul. Amikor végül tényleg elindulunk biccentek a tündéreknek, főként Nuadának és a fiúnak, aki átveszi majd a Szelek Ura helyét és kissé hallgatagon, teret adva Katherine csendes gondolkodásának haladok velük. - Jogod van haragudni rá, sosem fog talán már kiderülni, hogy mennyi volt mágia és mennyi az, hogy a baleset után tényleg feladta. - elhallgatok, de végül muszáj hozzátennem. - Bár, ha valakit hibáztatni akarnék, én biztosan a Szelek Urát választanám, ha szándékosan tette, amit tett, ha nem. - zárom le, de a továbbiakban csak csendesen kísérem őket, hogy a lakásba visszaérve és Benjaminhoz csatlakozva jóval visszafogottabban és kedve szegettebben, de felvágjuk a születésnapi tortát.
// Én is köszönöm szépen a mesét, az első epizódot is és a másodikat is, érdekes csavar volt, hogy nem is mi lettünk tesztelve, nagyon tetszett! Szegéééény Kathieeee! UI.: VÉGRE HASZNÁLTAM A PÁRSZASZÁJT!!! //
Bár nem szép tőlem, de az most eszembe sem jut, hogy a jelenlévők mind örülnének a helyemben, ha hirtelen felbukkanna az apjuk, aki elveszett, vagy akit nem is ismertek, mint Corvus és Winnie esetében. Az viszont most nem megy, hogy még erre is gondoljak, csak a bennem kavargó érzések tombolnak és képtelen vagyok önállóan megállj parancsolni nekik, ami a képességeim tekintetében nem a legjobb ómen. Így hát nagyon is jól jön, hogy a segítségemre siketnek, mert bár Ben nincs itt, de rengeteget számít Corvus és Winnie reakciója is. A határozott szavak már valamelyest visszahúznak a jelenbe, hogy aztán Winnie érintése rázzon fel, majd az ölelésére már rendesen reagálok és egészen szorosan kapaszkodom belé, hogy a kellemetlen mágikus kavarodás végül csendesedjen és megszűnjön. Nagyot nyelek. - Köszönöm! És... bocsánat. - súgom, hogy talán kicsit rájuk hoztam a frászt, arról nem beszélve, hogy kicsit talán abba se gondoltam bele, hogy az ő helyzetük se a legjobb jelenleg, ami a családot jelenti. Én legalább visszakaphatom az apámat, hiába hogy ez most sok mindent összezavar és igenis bánt, hogy nem lehetett ezt előbb meglépni, vagy hogy ő nem volt elég erős... Így hát a nagy atyai ölelés nem történik meg, főleg hogy végül Nuada jön oda hozzánk. Látom én is, hogy apa még nincs tökéletesen, ebből sejtem, hogy bár jó lenne, de nem fog velünk jönni, hogy bemutassam Bennek is. Távoli valaki marad továbbra is, amíg nem szedi össze magát teljesen. - Rendben. És, ha veszélybe kerülünk miatta? - kérdezem még meg, bár gondolom ez már szinte csak költői kérdés marad, főleg hogy közben az apám távozik, én pedig csak magam sem tudom milyen vegyes érzésekkel nézek utána. Csüggedt, családott, fájdalommal teli pillantás ez, hiszen értem én, hogy fáj neki elveszíteni anyát és a testvéremet, de én... én itt vagyok, mindig is itt voltam azóta is! Missy is elveszítette a bátyámat és mégis tovább élte az életét és kitartóan neveli egyedül az ikreket, sőt még engem is magához vett. Nehéz elfogadnom, hogy az apám nem volt elég erős, hogy ugyanezt megtegye. - Nem tehetek róla, de... de haragszom rá. Nem szabadna ugye? - bukik ki belőlem végül, amikor aztán elindulunk vissza Cody házához el innen, ami most jót is fog tenni. Sejtelmem sincs, hogy mikor jövök vissza, de az biztos, hogy egyedül nem leszek rá képes. Nehéz elfogadnom, hogy az apám nem volt elég erős, hogy én nem voltam elég ahhoz, hogy összeszedje magát és legalább miattam megpróbáljon erős lenni.
//Köszönöm szépen a mesét, nagyon tetszett és nem kavart meg semmit. Tetszik a kis múltbéli kiegészítés a tündéres vonallal. Végülis családi háttereket se bolygatott meg, hiszen a tündér nem egy konkrét faj, de az apja állapotát is indokolta és újabb kis plusz lelki nyűg nyomi Kathnek, hogy most az apja mégis visszatér, ha csak félig-meddig is. Tuti nehéz lesz még így is feldolgoznia ezt az egész kialakult helyzetet, de azért majd próbálkozik. //
Corvusnak elégedetten bólintok, ahogy látom, hogy a tündérek elkezdik visszaváltoztatni az ártatlanokat. Ez így helyes. Ailil visszaélt a hatalmával, amikor más embereket kényszerített állat alakba. Miért is? Beteges féltékenység? Azt hiszem a megkeseredettség mindig mindenkiből a legrosszabbat hozza ki. Lehet, hogy Ailil nem volt mindig ilyen, de ennek ellenére nem tudok nem szánalmas alakként nézni rá. Mára semmi tiszteletre méltó nem maradt benne. Nem csoda, ha még a saját fajtársai is ellene fordultak végül. Azért nem lehet könnyű Kath számára végig hallgatni az igazat, és a történet eddigi ismeretlen részét. Főként arról a szörnyű balesetről. Tudom milyen a veszteség, ezért egy pillanatra együttérzően szorítom meg a vállát, tudatva, hogy bármikor megtalál, és mellette leszek, ha szüksége van rá. Vagy csak beszélne valakivel négyszemközt erről. Sajnos jelenleg ennél több, és jobb vigasztalás most nem telik tőlem. Az érzelmek világában nem én boldogulok a legjobban a csapatból ez tény. Én a rideg logikához értek. Ennek ellenére hiszem, hogy Kathnek így a legjobb, mert hosszú távon fel tudja majd dolgozni a történeket, és tovább lépni, az igazság fényében. Talán még az apjával is újra kezdheti. Szeretném, ha így lenne, Kath érdekében, bár tudom, hogy ez nem megy könnyen, és nem egyik pillanatról a másikra lesznek ismét nagy boldog család. Ez ennél nehezebb, és bonyolultabb. Azért kicsit meglep, hogy Kath nem maradna legalább kicsit kettesben az apjával. Illetve úgy tűnik, hogy a férfi is meghátrál a dolog elől. Pedig én mindent megtennék, azért hogy újra együtt lehessek az apámmal. Ami nyilván számomra már nem lehetséges, de ők kaphatnak egy új esélyt. Azért egy pillanatra Winire nézek, majd Kathre, mert végül is ez nem egy rossz javaslat, ha nem akarnak egyedül maradni, de mégis együtt ünnepelnének... Viszont amikor az egyik igen természetközeli tündér magához int, azért eléggé meglepődöm, magam sem tudom mért lépkedek oda hozzá. A szavaira pedig még inkább meglepődöm, ha ez lehetséges. De valahol mélyen nagyon is jól esik a lehetőség. Tényleg mintha valami ismeretlen meleg, és biztonságos érzés járná át a lelkemet. Talán ő megérzett valamit, amit én még nem tudok? Talán lát bennem valamit, amit én nem önmagamban? Akárhogy is, biztonságot ad a tudat, hogy van egy hely, ahova az ember visszavonulhat gyógyulni, ha szüksége van rá. - Köszönöm. Talán egy napon élek majd vele. - felelem a tündérnék valóban hálásan, és magamhoz képest meglepően tisztelettudóan. Azonban most még a társaimmal indulok el, de egy halvány mosollyal még búcsút intek, az új tündér ismerősnek. Közben pedig még csak nem is sejtem, hogy mennyire közel a töréspont, amikor talán tényleg szükségem lesz a hely gyógyító hatására, és arra, hogy egy időre ide vonuljak vissza...
//Köszönöm szépen az izgalmas mesét, főleg az új lehetőséget teremtő lezárást Ginának! Tényleg megleptél vele. //
Ahogyan Corvus is mondja, Gina is érzékelheti, hogy az állatok egyesével kezdenek visszaváltozni a tündérek varázslata nyomán, elrabolt gyerekek, de még zavarodott aurorok is előtűnnek az álca alól. Corvus kezét Kath apja elfogadja, és megrázza, de már nem szól semmit. Csak méregeti a lányát, de láthatóan megérti, hogy ez nem fog olyan könnyedén menni. Látszik, hogy még ő sem teljesen a régi, nem is ül le a többiekhez lakomázni. Ahogyan Nuada sem, aki mindentől cseppet sem zavartatva megszólal végül. – Ez egy nagyon régi történet. A helyzet az, hogy Ailil is szerelmes volt az édesanyádba, lényegében küzdött a kegyeiért. Ám ez még véletlenül sem volt két irányú, ő az apádat szerette. A Szelek ura féltékeny volt, és rosszindulatú, de tudatosnak nem mondanám. Akaratlanul is olyan mágiákat szabadított fel, amelyek megbetegítették a testvéredet. – Itt kissé elhalkul, nyilván szörnyű végre megtudni, meghallani az igazságot. Hagy időt arra, hogy Corvus a képességével lenyugtassa a lányt, de végül folytatja, míg Kath apja már nem marad, csupán búcsút int mindenki felé, és eltűnik az erdő fái között. – Ailil nem bántotta a családodat, de ez a féltékeny harag, amely uralta az életét, képes volt az időjárást, és a körülményeket is megváltoztatni, s tudtán kívül ő okozta a balesetet. Szinte beleőrült, akárcsak az apád, magát hibáztatta, elvakult, benned is csupán azt látja, aki az anyádra emlékezteti, az örök kudarcot. Ezzel kell együtt élnie. Sokáig tűrtük a szeszélyeit, de ennek vége, kitaszítottuk most magunk közül. – Ezen a ponton immár úgy érzi, hogy megmagyarázta a lényeget, már csak a zárás van hátra. – Az apád közénk tartozik, itt van lehetősége gyógyulni. Ő is nehezen dolgozza fel mindazt, ami történt. Itt, ha úgy látod, meglátogathatod, fogtok tudni beszélni. S Te, a barátaid mindig menedékre leltek. – Bocsájtja el őket, s mivel úgy látja, hogy a tekergők nem szándékoznak maradni, csatlakozni a lakomához, ezért ő leül, és elkezd végül vidáman eszegetni. Az egyik tündér viszont odainti magához Ginát, akiről látja, hogy igencsak természetközeli lény, s pár bíztató szót súg a fülébe, ami azzal kapcsolatos, hogy ő viszont tényleg maradhatna, ha úgy érzi, sok szörnyűséget látott már, ezért ha visszatérne ide később, mondjuk gyógyulni az erdőben, lesz rá lehetősége. A Tekergők számára pedig marad az ösvény visszafelé. Winifred intésére Kath apja még visszanéz a fák közül, de aztán távozik véglegesen.
//Köszönöm szépen a részvételt és a játékot, pár napon belül kiagyalom a jutalmat! Remélem nem kavartam meg nagyon a sztorit!//
Ahogy látom, hogy minden jó irányba kezd fordulni, úgy kezdek én is bizakodni abban, hogy nem lesz itt semmi baj. Bár a Szelek Urának a kirohanása meglehetősen lesajnáló érzést kelt bennem, csak egy megvető undorral húzom fel az orromat az irányába és persze villannak a szemeim, hogy ha most neki mer menni Kath-nek akkor bizony nagyon megbánja! Még talán a hajszálaim is elkezdenek feltöltődni. Nyilvánvaló, hogy ő lenne az erősebb, hiszen tapasztaltabb és ki tudja hány év van már mögötte, de ez most nem igazán tántorít el, hogy valamiféle védelmező feléledjen bennem. - Hát ez elszelelt. Helyes! - ütöm a vasat egy borzalmas szóviccel, meg egy adag faarccal aztán ahogy Kath-et és az apját nézem akarva akaratlanul is össze fonom magam előtt a karjaimat és megdörgölöm a karomat. A válaszok természetesen engem is érdekelnek. Ideje hát meghallgatni azokat, akár jók lesznek, akár nem. Viszont ahogy Kath egyre zaklatottabbá válik úgy érzem én is a mellkasomba kúszni az egészet. Megérintem a karját, aztán oda lépve hozzá megölelem én. Tudom, hogy nem tőlem várja ezt, de át akarok venni abból amit most érez, hogy megnyugodhasson. Hátha sikerül. - Menjünk vissza a lakásba. Ben biztosan vár már minket.. És.. apukád is jöhetne.. - pillantok a férfira, eleresztve a lányát. Kath kezét egy pillanatra még megtartom, a másik kezemmel pedig az apja felé intek. Talán csak egy kis “löket” kell nekik az újra kezdéshez. Hát itt a pillanat. Aztán csak a háttérbe lépek, és megvárom a végszót, hogy merre is menjünk, vagy mit is csináljunk. Nem nézek Corvusra, de egyértelmű, hogy bennem is ilyesmi gondolat fogalmazódik meg. Aligha hiszem, hogy valahol életben lennének a valódi szüleink.. Furcsa érzés, hogy bár felnőttek vagyunk.. Nagyjából, legalábbis szeretek magamra akként tekinteni, mégis mennyit jelent még mindig a szülői szeretet gondolata, vagy épp annak a hiánya. És ezt most nagyon érzem a vállaimra nehezedni.
[You must be registered and logged in to see this image.]Csak bólintok Winifrednek, nem tudom pontosan, hogy miket ért már el a mentális képességeit fejlesztve, szóval tényleg csak egy gondolat volt a fiú fejébe mászni. Igen aljas gondolat, bár az üzenet pozitív lett volna, hogy nem kell rettegnie a vereségtől, de magamból kiindulva, aki féltve őrzi a mélyebb érzéseit és gondolatait, még egy ilyen üzenetnek se örülnék a fejemben egy idegentől. Hevesen éberkedünk ahogy Katherine kijön a vízből, mert Ailil utálata szinte kézzel fogható, de szerencsére nem szalad el vele a ló, nem őrül bele abba - itt és most legalább is -, hogy az egész játék arra ment ki, hogy őt pöcköljék ki a közösségükből. Csendes megfigyelőként hallgatom végig az eseményeket, arra készen, hogy amennyiben Ailil nem óhajt egyszerűen távozni, cselekedjek. Mivel Kath-et és az apját okolja leginkább természetesen feléjük orientálódom és néha biccentek neki, hogy bátran vegye fel a kapcsolatot az apjával, nem lesz itt baj, nem rohanunk sehová, nem fogjuk faképnél hagyni. Végül a gonosz el, az eltűnt emberek meg feltűnnek körülöttünk. - Már el is kezdték, Karvaly. - válaszolok a tündérek helyett, intve a vörös lánynak, hiszen már el is kezdték őket visszaváltoztatni szorgosan. Végül amikor már végképp úgy tűnik, hogy minden lecsendesedett, odalépek Kath apjához és felé nyújtom a kezemet. - Mr. Benedict, örvendek a találkozásnak. - mondom, bár a szavaim udvariasak, a tekintetem határozottan méricskéli és próbálja összevetni a képpel, amit a lány lefestett róla. Ha minden igaz autóbalesetben meghalt a húga és az anyja és az apja utána annyira összeomlott, hogy szanatóriumba került és teljesen magatehetetlen volt. Engem is határozottan érdekelne, hogy mi is az igazság, így egyértelműen lecövekelek, hogy a lány megkaphassa a válaszait mindenre, kivéve persze, ha az apja gond nélkül velünk tarthat Cody-hoz, mert abban az esetben... lehet, hogy nem kéne elmúlasztani az alkalmat Benjamin bemutatásához se. Néha kicsit kiül az arcomra egy cseppnyi idegesség és néhányszor Winifred felé tekintek, hiszen a mi esetünkben azt se tudjuk, hogy a szüleink élnek vagy halnak, talán soha a közelébe se érünk annak, hogy ilyen pillanatunk lehessen a biológiai szüleinkkel. Annyit már fejlődött a jellemem, hogy ne egyértelműen elirigyeljem Katherine-től ezt a lehetőséget, de tagadhatatlan, hogy nem tudok nem azon kattogni, hogy mi lenne, ha... Arra figyelek csak fel, hogy Katherine képességei kezdenek elszabadulni és ösztönösen nyúlok a sajátjaimhoz, hogy leállítsam. - Katherine. Katherine. Fókuszálj. Térj vissza a jelenbe. Biztonságban vagy. - szólok hozzá erélyesen, rövid, egyértelmű szavakat hasznlva, hogy kiszakítsam az állapotból, miközben a vérmágus képességem azonnal elkezdi lefogni az egyik képességét, mielőtt az teljesen elhatalmasodna rajta és kitörne. Nagyon, nagyon erős boszorkánnyá cseperedett, ha elveszíti a kontrollt ki tudja, hogy mekkora pusztítást tud végezni és gondolom az átváltoztatott ember-állatok nem különösebben erősek, hogy megvédjék magukat.
// Vérmágus: Adottságblokkolás: Képes valaki adottságát blokkolni, így azt az illető nem lesz képes használni. - egy képességet/RMA-t kilőni, azt hiszem random. //
Azért tényleg nagyon nehéz megállni, hogy ne menjek oda az apámhoz, de Corvusnak is igaza van és sajnos én is így gondolom, hogy bizony jobb, ha maradok bármennyire is fel vagyok most pörögve a verseny miatt is. Így is kb. mindenki arra számít, hogy nem lesz ez a dolog olyan egyszerű, pedig nagyobb kalamajka végül nem alakul ki. Örülök, hogy a versenytársam is fair módon fogadja el a kezemet, de az apámhoz tényleg csak akkor megyek oda, amikor már úgy érzem, hogy lehet, vagy akár ő maga biccent, hogy megtehetem. Mégis elég furcsa érzés, hiszen én szinte már halottnak könyveltem el, az utóbbi években látogatni se nagyon akaródzott, hiszen nem beszélt, mintha minimum valami tetszhalott állapotban létezett volna. Mégis ki akarja évekig látni azt, aki fontos neki ilyen katatón állapotban? Most viszont itt van, beszél és egyelőre gőzöm sincs, hogy ezt hogyan kezeljem. - Olyan sok kérdésem van... - ennyit sikerül csak kiböknöm és bizony amikor ölelésre nyitja a karjait én még mindig bizonytalanul állok. Még sem itt kellene mindenki előtt ezt, főleg mert nem tudom, hogy ha megölel, akkor nem törik-e el a mécses. Talán nem is baj, hogy Ailil felcsattan, mert megrezzenek és végül a majdnem megkezdett mozdulat félbemarad és nem lépek közelebb most még, csak megfordulok, hogy meghallgassam az átkozódást, majd Nuada csitító szavait, amik nem érnek célt érdemben. Szó se róla fenyegetést még soha életemben nem kaptam, nem szolgáltam rá, bár most sem, de mégis engem hibáztat Ailil. Valakit kell. Amikor anya és Belle meghalt, apa pedig kikészült... én magam is hibáztattam egy ideig mindenkit, amiért mindez megtörtént. Ailil végül távozik, a tündérek pedig pakolni kezdenek. - Maradjunk még egy kicsit? - fordulok végül a többiekhez, mert valahogy egyedül nem tudom, hogy akarnék-e, még ha ezek az alakok valamilyen szinten köthetőek is hozzám. Még nagyon fura és új ez nekem és nem hiszem, hogy a barátaim helyett idegenekkel akarom ünnepelni a születésnapomat. Ha ők mennek, akkor inkább én is távozom velük vissza Cody lakásába, hiszen Ben is ott van. Végül bizonytalanul fordulok és lépdelek vissza az apámhoz. - Azt hiszem ez most nekem... nekem túl sok. Olyan sok idő telt el. Anyát és Bellet tényleg megölték? Vagy az is hazugság volt? - kérdezem végül, mert bár tényleg sok kérdésem lenne, de most még sem tudom őket csokorba szedni. Mégis miért nem hozták őt vissza előbb, ha képesek voltak rá? Egyáltalán miért nem volt mellettem, amikor annyira szükség lett volna rá? Nekem is fájt, de apa nem volt elég erős, pedig annak kellett volna lennie! Ha most megölelem biztos, hogy elönt ez a sok zavaró és kavargó érzés és képtelen leszek bánni velük. Egyáltalán most mi legyen? Missy és az ikrek... már úgy megszoktam őket és nem akarok elköltözni, főleg nem tudnék visszamenni a házunkba, de mi lesz apával? Mégse költözhet oda hozzánk... azt hiszem fura lenne és lehet, hogy Missy se akarná, hiszen mégis csak Darius nagybátyja. Közben pedig annyi minden történt, amit elmesélnék neki és legbelül az a tíz éves kislány, aki elveszítette az édesanyját és az ikertestvérét azért az ölelésért sikít, amihez még mindig nem tettem meg a szükséges mozdulatot, mert egyszerűen nem megy. Gőzöm sincs, hogy mit tegyek, vagy hogy mit érezzek, kívülről pedig csak annyi látszik, hogy a képességeim mintha össze-vissza kezdenének zavarodni és nincs itt Ben, hogy megnyugtasson. A hajam színe időnként ilyen-olyan váltásokon megy át, a hajam meg-meglibben a feltámadó széltől, a bőrőm újra halvány kékes fagyos derengést vesz fel, időnként pedig egészen áttetszővé válok, mint amikor megjelent a tündér képességem és képtelen voltam irányítani. Fehérke pedig idegesen rohangálni kezd fel s alá.
- Majd kiderül. - csak ennyit tudok Corvus szavaira válaszolni, hiszen ez már nem az én terepem. Bár a hangulat változást, és pálfordulást még én is érzékelem, hogy ez politikailag mit jelent, vagy esetleg Kath-re, vagy ránk nézve, az már erősen kérdőjeles számomra. Nem is kezdem el találgatni. Főleg mert nem sokára úgyis kiderül a végeredmény. Azon túl, hogy gratulálok Kath-nek, és Ailil fiára is vetek egy barátságos mosolyt, nem igazán szólok bele az interakciókba. Bár amikor Ailil hisztis három éves kislány módjára csattan fel, csak megcsóválom a fejem. Veszteni tudni kell. Márpedig itt elég egyértelmű, hogy ki veszített. - Nyugi. Ha annyiszor lenne egy knútom, ahányszor ezt hallottam már... - mondom egyértelműen megnyugatónak szánva Kathnek, de úgy, hogy azért még elérje a távozó Aililt, valamiféle gúny formájában. Meglehet ezzel ma is szereztünk egy ellenséget, főként Kath, de én a magam részéről nem vagyok hajlandó megijedni. Esetemben, ha fejem kell, akkor lehet sorszámot tépni. Kathnek viszont ez még elég új szerű érzés lehet. Minden esetre nem akarom elvonni a háztársnőmet a végre újra látott apjától. Szerintem van bőven mit megbeszélniük, és ez már nem igazán tartozik a nagyközönségre, csak rájuk kettejükre. Szóval én azon sem csodálkoznék, ha Kath és az apja most egyszerűen lelépnének beszélgetni. Talán rájuk is férne. Mi pedig szabadon visszamehetünk Cody lakásába akár. Ámbár az állatok felől érzem, hogy ők is igencsak örülnek a kialakult fejleményeknek. Így most valahogy közéjük igyekszem pozícionálni magamat vagy őket hívni magam köré. Így pillantok fel Nuada, illetve Kath apja irányába. - Velük mi lesz most? Visszakaphatják az eredeti alakjukat? - teszem fel a kérdést. Egyszerűen most is úgy érzem, hogy muszáj megvédenem az állatokat, és ha ők nem beszélhetnek, akkor nekem kell a szó szólójuk lenni. Elvégre senki nem érdemli, hogy állati alakba kényszerítsék akarata ellenére. Főként, ha csak Ailil valamiféle elszabadult dühének elszenvedői voltak szerencsétlenek. Nem is biztos, hogy csináltak bármi rosszat. Tehát véleményem szerint nem volna fair, ha így kellene maradniuk. Az egyetlen jó ebben, hogy Ailil fia úgy tűnik, hogy kb. semmiben sem hasonlít az apjára, és mindenkinek jobb lesz, ha ő veszi át a helyét. Még ha igen fiatalnak is látszik.
Gina az érzékeli, hogy az átváltoztatott állatok (emberek?) mintha örülnének, ujjonganának, Wini viszont nem érzékel most semmilyen szándékot. Vélhetően a próbának teljesen tiszta körülmények között kell lezajlania, amibe még belefér, hogy a két versenyzőt mágiával segítik, de semmi plusz ártó, vagy ármányoskodó már itt nem léphet fel. A fiú elfogadja Kathrine kézfogását, most már kicsit oldottabb, mert úgy veszi észre, hogy ha az apja nem bűnteti meg azonnal, akkor talán van esély arra, hogy ne legyen megtorlás. – Te győztél, és megérdemelted! Én gratulálok neked! – Corvus kérdésére Nuada int, hogy még egy kis türelmet kérnek, de hamarosan minden ki fog derülni. Kathrine odamegy a Próbák urához, aki leveszi a sisakját, tényleg az apja az. Így sisak nélkül látszik, hogy alaposan megnövesztette a haját és még szakálla is lett, de igencsak ápolnak néz ki, van egy Aragorn beütése. – Kathie.. most már végre szólhatok hozzád. Nagyon büszke vagyok.. és… sajnálok mindent, hogy így alakult! – Nyújtja ölelésre a karját, de itt Ailil felcsattan, szinte ordít. – Gyalázat! Csalás! Megóvom a próbát. Összeférhetetlenség! Hogy lehetett ő a Próbák ura, amikor az apja? Persze, hogy mellette döntött! – Nuada viszont mosolyogva fellép egy sziklára, a többi tündér szinte áhitattal figyeli őt. – Ailil.. barátom.. Tévedsz. Ez nem Kathrine Benedict próbája volt, hanem Te, a Szelek ura ítéltettél meg. Kathrine-t régóta figyeljük, s mind ő, mind a barátai nemesszívüek, ez csupán beavatás volt. Téged mértünk fel, mert tudjuk, rosszindulatod régóta mérgezi nem csupán az erdőt, azon kívül is csak árt. A döntés megszületett.. Száműzünk, a helyedbe pedig a fiad, Acien léphet a Siedhe soraiba. – Ezen a ponton a fiú megilletődik, de bólint, míg Ailil hápog egy sort, de mivel csak ellenséges tekintetekkel találkozik, haragosan Kathrine felé rázza az öklét. – Ezzel még nem végeztünk. Ez mind.. a Te hibád! – S egy villámlással el is tűnik az erdőből. – Gyertek hát barátaim, tegyük helyre a dolgokat. – Ezen a ponton a tündérek körbe járnak, s elkezdik visszaváltoztatni az állatokat, Ailil fia is gyorsan visszaöltözhet, még most is alig akarja hinni, hogy ő maga is felszabadult a rémuralom alól. Már csak a magyarázat van hátra, de a tündérek intenek is, hogy most már meg lehet nyugodni. El is kezdik feldísziteni a tisztást a tó partján, a semmiből szépen faragott asztalok kerülnek elő, amin finom lakoma sorakozik katonás rendben. Ideje csatlakozni, már csak az apja-lánya egymásra találás marad, ha Kath is úgy akarja, de látszólag a Siedhe nem akarja erővel ott marasztani a lányt.
//Már csak a záró kör van hátra, a határidő legyen szept 30, én írok október 1-én//
Érzékelem, hogy a próbálkozásom már csírájában elhal. Ekkor koppint fejbe a felismerés, hogy a fiú valószínűleg magasabb szinten áll ezen a területen és az apja is rápakolt mindent amit csak tudott.. Kath Corvushoz intézett szavai is megerősítenek, hogy sikerült mellé nyúlnom így meg sem próbálok errefelé tovább menni. De a szerencselét Kath elfogadja és fel is hajtja. A többiek elmélkedéseit hallgatva és ameddig mindenki Kath-et és a fiút figyeli én a jelenlévőket kezdem fürkészni, egészen addig, ameddig Corvus fel nem teszi a kérdést. - Ez lett volna a másik gondolatom, de ilyen szinten nincs még gyakorlatom ebben. - ingatom meg a fejemet. Hiszen azért ahhoz, hogy gondolati úton kommunikálni tudjak valakivel, kicsit több tapasztalat kell. Azokat az elemeket próbálnám szemmel követni akik vélhetően Ailil mellett tették le a voksukat. Amikor pedig megindul a kántálás a szívem vadul kalapálni kezd. Ahogy látom, Kath elsöprő sikere meghozza a gyümölcsét és maguktól elpártolnak, legalábbis úgy tűnik... - Szép volt! - öntöm is szavakba csillogó szemekkel a gratulációmat. Az öröm és ujjongás közepette viszont megpróbálom kiterjeszteni az elmémet annyira, hogy ha valaki ártani akarna, azt időben észlelhessem. Vagy bármit ami lényeges apróság lehet.
//Legilimentor (született) I. Képes érzékelni, ha láthatatlan személy/lény van vele egy légtérben, de nem tud irányt meghatározni, csak tudja, hogyvan ott valaki más is. Ezáltal azt is érzi, ha valaki figyeli/követi őt. Érzékeli mások hangulatát - próbálja kiszűrni hogy van-e a tömegben olyan ami az ünneplés és várakozás hangulatától eltérő.
[You must be registered and logged in to see this image.] Nem érzem úgy, hogy szükség lenne üdvrivalgásra sem a verseny alatt, sem utána, bár egyértelműen ahogy haladunk folyamatosan figyelem Katherine-t és a tekintetem közelről a többieknek elárulja a feszültséget. Viszont ahogy elkezdik a Benedict nevet kántálni hiába nem én versenyzem, bennem is megindul egy emelkedett érzés, mintha a pályán a csapatjátékosomat éltetnék. Lényegében így is van, ez a csapat szorosabb bármilyen sportjáték csapatánál, hiszen ott a tehetség köti össze az embereket és az egyetlen cél a győzelem a pályán. Mi személyes céljaink, álmaink, érzéseink elérésében segíthetjük egymást és fogjuk is, hiába változik meg egyre jobban az életünk mindannyiunknak. Jobbára éppen így, mint most Kath, a szemünk előtt. Bólintok Ginának és kritikusan villan a tekintetem a kántálókra és azokra, akik még mindig kimaradnak belőle, Aililra például. - Igen. A kérdés az, hogy ez milyen hatással vagy következménnyel jár majd ránk vagy az édesapjára nézve. - válaszolom, mint mindig, most is a legrosszabbra számítva, mintha folyamatosan érezném, hogy jöhet még egy sötét csavar és valahol még is csak hibáztunk. - Ügyes voltál, egy pillanatig se kételkedtem, kishableány. - lépek Katherine közelébe, próbálva kicsit kimozdítani az adrenalin löketből, amiben most lehet, megnyugtatva, bár az én számból a kishableány, mint becézés, talán furcsán csenghet. Nem is láttam azt a mesét, csak a mágiatörténeti varázsvilágbeli történeteket ismerem, amiknek persze a mugli verzió elég egy ronda megcsúfolása. Elgondolkozva nézek Katherine-re, amikor kérdez és újból hűvösen végigfuttatom a tekintetem a csoportosulásokon. - Azt hiszem érdemesebb nem odamenned, normális esetben úgy tűnne, hogy a családi szálak miatt nem lehet feddhetetlenül tekinteni rá. Persze az után, hogy mindenki a te nevedet kántálta, az egyetlen, aki megkérdőjelezhetné talán csak a magában füstölgő Ailil. - biccentek a férfi felé és a balsejtelmem kissé még erősebbé válik. Úgy érzem kifogás nélkül győzedelmeskedtünk felette, de éppen az ilyen vereségekből szoktak sérült, agresszív, gonosz sötét mágusok születni. Szemmel tartom tehát a Szelek Urát, hogy a tehetetlenség ne forduljon kétségbeesett agresszióba hirtelen. - Viszont az ellen talán nem szól semmi, hogy egymás mellé gyűljön mind a két versenyző fél. - vetem fel, ezzel arra utalva, hogy Nuada és a csapata Ailil fiát istápolja és velük például beszélhetnénk. Amennyiben bólintanak, Nuadához fordulnék egy rövid kérdéssel. - Pontosan mi a következő lépés? Az állatok, akiket láttunk, átváltoztatott emberek, miért? - indítom meg a kérdéseket, lenne még persze bőven több is, de minél kevesebbet kérdezek talán annál kisebb az esélye, hogy homályos rébuszokat kapjak vissza.
Ami erőm még maradt az eddigiek után azt természetesen nagyon igyekszem beleadni. Nem is nagyon nézek oldalra, hogy mi történik a fiúval, hiszen én is kapok időnként egy-egy bezavaró széllökést, amit próbálok kikerülni, kontrollálni a saját képességemmel is, hogy kevésbé okozzon gondot. Amikor pedig meghallom, hogy a nevemet kántálják jóleső érzés fut át rajtam. Furcsa érzés, ilyen lehet a versenyzőknek? Sosem voltam igazán kiemelkedő semmiben, nem kviddicsezem, nem nyertem VMS-t és hasonlókat. Nem igazán tudom milyen az a nagy örömmámor, amikor nyersz valamiben, de most bizony ez történik és bár nem tehetek róla, de elsőként amikor segítenek kimászni egyszerűen felugrok a levegőbe kicsit és még egy "Igen!" is elhagyja a számat kiáltás formájában. Ennyi elég is, a támogatás és a többiek lelkesedése remek érzés, de én mégis végül megköszönve nekik odalépek a fiúhoz is, hogy a kezemet nyújtsam neki. - Szoros volt, gratulálok! - ha elfogadja, akkor megrázom az övét és azért örülök neki, hogy az apja nem jön oda egyből, hogy tudom is én mérgében békává változtassa, vagy ilyesmi. Aprópó apa... a Próbák ura elvonul, én pedig végül, ahogy elül lassan a lelkesedés követem a tekintetemmel. - Vajon oda kellene mennem, vagy csak várjuk meg az eredményt? - kérdezem bizonytalanul Corvust, most már a vállamon a meleg törölközővel. Az uszonyok is eltűntek mostanra. Itt a parton azért hülyén néznék ki velük. Egyelőre még sejtelmem sincs, hogy mi a következő lépés. Lopva pillantok Aililra, mert láthatóan ki van akadva, ami végülis érthető, főleg hogy hozzá aztán senki se ment oda. Végül csak akkor megyek oda a Próbák urához - az apámhoz? -, ha valaki megerősít benne, netán valamelyik tündér jelzi, hogy ezt kell tennem. Egyébként türelmesen várok, hogy ő álljon elénk valamiféle eredménnyel. Mostmár azért tényleg jó lenne válaszokat kapni. Mi ez az egész. A testvérem most akkor életben van, vagy sem és hogy a Próbák ura tényleg az apám-e, aki mostmár jól van. Egyelőre még nem gondolkodom azon, hogy ha igen az mit is jelent pontosan. Az életem már pár éve egészen nyugodt mederben zajlik, talán idővel Rhys tud rá időt szakítani, hogy a nagymamámat is megismerjem. Missyvel jó életem van. Azt hiszem nagyon fura lenne, ha hirtelen mindez megint felbolydulna és persze valaki olyan miatt, aki amikor a legnagyobb szükségem volt rá cserben hagyott. De mi van, ha apa eleve valamiféle mágia miatt nem volt képes talpra állni és az egész tényleg Ailil műve?
Akár bűntudatom is lehetne, amiért a halacskával hátráltatom a fiút, és igyekszem a magunk oldalára billenteni annak a bizonyos mérlegnek a nyelvét. Azonban valahogy nem tudok erre csalásként tekinteni, hiszen az Ailil ugyanúgy a szél mágiákkal próbál csalni. Így ez maximum esélyegyenlítésnek számíthat, ahogy Corvus mágia semlegesítése is. Pedig amúgy szegény sráccal semmi bajom sincsen az ég világon. Talán még szánom is kicsit, hogy látszólag nem éppen önszántából kell részt vennie ebben az egészben. Elég szörnyű gyerekkora lehetett egy Ailil féle apa mellett. Corvus szavaira egyetértően és elég komoran bólintok, miközben elindulunk megkerülni a tavat. Egy biztos, akárhogy is végződik ez a verseny dolog, nem fogjuk megengedni, hogy Kath-et, vagy akár Ailil szerencsétlen fiát akármivé is átváltoztassák. Bár arra tényleg kíváncsi lennék, hogy Wini kapcsolatba tud-e lépni a fiúval a legilimenciáját használva. - Úgy tűnik változás állt be a hatalmi harcokban. - jegyzem meg halkan Corvus és Wini felé, amikor a tündérek is a Benedict nevet kezdik el skandálni, egyértelművé téve, hogy kinek is szurkolnak. Bár, hogy ez ránk, és főleg Kath-re nézve mit jelent pontosan, azt még nem tudni. A versenyt végül Kath nyeri meg, ami egyben öröm, és megkönnyebbülés is. Na nem mintha ebben egy percig is kételkedtem volna. - Szép volt! - gratulálok a háztársamnak egy kis büszke mosollyal, amikor kisegítik a vízből, és még egy törölközőt is adnak neki. Ami a srácot illeti, még ha közelebb kerül hozzánk, vagy én hozzá, ő is kaphat egy egyszerű "Bocsi"-t a halacska miatt, de nem igazán látszik rajtam túl sok érzelem ezt leszámítva felé. Ami a félre vonuló Próbák urát illeti, nos úgy gondolom, hogy nyilván nem csak az úszás eredménye számít, hanem a teljes próbán nyújtott teljesítmény, amit gondolom folyamatosan pontoztak. Így elméletben még akár Ailil fiának is lehetne esélye a rontott úszás ellenére is. Elnézve viszont a környezetet, a magányos és bosszús Ailil, a fiút, a többi tündért, ez valahogy nem tűnik túl valószínűnek. Addig azért semmilyen különösebb lépést, vagy meggondolatlanságot nem tennék, amíg nincs hivatalos eredmény, és nem derülnek ki a Siedhe további szándékai. Esetleg Kath meg nem kapja a válaszait, amit most már minden bizonnyal kiérdemelt. Közben viszont valahogy a környékre sereglett állatok felé terelődik a figyelmem, és az ő reakciójukat, viselkedésüket a fejleményekre is igyekszem megfigyelni. Vajon kiérzek tőlük még valamit? Most, hogy látszólag Ailil megbukott talán reményt kapnak visszaváltozni, akárkik is voltak előtte?
Kath felhajtja a szerencselét, és innentől még inkább klappol minden. A barátai amúgy is segítenek, de látszik, hogy Ailil fia egyébként sem csinálja szívvel lélekkel. Kath ugyan bizonytalan, de akkor is bátor, és tenni akar. Gina a halat olykor odairányítja, ezért a fiú bármennyire is ügyesen rugaszkodott el a szikláktól ugrás közben, a halacska olykor-olykor orvul odabök, Corvus hántja le az esetleges védőmágiákat, Kath pedig nagyon szerencsésen csapkod az uszonyaival. Ennek ellenére mégis fej-fej mellett haladnak, Corvusék pedig közben meg tudják kerülni a tavat a parton haladva, hogy a célnál drukkoljanak Kath-nek. A fiú próbál ugyan mindent bevetni, olykor bizony meg is előzi a lányt, ráadásul Ailil is légmágiákat küld a tóba, hogy gyorsítsa a fiát, lassítsa a lányt, de Kath olyan ügyesen úszik, elkerülve minden vészt, hogy végül stabilan meg tudja előzni a tündért, s növelni az előnyét. Ezen a ponton egyre hangosabbak a Siedhe tündérei, elkezdik kántálni a Benedict-Benedict rigmust, Ailil legnagyobb bosszúságára. Vélhetően ez egyrészt hatalmi harc is, másfelől Kathrine végül simán nyer. Többen ugranak hozzá, hogy kisegítsék a vízből, de természetesen a Szelek urának fiát is támogatják, egyértelmű, hogy nem ő a hibás. Egy pár perc türelmet kérnek, amíg a Próba ura számolgat. Na de vajon mit van értelme számolgatni, amikor minden próba sikerült, és Kath az úszást is megnyerte? A Próba ura elvonul, és az egyik sziklánál várakozik. Kath kaphat egy meleg törölközőt, hogy meg tudja magát szárítani, míg Nuada barátságosan tekintget a tekergőkre, mintha már minden egyértelmű lenne. Vagy ez csupán megint valami agyafúrt csavar? Viszont Nuada maguk közé hívja Ailil fiát, nem úgy tűnik, mintha át akarnák változtatni, így Ailil mindenki mástól, dühösen, egyedül várakozik. Már az az egy-két támogatója sem marad vele.
//Határidő szeptember 21, én írok szeptember 22-én//
[You must be registered and logged in to see this image.] Elméletben örülnünk kéne annak, hogy Ailil fia pánikol, gyakorlatban viszont úgy tűnik, hogy Katherine nem repes, szóval nem fogok látványosan elégedetten mosolyogni rá. A fiúnak tényleg van mitől tartania. Katherine az én szememben sosem volt szürke kisegér, de rengetegekében igen, bántották (bántottuk) is, viszont mostanra tudom, hogy nem csak a lelkiereje végtelen, de a mágikus képességei is egyedülállóak. Erről jut eszembe, hogy Katherine-nek lehet, hogy a vízmágia a domináns képessége, de a légmágia se marad el olyan sokkal, talán még is csak volt abban valami, hogy valamilyen úton-módon a Szél urának vére csörgedezik az ereiben. - Ahogy szeretnéd. - biccentek, és csak képességeket, bűbájokat, erősítéseket próbálok rétegenként megtörni a fiún koncentrálva, fájdalmat, félelmet nem keltek benne, ahogy remélhetőleg Winifred sem fog, különben én minek fogtam vissza magam? Gina szavaira az állatokkal kapcsolatban kattan valami és félig felvont szemöldökkel vizslatom a környezetet újra. - Akkor azt hiszem egyre valószínűbb, hogy az eltűnt személyek is itt kötöttek ki és talán elbuktak. Nem számít, mert mi nem fogunk. -mondom magabiztosan, mintegy félvállról odavetve, miközben Katherine-nek el kell indulnia a magaslatra. Még biccentek neki, bár szerencsére szerintem már szüksége sincsen, és körbetekintek, hogy mi is követhetjük-e a mozgásukat a tó szélén vagy átjuthatunk-e a másik oldalra a Próba urához a hoppanálás elkerülésével, mert az soha nem lesz a specialitásom. - Tudsz vele beszélni? A fiúval? - szólalok meg, ezúttal suttogva Winifrednek, a korábbiakat teljes hangerővel mondtam, nem érdekelve, hogy ki hall. A beszédet persze nem szó szerint értem, mentálisan gondolom, mágikusan belemászva az ijedt fejébe. - Elmondhatnád, hogy ha veszít sem esik majd bántódása, nem fogjuk hagyni, ahogy mindegyik átváltozotton segítünk majd... valahogy. - zárom le, hiszen egy dolog, hogy a tündérek kódexe mit diktál, egy másik pedig, hogy a mi belső iránytűnk merre mutat. Márpedig egyértelműen nem fogunk úgy távozni, hogy az eltűntek közben erdei állattá változtatva raboskodjanak itt, mert vélhetően elbukták - vagy egyszerűen megtagadták a próbát. Mint olyan sokszor, most is próbálok mindannyiunk erősségével gondolkozni és gazdálkodni és Winifred egyre többet gyakorolja a legilimencia képességét, így talán juthatna valamire.
Corvus már azt hiszem ismer annyira, hogy tudja, hogy mit fogok válaszolni és bizony tényleg nem tetszene az ötlet, hogy fájdalmat okozzon a fiúnak, főleg hogy látszik rajta, hogy azért ő sincs annyira oda ettől az egésztől, cak talán nem mer ellentmondani az apjának. Ez pedig érthető, hiszen nem egy kedves, szimpatikus alak. - A megszűntetés elég lehet, nem akarom, hogy bántsd. - erősítem meg szavakkal is a gondolataimat, hogy aztán Winnietől átvegyem a kis üvegcsét. Nem vagyok a bájitalok nagy szakértője, sőt! Ezt viszont azért én is ismerem, no meg egyébként se sokat gondolkodnék rajta, ha egy barátom ad valamit, hogy megigyam. Így hát simán felhajtom a bájitalt. Utána sorolok be a sziklához, ahonnan indulni kell. Én is látom jól, hogy az ellenfelem mennyire feszült és hogy láthatóan a tündérek nagy része is nekem drukkol. Legszívesebben szólnék hozzá, hogy nem lesz semmi baj, de őszintén szólva el sem merem képzelni, hogy mi történhet vele, ha veszít. Vajon az apja bántaná miatta? A többi tündér megvédené tőle? Azért ebbe őszintén rossz még csak belegondolni is, nem csoda, ha kissé elbizonytalanodom, de mégis csak közben rólam és főleg a barátaimról van szó, így nem léphetek vissza csak úgy, hogy ezzel veszélybe sodorjam őket. De vajon mi lenne, ha a verseny vége holtverseny lenne? Elgondolkodom azért ezen a lehetőségen is. Vagy, ha mindetten megállnánk a cél előtt, bár kétlem, hogy ezt a másik fiú megtenné, ha annyira fél az apjától. A gondolatok tehát gondolatok maradnak, bár azért néhányszor még oldalt pillantok, hogy mi járhat az ellenfelem fejében. Csak aztán ugrom a vízbe, amikor kiadják a jelet. A szerencselé és az úszonyok biztosan sokat segítenek, de amennyi az erőmből telik azt bele is adom, hogy minél jobb ütemmel ússzak a cél felé, vagyis az apám felé?
//Vízmágus 7. szint 7. szint: Uszonyok: Képes uszonyokat idézni a lábára, kezei közé hártyákat, így akár olyan gyorsan úszva, mint a delfin.//
Nem mondhatni, hogy a bátorításban én vagyok a csapat legjobbja. Nem tudom, hogy az embereknek, jelen esetben Kath-nek szüksége van-e ölelésre, vagy sem, vagy mi a legjobb módja a támogatásnak. Így már a verseny kezdete előtt túl sokat nem tehetek. Legfeljebb Fehérkét vehetném fel, hogy megnyugtatóan simogassam, már ha hagyná, bár nyilván érzi Kath idegességét. Corvus okfejtéséhez sem igazán tudok mit tenni a titkos rendekről. Én hírhedten pocsék vagyok mágiatörténetből. Szóval vélhetőleg igaza van az unokatestvéremnek. Az egyetlen pozitívum számomra ebből, ha valóban van valamiféle becsületkódexük, akkor ahhoz tartaniuk kell magukat. Ha Kath nyer (és ebben biztos vagyok), akkor fel kell fedniük az igazságot. Bár valahol talán kicsit szánni is kezdem Ailil fiát, aki leginkább úgy tűnik, hogy kényszerből van itt, és mindjárt összeesik szerencsétlen. Nem lehet egyszerű élete egy ilyen apa mellett. Ehhez még csak legilimentornak sem kell lenni, vagy különösebben érteni az emberi érzelmekhez. De azért Wini szavai eléggé megerősítik ezt. Azért a szerencselére eléggé elkerednek a szemeim. Amolyan erről még beszélgetünk képet vágok Wini felé, mert azért ezt nem dobálják csak úgy az emberek után. Nem is egyszerű elkészíteni. Nagyon nem. Viszont miközben Kath a szikához sétál, ahonnan megkezdődik a verseny, én egészen gyorsan hangolódom rá a környék állataira. - Mintha az egész erdő élne. Az állatok szorosan kötődnek egymáshoz, és a helyhez is. Mintha ők is átváltoztak volna, és várnák Ailil bukását. - jegyzem meg a többiek felé. Közben pedig eszembe jut a két a ló is, akik nem olyanok voltak, mint a többiek. Átváltoztatott állatok. Sok mindent megmagyarázna. Ailil pedig nehéz helyzetben lehet, ha már ennyien várják a bukását. Minden esetre a hal szemén keresztül is igyekszem szemmel tartani a verseny állását, és ha a fiú túl közel kerülne Kath-hez, vagy ne adj Merlin megelőzné, akkor oda küldve megzavarni is próbálom vele. Éppen csak hozzáérve kizökkentésre törekedve. Komolyan nem ártanék a srácnak. Talán ez már amúgy is csalásnak számít, de lássuk be, hogy Ailil sem játszik éppen fair játékot.
//Druida - 4. szint: Lélekosztódás: A saját lelkének egy részét képes egy kisebb állat (maximum macska, repülő állatoknál, vércse méretű) testébe átvinni, így azt irányítani tudja, bármikor amikor úgy akarja az ő látómezejére váltani stb. de a saját testében is megmarad. A kapcsolat akkor szakad meg, ha a Druida úgy akarja. //
Gina egészen ügyesen érzékeli, hogy mi van a tóban, rájuk is tud hangolódni, tud találni egy közepesebb halat, ám közben az is feltűnik neki, ami a társainak, hogy talán az egész erdő él valamennyire. Merthogy a Siedhe körül vannak amolyan kisállatok, mókusok, nyuszik, egy egy fiatalabb szarvas is. Talán eddig fel sem tűnt, de gyanusan kötődnek, tehát bőven elképzelhető, hogy Corvus gondolatmenete helyes, hogy az elrabolt, és átváltoztatott fiatalok várják, hogy Ailil rémuralmának vége legyen, ezért így ők is megváltást nyerhessenek! – Ne aggódj leány, összességében fogjuk értékelni a próbálkozásotokat. – Feleli Nuada Kathrine kérdésére, ami azért jó jel, hogy nem csak ezen a próbán múlik minden, ráadásul a többesszám annak is szól, hogy nem csupán a tündér, hanem társai segítsége is nyomhat a latba. Kath egyértelmű biztató biccentéseket láthat a tündérek többségétől, és a szavazásból is kitűnik, neki drukkoloknak. Bár Ailil fia nem tűnik rosszindulatúnak, a Szelek urát nagyjából mindenki nyíltan utálja, csak egy-egy támogatója van. Hogy mi alapján lett ő a vezető, azt nem tudni. Mindkét úszónak oda kell sétálni egy nagyobbacska sziklára, onnan kell fejest csobbanni, de nem magas az egész, olyan, mint egy móló. A táv, amit meg kell tenni, olyan három uszoda hossz lehet, át a tavon, a másik oldalon már ott is van a Próba ura, hogy bevárja a győztest. Ailil fia nem viszonozza Kath mosolyát, láthatóan teljesen ki van borulva. Corvus gyengítése lehet az oka? Kicsit azért meg van roggyanva a térde, de az is lehet, hogy Kath nem hagyta jóvá a gonoszkodást, és a fiú pusztán fél, és demotivált. Az is kérdés, hogy Kath vajon megissza-e a szerencselét. A Próba ura elővesz egy mágikus sípot, a szájához tartja, s amikor belefúj, akkor kell a vízbe ugrani. Nem bonyolult, és pár pillanatig még ki is vár, s amikor úgy látja, hogy a két fiatal felkészült, akkor fúj. Wini viszont egyértelműen érzi, hogy semmi hatása a támadásának. Ez lehet attól is, hogy a Szelek urának fia is örökölte a durva légmágiát, vagy az is, hogy Ailil eleve ráolvasott az örökösére valami ilyesmi pajzsot. Megszólal a síp! Kath magára idézi az uszonyokat, aztán..?
//Határidő szeptember 11, én írok szeptember 12-én//
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Cody lakása 2023-08-30, 22:39
Kathe szülinapja & a Tekik
[You must be registered and logged in to see this image.]Ahogy elnézem az össze gyűlteket és azt ahogyan Ailil az úszógatyás fiúval bánik, kiérzem a félelmét. Amikor pedig a Próbák ura kimondja hogy az Ailil fia még ki is szakad belőlem egy sajnálkozóan nehéz “Uhm”. Corvus szavaira biccentek, de kivételesen nem kezdek el én is okoskodni, hogy hát igen a nimfáknak is több nagy “háza” volt, legalábbis a címereik abban a réges régi könyvben erre utalnak. Össze nézek a testvéremmel de ismét csöndben maradok, mert valóban lehet, hogy az eltűntek is tündevérűek voltak, de ha nincsenek a tömegben, akkor talán az ő szabadságuk is azon múlik, hogy Kath hogyan teljesít.. Már persze ha ilyesmiről van szó. Én végig gondolva mindazt aminek birtokában vagyok, egy pár pillanatra gondolkozóba esem. Viszont Kath kézszorítását így is viszonzom és egy pillanatra meg is tartom a tekintetét. - Ailil fia tele van félelemmel. Ez is valójában csak minket erősít. És van itt még valami… - ezzel a táskám mélyéről elő túrok egy apró fiolát, áttetsző, vízszerű folyadék van benne. miközben átadom oda hajolok Kath-hez és bizalmasra véve a hangerőmet árulom el neki mit is adok a kezébe, bár lehet már ő is hallott róla - Ezt azért még húzd meg. - rá is kacsintok. Nem kezdek magyarázkodni, hogy honnan van ilyen holmim. Talán egyszer elmesélem a tekergőknek mibe keveredtünk Alisonnal. De azt hiszem most itt az ideje, hogy valami jó célt szolgálva Kath-hez kerüljön. - Szerencselé. Úgy tartják, ha iszunk belőle, minden vállalkozásunkat siker koronázza.. - Aztán, nemes egyszerűséggel leülök a földre törökülésbe, egyenes háttal és rákoncentrálok a légzésemre. Sportoló lévén ez annyira nem is lehet nehéz feladat. A kihívást inkább az jelentheti, hogy Ailil fiának levegőjére is rá tudjak hangolódni. Az a célom, hogy amikor víz alá kerülnek, egy enyhébb légszomjat okozzak a fiúnak. Épp csak annyira, hogy még inkább megijedjen és vissza akarjon menekülni majd a felszínre. Valójában nem áll szándékomban bántani vagy ténylegesen ártani neki és amint vége az egésznek akár még bocsánatot is hajlandó leszek kérni tőle. Hiszen láthatóan nem ő akart itt lenni és bárkit is legyűrni egy láthatóan olyan elemi próbán ami távol állhat tőle... Ez valahol azért emlékeztet a nimfákra és az elemekkel való kapcsolatukra.
//Légnimfa II.: Képesek manipulálni/irányítani a saját elemüket természet adta valójukban kisebb-nagyobb mértékben, ami aktuális erejüktől, koruktól, mesélőtől is függ. (Légnimfa: szelet generálni, csendesíteni, levegőt elszívni, felpezsdíteni.) Saját elemükhöz kapcsolódó varázslataik/mágikus adottságuk jóval hatékonyabb.
- Akkor és azt cseleledték, ami érdekükben állt. - felelem hallan a lánynak, azért megpróbálva szelíd együttérzést mutatni, de talán ölelésre lenne szüksége a lányoktól vagy Bentől újra és nem egy suta vállveregetésre, így inkább nem is mozdulok. Hallgatom Winifred elbeszélését a lovagrendekről, kicsit elgondolkozva. - A mágiatörténetben és csoportok szerint leheletnyit máshogy lehetnek az erények bár bevallom vajmi keveset olvastam róluk. Hallottam már vérfarkas rendről így lehet, hogy minden fajnak megvan a sajátja egy belső értékrenddel, de jelenleg ez csak abban segít nekünk, hogy vélhetően mivel ők állították fel a szabályokat, a becsületük készteti majd őket, hogy be is tartsák. - mondom a többieknek halkan, de érthetően, nem különösebben zavar, ha a tündérek meghallják az okfejtést, sőt, jó is, ha az arckifejezésük elárul valami egyszerűt, például hogy igazunk van vagy nem. - Se Ben, se elrabolt. - pillantok Winifredre, bár akkor kíváncsi lennék kik is tűntek el és miért. Lehet, hogy valami beavatási szezon van es mindegyik tündérvérű volt és itt vannak a tömegben már a lovagrendhez tartozva? Átfuttatom a tekintetem hátha láttunk valahol plakátot es van róla ismerős arc. Amikor látom, hogy Ailil pofátlanul elkezdi erősíteni a fiát egy kicsit felvonom a szemöldököm, de nem cselekszem meggondolatlanul. - Erősíteni nem feltétlenül tudlak, de őt gyengiteni igen. Elvakitani, fajdalmat okozni, megbénítani, vagy megtörni a varázst, amit az apja ráhelyezett. Én mindegyiken végigmennék, de ez a te próbád Katherine és úgy hiszem ezek nélkül is éppen elég magabiztosan fogsz győzni. A varázslatok feloldása nem hiszem, hogy bármilyen fájdalmat okozna neki. - mutatom be neki röviden a repertoáromat, egy kicsit fölé magasodva, a fülébe súgva. Valószínűleg évekkel ezelőtt nem törődtem volna azzal, hogy az ő döntése legyen, minden elképzelhetőt rábombáztam volna a szerencsetlen fiúra, de ebből is látszik, hogy fejlődtem. Készen állok megtenni az összeset vagy akármelyiket, ha rábólintott, de megvárom azt. Nem feltétlenül lettem úgy nevelve, hogy mások konkrét mágikus támogatásához értsek, én csak az ellenfelét tudom gyengíteni, már ha persze azt is szabad.
// Úgy tippelem, hogy ez az egyetlen, amire Kath igent mondana, de ha tévedek berakom a többit is: 5. szint: Képes élőlényekre (ember, állat) ható nem azonnali (tehát maradandó, időleges) varázslatokat megszüntetni, kivétel ha azt jóval erősebb mágus hajtotta végre //
Nem élhetsz mások elvárásai szerint. Azt kell tenned, amit te helyesnek gondolsz, még akkor is, ha ezzel megbántasz olyanokat, akiket szeretsz.
Van ráció abban, amit Corvus mond, bár ettől még nem jobb hallani, hiszen ez egy dolgot jelent... - Akkor már rég megtehették volna... - nyelek egy nagyot, mert ha tényleg képesek ilyesmire, akkor igenis visszahozhatták volna apát már az elején. Nem alakult volna ilyen zavarosan minden és nem úgy kezdem meg az iskolát, hogy azt se tudom mi lesz, mert egy szinte idegen féltestvér vesz magához. Akárhogy is, de kegyetlenségnek érzem az egészet és ha tényleg az apám van a páncél mögött, hát ettől se lett szimpatikusabb nekem ez a tündér banda. Egyelőre viszont nem tehetek mást, mint hogy figyelek, de szerencsére nem Ben áll ott közöttük, hanem mint kiderül Ailil fia. Nem értem, hogy miért nem akarja, hogy megtudjam az igazat, miért van ennyire ellenem, hiszen én nem is ismerem. Valami nagyon csúnya dolog lehet a háttérben, amit mindenáron titkolni akar a társai elől is? - Biztosan nem lesz olyan egyszerű. - figyelem a fiút fél szemmel. Mázli, hogy rajtam a fürdőruhám, úgyhogy elég csak levenni minden mást, ami most nem kell. Fehérke körülöttem sündörög, látszik, hogy ideges, de ő most nem jöhet velem, ezúttal is kénytelen lesz a parton maradni, csak épp most nem delfinekkel fogok úszni. - És ha veszítek? - kérdezek rá, hiszen még mindig nem tudjuk, hogy mi történik akkor, ha nem én érek elsőként célba ebben a verseny úszásban. Nem vagyok fizikailag túlságosan erős, viszont a víz tényleg az én elemem, így tudok erősíteni magamon, hogy gyorsabb legyek. Mindent szépen lepakolok, biccentek Ginának, megszorítom kicsit Winnie kezét, hogy erőt merítsek belőle, aztán nem tehetek mást irány a víz. Igyekezni fogok, amennyire csak tőlem telik, ez természetesen nem kérdés. - Jól van, akkor kezdjük. - sétálok a vízhez és persze próbálom felmérni, hogy vajon mekkora a távolság. Ha közelebb kerülök a fiúhoz, akkor biccentek neki, sőt még egy baráti félmosolyt is megejtek, hogy úgy neki nem sok motivációja van ehhez az egészhez.
//Vízmágus 7. szint 7. szint: Uszonyok: Képes uszonyokat idézni a lábára, kezei közé hártyákat, így akár olyan gyorsan úszva, mint a delfin.//
Nem Kath az egyetlen, aki megkönnyebbül, amikor mind átérünk szerencsésen. Bíztam én magunkban, csak nem szeretem a felesleges kockázatokat. Legalábbis akkor nem, ha nem csak az én életem forog kockán. Lássuk be, néha azért elég hasonló tudok lenni egy adrenalinfüggőhöz, aki direkt keresi a saját maga számára az őrült, és veszélyes kalandokat. Az sem számít, ha én megsérülök. De itt a kulcsszó az 'én'-en van. Ha más is játszik, akkor jobb elkerülni a kockázatokat, és biztosra menni. Nem igazán tetszik Corvus fejtegetése arról, hogy a tündérek össze tudnak zavarni. Igaz két szerencsétlen auroron láttuk is ezt. Azt pedig már végképp nem vagyok képes megtippelni, hogy mégis mi zajlik most Kath-ben, miként éli meg ezt az egészet lelkileg. A Próbák Ura valóban az apja lenne? Ha igen, akkor mért nem kereste meg Kath-et korábban, és készítette minderre fel? Persze nyilván nagyon keveset tudok a tündérekről, az itteni kis lovagrendről még annyit se, szóval nem is érthetem meg a motivációikat, és a cselekedeteik mozgató rugóit. Nem is igazán próbálom meg ebben az esetben. Bár Wini fejtegetése elég érdekes a lovagi erényekről. Inkább csak szeretnék Kathnek segíteni, hogy el tudja viselni mindezt, és jól vegye az utolsó akadályt is. Végül is Kathnek igaza lehet, és jobb megnézni, hogy mit akarnak, mi lesz a feladat, mint találgatni. Bár elsőre én a harcot sem zárnám ki, még ha az valószínűleg elég kellemetlenül is érintené Kath-et. Amikor oda érünk, és végig nézhetünk a páncélosokon, meg a fiún, akkor a feladat is ismertetésre kerül, és Kath szerencséjére "csak" egy úszóverseny lesz. Bántania valószínűleg nem kell a srácot. Aki hát nem tűnik olyannak, mint aki egyáltalán itt akar lenni. Talán eleve erre ment ki minden? Ailil a fiát akarta győztesnek kikiáltani, és valamiféle dicsőséget szerezni, de ebben Kath útban volt, mert neki is joga van a próbához? - Kiváló úszó vagy. Ez a te számod. Csak magadra, és a saját tempódra figyelj, és minden rendben lesz. Bízunk benned. - próbálom meg azért még biztatni kicsit Kath-et. Ugyanakkor a tekintetem Ailil felé vándorol, aki úgy fest minden eszközzel megpróbál a fiának kedvezni. Viszont, ha ő "csalhat" varázslatokkal, akkor talán mi is. Bár az én képességeim nem éppen alkalmasak Kath tápolására, de talán a fiút kizökkenthetik, ha nagyon közel kerülne Kathez. Megpróbálok a tóban valami kisebb halra koncentrálni, ha vannak benne élőlények, akin keresztül a vízből is segíthetek majd Kathnek. Vagyis inkább akadályozhatom a fiút. Egy úszóversenyben elég ha véletlen ütemet tévesztesz, ahhoz hogy a másik nyerjen. A terv egyszerű, ha nagyon közel kerülne a srác a nyeréshez, akkor a halacska egyszerűen oda úszik, és hason/oldalba bökdösi a fejével. Nem árt a srácnak, de talán megzavarja annyira, hogy kiessen a ritmusból úszás közben, és kicsit lelassuljon a váratlan helyzettől...
//Druida - 4. szint: Lélekosztódás: A saját lelkének egy részét képes egy kisebb állat (maximum macska, repülő állatoknál, vércse méretű) testébe átvinni, így azt irányítani tudja, bármikor amikor úgy akarja az ő látómezejére váltani stb. de a saját testében is megmarad. A kapcsolat akkor szakad meg, ha a Druida úgy akarja. //
A Tekergők tehát kiérnek a tisztára, ahol Ailil és a Sidhe már várja őket. Több tündér-lovag elég elismerően bólogat, de a Szelek ura természetesen gőgösen villogtatja jégkék szemeit, ráhelyezi a kezét az úszógatyás fiú vállára, aki szinte majd’ megroggyan a szorítástól. Aililen látszik, hogy mindent meg fog tenni a győzelemért, akár piszkos trükköket is vet be. Ha Corvus számolgat, a Siedhe tizenkét főt számlál, itt van még a fürdőgatyás fiú, s kilép a fák közül a Próba Ura is, ő válaszol Ailil helyett. – Az erő próbája az utolsó, de összességében kell felmérnem, hogy hogyan sikerült teljesítenetek. Ha Kathrine, a Bededict klán sarja sikeressel veszi az akadályt, akkor a Szelek ura nem tagadhatja meg a válaszokat. Ez a TÖRVÉNY! – Az utolsó szót meg is nyomja, de semmilyen érzelem nem látszik rajta, tehát ha Kath apja is egyben, nem foglalhat állást. Ailil már szóra emelkedne, de Nuada le is inti, hogy most senki nem beszélhet, csak a Próba ura. – Az utolsó akadály tehát.. Az az elem, amit a Siedhe megszavazott kilenc-három arányban. A víz. Egyszerű úszóverseny Ailil fia ellen. Készülj fel Kathrine. – Jelentőségteljesen a Tekergőkre néz, hogy nyugodtan használjanak erősítő, tápoló varázslatokat, mert hogy Ailil eközben körbejárja a fiát, bombázza varázslatokkal, hogy minél inkább bírja az úszást. A szavazásból is látszik, vélhetően Kath eleme a Siedhe támogatása alapján került kiválasztásra, míg Ailil tábora esélyesen valami ellentétesre, a tűzre voksolt. Viszont az látszik, hogy Ailil fia biztosan félelemből vesz itt részt, nem meggyőződésből.
//Határidő augusztus 30, én írok augusztus 31-én//
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Cody lakása 2023-08-20, 23:37
Kathe szülinapja & a Tekik
[You must be registered and logged in to see this image.]Egy bátorítónak szánt mosolyfélével biccentek Kath-nek. - A nyáron még el kell jutnunk az Allstarra is. Nem lesz baj. - mondom kicsit elütve az élét a helyzetnek, meg a saját idegességemmel is próbálok mit kezdeni. Bár muglik között nőttem fel és emlékszem mennyire büszke voltam a varázstalan gyökereimre, azért nem mondom, hogy egy ilyen helyzetben annyira hasznosnak találom. Hiszen az elénk gördülő akadályok inkább mágikusak.. Nem érzem fairnek hogy nekünk pedig képességeinktől és adottságainktól megfosztottan kell helyt állnunk.. De ha már neki vágtunk, ám legyen! Nagyon nagyon nagyon óvatosan átkúszom, bár azért amikor a kötél porrá válik, majdnem vissza fordulok. Nem azért mert ennyire paráznék, csak a józan eszem azt diktálja, hogy inkább húzzuk el innen a csíkot, ne csak még mélyebbre menjünk! De szerencsére mindannyian átérünk, mindenki amikor már közel ér a “túlparthoz” azért nyújtom a kezemet és segítek az utolsó pár mozzanatban, vagy ha véletlenül valaki alatt megrogyna ez a vacak palló, utána tudjak kapni és vagy vissza rántani. Szerencsénkre ilyesmire nincs szükség már. A végére azért érzem, hogy a szívem hevesebben kezd verni de talán csak az adrenalin. A Próbák Urának mondandójára össze ráncolom a szemöldökömet és az egész arcom grimaszba gyűrődik. Odaát az ösvényen menet pedig halkan megosztom a többiekkel a gondolatomat - Először azt gondoltam, hogy a hét lovagi erény az alapja a próbáknak, mint bátorság, hűség, nagylelkűség, segítőkészség, illedelmesség, türelem és kitartás. De a Siedhe szerintem teljesen másféle lovagi erények alapján működik, még ha néhány össze is cseng. - aztán a többit inkább elengedem mert nem találok rá így a megfejtésre és nem akarom magamat ezen felbosszantani. Amikor viszont a fürdőruhás alak feltűnik, a páncélosok, lovasok körében azért kicsit össze vonom a szemeimet, hátha megismerem. Nekem is elsőre Benjamin jut eszembe így csak hümmenek Corvusnak aztán csak halkan megjegyzem, nem közbe zavarva abba amit Kath mond. - Vagy lehet, hogy az eltűntek közül valaki. Hiszen az aurorok közül azt mondták, többen eltűntek az egyik partszakaszon… - jut eszembe az, amiről egészen eddig lényegében meg is felejtkeztem! Totálisan elfelejtettük keresni a többi eltütnet, amire most égni kezd az arcom a bűntudattól és kissé kérdőn nézek a többiekre, hogy talán őket is meg kellett volna vajon találnunk útközben?
Tetszik a kis múltbéli kiegészítés a tündéres vonallal. Végülis családi háttereket se bolygatott meg, hiszen a tündér nem egy konkrét faj, de az apja állapotát is indokolta és újabb kis plusz lelki nyűg nyomi Kathnek, hogy most az apja mégis visszatér, ha csak félig-meddig is. 
