2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Bármennyire is csúnya dolog a részemről, most nem igazán tudok a többiekkel foglalkozni, pedig mennyire érdekelt, hogy ki ez az agyturkász, aki majd segít kitakarítani Jade fejét! De mégis csak Peter van itt! A nevek és az új arcok egyszerűen nem érdekesek most, csak hogy Peter mégis életben van és hogy Dane nem egyből ezzel kezdte, bár gondolom nem akart sokkolni, vagy ő sem tudta, hogyan is kezelném, ha csak egy szimpla üzenetet küld, hogy készüljek fel rá. No de pont ezért mos nagyon nehezemre esik elengedni a halottnak hitt barátot még akkor is, ha igazából rettenetesen váltunk el egymástól. Többször balhéztunk össze volt hogy Dane miatt, volt hogy apróságokon, közben előtte a legjobb barátok voltunk, aztán meg meghalt és még csak nem is tudtuk lezárni a rendesen a szétesett barátságunkat. Most pedig úgy érzem, mintha az a rémes pár hónap nem is lett volna és amikor végre meg is ismer és bocsánatot kér csak még inkább nehezemre esik elengedni. Annyi kérdésem lenne! - Én is sajnálom! - hát igen a többiek most akiket nem is ismerek most biztosan nem tudják, hogy mi van és jó eséllyel Spencer is arra toppan be, hogy most meg egy másik ismeretlen ölelgetek igen nagy hévvel. Még a szemem is fátyolos, csoda, hogy nem sírom el magamat ennél hevesebben, pedig hogy mennyire közel vagyok hozzá! - Majd én... majd én akkor lemondom! - azért csak meg kell törölnöm a szememet, de azt hiszem jó lesz egy minimális fellélegzés és talán magamhoz térek, amíg beszaladok, hogy elintézzem a lefoglalt, de még sem kért szobát. Na persze attól még ki kell fizetni az egy éjszakát, nem úgy megy, hogy akkor bocs még se, főleg hogy már voltunk odafent, aztán sorolok csak be újra a többiek mellé, történetesene most közel Peterhez és megvárom, amíg helyszínt váltunk újra. Nem is tudom eldönteni, hogy nehéz vagy könnyű éjszaka elé nézek azok után mennyi minden történt ma.
Egy pillanat múlva már Dane házában vagyunk, én pedig megvárom, amíg kicsit oszlik a tömeg és bemegyünk azért a könyvért. Nem is tudom, hogy mivel kezdjem. A boszorkánykörrel, hogy mi az, vagy hogy hogyan találta meg Petert, vagy hogy ő most mit érez? Tudom, hogy ki volt bukva a halála miatt, még ha igen jól próbálta is titkolni és most mégis él. Biztosan rá is hatással van, nem csak rám. - Tényleg... jól van? Ugye nem te csináltál valamit? - na jó, nem vagyok gyanakvó, de nagyon remélem, hogy végül nem Dane művelt valami olyat, ami után aztán kiderül Peter csak pár napot tölthet az élők világában vagy tudom is én. Az most nagyon sokkolna, ha kiderülne, hogy valami kellemetlen fekete mágia van a háttérben, amit nem is ismerünk még elég jól. És azt hiszem annak is talán ideje lenne, ha megbeszélném vele ezt az egész tükörmizériát. Persze erre leginkább akkor kerülhet sor, ha kettesben leszünk és nem csak néhány percig.
Nem sokat tudok Jaderol, sot igazabol annyit amennyit a kerdesembe belefoglaltam, igy a felreismeres reszre nem tudol sok ertelmeset reagalni. Aligha ismerhetek felre olyas valakit akit szinte nem is ismerek. Viszont teny, hogy ennek mar a fele se trefa, plane hogy egy emlekkukkolo vampir is szoba kerul. - Akkor irany Roxmorts. Jegyzem meg nem igazan prancskent (nem en vagyok a vezeto ebben a helyzetben sem es egyebkent sem az a szerep az, amit viselni szeretek, hiszen elegge ellenebe vag a szemelyisegemnek), hanem ismetleskent, nyugtazasket vagy hogy mondjam. Sophia fele megeresztek egy mosolyt, s bar tudom, hogy Dane es kozte van erzelmi szitu, nem fogom vissza magam es kozelebb lepve a lanyhoz az indulas pillanataban megerintem a vallat, s kisse megszoritom baroriton. Nem gondolnam, hogy ez a megfelelo pillanat feltekenysegi rohamok kapasara, ennel tobb osszeszedettseget nezek ki Danebol ellenszenvem ide vagy oda, szoval megteszem a gesztust. Es egyebkent sem olyan pimasz vagy szemermetlen dolog ez amibol tobbletkepzelges levonhato. Sophia fontos nekem. Nem fogok emiatt a pasijatol se bocsanatot keri. A fontossag nem csak szerelmi szinten ertheto fogalom ugyanis. Az mellekesen jon kapora talan nekem annyiban hogy nem lesz leharapva a fejem, hogy a hoppanalashoz ugyis erintes kell. Igaz, hogy letagadni nem fogom a mozdulatom batorito mivoltat, ha szoba kerul, de teny es valo, hogy nem keresem a konfliktusokat azert. Van eleg feszko igy is.
Én már ismerem ezt és azt hiszem megszoktam, így hát tudom Dane milyen, kissé parancsolgató típus ez tény, de elfogadtam ilyennek, még ha néha tényleg jobb is lenne, ha picit másképp viselkedne, mint most is, hiszen láthatóan alig veszi észre, hogy éppenséggel nem vagyok a legjobb állapotban, de persze tudom nincs idő kiborulni, de mégis csak túl sok rémhírt hallottam már erről a Leslieről és most szabadon kószál valahol odakint. Azt se gondolom, hogy Spencer kifejezetten azért segítene nekünk, mert Dane a sellőkről beszél, hogy ők is veszélyben vannak. Én csak csenden figyelek, ahogyan beszélnek, ahogyan pakolászik, és próbálom összeszedni magamat. - És ha.. ha félreismertük Jadet? - na jó nem mondom, hogy egyből rossz ember, na de lássuk be azért létezik olyan, hogy valaki annyira remek színész, hogy simán elhiteti veled, hogy jó ember, hogy kedves, hogy egy kis naiv lányka, aztán meg... Mi van, ha Jade nem csak úgy valami ráhatás miatt engedte ki, vagy ha így van akkor mi van, ha Leslie még akár képes irányítani őt és akkor veszélyes lehet ránk nézve? Végül persze csak felállok, amikor úgy látom Dane is készen van, veszem a kabátomat és hát nincs mit tenni irány Jade. Azért vetek Spencerre egy bocsánatkérő pillantást. Van elég gondja a testvére miatt is, erre most rángatjuk magunkkal egy olyan ügy miatt, ami őt talán nem is érinti annyira, a helyett, hogy a bátyját keresné meg és vonná kérdőre miért lépett le csak úgy.
Cseppet se izgatja, ha Spence netán csúnyán méregeti. Jó ideig nem lesznek ismét jóban, bár eljöhet ismét az az idő, amikor együtt kártyáznak, italoznak. Azt viszont nem veszi magára, hogy Spencer szerint hogyan kéne kezelnie Sophiát, hiszen nem lát a sellő fejébe, másfelől már megkapta korábban is, hogy nem egy úriember a lánnyal, de ez meg nem fogja megmagyarázni valakinek, aki nem lát a kapcsolatukba. Ahol mindig is Dane volt a domináns, s rá tudtak egymásra hangolódni a lánnyal, hogy ő maga is meghajlik gyakorta Sophia akarata előtt. Ha már valami rázós volt, Sophia vissza tudta ráncigálni őt még a sötét tettek kapujából, s Dane tudott változni a szerelme kedvéért. Vélhetően már sosem lesz az a patyolattiszta lovag, de hát a világ sem fehér, vagy fekete. – Nem tudtam, hogy ismerik egymást. Az is lehet, hogy Leslie olyan távolbaható mágiával rendelkezik, amivel fel tudta térképezni a baráti körünket. Nem lennék meglepve. – Dob még be egy lilás fénnyel izzó amulettet a válltáskájába. Ezúttal nem öltönyben megy, csak a bőrdzsekit húzza fel, és nyújtja a kezét Sophiának, aztán odainti magához a férfit is. – Jade Roxmortsban van. Ki kell kérdeznünk, mert ha Leslie elszabadul, senki nincs biztonságban. A sellők sem. – Térdel rá lelki szinten Spencer nyomógombjára. Ha eljött ideáig, hogy megtalálja a testvére gyilkosát, akkor nyilván a szívén viseli a több fajtársát. is. Azt is tudja, hogy Sophia hajlandó a féltékenykedésre, ha Jade-ről van szó, noha Dane sosem volt egy kifejezetten csábító alkat, az Peter reszortja volt, amíg élt. Ha valaki barát, akkor tényleg csak barát. – Igen, az a Jade, aki kórust vezet az iskolában. Kétlem, hogy emlékszik rá, hogy mi történt, de ismerek valakit, egy vámpírt, aki mocskosul jól tud olvasni az eltemetett emlékekben. Ha összehozzuk őket, akkor kiderülhet, hogy hova ment a csaj. – A tekintetén látszik, hogy akár itt és most ki tudná tekerni Leslie nyakát. A tükör mágiája páratlan, Dane a mesterművének tartotta, és ha a vérfarkas ezt kijátszotta, akkor ott sokkal komolyabb erők mozognak a háttérben, mint azt a sötét lelkű antihős eddig gondolta volna. Ha Spencer is hozzájuk ér, már hoppanálnak is, hogy Dane pár pillanattal később kopogtasson is Jade házának ajtaján.
Az esemenyeket ahhoz merten teljes mertekben kovetem, hogy mit enged lattatni velem a magia. Tovabbra sem tetszik a helyzet, s ez meg tetozodik is azzal, hogy az a szemely aki ilyen veszelyes egy gonosz hirben all nem eleg, hogy itt volt a kozelben hanem raadasul el is tunt. Bele se akarodzok gondolni, hogy mennyi idot toltott Sophia a haramia “felett” (hiszen hat Leslie a haz alatt volt ugye, s nem nem ugy gondolom, hogy Dane felett bar a szememben bizonyos fokig o is haramia de azert olyan perverz dolgokra nem gondolnek, plane nem Sophiaval kapcsolatosan)! Borsodzik a hatam az egesztol. Az se szimpi, hogy a srac parancsolgat Sophianak. Eg finom holggyel kedvesen kell beszelni, s Sophia szebb hangnemet is megerdemelne, de ki vagyok en, hogy negjegyzest tegyek? Inkabb a lenyegre szoritkozom es arra a tenyre, amit a lany kozol. - Ez a Jade honnan ismeri? Bukik ki belolem az elso kerdes, ami eszembe jut. - O az a Jade, aki korust meg szakkoroket tart a Kastelyban? Nem tudom van-e masik Jade is a kepletben, tulajdonkeppen nem ritka nev, ezert nem art tisztazni a ki-kicsodat. - Valami alapjan tudjuk kovetni? Par kihullott hajszal vagy barmi amire raeresztheto egy kovetobubaj? Kerdezem. Szo se lehet rola, hogy Sophiat “egyedul” hagyjam az egeszben. Igy remelem Dane se akar agalni az ellen, hogy veluk tartsak a tovabbiakban is.
Dane már megint könnyeben veszi a helyzetet, mint én, de én be vagyok tojva. Felébredt és eltűnt a legfőbb ellensége és fogalmunk sincs hol van, ami lépéselőnyt jelent és hogy bármit megtehet, mert igen nehéz felkészülni rá. Jelenleg még az is necces, hogy csak úgy egyedül elmenjek a házból, pedig vannak még az évben óráim és bár a Roxfort védett hely, de tudjuk jól, hogy az évek során történtek már ott is olyan dolgok, amikre senki sem számított... Nem tudom, hogy mit jelent ez az egész most, de az biztos, hogy semmi rosszat, és pont ezért olyan nehéz magamhoz térni, nem hogy még el is mesélni Spencernek. - De hát látta...- bököm ki, aztán leroskoadok a kanapéra, amíg Dane vad pakolászásba kezd. Ki kell derítenünk, hogy mi történt. Már az sem tetszett, hogy itt tartotta a háza alatt azt, akit amúgy is ennyire veszélyesnek ítél, de hogy még ki is kell derítenünk hová tűnt... - Leslie eltűnt valahogy és nem tudni mikor és hogyan. - mondom ki végül, ha netán a mágia, amivel Spencer elvileg látta, hogy mit csinálunk odalent nem lett volna elég rá, netán nem ért el a lezárt területre, ahol Leslienek kellett volna lennie. - És most ki kell derítenünk hogyan és ezt talán Jade tudja, akinek a hajszála odalent volt. - tehát valahogy ő engedte ki. És ha Jade az ártatlan kis külseje mellett nem is annyira ártatlan és nem véletlenül tette, vagy mágia hatása alatt? Lássuk be volt már rá példa a történelemben, hogy valakit mindenki ártatlannak gondolt, hogy aztán épp az ellenkezője derüljön ki róla. Jade áruló lenne?
Hiába mérgelődne Sophia naív kérdésein, nem a lány tehet mindarról, ami itt történt. Dane már nem először becsülte le ennyire Leslie-t, s ez úgy fest lassan végzetes baklövéssé válik. Felesleges itt a miérteken őrlődni, ami történt, megtörtént. Inkább megfogja Sophia kezét, hogy elinduljanak felfelé Spence irányába. Csóválja a fejét, Jade vélhetően manapság még inkább sebezhető, hiszen fiatal anyuka, biztosan van jobb dolga, mint az elméjét védeni. Ám veszélyben van, hiszen még ha Leslie el is feledtette vele, hogy mit látott, tudhatja, hogy Dane képes mélyre ásni, vagy legalábbis megpróbálni. S ha Jade őriz valamit a tudatalattijában, akkor annak ellenére célponttá válik, hogy a vérfarkas életben hagyta. - Nem. Elég erősnek ítéltem meg a sírját, a házat pedig védőmágiák védik. Jade valahogyan mégis besétált, átlépett a tükrön, és kiszabadította. Minél hamarabb utánajárunk annál jobb. – Érnek fel a sellőhöz, Dane máris nyitogatja a szekrényeket, hogy mágikus eszközöket, talizmánokat vegyen elő, s egy válltáskába pakol. – Mondd el neki, hogy mi történt. – Szól Sophiának, akinek most több kapacitása van informálni a férfit, Dane pedig sietősen, már-már kapkodva készülődik. Ahogyan Sophia is kérdezte, nem tudni, hogy Leslie ikor szabadult ki, így azt sem, hogy mennyi a lépéselőnye.
Én sem értem, hogy mégis mi ez a kép a tükörben, de azt látom jól, hogy ez most nem az a pillanat, hogy itt álljunk és azt beszéljük meg, hogy miért is úgy néz ki az a kép rólam, ahogy. Dane is meg van lepve, úgyhogy nem fogom annyiban hagyni, de legyünk túl először azon az ominózus találkozáson, amit hát lássuk be cseppet sem várok, sőt már nem egyszer lefelé jövet megfordult a fejemben, hogy biztosan jó ötlet-e, hogy itt vagyok, vagy egyáltalán hogy Leslieit itt tartja és nem valami lakatlan szigeten mindentől és mindenkitől elzárva. - De hol... hol lehet? - újabb döbbent pillanat, de persze nem várom el Danetől komolyan, hogy válaszoljon, hiszen látszik rajta, hogy ez a fejlemény még számára is ijesztő, bár persze azt nem mutatja, hogy ijedt lenne, de lássuk be bezárt ide egy igen veszélyes valakit... az a valaki pedig megszökött. Kész csoda, hogy még nem vadászott le egyesével mindannyiunkat, főleg hogy ha itt volt akkor előle a ház helye sem rejtett és Jade... Hát lássuk be eddig se kedveltem különösebben, hogy Dane ennyire kedves vele, meg persze amikor kiderült, hogy terhes... De hogy ő engedte ki Lesliet végképp nem kapott tőlem piros pontokat, még akkor sem ha nem szándékosan tette, vagy nem tudta mit csinál. - Igazán védhetné sokkal jobban az elméjét. - akkor is, ha nem tudni hogyan jutott be ide, vagy hogyan hívta ide Leslie, de valahogy mégis megtette. - Nem figyeltetted valahogy ezt a helyet? Nem... nem tudod mikor ment el? - őszinte leszek ez alapján most még csak egyedül a Roxfortba se lenne okos ötlet visszaindulnom, ami butaság, hiszen eddig se vadászott le Leslie, viszont a húga igen és az is eléggé megrendítő élmény volt, pedig kettejük közül ő a kevésbé problémás, ha jól tudom. Akkor mi lenne, ha tényleg valahol elkapna ez a Leslie? És gondolom jó eséllyel, ha bosszút forral Dane ellen, akkor én aztán erre tökéletes célpont lennék. Úgyhogy nem csoda, ha tétlenül ácsorgok ugyan, Dane ideges, én ellenben láthatóan meg vagyok rettenve.
Még ízlelgeti a csók helyét, hogy aztán a döbbenet vegye át a helyét, ugyanis a tükör olyan különös módon festi le Sophiát, hogy ezen még a sokat látott bestia is alaposan meglepődik. A tükör mágiáját vizsgálja, s a lány alakját is méregeti, mintha nem hinné, hogy mit is lát valójában. A szerelme sosem volt olyan különös szőke hajkoránával megáldva, mint amit a mágikus visszatükröződés mutat. Sőt, Sophia afféle megmentő, hiszen a szőke Leslie és Lorelai után mintha maga a hajszín is valamilyen védelmező aura lenne Dane lelkének, amelyben nem csalódhat. Most pedig mintha Sophia is beállna a sorba még ha csak egy tükörképként is, amely a csalfa nőszemélyek sorát bővíti. Ráadásul a tükör Dane tulajdonában áll, noha nem ő csinálta. Ám lehet, hogy valaki manipulálta azt, hogy Dane-ben kétséget ébresszen? - Valami történt.. Nem így kéne működnie. – Ér hozzá most a hullámzó felülethez, amely eltűnik, s a barlang folyosó feltárul, beléphetnek. Nem kell sokat sétálni, csak pár lépés. A fal ezüsttel van kirakva, ami Dane-re sincsen jó hatással, de ő készítette, így már ellen tud neki állni. Ám a szarkofág, amely a barlang közepén áll, nyitva van, és üreg. Dane odarohan, hogy megnézze, de ezzel nem tudja visszahelyezni Leslie-t, aki egyértelműen megszökött. A férfi csak a szarkofág előtt fékez le, hogy lehajolva a földhöz, néhány vörös hajszálat emeljen az orrához. – Jade.. de hogy került ide? Honnan tudhatott a celláról? Leslie.. nem hívhatta úgy magához, ahogyan én, hiszen nem is ismeri… - Dörmögi kétkedően, a szagról egyértelműen Jade lehetett az, aki kiengedte a veszedelmes vérfarkast a sírból. Ez pedig nem sok jót jelent. Viszont Jade megkereshető, talán nem is tudja, hogy mit tett..
Nem könnyű vele főleg azért, mert nagyon könnyen el tudja érni, hogy ha haragszom is rá a haragom pillanatok alatt ugyanolyan könnyen repüljön el, mint ahogyan jött, mintha nem is lett volna és most is ez történik. Tudom, hogy sokat változott miattam és azt is, hogy ez sem volt könnyű neki és hogy mennyien utálják és hogy mennyi rossz történt vele és hogy neki is hiányzik Peter még ha nem is mondja ki, vagy mutatja úgy, mint ahogyan én. - Jól van, nem haragszom. - teszem még hozzá mosolyogva a csók után, csak aztán vonja magára a tükör a figyelmemet, főleg azért mert igen fura a kép, amit rólam mutat és láthatóan nem csak én nem értem, hogy mi a fene van ott, hanem Dane sem. De úgy fest nem most kell rájönnünk ,hogy ki ez a szőke alak, mert gondolom, ha már mondhatni kopogtattunk akkor nem kellene itt állni és hagyni, hogy Leslie felkészülhessen a fogadásunkra. Főleg, mert minden bizonnyal nem fog különösebben örülni majd a találkozásnak, ha már jó ideje be van ide zárva Dane által. - Nem tudom, nem értem, talán... nem jó a tükör. - jó tudom, hogy ez butaság, a varázstárgyak nem szoktak csak úgy elromlani, vagy ha igen akkor kihuny az erejük és nem pedig mást mutatnak, mint kellene. Úgyhogy itt valami más van a háttérben, már csak az a kérdés, hogy micsoda. Azt pedig látom én is, hogy Dane mennyire feszült, nem csoda, ha most ezt a kérdést elodázza és nem foglalkozik vele. Sejtelmem sincs, hogy ki tud-e bármit is szedni Leslieből, de kétlem, hogy csak úgy puszta jófejségből mesél majd nekünk arról, amiről csak hallani szeretnénk. - Biztos, hogy jó, hogy én is jöttem? - őszintén szólva nem vagyok Peter és nem vagyok olyan erős boszorkány sem, nem csak hátráltatni fogom Danet, ha ne adj isten komolyra fordul a helyzet?
A férfi pontosan tudja, hogy sokszor el tudja bizonytalanítani Sophiát, hiszen mindig maradnak titkai, de már oszlik ez a burok, ahogyan beilleszkedik, megismer másokat, még barátai is lesznek. Ha még Peter is élne, minden bizonnyal könnyebb lenne a helyzet, de mivel a féltestvére halott, így olykor bizony képes visszasüllyedni a magányos, és közutált antihős szerepbe. Igen, be kell látni, bármennyit is civakodtak, egy család voltak, védték egymást. - Tudod, hogy a kedvedért mindent, csak hát megszoktam már, hogy hullámvasút az életem. Nem olyan könnyű csak úgy.. elfogadni, hogy valaki nem gyűlöl. – Vonja magához a lányt, és egy röpke csókot nyom az ajkaira, még akkor is, ha netán Spence figyeli őket. Különben is, Sophia arcát hosszú sötét hajkorona keretezi, ez takarhatja a lényeget. Ez afféle sajnálom-béküljünk csók is egyben. Nem szokása kihasználni a kis barnát, sőt, nem akar az érzelmeire sem apellálni, de most talán a szavak helyett a tekintetük összefonódása, és némi intimitás jelentheti azt, hogy Dane bár gyakorta lekezelően beszél még saját magáról is, legbelül valóban az a kisfiú, akit a tükör mutat. – Afféle léleklenyomat, hogy ki is vagy valójában. Azonosításra alkalmas. Téged beengedtelek, de.. mitől vagy ennyire más? – A mosolya nyilván jólesik a férfinek, még ha arcátlan is a lánytól, hogy csak így derül rajta, hogy Dane lelke még mindig a kisfiúé, de a két bestia, aki mellette még ott a tükörben, jelzi, hogy nem kell őt félteni. Az viszont valóban aggodalomra ad okot, hogy Sophia külseje sem az, amit vártak.. Közelebb lépnek, a tükör szétoszlik, és feltárul, odabentről már messziről lehet látni a barlangot körülvevő ezüstös csillogást, amely körbeveszi Leslie börtönét. Azért még Dane-en is látszik, hogy ideges, nem csoda, egy évek óta bezárt, született vérfarkast tárol a ház alatt, aki bizony eddig mindenki életét megkeserítette, akivel kapcsolatba került. Bárcsak itt volna Peter is!
Önzés? Talán, de lássuk be azért Dane igenis nehéz eset és épp e miatt megbízni sem könnyű lenne teljesen, még ha próbálok is teljes vállszélességgel mellette állni, de amikor olyasmiket tesz, amikkel valahogy nehéz megbékélni... Tényleg nem könnyű, de az érzéseket befolyásolni se nagyon lehet, úgyhogy ő bízhat bennem, nem vágyom én más figyelmére, egyszerűen csak nagy fokú a bizonytalanság bennem, hiszen másokban is bíztam már, akik azután mégis átejtettek elég csúnyán. - Csak ne mondanád ezt olyan lekezelően, mintha semmiség lenne... - rázom meg sóhajtva a fejem, mert lássuk be igenis hazudott és ez a duma, hogy mert így látszik rosszfiúnak... Nem mondtam én, hogy mindenkinek kürtölje szét, hogy akiről azt hittük megölte életben van, de azért nekem elmondhatta volna, hogy ne higgyem én is azt, hogy megint valami rosszat tett. Nekem egyáltalán nem azért tetszik, nem azért vagyok vele, mert ilyesmikre képes, ez fel sem merül, úgyhogy előttem aztán nem kell a rossz fiús arcát villogtatnia, mert nem különösebben ér el vele nagy hatást, azzal viszont igen, ha nem mond igazat és az aztán kiderül. - Mit... mutat a tükör? - én is erősen ráncolom a homlokomat, hiszen nála értem, hogy mit látok oldalról, sőt a kisfiú alakot még meg is mosolygom, na de a többi... Fogalmam sincs, hogy mit akar jelenteni az én esetemben a tükörkép, mert hogy nem a gyerekkori külsőm, és nem is nézek ki így, sőt sose voltam szőke, akkor pedig vajon mi lehet? Kérdőn pillantok hát Danere, főleg mert láthatóan ő is meg van lepve és ő is úgy gondolja, hogy nem ennek kellene lennie abban a tükörben, viszont kettőnk közül csak ő tudja, hogy mire is képes a varázslat, azaz ,hogy mit mutat, vagy mit kellene mutatnia annak a tükörnek.
Egyértelműen tudja, hogy a tűzzel játszik, ugyanis Sophia az utóbbi időben szeretne szakítani a rosszfiúkhoz való vonzódással, és rendes életet akar. Dane is effelé tendál, de a múltját nem törölheti el, s bár Sophia kedvéért a megjavulás útjára lépett, de az ösztöneit nem győzheti teljesen le, és ha a kis barna őt valami tisztességmániás sellővel teszi egy mérlegre, már régen gondok vannak. Pedig korábban Sophia éppen Peter nemtörödöm flegmaságát gyűlölte, és Dane odafigyelése volt számár a fontos. De most mintha ismét valaki más figyelme érdekelné. Ez azért kissé önző dolog. Ami nyilván Dane-től sem áll távol, éppen ezért alkotnak jó párt. - Azt szokásom felvállalni, ha úgy alakítom a történéseket, ahogyan nekem tetszik, de szivi.. Pontosan tudod, hogy azért Dane bácsi nem olyan rossz, mint látszik. Boyd erősködött, hogy maradjunk annyiban, hogy meghalt. Különben is, belőlem mindenki kinézi, hogy miket teszek, most állítsam be úgy magamat, mintha mégis jó fej lennék? Abban nincsen semmi.. izgalmas. – Hárít néhány körmondattal, pedig másról van szó, és ezt Sophia is tudja. Dane lelke oly meggyötört Leslie ármánykodásai kapcsán, no meg az azt követő években a magány, az elhagyatottság a legrosszabb oldalát domborította ki, ezért mintha azt várná, hogy a hozzá közel állók is gyűlöljék. Mert ha szánnák, azt nem tudná elviselni. - Nem bizony hercegnőm. Ő közel sem olyan, mint én. Még közelről sem. – Ingatja a fejét sármos-sötét mosollyal, kézcsókot hintve a lány ujjaira. Hiszen Sophia is tudhatja, hogy ő éppenúgy megbízható, és csak mert máshogy intézi a dolgait, még nem fog emiatt szégyenkezni. Viszont leérnek a tükörhöz, ami Dane alakját különös hármasságban mutatja, egy tíz éves forma szőke kisfiú, aztán a farkasalak, majd pedig egy árny, amely a vámpír létet jelzi. A bebocsájtás már közel van. Ám amikor Sophiát odahúzza, és apró varázsigével engedélyezi számára, hogy ő is a tükrön átléphessen, a kavargó felület furcsán mutatja a lány alakját. Egyértelműen Sophia az, de a másik lány a tükörben szőke, és kék szemű, ellentétben hősnőnk barna-zöld kombinációjával. Ezen még Dane is meglepődik, és vizslatni kezdi Sophia alakját, mintha elrontott volna valamit a varázslattal.
Azért erre megjegyzésre csak-csak felszalad a szemöldököm. Spencert én nem ismerem még olyan rég óta, de jó embernek tartom és felettébb kedves is. És igen talán még ennek ellenére is meglepett, hogy jól kezelte ezt a helyzetet, talán még nálam is jobban, pedig neki lenne több oka tajtékozni, mert az ő testvéréről van szó. Én ellenben még mindig kissé le vagyok döbbenve, hogy Dane hazudott, a miatt pedig még inkább, hogy ezek szerint Leslie itt van és nem pedig valami távoli nagyon védett helyen, hanem itt Roxmortsban. - Mintha nem rólad derült volna ki, hogy régóta ismeritek egymást és, hogy... nem mondtál igazat. - hazudtál, miért nem így mondom ki kerek-perec? Végtére is így volt, hazudott és tudjuk jól és nekem kellene a leginkább tudnom, hogy ez mit jelent, hogy hányan hazudtak már nekem és még ki tudja hányan fognak és ha Dane is beáll a sorba az semmi jót nem jelent. Titkolózott már igen, de erről most tényleg hazudott és azt hiszem ez most pont nem az a pillanat, amikor ezen kell gondolkodnom, vagy e miatt komolyabban számon kérnem, de még sem tudom csak úgy kiverni a fejemből a tényt. - Nem nyomozgatott, próbálta kideríteni, hogy mi történt és... ő nem olyan, mint te. - teszem még hozzá és a jó ég tudja, hogy ez mit is jelent pontosan. Jót-rosszat bármelyikükre nézve is. Ha a logikát követem és ha Spencer tényleg annyira jó ember és kedves, mint ahogyan eddig láttam, akkor az eddigi rossz tapasztalataim után olyan valakivel kellene lennem, mint ő, mert biztosan nem bántana meg... és talán nem is hazudna, ahogyan ezúttal is Dane tette és ennek ellenére én mégis Danet követem le a pincébe egy nyilvánvalóan veszélyes nőszemélyhez, aki ki tudja, hogy még így bebörtönözve is mennyire veszélyes, főleg ha hátvédünk is van. Jajj Sophia... miért nem tudod összehangolni az eszedet a szíveddel... Vajon ez fog majd egyszer sírba vinni?
- Érdekes fickó ez a te kis barátod. – Mormolja vissza a nyomában igyekvő Sophia felé, miközben mennek le a csigalépcsőn. Dane fáklyával világít, mert a pálcáját nem akarná elejteni a mélység felett. A ház alatt húzódó alagsor sötét és mély, de biztos menedék számukra. Spencert fent hagyták, mert az volt Dane javaslata, hogy ha Leslie valahogy mégis elszabadulna a kihallgatás alatt, a férfi még tud jelezni a sellőnek, aki így amolyan meglepetés hátvéd lehet. A született vérfarkas ellenében bármilyen régóta van a nő bezárva, még mindig irgalmatlanul erős, így nem árt, ha vannak ki nem terített kártyák is. – Furcsállom, hogy téged keresett meg, az ember azt hinné, hogy ha az ember a testvére gyilkosát keresi, akkor nem nyomozgat, hanem kitekeri a másik nyakát. Én ezt tettem volna. – Utal arra, hogy Peter esetében bár rengeteget veszekedtek, de Dane úgy tartotta, hogy a testvéri kötelék igen fontos, és nem hagyta volna, hogy bárki bántsa. Lefelé menet végül egy folyosóra érkeznek, amelynek a végén egy tükör áll. Ami már csak azért is érdekes, mert Dane úgy említette Leslie sírját, mint valami ezüstökkel telerakott barlangot. Ez lenne a bejárat? Dane legalábbis nincsen meglepve, bátran lépdel előre. Spencernél egy apró kristálygömböt hagyott, ami kameraként funkcionál, látja, ami lent történik, bár Dane odaszólt neki induláskor, hogy semmi indokolatlan kukkolás. Hiszen mégiscsak régen voltak Sophiával kettesben, ki tudja, elcsattanhat egy csók, ha elragadja őket a szenvedély. A veszély az életük, Dane pedig nem fél semmitől, így nincsen veszélyérzete sem.
Na jó végül csak hozok gyorsan teának valót, de csak leteszem a tálcát az asztalra egyelőre, többet nem teszek, hiszen túlságosan sok az információ és nem lenne jó lemaradni semmiről sem. Így is időbe telt felocsúdni, hogy ezek szerint a csapos életben van, csak lelépett és hogy Dane ezek szerint tényleg képes komolyabban is kötődni, amit nem mondom, hogy eddig nem tudtam, de lássuk be a mi kapcsolatunk is igen nehezen indult és még mindig meg tud botránkoztatni nem is ritkán a tetteivel. Ezek szerint viszont újra rácáfolt arra, amit mások mondanak róla, annyira azért nem vérszomjas, legalábbis ha olyanokról van szó, akiket még ismer is, bár őszintén szólva nem is tudom, hogy mennyire okos döntés egy olyan valakit életben hagyni, mint mondjuk Leslie, aki lássuk be... bőven megérdemelné, hogy valaki eltegye láb alól. - Már miért tudna róla többet, mint te? - szökik fel a szemöldököm már-már Spencer helyett válaszolva, pedig tudom én, hogy mindig érhetik az embert meglepetések és a végén még kiderül, hogy Spencer sem olyan jámbor és ártatlan lélek, mert ez a Leslie neki is elcsavarta a fejét... Oh én már semmin sem lepődöm meg! Talán az a kis izgatottság, ami a "nyomozás" hatására száll meg, az engedi, hogy kicsit most minden más zavaró tényező távozhasson a fejemből, ezért végül igen leülök Dane mellé és onnan pillantok kérdőn Spencerre, hogy vajon mennyit tud, tud-e valamit, vagy ezek után szedi a sátorfáját és megkeresi a testvérét Amerikában, netán szándékában állna nekünk segíteni. Persze, ha azt nézzük utóbbira nincs sok oka, ha csak az a tény nem, hogy ha rossz emberek kezébe kerülnek ezek a dolgok, mint a napló is azzal sokan rosszul járhatnak akár a testvére is, vagy éppen én.
Dane metsző tekintete elárulja, mennyire nehezére esett kimondani ezt a szót. Mintha az álarca továbbra is ott lebegne a másik kettő előtt, de most már mintha kissé át tudnának látni rajta. Az a fiatal férfi, aki önmagát is szörnyetegnek tartja, mintha nem lenne saját maga által sem érdemes arra, hogy szeressék, vagy becsüljék. Mintha a sötét múltjáért már úgy érezné, sosem fog tudni eleget vezekelni. Azért jött, hogy ártson másoknak, ám végül a helyzet úgy hozta, hogy nem tudott annak a bestiának lenni, akinek Peter lefestette. Ebben nagy szerepet játszott Sophia, a titokzatos múltú lány, akire még Dane is kiváncsi, és ha úgy hozta a helyzet, hogy képesek voltak egymásba szeretni, az nem jelenti azt, hogy nem tör olykor rá a búskomor önutálat, amely azt sugallja a külvilág felé, hogy tessék nyugodtan utálni, de ne merjetek sajnálni! Végül sötét pillantással biccent, akkor majd utánanéz, hogy mi lehet Boyd-dal, addig viszont itt egy másik természetfeletti. Reméli, hogy Sophia közben erőt vett magán, és behozta a teát, de megvárja vele, és csak akkor kezd bele, ha már ő is itt van. - Leslie volt az a vérfarkas, aki engem is azzá tett. Egy nagyhatalmú fiatal nő, akinek rengeteg kapcsolata, és még több titka van. Sophia érdekelte, méghozzá nagyon. Ám Leslie vérszomját kénytelen voltam megállítani, mert úgy véltem, előbb utóbb félni fog mondjuk tőlem, vagy bárkitől, akit ismerek. Ám nem halt meg, ahogyan Boyd esetében, nem visz rá a lélek, hogy csak úgy elvegyem az életét annak, aki.. – Dönti oldalra a fejét most halványan elmosolyodva, széttárja a kezét, egészen szentimentális is tud lenni. Nyilván úgy érti, hogy aki közel állt hozzá. Ezért is nem tekerte ki sosem akár Lorelai nyakát is, Peternek is számtalanszor megbocsájtott. Na igen, Dane az az alfa, aki falka nélkül nem akar magányos farkas lenni. – Volt egy kaleiodoszkópja, amit mindenkitől féltett. Úgy hiszem ezzel képes volt utazni az időben. Ha tudsz Leslie-ről egyet s mást, akkor ötlet, hogy hol lehet ez a tárgy? Vagy menjünk le most hozzá, és csak úgy kérdezzük meg? – Pillant most Sophiára, magához intve, hogy legaláb üljön mellé, ne legyen ennyire távolságtartó. Dane pontosan tudja, hogy sok van a rovásán, de még nem menthetetlen.
"Az igazság, bizonyos tekintetben, jóltevőbb a napnál. Mig a nap vakságot sötétséget borit a merészen beletekinteni elég vakmerő szemekre: az igazság sugarai lassan-lassan eloszlatják az azokon nyugvó hályogot, szétűzik a lélekről az előítéletek éjnél sötétebb ködét."
Őszintén szólva megdöbbent, amikor elhagyja ajkait a sajnálom szó. Nem kételkedem abban, hogy tényleg így is van, az én neveltetésemből adódóan ennek a szónak nagyon is fontos és magasztos jelentéstartalma van, s mi úgy gondoljuk családilag, hogy aki kimondja, az komolyan is gondolja. Nyilván nem vagyok naiv és tudom, hogy az alakoskodó nagyvilágban ez nem mindig és mindenki esetében van így, de a jóhiszeműség és a jóravalóság feltételezése bennem még egy ilyen faramuci, nem kellemes helyzetben is kéz a kézben jár. - Elhiszem. - illetem válasszal, de nem valamiféle vitriolos fajtával, hanem teljesen őszintén születővel. Mert én tényleg elhiszem. Akkor is, hogyha további szavaim és az azokra adott nonverbális reakciói nem ezt a nyugodt beletörődést támasztják alá. Örülök, hogy választ kapok, bár arról szó sincs, hogy kellemes hallani. De valahol tisztelem azért, hogy tudatja velem mit tett, ha már a tetteiért el is ítélem és a jellemét sem tudom üdvözölni. - Hálás volnék érte, ha megtennéd. - sóhajtok fel gondterhelten. Boyd és a makacssága mindig olyasmi volt, ami ráncokat csalt anyánk homlokára és nem egyszer emelte dörgedelmes magasságokba az amúgy halkbeszédű apánk hangját. Gyerekként nem értettem, lázadó kamaszként követendő példának tartottam, mostani fejjel viszont már egyértelműen annak látom, ami: jellemhibának, csorbának, mellyel nemcsak magának, hanem a környezetének is sok fejfájást okoz. - Leslieről? - felvonom a szemöldökömet. Hallottam egyszer egy ilyen nevű nőről, de nem tőlük és nem is itt az iskolában. Koránt sem vagyok biztos abban, hogy amit mondani fogok az releváns jelen szituációban, de azért megosztom velük mindazt, ami eszembe jut. Ezzel tulajdonképpen helyeslés nélkül is válaszolok arra, hogy velük megyek-e vagy sem. Valahol aljasnak tartom ezt a fajta "kihasználom, hogy bírod a csajt" hozzáállást, pláne, mivel az "övé", s én csak a lelkes, védelmező pincsi vagyok a szemében talán ebben a képletben, de nem érdekel. Igaza van, kedvelem Sophiát, s bár a párválasztási ízlésében látok némi kivetnivalót (amit persze semmi jogom nincs megosztani sem vele sem mással, hát természetesen megtartom magamnak) ez nem ok arra, hogy ne akarjam megvédeni akár magától Danetől is, ha arra kerül a sor. - Szóltak történetek egy Leslieről, aki idézem: "velejéig romlott", egymás ellen fordított barátokat és aljasul kihasznált bárkit, akivel összesodorta az útja. Nem tudom, hogy mi igazh ebből vagy mi nem, vagy hogy egyáltalán ugyanarról beszélünk, de amit hallottam, aszerint vérfarkas az illető. Nem vagyok egy pletykaéhes, nem is szoktam megjegyezni mindent tüzetesen, amit rebesgetnek, így tényleg szórt, hézagos az infóhalom, amit eléjük tárok. Ha mégsem egy valakiről beszélünk, legalább nem untattam hosszan őket irreleváns dolgokkal. Mindennek van haszna, hogy úgy mondjam.
old but absolutely loved code by:[You must be registered and logged in to see this link.]
Felcsattanok, Spencer ellenben hűvös, mint a téli szél, ami határozottan meglep. Na nem mintha eddig bármikor is olyan hirtelen természet lett volna, na de még erre se pattan el nála cérna? Vagy pont ez a nyugalom az előjele annak, hogy ha robban, akkor viszont kő kövön nem marad? Még sem tudok most erre koncentrálni, inkább Danere és arra, hogy képes volt elhitetni, hogy megölt valakit megint csak azért, mert... miért? Az okát nem értem, de amikor elnézést kér meglep vele annyira, hogy hirtelen mintha elvágták volna a dühömet azt sem tudom, hogy mit mondjak. Csak pislogok párat, aztán ő tovább beszél és úgy fest, hogy tud azért valamennyit a fickóról és ellátta tanácsokkal, de nem kért a segítségéből. Enyhülök, bár az egész helyzet annyira nagyon tele van feszültséggel, hogy az rettenetes, de azt hiszem érti, hogy amit csinált nem jó, még ha ez nem is jelenti azt, hogy többé nem tesz hasonlót, de legalább érti és ez is valami. Sóhajtok hát egyet és Spencerre pillantok, hiszen az a kérdés, hogy ő csak úgy tovább tud-e ezen lendülni, de biztosan lesz még kérdése és ha jól sejtem nem fogja annyiban hagyni a testvére lelécelését, hanem akkor már tudni akarja majd, hol van és hol keresse meg és kérje számon, hogy mégis hogy tehette ezt? - Én nem meséltem róla részletesen. Ha csak máshonnan nem... - na jó Spencer is meglephet, szóval ki tudja, hogy hallott-e már Leslieről. Az a nő eléggé híres, ahogyan észrevettem úgyhogy már ez sem lepne meg. Én csak a naplóról tettem futó említést, nem adom ki Dane titkait, mégha néha meg is érdemelné.
Valahogy sejti, hogy ez a másik kettő valaki mást akar benne látni. Valaki, aki lehetne, aki lehetett volna, ha nem azon az úton indul el, amin Leslie elindította. Vádolni viszont bárkit is kár a körülményekért, ez már így marad. Csiszolódik ugyan a társainak köszönhetően, hiszen már Lorelai is észrevette, Dane minden sötétsége ellenére kevésbé makacs, mint Peter, aki a csőlátásából sosem engedett. Dane a magányos farkas utánérzés ellenére igenis társaságfüggő, kell neki az a falka, amelynek a tagja, vagy éppen vezetője, hiszen már Sophia is észrevehette, a sötét titkokon túl mindig megvannak az ismeretségei, akiken át eléri a célját. Az, hogy most Sophia így kifakad, és Spence felelősségre vonja, új helyzetet teremt. Nem vonhatja magához a kis barnát csak úgy, hiszen nem kettesben vannak, de megérti, hogy a lány miért ennyire kétségbeesett. Dane ad arra a félelemkultuszra, amit szőtt maga körül, és nem csupán azért nem közölte már korábban, hogy Boyd él, csak mert a sellő nem akarta elhíresztelni, hogy mivé lett, az is benne volt, hogy Dane-ben benne van az az örökös önutálat, ami azt sugallja a külvilág felé, utáljatok még indok nélkül is. Meglehet már túl sok szörnyűséget tett ahhoz, hogy ha éppen segítőkész korszakát is éli, muszáj a múltjáért vezekelnie. Így aztán nem marad mint az a szó, amely nehezen jön az ajkára, de most elkerülhetetlen. - Sajnálom. – Nem hajtja el a fejét, állja a másik kettő tekintetét, a gúny sem járja át ezt az egyetlen szót. Hogy valóban ezt érzi? Lehetnek egy sorozatgyilkosnak egyáltalán érzelmei? Vélhetően igen, hiszen Sophia felé már számtalanszor bizonyította, hogy szerelmes belé. Így hát a megbánás is lehet a sajátja. Ahogyan Spence szónokol a felelősségről, amit szintén éreznie kéne, már kelletlenebb gőggel bólint, mint az apa, amikor a hülyegyereke meg akarja magyarázni, hogy zöld az ég. Az egyik sellő papol arról, hogyan kéne meggyőzni egy másik sellőt, a világ legszeszélyesebb lényét, hogy hagyja magát bátorítani, tanítani. Különben is, Dane sem csupán vérfarkas, az utóbbi időben pont a vámpírénje az, amivel Boydot átváltoztatta, így a sellő-vámpír is csupán egy leágazás a szörnyűséges teremtmények sorában. – Ott, ahonnan én jöttem. Chicagoba ment, mert abban kért tanácsot, hogy hol tudnak elvegyülni a magunkfajták. Nem tartott igényt semmire. De ha kívánod, utánanézek. – Nem vonja meg a vállát, pedig annyira adná magát a helyzet. Azt, hogy Sophia hogy nyugszik meg, most nem lehet ennél konkrétabban átbeszélnie, talán majd kettesben. Viszont Dane továbbfűzi a szót. – Ám ha már itt vagy Spence, és így összebarátkoztál Sophiával, gondolom neked is érdeked, hogy ne essen baja. Pedig nagyon úgy tűnik, hogy valaki pályázik rá, és ha még számít neked a régi idők emléke, na meg a közös iszogatás, akár velünk is jöhetnél, hogy megtaláljuk Leslie kaleiodoszkópját. Leslie-ről csak hallottál, nem? – Bólint Sophiára, most talán már hozhatja is azt a teát, akár édesítve, nem fognak egymás torkának esni.
"Az igazság, bizonyos tekintetben, jóltevőbb a napnál. Mig a nap vakságot sötétséget borit a merészen beletekinteni elég vakmerő szemekre: az igazság sugarai lassan-lassan eloszlatják az azokon nyugvó hályogot, szétűzik a lélekről az előítéletek éjnél sötétebb ködét."
Amikor azt hiszed, hogy nincsen már mélyebben, akkor mindig érnek újabb és újabb, kicsit sem kellemes meglepetések. Mondhatnám, hogy lértem, hiszen megérdemlem a sorstól a sok szörnyűségért, amit elkövettem, de.. én tényleg minden álszerénység nélkül állíthatóan unalmas, nyugodt, szörnyűségcsináls-mentes életet élek. És akkor tessék, itt ez a férfi, aki teljes lelki nyugalommal közölte velem azt is, hogy a tetsvérem szerelmét meggyilkolták, majd a testvérem bosszúszomjasan felbujtotta a fél falut és meg akarták nyuvasztani Danet, melynek következtében a velem szemben álló, kicsit sem idegen illető visszalopódzott ahelyett, hogy hagyta volna annyiban az egészetg és örült volna a megkímélt bőrének, s széttépte a bátyámat. Széttépte. Átváltoztatta. És Boyd él. Túl sok információ ez így hirtelen, mellyel nem tudok mit kezdeni. Sophiának hát bőven van ideje kifakadni, míg én a kirakós darabjait szedegetem. Számomra az is új információ, hogy Dane vámpír, de ezen kevésbé akadok meg, mint azon, hogy a bátyám nem halott. Nem halott, de mégis képes volt mindenkit ebben a hitben hagyni. Undorít a tudat, hogy valahol éli világát és pontosan tudja, hogy anyánk majd' belehal a bánatba. - Sellő-vámpír. Értem. - szólalok meg végül, amikor összeszedem úgy-ahogy a gondolataimat. Hangom jegessé válik, tetőtől talpig ott sistereg bennem a méreg, melynek célpontja ezúttal nem csak Dane (hisz rá eddig is haragudhattam volna ilyen intenzitással, de mégsem tettem), hanem az egész sellő-vámpít-sellővámpír páros. - És hol van? Kerested? Te tetted azzá, ami. Mindketten gyilkos szándékkal éltek, nem különböztök egymástól. Igazán szép csapatot alkotnátok. - forgatom meg szemeimet. - De hogy érthető legyen mire is akarok kilyukadni: vámpírrá tetted, a teremtményed és felelősséggel tartozol érte. Ez nem úgy működik, hogy sorsára hagyod, aztán "éljen túl" úgy, ahogy akar. Nem mondom, hogy azonnal menjen és keresse meg, nem adok neki utasításokat, legalábbis nem nyíltan. De abban, amit mondok és amivel tulajdonképp vádolom minden benne van még akkor is, hogyha az előbbi, éledő haragosságom egy pillanat alatt fordult ismét csendes szomorúságba. Fajképviseleti nagykövet vagyok, s mint ilyen nem csak a saját fajom képviselete a szívügyem, hanem mindenféle fajjal szemben vannak erkölcscsősz elvárásaim. És nekem tök mindegy, hogy magját szórva gyereket csinál-e valaki vagy jelen esetben a vámpírságát "örökíti", ez akkor is nemzés. Felelősség, amit vállalni kell. Ha már a gyilkosságért nem érzi bűnösnek magát a tanárnő tekintetében, avagy nem izgatta a kérdés hogy Sophiával is elhitette, hogy a bátyám gyilkosa.. legalább ebben az egyben legyen tisztességes. Nem ölte meg, mert van lelke. Talán naiv vagyok, de remélem, hogy a lélek kiterjed erre is belőle.
old but absolutely loved code by:[You must be registered and logged in to see this link.]
Mindenki feszült, persze kivéve Danet és tudom én, hogy egy teára invitálás nem fogja itt hirtelen megoldani a helyzetet, de valamit mégis csak muszáj tennem, mert annyira... Komolyan attól félek bárkiben bármennyire is bízom most akármi történet és nagyon nem szeretném, ha az én lelkemen száradna az az akármi. Azt hiszem ezek után nem csoda, ha pontosan értem mire is akar utalni Spencer azzal, hogy nem kér semmit sem a teájába. Látszik rajta, hogy totálisan ki van borulva, hogy válaszokat vár, válaszokért jött, de még mindig nem kapott semmit, csak szint már vállrántást. Én se viselném jól, ha eljönnék valakihez békével, aki megölte a testvéremet és megpróbálnám megtudni, hogy mi történt, de nem kapnék használható válaszokat, csak olyan nemtörődöm válaszokat, mintha semmiség lenne kioltani valakinek az életét. Csak hümmögve bólintok hát és igen közel vagyok már ahhoz, hogy én magam szóljak közbe és valahogy megértessem Dane-nel, hogy amit és ahogyan tesz az valahogy sehogy sem jó és senkinek sem tesz jót vele és próbálja... másképp csinálni. Mielőtt viszont még végül felszólalásra szánnám el magamat jön a nagy leleplezés, amitől úgy érzem ideje lenne felszedni az államat a földről. - De... de nekem ezt miért nem mondtad? - hiszen kérdőre vontam, hiszen dühös voltam rá, amiért megölte a pultost, hogy visszament és bosszút állt pedig kértem, hogy ne tegye és erre igazából meg sem halt, de mégis vállalta a haragomat... miért? Hogy titok maradjon, hogy csinált egy vámpírt, aki elmenekült és inkább azt hitette el a testvérével, hogy halott? Nem... nem értem az embereket, nem értem hogy miért nem lehet... - Ti nem vagytok képesek őszinték lenni?! Te... a testvére... csak az önzés és nem számít, hogy kinek fáj! - azt hiszem ezen a ponton szakad el valahol a cérna, mert bár nem pattanok fel, de a hangomat megemelem. Oké nem akarta, hogy tudják mi lett belőle, de jobb, ha a testvére halottnak hiszi? Jobb az bárkinek is? Neki esetleg, na de Spencernek? És Dane miért nem mondta el akkor az igazat? Én őrlődhettem, hogy az én lelkemen szárad a halála, hiszen én voltam, aki megállítottam őket, hogy ne végezzenek Dane-nel, aki aztán visszament és bosszút állt és így részben az én hibám volt a halála, ami kiderült, hogy végül meg sem történt, legalábbis nem úgy szó szerint... Miért kell folyton titkolózni és mindent ennyire kacifántosan kezelni, miért?
Valahol izgatja a dolog, hogy ennyire pattanásig feszült a helyzet, hiszen erről szól az élete. Másfelől nem akarja, hogy Sophia mondjuk ideösszeomlást kapjon, ezért kissé hátradől, úgy kortyolgatja az italt, mintha azt sugallná, nem tart a megtorlástól, és neki sincsenek ilyen hajlamai ezúttal, hogy Spence érdemtelen sorsra jusson. Dane egykor jó barátságot ápolt a sellő közösséggel, így csúfosnak tekinthető a kudarc, amely ennek a kapcsolatnak a végét jelentette. Láthatóan a férfi szintén tart most tőle annyira, hogy ne engedje el Sophiát, ezért Dane úgy dönt, lassan ideje tiszta vizet önteni a pohárba. - Nos annyi történt, mint említettem, nem tudtam, hogy ez a tanárnő a testvéred szerelme. Ő viszont meghívott engem a faluba, éppen valami sellő ünnepségre, én pedig azon kaptam magamat, hogy Sophie-t is viszem. Ám csapda volt. A testvéred, afféle nem csak sellő, hanem szirén vérszomjat is felmutatva brutális halált szánt nekem bosszúból. Ha nincs ott a szivi, meg is teszik, többszörös túlerővel. – Most ismét kortyol, jelentőségteljes pillantást vetve a lányra, aki ott megmentette az életét. Nem csak ez fűzi őket össze, sok minden más is, de kétségkívül fontos pont volt közös életük során, hogy Sophia kész volt kiállni valakiért, aki bevallottan egy szörnyeteg. Dane azonban nem áll itt meg. – A történetet illetően viszont.. van némi kiegészítés. Sophiának végül elmondtam, hogy visszamentem, és tekintve, hogy a sellők esetében nem szándékoztam az egész hátralévő életemben abban a tudatban leélni, hogy a testvéred mégis bosszút áll, én magam rendeztem le. Sophiának miután kérdőre vont, annyit mondtam, hogy megöltem a testvéredet, méghozzá nem is nagyon visszafogott módon. Ámde.. te is csupán annyit tudsz, hogy a testvéred nincsen a faluban, és rengeteg vér maradt ott. Valójában tényleg visszamentem, és darabokra szedtem, de máshogyan, mint ahogyan azt képzelitek. Sophia valahogy.. képes hatással lenni rám, ezért nem oltottam ki az életét. Vámpír lett. Sellő-vámpír. Ő pedig így nem akart maradni a faluban, legalábbis amíg meg nem szokja ezt a létet. Úgyhogy abban maradtunk, hogy a kettőnk ügyét lezártuk. – Tehát ezért nincsen megbánás a szemében, mert bár mindig a törvények ellen cselekszik, képes a hűségre, és értékelni azt, hogy Spence testvére is visszafogta magát Sophia kedvéért. Az ember változik olykor, de még egy vérfarkas-vámpír hibrid is képes nagy ritkán elkerülni a vérontást. Vagy legalábbis óvni az életet, már ha ez annak számít.
"Az igazság, bizonyos tekintetben, jóltevőbb a napnál. Mig a nap vakságot sötétséget borit a merészen beletekinteni elég vakmerő szemekre: az igazság sugarai lassan-lassan eloszlatják az azokon nyugvó hályogot, szétűzik a lélekről az előítéletek éjnél sötétebb ködét."
Semmivel sem lehet visszahozni a bátyámat, ezt tudom nagyon jól. Mégis valahogy jólesne, hogyha legalább egy kis megbánást éreznék Dane szavai mögött ülni. Nem fájna tőle kevésbé a halála, de egészen más színezetű lenne ez az.. egész. Hallgatva őt úgy érzem, hogy fejbúbomtól a lábujjaimig ledermedek, s a valóság talaján csak amiatt sikerül megálljak, mert Sophia itt van és kapaszkodhatok a kínálásába, a teával kapcsolatos kérdéseibe, s a közös múlt egy azon szegmensébe, amikor még nem tudta, hogy ki vagyok én, s én sem tudtam, hogy kit ismer, csak voltunk. És teáztunk az irodámban egy kicsit. - Köszönöm, most semmit. Jelenleg jó lesz csak úgy.. - "keserűen" folytatnám, de nem ezt a szót használom, hanem egy másikat, mely remélhetőleg sokkal kevesebb áthallásos metaforikussággal bír. - ..magában. - ...üresen. Figyelmemet Dane szavainak szentelem, s bár azok hallatán cseppet sem látok benne semmit, ami miatt tisztelnem kellene, mégis legalább azért hálás vagyok neki, mert nem ráz le fél szavakkal, hanem bőségesen kifejti ezt az egész gyalázatot. Szívesen megkérdezném, hogy bán-e belőle valamit, de azt hiszem az erkölcsi részéről meddő vitát folytathatnánk csak, hiszen nyilvánvalóan nem azonosak az értékeink ezen a téren. Viszont mivel kérdőjelek tépkedik nyelvemet, így a jobb megértés érdekében mégis felteszek pár újabb kérdést neki. - Szóval ő volt. Így már érthető, hogy miért nem találkoztam vele azóta, hogy a Roxfortban vagyok. - célzok testvérem "nőjére", akivel a faluban sikerült már találkozzam, de a neve nem hangzott el (milyen érdekes is.. Dane az imént éppen úgy nevezte Sophiát, ahogy a bátyám bemutatta nekem odahaza a tanárnőt.. szivi.. már akkor is kilelt a hideg ettől a becenévtől, s most ebbe kapaszkodva egy kicsit jobb, mert legalább a gyalázatos tényekről eltereli kissé a figyelmemet. - Eddig világos, s bár felfordul tőle a gyomrom, nagyjából értem, hogy mi vezetett mihez. De az továbbra sem tiszta, hogy miképp kerültél a faluba és ott összetűzésbe a bátyámmal. Kérdőre vont a szerelme miatt? Szerelmféltés volt? Rád támadott? - kérdéseimmel értelmet próbálok keresni abban, aminek - szerintem - a világon semmi értelme sincs. Mert muszáj megértenem. Nem támadok rá, nem ugrom neki, szavaim üresen és végtelenül szomorúan konganak.
old but absolutely loved code by:[You must be registered and logged in to see this link.]
Kapkodom a fejemet, mert őszintén szólva elég sok hirtelen az információ, amit valahogy be kellene fogadni. Szóval ők ismerik egymást, de ennek ellenére mégis látom Dane-en, hogy ugrásra kész, mintha arra számítana, hogy Spencer esetleg mégis véres bosszút próbálna állni rajta, pedig ha ismerné eléggé akkor nem gondolna erre, vagy én vagyok túlzottan naiv, hogy egyszerűen ezt nem nézem ki belőle és úgy gondolom, hogy nem, ilyesmit nem csinálna, főleg ha már megígérte és egyébként sem olyan bosszúállító típus? Azt mondta, hogy értelmetlen és felesleges és én hiszek neki, hinni akarok neki, de Dane... Egyelőre legalább nem provokálja és ez is mindenképpen valami, de mégis aggódom és ez talán látszik is rajtam, nem csoda, ha még azt is úgy érzem komolyan át kell gondolni, hogy kimenjek-e a tea ügyében, mert azt hiszem a nagy izgalomban cukrot biztosan nem hoztam be, hiába készítettem össze minden mást. A fenébe...! - Rendben, akkor a tea... mit kérsz hozzá? - azt hiszem próbálom talán ezzel kicsit a figyelmét is elterelni, mert úgy áll ott, mint aki meg se tud moccanni, vagy legalábbis nem mer. Érthető, hiszen most kellene elvileg utálnia valakit, akit ismer és akit talán még kedvel is és mégis pont ez az illető ölte meg a testvérét és most olyan lazán és szenvtelenül beszél róla, mintha semmiség lenne, nekem pedig kedvem lenne rászólni, hogy legalább kérj elnézést, vagy sajnáld, bánd... tégy úgy mintha bánnád. Bármennyire is jól esik hát, amit mond, hogy legalább az én véleményem érdekli, még sem tudok elmosolyodni, csak sokat mondóan pillantok Danere és még mindig nem indulok el a cukorért. Próbálom súgni neki, sugározni, hogy legalább tegyen úgy, mint aki érti Spencert, a fájdalmát, amin átmehet most. Legalább... próbáljon kicsit együtt érzőbb lenni.
