2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Abban ugyan nem vagyok teljesen biztos, hogy mivel vontam fel magamra ennyire újdonsült ivócimborám figyelmét, de valami egészen biztos. A magam részéről megmaradok a női nem bájainak keresésénél. Már ha romantikáról van szó. Félre értés ne essék, azzal sincsen semmi bajom, ha valakinek a saját neme jön be. Nem ítélkezem. De én nem erősítem ezt a csoportot. Többnyire pedig mindig akadnak megfelelően csinos lányok a környezetemben, akikkel hódolhatok az eme élvezeteknek. Bár eddig nem nagyon volt rá példa, hogy komolyan vettem volna egy kapcsolatot. Talán még nem találtam meg azt a bizonyos igazit. - Régiségboltot? Mért pont azt? - kérdezem, de leginkább csak kíváncsiságból. Szeretem tudni, hogy miféle emberek az ügyfeleim, mi érdekli őket, mivel foglalkoznak, és miért. Megkönnyíti a dolgokat, ha rendelkezel kellő információkkal. Persze egy frissen nyíló üzlet jogi hátterét lepapírozni fontos dolog. Védi a szerződő ügyfeleket. Én pedig készséggel állok rendelkezésre ebben. Az meg, hogy mennyire viszem még sokra, az még eldől. Most még csak megalapozni próbálom a szakmai egzisztenciám, és hírnevem. Ehhez pedig nem árt minél szélesebb kapcsolatrendszert kialakítanom. Felsőbb körökben is. Nem titkoltan vannak igen nagyra törő ambícióim. Már ami a karriert illeti. Bár az hogy örökké éljek fel sem merült bennem. Talán nem is szeretnék. Szerintem ez is csak egy olyan dolog a sok közül, ami kimondva igen jól hangzik, de a valóságban igen is sok hátulütője lehet. Például, hogy nézheted a szeretteid megöregedését és halálát újra meg újra, anélkül hogy te magad változnál. - Inkább csak gyakornokként az apám mellett. De mivel az apám elvárja, hogy magasan képzett legyen a jövendőbeli örököse, az egyetlen választási lehetőségem az volt, hogy melyik egyetemre akarok menni. Az öregem már attól is kitérne a hitéből, ha nem summa cum laude végeznék az egyetemen. De tudod hogy van az. Magas társadalmi pozíció, magas elvárások. - csóválom meg kissé a fejem, és egyszerűen felhajtom az italom. Na igen, az én gyerekkorom az elvárásokról, és a kényszeres megfelelésről szólt. Gyakorlatilag csak akkor tudtam felhívni magamra a munkamániás apám figyelmét, ha bajban voltam, vagy ha a fiatal koromat meghazudtoló eredményeket mutattam fel, amivel dicsekedhetett, főként jogász körökben. Így hamar megtanultam a jogászati szaknyelvet, szinte még kisgyerekként. - Viszont ideje megalapoznom a saját szakmai hírnevem. Nem élhetek örökké apám nevéből. A saját ambícióimról nem is szólva. - igen, ha valamire büszke vagyok az az, hogy céltudatosan, lépésről-lépésre alapozom meg, és építem fel a szakmai életem. El fogom érni a céljaimat, ehhez nem fér kétség. Jobb, ha már most megtanulnak számolni a nevemmel a felsőbb osztálybeli, elit közösségben. Az egyetemen bár a tanár szakot vettem fel, de a tantárgyaimat úgy állítottam össze a kötelezőkön túl, hogy azok mind a jövőbeli céljaimat szolgálják ki. Tudatosan. Tulajdonképpen még a kötelező tárgyak jó része is a segítségemre lesz. Noha talán pont az én nevemhez fog fűződni később a varázslójogrendszer teljes megreformálása, és az oktatásának magas szintre való emelése. Az idők változnak, és a változásokat a jognak is követnie kell. Az a rendszer ami jó volt 150-200 évvel ezelőtt, már nem biztos, hogy megállja a helyét napjainkban. Sajnos a varázsló társadalom igen merev és hagyományközpontú ilyen szempontból. Nehezen engednek az újszerű reformoknak. - Ez igaz. - bólintok rá, és nem firtatom tovább a korát. Bár azért kíváncsi lennék. Tényleg. Nem néz ki sokkal idősebbnek nálam, de mégis van benne valami különös. Talán előbb-utóbb eljutunk oda, hogy ezt is megosztja velem. Ügyvédnek készülök, természetes, hogy minden ügyfelem minden apró kis titkáról hallgatok, mint a sír. - Az tűnt fel, hogy senki számára sem jelent jó óment, ha az ellenségemmé teszi magát. - vetek egy kósza, de annál jelentőségteljesebb pillantást a minket figyelő társaság irányába. Követne a sötétség? Talán bennem lenne valami sötét? Meglehet. De melyik ügyvéd tiszta? Néha válogatott módszerekhez kell nyúlnunk, hogy érvényesítsük az akaratunkat. Persze csak a jogrendszer kiskapuit kihasználva. Ahogy az apám is teszi. A családunk szennyeséről pedig nem óhajtok társalogni egy lényegében idegen sráccal.
Remélhetőleg nem hiszi azt, hogy mint fiú jön be nekem, noha a mai világban ez már nem lenne annyira meglepő, de még az évszázados vadászatok közepette is megmaradtam a gyengébbik nemnél, ahogy mondani szokták, a másiknak ne legyen szőrösebb a mellkasa, mint nekem. Most csak valami furcsa érzésem van, hogy az olasz akcentusú idegen nem a barátom leszármazottja, hanem példának okáért az enyém. Nem tudom, hogyan is kezelnénk, hogy külsőleg hasonló életkorban vagyunk, de több mint félezer évvel vagyok idősebb, s láttam többet. Bölcsebb azért nem lettem, az nyilvánvaló, valahogy sosem az elmém pallérozására helyeztem a hangsúlyt. - Cesar Monroe. Egy régiségboltot szándékozom nyitni Roxfortsban, mert van egy kisebb gyűjteményem. A jogi háttér természetesen nekem is jól jönne. – Veszem át a névjegyet, elől hátul megnézve, mint aki elégedett a kapcsolatépítési stílusával. Nekem még nincsen, egyébként sem feltétlenül szoktam adni, megmaradok titokzatosnak, hogy majd én keresem a másikat. Valahol azért büszke is vagyok, hogy a leszármazottam hozzám hasonlóan ilyen magabiztos, sokra vitte, csak hát mindig ott bújkál bennem a gondolat, hogy bárkivel is ismerkedem meg, az nem fog örökké élni. Ez egyfajta átok is egyben, nem feltétlenül csak, mert születésem óta vámpír vagyok. Valami oly ritka vért örököltem, hogy ha csak meg nem ölnek valami brutális módon, hát bizony a világ végéig is elélhetek, amikor már emberek sem élnek majd, legfeljebb valami furcsa űrlények, amelyeknek most még a létezését sem tudjuk ép ésszel felfogni. – És dolgoztál már egy pár évet ügyvédként az alapképzés után? – Kérdezek vissza, mert valahogy nem tudom eldönteni, hogy milyen egyetemi szak érdekelhetné, ha már most egy jól menő ügyvédi irodája van. A legtöbb egyetemi ág valamilyen mágiával függ össze, az ügyvédi munka – bár van a varázslók között is – jellegéből adódóan inkább mugli foglalkozás, mugli egyetemen oktatják. Bár lehet, hogy tévedek, mert a varázsvilág jogászai nem biztos, hogy kimászkálnak tanulni a varázstalanok közé. – Talán mert a külső nem minden esetben fedi le a valóságot, ezt a varázsvilágban pontosan tudhatnád. – Vonom meg a vállamat hamiskás mosollyal, talányosan lehalkítva a hangomat. Nem, nem feltétlenül fogom csak úgy kiteríteni a kártyákat, lévén annyira ostoba még én sem vagyok. Ha ez a Paolo a leszármazottam, nem törvényszerű, hogy tartja is a száját. – Nem is tudom, mintha.. valami elkísérne téged. Valami, ami fogva tart, és nem ereszt. Nem túl jó ómen senkinek, aki kapcsolatba kerül veled. Nem tűnt fel, hogy a sötétség határoz meg? – Kérdezek vissza amolyan mérlegelő pillantással. Engem ugyan nem zavar, többszörösen halhatatlan vagyok, de azért ha egy rokonról van szó, talán tehetek valamit érte.
Nekem fogalmam sincs, hogy mi lehet rajtam annyira nagyon érdekes, hogy ennyire magamra vontam vele ennek a srácnak a figyelmét. Viszont kezd érdekelni. Ahogy talán az is, hogy ránézésre mennyire hasonlónak tűnünk. Van egy olyan érzésem, hogy ő sem annyira egyszerű eset, ahogy én sem vagyok az. Ugyanakkor még nem vonnék le messzemenő következtetéseket sem. Mondjuk, ha ismerném ezt a bizonyos grófot, akkor annyiban azért egyetértenék vele, hogy azt bizony érdemes alaposan megválogatni, hogy kinek, és mennyire adjuk ki magunkat. - Érdekesen hangzik. Én? Róma legbefolyásosabb ügyvédi irodájának ifjú reményteli örököse vagyok. - jelenik meg egy halvány ravaszkás félmosoly az ajkaimon. Közben pedig egy elegánsabb névjegykártya jelenik meg az ujjaim között, amit elé helyezek a pultra, majd kezet nyújtok felé. - Paulo DiNardi. - mutatkozom be hozzá. Méghozzá valami olyan különösen manipulatív módon, amiben már benne van, az is, hogy kihez kell fordulnia, ha netán valami jogi problémába ütközne, teszem azt az egyik kis utazása alkalmával. Annak ellenére is, hogy nem mondom ki mindezt hangosan. Ami azt illeti sosem próbáltam letagadni az olasz származásom. Bár elég felületes sztereotípia, hogy mi csak tésztát eszünk tésztával. Azért a ha arról van szó a húst sem vetem meg mondjuk egy jó kis kerti grillezésen, mondjuk egy pohár vörösborral kísérve. Mondjuk szerencsére ennek nincsen különösebb oka esetemben. Legalábbis olyan nincs, ami összefügghetne bármi módon bármilyen vérlénnyel. Legalábbis tudtommal. - Valóban. Engem is az egyetem hozott ide az alapképzés után. - bólintok rá a felvetésre, noha azt gondosan kihagyom, hogy a húgomnak is igen nagy szüksége van mondjuk úgy a levegő változásra. Még ha egyenlőre ő nem is nagyon szeretné ezt elismerni, akkor is. Ugyanakkor van egy szó, ami felkelti a figyelmemet. - Egykor? Ez úgy hangzik, mintha nagyon nagyon rég jártál volna ide, pedig nem tűnsz sokkal idősebbnek nálam. - jegyzem meg egy érdeklődő pillantással. Mert hát tényleg nem tűnik olyan idősnek. Még ha nálam idősebb is, akkor is, mennyi lehet a különbség? 2-3 év? Legalábbis ránézésre. Persze a varázsvilágban nem kéne meglepődnöm rajta, ha valami nem az, mint aminek elsőre látszik ez igaz. - Szóval valójában mi érdekel? - szegezem neki végül a kérdést. Hiszen észreveszem, hogy nem úgy néz rám, mint egy egyszerű egy estés ivócimborára. Érzem, hogy részéről itt nagyon is másról van szó, csak azt nem tudom, hogy miről. Még. Ami meg az aurámat, és az átkokat illeti... ha tekinthetjük a húgom hedonista kicsapongó életmódját átoknak, akkor az bizony újabb kitartóan követ, és teszi próbára az amúgy véges türelmemet. Szörnyűség? Nos, nem igazán tudok elszakadni a képtől, amiben a húgomat látom tetőtől talpig vérben egy rossz hírű környéken. Alig élte túl azt az éjszakát, és olyan, mintha tudomást sem akarna venni róla, hogy mi történhetett volna, ha nem járok arra teljesen véletlen. Azt hiszem ez még sokáig kísérteni fog, ahogy a bűntudat is, hogy hagytam idáig fajulni a dolgokat. Minderről viszont alkalmi ivó cimborámnak nem kell tudnia. Nem tartozik rá meglátásom szerint.
Az az érdekes, hogy minél többet nézem a fiatal öltönöst, az kezd el elhatalmasodni bennem, mint érzés, hogy nem is egykori cimborámra, sokkal inkább pont rám, saját magamra hasonlít. Ami nyilván elképzelhetetlen, hiszen született vámpírként nagyon is ügyeltem rá, hogy ne legyenek utódaim, de mintha ez a srác valahogy nem érintőlegesen az én vonásaimat viselné. Hát azért csak nem vagyok az apja! Az elmúlt nagyjából húsz évben nem volt túl sok érdemi kapcsolatom, próbálok a modern világhoz idomulni, de azért ez az illető felkelti az érdeklődésemet, na nem mintha ezt egy kocsmában kéne megbeszélni. Az örökös magány engem nem mindig a nők karjaiba dobott bele, szerettem barátkozni is, most is valami ilyen szándék vezérel, noha a gróf szerint nem igazán érdemes kiadni magunkat túlzottan, hogy aztán felfedje valaki az igazi arcunkat. – Naná, és még sok más helyen. Világutazó vagyok, most éppen itt. Na és te? – Biccentek vissza, az ujjaim között forgatva az üvegpoharat. Ő egyértelműen olasz, nem csak az akcentus miatt, sokkal inkább a gesztusairól, kisugárzásáról rí le, hogy tésztazabáló. Én már csak az adottságaim kapcsán is a húst szeretem, azt is jó véresen. Merthogy tévedés, hogy csak a vérfarkasok vannak ráfüggve. A vámpírok annál inkább. Méregetem az illetőt, magamat keresem benne, és igen, nagyon nyomokban felismerem azt, aki mondjuk egy leszármazott lehetne. – Nos a közeli iskolába iratkoztam vissza. Egykor én is ide jártam, de ez az egyetem érdekesen hangzik.. – Döntöm oldalra a fejemet, és hirtelen beleszagolok a levegőbe, valami sötét kisugárzást érzek a srácból. Mintha valami átok járna a nyomában, vagy pedig olyan helyen járt, ahol szörnyűség történt. Látszik is rajtam, hogy kissé meg vagyok ütközve, mintha alig titkolt módon az auráját vizsgálgatnám, felmérném, hogy mihez lehet közel. Még ha hasonlít rám, senki kedvéért nem dugom hurokba a fejemet.
Én több mindenhez is képes vagyok kötődni. A családhoz, barátokhoz, de még a saját ambícióimhoz is. Csak, hogy példákat említsek. Camilla a húgom, és hozzá is rendkívül kötődöm. Ezért is volt az iménti közjáték, amit hát remélem egy nap megért, és megbocsát nekem. De ez az ő érdeke. Miatta csinálom, még ha most nem is hisz nekem, és végtelenül dühös is rám. Számomra a nosztalgia az ártatlan gyerekkort jelentené, amikor minden sokkal egyszerűbb volt, és a húgom sem ilyen volt. A poharamat forgatva egyszerűen azon töprengek, hogy romolhattak el ennyire a dolgok kettőnk közt. Így talán nem annyira csoda, hogy nem a minket stírölő rossz kinézetű fickókra fókuszálok. Bár máskor talán megtenném. Kirabolni? Meg lehet próbálni. Én azonban nem provokálnám magam. Pláne ma nem. Az utolsó személy aki megtette éppen az olasz aurorok által fenntartott hegyi börtön vendégszeretetét élvezi. Még néhány évig. - Nézőpont kérdése. De igaz. - fordulok most először érdeklődéssel a mellém telepedő srác irányába. Vélhetően nem a vizezett pia keltette fel az érdeklődésem. Bár mondjuk ha onnan nézzük, hogy hígítással akar nyerészkedni a csapos, akkor tényleg túlárazott. Ha onnan nézzük, hogy mihez szoktam hozzá, akkor olcsó és pocsék. Ami viszont valójában felkelti az érdeklődésem az a nyelvváltás. Egy pillanatra el is töprengek rajta, hol is hallottam ezt a fajta nyelvjárást. - Jól beszéled a nyelvet, de nem az anyanyelved. Éltél valamikor Szicíliában? - vonom le végül a következtetést, amikor rájövök, hogy a nagyszüleim beszédstílusára emlékeztet, akik Palermoban élnek. Igaz, elég idősek már, gondozásra szorulnak. Apám egy kisebb vagyont fizet a helyi hospital szolgálatnak érte, hogy rájuk nézzen minden nap. Bár ez egyáltalán nem tartozik a tárgyhoz, és nem is nagyon szeretnék erről egy idegennel beszélgetni. Még akkor sem, ha egyébként hasonlóan jól öltözött mint én, és szintén nem tűnik olyan egyszerű embernek. Valami azt súgja valahogy, hogy nem véletlen telepedett pont ide. Nevezzük megérzésnek. Ami nálam elég jól szokott működni. - Meglehet. Na és te? Mi hozott pont ide? Kétlem, hogy a kocsmai bunyó lehetősége villanyoz fel ennyire. - követem a tekintetemmel, amikor lerakja a poharat, és féloldalt fordul az ökleit ropogtatva. Amiből azért elég gyorsan leszűrhető a lényeg. Én egyenlőre továbbra is a poharam peremével játszok. Nem mutatom jelét, hogy bele óhajtanék keveredni egy bunyóba. Noha félre értés ne essék, egy DiNardi sosem fut el. Viszont talán ez így még jobb is, mert elterelődik a figyelem a húgomról. Az idegené, és az enyém is. Legalábbis átmenetileg.
Nem akarok én ennyire nyilvánvaló lenni, mégis látványos a hasonlóság. Kevés dologhoz vagyok kész kötődni, hiszen az élet mások felett elszáll, így mindenkit elveszítek. Ezért aztán miért is ragadnék le. Ám ha a múlt homályából felbukkan valaki, aki ismerős, akivel lehet nosztalgiázni, megteszem. Ebben az esetben az illető nem emlékszik rám, hogy is tehetné? Ő nem az, akivel több mint száz éve együtt bandáztam. Valaki az első világháború előttről, amikor mindent oly könnyedén vettem, amolyan legjobb cimbora. Aztán felette is láttam, hogy elszáll az élet, s magam mögött kellett hagynom, hogy ne lássam, amint elszáll belőle az erő. Nehéz, magányos út az enyém, család, szerettek nélkül, és csak mélyen legbelül hiszek abban, hogy békét találok. – Olcsó? Kifejezetten túlárazottnak tűnik. – Felelem ízes olasz nyelven, hiszen több száz évnyi élet alatt vagy tíz nyelven megtanultam beszélni, főleg az egykori DiNardi barátjaként. S tegyük hozzá, hogy míg mások nem feltétlenül hallanák ki a jól öltözött ficsúr származását, én akkor is megtenném, ha merő véletlenségből nem tudnám, hogy ki volt az őse. Mások ellenben nem biztos, hogy jó szívvel veszik, hogy más nyelven kezdünk karattyolni, ráadásul ilyen jól öltözöttként. Egy hátsó asztalnál többen összepillantanak, valamit sutyorognak. Született vámpírként kihallva a kirablásunk merülhetett fel. Most azonban még nem akarok ezzel bajlódni. – Bosszúsnak tűnsz öregem. – Szólítom meg úgy, mint ahogyan az egykori DiNardit hívtam. Egy kis nosztalgiajáték nekem is kijár. Intek a csaposnak, hogy a következőt én állom. Belekortyolok az italomban, valóban eléggé felvizetett, de az ember becsülje meg, ami jut. Féloldalsan odafordulok, mintegy ropogtatva az öklömet, felkészülve arra, hogy használnom kell. Nem szándékozom a sikátorban kardot rántani, inkább rendezzük le itt bent valami verekedés keretén belül.
A megjelenés furcsa dolog. Sokat elmond. Rólam jelenleg két dolgot. Nem éppen ebben a környezetben szoktam mozogni, és nem vagyok olyan könnyű ember, akivel érdemes ujjat húzni. Én másokkal ellentétben meg sem próbálok elvegyülni. Úgy érzem erre nincs szükségem. S bár máskor igen szívesen firtatnám a környezetem, és főként az embereket, amolyan szakmai ártalomként, ma nincs hozzá hangulatom. Személyes ügy hozott ide, és ma inkább a gondolataimba merülve, a saját dolgommal foglalkozom mások problémái helyett. Talán csak ezért nem szúr szemet rögtön az engem figyelő srác, aki mellesleg szintén túl jól öltözött ehhez a helyhez. Engem jobban leköt a csapos lefizetése, és a tulajdon húgom kioktatása. Ami viszonylag rövidre, és velősre sikeredik. A drága húgi kénytelen távozni. Nem. Nem engedem meg az itt tartózkodásukat a kis barátnőivel. Ez pedig olyan kérdés, ami nagyon is rajtam múlik. Nem adtam engedélyt erre, legfőbbképpen a hét kellős közepén, amikor tudom, hogy holnap reggel korán órái lesznek. Átváltoztatástan méghozzá, ha jól emlékszem. S bár nincs kétségem afelől, hogy most a húgom legszívesebben engem változtatna padlóvázává a fehér családi macska helyett, ez nem fog megtörténni. Egyszer talán képes lesz belátni, hogy mindez az ő érdekében történt. Sajnálatára én nem vagyok sem az alkoholista anyám, aki struccként dugja a homokba a fejét, sem a munkamániás apám, aki csak azt veszi észre, amit akar, és úgy véli minden mást figyelmen kívül hagyhat. Ekkora hírnévvel már jár neki ez a luxus. Jobb szeretem azt gondolni, hogy a nagyapám vére vagyok. Ezzel pedig a húgom is tisztában van. Ahogy azzal is, hogy veszített. Jelenleg semmi választási lehetősége sincsen. Az egyetlen, amit tehet, hogy engedelmesen visszatér a hálókörletébe. Ha nem így tenne, azt is megtudnám. Ezt már ő is tudja. És jobb lesz, ha nem felejti el. A családi drámának így gyorsan vége szakad a húgom paprikás távozásával, akit a kis barátnői is követnek. Az emberek pedig a műsor végeztével gyorsan térnek vissza az eredeti elfoglaltságukhoz, vagyis a saját olcsó, rossz piájukhoz. Én is így tennék, bár jelenleg kellőn rossz hangulatban vagyok az iméntiek miatt. Bár jórészt amit hallottak az emberek, azt sem feltétlen értették. Aki beszél olaszul, az meg hát, jobb ha megtartja a véleményét. Főleg, úgy, hogy fogalma sincs róla, hogy mi is folyik a DiNardi házban. - Nem túl jó választás az olcsó, vizezett whisky. - jegyzem meg végül a mellém telepedő srácra pillantva. Nem, ő sem tűnik annyira lecsúszott alaknak, hogy itt kéne töltenie az idejét. Máskor talán érdekelne az ittléte oka, de ma nincs ehhez hangulatom. Így végül visszafordulok a saját üvegem felé. A csapos meg az orra alatt morogva szolgálja ki az említett itallal a másik srácot. Nyilván nem nyertem el a tetszését a megjegyzésemmel. Ám hangosan sem igazán akar méltatlankodni, tekintve, hogy az imént tömtem ki kellő mennyiségű pénzzel. Ami pedig azt illeti, itt nem én vagyok, akit meg kell védeni a hülyeségektől. Az inkább Camilla. Én pedig pontosan ezt teszem jó és felelősségteljes bátyjaként. Még ha erről az idegennek fogalma sem lehet. Meg amúgy köze sincsen a családunkhoz. Már amennyire én tudom.
Az idegen bizonyára téved, mert már őt figyelem egy ideje, szintén egészen jól öltözötten, noha én azért az elegancia mellett igyekszem el is vegyülni. Az évszázadok során rengeteg vagyont halmoztam fel, a gróf útmutatásai sokkal többet érnek olykor, mint húzni az igát, ezért szerencsés embernek (vámpírnak) mondhatom magamat. A fiú (magamban így hívom) rettentő módon hasonlít valakire, aki még a jó cimborám volt, vagy száz évvel ezelőtt, de hogy mi lett vele? Elsodródtunk egymástól, legutóbb még az óceán másik oldalán, Alabamában kocsmáztunk egy nagyobbat. Arra emlékeztem, hogy olasz, ez a gyerek valami rokona lehet. Ám rövidtávú barátságokat tervezek, pár évnél sosem többet, hogy ne tűnjön fel, hogy nem öregszem. Hétpecsétes titok, a gróf szerint csak a hozzám hasonlóak tudhatják a titkunkat. Ezért aztán kár lenne odamenni a sráchoz, hogy ismertem a nagyapádat fiatal korában. Vagy dédapádat? A hasonlóság egyértelmű, de nem tudnám behatárolni, hogy mikor is lehetett pontosan, ráadásul ebben a rohanó világban már máskor vállalnak gyereket a fiatalok, mint egykor, amikor az említett haverral össze voltunk nőve. Mégis elvonja a tekintetemet az, hogy kik jönnek be. Bár szeretem a gyengébbik nemet, pusztán a megjelenésük nem terelne el, de valami árucsere van folyamatban, mintha a vöröske valami díler lenne. Meglepetten húzom fel a szemöldökömet, és emelkedek fel, mintha érdeklődést mutatnék. Közelebb lépek a bárpulthoz, az üres poharamat emelgetve, mintha csak az előbb említett zsákocska tartalma érdekelne. Ennek szót is adok. – Én egy olyat, ha lesz szíves. – Nem titkolt pillantást vetek az idegen fiúra, aki még a lányt osztja ki, jó kérdés, hogy a vöröske meddig maradhat. Nagyon is érdekel, hogy az egykori barátom leszármazottja miben sántikál. Az őse emlékének tisztelettel adózom, ha úgymond megvédem a hülyeségektől.
Nem éppen a legfeltűnésmentesebb a megjelenésem azt hiszem, ahogy a rozoga, ragacsos bárpultnál ücsörgöm. Előttem pedig egy üveg whisky, és egy pohár néhány olvadó jégkockával. Az italról nem mondható el, hogy igazi, minőségi nedű lenne. Őszintén szólva az ízlelőbimbóim sokkal jobbhoz szoktak. Talán, ha 15 voltam, amikor elcsentem anyámtól az alkoholos vitrin kulcsát, és meglovasítottam egy üveget, hogy néhány barátommal, és pár lánnyal osszam meg az olasz tengerparton. A két üveg minőségét össze sem lehet hasonlítani. Ennek pedig nem csak a társaság, vagy jelen esetben annak hiánya az oka. A jó égetett szeszeket megfelelő gondossággal kell elkészíteni, és megfelelő ideig érlelni. Ebben itt előttem nyoma sincs ennek a gondosságnak. Persze mit is várhatnék egy efféle helytől, ami oly élesen elüt a személyiségemtől? Talán én vagyok itt az egyetlen jól öltözött ember, makulátlan fehér ingben, és fekete élre vasalt öltönynadrágban. A bal csuklómon a Rolex óra többet ér, mint maga az egész hely. Amire unalmamban vetek egy pillantást. Késő van. Talán tévedtem. Talán csak az időm vesztegetem itt és el sem jön. Valahol a szívem mélyén remélem, hogy van. Egyszerűen tévedtek az informátoraim. Nem is kellett volna hallgatnom rájuk. Vagy legalább magammal rángathattam volna Guidot. Akkor nem lenne ilyen unalmas, és értelmetlen a várakozás. Guido tenne a jó hangulatról. De azt hiszem ő momentán egy másik kocsmában van, és nem szórakozás céljából. Valahol mélyen csodálom a régi jó gyerekkori cimborám, aki most is tanul és dolgozik egyszerre, hogy a családját segítse. Mindezt mert egész egyszerűen túl büszke az én pénzemen élni. Igaz, akkor talán már nem is lenne őszintének mondható a barátságunk. Biztos vagyok benne, hogy Guido egy napon a legkiválóbb medimágusok egyike lesz, aki hatalmas eredményeket ér el a szakmákában. Az egyetlen valódi félelmem, hogy hamarabb lesz szüksége a családomnak medimágusra a kelleténél. Ekkor pedig egy kisebb csapatnyi hetedikes lány lép be a helyre. Élükön egy vörös, élénk kék szemű lánnyal. Mély, csalódott sóhajtással intem oda a csapost. Az informátoraim nem tévedtek. Rövidesen pedig egy kisebb, nehéz zsákocska cserél gazdát. A lányokat pedig határozottan terelgetik kifelé a helyiségből. Roxfortos diákoknak nincs itt keresnivalójuk iskola idő alatt. Meg úgy egyébként sem. Ám a vöröske nem adja ilyen könnyen magát. Nem bolond. Sosem volt. Meglát, és azonnal tudja, hogy mi történt. Nem kell zseninek lenni, hogy összerakja. Egy ügyes és gyors mozgulattal kerüli meg a hozzá képest igen lassu csapost, és terem előttem, hogy a mellkasom püfölve vágjon hozzám olasz sértéseket. Még csak meg sem próbálok tiltakozni, vagy védekezni ellene, valójában nem üt elég nagyot, hogy valós fájdalmat okozzon. - Menj vissza a hálókörletedbe, és ne próbálj meg többé ilyen butaságot tenni. Legfőbbképpen felrúgni a megállapodásunk. - a hangom csendes, és nyugodt. Túlságosan is az a jelenthez képest. Talán ez a lány az egyetlen, a világon, akire nem hat sem a természetes sármom, sem a manipulatív hangom. Sosem hatott, ha őszinte akarok lenni. De az utolsó szóra megdermed, végül fúj egyet, hogy vérig sértetten és dühösen távozzon. A vendégek pedig akik minket, és a kis olasz drámánkat nézték, most lassan visszafordulnak az italaik felé. Én mégsem élvezem a pillnatnyi győzelmet. Ennek még folytatása lesz. Biztos vagyok benne. Komoran fordulok vissza az olcsó whisky felé, hogy töltsek még egy pohárral. Ha már kifizettem, egy egész kisebb vagyonnal együtt azért, hogy a lányokat kitiltsák innen. Erre pedig jó okom volt, akkor is, ha ezt a többi kíváncsiskodó vendég nem értheti.
- De ez így akkor sem normális. - biggyesztem le azért a számat, hiszen nekem Dane megjelenése előtt a legnagyobb dráma igenis az volt az életemben, hogy épp valaki dobott, és összetörte a szívemet. Most pedig konkrétan tényleg élethalálharcot kell vívnom lassan napi szinten. Ez a Joyce már a második szőke, aki megpróbált lényegében megöldeni, még ha Lorelai nem is szándékozott végezni velem, csak beijeszteni a fiúkat. De attól még nem normális dolog, hogy nem élhetsz átlagos és nyugodt életet, csak arról szólhat minden, hogy hogyan élsz túl és hogyan úszol meg dolgokat. Én ettől már most olyan fáradt vagyok és még el sem kezdtünk kutatni a naplók után, vagy ott van az a kaleidoszkóp is valahol elrejtve. - Oké... azt hiszem másnak se mondana el többet és nem ártana nekem... legalábbis szándékosan nem. - de attól még nem könnyebb, hogy titkolózik, vagy nem mond el mindent nekem, hiszen e miatt igenis időnként falakba és újabb kérdésekbe ütközöm, amikkel nem tudok mit kezdeni, ahogyan most is. Ha Dane teljesen őszinte lenne velem, akkor most nem a háta mögött kellene kutakodnom, így viszont kénytelen vagyok egy szinte még idegen segítségét kérni, aki a tetejében tegnap meg akart ölni. Ez így azért elég abszurd helyzet. - Oké, azt hiszem így jó lesz, már csak azért is, hogy egy kicsit függetlenítsem magamat, mert most ha visszamennék... nem tudom, hogy hogyan ne vonnám hirtelen kérdőre. - na igen, azt hiszem nem menne, hogy eltitkoljam és csak úgy kutakodjak, hiszen nem mondott el már megint mindent. Talán tényleg jó lenne, ha itt aludnék. Nekem se nagyon vannak barátnőim, valahogy mindig a pasizás kötött le jobban és így a barátkozásaim is a pasikra korlátozódtak, pedig biztosan egész más lehet egy lánnyal kiebeszélni a dolgokat, mint a fiúkkal, akik tudjuk jól, hogy egészen másképp gondolkodnak, mint mi és óhatatlanul mindig felmerül valami más, ami túlmutat a barátságon.
- Nem tudod magad függetleníteni. A varázsvilágban nincsenek átlagos emberek, akikkel nem történik semmi, csak iskolába járnak. A természetfeletti akkor is körbevesz, ha példának okáért sárvérűnek születsz, aki csak beül az iskolapadba. – Nem akarom én kiokítani, de nem attól kacifántos az élete, mert ez a Seoras a pasija. Nem ismerek senkit, aki csak úgy elvan. A varázsvilágban sokkal gyakoribbak a bűntények, a megválaszolatlan kérdések, hiszen mágiával könnyebb elfedni a tetteket, emlékeket törölni, és sorolhatnám. Sophia talán egy kicsit naív, és bár nem szimpatikus ez a fiúja, de ő maga kezd az lenni, és tulajdonképpen lehet, hogy én álltam rosszul a társasági élethez. Lehet, hogy fiatal vagyok, hogy falkám legyen, sokkal többet érek a valódi barátkozással. Nem tűnt úgy, mintha Sidney, vagy Emma engem akarna alfának, viszont egészen jól el tudtunk beszélgetni. Peterrel minden várakozás ellenére jól elvagyunk. Shanna meghívott a báljára, és most láss csodát, Sophia elkezd bízni bennem, ami azért érdekes, mert jobban, mint a pasijában. – Nem őszinte? Mióta vagytok együtt? Talán ő mindent tud rólad? Minden apró gondolatodat megosztod vele? Ugye, hogy nem. Az igazi bizalomnak évek kellenek, hogy kialkuljon, de azt kell mérlegelned, hogy mást jobban beavat a bizalmába? Másnak odaadja a szívét? Ártana neked? – Sorolgatom a kérdéseket, bár mintha ezeket magamnak is fel kellene tennem. Nem feltétlenül Petert illetően, de Sophiához hasonlóan én is magányos, és gyanakvó típus vagyok. Talán ezért jó, ha az ember lányának van egy legjobb barátnője? Hát ki tudja. – Akkor nézzünk utána. Üzenj neki, hogy estére barátnőzős dolgod akadt, és nem sietsz sehova. Felesleges kapkodni, hogy csak erre az egy könyvre alapozunk. Kihangsúlyozom, nem volt személyes, és igen, nagy hülyeség volt neked támadni, de örülök, hogy nem esett bajod. Aludj itt, van hasonló méretű pizsamám. A manóm készít vacsorát, és átbeszéljük, hogy kiben miért nem kell megbíznunk. Na mit szólsz? – Úristen, mitől vagyok ennyire izgatott? Talán még sosem tudtam úgy igazán elbeszélgetni senkivel? Remélem el tudjuk feledni a múltat, hátha kialakulhat ebből valami barátnői kapcsolat.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Igazából lassan ráeszmélek, hogy alig ismerem az egész történetnek csak egészen kis szeleteit. Dane nem mesélt sokat a gyerekkoráról, sem Leslieről, sem pedig a húgáról, csak felületesen néhány rövid sztorit mesélt róluk. Azt is ha jól sejtem azért, mert muszáj volt, így viszont súl sok a hiányzo kirakós darab ahhoz, hogy megérthessük, hogy mi folyik itt, pedig tudnunk kellene. Én legalább tudni akarom! Dane egyelőre azzal nyugtatom magamat, hogy azért nem mond el mindent, mert engem akar védeni, attól ami várhat rám ,attól ami kiboríthat, nem is tudom, de ezzel nem segít. A túl sok kérdés csak pont, hogy még több aggodalmat generál bennem és ezzel nem sokra megyünk, meg aztán ő sem számolt vele, hogy innentől akárki végezhet velem, ha elkezd tartani attól, amire képes vagyok. - Én is ettől félek... - és hogy akarom-e? Nem tudom. Dane élete erről szól, én pedig próbáltam magamat elválasztani attól, amiben a szüleim vannak. Ők olyasmiket szeretnének elérni, amivel én már rég nem értek egyet. Barátaim vannak, akik fontosak, azóta, hogy bekerültem a Roxfortba rengeteget változtam és lehetséges, hogy Mardekáros vagyok, de még sem akarom azt, amit ők, vagy amit Dane... Nem tudom mit akarok, de azt hiszem valamilyen szinten sokkal több nyugalmat, mint ami most van, de abban Joycenak igaza van, hogy erre már esélyem sincs. Belerángattak valamibe és nem volt beleszólásom, hogy akarom-e. Elég elkeserítő ebbe belegondolni. Azért persze viszem a teámat, hogy megnézzük azt az említett könyvet, amit sikerül találnia, de én sem értem, amit mond és amit olvas. - Nem, nekem nincs testvérem, nem tudok róla, hogy rokonok lennénk. Nem... nem is értem. Úgy idegesít, hogy Dane nem őszinte velem! Ő lehet, hogy többet tud erről. - rázom meg morcosan a fejemet, jobb híján a teámat kortyolgatva. Diád, tehát ezért nem tudtunk ártani egymásnak. Ez rendben van, de nem értem mi közünk van a két másik lányhoz, azt sem kik ők, hiszen az egyik csak hasonlított Lesliere, és nem ő volt, de akkor mégis kik voltak ők és mi közük egyáltalán Lesliehez, vagy Danehez, vagy hozzánk?
Fogom a fejemet, miközben a teámat ízesítem. Jómagam a fekete teák híve vagyok, mert kellően sok koffient tartalmaz, hogy meglegyen az egész napos lendület, de valahogy Sophiából a gyümölcsöset nézem ki. Ő az a laza, de cuki típus. Bár eléggé szorongott, amikor meg akartam ölni, de akkor ki nem tenné? Még én is üldözési mániás voltam, amikor megtudtam, hogy egy farkasgazda feni rám az agyarait. Meg tudom érteni Sophiát, nem jó érzés, amikor az embert a föld alá akarják temetni. És mivel nem ismerem a múltját, nem tudhatom, hogy ezzel a gondolattal nagyon is közel járok ahhoz, ami tényleg megtörtént vele. - Átkattan. Ez milyen jó szó, beveszem a szótáramba. Ha a fiúd ennek a családnak a közelében van, ez rád is kihat, remélem tudod. Sose leszel biztonságban mellette. Na nem lebeszélni akarlak róla, nálunk is ez van. Meg lehet szokni, de figyelni kell a hátad mögé, viszont.. már amúgy sem lehetnél kívülálló, amilyen erőd van. Meg túl sokan ismernek. – Nem várom én el tőle, hogy teljesen beavasson a részletekbe, elég talán annyit tudnom, hogy miért pont rá tippeltem, meg hogy mi köthet minket össze, hogy nem tudunk ártani egymásnak. – Hozd a teádat. – Kérem őt, miközben átmegyünk a könyveimhez, ott is leteheti egy asztalra, ahogyan elkezdjük szisztemetikusan átnézni a tartalomjegyzékeket. Ez tördedéke a családi kódexeknek, de igyekeztem áthozni a leginkább kecsegtető gyűjteménydarabkákat, amire akár szükségem is lesz. Apám szerencsére nem szólt bele, végülis én vagyok az örökös, az egész az enyém lesz, idővel. – Nézd csak, ebben találtam tükörmágiát. – Fellapozom, és mivel maga a könyv is baromi nagy, odaviszem az asztalhoz, odaintve Sophiát is, hogy értelmezzük az ósdi fogalmazással írt szavakat. Valami olyasmit ír, hogy a tükörmágia alapja az ikrek fogantatása, akik egyben tükörképei is egymásnak. Nagy ritkán az ikrek között olyan kapocs alakul ki, hogy még egymásnak sem árthatnak, de az erejük összeadódik. És még ennél is ritkábban kialakul egy úgynevezett diád, amikor ikrek távoli leszármazottai ha találkoznak, akkor ugyanúgy egyesülhet az erejük, míg egymásnak nem tudnak ártani. – Na várj csak, ha jól értem, ezek összekaptak, de nem tudták megölni egymást, ahogy mi sem.. Vérrrokonok lennénk? Nekem nincs ikertestvérem, csak hugaim. Azok pedig rád baromira nem hasonlítanak. Mi van? – Csóválom a fejemet, ez még nekem kissé kusza.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem vagyok azért büszke magamra, hogy eltitkoltam Dane elől, hogy idejöttem, vagy magát a támadást, de ha egyszer úgy sejtem, hogy ő se teljesen őszinte velem, akkor egyszerűen nem volt más választásom. Nem mondta el mi az a tükör és annak látom a legkevesebb esélyét, hogy ő sem tudja, hiszen az ő házában van és akkor biztos, hogy okkal van ott és igenis úgy gondolom, hogy tudja, hogy mire való. Nekem még sem árulta el és ez igenis zavar, iszonyatosan zavar! - Ez egy elég kusza történet. Pedig Dane ellensége, a húga nem volt mindig is, de gondolom ez ilyen családi adottság, hogy idővel átkattan bennük valami. - jó persze tény, hogy ismerem a sztorit, hogy ezt a Lorelait majdnem megölte Peter, érthető valahol ha zokon vette, de hogy nem rajtam kellett volna megbosszulnia az is biztos. Nekem aztán ehhez az egészhez semmi közöm sem volt! - De én sem értem minden részletét. - na igen arról sem tudok, hogy Dane bezárta ezt a Lesliet pont a saját pincéjébe. Arról már volt szó, hogy fogságban van, na de hogy pont a talpunk alatt... ez annyira fura egy ötlet. - Próbáljuk meg, tudnunk kell mi volt abban a tükörben és miért és mi köze... az egészhez. - kezd túl sok lenni körülöttem a kérdés. Eddig az volt a legnagyobb bajom, ha az aktuális pasim épp átvert és rommá törte a szívemet. Most meg... vagy épp meg akarnak ölni, vagy Dane öl meg valakit, vagy kiderül, hogy még sem ölt meg valakit akiről azt hittem igen és még sorolhatnám. Kezd kicsit sok lenni a sok kérdés, nem igazán erre vagyok szakosodva. Nem készültem soha aurornak, most viszont mégis rejtélyeket kell megoldanom. Első körben pedig ehhez ez a tükör segíthet hozzá, ha megtudom, hogy pontosan mit is láttunk benne, azaz leginkább hogy miért. Dane talán könnyebben adnak válaszokat, de valahogy nem hiszem, hogy ha nekiszegezném ezt egy az egyben akkor beljebb lennénk. Elég nehéz, ha folyton attól kell tartanod, hogy a másik nem biztos, hogy őszinte veled, nálam pedig most pont ez a helyzet. Nem tudom, hogy ha mondana is rá valamit, vajon igaz lenne-e.
- Helyes, ezt örömmel hallom, ez csak kettőnkre tartozik, ha már mi vagyunk az érintettek. – Bólogatok elismerően, hiszen ha elsőre le is becsültem, szerencsére nem csak egy butácska barna lány, hanem nem véletlenül került a mardekárba, ravasz, amikor annak kell lennie. Ha tényleg képes irányítani a vérlényeket, remélhetőleg engem nem, de ütőképes páros lehetünk. A hangvétel is kezd egészen normalizálódni. A teát én is megízesítem, afféle pótlék is, amikor ő beszél, én tudok iszogatni, és ő is kezd egészen megnyugodni a jelenlétemben, már nem figyeli örökké a kezemet. - Zakkant huga? Na róla még nem hallottam, de nem úgy fest ez a csaj, mintha a fiúd ellensége lenne. Sokkal inkább a hasonmásodé. Vagy már kezdem keverni, aki rám hasonlít, azt akarja bántani, aki olyan mint te, és ezzel együtt Dane-t is? Mindenkivel baja van? Biztosan nem százas, de ha zakkant huga is van, az egész család ilyen elmebeteg lehet. – Csóválom a fejemet, igaz, hogy én meg akartam ölni holmi önvédelemből, de én tisztán látok, és képes vagyok beismerni, hogy ha hibázok, esetünkben meg is történt. – Nos vannak könyveim, még otthonról hoztam el, a családi könyvtár hatalmas, és kétlem, hogy a magánkészletemben gyorsan megtalálnánk. Ereklyékről van egy kifejezett szettem, hátha mázlink lesz. – Gondolom a tükörhöz nem akar visszamenni, bár ennyi erővel meg nálam van, cseberből vederbe. Megisszuk a teát, és átkísérem a könyvtárszobámba. Bármennyire is adok a külsőségekre, én magam is hajszolom a tudást, hiszen arról mindenki tudja, hogy hatalom. A szoba nem nagy, nem kell monumnentálisnak elképzelni, de mivel dolgozószobára munka híjján nincs szükségem, csak felpolcoltam az egészet könyvekkel. – Ereklyék.. Ezek lesznek azok. – Nagyjából tucatnyi könyvről van szó, tartalomjegyzék alapján tükörmágiát keresek.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Azért én ott még nem tartok, hogy barátok is lehetnénk, mert bár könnyen barátkozom, viszont azért mégis csak elég necces helyzet ez most. Joyce meg akart ölni, erre ott a tükör, ami miatt titokban vagyok itt Dane háta mögött, viszont úgy érzem igenis ő is tesz dolgokat a hátam mögött és most már tényleg tudni akarom, hogy miket és miért és főleg, hogy miért nem mondja el nekem az igazat akár arról a tükörről, akár másról, mert hogy itt még bőven akadnak titkok az egyszer hol biztos. - Van gyakorlatom a titkolózásban. - csak ennyit mondok, a részleteket igazán nem fogom az orrára kötni. Lássuk be a szüleim egészen kicsi koromtól azt próbálják elérni, hogy olyasmit találjunk ami elég ütős lehet és hasznos nekik, hogy lebuktassák szépen az egész varázsvilágot és az én baráti körömből még senki sem tudja, hogy ők ilyesmivel próbálkoznak, vagy ami már számomra nyilvánvaló, hogy ők is ennek az egész Testvériség mizériának a részei. Arról nem is beszélve, hogy sikerült már olyan bonyolult kapcsolatokba is keverednem, ahol a másik fél nem volt éppenséggel egydülálló és ugye akkor is lavírozni kellett a féligazságok között. Bár naiv és ártatlan lánynak tűnök, de okkal lettem Mardekáros végül. - Nem, én sem hiszem, arról azért tudnánk. - és most még a teát is elfogadom, gond nélkül pakolm a filtert, végül egy szilvás-fahéjasat választok és simán elkezdem szépen ízesíteni is. Nem igazán félek már attól, hogy most meg megpróbálna majd megmérgezni vagy ilyesmi, talán azért ott még nem tartunk, meg hát akkor már megpróbálhatott volna másképp végezni velem, de nem tette. Azt hiszem ő is tényleg kíváncsi, hogy mi folyik itt. - Nem tudom, én csak annyit tudok róla, hogy Dane ellensége és hogy veszélyes és hogy van egy zakkant húga, de ő nem úgy néz ki, mint a lány a tükörben. Azt sem értem mi miért nézünk ki úgy. Az egész valami... lélekvándorlás lehet? De akkor neki nem kellene élnie. - rázom meg a fejemet. Nem értek én ehhez és mennyivel könnyebb lenne, ha Dane adta volna önként a válaszokat és nem nekem kellene rájönnöm valakivel, aki le akart szúrni még tegnap. - Tudnunk kellene mire lehet jó az a tükör, az talán válaszokat adna. - nem igazán tudok a zsebemből előkapni tükörvarázslatokról, vagy különleges tükrökről szóló könyveket, de ő van itthon, a jó ég tudja, hogy miket tart a házában, ami esetleg mégis csak a segítségünkre lehet most.
Tudom, hogy nem a legegyszerűbb bizalmat szavazni annak, aki korábban meg akart ölni, bennem pedig egy nagy adag lelkiismeretfurdalás. El szoktam takarítani, aki az utamban áll, de ha Sophia most ártatlan, akkor kár volt csak úgy rávetnem magamat. Tudatosan élek, nem az ösztöneim alapján, nem ölök meg valakit csak azért, mert hajt a vérszomj, de tekintve hogy most összeköt valami kettőnket, félre kell tudni tenni a történteket, össze kell dolgozni. A sok sírás ellenére szimpatikus lány, amolyan barátnő féle is lehetne, csak hát én sosem barátkozni szoktam. – Nem szóltál neki.. Egyrészt jogos, a pasiknak nem kell mindent tudni, másfelől.. nem fog rád innentől gyanakodni, ha lebuksz? Elég, ha bennem nem bízol, de hogy benned se bízzanak. Remélem fel vagy az az ilyesmire készülve. – Mondom, és mindkettőnknek készítek egy teát, egyrészt mert angolok vagyunk, másrészt ránk fér, hogy nyugodtan meg tudjuk beszélni, ami ránk vár. Abban meg igaza van, hogy ha a pasija is folyton titkolózik, akkor Sophiának is lehetnek mellékútjai. – Igen, és te is arra a másik lányra. Nem tudom, hogy őket mi kötötte össze, de az elején mintha még jóban lettek volna. Mint a testvérek. Mi viszont nem vagyunk azok. – Pakolok ki mindent az asztalra, többféle teafiltert, és ízesítést, manuálisan össze tudja magának rakni, csak a forró víz az alap. – Leslie? Mintha hallottam volna már ezt a nevet. Valami hírhedt született vérfarkas. Már volt, hogy összetévesztettek vele. Csak azért, mert szőke vagyok? Nem, kicsit tényleg hasonlítunk. Ő lenne az? De mi közünk van hozzájuk? – Rázom a fejemet értetlenül. A legfontosabb kérdés nyilván az, hogy miért voltunk mi négyen a tükörben. Mintha a testvérpár egykori harcát ismételnénk meg, bár Sophiát most már nem akarom megölni.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Bevallom azért még mindig van egy kis félsz bennem a lánnyal kapcsolatban, ha nem is annyi, mint mondjuk Dane házában, de azért a teljes bizalmamat még nem sikerült megszavaznom neki, annyira azért nem nyugtatott meg, hogy csak megprübált megölni, de nem sikerült neki és elvileg többször nem fog. Az elvekkel ugye sokra nem megyünk, ha az ember mégis úgydönt, hogy meggondolja magát, bár remélem, hogy nem számoltam el magam nagyon és csinálok orbitális hülyeséget azzal, hogy idejöttem és vállalom, hogy elmenjek a házába, ami azt sem tudom, hol van, ha el akarnék menekülni... jönni onnan. - Kösz! Sokáig nem maradhatok azért, nem szóltam Danennek, hogy idejövök. -ezzel azt hiszem el is árultam azt a tényt, hogy a nagy szerelmem jelenleg ki lett hagyva az információk egy részéről, amit ugye már eleve abból is sejthetett, hogy senki se törte rá az ajtót a Vadkanban, hogy megpróbálja betörni a fejét azért az apróságért, mert meg akart ölni. Na igen, Dane egyébként tuti megtette volna, még akkor is, ha megkérem, hogy ne... pont e miatt nem tettem és nem mondtam el neki a részleteket, főleg hogy úgy érzem valamit határozottan titkol előlem, ami nagyon-nagyon nem tetszik. Leülök tehát, kissé tördelem a kezemet, amiből végképp látszik, hogy tilosban járok, és nehezemre esik ez az egész kis susmusolás, de muszáj, mert másképp nem derül ki az igazság és azok alapján, amiket láttunk azt tudnom kellene. - Igazából azért nem akartam ott, mert láthat olyan, akinek nem kellene, esetleg hallhat. Én... nem szóltam rólad a pasimnak, bár ezt már gondolom amúgy is sejted. És ő sem volt őszinte, mert a tükörről nem mondott semmit, csak hogy a ház védelmének része, de akkor miért láttuk volna azt benne? Mintha mi lettünk volna, de még sem... és te túlságosan hasonlítasz valakire, akiről csak annyit tudok, hogy nagyon veszélyes és Leslienek hívják. - darálom le gyorsan mindazt, amit tudok, ami persze ezek alapján igazából egyáltalán nem tűnik valami nagy dolognak. Nem, nem tudom, hogy mire megy ki az egész, azt sem mi volt a tükörben és miért és hogy amit láttunk az mit jelent és gőzöm sincs hogyan derítsük ki, de az tuti, hogy őt is érdekli, meg gondolom az is, hogy miért nem tudott megölni, bár persze még az is kérdés honnan kapta az információt, hogy egyáltalán meg kell próbálnia, mert akkor más is megteheti. - Honnan szerezted az informcáiódat, hogy... veszélyes lehetek rád? - bököm ki végül, mert no azért ezt sem hagyhatjuk csak úgy annyiban, hiszen akkor ennyi erővel jöhet más is, aki megpróbál belémállítani egy tőrt és ez így elég ijesztően hangzik.
Szétnézek, és még a levegőbe is szimatolok, abban igaza van, hogy jobb a mi dolgainkat a publikumtól elzártan intézni. Hiába, hogy egy kocsmában mindenki a saját ügyeivel foglalkozik, a falnak is füle van, ráadásul a kocsmáros kész információközpont, egy kis pénzért bárkiről bármit elmond. Nem, igaza van, távoznunk kéne, pedig ez afféle semleges csatamező volt. – Oké. Fel tudom ajánlani a saját házamat. – Hozzáérek a karjához, és már hoppanálunk is el. Pár pillanat múlva a varázslat, ami beszippantott minket, egy kertvárosi házban köp ki, hasonló lehet Dane-éhez, csak ez nem Roxmortsban van, hanem az Abszol-út végében, a varázslók lakta részen. A varázslósétányra így pont rálátok, szeretem a nyüzsgést, és az éjszakai életet, de London muglik lakta részétől ez védve van. - Érzed otthon magad. Azzal, hogy én hoztalak ide, titokgazda is vagy egyben, ennyivel azt hiszem tartozom az utóbbi miatt. Mosdó lent, és fent is van. – Intek az emeleti lépcső irányába, és mivel most vendégem van, én sem veszem le a cipőmet, meg itallal sem kínálom, gondolom nem ezért jött. Leülök a fotelembe, ami a vörös enyhén élénk színében pompázik, és intek, hogy üljön akár a kanapéra, vagy egy másik fotelbe, bárhova. – Ezek szerint sikerült megtudnod valamit, ha ennyire bizalmas az infó. – Az fel sem merül bennem, hogy most itt megtámadjam, mert a tükörben látottak alapján nem Dane háza védte meg, hanem köztünk van valamiféle kötelék. Meg hát igaza is van, nem ez lenne az elintézési módja. Jó eséllyel nem ő a farkasgazda.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Ööö látszik, hogy nem gondoltam át teljesen ezt a dolgot és főzöm sincs, hogymi is lenne a jó kezelési mód, pedig jártam már tilosban, de nem egy lánnyal és nem ilyen módn, szóval igazából gőzöm sincs, hogy maradjunk itt, vagy menjünk. Ezért is köszörülöm meg kissé a torkomat, amikor megérkezik és én még most ugyan ülök, de hogy fel kellene-e állnom, láthatóan bizonytalan vagyok jócskán. - Szia! Nem is tudom... szerinted? Vajon kihallgathatnak? Nem tudom ez egyáltalán mennyire fontos. - oh persze, hogy az kérdés, hogy vajon van-e itt olyan, akit rajtunk kívül még érdekelhet. Ez a tükör nagyon fura volt és sejtelmem sincs róla, hogy amit láttam benne mit jelent pontosan és Dane nem igazán beszélt róla bővebben, én pedig valahogy nem mondtam el neki, hogy mit is láttam pontosan, sőt Joyceról sem beszéltem. Tudom, hogy ez nem szép tőlem, de... Vajon akkor ha mindent elmondok, akkor ő is mást válaszolt volna, vagy akkor is titkolózik? Mert biztosan tudja, hogy a tükör a házában mire való, mégis csak az övé! De mégsem tűnt úgy, mintha minden részletbe be akarna avatni. Amikor rákérdeztem csak annyi felelt, hogy a ház védelméhez járul hozzá, azt nem fejtette ki, hogy miért mutat fura képeket, mert hát elég fura képeket láttam benne ugye és ha ez az ő tükre tudnia kellene mit és miért mutat. - Talán jobb lenne máshol. - bököm ki végül, ahogyan pörögnek a fejemben a gondolatok tovább és tovább. Mégis csak lehet, aki kihallgat, főleg ha azt nézzük, hogy mennyi minden más is van a háttérben. Leslie, meg a naplók, meg az a tájolóizé, ami valahogy a Roxfortban van és lehet vele időben utazni... legalábbis azt hiszem valami ilyesmiről beszélt Dane. Oh annyira bonyolult már ez az egész! Egy évvel ezelőtt még az volt a legnagyobb problémám, hogy sikerül-e egy évvégi dolgozat, vagy épp ki törte össze a szívemet, most pedig rövid idő alatt annyi minden történt, hogy néha talán... visszavágyom egy évvel ezelőttre.
A kricsmi tulajdonosa kopog az ajtómon, hogy valaki keres, méghozzá egy lány. Shanna kétlem, hogy idejönne, túl sok választás nincsen, vélhetően Sophia lesz az. Az utóbbi napokban legalábbis ez volt a vezető nyomozásom, hogy kitaláljam, hogy most akkor célpont vagy sem, de úgy váltunk el, hogy reménykedtem, megbocsájt, mert nagyon meggondolatlan voltam. Végül nem cicomázom magam túl, amúgy sem valami fogadásra megyek, csak felkapok egy tavaszias pólót, a hajam pedig kiengedve, és már sétálok is le a földszintre vezető lépcsőn. Nem széles a mosolyom, de azért vidáman, bátorítóan intek, egyedül jött, tehát nem a pasija akar kibelezni, már jól indul a napom. Intek neki, aztán félrevonom a falhoz. – Üdv Sophia. Köszönöm, hogy nem küldtél a nyakamra senkit, aki bosszút akarna állni. Itt üljünk le beszélni? Vagy elmenjünk valahova? – Nekem aztán oly mindegy, tudok magamra vigyázni, de látom rajta hogy ő viszont amúgy is visszafogottabb típus, és nem éppen ilyen alakok között szereti múlatni az időt, így megadom a lehetőséget, hogy ő döntsön. Ha már itt van, és felkeresett, gondolom az utóbbi tükrös témával kapcsolatban merültek fel gondolatai. Vagy.. azért keres, mert rájött, hogy miért nem tudtunk ártani egymásnak? Ha mondjuk a ház védőmágiái okozták, itt simán ki tud ütni, ha nagyon akar, de nem akarok most gyanakodni.
♫ I turn to you ♫ Aktuális viselet Returning point [You must be registered and logged in to see this link.]
Beszéltem Danenel és nem mondom, hogy a háta mögött szeretnék kutakodni, de lássuk be volt már rá példa, hogy nem mondott nekem el mindent, mert féltett és mert így akart védeni, de most valahogy nem érzem elégnek a válaszait. Egyszerűen nem hiszem, hogy ő sem tudja mi ez az egész és hogy az a tükör, amit ő tett oda ennyire ismeretlen lenne számára. Vagy ha mégis hát miért nem megyünk utána ketten a dolognak? Tudom, hogy most elég sok dolga és gondja van, látom én rajta minden áldott nap, hogy valamin mindig idegeskedik, de nem mondd el nekem mindent. Nem akarja, hogy ideges legyek azt hiszem és persze ezzel is védene, bár kétlem, hogy ez így még megállja a helyét, hiszen tegnap meg akartak ölni... nem megy ez úgy, hogy kizár a dolgaiból, aztán meg hopp pofára esem egy ilyennel. Azt sem tudom, hogy nem látogatta-e meg Joycet, vagy kereste fel, bár tény, hogy azt az apró tényt végül elhallgattam előle, hogy megszállt a Szárnyas Vadkanban. Azt mondtam, hogy a szőke lány végül lelépett és én sem tudom hol van. Lehetésges, hogy keresi, vagy csak listára vette, hogy ezzel is kell majd foglalkoznia, nem tudom, de én ezt most nem tudom és nem is akarom annyiban hagyni. - Joycet keresem, Joyce... csak Joycet, nem tudja melyik lehet a szobája? - állok meg a pult előtt, miután körbenézve elsőre nem szúrom ki a lányt. Gőzöm sincs, hogy elég-e egy keresztnév, sőt azt sem tudom, hogy vajon az igazi nevét adta-e meg itt,vagy nekem az igazi nevét mondta-e... De egyelőre nincs más támpontom, mint hogy megpróbálok érdeklődni. Az is lehet, hogy nem is mondott igazat, vagy amiért csak másnap jövök már lelépett. - Magas, szőke. - teszem aztán még gyorsan hozzá, hátha ez segítség, vagy hátha ez alapján egyáltalán adnak ki infot. Csak utólag jut eszembe, hogy talán ha csúsztatok valami aprót a fickónak, akkor könnyebben ad nekem információt, de na... az a helyzet, hogy még soha sem csináltam ilyet, úgyhogy eszembe se jut elsőre és az is lehet, hogy simán elbénáznám a dolgot, leejteném félúton a pénzt, vagy valami. És hát lássuk be ez a Szárnyas vadkan, már eleve idejönni se okos dolog, hiszen akadnak itt bőven fura és kétes alakok, én meg betoppantam csinosan öltözve, a bájos kis pofimmal... Már most is úgy érzem, hogy egy csomó szempár tapad a hátamra és határozottan nem kellemes érzés.
Daniil nehéz eset, attól félek, ha teszem azt nem lenne meleg, akkor is találna más magyarázatot a félénkségére, vagy hogy miért van egyedül. Persze nem kell egyformának lennünk, szó sincs róla, de nem jó, ha az embernek nincs párja, ha nincs aki mindig mellette áll. Oké ez nekem sincs meg még, de hiszek benne, hogy idővel majd meg lesz. - Oh hát persze, szívesen! Én is szívesen megismerném a nagynénédet végre. - nem is kérdés ez, nem mondanák úgy se nemet neki, hiszen szívesen vagyok vele és egyébként is a nyár néha rettenetesen hosszú tud lenni, mert bár imádom a családomat, de ott a másik családom is akiktől ilyenkor búcsút kell vennem egész nyárra. Persze év közben meg anyuék hiányoznak, ez egy ilyen fura végtelen körforgás, mint mikor sósra édeset, édesre meg újra mindig sósat kívánsz, de nincs baj vele, legalább mindig vágyik az ember valakire és nem süpped bele az aktuális helyzetébe, ami főleg akkor hasznos, ha az adott helyzet nem túl rózsás. - Ez a beszéd! És nagyon remélem, hogy utána majd az első dolgod az lesz, hogy elmeséld mire jutottál! - oh ez nem kérés, ez már-már parancs, de hát én nógatom folyton, akkor úgy illik, hogy én legyek az, aki első kézből kapja meg a fontos infokat és hát nagyon remélem, hogy jól sül el a dolog és nem lesz belőle valami csúnya összeomlás, ha netán az a srác csak külsőre néz ki jól, de belülről már kevésbé. Nem lenne fair, ha Daniil pont ilyen valakit nézne ki magának, hiszen ő annyira kedves, illene már, ha az élet valami nagyon jót dobna neki, és lehetőleg hosszú távra. Talán úgy nekem is annyival könnyebb lenne, ha tényleg megérkezne az a bizonyos Igazi, akkor nem kellene kellemetlenül éreznem magamat. - Nem tudom, nem vagyok én annyira tökéletes, tuti, hogy van egy csomó hibám és lehet hogy ez másokat idegesítene, te pedig jó fej vagy, mert simán elviselsz. - nevetem el magamat. Oké azzal tisztában vagyok, hogy a külsőmre nincs panasz, már csak azért is, mert csak ha vak lennék akkor nem venném észre, hogy igenis nem ritka, amikor egy srác megnéz magának és igen, már jó páran próbálkoztak be nálam, de hát viszonylag könnyű lekoptatni őket, ha nincs meg az a kezdeti szikra, főleg úgy, ha mondhatom, hogy bocs, de van barátom. - Teee miért nem hiszel? - nem is tudom egyébként, hogy ezt meg tudnám-e magyarázni. Hinni valamiben az olyan megfoghatatlan dolog, nem lehet csak úgy elmagyarázni az okait. - Tudod, hogy szimplán csak így gondolom, érzem... Van az az elmélet, hogy mindenkinek van egy tökéletesen hozzápasszoló párja, csak egyszer régen elszakadtunk egymástól. Hát én keresem a páromat. - mosolyogva vonom meg a vállamat. Tudom én, hogy sokak szerint túlzottan elvarázsoltan gondolkodom, és hogy ennek nem sok értelme és se füle se farka stb. de én akkor is hinni akarok valami felsőbb erőben, ami majd elvezeti hozzám azt a bizonyos Nagy Őt.
Sokszor eljátszom a gondolattal, hogy mennyire lenne könnyebb, ha hetero lennék, ám tudom, hogy ez lehetetlen a számomra. Még mindig elevenen él bennem a kísérletezős korszakom. Ezen a téren fiú részemre elég hamar érett lettem, így már tizennégy-tizenöt éves koromban volt egy-két lány, akiket megcsókoltam, de sosem éreztem semmi szikrát. Mindig is tudtam, hogy a fiúk az igazi befutók a számomra, de körülbelül tizenhat éves lehettem, amikor feketén-fehéren be mertem vallani magamnak, hogy valójában a fiúkhoz vonzódom. Akkor rövidebb ideig volt is egy barátom, akit Masonnek hívtak. Nyár volt, amit általában Londonban töltök és ott ismerkedtünk meg, még Fifi sem találkozott vele, ami nem is nagy probléma. Szeretem, ha a lány mindenkit ismer az életemből, de az a kapcsolat annyira jelentéktelen és felszínes volt, hogy magam sem tudtam mit kezdeni vele. Meg amúgy sem láttam sok jövőt magamnak és a mugli srácnak, pedig én egyáltalán nem vagyok a varázstalan emberek ellen. - Itt nem az a probléma, hogy nyár van, hanem hogy reggel és csak pár órát töltünk ebben a kis faluban. Mit szólnál hozzá, ha augusztusban meglátogatnál Londonban és nálam töltenél pár napot? A nagynéném rendesen örülne neki, ha végre jobban is megismerhetne – találom ki gyorsan. Ugyan már találkozott Fionával, de mindig csak futólag, így nem volt idejük mélyebben elbeszélgetni. Biztosan jól kijönnének egymással és a nénikém még örülne is neki, ha megtudná, hogy Fifi milyen jó hatással van rám. Azon kevés emberek egyike, akik előtt egyáltalán nem dadogok és ez megmelengetné a szívét. - Tudod mit? Ha legközelebb meglátom, akár ma, akár suli közben odamegyek hozzá és kiderítek mindent – nyújtom oda a kezem a lánynak, hogy megrázza és ezzel erősítsük meg a fogadalmam. Jól tudom, hogy ehhez nagy bátorságot kell gyűjtenem, de érzem, hogy sikerülhet. Azért remélem, hogy a következő találkozás nem ma lesz, mert akkor biztosan felsülnék. Erre testileg, s lelkileg is egyaránt fel kell készülnöm. - Miért gondolnék rólad túl sokat? – hőkölök hátra, s közben belekortyolok az innivalómba. Fiona kívül belül gyönyörű. Melyik másik hetero lány vállalta volna be, hogy lenne az álbarátnőm, ráadásul önszántából? Így a saját esélyeit is merőben leszűkítette. Legalább kevesebb undorító alak próbálkozik be nála, ami azért valljuk be, nem hátrány. – Miért hiszel ennyire a Nagy Ő-ben? – teszem fel a következő kérdést. Sosem voltam annyira eszeveszett romantikus alkat. Én nem feltétlenül hiszem azt, hogy egy ember mellett fogjuk megtalálni a szerelmet. Az ember változik és ezzel talán az ideálja és az elvárásai is változnak.
sometimes you have to give up on people, not because you don't care because they don't
Elmosolyodom a válaszát hallva. Tény és való, hogy volt már rá példa, hogy sikerült túllőnie a célon, bármennyire is megpróbáltam visszafogni őt és rávenni, hogy inkább gondolkozzon, de hát nem sikerült. Ezzel szemben most nem hiszem hogy ennyire túlzásba vinné, már csak azért sem, mert... - Csak tudod most nyár van, úgyhogy jobb lenne kihagyni a támogatás részt. - nevetem el magamat, főleg mert nem a suliba megyünk vissza, se ő se én. Engem apa várna, őt meg hazavárnák, szóval sok jó egy nagy ivászatból egyelőre nem sülne ki, úgyhogy jobb lenne kihagyni a dolgot. Aztán persze ha nagyon arról van szó, úgy se hagynám itt és segítenék neki, de mindegyikünknek könnyebb lenne, ha inkább dumálna azzal a vörös sráccal, mint hogy kiüsse magát. Bár erősen kétlem, hogy rá tudom venni valahogy erre a lépésre, de... a remény hal meg utoljára. - Vaaaagy? - rendesen elnyújtom a szót, tőle várva, hogy az otthagyáson kívül más verziókat is hozzátegyen, bár ahogy ismerem várhatok én napestig nem igen lesz erre hajlandó, ezért végül én magam teszem meg. - Cukinak talál és inkább megpróbál szavakat kihúzni belőled. Sose tudhatod, ha meg se próbálod. - nem riadok én vissza semmitől, csak ő... mindentől. Tudom én, hogy nehéz dolga van, de hát lássuk be ha tényleg nem próbálja meg akkor tényleg nem is fog változni semmi sem és szerintem szeretne beszélni azzal a sráccal. Viszont az se lenne jó, ha mellette lennék közben, bár valami bulin, ahol csak úgy odacsapódunk és simán dumálunk, én meg lelépek... Olyan szívesen segítenék! - Jaj ne hülyéskedj, nem azért mondtam. Hiszen tudod, hogy szívesen segítek neked és már megint túl sokat gondolsz rólam és túl keveset magadról. - rázom meg mosolyogva a fejemet, kortyolva az italomból kicsit. Tudom, hogy nekem könnyebb is lenne ismerkedni, de valahol egy védővonal is Daniil, mert így legalább a felületes alakokat megúszom, nem mozdulnak rám és nem kell őket lepattintani sem, bár tény, hogy az igazi kapcsolat is nehezebben talál meg, de... - Nincs senki, most még! De tudod a Nagy Ő valahol odakint vár a nagyvilágban és majd amikor annak így kell lennie, akkor rám talál és talán rád is. - ha már ő nem tesz érte. Az is lehet, hogy végül nem a vörös srác lesz a befutó, hiszen nem csak a külső számít. Belebotlik valaki másba, összebarátkoznak, vagy egyből fellobban a szikra. Tudom én, hogy Daniil nem annyira végtelenül romantikus, mint én, de... azért hinni kell a szerelemben, még ha nem is könnyen talál rá az emberre, de idővel akkor is csak rátalál nem?
//
Aktuális viselet 
