Nox Djarum lakása

Viharban

Hogy őszinte legyek, mindezek után röptében megmosakszom, megtörülközöm és követem unokanővéremet.
Szemben vele heveredek mellé azon az oldalon az ágyba, ahol nagyjából fél évvel ezelőtt egy félisteni létforma járta végtáncát és közvetlen utána, Nox készült kilehelni az életét.
Az este további részéről jótékonyan megfelejtkezem, cserébe Nox arcát vizslatom zöldes kutyaszemeimmel a vonásait nézegetem és apránként kiürítem a gondolataimat. Nem akarok többet ezzel az egésszel gondolni.
Sem az alvásparalízisek egyre gyakoribb eseteivel, sem azzal, hogy gyógyfőzettel vészelem át a Millenium óta a viharok, sem semmi mással.
Noxot szemlélem, mintha a maszk alá akarnék nézni, de, jól tudom, apró nyomokban, most fel fel fedett magából és ez boldogságot szül és mondhatni megtisztelve érzem magamat.
Van egy olyan érzésem, hogy ezek után nem csoda, hogy kutya lett az animágus alakom.

A Porcelán Tündér arca lebeg a szemeim előtt mikor azok erre az estére lecsukónak és vele is álmodom. Fehér fátylas hajú gyönyörű nőalak, aki egyik pillanatról a másik után, medúza és polipkeverékének bestiális alakját ölti, túlvilágian szimetrikus arcának vonásait megőrizve, kiakasztható kígyó-állkapcsa ellenére is.
Valamiért mégsem riaszt meg amit látok. csápjai messzire nyúlnak, fehér fényben derengenek. A tér egyszer csak kitágul és meglátom valódi nagyságát, azt, hogy voltaképp ezer és egy csápja és csalánozója nyúlik szerteszét, és szövik be a sötétséget, itt ott a távolban mintha láthatatlan sötétségből termett oszlopokra lennének felcsavarodva mint megannyi sejtelmes biztos, vagy épp bizonytalan pont.
És az egész mellett csupán akkora vagyok, mintha a Tower mellett állnék.

A kép elillan és elkövetkezik az öntudatlan mély alvás. Légzésem jelenleg kívülről teljesen néma, önmagamhoz képest talán túlságosan is...

Aztán ki tudja mikor, eljön a reggel, eljött a hétvége. Én pedig hason elnyúlva fejemet a párnába fúrva pislogom ki az álmot a szememből.

♫ Zene ♫ [You must be registered and logged in to see this link.]

Viharban

Az egyetlen tragédiám, aminek tudom, hogy sajnos nem ez lesz az egyetlen hulláma, de utána marhára elfelejthetem legalább!
Döntésképes gondolatokat fog hozni maga után ha az egész leülepedik.
És ó ha tudnánk, hogy mit hozhat az a nyomozás... ó ha tudnánk mit fogunk találni... ó ha ismernénk az összefüggéseket!
Hirtelen semmi nem lenne se gyászosabb se fontosabb! De messze még, hogy mindenre fény derüljön. Tudtunkon kívül versenyt futunk az idővel. Eszembe jut Nox halhatatlan fele.. Egy pillanatra felmerül bennem, miféle elbaszott és magányos formája a létezésnek az amit az az alak képvisel. Tovább is szalad minden gondolatom sürgősen. Ivor aznap pont eléget tett azért, hogy ne tudjak nem frusztrációval rá gondolni. Mint valami alattomos inger, mint mikor álmodban valódinak érzel érintéseket, mindent... Ki is ráz a hideg és roppantok egyet a nyakamon. Máris könnyebb!
- Le kell ülepednie mindennek.. - dünnyögöm
halkan és biccentek egy aprót, hogy igen, egyet értek vele abban, hogy gőgből cselekedni semmi értelme.
A szavai valami megmagyarázhatatlan nyugalmat és határozottságot sugallnak, és Nox lénye is, ami apránként, nyomokban átragad rám is.
- Köszönöm. - mondom kissé rekedten arra, hogy számíthatok rá és rá is nézek közben. Félig szótlan egyezség.
Gargot és Lilitha folyamatosan viselik mindannak a súlyát, amiket elkövettek. És az életükön és az őrületükön kívül nincs már más nekik... Legalábbis ezt lehetne hinni.
Az aktivitásuk azonban azt mutatja, újra találtak célt, ami miatt elő elő merészkednek a csigaházból. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy egyszer szembe kerülnek mindazzal amit évekre el tudtak odázni, de hitükkel szemben, nem örökre.
Gondolataimból az utolsó mondata szakít ki. Egyszerre nézek rá megszeppenten és úgy mint akinek minimum karácsony van! Vissza költözik valami gyermeki ártatlanság is az egész lényembe ezzel együtt.
Bár meg nem válaszolta és puszta empátiából érzem ki, hogy Nox igen súlyos titkot rejt.. Gondolataimban felsejlik a tény, hogy mikor megpecsételtük a beköltözésemet, Nox felajánlotta a jelenlegi szobámat, illetve egy szekrényt... tele olyan holmival, ami tökéletesen méretem volt.
Már akkor is felmerült bennem a kérdés, hogy ez így hogy meg miért, de átsiklottam felette utána. Most viszont valamiért össze kapcsolom az egészet és elemi erővel hat rám. Nem spekulálok tovább, beérem... ennyivel, és azzal, hogy ez az egész, valóban olyan mint egy polip... akár az állatról, akár a betegségről beszélünk... Mindkettőnek tökéletesen megfelel a kép.
Felállok hát és félszegen biccentek. Most érzem csak meg, hogy amúgy egészen áthűltem...De.. a "csöndből" ítélve a vihar lényegesen csillapodott... Bár lehet hogy csak fölénk ért a vihar szeme. Ki tudja? Minden esetre a pillanatnyi nyugalomért hálás vagyok.

♫ Zene ♫ [You must be registered and logged in to see this link.]

Viharban

Úgy érzem magamat, mintha emberek széttépett maradványaival, nyers húsával dobálnának. A villámlás maga a dobás, a dörgés maga a csattanás, ahogy pedig kitart a moraj, az az, ahogyan lecsúszik a döghús, minden nyálkáját, minden nedvét rajtam hagyva. És én fuldoklok ettől a nyálkától. Beömlik az orromon, a számon, át, és a dögvészt veti meg odabent ami addig bomlaszt, míg egy belül üszkös, gennymassza marad csak... Felfordul a gyomrom, és kis híja van, hogy ne dobjam ki a taccsot a tökéletes márványpadlóra...
Nyelek egy hatalmasat... Bár épp ez az amit nem szabadna bent tartanom. Ki kellene adnom, felsózni, felégetni, utána pedig újra vetni. Ezt a drasztikus gondolatmenetet még Nox is elkaphatja tudtomon kívül.
Az új pálcám, amit millenium után szereztem a régi helyett, amiről fogalmam sincs mi lett vele, most a kád szélén hever magányosan. Nox még látta a régit,  ezt meg mikor mellém szegődött boldogan mutattam be neki is.
Olivander azt mondta, annyira nem is baj, hogy újat kapok, őszerinte, sokat változtam, és az előzővel amúgy is megszakadt volna a kapcsolatom... Ezt követően több mint négy órán át kutattunk egy olyan pálca után ami elfogad... Enyhén szólva is kétségbe estem! Végül egy olyan darab tulajdonosa lettem, amit még Olivander nagyapja készített.
Körte fa, tizenöt hüvelyk az átlagos maximum tizennégy helyett, kifejezetten rugalmas. A magja pedig bólintér-húr. Állítólag, a faőrző kisbestia, a pálcának való körtefa odvában pusztult. Olivander nagyapja pedig úgy döntött, ezúttal a fa őrizze a kisbestiát.
- Rossz dolgok nélkül nincsenek jók sem. - ismétlem el amit lényegében Nox is mondott. És valóban. Ez az élet rendje, törvényszerű.. Most még sajnos néha megengedem magamnak, hogy ezt elfeledjem. Pedig régebben is ez tartott bennem mindent. - Egyszer azt mondta valaki, a győztesek olyan vesztesek akik újra felálltak.. - dünnyögöm halkan, ránézek és biccentek egyet erőtlenül. A légzésem még remeg, és cseppet sem esik kellemesebben a kinti időjárás, mégis, mintha érteném miről beszél. Fogalmam sincs, hogy hogyan csinálja, de már most mérföldekkel összeszedettebbnek érzem magamat, minden nyomorom ellenére is.
Síri csönd, felőlem, mondandója végére ér én pedig csak meredten nézek. Az a mondata határozottan elér és csak nézek rá, magamhoz képest, valami szörnyen kifejezéstelen arccal. Aztán egy pillanat alatt megtelik élettel újra és kibukik belőlem.
- Hálás vagyok, hogy így tettél.- elnézek Noxról magam elé és reszketeg légzéssel, alig hallhatóan mondom ki. - Fel akarom számolni, ami maradt a birtokból. Mindent... El akarom törölni, megtisztítani a földet, és újra életet lehelni belé... - sóhajtok egyet pislogok párat. - Vagy leszarom az egészet és soha többé nem megyek a közelébe! - ezt követően szomorkás ábrázattal nézek Noxra, de magamhoz képest kihívóan felnőttes komolysággal.
- Emlékszel, mikor először újra találkoztunk, és említettem, hogy egy aurortól arról kaptam levelet, ...hogy élnek? - kérdem és várok valami reakciót. Beharapom a számat, pont ott, ahol egy nem is olyan csinos heg húzódik. Heted év végén szedtem össze, mikor szintén egy vihar alkalmával Megant igyekeztem vissza tartani az öngyilkosságtól. Simán átharaptam a számat egy égi döndülésnek köszönhetően, miközben kint álltunk kimászva a Roxforti kilátó egyik tornyán...
- A Camden-i tűzvészről biztosan hallottál. Még az ezredforduló előtt volt nem sokkal.- megvárom, hogy időben be tudja azonosítani aztán folytatom csendesen.
- Miután felébredtem, a Parancsnokság küldött egy behívó levelet. Mint meditéc osztottak egy csapat mellé. És az ügy felgöngyölítése végett nyomoztak.. nyomoztunk.. A jelentések alapján, aki végre hajtotta a menekülésnél a tömeges hoppanálást, Gargoth volt. És ha ő ott volt, akkor Lilitha sem lehetett messze.. Az ügy egyenlőre sehol nem tart. Fogalmam sincs hogy lesz-e folytatva, vagy hogy engem vissza hívnak-e... De közel voltak.. Túl közel. - az utolsó két mondatot voltaképp csak tátogom. Minden bizonnyal egy hosszú csend fog beállni. Nekem újra megindulnak a könnyeim és hatalmas gombóc nő a torkomba, amitől alig tudom kinyögni amit mondani akarok.
- Néha... az a beteg gondolat ébred fel bennem, hogy végig akarom nézni ahogy... - megremegnek a vállaim és az ég újra rákezd, én meg előre hajolok, össze szorítom a tarkómon az ujjaimat, aztán csak megtámaszkodva a combjaimon dobolni kezdek egyik meztelen talpammal a földön. Folyamatosan rágom és feszítem az állkapcsomat, ami nálam a különösen nagyon frusztrált és erős dühöt jelenti, még ha mindemellé az arckifejezésem inkább szomorú is.
- Látni akarom ahogy dementor csókot kapnak. - nyögöm ki végül, határozottan, átszakítva a pillanatra beállt csöndet. Mondatomat mennydörgés követi.. és minden bizonnyal újabb hosszú csönd. Nem érzek szégyent magamban, hogy ilyet mondtam ez valahol megrémít.
Természetesen megragadt egy másik lényeges mondata... illetve szava. Őszinte csodálattal nézek rá, és szóra nyitogatom a számat, de pillanatokig csak aprókat tátogok mint egy hal.
- Kiből táplálod a patrónusod? - kérdezek rá és őszintén elönt egyfajta tartózkodás, mintha attól tartanék, a mellettem ülő leszedi a fejemet a kérdésért..

♫ Zene ♫ [You must be registered and logged in to see this link.]

Viharban

Eleresztem unokanővéremet lassan. Különös ez a mértékű közvetlenség. Mára azonban sikerült levedlenem, hogy zavarban legyek, vagy bármi ilyesmit érezzek Nox iránt. Olyan egyszerű, tiszta, nyers és szabad. És mégsem fog belőle semmi félreérthető fakadni. Két ember meztelen valója.
A kérdése nyomán felnézek rá. Márványszín hasfaláról az arcára és elgyötört arcom, csúfondáros módon Lilitha arcát idézhetné. De az enyémen sem tébolyodott düh, sem megalázkodó, könyörgés. Egyszerűen csak egy arc, ami nem érti a körülötte széthullani látszó világot. És egyenlőre abban a tudatlan állapotban van, hogy ő is ezzel a világgal fog szétesni. Elveszem a tekintetemet és megdörgölöm az arcomat. Nem próbálok egyetlen maszkot sem magamra erőltetni, nem próbálok már úgy tenni mintha minden rendben lenne.
-Annyi minden történt újév óta...- sóhajtok egyet. Egy jó nagyot reszketegen. És bár újabb villámlásra újra össze rándulok, ahogy addig, talán még a csuklás is rám tör, de Nox jelenléte, valamiért határozottan megnyugtat. Amik pedig halkan kibuknak belőlem, egyetlen pontról sem beszéltem eddig, hogy bármelyik is miként érint ténylegesen.
- Giát megölték, mert egyedül hagytam.. Jadet teherbe ejtették, mert faképnél hagytam, pedig együtt szilvesztereztünk volna... Ariadne kómában mert engem próbált menteni és az ég világon nem tudtam érte semmit tenni! Nem... nem tudtam magához téríteni, pedig ott volt mellettem a kórházban mikor felébredtem!- a számat rágom kegyetlenül, egy újabb mozdulattal bár én észre se veszem, alaposan fel is tépem, nem egy helyen. Nos igen, nehezemre esik megemésztenem, hogy hiába van adottságom ahhoz hogy a két kezemmel gyógyítsak, néha ez is cserben hagyhat. És ezzel így szembesülni elsőre... Keserűen tanulságos érzés. Amolyan... már egy pillanatra elhitted, hogy kisistent játszhatsz, aztán nem csak az Olymposról, de még a Taigetosról is levágnak mint macskát szarni. Hallgatok egy sort. Aztán egyszerűen kibuggyan belőlem.
- Mindig is tudtam, hogy szörnyű dolgokat éltél meg... De sosem hittem volna, hogy a crucio ennyire... szar...- csuklok egyet és azzal együtt képes vagyok és újra felzokogok. -És ahogy érted sem, a kutyámért se tudtam semmit tenni azon a rohadt estén!...- hogy miért érzem ennyire a magaménak ezeket? Nem tudom... Nem tudom miért élem meg személyes kudarcként az összeset.. de ezen marhára tovább kell tudnom tenni magamat előbb utóbb különben gyógyítani sem leszek képes. Muszáj megedzenem azt a nyámnyila lelkemet!
-Az ezredforduló óta egyre kevésbé tudom használni azt, hogy kézrátétellel gyógyítsak. Sőt igazából egyre kevésbé megy bármilyen formában...- nyögöm ki. Újabb ágyú dördül el Ares egén, Athene-nak címezve én pedig újra össze húzom és karjaimmal körül is fonom magamat. A kulcscsonton még szinte világít a lőtt sebem, holott már jó pár hónapja volt. A következőkkel kissé félszegen hozakodom elő
-Azt hittem, hogy ha levezetem a feszültséget, ha kifárasztom magamat, akkor javul a helyzet. De... nem változik semmi. Pedig eléggé megdolgozom, hogy éjszakánként minden gond nélkül tudjak aludni és egy árva gondolatom ne legyen az egésszel!..- Nos igen... mintha csak alaposan elfelejtettem volna, hogy a problémát nem halmozni kell, hanem megemészteni, a tanulságot leszűrni, a többit meg kidobni a kukába. Nem igazán hagytam időt magamnak sem, hogy bármi lecsapódjon.
-Tavaly november óta, egyre erősebbek voltak már az alvásparalíziseim is.. Legutóbb pár hete pedig volt egy ami után... Reflexből patrónust idéztem...volna...- Unokatestvéremre nézek
-Megpróbáltam utána... rendesen ébren. És..- megcsóválom a fejemet. -Semmi. Nem tudok patrónust idézni...- ezt eddig végképp nem említettem senkinek. Noxra nézek egy border collie hatalmas kékeszöld szemeivel.
-Te.. miből táplálod a patrónusodat? - kérdem őszinte kíváncsisággal, hiszen tudom, hogy Nox képes rá, bár még sosem láttam. Szerencsére nem kerültünk olyan helyzetbe, hogy szükség legyen rá.

♫ Zene ♫ [You must be registered and logged in to see this link.]

Viharban

Vállaimat lefeszítem, a nyakamon az inak remegnek ahogy egyre inkább igyekszem vissza szuszakolni magamba mindent és össze össze rándulok a szabálytalanul kapkodó csuklásszerű légzéstől. Magam sem értem miért ennyire intenzív most minden. A viharok mindig is megviseltek, na de a többi szar miért most jön fel? És miért léteznek egyáltalán? Hogy tarthatok itt?!
Nox hiába nem akar megijeszteni, beléptét egy villámlás kíséri és egész mellkasom bele remeg abba a dörgésbe ami követi és pedig önkénytelenül feszülök meg és húzom összébb magamat, mintha bottal vernének rám. Nox tanúja lehet ahogy egy természeti jelenség embert kínoz.
Mikor realizálom hogy ő az egyből minden erőmmel azon vagyok, hogy össze szedjem magamat. -Nox.. én..- - nyögöm ki és egy önkénytelen reszketeg mosoly kúszik az arcomra, ami jelenleg igen groteszk összhatást hoz. Hamar megtörölgetem magamat, bár a légzésemet nem sikerül rendeznem, csak az a mosoly van az arcomon....- Bocsánat... nem akartalak felé...- - belém fagy a szó amikor oda lép hozzám én pedig képtelen vagyok rá nézni, mintha szégyellném magamat. Amikor hozzám ér össze rezzenek és egy nyüsszenés is távozik egy adag levegővel. A bőröm jéghideg, de szabály szerűen vizes. Részben attól amit magamra lötyköltem, részben meg a hideg verítéktől amiben úszom már egy ideje. Jobb vállamon átsiklik a keze a hegen amit anyám levélkése okozott egy rossz pillanatában, aztán tovább... Annyira gyengédek a mozdulatai...
Honnan, vagy mikor érdemeltem ezt ki? Miután befejeződik a mozdulata és felteszi a kérdést, a mosolyom remegve torzul kétségbe esésbe.
Válasz helyett azonban egyenlőre csak körül fonom a karjaimmal a derekát és belezokogok szegénynek a hasába. Egy újabb égdörgés és az ölelésben is érezheti ahogy megfeszülök minden porcikámban, bár nem szorítom meg jobban.
Egy két hosszú perc után azonban miután sikerül lenyugodnom a szíve ritmusát követő hasi ütőerének egyenletes lüktetése nyomán, oldok magamon és lazábban fogom át már a derekát is.
- Csak.. a vihar.. - - nyögöm ki kissé rekedten, meg is köszörülöm a torkomat.

♫ Zene ♫ [You must be registered and logged in to see this link.]

Viharban

Odakint tombolnak az égiek olyan csatát vívnak ami már régóta megrémít, pánikba, tehetetlen félelembe és iszonyba taszít. Aludni ilyenkor? Ugyan! Jó ha nem ájulok el. Rohamom legalább nem lesz. De lassan ideje lenne megtalálni a tényleges forrását és kikezelni, mert az nem járja hogy elered az eső és beküldök egy bivaly erős szérumot, instant pánikból átcsapó enyhe epilepszia ellen...
Bár én nekem jelenleg nincs lelki erőm végig gondolni és éppenséggel össze kapcsolni, azóta romlott az állapot amióta a Varjúban megkezdtem a mélyrepülésemet. Épp csak bele kóstoltam, épp csak őrzök pár titkot, épp csak több figyelmet fordítok a helyre, mint a kis üvegházamra és a gyógyításra... Csak Courtney-vel szórakoztunk egy kicsit.. és csak párszor maradtam ott meló után egy két vendéggel... aztán felmentem hozzájuk.. de önszántamból töltöttem velük az időmet, jó fejek voltak, nem volt pénz a dologban és utána mindenkinek ment tovább az élete ahogy addig... Na jó az a pár vendég kicsit több volt... két és fél hónapja minden este haza mentem valakivel, és volt hogy nem ketten voltunk... Nem is értem, sosem volt ekkora étvágyam...
Jelenleg a fürdőben bőgök, hol a tükör előtt frissítgetem magamat a mosdónál, hol a kád szélén ücsörgök, hol fel alá járkálok idegtől tépázva. Igyekszek ultra halk lenni, hogy Noxot ne keltsem fel, de most valahogy nagyon nehéz lenyelnem és visszaojtanom magamat és azt hogy ne torkom szakadtából zokogjak, kiordítva magamból mindent... egy két szerencsétlen takonyfelszívást, csuklást és nyüszítést így se tudok elfojtani.
Jelenleg a kád szélén ülök, hulla sápadt vagyok, minimum úgy nézek ki mint akit megverek elütöttek és megerőszakoltak, és mivel párszor belém is kötöttek hazafelé, gyűjtöttem néhány csikknyomot, meg lila zöld foltokat. A gyógyítás sem megy úgy mint előtte, pedig olyan könnyen ment! Főleg ha magamról van szó nem megy..
Egy szál törülköző van rajtam, így amit még kölyök koromból szedtem össze hegek is rajtam figyelnek fedetlenül. Reszketek, és  a combomat is le kell fognom, ki kell masszíroznom, mert minduntalan érzem ahogy jönne fel az a roham, görcsöl a lábam és random izomtónusok jelentkeznek... Kúrvajó... és a cigim sincs nálam!...

♫ Zene ♫ [You must be registered and logged in to see this link.]