2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem tudom, hogy miféle terve van, úgy tűnt hogy elengedte ezt az egészet, vagy pont azért nem viselte meg, mert egyszerűen nem fogadja el a tényt, hogy Peter meghalt? Pedig vannak dolgok, amiken nem lehet változtatni, vagy egyszerűen túlságosan veszélyes, bár kétlem, hogy ez utóbbi valaha is érdekelné Danet. A veszély számára már-már lételemnek számít, nem valószínű, hogy kifejezetten érdekelné, hogy mennyire lehetnek komoly következményei, ha valami módon meg akarja változtatni azt, ami történt, pedig nem tudom, hogy másképp hogyan lehetne visszahozni Petert, ha nem változtatunk a múlton, vagy támasztja fel és valahogy mindkettő igen ijesztő megoldásnak tűnik, amikkel akár felfoghatatlan gondokat is okozhatunk a világ menetében nem? - A múltat? De Dane... nem iszonyú veszélyes az idővel játszani? Mi van, ha valami félresikerül, vagy olyat változtatunk, még ha csak egy hét is telt el, amiből komoly baj lehet? - nem tudom mennyire gondolta ezt át. Talán Peter neki még jobban hiányzik, mint nekem? Mi nem épp jól váltunk el egymástól és persze attól, hogy haragban voltunk, mégis évekig a legjobb barátom volt és felfogni a halálát... hát nem egyszerű feladat, na de ilyen nagy kockázatot vállalni, amiből akár még rosszabb is kisülhet... - Igen, de egy fényjáték hogyan hozná vissza Petert? És gondolom nincs is nálad, főleg ha Leslie számára annyira fontos volt, nem? - fogalmam sincs, hogy mit szeretne, de úgy sejtem, hogy neki már simán van egy terve, sőt talán már akkor volt, amikor én megérkeztem és úgy tűnt, hogy nem hatja meg annyira mélyen ez az egész, közben pedig már a megoldást is kitalálta, vagy legalábbis olyasmit, amiről azt gondolja, hogy megoldás lehet. De mi van, ha újra megtörténik, ha valahogy sikerül, aztán Peter egy küldetésen... mégis csak auror, bármikor megtörténhet és nem lehet minden alkalommal machinálni az idővel csak azért, hogy megmentsük igaz? Egyszer is túlságosan veszélyes.
Ami egykor Dane-t körbevette, az az örökös sötét aura, Sophia közelében mintha egyáltalán nem létezne. Hiszen aludtak már együtt, s álmában még a férfi is elengedi magát, olyankor édesdeden tud megpihenni a lány karijaiban, mintha semmilyen veszély nem fenyegetné őket. Talán ez is éppen ilyen pillanat, noha drámai, sőt gyászos ez a perc, amelyen osztoznak a veszteség miatt, Dane igyekszik tartani magát, s máris a megoldáson gondolkozik. Látszik rajta, hogy győztes típus, olyan, aki nem fogadja el a nemleges választ, sem pedig a vereséget. Az sosem derült ki, hogy melyik házba járt, amikor Roxfortos volt, de kiindulva abból, hogy Peter griffendéles volt, lehet tippelni. - Nem úgy. Nem fogom eltemetni a kedvencek temetőjébe, indián rituálékat harsogva, hogy feltámadjon. Ám a múltat meg lehet változtatni, a történelem számos példával szolgált már erre. – Rázza a fejét, végigsimítva gyengéden Sophia arcélén a tenyerével, amolyan igazán borzongató módon, noha most éppen komoly dolgokról beszélnek, akkor is ki fogja mutatni törődését, ha éppen mindez most mellékes. Dane-re mindig jellemző volt a birtoklási vágy, ám Sophiának megadta a döntés jogát, s szolgáltatott menekülőutat. Talán éppen ez az évődés tette őket egyedivé. – Elsősorban neked, ha még mindig a barátodnak tartod őt a történtek ellenére. Nos, Leslie sosem mutatta ki irányomban a foga fehérjét, legalábbis az utolsó pillanatig nem, amikor ellene fordultam. Ám egyszer, egyetlen egyszer, éktelen haragra gerjedt, azt hittem, ott helyben meg fog ölni. Rajtakaptam, amint nézeget valamit. Tudod Sophie, hogy mi az a kaleiodoszkóp? – Feltételezi, hogy igen, de itt most valami másról van szó. Vélhetően egy olyan tárgyról, amely különféle színekben pompázik, de képes valahogy megtörni az idő szövetét, máshogyan mint egy időnyerő. Dane erre gondolhat, de megadja az esélyt, hogy a lány is átgondolja, hogy mit lehet egy ilyennel kezdeni.
Tudom, hogy milyen, de mégis ha így mondja ezt a lelkizést ,mégis mit mondhatnék rá? Egyébként se mérne sokat, ha elkezdenék panaszkodni, hogy esetleg bánt Peter halála, hogy olyan rémesen váltunk el egymástól, hogy hiányzik, hiszen mégis csak a legjobb barátom volt. Úgy érzem, hogy ő ezt nem igazán érti meg és nem is nagyon fogja, akkor meg minek beszéljünk róla nem igaz? Egyszerűen csak tegyünk róla, hogy legalább másnak ne legyen baja, márha egyáltalán tudunk tenni róla. - Én... igen, bár eddig nem voltam, de mostanában minden besűrűsödött. - na nem akarok én ezzel szemrehányó lenni, szó sincs róla, de lássuk be, hogy tényleg azóta lett körülöttem is minden ennyire zavaros, hogy Dane előkerült, hogy betoppant az életünkbe, bár persze már tudom őt eleve azért küldték ide, mert itt vagyok, legalábbis eleve úgy hallott rólam, tehát ha nem általa, akkor máskor lesz baj, vagy hasonló esemény, tehát nem foghatom rá, de hát... nem vagyok épp a legjobb hangulatban, még ha nem is fair, de mégis csak úgy fest sikerül levezetni a dolgot azon, akin pont nem kéne. - Visszahozni? Hogyan... hiszen meghalt, ez nem lenne túl veszélyes? Ilyesmire még Dumbledore sem képes. - vagy ha igen, akkor jól titkolja és persze én is tanultam pl. a Bölcsek kövéről, amivel Nicolas Flamel igen sokáig élt, de őt nem támasztották fel, csak a kő hosszú életet adott neki, amíg aztán ahogy mesélik a kő el nem tűnt és végül az alkimistát is utolérte a vég, na de hogy valakit visszahozzunk az életbe a halálból... Elég veszélyesnek hangzik és hát nem tudom, hogy hogyan lehetne kivitelezni, hogy ne legyen valami nagyon csúnya következménye esetleg és az azért nem enne jó. - Oh... ilyesmi lehetséges? De akkor nem tudhatjuk miket változtatott meg akár úgy, ahogy akarta, vagy miket fog. Úgy gondolod így megmenthetnénk Petert? - ez már más út, nem feltámasztásról van szó, hanem változtatásról, bár nem tudom mennyire lenne veszélyes, főleg hogy egy keveset az időnyerővel is vissza lehet utazni, na de más időutazás... Sosem tanultunk róla, de nem lehetetlen, ha egyszer időnyerővel lehetséges, akkor miért ne lenne lehetséges másképp is? Csak kérdés, hogy ha megváltoztatjuk a múltat, akkor azzal miféle változásokat indítunk be a jelenben? Elég ijesztő ez még így is, nem tudom, hogy szabad-e effélével próbálkozni, hogy nem lesz-e belőle nagy baj, de ha ezzel visszahozhatjuk Petert... - Mit kell tennünk hozzá? - az ölelése jól esik és igen ez azt jelenti ő is úgy érez, mint én, vagy legalábbis hasonlóan, hogy hiányzik neki Peter és ez jó hír, de sokáig most nem maradok a karjai között, mert érdekel ez az egész, hiszen ez egy lehetőség és ennek okán jó lenne mielőbb kitalálnunk mit is tegyünk, talán minél kevesebbet kell visszamennünk az időben, annál kisebb hatást fejtünk ki a jelenre. Legalábbis remélem.
A sötét lelkű vérfarkasnak jellemzően nyoma sincsen Sophia közelében. Kész kiadni a legfőbb titkait, noha már sosem lesz az a mindenben boldogságot kereső kisfiú, akinek a legtöbben nekiindulnak életük hajnalán. Valamit kiöltek belőle. Ha nem is Lorelai, de a már sokat emlegetett Leslie lehet a ludas, és nyilván azok, akik kapcsán Dane Lorelai „halála” után igazán szörnyeteggé vált. És innen még Sophiával sem igazán van tökéletes visszaút. A férfi mindig is igazi gyilkos marad, aki nem csupán a törvényeket, hanem a mások által morálisnak gondolt döntéseket is egyetlen mozdulattal áthágja, ha úgy érzi, egyszerűbb elpusztítani azt, aki egy kicsit sem szimpatikus a számára. Ezért kellett meghalnia a sellő pultosnak, már csak elvből is. Sötét pillantásaival nem akarja ismét a frászt hozni a lányra, ez már köztük alapértelmezés, hiszen az ijesztgetésen túl Dane szexin titokzatos sármja mindig célba talál Sophia összes érzékeihez. - Úgyse tudom kikerülni, hogy bajom essen, ismersz már. Inkább te vagy állandóan célkeresztben. – Kapja fel a fejét a cinikus, kétségbeesett stílusra, amin azért sikerül elmosolyodnia még a gyászos hangulat ellenére. Nem megy ez még Sophiának, hiszen úgy érdemes ezt művelni, hogy az ember szemébe röhög a világnak, s az azzal járó szörnyűségeknek. Dane sem mondja magát igazi cinikusnak, hiszen semmit sem ér vele. Ő maga a következetességben hisz, mindig azt a szörnyeteget hozza, akit kinéznek belőle. Peter volt a cinikus, mindenben, és mindenkiben a rosszat látta, nem volt képes felülkerekedni az előítéletein, és ez a vesztét okozta. Úgy halt meg, hogy nem volt vele ott senki, csak idegenek. – Azt hiszem vissza tudjuk hozni, ha akarjuk. – Nyilván nem vetné fel a lehetőségét, hogy ha benne nem motoszkálna a dolog szintén. Bár Peterrel alaposan megromlott a kapcsolatuk, Dane akkor is megőrizte magában a barátság, a testvériesség alapjait, védve a kölyköt, amíg lehetett. Ha nem is fogják tartani a jövőben a kapcsolatot, Peter megérdemli, hogy éljen. – Tudod Sophie.. már régóta gyanítom, hogy a jó öreg Leslie nem véletlenül tudott ennyi titkot. Nem csak a már megtörtént dolgokat ismerte, hanem képes volt belelátni a jövőbe. Nem, nem jós volt. Csupán valahogy képes volt utazni az idő szövetén keresztül. Időnyerő nélkül, ténylegesen megváltoztatva azt, ami számára nem volt megfelelő végkimenetel. – Húzza magához a lányt kissé szorosabbra, hogy mindez ne úgy tűnjön, mint egy halotti tor tárgyalása, sokkal inkább hasonlítson egymásba fonódó sorsuk nyomozós-tervezgetős pillanataira.
Egyelőre gőzöm sincs hogyan érzem magamat. Peter halott és lehetséges, hogy az utóbbi időben nem volt épp a legjobb a kapcsolatunk, de ez nem jelenti azt, hogy nem rázott meg a halála, főleg hogy még arra se volt igazán időm, hogy feldolgozzam a saját elrablásomat. Erre most még ez is. Hát nem csoda, ha túl sok kedvem nincs, hogy most még megpróbáljam kideríteni is dolgokat a háttérben zajló eseményekről, erről a Leslieről, meg amit körvonalakban mondtak valami naplókról és egyébként is mi van akkor, ha van esetleg valamiféle elültetve bennem, ami netán veszélyessé tesz valami módon Danre? Alig emlékszem rá, hogy mi történt ott velem, csak halvány körvonalakra, nem tudhatja ő se, hogy mi történt, azt sem okos dolog-e megbíznia bennem egyáltalán. Túl sok minden miatt aggódom már megint és túl sok félnivalóm van már megint. Az a rossz abban, ha egyre több mindened van, hogy ezzel együtt egyre több mindent is veszíthetsz és ez elég félelmetes tud lenni. - Miért nem lep meg, hogy erre így kérdezel rá... - csak halkan sóhajtok egyet, hiszen Dane nem az az érzelgős típus, akkor mégis hogyan mondjam el neki mit érzek, ha én se tudom pontosan? Egyébként is úgy látom ő már lerendezte magában ezt az egészet, akkor kezdjek el neki panaszkodni, hogy milyen nehéz nekem? Neki a féltestvére halt meg, nekem "csak" a legjobb barátom, és ő mintha nem is veszített volna olyan sokat. - Inkább kezdjük. Nem akarom, hogy neked is bajod essen, mert... _lelkizünk_ helyette. - hogy kissé ez most gúnyos megjegyzés vagy sem, azt nem lehet teljesen eldönteni. Dane talán ismer már annyira, hogy tudja talán egy hajszálnyit igen, de inkább a szomorúságom, aggodalmam mutatkozik meg így, mintsem rá haragudnék és tényleg nem akarom, hogy valami olyasmire ne derüljön fény, ami viszont fontos lehet és, ami miatt még miatta is aggódnom kellene, hogy baja esik. Így is épp elég veszélyes életet él, ha még én, aki sokat vagyok a közelében is netán veszélyt jelentené rá az már elég nagy baj lenne.
Több mint egy hét eltelt azóta, hogy sikerült kiszabadítani Sophiát a kereplők karmaiból, nagyjából épen, így Dane elégedett lehet a mentőakcióval, noha Gemmát és Shannát illetően nem nagyon tudtak haladni a naplók rejtélyével. Ám ezalatt az egy hét alatt igencsak besűrösödtek az események. Peter halott, valami ostoba akció közben vesztette az életét, aminek Dane utána sem járt különösebben, lévén várható volt, hogy a vakmerő grifendéles vadász előbb-utóbb valami ostoba hibát vét a nyomozásai közepette. Mindig óvatosnak mondta magát, és cseppet sem volt olyan feltűnő mint Dane, aki szerette a szálakat aktívan mozgatni, Peter esetében megmaradtak azok a gyerekes vonások, amivel még Sophia barátságát is sikerült elvesztenie. Dane-t ellenben kitűntették a millineumi káoszban nyújtott tettéért, amivel le tudta fegyverezni az ostoba vadőrt, másfelől megmentette a halálba zuhanó fiatal nőt. A férfi ezzel nem tud túl sokat kezdeni, nem szándékozott sokáig tartani az auror álcát, most meg még tisztelettel is néznek rá, ami kész röhej. Ám Sophia rejtélye jobban érdekli, hogy miért is pályázik rá ennyi különféle sötét hatalom. Úgysem hiszi, hogy számukra valaha is megadathat a nyugalom, ezért kár úgy tenni, mintha átlagos pár lennének. A lány talán sosem fogja elfogadni Dane sötét énjét, amivel a törvények felett álva azt pusztít el, akit csak akar, ha az kicsit is kiesik a szimpátiájából. Ezért Dane megerősíti a ház védelmét, hogy többet ne tudjanak rájuk törni, különösen erőteljes sötét varázslók segítségét kérve, a vérmágiát hívva válaszul. Csak az léphet ide be, akinek ő, vagy Sophia engedélyt ad. Így fogjuk rá, hogy legalább a mai estét nyugalomban tölthetik, noha Dane már előre bejelentette a lánynak, hogy szerzett egy merengőt, mert talán nem is Sophia elméjében van elrejtve a válasz, sokkal inkább az övében, hiszen Leslie kifejezett kérése az volt, hogy ő menjen Sophia után. Azzal nyilván nem számolhatott, hogy a sötétlelkű vérfarkas, immár vámpír is, ilyen egyszerűen beleesik a lányba, és egymásba is gabalyodnak. Való igaz, talán Peterhez jobban illett volna a kis barna, de mint tudjuk a szív útjai sosem a logikán alapulnak. A merengő immár a helyén, Dane viszont nem akarja, hogy azonnal fejest ugorjanak, főleg mivel alig pár nap telt el Peter halála óta, s nem tudni, hogy Sophia most mennyire van összezuhanva, lévén azóta amikor beszéltek is, nem érintették a témát. Dumbledore jelentette be, hogy néhány egyetemista halálos veszélybe került, s néhányan bizony ott hagyták a fogukat. - Na szivi, készen állsz, vagy előtte még lelkizzünk egy keveset? – Dane magában már lerendezte a féltestvére halálát, akivel egyre inkább elhidegültek egymástól. Mivel most nem az ő hibája volt, hogy ez történt, még az önmarcangolással sem kell szembenéznie.
Nagyokat nyelek és igyekszem érthetően beszélni, hogy nehogy Sophia kitekerje a nyakamat egy félreértés miatt, de úgy tűnik, hogy hisz nekem, nem kell bizonygatnom, hogy a gyerek nem Dane-től van. Pedig mennyivel jobb lenne... Mármint... Nem neki... Na mindegy. Csak olyan kedvesen kezelte az egészet. Persze, ha az övé lenne, lehet úgy csinált volna, mint Kyle és kiakad, leüvölti a fejem, hogy lehetetlen, aztán arra kötelez, hogy elvetessem. Amit úgy sem fogok. Nem és nem. - És visszajövök úgy, hogy semmit se próbáltam meg tenni? Most is utálsz! - nyüsszenek fel kicsit, aztán megjelenik a folyamatosan kérdéseket bombázó Peter, aki szerencsére nem nekem bombáz, hiszen én nem voltam itt. De még is a beszélgetés, ami megy Peter és Sophia között megy szép lassan visszahoz az életbe és mint a zombi felállok és akármit kell segíteni, én megteszem. Mikor rákérdez a srác, hogy mi a baj a szemeim tányérként nyílnak nagyra, elsőre nem is tudom, hogy mivel kezdjek, annyi baj van. Nem vagyok olyanfajta, aki erre dühösen válaszol vissza, így először csak hebegek-habogok, nyílik a szám, aztán csukódik, aztán végre sikerül megszólalnom. - Dane itt haldoklott, és képtelenek vagyunk segíteni neki, azt se tudjuk min megy keresztül, hogy életben marad-e vagy sem, és csődöt mondtunk, pedig én mindig számíthattam rá... és... és terhes vagyok. - bököm ki és egyáltalán nem akarok elmenni, itt akarok maradni és feltakarítani, elkészíteni akármilyen bájitalt, ami segíthet neki, de Peter mindenképpen távozni akar és Sophia is dühösen távozik. Egy pillanatig látom, hogy megáll, hogy mondana valamit, és én is felé fordulok, de a pillanat elillan és ő elviharzik. Peterre nézek, nagyot nyelek, hiszen a fiúval nincsen túl sok kapcsolatom, azt se tudtam, hogy rokonok Dane-nel, hiszen hónapokkal ezelőtt én voltam az, aki leszedte Dane bilincseit és hazahozta, miután Peter elfogta és megkínozta, és ki tudja mit csinált még. Szóval most is, amikor Sophia azt mondja, hogy Peter fél Dane-től, meg többször megkérdőjelezi, hogy egyáltalán akar-e segíteni, elég rendesen összezavar. Én is összeszedem a holmimat, a pálcámmal néhány varázslattal rendet teszek, eltűntetem a vért, a kötszereket, a koszt, csak aztán megyek el, de már nem akarok beszélni se a terhességről, se semmiről, ha van valami, amit Dane-ért tehetek, megteszem, de tőlem szokatlanul csendben. Aztán távozok is.
Kétségbe vagyok esve, nem csoda ha már mindenből a legrosszabbra gondolok és ez a baba dolog... Nem válaszolok, de látszik rajtam, hogy azért nagy kő esik le a szívemről, hogy nem Dane gyerekéről van szó. Azt hiszem az elég nagy arcul csapás lett volna, ha a nagy szavak ellenére mégis csak az derül ki, hogy Jade tőle vár babát, miközben lássuk be Jade és én eléggé tűz és víz vagyunk, cseppet sem hasonlítunk egymásra. - Nem is kellett volna idehoznod senkit, ha nem találtál gyógyítót. - bököm ki, de legalább ezúttal csak halkan és nem hallatszik a hangomból erőteljesebb leszúrás sem, bár megérdemelné, hiszen segítséget nem hozott és megoldást sem talált és most itt vagyunk meglőve, miközben Dane elment és azt se tudjuk, hogy egyáltalán jobban lesz-e, vagy nem hal-e meg ott kint egyedül egy fa mellett, amikor visszaváltozik. És még csak utána menni se lenne értelme, mert nem biztos, hogy megtaláljuk, viszont ha mégis Peter nem hozott megoldást, úgyhogy az egész hiábavaló volt. - Én... én csak... - Peter kérdéseire újra erőteljesebben kezdenek potyogni a könnyeim, hiszen nem voltam itt, nem végig, de fogalmam sincs, hogy egyáltalán meg tudtam volna-e állítani, ha arról van szó. Valószínűleg úgy se tehettem volna semmit akkor sem, ha itt vagyok. - Először furcsa volt, vérfarkas és látszott, hogy akárkit széttépne, aztán farkassá alakult, egy szimpla farkassá és... és nem bántott, aztán megint vissza és megint elájult, én meg... próbáltam addig körülnézni. Épp csak pár percre nem néztem oda és már itt se volt. - szipogok, ahogy próbálom elmagyarázni Peternek. Nem tudom, hogy hibáztam-e, vagy amúgy is megtörtént volna, hogy tudtam volna-e tenni az ellen, hogy Dane kivesse magát az ablakon és eltűnjön... jó eséllyel nem, de ettől még nem érzem magamat jobban jelen pillanatban. - Nem tudhatod, hogy nem lesz baj, honnan tudhatnád? - förmedek rá Peterre és egyébként is milyen kérdés az, hogy mi a baj. Dane elment, mi nem találtunk megoldást és megkérdezi Jadetől, hogy mi a baj, miközben igazából Peter se tud megoldást, mert nincs olyan holdcsepp, vagy mi a fene, amire szüksége lenne? - Persze, majd akkor keressük meg, ha már nem is él, csak mert félsz tőle! - már állok, csak a szememet törölöm meg, hiszen Peter most is ugyanúgy viselkedik, mint mindig. Mintha nem is tudná átérezni a helyzetet, vagy nem is akarná és persze megoldása sincs. Ne várjunk itt, de ne is keressük meg Danet, miközben nem rég még haldoklott, de nyugodjunk meg, mert nem lesz semmi baj... Nem értem egyszerűen hogyan mondhat ilyesmit. Jadere pillantok még, mintha mondani akarnék valamit, talán elnézést kérni azért, ahogyan az elején viselkedtem vele, de végül még sem szólalok meg, csak kivágtázom az ajtón és egy szép lendülettel bevágom magam mögött.
Na igen, a hangulat még mindig fagyos, hiszen – amint belépek a szobába – érzem mindkét lányon, hogy továbbra is neheztelnek egymásra. Vagyis, leginkább Sophia Jadere. Fogalmam sincs arról, mivel is vívta ki a lány a barnaság haragját, hiszen valahol félúton lemaradtam ama aprócska tényről, hogy Jade valamiféle érzelmet táplál Dane iránt, az pedig végképp kimaradt, hogy Sophia is... Valahogy soha életemben nem voltam profi abban, mások érzelmeinek megfigyelésében, de a mostani hangulat különbözik mindentől. Itt már vágni lehet a feszültséget. - Tessék? - képedek el Sophia válaszán. Farkassá változott? Akkor most mi van? Mármint, megharapta egy vámpír, de ő farkassá alakult és... Na, álljunk csak meg egy pillanatra! Sophia honnan tudja, mi volt Dane, amikor elment? Oké, még éppen láthatta az ablakból, szóval a csörömpölés hallatán valószínűleg kirohant onnan, ahol éppen akkor volt, de kétlem, hogy akár egy percre is magára hagyta volna a férfit ilyen állapotban. Eléggé kiborult, amikor megpillantotta, úgyhogy erősen kétlem, hogy kiment teát főzni vagy hasonló... - És hogyhogy nem bántott? Itt voltál, igaz? Mellette. Figyelmesen fürkészem a lány arcát, miközben magamban megpróbálom felvázolni a történteket, de inkább semmit sem teszek, mert ha tévedek, sokkal nagyobb kárt okozhatok a találgatásommal. - Rögtön farkassá változott vagy előtte magához tért pár percre? - teszem fel a következő kérdést, mert ha Dane esetleg emberi alakot öltött volna, akkor még az is esélyes, hogy meggyógyulhat. Bár, a vérfarkasos sztori se hangzik olyan rosszul, hiszen legalább tudjuk, hogy magához tért. Még akkor is, ha ezt pont ilyen formában tette. - Nem hiszem, hogy bármire is jutna vele – csóválom meg a fejem Jade ötletét hallva, majd folytatom: - Idő kell az elkészítéséhez, úgyhogy még ma nekiállok, hátha sikerül. Daneről azonban azt se tudjuk, mikor áll szándékában visszatérni. Mi a baj? - teszem fel végül a kérdést, elvégre látom én a vöröskén, hogy totál ki van bukva és mivel lemaradtam a terhessége tényéről, így hát egyszerűen nem tudom eltalálni, mi miatt van ennyire maga alatt. Oké, mindketten aggódnak Dane miatt, még én is, ez lehet az oka, engem azonban – velük ellentétben – vigasztal a tudat, hogy képes volt visszanyerni az eszméletét. Igen, akkor is, ha azt bestia formában tette. - Nem lesz semmi baj – nyögöm ki végül, mindkét lány felé intézve a szavaimat. - Sophia, ezeregy bűbáj akad, amellyel rálelhetünk Danere – pillantok a lányra, aki már így is istenesen ki van akadva. - De nem hiszem, hogy ez az időpont lenne alkalmas arra, hogy megkeressük őt – csóválom meg a fejem. - Vérfarkassá alakult, veszélyes a közelébe menni, de biztos vagyok abban, hogy ha jobban lesz, ide fog visszajönni. Nem mondom, hogy álljon valaki őrt, mert életveszélyes lenne. A legjobb megoldás az, ha minél hamarabb elhúzzuk innen a csíkot... Mert ha Dane a közelben van és tényleg nincs tudatánál, akkor itt hatalmas bajok lesznek, akárkire rátámad. Még én se lennék képes felvenni vele a versenyt, hiába vagyok vadász, azért Dane évek tapasztalatával rendelkezik, erre pedig rájön a sok éves gyakorlat farkasbőrben. Ráadásul, ismer engem és talán tudat alatt még felszínre is hívja a dolgokat. Tudja, mit lépnék adott helyzetben, ez pedig könnyű prédává tesz.
Mikor visszaérek és leülök az ágyra egy kicsit összezuhanva kezdek el sírni, először nem is válaszolok Sophia szavaira, aztán eljut az agyamig és meglátom a tekintetében a dühöt, amire kicsit hátrahőkölök hüppögve és a szememből dörzsölgetve a könnyeket. Aztán leesik, ha nem mukkanok meg, még a végén nekem fog esni, főleg, amikor a következő kérdésnél már fel is ugrik a kanapéról és elém áll. - Én... én... Félreérted a helyzetet! - nyögöm ki, és lehet, hogy általában én vagyok a pörgős és a temperamentumos, de ahogy nekem támad teljesen belémfagyasztja a szót. - Én... babát várok, igen... De nem Dane-től! - teszem hozzá gyorsan, és már kezdem magam egészen sarokba szorítva érezni, szóval a kezeimmel átölelve magamat, a karjaimra téve a kezeimet, mintha fáznék - de ez esetben csak próbálok nem szét hullani... -, én is felállok. - Ő vitt el az ispotályba két napja és senki más nem tudott róla... Idáig. - magyarázom meg, többször is elcsukló hangon, hiszen még nem tisztázódott bennem semmi, nem csak azért vagyok kétségbeesve, mert Dane az előbb itt haldoklott, most meg eltűnt, hanem azért is, mert fogalmam sincs, hogy mi fog történni velem, a babával, az életemmel. Még egyáltalán nem tudtam feldolgozni, az egyetlen dolog, amit tudok, hogy ha törik, ha szakad, nem vetetem el a magzatot. - Dane gyógyító álomban hitette el velem, hogy hol van az a nő, és nem volt sehol, talán nem is létezett, mást pedig nem tudtam behozni a Fidelius bűbáj miatt... Én úgy sajnálom... - és ahogy kimondom, újra sírás fakad ki belőlem és Peter ügyködésére és megjelenésére alig tudok reagálni. Csak próbálom visszaszorítani a sírást, hogy legalább némán tegyem, aztán erőt venni magamon, hogy ne csak visszaüljek a kanapéra és sírjak... Ránézek a könyvre, de nem nagyon olvasok bele, és a holdkőre is lassan megingatom a fejem, bár valami furcsa érzés magával kerít, mintha tudnék valakit, akinek mindenféle ásványai vannak, mindig kéznél, de nem emlékszem ki, így ha megemlíteném csak hiú reményt és sok hülyézést kapnék. - Még lehet visszajön! És ha visszajön, és itt hagyjuk neki ezt a valamit, talán használhatja... Csak... Csak mondd meg, hogy mit segíthetek! - mondom Peternek, egy pici reménységet ébresztve a pozitív kis lelkembe. Igaz, hogy úgy nézek ki, mint egy hulla, sápadt bőr, vörös szemek, még a hajam és a pólóm is nedves a könnyeimtől, meg hát eléggé kóválygok, meg nem valami magabiztos a mozgásom, de... de segítek, és idővel magamhoz térek, ha kell és szüksége van rám. Talán jobb is, ha hasznos vagyok és csinálok valamit, és akkor az elvonja a figyelmemet. Már nem tudok mondani, tőlem igazán szokatlanul valószínűleg csak hallgatok és ha kérdeznek is csak röviden válaszolok mert... Mert hihetetlenül fáradtnak érzem magam. De segítek, ameddig Peter úgy nem dönt, hogy már tényleg nincs mit tenni és tömeget oszlat.
Az én hibám, nem szabadott volna magára hagynom, hiszen azért maradtam itt, hogy végig legyen vele valaki és most nincs itt, elment és fogalmam sincs, hogy lenne-e értelme megkeresni, vagy hogy mi lesz vele most. Totálisan kétségbe vagyok esve és ezen nem sokat segít, amikor Jade megérkezik, motyog és láthatóan ő is elég rendesen össze van törve, sőt a motyogása kifejezetten rosszul érint. Amikor az egyedül maradtam a babával részt említi talán nem csoda, de persze egyből a legrosszabbra gondolok. Akkor e miatt volt annyira kiakadva, hogy Dane haldoklik? Akkor... erről van szó? Kisírt szemmel pillantok a vöröskére, már-már tényleg dühösen. - Milyen... babával? - elcsuklik a hangom, hiszen talán már megint ugyanaz játszódik le, mint már nem egyszer. Megint én esem pofára, pedig Dane akkor nyugodott meg, amikor rám nézett nem igaz? De akkor meg mi ez az egész? Van valami gyereke pont Jadetől? És ő e miatt van annyira kiborulva, mert most nem tudja, hogy mihez kezdjen? És egyébként is hol volt ilyen sokáig? - És hol van az a gyógyító? - szegezem neki a kérdést, most már felpattanva a kanapéról, amikor kb. még Peter is betoppan egyedül és arról hadovál, hogy meg van a recept, de nincs meg hozzá minden és egyébként is nem elkésett, ha egyszer Dane már nincs itt? Annyira... annyira képtelenek voltak még ezeket az apróságokat is megoldani és képesek voltak visszajönni utána, pedig végül csak elszúrtuk az egészet. - Elment. Egyszerűen kiugrott az ablakon, miután előtte farkassá változott pár percre, aztán vissza, aztán egyszer csak elment. - na igen azt az egészen apró tényt kihagyom a történetből, hogy arra is volt esély, hogy széttép és azt is, hogy nem voltam itt amikor kiugrott az ablakon. - Már úgy se számít, azt se tudjuk hol van! - ki vagyok borulva, de úgy istenesen, nem csoda, ha a végén már tényleg szinte kiabálok. Dane elment és talán van valami gyereke is Jadetől, vagy tudom is én. Peter meg megint nem tudott semmit megoldani, hiszen megoldást sem hozott és persze el is késett. Én meg... nem tehettem semmit és még azt is rosszul csináltam és talán már megint olyan hiú reményeket tápláltam, aminek semmi értelme nem volt, mert Dane-nek ott van Jade és egyébként is, talán már nem is látom többé az életben, mert valahol kint az erdőben meghal egyedül, vagy csak nem tér vissza.
A Zsebpiszok-közben felszedett alakot képtelenség lerázni, hiszen szinte a sarkamban lohol, nyilván abban reménykedve, hogy valami olyasmit láthat, amiről képes egyszerre több bőrt is lehúzni. Eszem ágában sincs bevinni a házba, de ha más lehetőség nem akad, akkor meg kell tennem. Dane – amint magához tér – lerendezi ezt az alakot, ebben biztos vagyok. Vagy kitekeri a nyakát, vagy falhoz csapja, de élve ő nem megy ki a házból, vagy ha mégis, akkor esze ágában se lesz pénzt kérni a szolgáltatásaiért. Amikor azonban a sejtett helyre érek, a ház sehol, úgyhogy némileg tanácstalanul pillantok körbe, persze azért sejtem az okát is mindennek. Dane alapból bizalmatlan alkat, ami a múltját tekintve teljes mértékben érthető, szóval senki sem pillanthatja meg a búvóhelyét, akit ő nem szeretne ott látni. Számíthattam volna erre is, de őszintén szólva valamilyen ostoba és bizarr módon reménykedtem abban, hogy Dane legalább ilyen helyzetekre felfüggeszti a bűbájt. Oké, nincs magánál, de számíthatott volna ilyesmire, nem igaz? Elvégre, szinte naponta kerül életveszélyes helyzetbe... - Hát, nagyon úgy néz ki, hogy magára már nincs szükség – fordulok a férfihoz, aki valamit dörmög az orra alatt, viszont a veszélyes külseje ellenére elindul, majd végül hoppanál. Megkönnyebbülök, hiszen amint ő eltűnik, én pedig ismét megfordulok, a ház már ugyanott áll, ahol eddig. Bemegyek, majd felsietek a lépcsőn, végül pedig ott találom Sophiát és Jadet is. - Mi történt? - nyílik el csodálkozva a pillantásom, amikor Dane-nek hűlt helye, helyette pedig Sophia foglal helyet a kanapén. - Merre lett? Ha tud járni, akkor fel fog épülni, nem igaz? Elvégre, amikor rá találtunk, még magánál se volt, szóval van rá esély, ugye? Bár, a könyv, amit a könyvtárban találtam, semmi ilyesmit sem említett. - Itt a recept – húzom elő a zsebemből a kitépett lapot, majd átnyújtom a barna hajú lánynak. - A cuccok nagy részét megszereztem, a Dane vérvonalából származó ember pedig csakis apám lehet, az ő vére is megvan. A Holdkő azonban elég problémás. Elméletileg ilyesmi nem is létezik. Szóval, elég szépen meg vagyunk lőve, hacsak valamelyikőtök nem tart magánál ilyesmit... Sophia bizonyára ismét robbanni fog a hír hallatán, de azt be kell látnia, hogy erről én tényleg nem tehetek semmit sem. Értem én, hogy meg kell mentenünk Danet és minden ellentétünk ellenére is szeretnék sikerrel járni, de hogy szerezzek be valami olyasmit, ami nem létezik? - Talán még a Holdcsepp az, ami a legközelebb áll ehhez, de így minden túl könnyű lenne – csóválom meg a fejem, hiszen jól tudom, hogy az ennyire komoly bájitaloknál szóról-szóra be kell tartani a receptet, nem lehetséges mással helyettesíteni.ű
Miranda végül meggyőz arról, hogy tényleg képes lehet segíteni, és én elhiszem neki és elindulok Dane háza felé. De hiába kőrözök ott, ahol lennie kéne a háznak, egyre idegesebben, egyre jobban aggódva, hogy egyáltalán élni fog-e még, mire visszaérek. - Nem hiszem el, hogy eltévedtem! - akadok ki, és nagyon valószínű, hogy Miranda teljesen hülyének néz majd, de teljesen lefagyok és csak bámulom a házakat, amik között Dane-ének is állnia kéne. Egy-két perc tellik el, haogy ott kétségbeesetten állok, aztán megindulok egy másik utca felé, Miranda segítőkészsége viszont percről percre fogy. Mikor már vagy fél órája bolyongunk és közli, hogy neki ebből elege van, csak akkor esik le, hogy mi is volt a baj. Elköszönök tőle néhány szóval és egy bocsival és halál idegesen szaladok vissza oda, ahol Dane házát sejtem, és most végre meg is jelenik. - Ne-ne-ne-ne-ne. - nyögöm, ahogy benyitok az ajtón és csak Sophiát találom a véres kanapén. A legrosszabbra számítva lépek oda a lányhoz és ülök le mellé, persze lehet, hogy jön a Sophia-hurrikán és nekem fog esni, de azonnal rákérdezek, hogy mi történt, hova tűnt, ugye nem...?, és elmondom neki, hogy én megpróbáltam, de Dane varázslata nem engedte, hogy segítséget hozzak. Dane ott volt nekem, amikor igazán kellett a segítség, amikor megtudtam, hogy gyereket várok és Cody-hoz nem fordulhattam, hiszen kómában fekszik a Millenium óta, senki se tudja mikor tér magához... Nem érdekel, ha jön a hurrikán, ha nem, nekem újra eltörik a mécses és halkan sírva csak néha motyogok szavakat, amik között ott van bizony az " annyira sajnálom" és az "egyedül maradtam a babával" is.
Egyre idegesebb vagyok, ahogyan telik az idő és hogy nem találok semmit sem, ami segítene. Nehezen szánom rá magamat, hogy az emeleten is körülnézzek és hamar rá is kell jönnöm mennyire nem volt jó ötlet, hiszen nem kell sok, hogy meghalljam a csörömpölést odalentről. Üveg, egyértelműen, nem csoda, ha lélekszakadva rohanok le a lépcsőn, de mire ott vagyok Danenek már hűlt helye. A borogatásnak használt konyharuha a földön hever, ő ellenben sehol sincs, csak a törött ablak, amin át jó eséllyel távozott az imént és ha ez történt, akkor valószínűleg nincs beszámítható állapotban és megtalálni is igen nehéz lenne. Összeszorítom a számat, hogy ne kétségbeesett kiáltás legyen a vége, de a könnycseppeknek így se tudok megálljt parancsolni. - Nem kellett volna... nem... - felmenni és körülnézni. Tudtam én, hogy itt kell maradnom vele és nem hagyhatom csak úgy magára, erre mégis megtettem és most ki tudja, hogy merre jár és hová megy és hogy ott mi lesz vele. A többiek pedig sehol sincsenek. Utána mehetnék, de állati alakban talán meg se ismerne, ha pedig mégis valószínűleg gyorsabb és ügyesebb nálam mintsem csak úgy megtaláljam. Túlélő típus, talán az ösztöne elvezeti valahová, valakihez, aki segíteni tud rajta, ha már mi kudarcot vallottunk. Hátrébb lépek hát és leroskadok a kanapéra. Nem különösebben érdekel most, hogy az még mindig nincs a legjobb állapotban. Piszkos és véres Dane eddigi szenvedéseinek hála. De akkor is az ő kanapéja. Képtelen vagyok megmoccanni és csak úgy elmenni. Hol vannak már a többiek és miért nem értek vissza? Bíztam Peterben, hogy tesz valamit és lám... újra cserben hagyott igaz?
Hiába ér vissza Jade Mirandával, s Peter az orrgazdával, nem tudják beazonosítani a házat, ők maguk meg sem találják, aminek az lehet az oka, hogy Dane ugyan rájuk bízta a helyet, de nem vihetnek magukkal senki olyan szándékút, akit Dane nem ismer, így ez patthelyzet. Vagy legalábbis akiben Dane nem bízik. Ha eleve egy Roxfortos tanárt kértek volna meg, vagy egy megbízható személyzeti tagot, más lenne a helyzet, de egy olyan lányt, aki már többször Jade ellen tört, illetve egy sötét alak, aki csak a saját hasznát hatja, hát esélytelen, hogy velük bejussanak. Sophia sem jár sokkal jobban, mert nem sokkal később, hogy kimegy a szobából keresgélni, üvegcsörömpölést hall, s mire visszaér, Dane-nek hűlt helye, vélhetően ismét állati formába keveredett vissza, és kivetette magát az ablakon. Bármit is akartak, még ha meg is volt a jó szándék, egyenlőre itt elbuktak.
//Köszike a játékot, majd folytatása következik.//
Nagy szerencsémre van minden, amit kérek, úgyhogy üres kézzel már tuti nem megyek vissza, de kellene még pár apróság és a Holdkő... Veszett ritka valami, talán nem is létezik, elvégre még jómagam is csak olyan könyveket találtam róla, melyek feltételezték, hogy valós dolog. Márpedig egy sima HA nem elég jelenleg, hiszen Dane halála nem csak feltételezett történés, hanem igenis meghal, ha nem segítünk rajta. Sophia akkor pedig kitekeri a nyakam, na, nem mintha emiatt szeretném megmenteni az életét. Egyébként is a féltestvérem és a sok civódásunk ellenére nem szeretnék küzdelem nélkül megválni tőle. Nélküle az élet nyugodtabb lenne, de ugyanakkor unalmasabb is. - Már megbocsásson, de nem hiszem, hogy ez a maga dolga lenne – fortyanok fel türelmetlenül, hiszen hiába a veszélyes kinézet és a bennem jelen lévő félelem az orrgazda miatt, eléggé bosszant ugyanis, hogy jelen pillanatban kérdőre vonnak. Vevő vagyok az isten szerelmére, örüljön, hogy vásárolok tőle valamit! - Magának ehhez semmi köze, csak szolgáljon ki és már itt sem vagyok. Kezdek türelmetlen lenni, elvégre látom a férfin, hogy eléggé érdekli a dolog és ha esetleg itt és most faggatni kezd... Az erejéből adódóan simán képes lenne visszatartani, amíg meg nem válaszolom a kérdését és a trófeákat látva a falakon, talán még a kínzás módszere se áll messze tőle. Amikor azonban a férfi indulásra kész, hát az ütő is megáll bennem. Vigyem Dane-hez? De hát... Ha Dane magához tér és egy idegen is ott lesz az ágya mellett, akkor rohadtul nem fogja érdekelni, hogy a halál torkából mentettük meg, mert hát a titkos helyét mások előtt felfedni... Jade hoz gyógyítót, az addig rendben, hiszen Dane őt ismeri, de ez az alak túl veszélyes... - Maga megőrült – állapítom meg elhűlt hangon, de látom rajta, hogy nincs mit tenni, el kell oda vezetnem, különben ő se tesz semmit, amivel kisegíthet. Márpedig más kereskedőt nem ismerek, akinek minden alapanyag meglenne. - Ha velem jön, meg is halhat, de maga tudja – vonom meg a vállam, hiszen Dane egy az egyben kitöri a férfi nyakát. Van benne némi hajlam ilyesmire. - Szívem szerint még egy nyilatkozatot is aláíratnék magával, melyben közli, hogy a saját felelősségére tesz mindent, de erre nem érek rá. Kövessen! Intek egyet, majd némi hezitálás után hoppanálunk elsőként a saját titkos helyemre. Maximum majd én magam törlöm a férfi emlékeit, ha Dane esetleg valami csoda folytán nem öli meg, amint meggyógyul. Felkapok egy üvegcsét, melyben apám vére van, hiszen vadászként sokszor találkoztam már vérmágiával, mindig tartok magamnál ilyesmit. Összeszedek mindent, amire csak szükségem lehet, majd egyenesen Roxmortsba hoppanálunk, pár utcányira attól a helytől, ahol Dane fekszik. Még mindig él bennem ugyanis a remény, miszerint a fickó feladja a dolgot és visszamegy Londonba. - Erre! - szólítom fel, majd elindulunk egy sötét sikátoron át. Nem megyek ugyanis az utcákon, hiszen a járókelőknek hamar feltűnhet a velem mászkáló, baljós külsejű idegen.
Fogalmam sincsen, hogy Miranda őszinte-e velem, de azt hiszem ha az éneklésen kívül és a bulikon kívül valami más dologról híres vagyok, az a naivitásom. Megtorpanok, vívódik bennem az aggodalom Dane felé, és a lehetőség, hogy Miranda tényleg tud segíteni. - Na jó... Na jó, gyere velem! - válaszolom vissza, éppen mielőtt faképnél hagynám, de szerencsémre vagy szerencsétlenségemre nem egy perc visszaérni Dane házához, szóval még van időm menet közben kérdezni. - Bájitalokhoz és ereklyékhez értesz? Tudsz valamit a sötét lényekről? Mondjuk az erejük... meggátolásáról? Egy... teremtmény támadta meg. - tapogatózok, miközben haladunk a ház felé. Visz a lábam, de még mindig nincs meg bennem a teljes elhatározás, csak akkor vezetem Dane házához, ha a válaszában tényleg esélyt látok arra, hogy segíthet. Akkor viszont... Akkor viszont olyan gyorsan szedem a pici lábamat, hogy majd kifulladok. Nem hiszem el, hogy azután, hogy napok óta csak a terhességemmel tudtam törődni, a fejlődő kisbabával a pocakomban, most képes vagyok úgy sietni, mintha csak Dane baja létezne a világon. A saját rosszullétem még csak meg se környékez, miközben sietünk, lehet, hogy a magzatvédő bájitalok ilyen hatásosak, vagy az aggodalom miatt az adrenalin mindentől megvéd, fogalmam sincs, ezen most egyáltalán nem kattogok, csak sietősen sétálok. Persze nem úgy, hogy Miranda kifulladva hozzám vágja, hogy nem jön velem, mert éppen kiköpi a tüdejét, arra azért figyelek, hogy vissza ne forduljon. Ha és amennyiben tényleg tud segíteni - bár amilyen kétségbeesett vagyok, most nem nehéz meggyőzni róla - ... akkor felfedem Dane házának a helyzetét, titokgazdaként.
Furcsa egy helyzet, annyi szent és még abban sem vagyok teljesen biztos, hogy ezt el fogom-e mesélni a többieknek, hogy számít-e egyáltalán az egész helyzet szempontjából. Ha Peter talál valami megoldást, akkor talán nincs rá szükség és csak Dane-nek mesélem el, hátha ő tudja, hogy mégis mi volt ez. Nem szokása, ha jól tudom csak úgy farkassá változni és végképp nem értem, hogy miért ennyire kezes bárány velem, hogy még a simogatást is szinte igényli. Persze ez az állapota sokkal megnyugtatóbb, mint az eddigi haldoklás, de bármennyire is jó, még sem tart sokáig, így nem csoda, ha újra megijedek, amikor visszaváltozik és ott marad Dane a földön fekve még mindig ugyanolyan pocsék állapotban. - Remélem sietnek... - motyogom csak magam elé, aztán előkerül a pálcám, hogy óvatosan visszalebegtessem a kanapéra és újra tegyek a homlokára egy hideg borogatást, bár eddig se sokat ért, de hátha legalább az illúziója meg van, hogy valamennyit segíteni tudok. Visszaköltözik az aggodalom is az arcomra, ahogyan igyekszem őt elhelyezni és nincs mit tenni visszahuppanok a földre, hogy legalább itt legyek vele és fogjam a kezét, még ha jó eséllyel ennek nincs is tudatában jelenleg. - Hátha Jade nem figyelt eléggé, de... addig el ne moccanj, vagy... valami más. - a fene tudja, nehezemre esik azért itt hagyni, hiszen nem rég fenevaddá változott, amikor visszajöttem a konyhából, aztán farkassá. Ha mindez akkor történne, amikor nem vagyok itt, talán egyszerűen kitörne az ajtón és nem lenne a legjobb, ha valami hajtóvadászattal kellene elkapni őt, csak hogy meg tudjuk gyógyítani. Egyelőre viszont úgy fest, hogy nem moccan, én pedig azért helyezek rá egy nyomkövető varázst, hogy tudjam ha elmoccanna innen. Elengedem hát a kezét, hogy kicsit körülnézzek. Dane annyi mindenről tud, talán csak ügyesen rejtette el a titkos információkat, amiket nem akarta, hogy bárki megtaláljon. Úgyhogy nézelődöm és keresgélek, persze újra és újra hátrapillantva, amíg még a lenti szinten vagyok.
A farkas egészen játékos tud maradni, még pacsit is adna, egyértelműen látszik, hogy van köztük valami kapocs, és biztosan nem a romantikus vonalat illetően. Egyszerűen tudja, hogy ki az alfa, és ebben az esetben Sophia az. Mintha a lánynak meg se kéne szólalnia, csupán rebben, és a teremtmény tudja, hogy hol a helye. Már arról sem lehet beszélni, hogy időnként felhúzza az ínyét, teljesen meghunyászkodott, kezelhető. Amikor a lány megsimogatja, nem csak tűri, hanem élvezi is a dolgot, mintha minimum a gazdája simogatná. Lehet, hogy Peternek egy hasonlóért tőből leharapná a karját. Ám miközben Sophia gondolkozik, a lény mégiscsak visszaváltozik, és most ismét Dane van előtte, a földön fekve, viszont a normális életkorában, továbbra is a lázzal küzdve, de bekötözött nyakkal, amit ők helyeztek fel. Egyenlőre többet nem tehetnek érte, de Sophia körbenézhet a házban, ahol akkor sem töltött el sok időt, amikor Dane legutóbb magára hagyta. Három szintet különböztethet meg, a földszint felett van egy emelet, na és van egy alagsor, vagy nevezhetjük pincének is. Az egész házból árad valami misztikus, tehát korántsem mondható átlagos legénylakásnak. Mirandát nem túlzottan hatja meg Jade kiborulása, ám azért, amiért régebben sok szemétkedés ment a részéről, most mégis úgy tűnik, mintha magába szállt volna, ezért vesz egy nagy levegőt, mielőtt elküldené az anyjába a vöröskét. – Gyógyító ugyan nem vagyok, de értek bizonyos bájitalokhoz, ereklyékhez. Ha mutatod, hogy ki beteg, talán rá tudok nézni. – Feleli a dölyföt félretéve, lehet, hogy most egy régi ellenlábasból válik szövetséges? Ha Jade mutatja az utat, a lány készségesnek mutatkozik, hogy kövesse őt. Peter egészen jól meg tud egyezni az orrgazdával, kap vámpírvért, meg törhetetlen üvegcsét is, ám amikor a holdkőről esik szó, az illető felvonja a szemöldökét, és amolyan kapzsi pillantás jelenik meg az arcán. – Ezek a hozzávalók már túl sok kérdést vetnek fel. Mihez akar kezdeni az úrfi? Mert bármi legyen is, muszáj látnom, és csak akkor mondhatom meg, hogy tudja-e használni. És hogy mi lesz az ára.. – Mosolyog, és a tenyereit dörzsöli össze. Aztán veszi a válltáskáját, amit fel is húz, majd bólint, hogy indulhatnak. Láthatóan nem lehet máshogy levakarni, mert ha Peter nemet mond, biztosan nem fog segíteni.
A Zsebpiszok-köz szokás szerint hemzseg a furábbnál furább alakoktól, de jelen helyzetben nem állok le nézelődni, hiszen minden perc sokat számít. Dane haldoklik, ha nem kapja meg az italt, akkor a szervezete hamarosan felmondja a szolgálatot, ami pedig a legjobban aggaszt az az, hogy Sophia kettesben van vele. Ugyan a férfi a végletekig legyengült, de az ő állapotában fogalmunk sincs azt illetően, milyen irányba fordul a méreg hatása. Ha erőre kap... Nem, sohase bántaná a lányt, ebben biztos vagyok. Jó, de akkor miért aggódom ennyire? El kell terelnem a gondolataimat, hiszen Sophia mindig is azt hajtogatta, hogy tud vigyázni magára, szóval most az egyszer bíznom kell benne. Olyan helyzetben vagyunk ugyanis, ahol nem dobhatunk el mindent a kezünkből és rohanhatunk vissza valamiféle ostoba aggodalom miatt. Most nem. Végig kell csinálnunk, különben valaki miattunk hal meg. Az orrgazdákról szóló noteszem sajnos nincs a zsebemben, úgyhogy muszáj lesz emlékezetből dolgoznom. Mintha az egyik ismerősöm, aki szintén vadászattal foglalkozik, említett volna valakit... A közelben lesz a boltja, ebben biztos vagyok, úgyhogy másodperceken belül el is indulok a megfelelő irányba. Hoppanálnék, ha tudnám a pontos címet, de errefelé egyébként is veszélyes az ehhez hasonló helyváltoztatás. Bármikor méregben landolhatok vagy egy ház elé kitett, vérrel teli hordóban. Az üzletvezetők ugyanis nem szeretik a hívatlan vendégeket, főleg az aurorok ellen védekeznek így. A razziát pár perc erejéig visszavetheti a meglepettség, addig pedig a boltosok megléphetnek. A bolt pont ott van, ahol emlékeztem, úgyhogy nyitom is az ajtót, majd lesietek a lépcsőkön. Lefelé haladva nem túl bizalomgerjesztő trófeák kerülnek elém, de nem foglalkozom vele. Amikor azonban az egyik eldugott sarokban egy teljes emberi csontvázat is megpillantok, itt-ott cafatokban lógó bőrdarabkákkal, kissé megtorpanok. Kell ez nekem? Nem. Dane számára viszont annál inkább, szóval nem habozhatok. - Vámpírméreg. Három fiolányi – szólalok meg, igyekezve magabiztosnak tűnni, de legbelül igenis be vagyok rezelve. Van nálam kés, de ez ellen a tag ellen semmit sem ér, ebben biztos vagyok. Mindenesetre, nem mutatom ki a félelmem, rezzenéstelen tekintettel nézek farkasszemet vele, ezzel pedig azt sugallom felé, hogy van valami a tarsolyomban, amit bármikor előránthatok, ha bántani szándékozna. - És valami szuperbiztos üvegcse, ami törhetetlen. Tartanak itt olyat? Legalább egy probléma ki lenne küszöbölve, így biztos lehetek abban, hogy ha el is ejtem az üvegcsét, akkor sem törik ripityára. Kellemetlen lenne, annyi szent. - És jut eszembe... Holdkő? Látott már olyasmit? - érdeklődöm, mert hát errefelé sok mindent lehet kapni és az is igaz, hogy ez a hozzávaló ritka, vagy akár nem is létező valami, de meg kell kérdeznem. A beszélgetésünk alatt azonban végig ugrásra kész vagyok, minden mozdulatát árgus szemekkel követve, nehogy a végén még én is a falon végezzem.
Nem tudom, hogy azért vagyok ennyire ideges, mert amúgy is fogalmam sincsen, hogy mi a fenét csináljak, vagy azért, mert amúgy is béna vagyok a megmentősdiben, vagy mondjuk azért, mert a hormonok még jobban megőrjítenek. Oké, a helyzetek elemzésében se vagyok valami ász. Csak mennék a könyvtárba, segíteni Peternek megtalálni akármit is kell, vagy vissza a házba, megnézni, hogy Dane állapota változott-e, de Miranda jelensége megállít menet közben. Mióta megtudtam, hogy terhes vagyok a bandával és a zenei karrieremmel se tudom, hogy mi lesz, lehet, hogy az egésznek vége, és nagyon nem volt szükségem most egy élő emlékeztetőre. - Gyógyítót kerestem egy barátom miatt, de már rájöttem, hogy rossz helyen járok. - válaszolok vissza, és közben vadul kattognak az agytekervényeim. Nem mondhatom el, hogy egy vérfarkas barátomat megharapta egy vámpír és most haldoklik... hiszen egészen biztos vagyok benne, hogy Dane nem reklámozza, hogy vérfarkas, vagy hogy éppen miket tett és... - Úgy se tudsz segíteni, csak az időmet pazarolom! - tör ki belőlem egy cseppnyi hiszti, de hát számomra az egész jelensége a lánynak csak negatív, miért is bíznék benne, vagy miért is fecsérelném rá az időmet? Ha a családja fontos is, akkor se egy titkos vámpírharapott vérfarkasokat életbentartó szekta tagja. Megrázom a fejemet, fogom magam és szándékaim szerint faképnél hagyva elindulok vissza Dane lakásához. Jó kedvemben találsz, mi? Mi ez a lány, valami mesebeli öregasszony, aki véletlen cipelte erre a rőzséjét? Úgy is zsákutca lenne, nekem vissza kell mennem Dane-hez, még ha Sophia ki is nyír, hogy nem hoztam segítséget!
Én akartam egyedül maradni vele, de ez attól még ugyanúgy ijesztő jelenet, hiszen kis esélye van, hogy meg tudom magamat védeni egy vérfarkassal szemben, főleg hogy most jó eséllyel még az alap állapotánál is veszélyesebb miután a vámpír harapás is megvadítja. Azt pedig végképp nem szeretném, ha kénytelen lennék ártani neki és valami módon még meg is sebesíteném, vagy... rosszabb. Arra jönnének vissza a többiek, hogy önvédelemből végeztem vele, vagy ő velem. Egyik se tűnik jó végkimenetelnek. Ezért nem cselekszem, csak reménykedem benne, hogy valami csoda folytán képes vagyok hatni rá és végül nem támad meg. - Csak nyugodjunk meg... - hátha érti, amit mondok, tovább próbálkozom, de úgy fest nem kell sokat, mert valahogy egyszerű farkassá változik, de egyértelmű, hogy még nem biztos, hogy megnyertem a játszmát, hiszen a szeme ugyanolyan vörösben úszik, mint pillanatokkal ezelőtt. Fogalmam sincs, hogy mi történik, vagy miért, de nem láttam még igazából átváltozott vérfarkast sem soha, nem hogy olyat, akit egy vámpír is megharapott. Hirtelen nem csoda, hogy nem is tudom, hogy mit tegyek. Nagyon remélem, hogy a többiek sietnek, mert nem lehet tudni, hogy mikor vált vissza vad fenevadra és próbál meg széttépni. Ezért is merészkedem lassan és óvatosan közelebb. - Így azért barátságosabbnak tűnsz. - halványan még el is mosolyodom, amit képtelenség lenne megállni, mert valami irtó cuki, ahogyan emelgeti a lábát és farokcsóvál. Óvatosan előre nyúlok, hogy megsimogassam a fejét. Csak szépen lassan, hogy ha netán még se lenne jó ötlet, akkor gyorsan vissza tudjam rántani a kezemet, mielőtt tőből le akarná tépni... vagy ilyesmi. - Remélem, sietnek a többiek és találnak valami megoldást. Nem... nem akarom, hogy meghalj, remélem tudod, még ha most valószínűleg nem is értesz. - azt se tudom, hogy az eddigiekből érzékelt-e valamit, bármit, hogy ki van itt és hogy segíteni akarunk. Egy pillanatra, amikor rám nézett és mielőtt újra elájult úgy éreztem, hogy felfogta, hogy itt vagyok, de ez semmit sem jelent. Talán csak ezt akartam hinni, de ebben a formában végképp kis esély van rá, hogy bármit is fel tud fogni úgy emberileg. Nagyobb az esély rá, hogy ha Peter talál megoldást, akkor Dane az ég világon semmire sem fog emlékezni ebből az egészből. Talán... jobb is. - Nem kellett volna így kiborulnom és a többieken vezetnem le tudom én, de... butaság az egész... - fene tudja, hogy inkább csak magamnak beszélek, magamat nyugtatom ezzel, vagy abban reménykedem, hogy a farkasra valahogy hat a hangom és így kisebb esély van rá, hogy szét akarjon tépni. Egyszerűen csak kicsúsznak a szavak, miközben ha engedte akkor a fejét simogatom, időnként kicsit megvakarva a füle tövét is.
Miranda meglepetten néz Jade-re, láthatóan nem gúnyolódik, nincsenek bunkó beszólásai, igaz, bocsánatot se akaródzik neki kérni. Csak forgatja a fejét, arra tippelve, hogy a lány talán eltévedt. – Errefelé lakom. – Utal rá, hogy már a selejtezőknél is itt kóválygott, láthatóan akkor még nagyon magabiztosan, hiszen ők már tovább jutottak. Hogy az apja protekciójával, vagy valami előselejtezőn, az már sosem fog kiderülni, hiszen végül Tokyoban bőven a Black Birds mögött végeztek. És onnantól kezdve nem volt miről beszélgetni, a szemétkedések is alább hagytak, hiszen az eredmények beszélnek. – Te kit keresel? Vagy mit? Jókedvemben találsz, akár még segíthetek is. – A lány tényleg helyinek tűnik, és ha igaz amit a múltjáról állított, akkor a családja tényleg nagy tiszteltnek örvend. Ezt akár Jade megpróbálhatja kihasználni. Peter sikeresen hoppanál a Zsebpiszok-közbe, és megsúgják az ösztönei, hogy merre is találhat jólmenő orrgazdát. Egy szuterén boltba vezet az útja, ami alaposan el van rejtve a külvilág elől. Leérvén a lépcsőkön, szembetalálkozik a tulajjal, aki nagydarab uzsorásnak tűnik így elsőre, vélhetően bika is lehetett a felmenői között, erre utal az orrkarika is, a fogai pedig hegyesre vannak reszelve. – Mi kell fiú? – Dörren rá, Peter pedig még a háttere ellenére is csak remélheti, hogy élve jut ki innen. A falakon ugyanis trófeák találhatók, különféle bestiáké, s vannak köztük elszáradt emberfejek is. Sophia viszont sikeresen meg tudja regulázni az ébredező vérfarkast. Vagy azt a valamit, ami egykor Dane volt. Egyetlen szavára a lény átváltozik, közönséges farkasnak tűnik, csupán a vérbenforgó szemek jelzik, hogy az átváltozás folyamata még nem teljes. Viszont az állat négy lábról fenékre ereszkedik, és látványosan farokcsóvál. A nyelve kilóg, mint aki nagyon örül, az egyik mancsát még fel is emeli, mintha pacsit akarna adni. Ezek szerint Dane-nek igaza lehet, és Sophia tényleg különleges erővel van megáldva? Ez lenne az?
Más helyzetben eltöprengenék Sophia viselkedésén, hogy voltaképp miért is lett ilyen ebben a helyzetben, vajon miért aggódik ennyire Dane-ért, de jelenleg erre nincs időm. Egyszerűen csak ráfogom az aggodalomra, habár már az is gyanús, hogy ennyire aggódik a férfiért. Abba már bele se gondolok, hogy ők ketten talán több érzelmet táplálnak egymást iránt, mint kellene... Nem, bizonyára nem, hiszen Dane egy veszélyes ragadozó, Sophia nem érezhet iránta semmit sem, mivel tudja a kis titkát. Jó, ott van még az én és Lorelai esete is, de az más, én őt már évekkel azelőtt ismertem, hogy olyanná vált, mint amilyen most. A kis játékainak pedig oka van, hiszen én és Dane üldöztük őt ebbe bele, talán még a Sophia ellen való ténykedése felett is szemet tudnék hunyni, ha azzal nem lőtt volna túl a célon. Áh, de most nem szabad ilyesmire gondolnom, Dane-en kell segítenem. Sikeresen eljutok a könyvtárig, ami nincs is messze a háztól és szerencsére zárva van. A záron lévő bűbájt feloldani nem esik nehezemre, amikor pedig bejutok a terembe, szinte azon nyomban a félreeső polcokat célzom meg, ahol a kötetet sejtem. A helyén van. Gondolatban hatalmasat sóhajtok, mivel tartottam attól, hogy átrendezték a könyveket, akkor pedig értékes perceket vesztettem volna a kutatással. Persze, elég lett volna egy Invito is, de mivel nem tudtam a kötet pontos címét, így sok esélyem nem lett volna azzal sem megtalálni, ha pedig azt mondom, hogy Invito könyv, akkor mindegyik hozzám repült volna... Így azonban időt és energiát spórolok meg, az előbbi pedig vészesen fontos ebben a helyzetben. Remegő kezekkel lapozom az oldalakat, hiszen tudom jól, mennyi minden múlik azon, hogy megtaláljam a keresett fejezetet. Amikor ráakadok, a szívem nagyot dobban, majd egyre inkább elkomorodom, ahogy a szavakat falom. A hozzávalók elég lehetetlenek, és még akkor sem biztos, hogy sikerül a főzet, ha megtalálom azokat. A Dane vérvonalából származó egyén csakis az apám lehet, elvégre Dane az ő fia is, őt azért könnyebben megtalálom. Gyerekjáték egy mesét kieszelnem arra, mire is kell a vére. A másik, ami talán még könnyebb, az a vámpírméreg. A Zsebpiszok-közben árulnak ilyesmit, szóval talán nem ártana oda hoppanálnom... Bármikor kaphatok, nem kell sorba állnom érte. A Holdkő azonban... az egyetlen olyan dolog, amely nincs a birtokomban és még elég ritka is ahhoz, hogy a beszerzése ne legyen valami könnyű feladat. Van ugyan Holdcsepp a búvóhelyemen, ami állítólag a Holdkő mellékterméke, de ez még nem bizonyított, szóval az eredete igen kétséges. Kitépem az adott oldalt a könyvből, majd miután a helyére tettem mindent, a Zsebpiszok-közbe hoppanálok, hogy beszerezhessem az adott hozzávalókat. A forgalom ilyenkor a legnagyobb, most is sokan vannak a szűk kis utcákon, szinte lépni sem lehet tőlük, én viszont céltudatosan veszem irányba a vadászok kedvenc helyét. Ez az orrgazda mindent árul, amit eladnak neki... Horribilis áron ugyan, de bármit megkaphatok itt, amire szükségem lehet. Elvégre, bármennyire is kísérleti stádiumban van a bájital, egy próbát tennünk kell. Hiszen Dane haldoklik, az ég szerelmére! Az utolsó bekezdéstől nem tartok annyira, hiszen – ha elég jól lezárom a fiola tartalmát -, akkor az senkiben se fog kárt tenni. Dane-t majd megbénítom arra az időre, hogy ne üthesse ki a kezemből a löttyöt és probléma megoldva.
) // 
