2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Dane igazi világpolgár, mert bár Amerikában élt a legtöbbet, sokfelé járt, ezért nem tartja számon mindenkinek a családnevét. Még akkor sem, ha az eredeti sellő nevek az emberi fülnek kimondhatatlanok, ezért valamennyire emberire változtatják, hogy jobban beilleszkedjenek. Miközben beljebb lépnek, tűnődve simít végig a haján, a régmúlton mereng. A sellőfalu számára a tombolásról, és a kikapcsolódásról szól, mondhatni felejteni ment oda, nem pedig tervezgetni, vagy kapcsolatokat építeni. - Őszintén szólva nem izgatott, hogy ki kivel milyen rokonságban van. Többféle klikkben voltam, ha hívtak, mentem. Ha nem, akkor is. Volt is ebből pofavágás rendesen, hogy ha valakit vissza kellett utasítanom, mert többfelé nem szakadtam. – Na igen, csak ő szakított szét másokat, amikor éppen olyanja volt, de hát aki egy sorozatgyilkost provokál, magára vessen. A csinos fiú álarca mögött alig titkolt volt a bestia. Hogy miért fogadták be mégis Dane-t? Talán a fájdalmas múlt olykor kiütközött rajta, és mivel a sellőfalu lakói maguk is számkivetettek voltak, megoldható volt az integráció. A teára elhúzza kissé a száját, olyan, mintha minimum a királynővel akarnának leülni konzultálni. Dane visszatér a skót whiskeyhez, amit újratölt, de látja Spenceren a tartást, józan akar maradni, és ez Dane-ben is elindít egyfajta baljós előérzetet, a férfi talán azért jött, hogy végezzen vele. Ám Dane nem olyan alkat, aki csak úgy megijed, ezért nem torpan meg a mozdulat közepette, az alkohol számára inkább ösztön felszabadító. Ha a sellő próbálkozni akar, akkor Sophia szeme láttára fog véres halált halni. Az első kérdés máris érkezik, a fickó nem húzza az időt, az biztos. - Jellemzően nem szoktam magyarázkodni, de mivel Sophie megkért, tegyük fel, hogy megteszem. Nem tudom, hogy miért kedvel téged ennyire, de sejtem, én is jó haverként emlékszem rád. Népszerű vagy Spence. – Dobja le magát vissza a kanapéra, de mielőtt továbbhaladna a történetben, bevárja, hogy Sophia is helyet foglaljon helyette. – Már csak azért is komikus ezt kitárgyalni, mert mások számára mindez véresen komoly, de aki engem ismer, tudja, hogy mindent személyes ügynek veszek, és nem érdekel, hogy más mit gondol. Kivéve talán őt. – Vallja be, hogy Sophia hatással van rá, és ezért olykor képes már mérlegelni, netán változtatni is az eszközökön. – A Roxfort környékén hónapok óta véres mészárlás folyik, és csak egy kis részét követtem el én. Van valaki.. valami, ami az iskola környékén, meg a faluban szedi az áldozatait. Nem szándékoztam megvárni, míg valakinek feltűnik, hogy én is itt művelem az ipart, és eljutnak hozzám, így kellett valaki, akit beállítok bűnösnek, amíg megtalálom az igazi gyilkost. Sophia egyik tanárnője ideális jelölt volt, népszerű, akárcsak te, sokféle körben mozog, így ráfogható, hogy bejárása van csaknem bárhova. Egy ügyes varázslattal megtévesztettem az elméjét, és egy díjátadón őrjöngésbe kezdett, ahol meg tudtam állítani. Amit viszont nem tudtam, hogy a bátyád nője.. – Foglalja össze, aztán iszik, felkészülve arra, hogy pár pillanat van csupán az összecsapásig, és addig Sophiát is biztonságba kéne tudnia. De amilyen óvatos a lány, nem küldheti ki a kocsihoz mondjuk mert ott felejtett valamit.
"Az igazság, bizonyos tekintetben, jóltevőbb a napnál. Mig a nap vakságot sötétséget borit a merészen beletekinteni elég vakmerő szemekre: az igazság sugarai lassan-lassan eloszlatják az azokon nyugvó hályogot, szétűzik a lélekről az előítéletek éjnél sötétebb ködét."
Nem tudom mi képeszt el jobban. Az, akit látok, vagy az, amit mond, az ahogy mondja vagy az, amilyen helyzetben újra találkozunk. Tócsányira tágulnak szemeim, s első lendülettel csak egy nagy levegő az, amit venni vagyok képes Dane szavait hallva. A szivi felé a srác válla mellett elpillantva egy bátorító mosolyt azért küldök, mert szeretném, hogyha tudná és biztos lenne továbbra is abban, hogy amit ígértem, azt nem véletlenül tettem és még ebben a faramuci helyzetben is tartani fogom hozzá magam. Épp csak.. nem tudom, hogy mit is mondhatnék most így hirtelen. Nem vártam, hogy könnyű lesz, de az, hogy ismerős üdvözölt mindenféle zavar, bűntudat és nem is tudom mi nélkül a küszöbön egyelőre annyira valóságon kívüli számomra, mint valami kandikamera. De ez nem Hollywood, s én pedig nem vagyok sem néma, sem udvariatlan, szóval ideje, hogy mozduljak és szóljak valamit. Ha suta lesz, ha nem, akkor is. - Szia! Egy köszönés. Nagyszerű. Ennél szánalmasabbnak aligha érezhetném magam. Hogy ne toporogjak hülyén a küszöbön beljebb lépek, amikor eláll az utamból, s ismát csak sophia felé fordulok a kérdés hallatán. -A tea tökéletes lesz, köszönöm szépen! - utalok vissza ezzel kissé nosztalgikusan az első találkozásunkra, s ki tudja miért, de ez segít abban, hogy valamennyit oldódjon bennem az előbbi.. mi is? Feszültség, hülyeség, zavar.. mind együtt. Lényegtelen. - Gondolom Sophia mondta neked, hogy miért jövök. - fordulok ezúttal Dane felé. Még mindig hihetetlen - és egyben rettenetes mértékben elékpesztő - számomra az, hogy kit is látok viszont ebben a helyzetben. - Megtisztelnél.. az igazság.. khm.. okaival? A miértekkel. Az ő igazságával. Ezekkel szeretnék tisztába kerülni. De valahogy mostg nehezemre esik összerakni akár egy értelmes mondatot is. Félek, hogyha most meg kéne mozduljak még szégyenszemre össze is esnék a padlózaton. Botrányos az egész, s kopnkrétan úgy is érzem magam.
//Bocsánat, az eredeti verzió hosszabb volt, de nem másoltam send előtt, nem volt preview és én hülye elkattintottam a lapról véletlenül, így elszállt az egész, meg az agyam is tőle. Legközelebb jobban figyelek
old but absolutely loved code by:[You must be registered and logged in to see this link.]
Nem tudom megállni, hogy ne sóhajtsak egyet felcsóválva a megjegyzésére. Igen, ha tudta volna akkor mást öl meg... Ezzel nem tudok igazán azonosulni, hiszen az lett volna a normális, ha senkinek sem kell meghalni azért, hogy elvonja magáról a gyanút, de nem mondom ki hangosan, hiszen úgy is tisztában van vele, hogy így gondolom, tehát kár lenne nyíltan kimondani. Egyelőre pont e miatt türelmesen várok és remélem tényleg, ha megígérte és annyira kedveli a sellőket, akkor átgondolja majd mit tesz, főleg hogy én is itt vagyok, mint valami felügyelőbizottság, aki arra hivatott, hogy bárki részéről bármiféle eszement tettet megakadályozzon. Ezért is rezzenek meg a nagy koncentrálásban, amikor meghallom a kopogtatást, hiszen ez azt jelenti, hogy itt az idő, most jön a nagy megbeszélés, amiből gőzöm sincs, hogy mi sülhet ki. - De azt tudtad, hogy kinek a testvére. - képedek el, amikor nagy lelkesedéssel üdvözli az érkező Spencert. Dane ismerte a bátyját, de ezek szerint az öccsét nem és nem tudta, hogy a rokoni szál kik között áll? Vagy Spencernek is csak a keresztnevét tudta ezek szerint, a családnévvel nem volt tisztában? Nyakatekert a helyzet annyi szent! - Szia! Inni valamit? Van tea, limonádé, esetleg víz? - na jó a halvány mosolyom mellé egy csepp zavar is társul, mert gőzöm sincs mit szoktak inni a sellők, vagy a sima csapvíz nem fura-e nekik, netán eleve csak azt isznak. Dane meg olyan lelkes, hogy hirtelen ezt se nagyon tudom hová tenni, pedig isten bizony nagyon igyekeztem mindenre felkészülni, de erre eszembe se jutott.
Már jó ideje motoszkál fejében a gondolat, hogy mielőbb megkeresse az ezüstbarlangba zárt Leslie-t, de most Sophia jött ezzel az ötlettel, amivel lássuk be, olyan sok gond nincs. A férfit szokás szerint mulattatják a barna szirén oly komolyan vett aggályai, és ezúttal is ki akar belőle csikarni holmi esküt, ígéretet mondjuk a szerelem nevében, amit jobb helyeken érzelmi zsarolásnak lehetne hívni, ám mivel Sophia szívét már mások alaposan összetörték, beleértve bizonyos fokig Petert is, Dane máshogyan közelíti meg a témát. Nem bántaná szíve választottját még lelkileg sem, és ebbe beleszámít, hogy olykor bizony kénytelen behódolni, hogy ne veszítse el őt. Na nem mindig, Sophiának is látnia kell, hogy Dane a saját törvényei szerint él, és bár változóban van, hiszen még barátokat is szerzett, mindig is az az antihős lesz, akinek a lány megismerte. Szörnyeteg a maga módján, és néhanap emberi. - Szivi. Elfelejted, hogy a sellők régi barátaim. Ha tudtam volna, hogy a tanárnő az egyikük.. nője, akkor nyilván másvalakit feketítek be. – Csóválja a fejét sötét félmosollyal, a tettei nyilván megkérdőjelezhetőek, de ezen a témán már túl vannak. Sophia is pontosan tudja, hogy Dane álcája időnként az aurorok irányába kell, hogy felmerüljön, ezért be kellett dobni valami vérengző gyilkost, ha mondjuk túl sok a hulla, akkor ne Dane legyen az elsődleges gyanusított. A kekszhez nem nyúl, ellenben máris tölt, ezúttal skót whiskeyhez nyúl, az mindig oldja a gátlásokat. Nem mintha Dane-nek lenne ilyen hátránya. Amikor kopogtatnak, akkor elindul kifelé, a zsebében ott a másik tőr, amely kifejezetten természetfeletti lények ellen hatásos, csupán a biztonság kedvéért. Kinyitja az ajtót, hogy aztán a szokásos cinikus félmosoly helyett meglepett döbbenet üljön ki az arcára. - Spence? Baszki, ha tudtam volna, akkor nem kellettek volna a felesleges kűrök. A szivi nem mondta, hogy hogy hívnak.. – Lép hátrább, és engedi be a kölyköt, akit már minimum hat éve nem látott. Annak idején, amikor Dane gyakorta jelen volt a sellő faluban, és olykor karneváloztak, tábortűz mellett nagy kártyázások, gitározás, akkor a kölyökképű ikra is ott lébecolt, és lássuk be, egész szimpatikus flótásnak bizonyult. Dane az utóbbi években viszont alig ment arra, így nem tartotta számon a rokoni viszonyokat.
"Az igazság, bizonyos tekintetben, jóltevőbb a napnál. Mig a nap vakságot sötétséget borit a merészen beletekinteni elég vakmerő szemekre: az igazság sugarai lassan-lassan eloszlatják az azokon nyugvó hályogot, szétűzik a lélekről az előítéletek éjnél sötétebb ködét."
Nem szokásom hazudni. Volt rá példa, hogy megtettem, mert úgy kevésbé volt fájdalmas az egész, de a nem kegyes hazugságoknak nem vagyok híve. Így hát amit Sophiának mondtam arról, hogy nem bosszút állni akarok Danen vagy acsarogni vele a történtek miatt, ahhoz maximálisan tartani is igyekszem magam majd. Ez az elhatározásom nem változott azóta sem, hogy kimondtam, hiába múltak tova a percek. A megadott helyszín felé haladva is úgy gondolom, ahogy. Nincs értelme a bosszúnak vagy a parázsló erők egymásnak feszítésének. Attól a bátyám még ugyanúgy halott marad, s hogyha én is ostobán cselekszem mit érek el vele? Anyám elveszíti egy újabb gyermekét. Nem tehetem ezt vele és nem is akarom ezt tenni. Tisztában vagyok azzal, hogy az erőszak csak erőszakot szül, s annak nem sok értelme van. Kopogásra emelem ökölbe szorított ujjaimat, amint elérem Dane hajlékának Sophia által megadott helyét. Egyszerű öltözéket viselek, farmer, ing és edzőcipő kombinációjában jelentem meg, ezúttal elrugaszkodva az amúgy általam eléggé kedvelt nyakkendős megjelenéstől. A sellőékszert, melynek ereje emberi alakban tart természetesen magammal hoztam szintén, attől sosem válok meg, azért harcolnék is, ha valaki meg óhajtana fosztani tőle. Nyilván sülhet el rosszul ez a találkozás, hiszen mindenre nem lehet felkészülni, ám én tényleg nem isten ostoraként jöttem ma ide, hanem válaszokat szeretnék kapni. Akkor is, hogyha fájni fognak, ha összerombolják bennem esetleg a bátyámról eddig alkotott képet. Mert lehet, hogy naiv vagyok, de mindennek az egésznek tudatában is úgy gondoltom, hogy ok nélkül nem követnek el senki ellen brutális erőszakot. S hogyha az ok nem csak egyszerű velejéig elterjedt gonoszság volt Dane részéről, hanem a bátyám bármivel provokálta, akkor még ráadásul én tartozom a családunknak azzal, hogy megpróbálom letörölni nevünkről az esetleges vadhajtás által okozott gyalázatot. Amíg nem szólnak, hogy szabad, vagy nem nyitnak nekem ajtót, addig nem mozdulok. A kopogással megtettem, amit meg kellett tennem és jeleztem érkeztemet. Egyelőre várok hát, aztán lesz, ami lesz. Majd kiderül mit hoz a holnap, ha túléltük ép testben (megtört lélekkel.. hiszen most is azzal rendelkezem, s aligha fogják Dane szavai összefoltozni darabjaira hullott érzelmi világomat) ezt a mai napot.
old but absolutely loved code by:[You must be registered and logged in to see this link.]
Nem azt mondom, hogy nem bízom bennük, de... talán ez is benne van a dologban. Lássuk be Dane igenis bármit ígér tud elhamarkodottan dönteni, Spencer pedig jó ember ez már biztos, de hogy nem ismerem még tökéletesen az is. Nem mertem volna csak úgy összeengedni őket. Ha jelen vagyok kisebb eséllyel csinál bármelyikük is butaságot. Danet persze megeskettem, amikor vállalta, hogy beszél Spencerrel, hogy nem fogja bántani és nagyon remélem, hogy Spencer is csak beszélni akar vele, nem pedig kérdőre vonni, vagy nekiesni, amiért megölte a testvérét. A fő gond itt, hogy tény Dane indította ezt el, de semmi értelme végtelen körben mindenkinek mindenkit bántani, mert akkor igazából soha sem lesz vége az meg teljesen értelmetlen bosszúláncot szül. Spencer ezt tudja... remélem tényleg, Dane pedig elfogadja, hogy csak válaszokat kér egy testvér, aki le akarja zárni magában a gyászt, hogy könnyebben tovább tudjon lépni. Persze ettől még nem ülök kevésbé idegesen a kanapén. Elő van már készítve egy kis keksz az asztalon, meg persze limonádé az időre való tekintettel, ami tudom talán butaság, mert nem egy kis baráti eszem-iszomra jövünk össze, de... az esetleges kínos csendben segíthet valami, amit ez ember a kezébe vehet. Az ajtót figyelem és várom a kopogtatást, időnként Danere pillantok oldalra. Elmondtam Spencernek hol van a ház, tehát tovább adtam neki a titkot és talán már ez is rossz ötlet volt, de a bizalom jele, ha nem valami más helyen találkoznak, ahol mások is vannak, hogy még nagyobb gond legyen, ha esetleg... No mindegy, nem lesz gond igaz? - Megpróbálod visszafogni magad? Legalább egy kicsit? - szeretném, ha lehetőség szerint nem csinálna olyat, amiből baj lehet, ha tényleg nem hergelné Spencert. így is épp elég nehéz neki, hiszen elveszítette a testvérét.
Szinte ismét meg akarna szólalni, hiszen mosolyából érezhető, mennyire mulattatja a helyzet, hogy Sophia mindig kizökken. Végül csupán megrázza a fejét, nem cél, hogy végigdumálják a szerelmeskedést. Mindössze arról van szó, hogy mindez Dane számára is olyan különleges, mint ahogyan a lány gondolja. A férfi alaposan türelmes volt, képes volt arra, hogy Sophia nem csak az ellenérzéseit tegye félre vele kapcsolatban, hanem átértékelje az egész világképét is. Hiszen aki sötétlelkűnek tűnik, ott azért komoly motivációk juttatták idáig. S Dane bár gyilkos, nem tűnik velejéig romlott, szadista alaknak. Az ujjaival köröz kissé belül, hogy mégis szavakba öntse a gondolatait. - Hogy tudsz szorítani.. – Az nyilvánvaló, hogy Sophia már túl van az első alkalmon őt is leszámítva, ám a gyakorlat hiánya azt húzza alá, hogy nem igazán voltak amolyan igazi elmélyülős kapcsolatai, így lényegében minden, amit most tesznek, szinte a kezdetnek megfeleltethető. Ráadásul most itt az idő, amely rendelkezésükre áll, hogy bebarangolják egymás testét. Dane lábujjai egy pillanatra görcsbe rándulnak, ahogyan a lány teljesen átadja magát neki, s apró körzéseivel mindkettőjüket az őrjítő vágy csúcspontja felé tolja. - Azt eddig is tudtam, hogy a határozottságod mögött kemény akarat van. – Neveti el magát halkan, ahogyan Sophia lefogja a kezét. Engedelmesen hagyja magát, hiszen az első alkalommal olyan gyorsak voltak, és Dane végig irányított. Ezúttal más a helyzet. Sophia nem hagy magának még annyi előnyt sem, hogy Dane merő önzetlenségből eljuttassa a csúcsra. Amikor Sophia elengedi, mégis a lány derekára simítja az ujjait, hogy a finom körzéshez olykor ő is hozzájáruljon, a szeme fenn-fennakad. Úgy fest jól tette, hogy nem járta ő is Peter útját, aki inkább a mennyiségre ment rá. Mondhatni egy szép szempár láttán máris elcsábult. Dane-nek azonban itt van a gyönyörű barna, aki képes uralni a sötétségét, s ezúttal átveszi a lelke felett is az irányítást azáltal, hogy beengedi a testébe. A férfi megtehetné, hogy egy vad morgással felülre hengeredik, de nem, Sophia csak irányítson, ezúttal legalábbis. Azért a lány hátsójába picit férfiasabban markol, hogy Sophia tisztában legyen vele, az erőt a helyzettől függetlenül nem ő képviseli.
Elmosolyodom, mert nem, most nem fogok vele vitázni, de azért lássuk be, hogy Dane nem épp az a típus, akit az anyák a lányaiknak kívánnak, hiszen lássuk be gyilkos és veszélyes és bár nekem tudom, sosem ártana, de vámpír és vérfarkas és igenis sosem lehet tudni ezt mikor fordíthatják valami módon ellene, ellenünk. Számítani kell arra is, hogy valamikor még ebből is kisülhet valami rossz, ha nem is most, ezért nem is lenne jó a mostani pillanatot elrontani azzal, hogy akár csak ilyesmire gondolok. Tudom, hogy fontos vagyok Dane-nek, ahogyan ő is nekem, tényleg szeretem, de igenis racionálisan elgondolva nem ő a legtökéletesebb pár és nem ő fogja az életemnek a legbiztonságosabb pontját adni már csak azzal sem, amilyen életet él és akiket ismer. - Azt hiszem erre te is tudod a választ, nem kell nekem kifejtenem. - mosolyogva rázom meg a fejemet, mert bár sosem soroltam neki neveket és természetesen nem is tenném, de attól még igenis tudhatja, hogy ez szimpla gyakorlat, nem pedig tehetség, bár utóbbi is lehet benne, na de igen voltak, akikkel már gyakoroltam eleget. És persze annyi sütnivalóm is van, hogy nem mondanám el Danenek, hogy kik és milyen módon bántottak meg, hiszen nem szívesen néznék szembe a lelkiismeret furdalással, ha aztán miattam történik velük valami. - Tényleg így fogod... végig? - hát jó, azért ha akarja bólogatok, de a reakcióimból is sok mindent leszűrhet, na de újra és újra kérdezgetni. Lássuk be, hogy már maga a mozgás is, amit folytattam eddig ingerlő számomra is, de azzal, hogy még ő is odanyúl, hogy tovább fokozza az érzést... hát persze, hogy jó, láthatja is rajtam, hogy nehezen jutok levegőhöz és nehezebb így a körkörös mozgást is végezni, hiszen ezzel csak még intenzívebbé válik az érzés, de mégis ezúttal megállítom, odanyúlva vonom el a kezét és igen szépen lefogom a feje felett. - Veled akarom, nem külön... - súgom szinte a szájába a csók előtt és az előtt, hogy kicsit feljebb emelve a csípőmet finoman helyezkedve végül óvatosan egy halk nyögéssel ereszkedjem lejjebb és helyezkedjem el most már rendesen rajta. Most már a kezeit is elengedem, és felülök, a mellkasán megtámaszkodva pár pillanatig csak nagy levegőt véve, mintha csak ismerkednék a helyzettel, pedig már volt rá példa, de nem így, hiszen most igazán és mélyen együtt vagyunk, ő bennem, ameddig csak lehet. Pár pillanat múlva, amikor úgy érzem valamelyest a testem is megnyugodott, csak akkor kezdem el a finom csípőkörzést újra.
A férfi sorozatgyilkos, és a saját törvényei szerint él, ez már az elejétől nyilvánvaló lehet a lány számára. Ám nem valami őrült fétis szerint öl, határozott céljai sokkal inkább arra mutatnak rá, hogy csupán fülyül a törvényekre, és a gyilkolást arra használja, hogy eltakarítsa, aki az útjában áll. Sophia ennek éppen az ellentéte, ám mivel Dane sosem bántotta volna a lányt, mégiscsak egymásra tudtak találni, ráadásul a férfi képes változni, még ha kisebb léptékben is, mint egy szerelmi kapcsolatban elvárható lenne. Na és nyilván nem arról van szó, hogy a rosszfiú változik a szerelméért. Dane mindig marad, aki volt, csupán árnyaltabb a lelkülete, képes olykor átgondolni, hogy nem feltétlenül a vérontás az elsődleges megoldás. - Én is szeretlek Sophia, de ne merd ezt őrültségnek nevezni. Ha úgyse tudsz nekem ellenállni, akkor ez inkább logikus. – Nevet fel halkan a lány alsóajkát édesnek nyilvánítva, ezért meg is kóstolja azt, hogy úgy beszívja, hogy Sophia a lábujjáig érezze a hatást. Aztán amikor Sophia fölé lendül, látszik rajta a meglepődés, hiszen volt idő, amikor a lány annyira ki volt akadva rá, hogy el akarta üldözni az iskolából, és mintha még azt is felajánlotta volna, hogy odaadja magát Dane-nek, ha az végre elhúz. A férfi ezt elhárította, hiszen Sophiát sosem trófeának tekintette. Most viszont a lány olyan szerelmes áhitattal köröz az ágyéka felett, hogy itt már nincs kétség. - Remélem, hogy született tehetség vagy, nem pedig a gyakorlat teszi. – Csóválja a fejét még minedig mosolyogva. Igen, ebben a pillanatban úrrá lesz rajta az a birtoklási vágy, amely szerint el sem tudja képzelni Sophiát valaki más karjaiban. Igen, jobb is, ha elfelejti, hogy hányan bántották őt, mert a végén még végigjárja a listát, és lassú, de fájdalmas kínzások közepette vérezteti ki őket. A férfi csókja most ismét a lány ajkát kényezteti, a keze viszont felfelé indul el, hogy megérintse választottja forró combjai találkozását. Lassú, de ingerlően határozott csúsztatása eléri azt a pontot, amellyel reményei szerint gyönyörbe tudja a lányt taszítani. A csók véget ér, de csak azért, hogy Sophia szemébe nézhessen, majd beljebb nyomja az ujját, felfedezőútja új csapást talál. – Ez jó? – Talán fájdalmas lehet ez az örökös kérdezgetés, amely viszont nem a bizonytalanságról, sokkal inkább az odafigyelésről szól. Meglehet Sophia nem kap most levegőt, de akkor is vissza kell jeleznie.
Azt hiszem ezt éreztem már a legelején is, amikor Peter próbált meggyőzni, hogy Dane veszélyes és rossz ember és hogy tartsam magam távol tőle és nekem bármennyire akartam és próbáltam ez még sem ment. Talán nem is akartam igazán és ő újra és újra megtalált és én már akkor tudat alatt is, bármennyire próbáltam elnyomni tudtam, hogy minden pillantása mögött jóval több van, mint amit a felszínen látni és hogy mögötte is jóval több van, hogy neki tényleg fontos ,hogy nekem mi a jó, még ha sok mindenben ugyanúgy a saját feje után is megy és ez sosem fog változni, de mindezek ellenére engem nem bántana, úgy nem, ahogyan más nem egyszer megtették. Ezért is mosolyodom el és ezúttal nem azért, mert még alsó sincs rajta, csak az őszinte szavak teszik és az a sokat mondó pillantás. Lehetséges, hogy Dane valójában rossz ember, rossz dolgokat tesz, de mindenre oka van és még ha nem is értek minden okkal egyet, de közben a tekintetében láttam már az elejétől, hogy úgy... igazán akkor sem rossz ember, bármit is tett eddigi életében. Van ennek értelme egyáltalán? Rólam is lekerül közben a maradék ruha is. Voltunk már együtt igen, de az ennél jóval gyorsabb volt, kevesebb vallomással és bár akkor is tudtam, hogy van értelme, nem úgy mint az eddigi kapcsolataimnak, de most ez mégis még annál is másabb. Minden érintése, minden sóhajom, minden csók valami tökéleteset mutat előre. - Dehogy bánod... másképp nem lennénk itt. - mosolyodom el. Nem, nem hinném, hogy mellé passzolna olyasvalaki, aki gyenge és nem mond neki ellent. Bár nem ismerem azt a Lorelait igazán szerencsére, de úgy sejtem pont a miatt érdekelte régen Danet, mert ő sem volt az a visszafogott alkat. Aki képes visszatérni a halálból az biztos, hogy elég erős, még ha netán volt is idő, amikor nem gondolta magáról, hogy az. - Szeretlek... bármennyire is őrültségnek tűnik ez néha. - mondom ki végül, miközben bár ő akcióba lendül, de ezúttal mégis én vagyok, aki mozdulok és finoman fölé kerekedve helyezkedem el. Oh nem kell itt más sokat ingerelni, azt jól érzem, de mégis lekönyökölök, hogy csókot válthassak vele és finom mozdulatokkal ingereljem a csípőmmel, ezzel önmagamat is még inkább feltüzelve. Beharapom az alsó ajkamat, ahogyan újra és újra végigszalad a testemen a vágyakozás bizsergető érzése, de igaza van nem kell sietnünk és tudom ez most tényleg valami olyasmi lesz majd, amit eddig még nem tapasztaltam meg. Nem arról van szó, hogy még sosem élveztem az együtt létet, de... úgy sejtem ez az alkalom most tényleg mindent visz majd. A szerelem is segít, a tényleges szerelem, amit úgy vélek eddig még ilyen mélyen és erősen nem éreztem. Hisz másképp hogyan tudnék a nyilvánvaló hibái felett is elsiklani?
A férfi most nem önti szavakba mondandóját, csupán bólint, érti ő, hogy Sophia életében a keserű tapasztalatok sora véget nem érő volt, s Peter esetében is tévútra mentek volna, ha Dane mégse lép, meg nem megy félre az a bizonyos barátságnak titulált kapcsolat. Most ő veszi kezébe a lány arcát, hogy gyengéden cirógassa a fülét, éppen csiklandós, érzéki bizsergetéssel, hogy Sophia kapjon levegőt néhány pillantig, aztán az egyik kezét szabaddá téve letolja a saját nadrágját, ami alatt nincsen alsó, csak hogy válaszottjának könnyebb dolga legyen. Talán érett már ez a helyzet, ám az is meglehet, hogy a vak véletlen, hogy Dane most így készült. Picit hátrébb hajol, hogy Sophia is kibújjon a saját alsó gönceiből, holott azért megnézte volna magának a bugyit, viszont most könnyebb nélküle. Lassan, de nem bátortalan mozdulattal Sophia combjai közé nyúl, hogy ha eléri az áhított pontot, gyengéden előre és hátra mozgassa a kezét, ajkain évődő mosoly játszadozik, ahogyan figyeli a lány reakcióját. Hagyja, hogy Sophia visszategye fejét a párnára, ő maga pedig mellé könyököl, gyönyörködve a látványban, ám nincsen ellenére, ha a kis barna bárminemű ellentámadásba rendülne. – Csak hogy tudd Sophie, amolyan igazán tökéletes nekem sem volt még. Amilyet elképzeltem magamnak.. az te vagy. Úgyhogy azt sem bánom, ha olykor kemény akaratú vagy, tedd nyugodtan, kibírom. – Ismét megcsókolja a lányt, ezúttal határozottabban, keményebben, de továbbra is féken tartva az indulatait, hogy Sophia dönthessen a gyengédebb, érzelmesebb romantika vagy a vadabb, kissé állatiasabb egymásra hangolódás között. Mindkettőnek megvan a maga varázsa, s itt most nem is kell szavakba önteni, hogy melyik legyen, a reakciókból talán kiderül a tovább haladás iránya.
Egyébként sem gondolom, hogy tudnék hatni rá bárhogy is Leslie ügyében, vagy akár bármi másban, amit már kellően elhatározott magában. Talán jól is van ez így, hiszen neki azért jóval több tapasztalata van a témában, legyen az mindenféle gyilkolászás, életben maradás és a többi. - Akkor legalább nem kell a szavakkal küzdenem... amikor amúgy is nehezen menne. - hiszen lássuk be van az a helyzet, amikor az embernek határozottan nehezére esik beszélni, ahogyan most is, amikor profi módon kényeztet. Na nem azt mondom, hogy minden bizonnyal mert egyébként is nagy gyakorlata van benne, de minden bizonnyal azért ez is közrejátszik benne. De legalább nem feltétlenül kell irányítanom, hogy mit tegyen és biztos vagyok benne, hogy ő tényleg azt fogja nézni, hogy nekem mi a jó és nem csak azt, hogy saját magának, ahogyan előtte ez tendencia volt másoknál. - Ez tényleg kérdés? Tudod a választ... ennyire már ismersz. Csak kihasználtak, egytől-egyig. - lássuk be még Peter is ezt tette volna, felkerülök a listájára, elrontja a barátságunkat, de nem akart más őt sem, csak irányítani engem, ahogyan a legtöbben, megmondani, hogy mit tegyek, ahogyan akkor épp azt, az elején is, hogy ne beszéljek Dane-nel, pedig pont ő az egyetlen, aki az én érdekeimet is nézi és nem csak a sajátját, ahogyan a legtöbben.
Leslie ügyét most félreteszik, legalábbis erre az egy éjszakára. Holnap majd át lehet gondolni, hogy Jade, Kieran, vagy az Armstrong gyerek részt vegyen-e a dologban. Dane ezen is fintorog egy sort, mert micsoda véletlen, hogy pont három hugrabugos került a látóterükbe. Ám talán pont ők azok, akik kellően nyájasak, és önzetlenek ahhoz, hogy akár egy halálos kalandba is simán, viszonzás nélkül beleugorjanak. Hamarosan az ágyban találják magukat, egyre kevesebb ruhában, s Sophia is aktiválja magát a vetkőztetés folyamatában. - Ez így lesz szivi. Amit csak szeretnél, megteszem. – Feleli a férfi, hiszen nagyon tetszik neki, hogy Sophia úgy gondolkozik, mint ő, komolyan, az érzésekre hagyatkozva. Mondhatni mindegy, hogy mit, csak azt érezzék, hogy összetartoznak. Dane a maga sötét lelkületével sosem akart ártani a lánynak, mindig ragaszkodott hozzá, hogy Sophia mellette érzelmi biztonságban is tudja magát. – Ugye tudod, hogy ezzel a hófehér hattyúbőrrel mindent elárulsz nekem? – Kérdezi évődő mosollyal, jelezve, hogy Sophia már vissza se nagyon tudná fogni magát, lévén nem egy kreol alkat, akin semmi sem látszik. Ám ez így is van jól. Miután végképp megszabadította a melltartójától, gyönyörködik kissé a látványban, mielőtt tovább folytatná, hiszen a lány jól mondta, nem sietnek sehova. Sophia csipőjét bársonyos határozottsággal húzza magához, hogy az ajkai vegye immár az áhított csúcsokat, finoman beszívva, borzongatós kéj igéretét hozva közelebb. Ágyéka immár egyre határozottabban lüktetve nyomakodik választottja kincséhez. – Ugye másokkal nem volt az igazi Sophie? – Kérdezi ha nem is nyíltan rákérdezve, hogy valaha el tudta magát engedni a lány annyira, hogy ha már neki is ilyen fontosak az érzelmek, hogy amolyan mindent elsöprő, csúcsokat rengető gyönyörben legyen része. Van egy olyan érzése, hogy Sophia amilyen szép lány, azok a bizonyos rossz fiúk csupán trófeát láttak benne, majd ahogy említette, összetörték a szívét. Dane pillantásából ellenben már az elejétől más sugárzik. Először kiváncsiság, majd rajongás, és mostanság pedig már egy jó ideje egyértelműen a vonzódás, és a szerelem. Dane-nek rengeteg titka van, de egy valamit nem tud. Mellébeszélni. Vagy nem mond el valamit, netán kitér a válasz elől, de minden, ami elhagyja a száját, maga a nyers valóság.
Nem értek vele egyet, de tudom hogy nem fogom meggyőzni és tény, ha elengedné Lesliet jó eséllyel azzal még rosszabbul járnánk, mint így hogy be van zárva, szóval úgy sejtem itt most igazán tökéletes megoldás nem nagyon van. Nincs mit tenni tehát, most egyébként is az a nagyobb kérdés, hogy mi lesz Peterrel és hogy mennyire okos döntés utána menni valami elrejtett tárgynak, amit ki tudja, hogy ki őriz és ki tudja, hogy az illető mennyire veszélyes, aki őrzi. Ebbe egyelőre még nem is akarok belegondolni, főleg ha másokat is belerángatunk és egyelőre lehetőségem se nagyon van rá, hiszen elég gyorsan igyekszek kitisztítani a fejemet, vagy inkább kiüríteni. Se perc múlva pedig már hiányos öltözetben ágyba kerülünk, amit azért most érzékelek. Nem mondom, hogy a kandalló előtti szőnyeges megoldásnak nem volt meg a hangulata, de azért lássuk be, hogy mégis csak egy ágyban fekve mégis csak jóval kényelmesebb tud lenni. A kérdése zökkent csak ki talán egy pillanatra, bár jelen helyzetben igen nehéz beszélni, vagy bármire is koncentrálni, úgyhogy nem csoda, ha kell pár pillanat, amíg bármi ilyesmire képesnek érzem magamat. Viszont ahhoz, hogy egy normális válasz sikerüljön most meg kell állítanom őt, bármennyire is jól esik minden mozdulat. Ezért finoman fel a két kezem közé fogva az arcát irányítom, hogy feljebb helyezkedjen és megálljon néhány pillanatra a szemembe nézve. - Csak annyira, hogy... érezzem, hogy szeretsz, hogy ez nem csak egy elkapkodott pillanat, hogy nem csak arról szól az egész, hogy... ez valamit több, mint eddig. - tudom ez így elég homályos és talán nem erre várt, hanem hogy irányt mutassak neki, de ilyen téren rugalmas vagyok, viszont Dane sejtheti és talán tudja is, hogy eddig minden kapcsolatom arról szólt, hogy hogyan használtak ki, hogy hogyan törtek össze, hogyan estem pofára és minden ágyjelenet elnagyolt és elkapkodott volt, ami nem igazán az én érdekemet szolgálta, mintha csak mindig olyanokba futottam volna bele, akiknek csak kevés idejük volt rám, mert mindig volt valami más, valami fontosabb, egy család, barátok, a tanulás, az iskola, akármi és mindig én voltam a második, vagy inkább a sokadik a sorban.
- Nem fogom megkérni, viszont amíg él, több hasznát vesszük, mint holtan. – Dane ráadásul nem a kivégzések híve. Ha nem is trófeaként őrzi Leslie-t, mégis, mintha még úgy vélné, hogy egyszer majd az egyik titokhoz rajta keresztül vezet az út. Két keze megindul Sophia testén, fájdalmas lassúsággal köröz a lány bőrén a ruhán keresztül. Olykor megáll a csókok közepette, s Sophia arcát fürkészi, kék szemei most még inkább a tenger sötétjét idézik. Aztán ajkaik ismét összeérnek, a csókok mélyülnek, s a lány érzi, hogy a férfi teste szinte remeg a vágyakozástól. Az egyik keze belekapaszkodván a lány ruhájának szegélyébe, a lassan elkezdi felfelé húzni ujjait Sophia combján. A másik keze előremozdul, s ujjai közé zárva a csini mellét, hüvelykujjával a bimbót árasztva el kínzó kéjjel. Ez úgy fest a saját vágyait is az egekig korbácsolja. Olykor azért elválik a lányétól az ajka, hogy kapjanak levegőt is, ám csípője Sophia ágyékának feszül. Ujjai kegyetlen lassúsággal köröznek, s értékeli, hogy a mardekáros átveszi az irányítást a vetkőztetéssel. Anélkül, hogy abbahagyná mozdulatait, nemes egyszerűséggel kapja ölébe választottját, s pillanatokkal később már a kényelmes, és rendkívül nagy hálószoba ágy közepén folytatják. Kibújtatja Sophiát a blúzából, egyidejűleg a melltartóból is. – Mi az, amire vágysz? – Dane-től talán szokatlan lehet egy ilyen kérdés, ettől nem tűnik kevésbé férfiasnak, sőt, éppen ettől lesz másféle, mint amit esetleg Petertől várhatott volna a lány. Sőt, a korábbi rosszfiúk, bár nem voltak sorozatgyilkosok, de ennyire figyelmesek sem. Puha csókjaival elárasztja a kis barna felsőtestét, ám közben kíváncsi a válaszra is.
Nem tudom visszafogni a sóhajt, amit a latolgatása vált ki belőlem. Használni... egy élő embert, aki jó eséllyel igen dühös lesz, ha akármikor akármilyen módon kiszabadul, vagy kiszabadítják. Na nem mondom, hogy meg kell ölni, az nem én lennék, de vannak helyzetek... Ez így nagyon kockázatos. - Gondolod, hogy ha bezárva tartod évekig, akkor majd megkéred hogy segítsen neked, amikor kiszabadult és megteszi? - csak csóválom a fejemet, mert ez nagyjából teljességgel lehetetlennek tűnik és hát lássuk be, hogy az is. Nem gondolom, hogy Leslie használható lenne bármire is, inkább csak veszélyt jelent ránk, mindenkire és csak egyre dühösebb lesz úgy, hogy még lakat alatt is van őrizve, miközben Dane a kis játékait keresgéli és szedi össze. Ebből nem sok jó sülhet ki. - Úgy érzem nem veszel komolyan... - csak elmosolyodom, hiszen szórakozott a válasz és nem komoly és igenis kétlem, hogy értékelné, ha teszem azt tisztában lenne vele, hogy a nem rég megölt sellő öccsével szimpatizálok, vagy hogy éppenséggel a lelkiismeretem nem hagyja, hogy ne mondjam el neki idővel azt, hogy Dane ölte meg a bátyját. Lehetséges ,hogy viccel ezzel a véla sráccal is, de azért mint tudjuk minden viccnek, vagy legalábbis a legtöbbnek van alapja, de tény, hogy most a kétségeket elég ügyesen ki tudja söpörni a fejemből és igen nekem is jó, ha most nem gondolkodom túl sokat és legalább egy kis ideig nem aggódom. - Oh... a szokásos.. miért nem hangzik ez jól? - ám ezt már csak inkább halkan motyogom, szinte alig lehet érteni, főleg hogy pár pillanat múlva arra is rájön, ha nem a nyakamat csókolgatja, akkor a szót is belém tudja fojtani és hát lássuk be tényleg nehezebb már úgy bármire is koncentrálni, hogy ő már a blúzom alatt jár. Nincs mit tenni, a kezem önálló életet élve hámozza le róla a pólót első körben. A fenébe is túlságosan tökéletes minden hibájával együtt és ez a vámpír-vérfarkas kombináció csak még inkább azzá tette. Igazán nem szép dolog. A kezem elkalandozik a hátán és a hajánál állapodom meg végül. Van egy olyan sejtésem, hogy ruha sokáig már nem marad rajtunk, már csak el kellene jutnunk az ágyig, mert hát a kanapé nem túl nagy, vagy marad újfent a kandalló előtti puha szőnyeg?
Úgy hessegeti el a kérdést, mintha csak az időjárásról kérdezték volna. Sophia megszokhatta volna, hogy Dane a vakmerőségéről híres, noha szeret tervezgetni is. Az sosem merült fel, hogy a férfi a Roxfortban melyik házba járt, hiszen jó ideig itt tanult, mielőtt Amerikába szakadt volna, de abból kiindulva, hogy Peter griffendéles volt, a lánynak lehetnek sejtései, hogy honnan az ismeretség. - Eddig nem merült fel. Most már tudod. Most nem árthat, és alaposan odafigyelek rá, hogy ne szabaduljon ki. Meg is ölhettem volna.. ám ezt az erőt.. talán egyszer még használhatjuk is. – Többesszámban beszél, kezd már feledésbe merülni az önzősége, az énközpontú viselkedés inkább falkavezérbe megy át, és társait, még ha kölykök is, kezdi bevonni az életébe. Sőt, a titkaiba is. Mindig maradnak olyan feltérképezetlen szigetek az életébe, amelyet csak véletlenül fedezhet fel a kutakodó, mint a sellő csapos kíméletlen halála, de Dane ilyen, és bár hajlamos változik, most már ez ő, nem pedig az, aki Leslie előtt volt. Amilyet Sophia már nem ismerhet. - Nem vagyok az összehasonlítgatások híve szivi. Én sem mérlek Lorelai-hoz. S tudod jól, bizonyos tekintetben már korábban kinéztelek magamnak, s azt akarom, hogy élj az erőddel, viszont.. Nem szokásom az utadba állni, vagy megmondani, hogy mit csinálj. Azt te szoktad. – Feleli játékos félmosollyal, de továbbra sem gondolja az egészet komolyan. Ám azt igen, hogy ő képes olykor igenis behódolni a lány aggodalmainak, s meggondolván magát, gyakorta hallgat Sophiára. Példának okáért, amikor el akart menni, mégis meg tudták beszélni, s maradt. Akkor nem tudtak igazán kibontakozni, de ezúttal talán van egy lélegzetvételnyi idejük. Sophia érezheti a szándékot, amely most arra irányult, hogy a forróvá váló hangulatban esetleg együtt töltsenek némi minőségi időt is. - Irántad mindig Sophie. – Mormolja vissza, immár kevésbé a szavakra helyezve a hangsúlyt, de talán ott hibázik, hogy nem a lány ajkait kényezteti elsősorban, hanem a karcsú nyak hajlatába is bebelandozik, így Sophia fel tudja tenni azt a bizonyos kérdést, mire a férfi a tőle megszokott laza stílusban válaszol. – A szükségnél nagyobba? Dehogy. Csak a szokásos. – Azaz kiontott belek, vérbosszú, na meg a titkok hajhászása. Végül mégiscsak válaszolt valamit, Sophiának meg kell elégednie ezzel a válasszal, s csókjuk immár arról szól, hogy kezd kényelmetlenné válni a sok ruha, a férfi ugyanis magán akarja érezni a lány meztelen bőrét. Hogy foganatosítsa is a parancsot, benyúl Sophia blúza alá, s akár elől van a melltartó, akár hátul megtalálja a nyitját, és már ki is pattintja. Szenvedélyes ostromával teríti le áldozatát, remélve, hogy útközben talán a ruhák is lehullanak.
Na igen lássuk be, hogy Dane ebbe nem igazán avatott még be, hogy pontosan hol is van az olyan gyakran emlegetett Leslie, vagy ahogy most kiderült, hogy egyáltalán bánthat-e bárkit is még. Ezek szerint jelenleg nem és azért ezen meglepődöm, hiszen ezt az apró ám annál fontosabb részletet igazán elfelejtett velem közölni, pedig úgy vélem, hogy engem is érint azért elég szorosan a dolog. - Fogva tartod? Ezt eddig nem mondtad. Akkor nem árthat neked... de ha valahogy kiszabadul? - na igen ha jól sejtem, ha Leslie valahogy kijutna főleg úgy, hogy még fogságban is volt, hát kétlem, hogy majd megköszöni Dane-nek, hogy bezárta valahová hosszú időre és még a dolgainak is utána ment és ki tudja, hogy miket szerzett már meg, ez a kaleidoszkóp gondolom csak a következő lépés valami listán, amik érdekesek a férfi számára. - Dane, ez... nem vicces. Emlékszel, hogy Peter is folyton meg akarta mondani, hogy mit tegyek. - na nem azt mondom, hogy és látod most halott, de azt Dane jól tudja, hogy makacsabb vagyok én annál, mint hogy elviseljem, hogy valaki minden lépésemet felügyelni akarja. Persze tudom Dane ragaszkodó és ezzel nincs is probléma, csak hát közben nem akarom, hogy oda jusson a dolog nem állhatok szóba senkivel, akire ő nem adja áldását. Persze nem akarok én senkivel levet összeszűrni, de na. - A lelkesedés.. meg van, azt érzem. - jegyzem meg azért egy félmosollyal, amikor megérzem az egyértelmű jelét, hogy mi jár a fejében, vagy pont hogy jelenleg épp már semmi sem jár a fejében, hanem blokkolódtak a gondolatai, hiába volt annyira nagy benne nem rég még az aggodalom, hogy mi lesz Peterrel és hogy vissza kell hoznunk az életbe? De talán igen, nekem is az kellene most, hogy kiürítsem a fejemet. - De ugye... nem keversz senkit sem a szükségesnél nagyobb bajba? - a két tenyerem közé veszem az arcát, hogy igenis a szemembe nézzen és csak akkor jöhet egy elmélyített csók, ha legalább annyit mondott, hogy megpróbálja. Nem akarok feláldozható katonákat, vagy ilyesmit. Nem akarom minden áron megmenteni Petert és neki sem fogom hagyni, hogy ezt tegye.
Nagyvonalúan megvonja a vállát, mintha ő aztán sosem félt volna semmitől. Pedig pont a Dane-hez hasonló alakoknak van leginkább félnivalójuk, Sophia ezt teljesen jól látja, a férfi viszont nem hajlandó elsüllyedni az aggodalom tengerében. Visszatér örökös magabiztossága, az ajkai tövében bújkáló félmosoly mégsem szokta megnyugtatni Sophiát. Dane mellett valóban izgalmas az élete, mondhatni egy percük sincsen, amikor a nyugalomé a főszerep. - Lehet, hogy veszélyes, de most nem tehet semmit. Hét lakat alatt őrzöm. Vagy úgyis mondhatnám, ezüstsírja van. – Feleli titokzatosan, amiből a lány kitalálhatja, hogy Dane ugyan megállította Leslie-t, de a nagyhatalmú nő még mindig életben van, méghozzá olyan helyen, ahol vérfarkas képességei nem érvényesülhetnek. Talán a lánynak igaza van, sosem fognak szabadulni Dane egykori mentorától, ám mondhatni Leslie indította el a férfit ezen az úton, akinek szinte egész életében Leslie titkai jelentették a mozgatórugót. Amíg nem kap más életcélt, továbbra is ez tölti be a mindennapjait. - Csak mert véla, még belekábulhatsz csábítgatás nélkül, aztán hogy néznénk ki, ha mindkettőtöket össze kéne darabolnom? A csinos képednek ártana, ha a föld alá kerülnél. – Húzza magához a lányt, de jelenleg még csak azért, hogy egy csókot hintsen az arcára szórakozott mosollyal. Elgondolkozik a hallottakon, Jade talán tényleg el van most foglalva a kicsikkel, akiket még Dane is meglátogatott, mert valahogy furcsának tartotta, hogy a kölyök közül bármelyik is családban gondolkozik. – Ugyan. Ráveszem. Tudod, hogy milyen meggyőző tudok lenni. – Most már a tenyerei közé veszi a lány arcát, és finom, de követelőző mozdulattal, ingerlően csókol végig az ajkán, hogy elmélyítve szeretgetése eszközét picit hátra is dönti a lányt, hogy Sophia nyakához érintse száját, gyengéd erőszakkal dörzsölve a vékony bőrt. A lány a combjai környékén valami kemény, és ágaskodó ingert érez. Egyszer voltak csupán együtt, még az elrablása előtt, de amolyan igazán együtt töltött idő sosem adódott. Talán éppen most?
Talán tényleg így van, akkor is hallgat rám, ha nem az ő érdekét szolgálja teljesen a dolog, de azért úgy gondolom akkor lehet rá a legjobban hatni, ha számára is fontos lehet az, hogy a dolgok úgy alakuljanak, ahogy, mint amikor itt maradt. Talán már előtte is hezitált, hogy egyáltalán elmenjen-e, nem tudom, ezért is kérdés most hallgatna-e rám, ha azt mondom őrültség ez az egész és értelmetlen. - És nem félsz, hogy sose szabadulunk tőle, ha nem engedjük el, hanem a titkait kutatjuk? Amit meséltél róla... veszélyes, nagyon és ha most keresni kezdünk valamit, ami az övé volt, abból sülhet ki bármi jó? - áh tudom, hogy a veszély őt sosem ijesztette el, tehát ezzel úgy sem fogom tudni meggyőzni, de közben mégis... nem is tudom, nem lenne rossz valahogy megértetni vele, ha mindig direkt keresi a bajt, akkor az könnyen megtalálja és ha az a Leslie rájön, hogy olyasmit keresünk, ami az övé és amit gondolom okkal rejteget, akkor ha netán e miatt visszatérne ide... nem tudhatjuk, hogy annak milyen következményei lennének, akár nagyon-nagyon rosszul is elsülhet a dolog és én igenis úgy gondolom, hogy okkal aggódom, de nagyon. - Csak, mert valaki véla még nem feltétlenül akarna bárkit is csábítgatni te is tudod. De rád bízom, Jade azt hiszem az ő állapotában a babákkal... nem hiszem, hogy érdemes egy veszélyes kalandba belerángatni- Szerinted melyikük alkalmas? - egyáltalán melyikük megbízható? Én kevésbé ismerem őket, még Cody-t a leginkább, de valahogy ő sem az a nagyon komoly típus és miután Dane szeretne egy rejtett veszélyes tárgyat megtalálni, úgy vélem neki kell kitalálni, hogy milyen módon és kinek a segítségével lehetne ezt megtenni, aki segít és nem akadályoz majd.
Sophia nem tudja ugyan közvetlenül lebeszélni semmiről, de mégis közvetve mindig hatással volt rá. Mint amikor el akart menni, de a lány maradásra bírta, mert bár a sötétlelkű idegen úgy érezte, hogy nem tartozik ide, a kis barna felhívta rá a figyelmet, hogy minden rossztulajdonságával együtt igenis összetartoznak, s végül Dane maradt. Próbál a saját törvényein túl a többiekre is odafigyelni, még az ostoba kis Jade-re is, így a társaság tudtán kívül a férfi falkája lettek. Így aztán elgondolkozik a hallottakon, aztán tőle talán szokatlan módon bólint. - Ez nem meggyőzés kérdése szivi. Tudom, hogy a megváltoztathatatlant őrültség kísérteni.. Kiváncsi vagyok a kaleodoszkópra. Ha nem lesz lehetőségünk Petert vissszahozni, akkor nem tesszük. Pusztán kiváncsi vagyok Leslie titkaira. Túlságosan befolyásolja az életünket, még most ennyi idő után. – Elmerül a smagadzöld szemek tükrében, látszik, hogy Sophia a mindene, s az volt már akkor is, mielőtt ez az egész elkezdődött. Lehet, hogy félelmetes alak, de még neki is lehetnek bizonyos makacs elvei, amiből nem enged. Jelenleg pedig csak egy ilyen van. Hogy a lány, akit immár valóban a szerelmének nevez, minden körülmények között azt érezze, hogy támaszkodhat a férfire. Sophia ugyan hozzá hasonlóan erős akaratú, így olykor megy az adok-kapok, hogy melyikük legyen a domináns, ám míg Dane elbukhat, az utolsó lehelletével azon lesz, hogy Sophia mindig megmaradjon a fény útján. - Nem szükséges, csak a több szem többet lát elven. Jade.. vagy az a gyógyító kölyök a bálról. Armstrong. Vagy.. van az a másik balek, aki mindig utánunk koslatott.. O’ Byrne. Véla, úgyhogy eltöröm az állkapcsát, ha csábítgat.. – Csóválja a fejét, tudja, hogy ő aztán nem egy szívtipró, de Sophiája aztán ne nézelődjön másfelé, ahhoz már túlságosan szoros, intim a kapcsolatuk. Dane egy ideje pedig hajlamos kisajátítani őt, s láthatóan ez a lánynak is borzongató élmény.
Tudom, hogy Dane a saját törvényei szerint él, de még sem vagyok benne biztos, hogy most épp jó döntést készül hozni, azaz már meg is hozta. Félek tőle, hogy mi lesz a következménye ennek az egésznek és hogy ő egyelőre nem gondol bele, hogy igenis talán rosszabb is lehet a helyzet, mint amilyen most. Mi van ,ha közben olyasmi változik, ami hatással lesz rá, rám, akárkire akit ismerünk? Félek most ebbe elvakultságába nem gondol bele és nem is akar belegondolni. Azt pedig sejtem, tudom, hogy ezúttal még csak lebeszélni sem tudom őt erről az őrültségről, pedig bármennyire is hiányzik Peter, úgy vélem nem a legjobb döntés megpróbálni visszahozni az életbe. - Tudom, és azt is, hogy nem tudnálak meggyőzni, de mégis félek. - félek, hogy butaságot csinál, hogy baj lesz belőle és hogy a vége csak rossz lehet az egésznek és hogy ha velem valami történne, akkor még rosszabb tetteket is véghez vinne csak hogy visszacsinálja. Az a baj minden ilyesmivel, hogy valahogy igazán jó vége nem igen lehet és ha mégis sikerül, mi van ha Peternek újra baja esik, akkor újra meg kell majd tennie? Tennünk? Egyelőre viszont nem tehetek semmit, maximum abban reménykedhetek, ha esetleg nem sikerül, ha feladja végül és elfogadja, hogy nem sikerült akkor amíg keresgélünk lesz ideje elfogadni az elfogadhatatlant. - Érdemes mást is belerángatni egy már önmagában is veszélyes feladatba? Nem tudom... azt sem tudom kit hozhatnánk. - őszintén nincs ötletem, még ha csak szakavatott barátaim sem, akiket szívesen kevernék bajba. A legtöbb barátom és ismerősöm inkább laza és bulizós ,mint sem önként keressék a veszélyt és abban biztos vagyok, ha ez a Leslie egy ilyen fontos valamit bízott valakire, akkor nem is kérdés, hogy az a valaki nem fogja azt nekünk pusztán a kedves mosolyunkért cserébe majd odaadni, már ha egyáltalán megtaláljuk és már nem ütközünk a keresés során olyan falakba, amiket nem tudunk áthatolni. Aztán meg az is benne van, ha nem hívunk mást, talán nem járunk sikerrel, Dane elfogadja ezt, beletörődik Peter halálába és nem keres ilyen lehetetlen megoldásokat, amikből valahogy csak a baj lehet úgy sejtem.
Ha nem is elfogadó típus, vannak olyan helyzetek, amikor még neki sincsen választása. Ebbe a mostaniba ellenben nem köteles beletörődni, mert ha egy kis esélyt is lát rá, hogy Leslie kaleiodoszkópját felhasználva mégiscsak megváltoztatják a múltat, az bizony több mint reménysugár. Sophia szerencsére már tudja, hogy miben érdemes, és miben nem igazán kardoskodnia Dane ellenében. Ez nem olyan, ráadásul az ő barátja is volt, megértheti az indokokat. A férfi már többször meghajlott a csini barna lány akarata előtt, főleg a sötét és véres gyilkosságokat illetően, tehát valóban kezdenek összecsiszolódni. Különös szerelem ez, hiszen egyikük sem olyan végletes, mint az elsőre várható volt. - Mindenkit nem is. Csak a lényeget. Te mindenképpen oda tartozol, az egész világ ellenében. – Feleli szigorúan, de ebben a sötét nézésben igenis benne van a ragaszkodás, miszerint sosem hagyná, hogy Sophiának maradandó károsodása legyen. Lényegében az sem érdekelné, ha elkárhozna a lelke örökre, de a lány.. Neki ne legyen baja. Sosem volt az a romantikus alkat, sármőr meg főleg nem, csak azok az ösztönök vezérlik, amik a lehántott, nyers réteg alatt vannak, legbelül még mindig az a kisfiú, akit Sophiának nem volt szerencséje ismerni. - Ahogy mondod. A roxfortba az elmúlt években sok kétes elem fordult meg, a mágikus pólusok közel behatárolhatatlanok. Meghúzhatja magát ott bárki, anélkül, hogy felfednék, hogy hol tartózkodik. De ha mi tudatosan keressük.. A kérdés csak az, hogy elegek leszünk ketten, vagy hozzunk még valakit? – Biztos benne, hogy Sophia azért lassabb, tervezgetőbb típus, hiszen mégiscsak újságíró, aki nem csak rohangál, hanem szokása összerakni is a részleteket. Így kérdés, hogy ő hogyan készülne fel? Dane pedig a legutóbbi időben szeret csapatban dolgozni, de akkor főleg olyanokat érdemes hívni, akik nem kérdezik meg az esetleges hirtelen döntéseket..
Tudom én, hogy ő nem az az elfogadó, vagy kompromisszum kész típus és persze nem is várhatom el tőle, hogy az legyen, de... lássuk be azért néha hajmeresztő dolgokat művel és hajmeresztő ötletei vannak és fogalmam sincs, hogyan gondolja, hogy mindez kivitelezhető úgy, hogy ne legyen belőle még sokkal nagyobb baj, esetleg ne változtassunk valami olyat, ami akár az egész világra hatással lehet. Nem tudom ő erre gondolt-e, akar-e egyáltalán gondolni, de azt tudom, hogy kellene, mielőtt valami olyat művelünk, ami aztán még helyrehozhatatlan lesz. - Nem tudom, de... ha mindenkit vissza akarnának hozni, aki meghalt. Annyira kockázatos lehet... de tudom, hogy úgy se tudlak meggyőzni és hiába mondanám, hogy ha rólam lenne szó akkor se akarnám, hogy az egész világot bajba sodord miattam. - még akkor se, ha arról van szó, hogy meghaltam és vissza tudna hozni, de lássuk be igenis olyan lavina is elindulhat ez által, amit esetleg el sem tudunk képzelni, amibe ő sem gondol most bele. Tény, hogy jobb az, hogy így felszívta magát, mintha simán lepergett volna róla Peter halála, de közben meg igenis úgy érzem, hogy túlságosan messzire akar menni ezzel a visszahozás dologgal és hogy ezzel még igen komoly bajt okozhatunk. Viszont, ha annyiban hagyom, netán összebalhézunk akkor még csak mellette sem lehetek, hogy tényleg megakadályozzak valami katasztrófát. Hátha azért lesz annyi esze, hogy ne bármi áron tegye meg ezt, hogy ha látja, hogy mit okozhat, ha egyértelművé válik a következmény akkor... átgondolja, vagy akkor ott leszek mellette, hogy meggyőzzem nem lehet minden áron visszahozni Petert. - De... gondolod úgy elrejtették, hogy nem tud róla senki, még az igazgató és a tanárok sem? - olyan lehetetlennek tűnik ez így, de aztán ki tudja. Volt már sok meglepő eset a Roxfort valaki között, úgyhogy ki tudja, talán az sem lenne igazán furcsa, de honnan tudjuk meg, hogy ki rejthette el, vagy ki őrzi? Ha ez a Leslie annyira agyafúrt, ahogyan Dane mondja akkor akármi lehet, talán váltakoznak is azok, akiknél volt ez az eszköz, talán nem ugyanaz őrzi évek óta, így nehezebb is megtalálni, hogy kinél lehet. Sose tudhatjuk és pont ezért lesz annyira nehéz majd megtalálni.
Dane sosem tűnt olyan alaknak, aki képes belenyugodni bármibe is. A saját döntése, hogy mit fogad el, példának okáért kész lett volna a távolból rajongani Sophiáért, ha a lánynak végül romantikus elképzelései lettek volna Peterrel, de nem így történt, s a férfinek végül nem kellett félreállnia. Évekkel idősebb a kölyköknél, ám nem az életkorbeli tapasztalat emeli föléjük, sokkal inkább az, hogy mennyi szörnyűséget látott. Többet, amibe egy átlagos ember akár bele is őrülne, s éppen azért tud még mindig józan maradni, mert ragaszkodik valami törvénytelen világrendben, amely természetesen arról szól, hogy ő bármikor ölhet, de meglepő módon mégiscsak meg tud másokat menteni. - És szerinted annyiban kéne hagyni szivi? Ha te haltál volna meg, akkor csak igyam le magamat, aztán gyászoljak? Kit érdekel, hogy mit változtatok meg..? Ha egy kis esély is van rá, hogy ismét köztünk lehet, akkor rajta leszek. – Nem teszi hozzá, hogy Sophiával, vagy nélküle, mert a lány már pontosan ismeri Dane makacsságát, hogy meg fogja próbálni, de ez a típusú ellentét sosem adott rá igazi okot, hogy veszekedjenek. Dane már számtalan életveszélyes, komoly helyzetben volt, amelyből mindig győztesen keveredett ki. Hírhedt szerencséje talán egy a millióból, mert arra a sorsra született, hogy a saját története főhőse legyen, még ha egyébként kétségkívül sötét alak. – Nincs, de ez Leslie háza, és kutattam már a dolgai után korábban is. Amikor rányítottam, azon kívül, hogy felfortyant, hogy kopogni luxus, megfigyeltem, hogy a kaleidoszkópot nem lehet csak úgy könnyen elrejteni. Olyan mágikus védelem kell neki, amit csak a Roxfort adhat meg. Ha jól sejtem, él egy boszorkány az iskola kazamatáiban, aki megőrzi neki. Mert hogy nem halott, annyira erős nem voltam, hogy el tudjam pusztítani.. – Méregeti a lányt, hiszen Sophia az elmúlt években az iskolában élt, talán halott valamit a lenti labirintusrendszerről. Dane már évekkel ezelőtt lelépett, így a Roxfortban még kevésbé járatos. De ami késik...
