2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem tudom, hogy miért kerüli ilyen gyakran a pillantásomat. Ez több mindent jelenthet. Kényelmetlenül érzi magát velem, ami érthetetlen, hiszen régen kedveltük egymást. Vagy tetszem neki, ezért zavarban van, ezt meg tudnám érteni, noha már alaposan berozsdázosodtam, ami az udvarlást illeti. Vagy ezek kombinációja, tetszem neki; de van valakije. Erre meg végképp nem vagyok felkészülve, hiszen eleve csak amolyan plátói volt a kapcsolatunk, és nem várom el, hogy bóknak, udvarlásnak vegye a szavaimat, miközben foglalt a szíve. ~ Nem maradhatna minden a régiben? Kedvesek vagyunk egymásnak, és semmi bonyodalom? ~ Még magamban is legyintek az ostoba gondolatra, hiszen ő közben felnőtt, én sem vagyok már az a vékony kis művészfiú, aki voltam. Nem is lehetnék, hiszen a sárkánypáncélhoz félelmetes izmok kellenek, a másfél kezes kardot, vagy a dárdát sem tudja akárki csak úgy forgatni. ~ Vajon elámulnál, ha tudnád, hogy egykori beszélgetőpartnered mikre nem képes? Hogy milyen sötét, de ámulatbaejtőt tettekre képes? ~ Visszaterelem zavaros gondolataimat a francia nő szép íriszébe, jómagam a kávét fogom tenyereimbe, s mintegy szórakozottan dobolok a csésze káváján ujjaimmal. – Lehet, hogy mindez butaság. Csak úgy értettem Fleur, hogy tolmács és tolmács között is van különbség. Nem csak arról szól a munkád, hogy papírokból fordítasz, meg két ember között vezeted át a kommunikációt. Ha nem ismernek el, és csupán eszközként kezelnek, akkor nem vagy a magad ura. Nem akarlak megítélni, vagy elítélni, de élénkebb lánynak ismertelek meg annál, hogy hagyd magad szürkeségbe fordítani. – Értem én a magyarázatát, de így ez a drága virág csak elhervad, eltűnik a föld alatt, pedig annyi szenvedély van benne. A művészetek minden ágát láttam már, és az csak egy dolog, hogy milyen szépen énekel, de festett, és agyagozott is. A tolmácskodásban persze, hogy nem tudja kiélni a kreatív énjét. A máguskapcsolatokban a véla ha nem tud érvényesülni, csupán amolyan tű a két papír között, semmivé lesz. – Fogjuk rá, bár én sem vagyok éppen tökéletes helyzetben. Mindig többet akarok, mint amire időm, kapacitásom lenne. A türelmetlenséget nehéz legyűrni, és közben elszalad az élet. De tudom, hogy mindez általánosítás, és különben sem én vagyok az érdekes, a számok meg csak számok. Nagyon sietsz, vagy még egy séta, egy kis kitérő belefér? – Kérdezem lassan fizetve, hiszen le sem ült volna, viszont a saját időmmel én gazdálkodom, a japán tárgyalófelet pedig átrakom majd délutánra.
Tényleg sosem felejtem el visszavenni a gyűrűmet és remélem, hogy ott lesz, ahová letettem a csap szélén az irodában. Jajj pedig tényleg nem vall rám az ilyesmi! Csak azért öblítettem el kézzel a bögrét, mert a pálcámat az asztalomnál hagytam és tessék ez lett a vége! Kényelmetlenül érzem magam, de épp csak néhány pillanatra, pedig nem is tudom, hogy miért kellene, hiszen nem tettem rosszat, előfordul, hogy az ember levesz egy gyűrűt, attól még nem kell hangosan bejelentenem, hogy egyébként férjnél vagyok. - Én nem utazom, már nem igazán. Nem ezzel jár most a munkám, pedig nem is lenne rossz. Egészen rég jártam odahaza is. - nem mondom, hogy e miatt most látványosan szomorkodo, de tény és való, hogy egy pillanatra azért mégsi csak elmerengek, hogy alkalom adtán tényleg jó lenne hazalátogatnom. Bill annyira nincs oda a francia ételekért és úgy általában a hosszú utakért, de minden bizonnyal, ha én kérem meg rá, akkor nem mondana nemet. Akkor hát csak meg kellene kérnem. - Színt? Mire gondolsz James? A tolmács dolga az, hogy elmondja, amit mások nem értenek. Még sem színezhetem ki a másik szavait másképp, mint amit mond. - majdhogynem felnevetek, de végül csak halk kuncogásig jutok annyira abszurdnak gondolom az ötletet. Egész életemben szabályokat követtem, megfeleltem az elvásároknak, olyan lehetetlennek tűnik hogy csak úgy színt vigyek valamibe, miközben a szabadidőmben, ha tehetem akkor pont, hogy ez tesz igazán boldoggá, hogy színt viszek a dolgokba, hogy festek. - Talán, de ha az irodában így vélekednek mégis mit tehetnék? Ez így elég nehéz tudod? Nem tehetem meg hogy csak úgy nem csinálom, na de te, akkor te élvezed, amit csinálsz minden pillanatát igaz? - mosolyodom el, ezzel nem arra akarok célozni, hogy amit én csinálok az rossz lenne, mert vannak jó pillanatok, de tényleg, viszont egyelőre tényleg főleg én beszéltem és ő is mesélhetne magáról kicsit. Azt mondta sokat utazik, azt hiszem igazán szívesen hallanék arról, hogy pontosan merre és hogy miket lát, csinál. Nem irigykedés a cél, egyszerűen csak érdekel.
Nem kerüli el a figyelmemet a mozdulat, amely mintha alig titkolt lelki gondot sulykolna a külvilág felé. Minta maga is mentegetőzni akarna, hogy most nincs rajta a gyűrű. Talán már el is vált, vagy lehet, hogy van férje, de nem túl jó a kapcsolatuk. Nem azért élek Londonban, hogy a nőügyekkel foglalkozzak, ám ezt ennyiből is könnyedén ki tudom mondani, Fleurt nem érdemli meg az az illető. ~~Bárki is legyen az, nincs benne elég szenvedély, hogy egy vélát lekössön. Te is tudod, csupán magadnak akartad eddig is bebeszélni, hogy jó ez így.~Diplomatikusan félrefordítom a fejemet, mitnha csak nem vettem volna észre, amit tett, s továbbra is egyedülállóként kezelhetem. Ha akarta volna, akkor az orromra köti, hogy miért utazgatna egyedül. – Ennyire leköt a munkád, hogy semmi kikapcsolódás? Bár megértelek, jómagam is igen zsúfolt életet élek. Minden hétvégén más nagyvárosba utazom, az üzlet sokfelé elszólít. – Na és persze nem lehet csak úgy zsupszkulcsozni, vagy hoppanálni mondjuk New Yorkba. A repülő az, amit igénybe kell vennem, főleg, mivel a mugli életem is éppen olyan fontos, mint varázslatos nagyratörő terveim. - Azért a minisztériumot sem kell annyira komolyan venni, mert külömben te is egy szürke bürokrata leszel. Meg kéne próbálnod valami egyedit, mást mint a komoly ügyeket követők. Ha tolmácsolsz, akkor is valami színt lenne jó belevinni, akkor figyelhetnek rád fel. Mi a véleményed? – Nyilván a nyelv az nyelv, de tolmácsok között is vannak különbségek, én csak ötletelek, méghozzá a saját életemből kiindulva. Nem értek hozzá annyira, csak azon a szinten, hogy jómagam is beszélek néhány nyelvet, s tudom, van köznyelv, szakmai, üzleti. - Ez alávaló általánosítás, hiszen akkor egy nő nem tudna karriert építeni. A nyelvtudását pedig akkor sem felejti el senki, ráadásul a fordításokat otthonról is lehet csinálni. ~~Ismét tapintatosnak kell maradnom, hogy ne kérdezzek közbe, hogy megvan-e már a jelölt. Vélhetően igen, ha ezek az aggályaid merülnek fel. Nem lehet, hogy az egész életed el van rontva? Rossz párválasztás, pocsék munka? ~ Továbbra is ráfüggesztem a tekintemet, nekem nem gond, hogy róla beszélünk, mert addig sem kell magyarázkodnom az esetleges sötét énemmel kapcsolatban. Bár sötétnek csupán azok tartják, akik nem mérik fel, hogy mit is akarok.
Oh nem is tudom mikor lesz rá lehetőségem, hogy Franciaországba visszatérjek, ha csak egy kis időre is. A húgom most itt lakik nálunk, már amikor nem a Roxfortban van és persze időnként a szüleimet is meglátogatjuk, amikor egy-egy olyan alkalom van, de azért ez viszonylag ritka. Bezzeg Molly már sokszor úgy érzem problémázik azon, ha legalább két hetente egyszer nem ebédelünk ott. Hiányolja Billt, persze a fia, na de én mikor látogatok haza az én szüleimhez? Mindketten dolgozuk, nincs annyira azért sok időnk, pedig Párizs... Hamarosan jön a tavasz és csodaszép lesz, amikor virágoznak majd a folyóparti fák. Egy pillanatra elrévedek az emlékek között, de gyorsan visszaránt egy hűvös téli fuvallat a valóságba. - Én mostanában nem hiszem, hogy Párizsban járok majd, de talán a jövőben valamikor. - és igen itt kellene hozzátennem, hogy majd Billel, vagy valami módon a szavaimba belefűzni, hogy egyébként férjnél vagyok, úgyhogy nem igen van esély rá, hogy Párizsban múlassam az időt csak úgy valakivel, aki egyébként nem a férjem. Végül is ott virít a karikagyűrű az ujjamon igaz? És nem! Amikor odapillantok, nincs ott, pedig nagyon ritkán veszem csak le és most... Automatikusan csúszik oda a kezem a kávéról, mintha csak azzal ha kitapogatnám a helyét hirtelen mégis ott lenne. De nincs, azt hiszem a kávés bögrém reggeli elmosogatásánál levettem... sosem felejtem el pedig visszavenni, furcsa. - Tudod nem olyan egyszerű ez. A Minisztériumban is meg van a rend és én még elég új vagyok ahhoz, hogy csak úgy valaki legyek. Ennek meg van a maga menete. Azért időnként van lehetőségem többre is, de a komoly ügyeket most még olyanokra bízzák, akik már régóta ott vannak. Ez mégis csak egy bizalmi pozívió tudod. - oh hát persze leginkább a főnökeim szavait hangoztatom és persze Bill is ezt mondta, amikor legutóbb beszélgettünk erről és én próbáltam elmondani neki, hogy kevés nekem ez az egész, hogy nem érzem azt, hogy feljebb jutnék. Szerinte ehhez idő kell, hiszen az apja is soká tartott, amíg nevet szerzett magának. No persze Mr. Weasley még most sincs olyan kiemelkedő pozícióban és... szerintem nem is lesz sosem. Benne ehhez nincs elég ambíció. Bennem van, vagy csak volt? - Igaszságszerint talán attól is tartanak, hogy komolyabb feladatokkal bízzanak meg, hogy talán 1-2 év és kiesem a munkából egy kis időre. - teszem még hozzá gyorsan. Az a fránya gyűrű! Így most magyarázkodnom kell, de miért érzem kellemetlennek, vagy egyáltalán magyarázkodásnak, hogy férjhez mentem? Erre büszkének kellene lenni nem? Hiszen Bill imád és én is szeretem, csak ez a szürke ország... néha olyan érzés, mintha már én magam is hozzászürkültem volna.
Mintha olykor elkapná a tekintetét, ezt figyelem meg. Az egyik pillanatban még vidáman táncol a szemében az a zafír tűz, a másikban már a kezét is visszább húzza, nehogy véletlenül hozzám kelljen érnie. Van valakije? Netán valami zaklató, aki a nyomában jár, bántani akarja, ezért ilyen félszeg? Pedig kedves beszélgetőtárs, amolyan eszményi álomkép, aki azonban mégsem jutott sosem eszembe az évek alatt. Valahogy annyira tökéletes volt az a pár óra, hogy jobbnak láttam tudatosan elfelejteni őt, mintsem hiányoljam. Egyszeri alkalomra szólt az a mámorító beszélgetés, amelyet még barátságnak sem lehetett hívni, inkább amolyan két komoly, művészien gondolkozó elme egyszeri véleményütköztetéséről szólt. ~~És most itt vagy, megint. Ha ezt tudom, biztosan megkereslek, hiszen találkoznunk kellett. Ez volt a sorsunk. Bár ha tudnád, hogy miket művelek mostanság, el is riasztanálak. Vagy nem? Éppen olyan izgalomra vágysz, amely más, mint a megszokott életed? ~ Felejtem rajta a tekintemet, ami nem lehetne zavaró alapesetben, hiszen így elgondolkozva is beiszom lényének minden cseppjét. – Ott még nem jártunk együtt, lassan ideje lesz azt is megejteni. – Ez nem amolyan keringőre hívás, mivel tudom, hogy Fleur francia, félig pedig én is, anyám révén, így nagyon is visszavágyom oda. Még akkor is, ha most itt van dolgom, London körül mozgolódnak a sötét erők, nem érdemes lemaradni róla, hiszen komoly paradigmaváltás van készülőben. – Nem érzed azt, hogy többre vagy hivatott? Amikor feltüntél Madame Maxime tanítványai között, bármit kinézett volna belőled a világ. Vezető alkat vagy, akin sorsfordító döntések múlnak. ~~Tehát unatkozol. Sejtettem én. Egy irodában ülni, másnak a dolgait rendezgetni, nem a te világod. A neved is virág, s most elhervadsz. Ha csak nem ment ki onnan valaki.~ - Dőlök kissé hátra, s iszom a kávémból, ami már a második, de mivel ő még nem reggelizett, nem akarok úgy tenni, mintha csak ücsörögnék a helyemen. – Mindenesetre azt értem, hogy fontos ez a munkakör is, csak éppen.. Ha már bejárásod van a Minisztériumba, akkor felfogadhatnál egy assziszenst, aki az iratokat rendezi, te pedig a múltad lévén a máguskapcsolatokkal foglalkozhatnál. Mondjuk a terepen. Mint tudjuk, jó a meggyőzőképességed. – Ezzel bókolok egy cseppet, a külső, vagy a véla vér nem minden, de mint tudjuk, a lány immár nő, nagyon is okos, s tehetséges boszorkány is egyben.
London nagy ezzel tökéletesen tisztában vagyok végtére is talán sose futsz össze valakivel, aki itt van és te is ,csak nem tudsz róla. Ahogyan ezek szerint már évek óta mindketten itt élünk, de még sem találkoztunk mindezidáig. Ezek szerint ez most valamiféle szerencsés véletlen lehet, hogy mégis egymásba botlottunk, és ki tudja hogy máskor már nem tudunk-e eleve találkozni. Mármint... egyáltalán szabad ezt? James egy barát, akkor miért is ne szabadna? Vannak kollégáim is, de mégis sokszor olyan egyedül érzem magamat, amikor nem otthon vagyok. Tényleg kellene egy barát. Az angolok annyira mások, valahogy a mai napig nem tudtam megszokni őket, ezt a helyet. Vannak kivételek persze, de velük azért nem olyan könnyű találkozni. - Talán az emberek néha mégis inkább visszanyúlnak a hagyományokhoz, bármenyire is áhítják az újat. New York új, London patinás, de lássuk be mégis Párizs az igazi. - mosolyodom el, inkább csak persze viccelek, bár tény csupán részben. A szívem mindig is Franciaországé lesz, ezen nem tudok változtatni, de ha egyszer a férjed munkája és a családja is ide köti őt és ezáltal téged is... Az én családomban azért nem annyira komoly a kötelék, mint amilyen a Weasleyknél meg van, nem hiszem, hogy Bill szívesen költözne el innen. - Tanár? Oh nem is tudom, azt nem lehet csak úgy, ahhoz iskola kell, én sosem tanultam tanítani. A Misztériumban a Máguskapcsolatokkal foglalkozom, leginkább tolmácsolok és iratokat rendezek innen oda és onnan ide. Néha felettébb... unalmas iratokat. - újra és újra elmosolyodom, pedig hiába egy mosoly csak azok elől rejti el a valódi tartalmat, akik nem is akarnak mögé látni. Nem szeretem a munkámat, nem úgy, ahogyan szeretnem kellene. Tényleg unalmas, aktákat tologatni, időnként fordítani, ha arra van szükség. Igazán még nem kértek fel komoly feladatra sem, pedig szívesen vennék részt valami izgalmasba, de úgy sejtem erre nem is tartanának alkalmasnak.
Másokkal talán nem lennék ilyen előzékeny, de hát ő mégis egy egyedi jelenség, továtűnő jelenség, akit ki tudja, mikor lesz alkalmam ismét látni, érezni az illatát, a gondolatiban megfürödni. A véla származása számomra érdektelen, tudatosan ki tudom szűrni azt, ami az elmémre hat, ezért is nem félem a dementorokat. Fleur hasonló művészlélek mint én, képes megcsodálni azt, ha narancssárga fényben pompázik az égbolt, vagy csak furcsán tükröződik a víz. Nem szokásom időt szánni érdekelten fecsegésekre; az eredményekben jobban hiszek, de vele minden perc lopott idő volt, amelyet tartalékként magammal tudtam hordozni eddig a pillanatig. ~Tehát itt rejtőztél végig, szinte a szemem előtt, mégis vak voltam, hogy lássalak.~ A mosolyom nem zavaró, nem csábító, sokkal inkább érdeklődő. Nem volt köztünk a nemiségre utaló szikra, mégis az egyetlen találkozásunk alkalmával úgy megértettük egymást, mint akit egymásnak teremtettek. Egymás gondolatait fejeztük be, olvastunk olyan könyveket, amiket a másik, ráadásul nem a brit irodalomból, amely szűkítené a kört. – Néhány éve? Én előtte sokat utaztam, de már jó ideje mégis itt élek. Valahogy úgy érzem, London kezd a varázsvilág központja lenni, holott egykor New York volt az. – Én rendelek még egy kávét, a croissant már a múltté, de ha Fleur is marad, ne iszogasson egymagában. ~Úgy kérdezel, mintha ismét találkozni akarnál velem, nem csak egy rövid ebészszünet erejéig. Most talán tartani fogjuk a kapcsolatot kedves? Nem lenne ellenemre. Nagyon nem. Szívszorító, hogy mennyire nincsen érték ebben a világban, de te az vagy. ~ -A minisztérium? Ott mivel foglakozol? Valahogy mindig azt hittem, hogy majd tanár leszel. Megvan benned az, hogy lekösd mások figyelmét. Az enyémet többek között mindenképpen. – Próbálom továbbfűzni a szót, de sajnálatos, hogy ha csak egy rövid ebédszünete van. Én is sietek, de vajon tolakodásnak veszi, ha megkérem, hogy találkozzunk még, mondjuk este? Randevúnak tekinteté? Szó sincsen róla, hogy tolakodnék, de amióta nem láttam, a belőle áradó szomorúság ellenére is még ragyogóbb. Talán feledtethetné egy időre a borongós gondolatokat. Estig be tudnék ugrani a céghez, meg még arra a zavaró alakra is sort keríthetnék, aki állandóan utánam szaglászik. Egész kerek nap lenne.
Bár ha jobban belegondolok kérhetem elvitelre is, egy séta se árt, bár hűvös van, de a forró kávé majd melegíti a kezemet. Egyáltalán nem biztos, hogy okos dolog zavarni valakit, akivel évekkel ezelőtt beszéltem és igazából csak egyszer, még ha az az egy igen hosszú és tartalmas is volt. Most viszont itt van, nem is gondoltam, hogy ő is Londonban van és csak úgy összefutunk és mivel máshol nincs hely... Úgy fest nem kell megkérdeznem zavarom-e, hiszen már pattan is fel, még mindig ugyanolyan előzékeny és figyelmes, mint volt akkor évekkel ezelőtt és már húzza is ki a széket, én pedig hálás mosollyal adom a kabátomat és ülök le. Na igen ez egy nagy előnye annak, ha az ember lánya boszorkány, hiába ülsz teraszon mégis érzékelhetően itt kevésbé van hideg, mint csupán pár lépéssel arrébb, legalábbis számunkra, hiszen a muglik ebből semmit sem tapasztalnak, ahogyan az sem tűnik fel nekik vannak, akik kabát nélkül ücsörögnek kint télen. - Néhány éve Londonba költöztem. - válaszolok, hiszen igen engem is látni erre, de ha jól emlékszem akkoriban még ő sem Londonban élt, bár úgy rémlik igazán sehol sem, mert rengeteget utazott. A kérdésem viszont egyelőre bennem ragad, mert már érkezik is egy pincér, gondolom látta, hogy leültem, így felé fordítom a tekintetemet és talán még mindig egy leheletnyi akcentussal de habos cappuchinot rendelek egy kis csokireszelékkel a tetején. - Sok időm nincs, de időnként az ebédszünetemet itt töltöm. Kicsit távolabb a Minisztériumtól és... mindentől azt hiszem. Bár a kávé nem tökéletes ebédnek, de így viszont másra nincs időm. De mesélj, te régóta élsz Londonban vagy ezúttal is csak átutazóban vagy? - milyen meglepő, ha utóbbi, hiszen akkor újfent csak a véletlennek hála futottunk össze, mint ahogyan legutóbb. Monthatni mintha csak a sors, vagy valami felsőbb erő keresztezné időnként a kettőnk útját, ha csak egy rövid időre is.
Félreteszem a történteket a Royal Albert Hall kapcsán, Annabelle számonkérése is várhat. Tudom, hogy megannyian tőlem várják, hogy foglaljak állást, hogy vajon Grindelwald visszatérését szorgalmazom, netán a Testvériség mellé úgy állok, hogy azt a piperkőc színházigazgatót támogatom. Az, hogy a mágusvilág rejtve van, jár bizonyos előnyökkel. Tarthatom a jól szituált üzletember benyomását, én magam is tőzsdecápa vagyok, legalábbis a muglik szemében. Ám ha mindez lehull, akkor a jól bejáratott álcámnak annyi, mindenki tudni fogja, hogy ki vagyok. Nem a merénylőktől félek, azokkal elbánok. Ám kétlem, hogy minden csak a hatalomról szólna. Hiszen akinek hatalma van, az szereti is kiélvezni, hogy olykor pihen, szórakozik. Voldemort bolond volt, mert holmi trónon képzelte el magát. Ám még egy hozzá hasonló szörnyetegnek is unalmassá válik a hétköznap, ha nincsenek olyan percek, amikor hátradőlhet, és csak úgy el lehet valakinek a karjaiban. Na nem mintha bármi is a szerelemről szólna, hiszen az én életembe sem fér bele, de.. És itt kapom fel a fejemet, amikor valaki a keresztnevemen szólít. ~James? Ki lehetsz? A legtöbben Mr. Anchevnek, vagy a kiskoromban kapott gúnynéven, JED-nek hívnak, amit gyűlölök ugyan, de rájuk hagyom. James.. Ez olyan közvetlen, megnyugtató.~ Odafordítom a tekintemet, amint egy több éves emlék tolul fel a múlt homályából, egy alig tizenhét éves francia szőke lányé, aki most már kész nő. ~Mitől vagy ilyen szomorú?~ Hasít belém a felismerés, noha az emberek érzéseiben nem vagyok éppen otthon. – Fleur! Téged is látni? – Pattanok fel, és húzok ki neki egy széket, anélkül, hogy megkérdezném, hogy leül-e, s már segítem is le a kabátját, ha van rajta kalap, akkor csak a kezemet nyújtom, hogy adja csak oda, majd felteszem egy fogasra azt is. Meglepett, elgondolkozó a tekintetem, oly sok mindenről beszéltünk egykor, felszínes, mégis oly mélyre ható volt a beszélgetésünk, ha ez lehetséges. Beszélt a családjáról, ami nekem nem igazán volt. Önmagamat adtam, a terveimről viszont nem beszéltem. Az hamar kibukott, hogy érdeklik a művészetek, ahogyan engem is, talán ez az, amely elvonatkoztat minden nagyratörő tervemtől. Hiszen a színek és formák kavalkádjában minden elvonttá, és pont ettől válik magasztossá. – Nem szaladsz nagyon? Ha már találkoztunk, nem várnék ismét évekig. ~Nem, biztosan nem. Szinte sugárzol, pedig érzem, hogy nem vagy jól. Mi a baj kedves?~ - Nem akarok én ráerőltetni semmit, de ha már itt van, nemtől függetlenül is lehet rámenős, afféle barátként, lelki társként, mintha csak az volna a sorsunk, hogy öt évente egymáshoz sodorjon a szél.
Muszáj ma is kiszabadulnom, ha csak egy kávéra is. Ebédelnem sem ártana, de az most túlságosan sok időt venne el és mivel nem a Minisztériumban szándékozom az ebédidőmet is eltölteni nem férhet bele minden. Ez a hely viszont az egyik kedvenc kis kávézóm. Nincs annyira forgalmas helyen, de mégis eléggé, hogy minőségi legyen a kávé és figyelhessem kicsit az embereket. Nem is hoztam magammal sem újságot, sem mást, mert nem szoktam ilyenkor olvasgatni, inkább másképp kapcsolódom ki, így hát ezúttal sincs nálam ilyesmi. A hűvös miatt persze viselek sálat, de még ennek ellenére is ilyenkor is kint ülök le, bár most elgondolkodom, hogy kávé legyen, vagy forrócsoki netán is-is. Egyelőre még morfondírozom, miközben lassan elérem a célt. A fejemben csengenek még mindig a karácsonyi vacsorán elhangzottak. Tényleg ilyen komoly lenne ez az egész? Molly újra és újra hangosan ecsetelte, hogy veszélyben az életünk, az egész varázsvilág és persze így a gyerekei és mindenki is... vajon tényleg veszélyben vagyunk egyáltalán? A Minisztérium tudom, hogy milyen állásponton van, de én valahogy szeretek a dolgok mögé látni, átgondolni, továbbgondolni és jelenleg valahogy... nem is tudom nem adnak még csak lehetőséget sem erre. A hely persze tömve van, már épp azon gondolkodom nincs mit tenni, keresnem kell egy közeli helyet, amikor ismerős arcot látok meg egy újság mögött, egy megkezdett kávéval. Egyszer beszéltünk, de akkor igen hosszan, szinte egy egész napos csevej volt, olyannak tűnt, mintha egy fél élet lett volna még jónéhány éve, még akkor, amikor Billel épp csak ismerkedtük. Aztán vége is lett, ennyi volt, elfelejtettem és most itt ez a fickó és igen.. tényleg ő lehet és van egy szabad széke. - James? - végül csak ráveszem magam és közelebb lépek egy mosollyal az arcomon. Az sem biztos, hogy emlékszik rám, de maximum elköszönök és tényleg keresek egy másik kávézót, ami nincs ennyire tömve. Végülis mit veszíthetek?
A kirakat melletti asztalok egyikénél olvasom az újságomat, szigorúan mugli újságnak álcázva. A mozgó képek a varázstalanok számára nem mozognak, és úgy összességében az egész iromány átlagos londoni napilapnak tűnik. Előttem egy félig megivott kávé, s manapság nem lehet zárt térben dohányozni, helyette egy brióst kértem, majd elszivom a cigaretettát, ha elindulok. A varázskard átlagos esernyő benyomását kelti, nekitámasztva az aktatáskámnak. A fejemet csóválom azon, amit látok. Egyre több cikkben említik meg a testvériséget, én pedig nehezen szánom rá magamat, hogy kit támogassak. Hogy egyáltalán mit gondoljak a helyzetről. Voldemort sosem volt olyan nagyúr, akinek eszméi egyeztek voltak az enyémmel. Rasmus egy tudatlan paraszt volt. A mostanság feltűnő alakok viszont.. érdekesek, és erős riválisok is egyben. Mindig úgy tartottam, hogy csak akkor van kihívás, ha van kivel harcolni. Bizzak Annabelle-ben, aki oly erőteljesen hisz a nagyapjában? Vagy Alaricban, aki bábként szándékozik mindenkit, még a színházán kívül is? Vagy legyek a magam ura, és döntsem el, hogy én mihhez kezdenék a hatalommal? Nem egyszerű döntések, de ügyes stratégaként még én sem fedtem fel a lapjaimat. Az én álcám egyszerű. Feltörekvő üzletember vagyok, a new yorki tőzsdét figyeltetem a csapatommal, és minden gazdasági hírre ugrunk. Alig három év alatt exponenciálisan megnőtt az amúgy sem kis vagyonom. Itt London muglinak tűnök, igaz az elit rétegből. Ám a varázslatos énem bizony sárkányvértben, varázskarddal is impozáns látvány. A sárkány persze most alszik, jelenleg nincsen dolga.
- Én azon csodálkoznék, ha nem létezne – ingatom meg a fejem, miközben áldom magam, amiért még időben észbe kaptam és nem kezdtem el számára ecsetelni, hogy a régi máguscsaládok körében bevett szokás az ilyen házasság, hogy még véletlenül se híguljon fel a vérünk. Szinte majdnem elfelejtettem, hogy Louise mugli, szóval szép kis magyarázkodás lehetett volna a végén. - Mindenesetre, apám ismer olyan embereket, akik még benne vannak az ilyesmiben, bármennyire is őskori ez az egész. A legszebb az egészben pedig az, hogy az én egyik barátom is ilyesmin esik keresztül mostanában... Ki nem állhatja a csajt, de megteszi, mert meg kell tennie. Szép kis kilátások, nem igaz? Oké, Louise számára ez az egész teljesen ismeretlen élethelyzet, de jómagam már egészen régi ismerősként üdvözölhetem. A mi családunk már régóta nem él ezzel a hagyománnyal, de amióta apám megölte azt a muglit, engem pedig rajtakaptak Blaire-el... Nos, véleményem szerint meg van győződve arról, hogy megszakítom a hagyományokat és még nála is jobban aláásom a családunk hírnevét. Még az a szerencse ebben az egészben, hogy apám egyelőre nem kötött egyezséget senkivel sem a lányát illetően, de ami késik az nem múlik ugyebár, talán pont ebben a pillanatban ír alá egy szerződést... Á, nem, inkább nem is gondolok erre, mert a végén még beleőrülök. Nem fűlik hozzá a fogam, annyi szent és minden bizonnyal meg se fogom tenni a dolgot, mert nem kötelezhet rá mindenáron. - Egy bizonyos ideig igen – vonom meg a vállam. - De Blaire elég nyomulós tud lenni, és valamiért nagyon is tisztában van azzal az aprócska ténnyel, hogy miként is lendítheti mozgásba a dolgokat... Már ha érted, mire gondolok. Kissé elpirulok, hiszen teljesen biztos vagyok abban, hogy Louise pontosan érti, mire próbálok meg célozni. Blaire képes volt engem akkor és ott úgy beindítani, hogy mindenféle szégyenérzet nélkül estem neki, mert finoman fogalmazva is rátelepedett a köd az agyamra, a vér pedig egy teljesen más testrészembe nyomult. Egyszerűen csillapítanom kellett a vágyamat, nem bírtam volna ki hazáig, ebben biztos vagyok. Blaire pedig hagyta magát, mi több, ő kínálkozott fel, én pedig készségesen szedtem is a tálról. - Ami az igazat illeti, nem igazán emlékszem a részletekre – vakarom meg töprengő képet vágva a tarkómat. Elvégre az, ha kimegy valaki a mosdóba, semmiféle gyanakvásra sem ad okot, hétköznapi cselekmény, nem figyeltem rá különösebben. - Akkor még a darabbal voltam elfoglalva, számomra elég érdekes volt. Mármint egy ideig minden bizonnyal. De nem kizárt, hogy kiment, van is egy tippem, hogy miért... Megigazítani a sminkjét, még vonzóbbá tenni magát a számomra, mert az azért már a darab előtt feltűnt, hogy Blaire kissé slamposabb, mint más esetben szokott lenni. Elaltatta a gyanakvásom, biztonságban éreztem magam, komolyan azt hittem, hogy itt ma este tényleg csak egyféle műsor lesz... - Nem volt rajta melltartó! - emelem meg kissé izgatottan a hangom, mire a kelleténél többen figyelnek ránk, így lejjebb veszem a hangom, majd folytatom: - Tudod, miután visszajött a mosdóból... A melltartójának már hűlt helye volt. Emlékszem, mert utána kezdett el nyomulni. És hát férfiból vagyok, arra is tisztán emlékszem, milyen ruha volt a lányon, még a melltartó körvonalai is látszódtak alatta. Nem hiszem, hogy ez fontos nyom lenne, de egy ilyen ruhadarab levétele nem tart sok ideig, ha ért az ember hozzá. Blaire ezzel nyilván az én dolgomat szerette volna megkönnyíteni. - Mivel ez egy elég komoly titok, így reménykedtem abban, hogy tartotta a száját – sóhajtok egyet bosszúsan, na nem mintha ezt nem néztem volna ki belőle. De hogy ennyire ostoba legyen és felelőtlen... - Tudod, ezt a mi világunkban elég komolyan veszik, ha bárki is megtudja, hogy tudsz erről, akkor könnyen kitörölhetik az emlékeid, akár Blaireről is. Szóval, ezzel inkább csak ártott neked, semmint használt. Ha csacsogsz, könnyen bajba kerülhetsz. Remélem, senki másnak sem beszéltél erről az egészről... Szimpatikus lány Louise, bánnám ha pont neki esne baja azért, mert Blaire segítségére siet. Csak reménykedem abban, hogy nem rossz embernek mesélte el ezeket a dolgokat, még mielőtt engem talált volna meg a problémáival.
[You must be registered and logged in to see this image.]- Komolyan... ilyen még létezik? Mint valami őskori romantikus lányregényben, ahol hozzákényszerítik valakihez a főhőst, akit úgy választottak neki? - igen, azért rendesen leesik az állam, hiszen én nem pont ilyen világban élek, hanem egy jóval modernebb verzióban, de ezek szerint még ilyesmi is létezik, ami lássuk be totál abszurdnak hangzik. Az apja szeretné, hogy jó házasságot kössön, a végén még ha hozzáteszi, hogy lehet hogy választanak neki valakit, valami jó családból akkor lehet, hogy nevetek is egy jót, bármennyire is szemét dolog lenne a részemről más szenvedésén szórakozni, mert lássuk be az efféle kontroll szenvedés lehet csak. Nekem nincsenek szüleim, nem tudom, hogy milyen ez, nem tapasztaltam meg, de őszintén módon szerencsésnek is gondolom magamat, akármikor efféle szülői marhaságokról kell hallanom. - Ne már... ha ott van valaki más, akkor eleve az ember tudja mit nem illik nem? - talán valahol ezt én sem gondolom komolyan, mert lássuk be ismerem a színházas sztorit és sajnos tudok ezt-azt Blaireről és hát ő, ha mondjuk ki beindul akkor nem sok minden fogja vissza, sőt... még a tömeg sem, vagy más jelenléte. Sose értettem, hogy ez az egész hogyan működik nála, hogy miért nem tud gondolkodni mielőtt cselekedne, de aláírom segítség kell neki, csak hát azt neki is be kellene első körben ismernie, hogy segítségre van szüksége. - Én sem ismerem a pontos részleteket, de úgy tudom nem volt végig veled. Kiment a mosdóba és... ez a rövid idő. Olyan abszurd az egész igaz? Nem lenne képes ilyesmire! - persze én tudom és ő is tudja, na de azok, akik kitalálták ezt az eszementséget? Azért akárhogy is, de féltem Blairet, mert az egy dolog, hogy bajba került már, de ilyen komolyba még nem. Dokihoz kell járnia az még rendben van, de hogy rá akarnak húzni valami gyilkosságot... - Hát olyanok, mint te. Oké figyelj, Blaire szinte a testvérem, gondoltad, hogy kiveszik az árvaházból, felszívódik és nem mond nekem semmit? Sokat nem mesélt és nem is akartam tudni, mert eléggé abszurd az egész, de ettől még tudok róla. - és én simán lapoznék is, mert fontosabb dolgokat kellene megbeszélnünk, de úgy tűnik, mintha Victor a kelleténél jobban zokon vette volna, hogy tudok arról micsoda. Nem is értem pedig, Blaire azt mondta, hogy tartsam titokban és én ezt is tettem és szinte rokonnak számítok, szóval naná, hogy elmondta, hogy mi a helyzet. Mégis csak bentlakásos suliba került, meg minden, távol azoktól, akikkel jóban volt és akiknek fontos. Elég gáz lett volna, ha egy árva mukkot sem szól arról, hogy valójában miért és hová kellett elmennie.
[You must be registered and logged in to see this link.] without words zene ● érkezem!
- Hírnév, pénz, vagyon – sorolom az eszembe jutó okokat a lánynak, végül folytatom: - Na, nem mintha olyan fontosak lennénk, nehogy azt hidd, egyszerűen ő csak ilyen... Távol akar tartani Blaire-től, mert szerintem szeretné, ha jó házasságot kötnék. Gondolom én, de ez csak egy tipp. Töprengve megvonom a vállam, hiszen voltaképp én se igazán vagyok képes kiigazodni apám cselekedetein. Van folt a múltján, nem is kicsi, szóval hozzá képest Blaire semmiség, ezt neki is tudnia kellene. Az általa elkövetett gyilkosság előtt azonban – ha jól tudom – teljesen más életet élt, magasabb körökben mozgott, voltaképp egy gazdag család által rendezett bálon ismerkedett meg anyámmal is. Nem csoda hát, hogy vissza szeretne kerülni ezekbe a körökbe, ezt azonban csak akkor teheti meg, ha én jó feleséget választok magamnak. Ő már eljátszotta az esélyét, szóval meg is van az oka annak, hogy miért nem kedveli Blaire-t. A lány cselekedetei elég könnyen foltot ejthetnek az én nevemen is, ha pedig erről értesül valamelyik fontos ember, akkor apám bukta a tervét. - Hát igen... - vakarom meg a tarkómat egy feszélyezett mosoly kíséretében. - Talán... Esélyes, hogy te hamar visszarántanál a földre, ha esetleg elszaladna velem... velünk a ló. Blaire közelében nem könnyű megmaradni, ha az ember az ellenkező nem tagjaiból kerül ki, ezt már sikeresen megtapasztaltam. Tulajdonképpen még akkor is nehéz, ha valaki más van a közelünkben... Elvégre, Blaire addig duruzsol a fülembe, amíg el nem vesztem az eszem és be nem adom számára a derekam. Hiszen soha életemben nem hittem volna, hogy egy színházban fekszem össze vele, de ő még ezt is megtette velem. Kissé veszélyes a csajszi, meg kell hagyni. - Ki? - teszem fel a kérdést, mely elsőként az eszembe villan, hiszen talán nem ártana tisztázni ezt a részletet sem. Nem túl nagy az esélye annak, hogy ismerem, de ha mégis... Vagy ha csak hallottam volna róla... Legalább lenne valami nyomunk, melyen elindulhatnánk. - Persze, hogy tudom – biccentek Louise szavait hallva, hiszen én is ismerem Blaire-t annyira, hogy tudjam róla, nem lenne képes mások életét elvenni. Különben is, végig velem volt, szóval hol itt a gond? Mégis mikor lett volna képes arra, hogy megöljön egy embert? - Blaire tud már erről? Mert ha még nem, akkor talán jobban tennénk, ha nem is avatnánk bele, hanem ezzel a lánnyal együtt próbálnánk meg fényt deríteni az ügyre. Elvégre Blaire csak idegeskedne, ez pedig senkinek sem tenne jót, főleg nem a kezelése szempontjából. Ha nem is sok ideig, de legalább az elején ki kellene hagyni őt a dolgok sűrűjéből. Nem. Inkább addig, amíg őt nem vádolják meg a gyilkossággal. - Bocsáss meg... - pislogok párat értetlenül, mert nem egészen vagyok biztos abban, hogy jól hallottam a lány iménti szavait. - Hogy mondod? Na, nem, olyan a világon nincs, hogy Blaire beavatta ebbe, igaz? Csinált már sok őrültséget, de ez már mindennek a teteje lenne, szóval esélyes, hogy én értettem félre a dolgokat. Talán valami mást mondott, csak az agyam még nem kapcsolt és beleláttam ebbe az egészbe azt, hogy tud rólunk, a világunkról. Nem, most nem szabad elszólnom magam, mert akkor biztos lebukunk. Várom hát a lány válaszát, miközben igyekszem nem kiakadni Blaire-re...
♫ Zene ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Beköltözés
Louise Crawley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: White Coffee 2017-11-08, 17:43
Victor & Louise
[You must be registered and logged in to see this image.]- Mégis miért tenné ezt az apád? - na igen sokszor úgy vagyok vele, hogy néha jó, hogy soha nem is kellett megtapasztalnom, hogy milyen is, amikor egy szülő ott lohol a hátad mögött és megpróbálja figyelni és megszabni minden lépésedet, főleg akkor, ha nincs is igazuk, mint jelen esetben. Miért is kellene Blairet komolyabb kúrára küldeni csak, mert szóba áll Victorral? Vagyis Victor vele és egyébként is kicsoda az apja, hogy ezt megteheti? - Oké-oké... pasiból vagy, és nem lehet nemet mondani, legyen így. De ha ott vagyok, akkor azért mégis csak más a helyzet nem? - na igen én le tudom állítani, meg egyébként is Blaire akkor nem próbálkozna olyan vehemensen valószínűleg és egyébként is én ismerem jól. Biztosan van valami ebben a srácban, ami azért vonzza, mert nem mászik ő rá akárkire, akárhol, hiszen együtt nőttünk fel. Nem azt mondom, hogy jobban ismerem ennél a Victornál, de azért... talán egy kicsit lehet, hogy mégis. - Én sem tudom pontosan, de állítólag van valami a háttérben még pluszban. Valaki meghalt ott, amikor ott voltatok ti is és... ha netán rá akarják húzni az egészet... Pedig ő nem tenne ilyet, te is tudod ugye? - azért ez fontos, hogy ő mennyire hisz vajon Blaireben, mert ha nem akkor már itt a legelején megbukott az egész és akkor nem is igen van értelme próbálkozni. De mégis csak a barátja és hinnie kell benne, hogy nem lenne képes senkinek sem ártani, főleg nem megölni valakit. Biztosan vannak ellenségei, akik rosszat akarnak neki, valami pasi, akit dobott, vagy ilyesmi és az illető nem tudja elviselni, ha mással van, csoda, hogy még Victor nem került bajba, ha netán erről van szó. - Mit tudsz az olyan... tudod olyan ismerőseiről, mint te, akik tudnak varázsolni? - ez az első lépés, kitalálni ki akarhat ártani neki, aztán persze beszélnünk kell vele minél előbb, hogy megértse mellette vagyunk és segíteni akarunk neki és nincs egyedül, de ehhez el kell ismernie, hogy bajban van és el kell fogadnia a segítséget. Remélem, hogy hajlandó lesz és nem mond ellent nekem is, mert ha igen akkor már tényleg nagy a baj. Muszáj megértenie, hogy ez az egész ezúttal tényleg nagyon komoly és csak akkor tudunk segíteni neki, ha ő is segíteni akar saját magán.
[You must be registered and logged in to see this link.] without words zene ● érkezem!
Próbálok távol maradni Blaire gondjaitól és magától a lánytól is, talán ezért is tűnhetek végtelenül érzéketlennek a barátnője szemében, ez azonban cseppet sem jelenti azt, hogy nem törődöm a lánnyal. Zavar, amit apám tett vele, az pedig különösen, hogy én megúsztam a dolgot, semmi bajom sem lett a történtek miatt... Mindez pedig csak azért, mert Davies a családnevem. Nevetséges ez az egész dolog, de komolyan. Blaire-en azonban nem segíthetek, hiszen így ismét csak bajba keverném, ezt pedig szeretném elkerülni. Így is akad már elég gondja, bár ahogy őt ismerem nyilván bulinak fogja fel az egészet és még élvezi is, hogy valaki kiemelt figyelmet szentel számára. Még ha egy doktor is az illető. Az pedig, hogy nő vagy férfi, ismét sokat nyom a latban, de remélem, volt annyi esze apámnak, hogy női orvost keresett fel. Blaire könnyedén az ujjai köré csavarja a férfiakat, ehhez van tehetsége. - Szeretnék számára segíteni, persze, de ez nem olyan egyszerű, mint gondolod – csóválom meg a fejem lassan, de cseppet sem elutasítóan. Láthatja rajtam, hogy komolyan gondolom a dolgot, tényleg szándékomban áll segíteni a barátnőmön. - Tudod, apám elég szigorú ember és ha tudomást szerez arról, hogy ismét beszélek vele, akkor akár még konkrét elvonóra is küldheti Blaire-t. Ez pedig nem heti egy-két alkalmat jelentene, hanem folyamatos megfigyelés alatt állna, és még az iskolát is ott kellene hagynia pár hétre. Mindezt pedig onnan tudom, hogy drága jó édesapám nem felejtette el felhívni a figyelmem arra, mik lesznek a következményei annak, ha esetleg megszegném a játékszabályokat. Ismerem már annyira, hogy tudjam: még azt is képes volt elintézni, hogy akadjon néhány olyan ember a kastélyban, akik vannak olyan rendesek és rajtam tartják a szemüket. Hamar tudomására jutna, ha találkoznék a lánnyal. - Ó, igyekeztem én nem engedni neki, el sem tudod képzelni, hány meg hány alkalommal utasítottam el a törekvéseit – vetem fel a magam mellett szóló érveket. - De tudod, én is emberből vagyok, így hibáztam és megtettem azt, amit annyira szeretett volna – sóhajtok fel kissé bűnbánóan. - Tudom, hibás vagyok, de el sem tudod képzelni, mennyire az ujja köré tudja csavarni Blaire az ellenkező nem tagjait. Kitartó és mindig eléri a célját. Fogalmam sincs arról, hogy ez most a betegsége velejárója vagy a személyisége része-e, de veszélyes egy kombó a környezetében lévő férfiakra nézve. Louise persze lány, nem értheti azt, amiről beszélek, ha az ő szemével nézem magam, akkor csak egy gyenge férfi vagyok, aki képtelen ellent mondani egy női test látványának, de ez sokkal bonyolultabb, mint hinné. Szeretnék én is kigyógyulni Blaire-ből és nem a hatása alá kerülni, amint megpillantom őt. Talán én is pontosan így hatnék a közelemben lévő lányokra? Esélyes, hiszen a véla-vérem ezt lehetővé teszi, de nem élek vissza a dologgal, nem veszek tudomást róluk és kész. Blaire azonban más, ő beteg, segítségre szorul, ebben igaza van a szemben ülő lánynak. - Hát, ha mindig a közelemben leszel, amikor beszélek vele, akkor bizonyára könnyebben nemet mondok számára – biccentek egyet. A lány további szavait hallva elkerekedik a szemem és majdhogynem leesek a székről. Ő csak mondja tovább, én viszont ebben a pillanatban csakis egyetlen dolgot veszek le magamnak. - Gyilkosság? Miről beszélsz? Milyen gyilkosság? Mert hát nekem ilyesmiről nincs tudomásom, ez pedig apám részéről elég kemény mesterkedés lenne, ami az igazat illeti. Ezt is ő találta volna ki? De nem, nem hiszem, mert amennyire ki nem állhatja Blaire-t... Hát, akkor a lány már az Azkaban egyik cellájában raboskodna. Louise szavai azonban továbbra is ide-oda pattognak a gondolataim között. - Mibe keveredett már megint Blaire? - temetem arcom a tenyerembe. Egy pillanatig sem kérdéses, hogy a lány ártatlan, de a haveri köre... Na, az nem pont az, kedveli a balhés egyéneket, ezzel nagyon is tisztában vagyok. Közülük bárki keveredhetett kétes ügyekbe és ránthatta magával Blaire-t is.
♫ Zene ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Beköltözés
Louise Crawley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: White Coffee 2017-10-19, 19:35
Victor & Louise
[You must be registered and logged in to see this image.]Kissé azért meglepnek a reakciói, főleg mert mintha úgy látnám rajta, mintha ez az egész igazából cseppet sem érdekelné, akkor viszont miért Blaire barátja, ha úgy fest hidegen hagyja a baja, pedig bajban van és egy barátnak az a dolga, hogy segítsen, főleg akkor, ha mindketten bajba kellett volna, hogy kerüljenek, de mégis csak Blaire az, aki kezelésre jár. - Beszélnénk vele, vagy az orvosával, vagy... még magam sem tudom, de te... akarsz egyáltalán segíteni neki? Mintha nem is érdekelne. Nem barátok vagytok? - oké, persze bajba kerülhetett volna ő is Blaire miatt, de lássuk be mindketten benne voltak, akkor meg miért nem áll ki mellette? Ő is csak egy tipikus pasi lenne, aki kihasználta a lehetőséget és amikor tenni is kellene valamit a jó ügy érdekében szépen kihátrál, mint akinek semmi köze az egészhez? - Hogy... mi? De ez butaság. Persze igen súlyos és tenni kell valamit, hogy ő is megértse, de ha nem engedsz neki, akkor nincs gond és én is segítek, de ketten hátha többre megyünk, nem gondolod? - az apjával nem is foglalkozom. Szülők... e téren nincs tapasztalatom, meg aztán egyébként is miért fontos annyira az apja, ha egyszer semmi baj nem lesz? Blaire bajban van és egy barátnak az lenne a dolga, hogy segítsen neki, még akkor is, ha az esetleg bajba sodorhatja, vagy ha az apja mérges is lenne miatta nem? Legalábbis az én fogalmaim alapján a barátság mindennél előbbre való és nekem Blaire a barátom és mindent megteszek azért, hogy valahogy javítsak a jelenlegi helyzetén. - Igen tudom, hogy miért áll kezelés alatt, ahogyan azt is, hogy már az egész túlnőtt rajta és hogy... hogy megpróbálnak ráhúzni valami gyilkosságot is, de az egésznek az az alapja, hogy beismerje, hogy beteg, mert ha nem fogja, akkor bármilyen orvoshoz is jár semmit sem ér. És... és mi van, ha az orvos mondjuk valami fickó. Tudom a nevét és utána néztem az újságaitokban és egyáltalán nem bízom benne. - na igen az a pasas nem alkalmas Blaire kezelésére, akkor viszont keresni kell valaki mást és persze valahogy rávenni Blairet, hogy el is menjen hozzá, tehát kellene egy alkalmas személy, aki tényleg segíteni tud rajta, mert ez a fickó nem, sőt... Mi van, ha már vele is? Az semmit sem ér a gyógyulása szempontjából, ha egy hasonló zűrökbe keveredő pasas kezeli. Az egésznek semmi értelme.
[You must be registered and logged in to see this link.] without words zene ● érkezem!
Nem haragszom én Blaire-re, nincs is rá különösebb okom, hiszen ami akkor és ott történt, az mindkettőnk vállát terheli. Az azonban még álmaimban se jutott volna eszembe, hogy segítsek rajta. Elvégre, már semmi közöm hozzá, ez az ő problémája, amit nem én okoztam, szóval miért is kellene magam még jobban beleártanom a dologba? Örülök, hogy végre kikeveredtem ebből az egészből, ami pedig a másik okot illeti... Semmi kedvem nyíltan szembeszállni apámmal, márpedig ő ezt igenis annak fogja venni. A végén még engem is elküld egy kezelésre, persze szépen elsimítva a dolgot. Már azon is kiakadt anno, hogy egy Blaire-féle lánnyal szűrtem össze a levet. - És én miben tudnék segíteni? - kérdem kissé fancsali képpel, hiszen nem igazán áll számomra össze a kép. Most komolyan, kinél lehetne jobb kezekben a lány, ha nem egy szakembernél? Én azonban nem vagyok orvos, nem értek az ilyesmihez, ráadásul a bennem folyó véla-vér miatt Blaire elég nehezen tudná magát türtőztetni a közelemben, szóval csak még rosszabb lenne az állapota, nem igaz? - Én szívesen segítek neked... bármiben – Itt kissé azért gondolkodóba esem, mert hát azért nem mindegy, mire kér meg a lány, de elnézve őt, nem most szabadult, szóval nyilván reális keretek közt fog mozogni. Ha más nem, akkor nemet mondok és kész. - De Blaire elég nehéz eset és nekem nem sok kedvem van a közelében lenni. A betegsége elég súlyos, már mint azok alapján, amit tudok róla... Hidd el, kedvelem őt, de csak rontanék az állapotán. Miattam került ebbe a helyzetbe, az a legkevesebb, ha egy jó ideig békén hagyom őt. Apám már így is eléggé kiakadt rá, nem szeretnék tovább rontani a helyzetén... Fogalmam sincs, mennyit ért ebből Louise, de nekem megvannak a saját indokaim, nem holmi halandzsáról van itt szó. Blaire és én egy ideje már nem beszéltünk, ami talán segít számára abban, hogy meggyógyuljon. Persze, ezt az egészet apám találta ki, hogy legyen indoka arra, hogy miért is sikerült engem ebbe az egészbe belerángatni. Viszont, ha a józan eszemre hallgatok, akkor nagyon is van némi valóságalapja ennek az egésznek. - Tudod te, hogy miért is áll kezelés alatt Blaire? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. Csak tudja, ha már egyszer a barátnője, most viszont úgy beszél, mintha ketten együtt meg tudnánk váltani az egész világot. Blaire betegsége viszont nem valami olyasmi, amit két – ebben tapasztalatlan – személy kezelni tudna. Ehhez szakemberre van szükség, nem ránk. - Mi nem fogunk tudni rajta segíteni, ez legalábbis nem olyasvalami, ami megoldható orvos nélkül. Vagyis, Blaire esetében nem hiszem, hogy működne a dolog. Mert azért ennek is különböző fokozatai vannak, nem igaz? Gondolom, itt is vannak olyanok, akik épp csak alig-alig, de Blaire... Na, ő nagyon benne van a témában, neki szinte mindenről az jut eszébe. Ha egy fotel kényelmes, máris arra kíváncsi, milyen lenne abban csinálni. Ha egy étel finom, akkor annak a vágyfokozó hatását firtatja, mert teljesen beindult tőle. Nehéz eset, de valamiért mégis vele maradtam, noha néha már komolyan fárasztott a mérhetetlen étvágya ezen a téren. - De ha komolyan gondolod, akkor segítek neked – sóhajtok fel kissé gondterhelten, miközben magamban visszanyúlok azért a lelkiismeret furdalásért, ami akkor kínzott, amikor apám elküldte a lányt orvoshoz. Hibás vagyok, ez tény és való, Louise-nak pedig valamilyen ismeretlen okból kifolyólag nem tudok nemet mondani. Tetszik a vagánysága, ahogy minden kétségét félredobva a téma közepébe vág és ő legalább nem mászik rám, mint a legtöbb lány. Be kell vallanom, kissé furs is úgy beszélgetni vele, hogy közben nem lógnak kocsányon a szemei, de azért kifejezetten imponál számomra a dolog.
♫ Zene ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Beköltözés
Louise Crawley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: White Coffee 2017-09-27, 17:00
Victor & Louise
[You must be registered and logged in to see this image.]Gőzöm sincs, hogy jutunk-e egyáltalán valamire, de azt tudom, hogy muszáj lesz, mert ha nem, akkor nem tudom, hogy mi legyen a következő lépés, viszont ez így nem mehet tovább, hiszen Blaire fontos nekem annyira, hogy megtegyek érte mindent, amit emberi léptékkel lehetséges. Ebbe viszont az nem tartozik bele, hogy valami lassú körítéssel próbálkozzam, így nem csoda, ha elég hamar a közepébe vágok és bele is kezdek a lényegbe. Remélem, hogy segít és ez csak úgy lehetséges, ha nem húzom az időt teljesen felesleges rizsával. A kérdésére csak megrázom a fejemet, hogy aztán belekezdjek a lényegbe, azaz megpróbáljam elmagyarázni neki, hogy miért is vagyok itt. Legalább első körben nem értetlenkedik, legalábbis nem látványosan, ez is valami, akkor csak tovább kell magyaráznom és nem kell előröl kezdenem. - Igen az árvaházból. Olyan nekem, mintha a húgom lenne és... szeretnék segíteni neki és szeretném, ha segítenél nekem ebben. - na igen elég nehéz segíteni valakinek, aki tagadásban él. Nem tudom, hogy ez a Victor e téren mennyire értesült, mit tud az egészről, hiszen én se tudok sok mindent, csak hogy Blaire bajba került és hogy dokihoz kell járnia. Azt említette, hogy elég furcsa, hogy ennek a Victornak nem, de én ebbe nem látok bele semmit. Nem láthatja rajtam, hogy azért vagyok itt, mert őt akarnám hibáztatni, vagy neki akarnék esni, hogy bizony vállalja, hogy ő is vétkes és segítsen Blairet kihozni erről a kezelésről. - Tudod azt hiszem Blaire-nek tényleg segítségre van szüksége, de amíg nem érti meg, hogy így van addig ez a doki sem ér sokat, vagyis nem hiszek az ilyen pszichológusokban. Ezért szeretném, ha segítenél megértetni vele, hogy szüksége van rá, hogy valaki... nem is tudom, valahogy rendet tegyen a fejében. - és persze csak reménykedhetem benne, hogy ez a srác alapvetően nem pont olyan, mint Blaire, mármint ő nem szorulna orvosi kezelésre, csak az egész helyzet áldozata. Egy pasi, aki persze hogy nem tud nemet mondani arra, ha egy lány... hát tudjátok konkrétan rámászik és Blaire tudom, hogy milyen tud lenni. Eléggé hogy is mondjam vadul áll az adott helyzetekhez, szóval cseppet sem meglepő, ha kissé túlzásba viszi a dolgot. Mesélt már ezt-azt persze és anno az árvaházban is történtek dolgok. Olyanok is, amikről ő nem is tudja, hogy tudok, ezért is vagyok most itt, mert már nem elég, ha csak próbálok beszélni vele, valami komolyabb lépés kell, bár egyelőre még gőzöm sincs, hogy mi is lenne az.
[You must be registered and logged in to see this link.] without words zene ● érkezem!
Nem igazán figyelem azokat, akik újonnan térnek be a kávézóba, noha kétségtelen, hogyha ezt tenném, akkor bizonyára megakadna a szemem azon a lányon, aki pont ebben a pillanatban lépett be. Nem vagyok ugyan egy nagy nőcsábász, leginkább hidegen hagynak a lányok, hacsak valamiért fel nem keltik az érdeklődésemet, ő pedig pont ezt tenné már a megjelenésével is. Naná, hogy ezt a pillanatot rontom el azzal, hogy továbbra is érdekesebbnek tartom az asztallapot, semmint a nevetgélő libákat, nem túl messze tőlem. Hallom minden egyes szavukat, rólam beszélnek, azon morfondírozva, vajon melyiküknek kellene idejönnie hozzám. Fárasztóak, de komolyan... Nyilvánvaló, hogy ha szeretnék is magamnak kapcsolatot, semmilyen esetben se tenném azt ilyen gyerekes libákkal. Emiatt pedig lemaradok Louis megjelenéséről is, amely azért némi érdeklődésre adhat okot részemről. - Ez meg... - emelem fel a pillantásom, amikor valaki megáll az asztalom előtt, majd olyan könnyedséggel adja le a rendelését a pincérnőnek és huppan le velem szemben, mintha valamiféle randevút beszéltünk volna meg ide. Pedig nekem aztán igazán nincs semmiféle ilyen jellegű programom, vagy legalábbis esélytelen, hogy ne tudnék róla, főleg nem ezzel a lánnyal. Nem mondanám kiemelkedő szépségnek, kétségtelen, hogy fordultak már meg errefelé nála szebb lányok is, de mégis van benne valami, ami magával ragadja az ember tekintetét. A sugárzó kék szemek vidámságot tükröznek, a lágyan leomló barna hajon pedig mintha kissé még a napfény is megcsúszna. A fiatalos vagányság pedig, amely belőle árad, mintha kellemetlenül ismerős lenne valahonnan. - Ismerjük egymást? - vonom fel kérdőn a szemöldököm, hiszen nem rémlik az arca sehonnan, mégis úgy viselkedett az imént, mintha régi ismerősök lennénk. Fogalmam sincs, hogy mi a helyzet, mivel az arcmemóriám nem az igazi, talán találkoztam vele valamikor, évekkel ezelőtt. Rám azért emlékezni szoktam az emberek, főleg a lányok, talán rá is hatással volt ez az átkozott véla-vérvonal... Komolyan, ha meg lehetne tőle szabadulni, már rég megtettem volna, mert néha azért elég kellemetlen tud lenni, amikor egy teljesen ismeretlen csaj szinte a rajongásig bele van zúgva az ember fiába. - Victor – nyögöm ki szinte teljesen lefagyva a nevem, miközben ő folytatja a történetét. Blaire neve elindít bennem valamiféle reakciót, melyről egyelőre még fogalmam sincs, hogy kellemes, vagy pont az ellenkezője... Apám azért elég szép kis balhét rendezett a legutóbbi afférunk miatt és szégyellem is magam, de hogy a lányt orvoshoz küldje... Na jó, nem mondom, hogy nincs alapja a dolognak, mivel tényleg van benne egy jó adag túlfűtöttség, de ez mennyire megalázó már! - Te ismered Blaire-t? - csuklik el a hangom kissé, de nem a meghatottságtól, hanem leginkább a rémülettől. Tessék, Blairenek is vannak barátai, akik engem szeretnének bűnösnek beállítani, hogy ne neki kelljen kezelésre járnia. Nem, majd engem küldenek terapeutához mindenféle kezelésekre. Kösz, de nem kérek belőle. Talán távoznom kellene? De nem, én nem vagyok híve az ilyesminek, nem szokásom csak úgy megpattanni a problémák elől. - Árvaház? Te onnan ismered Blairet? Kissé elkerekedik a szemem, mert hát Blaire mesélt egy-két dolgot a múltjából, ami pedig igazán meglepő számomra az az, hogy mugli árvaházban nevelkedett. Tudomásom szerint pedig egy olyan társa se volt a lánynak, aki a későbbiekben mágikus erő birtokába került volna, szóval ez a Louise minden bizonnyal mugli. Nekem ugyan nincs velük semmi bajom, de óvatosan kell fogalmaznom a jelenlétében, a másik pedig az, hogy apám... Nos, mit ne mondjak, nincs oda a lány fajtájáért és irtó nagy veszekedés lenne abból, ha kiderülne, hogy beszélgettem eggyel. De pár kérdésbe még nem halt bele senki, nem igaz? - Persze, mit szeretnél? - egyezek hát bele a dologba, habár igyekszem magamban letisztázni a szabályokat. Csak meg ne említsem neki a világunkat! Mondjuk, ez nehéz lesz, ha egyszer Blaireről szeretne beszélgetni...
♫ Zene ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Beköltözés
Louise Crawley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: White Coffee 2017-09-06, 20:25
Victor & Louise
[You must be registered and logged in to see this image.]Blaire beszélt már a srácról és nem kérdés, hogy nekem meg beszélnem kell vele záros határidőn belül, hogy megtudjam pontosan mi is ez az egész és persze, hogy hajlandó-e segíteni nekem. Tudom, hogy Blaire bajban van és azt is tudom, hogy nincs a legjobb passzban és persze ez legalább kellően elvonja a figyelmemet arról, ami a saját problémáim tömkelegét jelenti. Nem gondolom újfent magamra, hanem találok szépen egy problémát, amit a sajátom elé helyezhetek és így nem kell önmagammal törődnöm. Jellemző rám, de nem olyan dolog ez, ami feltűnne nekem, így hát ezúttal is a helyett, hogy végül kerestem volna valami macskát, inkább ide jöttem, hogy felkeressem ezt a Victort. Soha nem találkoztam még vele, csak hallottam róla, hiszen Blaire nagyon is szeret mesélni, úgyhogy jó eséllyel én már jobban ismerem a srácot, mint ahogyan ő magát, vagy legalábbis szinte. Ő viszont jó eséllyel nem sokat tud rólam, hiszen egyébként sem passzolok ebbe az egész varázsvilág dologba, amiről sokat nem is tudok. Nem is akartam, nekem... túlságosan zavaros és túlságosan hihetetlen is az egész. Egyszerűen meghagytam a dolgot Blairenek. Beérve a kávézóba körbepillantok, hogy megtaláljam őt. Tudom, hogy itt van, ennyit sikerült kinyomozni, hogy amúgy is a kedvenc helye. Végül is tényleg nem rossz hely, nem lehet rossz itt dolgozni, de az a kis kávézó, ahol én találtam munkát... hát fárasztó és forgalmas és inkább büfének nevezném, hiszen vannak egyszerűbb reggelik, vacsik, mint a hamburger és társai. Afféle csóróbb környéken van, szóval a fizetés se nagy cucc és persze nem épp tökéletesen kulturált alakok járnak oda... sajnos. Ez a hely sokkal jobb munkahely lehet, már csak a nyugodt körülmények miatt is ugye. Egyelőre viszont nem ezen kell törnöm a fejemet, szóval megcélzom ennek a Victornak az asztalát és talán egy pillanattal az után, hogy a pincérnő megérkezik hozzá, hogy a rendelését az asztalra tegye én is beparkolok mellé. - Nekem is mondjuk egy ugyanilyet. Köszi! - mosolyogva pillantok a lányra, mintha ezzel arra mutatnék rá, hogy Victorral találkozom, szóval nyugodtan hozhatja nekem is a rendelésemet. Olyan könnyedséggel ülök le legalábbis az asztalhoz és csak akkor pillantok a srácra, amikor a pincérnő már távozott végre és ketten vagyunk. - Szia! És... bocs! - hű... az létezik, hogy a pillantása ilyen magával ragadó? Egy pillanatra azért elakad a szavam, de aztán belül megrázom a fejemet és igyekszem összeszedni a gondolataimat szépen. Kis torokköszörülés, mert jó eséllyel most furán néz rám, hogy mégis mi a fenét akarok tőle és miért voltam olyan pofátlan, hogy csak úgy leültem ide. - Louise vagyok, bár jó eséllyel ez nem sokat mond neked, de Blaire barátnője vagyok, mármint szinte a nővére. Együtt nőttünk fel az árvaházban és igazából miatta jöttem. Lenne rám egy kis időd? - nagyjából azt hiszem ezt a szöveget gyakoroltam be és azt hiszem kb. sikerült is úgy előadnom, ahogyan szerettem volna, már csak az a kérdés, hogy meghallgat-e. Igazából gőzöm sincs, hogy azok alapján, amiket Blaire mesélt róla mondjuk kedveli-e eléggé, vagy... netán valami többről is van szó, netán most mérges rá a színházas eset miatt... Bár persze az két emberen múlt akárhogy is nézzük, szóval nem lenne oka rá. Mindegy, talán ez a rész nem az én dolgom, de hogy mit gondol a barátnőmről az igen fontos kérdés, mert erősen attól függ, hogy fog-e nekem segíteni.
[You must be registered and logged in to see this link.] without words zene ● érkezem!
Kikapcsolódásra vágytam, ezért is jöttem ebbe a kávézóba, az egyik kedvenc helyemre a könyvtáron kívül. Laza, fiatalos, ami pedig számomra a legfontosabb: nyugodt hely. London egyik kisebb kerületében található, nem sok vendéglátóhely van a közelében, talán ezért sem tették még tönkre a bulizni vágyó fiatalok. Itt anélkül is megihatom a kávémat, hogy idióta kuncogást kell hallgatnom a lánycsapatok részéről. Természetesen, egy-két hölgyemény akad azért a szomszédos asztaloknál, és mint mindig, most is engem néznek. Barátságosan elmosolyodom hát, majd ismét a kávémba mélyedek. Nem szokásom lányokat elcsábítani, nem élek vissza a véla-vérvonalammal, egyszerűen nem vagyok az a típus, az a Don Juan. Engem is érdekelnek, mint minden más fiút, de még várok. Nem látom értelmét ugyanis annak, hogy többet is kipróbáljak, mire összefutok az igazival. Eleinte Blaire-ről hittem azt, hogy ő lesz életem nagy szerelme, de ez ostobaság volt részemről. Nem csak azért, mert fiatal voltam, hanem azért is, mert egyáltalán nem éreztem magam szerelmesnek. Szerintem még csak tisztában sem vagyok vele, mit takar ez a fogalom. Igen, tetszenek lányok, utánafordulok néhánynak, de az az érzés, hogy ő igenis kell, még nem jött össze. Számomra nem elég a csinos pofi és a szép szavak... Gondolataim közepette újabbat kortyolok a már-már kihűlőfélben lévő kávémból, majd gyorsan átpörgetem magamban a következő tanévet. A tankönyvek listáját már rég megkaptuk, és mint hollóhátasok, egy-két szorgalmit is a nyakunkba vettünk, hogy nehogy már csak pihenéssel teljen el a szünet. Gyakorlaton is voltam, bő egy hónapot, a Szent Mungóban ápoltam a betegeket. Gyógyítani még nem engedtek, ahhoz kissé többet kell felmutatnom, amit bizonyos szempontból meg is értek. Van szerencsétleneknek elég bajuk nélkülem is, ha én most belekontárkodok a dolgokba, akkor annak nem lesz túl jó vége. Komolyan veszem a feladataimat és ha a kétbalkezességem nem lenne ennyire veszélyes, akkor talán még bátrabb is lehetnék. Egy idős nénire ráöntöttem egy kancsó vizet, egy másiknak felgyújtottam véletlenül a ruhája szegélyét, szóval akadt itt gond, nem is kevés. Kész csodának tartom, ha jövőre is fogad a Mungó, hiszen azért ezekkel az apróbb kis balesetekkel szép kárt tettem a hírnevükben. Legközelebb talán én leszek az, aki némi fenntartással megy oda gyakorlatozni. Esetleg mugli helyet válasszak? A betegek ott is betegek, az egyetlen gond itt viszont csak az, hogy egyúttal a különböző bűbájokat is gyakoroljuk, melyekkel másokon segíthetünk, ott azonban nem használhatom a képességeimet. Ezt még elég szépen át kell gondolnom magamban... Felsóhajtok, majd újabb adag kávét rendelek magamnak. Eszem ágában sincs sietősre venni a figurát, hiszen ez a pár nap az utolsó a nyári szünetből, utána elkezdődik a hajtás és a rohanás, legalább addig élvezzem ki a szabadságot, amíg lehet. Végre kihozzák a gőzölgő feketét, én pedig ismét érezhetem az ízét. Nem hiába ez a kávézó a kedvenc helyem... A kávéjuk isteni, a süteményeik finomak és nem utolsósorban: nincsenek túl sokan.
